Az olasz Fabiano Caruana nyerte meg a Bukarestben megrendezett 7. Királyi versenyt. A befejező játéknapon gyorsan remizett az azeri Tejmur Radzsabovval. A kínai Wang Hao csa fél ponttal maradt el a győztestől, tízedik játszmájában az ukrán Ruszlan Ponomarjovot kényszerítette megadásra. A tornán játszott húsz partiból csak hat végződött döntéssel, nagy csalódást okozott Tejmur Radzsabov és Ruszlan Ponomarjov, nyeretlenek maradtak.

 

A bukaresti szuperversenyen Fabiano Caruana rajt-cél győzelmet aratott. Az utolsó fordulóban sötéttel gyorsan remizett a fásultan játszó Tejmur Radzsabovval, ezzel bebiztosított tornagyőzelmét. A párizsi GP-versenyen holtversenyben végzett az élen, a román fővárosban fáradtan is teljesítette az elvárást.

Wang Hao a hajrában „megtáltosodott”, kettős győzelemmel a második helyen zárta szereplését. Ruszlan Ponomarjov pontatlanul védekezett, a kínai nagymester érvényesítette anyagi előnyét. Nagy csalódás Radzsabov és Ponomarjov mutatott játéka, eredménytelenségük. A román Liviu-Dieter Nisipeanu számára siker az ötven százalék.

Csak négy napot kell várnunk, és szupernagymesterek újabb viadalát követhetjük nyomon. Október 20-tól Rodoszon rendezik meg a 29. Klubcsapatok Európa-kupáját 52 férfi és 11 női csapat részvételével. A szupernagymesterek közül többen hazájuk klubcsapatában játszanak, mások idegenlégiósként más együttesekben vállaltak szereplést. Az előzetes nevezés alapján olimpiai bajnokok, kontinens viadalok győztesei is indulnak, huszonegyen a + 2700 Élő-pontos klub tagjai. Lékó Péter az Ugra csapatát erősíti, Rapport Richárd a francia Clichy együttesében kap újabb lehetőséget. A női mezőnyben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az abszolút esélyes Cercle d’Echecs de Monte-Carlo csapat éltáblása.

 

 

Az utolsó forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Ruszlan Ponomarjov ukrán, 2751) 1 – 0 (Panov támadás, 59)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen (Félszláv védelem, 19)

Liviu-Dieter Nisipeanu volt  szabadnapos

 

A verseny végeredménye

 

7. Királyi   verseny Bukarest 2013. október 7-16.

kat. XX   (2732)

1

2

3

4

5

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2779

*

*

½

0

1

½

1

½

½

1

5

2815

2.

Wang Hao

g

CHN

2733

½

1

*

*

0

½

½

½

½

1

2774

3.

Liviu-Dieter Nisipeanu

g

ROU

2674

0

½

1

½

*

*

½

½

½

½

4

2746

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2723

0

½

½

½

½

½

*

*

½

½

2691

5.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2751

½

0

½

0

½

½

½

½

*

*

3

2640

 

 

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2870

2. Levon Aronjan (örmény)  2801,4 (+ 6,4, 6)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz)  2792,7 (- 3,3, 9)

4. Fabiano Caruana (olasz)  2792,1 (+ 13,1, 19)

5. Hikaru Nakamura (amerikai)  2788,6 (+ 5,6, 11)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz)  2779,3 (- 6,7, 11)

7. Borisz Gelfand (zraeli)  2776,9 (+ 1,9, 11)

8. Viswanathan Anand (indiai)  2775

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

10. Michael Adams (angol) 2759 (+ 6, 6)

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri)  2754,4 (- 4,6, 6)

12. Peter Szvidler (orosz)  2754,1 (+ 14,1, 9)

13. Szergej Karjakin (orosz)  2753,2 (- 8,8, 9)

14. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2751 (- 2, 11)

15. Etienne Bacrot (francia)  2748,6 (+ 18,6, 13)

16. Wang Yue (kínai) 2736,1 (+ 23,1, 12)

17. Wang Hao (kínai) 2734,6 (+ 1,6, 19)

18. Nyikita Vityjugov (orosz)  2734,6 (+ 5,6, 9)

19. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2734,2 (- 7,8, 6)

20. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734

21. Pavel Eljanov (ukrán)  2732,6 (+ 3,6, 9)

22. Lékó Péter (magyar) 2732

23. Ruszlan Ponomarjov (ukrán)  2731,4 (- 19,6, 19)

24. Vaszilij Ivancsuk (ukrán)  2730,7 (- 2,3, 11)

25. Anish Giri (holland)  2728,1 (- 20,9, 13)

 

Radzsabov,T (2723) - Caruana,F (2779)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 h6 12.Vh5 0-0 13.He4 Hc6

14.Fxh6 gxh6 15.Vxh6 f5 16.Vg6+ Kh8 17.Vh6+ Kg8 18.Vg6+ Kh8 19.Vh6+ és döntetlen

Wang Hao (2733) - Ponomarjov,R (2751)
Panov támadás [D42]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Fd3 Fe7 8.0-0 0-0 9.a3 b6 10.Vc2 Hxc3 11.bxc3 g6 12.Bd1 Vc7 13.Fb2 Fb7 14.dxc5 bxc5 15.c4 f5 16.Bab1 Bad8 17.Fe2 Bxd1+ 18.Fxd1 Fa8 19.Vd2 Bd8 20.Vc3 e5 21.He1 Va5 22.f3 Kf7 23.Fc2 Ff6 24.e4 Vxc3 25.Fxc3 Hd4 26.Fxd4 Bxd4 27.exf5 gxf5 28.Bb8 Fc6 29.Fxf5 Bxc4?!

30.Bc8 Fb5?! 31.Bc7+ Fe7 32.Fd3 Bc1 33.Fxb5 Bxe1+ 34.Kf2 Bh1 35.Kg3

Wang Hao időzavarban nem vállalkozott a 35.Bxa7 Ke6 (35...Bxh2 36.a4 Bh1 37.a5) 36.Fc4+ Kd6 37.Ba6+ Kc7 38.Bh6 folytatásra.

35...a5 36.Ba7 Bc1 37.Bxa5 c4 38.Fc6 c3 39.Fe4 h5 40.a4 Ba1 41.Ba6 Fd8 42.Fc2 Fg5

43.Bc6 Ba3 44.Bb6 Fe7 45.Bb7 Ba1 46.Bb1 Ba3 47.Kh3 h4 48.g3 hxg3 49.hxg3 Kg7 50.Bb7 Kf7 51.Bb5 e4?!

 

52.fxe4 Ba1 53.Bb1 Ba3 54.Kg4 Kg7 55.Bb3 Bxa4? 56.Bb7 Ba2 57.Fb3 Bb2 58.Bxe7+ Kf6 59.Be6+ Kf7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny hajrájában váratlanul megbotlott a fölényesen vezető olasz Fabiano Caruana. A kínai Wang Hao ellen nyerőesélyes jezteállását lépésről-lépésre rontotta el, sötét váratlan királymanővere meglepte, el is vesztette a partit, veszélybe sodorta torngyőzelmét. A román Liviu-Dieter Nisipeanu az azeri Tejmur Radzsabov döntetlennel már befejezte a versenyt, ötvenszázalékos eredményt ért el. Caruana az utolsó fordulóban sötéttel Radzsabovval játszik, Wang Hao világossal az ukrán Ruszlan Ponomarjovval mérkőzik meg.

 

Az olasz Fabiano Caruana tornagyőztesként és a 2800 Élő-pontos klub tagjaként állhatott volna fel a sakkasztaltól a kínai Wang Haóval vívott partiban Remek nyerőesélyt nyújtó állásában azonban többször is hibázott, a remiért kellett volna küzdenie, de Wang Hao váratan királymanővere meglepte a viadalon jó formát mutató éllovast. Fonalas döntetlent szalasztott el, majd újabb hibával el is vesztette az ütközetet, Matematikailag Wang Hao befoghatja az olasz nagymestert, ha Caruanát újabb „baleset” érné a befejező játéknapon.

Döntetlennel fejezte be a versenyt a hazai pályán játszó Liviu-Dieter Nisipeanu. Az azeri Tejmur Radzsabov még mindig nyeretlen a tornán.

 

 

A 9. forduló eredményei:

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen 8Szicíliai védelem, 32)

Fabiano Caruana (olasz, 2779)  – Wang Hao (kínai, 2733) 0 – 1 (Orosz huszárjáték, 48)

Ruszlan Ponomarjov voltszabadnapos

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 4

3. Wang Hao 3,5(sz)

4-5. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 3(sz)

 

Az utolsó forduló párosítása:

Wang Hao – Ruszlan Ponomarjov

Tejmur Radzsabov – Fabiano Caruana

Licviu-Dieter Nisipeanu lesz szabadnapos

 

Caruana,F (2779) – Wang Hao (2733)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 b6

A kínai nagymester másodszor játszotta meg a változatot a megszokott 8...Hc6, illetve 8...Hd7 helyett.

 9.0-0-0 Fb7 10.Hd4 Hc6 11.Hf5 Ff6 12.Hg3

Hikaru Nakamura a norvégiai szuperversenyen a 12.h4 Be8 13.Fg5 He5 14.f4 Hg4 15.Fb5 Be4 16.Hg3 Be6 17.Bde1 folytatásban kihasználva Wang Hao hibáját előnybe került, nyert is.

12...He7 13.Hh5 Hf5 14.Ff4 Fe5 15.h4 g6?

 

16.Fd3 gxh5 17.Fxf5 Vf6 18.Fxe5 dxe5 19.Fd3

A tornán jó formában játszó olasz éllovasról nehéz volt elhinni, hogy kecsegtető pozícióját elvesztette.

19...Kg7 20.Ve2 e4 21.Fc4 Vh6+ 22.Kb1 Bad8 23.a3 f5 24.Fb3 Kg6?! 25.Bh3 f4 26.Bxd8 Bxd8

 

27.g4!?

Fabiano Caruana remek esélyt szalasztott el a 27.Bd3! Bxd3 a) 27...exd3? 28.Ve6+ Kg7 29.Ve7+ Kh8 30.Vxd8+; b) 27...Vf8 28.Ff7+! Kg7 (28...Kxf7 29.Vxh5+ Ke6 30.Vg4+) 29.Bxd8 Vxd8 30.Vxh5; 28.cxd3 e3 29.fxe3 fxe3 30.Vf1 Vg7 31.Vf4 folytatásban.

 27...c5 28.Bh1 f3 29.Vc4!?

Még erősebb volt a 29.gxh5+ Kxh5 30.Ff7+ változat.

29...Fd5 30.Va4 Fxb3 31.cxb3?! Vf4 32.Be1?! hxg4 33.Bxe4 Vf5 34.Ka2 Kh5 35.Be1 h6 36.Vxa7 g3

37.fxg3?

Lépésről-lépésre csúszott ki Fabiano kezéből az állás. 37.Vg7 gxf2 38.Be5 Vxe5 39.Vxe5+ Kg4 40.Ve6+ Kg3 41.Vg6+ Kh2 42.Vc2 Kg1 43.Vg6+ remi lett volna.

37...f2 38.Bf1 Kg4! 39.Vg7+ Kf3 40.g4 Vf4 41.Vb7+ Ke2 42.Bb1 Bd3 43.Vg2?

 

43...Bd1 44.Bxd1 Kxd1 45.Vf1+ Kd2 46.g5 hxg5 47.hxg5 Vg3 48.Vb5 Vd3 és világos feladta

 

Nisipeanu,LD (2674) - Radzsabov,T (2723)
Szicílai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 Hf6 3.e5 Hd5 4.Hf3 Hc6 5.d4 cxd4 6.cxd4 d6 7.Fc4 dxe5 8.Hxe5 e6 9.0-0 Fd6 10.Fxd5 exd5 11.Ff4 Fxe5 12.Fxe5 0-0 13.Be1 Ff5 14.Hc3 Vd7 15.Vd2 Bfe8 16.Fg3 Bxe1+ 17.Bxe1 Be8 18.Bxe8+ Vxe8 19.Hxd5 Ve4 20.Hc3 Vxd4 21.Vxd4 Hxd4 22.f3 Fe6 23.Ff2 Hc6 24.a3 a6 25.He2 Fc4 26.Hd4 Hxd4 27.Fxd4 f6 28.Kf2 Kf7 29.h4 h6 30.Ke3 Ke6 31.g4 Fb3 32.Fc3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny nyolcadik fordulójában az olasz Fabiano Caruana sötéttel győzte le a játszmáig még veretlen ukrán Ruszlan Ponomarjovot, és növelte előnyét. A kínai Wang Hao és a román Liviu-Dieter Nisipeanu megosztozott a ponton.

 

A párizsi GP-versenyen elért holtversenyes első helye után Fabiano Caruana újabb tornagyőzelem küszöbére érkezett. A FIDE exvilágbajnokát, Ruszlan Ponomarjovot sötéttel könnyen győzte le. Az ukrán nagymester egy prózai felfedett támadást nézett el, minőséget vesztett, védekezési lehetőségeivel sem tudott élni, hatos remisorozat után ellenállás nélkül vesztett. Caruana a francia és a román fővárosban lejátszott 17 partijában 19,5 pontot gyűjtött, a virtuális világranglistán megelőzte Vlagyimir Kramnyikot és mindössze másfél pont választja el a 2800 Élő-pontos határtól.

A kínai Wang Hao és a román Liviu-Dieter Nisipeanu az orosz huszárjátékban békésen megosztozott a ponton, a sorozatos cserékkel már a 30. lépésben békét kötöttek.

 

A 8. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Fabiano Caruana (olasz, 2779)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 46)

Tejmur Radzsabov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 3,5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

4-5. Wang Hao és Tejmur Radzsabov 2,5(sz)

A 9. forduló párosítása:

Liviu-Dieter Nisipeanu – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Wang Hao

Ruszlan Ponomarjov lesz szabadnapos

Ponomarjov,R (2751) - Caruana,F (2779)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 Hc6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 e5 6.0-0 Fe7 7.c3 0-0 8.d4 cxd4 9.cxd4  

9...d5 10.exd5 Hxd4 11.Hxd4 exd4 12.Ve5 d3 13.Hc3 Be8 14.Ff4?

Ruszlan Ponomarjov elnézte az éllovas válaszlépését. 14.Vd4 Ff5 15.Ff4 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

14...Fa3 15.Vd4 Fxb2 16.Vxd3 Fxa1 17.Bxa1 Fd7 18.h3 Bc8

Fabiano Caruana jobbnak ítélte a 18...Va5 lépést.

19.Fe3 Ff5 20.Vxf5 Bxc3 21.Fd4 Bc4 22.Bd1 Vd6 23.Ff1 Bb4 24.Fc3 Bbe4 25.Fb5

 

25...Vc5 26.Fxf6?

Vesztőlépés. 26.Fxe8 Vxc3 27.Fb5 g6 28.Vg5 Be1+ 29.Bxe1 Vxe1+ 30.Kg2 Ve4+ 31.Kh2 Hxd5 32.Ff1 változatban világos még hosszan küzdhetett volna.

26...Be1+ 27.Kh2

Világosnak már nem volt védelme. 27.Ff1-re 27...Bxd1 28.Vg4 Bxf1+ 29.Kxf1 Vb5+ 30.Kg1 Vb1+ 31.Kh2 Vg6 32.Vd7 Ve4 következett volna. 27.Bxe1-re 27...Bxe1+ 28.Kg2 Vxb5 29.Vc8+ Be8 nyert volna.

27...Bxd1 28.Fxe8

 

28...Bxd5! 29.Fe5 Bxe5 30.Vxf7+ Kh8 31.Fd7 Ve7 32.Vf4 Vf6 33.Vd2 b5 34.Fg4 h5 35.Fd1 h4 36.Fg4 Be8 37.gxh4 Vxh4 38.Kg2 Ve7 39.Ff3 Bd8 40.Vf4 Vf6 41.Vg4 g6 42.Ve4 Vg5+ 43.Kf1 a5 44.h4 Vf5 45.Vc6 Bf8 46.Vc3+ Kh7 és világos feladta

Wang Hao (2733) - Nisipeanu,LD (2674)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fd6 7.0-0 0-0 8.c4 c6 9.Hc3 Hxc3 10.bxc3 dxc4 11.Fxc4 Ff5 12.Hg5 h6 13.Vf3 Fg6 14.Hh3 Hd7 15.Hf4 Fh7 16.Hh5

 

16...Vh4 17.Ff4 Fxf4 18.Hxf4 Bae8 19.Bae1 Hf6 20.Fd3 Fxd3 21.Hxd3 He4 22.g3 Vf6 23.Vxf6 Hxf6 24.He5 Be6 25.f4 Bc8 26.Hc4 Bxe1 27.Bxe1 Kf8 28.Hd6 Bb8 29.Kf2 b6 30.Kf3 Bd8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny hetedik játéknapján is két döntetlen született. Folytatódott az ukrán Ruszlan Ponomarjov remisorozata, a román Liviu-Dieter Nisipeanu a különböző színű futóknak köszönhetően kiharcolta a fél pontot. A nyeretlenek, az azeri Tejmur Radzsabov és a kínai Wang Hao sem  bírtak egymással. Az olasz Fabiano Caruana szabadnapos volt, előnyét megőrizte.

 

A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az ukrán Ruszlan Ponomarjov partija hozott érdekesebb csatát. A FIDE exvilágbajnoka mindkét színnel játssza a varit, ezúttal sötéttel mutatta meg, hogy milyen lehetőségei vannak a másodhúzónak. Nisipeanu időhátrányba is került, de megtalálta a legjobb esélyt. Ponomarjov a 26. lépésben hagyott ki kecsegtető esélyt. A különböző színű futóknak köszönhetően világos megmentette a játszmát, a „rossz” sarokmező hiúsította meg sötét nyerési kísérletét.

A kínai Wang Hao sikerrel bizonyította a Schlechter-változat lehetőségeit, sötét kicsit passzív, de tartható pozíciót kapott az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. A torna hét fordulójának statisztikája kissé szomorú, hárman még nyeretlenek, Ponomarjov, Radzsabov és Wang Hao, a 14 partiból csak három végződött döntéssel.

 

A 7. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Wang Hao (kínai, 2733) döntetlen (Grünfeld védelem, 46)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2676) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 52)

Fabiano Caruana volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 3

4. Tejmur Radzsabov 2,5

5. Wang Hao 2(sz)

A 8. forduló párosítása:

Wang Hao – Liviu-Dieter Nisipeanu

Ruszlan Ponomarjov – Fabiano Caruana

Tejmur Radzsabov lesz szabadnapos

Radzsabov,T (2723) – Wang Hao (2733)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 a6 8.b3 He4 9.Fb2 Hxc3 10.Fxc3 Fg4 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 e6 13.Vc2 Hd7 14.Bfd1 Be8 15.a4 Vc7 16.Fe1 Bac8 17.Fe2 dxc4 18.Vxc4 c5 19.Bac1 Vb8 20.dxc5 Bxc5 21.Ve4

Számításba jött a 21.Vb4 Bxc1 22.Bxc1 Bc8 23.Bd1 folytatás. A futópárnak köszönhetően világosnak minimális az előnye.

21...Hf6 22.Vd3 Bxc1 23.Bxc1 Bc8 24.Bxc8+ Vxc8 25.Kf1 h5 26.Vc4 Vxc4 27.Fxc4 Kf8 28.Ke2 He4 29.f3 Hd6 30.Fd3 Ke7 31.e4

31...f5 32.Ke3 fxe4 33.Fxe4 Hxe4 34.Kxe4 Kd7 35.g4 Ke8 36.Fg3 Kf7 37.Fh4 Fb2 38.Kf4 e5+ 39.Ke4 Ke6 40.Fe1 Fa3 41.b4 b5 42.axb5 axb5 43.Fd2 Fb2 44.Fe1 Fa3 45.Fc3 Fc1 46.Fe1 Fa3 és döntetlen

Nisipeanu,LD (2674) - Ponomarjov,R (2751)
Nimzoindiai védelem [E59]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 Hc6 9.a3 Fxc3 10.bxc3 Vc7 11.Fb2 e5 12.h3 Ff5

Ruszlan Ponomarjov mindkét színnel játszotta már a változatot.

13.Fb5 e4

A centrumban a csere gyengébb folytatás, az állás nyitása világosra kedvezőbb a 13...exd4 14.cxd4 cxd4 15.Hxd4 változatban.

14.Hd2 Bad8 15.Bc1 h6

A 2011-es Tata Steel szuperversenyen az ukrán exvilágbajnok a 15...Fg6 16.Be1 Bd5 17.Fe2 Be8 18.c4 Bdd8 19.d5 He5 20.a4 Be7 21.Hf1 folytatásban remizett a holland L'Ami ellen.

16.Be1 Fg6 17.Fxc6 bxc6 18.c4 cxd4 19.exd4 Bfe8 20.Be3 Hh5

Sötét az f gyalog előrenyomulását tervezte, Liviu-Dieter Nisipeanunak cselekednie kellett. 

21.Hxe4 Vf4 22.g3 Hxg3 23.Bxg3 Bxe4 24.d5

A román sakkozónak csak mintegy 20 perce maradt az első időkontrollig. 24.Bg4 Vb8 25.Bxe4 Fxe4 26.Ve2 f5 után királyállásának gyengesége miatt világos állása kritikus.

24...Bxc4 25.Bxc4 Vxc4 26.d6

26...Vf4

Ponomarjov 26...Vc5!-tel jobban játszhatott volna. 27.Vd4 (27.Va1 Bxd6 28.Fxg7 Vc2 29.Ve5 Bd5) 27...Vxd4 28.Fxd4 Bxd6 29.Fxa7 Bd1+ 30.Kh2 Fe4 változatban világosra nehéz küzdelem várt volna, a remiért kellett volna harcolnia.

27.Va1! Vxd6 28.Fxg7 Kh7 29.Ff6 Be8 30.Vd4 Be6 31.Vxd6 Bxd6 32.Fc3 c5 33.h4 h5 34.Be3 c4 35.Be8 Fb1 36.Bc8 Bg6+ 37.Kf1 Fd3+ 38.Ke1 Bg4 39.Bh8+ Kg6 40.Bg8+ Kf5 41.Bxg4 hxg4 42.Kd2 Kf4 43.Fd4 a6 44.Kc3

A "rossz" sarokmező megmenti világost.

44...f5

 

45.Fb6 Kf3 46.h5 f4 47.h6 Ke2 48.Fc7 Kxf2 49.Fxf4 g3 50.Fxg3+ Kxg3 51.h7 Fxh7 52.Kxc4 Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Két döntetlennel kezdődött meg a bukaresti szuperverseny második félideje. Az egypontos előnnyel vezető olasz Fabiano Caruana és a román Liviu-Dieter Nisipeanu játszmája örökös sakkal ért véget. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov ötödik remijét könyvelhette el, az azeri Tejmur Radzsabov is még nyeretlen a viadalon.

Az olasz Fabiano Caruana kedvenc változatára a román Liviu-Dieter Nisipeanu jól felkészült, aktív ellenjátékot talált, értékes döntetlent ért el.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov folytatta remisorozatát. Az azeri Tejmur Radzsabov a szicíliai védelem Rossolimo-változatában jobban játszott, mint egy játéknappal korábban Caruanával szemben. A gyalogáldozatáért ellenesélyt kapott, kedvezőbb végjátékra bonyolított, de a FIDE exvilágbajnoka pontosan védekezett az elméleti döntetlen állásban.

 

A 6. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2676) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

Wang Hao volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5 pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 2,5

4. Tejmur Radzsabov 2

5. Wang Hao 1,5(sz)

A 7. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Wang Hao

Liviu-Dieter Nisipeanu – Ruszlan Ponomarjov

Fabiano Caruana lesz a szabadnapos

Caruana,F (2779) - Nisipeanu,LD (2674)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Bd1 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5 cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6

Fabiano Caruana előszeretettel játssza változatot.

15...Bc8

A zürichi szuperversenyen Borisz Gelfand a 15...Vb8 16.Vc2 b5 17.Vd3 b4 folytatást választotta, az olasz nagymester megnyerte a partit.

16.Vb5 He8 17.Vd3 Hd6 18.b3 Hf6

Baden-Badenben Michael Adams a 18...f5 19.f3 Hb8 20.Hc3 Hc6 21.e3 Ff6 változatban csatázott Caruanával.

19.Hc3 Vd7 20.f3 Hf5 21.e3 h5

A Világkupán Yu Yangyi a 21...Bfd8 22.He2 Vc7 23.Bac1 Vd7 24.Bxc8 Vxc8 25.Bc1 Vd7 26.a4 Fa3 27.Bc2 a5 28.Va6 Bb8 29.Hf4 Fd6 30.Hd3 He7 31.Ff1 h6 32.He5 Vd8 33.Hc6 Hxc6 34.Bxc6 He8 35.Kg2 változatban szép lassan került döntő hátrányba Caruanával szemben.

22.He2 Bfd8 23.Bac1 a5 24.Bxc8 Bxc8 25.Bc1 Bxc1+ 26.Fxc1

26...g5 27.Fd2 g4 28.Fe1 Ff8

A román nagymester kényelmes pozíciót ért el.

29.h3 Fh6 30.Ff2 Vc7 31.e4 gxf3 32.Fxf3 dxe4 33.Fxe4 Hxe4 34.Vxe4 He7 35.Vh4 Hd5 36.Vxh5

 

36...Vc2 37.Vxh6 Vxe2 38.Vg5+ Kh7 39.a4 Vd1+ 40.Kg2 Vxb3 41.Vh5+ Kg8 42.Vg5+ Kh7 43.Vh5+ Kg8 44.Vg5+ Kh7 és döntetlen

Ponomarjov,R (2751) - Radzsabov,T (2723)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1

Az ötödik fordulóban Fabiano Caruana az 5.d4-es vari mellett döntött, győzelmét Tejmur Radzsabov túlzottan agresszív játékának köszönhette.

5...a6 6.Fxc6 bxc6 7.d4

A zugi GP-versenyen Gata Kamsky a 7.e5 Hg6 8.b3 Fe7 9.c3 0-0 10.d4 cxd4 11.cxd4 c5 folytatást választotta az azeri nagymester ellen.

7...cxd4 8.Vxd4 Hg6 9.Fe3 d6 10.Hbd2 e5 11.Vd3 Fe7 12.Hc4 Fg4 13.Bad1 0-0! 14.Hxd6 Fxd6 15.Vxd6 Vc8 16.Vd3

Jobb volt a 16.Bd3 Fxf3 17.gxf3 Vh3 18.Vd7 f5 19.Fg5 Vh5 20.h4 Hxh4 21.Ve6+ Kh8 22.Fxh4 Vxh4 23.Vxe5 Bae8 24.Vg3 folytatás.

16...Fxf3 17.gxf3 Vh3 18.Vf1 Vxf3 19.Bd3 Bfd8 20.Fg5 Bxd3 21.Vxd3 Vh5 22.Vg3 h6 23.Fe3 Hh4 24.Kh1 Bd8 25.Bg1 Vf3+ 26.Vxf3 Hxf3 27.Bc1 Hg5 28.Fxg5 hxg5 29.Kg2 g4

A bástyavégjátékban Radzsabov kicsit jobban állt, de z egy nappal korábban 30. születésnapját ünneplő Ruszlan Ponomarjov gond nélkül érte el a döntetlent.

30.h3 gxh3+ 31.Kxh3 Bd4 32.f3 Bd2 33.b4 g6 34.a4 Kg7 35.b5 cxb5 36.axb5 axb5 37.Bb1 f5 38.Bxb5 Kf6 39.Bb6+ Kg5 40.Be6 Kf4 41.Bxg6 fxe4 42.fxe4 Bxc2 43.Be6 Be2 44.Be8 Kxe4 45.Kg3 Kd3 46.Ba8 Bc2 47.Ba3+ Bc3 48.Ba2 Ke3 49.Kg2 e4 50.Kg3 Bd3 51.Kg4 Bc3 52.Kg3 Bc8 53.Ba3+ Kd4 54.Kf2 Bc2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny félidejében az olasz Fabinao Caruana egypontos előnnyel vezet. A torna ötödik fordulójában a túlzottan agresszív tervet választó, hibásan bástyát áldozó azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov kedvező bástyavégjátékát nem tudta nyerésig fokozni, a kínai Wang Hao remire mentette a játszmát.

 

Az olasz Fabiano Caruana győzelemmel zárt a szuperverseny félidejét, a vártnál könnyebben nyert az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Radzsabov a szicíliai védelem Rossolimo-változatában egyenlő esélyeket kapott, de túlzottan agresszív tervet választott. A felkínált gyalogáldozatot Caruana elfogadta, védekezését jól megszervezte. Az azeri sakkozó hibás bástyaáldozattal meggyorsította vereségét.

Negyedszer is remizett a FIDE exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov. A kínai Wang Hao orosz huszárjátékára új tervet dolgozott ki, kedvező végjátékra egyszerűsödött a pozíció. A bástyavégjátékban késlekedett szabadgyalogjának szöktetésével, Wang Hao megmentette a partit.

 

Az 5. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Wang Hao (kínai, 2733) döntetlen (Orosz huszárjáték, 47)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3 pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 2

4-5. Wang Hao és Tejmur Radzsabov 1,5

A 6. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Liviu-Dieter Nisipeanu

Wang Hao lesz szabadnapos

Caruana,F (2779) - Radzsabov,T (2723)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hg6

A párizsi Grand Prix-versenyen Borisz Gelfand 6...Vb6-tal folytatta, a bonyolult csatát Fabiano Caruana megnyerte.

7.Fe3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.c4 Hxd4 10.Vxd4 Ff6 11.Vd2 b6 12.Hc3 Fb7 13.f3 Ve7 14.a4 Bad8 15.Ba3 Fe5 16.a5

Caruana a parti kritikus állásaként értékelte, Tejmur Radzsabov agresszív tervet választott.

 

16...f5?! 17.axb6 axb6 18.exf5 Bxf5 19.Fd3 Bh5 20.h3 Fb8 21.Fxg6 hxg6 22.Fxb6

22...Bf8

Az azeri nagymester futópárjában reménykedett, az éllovas higgadtan védekezett.

23.He2 Bh4 24.Vd3 Kh7?! 25.Ff2

25...Bxh3?

Elhibázott bástyaáldozat.

26.gxh3 Vg5+ 27.Kh1 Bxf3

Világos döntő előnyéhez vezetett a 27...Fxf3+ 28.Vxf3 Bxf3 29.Bxf3 változat is.

28.Vxf3 Ve5 29.Fg3 Vxe2?

30.Vxb7 Vxf1+ 31.Kh2 és sötét feladta

Ponomarjov,R (2751) – Wang Hao (2733)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.h4 h6 11.Kb1 Ff6 12.Hd4 Hxd4 13.Fxd4 Fxd4 14.Vxd4 0-0 15.Fe2

Fabiano Caruana a 2010-es Reggio Emilía-i tornán villámgyőzelmet aratott Landa ellen: 15.Bg1 Bae8 16.g4 Vc6 17.Fg2 Va6 18.b3 Fd7 19.g5 h5 20.g6 Be7 21.Fd5 Fe6 22.Bde1 c5 23.Vd1 Bfe8 24.Vxh5 fxg6 25.Bxe6 és sötét feladta.

15...Bae8 16.Ff3 b6 17.g4 Vb5 18.g5 Vc4 19.gxh6 Vxd4 20.Bxd4 gxh6 21.Fc6 Bd8 22.Ba4 a5 23.b4 axb4 24.cxb4 Fd7 25.Fxd7 Bxd7

 

26.Be1 Kg7 27.Kb2 Kg6 28.Ba3 Kh5 29.Bg3 f5?  

30.Be6! b5 31.Kb3 f4 32.Bgg6 Bh7 33.f3 Bf5 34.c4 bxc4+ 35.Kxc4 Be5 36.Bef6 Kxh4 37.Bxf4+ Kh3

38.Bfg4?!

Az ukrán n agymester remek esélyt szalasztott el a 38.a4 h5 39.a5 változatban.

38...h5 39.Bg3+ Kh2 40.Bg2+ Kh1 41.Bg1+ Kh2 42.B6g2+ Kh3 43.Bg7 Bxg7 44.Bxg7 Be3 45.a4 Ba3 46.Kb5 c5 47.bxc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny negyedik fordulójában az olasz Fabiano Caruana sötéttel remizett a kínai Wang Hao ellen, megőrizte éllovasi pozícióját. Az azeri Tejmur Radzsabov és a román Liviu-Dieter Nisipeanu parti 116 lépésben ért véget pontosztozkodással.

A Grünfeld védelem egyik divatos változatában csatázott a kínai Wang Hao és az olasz Fabiano Caruana. Az éllovas olasz nagymester új ötletet valósított meg, gyalogot áldozott, Wang Hao nem használta ki esélyét. A sorozatos cserék után kiegyenlítődtek az esélyek.

Az azeri Tejmur Radzsabov kecsegtető állást ért el a román Liviu-Dieter Nisipeanu elleni küzdelemben. Gyalogot is nyert, de a végjátékban nem tudta értékesíteni. Nisipeanu az elméleti döntetlen végjátékban pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent. Radzsabov hosszasan próbálkozott, hogy a bástya és futó a bástya elleni végjátékban megtörje a román nagymester ellenállását.

 

A 4. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 116)

Wang Hao (kínai, 2733) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen (Grünfeld védelem, 47)

Ruszlan Ponomarjov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 2

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 1,5(sz)

5. Wang Hao 1(sz)

Az 5. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Wang Hao

Fabiano Caruana – Tejmur Radzsabov

Liviu-Dieter Nisipeanu lesz szabadnapos

Wang,Hao (2733) - Caruana,F (2779)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.e3 Fg7 7.f4 c5

A pekingi GP-versenyen Alekszandr Griscsuk a 7...0-0 8.Hf3 a5 9.Bc1 Ha6 10.Ha4 Hxa4 11.Vxa4 b6 12.Vc6 Ba7 13.Fxa6 Fxa6 változatban kicsit jobban állt Wang Hao ellen.

8.dxc5 H6d7 9.Ha4 e5 10.Hf3 exf4 11.exf4 0-0 12.Fc4 b6

Mi szólt a 12...Hxc5 13.Hxc5 Ve7+ 14.Ve2 Vxc5 15.Bc1 Vd6 16.0-0 Hc6 folytatás ellen?

13.0-0 Fa6 14.Fxa6

Számításba jött a 14.Vb3 Vc7 (14...Hxc5 15.Hxc5 bxc5 16.Fc3 Fxc3 17.Vxc3) 15.cxb6 Hxb6 16.Fxa6 Hxa6 17.Fe3 Hxa4 18.Vxa4 folytatás.

14...Hxa6 15.c6 Hdc5 16.Hxc5 Hxc5 17.Fc3 Fxc3 18.bxc3 Bc8 19.Hd4

 

19...He6 20.Hxe6 fxe6 21.Va4 Vc7 22.Bad1 a5 23.g3 Vxc6 24.Vxc6 Bxc6 25.Bfe1 Bf7 26.Bd2 Bfc7 27.Kf2 Kf7 28.Bb1 Bb7 29.Bd3 Ke7 30.g4 Bc4 31.Kg3 b5 32.Bb2 Bc5 33.a4 Bd7 34.Bxd7+ Kxd7 35.axb5 Bxc3+ 36.Kh4 Bc5 37.b6 Kc8 38.Be2 a4 39.Bxe6 Ba5  

40.Be5 Bxe5 41.fxe5 a3 42.e6 a2 43.e7 Kd7 44.b7 a1V 45.e8V+ Kxe8 46.b8V+ Kf7 47.Vc7+ Kg8 és döntetlen

Radzsabov,T (2723) - Nisipeanu,LD (2674)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 c5 6.dxc5 Ha6 7.g3 Hxc5 8.Fg2 b6 9.0-0 Fb7 10.Hb5 Hce4  

 

11.Hg5 d5 12.Bd1 Ve7 13.Hxe4 Hxe4 14.a3 a6 15.axb4 axb5 16.Bxa8 Bxa8 17.cxd5 exd5 18.Fe3 Bc8 19.Vb3 h6

Sok a gyengeség sötét állásában. 19...Vf6-ra 20.Va3 Ba8 21.Vd3 h6 22.Bb1 Ve6 23.Bc1 Ba2 24.Fd4 világosra lett volna előnyös.

20.Fxb6 Bc4 21.Fd4 Hg5 22.Vd3 He6 23.Fe5 d4 24.b3 Bc3 25.Vxb5 Fxg2 26.Kxg2 Bxb3 27.Vd5 Bxb4 28.Va8+

Jobb volt a 28.e3 Vg5 29.Ve4 Ve7 30.Fxd4 folytatás.

28...Kh7 29.Ve4+ g6 30.Fxd4 Vd6 31.Ve5 Vxe5 32.Fxe5 Be4 33.Fc3 Bxe2 34.Bd7 Bc2 35.Bxf7+ Kg8 36.Bf3 Hg5

37.Be3 He4 38.Fe1 Hf6 39.Be7 h5 40.h3 Hd5 41.Bd7 Hf6 42.Ba7 He4 43.Ba4 Hf6 44.Kf3 Kf7 45.Ba7+ Ke6 46.Ba6+ Kf7 47.Ba5 Ke6 48.Fb4 He4 49.Fe1 Hc5 50.Ke3 Bc4 51.f3 Hd7 52.Kd3 Bc6 53.Fc3 Hc5+ 54.Ke2 He4 55.Fe1 Hd6 56.g4 hxg4 57.hxg4 Hc4 58.Bg5 Kf6 59.Fh4 Be6+ 60.Kf2 He5

61.f4 Hc6 62.Bd5+ Kf7 63.Kf3 Hb4 64.Bd7+ Ke8 65.Bd8+ Kf7 66.Ff2 Hc6 67.Bd5 He7 68.Bd7 Ke8 69.Bb7 Bc6 70.Fd4 Hd5 71.Kg3 Hc7 72.Fe5 He6 73.g5 Ba6 74.Ff6 Kf8 75.f5

 

75...Hxg5 76.Fxg5 gxf5 77.Kf4 Ke8 78.Kxf5 Bd6

79.Bh7

Tejmur Radzsabov hosszasan próbálkozott, Liviu-Dieter Nisipeanu pontosan védekezett az elméleti döntetlen végjátékban.

79...Bd7 80.Bh8+ Kf7 81.Ff6 Bd5+ 82.Fe5 Bd7 83.Bh6 Ke8 84.Fd6 Bf7+ 85.Ke6 Be7+ 86.Kd5 Bg7 87.Bf6 Bf7 88.Be6+ Kd7 89.Bh6 Bf5+ 90.Fe5 Bf7 91.Bb6 Ke8 92.Ff6 Bd7+ 93.Ke6 Be7+ 94.Kf5 Bc7 95.Bd6 Bd7 96.Be6+ Kf7 97.Fe5 Bd5 98.Bh6 Bd7 99.Fd6 Ke8 100.Bh8+ Kf7 101.Ke5 Kg6 102.Ke6 Bf7 103.Bg8+ Bg7 104.Bf8 Kg5 105.Bf1 Bg6+ 106.Ke5 Kg4 107.Fc5 Bg5+ 108.Kd4 Bf5 109.Bg1+ Kf3 110.Fd6 Kf2 111.Bg4 Ba5 112.Fb4 Kf3 113.Bh4 Bg5 114.Bf4+ Kxf4 115.Fd2+ Kf3 116.Fxg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny harmadik fordulójában a román Liviu-Dieter Nisipeanu legyőzte a kínai Wang Haót. Az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Ruszlan Ponomarov összecsapása az éllovas kezdeményezése jegyében zajlott, végül döntetlennel végződött.

Fabiano Caruana és  Ruszlan Ponomarjov egymás ellen mindössze a hatodik klasszikus gondolkodási idejű partijukat játszotta. Az olasz nagymester két partiban vereséget szenvedett, háromszor megosztoztak a ponton. Caruana a román fővárosban sem tudta megadásra bírni az ukrán FIDE exvilágbajnokot. Az orosz huszárjáték sötétre látszólag veszélytelen változatában Caruana 15.g4! lépésével kezdeményezéshez jutott. Kedvező pillanatot elszalasztott, hogy futóját a nagyátlóra áthelyezze, az előny lassan elhalt.

 

Időzavaros kapkodásban ért véget a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a kínai Wang Hao partija. A kínai nagymester a 22. lépésben hibázott, minőséget vesztett, a román sakkozó anyagi előnyét némi nehézség után győzelemig vezette.

A 3. forduló eredményei:

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Wang Hao (kínai, 2733) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 42)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Orosz huszárjáték, 41)

Tejmur Radzsabov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 1,5(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarov és Liviu-Dieter Nisipeanu 1,5

4. Tejmur Radzsabov 1(sz)

5. Wang Hao 0,5(sz)

A 4. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Liviu-Dieter Nisipeanu

Wang Hao – Fabiano Caruana

Ruszlan Ponomarjov lesz szabadnapos

Caruana,F (2779) - Ponomarjov,R (2751)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 He5 10.Hxe5 dxe5 11.Fd3 Fe6 12.Ve2 Ve8 13.Kb1 f5 14.Fc4 Ff6  

 

15.g4! Fxc4 16.Vxc4+ Vf7 17.Vb4 f4 18.Fc5 Bfb8 19.f3 b6 20.Ff2 Bd8 21.Ve4 Ve6 22.c4 g6 23.h4 Kf7 24.h5 c6 25.a4

Előnyt adott a futó átjátszása a nagyátlóra a 25.hxg6+ hxg6 26.Fd4 Bh8 (26…Vxc4? 27.hxg6 hxg6 28.Bh7+) 27.Bxh8 Bxh8 28.Fc3 folytatásban.

25...Bxd1+ 26.Bxd1 Bd8 27.hxg6+ hxg6 28.Bxd8 Fxd8 29.Fe1 a5 30.Ff2 Vd6 31.Kc1 Ke8 32.c3 Kd7 33.Kc2 c5 34.Vb7+ Fc7 35.Vd5 g5 36.Fe1 Ke7 37.Ve4 Vh6 38.Fd2 Vh1 39.Vb7 Kd8 40.b4 Vf1 41.Vd5+ és döntetlen

Nisipeanu,LD (2674) – Wang Hao (2733)
Nimzoindiai védelem [E50]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 b6 7.d5 exd5 8.cxd5 Fa6 9.0-0 Be8 10.e4 Fxd3 11.Vxd3 d6 12.Fg5 Hbd7 13.Bae1 h6 14.Fd2 Hg4 15.a3 Fa5 16.Vb1 c4 17.Hd4 Hc5 18.h3 He5 19.Be3 Hb3 20.Hxb3 cxb3 21.Bg3 Vh4 22.Fe1 Hd7?

A kínai sakkozó elnézhette világos következő lépését.

 

23.Hb5! Vxe4 24.Fxa5 bxa5 25.Hc7 Vxb1 26.Bxb1 Hc5 27.Hxa8 Bxa8 28.Be3 Kf8 29.Bc1 g5 30.Bc4 Kg7 31.Kf1 Kf6 32.Ke2 h5 33.a4 Bg8

 

34.Bxc5!? dxc5 35.Kd3 g4? 36.h4 g3 37.f3 Bb8? 38.Kc4 Bb4+ 39.Kxc5 Bxh4 40.d6 Bh1 41.Bd3 Bc1+ 42.Kb5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bukarestben zajló szuperverseny második fordulójában két döntetlen született. A kínai Wang Hao és az azeri Tejmur Radzsabov játszmájában egyenlő erők küzdelmét láttuk. A román Liviu-Dieter Nisipeanu esélyt szalasztott el az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Pnomarjovval vívott csatájában. Az olasz Fabiano Caruana szabadnapos volt.

 

A második játéknapon  az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a román Liviu-Dieter Nisipeanu partiját kísérte nagyobb érdeklődés. A szicíliai védelem nagy hívének számító Nisipeanu meglepetésre az orosz huszárjátékot választotta, és kényelmesen egyenlített ki. Számításba jött a 21…d5 lépés, a sorozatos cserék után világos játszhatott volna kicsit jobb végjátékot, a vezércserét kerülve remi lett a csata.

Angol megnyitásnak indult, Tarrasch-védelemmé alakult a kínai Wang Hao és az azeri Tejmur Radzsabov játszmája. Az azeri nagymester az áprilisi világranglistán 2793 Élő-ponttal a negyedik volt, hihetetlen hullámvölgybe került, a 23. helyre esett vissza 70 pont elvesztésével. Remélt visszakapaszkodásának egyik állomása lehet a viadal, sötéttel ontosan játszva osztozott meg a ponton a kínai Wang Haóval.  

A 2. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen (Tarrasch-védelem, 36)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Orosz huszárjáték, 36)

Fabiano Caruana volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 1(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 1

4. Wang Hao 0,5(sz)

5. Liviu-Dieter Nisipeanu 0,5

A 3. forduló párosítása:

Liviu-Dieter Nisipeanu – Wang Hao

Fabiano Caruana – Ruszlan Ponomarjov

Tejmur Radzsabov lesz szabadnapos

Wang,Hao (2733) - Radzsabov,T (2723)
Tarrasch-védelem [D40]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fd6 9.cxd5 exd5 10.Fb2 0-0 11.Fe2 Be8 12.0-0 Fg4 13.b5 Ha5 14.bxa6 bxa6 15.Ha4 Hc4 16.Fd4 He4 17.Hc3 Va5 18.Fxc4 dxc4 19.Hxe4 Bxe4 20.h3 Fxf3 21.Vxf3 Bae8 22.Bfc1 Vd5 23.Bd1 Fe5 24.Fc3 Ve6 25.Bac1 Fxc3 26.Bxc3 g6 27.Vg3 Vf6 28.Bc2 Bd8 29.Vf3 Bxd1+ 30.Vxd1 Vb6 31.Bc3 Vc5 32.Vc1 h5 33.f3 Be6 34.Bxc4 Vxe3+ 35.Vxe3 Bxe3 36.a4 és döntetlen

Ponomarjov,R (2751) - Nisipeanu,LD (2674)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Ff4 0-0 8.Vd2 Hd7 9.0-0-0 Hc5 10.Fe3 c6 11.c4

Népszerű világossal a 11.Fxc5 dxc5 12.Vf4 Va5 13.Fd3 Fe6 14.a3 változat.

11...He4 12.Ve1 Be8 13.Fd3 Ff6 14.Vb4 c5 15.Vb3 b6 16.c3 Fb7 17.Vc2 Be6 18.h4 h6 19.Bh3 Vd7 20.g4 Be7 21.Bg1

21...h5

Liviu-Dieter Nisipeanu a 21...d5 22.Hd2 Hd6 23.cxd5 Fxd5 folytatásban kényelmes előnyt érhetett volna el.

22.Hg5 Bae8 23.Vd1 hxg4?! 24.Bxg4 Fc8?! 25.Hxe4 Bxe4 26.Bxe4 Bxe4 27.Fxe4 Vxh3 28.Vxd6

 

28...Vf1+ 29.Kc2 Vxc4 30.Vc6 Ve6 31.Va8 Ve8 32.h5 Fd7 33.Vb7

A FIDE exvilágbajnoka a 33.Vxe8+ Fxe8 34.Ff4 Fd8 35.b3 Fd7 36.f3 után létrejött végjátékot kis előnnyel játszhatta volna.

33...Fg4 34.f3 Fxf3 35.Fxf3 Vxe3 36.Kb3 Ve7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bukarestben megkezdődött a hagyományos „Királyi verseny”. Az öt résztvevős, kétfordulós viadalt a világranglistán hatodik olasz Fabiano Caruana győzelemmel kezdte, a románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu ellen sötéttel nyert. Az azeri Tejmur Radzsabov és a FIDE exvilágbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov békés küzdelemben osztozott meg a ponton. A kínai Wang Hao szabadnapos volt. A verseny honlapján, a www.turneulregilor.com-on élőben is követhetőek a játszmák.

Pénteken fejeződött be a párizsi Grand Prix-torna, három résztvevője, az olasz Fabiano Caruana, az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a kínai Wang Hao a francia fővárosból azonnal Bukarestbe utazott, hogy a következő megmérettetésen bizonyítsák klasszisukat. Az azeri Tejmur Radzsabov a londoni világbajnok-jelölti verseny óta”mélyrepülésben” van, negyedszer szerepel a versenyen. A románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu évről-évre megkapja a lehetőséget, hogy szupernagymesterekkel mérkőzzön meg.

A versenysorozat 2007-ben kezdődött, az orosz FIDE exvilágbajnok Alekszandr Halifman győzött a 11 résztvevős tornán. Ribli Zoltán holtversenyben negyedik, Portisch Lajos a nyolcadik helyen végzett. Egy évvel később az angol Nigel Short diadalmaskodott, Portisch holtversenyben második lett. 2009-ben rendezték meg az erdélyi fürdővárosban, Báznán a harmadik tornát, amely ezúttal már szupernagymesterek vetélkedése volt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk veretlenül, egypontos előnnyel ért célba. A 40 éves nagymester fantasztikus sikerekben gazdag pályafutása során mindig is képes volt hullámzó teljesítményt nyújtani. 2008-ban megnyerte a szófiai és a moszkvai szuperversenyt, a drezdai sakkolimpián elkövetett doppingvétségének utózöngéjeként is értékelhettük nankingi utolsó helyét. A januári világranglistán még harmadik volt, majd beszámolták kínai „kiruccanását”, a Corus-tornán mutatott gyengébb eredményét, s ezeket csak részben korrigálta linaresi holtversenyes első helye.  A nalcsiki GP-viadalon is osztotta az utolsó helyét, majd címvédőként nagyot bukott Szófiában. Báznán egy jól játszó, pontosan számoló, alig hibázó Ivancsukot láttunk, teljesen megérdemelt volt a tornagyőzelme. A viadal 30 játszmájából 10 végződött döntéssel, 6-4-re a világossal játszók voltak eredményesek.

A torna végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746) 7 pont

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 6

3-4. Alekszej Shirov (spanyol, 2745)  és Tejmur Radzsabov (azeri, 2756) 5,5

5-6. Gata Kamsky (amerikai, 2720) és  Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2675) 3

2010-ben a világranglistát vezető Magnus Carlsen kétpontos előnnyel ért célba, sorozatban harmadik tornagyőzelmét aratta, újabb Élő-pontokat gyűjtött. Szereplését három döntetlennel kezdte, de ezután begyújtotta a rakétákat, négyes nyerősorozattal tört előre.  

Az azeri Tejmur Radzsabov vereséggel rajtolt, de profihoz illő módon tette túl magát a csalódásán. Az izraeli Borisz Gelfandra a zárónapon másodszor mért vereséget, a győzelemmel befogta riválisát. Nem véletlen, hogy a három világbajnok-jelölt végzett a dobogón. A torna 30 játszmájából 15 dőlt el, a sötéttel játszók 8-7-re nyertek.

A verseny végeredménye:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2813) 7,5

2. Tejmur Radzsabov (azeri, 2740) és Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 5,5

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 4,5

5. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2672) 4

6. Wang Yue (kínai, 2752) 3

Két évje a norvég Magnus Carlsen és az orosz Szergej Karjakin holtversenyben végzett az élen, de a versenykiírás szerint a címvédő Carlsen lett a torna győztese. Mindketten három-három játszmát nyertek, egymás ellen kétszer megosztoztak a ponton, a Berger-Sonneborn értékelés alapján Magnus pontszáma a magasabb, hiszen az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen nyert, míg Karjakin kétszer egykori honfitársát, Ivancsukot győzte le és Nisipeanu ellen szerzett még egész pontot. Carlsen és Karjakin is megőrizte veretlenségét, esélyeiket jól használták ki, igazi megingásuk nem volt a tornán. Carlsen szuperversenyen immár tizedszer győzött.

A viadal végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2815) 6,5

2. Szergej Karjakin (orosz, 2776) 6,5

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2774) 4,5

4. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 4,5

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2776) 4

6. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2662) 4

Bukarestben az ukrán Vaszilij Ivancsuk elsőségével fejeződött be a 6. „Királyi verseny”. A befejező játéknapon a háromszoros olimpiai bajnok örökös sakkot kikényszerítve remizett holtversenyes társával, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval. A rapid rájátszást 1,5-0,5-re megnyerte. A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az olasz Fabiano Caruana partija is pontosztozkodással végződött, a világranglistán ötödik Caruana több rontással a román fővárosban csak ötvenszázalékos eredményt ért el. A torna szomorú statisztikája, hogy a 12 játszmából csak kettő fejeződött be döntéssel.

A verseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) 3,5

2. Veszelin Topalov (bolgár, 2769) 3,5

3. Fabiano Caruana (olasz, 2786) 3

4. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) 2

Magyar idő szerint naponta 14 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók, az elsőt ma játszották, az utolsóra október 16-án kerül sor. Negyven lépésre 2-2 óra a gondolkodási idő, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és 30-30 másodperc lépésenként a parti befejezéséig.

A párizsi GP-versenyen „csak” holtversenyben az első helyen végzett Fabiano Caruana  nem tudta kiharcolni a világbajnok-jelöltséget, a bukaresti viadalt a világranglistán hatodik nagymester bukaresti szereplését győzelemmel kezdte. A román Liviu-Dieter Nisipeanu a Grünfeld védelmű partiban túlzott remek tisztáldozatot hozott, de a folytatást elhibázta, az olasz sakkozó királya elhagyhatta a veszélyeztetett zónát, anyagi előnyét érvényesítette.

Az azeri Tejmur Radzsabov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov békés partiban osztozott meg a ponton, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

Az első forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Vezércsel, 31)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 57)

Wang Hao volt szabadnapos

A 2. forduló párosítása:

Wang Hao – Tejmur Radzsabov

Ruszlan Ponomarjov – Liviu-Dieter Nisipeanu

Fabiano Caruana lesz szabadnapos

Nisipeanu,LD (2674) - Caruana,F (2779)
Grünfed védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4 c6 6.Fg5 0-0 7.Fxf6 Fxf6 8.h5 g5

A londoni világbajnok-jelölti tornán Magnus Carlsen a 8...Ff5 9.e3 e6 10.hxg6 Fxg6 11.Fd3 Hd7 12.Ve2 e5 folytatást játszotta meg Alekszandr Griscsuk ellen.

9.e4

Túlzottan ambiciózus lépés.

9...dxe4 10.Hxe4 h6 11.Hxf6+ exf6 12.Vd2 Be8+ 13.Fe2 Fg4 14.0-0-0 Hd7 15.Bhe1 Vc7 16.g3

 

16...b5 17.cxb5?! cxb5+ 18.Kb1 Hb6 19.Hh2 Hc4 20.Vd3 Bxe2 21.Bxe2 Fxh5 22.f4 Fxe2 23.Vxe2 Kg7 24.Hg4 Bc8?

25.Hxh6!

A román nagymester a taktikai lehetőségre azonnal lecsapott.

25...Kxh6 26.Bh1+ Kg6 27.Vc2+?

Kimaradt a remit biztosító 27.d5 Kg7 28.Vh2 Kf8 29.Be1 folytatás.

27...f5 28.Vh2 Kf6 29.Vh6+ Ke7 30.Vxg5+ Kd7 31.Vxf5+ Kc6 32.Vc5+ Kb7 33.Vxb5+ Hb6 34.Vd3 Vc6 35.Be1 Bc7 36.a3 a5 37.g4 Hc4 38.Ka2 a4 39.d5 Vf6 40.Vc3 Vxc3 41.bxc3 Kb6 42.g5 Hd6 43.Bb1+ Kc5 44.Bb4 Ba7 45.Kb2 Hc4+ 46.Ka2 He3 47.Bb8 Hxd5 48.f5 He7 49.Be8 Kc4 50.f6 Hg6 51.Kb2 Ba5 52.Bc8+ Kd5 53.c4+ Kd4 54.Bc7 He5 55.Kc2 Bc5 56.Ba7 Bxc4+ 57.Kd1 Kd5 és világos feladta

Radzsabov,T (2723) - Ponomarjov,R (2751)
Vezércsel [D36]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 Fe7 8.Vc2 Hh5 9.Fxe7 Vxe7 10.Fe2 g6 11.0-0 0-0 12.Bfb1 Hb6 13.Vb3 Ff5 14.Bc1 Hf6 15.a4 Hc8 16.Va3 a5 17.Vxe7 Hxe7 18.b3 Hc8 19.He5 Hd7 20.Hxd7 Fxd7 21.Bab1 Hd6 22.b4 axb4 23.Bxb4 Ba5 24.Bb6 Bfa8 25.f3 f5 26.Kf2 Kf7 27.Fd3 Ke7 28.h4 Fe6 29.Bcb1 B8a7 30.Kg3 h6 31.Kf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Jan Nepomnjacsij legyőzte Garri Kaszparovot, veretlenül, egypontos előnnyel vezet
2017. 08. 16.

Három forduló után négyes holtverseny az élen, Garri Kaszparov három remivel kezdett
2017. 08. 15.

Garri Kaszparov lesz a St. Louis-i rapid-és villámverseny sztárja
2017. 08. 13.

Maxime Vachier-Lagrave veretlenül, félpontos előnnyel lett az 5. Sinquefield Cup győztese
2017. 08. 12.

Remizett a vezető trió, Karjakin nyert So ellen, beérte Carlsent
2017. 08. 11.

Hármas holtverseny az élen, Aronjan, Vachier-Lagrave és Anand vezet, Carlsen hátránya fél pont
2017. 08. 10.

Carlsen remire rontotta nyerőesélyes állását, Aronjan tetszetős bástyalépéssel nyert
2017. 08. 09.

A Világkupán Carlsen vezeti a rajtlistát, Rapport és Erdős is játszik a rangos viadalon
2017. 08. 08.

Carlsen sötéttel 29 lépésben nyert So ellen, Anand tetszetős vezérlépéssel Caruanát győzte le
2017. 08. 07.

Az 5. Sinquefield Cup negyedik fordulójában Vachier-Lagrave legyőzte Carlsent, félpontos előnnyel vezet
2017. 08. 06.

Öt döntetlen az 5. Sinquefield Cup harmadik fordulójában
2017. 08. 05.

Carlsen a középjátékban túljátszotta Karjakint, 42 lépésben nyert, Caruana legyőzte Aronjant
2017. 08. 04.

St. Louisban Aronjan, Karjakin és Vachier-Lagrave győzelemmel rajtolt
2017. 08. 03.

Hou Ji-fan nagyszerű sikere, az exvilágbajnoknő a bieli nagymesterverseny győztese
2017. 08. 02.

St. Louisban ma kezdődik a Grand Chess Tour harmadik versenye, az 5. Sinquefield Cup
2017. 08. 02.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Férfi Európa-bajnokság 2012, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix London, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Wijk aan Zee 2012, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Tal-emlékverseny, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 51. Capablanca emlékverseny, Női csapat-világbajnokság 2013, St. Louis USA ch 2017, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapat-világbajnokság 2013, Csapatbajnokság 2013/14, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Aeroflot 2012, Gibraltár, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Grand Chess Tour 2016 London, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Férfi sakkbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, VII. Tal-emlékverseny, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Női világbajnokság, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, La Coruna Rapport Richárd, 60. női bajnokság, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Mitropa Kupa, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Ningbo csapat-világbajnokság, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix 2017 Moszkva, Grand Prix-verseny Chengdu, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, 61. Női bajnokság Hévíz, Klubcsapatok Európa-kupája, 32. Mitropa-kupa Meissen, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Szeged Női bajnokság, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Grand Prix Ankara, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, Csapatbajnokság 2016/17, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Európa-bajnokság 2016, U16-os sakkolimpia Győr, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 63. Férfi bajnokság Gyula, X. Tal-emlékverseny Moszkva, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, 62. férfi bajnokság, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, SportAccord Peking, Szaratov Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság 2012, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 Párizs, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 35. Mitropa-kupa Prága, Sencsen 2017, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Női világbajnoki döntő, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, Grand Prix 2017 Rapport, 42. sakkolimpia Baku, Grand Prix Kazany, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, 33. Mitropa-kupa, Mi is történt 2016-ban, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, V. Grand Slam-döntő, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Kazany Grand Prix, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Aeroflot 2013, Mitropa-kupa 2014, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Grand Chess Tour 2016 Párizs, ACP Tbiliszi, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Csapatbajnokság 2012/13, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Rapid-világbajnokság Asztana, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Malmő Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, A 2013-as esztendő krónikája, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Orosz csapatbajnokság, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világbajnoki ciklus, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog