Münchenben megkezdődött a női FIDE Grand Prix 2022/23-as négy versenyből álló sorozat második viadala. A négy tornából álló sorozatra tizenhatan kaptak meghívást, a sakkozónők három-három versenyen állnak rajthoz, az összetett pontverseny első két helyezettje vehet részt 2024-ben a világbajnok-jelölti döntőben. Az első fordulóban négy játszmában is döntés született. A FIDE zászlója alatt játszó orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a lengyel Alina Kaslinszkaját győzte le. A kínai derbin Tan Zhongyi nyert Zhu Jiner ellen. A grúz Nana Dzagnidze időzavaros kapkodásban a kazah Zsanszaja Abdumalikot kényszerítette feladásra, a német Elisabeth Paehtz villámgyőzelmet aratott honfitársnője, Dinara Wagner ellen. Döntetlennel ért véget az indiai rangadó, Dronavalli Harika és Humpy Koneru összecsapása, megosztoztak a ponton a Muzicsuk testvérek, Marija és Anna.
A müncheni Grand Prix viadal első játéknapja a Muzicsuk nővérek gyors döntetlenével kezdődött meg. Ezúttal a Benoni védelemben osztoztak meg a ponton, mindketten jól megtanulták a „leckét”, a bonyolult variban lépésismétléssel remiztek.
Az irányított sorsolásnak köszönhetően az indiai derbire is sor került. A rajtlistát vezető, a világranglistán harmadik Humpy Konerru az orosz huszárjátékban kiegyensúlyozott küzdelemben osztozott meg a ponton Dronavalli Harikával.
A világbajnoki kihívói jogért rövidesen Tan Zhongyi honfitárnőjével, Lei Tingjie ellen játszik hatjátszmás meccset, a főprának tekinthető tornát győzelemmel kezdte. Eredeti játékával meglepte ellenfelét, a meggyengült sötét királyállás elleni akciója sikeres volt.
Két egykori orosz vetélytárs is megmérkőzött. Az exvilágbajnoknő Allkjszandra Kosztenjuk a FIDE zászlója latt játszik, de már bejelentette, hogy a jövőben svájci színekben folytatja pályafutását, első férje révén már korábban megkapta az állampolgárságot. Alina Kaslimszkaj a lengyel Radoslaw Wojtaszekhez ment feleségül, évek múlva döntötték el, hogy átigazol a lengyel válogatottba.
Kosztenjuk 38 évesen a viadal doyenje háromszoros olimpiai és Európa-bajnok, győzelemmel rajtolt, kedvező állását némi bizonytalankodás után nyerte meg a súlxos időzavarba került Kaslinszkaja ellen.
Kalandos partiban bégül Nana Dzagnidze is győztesen állhatott fel a sakkasztaktól. Remek volt minőségáldozata Zsanszaja Abdumalikkal vívott csatájában, nyert pozíciójában azonban mentőövet dobott kazah ellenfelének, aki döntetlent ígérő folytatás helyett leütötte az áldozatul kínált huszárt, királya matthálóba került.
A német házirangadó csak 24 lépésig tartott, Dinara Wagner már a hetedik lépésben nagyot hibázott, Elisabeth Paehtz könnyen érte el villámgyőzelmét.-
Az első forduló eredményei:
Dronavalli Harika (indiai, 2507) – Humpy Koneru (indiai, 2572) döntetlen (Orosz huszárjáték, 41)
Marija Muzicsuk (ukrán, 2523) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2522) döntetlen (Benoni védelem, 30)
Alekszandra Kosztenjuk (FIDE) – Alina Kaslinszkaja (lengyel, 2491) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 33)
Tan Zhongyi (kínai, 2530) – Zhu Jiner (kínai, 2486) 1 – 0 (Angol megnyitás, 38)
Elisabeth Paehtz (német, 2464) – Ginara Wagner (német, 2414) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 24)
Zsanszaja Abdumalik (kazah, 2496) – Nana Dzagnidze (grúz, 2517) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 39)
A 2. forduló párosítása:
Humpy Koneru – Zsanszaja Abdumalik
Nana Dzagnidze – Marija Muzicsuk
Zhu Jiner – Dronavalli Harika
Alina Kaslibstkaja – Tan Zhongyi
Elisabeth Paehtz – Alekszandra Kosztenjuk
Dinara Wagner – Anna Muzicsuk
A Grand Prix 2022/23-as sorozat első versenyét tavaly szeptemberben Asztanában rendezték meg. A FIDE zászlója alatt játszó orosz Katyerina Lahno győzött. Az ukrán színekben 2006-ban, majd 2014-ben már az orosz válogatottal olimpiai aranyérmes Lahno az első öt partijában csak egy győzelmet aratott, de négyes nyerősorozattal átvette a vezetést honfitársnőjétől, Alekszandra Gorjacskinától és a hajrában megőrizte előnyét. Elismerést érdemel teljesítményének performance-pontszáma, a 2659, 15,5 Élő-pontot gyűjtött. A 2020-ban világbajnoki döntőt játszott Gorjacskina is veretlen maradt.
A kínai Zhu Jiner csak a győztestől szenvedett vereségét, az exvilágbajnoknő orosz Alekszandra Kosztenjuktól gyengébb rajtja után javított. A kazahok legjobbja, Zsanszaja Abdumalik hazai pályán csalódást okozott, a korábbi világbajnoki kihívó Tan Zhongyi mínuszban maradt.
A Grand Prix verseny végeredménye:
H. |
|
Név |
Élő |
FED |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
Pont |
|
1 |
GM |
Katyerina Lahno |
2547 |
FID |
* |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
1 |
½ |
½ |
1 |
8 |
|
2 |
GM |
Alekszandra Gorjacskina |
2579 |
FID |
½ |
* |
1 |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
1 |
1 |
7,5 |
|
3 |
WGM |
Zhu Jiner |
2464 |
CHN |
0 |
0 |
* |
½ |
1 |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
6,5 |
|
4 |
GM |
Alekszandra Kosztenjuk |
2521 |
FID |
½ |
½ |
½ |
* |
1 |
1 |
0 |
1 |
1 |
0 |
½ |
0 |
6 |
|
5 |
GM |
Zsanszaja Abdumalik |
2503 |
KAZ |
½ |
½ |
0 |
0 |
* |
½ |
½ |
½ |
½ |
½ |
1 |
1 |
5,5 |
|
6 |
IM |
Vaishali R. |
2449 |
IND |
½ |
½ |
½ |
0 |
½ |
* |
½ |
½ |
1 |
½ |
0 |
½ |
5 |
|
7 |
WGM |
Dinara Wagner |
2358 |
GER |
0 |
½ |
0 |
1 |
½ |
½ |
* |
0 |
0 |
½ |
1 |
1 |
5 |
|
8 |
GM |
Tan Zhongyi |
2525 |
CHN |
0 |
0 |
½ |
0 |
½ |
½ |
1 |
* |
½ |
1 |
1 |
0 |
5 |
|
9 |
IM |
Elisabeth Paehtz |
2477 |
GER |
0 |
½ |
½ |
0 |
½ |
0 |
1 |
½ |
* |
1 |
½ |
0 |
4,5 |
|
10 |
IM |
Bibiszara Asszaubajeva |
2443 |
KAZ |
½ |
½ |
½ |
1 |
½ |
½ |
½ |
0 |
0 |
* |
0 |
½ |
4,5 |
|
11 |
IM |
Alina Kasliszkaja |
2491 |
POL |
½ |
0 |
0 |
½ |
0 |
1 |
0 |
0 |
½ |
1 |
* |
1 |
4,5 |
|
12 |
IM |
Polina Suvalova |
2510 |
FID |
0 |
0 |
0 |
1 |
0 |
½ |
0 |
1 |
1 |
½ |
0 |
* |
4 |
Verőci Zsuzsa
Fotó: chessbase.com