Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Plovdivban megkezdődött a XV. női Európa-bajnokság. A viadal első fordulójában a címvédő Hoang Thanh Trang sötéttel remizett a cseh Tereza Olsarovával. Nagymesternőnkhöz hasonlóan csak döntetlent ért el a korábbi kontinens-bajnoknők közül az orosz Valentyina Gunyina és Tatjana Koszinceva. A második játéknapon Hoang Thanh Trang világossal a román Irina Ionescuval mérkőzik meg.

 

A 11 fordulós svájci rendszerű Európa-bajnokságon negyvenöten kezdtek győzelemmel. Európa-bajnoknőnk első partijában csak döntetlent ért el a cseh Tereza Olsarovával szemben. A cseh nemzetközi mester igen eredetien kezelte a francia védelmet, korán gyalogot áldozott. Trang a 16. lépésben kihagyta a jelentős előnyéhez vezető folytatást, a fejlődés befejezésére összpontosított. Olsarova ellenjátékhoz jutott, a bástyavégjátékban már nem volt reális esély a győzelem megszerzésére.

 

A rajtlista első három helyezettje, a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze, az olimpiai érmes, csapatban világbajnok ukrán Marija Muzicsuk és az orosz olimpiai bajnoknő Natalija Pogonyina győzelemmel rajtolt. Hoang remijéhez hasonlóan meglepetés, hogy az oroszok kétszeres olimpiai bajnoknői, Valentyina Gunyina és Tatjana Koszinceva is csak döntetlennel kezdett.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541) – Karolina Olsarova (cseh, 2274) 1 – 0

Maria Manakova (szerb, 2273) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2521) 0 – 1

Natalija Pogonyina (orosz, 2508) – Mihaela-Veronica Foisor (román, 2257) 1 – 0

Irina Ionescu (román, 2253) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501) döntetlen

Olga Girja (orosz, 2493) – Angela Dragomirescu (román, 2251) 1 – 0

Tereza Olsarova (cseh, 2251) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490) döntetlen

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) – Lanita Stetsko (fehérorosz, 2245) 1 – 0

Elmira Mirzojeva (orosz, 2241) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2476) döntetlen

Lela Zsavahasvili (grúz, 2474) – Hayala Abdulla (azeri, 2233) 1 – 0

Kristyna Havlikova (cseh, 2229) – Monika Socko (lengyel, 2462) 0 – 1

Nino Hurcidze (grúz, 2460) – Dinara Dordzsijeva (orosz, 2225) 1 – 0

Inna Agrest (svéd, 2223) – Elina Danieljan (örmény, 2460) 0 - 1

 

Olsarova,T (2251) – Hoang Thanh Trang (2490)
Francia védelem [C00]

1.e4 e6 2.Hf3 d5 3.e5 c5 4.b4 cxb4 5.d4 Hc6 6.a3 bxa3 7.c3 Fd7 8.Fd3 b5 9.0-0 b4 10.cxb4 Hxb4 11.Fe2 He7 12.Hxa3 Bb8 13.Hc2 a5 14.Hd2 Hec6 15.Hb3 Hxc2 16.Vxc2

16...Vb6

Még erősebb volt a 16...a4 17.Bxa4 Hb4 18.Bxb4 Fxb4 19.Fe3 Fa4 20.Bb1 Fe7 21.Va2 Fxb3 22.Bxb3 0-0 folytatás.

17.Fd1 Hxd4 18.Hxd4 Vxd4 19.Vc7 Bc8 20.Vxa5 Fb4

A második gyalogot Európa-bajnoknőnk már nem ütötte le. 20...Vxe5 21.Fa4 Vc7 22.Fxd7+ Vxd7 23.Fb2 f6 24.Bfc1 Fe7 25.Bxc8+ Vxc8 26.Fa3 Vb8 27.Fxe7 Kxe7 28.Va7+ Vxa7 29.Bxa7+ Kd6 30.Bxg7 Bc8 folytatás jobb volt.

21.Fe3 Fxa5 22.Fxd4 Fc3 23.Fxc3 Bxc3 24.Ba7 Ke7 25.Fa4 Bd8 26.f4 Ke8

Jobb esélyt adott a 26...Ba3 27.Bxd7+ Bxd7 28.Fxd7 Kxd7 29.Kf2 Ba4 30.Kf3 h6 folytatás.

27.Fxd7+ Bxd7 28.Ba8+ Ke7?! 29.Bh8 g6 30.Bxh7 d4 31.Bd1 Bc2 32.Bh3 Ba7 33.Bg3 Baa2 34.h4 Bc3 35.Bgd3 Bcc2 36.Bg3 Bc3 37.Bgd3 Bxd3 38.Bxd3 Ba4 39.Kf2 Kd7 40.Kf3 Kc6 41.Ke4 Kc5 42.Bd2 Bc4 43.g4 Bc1 44.h5 Be1+ 45.Kf3 gxh5 46.gxh5 Kd5 47.Bh2 Be3+ 48.Kg4 d3 49.h6 Be2 50.Bh1 d2 51.Bd1 Bh2 52.h7 Bxh7 és döntetlen

 

Dzagnidze,N (2541) - Olsarova,K (2274)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Hf3 b5 6.cxd5 cxd5 7.He5 e6 8.Fd2 Fd6 9.Fd3 0-0 10.0-0 Vb6 11.a4 b4 12.a5 Vb7 13.Ha4 Hbd7 14.f4 He4 15.Bc1 f6 16.Hc6 Hb8 17.Hxb8 Bxb8 18.Hb6 f5 19.Fxe4 fxe4 20.Va4 Ve7 21.Fe1 Bd8 22.Fg3 g6 23.b3 Kf7 24.Bc6 Fb7 25.Bc2 h5 26.Bfc1 Kg8  

 

27.Bc5!? Fxc5 28.Bxc5 Ve8? 29.Vxb4 Fc6 30.Vc3 Fb5 31.f5

Azonnal nyert a 31.Bc7 Bd7 32.f5 Bbd8 33.Fh4 folytatás.

31...Bb7? 32.Fc7 Bxc7 33.Bxc7 Vf8 34.Hc8 Bd7 35.h3?! gxf5 36.Ha7 Bg7? 37.Hxb5 axb5 38.Bc8 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://www.eiwcc2014.eu/

Komment 0 | Reblog! 0 |

Plovdivban július 5. és 17. között rendezik meg a XV. női Európa-bajnokságot.  A 60 ezer euró összdíjazású viadalra olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok is neveztek, címvédőként olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang  játszik. A 11 fordulós svájci rendszerű Eb-ről a jelenlegi szabály szerint tizennégyen kvalifikálják magukat a 2016-os kieséses rendszerű világbajnokságra. Huszonhat országból 117-en jelezték részvételüket, az Eb honlapja a http://www.eiwcc2014.eu/.  

 

A rajtlistát a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze vezeti 

A norvégiai Tromsøben augusztus 2-án indulnak a sakkórák a sakkolimpián, az utolsó nagy erőfelmérés a plovdivi Európa-bajnokság, olimpiai bajnokok, világbajnokok, kontinensbajnokok is vetélkednek. A mezőnyben nyolcan büszkélkedhetnek férfi nagymesteri címmel, huszonkilencen női nagymesterek, összesen 101 a nemzetközi címviselők száma a 117 fős mezőnyben.

 

 

Címvédőként olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang játszik, nagymesternőnk hatodik a rajtlistán, amelyet a grúz olimpiai bajnoknő Nana Dzagnidze vezet. A grúziai Lopotában pár napja befejeződött GP-verseny után többen a pihenést választották, mások a versenyzés mellett döntöttek. Különös érdeklődést válthat ki az exvilágbajnoknő bolgár Antoaneta Sztefanova részvétele, aki egyértelműen a grúz Zurab Azmaiparasvilit támogatja az Európai Sakkszövetség elnöki posztjáért vívott harcában honfitársa, a jelenlegi elnök, Szilvio Danajlovval szemben. Női élversenyzőink versenyhiányban szenvednek, nehéz megérteni, hogy a fokozott támogatás ellenére miért nem játszanak az olimpiára készülők az Eb-n, mérkőznek meg a riválisokkal?

A legjobbak névsora:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541), Marija Muzicsuk (ukrán, 2521), Natalija Pogonyina (orosz, 2508), Valentyina Gunyina (orosz, 2501), Olga Girja (orosz, 2493), Hoang Thanh Trang (magyar, 2490), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488), Tatjana Koszinceva (orosz, 2476), Lela Zsavahasvili (grúz, 2474), Monika Socko (lengyel, 2462), Nino Hurcidze (grúz, 2460), Elina Danieljan (örmény, 2458), Salome Melia (grúz, 2454), Corina-Isabela Peptan (román, 2453), Natalija Zsukova (ukrán, 2451), Almira Szkripcsenko (francia, 2449)

 

Az Eb-n július 5-én tartják meg az ünnepélyes megnyitót, majd a technikai értekezletre kerül sor. Egy nappal később indulnak a sakkórák, a hetedik fordulót követően, július 13-án lesz szabadnap.  A játékidő 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. Az Eb-n érvényes a zéró tolerancia szabály, a késés azonnali játszmavesztés. Döntetlent nem lehet ajánlani a 40. lépésig. A holtversenyt az ellenfelek Élőpont-átlaga dönti el, a leggyengébb ellenfelet nem veszik figyelembe, az újabb holtversenynél a Bucholz-pontszámot nézik.

 

Az eddigi Európa-bajnokságok rövid története

Tbilisziben 2000-ben rendezték meg az első Európa-bajnokságot, harmincketten kieséses rendszerben viaskodtak. (Korábban Európa-kupaként szervezték meg a versenyt, amit többek között 1971-ben e sorok írója nyert meg.) Mádl Ildikó a legjobb nyolc között rájátszásban szenvedett vereséget a grúz exvilágbajnoknőtől, Maja Csiburdanidzétől. A döntőben az ukrán Natalija Zsukova az orosz Jekatyerina Kovalevszkaját 2,5-1,5-re győzte le.

Egy évvel később Varsóban már svájci rendszerű volt a viadal, hetes holtversennyel zárult a verseny, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban a törökországi Kusadasi volt a színhely, és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét ünnepelhették. Hét éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Hoang Thang Trang holtversenyben második lett, végül negyedikként hirdették ki. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett,  nagymesteri normát teljesített. 

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot Katyerina Lahno. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 19. helye komoly csalódást jelentett.

Szentpéterváron Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet  az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett, helyezésével bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, Pia Cramling nyerte Rijekában a kontinensviadalt. Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

Három éve Tbilisziben két ezüstérem után Viktorija Cmilyte nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért elsőként célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplését. Tizennégyen kvalifikálták magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhatott a vb-n.

A törökországi Gaziantepben fordulatokban gazdag utolsó fordulóval fejeződött be a XIII. Női Európa-bajnokság. A befejező játéknapon az egypontos előnnyel vezető szlovén Anna Muzicsuk vereséget szenvedett az orosz olimpiai bajnok Valentyina Gunyinától. A korábban kétszer is kontinensbajnoki címet szerzett Tatjana Koszinceva a grúz Nana Dzagnidze ellen nyert. Az első helyen előállt hármas holtverseny Gunyinának kedvezett, Koszinceva lett az ezüstérmes, míg Muzicsuknak a bronzérem jutott. A holtversenyben végzett nagymesternők a 100 ezer eurós díjalapból fejenként 15.800 eurót kaptak.  Hoang Thanh Trang kedvező performance-pontszámával végül 12. helyezettként kiharcolta a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságon való szereplés jogát.

A Belgrádban tavaly megrendezett XIV. Európa-bajnokságon szenzációs magyar siker született. Hoang Thanh Trang veretlenül, olimpiai és világbajnokok, kontinensbajnokok legyőzésével Európa-bajnok lett. A 11 fordulós svájci rendszerű torna utolsó fordulója előtt egypontos előnnyel vezetett. Sorsdöntő partija a két évvel korábbi kontinensbajnok Viktorija Cmilyte ellen 59 lépésben döntetlennel ért véget. Olimpiai válogatottunk éltáblása a rajtlistán csak 14. volt, de mentális felkészültségben felülmúlta riválisait, a végjátékokat kitűnően játszotta. Hét győzelemmel és négy döntetlennel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A grúz Salome Melia 150 lépéses döntetlennel harcolta ki az ezüstérmet, az örmény Lilit Mkrtchian a bronzérmes.

A 2012-es Európa-bajnokságról tizennégyen már kvalifikálták magukat a 2014-es kieséses rendszerű világbajnokságra, a legjobbaknak az idei viadalon már nem a továbbjutással kellett foglalkozniuk, ezért is meglepő a rajtlistát vezető szlovén Anna Muzicsuk, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Katyerina Lahno és az orosz Tatjana Koszinceva mérsékelt szereplése.

A XIV. Európa-bajnokság végeredménye:

Európa-bajnok: Hoang Thanh Trang (magyar, 2467, 2421) 9 pont

2. Salome Melia (grúz, 2428, 2452) 8

3. Lilit Mkrtchian (örmény, 2454, 2404) 8

4. Viktorija Cmilyte (litván, 2489, 2393) 8

5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489, 2393) 8

6. Bela Hotenasvili (grúz, 2512, 2388) 8

7. Monika Socko (lengyel, 2435, 2360) 8

8-20. Alina Kaslinszkaja (orosz, 2334, 2433), Meri Arabidze (grúz, 2320, 2432), Natalija Pogonyina (orosz, 2478, 2407), Bajra Kovanova (orosz, 2371, 2398), Anna Muzicsuk (szlovén, 2594, 2393), Olga Girja (orosz, 2437, 2391), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2497, 2362), Kubra Ozturk (török, 2293, 2360), Pia Cramling (svéd, 2523, 2356), Lela Zsavahasvili (grúz, 2465, 2324), Jekatyerina Atalik (ECU, 2430, 2319), Sophie Milliet (francia, 2396, 2298), Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2385, 2280) 7,5

82. Papp Petra (magyar, 2276, 2277) 5,5

 

Az Európa-bajnokok:

2000: Natalija Zsukova (ukrán)
2001: Almira Skripcsenko (moldáviai)
2002: Antoaneta Sztefanova (bolgár)
2003: Pia Cramling (svéd)
2004: Alekszandra Kosztenjuk (orosz)
2005: Katyerina Lahno (ukrán)
2006: Jekatyerina Atalik (török)
2007: Tatjana Koszinceva (orosz)
2008: Katyerina Lahno (ukrán)
2009: Tatjana Koszinceva (orosz)
2010: Pia Cramling (svéd)
2011: Viktorija Cmilyte (litván)
2012: Valentyina Gunyina (orosz)

2013: Hoang Thanh Trang (magyar)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gibraltáron a Tradewise nyílt versenyen a bolgár Ivan Cseparinov ért elsőként célba. A befejező játéknapon legyőzte az amerikai Gata Kamskyt, a címvédő orosz Nyikita Vityjugov a kínai Zhao Xue ellen nyert. A francia Maxime Lagrave-Lagrave remizett az éllovas ukrán Vaszilij Ivancsukkal. Hárman gyűjtöttek 8 pontot, az első hely sorsát rájátszás döntötte el. Az első körben Ivancsuk 2-0-ra kikapott Vityjugovtól, a döntőt Cseparinov 1,5-0,5-re megnyerte a címvédővel szemben. Rapport Richárd döntetlennel fejezte be szereplését, a népes 7 pontosok csoportjában végül a 11. lett. Hoang Thanh Trang is remizett, a 44. helyen végzett.

 

 

A befejező játéknapon Cseparinov legyőzte Kamskyt 

A svájci rendszerű versenyekre jellemző fordulatokkal ért véget az esztendő legjelentősebb nyílt versenye. Mesterhármassal, a holtversenyes elsőséget eldöntő párharcban is domináló bolgár Ivan Cseparinov vehette át a győztesnek járó trófeát és a 20 ezer fontos díjat. A bolgár sakkozó elsősorban honfitársa, az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vívott magának tekintélyt. Gibraltáron a befejező játéknapon először legyőzte az amerikai Gata Kamskyt. Fortuna kegyeltje is volt, hiszen az első hely sorsát eldöntő rájátszásban az első körben az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a címvédő orosz Nyikita Vityjugov viaskodott. Ivancsuk kikapott a párharcban, ahogy oly fényes sikerekkel övezett pályafutása során a sorsdöntő ütközetekben többször is hibázott. Cseparinov az első helyet eldöntő párbajban 1,5-0,5-re diadalmaskodott. Vityjugov és Ivancsuk 13-13 ezer fontos csekkel zárta a gibraltári versenyt.

 

 

 

Legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd az oly népes 7 pontosok csoportjában a 11. helyen végzett. A március 25-én 18. életévét betöltő Ricsi a viadalon változatos teljesítményt nyújtott. A Wijk aan Zee-i szuperverseny után nem volt ideje regenerálódni, a legkevésbé a megnyitási repertoárját „megjavítani”. A hajrában kapta a legnehezebb ellenfelet, a jóval rutinosabb francia Maxime Vachier-Lagrave csapattársként is kiismerte Ricsi hibáit. Sürgősen a francia védelem mellé ütős nyitást kell felvenni a repertoárba, ahogy a Larsen megnyitás sem jelent már az ellenfelek számára nagy meglepetést… A spanyol Ivan Salgado Lopez fél pontot rabolt Ricsitől, a korai vezércsere után kisebb nehézségeit túlélte.

Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint Rapport Richárd. Szereplésének fénypontja az ukrán olimpiai bajnok Pavel Eljanov legyőzése volt. A nyílt tornán külön díjazták a legjobb női résztvevőket. A holtversenyt eldöntő performance-pontszán az ukrán Maria Muzicsuknak kedvezett, 15 ezer fontot kapott. A kínai Zhao Xue és az ukrán Natalija Zsukova 7 ezer ötszáz fontos nyereménnyel zárta szereplését.

 

 

Az élmezőnyben az utolsó forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 7,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 7) döntetlen

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 7) – Zhao Xue (kínai, 2567, 7) 1 - 0

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 7) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 7) 1 - 0

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 7) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2476, 7)  döntetlen

Wei Yi (kínai, 2607, 6,5) – Michael Adams (angol, 2754, 6,5)  döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2691, 6,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 6,5) döntetlen

Adhiban B. (indiai, 2590, 6,5) – Nigel Short (angol, 2683, 6,5)  1 - 0

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 6,5) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 6,5)  1 - 0

Lela Zsavahasvili (grúz, 2430, 6,5) – Li Chao (kínai, 2680, 6,5)  0 - 1

Romain Edouard (francia, 2658, 6,5) – Eric Hansen (kanadai, 2559, 6,5) döntetlen

Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 6,5) – Simen Agdestein (norvég, 2627, 6,5)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 6) – David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 6) 1 - 0

Pia Cramling (svéd, 2525, 6) – David Navara (cseh, 2702, 6)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 6) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 6) döntetlen

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 6) – Natalija Zsukova (ukrán, 2449, 6)  0 - 1

 

A Tradewise 2014 nyílt verseny végeredménye:

1.Ivan Cseparinov (bolgár) 8 (2672, 2742, + 8,8)

2. Nyikita Vityjugov (orosz) 8 (2737, 2832, + 10,2)

3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 8 (2739, 2846, + 13,9)

4-9. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Maxim Rodhstein (izraeli), Li Chao (kínai), Adhiban B. (indiai), Alekszej Drejev (orosz) és Mohammed Al-Sayed (katari) 7,5

10-26. Michael Adams (angol), Rapport Richárd (magyar, 2705, + 3,9), Pentala Harikrishna (indiai), Gata Kamsky (amerikai), Eric Hansen (kanadai), Romain Edouard (francia), David Navara (cseh), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), Szergej Movszeszjan (örmény), Maria Muzsicsuk (ukrán), Wei Yi (kínai), Ivan Salgado Lopez (spanyol), Simen Agdestein (norvég), Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli), Thomas Heinrihs (német), Zhao Xue (kínai) és Natalija Zsukova (ukrán) 7

44. Hoang Thanh Trang 6,5 (2511, 2487, - 0,2)

 

Rapport,R (2691) - Salgado Lopez,I (2597)
Larsen megnyitás [A01]

1.b3 Hf6 2.Fb2 g6 3.Fxf6 exf6 4.c4 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hc3 Vd8 7.g3 Fg7 8.Fg2 f5 9.e3 Fxc3 10.dxc3 Vxd1+ 11.Bxd1 c6

12.h4 Hd7 13.h5 Hf6 14.hxg6 fxg6 15.Bh4 Ke7 16.Hf3 Fe6 17.He5 Fd5 18.f3 Bhd8 19.c4 Fe6 20.Bxd8 Bxd8 21.f4 Kd6 22.Kd2 Kc7+ 23.Kc2 c5 24.Ff3 Bd6 25.Kc3 b6 26.Bh6 Fc8 27.Kc2 Fb7 28.Fe2 Fe4+ 29.Kc1 Be6 30.g4 Be7 31.gxf5 Fxf5 32.Ff3 Hd7 33.Hxd7 Kxd7 34.Kd2 Ke8 35.Fd5 Kf8 36.Bh1 h5 37.Bg1 Be8 38.Bg3 b5 39.Bg1 bxc4 40.bxc4 a5 41.a3 a4 42.Fc6 Bd8+ 43.Ke2 Bd6 44.Fd5 Bb6 45.Bg5 Kg7 46.Kf3 Fg4+ 47.Kf2 Bb2+ 48.Kg1 Bb1+ 49.Kf2 Bb2+ 50.Kg1 Bb1+ 51.Kg2 Bb2+ 52.Kg1 Bb1+ és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2739) - Vachier-Lagrave,M (2745)
Angol megnyitás [A39]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.d4 cxd4 7.Hxd4 Hc6 8.Hc3 Va5 9.Hb3 Vh5 10.h3 d6 11.g4

11...Fxg4 12.hxg4 Hxg4 13.Ff4 Fe5 14.Vd2 g5 15.Fxe5 Hcxe5 16.Bfc1 f5

A tavalyi kazanyi Universiade tornán az orosz Makszim Matlakov a kínai Zhou Ju ellen a 16...Hxc4 17.Vd3 Hce3 18.fxe3 Vh4 19.Hd5 Vf2+ 20.Kh1 Vh4+ folytatásban remizett.

17.Hd4 Vh2+ 18.Kf1

18...Hxf2 19.Kxf2

A háromszoros olimpiai bajnok a remivarit választotta. [19.Hf3 Hxf3 20.exf3 Hh3 21.He2 változatban sötétnek három gyalogja van a tisztért, a bonyodalmakat a "veterán" ukrán nagymester elkerülte.

19...Hg4+ 20.Kf1 f4 21.Vd3 Vh4 22.Hd1 He3+ 23.Hxe3 fxe3+ 24.Kg1 Vf2+ 25.Kh1 Vh4+ 26.Kg1 Vf2+ 27.Kh1 Vh4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: John Sounders)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny kilencedik fordulójában Rapport Richárd elvesztette veretlenségét, a franciák legjobbja, Maxime Vachier-Lagrave legyőzte nagymesterünket. A világossal játszó francia nagymester kihasználta az elhibázott cserét, lépésről-lépésre növelte előnyét. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang sötéttel remizett az orosz Daniil Dubovval. A befejező játéknap előtt az ukrán Vaszilij Ivancsuk félpontos előnnyel vezet, hétfős az üldözőboly, tizennégyen gyűjtöttek egy ponttal kevesebbet. Az utolsó fordulót 11 órától játsszák, az első helyen előálló esetleges holtversenyt rájátszással eldöntik.

Az esztendő legjelentősebb nyílt versenyének kilencedik fordulójában a párosítás nem volt kegyes Rapport Richárdhoz, a franciák legjobbja, Maxime Vachier-Lagrave ellen a sötét bábukat vezette. A nyitással legfiatalabb nagymesterünk elégedett lehetett, de világos 15. lépésének erejét lebecsülte. Vachier-Lagrave kihasználta az elhibázott cserét, sötét szabadgyalogját könnyedén tartóztatta fel, futópárjának segítségével döntő előnybe került.  

 

Az amerikai Gata Kamsky és az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszmája mindössze 10 lépésig tartott, a remivel Ivancsuk megőrizte félpontos előnyét. A címvédő orosz Nyikita Vityjugov tanulságos végjátékban győzött. A kínai Zhao Xue többször is elrontotta fölényes állását, de végül nagyon értékes győzelmet aratott az indiai Pental Harikrishna ellen, vezeti a külön díjazott női versenyt. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang sötéttel értékes döntetlent ért el a nagy tehetségnek tartott orosz Daniil Dubovval szemben.

 

Az élmezőnyben a 9. forduló eredményei:

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 6,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 7)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 6) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 6,5)  1 - 0

Michael Adams (angol, 2754, 6) – Adhiba B. (indiai, 2590, 6)  döntetlen

Surya Ganguly (indiai, 2619, 6) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 6)  0 - 1

Zhao Xue (kínai, 2567, 6) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 6)  1 - 0

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 6) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 6)  döntetlen

Eric Hansen (kanadai, 2559, 6) – Li Chao (kínai, 2680, 6)  döntetlen

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 6) – Salem A.R.Saleg (egyesült arab emírségbeli, 2564, 6)  1 - 0

David Anton Gijarro (spanyol, 2557, 6) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 6)  0 - 1

Romain Edouard (francia, 2658, 6) – Lela Zsavahasvili (grúz, 2430, 6)  döntetlen

Mohammed Al-Sayed (katari, 2476, 6) – Viorel Bologan (moldáviai, 2661, 5,5) 1 - 0

Daniiil Dubov (orosz, 2614, 5,5) – Hoang Thanh Trang (magyar,2511, 5,5)  döntetlen

Chanda Sandipan (indiai, 2609, 5,5) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 5,5)  0 - 1

Wei Yi (kínai, 2607, 5,5) – Tan Zongyi (kínai, 2483, 5,5)  1 - 0

 

Az élmezőny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán)  7,5 pont

2-8. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Nyikita Vityjugov (orosz), Gata Kamsky (amerikai), Alekszej Drejev (orosz), Ivan Cseparinov (bolgár), Mohammed Al-Sayed (katari) és Zhao Xue (kínai) 7

9-22. Maxim Rodhstein (izraeli), Michael Adams (angol), Rapport Richárd (magyar), Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), Eric Hansen (kanadai), Adhiba B. (indiai), Sandro Mareco (argentin), Maria Muzicsuk (ukrán), Wei Yi (kínai), Ivan Salgado Lopez (spanyol), Simen Agdestein (norvég), Lela Zsavahasvili (grúz) és Nigel Short (angol) 6,5

41. Hoang Thanh Trang (magyar)

Az élmezőnyben az utolsó forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 7,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 7)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 7) – Zhao Xue (kínai, 2567, 7)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 7) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 7)

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 7) – Mohammed Al-Sayed (katari, 2476, 7)

Wei Yi (kínai, 2607, 6,5) – Michael Adams (angol, 2754, 6,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 6,5) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 6,5)

Adhiban B. (indiai, 2590, 6,5) – Nigel Short (angol, 2683, 6,5)

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 6,5) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 6,5)

Lela Zsavahasvili (grúz, 2430, 6,5) – Li Chao (kínai, 2680, 6,5)

Romain Edouard (francia, 2658, 6,5) – Eric Hansen (kanadai, 2559, 6,5)

Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 6,5) – Simen Agdestein (norvég, 2627, 6,5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 6) – David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 6)

Pia Cramling (svéd, 2525, 6) – David Navara (cseh, 2702, 6)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 6) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 6)

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 6) – Natalija Zsukova (ukrán, 2449, 6)

 

Vachier-Lagrave,M (2745) - Rapport,R (2691)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 e6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 Hd4

Meglepő, de ezt a lépéssorrendet még játszották.

5.Fg2 Fe7 6.0-0 Hf6 7.b3 d5 8.e3 Hxf3+ 9.Vxf3 dxc4 10.bxc4 0-0 11.Bb1 Vd3 12.Ve2 Vxe2 13.Hxe2 Bb8 14.Hc3 Bd8

15.Hb5 Fd7 16.Hxa7 Fa4 17.Bb2 He8 18.Hb5 Ff6

19.d4 Fxb5

Számításba jött a 19...cxd4 20.Hxd4 Fd7 (20...Fxd4 21.exd4 Bxd4 22.c5) 21.Fd2 Hd6 22.Bc1 e5 folytatás, de világos előnyéhez kétség sem férhet.; A francia nagymester a várakozó 19...g6-ra a minőségáldozatot tervezte 20.dxc5 Fxb2 21.Fxb2 Bbc8 22.Fa3 Bd7 23.Fb4-gyel? Nagymesterünknek ez adta volna a legjobb esélyt.

20.Bxb5 cxd4 21.c5 d3 22.Bd1 Ba8 23.a3 Ba4 24.Bxb7 Bc4

25.c6 e5 26.Bb4 Bc5 27.Fb2 d2 28.Kf1 Fe7 29.Ke2 f5

30.g4 fxg4 31.Bxd2 Bxd2+ 32.Kxd2 h5 33.Fc3 Fd6

34.Bb7 e4 35.Fxe4 Fxh2 36.Fg6 Hf6 37.Ba7 Bd5+ 38.Ke2 Bd8 39.Fxf6 gxf6 40.Ff5 Bb8 41.c7 Bb2+ 42.Kf1 és sötét feladta

 

Dubov,D (2614) – Hoang Thanh Trang (2511)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.Hf3 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.b3 Ha6 9.Fb2 Ve8 10.d5 Fd7 11.Bc1 h6 12.Be1 Vf7 13.Hd4 Bac8 14.e3 He4 15.Ve2 Hac5 16.dxc6 bxc6 17.Vc2 Hxc3 18.Fxc3 He4 19.Fb2 c5 20.He2 Fc6 21.Fxg7 Kxg7 22.f3 Hf6 23.Hc3 e6 24.Bcd1 Bcd8 25.Bd3 Bd7 26.Bed1 Bfd8 27.a3 d5 28.cxd5 exd5 29.b4 Ve7 30.bxc5 Vxc5 31.Vd2 Vxa3 32.He2 Va6 33.Hd4 Fb5 34.Bc3 Fc4 35.h3 Bb8 36.g4 fxg4 37.hxg4 Bdb7 38.e4

38...dxe4 39.fxe4 Bb1

Mi szólt a 39...Hxg4 40.Vf4 h5 41.Ff3 Bb1 ellen?

40.Bcc1 Va1 41.g5 hxg5 42.Vxg5 Bxc1 43.Vxc1 Vxc1 44.Bxc1 Fd3 45.e5 Hg4 46.Hc6 Bb1 47.Bxb1 Fxb1 48.Ff3 Ff5 49.Fxg4 Fxg4 50.Hxa7 Kf7 51.Hc6 Ke6 52.Kf2 g5 53.Hd8+ Kxe5 54.Hf7+ Kf4 55.Kg1 Fe6 56.Hxg5 Kxg5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: John Saunders)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny nyolcadik fordulójában Rapport Richárd nyert a kínai Wei Yi ellen. Nagymesterünk világossal pozíciós küzdelemre kényszerítette 14 éves ellenfelét, tetszetős stílusban győzött. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk legyőzte holtversenyes társát, az indiai Surya Gangulyt, fél ponttal előzi meg nagymesterünket és az amerikai Gata Kamskyt. A kilencedik játéknapon Rapport Richárd sötéttel a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen játszik.

 

A 10 fordulós svájci rendszerű viadal nyolcadik játéknapján Rapport Richárd a kínai sakkozás nagy reménysége, a 14 éves Wei Yi ellen nyert. Nagymesterünk az angol megnyitás egyik ritkább változatát játszotta meg. Kis előnnyel zárta a nyitást, nem idegenkedett a korai vezércserétől, pozíciós játékvezetéssel lepte meg ellenfelét és drukkereit is. Uralta a c nyílt vonalat, futója volt a kínai nagymester huszárjával szemben. Az időkontrollhoz közeledve felgyorsultak az események, bástyája betört a nyolcadik sorra. Fontos pillanat volt, amikor futója is támadta az f7 gyalogot, szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul robogtak az átváltozási mező felé.

A három évvel korábbi győztes ukrán Vaszilij Ivancsuk legyőzte holtversenyes társát, az indiai Surya Gangulyt, ezzel megőrizte félpontos előnyét. Nem panaszkodhatott a párosításra az amerikai Gata Kamsky, az 5,5 pontosok közül csak ő tudott még nyerni.

A játéknap szenzációjaként Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang az ukránok olimpiai bajnokát, nyílt versenyeken is sok sikert elért Pavel Eljanovot legyőzte.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 6) – Surya Ganguly (indiai, 2619, 6)  1 - 0

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 5,5) – Michael Adams (angol, 2754, 5,5)  döntetlen

Li Chao (kínai, 2680, 5,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 5,5)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 5,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 5,5)  döntetlen

David Pardo Simon (spanyol, 2450, 5,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 5,5)  0 - 1

Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 5,5) – Eric Hansen (kanadai, 2559, 5,5) döntetlen

Rapport Richárd (magyar, 2691, 5,5) – Wei Yi (kínai, 2607, 5,5)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 5) – Romain Edouard (francia, 2658, 5,5) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 5) – David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 5)  0 - 1

Sebastien Maze (francia, 2536, 5) – David Navara (cseh, 2702, 5) döntetlen

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5) 1 - 0

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 4,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 5)  1 – 0

 

Az élmezőny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 7 pont

2-3. Rapport Richárd (magyar) és Gata Kamsky (amerikai) 6,5

4-21. Maxim Vachier-Lagrave (francia), Nyikita Vityjugov (orosz), Maxim Rodhstein (izraeli), Michael Adams (angol), Pentala Harikrishna (indiai), Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), Alekszej Drejev (orosz), Eric Hansen (kanadai), B. Adhiban (indiai), Ivan Cseparinov (bolgár), Surya Ganguly (indiai), Ivan Salgado Lopez (spanyol), Lela Zsavahasvili (grúz), David Anton Guijarro (spanyol), Mohammed Al-Sayed (katari), Salem A. R. Saleh (egyesült arab emírségbeli), Zhao Xue (kínai) 6

40. Hoang Thanh Trang (magyar) 5,5

 

Az élmezőnyben a 9. forduló párosítása:

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 6,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 7)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 6) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 6,5)

Michael Adams (angol, 2754, 6) – Adhiba B. (indiai, 2590, 6)

Surya Ganguly (indiai, 2619, 6) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 6)

Zhao Xue (kínai, 2567, 6) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 6)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 6) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 6)

Eric Hansen (kanadai, 2559, 6) – Li Chao (kínai, 2680, 6)

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 6) – Salem A.R.Saleg (egyesült arab emírségbeli, 2564, 6)

David Anton Gijarro (spanyol, 2557, 6) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 6)

Romain Edouard (francia, 2658, 6) – Lela Zsavahasvili (grúz, 2430, 6)

Mohammed Al-Sayed (katari, 2476, 6) – Viorel Bologan (moldáviai, 2661, 5,5)

Daniil Dubov (orosz, 2614, 5,5) – Hoang Thanh Trang (magyar,2511, 5,5)

Chanda Sandipan (indiai, 2609, 5,5) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 5,5)

Wei Yi (kínai, 2607, 5,5) – Tan Zongyi (kínai, 2483, 5,5)

 

Rapport,R (2691) - Wei,Yi (2607)
Angol megnyitás [A14]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fe7 4.Fg2 0-0 5.0-0 d5 6.b3 b6 7.Fb2 Fb7 8.e3 c5 9.Hc3 Hc6 10.cxd5 Hxd5 11.Hxd5 Vxd5 12.d4 Vf5

13.He5 Hxe5 14.Fxb7 Bad8 15.Ve2 Vd3 16.Fa6 Vxe2 17.Fxe2 cxd4 18.Fxd4 Hc6 19.Fc3 Fa3 20.Bab1 Hb4 21.Fb2 Fxb2 22.Bxb2 Bc8 23.Bd1 Bfd8 24.Bxd8+ Bxd8 25.a3 Hd5 26.Bc2 Kf8

27.e4 Hf6 28.f3

A taktikai állásokat annyira kedvelő Ricsi most pozíciós játékban is jeleskedik.

28...Ke7 29.Kf2 He8 30.Fb5 Bd1 31.Ke2 Bb1 32.b4 Bh1

33.Bc8 Hd6 34.Bc7+ Kf6 35.Fd3 Bxh2+ 36.Ke3 g5 37.Bd7 He8

 

38.f4 Bh3 39.e5+ Kg7 40.Kf2

Számításba jött a 40.Kf3 gxf4 41.Kxf4 a5 42.Bb7 axb4 43.axb4 Kf8 44.Fe4 folytatás.

40...gxf4 41.gxf4 Kf8

42.f5 a5 43.b5 exf5? 44.Fc4

Nagymesterünk futója erőre kapott.

44...Bxa3? 45.Bxf7+ Kg8

 

46.Bf6+ Kg7 47.Bxb6 Bc3 48.Bb7+ Kh6 49.Ff7 Bc8 50.Be7 Hc7  

 

  

51.b6 Ha6 52.Ba7 Hb4 53.e6 Hd3+ 54.Ke3 He5

 

55.b7 Bb8 56.e7 Hxf7 57.Ba8 és sötét feladta

 

Ivancsuk,V (2739) - Ganguly,S (2619)
Vezércsel  [D41]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1 Hc6 12.Fe2 Vb6 13.0-0 Bd8 14.Bc4 Fd7 15.Fd3 Va5 16.Vb2 Bac8 17.Bfc1 Hb4 18.Ff1 Hc6 19.Bc5 Vb4 20.Va1 Ha5

21.a3 Vb6 22.Bb1 Hb3 23.Va2 Fa4 24.Bc4 Va5 25.Bxb3 Fxb3 26.Vxb3 b5 27.Bxc8 Bxc8

28.d5 Va4 29.Ve3 exd5 30.exd5 Vd1 31.Hd4 Kf8 32.d6 Be8

 

33.d7 Bd8 34.Ve5 Bxd7 35.Vb8+ Ke7 36.Hc6+ Kf6 37.Vf4+ Ke6 38.Ve5 matt!

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny hetedik fordulójában Rapport Richárd sötéttel remizett a kanadai Eric Hansennel. A francia védelmű partiban a kanadai sakkozó a várakozáson felül játszott, nagymesterünknek nem volt esélye az egész pont megszerzésére. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az indiai Surya Ganguly vezet félpontos előnnyel, tizenhárom fős az üldözőboly, amelynek Rapport Richárd is tagja.

Nagyon kedvezőnek tűnt Rapport Richárd párosítása, a kanadai Eric Hansent azonban a francia védelemmel igazán nem tudta meglepni. Ricsi meglepő vezérmanővere sem hozta zavarba ellenfelét, aki azért jóval többet tűnődött. A vezércserét elkerülhette volna, a végjátékban egyszerű eszközökkel biztosította a döntetlent. Hoang Thanh Trang a dán Nikolaj Mikelsennel osztozott meg a ponton.

 

A forduló rangadóját az angol Michael Adams és az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszotta. Az olimpiai bajnok félpontos előnnyel nyugodtan választhatta az orosz huszárjátékot, és pontosan játszva világos kis kezdeményezését hárította, lépésismétlés után a 35. lépésben egyeztek meg a döntetlenben. Az éltáblák remisorozatát az indiai Surya Ganguly szakította meg, a spanyolok legjobbja, Francisvco Vallejo Pons ellen nyert. A kínai Chao kedvező párosítását kihasználva visszakapaszkodott. Meglepetésként könyvelhetjük el a nagy tehetségnek tartott orosz Daniil Dubov vereségét.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2754, 5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 5,5)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 5) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682.5) döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 5) – Alekszejev Drejev (orosz, 2673, 5)  döntetlen

Surya Ganguly (indiai, 2619, 5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 5)  1 - 0

Wei Yi (kínai, 2607, 5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 5)  döntetlen

Eric Hansen (kanadai, 2559, 5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 5)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 4,5) – B. Adhiban (indiai, 2590, 4,5)  döntetlen

David Navara (cseh, 2702, 4,5) – Alexandr Fier (argentin, 2572, 4,5)  döntetlen

Li Chao (kínai, 2680, 4,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 4,5)  1 - 0

Tan Zongyi (kínai, 2483, 4,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 4,5)  döntetlen

Romain Edouard (francia, 2658, 4,5) – Das Debashis (indiai, 2494, 4,5)  1 - 0

Daniil Dubov (orosz, 2614, 4,5) – David Pardo Simon (spanyol, 2450, 4,5)  0 - 1

Ralf Akesson (svéd, 2447, 4,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 4)  döntetlen

Natalija Pogonyina (orosz, 2495, 4) – Nigel Short (angol, 2683, 4)  döntetlen

Nikolaj Mikkelsen (dán, 2423, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 4)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1-2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) és Surya Ganguly (indiai) 6 pont

3-15. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Nyikita Vityjugov (orosz), Maxim Rodhstein (izraeli), Pentala Harikrishna (indiai), Michael Adams (angol), Li Chao (kínai), Rapport Richárd (magyar), Gata Kamsky (amerikai), Romain Edouard (francia), Alekszej Drejev (orosz), Eric Hansen (kanadai), Wey Ji (kínai) és David Pardo Simon (spanyol) 5,5

16-36. Francisco VallejoPons (spanyol), David Navara (cseh), Sandro Mareco (argentin), Tan Zongyi (kínai), Alekxandr Fier (brazil), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), … 5

69. Hoang Thanh Trang (magyar) 4,5

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 6) – Surya Ganguly (indiai, 2619, 6)

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 5,5) – Michael Adams (angol, 2754, 5,5)

Li Chao (kínai, 2680, 5,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 5,5)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 5,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 5,5)

David Pardo Simon (spanyol, 2450, 5,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 5,5)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 5,5) – Eric Hansen (kanadai, 2559, 5,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 5,5) – Wei Yi (kínai, 2607, 5,5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 5) – Romain Edouard (francia, 2658, 5,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 5) – David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 5)

Sebastien Maze (francia, 2536, 5) – David Navara (cseh, 2702, 5)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 5) – Bela Hotenasvili (grúz, 2527, 5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 4,5) – Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 5)

 

Hansen,E (2559) - Rapport,R (2691)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hc6 4.e5 f6 5.Fb5 Vd7

Ezt a lépést hiába keressük a ChessBase MEGA 2014 adatbázisában.

6.Hf3 a6 7.Fxc6 Vxc6 8.exf6 Hxf6 9.He5 Vb6 10.0-0 Fd6 11.Ha4 Va7 12.Fe3 b6 13.b3 0-0 14.c4 dxc4 15.bxc4 Fb7

16.c5 bxc5 17.dxc5 Hd5 18.Vd4 Hxe3 19.fxe3 Fxe5 20.Vxe5 Bxf1+ 21.Bxf1 Fd5 22.Bd1 Vb8 23.Hc3 c6

24.Vxb8+

A kanadai sakkozó időzavarában nem kerülte el a vezércserét.

24...Bxb8 25.e4 Fc4 26.Bd4 Fxa2 27.Ba4 Fb1 28.Bxa6 Fd3 29.Bxc6 Bb3 30.Ha4 Bb4 31.Hb6 Fxe4 32.Bxe6 Kf7 33.Be5 Bb1+ 34.Kf2 Bb2+ 35.Ke3 Fxg2 36.Hc4 Ba2 37.Hd6+ Kf6 38.Bf5+ Ke6 39.Bf7 Bc2 40.Bxg7 Bxc5 41.Bxg2 Kxd6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny hatodik fordulójában Rapport Richárd a címvédő Nyikita Vityjugovval 76 lépéses partiban remizett. Nagymesterünk pontos védekezéssel hárította az orosz sakkozó nyerési kísérleteit. Az élen állók közül egyedül az ukrán Vaszilij Ivancsuk tudott nyerni, félpontos előnnyel vezet a 12 fős üldözőboly előtt, amelynek Rapport is a tagja. Ricsi következő partiját a kanadai Eric Hansennel (2559) játssza. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang javított, nyerésével 4 pontos.

  

Rapport Richárd nagy csatában, nehéz küzdelemben remizett az orosz Nyikita Vityjugovval. A vezérgyalog megnyitású partiban a sötéttel játszó címvédő átvette a kezdeményezést, nagymesterünk  védekezésre kényszerült. Az érdekes középjátékban nem volt könnyű feladat a gyalogszerkezeti gyengeségekkel megbirkózni, de szerencsére a sorozatos cserékkel Vityjugov csak minimális előnyt ért el, királya az alapsorra szorult, nem tudott a szabadgyalog támogatására indulni. Ricsi visszanyerte a gyalogot, bástyája és huszárja ügyes összjátékával hárította a királyát fenyegető veszélyeket, a parti lépésismétléssel ért véget.

 

A nyolcfős élbolyból csak az ukrán Vaszilij Ivancsuk nyert. A „veterán” olimpiai bajnok a taktikai adok-kapok közepette jobban számolt a kínai Li Chao-nál, döntő anyagi előnyt szerzett. A második pontcsoportban már jóval több volt az eldőlt parti, így a félpontos előnnyel vezető Ivancsukot tizenketten üldözik.

A hatodik játéknapon végre nyert Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang, így a külön női díjakért folyó versengésben javított pozícióján.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 4,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 4,5)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 4,5) – Li Chao (kínai, 2680, 4,5)  1 - 0

Rapport Richárd (magyar, 2691, 4,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 4,5) döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 4,5) – David Navara (cseh, 2702, 4)  döntetlen

Michael Adams (angol, 2754, 4) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 4)  1 - 0

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 4) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 4)  1 - 0

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 4) – Sevag Mekhitarian Krikor (brazil, 2566, 4)  1 - 0

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 4) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 4)  döntetlen

Eric Hansen (kanadai, 2559, 4) – Simen Agdestein (norvég, 2627, 4)  1 - 0

Surya Ganguly (indiai, 2619, 4) – Sebastien Maze (francia, 2536, 4)  1 - 0

Das Debashis (indiai, 2494, 4) – Daniil Dubov (orosz, 2614, 4)  döntetlen

Eylon Nakar (izraeli, 2398, 4) – Wei Yi (kínai, 2607, 4)  0 - 1

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 3) – Gerard Welling (holland, 2326)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 5,5

2-13. Francisco Vallejo Pons (spanyol), Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), Maxim Rodhstein (izraeli), Nyikita Vityjugov (orosz), Rapport Richárd (magyar), Michael Adams (angol), Gata Kamsky (amerikai), Alekszej Drejev (orosz), Eric Hansen (kanadai), Wei Yi (kínai) és Surya Ganguly (indiai) 5

14-26. Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), David Navara (cseh), Aleksandr Lenderman (amerikai), Das Debashis (indiai), Tan Zonyi (kínai), Alexandr Fier (argentin), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz),… 4,5

72. Hoang Thanh Trang (magyar) 4

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Michael Adams (angol, 2754, 5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 5,5)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 5) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682.5)

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 5) – Alekszejev Drejev (orosz, 2673, 5)

Surya Ganguly (indiai, 2619, 5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 5)

Wei Yi (kínai, 2607, 5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 5)

Eric Hansen (kanadai, 2559, 5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 5)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 4,5) – B. Adhiban (indiai, 2590, 4,5)

David Navara (cseh, 2702, 4,5) – Alexandr Fier (argentin, 2572, 4,5)

Li Chao (kínai, 2680, 4,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 4,5)

Tan Zongyi (kínai, 2483, 4,5) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 4,5)

Romain Edouard (francia, 2658, 4,5) – Das Debashis (indiai, 2494, 4,5)

Daniil Dubov (orosz, 2614, 4,5) – David Pardo Simon (spanyol, 2450, 4,5)

Ralf Akesson (svéd, 2447, 4,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 4)

Natalija Pogonyina (orosz, 2495, 4) – Nigel Short (angol, 2683, 4)

Nikolaj Mikkelsen (dán, 2423, 4) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 4)

 

Rapport,R (2691) - Vityjugov,N (2737)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Ff4 c5 4.e3 d5 5.Hc3 a6 6.a3 Hc6 7.Fd3 Fd6 8.dxc5 Fxc5 9.0-0 Fd6 10.Fxd6 Vxd6

11.e4 d4 12.He2 e5 13.Hg3 g6 14.h3 h6 15.Fc4 Fe6 16.Fxe6 Vxe6 17.Vd2 Bd8 18.a4 a5 19.Ba3 Hd7 20.He1 Hb6 21.Bb3 Hc4 22.Vd1 b6 23.Hd3 0-0 24.Be1 Bb8 25.Hf1 Kg7

26.Hh2 Bfc8 27.Vc1 He7 28.Hg4 h5

Számításba jött a 28...g5 29.c3 He3 30.Ba3 Hxg4 31.hxg4 Hg6 32.f3 Bc4 folytatás.

29.Hh2 f6 30.Hf3 Hd6 A címvédő a [30...Vd7 31.Va1 Hd6 folytatásban a tisztáldozatot, a 32.Hdxe5 fxe5 33.Hxe5 Ve6 34.Hf3 Hc6 35.Vd1 változatot nem kedvelte?

31.Hd2 g5 32.Vd1 h4

33.c3 dxc3 34.Bxc3 Bxc3 35.bxc3 Bc8 36.Vc2 Hg6 37.Bb1 Hc4 38.Va2 Vc6 39.Vxc4 Vxc4 40.Hxc4 Bxc4 41.Bxb6 Bxc3

42.Bd6 Bc4 43.Bd7+ Kg8 44.f3 Bxa4 45.Bd8+ Kf7 46.Bd7+ Ke8 47.Ba7

 

47...Ba3 48.Hc5 Ba1+ 49.Kh2 Hf4 50.Ba8+ Kf7 51.Ba7+ Kg8 52.Ba8+ Kg7 53.Ba7+ Kg8 54.Ba8+ Kf7 55.Ba7+ Ke8 56.Ba8+ Ke7 57.Ba7+ Kd6 

 

 

 

58.Bxa5 Bd1 59.Hb3 He2?!

Az 59...Bb1 60.Hd2 Be1 61.Bb5 Kc6 62.Bb2 Kc5 63.Hb1 Kc4 adta volna az utolsó esélyt. Ricsi bástyája és huszárja a továbbiakban sikerrel hárított Nyikita Vityjugov próbálkozásait.

60.Ba2 Be1 61.Bc2 Ke7 62.Bc7+ Ke8 63.Bc8+ Kd7 64.Bc4 Bb1 65.Hc5+ Ke7 66.Hd3 Bd1 67.Hf2 Bf1 68.Hd3 Bd1 69.Hf2 Bd2 70.Hg4 Hf4 71.He3 Be2 72.Bc3 Kd7 73.Kh1 Be1+ 74.Kh2 Be2 75.Kh1 Be1+ 76.Kh2 Be2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny ötödik fordulójában Rapport Richárd újabb győzelmet aratott, sötéttel nyert a francia olimpikon Romain Edouard ellen. Nagymesterünk a kissé furcsán játszott nyitás után kihasználta ellenfele hibáját, huszáráldozattal szétrombolta világos királyállását, támadását sikerre vezette. Mesterhármasával nyolcas holtversenyben vezet, hatodik partiját a címvédő orosz Nyikita Vityjugov ellen játssza. Hoang Thanh Trang sötéttel csak remizett az izraeli Peter Gukhvattal.

A 10 fordulós svájci rendszerű viadal ötödik játéknapján Rapport Richárd remek támadójátszmával örvendeztette meg szurkolóit. A francia Romain Edouard a nyitásból előnyösebben jött ki, de erélytelenül folytatta, ezzel lehetőséget adott nagymesterünknek, hogy támadást kezdeményezzen. Tetszetős volt a huszáráldozata, amivel szétbombázta világos királyállását. A sötét nehéztisztek harmonikus együttműködéssel matthálót szőttek, a 36. lépés után Edouard kapitulált. A szép győzelemmel Ricsi már nyolcas holtversenyben vezet, hatodik partiját a címvédő orosz Nyikita Vityjugov ellen játssza.

Sorban születtek a papírformának megfelelő eredmények. Az ukránok olimpiai bajnoka, Vaszilij Ivancsuk átélt kellemetlen pillanatokat is, de kecsegtető állását az örmények olimpiai bajnoka, Szergej Movszeszjan alaposan elrontotta. Meglepetés, hogy az ukrán Maria Muzicsuk az orosz olimpikon Jevgenyij Tomasevszkijtől sötéttel rabolt fél pontot. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a vártnál gyengébben szerepel, eddigi eredményével 12 Élő-pontot vesztett, Ricsi közel 7 pontos nyerésben van.

 

Az élcsoportban az 5. forduló érdekesebb eredményei:

Li Chao (kínai, 2680, 4) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 4)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3,5) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 4)  1 – 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 3,5)  0 - 1

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 3,5) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 3,5)  1 - 0

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 3,5) – Adhiban N. (indiai, 2590, 3,5)  1 - 0

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 3,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 3,5)  0 - 1

Romain Edouard (francia, 2658, 3,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 3,5)  0 - 1

Mikhail Antipov (orosz, 2511, 3) – Michail Adams (angol, 2754, 3)  0 - 1

Xu Jun (kínai, 2510, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 3)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 3) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 3)  döntetlen

Marie Sebag (francia, 2501, 3) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 3)  0 - 1

Peter Gukhvat (izraeli, 2268, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 2,5) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-8. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Maxim Rodhstein (izraeli), Nyikita Vityjugov (orosz), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Li Chao (kínai) és Rapport Richárd (magyar) 4,5 pont

9-26. Michael Adams (angol), Sandro Mareco (argentin), David Navara (cseh), Das Debashis (indiai), Gata Kamsky (amerikai), Aleksandr Lenderman (amerikai), Tan Zongyi (kínai), Ivan Cseparinov (bolgár), Alekszej Drejev (orosz), Simen Agdestein (norvég), … 4

102. Hoang Thanh Trang (magyar) 3

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 4,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 4,5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 4,5) – Li Chao (kínai, 2680, 4,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 4,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 4,5)

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 4,5) – David Navara (cseh, 2702, 4)

Michael Adams (angol, 2754, 4) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 4)

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 4) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 4)

Alekszej Drejev (orosz, 2673, 4) – Sevag Mekhitarian Krikor (brazil, 2566, 4)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672, 4) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 4)

Eric Hansen (kanadai, 2559, 4) – Simen Agdestein (norvég, 2627, 4)

Surya Ganguly (indiai, 2619, 4) – Sebastien Maze (francia, 2536, 4)

Das Debashis (indiai, 2494, 4) – Daniil Dubov (orosz, 2614, 4)

Eylon Nakar (izraeli, 2398, 4) – Wei Yi (kínai, 2607, 4)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 3) – Gerard Welling (holland, 2326)

 

Edouard,R (2658) - Rapport,R (2691)
Angol megnyitás [A10]

1.Hf3 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.0-0 0-0 6.d3 d5 7.Vc2 Hc6 8.a3 a5 9.cxd5 exd5 10.Hc3 Kh8 11.Hb5 Fd7 12.Ff4 Bc8 13.Bab1

A francia nagymester jobban játszhatott volna a 13.Vb3 Fc5 14.Bac1 Fb6 15.Hc3 változatban.

13...Hh5 14.Fd2 f4 15.b4 axb4 16.axb4 fxg3 17.hxg3

17...Fg4 18.Fc3 Vd7 19.Hbd4 Hxd4 20.Fxd4 Fd6 21.Fc5?! Fh3

A világos királyállás körül már viharfelhők gyülekeztek.

22.Fxd6 cxd6 23.Vd1? Bf6! 24.Hh2 Fxg2 25.Kxg2

25...Hf4+! 26.gxf4 Bh6 27.f5 Vxf5 28.f4 Vg6+ 29.Kf2 Bxh2+ 30.Ke1 Vg3+ 31.Kd2

31...d4! 32.Ve1 Ve3+ 33.Kd1 Be8 34.Bb2 Ba8 35.Bb1 Ba2 36.Bc1

 

 

36...Ve8! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny negyedik fordulójában Rapport Richárd világossal játszva legyőzte a svájci Joseph Gallaghert, fél pont a hátránya a négyes nyerősorozattal vezető trió, az izraeli Maxim Rodhstein, a kínai Li Chao és az argentin Sandro Mareco mögött. Legfiatalabb nagymesterünk többek között a címvédő orosz Nyikita Vityjugovval és az ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztja a negyedik helyet. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang javított,  spanyol ellenfelet legyőzve 2,5 pontos.

Rapport Richárd megszerezte harmadik győzelmét. Világossal a rutinos svájci Joseph Gallegher ellen királyindiai védelmű partiban nyert. Ahogy már megszoktuk, Ricsi korai királyszárnyi akciót indított, hosszúra sáncolt. Némi pontatlankodás becsúszott a játékába, de a svájci sakkozó már a 31. lépés után feladásra kényszerült.

Hárman negyedszer is eredményesek voltak, az izraeli Maxim Rodhstein, a kínai Li Chao és az argentin Sandro Mareco vezet mesternégyessel. A 10 fordulós svájci rendszerű viadalon elkezdődnek az igazi rangadók, Rapport Richárd is már erős ellenféllel, a francia Romain Edourddal mérkőzik meg. Az élcsoportban sok döntetlen született, a rajtlistát vezető angol Michael Adams másodszor remizett.

A harmadik játéknapon elszenvedett váratlan veresége után Európa-bajnoknőnk. Hoang Thanh Trang javított, spanyol ellenfelet legyőzve megkezdte a felzárkózást.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3) döntetlen

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Romain Edouard (francia, 2658, 3) döntetlen

Sandro Mareco (argentin, 2582, 3) – David Navara (cseh, 2702, 3)  1 - 0

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 3) 1 – 0

Thomas Henrichs (német, 2477, 3) – Li Chao (kínai, 2680, 3) 0 - 1

Michael Adams (angol, 2754, 2,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2,5) döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2732, 2,5 – Aleksandr Fier (argentin, 2572, 2,5)  1 - 0

Daniele Vocaturo (olasz, 2582, 2,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2,5) 0 - 1

Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 2,5) – Sebastien Maze (francia, 2536, 2,5)  döntetlen

Eric Hansen (dán, 2559, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 2,5)  döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2,5) – Xu Jun (kínai, 2510, 2,5)  döntetlen

G.N. Gopal (indiai, 2550, 2,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2,5) 0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2691, 2,5) – Joseph G. Gallagher (svájci, 2495, 2,5) 1 – 0

Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2,5) – Nigel Short (angol, 2683, 2,5)  1 - 0

Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 2,5) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5) – Miguel Sanchez Jerez Emilio (spanyol, 2287, 1,5)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-3. Maxim Rodhstein (izraeli), Li Chao (kínai) és Sandro Mareco (argentin) 4 pont

3-14. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), Szergej Movszeszjan (örmény), Nyikita Vityjugov (orosz), Kevin Spragett (kanadai), Romain Edouard (francia), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Rapport Richárd (magyar), Adhiban N. (indiai) és Ivan Salgado Lopez (spanyol) 3,5

101. Hoang Thanh Trang (magyar) 2,5

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Li Chao (kínai, 2680, 4) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2682, 4)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3,5) – Sandro Mareco (argentin, 2582, 4)

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739, 3,5)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 3,5) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 3,5)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 3,5) – Adhiban N. (indiai, 2590, 3,5)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2597, 3,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 3,5)

Romain Edouard (francia, 2658, 3,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 3,5)

Mikhail Antipov (orosz, 2511, 3) – Michail Adams (angol, 2754, 3)

Xu Jun (kínai, 2510, 3) – Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 3)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 3) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 3)

Marie Sebag (francia, 2501, 3) – Gata KAmsky (amerikai, 2709, 3)

Peter Gukhvat (izraeli, 2268, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 2,5)

Rapport,R (2691) - Gallagher,J (2495)
Királyindiai védelem [E73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.h4

Nagymesterünk bulgáriai rapidtornán az ukrán Baklan ellen Rapport már megjátszotta.

6...e5 7.d5 c6

8.h5 cxd5 9.exd5 Vd7 10.hxg6 fxg6 11.Hf3 Ve7 12.Hg5 e4 13.Fe3 Ha6?!

14.Vd2 Hc5 15.0-0-0 Fd7 16.Bde1 Ff5? 17.g4

Még erősebb volt a 17.Fxc5 dxc5 18.Fd3 h5 19.Hcxe4 Hxe4 20.Hxe4 folytatás.

17...Hxg4 18.Fxc5 dxc5 19.Fxg4 e3 20.Vxe3 Vxe3+ 21.fxe3 Fxg4

22.Bxh7 Bf2 23.Bg1 Ff5

 

24.e4 Fd7 25.d6 Baf8 26.e5

Kimaradt a 26.Hd5 B8f7 27.e5 Fxe5 28.Bxf7 Bxf7 29.He7+ Kg7 30.Hxf7 Kxf7 31.Hxg6 még jobb folytatás.

26...Bf1+? 27.Bxf1 Bxf1+ 28.Kd2 Bg1 29.Bxg7+ Kxg7 30.e6 Bg2+ 31.He2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny harmadik fordulójában Rapport Richárd sötéttel játszva nyert a spanyol David Larino Nieto ellen. Meglepetésre Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang elvesztette a skót Alan Tate elleni partiját. Tízen harmadik játszmájukat is megnyerték, népes a 2,5 pontosok csoportja, ahova legfiatalabb nagymesterünk is tartozik.

 

Győzelemmel folytatta szereplését legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd. A 2465 Élő-pontos spanyol David Larino Nieto ellen nyert. A + 2700 Élő-pontos résztvevők közül csak a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Pentala Harikrishna és a cseh David Navara vívta meg sikerrel harmadik partiját is, s még heten az élen mesterhármassal. A rajtlistát vezető angol Michael Adams kalandos partiban remizett örökös sakkal a brazil Alexandr Fierrel. A címvédő orosz Nyikita Vityjugov joggal bosszankodhat, nyerőesélyes állást rontott el, majd két királyig játszott az indiai Gopallal.

A játéknap egyik meglepetése Hoang Thanh Trang veresége, skót ellenfele, Alan Tate közel 190 Élő-ponttal kevesebbel bír.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Alexandr Fier (brazil, 2572, 2) – Michael Adams (angol, 2754)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) – Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli, 2564, 2) 1 - 0

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2) – Gopal G.N. (indiai, 2550, 2) döntetlen

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 2)  0 - 1

David Navara (cseh, 2702, 2) – Fabien Libiszewski (francia, 2533, 2)  1 - 0

Grigorij Oparin (orosz, 2517, 2) – Maxim Rodshtein (izraeli, 2682, 2)  0 - 1

Li Chao (kínai, 2680, 2) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 2)  1 - 0

Stephen J Gordon (angol, 2516, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 2) 0 - 1

David Larino Nieto (spanyol, 2465, 1,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 1,5)  0 - 1

Alan Tate (skót, 2321, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-10. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), David Navara (cseh), Maxim Rodhstein (izraeli), Szergej Movszeszjan (örmény), Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), Sandro Mareco (argentin), Danyyil Dvirnyy (olasz) és Thomas Henrichs (német) 3 pont

11-48. Michael Adams (angol), Nyikita Vityjugov (orosz), Gata Kamsky (amerikai), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Alexandr Fier (brazil), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Pavel Eljanov (ukrán), G.N. Gopal (indiai), Aleksandr Lenderman (amerikai), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), Aryan Tari (norvég), Ivan Cseparinov (bolgár), Kevin Spragett (kanadai), Rapport Richárd (magyar), Nigel Short (angol), Alekszej Drejev (orosz), Simen Agdestein (norvég), Emil Szutovszkij (izraeli),… 2,5

150. Hoang Thanh Trang (magyar) 1,5

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Romain Edouard (francia, 2658, 3)

Sandro Mareco (argentin, 2582, 3) – David Navara (cseh, 2702, 3)

Maxim Raodhstein (izraeli, 2682, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 3)

Thomas Henrichs (német, 2477, 3) – Li Chao (kínai, 2680, 3)

Michael Adams (angol, 2754, 2,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2,5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2732, 2,5í9 – Aleksandr Fier (argentin, 2572, 2,5)

Daniele Vocaturo (olasz, 2582, 2,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 2,5) – Sebastien Maze (francia, 2536, 2,5)

Eric Hansen (dán, 2559, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 2,5)

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2,5) – Xu Jun (kínai, 2510, 2,5)

G.N. Gopal (indiai, 2550, 2,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 2,5) – Joseph G. Gallagher (svájci, 2495, 2,5)

Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2,5) – Nigel Short (angol, 2683, 2,5)

Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 2,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5) – Miguel Sanchez Jerez Emilio (spanyol, 2287, 1,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog