Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi is történt 2019-ben? A legfontosabb versenyek, események összefoglalója II.

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

A  sakktörténelem kiemelkedő tornákban leggazdagabb évét zártuk. Az esztendőt a négyszeres világbajnok Magnus Carlsen fantasztikus sikerei tették különösen emlékezetessé. A norvég világelső négy szuperversenyen is diadalmaskodott, Wijk aan Zee-ben hetedszer ünnepelték győztesként, megnyerte a GRENKE Chess Classic viadalt, első lett Samkirban, hazai pályán Stavangerben is győzött. A Grand Chess Tour 2019 zágrábi versenyén is ellenállhatatlan volt, sorozatban hetedik versenyét nyerte meg. St. Louisban csak a rájátszásban engedte át az elsőséget a kínai Ding Lirennek. Kisebb meglepetésre az összetett pontversenyben elért fölényes elsősége után a londoni döntőben csak harmadik lett. Az évet moszkvai sikereivel zárta, a King Salman vb-n hármadszor a rapid sakkozás világbajnoka, a villámsakkban ötödször vehette át a győztesnek járó trófeát. Carlsen klasszikus játszmában már 107 összecsapás óta nem talált legyőzőre. Izgalmas párharcokban, fordulatokban gazdag küzdelmek után az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov győzött a Világkupán, Ding Liren ezüstérmesként lett világbajnokjelölt. A Grand Prix 2019 négy versenye után két orosz nagymester örülhetett, Alekszandr Griscsuk és Jan Nepomnjacsij harcolta ki a jekatyerinburgi világbajnok-jelöli döntőben az indulás jogát. A Chess.com Grand Swiss nyílt versenyről a kínai Wang Hao kvalifikálta magát, a holland Anish Giri Élő-pontjainak köszönhetően játszhat, az Orosz Sakkszövetség Kirill Alekszejenkonak adott szabadkártyát, ők heten lesznek az amerikai Fabiano Caruana riválisai a kihívó jogáért folyó tornán.  Kazanyban a 20 éves orosz Alekszandra Gorjacskina győzött a 8 fős női világbajnok-jelölti döntőben és a kínai világbajnoknő Ju Wenjunnal mérkőzhet meg a címért. Moszkvában az indiai Humpy Koneru nyerte meg a rapid vb-t, az orosz Katyerina Lahno a villámsakkban megvédte címét. Asztanában a csapat-világbajnokságon kínai női és az orosz férfi válogatott győzött, női együttesünk csak a kilencedik helyet szerezte meg. A Batumiban megrendezett csapat Európa-bajnokságon kettős orosz siker született, női válogatottunk tizedikként zárta szereplését, férfi együttesünk nagy kudarcként a 26. helyen végzett. Antalyában az orosz Alina Kaslinszkaja szerezte meg az Európa-bajnoki címet, Szkopjéban is orosz siker született, Vladiszlav Artyemijev győzött, Berkes Ferenc remek szerepléssel ötödikként végzett, Gledura Benjámin tizenkilencedikként kvalifikálta magát a Világkupára. A kieséses rendszerű férfi bajnokságon Almási Zoltán győzött, kilencedszer lett aranyérmes. A női bajnokságon harmadszor ünnepelték Gara Tícia elsőségét.  A Tungsram Aquaprofit NSK együttese sorozatban tizenegyedszer nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2019-es esztendő második negyedévének legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

A második negyedév első nagy sikerét Magnus Carlsen érte el. Samkirban a norvég világbajnok  fölényes elsőségével fejeződött be a 6. Vugar Gasimov emlékverseny. A tíz résztvevős szuperversenyen Carlsen a hatodik forduló után az orosz Szergej Karjakinnal holtversenyben vezetett, mesterhármassal kétpontos előnnyel nyerte meg a viadalt, a világelsőt negyedszer ünnepelhették az emlékverseny győzteseként.

Magnus Carlsen címvédőként játszott a hagyományos tornán, 2014-ben, 2015-ben és 2018-bab is győztesként ünnepelték, távollétében kétszer az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov nyerte meg a viadalt. A 22-es kategóriájú, 2778-as Élő-átlagú versenyen az aktuális világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszottak. Az öt döntetlennel kezdődött versenyen a második forduló rangadóján Magnus Carlsen legyőzte Viswanathan Anandot. Klasszikus időkontroll mellett ez már a hatvanötödik összecsapásuk volt,  Carlsen elsősorban a két világbajnoki döntőn elért sikereinek köszönhetően 12-8-ra növelte előnyét a 45 döntetlen mellett.

A tornán az elsőség sorsa a nyolcadik fordulóban dőlt el, Carlsen félpontos előnnyel vezetett Szergej Karjakin előtt. Negyvenkettedik klasszikus játszmájukat vívták, a norvég világelső 31 döntetlen mellett kilencedszer győzte le a 2016-ban világbajnoki döntős ellenfelét, s mindössze kétszer szenvedett vereséget. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változata jó szolgálatot tett. Carlsen érdekes gyalogáldozatot hozott, Karjakin a taktikai jellegűvé vált állásban rossz döntéseket hozott, egyre nagyobb hátrányba került, a 39. lépést követően feladásra kényszerült.

A világbajnok az utolsó fordulóban nem kegyelmezett Alekszandr Griscsuknak sem, a verseny hajrájában elért mesterhármasával kétpontos előnnyel nyerte meg a tornát, pályafutása egyik legnagyobb diadalát aratta. Teljesítményének 2988-as performance-pontszáma, a + 15,8 Élő-pont hű tükre parádés eredményének. Fél éve még az amerikai Fabiano Caruana veszélyeztette a világranglistás első helyezését, a londoni világbajnoki döntő valamennyi partija előtt és után számolgattuk a virtuális világranglista állását. Magnus Carlsen  a rapid párharcban kivívott címvédése után Wijk ann Zee-i tornagyőzelmével, majd samkiri újabb elsőségével bizonyította, hogy némi megingást követően joggal ő a sakkvilág legjobbja. Carlsen világrekordkén a 2014. márciusi ranglistát vezette 2881 Élő-ponttal, közel négy esztendeje a 2861 a legmagasabb pontszáma.  

6. Vugar Gasimov Mem. Samkir 2019. március 31-április 9.

kat. XXII (2778)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2845

*

½

1

½

1

1

½

1

½

1

7

2990

2.

Ding Liren

g

CHN

2812

½

*

½

½

1

½

1

0

½

½

5

2817

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2753

0

½

*

½

½

1

½

½

½

1

5

2824

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2756

½

½

½

*

½

½

½

½

½

½

2780

5.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2771

0

0

½

½

*

½

1

1

½

½

2779

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2779

0

½

0

½

½

*

½

½

1

1

2778

7.

Veszelin Topalov

g

BUL

2740

½

0

½

½

0

½

*

½

1

½

4

2739

8.

David Navara

g

CZE

2739

0

1

½

½

0

½

½

*

½

½

4

2739

9.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2790

½

½

½

½

½

0

0

½

*

½

2696

10.

Anish Giri

g

NED

2797

0

½

0

½

½

0

½

½

½

*

3

2651

Antalyában az orosz Alina Kaslinszkaja sikerével ért véget a 20. Női Európa-bajnokság. Az utolsó fordulóban a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova legyőzte a félpontos előnnyel vezető ukrán Inna Gaponenkot és ötös holtverseny alakult ki a 8 pontosok között. Kaslinszkaja ellenfeleinek Élő-átlaga volt a legmagasabb, s ez döntött a javára. A francia Marie Sebag lett az ezüstérmes, a német Elisabeth Paehtz végzett a harmadik helyen. A 11 fordulós viadalról tizennégyen harcolták ki a jövő évi Világkupán a részvételi jogot, a tavalyi kontinensviadalról Paehtz, Sztefanova, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Anna Usenyina, a török Ekaterina Atalik és az orosz Alekszandra Gorjacskina már továbbjutott. A tornán számos nagy esélyes is gyengén szerepelt, keserű csalódás olimpiai válogatottunk éltáblásának, Hoang Thanh Trangnak az 53. helyezése.

A 20. Női Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

Rp

K

Élő+/-

1

4

IM

Alina Kaslinszkaja

RUS

2477

8,0

2420

71,0

76,0

2582

10

14,5

2

7

GM

Marie Sebag

FRA

2461

8,0

2406

69,0

73,5

2568

10

15,2

3

11

IM

Elisabeth Paehtz

GER

2456

8,0

2395

67,5

73,0

2557

10

14,0

4

21

IM

Inna Gaponenko

UKR

2428

8,0

2386

69,5

75,0

2545

10

16,8

5

5

GM

Antoaneta Sztefanova

ECX

2464

8,0

2346

63,0

68,0

2509

10

6,2

6

34

WGM

Pauline Guichard

FRA

2392

7,5

2404

71,0

75,5

2514

20

38,0

7

71

WGM

Ulvijja Fatalijeva

AZE

2266

7,5

2402

66,5

70,5

2493

20

68,4

8

19

GM

Anna Usenyina

UKR

2432

7,5

2381

69,0

74,0

2499

10

10,4

9

20

IM

Stavroula Tsolakidou

GRE

2429

7,5

2373

64,5

68,5

2491

10

9,4

10

2

GM

Nana Dzagnidze

GEO

2513

7,5

2365

66,0

71,0

2483

10

-3,0

11

24

WGM

Jolanta Zawadzka

POL

2418

7,5

2355

64,0

68,5

2474

10

8,8

12

9

GM

Pia Cramling

SWE

2460

7,5

2354

64,0

68,5

2478

10

3,1

13

22

IM

Anasztaszia Bodnaruk

RUS

2427

7,5

2327

64,0

68,5

2438

10

3,6

14

15

GM

Monika Socko

POL

2447

7,5

2310

57,5

60,5

2409

10

-2,0

15

83

WGM

Anasztaszja Paramzina

RUS

2214

7,0

2403

65,5

68,5

2470

20

73,6

16

46

WGM

Marina Brunello

ITA

2356

7,0

2394

64,5

67,0

2466

20

34,2

17

12

IM

Ekaterina Atalik

TUR

2455

7,0

2383

68,0

73,0

2473

10

2,5

18

75

WGM

Turkan Mamedgyarova

AZE

2256

7,0

2373

61,5

64,0

2433

20

53,2

19

1

GM

Alekszandra Gorjacskina

RUS

2534

7,0

2358

63,5

66,5

2424

10

-11,9

20

25

FM

Nurgyul Szalimova

ECX

2415

7,0

2338

65,0

69,0

2417

10

1,1

53

18

GM

Hoang Thanh Trang

HUN

2435

6,0

2279

60,5

64,5

2307

10

-18,4

(130 résztvevő)

Sencsenben a holland Anish Giri elsőségével ért véget a Longgang Masters, a 3. Du Te Cup. Az utolsó fordulóban a félpontos előnnyel vezető indiai Pentala Harikrishna vereséget szenvedett a kínai Ding Lirentől. Nagy türelemmel játszott végjátékban Giri érvényesítette gyalogelőnyét az orosz Dmitrij Jakovenkoval szemben, veretlenül, félpontos előnnyel megnyerte a viadalt. Samkiri utolsó helyezése után két és fél héttel Anish Giri tornagyőzelmet ünnepelhet, Rapport Richárd többször is nyerőesélyt elszalasztva remizett a kínai Yu Yangyival. Nyolc döntetlennel, egy-egy nyeréssel és vereséggel a negyedik helyen végzett.

3. Du Te Cup 2019 Sencsen, 2019. április 17-27.

cat. XXI (2754)

1

2

3

4

5

6

1.

Anish Giri

g

NED

2797

*

*

1

½

½

½

½

½

½

1

½

1

2855

2.

Pentala Harikrishna

g

IND

2723

0

½

*

*

1

0

1

0

½

1

1

1

6

2832

3.

Ding Liren

g

CHN

2809

½

½

0

1

*

*

½

½

1

½

½

½

2779

4.

Rapport Richárd

g

HUN

2726

½

½

0

1

½

½

*

*

½

½

½

½

5

2759

5.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2719

½

0

½

0

0

½

½

½

*

*

½

½

2651

6.

Yu Yangyi

g

CHN

2751

½

0

0

0

½

½

½

½

½

½

*

*

2644

Baden-Badenben Magnus Carlsen szenzációs elsőségével fejeződött be a 6. GRENKE Chess Classic. A norvég világbajnok a viadal második félidejében mesternégyessel, másfél pontos előnnyel diadalmaskodott. Bámulatos, hogy harmadik szuperversenyén is remekelt, Wijk aan Zee-ben hetedszer, a Gasimov emlékversenyen negyedszer, a német üdülőhelyen másodszor ünnepelhették tornagyőztesként. A három versenyt veretlenül játszotta végig, a 31 játszmából tizenhatot nyert meg!

Karlsruhéban játszották a torna első öt fordulóját, Carlsen az exvilágbajnok Viswanathan Anand társaságában 3,5 ponttal holtversenyben zárta a félidőt. A pihenőnap után a verseny Baden-Badenben folytatódott. Carlsen megszabadult a szakállától és szenzációs mesternégyessel ért elsőként a célba. Könnyedén játszva aratta győzelmeit, ahogy a befejező fordulóban is simán nyert a fölöslegesen gyalogot áldozó Maxime Vachier-Lagrave ellen.

A májusi világranglistát Magnus Carlsen 2875 ponttal vezette, 66 ponttal előzte meg Fabiano Caruanát. A londoni világbajnoki döntő óta 40(!) pontot nyert a sakkvilág ászaival való csatározások közepette.

A tavalyi győztes Fabiano Caruana nem tudta megnehezíteni a világbajnok elsőségét. Az amerikai nagymester is megőrizte veretlenségét, az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch holtversenyes harmadik helye szép siker, Vachier-Lagrave fölöslegesen kockáztatott utolsó partijában.

Az ötven százalékot elért trió tagjainak voltak jó és kevésbé jó pillanataik. Peter Szvidler emlékezetessé tette Magnus Carlsen remek támadását, hogy engedélyezte a gyalogmattot.

Viswanathan Anand nagy árat fizetett a megtorpanásáért, a kettős vereségéért, különösen fájó volt a sereghajtó Gerg Meier elleni kisiklása.

A két évvel korábbi tornagyőztes Levon Aronjan sokáig őrizte veretlenségét, de jött Carlsen az újításával, a pontos játékával, amivel időzavarba kergette őt, veresége elkerülhetetlenné vált.

A tavalyi nyílt verseny megnyerésével harcolta ki a 15 éves Keymer Vincent a meghívást. Kegyetlen volt a sorsolása, Carlsen, Anand és Caruana az első három játéknapon. A vesztőszéria után magára talált, majd két vesztéssel zárta szereplését. Aligha kétséges, hogy nagy jövő előtt áll, sok munka vár még rá Lékó Péter irányítása mellett. A verseny nagy tanulsága volt, hogy jobban kell beosztani gondolkodási idejét, elsősorban az idő szorításában hibázott.

6. GRENKE Chess Classic, Karlsruhe/Baden-Baden 2019.április 20-29.

kat. XIX (2724)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2845

*

½

½

1

1

½

1

1

1

1

2983

2.

Fabiano Caruana

g

USA

2819

½

*

1

½

½

½

½

½

1

1

6

2838

3.

Arkadij Naiditsch

g

AZE

2695

½

0

*

½

0

1

½

½

1

1

5

2770

4.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2773

0

½

½

*

½

½

½

½

1

1

5

2761

5.

Peter Szvidler

g

RUS

2735

0

½

1

½

*

½

0

½

1

½

2722

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2774

½

½

0

½

½

*

½

1

0

1

2718

7.

Levon Aronjan

g

ARM

2763

0

½

½

½

1

½

*

½

½

½

2719

8.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2693

0

½

½

½

½

0

½

*

½

1

4

2684

9.

Georg Meier

g

GER

2628

0

0

0

0

0

1

½

½

*

0

2

2514

10.

Vincent Keymer

m

GER

2516

0

0

0

0

½

0

½

0

1

*

2

2527

Az első osztályú csapatbajnokság 2018/19-es idénye kettős fordulóval fejeződött be. A meccspontok alapján holtversenyben álló, de a táblapontokkal vezető Tungsram Aquaprofit NSK és a DVTK csatázott a bajnoki címért.   A címvédő Aquaprofit két meggyőző győzelemmel megőrizte első helyét,  tizenkettedik, sorozatban a tizenegyedik bajnoki címét szerezte meg. A DVTK a nyolcadik körben elért kiütéses győzelmével három pontra csökkentette hátrányát, végül sorozatban harmadszor lett ezüstérmes.   A Paksnak be kellett érnie a harmadik hellyel. A dobogón végzett csapatok messze kiemelkedtek a mezőnyből.

A címvédő Tungsram Aquaprofit NSK csapata nyolc győzelemmel, és az első fordulóban a nagy rivális DVTK elleni minimális vereséggel nyerte meg tizenkettedik, sorozatban tizenegyedik bajnoki címét. Három ponttal gyűjtött többet a második helyen végzett DVTK együttesénél. A bajnoki címért folyó csatározást a negyedik körben játszott ASE Paks és a DVTK rangadójának végeredménye döntően befolyásolta. A sorozatos bírói műhibák és a mérkőzés méltatlan megrendezése miatt a diósgyőri csapat megóvta az 5,5-6,5 arányban elvesztett meccset, de az óvást elutasították, s nem került sor az éltáblán Almási Zoltán és az indiai Pentala Harikrishna parti esetleges újrajátszására.

A bajnokcsapatban ezúttal kevesebb partit játszottak idegenlégiósaik. Legjobb pontszerzőjük Aczél Gergely 9 játszmájából 8 pontot szerzett, Kántor Gergely 9-ből 7, Gara Tícia 9-ből 6,5, Bánusz Tamás 7-ből 6, Ribli Zoltán 8-ból 6 pontot gyűjtött.

A DVTK megismételte sikerét, harmadszor lett ezüstérmes. Sajnálhatja a bajnokot is legyőző csapat, hogy a versenykiírás a meccspontok mellett a táblapontokat díjazza, ami meglehetősen furcsa 12 fős küzdelmeknél. Az együttesben Kozák Ádám 8 játszmájából 7, Antal Gergely 9-ből 7, Korpa Bence 9-ből 6 ponttal voltak a legjobb pontszerzők.

A korábban sorozatban hatszor ezüstérmes ASE Paks gárdájának ezúttal is be kellett érnie a bronzéremmel. A csapatban ismét remekelt az ifjúsági Krstulovic Alex 8 pontjával.

A dobogón végzett együttesek messze kiemelkedtek a mezőnyből, a további helyezésekért folyhatott csak a küzdelem. A végső sorrendet is befolyásolta, hogy a hajrában az együttesek többször is gyengébb összeállításban szerepeltek. Az  Aquaréna Kőbánya SC megőrizte tavalyi negyedik helyezését. A Dunaharaszti MTK-t ezúttal nem fenyegette a kiesés veszélye, négyszer kaptak ki, ahogy a HVSE-Infraplan is. A Pénzügyőr két megsemmisítő vereséget is szenvedett. Az utolsó fordulóban dőlt el a második kieső hely sorsa, a Duocor-Makói SVSE megelőzte a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatát.  A Maróczy SE fiatal erőkből álló gárdája becsülettel küzdött.

Az NB1 Szabó László csoport végeredménye:

H

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Tungsram Aquaprofit NSK

*

5,5

8

8,5

8,5

7

10,5

9

8

11

16

76

2

DVTK

6,5

*

5,5

9

8,5

8,5

11

7,5

7,5

9

16

73

3

ASE Paks

4

6,5

*

7,5

8

8,5

6

8,5

9,5

7

15

65,5

4

Aquaréna Kőbánya SC

3,5

3

4,5

*

7,5

6

7

6

6.5

9

10

53

5

Dunaharaszti MTK

3,5

3,5

4

4,5

*

6

7,5

7

7,5

10

9

53,5

6

HVSE-Infraplan

5

3,5

3,5

6

6

*

5,5

7,5

7,5

10,5

8

55

7

Pénzügyőr SE

1,5

1

6

5

4,5

6,5

*

6

8,5

8,5

8

47,5

8

Duocor-Makói SVSE

3

4,5

3,5

6

5

4,5

6

*

6

10

5

48,5

9

Z. Csuti-Hydrocomp SK

4

4,5

2,5

5,5

4,5

4,5

3,5

6

*

8

3

43

10

Maróczy SE

1

3

5

3

2

1,5

3.5

2

4

*

0

25

A bajnokcsapat tagjai:

Maxim Rodhstein (izraeli, 2674) 1/2, Arkadij Naiditsch (azerbajdzsáni, 2721) 2/3, Balogh Csaba (2625) 4/9, Luka Lenic (szlovén, 2656) 5,5/8, Andrej Volokityin (ukrán, 2634) 2,5/3, Erdős Viktor (2609) 4,5/7, Márkus Róbert (2613) 6/9,  Bánusz Tamás (2618) 6/7, Ivan Ivanisevic (szerb, 2578) 4,5/6, Kántor Gergely (2501) 7/9, Horváth Dominik (2447) 4,5/8, Medvegy Zoltán (2543) 5,5/8, Ribli Zoltán (2534) 6/8, Aczél Gergely (2558) 8/9, Galyas Miklós (2512) 1,5/2, Gara Tícia (2321) 6,5/9, Haselbach Dávid (2046) 1/1 pont.

Abidjanban a Grand Chess Tour 2019 hét versenyből álló sorozatának első tornáján Magnus Carlsen újabb diadalt aratott. A rapid viadalt hárompontos előnnyel nyerte meg, a villámversenyen a francia Maxime Vachier-Lagrave mögött félpontos hátránnyal lett második. Az összetett pontversenyben három és fél ponttal előzte meg az amerikai Hikaru Nakamurát és  Vachier-Lagrave-t. A tornákon lejátszott 27 partijából a norvég világbajnok mindössze két villámpartit vesztett el, mindkétszer a francia sakkozó győzte le, tizenhárom játszmában kényszerítette megadásra ellenfeleit.

A GCT 2019-es sorozatában hét versenyt rendeztek meg, Zágrábban és St. Louis-ban 12 résztvevős klasszikus tornát bonyolítottak le, az öt rapid-és villámverseny első viadalát Elefántcsontpart egykori fővárosában, Abidjanban szervezték meg. Párizs,  St. Louis, Bukarest és Kalkutta a többi színhely. A sorozatot lezáró London Chess Classic  döntőn az összetett pontverseny első négy helyezettje játszott.

Afrika első ízben rendezett szuperversenyt, kitűnő körülmények várták a résztvevőket. Remek volt az internetes közvetítés, a játszmákat élőben kommentálták, tették még élvezetesebbé az összecsapások követését.

Abidjanban Carlsen ismét elkápráztatta a sakkot szeretők és értők népes táborát. A kilencfordulós rapidversenyen a 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal megvívott küzdelmekben csak három döntetlent engedélyezett ellenfeleinek, Hikaru Nakamura, Ding Liren és Veszelin Topalov tudott remizni a világelsővel. A győzelem két pontot ért, a döntetlen egyet, így alakulhatott ki Carlsen fölényes elsősége. A világbajnok nagy kedvvel, könnyedén játszott, tökéletesen használta ki az állásokban rejlő lehetőségeket.

A rapidverseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2867) 15 pont

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2805) 12

3-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2792) és Wesley So (amerikai, 2772) 11

5. Ding Liren (kínai, 2786) 10

6. Wei Yi (kínai, 2737)

7-8. Szergej Karjakin (orosz, 2773) és Veszelin Topalov (bolgár, 2736) 6

9-10. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2776) és Bassem Amin (egyiptomi, 2683) 5

A háromnapos rapidverseny után még nagyobb sebességre kapcsoltak a sakkvilág ászai, játszmánként 5-5 perc és 3-3 másodperc gondolkodási idővel játszottak a kétfordulós villámversenyen, mindkét színnel megmérkőztek egymással.  Remek csatákat, jelentős fordulatokat, meglepő elnézéseket, szerencsés győzelmeket, váratlan mentéseket is láttunk a csatákban.

A villámverseny végeredménye:

1.Maxime Vachier-Lagrave 12 pont

2. Magnus Carlsen 11,5

3. Hikaru Nakamura 11

4. Jan Nepomnjacsij 10,5

5. Szergej Karjakin 9,5

6-7. Wesley So és Ding Liren 8,5

8. Wei Yi 7,5

9-10. Veszelin Topalov és Bassem Amin 5,5

Moszkvában az orosz Jan Nepomnjacsij sikerével fejeződött be a Grand Prix 2019 négy versenyből álló sorozatának első tornája. A viadal döntőjének rájátszásában honfitársát, Alekszandr Griscsukot győzte le a második rapidparti megnyerésével. Nepomnjacsij veretlen maradt a 16 résztvevős, kieséses rendszerű versenyen, három párharcot rájátszásban nyert meg, az első körben az örmény Levon Aronjan elleni sikere + 1 GP pontot jelentett, a 24 ezer eurós első díj mellé az összetett pontversenyben 9 ponttal várja a folytatást, Griscsuk a 14 ezer euró mellé 7 pontot gyűjtött. A sorozatban a részvételre jogosultak három-három versenyen vettek részt. Az összetett pontverseny első két helyezettje szerzett jogot a jövő évi nyolc résztvevős világbajnok-jelölti döntőben való indulásra.

Az orosz fővárosban két nagy meglepetéssel kezdődött meg a torna. A rajtlista első két helyezettje, Anish Giri és Sahriyar Mamedgyarov búcsúzni kényszerült. A tavalyi rapid világbajnokság győztese, a 23 éves Daniil Dubov szenzációs játékkal győzte le Girit. A lengyel Radoslaw Wojtaszek könyörtelenül használta ki Mamedgyarov hibáit.

Az első forduló eredményei:

Anish Giri (holland) – Daniil Dubov (orosz) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni) – Hikaru Nakamura (amerikai) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Jan-Krzysztof Duda (lengyel) – Wesley So (amerikai) 1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

Szergej Karjakin (orosz) – Alekszandr Griscsuk (orosz) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

Jan Nepomnjacsij (orosz) – Levon Aronjan (örmény) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Wei Yi (kínai) – Dmitrij Jakovenko (orosz) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Nyikita Vityjugov (orosz) – Peter Szvidler (orosz)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel) – Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 1,5 – 0,5

(1 – 0, döntetlen)

A legjobb nyolc között három párbajban csak a hosszabbításban született döntés.

A 2. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2761) - Daniil Dubov (orosz, 2690) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2772) – Wesley So (amerikai, 2754) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Wei Yi (kínai, 2736) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2773) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2724) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Az elődöntőben Alekszandr Griscsuk remekelt Hikaru Nakamura ellen, Jan Nepomnjacsij „megszenvedett” a rájátszásban Radoslaw Wojtaszek legyőzéséért.

Az elődöntő eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2761) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2772) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2773) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2724) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

A döntő első játszmájában a Grünfeld védelem minőségáldozatos változata került megjátszásra. Alekszandr Griscsuk érthetően elégedetlen volt a játszma alakulásával, a remélt meglepetés ereje nem ült, Jan Nepomnjacsij könnyedén oldotta meg a feladatát. A második parti csak 23 lépésig tartott.

Adöntőben Jan Nepomnjacsij sötéttel remizte el az első rapidpartit, a második összecsapásban már uralta a sakktáblát. Rutinosabb ellenfele nem talált jó megoldást, egyre nagyobb hátrányba került, a 36. lépés után elsőként gratulálhatott legyőzőjének.

A Grand Prix Moszkva 2019 döntője:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2772) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2773) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

A Grand Prix pontverseny állása:

Jan Nepomnjacsij 9 pont

Alekszandr Griscsuk 7

Radoslaw Wojfaszek 5

Hikaru Nakamura 3

Peter Szvidler, Peter Szvidler és Daniil Dubov 2

Wesley So 1

Magnus Carlsen sikerével ért véget a skóciai Lindores Abbey Szeszfőzde négy világsztár részvételével megrendezett kétfordulós  rapid versenye. Játszmánként 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal folytak a küzdelmek. Az első játéknap után Ding Liren és Magnus Carlsen holtversenyben vezetett, míg meglepetésre a 2017-es rapid világbajnokság győztese, Viswanathan Anand két vereséget is elszenvedett.

A torna ötödik körében Ding Liren kikapott Vishy Anandtól. Az első hely sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a félpontos előnnyel vezető Magnus Carlsen sötéttel játszott Ding Liren ellen. A világbajnok a nyitásból hátránnyal jött ki, a középjátékban gyalogot is vesztett, nagyot küzdött a remiért, s ezzel újabb elsőséget szerzett.

Lindores Abbey Super Stars, 2019. május 25-26.

kat. XXII (2785)

1

2

3

4

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2869

*

*

½

½

½

½

1

½

2817

2.

Ding Liren

g

CHN

2760

½

½

*

*

1

½

½

0

3

2794

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2781

½

½

0

½

*

*

1

½

3

2787

4.

Viswanathan Anand

g

IND

2733

0

½

½

1

0

½

*

*

2744

Stavangerben Magnus Carlsen hárompontos előnnyel nyerte meg az Altibox Norway Chess 2019 viadalt. Carlsen egyetlen vereségét már győztesként az amerikai Fabiano Caruanától a „hirtelen halál” játszmában szenvedte el. Hazai pályán folytatódott a világbajnok páratlan sikersorozata, hatodik tornáján is győzött.

A hagyományos stavangeri torna szervezői új lebonyolítással, időbeosztással, pontozással próbáltak hadat üzenni az utóbbi években a szuperversenyeken látott sok döntetlennek. Aligha kétséges, hogy vita tárgya lesz  az új pontozási rendszer, az Armageddon parti időbeosztása, sötét remifórja. A tornán lejátszott 45 klasszikus partiból 11 végződött döntéssel, s kaptak a nagymesterek 2-2 pontot győzelmükért.  A döntetlent követő rájátszás során, az ún. Armageddon („hirtelen halál”) partiból  huszonegyszer nyert valamelyik fél, tizenháromszor a sötéttel elért döntetlen jelentette a másfél pontot. Magnus Carlsen, Yu Yangyi, Fabiano Caruana és Ding Liren kétszer győzött, Sahriyar Mamedgyarov, Levon Aronjan és Wesley So tudott még egy-egy klasszikus játszmát megnyerni. Levon Aronjan, Fabiano Caruana, Viswanathan Anand és Maxime Vachier-Lagrave vesztett egy-egy partit, Yu Yangyi és Alekszandr Griscsuk kettőt, Sahriyar Mamedgyarov hármat.

A 250 ezer eurós díjalapból a győztes Magnus Carlsen 75 ezret nyert. Yu Yangyi és Levon Aronjan osztotta a második és harmadik díjat, mindketten 32.500 eurót kaptak.

7. Norway Chess 2019 Stavanger, 2019.június 3-14.
 

H.

Név

Ti

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Pont

1

Magnus Carlsen

GM

2875

 X

2

½ 1

½ 0

½ 1

½ 1

½ 1

½ 1

½ 1

2

13½

2

Yu Yangyi

GM

2738

0

 X

½ 0

½ 1

0

½ 1

½ 1

½ 1

2

2

10½

3

Levon Aronjan

GM

2752

½ 0

½ 1

 X

0

½ 1

½ 1

½ 0

½ 1

2

½ 1

10½

4

Fabiano Caruana

GM

2819

½ 1

½ 0

2

 X

½ 0

0

2

½ 1

½ 0

½ 1

10

5

Wesley So

GM

2754

½ 0

2

½ 0

½ 1

 X

½ 0

½ 1

½ 0

½ 1

½ 1

10

6

Ding Liren

GM

2805

½ 0

½ 0

½ 0

2

½ 1

 X

½ 0

½ 0

2

½ 0

7

Maxime Vachier-Lagrave

GM

2779

½ 0

½ 0

½ 1

0

½ 0

½ 1

 X

½ 0

½ 1

½ 1

8

8

Viswanathan Anand

GM

2767

½ 0

½ 0

½ 0

½ 0

½ 1

½ 1

½ 1

 X

0

½ 1

8

9

Sahriyar Mamedgyarov

GM

2774

½ 0

0

0

½ 1

½ 0

0

½ 0

2

 X

½ 0

10

Alekszandr Griscsuk

GM

2775

0

0

½ 0

½ 0

½ 0

½ 1

½ 0

½ 0

½ 1

 V

Kazanyban az orosz Alekszandra Gorjacskina másfél pontos előnnyel nyerte meg a női világbajnok-jelölti döntőt. A kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan visszalépésének köszönhetően játszhatott. A rajtlistán ötödikként az első körben honfitársnői ellen 2,5 ponttal alapozta meg sikerét.  A negyedik forduló után még a grúz Nana Dzagnidze vezetett, az ötödik fordulótól már Gorjacskina és többé nem engedte ki a kezéből a vezetést. Félidőben másfél pont volt az előnye.

A második félidő első három fordulójában újfent 2,5 pontot szerzett honfitársnőivel szemben, a tizedik kör után már két és fél ponttal előzte meg Katyerina Lahnót. A verseny eldőlt, a 12. kört követően győztesként, világbajnoki kihívóként ünnepelhették. A befejező játéknapon vereséget szenvedett az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuktól. Ezüstérmesként Anna Muzicsuk zárta szereplését, holtversenyben harmadikként végzett a kínai exvilágbajnoknő Tan Zhongyi és az orosz Katyerina Lahno.

A rajtlistát vezető Marija Muzicsuk csak az ötödik helyet osztotta, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a túlzott elvárás áldozata lett. Kitűnő verseny volt, élvezetes, nyíltsisakos játszmákat láttunk, a 56 lejátszott partiból 30 végződött döntéssel, a világos szín 22-8-ra nyert.

FIDE Women's Candidates Kazany, 2019. május 30-június 17.

kat. XII (2532)

1

2

3

4

5

6

7

8

1.

Alekszandra Gorjacskina

g

RUS

2522

*

*

½

½

1

½

1

½

½

0

1

½

½

1

1

1

2666

2.

Anna Muzicsuk

g

UKR

2539

½

½

*

*

0

½

½

1

½

½

0

1

½

½

1

1

8

2580

3.

Tan Zhongyi

g

CHN

2513

0

½

1

½

*

*

0

½

½

0

½

1

½

1

0

1

7

2534

4.

Katyerina Lahno

g

RUS

2554

0

½

½

0

1

½

*

*

1

½

½

½

½

½

½

½

7

2528

5.

Marija Muzicsuk

g

UKR

2563

½

1

½

½

½

1

0

½

*

*

0

½

1

0

½

0

2498

6.

Nana Dzagnidze

g

GEO

2510

0

½

1

0

½

0

½

½

1

½

*

*

0

1

1

0

2505

7.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2546

½

0

½

½

½

0

½

½

0

1

1

0

*

*

0

1

6

2479

8.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2506

0

0

0

0

1

0

½

½

½

1

0

1

1

0

*

*

2455

A világbajnok rendszer megváltoztatása mellett a FIDE vezérkara jelentősen megemelte a női top versenyek díjazását. Kazanyban a nyolc résztvevő 200 ezer eurós díjon osztozott. A győztes Alekszandra Gorjacskina 50 ezer eurót nyert, Anna Muzicsuk 40 ezret kapott. Tan Zhongyi és Katyerina Lahno is 27.500 eurót kasszírozott. Marija Muzicsuk és Nana Dzagnidze 17.500 eurót nyert, Alekszandra Kosztenjuk 12 ezer, Valentyina Gunyina 8 ezer euróval „vigasztalódhatott”. A 12 játszmás világbajnoki döntőnek 500 ezer euró lesz a díjalapja a korábbi 200 ezerrel szemben.

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog