Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny harmadik fordulójában Almási Zoltán örmény sakkozónő ellen nyert, Portisch Lajos kikapott orosz női ellenfelétől, Papp Petra remizett. Tizenheten nyerték meg harmadik partijukat is.

Almási Zoltán blogjában így írt mai játszmájáról: ”Könnyű partit terveztem és úgy is indult, aztán nem a megfelelő irányba tereltem a partit, így magamnak csináltam nehézségeket, de az 500 élő az 500 élő! Bár ha jól megnézzük az oroszok nagyon alul vannak értékelve élőpontszámilag, de főleg a nők! Úgy 100-150 élővel többet tudnak nemzetközi szinten, mint ami be van írva! Azért van csak ennyi nekik, mert egymás ellen játszanak általában…” Nyolcszoros bajnokunkat nem derítette jó kedvre, hogy a negyedik partiját az orosz Tamara Cseremnova (2235) ellen játssza, aki a mai játéknapon Portisch Lajost győzte le, az első fordulóban az ukrán Alekszander Arescsenko ellene nagy mázlival menekült meg a vereségtől.

Régóta tudjuk, hogy oroszországi nyílt tornán játszani nagy kihívás, a nemzetközi titulusokat, az Élő-pontokat ott nem adják menetrendszerűen, nagyon meg kell küzdenie minden pontért. A legrangosabb openen, a februári Aeroflot-tornán a legjobbak mezőnyében csak meghatározott pontszám felett játszhatnak a sakkozók, Szentpéterváron, a 350 fős mezőnyben bárki indulhat, és a gyengébbeknek tartottak hihetetlen elszántsággal küzdenek. Ők az adatbázisból készülhetnek a nagynevű ellenfélre, míg a nagymesterek különösen a rajtnál ismeretlen sakkozókkal kerülnek szembe, játéktudásukat nem ismerik, le is becsülik őket a pontszámuk alapján, aztán jön a meglepetés…

A harmadik forduló után tizenheten még hibátlanok, csak öten + 2600 Élő-pontosok.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Nyikita Vitjugov (orosz, 2691, 2) – Grigorij Oparin (orosz, 2484, 2)  döntetlen

Parimarjan Negi (indiai, 2657, 2) – Vagyim Mojszejenko (orosz, 2477, 2) 1 - 0

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638, 2) – Leonyid Golovin (orosz, 2475, 2) 1 - 0

Mihail Mozsarov (orosz, 2505, 2) – Ilia Szmirin (izraeli, 2638, 2)  0 - 1

Ivan Rozum (orosz, 2498, 2) – Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610, 2) 0 - 1

Anton Demcsenko (orosz, 2610) – Danny Raznikov (izraeli, 2465, 2) 1 - 0

Valerij Neverov (ukrán, 2494, 2) – Alekszandr Simanov (orosz, 2599, 2) 0 - 1

Urij Eliszejev (orosz, 2486, 2) – Anton Kovalyov (argentin, 2593, 2) döntetlen

Tamara Cseremnova (orosz, 2235, 1,5) – Portisch Lajos (magyar, 2495, 1,5) 1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2707, 1) – Anna Hairapetjan (örmény, 2185, 1) 1 - 0

Igor Popelysev (orosz, 2071, 1) – Papp Petra (magyar, 2298, 1) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

1-17. Primarjan Negi (indiai, 2657), Ilia Szmirin (izraeli, 2638), Anton Demcsenko (orosz, 2610), Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638), Alekszandr Simanov (orosz, 2599), Oleg Gladiszev (orosz, 2446), Nyikita Matinjan (orosz, 2439), Robert Hovhanniszjan (örmény, 2610), Vlagyimir Episin (orosz, 2574), Avetik Grigorjan (örmény, 2572), Kirill Stupak (fehérorosz, 2520), Hovik Hajrapetyan (örmény, 2450), Kirill Alekszejenko (orosz, 2434), Vagyim Malahatko (belga, 2558), Jorga Cori (perui, 2522), Andrej Zsigalko (fehérorosz, 2582) és Gil Popilski (izraeli, 2475) 3 pont

76. Almási Zoltán (magyar, 2707) 2

167. Portisch Lajos (magyar, 2495) 1,5

201. Papp Petra (magyar, 2298) 1,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szentpéterváron zajló Csigorin emlékverseny második fordulójának legnagyobb meglepetése, hogy a 20 éves orosz Anasztazia Bodnaruk legyőzte Almási Zoltánt. A szicíliai védelmű partiban Bodnaruk elfogulatlanul játszva rátámadt nagymesterünk királyára. Előnyös állásban Almási taktikai elnézéssel hátrányba került, Bodnaruk kihasználta a felkínált lehetőséget. Portisch Lajos remizett, Papp Petra kikapott orosz ellenfelétől. A játéknapon alig ismert, szerény Élő-pontszámú sakkozók értékes fél pontokat raboltak nagynevű nagymesterektől.

A kilencfordulós emlékverseny második játéknapjának szenzációját a 20 éves orosz Anasztazia Bodnaruk győzelme jelentette. Almási Zoltán a szicíliai védelmet választotta a 20 éven aluli hölgyek rangsorában harmadik Bodnarukkal szemben, aki elfogulatlanul játszott nagymesterünk ellen, gyalogrohammal támadást indított. Zoltán az akciót könnyedén hárította, előnyösebb állásban azonban veszélyérzete cserben hagyta. Taktikai elnézését Anasztazia hibátlan játékkal használta ki, sötét a vezérért nem kapott elegendő ellenértéket. Bodnaruk nem tudott hibázni, eddigi pályafutása legértékesebb győzelmét aratta.

A rajtlistán előkelően helyezett nagymesterek sorban nagyon megizzadtak szerény Élő-pontszámú orosz, illetve az orosz sakkiskola hagyományain felnőtt sakkozókkal szemben. A lett Alekszej Shirov döntetlenre mentette hátrányosabb állását, az örmény Vlagyimir Akopjan nem tudta megtörni kazah ellenfelének ellenállását. Az indiai Krishnan Sasikiran, az orosz Vagyim Zvjagincev és Borisz Gracsev is csak remizett. Portisch Lajos sem tudott világossal nyerni. Papp Petra 200 Élő-ponttal többel rendelkező orosz nemzetközi mestertől kapott ki.

Harmincnégy sakkozó nyerte meg mindkét játszmáját, csak öten + 2600 Élő-pontosok! Nagymestereink a harmadik fordulóban női sakkozókkal mérkőznek meg, Almási Zoltán világossal az örmény Anna Hairapetjannal (2185), Portisch Lajos sötéttel az orosz Tamara Cseremnovával (2235) játszik. Papp Petra sötét lesz az orosz Igor Popelysev ellen.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Ilia Iljusenok (orosz, 2427) – Alekszej Shirov (lett, 2718) döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2425) – Almási Zoltán (magyar, 2707)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703) – Aszlan Aitbajev (kazah, 2416)  döntetlen

Juszup Atabajev (türkmén, 2407) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2691) 0 - 1

Miroszlav Vlaszenko (orosz, 2400) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680) döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678) – Dmitrij Szvetlov (orosz, 2399)  döntetlen

Konsztantyin Nikologorszkij (orosz, 2400) – Borisz Gracsev (orosz, 2672) döntetlen

Vjacseszlav Tilicsejev (orosz, 2397) – Parimarjan Negi (indiai, 2657) 0 - 1

Ildar Hairullin (orosz, 2639) – Aziz Nezad Husein (katari, 2396) döntetlen

Vlagyimir Dzsangobegov (orosz, 2395) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2638) 0 - 1

Ilia Szmirin (izraeli, 2638) – Orazly Annageldijev (türkmén, 2394)  1 - 0

Mateusz Bartel (lengyel, 2635) – Vlagyimir Ponfilenok (orosz, 2392)  döntetlen

Papp Petra (magyar, 2298) – Ivan Rozum (orosz, 2498)  0 - 1

Portisch Lajos (magyar, 2495) – Sztaniszlav Mihejev (orosz, 2286) döntetlen

 

Bodnaruk,A (2425) - Almási,Z (2707)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 Hf6 6.Hc3 e6 7.Fd3 Fe7 8.Fe3 Vc7 9.f4 d6 10.Vf3 a6 11.a4 Hb4 12.0-0 0-0 13.a5 Fd7

 

14.g4

A 20 éves orosz nagymesternő meglehetősen elfogulatlanul játszott, a megszokott 14.Fb6 Vb8 15.Vg3 helyett gyors akcióval próbálkozott.

14...Fc6 15.g5 Hd7 16.Vh5 g6 17.Vh6 Bfe8

A schweningeni rendszerben megszokott átcsoportosítás. Világos taktikai lehetőségeit jól mutatja a 17...Hxd3 18.cxd3 Hc5 19.f5 exf5 20.exf5 Bfe8?? (20...Bfc8 21.Hd4 Ff8 22.Vh4) 21.fxg6 fxg6 22.Bf7! Kxf7 23.Vxh7+ Ke6 24.Hxc5+ dxc5 25.Vh3+ Ke5 26.Be1 változat.

18.Bf3 Ff8 19.Vh4 Fg7 20.Bh3 Hf8 21.f5!? exf5 22.exf5 Hxd3 23.cxd3?!

Jobb volt a 23.f6 He5 24.fxg7 Kxg7 25.Hd4 folytatás.

23...gxf5 24.Bf1 Vd7

Számításba jött a 24...f4 25.Fxf4 (25.Bxf4 Bxe3 26.Bxe3 Hg6 27.Vg4 Hxf4 28.Vxf4 Bf8) 25...Fxc3 26.bxc3 Be2 27.Bg3 Bae8 folytatás is.

25.d4 Fe4 26.Hd2 Fc6?

Nagymesterünk 26...Fd3 27.Bff3 f4 28.Vxf4 Hg6 29.Vg3 Ff5-tel fokozhatta volna előnyét, ehelyett fontos tempót ajándékozott ellenfelének.

 

27.Hc4 Ve7 28.Hb6 Bad8 29.Bxf5 Ve6 30.Bf2 d5 31.Bhf3 Be7 32.Bg3 Bde8?

Taktikai elnézés, Anasztazia remekül élt a tálcán kínált lehetőséggel.

 

 

33.Bf6! Vxe3+

Gyaloghátrányos végjátékhoz vezetett a 33...Hg6 34.Bxe6 Hxh4 35.Bxe7 Bxe7 36.Hbxd5 Bd7 37.Hf6+ Fxf6 38.gxf6+ Kh8 39.Bg4 Hf5 40.Kf2 folytatás.

34.Bxe3 Bxe3 35.Hbxd5 Hg6 36.Vg4 Bd3 37.Kf1

Még erősebb volt a 37.h4 Hf8 38.h5 Bd2 39.Kf1 változat.

37...Bd2 38.h4 Bd8

 

39.h5 Fxd5 40.Hxd5 Bxd5 41.hxg6 hxg6 42.Vc8+ Kh7 43.Bf3 Bxg5 44.Bh3+ Bh5 45.Bxh5+ gxh5

 

 

46.Vxb7 Bxd4 47.Vxa6 Bf4+ 48.Ke2 Fxb2 49.Vb5 Ff6

 

50.a6 Be4+ 51.Kf3 Be7 52.Vb6 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szentpéterváron győzelemmel kezdtek nagymestereink a Csigorin emlékversenyen. Almási Zoltán világossal, Portisch Lajos és Papp Petra sötéttel nyert. A 350 résztvevős, kilencfordulós svájci rendszerű viadalon 63 nemzetközi nagymester is játszik.

A svájci rendszerű tornákra jellemzően az első fordulóban jelentős erőkülönbség mellett zajlottak az összecsapások. A játéknapon azonban előfordult meglepetés is. A második és a hatodik helyen kiemelt ukrán nagymesterek, Alekszander Arescsenko és Pavel Eljanov csak remiztek.

A viadal három magyar résztvevője, Almási Zoltán, Portisch Lajos és Papp Petra győzelemmel rajtolt. Almási izraeli ellenfelét szicíliai védelmű partiban játszotta túl, Portisch és Papp sötéttel hozta a kötelező nyerést. A második fordulóban nagymestereink orosz sakkozókkal küzdenek meg. Almási sötéttel Anasztazia Bodnarukkal (2425), Portisch világossal Sztaniszlav Mihelejevvel (2286) játszik. Petra jóval nehezebb ellenfelet kapott, Ivan Rozummal (2498) csatázik majd.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Alekszej Shirov (lett, 2718) – Alain Spielmann (francia, 2235) 1 - 0

Tamara Cseremnova (orosz, 2235) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2710)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707) – Konsztantin Zalkind (izraeli, 2232)  1 - 0

Odiszej Szulejmanjantsz (orosz, 2227) – Vlagyimir Akopjan (örmény, 2703) 0 - 1

Nyikita Vijugov (orosz, 2691) – Irina Andrenko (ukrán, 2227)  1 - 0

Vaszilij Kuratov (orosz, 2225) – Pavel Eljanov (ukrán, 2681)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (indiai, 2680) – Nyikita Afanaszjev (orosz, 2224)  1 - 0

Szamdan Szamdanov (orosz, 2221) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2678)  0 - 1

Borisz Gracsev (orosz, 2672) – Oleg Dracsev (orosz, 2220)  1 - 0

Alekszandr Jakimenko (orosz, 2220) – Maxim Matlakov (orosz, 2665)  döntetlen

Mihail Judkevics (orosz, 2099) – Portisch Lajos (magyar, 2495)  0 - 1

Irina Tarakanova (orosz, 1778) – Papp Petra (magyar, 2298)  0 - 1

 

Almási,Z (2707) - Zalkind,K (2232)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He5 10.Hb3 b5 11.Kb1

Almási Zoltán a gibraltári tornán a 11.Ve1 Bb8 12.Vg3 0-0 13.Fd4 Fd6 14.Vf2 Fe7 15.g4 d6 16.g5 változatot választotta.

11...Hc4 12.Fxc4 bxc4 13.Hd4 Bb8 14.Ka1 0-0 15.g4 d6 16.a3 Fc5 17.Ha4 e5

 

18.Hf5 Fxe3 19.Hxe3 Fe6 20.Hc3 Bfd8 21.h4 Vb6 22.Bb1 Vd4 23.Bhd1 Vxd2 24.Bxd2 Kf8 25.Bbd1 Ke7 26.g5 He8 27.Hcd5+ Fxd5 28.Bxd5 Hc7?

 

29.Bxd6 Bxd6 30.Hf5+ Kf8 31.Bxd6 c3 32.b3 g6 33.He3 a5 34.a4 He6 35.Bc6 Hd4 36.Bxc3 Hxf3 37.Hc4 Hxh4 38.Hxa5 f5 39.gxf6 g5 40.Hc6 Bc8 41.b4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Portisch Lajost a Prima Primissima-díjra jelölték

Címkék: Prima Primissima Portisch Lajos

A 2003-ban Demján Sándor üzletember és a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége által alapított Prima Primissima-díjat a hagyományoknak megfelelően idén is tíz kategóriában adják át. A kategóriánként három-három jelölt mindegyike már „primának” számít, közülük kerül ki egy-egy Prima Primissima. Az olimpiai aranyérmes, húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt Portisch Lajost a sport kategóriában a párbajtőrvívó Kulcsár Győző és a tornász Magyar Zoltán olimpiai bajnokokkal együtt jelölték a díjra. Idén is átadják az 50 ezer eurós díjazású Közönség díjat, melyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. Idén július közepétől lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, szeptembertől telefonon és SMS-ben is.

A díjak ünnepélyes átadására 2012. december 7-én (pénteken), a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül, immár tizedszer kerül sor a Művészetek Palotájában. A 2007. évi Gálához hasonlóan az idei Gálán is átadásra kerül 5 db Jubileumi Primissima díj, mely díjazottakat az Alapító jelöl ki a Gála napján, a korábbi évek Prima díjasai közül. A Prima díjasok 10 ezer euró, míg a Primissima díjasok 50 ezer euró díjazásban részesülnek.

A jelöltek bemutatását és munkásságuk megismerését szolgáló csaknem negyedesztendős időszakban lehetőség lesz szavazásra, mert idén is átadásra kerül a Közönség díj, melyet a 30 díjazott közül nyer el a közönség kedvence. Idén július közepétől lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, szeptembertől telefonon és SMS-ben is. További információ a Facebookon is elérhető. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül a Közönség díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer euró összegű pénzdíjazásban, melyet Csányi Sándor, a Kuratórium elnöke ez évben is a magánvagyonából ajánlott fel.

A Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz márka hivatalos importőre, és a Pappas Auto Magyarország Kft., a legnagyobb márkakereskedés Magyarországon, közösen támogatja a Prima Primissima-rendezvényt. A szavazók közül egy szerencsés nyertes egy új Mercedes-Benz A-osztály személygépkocsival térhet haza, amely idén decemberben kerül kisorsolásra.

Portisch Lajos sikerekben gazdag pályafutásának óriási elismerése a díjra jelölés. Sakkozásunk élő legendája húsz sakkolimpián játszott a magyar válogatottban, pályafutása során először 1956-ban, Moszkvában. Az 1978-as Buenos Aires-i aranyérmes válogatottunk éltábláján valamennyi fordulóban sakkasztalhoz ült. Portisch vezetésével szakította meg válogatottunk a szovjet sakkozók győzelmi sorozatát, és Szpasszkijjal az éltáblán felálló szovjet együttes megelőzésével nyerte el a győztesnek járó Hamilton-Russel aranyserleget. Még háromszor volt tagja ezüstérmes együttesünknek (1970, 1972, 1980), kétszer bronzérmes csapatunkban szerepelt (1956, 1966). Tizenhárom olimpián, 1962-től 1988-ig játszott az első táblán, 2000-ben játszotta huszadik, utolsó olimpiáját.  Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes (1985), Európa-bajnokságon három ezüst és négy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét.  Portisch Lajos 1965 és 1989 között nyolcszor volt világbajnok-jelölt, kétszer elődöntőbe jutott. Portisch kilencszeres magyar bajnok (1958, 1959, 1961, 1962, 1964, 1965, 1971, 1975, 1981.)

A magyar sakksport Buenos Airesben érte el legfényesebb diadalát, a férficsapat olimpiai bajnoki címe, a női válogatott ezüstérme világszenzáció volt. A fantasztikus utolsó forduló igazi sakkcsemegéjeként kétfrontos magyar-jugoszláv derbire került sor, hiszen az olimpiai bajnoki címért küzdő férfi és az ezüstéremért harcba szálló női csapatunk is déli szomszédunk ellen játszott. A helyzetet még tovább bonyolította, hogy a jugoszláv férfiválogatottnak semmi esélye sem volt jó helyezésre, míg a női csapatuknak az 1,5-1,5 is elegendő lett volna az ezüstérmükhöz. A kétfrontos magyar-jugoszláv utolsó fordulóbeli összecsapásra, az olimpia legemlékezetesebb pillanataira, a lenyűgöző hajrára, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István, Vadász László és az "aranykezű" kapitány, Navarovszky László diadalát idézem fel.

 

A férfi olimpián az állás az utolsó forduló előtt: 1. Magyarország 34, 2. Szovjetunió 33,5, 3. Amerikai Egyesült Államok 33, 4. Német Szövetségi Köztársaság 31, 5. Izrael 30,5, 6-12. Anglia, Lengyelország, Jugoszlávia, Hollandia, Svájc, Románia, Kanada 30 pont.

A női olimpián így festett a táblázat a záró forduló előtt: 1. Szovjetunió 14, 2. Jugoszlávia 10, 3. Német Szövetségi Köztársaság 9,5, 4. Magyarország 9 pont. (A férfiolimpiát 14 fordulós svájci rendszerben, míg a nők versenyét elődöntők, majd 8 csapat részvételével megrendezett döntővel rendezték meg.) A helyzetet bonyolította, hogy a jugoszlávok kapitánya e sorok írójának férje, Petronic Milos volt. Máig is nagyon jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy semmiféle "árukapcsolási" ajánlat nem érkezett, a sakktáblán dőlt el minden.

Az utolsó forduló előtti szabadnap jó alkalom volt a kikapcsolódásra, városnézést szerveztek, délután követségünk fogadásán vettünk részt. A "lazítás" után már este elkezdődött a felkészülés, az otthoni kigyűjtések áttanulmányozásával, az informátorok, az enciklopédiák segítségével. Az utolsó ütközet napján sincs változás a menüben, ebédre a megszokott csirke, Portisch Lajos ismét megvívta harcát a konyhafőnökkel.

November 11-én a Sheraton Hotelből menetrendszerűen elindulnak a buszok, sokan biztatják a fiúkat, drukkolnak azért, hogy megszakadjon a szovjet sakkozók sikersorozata. A River Plate stadionban ezúttal főszerepet játszunk, igaz, nem az "igazi arénában", hanem a labdarugó-világbajnokság idején berendezett sajtóközpontban. Utolsó biztató pillantások, amikor elválunk a fiúktól, s mindenki elindul a saját táblája felé. Pattanásig feszültek az idegek, a kapitányok, a szekundánsok talán még idegesebbek, mint a játékosok.

Kedvezően alakult a férficsapat meccse, pillanatok alatt kiderült, Ljubomir Ljubojevic jóval tájékozottabb volt arról, hogy hol lehet az argentin fővárosban jó marhasültet enni, mint hogy mi történt az olimpia kilencedik fordulójában játszott Portisch-Radulov partiban. Alighanem riadtan nézte a táblát 15.Fh6 után, jobban védekezett, mint a bolgárok akkori legjobbja, de Ribli Zoltán győzelméhez egy pillanatig sem fér kétség, a riválisokkal szemben lépéselőnybe kerültünk.

Sax Gyula remek érzékkel választott megnyitást, a pozíciós küzdelmeket jobban kedvelő Alekszander Matanovic csak későn észlelte, hogy a gyalograblás mekkora veszélyeket jelentett számára. A sötét futópár, a félig nyílt g vonal adta lehetőségekkel kombinálva az olimpiai aranyérmet jelentő győzelmet biztosította. Az éltáblán a két legenda csatázott, Portisch Lajos és Szvetozar Gligoric az utolsó pillanatig küzdött, de a kölcsönös jó játék remihez vezetett. Döntetlen lett Csom István és Boriszlav Ivkov párharca is, s a 3-1-es győzelem az aranyérmet jelentette. A hollandok remekül tartották magukat a szovjet válogatottal szemben, Szpasszkijék csak 2,5-1,5-re nyertek, Viktor Korcsnoj vezetésével a svájci együttes 2 pontot rabolt az amerikaiaktól.

Válogatottunk fantasztikus hajrával megérdemelten győzött. Az óriási sikerben oroszlánrészt vállalt Portisch Lajos, aki valamennyi fordulóban szerepelt. A nyolcadik forduló után még két pont volt a hátrányuk a biztosan vezető szovjet csapattal szemben, a 11. fordulóban együttesünk befogta Szpasszkijékat, egy fordulóval később már egy ponttal vezetett. Navarovszky László kapitányként tökéletesen irányította a csapatot, a jó érzékkel elfogadott döntetlenajánlatok vagy a kínált békekötések, az összeállítások remek intuícióval történtek, s ebben nagy segítséget nyújtott szekundánsként Bilek István nemzetközi nagymester és orvosunk, dr. Liptay László nemzetközi mester.

A nagy feszültség okozta kisebb nézeteltéréseket is bámulatos hidegvérrel kezelték. Az argentin fővárosban élő magyarok kitüntető szeretete, gondoskodása is szerepet játszott a világraszóló siker elérésében. Felejthetetlen emlék marad, amikor Navarovszky László a magasba emelhette a győztesnek járó aranyserleget, a Hamilton - Russel Kupát, Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István és Vadász László átvehette az aranyérmet. Szerencsére az ünneplésből kijutott női együttesünknek is, vertnek látszó helyzetből ezüstérmesek lettünk a nagy fölénnyel első szovjet négyes mögött.

A 23. férfi sakkolimpia végeredménye:
Olimpiai bajnok: Magyarország 37 pont (Portisch Lajos 10/14, Ribli Zoltán 9/13, Sax Gyula 8,5/12, Adorján András 2/4, Csom István 6/10, Vadász László 1,5/3)
2. Szovjetunió 36 (Borisz Szpasszkij 7/11, Tigran Petroszjan 6/9, Lev Polugajevszkij 8/11, Borisz Gulko 2/5, Oleg Romanyisin 6,5/10, Rafael Vaganjan 6,5/10)
3. Amerikai Egyesült Államok 35
4. Német Szövetségi Köztársaság 33
5. Izrael 32,5
6. Románia 32,5
7. Dánia 32
8. Lengyelország 32
9. Spanyolország 32
10. Svájc 32
11. Kanada 32
12. Anglia 31,5
13. Bulgária 31,5
14. Hollandia 31,5
15. Jugoszlávia 31 (66 résztvevő)

A magyar válogatott fordulónkénti eredményei:
Skócia 3,5 - 0,5 (Portisch 1, Ribli 1, Adorján döntetlen, Vadász 1)
Lengyelország 3 - 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax 1, Vadász döntetlen)
Hollandia 3 - 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax 1, Csom döntetlen)
Spanyolország 2,5 - 1,5 (Portisch 0, Ribli 1, Sax 1, Adorján döntetlen)
Amerikai Egyesült Államok 2 - 2 (Portisch, Ribli, Sax és Csom mind döntetlen)
Szovjetunió 1,5 - 2,5 (Portisch 0, Ribli, Sax és Csom döntetlen)
Dánia 2 - 2 (Portisch 1, Sax döntetlen, Adorján döntetlen, Vadász 0)
Anglia 3 - 1 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax döntetlen, Csom 1)
Bulgária 2,5 - 1,5 (Portisch 1, Ribli döntetlen, Sax döntetlen, Csom döntetlen)
NSZK 2 - 2 (Portisch, Ribli, Adorján és Csom mind döntetlen)
Izland 3 - 1 (Portisch 1, Ribli 1, Sax döntetlen, Csom döntetlen)
Svédország 3,5 - 0,5 (Portisch döntetlen, Ribli 1, Sax 1, Csom 1)
Izrael 2,5 - 1,5 (Portisch 1, Ribli, Sax és Csom döntetlen)
Jugoszlávia 3 - 1 (Portisch döntetlen, Ribli 1, Sax 1, Csom döntetlen)

Ribli,Z (2585) - Ljubojevic,L (2605)
Barcza megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.d4 e6 5.0-0 Hf6 6.c4 dxc4 7.Va4 Fd7 8.Vxc4 cxd4 9.Hxd4 Bc8 10.Hc3 Hxd4 11.Vxd4 Fc5 12.Vh4! Fc6 13.Bd1! Vb6 14.Fxc6+ Bxc6

                       

 

15.Fh6!!

Ribli Zoltán az olimpia kilencedik fordulójában játszott Portisch-Radulov játszma nyomán halad, míg Ljubonak halvány gőze sem volt az említett partiról. A jugoszláv nagymester azonban nehezebben adta meg magát, mint a bolgárok akkori legjobbja.

15...Ff8

Radulov elfogadta az ajándékot: 15...gxh6 16.Vxf6 0-0 17.He4 Vb4 18.Ve5! Fe7 19.a3 Vb6 20.Bd7 Fg5 21.b3! Vxb3 22.Hxg5 hxg5 23.Vxg5+ Kh8 24.Bad1 Vc2 (Nem nyújtott esélyt 24...Vb2 sem, mert 25.Bxf7! döntő csapással következett volna. 25...Bg8 (25...Bcc8 26.Bxh7+ Kxh7 27.Bd7+) 26.Vh6 és sötét tehetetlen a fenyegetésekkel szemben. 24...Vxa3-ra 25.Vf6+ Kg8 26.B1d4 végezte volna ki sötétet.) 25.Vf6+ Kg8 26.B1d4 Vg6 27.Vf3 h5 28.Bxb7 e5 29.Bh4 Bd8 30.Vxh5 Vxh5 31.Bxh5 f6 32.Bxa7 Bd2 33.e3 Bc1+ 34.Kg2 Bdd1 35.Bf5 és sötét feladta. A világos terv lényege, hogy 15...Fxf2+? azonnal veszít 16.Kg2 0-0 17.Fxg7 Kxg7 18.Vg5+ után.

16.Bd2! e5 17.Fe3 Va6 18.Bad1 Fe7

Sötét helyzete reménytelen 18...Bc8-ra is, 19.Hd5! Hxd5 20.Bxd5 f6 21.Vg4! és világos nyer.

19.Vg5! 0-0 20.Vxe5 Fb4 21.Bd8 Bc8 22.Bxc8 Bxc8 23.Vd4 Va5 24.Vxa7 Fxc3 25.bxc3 Vb5 26.Vb6! Va4 27.Bd8+ Bxd8 28.Vxd8+ He8 29.f3 h6 30.Kf2 Vc6 31.c4! Va4 32.Vc8 Kh7 33.c5 Vb5 34.a4 Vxa4 35.Vxb7 Vc4

 

36.Ve4+!

A legegyszerűbb megoldás, a vezércsere után a végjáték simán nyer.

36...Vxe4 37.fxe4 g5 38.c6 f6 39.Fb6 Kg6 40.Ke3 Kf7 41.Kd4 Ke6 42.Fd8! g4 43.c7 Hd6 44.Kc5 Kd7

Világos lépéskényszerbe hozhatja sötétet 44...Hxe4+-ra 45.Kc6 Hd6 46.Fxf6 Hc8 47.Fg7 h5 48.Kb7 Hd6+ 49.Kb8 Kd7 50.Ff8 Hc8 51.Fc5 folytatással.

45.Kd5 Hb5 46.e5 fxe5 47.Kxe5 Hc3 48.e4 Hd1 49.Kf6 és sötét feladta

 

Matanovic,A (2505) - Sax,G (2550)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Hdb5 d6 7.Ff4 e5 8.Fg5 a6 9.Ha3 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hd5 f5 12.Fd3 Fe6 13.Vh5 Fg7 14.0-0 f4 15.c4 bxc4 16.Fxc4 0-0 17.Bac1 He7

Sötét másik, talán jobb lehetősége 17...Bb8!? változat.

18.Bfd1

18.Hc7 Fxc4 19.Bxc4 Ba7 20.Bfc1 d5 21.Hxd5 Hxd5 22.exd5 Vxd5 kölcsönös esélyekhez vezet.

18...Bc8 19.Hxe7+ Vxe7 20.Ve2

Matanovic lebecsülte a sötét támadás lehetőségét, világosnak jobb esélyeket nyújtott volna 20.Bc3 Kh8 21.b3 f5 22.Bh3 h6 23.Fxe6 Vxe6 24.Bhd3 Bcd8 25.Ve2 folytatás.

20...Kh8! 21.Fxa6?

Matanovic elfogadta az áldozatul felkínált gyalogot, s a sötét királyszárnyi akció nagy erővel bontakozik ki. Jobb volt 21.Fxe6.

21...Bxc1 22.Bxc1 f5 23.exf5 Fxf5 24.Hb5

 

24...e4!

Sötét támadása óriási erővel bontakozott ki, s a pozíciós játék híveként ismert jugoszláv nagymester nem tudott megbirkózni a taktikai jellegű állással.

25.Hc3 Vg5! 26.f3

Azonnal vesztett 26.Hxe4 Fxe4 27.Vxe4, mert 27...f3 a kettős fenyegetés miatt döntő anyagi előnyhöz juttatta volna nagymesterünket.

26...exf3 27.Vxf3 Fg4 28.Vd5 Fe5! 29.He4 Vg7! 30.Ff1 f3 31.Bc2

A jugoszláv nagymester már nem talált védelmet, a sötét támadásvezetés, a futópár erejét remekül mutatják a látványos változatok is: 31.g3 f2+ 32.Kh1 ( 32.Hxf2 Ff3 33.Vd2 Fxg3) 32...Ff3+ 33.Fg2 Vh6 34.Bf1 Fxg3; 31.Hf2 fxg2 32.Vxg2 Bxf2 a nyerés útja.

31...fxg2 32.Fxg2

Matthoz vezetett a 32.Bxg2 Fd4+ 33.Hf2 Bxf2 34.Bxf2 Ff3+ 35.Fg2 Vxg2 változat.

32...Ff3 és a világos a reménytelen állásban túllépte a gondolkodási időt. 33.Bd2-re (33.Vd3 Fxe4 34.Vxe4 Fd4+ 35.Kh1 Bf1+; 33.Kh1 Fxg2+ 34.Bxg2 Bf1+ 35.Bg1 Vxg1 matt) 33...Bc8 vezetett volna nyeréshez.

Az aranyérmes férfi válogatott motorja, Portisch Lajos egyik emlékezetes győzelmét a hollandok éltáblása, Jan Timman ellen aratta.

 

Portisch,L (2630) - Timman,J (2585)
Angol megnyitás [A10]

1.c4 g6 2.e4 e5 3.d4 Hf6 4.Hf3! Hxe4?!

Egy évvel később, a Rio de Janeiróban megrendezett a zónaközi döntőn a magyar rangadón 4...Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Hxe4 7.Ve3 d5 8.dxe5 Hc6 9.Ha3! Ff5 10.Hc2 Hg5?! 11.Hxg5 Fxc2 12.e6 Ff5 13.exf7+ Kf8 14.0-0-0 történt Portisch és Sax partijában.

5.Fd3! d5

Gyengébb 5...Fb4+ 6.Kf1! d5? 7.Va4+ Hc6 8.Hxe5 változat.

6.0-0 Hd6! 7.dxe5 Hxc4 8.Fxc4! dxc4 9.Va4+ c6 10.Bd1! Vc7 11.Vxc4 Fe6 12.Vh4! Hd7 13.Hc3 Fe7

A holland nagymester már gondban volt, 13...Hxe5? 14.Hg5! Fg7 (14...Fe7 15.Ff4 Va5 16.Vg3; 14...Ve7 15.Hce4 Fg7 16.Hd6+ Kf8 17.Hxh7+ Bxh7 18.Vxh7 Bd8 19.Fh6) 15.Hxe6 fxe6 16.He4 is világos előnyéhez vezetett volna.

14.Fg5 Fxg5 15.Vxg5 h6 16.Ve3 Vb6 17.Bd4! 0-0-0 18.b4! Vc7 19.Bc1

Jobb volt azonnal 19.a4-gyel játszani az állást.

19...Kb8 20.a4 Hb6! 21.b5 Hd5

Sötét a cserével könnyebbül, egy támadó világos tiszttől szabadul meg. 21...c5? 22.Bxd8+ Bxd8 23.Vxh6 világos nyerésével; 21...Bxd4 22.Vxd4 Bd8 23.Ve3 is egyértelmű fölény.

22.Hxd5 Fxd5 23.bxc6 Fxc6 24.Bxd8+

A kivitelezésbe egy kis hiba csúszik. 24.Bdc4! Vb6 (24...Va5!? 25.Hd4 Fd5 26.Bc5 Vxa4 27.h3; 24...Vd7 25.Hd4 Fxa4 26.e6! fxe6 27.Ve5+ Ka8 28.Bc7! Vd5 29.Vxh8) 25.Hd4 Fd5 26.Bc5 a6 27.Vg3 Ka7 28.Vc3 volt a következetes folytatás, világos nagy fölényével.

24...Bxd8 25.Hd4 Vd7?

A világos alapsor gyengeségére 25...Vb6! 26.Hxc6+ Vxc6! folytatás mutatott volna rá.

26.Bd1! Ka8

 

27.Bd2! b6?!

Világosnak még meg kellett volna dolgoznia a nyerésért 27...Fxa4 28.Hb5 Fxb5 29.Bxd7 Fxd7 30.Vxh6 Fe6 31.Kf1 a5 32.Vh4 után.

28.a5! Be8 29.axb6 Fb7

Nyert 29...axb6-ra a 30.Va3+ Kb8 31.Hb5! változat.

30.h3! g5

Tetszetős a nyerés 30...axb6 31.Vb3! Bxe5 (31...Vd5? 32.Va4+; 31...b5 32.Hxb5! Vxd2 33.Va4+ Kb8 34.Va7+ Kc8 35.Hd6+ Kd7 36.Vxb7+ Ke6 37.Vxf7+ Kxe5 38.Hxe8) 32.Vxb6 Be1+ ( 32...Va4 33.He6!!) 33.Kh2 Bh1+ 34.Kg3! Ba1 35.Hb3 folytatásban.

31.Va3 a6 32.Vd6! Va4

Nincs védelem a 32...Vxd6 33.exd6 Bd8 34.Hb3 Kb8 35.Hc5 és nincs védelem Be2-e7 fenyegetés ellen.

33.e6 Va1+ 34.Kh2 Vf1 35.f3 Vc4 36.e7 Vc8 37.Bc2 Vb8 38.Bc7 és sötét feladta, védhetetlenül fenyeget 39.Hc6.

Harminckét éve, december 6-án játszottuk a máltai Mediterrán Kongresszusi Központ nagytermében a 24. sakkolimpia utolsó fordulóját. A magyar és szovjet női és férfi  válogatottak hihetetlen versenyfutása jellemezte az olimpiát. A zárónapon dőlt csak el az aranyérmek sorsa. Két arany vagy két ezüst? Egy arany és egy ezüst? Két perccel a játékidő vége előtt a két aranyérem látszott biztosnak, aztán egy-egy hiba, s az aranyak ezüstökké váltak. Portisch Lajos vezetésével férfi csapatunk a szovjet válogatottal holtversenyben az élen végzett, de a Bucholz-pontszámítás Karpovéknak kedvezett. Női együttesünk félpontos hátránnyal végzett a második helyen. Mindkét válogattunk megőrizte veretlenségét, férficsapatunk 11 fordulón keresztül egyedül vezette a mezőnyt, mi 8 fordulón át álltunk  az élen. December 7-én, a záróünnepségen hatalmas tapssal, lelkesen ünnepelték a világ sakkozói az ezüstérmes magyar válogatottakat.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos születésnapjára rendezett torna egyik meghívott résztvevője, a Spanyolországban élő, szerb származású Ljubomir Ljubojevic a sakkvilág egyik legszínesebb egyénisége. A nyelvzseni nagymester a nyolcvanas években parádés eredményekkel nyűgözte le a sakkrajongókat, kombinatív stílusával, a bonyodalmak  vállalásával mind az öt kontinensen szerzett híveket magának. Ljubot az egykori nagy riválisról, a sakkozás mai helyzetéről, a számítógépes programokról is kérdeztem.  

 

- Hogy érezted magad Budapesten? Milyen érzésekkel játszottál Portisch Lajos születésnapjára rendezett versenyen?

- A magyar sakkozás Portisch Lajos vezetésével egy magasabb nívót ért el. Az ő megjelenése előtt is voltak nagyszerű játékosok, fontos értéket képviselt a sakkozás, de Lajossal óriásit lépett előre. Egészen bámulatos, ahogy megközelítette  a sakkot, az a tudományos felkészülés, ami korábban nem jellemezte a magyar játékosokat. Azon oly ritka nagyságok közé tartozott, akik képesek voltak sikerrel felvenni a harcot a domináló szovjet sakkozókkal szemben. Bobby Fischer, Bent Larsen és Szvetozar Gligoric voltak csak képesek hasonlóra. Később jött egy újabb generáció, de ők négyen meghatározó személyiségek, egyéniségek voltak. Igaztalan az a világ, amelyik nem becsüli meg az igazi nagyságokat.

Elismerés és köszönet illeti az Alapítványt, hogy éppen ezzel a nagyszerű rendezvénnyel mutatkozott be, ünnepelte a magyar sakkozás legendáját, és nagyon örültem annak, hogy meghívást kaptam a viadalra. Nem tagadom, hogy bosszankodtam, amiért elrontottam az első partit Lajos ellen, mégis örülök, hogy megnyerte a tornát. Versenyzői nagysága, küzdőszelleme, sportszerűsége mindenki számára példaképül szolgálhat. Az új generáció sajnos kevéssé érdeklődik a legnagyobb elődök iránt, kevéssé ismeri a sakktörténelmet. Érdemes megemlíteni, hogy Garri Kaszparov mennyi változatot vett át Bobby Fischertől. Ő igazi zseni volt, megelőzte korát, akkor még nem voltak még számítógépes programok. Fischernek magának kellett megtalálnia az állásokban rejlő lehetőségeket, felfedezni, hogy miként kell cserélni a figurákat, melyik pozícióhoz illik jobban a huszár, vagy éppen a futó. Kaszparov később már a számítógépes nemzedék tagja lett, s használta a programokat, ahogy Vishy Anand, Vaszilij Ivancsuk és Borisz Gelfand is. Ők ma is állócsillagok. Talán nem véletlen, hogy Anand és Gelfand mérkőzik meg a világbajnoki címért. Nagyon értik ezt a játékot, a klasszikus iskolán nőttek fel, de alkalmazkodni tudtak a modern világhoz is. A másik oldalról ez okozta Karpov hanyatlását, már nem tudta felvenni a harcot az oly alaposan kidolgozott megnyitási repertoárral rendelkező játékosokkal szemben.

- Nagyszerű hangulatú, szórakoztató volt a torna végén a „nyolckezes” szimultánotok. A lépésekből látható volt, hogy mennyire más a stílusotok. Portisch Lajos az Operettszínház főigazgatójának Aljechin védelmével szemben a négygyalogos változatot játszotta meg. Kerényi Gábor Miklós remek játékkal használta ki, hogy csak neked volt ismerős a változat…

- Bevallom őszintén, hogy a szimultán közben aggódtam, hogy akár mínuszban is maradhatunk, de a végén sikerrel erősítettünk. Néha azt hittem, hogy ellenfeleink kettőt is húztak, mert nem értettem, hogy szinte nem léptünk, holott én a futót a3-ra tettem, Hort visszahúzta b2-re.  

- Ljubo, egyéniségedből, szavaidból is sugárzik, hogy mennyire szereted a sakkot. A legszebb éveidben mégis szinte visszavonultál.

- Akkor már hosszabb ideje Spanyolországban éltem. A távolból még szörnyűbb volt a háború. Szerte Jugoszláviában voltak rokonaim, barátaim, ismerőseim. Mindenütt, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában. A szörnyű hírekre koncentráltam, s nem a sakkra. Érzelmileg az események hatása alá kerültem, évente talán egy versenyen játszottam, hiába csak a negyvenes éveim elején jártam, kétségbe esve figyeltem az eseményeket. Garri Kaszparov hasonló korban felhagyott a versenyzéssel, már nyomást érzett magán, s félt attól, hogy az újabb és újabb kihívásnak már nem tud megfelelni. Én nem vonultam vissza, csak nagyon keveset versenyeztem.

- Pályafutásod eredményei lenyűgözőek, élvezetes stílusban sakkoztál,  hat zónaközi döntőn is játszottál, de egyszer sem voltál világbajnokjelölt. Miért nem tudtál továbbjutni?

- Ez a sors. Utólag azt mondom, hogy szerencsésnek érezhetem magam. Rendkívül nehezek voltak a párosmérkőzések. A felkészülés, a meccs izgalmai. Többször is nagyon közel voltam a továbbjutáshoz, de a hajrában, vagy éppen az utolsó fordulóban kihagytam. Bölcsebben azt mondhatom, hogy a sors védelmébe vett. Ahhoz, hogy jó sakkozó legyél, nem kell feltétlenül világbajnoknak lenned. Ha szereted a sakkot, ha élvezed a versengést, az már csodálatos.

- Ezekben a napokban sokszor idézzük fel a Buenos Aires-i sakkolimpiát, férfi válogatottunk fantasztikus sikerét. Az izgalmas utolsó fordulót, a kétfrontos magyar-jugoszláv meccset. Számtalanszor emlegetjük, hogy mennyi gyanús eredmény születik a mai világban. Az akkori jugoszláv vezetésnek eszébe sem jutott, hogy kicsit kombináljon…

- Arra jól emlékszem, hogy Ribli Zoltán ellen én vesztettem, mert nem ismertem a korábbi fordulóban játszott Portisch-Radulov játszmát, de én tiltakoztam volna leghevesebben, ha „diplomáciai tárgyalások” lettek volna, hogy női csapatunk ezüstérméért alkudozzunk. Becsületes küzdelemben dőltek el a csaták, megérdemeltétek a kettős sikert.

- Mi a véleményed a számítógépekről?

- A gépek nagyon hasznosak, csak megfelelően kell őket használni. Nagy  probléma, hogy megváltoztatják az emberi gondolkodást. A felhasználók elvesztik az intuíciós képességüket. Különösen, ha fiatal vagy, túlzottan befolyásol a gondolkodásodban. Rád erőlteti a „véleményét”, hogy miért jó, vagy rossz a lépés. Az ember elveszti a képességét, hogy önállóan gondolkodjon, a sakk elveszti igazi értékét. Biztos vagyok abban, hogy a fiatal éljátékosoknak nem lesz olyan hosszú a pályafutásuk. A különböző tornákon sokat beszélgettem már a legjobbakkal, s próbáltam nekik magyarázni, hogy nem az a baj, hogy használják a programokat, hanem a felhasználás módjával. Neked kellene irányítani a programot, s nem a programnak a te gondolkodásodat. Látom a játékukon, hogy jóval színesebben, érdekesebben játszottak, mielőtt a programok hatása alá kerültek volna. Ötleteik, új elgondolásaik voltak. Most mindenki a programoktól várja a megoldást.

- Több versenyük is van, mint a régebbi nagy generációnak. Biztos vagyok abban, hogy kevésbé szeretik a sakkot, mint ahogy ti szerettétek.

- Ne felejtsd el, hogy korábban egy-egy játszmát, kritikus állást hónapokon keresztül elemeztünk. Játszható-e vagy sem, új ötlettel gazdagítható-e. A mi agyunk jóval intenzívebben dolgozott, a mai ifjak bekapcsolják a programot, s megfogadják a tanácsot. Nagy szerencséjük, hogy fiatalok és fantasztikus a vizuális memóriájuk. Arra emlékeznek, hogy mit láttak a képernyőn, a lépésekre emlékeznek, nem arra, hogy miért. A váratlan lépésre, a nem elemzett változatra pedig bizonytalansággal reagálnak, kevésbé tudnak a váratlan szituációhoz alkalmazkodni.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Portisch Lajos tornagyőzelemmel ünnepelt. A Hilton Budapest Hotelben a Magyar Sakkozásért Alapítvány nemzetközi rapidtornáján fél ponttal előzte meg a német színekben játszó Vlastimil Hortot és a szerb Ljubomir Ljubojevicet. A második játéknap kezdetén Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára köszöntötte Portisch Lajost születésnapján, majd megtette a kezdőlépést Portisch Lajos és Ljubomir Ljubojevic partijában.

Másodszor is érdekes párharcot láttunk, hol sötét kis előnyét fedezhettük fel, hol egyenlő esélyekkel zajlott a küzdelem. Portisch Lajos leadta vezérét két bástyáért, Ljubomir Ljubojevic szabad c gyalogjában bízott. A csata pontosztozkodással zárult, ismét Ljubo bosszankodott…

Vlastimil Hort jelentős időhátrányba került Csom Istvánnal vívott partijában, kis előnnyel játszhatott. Hosszas manőverezéseket láttunk, a végjátékban elgyengült a sötét vezérszárny, s ez eldöntötte a pont sorsát. A győzelemmel Hort befogta Portisch Lajost.

Az ötödik fordulóban a két éllovas egymással mérkőzött meg, a pontosztozkodásuk után mindketten fokozott érdeklődéssel figyelték a Csom-Ljubojevic játszmát. A szerb sakkozó kiskombinációval minőséget nyert, némi bizonytalankodást követően győzött.

 Az utolsó forduló döntötte el az elsőség, a helyezések sorsát. Portisch Lajos legyőzte olimpiai bajnok csapattársát, Csom Istvánt, míg Ljubojevic és Hort remizett.

A Nemzetközi Sakkszövetség honlapján (www.fidechess.com) is olvasható az elnök, Kirszan Iljumzsinov  köszöntő levele. Portisch Lajosnak saját és milliónyi sakkrajongó nevében is gratulált születésnapján. „Magyar Botvinniként” a hatvanas-nyolcvanas évek egyik legerősebb nem szovjet játékosnak nevezte, aki elévülhetetlen érdemekkel járult hozzá a sakk népszerűsítéséhez és propagandájához, nyitott ajtót milliók számára a sport felé.

„Kedves Portisch úr, ezen a csodálatos napon hadd kívánjak Önnek a lehető legjobb egészséget, sok sikert, új lehetőségeket, győzelmeket, optimizmust és kitartást bármely élethelyzetben, jólétet és minden elképzelhető jót."

 

A második játéknap eredményei:

IV. forduló:

Portisch Lajos (2523) – Ljubomir Ljubojevic (szerb, 2571)  döntetlen (Félszláv védelem, 48)

Vlastimil Hort (cseh, 2476) – Csom István (2426)  1 – 0 (Pirc védelem)

 

V. forduló:

Csom István – Ljubomir Ljubojevic  0 – 1 (Angol megnyitás, 51)

Vlastimil Hort – Portisch Lajos döntetlen (Bird megnyitás, 29)

 

VI. forduló:

Ljubomir Ljubojevic – Vlastimil Hort döntetlen (Szláv védelem, 24)

Portisch Lajos – Csom István 1 – 0 (Grünfeld védelem, 31)

 

A verseny végeredménye:

1.Portisch Lajos 4 pont

2-3. Vlastimil Hort és Ljubomir Ljubojevic 3,5

4. Csom István 1

 

Portisch,L (2523) - Ljubojevic,L (2571)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 e5 9.cxd5 cxd5 10.Hb5 Fb4+ 11.Fd2 Fxd2+ 12.Hxd2 a6 13.dxe5 Hxe5 14.Hd4 Fg4 15.Fxg4 Hfxg4 16.0-0 Bc8 17.Vb1

Három évvel korábban a Wang Yue-Kramnyik és a Karjakin-Lékó partiban is a 17.Vd1 Hf6 18.H2f3 Hxf3+ folytatást láttuk.

17...Bc3 18.h3 Hf6 19.Vf5 Hd3 20.Bad1 g6 21.Vf3 He5 22.Vf4 Be8 23.H4f3 Hxf3+ 24.Hxf3 Be4 25.Vh6 Be7 26.Bd4 Bc2 27.a4 Vf8 28.Vf4 Be6 29.Hg5 Bec6 30.Bd3 h6 31.Hf3 He4

 

 

32.Hd4

Mindketten úgy érezték, hogy számukra kedvező az anyagi egyensúly megbontása.

32...Bf6

Számításba jött a 32...B6c3 33.Bxc3 Bxc3 34.Bd1 Vc5 35.Vb8+ Vc8 folytatás.

33.Vxf6 Hxf6 34.Hxc2 Vc5 35.Hd4 He4 36.Bfd1 b5 37.axb5 axb5 38.He2?!

 

38...Vc2 39.Kf1 b4 40.f3 Hc3 41.Hxc3 bxc3 42.Bxd5 Vxb3 43.Bd8+ Kg7 44.Bc1 Vb5+ 45.Kg1 Ve2 46.Bdd1 Vxe3+

Figyelmet érdemelt 46...c2 47.Be1 Vd2 48.Kh2 Kf6 49.Kg3 Ke5 50.h4 Kd5 51.f4 Ke4 52.Ba1 Vb4 53.Bac1 Kd3 54.Kf2 Kd2 55.Ba1 Vb5 folytatás.

47.Kf1 h5 48.Bc2 h4 és döntetlen

Csom,I (2426) - Ljubojevic,L (2571)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.Hc3 e6 6.d3 Hge7 7.Fd2 0-0 8.a3 d5 9.b3 b6 10.Bb1 Fb7 11.0-0 Vd7 12.cxd5 exd5 13.b4 cxb4 14.axb4 d4 15.He4 Hd5 16.b5 Hce7 17.Va4 f5 18.Heg5 h6 19.Hh3 Hc3 20.Fxc3 dxc3 21.Vb3+ Fd5 22.Vc2 g5 23.He1 f4 24.Fxd5+ Hxd5 25.Kg2 fxg3 26.hxg3


26...He3+ 27.fxe3 Bxf1 28.Va2+ Bf7 29.Hc2 Baf8 30.Vc4 Bc8 31.Ve4 Be7 32.Vb4 Bc5 33.Hf2 Bee5 34.e4 Bxb5 35.Vc4+ Kh8 36.Bxb5 Vxb5 37.Vc7 Bc5 38.Vd8+ Kh7 39.Hg4 Vc6 40.Ve7 a5 41.Hge3 Be5 42.Va7 Vc5 43.Hf5 Bxf5 44.exf5 Vxf5 45.Vxb6 h5 46.e4 Vg4 47.Vxa5 Ve2+ 48.Kh3 Ff6 49.Vf5+ Kg7 50.Vd7+ Kh6 51.Vf5 g4+ és világos feladta


Hort,V (2476) - Portisch,L (2523)
Bird megnyitás [A03]

1.f4 d5 2.Hf3 Hf6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.b3 g6 6.Fb2 Fg7 7.e3 0-0 8.Ve2 c5 9.d3 Hc6 10.Hbd2 Bb8 11.He5 He8 12.Hdf3 Hxe5 13.Fxe5 Hd6 14.0-0 Fxe5 15.Hxe5 Hf5 16.g4 Hh4 17.Fh1 f6 18.Vf2 g5 19.fxg5 fxg5 20.Vxf8+ Vxf8 21.Bxf8+ Bxf8 22.c4 e6 23.a4 a5 24.Bf1 Hg6 25.Bxf8+ Hxf8 26.d4 Kg7 27.Kf2 Kf6 28.Ff3 Ke7 29.Ke2 Hd7 és döntetlen

Portisch,L (2523) - Csom,I (2426)
Grünfeld védelem [D96]

1.d4 Hf6 2.c4 c6 3.Hf3 g6 4.Hc3 d5 5.cxd5 cxd5 6.Vb3 Fg7 7.Ff4 0-0 8.e3 Hc6 9.Fe2 Ha5 10.Vb4 b6 11.0-0 Fb7 12.h3 He4 13.Bac1 f6 14.Hb5 Hc6 15.Va4 e5 16.Fh2 a6 17.Hc3 b5 18.Vd1 Hxc3 19.Bxc3 exd4 20.Hxd4 Hxd4 21.Vxd4 f5 22.Fe5 Bf7 23.Fxg7 Bxg7 24.Bfc1 Vd6 25.h4 Bd8 26.h5 Be8 27.h6 Bf7 28.Ff3 Be5 29.Bc5 Bd7 30.g3 Kf7 31.Fg2 és sötét feladta

Ljubojevic,L (2571) - Hort,V (2476)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.e3 g6 6.Fd3 Fg7 7.0-0 0-0 8.b3 Ff5 9.a4 Hbd7 10.Fa3 Be8 11.Fxf5 gxf5 12.Vd3 e6 13.Bac1 He4 14.He2 Va5 15.Fb2 b5 16.cxd5 cxd5 17.Fc3 Hxc3 18.Vxc3 Vxc3 19.Hxc3 Bab8 20.axb5 axb5 21.g3 Ff8 22.He1 Fa3 23.Bc2 Bec8 24.Hxb5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Születésnapját ünnepli Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok sakkozó. Húsz olimpián szerepelt, a Buenos Aires-i aranyérem mellett még három ezüstéremmel büszkélkedhet, valamint két bronzérmet is szerzett. Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes, Európa-bajnokságon három ezüst- és négy bronzéremmel gazdagította gyűjteményét, negyedszázadon keresztül a világ egyik legjobbja volt. A gratuláció, a jókívánság után pályafutásáról, a sakk ügyes-bajos dolgairól, a nagy szerelemről, a zenéről is beszélgettünk. „Az évfordulók szükséges rosszak, de feleségem szerint még egy-két napot letagadhatok” – mondta legendás bajnokunk. Születésnapját is sakkozással ünnepli, remek hangulatú a négyfős rapidtorna, amelynek megrendezésével a Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajost köszönti.  

 -  Hogy készültél a versenyedre? Milyen érzésekkel játszod ezeket a „nosztalgia” meccseket? Mennyire fontos az eredmény?

- Drezdában másfél hete játszottam Wolfgang Uhlmann 77. születésnapjára rendezett négyes viadalon. Még olyan gyorsan azért nem felejtek. Az ellenfél az ellenfél, ugyanúgy mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Azért látszik rajtunk az idő múlása. Az ambíciók valamennyiünknél csökkentek. Nem mindenki olyan „vadölő”, mint a Korcsnoj, de azért ő is békülékenyebb lett az idő múlásával. Fel kell mérni a teherbíró képességet. A versenyek tempója jóval gyorsabb, nincsenek függőjátszmák, ha véletlenül az embert megrázkódtatás éri, akkor azt jóval gyorsabban kell elviselni. Húsz-harminc éves koromban még „fát is lehetett vágni a hátamon”, nem sok partit vesztettem, de a vereségen is még könnyebben tettem túl magam. Kevés versenyen játszom. A drezdai torna előtt egy csapatbajnoki játszmát elveszítettem az Aquaprofit színeiben. Méltatlankodtam is,  a decsi mérkőzés előtt Baján aludtunk és ½ 8 órakor reggeliznünk kellett. Tudod, hogy mennyire kedvelem a reggeli partikat és a korai kelést. Időm is volt rengeteg, de elnéztem a bástyámat. Ha sakkot adok, akkor döntetlen lett volna a küzdelem, a hiba nagyon bosszantott. Előtte a Botvinnik rapidtornán vettem részt, óvatosan játszottam, sok remim volt.  

 - A verseny mellett azért beszélgettek is a régi időkről. Miről folyik a diskurzus? Az emlékekről, a jelenlegi sakkéletről, az ifjakról?

- Elismeréssel illetjük a mostani legjobbakat, a fiatalok gyorsan fejlődnek, de azért megállapíthatjuk – nem az irigység mondatja velem - , hogy a partik színvonala gyengébb, persze mentségükre szolgál, hogy felgyorsult a játékidő, nem azok  a kényelmes tempójú versenyek vannak, mint korábban. Azért mi is hibáztunk, még függőjátszmákban is, sajnos pályafutásom során az egyik legfontosabb partimban én is. A Nemzetközi Sakkszövetség egy gittegylet, és akkor még keveset mondtam. Borzasztó döntéseket hoznak, a gyorsított tempóval teljesen tönkretették a végjátékokat. Ezt már sokszor elmondtam. Nem értem, hogy miért nem lehetne a játéktempót úgy módosítani, hogy elég gondolkodási idő legyen a végjátékra. A nyitásra legyen kevesebb idő, hiszen azt mindenki megtanulhatja. Korántsem biztos, hogy a 40 lépésnél az első időkontroll a legjobb. Az 1900-as évek elején például 30 lépésnél volt az első kontroll. Most is lehetne 1-1 óra a 30 lépésre, a következő 30 húzásra ismét 1-1 óra, 60 lépés körül azért a legtöbb parti befejeződik, csak itt alkalmaznám a 30 másodperces bónuszt. Nem szeretem a statisztikákat, de a partik legnagyobb része mégiscsak a végjátékban dől el.

 Megváltoztak az erőviszonyok, a középszerűség jóval közelebb került az élvonalhoz, a sakk népszerűsége hatalmasat javult, de nagy veszély, hogy sokat cikkeznek arról, hogy ki mikor csal. A technika fejlődésével megdől az én, talán naiv teóriám, hogy a sakk jobbá teszi az embert. A sakkozók se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint más emberek. Hiszem azt, hogy a korrekt emberek vannak többségben, a becsületes játékosok. Ha az átkos computer beleszól, az ördög keze van a dologban.

- Gondolom, hogy nem csak az időbeosztást kifogásolod, hanem az egyéb döntéseket is. Az Európa-bajnokság idején a zéró-tolerancia szabálynak több áldozata is volt.

- Nem azt mondom, hogy méregessék a hölgyeknél a szoknyák hosszát, meg hány gombot lehet kigombolni, de a játszmához rendesen fel kell öltözni. Ez számomra soha nem jelentett gondot, minden partihoz illendően felöltöztem. Amikor a siegeni sakkolimpián Bobby Fisherrel játszottam az újságírók megkérdezték tőlem, hogy miért vagyok ilyen elegáns? Három részből állt a válaszom: számomra minden játszma ünnep volt, vasárnapra esett az összecsapásunk és Bobby Fischerrel játszottam. Fischer is nagyon elegánsan érkezett, akkor az volt a mániája, hogy kettőszáznál több öltönye legyen, mert állítólag John Kennedynek kétszáz öltönye volt. Amikor Bobby Magyarországon élt, már csak bőr holmikat hordott.

 - Mamedgyarovot 10 másodperces késésé miatt nyilvánították vesztesnek.

- Én nem késtem a partikról. Arra kíváncsi  lennék, hogy a bírók mit csinálnának Karpovval vagy Kaszparovval szemben. Ők mindig késtek, azt akarták, hogy figyeljenek rájuk, így kikerülték a fényképezést, ami érthetően bosszantotta a fotoriportereket. A szófiai, illetve a 40 lépéses szabály nonszensz. A magyar csapatbajnokságon is bevezették a 30 lépésest, kifogásoltam. Nem lehet megtiltani, hogy remizzenek a sakkozók, minket nem kellett arra bíztatni, hogy kijátsszuk a partikat. A szupernagymesterek most jóval több versenyen vesznek részt, mint mi fénykorunkban. Ez nagy hátrányuk is, s nem véletlen, hogy Garri Kaszparov ilyen korán visszavonult, korábban kiégnek. A következő garnitúra korábban ér fel a csúcsra, sokkal jobbak a lehetőségeik, nagyon sok versenyt rendeznek.

- Az Európai Sakkszövetség elnöke, Szilvio Danajlov azt is célul tűzte ki, hogy megegyezéses remik esetén 0-0-al igazolnák az eredményt.

- Ki tudja ezt bebizonyítani? Borzasztó, hogy olyan emberek kerülhetnek vezető pozícióba, akik még egy egyenest nem húztak a sakktáblán.

- Nemzetközi mester és Topalov menedzsere. Azt vallja, hogy egyéb sportágakban sem lehet elkerülni a küzdelmet.

- Másutt is vannak bundák, nézzük csak a focit. Szankciókkal a szalonremik ellen nem lehet harcolni, más módszert kell kitalálni. Három pont a nyerésért, vagy fél pontnál kevesebb a remiért. Az itthoni sakkvezetést sem érdekli a szakmai véleményem. Iróniával figyelem, hogy mennyi sarlatán van ezekben a körökben itt is, ott is. Kényelmes helyzetben vagyok, mert annyira már nem érdekelnek ezek a szabályok, megtehetem, ha nem tetszik a versenykiírás, akkor nem játszom  a tornán.

-A Magyar sakkozásért Alapítvány szakmai bizottságának te vagy a vezetője, nagyon fontos a véleményed minden témában.

- Remélem, hogy ilyen kérdésekkel nem kell majd foglalkoznom. Mindenesetre Kaszparov aligha fog velem ismét beszélni… Nagyon haragudott rám, hogy 1990-ben Karpov szekundánsa voltam a világbajnoki döntőjükön. Haragját az csillapította, hogy két év múlva a Reggio Emiliai tornán kérésére rábeszéltem a főszervezőt, hogy ne várjuk meg, míg Karpov befejezi a szimultánt, hanem kezdődjön a vacsora. Most megkeresett, mert írt rólam egy pár oldalt a könyvében, hogy szóljak hozzá. Írtam neki választ és a levelemben kérdeztem tőle, hogy miként jutott eszébe, hogy a Deep Blue programmal sakkozzon. A sakkot tönkreteszik ezzel a számítógépes mániával. Micsoda ötlet volt ez a „haladó sakk”, hogy parti közben megnézhették az elemzést. Tudom, hogy nagy pénzre ment, de mégis. Bobbyi Fischerről sok mindent elmondtak, de amikor a Coca-Cola szponzortámogatást ígért neki, akkor visszautasította, mert egészségtelen italnak tartotta. Ő annyira szerette a sakkot, hogy hitelét aprópénzért nem áldozta fel. Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével.

- Húsz sakkolimpián játszottál, 1956-ban Moszkvában debütáltál, 2000-ben Isztambulban játszottad az utolsót. Bronzérem az elsőn, holtversenyes harmadik, de a Bucholz-pontszám alapján negyedik hely az utolsón.

-A legemlékezetesebb természetesen az aranyérmes olimpia 1978-ban, Buenos Airesben. Fájdalmas emlék a müncheni (1958), már akkor látszott, hogy a sakktársadalom mennyire ironikus. Miután nem jutottunk a döntőbe, rögtön jött kaján aláírással egy távirat: „Szereplésetekhez gratulálok, a „B” döntőben még reménykedhettek”. Sejtettük, hogy ki volt…

- Már te is használsz számítógépet.

- Csak az információk megszerzésére. Borítékokban gyűjtöm a saját játszmáimat, sajnos már hiányos, mert pár eltűnt, talán a szemétkosárban végezték. A nagy adatbázisban sincs meg az összes partim, amit sajnálok.

- Sokadszor kérdezem, hogy nincs kedved végre megírni a könyvedet? Fontosak a partik, de a versenyekhez tartoznak a sztorik is, és ezek nagy részét csak te tudod. Akkori gondolataidat, érzéseid felidézni.

- Eszemben sincs. El vagyok foglalva más irányú érdeklődéssel, és én nagyon jól érzem magam. Se időm, se kedvem.

- A sakkvilág legnagyobb sztárjai közül csak te nem vállalkoztál könyvírásra.

- Most remény van, hogy ismét megjelenik a végjáték-könyvünk, egy angol kiadó tervezi kiadni.

- Tervezed, hogy a kevés bábos állásokat esetleg megnézed elemzőprogrammal?

- Inkább legyen hibás, de az elveimet nem adom fel. Nevetségesnek tartom, amikor játszmaelemzés közben hivatkoznak a program által javasolt változatra, ötletre. Persze úgy könnyebb…Csak nyomogatják a billentyűket. Már sokszor elmondtam, hogyha most lennék 10 vagy 12 éves, akkor nem kezdenék el sakkozni.

- A sakk mellett a zene, az éneklés tölti ki életedet. Mikor kezdtél el koncertezni?

- Mintegy negyedszázada tanulok énekelni. Az énektanárom szerint a hangom még mindig fiatalos, mert még nem rontották el. Egy hosszabb, önálló koncert természetesen jóval később. Versenyek bankettjein persze mindig énekeltem. Ha jól emlékszem, akkor a kilencvenes évek elején.

- Mikor izgulsz, izgultál jobban, egy sorsdöntő parti előtt, vagy most egy koncertedet megelőzően?

- Marton Éva mondta, hogy minden énekesben van feszültség, s ez addig tart míg az első hang meg nem szólal. Ugyanez a sakkban is, hiszen egy sikeres nyitás sok mindent eldönthet. A felkészülés a legfontosabb. Már előfordult, hogy koncertem előtt nagyon ideges voltam, s egyszerűen berekedtem. A Botvinnik-torna bankettjén óriási sikerem volt az orosz románcokkal. A legtöbbet németül énekelek, de magyarul is szeretek. Azelőtt jóval többet szerepeltem külföldön, szeretek eredeti nyelven énekelni, az orosz dalokat nagyon kedvelem. Széles a repertoárom, talán túlzottan is. Talán hibám, hogy kevésbé érdekel, hogy mi tetszik, mi tetszene jobban a közönségnek. Az a fontos, hogy nekem és a hangomnak tetsszen, örömöm legyen benne. Korábban Mendelsson dalokkal nem foglalkoztam, elkezdtem kottákat keresni, kiválasztani  a legszebbeket. A drezdai torna bankettjén németül beszéltem és énekeltem. Kedvezőek voltak a visszajelzések, jobban megértették a szöveget, mint sok német énekesnél. Falstaff bordalát énekeltem, s megjegyeztem, remélem, hogy én leszek a következő Falstaff a Drezdai Operaházban.

 -A sakkban hogy hatott rád a divat? Mi döntött, hogy a szicíliai védelem, vagy az e5-ös nyitások vitték a prímet?

- Ha valamelyik varival nagy csalódás ért, akkor ment a szemétkosárba. Bizonyos értelemben korlátozott volt a repertoárom, ugyanakkor széles is. Ezt úgy kell érteni, hogy bizonyos varik soha nem érdekeltek. Példaként hoznám fel a spanyol megnyitás Marshall támadását. Nem került be a repertoáromba pl. a Benkő-csel sem, idegenkedtem attól, hogy rögtön áldozzak egy gyalogot. Az nem zavart, ha támadták a királyomat, hiszen mindig jól védekeztem, és különösen fénykoromban én sötéttel is szerettem nyerésre játszani. Az egy pillanatig sem vitás, hogy e4-re a két legjobb lépés e5 és c5. Játszottam persze francia védelmet is, kevésbé sikeresen a Caro-Kannt.

- Világossal soha nem gondoltál arra, hogy e4-et húzzál?

- Fiatal koromban előfordult, hogy bajnokságon több volt az e4-es játszmám. Azért az életemből nem maradt ki, hiszen az egyik leghíresebb játszmámban, az 1961-es csapat Európa-bajnokságon d4-gyel nyitottam Mihail Tal ellen, de e6-ra e4-et húztam. A híres változatot játszottam, a bemutató előadás volt, szépen nyertem, most más a divat.

 - Hort megjelentetett egy DVD-t, ő nyolc világbajnokkal játszott pályafutása során. Te hány világelsővel mérkőztél meg?

- Botvinniktől kezdve mindenkivel. Tallal, Szmiszlovval, Petroszjannal, Szpasszkijjal, Fischerrel, Karpovval, Kaszparovval, Ananddal. Én Kramnyikot nem tekintettem igazi világbajnoknak, mert 2000-ben nem játszhatott volna Kaszparovval címmérkőzést.

-A legjobbakkal játszottál világbajnok-jelölti páros meccseeket. Hogy tetszik az új világbajnoki rendszer, a világbajnok-jelölti verseny?

- Ha őszintén elemezzük a pályafutásomat, akkor én versenyeken jobban játszottam, mint páros mérkőzésen. Számomra idegesítő volt, hogy ugyanezt az arcot láttam hetekig a sakktábla másik oldalán. Sokakat doppingolt, ha olyan ellenféllel játszottak, akiket utáltak, nekem jobb eredményem volt azokkal a sakkozókkal szemben, akiket kedveltem. Igazán korrekt, megnyugtató világbajnoki szisztémát nehéz kitalálni. A páros mérkőzést igazságosabbnak tartom. Persze a sorsolás is sokat eldöntött, de az egész élet szerencsék, vagy éppen balszerencsék sorozata. Sok meccset azért megnyertem, és ne felejtsük el, hogy a jelölti párharcokat akkor vívtam ellenfeleimmel, amikor pályafutásuk zenitjén voltak.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hilton Budapest Hotelben megkezdődött a Nemzet Sportolója, Portisch Lajos 75. születésnapjára rendezett négyfős, nemzetközi rapidtorna. A Magyar Sakkozásért Alapítvány által rendezett viadal első játéknapja után az ünnepelt, az olimpiai bajnok, húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnok-jelölt, kilencszeres magyar bajnok félpontos előnnyel vezet. Sakkozásunk legendája a szerb Ljubomir Ljubojevic elleni nyeréssel kezdett, majd remizett Csom Istvánnal és a német színekben játszó Vlastimil Horttal. A szerdai második játéknapon ellenkező színelosztással mérkőznek meg egymással a nagymesterek. A torna élőben is követhető az interneten, a http://verseny.hunsakk.hu/portisch75 honlapon.

Ljubojevic, Hort, Deák Klára, Portisch és Csom a torna rajtja előtt 

Érdekes, harcos partikat vívtak a legendák, és a sötét színnel játszók voltak eredményesebbek az első játéknapon. A tornán a nyitólépést a Magyar Sakkozásért Alapítvány alapítója, Deák Klára, a Széchenyi Bank vezérigazgató-helyettese húzta meg Ljubomir Ljubojevic és Portisch Lajos partijában. Korábban 54 játszmában mérték össze erejüket. Kezdetben nagymesterünk volt eredményesebb, a „hajrában” Ljubo egyenlített, 27-27-re álltak az ütközet előtt.

A szerb nagymester pozíciója kedvezőbbnek tűnt, de a kritikus pillanatban rossz megoldást választott, leáldozta vezérét. A látszatfenyegetéseket Portisch nagymester higgadtan hárította, megnyerte a partit. A tizenkétszeres olimpikon Ljubo az elmúlt években szinte semmit sem változott. A tőle megszokott viharos tempóban, zaklatottan „rohangált” a teremben, és élénk gesztusokkal magyarázta, hogy miként rontotta el a játszmát.

Csom István korán jelentős időhátrányba került Vlastimil Horttal szemben, megilletődötten játszott és a cseh nagymester győzött. A Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatottunk tagja a fantasztikus sikert elért együttesünk éltáblásával szemben már jobban játszott, Portisch Lajos kínálta a békekötést. Szép taktikai csapást hagyott kihasználatlanul Hort, a huszárral visszalépett, tisztáldozattal megoldhatatlan feladat elé állította Ljubojevicet, ehelyett elvesztette a játszmát.

A harmadik körben két döntetlen született. Vlastimil Hort jól védekezett Portisch Lajossal szemben, míg Ljubomir Ljubojevic ismét bosszankodhatott, rossz vezérlépést húzott, lépésismétléssel osztoztak meg a ponton.

A szerdai játéknapon is 15 órakor játsszak az első partikat, majd 16 óra 30 perckor következik az ötödik forduló, 18 órakor pedig az utolsó. A nagymesterek partinként 20-20 perccel és lépésenként még 10-10 másodperccel gazdálkodhatnak.  

 

Az első játéknap eredményei:

I.forduló:

Ljubomir Ljubojevic (szerb, 2571) – Portisch  Lajos (2523) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 41)

Csom István (2426) – Vlastimil Hort (német, 2476) 0 - 1 (Angol megnyitás, 37)

 

II. forduló:

Vlastimil Hort – Ljubomir Ljubojevic 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 32)

Csom István – Portisch Lajos döntetlen (Réti megnyitás, 31)

 

III. forduló:

Ljubomir Ljubojevic – Csom István döntetlen (Angol megnyitás, 26)

Portisch Lajos – Vlastimil Hort döntetlen (Cseh-benoni, 47)

 

A verseny állása:

1.Portisch Lajos 2 pont

2-3. Vlastimil Hort és Ljubomir Ljubojevic 1,5

4. Csom István 1

 

Ljubojevic,L (2571) - Portisch,L (2523)
Katalán megnyitás [E07]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.g3 dxc4 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.e4 c6 9.a4 a5 10.Ve2 b6 11.Bd1 Fb4

Az adatbázisban legtöbbször a 11...Fa6 fordult elő. Az 1990-es Wijk aan Zee-i tornán Portisch Lajos legyőzte Viswanathan Anandot:12.Fh3 Be8 13.g4 Hf8 14.He5 Vc7 15.f4 b5 16.g5 H6d7 17.Hxd7 Hxd7 18.e5 Bad8 19.f5 exf5 20.axb5 Fb7 fordult elő és a bonyodalmak végén nagymesterünk nyert.

12.Fg5 h6 13.Fxf6 Vxf6 14.Vxc4 Fb7

Figyelmet érdemelt a 14...Fa6 15.Vxc6 Vd8 16.e5 Bc8 17.Ve4 Fxc3 18.bxc3 folytatás.

15.e5 Vd8 16.Bac1 Bc8 17.Hd2 Hb8 18.Vb3 Fa6 19.Hc4 Fxc4 20.Vxc4 Vd7 21.Vb3 Va7 22.He4 Fe7 23.h4 Bfd8 24.Ve3 Ha6 25.g4 c5

Érdekes volt a gyalogáldozat elfogadása minőségáldozattal kombinálva. 25...Fxh4 26.Hd6 Bxd6 27.exd6 Vd7 28.d5 exd5 29.Vxb6 Hb4 30.Vxa5 Vxd6 31.Vc5 Vf4 32.Bc3 Ff6 33.Bb3 Bb8 34.Ff3 Fe5 35.Ve3 Vh2+ 36.Kf1 Ff4 37.Ve7 Fg5 változatot a szerb nagymesterrel együtt néztük, de belátta, hogy nem olyan egyszerű a helyzet.

26.g5 cxd4


27.Bxc8?

Ljubojevic csodákat vélt felfedezni, de a vezéráldozat nem korrekt. 27.Vg3 Bxc1 (27...hxg5 28.hxg5 Hc5 29.Hf6+ gxf6 30.gxf6+ Kf8 31.Ff1) 28.Bxc1 h5 29.Hf6+ Kf8 30.Hxh5 Hc5 31.g6 fxg6 32.Hf4 d3 33.Vxg6 d2 34.Bd1 Vd7 35.Ff3 megőrizte volna előnyét.

27...dxe3 28.Bdxd8+ Fxd8 29.Bxd8+ Kh7 30.fxe3 Vc7 31.Bd6 Vc1+ 32.Kh2 Vxe3 33.gxh6 Vf4+ 34.Kh3 Ve3+ 35.Kg4 Hc5 36.Hg5+ Kxh6 37.Bd8  

 

 

37...f5+ 38.exf6 gxf6 39.Hf3 f5+ 40.Kh3 He4 41.Bg8 Kh7 és világos feladta

Csom,I (2426) - Hort,V (2476)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.e3 d6 6.Hge2 Hge7 7.d3 Fe6 8.Hd5 Vd7 9.a3 0-0 10.Bb1 Hd8 11.h3 c6 12.e4 f5 13.Hxe7+ Vxe7 14.exf5 Fxf5 15.0-0 Kh8 16.Fe3 Vd7 17.Kh2 d5 18.g4 Fe6 19.b3 Hf7 20.Hg3 Ve7 21.Vc1 Vh4 22.Vd1 b6 23.Ve2 Bae8 24.b4

 

24...e4 25.dxe4 d4 26.Ff4 He5 27.Fxe5 Fxe5 28.Vd3 Fxg4 29.f4 Bxf4 30.Bxf4 Fxf4 31.Vxd4+ Fe5 32.Ve3 Fe6 33.c5 b5 34.Bd1 g5 35.Bd6 g4 36.Bxe6 Bxe6 37.Vd3 Be8 és világos feladta

Csom,I (2426) - Portisch,L (2523)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c6 4.d3 Fg4 5.0-0 e6 6.Ve1 Fe7 7.e4 0-0 8.Hbd2 Fh5 9.b3 Ha6 10.Fb2 Hb4 11.Vc1 a5 12.a3 Ha6 13.Be1 Vb6 14.h3 Bac8 15.g4 Fg6 16.He5 Fc5 17.Be2 Hb8 18.Ve1 Hfd7 19.Hdf3 Hxe5 20.Hxe5 Fd4 21.Hxg6 hxg6 22.Fxd4 Vxd4 23.Bd1 Vb6 24.d4 dxe4 25.Bxe4 Hd7 26.Be3 Bfd8 27.c4 Hf6 28.Bed3 Bd7 29.Ve3 Bcd8 30.a4 Vc7 31.Ff3 Bd6 és döntetlen


Hort,V (2476) - Ljubojevic,L (2571)
Vezérgyalog megnyitás [A47]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 b6 4.Fd3 Fb7 5.Ve2 c5 6.0-0 Hc6 7.a3 d5 8.b3 a6 9.Fb2 b5 10.dxc5 Fxc5 11.Hbd2 Ve7 12.e4 dxe4 13.Hxe4 Hxe4 14.Fxe4 0-0 15.b4 Fb6 16.Bad1 Bfd8 17.Bfe1

Számításba jött a 17.c4 bxc4 18.Vxc4 Bxd1 19.Bxd1 Bd8 20.Bxd8+ Vxd8 21.g3 Vd6 folytatás.

17...Bac8 18.h3 h6 19.Fd3 Hb8 20.Ve5 Vf8 21.Vg3 Bd5 22.He5 Fc7 23.Vg4 Hc6?  

 

 

24.Hf3

Vlastimilnek már alig volt ideje, másképp meglátta volna a 24.Hxf7! Vxf7 25.Fg6 Fh2+ (25...Vd7 26.Bxd5 Vxd5 27.Fh7+ Kf8 28.Vxg7+ Ke8 29.Fg6+ Kd8 30.Ff6+ He7 31.Vxe7 matt) 26.Kh1 Ve7 27.Bxd5 lehetőséget.

24...He7 25.Ve4 Hg6 26.Fc1 Bcd8

A pozíció már sötét számára volt kedvezőbb.

27.Ve2 Vd6 28.Fe3? Hh4! 29.Fc5 Hxf3+ 30.Vxf3 Vh2+ 31.Kf1 Be5 32.Fe4 Bxd1 és világos feladta

Portisch,L (2523) - Hort,V (2476)
Cseh-benoni védelem [A56]

1.d4 c5 2.d5 e5 3.c4 d6 4.Hc3 Hf6 5.e4 Fe7 6.g3 Hbd7 7.Fg2 Hf8 8.h4 h5 9.Hh3 a6 10.a4 Fg4 11.f3 Fd7 12.Fe3 Hg6 13.Hg5 Hh7 14.f4

Figyelmet érdemelt a 14.Hxh7 Bxh7 15.a5 b5 16.axb6 Vxb6 17.0-0 folytatás is.

14...Fg4 15.Vd2 Hf6 16.f5 Hf8 17.Hh3 H8d7 18.Hf2 Va5 19.0-0 Vc7 20.a5 0-0 21.Ha4 b5 22.axb6 Hxb6 23.Hxb6 Vxb6 24.Ba3 Bfb8 25.b3 a5 26.Bfa1 Fd8 27.Vc2 g6 28.fxg6 fxg6 29.Fd2 Va7 30.Fc3 Kg7 31.Vd2 Bb4 32.Kh2

A játéknapot követő tájékoztatón nagymesterünk úgy értékelte, hogy állása kecsegtetőbb volt, mintsem elfogadja a minőségáldozatot.

32...Fb6 33.Bf1 Bf8 34.Ve1 Fd7 35.Fd2

 

35...a4!

Vlastimil Hort a fenyegető időzavar árnyékában kiegyenlítette esélyeit.

36.bxa4 Bxa4 37.Bxa4 Vxa4 38.Vc1 Bf7 39.Fh6+ Kh7 40.Fg5 Fd8 41.Kg1 Vb3 42.Kh2 Fc8 43.Fxf6 Bxf6 44.Hh3 Fxh3 45.Kxh3 Vd3 46.Bxf6 Fxf6 47.Vf1 és döntetlen

 

Ljubojevic,L (2571) - Csom,I (2426)
Angol megnyitás [A31]

1.c4 c5 2.Hf3 b6 3.Hc3 Fb7 4.e4 d6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hf6 7.f3 e6 8.Fg5 Hbd7 9.Va4

Meglepő döntés, csak szerényebb Élő-pontszámú sakkozók játszmáira bukkanhatunk az adatbázisban.

9...a6 10.Bd1 Vc7 11.Fxf6 gxf6 12.Fe2 Fe7 13.0-0 Bg8 14.Kh1 Kf8 15.Vc2 Bc8 16.f4 f5 17.Ff3 fxe4 18.Fxe4 Fxe4

Jobb volt a 18...Hf6 19.Fxb7 Vxb7 változatot választani.

19.Hxe4 Vxc4 20.Vd2?!

A parti lépésismétléssel gyors remi lett. 20.Vb1 Hc5 21.f5 Hxe4 22.Vxe4 e5 23.b3 Vc7 24.f6 világosra lett volna előnyös.

20...Vd5 21.Ve2 Bc4 22.Hc3 Vc5 23.He4 Vd5 24.Hc3 Vc5 25.He4 Vd5 26.Hc3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A magyar sakkozás hazai és nemzetközi rangjának megőrzését,   társadalmi értékeinek, hagyományainak gondozását és gyarapítását, sakkozásunk nemzetközi kapcsolatainak bővítését, a sakkozás média-megjelenésének erősítését, a sakkozás népszerűsítését is célul tűzte ki Deák Klára, a Széchenyi Bank vezérigazgató-helyettese által alapított „Magyar Sakkozásért Alapítvány”. Az Alapítvány célkitűzéseit többek között hazai és külföldi versenyek szervezésével, rendezvények támogatásával, sakkoktatás és sakkszakember-képzés céljából képzési központ létrehozásával és működtetésével, az ifjúsági sakkozás támogatásával tervezi megvalósítani. A Hilton Hotelben megtartott sajtótájékoztatón a Kuratórium elnöke, Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója nagy örömét fejezte ki, hogy az Alapítvány első versenyét  a Nemzet Sportolója, Portisch Lajos 75. születésnapjának megünneplésére rendezi meg.

 

 Az olimpiai bajnok, húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnok-jelölt, kilencszeres magyar bajnok nagymester sakkozásunk élő legendája, aki  negyedszázadon keresztül tartozott a sakkvilág legjobbjai közé. A nemzetközi rapidtornán a Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatottunkból Csom István is szerepel, a két külföldi meghívott a szerb Ljubomir Ljubojevic és a német színekben játszó Vlastimil Hort. Az Alapítvány a viadalt a Hilton Budapest Hotelben április 3-án és 4-én rendezi meg, mindkét játéknapon három-három fordulóra kerül sor. A második körben a nagymesterek ellenkező színelosztásban mérkőznek meg. A fordulók kezdési időpontja 15, 16:30 és 18 óra. Partinként 20-20 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. A tornára a belépés ingyenes, a játszmákat Berkes Ferenc nemzetközi nagymester és Portisch Ferenc nemzetközi mester kommentálja majd.

Portisch Lajos 1937. április 4-én Zalaegerszegen született. 1955-ben lett mester, nemzetközi mesteri címét 1958-ban ismerték el, 1961-ben nemzetközi nagymesteri címet kapott. Portisch kilencszeres magyar bajnok (1958, 1959, 1961, 1962, 1964, 1965, 1971, 1975, 1981.)

Húsz sakkolimpián játszott a magyar válogatottban, pályafutása során először 1956-ban, Moszkvában. Az 1978-as Buenos Aires-i aranyérmes válogatottunk éltábláján valamennyi fordulóban sakkasztalhoz ült. Portisch vezetésével szakította meg együttesünk a szovjet sakkozók győzelmi sorozatát, és Szpasszkijjal az éltáblán felálló szovjet csapat megelőzésével nyerte el a győztesnek járó Hamilton-Russel aranyserleget. Még háromszor volt tagja ezüstérmes együttesünknek (1970, 1972, 1980), kétszer bronzérmes csapatunkban szerepelt (1956, 1966). Tizenhárom olimpián, 1962-től 1988-ig játszott az első táblán, 2000-ben játszotta huszadik, utolsó olimpiáját.  A 260 partiból  121 játszmát nyert meg, 28-szor szenvedett vereséget 111 döntetlen mellett. Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes (1985), Európa-bajnokságon három ezüst és négy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét. 

Portisch Lajos 1965 és 1989 között nyolcszor volt világbajnokjelölt, kétszer elődöntőbe jutott. 1977-ben Borisz Szpasszkijtól szenvedett vereséget, 1980-ban Robert Hübner győzte le. Fantasztikus ellenfelekkel küzdött meg, 1965-ben Taltól, 1968-ban Larsentől szenvedett vereséget (a dán nagymesternek 1977-ben visszavágott), 1974-ben nem bírt Tigran Petroszjannal,  1983-ban Viktor Korcsnojjal szemben maradt alul, a következő ciklusban Jan Timman nyert ellene.

A magyar sport nagyköveteként mind az öt kontinensen sakkozott, 24 nagy nemzetközi verseny megnyerése fűződik a nevéhez. Argentínában és Brazíliában mindig jól játszott. Kellemesek mexikói emlékei. Szerette a holland versenyeket, négyszer győzött a Hoogoven tornán, háromszor Amszterdamban. Kiemelkedő sikerként Hastingsben elnyerte az „Arany Huszárt”.  1970-ben a Belgrádban megrendezett Szovjetunió - Világválogatott mérkőzésen Korcsnojt 2,5-1,5-re legyőzte.

Kiemelkedő eredményei, első helyei: Madrid 1960, Szarajevó 1962, 1963, 1983, San Antonio 1965 és 1972 (holtversenyben Karpovval és Petroszjannal), Amszterdam 1963, 1967, 1969, Szkopje és Ohrid 1968, Monte Carlo  1969, Hastings 1969/70, 1970/71, Wijk aan Zee 1965, 1972, 1975 és 1978, Las Palmas 1972, San Antonio 1972, Milánó 1975 (holtversenyben Karpovval), Tilburg 1978.

 

A Maróczy-díjas, kétszeres Fair Play-díjas Portisch Lajos Zalaegerszeg díszpolgára, mesteredző, számtalan ifjú tehetség pályafutását segítette értékes tanácsaival. Az Alapítvány szakmai bizottságának vezetője.

A ChessBase MEGA 2012 bázisában 3245 játszmáját találhatjuk meg. A Chess Informant 85-ös kötetében pályafutásának legjobb partijaiból, kombinációiból és végjátékaiból készítettek válogatást. Társszerzője (Sárközy Balázzsal) a 600 végjáték című, két kiadást (1973, 1976) megért és orosz nyelven is megjelent műnek. Róla először Hajtun József írt könyvet 1978-ban Portisch nagymester címmel. 2000-ben Varnusz Egon „Lajos Portisch Mr. Hungarian Chess” – címmel jelentetett meg könyvet.

Csom István

A torna másik magyar résztvevője, Csom István hosszú éveken keresztül Portisch Lajos szekundánsa is volt. Az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatottunk tagja, 1940. június 2-án Sátoraljaújhelyen született. 1963-ban lett mester, 1967-ben nemzetközi mester, 1973-ban nemzetközi nagymester. 1972-ben magyar bajnokságot nyert, a kilencszeres bajnok Bp. Spartacus játékosa volt 1963-91 között. 1982-ben az együttes megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Kilencszer játszott sakkolimpián válogatottunkban, az aranyérem mellett még háromszor volt tagja ezüstérmes csapatunknak (1970 Siegen, 1972 Szkopje és 1980 Málta). Kilencvenöt játszmájából 64 pontot szerzett, negyvennégy győzelem, negyven döntetlen mellett 11 partit vesztett el. 1980-ban a negyedik táblán aranyérmes lett.

Játszott 1985-ben a csapat-világbajnokságon,  háromszor a csapat Európa-bajnokságon  (1970, 1977, 1980) ezüstérmes válogatottunkban és kétszer harmadik helyezést (1973, 1983) elért együttesünkben. 2001-ben a szenior világbajnokságon ezüstérmes. Maróczy-díjas mesteredző. 1976-ban világbajnoki zónaközi döntős. Nemzetközi versenyein huszonegy első, vagy holtversenyes első helyet szerzett. Sikerei közül megemlítem: 1973 Olot, 1975 Pula (zónaverseny), Cleveland és Olot. 1979-ben Berlinben holtversenyben Vaszilij Szmiszlovval végzett az élen. 1982-ben Barcelonában győzött, egy év múlva Koppenhágában. 1987-ben Újdelhiben Viswanathan Anand előtt nyert tornát.

Ljubomir Ljubojevic

A szerb Ljubomir Ljubojevic 1950. november 2-án Titovo Uzsicén született. 1970-ben szerzett nemzetközi mesteri címet, egy évvel később nagymester lett. 1977-ben holtversenyben, 1982-ben egyedül nyert jugoszláv bajnoki címet.

1972-ben, Szkopjében játszott először sakkolimpián, kitűnő egyéni eredménnyel, 19 játszmájából gyűjtött 15,5 ponttal járult hozzá a jugoszláv válogatott harmadik helyéhez és lett a legjobb a harmadik táblán. Tizenegyszer játszott még sakkolimpián, ebből kilencszer az éltáblán. 1974-ben az ezüstérmes, 1980-ban a bronzérmes együttes tagja volt. Szenzációs az 1982-es sakkolimpián az első táblán elért 11 pontja a 14 játszmából. A 12 sakkolimpián a 163 partiból 103,5 pontot gyűjtött, 66 győzelem mellett 75-ször remizett. Csapat Európa-bajnokságon háromszor volt tagja ezüstérmes, egyszer bronzérmes válogatottnak.

Tavaly jelent meg a pályafutását összegző könyv, Ljubomir Ljubojevic - Egy brilliáns karrieren keresztüli utazás - címmel. (A Journey through one brilliant career)

Százötven versenyéből harmincketten diadalmaskodott, kezdve az 1970-es szarajevói sikerével a 2008-as Wijk aan Zee-i négyes torna megnyeréséig. Nem felejthetjük el az 1975-ös milánói eredményét, ahol Portisch Lajos mögött fél ponttal lemaradva Anatolij Krapovval osztotta a második helyet. Első volt kétszer is Las Palmason, győzött Manilában. 1979-ben történelmi meccset játszott Szvetozar Gligoriccsal és 5,5-4,5-re legyőzte a jugoszláv sakkozás élő legendáját. 1983-ban Portisch Lajossal holtversenyben második Tilburgban a győztes Anatolij Karpov mögött. 1985-ben Linaresben aratott diadalt, egy év múlva Amszterdamban végzett az élen, második volt Tilburgban. 1987-ben Brüsszelben Kaszparovval osztotta a dicsőséget, majd Belgrádban, az Invesztbank versenyén győzött. 1989-ben a barcelonai Világkupa-versenyen holtversenyben volt első Kaszparovval, összesítésben ötödik lett a 25 nagymester hat tornából álló sorozatán.

1983-ban az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistán harmadik volt, hat világbajnoki zónaközi döntőn játszott, de soha nem sikerült a világbajnok-jelölti címet elérnie.  A sakkvilág legjobbjaival mérkőzött meg, a bonyodalmakat bátran vállaló játékával szeret a világon szerzett híveket magának az igazi nyelvzseninek számító Ljubo. 2003-ban megnyerte a második Amber-tornát, rendszeres résztvevője volt a Max Euwe Alapítvány által Amszterdamban megrendezett „Veteránok és Ifjú tehetségek” csapatversenynek.

Portisch Lajossal 1971-ben, a Bora Kostic emlékversenyen mérkőzött meg, nagymesterünk nyert. Azóta még 53 partiban csatáztak, összesítésben 12-12-re állnak 30 remi mellett. Vlastimil Horttal 22-szer csatázott, 15 döntetlennel 5-2-re vezet. Csom Istvánnal kétszer találkozott, mindkét parti pontosztozkodással zárult.

Vlastimil Hort

Vlastimil Hort 1944. január 12-én született a csehszlovákiai Kladnoban. Hét éves kora óta sakkozik, 1965-ben lett nemzetközi nagymester. Ötször nyert bajnokságot 1970 és 1977 között. 1970-ben játszott a Szovjetunió - Világválogatott belgrádi találkozón, ahol Lev Polugajevszkijt 2,5-1,5-re legyőzte. 1976-ban, a manilai zónaközi döntőn holtversenyben másodikként világbajnokjelölt, a párosmérkőzést Borisz Szpasszkijjal szemben hosszabbítás után 8,5-7,5-re vesztette el. Az 1985-ös zónaközi döntő után nem tért haza, 1987-ben, 1989-ben és 1991-ben megnyerte a német bajnokságot. 

Sakkolimpián 1960 és 1984 között tizenegyszer játszott a csehszlovák válogatottban, 1982-ben ezüstérmesek voltak. 1988-1992 között háromszor német színekben szerepelt. Összesen 197 játszmájából 125,5 pontot szerzett, 80 partit megnyert, 91-szer remizett és óvatos stílusának megfelelően csak 26-szor kapott ki.

Hort pályafutása során nyolc világbajnokkal is megmérkőzött. A 60-as években Mihail Tallal és a nyolcvanas évek végén Garri Kaszparovval. Közben Mihail Botvinnikkel, Tigran Petroszjannal, Vaszilij Szmiszlovval, Borisz Szpasszkijjal és Bobby Fischerrel. A ChessBase gondozásában megjelent DVD-n valamennyi világelsőnek külön fejezetet szentel, nemcsak a játszmákat elemzi, hanem sztorikat is, mi történt a tábla mellett, s mi a partik után. Hort élvezetes stílusával számos szuperverseny kommentátoraként is növelte a sakk népszerűségét.

Kiemelkedő sikerként verseny nyert 1971-ben Havannában és Luhacovicében, Reykjavíkban egy évvel később, Hastingsben 1974-ben, Banja Lukán 1976-ban, Londonban, Polanica Zdrojban 1977-ben. Reykjavíkban 550 táblás szimultánt játszott, 477-10-re nyert 63 remi mellett. Rendszeresen játszott a „Veteránok - Női világválogatott” csapatversenyeken. Marienbadban, 2008-ban a „Hóvirágok - Öreg kezek” első viadalon 2685-ös performance-pontszámot ért el. 

Vlastimil Hort 1966-ban, a kecskeméti Tóth László emlékversenyen játszott először Portisch Lajossal, remivel kezdtek, holtversenyben nyerték meg a viadalt. Még 37-szer mérkőztek meg, nagymesterünk 9-4-re vezet a 25 döntetlen mellett. Csom Istvánnal hétszer találkozott a sakktábla mellett, kétszer volt eredményes.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog