Dubaiban a norvég világbajnok Magnus Carlsen sikerével fejeződött be a 21 fordulós villám-világbajnokság. Carlsennek sikerült a triplázás, tavaly Viswanathan Anandtól elhódította a klasszikus sakkozás világbajnoki címét, Dubaiban megnyerte a rapid-vb-t, és a villámsakkban is győzött, 80 ezer dolláros díjjal zárta a tornákat. Egy ponttal előzte meg az orosz Nepomnjacsijt és az amerikai Hikaru Nakamurát. Fej-fej melletti nagy küzdelmet vívott az orosz nagymesterrel, akit a 20. fordulóban az örmény Levon Aronjan fosztott meg az aranyérem megszerzésének reményétől. Polgár Judit az öldöklő csatában remek kezdés után a hajrára elfáradt. A párosítás sem fogadta kegyeibe, az egész mezőnyben nagymesternőnk ellenfeleinek volt a legmagasabb Élő-pontátlaga, végül 26. lett. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként még 2-2 másodperc volt a gondolkodási idő. A sakkvilág szupersztárjainak részvételével megrendezett viadalon az idő szorításában fordulatos partikat láttunk.

 

Magnus Carlsen félpontos előnnyel kezdhette a második játéknap tíz fordulóját. A nyolcadik helyről remekül rajtolt Polgár Judit,  a snellpartikra megszokott fordulatok után Fabiano Caruanát mattolta be. Hullámzott Magnus Carlsen partija is, de begyűjtötte a pontot a német Georg Meier ellenében, egy pontra növelte előnyét. Vishy Anand honfitársát, Harikrishnát győzte le, Hikaru Nakamura örülhetett a reminek Gabriel Szargiszjan ellen.

A 12. forduló eredményei:

1

Georg   Meier

2663

0 - 1

9

Magnus   Carlsen

2837

2

 Hikaru Nakamura

2879

½ - ½

8

Gabriel   Szargiszjan

2689

3

Lu    Shanglei

2668

8

0 - 1

8

Jan   Nepomnjacsij

2816

4

Laurent Fressinet

2705

0 - 1

8

Le Quang Liem

2817

5

Viswanathan Anand

2827

1 - 0

Pentala Harikrishna

2669

6

Sahriyar   Mamedgyarov

2822

1 - 0

Viktor   Laznicka

2650

7

Polgár   Judit

2673

1 - 0

Fabiano   Caruana

2697

 

A presztízsrangadón, a világbajnok és kihívója, Magnus Carlsen és Viswanathan Anand békésnek nevezhető partiban osztozott meg a ponton. Hikaru Nakamura és Jan Nepomnjacsij fél pontra megközelítette az éllovast. Judit holtversenyes ötödikként várhatta Magnus elleni partiját.

A 13. forduló eredményei:

1

Magnus Carlsen

2837

10

½ - ½

Viawanathan   Anand

2827

2

Le Quang Liem

2817

9

0 - 1

Sahriyar   Mamedgyarov

2822

3

Jan Nepomnjacsij

2816

9

1 - 0

 Gabriel Szargiszjan

2689

4

Alekszandr Rjazancev

2703

8

0 - 1

9

Hikaru Nakamura

2879

5

Polgár   Judit

2673

½ - ½

Georg   Meier

2663

 

Judit a királyindiai védelmű partiban nem tudta megállítani Magnust. A világbajnok első számú üldözőjévé vált Jan Nepomnjacsij. Lassan befejeződnek a legjobbak egymás elleni küzdelmei, de egyetlen kihagyás is elegendő ahhoz, hogy a középmezőnyhöz tartozók meglepetést okozzanak.

A 14. forduló eredményei:

1

Magnus Carlsen

2837

10½

1 - 0

9

Polgár Judit

2673

2

Sakhriyar Mamedgyarov

2822

½ - ½

10

Hikaru Nakamura

2879

3

Jan Nepomnjacsij

2816

10

1 - 0

9

Wang Hao

2668

4

Viswanathan Anand

2827

9

1 - 0

9

Georg Meier

2663

5

Szergej Judin

2559

9

½ - ½

9

Le Quang Liem

2817

6

Levon Aronjan

2863

1 - 0

Viktor Laznicka

2650

 

Vishy Anand kicsit jobb állását elrontva hathatós segítséget nyújtott Jan Nepomnjacsijnak, hogy befogja Magnus Carlsent. Judit az orosz Jevgenyij Tomasevszkij elleni nyeréssel tartotta a lépést. Még mindig hat fordulónyi izgalom, feszültség, öröm és bánat várt a sakkozókra.

 

A 15. forduló eredményei:

1

Alekandr Griscsuk

2801

9

½ - ½

11½

Magnus Carlsen

2837

2

Viswanathan Anand

2827

10

0 - 1

11

Jan Nepomnjacsij

2816

3

Hikaru Nakamura

2879

10½

½ - ½

Pentala Harikrishna

2669

4

Etienne Bacrot

2744

9

0 - 1

10

Sahriyar Mamedgyarov

2822

5

Le Quang Liem

2817

0 - 1

Levon Aronjan

2863

6

Radoslaw Wojtaszek

2726

9

0 - 1

Szergej Judin

2559

7

Polgár Judit

2673

9

1 - 0

9

Jevgenyij Tomasevszkij

2725

 

Nepomnjacsij ötös nyerősorozatának köszönhetően átvette a vezetést. Carlsen hátrányos bástyavégjátékát döntetlenre mentette. A rajtlistát vezető Nakamura komoly lépéshátrányba került. Anand az előző fordulóbeli vereségét jó játékkal ellensúlyozta.

 

A 16. forduló eredményei:

1

Sahriyar Mamedgyarov

2822

11

0 - 1

12

Jan Nepomnjacsij

2816

2

Levon Aronjan

2863

10½

½ - ½

12

Magnus Carlsen

2837

3

Szergej Judin

2559

10½

1 - 0

11

Hikaru Nakamura

2879

4

Polgár Judit

2673

10

0 - 1

10

Viswanathan  Anand

2827

5

Alekszej Drejev

2701

10

1 - 0

10

Pentala Harikrishna

2669

 

A tizenhetedik körben az éltáblákon sorban eldőltek a partik, folytatódott Naponjacsij és Carlsen versenyfutása. Judit a címvédővel, a vietnami Le Quang Liemmel remizett. A 13. helyről várta a hajrát, eddigi teljesítményének 2811 volt a performance-pontszáma, + 64,4 Élő-pontnál tartott.

 

A 17. forduló eredményei:

1

Jan Nepomnjacsij

2816

13

1 - 0

11½

Szergej Judin

2559

2

Magnus Carlsen

2837

12½

1 - 0

11

Alekszej Drejev

2701

3

Hikaru Nakamura

2879

11

1 - 0

11

Levon Aronjan

2863

4

Viswanathan Anand

2827

11

1 - 0

11

Sahriyar Mamedgyarov

2822

5

Alekszandr Griscsuk

2801

10½

0 - 1

10½

Rauf Mamedov

2766

6

Alekszandr Morozevics

2741

10½

1 - 0

10½

Fabiano Caruana

2697

7

Georg Meier

2663

10

0 - 1

10

Anton Korobov

2758

 

 

 

 

 

 

 

10

Le Quang Liem

2817

½ - ½

10

Polgár Judit

2673

 

 

Hatos nyerőszéria után Jan Nepomnjacsij nem bírt az azeri Rauf Mamedovval, de az esélyt nem tudta kihasználni Magnus Carlsen, csak remizett Alekszandr Morozeviccsel. Judit sorban kapta a nehéz ellenfeleket, a remivel a 14. helyről várta a befejező három fordulót. Mások a „külső körön” előretörtek.

 

A 18. forduló eredményei:

1

Rauf Mamedov

2766

11½

½ - ½

14

Jan Nepomnjacsij

2816

2

Magnus Carlsen

2837

13½

½ - ½

11½

Alekszandr Morozevics

2741

3

Hikaru Nakamura

2879

12

1 - 0

12

Viswanathan Anand

2827

4

Szergej Judin

2559

11½

½ - ½

11

Pentala Harikrishna

2669

5

Anton Korobov

2758

11

1 - 0

11

Levon Aronjan

2863

6

Alekszej Drejev

2701

11

½ - ½

11

Sahriyar Mamedgyarov

2822

7

Polgár Judit

2673

10½

½ - ½

10½

Alekszandr   Griscsuk

2801

 

Nepomnjacsij könnyen nyerhetőnek látszó állását elremizte, Carlsen győzelemmel befogta az orosz nagymestert, átvette a vezetést. Juditnak még a hajrában is világklasszis ellenfél jutott.

 

A 19. forduló eredményei:

1

Jan Nepomnjacsij

2816

14½

½ - ½

12

Anton Korobov

2758

2

Rauf Mamedov

2766

12

0 - 1

14

Magnus Carlsen

2837

3

Alekszandr Morozevics

2741

12

0 - 1

13

Hikaru Nakamura

2879

4

Viswanathan Anand

2827

12

½ - ½

12

Szergej Judin

2559

 

 

 

 

 

 

 

8

Levon Aronjan

2863

11

1 - 0

11

Polgár Judit

2673

 

Az öldöklő versenyfutásban az örmény Levon Aronjan „besegített” Carlsennek, legyőzte Nepomnjacsijt, a világbajnok könnyű nyeréssel egypontos előnyt szerzett. Judit újabb vereséggel alaposan visszaesett a táblázaton.

 

A 20. forduló eredményei:

1

Szergej Judin

2559

12½

0 - 1

15

Magnus Carlsen

2837

2

Levon Aronjan

2863

12

1 - 0

15

Jan Nepomnjacsij

2816

3

Anton Korobov

2758

12½

0 - 1

14

Hikaru Nakamura

2879

4

Le Quang Liem

2817

12

1 - 0

12½

Viswanathan Anand

2827

5

Sahriyar Mamedgyarov

2822

12½

½ - ½

12

Radoslaw Wojtaszek

2726

6

Alekszandr Griscsuk

2801

12

0 - 1

12

Alekszandr Morozevics

2741

 

 

 

 

 

 

 

14

Vlagyimir Malahov

2700

11

1 - 0

11

Polgár Judit

2673

 

Magnus Carlsen már nem engedte ki a kezéből az aranyérmet, Jan Nepomnjacsij ellenfeleinek jobb volt az Élő-átlaga, mint Hikaru Nakamuráé, ezüstérmes lett, a rajtlistát vezető amerikai nagymester végzett a harmadik helyen. Polgár Judit győzelemmel zárta szereplését, remek teljesítményét jól jellemzi a + 63 Élő-pont! A párosítás egyáltalán nem fogadta kegyeibe, ellenfeleinek Élő-átlaga a legmagasabb volt az egész mezőnyben!

 

Az utolsó forduló eredményei:

1

Magnus Carlsen

2837

16

1 - 0

12½

Anton Korobov

2758

2

Jan Nepomnjacsij

2816

15

1 - 0

13

Alekszandr Morozevics

2741

3

Hikaru Nakamura

2879

15

1 - 0

12½

Alekszej Drejev

2701

4

Sahriyar Mamedgyarov

2822

13

½ - ½

13

Levon Aronjan

2863

5

Radoslaw Wojtaszek

2726

12½

0 - 1

13

Le Quang Liem

2817

6

Viswanathan Anand

2827

12½

1 - 0

12½

Tejmur Radzsabov

2706

7

Rauf Mamedov

2766

12½

1 - 0

12½

Szergej Judin

2559

 

 

 

 

 

 

 

19

Polgár Judit

2673

11

1 - 0

11

Viktor Laznicka

2650

 

A világbajnokság végeredménye:

Hely.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

4

Magnus Carlsen

NOR

2837

17.0

2738

257.5

2

9

Jan Nepomnjacsij

RUS

2816

16.0

2740

256.0

3

1

Hikaru Nakamura

USA

2879

16.0

2734

256.5

4

8

Le Quang Liem

VIE

2817

14.0

2718

254.5

5

7

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2822

13.5

2722

252.5

6

3

Levon Aronjan

ARM

2863

13.5

2707

250.0

7

6

Viswanathan Anand

IND

2827

13.5

2694

251.5

8

12

Rauf Mamedov

AZE

2766

13.5

2666

233.5

9

32

Gabriel Szargiszjan

ARM

2689

13.0

2716

245.0

10

17

Alekszandr Morozevics

RUS

2741

13.0

2673

233.0

11

14

Peter Szvidler

RUS

2757

13.0

2651

228.5

 

 

 

 

 

 

 

 

26

36

 

Polgár Judit

HUN

2673

12.0

2751

251.5

 (116 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dubaiban a villám-világbajnokság első játéknapja, tizenegy forduló után az immár kétszeres világbajnok norvég Magnus Carlsen félpontos előnnyel vezet. Polgár Judit remek játékkal az éllovas mögött mindössze másfél pontos hátránnyal nyolcadikként várja a pénteki újabb tíz fordulót. Játszmánként 3-3 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 2-2 másodperc.

 

A villám-világbajnokság első játéknapján a 21 fordulós verseny 11 körére került sor. A világranglista első tíz helyezettje is rajthoz állt. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc áll majd a sakkozók rendelkezésére. Emlékeztetőül, korábban négy világbajnokságot rendeztek meg, 2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel győzött, egy év múlva Levon Aronjan diadalmaskodott. Két éve Alekszandr Griscsuk győzött, címvédőként Le Quang Liem játszik.

 

A villám-világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

Hikaru Nakamura (amerikai) 2879

Szergej Karjakin (orosz) 2866

Levon Aronjan (örmény) 2863

Magnus Carlsen (norvég) 2837

Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2835

Viswanathan Anand (indiai) 2827

Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2822

Le Quang Liem (vietnami) 2817

Jan Nepomnjacsij (orosz) 2816

Alekszandr Griscsuk (orosz) 2801

Polgár Judit 2673

 

A 11 forduló során a villámsakkra jellemzően mindent láttunk. A kapkodásban elpuskázott lehetőségeket, szerencsés meneküléseket. nagy bakikat és remek kombinációkat, tökéletesen végrehajtott taktikai csapásokat. Nem könnyű a játszmák közti időt is felhasználni, hiszen a következő forduló párosítását csak valamennyi parti befejeződése után lehet elkészíteni, és a technikai előkészítés is időt vesz igénybe. A gyengébben sikerült rapid-vb után Polgár Judit az abszolút gyorsaságban felvette a versenyt a legjobbakkal. Jóval kevesebb értékelhető tornán játszva a rajtlistán a női világranglistát fölényesen vezető nagymesternőnket a 36. helyre rangsorolták, az első játéknapot követően a nyolcadik helyen várhatja a pénteki folytatást, másfél pont a hátránya az immár kétszeres világbajnok Magnus Carlsen mögött.

 

Polgár Judit eredményei:

1

94

IM

Tanguy Ringoir

2492

BEL

s 1

2

106

GM

Taleb Moussa

2295

UAE

v 1

3

5

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2835

FRA

s 0

4

11

GM

Yu Yangyi

2771

CHN

v 1

5

17

GM

Alekszandr   Morozevics

2741

RUS

s ½

6

21

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2726

POL

v 1

7

1

GM

Hikaru   Nakamura

2879

USA

s 0

8

83

GM

Vlagyimir   Oniscsuk

2565

UKR

v 1

9

7

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2822

AZE

s 0

10

15

GM

Nguyen   Ngoc Truong Son

2746

VIE

v 1

11

2

GM

Szergej   Karjakin

2866

RUS

s 1

 

Magnus Carlsen ötös nyerősorozattal kezdett, majd remizett az orosz Jan Nepomnjacsijjal. Újabb nyerés után a kínai Lu Shanglei megfosztotta őt veretlenségétől. Az amerikai Hikaru Nakamura rabolt még tőle fél pontot, éllovasként várhatja a második játéknapot. Meglepetés a német Georg Meier szereplése, a 12. fordulóban Carlsennel játszhat.

 

Az élmezőny állása:

Hely.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

4

Magnus   Carlsen

NOR

2837

9.0

2738

73.5

2

43

Georg   Meier

GER

2663

8.5

2757

72.5

3

1

Hikaru   Nakamura

USA

2879

8.5

2728

75.5

4

9

Jan   Nepomnjacsij

RUS

2816

8.0

2742

72.0

5

39

Lu Shaglei

CHN

2668

8.0

2730

73.5

6

8

Le Quang   Liem

VIE

2817

8.0

2717

76.0

7

32

Gabriel   Szargiszjan

ARM

2689

8.0

2704

69.0

8

36

Polgár Judit

HUN

2673

7.5

2744

63.5

9

49

Viktor   Laznicka

CZE

2650

7.5

2720

63.5

10

37

Pentala   Harikrishna

IND

2669

7.5

2704

67.0

11

40

Wang Hao

CHN

2668

7.5

2679

61.5

12

7

Sahriyar   Mamedgyarov

AZE

2822

7.5

2678

69.0

13

27

Laurent   Fressinet

FRA

2705

7.5

2661

68.0

14

31

Fabiano   Caruana

ITA

2697

7.5

2648

61.0

15

6

Viswanathan   Anand

IND

2827

7.5

2645

62.5

16

86

Szergej   Judin

RUS

2559

7.0

2717

60.5

17

29

Alekszej   Drejev

RUS

2701

7.0

2700

67.5

18

55

Ivan   Cseparinov

BUL

2636

7.0

2675

64.0

19

21

Radoslaw   Wojtaszek

POL

2726

7.0

2673

64.0

20

22

Jevgenyij   Tomasevszkij

RUS

2725

7.0

2657

63.5

21

13

Anton Korobov

UKR

2758

7.0

2637

58.0

22

18

Szergej   Movszezsjan

ARM

2730

7.0

2613

58.5

23

28

Alekszandr   Rjazancev

RUS

2703

7.0

2590

56.5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dubaiban a klasszikus sakkozás norvég világbajnoka, Magnus Carlsen győzött a 15 fordulós, svájci rendszerű rapid-világbajnokságon. Félpontos előnnyel végzett az élen, a második helyen kialakult négyes holtversenyt az ellenfelek Élő-pontátlaga döntötte el, ezüstérmes az olasz Fabiano Caruana, a bronzérmet az indiai Viswanathan Anand szerezte meg, aki a 12. fordulóban legyőzte Carlsent. A játszmánként 15-15 perces, lépésenként 10-10 másodperces gondolkodási idővel megrendezett viadalon a sakkozás elitje játszott, a világranglista első tíz helyezettje is vállalta a megmérettetést. Polgár Judit az 56. helyen végzett  a 113 fős mezőnyben. Csütörtökön és pénteken a villám-világbajnokságot rendezik meg, 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc áll majd partinként a sakkozók rendelkezésére, 21 fordulóra kerül sor.

 

A párosítás a harmadik játéknap 11. fordulójában sok érdekes párharcot ígért. Az élmezőnyben folytatódtak a kiélezett csaták, a végeredmény szempontjából is fontos rangadókra került sor. A félpontos előnnyel vezető norvég világbajnok Magnus Carlsen és Levon Aronjan összecsapása állt az érdeklődés középpontjában, a 7 pontosok egymás ellen küzdöttek meg. Magnus elhibázott bástyalépéssel jelentős hátrányba került, Levon a kínálkozó nyerőesélyt nem használta ki. Fontos partit nyert Fabiano Caruana, fejjel ment a falnak Hikaru Nakamura, Vishy Anand könnyen győzött. Magnus Carlsen megőrizte félpontos előnyét az immár ötös üldözőboly előtt. Judit partija ezúttal sem nélkülözte a fordulatokat, a bonyodalmakban a kínai nagymester időhátrányban is megtalálta taktikai esélyeit, győzött.

Az élcsoportban a  11. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2785, 7,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2827, 8)  döntetlen

Fabiano Caruana (olasz, 2840, 7) – Peter Szvidler (orosz, 2787, 7)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 7) – Yu Yangyi (kínai, 2668, 7)  0 - 1

Viswanathan Anand (indiai, 2770, 7) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2768, 7)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2693, 7) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2660, 6,5)  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2841, 6,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2750, 6,5)  0 - 1

Szergej Movszeszjan (örmény, 2696, 6,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2781, 6,5) döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2688, 6,5) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2732, 6,5)  0 - 1

Arkadij Naiditsch (német, 2687, 6,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2799, 6)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2681, 6) – Vlagyimir Malahov (orosz, 2766, 6)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2749, 6) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 2679, 6) döntetlen

Pentalan Harikrishna (indiai, 2726, 6) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2677, 6)  0 - 1

Gadir Guszejnov (azeri, 2671, 6) – Le Quang Liem (vietnami, 2724, 6)  0 - 1

Alekszej Drejev (orosz, 2709, 6) – Adly Ahmed (egyiptomi, 2634, 6)  1 - 0

Lu Shanglei (kínai, 2536, 5) – Polgár Judit (magyar, 2656, 5)  1 – 0

 

A tizenkettedik körben nézett farkasszemet egymással a világbajnok és kihívója, Magnus Carlsen és Vishy Anand. A vezérek nélküli érdekes középjátékban Carlsen két tisztet nyert bástya ellenében, de Anand bástyája igen aktív lett. Magnus súlyos elnézése után Vishy szabadgyalogja fenyegetően nyomult előre, kizárta világos királyát, saját uralkodója pedig betört. A győzelemmel az exvilágbajnok az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen könnyen nyerő Fabiano Caruanával holtversenyben az élre került, fél pont hátránnyal négyen követték a vezető duót.

 

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2827, 8,5) – Viswanathan Anand (indiai, 2770, 8)  0 - 1

Fabiano Caruana (olasz, 2840, 8) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2693, 8)  1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2668, 8) – Levon Aronjan (örmény, 2785, 8)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (azeri, 2750, 7,5) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2732, 7,5)  1 - 0

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2709, 7) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2728, 7)  0 - 1

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699, 7) – Peter Szvidler (orosz, 2787, 7)  döntetlen

Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2694, 7) – Szergej Karjakin (orosz, 2781, 7)  0 - 1

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2768, 7) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2696, 7)  0 - 1

Le Quang Liem (vietnami, 2724, 7) – Etienne Bacrot (francia, 2692, 7)  0 - 1

Arkadij Naiditsch (német, 2687, 7) – Alekszej Drejev (orosz, 2709, 7)  1 - 0

Zahar Jefimenko (ukrán, 2677, 7) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2841, 6,5)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2799, 6,5) – Laurent Fressinet (francia, 2681, 6,5)  0 - 1

Vasif Durarbajli (azeri, 2550, 5) – Polgár Judit (magyar, 2656, 5)  döntetlen

 

Az éllovasok derbijében Fabiano Caruana francia védelmével Vishy Anandnak meggyűlt a baja. Az olasz nagymester kecsegtető pozícióban azonban nem talált fogást a passzív világos haderőn, időhátrányban a döntetlenhez vezető lebonyolítást választotta. Magnus Carlsen gond nélkül nyert, két fordulóval a befejezés előtt trió vezette a versenyfutást, Caruna, Carlsen és Anand fél ponttal előzte meg az ötfős üldözőbolyt. Judit az azeri Durarbajli után az iráni Ghaem Maghamival is megosztozott a ponton.

 

Az élcsoportban a 13. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2770, 9) – Fabiano Caruana (olasz, 2840, 9)  döntetlen

Yu Yangyi (kínai, 2668, 8,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2827, 8,5)  0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2785, 8,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2750, 8,5)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 8) – Arkadij Naiditsch (német, 2687, 8)  1 - 0

Szergej Karjakin (orosz, 2781, 8) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2693, 8)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2696, 8) – Etienne Bacrot (francia, 2692, 8)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 2787, 7,5) – Zahar Jefimenko (ukrán, 2677, 7,5)  1 - 0

Alekszandr Morozevics (orosz, 2732, 7,5) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699, 7,5)  1 - 0

Wang Hao (kínai, 2716, 7,5) – Laurent Fressinet (francia, 2681, 7,5)  1 – 0

Rauf Mamedov (azeri, 2705, 7,5) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2660, 7,5) döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2656, 5,5) – Ghaem Maghami Ehsan (iráni, 2542, 5,5)  döntetlen

 

Bővelkedett drámai fordulatokban a 14. forduló. Fabiano Caruana erőteljesebben is támadhatott volna, majd egyenlő állást vesztett el sorozatos hibával Levon Aronjannal szemben. Magnus Carlsen reménytelennek tűnő pozícióból menekült meg, ráadásul meg is nyerte a partit Alekszandr Griscsuk ellen. A világbajnok félpontos előnnyel várhatta az utolsó kört, Szergej Karjakin mesterhármassal holtversenyes másodikként. Judit végre partit nyert, feljött ötven százalékra.

 

Az élcsoportban a 14. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2840, 9,5) – Levon Aronjan (örmény, 2785, 9)  0 - 1

Magnus Carlsen (norvég, 2827, 9,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 9)  1 - 0

Tejumur Radzsabov (azeri, 2750, 9) – Viaswanathan Anand (indiai, 2770, 9,5) döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2692, 9) – Szergej Karjakin (orosz, 2781, 9)  0 - 1

Peter Szvidler (orosz, 8,5) – Wang Hao (kínai, 2716, 8,5)  döntetlen

Alekszandr Morozevics (orosz, 2732, 8,5) – Yu Yangyi (kínai, 2668, 8,5)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2693, 8) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2841, 8)  1 - 0

Le Quang Liem (vietnami, 2724, 8) – Baadur Zsobava (grúz, 2688, 8)  1 - 0

Pavel Eljanov (ukrán, 2716, 8) – Arkadij Naiditsch (német, 2687, 8)  1 - 0

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2660, 8) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2709, 8)  döntetlen

Peter Mihalik (szlovák, 2501, 6) – Polgár Judit (magyar, 2656, 6)  0 – 1

 

Magnus Carlsen döntetlennel is célba ért, pályafutása során először megszerezte a rapid világbajnoki címet. Viswanathan Anandnak kisebb csodára volt szüksége, hogy megmeneküljön a vereségtől, és végül bronzérmesként zárta a viadalt. Fabiano Caruana megérdemelten szerezte meg a második helyet. A címvédő azeri Sahriyar Mamedgyarov az 54., a rajtlistát vezető amerikai Hikaru Nakamura a 29. helyen végzett. Polgár Judit utolsó partijában nyerést hagyott ki, 56. lett a 113 fős mezőnyben. Csütörtökön és pénteken a 21 fordulós villám-világbajnokságot rendezik meg, partinként 3-3 perc és lépésenkénti 2-2 másodperc gondolkodási idővel.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2750, 9,5) – Magnus Carlsen (norvég, 2827, 10,5)  döntetlen

Viswanathan Anand (indiai, 2770, 10) – Levon Aronjan (örmény, 2785, 10)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2781, 10) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2732, 9,5) 0 - 1

Le Quang Liem (vietnami, 2724, 9) – Fabiano Caruana (olasz, 2840, 9,5)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 9) – Pavel Eljanov (ukrán, 2716, 9)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2696, 9) – Peter Szvidler (orosz, 2787, 9)  0 - 1

Wang Hao (kínai, 2716, 9) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2693, 9)  0 - 1

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2709, 8,5) – Etienne Bacrot (francia, 2692, 9)  0 - 1

Rauf Mamedov (azeri, 2705, 8,5) – Szergej Judin (orosz, 2626, 8,5)  1 - 0

Yu Yangyi (kínai, 2668, 8,5) – Georg Meier (német, 2677, 8,5)  1 - 0

Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2660, 8,5) – Gadir Guszejnov (azeri, 2671, 8,5) döntetlen

Polgár Judit (magyar, 2656, 7) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2547, 7)  döntetlen

 

A világbajnokság végeredménye

 

Hely.

Rajtl.

 

Név

FED

Rtg

Pts.

 TB1 

 TB2 

Perf.

1

4

Magnus   Carlsen

NOR

2827

11.0

2730

131.0

2899

2

2

Fabiano   Caruana

ITA

2840

10.5

2741

131.0

2884

3

9

Viswanathan   Anand

IND

2770

10.5

2723

127.5

2866

4

7

Levon   Aronjan

ARM

2785

10.5

2717

128.0

2852

5

15

Alekszandr   Morozevics

RUS

2732

10.5

2696

117.5

2831

6

31

Jevgenyij   Tomasevszkij

RUS

2693

10.0

2728

128.5

2840

7

8

Szergej   Karjakin

RUS

2781

10.0

2727

133.0

2845

8

3

Alekszandr   Griscsuk

RUS

2828

10.0

2708

128.0

2825

9

13

Tejmur   Radzsabov

AZE

2750

10.0

2705

123.0

2816

10

6

Peter   Szvidler

RUS

2787

10.0

2685

123.0

2804

11

32

Etienne   Bacrot

FRA

2692

10.0

2680

113.5

2790

12

45

Yu Yangyi

CHN

2668

9.5

2717

128.5

2790

13

25

Rauf   Mamedov

AZE

2705

9.5

2619

105.0

2706

14

33

Baadur   Zsobava

GEO

2688

9.0

2725

122.0

2782

15

49

Nguyen Ngoc Truong Son

VIE

2660

9.0

2719

124.0

2764

16

57

Eduardo Itazzuriga Bonelli

VEN

2652

9.0

2717

116.0

2766

17

28

Szergej Movszezsjan

ARM

2696

9.0

2711

124.0

2762

18

44

Gadir Guszejnov

AZE

2671

9.0

2709

119.0

2760

19

18

Le Quang Liem

VIE

2724

9.0

2688

120.5

2750

20

40

Zahar Jefimenko

UKR

2677

9.0

2672

112.5

2727

21

20

Wang Hao

CHN

2716

9.0

2654

109.5

2721

22

19

Pavel Eljanov

UKR

2716

9.0

2643

111.5

2708

23

80

Mihail Antipov

RUS

2576

9.0

2642

106.0

2687

 

 

 

 

 

 

 

 

 

56

56

 

Polgár   Judit

HUN

2656

7.5

2650

116.0

2613

 

(113 résztvevő) 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://dubai2014wrb.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dubaiban június 15. és 20. között rendezik meg a rapid és villám-világbajnokságot. A május 1-től érvényes pontszámok alapján a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is játszanak a 120 főből álló mezőnyben, a női világranglistán fölényesen első Polgár Judit képviseli sakkozásunkat. A rajtlistát az amerikai Hikaru Nakamura vezeti, nevezett a norvég világbajnok Magnus Carlsen, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan, az orosz Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin és Peter Szvidler is. A rapidversenyen az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a villám-vb-n a vietnami Le Quang Liem a címvédő. Mindkét tornának 200 ezer dollár a díjalapja, az első helyezettek 40 ezerrel gazdagodnak.

Június a szuperversenyek hónapja. A norvégiai Stavangerben másodszor rendezik meg a világbajnok Magnus Carlsen részvételével is a viadalt. Moszkvában június 26-tól tervezik a hagyományos tornát, még nem dőlt el, hogy kilencedszer is Mihail Tal, vagy a sakktörténelem más híressége emlékének adóznak-e.

A két jelentős verseny közötti „szünetben” a sakkvilág szupernagymesterei Dubaiban csatáznak. A rapid-és villám-világbajnokságon remek mezőny viaskodik majd. A norvég világbajnok Magnus Carlsen, kihívója, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand mellett a világranglistán előkelő pozíciókat elfoglaló nagymesterek neveztek, remek küzdelmeket ígér vetélkedésük. Összehasonlíthatatlanul erősebbek a mezőnyök, mint a tavaly  Hanti-Manszijszkban 16 ország 58 sakkozójának 15 fordulós, svájci rendszerű viadala. A vb hajrában az azeri Sahriyar Mamedgyarov ötös nyerősorozattal előzte meg a tíz forduló után kétpontos(!) előnnyel vezető orosz Jan Nepomnjacsijt. A bronzérmes a tavalyi villámvilágbajnok, az orosz Alekszandr Griscsuk.

 

A rapid világbajnokság végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2726) 11,5 pont

2. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2762) 11

3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2825) 10,5

4. Le Quang Liem (vietnami, 2681) 10

5-14. Gadir Guszejnov (azeri, 2640), Ildar Hairullin (orosz, 2683), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2692), Szergej Movszeszjan (örmény, 2680), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2674), Erneszto Inarkijev (orosz, 2696), Ivan Cseparinov (bolgár, 2678), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2616), Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) és Rauf Mamedov (azeri, 2712) 9

A vietnami Le Quang Liem győzelmével ért véget a villám-világbajnokság. A címvédőként rajtoló orosz Alekszandr Griscsuk félpontos hátránnyal lett második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a bronzérmes. Tizennyolc ország 60 sakkozója csatázott a 15 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol a két-kétjátszmás meccseket játszottak. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc volt a gondolkodási idő.

 

A villám-világbajnokság végeredménye:

1.Le Quang Liem (vietnami, 2771) 20,5 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2858) 20

3. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2743) 20

4. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2813) 20

5-6. Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2665) és Rauf Mamedov (azeri, 2718) 19,5

7-8. Daniil Dubov (orosz, 2655) és Szergej Movszeszjan (örmény, 2696) 18

9. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2824) 17,5

10-13. Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2657), Ilia Szmirin (izraeli, 2650), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2723) és Vlagyimir Akopjan (örmény, 2691) 17

14-18. Jevgenyij Najer (orosz, 2633), Alekszej Drejev (orosz, 2711), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2777), Gata Kamsky (amerikai, 2634) és Borisz Gracsev (orosz, 2590) 16,5

 

A május 1-től érvényes rapid világranglistát az amerikai Hikaru Nakamura vezeti, Lékó Péter holtversenyben a 11., Rapport Richárd a 36., Polgár Judit a 87.  

 

A rapid világranglista élcsoportjának állása:

1.Hikaru Nakamura (amerikai) 2841

2. Fabiano Caruana (olasz) 2840

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2828

4. Magnus Carlsen (norvég) 2827

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2811

6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2799

7. Peter Szvidler (orosz) 2787

8. Levon Aronjan (örmény) 2785

9. Szergej Karjakin (orosz) 2781

10. Vlagyimir Malahov (orosz) 2776

11. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2773

12. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2773

13. Lékó Péter (magyar) 2773

14. Veszelin Topalov (bolgár) 2772

15. Viswanathan Anand (indiai) 2770

16. Anton Korobov (ukrán) 2770

17. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2768

18. Wang Yue (kínai) 2765

19. Michael Adams (angol) 2764

20. Leinier Domiguez Perez (kubai) 2763

21. Tejmur Radzsabov (azeri) 2750

22. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2749

23. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2738

24. Alekszandr Morozevics (orosz) 2732

25. Gata Kamsky (amerikai) 2729

 

36. Rapport Richárd (magyar) 2707

87. Polgár Judit (magyar) 2656

 

Hikaru Nakamura a villámsakkban is ranglista-vezető, három sakkozónk a top 100-ban.

 

A villám-világranglista élcsoportjának állása:

1.Hikaru Nakamura (amerikai) 2879

2. Szergej Karjakin (orosz) 2866

3. Levon Aronjan (örmény) 2863

4. Magnus Carlsen (norvég) 2837

5. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2835

6. Viswanathan Anand (indiai) 2827

7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2822

8. Le Quang Liem (vietnami) 2817

9. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2816

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2801

11. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2782

12. Yu Yangyi (kínai) 2771

13. Rauf Mamedov (azeri) 2766

14. Anton Korobov (ukrán) 2758

15. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2758

50. Lékó Péter (magyar) 2682

59. Polgár Judit (magyar) 2673

66. Rapport Richárd (magyar) 2668

 

Dubaiban a világranglista első tíz helyezettjéből nyolcan is játszanak. A rajtlistát mindkét versenyben Hikaru Nakamura vezeti. 44 ország 120 sakkozója nevezett. Június 16. és 18. között megrendezésre kerülő 15 fordulós svájci rendszerű vb-n játszmánként 15-15 perc lesz a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Két éve Asztanában a 16 meghívott nagymester vetélkedését Szergej Karjakin nyerte meg, tavaly Sahriyar Mamedgyarov vehette át a győztesnek járó trófeát.

A rapid világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

Hikaru Nakamura (amerikai) 2841

Fabiano Caruana (olasz) 2840

Alekszandr Griscsuk (orosz) 2828

Magnus Carlsen (norvég) 2827

Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2799

Peter Szvidler (orosz) 2787

Levon Aronjan (örmény) 2785

Szergej Karjakin (orosz) 2781

Vlagyimir Malahov (orosz) 2776

Viswanathan Anand (indiai) 2770

Anton Korobov (ukrán) 2770

Jan Nepomnjacsij (orosz) 2768

 

Június 19-én és 20-án a villám-világbajnokság csatáira kerül sor, 21 fordulós a viadal. Játszmánként 3-3 perc és lépésenként 2-2 másodperc áll majd a sakkozók rendelkezésére. 2009-ben Magnus Carlsen óriási fölénnyel, hárompontos előnnyel nyerte meg a vb-t, egy év múlva Levon Aronjan diadalmaskodott. Két éve Alekszandr Griscsuk győzött, címvédőként Le Quang Liem játszik.

 

A villám-világbajnokság rajtlistájának élcsoportja:

Hikaru Nakamura (amerikai) 2879

Szergej Karjakin (orosz) 2866

Levon Aronjan (örmény) 2863

Magnus Carlsen (norvég) 2837

Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2835

Viswanathan Anand (indiai) 2827

Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2822

Le Quang Liem (vietnami) 2817

Jan Nepomnjacsij (orosz) 2816

Alekszandr Griscsuk (orosz) 2801

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen címvédőként játszik a Grand Chess Tour 2017 leuveni versenyén
2017. 06. 27.

Hanti-Manszijszkban a vb-n az orosz női válogatott és a kínai férficsapat győzött
2017. 06. 26.

Az orosz női csapat fél pontra a bajnoki címtől, a kínai férfi együttes a lengyelekkel játszik az elsőségért
2017. 06. 25.

Párizsban rájátszás után Magnus Carlsen győzött a GCT első versenyén
2017. 06. 25.

A vb-n a kínai férficsapat legyőzte az orosz együttest és átvette a vezetést
2017. 06. 24.

Párizsban az összetett pontversenyben Carlsen egypontos előnnyel vezet 
2017. 06. 24.

Hanti-Manszijszkban a vb hatodik fordulójában nem született meglepetés 
2017. 06. 23.

Párizsban Carlsen nyerte a rapidversenyt, egypontos előnnyel kezdi a villámtornát
2017. 06. 23.

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Gibraltár, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Női csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Csapatbajnokság 2013/14, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Csapat-világbajnokság 2013, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, La Coruna Rapport Richárd, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Szeged Női bajnokság, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, 61. Női bajnokság Hévíz, Ningbo csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz csapatbajnokság 2012, 63. Férfi bajnokság Gyula, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, SportAccord Peking, Európa-bajnokság 2016, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, U16-os sakkolimpia Győr, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, 62. férfi bajnokság, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Sencsen 2017, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Prix Kazany, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Kazany Grand Prix, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 33. Mitropa-kupa, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Csapatbajnokság 2012/13, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Malmő Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix 2017, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Rapid-világbajnokság Asztana, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog