Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Batumiban az orosz női válogatott és az azerbajdzsáni férficsapat játszik címvédőként

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Batumiban október 23. és november 3. között rendezik meg a 22. sakkcsapat Európa-bajnokságot. A korábbi viadalokon férfi válogatottunk négy ezüstérmet szerzett, hatszor végzett a harmadik helyen, 2011-ben és négy éve is emlékezetes finissel lett bronzérmes. Női csapatunk tizenhat esztendeje Plovdivban bravúros hajrával ezüstérmesként zárta szereplését. A négytáblás, 9  fordulós svájci rendszerű viadalra 40 férfi és 32 női csapat nevezett, mindkét versenyben az orosz együttesek vezetik a rajtlistát. Férfi válogatottunk tartalékos összeállításban szerepel, Rappor Richárd, Almási Zoltán és Lékó Péter sem játszik. Bánusz Tamás, Berkes Ferenc, Erdős Viktor,  Gledura Benjámin és Prohászka Péter alkotta csapatunk a tizedik a rajtlistán,  a táblasorrendet október 23-án, a technikai értekezleten közlik majd. A rajtlistán hetedik női együttesünkben Papp Gábor irányításával Hoang Thanh Trang, Lázárné Vajda Szidónia, Gara Anita, Gara Tícia és Terbe Juliannaszerepel. Az Eb honlapja: http://euro2019.ge/

 

A márciusban Asztanában megrendezett csapat-világbajnokságot követően az esztendő második jelentős csapatversenyén Batumiban a válogatottak az Európa-bajnokságon csatáznak. A férfi együttesek versenyében 40, a nőknél 32 ország csapatai versengenek majd a kilencfordulós, svájci rendszerű  viadalon, ahol a végső sorrendet a meccspontok határozzák meg, az olimpiai Berger-Sonneborn pontszám a második kritérium, végül a táblapontok.

A férfiak versenyében 140 nemzetközi nagymester ül sakkasztalhoz, a nőknél tizenhárman férfi nagymesteri, 31 sakozónő férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkezik és még 34 női nagymester is szerepel.

Október 24-én magyar idő szerint 13 órakor indulnak a sakkórák. Öt forduló után, október 29-én lesz szabadnap. A gondolkodási idő a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal is gazdálkodhatnak a sakkozók. Az első 30 lépésben tilos a döntetlen ajánlat, 15 perc késés megengedett.

Az október 1-től érvényes világranglistán negyedik Holland Anish Giri vezeti a résztvevők rajtlistáját. A legjobbak közül hiányzik a francia Maxime Vachier-Lagrave, az oroszoknál Jan Nepomnjacsij, a három évvel korábbi világbajnoki kihívó Szergej Karjakin. A címvédő azerbajdzsáni együttesben a Világkupa győztese, Tejmur Radzsabov az utolsó pillanatban mondta le részvételét.  

A legjobbak rangsora:

Anish Giri (Holland, 2780), Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2767), Levon Aronjan (örmény, 2758), Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2748), Dmitrij Andrejkin (orosz, 2741), Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2734), Nyikita Vityjugov (orosz, 2732), David Navara (cseh, 2717), Makszim Matlakov (orosz, 2716), Daniil Dubov (orosz, 2699), Michael Adams (angol, 2694), David Howell (angol, 27944), … Berkes Ferenc 2667

Az első helyen kiemelt orosz válogatott összeállítása a két évvel ezelőtti ezüstérmes csapathoz képest két helyen változott,  Jan Nepomnjacsijj és Alekszadr Griscsuk a Grand Prix következő, hamburgi versenyére készül. Az olimpiai bronzérmes csapatból csak Nyikita Vityjugov játszik. A vb-n aranyérmes együtteshez képest is négy változás történt, Dmitrij Andrejkin kapott bizalmat. A Világkupán, majd Douglasban is remeklő 22 éves Kirill Alekszejenko az utolsó pillanatban lett a csapat tagja.

 

A címvédő azerbajdzsáni egyöttest csak a negyedik helyre rangsorolták, meglepetésre az utolsó pillanathan visszalépett a Világkupán győztes, világbajnok-jelölti címet szerzett Tejmur Radzsabov. Az angol együttes a legerősebb összeállításban szerepel, a lengyelek titkos favoritok.  

 

A honi sakkrajongók számára nagy csalódás, hogy válogatottunkban nem játszik a magyar ranglista első három helyezettje, különösen fájó, hogy a Világkupát, majd a FIDE Chess.com Grand Swiss viadalt is lemondó, a világranglistán 17. Rapport Richárd a tavalyi sakkolimpia után ezúttal sem állt a csapat rendelkezésére, de természetesen fájlaljuk Lékó Péter és Almsi Zoltán távolmaradását is. Legjobbjainkkal együttesünk éremesélyes lett volna.

A tavalyi olimpián oly sokat botladozó együttesünkből Berkes Ferenc, Gledura Benjámin és Erdős Viktor vállalta a szereplést, Bánusz Tamás és Prohászka Péter újoncként készül a nagy eladatra. Nem kis meglepetésre az EB hivatalos honlapjáról nem tudhatjuk meg, hogy ki a válogatott kapitánya. Ha pontosak az információk, akkor a szerb listán szereplő Márkus Róbert, de nem kis problémát jelent, hogy nem rendelkezik a FIDE hivatalos tréneri minősítésével, ami szükséges a feladat ellátásához. 

Az Élő-pontok alapján tizedik az együttesünk. Jól ismerjük a svájci rendszer minden buktatóját, a kedvező párosítás kínálta előnyöket. A 9 fordulós lebonyolítású  viadalokon kevés kivétellel meglepetések születtek, az első helyre rangsorolt orosz válogatott 2007 után 2015-ben Reykjavíkban tudta megnyerni az Eb-t, olimpián pedig 2002-ben győzött utoljára.

Az élcsoportban a  férficsapatok rajtlistája a legjobb négy sakkozó Élő-pontjának átlaga alapján:

Oroszország (2722): Dmitrij Andrejkin (2741), Nyikita Vityjugov (2732), Makszim Matlakov (2716), Daniil Dubov (2699), Kirill Alekszejenko (2674)

Anglia (2690): Michael Adams (2694), David Howell (2694), Gawain Jones (2688), Luke McShane (2682), Nicholas Pert (2557)

Lengyelország (2688): Radoslaw Wojtaszek (2748), Jan-Krysztof Duda (2734), Kacper Piorun (2643), Jacek Tomczak (2625), Kamill Dragun (2584)

Azerbajdzsán (2679): Sahriyar  Mamedgyarov (2767), Gadir Guszejnov (2660), Rauf Mamedov (2645), Arkadij Naiditsch (2643), Nijat Abaszov (26329

Örményország (2676): Levon Aronjan (2758), Gabriel Szargiszjan (2690), Hrant Melkumjan (2650), íhaik Martiroszjan (2607), Arman Paszhikjan (2599)

Spanyolország (2663), Hollandia 2656), Ukrajna (2646), Németország (2641)

Magyarország (2638): Berkes Ferenc (2667), Gledura Benjámin (2654), Bánusz Tamás (2619), Prohászka Péter (2610), Erdős Viktor (2604)

 

Két esztendeje Krétán a hetedik helyre rangsorolt válogatottunk az ötödik helyen végzett. Válogatottunk a nagy versenyfutásban a legnehezebb párosítást kapva, a legerősebb ellenfelekkel játszva, a várakozást túlteljesítve állt helyt, eredményei alapján érmet érdemelt volna! Feledtette a 2016-os bakui sakkolimpián elért gyengébb helyezést.

A kilenc fordulós viadal első játéknapjának nagy meglepetését az olaszok sikere jelentette az azerbajdzsáni négyessel szemben. A harmadik körben nem bírtak a spanyolokkal. Két nyerés után játszották az első rangadót, az örmények legyőzésével érdemelték ki, hogy az éltáblán játszhattak a vezető magyar csapattal. A kritikus pillanatokat átvészelték, két olyan partit nyertek meg, ahol a döntetlennek is nagyon örülhettek volna. Ellenünk szerencséjük volt, az aranyéremért az orosz együttessel szembeni sikerükre rászolgáltak. A befejező játéknapon még matekból is jók voltak, a Berger-Sonneborn pontszámot jól számolták ki.

A címvédő orosz válogatott összeállítása sokakat meglepett. Vlagyimir Kramnyik távolmaradása még érthető, az exvilágbajnok okosan osztja be erejét. Szergej Karjakin lassan már többet foglalkozik sakkdiplomáciával. Nagy kapitányi hiba volt a csúcsrangadón az újonc Daniil Dubovra bízni a negyedik táblát. Alekszandr Griscsuk állandó időzavarai miatt „vezérevezősnek” nem alkalmas.

A bronzérmes Ukrajna a „külső körön” jött fel. A hollandoktól a második, a törököktől a negyedik fordulóban kaptak ki. A nehéz küzdelmekben már elfáradt, az azeriek elleni vereségtől megingott csapatunk ellen a „felkínált” eséllyel élni tudtak, maguk is elismerték, hogy az éremszerzésben nem bíztak.

Válogatottunk a rajtlista első tíz helyezettjéből hattal is megmérkőzött, jóval nehezebb ellenfelekkel küzdött meg. Három mérkőzést is 3,5-0,5-re nyert meg, kiemelkedő az angolok elleni „kiütéses” győzelem, de a váratlanul riválissá vált horvátok elleni siker. Hat fordulón keresztül nagymestereink játszmát sem vesztettek.

Az egyéni teljesítmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

Élő+/-

1

Lékó Péter

2679

½

½

½

½

1

½

½

½

4,5

8

2734

2777

11,0

2

Erdős Viktor

2624

1

½

1

½

½

½

½

4,5

7

2663

2765

13,7

3

Rapport Richárd

2686

1

1

½

½

½

0

½

1

5,0

8

2658

2753

7,0

4

Almási Zoltán

2707

½

1

½

½

1

0

1

4,5

7

2616

2718

1,5

5

Berkes Ferenc

2661

½

1

½

1

0

1

4,0

6

2594

2719

4,6

A 21. csapat Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

Azerbajdzsán

9

6

2

1

14

230,0

25,0

174,0

136,25

2

1

Oroszország

9

7

0

2

14

217,5

22,0

185,5

138,00

3

3

Ukrajna

9

6

1

2

13

210,0

23,0

172,0

120,00

4

14

Horvátország

9

6

1

2

13

170,0

18,5

177,0

123,00

5

7

Magyarország

9

5

2

2

12

233,0

22,5

184,0

116,50

6

5

Izrael

9

5

2

2

12

172,0

20,0

173,5

114,50

7

20

Románia

9

5

2

2

12

166,5

20,5

175,5

110,50

8

9

Németország

9

4

3

2

11

208,5

21,0

171,0

102,00

9

10

Hollandia

9

5

1

3

11

180,5

20,0

179,5

109,25

10

8

Lengyelország

9

4

3

2

11

180,0

20,5

173,5

102,50

11

18

Törökország

9

5

1

3

11

170,0

19,5

168,5

101,00

12

6

Örményország

9

3

4

2

10

179,0

19,0

186,0

99,00

13

15

Spanyolország

9

3

4

2

10

162,5

19,5

175,0

94,00

14

11

Csehország

9

4

2

3

10

152,0

19,0

174,5

89,00

15

22

Olaszország

9

4

2

3

10

150,5

16,5

181,0

99,50

16

4

Anglia

9

3

4

2

10

147,5

18,0

171,5

92,00

17

28

Szlovákia

9

3

4

2

10

126,5

18,0

162,0

86,75

(40 csapat)

Az Európa-bajnokságot 1989-től rendezik meg svájci rendszerű lebonyolítással. A magyar válogatott 1970-ben, 1977-ben, 1980-ban és 1999-ben volt ezüstérmes, együttesünk 1961-ben, 1965-ben, 1973-ban, 1983-ban, 2011-ben és négy éve a harmadik helyen végzett.

Az eddigi győztesek:

1957 (Bécs)  Szovjetunió

1961 (Oberhausen)  Szovjetunió

1965 (Hamburg) Szovjetunió

1970 (Kapfenberg) Szovjetunió

1973 (Bath) Szovjetunió

1977 (Moszkva)  Szovjetunió    

1980 (Skara) Szovjetunió

1983 (Plovdiv) Szovjetunió

1989 (Haifa) Szovjetunió

1992 (Debrecen) Oroszország

1997 (Pula) Anglia

1999 (Batumi) Örményország

2001 (Leon) Hollandia

2003 (Plovdiv) Oroszország

2005 (Göteborg) Hollandia

2007 (Heraklion) Oroszország

2009 (Újvidék) Azerbajdzsán

2011 (Porto Carras) Németország

2013 (Varsó)  Azerbajdzsán

2015 (Reykjavík) Oroszország

2017 (Kréta) Azerbajdzsán

Női Európa-bajnokság

A rajtlistát a címvédő, ötszörös kontinensbajnok orosz csapat óriási fölénnyel vezeti. Meglepetés lenne, ha bármelyik együttes meg tudná szorítani az együttest. A hazai pálán játszó grőzoktól érmet várnak. Az ukránoknál két nagy hiányzó Marija és Anna Muzicsuk. A lengyelek „megkavarhatják a kártyákat”. Válogatottunk hetedikként rangsorolt, de jobb helyezés elérésére reálisak az esélyek.

Az egyéni rajtlistát a világbajnoki kihívó orosz Alekszandra Gorjacskina vezeti honfitársnői, Katyerina Lahno és Valentyina Gunyina előtt.

 

A legjobbak rangsora:

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2575) Katyerina Lahno (orosz, 2549), Valentyina Gunyina (orosz, 2509), Nana Dzagnidze (grúz, 2502), Alina Kaslinszkaja (orosz, 2481), Olga Girja (orosz, 2476), Ekaterina Atalik (török, 2464), Pia Cramling (svéd, 2462), Lela Dzsavahasvili (2457), Bela Hotenasvili (grúz, 2446),,,, Hoang Thanh Trang (magyar, 2414)

Az élcsoportban a női válogatottak rajtlistája a legjobb négy sakkozónő Élő-pontjának átlaga alapján:

Oroszország (2529): Alekszandra Gorjacskina (2575), Katyerina Lahno (2549), Valentyina Gunyina (2509), Alina Kaslinszkaja (2481), Olga Girja (2476)

Grúzia (2451): Nana Dzagnidze (2502), Lela Dzsavahasvili (2457), Bela Hotenasvili (2446), Meri Arabidze (2398), Salome Melia (2380)

Ukrajna (2419): Anna Usenyina (2431), Inna Gaponenko (2427), Natalija Buksza (2410), Julija Oszmak (2409), Natalija Zsukova (2333)

Lengyelország (2397): Monika Socko (2417), Karina Cifka (2412), Jolanta Zawadzka (2406), Joanna Majdan (2352), Alicija Sliicka (2307)

Azerbajdzsán (23831), Franciaország (2369)

Magyarország (2364): Hoang Thanh Trang (2414), Gara Anita (2366), Lázárné Vajda Szidónia (2353), Gara Tícia (2322), Terbe Julianna (2280)

Románia (2347), Grúzia 2 (2344), Törökország 2340), Örményország 2340, Spanyolország 2337, Izrael 2322, Hollandia 2311

Két esztendeje a női csapatok versenyében a címvédő orosz válogatott rajt-cél győzelmet aratott. A bakuisakkolimpián csak negyedikek voltak, nagy kudarcként élték meg, de gyorsan rendezték soraikat. Megnyerték a csapat-világbajnokságot, Krétán az Eb-t, ötödször a kontinensbajnokságot. A rajtnál még csikorogtak a kerekek, váratlan játszmavesztések miatt minimális győzelmek születtek. A lengyelek elleni meccsen nagy szerencséjük is volt, a hajrában már taroltak. Biztos pont a csapatban az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és harmadik gyermekének megszületése után visszatért Katyerina Lahno. A tavalyi sakkolimpián ismét csalódást okoztak, érem nélkül maradtak, a csapat-vb-n ezüstérmesek lettek.

A grúz csapat két vereségét riválisoktól szenvedte el. Az ukrán együttes nagyon megérezte az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk hiányát, harmadik helyük legalább akkora csoda, mint a férfi csapatuké. A lengyel megérdemelték volna a bronzérmet.

Válogatottunk krétai tizenkettedik helyezése nagy csalódás volt. Korán jött a két rangadó, a grúzoktól és az ukránoktól elszenvedett vereség, de a litvánok legyőzése után feléledtek a remények. Az újabb két vereség már megfosztotta csapatunkat a jobb helyezés reményétől.

Az egyéni teljesítmények:

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Perf.

K

Élő+/-

1

GM

Hoang Thanh Trang

2438

½

0

½

½

1

0

0

1

1

4,5

9

2406

2406

10

-3,9

2

IM

Lázárné Vajda Szidónia

2364

½

1

½

0

1

½

0

1

4,5

8

2342

2385

10

2,7

3

WGM

Papp Petra

2326

1

0

½

½

0

½

2,5

6

2340

2283

20

-8,0

4

IM

Gara Anita

2382

1

½

0

1

0

1

0

3,5

7

2199

2219

10

-13,7

5

WGM

Gara Tícia

2317

1

0

½

½

1

1

4,0

6

2226

2351

20

6,0

A 12. női Európa-bajnokság végeredménye:

H.

R.

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

1

Oroszország

9

8

1

0

17

258,0

25,5

182,0

171,75

2

2

Grúzia

9

7

0

2

14

251,0

25,5

181,5

135,50

3

3

Ukrajna

9

6

1

2

13

223,5

23,0

179,5

118,25

4

4

Lengyelország

9

4

4

1

12

216,0

20,5

196,0

130,50

5

9

Románia

9

5

2

2

12

175,5

21,0

169,0

110,25

6

12

Spanyolország

9

5

1

3

11

197,5

21,0

179,5

95,25

7

13

Izrael

9

5

1

3

11

169,0

22,0

155,0

89,75

8

8

Azerbajdzsán

9

4

3

2

11

163,5

19,5

169,0

102,75

9

11

Örményország

9

5

1

3

11

147,5

18,0

184,0

99,50

10

15

Olaszország

9

4

2

3

10

162,5

19,5

174,0

80,25

11

17

Görögország 1

9

5

0

4

10

155,0

19,0

165,5

85,50

12

7

Magyarország

9

5

0

4

10

150,0

19,0

176,5

91,50

13

10

Törökország

9

5

0

4

10

113,0

15,5

179,0

90,00

14

14

Hollandia

9

4

1

4

9

145,0

18,5

166,0

81,50

15

19

Szerbia

9

4

1

4

9

145,0

18,0

161,0

72,25

16

5

Németország

9

3

3

3

9

140,5

19,5

167,5

77,75

(32 csapat)

 

Válogatottunk tavaly a sakkolimpián Batumiban minden várakozást felülmúlt bravúros ötödik helyezésével. Kiharcolta a csapat-vb-n való szereplés jogát, Hoang Thanh Trang szenzációsan játszott az éltáblán. A sikeres felkészüléshez a támogatást nem kapták meg, csak a kilencedik helyen végzett.

Az eddigi győztesek:

1992 (Debrecen) Ukrajna

1997 (Pula)  Grúzia

1999 (Batumi) Szlovákia

2001 (Leon ) Franciaország

2003 (Plovdiv) Örményország

2005 (Göteborg) Lengyelország

2007 (Heraklion) Oroszország

2009 (Újvidék) Oroszország

2011 (Porto Carras) Oroszország

2013 (Varsó) Ukrajna

2015 (Reykjavík) Oroszország

2017 (Kréta) Oroszország

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog