Bakuban az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand holtversenyes elsőségével fejeződött be a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat első versenye. Az utolsó fordulóban mindketten remiztek, Caruana az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel, Gelfand az orosz Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton, ezzel maguk mögött tartották a két nagymestert. Az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura is döntetlennel fejezte be a tornát. A négyeshez felzárkózott az orosz Alekszandr Griscsuk, mesterhármast elérve ötös holtversenyben a harmadik helyen végzett. A holtversenyben végzettek között osztják a díjakat és a pontokat. Nyolcan a mezőnyből játszanak Taskentben is az október 20-án kezdődő második viadalon.

 

A vártnál jóval békésebb utolsó fordulóval ért véget a bakui GP-viadal. Számos partiban alig várták a nagymesterek, hogy meghúzzák a harminc lépést, és a szabályok szerint remizhessenek. Fabiano Caruana halvány kísérletet tett, hogy összehozzon királyszárnyi támadást, de Jevgenyij Tomasevszkij hárította akcióját. Fordított színnel játszva Caruana aligha adta volna remire az állást. Több győzelmének köszönhetően Caruanát jegyezhetjük az első helyen. Nem tudta megismételni St. Louis-i kiugró teljesítményét, többet hibázott, meglepetésre két partit is vesztett.

 

A torna doyenje, a 46 éves Borisz Gelfand teljesítménye, eredménye igazi bravúr. Remek megnyitáselméleti felkészültsége az egyik kulcsa, hogy még mindig tartja a lépést a fiatalabb generációval. Élvezi a sakkot, ennek ékes bizonyítéka, hogy milyen színesen  kommentálta játszmáit. Sokat lát a táblán, a legbonyolultabb változatokban sem téved el, egyszer botlott a tornán. Nem okozott számára nehézséget, hogy Peter Szvidlerrel szemben tartsa a döntetlent.

 

A győztes duó mögött öten osztották a harmadik helyet. Alekszandr Griscsuk nagy hajrával, mesterhármassal tört előre. A kubai Leinier Dominguez Perez ellen mindent egy lapra tett fel, támadásba lendült, kihasználta ellenfele gyengébb védekezését. Az időzavar sem akadályozta meg győzelmében, csak a fonalas mattot nem adta be.

Szergej Karjakin ezúttal sem mutatott kirobbanó formát, hiányzott játékából az átütő erő, Fortunával sem állt hadilábon. Hikaru Nakamura a megszokottnál jóval kevesebbet kockáztatott. Tejmur Radzsabov a hajrában kettőt is vesztett, Sahriyar Mamedgyarov csalódást okozott. Rusztam Kaszimdzsanov is a finisben gyengült el. Dmitrij Andrejkin a torna legnagyobb meglepetését okozta Caruana elleni győzelmével.

A mezőnyben csak Tomasevszkij őrizte meg veretlenségét, Dominguez nyeretlen maradt, ötször is kapitulációra kényszerült, 25 Élő-pontja bánja gyengélkedését.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2706) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 31)

Tejmur Radzsabov(azeri, 2726)  – Hikaru Nakamura (amerikai, 2764) döntetlen (Királyindiai védelem, 30)

Peter Szvidler (orosz, 2732) – Borisz Gelfand (izraeli, 2748)  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2722) – Szergej Karjakin (orosz, 2767)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2844) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2701) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2797) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2751) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 40)

 

A verseny végeredménye

 

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

BS

1

Fabiano Caruana

2844

ITA

½

4

2

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

3

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

6

4

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

6

2

3

5

Peter Szvidler

2732

RUS

6

2

2

6

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

6

2

1

7

Hikaru Nakamura

2764

USA

6            

8

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

9

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

5

½

1

27.5

10

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

5

½

1

26.75

11

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

12

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

3

 

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

H.

1

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

*

½

0

½

½

½

½

0

0

0

0

½

3

0

0

12

2

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

½

*

½

½

½

½

½

½

1

½

½

½

6

2

1

6

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

1

½

*

½

1

½

½

½

½

0

½

½

6

2

3

4

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

½

½

*

½

0

1

½

1

½

1

½

½

3

2

5

Hikaru Nakamura

2764

USA

½

½

0

½

*

½

½

½

1

½

½

1

6

2

7

6

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

½

½

½

1

½

*

½

0

½

0

½

½

5

½

1

9

7

Teimur Radzsabov

2726

AZE

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

½

0

1

8

8

Peter Szvidler

2732

RUS

1

½

½

½

½

1

½

*

½

0

½

½

6

2

2

5

9

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

1

0

½

0

0

½

½

½

*

1

½

0

0

2

11

10

Fabiano Caruana

2844

ITA

1

½

1

½

½

1

½

1

0

*

0

½

½

4

1

11

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

1

½

½

0

½

½

0

½

½

1

*

1

6

2

3

4

12

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

½

½

½

½

0

½

½

½

1

½

0

*

5

½

1

10

 

Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana – 5,2, Borisz Gelfand + 10,5, Szergej Karjakin + 2,6, Alekszandr Griscsuk – 2,4. Peter Szvidler + 8,2, Jevgenyij Tomasevszkij + 13,4, Hikaru Nakamura + 3, Tejmur Radzsabov + 4,2, Rusztam Kaszimdzsanov + 2,5, Sahriyar Mamedgyarov – 7, Dmitrij Andrejkin – 5, Leinier Dominguez Perez – 24,8

 

A pontverseny állása:

1.Fabiano Caruana 155 pont

2.Borisz Gelfand 155

3. Szergej Karjakin 82

4. Alekszandr Griscsuk 82

5. Peter Szvidler 82

6. Jevgenyij Tomasevszkij 82

7. Hikaru Nakamura 82

8. Tejmur Radzsabov 50

9. Rusztam Kaszimdzsanov 35

10. Sahriyar Mamedgyarov 35

11. Dmitrij Andrejkin 20

12. Leinier Dominguez Perez 10

 

A versenyek díjazása:

H.

 GP-díj

   GP-pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

 

A nagymestereknek kevés idejük marad a pihenésre, október 20-án már kezdődik Taskentben a következő Grand Prix-verseny.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2844)

Anish Giri (holland, 2768)

Szergej Karjakin (orosz, 2767)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2764)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2757)

Borisz Gelfand (izraeli, 2748)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2747)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2726)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2722)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2706)

Ehsan Ghaem Maghami (iráni, 2594)

 

Caruana,F (2844) - Tomasevszkij,E (2701)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.Hf1 bxa4 13.He3 Fc6

14.Hh4 Fd7 15.Hhf5 Bb8 16.Vf3 Kh8 17.Vg3 Hh5 18.Vg4 g6 19.Vf3 Hc6 20.c3 Hf4 21.Hxe7 Vxe7 22.Hd5 Hxd5 23.Fxd5 f6 24.Vg3 Bb6 25.f4 exf4 26.Fxf4 He5 27.d4 g5 28.Fc1 cxd4 29.cxd4 Hg6 30.Vf2 Fc6 31.Fe6?! Bb4 32.Ff5 Hh4 33.d5 Fb5 34.Ba3 és döntetlen

 

Szvidler,P (2732) - Gelfand,B (2748)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Fe2 h5 11.h4 gxh4 12.Fxh4 Hc6 13.Hb3 Fe6 14.Vd2 Bc8 15.f3 Fh6 16.Fg5 Fxg5 17.Vxg5 Hf6

18.0-0-0 Bg8 19.Ve3 Bxg2 20.f4 Vc7 21.Kb1 b5 22.Fxh5 Va7 23.Vxa7 Hxa7 24.Ff3 Bf2 25.Hd4 Hc6 26.Hxc6 Bxc6 27.Bdf1 Bxf1+ 28.Bxf1 Bc5 29.a3 Fg4 30.Fxg4 Hxg4 31.Bh1 és döntetlen

Griscsuk,A (2797) - Dominguez Perez,L (2751)
Szicíliai védelem [B81]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 Hfd7 8.g5 b5 9.a3 Fb7 10.h4 Fe7 11.Fe3 0-0 12.f4 Hc6 13.Bh3 Bc8 14.f5 Hxd4 15.Vxd4 Hc5 16.Fd2 Be8 17.0-0-0 Vc7

18.f6 Ff8

Jobb volt a 18...e5 19.Ve3 Hxe4 20.fxe7 (20.Fd3 Hxc3 21.Fxc3 Ff8) 20...d5 folytatás.

19.Fd3 Vb6 20.Kb1 Ha4 21.Vxb6 Hxb6 22.He2 Hd7 23.Bf1 He5 24.Hf4 Hd7

 

25.Hh5 g6 26.Hf4 Hc5 27.h5

Vezérek nélkül is folytatódott világos támadása.

27...gxh5?!

Számításba jött a 27...Hxe4 28.hxg6 Hxd2+ 29.Kc1 fxg6 30.Kxd2 Bc7 folytatás.

28.Be1 e5 29.Hxh5 d5 30.Hg3 Bcd8??

31.Beh1 h6 32.Hf5 dxe4 33.Hxh6+ Kh7 34.Hxf7+!?

Időzavarban Alekszandr Griscsuk nem látta a mattot a 34.Hf5+ Kg6 35.Hg3 Hxd3 36.Bh6+ Fxh6 37.Bxh6 változatban.

34...Kg6 35.Hxd8 Bxd8 36.Fa5 Bxd3 37.cxd3 exd3

38.Bh6+ Kxg5 39.Fd2+ Kf5 40.Bf1+ és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2726) - Nakamura,H (2764)
Királyindiai védelem [E63]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hc3 Hc6 7.0-0 a6 8.e4 Fg4 9.Fe3 Hd7 10.Vd2 Fxf3 11.Fxf3 e5 12.d5 Hd4 13.Fg2 c5 14.dxc6 bxc6 15.b4 Ve7 16.He2 a5 17.b5 cxb5 18.cxb5 Hxb5 19.a4 Hd4 20.Hxd4 exd4 21.Fxd4 Fxd4 22.Vxd4 Hc5 23.Bad1 Bfd8 24.Bfe1 Bab8 25.e5 dxe5 26.Vxe5 Vxe5 27.Bxd8+ Bxd8 28.Bxe5 Hxa4 29.Bxa5 Bd1+ 30.Ff1 Hc3 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2722) - Karjakin,S (2767)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Hbd2 Fb7 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.b3 c5 9.Fb2 d6 10.Be1 cxd4 11.Hxd4 Fxg2 12.Kxg2 Vc7 13.e4 Hc6 14.H2f3 a6 15.Hxc6 Vxc6 16.Hd4 Vb7 17.Vf3 Hd7

 

18.e5 Vxf3+ 19.Hxf3 Hxe5 20.Hxe5 dxe5 21.Fxe5 Bfc8 22.Bed1 Ba7 23.a4 a5 24.Bd3 f6 25.Ff4 Kf7 26.Bad1 Ke8 27.Fe3 Bc6 28.g4 g6 29.Kf3 Ba8 30.Ke4 Bd8 31.Bxd8+ Fxd8 32.f4 f5+ 33.gxf5 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2764) - Kaszimdzsanov,R (2706)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 b5 4.a4 c6 5.axb5 cxb5 6.Hc3 a6 7.Hxb5 axb5 8.Bxa8 Fb7 9.Ba1 e6 10.Hf3 Hf6

A Dubajban megrendezett villám-vb-n Hikaru Nakamura a 10...Fxe4 11.Fe2 Hf6 12.0-0 Hc6 13.b3 Fe7 14.bxc4 bxc4 15.Fxc4 változatban rosszabbul állt a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen.

11.Fe2 Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Vxd2 Hxe4 14.Vb4 Vd5 15.Ba5 Hd6 16.He5 Vxd4

17.Bxb5 Hxb5 18.Vxb5+ Hd7 19.Hxc4 Fd5 20.He3 Ke7 21.Vxd5 Vxd5 22.Hxd5+ exd5 23.Kd2 Bb8 24.Kc2 He5 25.Ba1 Hc6 26.Kc3 d4+ 27.Kc2 d3+ 28.Fxd3 Hb4+ 29.Kc3 Hxd3 30.Kxd3 Bxb2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://baku2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Grand Prix-verseny kilencedik játéknapján a két éllovas, Fabiano Caruana és Borisz Gelfand is vereséget szenvedett, hatan vezetnek két fordulóval a befejezés előtt. Caruana világossal az orosz Alekszandr Griscsuktól, Gelfand sötéttel az azeri Sahriyar Mamedgyarovtól kapott ki. Az amerikai Hikaru Nakamura könnyű győzelmet aratott, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov leütött egy „mérgezett” gyalogot. Az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Szergej Karjakinnal remizett, döntetlen lett az orosz derbi, Peter Szvidler és Jevgenyij Tomasevszkij játszmája is. Az orosz Dmitrij Andrejkin tisztáldozata csak a kubai Leinier Dominguez Perez hibájának köszönhetően vált be.

A 2014/15-ös GP-sorozat első versenyének hajrája bővelkedik izgalmakban, váratlan fordulatokban. Két fordulóval a befejezés előtt hatan aspirálnak még az első helyre, a két éllovas a kilencedik játéknapon nagyot botlott, az olasz Fabiano Caruana második vereségét szenvedte el, az izraeli Borisz Gelfand a veretlenségét vesztette el. Az amerikai Hikaru Nakamura győzelemmel, az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler, az azeri Tejmur Radzsabov remivel is beérte a nyolcadik forduló után még félpontos előnnyel vezető duót.

A viadalon nagyon szerény teljesítményt nyújtó, időzavaraiban sokat hibázó Griscsuk hullámzó partiban kényszerítette megadásra Caruanát. Az olasz nagymester elmulasztotta az előnybe kerülés lehetőségét, majd vesztőt húzott, amit Griscsuk a kapkodásban is kihasznált. Caruana játékán látszik, hogy versenyprogramja túlzsúfolt, olyan hibákat követ el, amelyeket az elmúlt három hónapban nem láttunk tőle, sőt az esélyek tökéletes kihasználásával jeleskedett.

A kiélezett versenyfutásban a torna doyenje, Borisz Gelfand is botlott. Kisebb hátrányához vezető folytatás helyett húzott 26…h6-tal tálcán kínálta az esélyt a hazai pályán oly bizonytalan Sahriyar Mamedgyarovnak. Az azeri nagymester nem a még nagyobb előnyhöz vezető folytatás mellett döntött, de első győzelme nem forgott veszélyben.

Elvesztette veretlenségét Rusztam Kaszimdzsanov is, aki könnyelműen leütött egy ’mérgezett” gyalogot, alapsori gyengeség miatt a tisztvesztést nem tudta elkerülni, Hikaru Nakamura második nyerésének köszönhetően holtversenyben az élre állt.

Tejmur Radzsabov és Szergej Karjakin békés döntetlennel is ostromolhatja az első helyet, Peter Szvidler gyors remivel csatlakozott  az élen állókhoz. Dmitrij Andrejkin tisztáldozata csak Leinier Dominguez Perez több hibájának köszönhetően vált be, a kubai sakkozó meglepetésre már sereghajtó.

 

A 9. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2764) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2706) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 24)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) – Borisz Gelfand (izraeli, 2748) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 37)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2726) – Szergej Karjakin (orosz, 2767) döntetlen (Angol megnyitás, 30)

Peter Szvidler (orosz, 2732) –Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2701) döntetlen (Spanyol megnyitás, 22)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2722) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2751) 1 – 0 (Trompowsky támadás, 56)

Fabiano Caruana (olasz, 2844) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2797) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 52)

 

A verseny állása:

1-6. Fabiano Caruana, Hikaru Nakamura, Szergej Karjakin, Borisz Gelfand, Tejmur Radzsabov és Peter Szvidler 5 pont

7-8. Rusztam Kaszimdzsanov és Jevgenyij Tomasevszkij 4,5

9-11. Alekszandr Griscsuk,  Sahriyar Mamedgyarov és Dmitrij Andrejkin 4

12. Leinier Dominguez Perez 3

 

Baku FIDE   Grand Prix 2014 2014. október 2-14.

kat. XXI   (2752)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2844

*

½

1

½

½

1

½

.

0

1

0

.

5

2790

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2764

½

*

0

½

.

½

1

½

½

.

1

½

5

2795

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2767

0

1

*

½

½

.

½

½

½

½

.

1

5

2798

4.

Borisz Gelfand

g

ISR

2748

½

½

½

*

.

.

½

½

1

0

1

½

5

2800

5.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2726

½

.

½

.

*

½

½

½

1

½

½

½

5

2796

6.

Peter Szvidler

g

RUS

2732

0

½

.

.

½

*

½

½

½

1

½

1

5

2795

7.

Rusztam Kaszimdzsanov

g

UZB

2706

½

0

½

½

½

½

*

½

.

.

1

½

2750

8.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2701

.

½

½

½

½

½

½

*

½

½

.

½

2750

9.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2797

1

½

½

0

0

½

.

½

*

½

½

.

4

2709

10.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2764

0

.

½

1

½

0

.

½

½

*

½

½

4

2711

11.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2722

1

0

.

0

½

½

0

.

½

½

*

1

4

2716

12.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2751

.

½

0

½

½

0

½

½

.

½

0

*

3

2611

 

A 10. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Alekszandr Griscsuk

Leinier Dominguez Perez – Fabiano Caruana

Jevgenyij Tomasevszkij – Dmitrij Andrejkin

Szergej Karjakin – Peter Szvidler

Borisz Gelfand – Tejmur Radzsabov

Hikaru Nakamura – Sahriyar Mamedgyarov

Caruana,F (2844) - Griscsuk,A (2797)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 c5

Alekszandr Griscsuk nem akarta megismételni a Grünfeld védelemben azt a változatot, amelyikben honfitársa, Peter Szvidler a 6. fordulóban Fabiano Caruanától vereséget szenvedett.

4.dxc5

Az olasz nagymester pillanatok alatt döntött 4.d5 helyett.

4...e6 5.Fe3 b6 6.Hc3 Fa6 7.cxb6 axb6 8.Fg5

Mindkét nagymesternek számolnia kellett a 8.Ha4 Fxc4 9.Fxb6 (9.Hxb6 Hd5 10.Hxa8 (10.Hxc4 Vh4+ 11.g3 Vxc4 12.Fd4 Hc6 13.Fxh8 Fb4+) 10...Hxe3) 9...Ve7 lehetőségeket.

8...h6 9.Fh4 g5 10.Ff2 Fxc4

11.e4 Fxf1 12.Kxf1 Hc6 13.Hge2 Fc5 14.Hd4 Ve7 15.Hcb5 Kf8 16.a3 Hxd4 17.Hxd4 Kg7 18.b4 Fxd4 19.Fxd4

19...e5 20.Fxb6 Ve6 21.Fe3 d5 22.Vb3 Bhb8?

Hibás elgondolás. A 22...Va6+ 23.Kf2 dxe4 24.b5 Vb7 bonyolult állásban sötét esélyei nem rosszabbak.

23.Ke2

Caruana előnybe kerülhetett volna a 23.exd5 Hxd5 24.Kf2 változatban.

23...Va6+ 24.Vd3 Ve6 25.Vb3 Va6+ 26.Vd3 Ve6 27.exd5 Hxd5

28.Kf2 Bd8 29.Vc4?!

Caruana túlértékelte esélyeit, átengedte a kezdeményezést.

29...Vf5

Számításba jött a 29...Bdc8 30.Fc5 Hxb4! 31.Vxb4 Bab8 32.Vc3 Bb3 33.Vc2 Bb5 folytatás.

30.Bhe1 Bac8 31.Fc5 Hf4

32.Kg1?

Az olasz sakkozó vesztőlépést húzott. A 32.Kf1 Bd2 33.Ba2 Bxa2 34.Vxa2 Vd3+ 35.Kg1 Vc3 változatban sötét ellenjátékával egyenlő esélyeket biztosított volna.

32...Bd2 33.Ba2 Hxg2! 34.Bxd2 Hxe1 35.Bf2 Hxf3+ 36.Kg2 e4 37.Be2 Be8 38.a4 Vf4

Világos vezérszárnyi szabadgyalogjai nem jelentettek veszélyt, királya körül vészfelhők gyülekeztek.

 

39.Kh1 Bd8 40.Vc3+ f6 41.Vc2 Bd3 42.a5

 

 

42...He1

Alekszandr Griscsuk válogathatott a nyerést ígérő folytatások között. 42...Hh4 43.Bf2 Vg4 44.Bf1 e3 még meggyőzőbb volt.

43.Bxe1 Bd2 44.Vxd2 Vxd2 45.Be3 f5 46.Kg1 Va2 47.Be1 f4 48.a6 e3 49.Fd4+ Kg6 50.Ba1

50...Vf2+ 51.Kh1 Vf3+ 52.Kg1 Vg4+ és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2764) - Gelfand,B (2748)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.e3 0-0 5.Fe2 c5 6.d5 d6 7.0-0 e6 8.Hc3 Be8 9.e4 exd5 10.exd5 Ff5 11.Fd3 Fxd3 12.Vxd3 Hbd7 13.Ff4 Vb6 14.b3 a6 15.h3 Be7 16.Bae1 Bae8 17.Bxe7 Bxe7 18.g4 Vc7 19.Kg2 Vb8 20.a3 Be8 21.b4 Ff8 22.Bb1 Vd8 23.b5 a5 24.Fh2 Hb6 25.g5 Hh5 26.He4 h6?

Borisz Gelfand megkönnyítette Sahriyar Mamedgyarov játékát, gyanús lépésére a világos haderő még nagyobb erőre kapott.

27.gxh6 Hf6?

28.Hfg5! Fxh6 29.Hxf6+

Még erősebb volt a 29.Hxf7! Kxf7 30.Hxd6+ Kg7 31.Hxe8+ Vxe8 32.Bb2 Vf7 33.Be2 Hh5 34.Be6 Hd7 35.Vc3+ Kh7 36.Vxa5 folytatás.

29...Vxf6 30.He4 Vf5 31.Be1 Hd7 32.Fxd6 Fg7 33.Be2 Fd4 34.Fc7 a4 35.b6 Kg7 36.Vf3 Fb2 37.Ff4 és sötét feladta

 

Nakamura,H (2764) - Kaszimdzsanov,R (2706)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.h3 Hd7 7.Fe3 Fd6 8.Hbd2 0-0 9.0-0 Be8 10.c3 c5 11.a3 a5 12.Be1 Hf8

13.d4 cxd4 14.cxd4 exd4 15.Hxd4 Fe5 16.H2f3 Fxd4 17.Fxd4 b6 18.Fe5 Vxd1 19.Bexd1 Ba7 20.Bac1 c5 21.Bd6 Bb7 22.Fg3 Bxe4??

23.Bd8! Fd7 24.Be1 és sötét feladta

 

Andrejkin,D (2722) - Dominguez Perez,L (2751)
Trompowsky támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 He4 3.Ff4 d5 4.e3 c5 5.Fd3 Hf6 6.Hc3 a6 7.h3 Hc6 8.Hf3 e6 9.0-0 c4 10.Fe2 b5 11.He5 Fb7 12.Ff3 Fb4 13.a4 Vb6 14.axb5 axb5 15.Bxa8+ Fxa8 16.Fg5?! Hxe5 17.dxe5 Hd7

18.Hxd5?! exd5 19.Fxd5 Fxd5 20.Vxd5 Hb8!

A higgadt védőlépés megkérdőjelezte világos tisztáldozatának korrektségét.

21.e4 Fc5 22.Kh1 0-0 23.f4 Ha6 24.c3 Hc7 25.Vd7 He6 26.Fh4 Fe3 27.Fe7 Hc5 28.Vg4 Be8 29.Ff6 g6 30.f5

 

 

30...Vc6?!

A kubai sakkozó 30...Vb7-tel sikeresen védekezhetett volna. 31.e6 Hxe4 32.exf7+ Vxf7 változatban.

31.e6 Vxe4

Nem üt át világos akciója a 31...Hxe4 32.exf7+ Kxf7 33.fxg6+ hxg6 34.Fd4+ Hf2+ 35.Kg1 Kg8 36.Bxf2 Fxf2+ 37.Fxf2 Vf6 változatban.

32.Vg3 Vd3?!

Kimaradt a 32...fxe6 33.fxg6 h6 34.Fd4 Fxd4 35.cxd4 Hd3 lehetőség is.

33.exf7+ Kxf7 34.fxg6+ hxg6 35.Vf3 Vf5 36.Fd4 He4 37.g4 Vxf3+ 38.Bxf3+ Ke6 39.Bxe3 Kd5 40.Kg2 Ba8

41.h4 b4 42.h5 gxh5 43.gxh5 Ba2 44.Kf3 Hg5+ 45.Kg3 He4+ 46.Kf4 bxc3 47.Fxc3 Hxc3 48.bxc3 Bh2 49.Kg4 Kc5 50.Bh3 Bg2+ 51.Kh4 Kb5 52.h6 Bg8 53.h7 Bh8 54.Kg5 Ka4 55.Kg6 Kb3 56.Kg7 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2726) - Karjakin,S (2767)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.d4 cxd4 6.Hxd4 dxc4 7.Hxc6 Vxd1+ 8.Hxd1 bxc6 9.Fg2 Hd5 10.He3 e6 11.Hxc4 Fa6 12.Ha5 Bc8 13.Fd2 Fe7 14.Bc1 c5 15.b3 0-0 16.0-0 Bfd8 17.Ff3 Ff6 18.Bc2 Hb4 19.Fxb4 cxb4 20.Hc6 Fb5 21.Bfc1 Fxc6 22.Bxc6 Bxc6 23.Bxc6 a5 24.Fe4 Bd1+ 25.Kg2 g6 26.Bc5 Bd2 27.Bc2 Bxc2 28.Fxc2 Kf8 29.Fd3 Ke7 30.e3 Fc3 és döntetlen

 

Szvidler,P (2732) - Tomasevszkij,E (2701)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.c3 c4 13.b4 cxb3 14.Hxb3 bxa4 15.Hbd2 Fc6 16.Fa3 Bc8 17.Fb4 Fd7 18.Hf1 Hc6 19.Fa3 Ha5 20.Fb4 Hc6 21.Fa3 Ha5 22.Fb4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://baku2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bakui Grand Prix-verseny nyolcadik fordulójában öt döntetlen született, a játéknap egyetlen győzelmét az orosz Peter Szvidler aratta, sötéttel nyert a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. Az olasz Fabiano Caruana az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval, az izraeli Borisz Gelfand az amerikai Hikaru Nakamurával remizett, félpontos előnyüket megtartották a négy fősre nőtt üldözőboly előtt amelyet Kaszimdzsanov, az orosz Szergej Karjakin az azeri Tejmur Radzsabov és Szvidler alkot. A szombati pihenőnap után vasárnap folytatódik a pontvadászat.

 

A nyolcadik játéknapon három parti is viszonylag gyors remivel ért véget. Megnyitáselméleti érdekességeket, elméleti párbajokat azonban láttunk a játszmákban. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az olasz Fabiano Caruana a Grünfeld védelem ún. magyar változatában osztozott meg a ponton.  

Izgalmasabban alakult az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az azeri Tejmur Radzsabov partija a Grünfeld védelemben. Tomasevszkij tisztáldozattal került kis előnybe, Radzsabov védekezését kicsit megkönnyítette.

Az izraeli Borisz Gelfand kiskombinációval kecsegtető állást játszhatott az amerikai Hikaru Nakamurával vívott küzdelmében, esélyét azonban nem tudta kihasználni.

Bíztatóan állt az orosz Szergej Karjakin is, de haderejének aktivitását végül nem tudta győzelemig fokozni az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben.

Az orosz Peter Szvidler második győzelmét aratta. A kubai Leinier Dominguez Perez a négybástyás végjátékban több helyen is hibázott, végül elvesztette a döntetlent ígérő pozíciót.

Az orosz Alekszandr Griscsuk a hasztalan próbálta megtörni honfitársának, Dmitrij Andrejkinnek az ellenállását.

 

A 8. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2706) – Fabiano Caruana (olasz, 2844) döntetlen (Grünfeld védelem,  31)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2797) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2722) döntetlen (Spanyol megnyitás, 77)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2751) – Peter Szvidler (orosz, 2732) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 77)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2701) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2726) döntetlen  (Grünfeld védelem, 31)

Szergej Karjakin (orosz, 2767) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) döntetlen (Félszláv védelem, 39)

Borisz Gelfand (izraeli, 2748) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2764) döntetlen (Holland védelem, 31)

 

A verseny állása:

1-2. Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 5 pont

3-6. Rusztam Kaszimdzsanov,  Szergej Karjakin, Tejmur Radzsabov és Peter Szvidler 4,5

7-8. Jevgenyij Tomasevszkij és Hikaru Nakamura 4

9-12. Dmitrij Andrejkin, Leinier Dominguez Perez, Alekszandr Griscsuk és Sahriyar Mamedgyarov 3

 

A vasárnapi 9. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Ruszlan Kaszimdzsanov

Sahriyar Mamedgyarov – Borisz Gelfand

Tejmur Radzsabov – Szergej Karjakin

Peter Szvidler –Jevgenyij Tomasevszkij

Dmitrij Andrejkin – Leinier Dominguez Perez

Fabiano Caruana – Alekszandr Griscsuk

 

Kaszimdzsanov,R (2706) - Caruana,F (2844)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.e5 b5 9.Vb3 Hfd7 10.Fe2 c5 11.e6 fxe6 12.Vxe6+ Kh8 13.dxc5 He5 14.Vd5 Vxd5 15.Hxd5 Hxf3+ 16.Fxf3 Fb7 17.Hc7

A tavalyi csapat-világbajnokságon Hikaru Nakamura a 17.Fe4 Bd8 18.Hf6 Hc6 19.Hg4 Ha5 20.Fxb7 Hxb7 folytatásban remizett Aish Girivel.

17...Fxf3 18.gxf3 Ba7 19.He6 Bxf3 20.Ke2 Bf6 21.Hxg7 Kxg7 22.Fe3 Hc6 23.Bad1 Bf5 24.h4 Kf7 25.Bh3 Bc7 26.a3 Ke6 27.h5 gxh5 28.Bdh1 Kd5 29.Bd1+ Ke6 30.Bdh1 Kd5 31.Bd1+ Ke6 és döntetlen

 

Gelfand,B (2748) -Nakamura,H (2764)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.c4 Fg7 5.Hc3 d6 6.Hf3 0-0 7.0-0 c6 8.b3 a5 9.Fb2 Ha6 10.Bc1 Fd7 11.Vd2 Bc8 12.Bfd1 b5 13.cxb5 cxb5

 

14.He5 Fe8 15.Hd3

Számításba jött a 15.Fb7 Hc7 16.Fxc8 Vxc8 17.Hd3 b4 18.Ha4 Vb7 19.Hf4 Fh6 20.e3 folytatás.

15...Hc7 16.Hf4 Ff7 17.d5 Bb8 18.e4 fxe4 19.Hxe4 Hcxd5 20.Hxd5 Hxd5 21.Fxg7 Kxg7 22.Hxd6

Kiengedte az előnyt. A 22.Vb2+ Kg8 23.Bd2 b4 24.Bcd1 állásban világosnak kezdeményezése van a gyalogért.

 22...Vxd6 23.Fxd5 Bfd8 24.Vc3+ Vf6 25.Vxf6+ Kxf6 26.Fxf7 Kxf7 27.Bxd8 Bxd8 28.Bc5 Bd2 29.a4 b4 30.Bxa5 Bd3 31.Bb5 és döntetlen

 

Tomasevszkij,E (2701) - Radzsabov,T (2726)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.e3 Fg7 7.f4 c5 8.dxc5 H6d7 9.He4

Wang Hao kétszer is a 9.Ha4 e5 10.Hf3 exf4 11.exf4 0-0 változatban remizett először Fabiano Caruanával, majd Anish Girivel.

9...Fxb2 10.Bb1 Fg7 11.Fc4

A tromsői sakkolimpián a román Mircea Parligras a 11.Hf3 0-0 12.Vc2 Hf6 13.Fd3 Hc6 14.0-0 Vc7 15.Hxf6+ Fxf6 16.Fe4 folytatást választotta Tejmur Radzsabov ellen.

11...0-0 12.Hf3 Hf6 13.Heg5 e6 14.0-0 h6

15.Hxf7! Bxf7 16.He5 Bf8?! 17.Hxg6 Be8 18.f5 Ha6 19.c6 bxc6 20.fxe6 Fxe6 21.Fxa6 He4 22.Fb4 Fxa2 23.He7+ Kh8 24.Vxd8 Baxd8 25.Hxc6

A taktikai adok-kapok után elcsendesedett a küzdelem.

25...Fxb1 26.Hxd8 Bxd8 27.Bxb1 Bb8 28.Fd3 Hc3 29.Fxc3 Bxb1+ 30.Fxb1 Fxc3 31.Kf2 és döntetlen 

Karjakin,S (2767) - Mamedgyarov,S (2764)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 a6 7.b3 Fd6 8.Fb2 Ve7 9.Fe2 e5 10.cxd5 cxd5 11.dxe5 Hxe5 12.0-0 0-0 13.Bfd1 Fe6 14.Bac1 Bac8 15.Vb1 Bc7 16.h3 Bfc8 17.Va1 Hxf3+ 18.Fxf3 Fa3 19.He2 Bxc1 20.Bxc1 Bxc1+ 21.Vxc1 Fxb2 22.Vxb2 Vd6

23.Vd4 Kf8 24.g4 h6 25.a4 b6 26.Kg2 Ke7 27.b4 Vc6

 

28.a5 bxa5 29.bxa5 Vb5 30.Vc3

Nagyobb előnyt adott a 30.Va7+ Kf8 31.Va8+ He8 32.Vd8 Vd7 33.Vb6 folytatás.

30...Kd6 31.Hd4 Vc5 32.Vb2 Kc7 33.Hb3 Vb4 34.Vc2+ Kd6 35.Hd4 Fd7 36.Va2 Fc8 37.Vc2 Fd7 38.Va2 Fc8 39.Vc2 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2751) - Szvidler,P (2732)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.d4 b5 10.Fc2 exd4 11.cxd4 Fg4 12.h3 Fh5 13.g4 Fg6 14.Be1 h5

 

 

15.e5 Fxc2 16.Vxc2 Hb4 17.Vf5? dxe5 18.dxe5 g6 19.Vb1 Fc5

Jóval erősebb volt a 19...Vd5 20.g5 Hh7 21.Ve4 Bad8 22.Be2 Hd3 terv. 20.He4 Hxe4 21.Vxe4 hxg4 22.hxg4 Vd3 23.b3?! Vxe4 24.Bxe4 Hd3 25.Fe3 f5 26.gxf5 gxf5 27.Bh4 Hxe5 28.Hxe5 Bxe5 29.Fxc5 Bxc5

A négybástyás végjátékban nagyon nehéz az anyagi előnyt érvényesíteni. Peter Szvidler fáradtságos munkával, Leinier Domingiez Perez segítségével megoldotta a feladatot.

30.Bd1 Kf7 31.Bh7+ Kf6 32.Bdd7 Bg8+ 33.Kf1 Bc1+ 34.Ke2 Be8+ 35.Kf3 Bc3+ 36.Kg2 c6

 

37.Ba7

A kubai nagymester kihagyta a [37.f4 Ke6 (37...Bg8+ 38.Kf2 Kg6 39.Bh4) 38.Bd2 Bg8+ 39.Kh2 Bg4 40.Bh6+ Ke7 41.Bh7+ Ke8 42.Bh8+ Kf7 43.Bh7+ Kg6 44.Bdd7 Bxf4 45.Bhg7+ Kh5 46.Bh7+ döntetlenhez vezető folytatást.

37...Bg8+ 38.Kf1 Bc1+ 39.Ke2 Bc2+ 40.Kf3 Bxa2 41.Bhc7 Bc2 42.Bxa6 Bc3+ 43.Ke2 Be8+ 44.Kd2 Bf3 45.Baxc6+ Kg5 46.Bg7+ Kf4 47.Bh6?

47...Bxf2+ 48.Kc3 Bf3+? 49.Kb4 Bee3 50.Kxb5 Bxb3+ 51.Kc4 Bh3 52.Ba6 Bhc3+ 53.Kd5 Bb5+ 54.Kd4 Bbb3 55.Bf7 Bd3+ 56.Kc4 Bbc3+ 57.Kb4 Bb3+ 58.Kc4 Bdc3+ 59.Kd4 Be3 60.Ba1 Bed3+ 61.Kc4 Ba3 62.Bh1 Bh3 63.Bd1 Bhe3 64.Bf1+ Bf3 65.Bd1 Ba4+ 66.Kb5 Be4 67.Bf8 Kg3

68.Bd5? Bb3+ 69.Kc5 f4 70.Bg5+ Kf2 71.Bgf5 f3 72.B5f7 Bg4 73.Bf6 Be3 74.B6f7 Kg2 75.Bf6 Bg3 76.Kd4 Be2 77.Kd3 Ba2 és világos feladta

 

Griscsuk,A (2797) - Andrejkin,D (2722)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6 11.Bd1 Fb7 12.Ff4 Fb4 13.He2 Fe7 14.Hed4 Hxd4 15.Hxd4 Bd8 16.Hf5 g5 17.Fe3 Bg8 18.c4 c5 19.f3 Fc8 20.g4 f6 21.Hxe7 Kxe7 22.exf6+ Kxf6 23.Kf2 Kg6 24.b3 Bgf8 25.Bxd8 Bxd8 26.Be1 Bd3 27.Ke2 Bd8 28.Kf2 Bd3 29.Ke2 Bd8 30.Bd1 Bd6 31.Bd3 Fb7 32.Bc3 Be6 33.Kf2 Bf6 34.Fd2 Bd6 35.Ke2 Fc6 36.Be3 Kf7 37.Bc3 Bh6 38.Fxg5 Bxh3 39.Ff4

 

39...h5 40.gxh5 Bxh5 41.Fxc7 b5 42.Kf2 a6 43.Kg3 Bg5+ 44.Kf4 Kg6 45.Ke3 Bf5 46.Ff4 Kf7 47.Bc2 bxc4 48.Bxc4 Fb5 49.Bc1 Bd5 50.Kf2 Ke6 51.Fe3 Kd6 52.Bh1 Fd3 53.Fd2 Fg6 54.Ke3 Bh5 55.Bg1 Ff7 56.Bg7 Ke7 57.Bg4 Fd5 58.Bg7+ Ff7 59.f4 Bh3+ 60.Ke4 Kf6 61.Bg2 c4 62.bxc4 Fxc4 63.Fe3 Bh5 64.Fd4+ Ke6 65.Bg6+ Kf7 66.Bf6+ Ke7 67.Fe5 Fxa2 68.Bxa6 Fe6 69.Ba7+ Fd7 70.Kd5 Bf5 71.Kd4 Bh5 72.Ke4 Ke6 73.Ba6+ Ke7 74.Ff6+ Kf7 75.Fg5 Bh1 76.Ba7 Be1+ 77.Kd4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://baku2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Magnus Carlsen címvédőként játszik a Grand Chess Tour 2017 leuveni versenyén
2017. 06. 27.

Hanti-Manszijszkban a vb-n az orosz női válogatott és a kínai férficsapat győzött
2017. 06. 26.

Az orosz női csapat fél pontra a bajnoki címtől, a kínai férfi együttes a lengyelekkel játszik az elsőségért
2017. 06. 25.

Párizsban rájátszás után Magnus Carlsen győzött a GCT első versenyén
2017. 06. 25.

A vb-n a kínai férficsapat legyőzte az orosz együttest és átvette a vezetést
2017. 06. 24.

Párizsban az összetett pontversenyben Carlsen egypontos előnnyel vezet 
2017. 06. 24.

Hanti-Manszijszkban a vb hatodik fordulójában nem született meglepetés 
2017. 06. 23.

Párizsban Carlsen nyerte a rapidversenyt, egypontos előnnyel kezdi a villámtornát
2017. 06. 23.

A GCT párizsi rapidversenyén Magnus Carlsen egypontos előnnyel vezet
2017. 06. 22.

A csapat-világbajnokság ötödik fordulója után az orosz válogatottak az élen
2017. 06. 21.

Párizsban az első játéknap, három forduló után Carlsen és So holtversenyben vezet
2017. 06. 21.

A férfi csapatok viadalán kínai-orosz versenyfutás, a női vb-n az orosz együttes legyőzte a címvédő grúzokat
2017. 06. 20.

Párizsban  kezdődik a Grand Chess Tour 2017-es idénye
2017. 06. 19.

A vb harmadik fordulójában pontot vesztett a kínai férficsapat és az orosz női együttes
2017. 06. 19.

Meglepetések a vb második játéknapján, az orosz férficsapat pontot vesztett a törökökkel szemben
2017. 06. 18.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világkupa Hanti Manszijszk, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Sakkolimpia Tromsø, Világranglista, Csapatbajnokság, Női Európa-bajnokság, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Csapat Európa-bajnokság 2013, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix London, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Női Európa-bajnokság 2016, Riga Női Európa-bajnokság 2017, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Wijk aan Zee 2012, Férfi Európa-bajnokság 2012, Tal-emlékverseny, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, 42. sakkolimpia Baku, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Gibraltár, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Aeroflot 2012, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Női csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Csapatbajnokság 2013/14, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, St. Louis USA ch 2017, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, Csapat-világbajnokság 2013, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, La Coruna Rapport Richárd, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Férfi sakkbajnokság, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Grand Chess Tour 2016 London, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Női világbajnokság, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, 60. női bajnokság, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, Szeged Női bajnokság, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix-verseny Chengdu, 61. Női bajnokság Hévíz, Ningbo csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Grand Prix 2017 Moszkva, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Klubcsapatok Európa-kupája, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Csapatbajnokság 2016/17, 32. Mitropa-kupa Meissen, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz csapatbajnokság 2012, 63. Férfi bajnokság Gyula, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, SportAccord Peking, Európa-bajnokság 2016, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, Szaratov Lékó Péter, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, U16-os sakkolimpia Győr, Orosz csapatbajnokság 2013, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, 62. férfi bajnokság, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Rapport Richard, Sencsen 2017, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Prix Kazany, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 40. sakkolimpia Isztambul, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, Kazany Grand Prix, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, V. Grand Slam-döntő, Mi is történt 2016-ban, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, 33. Mitropa-kupa, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Csapatbajnokság 2014/15, Malmő Lékó Péter, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, A 2012-es év krónikája, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Sharjah Masters 2017 Gledura, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Csapatbajnokság 2012/13, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, Malmő Lékó Péter, Orosz csapatbajnokság, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, Rapport Richárd, Grand Prix 2017, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Rapid-világbajnokság Asztana, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világbajnoki ciklus, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Grand Prix-verseny Chengdu, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog