Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny hatodik fordulójában az orosz Borisz Szavcsenko legyőzte holtversenyes társát, a fehérorosz Kirill Sztupakot, a torna kétharmada után félpontos előnnyel vezet. Hárman követik öt fél ponttal kevesebbel. Berkes Ferenc sötéttel remizett a török Emre Cannal, Aczél Gergely 90 lépésben nyert az izraeli Omer Reshef ellen, mindketten 4,5 ponttal állnak, a párosítás szeszélye folytán a hetedik körben egymás ellen játszanak.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál  Szabó László emlékverseny

A Bálnában zajló viadalon az orosz Borisz Szavcsenko ötödik győzelmét érte el. A fehérorosz Kirill Sztupak jó eséllyel játszhatta a bonyolult partit, elmulasztotta azonban a kezdeményezés lehetőségét, meggyengült királyállása végül a vesztét okozta. Szavcsenko fél ponttal előzi meg három „üldözőjét”, eggyel a 11 fős 4,5 pontosok csoportját, amelynek Berkes Ferenc és Aczél Gergely is a tagja.

Hétszeres bajnokunk a török Emre Cannal remizett, kicsit kedvezőbb állását nem tudta döntővé fokozni, sötéttel a harmadik döntetlenét érte el. Aczél Gergely 90 lépést követően állhatott fel győztesként a sakkasztaltól. A végjátékban tisztet áldozott, veszélyes szabadgyalogra tett szert, az izraeli Omer Reshef vezérével és huszárjával próbált ellenesélyt teremteni. Aczél a kapkodásban gyorsabb nyeréseket is elszalasztott, vezérvégjátékban végül érvényesítette anyagi előnyét. A párosítás szeszélye folytán a két legjobban helyezett nagymesterünk a hetedik fordulóban egymás ellen küzd meg.

Az izraeli derbin az esélyesebb Tamir Nabaty vereséget mért a holtversenyben vezető Avital Boruchovskyra. A fehérorosz résztvevők közül Vladiszlav Kovalev áll a legjobban. Sikerrel őrzi veretlenségét a 16 éves horvát Leon Livaic.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 4,5) – Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 4,5)  1 - 0

Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 4) – Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 4,5)  1 - 0

Emre Can (török, 2561, 4) – Berkes Ferenc (magyar, 2648, 4) döntetlen

Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 4) – Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 4) 1 - 0

Mihail Antipov (orosz, 2581, 4) – Leon Livaic (horvát, 2446, 4)  döntetlen

Daniel Magen (izraeli, 2144, 4) – Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 4) 0 - 1

Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 3,5) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 4)  1 - 0

Handszar Odeev (türkmén, 2405, 3,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3,5)  0 - 1

Marc Esserman (amerikai, 2467, 3,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 3,5)  döntetlen

Aczél Gergely (magyar, 2555, 3,5) – Omer Reshef (izraeli, 2466, 3,5)  1 - 0

Lizák Péter (magyar, 2453, 3,5) – Dusan Popovic (szerb, 2515, 3,5) döntetlen

Szavelij Golubov (orosz, 2506, 3,5) – Nagy Gábor (magyar, 2448, 3,5)  1 - 0

Andrei Kovalev (fehérorosz, 2504, 3,5) – Meilisz Annaberdiev (türkmén, 2445, 3,5)  döntetlen

Fabrizio Bellia (olasz, 2439, 3,5) – Ori Kobo (izraeli, 2501, 3,5)  0 - 1

Torma Róbert (magyar, 2499, 3,5) – Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 3,5)  döntetlen

Igor Kovalenko (lett, 2672, 3) – Abdulla Gadimbajli (azerbajdzsáni, 2315, 3,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

Élő+/-

1

4

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2613

5,5

22,0

20,0

2864

13,5

2

2

GM

Tamir Nabaty

ISR

2649

5,0

23,0

18,0

2747

6,6

3

9

GM

Alekszandar Indjic

SRB

2569

5,0

20,0

17,0

2631

5,0

4

6

GM

Vladiszlav Kovalev

BLR

2598

5,0

18,0

16,0

2654

5,3

5

16

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2542

4,5

23,5

19,0

2693

12,0

6

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2601

4,5

23,5

17,0

2630

2,4

7

13

GM

Kirill Sztupak

BLR

2561

4,5

22,5

18,5

2641

6,1

8

12

GM

Emre Can

TUR

2561

4,5

22,5

17,5

2647

6,7

9

8

GM

Mihail Antipov

RUS

2581

4,5

22,5

16,5

2627

3,4

10

3

GM

Berkes Ferenc

HUN

2648

4,5

22,0

16,5

2639

-0,2

11

40

FM

Leon Livaic

CRO

2446

4,5

21,5

18,0

2651

16,3

12

10

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2566

4,5

20,5

16,5

2625

4,5

13

22

IM

Szavelij Golubov

RUS

2506

4,5

20,5

14,0

2514

1,9

14

14

IM

Aczél Gergely

HUN

2555

4,5

19,0

14,5

2576

1,7

15

25

IM

Ori Kobo

ISR

2501

4,5

18,0

14,5

2542

3,0

 

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 5) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 5,5)

Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 5)

Berkes Ferenc (magyar, 2648, 4,5) – Aczél Gergely (magyar, 2555, 4,5)

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 4,5) – Szavelij Golubov (orosz, 2506, 4,5)

Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 4,5) – Mihail Antipov (orosz, 2581, 4,5)

Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 4,5) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 4,5)

Ori Kobo (izraeli, 2501, 4,5) – Emre Can (török, 2561, 4,5)

Leon Livaic (horvát, 2446, 4,5) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 4)

Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 4) – Lizák Péter (magyar, 2453, 4)

Vahap Sanal (török, 2531, 4) – Eyal Grinberg (izraeli, 2451, 4)

Meilisz Annaberdiev (türkmén, 2445, 4) – Dusan Popovic (szerb, 2515, 4)

Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 4) – Boros Dénes (magyar, 2441, 4)

Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 4) – Mergen Kakabaev (türkmén, 2283, 4)

Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 4) – Anderj Kovalev (fehérorosz, 2504, 4)

Vladimir Bukal (horvát, 2396, 4) – Torma Róbert (magyar, 2499, 4)

Kozák Ádám (magyar, 2361, 4) – Howard Fernandez Daniel (angol, 2481, 4)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sardzsában, a Sharjah Masters 2017 nyílt versenyen Gledura Benjámin győzelemmel rajtolt. Sötéttel nyert az indiai Prantik Roy ellen. Számos meglepetés született a nyitányon, a rajtlistát vezető lengyel Radoslaw Wojtaszek és a negyedik azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch is csak remivel kezdett, de előkelően jegyzett nagymesterek vereségeket is szenvedtek. Az egyik esélyesnek számító orosz Makszim Matlakovot bepárosították, de végül nem érkezett meg a versenyre, ahogy még többen is nevezésük ellenére. Gledura Benjámin második partiját az üzbég Javokhir Sindarov ellen játssza.

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

A versenybíróság sokáig halogatta az első forduló párosításának elkészítését, számos játszmában játék nélkül született meg az eredmény. Legfiatalabb nagymesterünket, Gledura Benjámint a késedelem nem zavarta meg, győzelemmel kezdte meg szereplését. Benji gyorsabban is nyerhetett volna, anyagi előnyét bástyavégjátékban érvényesítette.

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

A rajtlistát vezető lengyel Radoslaw Wojtaszek és a negyedik azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch csak remivel rajtolt. Nem bírt ellenfelével az ukrán Alekszander Arescsenko, az azerbajdzsáni Eltaj Safarli, a spanyol David Anton Guijarro, az örmény Vlagyimir Akopjan, a venezuelai Eduardo Iturrizaga Bonelli sem.

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

Meglepő elnézések is tarkították az első játéknapot. A házigazdák első számú sakkozójuk, Salem A R Saleh hihetetlen elnézése miatt szomorkodhattak, gyalogelőnnyel, de már csak remit ígérő pozícióban mattba sétált királyával. Az argentin Marco Sandro megtapasztalhatta, hogy az indiai sakkozók szerényebb Élő-pontszáma nem tükrözi igazi játékerejüket. A német Matthias Bluebaum időzavarban rontotta el kecsegtető pozícióját.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Valerij Neverov (ukrán, 2477) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2745)  döntetlen

Jurij Krivorucsko (ukrán, 2708) – Sahaj Grover (indiai, 2473)  + -

Srinath Narayan (indiai, 2472) – Makszim Matlakov (orosz, 2702) + -

Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2702) – Praggnanadhaa R (indiai, 2455)  döntetlen

Sarasadat Khademalsharieh (iráni, 2453) – Wang Hao (kínai, 2683) - +

Adhiban B. (indiai, 2682) – Mishra Swayams (indiai, 2450)  1 - 0

Haridas Pascua (Fülöp-szigeteki, 2440) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2682)  döntetlen

Eltaj Safarli (azerbajdzsáni, 2680) – Shyaamnikhil P (indiai, 2440)  döntetlen

Nitin S. (indiai, 2432) – David Anton Guijarro (spanyol, 2676)  döntetlen

Gawain Jones (angol, 2676) – Zhansaya Abdumalik (kazah, 2430)  1 - 0

Nodirbek Abdusattorov (üzbég, 2429) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2675) döntetlen

Eduardo Iturrizaga Bonelli (venezuelai, 2673) – Nodirbek Yakubboev (üzbég, 2427) döntetlen

Prantik Roy (indiai, 2372) – Gledura Benjámin (magyar, 2588)  0 - 1

 

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

Lyna Sunilduth (indiai, 2526, 1) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2708, 1)

Narayanan (indiai, 2507, 1) – Wang Hao (kínai, 2683, 1)

Chakkravarthy Deepan (indiai, 2483, 1) – Adhiban B. (indiai, 2682, 1)

Srinath Narayanan (indiai, 2472, 1) – Gawain Jones (angol, 2676, 1)

Ahmad Asqarizadeh (iráni, 2410, 1) – Laurent Fressinet (francia, 2662, 1)

Mihajlo Olekszijenko (ukrán, 2643, 1) – Xu Xiangyu (kínai, 2503, 1)

Martyin Kravcsiv (ukrán, 2641, 1) – Dcunha Viani Antonio (indiai, 2410, 1)

Sethuraman S. P. (indiai, 2629, 1) – Eduard Kanter (orosz, 2383, 1)

Babu Lalith (indiai, 2593, 1) – Rathnakaran K. (indiai, 2383, 1)

Gledura Benjámin (magyar, 2588, 1) – Javokhir Sindarov (üzbég, 2374, 1)

 

Roy,P (2372) - Gledura,B (2588)
Királyindiai védelem [E69]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.0-0 d6 6.Hc3 e5 7.d4 Hbd7 8.e4 c6 9.Be1 exd4 10.Hxd4 Hg4 11.h3 Vb6 12.Hce2 Hge5 13.b3 Hc5 14.Fe3 Be8 15.Hc3 a5 16.Vd2 a4 17.Bab1 axb3 18.axb3 Ba3 19.f4

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

19...Hed3 20.Bed1 Va5 21.Hde2?

Az indiai sakkozó a 21.Hdb5 cxb5 22.Hxb5 Hb4 23.Hxa3 Vxa3 24.Vxd6 Ff8 25.Vb6 Hc2 26.Ff2 folytatásban egyenlő esélyekkel játszhatott volna.

21...f5! 22.exf5? Fxf5 23.g4

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

23...Fxc3

Még erősebb volt a 23...Hxb3 24.Bxb3 Bxb3 25.gxf5 Hb2 26.Ff2 Fxc3 27.Vxd6 Hxd1 28.Vxd1 Bb2 választás.

24.Hxc3 Hxb3 25.Bxb3 Bxb3 26.He4 Vxd2 27.Hxd2 Ba3 28.Hb1 Bxe3!?

Azonnal nyert a 28...Ba2 29.Hc3 Bxg2+ 30.Kxg2 Bxe3 31.gxf5 Hxf4+ 32.Kf1 Bf3+ 33.Ke1 Bxc3 folytatás.

29.Hxa3 Hxf4 30.gxf5 Bxa3 31.Ff1 d5

Benjámin nem a legerősebb lépéseket húzta, már beírta a pontot?

32.fxg6 hxg6 33.cxd5 Hxd5 34.Fc4 Bxh3 35.Fxd5+ cxd5 36.Bxd5 Bb3 37.Bd7

 

Sharjah Masters 2017  Gledura Benjámin

37...Bb2 38.Kf1 Kf8 39.Ke1 Ke8 40.Bg7 Bb6 41.Kd2 Kd8 42.Kc3 Kc8 43.Kc4 Kb8 44.Kc5 Ka7 45.Bg8 Bc6+ 46.Kb5 Bf6 47.Be8 Bf5+ 48.Kb4 g5 49.Be6 b6 50.Be8 Ka6 51.Ba8+ Kb7 52.Bg8 Kc6 53.Bg6+ Kd5 54.Bxb6 Ke4 55.Kc3 Bd5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Maria Emalianova

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sencsenben három döntetlen született a szuperverseny nyitányán

Címkék: Sencsen 2017

Sencsenben három döntetlen született az esztendő második szuperversenyének első fordulójában. A DT News Cup elnevezésű hat résztvevős, kétfordulós tornán a kínai sakkozás két legjobbja, az olimpiai bajnok Ding Liren és Yu Yangyi mellett a holland Anish Giri, az angol Michael Adams, az indiai Pentala Harikrishna és az orosz Péter Szvidler játszik a 21-es kategóriájú, 2756-os Élő-átlagú viadalon. Az első játéknapon a kínai derbi nagy csatában ért véget pontosztozkodással, Adams és Giri elméleti párbajban remizett, Harikrishna és Szvidler sem kockáztatott.

Sencsen 2017

Sencsen városa a  technológia korának mintapéldánya, a kínai Szilícium-völgynek is nevezik. A  telekommunikációs óriás Huawei döntő mértékben segítette a terület fejlődését, amely immár 10 millió lakosával Kína harmadik leggazdagabb városának címét is kiérdemli.

A hat résztvevős viadal nyitányán három döntetlen született. A legnagyobb küzdelmet a kínai derbin láttuk. A 2014-es sakkolimpián aranyérmes válogatott két tagja, Yu Yangyi és Ding Liren remek csatában remizett. Yu Yangyi minimális előnnyel zárta a nyitást, de gyorsan el is tékozolta kedvezőbb esélyeit. A végjátékban pontosan kellett védekeznie, aktív játékkal végül kiharcolta a pontosztozkodást.

Az angol Michael Adams és a holland Anish Giri a spanyol megnyitás nyílt változatában elméleti párbajt is vívott. Giri villámgyorsan játszott, jól felkészült a variból, gond nélkül érte el a döntetlent.

Az indiai Pemntala Harikrishna és az ötszörös olimpiai bajnok orosz Peter Szvidler játszmája nem hozta lázba a sakkrajongókat, óvatosan sakkoztak mindketten.

Az első forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2761) – Anish Giri (holland, 2769) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Pentala Harikrishna (indiai, 2758) – Peter Szvidler (orosz, 2741) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Yu Yangyi (kínai, 2750) – Ding Liren (kínai, 2759) döntetlen (Réti megnyitás, 88)

Adams,M (2761) - Giri,A (2769)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 0-0 11.Fc2 f5 12.Hb3 Vd7 13.Hbd4 Hxd4 14.Hxd4 c5 15.Hxe6 Vxe6 16.f3 Hg5 17.a4 Bad8 18.axb5 axb5 19.Fxg5 Fxg5 20.f4 Fe7 21.Kh1

Sencsen 2017

21...d4

Anish Giri villámgyorsan játszotta a megnyitást, alaposan elemezhette segítőivel Marija és Anna Muzicsuk két játszmáját. A tavalyi Gasimov emlékversenyen Hou Ji-fan a 21...Vb6 22.Vd3 c4 23.Vh3 g6 24.g4 d4 25.gxf5 Vc6+ 26.Vg2 Vxg2+ 27.Kxg2 folytatásban szenvedett vereséget Szergej Karjakintól.

22.cxd4 c4 23.b3 Fc5 24.bxc4 Bxd4 25.Vf3

Michael Adams tért el a 2015-ben a vb-n látott Sebag-Muzicsuk,M játszmától, ahol 25.Vb1 bxc4 26.Ba5 Vc6 (Anna a 26...Vb6 27.Bb5 Vc6 28.Fd1 g6 29.Ff3 után a francia nagymesternővel szemben gondokkal küszködött, a játszmát el is vesztette.) 27.Fd1 Vc7 28.Vb5 Fb6 29.Ba6 Bb8 változatban végül nyerni tudott.

25...bxc4 26.Bfd1 g6 27.Bxd4 Fxd4 28.Ba8 Bxa8 29.Vxa8+ Kg7 30.Vb7+ Vf7 31.Vxf7+ és döntetlen

Yu Yangyi (2750) – Ding Liren (2759)
Réti megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 g6 4.Va4 dxc4 5.Vxc4 Fg7 6.d4 Fe6 7.Va4 Fd5

Lépéscserével számos partit találunk a 7...Hf6 8.Fg2 0-0 9.0-0 Hbd7 10.Hc3 Hb6 11.Vc2 Hfd5 (11...Vc8 12.e4 Fh3) 12.Bd1 folytatásra.

8.Hbd2 Hf6 9.Vc2 Va5 10.Fg2 c5 11.0-0 cxd4 12.Vc8+ Vd8 13.Vxd8+ Kxd8 14.Hxd4 Fxg2 15.Kxg2 Kd7

 

Sencsen 2017

16.H2f3

A kínai derbin Yu Yangyi minimális előnnyel zárta a nyitást, de gyorsan el is tékozolta.

16...Bc8 17.Ff4 Ke8 18.Bac1 Hbd7 19.Hb5 Hd5 20.Bfd1 Hxf4+ 21.gxf4 Hc5

Ding Liren tetszését a 21...Fxb2 22.Bc7 Hc5 23.Bd2 Ff6 24.Bc2 b6 25.Bxa7 Bxa7 26.Hxa7 Ba8 27.Hc6 változat nem nyerte el.

22.Hfd4 a6 23.Hc3 Bd8 24.Hf3 Bac8 25.Bxd8+ Bxd8 26.Hd1 He6 27.e3 Bd5 28.Kf1 Ba5 29.a3 Bc5 30.Bxc5 Hxc5

 

Sencsen 2017

31.Ke2 Kd7 32.Hg5 f6 33.Hf3

Sötét jelentős előnyéhez vezetett volna a 33.Hxh7 Ke6 34.b4 Hd7 35.Hb2 Kf7 36.Hd3 Kg8 37.Hg5 fxg5 38.fxg5 Kf7 elhibázott gyalograblás miatti tisztvesztés.

33...f5 34.b4 He4 35.Kd3 Ff6 36.a4 Kd6 37.Hd4 Fxd4 38.Kxd4

 

Sencsen 2017

38...Hd2 39.Kd3!

Yu Yangyi pontosan, aktívan védekezett.

39...Hf3 40.Ke2 Hxh2 41.f3 Kd5 42.Hb2 b6 43.Kf2

 

Sencsen 2017

43...a5 44.bxa5 bxa5 45.Kg2 Kc5 46.Hd3+ Kc4 47.He5+ Kb4 48.Kxh2 Kxa4 49.Hc6 Kb5 50.Hxe7 a4

51.Hd5 a3 52.Hc3+ Kc4 53.Ha2 Kb3 

Sencsen 2017

54.e4! Kxa2 55.e5 Kb1 56.e6 a2 57.e7 a1V 58.e8V Vd4 59.Kg3 h5 60.Ve1+ Kc2 61.Ve2+ Vd2 62.Vc4+ Kd1 63.Vb3+ Ke1 64.Vb1+ Vd1 65.Vb6 h4+ 66.Kxh4 Vxf3 67.Vg1+ Ke2 68.Kg5 Vh5+ 69.Kf6

 

Sencsen 2017

69...Kf3 70.Vf1+ Kg3 71.Vc1 Vg4 72.Ke5 Vf3 73.Vg1+ Vg2 74.Ve1+ Vf2 75.Vc1 Kg4 76.Vd1+ Kh3 77.Vh1+ Kg3 78.Vc1 Vb6 79.Ve1+ Kg2 80.Vc1 Kh2 81.Vd2+ Kh3 82.Vc1 Vb5+ 83.Kf6 Kg4 84.Kxg6 Vb6+ 85.Kf7 Vd4 86.Ke6 Vxf4 87.Vg1+ Kh4 88.Vg6 és döntetlen

Harikrishna,P (2758) - Szvidler,P (2741)
Kettős fianchetto [A49]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.d4 d5 5.0-0 0-0 6.c4 c6 7.b3 dxc4 8.bxc4 c5 9.Fb2 Vb6 10.Vc1 cxd4 11.Hxd4 Hc6 12.Hxc6 bxc6 13.Hd2 Ff5 14.Hb3 Bfd8 15.Fe5 a5 16.c5 Va6 17.Vb2 Vb7 18.Va3 Fe4 19.Bfd1 Bxd1+ 20.Bxd1 Fxg2 21.Kxg2 Vb4 22.Vxb4 axb4 23.Hd4 He4 24.Fxg7 Kxg7 25.Hxc6 Bxa2 26.Hxb4 Bb2 27.Ha6 Ba2 28.Hb4 Bb2 29.Ha6 Ba2 30.Hb4 Bb2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny ötödik fordulójában Berkes Ferenc megszerezte harmadik győzelmét. Az argentin Damian Lemos ellen érvényesítette anyagi előnyét, fél pontra megközelítette a vezető triót. Az éltáblán az izraeli Avital Boruchovsky és az orosz Borisz Szavcsenko nagy csatában remizett, a fehérorosz Kirill Sztupak győzött. Egy ponttal van elmaradva az élen állóktól Lizák Péter, Nagy Gábor, Aczél Gergely és Torma Róbert.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny

A Bálnában zajló viadal ötödik játéknapján a mesternégyessel rajtoló izraeli Avital Boruchovsky és az orosz Borisz Szavcsenko nagy csatája döntetlennel ért véget. Szavcsenko esélyei voltak kedvezőbbek, de időzavarában nem tudta fokozni előnyét, lépésismétléssel ért véget küzdelmük. A fehérorosz Kirill Sztupak győzelmével beérte a nagymestereket, a vezető triót tizen követik félpontos hátránnyal, Berkes Ferenc is az üldöző boly tagja.

Hétszeres bajnokunk az argentin Damian Lemos ellen a különböző színű futós végjátékban jó technikával érvényesítette anyagi előnyét, királyának betörése eldöntötte a parti sorsát.

Tizennyolcan gyűjtöttek eddig 3,5 pontot, ebbe a pontcsoportba tartozik négy sakkozónk is, Lizák Péter, Nagy Gábor, Aczél Gergely, és Torma Róbert.

Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang kecsegtető esélyt nyújtó állását az időzavar fenyegető rémének árnyékában hibás lépések sorozatával rontotta el a fehérorosz Vladiszlav Kovalevvel szemben, 3 pontja maradt. Tranghoz hasonlóan a rigai kontinensbajnokságra készülő Gara Tícia és Anita 2,5 pontos.

A késő esti órában ért véget az ötödik forduló, a 14 éves Kozák Ádám 156 lépéses partiban mentette döntetlenre játszmáját Boros Dénes nagymesterrel szemben. Utánpótlásunk egyik nagy ígérete a bástya a bástya és futó elleni végjátékban pontosan védekezett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Boros a kapkodásban a rossz lebonyolítás helyett többször is fonalasan nyerhetett volna.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 4) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 4)  döntetlen

Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 3,5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 3,5)  döntetlen

Leon Livaic (horvát, 2446, 3,5) – Emre Can (török, 2561, 3,5)  döntetlen

Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 3,5) – Handszar Odeev (türkmén, 2405, 3,5)  1 - 0

Berkes Ferenc (magyar, 2648, 3) – Damian Lemos (argentin, 2471, 3)  1 - 0

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3) – Lizák Péter (magyar, 2453, 3) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 3) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 3)  0 - 1

Eyal Grinberg (izraeli, 2451, 3) – Mihail Antipov (orosz, 2581, 3)  0 - 1

Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 3) – Saar Drori (izraeli, 2368, 3)  1 - 0

Meilisz Annaberdijev (türkmén, 2445, 3) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 3)  döntetlen

Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 3) – Ariel Erenberg (izraeli, 2366, 3)  1 - 0

Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 3) – Szavelij Golubov (orosz, 2506, 3) döntetlen

Abdulla Gadimbajli (azerbajdzsáni, 2315, 3) – Andrei Kovalev (fehérorosz, 2504, 3)  döntetlen

Daniel Magen (izraeli, 2144, 3) – Daniel Howard Fernandez (angol, 2481, 3) + -

 

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

Élő+/-

1

13

GM

Kirill Sztupak

BLR

2561

4,5

16,0

14,0

2780

10,4

2

4

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2613

4,5

15,5

14,5

2810

9,2

3

16

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2542

4,5

14,5

14,5

2836

15,5

4

2

GM

Tamir Nabaty

ISR

2649

4,0

17,0

13,0

2701

3,1

5

12

GM

Emre Can

TUR

2561

4,0

16,0

13,0

2656

5,5

6

21

GM

Viktor Mikhalevski

ISR

2511

4,0

16,0

12,5

2688

11,2

7

20

GM

Makszat Atabajev

TKM

2512

4,0

15,5

13,5

2689

11,0

8

8

GM

Mihail Antipov

RUS

2581

4,0

15,0

12,0

2671

5,2

9

9

GM

Alekszandar Indjic

SRB

2569

4,0

15,0

12,0

2641

4,2

10

3

GM

Berkes Ferenc

HUN

2648

4,0

14,5

12,0

2663

1,0

11

40

FM

Leon Livaic

CRO

2446

4,0

13,5

13,5

2673

14,5

12

136

Daniel Magan

ISR

2144

4,0

13,0

11,0

2593

90,0

13

6

GM

Vladislav Kovalev

BLR

2598

4,0

11,5

11,0

2594

1,5

14

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2601

3,5

18,5

12,5

2592

-0,1

15

41

IM

Meilisz Annaberdiev

TKM

2445

3,5

16,0

12,5

2662

14,6

16

47

IM

Nguyen Thai Dai Van

CZE

2432

3,5

15,0

11,5

2615

12,6

17

33

IM

Omer Reshif

ISR

2466

3,5

15,0

11,5

2512

4,0

18

52

GM

Handszar Odeev

TKM

2405

3,5

14,5

12,5

2621

14,7

19

36

IM

Lizák Péter

HUN

2453

3,5

14,0

11,5

2539

6,2

20

11

GM

Artyom Tyimofejev

RUS

2564

3,5

14,0

11,0

2534

-1,5

21

10

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2566

3,5

13,5

12,0

2565

0,3

22

19

GM

Dusan Popovic

SRB

2515

3,5

13,5

11,5

2570

3,9

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 4,5) – Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 4,5)

Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 4) – Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 4,5)

Emre Can (török, 2561, 4) – Berkes Ferenc (magyar, 2648, 4)

Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 4) – Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 4)

Mihail Antipov (orosz, 2581, 4) – Leon Livaic (horvát, 2446, 4)

Daniel Magen (izraeli, 2144, 4) – Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 4)

Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 3,5) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 4)

Handszar Odeev (türkmén, 2405, 3,5) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3,5)

Marc Esserman (amerikai, 2467, 3,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 3,5)

Aczél Gergely (magyar, 2555, 3,5) – Omer Reshef (izraeli, 2466, 3,5)

Lizák Péter (magyar, 2453, 3,5) – Dusan Popovic (szerb, 2515, 3,5)

Szavelij Golubov (orosz, 2506, 3,5) – Nagy Gábor (magyar, 2448, 3,5)

Andrei Kovalev (fehérorosz, 2504, 3,5) – Meilisz Annaberdiev (türkmén, 2445, 3,5)

Fabrizio Bellia (olasz, 2439, 3,5) – Ori Kobo (izraeli, 2501, 3,5)

Torma Róbert (magyar, 2499, 3,5) – Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 3,5)

Igor Kovalenko (lett, 2672, 3) – Abdulla Gadimbajli (azerbajdzsáni, 2315, 3,5)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Egyesült Arab Emírségekbeli Sardzsában holnap indulnak a sakkórák az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyén. A Sharjah Masters 2017 viadalon 39 ország 250 sakkozója játszik, 81 nemzetközi nagymester is a rajtnál. A legnépesebb az indiai „delegáció”, kilencvenöten neveztek, sakkozásunkat legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Gledura Benjámin képviseli, a rajtlistát a lengyel Radoslaw Wojtaszek vezeti. A 64 ezer dollár összdíjazású tornán a győztes 15 ezerrel gazdagodhat, számos különdíj is vonzóvá teszi a 9 fordulós tornát.  A viadal honlapja a http://shjchessmasters.com

Sharjah Masters 2017 Gledura

Alig egy hónapja Sardzsából a 2017-es Grand Prix-sorozat első versenyéről érkező híreket figyeltük és Rapport Richárdért szorítottunk, március 23-tól már Gledura Benjámin játszmáit követhetjük nyomon és drukkolhatunk legfiatalabb nagymesterünk minél jobb szerepléséért az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyén. A Sharjah Masters 2017 tornán 39 ország 250 sakkozója játszik, 81 nemzetközi nagymester részvétele is fémjelzi a 9 fordulós svájci rendszerű viadalt.

Sharjah Masters 2017 Gledura

A remek mezőny rajtlistáját a lengyel Radoslaw Wojtaszek vezeti, Benjámin csak a 38. 2588 Élő-pontjával. Olimpiai bajnokok, sokszoros olimpikonok, ismert nagymesterek küzdenek majd a díjakért, 64 ezer dollár a díjalap, a győztes 15 ezret kap. A legnépesebb az indiai csapat, kilencvenöten is neveztek. Sokáig az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov neve is díszelgett  a rajtlistán, de végül lemondta részvételét.

Helyi idő szerint 17 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók, a játszmákra 90-90 perc a gondolkodási idő és lépésenként 30-30 másodperc bónusz.

A rajtlista élcsoportja:

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2745), Jurij Krivorucsko (ukrán, 2708), Makszim Matlakov (orosz, 2702), Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2702), Etienne Bacrot (francia, 2695), Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2688), Wang Hao (kínai, 2683), Adhiban B. (indiai, 2682), Alekszander Arescsenko (ukrán, 2682), Eltaj Safarli (azerbajdzsáni, 2680), Gawain Jones (angol, 2676), Vlagyimir Akopjan (örmény, 2675), Eduardo Iturrizaga Bonelli (venezuelai, 2673), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2666), Szanan Szjugirov (orosz, 2665), Sandro Mareco (argentin, 2664), Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2664), Laurent Fressinet (francia, 2662), Bassem Amin (egyiptomi, 2660), Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségekbeli, 2652),…Gledura Benjámin (magyar, 2588)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékversenyének negyedik fordulójában az orosz Borisz Szavcsenko és az izraeli Avital Boruchovsky folytatta győzelmi sorozatát, félpontos előnnyel vezetnek a hatfős üldöző boly előtt. A játéknapon Berkes Ferenc kicsit kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a 16 éves horvát Leon Livaic ellen, Hoang Thanh Trang remizett az orosz Szergej Grigorjanccal. A kilenc fordulós svájci rendszerű viadal 146 fős mezőnyében a magyar résztvevők közül még Lizák Péternek van 3 pontja.

 

Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny

A Bálnában zajló viadal éltábláján az orosz Borisz Szavcsenko mattal nyerte meg a türkmén Meilisz Annaberdijev elleni játszmáját. A torna egyik meglepetése, hogy a türkmén nemzetközi mester mesterhármassal rajtolt, és Szavcsenkóval szemben is jól megjátszotta a nyitást, egyenlő esélyeit sokáig őrizte, míg időzavarban elfelejtkezett királyának biztonságáról, végül a kapkodásban mattot kapott.

A rajtlistán ötödik ukrán Vlagyimir Oniscsuk gyenge napot fogott ki az izraeli Avital Boruchovskyval vívott küzdelmében. Oniscsuk elhibázott bástyalépéseivel „segített be” ellenfelének. Korán minőséget vesztett, némi bizonytalankodás után Boruchovsky megszerezte negyedik győzelmét, az ötödik fordulóban világossal játszhat Szavcsenkóval szemben.

Kölcsönös hibák, pontatlankodások, kihagyott esélyek tarkították az izraeli Tamir Nabaty és a szerb Dusan Popovic partiját. A különböző oldalra történt sáncolás élezte ki a küzdelmet, a nagymesterek nehezen birkóztak meg a taktikai motívumokban gazdag pozícióval, Popovic tartható állásban húzott vesztőt.

A türkmén Handszar Odeev villámgyőzelme volt a játéknap legnagyobb szenzációja, az orosz Artyom Tyimofejev már a 21. lépést követően kapitulált.

Az élcsoportban játszó két olimpikonunk, Berkes Ferenc és Hoang Thanh Trang remizett. A 16 éves horvát Leon Livaic kissé hátrányosabb állását jól védelmezte, nagymesterünk nem tudta megtörni ellenállását. Az orosz Szergej Grigorjanc és Trang kijátszatlan pozícióban kötött békét. Lizák Péter győzelemmel csatlakozott a 3 pontosok csoportjához.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 3) – Meilisz Annaberdijev (türkmén, 2445, 3) 1 - 0

Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 3) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3)  1 - 0

Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 3) – Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 3) döntetlen

Leon Livaic (horvát, 2446, 3) – Berkes Ferenc (magyar, 2648, 2,5)  döntetlen

Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 2,5) – Dusan Popovic (szerb, 2515, 2,5) 1 - 0

Mihail Antipov (orosz, 2581, 2,5) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 2,5)  döntetlen

Daniel Howard Fernandez (angol, 2481, 2,5) – Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 2,5)  döntetlen

Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 2,5)  döntetlen

Handszar Odeev (türkmén, 2405, 2,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 2,5)  1 - 0

Emre Can (török, 2561, 2,5) – Omer Rehef (izraeli, 2466, 2,5)  1 - 0

Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 2) – Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 2,5)  döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

Élő+/-

1

4

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2613

4,0

10,0

10,0

3219

10,2

2

16

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2542

4,0

9,5

10,0

3234

14,5

3

13

GM

Kirill Sztupak

BLR

2561

3,5

11,0

9,5

2753

7,5

4

12

GM

Emre Can

TUR

2561

3,5

9,5

9,0

2744

7,1

5

20

GM

Makszat Atabajev

TKM

2512

3,5

9,0

9,5

2735

9,2

6

2

GM

Tamir Nabaty

ISR

2649

3,5

8,5

9,0

2784

4,9

7

40

FM

Leon Livaic

CRO

2446

3,5

7,5

9,5

2737

12,9

8

52

GM

Handszar Odeev

TKM

2405

3,5

7,0

9,0

2786

17,6

9

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2601

3,0

12,0

9,0

2634

1,9

10

21

GM

Victor Mikhalevski

ISR

2511

3,0

11,0

8,5

2662

8,1

11

34

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2463

3,0

11,0

8,5

2620

8,3

12

41

IM

Meilis Annaberdijev

TKM

2445

3,0

10,5

9,0

2693

13,0

13

27

IM

Daniel Howard Fernandez

ENG

2481

3,0

10,0

8,0

2493

2,4

14

66

FM

Ariel Erenberg

ISR

2366

3,0

10,0

7,5

2638

14,0

15

38

IM

Eyal Grinberg

ISR

2451

3,0

9,5

8,0

2529

4,1

16

10

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2566

3,0

9,0

8,5

2602

1,9

17

8

GM

Mihail Antipov

RUS

2581

3,0

9,0

8,0

2619

2,0

18

3

GM

Berkes Ferenc

HUN

2648

3,0

9,0

8,0

2604

-1,7

19

9

GM

Aleksandar Indjic

SRB

2569

3,0

9,0

8,0

2602

1,8

20

47

IM

Nguyen Thai Dai Van

CZE

2432

3,0

8,5

8,0

2650

11,6

21

36

IM

Lizák Péter

HUN

2453

3,0

8,5

8,0

2530

4,2

22

64

FM

Saar Drori

ISR

2368

3,0

8,0

7,5

2597

24,2

23

136

Daniel Magan

ISR

2144

3,0

8,0

7,0

2593

90,0

24

24

GM

Andrei Kovalev

BLR

2504

3,0

8,0

7,0

2520

0,9

25

77

FM

Abdulla Gadimbajli

AZE

2315

3,0

7,0

6,0

2617

30,8

26

6

GM

Vladiszlav Kovalev

BLR

2598

3,0

6,5

7,0

2520

-1,7

27

22

IM

Szavelij Golubov

RUS

2506

3,0

6,5

6,0

2455

-1,3

28

30

GM

Damian Lemos

ARG

2471

3,0

6,0

6,0

2464

-0,1

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 4) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 4)

Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 3,5) – Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 3,5)

Leon Livaic (horvát, 2446, 3,5) – Emre Can (török, 2561, 3,5)

Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 3,5) – Handszar Odeev (türkmén, 2405, 3,5)

Berkes Ferenc (magyar, 2648, 3) – Damian Lemos (argentin, 2471, 3)

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3) – Lizák Péter (magyar, 2453, 3)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 3) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 3)

Eyal Grinberg (izraeli, 2451, 3) – Mihail Antipov (orosz, 2581, 3)

Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 3) – Saar Drori (izraeli, 2368, 3)

Meilisz Annaberdijev (türkmén, 2445, 3) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 3)

Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 3) – Ariel Erenberg (uzraeli, 2366, 3)

Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 3) – Szavelij Golubov (orosz, 2506, 3)

Abdulla Gadimbajli (azerbajdzsáni, 2315, 3) – Andrei Kovalev (fehérorosz, 2504, 3)

Daniel Magen (izraeli, 2144, 3) – Daniel Howard Fernandez (angol, 2481, 3)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékversenyének harmadik fordulója után heten állnak mesterhármassal az élen. A harmadik játéknapon az orosz Borisz Szavcsenko a két évvel ezelőtti nyílt magyar bajnokság győztesével, Horváth Ádámmal, a türkmén Meilis Annabardiev is sötéttel nyert Mihók Olivérrel szemben. Az ukrán Vlagyimir Oniscsuk világossal győzött Lizák Péter ellen. Értékes döntetlent ért el női olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang, a török Emre Can ellen harcolta ki a döntetlent. Berkes Ferenc az orosz Arszeny Kargint kényszerítette megadásra, a két magyar nagymester a 14 fős 2,5 pontosok csoportjában.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny

A svájci rendszerű tornákra jellemzően a viadal első két fordulójában kevés kivétellel az esélyesek győzelmeket arattak, huszonketten rajtoltak kettős győzelemmel. A harmadik játéknaptól már jóval kiegyenlítettebb csatározások zajlottak, heten tudták csak megnyerni harmadik játszmájukat is.

A rajtlistán negyedik orosz Borisz Szavcsenko és az ötödik Vlagyimir Oniscsuk mellett két szerényebb helyezésű türkmén sakkozó, Makszat Atabajev és Meilis Annabardiev is sikerrel vette a harmadik akadályt. Annabardiev a második körben a rangsort vezető lett Igor Kovenko ellen diadalmaskodott. Az izraeli Avital Boruchovsky, a fehérorosz Kirill Sztupak és a horvát Leon Livaic gyűjtött még 3 pontot.

A harmadik forduló magyar vonatkozású eredményei közül kiemelkedik olimpiai válogatottunk éltáblásának, Honag Thanh Trangnak értékes döntetlene, kissé hátrányosabb bástyavégjátékában jól védekezett a török Can Emre ellen. A legutóbbi sakkolimpián a második táblán is helytállt hétszeres bajnokunk Berkes Ferenc érvényesítette a papírformát az orosz Arszeny Karginnal szemben. A két évvel ezelőtti nyílt magyar bajnokság győztese, Horváth Ádám és Mihók Olivér is világossal szenvedett vereséget.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 2) – Tamir Nabaty (izraeli, 2649, 2) döntetlen

Horváth Ádám (magyar, 2478, 2) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2613, 2) 0 – 1

Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 2) – Marc Esserman (amerikai, 2467, 2) 1 – 0

Omer Reshef (izraeli, 2466, 2) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 2) döntetlen

Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 2) – Emre Can (török, 2561, 2) döntetlen

Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 2) – Lizák Péter (magyar, 2453, 2) 1 – 0

Eyal Grinberg (izraeli, 2451, 2) – Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 2) 0 – 1

Vahap Sanal (török, 2531, 2) – Leon Livaic (horvát, 2446, 2) 0 – 1

Mihók Olivér (magyar, 2516, 2) - Meilis Annaberdiev (türkmén, 2445, 2) 0 – 1

Dusan Popovic (szerb, 2515, 2) – Handszar Odeeev (türkmén, 2405, 2) döntetlen

Nikoloz Kumsziasvili (grúz, 2383, 2) – Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 2) 0 – 1

Berkes Ferenc (magyar, 2648, 1,5) – Arszeny Kargin (orosz, 2433, 1,5) 1 – 0

Yuszup Atabajev (türkmén, 2470, 1,5) – Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598, 1,5) döntetlen

Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 1,5) – Boros Dénes (magyar, 2441, 1,5) döntetlen

Németh Miklós (magyar, 2452, 1,5) – Mihail Antipov (orosz, 2581, 1,5) 0 - 1

                                                                                    

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

Perf.

Élő+/-

1

4

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2613

3,0

6,0

6,0

3211

7,4

2

5

GM

Vlagyimir Oniscsuk

UKR

2601

3,0

5,5

6,0

3207

7,7

3

16

GM

Avital Boruchovsky

ISR

2542

3,0

5,0

6,0

3178

8,7

4

20

GM

Makszat Atabajev

TKM

2512

3,0

5,0

6,0

3144

8,5

5

41

IM

Meilis Annaberdiev

TKM

2445

3,0

4,5

6,0

3262

15,8

6

13

GM

Kirill Sztupak

BLR

2561

3,0

4,5

6,0

3185

8,2

7

40

FM

Leon Livaic

CRO

2446

3,0

3,5

6,0

3119

10,3

8

34

GM

Hoang Zhanh Trang

HUN

2463

2,5

6,5

5,5

2654

6,9

9

21

GM

Victor Mikhalevski

ISR

2511

2,5

6,0

5,5

2704

7,1

10

2

GM

Tamir Nabaty

ISR

2649

2,5

5,5

5,5

2698

1,7

11

10

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2566

2,5

5,5

5,5

2664

3,3

12

12

GM

Emre Can

TUR

2561

2,5

5,5

5,5

2662

3,4

13

33

IM

Omer Reshef

ISR

2466

2,5

5,5

5,5

2584

4,7

14

3

GM

Berkes Ferenc

HUN

2648

2,5

5,0

5,0

2672

0,9

15

8

GM

Mihail Antipov

RUS

2581

2,5

5,0

5,0

2671

3,0

16

19

GM

Dusan Popovic

SRB

2515

2,5

4,5

5,5

2625

3,6

17

27

IM

Daniel Howard Fernandez

ENG

2481

2,5

4,5

5,0

2484

1,2

18

52

GM

Handszar Odeev

TKM

2405

2,5

4,0

5,5

2685

10,5

19

47

IM

Nguyen Thai Dai Van

CZE

2432

2,5

4,0

5,0

2687

9,6

20

9

GM

Alekszandar Indjic

SRB

2569

2,5

4,0

5,0

2658

3,0

21

11

GM

Artyom Tyimofejev

RUS

2564

2,5

4,0

5,0

2642

2,6

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Borisz Szavcsenko (oroszm 2613, 3) – Meilisz Annaberdijev (türkmén, 2445, 3)

Avital Boruchovsky (izraeli, 2542, 3) – Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601, 3)

Makszat Atabajev (türkmén, 2512, 3) – Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561, 3)

Leon Livaic (horvát, 2446, 3) – Berkes Ferenc (magyar, 2648, 2,5)

Mihail Antipov (orosz, 2581, 2,5) – Victor Mikhalevski (izraeli, 2511, 2,5)

Daniel Howard Fernandez (angol, 2481, 2,5) – Alekszandar Indjic (szerb, 2569, 2,5)

Szergej Grigorjanc (orosz, 2566, 2,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2463, 2,5)

Handszar Odeev (türkmén, 2405, 2,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 2564, 2,5)

Emre Can (török, 2561, 2,5) – Omer Rehef (izraeli, 2466, 2,5)

Szergej Azarov (fehérorosz, 2585, 2) – Nguyen Thai Dai Van (cseh, 2432, 2,5)

                                                                                 

Verőci Zsuzsa  

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Sakkozásunk kiemelkedő egyénisége, Szabó László születésének 100. évfordulója alkalmából a március 18. és 26. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál nemzetközi nyílt versenyét a tizenkétszeres olimpikon, háromszoros világbajnokjelölt, tízszeres magyar bajnok emlékére rendezik meg.

Szabó László emlékverseny

Szabó László Budapesten 1917 március 19-én született. Hatéves korában ismerkedett meg a sakkal, 14 évesen kezdett el versenyezni, 17 évesen szerezte meg a mesteri címe, egy évvel később nyert először magyar bajnokságot. Nemzetközi pályafutása 1935-ben kezdődött, amikor válogatott lett, Varsóban debütált a sakkolimpián. Az 1936-os nem hivatalos Münchenben a csapattal aranyérmet nyert. Az 5. táblán elért 86,8%-os teljesítményével tábláján is aranyérmet szerzett, és eredménye a teljes mezőnyben is a legjobb volt. Az 1937-es stockholmi sakkolimpián a 2. táblán a mezőnyben a 2. legjobb eredményt érte el, amellyel döntően hozzájárult a magyar válogatott ezüstérméhez. Hastingsi első helye, két újabb bajnoki címe – 1937 és 1939 – után már egyértelműen az egyik legerősebb sakkozónknak számított.

Szabó László emlékverseny

1942-ben Londonban tartózkodott, amikor megígérték neki, hogy hasonlóan a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó  Petschauer Attilához nem fog bántódása esni a származása miatt csak jöjjön haza. Szabó hitt az ígéreteknek, pedig Budapestre érkezése után Petschauerrel együtt munkaszolgálatra hívták be és 1943-ban hadifogságba esett. A sakkozó karrierjéből ezek az évek így kimaradtak. A nagymester, miután hazajöhetett a fogságból, közel húsz éven keresztül a legjobb magyar sakkozó volt. 1952-től öt olimpián az éltáblán játszott, a stafétabotot Portisch Lajos 1962-ben vette át tőle. 1956-ban a moszkvai, 1966-ban a havannai sakkolimpián bronzérmes válogatottunk tagja volt. Egyénileg 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet nyert a tábláján elért eredményeiért. Csapat Európa-bajnokságon 1970-ben az ezüstérmes, 1961-ben, 1965-ben és 1973-ban a bronzérmes válogatott tagja volt.

1946-ban, 1950-ben, 1952-ben, 1954-ben és 1967-ben nyert még bajnokságot, háromszor (1958-59 és 1961) osztotta az első helyet. 1950-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet.

1946 és 1979 között 88 nemzetközi versenyen vett részt, 21 tornagyőzelmet aratott, és harminc tornán végzett még dobogón. Háromszor játszhatott világbajnok-jelölti versenyen, először Budapesten 1950-ben. Stílusát a kezdeményezésre való törekvés jellemezte. 1981-ben jelent meg az „50 év – 100 ezer lépés” című könyve, pályafutásának összegzése. 1998. augusztus 8-án hosszantartó betegség után hunyt el.

Negyven ország 340 versenyzőjének részvételével kerül megrendezésre március 18. és 26. között a ferencvárosi Bálnában a Budapesti Tavaszi Fesztivál–Szabó László emlékverseny.    Szabó András, László unokaöccse bejelentette, hogy a következő öt esztendőben évi egy-egymillió forintot ajánl fel, amelyet a versenyen legsikeresebben szereplő magyar ifjúsági sakkozók támogatására fordít a Budapesti Sakk Szövetség. A viadalt A-B-C csoportban bonyolítják le, a legerősebb A- kategóriában a 2200 fölötti Élő-pontszámmal rendelkező játékosok szerepelnek, akik közül a győztes egymillió forinttal gazdagodik. A nevezések alapján 33 nemzetközi nagymester és 44 nemzetközi mester áll rajthoz.

Férfi olimpiai válogatottunkból Berkes Ferenc játszik, női csapatunkból Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Gara Anita száll harcba. Nagymesternőink számára a viadal kitűnő felkészülést biztosíthat az áprilisi rigai kontinensbajnokságra. A 9 fordulós svájci rendszerű tornán a játék 16 óra 30 perckor kezdődik, az utolsó játéknapon 10 órakor indulnak a sakkórák.

A rajtlista élcsoportja:

Igor Kovalenko (lett, 2672), Tamir Nabaty (izraeli, 2649), Berkes Ferenc (magyar, 2648), Borisz Szavcsenko (orosz, 2613), Michael Roiz (izraeli, 2606), Vlagyimir Oniscsuk (ukrán, 2601). Vladiszlav Kovalev (fehérorosz, 2598), Szergej Azarov (fehérorosz, 2583), Nijat Abaszov (azerbajdzsáni, 2583), Alekszandar Indjic (szerb, 2569), Szergej Grigorjanc (orosz, 2566). Artyom Tyimofejev (orosz, 2564), Emre Can (török, 2561), Kirill Sztupak (fehérorosz, 2561), Aczél Gergely (magyar, 2555), Antal Gergely (magyar, 2547), Avital Boruchovsky (izraeli, 2542), Vahap Sanal (török, 2531), Mihók Olivér (2516)

 

Verőci Zsuzsa

         

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első osztályú csapatbajnokság hetedik fordulójának csúcsrangadóján a címvédő, sorozatban nyolcszoros bajnok Aquaprofit-NTSK minimális arányban győzte le a hatszoros ezüstérmes ASE Paks együttesét. A találkozón tizenegy játszma döntetlennel ért véget, a mérkőzés a harmadik táblán dőlt el, a szerb Ivan Ivanisevic nyert Papp Gábor ellen. Az újonc DVTK folytatta remek szereplését, a tavalyi bronzérmes HVSE-Infraplan csapatát vendégként 7,5-4,5-re győztee, 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnokcsapattal szemben. A szombathelyiek az újabb vereséggel már csak nyolcadikok a táblázaton. Az Aquaréna Kőbánya SC harmadik győzelmével a hatodik, a Duocor-Makói SVSE hetedik a tabellán. A Dunaharaszti MTK a döntetlen ellenére megelőzte a Pénzügyőr csapatát, a negyedik helyezett. Április 8-án és 9-én kettős fordulóval ér véget a bajnokság.

Csapatbajnokság 2016/17

A csapatbajnokság 2016/17-es idényének hetedik fordulójában a sorozatban nyolcszoros bajnok Aquaprofit-NTSK és a hatszoros ezüstérmes ASE Paks együtteseinek mérkőzésére került sor. A címvédő Aquaprofit fölényesen vezet a bajnokságban, míg a paksiak „megszokott” második helyezését egyre inkább veszélyezteti az újonc DVTK csapata. A derbin tizenegy döntetlen született, a játszmák menetéről nincs infóm. A mérkőzés egyetlen győzelmét a szerb Ivan Ivanisevic aratta, Papp Gábort sötéttel győzte le.

A második helyen álló DVTK gárdája Szombathelyre látogatott és a két utolsó viadal bronzérmese ellen 7,5-4,5-re nyert. Hét partiban is döntés született, az első négy táblán különösen meggyőző volt a 3,5-0,5-ös diósgyőri siker. A DVTK immár öt és fél ponttal előzi meg a paksi csapatot, a bajnokság utolsó fordulójában mérkőznek meg a nagykanizsaiakkal.

A szoros középmezőnyben ismét változásokat hoztak az eredmények. A Dunaharaszti MTK a sereghajtó Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp elleni döntetlen ellenére, a Pénzügyőr váratlan vereségének köszönhetően a negyedik helyre lépett előre. Az Aquaréna Kőbánya SC és a Duocor-Makói SVSE harmadik győzelmét aratta, egy-egy helyezést javítottak. A mezőny egyetlen nyeretlen csapata a HASE-Lila Futó.

A 7. forduló és az éltáblák eredményei:

HVSE-Infraplan – DVTK 4,5 – 7,5

(Zbynek Hracek (2594) – Alekszander Arescsenko (2675) 0 – 1

Alojzije Jankovic (2579) – Prohászka Péter (2591) döntetlen

Ruck Róbert (2566) – Héra Imre (2619) 0 – 1)

 

Aquaprofit-NTSK - ASE Paks 6,5 – 5,5

(Arkadij Naiditsch (2684) – Berkes Ferenc (2645) döntetlen

Balogh Csaba (2621) – Milos Perunovic (2619)  döntetlen

Ivan Ivanisevic (2641) – Papp Gábor (2583) 1 – 0)

 

Duocor-Makói SVSE - HASE-Lila Futó 7,5 – 4,5

(Mihók Olivér (2498) – Gledura Benjámin (2585)  döntetlen

Alekszandar Kovacevic (2522) – Borisz Csatalbasev (2534) döntetlen

Sipos István (2471) – Horváth József (2508) döntetlen)

 

Aquaréna Kőbánya SC - Pénzügyőr SE  6,5 – 5,5

(Andrej Vovk (2641) – Antal Gergely (2541)  1 – 0

Alekszandar Indjic (2576) – Horváth Csaba (2497) döntetlen

Marko Nenezic (2488) – Balog Imre (2548) 1 – 0)

                                                               

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK - Dunaharaszti MTK  6 – 6

(Vajda Levente (2596) – Hrvoje Stevic (2602) döntetlen

Szabo Gergely Andras Gyula (2540) – Gonda László (2490) döntetlen

Bogdan Lalic (2438) – Zoran Jovanovic (2526) döntetlen)

                                   

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 60 pont

2. DVTK 52

3. ASE Paks 46,5

4. Dunaharaszti MTK 40

5. Pénzügyőr SE 39,5

6. Aquaréna Kőbánya SC 39

7. Duocor-Makói SVSE 38,5                    

8. HVSE- Infraplan 38      

9. HASE-Lila Futó 34,0

10. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp 32,5

 

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Aquaprofit-NTSK

*

6,5

8,5

7,5

10

10

8

9,5

60,0

2

DVTK

*

7

7,5

8

7

7,5

6

9

52,0

3

ASE Paks

5,5

5

*

7,5

5,5

8,5

7,5

7

46,5

4

Dunaharaszti MTK

3,5

 

4,5

 *

 

6,5

6,5

7

6

6

40,0

5

Pénzügyőr SE

4,5

4,5

6,5

 

*

5,5

5,5

6,5

6,5

 

39,5

6

Aquaréna Kőbánya SC

2

4

 

5,5

6,5

*

7

6

 

8

39,0

7

Duocor-Makói SVSE

2

5

 

5,5

6,5

5

*

 

7,5

7

38,5

8

HVSE-Infraplan

 

4,5

3,5

5

5,5

6

 

*

8,5

5

38,0

9

HASE-Lila Futó

4

6

4,5

6

5,5

 

4,5

3,5

*

 

34,0

10

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp

2,5

3

5

6

 

4

5

7

 

*

32,5

 

A 8. forduló (április 8.) párosítása:

DVTK – Dunaharaszti MTK

Pénzügyőr SE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

HASE-Lila Futó – Aquaréna Kőbánya SC

ASE Paks – Duocor-Makói SVSE

HVSE-Infraplan – Aquaprofit-NTSK

 

A 9. forduló (április 9.) párosítása:

Aquaprofit-NTSK – DVTK

Duocor-Makói SVSE – HVSE-Infraplan

Aquaréna Kőbánya SC – ASE Paks

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – HASE Lila Futó

Dunaharaszti MTK – Pénzügyőr SE

 

Verőci Zsuzsa       

 


Komment 0 | Reblog! 0 |

A Teheránban 64 résztvevővel megrendezett női kiesésese rendszerű világbajnokságot a 25 éves kínai Tan Csung-ji  (Tan Zhongyi) nyerte meg, a női sakkozás 16. világbajnoka lett. A döntőben az ukrán Anna Muzicsukkal viaskodott, a négy klasszikus gondolkodási idejű játszmájuk után 2-2-re álltak, rájátszás döntötte el a cím sorsát. Az első rapidpartiban döntetlen született, a második ütközet a kínai nagymesternő győzelmével ért véget a 42. lépésben. Tan Zhongyi ősszel honfitársnőjével, a Grand Prix-sorozat győztesével, Ju Wenjunnal 10 játszmás döntőt játszik.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A rajtlistán csak kilencedik 25 esztendős Tan Zhongyi a női sakkozás új világbajnoknője. Az ukrán Anna Muzicsuk elleni döntőjében a rájátszásban diadalmaskodott. Az első rapid partiban Anna vezethette a világos bábukat, Tan Zhongyi két francia védelmű játszma után az orosz huszárjáték mellett döntött, ott is ritkább változatot választott. Az ukrán nagymesternő nagyon esélyes álláshoz jutott, a támadás folytatása helyett azonban csak jobb végjátékra egyszerűsített. Hiába állt azonban sokkal jobban, kecsegtető esélyeit nem tudta kihasználni, Tan Zhongyi döntetlenre mentette a játszmát.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A párharc második rapid játszmája döntőnek bizonyult. Anna Muzicsuk nem változtatott a nyitáson, a szláv védelmet harmadszor is megjátszotta. Nem is volt baj a megnyitásban, kissé passzív lépésekkel azonban átengedte a kezdeményezést. Tan Zhongyi sem játszott a legpontosabban, Anna ellenjátékhoz jutott, az esélyeit pedig elpuskázta. A kapkodásban királyával „aknamezőre” lépett.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

A tavaly rapid-és villám-világbajnoki címet szerzett Anna Muzicsukot sokan gondolták a döntő esélyesének, magabiztos játékkal, 10 partijából gyűjtött 9 pontjával zárta az öt fordulót, míg Tan Zhongyi három meccsen is a pokol tornácán érezhette magát. Döntetlen lett az első parti, Tan Zhongyi vezetést szerzett, Anna Muzicsuk a vb legjobbnak tartott játszmájában aratott győzelmével egyenlített ki. Békésebb döntetlen a negyedik összecsapásban, s jött a rájátszás. A rapidpartban 25-25 perc gondolkodási idővel és 10-10 másodperc lépésenkénti gondolkodási idővel gazdálkodhattak. A rajtlistán csak a kilencedik, korábban az első tízben sem jegyzett, a bakui sakkolimpián a kínai válogatottal és saját tábláján is aranyérmes 25 éves nagymesternő világbajnok lett.

Tan Cseung-ji (Tan Zhongyi (谭中怡) Csunkingben 1991. május 29-én született. 2000-ben és 2001-ben U10-es világbajnok, 2002-ben az U12-es korosztályban volt világbajnok. Háromszoros Universiade aranyérmes, 2015-ben kínai bajnokságot nyert.

Először 2004-ben játszott a világbajnokságon, az első körben a világbajnoki címet is megszerző Antoaneta Sztefanovától szenvedett vereséget. Négy évvel később a 32 között az elődöntőig menetelt svéd Pia Cramling ütötte el a továbbjutástól.

 A 2011-12-es Grand Prix-sorozaton egy versenyen játszhatott, beugróként holtversenyben harmadik lett. 2015-ös világbajnokságon meglepetésre nem „élte túl” a második kört, a grúz Lela Dzsavahisvili búcsúztatta. Tavaly Csengtuban játszott egy GP-versenyen, csak a 11. helyen végzett.

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

Tan Zhongyi útja a világbajnoki címig:

Tan Zhongyi (kínai, 2502) – Sabina-Francesca  Foisor (amerikai, 2272) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Zhongyi (kínai, 2502) 4,5 – 4,5  (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1, 1 – 0, 1 – 0, 0  - 1, döntetlen)

Tan Zhongyi (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387)  3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)

Tan Zhongyi (kínai, 2502)  - Ju Wenjun (kínai, 2583) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Tan Zhongyi (kínai, 2502) – Dronavalli Harika (indiai, 2539) 5 – 4 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) – Tan Zhongyi (kínai, 2502) 2,5 – 3,5 (döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Muzicsuk,A (2558) – Tan Zhongyi (2502)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Ve8

Tan Zhongyi ritkább változat mellett döntött. Élénk az elméleti párbaj a 8...Hc6 9.0-0-0 He5 (9...Fe6) 10.h4 c6 11.Kb1 folytatásban, ahogy a 8...Hd7 9.0-0-0 c6 10.Kb1 variban is.

9.Fd3 Hc6 10.0-0-0 He5 11.Hxe5 dxe5 12.c4 Va4 13.Kb1 Fe6 14.f3 Bfe8 15.Ve2 Va5 16.Fd2 Vc5 17.Fc3 f6 18.Ve4 g6 19.Vxb7!?

Anna nem tudott ellenállni a csábításnak. Stílusának és az állás szellemének is jobban megfelelt volna a 19.h4 Vc6 20.h5 Vxe4 21.Fxe4 Kg7 22.hxg6 hxg6 23.Fxb7 Bad8 24.b3 folytatás.

19...Fxc4 20.Fxc4+ Vxc4 21.Bd7 Fd6 22.Bd1 Bab8 23.Vd5+ Vxd5 24.Bxd5 Bbd8 25.Bxd8 Bxd8 26.a4 Bd7 27.Ba5 c5 28.Ka2 Bb7 29.Bb5 Bc7 30.Fa5 Bc6 31.Kb3 c4+ 32.Kc3 e4 33.fxe4 Fxh2 34.Kd4 a6 35.Bb7 Fg1+ 36.Kc3 Fh2 37.Fb6 Fg3 38.Fe3 Be6 39.Kd4

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

39...f5 40.exf5 gxf5 41.Fg5 h6 42.Fd2 f4 43.Kxc4 Be2 44.Fc3 Bxc2

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

45.Bg7+ Kf8 46.Bh7 Bxg2 47.Bxh6 Ke7 48.Kd5 Be2 49.Bh7+ Ke8 50.Fe5 Bh2 51.Bxh2?! Fxh2 52.Ke4 Kd7 53.Fxf4 Fxf4 54.Kxf4 Kc6 55.Ke5 Kc5 56.a5 Kb5 57.Kd5 Kxa5 58.Kc5 Ka4 59.b4 Kb3 60.Kb6 Kxb4 61.Kxa6 és döntetlen

Tan Zhongyi (2502) - Muzicsuk,A (2558)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 dxc4 7.Hxf5 exf5 8.e3 Hbd7 9.Fxc4 Hb6 10.Fe2 Fd6

Számításba jött a 10...g6 11.0-0 Fg7 12.Be1 0-0 13.Fd2 Be8 folytatás.

11.Ff3 0-0 12.0-0 Be8 13.Vc2 Vd7 14.b3 Be7 15.Ha4 Bae8 16.Hc5 Vc8 17.Fd2 Hbd5 18.Bac1 He4 19.Fg2 g6 20.b4 Vc7?!

Anna Muzicsuk átengedte a kezdeményezést.

21.Hxe4

Jobb volt a 21.b5 Fxc5 22.Fxe4 fxe4 23.Vxc5 folytatás.

21...fxe4 22.b5 Fa3 23.Bb1 cxb5 24.Vb3 Vd6 25.Vxb5 Bc8 26.Vb3 Kg7 27.Fc1 Fxc1 28.Bbxc1 Bc6 29.Bxc6 Vxc6 30.Va3 Vb6 31.Bc1 Vb4 32.Vxa7 Hc3 33.Bf1 Vc4 34.Va3 Be6 35.Be1 Ba6 36.Ve7 Bxa2

Pontosabb volt a 36...b5 37.Ve5+ Bf6 folytatás, amely jó ellenesélyt biztosított volna.

37.Fxe4 b5 38.Ff3 b4 39.Ve5+ Kh6??

A kapkodásban Anna királyával aknamezőre lépett.

 

Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság

40.g4 f6 41.Vxf6 Ba5 42.h4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban Wei Yi nyerte meg a rapid tornát,  a villámversennyel folytatdik a Grand Chess Tour 2024 első viadala 
2024. 05. 11.

A Superbet Poland viadalon hat forduló után Carlsen és Wei Yi tversenyben vezet
2024. 05. 10.

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog