Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Plovdivban kettős orosz sikerrel fejeződött be a 15. női Európa-bajnokság. A viadal utolsó fordulójában Valentyina Gunyina gyors remivel bebiztosította bajnoki címét, pályafutása során másodszor győzött. Tatjana Koszinceva az ukrán Natalija Zsukova elleni nyeréssel a második helyet  szerezte meg, két aranyérem mellett ez a második ezüstérme. Tavalyi második helye után a grúz Salome Melia a bolgár városban bronzérmesként zárta szereplését. A címvédőként rajthoz álló Hoang Thanh Trang sötéttel játszva nyerőesélyes állást ért el a végjátékban a lengyel Monika Sockoval szemben, de nagy hibát elkövetve végül elvesztette a továbbjutásért vívott csatát, csak 20. lett a 116 fős mezőnyben.

Nagy orosz sikerrel fejeződött be a plovdivi Európa-bajnokság. Pályafutása második Európa-bajnoki aranyérmét ünnepelheti Valentyina Gunyina, másodszor ezüstérmes a korábban kétszer is kontinensbajnok Tatjana Koszinceva. A kétszeres olimpiai bajnok orosz válogatott tagjai megőrizték veretlenségüket. Gunyina remivel kezdett, de nagyszerű hetes nyerősorozata után a hajrában már három döntetlen is elegendő volt megérdemelt elsőségéhez. A 11 ezer eurós első díj mellé Gunyina még 22,8 Élő-pontot is gyűjtött. Koszinceva útja az ezüstéremig jóval nehezebb volt, krónikus időzavarai miatt játszmái sokkal fordulatosabbak voltak. Koszinceva csak mesterhármassal dicsekedhet, és + 18,4 ponttal a 9 ezer euró mellé.

A bronzérmes grúz Salome Melia egyetlen vereségét, honfitársnőjétől, Nana Dzagnidzétől szenvedte el, a hajrában három döntetlen is elegendő volt a dobogós hely megszerzéséhez. Melia mellett még négy grúz nagymesternő is kiharcolta a továbbjutást.

A címvédő Hoang Thanh Trang számára utolsó partijának megnyerése, de kedvező körülmények között még a döntetlen is a két év múlva esedékes vb-n a részvételt biztosító tizennégybe kerülést jelentette volna. A lengyel Monika Sockóval a francia védelmű partiban kiegyenlített küzdelmet vívott, majd a végjátékban Socko hibája után már a nyerésért játszhatott. Már idkontrolll után kimaradt az oly erős futólépés, majd remi helyett vesztőt húzott. Sockóra rámosolygott a szerencse, a győzelemmel kijutott a vb-re. Olimpiai válogatottunk éltáblásának játékából ezúttal hiányzott a tavalyi Eb-n megcsodált átütő erő, csak négy győzelmet ért el, öt partija végződött remivel, a hajrában két érzékeny vereséget szenvedett.

A norvégiai sakkolimpia kapcsán megdöbbentő hír látott napvilágot, a rendezők és a FIDE között éles vita bontakozott ki. A Szervező Bizottság a szabályok szigorú betartása miatt nem akarja engedélyezni a címvédő orosz női válogatott indulását. Az Orosz Sakkszövetség csak férficsapatát nevezte június 1-ig, a női együttesnél várta a FIDE vezérkarának engedélyét, hogy a korábban ukrán színekben olimpiai bajnoki címet is nyert Katyerina Lahno átigazolását engedélyezze, és Tromsoben már az orosz válogatottban szerepeljen. Az engedély végül megszületett, az Orosz Sakkszövetség átutalta az ukránoknak a 20 ezer eurós „bánatpénzt”.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 7,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8,5)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7,5)  1 - 0

Salome Melia (grúz, 2454, 7,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 7) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 7)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2419, 7)  döntetlen

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 7) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6,5)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 6,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 6,5)  1 - 0

Lela Dzsvahasvili (grúz, 2474, 6,5) – Deimante Daulyte (litván, 2405, 6,5)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6,5) 0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 6)  1 - 0

 

Az Európa-bajnokság végeredménye:

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

9.0

2432

73.5

79.0

2

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

8.5

2413

70.5

75.0

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

8.0

2447

68.5

73.0

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

8.0

2424

70.5

75.5

5

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.5

2450

70.5

75.5

6

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

7.5

2429

73.5

79.0

7

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

7.5

2426

70.0

74.5

8

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

7.5

2419

73.5

79.5

9

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

7.5

2415

68.5

74.0

10

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

7.5

2411

68.5

72.5

11

10

GM

Monika Socko

POL

2462

7.5

2389

64.0

68.5

12

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

7.5

2385

66.0

71.0

13

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

7.5

2385

64.5

67.0

14

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.5

2383

68.0

73.0

15

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

7.5

2337

60.5

65.5

16

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

7.0

2407

65.5

70.0

17

13

IM

Elisabth Paehtz

GER

2456

7.0

2385

64.0

69.5

18

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

7.0

2350

64.0

69.0

19

26

IM

Sopiko Guramisvili

GEO

2402

7.0

2251

55.0

59.5

20

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

6.5

2400

69.0

74.5

(116 résztvevő)

 

Socko,M (2462) – Hoang Thanh Trang (2490)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.exd5 exd5 7.Hgf3 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hb3 Fb6 10.Fg5 Hc6 11.Vd2 Fg4 12.Vf4 Fc7

13.Vxg4 Hxg4 14.Fxd8 Baxd8 15.Bad1 Hge5 16.Hxe5 Fxe5 17.c3 d4 18.c4 Bfe8 19.a3 Ff6 20.Hc5 b6 21.He4 Fe7 22.Hg3 He5 23.Bfe1 Hxd3 24.Bxd3 g6 25.Kf1 f5 26.He2 Ff6 27.Hf4 Kf7  

 

28.b3

Egyenlő állásban küzdött a magyar és a lengyel válogatott olimpiai éltáblása. Kedvező körülmények között Európa-bajnoknőknek a döntetlen is elegendő lett volna a vb-re való kijutást biztosító helyezés megszerzésére.

28...Bxe1+ 29.Kxe1 Fe5 30.He2 h5 31.f4 Ff6 32.Kd2 g5 33.Bh3 g4 34.Bd3 h4 35.Kc2 Kg6 36.b4?

 Világos hibája után felcsillant a remény az egész pont megszerzésére is.

36...Be8 37.Kd2 Bc8 38.Hxd4 Bxc4 39.He2 a5 40.b5 Fe7 41.Be3 Kf7 42.Be5

42...Bc5! 43.Bxc5 Fxc5 44.a4 h3 45.gxh3 gxh3 46.Kd3

 

 

46...Kg6?

Hoang Thanh Trang kihagyta az oly fontos 46...Ff2! lépést, a Fg3 fenyegetés nagy előnyt adott volna. 47.Hd4 Fg3 48.Hf3 Fxf4 49.Kd4 Ke6 és sötétnek nyernie kell.

47.Hd4 Kh5 48.Hxf5 Kg4?

Vesztőlépés, a végjátékokat oly jól játszó nagymesternőnk a feszültséget nem bírta. 48...Fg1! 49.Ke4 Fxh2 50.Kf3 Fg1 51.Hg3+ Kg6 52.He2 h2 53.Kg2 Kf5 54.Hxg1 hxg1V+ 55.Kxg1 Kxf4 56.Kf2 Ke4 57.Kg3 Kd4 58.Kf4 Kc4 59.Ke5 Kb3 60.Kd5 Kxa4 61.Kc6 Kb3 62.Kxb6 a4 63.Kc5 a3 64.b6 a2 65.b7 a1V 66.b8V+ remi lett volna.

 

 

 

49.Ke4 Fg1 50.He3+ Kh4 51.Hf1 Kg4 52.f5 Fc5 53.Hd2

Monika Socko már válogathatott a nyerések között.

53...Kg5 54.Ke5 Fe3 55.Hf3+ Kg4 56.Ke4 Ff4 57.f6 Fd6 58.f7 Kh5 59.He5 Kh6 60.Hd7 Kg7 61.f8V+ Fxf8 62.Hxf8 Kxf8 63.Kd5 és sötét feladta

Koszinceva,T (2476) - Zsukova,N (2451)
Aljechin védelem [B05]

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.Hf3 Fg4 5.Fe2 e6 6.0-0 Fe7 7.c4 Hb6 8.exd6 cxd6 9.Hc3 0-0 10.h3 Fh5 11.Fe3 d5 12.c5 Fxf3 13.Fxf3 Hc4 14.Ff4 Hc6 15.b3 H4a5 16.Bb1 b6 17.b4 Hc4 18.Fe2 Fg5 19.Fxg5 Vxg5

20.Fxc4 dxc4 21.b5 He7 22.Ve2 Hf5 23.Bfd1 Bad8 24.Ve5 Vh4?

25.d5 bxc5 26.dxe6 fxe6 27.Vxe6+ Kh8 28.Bxd8 Vxd8 29.Vxc4 Vd4 30.Vxd4 cxd4 31.He4 h6

 

32.a4 Bb8 33.Kf1 He7 34.Ke2 Hd5 35.Kd3 Bd8 36.a5 Hf4+ 37.Kd2 Bb8

 

 

38.b6 axb6 39.axb6 He6 40.b7 Kg8 41.Hd6 Hd8 42.Kd3 Kf8 43.Kxd4 Ke7 44.Kd5 Kd7 45.Bc1 He6 46.Ke5 Hc7 47.f4 h5 48.g4 hxg4 49.hxg4 g6 50.f5 gxf5 51.gxf5 Ha6 52.f6 Hb4 53.Bc8 Hd3+ 54.Kd4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://eiwcc2014.eu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokság tízedik fordulójában Hoang Thanh Trang megszerezte negyedik győzelmét, világossal nyert az ukrán Inna Gaponenko ellen. Az éltáblán az orosz rangadó, az olimpiai bajnoknők, Valenytina Gunyina és Tatjana Koszinceva küzdelme remivel ért véget. Gunyina a befejező játéknap előtt megőrizte egypontos előnyét a négyes üldözőboly boly, az ukrán Marija Muzicsukkal játssza utolsó partiját. Hoang Thanh Trang a lengyelek legjobbjával, Monika Sockoval mérkőzik meg. A kontinensbajnokságról tizennégyen harcolják ki a jövő évi kieséses rendszerű vb-n való részvételi jogot.

A címvédőként játszó Hoang Thanh TRang túltette magát az előző játéknapon elszenvedett vereségén, és az ukrán Inna Gaponenkó ellen magabiztos győzelmet aratott. A tőel megszokott nyugodt játékkal használta ki a 2006-os olimpián aranyérmes ukrán válogatott tagjának időzavarát, döntő anyagi előnyt szerzett.

 

Az éltáblán igazi presztízscsatát is jelentett az orosz válogatottal kétszer is olimpiai aranyérmes, korábbi kontinensbajnokok összecsapása, az éllovas, egy ponttal vezető Valentyina Gunyina és Tatjana Koszinceva játszmája. Koszinceva élea megnyitást, a Volga-cselt választotta, a korai gyalogáldozatért tartós kezdeményezést kapott. A partinak fokozott volt a tétje, rossz szokása szerint állandóan időzavarral küszködő Koszinceva a kapkodásban rontott, a különböző színű futós végjátékot türelmes védekezéssel remire mentette.

Taktikai döntetlennel őrizte meg érmes helyezésre esélyét az ukrán Natalija Zsukova és a grúz Salome Melia. Hozta a kötelező győzelmet az ukrán Marija Muzicsuk és a grúz Nana Dzagnidze. Izgalmas utolsó forduló vár a nagymesternőkre.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7)  döntetlen

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7) – Salome Melia (grúz, 2454, 7)  döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 6,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5)  1 - 0

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 6,5)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 6,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 6) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 6)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2493, 6) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 6)  0 - 1

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6) – Monika Socko (lengyel, 2462, 6)  döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 5,5)  1 - 0

Zoya Schleining (német, 2376, 5,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 5,5)  0 - 1

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

8.5

2422

59.0

63.5

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.5

2447

59.5

63.5

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

7.5

2446

57.5

61.5

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

7.5

2416

56.5

61.0

5

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

7.5

2409

58.0

62.5

6

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

7.0

2424

57.0

61.0

7

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

7.0

2422

61.0

65.5

8

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

7.0

2401

57.0

62.5

9

19

WGM

Alina Kslinszkaja

RUS

2441

7.0

2382

53.0

55.5

10

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

7.0

2378

54.5

59.5

11

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

7.0

2375

56.0

60.0

12

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.5

2421

60.5

66.0

13

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

6.5

2416

58.0

61.0

14

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

6.5

2401

55.5

59.0

15

33

WGM

Karina Csczepkowska-H

POL

2369

6.5

2397

57.0

61.0

16

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

6.5

2393

55.0

59.5

17

10

GM

Monika Socko

POL

2462

6.5

2378

53.0

57.5

18

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

6.5

2319

50.5

54.5

19

25

WGM

Deimante Daulyte

LTU

2405

6.5

2229

44.0

47.0

20

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

6.0

2409

58.5

62.0

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 7,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7,5)

Salome Melia (grúz, 2454, 7,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 7) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 7)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2419, 7)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 7) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6,5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 6,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 6,5)

Lela Dzsvahasvili (grúz, 2474, 6,5) – Deimante Daulyte (litván, 2405, 6,5)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6,5)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 6)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Gaponenko,I (2380)
Pirc védelem [B07]

1.d4 d6 2.e4 Hf6 3.Hc3 g6 4.Fe3 a6 5.Vd2 b5 6.Fd3 Fb7 7.f3 Hbd7 8.a4 b4 9.Hce2 a5 10.Hh3 Fg7 11.Fh6 0-0 12.0-0 e5 13.c3 bxc3 14.bxc3 d5 15.Hf2 c5 16.Fxg7 Kxg7 17.Bab1 Bb8?!

18.exd5 Fxd5 19.Bxb8 Vxb8 20.c4 Fb7 21.d5 Vc7 22.He4 Hxe4 23.Fxe4 Bb8 24.f4 exf4 25.d6 Vd8 26.Fxb7 Bxb7 27.Hxf4 Vb8 28.Vc3+ f6 29.He6+ Kh8 30.Vxa5 Bb6 31.Hxc5 Hxc5 32.Vxc5 Bxd6 33.a5 Kg7 34.h3 h5 35.Be1 g5 36.Vb5 Vc8

37.Be7+ Kh6 38.Vb1 f5 39.Vb2 Bg6 40.Ve5 Vf8 41.Be8 Vf6 42.Vxf6 Bxf6 43.Bb8 Kg7 44.Bb7+ és sötét feladta

 

Gunyina,V (2501) - Koszinceva,T (2476)
Volga-csel [A58]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.d5 b5

A játszmát egypontos hátránnyal játszó Tatjana Koszinceva nyerni szeretett volna...

6.cxb5 a6 7.bxa6 d6 8.Hc3 0-0 9.Fg2 Hbd7 10.0-0 Hb6 11.e4 Fxa6 12.Be1 Hfd7 13.Vc2 Hc4 14.Ff4 Va5 15.Bac1 Bfb8 16.b3 Hce5 17.Bed1 Hxf3+ 18.Fxf3

18...c4 19.He2 Hc5 20.Bb1 Hd3 21.Fd2 Va3 22.Fe3 Hb2 23.Fc1 cxb3 24.axb3 Bxb3 25.Hd4 Fxd4 26.Bxd4 Bc8 27.Vd2

27...Bd3

Az idő szorításában kimaradt a 27...Va2 28.Bxb2 Bxc1+ 29.Vxc1 Bxb2 30.Ve1 Va3 31.Kg2 Ba2 jobb lehetőség.

28.Bxd3 Vxd3 29.Vxd3 Hxd3 30.Fe3 He5 31.Fg2 Kg7 32.f4 Hd3 33.Bb6 Fc4?!

34.Bc6 Bxc6 35.dxc6 Hb4 36.c7 Fa6 37.Ff1

Jobb esélyt adott a 37.Fd4+ Kf8 38.Fc3 Hc6 39.e5 Ha7 40.Fd4 Hb5 41.Fb6 folytatás.

37...Fc8 38.Fb5 Kf6 39.Kf2 e5 40.Fb6 exf4 41.gxf4 Ke7 42.Fa5 Ha6 43.Ke3 Hc5 44.Fb4 Ha6 45.Fxa6 Fxa6

46.e5 Kd7 47.exd6 Fc4 48.Kd4 Fe6 49.Ke5 h5 50.h4 Ff5 51.Kf6 Ke8 52.Fc3 Fe6 53.Kg7 Fd7 54.Ff6 Fe6 55.Fe7 Fd7 56.Kf6 Fe6 57.Ke5

57...Kd7

A különböző színű futók mellett Tatjana tartotta állását.

58.Kd4 Kc6 59.Ke4 Kd7 60.Ke5 Kc6 61.Kf6 Kd7 62.Kg7 Ke8 63.Ff6 Fd7 64.Fd4 Fe6 65.Fc5 Fd7 66.Fa3 Fe6 67.Kf6 Ff5 68.Ke5 Kd7 69.Kd5 Fe6+ 70.Kc5 Ff5 71.Kb6 Kc8 72.Fb2 Fg4 73.Kc6 Fd7+ 74.Kd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotó: http://eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság kilencedik fordulójában a címvédő Hoang Thanh Trang sötéttel játszva vereséget szenvedett az ukrán Natalija Zsukovától. Az éllovas orosz Valentyina Gunyina remivel megőrizte egypontos előnyét, háromfős az üldöző trió. Fontos győzelmet aratott az orosz Tatjana Koszinceva, és a tízedeik játéknapon Gunyinával mérkőzik meg. Hoang Thanh Trang tízedik partijában világos lesz az ukrán Inna Gaponenko ellen.

A kontinensviadalon Hoang Thanh Trang a kilencedik fordulóban elvesztette veretlenségét. Az ukrán Natalija Zsukovával szemben a holland védelemre esett a választása, érdekes csata alakult ki. A címvédőként játszó Hoang nem tudja megismételni tavaly mutatott remek teljesítményét, jóval többet hibázik, és a nyitásai ezúttal sebezhetőek. Nagymesternőnk minőséget áldozott, de a folytatást elvétette, nem kapott elegendő ellenértéket. Zsukova menetrendszerű időzavarában felcsillant a remény a játszma megmentésére, de újabb bakik után már nem maradt mentség. Zsukova a nyeréssel holtversenyben a második helyen várhatja a véghajrát, Hoang csak a vb-re való kijutást jelentő tizennégybe kerülésért küzdhet.

Az éltáblákon kétfrontos grúz-orosz párharcot láttunk, az orosz olimpiai bajnoknők jól vették az újabb akadályt. Valentyina Gunyina remivel megőrizte egypontos előnyét. Tatjana Koszinceva kalandos partiban győzte le Lela Dzsvahasvilit, aki esélyes állást rontott el, időzavarban a fokozott feszültséget az orosz nagymesternő bírta jobban.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova kedvező párosítást kapott, az eséllyel élni tudott. Javított az ukrán Marija Muzicsuk és a grúz Nino Hurcidze, kapaszkodik a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze. Jó napot zártak a lengyelek.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Salome Melia (grúz, 2454, 6,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 7,5)  döntetlen

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 6)  0 - 1

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 6)  döntetlen

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 6) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) 1 - 0

Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 5,5)  0 - 1

Olga Girja (orosz, 2493, 5,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 5,5)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 5,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 5,5)  1 - 0

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 5,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5,5)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 5)  1 - 0

Irina Bulmaga (román, 2357, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 5)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2462, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 5)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

8.0

2416

48.0

52.0

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

7.0

2446

47.5

51.0

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

7.0

2446

47.0

50.5

4

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

7.0

2397

45.0

49.5

5

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

6.5

2421

46.0

50.0

6

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

6.5

2420

46.0

50.0

7

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

6.5

2393

45.5

50.0

8

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

6.5

2382

44.0

47.5

9

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

6.5

2373

44.0

48.5

10

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

6.5

2361

45.5

49.5

11

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.0

2426

49.5

54.0

12

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

6.0

2418

51.0

54.5

13

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

6.0

2409

47.0

49.0

14

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

6.0

2405

46.5

50.0

15

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

6.0

2394

45.0

48.5

16

13

IM

Elisabet Paehtz

GER

2456

6.0

2373

43.0

47.0

17

10

GM

Monika Socko

POL

2462

6.0

2369

43.0

47.0

18

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

6.0

2368

41.5

44.0

19

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.5

2402

45.5

48.0

20

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

5.5

2394

45.5

49.5

 

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7)

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7) – Salome Melia (grúz, 2454, 7)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 6,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 6,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 6,5)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 6,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 6) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 6)

Olga Girja (orosz, 2493, 6) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 6)

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6) – Monika Socko (lengyel, 2462, 6)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 5,5)

Zoya Schleining (német, 2376, 5,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 5,5)

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 5,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5)

 

Zsukova,N (2451) – Hoang Thanh Trang (2490)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.b3 Ha6 9.Fb2 Ve8 10.Fa3

Az orosz Dannil Dubov a gibraltári nyílt versenyen a 10.d5 Fd7 11.Bc1 h6 12.Be1 Vf7 13.Hd4 Bac8 14.e3 He4 15.Ve2 Hac5 16.dxc6 bxc6 17.Vc2 Hxc3 18.Fxc3 He4 19.Fb2 c5 20.He2 Fc6 folytatásban nem tudott előnyt elérni Európa-bajnoknőnkkel szemben., a parti remi lett.

10...h6 11.b4 Hc7 12.Bb1 Vf7 13.Hd2 Fe6

 

14.b5 Fxc4

Világosra előnyös a 14...cxb5 15.Hxb5 Hxb5 16.Bxb5 Bab8 17.Fxb7 folytatás.

15.bxc6 bxc6 16.Fxc6 Hcd5!?

A minőségáldozat helyett számításba jött a 16...Bab8 17.Va4 Fa6 18.Va5 Kh7 19.Bxb8 (19.Vxc7? Bbc8) 19...Bxb8 változat.

17.Hxd5 Fxd5 18.Fxa8 Fxa8 19.Va4

Pontosabb volt a 19.Vb3 Fd5 20.Vd3 folytatás.

 

 

19...g5?!

Hoang Thanh Trang a 19...f4! 20.Vb3 (20.gxf4? Hd5) 20...Fd5 21.Vd3 Hg4 folytatással ígéretes ellenjátékhoz jutott volna.

20.Vxa7 Vd5 21.f3 Vxa2 22.Bb2 Ve6 23.Bf2 g4

24.Bb8 gxf3 25.exf3 Ve1+ 26.Hf1 Fd5 27.Fb4?! Vd1 28.Bxf8+ Fxf8?! 29.Va3 Vxd4 30.Fc3 Vd3 31.Fb2 Vd1?

32.Fxf6 exf6 33.Bd2?! Vxf3 34.Vxf3 Fxf3 35.He3 Fe4 36.Hd5 Kf7 37.Kf2 f4 38.Hxf4 f5 39.Ke3 Fe7 40.h4 Kg7 41.Hd5 Fd8

42.Hc3 Fb6+ 43.Kf4 Fh1 44.Kxf5 Fc5 45.He4 Fb4 46.Bd4 Fe1 47.Hxd6 h5 48.Bd1 Fb4 49.He8+ Kf8 50.Bxh1 Kxe8 51.Kg6 és sötét feladta

 

Dzsavahasvili,L (2474) - Koszinceva,T (2476)
Királyindiai védelem [E68]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hf3 Hbd7 4.g3 e5 5.Hc3 g6 6.Fg2 Fg7 7.0-0 0-0 8.e4 c6 9.h3 a6 10.Vc2 Be8 11.Bd1 exd4 12.Hxd4 Ve7 13.Ff4 He5 14.b3 Fd7 15.Fg5 c5 16.Hd5 Vd8

17.He2 Fc6 18.f4 Hed7 19.Hec3

A grúz nagymesternő szép esélyt kaphatott volna a 19.e5 Fxd5 (19...dxe5 20.Hxf6+ Fxf6 21.Fxc6 bxc6 22.Fxf6 Vxf6 23.Bxd7 exf4 24.Bad1) 20.Bxd5 dxe5 21.Fxf6 Fxf6 22.Bad1 Be7 23.fxe5 Fxe5 (23...Ve8 24.Bxd7 Bxd7 25.Bxd7 Vxd7 26.exf6) 24.Vd2 változatban.

19...Vb8 20.Bab1 Fxd5 21.Hxd5 Hxd5 22.Bxd5 h6 23.Fh4 Hf8 24.g4 He6 25.Fg3 Hd4 26.Vd3 b5?

27.e5! dxe5 28.fxe5 Va7 29.b4

Jobb volt a 29.Bf1 Bad8 30.Kh1 Ve7 31.Bxd8 Bxd8 32.Fd5 He6 33.Kg2 folytatás.

29...bxc4 30.Vxc4 Bab8 31.Kh1 He6 32.a3 cxb4 33.axb4 Bec8 34.Vd3 Bc7 35.Vd2 Bbc8 36.Bf1 Bc2

37.Bd7 Bxd2 38.Bxa7 Bcc2 39.Fb7?

A kölcsönös kapkodásban Tatjana Koszinceva jobban bírta a feszültséget.

39...Bc3 40.Ba8+? Kh7 41.Fe1 Bxh3+ 42.Kg1 Be2 43.Bxa6?

43...Hg5 44.Fg2 Fxe5 45.Ff2 Bb3 46.Fc5?

46...Bbb2 47.Bf2 Be1+ 48.Bf1 Hf3+! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://www.eiwcc2014.eu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Plovdivban a pihenőnap után folytatódott a 15. női Európa-bajnokság. A 11 fordulós svájci rendszerű viadal nyolcadik játéknapján Hoang Thanh Trang világossal remizett a lengyel Karina Karina Szczepkowska.Horowskával. A versenyben vezető orosz Valentyina Gunyina sorozatban hetedik győzelmével egy pontra növelte előnyét. A grúz Salome Melia a második helyen, öten osztják a harmadik helyet. Európa-bajnoknőnk a a negyedik pontcsoportban, az ukrán Natalija Zsukovával sötéttel játssza kilencedik partiját.

 

A kontinensbajnokság nyolcadik játéknapján az éllovas orosz olimpiai bajnoknő, Valentyina Gunyina folytatta győzelmi sorozatát. Félpontos előnnyel játszhatta a grúz Lela Dzsavahasvili elleni partiját. Hol kisebb, hol nagyobb előnnyel csatázhatott, okosan használta ki, hogy nem kellett kockáztatnia. A grúz sakkozónő került időzavarba, a sorsdöntő hiba menetrendszerűen bekövetkezett, Gunyina matthálót szőtt riválisa királya köré, a győzelemmel egy pontra növelte előnyét.

Az élcsoportban csak két játszma ért véget pontosztozkodással. A kétszeres orosz olimpiai bajnoknő Tatjana Koszinceva erőfeszítései kevésnek bizonyultak a grúz Nino Bacsiasvilivel vívott küzdelmében.

 

A címvédő Hoang Thanh Trang örülhetett a döntetlennek, a lengyel Karina Szczepkowska-Horowska jóval nagyobb gondokat okozhatott volna nagymesternőnknek, ha kihasználja az állás kínálta lehetőségeket. Az Eb hajrájában fokozott jelentőséget kap a párosítás, nagy csata várható a dobogós helyezésekért, és a 2016-os világbajnokságon részvételi jogot biztosító 14 helyért.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 6,5) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)  1 - 0

Salome Melia (grúz, 2454, 5,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 5,5)  1 - 0

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 5,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 5,5) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 5)  1 - 0

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5)  0 - 1

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5)  1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5) – Marina Guszeva (orosz, 2362, 4,5)  1 - 0

Zoya Schleining (német, 2376, 4,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 4,5)  1 - 0

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5)  0 - 1

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 4,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5)  0 - 1

Gulna Mammadova (azeri, 2331, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4,5)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 4,5) – Irina Bulmaga (román, 2357, 4,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

7.5

2410

37.5

41.5

2

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

6.5

2438

34.0

37.5

3

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

6.0

2439

38.5

42.0

4

9

IM

Lela Dzsavashivili

GEO

2474

6.0

2418

37.5

42.0

5

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

6.0

2414

35.5

39.5

6

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

6.0

2386

34.0

37.5

7

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

6.0

2352

35.0

39.0

8

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

5.5

2424

35.0

38.5

9

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

5.5

2408

36.5

39.5

10

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

5.5

2397

38.0

40.0

11

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

5.5

2396

36.5

41.0

12

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.5

2393

33.5

36.0

13

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

5.5

2386

34.0

38.0

14

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

5.5

2383

34.5

38.5

15

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

5.5

2372

35.5

38.5

16

31

WGM

Zoya Schleining

GER

2376

5.5

2327

29.5

32.0

17

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

5.5

2320

34.0

37.5

18

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

5.0

2427

41.0

44.5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

Salome Melia (grúz, 2454, 6,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 7,5)

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 6)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 6) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 6)

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 6) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5,5)

Meri Arabidze (grúz, 2406, 5,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 5,5)

Olga Girja (orosz, 2493, 5,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 5,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 5,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 5,5)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 5,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5,5)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5,5) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 5)

Irina Bulmaga (román, 2357, 5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 5) – Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 5)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Szczepkowska-Horowska,K (2369)
Cseh Benoni [A53]

1.d4 Hf6 2.c4 d6 3.Hc3 Hbd7 4.e4 e5 5.d5 Hc5 6.f3 a5 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.Hge2 h6 10.Hg3 Hh7 11.Fe2 Fg5 12.0-0 Fd7 13.f4 exf4 14.Fxf4 Fxf4 15.Bxf4 Vg5 16.Baf1 Bae8 17.Vd1 Be5 18.Kh1 g6 19.Fg4 Fe8 20.Hce2?!

20...h5 21.Ff3 h4 22.Bg4 Vd8 23.Hf5 Kh8 24.Hh6

24...Fd7

Bajban lehetett volna a címvédő nagymesternőnk a 24...f5 25.exf5 gxf5 26.Bd4 (26.Bf4 Vg5 27.Hxf5 Bfxf5) 26...Vg5 27.Vc1 Bf6 folytatásban.

25.Bf4 Kg7 26.Hg4 Fxg4 27.Fxg4 Hxe4 28.Hd4 Hef6?

A kölcsönös bakik jellemezték a partit, 28...Hhg5 megőrizte volna az előnyt.

29.Hf3?! Hxg4?! 30.Bxg4 Bf5 31.Bxh4 Bxf3?!

32.Bxh7+ Kxh7 33.Vxf3 b6 34.Vc3 Kg8 35.h3 Be8 36.Vf3 Vd7 37.Vg3 Be4 38.b3 Ve7 39.a4 Be3 40.Bf3 Be2 41.Vf4 Be4 42.Vg3 Kg7 43.Kh2 Kg8 44.Bf4 Be3 45.Bf3 Be4 és döntetlen

 

Gunyina,V (2501) - Dzsavahasvili,L (2474)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hc3 He4 10.Hxe4 Fxe4 11.Ff4 Fe7?! 12.Bfd1 d6

13.Va3

Jóval erősebb volt a 13.Bd4 Fc6 14.Vd1 Ha6 15.Vd2 Hc5 16.Fxd6 Fxd6 17.Bxd6 Vc7 18.Bxc6 Vxc6 19.Hg5 folytatás.

13...d5 14.Vc3 Ff6 15.Fe5 Hd7 16.Fxf6 Vxf6 17.Va3 Bfd8 18.cxd5 exd5 19.Bac1 Hc5 20.Hd4 a5 21.Hb3 Fxg2 22.Kxg2 He4 23.f3 Hd6 24.Hd4 Hc4 25.Vc3 b5

 

26.Hxb5 Vb6 27.Hd4 Vxb2 28.Bc2 Vxc3 29.Bxc3 Kf8 30.Kf2 Bdb8 31.Hf5 Bb5 32.a4 Bc5 33.Bb3 g6 34.Hd4 Bac8 35.Bb7 B8c7 36.Bbb1 Hd6?

37.Hb3 Bc2 38.Bxd5 Hc4 39.Hd4 Ba2 40.Bb8+ Kg7 41.g4 h6 42.h4 Bxa4

43.g5 hxg5 44.hxg5 Bb4 45.Be8 Hb6 46.Bdd8 Bc8

 

47.He6!+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokságon Hoan Thanh Trang döntetlennel folytatta szereplését. A viadal hetedik fordulójában az orosz Alina Kasliszkajával vívott küzdelme örökös sakkal ért véget. Az éllovas orosz Valentyina Gunyina kihasználta az ukrán Natalija Zsukova időzavaros óriási hibáját, sorozatban hatodik győzelmét aratta, fél ponttal előzi meg a grúz Lela Dzsavahasvilit. Újabb vereséget szenvedett a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze, az olimpiai bajnoknők rangadóján az orosz Tatjana Koszinceva támadása átütött. Sötéttel volt sikeres a grúz Salome Melia és Nino Bcsiasvili is. Négyen gyűjtöttek 5,5 pontot, Hoang hat társával 5 pontos. A vasárnapi pihenőnap után a hétfői nyolcadik játéknapon nagymesternőnk világossal játszik a lengyel Karina Szczepkowska-Horowska ellen.

Váratlan eredmények, időzavaros hibák jellemezték a kontinensbajnokság hetedik fordulóját. A címvédő Hoang Thanh Trang sötéttel a holland védelmet választotta az orosz Alina Kaslinszkajával szemben. Az érdekes összecsapás a dinamikus egyensúly jegyében zajlott, a küzdelem örökös sakkal ért véget.

 

Az éltáblán olimpiai bajnoknők csatáztak, az első Eb győztese, az ukrán Natalija Zsukova és a két évvel korábbi bajnok orosz Valenytina Gunyina. A rutinos ukrán nagymesternő pályafutása során sok partit rontott már el időzavarban, a fontos rangadón is pokoli időhátrányba került. Gunyina kockáztatott, rájátszott időzavarára, terve végül bevált, Zsukova a váratlan taktikai húzásra pánikba esett, fölösleges minőségáldozata vesztéshez vezetett. Gunyina sorozatban hatodik győzelmét érte el!

Gunyina megőrizte félpontos előnyét a grúz Lela Dzsavahasvili előtt. Lela eddigi eredményessége a viadal egyik meglepetése, az ukrán Marija Muzicsuk legyőzése szép fegyvertény volt.

Megingott a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze, könnyen adta meg magát az orosz Tatjana Koszincevával vívott presztízsrangadón. Tálcán kínálta a kétszeres olimpiai bajnoknőnek a támadási lehetőséget, királya védhetetlen helyzetbe került.

Az orosz Olga Girja is grúz ellenfelet győzött le, Nino Hurcidze sem villogott. A grúzok számára gyógyír volt Salome Melia és Nino Bacsiasvili sikere. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, és a lengyelek legjobbja, Monika Socko is világossal kapott ki.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 5,5)  0 - 1

Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5)  1 - 0

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4,5)  0 - 1

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 4,5)  0 - 1

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 4,5)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5) – Salome Melia (grúz, 2454, 4,5)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 4,5)  0 - 1

Lenka Ptacnikova (izlandi, 2310, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)  0 - 1

Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4) – Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4)  döntetlen

Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 4) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 4) 1 - 0

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 4) – Sophie Milliet (francia, 2406, 4)  1 - 0

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 4) – Daria Csarocskina (orosz, 2375, 4)  1 - 0

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5) – Hayala Abdulla (azeri, 2233, 4)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

6.5

2399

27.0

30.5

2

9

IM

Lela Dzsavahasvili

GEO

2474

6.0

2405

26.0

29.5

3

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

5.5

2429

25.5

29.0

4

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

5.5

2404

27.5

30.5

5

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

5.5

2400

25.0

28.0

6

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

5.5

2381

24.0

26.5

7

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

5.0

2478

30.5

34.0

8

79

WFM

Gunaj Mammadzava

AZE

2182

5.0

2391

22.0

24.5

9

6

GM

Hoang   Thanh Trang

HUN

2490

5.0

2389

25.0

28.0

10

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

5.0

2369

24.5

26.5

11

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

5.0

2359

23.5

25.0

12

33

WGM

Karina Szczepkowska-H

POL

2369

5.0

2353

25.5

28.0

13

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

5.0

2338

26.5

30.5

14

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

4.5

2447

31.0

34.5

15

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

4.5

2434

27.5

30.0

16

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

4.5

2411

28.5

30.5

17

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

4.5

2404

26.0

29.0

18

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

4.5

2403

28.5

32.0

19

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

4.5

2392

25.5

29.0

20

3

WGM

Natalija POgonyina

RUS

2508

4.5

2372

27.5

30.5

 

Az élcsoportban a hétfői 8. forduló párosítása:

 

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 6,5) – Lela Dzsavahasvili (grúz, 2474, 6)

Salome Melia (grúz, 2454, 5,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 5,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 5,5) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 5,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 5)

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 5)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5) – Marina Guszeva (orosz, 2362, 4,5)

Zoya Schleining (német, 2376, 4,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 4,5)

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5)

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 4,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5)

Gulna Mammadova (azeri, 2331, 4,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4,5)

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2434, 4,5) – Irina Bulmaga (román, 2357, 4,5)

Kaslinszkaja,A (2441) – Hoang Thanh Trang (2490)
Holland védelem [A90]

1.Hf3 e6 2.d4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 d5 5.0-0 Fd6 6.c4 c6 7.b3 Ve7 8.Fb2 0-0 9.He5 b6 10.cxd5 exd5 11.Vc2 Fe6 12.Hd2 Bc8 13.Bac1 a5 14.Vb1 a4 15.f3 axb3 16.axb3 Fb4 17.Bfd1 Ba7

18.e4 fxe4 19.fxe4 Bac7 20.exd5 Fxd5 21.He4 Hbd7 22.Bf1 Hxe4 23.Fxe4 Hf6 24.Fxd5+ cxd5 25.Vf5 Ve8

26.g4 h6 27.h4 Fc3 28.Fxc3 Bxc3 29.Bxc3 Bxc3 30.g5 hxg5 31.hxg5 Vh5 32.Ve6+ Kh7 33.Vf5+ Kg8 34.Ve6+ Kh8 35.Hf7+ Kh7 36.gxf6 Bg3+ 37.Kf2 Vf3+ 38.Ke1 Vc3+ 39.Kf2 Vf3+ 40.Ke1 Vc3+ 41.Kf2 Vf3+ és döntetlen

 

Zsukova,N (2451) - Gunyina,V (2501)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fe7 10.h3 0-0 11.Vc2 Bc8 12.Bd1 Vc7 13.Fd2 a6 14.Bac1 dxc4 15.Fxc4 c5 16.dxc5 Hxc5 17.a3 b5 18.Fe2 Vb8 19.Fe1 Fd6 20.b4 Hce4 21.Ff3 Bc4 22.Vb1 Hxc3 23.Fxc3 Bfc8 24.Fb2 Fh2+ 25.Kh1 Fe5 26.Kg1

 

26...Fc3

Az éllovas Valentyina Gunyina nem akarta a lépésismétlést a komoly időhátrányban levő Natalija Zsukova ellen.

27.Fxc3 Bxc3 28.Bd8+ Bxd8 29.Bxc3 Hd7 30.Ve4 He5 31.g3 f5 32.Vb7 Vd6 33.Kg2 Hc4 34.Vc6 Ve5 35.Bc2 Kh7 36.Vxa6 Hd2?!

 

 

37.Fc6?!

Az idő szorításában hiba. 37.Vc6 Hxf3 38.Vxf3 Va1 39.Vf4 Bd1 40.Vh4+ Kg8 41.Bc8+ Kf7 42.Bc7+ Kg8 43.Ve7 volt a helyes folytatás, az időzavarnak vége, az ukrán olimpiai bajnoknő vígan nézhetett volna a jövőbe, királyát veszély nem fenyegeti a 43...Bg1+ 44.Kf3 Vd1+ 45.Kf4 változatban.

37...Bd5!

Váratlan taktikai lépések alkalmasak arra, hogy az időzavarban levő ellenfelet megzavarják.

38.Bxd2??

A pánikban Natalija megijedt sötét lehetőségeitől. 38.Bc1 Ve4+ (38...Vb2 39.Be1 Ve5 40.e4 Hxe4 41.Be2 Vd4 42.Vb7 Vd3 43.Fxd5 Vxe2 44.Fxe4 fxe4 45.Vf7) 39.Kg1 Hf3+ 40.Kf1 Hh2+ 41.Kg1 remi lett volna.

38...Bxd2 39.Vxb5 Vxe3 40.Vf1 Vxa3 41.Vc4 Vb2 42.Vc5 Bc2 43.Vb6 Ve5 44.b5? Ve1 45.Vd4 Bd2 46.Vf4 Bd1 és világos feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Koszinceva,T (2476)
Királyindiai védelem [E98]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.He1 He8 10.Fe3 f5 11.f3 f4 12.Ff2 g5 13.c5 Hg6 14.cxd6 cxd6 15.Hc2 Hf6 16.Ha3 h5 17.Hc4 g4

18.fxg4

Az előző fordulóbeli vereség elbizonytalanította a grúzok legjobbját.

18...hxg4 19.Hb5? g3! 20.hxg3 Hxe4 21.gxf4? Hxf4 22.Ff3?

22...Vg5 23.Fe3 Hh3+ 24.Kh2 Vg3+ 25.Kh1 Vh4 26.gxh3 Fxh3 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: http://www.chess-news.ru

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság hatodik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal nyert a német Elisabeth Paehtz ellen. Az éltáblán az orosz Valentyina Gunyina legyőzte holtversenyes társát, a grúz Nana Dzagnidzét. Az ukrán Natalija Zsukova nyerőesélyes állását remire rontotta az orosz Olga Girjával vívott csatájában. Gyunyina félpontos előnnyel vezet Zsukova és a grúz Zsavahasvili  előtt, Hoang kilenc társával együtt 4,5 pontos. Európa-bajnoknőnk hetedik partiját sötéttel az orosz Alina Kaslinszkajával játssza.

A kontinensviadal hatodik játéknapján Hoang Thanh Trang fontos győzelmet aratott, a német Elisabeth Paehtz félpontos előnnyel játszhatta a partit, de a számára kedvezően alakult megnyitás után a végjátékot súlyos időzavarban gyengébben játszotta. A bástyavégjátékot a címvédő Hoang remek technikával nyerte meg.

Az éltáblán az orosz Valenytina Gunyina ellen a rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze gyenge napot fogott ki, 31 lépést követően feladásra kényszerült. Gunyina félpontos előnyre tett szert.

Az ukrán Natalija Zsukova nagy esélyt szalasztott el, kecsegtető pozícióban nem találta meg a fonalasan nyerséhez vezető folytatást, az orosz Olga Girja örökös sakkal remit harcolt ki.

A grúz Lela Zsavahasvili és Nino Bacsiasvili értékes győzelmeket arattak. Az orosz sakkozás nagy reménységét, Alekszandra Gorjacskinát túlzottan agresszív játékáért a rutinos bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova büntette meg. Versenyben maradt az ukrán Marija Muzicsuk, az örmény Lilit Mkrtchian kidobott fél pontot.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 4,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5)  1 - 0

Olga Girja (orosz, 2493, 4) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 4,5)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 4)  0 - 1

Hoang Thang Trang (magyar, 2490, 3,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4)  1 - 0

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 3,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 3,5)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 3,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5)  1 - 0

Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2434, 3,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 3,5)  0 - 1

Elina Danieljan (örmény, 2458, 3,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 3,5)  döntetlen

Salome Melia (grúz, 2454, 3,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 3,5) 1 - 0

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3,5) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 3,5)  döntetlen

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 3,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 3,5)  0 – 1

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

5.5

2389

18.0

20.5

2

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

5.0

2473

21.0

23.5

3

9

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2474

5.0

2381

19.5

23.0

4

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

4.5

2442

23.0

25.5

5

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

4.5

2426

20.5

23.0

6

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

4.5

2417

18.0

21.0

7

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

4.5

2392

20.0

22.0

8

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

4.5

2392

19.0

22.0

9

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

4.5

2388

19.5

21.5

10

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

4.5

2378

17.0

19.5

11

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

4.5

2371

19.0

22.0

12

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

4.5

2349

17.0

19.5

13

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

4.5

2333

17.0

18.5

14

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

4.0

2438

21.0

23.5

15

67

WIM

Hayala Abdulla

AZE

2233

4.0

2420

18.5

20.0

16

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

4.0

2414

20.0

23.0

17

79

WFM

Gunaj Mammadzada

AZE

2182

4.0

2388

16.5

19.0

18

10

GM

Monika Socko

POL

2462

4.0

2361

17.5

20.0

19

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

4.0

2353

18.0

20.0

20

33

WGM

Karina Czczepkowska-H.

POL

2369

4.0

2348

18.5

20.5

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 5,5)

Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 4,5)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4,5)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 4,5)

Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 4,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 4,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 4,5) – Salome Melia (grúz, 2454, 4,5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 4,5)

Lenka Ptacnikova (izlandi, 2310, 4) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 4)

Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4) – Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 4)

Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 4) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 4)

Gunaj Mammadzava (azeri, 2182, 4) – Sophie Milliet (francia, 2406, 4)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 4) – Daria Csarocskina (orosz, 2375, 4)

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5) – Hayala Abdulla (azeri, 2233, 4)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Paehtz,E (2456)
Trompowski támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 c6 3.Hf3 Vb6 4.b3 He4 5.Ff4 e5! 6.Fxe5 Fb4+ 7.Hbd2 Hxd2

Erősebb volt a 7...0-0 8.c4 d5 9.a3 Fc3 folytatás.

8.Hxd2 f6 9.Fg3 Vxd4 10.Bb1 d5 11.e3 Vc3 12.Fd3 0-0 13.Vc1 Hd7 14.a3 Fe7 15.b4 f5

Figyelmet érdemelt a 15...He5 16.Fe2 (16.Fxe5 Vxe5 17.Hf3 Vh5) 16...Ff5 17.Kd1 Hc4 18.Bb3 Vxd2+ 19.Vxd2 Hxd2 20.Kxd2 b5 21.Fc7 Kf7 folytatás.

16.0-0 Vf6 17.Hf3 Hb6 18.Fe5 Vf7 19.Vb2 Ff6 20.Bfc1 Fe6 21.Fxf6 Vxf6 22.Vxf6 Bxf6 23.Hd4 Be8 24.g3 g6 25.a4 a6 26.a5 Hd7 27.h4 He5 28.Fe2 Ff7 29.Hb3 Be7 30.Hc5 Kg7 31.f4 Hc4 32.Fxc4 dxc4 33.Kf2 h6 34.Bd1 Fd5 35.Ha4 Bfe6 36.Be1 Fe4 37.Hc5

37...Bd6?!

Számításba jött a 37...Fxc2 38.Hxe6+ Bxe6 39.Bb2 Fd3 folytatás.

38.Hxe4 Bxe4? 39.Bbd1 Bd5?! 40.Bxd5 cxd5

Vége az időzavarnak, de sötét elrontotta a remiesélyes pozíciót. A bástyavégjátékot Európa-bajnoknőnk a tőle megszokott precíz játékkal nyerte meg.

 

41.Bd1 c3 42.Bd4 b5 43.axb6 Be6 44.Bxd5 Bxb6 45.Ke2 Bxb4 46.Bd7+ Kf6 47.Bd6+ Kf7 48.Bxa6 Bb2

49.Kd3 Bb1 50.Kxc3 Bg1

 

 

 

51.h5!

Nagymesternőnk válogathatott a nyerések között. 51.Kd4 Bxg3 52.c4 Bh3 53.c5 Bxh4 54.Ke5 Bh3 55.Ba3 is simán nyert volna.

51...Bxg3? 52.hxg6+ Bxg6 53.Bxg6 Kxg6 54.Kd3 h5 55.Ke2 Kf7 56.Kf3 h4 57.Kg2 és sötét feladta

 

Gunyina,V (2501) - Dzagnidze,N (2541)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.e3 d6 9.Hf3 Hbd7 10.Hd2 Bc8 11.Fd3 c5 12.0-0 cxd4 13.Vxd4 Bc5 14.f4 h6 15.Fh4 e5 16.Vxd6 exf4 17.exf4

17...Va8?

Egyenlő esélyeket adott volna a 17...Bc6 18.Vb4 (18.Vd4 Hc5) 18...Hc5 19.Fc2 Be8 20.Bae1 Bxe1 21.Bxe1 Vd4+ 22.Ff2 Vxf4 folytatás.

18.Hf3 Bd8 19.Bad1 Fxf3 20.gxf3 Be8?!

21.b4 Bh5 22.Fg3 Hf8 23.f5 H8h7 24.c5 Bd8?

A grúz olimpiai bajnoknő nehéz állásban azonnali vesztőt húzott.

 

25.Fe4 Bxd6 26.Fxa8 Bxd1 27.Bxd1 bxc5 28.bxc5 Bxf5 29.c6 Hd5

30.c7 Hxc7 31.Bd8+ és sötét feladta

 

Girja,O (2493) - Zsukova,N (2451)
Bogoindiai védelem [E11]

1.Hf3 Hf6 2.d4 e6 3.c4 Fb4+ 4.Fd2 a5 5.Hc3 b6 6.e3 Fxc3 7.Fxc3 He4 8.Vc2 Fb7 9.Fd3 Hxc3 10.Vxc3 0-0 11.Bd1 d6 12.Vc2 h6 13.d5 Ha6 14.Ve2 Hc5 15.Fb1 e5 16.0-0 f5 17.Vc2 Vf6 18.He1 c6 19.f4? cxd5 20.cxd5

20...e4 21.Bd4 Bac8 22.Vd1 Bc7 23.Bf2 Bfc8 24.Bc2 Vf7 25.h3 Fa6 26.Kh2 Ve8 27.b4 Ha4 28.Bc6

 

28...Fb5 29.bxa5 Fxc6 30.dxc6 Hc5 31.axb6 Bxc6 32.a4 Bxb6 33.Fa2+ Kh8 34.a5 Ba6 35.Hc2 Bxa5 36.Hb4

36...Hd3 37.Fb3 Bc1 38.Vd2 Baa1 39.Bxd6

 

39...Ve7?

Az időzavaros kapkodásban nem könnyű megtalálni a 39...h5! 40.Hc6 (40.Hxd3 Bh1+ 41.Kg3 h4+ 42.Kxh4 Ve7+) 40...h4 41.Vxc1 Hxc1 42.Fc4 Kh7 azonnali nyerést.

40.Be6 Bh1+ 41.Kg3 Vxb4!?

Örökös sakkot engedélyezett. A 41...Vd7 42.Hxd3 Kh7 43.Vc3 Vxd3 44.Vxd3 exd3 45.Bd6 Ba7 folytatásban sem lett volna sok esélye sötétnek a nyerésre.

42.Be8+ Kh7 43.Fg8+ Kh8 44.Fe6+ Kh7 45.Fg8+ Kh8 46.Fe6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.eiwcc2014.eu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság ötödik fordulójában Hoang Thanh TRang sötéttel remizett az orosz Anasztazia Bodnarukkal. Az élen állók összecsapásai során a grúz Nana Dzagnidze és az ukrán Natalija Zsukova világossal, az orosz Valentyina Gunyina sötéttel nyert. Ők hárman vezetnek a 11 fordulós svájci rendszerű viadalon, hatan követik a triót fél ponttal lemaradva, a címvédő Hoang Thanh Trang hátránya egy pont.

 

A kontinensviadal ötödik játéknapján Hoang Thanh Trang nehéz pillanatokat élt át az orosz Anasztazia Bodnarukkal vívott partijában. A francia védelmű összecsapás során nagymesternőnk könnyelmű 20. lépésével megkönnyítette világos támadásának kibontakozását. Újabb hiba után Bodnaruk könnyű nyerést szalasztott el, szerencsére csak jobb végjátékot ért el, ahol Európa-bajnoknőnk pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent.

Az ukrán olimpiai válogatott két tagja, Natalija Zsukova és Marija Muzicsuk megalkuvás nélküli csatájában Natalija remek döntéssel jutott támadáshoz, időzavarban gyorsabban is nyerhetett volna, győzelmével megőrizte holtversenyes első helyét.

A grúz Nana Dzagnidze is negyedik nyerésének örülhetett. Az örmény Lilit Mkrtchian a kritikus állásban hibázott, védelmet többé nem találhatott. A két évvel korábbi viadal győztese, az orosz Valentyina Gunyina korán nagy előnybe került, könnyen nyert a román Cristina-Adela Foisor ellen. Az orosz Olga Girja a valamikor moldáviai színekben diadalmaskodó Almira Szkripcsenkót kényszerítette megadásra.

A 3 pontosok csatáiban öt játszma is döntéssel végződött, a kétszeres olimpiai bajnoknő orosz Tatjana Koszinceva mesterhármassal üldözi az élen álló triót.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 3,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3,5)  1 - 0

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 3,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 3,5)  1 – 0

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 3,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 3,5) 0 - 1

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3) – Salome Melia (grúz, 2454, 3)  döntetlen

Olga Girja (orosz, 2493, 3) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 3)  1 - 0

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 3) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 3)  döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 3) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 3)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2397, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 3)  0 - 1

Lela Zsavahasvili, 2474, 3) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 3)  1 - 0

Mariagrazia De Rosa (olasz, 2081, 3) – Monika Socko (lengyel, 2462, 3) 0 - 1

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 3) – Daria Casrocskina (orosz, 2375, 3)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (német, 2456, 3) – Zoya Schleining (német, 2376, 3)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

4.5

2468

15.0

17.0

2

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

4.5

2427

14.5

17.0

3

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

4.5

2351

11.5

13.5

4

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

4.0

2395

12.5

15.5

5

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

4.0

2373

12.0

13.5

6

9

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2474

4.0

2361

13.0

15.5

7

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

4.0

2345

11.5

13.5

8

10

GM

Monika Socko

POL

2462

4.0

2332

12.0

14.5

9

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

4.0

2322

11.5

13.5

10

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

3.5

2456

14.5

16.5

11

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

3.5

2425

14.5

16.5

12

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

3.5

2425

14.0

16.0

13

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

3.5

2425

12.5

14.5

14

3

WGM

Natalija Pogonyina

RUS

2508

3.5

2389

13.0

15.0

15

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

3.5

2382

13.5

15.5

16

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

3.5

2364

12.5

14.5

17

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

3.5

2359

11.5

13.5

18

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

3.5

2353

13.0

15.5

19

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

3.5

2333

11.0

12.0

20

42

WGM

Julia Kocsetkova

SVK

2333

3.5

2331

12.5

13.5

21

53

WGM

Adriana Nikolova

BUL

2303

3.5

2327

11.5

13.0

22

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

3.5

2324

12.5

14.0

23

20

WGM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2434

3.5

2301

10.0

12.0

24

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

3.5

2265

11.0

13.0

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 4,5) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 4,5)

Olga Girja (orosz, 2493, 4) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 4,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 4) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 4)

Monika Socko (lengyel, 2462, 4) – Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 4)

Hoang Thang Trang (magyar, 2490, 3,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 4)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 3,5) – Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 3,5)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 3,5) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3,5)

Alekszandrija Gorjacskina (orosz, 2434, 3,5) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 3,5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 3,5) – Adriana Nikolova (bolgár, 2303, 3,5)

Salome Melia (grúz, 2454, 3,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 3,5)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3,5) – Karika Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 3,5)

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 3,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 3,5)

 

Bodnaruk,A (2429) – Hoang Thanh Trang (2490)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.Fe2 a6 10.0-0 b5 11.a3 Vb6 12.Hd1 a5 13.c3 a4 14.Fd3 Ha5 15.Ve1 Hc4 16.g4 Hxe3 17.Hxe3 cxd4 18.Hxd4 Hc5 19.Fc2 He4 20.g5 f6?!

A királyszárny meggyengítése az orosz nagymesternőnek kedvezett.

 

21.gxf6 gxf6 22.Kh1 Kh8 23.Vh4 Ba7 24.Vh6 Fc5 25.Fxe4 dxe4 26.exf6 Baf7?

27.Bg1 Vc7 28.Bg6! Fd6 29.Hxb5?

Jóval nagyobb lett volna a baj a 29.Bf1 lépésre, a fenyegetések ellen sötétnek nincs védelme.

29...Fxf4 30.Hxc7 Fxh6 31.Bxh6 Bxc7 32.Bd1 Bb7 33.Bd2 Fd7 34.Kg1 Fe8 35.h4 Bb5 36.c4 Bb3 37.Be2 Ff7 38.Hd1 Fg6 39.h5 Ff5 40.He3 Bg8+ 41.Kf2

 

 

41...Bgb8 42.Kg3 Bxb2?!

Elsietett gyalograblás.

43.Bxb2 Bxb2 44.Hxf5 exf5 45.f7 Kg7 46.Bf6?!

Még megkeseríthette volna Európa-bajnoknőnk életét a 46.Bxh7+ Kf8 47.h6 e3 48.Bg7 e2 49.Kf2 e1V+ 50.Kxe1 Bh2 51.Bg6 Kxf7 52.Ba6 folytatás.

46...Bb3+ 47.Kf4 Bf3+ 48.Ke5 Kf8 49.c5 e3 50.Kd4

50...f4 51.Kd3 Bf2 52.c6 Bd2+ 53.Kc3 Bd1 54.Kc2 e2 55.Be6 Bd6 56.c7

 

 

56...Bxe6 57.c8V+ Kxf7 58.Vc7+ Ke8 59.Vc8+ Ke7 60.Vc7+ Ke8 61.Vc8+ Ke7 62.Vc7+ és döntetlen

 

Zsukova,N (2451) - Muzicsuk,M (2521)
Volga-csel [A57]

1.d4 Hf6 2.c4 c5 3.d5 b5 4.a4 bxc4 5.Hc3 d6 6.e4 g6 7.Fxc4 Fg7 8.h3 0-0 9.Hf3 Ha6 10.0-0 Hb4 11.Ve2 Hd7 12.a5 He5 13.Hxe5 Fxe5 14.Fh6 Be8 15.f4 Fd4+ 16.Kh1 e6?! 17.dxe6 Fxe6 18.f5 Fxc4 19.Vxc4 g5

20.f6!

Natalija Zsukova remek döntést hozott az olimpiai csapattárs elleni csatában.

20...Fxf6?

Jobb volt, de világosra előnyös a 20...Be5 21.Ve2 Bb8 22.Bad1 választás is.

21.Bf5 Be6 22.Baf1 Ve7 23.B1f3

Még erősebb volt a 23.e5 Fxe5 (23...dxe5? 24.He4) 24.Fxg5 Ve8 25.Hb5 d5 26.Vxc5 folytatás.

23...Fxc3? 24.Bxg5+

Időzavarban nehéz a döntés. 24.Bxf7 Vxf7 25.Bxf7 Kxf7 26.bxc3 Hc6 27.Vd5 Bae8 28.Vf5+ Ke7 29.Vxh7+ Kd8 30.Fxg5+ még meggyőzőbb volt.

24...Bg6 25.Vxc3 Bd8 26.Bxg6+ fxg6 27.Vc4+ d5 28.exd5 Hxd5 29.a6 Vd6 30.Vb5

A kapkodásban az olimpiai bajnoknő gyorsabban is nyerhetett volna. 30.Bd3 Ve6 31.Fe3 Bd6 32.Vxc5 változatban.

30...Bb8

 

31.Vc4

Még látványosabb a 31.Vb7 He7 32.Vxa7 Be8 33.Vb7 megoldás.

31...Be8 32.Bf1 Kh8 33.b4!? cxb4? 34.Vd4+ és sötét feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Mkrtchian,L (2446)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fd3 Fb7 9.0-0 Hbd7 10.Bc1 c5 11.cxd5 Hxd5 12.Fg3 cxd4 13.Hxd5 Fxd5 14.Fc7 Ve8 15.Hxd4 Fd8?! 16.e4 Fb7 17.Fd6 Fe7 18.Hb5 Bc8 19.Bxc8 Fxc8 20.e5 Fb7 21.Ve2 Hc5 22.Bc1 Vc6 23.Fe4?! Vxe4 24.Vxe4 Hxe4?

Az örmény nagymesternő a  24...Fxe4 25.Fxe7 Hd3 26.Bc7 Ba8 27.b3 Hxe5 változatban egyenlő eséllyel küzdhetett volna.

 

25.Fxe7 Bc8 26.Bxc8+ Fxc8 27.Hxa7 Fd7 28.f3 Hg5 29.Kf2 Hh7 30.Ke3 Hf8 31.Kd4 Hg6 32.Fd8 Hf4 33.Fxb6 Hxg2 34.Fc5 He1 35.Ke4 Hc2 36.Kd3 He1+ 37.Ke2 Hg2 38.b4 Hf4+ 39.Kd2 Hg6 40.Fd6 Hh4 41.b5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokság negyedik fordulójában Hoang Thanh Trang világossal remizett a lengyel Jolanta Zawadzkával. Az éltáblán döntetlennel zárult az olimpiai bajnoknők rangadója, az ukrán Natalija Zsukova és a grúz Nana Dzagnidze küzdelme. Hatan gyűjtöttek 3,5 pontot, olimpiai válogatottunk éltáblása 3 pontos. Hoang ötödik partiját az orosz Anasztazia Bodnaruk ellen sötéttel játssza.

A kontinensviadalon a címvédő Hoang Thanh Trang döntetlennel folytatta szereplését. A lengyel Jolanta Zawadzkát elhibázott gyalograblásáért sajnos nem büntette meg, bástyájával betört a hetedik sorra, de az esélyt adó folytatás kimaradt. Zawadzka is okozhatott volna zavart, a küzdelem végül lépésismétléssel ért véget.

Időzavarokkal tűzdelt összecsapást láttunk az éltáblán, az olimpiai bajnok, az ukrán Natalija Zsukova és a grúz Nana Dzagnidze partijában. Mindketten játszhattak volna jobban, előnybe kerülhettek volna, az idő szorításában lépésismétléssel kötöttek békét.

Az örmény Lilit Mkrtchian a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovával osztozott meg a ponton. Az orosz Valenytina Gunyina könnyen nyerhető állásban hibázott nagyot, de időzavarban a grúz Meri Arabidze nyerő helyett vesztőt húzott.

A játéknap meglepetéseként a román Cristina-Adela Foisor sötéttel győzte le az örmény Elina Danieljant. Gyengébb rajt után felzárkózott a kétszeres olimpiai bajnoknő, Tatjana Koszinceva.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 3) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 3)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 2,5)  döntetlen

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 2,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 2,5)  1 - 0

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 2,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 2,5)  1 - 0

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 2,5) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2397, 2,5)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 2,5) – Lela Zsvahasvili (grúz, 2474, 2,5)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 2,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 2,5)  döntetlen

Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 2,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 2,5)  döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 2,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 2,5)  0 - 1

Daria Csarocskina (orosz, 2375, 2,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 2,5)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 2) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 2,5) 1 - 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

3.5

2451

9.0

11.0

2

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

3.5

2427

8.0

10.0

3

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

3.5

2420

9.0

11.0

4

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

3.5

2416

7.5

9.5

5

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

3.5

2400

7.5

9.0

6

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

3.5

2340

5.5

6.5

7

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

3.0

2401

9.0

11.0

8

14

IM

Salome Melia

GEO

2454

3.0

2397

8.0

10.0

9

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

3.0

2370

8.0

10.0

10

3

WGM

Natalija Pogonyina

RUS

2508

3.0

2368

7.5

9.0

11

10

GM

Monika Socko

POL

2462

3.0

2367

8.5

10.0

12

94

WFM

Mariagrazia De Rosa

ITA

2081

3.0

2362

6.5

8.0

13

9

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2474

3.0

2355

8.0

10.0

14

27

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2397

3.0

2352

7.5

8.5

15

5

WGM

Olga Girja

RUS

2493

3.0

2347

7.5

9.0

16

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

3.0

2336

6.0

7.0

17

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

3.0

2335

7.5

9.5

18

22

IM

Nino Bacsihasvili

GEO

2417

3.0

2322

7.5

9.0

19

32

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2375

3.0

2310

7.5

9.0

20

8

GM

Tatjana Koszinceva

RUS

2476

3.0

2297

6.0

7.5

21

30

IM

Inna Gaponenko

UKR

2380

3.0

2287

7.0

8.0

22

31

WGM

Zoya Schleining

GER

2376

3.0

2258

7.5

9.0

23

17

IM

Almira Szkripcsenko

FRA

2449

3.0

2223

6.5

7.5

24

21

IM

Anasztazia Bodnaruk

RUS

2429

3.0

2190

6.5

8.0

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 3,5) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3,5)

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 3,5) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 3,5)

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 3,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 3,5)

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 3) – Salome Melia (grúz, 2454, 3)

Olga Girja (orosz, 2493, 3) – Almira Szkripcsenko (francia, 2449, 3)

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 3) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 3)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 3) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 3)

Jolanta Zawadzka (lengyel, 2397, 3) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 3)

Lela Zsavahasvili, 2474, 3) – Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 3)

Mariagrazia De Rosa (olasz, 2081, 3) – Monika Socko (lengyel, 2462, 3)

Nino Hurcidze (grúz, 2460, 3) – Daria Casrocskina (orosz, 2375, 3)

Elisbeth Paehtz (német, 2456, 3) – Zoya Schleining (német, 2376, 3)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Zawadzka,J (2397)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.Ff4 Hf6 4.Hbd2 Fd6 5.Fg3 c5 6.e3 Hc6 7.c3 0-0 8.Fd3 b6 9.He5 Fb7 10.Hxc6 Fxc6 11.Fxd6 Vxd6 12.f4 cxd4 13.cxd4 Vb4 14.Vb3 Va5 15.Ke2 Bfc8

A világos haderő passzív helyzetét a 15...He4! lépés használta volna ki, ami sötét jobb esélyeihez vezetett volna.

16.Bhc1 He4 17.Hf3 Fb7 18.Vb5 Bxc1?! 19.Bxc1

Mi szólt a 19.Vxa5 Bc2+ 20.Fxc2 bxa5 21.Fxe4 dxe4 22.He5 Bc8 23.Kd2 folytatás ellen?

19...Vxa2?!

20.Bc7 Bd8 21.He5

Jobb volt a 21.Hd2 Fc8 22.Hxe4 dxe4 23.Fc4 Vb1 24.Be7 folytatás.

21...Fc8

22.Hxf7 Fd7 23.Bxd7 Hc3+ 24.Kf3 Hxb5 25.Hxd8 Vb3 26.Hc6?

Egyenlő esélyű álláshoz vezetett a 26.Fxb5 Vxb5 27.Be7 Vf1+ 28.Kg3 Kf8 29.Bxa7 Ve1+ 30.Kf3 változat, az örökös sakk a legjobb megoldás.

 

 

26...g6?

A lengyel nagymesternő a 26...Hxd4+ 27.Hxd4 Vxd3 28.Bd8+ Kf7 29.Bd7+ Kf6 30.Bd6 Vf1+ 31.Kg3 Ve1+ 32.Kf3 Vd1+ 33.Kg3 h5 34.Bxe6+ Kf7 35.h3 Ve1+ 36.Kh2 h4 változatot jó esélyekkel játszhatta volna.

27.Bd8+ Kg7 28.Bd7+ Kf8 29.Bd8+ Kf7?

 

30.Bd7+?

Kimaradt a 30.He5+ Ke7 31.Bd7+ Ke8 32.Bxh7 a6 33.Fxg6+ Kd8 34.Hc6+ Kc8 35.f5 kecsegtető lehetőség.

30...Ke8 31.Bd8+ Kf7 32.Bd7+?! Ke8 33.Bd8+ Kf7 és döntetlen

Zsukova,N (2451) - Dzagnidze,N (2541)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Ff4 Fb7 5.e3 Hh5 6.Fg5 Fe7 7.Fxe7 Vxe7 8.Hc3 0-0 9.Fe2 d6 10.0-0 Hd7 11.Hd2 Hhf6 12.Ff3 Fxf3 13.Vxf3 c5 14.Bad1 cxd4 15.exd4 Bfc8 16.Bfe1 a6 17.Vg3 Vf8 18.Bc1 Ba7 19.Hce4 He8

Az olimpiai bajnoknők rangadóján Nana Dzagnidze "kettős fedezékbe" vonult, az ún. sündisznó állást azonban nehéz feltörni. Natalija Zsukova rossz szokásához híven sokat gondolkodott, komoly időzavar fenyegette.

20.Va3 h6 21.h3 Baa8

Nana kétszer is elmulasztott a d5 felszabadító lépés lehetőségét.

22.Vb3 Ve7 23.Hf1 Vd8 24.Hfg3 Ba7 25.Bc3 Hdf6 26.Bec1 Bb8

27.d5 Hxe4 28.Hxe4 e5 29.Hg3 Bc7 30.Va4 Vc8 31.Vc2 Vd7 32.Hf5 Bbc8 33.Ve4 Kf8 34.He3 Hf6 35.Vf3

35...b5 36.cxb5 Bxc3 37.Bxc3 Bxc3 38.bxc3 Vxb5 39.Vf5 Vc5 40.Vd3 a5 41.Va6 g6 42.Vc6 Va3 43.Hc4

 

43...Vxc3?

Nana Dzagnidze a 43...Vxa2 44.Hxd6 Vxd5 45.Vc7 Kg7 46.c4 Ve6 47.c5 a4 változatban nehéz helyzetbe hozhatta volna Natalija Zsukovát.

44.Vxd6+ Kg7 45.Hxe5 Vc1+ 46.Kh2 Vf4+ 47.Kh1 He4

 

48.Ve7 Vc1+ 49.Kh2 Vf4+ 50.Kh1 Vxf2 51.Hg4?

Az újabb kölcsönös kapkodásban kimaradt az 51.Hxf7 Hg3+ 52.Kh2 Hf1+ 53.Kh1 Vxf7 54.Ve5+ Kh7 55.d6 Hd2 56.Ve7 Kg8 57.Ve3 folytatás, ami örökös sakkhoz vezetett volna.

51...Vf1+ 52.Kh2 Vf4+ 53.Kg1 Vc1+

Az idő szorításában Dzagnidze nem látta, hogy a 53...h5 54.Ve5+ Vxe5 55.Hxe5 Kf6 56.Hc4 a4 57.d6 Hc3 58.a3 Ke6 59.Kf2 Hb5 60.Ke3 Hxd6 végjátékot gyalogelőnnyel játszhatta volna.

54.Kh2 Vf4+ 55.Kg1 Vc1+ és döntetlen

 

Gunyina,V (2501) - Arabidze,M (2406)
Holland védelem [A90]

1.d4 f5 2.c4 Hf6 3.Hf3 e6 4.g3 d5 5.Fg2 c6 6.0-0 Fd6 7.b3 Ve7 8.a4 a5 9.Fa3 Fxa3 10.Hxa3 b6 11.He5 Fb7 12.Vd3 0-0 13.cxd5 cxd5 14.Bfc1 He4 15.e3 Hd6 16.Hb5 Ha6 17.Hxd6 Vxd6 18.Vb5 Hb4 19.Bc3 Bad8 20.Ve2 Bc8 21.Bac1 Bxc3 22.Bxc3 Bc8 23.Bxc8+ Fxc8 24.Vh5 Ve7 25.Ff1 Fa6? 26.Fxa6 Hxa6 27.Ve2 Hc7 28.Vc2 Vd6 29.h4 g6 30.Kg2 Kg7 31.Vc1 Kf6

32.h5 gxh5 33.Vh1 Kg7 34.Vh4 He8 35.Vg5+ Kf8 36.Vxh5 Ve7 37.Vh6+ Kg8 38.Hc6 Vd7 39.Vg5+ Kf8 40.He5 Ve7 41.Vf4 Kg8 42.Hd3 Hd6 43.Ve5 Hf7 44.Vb8+ Vd8 45.Vb7 Vd6 46.Vc8+ Hd8 47.He5 Kf8 48.Kf1 Ke7

49.g4 Kf6 50.gxf5 exf5 51.Hd3 Hc6

A könnyen nyerhetőnek ítélt állásban Valentyina Gunyina grúz ellenfele időzavarában vált bizonytalanná.

52.Hf4

Simán nyert volna az 52.Vh8+ Kf7 53.Vxh7+ Ke8 54.Vxf5 folytatás.

52...He7? 53.Vf8+ Kg5 54.Vg7+?!

Befejezte volna a partit az 54.Hd3 lépés.

54...Hg6 55.Hh3+ Kg4 56.Vh6?

56...Vh2 57.f3+?

Gunyina kevesellte a döntetlent ígérő 57.Vg5+ Kxh3 58.Vxf5+ Kh4 59.Vxd5 h5 60.Vd8+ Kg4 61.Vf6 folytatást.

57...Kg3 58.Vg5+ Kxf3 59.Vxf5+ Kxe3 60.Hf2

60...Kxd4??

Meri Arabidze a nyeréshez vezető 60...Vg2+ 61.Kxg2 Hh4+ 62.Kf1 Hxf5 63.Ke1 h5 helyett vesztőt húzott, felfedett sakk használja ki a h2-ön álló vezér védtelenségét.

61.Vd3+ Kc5 62.Vc2+ Kd4 63.Vb2+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Plovdivban zajló Európa-bajnokság harmadik fordulójában Hoang Thanh Trang sötéttel győzte le a román Irina Bulmagát. Az ukrán Natalija Zsukova, a grúz Nana Dzagnidze és az örmény Lilit Mkrtchian mesterhármassal vezet, nagymesternőnk tizenhét társával együtt félpontos hátránnyal követi a triót. Hoang negyedik partiját világossal a lengyel Jolanta Zawadzka ellen játssza.

A címvédőként játszó Hoang Thanh Trang az Eb harmadik játéknapján megszerezte második győzelmét. A román Irina Bulmaga ellen kedvenc francia védelmében nyert. A román sakkozás reménysége sokáig jól tartotta magát, ellenjátékhoz is jutott, időzavarban nagyot hibázott, a vezércsere után már nem volt mentsége.

 

A rajtlistát vezető grúz Nana Dzagnidze újabb honfitársnő ellen diadalmaskodott, Salome Melia végig hátrányban játszott, az idő szorításában megkönnyítette az olimpiai bajnoknő nyerését.

Gyors döntetlent hozott a német Elisabet Paehtz és az ukrán Marija Muzicsuk partija. Az olimpiai bajnoknők rangadóján az orosz Natalija Pogonyina kecsegtető pozíciót rontott el, majd taktikai elnézése vereségéhez vezetett az ukrán Natlaija Zsukovával szemben. Joggal lehet elégedetlen az orosz női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij másik jelöltje, Olga Girja veresége miatt is, Valentyina Gunyina hozta a kötelező győzelmet, de egy pillanatban Marina Guszeva remizhetett volna.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 2) – Salome Melia (grúz, 2454, 2)  1 - 0

Elisabaeth Paehtz (német, 2456, 2) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 2) döntetlen

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 2) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 2)  0 - 1

Olga Girja (orosz, 2493, 2) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 2)  0 - 1

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 2) – Monika Socko (lengyel, 2462, 2)  döntetlen

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 2) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 2) döntetlen

Marina Guszeva (orosz, 2362, 1,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 1,5)  0 - 1

Irina Bulmaga (román, 2357, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 1,5)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 1,5) – Gulnar Mammadova (azeri, 2331, 1,5)  1 - 0

Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 1,5) – Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 1,5) 1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

16

GM

Natalija Zsukova

UKR

2451

3.0

2406

4.0

5.0

2

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

3.0

2405

4.0

5.0

3

18

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

3.0

2397

4.0

5.0

4

13

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

2.5

2415

4.0

5.5

5

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

2.5

2404

4.0

5.0

6

28

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

2.5

2371

4.0

5.0

7

10

GM

Monika Socko

POL

2462

2.5

2362

3.5

4.0

8

12

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

2.5

2350

4.0

5.5

9

7

GM

Antoaneta Sztefanova

BUL

2488

2.5

2332

3.0

4.0

10

9

IM

Lela Zsavahasvili

GEO

2474

2.5

2324

3.5

5.0

11

11

IM

Nino Hurcidze

GEO

2460

2.5

2313

3.0

4.0

12

33

WGM

Karina Szczepkowska-H.

POL

2369

2.5

2308

4.0

5.0

13

4

GM

Valentyina Gunyina

RUS

2501

2.5

2308

2.0

2.5

14

6

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2490

2.5

2305

2.0

2.5

15

23

IM

Meri Arabidze

GEO

2406

2.5

2283

3.5

5.0

16

27

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2397

2.5

2283

3.0

4.0

17

19

WGM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2441

2.5

2248

3.5

4.5

18

22

IM

Nino Bacsiasvili

GEO

2417

2.5

2246

3.0

4.5

19

32

WGM

Daria Csarocskina

RUS

2375

2.5

2237

3.0

3.5

20

30

IM

Inna Gaponenko

UKR

2380

2.5

2200

3.5

3.5

21

31

WGM

Zoya Schleining

GER

2376

2.5

2156

3.0

4.0

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 3) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 3)

Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 3) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 2,5)

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 2,5) – Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 2,5)

Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 2,5) – Meri Arabidze (grúz, 2406, 2,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 2,5) – Jolanta Zawadzka (lengyel, 2397, 2,5)

Nino Bacsiasvili (grúz, 2417, 2,5) – Lela Zsvahasvili (grúz, 2474, 2,5)

Monika Socko (lengyel, 2462, 2,5) – Zoya Schleining (német, 2376, 2,5)

Inna Gaponenko (ukrán, 2380, 2,5) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 2,5)

Elina Danieljan (örmény, 2458, 2,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 2,5)

Daria Csarocskina (orosz, 2375, 2,5) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 2,5)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 2) – Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 2,5)

 

Bulmaga,I (2357) – Hoang Thanh Trang (2490)
Francia védelem [C00]

1.e4 e6 2.d3 d5 3.Ve2 Hf6 4.Hf3 Fe7 5.g3 c5 6.Fg2 Hc6 7.0-0 b5 8.e5 Hd7 9.a4 b4 10.c4 bxc3 11.bxc3

 

 

 

11...c4

Számításba jött a 11...Bb8 12.Ha3 a6 13.Hc2 0-0 14.d4 a5 folytatás.

12.dxc4 Fa6 13.Hbd2 Hb6 14.Hd4 Hxd4 15.cxd4 Hxc4 16.Hxc4 Fxc4 17.Vg4 g6 18.Bd1 h5 19.Vf3 Bb8 20.Fe3 0-0 21.Fh6

21...Bb3 22.Vf4 Be8 23.h4 Va5 24.Ff1 Fxf1 25.Kxf1 Bc8 26.Bac1 Bbc3 27.Bxc3 Vxc3 28.Kg2 Vb3 29.Bc1 Bc4 30.Fg5 Ff8 31.a5 Va4 32.Bb1 Bb4 33.Bxb4 Vxb4

 

34.Vc1 Vxd4 35.Vc8 Vc5 36.Vd8

Világosnak elegendő ellenjátéka lett volna a 36.Ve8 Vb4 37.Vc8 d4 38.Fh6 Vc5 39.Ve8 változatban.

36...d4 37.Fh6? Vd5+ 38.Vxd5 exd5 39.Fd2 a6 40.Kf3 Fc5 41.Ke2 d3+ 42.Kf1 Kf8 43.f4 Ke7 44.Kg2 Ke6 45.Kf3 Kf5 46.Fc3 d4 47.Fe1 Fa3 ás világos feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Melia,S (2454)
Vezércsel [D40]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.e3 0-0 6.Fd3 c5 7.0-0 Hc6 8.dxc5 dxc4 9.Fxc4 Fxc5 10.a3 a6 11.b4 Fa7 12.Fb2 Ve7 13.Vc2 Bd8 

14.He4 Hxe4 15.Vxe4 Fd7 16.h4 h6 17.Bad1 Bac8 18.Bd2 Fb8 19.Bfd1 Fe8 20.Vg4 e5?

21.Fd5 Kh8 22.h5 Fd7 23.Vg3 Kh7 24.Fxc6

Az olimpiai bajnoknő a 24.Vh4 Vxh4 25.Hxh4 változatban jelentős előnyhöz jutott volna.

24...Fxc6 25.Fxe5 Fxe5 26.Hxe5 Bxd2 27.Bxd2 Fe8 28.Hf3 a5 29.Vg4 Bc1+ 30.Kh2 a4 31.Vf5+ Kg8 32.Vf4 Ba1 33.Bd3 f6 34.Vc4+ Kh7 35.Vd5 Vc7+ 36.g3 Fc6?

Időzavarban nagy hiba.

 

37.Vf5+ Kh8 38.e4 Ve7? 39.Vc8+ Kh7 40.Bd8 Vxd8 41.Vxd8 Fxe4 42.Vd4 és sötét feladta

 

Pogonyina,N (2508) - Zsukova,N (2451)
Spanyol megnyitás [C70]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hge7 5.c4 g6 6.h4 h6 7.d3 Fg7 8.Fe3 f5 9.Fxc6 Hxc6 10.Hc3 0-0 11.Vb3 d6 12.0-0-0 Fe6 13.Vxb7 Vd7 14.Hd5 Fxd5 15.cxd5 He7 16.Vb3 Bfb8 17.Vc4 Bb5 18.Kb1 Bab8 19.Fc1 a5 20.Hd2 Bc5 21.Va6 Bcb5 22.Va7 f4 23.f3 Hc8 24.Vf2 c6 25.dxc6 Vxc6 26.Hc4 d5 27.exd5 Bxd5 28.h5 Hd6 29.hxg6 Hb5 30.Ka1 Vxg6 31.Vc2 Hd4 32.Vd2 a4 33.Bhe1 Hc6 34.Be4 Hd4 35.Kb1 Va6 36.Bde1 Hc6 37.Vc3 Bbd8 38.Bd1 Hd4 39.Ve1 Hc6 40.Vc3 Hd4 41.Vb4 He6 42.Vb6 Vc8 43.Be2 Hc5 44.Vg6 Bxd3

45.Bde1?!

Az olimpiai bajnoknők rangadóján Natalija Pogonyina fokozhatta volna előnyét a 45.Bh1 Ve6 46.Hxe5 Vxg6 47.Hxg6 B3d7 48.a3 változatban.

45...e4 46.fxe4? Bg3 47.Vb6 Hd3 48.Bd1 Bd4 49.Ha3 Bb4? 50.Va5 Vc3 51.Vd5+ Kh8 52.Bc2?

Pogonyina vesztőlépést húzott.

 

52...Hxb2! 53.Va8+ Kh7 54.Bxc3 Hxd1+ 55.Kc2 Hxc3 56.e5 He4 57.Va5 Bc3+ 58.Kd1 Bd4+ 59.Ke2 Bxc1 60.e6 Hg3+ 61.Kf3 h5 és világos feladta

 

Guszeva,M (2362) - Gunyina,V (2501)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Vc7 9.h3 Hbd7 10.Fd2 Fe7 11.Vc2 0-0 12.0-0 Bac8 13.Bfd1 dxc4 14.Fxc4 Hb6 15.Fe2 c5 16.dxc5 Vxc5 17.Vb3 Bfd8 18.Fe1 Bxd1 19.Bxd1 Hfd5 20.Ff3 Hxc3 21.Fxc3 Bc7 22.a4 Ff6 23.a5 Hd7 24.Fxf6 gxf6 25.Va4 Ve7 26.Vd4 b6 27.b4 Kg7 28.Fe2 bxa5 29.bxa5 Va3 30.a6 He5 31.Vd6 Vc3 32.Vd2 Vb3 33.Vd8 Bc2

34.Ff1?

Remihez vezetett a 34.Ve8 Bxe2 35.Bd8 g5 36.Vf8+ Kg6 37.Vg8+ Kh6 (37...Kf5? 38.g4+ Ke4 39.Bd4+ Kf3 40.Va8+) 38.Vh8+ folytatás.

34...Ba2 35.Vd4? Vc2 36.f4?

36...Hf3+! és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A plovdivi Európa-bajnokság második fordulójában a címvédő Hoang Thanh Trang világossal nyert a román Irina Ionescu ellen. Olimpiai válogatottunk éltáblása kis előnyét érvényesítette. Tizenketten nyerték meg második partijukat is. Hoang Thang Trang harmadik partiját a román Irina Bulmaga ellen sötéttel játssza.

 

A plovdivi Eb-n tizenketten vették sikerrel a második akadályt is. A rajtlistát vezető grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze honfitársnője, Sofio Gvetadze taktikai sebezhetőségére mutatott rá újabb minőségáldozatával. Az ukrán Marija Muzicsuk csak 117 lépésben tudta érvényesíteni anyagi előnyét. Az orosz Natalija Pogonyina és Olga Girja sötéttel játszva is biztos kézzel vezette győzelemre haderejét. A korábbi kontinensbajnok, exvilágbajnoknő bolgár Antoaneta Sztefanova rosszul kombinált, előny helyett a remiért kellett megküzdenie.

 

Hoang Thanh Trang az elfogadott vezércselű partiban ritkább változat mellett döntött, a román Irina Ionescu kis hátránnyal küszködött. A huszárvégjátékra egyszerűsödött állásban válogatottunk éltáblása már jelentős előnnyel játszhatott, a gyalogvégjáték már fonalasan nyert.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Sofio Gvetadze (grúz, 2356, 1) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 1)  0 - 1

Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 1) – Melanie Ohme (német, 2352, 1)  1 - 0

Olga Zimina (olasz, 2351, 1) – Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 1)  0 - 1

Elena-Luminita Cosma (román, 2344, 1) – Olga Girja (orosz, 2493, 1)  0 - 1

Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 1) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 1) döntetlen

Iva Videnova (bolgár, 2315, 1) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2474, 1)  döntetlen

Monika Socko (lengyel, 2462, 1) – Klaudia Kulon (lengyel, 2341, 1)  1 - 0

Kubra Ozturk (török, 2311, 1) – Nino Hurcidze (grúz, 2460, 1) döntetlen

Elina Danieljan (örmény, 2458, 1) – Maria Kurszova (örmény, 2331, 1)  1 - 0

Mihaela Sandu (román, 2308, 1) – Elisabeth Paehtz (német, 2456, 1)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 0,5) – Irina Ionescu (román, 2253, 0,5)  1 - 0

 

Az Eb élcsoportjának állása:

 

1

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2541

2.0

2356

1.0

1.0

2

IM

Marija Muzicsuk

UKR

2521

2.0

2352

1.0

1.5

3

WGM

Natalija Pogonyina

RUS

2508

2.0

2351

1.0

1.0

4

WGM

Olga Girja

RUS

2493

2.0

2344

1.0

2.0

5

GM

Monika Socko

POL

2462

2.0

2341

1.0

1.5

6

GM

Elina Danieljan

ARM

2458

2.0

2331

1.0

1.5

7

IM

Salome Melia

GEO

2454

2.0

2330

1.0

2.0

8

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

2.0

2308

1.0

2.0

9

GM

Natalia Zsukova

UKR

2451

2.0

2303

1.0

1.5

10

IM

Lilit Mkrtchian

ARM

2446

2.0

2301

1.0

2.0

11

IM

Cristina-Adela Foisor

ROU

2383

2.0

2280

1.0

1.5

12

WGM

Karina Szczepowska-Horowska

POL

2369

2.0

2157

1.0

1.0

13

WGM

Julia KOcsetkova

SVK

2333

1.5

2488

1.5

1.5

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 GM

Hoang   Thanh Trang

HUN

2490

1.5

2253

0.5

1.0

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 2) – Salome Melia (grúz, 2454, 2)

Elisbaeth Paehtz (német, 2456, 2) – Marija Muizicsuk (ukrán, 2521, 2)

Natalija Pogonyina (orosz, 2508, 2) – Natalia Zsukova (ukrán, 2451, 2)

Olga Girja (orosz, 2493, 2) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 2)

Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 2) – Monika Socko (lengyel, 2462, 2)

Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 2) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 2)

Marina Guszeva (orosz, 2362, 1,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 1,5)

Irina Bulmaga (román, 2357, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 1,5)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 1,5) – Gulnar Mammadova (azeri, 2331, 1,5)

Lela Zsavahasvili (grúz, 2474, 1,5 – Julia Kocsetkova (szlovák, 2333, 1,5)

 

Hoang Thanh Trang (2490) - Ionescu,I (2253)
Elfogadott vezércsel [D26]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 dxc4 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.0-0 Hbd7 7.Hbd2 c5 8.e4 b5 9.Fd3 cxd4 10.e5 Hd5 11.Hb3 Fb7 12.Fg5 Fe7

Számításba jött a 12...Vb6 13.Ve2 Hb4 14.Hbxd4 h6 folytatás.

13.Fxe7 Hxe7 14.Be1 Hg6 15.Fe4 Vb6 16.Fxb7 Vxb7 17.Vxd4 0-0 18.Bac1 Bfd8

19.Ha5 Vb6 20.Hc6 Vxd4 21.Hfxd4 Bdc8 22.f4 Hb6 23.g3 Hd5 24.Kf2 Hge7 25.Bc2 Kf8 26.Bec1 Ke8 27.a3 Kd7 28.Kf3 g6 29.Ke4 h5

30.Hxe7 Hxe7 31.Hb3 Bxc2 32.Bxc2 Ba7 33.Kd3 Hd5 34.Hc5+ Ke7 35.He4 h4 36.Hd6 Bc7?

A huszárvégjáték megnyerése technikai feladat volt.

37.Bxc7+ Hxc7

38.Kd4 Hd5 39.He4 hxg3 40.hxg3 f6?

Az időzavar utolsó lépése azonnal vesztett.

41.exf6+ Hxf6 42.Hxf6 Kxf6 43.g4 g5 44.fxg5+ Kxg5

 

 

45.Ke5 Kxg4 46.Kxe6 Kf4 47.Kd5 Ke3 48.Kc5 Kd3 49.b4 és sötét feladta

 

Gvetadze,S (2356) - Dzagnidze,N (2541)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Be1 Fe6 10.Ff3 Hbd7 11.a4 b6 12.Hd2 Vc7 13.Hf1 Bfc8 14.He3 g6 15.g4 Ba7 16.g5 He8 17.Hg4 Vd8 18.h4 Bac7 19.Fe3

19...Bxc3!?

Honfitársnője ellen Nana Dzagnidze minőséget áldozott. Jól ismerte Sofio taktikai sebezhetőségét.

20.bxc3 Bxc3 21.Fd2 Bc8 22.Hh6+ Kg7 23.Fg4 Fxg4 24.Vxg4 Bc4 25.Be3 Hc5 26.Ve2?

Az olimpiai bajnoknőnek elképzelését a 26.Bf3 f6 27.Fe3 Bxe4 28.Vg2 d5 29.gxf6+ Fxf6 30.h5 Bxe3 31.Hf5+ Kf7 32.hxg6+ hxg6 33.Hh6+ változatban bizonyítania kellett volna.

26...Bxc2 27.Vd1?

27...Bxd2! 28.Vxd2 Fxg5 29.hxg5? Vxg5+ 30.Kf1 Vxh6 31.Bd1 Hxe4 32.Vd3 Vh1+ 33.Ke2 Vh5+ 34.Ke1 Hc5 35.Vd5 Vg4 36.a5 bxa5 37.Vc6 Vb4+ 38.Bd2 Kf8 39.Vd5 Kg7 40.Kf1 Vb1+ 41.Bd1 Vc2 42.Bf3 He6 43.Be1 Vc7 44.Bb1 Hf6 45.Va8 Vc4+ 46.Kg1 Hf4 47.Vd8 Ve4 48.Bb8

 

48...Ve1+ 49.Kh2 Hg4+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: http://www.eiwcc2014.eu/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog