Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Novoszibirszkben befejeződött a 69. férfi és a 66. női szuperbajnokság. Alekszandra Kosztenjuk már bajnokként játszotta utolsó partiját, döntetlennel is megőrizte másfél pontos előnyét. Natalija Pogonyina nagy csatában kivívott döntetlennel ezüstérmes lett, Anasztaszia Bodnaruk veresége ellenére is a harmadik helyen végzett. A férfiak viadalán óriási meglepetés született. A rajtlistán csak nyolcadik, az orosz női olimpiai válogatott szekundánsa, Alekszandr Rjazancev az utolsó fordulóban Dmitrij Jakovenko elleni győzelmével bajnoki címet szerzett. Alekszandr Griscsuk az ezüstérmes, a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij harmadikként zárta szereplését.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Nagy meglepetésre a rajtlistán csak nyolcadik, az orosz női válogatott szekundánsa, Alekszandr Rjazancev az új orosz bajnok. Utolsó két játszmájának megnyerésével veretlenül ért célba. A befejező partijában sötéttel győzte le egyik üldözőjét, Dmitrij Jakovekót. A Caro-Kann védelem egyik bonyolult, zárt álláshoz vezető folytatásában a nagymesterek ellenkező oldalra sáncoltak. Rjazancev hárította világos vezérszárnyi kezdeményezési kísérletét, már kölcsönös időzavarban királyszárnyi akciót indított, hadereje koncentrált támadása Jakovenko királyát fenyegette, a taktikai elnézést látványos csapás büntette meg, amely a bajnoki címet jelentette a 31 éves moszkvai sakkozó számára. Megérdemelt az elsősége az esélyesebb, de túlzottan is óvatosan sakkozó riválisok előtt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Gyors győzelmet aratott Alekszandr Griscsuk, ezüstérmes lett. Dmitrij Kokarev a szicíliai védelmű összecsapásban a tipikus minőségáldozattal c3-on teremtett jó ellenesélyt, de már a következő lépésben nagyot hibázott, ami vereségéhez vezetett. Griscsuk is veretlen maradt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Izgalmas, fordulatos, sok hibával tarkított játszmát nyert Jevgenyij Tomasevszkij. Aligha volt korrekt korai vezéráldozata, de Dmitrij bBocsarov alaposan besegített neki, döntő támadáshoz jutott. Világos királya már az e4 centrummezőn táncolt, amikor a címvédő elhibázott futósakkal kiengedte előnyét, sőt vesztőt húzott. Szerencséjére Bocsarov nyerő helyett vesztőt húzott, a csatát Tomasevszkij megnyerte, és bromzérmesként zárta a viadalt.

Holtversenyes elsőként kezdte a befejező játéknapot a 21 éves Vlagyimir Fedoszejev, vereségével csak ötödik lett. A játszma fokozott tétjét nem bírta, a 19 éves Grigorij Oparin hosszúsánc után királyszárnyi támadásra vezényelte haderejét. Fedoszejev nem talált jó védőtervet, világos támadása nagy erővel bontakozott ki, tetszetős befejezést láttunk.

A spanyol megnyitás Marshall támadásában remizett Nyikita Vityjugov és Peter Szvidler. Kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni az idei Európa-bajnok Erneszto Inarkijev.  

A bajnokságon négyen is megőrizték veretlenségüket, Rjazancev, Griscsuk, Tomasevszkij és Szvidler nem talált legyőzőre. A 66 lejátszott partiból csak 18 végződött döntéssel. Dmitrij Kokarev és Dmitrij Bocsarov nyeretlen maradt, Inarkijevvel együtt ők hárman tizenegy partit vesztettek.

Az utolsó forduló eredményei:

Nyikita Vityjugov (2721) - Peter Szvidler (2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Grigorij Oparin (2617) - Vlagyimir Fedoszejev (2665) 1 – 0 (Spanyol megnyitás,

Dmitrij Bocsarov (2611) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 42)

Dmitrij Jakovenko (2714) - Alekszandr Rjazancev (2651) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 40)

Alekszandr Griscsuk (2752) - Dmitrij Kokarev (2636) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 27)

Alekszej Goganov (2635) - Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Vezérindiai védelem,

A 69. férfi szuperbajnokság végeredménye:

1.Alekszandr Rjazancev 7 pont

2. Alekszandr Griscsuk 6,5

3. Jevgenyij Tomasevszkij 6,5

4-5. Peter Szvidler  és Vlagyimir Fedoszejev 6

6-9.  Grigorij Oparin, Nyikita Vityjugov,  Dmitrij Jakovenko és Alekszej Goganov 5,5

10. Erneszto Inarkijev 5

11. Dmitrij Kokarev 4,5

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-27.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

*

½

½

½

½

½

½

1

½

½

1

1

7

2788

2.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

½

*

½

½

½

1

½

½

½

½

1

½

2742

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

½

½

½

½

1

½

1

2744

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

½

½

6

2714

5.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

½

½

½

*

0

1

½

½

½

½

1

6

2721

6.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

½

0

½

½

1

*

½

½

1

0

½

½

2689

7.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

½

½

½

½

0

½

*

½

½

½

½

1

2680

8.

Dmitry Jakovenko

g

RUS

2714

0

½

½

½

½

½

½

*

0

1

½

1

2680

9.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

0

½

1

*

½

½

½

2688

10.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

0

½

1

½

0

½

*

½

1

5

2643

11.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

0

0

½

½

½

½

½

½

½

½

*

½

2622

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

½

0

½

0

½

½

0

0

0

½

*

2479

Az Élő-pontszámok változásai:

Alekszandr Rjazancev + 21, Alekszandr Griscsuk – 1, Jevgenyij Tomasevszkij + 2, Peter Szvidler – 5, Vlagyimir Fedoszejev + 8, Grigorij Oparin + 10, Nyikita Vityjugov – 6, Dmitrij Jakovenko – 5, Alekszej Goganov + 8, Erneszto Inarkijev – 13, Dmitrij Kokarev – 2, Dmitrij Bocsarov – 18.

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az utolsó forduló előtt már pályafutása második bajnoki címét megszerző Alekszandra Kosztenjuk nyíltsisakos küzdelemben remizett Darja Csarocskinával. Másfél pontos előnnyel végzett az élen. A bonyodalmakat bátran vállaló játéka sikeres volt.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A dobogós helyekért nagy csaták zajlottak. Jevgenyija Ovod a nyitásban meglepte Anasztaszia Bodnarukot, aki korán két nagy hibával döntő hátrányba került, már a 28. lépésben feladásra kényszerült. Tavalyi ezüstérme után most a bronzérmes lett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Nehéz pillanatokat élt át Natalija Pogonyina, olimpiai válogatott csapattársa, Olga Girja kedvezőbb végjátékot játszhatott ellene. Az éremért küzdött, esetleges győzelemmel ezüstérmes lehetett volna, hiszen hat partit sötéttel játszott, míg Pogonyina és Bodnaruk csak ötöt. A tavalyi világbajnokság döntőse, Natasa időzavarral is dacolva védekezett, majd ellenfele hibáját követően már megnyugodhatott, a döntetlennel másodikként végzett. Nagyon sajnálhatja a bajnokság közepén a megingását, a kétszeres olimpiai bajnoknő (2012, 2014) négy éve bajnok volt.

Hatodik győzelmét érte el a háromszoros olimpiai és orosz bajnok, kétszeres kontinensbajnok Valentyina Gunyina, de hihetetlen módon a viadalon öt vereséget szenvedett el! Úgy tűnt, hogy a bakui sakkolimpia utolsó fordulójának kudarcán még nem tudta túltenni magát, ahogy a címvédő Alekszandra Gorjacskina sem. A 18 esztendős Gorjacskina egy pillanatra sem volt versenyben a bajnoki címért vívott versengésben.

A legtöbb hibát Alisza Galljamova vétette, utolsó partijában a kapkodásban tisztelőnyös állását elvesztette Alina Kaslinszkajával szemben.

A bajnokságon a 66 partiból 45(!) végződött döntéssel, nem maradt senki veretlen, de nyeretlen sem!

Az utolsó forduló eredményei:

Jevgenyija Ovod (2362) - Anasztaszia Bodnaruk (2463) 1 – 0 (Trompowszky támadás, 28)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Darja Pusztovojtova  (2386) döntetlen (Angol megnyitás, 60)

Olga Girja (2446) - Natalija Pogonyina (2484) döntetlen (Vezércsel, 60)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Alisza Galljamova (2450) (Félszláv védelem,

Valentyina Gunyina (2535) - Jekatyerina Ubijennih (2346) 1 – 0 (

Darja Csarocskina (2366) - Alekszandra Kosztenjuk (2537) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 59)

A 66. női szuperbajnokság végeredménye:

1.Alekszandra Kosztenjuk 8,5 pont

2. Natalija Pogonyina 7

3. Anasztaszia Bodnaruk 6,5

4-7. Olga Girja,  Valentyina Gunyina,  Darja Csarocskina és Darja Pusztovojtova 6

8. Jevgenyija Ovod 5,5

9. Alekszandra Gorjacskina 5

10. Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 3,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-27.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

1

½

1

1

1

½

1

1

2643

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

½

½

0

1

½

½

1

1

0

7

2539

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

1

½

1

0

1

1

½

1

2504

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

½

½

*

0

1

½

0

½

1

½

1

6

2477

5.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

0

0

1

*

0

1

1

0

1

1

1

6

2468

6.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

½

1

½

0

1

*

0

1

½

0

½

1

6

2484

7.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

½

0

1

*

½

½

1

1

1

6

2482

8.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

0

½

1

1

0

0

½

*

½

½

½

1

2448

9.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

0

½

1

½

½

½

*

0

½

1

5

2403

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

0

1

0

½

1

*

0

1

4

2338

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

0

½

½

0

½

0

½

½

1

*

0

2306

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

0

0

0

0

0

1

*

2

2188

Az Élő-pontszámok változásai:

Alekszandra Kosztenjuk + 15, Natalija Pogonyina + 8, Anasztaszia Bodnaruk + 6, Olga Girja + 4, Valentyina Gunyina – 10, Darja Csarocskina + 17, Darja Pusztovojtova + 14, Jevgenyija Ovod + 13, Alekszandra Gorjacskina – 8, Alisza Galljamova – 16, Alina Kaslinszkaja – 23, Jekatyerina Ubijennih – 19.

Jakovenko,D (2714) - Rjazancev,A (2651)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 h6 7.Hbd2 Hd7 8.Hb3 Vc7 9.Fd2 g5 10.Bc1 a5 11.a4 Fg7 12.He1 c5 13.c3?!

Világos a 13.c4 cxd4 14.Hxd4 Vxe5 (14...dxc4 15.Hb5 Vd8 16.Hd6+ Kf8 17.Hxb7) 15.Hef3 Vd6 16.cxd5 Hxd5 17.Hxf5 exf5 18.Fd3 0-0 19.Fxf5 változatban juthatott volna kezdeményezéshez.

13...c4 14.Ha1 Hb6 15.b3 0-0-0

Meglepő elhatározás a 15...0-0 16.g4 Fe4 17.f3 Fg6 18.f4 cxb3 helyett.

16.Hec2 f6 17.exf6 Fxf6 18.Ha3 Kb8 19.Fe3?! Hec8 20.Hb5 Vd7 21.Vd2 Hd6 22.Hxd6 Vxd6 23.Vb2 Bc8 24.Hc2 Fe7 25.Ba1 cxb3 26.Vxb3

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26...Hc4 27.Fc1 Vc7 28.Ba2 Bh7 29.Be1 Fd6 30.h3 h5 31.He3?

Kölcsönösen időzavarban Alekszandr Bjazancev egyre nagyobb előnybe került.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

31...Hxe3 32.Fxe3 g4 33.h4 g3 34.Bb2 gxf2+ 35.Fxf2 Fe4 36.Vb6 Bg8 37.Ff1 Fh2+ 38.Kh1 Bhg7 39.Vxe6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

39...Bxg2!

Tetszetős, bajnoki címet jelentő taktikai csapás!

40.Bxb7+ Kxb7 és világos feladta

Oparin,G (2617) - Fedoszejev,V (2665)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Ve2

A legjobbak előadásában is gyakran láttuk a 6.Hbd2 Fe6 7.0-0 Fd6 8.b3 Hd7 9.Hc4 0-0 folytatást. Többek között a Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert Anish Giri ellen, Viswanathan Anand St. Louisban remizett Peter Szvidlerrel. A Grand Chess Tour leuveni viadalán is népszerű volt az 5.Fxc6-os változat.

6...Hd7 7.Fe3 Fd6 8.d4 0-0 9.Hbd2 exd4 10.Hxd4 Hb6 11.0-0-0 a5 12.g4

A bajnokság legfiatalabb résztvevője, a 19 éves Grigorij Oparin a 21 esztendős, a bajnoki címről álmodozó Vlagyimir Fedoszejev királya ellen támadást indított. Sötét királyállásának nem volt gyengesége...

12...a4 13.a3 Be8 14.f3 Fd7 15.h4 Ve7 16.Kb1 Ba5?! 17.h5 Fe5?

 A nagy tét rányomta bélyegét Fedoszejev játékára.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

18.f4 Fd6 19.h6 g6 20.Bhg1 Ba6 21.Vd3 Hd5 22.e5! f6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

23.Hf5! Fxf5

Az áldozat elfogadására, 23...gxf5-re 24.gxf5+ Kh8 25.Bg7 Vd8 26.e6 Fc8 (26...Fe7 27.He4) 27.He4 Ff8 28.Bf7 nyert volna.

24.gxf5 Hxe3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25.He4!

Oparin válogathatott a nyeréshez vezető folytatások között.

25...Hd5 26.exd6

Még egyszerűbb volt a 26.fxg6 fxe5 27.gxh7+ Kh8 28.Bg7 megoldás.

26...cxd6 27.Bde1 Kf8 28.fxg6 hxg6 29.Bxg6 Hxf4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

30.Vg3 Hxg6 31.Vxg6 f5 32.Vxf5+ és sötét feladta. Gyorsabb matt volt a 32.h7 Ve5 33.h8V+ Vxh8 34.Vxf5+ Kg8 (34...Ke7 35.Hf6+ Kf7 36.Hh5+) 35.Vg6+ Vg7 36.Hf6+ Kh8 37.Bxe8+ Vg8 38.Bxg8#, de a 32.Vxf5+ Vf7 33.h7 Vxf5 34.h8V+ Ke7 35.Hf6+ Kd8 36.Hxe8 változat is elég meggyőző!

Bocsarov,D (2611) - Tomasevszkij,E (2724)
 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

29.Ke4

Ritkán látunk középjátékban királyt e4 mezőn!

29...B8a3 30.Vh5 g6 31.Vd1 Fa4 32.Ve1 Fc2+?

Kiengedte a nyerést. 32...Fc3 33.Ve3 f5+ 34.Hxf5 Ff6 volt a győztes választás.

33.Kf4 g5+ 34.Kg4 Fg6 35.Ve8+ Kg7 36.Hf5+ Fxf5+ 37.Kxf5

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

37...h5?

A címvédő vesztőt húzott! 37...Bxg2 38.Fe5 Bf2+ 39.Kg4 Fxe5 40.Vxe5+ f6 remihez vezetett volna.

38.Ve4?

A sereghajtó nyerhetett volna a 38.Vc6 Fd4 (38...Fc3 39.Kxg5 Bxg2 40.Vh6+ Kg8 41.Vxb6) 39.Kxg5 Bxg2 40.Kxh5 Ff6 41.Vc8 Be3 42.Vg4+ folytatásban.

38...Bxg3! 39.hxg3 Bf2+ 40.Vf3 Bxf3+ 41.gxf3 h4 42.gxh4 gxh4 és világos feladta

Ovod,E (2362) - Bodnaruk,A (2463)
Trompowszky támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.Hd2 h6 4.Fh4 c5 5.e4 cxd4 6.e5 g5 7.Fg3 Hd5 8.h4

Az adatbázisban a változatra inkább villámpartikban találunk példákat.

 8...Hc6 9.hxg5 Vxg5 10.Hgf3 Vg7 11.Bh3 f5 12.Fc4 Hb6

A meglepett, a bajnokságon dobogós helyezésre pályázó Anasztaszia Bodnaruk a 12...f4 13.Fh4 (13.Fxd5 exd5 14.Fxf4 d6 15.e6 Fxe6 16.Ve2 Vf7 17.0-0-0 0-0-0) 13...Hxe5 14.Hxe5 Vxe5+ 15.Kf1 Fg7 16.Vg4 0-0 változaton is tűnődhetett.

13.Fb3 d5? 14.exd6 e5?

Vesztőlépés.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

15.Hxe5! Hxe5 16.Vh5+ Kd8

Nincs védelem. 16...Hg6-ra 17.0-0-0 Fd7 18.Be1+ Kd8 19.Fh4+ Hxh4 20.Vxh4+ Kc8 21.Bg3 Vh7 22.Vxd4 Fc6 23.Vf6 nyer; 16...Kd7-re 17.Vxf5+ Ke8 18.Vh5+ Hf7 19.He4 következhetett volna.

17.Vh4+!?

Gyorsan nyert a 17.Fh4+ Kd7 18.Bg3 Vh7 19.Ff6 Hc6 20.0-0-0 Kxd6 21.Fxh8 változat.

17...Kd7 18.Vxd4 Hg6 19.Vc5 Kd8 20.0-0-0 Vd7 21.Hf3 Fg7 22.He5 Fxe5 23.Fxe5 Bf8 24.Bxh6 Hxe5 25.Vxe5 Ve8 26.Vc3 Vc6 27.Vg7 Be8 28.Vf6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben a 66. női szuperbajnokság utolsó fordulója előtt már bajnokként köszönthették Alekszandra Kosztenjukot. Az exvilágbajnoknő Izgalmas, fordulatokban gazdag csatában nyerte meg tízedik partiját Jevgenyija Ovod ellen, megőrizte másfél pontos előnyét Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk előtt. Kosztenjuk pályafutása második bajnoki címét szerezte meg, először 2005-ben győzött. A dobogós helyezések sorsát az utolsó forduló dönti el. A férfiak viadalán félpontos előnnyel holtversenyben vezet Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev. A 21 éves Fedoszejev győzött, Rjazancev remizett a mai játéknapon. Riválisaik játszmái sorban döntetlennel fejeződtek be. A bajnoki cím sorsát holtverseny esetén rájátszás döntené el.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Egy fordulóval a befejezés előtt már bajnokként ünnepelhették Alekszandra Kosztenjukot, a férfiak szuperbajnokságán az utolsó játéknapra maradt a döntés.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Holtversenyben vezet Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev. A hazai pályán játszó Dmitrij Bocsarov a Caro-Kann védelmű partiban gyorsan hátrányba került, Fedoszejev gyalogot nyert. Bocsarov időzavarban ellenjátékhoz jutott, fenyegetéseit Fedoszejev hárította, második győzelmét aratta, mindkét sikerét a Caro-Kann védelem ellen érte el.

Lépésismétléses döntetlen született Alekszandr Rjazancev és Alekszandr Griscsuk játszmájában.

Nem túl meggyőző játékot láttunk a hétszeres bajnok Peter Szvidlertől a legfiatalabb résztvevő Grigorij Oparinnal szemben. Szvidler kezdeményezésért gyalogot áldozott, de pontos játékkal ellenfele előnybe kerülhetett volna. Egy elsietett cserének köszönhetően Szvidler ellenjátékhoz jutott, vezérét is leáldozva örökös sakkot kényszerített ki.

Békés partit játszott az olasz megnyitásban Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Jakovenko. Gyalogelőnyét nem tudta győzelemig fokozni Erneszto Inarkijev. Többször is nyerhetett volna Alekszej Goganov, bánhatja, mert nyeréssel holtversenyes harmadiikként várhatta volna a befejező játéknapot.

A 10. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) - Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Spanyol megnyitás, 76)

Peter Szvidler (2745) - Grigorij Oparin (2617) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) - Dmitrij Bocsarov (2611) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 42)

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) - Dmitrij Jakovenko (2714) döntetlen (Olasz megnyitás, 40)

Alekszandr Rjazancev (2651) - Alekszandr Griscsuk (2752) döntetlen (Királyindiai védelem, 31)

Dmitrij Kokarev (2636) - Alekszej Goganov (2635) döntetlen (Spanyol megnyitás, 76)

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Rjazancev 6 pont

3-6. Jevgenyij Tomasevszkij, Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler  és Dmitrij Jakovenko 5,5

7-8. Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov 5

9-11. Grigorij Oparin, Dmitrij Kokarev és Erneszto Inarkijev 4,5

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

*

½

½

½

½

½

½

1

.

½

½

1

6

2764

2.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

½

*

½

½

½

.

½

½

½

1

½

1

6

2755

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

½

½

½

½

½

1

.

2722

4.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

½

½

½

*

½

½

½

½

1

.

½

½

2717

5.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

½

*

½

½

.

½

½

1

½

2709

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

½

.

½

½

½

*

0

½

½

½

1

1

2719

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

1

*

½

0

½

.

½

5

2683

8.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

0

½

½

½

.

½

½

*

½

½

½

1

5

2673

9.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

.

½

½

0

½

½

1

½

*

½

0

½

2656

10.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

½

0

½

.

½

½

½

½

½

*

½

½

2645

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

½

0

0

.

½

1

½

*

1

2647

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

0

.

½

½

0

½

0

½

½

0

*

2493

Az utolsó forduló párosítása:

Nyikita Vityjugov - Peter Szvidler

Grigorij Oparin - Vlagyimir Fedoszejev

Dmitrij Bocsarov - Jevgenyij Tomasevszkij

Dmitrij Jakovenko - Alekszandr Rjazancev

Alekszandr Griscsuk - Dmitrij Kokarev

Goganov - Erneszto Inarkijev

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Egy fordulóval a befejezés előtt már bajnokként köszönthették Alekszandra Kosztenjukot. Nagyon nehéz partiban, bonyodalmakban gazdag, de hátrányos pozícióból győzte le Jevgenyija Ovodot. A francia védelmű játszmában Szása királyszárnyi akciója kifulladt, sötét konszolidálta állását, és a vezérszárnyon kezdeményezéshez jutott. Kosztenjuk a nehéz állásban is megőrizte hidegvérét, és ellenfele súlyos időzavarában kiegyenlítette esélyeit, majd kölcsönös pontatlankodás után megnyerte az ütközetet.

A 32 esztendős Alekszandra Kosztenjuk másodszor lett bajnok, 2005-ben győzött először, 2000-ben és 2004-ben ezüstérmes volt. A háromszoros olimpiai bajnoknő – 2010, 2012, 2014 - 2001-ben már világbajnoki döntőt játszott Moszkvában, a kínai Zsu Csen rájátszásban győzte le, hét évvel később Nalcsikban a 14 éves Hou Ji-fan legyőzésével lett világbajnoknő. 2004-ben Európa-bajnoki címet szerzett, négyszer – 2007, 2009, 2011, 2015 – az orosz válogatottal aranyérmes az Európa-bajnokságon. Kosztenjuk a jelentős pénzdíj mellé még az Orosz Sakkszövetség hivatalos szponzora, a Renault orosz kirendeltsége által a bajnoknak felajánlott Renault Captur gépkocsi boldog tulajdonosa is lett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A dobogós helyekért még nyílt a küzdelem, Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk lépéselőnyben van, egy ponttal előzik meg üldözőiket. Pogonyina a támadást túlzottan erőszakoló Alina Kaslinszkaja ellen nyert. Sötét tisztáldozattal rohamozott, Natasa higgadtan hárította a kísérletet.

Bodnaruk a lépésismétlést elkerülő címvédőt, Alekszandra Gorjacskinát győzte le. Az Aljechin védelemben ellenkező oldalra sáncoltak. Bonyolult középjátékban Bodnaruk gyalogot nyert, előnyét érvényesítette. Holtverseny esetén a több játszmát sötéttel játszót részesítik előnyben, amennyiben ez egyenlő, akkor a Berger-Sonneborn számítás dönt.

Ötödik győzelmét érte el Valentyina Gunyina. A középjátékban Alisza Galljamova rossz tervet választott, meggyengült királyállása ellen Gunyina döntő támadást indított.

Már korán minőséget áldozott Jekatyerina Ubijennih, támadását Darja Csarocskina hárította, de a 39. lépésben nagyot hibázott. Világos remizhetett volna, de rossz sakkot adott, a játszmát végül elvesztette.

Korai vezércserét láttunk Darja Pusztovojtova és Olga Girja partijában, végig kiegyenlített volt az összecsapásuk, nem is születhetett más eredmény, mint a játéknap egyetlen döntetlene.

A 10. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (2737) - Jevgenyija Ovod (2362) 1 – 0 (Francia védelem, 91)

Anasztaszia Bodnaruk (2463) - Alekszandra Gorjacskina (2460) 1 – 0 (Aljechin védelem, 60)

Darja Pusztovojtova  (2386) - Olga Girja (2446) döntetlen (Szláv védelem, 65)

Natalija Pogonyina (2484) - Alina Kaslinszkaja (2462) 1 – 0 (Vezércsel, 35)

Alisza Galljamova 2450) - Valentyina Gunyina (2535) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 33)

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Darja Csarocskina (2366) 0 -  1 (Holland védelem, 83)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 8 pont

2-3. Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk 6,5

4-6. Olga Girja,  Darja Csarocskina és Darja Pusztovojtova 5,5

7. Valentyina Gunyina 5

8-9. Alekszandra Gorjacskina és Jevgenyija Ovod 4,5

10. és Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 2,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

.

1

1

1

1

½

1

1

8

2679

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

.

0

½

1

½

½

1

1

0

2546

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

½

1

1

1

.

1

½

1

2557

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

½

*

1

½

0

½

0

1

½

1

2472

5.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

1

½

0

*

0

1

½

1

0

½

1

2475

6.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

½

1

*

0

.

½

1

1

1

2481

7.

Valentyina Gunina

g

RUS

2535

0

0

0

1

0

1

*

0

1

1

1

.

5

2441

8.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

0

½

½

.

1

*

½

0

½

1

2409

9.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

0

½

.

1

0

½

0

½

*

½

½

1

2411

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

1

0

0

1

½

*

.

1

4

2366

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

0

½

½

½

0

0

½

½

.

*

0

2245

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

0

.

0

0

0

1

*

2

2201

Az utolsó forduló párosítása:

Jevgenyija Ovod - Anasztaszia Bodnaruk

Alekszandra Gorjacskina - Darja Pusztovojtova  

Olga Girja - Natalija Pogonyina

Alina Kaslinszkaja - Alisza Galljamova

Valentyina Gunyina - Jekatyerina Ubijennih

Darja Csarocskina - Alekszandra Kosztenjuk

Fedoszejev,V (2665) - Bocsarov,D (2611)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 h6 6.0-0 He7 7.Hbd2 Hd7 8.c3 Fh7 9.b4 a5 10.Hb3 axb4 11.cxb4 Hg6 12.Fd2 Fe7 13.a4 0-0 14.a5 f6 15.exf6 Fxf6 16.Bc1

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

16...e5 17.dxe5 Hdxe5 18.Hfd4 Vd6 19.Hc5 Bf7 20.Hf5 Vf8?!

Dmitrij Bocsarov hátrányos állásában a lehető legrosszabb mezőre lépett vezérével. A 20...Vc7 21.f4 Hd7 22.He6 Vb8 23.Fh5 Fb2 24.Bb1 Bxf5 25.Bxb2 Vd6 26.Hd4 változatban nagyobb eséllyel küzdhetett volna.

21.f4 Hd7 22.Hxb7 Fb2 23.Bb1

Még erősebb volt a 23.Hfd6 Bf6 24.Bxc6 Fd4+ 25.Kh1 Hxf4 26.Fxf4 Bxf4 27.b5 folytatás.

23...Bxf5 24.Bxb2 Vf6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25.Vc1 Hh4 26.g3 Be8 27.Bf2 Bxe2 28.Bxe2 Hf3+ 29.Kg2 Hd4 30.Be8+ Kf7 31.Be1 He5 32.a6

Vlagyimir Fedoszejev válogathatott a nyerések között.

32...Bh5 33.a7 Hdf3 34.Bxe5 Hxe5 35.Fc3 Fe4+ 36.Kf1 Fd3+ 37.Ke1 Hf3+ 38.Kd1 d4 39.a8V dxc3 40.Ve3 Be5 41.fxe5 cxb2 42.Va2+ és sötét feladta

Kosztenjuk,A (2537) - Ovod,E (2362)
Francia védelem [C16]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 He7 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 b6 7.Vg4 Hg6 8.h4 h5 9.Vd1 Fa6 10.Fg5 Vd7 11.Fxa6 Hxa6 12.He2 Va4 13.0-0 He7 14.Hg3 g6 15.Ff6 Bg8 16.Be1 Kd7 17.Vd2 Hc6 18.Be3 Ha5 19.Bf3 Hc4 20.Vc1 Kc8 21.Fg5 Bg7 22.He2 Kb7 23.Hf4 Bc8

Jevgenyija Ovod konszolidálta pozícióját, nehéz fogást találni állásán. Alekszandra Kosztenjuk hosszas manőverezésbe kezdett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

24.Hh3 c5 25.Vb1 Bc7 26.Vb3 Ve8 27.a4 Ha5 28.Vb5 Vc8 29.Fh6 Bh7 30.Fd2 Ka8 31.Fe1 Hb8 32.Hg5 Bg7 33.Bf6 Vb7 34.Fd2 Hc4 35.Ff4 cxd4 36.cxd4 Hc6 37.Bd1 a6 38.Vb3 Bg8 39.Fc1 Bd8 40.Bd3 Ka7 41.c3 Bdd7 42.Bdf3 Hd8 43.Hh7 Bc8 44.Vd1 b5 45.Hg5 Bcc7 46.Kh2 Vc6 47.a5 Bb7 48.Hh7 Vc7 49.Fh6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

49...b4

Meggondolandó lett volna az a5 gyalog begyűjtése!

50.cxb4 Bxb4 51.Ff8 Bb5 52.Vc1 Vxa5 53.Hg5 Bbb7 54.Vf4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

54...Ve1

Számításba jött az 54...Va1 55.Hxf7 Bxf7 56.Fc5+ Kb8 57.Bxf7 Bxf7 58.Vg5 Bd7 59.Vxg6 Kc7 60.Vxh5 Vb1 61.Vg5 a5 folytatás. Az állás már akkor éleződött ki, amikor egyre kevesebb gondolkodási idejük volt a küzdő feleknek.

55.Fc5+ Ka8 56.Bd3 Ve2 57.Bc3 a5 58.Bc1 Vb2 59.He4 a4?!

Bajban lett volna az exvilágbajnoknő az 59...Bb3 60.Hd6 He3 61.fxe3 Vxc1 62.Hxf7 Bb1 63.Hg5 Vg1+ 64.Kg3 Bb2 65.Vf1 Vxf1 66.Bxf1 Kb7 változatban.

60.Hd6 a3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

61.Bxc4! dxc4 62.Hxc4 Vb3?

Meg kellett volna akadályozni a Vc1 lépést (Kosztenjuk nem vette észre...) 62...Vc3 63.Hxa3 Hc6 64.Ve4 Hxd4 65.Fd6 Ka7 egyenlő esélyeket adott volna.

63.Hxa3?

Szása elsiette. 63.Vc1! a2 64.Bf3 Vb1 65.Ba3+ Kb8 (65...Ba7 66.Hb6+ Kb8 67.Hxd7+ Bxd7 68.Vc3) 66.Vc3 Ve4 67.Hb6 Bxb6 68.Fxb6 nyert volna.

63...Hc6 64.Vc1 Va4?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

65.Hc4 Hxd4 66.Hb6+

A kapkodásban nehéz higgadtan játszani. 66.Bf4 Vc6 67.Va1+ Kb8 68.Fd6+ Bxd6 69.Hxd6 Hb3 70.Va3 nyert volna.

66...Bxb6 67.Fxb6 Hc6 68.Bf4 Vb5 69.Fc5 Hxe5? 70.Va1+

Egyszerűbb volt a 70.Va3+ Kb7 71.Bb4 Vxb4 72.Vxb4+ Kc8 73.Fd6 megoldás.

70...Kb7 71.Vxe5 Kc6 72.Vc3 Vxc5 73.Bc4 Vxc4 74.Vxc4+ Kd6 75.Vb4+ Ke5 76.Vb2+ Kf5 77.f3 e5 78.Vc1 Bd6 79.g4+ hxg4 80.Vg5+ Ke6 81.fxg4 Ba6 82.h5 Ba2+ 83.Kg1 Ba1+ 84.Kf2 Ba2+ 85.Ke1 Bh2 86.hxg6 fxg6 87.Vxg6+ Kd5 88.Vd3+ Ke6 89.Vf5+ Kd5 90.g5 Kd4 91.Vg4+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben két fordulóval a befejezés előtt a női szuperbajnokságon Alekszandra Kosztenjuk újabb győzelemmel már másfél pontos előnnyel vezet. Izgalmakban bővelkedő partiban nyert Jekatyerina Ubijennih ellen, aki egy pillanatban győzelemhez vezető folytatást hagyott ki. Natalija Pogonyina két vereség után Valentyina Gunyinát győzte le, holtversenyben második a remiző Anasztaszia Bodnarukkal. Darja Pusztovojtova és Alisza Galljamova sötéttel játszva nyert. A férfiak viadalán mind a hat játszma döntetlennel fejeződött be, Alekszandr Rjazancev megőrizte félpontos előnyét az ötfős üldöző boly előtt. Vlagyimir Fedoszejev, Jevgenyij Tomasevszkij, Peter Szvidler, Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko még harcban áll a végső győzelemért folyó versenyfutásban.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A férfi szuperbajnokságon harmadszor ért véget mind a hat parti döntetlennel. A félpontos előnnyel vezető Alekszandr Rjazancev kedvező esélyű pozíciójában fokozatosan engedte ki előnyét, Alekszej Goganov kiharcolta a fél pontot.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Drámai csatában végződött pontosztozkodással  a hazai pályán játszó Dmitrij Bocsarov és Peter Szvidler összecsapása. A hétszeres bajnok Szvidler csodával határos módon, ellenfele hathatós segítségével menekült meg a vereségtől. Bocsarov többször is fonalas nyerést hagyott ki, a kapkodásban Szvidler is kihagyta a remit ígérő változatot, majd Bocsarov ismét hibázott, 75 lépés után lett döntetlen az ütközet.

Esélyes állást ért el Alekszandr Griscsuk a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij ellen, de időzavarban a második sorra betört bástyákkal szemben már a remit kellett lépésismétléssel biztosítania.  

A többi játszma kevesebb izgalommal végződött pontosztozkodással. A 21 esztendős Vlagyimir Fedoszejev tartja a lépést a rutinos, vele holtversenyben levő társakkal.

A 9. forduló eredményei:

Dmitrij Bocsarov (2611) - Peter Szvidler (2745) döntetlen (Réti megnyitás, 75)

Dmitrij Jakovenko (2714) - Vlagyimir Fedoszejev (2665) döntetlen (Vezércsel, 40)

Alekszandr Griscsuk (2752) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) döntetlen (Réti megnyitás, 45)

Alekszej Goganov (2635) - Alekszandr Rjazancev (2651) döntetlen (Réti megnyitás, 46)

Dmitrij Kokarev (2636) - Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Spanyol megnyitás, 20)

Grigorij Oparin (2617) - Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

A verseny állása:

1. Alekszandr Rjazancev 5,5 pont

2-6. Vlagyimir Fedoszejev, Jevgenyij Tomasevszkij, Peter Szvidler,  Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko 5

7-8. Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov 4,5

9-11. Grigorij Oparin, Dmitrij Kokarev és Erneszto Inarkijev 4

12. Dmitrij Bocsarov 2,5

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

*

½

½

½

.

.

½

½

½

1

½

1

2756

2.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

*

½

½

½

½

½

1

.

½

½

.

5

2744

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

½

.

½

½

½

½

1

.

5

2726

4.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

½

*

½

½

½

.

.

½

1

½

5

2723

5.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

.

½

½

½

*

½

½

½

1

.

½

½

5

2727

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

.

½

.

½

½

*

0

½

½

½

1

1

5

2722

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

½

½

½

1

*

½

0

.

.

½

2688

8.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

½

0

½

.

½

½

½

*

½

½

.

1

2667

9.

Grigoriij Oparin

g

RUS

2617

½

.

½

.

0

½

1

½

*

½

0

½

4

2643

10.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

0

½

½

½

.

½

.

½

½

*

½

½

4

2643

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

0

½

0

.

.

1

½

*

1

4

2636

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

.

.

½

½

0

½

0

½

½

0

*

2523

A 10. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev - Nyikita Vityjugov

Peter Szvidler - Grigorij Oparin

Vlagyimir Fedoszejev - Dmitrij Bocsarov

Jevgenyij Tomasevszkij - Dmitrij Jakovenko

Alekszandr Rjazancev - Alekszandr Griscsuk

Dmitrij Kokarev - Alekszej Goganov

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A női viadalon a kilencedik fordulójának játszmáit is a megalkuvás nélkül küzdelem jellemezte, a fordulatokban gazdag partikban sok volt a hiba. Alekszandra Kosztenjuk hihetetlen izgalmak után győzött, s immár másfél pontra növelte előnyét. Jekatyerina Ubijennih a középjátékban elhibázott vezérlépésével anyagi hátrányba került, az exvilágbajnoknő bástya és tisztért cserébe megkapta ellenfele vezérét. Előnyének érvényesítésében azonban bizonytalankodott, Ubijennih ellenjátékhoz jutott, sőt újabb hiba után már nyerésre állt. A bonyodalmakban azonban rosszul számolt. Kosztenjuk többé nem hibázott, megnyerte a kalandos ütközetet. 

Kettős vereség után javított Natalija Pogonyina, míg Valentyina Gunyina ötödik vereségét szenvedte el. Az olimpiai bajnoknők rangadóján Gunyina hibát-hibára halmozott, Pogonyina anyagi előnyét bástyavégjátékban érvényesítette.

Negyedszer kapott ki Alina Kaslinszkaja. Váratlan megoldásokat már korábban is láttunk Darja Pusztovojtovától, a királyszárnyon rohamozott, gyalogszerkezetének meggyengítése után Kaslinszkaja királya lett a célpontja. Nehéz állásban világos gyalogot adott, de kompenzációt nem kapott, Pusztovojtova végjátékban győzelemig vezette a játszmát.

Súlyos időzavarban nagyot hibázott Darja Csarocskina, a kapkodásban túlértékelte támadási lehetőségét, ezt Alisza Galljamova kihasználta.

A címvédő Alekszandra Gorjacskina nem bírt Jevgenyija Ovoddal, míg Anasztaszia Bodnaruk pozíciója sokáig kedvezőbb volt Olga Girjával szemben, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.  

A 9. forduló eredményei:

Olga Girja (2446) - Anasztaszia Bodnaruk (2463) döntetlen (Királyindiai védelem, 74)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Darja Pusztovojtova (2386) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 49)  

Valentyina Gunyina (2535) - Natalija Pogonyina (2484) 0 – 1 (Barcza szisztéma, 65)

Darja Csarocskina (2366) - Alisza Galljamova (2450) 0 – 1 (Vezércsel, 39)

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Alekszandra Kosztenjuk (2537) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 55)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Jevgenyija Ovod (2362) döntetlen (Benoni védelem, 42)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 7 pont

2-3. Natalija Pogonyina és Anasztaszia Bodnaruk 5,5

4-5. Olga Girja és Darja Pusztovojtova 5

6-8. Darja Csarocskina, Jevgenyija Ovod és Alekszandra Gorjacskina 4,5

9-10. Valentyina Gunyina és Alisza Galljamova 4

11. Alina Kaslinszkaja 2,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

1

½

1

.

.

1

1

½

1

1

7

2668

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

1

.

½

0

½

½

1

1

.

0

2513

3.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

*

½

1

½

.

.

1

1

½

1

2525

4.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

½

*

.

1

0

½

0

1

½

1

5

2485

5.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

0

.

*

1

½

.

0

1

1

1

5

2488

6.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

1

½

0

0

*

1

½

1

0

½

.

2449

7.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

.

½

.

1

½

0

*

½

0

½

½

1

2437

8.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

½

.

½

.

½

½

*

1

0

½

1

2443

9.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

0

0

1

1

0

1

0

*

.

1

.

4

2397

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

0

1

½

1

.

*

.

1

4

2384

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

.

½

½

0

½

½

½

0

.

*

0

2267

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

0

1

0

0

0

.

0

0

.

0

1

*

2

2230

A 10. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk - Jevgenyija Ovod

Anasztaszia Bodnaruk - Alekszandra Gorjacskina

Darja Pusztovojtova  - Olga Girja

Natalija Pogonyina - Alina Kaslinszkaja

Alisza Galljamova - Valentyina Gunyina

Jekatyerina Ubijennih - Darja Csarocskina

Goganov,A (2635) - Rjazancev,A (2651)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 Hd7 3.c4 dxc4 4.Ha3 e5 5.Hxc4 e4 6.Hd4 Hb6 7.e3 Hf6 8.Fg2 Fc5 9.Hb3 Fe7 10.He5 c5 11.0-0 0-0 12.f4 exf3 13.Vxf3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

13...c4 14.Ha5 Vc7 15.d4 cxd3 16.Hxd3 Bd8 17.Hf4 Bb8

Az éllovas nagyobb előnnyel játszhatott volna a 17...Hbd7 18.Hb3 He5 19.Ve2 g5 20.Hh3 Fg4 21.Ve1 Bd1 22.Vc3 Bxf1+ 23.Kxf1 Vd6 folytatásban.

18.Hb3 Ff5 19.Hd4 Fe4 20.Ve2 Fxg2 21.Vxg2 Ve5 22.g4 Ve4

A vezércsere felkínálása helyett számításba jött a 22...Bbc8 23.Hd3 Vd5 24.Hf2 Fc5 választás.

23.Hf5 Fc5 24.Vxe4 Hxe4 25.b3 g6 26.Hg3 Hxg3 27.hxg3 Hd5 28.Kf2 Bd6 29.Kf3 Hb4

Alekszandr Rjazancev fokozatosan tékozolta el oly kecsegtető állását.

30.Fa3 Be8 31.Bfe1 Bf6 32.Kg2 Ba6 33.Fxb4 Fxb4 34.Be2 Bd6 35.Bc1 Fa5 36.Kf3 Fb6 37.e4 Bd4 38.Bcc2 Kg7 39.Hd5 Bd3+ 40.Kg2 Fd4 41.Hf4 Bc3 42.Bxc3 Fxc3 43.Bc2 Fe5 44.Kf3 Bd8 45.Hd5 h6 46.a4 Kf8 és döntetlen

Ubijennih,E (2346) - Kosztenjuk,A (2537)
 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26.Be8

Jekatyerina Ubijennih a 26.Fb3 Vd6 27.Hb5 Vd7 28.Hc3 Fb7 29.Bge2 Bd8 30.Be7 változatban jobb esélyeket kaphatott volna.

26...Fb7 27.Be3 Bc8 28.Fd3 Vf4 29.Bge2 h5 30.gxh5 Hh7 31.Be7 Hg5

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

32.Bxb7?

Nagy bajban lett volna az exvilágbajnoknő a 32.f6 gxf6 33.h6 Fc6 34.b5 Fxb5 35.Fxb5 Kh8 36.h7 változatban.

32...Hh3+ 33.Kg2 Vh4 34.He6!

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

34...fxe6??

Szása vesztőt húzott. 34...d4 35.Fxd4 fxe6 36.Bxg7+ Kf8 37.Bg4 Hf4+ 38.Bxf4 Vxf4 39.Fe3 Vh4 40.fxe6 Vxh5 41.e7+ Kxe7 42.Fxb6+ Kf7 43.Ff2 Vg5+ 44.Fg3 Bc1 volt a helyes folytatás.

35.Bxg7+ Kf8 36.Bg4?

A sereghajtó nyerést hagyott ki a 36.fxe6 Hf4+ (36...d4 37.Bf7+ Kg8 38.Be4 Vxh5 39.Bg4+) 37.Kh1 Hxe6 (37...Hxe2 38.Bf7+ Ke8 39.Fb5+ Kd8 40.Bd7+ Ke8 41.Bxa7+ Kf8 42.Bf7+ Kg8 43.Bg7+ Kf8 44.e7+) 38.Bxe6 Vh3 39.Be3 változatban.

36...Hf4+ 37.Bxf4 Vxf4 38.fxe6 Ke7 39.Fe5 Vg5+ 40.Fg3 Bc3 41.Fg6 d4 42.f4 Vg4 43.Bf2 d3 44.f5 Bc2 45.f6+ Kxe6 46.Fxd3 Bxf2+ 47.Kxf2 Vxh5 48.Ke3 Vh6+ 49.Kd4 Vxf6+ 50.Kc4 Vb2 51.Fe1 b5+ 52.Kxb5 Ve5+ 53.Ka6 Vxe1 54.Fc4+ Kd6 55.Ka5 Vc3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Novoszibirszkben zajló 69. férfi szuperbajnokság nyolcadik fordulója után Alekszandr Rjazancev félpontos előnnyel vezet. A rajtlistán csak nyolcadik, az olimpiai válogatottat szekundánsként segítő szentpétervári nagymester érdekes partiban győzte le Dmitrij Kokarevet. Korábbi holtversenyes társai csak remiztek, Peter Szvidler és Dimitrij Jakovenko, valamint Vlagyimir Fedoszejev és Alekszandr Griscsuk osztozott meg a ponton, a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij nem bírt Alekszej Goganovval. Először nyert Nyikita Vityjugov, másodszor Erneszto Inarkijev. A 66. női szuperbajnokságon Alekszandra Kosztenjuk legyőzte a címvédő Alekszandra Gorjacskinát, egy pontra növelte előnyét. Meglepetésre kikapott két riválisa, Natalija Pogonyina és Olga Girja, remizett Anasztaszia Bodnaruk. Nagy szerencsével nyert Valentyina Gunyina, rutinja segítette Alisza Galljamovát.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A világossal játszók három játszmát is nyertek a férfi szuperbajnokság nyolcadik játéknapján. A legfontosabb győzelmet Alekszandr Rjazancev érte el, sikerével félpontos előnnyel vezet jóval esélyesebb riválisai előtt. A Grünfeld védelem egyik ritka változata került megjátszásra, Dmitrij Kokarev is jó felkészültségről tett tanúbizonyságot. A szentpétervári nagymester  újított, a gyalogáldozatért kezdeményezést kapott. Kokarev sokáig jól állta a sarat, a 27. lépésben követett el a döntő hibát, Rjazancev tisztjeivel matthálót font sötét királya köré.

Az Európa-bajnok Erneszto Inarkijev a szicíliai védelem Najdorf-változatában bonyolult csatában játszotta túl a viadal legfiatalabb résztvevőjét, a 19 éves Grigorij Oparint. Érdekes gondolatot megvalósítva gyalogja c6-ra került, huszárja betört sötét állásába.  A bonyodalmakban Inarkijev sikerrel hárította ellenfele ellenjáték kísérletét, második győzelmét érte el.

A rajtlistán ötödik Nyikita Vityjugov először nyert. A sereghajtó Dmitrij Bocsarovval a Nimzoindiai védelemben küzdött meg, korán futópárra tett szert. Bocsarov a centrumot nyitotta, de vesztére tette, világos hadereje egyre fontosabb mezőket vett ellenőrzése alá. Bocsarov tisztjei kötésbe keveredtek, az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A forduló előtt holtversenyben vezetők közül négyen egymás ellen mérkőztek meg. Peter Szvidler és Dmitrij Jakovenko az olasz megnyitású partiban a 17. lépésig megismételte a negyedik játéknapon látott Fedoszejev-Tomasevszkij játszmát. Jakovenko választott más irányt, Szvidler minimális előnye csak döntetlent eredményezett.

A szicíliai védelem Najdorf-változatában Alekszandr Griscsuk nem tudta túljátszani Vlagyimir Fedoszejevet. A címvédő Jevgenyij Tomasevszkij nem bírt Alekszej Goganovval.

A 8. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) - Grigorij Oparin (2617)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

Nyikita Vityjugov (2721) - Dmitrij Bocsarov (2611)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 30)

Peter Szvidler (2745) - Dmitrij Jakovenko (2714)  döntetlen (Olasz megnyitás, 41)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) - Alekszandr Griscsuk (2752) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) - Alekszej Goganov (2635)  döntetlen (Réti megnyitás, 42)

Alekszandr Rjazancev (2651) - Dmitrij Kokarev (2636)  1 – 0 (Grünfeld védelem, 36)

A verseny állása:

1. Alekszandr Rjazancev 5 pont

2-6. Vlagyimir Fedoszejev, Peter Szvidler, Jevgenyij Tomasevszkij,  Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko 4,5

7-8. Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov 4

9-11. Grigorij Oparin, Dmitrij Kokarev és Erneszto Inarkijev 3,5

12. Dmitrij Bocsarov 2

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

*

½

½

½

.

.

.

½

½

1

½

1

5

2776

2.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

*

½

½

½

.

½

1

.

½

½

.

2742

3.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

½

*

½

½

½

½

.

.

½

1

.

2731

4.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

½

*

.

.

½

½

½

½

1

.

2718

5.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

.

½

½

.

*

½

½

½

1

.

½

½

2723

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

.

.

½

.

½

*

0

½

½

½

1

1

2724

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

.

½

½

½

½

1

*

½

0

.

.

½

4

2693

8.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

½

0

.

½

½

½

½

*

.

½

.

1

4

2673

9.

Grigorii Oparin

g

RUS

2617

½

.

.

½

0

½

1

.

*

½

0

½

2638

10.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

0

½

½

½

.

½

.

½

½

*

.

½

2638

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

½

0

0

½

0

.

.

1

.

*

1

2641

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

0

.

.

.

½

0

½

0

½

½

0

*

2

2489

A 9. forduló párosítása:

Dmitrij Bocsarov - Peter Szvidler

Dmitrij Jakovenko - Vlagyimir Fedoszejev

Alekszandr Griscsuk - Jevgenyij Tomasevszkij

Alekszej Goganov - Alekszandr Rjazancev

Dmitrij Kokarev - Erneszto Inarkijev

Grigorij Oparin - Nyikita Vityjugov

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Alekszandra Kosztenjuk a címvédő Alekszandra Gorjacskina elleni győzelmének és riválisainak váratlan vereségének köszönhetően egy pontra növelte előnyét. Kosztenjuk királyszárnyi akcióját Gorjacskina az időzavarig jól hárította, bástyáinak passzív helyzete azonban végzetesnek bizonyult, királya nem talált nyugalmat a vonalnyitást követően.

Világossal szenvedett fájdalmas vereséget Natalija Pogonyina. A játszma kritikus pillanatában elmulasztotta a taktikai lehetőséget, hogy kedvezőbb eséllyel játszhasson. Darja Csarocskina haderejének a világos király elleni támadása nagy erővel bontakozott ki, Natasa már a 31. lépésben feladásra kényszerült.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Második vereségét szenvedte el Olga Girja is. A középjátékban Jevgenyija Ovod kihasználta sötét gyalogszerkezeti gyengeségeit, gyalogot nyert. Anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

Valentyina Gunyina korai tisztáldozattal középen tartotta Darja Pusztovojtova királyát, de a helyes folytatást elvétette. Reménytelen állásba került, de ellenfele súlyos időzavarban nyerő helyett vesztőt húzott. Gunyina negyedik győzelmét érte el, de négy vereség is a számláján.

Rutinját jól használta ki Alisza Galljamova, a sereghajtó Jekatyerina Ubijennih ellen bástyavégjátékban érvényesítette a szabadgyalogját.

Fordulatos küzdelemben remizett Anasztaszia Bodnaruk és Alina Kaslinszkaja. A fél ponttal is Bodnaruk egyedül a második az izgalmas versenyfutásban.

A 8. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (2537) - Alekszandra Gorjacskina (2460) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 46)

Jevgenyija Ovod (2362) - Olga Girja (2446) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 49)

Anasztaszia Bodnaruk (2463) - Alina Kaslinszkaja (2462) döntetlen (Francia védelem, 53)

Darja Pusztovojtova (2386)  -  Valentyina Gunyina (2535) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 41)

Natalija Pogonyina 2484) - Darja Csarocskina (2366) 0 – 1 (Benoni védelem, 31)

Alisza Galljamova 2450) - Jekatyerina Ubijennih (2346) 1 – 0 (Vezércsel, 69)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 6 pont

2. Anasztaszia Bodnaruk 5

3-5. Natalija Pogonyina,  Darja Csarocskina és Olga Girja 4,5

6-9. Valentyina Gunyina, Alekszandra Gorjacskina, Darja Pusztovojtova és Jevgenyija Ovod 4

10. Alisza Galljamova 3

11. Alina Kaslinszkaja 2,5

12.  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

1

0

.

½

1

1

1

.

½

1

.

6

2.

Anastaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

*

0

½

.

1

.

1

.

1

½

1

5

3.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

1

*

0

.

.

½

½

½

1

.

0

4.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

½

1

*

0

1

½

0

1

.

½

.

5.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

.

1

*

0

½

.

0

1

½

1

6.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

0

.

0

1

*

0

1

1

.

1

.

4

7.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

0

.

½

½

½

1

*

.

.

0

½

1

4

8.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

0

½

1

.

0

.

*

½

1

.

1

4

9.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

.

.

½

0

1

0

.

½

*

½

½

1

4

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

.

0

.

1

0

½

*

.

1

3

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

½

.

½

½

0

½

.

½

.

*

0

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

.

0

1

.

0

.

0

0

0

0

1

*

2

A 9. forduló párosítása:

Olga Girja - Anasztaszia Bodnaruk

Alina Kaslinszkaja - Darja Pusztovojtova  

Valentyina Gunyina - Natalija Pogonyina

Darja Csarocskina - Alisza Galljamova

Jekatyerina Ubijennih - Alekszandra Kosztenjuk

Alekszandra Gorjacskina - Jevgenyija Ovod

Rjazancev,A (2651) - Kokarev,D (2636)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4 dxc4 6.e4 0-0

Maxime Vachier-Lagrave a 6...c5 7.d5 b5 8.h5 Hxh5 (8...0-0) 9.Hxb5 0-0 változatot kétszer is megjátszotta Sahriyar Mamedgyarovval szemben.

7.Fxc4 c5 8.d5 b5 9.Fxb5 Hxe4 10.Hxe4 Va5+ 11.Hc3 Fxc3+ 12.bxc3 Vxb5 13.h5 Vc4 14.hxg6 fxg6 15.Bh4 Vxc3+ 16.Fd2 Vd3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

17.Fh6

A szentpétervári nagymester újítása, korábban 17.Fg5 Vxd1+ 18.Bxd1 Bf5 fordult elő.

17...Vxd1+ 18.Bxd1 Be8 19.Hg5 Hd7 20.He6 Bb8 21.Hc7 Bd8 22.He6 Be8 23.Hc7 Bd8

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

24.Be4 Bb7 25.d6 exd6?! 26.He8 Bb4 27.Be3 Fb7?

Teljes zavar sötét soraiban.

28.Bxd6 Bd4 29.Fg5 Bxd6 30.Hxd6 Bb8 31.Be7 Fc6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

32.Fh6 Kh8 33.Hf7+ Kg8 34.Hg5 He5 35.Bxe5 Bb1+ 36.Kd2 és sötét feladta

Szvidler,P (2745) - Jakovenko,D (2714)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.Hbd2 d6 7.c3 a6 8.a4 Fa7 9.h3 He7 10.Be1 Hg6 11.Hf1 c6 12.Fb3 d5 13.exd5 Hxd5 14.Hg3 h6 15.d4 exd4 16.Hxd4 Fb6 17.Fc4 Bb8

A szuperbajnokság negyedik fordulójában Jevgenyij Tomasevszkij 17...Fc7 18.Vb3 Fxg3 19.fxg3 Vd6 20.Kh2 Fd7 21.a5 h5 mellett döntött Vlagyimir Fedoszejev ellen.

18.Vc2 Fxd4 19.cxd4 Vf6 20.Vd1 Vd8 21.Vc2 Be8 22.Bxe8+ Vxe8 23.Fd2 Fd7 24.Be1 Vf8 25.Vb3 Fe6 26.He4 b5 27.Ff1 bxa4 28.Vxa4 Bxb2 29.Vxc6 Ba2

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

30.Vc1

Számításba jött a 30.Vb7 Va3 31.Fc4 Bb2 32.Va8+ Vf8 33.Vxa6 változat.

30...Va3 31.Vxa3 Bxa3 32.Hc5 Ba2 33.Bd1 Hc7 34.Hxe6 fxe6 35.Fb4 Ba4 36.Fd6 Hb5 37.Fc5 Hf4 38.g3 Hd5 39.Bb1 Hdc3 40.Be1 Hxd4 41.Fxd4 és döntetlen

Kosztenjuk,A (2537) - Gorjacskina,A (2460)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.d4 cxd4 6.Vxd4 Hc6 7.Vd3 e6 8.Hc3 Hf6 9.Ff4 Fe7 10.0-0-0 Bd8 11.Ve2 0-0 12.h4 d5 13.e5 Vc7 14.Hb5 Vb8 15.Hg5 Fc5? 16.Fg3 Hd7 17.Vd3 g6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

18.f4?!

Az exvilágbajnoknő a 18.h5! Hdxe5 19.Vd2 Hc4 20.Ve2 Fe3+ 21.Kb1 Ff4 22.Hxh7 Fxg3 23.fxg3 Ve5 24.Vxe5 H4xe5 25.hxg6 Hxg6 26.c3 folytatásban előnyt érhetett volna el.

18...h5 19.Fe1 a6 20.Hc3 Kg7 21.g4 Bh8 22.gxh5 Bxh5 23.He2 Bdh8 24.Hg3 B5h6 25.Hf3 He7 26.Bh2 Kf8 27.Kb1 b5 28.Fd2 Hf5?! 29.Hxf5 gxf5 30.Fe3 Vb6 31.Fxc5+ Vxc5 32.Vd2 b4 33.Bg2 Hb6 34.b3 a5 35.Kb2 B6h7 36.Bdg1 Hc8 37.Bc1 He7 38.c3 Ke8?

A címvédő királya a vesztébe rohant. Ellenjátékot adott a 38...Bg7 39.Bh2 Bg3 folytatás.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

39.cxb4 Vxb4 40.Bc3

Jóval erősebb volt a 40.Ve3 d4 41.Vd3 Vb6 42.Bc4 Kf8 43.Bxd4 Hd5 44.Bxd5 exd5 45.Vxd5 Bxh4 46.Hxh4 Bxh4 47.Vc4 választás.

40...Kd7 41.Vf2 Hc6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

42.a3

Kimaradt a 42.Bxc6! Kxc6 43.Va7 d4 44.Bc2+ Kd5 45.Hg5 f6 46.Va6 tetszetős nyerés.

42...Vb5 43.Hd4 Hxd4 44.Vxd4 Bb8 45.Bgc2 Bb7?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

46.Vg1 és sötét feladta

Pogonyina,N (2484) - Csarocskina,D (2366)
Benoni védelem [A60]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 b5 6.Fg2 Fb7 7.e4 d6 8.He2 g6 9.a4 b4 10.Hd2 Fg7 11.Hc4 Fa6 12.Vc2 0-0 13.0-0 Be8 14.Be1 Hg4 15.h3 He5 16.Hxe5 Fxe5 17.Ff4 Fg7 18.Bad1 Hd7

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

19.b3?

Natalija Pogonyina kevesellte a 19.Fxd6 Vf6 20.e5 Hxe5 21.Fxc5 Bec8 22.Hd4 (22.d6 Hf3+ 23.Fxf3 Vxf3 24.Hf4 Fb7) 22...Hd3 23.Hc6 b3 24.Vxd3! Fxd3 25.d6 Ff8 (25...Bxc6 26.Fxc6 Bd8 27.Bxd3) 26.Bxd3 folytatás kínálta esélyt, vagy nem látta a taktikai megoldást?

19...He5 20.Fc1? c4 21.bxc4 Hxc4 22.Vb3 Vb6 23.Ff4 Bac8 24.e5? Hxe5 25.Hd4?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25...Hd3! 26.Bxe8+ Bxe8 27.Hf3 Vxf2+ 28.Kh1 Be2 29.Bg1 Bb2 30.Vd1 Hxf4 31.gxf4 Fe2 és világos feladta

Pusztovojtova,D (2386) - Gunyina,V (2535)
Nimzoindiai védelem [E53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.cxd5 exd5 8.dxc5 Hbd7 9.Fd2 Hxc5 10.Fe2 He6 11.Hb5 Fxd2+ 12.Vxd2 He4 13.Vb4 Vb6 14.Va3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

14...Hf4! 15.exf4 Vxf2+ 16.Kd1 Be8 17.Bf1?! Vxg2 18.Bg1 Vf2 19.Hbd4?!

A taktikai motívumokban gazdag állásban nem könnyű világos védekezése.

19...Fh3 20.Bc1 Fg2 21.Bc2 Bac8 22.Vb3 Hc5?

A támadásvezetésbe hiba csúszott. 22...Bxc2 23.Vxc2 Hd6 24.Be1 Bc8 volt a jó folytatás.

23.Vc3! Fxf3 24.Hxf3 d4 25.Ve1 Ve3 26.Vg3 g6 27.He5 Ve4 28.Vf3 Vxf3 29.Fxf3 f6 30.Hc4

Még reménytelenebb lett volna Valentyina Gunyina helyzete a 30.Hc6! bxc6 31.Bxc5 Kf7 32.Bxc6 Bxc6 33.Fxc6 Bc8 34.Fd5+ változatban.

30...d3 31.Bc1 Bed8 32.Kd2 Bd4 33.f5 Kg7 34.He3 Bf4 35.Bg3 g5 36.Hd5 Ba4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

37.b4?

Időzavarban Darja Pusztovojtova "ajándékba" adta a pontot. 37.Be1 Bh4 38.h3 Bf8 39.Hc7 Bc4 40.He6+ Hxe6 41.fxe6 simán nyert volna.

37...Bxa2+ 38.Kd1?

Világosnak már nem volt mentsége. 38.Kc3-ra 38...Ha4+ 39.Kb3 Bb2+ 40.Kxa4 Bxc1 41.Fg4 h5 42.Fxh5 Ba1+ 43.Kb5 Bxh2 44.Fg4 Bh4 nyert volna; 38.Ke3-ra 38...Be8+ 39.Kd4 Hb3+ 40.Kxd3 Hxc1+ 41.Kd4 Bd2+ 42.Kc5 Hb3+ 43.Kd6 Hd4 fejezte volna be a játszmát.

38...Hb3 39.Bb1 Bb2! 40.Ba1 Hxa1 41.Fe4 Hb3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben a pihenőnap után a szuperbajnokságokon a hetedik fordulóra került sor. A férfiak versenyében hat döntetlen született. A csúcsrangadót Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler  játszotta, remek csatájuk megnyitáselméleti párbaj is volt a spanyol megnyitás Marshall támadásában. Változatlanul hatos holtverseny az élen. A női viadalon hihetetlen tisztelnézéssel kapott ki Natalija Pogonyina, vereségének köszönhetően Alekszandra Kosztenjuk remivel is félpontos előnnyel vezet. Negyedszer kapott ki Valentyina Gunyina, sorozatban harmadszor győzött Darja Pusztovojtova.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A hetedik fordulóban játszotta a férfi szuperbajnokság csúcsrangadóját Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler.  A kétszeres és az ötszörös olimpiai bajnok, 2009-ben bajnok és a hétszeres győztes, a rajtlistát vezető és a második helyezett érdekes megnyitáselméleti párbajt vívott a spanyol megnyitás Marshall támadásában. Világos a futópár előnyével kedvezőbben állt, Szvidlernek gondosan kellett játszania, hogy tartsa állását. A bajnokság doyenje esélyes minőségáldozatot hozott, kölcsönös időzavarban  csatáztak, az időkontrollt követően egyeztek meg a döntetlenben.

A bajnokság során már másodszor végződött minden parti remivel. Legközelebb a nyeréshez Nyikita Vityjugov volt, összekötött szabadgyalogjai győzelmet ígértek Dmitrij Jakovenkóval szemben. A kritikus állásban elvétette a nyerést adó folytatást, Jakovenko egyetlen védőlépésekkel megmentette a partit.

A többi játszma nem hozta lázba a sakkrajongókat. Dmitrij Kokarev és a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij a spanyol megnyitás Marshall változatában remizett. Alekszandr Rjazancev az Európa-bajnok Erneszto Inarkijevvel osztozott meg a ponton. A 21 éves Vlagyimir Fedoszejev tartja a lépést, a hatos élboly tagja. A legfiatalabb résztvevő, a 19 esztendős Grigorij Oparin 61 lépésben remizett Dmitrij Bocsarovval, ötvenszázalékos.

A 7. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (2752) – Peter Szvidler (2745) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Alekszej Goganov (2635) - Vlagyimir Fedoszejev (2665) döntetlen (Blumenfeld-csel, 34)

Dmitrij Kokarev (2636) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Alekszandr Rjazancev (2651) - Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Ragozin védelem, 34)

Dmitrij Jakovenko (2714) - Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Vezérindiai védelem, 57)

Dmitrij Bocsarov (2611) - Grigorij Oparin (2617) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 61)

A verseny állása:

1-6. Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Jevgenyij Tomasevszkij,  Alekszandr Griscsuk, Alekszandr Rjazancev és Dmitrij Jakovenko 4

7-9. Alekszej Goganov, Grigorij Oparin és Dmitrij Kokarev 3,5

10. Nyikita Vityjugov 3

11. Erneszto Inarkijev 2,5

12. Dmitrij Bocsarov 2

69. Orosz férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

*

½

½

½

½

.

½

.

½

.

1

.

4

2735

2.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

½

*

½

.

½

.

½

.

½

1

½

.

4

2742

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

.

½

.

.

½

½

½

1

.

4

2731

4.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

½

.

.

*

.

½

½

1

.

½

½

½

4

2732

5.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

½

½

½

.

*

.

.

½

.

½

½

1

4

2737

6.

Dmitrij Jakovenk,

g

RUS

2714

.

.

.

½

.

*

0

½

½

½

1

1

4

2722

7.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

½

½

.

½

.

1

*

0

.

½

.

½

2689

8.

Grigorij Oparin

g

RUS

2617

.

.

½

0

½

½

1

*

½

.

.

½

2674

9.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

½

½

½

.

.

½

.

½

*

½

.

½

2685

10.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

.

0

½

½

½

½

½

.

½

*

.

.

3

2632

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

0

½

0

½

½

0

.

.

.

.

*

1

2592

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

.

.

.

½

0

0

½

½

½

.

0

*

2

2518

A 8. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev - Grigorij Oparin

Nyikita Vityjugov - Dmitrij Bocsarov

Peter Szvidler - Dmitrij Jakovenko

Vlagyimir Fedoszejev - Alekszandr Griscsuk

Jevgenyij Tomasevszkij - Alekszej Goganov

Alekszandr Rjazancev - Dmitrij Kokarev

Női szuperbajnokság

A női szuperbajnokság hetedik játéknapján a holtversenyben vezető Natalija Pogonyina hihetetlen hibával vesztett a sereghajtó Katyerina Ubijennih ellen, 17. lépésével tisztet nézett el.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk sem villogott, Alisza Galljamovával vívott bonyolult csatájában bajba is kerülhetett volna. A viadalon oly sokat hibázó Galljamova azonban a lépésismétléses döntetlent választotta.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A háromszoros olimpiai és orosz bajnok, kétszeres Európa-bajnok Valentyina Gunyina negyedik vereségét szenvedte el. Korán támadásba lendült, lebecsülte Anasztaszia ellenjátékát. Gunyina is a 17. lépésben hibázott nagyot, Bodnaruk vezére betört állásába, királya vándorútra kényszerült. Bodnaruk válogathatott a nyerések között, végül a 37. lépés után fogadhatta ellenfele gratulációját.

Hullámzó játszmában remizett Olga Girja és a címvédő Alekszandra Gorjacskina. Kölcsönös időzavarban küzdelmük lépésismétléssel ért véget, Girja egy lépéssel elkésett az e5-ös áttöréssel.

Kölcsönösen pontatlankodott Alina Kaslinszkaja és Jevgenyija Ovod is, remi lett a vége.

Darja Pusztovojtova sorozatban harmadik győzelmét ért el, végjátékban sikerrel bizonyította a futópár erejét Darja Csarocskinával vívott partijában.

A 7. forduló eredményei:

Valentyina Gunyina (2535) -  Anasztazia Bodnaruk (2463) 0 – 1 (Angol megnyitás, 37)

Darja Csarocskina (2366) - Darja Pusztovojtova  (2386) 0 – 1 (Vezércsel, 62)

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Natalija Pogonyina (2484)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 22)

Alisza Galljamova (2450) - Alekszandra Kosztenjuk (2537) döntetlen (Vezérindiai védelem, 32)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Jevgenyija Ovod (2362) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Olga Girja (2446) - Alekszandra Gorjacskina (2460) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 39)

A verseny állása:

1. Alekszandra Kosztenjuk 5 pont

2-4. Natalija Pogonyina,  Olga Girja és Anasztaszia Bodnaruk 4,5

5-6. Alekszandra Gorjacskina és Darja Pusztovojtova 4

7. Darja Csarocskina 3,5

8-9. Valentyina Gunyina és Jevgenyija Ovod 3

10-12. Alisza Galljamova, Alina Kaslinszkaja és  Jekatyerina Ubijennih 2

66. Női orosz szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

*

0

½

1

.

1

.

1

.

½

1

.

5

2618

2.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

1

*

.

1

½

½

.

.

½

1

.

0

2531

3.

Olga Girja

wg

RUS

2446

½

.

*

.

½

.

1

0

.

1

½

1

2552

4.

Anasztaszia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

.

*

.

1

½

1

.

1

.

1

2545

5.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

.

½

½

.

*

.

½

1

.

0

½

1

4

2491

6.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

0

½

.

0

.

*

1

.

½

1

.

1

4

2479

7.

Darja Csarocskina

m

RUS

2366

.

.

0

½

½

0

*

1

1

.

½

.

2444

8.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

0

.

1

0

0

.

0

*

1

.

1

.

3

2392

9.

Jvgenyija Ovod

m

RUS

2362

.

½

.

.

.

½

0

0

*

½

½

1

3

2382

10.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

½

0

0

0

1

0

.

.

½

*

.

.

2

2290

11.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

0

.

½

.

½

.

½

0

½

.

*

0

2

2278

12.

Jekatyerina Ubijennih

wm

RUS

2346

.

1

0

0

0

0

.

.

0

.

1

*

2

2279

A 8. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk - Alekszandra Gorjacskina

Jevgenyija Ovod - Olga Girja

Anasztazia Bodnaruk - Alina Kaslinszkaja

Darja Pusztovojtova  -  Valentyina Gunyina

Natalija Pogonyina - Darja Csarocskina

Alisza Galljamova - Jekatyerina Ubijennih

Griscsuk,A (2752) - Szvidler,P (2745)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Fg6

Peter Szvidler a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni bieli páros mérkőzésén a 14...Vf6 15.Hd2 Vg6 16.Fd1 Fxd3 17.He4 Fxe4 18.Vxe4 Vxe4 19.Bxe4 f5 20.Be2 Bfe8 21.Fd2 Ff4 22.Fe1 Hb6 folytatásban végül vereséget szenvedett. A játéknap másik Marshall támadásában, Dmitrij Kokarev és Jevgenyij Tomasevszkij partijában is döntetlen született: 14...Vh4 15.g3 Vh3 16.Fe3 Fxd3 17.Hd2 Vf5 18.Fd4 Bfe8 19.Kg2 h6 20.a4 Vxf3+ 21.Hxf3 Bac8 22.axb5 axb5 23.He5 Fxe5 24.Bxe5 Bxe5 25.Fxe5 Be8 26.Fd4 Be2 27.Fxd5 cxd5 28.b4 h5 29.Kf3 Be4 30.h4 Kh7 31.Ba7 Kg6 32.Ba6+ Kh7 33.Ba7 Kg6 34.Ba6+ Kh7 és békekötés történt.

15.Ha3 Fxa3 16.bxa3 Hxc3 17.Fd2 Hd5

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

18.Bac1 Bc8 19.Bc5 Be8 20.Bec1 Vd7 21.h4 h5 22.Vg3 Kh7 23.a4 Hf6 24.axb5 axb5 25.Bg5 Be2 26.Fc3 Hg4 27.Fd1

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

27...Bce8 28.Fxe2 Bxe2 29.Bf1 Bxa2 30.Bc5 f6 31.d4 b4 32.Fxb4 Vxd4 33.Vc3 Vf4 34.g3

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

34...Vb8

Figyelmet érdemelt a 34...Ve4 35.Be1 Be2 36.Bxe2 Vxe2 37.Vd2 Vf3 38.Bc3 He5 39.Bxf3 Hxf3+ 40.Kg2 Hxd2 41.Fxd2 megoldás, de a végjáték nem nyerhető.

35.Ba5 Be2 36.Fc5 Bc2 37.Va3 Ve5 38.Fe3 Ve4 39.Ba4 Vf3 40.Ve7 He5 41.Bf4 és döntetlen

Ubijennih,E (2346) - Pogonyina,N (2484)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 b6 9.Ve2 Fb7 10.Bd1 cxd4 11.Hxd4 Ve7 12.a3 Fxc3 13.bxc3 Hbd7 14.f3 Bfc8 15.a4 He5 16.Fa3 Vc7 17.Fa2

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

17...Hc4??

Döbbenetes hiba.

18.Hb5 Ve5

Nem menti sötétet 18…Vc6, mert 19.Fxc4 Vxc4-re 20.Bd8+ következne.

19.Fxc4 Bxc4 20.Vxc4 Vxe3+ 21.Kh1 Fxf3 22.Vd3 és sötét feladta

Galljamova,A (2450) - Kosztenjuk,A (2537)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.Fg5 Fe7 7.Va4+ Fc6 8.Vc2 dxc4 9.e3 b5 10.a4 b4 11.Fxf6 gxf6 12.Hb1 b3 13.Vxc4 Fd5 14.Vc1 Hc6 15.Fb5 Vd7 16.a5 Bb8 17.Fa4 Kf8?!

Rejtélyes királylépés a 17...Bb4 18.Hc3 Bxa4 19.Bxa4 (19.Hxa4? Hb4) 19...Hb4 20.0-0 Ha2 21.Bxa2 Fxf3 22.gxf3 bxa2 folytatás helyett.

18.Hbd2 Fb4 19.0-0 Vd6 20.e4

Taktikai lehetőséget adott Szásának az állás kiegyenlítésére.

20...Fxd2 21.Hxd2

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

21...Hxd4 22.Be1 Fc6

A futót meg kellett volna őrizni.

23.e5

Jobb végjátékhoz vezetett a 23.Fxc6 Vxc6 24.Vxc6 Hxc6 25.Bec1 Hd4 26.Bxc7 folytatás.

23...fxe5 24.Hc4

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

24...Vd5?

Sötét bajba is kerülhetett volna a könnyelmű vezérlépésre. 24...Hf3+ 25.Kh1 Hxe1 26.Hxd6 Fxg2+ 27.Kg1 Bg8 28.Vh6+ Ke7 29.Hc8+ Bbxc8 30.Vh4+ Kd6 31.Bxe1 Fh3+ 32.Kh1 Fg2+ 33.Kg1 Fh3+ remihez vezetett volna.

25.Fxc6 Hxc6 26.Vh6+ Ke8 27.Vg7!?

Alisza a 27.He3 Ve4 28.Bac1 Bg8 29.f3 Vf4 30.Vxf4 exf4 31.Hg4 Hd4 32.Hf6+ Ke7 33.Hxg8+ Bxg8 34.Bxc7+ Kd6 35.Bc3 változatban minőségelőnyével vígan nézhetett volna a jövőbe.

27...Ke7 28.Vg5+ Kf8 29.Vh6+?!

Alisza Galljamova a sok elrontott parti hatására lépést ismételt. 29.He3 Ve4 30.Vh6+ Kg8 31.Bec1 (31.Bac1 Hd4 32.Bxc7 Vg6 33.Vxg6+ hxg6 34.Bxa7 Bc8) 31...Hd4 32.Bxc7 a6 33.f3 játszható volt.

 29...Ke8 30.Vg7 Ke7 31.Vg5+ Kf8 32.Vh6+ és döntetlen

Gunyina,V (2535) - Bodnaruk,A (2463)
Angol megnyitás [A25]

1.d4 d6 2.c4 e5 3.e3 Hc6 4.Hc3 g6 5.d5 Hce7 6.h4 Hf6 7.Fe2 Fg7 8.h5 0-0 9.h6 Fh8 10.e4 c6 11.g4?! b5! 12.g5 He8 13.dxc6 bxc4 14.Va4 d5 15.exd5 Hxd5 16.Hxd5? Vxd5 17.Bh4?

A háromszoros olimpiai és orosz bajnok, kétszeres Európa-bajnok Valentyina Gunyina a bajnokságon hihetetlen hibákat követ el.

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

17...Vg2! 18.Hf3 e4 19.Bxe4 Vh1+

Anasztazia Bodnaruk a bőség zavarával küszködött, melyik nyerést válassza?

20.Kd2 Ff5 21.Be7 Bd8+ 22.Ke3 Hc7

Még gyorsabban nyert a 22...Hf6! 23.Vxc4 (23.gxf6 Vxh6+ 24.Hg5 Vxg5+ 25.Kf3 Vg4+ 26.Ke3 Vh3+ 27.f3 Vh6+ 28.Kf2 Vh2+ 29.Ke3 Vg1+ 30.Kf4 Fxf6 31.Vxc4 Vg5#) 23...Hd5+ folytatás.

23.Fxc4 Hd5+ 24.Fxd5 Bxd5 25.Ke2 Fd3+ 26.Ke3 Fb5 27.Ve4 Fxc6 28.Vc4 Bd7

Kimaradt a 28...Bfd8 lehetőség.

29.Be4 Fxe4

Bodnaruk sem volt időmilliomos, biztosra ment. Tetszetős a 29...Fd4+ nyerőlépés.

30.Vxe4 Bd1 31.Vc6 Bfd8 32.Fd2 Bxa1 33.Fa5 Bc1 34.Vb5 Bdc8 35.Vd7 Vd1 36.Hd2 Ve1+ 37.Kf3 Ve6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Novoszibirszkben zajló 69. férfi szuperbajnokság hatodik fordulójában az Európa-bajnok Erneszto Inarkijev érte el az egyetlen győzelmet. Dmitrij Jakovenko többször is nyerőesélyt szalasztott el, változatlanul hatos holtverseny az élen, Alekszandr Griscsuk, Jakovenko, Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Vlagyimir Fedoszejev gyűjtött 3,5 pontot. A 66. női szuperbajnokságon az Alekszandra Kosztenjuk remire rontotta oly kecsegtető állását, Natalija Pogonyina győzelemmel befogta a mesternégyessel rajtoló exvilágbajnoknőt. Harmadszor nyert Valentyina Gunyina, ötvenszázalékos. A partikban sok volt a hiba, taktikai elnézés. Tetszetős pattkombinációval remizett Darja Csarocskina. A pihenőnap után vasárnap folytatódik a pontvadászat.

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

A férfiak versenyének hatodik fordulójában első győzelmét aratta az idei kontinensbajnok Erneszto Inarkijev. A Caro-Kann védelmű partiban Dmitrij Bocsarov nem tudta megoldani a nyitás problémáit. Inarkijev a vezérszárnyon akciózhatott, gyalogot nyert, anyagi előnyét érvényesítette.

 Az öt döntetlen közül a legbékésebb a szentpétervári „ütközet” volt, Peter Szvidler hosszúsánccal kezdeményezéshez juthatott volna, a sorozatos cserék után Alekszej Goganov remizett a hétszeres bajnokkal.

Érdekesen alakult Nyikita Vityjugov és Alekszandr Griscsuk összecsapása, egyikük sem sáncolt. A rajtlistát vezető Griscsuk nem talált áttöréshez vezető folytatást.

Dimitrij Jakovenko az időkontroll előtti utolsó lépésével remire rontotta Alekszej Goganov elleni nyerőesélyes állását, elmulasztotta, hogy éllovasként várja a szuperbajnokság második félidejét.

A különböző színű futók miatt Vlagyimir Fedoszejev nem tudta megnyerni  gyalogelőnyös végjátékát.

A címvédő Jevgenyij Tomasevszkij kicsit kedvezőbb pozícióból nem tudta feltörni Alekszandr Rjazancev védvonalát. Az eddig lejátszott 36 partiból csak tíz végződött döntéssel.

 A 6. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) - Dmitrij Bocsarov (2611) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 67)

Grigorij Oparin (2617) - Dmitrij Jakovenko (2714) döntetlen (Réti megnyitás, 43)

Nyikita Vityjugov (2721) - Alekszandr Griscsuk (2752) döntetlen (Benoni védelem, 40)

Peter Szvidler (2745) - Alekszej Goganov (2635)  döntetlen (40)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) - Dmitrij Kokarev (2636) döntetlen (Szicíliai védelem, 62)

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) - Jevgenyij Rjazancev (2651) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

A verseny állása:

1-6. Alekszandr Griscsuk, Dmitrij Jakovenko, Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Jevgenyij Tomasevszkij 3,5

7-9. Grigorij Oparin, Alekszej Goganov és Dmitrij Kokarev 3

10. Nyikita Vityjugov 2,5

11. Erneszto Inarkijev 2

12. Dmitrij Bocsarov 1,5

69. Orosz  férfi szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016.október 15-28.

kat. XVIII (2684)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Vlagyimir Fedoszejev

g

RUS

2665

*

½

½

½

.

.

.

.

½

1

½

.

2758

2.

Peter Szvidler

g

RUS

2745

½

*

½

½

.

.

.

½

½

.

1

.

2730

3.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2724

½

½

*

½

.

.

½

.

.

½

1

.

2745

4.

Alekszandr Rjazancev

g

RUS

2651

½

½

½

*

.

.

½

.

.

½

.

1

2737

5.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2752

.

.

.

.

*

½

1

½

.

½

½

½

2728

6.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2714

.

.

.

.

½

*

½

0

½

.

1

1

2720

7.

Grigorij Oparin

g

RUS

2617

.

.

½

½

0

½

*

1

½

.

.

.

3

2685

8.

Alekszej Goganov

g

RUS

2635

.

½

.

.

½

1

0

*

.

½

.

½

3

2693

9.

Dmitrij Kokarev

g

RUS

2636

½

½

.

.

.

½

½

.

*

½

.

½

3

2678

10.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2721

0

.

½

½

½

.

.

½

½

*

.

.

2620

11.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2732

½

0

0

.

½

0

.

.

.

.

*

1

2

2576

12.

Dmitrij Bocsarov

g

RUS

2611

.

.

.

0

½

0

.

½

½

.

0

*

2493

A vasárnapi 7. forduló párosítása:

Alekszandr Griscsuk – Peter Szvidler

Alekszej Goganov - Vlagyimir Fedoszejev

Dmitrij Kokarev - Jevgenyij Tomasevszkij

Jevgenyij Rjazancev - Erneszto Inarkijev

Dmitrij Jakovenko - Nyikita Vityjugov

Dmitrij Bocsarov - Grigorij Oparin

 Női szuperbajnokság

Alekszandra Kosztenjuk játékán meglátszott előző napi vereségének hatása.  Előnybe került Olga Girjával szemben, majd két bástyája és huszárja harcolt ellenfele vezére ellen. A nyerőesélyes állásban többször is hibázott, örökös sakkal ért véget az összecsapás.

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

A döntetlennel Kosztenjuk megadta az esélyt Natalija Pogonyinának, hogy győzelemmel holtversenyben az élre kerüljön. Natasa nagy csatában nyert Alisza Galljamova ellen, aki sokadik partiját rontotta el időzavarban. Esélyes minőségáldozatot hozott, de a kapkodásban védtelen volt Pogonyina hosszas manőverezésével szemben.

Valentyina Gunyina maga is „cirkusznak” nevezte Jevgenyija Ovod elleni partiját. Világos támadásának nem volt igazi célpontja, Valenytina a felkínált áldozatokat elfogadhatta, de döntő előnyének érvényesítése közben sokat hibázott.

Sok hiba tarkította Darja Pusztovojtova és Jekatyerina Ubijennih bonyodalmakban gazdag összecsapását is. Ubijennih bástyát áldozott, de csak Pusztovojtova taktikai elnézését követően kapott esélyt, remizhetett volna, a vezércserét követően már nem volt mentsége.

Bosszankodhat Anasztazia Bodnaruk, örülhet Darja Csarocskina a döntetlennek. Bodnaruk túljátszotta Csarocskinát, döntő anyagi előnybe került, de óvatlan volt, nem gondolt a patt motívumra, ezt használta ki tanulságos módon ellenfele.

A játéknapon még Alekszandra Gorjacskina és Alina Kaslinszkaja küzdelme végződött pontosztozkodással.
 

A 6. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (2537) - Olga Girja (2446)  döntetlen (Szláv védelem, 46)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Alina Kaslinszkaja (2462) döntetlen (Katalán megnyitás, 78)

Jevgenyija Ovod (2362) - Valentyina Gunyina (2535)  0 – 1 (Vezérgyalog megnitás, 66)

Anasztazia Bodnaruk (2463) - Darja Csarocskina (2366) döntetlen (Caro-Kann védelem, 95)

Darja Pusztovojtova (2386)  - Jekatyerina Ubijennih (2346) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 58)

Natalija Pogonyina (2484) - Alisza Galljamova (2450) 1 – 0 (Félszláv védelem, 92)

A verseny állása:

1-2. Natalija Pogonyina és Alekszandra Kosztenjuk 4,5 pont

3. Olga Girja 4

4-6. Alekszandra Gorjacskina, Darja Csarocskina  és Anasztazia Bodnaruk 3,5

7-8. Valentyina Gunyina és Darja Pusztovojtova 3

9. Jevgenyija Ovod 2,5

10-11. Alina Kaslinszkaja és  Alisza Galljamova 1,5

12. Jekatyerina Ubijennih 1

66. Orosz női szuperbajnokság, Novoszibirszk, 2016. október 15-28.

kat. VIII (2441)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Natalija Pogonyina

wg

RUS

2484

*

1

.

.

½

1

.

½

½

.

1

.

2636

2.

Alekszandra Kosztenjuk

g

RUS

2537

0

*

½

.

.

1

1

1

.

1

.

.

2655

3.

Olga Girja

wg

RUS

2446

.

½

*

1

.

.

0

.

.

½

1

1

4

2574

4.

Darja Csarockina

m

RUS

2366

.

.

0

*

½

½

1

.

1

½

.

.

2511

5.

Alekszandra Gorjacskina

wg

RUS

2460

½

.

.

½

*

.

1

.

.

½

0

1

2497

6.

Anasztazia Bodnaruk

m

RUS

2463

0

0

.

½

.

*

.

1

.

.

1

1

2485

7.

Valentyina Gunyina

g

RUS

2535

.

0

1

0

0

.

*

.

1

1

.

.

3

2438

8.

Darja Pusztovojtova

f

RUS

2386

½

0

.

.

.

0

.

*

½

.

1

1

3

2440

9.

Jevgenyija Ovod

m

RUS

2362

½

.

.

0

.

.

0

½

*

.

½

1

2370

10.

Alina Kaslinszkaja

m

RUS

2462

.

0

½

½

½

.

0

.

.

*

.

0

2255

11.

Alisza Galljamova

m

RUS

2450

0

.

0

.

1

0

.

0

½

.

*

.

2240

12.

Jekatyerina Ubiennih

wm

RUS

2346

.

.

0

.

0

0

.

0

0

1

.

*

1

2156

A vasárnapi 7. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina -  Anasztazia Bodnaruk

Darja Csarocskina - Darja Pusztovojtova 

Jekatyerina Ubijennih - Natalija Pogonyina

Alisza Galljamova - Alekszandra Kosztenjuk

Alina Kaslinszkaja - Jevgenyija Ovod

Olga Girja - Alekszandra Gorjacskina

Inarkijev,E (2732) - Bocsarov,D (2611)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 h6 7.Hbd2 Hd7 8.a4 Fh7 9.a5 Hg6 10.g3 Fe7 11.He1 0-0 12.f4 c5 13.c3 Bc8 14.Hdf3 cxd4 15.cxd4 Fb4

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

16.a6 bxa6 17.Fxa6 Bb8 18.Hd3 Fe7 19.Fd2 Hb6 20.b3 Ha8 21.Fa5 Vd7 22.Vc2 Fd8

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

23.Hc5 Ve7 24.Fxd8

Számításba jött a 24.Fd3 Fb6 (24...Fxa5 25.Bxa5 Bfc8 26.f5) 25.f5 exf5 26.Fxf5 folytatás.

24...Bfxd8 25.Fd3 Hf8 26.Fxh7+ Hxh7 27.Va2 Hc7 28.Vxa7 Ba8 29.Vb7 Bab8 30.Va7 Ba8 31.Vb6 Bab8 32.Vc6 Hb5 33.Ba5 Hc3 34.Bfa1 Bbc8 35.Vb7 Ve8 36.Va6 He4 37.b4 Hf8 38.Vd3 Bb8 39.Bb1 Hg6

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

40.b5 Bb6 41.Hd2 He7 42.Hdxe4 dxe4 43.Hxe4 Hf5 44.Ba4 Vd7 45.Kf2 Vd5 46.Hc3 Vd7 47.Bab4 Ba8

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

48.d5 exd5 49.Vxd5 Ve8 50.Bd1 Bc8 51.Bc4 Bbb8 52.Bxc8 Bxc8 53.Vd3 Vf8 54.Hd5 Vc5+ 55.Kg2 g6 56.g4 He7

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

57.Bc1 Vxc1 58.Hxe7+ Kg7 59.Hxc8 Vxc8 60.f5 Vb7+ 61.Kh3 h5 62.f6+ Kh6 63.gxh5 Kxh5 64.Ve2+ Kh6 65.Ve3+ Kh5 66.Kg3 Vc7 67.h4 és sötét feladta

Oparin,G (2617) - Jakovenko,D (2714)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 e5 5.d3 He7 6.c4 c6 7.Vc2 0-0 8.Fg5 Fe6 9.cxd5 cxd5 10.Vd2 Hbc6 11.Hc3 Vd7 12.Fh6 Fxh6 13.Vxh6 f6 14.Vd2 Bac8 15.Bfc1 Kg7 16.Vd1 Hd8 17.Hd2 Hf7 18.e3 g5 19.He2 Fg4 20.Kf1 h5 21.Bxc8 Bxc8 22.Bc1 Bxc1 23.Vxc1 Vb5 24.Vc3 Fxe2+ 25.Kxe2 e4 26.Vb3 Va6 27.Kd1 exd3 28.Fxd5 Hxd5 29.Vxd5 He5 30.f4 Va4+ 31.Ke1?

Grigorij Oparin vesztőt húzott.

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

31...Vc2!?

Dmitrij Jakovenko nyerhetett volna a 31...gxf4 32.exf4 Vc2 33.Vxb7+ Kh6 34.Vb4 Hf3+ 35.Kf2 Vxd2+ 36.Vxd2 Hxd2 37.Ke3 Hc4+ 38.Kxd3 Hxb2+ 39.Kc3 Hd1+ 40.Kd2 Hf2 41.Ke2 He4 változatban.

32.Vxb7+ Kg6!?

Pontosabb volt a 32...Kh6 33.fxg5+ Kxg5 34.Vg7+ Kf5 35.e4+ (35.Vh7+ Kg4 36.Ve4+ Kg5) 35...Ke6 36.Vg8+ Ke7 37.Vh7+ Kd6 38.Vxh5 Vc5  folytatás.

33.Ve4+? Kh6 34.fxg5+ Kxg5 35.Vf4+ Kg6 36.e4

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

36...Vxb2

Azonnal nyert a 36...Hg4 37.Vf3 Vc1+ 38.Vd1 Vc5 39.Vf3 He5 40.Vf5+ Kg7 41.Hf1 Vc1+ 42.Kf2 d2 folytatás. Jó volt a 36...Vc1+ 37.Kf2 Vxb2 38.h3 Hc4 39.Vf5+ Kh6 40.Vf4+ Kg7 megoldás is.

37.h3 Vxa2 38.g4 hxg4 39.hxg4 Va1+

Előrevetette árnyékát a rossz döntés. 39...Vb2 40.g5 fxg5 41.Vf5+ Kh6 42.Ve6+ Kg7 43.Ve7+ Hf7 még mindig jó volt.

40.Kf2 Vh1?

Az időkontroll előtti utolsó lépésével Dmitrij Jakovenko remire rontotta állását.

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

41.g5! Vh8 42.Hf3 Hxf3 43.Vf5+ Kf7 és döntetlen

Kosztenjuk,A (2537) - Girja,O (2446)
Szláv védelem [D11]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fh5 6.cxd5 Fxf3 7.Vxf3 cxd5 8.Hc3 Hc6 9.Fd3 e6 10.0-0 Fd6 11.Fd2 0-0 12.Bad1 Be8 13.Ve2 a6 14.f4 b5 15.Fe1 b4 16.Ha4 Va5 17.b3 He7 18.a3 He4 19.Fxe4 dxe4 20.axb4 Fxb4 21.Hc5 Beb8 22.Fxb4 Bxb4 23.Vc2 Bc8 24.Ba1 Vb5 25.Vd2 Bd8

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

26.Ve1

Az exvilágbajnoknőnek a 26.Ba2 Hd5 27.Bfa1 Hc7 28.Kh2 h6 29.g4 és Vg2 nagyobb előnyt adott.

26...a5 27.Bf2 h6 28.Bfa2 Hc6?! 29.Vf2 Bd5 30.Bc1 He7 31.Vc2 Hf5 32.Vxe4

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

32...Hxd4!?

Olga Girja taktikai síkra terelte a játszmát.

33.exd4 Bbxd4 34.Vc2 Bd2?

Jobb volt a 34...Bxf4 35.He4 Bff5 36.Ba4 Vb6+ 37.Kh2 Bb5 folytatás.

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

35.Vxd2!

A vezérért Alekszandra Kosztenjuk több, mint elegendő ellenértéket kapott.

35...Bxd2 36.Bxd2 Vb4 37.Bd8+ Kh7 38.Hd7

A nyerés küszöbén Szása bizonytalankodni kezdett. 38.Bc4 Vb5 39.Bd7 a4 40.Bb7 Vc6 41.bxa4 simán nyert volna.

38...h5 39.f5?!

Újabb pontatlankodás. 39.Bc5 Vxf4 40.Bxh5+ Kg6 41.Bc5 Ve3+ 42.Kh1 f6 43.Bh8 Vg3 44.Bc6 megőrizte volna a nyerőesélyt.

39...exf5? 40.Bc6?

Még mindig reményteljes volt a 40.Hc5 Kg6 41.Bd7 Kh7 42.Bd5 Kg6 43.Bc4 Ve1+ 44.Kh2 terv.

40...f6 41.Hxf6+

Az exvilágbajnoknő belátta, hogy elrontotta a játszmát, kikényszerített az örökös sakkot.

41...gxf6 42.Bc7+ Kg6 43.Bg8+ Kh6 44.Bh8+ Kg6 45.Bg8+ Kh6 46.Bh8+ és döntetlen

Bodnaruk,A (2463) - Csarocskina,D (2366)

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

70...Hf4+

Azonnal remizett a 70...Bh3+ 71.Kg6 Hf8+ 72.Fxf8 Bh6+ 73.Kg5 Bg6+ 74.Kf4 Bf6+ 75.Kg3 Bxf8 folytatás.

71.Kg5 He6+ 72.Kg6 Hf8+ 73.Kh5 Bh3+ 74.Kg5 He6+ 75.Kg6 Hf8+ 76.Fxf8

Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

76...Bh6+ 77.Kg5 Bg6+ 78.Kf5 Bf6+ 79.Ke5 Be6+

Egyszerűbb volt a 79...Bf5+ 80.Ke6 Bxf8 81.g5 Bf6+ választás.

80.Kd5 Bd6+ 81.Kc4 Bc6+ 82.Kd3 Bd6+ 83.Ke3 Be6+ 84.Kf3 Bf6+ 85.Kg3 Bf3+ 86.Kh4 Bh3+ 87.Kg5 Bh5+ 88.Kf6 Bh6+ 89.Ke5 Be6+ 90.Kd5 Bd6+ 91.Kc4 Bc6+ 92.Kb5 Bb6+ 93.Ka5 Bb5+ 94.Ka4 Bb4+ 95.Fxb4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben a 69. férfi szuperbajnokság ötödik fordulója után hatan állnak az élen 3 ponttal. Első győzelmét aratta a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij és Alekszandr Griscsuk, másodszor nyert Dmitrij Jakovenko. Peter Szvidler, Jevgenyij Rjazancev és Vlagyimir Fedoszejev még a vezető hatos tagja. A női viadalon Natalija POgonyina vereséget mért a mesternégyessel rajtoló Alekszandra Kosztenjukra. Villámgyőzelmet ért el Alekszandra Gorjacskina, Fortuna is segítette Anasztazia Bodnarukot, de különösen Darja Pusztovojtovát. Tetszetős támadást láttunk Darja Csarocskinától. A sakkozónők megalkuvás nélküli küzdelmét jól jellemzi, hogy az eddig lejátszott 30 játszmából 22 parti végződött döntéssel.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A címvédő Jevgenyij Tomasevszkij megszerezte első győzelmét. A kontinensbajnok Erneszto Inarkijev harmadik vereségét szenvedte el. A Ragozin védelemben a nagymesterek korán vezért cseréltek, de világos megőrizte előnyét sötét gyalogszerkezeti gyengeségeinek köszönhetően.  Tomasevszkij bástyájával betört a hetedik sorra, gyalogot nyert, pontos játékkal győzelemig fokozta előnyét.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Második nyerésével Dmitrij Jakovenko már holtversenyben vezető hatos tagja lett. A hazai pályán játszó Dmitrij Bocsarov erőltette a királyszárnyi akciót, míg Jakovenko a vezérszárnyon támadta sötét állását. Világos áttört a centrumban, gyalogot nyert, 58 lépés után fogadhatta ellenfele gratulációját.

Nem túl meggyőző játékkal, de négy döntetlen után Alekszandr Griscsuk győzelemmel folytatta szereplését. Grigorij Oparin sokáig jól védte kissé hátrányosabb pozícióját, majd végzetes huszárlépése azonnali vesztést okozott.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A hétszeres bajnok Peter Szvidler fénykorában bizonyára megnyerte volna Dmitrij Kokarev elleni partiját. A spanyol megnyitású ütközetben átvette a kezdeményezést, döntő akcióra azonban nem szánta el magát, Kokarev ellenjátékhoz jutott, ami döntetlenhez vezetett.

Gyors lépésismétléses remivel zárult a szentpétervári nagymesterek játszmája, Alekszandr Rjazancev és Vlagyimir Fedoszejev pihenőnaphoz jutott. A békés megoldást részesítette előnyben Alekszej Goganov és Nyikita Vityjugov is.

Az 5. forduló eredményei:

Dmitrij Kokarev (2636) – Peter Szvidler (2745)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 55)

Jevgenyij Rjazancev (2651) – Vlagyimir Fedoszejev (2665)  döntetlen (Vezércsel, 14)

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) – Erneszto Inarkijev (2732)  1 – 0 (Ragozin védelem, 58)

Alekszej Goganov (2635) – Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Vezércsel, 35)

Alekszandr Griscsuk (2752) – Grigorij Oparin (2617)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 56)

Dmitrij Jakovenko (2714) – Dmitrij Bocsarov (2611) 1 – 0 (Pirc védelem, 42)

A verseny állása:

1-6. Alekszandr Griscsuk, Dmitrij Jakovenko, Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Jevgenyij Tomasevszkij 3

2,5 pont

7-9. Grigorij Oparin, Alekszej Goganov és Dmitrij Kokarev 2,5

10. Nyikita Vityjugov 2

11. Dmitrij Bocsarov 1,5

12. Erneszto Inarkijev 1

A 6. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev - Dmitrij Bocsarov

Grigorij Oparin - Dmitrij Jakovenko

Nyikita Vityjugov - Alekszandr Griscsuk

Peter Szvidler - Alekszej Goganov

Vlagyimir Fedoszejev - Dmitrij Kokarev

Jevgenyij Tomasevszkij - Jevgenyij Rjazancev

Női szuperbajnokság

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az ötödik játéknapon az első győzelmet a címvédő Alekszandra Gorjacskina aratta. Valentyina Gunyina a 18. lépésben meglehetősen gyorsan húzta meg a könnyelmű huszárlépést, elnézte sötét válaszlépését. A hiba hibát szült, Gunyina a következő húzása tisztet vesztett, a 24. lépést követően már feladásra is kényszerült, harmadszor szenvedett vereséget.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az olimpiai bajnoknők rangadóján Natalija Pogonyina legyőzte a mesternégyessel rajtoló Alekszandra Kosztenjukot. Jó stratégiával készült, a taktikai bonyodalmakat kedvelő exvilágbajnoknő ellen kissé előnyös végjátékot játszhatott. Szása rosszul számolt, gyalogot vesztett. Natasa hosszas küzdelemben végül érvényesítette anyagi előnyét, fél pontra megközelítette Kosztenjukot.

Tetszetősen támadott, kombinált Darja Csarocskina, a védekezésben hibázott Jevgenyija Ovod. A vándorútra kényszerített sötét király matthálóba került.

A szicíliai védelem Najdorf-változatában csatázott Jekatyerina Ubijennih és Anasztazia Bodnaruk. Sötét védekezésre kényszerült, majd Ubijennih minőségáldozat után többször is remizhetett volna örökös sakkal, kockáztatott, hibázott, rajtavesztett.

Nehéz összeszámolni, hogy Alisza Galljamova hányszor hagyott ki fonalas nyerést Darja Pusztovojtova ellen, majd a kapkodásban nyerő helyett vesztőt húzott, a mattot már nem kerülhette el.

Hullámzó partiban osztozott meg a ponton Alina Kaslinszkaja és Olga Girja, a forduló egyetlen döntetlen született meg.

Az 5. forduló eredményei:

Jekatyerina Ubijennih (2346) - Anasztazia Bodnaruk (2463)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 61)

Alisza Galljamova (2450) - Darja Pusztovojtova (2386) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 55)

Natalija Pogonyina (2484) - Alekszandra Kosztenjuk (2534) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 80)

Darja Csarocskina (2366) - Jevgenyija Ovod (2362)  1 – 0 (Holland védelem, 37)

Valentyina Gunyina (2520) - Alekszandra Gorjacskina (2460)  0 – 1 (Vezérindiai védelem, 24)

Alina Kaslinszkaja (2462) - Olga Girja (2446) döntetlen (Vezércsel, 44)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 4 pont

2-3.Olga Girja és Natalija Pogonyina 3,5

4-6. Alekszandra Gorjacskina, Darja Csarocskina  és Anasztazia Bodnaruk 3

7. Jevgenyija Ovod 2,5

8-9. Valentyina Gunyina és  Darja Pusztovojtova 2

10. Alisza Galljamova 1,5

11-12. Jekatyerina Ubijennih és Alina Kaslinszkaja 1

A 6. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk - Olga Girja

Alekszandra Gorjacskina - Alina Kaslinszkaja

Jevgenyija Ovod - Valentyina Gunyina

Anasztazia Bodnaruk - Darja Csarocskina

Darja Pusztovojtova  - Jekatyerina Ubijennih

Natalija Pogonyina - Alisza Galljamova

Tomasevszkij,E (2724) - Inarkijev,E (2732)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Vb3 c5 8.cxd5 exd5 9.a3 Fxc3+ 10.Vxc3 b6 11.e3

Alekszandr Griscsuk St. Louisban villámpartiban nyert Magnus Carlsen ellen a 11.dxc5 Vxc3+ 12.bxc3 bxc5 13.0-0-0 Fe6 14.e3 Ke7 15.c4 dxc4 16.He5 c3 változatban, a világbajnok vereségére mindig odafigyelünk.

11...0-0 12.dxc5 Vxc3+ 13.bxc3 bxc5 14.0-0-0 Fe6 15.c4 dxc4 16.He5 Be8

Az említett Griscsuk-Carlsen játszmához képest különbség, hogy sötét elsáncolt, Carlsen királyával e7-re lépett.

17.Bd6 Ff5 18.Hxc4 Hd7 19.Fd3 Fxd3 20.Bxd3 Hb6 21.Hd6 Be5 22.Kc2 Bd5?! 23.Bxd5 Hxd5 24.Bb1 Bd8 25.Hc4 f6?

Meglepő volt a bástya beengedése a hetedik sorra.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26.Bb7 Ba8?! 27.Hd6 g6 28.Bd7 Hb6 29.Bc7 f5 30.Bxc5 Bd8 31.Hc4 Hxc4 32.Bxc4 Bd7 33.Bc6 Kg7

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

34.h4 Be7 35.g3 g5 36.h5 f4 37.Kd3 fxg3 38.fxg3 Bd7+ 39.Ke2 Be7 40.Ba6 Kh7 41.g4 Kg7 42.a4 Bf7

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

43.a5 Be7 44.Bg6+ Kh7 45.Bd6 Kg7 46.Bc6 Kh7 47.a6 Kg7 48.Bc8 Be6 49.Bc7+ Kf6 50.Bxa7 Ke5 51.Ba8 Ke4 52.a7 Be7 53.Kd2 Ke5 54.Kc3 Bc7+ 55.Kb4 Bb7+ 56.Kc4 Bc7+ 57.Kb5 Be7 58.Kc5 és sötét feladta

Kokarev,D (2636) - Szvidler,P (2745)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 c5 16.d5 c4 17.Fg5 h6 18.Fe3 Hc5 19.Vd2 h5 20.Fxc5 dxc5 21.Ve3 Vc7 22.Hf1 Beb8 23.H1d2 Fg7 24.Fd1 Fc8 25.Ba2 He8 26.Fe2 Hd6 27.Bea1 Fb7 28.Ff1 Be8 29.axb5 axb5 30.Bxa8 Bxa8 31.Bxa8+ Fxa8 32.g3 Fb7 33.h4 Fc8 34.Kh2 f6 35.Fh3 Fxh3 36.Kxh3 Kh7 37.He1?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

37...Fh6 38.f4 Va7

Peter Szvidler a 38...Hf7 39.Hg2 exf4 40.gxf4 He5 41.Kg3 Hd3 42.Hf3 Vc8 folytatásban még nagyobb előnyt érhetett volna el.

39.Hdf3 Ve7 40.Hd2 Va7

Kimaradt a 40...g5 41.hxg5 fxg5 42.Kg2 gxf4 43.Vxc5 fxg3 44.Hef3 Ff4 lehetőség, nehéz perceket okozott volna Dmitrij Kokarevnek.

41.Hdf3 Vd7+ 42.Kh2 Ve7 43.Hd2 exf4 44.gxf4 f5 45.Hef3 fxe4 46.Hg5+ Fxg5 47.hxg5 Kg7 48.Vxc5 e3 49.Vd4+ Kg8 50.Hf3 e2 51.Vb6?

A vezérnek a védekezést kellett volna segíteni a 51.Vd2 h4 52.Kg2 h3+ 53.Kxh3 Hf5 változatban.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

51...Kh7?

Esélyt adott az 51...He8 52.He1 (52.Vxg6+ Hg7 53.Vf6 e1V 54.Hxe1 Vxe1 55.d6 Vd2+ 56.Kg1 Vd5) 52...Ve4 53.Kg3 Hg7 folytatás.

52.Kg2 Ve4 53.Kf2 e1V+ 54.Hxe1 Vxf4+ 55.Hf3 He4+ és döntetlen

Pogonyina,N (2484) - Kosztenjuk,A (2534)
Nimzoindiai védelem [E53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 c5 5.Fd3 0-0 6.Hf3 d5 7.cxd5 exd5 8.dxc5 Hbd7 9.Fd2 Hxc5 10.Fe2 Fa5

A bakui sakkolimpián Radoslaw Wojtaszek a 10...He6 11.a3 Fe7 12.0-0 a6 13.Bc1 Be8 14.Be1 b5 változatot választotta David Navara ellen.

11.0-0 Hce4 12.Hxe4 dxe4 13.Hd4 Fxd2 14.Vxd2 Vb6

A tavalyi Világkupán Wesley So a 14...Fg4 15.h3 (15.Fc4) 15...Fxe2 16.Vxe2 Bc8 17.Bac1 (17.Bfd1) 17...a6 18.Bc2 Vd7 19.Bfc1 g6 folytatást játszotta meg Le Quang ellen, kihasználva a vietnami sakkozó hibáit végül megnyerte a partit.

15.Bfc1 Fd7 16.Bc4 Bac8 17.Bac1 Bxc4 18.Bxc4 Bc8 19.Bxc8+ Fxc8

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

20.Vc3

Natalija Pogonyina a végjátékot kis előnnyel játszhatta, Alekszandra Kosztenjuk azokat az állásokat kedveli, ahol taktikai lehetőségek vannak.

20...Fd7 21.Fc4 g6 22.h3 Kf8 23.Va3+ Ke8 24.b4 Vd6?

Az exvilágbajnoknő elszámolta magát, gyalogot vesztett.

25.Vxa7 Vxb4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

26.Vb8+ Ke7 27.Ve5+ Kf8 28.Vxf6 Vxc4 29.Vd6+ Ke8 30.Ve5+ Kd8 31.Vxe4 Kc8 32.Vb1 h5 33.Vb2 Kb8 34.Va3 Fa4 35.Vd6+ Kc8 36.Vf8+ Kc7 37.a3 Fd7 38.h4 Vd5 39.Ve7 Kc8 40.Hf3 Fc6 41.Kh2 Kb8 42.Ve5+ Ka7 43.Vxd5 Fxd5 44.He5 Kb6 45.Hd3 Fe4 46.Hb2 Kc5 47.f3 Fc2 48.Kg3 f6 49.Kf2 g5 50.g3 g4?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

51.fxg4 hxg4 52.Ke2 Ff5 53.h5 Kd5 54.Hd3 Kc4 55.Hf2 Kb3 56.e4 Fh7 57.Hxg4 Fxe4 58.Hxf6 Fb1 59.g4 Kxa3

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

60.g5 b5 61.g6 b4 62.g7 Fa2 63.h6 Fc4+ 64.Kd2 b3 65.h7 b2 66.h8V b1V 67.Va8+ Kb2 68.Vb8+ Ka1 69.Vxb1+ Kxb1 70.Kc3 Ff7 71.Kd4 Kc2 72.Ke5 Kd3 73.Hg4 Fg8 74.Hh6 Fh7 75.Hf7 Ke3 76.Hg5 Fg8 77.He4 Kf3 78.Hf6 Ff7 79.Kf5 Ke3 80.Hg4+ és sötét feladta

Gunyina,V (2520) - Gorjacskina,A (2460)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Hd2 0-0 6.Hgf3 b6 7.0-0 Fb7 8.cxd5 exd5 9.a3 Fe7 10.b4 Hbd7 11.Fb2 c5 12.dxc5 bxc5 13.bxc5 Hxc5 14.Hb3 Ha4 15.Fd4 He4 16.Vd3 Ff6 17.Fxf6 Vxf6 18.Ha5?

Valenyina Gunyina nagyot hibázott!

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

18...Fa6! 19.Vxd5?

Gyors vesztéshez vezetett, de 19.Vd4 Hac3 20.Vxf6 Hxe2+ 21.Kh1 gxf6 22.Hc6 Kh8 pozíció sem ígért semmi jót.

19...Hac3 20.Ve5 Vb6 21.Hb3 Vxb3 22.Hd4 Vc4 23.e3 Bae8 24.Vf4? Vxd4! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novoszibirszkben a negyedik fordulót játszották le a szuperbajnokságokon. A nők versenyében az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk megnyerte negyedik játszmáját is, egypontos előnnyel vezet Olga Girja előtt, aki Valentyina Gunyinától kapott ki. A játéknapon Anasztazia Bodnaruk és Jevgenyija Ovod győzött még. A férfiak viadalán megszerezte első győzelmét Dmitrij Jakovenko, négyes holtverseny az élen, Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Grigoriju Oparin osztja az első helyet.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A férfi szuperbajnokság negyedik fordulójában két játszma fejeződött be döntéssel. Megszerezte első győzelmét Dmitrij Jakovenko. A spanyol megnyitás berlini változatában Erneszto Inarkijev a bástyavégjátékban rossz tervet választott, sötét királyát aktivizálva jobb állást játszhatott. Az idei kontinensbajnok újabb hibája már végzetesnek bizonyult, Jakovenko d szabadgyalogja bástyát nyert, a játszma ezzel eldőlt.

Grigorij Oparin nyerésével négyes holtversenyben az élen áll. Alekszej Goganov elleni partijában gyalogáldozatáért kompenzációt kapott, kezdeményezéshez jutott. Az időkontroll előtti utolsó lépésével Goganov nagyot hibázott, a 42. lépésben már fel is adta reménytelen állását.

Tisztáldozattal kényszerített ki örökös sakkot Dmitrij Bocsarov a rajtlistát vezető Alekszandr Griscsuk ellen, aki aligha lehet elégedett, hogy négy döntetlen már a „számláján”.

Negyedszer remizett a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij is, Vlagyimir Fedoszejevvel olasz megnyitású partiban osztozott meg a ponton.

A hétszeres bajnok Peter Szvidlerrel szemben Alekszandr Rjazancev pontos játékkal egyenlített ki, ahogy Dmitrij Kokarev is hárította Nyikita Vityjugov kísérleteit.

A 4. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) - Dmitrij Jakovenko (2714) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 43)

Dmitrij Bocsarov (2611) - Alekszandr Griscsuk (2752) döntetlen (Angol megnyitás, 23)

Grigorij Oparin (2617) - Alekszej Goganov (2635) 1 – 0 (Angol megnyitás, 42)

Nyikita Vityjugov (2721) - Dmitrij Kokarev (2636) döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Peter Szvidler (2745) - Jevgenyij Rjazancev (2651) döntetlen (Caro-Kann védelem, 24)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) - Jevgenyij Tomasevszkij (2724) döntetlen (Olasz megnyitás, 41)

A verseny állása:

1-4. Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Grigorij Oparin 2,5 pont

5-9. Alekszandr Griscsuk, Dmitrij Jakovenko, Alekszej Goganov, Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Kokarev 2

10-11. Nyikita Vityjugov és Dmitrij Bocsarov 1,5

12. Erneszto Inarkijev 1

Az 5. forduló párosítása:

Dmitrij Kokarev – Peter Szvidler

Jevgenyij Rjazancev – Vlagyimir Fedoszejev

Jevgenyij Tomasevszkij – Erneszto Inarkijev

Alekszej Goganov – Nyikita Vityjugov

Alekszandr Griscsuk – Grigorij Oparin

Dmitrij Jakovenko – Dmitrij Bocsarov

Női szuperbajnokság

Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk negyedik partiját is megnyerte. Alina Kaslimszkaja ellen is ritkább változatot játszott meg, elképzelése bevált, ellenfele korán hibázott, tisztet vesztett.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Alekszandra Kosztenjuk a mesternégyessel egypontos előnnyel vezet, mert Olga Girja elszenvedte első vereségét. Valentyina Gunyina kettős vereséggel rajtolt, második győzelmét érte el. Korántsem hibátlan partiban csatáztak az olimpiai válogatott tagjai. Girja rosszul mérte fel királyszárnyi akciójának esélyeit, Gunyina sikerrel hárította látszatfenyegetéseit, két könnyűtisztet nyert bástya ellenében, anyagi előnyét érvényesítette.

Bonyolult középjátékban Anasztazia Bodnaruk túljátszotta Alisza Galljamovát, a végjátékban simán nyerhetett volna, ehelyett döntetlenre rontotta pozícióját. Galljamova a kapkodásban rosszul számolt, többször is remizhetett volna.

Az elhibázott királymanőveréért Jekatyarina Ubijennih büntetése nem maradt el, Jevgenyija Ovod három döntetlen után megszerezte első győzelmét.

A címvédő Alekszandra Gorjacskina nem tudta anyagi előnyét érvényesíteni, 102 lépésben remizett Darja Csarocskinával. Nem volt esélye Natalija Pogonyinának, hogy döntetlennél többet érjen el Darja Pusztovojtovával szemben.

A 4. forduló eredményei:

Anasztazia Bodnaruk(2463) - Alisza Galljamova (2450) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 98)

Darja Pusztovojtova (2386) – Natalija Pogonyina (2484) döntetlen (Bogoindiai védelem, 31)

Alekszandra Kosztenjuk (2534) - Alina Kaslinszkaja (2462) 1 – 0 (Angol megnyitás, 35)

Olga Girja (2446) - Valentyina Gunyina (2520) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 55)

Alekszandra Gorjacskina (2460) - Darja Csarocskina (2366) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 102)

Jevgenyija Ovod (2362) - Jekatyerina Ubijennih (2346) 1 - 0 (Trompowsky támadás, 39)

A verseny állása:

1.Alekszandra Kosztenjuk 4 pont

2.Olga Girja 3

3-4. Natalija Pogonyina és Jevgenyija Ovod 2,5

5-8. Valentyina Gunyina, Darja Csarocskina, Alekszandra Gorjacskina és  Anasztazia Bodnaruk 2

9. Alisza Galljamova 1,5

10-11. Jekatyerina Ubijennih és Darja Pusztovojtova 1

12. Alina Kaslinszkaja 0,5

Az 5. forduló párosítása:

Jekatyerina Ubijennih - Anasztazia Bodnaruk

Alisza Galljamova - Darja Pusztovojtova

Natalija Pogonyina - Alekszandra Kosztenjuk

Darja Csarocskina  - Jevgenyija Ovod

Valentyina Gunyina - Alekszandra Gorjacskina

Alina Kaslinszkaja - Olga Girja

Inarkijev,E (2732) - Jakovenko,D (2714)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.He2 Fe7 12.Fg5 Fe6 13.Hf4 Fd5 14.Hxd5

Magnus Carlsen a Sparkassen Chess Meeting 2009-es szuperversenyén a 14.Fxe7 Kxe7 15.Hg5 Hd4 16.Bad1 He6 17.Hgxe6 Fxe6 18.h4 a5 19.a3 a4 20.Bfe1 g6 21.f3 Ba5 22.c3 Bb5 23.Be2 Ba8 folytatásban küzdött meg Dmitrij Jakovenkóval, az egyenlő esélyeket ígérő állásban az orosz nagymester többször is hibázott, a játszmát elvesztette.

14...cxd5 15.Bad1 c6 16.Bd3 h4 17.Bfd1 Fxg5 18.Hxg5 Ke7 19.c4 d4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

20.c5 Bhd8 21.Hf3 Bd5 22.Hxd4 Hxd4 23.Bxd4 Ke6 24.Bxd5 cxd5 25.Bd4 Bc8 26.b4 Kxe5 27.Bxh4 d4 28.Kf1 Kd5 29.Bg4?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

29...Kc4!?

Még erősebb volt a király kizárása a 29...Be8 30.Bxg7 d3 31.Bxf7 Kc4 32.Bd7 Kc3 33.f4 d2 34.Kf2 Be1 35.Bxd2 Kxd2 36.f5 Be3 folytatásban.

30.Bxg7? Kc3 31.Bxf7 Bd8 32.Ke1

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

32...Kc2! 33.Bf4 Be8+ 34.Kf1 d3 35.Bc4+ Kb2 36.g4 d2 37.Bd4 Kc3 38.Bxd2 Kxd2 39.Kg2 Kc3 40.a3 Kb3 41.h4 Kxa3 42.h5 Kxb4 43.Kg3 a5 és világos feladta

Kosztenjuk,A (2534) - Kaslinszkaja,A (2462)
Angol megnyitás [A18]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 d5 4.e5 d4 5.exf6 dxc3 6.bxc3 Vxf6 7.Fd3

Alekszandra Kosztenjuk már a megnyitásban próbálja meglepni ellenfeleit. Ritkább változatokat játszik, ez elsősorban az új férjének, az első Európa-bajnokság győztesének, PavelTregubovnak a hatása.

7...Hc6 8.Fe4 Fd6 9.d4 e5 10.c5 Fe7 11.Hf3 exd4

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

12.0-0 Fxc5 13.Fg5 Vd6 14.Be1 0-0 15.cxd4 Fb4 16.Be3 h6 17.Fh4 Fg4 18.Fg3 Vd7

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

19.d5 f5?

Alina Kaslinszkajától sokan azt várták, hogy jó eredménnyel megpályázhatja a válogatottba kerülést, de Novoszibirszkben hibát-hibára halmoz.

20.Vb3 Ha5 21.Vxb4 fxe4 22.He5 Vxd5 23.Hxg4 h5 24.He5 h4  

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25.Hg6 Hc6 26.Vxb7 Vd4 27.Vb3+ Bf7 28.Bd1 Vf6 29.Hxh4 Hd4 30.Vc4 Bd8 31.Bde1 g5 32.Bxe4 gxh4 33.Fxh4 Hf3+ 34.gxf3 Vxf3 35.Be8+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Novoszibirszkben zajló 69. férfi szuperbajnokság harmadik fordulójában mind a hat játszma döntetlennel ért véget. Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Alekszej Goganov megőrizte félpontos előnyét. A nők versenyében öt parti is döntéssel végződött, az olimpiai válogatott öt tagja nyert a mai játéknapon. Alekszandra Kosztenjuk és Olga Girja mesterhármassal egypontos előnnyel az élen. Valentyina Gunyina, Natalija Pogonyina és Alekszandra Gorjacskina először győzött. 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Az orosz férfi szuperbajnokság harmadik fordulójában a címvédő Jevgenyij Tomasevszkij és a hétszeres bajnok Peter Szvidler partija békésen zajlott, küzdelmük a különböző színű futós végjátékban lépésismétléssel ért véget.

 Nem hozta lázba a sakkrajongókat Alekszandr Rjazancev és Nyikita Vityjugov játszmája sem, a sorozatos cserékkel létrejött végjátékban örökös sakkal történt a békekötés..

 A játéknapon két olasz megnyitású partit is láttunk. Vlagyimir Fedoszejev kissé kedvezőbb végjátékát nem tudta győzelemig fokozni az idei kontinensbajnok Erneszto Inarkijev ellen.

 Alekszandr Griscsuk a tőle már megszokott időzavarban komoly bajba is kerülhetett volna Dmitrij Jakovenkóval szemben, korábbi olimpiai válogatott csapattársa kedvezőbb esélyeit azonban nem használta ki.

 Dmitrij Kokarev is bosszankodhat, a középjátékban szépen túljátszotta  Grigorij Oparint. Nem élt a lehetőséggel, hogy vezért nyerjen két könnyűtiszt ellenében, de később nem élt a felkínált eséllyel, hogy teljesen gúzsba kösse sötét haderejét.

 Hátrányos állásból harcolta ki a döntetlent Dmitrij Bocsarov, előző fordulóbeli szerencsés győzelme után Alekszej Goganov kedvező lehetőséget szalasztott el.

A 3. forduló eredményei:

Jevgenyij Tomasevszkij (2724) – Peter Szvidler (2745) döntetlen (Semi Tarrasch-védelem, 38)

Vlagyimir Fedoszejev (2665) – Erneszto Inarkijev (2732) döntetlen (Olasz megnyitás, 57)

Jevgenyij Rjazancev (2651) – Nyikita Vityjugov (2721) döntetlen (Szicíliai védelem, 27)

Dmitrij Kokarev (2636) – Grigorij Oparin (2617) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

Alekszej Goganov (2635) – Dmitrij Bocsarov (2611) döntetlen (Vezércsel, 40)

Alekszandr Griscsuk (2752) – Dmitrij Jakovenko (2714) döntetlen (Olasz megnyitás, 41)

A verseny állása:

1-4. Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Alekszej Goganov 2 pont

5-8. Alekszandr Griscsuk, Grigorij Oparin, Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Kokarev 1,5

9-12. Dmitrij Jakovenko, Erneszto Inarkijev, Nyikita Vityjugov és Dmitrij Bocsarov 1

A 4. forduló párosítása:

Erneszto Inarkijev - Dmitrij Jakovenko

Dmitrij Bocsarov - Alekszandr Griscsuk

Grigorij Oparin - Alekszej Goganov

Nyikita Vityjugov - Dmitrij Kokarev

Peter Szvidler - Jevgenyij Rjazancev

Vlagyimir Fedoszejev - Jevgenyij Tomasevszkij

Már megszokhattuk, hogy a női bajnokságokon jóval nagyobb a harci kedv, kevesebb a kalkuláció, nyíltsisakos a küzdelem. A harmadik fordulóban öt játszma is döntéssel végződött, nem is lepődhetünk meg, hiszen az olimpiai válogatott öt játékosa nyerte meg partiját.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Mesterhármassal az élen Alekszandra Kosztenjuk és Olga Girja. A játszmát követő értékeléskor Kosztenjuk gyalogáldozatnak nevezte az első pillanatra inkább gyalogelnézésnek tűnő lépését. Darja Pusztovojtovának a kiskombinációt követően lanyhult a figyelme, Szása tisztáldozattal szétrombolta királyállását.

A holtversenyes társ, Olga Girja is sötéttel nyert, Darja Csarocskina is gyanútlan volt, bízott előőrs huszárjában, csak éppen elnézte, hogy motívumba lépett.

A kettős vereséggel rajtoló Valentyina Gunyina elégedetten nyilatkozott győzelme után, de nagy titkokat nem árult el. A játszmában sikerrel valósította meg elképzeléseit, Alina Kaslinszkaja második vereségét szenvedte el.

Natalija Pogonyina korán ismeretlen ösvényre terelte Anasztazia Bodnaruk elleni partiját, elkerülve ellenfele felkészülését meggyőző játékkal aratta első győzelmét.

A címvédő Alekszandra Gorjacskina taktikában jeleskedett, Valentyina Ubijennih nem érezte, hogy királyát mekkora veszély fenyegeti, a játszma csak 24 lépésig tartott.

A forduló egyetlen döntetlene Alisza Galljamova és Jevgenyija Ovod partijában született.

A 3. forduló eredményei:

Natalija Pogonyina (2484) – Anasztazia Bodnaruk (2463) 1 – 0 (Pirc védelem, 45)

Darja Pusztovojtova (2386) – Alekszandra Kosztenjuk (2534) 0 – 1 (Angol megnyitás, 36)

Alisza Galljamova (2450) – Jevgenyija Ovod (2362) döntetlen (Vezércsel, 57)

Jekatyerina Ubijennih (2346) – Alekszandra Gorjacskina (2460) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 24)

Darja Csarocskina (2366) – Olga Girja (2446) 0 – 1 (Réti megnyitás, 35)

Valentyina Gunyina (2520) – Alina Kaslinszkaja (2462) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 63)

 A verseny állása:

1-2. Alekszandra Kosztenjuk és Olga Girja 3 pont

3. Natalija Pogonyina 2

4-7. Alekszandra Gorjacskina,  Jevgenyija Ovod, Alisza Galljamova és Darja Csarocskina 1,5

8-10. Valentyina Gunyina, Anasztazia Bodnaruk és Jekatyerina Ubijennih 1

11-12. Darja Pusztovojtova és Alina Kaslinszkaja 0,5

A 4. forduló párosítása:

Anasztazia Bodnaruk - Alisza Galljamova

Darja Pusztovojtova – Natalija Pogonyina

Alekszandra Kosztenjuk - Alina Kaslinszkaja

Olga Girja - Valentyina Gunyina

Alekszandra Gorjacskina - Darja Csarocskina 

Jevgenyija Ovod - Jekatyerina Ubijennih

Griscsuk,A (2752) - Jakovenko,D (2714)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.h3 d6 7.c3 a6 8.Be1 h6 9.a4 Fa7 10.Hbd2 Be8 11.b4 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.Vc2 Hh5

A bakui sakkolimpián a cseh David Navara, majd a Tal-emlékversenyen azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov is 13...d5 lépésre szavazott Szergej Karjakin, illetve Jan Nepomnjacsij ellen, mindkét parti világos győzelmével ért véget.

14.Hf1 Vf6 15.H1h2

Figyelmet érdemelt a 15.b5 Ha5 (15...axb5 16.axb5 Ha5 17.Bxa5 Fxf2+ 18.Vxf2 Bxa5 19.He3) 16.Bb1 Bee8 17.bxa6 bxa6 18.He3 folytatás.

15...Bee8 16.Hg4 Ve6 17.Bb1 Hf6 18.He3 He7 19.c4 Fxe3 20.Fxe3 Hg6 21.d4 exd4 22.Fxd4 Hd7 23.Fa1

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

23...Hde5 24.Hd4 Vxc4 25.Vd2 f6 26.Hf5 Vf7 27.f4?

A szokásos időzavar megtette hatását, Alekszandr Griscsuknak többé nem volt kompenzációja a gyalogért.

27...Hc4 28.Vf2 He7

Erősebb volt a 28...d5 29.exd5 Vxd5 30.Hd4 Bad8 31.Vg3 Hf8 választás.

29.Hd4 d5 30.f5 dxe4 31.Bxe4 Hc6?

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

32.He6 H6e5 33.Fxe5 Hxe5 34.Bd1 Be7 35.Bed4 Bae8 36.b5 axb5 37.axb5 c6 38.b6 Bd7 39.Vg3 Bxd4 40.Bxd4 Kh7 41.Kh2 és döntetlen

Pusztovojtova,D (2386) - Kosztenjuk,A (2534)
Angol megnyitás [A14]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.b3 Fe7 5.Fb2 0-0 6.Fg2 d5 7.e3 Vb6 8.d3 Hc6 9.0-0 d4 10.exd4 cxd4 11.Ve2 Hd7 12.Ha3 e5 13.Hc2 a5?!

A jó taktikusnak számító ex-világbajnoknőtől meglepőnek tűnő hiba, de a partit követően Szása gyalogáldozatnak nevezte, amely kissé "elaltatta" ellenfele figyelmét.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

14.Hfxd4! exd4 15.Fxc6 bxc6 16.Vxe7 c5 17.Bae1 Ba7 18.Fa3 Bc7 19.f3 Fb7 20.Fc1 Hf6 21.Ve5 h6 22.Ff4 Bc6 23.Ve2 Hh5 24.Fd2 Bg6 25.Ve7?

Darja Pusztovojtova nagyot hibázott, a királyállását szétromboló tisztáldozat után pozíciója reménytelenné vált.

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

25...Hxg3! 26.hxg3 Bxg3+ 27.Kh2? Vg6 28.Be2 Fxf3!?

Gyorsabban nyert a 28...Bxf3 29.Bxf3 Fxf3 30.Bf2 Vh5+ 31.Kg3 Vg4+ 32.Kh2 f6 33.Bxf3 Vxf3 folytatás.

29.Bxf3 Bxf3 30.Bg2 Vh5+ 31.Kg1 Bxd3 32.He1 Bh3 33.Fxa5 Bh1+ 34.Kf2 Vf5+ 35.Hf3 Ba8 36.Fd2 Bxa2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyeri Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kosztenjuk nyerte a női szuperbajnokság rangadóját

Címkék: Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk

Novoszibirszkben a 66. női szuperbajnokság második fordulójában is négy játszma dőlt el. A játéknap rangadóján az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk legyőzte Valentyina Gunyinát. Második győzelmét aratta Olga Girja is. A címvédő Alekszandra Gorjacskina vereséget szenvedett Alisza Galljamovától, veresége után javított Anasztazia Bodnaruk. A 69. férfi szuperbajnokságon öt döntetlen mellett Dmitrij Jakovenko veresége jelentette a nagy meglepetést, időzavarban Alekszej Goganovnak „ajándékozta” a pontot.

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A férfi szuperbajnokság második fordulójában csak egy játszma fejeződött be döntéssel. Dmitrij Jakovenko jelentős előnyt ért el a középjátékban, de az időkontroll előtt fölöslegesen cserélt bástyapárt, ezzel megkönnyítette Alekszej Goganov védekezését. A pozíció fokozatosan kiegyenlítődött, Jakovenko időzavarban súlyos hibát követett el, vesztőt húzott!

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A szentpétervári nagymesterek derbije, Peter Szvidler és Vlagyimir Fedoszejev küzdelme a vezércsel egy ritkább változatában ért véget pontosztozkodással.

Nyikita Vityjugov és Jevgenyij Tomasevszkij a vezérindiai védelemben bizonyították kitűnő elméleti felkészültségüket, partijuk kiegyenlített küzdelemben ért véget döntetlennel.

Bonyolult középjátékot láttunk Grigorij Oparin és Alekszandr Rjazancev francia védelmű játszmájában. Világos a centrumban és a királyszárnyon is kezdeményezett, sötét hárította fenyegetéseit, a dinamikus egyensúlyú állásban világos végül nem tudott áttörni.

Nem bírt egymással az angol megnyitásban Erneszto Inarkijev és Alekszandr Griscsuk, a sorozatos cseréket követően békét is kötöttek.

Jóval érdekesebben alakult Dmitrij Bocsarov és Dmitrij Kokarev összecsapása. Mindketten kihagytak kínálkozó lehetőséget az előnybe kerülésre.

A 2. forduló eredményei:

Erneszto Inarkijev (2732) – Alekszandr Griscsuk (2752)  döntetlen (Angol megnyitás, 42)

Peter Szvidler (2745) – Vlagyimir Fedoszejev (2665) döntetlen (Vezércsel, 35)

Nyikita Vityjugov (2721) – Jevgenyij Tomasevszkij (2724) döntetlen (Vezérindiai védelem, 36)

Grigorij Oparin (2617) – Alekszander Rjazancev (2651)  döntetlen (Francia védelem, 38)

Dmitrij Bocsarov (2611) – Dmitrij Kokarev (2636)  döntetlen (Trompowsky támadás, 52)

Dmitrij Jakovenko (2714) – Alekszej Goganov (2635)  0 – 1 (Angol megnyitás, 60)

 

A verseny állása:

1-4. Peter Szvidler, Vlagyimir Fedoszejev, Alekszandr Rjazancev és Alekszej Goganov 1,5 pont

5-8. Alekszandr Griscsuk, Grigorij Oparin, Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Kokarev 1

9-12. Dmitrij Jakovenko, Erneszto Inarkijev, Nyikita Vityjugov és Dmitrij Bocsarov 0,5

 

 A 3. forduló párosítása:

Jevgenyij Tomasevszkij – Peter Szvidler

Vlagyimir Fedoszejev – Erneszto Inarkijev

Jevgenyij Rjazancev – Nyikita Vityjugov

Dmitrij Kokarev – Grigorij Oparin

Alekszej Gogamov – Dmitrij Bocsarov

Alekszandr Griscsuk – Dmitrij Jakovenko

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

A női bajnokság rangadóját az olimpiai válogatott első és második táblása, Alekszandra Kosztenjuk és Valentyina Gunyina játszotta. A Caro-Kann védelmű partiban a felek ellenkező oldalra sáncoltak, Gunyina gyalograblásra indult, az akciónak köszönhetően az exvilágbajnoknő kezdeményezéshez jutott. Időzavarban Gunyina könnyen megadta magát, második vereségét szenvedte el.

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

Második győzelmét aratta az olimpikon Olga Girja. A királyindiai védelmet választó Jekatyerina Ubijennih korán gyalogáldozattal próbált kezdeményezéshez jutni, de világos tisztjeinek jó mezőket talált, egyre nagyobb előnyt ért el. Girja anyagi előnyének érvényesítése közben többször is gyorsabb nyerést is kihagyott.

Az egykori világbajnoki döntős Alisza Galljamova a címvédő Alekszandra Gorjacskina ellen nyert. A Réti megnyitású játszmában Galljamova gyors királyszárnyi támadást indított, amivel alaposan meglepte ellenfelét. Gorjacskina nem találta meg a legjobb védelmet, gyalogáldozata sem hozott könnyebbséget, majd minőséget is áldozott, egy lépéssel a matt előtt feladásra kényszerült.

Anasztazia Bodnaruk a  szuperbajnokság egyik újonca, Darja Pusztovojtova ellen gond nélkül győzött. Az e vonal kinyitása után sötét a végzetes kötésből nem szabadulhatott.

Világos kis előnye kevés volt ahhoz, hogy Jevgenyija Ovod a tavalyi világbajnokság döntősét, Natalija Pogonyinát igazán nehéz feladat elé állítsa, a sorozatos cserék döntetlenhez vezettek.

Nyerőesélyes pozícióban Alina Kaslinszkaja nem találta meg a győzelemhez vezető utat, időzavarban nagyot hibázva dobott mentőövet Darja Csarocskinának.

 

A 2. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (2534) – Valentyina Gunyina (2520) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 29)

Anasztazia Bodnaruk (2463) – Darja Pusztovojtava (2386)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 33)

Jevgenyija Ovod (2362) – Natalija Pogonyina (2484)  döntetlen (Vezércsel, 50)

Alekszandra Gorjacskina (2460) – Alisza Galljamova (2450) 0 – 1 (Réti megnyitás, 33)

Olga Girja (2446) – Jekatyerina Ubijennih (2346)  1 – 0 (Királyindiai védelem, 86)

Alina Kaslinszkaja (2462) – Darja Csarocskina (2366)  döntetlen (Holland védelem, 59)

 

A verseny állása:

1-2. Alekszandra Kosztenjuk és Olga Girja 2 pont

3. Darja Csarocskina 1,5

4-8. Jekatyerina Ubijennih, Jevgenyija Ovod, Natalija Pogonyina, Alisza Galljamova és Anasztazia Bodnaruk 1

9-11. Darja Pusztovojtova,  Alina Kaslinszkaja és Alekszandra Gorjacskina 0,5

12. Valentyina Gunyina 0

 

A 3. forduló párosítása:

Natalija Pogonyina – Anasztazia Bodnaruk

Darja Pusztovojtova – Alekszandra Kosztenjuk

Alisza Galljamova – Jevgenyija Ovod

Jekatyarina Ubijennih – Alekszandra Gorjacskina

Darja Csarocskina – Olga Girja

Valentyina Gunyina – Alina Kasliszkaja

 

 Szvidler,P (2745) - Fedoszejev,V (2665)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 a6 4.Hc3 d5 5.cxd5 exd5 6.Ff4 Fd6 7.Fxd6 Vxd6 8.Vc2 Fg4 9.He5 Fe6 10.e3 0-0 11.Hf3 Fg4 12.Hh4 c5 13.dxc5 Vxc5 14.h3 Fe6 15.Hf3 Hc6 16.Fd3

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

16...d4 17.exd4 Hxd4 18.Hxd4 Vxd4 19.0-0 Bac8 20.Bad1 Vb4 21.a3 Vb6 22.Vb1 Bfd8 23.He4 Hxe4 24.Fxe4 g6 25.b4 Vc7 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bd1 Bxd1+ 28.Vxd1 b6 29.Vd2 a5 30.Ff3 axb4 31.axb4 Kg7 32.Vd4+ Kg8 33.Vd2 Kg7 34.Vd4+ Kg8 35.Vd2 Kg7 és döntetlen

Jakovenko,D (2714) - Goganov,A (2635)

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

58.Kd4?? c2 59.Fe2

Tisztet nyer 59.Bxc2-re 59… Bd7+; 59.Fxc2-re 59… Fxa4 használja ki a végzetes kötést.

59...Fxa4 60.Fd3 Fb3 és világos feladta

Kosztenjuk,A (2538) - Gunyina,V (2520)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 e6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Hd7 11.Ff4

A bakui sakkolimpián az élcsoportban két játszmában is a 11.f4 Fe7 12.Fd2 Hxe5 13.fxe5 Fxh4 14.0-0-0 Fxg3 15.Vxg3 He7 16.Vxg7 Bg8 változat került megjátszásra, a horvát Ivan Saric és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, valamint a svéd Nils Grandelius és a román Constantin Lupulescu parti is döntetlennel ért véget.

11...Hxe5 12.Fxe5 Va5+ 13.c3 0-0-0

Népszerűbb a 13...Hf6 14.0-0 Fe7 (14...Hg4) változat.

14.Ve2 Hf6 15.0-0 Fd6

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

16.h5 Fxe5 17.dxe5 Hd5 18.Vg4 Bhg8 19.Bfd1 g6 20.Bd4

Számításba jött a 20.Vf3 Vc7 21.c4 Hb6 22.b3 Vxe5 23.hxg6 f5 (23...fxg6 24.Be1 Vg7 25.a4) 24.Be1 Vf6 25.Hh5 Vxg6 26.Hf4 Vg4 27.Vxg4 Bxg4 28.g3 folytatás.

20...Vb6?! 21.Bad1! Vxb2 22.Vf3

Az exvilágbajnoknő a 22.hxg6 Bxg6 (22...Vxc3 23.g7) 23.Vf3 c5 24.B4d2 Vb5 25.He4 változatban kerülhetett volna előnybe.

22...gxh5?

Jobb volt a 22...Hxc3 23.Bxd8+ Bxd8 24.Bxd8+ Kxd8 25.Vxf7 gxh5 26.Vxe6 Vd2 választás.  

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

23.He4 Va3 24.Hd6+ Bxd6?

Az időzavar szorításában a pánikhangulat eredménye az elhibázott minőségáldozat, de 24...Kb8 25.Vxf7 Va6 26.Bb1 Hb6 (26...b6? 27.Ba4 Bgf8 28.Vh7 Bh8 29.Vc2) 27.Vxe6 c5 28.Bd2 sem ígért sok jót.

25.exd6 f5? 26.Vxh5 Vxd6 27.c4 Hf6 28.Vf7 Bf8 29.Vxf6 és sötét feladta

Gorjacskina,A (2460) - Galljamova,A (2450)
Réti megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.b3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fb2 0-0 8.Fe2 Be8 9.0-0 e5 10.cxd5 Hxd5 11.He4 Fc7 12.d3 Hf8 13.Bfd1 Hg6 14.a3 a5 15.h3 Hh4 16.Hed2 Be6 17.Vc4 Hxf3+ 18.Hxf3 b5 19.Vc2 Bg6 20.Kf1 Ve7 21.Bac1 Fd7 22.d4?

 

Orosz szuperbajnokság  Novoszibirszk

22...e4 23.He5 Fxe5 24.dxe5 Vh4 25.e6?

A címvédő a fenyegetésektől megrémülve a gyors vesztést választotta. 25.Bd4 Fxh3 26.Ff3 Ff5 27.Bxe4 Fxe4 28.Fxe4 Bh6 29.g3 Ve7 30.Bd1 némi ellenjátékkal kecsegtetett volna.

25...fxe6 26.Fg4 Bf8 27.Kg1 h5 28.g3 Vg5 29.Bxd5? cxd5 30.Fd1 Vf5 31.g4 hxg4 32.hxg4 e5 33.Vc5 Vxf2+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Jetyei Kublasvili  www.ruchess.ru

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog