Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Isztambuli hidegzuhany, kettős vereség a sakkolimpia 8. fordulójában

Címkék: 40. sakkolimpia Isztambul

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia nyolcadik fordulójában mindkét válogatottunk vereséget szenvedett. Férficsapatunk a tavalyi csapat Európa-bajnokságon nagy meglepetésre győztes német együttestől kapott ki 2,5-1,5-re. Lékó Péter  sötéttel  34 lépésben vesztett, Almási Zoltán, Polgár Judit és Balogh Csaba remizett. A nők Üzbegisztántól szenvedtek vereséget, Hoang Thanh Trang , Gara Anita és Papp Petra játszmája döntetlennel ért véget, Rudolf Anna kikapott. A kilencedik játéknapon csapataink az olaszokkal, illetve a szlovénekkel játszanak. A férfiak mezőnyében az oroszok újabb rangadót nyertek, a címvédő ukránokat győzték le. A nőknél kínai válogatott vezet.

Rossz napot zártak csapataink, hidegzuhany a kettős vereség, az erőtlen játék, alaposan visszacsúsztak a táblázaton. Tudtuk, hogy a németek nem könnyű ellenfelek, de arra nem gondoltunk, hogy az éltáblán oly megbízhatóan játszó Lékó Péter a  fenyegető időzavar árnyékában először súlyosan meggyengíti királyállását a h5 gyalog leütésével, majd azonnali vesztőt húz, 34 lépés után fel is adta a partit, Arkadij Naiditsch igazán meg sem dolgozott a nyerésért.

Elsőként Polgár Judit remizett, a tegnap pihenőnapja után lépésismétléssel osztozott meg a ponton Daniel Fridmannal. A negyedik táblán Balogh Csaba ellen Jan Gustafsson minőséget áldozott, kompenzációt kapott, meglepetésre gyorsan ez az ütközet is remi lett.

Almási Zoltán kellemetlen ellenfelet kapott, Igor Henkin elég zavaró jelenség, izeg-mozog, fura hangokat hallat parti közben. Zoli kérte is a bíró segítségét, hogy kiiktatva a zavaró tényezőket jobban tudjon koncentrálni, de nem sok sikerrel érvelt. Almási pozíciója igen bíztató volt, de az előnye szép lassan elillant, Henkin tükörképet reklamált, ami sajnos jogos volt, a meccs így elúszott.

Az eső asztalon orosz-ukrán rangadó dúlt.  Nem lelkesedett sem Vlagyimir Kramnyik, sem Vaszilij Ivancsuk, hogy fölösleges protokolláris kezdőlépéssel megzavarják őket a koncentrálásban. A formaságok után is nehezen lehetett rábírni Ivancsukot, hogy a nagyszámú fotós kedvéért végre leüljön a sakkasztalhoz. A parti végén pedig végtelenül elkeseredetten magyarázta, hogy gyalogelőnyös állását remire rontotta az exvilágbajnok ellen, ami a címvédő csapat vereségét jelentette, Szergej Karjakin szerzett győzelmet jelentő „gólt”.

Döntetlen lett a kínai-azeri párharc, az örmények érvényesítették a papírformát, szerencsés volt az amerikaiak párosítása is. Meglepetés a Fülöp-szigetek együttesének győzelme, a 21. olimpiáján szereplő Torre ezúttal Nigel Short ellen nyert. Javított a helyezésén az izraeli csapat, a hajrában a párosításnak fokozott jelentősége lesz.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Németország (11, 18,5) – Magyarország (11, 18)  2,5 – 1,5

Arkadij Naiditsch (2712) – Lékó Péter (2737)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 34)

Almási Zoltán (2713) – Igor Henkin (2656)   döntetlen (Caro-Kann védelem, 39)

Daniel Fridman (2653) – Polgár Judit (2698)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 21)

Balogh Csaba (2668) – Jan Gustafsson (2610)  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

 

Oroszország (13, 19) – Ukrajna (12, 19,5)  2,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Vaszilij Ivancsuk (2769)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2763) – Ruszlan Ponomarjov (2734)  döntetlen

Szergej Karjakin (2785) – Andrej Volokityin (2709)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (2730) – Alekszandr Mojszejenko (2706)  döntetlen

 

Kína (12, 20,5) – Azerbajdzsán (11, 21)  2 - 2

Wang Hao (2726) – Tejmur Radzsabov (2788)  döntetlen

Wang Yue (2685) – Sahriyar Mamedgyarov (2729)  0 - 1

Ding Liren (2695) – Rauf Mamedov (2634)  1 - 0

Bu Xiangzhi (2670) – Gadir Guszejnov (2613)  döntetlen

 

Örményország (11, 18) – Üzbegisztán (11, 20)  3 - 1

Makedónia (11, 18,5) – Egyesült Államok (11, 20,5)  1 - 3

Anglia (11, 17,5) – Fülöp-szigetek (11, 19,5)  1 - 3

Franciaország (10, 18) – Kuba (10, 21)  2,5 – 1,5

India (10, 18) – Szerbia (10, 19,5)  2 - 2

Spanyolország (10, 19) – Izrael (10, 16,5)  0,5 – 3,5

Lettország (10, 18) – Hollandia (10, 19)  1 - 3

Románia (10, 19,5) – Argentína (10, 17)  1 - 3

Horvátország (10, 16) – Lengyelország (10, 18,5)  1,5 – 2,5

Görögország (9, 20) – Szlovénia (10, 16)  2 - 2

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Oroszország

RUS

8

7

1

0

15

207.5

21.5

2

6

Kína

CHN

8

6

1

1

13

206.5

22.5

3

3

Örményország

ARM

8

6

1

1

13

206.0

21.0

4

5

Egyesült Államok

USA

8

5

3

0

13

201.5

23.5

5

14

Németország

GER

8

5

3

0

13

183.5

21.0

6

35

Fülöp-szigetek

PHI

8

6

1

1

13

179.0

22.5

7

7

Azerbajdzsán

AZE

8

5

2

1

12

192.0

23.0

8

2

Ukrajna

UKR

8

6

0

2

12

187.0

21.0

9

9

Hollandia

NED

8

6

0

2

12

168.5

22.0

10

8

Franciaország

FRA

8

5

2

1

12

165.0

20.5

11

12

Izrael

ISR

8

5

2

1

12

163.5

20.0

12

29

Argentína

ARG

8

5

2

1

12

158.5

20.0

13

16

Lengyelország

POL

8

6

0

2

12

153.0

21.0

14

4

Magyarország

HUN

8

5

1

2

11

185.5

19.5

15

13

India

IND

8

3

5

0

11

178.0

20.0

16

26

Grúzia

GEO

8

5

1

2

11

171.5

21.5

17

11

Anglia

ENG

8

4

3

1

11

166.0

18.5

18

33

Üzbegisztán

UZB

8

5

1

2

11

163.0

21.0

19

17

Csehország

CZE

8

4

3

1

11

163.0

20.0

20

20

Szerbia

SRB

8

4

3

1

11

160.5

21.5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Egyesült   Államok

23½

13

:

15

21½

Oroszország

2

Fülöp-szigetek

22½

13

:

13

22½

Kína

3

Örményország

21

13

:

13

21

Németország

4

Lengyelország

21

12

:

12

23

Azerbajdzsán

5

Ukrajna

21

12

:

12

20½

Franciaország

6

Hollandia

22

12

:

12

20

Izrael

7

Szerbia

21½

11

:

12

20

Argentína

8

Magyarország

19½

11

:

11

21

Olaszország

9

Grúzia

21½

11

:

11

20

India

10

Vietnam

21

11

:

11

18½

Anglia

11

Üzbegisztán

21

11

:

11

18

Szlovénia

12

Ausztria

21½

11

:

11

20

Csehország

13

Brazília

18½

11

:

11

21

Fehéroroszország

14

Dánia

21½

11

:

11

19½

Makedónia

 

Női sakkolimpia

 

 

Női csapatunk végképp nem panaszkodhatott a párosításra, hiszen az üzbégek legyőzhető ellenfélnek tűntek. A sötét táblákon viszonylag gyors döntetlenek születtek, Hoang Thanh Trang lépésismétléssel remizett, Gara Anita a fura megnyitásból nem sokat hozott ki. A világossal játszók azonban nem hozták a remélt győzelmeket, ráadásul Rudolf Anna el is vesztette a partit, együttesünk második vereségét szenvedte el.

 

A kínai válogatott immár egyedül az élen, megszakadt  lengyelek jó szériája, a 3-1-es vereséggel a holtversenyes első helyről egyenesen a nyolcadikra estek vissza. Nagy csata dúlt a játéknap nagy presztízsmeccsén, az orosz-ukrán találkozón. Anna Usenyina vezetéshez juttatta az ukrán csapatot, a másik három táblán kölcsönös nagy időzavarok mellett ért véget az időkontroll. Lépésismétléssel osztozott meg a ponton Maria Muzicsuk és Valentyina Gunyina, a meccs az oroszoknak állt, hiszen Tatjana Koszinceva nyerőesélyes állást játszhatott Katyerina Lahno ellen, húga, Nagyezsda pedig megtörte Natalija Zsukova ellenállását. Lahno nagyot küzdött, Koszinceva csak a lépésenként kapott 30 másodpercekből élt, nem talált nyerést, 157(!) lépésben lett remi a küzdelmük, a 2-2-es végeredménynek leginkább a kínaiak örülhettek.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Üzbegisztán (11, 18) – Magyarország (11, 19,5)  2,5 – 1,5

Nafisa Muminova (2329) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen (Francia védelem, 29)

Rudolf Anna (2289) – Irina Gevorgyan (2178)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 52)

Nodira
Nadirjanova (2185) – Gara Anita (2306)  döntetlen (Szabálytalan megnyitás,  32)

Papp Petra (2302) – Sarvinoz Kurbonbojeva (2143)  döntetlen (Szicíliai védelem, 36)

 

Lengyelország (12, 21) – Kína (12, 21)  1 - 3

Monika Socko (2467) – Hou Ji-fan (2599)  0 - 1

Iweta Rajlich (2412) – Zhao Xue (2549)  0 - 1

Jolanta Zawadzka (2377) – Huang Qian (2449)  döntetlen

Karina Szczepkowska (2375) – Ding Yixin (2424)  döntetlen

 

Oroszország (12, 20,5) – Ukrajna (11, 19,5)  2 - 2

Tatjana Koszinceva (2530) – Katyerina Lahno (2542)  döntetlen

Valentyina Gunyina (2507) -  Maria Muzicsuk (2466)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Natalija Zsukova (2442)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2448) – Anna Usenyina (2433)  0 - 1

 

Franciaország (11, 21) – Spanyolország (11, 18,5)  3 - 1

Vietnam (11, 18,5) – India (11, 18,5)  1,5 – 2,5

Szerbia (10, 18,5) – Grúzia (10, 20)  2 – 2

Fülöp-szigetek (10, 18,5) – Egyesült Államok  (10, 20) 0,5 – 3,5

Örményország (10, 17,5) – Románia (10, 19)  3 - 1

Bulgária (10, 19) – Csehország (10, 18)  2,5 – 1,5

Litvánia (10, 19) – Irán (10, 21)  2 - 2

Svájc (10, 18) – Kazahsztán (10, 19,5)  1 - 3

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

8

6

2

0

14

228.0

24.0

2

2

Oroszország

RUS

8

5

3

0

13

209.5

22.5

3

14

Franciaország

FRA

8

6

1

1

13

199.5

24.0

4

6

India

IND

8

6

1

1

13

174.5

21.0

5

35

Üzbegisztán

UZB

8

6

1

1

13

171.5

20.5

6

4

Ukrajna

UKR

8

4

4

0

12

209.0

21.5

7

5

Egyesült Államok

USA

8

5

2

1

12

193.5

23.5

8

7

Lengyelország

POL

8

5

2

1

12

182.0

22.0

9

22

Kazahsztán

KAZ

8

5

2

1

12

177.5

22.5

10

8

Örményország

ARM

8

6

0

2

12

176.0

20.5

11

13

Bulgária

BUL

8

5

2

1

12

172.0

21.5

12

3

Grúzia

GEO

8

4

3

1

11

182.0

22.0

13

25

Izrael

ISR

8

5

1

2

11

177.5

22.0

14

19

Szerbia

SRB

8

4

3

1

11

176.5

20.5

15

12

Magyarország

HUN

8

5

1

2

11

174.0

21.0

16

28

Vietnam

VIE

8

5

1

2

11

170.0

20.0

17

26

Irán

IRI

8

5

1

2

11

169.5

23.0

18

16

Szlovénia

SLO

8

3

5

0

11

168.0

19.5

19

27

Azerbajdzsán

AZE

8

5

1

2

11

166.5

20.5

20

9

Németország

GER

8

5

1

2

11

159.0

21.0

21

11

Spanyolország

ESP

8

5

1

2

11

150.0

19.5

22

33

Litvánia

LTU

8

5

1

2

11

136.5

21.0

 

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Kína

24

14

:

13

24

Franciaország

2

India

21

13

:

13

22½

Oroszország

3

Kazahsztán

22½

12

:

13

20½

Üzbegisztán

4

Egyesült   Államok

23½

12

:

12

21½

Ukrajna

5

Bulgária

21½

12

:

12

22

Lengyelország

6

Irán

23

11

:

12

20½

Örményország

7

Grúzia

22

11

:

11

20½

Azerbajdzsán

8

Izrael

22

11

:

11

20½

Szerbia

9

Magyarország

21

11

:

11

19½

Szlovénia

10

Vietnam

20

11

:

11

21

Németország

11

Spanyolország

19½

11

:

11

21

Litvánia

Naiditsch,A (2712) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Fg5 Fb7 11.Bc1 Hc6 12.Be1 Bc8 13.Fd3 Fe7 14.Fb1 Be8 15.h4 g6 16.a3 Bc7 17.Bc2 Hd5 18.He4 Hb8 19.Bd2 Kg7 20.h5 Fxg5 21.Hexg5 Hd7 22.Bc2 Bxc2 23.Fxc2 Ve7 24.Vd2 Hf8 25.Fb3 Bc8 26.He4 Hd7 27.Hfg5 gxh5?

Érthetetlen lépés, súlyosan meggyengítette a királyállást.

28.Hg3 Kh8?

Időzavarban éltáblásunk azonnal vesztőt húzott.

 

 

29.Hf5! Vf6 30.Hd6 Bg8 31.Hdxf7+ Kg7 32.Bxe6 Vf4 33.Vxf4 Hxf4 34.Be7 és sötét feladta

Almási,Z (2713) - Henkin,I (2656)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.Hf3 Fg4 5.dxc5 Hc6 6.c3 e6 7.b4 Fxf3 8.Vxf3 Hxe5 9.Fb5+ Hc6 10.0-0 Hf6 11.Ff4 Fe7 12.Hd2 0-0 13.Bfe1 Hd7 14.Hb3 Ff6 15.Fd6 Be8 16.Bad1 Vc8 17.a3 a6 18.Fxc6 bxc6 19.c4 Hf8 20.g3 Hg6 21.cxd5 exd5 22.Vd3 h5 23.Bxe8+ Vxe8 24.h4 He5 25.Fxe5 Vxe5 26.Vf3 g6 27.Bd3 Kg7 28.Kg2 Be8 29.Ha5 Vc7 30.Be3 Bxe3 31.Vxe3 Vd7 32.Vd3 Vc8 33.Ve2 Kf8 34.Ve3 Kg7 35.Vf4 Ve6 36.Ve3 Vd7 37.Vd3 Vc8 38.Ve2 Kf8 39.Vd3 és döntetlen

 

Fridman,D (2653) - Polgár,J (2698)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hc3 Fe7 10.Bd1 Ha6 11.Ff4 Hc5 12.Vc2 Vc8 13.Bd4 d5 14.Bc1 Hce4 15.Hxe4 dxe4 16.He5 h6 17.Bcd1 Fc5 18.B4d2 Fb4 19.Bd4 Fc5 20.B4d2 Fb4 21.Bd4 és döntetlen

Balogh,Cs (2668) - Gustafsson,J (2610)
Szicíliai védelem [B70]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.g3 Fg7 7.Fg2 0-0 8.h3 Hc6 9.Fe3 Fd7 10.0-0 He5 11.Ve2 Bc8 12.Bad1 Hc4 13.Fc1 Va5 14.Kh2 

 

14...Hxb2 15.Fxb2 Bxc3 16.Fxc3 Vxc3 17.f4 Hh5 18.Bf3 Vc7 19.Hb5 Fxb5 20.Vxb5 Vxc2 21.Vb3 Vc7 22.Bf2 Hf6 23.Bc2 Vb8 24.Vc4 d5 25.exd5 He8 26.Be1 Ff6 27.h4 h5 28.a4 Hd6 29.Vc7 Vxc7 30.Bxc7 a5 31.Fh3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli sakkolimpia hetedik fordulójában férficsapatunk Fülöp-szigetek elleni találkozója döntetlennel ért véget. Almási Zoltán győzött, Lékó Péter és Balogh Csaba remizett, Berkes Ferenc nyerőesélyes állást vesztett el. Fontos rangadót nyert és vezet az orosz válogatott, Alekszandr Griscsuk volt a nyerőemberük az azeriekkel szemben. A  kínai együttes az örményeket verte 2,5-1,5-re. Válogatottunk a nyolcadik játéknapon a németekkel küzd meg. Női együttesünk fordulatos mérkőzésen a montenegrói csapat ellen 2,5-1,5-re nyert. Papp Petra győzött, Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Rudolf Anna döntetlent ért el, az üzbégek a következő ellenfelek. A lengyelek nagy esélyt szalasztottak el a címvédő oroszok ellen, hármas holtverseny az élen, a kínai, az orosz és a lengyel csapat gyűjtött 12-12 meccspontot. A nyolcadik játéknapon kétfrontos orosz-ukrán összecsapás lesz.

 

Nagy esélyt szalasztott el férficsapatunk, csak 2-2-öt ért el a Fülöp-szigeteki együttes ellen. A mérkőzés az éltáblán viszonylag gyors remivel kezdődött. So Wesley és Lékó Péter a spanyol megnyitás Marshall támadásában osztozott meg a ponton. Almási Zoltán nagy örömünkre játékba lendült, újabb győzelmet aratott. Oliver Barbosa a Caro-Kann védelmet játszotta meg, nagymesterünk tartós kezdeményezéshez jutott. Az időzavar végén kicsit rontott, de szerencsére ellenfele nem találta meg a legjobb folytatást. A h szabadgyalog végül eldöntötte a pont sorsát.

A harmadik táblán Berkes Ferenc az újdonsült rekorderrel, Eugene Torrével küzdött meg. Az egykori világbajnokjelölt,  Ribli Zoltántól 1983-ban párosmérkőzésen 6-4-re vereséget szenvedő veterán sakkozó 21. olimpiáját játssza. Berkes szépen túljátszotta, kecsegtető folytatások között válaszhatott, de rossz tervet gondolt ki, majd Torre életben hagyott h gyalogja megkeserítette életét. Torre minőségáldozattal került előnybe, és nagy bánatunkra győzelmével kiegyenlített.

Balogh Csaba pozíciója is jóval kedvezőbb volt, de a végjátékban hiba csúszott a kivitelezésbe. A következő ellenfél a német együttes, még veretlenek.

Rangadót nyert az orosz válogatott. Legjobbjuk, Alekszandr Griscsuk győzelme jelentette a két meccspontot, Eltaj Safarli nem bírta ki a nyomást. Tejmur Radzsabov ötös nyerősorozatot követően remizett Vlagyimir Kramnyikkal és mindössze 0,4 pont választja el a 2800 Élő-pontos „klubtagságtól”.

Megbotlott az örmény csapat, az oroszok elleni rangadó hőse, Szergej Movszeszjan ezúttal nagyot hibázott. Az ukránoknál Vaszilij Ivancsuk remekelt. Kihasználta a kedvező párosítást az amerikai négyes.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Fülöp-szigetek (10, 17,5) – Magyarország (10, 16) 2 - 2

Wesley So (2652) – Lékó Péter (2737)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Almási Zoltán (2713) – Oliver Barbosa (2554)  1 – 0 (Caro-Kann védelem, 53)

Eugene Torre (2469) – Berkes Ferenc (2685)  1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 81)

Balogh Csaba (2668) – Mark Paragua (2508)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 43)

 

Azerbajdzsán (11, 19,5) – Oroszország (11, 16,5)  1,5 – 2,5

Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) – Vlagyimir Kramnyik (2797)  döntetlen

Eltaj Safarli (2620) – Alekszandr Griscsuk (2763)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Szergej Karjakin (2785) döntetlen

Rauf Mamedov (2634) – Dmitrij Jakovenko (2722)  döntetlen

 

Kína (10, 18) – Örményország (11, 16,5)  2,5 – 1,5

Wang Hao (2726) – Levon Aronjan (2816)  döntetlen

Wang Yue (2685) – Szergej Movszeszjan (2698)  1 - 0

Ding Liren (2695) – Vlagyimir Akopjan (2687)  döntetlen

Bu Xiangzhi (2670) – Gabriel Szaragiszjan (2693)  döntetlen

 

Ukrajna (10, 17) – Spanyolország (10, 17,5)  2,5 – 1,5

Moldávia (9, 18,5) – Németország (9, 16)  1,5 – 2,5

Argentína (9, 15) – India (9, 16)  2 - 2

Egyesült Államok (9, 17) – Törökország (9, 16)  3,5 – 0,5

Izrael (9, 14,5) – Franciaország (9, 16)  2 - 2

Grúzia (9, 16,5) – Anglia (9, 15)  1,5 – 2,5

Mexikó (9, 16) – Üzbegisztán (9, 17)  1 - 3

Olaszország (9, 16,5) – Makedónia (9, 16)  1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtlista

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Oroszország

RUS

7

6

1

0

13

165.0

19.0

2

6

Kína

CHN

7

6

0

1

12

165.0

20.5

3

2

Ukrajna

UKR

7

6

0

1

12

144.5

19.5

4

3

Örményország

ARM

7

5

1

1

11

154.5

18.0

5

5

Egyesült Államok

USA

7

4

3

0

11

147.5

20.5

6

4

Magyarország

HUN

7

5

1

1

11

147.0

18.0

7

7

Azerbajdzsán

AZE

7

5

1

1

11

141.5

21.0

8

14

Németország

GER

7

4

3

0

11

141.0

18.5

9

33

Üzbegisztán

UZB

7

5

1

1

11

137.0

20.0

10

35

Fülöp-szigetek

PHI

7

5

1

1

11

134.0

19.5

11

11

Anglia

ENG

7

4

3

0

11

133.0

17.5

12

49

Makedónia

MKD

7

5

1

1

11

123.0

18.5

13

15

Kuba

CUB

7

5

0

2

10

144.5

21.0

14

13

India

IND

7

3

4

0

10

141.0

18.0

15

18

Spanyolország

ESP

7

5

0

2

10

131.5

19.0

16

30

Lettország

LAT

7

5

0

2

10

125.0

18.0

17

8

Franciaország

FRA

7

4

2

1

10

125.0

18.0

18

25

Románia

ROU

7

5

0

2

10

123.0

19.5

19

20

Szerbia

SRB

7

4

2

1

10

123.0

19.5

20

19

Horvátország

CRO

7

4

2

1

10

123.0

16.0

21

16

Lengyelország

POL

7

5

0

2

10

120.0

18.5

22

29

Argentína

ARG

7

4

2

1

10

119.5

17.0

23

9

Hollandia

NED

7

5

0

2

10

116.5

19.0

24

12

Izrael

ISR

7

4

2

1

10

113.0

16.5

25

28

Szlovénia

SLO

7

5

0

2

10

112.0

16.0

 

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása

 

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Oroszország

19

13

:

12

19½

Ukrajna

2

Kína

20½

12

:

11

21

Azerbajdzsán

3

Örményország

18

11

:

11

20

Üzbegisztán

4

Makedónia

18½

11

:

11

20½

Egyesült Államok

5

Németország

18½

11

:

11

18

Magyarország

6

Anglia

17½

11

:

11

19½

Fülöp-szigetek

7

Franciaország

18

10

:

10

21

Kuba

8

India

18

10

:

10

19½

Szerbia

9

Spanyolország

19

10

:

10

16½

Izrael

10

Lettország

18

10

:

10

19

Hollandia

11

Románia

19½

10

:

10

17

Argentína

12

Horvátország

16

10

:

10

18½

Lengyelország

13

Görögország

20

9

:

10

16

Szlovénia

 

 

Női sakkolimpia

 

 

Fordulatos mérkőzésen végül győzött női válogatottunk a jóval szerényebb Élő-pontokkal rendelkező montenegrói együttes ellen. Hoang Thanh Trang ezúttal nem tudott előnybe kerülni, Gara Tícia a remiért küzdött meg. Rudolf Anna óriási időzavarban végül megmenekült a vereségtől, az újoncként remekül helytálló Papp Petra győzelme 2 meccspontot jelentett.

 

Nagy esélyt szalasztottak el a lengyelek, az oroszok örülhetnek, hogy megúszták az oly gyanús mérkőzést, amelyet nagy arányban is elveszíthettek volna. A kínaiak a grúzokra mértek vereséget, némi komplikációval négy remi született az ukrán-francia meccsen.

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Magyarország (9, 17) – Montenegró (9, 16)  2,5 – 1,5

Hoang Thanh Trang (2464) – Jovana Vojinovic (2337)  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 38)

Alekszandra Milovic (2181) – Gara Tícia (2385)  döntetlen (Szicíliai védelem, 68)

Rudolf Anna (2289) – Tijana Blagojevic (2004)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)

Kristina Bacic (1801) – Papp Petra (2302)  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, ?)

 

Oroszország (11, 18,5) – Lengyelország (11, 19)  2 - 2

Valentyina Gunyina (2507) – Monika Socko (2467)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Iweta Rajlich (2412)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Jolanta Zawadzka (2377)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2448) – Karina Szczepkowska (2375)  1 - 0

 

Grúzia (10, 18,5) – Kína (10, 18,5)  1,5 – 2,5

Nana Dzagnidze (2547) – Hou Ji-fan (2599)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2509) – Ju Wenjun (2528)  1 - 0

Lela Zsavahasvili (2458) – Huang Qian (2449) 0 - 1

Nino Hurcidze (2444) – Ding Yixin (2424)  0 - 1

 

Ukrajna (10, 17,5) – Franciaország (10, 19)  2 - 2

Szerbia (9, 16,5) – Vietnam (10, 16,5)  2 - 2

Spanyolország (9, 16) – Görögország (9, 15)  2,5 – 1,5

Észtország (9, 16,5) – India (9, 15,5)  1 - 3

Üzbegisztán (9, 15,5) – Peru (9, 16)  2,5 – 1,5

Szlovákia (9, 14,5) – Irán (8, 17,5)  0,5 – 3,5

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtlista

Ország

 

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

7

5

2

0

12

168.5

21.0

2

2

Oroszország

RUS

7

5

2

0

12

165.5

20.5

3

7

Lengyelország

POL

7

5

2

0

12

160.5

21.0

4

4

Ukrajna

UKR

7

4

3

0

11

160.5

19.5

5

14

Franciaország

FRA

7

5

1

1

11

146.0

21.0

6

12

Magyarország

HUN

7

5

1

1

11

144.0

19.5

7

28

Vietnam

VIE

7

5

1

1

11

133.5

18.5

8

6

India

IND

7

5

1

1

11

133.0

18.5

9

11

Spanyolország

ESP

7

5

1

1

11

130.0

18.5

10

35

Üzbegisztán

UZB

7

5

1

1

11

124.5

18.0

11

3

Grúzia

GEO

7

4

2

1

10

144.5

20.0

12

5

Egyesült Államok

USA

7

4

2

1

10

142.5

20.0

13

19

Szerbia

SRB

7

4

2

1

10

137.5

18.5

14

10

Románia

ROU

7

5

0

2

10

130.0

19.0

15

8

Örményország

ARM

7

5

0

2

10

129.0

17.5

16

13

Bulgária

BUL

7

4

2

1

10

128.5

19.0

 

 

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása

 

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Lengyelország

21

12

:

12

21

Kína

2

Oroszország

20½

12

:

11

19½

Ukrajna

3

Franciaország

21

11

:

11

18½

Spanyolország

4

Üzbegisztán

18

11

:

11

19½

Magyarország

5

Vietnam

18½

11

:

11

18½

India

6

Szerbia

18½

10

:

10

20

Grúzia

7

Fülöp-szigetek

18½

10

:

10

20

Egyesült Államok

8

Örményország

17½

10

:

10

19

Románia

9

Bulgária

19

10

:

10

18

Csehország

10

Litvánia

19

10

:

10

21

Irán

11

Svájc

18

10

:

10

19½

Kazahsztán

 

So, W (2652) - Lékó,P (2737)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Be4 g5 16.Vf1 Vh5 17.Hd2 f5 18.Fd1 Vh6 19.Be1 f4 20.He4 Fc7 21.a4

Peter Szvidler 2007-ben Lékó Péter ellen a 21.Ff3 Fh3 22.Vd3 Bf7 23.Fd2 Baf8 24.Fh1 Bg7 25.Ff3 Bgf7 26.Fh1 Bg7 folytatásban remizett lépésismétléssel.

21...Fh3 22.Ve2 Ff5 23.Hc5

 

23...Bae8 24.Vxe8 Bxe8 25.Bxe8+ Kf7 26.Be1 Vh3! 27.He4 Fxe4 28.Bxe4 fxg3 29.fxg3 Fxg3 30.hxg3 Vxg3+ 31.Kh1 Vh3+ 32.Kg1 Vg3+ 33.Kh1 Vh3+ 34.Kg1 és döntetlen

 

Almási,Z (2713) - Barbosa,O (2554)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 a6 7.Fe2 He7 8.0-0 Hc8 9.He1 Fg6 10.Hd3 Vc7 11.Hf4 He7 12.Fd2 c5 13.c3 cxd4 14.Hxg6 hxg6 15.cxd4 Hc6 16.Bc1 Vb6 17.Fe3 Fe7 18.Fd3

 

18...0-0-0 19.Vf3 Bdf8 20.Bc3 Kb8 21.Bfc1 Fb4 22.B3c2 Fe7 23.Bd2 Ka8 24.h3 Va7 25.a3 Fd8  

 

 

26.Ve2 Vb6 27.Bc3 Fe7 28.Vf3 g5 29.Bdc2 f6 30.Ve2 Hdb8 31.exf6 gxf6 32.Hc5 Fxc5 33.Bxc5 Bc8

 

34.b4 Ha7 35.Vd2 Hd7 36.Bxc8+ Bxc8 37.Bxc8+ Hxc8 38.g3 Hd6 39.Ve2 Vc7 40.Vh5

Számításba jött a 40.h4 gxh4 41.gxh4 e5 42.h5 e4 43.Fxa6 folytatás.

40...Vc3 41.Vg6 Ka7

 

42.h4 gxh4 43.gxh4 Vxa3 44.Kh2 a5? 45.bxa5 Hf8 46.Vg3 Vxd3  

 

 

47.Vxd6 Hg6 48.Vb6+ Ka8 49.Vd8+ Ka7 50.Vxf6 Ve4 51.Kg3 Vb1 52.f3 Vd3 53.Ff2 és sötét feladta

 

Torre,E (2469) - Berkes,F (2685)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.Ff4 Fd6 4.Fg3 Hf6 5.Hbd2 b6 6.e3 Fb7 7.Fb5+ c6 8.Fd3 c5 9.c3 Hc6 10.0-0 0-0 11.He5 He7 12.Vc2 Bc8 13.Bae1 c4 14.Fe2 b5 15.Fh4 He4 16.Fxe7 Vxe7 17.f3 Hxd2 18.Vxd2 f6 19.Hg4 e5 20.Fd1 e4 21.f4  

 

 

21...b4 22.Hf2 Bc6 23.Fg4 Bb8 24.Ve2 Bb6 25.Ff5 g6 26.Fh3 Fc6 27.Bd1 Kg7 28.Bd2 a5 29.Hd1 a4 30.f5 g5 31.Fg4 a3 32.bxa3 bxa3 33.g3 h6 34.Kg2 Fc7 35.Bh1 Vd6 36.Fh5 Fd7 37.Fg6 Bh8 38.Vh5 Bb1 39.Bf1 Ve7 40.Hf2 Bxf1 41.Kxf1 Fa4 42.Hd1 Kf8 43.Kg2 Vg7 44.Bf2 Ke7 45.h4  

 

 

45...Bb8

Biztosra vettük Fecó győzelmét...

46.Bf1 g4

Számításba jött a 46...gxh4 47.gxh4 Fc2 48.Vg4 Bb1 49.Hf2 Bb2 50.Ba1 Fd3 folytatás.

47.Vxg4 Bb1 48.Hf2 Bb2 49.Ba1 Vg8 50.Kg1 Kd7

Nagymesterünk félt világos esetleges ellenjátékától? 50...Fa5 51.Vf4 (51.Hxe4 dxe4 52.Vxe4+ Kd6 53.Vf4+ Kd7) 51...Vb8 nyert volna.

51.Hh3 h5 52.Vxh5 Fxg3 53.Vg4 Fh2+

A veterán ellenfélnek volt kevesebb ideje. 53...Fd6 54.Fh5 Vxg4+ 55.Fxg4 Fb3! 56.axb3 (56.h5 Bxa2 57.Bxa2 Fxa2 58.h6 Ff8) 56...cxb3 nyerést adott volna.

54.Kh1 Vb8 55.Ff7 Vg3

Gyorsan meghúzott, elhibázott vezércsere.

56.Vxg3 Fxg3 57.Fxd5  

 

 

57...Fb3?!

A tisztáldozatos ötletet láthattuk az előző változatból, de most hiba volt.

58.axb3!?

Torre kihagyta az 58.h5 Fd6 59.Hf4 Bxa2 60.Bxa2 Fxa2 61.h6 Ff8 62.h7 Fg7 63.He2 Fb3 64.Hc1 a2 65.Hxa2 Fxa2 66.Kg2 Ke7 67.Fxe4 lehetőséget.

58...a2 59.Bxa2 Bxa2 60.bxc4 Be2

 

61.h5 Bxe3 62.h6 Be2 63.Kg1 Bh2 64.h7 Bxh3 65.Kg2 Bxh7 66.Kxg3 e3? 67.Kf3 Bh3+ 68.Ke2 Kc7

 

69.Ff3 Kb6 70.Kxe3 Bg3 71.c5+ Kb5 72.c6 Bg7 73.Kd3 Ba7 74.Fd5 Bg7 75.c4+ Kb4?

 

76.Fe6 Bc7 77.Fd7 Ba7 78.c5 Bc7 79.Ke4 Kc4 80.Fe6+ Kb4 81.Kd5 és sötét feladta

 

Balogh,Cs (2668) - Paragua,M (2508)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.h4 h5 5.c4 e6 6.Hc3 He7 7.Hge2 Fg4 8.Fg5 Vb6 9.Vd2 Hd7 10.Hg3 f6 11.exf6 gxf6 12.Fe3 Hf5 13.Hxf5 Fxf5 14.cxd5 cxd5 15.Bc1 Bc8 16.Fd3 Fxd3 17.Vxd3 Kf7 18.0-0 Fg7 19.He2 f5 20.Hf4 Hf6 21.f3 Va6 22.Vxa6 bxa6 23.Kf2 a5 24.Ke2 Bhe8 25.Kd3 Ff8 26.Bxc8 Bxc8 27.Bc1 Bxc1 28.Fxc1 a4 29.a3 Fd6 30.He2 Hd7 31.Ff4 Fe7 32.g3 Hb6 33.Hc3 Fd8 34.Fb8 a6 35.Ff4 Ke8 36.Fh6 Fc7 37.He2 Hc4 38.Fc1 Kd7 39.Kc2 Fb6 40.Fd2 Fc7 41.Fg5 Fb6 42.Fd2 Fc7 43.Fg5 Fb6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kramnyik győzelmet remélt az örmények elleni meccsen

Címkék: 40. sakkolimpia Isztambul

Az isztambuli sakkolimpia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt rangadóját a viadal hatodik fordulójában tegnap játszották. Az éltáblán Vlagyimir Kramnyik remek tisztáldozattal győzte le Levon Aronjant, de a második táblán Szergej Movszeszjan némi meglepetésre nyert az időzavarba került Alekszandr Griscsuk ellen. Az azeri együttes újabb győzelemmel befogta a két remiző riválist. A mai játéknapon azeri-orosz, kínai-örmény találkozókra kerül sor, férficsapatunk a Fülöp-szigetek együttesével küzd meg.

Vlagyimir Kramnyik értékes győzelme után érthetően elégedetten vállalkozott egy rövid sajtótájékoztatóra. Még bízott abban, hogy sikerül az egyik legnagyobb riválisukat legyőzniük. Érezte, hogy a mérkőzés végső kimenetele szempontjából a második tábla lesz a döntő, nem izgatta, hogy Alekszandr Griscsuk időzavarba került, és az sem, hogy nagyon bonyolult volt az állás. Aronjan elleni partiját úgy értékelte, hogy a vártnál könnyebben tudott nyerni riválisával szemben. A megnyitásból Levon egy kicsit kellemetlen állással jött ki, majd elnézte a Hxb7-es tisztáldozatot, vagy talán a Vb6 lépést. Kramnyik bevallotta, hogy próbált nagyon pontosan számolni, hiszen korábbi két partijában, de különösen a kínai Wang Hao ellen sima nyerést hagyott ki. Érezte, hogy mennyire fontos a játszmája.

Aronjan ellen idén már játszott egy hatjátszmás meccset, rapidoztak és villámpartiban is összemérték erejüket. Megküzdöttek egymással a moszkvai Tal-emlékversenyen is. Mindig megpróbált valami új ötletet előhozni. A pihenőnapot a szállodában töltötte, semmi városnézés, vagy lazítás, pihent, aludt és készült a partira, hiszen az olimpia végeredménye szempontjából oly fontos volt a meccs. Kramnyik nem titkolta, hogy végre meg akarják nyerni az olimpiát. Jól sikerült a pihenőnap előtti közös vacsora, séta Isztambul centrumában, a bowling-parti, de másnap már a játszmára koncentrált. Utoljára a két évvel ezelőtti sakkolimpián játszott a gyorsított időbeosztással (90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezésére és az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc extraidő).

Az exvilágbajnok hetedik olimpiáján játszik, dicsérte a csapaton belüli jó atmoszférát, segítenek egymásnak, biztatják egymást, de könnyebbnek tartja az egyéni tornákon való játékot. Jurij Dohojant a legjobb kapitánynak tartja, aki a női válogatottjukat is nagy sikerek elérésében segítette, örül annak, hogy ezúttal a férficsapat vezetője. Eddig jól alakultak az eredmények, de még messze nincs vége a versenynek.

Versenyprogramjáról elárulta, hogy ismét játszik a londoni szuperversenyen, valószínű, hogy Wijk aan Zee-ben is rajthoz áll és a márciusi világbajnok-jelöltek versenye lesz a legnagyobb kihívás. Májusban egy új toptornán vesz részt.

 

Három fontos mérkőzés mai szereposztása:

Fülöp-szigetek (10, 17,5) – Magyarország (10, 16)

Wesley So (2652) – Lékó Péter (2737)

Almási Zoltán (2713) – Oliver Barbosa (2554)

Eugene Torre (2469) – Polgár Judit (2698)

Balogh Csaba (2668) – Mark Paragua (2508)

 

Azerbajdzsán (11, 19,5) – Oroszország (11, 16,5)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) – Vlagyimir Kramnyik (2797)

Eltaj Safarli (2620) – Alekszandr Griscsuk (2763)

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Szergej Karjakin (2785)

Rauf Mamedov (2634) – Dmitrij Jakovenko (2722)

 

Kína (10, 18) – Örményország (11, 16,5)

Wang Hao (2726) – Levon Aronjan (2816)

Wang Yue (2685) – Szergej Movszeszjan (2698)

Ding Liren (2695) – Vlagyimir Akopjan (2687)

Bu Xiangzhi (2670) – Gabriel Szaragiszjan (2693)

 

Az örmények elleni mérkőzés 2-2-vel végződött, a második táblán Szergej Movszeszjan és Alekszandr Griscsuk királyindiai védelmű összecsapása az örmény nagymester javára dőlt el. Isztambulban először vesztett partit az orosz válogatott egyik tagja.

 

Movszeszjan,S (2698) - Griscsuk,A (2763)
Királyindiai védelem [E92]

1.c4 g6 2.e4 Fg7 3.d4 d6 4.Hc3 Hf6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 a5 8.Fg5 Ha6 9.Fe2 Ve8 10.Hd2 Hd7 11.a3 h6 12.Fh4 Hb6 13.g4 a4 14.f3 Hc5 15.Vc2 c6 16.Ff2 Fd7 17.0-0-0 cxd5 18.exd5 f5 19.Kb1 Bc8 20.Fe3 Vd8 21.h4 e4!

Alekszandr Griscsuk remekül megérezte az ellenjáték lehetőségét.

22.fxe4 fxg4 23.h5 g5

Úgy tűnt, hogy minden rendben sötét állásával, Movszeszjan érdekes megoldást talált.

 

 

24.Fxc5! Bxc5 25.e5! Ff5 26.Fd3 Fxd3 27.Vxd3 Fxe5 28.Vg6+ Fg7 29.Hce4

 

29...Bxc4! 30.Hxc4 Hxc4 31.Bdf1

A játszma kritikus pillanata, Griscsuk már időzavarban volt, a pontos számításra már nem maradt elegendő ideje.

 

31...g3?!

Rossz döntés. 31...Kh8 32.Bxf8+ Vxf8 33.Be1 Fe5 34.Hg3 Vg7 35.Ve8+ Vg8 36.Ve6!! Vxe6 37.dxe6 után sötét nem tudna megbirkózni a szabadgyalog erejével, de  31...Hxa3+! 32.Ka2! (32.bxa3 Vb6+ 33.Kc1 Vb2+ 34.Kd1 Vb1+ 35.Ke2 Vb5+) 32...Hc4 33.Bxf8+ Vxf8 34.Be1 He5 35.Ve6+ Kh7  36.Hxd6 Vf3! -mal sötét megőrizte volna az ellenjáték lehetőségét.

32.Bxf8+ Vxf8

 

33.Be1! He5

Már érezhetően bajban az orosz nagymester. 33...g2 -re 34.Hf6+ Vxf6 35.Be8+ Vf8 36.Bxf8+ Kxf8 37.Vf5+ Kg8 38.Ve6+ Kf8 39.Vg4 nyert volna.

 34.Ve6+ Kh8 35.Hxg3 Hd3 36.Bf1 Hf4 37.Vd7 Vf6  38.Vc8+ Kh7 39.Vc2+ Kg8 40.Hf5 Hxh5 41.Be1! Hf4 42.Be7 Ff8 43.Bxb7 Hxd5

 

44.Vc8! Hf4?! 45.Ka1! He6 46.Hxd6 g4 47.He4 Vf1+ 48.Ka2 Hg7

 

49.Vc6 Vf5 50.Hf6+ Kh8 51.Bf7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia hatodik fordulójában férficsapatunk 3-1-re legyőzte a lengyel válogatottat. Almási Zoltán bemattolta Mateusz Bartelt, Polgár Judit is mattra állította ellenfelét. Lékó Péter világossal, Berkes Ferenc sötéttel remizett. A játéknap szuperrangadója, az orosz-örmény találkozó 2-2-vel ért véget, két döntetlen mellett Vlagyimir Kramnyik legyőzte Levon Aronjant, de Alekszandr Griscsuk kikapott Szergej Movszeszjantól. Női együttesünk 2-2-öt játszott a spanyolokkal, Hoang Thanh Trang győzött, Gara Tícia és Papp Petra remizett, míg Gara Anita vereséget szenvedett. Nagy izgalmak után 2-2 lett a kínai-orosz csúcstalálkozó. A hetedik fordulóban férficsapatunk a Fülöp-szigetek együttese ellen játszik, a nők Montenegróval mérik össze erejüket.

Remek győzelmet aratott férfi válogatottunk, nagymestereink magabiztos játékkal nyertek 3-1-re a lengyelekkel szemben. Lékó Péter az indiai világbajnok Viswanathan Anand egyik szekundánsával, a nagy teoretikusnak számító Radoslaw Wojtaszekkel a szicíliai védelem Najdorf-változatában remizett. A lengyel sakkozó új tervvel rukkolt ki, Péter állása szemre nagyon tetszetős volt, de sötét végül kiegyenlítette esélyeit.

Almási Zoltán számára lélektanilag is fontos volt, hogy az előző fordulóban elszenvedett vereséget után ismét sötéttel játszva győzni tudott. Az idei Aeroflot-torna első helyezettjével, Mateusz Bartellel az angol megnyitásban csatázott, a 17. lépésig nagymesterünk tavalyi, a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni partiját követték. Bartel tért el, de fokozatosan átengedte a kezdeményezést, állásában gyengeségek keletkeztek és ezt Almási Zoli remekül használta ki. Anyagi előnyt szerzett, majd második gyalogelőnye után csak türelemmel kellett fölényes pozícióját győzelemre vezetni, be is mattolta Bartelt.

Polgár Judit meglepetéssel készült Gariusz Swiercz ellen, a szicíliai védelem Najdorf-változatában ritkább folytatás mellett döntött. Ellenkező oldalra sáncoltak, Judit a sötét királyra támadt. A meggyengült királyállását Swiercz elkeseredett minőségáldozattal próbálkozott, védhetetlen matt előtt kapitulált.

Berkes Ferenc a lengyelek legjobb pontszerzőjével, Bartlomiej Maciejával a Caro-Kann védelemben osztozott meg a ponton. Kiegyenlített küzdelem folyt, Fecó tisztáldozatot hozott, bőséges ellenértéket kapott.

Óriási érdeklődés kísérte a játéknap csúcsrangadóját, az orosz-örmény összecsapást. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a játszmát követő sajtótájékoztatón elárulta, hogy a szabadnap előtti estén az orosz csapat a belvárosban jó hangulatú vacsorán vett részt, majd nagy bowling csatát is vívtak. A kellemes kikapcsolódás után új tervet talált Levon Aronjan elleni partijára készülve. Tisztet áldozott a partiban, játéka elnyerte az Isztambulba érkezett Garri Kaszparov tetszését is, aki fokozott érdeklődéssel nézte honfitársai küzdelmét.  Kramnyik győzelme azonban kevés volt a végső sikerhez, meglepetésre Alekszandr Griscsuk kikapott Szergej Movszeszjantól, míg a másik két játszma döntetlennel fejeződött be.

Az azeriek éltáblása, Tejmur Radzsabov ötödik győzelmét is megszerezte, érvényesítették a paírformát a horvátokkal szemben elért 3-1-es nyeréssel. Jutalmul a hetedik fordulóban az oroszokkal játszhatnak. Az örmények a kínai négyessel csatáznak. Négy döntetlen született az amerikai-német meccsen.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Magyarország (8, 13) – Lengyelország (8, 14,5)  3 - 1

Lékó Péter (2737) – Radoslaw Wojtaszek (2717)  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Mateusz Bartel (2654) – Almási Zoltán (2713)  0 – 1 (Angol megnyitás, 63)

Polgár Judit (2698) – Dariusz Swiercz (2594)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 32)

Macieja Bartlomiej (2594) – Berkes Ferenc (2685)  döntetlen (Caro-Kann védelem, 33)

 

Oroszország (10, 14,5) – Örményország (10, 14,5)  2 - 2

Vlagyimir Kramnyik (2797)  - Levon Aronjan (2816)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (2763) – Szergej Movszeszjan (2698)  0 - 1

Szergej Karjakin (2785) – Vlagyimir Akopjan (2687)  döntetlen       

Dmitrij Jakovenko (2722) – Gabriel Szargiszjan (2693)  döntetlen

 

Azerbajdzsán (9, 16,5) – Horvátország (9, 13)  3 - 1

Tejmur Radzsabov (2788) – Ivan Saric (2638)  1 - 0

Eltaj Safarli (2620) – Mladen Palac (2599)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Ante Brkic (2587)  1 - 0

Rauf Mamedov (2634) – Zdenko Kozul (2616)  döntetlen

                                           

Németország (8, 14) – Egyesült Államok (8, 15)  2 - 2

(Arkadij Naiditsch (2712) – Hikaru Nakamura (2778)  döntetlen

Igor Henkin (2656) – Gata Kamsky (2746)  döntetlen)

 

Csehország (8, 14) – Spanyolország (8, 15)  1,5 – 2,5

Fülöp-szigetek (8, 15) – Bulgária (8, 13,5)  2,5 – 1,5

Bosznia-Hercegovina (8, 13,5) - Kína (8, 14,5)  0,5 – 3,5

Anglia (8, 13) – Olaszország (8, 14)  2 - 2

India (8, 14) – Izrael (8, 12,5)  2 - 2

                 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

Team

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Oroszország

RUS

6

5

1

0

11

121.0

16.5

2

3

Örményország

ARM

6

5

1

0

11

118.0

16.5

3

7

Azerbajdzsán

AZE

6

5

1

0

11

107.0

19.5

4

6

Kína

CHN

6

5

0

1

10

119.0

18.0

5

35

Fülöp-szigetek

PHI

6

5

0

1

10

108.0

17.5

6

2

Ukrajna

UKR

6

5

0

1

10

105.0

17.0

7

4

Magyarország

HUN

6

5

0

1

10

105.0

16.0

8

18

Spanyolország

ESP

6

5

0

1

10

92.5

17.5

9

14

Németország

GER

6

3

3

0

9

106.5

16.0

10

23

Moldávia

MDA

6

4

1

1

9

105.0

18.5

11

13

India

IND

6

3

3

0

9

102.0

16.0

12

5

Egyesült Államok

USA

6

3

3

0

9

97.0

17.0

13

8

Franciaország

FRA

6

4

1

1

9

97.0

16.0

14

11

Anglia

ENG

6

3

3

0

9

95.5

15.0

15

38

Mexikó

MEX

6

4

1

1

9

91.5

16.0

16

19

Horvátország

CRO

6

4

1

1

9

91.5

14.0

17

29

Argentína

ARG

6

4

1

1

9

90.5

15.0

18

26

Grúzia

GEO

6

4

1

1

9

90.0

16.5

19

31

Törökország

TUR

6

4

1

1

9

88.5

16.0

20

33

Üzbegisztán

UZB

6

4

1

1

9

87.5

17.0

21

22

Olaszország

ITA

6

4

1

1

9

85.5

16.5

22

12

Izrael

ISR

6

4

1

1

9

84.0

14.5

23

49

Makedónia

MKD

6

4

1

1

9

80.5

16.0

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Azerbajdzsán

19½

11

:

11

16½

Oroszország

2

Kína

18

10

:

11

16½

Örményország

3

Fülöp-szigetek

17½

10

:

10

16

Magyarország

4

Ukrajna

17

10

:

10

17½

Spanyolország

5

Moldávia

18½

9

:

9

16

Németország

6

Argentína

15

9

:

9

16

India

7

Egyesült Államok

17

9

:

9

16

Törökország

8

Izrael

14½

9

:

9

16

Franciaország

9

Grúzia

16½

9

:

9

15

Anglia

10

Mexikó

16

9

:

9

17

Üzbegisztán

11

Olaszország

16½

9

:

9

16

Makedónia

 

Női sakkolimpia

A spanyolok ellen többet reméltünk a 2-2-es döntetlennél. Az éltáblán Hoang Thanh Trang szépen túljátszotta egykor grúz színekben játszó Ana Matnadzét. A sötéttel játszó Gara Tíciának meg kellett küzdenie a remiért, míg nővére, Anita meglepetésre világossal szenvedett vereséget. Papp Petra partija fejeződött be elsőként lépésismétléses remivel.

A csúcstalálkozó, a kínai-orosz összecsapás 2-2-vel végződött. Meglepő volt, hogy Tatjana Koszinceva a világbajnoknő Hou Ji-fan ellen a spanyol megnyitású partiban a Marshall támadást játszotta meg, de kevésbé volt tájékozott a variban, időzavarba is került. Hou Ji-fan vezetéshez juttatta együttesét és a második táblán Nagyezsda Koszinceva királya körül Zhao Xue tisztáldozata után látszólag viharfelhők gyülekeztek, de Nagyezsda időzavarban is megőrizte hidegvérét, a támadást hárította.  

A lengyelek folytatták jó szereplésüket, a várakozáson felül szereplő szerb csapatot nagy arányban győzték le, holtversenyben az élre kerültek, az oroszokkal mérkőznek meg. A grúzok korántsem mutatnak kirobbanó formát. Az ukránok „gólarányt” is javítottak.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei: 

Magyarország (8, 15) – Spanyolország (8, 14)  2 - 2

Hoang Thanh Trang (2464) – Ana Matnadze (2422)  1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Olga Alekszandrova (2417) – Gara Tícia (2385)  döntetlen (Grünfeld védelem, 62)

Gara Anita (2306) – Monica Calzetta Ruiz (2276)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 64)

Yudania Hernandez Estevez (2252) – Papp Petra (2302)  döntetlen (Szicíliai védelem, 28)

 

Kína (9, 16,5) – Oroszország (10, 16,5)  2 - 2

Hou Ji-fan (2599) – Tatjana Koszinceva (2530)  1 - 0

Zhao Xue (2549) – Nagyezsda Koszinceva (2524)  0 - 1

Ju Wenjun (2528) – Alekszandra Kosztenjuk (2489)  döntetlen

Huang Qian (2449) – Natalija Pogonyina (2448)  döntetlen

 

Lengyelország (9, 15,5) – Szerbia (9, 16)  3,5 – 0,5

Monika
Socko (2467) – Natasa Bojkovic (2392)  1 - 0

Iweta Rajlich (2412) – Maria Manakova (2304)  1 - 0

Jolanta Zawadzka (2377) – Andzselija Stojanovic (2277)  döntetlen

Karina Szczepkowska (2375) – Ana Benderac (2266)  1 - 0

 

Szlovákia (9, 13) – Grúzia (8, 14)  1,5 – 2,5

Ukrajna (8, 14) – Azerbajdzsán (8, 15,5)  3,5 – 0,5

Franciaország (8, 16) – Fülöp-szigetek (8, 14,5)  3 - 1

Csehország (8, 14,5) – Vietnam (8, 13,5)  1 - 3

Montenegró (8, 14,5) – Észtország (8, 14,5)  2 - 2

Görögország (7, 12,5) – Fehéroroszország (7, 13,5)  2,5 – 1,5

India (7, 12,5) – Németország (7, 13,5)  3 - 1

 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

 

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

6

5

1

0

11

121.0

18.5

2

7

Lengyelország

POL

6

5

1

0

11

119.0

19.0

3

1

Kína

CHN

6

4

2

0

10

126.5

18.5

4

4

Ukrajna

UKR

6

4

2

0

10

120.0

17.5

5

3

Grúzia

GEO

6

4

2

0

10

116.5

18.5

6

14

Franciaország

FRA

6

5

0

1

10

103.5

19.0

7

28

Vietnam

VIE

6

5

0

1

10

88.5

16.5

8

12

Magyarország

HUN

6

4

1

1

9

109.5

17.0

9

18

Görögország

GRE

6

4

1

1

9

103.5

15.0

10

19

Szerbia

SRB

6

4

1

1

9

99.0

16.5

11

11

Spanyolország

ESP

6

4

1

1

9

92.5

16.0

12

20

Szlovákia

SVK

6

4

1

1

9

92.0

14.5

13

6

India

IND

6

4

1

1

9

88.0

15.5

14

49

Észtország

EST

6

4

1

1

9

84.5

16.5

15

35

Üzbegisztán

UZB

6

4

1

1

9

84.0

15.5

16

42

Montenegró

MNE

6

4

1

1

9

82.0

16.0

17

37

Peru

PER

6

4

1

1

9

78.5

16.0

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Oroszország

18½

11

:

11

19

Lengyelország

2

Grúzia

18½

10

:

10

18½

Kína

3

Ukrajna

17½

10

:

10

19

Franciaország

4

Szerbia

16½

9

:

10

16½

Vietnam

5

Magyarország

17

9

:

9

16

Montenegró

6

Spanyolország

16

9

:

9

15

Görögország

7

Észtország

16½

9

:

9

15½

India

8

Üzbegisztán

15½

9

:

9

16

Peru

9

Szlovákia

14½

9

:

8

17½

Irán

 

Lékó,P (2737) - Wojtaszek,R (2717)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe3 Hbd7 9.Vd2 h5 10.Hd5 Fxd5 11.exd5 g6 12.Fe2 Fg7 13.0-0 0-0 14.Ha5 Bb8

Az adatbázisban 19 játszmát találhatunk 14...Vc7-re, Radoslaw Wojtaszek új tervvel rukkolt ki.

15.c4 e4 16.f4 Hg4 17.Fxg4 hxg4 18.f5 Vh4 19.Fg5 Vh8

A vezérnek kissé meglepő hely, az esélyek egyenlőek.

20.Bab1 Fe5 21.Ff4 Bfe8 22.fxg6 fxg6 23.Hb3 Bf8 24.Fxe5 Hxe5 25.Ve3 Hxc4 26.Vxe4 He5 27.Hd4 Vh6 28.He6 Bxf1+ 29.Bxf1 Bc8 30.Ve2 Bc1 31.b3 és döntetlen

 

Bartel,M (2654) - Almási,Z (2713)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Fe3 Hbd7 10.Bac1 Bc8 11.b3 0-0 12.Vh4 a6 13.Bfd1 Bc7 14.Fh3 Vb8 15.g4 e6 16.g5 He8 17.Hd4 Hc5 18.Vg3

A tavalyi SportAccord világjátékon a spanyol Francisco Vallejo Pons nagymesterünk ellen a 18.b4 Hd7 19.Hxe6 fxe6 20.Fxe6+ Kh8 21.Hd5 folytatást játszotta meg.

18...Fe5 19.f4 Fg7 20.Fg2 e5 21.Hf3 exf4 22.Vxf4 f6 23.Hd5 Fxd5 24.cxd5 Be7 25.Hd4 fxg5 26.Vxg5 Ff6 27.Vg3 Fxd4 28.Fxd4 Hg7 29.b4 Hf5 30.Vg4 Hd7 31.Fa1 b5 32.Kh1 Va7 33.Bf1  

 

 

33...Ve3

A világos táborban sok a gyengeség, egyértelmű sötét előnye.

34.Bc2 He5 35.Fxe5 Bxe5 36.Bf3?

 

36...Bxd5! 37.Bf1 Bd4 38.Vh3 Vxh3 39.Fxh3 Bxb4 40.Bc6 Ba4 41.e4 He7 42.Bxf8+ Kxf8 43.Bxd6  

 

 

43...Bxa2

Kettős gyalogelőny, Zolinak nem okozott nehézséget, hogy győzelemre vezesse haderejét.

44.Bf6+ Kg7 45.Bb6 Be2 46.Bxa6 Bxe4 47.Bb6 b4 48.Kg1 h5 49.Kf2 Bf4+ 50.Kg3 Bd4 51.Fe6 Kf6 52.Fc8+ Kg5 53.Bb5+ Hf5+ 54.Kf3 Bf4+ 55.Kg2 Bc4 56.Fe6 Be4 57.Fd7 Kf4 58.Bb6 Bd4 59.Fe8 Hh4+ 60.Kh3 g5 61.Fb5 Be4 62.Bf6+ Ke5 63.Bh6

 

63...Be3 matt!

 

Polgár,J (2698) - Swiercz,D (2594)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Vf3

Judit alaposan meglepte ellenfelét a ritkább változattal.

6...g6 7.h3 Fg7 8.Fe3 Fd7 9.Hd5 0-0 10.0-0-0 Hc6 11.Kb1 He5 12.Hxf6+ Fxf6 13.Vg3 Va5 14.Hb3 Vc7 15.f4 Hc6 16.h4 Bfc8 17.c3 h5 18.Fe2 Fg7 19.Vf2 a5? 20.Fb6 Vb8 21.a3 a4 22.Hd4 Hxd4 23.Fxd4 e5 24.fxe5 dxe5 25.Fb6 Fe6

 

26.g4! hxg4 27.h5 gxh5 28.Bxh5 Ba6?

Teljes pánik sötét soraiban, a meggyengült királyállás miatt már nagy bajban volt.

29.Fxa6 bxa6 30.Bg5 Vb7

 

31.Vf6 Vxe4+ 32.Ka1 és sötét feladta

 

Macieja,B (2594) - Berkes,F (2685)
Caro-Kann védelem [B14]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.exd5 cxd5 4.c4 Hf6 5.Hc3 e6 6.Hf3 Fb4 7.cxd5 Hxd5 8.Vc2 Hc6 9.Fd3 Fa5 10.a3 h6 11.0-0 0-0 12.Ha4 Fd7 13.Hc5 Fb6 14.Fe3 Bc8 15.Hxb7 Ve7 16.Hc5

 

16...Hxd4 17.Fxd4 Fxc5 18.Vd2 Fxd4 19.Hxd4 Vf6 20.Bfc1 a5 21.b4 axb4 22.axb4 Bxc1+ 23.Bxc1 Bb8 24.b5 Hf4 25.Ff1 Vg5 26.Bd1 Fxb5 27.Hxb5 Bxb5 28.h4 Vd5 29.Ve1 Va8 30.g3 Bf5!? 31.gxf4 Bxf4 32.Fg2 Bg4 33.Vf1 Va5 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2797) - Aronjan,L (2816)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 a6 7.Fd3 g6 8.h3 Ff5 9.Hf3 Fxd3 10.Vxd3 Fg7 11.0-0 0-0 12.Bfc1 e6 13.Ha4 He4 14.Hc5 Hxc5 15.Bxc5 Vd7 16.Bac1 Bfc8 17.a3 Ff8 18.B5c2 f6 19.Hd2 Fd6 20.Fxd6 Vxd6 21.Hb3 Bc7?

Levon Aronjan elnézte Vlagyimir Kramnyik huszáráldozatos lehetőségét.

22.Ha5! Bac8

 

23.Hxb7! Bxb7 24.Vxa6 Bbc7 25.b4 Vd7

 

26.Vb6

Az örmény éltáblás a kötésből nem menekülhetett.

26...Ve8 27.b5 Hxd4 28.Bxc7 He2+ 29.Kh1 Hxc1 30.Bxc8 Vxc8

 

31.Vc6! Vd8 32.b6 Kf7 33.Vc7+ Ke8 34.Va7 d4

 

35.b7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia ötödik fordulója után pihenőnaphoz jutottak a sakkkozók. Pihenés, készülődés, városnézés volt a program. A hétfői hatodik játéknapon két csúcsrangadóra is sor kerül, a férfiak mezőnyében  a két százszázalékos csapat csap össze, orosz-örmény párosításban. A nőknél az egy pontot veszített kínai együttes az öt meccsét megnyerő oroszokkal küzd meg. Férfi válogatottunk a tizedik, női csapatunk a hetedik helyről várja a folytatást, a lengyelek, illetve a spanyolok lesznek ellenfeleik.

 

A kezdeti nehézségek után jó szervezés mellett zajlik a sakkozás nagy seregszemléje. Bár a sakkolimpián érvényes a zéró tolerancia szabály, még senkit nem nyilvánítottak vesztesnek késés miatt, inkább a fordulók rajtja szenved kis késedelmet, ha gond támad a szigorú ellenőrzés miatt. A versenyzők, kísérők szállítása hibátlanul működik, bőséges mennyiségű busz áll a rendezők rendelkezésére. A versenyteremhez közel, a WOW hotelekben lakók közül sokan a sétát választják.

A kapitányok ügyesen egyensúlyoznak a tálcákkal, amikor a versenyzőknek hozzák a kávét, a teát, a frissítő italokat. Már állítottak a légkondicionálásán, kevésbé van hűvös a teremben, de egyes asztaloknál azért kissé dideregnek a sakkozónők.

Érdekes csatákban váratlan eredmények születtek már az első öt fordulóban is, de az igazi küzdelmek csak most kezdődnek, a riválisok egymás elleni meccsei. Kitűnő egyéni teljesítmények mellett váratlan vereségeket is elszenvedtek a legjobbak. Alig van láthatóan megegyezéses remi, nyíltsisakos partikat látunk.

 

Az eddigi legjobb performance-pontszám teljesítmények:

 

1

GM

Tejmur Radzsabov

2788

azeri

3345

4

4

100.

1

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2722

orosz

3287

4

4

100

4

3

GM

Bartlomiej Macieja

2594

lengyel

3228

3

3

100

4

4

GM

Vlatko Bogdanovszki

2448

makedón

3118

4

4

100

2

5

IM

Martin Neubauer

2442

osztrák

3010

3

3

100

4

6

GM

Levon Aronjan

2816

örmény

2995

3,5

4

87,.5

1

7

GM

Alekszandr Griscsuk

2763

orosz

2971

4,5

5

90

1

8

GM

Wang Hao

2726

kínai

2969

3,5

4

87,5

1

9

GM

PentalaHarikrishna

2685

indiai

2936

3,5

4

87,5

1

10

GM

Andrej Volokityin

2709

ukrán

2933

4,5

5

90

2

 

1

GM

Nagyezsda Koszinceva

2524

orosz

3070

4

4

100

2

2

IM

Sophie Milliet

2411

francia

3056

4

4

100

1

3

WGM

Maria Monakova

2304

szerb

2969

5

5

100

2

4

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2489

orosz

2936

4

4

100

3

5

FM

Daria Pustovoitova

2294

IBCA

2926

5

5

100

1

6

IM

Irina Krush 

2467

amerikai

2906

4

4

100

1

7

WIM

Madina Davletbajeva

2165

kazah

2903

3

3

100

4

8

WGM

Yildiz Betuz Cemre

2341

török

2890

5

5

100

1

9

IM

Silvia Collas

2261

francia

2882

4

4

100

3

10

WGM

Natalija Pogonyina

2448

orosz

2874

4.0

4

100

4

 

Mindkét válogatottunk eddig szerencsés párosítást kapott, a nagy rangadók még várnak csapatainkra. Különösen férficsapatunknál látszik, hogy Élő-pontszámot tekintve gyengébb ellenfelekkel mérkőztek meg.

 

Az eddigi teljesítmények

 

1

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

2,5

4

2623

2718

-1

2

Almasi   Zoltan

2713

½

½

1

0

2

4

2541

2541

-8,2

3

Polgar   Judit

2698

1

½

1

½

½

3,5

5

2508

2657

-1

4

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

3

4

2432

2625

-2,4

5

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

2

3

2448

2573

-1,4

 

 

1

Hoang   Thanh Trang

2464

1

0

1

½

2.5

4

2332

2427

-1,7

2

Gara Tícia

2385

½

1

½

1

1

4

5

2141

2381

2,7

3

Rudolf   Anna

2289

1

1

0

1

3

4

2138

2331

5,6

4

Gara Anita

2306

1

½

½

2

3

1998

2123

-4,5

5

Papp Petra

2302

1

½

1

1

3,5

4

2020

2356

5,7

 

Az éltáblán remekel az azeri Tejmur Radzsabov, az oroszoknál az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik még nyeretlen. Az első helyre rangsorolt együttesnél Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko jeleskedik. A sakkolimpiát az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján játsszák, a virtuális világranglistán már a szeptember 1-től kiszámolt pontokat vették figyelembe.

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2843

2.Levon Aronjan (örmény)) 2820,8 (+ 4,8)

3. Tejmur Radzsabov (azeri) 2796,5 (+ 8,5)

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791,5 (- 5,5)

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2785 (+ 2)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2780

7. Szergej Karjakin (orosz) 2773,9 (- 4,1)

8. Fabiano Caruana (olasz) 2764,2 (- 8,8)

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764,1 (+ 10,1)

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2760,7 (- 8,3)

11. Alekszandr Morozevics (orosz) 2758

12. Wang Hao (kínai) 2752,9 (+ 10,9)

13. Peter Szvidler (orosz) 2747

14. Veszelin Topalov (bolgár) 2746,9 (- 5,1)

15. Gata Kamsky (amerikai) 2742,5 (- 3,5)

16. Borisz Gelfand (izraeli) 2738,9 (+ 0,9)

17. Vugar Gasimov (azeri) 2737

18. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2736,9 (+ 7.9)

19. Lékó Péter (magyar) 2736 (- 1)

20. Baadur Zsobava (grúz) 2734

21. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2733,5 (+ 9,5)

22. Anish Giri (holland) 2732,5 (+ 2,5)

23. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2731,5 (+ 2,5)

24. Andrej Volokityin (ukrán) 2729,3 (+ 11,3)

25. Michael Adams (angol) 2724,9 (+ 2,9)

41. Almási Zoltán (magyar) 2704,8 (- 8,2)

 A bőséges játszmatermésből szemezgettem

 

Al-Modiahki,M (2542) - Ivancsuk,V (2769)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Hxd7 5.0-0 Hgf6 6.Ve2 Bc8 7.c3 Vc7 8.Ha3 e6 9.d4 cxd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Hb5 Vb6 13.Fe3 Fe7 14.Bfc1 0-0 15.Hc3 Hxc3 16.bxc3 Bc6 17.Bab1 Vc7 18.h4 Hb6 19.Vd3 Bc8 20.Bb3 Hc4 21.Hg5 Fxg5 22.hxg5 Ba6 23.Bc2 Ba4 24.g3 b6 25.Ff4 Ha5 26.Bb1 Vc4 27.Vd2 Hc6 28.Bbb2 He7 29.Vd1 Ba3 30.Bb4 Va6 31.Vd2 Bc4 32.Ve2 Vc8 33.Bxc4 dxc4 34.Fc1 Ba4 35.Ve4 Hd5 36.f4 Va6 37.a3 Vb5 38.Bb2 Va5 39.Bc2 g6

 

40.f5!

A katari nagymester rosszabb állásban taktikai esélyt keresett.

40...exf5 41.Vh4 Vb5 42.Bb2 Vd7

A bonyodalmakat jól jellemzi a 42...Vc6 43.Bh2 Hxc3 44.Vxh7+ Kf8 45.Vh8+ Ke7 46.Vg7 Ve6 47.Bh8 változat.

43.Bh2 h5 44.gxh6 Kh7 45.Bf2 b5 46.g4

Gyorsan múltak az értékes percek, időzavar réme fenyegette mindkettőjüket.

46...fxg4 47.Kh2 Ba6 48.Kg3 Hxc3 49.Vxg4 Vd5 50.Kh2 He4? 51.Bf4 f5 52.exf6?

Mohamad 52.Bxf5! g5 53.Fxg5 Bg6 54.Vf4 c3 55.Bf7+ Kh8 56.Bf8+ Kh7 57.Vf7+ (57.Bf7+) 57...Vxf7 58.Bxf7+ Kg8 (58...Kh8? 59.Fe3 Kg8 60.Bxa7 Bg3 61.h7+ Kh8 62.Fc1) 59.h7+ Kxf7 60.h8V Hxg5 61.d5 Hf3+ 62.Kh3 Hg1+ változatban remizhetett volna.

52...Hxf6 53.Vc8

 

53...Bc6??

Fatális hiba, a vezér f8-ra igyekezett, segítséget kapott. 53...Vh5+ 54.Kg2 Ve2+ 55.Bf2 Ve4+ 56.Kg1 (56.Kh2 Vc6 57.Vf8 Vd6+ 58.Vxd6 Bxd6) 56...Be6 57.Vf8 Vg4+ 58.Kh2 Vh5+ 59.Kg2 Vd5+ 60.Kh2 Vd6+ 61.Vxd6 Bxd6 változatban Vaszilij Ivancsuk gyalogelőnnyel vígan nézhetett volna a jövőbe. 53...Bd6?? veszít 54.Vf8 Vh5+ (54...Bd7 55.Bxf6) 55.Kg3 Vg5+ 56.Kf2 He4+ 57.Kf3 Vg3+ 58.Kxe4 Ve1+ 59.Fe3 Vh1+ 60.Bf3 Vh4+ 61.Ke5 Vh2+ 62.Ff4 miatt.

54.Vf8 és sötét túllépte a gondolkodási időt, világos nyert.

 

Hou,Ji-fan (2599) - Lahno,K (2542)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 Hf6 8.0-0 Hxd4 9.Vxd4 Fc5 10.Vd3

Főváltozatnak 10.Ff4 d6 11.Vd2 számít.

10...d6 11.Ha4 0-0?!

Én sajnáltam volna a szép futót odaadni. 11...Fa7 12.b3 (12.Bd1? Fd7! 13.Hc3 Hg4) 12...0-0 13.Fa3 Bd8 14.Bad1 e5 jobbnak tűnik.

12.Hxc5 dxc5 13.Bd1 e5 14.Fe3

Kellemes a végjáték világossal futópárja miatt a 14.Vd6 Vxd6 15.Bxd6 Fe6 16.f4 h6 17.Fe3 folytatásban.

14...Hg4 15.Fd2 Fe6 16.Ve2 Hf6 17.a4 Bad8 18.f3

A világbajnoknő kissé  kiengedte előnyét.

18...Hd7 19.Fe3 Hb8?!

A huszár c6-ra igyekezne, de a c5 gyalog gyengesége miatt a terv megvalósítása miatt nehézségekbe ütközik.

20.Ve1 a5 21.f4 f6 22.f5 Ff7 23.g4 b6 24.Vh4

Számításba jött a gyalogroham folytatása 24.g5-tel.

24...Bxd1+ 25.Bxd1 Bd8 26.Be1 h6 27.Vf2 Kf8 28.h4 Ke7

Időzavarban a király menekülne üldözői elől... A meccsen az első helyre rangsorolt kínai együttes vesztésre állt, Hou Ji-fan a kiegyenlítésért küzdött!

 

29.g5 hxg5 30.hxg5 Bh8 31.Bd1 Bd8 32.Bc1 Hc6 33.c3 Bd6 34.Vh4 Vd8 35.Vh7 Bd1+?

 Katyerina Lahno sikeresen védekezhetett volna a 35...Vg8 36.g6 Fb3 37.Kf2 Bd8 változatban.

36.Kh2 Bxc1 37.Fxc1

Figyelmet érdemelt a 37.Vxg7! Bc2! 38.Vxf6+ Kf8 39.Vxc6 Vd3 40.Vh6+ Ke8 41.g6 Bxg2+ 42.Kxg2 Vxe4+ 43.Kh2 Fd5 44.Vh3 folytatás.

37...Vd1?

Vesztőlépés. 37...Vg8 38.g6 Fb3 39.Ff1 Kd6 változatban remény volt a mérkőzés megnyerését jelentő remire.

 

38.Vxg7! Vxc1 39.Vxf6+ Kf8 40.Vh8+ Ke7 41.Vf6+ Kf8 42.Vh8+! Ke7

 

 

43.f6+! Kd7 44.Fh3+ Fe6 45.Vg7+ Kd6 46.Vf8+ Kc7 47.Fxe6 Vf4+ 48.Kh3 Vf3+ 49.Kh4 Vh1+ 50.Kg4 Vxe4+ 51.Kh5 Vh7+ 52.Vh6 Ve4 53.Vg7+ Kb8 54.Vf8+ Ka7 55.Vf7+ Kb8 56.Ve8+ Ka7 57.Vd7+ Kb8 58.Fd5! és sötét feladta

Nakamura,H (2778) - Malisauskas (2451)

 

92.Kc1!

Hikaru Nakamura a tőle megszokott elszántsággal játszotta nyerésre a vezérvégjátékot. Ellenfele csak a lépésenként kapott 30-30 másodpercekből élt.

 92...e3?!

Számításba jött a 92...Vg1+ 93.Kb2 Vf2+ 94.Kb3 Vf3+ 95.Kc4 e3 folytatás.

93.Kd1! Va5 94.Ke2 Vc3?

A kapkodásban törvényszerű hiba. 94...Vb4! 95.Vf3+ (95.Vf7+ Ke5 96.Vd7 Vc5) 95...Ke5 96.Vxe3+ Kd5 megmentette volna  a játszmát.

95.Vf7+ Ke4 96.Ve6+ Kf4 97.Vd6+ Ve5 98.Vb4+ Kf5

 

99.b6 Vh2+ 100.Kxe3 Vg1+

Nalimov bázisa alapján 100...Ke6! 101.b7 Vg3+ 102.Kd4 Vf4+ 103.Kc5 Vc7+! 104.Kd4 Vf4+ 105.Kc3 Vc1+ 106.Kb3 Vd1+! 107.Kb2 Ve2+ 108.Ka3 Va6+ 109.Kb3 Vd3+ 110.Ka2 Ve2+ még mindig remizett volna.

101.Kd3 Vf1+ 102.Kd4 Vg1+ 103.Kc4 Ke6 104.b7 Vf1+ 105.Kc5 Vf8+ 106.Kb5 Vf1+ 107.Vc4+ és sötét feladta

Kramnyik,V (2797) - Shirov,A (2706) 

 

56.gxf6?

Az exvilágbajnok kitűnően játszotta a partit, de a győzelem küszöbén megtorpant. 56.c8V Bxc8 57.Bxc8 Kg6 (A számolásnál kimaradt az 57...fxg5 58.Ke5 h3 59.Bc3 g4 60.Bc1!! nyerőlépés.) 58.Kd5! Kxg5 59.Ke4 b2 (59...Kg4 60.Bg8+ Kh3 61.Kf3) 60.Bg8+ Kh5 61.Bg1 h3 62.Kf3 Kh4 63.Bb1 és fel kell adni a játszmát.

56...Kg6 57.Bxb3

Már elkésett az 57.c8V Bxc8 58.Bxc8 b2 59.Bb8 Kxf6 60.Bxb2 Kf5 folytatás.

57...Kxf6 58.Bb8 Bd1+ 59.Kc6 Bc1+ 60.Kd7 Kf5 61.c8V Bxc8 62.Bxc8

 

62...h3 63.Kd6 Kf4 64.Bc3 Kg4 65.Ke5 h2 66.Bc1 Kf3 67.Kf5 Kg2 68.Ke4 h1V és döntetlen

Nakamura,H (2778) - Sasikiran,K (2707) 

 

21.f4! gxf3 22.gxf3 Vf6 23.Hxa7+

Pontosabb volt 23.Fxe5 Bxe5 24.Fh3+ Kd8 25.Hxd6! folytatás.

23...Kd8 24.Fxe5 Bxe5 25.Vb8+ Kd7 26.Fh3+ Be6 27.Vb5+ Ke7 28.Fxe6 fxe6

Az indiai nagymester némi kompenzációt kapott a minőségért.

29.Bhg1 Bd8?!

Sasikiran kihagyta a 29...Fxf3! 30.Bgf1 Vf5+ 31.Ka2 Vd3 lehetőséget.

30.Hc6+

Pontatlan, 30.Bg2 Kf7 31.Hc6 volt a jó.

30...Fxc6 31.Bxg7+ Vxg7 32.Vxc6 Vd4

Időzavarban nehéz látni a 32...Vg6+! 33.Ka2 Ve8 34.Vxc7+ Vd7 jobb védekezést.

33.a6 Vd3+ 34.Ka1 Vd2! 35.Ve4 Kd7  36.a7?

Nakamura elfelejtette leütni az e6 gyalogot? 36.Vxe6+ Kc6 37.Ve4+ Kd7 38.a7 Va5+ (38...Ba8? 39.Kb1 Bxa7 40.Ve8 matt.) 39.Kb1 Vxa7 40.V7+ jobb volt.

 

 

36...Ba8! 37.Kb1

Örökös sakk a 37.Vxa8 Vxe1+ 38.Ka2 Va5+ folytatás.

37...Bxa7?

A drámai partiban Sasikiran hibázott utoljára. 37...e5! 38.f4 (38.Bg1 Bxa7 39.Bg7+ Kc8 40.Bg8+ Kd7) 38...exf4 39.Bg1 Vd4! 40.Vxa8 Vxg1+ 41.Ka2 Vd1! remi lett volna.

38.Vxe6+ Kc6 39.Ve8+ és a kétlépéses matt miatt sötét feladta

Sambujev,B (2523) - Radzsabov,T (2788)

 

 

34...g4!?

Tejmur Radzsabov a „zavarosban” remekül halászott.

35.fxg4 Hg5 36.Hfxd6?!

Világos nem látta a fenyegető veszélyt. 36.Hh4 Bf6 37.Ff2! után érezhetően jobban állt volna világos.

36...Bxd6 37.Fxe5 Bg6 38.Hc3 Bc4 39.Ve2

 

39...Bxc3! 40.Fxc3 Hgxe4 41.Fd4?! Vxd5 42.Fxc5 bxc5 43.Vc2 Fh4 44.Bf1 c4! 45.Bf5 Vd3 46.Bf4 Be6 47.a4

 

 

47...Hg3+! és világos feladta a 48.hxg3 Be1+ 49.Kh2 Fxg3+ változat láttán.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia ötödik fordulójában férficsapatunk minimális arányban vereséget szenvedett az első helyre rangsorolt orosz válogatottól. Lékó Péter világossal az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, Polgár Judit Szergej Karjakinnal osztozott meg a ponton. Balogh Csaba sötéttel remizett a kontinensbajnok Jevgenyij Tomasevszkijjel. A második táblán Almási Zoltán sötéttel kikapott a tavalyi Világkupa és a világbajnok-jelölti párharcok ezüstérmesétől, Alekszandr Griscsuktól. A kétszeres olimpiai bajnokok rangadóját az örmények 2,5-1,5-re megnyerték az ukránok ellen. Női válogatottunk érvényesítette a papírformát, 3,5-0,5-re győzött a moldáv együttes ellen. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn orosz-örmény, illetve kínai-orosz csúcsrangadókkal játsszák a hatodik fordulót, férficsapatunk a lengyelekkel, női válogatottunk a spanyolokkal mérkőzik meg.

 

A négyes nyerősorozattal kezdő férficsapatunk az ötödik játéknapon az első helyre rangsorolt  orosz válogatottal csatázott. 2002. november 4-én, a bledi sakkolimpia kilencedik fordulójában együttesünk szenzációs 2,5-1,5-ös győzelmet ért el Garri Kaszparov vezette orosz csapattal szemben. Hárman, Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán tagjai voltak a világraszóló sikernek, a győztes „gólt” Ruck Róbert sötéttel szerezte Peter Szvidlerrel szemben. Soha nem felejtem el, ahogy Garri Kaszparov felugrott a helyéről, amikor meglátta a 25…Hxc3-as gyalognyerést. Lesújtó pillantást vetett csapattársára, s addig erőszakoskodott Péter elleni játszmájában, hogy vesztésre rontotta az egált, de sajnos éltáblásunk időzavarban rossz huszársakkot adott be, elmaradt a még nagyobb meglepetés. A következő három viadalon nem játszottunk az oroszokkal, a 2005-ös Eb-n mindkét részről tartalékos összeállítás mellett is nyert együttesünk 2,5-1,5-re.

Két éve Hanti-Manszijszkban az  ötödik(!) fordulóban aratott férficsapatunk világraszóló sikert ért el, 2,5-1,5-re legyőzte az első helyre rangsorolt orosz válogatottat. Ellenfeleink taktikáztak, kihagyták Vlagyimir Kramnyikot, de vesztükre tették. Lékó Péter nagyszerű játékkal nyert Alekszandr Griscsuk ellen. Almási Zoltán és Polgár Judit gond nélkül remizett, Berkes Ferenc döntetlenre mentette gyaloghátrányos állását.

 

Ezúttal nem taktikáztak az oroszok, exvilágbajnokuk, Vlagyimir Kramnyik játszott az éltáblán, egy kicsit meglepő azonban, hogy a gólerős Európa-bajnokuk, Dmitrij Jakovenko helyett korábbi kontinensbajnokuk, Jevgenyij Tomasevszkij kapott bizalmat Jurij Dohojantól. A tegnapi összeállításokhoz képest nálunk is cserélt Horváth Tamás a negyedik táblán, Balogh Csaba két pihenőnap után ülhetett sakkasztalhoz.  Lékó Péter 2008-ban Kramnyik szekundánsa volt Viswanathan Ananddal vívott bonni világbajnoki döntőben, kitűnően ismerik egymást, legutolsó játszmájuk a dortmundi szuperverseny 134 lépésig tartott, Kramnyik többször is nyerést hagyott ki.

A tavalyi csapat-világbajnokságon Almási Zoltán kecsegtető állást vesztett el időzavarban Griscsuk ellen, akkor nagymesterünk világossal játszott. A két éve vívott találkozóhoz képest csak a harmadik táblán volt ugyanaz a párosítás, Polgár Judit simán remizett Szergej Karjakinnal, és tavaly a Világkupán a harmadik körben elbúcsúztatta a 22 éves orosz nagymestert, világossal a spanyol megnyitás berlini változatában múlta felül Karjakint. Korábban Tomasevszkij és Balogh nem vívott meg egymással.

Érthetően az oroszok vissza akartak vágni, együttesünk örült volna a 2-2-es eredménynek. A mérkőzés a várakozásnak megfelelően a második táblán dőlt el, a nagy formában küzdő Griscsuk kezdetben sokat gondolkodott, de Almási Zoli fokozatosan beérte őt időben. A spanyol megnyitású partiban nehéz volt jó tervet találni, míg Griscsuk támadása átütött.

Lékó Péter egy kicsit megijesztette Kramnyikot, tetszetősebb állása végül cserékkel kiegynlítődött. Polgár Judit ezúttal elkerülte a megnyitáselméleti párbajt a berlini változatban, divatossá vált folytatást választott, kiegyensúlyozott küzdelem folyt, aminek logikus végeredménye volt a döntetlen. Balogh Csaba sötéttel érte el a döntetlent, az első helyre rangsorolt orosz válogatott minimális arányban megnyerte a mérkőzést.

 

A játéknap másik szuperrangadóját a kétszeres olimpiai bajnokok vívták. Az örmények 2006-ban és 2008-ban diadalmaskodtak, az ukránok címvédőként érkeztek Isztambulba, korábban Ivancsukék 2004-ben vehették át a győztesnek járó aranykupát. A csata az éltáblán dőlt el, Levon Aronjan nyerése a két meccspontot jelentette. A szabadnapot követően hétfőn orosz-örmény párharc lesz.

Meglepően jól tartja magát a montenegrói csapat, meglepetés a horvátok sikere. Négy döntetlen született  az amerikai-cseh összecsapáson. Azerbajdzsán és Kína  „gólarányt” is javított.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Magyarország (8, 11,5) – Oroszország (8, 12)  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2737) – Vlagyimir Kramnyik (2797)  döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Alekszandr Griscsuk (2763) – Almási Zoltán (2713)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Polgár Judit (2698) – Szergej Karjakin (2785)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Jevgenyij Tomasevszkij (2730) – Balogh Csaba (2668)  döntetlen (Szláv védelem, 40)

 

Örményország (8, 12) – Ukrajna (8, 12,5) 2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2816) – Vaszilij Ivancsuk (2769)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2698) – Ruszlan Ponomarjov (2734)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2687) – Andrej Volokityin (2709)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2693) – Pavel Eljanov (2693)  döntetlen

 

Németország (7, 12) – Montenegró (7, 11)  2 - 2

Horvátország (7, 10,5) – Franciaország (7, 12)  2,5 – 1,5

Egyesült Államok (7, 13) -  Csehország (7, 12)  2 - 2

Kanada (7, 1,5) – Azerbajdzsán (7, 13)  0,5 – 3,5

India (7, 12) – Anglia (7, 11)  2 - 2

Lengyelország (6, 12) – Argentína (7, 10,5)  2,5 – 1,5

Kína (6, 11) – Irán (6, 10)  3,5 - 0,5

Spanyolország (6, 11,5) – Paraguay (6, 11)  3,5 – 0,5

Bulgária (6, 11) – Peru (6, 10)  2,5 – 1,5

Írország (6, 11,5) – Izrael (6, 10)  1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

 

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

ARM

5

5

0

0

10

84.0

14.5

2

1

Oroszország

RUS

5

5

0

0

10

77.0

14.5

3

7

Azerbajdzsán

AZE

5

4

1

0

9

74.0

16.5

4

19

Horvátország

CRO

5

4

1

0

9

61.5

13.0

5

6

Kína

CHN

5

4

0

1

8

77.0

14.5

6

2

Ukrajna

UKR

5

4

0

1

8

77.0

14.0

7

14

Németország

GER

5

3

2

0

8

75.5

14.0

8

13

India

IND

5

3

2

0

8

74.0

14.0

9

5

Egyesült Államok

USA

5

3

2

0

8

73.5

15.0

10

4

Magyarország

HUN

5

4

0

1

8

71.5

13.0

11

35

Fülöp-szigetek

PHI

5

4

0

1

8

70.5

15.0

12

17

Csehország

CZE

5

3

2

0

8

67.5

14.0

13

11

Anglia

ENG

5

3

2

0

8

65.5

13.0

14

10

Bulgária

BUL

5

4

0

1

8

65.0

13.5

15

18

Spanyolország

ESP

5

4

0

1

8

64.5

15.0

16

44

Montenegró

MNE

5

3

2

0

8

63.0

13.0

17

50

Bosznia-Hercegovina

BIH

5

3

2

0

8

61.5

13.5

18

16

Lengyelország

POL

5

4

0

1

8

59.5

14.5

19

28

Szlovénia

SLO

5

4

0

1

8

59.0

12.0

20

22

Olaszország

ITA

5

4

0

1

8

56.0

14.5

21

12

Izrael

ISR

5

4

0

1

8

54.5

12.5

 

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása

1

Oroszország

14½

10

:

10

14½

Örményország

2

Azerbajdzsán

16½

9

:

9

13

Horvátország

3

Németország

14

8

:

8

15

Egyesült   Államok

4

Csehország

14

8

:

8

15

Spanyolország

5

Fülöp-szigetek

15

8

:

8

13½

Bulgária

6

Bosznia-Hercegovina

13½

8

:

8

14½

Kína

7

Magyarország

13

8

:

8

14½

Lengyelország

8

Anglia

13

8

:

8

14½

Olaszország

9

Montenegró

13

8

:

8

14

Ukrajna

10

India

14

8

:

8

12½

Izrael

11

Moldávia

15

7

:

8

12

Szlovénia

 

Női sakkolimpia

Női válogatottunk ismét nagy arányban győzött és a hetedik helyről várja a folytatást, a spanyolok elleni meccset. Az éltáblán Hoang Thnh Trang korai vezércserét követőn nem tudott előnybe kerülni a szerény pontszámú, de nem rossz játékerőt képviselő Diana Baciu ellen. Gara Tícia ellenfele királyát középen hagyta, a büntetés nem maradhatott el. Papp Petra lendületes támadást vezetve nyert. Rudolf Anna megdolgozott  a győzelemért. Elena Partac az egyenlő esélyű pozíciót passzívan játszotta, Anna meggyengítette a világos gyalogszerkezetet, gyalogot nyert, előnyét érvényesítette.

A címvédő orosz csapatban Valentyina Gunyina hibázott a franciák ellen, de megszületett ötödik győzelmük. A szerb négyes nagy csatában szerezte meg negyedik győzelmét. Kevesen múlott a meglepetés a görög-lengyel találkozón, de a végén „behúzták” a meccset a jóval esélyesebb lengyelek. Nem bírt egymással a 2008-as és a 2006-os olimpiai bajnok grúz és ukrán együttes. A kínai csapatban a világbajnoknő Hou Ji-fan remizett. A vietnami az ellenünk elvesztett mérkőzés után alaposan összeszedte magát.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Moldávia (6, 10,5) – Magyarország (6, 11,5)  0,5 – 3,5

Diana Baciu (2186) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen

Gara Tícia (2385) – Karolina Szmokina (2156)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 32)

Elena Partac (2102) – Rudolf Anna (2289)  0 – 1 (Caro-Kann védelem, 66)

Papp Petra (2302) – Olga Hincu (1931)  1 – 0 (Francia védelem, 31)

 

Oroszország (8, 14) – Franciaország (8, 14,5)  2,5 – 1,5

Tatjana Koszinceva (2530) – Almira Szkripcsenko (2442) döntetlen

Valentyina Gunyina (2507) – Sophie Milliet (2411)  0 - 1

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Nino Maisuradze (2284)  1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Andreea Bollongier (2253)  1 - 0

 

Szerbia (7, 13,5) – Bulgária (7, 12)  2,5 – 1,5

Görögország (7, 11) – Lengyelország (7, 13)  1,5 – 2,5

 

Grúzia (7, 14) – Ukrajna (7, 12)  2 - 2

Nana Dzagnidze (2547) – Katyerina Lahno (2542)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2509) – Marija Muzicsuk (2466)  döntetlen

Lela Zsavahasvili (2458) – Anna Usenyina (2433) döntetlen

Inna Yanovska (2404) – Nino Hurcidze (2444)  döntetlen

 

Lettország (7, 12,5) – Szlovákia (7, 10,5)  1,5 – 2,5

Kína (7, 13) – India (7, 12)  3,5 – 0,5

Vietnam (6, 10,5) – Egyesült Államok (6, 11,5)  3 - 1

Szlovénia (6, 10,5) – Izrael (6, 12,5)  2 - 2

Ecuador (6, 10) – Csehország (6, 11)  0,5 – 3,5

Bosznia-Hercegovina (6, 9,5) – Spanyolország (6, 10,5)  0,5 – 3,5

Azerbajdzsán (6, 12) – Mongólia (6, 10,5)  3,5 – 0,5

 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

Forduló

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

5

5

0

0

10

89.0

16.5

2

1

Kína

CHN

5

4

1

0

9

85.5

16.5

3

19

Szerbia

SRB

5

4

1

0

9

75.5

16.0

4

7

Lengyelország

POL

5

4

1

0

9

75.5

15.5

5

20

Szlovákia

SVK

5

4

1

0

9

68.0

13.0

6

4

Ukrajna

UKR

5

3

2

0

8

76.0

14.0

7

12

Magyarország

HUN

5

4

0

1

8

75.5

15.0

8

3

Grúzia

GEO

5

3

2

0

8

74.0

16.0

9

14

Franciaország

FRA

5

4

0

1

8

70.0

16.0

10

27

Azerbajdzsán

AZE

5

4

0

1

8

69.0

15.5

11

23

Csehország

CZE

5

4

0

1

8

67.0

14.5

12

11

Spanyolország

ESP

5

4

0

1

8

64.0

14.0

13

57

Fülöp-szigetek

PHI

5

4

0

1

8

58.5

14.5

14

42

Montenegró

MNE

5

4

0

1

8

53.0

14.0

15

49

Észtország

EST

5

4

0

1

8

52.5

14.5

16

28

Vietnam

VIE

5

4

0

1

8

52.0

13.5

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása

1

Kína

16½

9

:

10

16½

Oroszország

2

Lengyelország

15½

9

:

9

16

Szerbia

3

Szlovákia

13

9

:

8

16

Grúzia

4

Magyarország

15

8

:

8

14

Spanyolország

5

Ukrajna

14

8

:

8

15½

Azerbajdzsán

6

Franciaország

16

8

:

8

14½

Fülöp-szigetek

7

Csehország

14½

8

:

8

13½

Vietnam

8

Montenegró

14

8

:

8

14½

Észtország

9

Görögország

12½

7

:

7

13½

Fehérorszország

10

Peru

13

7

:

7

14

Lettország

11

Kazahsztán

14½

7

:

7

13

Hollandia

12

India

12½

7

:

7

13½

Németország

13

Izrael

14½

7

:

7

13

Üzbegisztán

14

Bulgária

13½

7

:

7

12½

Szlovénia

 

Lékó,P (2737) - Kramnyik,V (2797)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.He5 Bc8 12.Hc3 Hh5 13.Fc1 Hhf6 14.e4 dxc4 15.Hxc4 b5 16.He3 Vb6 17.b3 Bfe8 18.Fb2 Ff8 19.Ve2 Fa6 20.Vd2 Bcd8 21.Bac1 c5

 

22.d5 Va5 23.Vc2 c4 24.bxc4 bxc4 25.He2 exd5 26.exd5 Fb5 27.Hc3 Fa6 28.He2 Fb5 29.Vb1 Bb8 30.Va1 Hg4 31.Hxg4 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2763) - Almási,Z (2713)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 Be8 9.Hbd2 Ff8 10.Hf1 h6 11.Hg3 b5 12.Fc2 He7 13.d4 Hg6 14.b3 c6 15.Fe3 Vc7 16.Fd3 Fb7 17.Vc2 Bac8 18.h3 Hf4 19.Ff1 Hg6 20.Fd3 Hf4 21.Ff1 Hg6 22.a4

Griscsuk elkerülte a lépésismétlést.

22...Vb8 23.Fd3 Hf4 24.Fxf4 exf4 25.Hf5 bxa4 26.bxa4 c5

 

 

27.e5 dxe5 28.dxe5 Hd7

Számításba jött a 28...c4 29.exf6 (29.Ff1 Hd7 30.Bab1 Bc5) 29...cxd3 30.Vxd3 gxf6 31.H5d4 Vd6 folytatás, és a futópár elegendő ellenértéket jelentett volna a meggyengült gyalogszerkezetért.

29.Bab1 Va8 30.H5h4 Bc6

Nagymesterünk nehéz állásban, egyre fogyó gondolkodási idő mellett játszott.

31.Fe4

Figyelmet érdemelt a 31.Fh7+ Kh8 32.Ff5 folytatás.

31...Bb6 32.Fh7+ Kh8 33.Bxb6 Hxb6 34.e6 Fxf3 35.Hxf3 g6

 

36.Fxg6! fxg6 37.Vxg6 Vc8 38.He5 Fg7 39.Hf7+ Kg8 40.Hxh6+ és sötét feladta

 

Polgár,J (2698) - Karjakin,S (2785)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1

A tavalyi Világkupán Judit belement a vezércserés változatba és legyőzte Karjakint. Divatos lett az 5.Be1-es változat.

5...Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.c3 Hxe5 9.Bxe5 d6 10.Be1 0-0 11.d4 d5 12.Hd2 Fd6 13.Hf3 He7 14.Fd3 Ff5 15.Vc2 Fxd3 16.Vxd3 f6 17.Fd2 Vd7 18.Be2 Vf5 19.Vxf5 Hxf5 20.g4 He7 21.Bae1 Kf7 22.Ff4 Fxf4 23.Bxe7+ Kg8 24.Hh4 Fd6 25.Bd7 g6 26.Hg2 Bf7 27.Bxf7 Kxf7 28.h3 Bh8 29.He3 c6 30.a4 a5 31.b3 Be8 32.Kf1 Be4 33.Be2 Ff4 34.Hg2 Fd6 35.f3 Be6 36.Bxe6 Kxe6 37.f4 c5 38.Ke2 f5 39.g5 cxd4 és döntetlen

 

Tomasevszkij,E (2730) - Balogh,Cs (2668)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hb4 12.a5 Fd7 13.He5 Bc8 14.a6 bxa6 15.Fxa6 Hxa6 16.Bxa6 Bc7 17.Ff4 Fc8 18.Baa1 a6 19.Bd3 Fb7 20.Bg3 Kh8 21.Bd1 Bc8 22.Fg5 Hd7 23.Fxe7 Vxe7 24.Vg4 f5 25.Vf4 Hf6 26.Vh4 Kg8 27.Be1 Bc7 28.Hd3 He4 29.Vxe7 Bxe7 30.Bge3 Bd8 31.f3 Hf6 32.Bxe6 Bxe6 33.Bxe6 Bxd4 34.Hc5 Bb4 35.Be7 Fd5 36.Hxd5 Hxd5 37.Be5 Hc7 38.Be7 Hd5 39.Be5 Hc7 40.Be7 és döntetlen

 

Aronjan,L (2816) - Ivancsuk,V (2769)
Vezérindiai védelem [E15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.Fg2 0-0 9.0-0 Ha6 10.d5

A változatban az egyik legritkább lépés. A 10.Fc1; 10.Ff4; 10.Vc2 lépéseket játszották legtöbbször.

10...exd5 11.Hd4 Fc5 12.Hc2 c6 13.cxd5 cxd5 14.Fg5 Hc7 15.He3

 

15...d4

Vaszilij Ivancsuk rosszul mért fel elkötelező lépésének következményeit. 15...Fxe3 16.fxe3 (16.Fxe3 He4) 16...Ve8 javasolható helyette.

16.Fxb7 Bb8

 

17.Hg4! dxc3 18.Fxf6 gxf6 19.Fe4 d5 20.Fc2

A futó elfoglalta ideális helyét az átlón, a meggyengült sötét királyállást fenyegeti.

20...f5 21.Hh6+ Kh8 22.Hxf5 Vf6 23.a3 a5 24.Vd3 Bg8

 

25.b4! axb4 26.axb4 Fxb4 27.Ba7

A játszma eldőlt, az anyagi veszteség elkerülhetetlen.

27...He6 28.He7 Vg7 29.Hxg8 Kxg8 30.Vxd5 Fc5 31.e3 b5 32.Ba8 Bxa8 33.Vxa8+ Vf8 34.Ve4 Vh6 35.Ba1 b4 36.Ba5 Ff8 37.Vg4+ Vg7 38.Vh4 h6 39.Ba8 Hc7

 

40.Bxf8+! Vxf8 41.Vg4+ Kh8 42.Vf5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli 40. sakkolimpia negyedik fordulójában válogatottjaink kettős győzelmet arattak. Férficsapatunk Szlovákia ellen 3-1-re nyert, Almási Zoltán és Berkes Ferenc világossal győzött, Lékó Péter és Polgár Judit remizett. Négy csapat százszázalékos, az ötödik játéknapon szuperrangadók lesznek, örmény-ukrán, magyar-orosz összecsapásokra kerül sor. Női együttesünk Izland négyesét verte 3,5-0,5-re. Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Papp Petra hozta a kötelező nyerést, Gara Anita döntetlent ért el. A női mezőnyben az orosz és a francia együttes még hibátlan, egymással küzdenek meg, válogatottunk Moldávia ellen folytathatja az előretörést.

Válogatottjaink sikeresen használták ki a negyedik fordulós kedvező párosítást, kettős győzelemmel előretörtek a táblázaton. Férficsapatunk negyedszer nyert, Szlovákiát 3-1-re verte, női együttesünk a lengyelektől elszenvedett vereség után azonnal javított Izland legyőzésével.

Berkes Ferenc nyerésével indult meg a pontgyártás, Almási Zoltán is megszerezte első győzelmét. A szlovák sakkozók világossal rutinosan játszottak, a kalandokat elkerülték.

Az első asztalon zajlott az amerikai-indiai összecsapás. Hihetetlen volt látni, ahogy a nagy teret kihasználva Hikaru Nakamura gyors léptekkel közlekedett, s közben láthatóan hergelte magát, hogy megadásra kényszerítse Sasikirant. Erőlködéseit siker koronázta, de Harikrishna kiegyenlített, Kamsky elvesztette veretlenségét, a másik két parti kombinálva lett döntetlen.

 

Eggyel arrébb sűrűn kellett elhessegetni bámészkódok egész hadát, orosz-kínai csata dúlt. Az orosz kapitány kissé morcos tekintete akkor enyhült, amikor a két megbízhatóan, eredményesen játszó Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko „berúgta a gólt”. Harmadszor is csak remizett az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, egyelőre Szergej Karjakin nem játszik nagy átütő erővel.

Az azerieknél remekel Tejmur Radzsabov, de azért hátul ők sebezhetőek. Apró léptekkel halad az örmény csapat, három remi mellett Gabriel Szargiszjan nyert. Négy döntetlen született a francia-angol meccsen. Mind a négy parti döntéssel végződött az ukrán-lengyel találkozón.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Szlovákia (5, 10) – Magyarország (6, 8,5)  1 - 3

Lubomir Ftacnik (2532) – Lékó Péter (2737)  döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2713) – Tomas Petrik (2529)  1 - 0 (Vezérindiai védelem, 50)

Peter Michalik (2508) – Polgár Judit (2698)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 42)

Berkes Ferenc (2685) – Milan Pacher (2442)  1 - 0 (Királyindiai védelem, 27)

 

Egyesült Államok (6, 11) – India (6, 10)  2 - 2

Hikaru Nakamura (2778) – Krishnan Sasikiran (2707)  1 - 0

Gata Kamsky (2746) – Pentala Harikrishna (2685)  0 - 1

Alekszander Oniscsuk (2666) – Parimarjan Negi (2664)  döntetlen

Varushan Akobjan (2617) – Abhijet Gupta (2637)  döntetlen

 

Oroszország (6, 9) – Kína (6, 10)  3 - 1

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Wang Hao (2726)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2763) – Wang Yue (2685)  1 - 0

Szergej Karjakin (2785) – Bu Xiangzhi (2670)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2722) – Li Chao (2665)  1 - 0

 

Azerbajdzsán (6, 11) – Németország (6, 10)  2 – 2

Tejmur Radzsabov (2788) – Arkadij Naiditsch (2712)  1 - 0

Eltaj Safarli (2620) – Igor Henkin (2656)  döntetelen

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Georg Meier (2648)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2613) – Daniel Fridman (2653)  0 - 1

 

Franciaország (6, 10) – Anglia (6, 9)  2 - 2

 Fülöp-szigetek (6, 10,5) – Örményország (6, 9,5) 1,5 – 2,5

(So Wesley (2652) – Levon Aronjan (2816)  döntetlen

 

Ukrajna (6, 9,5) – Lengyelország (6, 11)  3 - 1

(Vaszilij Ivancsuk (2769) – Radoslaw Wojtaszek (2717)  1 - 0)

 

Csehország (5, 8) – Norvégia (5, 9)  4 - 0

Kanada (5, 9) – Mongólia (5, 8,5)  2,5 – 1,5

Argentína (5, 8) – Mexikó (5, 8,5)  2,5 – 1,5

Törökország (5, 8,5) – Horvátország (5, 8) 1,52,5

Bosznia-Hercegovina (5, 8,5) – Szerbia (5, 9)  2 - 2

Montenegró (5, 8) – Görögország (4, 9)  3 - 1

 

Az élcsoport állása:

1.Ukrajna 8 meccspont, 51 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 12,5 pont

2. Magyarország 8, 48, 11,5

3. Örményország 8, 46, 12

4. Oroszország 8, 40, 12

5. Németország 7, 53, 12

6. Franciaország 7, 50, 12

7. Csehország 7, 50, 12

8. Azerbajdzsán 7, 47,5, 13

9. Argentína 7, 44,5, 10,5

10. Egyesült Államok 7, 44, 13

11. India 7, 44, 12

12. Kanada 7, 41,5, 11,5

13. Anglia 7, 41, 11

14. Horvátország 7, 36,5, 10,5

15. Montenegró 7, 34,5, 11

16. Kína 6, 46,5, 11

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Örményország (8, 12) – Ukrajna (8, 12,5)

Magyarország (8, 11,5) – Oroszország (8, 12)

Németország (7, 12) – Montenegró (7, 11)

Horvátország (7, 10,5) – Franciaország (7, 12)

Egyesült Államok (7, 13) -  Csehország (7, 12)

Kanada (7, 1,5) – Azerbajdzsán (7, 13)

India (7, 12) – Anglia (7, 11)

Lengyelország (6, 12) – Argentína (7, 10,5)

Kína (6, 11) – Irán (6, 10)

Spanyolország (6, 11,5) – Paraguay (6, 11)

Bulgária (6, 11) – Peru (6, 10)

Írország (6, 11,5) – Izrael (6, 10)

 

 

Női sakkolimpia

 

Könnyű ellenfelet kapott női válogatottunk és a kötelező feladatot, a minél nagyobb arányú nyerést nagymesternőink sikerrel teljesítették. Az éltáblán Hoang Thanh Trang támadása átütött, Papp Petra korán anyagi előnyt szerzett, Gara Tícia is könnyen győzött. Gara Anita ellen az izlandi kislány nagyon örült a reminek.

Inkább a szerbeknek állt az Indiai elleni meccs, végül egy-egy nyeréssel osztoztak meg a meccsponton. Láthatóan nem volt nyugodt az oroszok kapitánya, Szergej Rublevszkij. Lelkesen ölelgette Valentyina Gunyinát, hogy a nehéz pozícióból kivágta magát. A franciák is megnyerték negyedik meccsüket, holnap a címvédő oroszokkal csatázhatnak. Meglepő a szlovákok döntetlen a lengyelekkel szemben. A kínaik megkínlódtak a győzelemért. A grúzok éltek a párosítás adta lehetőséggel. Izgalmas meccsen lett 2-2 az amerikai-szlovén párharc. Az ukránok megküzdöttek a tulipánosok legyőzéséért.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Magyarország (4, 8) – Izland (4, 7,5)  3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2464) – Lenka Ptacnikova (2281)  1 - 0

Hellgerdur Thorsteinsdottir (1957) – Gara Tícia (2385)  0 - 1

Gara Anita (2306) – Johanna Johannsdottir (1886)  döntetlen

Tinna Finnbogadottir (1832) – Papp Petra (2302)  0 - 1

 

India (6, 10) – Szerbia (6, 11,5)  2 - 2

Csehország (6, 10) – Oroszország (6, 11)  1 - 3

Szlovákia (6, 8,5) – Lengyelország (6, 11)  2 - 2

Franciaország (6, 11) – Argentína (6, 8,5)  3,5 – 0,5

Németország (5, 9) – Kína (5, 10) 1 - 3

Kuba (5, 9) – Grúzia (5, 10)  0 - 4

Egyesült Államok (5, 9,5) – Szlovénia (5, 8,5)  2 - 2

Lettország (5, 9,5) – Fehéroroszország (5, 8,5)  3 - 1

Ukrajna (5, 9) – Hollandia (5, 8) 3 - 1

Kazahsztán (5, 10) – Görögország (5, 8,5)  1,5 – 2,5

Üzbegisztán (5, 8,5) – Bulgária (5, 9,5) 1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása:

1.Oroszország 8, 55, 14

2. Franciaország 8, 53, 14,5

3. Szerbia 7, 51, 13,5

4. Lengyelország 7, 48, 13

5. Görögország 7, 47,5, 11

6. Grúzia 7, 46, 14

7. Lettország 7, 46, 12,5

8. Kína 7, 45, 13

9. India 7, 44, 12

10. Ukrajna 7, 43, 12

11. Szlovákia 7, 43, 10,5

12. Bulgária 7, 38, 12

13. Magyarország 6, 45,5, 11,5

14. Egyesült Államok 6, 43, 11,5

15. Izrael  6, 38,5, 12,5

16. Csehország 6, 38, 11

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Oroszország (8, 14) – Franciaország (8, 14,5)

Szerbia (7, 13,5) – Bulgária (7, 12)

Görögország (7, 11) – Lengyelország (7, 13)

Grúzia (7, 14) – Ukrajna (7, 12)

Lettország (7, 12,5) – Szlovákia (7, 10,5)

Kína (7, 13) – India (7, 12)

Moldávia (6, 10,5) – Magyarország (6, 11,5)

Vietnam (6, 10,5) – Egyesült Államok (6, 11,5)

Szlovénia (6, 10,5) – Izrael (6, 12,5)

Ecuador (6, 10) – Csehország (6, 11)

Bosznia-Hercegovina (6, 9,5) – Spanyolország (6, 10,5)

Azerbajdzsán (6, 12) – Mongólia (6, 10,5)

 

Ftacnik,L (2532) - Lékó,P (2737)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fe7 7.e4 0-0 8.Fe2 d5 9.exd5 exd5 10.0-0 Hxd4 11.Vxd4 Fe6 12.cxd5 Hxd5 13.Hxd5 Fxd5 14.Fe3 Ff6 15.Vf4 Ve7 16.Bad1 Bfd8 17.b4 Fe5 18.Vg4 g6 19.Fg5 Ff6 20.Fxf6 Vxf6 21.Fc4 Fxc4 22.Vxc4 Bac8 23.Ve4 b5 24.g3 Kg7 25.Ve3 a6 26.Bxd8 Bxd8 27.Bc1 Bd6 28.h4 Be6 29.Vc3 h5 30.Vxf6+ Kxf6 31.Bc7 Ke5 és döntetlen

 

Almási,Z (2713) - Petrik,T (2529)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 He4 8.Fd2 Ff6 9.Bc1 d6 10.d5 Fxc3 11.Fxc3 Hxc3 12.Bxc3 e5 13.b4 a5 14.a3 Hd7 15.e4 Ve7 16.Vb1 Ba7 17.Fh3 axb4 18.axb4 Bfa8 19.Bd1 Fc8 20.Bdc1 h6 21.Kg2 Ve8 22.Hd2 Hf6 23.Fxc8 Vxc8

 

 

24.c5 bxc5 25.bxc5 Vg4 26.h3 Ve2 27.Vd3 Vxd3 28.Bxd3 Ba2 29.cxd6 cxd6 30.Bc6 Bb8 31.Kf3 Bbb2 32.Ke3

 

32...Hxe4?

A szlovák nagymester alaposan elszámolta magát. A bástyavégjátékban a d szabadgyalog, a király betörése eldöntötte a pont sorsát.

33.Hxe4 Be2+ 34.Kf3 f5 35.Be3 fxe4+ 36.Kxe4 Bxf2 37.Bxd6 Bfe2 38.Bxe2 Bxe2+ 39.Kf5 Be3

 

 

40.Ke6 Bxg3 41.Bc6 Bf3 42.d6 Bf6+ 43.Kxe5 Kf7 44.Bc8 Be6+ 45.Kd5 Be3 46.d7 Bd3+ 47.Kc6 Ke6 48.d8V Bxd8 49.Bxd8 Ke5 50.Bg8 és sötét feladta

 

Michalik,P (2508) - Polgár,J (2698)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.a3 Fd6 10.b4 a6 11.Vb3 Hbd7 12.a4 Be8 13.Fa3 He4 14.Hxd5 Hg5 15.Hxg5 Vxg5 16.e4 Fxd5 17.Vxd5 Vxd5 18.exd5 Hf6 19.b5 Fxa3 20.Bxa3 axb5 21.Fxb5 Bed8 22.Bc1 Hxd5 23.g3 Ba7 24.Bf3 Kf8 25.Be1 He7 26.Be4 c6 27.Fc4 f6 28.Fb3 Bad7 29.Bd3 Hf5 30.d5 cxd5 31.Be6 Bd6 32.Bxd6 Bxd6 33.Bxd5 Bxd5 34.Fxd5 h6 35.Kg2 Hd4 36.Kh3 Ke7 37.Kg4 Kd6 38.Ff7 Ke7 39.Fc4 Kd6 40.Kf4 Hc6 41.h4 He7 42.Ke4 Kc5 és döntetlen

 

Berkes,F (2685) - Pacher,M (2442)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hc3 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 e5 8.d5 He7 9.e4 Hd7 10.Kh1 h6 11.He1 f5 12.Hd3 Hf6 13.f4 exf4 14.Hxf4 g5

 

15.He6 Fxe6 16.dxe6 Hxe4 17.Hxe4 fxe4 18.Fxe4 c6

 

19.Fxg5! d5 20.Fc2 Bxf1+ 21.Vxf1 dxc4 22.Bd1 Ve8 23.Fxe7 Vxe7 24.Vf5 Vf6 25.Vh7+ Kf8 26.Kg2 Vxb2 27.Bd7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia harmadik fordulójában férfi válogatottunk 3-1-re legyőzte Svájc együttesét. Polgár Judit és Berkes Ferenc nyert, Lékó Péter és Almási Zoltán remizett. Női csapatunk 3-1-re kikapott a lengyelektől, a két sötét táblán vesztettük el, Hoang Thanh Trang és Rudolf Anna kapott ki, Gara Tícia és Papp Petra döntetlent ért el. Kedvező férficsapatunk párosítása, a negyedik mérkőzést Szlovákiával játsszák, női válogatottunk Izlanddal mérkőzik meg.

Férficsapatunk gond nélkül érvényesítette a papírformát a svájci négyessel szemben. Betegség miatt Viktor Korcsnoj az utolsó pillanatban lemondta szereplését, Yannick Pelletier rendkívül elégedett volt, hogy fél pontot elrabolt Lékó Pétertől. Gyors remivel ért véget Almási Zoltán olasz megnyitású partija, Joseph Gallagher nagyon örült a lépésismétléses döntetlennek. Polgár Judit világossal, Berkes Ferenc sötéttel biztos kézzel hozta az elvárt győzelmet, harmadik meccsét is megnyerte válogatottunk. A párosításra nem panaszkodhatunk, negyedik ellenfélként a szlovákok következnek.

Az Egyesült Államok és Azerbajdzsán négyese „gólarányt” is javított, a franciák győztes gólját Maximme Vachier-Lagrave szerezte, A bolgárok exvilágbajnoka, Veszelin Topalov kényszerült megadásra. A játéknap rangadóját a címvédő ukránok és a bronzérmes izraeli csapat játszotta, három partiban is döntés született, az éltáblán a két „veterán” nagymester, Vaszilij Ivancsuk és Borisz Gelfand megosztozott a ponton.

Az orosz válogatottban Európa-bajnokuk, Dmitrij Jakovenko volt a nyerőember, Vlagyimir Kramnyik és Alekszej Shirov két királyig játszott. Az örményeknél Levon Aronjan győzelme jelentette a két meccspontot, taroltak a németek. Tizenhárom csapat nyerte meg mindhárom meccsét.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Magyarország (4, 5,5) – Svájc (4, 6,5)  3 - 1

Lékó Péter (2737) – Yannick Pelletier (2595)  döntetlen

Joseph Gallagher (2513) – Almási Zoltán (2713)  döntetlen

Polgár Judit (2698) – Oliver Kurmann (2469)  1 - 0

Richard Forster (2459) – Berkes Ferenc (2685)  0 - 1

 

Szlovákia (4, 8) – Bosznia-Hercegovina (4, 6,5)  2 - 2

Venezuela (4, 6,5) – Egyesült Államok (4, 7,5)  0,5 – 3,5

Faroe-szigetek (4, 6,5) – Azerbajdzsán (4, 7,5)  0,5 – 3,5

 

Franciaország (4, 7,5) – Bulgária (4, 6)  2,5 – 1,5

(Maxime Vachier-Lagrave (2686) - Veszelin Topalov (2752)   1 - 0

Anglia (4, 6) – Kuba (4, 7,5)  3 - 1

 

Ukrajna (4, 7) – Izrael (4, 6)  2,5 – 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2769) – Borisz Gelfand (2738)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (2734) – Maxim Rodshtein (2642)  1 - 0

Andrej Volokityin (2709) – Evgeny Postny (2638)  1 - 0

Pavel Eljanov (2693) – Borisz Avrukh (2605)  0 - 1

 

Örményország (4, 7) – Spanyolország (4, 6)  2,5 – 1,5

(Levon Aronjan (2816) - Francisco Vallejo Pons (2697)

Szlovénia (4, 6) – India (4, 7) 1 - 3         

Irán (4, 7,5) – Németország (4, 6)  0 - 4

Románia (4, 6) – Kína (4, 7)  1 - 3

Kazahsztán (4, 6) – Fülöp-szigetek (4, 6,5) 0 - 4

Argentína (4, 6) – Kanada (4, 7)  2 - 2

 

Oroszország (4, 6,5) – Lettország (4, 6)  2,5 – 1,5

(Vlagyimir Kramnyik (2797) – Alekszej Shirov (2706)  döntetlen)

 

Az élcsoport állása:

1.Egyesült Államok 6 meccspont, 28 olimpiai Berger-pont, 11 pont

2. Kína 6, 28, 10

3. Németország 6, 26, 10

4. Azerbajdzsán 6, 24,5, 11

5. Franciaország 6, 24, 10

6. India 6, 24, 10

7. Magyarország 6, 24, 8,5

8. Fülöp-szigetek 6, 23,5, 10,5

9. Ukrajna 6, 22, 9,5

10. Oroszország 6, 22, 9

11. Anglia 6, 22, 9

12. Lengyelország 6, 20, 11

13. Örményország 6, 18, 9,5

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Egyesült Államok (6, 11) – India (6, 10)

Oroszország (6, 9) – Kína (6, 10)

Azerbajdzsán (6, 11) – Németország (6, 10)

Franciaország (6, 10) – Anglia (6, 9)

Fülöp-szigetek (6, 10,5) – Örményország (6, 9,5)

Ukrajna (6, 9,5) – Lengyelország (6, 11)

Szlovákia (5, 10) – Magyarország (6, 8,5)

Csehország (5, 8) – Norvégia (5, 9)

Kanada (5, 9) – Mongólia (5, 8,5)

Argentína (5, 8) – Mexikó (5, 8,5)

Törökország (5, 8,5) – Horvátország (5, 8)

Bosznia-Hercegovina (5, 8,5) – Szerbia (5, 9)

Montenegró (5, 8) – Görögország (4, 9)

 

Női sakkolimpia

 

Női válogatottunknak nehéz ellenfél jutott, a lengyelek titkos éremesélyesek, kiegyensúlyozott csapatuk van. Az éltáblán a francia védelem bonyodalmaiban Hoang Thanh Trang eltévedt, a másik sötét partiban Rudolf Anna szenvedett vereséget. A két világos játszmában döntetlenek születtek, a lengyelek 3-1-es győzelemnek örülhettek.

Fokozott izgalmakat hozott a kínai-ukrán összecsapás. A világbajnoknő Hou Ji-fan nyerése jelentette a rajtlistán első kínaiak számára a kiegyenlítést. Nagyon megizzadtak a grúzok a németek elleni találkozón, szerencsével mentették 2-2-re a meccset. Javítottak az oroszok, kiütéses győzelmet arattak a szerbek. Nyolc csapat százszázalékos.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Lengyelország (4, 8) – Magyarország (4, 7)  3 - 1

Monika Socko (2467) – Hoang Thanh Trang (2464)  1 – 0 (Francia védelem, 40)

Gara Tícia (2385) – Iweta Rajlich (2412)  döntetlen (Szicíliai védelem, 86)

Jolanta Zawadzka (2377) – Rudolf Anna (2289)  1 – 0 (Kettős fianchetto, 50)

Karina Szczepkowska (2375) – Papp Petra (2302)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 53)

 

Kína (4, 8) – Ukrajna (4, 7)  2 - 2

Hou Ji-fan (2599) – Katyerina Lahno (2542)  1 - 0

Zhao Xue (2549) – Marija Muzicsuk (2466)  0 - 1

Ju Wenjun (2528) – Natalija Zsukova (2442)  döntetlen

Huang Qiang (2449) – Anna Usenyina (2433)  döntetlen

 

Grúzia (4, 8) – Németország (4, 7)  2 - 2

Ausztria (4, 7) – Franciaország (4, 8)  1 - 3

Szerbia (4, 8) – Spanyolország (4, 6,5)  3,5 – 0,5

Szlovénia (4, 6,5) – Kazahsztán (4, 8) 2 - 2

Oroszország (4, 7,5) – Mongólia (4, 6,5)  3,5 – 0,5

Egyesült Államok (4, 7,5) – Üzbegisztán (4, 6,5)  2 - 2

Örményország (4, 6) – India (4, 7,5)  1,5 – 2,5

Románia (4, 6) – Csehország (4, 7,5)  1,5 – 2,5

Hollandia (4, 6) – Lettország (4, 7,5)  2 - 2

Szlovákia (4, 6) – Izrael (4, 7,5)  2,5 – 1,5

Argentína (4, 6) – Törökország (4, 7,5)  2,5 – 1,5

 

Az élcsoport állása:

1.India 6, 26, 10

2. Oroszország 6, 24,5, 11

3. Csehország 6, 24, 10

4. Szlovákia 6, 24, 8,5

5. Szerbia 6, 22, 11,5

6. Argentína 6, 22, 8,5

7. Lengyelország 6, 20, 11

8. Franciaország 6, 22, 11

9. Kína 5, 26, 10

10. Grúzia 5, 26, 10

11. Németország 5, 26, 9

12. Egyesült Államok 5, 24, 9,5

13. Lettország 5, 24, 9,5

14. Ukrajna 5, 24, 9

26. Magyarország 4, 20, 8

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

India (6, 10) – Szerbia (6, 11,5)

Csehország (6, 10) – Oroszország (6, 11)

Szlovákia (6, 8,5) – Lengyelország (6, 11)

Franciaország (6, 11) – Argentína (6, 8,5)

Németország (5, 9) – Kín (5, 10)

Kuba (5, 9) – Grúzia (5, 10)

Egyesült Államok (5, 9,5) – Szlovénia (5, 8,5)

Lettország (5, 9,5) – Fehéroroszország (5, 8,5)

Ukrajna (5, 9) – Hollandia (5, 8)

Kazahsztán (5, 10) – Görögország (5, 8,5)

Üzbegisztán (5, 8,5) – Bulgária (5, 9,5)

Magyarország (4, 8) – Izland (4, 7,5)

 

Lékó,P (2737) - Pelletier,Y (2595)
Nimzoindiai védelem [E43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 b6 7.0-0 Fb7 8.Ha4 Ha6 9.a3 Fa5 10.b3 d6 11.Fb2 Fc6 12.Hc3 Fxc3 13.Fxc3 Fe4 14.Fe2 Hc7 15.b4 cxd4 16.exd4 a6 17.Hd2 Fb7 18.Hb3 b5 19.Ha5 Bb8 20.Hxb7 Bxb7 21.c5 Hfd5 22.Fb2 Vd7 23.Vd2 Ba8 24.Ff3 Bba7 25.Fc3 Bb8 26.Fb2 Bba8 27.Fc3 Bb8 28.Fb2 és döntetlen

 

Gallagher,J (2513) - Almási,Z (2713)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 exd4 6.cxd4 Fb4+ 7.Fd2 Fxd2+ 8.Hbxd2 d5 9.exd5 Hxd5 10.Vb3 Ha5 11.Va4+ Hc6 12.Vb3 Ha5 13.Va4+ Hc6 és döntetlen

 

Polgár,J (2698) - Kurmann,O (2469)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fe7 7.Vg4 g6 8.Ve2 d6 9.c4 Hc6 10.Hc3 He5 11.0-0 Vc7 12.Fe3 Hf6 13.Bac1 Hxd3 14.Vxd3 0-0 15.Fg5 Hg4 16.Fxe7 Vxe7 17.Vg3 Hf6 18.Bfd1 e5 19.Vd3 Bd8 20.Ha4 Fe6 21.Hb6 Bab8 22.a4 Hh5 23.Bc3 Hf4 24.Vd2 h5 25.Hc1 h4 26.He2 Vg5?! 27.Hxf4 exf4 28.Bd3 Kh7

 

29.h3 Ve5 30.b4 Vxe4 31.Bd4 Vc6? 32.Vxf4 Kg7

 

33.Bxd6 Bxd6 34.Bxd6 Ve8 35.Vxh4 és sötét feladta

 

Forster,R (2459) - Berkes,F (2685)
Réti megnyitás [A11]

1.c4 Hf6 2.g3 c6 3.Fg2 d5 4.Hf3 dxc4 5.Vc2 b5 6.a4 Ha6 7.axb5 cxb5 8.b3 Hb4 9.Vc3 Hfd5 10.Vb2 e6 11.Ha3 Fa6 12.Hd4 Vb6 13.Hdxb5?

 

13...cxb3 14.Hc3 Fc5 15.0-0 Hxc3 16.Vxc3 Bc8 17.Vf3 Hc6 18.Fb2 Hd4 19.Ve4 Hxe2+ 20.Kh1 Fd4 21.Fxd4 Hxd4 22.Bfc1 0-0 23.Bc3 b2 24.Bb1 He2 25.Bc2 Vb3 26.Ff3 Bxc2 27.Hxc2 Fd3 28.Bxb2 Fxe4 29.Bxb3 Fxc2 30.Bb4 a5 31.Bc4 Fb3 32.Bh4 Hc1 33.Fe4 f5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia második fordulójában ismét kettős magyar siker született. Férficsapatunk Lékó Péter győzelmével, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba remijével 2,5-1,5-re legyőzte a macedón együttest. Női válogatottunk remekelt, Vietnam négyese ellen 3,5-0,5-re nyert. Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Rudolf Anna győzött, Gara Anita remizett. A harmadik játéknapon Svájc lesz férfi együttesünk ellenfele, női csapatunk már rangadót játszik a lengyelekkel.

 

Az első játéknap óta sokat javult a helyzet, gyorsabb lett a biztonsági ellenőrzés, a második fordulót csak tíz perces késéssel kezdtük el. A sakkolimpia színhelyéül szolgáló Expo Centerben a  légkondicionálás túlzott mértékű, különösen a melegebb éghajlathoz szokott országok versenyzői és elsősorban a női sakkozók próbálnak védekezni a hűvös levegő ellen, ki kevesebb, ki több sikerrel.

 

 

A 11 fordulós svájci rendszerű viadal második fordulójában férficsapatunk a rajtlistán 52. Macedónia válogatottjával mérkőzött meg és minimális győzelmet aratott. Az éltáblán a küzdelem gyorsan eldőlt a sötéttel játszó Lékó Péter javára. A Nimzoindiai védelem bonyodalmait jobban ismerte Vlagyimir Georgijevnél, 28 lépést követően már vezetéshez juttatta együttesünket. A 36. születésnapját ünneplő és az első partijában a nyerést elhibázó Almási Zoltán helyett Polgár Judit játszott a második táblán. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában minimális előnyét fedezhettük fel, majd a kritikus pillanatban a közvetítés tanulsága szerint vesztőt húzott. Szerencsére Trajko Nedev nem látta a jó lépést, a parti lépésismétléses  remivel ért véget. Berkes Ferenc kisebb izgalmak után remizett, Balogh Csaba szemre tetszetősebb állásából nem tudott döntetlennél többet kihozni.

 

Vlagyimir Kramnyik csak remizett, Alekszandr Griscsuk másodszor is nyert 

Három nyeréssel indított a címvédő ukrán csapat, de Vaszilij Ivancsuk addig erőszakoskodott, míg a kapkodásban vesztésre rontotta pozícióját. A kétszeres olimpiai bajnok örmény négyes javított a kisebb kisiklás után, Levon Aronjan vezette a csapatot. Az amerikai együttesnél ringbe szállt Hikaru Nakamura. Az oroszoknál játszott az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is, de mindkét sötét táblát elremizték, Szergej Karjakin korán lépést ismételt. A kapitány, Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan némi magyarázkodásra szorult a helyszínen forgató orosz stábot irányító, az ismert nagymester felesége, Marina Makaricsev mikrofonja előtt. Úgy tűnik, hogy nem csitultak a viharok Peter Szvidler mellőzése miatt.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Macedónia (2, 4) – Magyarország (2, 3)  1,5 – 2,5

Vlagyimir Georgijev (2566) – Lékó Péter (2737)  0 – 1(Nimzoindiai védelem, 28)

Polgár Judit (2698) – Trajko Nedev (2494)  döntetlen (Szicíliai védelem,

Filip Pancevszki (2461) – Berkes Ferenc (2685)  döntetlen

Balogh Csaba (2668) – Atanasz Kizov (2418) döntetlen

 

Katar (2, 4) – Ukrajna (2, 4)  1 - 3

Egyesült Államok (2, 4) – Litvánia (2, 4)  3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (2, 4) – Írország (2, 4)  3,5 – 0,5

Peru (2, 4) – Franciaország (2, 4)  0,5 – 3,5

India (2, 4) – Törökország 2016 (2, 4)  3 - 1

Kuba (2, 3,5) – ICSC (2, 4) 3,5 – 0,5

Costa Rica (2, 4) – Lengyelország (2, 4) 0  - 4

Görögország (2, 4) – Oroszország (2, 3,5)  1 - 3

Kína (2, 3,5) – Olaszország (2, 4)  3,5 – 0,5

Anglia (2, 3,5) – Olaszország (2, 4)  2,5 – 1,5

Németország (2, 3,5) – Grúzia (2, 3,5) 2,5 – 1,5

Törökország (2, 4) – Csehország (2, 3,5)  2 - 2

Spanyolország (2, 3,5) – Fehéroroszország (2, 3,5)  2,5 – 1,5

Üzbegisztán (2, 4) – Horvátország (2, 3,5)  2 - 2

Örményország (2, 3) – Banglades (2, 4)  4 – 0

 

Az élcsoport állása:

1.Szlovákia 4 meccspont, 8 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 8 pont

2-5. Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Franciaország és Kuba 4, 8, 7,5

6-8. Ukrajna, Örményország és India 4, 8, 7

9. Irán 4, 7, 7,5

10. Kína 4, 7, 7

11-17. Bulgária, Izrael, Németország, Spanyolország, Románia és Kazahsztán 4, 7, 6

18. Kanada 4, 6, 7

19. Oroszország 4, 6, 6,5

20-21. Argentína és Lettország 4, 6, 6

22. Magyarország 4, 6, 5,5

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Szlovákia (4, 8) – Bosznia-Hercegovina (4, 6,5)

Venezuela (4, 6,5) – Egyesült Államok (4, 7,5)

Faroe-szigetek (4, 6,5) – Azerbajdzsán (4, 7,5)

Franciaország (4, 7,5) – Bulgária (4, 6)

Anglia (4, 6) – Kuba (4, 7,5)

Ukrajna (4, 7) – Izrael (4, 6)

Örményország (4, 7) – Spanyolország (4, 6)

Szlovénia (4, 6) – India (4, 7)

Irán (4, 7,5) – Németország (4, 6)

Románia (4, 6) – Kína (4, 7)

Kazahsztán (4, 6) – Fülöp-szigetek (4, 6,5)

Argentína (4, 6) – Kanada (4, 7)

Oroszország (4, 6,5) – Lettország (4, 6)

Magyarország (4, 5,5) – Svájc (4, 6,5)

 

Női sakkolimpia

 

Női válogatottunk magabiztos, remek győzelmet aratott. Gara Anitának egy picit küzdenie kellett a remiért, de a többi táblán nagymesternőink sorban gyűjtötték be a pontokat. Rudolf Anna mutatott jó példát, vezetéshez juttatta csapatunkat. Az éltáblán Hoang Thanh Trang fokozatosan játszotta túl ellenfelét, Gara Tícia egyenesen mattal fejezte be a világos király elleni akcióját.

 

A rajtlistán első kínai csapat hozta a „kötelezőt”, a címvédő orosz válogatott már nem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen az idei kontinensviadalon győztes Valenytina Gunyina csak remizett. A grúzok nem hibáztak, ahogy harmadik fordulóbeli ellenfelünk,  a lengyelek sem. A női válogatottaknál jóval jelentősebb az erőkülönbségek, ez a magyarázata a sok, nagyarányú nyerésnek.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Magyarország (2, 3,5) – Vietnam (2, 4)  3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2464) – Le Thao Nguyen (2393)  1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 54)

Thi Mai Hung (2212) – Gara Tícia (2385)  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 53)

Rudolf Anna (2289) – Kieu Thien Kim (2226)  1 – 0 (Aljechin védelem, 42)

Thi Nhu Y (2228) – Gara Anita (2228) döntetlen (Királyindiai védelem, 40)

 

Svédország (2, 4) – Kína (2, 4)  0 - 4

Oroszország (2, 4) – Brazília (2, 4)  3,5 – 0,5

Belgium (2, 4) – Grúzia (2, 4)  0 - 4

Észtország (2, 4) – Egyesült Államok (2, 4)  0,5 – 3,5

India (2, 4) – Ausztrália (2, 4)  3,5 – 0,5

Venezuela (2, 4) – Lengyelország (2, 4)  0 - 4

Indonézia (2, 4) – Bulgária (2, 4)  2 - 2

Franciaország (2, 4) – Chile (2, 4)  4 - 0

ICSC (2, 4) – Kuba (2, 4)  2 - 2

Szlovénia (2, 4) – Fülöp-szigetek (2, 4) 2,5 – 1,5

Türkmenisztán (2, 4) – Szerbia (2, 4) 0 – 4

Kazahsztán (2, 4) – Kanada (2, 4) 4 - 0

Ukrajna (2, 3,5) – Irán (2, 4)  3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (2, 4) – Románia (2, 3,5) 1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása:

1-6. Kína, Grúzia, Lengyelország, Franciaország, Szerbia és Kazahsztán 4 meccspont, 8 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 8 pont

7-12. Oroszország, Egyesült Államok, India, Csehország, Lettország és Izrael 4, 8, 7,5

13. Németország 4, 8, 7

14-15. Szlovénia és Mongólia 4, 8, 6,5

16. Törökország 4, 7, 7,5

17-18. Ukrajna és Magyarország 4, 7, 7

 

Az élcsportban a 3. forduló párosítása:

Kína (4, 8) – Ukrajna (4, 7)

Grúzia (4, 8) – Németország (4, 7)

Lengyelország (4, 8) – Magyarország (4, 7)

Ausztria (4, 7) – Franciaország (4, 8)

Szerbia (4, 8) – Spanyolország (4, 6,5)

Szlovénia (4, 6,5) – Kazahsztán (4, 8)

Oroszország (4, 7,5) – Mongólia (4, 6,5)

Egyesült Államok (4, 7,5) – Üzbegisztán (4, 6,5)

Örményország (4, 6) – India (4, 7,5)

Románia (4, 6) – Csehország (4, 7,5)

Hollandia (4, 6) – Lettország (4, 7,5)

Szlovákia (4, 6) – Izrael (4, 7,5)

Argentína (4, 6) – Törökország (4, 7,5)

 

Georgijev,V (2566) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Fg5 c5 5.d5 d6 6.e3 exd5 7.cxd5 Hbd7 8.Fd3 Va5 9.Hge2 Hxd5 10.0-0 Fxc3 11.bxc3 c4 12.Fc2 0-0 13.Hg3 Hxc3 14.Vh5 f5 15.e4

 

 

15...Hxe4 16.Bad1 Hdf6 17.Fxf6 Hxf6 18.Vh4 Vc5 19.Bd4 d5 20.Bfd1 Fe6 21.Hxf5 Fxf5 22.Fxf5 Bae8 23.g4

 

23...Be5 24.Bf4

A minőségáldozat nyert volna a 24.f4 Be4 25.Fxe4 Hxe4 26.Vh5 Hc3 változatban.

24...h6 25.g5 Hh5 26.Vxh5 Bexf5 27.Bxf5 Bxf5 28.Ve8+ Vf8 és világos feladta

HoangThanh Trang (2464) - Pham,Le Thao Nguyen (2393)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 c6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hc3 Hbd7 10.Be1 He4 11.Ff4 Vb6 12.Hh4 Fxh4 13.Hxe4 Fe7 14.Hd6 Fg6 15.Vb3 Fxd6 16.Fxd6 Bfe8 17.Vc3 Bad8 18.e4 Hf6 19.Fc5 Vc7 20.Bac1 h6 21.a4 Vb8 22.a5 a6 23.Vb4 Bd7 24.f3 Hh7 25.Bc3 Kh8 26.Bce3 Vd8 27.Fb6 Vb8 28.Vc5 f6 29.f4 Hf8 30.Vc3 Ff7 31.Fh3 Hh7 32.Vb4 Bde7 33.Ff1 e5 34.dxe5 fxe5 35.f5 Bd7 36.Bd3 Bxd3 37.Fxd3 Hf6 38.Bd1 Vc8 39.Fc2 Bg8 40.Bd2 Hd7

 

 

41.Ve7 Hxb6 42.axb6 Fc4 43.Bd7 c5 44.Bc7 Vd8 45.Vxc5 Fb5 46.Vc3 Fc6 47.Vxe5 Vd2 48.Vc3 Vg5 49.h4 Vg4  

 

 

50.f6 Bd8 51.Bxg7 Bd1+ 52.Fxd1 Vxd1+ 53.Kf2 Vh1 54.Ve3 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Isztambulban, a 40. sakkolimpián győzelemmel rajtoltak válogatottjaink. Férficsapatunk  3-1-re nyert Kirgisztán együttese ellen. Polgár Judit és Balogh Csaba sötéttel győzött, Almási Zoltán és Berkes Ferenc világossal remizett. Női válogatottunk 3,5-0,5 arányban múlta felül Szíria négyesét, Rudolf Anna, Gara Anita és Papp Petra nyert, Gara Tícia az éltáblán döntetlent ért el. Meglepetések születtek már az első játéknapon is. Lékóék a második fordulóban Macedónia együttesével mérkőznek meg, női csapatunk Vietnammal játszik.

 

Sokak számára kezdődött rendkívül idegesítően a 40. sakkolimpia. A túlzott biztonsági intézkedések, a detektoros vizsgálat miatt kígyóztak a sorok a belépéskor. A görög főbíró, Panagiotis Nikolopoulos többször is elhalasztotta a kezdést, a csapatkapitányok kétségbeesetten könyörögtek segítségért, végül több mint félórás késéssel tudtuk csak az órákat elindítani. Remélhetően holnapra megoldódnak a gondok. Közben a vezérkar kíséretében a görög sportminiszter, Suat Kilic a nagy hangzavarban már korábban megtette a kezdőlépést a Dominikai öztársaság-Oroszország meccs éltbláján. 

 

Férfi válogatottunk a kirgizeknek két döntetlent engedélyezett. A sötét táblákon két gyors nyeréssel indítottunk. Polgár Judit  ellenfele egy darabig még jókat húzott, aztán királyállását felszakító lépéssel könnyen megadta magát. Balogh Csaba ellen Takirbasev tisztet áldozott, majd az anyagi egyensúlyt akarta helyreállítani, leütötte a felkínált minőséget, vesztére tette. Almási Zoltán győzelmét biztosra  vehettük, de anyagi előnyének érvényesítésébe hiba csúszott. Berkes Ferenc is nyerőesélyes állást rontott el remire.  

 

Az első fordulóban negyvenöt csapat nyert 4-0-ra, tizennyolc együttes pedig 3,5-0,5-re győzött. A címvédő ukránok Vaszilij Ivancsuk nélkül sem hibáztak, az első helyre rangsorolt oroszoknál nem játszott Vlagyimir Kramnyik, a harmadik táblán Jevgenyij Tomasevszkij „ajándékozott” fél pontot a dominikai ellenfélnek. Vintier Puntier 2312 Élő-ponttal remizte ki a 2730 pontos Tomasevszkijt. Azt mondanom sem kell, ha kicsit bátrabb, akkor még nagyobb szenzáció születhetett volna. Az igazoi bombameglepetést a Bolívia-Örményország meccsen jegyezhettük, Szergej Movszeszjan igen csúnyán vesztett az éltáblán. A hollandoknál Loek van Wely keserítette el társait, az izraeli együttesben Emil Szutovszkij kapott ki, csak 2,5-1,5-re nyert a két évvel ezelőtti olimpia bronzérmese.

 

Férfi sakkolimpia

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Dominikai Köztársaság – Oroszország  0,5 – 3,5

Ukrajna – Irak  4 - 0

Bolívia – Örményország  1 - 3

 

Magyarország – Kirgisztán  3 - 1

Almási Zoltán (2713) – Algis Sukuraljev (2360)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 77)

Andrej Maznicin (2283) – Polgár Judit (2698)  0 – 1 (Királyindiai védelem, 30)

Berkes Ferenc (2685) – Asil Abdjapar (2365)  döntetlen (Grünfeld védelem, 53)

Bolot Takirbasev (2195) – Balogh Csaba (2668)  0 – 1 (Bogoindiai védelem, 32)

 

Jordánia – Egyesült Államok  0 - 4

Kína – Zambia  3,5 – 0,5

Luxemburg – Azerbajdzsán  0 - 4

Franciaország – Zimbabwe  4 - 0

Malajzia – Hollandia  1,5 – 2,5

Andorra – Anglia  0,5 – 3,5

Wales – India  0 - 4

Németország – Új-Zéland  3,5 – 0,5

 Női sakkolimpia

A női meccseken nem született igazi meglepetés, negyvenhat csapat rajtolt hibátlan teljesítménnyel. Együttesünkben Gara Tícia játszott az éltáblán és fonalas nyerést hagyott ki a gyalogvégjátékban. Rudolf Anna és Gara Anita gyorsan nyert, a 19 éves Papp Petra győzelemmel debütált.

 

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Kína – Banglades  4 - 0

Bolívia – Oroszország  0 - 4

Grúzia – Guatemala  4 - 0

El Salvador – Ukrajna  0,5 – 3,5

Egyesült Államok – Új-Zéland  4 - 0

Macedónia – India  0 - 4

Lengyelország – Dominikai Köztársaság  4 - 0

Jordánia – Örményország  1 - 3

Luxemburg – Románia  0,5 – 3,5

Spanyolország – Egyiptom  3 - 1

 

Szíria – Magyarország  0,5 – 3,5

Afamia Mir Mahmoud (1970) – Gara Tícia (2385)  döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Rudolf Anna (2289) – Fatma Al-Jilda (1847)  1 – 0 (Vezércsel, 25)

Nibal Algidah (1881) – Gara Anita (2306)  0 – 1 (Vezércsel, 25)

Papp Petra (2302 – Shirin Stef (1942)  1 – 0 (Francia védelem, 43)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog