Isztambulban, a 40. sakkolimpián győzelemmel rajtoltak válogatottjaink. Férficsapatunk 3-1-re nyert Kirgisztán együttese ellen. Polgár Judit és Balogh Csaba sötéttel győzött, Almási Zoltán és Berkes Ferenc világossal remizett. Női válogatottunk 3,5-0,5 arányban múlta felül Szíria négyesét, Rudolf Anna, Gara Anita és Papp Petra nyert, Gara Tícia az éltáblán döntetlent ért el. Meglepetések születtek már az első játéknapon is. Lékóék a második fordulóban Macedónia együttesével mérkőznek meg, női csapatunk Vietnammal játszik.
Sokak számára kezdődött rendkívül idegesítően a 40. sakkolimpia. A túlzott biztonsági intézkedések, a detektoros vizsgálat miatt kígyóztak a sorok a belépéskor. A görög főbíró, Panagiotis Nikolopoulos többször is elhalasztotta a kezdést, a csapatkapitányok kétségbeesetten könyörögtek segítségért, végül több mint félórás késéssel tudtuk csak az órákat elindítani. Remélhetően holnapra megoldódnak a gondok. Közben a vezérkar kíséretében a görög sportminiszter, Suat Kilic a nagy hangzavarban már korábban megtette a kezdőlépést a Dominikai öztársaság-Oroszország meccs éltbláján.
Férfi válogatottunk a kirgizeknek két döntetlent engedélyezett. A sötét táblákon két gyors nyeréssel indítottunk. Polgár Judit ellenfele egy darabig még jókat húzott, aztán királyállását felszakító lépéssel könnyen megadta magát. Balogh Csaba ellen Takirbasev tisztet áldozott, majd az anyagi egyensúlyt akarta helyreállítani, leütötte a felkínált minőséget, vesztére tette. Almási Zoltán győzelmét biztosra vehettük, de anyagi előnyének érvényesítésébe hiba csúszott. Berkes Ferenc is nyerőesélyes állást rontott el remire.
Az első fordulóban negyvenöt csapat nyert 4-0-ra, tizennyolc együttes pedig 3,5-0,5-re győzött. A címvédő ukránok Vaszilij Ivancsuk nélkül sem hibáztak, az első helyre rangsorolt oroszoknál nem játszott Vlagyimir Kramnyik, a harmadik táblán Jevgenyij Tomasevszkij „ajándékozott” fél pontot a dominikai ellenfélnek. Vintier Puntier 2312 Élő-ponttal remizte ki a 2730 pontos Tomasevszkijt. Azt mondanom sem kell, ha kicsit bátrabb, akkor még nagyobb szenzáció születhetett volna. Az igazoi bombameglepetést a Bolívia-Örményország meccsen jegyezhettük, Szergej Movszeszjan igen csúnyán vesztett az éltáblán. A hollandoknál Loek van Wely keserítette el társait, az izraeli együttesben Emil Szutovszkij kapott ki, csak 2,5-1,5-re nyert a két évvel ezelőtti olimpia bronzérmese.
Férfi sakkolimpia
Az első forduló érdekesebb eredményei:
Dominikai Köztársaság – Oroszország 0,5 – 3,5
Ukrajna – Irak 4 - 0
Bolívia – Örményország 1 - 3
Magyarország – Kirgisztán 3 - 1
Almási Zoltán (2713) – Algis Sukuraljev (2360) döntetlen (Spanyol megnyitás, 77)
Andrej Maznicin (2283) – Polgár Judit (2698) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 30)
Berkes Ferenc (2685) – Asil Abdjapar (2365) döntetlen (Grünfeld védelem, 53)
Bolot Takirbasev (2195) – Balogh Csaba (2668) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 32)
Jordánia – Egyesült Államok 0 - 4
Kína – Zambia 3,5 – 0,5
Luxemburg – Azerbajdzsán 0 - 4
Franciaország – Zimbabwe 4 - 0
Malajzia – Hollandia 1,5 – 2,5
Andorra – Anglia 0,5 – 3,5
Wales – India 0 - 4
Németország – Új-Zéland 3,5 – 0,5
Női sakkolimpia
A női meccseken nem született igazi meglepetés, negyvenhat csapat rajtolt hibátlan teljesítménnyel. Együttesünkben Gara Tícia játszott az éltáblán és fonalas nyerést hagyott ki a gyalogvégjátékban. Rudolf Anna és Gara Anita gyorsan nyert, a 19 éves Papp Petra győzelemmel debütált.
Az első forduló érdekesebb eredményei:
Kína – Banglades 4 - 0
Bolívia – Oroszország 0 - 4
Grúzia – Guatemala 4 - 0
El Salvador – Ukrajna 0,5 – 3,5
Egyesült Államok – Új-Zéland 4 - 0
Macedónia – India 0 - 4
Lengyelország – Dominikai Köztársaság 4 - 0
Jordánia – Örményország 1 - 3
Luxemburg – Románia 0,5 – 3,5
Spanyolország – Egyiptom 3 - 1
Szíria – Magyarország 0,5 – 3,5
Afamia Mir Mahmoud (1970) – Gara Tícia (2385) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)
Rudolf Anna (2289) – Fatma Al-Jilda (1847) 1 – 0 (Vezércsel, 25)
Nibal Algidah (1881) – Gara Anita (2306) 0 – 1 (Vezércsel, 25)
Papp Petra (2302 – Shirin Stef (1942) 1 – 0 (Francia védelem, 43)
Verőci Zsuzsa