Válogatottunk az ötödik helyen végzett a kínai Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon. A viadal utolsó fordulójában együttesünk 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a kínai csapattól. Mérkőzés közben még az ezüstérem megszerzésének reménye is felcsillant. Balogh Csaba partija biztos győzelmet ígért, a másik három táblán nagy csaták dúltak. Lékó Péter remijét követően Almási Zoltán taktikai elnézéssel kikapott és Polgár Juditnak sem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben. Az örmények négy remivel világbajnokok lettek, veretlenek maradtak, egységes csapatot alkottak. Az ukránok India bravúrjának köszönhetően a harmadikok. A címvédő orosz csapat leszorult a dobogóról. Emlékezetes marad a viadal a sok meglepő eredmény, váratlan fordulat miatt.

A  csapat-világbajnokságok történetének legizgalmasabb utolsó fordulóját játszották magyar idő szerint kedd hajnali 4 órától. Válogatottunk nagy esélye volt, ha a második helyen álló kínai csapattal szemben megnyeri a sorsdöntő csatát, akkor teljesülhet a titkon remélt bravúr, a dobogós helyezés.

A forduló előtti matematikai számítások alapján három válogatott lehetett volna még aranyérmes, öt csapat küzdhetett a dobogós helyezésekért. A hazai pályán játszó kínai együttesre nagy nyomás nehezedett, s úgy éreztük, hogy ez növelhette esélyeinket. Kína két vereséget szenvedett el a vb-n, az örményektől és az izraeliektől kaptak ki.

Az esélylatolgatásoknál egyszerűnek tűnt a képlet a címvédő orosz csapat számára, nyernie kell India ellen, és a többi meccs eredményének függvénye, hogy ez milyen színű érmet jelent számukra, vagy esetleg érem nélkül térhetnek haza. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 2-2-vel világbajnok, de vereségük akár kínai elsőséget is jelenthet… Egyenlő meccspont esetén a táblapontok döntenek, a harmadik kritérium az egymás elleni eredmény, végül az ún. berlini pontszámítás, a táblák súlyozott pontszáma.

A várakozásnak megfelelően legjobb négyesünk játszott, a kínai együttesben helyet kapott a kétszeres bajnok, de mindössze 17 esztendős Yu Yangyi. Éltáblásuk, Wang Hao 8 partijából 5,5, a második emberük, Wang Yue 8-ból 6 pontot gyűjtött. Li Chao hétszer kapott bizalmat, 4 pontja volt, Yu Yangyi 5-ből 2 pontnál tartott.

Érdekesek voltak a nyitások. Lékóéknál a Ragozin-változatban korai vezércsere, de sötétnek fejlődési nehézségei voltak. Judit ellen Li Chao az orosz huszárjátékot választotta. Yu Yangyi és Csaba megnyitáselméleti párbajt  vívtak a szláv védelemben. A kínai bajnok 6.He4-gyet húzta Mamedgyarov 6.Ha2, Szargiszjan 6.Hb1 varija helyett. Nagymesterünk jól felkészült, nehezen jönnek a lépések, a nagy feszültséget nem bírja az internet...

Jól alakultak a partik. Yu Yangyi nem elégedett meg a lépésismétléses remivel, Csabának nyernie kell. Az éltábán Péter jobban áll. Zoliéknál egyenlőek az esélyek, Judit pozíciója miatt egy kicsit aggódnunk kell. India Ganguly győzelmével vezetést szerzett az orosz válogatott ellen. Peter Szvidler 24 lépésben vesztett!

Az éltáblán lépésismétléssel remi Lékó és Wang Hao partija, játszani kellett volna az állást. Óriási fordulat a találkozón. Almási Zoltán taktikai elnézéssel döntő anyagi hátrányba került. Balogh Csaba megnyerte partiját, de Juditnak nem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben.

Amire senki nem számított, az orosz csapat vereséget szenvedett Indiától, az ukránoké lett a bronzérem, és a címvédő, első helyre rangsorolt orosz együttes csak a negyedik helyen végzett.

Válogatottunk négy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel zárta szereplését. A kilenchónapos versenyzési szünet után visszatérő Lékó Péter jó formában játszott, megőrizte veretlenségét, 5,5 pontot szerzett, 2803 teljesítményének performance-pontszáma. Almási Zoltán időzavaraiban rengeteget hibázott, négyszer szenvedett vereséget, két partit tudott nyerni, 2597 a teljesítménye. Polgár Judit is végigjátszotta a vb-t, négy nyerés mellett háromszor kapott ki, 2686. Balogh Csaba veretlen maradt, két játszmában győzött, a 2760-as pontszám hűen mutatja kitűnő teljesítményét. Erdős Viktor egyszer játszott, remizett. A mesterhármas, az azeriek, az ukránok és az izraeliek legyőzése után vérmes reményeink voltak, de a befejező négy fordulóban a fáradtság jelei kiütköztek nagymestereinken. Számolgathatnánk, hogy hol volt pechünk, hol szerencsénk. Nehéz verseny volt, oly sok meglepő eredménnyel, váratlan fordulattal. 

Fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő egy 9 fordulós tornát végigjátszani. Csak a világbajnok örmény csapat volt arra képes, hogy négy sakkozóval is sikerrel megvívja csatáit. Öt éven belül a két olimpiai aranyérem mellett most a világbajnoki trófeát is elhódították. Kapitányuk, Arshak Petroszjan remekül irányította együttesét, a hazatért Szergej Movszeszjan nagy erősítést jelentett.

A kínai sakkozásban nagy őrségváltás volt, a legfiatalabb korátlagú együttes ezüstérme nagy siker. Az ukránok megjárták a poklot is, de végül a dobogón végeztek. Elhibázottnak éreztem a címvédő orosz csapatnál a táblasorrendet, Szergej Karjakin az éltáblán csődöt mondott. Várakozáson felül szerepelt az amerikai gárda, az azerieknél a túlzott elvárás béklyóként hatott a nagymestereikre, a trükkös táblasorrendjük sem vált be.

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország – Kína  1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Wang Hao (2718) döntetlen (Vezércsel, 39)

Wang Yue (2709) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Angol megnyitás, 53)

Polgár Judit (2699) – Li Chao (2669) 0 - 1 (Orosz huszárjáték, 58)

Yu Yangyi (2672) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Szláv védelem, 48)

India – Oroszország 2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Alekszandr Griscsuk (2746)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (2681) – Jan Nepomnjacsij (2711) 1 - 0

Surya Ganguly (2627) – Peter Szvidler (2739) 1 - 0

Parimarjan Negi (2642) – Nyikita Vitjugov (2733) döntetlen

Azerbajdzsán – Egyiptom 2,5 -1,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vugar Gasimov (2760) – Bassem Amin (2609)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Samy Shoker (2475)  0 - 1

Gadir Guszejnov (2625) – Mohamed Ezat (2430)  döntetlen

Ukrajna – Örményország  2 - 2

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Pavel Eljanov (2697) – Szergej Movszeszjan (2700)  döntetlen

Zahar Efimenko (2706) – Vlagyimir Akopjan (2667)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2715) – Gabriel Szargiszjan (2663)  döntetlen

Izrael – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Michael Roiz (2669) – Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Yasser Seirawan (2635)  döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Robert Hess (2609) 0 - 1

 A világbajnokság végeredménye:

1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont

2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5

3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5

4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21

5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5

6. Egyesült Államok 10, 18,5

7. Azerbajdzsán 9, 19

8. India 7, 15,5

9. Izrael 5, 13

10. Egyiptom 0, 9

 

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2 2 2 2 14 22.5 0
2 Kína  *  2 3 13 22.5 0
3 Ukrajna 2  *  2 12 19.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1 4 3 10 21.0 0
5 Magyarország 1  *  2 2 3 10 19.5 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3 10 18.5 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2 9 19.0 0
8 India 1 2 1 1  *  7 15.5 0
9 Izrael ½ 0 ½ 2  *  3 5 13.0 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½ 1  *  0 9.0 0

 

Lékó,P (2717) - Wang,Hao (2718)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Vb3 c5 8.cxd5 exd5 9.e3 0-0 10.dxc5 Fxc3+ 11.Vxc3 Vxc3+ 12.bxc3 Fe6

Wang Hao elképzelése érthető a változattal, szeretné kiremizni a játszmát.

13.Fb5 Bc8 14.Kd2 Bxc5 15.Hd4 Bc7 16.Bhb1 Kf8

Nyikita Vitjugov 16...Hc6 17.Fxc6 bxc6 18.Bb3 c5 19.Hxe6 fxe6 20.Bab1 változatban is kicsit rosszabbul állt Alekszander Oniscsuk ellen.

17.a4 a6 18.Fd3 Hd7 19.a5 Bac8 20.Ba3 Ke7 21.Bb4 g6 22.h4 h5 23.Fe2 Hf6 24.Ff3 He8 25.c4 Hd6?! 26.cxd5 Fd7 27.Ba2 f5 28.g3 Bc5 29.Hb3

Meglepő döntés a gyalognyerés után lépésismétléssel remizni...

29...Bc3 30.Hd4 B3c5 31.Hb3 Bc3 32.Hd4 B3c5 33.Hb3 Bc3 34.Hd4 B3c5 és döntetlen

Wang,Yue (2709) - Almási,Z (2726)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.a4 Bc8 10.d4 Fe7 11.Fg5 0-0 12.He5 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bd1 Fxe5 15.dxe5 Ve7 16.Hc3 Hxe5 17.He4

Wang Yue az áldozott gyalogért némi kezdeményezést kapott.

17...Bcd8 18.Vc5 Vxc5 19.Hxc5 Fc8 20.a5 g5 21.h3

A kínai sakkozó kevesellte a 21.f4 gxf4 22.gxf4 Hg6 23.Fxc6 b4 pozíció kínálta esélyt.

21...Kg7 22.e3 Kf6 23.b3 Ke7 24.f4

 

24...Hd7

 Számításba jött a bástyacsere.

25.Hd3 gxf4 26.exf4 Bg8 27.Kf2 Hb8 28.Bac1 Bd6 29.Ff3 Bgd8 30.Ke3 f6 31.g4 Ha6?! 32.Fxc6 Hc7 33.b4 Ha6 34.Ke2 Bd4?

A második hiba már a parti elvesztéséhez vezetett.

 

35.Fxb5 Be4+ 36.Kf3 Bed4 37.Ke2?! Be4+ 38.Kf3 Bed4

39.Bxc8 Bxc8 40.Fxa6 Bc6 41.Ke3 Bdd6 42.Fb7 Bc4 43.b5 Ba4 44.a6 Ba3 45.Fc6 Bd8 46.Bd2 Kd6 47.Ke2 Kc7 48.Hc5 Bxd2+ 49.Kxd2 e5 50.fxe5 fxe5 51.Hd3 Kd6 52.Ke3 Ba4 53.Kf3 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Li,Chao  (2669)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 Fg4 10.Be1 0-0 11.Bb1 Bb8 12.h3 Fh5 13.Ff5 a6 14.Vd3 Fg6 15.Fxg6 hxg6 16.c4 dxc4 17.Vxc4 Ff6 18.c3

Wijk aan Zee-ben az ukrán Zahar Efimenko és Li Chao partijában lépéscserével jött létre az állás. 18.Ff4 Hxd4 19.Hxd4 Vxd4 20.Vxd4 Fxd4 21.Fxc7 Bbe8 22.Bed1 Fc5 23.Bd5 b6 következett, a vége remi.

18...Vd7 19.a4 Ha5 20.Vb4 b6 21.Fg5 Bfe8 22.Fxf6 gxf6 23.c4 Bxe1+ 24.Bxe1 Be8 25.Bxe8+ Vxe8 26.c5 Vc6

Nehéz elhinni, hogy ezt az állást Judit elvesztette.

27.Hd2 Ve6 28.cxb6 Ve1+ 29.Kh2 cxb6 30.Kg3 Kg7 31.Vc3 Ve6 32.Vb4 Ve1 33.Vc3 Ve7 34.f4?!

 

34...Vd7 35.Vd3 Hc6 36.Vxa6 Hxd4

A gyaloggyengeségek miatt nehéz lett nagymesternőnk helyzete.

37.Hf3 Hf5+ 38.Kf2 Vc7 39.Vb5

 

39...Vc2+ 40.Ve2 Vc5+ 41.Ke1 Vc1+ 42.Vd1 Ve3+ 43.Ve2 Vxf4 44.Vb2 Ve3+ 45.Kd1 Ve4 46.Va2 He3+ 47.Kc1 Vd3 48.Vd2 Va3+ 49.Kb1 Vb3+ 50.Kc1 Hc4 51.Vc2 Vb4 52.Va2 Vc3+ 53.Kd1 He3+ 54.Ke2 Hxg2 55.Hd2 Hf4+ 56.Kd1 Hd3 57.h4 Hb2+ 58.Ke2 Vd3+ és világos feladta

Yu,Yangyi (2672) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e3 b5 5.a4 b4 6.He4 Vd5 7.Hg3 Hf6 8.Fe2 Fa6

 

9.e4 Hxe4 10.Ff3 f5 11.H1e2 g6 12.Hf4 Vf7 13.Hxe4 fxe4 14.Fg4 h5 15.Fe6 Vf6 16.Fh3 c3 17.He6 cxb2 18.Fxb2 e3! 19.Vf3 g5 20.Hc7+ Kd8 21.He6+ Ke8

 

22.Ff5?!

Lépésismétléses remi helyett Yu Yangyi a továbbjátszás mellett döntött.

22...Fc8! 23.Hc7+?

A kínai sakkozó 23.fxe3 Fxe6 24.Fxe6 Vxe6 25.d5 cxd5 26.Fxh8 g4 27.Ve2 Fh6 28.h3 Hc6 után is hátrányosabban állt volna,de jobb volt a partiban látott folytatás.

23...Kd8 24.Hxa8 Vxf5 25.Vxe3 Vd5 26.Bc1 e6 27.Bc5? Fxc5 28.dxc5 Bf8 29.0-0 Fa6

A többi már egyszerű volt, és ekkor joggal a mérkőzés megnyerésében is bíztunk.

30.Vg3 Bf4 31.Ff6+ Kc8 32.Hc7 Kxc7 33.Fxg5 Fxf1 34.Fxf4+ Kb7 35.f3 Fc4 36.Vg7+ Vd7 37.Vh8 Ha6 38.Fd6 Hxc5 39.Vb8+ Ka6 40.Vxb4 Vxd6 41.Vxc4+ Kb7 42.Vb4+ Kc8 43.h4 e5 44.Ve1 Vd4+ 45.Kh1 Vf4 46.Vf2 Hd3 47.Vxa7 Vxh4+ 48.Kg1 Vd4+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk az éllovas örmény együttestől elszenvedett balszerencsés vereség után az ötödik helyre csúszott vissza, de megőrizte esélyét, hogy a dobogón végezzen. A nyolcadik fordulóban kötelező volt a minél nagyobb arányú győzelem a sereghajtó Egyiptom ellen. Lékó Péter remijét követően Polgár Judit villámgyőzelmet aratott. Almási Zoltán szabadgyalogjai is győzedelmesen nyomultak előre. Erdős Viktor partija remi lett, a 3-1-es nyeréssel csapatunk változatlanul az ötödik.  Az utolsó játéknapon nagymestereink  ki-ki meccset játszhatnak Indiát legyőző kínai csapattal. A címvédő orosz együttes 4-0-ra nyert, az örmények 2-2-öt játszottak az azeriekkel, két meccspont az előnyük. A zárónapon Ukrajna lesz az ellenfelük. Magyar idő szerint hajnali 4 órakor kezdődik az utolsó forduló.

A csapat-világbajnokság hetedik játéknapján több meglepő eredmény is született, számos parti időzavarban a jobban álló fél számára tragikus véget ért. fatális hibákat, csodával határos megmeneküléseket láthattunk. Csokorba gyűjthetnénk a bakikat, nekünk természetesen Almási Zoltán közel nyert állásból elszenvedett veresége fájt a legjobban. Joggal kesereghetnek az oroszok, Szergej Karjakin előnyösebb pozíciót rontott el, a 40. lépésben nyerést hagyott ki. Peter Szvidler könnyen nyerhető állást rontott remire. A címvédő orosz együttesben uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy Jan Nepomnjacsij 47 másodperccel a kezdés előtt rohant be a versenyterembe, késése azonnali játszmavesztést jelentett volna.

Ki gondolta volna, hogy már hosszú évek óta elsősorban kitűnő szakíróként tevékenykedő 51 esztendős Yasser Seirawan második meglepő győzelmét aratja. Polgár Judit elleni sikerét követően Sahriyar Mamedgyarovot is megadásra kényszerítette, 2811 a performance-pontszáma.

Egyiptom a mai ellenfél, nagy arányban kell nyerni, hogy csapatunk megőrizze esélyét éremszerzésre. Érthetően nagymestereink még nem játszottak egyetlen partit sem ellenfeleikkel. Almási Zoltán a Világkupán az első fordulóban éppen Essam El Ghindyvel mérkőzik meg.

A fölényesen vezető örmény válogatott akár a világbajnoki címet is ünnepelheti a játéknap végén, igazi presztízscsata Azerbajdzsán elleni találkozójuk. Az orosz-izraeli meccsen mindkét éltáblás, Szergej Karjakin és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Sok minden eldőlhet az Egyesült Államok – Ukrajna mérkőzésen is. Megőrzi-e második helyét a házigazdák együttese?

A közvetítéssel ezúttal minden rendben. Bassem Amin a spanyol megnytásban a Marshall támadást nem engedélyezte, a 8.d4-es változatot választotta. Almási Zoliéknál a Richter-Rauser támadás került megjátszásra. Juditéknál egy zárt angol rendszer. Erdős Viktor a királyindiai védelemben a Saemisch-változatot játssza.

Sajnos Bassem Amin spanyolja telitalálat volt, a sorozatos cserék után remire egyszerűsödött az állás. Zoli jobban áll, Juditéknál most kezdődik az igazi küzdelem. Az újonc Erdős Viktor határozottabban is játszhatott volna.

Judit fölénybe került, Samy "vicces" kedvében volt a Bh4 manőverrel, Zoli b és c szabadgyalogjai törnek előre, Viktornak nagyon megy az ideje. Judit már döntő előnyben, a 25. lépés után Zoli nyerése is csak idő kérdése volt, a 41. lépést követően meg is született a második nyerés. Viktoréknál kezdődik a kapkodás.

Az örmény-azeri meccsen remi a második tábla. Aronjané kicsit jobb, Akopjan jelentős előnyben, a másik oldalon Mamedgyarov pozíciója nagyon bíztató. Aronjanék örökös sakkal remiztek, Peter Szvidler nyert, kettővel mentek az oroszok és a másik két táblán is jobban álltak. Már 3 - 0, az azeriek 2-1-re vezettek, de Akopjannak minőségelőnye volt és győzelmével megmentette a meccset.

Az időzavarnak vége Erdős Viktor partijában, Ezat a kapkodásban kicsit jobb végjátékát rosszabbra rontotta, 44 lépés után remi lett a parti. Az orosz együttes "gólarányt" is javított a 4-0-al. Az ukránok partijaiban több volt, mint a minimális győzelem.  Kína fordulatos meccsen nyerte az ázsiai rangadót 3-1-re megőrizte második helyét. Wang Hao és Wang Yue remekelnek.

Egyiptom – Magyarország 1 - 3

Bassem Amin (2609) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Essam El Ghindy (2510) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

Samy Shoker (2475) – Polgár Judit (2699) 0 - 1 (Angol megnyitás, 25)

Erdős Viktor (2613) – Mohamed Ezat (2430) döntetlen (Királyindiai védelem, 44)

Oroszország – Izrael 4 - 0

Alekszander Griscsuk (2746) – Michael Roiz (2669)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2711) – Ilia Szmirin (2676)  1 - 0

Peter Szvidler (2739) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Nyikita Vitjugov (2733) – Tamir Nabaty (2618)  1 - 0

Egyesült Államok – Ukrajna  1,5 - 2,5

Gata Kamsky (2741) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Yasser Seirawan (2635) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen

Robert Hess (2609) – Alekszander Arescsenko (2682)  0 - 1

Örményország – Azerbajdzsán  2 - 2

Levon Aronjan (2805) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Szergej Movszeszjan (2700) – Vugar Gasimov (2760)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Rauf Mamedov (2679)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  0 - 1

Kína – India  3 - 1

Wang Hao (2718) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Krishnan Sasikiran (2681)  1 - 0

Li Chao (2669) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 13 meccspont, 20,5 pont

2. Kína 11, 20

3. Ukrajna 11, 17,5

4. Oroszország 10, 19,5

5. Magyarország 10, 18

6. Egyesült Államok 8, 16

7. Azerbajdzsán 7, 16,5

8. India 5, 13

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 7,5

Hely Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2 2 13 20.5 0
2 Kína  *    2 3 11 20.0 0
3 Ukrajna    *  2 11 17.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1   4 3 10 19.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2 3 10 18.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3   8 16.0 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2   7 16.5 0
8 India 1   2 1 1  *  5 13.0 0
9 Izrael ½ 0 ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½   1  *  0 7.5 0

Az utolsó forduló párosítása:

India – Oroszország

Magyarország – Kína

Azerbajdzsán – Egyiptom

Ukrajna – Örményország

Izrael – Egyesült Államok

Amin,B (2609) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 Hxd4 9.Fxf7+ Bxf7 10.Hxe5 Bf8 11.Vxd4 Fb7

A 2008-as linaresi tornán Lékó Péter a 11...c5 12.Vd1 Vc7 13.Hg4 Hxg4 14.Vxg4 d5 15.Vh5 dxe4 16.Vd5+ Kh8 17.Vxa8 Fb7 18.Va7 Ba8 19.Ff4 Vc6 20.Vxa8+ Fxa8 változatban csatázott Vaszilij Ivancsukkal. Időzavarban a két bástya erősebbnek bizonyult nagymesterünk vezérénél.

12.Hc3

A zsermuki Grand Prix-tornán Gata Kamsky 12.c4 c5 13.Vd3 Vc7 14.Hf3 bxc4 15.Vxc4+ d5 16.exd5 Fxd5 17.Ve2 Fd6 18.Hc3 Fxf3 19.Vxf3 Fxh2+ 20.Kf1 Bad8 21.g3 Hh5 22.Vxh5 Bxf2+ 23.Kxf2 Vxg3+ 24.Ke2 Vg2+ 25.Ke3 Vg3+ 26.Ke2 Vg2+ 27.Ke3 Vg3+ 28.Ke2 Vg2+ folytatásban örökös sakkal remizett Péterrel.

12...c5 13.Vd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fd6 16.f4 Fxe5 17.fxe5 Vh4 18.Fe3 Vc4 19.b3

Az állás a sorozatos cserékkel egyszerűsödik.

19...Vxd5 20.Vxd5+ Fxd5 21.Bed1 Fe6 22.Fxc5 Bfc8 23.Fxb4 Bxc2 24.Bd2 Bxd2 25.Fxd2 Bc8 26.Bc1 Bxc1+ 27.Fxc1 Kf7 28.Kf2 Fd5 29.g3 Ke6 30.Ke3 d6 31.exd6 és döntetlen

Almási,Z (2726) - El Gindy,E (2510)
Szicíliai védelem [B64]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 a6 11.Hxc6 bxc6 12.e5 dxe5 13.Vxd8 Fxd8 14.fxe5 Hd7 15.Fxd8 Bxd8 16.Fd3 Fb7 17.Bhe1 Kf8 18.Ha4 Ke7 19.a3 a5 20.Be3 c5? 21.Fb5! Hf8 22.Bxd8 Bxd8 23.g3 Hg6 24.Hxc5 Bd5 25.b4 Fc8 26.c4 Bxe5 27.Kd2 Bxe3 28.Kxe3 axb4 29.axb4 e5 30.Hd3 f5

 

31.c5

Az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanul robognak előre.

31...e4 32.Hf4 He5 33.Fe2 g5 34.Hd5+ Ke6 35.Hb6 Fb7 36.b5 Fd5 37.Kd4 Fb7 38.Hc4 Hf7

 

 

39.c6 Fc8 40.b6 Hd8 41.Kc5 és sötét feladta

Shoker,S (2475) - Polgár,J (2699)
Angol megnyitás [A13]

1.g3 d5 2.Fg2 c6 3.Hf3 Hf6 4.c4 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 Hbd7 7.Hc3 0-0 8.0-0 a6 9.d4 dxc4 10.bxc4 c5 11.e3 Bb8 12.Vc2 Vc7 13.Bfd1 cxd4 14.Bxd4 b6 15.Bad1 Fe7 16.Bh4?!

A bástyának nincs helye h4-en, 16.He4 Hxe4 17.Vxe4 Hc5 18.Ve5 volt a logikus folytatás.

16...h6 17.Hd4 Fb7 18.Fxb7 Vxb7 19.Hce2 He5 20.f4?

 

20...Hfg4! 21.Vc3 Fxh4 22.gxh4 Ve4 23.Fc1 Hf3+ 24.Hxf3 Vxf3 25.Ve1 Hxe3 és világos feladta

Erdős,V (2613) - Ezat,M (2430)
Királyindiai védelem [E84]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Hge2 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 Bb8 9.Bc1 Hd7 10.h4 h5 11.Fg5 f6 12.Fe3 e5 13.d5 He7 14.g4 f5 15.g5 fxe4 16.fxe4 b5 17.Hg3 bxc4 18.Fxc4 Hb6 19.Fe2 c6 20.Bf1 Bxf1+ 21.Fxf1 Kh8? 22.dxc6 Hxc6 23.Hce2 He7 24.Va5 Fe6 25.b3 d5 26.Fxb6 Bxb6 27.exd5 Hxd5 28.Bc6 Ff8 29.Bxb6 Vxb6 30.Vxb6 Hxb6 31.He4 a5 32.H2c3 Fb4 33.Kf2 Kg7 34.Hb5 Fd5 35.Fd3 a4 36.Fc2 a3 37.Hec3 Fc6 38.Fe4 Fe8 39.Ke2 Hc8 40.Hc7 Ff7 41.H3d5 Fc5 42.Hb5 Hd6 43.Hxd6 Fxd6 44.He3 Fc5 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban a csapat-világbajnokság hetedik fordulójában  az első négy helyezett egymással játszott. Válogatottunk a kétszeres olimpiai bajnok, a viadalon két meccspontos előnyben levő örmény együttessel mérkőzött meg. A fordulatos mérkőzésen csapatunk 2,5-1,5 aranyú balszerencsés vereséget szenvedett. Lékó Péter és Polgár Judit partija kiegyenlített küzdelem után lett remi. Almási Zoltán nyerőesélyes állását időzavarban vesztésre rontotta, Balogh Csaba  gyanús pozícióját döntetlenre mentette. Az örmény csapat három meccsponttal vezet az oroszok ellen győztes kínai gárda és az ukránok előtt.  Lékóék az ötödik helyre estek vissza, de a nyolcadik játéknapon Egyiptom lesz az ellenfelük. 

A viadal kétharmada után még hat csapat pályázott éremszerzésre. Lépéselőnyben voltak az örmények, de a hajrában még három rangadót játszanak. Válogatottunkkal kezdték meg a sorozatot, majd az azeriek, a zárónapon pedig az ukránok következnek. A címvédő orosz együttesre a házigazdákkal vívott meccs után két könnyebb ellenfél vár, Izrael és India. Csapatunk a nyolcadik játéknapon az egyiptomi négyessel mérkőzik meg, majd az utolsó fordulóban a kínaiakkal. Azerbajdzsánnak csak akkor lehet esélye, ha rangadót tud nyerni, ahogy az ukránoknak is riválist kell legyőzni.

A mai játéknapon az első négy helyezett egymással csatázott, érezhető volt, hogy sorsdöntőek lehetnek az eredmények. A kétszeres olimpiai bajnok, a mezőny egyetlen veretlen csapata volt az ellenfelünk. Az éltáblások közül a két legjobb formában levő nagymester küzdött meg. A világranglistán harmadik Levon Aronjan három győzelem mellett egyszer remizett, Gata Kamskytól vereséget szenvedett. A kilenchónapos versenyzési szünet után csatába szállt Lékó Péter veretlen, két remek győzelmet ért el, négyszer biztosan hozta a döntetlent. A 2006-os Corus-tornán néztek először egymással farkasszemet, s még 13 klasszikus gondolkodási idejű partit játszottak. Aronjan kilenc döntetlen mellett 4-1-re vezetett, de Péter játszhatott világossal.

Almási Zoltán és Szergej Movszeszjan kilencszer mérkőzött meg, 3-2-re az örmény színekbe a vb-n visszatért ellenfélnek volt kedvezőbb a mérlege. Nagyon fontos volt nagymesterünk tegnap aratott győzelme, a parti előtt 6-ból 2,5 pontnál tartott, míg Movszeszjan 4-nél. Polgár Judit négyszer csatázott Vlagyimir Akopjannal, kétszer nyert, kétszer remizett. A vb-n Judit három győzelme mellett kétszer kikapott, egyszer remizett, Akopjan veretlen, 4 pontot gyűjtött. Balogh Csaba és Gabriel Szargiszjan először játszott egymással. Csaba egy győzelemmel büszkélkedhet, ötször remizett. Az örmény sakkozónak is 3,5 pontja van, kétszer nyert, míg Peter Szvidlertől vereséget szenvedett.

Az izgalmakat fokozta, hogy az internetes élő közvetítés nem akart indulni, és  az egész forduló alatt gond volt a partik követésével.

Az éltáblán gyors vezércsere, a nagymesterek a békekötés felé haladnak. Óvatos nyitást választott Szergej Movszeszjan, Judit elkerülte a spanyol megnyitásban a berlini változat vezércserés variját. Csabáéknál az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni szláv védelem a műsoron, Gabriel Szargiszjan azonban b1-re lépett vissza megtámadott huszárjával. A közvetítési baki miatt nem tudni, hogy mennyire hagyatkozhattunk a felhasznált gondolkodási időre, a jelek szerint mindenütt időhátrányban voltunk.

Az éltáblán egyre közelebb volt a megegyezés. Zoli a nyitást remekül megoldotta. Judit minimális előnyben, Csabáéknál a legmozgalmasabb az állás. A közvetítés akadozik, mintha kézzel vinnék be a lépéseket. Almási Zoli egyre jobban áll, a kötést Movszeszjan nem tudta feloldani, sötét duplázta a bástyákat az f vonalon. Juditéknál egyenlőek az esélyek, Csaba egy óvatlan gyalograblás után elvesztette a fonalat, jelentős hátrányba került.

Az orosz csapat legjobbja, Jan Nepomnjacsij csak remizett... Fellélegezhettünk, Szargiszjan szinte fonalas nyerést hagyott ki. Judit és Vlagyimir a sorozatos cserékkel egyszerűsödött állásban a 31. lépés után egyezett meg döntetlenben. A legszebb reményekre jogosított Zoli partija, Csaba túl volt a nagy bajokon, de nem nyugodhattunk meg, mert vészesen fogyott  Zoli gondolkodási ideje.

Érdemes volt egy pillantást vetni a kínai-orosz meccsre. Alekszandr Griscsuk is csak remizett, Szergej Karjakin jelentős hátrányba került, míg Peter Szvidlernek nyernie kellett volna... A játéknap első nyerése Vaszilij Ivancsuké, vezetett az ukrán csapat.

Átkozott időzavar! Zoli jelentős előnyhöz vezető folytatást hagyott ki, a kapkodásban vesztésre rontotta oly sokat ígérő állását. Hihetetlen fordulat, hiszen eljátszottunk a gondolattal, hogy csapatunk legyőzheti az éllovast. A játéknap nagy meglepetése megszületett, Wang Hao fordulatos partiban legyőzte Szergej Karjakint. A 17 esztendős Yu Yangyi tudta, hogy kell kiremiznie a különböző színű futós végjátékot. A címvédő orosz csapat elszenvedte második vereségét, a házigazdák a második helyen várhatják a hajrát. Minimális arányban nyert az ukrán együttes. Az amerikai válogatott legyőzte a nagy elvárás súlya alatt összeroppant azeri gárdát. 

A 7. forduló eredményei:

Magyarország – Örményország 1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Levon Aronjan (2805) döntetlen (Vezércsel, 33)

Szergej Movszeszjan (2700) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Réti megnyitás, 42)

Polgár Judit (2699) – Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen Spanyol megnyitás, 31)

Gabriel Szargiszjan (2663) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 72)

 Kína – Oroszország  2,5 - 1,5

Wang Hao (2718) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Li Chao (2669) – Jan Nepomnjacsij (2711) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

India – Egyiptom  2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Krishnan Sasikiran (2681) –Essam El Gindy (2510)  döntetlen

Surya Ganguly (2627) – Samy Shoker (2475)  1 - 0

G.N. Gopal (2576) – Mohamed Ezat (2430)  0 - 1

Azerbajdzsán – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Gata Kamsky (2741)  0 - 1

Vugar Gasimov (2760)- Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Rauf Mamedov (2679) – Yuri Shulman (2617)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Ukrajna – Izrael  2,5 - 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Emil Szutovszkij (2700)  1 - 0

Pavel Eljanov (2697) – Michael Roiz (2669)  0 - 1

Alekszander Mojszejenko (2715) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2682) –Tamir Nabaty (2584)  döntetlen

A világbajnokság állása:

1.Örményország 12 meccspont, 18,5 pont

2. Kína 9, 17

3. Ukrajna 9, 15

4. Oroszország 8, 15,5

5. Magyarország 8, 15

6. Egyesült Államok 8, 14,5

7. Azerbajdzsán 6, 14,5

8. India 5, 12

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 6,5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2   12 18.5 0
2 Kína  *    2   9 17.0 0
3 Ukrajna    *  2   9 15.0 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1     3 8 15.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2   8 15.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½   1 2  *  3   8 14.5 0
7 Azerbajdzsán   2 3  *  3 2   6 14.5 0
8 India     2 1 1  *  5 12.0 0
9 Izrael ½   ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1   ½   1  *  0 6.5 0

A 8. forduló párosítása:

Oroszország – Izrael

Egyesült Államok –Ukrajna

Örményország – Azerbajdzsán

Egyiptom – Magyarország

Kína – India

Lékó,P (2717) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.Vc2 c5 8.dxc5 Hxc5 9.a3 Fxc3+ 10.Vxc3 Hce4 11.Fxf6 Hxf6 12.Ve5+ Ve7 13.Vxe7+ Kxe7 14.Hd4 Fd7 15.e3 Bhc8 16.f3 h5 17.Kd2 He8 18.Fd3 Hd6 19.b3 a5 20.Bhc1 b6 21.Bxc8 Bxc8 22.Bc1 Bc5 23.Bc3 g5 24.b4 axb4 25.axb4 Bxc3 26.Kxc3 h4 27.He2 He8 28.g3 hxg3 29.hxg3 g4 30.fxg4 Fxg4 31.Hf4 Kd6 32.e4 dxe4 33.Fxe4 Ke5 és döntetlen

Movszeszjan,S (2700) - Almási,Z (2726)

Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.0-0 Fg4 5.d3 e6 6.Hbd2 Fe7 7.h3 Fh5 8.e4 0-0 9.Ve2 Vc7 10.Be1 dxe4 11.dxe4 Hbd7 12.e5 Hd5 13.a3 b5 14.Hf1 Fc5 15.H1h2 f6 16.exf6 Bxf6 17.Kh1 Baf8 18.Fg5 B6f7 19.Bf1

 

19...e5

A  legszebb reményekre jogosított Almási Zoli állása.

20.Bae1 Vb6 21.Fh4 h6 22.g4

Szergej Movszeszjan már nem bírta tovább kellemetlen kötést.

22...Hf4 23.Vd2 Fg6 24.Hxe5? Hxe5 25.Bxe5 Fd4 26.Bee1 Fxb2 27.Fe7 Bc8 28.c3 Hd3 29.Be3

Csak nagymesterünk fokozódó időzavara okozott gondot.

 

29...Be8?!

Zoli kihagyta a 29...Fc1! 30.Bxc1 Bxf2 31.Vxd3 Fxd3 32.Bxd3 Be8 33.Be1 Ba2 folytatást. Világosnak három könnyűtisztje van a vezérért, de tisztjei között nincs összjáték.

30.Fc5 Vxc5 31.Bxe8+ Kh7 32.f4 Fxc3?

 Az előző hiba nagyon megzavarta sakkozónkat. 32...Bxf4 33.Bxf4 Hxf4 34.Fe4 Fxe4+ 35.Bxe4 Hxh3 36.Be3 Hg5 37.Kg2 Fxa3 változatban megmenthette volna a partit.

33.Va2

A kapkodásban nem volt idő kiszámolni a 33.f5 Fxd2 34.fxg6+ Kxg6 35.Fe4+ Kg5 36.Bxf7 Hf2+ 37.Kg2 Hxe4 38.Be6 változatot.

33...Vc4 34.Vxc4 bxc4 35.Fe4 Hxf4 36.Fxg6+ Kxg6 37.Be4 Fd2? 38.Bxc4 Kh7 39.Bf2 Fe3 40.Bf3 Be7 41.Bfxf4 Fxf4 42.Bxf4 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Akopjan,V (2667)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.c3 Fd7 7.Hbd2 0-0 8.Be1 Be8 9.Hf1 Ff8 10.Hg3 h6 11.h3 He7 12.Fxd7 Vxd7 13.d4 Hg6 14.Fd2 b5 15.Vc2 c6 16.Bad1 Vb7 17.b3 a5 18.a4 bxa4 19.bxa4 Va6 20.c4 Bac8 21.c5 exd4 22.Hxd4 d5 23.Bc1 He5 24.exd5 cxd5 25.c6 Fa3 26.Ba1 Hxc6 27.Bxe8+ Hxe8 28.Hxc6 Bxc6 29.Vb3 Ff8 30.Vxd5 Bc5 31.Vb3 Hf6 és döntetlen

Szargiszjan,G (2663) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1

A vb harmadik fordulójában az azeri Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3  változatban a 15…Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 Hxb2! tisztáldozattal volt kénytelen szembesülni. Csaba kicsit kedvezőbb pozíciót ért el, a csata 59 lépésben remi lett.

6...Fa6 7.Vc2 e5 8.Hf3 b3 9.Vc3 Hf6 10.Fxc4 exd4 11.Vxb3 Fxc4 12.Vxc4 c5 13.b4 Hc6 14.Fa3 Fe7 15.bxc5 Hxe4 16.Hbd2 Hxd2 17.Hxd2 0-0 18.0-0 Vd7 19.He4 He5 20.Va2 Vxa4?!

Jobb volt a 20...Bab8 21.Hd6 Vxa4 folytatás.

21.Vd5 Ff6?! 22.Fb2 Vc2? 23.Fxd4 Bad8 24.Hd6 Hd3?

Nehéz állásban újabb hiba.

25.Fxf6 gxf6

 

26.Vf3?!

Szargiszjan simán nyerhetett volna a 26.Ba3 Hf4 27.Bg3+ Hg6 28.h4 h5 29.Vxh5 változatban.

26...Hxc5 27.Hf5

Még mindig 27.Ba3 He6 28.Vxf6 Bxd6 29.Bg3+ Vg6 30.Ve7 Ba6 31.Bxg6+ hxg6 nyújtott volna esélyt.

 27...He6 28.Bxa7 Kh8 29.He7 Kg7 30.Ba3 Vc5 31.Hf5+ Kh8 32.Hg3 Ve5 33.Be3 Hd4 34.Vb7 Vd5 35.Vb2 Vb5 36.Va1 Vc6 37.Bc3 Vb6 38.Kh1 Bfe8 39.Va2 Ve6 40.Vb2 He2 41.Bf3 Hxg3+ 42.fxg3 Ve5 43.Vxe5 Bxe5 44.Bxf6 Bd7

A négybástyás végjáték sima remi.

 

45.h3 Kg7 46.g4 Bde7 47.B1f2 B5e6 48.g5 Be5 49.h4 Bd5 50.Kh2 Bc5 51.Kh3 Bc4 52.g3 Bb4 53.B2f4 Bb3 54.Kg4 Beb7 55.h5 B3b6 56.h6+ Kg8 57.Ba4 Bb4+ 58.Bf4 Bxa4 59.Bxa4 Bb8 60.Kf5 Kf8 61.Ba5 Ke7 62.Ke5 Kf8 63.Ba7 Be8+ 64.Kf6 Be6+ 65.Kf5 Be8 66.Bc7 Ba8 67.Kf6 Ba6+ 68.Ke5 Be6+ 69.Kf5 Be8 70.Bc6 Ke7 71.Bb6 Ba8 72.Ke4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A csapat-világbajnokság hatodik fordulójában válogatottunk 2-2-öt játszott az Egyesült Államok együttese ellen. Az éltáblán Lékó Péter sötéttel remizett Gata Kamskyval, Almási Zoltán fokozatosan játszotta túl Yuri Shulmant, megszerezte első győzelmét. A 35. születésnapját ünneplő Polgár Judit a kritikus állásban hibázott, Yasser Seirawan támadása átütött. Balogh Csaba partija lépésismétléssel  fejeződött be. A vezető örmény csapat minimális nyeréssel is két meccspontra növelte előnyét, válogatottunk a harmadik helyről várja az éllovas elleni rangadót.

A pénteki pihenőnap után megkezdődött a csapat-világbajnokság hajrája. Minden fél pontnak, kihagyott esélynek, megmentett partinak fokozódó jelentősége lesz. Ismerve a hátralevő ellenfeleket, még hat együttesnek  van reális esélye az éremszerzésre. Lépéselőnyben az örmények, de a mai Indiai elleni meccsük után három rangadót játszanak még, válogatottunkkal a hetedik fordulóban mérkőznek meg, majd Azerbajdzsán és Ukrajna vár rájuk. A váratlan eredmények, a körbeverések egyértelműen mutatják, hogy a szupernagymesterek csatáit apró dolgok dönthetik le. Egy-egy jó pillanatban bevetett újítás, a sikeresen megválasztott nyitás, nem beszélve a gondolkodási idővel való racionális gazdálkodásról.

Lékó Péter vezette csapatunk a nagyszerű mesterhármas után folytathatja a szériát, mert három a magyar igazság és egy a ráadás…Éltáblásunk és Gata Kamsky az 1995-ös groningeni versenyen mérkőzött meg először egymással, s ezt még hat klasszikus gondolkodási idejű parti követte, Péter öt remi mellett 2-0-ra vezet. Érdekességként megemlítem, hogy a nalcsiki Grand Prix-tornán 121 lépésben remiztek, Zsermukban a spanyol megnyitásban osztoztak meg a ponton.

Almási Zoli világossal az amerikai bajnokság ezüstérmesével, Yuri Shulmannal csatázik. Nagyon kellene az a megnyugtató, önbizalmat növelő győzelem. Szinte hihetetlen, hogy Judit és az amerikai együttes doyenje, Yasser Seirawan csak 8 partit vívott egymással, s ebből hat rapid volt. Az 1995-ös Donner emlékversenyen Seirawan nyert, öt év múlva Balin megosztoztak a ponton. Balogh Csaba első partiját játssza Robert Hess ellen.

A játéknap, de a csapat-világbajnokság csúcsrangadója is a címvédő és az olimpiai bajnok, Oroszország és Ukrajna válogatottjainak összecsapása. A tavalyi sakkolimpián 2-2-re végződött meccsük, akkor Kramnyik-Ivancsuk csata volt az éltáblán. Az oroszok „vezérevezőse”, Szergej Karjakin eddig csalódást okozott, négy játszmájából csak három döntetlent ért el, Levon Aronjantól kikapott. Ivancsuk ötvenszázalékos, egyetlen győzelmét az egyiptomi Adly ellen aratta, Lékó Pétertől emlékezetes csatában vereséget szenvedett. Némi meglepetés az oroszok összeállítása, Peter Szvidler ma csak a kispadról drukkolhatott társainak.

A mérkőzés előtt a 35. születésnapját ünneplő Polgár Juditot köszöntötték

A két veretlen, jó formában játszó éltáblás összecsapásában Gata Kamsky ezúttal 1.d4-gyel nyitott, zárt katalán megnyitás a játszmában. Yuri Shulman a francia védelmet választotta, a 3.Hd2 Fe7-es változat van műsoron. Juditéknál a Nimzoindiai védelem 4.Vc2-es változata, Csabáéknál a spanyol megnyitás berlini változata.

Nagymestereink a nyitásokból jól jöttek ki . Zolit lepte meg kissé Shulman a5-a4-es manővere, időhátrányba került. Seirawan némi fejlődési nehézségekkel küzdött a gyorsan játszó Judittal, de az ünnepelttel szemben nagyon harcias volt, a különböző oldalra történt sáncolást választotta. Két órai játék után Lékóék partija a cserékkel a döntetlenhez közelített. Zoli nem tudott előnyt kicsiholni, Csaba pozíciója remit ígért. Lépésismétléssel remi a negyedik tábla.

Levon Aronjan könnyedén győzte le Pentala Harikrishnát, a minimális arányú nyeréssel is növelték előnyüket, két meccsponttal előzik meg riválisaikat. A várakozásnak megfelelően a 31. lépés után megosztozott a ponton Kamsky és Lékó. Váratlan fordulat Judit partijában. Elsietett cserék után nagymesternőnk magára nyitotta az állást, az elemzőprogramok sem láttak mentséget. Zoli túljátszotta ellenfelét, bástyavégjátékban a c szabadgyalog feltartóztathatatlanul tört előre, győzelme a mérkőzés megmentését jelentette. Négy döntetlennel remi lett az orosz-ukrán rangadó Az azeriek kisebb meglepetésre pontot vesztettek.

A 6. forduló eredményei:

Egyesült Államok – Magyarország  2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Yuri Shulman (2617) 1 - 0 (Francia védelem, 59)

Yasser Seirawan (2635) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

Balogh Csaba (2643) – Robert Hess (2609) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Oroszország – Ukrajna 2 - 2

Szergej Karjakin (2788) – Vaszilij Ivancsuk (2768) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2711) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2733) – Alekszander Mojszejenko (2715)  döntetlen

Izrael – Azerbajdzsán 2 - 2

Emil Szutovszkij (2700) – Tejmur Radzsabov (2744)  0 - 1

Ilia Szmirin (2676) – Vugar Gasimov (2760) döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0

Tamir Nabaty (2584) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Örményország – India  2,5 - 1,5

Levon Aronjan (2805) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Krishnan Sasikiran (2681) döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Egyiptom – Kína  0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Wang Hao (2718)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Wang Yue (2709)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Li Chao (2669)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Ding Liren (2654) 0 - 1

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 10 meccspont, 16 pont

2. Oroszország 8, 14

3. Magyarország 8, 13,5

4. Kína 7, 14,5

5. Ukrajna 7, 12,5

6. Azerbajdzsán 6, 13

7. Egyesült Államok 6, 12

8. Izrael 5, 10

9. India 3, 9,5

10. Egyiptom 0, 5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2       2 10 16.0 0
2 Oroszország 2  *  3   2 1 3     3 8 14.0 0
3 Magyarország   1  *    2 2   8 13.5 0
4 Kína      *  2   7 14.5 0
5 Ukrajna   2  *      7 12.5 0
6 Azerbajdzsán   3 2  *    2 3   6 13.0 0
7 Egyesült Államok 2 1 2 ½      *    3 6 12.0 0
8 Izrael ½   ½   2    *  3 5 10.0 0
9 India   2   1 1  *    3 9.5 0
10 Egyiptom ½ 1   ½   ½ 1    *  0 5.0 0

 A 7. forduló párosítása: 

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

Kamsky,G (2741) - Lékó,P (2717)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.Vc2 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bd1 0-0 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.Bac1 Vb8 19.dxc5 Fxc5 20.Fxb7 Vxb7 21.Vf3 Vxf3 22.Hxf3 Bxd1+ 23.Bxd1 Bc8 24.He5 Kf8 25.Hb5 a6 26.Ha7 Ba8 27.Hac6 Ke8 28.Bc1 Hd5 29.Hd3 Fd6 30.Hd4 He7 31.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Shulman,Y (2617)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 0-0 7.Hgf3 a5 8.0-0 Hfd7 9.exd5 exd5 10.Be1 Ff6 11.Hb3 a4 12.Hbd4 Hxc5 13.Fe3 Hxd3 14.Vxd3 Fg4

A nyitás több időt rabolt el nagymesterünktől, sötét közel kiegyenlített.

15.c3 Hc6 16.h3 Fh5 17.Hxc6 bxc6 18.Fc5 Fxf3 19.Vxf3 Be8 20.Vg4 h6

Érdekes volt a 20...a3 21.Bxe8+ Vxe8 22.Fxa3 Fxc3 folytatás.

21.Bac1 Va5 22.Fd4 Fxd4 23.Vxd4 Vb5 24.Vb4 Va6

Jobb volt a 24...Bxe1+ 25.Bxe1 Bb8 26.Vxb5 Bxb5 27.Be2 Kh7 28.Kf1 Kg6 változatot választani.

25.Vc5 Vb7 26.Vb4 Va6 27.Vc5 Vb7 28.Bb1

A lépésismétlést el kellett kerülni.

28...Bab8 29.b4 axb3 30.Bxe8+ Bxe8 31.axb3 Va6 32.c4 dxc4 33.bxc4 Va2 34.Bb6 Va1+

Pontosabb volt a 34...Vc2 35.Bxc6 Be1+ 36.Kh2 Be2 37.Kg3 Vc3+ folytatás.

35.Kh2 g6?

A kisebb időzavar is elegendő volt, hogy Shulman hibázzon.

 36.Vxc6

A gyalogelőny megszerzése után világosnak nyernie kell.

36...Be2 37.Vc5 Be1 38.Bb3 Kg7 39.Be3 Bh1+ 40.Kg3 Bc1 41.Bf3 Be1 42.Vc7 Ve5+ 43.Vxe5+ Bxe5

 

44.Bc3 Bc5 45.Kf4 Kf6 46.Ke4 Ke7 47.Kd4 Ba5 48.c5 Ba2 49.Bf3 f5 50.Kd5 Bd2+ 51.Kc6 Ke6 52.Kb7 Bb2+ 53.Kc7 g5 54.c6 h5 55.Kc8 h4 56.c7 f4 57.Bc3 Ke7 58.Bc5 Bxf2 59.Kb7 és sötét feladta

Seirawan,Y (2635) - Polgár,J (2699)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d6 7.Fg5 Hbd7 8.e3 b6 9.He2 Fa6 10.Vc2 c5 11.dxc5

Borisz Gelfand négy éve Vlagyimir Kramnyik ellen a 11.Bd1 h6 12.Fh4 Bc8 13.Va4 Fb7 14.Hc3 cxd4 15.Bxd4 Hc5 16.Vd1 Ve7 17.b4 Hcd7 18.Hb5 d5 19.cxd5 Fxd5 20.Hxa7 Ba8 21.Hb5 He5 változatban snellezett.

11...bxc5 12.Hc3 Vb6 13.0-0-0 Fb7 14.e4 Bab8 15.Bd2 Bfc8 16.Fe2 He8 17.f4 Hf8

Judittól szokatlan manőverek.

18.Bhd1 f6 19.Fh4 Hg6 20.g3 Bd8 21.Fg4 e5 22.Fe6+ Kf8

Nehéz döntés volt. 22...Kh8 23.f5 Hxh4 24.gxh4 Hc7 jobbnak tűnik.

23.f5 He7 24.g4 h6 25.Ff2

Az időhátrányban levő Seirawannak a természetes lépéseket könnyű volt meghúznia.

25...Hc6 26.Hd5 Va5

 

27.h4

Világos támadásával szemben egyre nehezebb  az ünnepelt élete.

27...Hd4 28.Fxd4 cxd4 29.g5 Fxd5 30.exd5 hxg5?

A vonalnyitás végzetes volt.

31.hxg5 fxg5?

Újabb hiba, a közbeiktatást nagymesternőnk elnézhette.

 

32.f6! Bxb2

Kétségbeesett kísérlet.

 33.Kxb2

Azonnal nyert a 33.fxg7+ Kxg7 34.Vxb2 változat.

33...Hxf6 34.Ka2 Vc7 35.Bg2 Bc8 36.Fxc8 Vxc8 37.Bxg5 Hxd5 38.Vf5+!? Vxf5 39.Bxf5+ Hf6 40.c5 Ke7 41.c6 Hd5 42.Bg1 d3 43.Kb3 Ke6 44.Bfg5 és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Hess,R (2609)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6 11.Bd1 Fb7 12.Ff4 Fe7 13.g4 Hh4 14.Hxh4 Fxh4 15.Kg2 Bd8 16.Fg3 Fe7 17.e6 fxe6 18.Fxc7 c5+ 19.f3 Bxd1 20.Bxd1 Bf8 21.He4 Fxe4 22.fxe4 Fh4 23.Bd2 Bf7 24.Fb8 Fe1 25.Bd1 Fh4 26.Bd2 Fe1 27.Bd1 Fh4 28.Bd2 Fe1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban megszületett válogatottunk mesterhármasa.  A csapat-világbajnokság ötödik fordulójában együttesünk a Drezdában ezüstérmes, Hanti-Manszijszkban a harmadik helyen végzett Izrael csapatát 3,5 - 0,5-re győzte  le, zsinórban harmadik meccsén diadalmaskodott. Almási Zoltán sötéttel elért döntetlene volt a nyitány, majd Lékó Péter második győzelmével szerzett vezetést csapatunknak. Balogh Csaba sikere már a mérkőzés megnyerését jelentette. Polgár Judit végjátékban remek technikával érvényesítette előnyét. Az örmények megőrizték vezető pozíciójukat, 2,5-1,5-re nyertek Kína ellen. A pénteki pihenőnap után szombaton folytatódik a pontvadászat. Válogatottunk a harmadik helyről várja  a hatodik fordulóban az Egyesült Államok elleni csatát.

A negyedik forduló szenzációjáról, Azerbajdzsán 3-1-es győzelméről a címvédő Oroszország ellen ír a legtöbbet a nemzetközi szaksajtó, de nem fukarkodnak a dicsérő jelzőkkel, amikor Lékó Péter tisztáldozatos győzelméről tudósítanak. A házivarival éltáblásunk alaposan meglepte Vaszilij Ivancsukot, aki a partiban többször is hibázott, és visszavágtunk az elmúlt két olimpián is elszenvedett vereségért. Az azeriek sakktörténelmi sikere – először nyertek az oroszok ellen – alaposan megváltoztatta a világbajnokság állását, többen, köztük válogatottunk is joggal pályázhat éremszerzésre. A hátralevő öt forduló rendkívüli izgalmakat ígér, és csak mentálisan jól felkészült sakkozók bírhatják a fokozódó feszültséget, amikor egy-egy lépésnek is döntő jelentősége lesz.

Izrael együttesétől Hanti-Manszijszkban balszerencsés meccsen szenvedtünk vereséget,  de ezúttal a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot nélkülözik, és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Nálunk nincs változás, a győztes csapaton ne változtass elv érvényesült, a pihenőnap előtt legjobbjainknak még mozgósítani kell energiáikat. Három nagyon nehéz mérkőzés után kicsit könnyebbnek látszik a mai találkozó, de ne feledjük, hogy Izrael négyese legyőzte a házigazdák csapatát.

Lékó Péter és Michael Roiz első partiját játssza, ahogy Polgár Judit és Evgeny Postny és Balogh Csaba és Tamir Nabaty is. Almási Zoltán és Ilia Szmirin hatodszor csap össze, semmi jelentősége, hogy Szmirin 11 éve nyert Zoli ellen, és még négyszer megosztoztak a ponton.

A játéknapon két slágermeccs is lesz, Kína – Örményország és Azerbajdzsán - Ukrajna összecsapás.

A spanyol megnyitások napja, Szmirin a 6.Ve2-es változatot választotta, Juditéknál a Breyer-változat van műsoron, Csaba ellenfele a berlini változatban elkerülte a vezércserés varit. Az éltáblán Péter 1.e4-gyet húzott, Roiz Caro-Kann védelmére a 3.e5-ös változat mellett döntött.

Másfél órai játék után elégedettek lehettünk a pozíciókkal. Péteréknél a nagy kérdés, hogy sötét d3 gyalogjának mi lesz a sorsa, reméljük, hogy elhullik. Zoliéknál egyenlőek az esélyek. Juditék spanyolja már végjátékra egyszerűsödött, kicsit jobb nagymesternőnknek. Csaba állása futópárjával szép reményekre jogosít.

Csaba nyerésre áll, a különböző színű futók mellett Judit szorongatja Postny királyát. Péter állása is egyre biztatóbb, majd kezdeményezése döntő előnyhöz vezetett. Ilia Szmirin és Almási Zoltán a 30. lépésben döntetlenben egyezett meg, biztosan kézben a meccs. Tamir Nabaty tisztet áldozott, Csaba futópárjával nyerni fog, és a 40. lépés után az izraeli sakkozó fel is adta reménytelen állását. Lékó megszerezte második győzelmét, megvan a meccs, Judit még tovább javíthat a gólarányon! A c szabadgyalog eldöntötte a játszmát, Judit győzelmével újabb bravúros nyerés született, 3,5 - 0,5!

Az örmény-kínai meccsen sorban születtek a döntetlenek, Gabriel Szargiszjan volt a nyerőember, Arshak Petroszjan csapata megőrizte vezető pozícióját. Korai volt a nagy öröm az azeri táborban, az ukránok nyerték a rangadót. Alekszander Mojszejenko ismét bástyavégjátékban nyert. Meggyőző játékot mutatott az amerikai válogatott, a tavalyi vb-n bronzérmes indiai csapat igen halovány teljesítményt nyújt.  

Szinte hihetetlen, hogy az egyiptomiak két döntetlent is kiharcoltak az oroszok ellen. Nyikita Vitjugov 158 lépés alatt sem tudta megtörni Mohamed Ezat ellenállását.

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország – Izrael  3,5 - 0,5

Lékó Péter (2717) – Michael Roiz (2669) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 30)

Ilia Szmirin (2676) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Polgár Judit (2699) – Evgeny Postny (2618) 1 - 0 (Spanyol megnyitás,65)

Tamir Nabaty (2584) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Spanyol megnyitás,40)

 Egyiptom – Oroszország  1 - 3

Ahmed Adly (2631) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1

Bassem Amin (2609) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Nyikita Vitjugov (2733)  döntetlen

 Kína – Örményország 1,5 -2,5

Wang Hao (2718) –Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Szergej Movszeszjan (2700) döntetlen

Li Chao (2669) –Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Gabriel Szargiszjan (2663)  0 - 1

 India – Egyesült Államok  1 - 3

Pentala Harikrishna (2669) – Gata Kamsky (2741) döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Alekszander Oniscsuk (2675)  0 - 1

Surya Ganguly (2627) – Yuri Shulman (2617) döntetlen  döntetlen

Parimarjan Negi (2642) – Robert Hess (2609)  0 - 1

 Azerbajdzsán – Ukrajna  1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Vugar Gasimov (2760) – Pavel Eljanov (2697) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2625) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0- 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 8 meccspont, 13,5 pont

2. Oroszország 7, 12

3. Magyarország 7, 11,5

4. Ukrajna 6, 10,5

5. Kína 5, 11

6. Azerbajdzsán 5, 11

7. Egyesült Államok 5, 10

8. Izrael 4, 8

9. India 3, 8

10. Egyiptom 0, 4,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

2

   

 

2

 

8

13.5

0

2

Oroszország

2

 * 

3

   

1

3

   

3

7

12.0

0

3

Magyarország

 

1

 * 

 

 

2

 

7

11.5

0

4

Ukrajna

   

 * 

   

6

10.5

0

5

Kína

   

 * 

2

   

5

11.0

1

6

Azerbajdzsán

 

3

2

 * 

   

3

 

5

11.0

1

7

Egyesült Államok

2

1

   

½

 

 * 

 

3

5

10.0

0

8

Izrael

½

 

½

 

   

 * 

3

4

8.0

0

9

India

   

2

 

1

1

 * 

 

3

8.0

0

10

Egyiptom

½

1

 

   

½

1

 

 * 

0

4.5

0

 A szombati 6. forduló párosítása:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

Lékó,P (2717) - Roiz,M (2669)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 Fxc5 12.b4 Fa7

Világosra előnyös a 12...Fxb4 13.Hxd4 Va5 14.Vxa5 Hxa5 15.Hxf5 exf5 16.Hc2 változat.

13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1

Hosszas gondolkodás után.

16...Vd5 17.Hd6

 

17...Hgxe5?!

Számításba jött a 17...Hcxe5 18.Hxd3 Fxd3 19.Fxd3 Hxd3 20.Va3 Hge5 21.f4 Hc4 22.Hxc4 Vxc4 23.Bxd3 folytatás.

18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 Vh5 23.Bab1 Bab8 24.Fe2 Ve5

 

25.Bd7 Bfd8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bxb7 Bb8 28.Fxa6 Hb4? 29.Va4

Pontosabb volt a 29.Vd1 Hxa6 30.Bxa7 Hc7 31.Ff4 folytatás.

 29...Hd5? 30.Vd4 és sötét feladta

Szmirin,I (2676) - Almási,Z (2726)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.d4 Fg4 10.Bd1 Vc8 11.a4 Ha5 12.Fc2 b4 13.Fe3 c5 14.dxe5 dxe5 15.Hbd2 bxc3 16.bxc3 Vc7 17.Bab1 Hd7 18.h3 Fe6 19.Hg5 Fxg5 20.Fxg5 f6 21.Fe3 Hb6 22.Hb3 Hb7 23.Ba1 Hc4 24.Fc1 Bfd8 25.Bb1 Bxd1+ 26.Vxd1 Bd8 27.Ve2 Vd7 28.Kh2 Ff7 29.f3 h6 30.Vf2 és döntetlen

Polgár,J (2699) - Postny,E (2618)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 Bb8 16.a4 d5

Postny igen nagy önbizalommal játszotta meg a centrumrobbantást. Krishnan Sasikiran és Sahriyar Mamedgyarov receptje.

17.axb5 axb5 18.Hxe5 Hxe5 19.dxe5 Hxe4 20.Hxe4 dxe4 21.Ff4 Vxd1 22.Baxd1 Fg7 23.Fxe4 Fxe5

 

24.Fc6!

A különböző színű futók mellett nem lesz annyira egyszerű sötét élete.

24...Fxc6 25.Bxe5 Bxe5 26.Fxe5 Bc8 27.Ff6 Kf8 28.g4 Be8 29.Kh2 Be6 30.Bd8+ Be8 31.Bd1 Be6 32.g5 Bd6 33.Ba1 Bd2 34.Ba7 Bxf2+ 35.Kg1 Be2 36.Bxc7 Be6 37.Bc8+ Fe8 38.Kg2 Be2+ 39.Kf3 Be6 40.h4 h5 41.Bb8 Be1 42.c4 bxc4 43.bxc4 Be6 44.c5 Bc6 45.Fe5 Be6 46.Ke4 Ke7 47.Bb7+ Kd8

 

48.Kd4 Fd7 49.Ba7

Gyorsabb volt a nyerés a 49.Bb8+ Fc8 50.Kd5 Kd7 51.Fd6 Be1 52.c6+ Kd8 53.Ba8 Bd1+ 54.Kc5 Bc1+ 55.Kb5 Bb1+ 56.Fb4 változatban.

49...Kc8 50.Fd6 Kd8 51.Ba8+ Fc8 52.Kd5 Be2 53.Kc6 Be6 54.Ba7 f6 55.gxf6 Bxf6 56.Bh7 Be6 57.Bg7 Fa6 58.Kd5 Be2 59.c6 Ke8

 

60.Ba7 Fc8 61.Ba8 Kd8 62.Ff4 Be1 63.Kd6 Bd1+ 64.Kc5 Bb1? 65.Fd2! és sötét feladta

Nabaty,T (2584) - Balogh,Cs (2643)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.Be1 0-0 7.c3 a6 8.Fxc6 bxc6 9.d4 exd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Vc2 c5 13.Fe3 c4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Fg4

A nyitásból Csaba előnnyel jött ki.

16.Hd2 Vd7 17.Hf1 Ff5 18.Vd2 Bab8

Futópár, a nyílt b vonal feletti uralom, remek állás.

19.Fg5? Fa3 20.Hg3 Fg6 21.f4 h6 22.Ff6 Vg4 23.f5 Bb2 24.Ve3 Fxf5 25.h3 Vg6 26.Vf3 Fe6 27.Fh4 Bfb8 28.Bf1 Vd3 29.Vf4 Vd2 30.Vf3 Vd3 31.Vf4

31...g5 32.Fxg5 hxg5 33.Vxg5+ Vg6 34.Vxg6+ fxg6 35.Bf6 Bb1+ 36.Bxb1 Bxb1+ 37.Kf2 Bb6 38.Bxg6+ Kh7 39.Bf6 Fe7 40.Kf3 Bb2 és világos feladta

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk szenzációs győzelmet aratott a csapat-világbajnokság negyedik fordulójában. Csapatunk az olimpiai bajnok Ukrajna négyese ellen 2,5-1,5-re nyert. Az éltáblán Lékó Péter jól előkészített tisztáldozatos házivarival lepte meg Vaszilij Ivancsukot. Az időzavarba került ukrán sakkozó hibázott, elkerülte az örökös sakkot, a 41. lépés után feladásra kényszerült. Almási Zoltán remizett Pavel Eljanovval, Polgár Judit Zahar Efimovval,  Balogh Csaba pedig Alekszander Mojszejenkoval osztozott meg  a ponton. A játéknap bombameglepetése, hogy az azeri együttes 3-1-re legyőzte a címvédő orosz csapatot. Az örmény válogatott átvette a vezetést, csapatunk az ötödik a szoros mezőnyben. A viadalt hihetetlen keresztbeverések teszik nagyon izgalmassá. Az ötödik játéknapon Izrael lesz az ellenfél.

Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok eddig két mérkőzést nyertek. India és Egyiptom elleni minimális győzelmük keveset árul el játékosaik igazi formájáról, becsúszott a házigazdák elleni vereség, Ivancsuk többször is fonalas nyerést hagyott ki.

A 2004-es és a 2010-es sakkolimpián diadalmaskodó ukrán csapatban a 42 évével már veteránnak számító Ivancsuk a „vezérevezős”. Mindkét sikerben oroszlánrésze volt, ahogy a 2001-es jereváni vb-n az aranyérem megszerzésében is. Lékó Péterrel igazán jól ismerik egymást, oly sok nagy csatát vívtak már, rapid párharcokat is játszottak. Az 1995-ös dortmundi tornán játszottak először egymással, s azóta még 28 klasszikus gondolkodási idejű játszmában csaptak össze. Ivancsuk számára kedvező a mérleg, hétszer győzött, Péter háromszor kényszerítette őt feladásra,17 partijuk lett remi. Emlékezetes volt a drezdai sakkolimpiai párbajuk, ahol Ivancsuk 127 lépésben nyert, Péter az utolsó pillanatban rontotta a bástya és futó a bástya elleni végjátékot vesztésre. A szép pattkombináció a 2007-es moszkvai villám-világbajnokságon, 215 lépésben lett remi az ütközetük.

Lélektani szempontból is nagyon fontos volt, hogy Almási Zoli tegnap döntetlenre mentette Vugar Gasimov elleni partiját. Még belegondolni is szörnyű, hogy Gasimov kezében volt a pont, de szerencsére d6 lépése végül örökös sakkhoz vezetett. Zoli ma világossal Pavel Eljanovval játszik. Két partiban mérték össze eddig erejüket, 2004-ben, a genfi openen az ukrán sakkozó nyert, a drezdai olimpián Almási Zoli diadalmaskodott. Eljanov állt már sokkal előkelőbben is a ranglistán, a 2697 pont nem tükrözi hűen játékerejét.

Polgár Judit első csatájára készül Zahar Efimenkóval szemben, Balogh Csaba a harmadik összecsapásra Alekszander Mojszejenkóval, kétszer megosztoztak a ponton.

A forduló másik rangadóját Oroszország és Azerbajdzsán vívta. A címvédő az alapcsapattal játszott, Szergej Karjakin és Tejmur Radzsabov küzdött meg az éltáblán. Karjakin tegnap nagy csatában kapott ki Levon Aronjantól, az orosz együttes az örmények elleni 2-2-vel is megőrizte vezető pozícióját. Kapitányuk, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev interjújában külön kiemelte, hogy remekül felkészültek az örmény sakkozók, Aronjan újítása, tisztáldozata, majd bástyaáldozata váratlanul érte Karjakint. Az azeri kapitány „feladta” taktikáját, Sahriyar Mamedgyarov sötéttel játszott a harmadik táblán.

Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter a spanyol megnyitás Marshall támadásában csatázik. Kellemes visszaemlékezni, hogy a 2004-es brissagói világbajnoki döntő nyocadik partijában Péter milyen zseniálisan nyert Vlagyimir Kramnyik ellen. Nagymesterünk már sokszor megjátszotta, sötétnek aktív tisztjátéka van az áldozott gyalogért.

Péter 18...f4 lépésével tisztet áldozott! Házielemzés, Ivancsuk sűrűn nézegethette a plafont...

Nincs meglepetés a második táblán, Almási Zolinak saját kedvenc fegyvere, a berlini-változat ellen kellett játszania. Judit a Najdorf-változatra készült, Zahar Efimenko óvatos, a g3-as rendszert választotta. Csabáéknál a Szvesnyikov-változat került megjátszásra.

Ivancsuk meglepődött, 19...c5 után még nem húzott, tábla mellett nem könnyű megtalálni a receptet a tisztáldozatra, amit Péter bizonyára a szuper szegedi számítógéppel is elemeztetett.

A megszokott manőverek Zoliék partijában, Csabáéknál sincs sok újdonság a sokat elemzett változatban. Judit kis időhátrányban, de az elkötelező 16...e5 lépését meg kellett gondolnia. Ivancsuk már 40 perce nem húzott! Érthető, mert igazi tündérvarik vannak az állásban. Az ukrán éltáblásnak 23 perce és a lépésenként járón 30-30 másodperce maradt az időkontrollig. 20.Be4 mellett döntött,  20...fxg3 21.hxg3 c4 22.Fc2 Fxg3 után le kell áldoznia  a vezérét, s közel egyenlőek az esélyek.

Judit a kezdeményezéért gyalogot áldozott, Zoli kicsit kedvezőbb állásban félórás időhátrányban volt, Csabáéknál kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Az orosz-azeri meccsen remi lett az éltáblások küzdelme. Tejmur Radzsabov Jaenisch-csele kiállta  a próbát Szergej Karjakin ellen.

Lékó Péter már 50 perce gondolkodik, ellenőrzi a varikat, aligha van jobb, mint a vezéráldozat elfogadása. Lépésismétlés után a 31. lépésben remivel fejeződött be Zahar Efimenko és Polgár Judit partija, a sötét vezér és huszár kettős sakkjai biztosították a fél pontot. 

A második világos partit is elremizte az orosz válogatott, Wang Yue győzelmével vezetést szerzett a kínai csapat. Amire kevesen számítottak, Gadir Guszejnov legyőzte Peter Szvidlert, vezet az azeri együttes! Vugar Gasimov nyert Alekszandr Griscsukkal szemben, 3-1-re győzött az azeri csapat!!!

Ivancsuk elkerülte az örökös sakkos változatot, Péter állása nyerőesélyt ígért. Csaba játszmája a remihez közeledett, Zolinak gyalogelőnye volt, de különböző színű futók a táblán, a 60. lépést követően döntetlen a parti. Csaba rontott,  de sikerrel vívta meg  a küzdelmet.

Lékó Péter a 41. lépés után fogadhatta Vaszilij Ivancsuk gratulációját, Péter győzelme a rangadó megnyerését jelentette 2,5 -1,5-re! A kilenchónapos versenyzési szünet után hihetetlenül értékes győzelem.

Az örmények hozták a kötelező, nagy arányú győzelmet. A kínaiak fiatal csapata "elgázolta" az amerikai négyest. India megszerezte első két meccspontját.

A 4. forduló eredményei:

Ukrajna – Magyarország  1.5 - 2.5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Lékó Péter (2717) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 41)

Almási Zoltán (2726) - Pavel Eljanov (2697) döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

Zahar Efimenko (2706) – Polgár Judit (2699) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Balogh Csaba (2643) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Oroszország – Azerbajdzsán  1 -3

Szergej Karjakin (2788) – Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Vugar Gasimov (2760) 0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2711) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Peter Szvidler (2739) – Gadir Guszjnov (2625)  0 - 1

Izrael – India 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Pentala Harikrishna (2669)  0 - 1

Michael Roiz (2669) – Krishnan Sasikiran (2681)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Tamir Nabaty (2584) – G.N. Gopal (2576)  döntetlen

 Egyesült Államok – Kína  0,5 - 3,5

Gata Kamsky (2741) – Wang Hao (2718) döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) –Wang Yue (2709) 0 - 1

Yuri Shulman (2617) -  Li Chao (2669)  0 - 1

Yasser Seirawan (2635)- Yu Yangyi (2672)  0 - 1

Örményország – Egyiptom 3,5 - 0,5

Szergej Movszeszjan (2700) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (2667) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Samy Shoker (2475) döntetlen

Robert Hovhanniszjan (2556) – Mohamed Ezat (2430)  1 - 0

A világbajnokság állása:

1.Örményország 6 meccspont, 11 pont

2. Azerbajdzsán 5, 9,5

3. Kína 5, 9,5

4. Oroszország 5, 9

5. Magyarország 5, 8

6. Ukrajna 4, 8

7. Izrael 4, 7,5

8. India 3, 7

9. Egyesült Államok 3, 7

10. Egyiptom 0, 3,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

   

2

   

 

2

6

11.0

0

2

Azerbajdzsán

 

 * 

2

3

   

3

   

5

9.5

1

3

Kína

 

2

 * 

   

 

 

5

9.5

1

4

Oroszország

2

1

 

 * 

3

     

3

 

5

9.0

0

5

Magyarország

 

 

1

 * 

 

2

   

5

8.0

0

6

Ukrajna

   

 

 * 

 

 

4

8.0

0

7

Izrael

½

 

     

 * 

 

3

4

7.5

0

8

India

 

1

   

2

 * 

   

3

7.0

0

9

Egyesült Államok

2

 

½

1

       

 * 

3

7.0

0

10

Egyiptom

½

       

1

 

½

 * 

0

3.5

0

Az 5. forduló párosítása:

Egyiptom – Oroszország

Kína – Örményország

Indiai – Egyesült Államok

Magyarország – Izrael

Azerbajdzsán – Ukrajna

Ivancsuk,V (2768) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Ve2 Fg4 16.Vf1 Vh5 17.Hd2

A másik fővari 17.Fe3 Bae8, vagy 17....f5, mindkét színnel sokat kell tudni.

17...f5

Péter négy éve Peter Szvidler ellen a 17...Bae8 18.Bxe8 Bxe8 19.f3 Ff5 20.He4 Fc7 21.Fd2 Vg6 eltérésben remizett.

18.c4

 

18...f4!

Derült égből villámcsapás!

19.cxd5 c5!

Nagymesterünk két villámgyors lépése után Vaszilij Ivancsuk mintegy 50 percet gondolkodott. Nem hitt a szemének, hogy létezik ilyen tisztáldozat?

20.Be4

Volt mit számolnia, szép tündérvarikat is felfedezhettünk a várakozás közepette. 20.Vg2-re  sötétre előnyös a 20...Bae8 21.Be6 c4 22.Fc2 Fxe6 23.dxe6 Bxe6 24.Fe4 f3 25.g4 Vf7 változat.

20...c4 21.Fc2 fxg3 22.hxg3 Fxg3 23.fxg3 Bxf1+ 24.Hxf1 Vh3

 

25.Be3 Bf8 26.Fd2 Ff3 27.Bxf3 Bxf3 28.Fe4 Bxg3+ 29.Hxg3 Vxg3+

 

30.Fg2?

Ivancsuk kockáztatott. 30.Kf1 Vh3+ 31.Kf2 Vh2+ 32.Ke3 Vh3+ 33.Ff3 Vh6+ örökös sakkal remi lett volna.

30...Vd3! 31.Fe1 Vxd4+ 32.Ff2 Vxb2 33.Bf1 Vd2

 Számításba jött a 33...Va3 34.Fe4 c3 folytatás.

 34.Fc5 g6 35.Bf8+ Kg7 36.Bf2

Érdekes volt a 36.Be8 Vg5 37.Fe3 Vg4 38.Ba8 c3 39.Ba7+ Kf6 40.Bxa6+ Kf5 41.Kf2 változat.

36...Vd1+ 37.Bf1 Vd2 38.Kh2

Ivancsuk döbbenetes, nem akart lépést ismételni….

38...c3 39.Bf2 Ve1 40.Fd4+ Kh6 41.Fh3?

 

41...c2! és világos feladta

Almási,Z (2726) - Eljanov,P (2697)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.h3

Az idei orosz csapatbajnokságon Eljanov az olasz Fabiano Caruana ellen vesztett a 10.b3 Kc8 11.Fb2 h5 12.He4 Fe7 13.Bad1 a5 14.a4 c5 15.c4 Ba6 16.Bd3 változatban. Almási Zoli elismert nagy specialistája sötéttel a berlini változatnak, saját kedvenc varija ellen kellett játszania.

10...b6 11.b3 Fe7 12.Fb2 h5 13.Bad1 Kc8 14.He4 Fe6 15.Hfg5 Fxg5 16.Hxg5 a5 17.a4 Kb7 18.Bd3 c5 19.Bfd1 Bae8 20.c4 Kc8 21.g4 hxg4 22.hxg4 He7 23.f3 Hg6 24.B3d2 Hf4 25.Kf2 Hh3+ 26.Hxh3 Bxh3 27.Kg2 Bh7 28.Bh1 Bxh1 29.Kxh1 Bd8 30.Bxd8+ Kxd8

A végjáték világosra kicsit előnyösebb, de a különböző színû futók miatt nem nyerhető.

 

31.Kg2 Ke7 32.Kf2 Fc8 33.Ke3 Ke6 34.Fc3 g6 35.Fe1 Fb7 36.Fh4 Fc6 37.f4 Fb7 38.f5+ gxf5 39.gxf5+ Kxf5 40.Fd8 Fe4 41.e6 fxe6 42.Kd2 e5 43.Fxc7 Ke6 44.Fxb6 Kd6 45.Fxa5 Ff5 46.Fd8 Fg4 47.Fg5 Ff3 48.Fh6 Kc6 49.Fg7 e4 50.Fh6 Fg4 51.Fe3 Ff5 52.a5 Fc8 53.Ff2 Fg4 54.a6 Kb6 55.Fxc5+ Kxa6 56.b4 Kb7 57.b5 Fe6 58.Kc3 Ff7 59.Fe3 Fe6 60.Kd4 Ff7 és döntetlen

Efimenko,Z (2706) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.g3 d6 7.Fg2 Fd7 8.0-0 Hf6 9.Hce2 Bc8 10.b3 b5 11.Hxc6 Fxc6 12.Vd3 Fe7 13.Hd4 Fd7 14.a4 Va5 15.Fd2 b4 16.Bfc1 e5

Elkötelező lépés, Judit ellenjátékban bízott.

17.Hf5 Fxf5 18.exf5 d5 19.c3 0-0 20.cxb4 Fxb4 21.Bxc8 Bxc8 22.Fxb4 Vxb4 23.Vxa6

Efimenko a23.Fxd5 e4 24.Vxa6 Bd8 25.Fc4 e3 bonyodalmakat nem kedvelte.

23...Vc3 24.Vf1 e4 25.a5

 

25...e3! 26.fxe3 Vxe3+ 27.Kh1

Az ukrán sakkozónak nem tetszett a 27.Vf2 Vc3 28.Ve1 Vd4+ 29.Kh1 He4 30.Ba2 változat.

27...Hg4 28.Be1 Hf2+ 29.Kg1 Hh3+ 30.Kh1 Hf2+ 31.Kg1 és döntetlen

Balogh ,Cs (2643) - Mojszejenko,A (2715)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.h4 Fe6 14.g3 Bb8 15.b3 g6 16.Hxf6+ Vxf6 17.Fg2 Bfd8 18.0-0 a5 19.Ve2 Ve7 20.Bad1 a4 21.Kh2 Ba8 22.Fh3 Fxh3 23.Kxh3 axb3 24.axb3 Ba2 25.Vd3 Bda8 26.Kg2 B8a6 27.Ba1 Bxa1 28.Hxa1 Hd4 29.Hc2 Hxc2 30.Vxc2 h5 31.Bd1 Va7 32.Bd2 Kg7 33.Vd1 Ba1 34.Vf3 Va6 35.Bd5 Bc1 36.Bb5 Bc3 37.Vd1 Va8 38.Vd5 Vxd5 39.cxd5 Bxb3 40.Bb6 f5 41.exf5 gxf5 42.Bxd6 Bd3 43.Bb6 b3 44.d6 Kf7 45.Bb7+ Ke6 46.d7 Ke7 47.Kf1 e4 48.Kg2 Kd8 49.Kf1 Bd1+ 50.Kg2 Bb1 51.Kh2 Bb2 52.Kg1 Ke7 53.Kf1 Bb1+ 54.Kg2 Kd8 55.Kh2 Ke7 56.Kg2 Bb2 57.Kg1 Kd8 58.Kf1 Bb1+ 59.Kg2 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban, a csapat-világbajnokság 3. fordulójában válogatottunk emlékezetes nagy csatában 2,5-1,5-re legyőzte a 2009-es kontinensbajnok azeri csapatot. Lékó Péter remizett Tejmur Radzsabovval, Polgár Judit remek játékkal nyert Rauf Mamedov ellen. Balogh Csaba izgalmas partija pontosztozkodással zárult Sahriyar Mamedgyarovval. Almási Zoltán örökös sakkal kiharcolta a remit Vugar Gasimovval szemben. Az örmény-orosz csúcsrangadó döntetlennel zárult, Levon Aronjan legyőzte Szergej Karjakint, Peter Szvidler nyert a címvédő együttesből két remi mellett. A forduló meglepetése az izraeli csapat 2,5-1,5-ös győzelme a házigazdák ellen. A negyedik játéknapon válogatottunk az olimpiai bajnok Ukrajnával játszik.

A második játéknapon a címvédő orosz válogatott elleni 3-1-es vereségben főszerepet játszottak nagymestereink időzavarai, gyorsabban kell dönteni a lépésjelöltek között, jobban vigyázni az időre. A sorsolás szeszélye folytán újabb nehéz rangadó várt csapatunkra, a 2009-es Európa-bajnokságon aranyérmes azeri együttes volt az ellenfél.  A tavaly januárban megrendezett vb-n, Bursában negyedikek voltak. A vártnál gyengébb szereplésüket, ahogy a sakkolimpián való gyengélkedésüket is többen grúz kapitányukkal, Zurab Azmaiparasvilivel kialakult konfliktussal  magyarázták. A szövetségük nagyot lépett, leigazolták az ukránokkal kétszeres olimpiai aranyérmes  kapitányt, Vlagyimir Tukmakovot. Sikerült rendezni a viszonyt Vugar Gasimovval is, aki lemondta a bieli meghívást, hogy játszhasson a válogatottban. Folytatták a taktikájukat, a legmagasabb Élő-pontszámú nagymesterük, Sahriyar Mamedgyarov a negyedik táblásuk, tőle világossal egész pontokat várnak.

 A tavalyi sakkolimpián meccsünk az azeriekkel 2-2-vel ért véget. Lékó Péter remizett Mamedgyarovval, Almási Zoltán sötéttel kikapott Tejmur Radzsabovtól, Polgár Judit megosztozott a ponton Rauf Mamedovval, Balogh Csaba legyőzte Gadir Guszejnovot.

 Az éltáblán Lékó Péter két sötét partija után világossal játszhatott. Radzsabov a kazanyi világbajnok-jelölti párharcban nagyszerű elméleti felkészüléssel egyenrangú ellenfele volt Vlagyimir Kramnyiknak, végül az emlékezetes sakkórás baki pecsételte meg sorsát. Péter remek mérleggel büszkélkedhet Tejmurral szemben, öt nyerése mellett 11 döntetlen született még a klasszikus időbeosztású játszmáikban.

 Almási Zoltán kettős vereséggel kezdett, nyerőesélyes, jó állást, tartható pozíciót vesztett el időzavaraiban. Két világos partit követően sötéttel küzdött meg Gasimovval, akivel korábban négyszer remizett. Nagyon bíztunk Juditban, aki világossal Mamedovval játszott. Balogh Csabának sötéttel kellett megálljt parancsolni a kettős győzelemmel rajtoló Mamedgyarovnak.

A címvédő orosz válogatott két meggyőző győzelemmel a tarsolyában várta a presztízscsatát az örményekkel. A világranglista harmadik és negyedik helyezettje, Levon Aronjan és Szergej Karjakin viaskodott  az éltáblán. Kíváncsian vártuk a Kína-Izrael összecsapást. Az ukránoknak második fordulóbeli vereségük után égető szükségük lett volna a győzelemre.  

Elindultak a sakkórák... Az éltáblán Radzsabov a kedvenc királyindiai védelmére szavazott. Zoli ellen a vezérindiai védelemben Gasimov a 4.a3-as varit játszotta meg. A várakozásnak megfelelően Judit a szicíliai védelem Maróczy-változatában csatázott Mamedovval, míg Mamedgyarovéknál a szláv védelem egyik éles változata került megjátszásra.

A kezdetben oly magabiztos Radzsabov 16.Vd2-öt követően elgondolkodott. Kis előnyt éreztem Péternél, egy pillanatban mintegy 20 perces időelőnye is volt, de a bonyolult állásban végül a 32. lépés után döntetlenben egyeztek meg. Almási Zoli  gond nélkül egyenlített ki, majd vezérmanőverét követően hátrányba került. Joggal aggódhattunk. Juditnál a szisztémában a megszokott pici előny, futópárja érezhetően uralta a táblát, Mamedov nem is tudott mit kezdeni állásával. 24…a3 25.b4 Ha4 26.Bb3 után már biztosak lehettünk nagymesternőnk győzelmében. Judit már válogathatott a nyerések között, a 48. lépését követően Mamedov kapitulált, vezetéshez jutott válogatottunk. Csaba tisztet áldozott, két gyalogot kapott cserébe, a vezérszárnyi szabadgyalogok bőséges ellenértéket adtak. Kisebb időzavarban Csaba rossz lebonyolítást választott, a bástyavégjátékban gyaloghátránya volt, de aktív bástyájával kiharcolta a döntetlent.

Zoli partija döntötte el ismét a meccspontok sorsát. Gasimov az egyenlítésért, Zoli a mérkőzés megnyerését jelentő remiért küzdött. Gasimov hibázott, karnyújtásnyira az áhított remi! Örökös sakk a vége, megvan a remek 2,5-1,5-ös győzelem!

Az örmény-orosz mérkőzésen lépésismétlést követően 24 lépésben remizett Alekszandr Griscsuk és Szergej Movszeszjan. Két vereség után első fél pontjának örülhetett az egyiptomi Ahmed Adly.Két remit beírtak az örmény-orosz meccsen, az éltáblán Aronjan nyerőesélyes vezérvégjátékot játszott Karjakinnal. Szargiszjan sokáig jól tartotta magát Szvidlerrel szemben, de vgül a négyszeres olimpiai bajnok nyert a kétszeres aranyérmessel szemben. Aronjan győzelme az örmény csapat számára a kiegyenlítést jelentette.

A játéknap meglepetését Izrael négyesének sikere jelentette, a házigazdák együttese elszenvedte első vereségét. Alaposan megizzadt a minimális győzelemért az ukrán válogatott, Mojszejenko 104 lépésben nyert.

A 3. forduló eredményei:

Magyarország – Azerbajdzsán  2,5 - 1,5

Lékó Péter (2717) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

Vugar Gasimov (2760) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Vezérindiai védelem, 55)

Polgár Judit (2699) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 59)

Örményország – Oroszország  2 - 2

Levon Aronjan (2805) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Jan Nepomnjacsij (2711)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Peter Szvidler (2739) 0 - 1

Egyiptom – Egyesült Államok 0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Bassem Amin (2609) – Alekszandr Oniscsuk (2675) 0 - 1

Essam El Gindy (2510) –Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Robert Hess (2609)  0 - 1

Kína – Izrael 1,5 - 2,5

Wang Hao (2718) – Emil Szutovszkij (2700)  döntetlen

Wang Yue (2709) –Michael Roiz (2669) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Ilia Szmirin (2676)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Tamir Nabaty (2584)  0 - 1

 India – Ukrajna  1,5 - 2,5

Pentala Harikrishna (2669) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Primarjan Negi (2642) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

G.N. Gopal (2576) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0 - 1

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 5 meccspont, 8 pont

2. Örményország 4, 7,5

3. Ukrajna 4, 6,5

4. Izrael 4, 6

5. Azerbajdzsán 3, 6,5

6. Egyesült Államok 3, 6,5

7. Kína 3, 6

8. Magyarország 3, 5,5

9. India 1, 4,5

10. Egyiptom 0, 3

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Oroszország

 * 

2

     

3

 

3

   

5

8.0

0

2

Örményország

2

 * 

 

 

2

       

4

7.5

0

3

Ukrajna

   

 * 

     

 

4

6.5

0

4

Izrael

 

½

 

 * 

   

   

3

4

6.0

0

5

Azerbajdzsán

       

 * 

 

2

3

 

3

6.5

0

6

USA

1

2

     

 * 

     

3

6.5

0

7

Kína

   

2

 

 * 

     

3

6.0

0

8

Magyarország

1

     

   

 * 

2

 

3

5.5

0

9

India

   

 

1

   

2

 * 

 

1

4.5

0

10

Egyiptom

   

1

 

½

     

 * 

0

3.0

0

A 4. forduló párosítása:

Oroszország – Azerbajdzsán

Ukrajna – Magyarország

Izrael – India

Egyesült Államok- Kína

Örményország – Egyiptom

Lékó,P (2717) - Radzsabov,T (2744)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh6 11.h3 exd4 12.Hxd4 Hc6 13.0-0 f5 14.Hxf5 Hxf5 15.exf5 Fxf5 16.Vd2 Kh8 17.Bad1 Hd4 18.Fg4 Fg6 19.Bde1 Hc2 20.Bc1 Hb4 21.Fe2 a5 22.b3 Ha6 23.Fd3 Fxd3 24.Vxd3 Hc5 25.Vd2 Vd7 26.f3 Bae8 27.Bcd1 h6 28.Hd5 b6 29.Bfe1 He6 30.Ff2 Vf7 31.Be2 Fe5 32.Be4 Bg8 és döntetlen

Gasimov,V (2760) - Almási,Z (2726)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Vc2 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.e4 0-0 10.Fd3 c5 11.0-0 Vc7 12.Ve2 Hd7 13.Fe3 Bac8 14.Hd2 Bfd8 15.a4 cxd4 16.cxd4 Vc3 17.Fc4 Hf6 18.Bfc1 Va5

Figyelmet érdemelt a 18...Vb2 19.Bab1 Va3 20.f3 Fa6 változat.

19.f3 Vh5 20.Bcb1 Hd7 21.a5

Világos kezdeményezéshez jutott.

21...Fg5 22.axb6 axb6 23.Ba7 Fxe3+ 24.Vxe3 Fc6 25.Fe2 b5 26.Bc1 Hf8 27.Bc5 Vh4 28.g3 Vf6 29.Hb3 Fe8 30.Vc1 Ba8 31.Bxa8 Bxa8 32.Bc8 Bxc8 33.Vxc8 Fd7 34.Vc5 Vh6 35.f4 Vg6 36.Hd2 Vf6 37.Hf3 Vd8 38.Fxb5 Fxb5 39.Vxb5 Va8

 

 40.d5

Viharfelhők gyülekeztek nagymesterünk állása felett.

40...Va7+ 41.Kg2 Va2+ 42.Kh3 exd5 43.exd5 Vc2 44.Hd4

Gasimov szerencsére alaposan elgondolkodta idejét.

44...Vd1 45.Vc4 h5 46.Hc6 Hd7 47.He5 Hxe5 48.fxe5 g5!?

 

49.d6?

Aggódhattunk volna a 49.Vc8+ Kg7 50.Vf5 Vxd5 51.Vxg5+ Kf8 52.Vxh5 után.

 49...Vf3!

Már karnyújtásnyira volt a remi!

50.e6 fxe6 51.d7 g4+ 52.Kh4 Vf6+ 53.Kxh5 Vf5+ 54.Kh4 Vh7+ 55.Kxg4 Vf5+ és döntetlen

Polgár,J (2699) - Mamedov,R (2679)
Szicíliai védelem [B36]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 Hxd4 7.Vxd4 d6 8.Fe2 Fg7 9.Fe3 0-0 10.Vd2 a5 11.f3 a4 12.Bc1 Va5 13.Bc2 Fd7 14.0-0 Fc6 15.Bfc1 Hd7 16.Hd5 Fxd5 17.Vxa5 Bxa5 18.cxd5

Tetszetős állás, Judit futópárjával, aktívabb haderejével lépésről lépésre erősíthette pozícióját.

18...Hc5 19.Kf1 b6 20.Bb1 f5 21.exf5 Bxf5 22.Bd1 Ba8 23.h4 a3?

Mamedovnak elfogyott a türelme, nagy hibát követett el.

24.b4 Ha4 25.Bd3 Hb2

 

26.Bb3! Bxd5 27.Fxb6 Bb8 28.Fa7 Bb7 29.Fe3 Fd4 30.Fc1

Még egyszerűbb volt a 30.Bd2 Fxe3 (30...e5 31.Bdxb2 Fxb2 32.Fc4 Bbb5 33.Bd3) 31.Bxd5 Fc5 32.Bxa3 Bxb4 33.Bb3 folytatás.

30...Ba5 31.bxa5 Bxb3 32.Fc4+

Judit válogathatott a nyerések között.

32...Hxc4 33.axb3 Hb2?!

 

34.a6 a2 35.a7 a1V 36.Bc8+ Kf7 37.a8V Vxa8 38.Bxa8 Hd3 39.Fg5 h5 40.Ke2 Hb4 41.Ba4 Hc6 42.Bc4 Fc5 43.Fe3 He5 44.Bf4+ Ke6 45.b4 Fxe3 46.Kxe3 Kd5 47.Bd4+ Kc6 48.Be4 és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2765) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1

 

18...Hxb2!

A tisztáldozatért Csaba bőséges ellenértéket kapott.

19.Vxb2 a4 20.Hbd2 c5 21.Fe4 Vb8 22.Fxb7 Vxb7 23.Hc4 b3 24.Hd6 Vb4 25.dxc5 Vxc5 26.Vd4 Vxd4 27.Hxd4

 

27...b2 28.Ba2 Bfb8 29.Bb1 a3 30.Kf2 Ba6 31.Ke2 Fxd6

A csere kiengedte az előnyt.

32.exd6 Kf8 33.Hf3

Mamedgyarov kapkodott. 33.Hc2 Bb3 34.Hxa3 Baxa3 35.Bxa3 Bxa3 36.Bxb2 Ke8 37.Bb8+ Kd7 38.Bb7+ volt a korrekt folytatás.

 33...Ke8 34.He5 f6?! 35.Hc4?!

Jobb volt a 35.d7+ Ke7 36.Bxa3 Bxa3 37.Hc6+ Kxd7 38.Hxb8+ Kc7 39.Bxb2 h5 40.Kf3 Ba8 41.Bc2+ Kxb8 42.Bc6 Ba5 43.Bxe6 folytatás.

35...Ba4 36.Hxa3 Bb3?!

 

37.Baxb2 Bxb2+ 38.Bxb2 Bxa3 39.Bb7

Váratlanul Csabának a remiért kellett küzdenie.

39...Ba2+ 40.Kf3 Bd2 41.Be7+ Kf8 42.Bxe6 Kf7 43.Be7+ Kf8 44.Bd7 Ke8 45.Bxh7 Bxd6 46.Bg7 g5 47.g3 Kf8 48.Ba7 Bd2 49.h3 Bh2 50.Kg4 Be2 51.Ba3 Kf7 52.Kh5 Bh2 53.Ba7+ Ke6 54.Ba6+ Kf7 55.Kg4 Be2 56.Kf3 Bh2 57.Kg4 Be2 58.Kf3 Bh2 59.Kg4 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Időzavarban rontottak sakkozóink, Oroszország-Magyarország 3 - 1

Címkék: Ningbo csapat-világbajnokság

Ningbóban nagy rangadót játszott válogatottunk, a címvédő orosz csapattal mérkőzött meg, és 3-1-es vereséget szenvedett.  Az orosz együttes kapitánya a meccs előtt a sakkolimpián elszenvedett vereségért visszavágást ígért, a kiélezett küzdelmekben az időzavaros feszültséget kevésbé bírták sakkozóink. Lékó Péter sötéttel remizett Szergej Karjakinnal, Almási Zoltán kölcsönös kapkodásban fatális hibát követett el Alekszandr Griscsukkal szemben. Polgár Judit szuperbajnok ellenfele, Jan Nepomnjacsij villámgyorsan húzott, nagymesternőnk időzavarban elkövetett taktikai elnézését tisztáldozattal használta ki. Balogh Csaba remijével alakult ki a végeredmény. Az azeri csapat megszerezte első győzelmét, az amerikai négyes pontot rabolt az örményektől. A harmadik fordulóban Azerbajdzsán - Magyarország összecsapás  lesz.

Hanti-Manszijszkban válogatottunk szenzációs küzdelemben 2,5-1,5-re legyőzte az orosz csapatot. Lékó Péter nyert Alekszandr Griscsuk ellen, Almási Zoltán, Polgár Judit és Berkes Ferenc játszmái pontosztozkodással végződtek. Az oroszok kapitánya, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev visszavágást ígér. A világbajnok-jelölti döntőt játszott Griscsuk ülhet a második táblához.

Balszerencsésen alakult  a nyitányon Indiával játszott meccsünk. A legoptimistább pillanatainkban még 3-1-es nyerést is jósoltunk, de az időzavarokban az indiai sakkozók szerencsésebb kézzel sakkoztak. Gyorsan feledni kellett a hibákat, és készülni a nagy csatára.

Az azeriek ukrán kapitánya, Vlagyimir Tukmakov az egyik titkos aranyesélyesnek nevezte a kínai együttest, amelynek tagjai szinte napról napra fejlődnek. A kínaiak elleni 2-2-ben véleménye szerint szerepet játszott, hogy játékosai az éltáblás Tejmur Radzsabot leszámítva keveset versenyeztek, és a legintenzívebb felkészülés sem helyettesítheti a játszmák izgalmas pillanatait. Tukmakov az előre kitervelt taktikát folytatta, Sahriyar Mamedgyarov ismét világossal játszhatott.

Négy 1.e4-gyes játszma volt a meccsünkön. Az éltáblán a várakozásnak megfelelően spanyol megnyitás, Szergej Karjakin elkerülte a fővarit, 6.d3-mal játszott. Péter és Szergej korábban hat klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét. Öt döntetlen mellett a 2009-es zsermuki GP-viadalon nagymesterünk világossal emlékezetes győzelmet aratott. Almási Zoli ellen Griscsuk a Caro-Kann védelmet választotta, a 3.e5-ös varit láttuk, kettőjük első összecsapását. Polgár Judit a szicíliai védelemben ezúttal nem a nagy kedvenc Najdorf-változatra szavazott, hanem a Richter-Rauser variban 6...Vb6-tal játszott. Napomnjacsijjal eddig csak egy rapid és egy villámpartit vívott. Vitjugov a francia védelem 3.Hd2-es változatában 3...c5-tel játszott, majd a vezérrel ütött d5-re.  Csaba is először nézett farkasszemet orosz ellenfelével.

Lépéscserékkel Péterék már szokásos spanyolos csatát vívtak. Az orosz szuperbajnok Nepomnjacsij nagyon gyorsan játszott, Judit nehezen talált tervet. Csaba pozíciója kicsit jobbnak tűnt. Almási Zoli 14.c3 húzása után Griscsuk is eltűnődött. Nepomnjacsij még mindig villámtempóban lépett, Juditnak mintegy fél óra gondolkodási ideje maradt 18 lépésre.

Fokozódtak az izgalmak Judit partijában. Nepomnjacsij nem lassult le, húzott, mint a villám. Nem fogadta el a gyalogáldozatot, Judit bástyáival bevédte h4 gyalogját, mindössze 4 perce maradt az időkontrollig hátralevő 12 lépésre, ellenfelének 46 percével szemben.

Lékó Péter sikerrel blokkolta világos szabadgyalogját, egyenlőek az esélyek, a 30. lépés után Péter ajánlatára döntetlen a parti. Balogh Csaba kis előnye tovatűnt, egyenlő az állás. Judit időzavaros kapkodásában elkövetett taktikai elnézését Nepomnjacsij tisztáldozattal használta ki, jutott védhetetlen támadáshoz. Almási Zoli és Alekszandr Griscsuk partijában kölcsönös nagy időzavar borzolta a kedélyeket.

Átkozott időzavar! Zoli tartható állásban elhibázott cserével azonnal vesztőt húzott, Balogh Csabáék megegyeztek remiben, a feszültséget jobban bíró orosz együttes 3 - 1-re győzött.

A játéknap egyik nagy meccsét Ukrajna és Kína vívta. Az ukrán kapitány, Olakszandr Sulypa nem hagyta ki együtteséből Arescsenkot, aki az első fordulóban oly nagy feltűnést keltő vereséget szenvedett, nyerő helyett vesztőt húzott. A szerény Élő-pontszámú Shoker Samyt dicséri, hogy látványos támadással használta ki Arescsenko hibáját. Arescsenko nem hálálta meg a bizalmat, a mérkőzés negyedik tábláján a 18 esztendős, kétszeres bajnok Ding Liren 28 lépéses győzelemmel vezetéshez juttatta a házigazdák csapatát, s három döntetlen mellett ez a végső sikert is jelentette számukra.  

Az azeri csapatban a világossal játszó Tejmur Radzsabov és Sahriyar Mamedgyarov nyert, 3-1-re verték az indiai négyest. Az Egyesült Államok együttese pontot rabolt az örményektől, Gata Kamsky legyőzte Levon Aronjant! Izrael négyese érvényesítette a papírformát.

A 2. forduló eredményei:

Oroszország – Magyarország  3 - 1

Szergej Karjakin (2788) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Almási Zoltán (2726) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1 (Caro-Kann védelem, 37)

Jan Nepomnjacsij (2711) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

Balogh Csaba (2643) – Nyikita Vitjugov (2733) döntetlen (Francia védelem, 38)

Azerbajdzsán – India 3 - 1

Tejmur Radzsabov (2744) – Pentala Harikrihna (2669)  1 - 0

Vugar Gasimov (2760) – Krishnan Sasikiran (2681)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Surya Ganguly (2627)  1 - 0

Gadir Guszejnov (2625) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Ukrajna – Kína 1,5 - 2,5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Wang Hao (2718)  döntetlen

Pavel Eljanov (2697) – Wang Yue (2709)  döntetlen

Zahar Efimenko (2706) – Li Chao (2669)  döntetlen

Alekszander Arescsenko (2682) – Ding Liren (2654)  0 - 1

Izrael – Egyiptom  3 -1

Emil Szutovszkij (2700) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Ilia Szmirin (2676) – Bassem Amin (2609)  döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Samy Shoker (2475)  döntetlen

Tamir Nabaty (2584) – Mohamed Ezat (2430) 1 - 0

Egyesült Államok – Örményország 2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Levon Aronjan (2805)  1 - 0

Alekszander Oniscsenko (2675) – Szergej Movszeszjan (2700)  0 - 1

Yuri Shulman (2617) – Vlagyimir Akopjan (2667)  döntetlen

Yasser Seirawan (2635) - Gabriel Szargiszjan (2663)  döntetlen

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 4 meccspont, 6 pont

2. Örményország 3, 5,5

3. Azerbajdzsán 3, 5

4. Kína 3, 4,5

5. Ukrajna 2, 4

6. Izrael 2, 3,5

7-8. Magyarország és India 1, 3

9. Egyesült Államok 1, 3

10. Egyiptom 0, 2,5

A 3. forduló párosítása:

Örményország – Oroszország

Egyiptom – Egyesült Államok

Kína – Izrael

India – Ukrajna

Magyarország – Azerbajdzsán

 

Karjakin,S (2788) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Fc2 Be8 11.Be1 h6 12.Hbd2 Ff8 13.h3 He7 14.d4 Hg6 15.Hf1 c5 16.d5 Hh7 17.Fe3 Fe7 18.b4 c4 19.Vd2 Hg5 20.H1h2 Hxf3+ 21.Hxf3 Hh4 22.Hxh4 Fxh4 23.Ba3 a5!

A teljes kiegyenlítést biztosítja.

24.Bea1 axb4 25.cxb4 Fg5 26.a5 Ba6 27.Fxg5 Vxg5 28.Vxg5 hxg5 29.g4 g6 30.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Griscsuk,A (2746)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 a6 7.Fe2 c5 8.dxc5 Fxc5 9.Hxc5 Hxc5 10.0-0 He7 11.Hh4 Fe4 12.f3 Fg6 13.Fe3 Bc8 14.c3 b5

Griscsuk hosszas tűnődés után húzta.

15.Be1 Ha4 16.Vd2 Hc6 17.Hxg6 hxg6 18.f4 Ha5 19.Fd4 Hc4 20.Fxc4 dxc4 21.Vf2 Vh4 22.g3 Ve7 23.Bad1 0-0 24.Bd2 Bfd8 25.Bed1 Bd5 26.Fe3 Bxd2 27.Vxd2 Vb7 Kiegyenlítődtek az esélyek, a gondolkodási ideje mindkét nagymesternek erősen megcsappant.

28.Kf2 b4 29.Vc2 Vb5 30.cxb4 Vxb4 31.b3 Hb6 32.Bd4

Remizni kellett volna a 32.bxc4 Hxc4 33.Vb3 folytatással.

32...Vb5 33.h4?! c3!

A kölcsönös kapkodásban kellemetlen lépés.

34.a4 Va5?! 35.Be4? Bd8

 

36.Fxb6??

Fatális hiba, már megoszlott a figyelem a sakktábla és az óra között.

36...Vxb6+ 37.Kf3 Vc6! és világos feladta

Nepomnjacsij,J (2711) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B60]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 Vb6 7.Hb3 e6 8.Fxf6 gxf6 9.Vd2 a6 10.f4 Fd7 11.Fe2 h5 12.Bf1 0-0-0 13.0-0-0 Kb8 14.Kb1 Fe7 15.Bf3 Bdg8 16.Ff1 Bc8 17.Ve1

Az orosz szuperbajnok villámtempóban húzott. Szergej Karjakin hat éve Nijboer ellen 17.Bh3 Ha5 18.Fe2 h4 19.Ve1 Hxb3 20.axb3 Vc5 21.Bxh4 f5 22.Bxh8 Bxh8 23.h3 fxe4 24.Hxe4 gyel folytatta.

17...Hb4 18.Vd2 Hc6 19.a3 Bc7 20.Ha2 h4 21.Bh3 Bcc8

Judit ismét hosszabban tűnődött. 21...d5 22.exd5 exd5 23.Hc3 Fxh3 24.Hxd5 Va7 25.gxh3 (25.Hxc7? Fg4 26.Hxa6+ bxa6 27.Be1 Fe6) 25...Bd7 26.c4 változat esélyeit mérlegelte?

22.Ve1 Vc7 23.Vf2 Ka8 24.Hc3 Ha5 25.Hc1 Bh5 26.H1a2

A még mindig villámtempóban húzó Nepomnjacsij a legkisebb ellenesélyt sem akarta adni, nem fogadta el a gyalogáldozatot. 26.Fe2 Bh6 27.Bxh4 Bxh4 28.Vxh4 Vb6 29.Vh3 f5 30.exf5 Ff6 31.H1a2 folytatásban.

26...Bch8 27.Fe2 B5h7 28.Hb4 Fe8

Juditnak csak 4 perce maradt és a lépésenkénti 30-30 másodpercek.

29.f5 Vc5 30.Vf1 Hc6?

A kapkodásban taktikai elnézés.

 

31.Fxa6! bxa6

A tisztáldozat elfogadása meggyorsítja a vesztést. 31...Hxb4 32.axb4 Vxb4 33.Fb5 Kb8 jobb volt.

32.Hxa6 Va5 33.Hb5 Fd8 34.Bb3 Fb6 35.Hxd6 He5 36.Hxe8 Bxe8 37.Bd6 Ka7 38.Bdxb6 Vxb6 39.Bxb6 Kxb6 40.a4 Bc8 41.Vb5+ és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Vitjugov,N (2733)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.dxc5 Hf6 6.Hgf3 Vxc5 7.Fd3 Fe7 8.Ve2 Hbd7 9.0-0 0-0 10.He4 Vc7 11.Fg5 b6 12.Bad1 Fb7 13.Fh4 Hc5 14.Hxc5 Vxc5 15.He5 Bad8 16.c4 g6 17.a3 a5 18.Ve3 Kg7 19.Fg5 Hg8 20.Fxe7 Hxe7 21.Fc2 Fc6 22.Vf4 f6 23.Hxc6 Vxc6 24.b4 e5 25.Ve4 axb4 26.axb4 Vc7

Kellemetlenebb lett volna a 26...Bxd1 27.Bxd1 Bc8 28.Vxc6 Hxc6 folytatás.

27.f4 Hc6 28.fxe5 Hxe5 29.Fb3 Ve7 30.Bd5 Bxd5 31.cxd5 Bc8 32.Vd4 Vd6 33.Ba1 Bc7 34.Kh1 h5 35.h3 Be7 36.Vf4 Bc7 37.Vd4 Hf7 38.Be1 He5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban, a csapat-világbajnokság nyitányán válogatottunk India együttesével vívott, fordulatokban gazdag mérkőzése 2-2-vel ért véget. Polgár Judit nagy csatában sötéttel nyert Surya Ganguly ellen. Almási Zoltán világossal szenvedett vereséget Krishnan Sasikirantól. Lékó Péter remizett Pentala Harikrishnával. Balogh Csaba nyerőeélyes bástyavégjátékot remire rontott Gopallal szemben. A címvédő orosz együttes 3-1-re verte az amerikai négyest, az örmények 3,5-0,5-tel rajtoltak, az izraeli csapat nélkülözi Borisz Gelfandot. A házigazdák pontot raboltak az azeriektől. Egyiptom nehéz ellenfele volt az ukrán olimpiai bajnok együttesnek, Ivancsukék minimális győzelmet arattak. A második fordulóban válogatottunk az orosz együttessel méri össze erejét.

A tegnapi kapitányi értekezleten derült ki, hogy az azeriek ukrán kapitánya, Ivancsukékkal kétszeres aranyérmes szakvezető, Vlagyimir Tukmakov egy kissé felforgatta csapatát. A legmagasabb Élő-pontszámú Sahriyar Mamedgyarovot a negyedik(!) táblára jelölte. Hasonló elképzelése volt a tavalyi bursai vb-n is a grúz Zurab Azmaiparasvilinek, Mamedgyarov 8 pontot gyűjtött a 9 partijából, de ez a trükk is kevés volt az éremszerzéshez. Az oroszok táblasorrendje is kissé meglepő, a 21 esztendős Szergej Karjakin az éltáblás, és a tavalyi szuperbajnok Jan Nepomnjacsij  megelőzi Peter Szvidlert. A többi együttesnél meglepetés nem történt.

Válogatottunk Indiával a 2006-os torinói sakkolimpián összemérte erejét, de akkor Viswanathan Anand ült az éltáblánál. Almási Zoltán nyerőesélyes folytatást hagyott ki Vishy ellen, az indiaiak 2,5-1,5-re nyertek, de csak a 30. helyen végeztek, míg együttesünk sikeres hajrával Lékó Péter és Polgár Judit nélkül is ötödik lett.

Lékó Péter először mérte össze erejét Pentala Harikrishnával, Almási Zoltán rapid partik mellett még négyszer játszott Krishnan Sasikirannal, az indiai sakkozó a 2005-ös Marx György emlékversenyen legyőzte nagymesterünket, háromszor megosztoztak a ponton. Polgár Judit még nem ütközött meg Surya Gangulyval, Balogh Csaba és Gopal is először csatázott.

Az első játéknapon fokozott figyelmet érdemelt az Egyesült Államok – Oroszország meccs, különösen az éltáblán Gata Kamsky és Szergej Karjakin játszmája. Az örmény Levon Aronjan is régen nyert már partit, az izraeli Emil Szutovszkij ellen bizonyíthatta, hogy kazanyi gyengébb szereplése csak kisiklás volt. A forduló egyik rangadóját Kína és Azerbajdzsán vívta. A mezőny legfiatalabb korátlagú csapata tesztelhette az azeri aranyálmokat…

Harikrishna és Péter játszmája lassú mederben folyt, a vezérindiai védelem került terítékre. Zoli és Sasikiran villámgyorsan húztak, a spanyol megnyitás Breyer-változatában csatáztak. Nem meglepetés a vari, hiszen a 2005-ös korzikai rapidtornán kétszer is megmérkőztek a változatban, Zoli egyszer nyert, a második összecsapás döntetlen lett. Juditéknál a szicíliai védelem Paulsen-változata volt a téma, Gopal a spanyol megnyitásban a 3...Fc5-ös vari mellett döntött Csabával szemben. 

Almási Zoli ideálisan fejlesztette ki haderejét, sötét nehéz döntés előtt állt, hogy próbálkozzon-e a 20...d5 lépéssel? Nagymesterünknek kedvezőbb állása mellett kis időelőnye volt. Juditék partija érdekesen alakult. Ganguly e5 gyalogját sikerrel bevédte, nagymesternőnk c6-c5 lépéssel b7-en álló futóját aktivizálhatta. Lékóék csak a 13. lépésnél tartottak, Péternél az időelőny, megjött a c5 lépés. Zoli már mintegy félórája nem lépett, de könnyen lehet, hogy a közvetítés adta meg magát?  A chessdom elemzőprogramja 21.Hxe5-öt világos előnyére vezette le.

Balogh Csaba pozíciója joggal töltött el bennünket optimizmussal, a h4 huszár játékon kívül, még elfogások is fenyegethették. Ha igaz volt a közvetítésen látható idő, akkor Zolinak kevés gondolkodási ideje maradt, az állás kiegyenlítődött.  Harikrishna vezércserét kínált fel, Péternél kis előnyt éreztem. Nagy manőverezéseket láttunk a zárt gyalogszerkezet mellett Judit partijában.

Gyors remi lett a Kamsky-Karjakin parti, míg Levon Aronjan győzelemmel vezetéshez juttatta csapatát. Szutovszkij vezért áldozott, világos királya érdekes tánc után biztonságba jutott.

Csaba gyalogelőnnyel, kölcsönös időzavarban küzdött. Péteréknél is nagy a kapkodás, éltáblásunk kissé kedvezőbb pozícióját elrontotta, volt miért aggódnunk. Judit elkerülte a lépésismétlést, királyával átvonult a vezérszárnyra. Harikrishna a 40. lépésben hibázott, minden rendben az éltáblán. Csaba biztos kézzel vezette haderejét. Ganguly úgy tűnt, hogy megszervezte védelmét Judit ellen,

A címvédő orosz csapat a két világos táblán aratott győzelemmel simán nyert az Egyesült Államok négyesével szemben.  Mérkőzésünkön az izgalmak a második időzavarnál csak fokozódtak. Judit 48…g5!-tel alaposan meglepte Gangulyt, a taktikaivá vált állásban nagymesternőnk nagyszerű győzelmet aratott, vezetéshez juttatva együttesünket Lékóék remije után. Csaba a nyerőesélyes bástyavégjátékot remire rontotta, s tetézte a bajokat, hogy Zoli pozíciója többszöri fordulat után reménytelenné vált, és 85 lépés után feladásra kényszerült, 2-2 lett a mérkőzés vége.

Az örmény válogatott meggyőző nyeréssel rajtolt, nagyon hiányzott az izraeli csapatból a világbajnoki kihívó Borisz Gelfand. Kína pontot rabolt az azeriektől. Egyiptom csak minimális vereséget szenvedett az olimpiai bajnok ukránoktól.

Az első forduló eredményei:

India – Magyarország 2 - 2

Pentala Harikrishna (2669) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

Almási Zoltán (2726) - Krishnan Sasikiran (2681)  0 - 1 (Spanyol megnyitás, 85)

Surya Ganguly (2627) – Polgár Judit (2699)  0 - 1 (Szicíliai védelem, 60)

Balogh Csaba (2643) - G.N.Gopal (2576) döntetlen (Spanyol megnyitás,69)

 Egyesült Államok – Oroszország  1 - 3

Gata Kamsky (2741) – Szergej Karjakin (2788)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Yuri Shulman (2617) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Robert Hess (2609) – Nyikita Vitjugov (2733)  0 - 1

Örményország – Izrael  3,5 - 0,5

Levon Aronjan (2805) – Emil Szutovszkij (2700)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) –Michael Roiz (2669)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Jevgenyij Postny (2618)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Tamir Nabaty (2584)  1 - 0

 Egyiptom – Ukrajna 1,5 - 2,5

Ahmed Adly (2631) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Essam El Gindy (2510) – Alekszander Mojszejenko (2715) 0 - 1

Samy Shoker (2475) – Alekszander Arescsenko (2682)  1 - 0

 Kína – Azerbajdzsán  2 - 2

Wang Hao (2718) – Tejmur Radzsabov (2744)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Vugar Gasimov (2760)  1 - 0

Li Chao (2669) – Rauf Mamedov (2679)  döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  0 - 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 2 meccspont, 3,5 pont

2. Oroszország 2, 3

3. Ukrajna 2, 2,5

4.-7. Magyarország, Kína, India és Azerbajdzsán 1, 2

8. Egyiptom 0, 1,5

9. Egyesült Államok 0, 1

10. Izrael 0, 0,5

A 2. forduló párosítása:

Oroszország – Magyarország

Azerbajdzsán – India

Ukrajna – Kína

Izrael – Egyiptom

Egyesült Államok – Örményország

Harikrishna,P (2669) - Lékó,P (2717)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Hd2 0-0 6.Hgf3 b6 7.0-0 Fb7 8.cxd5 exd5 9.He5 Be8 10.Hdf3 h6 11.Ff4 Ff8 12.Va4 c5 13.Bac1 Ha6 14.Bfd1 Vc8 15.e3 Ve6 16.h4 Fd6 17.b3 He4 18.Vd7 Vxd7 19.Hxd7 Fxf4 20.gxf4 Fc8 21.Hde5 f6 22.Hd3 Fg4 23.Hde1 Bed8 24.Ff1 Hc7 25.Fe2 a5?! 26.dxc5 bxc5 27.Hd4 Fd7

 

28.f3 cxd4 29.fxe4 Hb5 30.Fxb5 Fxb5 31.Bc5 Bdb8 32.Bxd4 dxe4 33.Bxe4 Bb7 34.Bd4 Fe8 35.Hc2 a4 36.b4 a3 37.Bdc4 Ff7 38.Bc8+ Bxc8 39.Bxc8+ Kh7 40.Bc3?

Az időzavar utolsó lépésével Harikrishna elnézte gyalogját. 40.Bc5 Fxa2 41.b5 Bd7 42.Hxa3 Bd3 43.Hc2 Fb1 44.Hd4 Bxe3 45.b6 Fe4 46.Kf2 Bd3 okozhatott volna kellemetlen pillanatokat.

 40...Fxa2 41.Bxa3 Fd5 42.Kf2 Fe4 43.Ba2 Fxc2 44.Bxc2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Sasikiran,K (2681)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 c6 16.Fg5 Fg7 17.Vd2 Ve7 18.a4 Vf8

Sasikiran tért el a 2005-ös korzikai rapidtornán játszott 18...Hf8 19.b4 He6 20.Fe3 Vc7 21.Fh6 Kh8 22.Fb3 Bad8 23.Bad1 folytatástól.

19.Fe3

A korzikai másik játszmájukban Almási sietette a b5-ön a cserét.

19...Bac8 20.Fd3

 

20...d5

Sasikiran hosszas gondolkodás után szánta rá magát erre a lépésre, a centrumban cseréket kényszerít ki.

21.dxe5 Hxe5 22.Hxe5 Bxe5 23.f4 Bee8 24.e5 Hd7 25.axb5 cxb5 26.b4 f6 27.exf6 Hxf6 28.Fd4 He4 29.Fxe4 dxe4 30.He2 Bcd8 31.Ve3 Fh6 32.Bf1 Vf7 33.Bad1 Bd5 34.Hg3 Bd7 35.Bde1 Vd5 36.He2 Bf7 37.Bd1 Vc6 38.Fc5 Bd7 39.Fd4 Bf8 40.Bf2 Vc7 41.Vg3 Bf5 42.Bff1 Vc4 43.Vg4 Bdf7 44.Fc5 Ff8? 45.Bd8

 
 
45...Bxc5

Kényszerű minőségáldozat.

 46.bxc5 Kg7 47.f5

Számításba jött [47.Hd4 Vxc5 48.f5 Fe7 49.Bd7 Fc8 50.f6+ folytatás.

 47...Fe7 48.Bd7 Vxc5+ 49.Hd4 Fc8

  

50.f6+ Fxf6 51.Bxf7+

Jobb volt a 51.Bxf6! Bxd7 52.Bc6 Bxd4 53.Bxc5 Fxg4 54.cxd4 Fe2 55.Bc7+ Kf8 56.d5 folytatás.

51...Kxf7 52.Vh4 Ff5 53.Vxh7+ Ke8 54.Kh1 Vc4 55.Bd1 Fxd4 56.cxd4 e3 57.Vh8+ Kf7 58.Vh7+ Ke8 59.Vh6

Nagymesterünk elkerülte a remit...

59...e2 60.Bc1?

Időzavaros hiba.

60...Vxd4 61.Be1 Fd3

Sasikiran a hibáknak köszönhetőn bőséges ellenértéket kapott a minőségért. Nagy kapkodás következett.

62.Vd2 Vf2 63.Kh2 Fc4 64.Ba1 Vf6 65.Ve3+ Kd8 66.Be1 Vd6+ 67.Kg1

 67...a5 68.Va7 a4 69.Va8+ Kd7 70.Vb7+ Vc7 71.Ve4 Vb6+ 72.Kh2 a3 73.Vg4+ Ve6 74.Vf3 Vd6+ 75.Kh1 a2 76.Vb7+ Vc7 77.Ve4 Vc6 78.Vd4+ Vd6 79.Vc3 Ke6 80.Vc2 Kf6 81.Vc3+ Ve5 82.Va3 Kg7 83.Va7+ Kh6 84.Va3 b4 85.Vc1+ Kg7 és világos feladta

Ganguly,S (2627) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg4 g6 12.b3 h5 13.Vf3 Vc7 14.Ha4 Fb7

A gyalog természetesen nem üthető, 14...Hxe5?-re 15.Bxe5 Vxe5 16.Fb2 tisztet nyerne.

15.Ve2 h4 16.h3 c5 17.c4 d4 18.Ff4 Fc6 19.Fe4 Bh5 20.Hb2 Vb7 21.Fxc6 Vxc6 22.Hd3 a5 23.Bab1 Kf8 24.Fd2 Kg7 25.a4 Bf5 26.f4 Vc7 27.Bf1 Hb8 28.Hf2 Hc6 29.He4 Bh5 30.Bf3 Bg8 31.Bbf1 Kf8 32.Ve1 Bf5 33.Ve2 Bh5 34.Ve1 Ke8

Judit a tőle megszokott harciassággal elkerülte a lépésismétlést, királyával a vezérszárnyra vándorolt.

35.Hf2 Kd7 36.Hg4 Kc8 37.Ve4 Kb7 38.Bd3 Ka6 39.Bdf3 Bb8 40.Bd3 Bhh8 41.Ve2 Bb7 42.Bff3 Bhb8 43.Ve1 Bb6 44.Kh1 Vc8 45.Ve2 B8b7 46.Ve1 Vb8 47.Vd1 Fd8 48.Kg1

 48...g5! 49.Hh6 gxf4 50.Fxf4 Fc7 51.Hxf7 Hxe5 52.Fxe5 Fxe5 53.Hxe5 Vxe5 54.Bf8 Ve4 55.Vd2?! Bg7 56.Bf4 Vb7 57.Bxh4 e5 58.Ve2 Bbg6 59.Bf3

 

59...d3! 60.Vf2 d2 és világos feladta

Balogh,Cs (2643) - Gopal,G.H. (2576)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3

Csaba elkerülte a divatos változatokat, küzdelemre kényszerítette ellenfelét.

5…0- 0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.h3 He7 9.d4 Hg6 10.Be1 c6 11.Fd3 Be8 12.Hf1 h6 13.Hg3 Hh4 14.Hf5 Fxf5 15.exf5 Hh4 16.Hh2!

Bajba kerülhet a h4-en álló sötét huszár.

16...Hf6 17.Hg4 e4

Gopal a legjobb esélyt választotta.

18.Hxf6+ Vxf6 19.Bxe4 Bxe4 20.Fxe4 Be8 21.Fd3 c5 22.dxc5 Fxc5? 23.Fd2 Ve5 24.Vg4 Vd5

 

25.Fxh6! Vxg2+ 26.Vxg2 Hxg2 27.Fd2 Hh4 28.Kf1 g6 29.fxg6 fxg6 30.Be1 Bf8? 31.Fe3

Még erősebb volt a 31.Fc4+ Kh8 32.Be2 Hf5 33.Kg2 Hh4+ 34.Kg3 Hf5+ 35.Kg4 Kg7 36.Fg5 folytatás.

31...Hf3 32.Be2 Fxe3 33.Bxe3 He5 34.Fe4 b6 35.Ke2 Bf4 36.Fd5+ Kg7 37.Be4 Bf5 38.f4 Hd3 39.Kxd3 Bxd5+ 40.Bd4 Bh5 41.Bxd6 Bxh3+ 42.Kc2 Bf3 43.Bd7+ Kh6 44.Bxa7 Bxf4 45.Ba6 b5

 

46.b4 Kg7 47.a4 bxa4 48.Bxa4 g5 49.Kb3?!

Tempóvesztés, 49.Ba7+ Kf6 50.b5 Ke5 51.Bg7 g4 52.Bg6 Kf5 53.Bg8 adott nyerőesélyt.

 49...g4 50.Ba1 g3 51.b5 Kf7 52.c4?! Ke6 53.Ba6+ Kf7 54.Ba7+ Kf6 55.Ba6+ Kf7 56.Ba1 Ke6 57.Kb4 g2 58.Bg1 Bg4 59.Kc5 Kd7 60.Kb6 Kc8 61.c5 Kb8 62.c6

 

62...Bg7 63.Kc5 Bg5+ 64.Kd6 Bg6+ 65.Kd7 Bg7+ 66.Kd6 Bg6+ 67.Kc5 Bg5+ 68.Kb6 Bg7 69.Kc5 Bg5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai kikötővárosban, Ningbóban látványos ünnepséggel nyitották meg a VIII. csapat-világbajnokságot. Megtartották a sorsolást, válogatottunk az indiai négyessel, a tavalyi világbajnokság bronzérmesével csatázik a vasárnapi első fordulóban, majd hétfőn a címvédő orosz válogatottal játszik. Harmadik ellenfelünk az azeri, negyedik az ukrán együttes.

 Válogatottunk tagjai sikerrel pihenték ki a hosszú repülőút fáradalmait. A csapat-világbajnokság helyszínéül is szolgáló New Centery Grand Hotelben a rendezők luxus körülményeket biztosítanak a válogatottak és kísérőik számára. Ma délután tartották meg a nyitóünnepséget és a sorsolást, magyar idő szerint vasárnap reggel 9 órakor indulnak a sakkórák a csapat-világbajnokságon.

Csapatunk a hatos sorszámmal rajtol, az első két fordulóban színt ismétel az éltábla. A tavaly januárban Bursában nagy meglepetésre bronzérmes India négyese ellen kezdi meg együttesünk a kilencfordulós viadalt, majd három nehéz ellenfél következik, Oroszország, Azerbajdzsán és Ukrajna.   India ötöse Élő-pontszámát tekintve a kilencedik a mezőnyben, Krishnan Sasikiran (2681), Pentala Harikrishna (2669), Surya Ganguly (2627), Negi Parimarjan (2642) és Geetha Gopal (2576) az ötösfogatuk.

A kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el. Amennyiben ez sem döntene, akkor az egymás elleni eredmény számítana. Az esetleges újabb holtversenynél az ún. berlini pontszámítást alkalmazzák, a táblánként elért pontokat súlyozzák. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Az első 30 lépésben tilos döntetlent ajánlani, és érvényes a zéró tolerancia szabály, tilos késni a játszmára.

 A világbajnokság teljes menetrendje:

I.forduló:

Egyesült Államok – Oroszország

Örményország – Izrael

Egyiptom – Ukrajna

Kína – Azerbajdzsán

India – Magyarország

 II. forduló:

Oroszország – Magyarország

Azerbajdzsán – India

Ukrajna – Kína

Izrael – Egyiptom

Egyesült Államok – Örményország

 III. forduló:

Örményország – Oroszország

Egyiptom – Egyesült Államok

Kína – Izrael

India – Ukrajna

Magyarország – Azerbajdzsán

 IV. forduló:

Oroszország – Azerbajdzsán

Ukrajna – Magyarország

Izrael – India

Egyesült Államok- Kína

Örményország – Egyiptom

 V. forduló:

Egyiptom – Oroszország

Kína – Örményország

Indiai – Egyesült Államok

Magyarország – Izrael

Azerbajdzsán – Ukrajna

 VI. forduló:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

 VII. forduló:

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

 VIII. forduló:

Oroszország – Izrael

Egyesült Államok –Ukrajna

Örményország – Azerbajdzsán

Egyiptom – Magyarország

Kína – India

 Az utolsó forduló:

India – Oroszország

Magyarország – Kína

Azerbajdzsán – Egyiptom

Ukrajna –Örményország

Izrael –Egyesült Államok

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

St. Louisban Levon Aronjan hárompontos előnnyel lett tornagyőztes
2017. 08. 19.

Aronjan kétpontos előnnyel az élen, Karjakin remekül snellezett
2017. 08. 18.

St. Louisban Levon Aronjan nyerte meg a rapidversenyt, következnek a villámpartik
2017. 08. 17.

Jan Nepomnjacsij legyőzte Garri Kaszparovot, veretlenül, egypontos előnnyel vezet
2017. 08. 16.

Három forduló után négyes holtverseny az élen, Garri Kaszparov három remivel kezdett
2017. 08. 15.

Garri Kaszparov lesz a St. Louis-i rapid-és villámverseny sztárja
2017. 08. 13.

Maxime Vachier-Lagrave veretlenül, félpontos előnnyel lett az 5. Sinquefield Cup győztese
2017. 08. 12.

Remizett a vezető trió, Karjakin nyert So ellen, beérte Carlsent
2017. 08. 11.

Hármas holtverseny az élen, Aronjan, Vachier-Lagrave és Anand vezet, Carlsen hátránya fél pont
2017. 08. 10.

Carlsen remire rontotta nyerőesélyes állását, Aronjan tetszetős bástyalépéssel nyert
2017. 08. 09.

A Világkupán Carlsen vezeti a rajtlistát, Rapport és Erdős is játszik a rangos viadalon
2017. 08. 08.

Carlsen sötéttel 29 lépésben nyert So ellen, Anand tetszetős vezérlépéssel Caruanát győzte le
2017. 08. 07.

Az 5. Sinquefield Cup negyedik fordulójában Vachier-Lagrave legyőzte Carlsent, félpontos előnnyel vezet
2017. 08. 06.

Öt döntetlen az 5. Sinquefield Cup harmadik fordulójában
2017. 08. 05.

Carlsen a középjátékban túljátszotta Karjakint, 42 lépésben nyert, Caruana legyőzte Aronjant
2017. 08. 04.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Női Európa-bajnokság 2016, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Grand Prix London, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Wijk aan Zee 2012, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, 51. Capablanca emlékverseny, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Tal-emlékverseny, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Aeroflot 2012, Gibraltár, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, La Coruna Rapport Richárd, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Chess Tour 2016 London, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Férfi sakkbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Mitropa Kupa, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, 61. Női bajnokság Hévíz, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix 2017 Moszkva, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Csapatbajnokság 2016/17, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Klubcsapatok Európa-kupája, Szeged Női bajnokság, Grand Prix Ankara, 32. Mitropa-kupa Meissen, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, 63. Férfi bajnokság Gyula, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 62. férfi bajnokság, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság 2012, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Európa-bajnokság 2016, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Szaratov Lékó Péter, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, U16-os sakkolimpia Győr, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, 42. sakkolimpia Baku, Rapport Richard, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Sencsen 2017, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Grand Prix 2017 Rapport, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 40. sakkolimpia Isztambul, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, 33. Mitropa-kupa, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Kazany Grand Prix, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, ACP Tbiliszi, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Malmő Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Mitropa-kupa 2014, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2012/13, Aeroflot 2013, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Csapatbajnokság 2014/15, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Lékó Péter, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Rapid-világbajnokság Asztana, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix 2017, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Orosz csapatbajnokság, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki ciklus, A 2013-as esztendő krónikája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Malmő Lékó Péter, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Grand Prix-verseny Chengdu, Rapport Richárd, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog