Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 2022-es év legfontosabb versenyeinek, eseményeinek összefoglalója  V.

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Az egész világot sújtó, oly sok emberáldozatot követelő koronavírus-járvány okozta két nehéz év után kiemelkedő versenyekben gazdag esztendőt zártunk, a 2022-es évet azonban beárnyékolta az orosz-ukrán háború. A FIDE Etikai Bizottsága politikai szerepvállalása miatt az orosz Szergej Karjakint hat hónapra eltiltotta hivatalos versenyeken való részvételtől. Moszkva kényszerű visszalépése után Csennaj rendezte meg a 44. sakkolimpiát. Óriási meglepetésre a kínai és az orosz csapatok távollétében a férfi válogatottak küzdelmében  az üzbég együttes lett aranyérmes az örmény és India „B” csapata előtt. Válogatottunk remekül hajrázva nyolcadikként zárta szereplését. A női sakkolimpián az ukránok értek elsőként a célba, Georgia együttese lett az ezüstérmes, India legjobbjai a harmadikok. Női válogatottunk a tizenegyedik helyen végzett. A Grand Prix három versenyből álló sorozatáról az amerikai Hikaru Nakamura és Rapport Richárd vívta ki a világbajnok-jelöltséget. Sokkolta a honi sakkéletet, a sportközvéleményt, hogy Rapport Richérd a FIDE-nél országváltást kezdeményezett, pályafutását román sakkozóként folytatja… A madridi 8 fős világbajnok-jelölti döntőben az orosz Jan Nepomnjacsij diadalmaskodott, Rapport még magyar színeket képviselve nyolcadik lett. Magnus Carlsen lemondott világbajnoki címéről, az üresen maradt trónusért Nepomnjacsij jövőre a kínai Ding Lirennel mérkőzik meg. A női világbajnok-jelölti döntő kínai sikert hozott, Tan Zhongyi és Lei Tingjie hatjátszmás párharcban dönti el, hogy ki hívhatja ki a regnáló világbajnoknőt, a kínai Ju Wenjunt.  A Grand Chess Tour öt versenyből álló sorozatán a 19 éves francia Alireza Firouzja bravúros St. Louis-i tornagyőzelmeivel megnyerte az összetett pontversenyt. A Meltwater Champions Chess Tour online rapid sorozaton nyolc versenyt rendeztek meg, Magnus Carlsen remekelt, győzött a fináléban és a pontversenyben is. A norvég világelsőt Wijk aan Zee-ben nyolcadszor, Stavangerben ötödször ünnepelték tornagyőzteskén, Almatiban a rapid és a vilám-világbajnoki címet is megszerezte. Kozák Ádám a junior világbajnokságon, Karácsonyi Kata a korcsoportos Európa-bajnokságon lett ezüstrmes. A magyar bajnokságon Terbe Zsuzsanna megvédte bajnoki címét, Prohászka Péter először győzött.  A Tuxera Aquaprofit NSK tizennegyedik, sorozatban tizenharmadik bajnoki címét ünnepelhette. A 2022-es esztendő  utolsó három hónapjának legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

 

A tiroli Zilleral-völgyben fekvő Mayrhofenben megrendezett 37. Klubcsapatok Európa-kupán a cseh Novy Bor együttese szenzációs teljesítménnyel, mind a hét ellenfelét legyőzve nyerte meg a 70 csapat 7 fordulós svájci rendszerű viadalát. A Novy Bor a befejező játéknapon a francia Asnieres Le Grand Echiquier gárdáját 3,5-2.5-re győzte le, az indiai Pentala Harikeishna a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen nyert, megszakadt honfitársa, Santosh Gujrathi Vidit nyerősorozata, hat győzelem után kikapott az orosz Andrej Jeszipenkotól. A francia Clishy-Echecs-92 kétpontos hátránnyal lett második, a német Schachclub Viernheim 1934e.V. 11 pontot gyűjtve végzett a harmadik helyen. A rajtlistán első román CSU ASE Superbet csak hatodikként zárta szereplését. Az éltáblán az exvilágbajnok Viswanathan Anand 6 partijából 3,5 pontot szerzett, a román színekben játszó Rapport Richárd a másodikon 2,5 pontot! A Sentimento Ajka BSK utolsó meccsén 3-3-at ért el a Moravska Slavia Brno hatosával szemben, a csapat  15. helyet szerezte meg.

A Sentimento Ajka BSK együttese hat döntetlennel zárta szereplését, a 15. helyen végzett. A magyar sakkozókkal felálló Dunaszerdahely 3,5-2,5-ös nyerést ért el a Bayern München ellen és a 12. helyet szerezte meg.

A 37. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

2

CZE

Novy Bor Chess club

7

7

0

0

14

244,5

30,5

174,5

174,5

2

5

FRA

Clichy-Echecs-92

7

5

2

0

12

233,5

31,5

169

142,5

3

6

GER

Schachclub Viernheim 1934e.V.

7

5

1

1

11

206

27

176

132,8

4

3

FRA

Asnieres Le Grand Echiquier

7

4

2

1

10

214

27

179

120

5

10

ISR

Beer Sheva Chess Club

7

5

0

2

10

206

27

159

101,5

6

1

ROU

CSU ASE Superbet

7

4

2

1

10

205,5

25,5

186,5

128

7

7

NOR

Offerspill Chess Club

7

5

0

2

10

202,5

27,5

174,5

112,5

8

4

SLO

TAJFUN - SK Ljubljana

7

4

2

1

10

200,5

29

169,5

115,3

9

14

ISR

Kfar Saba Chess Club

7

5

0

2

10

190

26,5

153

105

10

9

AZE

Vugar Gashimov

7

5

0

2

10

188

27

162

109,5

11

13

TUR

Gokturk Satranc Spor Kulubu

7

4

2

1

10

178

26

161,5

107,8

12

19

SVK

SK Dunajska Streda

7

5

0

2

10

138

22,5

158

105,5

13

8

ESP

Silla - València Origin of Chess

7

4

1

2

9

194,5

29

158,5

91

14

16

CZE

Moravská Slavia Brno

7

4

1

2

9

183

27,5

157,5

97,3

15

11

HUN

Sentimento Ajka BSK

7

3

3

1

9

171

25,5

167,5

98,3

(70 csapat)

A 17 női csapat versenyében meglepetés született, a veretlenségét megőrző osztrák ASVOe Pamhagen diadalmaskodott. Az Európa-bajnok örmény Elina Danieljan és az ukrán exvilágbajnok Anna Usenyina a csapat két nagy sztárja. Egypontos hátránnyal lett második a román CSU ASE Superbet, kedvezőbb Berger-Sonneborn-pontszámmal előzték meg a nagy favorit monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo együttesét.

A 26. Európakupa végeredménye:

H.

R.

FED

 

Csapat

F.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

 TB5 

1

3

AUT

ASVOe Pamhagen

7

5

2

0

12

135,5

18,5

111

94,5

2

2

ROU

CSU ASE Superbet

7

5

1

1

11

121,5

17,5

109,5

83,8

3

1

MNC

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

7

5

1

1

11

118

16,5

112,5

86,3

4

5

POL

BGK KS Gwiazda Bydgoszcz

7

3

2

2

8

110,5

15,5

110,5

60,3

5

6

AUT

SK Erste Bank Baden

7

3

2

2

8

109

15,5

104,5

52

6

4

AZE

Odlar Yurdu

7

4

0

3

8

105

16,5

104,5

53

(17 csapat)

 

A bakui sakkolimpián aranyérmes, 2018-ban világbajnoki kihívó Fabiano Caruana pályafutása második amerikai bajnoki címét ünnepelhette. Félpontos előnnyel, veretlenül végzett az élen. Az ezüstérmes Ray Robson is megőrizte veretlenségét, a bronzérmes Leinier Dominguez Perez sem talált legyőzőre. A holtversenyes harmadik 19 éves Awonder Liand a sereghajtó Eishan Moradiabitól szenvedett vereséget. A címvédő Wesley So csak ötödik lett, a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronian óriási meglepetésre tizedik. A világbajnok Magnus Carlsen cégét 100 millió dolláros kártérítésre perlő, a csalással megvádolt Hans Moke Niemann sikeres hajrával 7 pontot gyűjtve hetedikként zárta szereplését. A bajnokságon lejátszott 91 partiból csak 29 végződött döntéssel. A női bajnokságon rájátszás döntött, az Armageddon játszmát Jennifet Yu nyerte meg Irina Krush ellen.

Fabiano Caruana 2016-ban sikerrel debütált az amerikai bajnokságon, Wesle Sot egy ponttal megelőzve lett első. A következő bajnoki címre hat évet kellett várnia, 2017-ben Wesley So ünnepelhetett. Egy év múlva meglepetésre Sam Shankland győzött, majd Hiakaru Nakamura ötödször lett bajnok. Az elmúlt két évben Weley So végzett az élen.

Fabiano Caruana két döntetlennel rajtolt, két nyeréssel folytatta, a negyedik forduló után már egyedül állt az élen és többé nem adta ki a kezéből a vezető pozícióját, a harmadik és hetedik forduló között 4,5 pontot szerzett, a nagy sorozatnak köszönhetően a folytatásban hat döntetlen is elegendővolt elsőségéhe.

A bajnokság végeredménye:

H.

Név

Élő-pont

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

Pont

1

GM Fabiano Caruana

2763

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

1 

1 

8.5

2

GM Ray Robson

2690

½ 

x

½ 

½ 

1 

½ 

1 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

8.0

3.

GM Leinier Dominguez Perez

2747

½ 

½ 

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

1 

7.5

4

GM Awonder Liang

2608

½ 

½ 

½ 

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

1 

½ 

1 

0 

7.5

5

GM Wesley So

2774

½ 

0 

½ 

½ 

x

1 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

1 

1 

7.0

6

GM Sam Shankland,

2712

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

x

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

1 

7.0

7

GM Hans Moke Niemann

2699

0 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

x

½ 

1 

½ 

0 

1 

1 

1 

7.0

8

GM Jeffery Xiong

2690

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

x

½ 

½ 

½ 

1 

½ 

½ 

7.0

9

GM Samuel Sevian

2684

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

x

½ 

1 

½ 

½ 

1 

7.0

10

GM Levon Aronian

2755

½ 

½ 

½ 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

½ 

x

0 

½ 

½ 

1 

6.0

11

GM Dariusz Swiercz

2652

0 

½ 

½ 

0 

½ 

½ 

1 

½ 

0 

1 

x

0 

½ 

½ 

5.5

12

GM Christopher Woojin Yoo

2563

½ 

½ 

0 

½ 

1 

0 

0 

0 

½ 

½ 

1 

x

0 

1 

5.5

13

GM Aleksandr Lenderman

2535

0 

½ 

½ 

0 

0 

½ 

0 

½ 

½ 

½ 

½ 

1 

x

1 

5.5

14

GM Elshan Moradiabadi

2534

0 

0 

0 

1 

0 

0 

0 

½ 

0 

0 

½ 

0 

0 

x

2.0

 

A 24 éves lengyel Jan-Krzysztof Duda elsőségével fejeződött be a Meltwater Champions Chess Tour 2022 nyolcadik versenye, az Aimchess Rapid online viadal. Duda a döntőben az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov ellen a második mérkőzésük rájátszásában mindkét villámpartit megnyerte. Duda az első párharcban 3-1-re győzött, de Mamedgyarovnak sikerült visszavágnia, a második meccsen 2,5-0,5-re diadalmaskodott. Az első játszmában Duda nyerőesélyes állást vesztett el, megingott, bukta a második összecsapást is, majd remivel az azerbajdzsáni nagymester kiharcolta a rájátszást. Jan-Krzysztof Duda rendezte megtépázott sorait, a két 5-5 perces és lépésenként 3-3 másodperc bónusszal vívott játszmákban nem adott esélyt ellenfelének, kettős győzelemmel a torna győztese lett. A 150 ezer dolláros díjalapból a 25 ezer dolláros első díj mellett még 7 ezer dolláros bónuszt is kapott. Az oslói Esports Cup viadalon elért első helye után másodszor köszönthették győztesként.

A 16 résztvevős kvalifikációs versenyen is remekelt Jan-Krzysztof Duda, elsőként jutott a negyeddöntőbe. az indiai Santosh Gujrathi Vidit ellen 2,5 – 0,5-re nyert. Az elődöntőben Magnus Carlsent búcsúztatta. Rapport Richárd hetedikként kvalifikálta magát, az indiai Gukesht a legjobb nyolc között 2,5 – 1,5-re legyőzte. Az elődöntőben a rájátszásban kapott ki Sahrijar Mamedgxarovtól.

Az elődöntő eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2902) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2754)  1 - 3 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 0 – 1)

Rapport Richárd (román, 2735) – Sahrijar mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2712) 2,5 – 3,5 (2 – 2, 0,5 - 1,5 /1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen/

Az Aimchess Rapid döntő végeredménye:

Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2612) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2754) 1 – 3, 2,5 – 0,5, 0 – 2

 

Kettős azerbajdzsáni siker született a Szardínia-szigetén, Cala Gonone Dorgaliban megrendezett junior világbajnokságon. 120 résztvevő csatázott  az Open kategóriában a 11 fordulós svájci rendszerű viadalon, ahol nagyszerű magyar siker született, Kozák Ádám ezüstérmes lett. A rajtlistán tizennegyedik Kozák félpontos előnnyel vezetett az utolsó forduló előtt, de drámai csatában, 75 lépésben vereséget szenvedett indiai ellenfelétől, Leon Luke Mendonca megfosztotta veretlenségétől.Nnagymesterünket. Nyolc ponttal ötös holtverseny alakult ki az első helyen, az aranyérmet végül az azerbajdzsáni Abdulla Gadimbayli szerezte meg, fél Bucholz-ponttal előzte meg Kozák Ádámot. Nagymesterünk kitűnő teljesítményének hű tükre a + 18,3 Élő-pont, a 2654-es performance-pontszám.

Harmadikként a grúz Nikolozi Kacsarava végzett. Az első számú esélyes, az orosz Andrej Jeszipenko fél ponttal kevesebbet ért el, hatodik lett. A 15 éves Gaál Zsóka 5 ponttal a 79. helyen végzett.

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

w

we

Élg+/-

1

18

IM

Abdulla Gadimbavl

AZE

2499

8

0

71,5

77

8

5,54

24,6

2

14

GM

Kozák Ádám

HUN

2516

8

0

71,5

76,5

7

5,17

18,3

3

15

IM

Nikolozi Kacsarava

GEO

2512

8

0

70,5

75

8

5,97

20,3

4

9

GM

Francesco Sonis

ITA

2531

8

0

67,5

73

8

6,43

15,7

5

4

GM

Leon Luke Mendonca

IND

2558

8

0

65,5

69,5

8

7,47

5,3

6

1

GM

Andrej Jeszipenko

FID

2668

7,5

0

71

77

7,5

8,09

-5,9

7

2

GM

Arszenij Nyesztorov

FID

2567

7,5

0

65

70

7,5

7,52

-0,2

8

22

IM

Ihor Szamunenkov

UKR

2473

7,5

0

63,5

68,5

7,5

6,05

14,5

9

16

GM

Momcsil Petkov

BUL

2511

7,5

0

60,5

64,5

7,5

6,82

6,8

10

13

IM

Artur Datvtvan

ARM

2517

7,5

0

59

64

7,5

7,48

0,

A 20 éven aluli lányok világbajnokságán hatvanhatan játszottak, a rajtlistát a bolgár Nurgyul Szalimova vezette, de 7 pontjával csak nyolcadik lett. Az első helyen eőállt holtverseny az azerbajdzsáni Govhar Beygullayevának kedvezett, aki veretlenségét az utolsó fordulóban vesztette el. A nyolcadik körben sorsdöntő győzelmet aratott holtversenyes társa, a kazah Serikbay Assel ellen.

A magyar színeket képviselő Gömböcz Zsófia 5,5 ponttal a 31. helyen végzett, öt győzelmet ért el, de öt vereséget is elszenvedett.

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

K

Élő+/-

1

4

WGM

Govhar Beygullayeva

AZE

2356

8,5

1

71,5

77,5

20

25,6

2

16

WIM

Asser Serikbay

KAZ

2181

8,5

0

69,5

74,5

20

68,8

3

2

WIM

Meruert Kamalidenova

KAZ

2376

8

0

70

75

10

1,3

4

13

WIM

Zala Urh

SLO

2221

8

0

69,5

73,5

20

45,6

5

25

FM

Iweta Jarocka

POL

2089

8

0

64,5

68,5

20

71,6

6

15

FM

Liya Kurmangaliyeva

KAZ

2199

8

0

64

68,5

20

34

7

10

FM

Lara Schulze

GER

2266

7,5

0

62

65,5

20

11

 

A női világbajnok-jelölti döntőt új lebonyolításban rendezik meg, a nyolc résztvevő a korábbi kétfordulós verseny helyett páros mérkőzéseken vívja meg csatáit. Két négyfős csoportot alakítottak ki, a politika, az orosz-ukrán háború is befolyásolta a csoportok kialakítását.

A nyolc résztvevő különböző tornákról harcolták ki a világbajnok-jelöltséget. Az orosz Alekszandra Gorjacskina az előző ciklusban világbajnoki kihívó volt. Az indiai Humpy Koneru és az orosz Katyerina Lahno a Grand Prix 2019/21-es sorozatról. az orosz Alekszandra Kosztenjuk a Világkupa győzteseként, a kínai Tan Zhongyi és az ukrán Anna Muzicsuk elődöntősként lett világbajnokjelölt. A kínai Lei Tingjie a Grand Swiss győzteseként kvalifikálta magát. Az ukrán Marija Muzicsuk Élő-pontjainak köszönheti a meghívást.

 

Monte-Carloban a kínai Lei Tingjie sikerével fejeződött be a világbajnok-jelölti döntő „A” csoportjának fináléja. Az ukrán Anna Muzicsuk ellen a párharcuk negyedik játszmáját 42 lépésben nyerte meg, 2,5-1,5-re győzte le riválisát.

A párharcok eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2574) – Anna Muzicsuk, 2534) 3,5 – 4,5 (2 – 2, 1,5 – 2,5)  /1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1/

Lei Tingjie (kínai, 2535) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2527) 2,5 -  1,5 (1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A világbajnok-jelölti döntő „A” csoportjának döntője:

Anna Muzicsuk (ukrán, 2534) – Lei Tingjie (kínai, 2535) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

 

Az üzbegisztáni Xivában rendezték meg a „B” csoport küzdelmeit. Három orosz nagymesternő és a kínai Tan Zhongyi csatázott. A kiegyenlített erők küzdelmét, a négyjátszmás párharcokat fokozott óvatosság jellemezte, minden lépésnek nagy tétje volt.

Az előző világbajnoki ciklusban Alekszandra Gorjacskina a világbajnoki címért küzdött meg a kínai Ju Wenjunnal, a rájátszásban szenvedett vereséget. Alekszandra Kosztenjuk 2088-ban Nalcsikban a kieséses rendszerű világbajnokság fináléjában a kínai Hou Ji-fan ellen nyert. Az orosz presztízsrangadón Gorjacskina három döntetlen mellett a harmadik parti megnyerésével jutott tovább.

Még izgalmasabban alakult a 2018-ban világbajnoki döntőt játszó Tan Zhongyi és Katyerina Lahno összecsapása. A rájátszás fokozott tétjét a kínai nagymesternő viselte jobban, az első rapid játszmában legyőzte riválisát.

A párharcok eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2521) - Alekszandra Gorjacskina (orosz,  2584) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Tan Zhongyi (kínai, 2514) - Katyerina Lahno (orosz, 2563)  4,5  3,5 döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A fináléban nagy csatában Tan Zhongyi legyőzte az esélyesebbnek tartott Alekszandra Gorjacskinát és honfitársnőjével Lei Tingjiével hatjátszmás mérkőzést vív a kihívó jogáért. A győztes játszjat a címért a regnáló világbajnoknővel, Ju Wenjunnal.

A világbajnok-jelölti döntő „B” csoportjának döntője:

Alekszandra Gorjacskina (orosz, 2584) - Tan Zhongyi (kínai, 2514)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

 

Reykjavíkban a Fischer Random Chess világbajnokság döntőjét a legjobb négy között a világbajnok Magnus Carlsent legyőzőorosz Jan Nepomjacsij és az előcsatározásokban veretlenségét megőrző amerikai Hikaru Nakamura vívta. A fináléban Nakamura 3-2-re legyőzte Nepomnjacsijt.

A mérkőzést az amerikai nagymester sötéttel elért nyeréssel kezdte, majd döntetlennel folytatták. Nepomjcasij a harmadik játszmában sötéttel győzött, kiegyenlített, a negyedik partiban gyorsan remiztek. A világbajnoki címet az Armageddon játszma döntötte el, Nakamurának világossal 15 perce volt, Nepomnjacsijnak 13, de számára a döntetlen sikert jelentett volna. Nakamura 48 lépésben megnyerte az összecsapást. Első helyéért 150 ezer dolláros díjat vehetett át, Neponjacsij 85 ezerrel vigasztalódhatott a 400 ezer dolláros díjalapból. A bronzmérkőzésen Magnus Carlsen elvesztette az első játszmát Nodirbek Abduszattorovval szemben, mesterhármassal végül 3 - 1-re legyőzte a 18 éves üzbég sakkozót. Az ötödik helyért vívott meccsen az orosz Vlagyimir Fedoszejev 3-1-re nyert a címvédő amerikai Wesley So ellen. A hetedik helyet a német Matthias Bluemann szerezte meg, az izlandi Hjorvar Steinn Gretarssont 3-1-re győzte le.

 

A Fischer Random Chess világbajnokság döntőjének végeredménye:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2793)- Hikaru Nakamura (amerikai, 2768) 2 – 3 (0 – 1, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, 0 - 1)

A bronzmérkőzés végeredménye:

Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2713) – Magnus Carlsen (norvég, 2856) 1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1)

Az 5. helyért vívott párharc végeredménye:

Vlagyinir Fedoszejev (orosz, 2688) Wesley So (amerikai, 2774) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

A 7. helyért vívott párharc végeredménye:

Hjorvar Steinn Gretaesson (izlandi, 2533) – Matthias Bluemann (német, 2647) 1 – 3 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

 

San Franciscoban Magnus Carlsen szenzációs elsőségével fejeződött be a Meltwater Champions Chess Tour 2022 döntője. A norvég világelső a befejező fordulóban a lengyel Jan-Krzysztof Duda ellen 3-1-re nyert, valamennyi ellenfelét legyőzve 7 pontos előnnyel végzett az élen. A mesterhármassal rajtoló Duda végül csak negyedikként végzett, négy meccsét is elbukta sorozatban. Az amerikai Wesley So lett az ezüstérmes, utolsó mérkőzésén az Armageddon játszmában kapott ki a holland Anish Giritől. A vietnami Le Quang Liem szerezte meg a harmadik helyet, az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarovot 3-1-re győzte le. Nagy csatát vívott a két indiai titán, a 17 éves Praggnanandhaa 2,5-1,5-ös nyeréssel megfosztotta jobb helyezés reményétől két évvel idősebb honfitársát. A nyolc versenyből és a fináléból álló sorozat remek díjazása a legjobbak számára is érthetően vonzóvá tette a részvételt. A 15-15-15 perces játszmák a lépésenként 10-10 másodperc bónusszal vívott csaták, a sakkrangóknak nagy élményt nyújtottak, élvezetes kommentárok segítették őket az összecsapások jobb megértésében. Magnus Carlsen hét tornán és a döntőben játszott, ötször ünnepelték győztesként, újabb trófea került páratlan sikerekben gazdag gyűjteményébe.

A Meltwater Champions Chess Tour 2022 döntőjének végeredménye:

 

 

Bakuban az üzbég Nodirbek Abduszattorov elsőségével fejeződött be a 8. Vugar Gasimov emlékverseny. A 18 éves olimpiai bajnok ötpontos előnnyel végzett az élen az azerbajdzsáni Sahrijar Mamedgyarov és Rauf Mamedov előtt. Rapport Richárd negyedik lett, fél ponton múlott dobogós helyezése.

A rapid tornán Abduszattorov rajt-cél   győzelmet aratott, kétpontos előnnyel várhatta a kétfordulós villámversenyt.

H.

  Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

P

1

 Nodirbek Abduszattorov (2713)

 

2

2

1

1

2

1

1

2

2

14

2

 Francisco Vallejo Pons (2716)

0

 

1

2

2

1

1

2

2

1

12

3

 Rauf Mamedov (2646)

0

1

 

1

2

1

2

2

2

1

12

4

 Wang Hao (2722)

1

0

1

 

1

1

2

1

2

1

10

5

 Rapport Richárd (2740)

1

0

0

1

 

1

1

0

2

2

8

6

 Sahrijar Mamedgyarov (2740)

0

1

1

1

1

 

2

1

1

0

8

7

 Abdulla Gadimbajli (2524)

1

1

0

0

1

0

 

2

1

1

7

8

 Gukesh D (2725)

1

0

0

1

2

1

0

 

0

2

7

9

 Sam Shankland (2710)

0

0

0

0

0

1

1

2

 

2

6

10

 Aydin Szulejmanli (2543)

0

1

1

1

0

2

1

0

0

 

6

A villámverseny első játéknapja után Nodirbek Abduszattorov az összetett pontversenyben három és félpontos előnnyel vezetett, a második félidőben még fölényesebbé tette sikerét.

A 8. Vugar Gasimov emlékverseny végeredménye:

1.Nodirbek Abduszattorov (üzbég, 2713) 25,5 pont

2. Sahrijar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2740) 20,5

3. Rauf Mamedov (azerbajdzsáni, 2646) 20,5

4. Rapport Richárd (román, 2740) 20

5. francisco Vallejo Pons (spanyol, 2710) 19,5

6. Wang Hao (kínai, 2722) 19

7. Sam Shankland (amerikai, 2710) 17

8. Gukesh D (indiai, 2725) 15

9. Abdulla Gadimbayli (azerbajdzsáni, 2524) 12

10. Aydin Szuleymanli (azerbajdzsáni, 2543) 11

 

Terbe Zsuzsanna és Prohászka Péter elsőségével fejeződött be a 66. női és a 71. férfi sakkbajnokság. Terbe utolsó partiját elvesztette Erdős Boglárkával szemben, aki nagy hajrával lett bronzérmes. Terbe Julianna testvére mögött kétpontos hátránnyal végzett a második helyen. Férfi sakkozóink viadalán Prohászka kölcsönös időzavarban túljátszotta Korpa Bencét, győzelmével első bajnok címét ünnepelhette. Grigorjanc Szergej lett a második, Kozák Ádám a bronzérmes. A bajnokság első öt helyezettje megőrizte veretlenségét.  az

Egyperces gyászszünettel kezdődtek meg a bajnokságók utolsó fordulói, a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a 76 éves korában kedd hajnalban elhunt Faragó Iván nemzetközi nagymesterről, az 1980-as máltai sakkolimpián ezüstérmes csapat tagjáról.

 

A 71. férfi bajnokság végeredménye:

H.

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

GM

Prohászka Péter

2563

*

½

½

½

½

1

1

1

½

1

17

4

0

26,00

2

GM

Grigorjanc Szergej

2553

½

*

½

½

½

½

1

½

1

1

15

3

0

24,00

3

GM

Kozák Ádám

2549

½

½

*

½

½

1

½

½

½

1

13

2

0

22,75

4

GM

Berkes Ferenc

2645

½

½

½

*

½

½

1

½

½

½

11

1

0,5

21,75

5

GM

Nagy áabor

2488

½

½

½

½

*

½

½

½

½

1

11

1

0,5

21,00

6

GM

Horváth Csaba

2501

0

½

0

½

½

*

0

1

1

½

10

2

0

16,50

7

GM

Korpa Bence

2516

0

0

½

0

½

1

*

½

0

1

9

2

0

13,25

8

GM

Fodor Tamás Jr.

2506

0

½

½

½

½

0

½

*

½

1

9

1

0

16,25

9

GM

Papp Gábor

2557

½

0

½

½

½

0

1

½

*

0

8

1

0

16,50

10

GM

Horváth Ádám

2485

0

0

0

½

0

½

0

0

1

*

5

1

0

8,00

H.

 

Név

Élő

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

Élő+/-

1

GM

Prohászka Péter

2563

17

4

0

26,00

16,2

2

GM

Grigorjanc Szergej

2553

15

3

0

24,00

12,7

3

GM

Kozák Ádám

2549

13

2

0

22,75

8,2

4

GM

Berkes Ferenc

2645

11

1

0,5

21,75

-9,6

5

GM

Nagy Gábor

2488

11

1

0,5

21,00

11,7

6

GM

Horváth Csaba

2501

10

2

0

16,50

-0,1

7

GM

Korpa Bence

2516

9

2

0

13,25

-7,1

8

GM

Fodor Tamás Jr.

2506

9

1

0

16,25

-0,9

9

GM

Papp Gábor

2557

8

1

0

16,50

-13

10

GM

Horváth Ádám

2485

5

1

0

8,00

-18,1

 

A 66. női bajnokság végeredménye:

H.

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

WFM

Terbe Zsuzsanna

2151

*

½

0

½

½

½

1

1

1

1

16

4

0

24,00

2

WIM

Terbe Julianna

2283

½

*

1

½

½

½

½

1

1

0

14

3

0

24,00

3

WFM

Erdős Boglárka

2157

1

0

*

0

0

½

1

0

1

1

13

4

0

18,00

4

WFM

Karácsonyi Kata

2161

½

½

1

*

½

0

0

½

1

1

13

3

0

21,00

5

WFM

Iván-Gál Hanna Krisztina

2161

½

½

1

½

*

½

1

½

½

½

13

2

0

23,75

6

WFM

Demeter Dorina

2174

½

½

½

1

½

*

½

½

1

0

12

2

0

22,50

7

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2224

0

½

0

1

0

½

*

½

0

1

9

2

0

15,25

8

WIM

Havanecz Bianka

2202

0

0

1

½

½

½

½

*

½

½

9

1

0

17,00

9

WFM

Szente-Varga Fruzsina

2071

0

0

0

0

½

0

1

½

*

1

8

2

1

11,25

10

WIM

Dudás Eszter

2112

0

1

0

0

½

1

0

½

0

*

8

2

0

15,25

H.

Név

Élő

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

K

Élő+/-

1

WFM

Terbe Zsuzsanna

2151

16

4

0

24,00

20

35

2

WIM

Terbe Julianna

2283

14

3

0

24,00

20

-10,6

3

WFM

Erdős Boglárka

2157

13

4

0

18,00

20

3,4

4

WFM

Karácsonyi Kata

2161

13

3

0

21,00

40

25,2

5

WFM

Iván-Gál Hanna Krisztina

2161

13

2

0

23,75

20

22,6

6

WFM

Demeter Dorina

2174

12

2

0

22,50

40

17,6

7

WIM

Mihók-Juhász Barbara

2224

9

2

0

15,25

20

-34,8

8

WIM

Havanecz Bianka

2202

9

1

0

17,00

20

-19

9

WFM

Szente-Varga Fruzsina

2071

8

2

1

11,25

20

-3,6

10

WIM

Dudás Eszter

2112

8

2

0

15,25

20

-14,4

 

Magnus Carlsen remekelt Almatiban, megnyerte a rapid és a villám-világbajnokságot is

 

Almatiban a norvég világelső Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be az Open kategóriában a rapid világbajnokság. A 13 fordulós viadalon fordulatokban gazdag összecsapások után Carlsen félpontos előnnyel végzett az élen, negyedszer ünnepelhették világbajnokként. Nagyszerű sikerként ezüstérmes lett a 18 éves német Vincent Keymer, harmadikként a remekül hajrázó amerikai Fabiano Caruana ért célba. A román színekben játszó Rapport Richárd nyolcadikként fejezte be a sok meglepetéssel is szolgáló 178 résztvevős versenyt. A női világbajnoki cím sorsa rájátszásban dőlt el, a kínai Tan Zhongyi a kazah Dinara Szaduakasszova ellen 1,5-0,5-re  nyert. Szenzáció a 15 éves indiai Savitai Shri B harmadik helye. 

A rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

1

GM

Magnus Carlsen

NOR

2834

10

100

107

2660

0

2

54

GM

Vincent Keymer

GER

2590

9,5

102,5

107,5

2682

0

3

8

GM

Fabiano Caruana

USA

2747

9,5

96,5

101,5

2649

0

4

14

GM

Danyil Dubov

FID

2712

9

103

109

2669

0

5

37

GM

Arjun Erigaisi

IND

2628

9

102,5

107,5

2711

0

6

11

GM

Vlagyimir Fedoszejev

FID

2741

9

100

105,5

2668

0

7

12

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2727

9

99,5

106,5

2638

0

8

2

GM

Rapport Richárd

ROU

2802

9

85,5

91

2591

0

9

38

GM

Sarin Nihal

IND

2628

8,5

96,5

102,5

2655

0

10

20

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2676

8,5

96,5

101,5

2676

0

11

60

GM

Rauf Mamedov

AZE

2578

8,5

96,5

101,5

2629

0

12

15

GM

Anish Giri

NED

2708

8,5

96

102,5

2634

0

13

4

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2791

8,5

95

101

2627

0

14

6

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2766

8,5

95

100,5

2629

0

A női világbajnoki cím sorsa rájátszásban dőlt el, a kínai Tan Zhongyi a kazah Dinara Szaduakasszova ellen 1,5-0,5-re  nyert. Szenzáció a 15 éves indiai Savitai Shri B harmadik helye.

A női rapid világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

GM

Tan Zhongyi

CHN

2502

8,5

73,5

79

2363

0

2

9

IM

Dinara Szaduakasszova

KAZ

2435

8,5

65,5

70

2269

0

3

36

WIM

,Savithi Shri B

IND

2311

8

69

72

2347

0

4

4

GM

Alekszandra Gorjacskina

FID

2484

8

68,5

73

2353

0

5

8

GM

Zsanszaja Abdumalik

KAZ

2448

8

67,5

71

2334

0

6

7

GM

Humpy Koneru

IND

2468

8

66

70,5

2353

0

7

60

IM

Alina Bivot

FID

2179

7,5

71,5

76,5

2376

0

8

11

GM

Bela Hotenasvili

GEO

2405

7,5

69

73

2348

0

9

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

FID

2537

7,5

64

68,5

2334

0

10

45

IM

Darja Csarocskina

FID

2259

7,5

57

59

2319

0

Almatiban a klasszikus sakkozás ötszörös világbajnoka, Magnus Carlsen a villámsakkban is megmutatta különleges képességeit, egypontos előnnyel lett világbajnok, megismételte két korábbi diadalát, Dubaj (2014) és Moszkva (2019) után harmadszor duplázott! Hazai pályán a 18 éves Bibiszara Asszaubajeva megvédte a villámsakk világbajnoki címét. Remek csaták, fordulatokban gazdag játszmákkal fejeződött be a villám-világbajnokság. Öt napig Kazahsztán második legnagyobb városában zajló rapid és blitz-világbajnokság állt a sakkvilág érdeklődésének középpontjában. Az első játéknap, 12 forduló után az amerikai Hikaru Nakamura vezette a versengést, a folytatásban érvényesült Magnus Carlsen technikája, gyorsasága, a 9 forduló során legnagyobb riválisánál 2 ponttal többet ért el. Magnus Carlsen két világbajnoki címéért 120 ezer dolláros díjat vehetett át. Hikaru Nakamurának be kellett érnie az ezüstéremmel, meglepetés az örmény Haik M. Martiroszjan harmadik helyezése. Rapport Richárd sikeres hajrával kilencedikként ért célba.

A villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

3

GM

Magnus Carlsen

NOR

2830

16

264

274

2721

0

2

1

GM

Hikaru Nakamur

USA

2909

15

272,5

283

2726

0

3

13

GM

Haik M. Martiroszjan

ARM

2745

15

258

267,5

2677

0

4

7

GM

Anish Giri

NED

2792

14,5

268

277

2711

0

5

9

GM

Jan-Krzysztof Duda

POL

2773

14,5

262,5

273,5

2698

0

6

6

GM

Danyil Dubov

FID

2792

14,5

258

267

2692

0

7

18

GM

Alekszej Szarana

FID

2708

14,5

234,5

242

2599

0

8

15

GM

Vlagyimir Fedoszejev

FID

2733

14

256,5

265,5

2688

0

9

31

GM

Rapport Richárd

ROU

2654

14

247

255,5

2644

0

10

5

GM

Vladiszlav Artyemijev

FID

2803

13,5

260,5

270

2690

0

11

14

GM

Dmitrij Andrejkin

FID

2735

13,5

251,5

261

2637

0

12

8

GM

Jan Nepomnjacsij

FID

2782

13,5

250,5

259,5

2676

0

13

59

GM

Vincent Keymer

GER

2600

13,5

248,5

257

2693

0

14

38

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2633

13,5

222

230,5

2555

0

15

2

GM

Fabiano Caruana

USA

2847

13

250,5

259,5

2643

0

16

116

GM

Denisz Lazavik

FID

2484

13

248

257

2694

0

17

46

GM

Pentala Harikrishna

IND

2617

13

242

250

2601

0

18

19

GM

Sarin Nihal

IND

2702

13

239,5

248,5

2606

0

19

25

GM

Nodirbek Abduszattorov

UZB

2666

13

235,5

243,5

2584

0

 

Fordulatokban gazdag volt a női világbajnokság is. A hajrában váratlan eredmények születtek. A sokáig magabiztosan vezető orosz Polina Suvalova a finisben vált bizonytalanná. Félpontos előnnyel vezetett a 16. forduló előtt, de kikapott az indiai Humpy Konerutól és "csak" bronzérmes lett, legyőzője zárta másodikként a viadalt. A hazai pályán játszó 18 éves Bibiszara Asszaubajeva bravúros ötös nyerősorozattal megvédte tavalyi szenzációs elsőségét.

A női villám-világbajnokság végeredménye:

H.

R.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

12

IM

Bibiszara Asszaubajeva,

KAZ

2404

13

164,5

170,5

2375

0

2

4

GM

Humpy Koneru

IND

2474

12,5

148,5

155,5

2260

0

3

22

IM

Polina Suvalova,

FID

2361

12

171

178,5

2398

0

4

2

GM

Tan Zhongyi,

CHN

2510

12

169

175

2389

0

5

11

IM

Mari Arabidze

GEO

2404

11,5

155,5

161,5

2326

0

6

1

GM

Katyerina Lahno

FID

2522

11

165,5

172,5

2343

0

7

8

GM

Nana Dzagnidze,

GEO

2416

11

163

170,5

2346

0

8

23

IM

,Olga Badelka

FID

2337

11

161,5

168

2324

0

9

14

GM

Elisabeth Paehtz,

GER

2396

11

158

165

2314

0

10

17

IM

Gunaj Mammadzada,

AZE

2383

11

155,5

161,5

2315

0

11

7

GM

Antoaneta Sztefanova,

BUL

2427

11

155

162

2315

0

12

9

GM

Zsanszaja Abdumalik,

KAZ

2413

11

138,5

145

2223

0

Verőci Zsuzsa

 

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Varsóban a Superbet rapidverseny első játéknapja után a román Sevcsenko mesterhármassal áll az élen 
2024. 05. 09.

Varsóban szerdán kezdődik a Grand Chess Tour 2024 első versenye, Carlsen címvédőként játszik
2024. 05. 07.

A 17 éves indiai világbajnoki kihívó, Gukesh D hatodik az új világranglistán
2024. 05. 02.

Az azerbajdzsáni Ulvijja Fatalijeva az új Európa-bajnok, egypontos előnnyel győzött
2024. 04. 30.

Rodoszon félidejéhez érkezett a női Európa-bajnokság
2024. 04. 25.

A 17 éves indiai Gukesh és a kínai Tan Zhongyi a világbajnok-jelölti döntők győztesei
2024. 04. 22.

Az utolsó forduló dönt, a 17 éves indiai Gukesh félpontos előnnyel vezet. Nakamurával sötéttel mérkőzik meg
2024. 04. 21.

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog