Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

So és Radzsabov győzelemmel kezdte a negyeddöntőt, Carlsen és Nakamura meccsén négyszer világos nyert

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A Meltwater Champions Chess Tour FTX Crypto Cup online rapid viadal negyeddöntőjének első párharcában az amerikai Wesley So és az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov győzött. So két döntetlen után kétszer nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Radzsabov és a holland Anish Giri három remivel kezdett, Radzsabov megnyerte negyedik partit. Az orosz világbajnoki kihívó Jan Nepomnjacsij győzelemmel rajtolt, az amerikai Fabiano Caruana a negyedik összecsapásban aratott győzelmével egyenlített ki. A világos volt a nyerő szín az amerikai Hikaru Nakamura és a világbajnok Magnus Carlsen párbajában. Nakamura kétszer vezetést szerzett, a norvég világelső mindkétszer egyenlített. Csütörtökön játsszák a visszavágókat, So és Radzsabov 2-2-vel is az elődöntőbe jut.

 

A Champions Chess Tour hatodik viadalán, az FTX Crypto Cup tornán a kvalifikációs körversenyből továbbjutott nyolc nagymester kieséses rendszerben folytatja a versengést. A négyjátszás páros mérkőzéseken az Wealey So és Tejmur Radzsabov lépéselőnyben várhatja a visszavágókat.

A világbajnoki kihívó Jan Nepomnjacsij szinte reménytelen helyzetből harcolta ki a továbbjutását, sikeresen hajrázott, utolsó partiját honfitársa, Alekszandr Griscsuk ellen drámai csatában nyerte meg. A világranglista második Fabiano Caruana egypontos előnnyel végzett az élen, az ő idegeit kevésbé tépázta meg az előcsatározás, a legkritikusabb pillanatokat az utolsó helyezett argentin Alan Pichot elleni partijában élte át. A szerencsés győzelem után meggyőző játékkal ért célba.

Caruana és Nepomnjacsij csak kilenc klasszikus partiban mérte össze erejét, nyolc döntetlen mellett az orosz sakkozó a világbajnok-jelölti döntő tavalyi első félidejében győzte le riválisát. Rapid-es villámpartit huszonnégyet játszottak, Nepomnjacsij 10-6-ra vezetett. Caruana a kvalifikációs tornán nyert hatodszor.

 

Jan Nepomnjacsij a párharcuk első partijában visszavágott vereségéért. Fabiano Caruana orosz huszárjátékával sokáif minden rendben volt, a végjátékban az amerikai nagymester hibázott, Nepomnjacsij királyszárnyi akciója eldöntötte a küzdelmet.

Két döntetlennel folytatták. Caruana jobban állt a francia védelmű játszmában, a harmadik ütközetben kiharcolta a pontosztozkodást, Nepomnjacsij el is dönthette volna az első párharcukat.

 

Jan Nepomnjacsij második francia védelme már „léket” kapott, Fabiano Caruana erőfeszítéseit sikar koronázta.

 

Maxime Vachier-Lagrave és Wesley So első meccse békésen kezdődött, majd MVL világossal 34 lépésben kapott ki a spanyol megnyitás berlini változatában, a váratlan vesztést nem tudta kiheverni, a negyedik játszmában 30 lépést követően kapitulált.

Korábbi rapid-és villámpartijaik mérlege alapján kiegyensúlyozott küzdelmet vártunk, MVL 13-12-re vezetett 33 döntetlen mellett. Klasszikus játszmát So még nem tudott nyerni a francia nagymester ellen, négyet vesztett, tizenötször megosztoztak a ponton.

 

Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura a New in Chess Classic viadalon a döntőben mérkőzött meg, a világbajnok a Crypto Cup kvalifikációs versenyen sokat botladozott, gyengébb eredménye miatt már a negyeddöntőben farkasszemet néznek.

Az ősi riválisok már negyven klasszikus játszmában csatáztak. Huszonöt döntetlen mellett Magnus Carlsen 14-1-re vezet!

A sakktörténelem első online szuperversenyének, a Magnus Carlsen Invitational viadal első játéknapján mérkőzött meg Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura. A világossal játszók „taroltak”, mind a négy partiban győzelmet szereztek. A párharcot a „hirtelen halál” játszma döntötte el a világbajnok javára, sötéttel nyert. A nyolc résztvevős verseny döntőjét is ők ketten vívták, Magnus Carlsen 2,5 – 1,5-ös győzelemmel lett a torna győztese.

A Magnus Carlsen Chess Tour négy versenyéből a világbajnok három tornát nyert meg, egyetlen vereségét a Lindores Abbey Challenge viadal elődöntőjében Hikaru Nakamurától szenvedte el.

A négyszeres világbajnok a Grand Finals Kiva fináléjában óriási csata, fordulatokban gazdag küzdelem után visszavágott az ötszörös amerikai bajnoknak. A végsőkig kiélezett hétszettes döntőben Carlsen háromszor is hátrányból egyenlített, a hetedik mérkőzésen is „rendelésre” tudott nyerni, miután elvesztette az első villámpartit. A sorsdöntő „hirtelen halál” partiban színt választhatott, sötétre szavazott, remifórral játszhatott, és a döntetlen a végső győzelmét jelentette.

A négyszeres világbajnok Magnus Carlsen a New in Chess Classic döntőjében az ötszörös amerikai bajnok Hikaru Nakamura ellen diadalmaskodott. Carlsen az első párharcban 3-1-re győzte le riválisát, a második mérkőzésük 2-2-vel ért véget.

Carlsen és Nakamura rapid-és villámartiban 170-szer csatázott, a világbajnok 65-32-re vezetett.

 

A Crypto Cup negyeddöntőjének első meccsén világos volt a nyerő szín, mind négy parti döntéssel végződött. Nakamura kétszer vezetést szerzett, Carlsen mindkétszer kiegyenlített.

Magnus Carlsen a nyílt spanyol megnyitást választotta első fegyverként, rosszul sült el a próbálkozása, 36 lépést követően kényszerült feladásra,

 

A világbajnok olasz megnyitású játszmában vágott vissza. Tisztáldozattal rombolta szét Nakamura királyállását, tetszetős győzelmet aratott.

 

A spanyol négyeshuszárjátékban folytatták a viaskodásukat, Hikaru Nakamura pozíciós játékvezetése méltán aratott elismerést, Magnus Carlsen nem tudta elkerülni második vereségét.

Az ötszörös amerikai bajnok előnyét azonban nem tudta megőrizni, a norvég világelső „rendelésre” másodszor is kiegyenlített.  

Anish Giri és Tejmur Radzsabov küzdelme 167 lépéses remivel indult. A fölösleges  „túlóráért” nem jár külön díjazás, a nagymesterek vicces kedvükben voltak.

A második partiban Giri könnyen ráfizethetett volna az első partiban előadott „showért”, Radzsabov nyert végjátékát remire rontotta, királyval rossz mezőről közelítette meg az árván maradt sötét királyszárnyi gyalogokat.

A spanyol megnyitás berlini változatában osztoztak meg harmadszor a ponton. A negyedik ütközetben Tejmur Radzsabov már nem hibázott, Egy pillanatra sem adott esélyt Anish Girinek, győzelme az első párharc megnyerését jelentette.

Ők ketten már a sorozatot lezáró döntő résztvevői, az azerbajdzsán nagymester az Airthings Masters tornát nyerte meg, Giri a Magnus Carlsen Invitational viadalon diadalmaskodott.

 

A negyeddöntő első párharcainak eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2792) – Fabiano Caruana (amerikai,  2820)  2 - 2

Jan Nepomnjasij – Fabiano Caruana  1 - 0

Fabiano Caruana – Jan Nepomnjacsij  döntetlen

Jan Nepomnjasij – Fabiano Caruana    döntetlen

Fabiano Caruana – Jan Nepomnjacsij  1 - 0

Maxime Vachier-agrave (francia, 2760) – Wesley So (amerikai, 2770)  1 - 3

Maxime Vachier-Lagrave – Wesley So   döntetlen

Wesley So – Maxime Vachier-Lagrave   döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave – Wesley So   0 - 1

Wesley So – Maxime Vachier-Lagrave   1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2736) – Magnus Carlsen (norvég, 2847)  2 - 2

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen 1 - 0

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura  1 - 0

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen  1 - 0

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura  1 - 0

Anish Giri (holland, 2780) – Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2765)  1,5 – 2,5

Anish Giri – Tejmur Radzsabov  döntetlen

Tejmur Radzsabov – Anish Giri  döntetlen

Anish Giri – Tejmur Radzsabov  döntetlen

Tejmur Radzsabov – Anish Giri  1 - 0

 

Verőci Zsuzsa

Fotó: chess24.com

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog