Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyszerű győzelmet aratott férficsapatunk a norvégiai Tromsøben zajló sakkolimpia kilencedik fordulójában, 3-1-re legyőzte Izrael együttesét. Balogh Csaba és Rapport Richárd világossal megnyerte partiját, Lékó Péter és Almási Zoltán remizett. Hat helyet lépett előre válogatottunk, Románia  a következő ellenfél. Az éltáblán a franciák a kínaiakkal mérkőznek meg, a két csapatnak 15-15 pontja van, válogatottunknak és még négy gárdának 14-14. Női együttesünk újabb vereséget szenvedett el, Mádl Ildikó nyert, Gara Anita remizett, Hoang Thanh Trang és Gara Tícia kikapott, a németek így minimális győzelmet arattak. A vesztéssel csapatunk a 20. helyre esett vissza. Folytatódott az orosz-kínai versenyfutás, az ukránok feljöttek a harmadik helyre.

 

Ma jobbak voltatok” – mondta őszinte elismeréssel az izraeliek negyedik táblása, a Sakkozók Profi Szövetségének elnöke, Emil Szutovszkij.. A kombinatív játékot annyira kedvelő nagymester a bonyodalmakban alul maradt Rapport Richárddal szemben. A hajrában magára talált Ricsi tisztáldozattal jutott támadáshoz, anyagi előnyt szerzett.

Balogh Csaba is világossal győzött, meggyőző játékkal végig kézben tartotta a partit, minőségelőnyét érvényesítette. Lékó Péter gond nélkül egyenlítette ki esélyeit, Almási Zoltán kicsit kedvezőbb pozíciót játszhatott. A meglepetések olimpiáján a 3-1-es győzelem a hajrában nagyon sokat ért, csapatunk nagyot lépett előre.

Döntetlennel zárult az éltáblán a kínai-ukrán rangadó. A franciák ismét nyertek, az azeriek újabb döntetlennel zárták meccsüket. A norvég második csapat csak minimális arányban kapott ki az oroszoktól.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

 

Izrael – Magyarország 1 – 3

Borisz Gelfand (2753) – Lékó Péter (2740) döntetlen

Balogh Csaba (2637) - Maxim Rodhstein (2671) 1 – 0

Ilia Szmirin (2656) – Almási Zoltán (2690) döntetlen

Rapport Richárd (2704) – Emil Szutovszkij (2624) 1 - 0

 

No.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Kína

24

14

2

:

2

13

23

Ukrajna

2

Csehország

22½

13

:

13

23

Franciaország

3

Norvégia

19

11

2

:

2

11

20½

Törökország

4

Azerbajdzsán

21½

13

2

:

2

13

22½

Románia

5

Izrael

22

12

1

:

3

12

21

Magyarország

6

Bulgária

21

12

:

12

22

Kuba

7

Fehéroroszország

20½

12

2

:

2

12

22

Hollandia

8

Argentína

21½

12

2

:

2

12

22½

India

9

Egyesült Államok

22

12

2

:

2

12

21

Németország

10

Örményország

21½

12

2

:

2

12

20½

Szerbia

11

Oroszország

21

11

:

11

19½

Norvégia2

12

Spanyolország

20½

11

2

:

2

11

19

Lettország

13

Lengyelország

21½

11

:

½

11

20

Svájc

 

Az élcsoport állása:

 

H.

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Kína

9

6

3

0

15

276.0

26.0

102.00

2

Franciaország

9

7

1

1

15

260.0

25.5

98.00

3

Ukrajna

9

6

2

1

14

257.0

25.0

96.00

4

Azerbajdzsán

9

6

2

1

14

248.5

23.5

103.00

5

Bulgária

9

6

2

1

14

247.0

23.5

101.00

6

Magyarország

9

6

2

1

14

240.5

24.0

97.00

7

Románia

9

6

2

1

14

235.0

24.5

94.00

8

Egyesült Államok

9

5

3

1

13

241.0

24.0

94.00

9

Oroszország

9

5

3

1

13

241.0

23.5

101.00

10

India

9

5

3

1

13

240.0

24.5

93.00

11

Hollandia

9

5

3

1

13

237.5

24.0

99.00

12

Csehország

9

6

1

2

13

237.0

24.0

98.00

13

Örményország

9

5

3

1

13

235.5

23.5

100.00

14

Lengyelország

9

6

1

2

13

228.5

25.0

88.00

15

Üzbegisztán

9

6

1

2

13

222.0

22.5

96.00

16

Szerbia

9

5

3

1

13

220.0

22.5

101.00

17

Vietnam

9

5

3

1

13

212.0

25.0

85.00

18

Németország

9

4

5

0

13

211.0

23.0

92.00

 

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása:

 

T.

R.

 

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Team

 

R.

1

3

Franciaország

25½

15

:

15

26

Kína

7

2

2

Ukrajna

25

14

:

14

23½

Azerbajdzsán

8

3

24

Horvátország

23½

12

:

12

21

Norvégia

14

4

5

Magyarország

24

14

:

14

24½

Románia

32

5

18

Bulgária

23½

14

:

13

25

Lengyelország

15

6

6

Egyesült Államok

24

13

:

13

23½

Argentína

35

7

29

Szerbia

22½

13

:

13

23½

Oroszország

1

8

12

Németország

23

13

:

13

24½

India

19

9

11

Hollandia

24

13

:

13

22½

Üzbegisztán

33

10

16

Csehország

24

13

:

13

22½

Fehéroroszország

27

11

31

Vietnam

25

13

:

13

23½

Örményország

4

 

Női sakkolimpia

 

Harmadszor kapott ki női csapatunk, a németek ellni minimális vereséggel a 20. helyre estek vissza. Mádl Ildikó hatalmas csatában győzött, Gara Anita remizett. Az éltáblán Hoang Thanh Trang a bonyodalmakban eltévedt, Elisabeth Paehtz juttatta vezetéshez együttesét, Gara Tícia nem tudta megmenteni pozícióját.

Meglepetéssel indult az örmény-orosz találkozó, Elina Danieljan vereséget mért Katyerina Lahnóra, végül az éllovas hozta a „kötelezőt”. A kínaiak javítottak a gólarányukon, az ukránok már a harmadikok, s ma az oroszokkal vívnak meg.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

 

Németország – Magyarország 2,5 – 1,5

Elisabeth Paehtz (2464) – Hoang Thanh Trang (2485) 1 – 0

Mádl Ildikó (2347) – Zoya Schleining (2369) 1 – 0

Tatjana Melamed (2364) – Gara Anita (2327) döntetlen

Gara Tícia (2321) – Sarah Hoolt (2318) 0 – 1

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Örményország

22½

13

:

16

25½

Oroszország

2

Észtország

17½

10

:

10

20

Norvégia

3

Franciaország

23

13

½

:

14

25

Kína

4

India

23½

12

:

13

21½

Ukrajna

5

Spanyolország

21

12

:

½

12

23

Argentína

6

Románia

21½

12

:

12

21

Vietnam

7

Németország

21½

12

:

12

20½

Magyarország

8

Lengyelország

19½

12

:

11

22

Mongólia

9

Indonézia

20

11

½

:

11

21½

Grúzia

10

Egyesült Államok

21

11

2

:

2

11

21

Montenegró

11

Szerbia

18½

11

:

11

21

Szlovákia

12

Horvátorrszág

21

11

:

11

22

Fehéroroszország

13

Bulgária

23

11

3

:

1

11

21

Kolumbia

 

Az élmezőny állása:

 

H.

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Oroszország

9

9

0

0

18

301.0

28.0

102.00

2

Kína

9

8

0

1

16

294.0

28.5

101.00

3

Ukrajna

9

7

1

1

15

236.5

24.0

95.00

4

Spanyolország

9

6

2

1

14

246.0

24.5

93.00

5

Németország

9

7

0

2

14

234.0

24.0

93.00

6

Románia

9

7

0

2

14

230.0

24.0

90.00

7

Lengyelország

9

6

2

1

14

226.0

22.0

100.00

8

Grúzia

9

6

1

2

13

250.5

25.0

100.00

9

Franciaország

9

6

1

2

13

244.5

23.5

107.00

10

Bulgária

9

6

1

2

13

230.5

26.0

89.00

11

Örményország

9

6

1

2

13

221.0

24.0

93.00

12

Szlovákia

9

6

1

2

13

201.5

23.5

85.00

13

Horvátország

9

6

1

2

13

193.5

23.5

81.00

14

Kazahsztán

9

6

1

2

13

183.5

21.0

91.00

20

Magyarország

9

6

0

3

12

204.0

22.0

102.00

 

Az élmezőnyben a 10. forduló párosítása:

 

T.

R.

Team

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

3

Ukrajna

24

15

:

18

28

Oroszország

2

2

38

Norvégia

22½

12

:

12

23

Azerbajdzsán

22

3

1

Kína

28½

16

:

14

24½

Spanyolország

11

4

12

Németország

24

14

:

14

24

Románia

6

5

4

Grúzia

25

13

:

14

22

Lengyelország

8

6

17

Kazahsztán

21

13

:

13

23½

Franciaország

9

7

18

Szlovákia

23½

13

:

13

26

Bulgária

14

8

35

Horvátország

23½

13

:

13

24

Örményorzág

10

9

42

Svájc

23

12

:

12

25

India

5

10

27

Csehország

25

12

:

12

23

Üzbegisztán

46

11

20

Vietnam

22½

12

:

12

23

Egyesült Államok

7

12

24

Argentína

23½

12

:

12

23

Montenegró

54

13

13

Magyarország

22

12

:

11

23½

Mongólia

28

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló sakkolimpia nyolcadik fordulójában férficsapatunk 2-2-öt ért el az amerikai együttes ellen. Rapport Richárd villámgyőzelmet aratott, Lékó Péter és Almási Zoltán remizett, Polgár Judit vereséget szenvedett. Női válogatottunk 3,5-0,5-re kikapott az éllovas, címvédő orosz csapattól. Hoang Thanh Tranh döntetlenje mellett Mádl Ildikó, Gara Anita és Gara Tícia kisebb-nagyobb rontások miatt kényszerült megadásra. Botlott az azeri férficsapat, a kínaiak vették át a vezetést, a hihetetlenül szoros élmezőnyben a mai játéknapon a 12. helyen álló együttesünk az izraeli négyessel mérkőzik meg. A vereséggel a 13. helyre lecsúszó női válogatottunk a németekkel szemben játszik.

A párosítás nem volt kegyes csapatunkhoz, az élmezőnyből tudtam volna kellemesebb ellenfelet is választani, mint a Hikaru Nakamura vezette amerikai együttes. A mérkőzés számunkra remekül indult, Rapport Richárd a Larsen megnyitással az oly rutinos Alekszander Oniscsuk soraiban is tudott némi zavart kelteni, az eredeti ötletekkel tarkított játszmában az amerikai sakkozó az időzavar árnyékában tisztet nézett el, a 21. lépés után megadásra kényszerült.

Az éltáblán Lékó Péter kisebb előnyt szerzett Nakamura francia védelmével szemben, gyalogelőnyre is szert tett, de a világranglistán ötödik amerikai nagymester aktív tisztjátékkal ellensúlyozta anyagi hátrányát. A bástyavégjátékban gond nélkül érte el a döntetlent.

Gata Kamsky a tőle megszokott módon a vezérgyalog megnyitást játszotta meg, Almási Zoltán a zárt pozíciót a manőverezések közepette biztos kézzel tartotta.

 

Sajnos a negyedik táblán Polgár Judit türelmetlen volt, az un. sündisznó” állásból túlzottan hamar akart szabadulni. Megjátszotta a legjobb esélyt jelentő tisztáldozatot is,  Samuel Shankland a látszatfenyegetéseket hárította, az időzavar elmúltával anyagi előnyét érvényesítette.

 

A nyolcadik forduló sem nélkülözte a meglepő eredményeket. Az azeriek eltaktikázták a kínaiak elleni rangadót, Sahriyar Mamedgyarov és Tejmur Radzsabov óvatos játékkal remizett, Eltaj Safarli és Gadir Guszejnov a fokozott feszültséget nehezen bírta, A végjátékokban időzavarba kerültek, ezt a kínaiak kihasználták, átvették a vezetést.

Előbukkant a „homályból” az ukrán és a francia csapat, a csehek és a románok a 2-2-vel megőrizték előkelő helyezésüket. A rajtlistán első orosz válogatott ismét fiaskót szenvedett el, a spanyolokkal csak 2-2-öt játszott, Vlagyimir Kramnyik újabb veresége a szenzáció. Az exvilágbajnok támadott, Francisco Vallejo Pons higgadtan védekezett, majd anyagi előnyével nyert. A címvédő örmények csak remiztek a tartalékos összeállításban szereplő indiai gárdával.

Három forduló tömény izgalom vár még a csapatokra, Fortuna is főszereplő lehet a rendkívül kiegyenlített erőviszonyokat tükröző élmezőnyben.

 

Az élcsoportban a 8. forduló érdekesebb eredményei:

 

Magyarország – Egyesült Államok  2 – 2

Lékó Péter (2740) – Hikaru Nakamura (2787) döntetlen (Francia védelem, 59)

Gata Kamsky (2706) – Alési Zoltán (2690) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 36)

Rapport Richárd (2704) – Alekszander Oniscsuk (2659) 1 – 0 (Larsen megnyitás, 21)

Samuel Shankland (2624) – Polgár Judit (2624) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 60)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Kína

21

12

3

:

1

13

20½

Azerbajdzsán

2

Románia

20½

12

2

:

2

12

20½

Csehország

3

Bosznia-Hercegovina

17½

9

1

:

3

9

16

Norvégia

4

Ukrajna

20½

11

:

12

19½

Bulgária

5

Franciaország

20½

11

:

11

20

Lengyelország

6

Németország

19

11

2

:

2

11

20

Kuba

7

India

20½

11

2

:

2

11

19½

Örményország

8

Magyarország

19

11

2

:

2

11

20

Egyesült   Államok

9

Hollandia

18½

10

:

½

10

20

Brazília

10

Oroszország

19

10

2

:

2

10

18½

Spanyolország

11

Indonézia

18½

10

½

:

10

18½

Izrael

12

Fehéroroszország

18

10

:

10

19

Horvátország

13

Anglia

18½

10

1

:

3

10

17½

Szerbia

14

Argentína

19

10

:

10

18½

Szlovénia

 

Az élmezőny állása:

 

H.

R.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

7

Kína

8

6

2

0

14

223.5

24.0

79.00

2

3

Franciaország

8

6

1

1

13

199.0

23.0

75.00

3

2

Ukrajna

8

6

1

1

13

198.0

23.0

71.00

4

8

Azerbajdzsán

8

6

1

1

13

195.5

21.5

81.00

5

16

Csehország

8

6

1

1

13

194.0

22.5

75.00

6

32

Románia

8

6

1

1

13

182.0

22.5

71.00

7

9

Izrael

8

5

2

1

12

198.5

22.0

75.00

8

18

Bulgária

8

5

2

1

12

193.5

21.0

80.00

9

13

Kuba

8

5

2

1

12

192.5

22.0

78.00

10

11

Hollandia

8

5

2

1

12

192.0

22.0

78.00

11

19

India

8

5

2

1

12

191.0

22.5

72.00

12

5

Magyarország

8

5

2

1

12

189.5

21.0

76.00

13

6

Egyesült Államok

8

5

2

1

12

181.5

22.0

72.00

14

4

Örményország

8

5

2

1

12

179.0

21.5

75.00

19

1

Oroszország

8

4

3

1

11

189.0

21.0

81.00

 

Az élmezőnyben a 9. forduló párosítása:

 

T.

R.

Team

Pont

MP

:

MP

Pont

Team

R.

1

7

Kína

24

14

:

13

23

Ukrajna

2

2

16

Csehország

22½

13

:

13

23

Franciaország

3

3

14

Norvégia

19

11

:

11

20½

Törökország

26

4

8

Azerbajdzsán

21½

13

:

13

22½

Románia

32

5

9

Izrael

22

12

:

12

21

Magyarország

5

6

18

Bulgária

21

12

:

12

22

Kuba

13

7

27

Fehéroroszország

20½

12

:

12

22

Hollandia

11

8

35

Argentína

21½

12

:

12

22½

India

19

9

6

Egyesült Államok

22

12

:

12

21

Németország

12

10

4

Örményország

21½

12

:

12

20½

Szerbia

29

11

1

Oroszország

21

11

:

11

19½

Norvégia2

58

 

Női sakkolimpia

 

Válogatottunk a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő orosz csapattal vívott találkozón elszenvedte második vereségét. A „végelszámoláskor” minden fél pontnak óriási jelentősége van, a holtversenyt eldöntő olimpiai Berger-pontszámításnál nagyon nem mindegy, hogy milyen szorzóval számolnak. Mintegy két órai játék után még bizakodhattunk, Hoang Thanh Trang sötéttel könnyen remizett Katyerina Lahnóval, a harmadik táblán Gara Anita pozíciója nagyon kecsegtető volt.

Mádl Ildikót sajnos cserben hagyta a veszélyérzete, a gyalograblásra indult vezére egy elhibázott gyengítés miatt bajba került, 22 lépés után már feladásra kényszerült  a kétszeres olimpiai bajnoknők derbijén Valenytina Gunyinával szemben. A másik világos partit is könnyen buktuk el, Gara Tícia rossz napot fogott ki. Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk nem élt át könnyű perceket, Anita a királyát támadta, előnyösebb végjátékra is egyszerűsíthetett volna. Az akció kifulladt, Kosztenjuk megkönnyebbülhetett, a végjátékban nyerése már nem forgott veszélyben. A svájci rendszerre jellemzően vereséggel nagyot lehet zuhanni a tabellán, együttesünk tíz helyet rontott.

Fontos rangadót nyertek az ukránok, javítottak a franciák, az indiaiak és az örmények is. Sok csapat pályázik még a dobogó harmadik fokára, a bajnoki címért a lépéselőnyben levő oroszok és a kínaiak versenyfutása folytatódik.

 

Az élcsoportban a 8. forduló érdekesebb eredményei:

Oroszország – Magyarország  3,5 – 0,5

Katyerina Lahno (2540) – Hoang Thanh Trang (2485)  döntetlen (Francia védelem, 31)

Mádl Ildikó (2347) – Valentyina Gunyina (2524) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 22)

Alekszandra Kosztenjuk (2531) – Gara Anita (2327) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 75)

Gara Tícia (2321) – Natalija Pogonyina (2479) 0 – 1(Spanyol megnyitás, 38)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Team

1

Oroszország

22

14

:

½

12

20

Magyarország

2

Törökország

14½

8

:

8

17½

Norvégia

3

Kína

22

12

3

:

1

12

18½

Lengyelország

4

Franciaország

20½

11

:

11

19½

Egyesült Államok

5

Ukrajna

19

11

:

11

20

Grúzia

6

Kolumbia

20½

11

½

:

11

19

Örményország

7

India

20½

10

3

:

1

11

19

Indonézia

8

Kuba

17½

10

:

10

19

Németország

 

Az élmezőny állása:

 

H.

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Oroszország

8

8

0

0

16

252.5

25.5

83.00

2

Kína

8

7

0

1

14

230.5

25.0

81.00

3

Franciaország

8

6

1

1

13

215.0

23.0

82.00

4

Örményország

8

6

1

1

13

182.0

22.5

71.00

5

Ukrajna

8

6

1

1

13

179.5

21.5

73.00

6

India

8

5

2

1

12

198.0

23.5

73.00

7

Spanyolország

8

5

2

1

12

195.0

21.0

72.00

8

Románia

8

6

0

2

12

185.0

21.5

72.00

9

Németország

8

6

0

2

12

180.5

21.5

77.00

10

Vietnam

8

5

2

1

12

179.0

21.0

72.00

11

Argentína

8

6

0

2

12

173.0

23.0

66.00

12

Lengyelország

8

5

2

1

12

170.5

19.5

77.00

13

Magyarország

8

6

0

2

12

169.0

20.5

80.00

 

Az élmezőnyben a 9. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

10

Örményország

22½

13

:

16

25½

Oroszország

2

2

47

Észtország

17½

10

:

10

20

Norvégia

38

3

9

Franciaország

23

13

:

14

25

Kína

1

4

5

India

23½

12

:

13

21½

Ukrajna

3

5

11

Spanyolország

21

12

:

12

23

Argentína

24

6

6

Románia

21½

12

:

12

21

Vietnam

20

7

12

Németország

21½

12

:

12

20½

Magyarország

13

8

8

Lengyelország

19½

12

:

11

22

Mongólia

28

9

23

Indonézia

20

11

:

11

21½

Grúzia

4

10

7

Egyesült Államok

21

11

:

11

21

Montenegró

54

 

Lékó,P (2740) - Nakamura,H (2787)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 b6 7.Fe2

Hikaru Nakamura a ritkán játszott változat megjátszása után hosszasan rótta a köröket, Péter elgondolkodott, és letértek az elméleti ösvényről.

7...Hc6 8.Fe3 Fe7 9.0-0 0-0 10.Hb1 cxd4 11.Hxd4 Hxd4 12.Fxd4 f6 13.exf6 Fxf6 14.c3 Hc5 15.Hd2 Vd6 16.g3 Fb7 17.Hf3 He4 18.Fd3 a5 19.Ve2 Fxd4+ 20.cxd4 Bac8 21.a3 Vd7 22.Bae1 h6 23.Ve3 Va4 24.Be2 b5

 

25.Hd2 Bfd8 26.Ba1 b4 27.Hxe4 dxe4 28.Fxe4 Fxe4 29.Vxe4 Bd6 30.Bd2 bxa3 31.Bxa3 Vb4 32.Be2

Az amerikai nagymesternek aktív figurajátéka lett az elvesztett gyalogért.

32...a4 33.Bd3 Vb6 34.Kg2 Bcd8 35.Bde3

 

35...Bxd4 36.Vxe6+ Vxe6 37.Bxe6 Bd2 38.Kf3 Bxe2 39.Bxe2 Ba8 40.Kg4 a3 41.bxa3 Bxa3 42.Be5 Ba2

A három a két gyaloggal szemben nem nyerhető.

43.h4 Ba3 44.h5 Bc3 45.Be6 Ba3 46.Bg6 Ba4 47.Bd6 Ba3 48.Bd2 Kf7 49.Bf2 Ba5 50.Bf3 Ba1 51.Bb3 Ba5 52.Kh4 Ba4 53.Bf3 Ba1 54.g4 Bh1+ 55.Kg3 Bg1+ 56.Kh3 Kg8 57.Be3 Kh7 58.Be2 Kg8 59.Bg2 Ba1 és döntetlen

 

Kamsky,G (2706) – Almási,Z (2690)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Ff4 c5 4.e3 b6 5.c3 Fb7 6.Hbd2 Fe7 7.h3 0-0 8.Fd3 d5 9.He5 He4 10.Vc2 f6 11.Hef3 f5 12.He5 Hc6 13.Hdf3 c4 14.Fe2 b5 15.0-0 a5 16.Hxc6 Fxc6 17.He5 Fe8

18.f3 Hd6 19.a3 Ba7 20.Vd2 a4 21.Fd1 Ff6 22.Fc2 g5 23.Fh2 h5 24.Bae1 h4 25.e4 dxe4 26.fxe4 f4 27.Hg4 Fg7 28.Kh1 Fg6 29.Fg1 Bd7 30.Ve2 Be8 31.e5 Fxc2 32.Vxc2 Hf5 33.Ff2 Bf8 34.Kg1 Ve8 35.Bd1 Bd5 36.Bfe1 Vg6 és döntetlen

Rapport,R (2704) - Oniscsuk,A (2659)
Larsen megnyitás [A01]

1.b3 e5 2.Fb2 Hc6 3.e3 Hf6 4.Fb5 Fd6 5.Ha3 a6 6.Fxc6 dxc6 7.Hc4 Ve7 8.a4 0-0 9.a5 Fg4 10.He2 Hd7 11.0-0 e4 12.Hxd6 cxd6 13.f3 exf3 14.gxf3 Fh3 15.Bf2 He5 16.f4 Hg6 17.f5 Vg5+ 18.Hg3 He5 19.Ba4 Fg4 20.Vf1 f6 21.Fxe5 és sötét feladta

Shankland,S (2624) – Polgár,J (2676)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 b6 5.a3 Fxd2+ 6.Vxd2 Fb7 7.e3 a5 8.b3 d6 9.Fe2 Hbd7 10.Fb2 0-0 11.0-0 Ve7 12.Vc2 c5 13.Bfd1 h6 14.Bac1 Bfc8 15.a4 cxd4 16.Hxd4 Hc5 17.Fa3 Hfe4 18.Hb5

 

18...d5

Az ún. "sündisznó" állásból Judit ellenjátékot keresve akart szabadulni.

19.f3 Hf6 20.Vb2 e5?! 21.cxd5 Hxd5 22.e4 Hf4 23.Fc4 Bd8 24.Kh1 Bxd1+ 25.Bxd1 Bd8 26.Vc2 Bxd1+ 27.Vxd1 Vg5 28.Vd2

 

28...Hxe4

A legjobb esélyt a tisztáldozat adta.

29.fxe4 Fxe4 30.Ff1 Fc6 31.Fc1 Vg4 32.Hc3 g5 33.Vc2 Kg7 34.Fe3 Ve6 35.Kg1 Fb7 36.Hb5 Hd5 37.Ff2 Hf4 38.Hc7 Vg4 39.Fxb6 Hh3+ 40.Kh1 Vf4 41.Vc4

Vége az időzavarnak, világosnak anyagi előnyével nyernie kell.

41...Vd2 42.Ve2 Vc1 43.He8+ Kf8 44.Hd6 Fd5 45.Fe3 Vb1 46.Vd3 Ve1 47.Ve2 Vb1 48.Hc4 Vxb3 49.Vd3

Azonnali nyerés maradt ki a 49.Fc5+ Kg8 50.Vxe5 Fxg2+ 51.Kxg2 Hf4+ 52.Kg1 változattal.

 49...Vxd3 50.Fxd3 Hf4 51.Fxf4 exf4?! 52.Hxa5 f3 53.gxf3 Fxf3+ 54.Kg1 Fd1 55.Fb5 Ke7 56.Hc4 Ff3 57.a5 f6 58.a6 Kd8 59.Kf2 Fh1 60.He3 és sötét feladta

Lahno,K (2540) – Hoang Thanh Trang (2485)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.exd5 exd5 4.Hf3 Hc6 5.Fb5 Hge7 6.0-0 a6 7.Fd3 g6 8.Be1 Fg7 9.Fg5 0-0 10.c3 f6 11.Ff4 Ff5 12.Fxf5 Hxf5 13.Vb3 Bb8 14.Hbd2 Kh8 15.h3 Fh6 16.Fxh6 Hxh6 17.Be2 Vd7 18.He1 Hf5 19.Hdf3 Ha5 20.Vb4 b6 21.Hd3 Bfe8 22.Bae1 Hc4 23.Hf4 a5 24.Vb3 Bxe2 25.Bxe2 c6 26.Vd1 Be8 27.Ve1 Bxe2 28.Vxe2 Ve7 29.Vxe7 Hxe7 30.Hd3 és döntetlen

Mádl,I (2347) - Gunyina,V (2524)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Hh3 e6 7.Hf4 Fd6 8.c3 Vc7 9.Hgh5 Fxh5 10.Hxh5 g6 11.Hg3 Hd7 12.Vf3 e5 13.Fc4 0-0-0 14.Vxf7!?

Számításba jött a 14.He4 f5 15.Hxd6+ Vxd6 16.Fg5 Hgf6 17.0-0-0 folytatás.

14...exd4 15.0-0 Hgf6 16.Fd2

Mi szólt a 16.cxd4 Bhf8 17.Vg7 Bde8 18.Fd2 változat ellen?

16...Bdf8 17.Vg7 h5 18.f4?

A nagy hiba után már Ildikónak nem volt mentsége a kétszeres olimpiai bajnoknők rangadóján.

18...Vb6 19.Kh1 h4 20.He2 h3 21.Vxg6 Bhg8 22.Fxg8 Bxg8 és világos feladta 

Kosztenjuk,A (2531) - Gara,A (2327)
Szicíliai védelem [B49]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fb4 9.Ha4 Fe7 10.Hxc6 bxc6 11.Fb6 Vf4 12.Fd3 0-0 13.Be1 d5 14.g3 Vb8 15.exd5 Hxd5 16.Fd4 Ff6 17.Fxf6 Hxf6 18.Ve2 a5 19.Ve3 Vb4 20.b3 Hd5 21.Vf3 Fb7 22.Be5 Vd6 23.Ve2 g6 24.Bd1 Bfd8 25.h4 c5 26.Be1 Bac8 27.h5 Hf6 28.hxg6 hxg6 29.Hc3 Kg7 30.Hb5 Vc6 31.f3

31...Bh8

Figyelmet érdemelt a 31...Vxf3 32.Vxf3 Fxf3 33.Bf1 Fd5 34.Bf4 Bh8 folytatás.

32.Fe4 Hxe4 33.Bxe4 Bh3 34.Bf4 Bxg3+ 35.Kf2 Bh3

Számításba jött a 35...Bg5 36.Vd3 e5 37.Ha7 Ve6 38.Hxc8 Vh3 39.Bxf7+ Kxf7 40.Hd6+ Ke6 41.Bf1 Bg2+ változatot választani.

36.Ve5+ Kg8 37.Vf6 Bf8 38.Bg1 Bh6 39.Hc3 Vd7?! 40.Bd1 Vc7 41.Hb5 Vc8 42.c4 e5 43.Bg4 Ve6 44.Vg5 Kh7 45.Bd6 Vf5 46.Vxf5 gxf5 47.Bg5

47...e4?

A sokáig oly kecsegtető állását Anita elrontotta, az exvilágbajnoknő az eséllyel élni tudott.

48.Bxh6+ Kxh6 49.Bxf5 Bd8 50.Bxf7 Fa8 51.fxe4 Fxe4 52.Bc7 Fb1 53.Hc3 Fxa2 54.Hxa2 Bd2+ 55.Ke3 Bxa2 56.Bxc5 Kg6 57.Kd4 Ba3 58.Bb5 Kf7

59.Kc5 Ke7 60.Kc6 Ba1 61.Kc7 a4 62.bxa4 Bxa4 63.c5 Bc4 64.c6 Bc1 65.Be5+ Kf6 66.Be4 Kf5 67.Be8 Kf6 68.Kd7 Bd1+ 69.Kc8 Kf7 70.Be4 Bc1 71.c7 Bc2 72.Kd7 Bd2+ 73.Kc6 Bc2+ 74.Kd6 Bd2+ 75.Kc5 és sötét feladta

 

Gara,T (2321) - Pogonyina,N (2479)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.d3 Fe7 8.a3 0-0 9.Hc3 d6 10.Be1 Hb8 11.He2 c5 12.Hg3 Hc6 13.Hf5 Fc8 14.Hxe7+ Vxe7 15.c3 h6 16.Fd5 Hxd5 17.exd5 Hd8 18.a4 Vb7

19.axb5 Vxd5 20.d4?! exd4 21.cxd4 c4 22.bxa6 Bxa6 23.Bxa6 Fxa6 24.Fd2 He6 25.Va4 Fb7 26.Va5 Vxa5 27.Fxa5 Fxf3 28.gxf3 Hxd4 29.Kg2 Hb3 30.Fb6 d5 31.Be5 Bb8 32.Fc7 Bc8 33.Fb6

 

33...d4 34.Bb5 Bb8 35.Kf1 d3 36.Bb4 Ba8 37.Fe3 Ba1+ 38.Kg2 d2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló sakkolimpia hetedik fordulójában női válogatottunk a hatodik helyre rangsorolt román együttest győzte le 2,5-1,5-re. Gara Tícia nyert, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Papp Petra remizett. Férficsapatunk 2-2-re végzett a címvédő örményekkel, Balogh Csaba egyenlítette ki Lékó Péter vereségét, Rapport Richárd és Polgár Judit partija döntetlennel ért véget. Az orosz női csapat 3-1-re nyert Kína ellen, Katyerian Lahno a világbajnoknő Hou Ji-fant győzte le. Óriási meglepetésre a férfi négyesük 3-1-re kikapott a csehektől. A kubaiak ellen győztes azeriek az élen. A német Arkadij Naiditsch megadásra kényszerítette a világbajnok Magnus Carlsent. A nyolcadik játéknapon mindkét együttesünkre ragadó vár, a haramdik helyen álló női csapatunk az éllovas oroszokkal, a férfiak az élmezőnybe visszakapaszkodott amerikaiakkal mérkőznek meg.

 

A meglepetések olimpiájának hetedik játéknapján férficsapatink a címvédő, háromszoros olimpiai bajnok örmény együttessel csatázott. A találkozó ismert pikantériája, hogy az örmények kapitánya Arshak Petroszjan, Lékó Péter apósa.  Éltáblásunkra a világranglistán második Levon Aronjan várt… Péter túlzottan gyorsan próbálta Aronjan centrumát támadni,  17.d5 után egyértelművé vált világos előnye. Aronjan a kölcsönös időzavarban nem mindig választotta a legjobb lépéseket. Péter hősiesen védekezett, de Levon végül megtalálta  a győzelemhez vezető utat.

 

A negyedik táblán Polgár Judit és Vlagyimir Akopjan a spanyol megnyitás berlini változatában osztozott meg a ponton, és fokozott figyelem irányult Balogh Csaba és Rapport Richárd játszmáira. Közismerten Almási Zoltánnak mumusa Szergej Movszeszjan, az örmény sakkozó hihetetlen állásokból is megmenekült, sőt fordítani is tudott. Zoli nagyon szeretett volna szépíteni a mérlegén, de végül Ricsi játszott Movszeszjannal. A francia védelmű parti nyitásából jól is jött ki, gyalogot nyert, időzavarban azonban kicsúszott a kezéből a kezdeményezés, döntetlennel zárult a küzdelem.

 

Balogh Csabára nagy felelősség hárult, egyenlítenie kellett. A tatikai megoldásból második táblán játszó Csaba a feszültséget remekül bírta, anyagi előnyét Gabriel Szargiszjannal szemben biztos kézzel érvényesítette. Válogatottunkra újabb nehéz meccs vár, a rajtnál bizonytalankodó, a „külső körön” felkapaszkodott amerikai négyessel kell csatázniuk.

Az oroszok kapitányának, Jurij Dohojannak az arcáról mindent le lehetett olvasni, az eredményjelentőn már két vereséget is beírtak a csehekkel vívott, látszólag könnyű meccsen. David Navara szép stílusban játszotta túl Alekszandr Griscsukot, miután az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot pihentették előző napi vesztése után. A másodikon Peter Szvidler kapott ki, Viktor Laznicka nyerése még nagyobb szenzációnak számít. Szergej Karjakin és Jan Nepomnjacsij erejéből csak remire futotta, a rajtlistát vezető orosz válogatottnak immár három pont a hátránya a kubaiak ellen győztes azeriekkel szemben.

Meglepetésként könyvelhettük el a kínaiak oly nagy arányban elért győzelmét, a bolgárok sikerét. A franciák is kapaszkodnak, a rendkívül szoros élmezőnyben a párosításnak döntő szerepe lesz a hajrában.

Nagy csalódás érte a házigazdák első számú együttesét, a világbajnok Magnus Carlsen addig erőszakoskodott Arkadij Naiditsch elleni végjátékban, míg a német nagymester „megbüntette”, Carlsen veresége a mérkőzés elvesztését is jelentette.

 

Az élcsoportban a 7. forduló érdekesebb eredményei:

Örményország – Magyarország  2 – 2

Levon Aronjan (2805) – Lékó Péter (2740)  1 – 0 (Vezércsel, 60)

Balogh Csaba (2637) – Gabriel Szargiszjan (2686) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 60)

Szergej Movszeszjan (2672) – Rapport Richárd (2704)  döntetlen (Francia védelem, 48)

Polgár Judit (2676) – Vlagyimir Akopjan (2655) döntetlen (Spanyol megnyitás,40)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Kuba

18½

11

:

11

18

Azerbajdzsán

2

Csehország

17½

10

3

:

1

10

18

Oroszország

3

Norvégia

14½

9

:

9

16½

Németország

4

Szerbia

17

10

½

:

10

17½

Kína

5

Bulgária

16½

10

3

:

1

10

17½

Hollandia

6

Horvátország

17½

10

:

10

18

Románia

7

Örményország

17½

10

2

:

2

10

17

Magyarország

8

Franciaország

17½

9

3

:

1

9

16

Grúzia

9

Katar

16

9

1

:

3

9

17½

India

10

Egyesült Államok

16½

9

:

½

9

15½

Üzbegisztán

11

Lengyelország

17

9

3

:

1

9

16½

Bosznia-Hercegovina

12

Kazahsztán

15½

9

½

:

9

17

Ukrajna

 

Az élmezőny állása:

 

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Azerbajdzsán

7

6

1

0

13

166.5

20.5

61.00

2

Kína

7

5

2

0

12

166.0

21.0

58.00

3

Csehország

7

6

0

1

12

150.0

20.5

55.00

4

Bulgária

7

5

2

0

12

149.5

19.5

59.00

5

Románia

7

6

0

1

12

138.0

20.5

52.00

6

Franciaország

7

5

1

1

11

159.0

20.5

60.00

7

Kuba

7

5

1

1

11

153.5

20.0

61.00

8

Örményország

7

5

1

1

11

145.0

19.5

58.00

9

India

7

5

1

1

11

138.5

20.5

51.00

10

Ukrajna

7

5

1

1

11

136.5

20.5

50.00

11

Magyarország

7

5

1

1

11

136.0

19.0

56.00

12

Lengyelország

7

5

1

1

11

134.0

20.0

52.00

13

Németország

7

4

3

0

11

133.0

19.0

54.00

 

Az élmezőnyben a 8. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

7

Kína

21

12

:

13

20½

Azerbajdzsán

8

2

32

Románia

20½

12

:

12

20½

Csehország

16

3

42

Bosznia-Hercegovina

17½

9

:

9

16

Norvégia

14

4

2

Ukrajna

20½

11

:

12

19½

Bulgária

18

5

3

Franciaország

20½

11

:

11

20

Lengyelország

15

6

12

Németország

19

11

:

11

20

Kuba

13

7

19

India

20½

11

:

11

19½

Örményország

4

8

5

Magyarország

19

11

:

11

20

Egyesült Államok

6

9

11

Hollandia

18½

10

:

10

20

Brazília

30

10

1

Oroszország

19

10

:

10

18½

Spanyolország

17

11

72

Indonézia

18½

10

:

10

18½

Izrael

9

12

27

Fehéroroszország

18

10

:

10

19

Horvátország

24

13

10

Anglia

18½

10

:

10

17½

Szerbia

29

14

35

Argentína

19

10

:

10

18½

Szlovénia

28

 

Női sakkolimpia

 

A hetedik forduló után hat győzelemmel és a rajtlistát vezető kínaiaktól elszenvedett vereséggel a szenzációsan szereplő női válogatottunk a harmadik helyről várja a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő orosz csapat elleni  találkozót. A hatodiknak rangsorolt románok legyőzése komoly fegyvertény volt, a nyerés még nagyobb arányú is lehetett volna. Hoang Thanh Trang gyalogelőnyt szerzett, de Peptannak elegendő ellenjátéka volt.

 

Nagy csatában osztozott meg a ponton Cristina-Adela Foisor és Mádl Ildikó, kétszeres olimpiai bajnoknőnk kedvezőbb álláást remire adva biztosította be a mérkőzés megnyerését. Gara Tícia a taktikai bonyodalmakban nagyon él, Alina L’Ami vesztére élzte ki a pozíciót, Tícia számolt pontosabban,  anyagi előnnyel zárta az adok-kapok ütközetet. Papp Petra minőségáldozattal került előnybe, Irina Bulmaga nagy nehézségek árán tudta megmenteni a partit.

 

Csúcsrangadón az orosz négyes 3-1-re legyőzte az esélyesebbnek tartott kínai együttest. Az éltáblán a frissen „igazolt” Katyerina Lahno a világbajnoknő  Hou Ji-fan ellen nyert.

Az élcsoportban a 7. forduló érdekesebb eredményei:

Magyarország – Románia 2,5 – 1,5

Hoang Thanh Trang (2485) – Corina-Isabela Corina (2422)  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 42)

Cristina-Adela Foisor (2404) – Mádl Ildikó (2347) döntetlen (Réti megnyitás, 52)

Gara Tícia (2321) – Alina L’Ami (2446) 1 – 0 (Francia védelem,

Irin Bulmaga (2354) – Papp Petra (2274) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Oroszország

19

12

3

:

1

12

21

Kína

2

Norvégia

17

8

½

:

8

15

Vietnam

3

Lengyelország

16½

11

2

:

2

10

18½

Franciaország

4

Magyarország

17½

10

:

10

17½

Románia

5

Örményország

17

10

2

:

2

10

17½

Egyesült Államok

6

Indonézia

17

10

2

:

2

9

19

Irán

7

Grúzia

17

9

3

:

1

9

14½

Szerbia

8

Görögország

16

9

1

:

3

9

17½

Kolumbia

9

Kazahsztán

15

9

1

:

3

9

16

Ukrajna

10

Hollandia

14½

9

½

:

8

17

India

 

Az élmezőny állása:

 

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Oroszország

7

7

0

0

14

179.5

22.0

61.00

2

Kína

7

6

0

1

12

188.5

22.0

66.00

3

Magyarország

7

6

0

1

12

148.0

20.0

58.00

4

Lengyelország

7

5

2

0

12

136.5

18.5

55.00

5

Franciaország

7

5

1

1

11

170.5

20.5

62.00

6

Grúzia

7

5

1

1

11

153.0

20.0

57.00

7

Egyesült Államok

7

5

1

1

11

143.0

19.5

56.00

8

Indonézia

7

5

1

1

11

141.5

19.0

59.00

9

Ukrajna

7

5

1

1

11

134.0

19.0

54.00

10

Örményország

7

5

1

1

11

133.5

19.0

57.00

11

Kolumbia

7

5

1

1

11

127.5

20.5

48.00

12

Németország

7

5

0

2

10

143.0

19.0

57.00

 

Az élmezőnyben a 8. forduló párosítása:

 

T.

R.

Team

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

2

Oroszország

22

14

:

12

20

Magyarország

13

2

33

Törökország

14½

8

:

8

17½

Norvégia

38

3

1

Kína

22

12

:

12

18½

Lengyelország

8

4

9

Franciaország

20½

11

:

11

19½

Egyesült Államok

7

5

3

Ukrajna

19

11

:

11

20

Grúzia

4

6

30

Kolumbia

20½

11

:

11

19

Örményország

10

7

5

India

20½

10

:

11

19

Indonézia

23

8

19

Kuba

17½

10

:

10

19

Németország

12

9

20

Vietnam

18½

10

:

10

21

Irán

21

10

6

Románia

19

10

:

10

18

Azerbajdzsán

22

11

11

Spanyolország

18

10

:

10

19½

Üzbegisztán

46

12

24

Argentína

20½

10

:

10

18½

Szlovénia

37

Aronjan,L (2805) - Lékó,P (2740)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Vb3 Hd7 8.e4 dxe4 9.Hxe4 Vf4 10.Fd3 Fe7 11.Fc2! 0-0 12.0-0 Bd8 13.Bad1 b6 14.Bfe1 Fb7 15.h4 Vc7 16.Ve3 c5?!

17.d5 exd5 18.cxd5 Hf8 19.Hg3 Ff6 20.Fe4 Be8 21.d6 Vd7 22.Vd2 He6 23.Fxb7 Vxb7 24.Hf5 Bed8 25.Be3 h5 26.Ve2 b5 27.Hg5 Hf4 28.Vf1 c4 29.g3 Hd3 30.Bdxd3 cxd3 31.Vxd3 Fxg5 32.hxg5 g6 33.He7+ Kh7

 

34.Bf3

Azonnal nyert a 34.Vb3 Bf8 35.Bf3 Kg7 36.Vc3+ Kh7 37.Vd3 folytatás.

34...Vxe7 35.dxe7 Bxd3 36.Bxd3 Be8 37.Bd7 a5 38.Kg2 Kg7 39.Kh3 f5 40.gxf6+ Kxf6 41.Kh4 a4 42.a3 Kf7 43.f4 Kf6 44.Bb7 Ba8 45.Bb6+ Kxe7 46.Bxg6 Bd8 47.Bg5 b4 48.Ba5 Bd2 49.Bxa4 bxa3 50.Bxa3 és sötét feladta

 

Balogh,Cs (2637) - Szargiszjan,G (2686)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Fg5 h6 8.Fh4 Fe7 9.Hbd2 d6 10.a4 a6 11.Fc4 Hh5

 

12.Hg5 Fxg5 13.Vxh5 Fe6 14.Fxg5 Vxg5 15.Vxg5 hxg5 16.Fxe6 Bxe6 17.b4 a5 18.b5 Hb8 19.Hc4 Hd7 20.f3 g6 21.Kf2 Kg7 22.Bh1 f5 23.Ke2 g4 24.fxg4 fxe4 25.dxe4 Hf6 26.Kf3 d5 27.exd5 e4+ 28.Kg3 Hxd5 29.Bad1 c6 30.bxc6 bxc6 31.Bhe1 Ba7 32.He3 Hxc3 33.Bd4 Ha2 34.g5 Hb4 35.h4 Bf7 36.Be2 Hd3

 

 

37.Hg4 Hf4 38.Be3 Hh5+ 39.Kh3 Bf4 40.g3 Bf3 41.Bxf3 exf3 42.Bd7+ Kh8 43.Bf7 Be4 44.Bxf3 Bxa4 45.He5 Kh7 46.Bd3 Ba1 47.Bd7+ Hg7 48.Hg4 Kg8 49.Bd8+ Kf7 50.He5+ Ke7 51.Hxc6+ Ke6 52.Bg8 Kf7 53.Ba8 a4 54.He5+ Ke6 55.Hxg6 Hf5 56.Hf4+ Ke5 57.Kg4 He3+ 58.Kf3 Ba3 59.Be8+ Kd6 60.Be6+ és sötét feladta

 

Movszeszjan,S (2672) - Rapport,R (2704)
Francia védelem [C04]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hc6 4.Hgf3 Hf6 5.e5 Hd7 6.Fd3 f6 7.exf6 Vxf6 8.Hb3 Fd6 9.Hg5 g6 10.0-0 0-0 11.c4 a5 12.a4 Hb4 13.Fe2 dxc4 14.Fxc4 Hb6 15.Fe2 H6d5

Ricsi a nyitást tökéletesen megoldotta.

16.Ff3 b6 17.Be1 Fd7 18.He4 Vg7 19.Fg4 Bae8 20.Fg5 h6 21.Fh4 Ff4 22.Fg3 Fc6 23.Ff3 Kh8 24.Hc1

 

24...Bd8 25.Vb3 Fxg3 26.hxg3 Vxd4

A gyalogért az örmény nagymester kompenzációt nem kapott.

 27.Bd1 Ve5 28.He2 Hf6

A felkínált cserék könnyítettek világos helyzetén. 28...g5 29.g4 He7 30.H2c3 Hg6 31.Bxd8 Bxd8 32.Bd1 Bxd1+ 33.Vxd1 Fd5 változat jobb volt.

29.Hxf6 Bxd1+ 30.Bxd1 Vxf6 31.Ve3 g5 32.Fxc6 Hxc6 33.Bd7 He5 34.Bxc7 Hg4 35.Vxb6 Ve5?

 Mi szólt a 35...Vxf2+ 36.Vxf2 Bxf2 37.Bc2 Bf8 38.Hd4 Bd8 39.Bd2 Bd5 folytatás ellen?

36.Bc2 Hxf2 37.Vd4 Vxd4 38.Hxd4 Hg4 39.Hxe6 Be8 40.Bc6 Bb8 41.Bc4 He3 42.Be4 Hd1 43.Be5 Bxb2 44.Bxa5 Be2 45.Hd4 Be1+ 46.Kh2 Hf2 47.g4 Hxg4+ 48.Kg3 és döntetlen

 

Polgár,J (2676) - Akopjan,V (2655)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 h5 10.c4 Ke8 11.Hc3 Fe6 12.b3 Bd8 13.Fg5 Fe7 14.Bad1 Fxg5 15.Hxg5 Ke7 16.He2 h4 17.Hf4 Bxd1 18.Bxd1 Ba8 19.Kh2 a5 20.a4 c5 21.Bd3 Hd4 22.Hgxe6 Hxe6 23.Hxe6 Kxe6 24.f4 Bg8 25.g4 hxg3+ 26.Kxg3

26...g5 27.Kg4 gxf4+ 28.Kxf4 Bh8 29.Be3 b6 30.Kg4 Bg8+ 31.Kf4 Bh8 32.Kg5 Bg8+ 33.Kh6 Bh8+ 34.Kg7 Bh5 35.Bf3 Bg5+ 36.Kf8 Bh5 37.Be3 Bh8+ 38.Kg7 Bh5 39.Bg3 Ke7 40.Be3 és döntetlen

 

Hoang Thanh Trang (2485) - Peptan,C (2422)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 dxc4 4.e3 e6 5.Fxc4 a6 6.0-0 Hbd7 7.a4 c5 8.Hc3 Fd6 9.Ve2 Vc7 10.Bd1 0-0 11.a5 cxd4 12.exd4 b5 13.axb6 Hxb6 14.Fd3 Fb7 15.Fg5 Hbd5 16.Hxd5 Hxd5 17.Fxa6 h6 18.Fd2 Hf4 19.Fxf4 Fxf4 20.Fxb7 Vxb7 21.Bxa8 Bxa8 22.Bb1

22...Ba4 23.Vc2 Bb4 24.b3 Fd6 25.Vc3 Vd5 26.h3 g6 27.Vc8+ Kg7 28.Va6 Fe7 29.Vd3 Fd6 30.Ve3 Kh7 31.g3 Kg7 32.Kh2 Kh7 33.He5 Fxe5 34.dxe5 Kg7 35.Vc3 Vb7 36.Bb2 Kh7 37.Vd3 h5 38.h4 Kg7 39.Vd8 Vf3 40.Ve7 Bxb3 41.Vf6+ Kg8 42.Bxb3 és döntetlen

 

Foisor,C (2404) - Mádl,I (2347)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.d3 Hf6 5.Hbd2 Hbd7 6.0-0 e5 7.e4 dxe4 8.dxe4 Fc5 9.h3 Fh5 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Be8 12.Hf1 Vc7 13.g4 Fg6 14.Hh4 Hf8 15.Hf5 He6 16.H1g3 Hf4 17.Vf3 Bad8 18.Fe3 Fxe3 19.fxe3 Hxg2 20.Kxg2 Bxd1 21.Bxd1 Bd8 22.Bd3 Bxd3 23.cxd3 He8 24.Vd1 Vb6 25.Vd2 Fxf5 26.Hxf5 g6 27.Hg3 Hd6 28.Kf3 f6 29.Vc3 Kf7 30.b4 Ke7 31.g5 Hf7 32.gxf6+ Kxf6 33.h4 Vd8 34.Hh1 h5 35.Hf2 g5 36.hxg5+ Hxg5+ 37.Ke2 He6 38.Va1 Vb6 39.a3 c5 40.Vh1 cxb4 41.axb4 Hg7 42.Ve1 Vc6 43.Vb1 He6 44.Vb2 a6 45.Hd1 Hg5 46.Hc3 Ve6 47.Hd5+ Kg6 48.Vc3 Vg4+ 49.Kd2 Vg2+?!

A nehéz küzdelemben elfáradta a nagymesternők. Ildikó jelentős fölényt érhetett volna el a 49...Hf3+ 50.Kc1 h4 51.He7+ Kh5 52.Vb3 Vg1+ 53.Kb2 Vf2+ 54.Ka3 Vf1 változatban.

50.Kc1 Hf3 51.He7+ Kf6 52.Hf5 és Ildikó elfogadta a román ellenfél békekötési ajánlatát, a döntetlen a mérkőzés megnyerését jelentette.

 

Gara,T (2321) - L'Ami,A (2446)
Francia védelem [C06]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hf6 4.e5 Hfd7 5.Fd3 c5 6.c3 Hc6 7.He2 cxd4 8.cxd4 f6 9.exf6 Hxf6 10.Hf3 Vc7 11.0-0 Fd6 12.Fg5 0-0 13.Bc1 Fd7 14.Be1 Vb6 15.Hc3 Hg4 16.Fh4 Ff4 17.Bc2 Hb4 18.Bce2 Bae8 19.Fb1 e5?

A taktikai kísérlet anyagi hátrányhoz vezetett.

 

20.dxe5 d4 21.h3 Fc6 22.Hxd4 Hxe5 23.Hxc6 bxc6 24.Vb3+ Kh8 25.a3 Fd2 26.Bd1 Fxc3 27.Vxc3 Hd5 28.Bxd5 cxd5 29.Bxe5 Bxe5 30.Vxe5 Vh6 31.Vg5 Vc6 32.Fd3 d4 33.Vh5 h6 34.Vg6 Vxg6 35.Fxg6 Bb8 36.b4 Bc8 37.Kf1 Bc3 38.a4 d3 39.Ke1 Bc4 40.Fe7 Bc6 41.Ff5 g6 42.b5 Bc1+ 43.Kd2 Bf1 44.Fxd3 Bxf2+ 45.Kc3 és sötét feladta

 

Bulmaga,I (2354) - Papp,P (2274)
Szicíliai védelem [B50]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fc4 Hf6 4.d3 g6 5.c3 Fg7 6.0-0 0-0 7.Be1 Hc6 8.Fb3 b5 9.h3 a5 10.a4 b4 11.Fg5 h6 12.Fe3 Bb8 13.Hbd2 Hd7 14.Bc1 bxc3 15.bxc3 Hce5 16.Hxe5 Hxe5 17.Fc2 Fa6 18.Hf1 Bb2 19.f4

19...Bxc2! 20.Bxc2 Hxd3 21.Bee2 c4 22.Vb1 Va8 23.Vb6 Fb7 24.Hd2 d5 25.e5 Fc6 26.Bb2 Hxb2 27.Vxb2 Fxa4 28.Va3 Vc6 29.Be1 Ba8 30.Ba1 Fc2 31.Ba2 Fd3 32.Hf3 e6 33.Fc5 a4 34.Hd4 Ve8 35.Vb4 Ff8 36.Fxf8 Vxf8 37.Bxa4 Vxb4 38.Bxa8+ Vf8 39.Bxf8+ Kxf8 40.Kf2 Ke7 41.g3 Fe4 42.h4 Ff5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló sakkolimpia hatodik fordulójában férficsapatunk 3—1-re legyőzte Vietnamot. Almási Zoltán és Polgár Judit nyert, Lékó Péter és Balogh Csaba remizett. A hetedik játéknapon a címvédő örmény válogatott lesz az ellenfél. Női együttesünk az éllovas, a rajtlistát vezető Kína négyesétől 3-1-es vereséget szenvedett, Mádl Ildikó és Gara Tícia döntetlent ért el, Hoang Thanh Trang és Gara Anita kikapott. Romániával mérkőznek meg. Azerbajdzsán és Kuba, illetve Kína és Oroszország áll az élen.

 

Kirándulással, pihenéssel, felkészüléssel telt válogatottjaink csütörtöki pihenőnapja. A jó hangulatot még az sem rontotta el, hogy a váratlanul lecsapott zivatarban rettenetesen eláztak nagymestereink, s még több százan, akik a kilátóból a norvég város csodálatos panorámájában gyönyörködhettek. Szerencsére senki nem fázott meg, Polgár Judit is meggyógyult, így ismét a csapat rendelkezésére állt. Judit még betegen is játszott volna  a spanyolok ellen, de a csapatvezetés, és a játékosok is lebeszélték őt erről.

 

Kedvező volt a hatodik játéknapon csapatunk párosítása, Vietnam együttesében a harmadik és negyedik táblás jóval szerényebb játékerőt képvisel, mint Le Quang Liem és Nguyen Ngoc Truong Son. A találkozón válogatottunk Judit győzelmével szerzett vezetést. Nguyen Huynh óvatlan bástyalépésére a b6 gyalog többé nem volt védhető, nagymesternőnk negyedik nyerését könyvelhette el. Lékó Péter pontos játékkal tartotta az egyensúlyt, Balogh Csaba gyalogelőnyt szerzett, a bástyavégjátékban azonban ezt nem tudta győzelemig fokozni.

Almási Zoltán sorozatban harmadik nyerését érte el. Nguyen Duc Hoa  a nyitásban nem jeleskedett, hátrányba került. Zoli nem választotta a legerőteljesebb folytatást, engedett a szorításon, de végül sorozatban a harmadik győzelmét aratta. Érthetően vihart kavart az a képtelen állításokat tartalmazó cikk, ami az index.hu-n jelent meg. Hihetetlen, hogy egy remekül küzdő, igazi csapatként egymást segítő játékosokról a szerző igazi információ hiányában miként tudott ilyen ellenséges hangnemű írást megjelentetni. Zoli felfokozott idegállapotban, a vereség miatti fájdalmában, elkeseredettségében elragadtatta magát. Tette mindezt, mert sakkvakságával kikapott a csapat Kínától. Az elnézésére maga adta meg a csattanós választ, nem kért pihenőt, hanem három nyeréssel feledtette a bakit. A válogatottnak biztatásra, drukkolásra van szüksége, s nem szeretett sportágunkat, válogatottunkat lejáratni igyekvő cikkre.

A hatodik fordulóban az éllovas azeri csapat ismét remekelt, a grúzok elleni 3,5-0,5-tel megerősítette első helyét. Sahriyar Mamedgyarov ismét győzött, Baadur Zsobava a nyitásban tücsköt-bogarat húzott. Az egyetlen döntetlen Tejmur Radzsabov nevéhez fűződik. Várakozáson felül szerepel a kubai együttes, hasonló arányban diadalmaskodtak a kazahok ellen, következik az egymás elleni derbijük.

Izgalmas pillanatokat élt át a rajtlistát vezető orosz válogatott, csak minimális arányban tudták legyőzni az üzbégeket. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagyon rossz napot fogott ki, Rusztam Kszimdzsanov a hetedik sorra betört bástya segítségével döntő taktikai csapást mért Kramnyikra, az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni győzelme után újabb értékes nyerést szerzett. Alekszandr Griscsuk és Jan Nepomnjacsij világossal hozta  a „kötelezőt”, Peter Szvidler a sírból hozta vissza a partit, remijével született meg a győzelem.

Óriási érdeklődés kísérte az olasz-norvég találkozó éltábláján zajló Fabiano Caruana és Magnus Carlsen összecsapást. A világbajnok skandináv védelmet játszott, kisebb hátrányát a tőle megszokott érdekes manőverekkel ellensúlyozta. Caruana hiába varázsolta be huszárját d6-ra, az előőrs tiszt nem okozott igazi gondot, Carlsen az olasz sakkozó táborában levő szerkezeti gyengeségeket pontos játékkal használta ki.

 

Az élcsoportban a 6. forduló érdekesebb eredményei:

Vietnam – Magyarország 1 – 3

Le Quang Liem (2710) – Lékó Péter (2740) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 31)

Balogh Csaba (2637) – Nguyen Ngoc Truong Son (2634) döntetlen (Francia védelem, 49)

Nguyen Duc Hoa (2501) – Almási Zoltán (2698) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 49)

Polgár Judit (2676) – Nguyen Huynh Minh Huy (2507) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Azerbajdzsán

14½

9

:

½

9

15½

Grúzia

2

Szerbia

15

9

2

:

2

9

14½

Bulgária

3

Olaszország

13½

7

1

:

3

7

11½

Norvégia

4

Kuba

15

9

:

½

9

15

Kazahsztán

5

Üzbegisztán

14

9

:

8

15½

Oroszország

6

Bosznia-Hercegovina

14½

8

2

:

2

8

15½

Franciaország

7

Horvátország

14½

8

3

:

1

8

13½

Indonézia

8

Kína

14

8

:

½

8

15½

Egyiptom

9

Vietnam

15½

8

1

:

3

8

14

Magyarország

10

Hollandia

14½

8

3

:

1

8

14

Irán

11

Norvégia2

14

8

1

:

3

8

14½

Csehország

12

Anglia

14

8

:

8

15

Örményország

13

Románia

15

8

3

:

1

8

14

Fehéroroszország

 

Az élcsoport állása:

 

H.

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

 

Azerbajdzsán

6

5

1

0

11

127.0

18.0

46.00

2

 

Kuba

6

5

1

0

11

112.0

18.5

40.00

3

 

Oroszország

6

4

2

0

10

118.0

18.0

44.00

4

 

Kína

6

4

2

0

10

117.0

17.5

44.00

5

Szerbia

6

4

2

0

10

116.5

17.0

46.00

6

Hollandia

6

4

2

0

10

114.5

17.5

43.00

7

Csehország

6

5

0

1

10

107.5

17.5

41.00

8

Horvátország

6

5

0

1

10

107.5

17.5

40.00

9

Bulgária

6

4

2

0

10

105.0

16.5

43.00

10

Magyarország

6

5

0

1

10

103.0

17.0

40.00

11

Örményország

6

5

0

1

10

101.0

17.5

39.00

12

Románia

6

5

0

1

10

90.0

18.0

34.00

 

Az élmezőnyben a 7. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

13

Kuba

18½

11

:

11

18

Azerbajdzsán

8

2

16

Csehország

17½

10

:

10

18

Oroszország

1

3

14

Norvégia

14½

9

:

9

16½

Németország

12

4

29

Szerbia

17

10

:

10

17½

Kína

7

5

18

Bulgária

16½

10

:

10

17½

Hollandia

11

6

24

Horvátország

17½

10

:

10

18

Románia

32

7

4

Örményország

17½

10

:

10

17

Magyarország

5

8

3

Franciaország

17½

9

:

9

16

Grúzia

21

9

57

Katar

16

9

:

9

17½

India

19

10

6

Egyesült Államok

16½

9

:

9

15½

Üzbegisztán

33

11

15

Lengyelország

17

9

:

9

16½

Bosznia-Hercegovina

42

12

49

Kazahsztán

15½

9

:

9

17

Ukrajna

2

 

Női sakkolimpia

 

Ötös nyerősorozattal kezdő női csapatunk a vezető kínai együttessel mérte össze erejét. Az 1-3-as eredmény nem tükrözi  hűen a partik menetét. A remek formában játszó világbajnoknő, Hou Ji-fan a francia védelmű partiban meglepte Hoang Thanh Trangot a varival, a sáncolás esélyét elvesztő sötét király ellen nagy erővel indított támadást, ami átütött.

Mádl Ildikó nem ment bele a megnyitáselméleti párbajba, szolidabb változatot választva remizett Ju Wenjunnal. Nagyon biztató volt Gara Anita állása, sajnos rossz cserét választott, Zhao Xue átvette a kezdeményezést, anyagi előnyt szerzett, ezt érvényesítette.

 

Gara Tícia parádésan sakkozott, kettős minőségáldozattal jutott támadáshoz. Tan Zhongyinak minden hidegvérére szüksége volt, hogy a fenyegető mattokat hárítsa. Tici többször is esélyes folytatást hagyott ki, a végjátékban megküzdött a remiért.

A címvédő orosz válogatott is megszerezte hatodik győzelmét, nagy csemege lesz a mai játéknapon a két hibátlan csapat összecsapása.

 

Kína – Magyarország 3 – 1

Hou Ji-fan (2661) – Hoang Thanh Trang (2485) 1 – 0 (Francia védelem, 32)

Mádk Ildikó (2347) – Ju Wenjun (2559) döntetlen (Szicíliai védelem, 29)

Zhao Xue (2508) – Gara Anita (2327) 1 - 0 (Holland védelem, 48)

Gara Tícia (2321) – Tan Zhongyi (2468) döntetlen (Szicíliai védelem, 48)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Kína

18

10

3

:

1

10

16½

Magyarország

2

Venezuela

11

6

0

:

4

6

13

Norvégia

3

Szerbia

14

9

½

:

10

15½

Oroszország

4

Hollandia

13½

9

1

:

3

9

13½

Lengyelország

5

Szlovákia

14

8

1

:

3

8

15½

Franciaország

6

Irán

17

8

2

:

2

8

14

Görögország

7

Olaszország

12

8

:

8

14½

Indonézia

8

Egyesült Államok

14½

8

3

:

1

8

14

Észtország

9

Románia

13½

8

4

:

0

8

14½

Svájc

10

Örményország

14½

8

:

8

13½

Kuba

11

Grúzia

14

7

3

:

1

7

10½

Lettország

12

Kolumbia

14

7

:

½

7

12½

Belgium

13

India

15

7

2

:

2

7

13½

Spanyolország

14

Ukrajna

13

7

3

:

1

7

14½

Bulgária

 

Az élcsoport állása:

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Kína

6

6

0

0

12

147.0

21.0

44.00

2

Oroszország

6

6

0

0

12

123.0

19.0

42.00

3

Lengyelország

6

5

1

0

11

110.0

16.5

39.00

4

Franciaország

6

5

0

1

10

115.5

18.5

41.00

5

Románia

6

5

0

1

10

115.5

17.5

41.00

6

Magyarország

6

5

0

1

10

114.5

17.5

45.00

7

Indonézia

6

5

0

1

10

110.0

17.0

46.00

8

Egyesült Államok

6

5

0

1

10

101.0

17.5

41.00

9

Örményország

6

5

0

1

10

97.0

17.0

40.00

10

Grúzia

6

4

1

1

9

116.0

17.0

44.00

11

Kolumbia

6

4

1

1

9

100.5

17.5

39.00

12

Irán

6

4

1

1

9

97.5

19.0

36.00

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

2

Oroszország

19

12

:

12

21

Kína

1

2

38

Norvégia

17

8

:

8

15

Vietnam

20

3

8

Lengyelország

16½

11

:

10

18½

Franciaország

9

4

13

Magyarország

17½

10

:

10

17½

Románia

6

5

10

Örményország

17

10

:

10

17½

Egyesült Államok

7

6

23

Indonézia

17

10

:

9

19

Irán

21

7

4

Grúzia

17

9

:

9

14½

Szerbia

15

8

32

Görögország

16

9

:

9

17½

Kolumbia

30

9

17

Kazahsztán

15

9

:

9

16

Ukrajna

3

10

16

Hollandia

14½

9

:

8

17

India

5

 

Le Quang Liem (2710) - Lékó,P (2740)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 0-0 5.Fg5 c5 6.d5 exd5 7.cxd5 d6 8.e3 Hbd7 9.Fd3 h6 10.Fh4 Va5 11.0-0 Fxc3 12.bxc3 Vxc3 13.Fg3

13...Hxd5 14.Fb5 H5f6 15.Fxd6 Be8 16.Bc1 Va5 17.Vb3 Vb6 18.Bfd1 a6 19.Fxd7 Vxb3 20.axb3 Hxd7 21.Fxc5 Hxc5 22.Bxc5 Fg4 23.h3 Fxf3 24.gxf3 Bac8 25.Bxc8 Bxc8 26.Bd7 b5 27.Bd6 Bc3 28.Bxa6 Bxb3 29.f4 b4 30.Bb6 Bb1+ 31.Kg2 b3 és döntetlen

Balogh,Cs (2637) – Nguyen Ngoc Truong Son (2634)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.Hxd4 Hc6 6.Fb5 Fd7 7.Hxc6 bxc6 8.Fd3 Fd6 9.Ve2 He7 10.Hf3 Hg6 11.e5 Fc7 12.0-0 0-0 13.Be1 h6 14.c4 Ve7 15.Vc2 Fb6 16.Fe3

A gyalogáldozatot Csaba nem akarta elfogadni. 16.Fxg6 fxg6 17.Vxg6 Fe8 18.Vg3 Kh8 19.Fe3 Fh5 után ellenjátéka van sötétnek.

16...Hh4 17.Hxh4 Fxe3 18.Bxe3 Vxh4 19.Bae1 Bfb8 20.Ve2 a5 21.Bg3 f5 22.exf6 Vxf6 23.b3 a4 24.Fb1 axb3 25.axb3 Bf8 26.h3 e5?!

 

27.cxd5 cxd5 28.Vd3 Ff5 29.Vxd5+ Vf7 30.Vxf7+ Bxf7 31.Fxf5 Bxf5 32.Bge3 Bb8 33.Bc3 Bb5

34.Be4

A gyalogelőny nem értékesíthető.

34...Bd5 35.Bc2 Bd1+ 36.Kh2 Bb1 37.b4 Bf4 38.Bxf4 exf4 39.Bc4 g5 40.h4 Kf7 41.h5 Ke6 42.f3 Kd7 43.Kh3 Bh1+ 44.Kg4 Ke6 45.Bc6+ Ke5 46.Bc5+ Ke6 47.Bc6+ Ke5 48.Bc5+ Ke6 49.Bc6+ Ke5 és düntetlen

Nguyen Duc Hoa (2501) - Almási,Z (2690)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vb3 d5 6.cxd5 Vxd5 7.Hc3 Vxb3 8.axb3 Fb7 9.Fg2 a5 10.0-0 Ha6 11.Fg5 Hd5 12.Bfc1 f6 13.Ff4

13...0-0-0 14.Fd2 Kb8 15.Hb5 Fb4 16.Fc3 Fe7 17.He1 Bhe8 18.Hd3 Ff8 19.Ff1 e5 20.e3 c6 21.Ha3 exd4 22.exd4 Hab4 23.Hc4 Hxd3 24.Fxd3 g6 25.Ff1 Fh6 26.Be1 Kc7 27.Fg2 Hxc3 28.bxc3 Fc8 29.He3 f5 30.Hc4 Fe6

 

31.He5?

A vietnami sakkozó időzavarban nagy hibát vétett.

31...Fxb3 32.Hxc6 Bxe1+ 33.Bxe1 Bd6 34.Be7+ Bd7 35.Be8 Fd2 36.Ha7?

36...Fa4!

A játszma eldőlt.

37.Bc8+ Kd6 38.Hc6 Bc7 39.Bd8+ Bd7 40.Bc8 Fxc3 41.h4 Fb3

A szabadgyalog feltartóztathatatlanul roboghat ez átváltozási mező felé.

42.h5 a4 43.He5 Bc7 44.Bd8+ Ke7 45.Ba8 gxh5 46.Ba6 Fa5 47.d5 a3 48.Hc6+ Bxc6 49.Ba7+ Kf6 és világos feladta

Polgár,J (2676) – Nguyen Nuynh Minh Nuy (2507)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Vc7 6.0-0 Hf6 7.Ve2 d6 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.Fg5 0-0 11.Bac1 Hbd7 12.Bfd1 h6 13.Fe3 b6 14.b4 Fb7 15.Hb3 He5 16.f3 Bfc8?

 

17.Ha4 Hfd7 18.Vf2 Vb8 19.Hxb6 Hxb6 20.Fxb6 d5 21.exd5 exd5 22.c5 Hc6 23.a3 Vf4 24.Vd2 Vh4 25.Vf2 Vf4 26.Ff1 Fe5 27.g3 Vf6 28.f4 Fb2 29.Bb1 Fxa3

 

30.Ha5 Hxa5 31.Fxa5 és sötét feladta

Hou Ji-fan (2661) – Hoang Thanh Trang (2485)
Francia védelem [C14]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Fe7 5.e5 Hfd7 6.h4 c5 7.Fxe7 Kxe7 8.Hf3 Vb6 9.Vd2 Hc6 10.0-0-0 cxd4 11.Hb5 h6?!

 

12.Vf4 a6 13.Hbxd4 Hc5 14.g4 He4 15.Ve3 Va5 16.a3 Fd7 17.Fd3 Hc5 18.g5 Hxd4 19.Hxd4 hxg5?

Nehéz állásban vesztőlépés.

20.Vxg5+ Kf8 21.Bhg1 Hxd3+ 22.Bxd3 Bh7

23.Bf3 Ke8 24.Vf4 g6 25.h5 Vc5 26.hxg6 fxg6 27.Bxg6 Fc8 28.Bg8+ Kd7 29.Hxe6! Va5 30.b4 Bh1+ 31.Kb2 Vb6 32.Vf7+ és sötét feladta

 

Mádl,I (2347) – Ju Wenjun (2559)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 a6 6.Hd6+ Fxd6 7.Vxd6 Ve7 8.Vxe7+

Ildikót meglepte Ju Wenjun választása. A 8.Vd1 főváltozat helyett a biztonságra helyezte a hangsúlyt.

8...Hgxe7 9.Fd2 d5 10.Hc3 Fe6 11.exd5 Hxd5 12.0-0-0 0-0-0 13.He4 f6 14.a3 Kb8 15.Kb1 h6 16.Fd3 f5 17.Hc5 Fc8 18.h4 Bhe8 19.Fc4 Hf6 20.Fc1 Be7 21.Bxd8 Hxd8 22.Bd1 Hc6 23.b4 Kc7 24.f3 Hh5 25.Be1 Kd6 26.Bd1+ Kc7 27.Be1 Kd6 28.Bd1+ Kc7 29.Be1 és döntetlen

 

Zhao Xue (2508) - Gara,A (2327)
Holland védelem [A87]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 Ve8 8.b3 e5 9.dxe5 dxe5 10.e4 Hc6 11.Be1?! fxe4 12.Hg5 Fg4 13.Vd2 Bd8 14.Vb2 Hb4 15.Bf1 Hd3

Számításba jött a 15...Ff3 16.Hgxe4 Hxe4 17.Hxe4 Hd3 18.Vc2 Fxg2 19.Kxg2 Vf7 folytatás.

16.Va3 Hxc1?!

Kár volt a szép előőrs huszárt lecserélni.

17.Baxc1 Fh6 18.h4 Ff3 19.Vxa7 Vc6 20.Fh3 Hg4 21.Hd5 Kh8 22.Va3 Fxg5 23.hxg5 Bf7 24.Vb2 Vd6 25.Bfe1 Bdf8? 26.Fxg4 Fxg4 27.Bxe4 Bxf2 28.Vxe5+ Vxe5 29.Bxe5 B2f5 30.Bce1 Bxe5 31.Bxe5 Kg7 32.Hxc7 h5 33.He8+ Kg8 34.Hf6+ Kf7 35.Kf2 Ba8 36.a4 Bd8 37.Ke3 Bd1 38.a5 Ff5 39.Bb5 Be1+ 40.Kd4 Fc8 41.Bc5 Ff5 42.Bc7+ Be7 43.Bxe7+ Kxe7 44.Kc5 Kd8 45.Kb6 Kc8 46.b4 Fd3 47.c5 Fe2 48.b5 és sötét feladta

Gara,T (2321) – Tan Zhongyi (2468)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Fd3 e6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 0-0 9.Kh1 a6 10.f4 d6 11.Vf3 Vc7 12.Fd2 b5 13.Bae1 Fb7 14.Vh3 Bfe8?!

15.e5! dxe5 16.fxe5 Hxe5 17.Bxe5 Vxe5 18.Bxf6

Tícia kettős minőségáldozata nehéz feladat elé állította a kínai nagymesternőt.

18...Fxg2+

Szép a nyerés 18…Fxf6-ra 19.Vxh7+ Kf8 20.Hd5!-tel!

19.Kxg2 Fxf6 20.Vxh7+ Kf8 21.He4 Ke7

22.Fb4+

Kimaradt a jelentős előnyhöz vezető 22.Hxf6 Vxf6 23.Vh5 g5 24.Fb4+ Kd8 25.Fxb5 Vf5 26.Vd1+ Vd5+ 27.Vxd5+ exd5 28.Fxe8 Kxe8 29.Kg3 lehetőség.

22...Kd7 23.Hxf6+ Vxf6 24.Hc5+ Kc7 25.Fa5+ Kc8 26.Ve4

Még mindig előnyt adott a 26.Vh5 Ba7 27.Hxa6 g5 28.Fc3 Ve7 29.Vf3 folytatás.

26...Vg5+ 27.Kf1 Vd5 28.Vxd5 exd5 29.a4 Bh8 30.Kg2 bxa4 31.Hxa4 Kb7 32.Hb6 Bae8 33.Hxd5 Bh5 34.c4 Beh8 35.Fe4 Bxh2+ 36.Kg3 B8h3+ 37.Kf4 Bh4+ 38.Ke3 B2h3+

Jobb volt a 38...Bxb2 39.Hf4+ Kb8 40.Fe1 Bb3+ 41.Hd3 Bg4 folytatás.

39.Ff3 g5 40.Fd8 Bxc4 41.Fxg5 Bc2 42.Ff6 Kc8 43.Hf4 Bg3 44.He2 Bg6 45.Fc3 Bb6 46.Fd5 Bbxb2 47.Fxb2 Bxb2 48.Fxf7 Bxe2+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló sakkolimpia ötödik játéknapján ismét kettős magyar sikernek örülhettünk. Női válogatottunk Irán ellen nyert 2,5-1,5-re. Hoang Thanh Trang győzött, Mádl Ildikó, Gara Anita és Papp Petra remizett. Együttesünk a második helyről várja az éllovas kínai négyes elleni hatodik fordulóbeli meccset. Férficsapatunk a spanyolokat győzte le 2,5-1,5-re. Almási Zoltán látványos támadójátszmában elért nyerése megadta a találkozó alaphangját, Balogh Csaba kiskombinációval győzött, Lékó Péter nyerést hagyott ki. Sajnos Rapport Richárd árnyéka önmagának, második vereségét szenvedte el. Pénteken Vietnam a következő ellenfél.

 

A 41.  sakkolimpia ötödik fordulóját csapataink kettős sikerrel zárták. Női együttesünk messze a várakozás felett szerepel, nagymesternőink ötödször állhattak fel győztesként a sakkasztaltól, ez a bravúr csak a rajtlistát vezető kínai és a címvédőként résztvevő orosz válogatottnak sikerült. A második helyen álló csapatunknak a neheze most jön, a pihenőnap után a világbajnoknő Hou Ji-fan által vezetett kínaiakkal kell megmérkőzniük. A veretlen, és hihetetlen gyorsasággal fo királya középen ejlődő iráni sakkozónők legyőzése komoly fegyvertény volt. Hoang Thanh Trang szerezte meg a győztes „gólt”.

 

Férfi válogatottunk negyedik győzelmének örülhetett. A spanyolok elleni találkozón Almási Zoltán látványos nyerése megnyugtatta a társakat, a tetszetős sikernek a szerző is érthetően nagyon örült. Ivan Salgado Lopez királya középen rekedt, Zoli vonalnyitással, majd tisztáldozatta örvendeztette meg a honi sakkrajongókat.

Balogh  Csaba jobban számolt ellenfelénél, az áldozatul kínált gyalogot leütötte, majd kiskombinációval döntő anyagi előnyt szerzett. Sajnos az éltáblán Lékó Péter kihagyott egy óriási lehetőséget, Francisco Vallejo Pons örülhetett a fél pontnak, igaz mi a mérkőzés megnyerésének, a két meccspontnak. Rá sem lehet ismerni Rapport Richárdra. Fásultan, kapkodva, sok hibával sakkozik. A rutinos Miguel Illescas Cordoba nem kegyelmezett. Az újabb győzelemmel együttesünk folytatta a felzárkózást, Vietnam a következő akadály.

 

A 41. sakkolimpia ötödik fordulójában is számos meglepetés született, a tabella hihetetlen képet mutat, nem a legjobb csapatok állnak előkelő helyen. Az elisztai vb-döntő óta meglehetősen feszült az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. Parti előtt nincs kézfogás, a játszma közbeni testbeszédük is sok mindent elárul. Ezúttal Kramnyik bírta jobban a feszültséget, meggyőző játékkal mért vereséget Topalovra. Két döntetlen mellett azonban Szergej Karjakin kedvezőbb pozíciójában hibázva kikapott, a rajtlistán első együttes második döntetlenét könyvelhette el.

Az azeriek nem tudták kihasználni a felkínált esélyt, erejükből cssk 2-2-re futotta a szerbek ellen. Sahriyar Mamedgyarov könnyen nyert, de Tejmur Radzsabov kikapott.

 

Fekete napot zártak az ukránok, mindkét csapatuk vereséget szenvedett. Minimális arányban győzött a címvédő örmény gárda a norvégokkal szemben, kitüntető érdeklődés kísérte Levon Aronjan és Magnus Carlsen összecsapását, remi lett a vége. Messze az élmezőnytől az amerikai csapat, Kanadával csak 2-2-öt játszottak.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

 

Magyarország – Spanyolország  2,5 – 1,5

Lékó Péter (2740) – Francisco Vallejo Pons (2698) döntetlen (Vezérindiai védelem, 41)

David Anton Guijarro (2624) – Balogh Csaba (2637)  0 – 1 (Réti megnyitás, 39)

Almási Zoltán (2690) – Ivan Salgado Lopez (2620) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 37)

Miguel Illescas Cordoba (2618) – Rapport Richárd (2704) 1 – 0 (Holland védelem, 46)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Azerbajdzsán

12½

8

2

:

2

8

13

Szerbia

2

Oroszországa

13½

7

2

:

2

8

12½

Bulgária

3

Örményország

12½

6

:

7

10

Norvégia

4

Kína

12

7

2

:

2

7

12½

Hollandia

5

Ukrajna

12

7

:

7

11½

Üzbegisztán

6

Izrael

12

7

:

7

12½

Kuba

7

Kazahsztán

12

7

3

:

1

7

12½

Törökország

8

Grúzia

12½

7

3

:

1

7

12

Belgium

9

Vietnam

13½

7

2

:

2

7

12

Anglia

10

Németország

12

6

2

:

2

6

11½

Katar

11

Macedónia

6

1

:

3

6

11½

Horvátország

12

Franciaország

12

6

:

½

6

11½

Argentína

 

Az élcsoport állása:

 

H..

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Azerbajdzsán

5

4

1

0

9

82.0

14.5

2

Szerbia

5

4

1

0

9

77.0

15.0

3

Kazahsztán

5

4

1

0

9

73.5

15.0

4

Bulgária

5

4

1

0

9

71.0

14.5

5

Kuba

5

4

1

0

9

69.0

15.0

6

Üzbegisztán

5

4

1

0

9

66.5

14.0

7

Grúzia

5

4

1

0

9

63.5

15.5

8

Oroszország

5

3

2

0

8

82.5

15.5

9

Franciaország

5

4

0

1

8

81.5

15.5

10

Horvátország

5

4

0

1

8

76.5

14.5

11

Kína

5

3

2

0

8

76.0

14.0

12

Vietnam

5

3

2

0

8

74.5

15.5

13

Egyiptom

5

4

0

1

8

74.0

15.5

14

Hollandia

5

3

2

0

8

71.5

14.5

15

Csehország

5

4

0

1

8

69.0

14.5

16

Bosznia-Hercegovina

5

3

2

0

8

69.0

14.5

17

Örményország

5

4

0

1

8

68.5

15.0

18

Anglia

5

3

2

0

8

66.0

14.0

19

Norvégia2

5

3

2

0

8

66.0

14.0

20

Magyarország

5

4

0

1

8

66.0

14.0

 

Az élcsoportban a pénteki 6. forduló párosítása:

 

 

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

8

Azerbajdzsán

14½

9

:

9

15½

Grúzia

21

2

29

Szerbia

15

9

:

9

14½

Bulgária

18

3

20

Olaszország

13½

7

:

7

11½

Norvégia

14

4

13

Kuba

15

9

:

9

15

Kazahsztán

49

5

33

Üzbegisztán

14

9

:

8

15½

Oroszország

1

6

42

Bosznia-Hercegovina

14½

8

:

8

15½

Franciaország

3

7

24

Horvátország

14½

8

:

8

13½

Indonézia

72

8

7

Kína

14

8

:

8

15½

Egyiptom

38

9

31

Vietnam

15½

8

:

8

14

Magyarország

5

10

11

Hollandia

14½

8

:

8

14

Irán

39

11

58

Norvégia2

14

8

:

8

14½

Csehország

16

12

10

Anglia

14

8

:

8

15

Örményország

4

 

Női sakkolimpia

 

Négy-négy győzelemmel ült sakkasztalhoz a magyar és az iráni négyes  A találkozó Papp Petra gyors remijével indult, különösen bonyolult volt Mádl Ildikó partija, Gara Anita kicsit jobban állt, az éltáblán sokáig egyenlőek voltak az esélyek. Hoang Thanh Trang ügyesen használta ki ellenfele időzavarát, lét kiskombinációval gyalogot nyert. Ildi szépen túljátszotta ellenfelét, de végül mentőövet dobott, Anita döntetlene után kétszeres olimpiai bajnoknőnk fél pontja a mérkőzés megnyerését jelentette.

 

Magabiztosan menetel a kínai csapat, Fortuna kegyeltje az orosz válogatott. A csúcsrangadónt Valentyina Gunyina mázlis nyerése kellett a győzelemhez a grúzok ellen. A két évvel ezelőtti olimpián bronzérmes ukránok a szerbektől kaptak ki.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

 

Magyarország – Irán  2,5 – 1,5

Hoang Thanh Trang (2485) – Atousa Pourkasiyan (2352) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 55)

Saeasadat Khademalsharieh (2324) – Mádl Ildikó (2347) döntetlen (Szláv védelem, 62)

Gara Anita (2327) – Mitra Hejazipour (2269) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

Minoo Asgarizadeh (2147) – Papp Petra (2274) döntetlen (Szicíliai védelem, 17)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Indonézia

14

8

½

:

8

14½

Kína

2

Barbados

8

4

0

:

4

4

9

Norvégia

3

Magyarország

14

8

:

8

15½

Irán

4

Oroszország

13

8

:

7

12½

Grúzia

5

Spanyolország

12

7

:

7

11

Hollandia

6

Szerbia

11

7

3

:

1

7

12

Ukrajna

7

Lengyelország

10½

7

3

:

1

7

11½

Kazahsztán

8

Franciaország

12½

6

3

:

1

6

11

Németország

9

Fehéroroszország

13

6

:

6

11

Románia

10

Azerbajdzsán

11

6

:

6

12

Egyesült Államok

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Kína

5

5

0

0

10

97.0

18.0

28.00

2

Magyarország

5

5

0

0

10

86.0

16.5

28.00

3

Oroszország

5

5

0

0

10

68.5

15.5

25.00

4

Hollandia

5

4

1

0

9

76.5

13.5

28.00

5

Lengyelország

5

4

1

0

9

71.0

13.5

25.00

6

Szerbia

5

4

1

0

9

70.5

14.0

27.00

7

Franciaország

5

4

0

1

8

84.5

15.5

29.00

8

Irán

5

4

0

1

8

79.5

17.0

27.00

9

Indonézia

5

4

0

1

8

77.0

14.5

32.00

10

Egyesült Államok

5

4

0

1

8

70.0

14.5

29.00

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont.

Csapat

R.

1

1

Kína

18

10

:

10

16½

Magyarország

13

2

49

Venezuela

11

6

:

6

13

Norvégia

38

3

15

Szerbia

14

9

:

10

15½

Oroszország

2

4

16

Hollandia

13½

9

:

9

13½

Lengyelország

8

5

18

Szlovákia

14

8

:

8

15½

Franciaország

9

6

21

Irán

17

8

:

8

14

Görögország

32

7

31

Olaszország

12

8

:

8

14½

Indonézia

23

8

7

Egyesült Államok

14½

8

:

8

14

Észtország

47

9

6

Románia

13½

8

:

8

14½

Svájc

42

10

10

Örményország

14½

8

:

8

13½

Kuba

19

 

Lékó,P (2740) - Vallejo Pons,F (2698)
Vezérgyalog megnyitás [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fb7 7.Fg2 0-0 8.Hc3 He4 9.Vd3 d5 10.cxd5 exd5 11.0-0 Hd7 12.Hd2 Hef6 13.b4 c5 14.bxc5 bxc5 15.Bab1 Fc6 16.e3 c4 17.Vc2

Péter kicsi, de tartós előnyt hozott ki a a nyitásból.

17...Bc8 18.Vb2 Va5 19.Vb4 Va6 20.Bfc1 Bfe8 21.a4 h5 22.h4 g6 23.a5 Kg7 24.Va3 Hb6?

A spanyolok éljátékosa vesztőt húzott, de a büntetés sajnos elmaradt!

 

25.Hf3?!

Azonnal nyert a 25.Ha2 lépés, a Hb4 fenyegetést nem lehet kivédeni. 25...Ha4 (25...Hbd7 26.Hb4 Vb5 (26...Vb7 27.Hxc4 dxc4 28.Hxc6) 27.Hxc4 dxc4 28.Hxc6) 26.Hb4 Vxa5 27.Hxc4 Vd8 28.He5 Fb5 29.Bxc8 Vxc8 30.Hxd5 Hxd5 31.Bxb5 döntő anyagi előnnyel.

 25...Hbd7 26.Hg5 Hf8 27.Bb2 He6 28.Hxe6+ Bxe6

 

29.Bcb1

Péter kihagyta a 29.Fh3 Hg4 30.e4 Bf6 31.exd5 Fa8 32.He4 Fxd5 33.Hxf6 lehetőséget.

29...Bee8 30.Bb4 Bed8 31.Ba1 Bc7 32.Bab1 Bcc8 33.Va1 Kg8 34.B1b2 Kg7 35.Bb1 Kg8 36.B4b2 Kg7 37.Va3 Be8 38.Bb4 Bed8 39.Ff3 Be8 40.B4b2 Bed8 41.Fg2 Be8 és döntetlen

 

Anton Guijarro,D (2624) - Balogh,Cs (2637)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 c6 4.d3 e6 5.Hbd2 Fd6 6.e4 He7 7.0-0 0-0 8.b3 a5 9.a3 c5 10.exd5 exd5 11.h3 Fh5 12.Be1 Hbc6 13.Fb2 Be8 14.c4 Vd7 15.Vc1 d4 16.He4 Fxf3 17.Fxf3 He5 18.Vd1 Hxf3+ 19.Vxf3 Hc6 20.Bad1 Ff8 21.g4

A spanyol sakkozó hátrányos pozícióban királyszárnyi akciót próbált kezdeményezni.

21...Ba6 22.Fc1  

 

22...Bb6 23.Ff4?!

Világos elszámolta magát, a b3 gyalog üthető.

23...Bxb3 24.Hd6 Be6 25.Hb5 He7 26.Hc7? Bf6 27.Ve4

 

27...Bxf4! 28.Vxf4 Hg6 29.Vg3 Fd6 30.Be8+ Hf8 31.Vh4 Fxc7 32.Bde1 Bb6 33.Ve7 Vxe7 34.B1xe7 Fd6 35.Bd7 g5 36.Bed8 Ff4 37.Be7 Kg7 38.Ba8 Bb1+ 39.Kg2 Hg6 és világos feladta

 

Almási,Z (2690) - Salgado Lopez,I (2620)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Fd3 a6 8.Fe3 Vc7 9.f4 d6 10.Vf3 Fe7 11.g4 Hb4 12.g5 Hd7 13.0-0-0 Hxd3+ 14.cxd3 b5 15.Kb1 Fb7 16.Vh3 Hc5

17.g6 fxg6 18.Hxc5 dxc5 19.Vxe6 Vc6 20.Vb3 Vd7 21.Bhe1 Bd8 22.Ka1 Fc6 23.He2 Fb7

24.f5! gxf5 25.Hf4 fxe4 26.He6 c4

 

27.Hxg7+!

A középen rekedt sötét király többé védelmet nem találhatott.

27...Kf7 28.Bf1+ Kxg7 29.Vc3+ Kg6 30.Bg1+ Kf7 31.Vg7+ Ke6 32.Vg4+ Ke5 33.Ff4+ Kf6 34.Vg7+ Ke6 35.Ve5+ Kf7 36.Bg7+ Kf8

37.Fh6 és sötét feladta

 

Illescas Cordoba,M (2618) - Rapport,R (2704)
Holland védelem [A89]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.c4 f5 4.Hc3 Hf6 5.g3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hc6 8.d5 He5 9.Vb3 Hed7

Ricsi a paracsini nyílt versenyen 9...Hfd7 10.Fe3 b6 11.Hb5 Hc5 12.Vc2 Fd7 13.Hxe5 Fxe5 14.Fh6 után rosszabbul állt Atalik ellen.

10.Vc2 a5 11.Fg5 Hc5 12.Bad1 Fd7 13.Hd4 Ve8 14.Bfe1 Hg4 15.h3 h6 16.Fc1 Hf6

17.e4 fxe4 18.Hxe4 Hfxe4 19.Fxe4 Fxh3? 20.Fxg6 Vd7 21.Fh5 Bf6 22.Fe3 Baf8 23.b3 c6 24.Fe2 Kh8 25.a3 cxd5 26.cxd5 Ve8 27.b4 axb4 28.axb4 Hd7 29.f4

Még erősebb volt a 29.Ve4 Ff5 30.Hxf5 Bxf5 31.Fb5 változat.

 29...Vf7?

A kapkodó nagymesterünk minőséget nézett el.

30.Kh2 Ff5 31.Hxf5 Bxf5 32.Fg4 Bh5+ 33.Fxh5 Vxh5+ 34.Kg2 Hf6 35.Bh1?!

Illescas elnézte a d5 gyalogját. 35.Vd3 Ba8 36.Bd2 -gyel még minimális ellenjátékot sem adott volna.

35...Hxd5 36.Vd2 Hxe3+ 37.Vxe3 Vg6 38.Bde1 e5 39.fxe5 dxe5 40.Ve4 Vb6?! 41.Bhf1 Bd8 42.Bd1 Bd4?

43.Bxd4 exd4 44.Bc1 Vxb4 45.Bc8+ Ff8 46.Ve5+ és sötét feladta

 

Hoang Thanh Trang (2485) - Pourkashiyan,A (2352)
Vezérgyalog megnyitás [A47]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.Ff4 b6 4.e3 Fb7 5.Fd3 c5 6.c3 Fe7 7.h3 d6 8.0-0 0-0 9.Hbd2 cxd4 10.exd4 Hbd7 11.Fh2 Be8 12.Be1 Vc7 13.Ve2 Hf8 14.He4 Hxe4 15.Fxe4 Fxe4 16.Vxe4 Hd7 17.Vd3 Hf6 18.c4 Vb7 19.b4 Bac8 20.Bac1 Bed8 21.Vb3 h6 22.Bc2 Bd7 23.Bec1 Bdd8 24.Va4 He4 25.Vb3 Ff8 26.Ff4 Bd7 27.d5 exd5 28.cxd5 Bdc7?!

 

29.Bxc7 Bxc7 30.Hd4 Bxc1+ 31.Fxc1 b5 32.Hc6 a6 33.Vf3 Hf6 34.Fb2 Fe7 35.Vf5 Vc7?

36.Vc8+! Fd8 37.Vxd8+ Vxd8 38.Hxd8 Hxd5 39.a3 Hb6 40.Hc6 Hc4 41.Fc1 Kf8 42.Kf1 Ke8 43.Ke2 Kd7 44.Hd4 h5 45.Kd3 d5 46.Hb3 Kc6 47.Kd4 f6 48.Hc5 a5 49.He6 g5 50.Hg7 axb4 51.axb4 Hd6 52.Hxh5 He8 53.f4 gxf4 54.Fxf4 f5 55.Fe5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tromsøben zajló sakkolimpia negyedik fordulójában ismét kettős magyar sikernek örülhettünk. Női válogatottunk Kubát  3-1-re győzte le, Gara Anita és Gara Tícia nyert, Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó remizett. A negyedik csapatgyőzelemmel együttesünk a harmadik helyről várja a szintén hibátlan Irán elleni meccsét. Férficsapatunk Portugália ellen 3,5-0,5-re győzött, Balogh Csaba, Almási Zoltán és Polgár Judit kényszerítették megadásra ellenfeleiket, Lékó Péter döntetlennel zárta partiját. A spanyolokkal vívják ötödik mérkőzésüket.

Férficsapatunknak nem okozott nehézséget a portugálok legyőzése. Sakkozóik ritka nyitásokkal, változatokkal próbálkoztak, de kisebb-nagyobb küzdelem után megadásra kényszerültek. Az éltáblán Lékó Péter kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni, Paulo Dias értékes döntetlennek örülhetett. Balogh Csaba típus minőségáldozattal került fölénybe, válogathatott a jobbnál jobb folytatások között, végül bástyavégjátékban érvényesítette anyagi előnyét.

Almási Zoltán túltette magát az előző napi „sakkvakságán”, Sergio Rocha furcsa nyitására a sakkozás klasszikus elveivel került előnybe. A különböző színű futós végjátékban szabadgyalogjai eldöntötték a parti sorsát. Polgár Judit pihenőnapja után megszerezte harmadik győzelmét is, Hugo Lima Santost könnyedén győzte le. Meglepő módon a nagy arányú nyerés ellenére válogatottunk csak négy helyet lépett előre a tabellán.

A negyedik forduló legértékesebb sikerét az azeriek érték el, legyőzték a harmadik játéknapon a címvédő örmények ellen diadalmaskodó francia négyest. Három döntetlen mellett Sahriyar Mamedgyarov sötéttel nyert Maxime Vachier-Lagrave ellen.

Az azeriekhez hasonlóan a szerb és a bolgár együttes nyerte meg negyedik meccsét is. A rajtlistát vezető orosz válogatott meccse Kínával szemben négy remivel lett 2-2. Vlagyimir Kramnyik jobb állásában hibázott, a fél pontért kellett megküzdenie. Alekszandr Griscsuk pedig egyenesen vesztést úszott meg.

Magnus Carlsen hátán viszi a norvég válogatottat, Radoslaw Wojtaszek skalpját is begyűjtötte. Az egyik legnagyobb meglepetést a török négyes okozta, az olaszoknál csak világklasszisuk, Fabiano Caruana remizett.

 

A 4. forduló érdekesebb eredményei:

Portugália – Magyarország 0,5 – 3,5

Paulo Dias (2416) – Lékó Péter (2740) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 38)

Balogh Csaba (2637) – Jorge Viterbo Ferreira (2413) 1 – 0 (Modern védelem, 53)

Sergio Rocha (2392) – Almási Zoltán (2690) 0 – 1 (Szabálytalan megnyitás, 70)

Polgár Judit (2676) - Hugo Lima Santos (2266) 1 - 0 (Modern védelem, 35)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Franciaország

10½

6

:

6

10

Azerbajdzsán

2

Szerbia

10½

6

:

6

10

Csehország

3

Norvégia

5

:

5

9

Lengyelország

4

Oroszország

11½

6

2

:

2

6

10

Kína

5

Hollandia

10½

6

2

:

2

6

10

Izrael

6

Bulgária

10

6

:

6

10½

Románia

7

Üzbegisztán

6

2

:

2

5

10

Németország

8

Törökország

9

5

:

½

5

10

Olaszország

9

Grúzia

10

5

:

5

9

Mexikó

10

Belgium

5

:

5

9

Svájc

11

Kazahsztán

5

:

5

Moldávia

12

Kuba

10

5

:

5

9

India

13

Paraguay

9

5

½

:

5

10

Vietnam

14

Anglia

9

5

3

:

1

5

Lettország

15

Banglades

8

5

1

:

3

5

9

Ukrajna

16

Argentína

9

4

:

5

Görögország

17

Horvátország

8

4

:

½

4

Mongólia

18

Ecuador

8

4

:

4

9

Dánia

19

Dél-Afrika

4

1

:

3

4

Egyesült Államok

 

Az élcsoport állása:

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Azerbajdzsán

4

4

0

0

8

51.0

12.5

2

Bulgária

4

4

0

0

8

47.5

12.5

3

Szerbia

4

4

0

0

8

47.0

13.0

4

Oroszország

4

3

1

0

7

59.0

13.5

5

Hollandia

4

3

1

0

7

53.0

12.5

6

Üzbegisztán

4

3

1

0

7

47.0

11.5

7

Kína

4

3

1

0

7

45.0

12.0

8

Izrael

4

3

1

0

7

45.0

12.0

9

Törökország

4

3

1

0

7

43.5

12.5

10

Kazahsztán

4

3

1

0

7

43.5

12.0

11

Grúzia

4

3

1

0

7

42.5

12.5

12

Ukrajna

4

3

1

0

7

42.0

12.0

13

Vietnam

4

3

1

0

7

39.5

13.5

14

Anglia

4

3

1

0

7

39.0

12.0

15

Norvgia

4

3

1

0

7

37.5

10.0

16

Belgium

4

3

1

0

7

36.5

12.0

17

Kuba

4

3

1

0

7

34.5

12.5

18

Németország

4

2

2

0

6

44.0

12.0

19

Horvátország

4

3

0

1

6

44.0

11.5

20

Franciaország

4

3

0

1

6

43.0

12.0

21

Csehország

4

3

0

1

6

41.0

11.5

22

Örményország

4

3

0

1

6

40.0

12.5

 

 

 

 

 

 

 

 

31

Magyarország

4

3

0

1

6

36.5

11.5

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

 

T.

Rajtl.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

Rajtl.

1

8

Azerbajdzsán

12½

8

:

8

13

Szerbia

29

2

1

Oroszország

13½

7

:

8

12½

Bulgária

18

3

4

Örményország

12½

6

:

7

10

Norvégia

14

4

7

Kína

12

7

:

7

12½

Hollandia

11

5

2

Ukrajna

12

7

:

7

11½

Üzbegisztán

33

6

9

Izrael

12

7

:

7

12½

Kuba

13

7

49

Kazahsztán

12

7

:

7

12½

Törökország

26

8

21

Grúzia

12½

7

:

7

12

Belgium

44

9

31

Vietnam

13½

7

:

7

12

Anglia

10

10

12

Németország

12

6

:

6

11½

Katar

57

11

54

Macedónia

6

:

6

11½

Horvátország

24

12

3

Franciaország

12

6

:

6

11½

Argentína

35

13

16

Csehország

11½

6

:

6

Svédország

34

14

58

Norvégia2

11½

6

:

6

12

Szlovénia

28

15

32

Románia

12

6

:

6

11

Nicaragua

109

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

5

Magyarország

11½

6

 

6

10

Spanyolország

17

 

Női sakkolimpia

Szárnyal női csapatunk, negyedszer is nyerni tudtak. Három könnyebb ellenfél után Kuba következett. A végső sikert már az első kt óra után biztosra vehettük, csak a „gólarány” volt kétséges. Hoang Thanh Trang kedvezőbb végjátékát nem tudta győzelemre vezetni. Mádl Ildikó is először remizett, Yaniet Marrero Lopez kiskombinációval egyenlítette ki esélyeit. Gara Anita taktikai csapással juttatta vezetéshez válogatottunkat. Tícia gyalogelőnyét biztos kézzel vezette győzelemre.

Válogatottunk a szintén hibátlan Iránnal játssza következő meccsét. A kínaiak magabiztosan lépkednek előre, korántsem ennyire meggyőző a címvédő orosz csapat teljesítménye. Pontot vesztettek a grúzok, javítottak az ukránok. Nagy a bánat az örmény női csapatnál, „kiütéses” vereséget szenvedtek a sokat fejlődött indonéz sakkozónőktől.

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Magyarország - Kuba  3 – 1

Hoang Thanh Trang (2485) - Lisandra Teresa Ordaz Valdes (2345) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 90)

Yaniet Marrero Lopez (2324) – Mádl Ildikó (2347) döntetlen  (Szicíliai védelem, 35)

Gara Anita (2327) - Yanira Vigoa Apecheche  (2317) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

Maritza Arribas Robaina (2291) – Gara Tícia (2291) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 51)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Irán

12

6

:

½

6

10½

Szlovákia

2

Norvégia

8

4

1

:

3

4

Csehország

3

Kína

11

6

:

½

6

10½

Azerbajdzsán

4

Indonézia

10½

6

:

½

6

11

Örményország

5

Németország

6

:

6

10½

Oroszország

6

Hollandia

9

6

2

:

2

6

10½

Grúzia

7

Magyarország

11

6

3

:

1

6

10

Kuba

8

Fülöp-szigetek

5

0

:

4

5

8

Spanyolország

9

Bulgária

5

:

5

8

Lengyelország

10

Kolumbia

10

5

1

:

3

5

Kazahsztán

11

India

5

:

5

Szerbia

12

Ukrajna

9

5

3

:

1

5

Törökország

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Kína

4

4

0

0

8

63.0

14.5

18.00

2

Indonézia

4

4

0

0

8

52.0

14.0

16.00

3

Magyarország

4

4

0

0

8

46.0

14.0

14.00

4

Oroszország

4

4

0

0

8

46.0

13.0

16.00

5

Irán

4

4

0

0

8

45.5

15.5

12.00

6

Grúzia

4

3

1

0

7

47.0

12.5

17.00

7

Hollandia

4

3

1

0

7

47.0

11.0

19.00

8

Spanyolország

4

3

1

0

7

46.0

12.0

16.00

9

Ukrajna

4

3

1

0

7

44.0

12.0

17.00

10

Szerbia

4

3

1

0

7

40.0

11.0

15.00

11

Lengyelország

4

3

1

0

7

37.5

10.5

16.00

12

Kazahsztán

4

3

1

0

7

35.0

11.5

14.00

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

T.

Rajtl.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

Rajtl.

1

23

Indonézia

14

8

:

8

14½

Kína

1

2

112

Barbados

8

4

:

4

9

Norvégia

38

3

13

Magyarország

14

8

:

8

15½

Irán

21

4

2

Oroszország

13

8

:

7

12½

Grúzia

4

5

11

Spanyolország

12

7

:

7

11

Hollandia

16

6

15

Szerbia

11

7

:

7

12

Ukrajna

3

7

8

Lengyelország

10½

7

:

7

11½

Kazahsztán

17

8

9

Franciaország

12½

6

:

6

11

Németország

12

9

40

Fehéroroszország

13

6

:

6

11

Románia

6

10

22

Azerbajdzsán

11

6

:

6

12

Egyesült Államok

7

 

Dias,P (2416) - Lékó,P (2740)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 b6 7.Fg5 Fb7 8.f3 d5 9.e3 Hbd7 10.cxd5 exd5 11.Fd3 Be8 12.He2 h6 13.Fh4 Ve7 14.Ff2 c5 15.0-0 a5 16.Hg3 Fa6 17.Fxa6 Bxa6

18.e4! dxe4 19.fxe4 Hxe4 20.Hxe4 Vxe4 21.dxc5 Hxc5 22.Bae1 Va8 23.Bxe8+ Vxe8 24.Fxc5 bxc5 25.Vxc5 a4 26.Bc1 Ba8 27.h3 Bb8 28.Kh1 Bd8 29.Kh2 g6 30.Vc7 Ba8 31.Bc5 h5 32.Ve5 Vf8 33.Bb5 Vc8 34.Bb4 Vc2 35.Bb7 Vc4 36.Bb4 Vc2 37.Bb7 Vc4 38.Bb4 Vc2 és döntetlen

 

Balogh,Cs (2637) - Ferreira,J (2413)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d5 4.exd5 Hf6 5.Fc4 Hbd7 6.Hf3 Hb6 7.Fb3 0-0 8.0-0 a5 9.a3 a4 10.Fa2 Hbxd5 11.Hxd5 Hxd5 12.Be1 c6 13.He5 Fe6 14.c3 Hc7 15.Fxe6 Hxe6 16.Hg4 Vb6 17.Hh6+ Fxh6 18.Fxh6 Bfd8

 

19.Bxe6!

Balogh Csaba típus minőségáldozattal került előnybe.

19...fxe6 20.Ve2 Kf7 21.Be1 Vb3 22.c4 Bd6 23.d5

Jobb volt a 23.Ff4 Bad8 24.Fxd6 Bxd6 25.g3 folytatás.

23...cxd5 24.c5 Bda6 25.Ve5 Vc2

26.Vg7+ Ke8 27.Fg5 Vxc5 28.Vxh7 Bc8 29.h4 Kd7 30.Vxg6 Vd6 31.h5 e5 32.Vg7 e4 33.h6 Baa8 34.h7 Ve6 35.Bd1

Még erősebb volt a 35.Bc1 Bxc1+ 36.Fxc1 Vf6 37.Vg8 Bf8 38.Vxd5+ Vd6 39.Vxb7+ Ke6 40.Vxe4+ folytatás.

35...Bf8 36.Fxe7!? Bf7 37.Vg8?! Bxg8 38.hxg8V Bxe7?

Többé nem volt gond a parti megnyerése. A 38...Kxe7 39.Vg5+ Kd6 40.Ve3 Vf5 változatban sötét küzdhetett volna.

39.Bxd5+ Kc6 40.Vxe6+ Bxe6 41.Ba5 e3 42.fxe3 Be4 43.Kf2 Bc4 44.Kg3 b5 45.Ba8 Kd5 46.Bb8 Bc5 47.Kf4 Kc4 48.g4 Kb3 49.g5 Kxb2 50.g6 Bc1 51.g7 Bf1+ 52.Ke5 Bg1 53.Bxb5+ Kxa3 és sötét feladta

 

Rocha,S (2392) - Almási,Z (2690)
Szabálytalan megnyitás [C20]

1.e4 e5 2.Fb5 Hf6 3.d4 c6 4.dxe5 Hxe4 5.Fd3 Hc5 6.Hf3 d5 7.0-0 Fe7 8.h3 0-0 9.Hc3 Hbd7 10.He2 f6 11.exf6 Hxf6 12.Hed4 Hxd3 13.Vxd3 He4

Zoli kényelmes állással jött ki a meglehetősen furcsa nyitásból.

14.He5 Fd6 15.f4 Fxe5 Számításba jött a 15...g5 16.c4 gxf4 17.cxd5 cxd5 18.Hef3 Vb6 folytatás is.

16.fxe5 Bxf1+ 17.Vxf1 c5 18.Hf3 Fe6 19.Ff4 Vb6 20.Vc1 Bf8 21.Kh2 d4 22.a4 c4 23.Ba3 Vc5 24.c3

24...d3 25.Ve3 Vd5 26.Ba1 Fd7 27.Hd2 Hxd2 28.Vxd2 a5 29.Fg3 Be8 30.Ff4 Fc6 31.Fg3 h6 32.Ff4 Be6 33.Bf1 Fxa4 34.Bf3 Bg6 35.Bg3 Bxg3 36.Fxg3 Fc6 37.Ff4 g5 38.Fe3 Vxe5+ 39.Kg1 Vg3 40.Vf2 Vxf2+

A vezércserével nagymesterünk  a pozíciós megoldást választotta, a különböző színű futós végjátékban sem könnyebbedett a portugál sakkozó helyzete.

41.Kxf2 Kh7 42.g3 Kg6 43.Fb6 Kh5 44.Fe3 Fd7 45.h4 gxh4 46.gxh4 b5 47.Ke1 b4 48.cxb4 axb4 49.Kd2

49...c3+ 50.bxc3 b3 51.Kc1 Fe6 52.c4 Fxc4 53.Fd2 Kg6 54.Fc3 Kf5 55.Fg7 h5 56.Fh8 Kg4 57.Ff6 Fa6 58.Kd2 b2 59.Fxb2 Kxh4 60.Ke3 Kg4 61.Ff6 h4 62.Fc3 Kg3 63.Fe1+ Kh3 64.Ff2 Kg4 65.Fg1 h3 66.Fh2 Kf5 67.Fc7 Ke6 68.Fh2 Kd5 69.Fg1 Kc4 70.Kd2 Fb7 és világos feladta

 

Polgár,J (2676) - Santos,H (2266)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d5 4.exd5 Hf6 5.Fc4 Hbd7 6.Hf3 Hb6 7.Fb3 0-0 8.0-0 a5 9.a4 Hbxd5 10.Hxd5 Hxd5 11.h3 c6 12.Be1 Be8 13.Fg5 Ff5 14.Vd2 Vb6 15.Bad1 Vb4 16.Ve2 Fe6 17.Fd2 Vb6

 

18.Hg5 Fd7 19.Vf3 Ff6 20.c4 Fxg5 21.Fxg5 Hf6 22.c5 Vd8 23.Fxf6

Judit a prózai megoldást választotta a 23.d5 Hxd5 24.Bxd5 cxd5 25.Fxd5 Ff5 26.g4 helyett.

23...exf6 24.Bxe8+ Fxe8 25.d5 Fd7 26.d6 Fe6 27.Be1 Vd7 28.Fxe6 fxe6 29.Vxf6 Be8 30.Vc3 b6 31.cxb6 Vxd6 32.Vxa5 Vd4 33.b4 Bb8 34.Vc5 Vd8 35.a5 és sötét feladta

Gara,A (2327) - Vigoa Apecheche,Y (2317)
Szicíliai védelem [B50]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.b3 Hc6 4.Fb2 d6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hxd4 7.Vxd4 Hf6 8.Hc3 Fe7 9.Fb5+ Fd7 10.Fxd7+ Vxd7 11.Bd1 Vc6 12.0-0 0-0 13.Bfe1 Bfd8 14.Bd3 e5 15.Ve3 b5 16.Be2 b4 17.Hd5 Hxd5 18.Bxd5 Va6 19.c4 bxc3 20.Fxc3 Bdc8 21.Bed2 h6 22.h4 Vc6 23.Fb2 a5 24.a4 Bcb8 25.g3 Bb6 26.B2d3 Vb7?

 

27.Fxe5! dxe5 28.Bd7 Fg5 29.hxg5

Kellemes gond volt, hogy Anita melyik nyerést válassza. 29.Vf3 Fe7 30.Bxb7 Bxb7 31.Vh5 is elég meggyőző volt.

29...Va6? 30.Vf3 Bf8 31.Bxf7! Bxf7 32.Bd8+ Kh7 33.Vxf7 hxg5 34.Bg8 Bg6 35.Ve8 és sötét feladta

Arribas Robaina,M (2291) - Gara,T (2321)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 Hgf6 5.Be1 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.c3 Fc6 8.d4 Fxe4 9.Fg5 Fg6 10.Hbd2 Vc7 11.dxc5 Vxc5 12.Fxf6 gxf6 13.He4 Fxe4 14.Bxe4 0-0-0 15.Vd3 d5 16.Bh4 h6 17.Bd1 e6 18.c4 Fe7 19.Ve2? dxc4 20.Bxd8+ Bxd8 21.Bxc4 Bd1+ 22.Vxd1 Vxc4

Tícia gyalogot nyert, anyagi előnyét jó technikával érvényesítette.

23.b3 Vc3 24.He1 f5 25.g3 Kc7 26.Hd3 e5 27.Ve2 f6 28.Kg2 Vc6+ 29.Kg1 Ve4 30.Vd1 Kb6 31.Hb2 Ka7 32.Hd3 Vd4 33.Vc2 Fd8 34.Hc5 Fb6 35.Hd3 f4 36.Hb2 e4 37.gxf4 e3 38.fxe3 Vxe3+ 39.Kg2 Vxf4 40.Hd3 Vg4+ 41.Kf1 Vg1+ 42.Ke2 Vxh2+ 43.Kd1 Vxc2+ 44.Kxc2 h5 45.Hf4 h4 46.Kd3 Fc7 47.Hh3 f5 48.Kd4 Kb6 49.Kd5 Fg3 50.a4 f4 51.Hg5 f3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben zajló 41. sakkolimpia harmadik fordulójában is nyert női válogatottunk, 3-1-re nyert a házigazdák együttesével szemben. Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó győzött, Gara Tícia és Papp Petra remizett.  Férficsapatunk 2,5-1,5-re kikapott a kínai négyestől. Lékó Péter az éltáblán remek győzelmet szerzett, Rapport Richrd döntetlent ért el. Balogh Csaba és Almási Zoltán vereséget szenvedett. Kikapott a címvédő örmény válogatott a franciáktól, az amerikai négyest a hollandok győzték le. A férfiaknál 11, a nőknél 12 együttes ért el mesterhármast. A negyedik játéknapon női csapatunk Kubával, a férfi válogatottunk a portugálokkal mérkőzik meg.

 

A sakkolimpia harmadik  fordulójában is születtek meglepetések, de szép számmal a papírformának megfelelő eredményeket is jegyezhettünk. Férficsapatunk a Venezuela elleni minimális győzelmének köszönhetően  első rangadóját játszhatta, a nagyon fiatal kínai együttessel csatázott. Horváth Tamás a tegnapi kalandos partija után pihenőnapot adott Polgár Juditnak. A találkozó nem kezdődött jól, a második táblán Balogh Csaba korán hátrányba került Ding Lirennel szemben.

 

Lékó Péter állása biztatóan alakult, kiskombináció után kedvező anyagi összetétellel egre nagyobb előnybe került. Wang Yue életét időzavar is fenyegette, de leginkább Péter királyának betörése okozhatott számára komoly gondokat. Nagymesterünk szabadgyalogja minőséget nyert, az anyagi előny érvényesítése könnyű feladat volt.

Lékó Péter győzelmével válogatottunk kiegyenlített, miután a negyedik táblán Ni Hua és Rapport Richárd játszmája a sorozatos cserék után pontosztozkodással fejeződött be

Almási Zoltán szépen túljátszotta Yu Yangyit, időzavarban kicsit korán nyerte le a gyalogot, A kínai sakkozó ellenesélyt kapott, vissza is nyerte a gyalogot, döntetlent vártunk. A minimális anyagú vezérvégjátékot azonban Yu elkezdte „nyúzni”, lépésismétlések is tarkították a kapkodásban a partit. A drámai végkifejletet a szokásos buszozás miatt nem láthattam, csak a gépem bekapcsolása után döbbentem meg, hogy mekkora sakkvakság okozta a parti elvesztését, Zoli királyával „aknamezőre” lépett. A kínaiak ezzel a nagyon mázlis nyeréssel megszerezték a két meccspontot, Csapatunknak, de különösen Almási Zolinak a bakit gyorsan feledni kell, és a portugálok ellen megkezdeni a felzárkózást.

Kikapott a címvédő örmény válogatott, három döntetlen mellett Laurent Fressinet sikere jelentette a franciák győzelmét. Az éltáblán Levon Aronjan esélyes állását remire rontotta a nagyon szívósan védekező Maxime Vachier-Lagrave ellen

Először játszott az amerikaiaknál legjobbjuk, a világranglistán ötödik Hikaru Nakamura. A holland Anish Giri sötéttel állta a sarat, és nem kis meglepetésre három eldőlt parti mellett a tulipánosok nyertek 2,5-1,5-re. Az élcsoportban négy találkozó is 2-2-vel fejeződött be.

 

Magnus Carlsen vezetésével nyert a norvég csapat, könnyedén győzött a rajtlistán első orosz együttes, Kínával rangadót játszanak a mai játéknapon. Nehezen, de hozták a kötelezőt az azeriek és az izraeliek. Javítottak az ukránok.

 Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Magyarország – Kína  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2740) – Wang Yue (2708) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 71)

Ding Liren (2742) – Balogh Csaba (2637) 1 – 0 (Angol megnyitás, 42)

Almási Zoltán (2690) – Yu Yangyi (2668) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 85)

Ni Hua (2666) – Rapport Richárd (2704) döntetlen (Francia védelem, 31

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Örményország

7

4

:

4

8

Franciaország

2

Egyesült Államok

7

4

:

4

8

Hollandia

3

Norvégia

3

3

:

1

3

6

Montenegró

4

Németország

8

4

2

:

2

4

7

Anglia

5

Lengyelország

7

4

2

:

2

4

8

Kuba

6

Olaszország

8

4

2

:

2

4

7

India

7

Törökország

7

4

2

:

2

4

8

Grúzia

8

Izland

7

4

:

4

8

Szerbia

9

Svájc

7

4

2

:

2

4

8

Vietnam

10

Macedónia

7

4

0

:

4

4

Oroszország

11

Magyarország

4

:

4

Kína

12

Azerbajdzsán

4

:

4

Horvátország

13

Fehéroroszország

4

:

4

Izrael

14

Csehország

4

:

4

Irán

15

Bulgária

4

:

4

6

Spanyolország

16

Brazília

4

½

:

4

6

Üzbegisztán

 

Az élcsoport állása:

 

Hely.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Franciaország

3

3

0

0

6

32.0

10.5

2

Szerbia

3

3

0

0

6

32.0

10.5

3

Oroszország

3

3

0

0

6

30.0

11.5

4

Üzbegisztán

3

3

0

0

6

28.0

9.5

5

Hollandia

3

3

0

0

6

26.0

10.5

6

Románia

3

3

0

0

6

24.0

10.5

7

Kína

3

3

0

0

6

24.0

10.0

8

Azerbajdzsán

3

3

0

0

6

24.0

10.0

9

Izrael

3

3

0

0

6

24.0

10.0

10

Bulgária

3

3

0

0

6

24.0

10.0

11

Csehország

3

3

0

0

6

18.0

10.0

12

Olaszország

3

2

1

0

5

26.0

10.0

13

Grúzia

3

2

1

0

5

26.0

10.0

14

Belgium

3

2

1

0

5

24.0

9.5

15

Kazahsztán

3

2

1

0

5

24.0

9.5

16

India

3

2

1

0

5

24.0

9.0

17

Kuba

3

2

1

0

5

22.0

10.0

18

Vietnam

3

2

1

0

5

22.0

10.0

19

Anglia

3

2

1

0

5

22.0

9.0

35

Magyarország

3

2

0

1

4

19.0

8.0

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R

1

3

Franciaország

10½

6

:

6

10

Azerbajdzsán

8

2

29

Szerbia

10½

6

:

6

10

Csehország

16

3

14

Norvégia

5

:

5

9

Lengyelország

15

4

1

Oroszország

11½

6

:

6

10

Kína

7

5

11

Hollandia

10½

6

:

6

10

Izrael

9

6

18

Bulgária

10

6

:

6

10½

Románia

32

7

33

Üzbegisztán

6

:

5

10

Németország

12

8

26

Törökország

9

5

:

5

10

Olaszország

20

9

21

Grúzia

10

5

:

5

9

Mexikó

46

10

44

Belgium

5

:

5

9

Svájc

51

11

49

Kazahsztán

5

:

5

Moldávia

45

12

13

Kuba

10

5

:

5

9

India

19

13

48

Paraguay

9

5

:

5

10

Vietnam

31

14

10

Anglia

9

5

:

5

Lettország

23

15

55

Banglades

8

5

:

5

9

Ukrajna

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

75

Portugália

7

4

:

4

8

Magyarország

5

 

Női sakkolimpia

 

Válogatottunk megszerezte harmadik győzelmét is. A norvégok elleni találkozón Mádl Ildikó végzetes kötéseket létrehozva gyors nyerésével lépéselőnyhöz juttatta együttesünket. Papp Petra ellenfele szívósan védte passzív állását, nem sikerült áttörni. Az éltáblán Hoang Thanh Trang kedvenc francia védelmében nyert. Gara Tíciának meg kellett elégednie a döntetlennel. Kedvező a párosítás a negyedik játéknapra is, Kuba négyese következik.

 

A címvédő orosz csapat csak minimális arányban tudta legyőzni a francia négyest, a kínaiak világbajnoknőjük, Hou Ji-fan vezérletével az amerikaiakat verték 3-1-re. Irán vezeti a versenyfutást, harmadik meccsüket is 4-0-ra nyerték meg. Az ukránok pontot vesztettek a spanyolokkal szemben.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Norvégia – Magyarország  1 – 3

Shella Barth Sahl (2216) – Hoang Thanh Trang (2485) 0 – 1 (Francia védelem, 38)

Mádl Ildikó (2347) – Silie Bjerke (2189) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 28)

Ninina Koskela (2213) – Gara Tícia (2321) döntetlen (Szicíliai védelem, 71)

Papp Petra (2274) – Elien Hagesalther (2182) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

 

T.

Csapat

Pont

MP

Res.

:

Res.

MP

Pont

Csapat

1

Egyesült   Államok

7

4

1

:

3

4

8

Kína

2

Norvégia

7

4

1

:

3

4

8

Magyarország

3

Oroszország

8

4

:

4

7

Franciaország

4

Örményország

8

4

3

:

1

4

7

Vietnam

5

Bosznia-Hercegovina

7

4

0

:

4

4

8

Irán

6

Azerbajdzsán

8

4

:

4

7

Svájc

7

Románia

4

:

4

8

Indonézia

8

Németország

4

3

:

1

4

8

Argentína

9

Fehéroroszország

8

4

:

4

Hollandia

10

Kazahsztán

4

2

:

2

4

India

11

Törökország

4

2

:

2

4

Bulgária

12

Horvátország

4

:

4

Kuba

13

Spanyolország

6

4

2

:

2

4

7

Ukrajna

14

Szlovákia

4

3

:

1

4

Ausztria

15

Lengyelország

6

4

2

:

2

4

Fülöp-szigetek

16

Grúzia

7

4

:

½

4

6

Olaszország

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Irán

3

3

0

0

6

28.0

12.0

7.00

2

Kína

3

3

0

0

6

28.0

11.0

8.00

3

Örményország

3

3

0

0

6

28.0

11.0

8.00

4

Oroszország

3

3

0

0

6

26.0

10.5

8.00

5

Indonézia

3

3

0

0

6

26.0

10.5

8.00

6

Hollandia

3

3

0

0

6

26.0

9.0

8.00

7

Magyarország

3

3

0

0

6

24.0

11.0

7.00

8

Kuba

3

3

0

0

6

24.0

10.0

8.00

9

Grúzia

3

3

0

0

6

20.0

10.5

6.00

10

Szlovákia

3

3

0

0

6

20.0

10.5

6.00

11

Azerbajdzsán

3

3

0

0

6

18.0

10.5

6.00

12

Németország

3

3

0

0

6

17.0

9.5

5.00

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

 

T.

R.

Csapat

Pont

MP

:

MP

Pont

Csapat

R.

1

21

Irán

12

6

:

6

10½

Szlovákia

18

2

38

Norvégia

8

4

:

4

Csehország

27

3

1

Kína

11

6

:

6

10½

Azerbajdzsán

22

4

23

Indonézia

10½

6

:

6

11

Örményország

10

5

12

Németország

6

:

6

10½

Oroszország

2

6

16

Hollandia

9

6

:

6

10½

Grúzia

4

7

13

Magyarország

11

6

:

6

10

Kuba

19

8

43

Fülöp-szigetek

5

:

5

8

Spanyolország

11

9

14

Bulgária

5

:

5

8

Lengyelország

8

10

30

Kolumbia

10

5

:

5

Kazahsztán

17

11

5

India

5

:

5

Szerbia

15

12

3

Ukrajna

9

5

:

5

Törökország

33

 

Lékó,P (2740) – Wang Yue (2718)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.h4 h6 11.b3 Ff6 12.Hd4 a6 13.Hxe6 fxe6 14.g3 0-0-0 15.Fh3 Kb8 16.Bhe1 Bde8 17.Fg2 d5 18.Fc5 g5 19.hxg5 hxg5 20.Ve3 Vg7

 

 

 

21.Fxd5 exd5?!

A kínai nagymester a [21...Fxc3 22.Fxc6 Bd8 23.Kb1 Fxe1 24.Bxe1 bxc6 25.Vxe6 Vc3 változat esélyeit pontatlanul értékelte, világosnak természetesen elegendő kompenzációja lett volna a minőségért.

22.Vxe8+ Bxe8 23.Bxe8+ Fd8 24.Bxd5 Kc8 25.Fe7

25...Vxe7?

Péter jelentős előnyéhez vezetett. Figyelmet érdemelt a 25...b6 26.Kb2 g4 27.Bexd8+ Hxd8 28.Bxd8+ Kb7 29.Fh4 Vf7 30.Bd2 Vf5 folytatás.

26.Bxe7 Fxe7 27.Kd2 Ff6 28.Ke3 He7 29.Bd3

A bástya erősebb sötét két könnyűtisztjénél.

 29...Hf5+ 30.Kf3 b5 31.Kg4 Hd6 32.Kh5 Kd7

Wang Yue nehézségeit csak fokozta időzavara. Péter királyvándorlása és betörése ellen nem volt védelme.

 

33.Kg6 Fe7 34.f4 gxf4 35.gxf4 Ke8 36.f5 Hf7 37.Be3 Kf8 38.f6 Fd6 39.Bh3 Kg8 40.Kf5 Kf8 41.Bh5 Ke8 42.Bh7 Ff8 43.Bh4 Kd7 44.Bh7 Ke8 45.Bh1 Fd6 46.Kg6 Kf8 47.Bh7 He5+ 48.Kf5 Hf7 49.Bg7 Hd8 50.c4 bxc4 51.bxc4 Hb7 52.Kg6 Ke8

 

53.f7+ Kd8 54.Bg8+ Kd7 55.Ba8 Hd8 56.Kg7 He6+ 57.Kg8 Hc5 58.f8V Fxf8 59.Kxf8 Kc6 60.Ke7 Kb6 61.Kf6 Kb7 62.Bh8 Hd7+ 63.Ke6 Hb6 64.c5 Ha4 65.Kd5 Hc3+ 66.Kc4 Hb5 67.Bh6 Ha7 68.Kd5 Hb5 69.Bh3 c6+ 70.Kc4 a5 71.Bb3 és sötét feladta

 

Ding Liren (2742) - Balogh,Cs (2637)
Angol megnyitás [A20]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c6 4.Hf3 e4 5.Hd4 d5 6.cxd5 Vxd5 7.e3 Ve5 8.f4 exf3 9.Hxf3 Vh5 10.0-0 Fe7 11.Hc3 0-0 12.d4 Fe6 13.e4 Hbd7 14.Vc2 Bad8 15.He2 Vb5 16.Hf4 Vc4 17.Vb1 Fg4 18.b3 Vb4 19.Fb2 Bfe8 20.Vc2 Vb6 21.Kh1 Hh5 22.Hd3 Hhf6 23.Hd2 Hf8 24.Hc4 Vc7 25.He3 Vc8 26.Vf2 Fh5?

Nehéz állásban döntő hiba.

 

27.Hf4 Hg4 28.Hxg4 Fxg4 29.d5!? f6 30.h3 Fd7 31.e5 fxe5 32.Hh5 Ff6 33.Hxf6+ gxf6 34.Vxf6 Fxh3

35.Fxe5 Bxe5 36.Vxe5 Hg6 37.Vf6 Bf8 38.Vg5 Bxf1+ 39.Bxf1 Fxg2+ 40.Kxg2 Ve8 41.d6 Ve4+ 42.Bf3 és sötét feladta

 

Almási,Z (2690) – Yu Yangyi (2668)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Be1 Fe6 10.Ff3 a5 11.a4 Ha6 12.Fg5 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Hb5 Vb6 15.Hd2 Bfd8 16.Hf1 Hc5 17.Ve2 d5

18.exd5 Fxd5 19.Fxd5 Bxd5 20.He3 Bd7 21.Bad1 Bad8 22.b3 Ve6 23.Bxd7 Bxd7 24.Bd1 e4 25.Bxd7 Vxd7 26.Vc4

Zoli szép előnyt ért el, csak az időzavar ne fenyegetett volna...

26...Fe7 27.Hc3 Vc6 28.g3 Ff8 29.Vd5 Ve8 30.Hc4 g6 31.He5 Kg7

32.Hxe4

Kár volt siettetni a gyalognyerést.

32...Hxe4 33.Vxe4 Fd6 34.f4 Ve6 35.Vd4 f6 36.Hf3 g5 37.fxg5 hxg5 38.Kf2 b6 39.Vd3 Fc5+ 40.Hd4

40...Vd5 41.c3 Vxb3

Nagymesterünk visszavesztette a gyalogot, de a legrosszabbra egy pillanatra sem gondoltunk.

 42.Kf3 g4+ 43.Kxg4 Vxa4 44.Kf3 Fxd4 45.cxd4 b5 46.d5 b4 47.d6 Vd7 48.h4 b3 49.Vxb3 Vc6+ 50.Kg4 Vxd6 51.Vb7+ Kh6 52.Va8 Vd7+ 53.Kf4 Vc7+ 54.Kf3 Kg7 55.Ve8 Vc3+ 56.Kg2 Vc2+ 57.Kh3 Vf5+ 58.Kg2 Vd5+ 59.Kh2 Va2+ 60.Kh3 Vf7

61.Va4 Ve6+ 62.Kh2 Ve2+ 63.Kh3 Vf1+ 64.Kh2 Vf5 65.Ve8 Ve5 66.Vd7+ Kg6 67.Vd3+ Vf5 68.Ve2 Kf7 69.Vc4+ Kg7 70.Vc7+ Kg6 71.Vc4 Vf2+ 72.Kh3 Vf5+ 73.Kg2 Kg7 74.Vc7+ Kh6 75.Vc6 Ve5 76.Vc4 Vd6 77.g4 Vd7 78.Vf4+ Kg7 79.g5 Vd5+ 80.Kf2 Vc5+

 

81.Ke2??

A kapkodásban is érthetetlen hiba.

81...Ve5+ 82.Ve3 Vxe3+ 83.Kxe3 f5 84.h5 a4 85.Kf4 a3 és világos feladta

 

Ni Hua (2666) - Rapport,R (2704)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 b6 4.Hgf3 Hf6 5.Fd3 c5 6.exd5 exd5 7.0-0 Fe7 8.c4 0-0 9.cxd5 cxd4 10.Hxd4 Vxd5 11.H2f3 Fc5 12.Hb3 Hbd7 13.Fe2 Fb7 14.Vxd5 Hxd5 15.Hxc5 Hxc5 16.Bd1 Bfd8 17.Hd4 h6 18.Fd2 He4 19.Fe1 Hf4 20.Ff1 Bd5 21.He2 Hd3 22.Hc3 Hxc3 23.Bxd3 Bxd3 24.Fxd3 Fe4 25.Fa6 Hb1 26.f3 Fg6 27.a4 Bd8 28.b4 Bd1 29.Kf2 Bc1 30.Ba2 Hc3 31.Fxc3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Női csapatunk másodszor is 4-0-ra nyert, férfi válogatottunk 2,5-1,5-re győzött

Címkék: sakkolimpia

A norvégiai Tromsøben zajló 41. sakkolimpia második fordulójában női válogatottunk 4-0-ra legyőzte Libanont. Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia és Papp Petra alkotta a győztes csapatot. Férfi együttesünk 2,5-1,5-re nyert a venezuelai négyes ellen, Almási Zoltán és Polgár Judit győzött, Lékó Péter remizett, nagy meglepetésre Rapport Richárd világossal játszva vereséget szenvedett. A második játéknap már bővelkedett meglepetésekben, a legnagyobb szenzációt az ukránok pontvesztése jelentette a norvégok második csapatával szemben. Az oroszok, a kínaiak, az azeriek fél-fél pontot elhullajtottak, az örmények és  az amerikaiak egyet-egyet. A nőknél a kínaiak és az oroszok is hibátlanok. Férficsapatunk a harmadik fordulóban már rangadót játszik a kínaiakkal, a nők a norvégokkal mérkőznek meg.

 

Fordulatos, hibákkal tarkított küzdelmek után férfi válogatottunk minimális arányú győzelmet aratott Venezuela ellen. Az éltáblánál ezúttal már Lékó Péter ült, kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni. Almási Zoltán minőségáldozattal jutott remek ellenjátékhoz, a középen rekedt világos király nem is tudott megbirkózni a fenyegető veszélyekkel.

 

Hidegzuhanyként hatott Rapport Richárd veresége. A Réti megnyitás került terítékre, eredeti játékfelépítést láttunk. Ricsi a vezérszárnyon nem tudott áttörni, míg Jan Arnando Rohl Montes a királyszárnyon nyomult előre. Élő-pontjához hű maradt, a sorozatos cserék után már  egyenlőek voltak az esélyek, az elhibázott vezércserét kövezően ismét aggódni kellett, majd ismét megvolt a döntetlen. Ekkor már végzetes hiba következett, vereség a vége,

Polgár Judit a kedvenc szicíliai védelmet játszotta meg, kockáztatott hosszúra sáncolt, Mindketten játszhattak volna jobban, majd a játszma kritikus állásában Judit elnézte a d6 lépést. Reménytelennek tűnt a helyzete, amikor Andres Guerrero Vargas nyerő helyett vesztőt húzott.

 

A játéknap óriási meglepetését az ukránok pontvesztése jelentette, a norvég második csapat sikere kárpótlást jelentett Magnus Carlsenék szerény 2-2-es eredményéért, a világbajnoknak egy pillanatig sem volt nyerési esélye Tomy Nyback ellen. Vaszilij Ivancsuk nagyon benézte, hogy a világos bástyák betörése után védhetetlen lesz pozíciója, Az örményeknél Lev Aronjan és Szergej Movszeszjan csak remizett, az oroszoknál Jan Nepomnjacsij hullajtott el fél pontot. A harmadik fordulóban már érdekes rangadókra is sor kerül, Lékóék a kínaiakkal játszanak fontos meccset.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Magyarország – Venezuela  2,5 – 1,5

Lékó Péter (2740) – Eduardo Iturrizaga Bonelli (2653) döntetlen

Almási Zoltán (2690) – Felix Jose Ynoiosa Aponte (2448) 1 – 0

Rapport Richárd (2704) – Juan Armando Rohl Montes (2390) 0 – 1

Polgár Judit (2676) – Andres Guerrero Vargas (2318) 1 – 0

 

Oroszország – Katar 3,5 – 0,5

Norvégia2 – Ukrajna 2 –

Finnország – Norvégia  2 – 2

Franciaország – Mongólia 4 – 0

Ausztrália – Örményország 1 – 3

Kolumbia – Egyesült Államok  1 – 3

Kína – Albánia 3,5 – 0,5

Skócia – Azerbajdzsán 0,5 – 3,5

Izrael – Tadzsikisztán 3,5 – 0,5

Singapore – Anglia 1 – 3

Hollandia – Ecuador  4 – 0

Norvégia3 – Németország 0 – 4

Kuba – Portugália 4 - 0

 

Az élcsoport állása:

 

Hely.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

Franciaország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

2

11

Hollandia

2

2

0

0

4

8.0

8.0

3

12

Németország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

4

13

Kuba

2

2

0

0

4

8.0

8.0

5

20

Olaszország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

6

21

Grúzia

2

2

0

0

4

8.0

8.0

7

29

Szerbia

2

2

0

0

4

8.0

8.0

8

31

Vietnam

2

2

0

0

4

8.0

8.0

9

1

Oroszország

2

2

0

0

4

8.0

7.5

10

7

Kína

2

2

0

0

4

8.0

7.5

11

8

Azerbajdzsán

2

2

0

0

4

8.0

7.5

12

9

Izrael

2

2

0

0

4

8.0

7.5

13

16

Csehország

2

2

0

0

4

8.0

7.5

14

18

Bulgária

2

2

0

0

4

8.0

7.5

15

30

Brazília

2

2

0

0

4

8.0

7.5

16

4

Örményország

2

2

0

0

4

8.0

7.0

17

6

Egyesült Államok

2

2

0

0

4

8.0

7.0

18

10

Anglia

2

2

0

0

4

8.0

7.0

19

15

Lengyelország

2

2

0

0

4

8.0

7.0

20

26

Törökország

2

2

0

0

4

8.0

7.0

21

51

Svájc

2

2

0

0

4

8.0

7.0

22

5

Magyarország

2

2

0

0

4

8.0

6.5

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

T.

Rajtl.

 

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

 

Rajtl.

1

4

Örményország

7

4

:

4

8

Franciaország

3

2

6

Egyesült Államok

7

4

:

4

8

Hollandia

11

3

14

Norvégia

3

:

3

6

Montenegró

53

4

12

Németország

8

4

:

4

7

Anglia

10

5

15

Lengyelország

7

4

:

4

8

Kuba

13

6

20

Olaszország

8

4

:

4

7

India

19

7

26

Törökország

7

4

:

4

8

Grúzia

21

8

43

Izland

7

4

:

4

8

Szerbia

29

9

51

Svéjc

7

4

:

4

8

Vietnam

31

10

54

Macedónia

7

4

:

4

Oroszország

1

11

5

Magyarország

4

:

4

Kína

7

12

8

Azerbajdzsán

4

:

4

Horvátország

24

13

27

Fehéroroszország

4

:

4

Izrael

9

14

16

Csehország

4

:

4

Irán

39

15

18

Bulgária

4

:

4

6

Spanyolország

17

 

Női csapatunk kihasználta kedvező párosítását, Libanon ellen is 4-0-ra győzött. Ismét Papp Petra nyert először, sorban a társak is követték. A harmadik játéknapon a norvégokkal küzdenek meg a  tv-kamerák előtt.

A kínaiak könnyebben, az oroszok kicsit nehezebben érvényesítették a papírformát. Az ukránoktól az ausztrálok, a grúzoktól a montenegróiak „csentek el” egy pontot.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Magyarország – Libanon  4 – 0

Hoang Thanh Trang (2485) – Knarik Mouradian (2188) 1 – 0

Gara Anita (2327) – Elena Nekresova (2076) 1 – 0

Gara Tícia (2321) – Maya M Jalloul (1922) 1 – 0

Papp Petra (2274) – Danielle Bedrosian (1715) 1 – 0

 

Kína – Venezuela 4 – 0

Ecuador -. Norvégia  0 – 4

Brazília – Oroszország 0 – 4

Ukrajna – Ausztrália 3 – 1

Montenegró – Grúzia 1 – 3

India – Dánia 3,5 – 0,5

Egyesült Államok – Belgium 3 – 1

Banglades – Örményország 0 – 4

Egyiptom – Németország 1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása:

 

H.

Rajtl.

 

Ország

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

1

Kína

2

2

0

0

4

8.0

8.0

2

2

Oroszország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

3

10

Örményország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

4

13

Magyarország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

5

21

Irán

2

2

0

0

4

8.0

8.0

6

22

Azerbajdzsán

2

2

0

0

4

8.0

8.0

7

23

Indonézia

2

2

0

0

4

8.0

8.0

8

24

Argentína

2

2

0

0

4

8.0

8.0

9

40

Fehéroroszország

2

2

0

0

4

8.0

8.0

10

5

India

2

2

0

0

4

8.0

7.5

11

14

Bulgária

2

2

0

0

4

8.0

7.5

12

19

Kuba

2

2

0

0

4

8.0

7.5

13

3

Ukrajna

2

2

0

0

4

8.0

7.0

14

7

Egyesült Államok

2

2

0

0

4

8.0

7.0

15

20

Vietnam

2

2

0

0

4

8.0

7.0

16

38

Norvégia

2

2

0

0

4

8.0

7.0

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

T.

Rajtl.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

 

Rajtl.

1

7

Egyesült Államok

7

4

:

4

8

Kína

1

2

38

Norvégia

7

4

:

4

8

Magyarország

13

3

2

Oroszország

8

4

:

4

7

Franciaország

9

4

10

Örményország

8

4

:

4

7

Vietnam

20

5

41

Bosznia-Hercegovina

7

4

:

4

8

Irán

21

6

22

Azerbajdzsán

8

4

:

4

7

Svájc

42

7

6

Románia

4

:

4

8

Indonézia

23

8

12

Németország

4

:

4

8

Argentína

24

9

40

Fehéroroszország

8

4

:

4

Hollandia

16

10

17

Kazahsztán

4

:

4

India

5

11

33

Törökország

4

:

4

Bulgária

14

12

35

Horvátország

4

:

4

Kuba

19

13

11

Spanyolország

6

4

:

4

7

Ukrajna

3

14

18

Szlovákia

4

:

4

Ausztria

34

15

8

Lengyelország

6

4

:

4

Fülöp-szigetek

43

16

4

Grúzia

7

4

:

4

6

Olaszország

31

Lékó,P (2740) - Iturrizaga Bonelli,E (2653)
Angol megnyitás [A32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.g3 cxd4 5.Hxd4 Fb4+ 6.Fd2 Fxd2+ 7.Hxd2 Hc6 8.H2b3 Vb6 9.e3 0-0 10.Fe2 d5 11.cxd5 exd5 12.Hxc6 bxc6 13.Vd4 Fa6 14.Fxa6 Vxa6 15.Hc5 Vc8 16.0-0 Vh3 17.f3 Bfe8 18.Bae1 Be7 19.e4 dxe4 20.Hxe4 Hxe4 21.Bxe4 Bxe4 22.Vxe4 Vd7 23.Be1 h6 24.Kg2 Bd8 25.b3 Vd2+ 26.Be2 Vc3

27.Vc2 Vxc2 28.Bxc2 Bd1 29.g4 Kf8 30.Kg3 Bd6 31.Bc4 Ke7 32.Ba4 Bd7 33.Kf4 Ke6 34.h4 Kd5 35.h5 Be7 36.Ba6 Kc5 37.Kf5 Kb5 38.Ba4 c5 39.f4 a5

40.g5! Be6 41.Be4 Bd6 42.Be7 hxg5 43.Bb7+?

Mi szólt a 43.fxg5 Bd5+ 44.Kg4 Bd4+ 45.Kf3 változat ellen?

43...Kc6 44.Bxf7 gxf4 45.Kxf4 Bd5 46.Kg4 Bd2 47.Kh3 Bd1 48.Kh4 Bh1+ 49.Kg5 Bg1+ 50.Kf5 Bf1+ 51.Kg6 Bg1+ 52.Kf5 Bf1+ és döntetlen

 

Ynojosa Aponte,F (2448) - Almási,Z (2690)
Caro-Kann védelem [B14]

1.c4 c5 2.Hc3 g6 3.e3 Hf6 4.d4 cxd4 5.exd4 d5 6.Fg5 He4 7.Hxe4 dxe4 8.He2 Fg7 9.Vd2 0-0 10.Bd1 Hc6 11.Fe3 Vc7 12.Hc3 Bd8 13.Hb5 Vb8 14.d5 He5 15.Fe2 a6 16.Hc3 Vc7 17.Ha4

 

 

17...Fg4

A minőségáldozat jó ellenesélyt biztosított.

18.Fb6 Vd7 19.Fxd8 Bxd8 20.Hc5?! Vc8 21.Fxg4 Vxg4 22.Ve2 Vxg2 23.Vxe4 Vh3

Nagymesterünk kevesellte a végjáték nyújtotta esélyt a 23...Vxe4+ 24.Hxe4 Hxc4 25.b3 Hb2 26.Bb1 Bxd5 változatban.

 24.Hd3 Hf3+ 25.Ke2 Hd4+ 26.Kd2 Vd7 27.b3 e6 28.dxe6 Hxe6 29.Kc2 Ve7 30.Hc1

30...Bc8! 31.He2? b5 32.Bd2 bxc4 33.bxc4 Vb4 34.Kd1 Bxc4 35.Va8+ Ff8 36.Ke1 Hd4 37.a3 Hc2+ 38.Kd1 Vb1+ 39.Hc1 Hd4 40.Bxd4 Vc2+ és világos feladta

 

Rapport,R (2704) - Rohl Montes,J (2390)
Réti megnyitás [A06]

1.Hf3 d5 2.b3 Fg4 3.He5 Ff5 4.e3 Hd7 5.Hxd7 Vxd7 6.Fb2 e6 7.d3 Hf6 8.Hd2 0-0-0 9.Fe2 Kb8 10.a3 Fd6 11.c4 Ve7 12.b4 c6 13.Va4 Fc7 14.Fd4 b6 15.Bc1 e5 16.Fb2 d4 17.e4 Fd7 18.Vb3 Fe6 19.a4 Hd7 20.a5 b5 21.0-0 Fd6 22.Vc2 Bc8 23.c5 Fc7 24.f4 f6 25.Hf3 g5!

 

26.fxe5?! fxe5 27.Hd2 g4 28.Bce1 h5 29.Fd1 Hf8 30.Vb1?

 Láthatóan nagymesterünknek elfogytak az ötletei, tétova lépései a venezuelai ellenfél előnyéhez vezettek.

30...Hg6 31.Fb3 Bcf8 32.Fxe6 Vxe6 33.Fc1 h4 34.Vb3 Ve7 35.Vd1 Ve6 36.Bxf8+ Bxf8 37.Bf1 Bxf1+?! 38.Vxf1 Fd8

39.Vf5?

Ricsi már  kimászott a bajból, amikor a nagyon gyanús végjátékot választotta.

39...Vxf5 40.exf5 Hf4 41.Kf1 Hxd3 42.Fa3 Hf4 43.He4 Hd5 44.Fc1 Kc7?! 45.Fd2 Kd7 46.Ke2 Hf6 47.Hg5

47...e4 48.He6 d3+?! 49.Ke3 Fc7 50.Hxc7 Kxc7 51.Kf4 Kd7 52.Ke5 Ke7  

 

53.a6?

Vesztőlépés.53.h3 gxh3 54.gxh3 Kf7 55.Kf4 után remi lett volna a parti.

53...Kf7 54.Kf4 h3! 55.g3 Ke7 56.Ke5 Hh5 57.Fg5+ Kf7 58.Kd6 Hxg3 59.Kxc6 Hxf5 és világos feladta

 

Guerrero Vargas, A (2318) - PolgárJ (2676)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.f4 Hge7 7.Hf3 b5 8.a3 Fb7 9.Fd3 Hg6 10.0-0 Vc7 11.Hg5? f6 12.Hh3 Fc5+ 13.Kh1 0-0-0 14.Vh5 Hce7 15.Ve2 e5?! 16.fxe5?! Hxe5 17.Hf4 h5 18.a4 g5

19.axb5! gxf4 20.bxa6 Fc6 21.Fxf4 Bdg8 22.Fc4 Bg4 23.Hd5 Fxd5 24.Fxd5 Hxd5 25.exd5 Kb8 26.Bf3? Ka8 27.h3 Bhg8?

Judit jobban állhatott volna 27...d6 lépésre.

 

 

28.d6! Vc6 29.hxg4 hxg4 30.Bc3 Bh8+ 31.Fh2 Vxd6 32.Ve4+ Hc6

33.g3??

A venezuelai sakkkozó nyerhetett volna 33.Bh3 Bxh3 34.gxh3 g3 35.Fg1-gyel, a nagy hiba után csattant a bástyaáldozatos kombináció, a matt védhetetlenné vált.

33...Bxh2+! 34.Kxh2 Vd2+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A sakkolimpián válogatottjaink kettős 4-0-ás győzelemmel rajtoltak

Címkék: Sakkolimpia Tromsø

Tromsøben, a 41. sakkolimpián válogatottjaink kettős győzelemmel kezdtek. Férficsapatunk Algéria ellen nyert 4.0.ra, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd és Polgár Judit győzött. Női együttesünk Bolívia ellen nyújtott hibátlan teljesítményt, Mádl Ildikó, Gara Anita, Gara Tícia és Papp Petra voltak a pontszerzők. A nőknél  67 csapat, a férfiaknál 85 együttes nyerte meg mind a négy játszmáját. A második játéknapon Lékóék Venezuelával mérkőznek meg, Hoang Thanh Trang vezetésével a nők Libanonnal csatáznak majd.

A sakkolimpia első napján a svájci rendszerre jellemzően jelentős erőkülönbségek mellett játszottak a csapatok, az érmekre, a magas helyezésre pályázó együttesek eredményei közül egyedüli meglepetést a norvégok minimális győzelme jelentette. A szépszámú közönséget kevésbé hozta lázba a találkozó, hiszen a nagy kedvenc, a világbajnok Magnus Carlsen nem játszott.

Az első játéknap mintegy  20 perces késéssel kezdődött meg, belépéskor a szigorú biztonsági ellenőrök mobilokat kerestek, a július 1-től érvényes új szabályzat tiltja még kikapcsolt állapotban is annak bevitelét a versenyterembe.

A FIDE regnáló elnöke, Kirszan Iljumzsinov a norvég első táblán tette meg a kezdőlépést, Magnus Carlsen menedzserét, Simen Agdeistent helyettesítette, majd a nőknél az orosz színekben először játszó Katyerina Lahno helyett húzott, érdeklődéssel figyelte a többi partit is.

 

A férficsapatok mezőnyében 85 együttes vette hibátlanul az első akadályt, ezt cselekedte válogatottunk is. Almási Zoltán villámgyőzelme után Polgár Judit is világossal gyűjtötte be az egész pontot, de a sötét táblák is biztos sikert ígértek. Lékó Péter a szokásnak megfelelően – ahogy a legtöbb világklasszis éltáblás is – nem játszott Algéria ellen, Balogh Csaba remekül helyettesítette, magabiztos győzelmet aratott. Pályafutása első olimpiai partiját játszó Rapport Richárd nyerése sem forgott veszélyben, a 18 éves újonc az olimpián is letette a névjegyét.

Meglátogatta a fordulót a FIDE elnöki posztra pályázó Garri Kaszparov, hosszasan beszélgetett az orosz férficsapat kapitnyával, Jurij Dohojannal. A nyíltan Kirszan Iljumzsinovot támogató Anatolij Karpov is megjelent. A legnagyobb meglepetést számomra Peter Szvidler okozta, aki taktikai okokból megelőzi a jóval magasabb Élő-pontos Szergej Karjakint. Mintegy két órai játék után megkérdezte tőlem, hogy milyen időbeosztással játsszák a partikat, gyors útmutatásomat udvariasan megköszönte, de ő is érezte, hogy elég fura helyzetbe került, hiszen egyfajta bizonyítványt is kiállított magáról, de a csapatvezetésre is, a technikai, gyakorlati kérdéseket nem beszélték meg?

 

Az élcsoportban az első forduló érdekesebb eredményei:

Algéria – Magyarország  0- 4

Mohamed Haddouche (2508) – Balogh Csaba (2637) 0 – 1

Khalil Bengherabi (2170) – Almási Zoltán (2690) 0 – 1

Saad Beloudah (2320) – Rapport Richárd (2704) 0 - 1

Yamine Seddaoui (2105) – Polgár Judit (2676) 0 - 1

 

Jordánia – Oroszország  0 - 4

Ukrajna – Tunézia  4 - 0

Norvégia – Jemen  2,5 – 1,5

Zambia – Franciaország  0 - 4

Örményország – Japán  4 - 0

Egyesült Államok – Uganda  4 - 0

Guatemala – Kína  0 - 4

Kirgízia – Izrael  0 - 4

Anglia – Wales  4 - 0

Andorra – Hollandia  0 - 4

Németország – Irak  4 – 0

 

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

 

No.

Rajt

 

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

 

Rajt

1

1

Oroszország

4

2

:

2

4

Qatar

57

2

58

Norvégia2

4

2

:

2

4

Ukrajna

2

3

56

Finnország

4

2

:

2

Norvégia

14

4

3

Franciaország

4

2

:

2

4

Mongólia

59

5

60

Ausztrália

4

2

:

2

4

Örményország

4

6

5

Magyarország

4

2

:

2

4

Venezuela

61

7

63

Kolumbia

4

2

:

2

4

Egyesült Államok

6

8

7

Kína

4

2

:

2

4

Albánia

65

9

66

Skócia

4

2

:

2

4

Azerbajdzsán

8

10

9

Izrael

4

2

:

2

4

Tadzsigisztán

67

11

68

Singapore

4

2

:

2

4

Anglia

10

12

11

Hollandia

4

2

:

2

4

Ecuador

69

13

71

Norvégia3

4

2

:

2

4

Németország

12

14

13

Kuba

4

2

:

2

4

Portugália

74

15

15

Lengyelország

4

2

:

2

4

Új-Zéland

75

 

 

Magabiztos győzelemmel kezdett női válogatottunk is, Papp Petra erőteljes akcióval gyorsan jelentős előnyt szerzett, ő lett az első pontszerzőnk. Sorban megszülettek a várt győzelmek, Mádl Ildikó, Gara Anita és Gara Tícia is hozta a „kötelezőt”. Még 66 együttes nyerte meg mind a négy partiját, a második fordulóban is győzni kell, Libanon a következő ellenfél.

 

Az élcsoportban az első forduló érdekesebb eredményei:

Bolívia – Magyarország  0 – 4

Eugenia Ramirez (2045) – Mádl Ildikó (2347)  0 – 1

Daniela Cordero – Gara Anita (2327)  0 – 1

Lucia Estrada (1974) – Gara Tícia (2321) 0 – 1

Alexandra Prado (1831) – Papp Petra (2274) 0 - 1

 

Oroszország - Jordánia 4 - 0

Norvégia – Dél-Korea  3 - 1

Luxemburg – Ukrajna  0 - 4

Grúzia – Kirgízia  4 - 0

Új-Zéland – India  0 - 4

Románia – Paraguay  3,5 – 0,5

Finnország – Egyesült Államok  0 - 4

Lengyelország – Algéria  3,5 – 0,5

Malaysia – Franciaország 0,5 – 3,5

Örményország – Guatemala  4 - 0

Nicaragua – Spanyolország  1 - 3

Németország – Albánia  4 - 0

 

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

 

No.

Rajt

 

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

 

Rajt

1

1

Kína

4

2

:

2

4

Venezuela

49

2

48

Ecuador

4

2

:

2

3

Norvégia

38

3

50

Brazília

4

2

:

2

4

Oroszország

2

4

3

Ukrajna

4

2

:

2

4

Ausztrália

51

5

54

Montenegró

4

2

:

2

4

Grúzia

4

6

5

India

4

2

:

2

4

Dánia

56

7

7

Egyesült Államok

4

2

:

2

4

Belgium

58

8

59

Banglades

4

2

:

2

4

Örményország

10

9

60

Egyiptom

4

2

:

2

4

Németország

12

10

13

Magyarország

4

2

:

2

4

Libanon

61

11

62

Norvégia2

4

2

:

2

4

Bulgária

14

 

Haddouche,M (2508) - Balogh,Cs (2637)
Királyindiai támadás [A04]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d3 Hc6 4.g3 Hge7 5.Fg2 g6 6.0-0 Fg7 7.c3 0-0 8.Be1 e5 9.a3 d6 10.b4 b6 11.Hbd2 Fe6 12.Fb2 h6 13.d4?!

 

13...exd4 14.cxd4 cxb4 15.axb4 Hxb4 16.Fa3 a5 17.Bb1 d5 18.Fxb4 axb4 19.Bxb4 dxe4 20.Hxe4 Hc6 21.Bb2

 

21...Hxd4 22.Hxd4 Vxd4 23.Bd2 Vb4 24.h3 Ba1 25.Ve2 Bxe1+ 26.Vxe1 b5 27.Kh2 Kh7 28.h4 Ff5 29.h5 Be8

Balogh Csaba válogathatott a jó lépések között, a minőségnyerést elvetette a 29...Fxe4 30.Fxe4 Fc3 31.hxg6+ Kg7 32.Ff5 Bd8 33.Fd3 változatban.

30.Be2 Vxe1 31.Bxe1 Kh8 32.hxg6 Fxg6 33.Be3 b4 34.Hc5 Bc8 35.Hb3 Bc2 36.Kg1 Fc3 37.Fd5 Kg7 38.Bf3 Bb2 39.Kh2 Bb1 40.Hc5 Bd1 41.Fe4 Fh5 42.Bf5 Fg4 43.Bd5 Be1 44.f3

44...Be2+ 45.Kh1 Fh3 46.g4 Fd2 47.Bd3 Ff4 és világos feladta

 

Almási,Z (2690) - Bengherabi,K (2170)
Vezérindiai védelem [E18]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b6 4.d4 d5 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 Fb7 8.cxd5 exd5 9.He5 Hbd7 10.Va4 Hb8 11.Bd1 h6 12.Ff4 Be8 13.Bac1 a6 14.Vb3 Hc6 15.Hxd5 Hxd5 16.Fxd5 Hxe5 17.Fxb7 és sötét feladta

 

Belouadah,S (2320) - Rapport,R (2704)
Vezérgyalog megnyitás [A41]

1.d4 g6 2.Hf3 Fg7 3.Ff4 d6 4.e3 Hd7 5.h3 e5 6.Fh2 Hh6 7.dxe5 dxe5 8.Hc3 0-0 9.Fc4 c6 10.0-0 Ve7 11.a4 Hf5 12.Ve2 a5 13.Bad1 Hc5 14.Bd2 Hd6 15.e4 Hxc4 16.Vxc4 Fh6

Pontosabb volt a 16...Fe6 17.Ve2 f6 18.Ve3 Bfd8 folytatás.

 

17.Bd5!

Az algériai sakkozó alighanem büszke volt magára, hogy ilyen szépet húzott...

17...Hd7 18.Bdd1 Fg7 19.Va2 Hb6 20.b3

Meglepő manőver.

20...f6 21.He1 f5 22.Hd3 f4 23.f3 Fe6 24.Kh1 Hd7 25.Hb1 Bfe8 26.Fg1 Vh4 27.c4 g5 28.Vf2 Vh5

Kicsit előnyösebb végjáték helyett a támadásra koncentrált a pályafutása első olimpiai partiját játszó 18 éves Rapport Richárd.

29.Ve2 Hf6 30.Hf2 Vh4 31.Hg4?

 

31...Hh5 32.Ff2 Hg3+ 33.Fxg3 Vxg3 34.Bd3 Vh4 35.Bfd1 Vh5 36.Hd2 Vf7 37.Hf1 h5 38.Hf2 Ff8 39.g4 Fc5 40.gxh5 Vxh5 41.Hh2 Kf7 42.Hfg4 Fd4 43.c5 Vxh3 44.Bxd4 exd4 45.He5+ Kf6 46.Hc4 Fxc4 47.Vxc4 Bad8 48.Bxd4 Bh8 49.Bd2 Bxd2 50.Vc3+ Kg6 és világos feladta

Polgár,J (2676) - Seddaoui,Y (2105)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Fe3 Fe7 10.Hbd2 0-0 11.c3 Vd7 12.Be1 Bad8 13.Fc2 Ff5 14.Hb3 Fg6 15.Hbd4 Hxd4 16.Hxd4 Hc5 17.b4 He6 18.f4

Jobbnak tűnik a 18.Fxg6 hxg6 19.Hxe6 Vxe6 20.a4 Ba8 21.Vd4 terv.

18...c5 19.bxc5 Fxc2 20.Vxc2 Hxc5 21.f5 He4 22.Ve2 Fc5 23.e6 fxe6?

24.Hxe6 Fxe3+ 25.Vxe3 Bxf5 26.Hxd8 Vxd8 27.Bf1 Vf6 28.Bxf5 Vxf5 29.Vd4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben látványos ünnepséggel megkezdődött a 41. sakkolimpia. A norvég televízió egyenes adásban közvetítette a modern technika elemeit is felmutató műsort. A norvég pénzügyminiszter asszony, Siv Jensen üdvözlő beszédében hangsúlyozta Magnus Carlsen óriási szerepét abban, hogy Norvégia sakkolimpiát rendez, sikerei rendkívüli népszerűséget, elismerést jelentenek a sportágnak. A város polgármestere, Jens Johan Hjort köszöntője után az ünnepség moderátori szerepét is vállalta, sőt az első forduló színsorsolását is ő bonyolította le a világbajnokkal. A férfi csapatok mezőnyében első orosz válogatott, és a női rajtlistát vezető kínai együttes is sötéttel kezdi meg a 11 fordulós svájci rendszerű viadalt, ahogy valamennyi páratlan rajtszámú csapat.  Az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján férfi válogatottunk az ötödik, Algéria ellen kezd. Női együttesünk a 13. a rajtlistán, Bolívia az első ellenfél. Az olimpia honlapja: https://chess24.com/en/olympiad2014

 

Tromsøre figyel a sakkvilág, na 15 órakor elindulnak a sakkórák az oly nagy érdeklődéssel várt sakkolimpián. A látványos megnyitó igazi ünnepe volt a sakknak. A város nevében a polgármester, Jens Johan Hjort köszöntötte a résztvevőket. A FIDE regnáló elnöke, Kirszan Iljumzsinov örömét fejezte ki, hogy Norvégia rendezi meg a negyedik legnagyobb létszámú világversenyt. A norvég pénzügyminiszter asszony, Siv Jensen üdvözlő beszédében hangsúlyozta Magnus Carlsen óriási szerepét abban, hogy Norvégiában ennyire elismert sportág lett a sakk, sikerei rendkívüli népszerűséget jelentenek a sportágnak.

 

A moderátori szerepkört is remekül betöltő Jens Johan Hjort az első forduló színsorsolását Magnus Carlsenre bízta, aki mindkét dobozból a sötét királyt húzta ki, a rajtlistán páratlan rajtszámú csapatok sötéttel kezdenek, így az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján ötödik férficsapatunk is, Algéria az első ellenfél, a 13. női együttesünk sötéttel Bolíviával kezd.

 

A legjobb együttesek összeállításai:

Oroszország (2773): Alekszandr  Griscsuk (2795), Szergej Karjakin (2786), Vlagyimir Kramnyik (2760), Peter Szvidler (2751), Jan Nepomnjacsij (2714)

Ukrajna (2722): Vaszilij Ivancsuk (2744), Pavel Eljanov (2723), Ruszlan Ponomarjov (2717), Alekszander Mojszejenko (2707), Anton Korobov (2680)

Franciaország (2719): Maxime Vachier-Lagrave (2768), Etienne Bacrot (2720), Laurent Fressinet (2708), Romain Edouard (2680), Vladiszlav Tkacsijev (2624)

Örményország (2704): Levon Aronjan (2805), Gabriel Szargiszjan (2686), Szergej Movszeszjan (2672), Vlagyimir Akopjan (2655), Tigran Kotanjan (2500)

Magyarország (2702): Lékó Péter (2740), Balogh Csaba (2637), Almási Zoltán (2690), Rapport Richárd (2704), Polgár Judit (2676)

Egyesült Államok (2701): Hikaru Nakamura (2787), Gata Kamsky 2706), Alekszendar Oniscsuk (2659), Varushan Akobjan (2653),  Samuel Shankland (2624)

Kína (2698): Ding Liren (2742),  Wang Yue (2718),  Yu Yangyi (2668), Ni Hua (2666), Wei Yi (2638)

Azerbajdzsán (2693): Sahriyar Mamedgyarov (2743), Tejmur Radzsabov (2724), Rauf Mamedov (2659), Eltaj Safarli (2649), Gadir Guszejnov (2613)

Izrael (2682): Borisz Gelfand (2753), Maxim Rodhstein (2671), Ilia Szmirin (2656), Evgeny Postny (2651), Emil Szutovszkij (2624)

Anglia (2680): Michael Adams (2740), Nigel Short (2665), Gawain Jones (2665), Matthew Sadler (2653), David Howell (2650)

Hollandia (2677): Anish Giri (2745), Szergej Tivjakov (2664), Loek van Wely (2662), Robin van Kampen (2638), Erwin L’Ami (2631)

Németország (2670): Arkadij Naiditsch (2709), Liviu-Dieter Nisipeanu (2689), Georg Meier (2646), Daniel Fridman (2639), Daniel Baramidze (2612)

Kuba (2669): Leinier Dominguez Perez (2760), Lazaro Bruzon Batista (2664), Yunietsky Quesada Perez (2649), Reynaldo Ortiz Suarez (2603), Yuri Gonzalez Vidal (2550)

Norvégia (2665): Magnus Carlsen (2877), Simen Agdestein (2630), Ludvig Hammer Jon (2628), Kjetil Lie (2528), Erlend Johannesen Leif (2528)

 

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

Jordánia – Oroszország

Ukrajna – Tunézia

Norvégia – Jemen

Zambia – Franciaország

Örményország – Japán

Algéria – Magyarország

Egyesült Államok – Uganda

Guatemala – Kína

Kirgízia – Izrael

Anglia – Wales

Andorra – Hollandia

Németország – Irak

 

A nőknél a kínaiak megelőzik a kétszeres olimpiai bajnok, címvédő orosz együttest.

 

A rajtlista élcsoportja:

Kína (2549): Hou Ji-fan (2661), Ju Wenjun (2559), Zhao Xue (2508), Tan Zhongyi (2468), Guo Qi (2453)

Oroszország (2519): Katyerina Lahno (2540), Alekszandra Kosztenjuk (2531), Valentyina Gunyina (2524), Olga Girja (2484), Natalija Pogonyina (2479)

Ukrajna (2510): Anna Muzicsuk (2555), Marija Muzicsuk (2530), Anna Usenyina (2487), Natalija Zsukova (2468), Inna Gaponenko (2379)

Grúzia (2499): Nana Dzagnidze (2550), Bela Hotenasvili (2494), Lela Zsavahasvili (2478), Salome Melia (2475), Nino Hurcidze (2467)

India (2420): Dronavalli Harika (2521), Sachdev Tania (2418), Eesha Karavade (2392), Mary Inn Gomes (2352), Rout Padmini (2318)

Románia (2406): Alina L’Ami (2446), Corina-Isabela Peptan (2422), Cristina-Adela Foisor (2404), Irina Bulmaga (2354), Elena-Luminita Cosma (2327)

Egyesült Államok (2405): Irina Krush (2474), Anna Zatonskih (2466), Tatev Ambrahamjan (2366), Katerina Nemcova (2315), Anna Sarevics (2266)

Lengyelország (2401): Monika Socko (2470), Jolanta Zawadzka (2398), Karina Szczepkowska-Horowska (2380), Marta Bartel (2359), Klaudia Kulon (2301)

Magyarország (2370): Hoang Thanh Trang (2485), Mádl Ildikó (2347), Gara Anita (2327), Gara Tícia (2321), Papp Petra (2274)

 

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

Oroszország - Jordánia

Norvégia – Dél-Korea

Luxemburg – Ukrajna

Grúzia – Kirgízia

Új-Zéland – India

Románia – Paraguay

Anglia – Egyesült Államok

Lengyelország – Algéria

Malaysia - Franciaország

Örményország – Guatemala

Nicaragua – Spanyolország

Németország – Albánia

Bolívia – Magyarország

 Kínai válogatottja a 49. asztalon a Vakok csapatával játszik.

A késő esti bírói értekezleten a görög főbíró, Takis Nikolopoulos a július 1-jén életbelépett új szabályokra hívta fel a fokozott figyelmet. Az olimpián él a zéró tolerancia szabály, késés játszmavesztést jelent. Nem lehet döntetlent ajánlani az első 30 lépés során. A norvég tv jelen levő képviselője bejelentette, hogy 70 órában élőben közvetítenek az olimpiáról! Újítás, hogy a legjobb négy férfi-és női csapat, valamint a két első számú norvég együttes egy szektorban játszik, így könnyebb lesz a legérdekesebb meccsek követése. Öröm és fokozott felelősség, hogy e sorok írója is itt bíráskodik majd. Csak reggel 9 órakor tartják meg a kapitányi értekezletet, itt is elsősorban az új szabályok kerülhetnek terítékre. Az első fordulót 15 órától játsszák, az utolsó játéknapig ezután 14 órakor kezdődnek a partik, a befejező küzdelmekre pedig augusztus 14-én 11 órától kerül sor. Végül 136 női együttes és 177 férficsapat lett bepárosítva az első fordulóra.

Jelentős megterhelést és időveszteséget is jelent a naponkénti 140 kilométeres buszozás. Miközben sűrűn akadozik az internet, a bosszankodás közepette figyelhetem, hogy a sűrű felhők mögül rövidesen kibújik a nap. A magas hegyeken Itt-ott hófoltok látszanak, de eddig szerencsénk volt az időjárással.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog