Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ju Wenjun megnyerte a világbajnoki döntő utolsó partiját, megvédte címér

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Csungkingben a kínai világbajnoknő Ju Wenjun győzelmével fejeződött be honfitársnője, Lei Tingjie ellen vívott világbajnoki döntő. A 12 játszmás finálé befejező partijában a címvédő világossal játszva 62 lépésben aratott győzelmet, 6,5-5,5-re megnyerte a párharcot, megvédte világbajnoki címét. A finálé első hat partiját Sanghajban játszották le, Lei Tingjie az ötödik játszma megnyerésével vezetést szerzett. Előnyét szülővárosában nem tudta megőrizi, elvesztette a nyolcadik összecsapást, majd három döntetlen után már a rájátszásban reménykedett, amikor a befejező ütközet fokozott feszültségét kevésbé bírta rutinosabb ellenfelénél, aki a felkínált eséllyel élni tudott. Ju Wenjun másodszor védte meg világbajnoki címét, 2020-ban jóval izgalamasabb játszmák után csak a rájátszásban diadalmaskodott az orosz Alekszandra Gorjacskinával szemben. A kínai világbajnoki döntőben az egymást, a segítőket jól ismerő nagymesternők játszmáirban jóval kevesebb volt az izgalom, kerülték az elméleti párbajokat, kiegyenlített erők küzdelmét láttuk.

A női világbajnoki döntő végeredménye:

Ju Wenjun (kínai, 2564) - Lei Tingjie (kínai, 2554) 6,5 – 5,5

Lei Tingjie – Ju Wenjun  döntetlen (Spanyol megnyitás, 50)

Ju enjun – Lei Tingjie döntetlen (Caro-Lann Védelem, 40)

Lei Tingjie – Ju Wenjun  döntetlen (Spanyol megnyitás, 49)

Ju Wenjun – Lei Tingjie  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 63)

Lei Tingjie – Ju Wenjun 1 – 0 (Olasz megnyitás, 65)

Ju Wenjun – Lei Tingjie  döntetlen (Tarrasch védelem, 48)

Lei Tingjie  döntetlen (Caro-Kann védelem, 65)

Ju Wenjun – Lei Tingjie  1 – 0 (Réti megnyitás,72)

Lei Tingjie – Ju Wenjum  döntetlen (Szicíliai védelem

Ju Wenjun – Lei Tingjie  döntetlen (Angol megnyitás, 47)

Lei Tingjie – Ju Wenjun  döntetlen (Kettős huszárjáték, 48)

Ju Wenjun – Lei Tingjie  1 – 0 (Colle megnyitás, 62)

Ju Wenjun (2564) - Lei Tingjie (2554)]
Női világbajnoki döntő 2023 Csungking (12)
Cole menyitás [D04

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.e3 c5 4.dxc5 e6 5.b4 a5 6.c3 [6.b5!?] 6...axb4 7.cxb4 b6! 8.Fb5+ Fd7 9.Fxd7+ Hbxd7 10.a4 bxc5 11.b5 Vc7 12.Fb2 Fd6 13.0-0 0-0 q4.Hbd2 Bfc8 15.Vc2 c4?!

 [15...e5 16.e4 c4]

 

16.Fc3 Hc5 17.a5 Hb3 18.Fxf6?! 

[18.Ba2!+/=] 

18...Hxa1 19.Fxa1 Vxa5 20.Vc3 Vxc3 21.Fxc3 Bcb8 

 

 

22.Hd4! e5? [22...Fc5=/+] 23.Hf5 Ff8 24.Fxe5 Bxb5 25.g4 [25.Fc3] 25...g6 26.Hd4 Bb2 

26...Bb6!] 

27.Hb1 Fg7 [>=27...Ba6] 28.Fxg7 Kxg7 29.Hc3 Ba5

 

 

30.Bd1! Bb6 31.Hde2 Bb3 32.Kg2 h6 33.Kf3 f6 34.Bc1 Kf7 35. d4 36.exd4 g5 37.Hfe2 f5 38.gxf5 Bxf5+ 39.Ke3 g4 40.Hf4 Bb8

 

41.d5 Bf6 42.Bc2 Ba8 43.Hb5 Bb6 44.Hd4 Ba3+ 45.Ke4 c3 46.Hfe2 Bb2 47.Kd3 Bb1 48.Hxc3 Bh1

 

49.f3 gxf3 50.Hxf3 Bf1 51.Hd4 Ke7 52.Kc4 Bf4 53.Bb2 Bh4 54.Bb7+ Kf6 55.Bb2 Ba8? 56.Kc5 Bh3 57.Hcb5 Be3 58.d6 Ke5 59.Hc6+ Ke4 60.d7 Bd3 61.Hd6+ Kf4 62.Bb8 éd sötét feladta

A női sakkozás 17. világbajnoka, Csü Ven-csün (Ju Wenjun (居文君)  Sanghajban 1991. január 31-én született, nemzetközi nagymester, kétszeres olimpiai bajnok, Kína kétszeres bajnoka, Grand Prix-győztes. A sakktörténelemben az ötödik női sakkozó, aki átlépte a 2600 Élő-pontos határt.

Ju Wenjun 2008-ban játszott először kieséses rendszerű világbajnokságon, a második fordulóban a bolgár Antoaneta Sztefanovától szenvedett vereséget. Két év múlva a negyeddöntőben az indiai Humpy Koneru győzte le.

A 2011-12-es Grand Prix-sorozaton az összetett pontversenyben a hatodik helyen végzett, a következő ciklust Hou Ji-fan és Humpy Koneru mögött harmadikként  zárta.

A 2012-es világbajnokságon az elődöntőig jutott, a későbbi győztes ukrán Anna Usenyina ütötte el a továbbjutástól.  Három év múlva második kiemeltként már a második körben búcsúzni kényszerült, a későbbi döntős orosz Natalija Pogonyinától kapott ki.

2015−2016-os Grand Prix sorozat teheráni versenyén az első helyen végzett, Csengtuban holtversenyes harmadik lett. A versenysorozat Hanti-Manszijszkban rendezett utolsó versenyét megnyerte, és ezzel az összesített pontversenyben az első helyen végzett, amellyel jogot szerzett, hogy a kieséses rendszerű 2017-es női sakkvilágbajnokság győztesével megmérkőzzön a világbajnoki címért. Ju Wenjun szereplését a teheráni kieséses rendszerű vb-n nem kísérte szerencse, a negyedik fordulóban a világbajnoki címet szerzett honfitársnője, Tan Csung-ji (Tan Zhongyi) győzte le. Rijádban rapid világbajnoki címet szerzett.

2018-ban Csunkingben a kihívó Ju Wenjun sikerével ért véget a női sakkvilágbajnoki döntő. A kínai párharcban 5,5-4,5-re győzte le a címvédő Tan Zhongyit.  A döntő tizedik partija a 70. lépésben ért véget döntetlennel, Ju Wenjun többször is nyerést hagyott ki. A mérkőzés első félidejét a trónkövetelő szülővárosában, Sanghajban játszották le, a 27 esztendős Ju Wenjun 3,5-1,5-ös vezetést szerzett, Tan Zhongyi csak szépíteni tudott. Ju Wenjun a hatodik kínai sakkozónő, aki világbajnoki címet szerzett.

Hanti-Manszijszkban háromhetes küzdelem után fejeződött a 64 résztvevős kieséses rendszerű női világbajnokság. Ju Wenjun megvédte világbajnoki címét, a döntőben az orosz Katyerina Lahno ellen rájátszásban érte el összesítésben az 5-3-as győzelmét. A négyjátszmás klasszikus partikkal vívott küzdelemben Lahno a második játszmát megnyerte, Ju Wenjun sötéttel a negyedik partiban tudott egyenlíteni. A tie-break két döntetlennel indult, majd a címvédő kettős győzelemmel ünnepelhetett. Szentpéterváron megvédte rapid világbajnoki címét. A Grand Prix 2019/20-as négy versenyből álló sorozatának első viadalán, Szkolkovóban kihívójával, Alekszandra Gorjacskinával osztotta a második helyet.

2020. január 24-én Vlagyivosztokban a világbajnoknő Ju Wenjun győzelmével fejeződött be a világbajnoki döntő.

A női világbajnokságok történetében először döntötte el rájátszás a világbajnoki cím sorsát, amikor páros mérkőzésen csatáztak a titulusért. 1981-ben Maja Csiburdanidze világbajnokként haszonélvezője volt a régi szabályzatnak, Nana Alekszandrija ellen 8-8-cal megvédte címét.

Vlagyivosztokban rapid „szétlövés” döntött. el a címvédő Ju Wenjun és kihívója, Alekszandra Gorjacskina párharcát. A 12 játszmás klasszikus szakasz 6-6-tal ért véget. A 20 esztendős Gorjacskina méltó ellenfél volt, a párbajra remekül készült fel, rutintalansága is okozhatta, hogy a kritikus helyzetekben többet hibázott Ju Wenjunnal szemben. A nyolcadik játszma megnyerése után óriási lehetőséget hagyott kihasználatlanul, kettőre növelhette volna előnyét, de a vereség után a következő parti elvesztésével már hátrányba került.

Igazi bravúrként a nyerési kényszer alatt képes volt a 12. parti megnyerésére, a tie-break kiharcolására. A 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperces csatában a világbajnoknő rendkívül bizonytalan volt, egyre nagyobb hátrányba került, majd Gorjacskina szinte válogathatott a nyerések között. A nagy lehetőség kapujában azonban botlott, a világbajnoknő nagyon örülhetett a döntetlennek. A második ütközetben is az orosz nagymesternő kezdeményezett, az esélyt másodszor is elpuskázta.

A világbajnoki cím sorsát a rapid rájátszás harmadik játszmája döntötte el. A két rontás után Alekszandra Gorjacskinának megremegett a keze, Ju Wenjun a felkínált eséllyel élt, a címvédő nem hagyta kihasználatlanul a meccslabdát. Az időzónai eltérés miatti korai időpont ellenére is bizonyára sokan nézték a párbajt, hihetetlenül izgalmas élőben figyelni a küzdelmet, a játékosok testbeszédét, látni az oly gyorsan múló perceket, majd a másodperceket. A feszültséget Ju Wenjun bírta jobban.

Alekszandra Gorjacskina a negyedik játszmában gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, Ju Wenjun hidegvérrel védekezett, a döntetlennel megvédte világbajnoki címét, összesítésben 8,5-7,5-ös győzelemmel maradt a női sakkozás királynője.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2578) – Ju Wenjun (kínai, 2584) 7,5 – 8,5

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun döntetlen (Katalán megnyitás, 97)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Alekszandra Gorjacskina (2578) – Ju Wenjun (kínai, 2584) döntetlen (Semi-Tarrasch védelem, 85)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina 1 – 0 (Szláv védelem, 63)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun 1 – 0 (Angol megnyitás, 51)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 105)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 67)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun 1 - 0  (Vezércsel, 45)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina 1 – 0 (Réti megnyitás, 62)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun 0 – 1 (Vezércsel, 62)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 60)

Rájátszás:

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina döntetlen (Réti megnyitás, 67)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun döntetlen (Vezércsel, 71)

Ju Wenjun – Alekszandra Gorjacskina 1 – 0 (Réti megnyitás, 76)

Alekszandra Gorjacskina – Ju Wenjun döntetlen (Vezércsel, 77)

A címét megvédő Ju Wenjun a GP harmadik tornáján nagyon gyenéén játszott, a befejező viadalon el sem indult, a Világkupán sem játszott. Ju Wenhzn a Grand Swiss tornán sem indult el.

Ju Wenjun 2011-ben és 2014-ben nyerte meg a kínai női sakkbajnokságot. 2009-ben női nemzetközi nagymesteri, öt év múlva férfi nagymesteri címet szerzett. 2008 óta tagja a válogatottnak, 2016-ban a sakkolimpián aranyérmes csapatban a második táblás volt, Batumiban éltáblásként vezette győzelemre az együttest, korábban háromszor ezüstérmes csapatnak volt a tagja.  Batumiban a legjobb éltáblásként aranyérmes, 2010-ben és 2016-ban ezüst-, 2014-ben bronzérmet kapott a tábláján elért teljesítményéért.

A női sakkozás világbajnokai:

Vera Menchik (1927 – 1944)

Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)

Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)

Olga Rubcova (1956 – 1958)

Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)

Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)

Hszie Csün (1991 – 1996)

Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)

Hszie Csün (1999 – 2001)

Zsu Csen (2001 – 2004)

Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)

Xu Yuhua (2006 - 2008)

Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)

Hou Ji-fan (2010 – 2012)

Anna Usenyina (2012 – 2013)

Hou Ji-fan (2013 – 2015)

Marija Muzicsuk (2015 - 2016)

Hou Ji-fan (2016-2017)

Tan Zhongyi (2017- 2018)

Ju Wenhzn (2018 - )

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog