A Vugar Gasimov emlékversenyen az utolsó forduló dönt, holtversenyben vezet az olasz Fabiano Caruana és a norvég világbajnok Magnus Carlsen. A befejező játéknapon egymás ellen játszanak, döntetlen esetén rájátszás döntené el az első hely sorsát. Caruana a mai játéknapon legyőzte az időzavarban hibázó azeri Sahriyar Mamedgyarovot, míg Carlsen 101 lépésben remizett az azeri Tejmur Radzsabovval. Kilencedszer is döntetlen Szergej Karjakin partija, az amerikai Hikaru Nakamurával osztozott meg a ponton. Az utolsó fordulót másfél órával korábban kezdik, magyar idő szerint 10 óra 30 perckor indulnak a sakkórák!

 

Samkirban az utolsó fordulóra maradt a döntés, a holtversenyben vezető Magnus Carlsen és Fabiano Caruana egymás ellen játszik. Az első körben nem kis meglepetésre Caruana legyőzte a norvég világbajnokot, aki taktikai elnézéssel gyalogot vesztett, a partit nem tudta megmenteni. Amennyiben összecsapásuk döntetlennel zárulna, akkor rájátszás döntené el az első hely sorsát. Két 15-15 perces rapidpartit játszanának, 3-3 másodperc bónusszal, ha ez sem döntene, akkor két villámpartira kerülne sor, 3-3 perc és 2-2 másodperc. 2-2 esetén a „hirtelen halál” partira kerülne sor, világosnak 5, sötétnek 4 perccel. Két éve a bilbaói Grand Slam-döntőn a tornagyőzelemért ők ketten küzdöttek meg, Magnus Carlsen 2-0-ra nyerte a két villámpartit.

 

Magnus Carlsen nem tudott visszavágni Tejmur Radzsabovnak az első félidőben elszenvedett vereségéért. A spanyol megnyitás Zajcev-változatában csatáztak, az azeri nagymester sokáig őrizte minimális előnyét, de a bástyák cseréje után kiegyenlítetté vált az állás. A világbajnok mindent megkísérelt, hogy megtörje Radzsabov ellenállását. A tavalyi londoni világbajnok-jelölti verseny utolsó előtti fordulójában remit ígérő pozícióban nyerni tudott Tejmur ellen, de ezúttal a zárt állásban nem volt esélye.

 

Fabiano Caruana visszavágott az azeri Sahriyar Mamedgyarovnak, akitől egyetlen vereségét szenvedte el. A nyitással Mamedgyarov elégedett lehetett, de rossz tervvel hátrányba került. Caruana nem játszott a legpontosabban, az azeri sakkozó esélyhez jutott, hogy kiharcolja a döntetlent. Időzavarban azonban hibázott, az olasz nagymester minőségelőnyét érvényesítette.

 

Kilencedik partiját is elremizte az orosz Szergej Karjakin. Az amerikai Hikaru Nakamura királyindiai védelme kiállta a próbát. Karjakin kis előnye kevés volt a boldoguláshoz.

 

 

 

A 9. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2783) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) 1 – 0 (Szláv védelem, 56)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) - Magnus Carlsen (norvég, 2881) döntetlen (Spanyol megnyitás, 101)

Szergej Karjakin (orosz, 2772) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Királyindiai védelem, 40)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 5,5 pont

3-5. Szergej Karjakin, Tejmur Radzsabov és Hikaru Nakamura 4,5

6. Sahriyar Mamedgyarov 2,5

 

Vugar Gasimov   Mem 2014 Samkir AZE 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

*

*

1

.

½

½

½

1

½

½

0

1

2846

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

0

.

*

*

½

½

0

½

1

1

1

1

2836

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

½

½

½

*

*

½

½

½

½

½

.

2784

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2713

½

0

1

½

½

½

*

*

½

.

½

½

2796

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

½

½

0

0

½

½

½

.

*

*

1

1

2789

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

1

0

0

0

½

.

½

½

0

0

*

*

2620

 

Az utolsó forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov - Szergej Karjakin

Hikaru Nakamura - Tejmur Radzsabov

Magnus Carlsen - Fabiano Caruana

 

Caruana,F (2783) - Mamedgyarov,S (2760)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.Hc3 e6 6.h3 Fh5 7.Vb3 Vb6 8.Hh4 g5 9.Hf3 h6 10.He5 Hfd7 11.Hd3 Fg6 12.h4 Bg8 13.hxg5 hxg5 14.Fd2 dxc4 15.Vxc4 Va6 16.Hc1 Vxc4 17.Fxc4 Hb6

Az azeri nagymester elégedett volt a nyitásból kialakult állással.

18.Fe2 H8d7 19.e4 Fe7 20.Hb3  

 

20...f5 21.f3 a5

Számításba jött a gyengítés nélkül a 21...0-0-0 22.a4 fxe4 23.fxe4 Kb8 24.a5 Ha8 folytatás.

22.a4 e5

Jobb volt a 22...g4 23.e5 gxf3 24.gxf3 Kf7 25.Kf2 Fb4 változat.

23.exf5 Ff7? 24.Fd1

Fabiano Caruana a 24.d5! Hxd5 25.Hxd5 Fxd5 26.Hxa5 g4 27.fxg4 Hc5 28.Bh7 változatban jelentős előnyt érhetett volna el.

24...Hc4 25.He4 g4 26.Fc3 gxf3 27.gxf3 0-0-0 28.Kf2 exd4 29.Hxd4 Hc5 30.Fe2 Hxe4+

Az azeri nagymester a 30...He5 31.f6 Hxe4+ 32.fxe4 Fxf6 33.Hf5 Kb8-cal jobban játszhatott volna.

31.fxe4

31...Hd2 32.Fxd2

Figyelmet érdemelt a 32.Ff3 Ff6 (32...Hxf3 33.Kxf3 c5 34.Hc2 Bd3+ 35.He3 Fg5 36.Bae1) 33.Fxd2 Fxd4+ 34.Fe3 Fxb2 35.Bad1 folytatás.

32...Bxd4 33.Ke3 Fc5 34.Fc3!?

 

34...Bg3+ 35.Kf2 Bxc3 36.bxc3 Bxe4+ 37.Ke1 Fc4 38.Bh2 Be5?

Időzavarban Mamedgyarov kihagyta a 38...Fd6 39.Bg2 Fe5 40.Kf1 Fd5 41.Bg4 Fxc3 42.Ba3 Fb4 lehetőséget.

39.f6 Fxe2 40.Bxe2 Bf5 41.Be8+ Kc7

 

42.Ba8 Ff2+ 43.Ke2 Fh4 44.f7 Bxf7 45.Bxa5 Bf2+ 46.Ke3 Bc2 47.Ba3 Fe7 48.Bb3 Ba2 49.Be5 Fd6

50.Bf5 Kb8 51.Bf7 Fc7 52.Bb4 Bh2 53.Kd3 Bg2 54.Be4 Bg3+ 55.Kc2 Fa5

56.Bee7 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2713) - Carlsen,M (2881)
Spanyol megnyitás [C93]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hbd2 Ff8 12.a3 h6 13.Fc2 Hb8 14.b3 Hbd7 15.Fb2 Bb8

A világbajnok új tervvel jelentkezett.  A 15...g6 16.a4 c6 17.Fd3 Fg7 18.Vc2 folytatást sokszor láttuk.

16.a4 c5 17.d5 Fc8 18.axb5 axb5 19.Fd3 Hh5 20.Ff1 Hdf6 21.Ba7 Hf4 22.Va1 Hg6 23.Va5 Vxa5 24.Bxa5 Fd7 25.Bea1 Bb7 26.He1 Beb8 27.Hc2 He8 28.Ba8

A bástyák cseréje után minimális lett világos előnye.

28...Bxa8
29.Bxa8 Hc7 30.Ba5 Fe7 31.c4 Fg5 32.He3 Fxe3 33.fxe3 b4 34.Fd3 Kf8 35.Kh2 Ke7 36.Hf3 Bb8 37.Ba7 Kd8 38.Fc1 Ba8 39.Bxa8+ Hxa8 40.Fd2 Hc7

41.Fe1

Az egyenlő állásban nem volt esélye Magnusnak, hogy problémát okozzon Tejmurnak.

41...He8 42.Hd2 Hf6 43.Fc2 Hf8 44.Fd3 Ke7 45.Fc2 H8h7 46.Hf1 Kf8 47.Ff2 g6 48.Fe1 Kg7 49.Ff2 h5 50.Fe1 Hg8 51.Ff2 Hh6 52.Hd2 g5 53.g3 Hf6 54.Kg2 Hhg8 55.Fd3 He7 56.Fe2 Hg6 57.Fd1 Kh6 58.Fe2 He7 59.Fd1 Kg6 60.Fe2 Heg8 61.Fd1 Hh6 62.Fe2 Hhg8 63.Fd1 He7 64.Fe2 Hc8 65.Fd1 Hb6 66.Fe1 Hg8 67.Ff2 Hh6 68.Fe1 f6 69.Ff2 Hf7

70.g4 hxg4 71.hxg4 Hd8 72.Hf1 Hb7 73.Hg3 Ha5 74.Hf5 Hb7 75.Kf1 Kf7 76.Ke2 Fc8 77.Kd3 Ke8 78.Hg3 Ha5 79.Hf1 Kd8 80.Hd2 Kc7 81.Kc2 Fd7 82.Fe2 Hc8 83.Hf1 He7 84.Hg3 Hg8 85.Hf5 Fxf5 86.exf5 e4 87.Fg3 Hh6 88.Fd1 Kd7 89.Fe2 Ke7 90.Fd1 Hb7 91.Kd2 Hd8 92.Ke1 Hdf7 93.Kf2 He5 94.Fxe5 fxe5 95.Fe2 Hg8 96.Ke1 Hf6 97.Kd2 Kf8 98.Ke1 Ke7 99.Kd2 Kf8 100.Ke1 Ke7 101.Kd2 és döntetlen

Karjakin,S (2772) - Nakamura,H (2772)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 a5 8.Fg5 Ha6 9.Hd2 Ve8 10.Fe2 Hd7 11.a3 f6 12.Fh4 Hb6 13.b3 Fh6 14.f3 Fe3

Sötét elérte a kívánt eredményt, lecseréli a királyindiai futót.

15.Ff2 Fxf2+ 16.Kxf2

16...f5 17.Bb1 Vd8 18.h4 Hd7 19.h5 Hf6 20.hxg6 hxg6 21.Fd3 c6 22.Ve1 cxd5

23.Hxd5 Hxd5 24.cxd5 Hc5 25.Fc2 Vg5

Számításba jött a 25...b5 lépés, korlátozni a világos huszár mozgását.

26.Kg1 Kg7 27.Hc4 fxe4 28.Fxe4 Ba6 29.Ve3 Vxe3+ 30.Hxe3

30...b5 31.Fc2 Ba7 32.Kf2 b4 33.Ba1 Bf4 34.axb4 Bxb4 35.Ba3 Fd7 36.Bha1

36...a4 37.bxa4 Fxa4 38.Kg3 Ba6 39.Fxa4 Bbxa4 40.Bxa4 Bxa4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Vugar Gasimov emlékverseny nyolcadik fordulójában az éllovas norvég világbajnok Magnus Carlsen világossal remizett az orosz Szergej Karjakinnal. A világelső túlzottan óvatos, rizikó nélküli játéka nem vezetett eredményre a nyolcadik partijában is fél pontot szerző Karjakinnal szemben. Az olasz Fabiano Caruana megfosztotta veretlenségétől az azeri Tejmur Radzsabovot. Az amerikai Hikaru Nakamura sötéttel győzte le az azeri Sahriyar Mamedgyarovot. A kilencedik játéknapon Caruana-Mamedgyarov, Radzsabov-Carlsen és Karjakin-Nakamura összecsapásokra kerül sor.

 

A Samkirban zajló Gasimov emlékverseny nyolcadik fordulójában a norvég Magnus Carlsen és az orosz Szergej Karjakin fejezték be elsőként partijukat. A vezérindiai védelmű játszmában Carlsen semmiféle rizikót nem vállalt, túlzottan óvatos játéka remihez vezetett. Karjakin folytatta remisorozatát, az orosz csb hat döntetlen után az azeri városban már nyolcadik remije után nyilatkozhatott.

 

A világbajnok megőrizte félpontos előnyét, az olasz Fabiano Caruana követi őt, kettőjük második összecsapására az utolsó fordulóban kerül sor. Caruana megfosztotta veretlenségétől az azeri Tejmur Radzsabovot. A királyindiai védelmű partiban Radzsabov újítással egyenlő esélyeket ért el, de időzavarban a 40. lépésben súlyos hibát követett el. A c7-ig előrejutott világos gyalog támogatást kaphatott a vezértől is, ez eldöntötte a pont sorsát.

 

Az amerikai Hukaru Nakamura másodszor is legyőzte az azeri Sahriyar Mamedgyarovot. A szláv védelmű partiban az azeri sakkozó hosszúra sáncolt, Nakamura kihasználta a taktikai lehetőséget, nyitotta a b vonalat. A bonyodalmakban jobban tájékozódott ellenfelénél. Az azeri sakkozó negyedik vereségét szenvedte el, Nakamura feljött ötven százalékra.

 

A 8. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) 0 – 1 (Szláv védelem, 47)

Magnus Carlsen (norvég, 2881) - Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen (Vezérindiai védelem, 38)

Fabiano Caruana (olasz, 2772) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 58)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 5 pont

2 Fabiano Caruana 4,5

3-5. Szergej Karjakin, Tejmur Radzsabov és Hikaru Nakamura 4

6. Sahriyar Mamedgyarov 2,5

 

Vugar Gasimov   Mem 2014, Samkir AZE 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

*

*

0

.

½

½

0

.

1

1

1

1

5

2852

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

1

.

*

*

½

½

½

1

½

½

0

.

2813

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

½

½

½

*

*

½

½

½

.

½

.

4

2785

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2713

1

.

½

0

½

½

*

*

½

.

½

½

4

2785

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

0

0

½

½

½

.

½

.

*

*

1

1

4

2791

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

0

0

1

.

½

.

½

½

0

0

*

*

2649

 

A 9. forduló párosítása:

Fabiano Caruana - Sahriyar Mamedgyarov

Tejmur Radzsabov - Magnus Carlsen

Szergej Karjakin - Hikaru Nakamura

 

Carlsen,M (2881) - Karjakin,S (2772)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Hbd2 Fb7

A 2012-es bilbaói Grand Slam-döntőn Szergej Karjakin a 5...d5 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.He5 c5 9.dxc5 Vc7 10.Hdf3 bxc5 11.cxd5 Hxd5 12.Vc2 Hc6 13.Hxc6 Vxc6 14.Fg5 f6 15.Fd2 Vb6 változatban az orosz nagymester jól megoldotta a nyitást.]

6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.b3 c5 9.Fb2 cxd4 10.Hxd4 Fxg2 11.Kxg2 Hc6 12.Hxc6 dxc6 13.e4

13...Vd3 14.e5 He4 15.Hf3 Bfd8 16.Be1 Hc5 17.Hd4 Bac8 18.Be3 Vxd1

A torna remikirálya a vezércserét választotta, számításba jött a 18...Vg6 19.Vf3 Fg5 20.Be2 Vd3 folytatás is.

19.Bxd1  

 

19...Hxb3

A kiskombináció újabb cserékhez vezetett.

20.axb3 c5 21.Bed3 cxd4 22.Bxd4 Kf8 23.Kf3 Ke8 24.Ke4 Fc5 25.Bxd8+ Bxd8 26.Bxd8+ Kxd8 27.f3 Kc7 28.Fc3 Kc6 29.Kd3 b5 30.b4 Fg1 31.h3 Ff2 32.g4 Fg3 33.Kd4 a6 34.Kd3 Ff2 35.Fd2 Fg3 36.Fc3 Ff2 37.Fd2 Fg3 38.Fc3 és döntetlen

 

Caruana,F (2783) - Radzsabov,T (2713)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 Hc6 10.d5 He7 11.Hd2 f5 12.Fxg4 fxg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 c5 15.dxc6 bxc6 16.b4

 

16...d5

Az azeri nagymester a királyindiai védelem nagy híve, kitűnő ismerője, lépése újítás. A Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen Rapport Richárd a 16...Fe6 17.0-0 g5 18.b5 Vd7 19.bxc6 Hxc6 változatban csatázott a holland Loek van Welyvel.

17.exd5 cxd5 18.Fc5 e4

Figyelmet érdemelt a 18...d4 19.Hce4 Fe6 20.0-0 Bf7 választás.

19.Fxe7 Vxe7

20.Hxd5

A minőségáldozat után dinamikus egyensúly alakult ki.

20...Vf7 21.0-0 Fxa1 22.Vxa1 Ff5 23.He3 Bad8 24.Hb3 Fe6 25.Vc1 h5 26.Hc5 Bd4 27.Vc3

27...Bxc4 28.Vb2 Bxc5 29.bxc5 Fxa2 30.g3 Fe6 31.Ba1

31...Kh7

Tejmur Radzsabov a 31...Vg7 32.Vc1 Vf6 33.Ve1 Bc8 változatban vígan nézhetett volna a jövőbe.

32.Ba4 Vg7 33.Vd2 Bf7 34.c6 Ve5 35.Ba5 Vc7 36.Vc3 Vd6 37.Bb5 Fc8 38.Vc2 a6

Az időzavar döntően befolyásolta csatát.

39.Bd5 Vf6 40.c7 Bf8?

Az időzavar utolsó lépése nagy hiba volt! Engedélyezte világos következő vezérlépését, a bástya betörését a nyolcadik sorra.

 

41.Vd2! Vf7 42.Bd8 Kg8 43.Vd5

Még erősebb volt a 43.Hd5 Kh7 44.Hb6 e3 45.Vxe3 Ff5 46.Hd5 folytatás.

43...Kg7 44.Vd4+ Kh6

 

45.Hc4 Fe6 46.Vc5 Bg8 47.c8V!? Fxc8 48.Bxc8 Bxc8 49.Vxc8 Vd5 50.He3 Vd3?

51.Vh8+ Kg5 52.Vf8 és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2760) - Nakamura,H (2772)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fe4 7.f3 Fg6 8.Vb3 Vb6 9.Hxg6 hxg6 10.c5 Vc7 11.e4 Fe7 12.Ff4 Vc8 13.exd5 Hxd5 14.Hxd5 cxd5 15.0-0-0

A hosszúsánc helyett a 15.Bd1 Hc6 16.Fb5 Kf8 17.0-0 folytatás jött számításba.

15...Hc6 16.Kb1 g5 17.Fe3 f5 18.g4

Jobb volt a 18.Fb5 Kf7 19.Bd2 és Be1 terv.

18...f4 19.Ff2 Kf7 20.Be1

20...b6! 21.Va4 bxc5 22.Fa6 Vc7 23.Fb5 Bab8

Figyelmet érdemelt a 23...Hxd4 24.Fxd4 cxd4 25.Bc1 Vd6 26.Vxd4 Ff6 választás is.

 

24.Bxe6!?

Hikaru Nakamura a 14.Fxc6-ra 24...Bb4 25.Va6 Bb6 26.Ve2 Vxc6 27.dxc5 Bb4 változatban is előnybe került volna.

24...Kxe6?!

Mi szólt 24...Bxb5 25.Bxe7+ Hxe7 26.Vxb5 c4 27.h4 Vc6 28.Vxc6 Hxc6 folytatás ellen?

25.Fxc6 Bhd8 26.dxc5 Ff6 27.Fd4 Kf7 28.Bd1?

Jó remiesélyeket adott a 28.Fxf6 gxf6 29.h4 gxh4 30.Bxh4 Bxb2+ 31.Kxb2 Ve5+ 32.Ka3 Vc3+ 33.Vb3 Vxc5+ 34.Kb2 folytatás.

28...Kf8 29.a3

29...Fxd4 30.Bxd4 Ve5 31.Bd2 Ve1+ 32.Bd1 Ve2 33.b4 Vxf3 34.Kb2 Vxg4 35.Vc2

35...Ve6 36.Fa4 Kg8 37.Fb3 Kh8 38.c6? Bd6 39.Bc1 f3 40.Vc5 Vf6+ 41.Ka2 f2 42.c7 Bc8 43.Bf1 d4 44.h4 Vf3 45.Fc4? Bc6 46.Vxd4 B6xc7 47.Bxf2

47...Bxc4 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Samkirban zajló Vugar Gasimov emlékverseny hetedik fordulójában a norvég világbajnok Magnus Carlsen sötéttel legyőzte az időzavarban sokat rontó amerikai Hikaru Nakamurát. A világelső tizedszer nyert a háromszoros amerikai bajnok ellen, a viadalon félpontos előnnyel vezet. Döntetlen lett az azeri rangadó, Tejmur Radzsabov és Sahriyar Mamedgyarov játszmája. Hetedszer is remizett az orosz Szergej Karjakin, az olasz Fabiano Caruanával osztozott meg a ponton. A nyolcadik játéknapon Mamedgyarov-Nakamura, Carlsen-Karjakin és Caruana-Radzsabov összecsapásokra kerül sor.   

 

A Gasimov emlékverseny hetedik fordulójában Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura jubileumi, huszonötödik klasszikus időbeosztású partijukat vívta meg. A samkiri versenyig a világbajnok 8-0-ra vezetett 15 döntetlen mellett. Világossal egészen fantasztikus volt Magnus mérlege, hatszor nyert, ötször megosztozott a ponton az amerikai bajnokkal. Sötéttel Magnus két partit nyert, tízszer remiztek. Samkirban a tendencia folytatódott, Carlsen az első körben világossal, a második félidő hetedik fordulójában sötéttel győzött.

 

Hikaru Nakamura „beöltözött” a csatához, de a látványos Red Bull póló sem mentette meg az újabb nagy csalódástól, a tízedik vereségtől. A Nimzóindiai védelmű partiban a Saemisch-változat mellett döntött, a pozíciós jellegű küzdelem során Nakamura kissé kedvezőbben állt, de a korábbi vereségek lélektani hatása fokozottan hatott rá. Nehezebben választott a lépésjelöltek között, többször is jobb lépést hagyott figyelmen kívül. Időzavarba került, és az idő szorításában nagyot hibázott. Alighanem az öt kontinens sakkrajongói is döbbenettel nézték, hogy a norvég világbajnok a 42. lépésben azonnali nyerést szalasztott el. Győzelme azonban nem forgott veszélyben, minőséget nyert, anyagi előnyét érvényesítette. Magnus Carlsen tizedszer kényszerítette megadásra Hikaru Nakamurát!

 

Az orosz Szergej Karjakin és olasz Fabiano Caruana partiját különösen a Grünfeld védelmet kedvelők élvezhették. A játszma menete igazolta a minőségáldozatos változat értékelését. Karjakin a 29. lépésben tért el a tavalyi zugi GP-versenyen látott Giri-Caruana játszmától. Az olasz nagymester az újítás ellenére gond nélkül remizte ki a partit.

 

Az azeri rangadón az angol megnyitás egyik ritkább változata került megjátszásra. Tejmur Radzsabov és Sahriyar Mamedgyarov játszmája örökös sakkal végződött döntetlennel.

 

 

 

A 7. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) döntetlen (Angol megnyitás, 29)

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Fabiano Caruana (olasz, 2783) döntetlen (Grünfeld védelem, 51)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Magnus Carlsen (olasz, 2881) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 52)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 4,5 pont

2. Tejmur Radzsabov 4

3-4. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin  3,5

5. Hikaru Nakamura 3

6. Sahriyar Mamedgyarov 2,5

 

Vugar Gasimov   Mem 2014 Samkir AZE 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

*

*

0

.

0

.

½

.

1

1

1

1

2866

2.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2713

1

.

*

*

½

.

½

½

½

.

½

½

4

2820

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

1

.

½

.

*

*

½

½

½

½

0

.

2779

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

.

½

½

½

½

*

*

½

.

½

.

2772

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

0

0

½

.

½

½

½

.

*

*

1

.

3

2750

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

0

0

½

½

1

.

½

.

0

.

*

*

2696

 

A 8. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov - Hikaru Nakamura

Magnus Carlsen - Szergej Karjakin

Fabiano Caruana - Tejmur Radzsabov

 

Nakamura,H (2772) - Carlsen,M (2881)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 c5 5.d5 0-0 6.e4 d6 7.Fd2 Hbd7 8.Hge2 He5 9.Hg3 exd5 10.cxd5 Fd7 11.a3 Fa5 12.Fe2

 

12...b5 13.0-0

A gyalogáldozat elfogadásán Hikaru Nakamura nem gondolkodhatott. A 13.Hxb5 Fxb5 14.Fxb5 c4! 15.b4 cxb3 változat sötétre előnyös.

13...c4 14.Fe3 Fb6 15.Vd2 Bb8 16.Hd1 Fc8 17.Kh1 Hfd7 18.f4 Hg6

 

19.Fxb6

Nakamura a 19.a4 a6 20.Hc3 Fxe3 21.Vxe3 Be8 22.axb5 axb5 23.b4 folytatásban is kedvezőbben állhatott volna.

19...Bxb6 20.He3 Hc5 21.Fd1 Hd3

 

22.f5 Hgf4 23.a4 a6 24.Hg4 h5

 

25.Hf2

A korábbi játszmák rossz emlékei mély nyomot hagytak a háromszoros amerikai bajnokban. A 25.Bxf4 Hxf4 26.Hh6+! gxh6 27.Vxf4 Vg5 28.Vf2 Bb7 29.Hxh5 változatban a felszakított királyállása miatt aggódhatott volna a világbajnok.

25...Vf6 26.Hxd3

Kimaradt a jó esélyt adó 26.Hxh5 Hxh5 27.Hxd3 cxd3 28.a5 Bb7 29.Fxh5 lehetőség.

26...Hxd3 27.Ve3 Bb7 28.Hxh5 Vh6 29.Vxh6 gxh6 30.axb5 axb5 31.Fc2

Nakamurának csak öt perce maradt a 40. lépésig.

 

31...He5

Magnus kevesellte a 31...Hxb2 32.Hf6+ Kg7 33.Hh5+ Kh8 34.Ba6 Bd8 35.Bfa1 b4 36.Bc6 b3 37.Fxb3 cxb3 38.Ba8 Hd3 39.Bcxc8 Bxc8 40.Bxc8+ Kh7 41.Hf6+ Kg7 42.Hh5+ Kh7 remit?

32.Ba6 Bd8 33.Hg3 Bb8 34.Ba7

 

34...b4 35.He2 Fd7 36.Bfa1 Fb5

Magnus átvette a kezdeményezést, vezérszárnyi gyalogtöbblete és az időzavar is nehezítette ellenfele életét.

37.h3 Bdc8 38.Kh2

38...c3! 39.Hd4 cxb2 40.Bb1 Bc4 41.Hxb5 Bxc2 42.Hd4?

Vesztőlépés, de a 42.Hxd6 Bd8 43.Hxf7 Hxf7 44.Bb7 Hd6 45.Bxb4 Hc4 46.Kg3 Kf7 is sötét nyerését ígérte.

 

42...Bd2?!

A világbajnok beismerte, hogy nem is gondolt a 42...b3! lépésre, 43.Kg3 (43.Be7 Kg7) 43...Hc4 44.Hc6 Hd2 45.Bxb2 Be8 gyors nyeréshez vezetett volna.

43.Hc6 Be8 44.Ba4?! Hd3 45.Hxb4

 

45...Hf2! 46.Ba2 Hd1

47.Bxd1 Bxd1 48.Bxb2 Bxe4 49.Hc6 Kg7 50.f6+ Kxf6 51.Bf2+ Kg6 52.Hd8

 

52...Be8 és világos feladta

 

Karjakin,S (2772) - Caruana,F (2783)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fe3 Hc6 14.d5 He5 15.Bxb7 a5 16.Bxe7 a4 17.Be1 a3

18.Hxe5 Fxe2 19.Bxe2 Vxe2 20.Vxe2 a2 21.Fd4 a1V+ 22.Fxa1 Bxa1+ 23.Vf1 Bxf1+ 24.Kxf1 Ff6 25.Hc6 Fxe7 26.Hxe7+ Kg7 27.Hc6 Bc8 28.g4 h6

29.h4

Szergej Karjakin újított a zugi GP-versenyen látott Giri-Caruana partihoz képest. Az a játszma a 29.e5 Kf8 30.f4 Ba8 31.Ke2 Ba2+ 32.Kd3 Bxh2 33.f5 gxf5 34.gxf5 Bh1 35.e6 fxe6 36.fxe6 Bd1+ 37.Ke4 h5 38.Ke5 h4 39.d6 Ke8 40.d7+ Bxd7 41.exd7+ Kxd7 folytatásban lett döntetlen.

29...Kf8 30.h5 gxh5 31.gxh5 Ba8 32.Kg2 Ba1 33.f3 Bd1 34.He5 f5 35.Hc4

35...Bd3 36.He5 Bd1 37.Hg6+ Kf7 38.Hh4 fxe4 39.fxe4 Be1 40.Kf3 Bh1 41.Kg4 Bg1+ 42.Kf4 Bh1 43.Hf5 Bxh5 44.e5 Bh1 45.e6+ Kf6 46.e7 Bf1+ 47.Kg3 Kf7 48.Kg4 Bxf5 49.Kxf5 Kxe7 50.Kg6 Kd6 51.Kxh6 Kxd5 és döntetlen

 

Radzsabov,T (2713) - Mamedgyarov,S (2760)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Vxc4 a6 7.Vc2

A zürichi szuperverseny első fordulójában Levon Aronjan a 7.Vb3 Bb8 8.0-0 b5 9.a4 Fb7 10.axb5 axb5 11.d3 Fe7 12.Ff4 Hd5 13.Fd2 0-0 14.Bc1 c5 változatban csatázott Viswanathan Ananddal, az érdekes partit végül megnyerte.

7...c5 8.Hc3 Vc7 9.0-0 b6 10.d4 Fb7 11.Ff4 Fd6 12.Fxd6 Vxd6 13.Bfd1 0-0 14.e4 Ve7 15.Ve2

 

15...b5 16.e5 Hd5 17.Hxd5 Fxd5 18.dxc5 Hxc5 19.Bac1 Bac8 20.Ve3 Vb7 21.Bxc5 Bxc5 22.Vxc5 Fxf3 23.Fxf3 Vxf3 24.Bd6 Ve4 25.Bxa6 Vb1+ 26.Kg2 Ve4+ 27.Kg1 Vb1+ 28.Kg2 Ve4+ 29.Kg1 Vb1+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Samkirban a hatodik fordulóval megkezdődött a Vugar Gasimov emlékverseny második félideje. A norvég világbajnok Magnus Carlsen két egymást követő vereség után a pihenőnapon rendezte sorait, meglepően könnyedén győzte le az azeri Sahriyar Mamedgyarovot. A nyeréssel holtversenyben vezet az azeri Tejmur Radzsabovval, aki remizett az orosz Szergej Karjakinnal. Döntetlennel zárult az olasz Fabianao Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura partija is.  A hetedik játéknapon Radzsabov-Mamedgyarov, Karjakin-Caruana és Nakamura-Carlsen összecsapásokra kerül sor.

 

A norvég világelső Magnus Carlsen első partiját nyerte sötéttel játszva. A hidegzuhanyként ható kettős vereség után rendezte sorait, meglepő könnyedséggel győzött az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen. Az azeri nagymester a nyitásban gyalogot áldozott, de pontatlanul folytatta tervét. Látszatfenyegetéseit a világbajnok gond nélkül hárította, kiskombinációval döntő előnybe került, Mamedgyarov a 27. lépést követően megadta magát.

 

A torna félidejét félpontos előnnyel záró azeri Tejmur Radzsabov folytatta hiba nélküli, nyugodt játékát. Az olasz megnyitású partiban az orosz Szergej Karjakinnak kellett kicsit küzdenie a remiért, a küzdelmük a bástyavégjátékban pattal ért véget.

 

Az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura a spanyol megnyitás nyílt változatában elméleti párbajt is vívott. Nakamura a kívánt célt elérte, a játszma lépésismétléses remivel fejeződött be.

 

 

 

A 6. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) – Magnus Carlsen (norvég, 2881) 0 – 1 (Vezércsel, 27)

Fabiano Caruana (olasz, 2783) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) – Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen (Olasz megnyitás, 48)

 

A verseny állása:

1-2.Tejmur Radzsabov és Magnus Carlsen 3,5 pont

3-5. Fabiano Caruana, Szergej Karjakin és Hikaru Nakamura 3

6. Sahriyar Mamedgyarov 2

 

 

Vugar Gasimov   Mem 2014 Samkir AZE 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2713

*

*

1

.

½

.

½

½

½

.

½

.

2848

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

0

.

*

*

0

.

½

.

1

.

1

1

2819

3.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

½

.

1

.

*

*

½

.

½

½

0

.

3

2779

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

½

½

.

½

.

*

*

½

.

½

.

3

2771

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

½

.

0

.

½

½

½

.

*

*

1

.

3

2782

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

½

.

0

0

1

.

½

.

0

.

*

*

2

2680

 

A 7. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Sahriyar Mamedgyarov

Szergej Karjakin – Fabiano Caruana

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen

 

Mamedgyarov,S (2760) - Carlsen,M (2881)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.Hf3

Sahriyar Mamedgyarov elkerülte a főváltozatot. 5.cxd5 exd5 (A 5...Vxd5 6.Hf3 Vf5 7.Vb3 Hc6 8.Fd2 0-0 változatot tavaly a SportAccord villámversenyen láttuk a Mamedgyarov-Karjakin partiban.) 6.Fg5 c5 7.dxc5 h6 variban bőséges termést találunk a ChessBase MEGA 2014 bázisában.

5...dxc4 6.Fg5 b5 7.a4 c6 8.g3 Fb7 9.Fg2 Hbd7 10.0-0 Vb6

11.e4

Számításba jött a 11.He5 0-0 (11...Hxe5 12.Fxf6 gxf6 13.dxe5 fxe5 14.Bfd1) 12.Fe3 Vc7 13.axb5 Hxe5 14.dxe5 Hd5 15.Hxd5 cxd5 16.Bxa7 Bab8 folytatás.

11...a6 12.Bfd1 h6 13.Fe3 0-0 14.d5 c5 15.a5 Vd8

Világos a 15...Fxa5 16.dxe6 fxe6 17.e5 Fxf3 (17...Hd5 18.Fxh6!) 18.Fxf3 Hxe5 19.Fxa8 Bxa8 20.He4 változatban kiegyenlítette volna esélyeit.

16.dxe6 fxe6 17.Hh4 Fxc3 18.bxc3 Ve8 19.f4 Bd8 20.h3 Bf7 21.Bd6 e5 22.f5

22...Hf8!

A világbajnok hárította az azeri sakkozó látszatfenyegetéseit.

23.Fxc5 Bxd6 24.Fxd6 Bd7 25.Fxf8 Vxf8 26.Bd1 Vc5+ 27.Kh2

27...Fxe4! és világos feladta

 

Radzsabov,T (2713) - Karjakin,S (2772)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 0-0 6.Hbd2 d6 7.Fb3 Be8 8.0-0 a6 9.Be1 h6 10.Hf1 Fa7 11.Hg3 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.d4

13...d5 14.Hxe5 Hxe5 15.dxe5 Hxe4 16.Hxe4 dxe4 17.Ff4 Vd3 18.Va4 Vb5

Pontosabb volt a 18...g5 19.Bad1 Vb5 20.Vxb5 axb5 21.Fg3 Fb6 folytatás.

19.Vxb5 axb5 20.h4

 

20...e3 21.Fxe3 Bxe5 22.Fxa7 Bxe1+ 23.Bxe1 Bxa7 24.Be8+ Kh7 25.a3 c5 26.Be7 Kg6 27.g3 Kf6 28.Bc7

28...b4 29.cxb4 cxb4 30.axb4 Ba2 31.Bxb7 Bxb2 32.Kg2 g5 33.Bb6+ Kg7 34.h5 g4 35.Kf1 Kg8 36.b5 Kg7 37.Bb8 Kf6 38.b6 Kg5 39.Ke1 Kxh5 40.b7 f5 41.Kd1 Bb1+ 42.Ke2 Bb2+ 43.Kd3 Bb3+ 44.Kd4 Bb4+ 45.Kd5 Bb2 46.Ke6 Bb6+ 47.Kxf5

47...Bxb7 48.Bxb7 és döntetlen

 

Caruana,F (2783) - Nakamura,H (2772)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Fb1 Hxb3 14.axb3 Ff5 15.Be1 0-0 16.b4 Vd7 17.h3

A tavalyi Világkupán az azeri Eltaj Safarli a 17.Fg5 Bfd8 18.Fxe7 Vxe7 19.Be3 a5 20.bxa5 változatban remizett Hikaru Nakamurával.

17...Fg6 18.Fg5 Fxg5 19.Hxg5 a5

20.e6 fxe6 21.Hxe6 Bfe8 22.Hc5 Vd6 23.Fxd3 Bxe1+ 24.Vxe1 Be8 25.Vd1 axb4 26.cxb4

Figyelmet érdemelt a 26.Fxg6 Vxd1+ 27.Bxd1 hxg6 28.f3 bxc3 29.bxc3 folytatás.

26...Fxd3 27.Vxd3 Vxd3 28.Hxd3 Bd8 29.Ba3 Bd4 30.Bb3 He7 31.Hc5 c6 32.Be3 Hd5 33.Be6 Hxb4 34.Be7 Bd6 35.He6 Hd5 36.Bxg7+ Kh8

 

37.Hc7 Bd8 38.Bf7 Kg8 39.Bg7+ Kh8 40.Bf7 Kg8 41.Bg7+ Kh8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Samkirban zajló Gasimov emlékverseny negyedik fordulójában megszületett a torna első meglepetése, az olasz Fabiano Caruana legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A norvég sakkozó világbajnokként első klasszikus gondolkodási idejű partiját vesztette el, gyenge napot fogott ki. Caruana kiskombinációval gyalogot nyert, anyagi előnyét érvényesítette. Az orosz Szergej Karjakin és az azeri Sahriyar Mamedgyarov partija örökös sakkal lett remi. Megosztozott a ponton az azeri Tejmur Radzsabov és az amerikai Hikaru Nakamura. Az első félidő utolsó játéknapján Mamedgyarov-Caruana, Carlsen-Radzsabov és Nakamura-Karjakin összecsapásokra kerül sor.

 

A norvég világelső tavaly a moszkvai Tal-emlékverseny harmadik fordulójában, június 15-én vesztett utoljára klasszikus gondolkodási idejű partit. Az olasz Fabiano Caruana kényszerítette megadásra. Azóta Magnus 27 játszmát vívott, nem talált legyőzőre. A Gasimov emlékversenyen megszakadt a sorozat, a spanyol megnyitás berlini változatában vereséget szenvedett. Carlsen taktikai elnézéssel gyalogot vesztett, Caruana anyagi előnyét érvényesítette, az 53. lépést követően fogadhatta a világbajnok gratulációját.

 

Negyedszer remizett az orosz Szergej Karjakin. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov jól felkészült a Caro-Kann védelem 3.e5-ös változatára. Karjakin a jól ismert folytatásban a 15. lépésben újított, de Mamedgyarov bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

 

Az azeri Tejmur Radzsabov is még nyeretlen, de legyőzőre sem talált. Az amerikai Hikaru Nakamura elleni partija nem szolgált sok érdekességgel. A bástyavégjátékban Nakamurának kellett egy picit vigyáznia.

 

 

 

A 4. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) döntetlen (Caro-Kann védelem, 26)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Szláv védelem, 67)

Fabiano Caruana (olasz, 2783) – Magnus Carlsen (norvég, 2881) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 53)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Magnus Carlsen 2,5 pont

3-5. Szergej Karjakin, Tejmur Radzsabov és Hikaru Nakamura 2

6. Sahriyar Mamedgyarov 1

 

Vugar Gasimov   Mem 2014 Samkir AZE 2014.ápr. 19-30.

kat. XXII   (2780)

1

2

3

4

5

6

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2783

*

*

1

.

½

.

½

.

½

.

.

.

2873

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2881

0

.

*

*

½

.

.

.

1

.

1

.

2861

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2772

½

.

½

.

*

*

½

.

.

.

½

.

2

2784

4.

Tejmour Radzsabov

g

AZE

2713

½

.

.

.

½

.

*

*

½

.

½

.

2

2771

5.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

½

.

0

.

½

.

½

.

*

*

1

.

2

2784

6.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2760

.

.

0

.

½

.

½

.

0

.

*

*

1

2594

 

Az 5. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Fabiano Caruana

Magnus Carlsen – Tejmur Radzsabov

Hikaru Nakamura – Szergej Karjakin

 

Caruana,F (2783) - Carlsen,M (2881)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h6

Az emlékverseny második fordulójában Szergej Karjakin a 9...Ke8 10.Hc3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He2 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Fe3 Fe7 15.Bd2 h4 változatra szavazott Caruanával szemben. A tavalyi világbajnoki döntő 4. partijában a 9...Fd7 10.Bd1 Fe7 11.Hc3 Kc8 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Hxe7 14.Bd2 c5 vari került terítékre.

10.Bd1+ Ke8 11.Hc3 Fd7 12.Ff4 Bd8 13.He4

A tavalyi párizsi GP-versenyen Fabiano Caruana a 13.e6 Fxe6 14.Fxc7 Bxd1+ 15.Bxd1 Fe7 16.g4 Hh4 17.Hd4 Fd7 folytatásban nem tudott előnybe kerülni Ruszlan Ponomarjov ellen.

13...Fe7 14.g4 Hh4 15.Hxh4 Fxh4 16.Kg2 Fe6 17.f3 b6 18.b3 c5 19.c4

 

19...Bd7

A világbajnok hosszas tűnődés után húzta, állásával nem lehetett teljesen elégedett.

20.Fg3 Fe7 21.Bxd7 Fxd7 22.Hc3 Kd8 23.Hd5 Be8 24.Bd1 Kc8?

Nehéz állásban taktikai elnézés. 24...c6 25.Hxe7 Bxe7 26.f4 Ke8 volt a helyes folytatás.

 

25.Hxc7! Bd8 26.Hd5 Be8 27.Fe1 Fd8 28.Fc3

Az olasz nagymesternek sima gyalogelőnye van.

28...g6 29.Kg3 b5 30.cxb5 Fxb5 31.He3 Be6

32.f4 Ba6 33.Bd2 h5 34.gxh5 gxh5 35.Hf5 Bg6+? 36.Kh2 Fc6 37.Hd6+ Kb8 38.f5 Bg8

39.f6!

Hiú ábránd volt 39.Hxf7? re a 39...Fh4! lehetőség.

39...Fb6 40.Hc4?

A könnyűnek látszó győzelem kapujában Caruana hibázott. 40.Hxf7 c4 41.h4! befejezte volna a partit.

40...Be8?

Magnus viszonozta a szívességet. 40...Fc7 41.Fa5 Fxa5 42.Hxa5 Kc7 43.Hc4 Fd7 némi reményt adott volna.

41.Hd6 Bg8

Könnyű belátni, hogy 41...Bf8-ra 42.Hxf7! Bxf7 43.e6 Bf8 44.f7 Fe8 45.Bf2 nyer.

42.Hxf7 c4 43.h4 Bg4

44.e6 Fe3 45.Fe5+ Ka8 46.Bd8+ Kb7 47.Fg3 c3

Vesztett a 47...Ff4 48.Fxf4 Bxh4+ 49.Kg3 Bg4+ 50.Kh3 Bxf4 51.Bd7+! Kb6 52.Bd6 Kc7 53.Bxc6+ Kxc6 54.He5+ Kd5 55.e7 folytatás is.

48.Bb8+ Ka6 49.Bc8 Fd5 50.Bxc3 Fd4 51.Bd3 Be4

52.Bd2

Caruana válogathatott a nyerések között, tetszetős volt az 52.Bxd4 Bxd4 53.Hg5 Bd2+ 54.Kg1 Bg2+ 55.Kf1 Bc2 56.f7 Bc8 57.Fd6 megoldás.

52...Bxe6 53.Hg5 és sötét feladta

 

Karjakin,S (2772) - Mamedgyarov,S (2760)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.c3 Hc6 7.0-0 cxd4 8.Hxd4 Hxd4 9.cxd4 He7 10.Hc3 Hc6 11.g4 Fg6 12.f4 f5 13.exf6 Vxf6 14.f5 exf5

15.Fe3

Újítás. A tavalyi Eb-n a Zsigalko-Gagunasvili partiban a 15.Hxd5 Vxd4+ 16.Fe3 Vxd1 17.Baxd1 0-0-0 18.gxf5 Ff7 egyenlő álláshoz vezető folytatást láttuk.

15...Fd6 16.Hxd5 Vh4 17.Ff4 Bd8 18.Fxd6 Bxd6 19.Hc7+ Kd8 20.Hb5

20...fxg4! 21.Hxd6 g3 22.hxg3 Vxg3+ 23.Kh1 Vh3+ 24.Kg1 Vg3+ 25.Kh1 Vh3+ 26.Kg1 Vg3+ és döntetlen

 

Radzsabov,T (2713) - Nakamura,H (2772)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.Vb3 Vb6 6.Hc3 e6 7.Hh4 Fh5 8.h3 g5 9.Hf3 h6 10.Fd3 Hbd7 11.g4 Vxb3 12.axb3 Fg6 13.Fxg6 fxg6 14.Ke2 Fg7 15.Fd2 0-0 16.Fe1 a6

17.h4 gxh4 18.g5 hxg5 19.Hxg5 Bfe8 20.Bxh4 e5 21.cxd5 cxd5 22.Bd1 Bad8 23.Hf3 exd4 24.Bhxd4 Hb6 25.Bb4 Bd6 26.Ha4 Hxa4 27.bxa4 Be7 28.Fc3 He4 29.Fxg7 Kxg7 30.Hd2 Bc6 31.Hxe4 dxe4 32.Bdd4 Bc2+ 33.Bd2 Bxd2+ 34.Kxd2

34...Kf6 35.Bb6+ Kf5 36.Ke2 Bc7 37.Kf1 Bd7 38.Kg2 Bf7 39.b4 Kg5 40.a5 Be7 41.Kg3 Bf7 42.Be6 Kf5 43.Bd6 Be7 44.Bb6 Bf7 45.b5 axb5 46.Bxb5+ Ke6 47.Kg4

47...Bxf2 48.Bxb7 Bf5 49.a6 Ba5 50.Bb6+ Kf7?!

Egyszerűbb remi volt 50…Ke5! 51.Bxg6 Ba1 folytatás.

 51.Kf4 g5+! 52.Kxe4 g4 53.Kf4 Ba4+ 54.Kg3 Be4 55.Bb8 Bxe3+ 56.Kxg4 Ba3 57.Ba8 Ba5! 58.Kf4 Kg7 59.Ke4 Bb5 60.Ba7+ Kg6 61.Kd4 Bb6 62.Ke5 Bc6 63.Ba8 Kg7 64.Ba7+ Kg6 65.Be7 Bxa6 66.Be6+ Bxe6+ 67.Kxe6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://www.shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Samkirban zajló Vugar Gasimov emlékverseny harmadik fordulójában az orosz Szergej Karjakin nagy küzdelemben, időzavarban is pontosan védekezve kiharcolta a döntetlent a kettős győzelemmel rajtoló norvég világbajnok Magnus Carlsen ellen. Az amerikai hikaru Nakamura javított tegnapi veresége után, az azeri Sahriyar Mamedgyarovot győzte le. Az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Fabiano Caruana összecsapása örökös sakkal ért véget. A negyedik játéknapon Karjakin-Mamedgyarov, Radzsabov-Nakamura és Caruana-Carlsen játszmákra kerül sor.

 

Az orosz Szergej Karjakin megállította szárnyalásában a norvég világbajnok Magnus Carlsent. A Nimzoindiai védelem Saemisch-változatában érdekes vari került megjátszásra, Magnus láthatóan gondosan elemezte a változatot, jelentős időelőnyt szerzett. A 11.g4 lépés, majd a 14.e4 is sötét malmára hajtotta a vizet, a világbajnok átvette a kezdeményezést. A sorozatos cserékkel könnyűtiszt végjáték alakult ki, Karjakinra nehéz védekezés várt, ráadásul helyzetét időzavar is nehezítette. Magnus úgy ítélte meg, hogy kihagyott nyerőesélyes folytatást, Szergej láthatóan örült, hogy pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent.

 

Tegnapi veresége után javított az amerikai Hikakiru Nakamura. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov a Caro-Kann védelmű partiban jól megoldotta a nyitást, de 18…g5 húzása meggyengítette saját királyállását. A nagy hibát következő lépésével követte el, többé nem találhatott védelmet, Nakamura hibátlanul vezette a sötét király elleni akciót.

 

Az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Fabiano Caruana a Grünfeld védelem egyik jól ismert változatában elméleti párbajt is vívott. A parti megerősítette a korábbi értékelést, egyenlőek az esélyek. A 18.Vg5 új lépés sem váltotta meg a világot, az ütközet örökös sakkal lett döntetlen.

 

 

A 3. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 33)

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Magnus Carlsen (norvég, 2881) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 63)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) – Fabiano Caruana (olasz, 2783) döntetlen (Grünfeld védelem, 28)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 2,5 pont

2-5. Szergej Karjakin, Fabiano Caruana, Tejmur Radzsabov és Hikaru Nakamura 1,5

6. Sahriyar Mamedgyarov 0,5

 

A 4. forduló párosítása:

Szergej Karjakin – Sahriyar Mamedgyarov

Tejmur Radzsabov – Hikaru Nakamura

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

 

Karjakin,S (2772) - Carlsen,M (2881)
Nimzoindiai védelem [E27]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 0-0

A világbajnok-jelölti versenyen Szergej Karjakin sötéttel Sahriyar Mamedgyarov ellen a 4...c5 5.d5 b5 6.e4 0-0 7.e5 He8 8.f4 exd5 9.cxd5 d6 változatot játszotta meg. Magnus Carlsen a zürichi szuperversenyen Hikaru Nakamurával szemben a 4...d5 5.a3 Fe7 6.e4 dxe4 7.fxe4 e5 változatra szavazott.

5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Hh5 7.Hh3 f5 8.e3

Szolid folytatás. Magnus villámpartiban Alekszandr Morozevics ellen a 8.Fg5 Ve8 9.g4 mellett döntött.

8...d6 9.Fe2 c5 10.0-0 Hc6

 

11.g4 fxg4

Számításba jött a 11...Vh4 12.Kg2 (12.gxh5 Vxh3 13.f4 b6!) 12...fxg4 13.fxg4 Bxf1 14.Fxf1 Hf6 folytatás.

12.fxg4 Hf6 13.Hf2 h6 14.e4

Elhibázott döntés, világos világoson mozgó futója passzívvá vált, míg sötété perspektívát kapott.

14...e5 15.d5 He7 16.g5 hxg5 17.Fxg5

17...Ve8 18.Vd3 Vg6 19.Vg3 Fd7 20.Kh1 Bf7 21.Vh4 Baf8 22.Bae1

 

22...Vh7 23.Vxh7+ Hxh7 24.Fe3 Hg6 25.Hd3 Bxf1+ 26.Bxf1 Bxf1+ 27.Fxf1

A könnyűtiszt végjátékban az orosz nagymesterre nehéz védekezés várt, helyzetét a fenyegető időzavar is nehezítette.

27...Hf6 28.Hf2 Hf4 29.h4

29...Hg6 30.Fg5 Hh7 31.Fd8 Kf7 32.Kh2 Hf6 33.Kg3 Hf4 34.Kf3 Fa4 35.Hh3! Fd1+ 36.Ke3 Hg6 37.Hg5+ Ke8 38.He6 Hxh4 39.Fc7 Kd7 40.Fb8 Fg4 41.Hxg7 a6 42.Fd3 Hg2+ 43.Kd2

A végjáték kritikus állása.

 

43...Ke7

A világbajnok a tisztnyerésre játszott. Számításba jött a 43...b5 44.cxb5 axb5 45.Fc2 (45.Fxb5+? Kc8 46.Fa7 Kb7) 45...c4 46.He6 Fxe6 47.dxe6+ Kxe6 48.Fc7 Hf4 folytatás, világosnak futópárjával azonban reális remiesélyei lettek volna.

44.a4 Kf7 45.Fxd6 Kxg7 46.Fxe5 Hh4?!

Figyelmet érdemelt a 46...Ff3 47.d6 Fg4 48.Fg3 Hh5 49.Ff2 Hhf4 50.Fxc5 Hxd3 51.Kxd3 Fd7 terv.

47.Fg3 Hg6

48.e5 Hd7 49.e6 Hde5 50.Fxg6 Hxg6 51.Fd6 Kf6 52.Fxc5 Ke5 53.Ke3 Fd1 54.Fb6 Fxa4 55.Fc7+ Kf6 56.Kd4 Ke7 57.c5 Hh4 58.c4 Hf3+ 59.Kc3 Hg5 60.Kb4 Fd1 61.Fg3 Hxe6 62.dxe6 Ff3 63.Fh4+ és döntetlen

 

Nakamura,H (2772) - Mamedgyarov,S (2760)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 Vb6 7.Hc3 Hc6 8.dxc5

A főváltozatnak a 8.0-0 Vxb2 9.Hb5, illetve 9.Ve1 számít.

8...Fxc5 9.Fxc5 Vxc5 10.Hb5 Kf8 11.Hbd4 Hge7 12.0-0 Fe4 13.Be1 Vb4 14.a3 Vxb2 15.Bb1 Vxa3 16.Bxb7 Fxf3 17.Hxf3 h6 18.Vd2

Számításba jött a 18.Hd4 Kg8 (18...Hxe5 19.Fh5!) 19.c4 dxc4 20.Hxc6 Hxc6 21.Fh5 Bf8 22.Bc7 folytatás.

18...g5

Hikaru Nakamura megörült a sötét királyállást meggyengítő lépésnek.

19.h4 g4?

Elhibázott döntés. 19...Va4 20.Ve3 Bc8 volt a jó választás.

 

20.Hd4 Va5 21.c3 Hxd4 22.Vxd4 Hf5 23.Vd2 d4

 

24.Fxg4 Vxc3 25.Ve2 Hxh4?

 

26.Fh5 Bh7 27.Ve4! Bc8 28.Vxh7 Vxe1+ 29.Kh2 Vxe5+ 30.g3 Bc7?

Nehéz állásban vesztőlépés.

31.Bb8+ Ke7 32.Vxf7+ Kd6 33.Vf8+ Kd5 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2713) - Caruana,F (2783)
Grünfeld védelem [D85]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.d4 Hxc3 6.bxc3 g6 7.e4 Fg7 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4

13.Bxb7

Világos fontos döntés előtt állt, melyik változatban próbálja igazát bizonyítani. 13.Fe3 Hc6 14.Bxb7 Bab8 15.Bc7 Bfc8 16.Bxc8+ Bxc8 17.h3 Fd7 18.d5 folytatást választotta Tejmur Radzsabov a lengyel Dariusz Swiercz ellen a tavalyi csapat Európa-bajnokságon. A 18.Fb5 eltérést a Tata Steel Chess 2014 szuperversenyen Wesley So játszotta meg Fabiano Caruanával szemben.

13...Fxf3 14.Fxf3 Fxd4 15.Fb4 Bd8

A tavalyi norvég szuperversenyen Peter Szvidler a 15...Hc6 16.Fxe7 Bfe8 17.Fg5 Fb6 18.h4 Hd4 19.Ff6 Vc4 20.Fxd4 Vxd4 21.Vxd4 Fxd4 22.Bd1 változatban remizett Tejmur Radzsabovval.

16.Vc1 Ha6 17.Fxe7 Bac8 18.Vg5

Az adatbázisban számos parti a 18.Vf4 Hc5 19.Fxc5 Bxc5 20.Fd1 Fe5 változatra, döntetlenek születtek.

18...Hc5 19.Fxc5 Fxc5 20.Fg4 Bd2

 

21.Bxf7!

Fonalas remihez vezetett.

21...Kxf7 22.Fxc8 Fxf2+ 23.Kh1 Vc4 24.Vf4+ Kg7 25.Ve5+ Kh6 26.Vf4+ Kg7 27.Ve5+ Kh6 28.Vf4+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://shamkirchess.az/

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Samkirban zajló Gasimov emlékversenyen a világossal játszó norvég világbajnok Magnus Carlsen megszerezte második győzelmét. Az amerikai Hikaru Nakamurát klasszikus gondolkodási idejű partiban kilencedszer győzte le. Lenyűgöző technikával varázsolta tisztjeit ideális mezőkre, a 61 lépést követően fogadhatta Nakamura gratulációját. Gyors döntetlennel zárult az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin spanyol megnyitású partija. Az azeri rangadó, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov játszmájában is pontosztozkodás született. Carlsen harmadik partiját sötéttel Karjakinnal játssza.

 

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura fiatal koruk ellenére már klasszikus időkontroll mellett már huszonnegyedszer mérkőztek meg egymással. Az eddigi 23 partijukban Magnus hihetetlen eredményességgel dominált, 8-0-ra vezetett 15 döntetlen mellett. Világossal egészen fantasztikus volt a norvég világbajnok mérlege, hatszor nyert, ötször megosztozott a ponton az amerikai bajnokkal. Sötéttel Magnus két partit nyert, tízszer remiztek. Legutolsó partijukat Zürichben játszották, Carlsen sötéttel játszva kényszerítette megadásra Nakamurát.

 

Joggal kérdezhetjük, hogy Nakamurának ilyen eredménytelenség mellett Carlsennel szemben milyen esélye lehet, miként tud megbirkózni az oly negatív mérleggel? Samkirban a tendencia folytatódott, a norvég világbajnok kilencedszer is legyőzte amerikai riválisát, világossal játszva hetedik partiját nyerte meg. Carlsen a tőle megszokott stratégiával játszott. A szláv védelmű megnyitásból nagy előnyt nem hozott ki, de olyan játszható állást kapott, ahol legerősebb tulajdonságai érvényesültek, a középjátékban és a végjátékban dominál. Bámulatos könnyedséggel találja meg tisztjeinek az ideális pozíciót, haderejének összhangja lenyűgöző. „Parti közben nem gondolok az eredményre, csak a legjobb lépéseket keresem” – mondta Carlsen a partit követő értékeléskor. Nakamura nem tudott megbirkózni a nehézségekkel, a bonyodalmakat kedvelő nagymester egyre nagyobb hátrányba került, kisebb hibái után védelmet már nem találhatott.

 

Az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin partiját csak a spanyol megnyitás berlini változatát kedvelők élvezhették, a nagymesterek a varira alaposan készültek, lépésismétléssel remiztek.

Az azeri rangadón a félszláv védelem meráni változata került terítékre, Sahriyar Mamedgyarov maga is játssza sötéttel. Tejmur Radzsabov jól készült a variból, pontos játékkal egyenlítette ki esélyeit.

 

 

A 2. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) döntetlen (Félszláv védelem, 40)

Fabiano Caruana (olasz, 2783) – Szergej Karjakin (orosz, 2772) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) 1 – 0 (Szláv védelem, 61)

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 2 pont

2-4. Fabiano Caruana, Szergej Karjakin és Tejmur Radzsabov 1

5-6. Sahriyar Mamedgyarov és Hikaru Nakamura 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Sahriyar Mamedgyarov

Szergej Karjakin – Magnus Carlsen

Tejmur Radzsabov – Fabiano Caruana

 

Carlsen,M (2881) - Nakamura,H (2772)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 a6 6.Fe2 h6 7.Fd3

A világbajnok már a 7. lépésben új gondolatot játszott meg.

7...Fxd3 8.Vxd3 e6 9.0-0 Fb4 10.Fd2 0-0 11.Bfd1 Fxc3 12.Fxc3 Hbd7 13.b3 Ve7 14.Bac1 Bac8 15.Ve2 He4 16.Fb2 Bfd8

 

17.He1

Alighanem sokan úgy ítélik meg az állást, hogy a világos a nyitásban nem tudott előnyt elérni. Magnus Carlsen éppen Garri Kaszparov hatásának tudja be, hogy olyan pozíciók elérésére törekedett, ahol játszható állásokat kapott, és a középjátékban, a végjátékban tudta igazi küzdelemre kényszeríteni ellenfeleit.

17...Hd6 18.Fa3 f5 19.Hd3 Hf6

20.Fb4

Magnus hihetetlen biztonsággal találja meg tisztjeinek ideális helyzetét.

20...Vc7 21.Vf3

Sokkal inkább gondolhattunk az f3 lépésre.

21...dxc4 22.bxc4

Magnusnak kevésbé tetszett a 22.Fxd6 Vxd6 23.bxc4 b5 24.Hc5 folytatás?

22...Hf7 23.a4 a5 24.Fe1 b6

25.Vg3 Vxg3 26.hxg3 Ba8 27.f3 Bdb8 28.Bc2 b5 29.Hc5 bxc4 30.Bxc4 Hd5 31.Fd2 e5

32.e4 fxe4 33.Hxe4 Hb6 34.Bxc6

 

34...Hd8?!

Nakamura úgy érezte, hogy a 34...Hxa4 35.Ba1 Hb2 36.dxe5 Hxe5 37.Bc5 Hec4 38.Fc3 változatban is veszélyek leselkedtek volna rá, de a kisebb baj lett volna.

35.Bg6! Hc4 36.dxe5 Kh7 37.Bg4 Hxe5

 

38.Bh4 Hdf7 39.Fc3 Bb3

 

40.Bd5

A világbajnok játéka lenyűgöző, aligha képzelhetnénk el szebb mezőket a világos haderő számára.

40...Be8 41.Bf4! Be7 42.Fxa5 Hg6 43.Bff5 Hfe5 44.Bd1 Hc4 45.Bc1 Hxa5 46.Bxa5 Ba3  

 

47.Bcc5 Ba2 48.Kh2 Bd7 49.Ba6 He7 50.g4 Bb7 51.Bb5 Bc7 52.Hc5 Bc6 53.Bxc6 Hxc6

 

54.Bb7 Hd4 55.Kh3 Kg8 56.Bb4 He2 57.g5 Hg1+ 58.Kg3 He2+ 59.Kg4 hxg5 60.Kxg5 Hg1

61.Bg4 és sötét feladta

 

Caruana,F (2783) - Karjakin,S (2772)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Ke8 10.Hc3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He2 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Fe3 Fe7 15.Bd2 h4 16.Bad1 Bh5 17.Ff4 a6 18.Hd4 c5 19.He2 Fe6 20.Hc3 Bd8 21.Hd5 Bd7 22.Hxe7 Bxd2 23.Bxd2 Kxe7 24.a3 Bf5 25.Fh2 Bg5 26.Ff4 Bf5 27.Fh2 Bg5 28.Ff4 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2760) - Radzsabov,T (2713)
Félszláv védelem [D47]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 b4 9.He4 Hxe4 10.Fxe4 Fb7 11.a3 bxa3 12.0-0 Fd6

 

13.Hd2 axb2 14.Fxb2 0-0 15.Fa3 Fxa3 16.Bxa3 Vc7 17.Vc2 h6 18.Hb3

 

18...c5 19.Fxb7 Vxb7 20.Hxc5 Hxc5 21.dxc5 Bfc8 22.Bc1 a5 23.c6 Vb5 24.c7 a4 25.h3 Va5 26.Bd3 a3 27.Bd7 a2 28.Ba1 Ba7 29.Bxa2

 

29...Baxc7 30.Bxa5 Bxc2 31.Baa7 Bf8 32.Bdc7 Bxc7 33.Bxc7 g6 34.h4 Kg7 35.g3 h5 36.Kg2 Kf6 37.Kf3 Kg7 38.Kg2 Kf6 39.Kf3 Kg7 40.Kg2 Kf6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jevgenyij Szurov http://chess-news.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Samkirban a norvég világbajnok Magnus Carlsen győzelemmel rajtolt a Vugar Gasimov emlékversenyen. Az azeriek első számú játékosa, Sahriyar Mamedgyarov ellen nyert. Az olasz Fabiano Caruana nyerést hagyott ki az amerikai Hikaru Nakamurával vívott csatájában. Pontosztozkodással zárult az orosz Szergej Karjakin és az azeri Tejmur Radzsabov játszmája. Magnus Carlsen második partiját is világossal játssza, Hikaru Nakamurával mérkőzik meg.

 

A norvég világbajnok és világranglista-vezető Magnus Carlsen folytatta a kedvező sorozatot, negyedszer rajtolt győzelemmel. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov a világelső fegyverével próbálkozott, azzal a változattal, amivel Magnus a tavalyi londoni világbajnok-jelölti versenyen Borisz Gelfand ellen nyert. Carlsen 11.Fe2-vel játszotta a varit, a parti kritikus állása a 19.lépés alakult ki, Mamedgyarov 19…Hf8-cal rossz tervet választott. Carlsen lépésről-lépésre növelte előnyét, az azeri sakkozónak egyszerűen nem volt lépése, áldozatokkal nem tudott örökös sakkot kikényszeríteni.

 

 

Az amerikai Hikaru Nakamura és az olasz Fabiano Caruana partija a hosszas manőverezés jegyében zajlott. Nakamura elkerülte a lépésismétléses remit, az állás nyitása azonban Caruanának kedvezett. Az olasz nagymester nyerőesélyt szalasztott el.

Meglepetés volt, hogy az azeri Tejmur Radzsabov választása a francia védelemre esett az orosz Szergej Karjakinnal szemben. Az orosz sakkozó minimális előnyét nem tudta egész pontra váltani, Radzsabov kiharcolta a döntetlent.

 

  

Az első forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2881) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760) 1 – 0 (Vezércsel, 47)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) – Fabiano Caruana (olasz, 2783) döntetlen (Angol megnyitás, 61)

Szergej Karjakin (orosz, 2772) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2713) döntetlen (Francia védelem, 54)

 

A 2. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Szergej Karjakin

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura

Carlsen,M (2881) - Mamedgyarov,S (2760)
Vezércsel [D52]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 7.cxd5 Hxd5 8.Bc1 Hxc3

A 8...Fb4 9.a3! Hxc3?! (9...Fxc3+ 10.bxc3 Vxa3 11.Vd2) 10.axb4 Hxd1 11.bxa5 Hxb2 12.Bc2 Ha4 13.Bc4 b5 14.Bxc6 változatban világos előnye közismert.

9.bxc3 Fa3

A gyalogáldozat elfogadására, 9...Vxa2 10.Fd3 Fd6 11.0-0 következne, bőséges kompenzációval.

10.Bc2 b6 11.Fe2

A londoni világbajnok-jelölti versenyen az izraeli Borisz Gelfand ellen Magnus Carlsen sötéttel játszotta a varit. 11.Fd3 Fa6 12.0-0 Fxd3 13.Vxd3 0-0 14.e4 Bfe8 történt, a csatát Magnus megnyerte.

11...Fa6 12.0-0 Fxe2 13.Vxe2 0-0

14.e4 Bac8 15.e5

A norvég világbajnok térelőnyre tett szert.

15...Va4

Elhibázott lett volna a 15...c5, mert 16.d5 exd5? (16...Bfe8) 17.e6 fxe6 18.Vxe6+ Bf7 19.He5 nyert volna.

16.c4 Bfe8 17.Bd1 c5 18.d5 exd5

19.Bxd5

Magnus Carlsen úgy értékelte, hogy a 19.cxd5 Hxe5 20.Hxe5 Bxe5 21.Vxe5 Vxc2 22.Be1 Bf8 23.Fe7 Be8 24.d6 Va4 25.Vd5 Vd7 változat kevesebb esélyt adott volna.

19...Hf8

Számításba jött a 19...Hb8 20.Bc3 Hc6 folytatás.

20.h4 h6 21.Fe3 Hg6 22.Vd3 Be6?! 23.h5 He7

 

 

24.Bd6

Erősebb volt a 24.Bd8+ Bxd8 25.Vxd8+ Kh7 26.Bd2 Fc1 (26...Vxc4 27.Fxh6 gxh6 28.Ve8) 27.Bd7 Fxe3 28.fxe3 Vxa2 29.Bxe7 Bxe7 30.Vxe7 Vxc4 31.Vxa7 folytatás.

24...Fb4 25.Bc1 Be8 26.Bxe6 fxe6 27.Hh4 Vc6

Könnyű belátni, hogy 27...Vxa2-re 28.Vd7 Kf7 29.Hg6 Va6 30.Bd1 Vc8 31.Vxa7 világos döntő előnyt ért volna el.

28.a3 Fa5 29.Bd1 Vc7

30.Hg6 Hxg6 31.Vxg6 Vf7 32.Bd3 a6 33.a4 Bf8

34.g4

Az azeri nagymesternek egyszerűen nem volt lépése, a világbajnok az egész táblát uralta.

34...Ve8 35.Bd6 Vxa4 36.Vxe6+ Kh8

37.Fxh6 Va1+ 38.Kg2 Bxf2+ 39.Kxf2 Ve1+ 40.Kg2 Ve4+ 41.Kh3 Vh1+

42.Kg3 Ve1+ 43.Kf4 Fd2+ 44.Bxd2 Vxd2+ 45.Kf5 gxh6 46.Ve8+ Kg7 47.Ve7+ és sötét feladta

 

Nakamura,H (2772) - Caruana,F (2783)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.a3 Fc5 7.Hb3 Fe7 8.e4 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fa6 11.Ff4 d6 12.Hd2 Bc8 13.Be1 Hd7 14.b4 Fb7 15.Bc1 a6 16.Ff1 Be8 17.Ve2 Hce5 18.Fe3 Hf6 19.Ha4 Hed7 20.Fd4 Vc7 21.f3 Fc6 22.Hc3 Vb8 23.Kh1 Fd8 24.a4 Fc7 25.g3 Va8 26.Ba1 Fb7 27.Fg2 h6 28.Bec1 Vb8 29.Be1 Va8 30.Bec1 Vb8

31.f4 e5 32.fxe5 Hxe5 33.Hd5 Hxd5 34.cxd5 Fd8 35.Hf3 Hd7 36.Vd3 Ff6 37.Fh3 Fxd4 38.Vxd4 Bxc1+ 39.Bxc1 Vd8 40.Kg1 Be7 41.Bc3 a5 42.b5 Hc5 43.Be3 Fc8 44.Fg2 Fg4 45.He1

Szabadulni kellett volna az e gyalogtól 45.e5-tel.

45...Fh5 46.Hc2 Fg6 47.Vc4 Be8

Számításba jött a 47...Bc7 48.Hd4 Vf6 folytatás.

48.Hd4

 

48...Vf6

Fabiano Caruana a 48...Vg5 49.Ve2 Vf6 változatban is jó esélyt kapott volna.

49.Hb3? Hxb3 50.Bxb3

50...Va1+ 51.Kf2 f5 52.Be3 fxe4 53.Fxe4 Ve5 54.Kf3

54...Fxe4+?

Caruana nyerést hagyott ki az 54...Fh5+ 55.Kg2 (55.Kf2 Vf6+ 56.Kg2 Vb2+ 57.Kg1 Vd2) 55...Vb2+ 56.Kg1 Vd2 változatban.

55.Bxe4 Vf5+ 56.Ke3 Bc8 57.Vd3 Bf8 58.Kd2 Vg5+ 59.Kc2 Bf2+ 60.Kb3 Vf6 61.Be2 és döntetlen

 

Karjakin,S (2772) - Radzsabov,T (2713)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.Hgf3 cxd4 6.Fc4 Vd6 7.0-0 Hf6 8.Hb3 Hc6 9.Hbxd4 Hxd4 10.Hxd4 a6 11.Be1 Vc7 12.Ve2 Fc5 13.c3 b5 14.Fb3 0-0 15.Fg5 Fb7 16.Fxf6 gxf6 17.Vh5 Fxd4 18.cxd4

18...Vf4 19.Be3 Fe4 20.g3 Vf5 21.Vxf5 Fxf5 22.g4 Fg6 23.f4 f5 24.g5 Kg7 25.Bd1 h6 26.gxh6+ Kxh6 27.Kf2 Kg7 28.d5 exd5 29.Bxd5 Bae8 30.Bxe8 Bxe8 31.Fc2 Bh8 32.Kg3 Be8 33.Bd2 Be3+ 34.Kf2 Bh3 35.Kg2 Be3 36.Kf2 Bh3 37.Ke1 Fh5 38.Fxf5 Be3+ 39.Kf1 b4 40.Fd3 Bf3+ 41.Kg2 Bxf4 42.Fxa6 f5 43.Bf2 Bg4+ 44.Kf1 Bh4 45.Fe2 Ff7 46.Fd3 f4 47.a4 bxa3 48.bxa3 Bh3 49.Bd2 Fe8 50.Ke1 Kf6 51.Kd1 Ke5 52.Be2+ Kd4 53.Ff5 Fa4+ 54.Kd2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Samkirban április 19. és 30. között rendezik meg a 27 éves korában elhunyt, az azeri sakkozás egyik legjobbjára, Vugar Gasimovra emlékező szuperversenyt. Gasimov kortársai játszanak a tornán, a rajtlistát a norvég világbajnok, a világranglistán is első Magnus Carlsen vezeti. A hat résztvevős, kétfordulós viadalon az olasz Fabiano Caruana, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szergej Karjakin mellett két azeri nagymester ül sakkasztalhoz, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov. Ma tartják a megnyitó ünnepséget, vasárnap játsszák az első fordulót. A honlapon, http://www.shamkirchess.az/ három nyelven neves nagymesterek kommentálják majd a játszmákat. Tíz résztvevős nagymesterversenyt is rendeznek.

 

A gazdag történelmi múltjáról híres Samkirban rendezik meg az esztendő második szuperversenyét, amellyel a 27 éves korában elhunyt Vugar Gasimovra emlékeznek. A háromszoros azeri bajnok 2009-ben a csapat Európa-bajnokságon aranyérmes, két évvel később az ezüstérmes válogatott tagja volt, négyszer sakkolimpián is szerepelt, 2008-ban, Drezdában az ezüstérmes csapatban játszott.  Gasimov élvezetes, bonyodalmakat kedvelő, azokra  törő sakkot játszott. A 2012-es januári Élő-listán 2761 ponttal a kilencedikként jegyezhettük, a Tata Steel 2012 szuperverseny volt az azeri sakkozás egyik nagy csillaga pályafutásának utolsó tornája.

 

Tegnap Bakuban az Azeri Sakkszövetség vezetői, a tornák résztvevői megkoszorúzták Gasimov sírját.

A Synergy Group szponzorálta viadalon százezer euró a díjalap, a norvég világbajnok Magnus Carlsen a nagy sztár, aki a torna előtt Omanban edzőtáborozott, a sakk mellett aktív sportolással töltötte idejét. Az orosz Szergej Karjakinnak és az azeri Sahriyar Mamedgyarovnak a világbajnok-jelölti verseny után kevés ideje volt a pihenésre. Az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura a világbajnok Carlsenhez hasonlóan a zürichi szuperversenyen játszott utoljára, az azeri Tejmur Radzsabov nagy „mélyrepülés” után hazai pályán akar bizonyítani.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2881)

Fabiano Caruana (olasz, 2783)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2772)

Szergej Karjakin (orosz, 2772)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2760)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2713)

 

Magyar idő szerint a fordulók 12 órakor kezdődnek, április 25-én lesz szabadnap. Klasszikus gondolkodási idő mellett játsszák a partikat, 2-2 óra az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Az első helyen előálló esetleges  holtversenyt rájátszással döntenék el.

A szuperverseny mellett még 10 résztvevős nagymesterversenyt is rendeznek. Négyen is a + 2700 Élő-pontosok elitjébe tartoznak, az újdonsült Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev számára komoly megmérettetés a torna, az azeri sakkozóknak kitűnő felkészülési lehetőség az augusztusi sakkolimpiára.

 

A nagymesterverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Wang Hao (kínai, 2734)

Pavel Eljanov (ukrán, 2732)

Etienne Bacrot (francia, 2722)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2716)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2685)

Rauf Mamedov (azeri, 2660)

Eltaj Safarli (azeri, 2656)

Gadir Guszejnov (azeri, 2621)

Vasif Durarbevli (azeri, 2584)

Nijat Abaszov (azeri, 2516)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Csapat Európa-bajnokság 2013, Férfi Európa-bajnokság 2012, Wijk aan Zee 2012, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, Tal-emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, 51. Capablanca emlékverseny, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Gibraltár, Női csapat-világbajnokság 2013, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VII. Tal-emlékverseny, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Grand Chess Tour 2016 London, Férfi sakkbajnokság, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Női világbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Mitropa Kupa, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 60. női bajnokság, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, 61. Női bajnokság Hévíz, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix 2017 Moszkva, Grand Prix-verseny Chengdu, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Grand Prix Ankara, Szeged Női bajnokság, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Orosz csapatbajnokság 2012, 62. férfi bajnokság, SportAccord Peking, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Szaratov Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Orosz csapatbajnokság 2013, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Európa-bajnokság 2016, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, X. Tal-emlékverseny Moszkva, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Női világbajnoki döntő, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 35. Mitropa-kupa Prága, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Rapport Richard, 42. sakkolimpia Baku, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Sencsen 2017, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Grand Prix 2017 Rapport, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Grand Prix Kazany, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, V. Grand Slam-döntő, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Chess.com Man sziget 2017, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 33. Mitropa-kupa, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, 40. sakkolimpia Isztambul, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Sharjah Masters 2017 Gledura, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Mitropa-kupa 2014, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Aeroflot 2013, ACP Tbiliszi, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Malmő Lékó Péter, Csapatbajnokság 2012/13, A 2012-es év krónikája, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Csapatbajnokság 2014/15, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Grand Chess Tour 2016 Leuven, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapid-világbajnokság Asztana, Rapport Richárd, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, Malmő Lékó Péter, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Világbajnoki ciklus, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Grand Prix 2017, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, A 2013-as esztendő krónikája, Lékó Péter, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog