Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bilbaóban a SOCAR Azerbajdzsán és a Batumi Chess Club „Nona” együtteseinek fölényes győzelmével fejeződött be a 30. Klubcsapatok Európa-kupája. A két győztes csapat kitűnő egyéni teljesítményekkel valamennyi mérkőzését megnyerte, elsősorban mentálisan múlták felül riválisaikat. A címvédők, a G-Team Noví Bor és a Cercle d’Echecs de   Monte-Carlo a második helyen végeztek, a cseh csapatnak ez szép siker, az idegenlégiósokat szerepeltető monacóiaknak nagy csalódás. Az orosz bajnokcsapat, a Malahit fontos rangadót nyert a befejező fordulóban, Lékó Péter sötéttel a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen győzött, harmadik lett a gárda. A nőknél az olimpiai bajnoknőkkel felálló SHSM a bronzérmes. A Haladás VSE elvesztette utolsó találkozóját, a 19.helyen zárt a szombathelyi együttes.

 

Az utolsó fordulóban a már bajnok SOCAR Azerbajdzsán együttesében nem játszott éltáblásuk, Sahriyar Mamedgyarov és a friss igazolásként sikeresen bemutatkozó angol Michael Adams sem. A nyerőszéria azonban folytatódott, a döntetlenek mellett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov legyőzte a hétszeres orosz bajnok Peter Szvidlert, a Szentpétervár csapata vereségnek köszönhetően csak a kilencedik helyen végzett. A SOCAR két év után nyert bajnoki címet, fölényes elsőségük meglepő, de elsősorban mentálisan múlták felül riválisaikat.

 

A cseh G-Team Novy Bor csapata az SHSM elleni nagy arányú győzelemmel ezüstérmet szerzett. Óriási meglepetés volt tavalyi elsőségük, a második helyezés ennek tükrében is nagy siker, egyetlen vereségüket az azeriektől szenvedték el.

 

Az orosz bajnokcsapat, a Malahit végül bronzérmes lett. Az olasz  Obiettivo Risarcimento együttesével vívott csatában Lékó Péter sötéttel, Alekszej Shirov világossal játszva korán előnyt szerzett, s ez megnyugtatóan hatott a társakra. Szergej Karjakinnak nagyot kellett küzdenie a remiért Fabiano Caruanával szemben, Alekszandr Griscsuk kecsegtető esélyét nem tudta kihasználni Hikaru Nakamura ellen.

A rangadók eredményei az azeri Odlar Yourdu gárdájának kedveztek, a hetediknek rangsorolt csapat negyedikként zárta szereplését, jól használták ki a párosítás nyújtotta esélyt.

A Haladás VSE vereséggel zárt, sakkozóik láthatóan elfáradtak a sordöntő küzdelemre. Az SG Solingen ötödik helyezése szép siker, a rajtlistán 13. szombathelyiek végül a 19. helyen végeztek.

A 12. helyen zárt 9 meccsponttal a szlovák SK Dunajska Streda, az együttesben három sakkozónk is játszott. Varga Zoltán és Czebe Attila 3,5, Bokros Albert 2,5 pontot gyűjtött hat-hat partjukból

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 12, 205, 27,5) – Szentpétervár (orosz, 9, 136,5, 23) 3.5 – 2,5

(Veszelin Topalov (bolgár, 2784) – Peter Szvidler (2732)  1 - 0

Anish Giri (holland, 2758) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755) döntetlen

Tejmur Radzsabov (2717) – Nyikita Vityjugov (2742) döntetlen

Wang Hao (kínai, 2730) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2663)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2673) – Makszim Matlakov (2694)  döntetlen

Eltaj Safarli (2655) – Zahar Efimenko (ukrán, 2641)  döntetlen)

 

G-Team Novy Bor (cseh, 10, 167, 27,5) – SHSM (orosz, 10, 139, 26) 4,5 – 1,5

(Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736) – Jan Nepomnjacsij (2710)  döntetlen

David Navara (2722) – Alekszandr Morozevics (2731)  1 - 0

Pentala Harikrishna (indiai, 2725) – Alekszej Drejev (2662)  1 - 0

Viktor Laznicka (2675) – Borisz Gracsev (2673)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2680) – Jevgenyij Najer (2646)  1 - 0

Zbynek Hracek (2638) – Daniil Dubov (2614)  döntetlen)

 

Obiettivo Risarcimento (olasz, 9, 140,5, 25) – Malahit (orosz, 9, 152, 132,5) 1,5 – 4,5

(Fabiano Caruana (2801) – Szergej Karjakin (2777)  döntetlen

Hikaru Nakamura (amerikai, 2782) – Alekszandr Griscsuk (2789)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Lékó Péter (magyar, 2734)  0 - 1

Etienne Bacrot (francia, 2729) – Alekszej Shirov (spanyol, 2701)  0 - 1

Laurent Fressinet (francia, 2712) – Alekszandr Motiljev (2686)  döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2626) – Igor Liszij (2684)  0 – 1)

 

En Passant (holland, 8, 84, 20) – Odlar Yourdu (azeri, 8, 136,5, 22,5) 0,5 – 5,5

 

SG Solingen (német, 8, 120, 22,5) – Haladás VSE (magyar, 8, 96, 21,5) 4,5 – 1,5

Markus Ragger (osztrák, 2657) – Ruck Róbert (2572)  1 - 0

Erwin L’Ami (holland, 2630) – Németh Miklós (2494)  döntetlen

Chanda Sandipan (indiai, 2619) – Kovács Gábor (2463)  döntetlen

Mads Andersen (2470) – Nagy Gábor (2414)  1 - 0

Joerg Wegerle (2435) – Csonka Attila István (2339)  döntetlen

Markus Schaefer (2401) – Pergel László (2241)  1 - 0

 

Lagyja (orosz, 8, 119, 20,5) - Sestao Naturgas Energia (spanyol, 8, 116, 24)  3,5 – 2,5

Huginn Chessclub (izlandi, 8, 91, 21) – Minszk (fehérorosz, 8, 128,5, 22)  2 - 4

Beer Sheva (izraeli, 7, 115, 20,5) – Gros Xake Taldea (spanyol, 8, 111, 21,5)  3,5 – 2,5

 

A 30. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

Hely.

FED

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 

1

AZE

SOCAR   Azerbajdzsán

7

7

0

0

14

265,5

31.0

 

2

CZE

G-Team   Novy Bor

7

6

0

1

12

  233.0

32.0

 

3

RUS

Malahit

7

5

1

1

11

197.5

25.5

 

4

AZE

Odlar   Yourdu

7

4

2

1

10

206.5

  28.0

 

5

GER

SG   Solingen

7

4

2

1

10

181.0

27.0

 

6

RUS

SHSM Nase   Naszledije

7

5

0

2

10

178.0

27.5

 

7

BLR

Minszk

7

5

0

2

10

176.5

26.0

 

8

RUS

Lagyja

7

4

2

1

10

164.0

24.0

 

9

RUS

Szentpétervár

7

4

1

2

9

203.0

23.5

 

10

ITA  

Obievitto Risarcimento

7

4

1

2

9

191.0

26.5

 

19

HUN

Haladás VSE

7

4

0

3

8

119.0

23.0

 

 

SOCAR Azerbajdzsán: Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756) 3/5, Veszelin Topalov (bolgár, 2784) 4,5/6, Michael Adams (angol, 2752) 3,5/5, Anish Giri (holland, 2758) 5,5/7, Tejmur Radzsabov (azeri, 2717) 4,5/6, Wang Hao (kínai, 2730) 4/6, Anton Korobov (ukrán, 2673) 3,5/4, Eltaj Safarli (azeri, 2655) 2,5/3

G-Team Novy Bor: Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736) 4.5/6, David Navara (cseh, 2722) 5/7, Pentala Harikrishna (indiai, 2725) 6/7, Viktor Laznicka (cseh, 2675) 2,5/5, Krishnan Sasikiran (indiai, 2680) 4,5/6, Mateusz Bartel (lengyel, 4/5, Zbynek Hracek (cseh, 2638) 5,5/7

Malahit (orosz): Szergej Karjakin (orosz, 2777) 2/5, Alekszandr Griscsuk (orosz, 2789) 4,5/6, Lékó Péter (magyar, 2734) 3,5/6, Alekszej Shirov (lett, 2701) 3/6, Vlagyimir Malahov (orosz, 2696) 3,5/5, Alekszandr Motiljev (orosz, 2686) 2,5/4, Igor Liszij (orosz, 2684) 4,5/6, Viorel Bologan (moldáviai, 2648) 2/4

Haladás VSE: Ruck Róbert (2572) 3,5/7, Németh Miklós (2494) 4/7, Kovács Gábor (2463) 5/7, Nagy Gábor (2414) 4/7, Csonka Attila István (2339) 3,5/7, Pergel László (2241) 3,5/7

 

A virtuális világranglista élcsoportját jelentősen megváltoztatta a 2. Sinquefield Cup szuperverseny és a Klubcsapatok Európa-kupájának eredményei.

Az élcsoport:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2862,8 (- 7,2)

2. Fabiano Caruana (olasz) 2843,5 (+ 42,5)

3. Veszelin Topalov (bolgár) 2799,5 (+ 15,5)

4. Levon Aronjan (örmény) 2797,6 (- 6,4)

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2796,6 (+ 7,6)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2791,8 (+ 6,8)

7. Anish Giri (holland) 2768,1 (+ 10,1)

8. Szergej Karjakin (orosz) 2767,3 (- 9,7)

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2764,3 (- 17,7)

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2763,7 (+ 7,7)

11. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2760

12. Michael Adams (angol) 2757,6 (+ 5,6)

13. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2757,2 (- 10,8)

14. Wesley So (Fülőp-szigeteki) 2755

15. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2750,9 (- 4,1)

16. Borisz Gelfand (izraeli) 2748

17. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2747

18. Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2742,3 (+ 6,3)

19. Nyikita Vityjugov (orosz) 2738,1 (- 3.9)

20. Peter Szvidler (orosz) 2731,8 (- 0,1)

21. Lékó Péter (magyar) 2730,5 (- 3,5)

28. Rapport Richárd (magyar) 2720,2 (+ 7,2)

 

A női csapatok versenyében hibátlan teljesítménnyel győzött a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese. A grúz sakkozás legendája, az ötszörös világbajnok Nona Gaprindasvili büszke lehet honfitársnőire, az aranyérem egyúttal némi vigaszt is jelenthet az olimpiai szereplésért, nagy hajrával csak negyedik lett a válogatott. Az orosz SHSM elleni rangadó presztízscsata is volt, a győzelemmel megfosztották az olimpiai bajnoknőkkel felvonuló együttest az ezüstéremtől, amelyet a kettős vereséggel kezdő, címvédőként játszó monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo csapata szerzett meg. Az éltáblán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan folytatta remek szériáját, újabb Élő-pontokat szerzett, a világranglistán két pontra megközelítette Polgár Juditot.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 12, 70,5, 18) – SHSM (orosz, 9, 62, 16,5) 2,5 – 1,5

(Nana Dzagnidze (2566) – Valentyina Gunyina (2540)  1 - 0

Bela Hotenasvili (2507) – Alekszandra Kosztenjuk (2543) döntetlen

Salome Melia (2464) – Olga Girja (2476) 1 - 0

Nino Bacsiasvili (2426) – Alina Kaslinszkaja (2433) 0 – 1)

 

Cercle d’Echecs de   Monte-Carlo (monacói, 8, 83, 16) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5)  3 - 1

SC Bad Königshofen (német, 5, 61, 12,5) – Lagyja (orosz, 6, 64,5, 14) 2,5 – 1,5

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) – Ugra (orosz, 6, 65,5, 13) 0 – 4

 

A 19. Női Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

Hely.

FED

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

GEO

Batumi   Chess Club „Nona”

7

7

0

0

14

108.0

20.5

2

MNC

Cercle   d’Echecs de   Monte-Carlo

7

5

0

2

10

104.0

19.0

3

RUS

SHSM     Nase Naszledije

7

4

1

2

9

97.0

18.0

4

RUS

Ugra

7

4

0

3

8

89.5

17.0

5

GER

SC Bad   Königshofen

7

3

1

3

7

84.0

16.0

6

RUS

Lagyja

7

3

0

4

6

83.0

15.5

7

ISR 

Rishon   Letzion

7

1

0

6

2

16.5

4.5

8

ISR

Herzliya   Chess Club

7

0

0

7

0

1.5

0

 

Batumi Chess Club „Nona”: Nana Dzagnidze (grúz, 2566) 4/5, Bela Hotenasvili (grúz, 2507) 5/7, Salome Melia (2464) 5/7, Nino Bacsiasvili (grúz, 2426) 4,5/7, Miranda Mikadze (grúz, 2242) 2/2

Cercle d’Echecs de   Monte-Carlo: Hou Ji-fan (kínai, 2663) 5/6, Anna Muzicsuk (ukrán, 2551) 3,5/6, Katyarina Lahno (orosz, 2540) 3,5/6, Pia Cramling (svéd, 2516) 4/6, Almira Szkripcsenko (francia, 2430) 3/4

SHSM – Nase Naszledije: Valentyina Gunyina (orosz, 2540) 2,5/6, Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2543) 3,5/6, Olga Girja (orosz, 2476) 4/7, Alina Kaslinszkaja (orosz, 2433) 4/5, Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2431) 4/4

 

Vachier-Lagrave,M (2768) - Lékó,P (2734)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 g6 7.h4 Fg7 8.h5 Ff5 9.Vb3 Hdb4 10.Kf1 Hc2 11.hxg6

Jobb volt a 11.Hg5 He5 12.Bb1 Hd4 folytatás.

11...hxg6 12.Bxh8+ Fxh8 13.Bb1 Vb6 14.d3 Vxb3 15.axb3 Bc8 16.Ff4 Fe6 17.Hb5

17...Kd7 18.Bc1 H2b4 19.Hg5 b6 20.Hxe6 Kxe6 21.Fd2 Fxb2 22.Bb1

 

22...a6

Nagymesterünk egyre nagyobb előnybe került.

23.Bxb2 axb5 24.Bb1 Kd6 25.f4 Bc7 26.Ba1 Ha5 27.Ba3

 

 

27...Hbc6 28.Fxc6 Hxc6 29.Ba6 Bb7 30.b4 cxb4 31.Ke1 Kc7 32.Ba8 Bb8 33.Bxb8 Kxb8 34.Kd1 b3 35.e3 Kb7 36.Kc1 b4 37.Kb2 Ka6 38.Kxb3 Kb5 39.Fc1 Ha5+ 40.Kc2 f5 41.Fb2 Hb7 42.Fg7 Hc5 43.Ff8 e6 44.Fg7 b3+ 45.Kd2 Kb4 46.Fb2 Ha4 47.Kc1 Hxb2 48.Kxb2 Ka4 49.Kb1 Ka3 50.e4 b2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban, a 30. Klubcsapatok Európa-kupája utolsó fordulója előtt már bajnokokat avathattak. A férficsapatok versenyében a SOCAR Azerbajdzsán megsemmisítő, 5-1-es vereséget mért az orosz bajnokcsapatra, a Malahitra. Lékó Péter nem játszott a rangadón. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az angol Michael  Adams sötéttel, a holland Anish Giri és a kínai Wang Hao világossal nyert. Hatodik győzelmével a SOCAR behozhatatlan előnyre tett szert. Az ezüst-és bronzéremre még több csapat pályázik. Remek győzelmet aratott a Haladás VSE, a befejező játéknapon a Solingennek mérkőzik meg. A női együttesek versenyében a Batumi Chess Club „Nona” diadalmaskodott, hatodszor is nyert a grúz csapat.

 

Nagy küzdelmet, szoros végeredményt ígért a hatodik játéknap csúcsrangadója, az orosz Malahit és az azeri SOCAR Azerbajdzsán mérkőzése. Arra kevesen számítottak, hogy a SOCAR kiütéses győzelmet arat, a nagy arányú nyerésnek köszönhetően már pezsgőzhettek is az együttes sakkozói, két év után ismét az első helyen végzett a neves idegenlégiósokkal harcba szálló csapat.

 

A Malahit együttesének összeállításában meglepetést jelentett, hogy Lékó Péter nem játszott, de a taktikai elképzelés nem vált be. Az azeri csapat első győzelmét a holland Anish Giri érte el, a 20 éves nagymester szárnyal, amióta edzéseinek irányítását az ukránok „aranykapitánya”, Vlagyimir Tukmakov vette át. Giri eddigi eredményével a virtuális világranglistán már a top tízben. Az éltáblán Szergej Karjakin addig ügyetlenkedett, míg Sahriyar Mamedgyarov minőségáldozattal előnybe került, értékes nyerése már pörölycsapásként hatott az orosz bajnokcsapat nagymestereire. A kínai Wang Hao is javított eddigi szerényebb teljesítményén, az angol Michael Adams 120 lépésben törte meg a lett Alekszej Shirov ellenállását.

A bajnoki cím sorsa eldőlt, a befejező játéknapon két rangadó dönti el az érmek sorsát. A címvédő cseh G-Team Novy Bor az orosz SHSM csapatával mérkőzik meg, Fabiano Caruana vezette olasz Obiettivo Risarcimento a Malahit hatosával csatázik majd.

 

Remek győzelmet aratott a Haladás VSE együttese, a szoros középmezőnyben öt helyet javított a 4,5-1,5-ös sikerrel. Utolsó ellenfelük, a német Solingen 9. volt a rajtlistán, az éltáblán az osztrák Markus Ragger játszik.  

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Malahit (orosz, 9, 109, 20) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 10, 124, 22,5)  1 - 5

Szergej Karjakin (2777) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (2789) – Veszelin Topalov (bolgár, 2784)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Michael Adams (angol, 2752)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (2696) – Anish Giri (holland, 2758) 0 - 1

Igor Liszij (2684) – Tejmur Radzsabov (2717)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2648) – Wang Hao (kínai, 2730) 0 - 1

 

G-Team Novy Bor (cseh, 8, 113,5, 22) – Huginn Chessclub (izlandi, 8, 68, 20,5) 5,5 – 0,5

SHSM (orosz, 8, 88,5, 21,5) – Minszk (fehérorosz, 8, 84,5, 20,5)  4,5 – 1,5

KSK47-Eynatten (belga, 7, 68, 18,5) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5)  2 - 4

Beer Sheva (izraeli, 7, 79,5, 19) – Szentpétervár (orosz, 7, 98,5, 18,5)  1,5 – 4,5

Odlar Yourdu (azeri, 7, 96,5, 19,5) – Lagyja (orosz, 7, 81,5, 17,5)  3 - 3

SK Hohenems (osztrák, 6, 79, 17) – SG Solingen (német, 7, 80,5, 19,5)  3 - 3

HMC Calder (holland, 63,5, 17) – Haladás VSE (magyar, 6, 63, 17)  1,5 – 4,5

Jasper Broekmeulen (2425) – Ruck Róbert (2572)  döntetlen

Geert Van der Stricht (belga, 2379) – Németh Miklós (2494)  0 - 1

David Madema (2374) – Kovács Gábor (2463)  0 - 1

Rob Schoorl (2349) – Nagy Gábor (2414)  0 - 1

Niels Ondersteijin (2324) – Csonka Attila István  döntetlen

David van Kerkhof (2327) – Pergel László (2241)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 12 MP, 205 BS, 27,5 pont

2.G-Team Novy Bor (cseh) 10, 167, 27,5

3. SHSM (orosz) 10, 139, 26

4. Malahit (orosz) 9, 152, 132,5

5. Obiettivo Risarcimento (olasz) 9, 140,5, 25

6. Szentpétervár (orosz) 9, 136,5, 23

7. Odlar Yourdu (azeri) 8, 136,5, 22,5

8. Minszk (fehérorosz) 8, 128,5, 22

9. SG Solingen (német) 8, 120, 22,5

10. Lagyja (orosz) 8, 119, 20,5

11. Sestao Naturgas Energia (spanyol) 8, 116, 24

12. Gros Xake Taldea (spanyol) 8, 111, 21,5

13. Haladás VSE (magyar) 8, 96, 21,5

14. Huginn Chessclub (izlandi) 8, 91, 21

15. En Passant (holland) 8, 84, 20

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 12, 205, 27,5) – Szentpétervár (orosz, 9, 136,5, 23)

G-Team Novy Bor (cseh, 10, 167, 27,5) – SHSM (orosz, 10, 139, 26)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 9, 140,5, 25) – Malahit (orosz, 9, 152, 132,5)

En Passant (holland, 8, 84, 20) – Odlar Yourdu (azeri, 8, 136,5, 22,5)

SG Solingen (német, 8, 120, 22,5) – Haladás VSE (magyar, 8, 96, 21,5)

Lagyja (orosz, 8, 119, 20,5) - Sestao Naturgas Energia (spanyol, 8, 116, 24)

Huginn Chessclub (izlandi, 8, 91, 21) – Minszk (fehérorosz, 8, 128,5, 22)

Beer Sheva (7, 115, 20,5) – Gros Xake Taldea (spanyol, 8, 111, 21,5)

 

A grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese első alkalommal vett részt a Klubcsapatok Európa-kupáján, bemutatkozását nagy siker övezte. Az első számú grúz nagymesternő, Nana Dzagnidze vezetésével a hatodik fordulóban sima győzelemmel bebiztosították első helyüket. Az orosz SHSM is érvényesítette a papírformát, megőrizte második helyét. Az orosz együttes számára az ezüstérem a tét, a befejező fordulóban a bajnokcsapattal mérkőznek meg,  

 

A 6. forduló eredményei:

SHSM (orosz, 7, 44, 12,5) – Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5)  4 - 0

Ugra (orosz, 4, 43,5, 10) – SC Bad Königshofen (német, 5, 45, 12,5)  3 - 1

 

Lagyja (orosz, 6, 45,5, 13) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 6, 52, 13)  1 - 3

(Alisza Galljamova (2472) – Hou Ji-fan (kínai, 2663)  0 - 1

Anna Zatonskih (amerikai, 2469) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551)  döntetlen

Ekaterina Atalik (török, 2421) – Pia Cramling (svéd, 2516)  döntetlen

Elena Zajac (2401) – Almira Szkripcsenko (francia, 2430)  0 – 1)

 

Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5) - Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 10, 52,5, 14)  0 - 4

 

A 19. Klubcsapatok Európa-kupájának állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” 12 MP, 70,5 BS, 18 pont

2. SHSM (orosz) 9, 62, 16,5

3. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 8, 83, 16

4. Ugra (orosz) 6, 65,5, 13

5. Lagyja (orosz) 6, 64,5, 14

6. SC Bad Königshofen (német) 5, 61, 12,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 5,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 12, 70,5, 18) – SHSM (orosz, 9, 62, 16,5)

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 8, 83, 16) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5)

SC Bad Königshofen (német, 5, 61, 12,5) – Lagyja (orosz, 6, 64,5, 14)

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) – Ugra (orosz, 6, 65,5, 13)

Karjakin,S (2777) - Mamedgyarov,S (2756)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.h4 0-0-0 12.Fg5 Ve7 13.Vf4 He5 14.Hd4 c5 15.Hf5 Fxf5 16.Vxf5+ Ve6 17.Vxe6+ fxe6

18.Fc1

Világos futópárjával kicsit jobban áll. Egy sorsdöntő hattáblás meccsen Szergej Karjakin alighanem nézte a többi partit is, s aligha örült a látottaknak.

18...Hg4 19.Bd2 h5 20.g3 Bhf8 21.Fh3 Fe5 22.Bf1 Kd7 23.Be2 Bf3 24.Fg2 Bdf8

25.Ff4?!

Az orosz nagymester a parti feszültségét nem bírta.

25...Fxf4 26.Fxf3 Hh2 27.Bh1? Hxf3 28.gxf4 Bxf4

A minőségért az azeri éltáblás bőséges kompenzációt kapott.

29.Kc1 e5 30.Be3 Hxh4 31.Beh3 g5 32.Bg3 Bf5 33.c4 Ke6 34.Kd1 Kf6 35.Ke2 Bf4 36.Bd3 Ke6 37.b3 Bf6 38.Bg3 Kf5 39.Ke3 Bh6 40.f3 Kf6 41.Ke4 Hf5 42.Bgh3

 

 

42...h4 43.c3 Hg7 44.b4 Ke6 45.Bg1 Bh5 46.Bh2 He8 47.Ke3 Hf6 48.Bd2

48...h3 49.Kf2 e4 50.Be1 h2 51.Bh1 Bh3 52.fxe4 Bxc3 53.Kg2 cxb4 54.Bxh2 Bxc4 55.Bh6 Ke5 és világos feladta

 

Giri,A (2758) - Malahov,V (2696)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.g3 dxc4 7.Fg5 Hbd7 8.e4 h6 9.Fxf6 Hxf6 10.Fxc4 Fb4 11.Vc2 c5 12.dxc5 Va5 13.e5 Fxc3+ 14.Vxc3 Vxc3+ 15.bxc3 He4  

 

16.c6 Hxc3? 17.Kd2 He4+ 18.Ke3 Hg5

 

 

19.Hd4

A holland titán ellenfele hibáját kihasználva jelentős előnyt ért el.

19...bxc6 20.Bhb1 f6?! 21.exf6 gxf6 22.Bb6 Bh7

23.f4 Hf7 24.Fxe6 Hd8 25.Fxc8 Bxc8 26.Bxa6 Be7+ 27.Kf3 Bd7 28.Hf5 h5 29.Bb6 He6 30.Bc1 Bd5 31.Bbxc6 Bxc6 32.Bxc6 Kd7?

 

 

33.Ke4 Bd2 34.Bb6 Hc5+ 35.Kf3 Bxh2 36.Bxf6 Hb3 37.Bd6+ Ke8 38.Bd3 Hd2+ 39.Ke3 Hf1+ 40.Ke4 Kf7 41.Bd7+ Kf6 42.Bd6+ Kf7 43.a5 Ba2 44.a6 Ba4+ 45.Kf3 Hh2+ 46.Ke2 Hg4 47.Bc6 Ba3 48.Hh6+ Kg7 49.Hxg4 hxg4 50.Bc7+ Kf6 51.a7 Kf5 52.Kd2 Ke4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupáján a SOCAR Azerbajdzsán folytatta győzelmi szériáját. A viadal ötödik fordulójában  a rajtlistát vezető együttes a másodikként rangsorolt olasz Obiettivo Risarcimento csapatát győzte le. Az olasz gárda éltáblása, Fabiano Caruana nyert, de az azerieknél a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán Anton Korobov győztesen állt fel a sakkasztaltól. Az orosz derbit a bajnokcsapat Malahit nyerte meg, Lékó Péter az első táblán játszott, remizett az amerikai Gata Kamskyval. A hatodik fordulóban Malahit-SOCAR csúcsrangadó lesz. A Haladás minimális arányban kapott ki az izlandi Huginn Chessclub-bal vívott csatában. A női csapatok versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” megnyerte ötödik meccsét is, ismerve a sorsolást, ez a végső győzelmet jelentette számukra.

 

 

A rajtlista első és második helyezettje, világklasszisok egész sora csatázott az ötödik forduló rangadóján, az azeri SOCAR Azerbajdzsán az olasz  Obiettivo Risarcimento mérkőzésen. Mindkét csapatból öt-öt sakkozó a + 2700 Élő-pontosok klubjához tartozik, négyen a hivatalos világranglistán a top tízben. Remek, fordulatos küzdelmeket láttunk. Fabiano Caruana folytatta bámulatos szériáját, legyőzte Sahriyar Mamedgyarovot, és a virtuális világranglistán már 2842 pontnál tart, húsz pontra megközelítette Magnus Carlsent. Elismerésre méltó az azeri együttes legjobbjának, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovnak a szereplése, nagy csatában az amerikai Hikaru Nakamurát kényszerítette megadásra. Érdekes ütközeteket láttunk a döntetlennel befejeződött három játszmában is. Skót megnyitású párbajban osztozott meg a ponton a francia Maxime Vachier-Lagrave és az angol Michael Adams. A francia Etienne Bacrot kecsegtetően állt a holland Anish Giri elleni partijában, kiegyenlített erők csatájában remizett a francia Laurent Fressinet az azeri Tejmur Radzsabovval, míg az ukrán Anton Korobov gond nélkül nyert a bolgár Kiril Georijevvel szemben.

Az orosz bajnokcsapat, a Malahit feljött a második helyre. Az orosz derbin a lett Alekszej Shirov és a moldáviai Viorel Bologan szerzett egész pontot. Lékó Péter ezúttal az éltáblán játszott, az amerikai Gata Kamskyval osztozott meg a ponton. A hatodik játéknapon Malahit-SOCAR csúcsrangadó lesz.

A címvédő cseh G-Team Novy Bor reális eséllyel pályázik dobogós helyezésre, az SHSM és a Szentpétervár „gólarányt” is javított.

A Haladás VSE elszenvedte második vereségét. Kedvezőnek tűnt a szombathelyiek párosítása, de az izlandi együttes kemény ellenfélnek bizonyult. Három játszma is a világossal játszók javára dőlt el, az izlandiak eggyel többet nyertek.

 

Az élmezőnyben az 5. forduló eredményei:

Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 8, 81,5 19)  2,5 – 3,5

(Fabiano Caruana (2801) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2782) - Veszelin Topalov (bolgár, 2784)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Michael Adams (angol, 2752)  döntetlen

Etienne Bacrot (francia, 2729) - Anish Giri (holland, 2758)  döntetlen

Laurent Fressinet (francia, 2712) - Tejmur Radzsabov (2717)  döntetlen

Kiril Georgijev (bolgár, 2626) – Anton Korobov (ukrán, 2673)  0 – 1)

 

Lagyja (orosz, 7, 49,5, 15,5) - Malahit (orosz, 7, 59, 16) 2 - 4

(Gata Kamsky (amerikai,  - Lékó Péter (magyar, 2734)  döntetlen)

 

Odlar Yourdu (azeri, 7, 53,5, 17) - G-Team Novy Bor (cseh, 6, 74, 18,5)  2,5 – 3,5

SK Rockaden (svéd, 6, 39, 13,5) – SHSM (orosz, 6, 49, 15,5)  0 - 6

Haladás VSE (magyar, 6, 43, 14,5) - Huginn Chessclub (izlandi, 6, 43, 17) 2,5 – 3,5

(Ruck Róbert (2572) – Gawain Jones (angol, 2664) döntetlen

Németh Miklós (2494) – Robin van Kampen (holland, 2637) 0 – 1

Kovács Gábor (2463) – Throstur Thorhallsson (2437) 1 – 0

Nagy Gábor (2414) – Einar Hjalti Jensson (2349) 0 – 1

Csonka Attila István (2339) – Hlidar Hreinsson (2229) döntetlen

Pergel László (2241) – Magnus Teitsson (2197) döntetlen)

 

Minszk (fehérorosz, 6, 39,5, 16,5) - SK Hohenems (osztrák, 6, 50,5 15)  4 - 2

Szentpétervár (orosz, 5, 59, 13) – SV Muelheim Nord (német, 5, 34, 16) 5,5 – 0,5

Royal Salzburg (osztrák, 5, 34, 15) – Beer Sheva (izraeli, 5, 51,5, 15)  2 - 4

SG Solingen (német, 5, 60,5, 15,5) – SK Team Viking (svéd, 5, 23,5, 12)  4 - 2

Schachfreunde Berlin (német, 5, 39, 14,5) – KSK47 – Eynatten (belga, 5, 45,5, 14) 1,5 – 4,5

 

Az élcsoport állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 10 MP, 124 BS, 22,5 pont

2. Malahit (orosz) 9, 109, 20

3. G-Team Novy Bor (cseh) 8, 113,5, 22

4. SHSM (orosz) 8, 88,5, 21,5

5. Minszk (fehérorosz) 8, 84,5, 20,5

6. Huginn Chessclub (izlandi) 8, 68, 20,5

7. Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 101,5, 21

8. Szentpétervár (orosz) 7, 98,5, 18,5

9. Odlar Yourdu (azeri) 7, 96,5, 19,5

10. Lagyja (orosz) 7, 81,5, 17,5

11. SG Solingen (német) 7, 80,5, 19,5

12. Beer Sheva (izraeli) 7, 79,5, 19

18. Haladás VSE (magyar) 6, 63, 17

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Malahit (orosz, 9, 109, 20) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 10, 124, 22,5)

G-Team Novy Bor (cseh, 8, 113,5, 22) – Huginn Chessclub (izlandi, 8, 68, 20,5)

SHSM (orosz, 8, 88,5, 21,5) – Minszk (fehérorosz, 8, 84,5, 20,5)

KSK47-Eynatten (belga, 7, 68, 18,5) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5)

Beer Sheva (izraeli, 7, 79,5, 19) – Szentpétervár (orosz, 7, 98,5, 18,5)

Odlar Yourdu (azeri, 7, 96,5, 19,5) – Lagyja (orosz, 7, 81,5, 17,5)

SK Hohenems (osztrák, 6, 79, 17) – SG Solingen (német, 7, 80,5, 19,5)

HMC Calder (holland, 63,5, 17) – Haladás VSE (magyar, 6, 63, 17)

 

A női együttesek versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” folytatta győzelmi sorozatát, az orosz Lagyja elleni minimális nyeréssel gyakorlatilag már győztesként ünnepelhettek, hiszen a hatodik fordulóban az egyik  sereghajtó izraeli csapattal mérkőznek meg. A címvédő monacói csapat már dobogós helyen. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kalandos partiban győzte le az ukrán exvilágbajnoknőt, Anna Usenyinát, akivel tavaly vb-döntőt játszott. Időzavarban Usenyina kedvező esélyt szalasztott el.

 

Az 5. forduló eredményei:

Rishon Letzion (izraeli, 2, 4,5, 3,5) – SHSM (orosz, 5, 29, 8,5)  0 - 4

Batumi Chess Club Batumi „Nona” (grúz, 8, 27,5, 11,5) – Lagyja (orosz, 6, 25,5, 11,5)  2,5 – 1,5

 

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 4, 27, 9,5) – Ugra (orosz, 4, 34,5, 9,5) 3,5 – 0,5

(Hou Ji-fan (kínai, 2663) – Anna Usenyina (ukrán, 2481) 1 – 0

Anna Muizicsuk (ukrán, 2551) – Natalija Pogonyina (2482) döntetlen

Katyerina Lahno (orosz, 2540) – Bajra KOvanova (2399) 1 – 0

Pia Cramling (svéd, 2516) – Marina Guszeva (2352) 1 – 0)

 

SC Bad Königshofen – Herzliya Chess Club  4 - 0

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 10, 52,5, 14

2. SHSM (orosz) 7, 44, 12,5

3. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 6, 52, 13

4. Lagyja (orosz) 6, 45,5, 13

5. SC Bad Königshofen (német) 5, 45, 12,5

6. Ugra (orosz) 4, 43,5, 10

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 5,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

A 6. forduló párosítása:

SHSM – Herzliya Chess Club

Ugra – SC Bad Königshofen

Lagyja - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Rishon Letzion - Batumi Chess Club „Nona"

Caruana,F (2801) - Mamedgyarov,S (2756)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 g6 5.Hc3 Fg7 6.cxd5 cxd5 7.Fb5+ Hc6 8.He5 0-0 9.Hxc6 bxc6 10.Fxc6 Bb8 11.0-0

Az idei sakkolimpián Mcsedlisvili és Radzsabov partijában a 11.Fb5 e5 12.Fe2 He4 13.0-0 Fe6 14.Ha4 exd4 15.exd4 Bb4 16.Fe3 Fd7 17.Hc3 Bxb2 folytatást láttuk egyenlő esélyekkel.

11...Fa6 12.Be1 Vd6 13.Fa4 Bfc8 14.Fb3

 

14...e5?! 15.dxe5 Vxe5 16.Hxd5 He4 17.f3 Hc5 18.Fc2 Fd3 19.Fxd3 Vxd5 20.Ff1 Ve6

21.e4 Fxb2 22.Fxb2 Bxb2 23.Be2 Vb6 24.Bxb2 Vxb2

25.Bc1

Sötétnek nincs ellenértéke a gyalogért.

25...Vb6 26.Vd4 Bc6 27.h4 h5 28.Ve3 Kh7 29.Bd1 Vc7 30.Fb5 Bb6 31.Fc4 Bb2 32.e5 He6 33.Fb3 Kg7 34.Bc1 Vd7 35.Bd1 Vc7 36.Bd6 Vc5 37.Vxc5 Hxc5 38.Fd5 Bd2 39.Fc4 Bxd6 40.exd6 Hb7

 

 

41.d7 Kf6 42.Fa6 Hd8 43.Kf2 Ke7 44.Fb5 Hb7 45.g4 Hd6 46.Fa4 hxg4 47.fxg4 He4+ 48.Ke3 Hf6 49.Fd1?! Hxd7 50.Kd4 Kd6? 51.a4 a5 52.Kc4 f5 53.gxf5 gxf5 54.h5 Ke7 55.Kb5 Kf6?!

56.h6 f4 57.Fh5 He5 58.Kxa5 f3 59.Kb6 Hc4+ 60.Kb5 f2 61.Fe2 Hd2 62.Kb4 Hf3 63.Kc3 Hg5 64.a5 és sötét feladta

 

Topalov,V (2784) - Nakamura,H (2782)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 a5 10.bxa5 c5 11.a4 Bxa5 12.Ba3 Ba6 13.He1 Hd7 14.Hd3 h6 15.f4 exf4 16.Hxf4 He5 17.Kh1 Kh7 18.Hb5 Hg8 19.Vc2 Hf6 20.h3 Ve7 21.Fd2 Fd7 22.a5 Kg8 23.Be3 b6 24.Hd3 bxa5 25.Hxe5 Vxe5 26.Fc3 Vg5 27.Bef3 He8 28.Fxg7 Kxg7 29.Hc3 a4 30.Vb2 Vd8 31.Hxa4+ Kg8 32.Hc3 Bb6 33.Vd2 Vg5 34.Va2 Fc8 35.Va8 Vd8

36.Va5 Vc7 37.Hb5 Vb7 38.Vd2 Kg7 39.Vc3+ Kg8 40.e5 dxe5 41.Vxe5 Fd7 42.Hc3 Hd6 43.Bf6 Vb8 44.Vf4 Hf5 45.He4 Vxf4 46.Bxf4 Bb1+ 47.Kh2 Bb2 48.Fd3 Bc8 49.Ba6 Kg7 50.Hf6 He3?

 

51.Hxd7 Hxg2 52.Kg3

Jóval erősebb volt az 52.Bxf7+ Kxf7 53.He5+ Kf8 54.Bf6+ Ke7 55.Be6+ Kf8 56.Hd7+ Kf7 57.Kg3 folytatás.

52...Hxf4 53.Kxf4 Bf2+ 54.Ke5 Bf3 55.Fe4 Be8+

 

56.Be6 fxe6 57.Fxf3 exd5+ 58.Kxd5 Be3 59.Fg4 h5 60.Fe6 g5 61.Hxc5 g4 62.hxg4

62...h4 63.Kd4 Ba3 64.Fd5 h3 65.He6+?! Kf6 66.Hc5 h2?

 

 

67.He4+ Ke7 68.Hf2 Ba1 69.Ke3 Bf1 70.c5 Bc1 71.c6 Kd6 72.Fg2 Bc2 73.g5 Ke5

 

74.g6 Bc3+ 75.Hd3+ Kf6 76.Fe4 Ke6? 77.Kd4 Ba3 78.c7 Ba4+ 79.Kc3 Ba8 és sötét feladta

 

Kamsky,G (2681) - Lékó,P (2734)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 d6 9.a3 Hb8 10.c4 bxc4 11.Fxc4 c5 12.b4 cxb4 13.axb4 Hc6 14.Fd2 Bb8 15.Va4 Fb7

 

16.Fxa6 Fxa6 17.Vxa6 Hxb4 18.Fxb4 Bxb4 19.Hbd2 Hd7 20.Vc6 Bb6 21.Vd5 Hf6 22.Va2 g6 23.Hc4 Bb7 24.Bfb1 Vd7 25.Va6 Bfb8 26.Bxb7 Vxb7 27.Hxd6 Vxa6 28.Bxa6 Bd8

29.Hxf7!? Kxf7 30.Hxe5+ Kf8 31.Be6 Hg8 32.Kf1 Ff6 33.Ke2 Fxe5 34.Bxe5 Ba8 35.Bc5 He7 36.h4 h5 37.Bc7 Kf7 38.Bb7 Ba3 39.g3 Ba4 40.Ke3 Ba3 41.f3 Ke6 42.Bb6+ Kd7 43.Bf6 Bb3 44.g4 hxg4 45.fxg4 Bb1 46.d4 Bh1 47.d5 Bxh4 48.Kf4 Bh1 49.Ba6 Be1 50.Ke5 Be2 51.Ba7+ Ke8 52.Bc7 Kd8  

 

53.d6 Hc8 54.Bg7 Bd2 55.Bxg6 Kd7 56.Bg7+ Kd8 57.Bg8+ Kd7 58.Bg7+ Kd8 59.Bg8+ Kd7 és döntetlen

 

Hou Ji-fan (2663) - Usenyina,A (2481)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 b6 7.0-0 Hh6 8.Hc3 f6 9.Fe3 Hf7 10.a3 0-0 11.Be1 e5 12.b4 cxb4 13.axb4 Fe6 14.Ba3 Ve7 15.Va1 Bfb8

16.d4 Vxb4?! 17.dxe5 fxe5 18.Bb1?! Vf8 19.Bxa7 b5 20.Va6 Bxa7 21.Fxa7 Vc8 22.Vxc8+ Bxc8 23.Fc5 Ba8 24.He1 Fc4 25.Hd1 Hg5 26.f3 He6 27.Fe3 Hd4 28.Hb2 Ff7 29.Hbd3 Ba3 30.Fxd4 exd4 31.f4

 

31...Ff8 32.Kf2 Fe8 33.Hf3 c5 34.Ke2 c4 35.Hf2

 

35...Fc5!?

Az ukrán exvilágbajnoknő még nagyobb előnyt érhetett volna el a 35...d3+ 36.cxd3 c3 37.Bc1 b4 38.Hg4 Fg7 39.e5 b3 változatban.

36.Hg4 Kg7 37.Hg5 Fd7 38.He5

A világbajnoknő kiegyenlített esélyeit.

38...d3+? 39.cxd3 Ba2+ 40.Kf3 c3 41.Hxd7 c2 42.Bf1 Fa3

 

43.He6+ Kg8 44.Hd4 c1V 45.Bxc1 Fxc1 46.Hxb5 Ba5 47.Hd6 Ba3 48.He5 Bb3 49.Hdc4 Kg7 50.g4 h6 51.h4 g5?

 

52.hxg5 hxg5 53.f5 Ff4 54.Ke2 Bb1 55.Hf3 Ba1 56.d4 Bc1 57.Kd3 Bf1

 

58.Hce5 Bf2 59.Kc4 Bg2 60.Kd5 Kf6 61.Hd7+ Ke7 62.Hfe5 Fxe5 63.Hxe5 Bg3 64.Hg6+ Ke8 65.He5 Ke7 66.Hc6+ Ke8

 

67.e5 Bxg4 68.Ke6 Bg1 69.d5 g4 70.d6 Bd1 71.f6 g3 72.He7 g2 73.f7+ Kf8 74.Hg6+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotó: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupa negyedik fordulójában a rajtlistát vezető SOCAR Azerbajdzsán 4-2-re legyőzte a címvédő G-Team Novy Bor együttesét. Az azeri csapat visszavágott tavalyi vereségéért. Az orosz derbin a bajnokcsapat Malahit is 4-2-re nyert a Szentpétervár ellen, Alekszandr Griscsuk és Vlagyimir Malahov sötéttel győzött, Lékó Péter világossal remizett. Az olasz Obiettivo Risarcimento az izraeli Beer Sheva együttesét győzte le 4,5-1,5-re, az ötödik játéknapon a SOCAR lesz az ellenfelük. A Haladás csapata szép győzelmet aratott, a norvég hatos elleni nyeréssel a tízedik helyre jött fel a szombathelyi gárda. A női együttesek versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” fordulatokban gazdag találkozón nyert az orosz Ugra ellen, két pont az előnyük az orosz Lagyja előtt, az első hely sorsát is eldöntheti az ötödik fordulóbeli csatározásuk.

Fontos rangadókat is játszottak a viadal negyedik fordulójában. A két 3-3 nyeréssel induló SOCAR Azerbajdzsán és a címvédő cseh G-Team Noy Bor együttesek összecsapásán a rajtlistát vezető azeri csapatban a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a következő Grand Prix-sorozatban FIDE elnöki szabadkártyával játszó holland Anish Giri is sötéttel volt eredményes. A tavalyi óriási hullámvölgye után Tejmur Radzsabov is egyre jobb formában játszik, a kínai Wang Hao vereségéz meglepetésként könyvelhetjük el.

Az olasz Obiettivo Risarcimento csapatában a két nagy sztár, Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura mellett a francia Etienne Bacrot volt még eredményes, meggyőző volt sikerük. Az ötödik játéknapon sok minden eldőlhet az olasz-azeri derbin.

Minden versenyen érdekes színfolt, amikor az orosz éljátékosok összecsapnak, egymás esélyeit is rontják a találkozók eredményei. Így volt ez a Malahit és a Szentpétervár meccsen is, a bajnokcsapat meggyőző győzelmet aratott. A 4-2-es sikerben oroszlánrészt vállalt Alekszandr Griscsuk és Vlagyimir Malahov, mindketten sötéttel győztek. Lékó Péter világossal játszva küzdelmes partiban remizett Nyikita Vityjugovval.

Szép sikerként könyvelhetjük el a Haladás VSE harmadik győzelmét. A norvég Oslo Schakselskap első két tábláján olimpikonok játszottak, a szombathelyiek az utolsó két táblán fontos nyeréssel szerezték meg a két meccspontot. A szintén 6 pontos izlandi csapat a következő ellenfél.

 

Az élmezőnyben a 4. forduló eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 6, 38, 15) – G-Team Novy Bor (cseh, 6, 39, 16,5)  4 - 2

Sahriyar Mamedgyarov (2756) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736)  döntetlen

Veszelin Topalov (bolgár, 2784) – David Navara (2722)  1 - 0

Michael Adams (angol, 2752) – Pentala Harikrishna (indiai, 2725)  döntetlen

Anish Giri (holland, 2758) – Viktor Laznicka (2675)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (2717) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2680)  1 - 0

Wang Hao (kínai, 2730) – Mateusz Bartel (lengyel, 2636)  0 - 1

 

Obiettivo Risarcimento (olasz, 5, 27, 14) – Beer Sheva (izraeli, 5, 35, 13,5)  4,5 – 1,5

(Fabiano Caruana (2801) – Michael Roiz (2579)  1 - 0

Hikaru Nakamura (amerikai, 2782) – Maxim Rodhstein (2678) 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768) – Evgeny Postny (2641)  döntetlen)

 

Malahit (orosz, 5, 35, 12) – Szentpétervár (orosz, 5, 31, 11)  4 - 2

(Szergej Karjakin (2777) – Peter Szvidler (2732)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2789) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755)  1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2734) – Nyikita Vityjugov (2742)  döntetlen

Vlagyimir Malahov (2696) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2663)  1 - 0

Igor Liszij (2684) – Zahar Efimenko (ukrán, 2641) döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2648) – Ildar Hairullin (2638)  döntetlen)

 

Lagyja (orosz, 5, 26, 12) – SG Solingen (német, 5, 37, 13)  3,5 – 2,5

Gros Xake Taldea (spanyol, 4, 34,5, 12,5) – Odlar Yourdu (azeri, 5, 33, 13)  2 - 4

SHSM (orosz, 4, 19,5, 10,5) – Solvay (spanyol, 4, 16, 11,5)  5 - 1

 

Oslo Schakselskap (norvég, 4, 16, 10,5) – Haladás VSE (magyar, 4, 20, 11)  2,5 – 3,5

(Jon Ludvig Hammer (2630) – Ruck Róbert (2572)  1 - 0

Simen Agdestein (2622) – Németh Miklós (2494)  döntetlen

Ornulf Stubberud (2342) – Kovács Gábor (2463) döntetlen

Lars Oskar Hauge (2322) – Nagy Gábor (2414)  döntetlen

Sebastian Mihajlov (2257) – Csonka Attila István (2339)  0 - 1

Mats Persson (svéd, 2239) - Pergel László (2241)  0 - 1

 

SK Hohenems (osztrák, 4, 27, 11) – En Passant (holland, 4, 12, 10) 4 - 2

Schachgesellschaft Zürich (svájci, 4, 13, 12) – Minszk (fehérorosz, 4, 23,5, 12,5)  2 - 4

KSK47-Eynatten (4, 17,5, 11) – Royal Salzburg (osztrák, 4, 19, 12)  3 - 3

 

Az élmezőny állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 8 MP, 81,5 SB, 19 pont

2. Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 61,5, 18,5

3. Malahit (orosz) 7, 59, 16

4. Odlar Yourdu (azeri) 7, 53,5, 17

5. Lagyja (orosz) 7, 49,5, 15,5

6. G-Team Novy Bor (cseh) 6, 74, 18,5

7. SHSM (orosz) 6, 50,5, 15,5

8. SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

9. Huginn Chessclub (izlandi) 6, 43, 17

10. Haladás VSE (magyar) 6, 43, 14,5

11. Minszk (fehérorosz) 6, 39,5, 16,5

12. SK Rockaden (svéd) 6, 39, 13,5

 

Az élmezőnyben az 5. forduló párosítása:

Obiettivo Risarcimento (olasz) 7, 61,5, 18,5 – SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 8, 81,5 19

Lagyja (orosz) 7, 49,5, 15,5 - Malahit (orosz) 7, 59, 16

Odlar Yourdu (azeri) 7, 53,5, 17 - G-Team Novy Bor (cseh) 6, 74, 18,5

SK Rockaden (svéd) 6, 39, 13,5 - SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

Haladás VSE (magyar) 6, 43, 14,5 - Huginn Chessclub (izlandi) 6, 43, 17

Minszk (fehérorosz) 6, 39,5, 16,5 - SK Hohenems (osztrák) 6, 49, 15

Szentpétervár (orosz) 5, 59, 13 – SV Muelheim Nord (német) 5, 34, 16

Royal Salzburg (osztrák) 5, 34, 15 – Beer Sheva (izraeli) 5, 51,5, 15

SG Solingen (német) 5, 60,5, 15,5 – SK Team Viking (svéd) 5, 23,5, 12

Schachfreunde Berlin (német) 5, 39, 14,5 – KSK47 – Eynatten (belga) 5, 45,5, 14

 

A női csapatok versenyében negyedszer is győzött a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese. Az éltáblájukon Nana Dzagnidze megőrizte az olimpián mutatott remek formáját. A két pont sorsa a második táblán dőlt el. Natalija Pogonyina többször is remizhetett volna, sőt egy kritikus pillanatban rámutathatott volna Bela Hotenasvili királyának szorongatott helyzetére. Az esélyt elszalasztotta, Hotenasvili megnyerte a partit, csapata pedig a meccset.

Az orosz olimpiai bajnokcsapat tagjai a várakozáson alul szerepelnek, az SHSM csak remizett német ellenfelével. A címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo simán nyert, ahogy az orosz Lagyja is érvényesítette a papírformát.

 

A 4. forduló eredményei:

SHSM (orosz, 4, 16,5, 6,5) – SC Bad Königshofen (német, 2, 16, 6,5)  2 - 2

(Valentyina Gunyina (2540) – Elisabeth Paehtz (2467)  döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2543) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2457)  döntetlen

Olga Girja (2476) – Anasztazia Szavina (orosz, 2373)  0 - 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (2431) – Maria Schoene (2261)  1 – 0)

 

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 2, 15, 5,5)  0 - 4

 

Ugra (orosz, 4, 16, 8) – Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 6, 10, 13,5)  1,5 – 2,5

(Anna Usenyina (ukrán, 2481) – Nana Dzagnidze (2566)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2482) – Bela Hotenasvili (2507)  0 - 1

Bajra Kovanova (2399) – Salome Melia (2464)  1 - 0

Marina Guszeva (2352) – Nino Bacsiasvili (2426)  döntetlen)

 

Lagyja (orosz, 4, 16, 8) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 1, 3)  3,5 – 0,5

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 8, 27,5, 11,5

2. Lagyja (orosz) 6, 25,5, 11,5

3. SHSM (orosz) 5, 29, 8,5

4. Ugra (orosz) 4, 34,5, 9,5

5. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 4, 27, 9,5

6. SC Bad Königshofen (német) 3, 28, 8,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 4,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Rishon Letzion – SHSM

Batumi Chess Club Batumi „Nona” – Lagyja

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo – Ugra

SC Bad Königshofen – Herzliya Chess Club

 

Lékó,P (2734) - Vityjugov,N (2742)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.Fc4 0-0 8.Fb3 Be8 9.f3 e6 10.0-0 d5 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 exd5 13.Ff2 Vg5 14.Kh1 Vh5 15.c3 Fe5 16.Fg1 Hxd4 17.cxd4 Ff4 18.Be1 Fd7 19.Bxe8+ Bxe8 20.Vf1 Kg7 21.Be1 Bc8 22.Vf2 a5 23.Fc2 Vg5 24.Fd3 Ff5 25.Fb5 h5 26.g3 Fd6 27.Ve3 Vf6 28.Ff2 Fb4 29.Be2 Fh3 30.Kg1 Bc7 31.a3 Fd6 32.Fe1 b6 33.Fd2 Be7

34.Vh6+ Kg8 35.Bxe7 Vxe7 36.Kf2 Vc7 37.Fd3 Ff8 38.Vf4 Vd6 39.Ve5 Fd7 40.Ff4 Vxe5 41.Fxe5 b5 42.Fc7 a4 43.Fb6 Fd6 44.Fc5 Fc7 45.f4 f5 46.Ke3 Kf7 47.Fb4 Fd8 48.h4 Fb6 49.Fc2 Ke6 50.Kd3 Fc6 51.Kc3 Fd7 52.b3 Fc6 53.Fd1 Fc7 54.Fe2 Fb6 55.Fd1 Fc7 56.Fc5 Fa5+ 57.Fb4 és döntetlen

 

Caruana,F (2801) - Roiz,M (2579)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.a4 Hb6 16.a5 Hbd7 17.b4 Fg7 18.d5 Vb8 19.Fb3 Hf8 20.Ba2 c6 21.dxc6 Fxc6 22.Bd2 Bd8 23.Bd3 Bd7

24.Hg5 Vc7 25.Fe3 h6

26.Hxf7! Bxf7 27.Bxd6 Fe8 28.Fb6 Vb7 29.f4 H6d7 30.f5 Hxb6 31.axb6 Kh7 32.Fd5 Vb8 33.Fxa8 Vxa8 34.Bf1 gxf5 35.Bxf5 Vb8 36.Bxf7 Fxf7 37.Hf5 és sötét feladta

 

Dominguez Perez,L (2755) - Griscsuk,A (2789)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Bb8 12.Hc2 Fg5 13.a4 bxa4 14.Hcb4 Hxb4 15.cxb4 0-0 16.Bxa4 a5 17.b5 Fd7 18.Hc3

 

18...d5 19.Hxd5 Fe7 20.Vb3 Fb4+ 21.Hxb4 axb4 22.Fc4 Fxb5 23.Fxb5 Bxb5 24.0-0 Vd4 25.Be1 g6 26.g3 Bc8 27.Baa1 Kg7 28.Bad1 Vc4 29.Vxc4 Bxc4 30.Bd7?!

30...Bc2 31.b3 Bb2 32.Be3 Bb6 33.Bf3 Bf6 34.Bdd3 h5 35.h3 Be2 36.Bxf6 Kxf6 37.Be3 Bb2 38.Bf3+ Ke6 39.g4 Bb1+ 40.Kg2 h4 41.Bd3 f6 42.Kf3

42...f5! 43.exf5+ gxf5 44.gxf5+ Kxf5 45.Ke2 Bb2+ 46.Kf1 Ke4 47.Be3+ Kd4 48.Bf3 e4 49.Bf4 Bxb3 50.Bxh4 Bd3 51.Bh8 b3 és világos feladta

 

Hotenasvili,B (2507) - Pogonyina,N (2482)

79.Kd8?

A grúz nagymesternő az időzavaros kapkodásban kihagyta a 79.Ke6 Vb7 80.Vd6 Vf7+ 81.Ke5 Vg7+ 82.Kd5 Vb7+ 83.Vc6 Vb3+ 84.Ke5 Vxe3 85.Vxg6+ Kf8 86.Vxf5+ Ke7 87.Vf6+ lehetőséget.

79...Vd5+ 80.Kc7 Va5+ 81.Kd6 Vb6+ 82.Ke7 Vb7+ 83.Kf6 Vg7+ 84.Kg5 Kh7 85.Vb8??

 

85...Vh6+?

A kétszeres orosz olimpiai bajnoknő nyerést hagyott ki, a világos király szorongatott helyzetét a 85...f4!! fantasztikus lépés használta volna ki, 86.Kxf4-re mattol 86...Vf6+ 87.Kxe4 Vf5. 86.Vxf4-re 86… Vh6+ 87.Kf6 g5 nyer. 86.gxf4-re 86… Ve7 mattol, 86.Vc8-ra pedig robog az f gyalog: 86…f3 87.Kf4 f2 88.Vh3 f1V+ 89.Vxf1 Vf6+ nyer.

 86.Kf6 g5+? 87.Kxf5 Vg6+ 88.Ke5 gxh4 89.Va7+? Kh6 90.gxh4 Vf5+ 91.Kd6 Vf6+ 92.Kd5

 

92...Vxh4?

Remi a 92...Vf7+ lépés.

93.Vb6+ Kg7? 94.Vc7+ Kg6 95.Ve5 Vd8+? 96.Kxe4 h4 97.Kf4 Kh6 98.Kg4 Vd7+ 99.Kxh4 Vd8+ 100.Kg4 Vd7+ 101.Vf5 Vg7+ 102.Kf3 Vb7+ 103.d5 Vb5 104.e4 Vd3+ 105.Kf4 Vd2+ 106.Ke5 Vc3+ 107.Ke6 Vc8+ 108.Ke7 Vc7+ 109.Vd7 Va5 110.e5 Ve1 111.Ve6+ Kh7 112.d6 Vb4 113.Vf5+ Kg7 114.Vg5+ Kh7 115.e6 Vb7+ 116.d7 Vb4+ 117.Kf7 Vf8+ 118.Kxf8 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupa harmadik fordulója után a címvédő cseh G-Team Novy Bor és a rajtlistát vezető  azeri SOCAR Azerbajdzsán vezet 6-6 meccsponttal. A cseh csapat „gólarányt” is javított, az azeriek együttesében meglepetésre a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kikapott. A negyedik játéknapon a két hibátlan gárda méri össze erejét. Hat döntetlen született a forduló rangadóján, a Szentpétervár és az olasz Obiettivo Risarcimento találkozóján. Az orosz bajnokcsapat, a Malahit nem bírt az izraeli Beer Sheva hatosával, Lékó Péter sötéttel remizett. A szombathelyi sakkozók második győzelmüknek örülhettek.  A női együttesek versengésében a grúz Batumi Chess Club „Nona” harmadszor is győzött, meglepetésre az orosz derbin az esélyesebb SHSM vereséget szenvedett, először nyert a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo négyese.

A KEK harmadik fordulójában is kedvező párosítást kapott a címvédő és a rajtlistát vezető két együttes. A cseh G-Team Novy Bor tarolt, könnyedén verte a szerényebb játékerőt képviselő svéd ellenfelét. A SOCAR Azerbajdzsán egy picit megszenvedett a harmadik győzelméért, meglepetésre a norvég világbajnok menedzsere, Simen Agdestein megadásra kényszerítette a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. Érdeklődéssel várjuk a holnapi nagy összecsapást, a két hibátlan csapat meccsét.

 

 

A forduló rangadóján, az orosz-olasz derbin hat döntetlen született. A Szentpétervár csapatában csak két idegenlégiós játszik, míg az Obiettivo Risarcimento hatosában csak az éltáblás Fabiano Caruana képviseli az olasz színeket.

A bajnoki címre az egyik nagy esélyesnek tartott orosz bajnokcsapat, a Malahit pontot vesztett. Hiába aratott villámgyőzelmet Alekszandr Griscsuk, a lett Alekszej Shirov másodszor kapott ki. Lékó Péter nagy csatában remizett. A benoni védelmű partiban nagymesterünk az elméleti párbajban a minőségáldozatos varit játszotta meg.

A Haladás VSE javított, a második fordulóban elszenvedett minimális vereség után a szombathelyi sakkozók győzelemnek örülhettek. Negyedik meccsüket a norvégokkal vívják.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 4, 10,5, 11) – Oslo Schakselskap (norvég, 4, 9, 3,5)  4,5 – 1,5

(Sahriyar Mamedgyarov (2756) – Jon Ludvig Hammer (2630)  döntetlen

Veszelin Topalov (bolgár, 2784) – Simen Agdestein (2622)  0 – 1)

 

Szentpétervár (orosz, 4, 8, 8) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 4, 11, 12) 3 - 3

(Peter Szvidler (2732) – Fabiano Caruana (2801)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2782)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2742) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768)  döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Etienne Bacrot (francia, 2729)  döntetlen

Zahar Efimenko (ukrán, 2641) – Laurent Fresssinet (francia, 2712)  döntetlen

Ildar Hairullin (2638) – Kiril Georgijev (bolgár, 2626)  döntetlen)

 

Beer Sheva (izraeli, 4, 10,5, 10) – Malahit (orosz, 4, 9, 10) 3 - 3

(Michael Roiz (2579) – Szergej Karjakin (2772)  döntetlen

Maxim Rodhstein (2678) – Alekszandr Griscsuk (2789)  0 - 1

Evgeny Postny (2641) – Lékó Péter (magyar, 2734)  döntetlen

Alon Greenfeld (2551) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  1 – 0)

 

G-Team Noví Bor (cseh, 4, 10,5, 11) – SK Rockaden (svéd, 4, 9, 7)  6 - 0

Odlar Yourdu (4, 10,9) – SG Solingen (40, 10, 11)  3 - 3

Gros Xake Taldea (4, 10, 11) – Lagyja (3, 8,5, 9)  2,5 – 3,5

LSG (holland, 3, 9, 8,5) – SK Hohenems (osztrák, 3, 8, 9)  3 - 3

Minszk (fehérorosz, 2, 8, 8) – Margiris Kaunas (litván, 3, 8,5, 9)  4,5 – 1,5

White Rose (angol, 2, 5,5, 6) – SHSM (orosz, 2, 5,5, 4)  1 - 5

 

KSK Rochade Eupen-Kelmis (belga, 2, 3,5, 0)  - Haladás VSE (2, 7,5, 10)  2,5 – 3,5

(Igor Glek (német, 2434) – Ruck Róbert (2572)  döntetlen

Jordi Fluvia Poyatos (spanyol, 2446) – Németh Miklós (2494)  döntetlen

Thomas (Fiebig (német, 2398) – Kovács Gábor (2463)  döntetlen

Arkadius Georg Kalka (német, 2373) – Nagy Gábor (2414)  0 - 1

Michael Coenen (német, 2294) – Csonka Attila István (2339)  1 - 0

Martin Ahn (belga, 2255) – Pergel László (2241)  0 – 1)

 

Az élmezőny állása:

1.G-Team Novy Bor (cseh) 6 MP, 39 BS, 16,5 pont, 25,5

2. SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 6, 38, 15, 29,5

3. SG Solingen (német) 5, 37, 13, 33

4. Beer Sheva (izraeli) 5, 35, 13,5, 28,5

5. Malahit (orosz) 5, 35, 12, 36

6. Odlar Yourdu (azeri) 5, 33, 13, 29,5

7. Szentpétervár (orosz) 5, 31, 11, 38,5

8. Obiettivo Risarcimento (olasz) 5, 27, 14, 23

9. Lagyja (orosz) 5, 26, 12, 29

10. Gros Xake Taldea (spanyol) 4, 34,5, 12,5, 30,5

11. SK Hohenems (osztrák) 4, 27, 11, 29

12. Minszk (fehérorosz) 4, 23,5, 12,5, 27

13. Huginn Chess Club (izlandi) 4, 21, 12,5, 23,5

14. LSG (holland) 4, 21, 11,5, 23,5

15. Haladás VSE (magyar) 4, 20, 11, 20

16. SHSM (orosz) 4, 19,5, 10,5, 32

 

Az élmezőnyben a 4. forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (6, 38, 15) – G-Team Novy Bor (6, 39, 16,5)

Obiettivo Risarcimento (5, 27, 14) – Beer Sheva (5, 35, 13,5)

Malahit (5, 35, 12) – Szentpétervár (5, 31, 11)

Lagyja (5, 26, 12) – SG Solingen (5, 37, 13)

Gros Xake Taldea (4, 34,5, 12,5) – Odlar Yourdu (5, 33, 13)

SHSM (4, 19,5, 10,5) – Solvay (4, 16, 11,5)

Oslo Schakselskap (4, 16, 10,5) – Haladás VSE (4, 20, 11)

SK Hohenems (4, 27, 11) – En Passant (4, 12, 10)

Schachgesellschaft Zürich (4, 13, 12) – Minszk (4, 23,5, 12,5)

KSK47-Eynatten (4, 17,5, 11) – Royal Salzburg (4, 19, 12)

 

A női csapatok körmérkőzéses versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese gond nélkül érvényesítette a papírformát. Nem hibázott az orosz Ugra négyese sem.

 

 

A játéknap rangadóját két orosz együttes vívta, és meglepetésre az esélytelenebb Lagyja nyert. Az SHSM csapatában mindkét kétszeres olimpiai bajnoknő, Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk is kikapott.

A címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo teljesítményére rányomta a bélyegét a rajtnál elszenvedett két vereség, csak minimális győzelmet ért el.

 

A 3. forduló eredményei:

Lagyja (orosz, 2, 3, 5,5) – SHSM (orosz, 4, 4, 5)  2,5 – 1,5

(Alisza Galljamova (2472) – Valentyina Gunyina (2540)  1 - 0

Anna Zatonskih (amerikai, 2469) – Alekszandra Kosztenjuk (2543)  1 - 0

Ekaterina Atalik (török, 2421) – Olga Girja (2476)  döntetlen

Elena Zajac (2401) – Alina Kaslinszkaja (2439)  0 - 1

 

Rishon Letzion (izraeli, 2, 1, 3) – Ugra (orosz, 2, 2, 6)  0 - 4

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 4, 4, 5) – Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 3, 1,5) 4 - 0

 

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 0, 0, 6) - SC Bad Königshofen (német, 2, 2, 6)  2,5 – 1,5

Hou Ji-fan (kínai, 2663) – Elisabeth Paehtz (2467)  döntetlen

Anna Muzicsuk (ukrán, 2551) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2457)  döntetlen

Katyerina Lahno (orosz, 2540) – Anasztazia Szavina (orosz, 2373)  döntetlen

Almira Szkripcsenko (francia, 2430) – Maria Schoene (2261)  1 - 0

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” (grúz) 6 MP, 10 BS 13,5 pont, 36

2. Ugra (orosz) 4, 16, 8, 17,5

3. Lagyja (orosz) 4, 16, 8, 16

4. SHSM (orosz) 4, 16, 6,5, 21,5

5. SC Bad Königshofen (német) 2, 16, 6,5, 17,5

6. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 2, 15, 5,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 1, 3

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

A 4. forduló párosítása:

SHSM – SC Bad Königshofem

Herzliya Chess Club - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Ugra – Batumi Chess Club „Nona”

Lagyja – Rishon Letzion

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Bilbao Chess

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló 30. Klubcsapatok Európa-kupáján tizenegy együttes nyerte meg második mérkőzését is.  A rajtlistát vezető azeri SOCAR Azerbajdzsán gárdája már rangadót játszott, az orosz SHSM csapatát Sahriyar Mamedgyarov vezérletével 5-1-re győzte le.  A második olasz Obiettivo Ricarsemento nagymesterei könnyű ellenfelet kaptak. Az orosz bajnokcsapatban, a Malahitban játszó Lékó Péter javított, az első négy táblán az izlandiak még döntetlenre hozták a meccset. A magyar színeket képviselő Haladás VSE minimális arányban vereséget szenvedett svéd ellenfelétől. A női csapatok versenyében a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo második mérkőzését is elvesztette.

A párosítás szeszélye folytán az azeri SOCAR Azerbajdzsán már a második fordulóban rangadót játszott, és kiütéses győzelmet aratott a rajtlistán hatodik orosz SHSM együttesével szemben. Különösen meglepő, hogy az első három táblán teljes volt a diadal, Sahriyar Mamedgyarov, Veszelin Topalov és Michael Adams is hozta az egész pontot, Tejmur Radzsabov tette még fölényesebbé a győzelmet. Az olasz Obiettivo Risarcimento éltábláján bemutatkozott Fabiano Caruana, igazi vezérevezősként könnyen nyert. Az olasz együttes a harmadik játéknapon a Szentpétervár hatosával küzd meg.

Az orosz bajnokcsapattal, a Malahittal szemben az izlandiak meglepetésre az első négy táblán tartották az egyensúlyt, Lékó Péter gyors győzelemmel feledtette első fordulóbeli kisiklását, a lett Alekszej Shirov azonban nagyot botlott. A címvédő cseh G-Team Novy Bor gond nélkül érvényesítette a papírformát, a szlovák csapatban Bokros Albert és Czebe Attila szerzett fél-fél pontot.

Minimális arányban kapott ki a Haladás VSE, a svéd ellenfél a hátsó táblákon döntötte el a maga javára a mérkőzést. Ezen a meccsen, de más találkozókon is sok volt a hiba a közvetítéskor, hibás nevekkel, eredményekkel jelentek meg a partik.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

SHSM (orosz, 2, 4,5) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 2, 5,5)  1 - 5

(Jan Nepomnjacsij (2710) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  0 – 1

Alekszandr Morozevics (2731) – Veszelin Topalov (bolgár, 2784) 0 – 1

Alekszej Drejev (2662) – Michael Adams (angol, 2752) 0 – 1

Borisz Gracsev (2673) – Anish Giri (holland, 2758) döntetlen

Daniil Dubov (2614) – Tejmur Radzsabov (2717) 0 – 1

Vlagyimir Potkin (2610) – Wang Hao (kínai, 2730) döntetlen)

 

Obiettivo Risarcimento (olasz, 2, 6)  - Grantham Sharks (angol, 2, 3,5)  5 – 1

 

Malahit (orosz, 2, 5) – Huginn Chessclub (izlandi, 2, 5,5)  4 – 2

(Szergej Karjakin (2777) – Gawain Jones (angol, 2664) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2789) – Robin Van Kampen (holland, 2637) döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2734) – Throstur Thorhallsson (2437) 1 – 0

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Einar Hjalti Jensson (2349 0 – 1)

 

Szentpétervár (orosz, 2, 4) – Minszk (fehérorosz, 2, 6)  4 - 2

SK Dunajska Streda (szlovák, 2, 5) – G-Team Novy Bor (cseh, 2, 5,5)  1 - 5

KSK47-Eynatten (belga, 2, 5) – Odlar Yourdu (azeri, 2, 5,5)  1,5 – 4,5

Beer Sheva (izraeli, 2, 5,5) – Solvay (spanyol, 2, 5)  5 - 1

SG Solingen (német, 2, 4,5) - Cercle d'Echecs de Bois Colombes (francia, 2, 6)  5,5 – 0,5

SK Hohenems (osztrák, 2, 5) – Lagyja (orosz, 2, 5,5)  3 - 3

Schachgesellschaft Zürich (svájci, 2, 6) - Gros Xake Taldea (spanyol, 2, 4,5) 0,5 – 5,5

 

Haladás VSE (magyar, 2, 5) – SK Rockaden (svéd, 2, 5,5)  2,5 – 3,5

(Ruck Róbert (2572) – Erik Blomqvist (2506) 1 - 0

Németh Miklós (2494) – Emil Hermansson (2455) döntetlen

Kovács Gábor (2463) – Robert Bator (2422) döntetlen

Nagy Gábor (2414) – Erik Hedman (2362) döntetlen

Csonka Attila István (2339) – Thomas Enggvist (2348) 0 – 1

Pergel László (2241) – Martin Lokander (2347) 0 – 1)

 

A verseny élcsoportjának állása:

1.Obiettivo Risarcimento (olasz) 4 meccspont, 11 pont, 12

2-3. SOCAR Azerbajdzsán (azeri) és G-Team Novy Bor (cseh) 4, 10,5, 11

4. Beer Sheva (izraeli) 4, 10,5, 10

5. SG Solingen (német) 4, 10, 11

6. Gros Xake Taldea (spanyol) 4, 10, 11

7. Odlar Yourdu (azeri) 4, 10, 9

8. Malahit (orosz) 4, 9, 10

9. SK Rockaden (svéd) 4, 9, 7

10. Oslo Schakselskap (norvég) 4, 9, 3,5

11. Szentpétervár 4, 8, 8

17. Haladás VSE  2, 7,5, 10

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (4, 10,5, 11) – Oslo Schakselskap (4, 9, 3,5)

Szentpétervár (4, 8, 8) - Obiettivo Risarcimento (4, 11, 12)

Beer Sheva (4, 10,5, 10) – Malahit (4, 9, 10)

G-Team Noví Bor (4, 10,5, 11) – SK Rockaden (4, 9, 7)

Odlar Yourdu (4, 10,9) – SG Solingen (40, 10, 11)

Gros Xake Taldea (4, 10, 11) – Lagyja (3, 8,5, 9)

KSK Rochade Eupen-Kelmis (belga, 2, 3,5, 0)  - Haladás VSE (2, 7,5, 10)

 

A női csapatok versenyében óriási meglepetésre a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo elvesztette második mérkőzését is. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a kétszeres olimpiai bajnoknő Valentyina Gunyinát megadásra kényszerítette, de az erősítésnek szánt Katyerina Lahno második partijában is kapitulációra kényszerült, az oly megbízható, rutinos svéd Pia Cramling sem bírta a találkozó fokozott feszültségét, remi helyett mattba lépett. A grúzok némi nehézséggel, de megszerezték második győzelmüket.

 

A 2. forduló eredményei:

SHSM (orosz) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  (monacói) 2,5 – 1,5

(Valentyina Gunyina (2540) – Hou Ji-fan (kínai, 2663) 0 – 1

Alekszandra Kosztenjuk (2543) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551) döntetlen

Olga Girja (2476) – Katyerina Lahno (orosz, 2540) 1 – 0

Jekatyerina Kovalevszkaja (2431) – Pia Cramling (svéd, 2516) 1 – 0)

 

SC Bad Königshofen (német) – Batumi Chess Club „Nona”  (grúz) 1,5 – 2,5

(Elisabeth Paehtz (2467) – Bela Hotenasvili (2507) döntetlen

Lilit Mkrtchian (örmény, 2457) – Salome Melia (2464) döntetlen

Anasztazia Szavina (orosz, 2373) – Nino Bacsiasvili (2426) döntetlen

Maria Schoene (2261) – Miranda Mikadze (2242) 0 – 1)

 

Herzliya Chess Club (izraeli) – Rishon Letzion  (izraeli) 1,5 – 2,5

Ugra (orosz) – Lagyja  (orosz) 2,5 – 1,5

 

A verseny állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” 4 meccspont, 4 pont, 5

2.SHSM (orosz) 4, 4, 5

3. SC Bad Königshofen (német) 2, 2, 6

4. Ugra (orosz) 2, 2, 6

5. Lagyja (orosz) 2, 3, 5,5

6. Rishon Letzion (izraeli) 2, 1, 3

7. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  (monacói) 0, 0, 6

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 3, 1,5

 

A 3. forduló párosítása:

Lagyja – SHSM

Rishon Letzion – Ugra

Batumi Chess Club „Nona” – Herzliya Chess Club

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  - SC Bad Königshofen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban négy együttes rajtolt 6-0-s győzelemmel a 30. Klubcsapatok Európa-kupáján. A rajtlistát vezető azeri SOCAR Azerbajdzsán gárdájában az angol Michael Adams remizett, a második olasz Obiettivo Ricarsemento nagymesterei nem hibáztak, az orosz bajnokcsapatban játszó Lékó Péter óriási meglepetésre vereséggel kezdett, a holland Manuel Bosboom meglepte nagymesterünket. A magyar színeket képviselő Haladás VSE 5-1-re nyert a hétfordulós, svájci rendszerű viadala első játéknapján. A női csapatok versenyében a grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese remek rajtot vett, a címvédő monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo csapatát győzte le.

A sakkvilág elitjének csúcstalálkozója a bilbaói Chess Masters Final és a Klubcsapatok Európa-kupája. A top tízből csak a norvég világbajnok Magnus Carlsent nem látjuk versenyezni, megkezdte a november 7-én Szocsiban rajtoló világbajnoki döntőjére a felkészülés utolsó fázisát, míg kihívója, az indiai  exvilágbajnok Viswanathan Anand főpróbának tekinti a VII. Grand Slam-döntőt. Az 1999-ben megnyitott Euskalduna Jauregia 2003-ban nagy elismerést kapott, a világ legjobb Kongresszusi Centrumának választották meg, mindkét viadal méltó helyszíne. A rendezőknek a nyitó forduló délelőttjén váratlan gondot okozott, hogy a hivatalos honlap nem bírta a nagy látogatottságot, a facebook és a twitter „dobott” mentőövet a rendkívül kínos helyzetben.

A legerősebb klubcsapatok versenyén az olasz Fabiano Caruana a legmagasabban jegyzett nagymester, ne felejtsük, hogy 2801 Élő-pontjához még 35(!) pontot gyűjtött St. Louisban szenzációs elsőségével.

 

A legjobbak rangsora:

Fabiano Caruana (Obiettivo Risarcimento, olasz) 2801, Alekszandr Griscsuk (Malahit, orosz) 2789, Veszelin Topalov (bolgár, SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2784, Hikaru Nakamura (amerikai, Obiettivo Risarcimento, olasz) 2782, Szergej Karjakin (Malahit, orosz) 2777, Maxime Vachier-Lagrave (francia, Obietto Risarcime, olasz) 2768, Anish Giri (holland, SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2758, Sahriyar Mamedgyarov (SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2756, Leinier Dominguez Perez (kubai, Szentpétervár) 2755, Michael Adams (angol,  SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2752, Nyikita Vityjugov (Szentpétervár, orosz) 2742, Radoslaw Wojtaszek (lengyel, G-Team Novy Bor, cseh) 2736, Lékó Péter (magyar, Malahit, orosz) 2734, Peter Szvidler (Szentpétervár, orosz) 2732, Alekszandr Morozevics (SHSM, orosz( 2731, Wang Hao (kínai, SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2730, Etienne Bacrot (francia, Obiettivo Risarcimento, olasz) 2729, Pentala Harikrishna (indiai, G-Team Novy Bor, cseh) 2725, David Navara (G-Team Novy Bor, cseh) 2725, Tejmur Radzsabov (SOCAR Azerbajdzsán, azeri) 2717, Arkadij Naiditsch (német, Gros Xake Taldea, spanyol) 2715, Laurent Fressinet (francia, Obiettivo Risarcimento, olasz) 2712, Jan Nepomnjacsij (SHSM, orosz) 2710, Alekszej Shirov (spanyol, Malahit, orosz) 2701

 

Négy együttes kezdett hibátlan teljesítménnyel, a legjobbak közül az olasz Obiettivo Risarcimento két nagy sztárjuk, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura nélkül is biztosan vette az első akadályt. A rajtlistát vezető azeri SOCAR együttesében az angol Michael Adams hullajtott el fél pontot. A nyitány legnagyobb meglepetését első számú sakkozónk, Lékó Péter veresége jelentette, az orosz bajnokcsapatban ezúttal a második táblán játszó nagymesterünk a holland Manuel Boosbomtól kapott ki. A Szentpétervár hatosában két döntetlen mellett az örmény Szergej Movszeszjan kényszerült kapitulációra. A címvédő cseh G-Team Novy Bor csapatában Viktor Laznicka remizett.

A rajtlistán 13. Haladás VSE csapatában az előzetes nevezés ellenére sem játszik Rapport Richárd. Kéthónapos erőltetett menetelés után legfiatalabb nagymesterünk a pihenést választotta. Aligha kétséges, hogy lemondása jelentősen csökkentette a szombathelyi csapat esélyeit. Ricsi nélkül is a  vasi gárda a papírformának megfelelően győzelemmel rajtolt.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri) – SK Team Viking (svéd) 5,5 – 0,5

KSK Rochade Eupen-Kelmis (belga) – Obiettivo Risarcimento (olasz)  0 - 6

 

Malahit (orosz) – En Passant (holland)  5 - 1

(Alekszandr Griscsuk (2789) – Friso Nijboer (2528)  1 - 0

Lékó Péter (2734) – Manuel Bosboom (2424)  0 – 1)

 

Royal Salzbug (osztrák) – Szentpétervár (orosz)  2 - 4

G-Team Novy Bor (cseh) – HMC Calder (holland) 5,5 – 0,5

Schachfreunde Berlin (német) – SHSM (orosz) 1,5 – 4.5

Odlar Yourdu (azeri) – Gambit Asseco SEE (macedón)  5,5 – 0,5

Asker (norvég) - Beer Sheva (izraeli)  0,5 – 5,5

Haladás VSE (magyar) – Matinkylan (finn)  5 - 1

Ruck Róbert (2572) – Petri Kekki (2342)  1 - 0

Németh Miklós (2494) – Asko Hentunen (2299)  1 - 0

Kovács Gábor (2463) – Petri Lehtivaara (2285)  1 - 0

Nagy Gábor (2414) – Kari Pulkkinen (2266)  1 - 0

Csonka Attila István (2339) – Panu Laine (2117)  döntetlen

Pergel László (2241) – Mikko Tolonen (2195)  döntetlen

 

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

SHSM (orosz, 2, 4,5) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 2, 5,5)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 2, 6)  - Grantham Sharks (angol, 2, 3,5)

Malahit (orosz, 2, 5) – Huginn Chessclub (izlandi, 2, 5,5)

Szentpétervár (orosz, 2, 4) – Minszk (fehérorosz, 2, 6)

SK Dunajska Streda (szlovák, 2, 5) – G-Team Novy Bor (cseh, 2, 5,5)

KSK47-Eynatten (belga, 2, 5) – Odlar Yourdu (azeri, 2, 5,5)

Ber Sheva (izraeli, 2, 5,5) – Solvay (spanyol, 2, 5)

SG Solingen (német, 2, 4,5) - Cercle d'Echecs de Bois Colombes (francia, 2, 6)

SK Hohenems (osztrák, 2, 5) – Lagyja (orosz, 2, 5,5)

Schachgesellschaft Zürich (svájci, 2, 6) - Gros Xake Taldea (spanyol, 2, 4,5)

Haladás VSE (magyar, 2, 5) – SK Rockaden (svéd, 2, 5,5)

 

A női csapatok versenyében végül nyolc együttes vesz részt, így körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le a viadalt. A sorsolás szeszélye folytán már a nyitó fordulóban két rangadóra is sor került, a grúz Batumi Chess Club „Nona” négyese, a címvédő, ötszörös győztes, négy ország idegenlégiósaival felálló monacói  Cercle d'Echecs de Monte-Carlo  együttesével mérkőzött meg. Két orosz csapat is összecsapott, az Ugra és az SHSM. A két derbin világbajnoknő, exvilágbajnoknők, olimpiai bajnoknők, kontinensbajnokok csatáztak, a női sakkozás elitje viaskodott.

A viadal meglepetéssel kezdődött meg, a grúz Batumi Chess Club „Nona” csapata három döntetlen mellett az olimpián szerény teljesítményt nyújtó Salome Melia győzelmével legyőzte a címvédő monacói együttest. Az orosz háziderbin Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk remekelt.

 

Az első forduló eredményei:

Ugra (orosz) – SHSM (orosz)  1,5 – 2,5

Anna Usenyina (ukrán, 2481) – Valentyina Gunyina (2540)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2482) – Alekszandra Kosztenjuk (2543)  0 - 1

Bajra Kovanova (2399) – Olga Girja (2476)  döntetlen

Marina Guszeva (2352) – Alina Kaslinszkaja (2433)  1 - 0

 

Batumi Chess Club  „Nona” (grúz) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói)  2,5 – 1,5

Nana Dzagnidze (2566) – Hou Ji-fan (kínai, 2663)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2507) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551)  döntetlen

Salome Melia (2464) – Katyerina Lahno (orosz, 2540)  1 - 0

Nino Bacsiasvili (2426) – Pia Cramling (svéd, 2516)  döntetlen

 

Lagyja (orosz) – Herzlya Chess Club (izraeli)  4 - 0

Rishon Letzion (izraeli) – SC Bad Königshofen (német)  0,5 – 3,5

 

A 2. forduló párosítása:

SHSM - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

SC Bad Königshofen – Batumi Chess Club „Nona”

Herzliya Chess Club – Rishon Letzion

Ugra – Lagyja

Bosboom,M (2424) - Lékó,P (2734)
Angol megnyitás [A14]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.0-0 0-0 6.Vc2 b6 7.cxd5 Hxd5 8.a3 Fb7 9.d4 Hf6 10.Hc3 c5 11.dxc5 bxc5 12.Bd1 Vb6 13.Fg5 Bc8 14.Bac1 Ha6?!

15.e4!

A holland nagymester nagy előnyt ért el.

15...Ff8 16.Fxf6

Számításba jött a 16.He5 Hb8 17.Ve2 folytatás.

16...gxf6 17.e5 Fg7?

Az egyetlen esélyt a 17...f5 18.g4 c4 19.gxf5 Hc5 folytatás jelentette volna.

18.Bd6 Vc7 19.Bcd1 Bd8 20.Hb5 Va5?!

21.Hg5! Bxd6 22.Vxh7+ Kf8 23.Hxd6 fxg5 24.Fxb7 Bd8 25.Vh5 Bd7 26.Hc4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Bilbao Chess Manu de Alba

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbao a házigazdája szeptember 14. és 20. között a 30. Klubcsapatok Európa-kupájának. Az 52 csapat hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalán a magyar színeket Rapport Richárddal az éltáblán a Haladás VSE képviseli. Címvédőként a cseh G Team Novy Bor csapata játszik, a rajtlistát a neves idegenlégiósokat is szerepeltető azeri SOCAR együttese vezeti. Fabiano Caruana az olasz  Obiettivo Risarcimento éltáblása, az orosz bajnok Malahit együttesében Lékó Péter is szerepel.  Olimpiai bajnokok, kontinensbajnokok, szupernagymesterek csatáznak majd a viadalon. A női csapatok versenyében 10 együttes indul, többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnoknők, olimpiai és kontinensbajnokok párharcát követhetjük majd nyomon. A viadal honlapja a http://www.europeanchessclubcup2014.com/, a fordulók naponta 15 órakor kezdődnek.

 

A hétfordulós svájci rendszerű versenyre 52 férficsapat és 10 női együttes  nevezett, a mezőnyben neves szupernagymesterek egész sora játszik. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok, világbajnok-jelöltek részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.

 

Tavaly a 29. Klubcsapatok Európa-kupáját nagy meglepetésre a rajtlistán ötödik G-Team Novy Bor együttese nyerte meg. Két kötelező győzelemmel rajtoltak, a harmadik játéknapon a Rosztov hatosa ellen diadalmaskodtak, majd az orosz Malahittal szemben bravúros 3-3-at értek el. Következett a belga SK Eynatten, és 4,5-1,5-ös sikerrel léptek tovább.  A hatodik fordulóban a százszázalékos címvédő SOCAR csapatát győzték le 3,5-2,5-re, az első három táblán David Navara, Radoslaw Wojtaszek és Viktor Laznicka brillírozott, Élő-pontszámban, világranglistás helyezésben jóval előkelőbben jegyzett Fabiano Caruana, Veszelin Topalov és Gata Kamsky kénytelen volt fejet hajtani az „esélytelenek” nyugalmával játszó riválisaikkal szemben. A párosítás a vezetést átvett cseh együttest „pártolta”, nagymestereik a befejező fordulóban érvényesítették a Minszk csapatával szemben érvényesítették a papírformát. A bonyolult partikban jól bírták a feszültséget, jóval esélyesebb csapatokat megelőzve szenzációs sikert értek el.

 

 

Rapport Richárd könnyű nyeréssel zárta szereplését, a francia bajnokcsapat, a Clichy Echecs 92 legjobb pontszerzője volt a hét partiból gyűjtött 5,5 ponttal. Teljesítménye 2745-ös performance-pontszámnak felel meg, + 5,9 Élő-pontot kasszírozott. A franciák a svájci rendszerre jellemző módon nagyot léptek előre a versenyben, negyedik helyük szép siker a korántsem acélos összeállításban.

A Jugra nagyarányú győzelmet aratott, Lékó Péter sorozatban ötödször remizett, 7-ből 4,5 pontot szerzett, 2690-nek felel meg az eredménye, - 2,2 Élő-pont. A negyedik helyre rangsorolt csapat a hatodik helyen végzett.

A Haladás VSE szép győzelemmel búcsúzott, a rajtlistás 16. helyezésükhöz képest hárommal gyengébben végzett. Kovács Gábor 3, Németh Miklós 4, Petényi Tamás 5,5, Nagy Gábor 3,5, Csonka Attila István 4,5, Pergel László 4,5 pontot gyűjtött.

 

A 29. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

Hely.

FED

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 

1

CZE

G-Team     Novy Bor

7

6

1

0

13

236.0

28.5

 

2

RUS

Malahit

7

5

2

0

12

211.0

32.0

 

3

AZE

SOCAR

7

5

1

1

11

244.0

29.0

 

4

FRA

Clichy     Echecs 92

7

5

1

1

11

206.0

29.0

 

5

RUS

Szentpétervár

7

5

1

1

11

199.5

29.0

 

6

RUS

Jugra

7

5

0

2

10

204.0

28.5

 

7

RUS

PGMB-Rosztov

7

5

0

2

10

195.5

28.0

 

8

BLR

Minszk

7

5

0

2

10

187.0

27.5

 

9

SUI

Reichenstein     SSB

7

5

0

2

10

174.5

29.0

 

10

ITA

O.R.   Padova

7

5

0

2

10

168.0

23.5

 

19

HUN

Haladás VSE

7

3

2

2

8

126.0

25.0

 

 

Az idei viadalon is az egyik legnagyobb esélyesnek a SOCAR Azerbajdzsán együttese számít, a neves idegenlégiósokat felvonultató csapat két éve először tudott nyerni, tavaly a harmadik helyen végzett. Új igazolásuk az angol Michael Adams és az ukrán Anton Korobov, nagy veszteségük az olasz Fabiano Caruana, aki a kitűnő erőkből álló olasz Obietto Risarcimento éltáblása lett, nem véletlenül másodikak a rajtlistán.  Az orosz bajnok Malahit többek között Lékó Pétert is soraiban tudja,  nem titkoltan az első helyre tör. A hétszeres bajnok Peter Szvidler vezeti a három évvel korábbi győztes Szentpétervár gárdáját. Ötödikként rangsorolták a címvédő  G Team Novy Bor csapatát. A mezőnyben 19 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”.

Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot sorozatban hatszor megnyerő Aquaprofit-NTSK együttese. A hagyományokhoz híven a Haladás VSE képviseli a magyar színeket, Rapport Richárd játszik az éltáblán!

 

A top csapatok legjobbjai:

 

SOCAR (azeri, 2750):  Veszelin Topalov (bolgár 2784), Anish Giri (holland 2758), Sahriyar Mamedgyarov (2756), Michael Adams (angol, 2752), Wang Hao (kínai, 2730), Tejmur Radzsabov (2717), Anton Korobov (ukrán, 2673), Eltaj Safarli (2655)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 2737): Fabiano Caruana 2801, Hikaru Nakamura (amerikai, 2782), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768), Etienne Bacrot (francia, 2729), Laurent Fressinet (francia, 2712), Kiril Georgijev (bolgár, 2626), Daniele Vocaturo (2585), Danyyil Dvirnyy (2522)

Malahit (orosz, 2731): Alekszandr Griscsuk (2789), Szergej Karjakin (2777), Lékó Péter (magyar, 2734), Alekszej Shirov (lett, 2701), Vlagyimir Malahov (2696), Alekszandr Motiljev (2686), Igor LIszij (2684), Viorel Bologan (moldáviai, 2648)

Szentpétervár (orosz, 2705): Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755), Nyikita Vityjugov (2742), Peter Szvidler (2732), Makszim Matlakov (2694), Szergej Movszeszjan (örmény, 2663), Zahar Efimenko (ukrán, 2641), Ildar Hairullin (2638)

G Team Novy Bor (cseh, 2696):  Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736), Pentala Harikrishna (indiai, 2725), David Navara (2722), Krishnan Sasikiran (indiai, 2680), Viktor Laznicka (2675), Zbynek Hracek (2638), Mateusz Bartel (lengyel, 2636)

SHSM - Moszkva (orosz, 2675): Alekszandr Morozevics (2731), Jan Nepomnjacsij (2710), Borisz Gracsev (2673), Alekszej Drejev (2662), Jevgenyij Najer (2646), Ivan Popov (2627), Daniil Dubov (2614), Vlagyimir Potkin (2610)

 

Haladás VSE (2499): Rapport Richárd (2713), Ruck Róbert (2572), Németh Miklós (2494), Kovács Gábor (2463), Nagy Gábor (2414), Csonka Attila István (2339), Pergel László (2241)

 

A női klubcsapatok versenyét tizennyolcadszor rendezik meg, ezúttal tíz csapat nevezett. A neves idegenlégiósokat is felvonultató legjobb együttesek küzdelme azonban érdekes csatákat ígér. A címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo abszolút esélyes, tavaly valamennyi ellenfelüket legyőzve végeztek az élen, nyertek ötödször.

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Hou Ji-fan

2621

CHN

1

½

1

1

½

1

5.0

6

2463

2736

2

GM

Humpy   Koneru

2607

IND

1

½

1

1

½

1

1

6.0

7

2412

2725

3

GM

Anna   Muzicsuk

2560

SLO

1

1

1

0

1

1

5.0

6

2370

2643

4

GM

Pia   Cramling

2515

SWE

1

½

1

½

1

1

5.0

6

2260

2548

5

IM

Almira   Szkripcsenko

2441

FRA

½

1

1

2.5

3

2132

2425

 

A legjobb orosz négyes, talán a grúzok is okozhatnak meglepetést a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezette csapatnak. Egyetlen magyar résztvevőként a francia Club d´Échecs d´Annemasse együttesében szerepel Gara Tícia.

 

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (monacói, 2568): Hou Ji-fan (kínai, 2663) Anna Muzicsuk (ukrán, 2551), Katyerina Lahno (orosz, 2540), Pia Cramling (svéd, 2516), Almira Szkripcsenko (francia, 2430)

SHSM (orosz, 2498): Alekszandra Kosztenjuk (2543), Valentyina Gunyina (2540), Olga Girja (2476), Alina Kaslinszkaja (2433), Jekatyerina Kovalevszkaja (2431)

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 2491): Nana Dzagnidze (2566), Bela Hotenasvili (2507), Salome Melia (2464), Nino Bacsiasvili (2426), Miranda Mikadze (2242)

Ugra (orosz, 2429): Natalija Pogonyina (2482), Anna Usenyina (ukrán, 2481), Bajra Kovanova (2399), Marian Guszeva (orosz, 2352), Tatjana Sadrina (2327)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó Péter: Nehéz favoritként nyerni

Címkék: Lékó Péter

Dortmundban szombaton kezdődik a 42. Sparkassen Chess-Meeting szuperverseny, amelyen olimpiai válogatottunk éltáblása, Lékó Péter is játszik. Felkészüléséről, az augusztus 1-jén kezdődő sakkolimpiáról, az esélyekről, a szekundánsi szerepkörről Szegeden beszélgettem első számú nagymesterünkkel. Természetesen nem hagyhattuk ki a brazíliai vb eseményeit, hiszen Péter közismerten nagyon szereti a focit.

Miért voltak a negyeddöntők meccsei jóval rosszabbak, mint a csoportmérkőzéseken látott találkozók?

A kieséses rendszer mindig trükkös. Senki nem mer igazán nagy kockázatot vállalni, a kontrákat próbálják kivédeni, várva, hogy elől majd csak rúg valaki gólt. Mind a németek, mind az argentinok talált góllal jutottak előnyhöz, utána csak ezt őrizgették. Az ellenfelek pedig nem voltak annyira jók, hogy nyomás alá tudják helyezni a vezető együttest. Talán, ha fordítva alakul, és az ellenfél szerzett volna gólt, sokkal jobb mérkőzéseket láthattunk volna. Az argentinok, a németek alighanem képesek lettek volna a fordításra, de nekünk, sima nézőknek ez nem derült ki. A 16 között sokkal jobb meccseket láthattunk. Az egyik legélvezetesebb mérkőzés számomra a belga-amerikai volt, a találkozó hosszabbítása fenomenális élményt nyújtott. A mexikóiakat és a chileieket is nagyon sajnáltam, mert mindketten drámai csatában estek ki. Bármelyikük megérdemelte volna a továbbjutást.

A sportban rendkívüli módon kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Gondoljunk csak a kieséses rendszerű világbajnokságok, a Világkupák történéseire, egálnál a továbbjutást eldöntő rapid-és villámpartikra, a pillanatnyi mentális állapot, egy pici szerencse dönthet.

Népszerű sportágakban feltétlenül. A foci és a sakk nagyon hasonlít egymásra, véleményem szerint itt a papíron gyengébbnek is jó esélye van, akár egy kis momentum dönthet. Az utóbbi időben fokozottan figyelem a kézilabdát, ott a gyengébbnek jóval kevesebb az esélye, ugyanis folyamatosan gólt kell dobni, és védekezni is egyszerre. Ezt a tempót csak közel azonos játékerőt képviselő csapatok bírják, bár akkor meg garantálható a dráma! Fociban egy jól szervezett csapat okozhat problémát. Erre jó példa Costa Rica, épphogy bejutott a vb-re, itt a nagyon jól szervezett védelmüknek köszönhetően mennyi problémát okoztak a nagy nemzetek ellen is. Kérdés, hogy ez a kieséses szisztéma mennyire igazságos, bár most a négy közé a legnagyobb foci nagyhatalmak jutottak, még a harmadik helyért is óriási csata lesz. Ezzel mi nézők, csak jól járunk!

A dortmundi szuperversenyre történő felkészülés közben is volt időd nézni a meccseket, vagy csak az edzések befejezése után a felvételeken láttad? De akkor már tudtad az eredményt, nincs már akkora varázsa…

A csoportmérkőzéseknél egy nap három meccs is volt, direktben hármat nem nézhettem, de igyekeztem úgy alakítani a programomat, hogy meglegyen a napi edzési penzum, ugyanakkor ne menjen a sportolás rovására sem. Általában este 6 és 8 óra között bicikliztem, ezt a mérkőzést felvételről néztem, aztán jött már a következő meccs, vacsorát is be kellett iktatni. Elég stresszes volt ez a felkészülési időszak, én mindig későn fekszek le, az éjféli találkozók is érdekesek voltak, azokat élőben néztem.

 

Közel egy évig nem játszottál egyéni versenyen, tavaly júliusban a pekingi GP után még a dortmundi viadalon szerepeltél.

Peking után alig jutottam levegőhöz, következett Dortmund és egyből a Világkupa,     majd a Klubcsapatok Európa-kupája. Ezekre a tornákra nem tudtam igazán rákészülni, hiszen ekkor Vishy Ananddal már a világbajnoki döntőre való felkészülés legintenzívebb fázisában voltunk. Az ott elemzett változatokat nem játszhattam meg.

Mennyit akarsz, mennyit tudsz elárulni a vb-döntőre való felkészülésről, a módszerekről, a közös munkáról, ami nem sérti a megállapodásokat. Mindenkit érdekel, hogy a stáb hogyan dolgozott együtt, külön-külön, a játszmákra mennyit készült Vishy?

Ezekről csak nagy általánosságokban beszélhetek. Az én konkrét szerepemről annyit, hogy a Világkupa után azonnal az edzőtáborba utaztam, másfél hónapot készültünk együtt, napi 12 órát dolgoztunk. Az Európa-kupa egyfajta „nyaralás” volt, két nappal később már utaztunk is Csennajba. A döntő után nagyon fáradtnak éreztem magam, bár az utolsó energia tartalékokat mozgósítva Pekingben a Szellemi Világjátékok rapid versenyét holtversenyben megnyertem,  na ezzel aztán el is készültem végleg az erőmmel! Ezért az év első felében nem is akartam igazán versenyezni, bár jó lett volna a sok közös elemzésből valamit megjátszani. Hozzá kell tennem, hogy nekem megvan a saját repertoárom, ezért szekundálás után is ritka kivételtől eltekintve elsősorban saját változataimat játszom meg. Az én esetemben nem volt semmiféle megállapodás, hogy mit játszhatok meg. Magam is már vívtam világbajnoki döntőt, nekem is voltak segítőim, jól tudom, hogy én mit vártam el tőlük, nem lehet határidőt húzni, hogy meddig nem játszhatod meg az elemzést. Nagyon fontos a kölcsönös bizalom. Másképpen nem is működhet a dolog.

Milyen „főnök” volt Vishy? Hogy viszonyult a stábhoz? A szörnyűséges ötödik partit hogyan dolgoztátok fel együtt? Hogy tudtátok oldani a feszültséget? A vereség után másnap is játszma volt.

Ezeket inkább tőle kellene megkérdezned… Nagyon bosszantó vereség volt, nyitásban sötéttel nem volt problémája. Csennajban is kidolgozott program szerint dolgoztunk. Amikor elkezdődött a párharc, akkor hajnal 5 óra előtt soha nem tudtunk lefeküdni, persze Vishy időben ment aludni, éppen ezért viszont korán is kelt! Reggel      először átbeszéltük az éjszakai elemzéseinket,aztán folytattuk a munkát. Egyedül a partik alatt lett volna lehetőség egy kis pihenésre, de érthetően érdekelt a nyitás, gyűlik a feszültség, közben ebéd, kéne aludni is, de a játszma is egyre jobban érdekel, legfeljebb egy-másfél óra jut kis lazításra. Vishy pontosan tudta, hogy miként remi a bástyavégjáték, de elnézte ezt a hetedik sori elvágást, ha máshova lép a király, akkor döntetlen lett volna a parti. Ez nagyon bosszantó volt, mert sok időt szánt a felkészülésnél a végjátékokra is. A világklasszisok között én Gelfandot tartom a legnagyobb professzornak, aki a végjátékok igazi specialistája, de éppen Anand elleni döntőjének rapid rájátszásakor a totál megnyert állásban lépte a Bh7-et, ami kulcslépés hasonló pozíciókban, pont abban az állásban viszont az egyetlen lépés volt ami elremizte az állást! Élete egyik legfontosabb pillanatában, dráma a javából, de sajnos mindenkivel előfordulhat ilyesmi. A növekvő feszültség, sok energiát elvesz a sakkozóktól az intenzív készülés, rengeteg információt kell feldolgozni, ketyeg az óra, nincs függő, állandó a döntési kényszer, a stresszhelyzet pedig csak fokozódik, ilyenkor a világ legjobbjai is hibázhatnak.

Sokáig kétséges volt, hogy Vishy Anand címének elvesztése után játszik-e a világbajnok-jelölti versenyen, de Hanti-Manszijszkban megmutatta a sakkvilágnak, hogy őt még korai leírni, tökéletes profizmussal nyerte meg a viadalt. Mi volt a különbség a hazai pályán, érezhetően nagy teher alatt játszó világbajnok és címe elvesztése után oly remekül sakkozó Anand között?

Én úgy gondolom, olyan nincs, hogy jó és rossz forma, pillanatnyi nüánszok döntenek. Anand esetében, ha a világbajnoki döntő első partijaiban kihasználta volna esélyeit, ha Magnus Carlsen fokozottan érezte volna, hogy a nyitásokban nem tud mit kezdeni vele - gondolok az első és a harmadik partira -, akkor egy teljesen más párosmérkőzést láttunk volna. Kár volt olyan korán remire adni az első játszmát, a harmadikban jelentős előnyt engedett ki, Magnus láthatón megnyugodott, holott a meccs nagyon szoros lehetett volna. Az ötödik parti elvesztésével fokozott stresszhelyzet alakult ki. Sokat készültünk a berlinire, de merőben más a helyzet, ha a meccsen hátrányban vagy. Jöttek a kételyek, hogy miért készültünk fokozottan 1.e4-re, mikor váltsunk d4-re, végül csak a kilencedikben jött minden mindegy alapon. Anand nagyon profin igyekezett távol tartani magát mindentől, a hazai pálya előny, vagy hátrány-e? A megnyitó ünnepségen 15 ezren felállva ünnepelték Vishyt, amire sakkban még nem volt példa. Ez lehet óriási motiváció, de fokozott terhet, felelősséget is jelenthet. Amikor Vishy első világos partijában e4-gyel nyitott, mindenki tapsolt, örült: ez kell, az agresszív, bátor bajnok. Amikor a kilencedikben d4-gyel kezdett, akkor is felcsattant a taps, itt a remény, az utolsó reménysugár. Mindenki érezte, hogy Magnus már annyira magabiztos volt, hogy az egyetlen megoldás, ha Vishy a középjátékban bemattolja őt. Kijött a reményteljes állás, mi is nagyon örültünk, adott volt a lehetőség. Egy ilyen pozíciót más eredmény mellett Anand simán megnyert volna, de Carlsen kétpontos vezetésének birtokában  szenzációsan védekezett. A fokozott feszültség Anandot tette idegessé. A végeredményt látva túlzottan is egyszerűnek tűnhet a párharc, a hatodik és a kilencedik játszma közötti időszakban alakult egyértelműen minden Magnus kívánsága szerint. Jól jött volna egy pihenőnap az ötödik parti elvesztése után, peches volt az is, hogy éppen a hatodik után volt a színcsere.

Anand nagyon nehéz döntést hozott meg, amikor elindult a világbajnok-jelölti versenyen, hazai pályán elszenvedett 6,5-3,5-ös vereség lélektanilag is megrendítette Vishyt. A zürichi gyengébb eredmény levette a válláról a feszültséget, lenyugodott, egyértelműen célja lett, hogy megmutassa a világnak, hogy tud ő sakkozni! Kellő önbizalommal ülhet a visszavágón sakkasztalhoz, olyan mérkőzést láthatunk majd, ahol egy mentálisan is jól felkészült Anand küzd meg Carlsennel. Azt se felejtsük el, hogy az utóbbi években Anand játéka egy kicsit hitehagyott volt, gyengébb eredmények egész sorát érte el, önbizalma is tovatűnt. A világbajnok-jelölti torna megnyerése óriási lökést adhat számára.

2008-ban Kramnyik szekundása voltál a vb-döntőn Anand ellen, most az indiai sakkozónak segítettél. Melyik volt a nehezebb feladat?

Mondhatnám, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Anand hat éve nagyon megérdemelte a klasszikus világbajnoki címet, számomra persze rémálom volt a meccs. Nagyon érett Carlsennek a világbajnoki cím, hiszen több, mint négy éve vezeti a világranglistát, szinte az összes nagy versenyt megnyerte, érdekes, hogy mindkét hazai tornán azonban Karjakin megelőzte őt, s ez korántsem véletlen. Nagyobb az elvárás, kevéssé tudod függetleníteni magad a környezetedtől.

A New in Chess Magazin legfrissebb számában van egy összeállítás Carlsen vesztéseiről, amióta vezeti a ranglistát. Meglepően sok a húsz vereség, tízszer világossal, tízszer sötéttel kapott ki. Caruana háromszor, Kramnyik kétszer is legyőzte, legtragikusabb Giri elleni 22 lépéses vesztése volt.

Giri ellen azóta sem tudott partit nyerni, a holland pedig óriási önbizalommal játszik ellene, nagyon érdekesek ezek a lelki tényezők.

A másik véglet Hikaru Nakamura, az amerikai nagymester már tíz vereségnél tart, holott nem oly régen nyilatkozta, hogy csak ő veszélyeztetheti Carlsen elsőségét.

Ezt még talán 0:8-nál nyilatkozta. Carlsen sincs könnyű helyzetben, ezt jól mutatta a samkiri Gasimov emlékversenyen elszenvedett kettős veresége. Mindenki már azt számolgatta, hogy mikor éri el a 2900-as Élő-pontot. Ilyen erős konkurencia mellett nehéz dolga van, tőle mindenki már csak a győzelmet várja. A kettős vereséget követően két partit is sötéttel kellett játszania, mi lett volna, ha Mamedgyarov és Nakamura nem ugrik neki, csak leremizi a partit, ötven százalékon tartják őt… Túl agresszívek voltak, Nakamura ismét nagyon jól állt, egyenesen elképesztő, hogy Magnus miként tud megfordítani hátrányos állásokat. Ezek a nagyon fájdalmas vereségek, ha stratégiailag túljátszanak, akkor könnyebb a vesztést elviselni. Nakamura nagyon tud kavarni, játékereje megvan, óriási küzdő, de nem a klasszikus sakktudásával van a világ legjobbjai között. Különleges a stílusa, de ezzel a játékfelfogással nem lehet a legjobb, hiányzik az a klasszikus tudás, ami Magnusnál fokozottan megvan. Önmagában a zsenialitás kevés.

Lassan a hajrájához érkezik az olimpiai felkészülés. A sakkolimpia honlapján https://chess24.com/en/olympiad2014 már közölték a nevezett férficsapatok erősorrendjét, válogatottunk a negyedik a rangsorban az orosz, az ukrán és a francia együttesek mögött.

Az Élő-átlagoknak én nem tulajdonítók jelentőséget.

A sakk-és sportrajongók azt látják, hogy veled az éltáblán az első hat között a válogatottunk. Nagyon szeretnék az együttest dobogón látni, érmet is várnak.

Mi is nagyon bízunk egy jó szereplésben, de azért érdemes a realitások talaján maradni. Számoljuk csak össze azt a hat csapatot. Oroszok, ukránok, franciák, kínaiak, a háromszoros olimpiai bajnok örmények, mi, de számoljuk az amerikai, azeri, angol, izraeli, indiai és holland együttest, s még sokan mások, akik egy-egy meccsen hihetetlenül kellemetlen ellenfelek tudnak lenni, mint például a Nisipeanuval erősített németek. Minden olimpia előtt elmondom, hogy egyre erősebb, kiegyensúlyozottabb a mezőny, nagy csatákra kell számítani. Érzem a csapatunkban az erőt, mindenképpen az első hatban szeretnénk végezni, ezzel az eredménnyel alighanem kvalifikálnánk magunkat a csapat-világbajnokságra, a körmérkőzéses lebonyolítást igazságosabbnak tartom, nekünk jobban fekszik. Ismerjük a svájci rendszer buktatóit, döntő jelentőségű lehet az utolsó forduló párosítása is. Éppen ezért nekünk csak az adott mérkőzéseinkre szabad koncentrálnunk! A 2012-es isztambuli sakkolimpia előtti helyzettel a jelenlegi állapotot összehasonlítva, szerintem jobban felkészültek, jobban játékban vagyunk. Almási Zoli éppen az én dortmundi versenyemmel egy időben az ACP viadalon játszik. Júniusban Zolival és Csabival is edzettem, csapaton belül is voltak közös edzések, ezek jót tesznek a csapat egységének, a hangulatnak. Jobban tudjuk majd egymást segíteni.  

Áprilisban az orosz csapat-bajnokságon a Malahit együttesében játszottál, abszolút favoritként nyertetek is. Hogy néz ki egy ilyen profi csapat belülről? Csapatértekezlet? Közös készülés? Taktika kidolgozása?

Nagy élmény volt ebben a világklasszisokkal tűzdelt együttesben játszani. Pályafutásom során első alkalommal szerepeltem olyan csapatban, amelyik első számú favorit volt. Az orosz válogatott hiába vezeti a rajtlistát az olimpiákon, 2002 óta nem tudott aranyérmet szerezni, favoritként nem könnyű nyerni. Előttem Karjakin és Griscsuk játszott, mögöttem Shirov, Malahov, Bologan, a kérdés, hogy az idei Európa-bajnok Motiljev mikor kerül be a csapatba. A taktika adott volt, mindenki minden partiját teljes erőbedobással játssza. Csapatértekezlet volt, kapitányunk Raskovszkij volt, aki éppen az utolsó aranyérmes orosz válogatottat is irányította. Közös készülés nem volt, de Karjakinnal és Motiljevel nagyon jó a viszonyunk és a közös séták alatt sokat konzultáltunk.  

Mit vársz magadtól Dortmundban, milyen eredménnyel lennél elégedett?

Nem akarok az eredménnyel különösebben foglalkozni, természetesen szeretnék jó partikat játszani, de elsősorban az olimpia van a fejemben. A verseny után legyen kellő önbizalmam, hogy az olimpián teljes erőbedobással tudjak játszani. Az éltáblán kőkemény dolgom lesz, ha jól megy a csapatnak, akkor a top tízből kapom majd az ellenfeleket. Az idei dortmundi szuperverseny az olimpia közelsége miatt csak nyolc fős.

Emlékeztetlek, hogy 2008-ban megnyerted a nyolc résztvevős versenyt…

Kellemes emlék, de azért most speciális a helyzet. Idén még csak hét partit játszottam. Az orosz csapatbajnokság nagyon jól sikerült, de fogalmam sincs pontosan mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét maximálisan játékba lendüljek a világ legjobbjai ellen. A versenynaptáramban az olimpiát helyeztem az első helyre, a dortmundi szupertornát pedig jó felvezető versenynek szánom. A hét parti pontosan ideálisnak tűnik, hogy jól ráhangolódjak a játékra. Az olimpián nagyon bízom a jó szereplésben, kell egy kis szerencse is, de azt meg kell szolgálni. Jó lenne kis hátszél a párosításnál. Bízom abban, hogy megfelelőek lesznek a körülmények. Tromsø természeti fekvése csodálatos. Remélem jól meg tudjuk majd szervezni a kikapcsolódást, mert nagyon fontos a verseny végén a frissesség. Július végén nálunk 30 fok körüli a hőmérséklet, ott viszont 15 foknál aligha lesz több nappal, késő este inkább közelít a nulla fokhoz.

Nagyon örülök annak, hogy a jelentős minisztériumi támogatásnak köszönhetően beruháztam egy komoly számítógépbe, laboratóriumi körülmények között készülhetek. Ez szervergépet jelent, ilyen gépet én otthon nem tudnék tárolni, Szegeden a Ritek Zrt. ajánlotta fel a hostingos lehetőséget, be is üzemelték, működik a rendszer.  Jó kezekben van, felügyelik. Velem a notebook van, a szervergépen elemeznek a programok. Óriási előrelépés ez, megtapasztaltam, hogy a riválisok milyen lehetőségekkel élhettek már korábban is. Lelkileg most ez nekem sokat jelent. Nagyon zavart, hogy nemcsak nagyobb stábbal dolgoznak, de az informatikai hátterük is sokkal jobb volt. Dortmundban már tesztelni fogom, bár tudom, hogy ennek a gyümölcse később érik be. Egy picit sajnálom, hogy nem jutottam korábban hozzá a géphez, már nincs idő arra, hogy korábbi elemzéseimet átnézzem vele.

Arra azért vigyázni kell, hogy ne veszítsem el a realitás érzékemet, a táblán nekem kell jókat húzni. A gép segítségével remélhetően lerövidül a felkészülési időszak. Hiába a programok ugyanazok, a sakkozók sokszor másként ítélik meg az egyes állásokat, kinek a stílusának felel meg a szituáció. Ez a nehéz a szekundálási feladatban is, hogy melyik folytatást javasold, ami neked tetszik, amelyik elnyerheti Anand tetszését, ami kellemetlen az ellenfélnek. Sokkal jobb érzés a játékos szerepköre. Ananddal való közös munka, az ő sikere a vb-jelölti versenyen megerősítette bennem a hitet, az akaratot, hogy ott a helyem az első tízben, semmivel nem vagyok jobb, vagy rosszabb, mint ők. Vissza kell kapaszkodnom, ismét szeretnék minél több meghívást kapni a legnagyobb tornákra, ehhez persze javítanom kell az Élő-pontjaimon!

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2014. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, 72 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz Alekszandr Griscsuk megőrizte a harmadik, az olasz Fabiano Caruana a negyedik helyezését. Az amerikai Hikaru Nakamura két, az orosz Szergej Karjakin három helyet lépett előre. Lékó Péter változatlanul a 20.,  Rapport Richárd a 44., Almási Zoltán az 53., Polgár Judit a 66.,  Berkes Ferenc a 90. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben nyolc orosz sakkozó is található. A női világranglistát hetvennyolcadszor vezeti Polgár Judit, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang a 20. A rapid világranglistán Caruana, a villámsakkban Carlsen a legjobb,  a nőknél Polgár Judit az első.

 

A világbajnok Magnus Carlsen másodszor sem tudta megnyerni hazai pályán a  szuperversenyt, 4 pontja „bánta” második helyezését. Előnyét azonban növelte  gyenge formában játszó örmény Levon Aronjan előtt.  Magnus Dubaiban a rapid-és villámsakk-világbajnokság megnyerésével vigasztalódott, triplázott, valamennyi műfajban világbajnok lett. A legjobbak rangsorának alakulásában a stavangeri torna végeredménye jelentős szerepet játszott. Az amerikai Hikaru Nakamura négyjátszmás párosmeccsen 3,5-0,5-re legyőzte a cseh David Navarát, jól „fizetett” a nyerése. Az orosz Szergej Karjakin megismételte norvégiai  elsőségét. A legjobbak rangsorában Lékó Péter változatlanul a 20.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

név

     nemzet

0514

0614

0714

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2882

2881

2877

9

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2815

2815

2805

9

1982

3.

Griscsuk,A

orosz

2792

2792

2795

9

1983

4.

Caruana,F

olasz

2783

2791

2789

9

1992

5.

Nakamura,H

amerikai

2772

2775

2787

4

1987

6.

Karjakin,S

orosz

2772

2770

2786

9

1990

7.

Anand,V

indiai

2785

2785

2785

0

1969

8.

Kramnyik,V

orosz

2783

2783

2777

9

1975

8.

Topalov,V

bolgár

2772

2772

2772

9

1975

10.

Vachier-Lagrave,M

francia

2758

2762

2766

9

1990

11.

Dominguez,PL

kubai

2768

2760

2760

0

1983

12.

Gelfand,B

izraeli

2753

2753

2753

0

1968

13.

Szvidler,P

orosz

2753

2753

2751

9

1976

14.

Giri,A

holland

2746

2752

2750

9

1994

15.

Jakovenko,D

orosz

2730

2736

2747

13

1983

16.

So,W

Fülöp-szigeteki

2731

2744

2744

0

1993

17.

Adams,M

angol

2750

27743

2743

0

1971

18.

Mamedgyarov,S

azeri

2762

2743

2743

0

1985

19.

Vityjugov,N

orosz

2742

2742

2742

0

1987

20.

Lékó,P

magyar

2737

2737

2737

0

1979

21.

Ivancsuk,V

ukrán

2753

2738

2735

3

1969

22.

Wojtaszek,R

lengyel

2724

2715

2733

16

1987

23.

Morozevics,A

orosz

2719

2731

2731

0

1977

24.

Wang Hao

kínai

2734

2729

2730

2

1989

25.

Nepomnjacsij,J

orosz

2735

2730

2730

0

1990

 

 

 

 

 

 

 

44.

Rapport,R

magyar

2701

2701

2701

15

1996

53.

Almási,Z

magyar

2693

2692

2693

6

1976

    66.

Polgár,J

magyar

2685

2685

2676

9

1976

90.

Berkes,F

magyar

2665

2665

2658

15

1985

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok legjobbjai az ukránok előtt. Sakkozóink ötödikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2746 (226 nemzetközi nagymester, 503 nemzetközi mester, 2239 címviselő)

2. Ukrajna 2694 ( 84, 196, 508)

3. Kína 2676 (34, 27, 131)

4. Franciaország 2669 (47, 103, 372)

5. Magyarország 2655 (52, 112, 432)

6. Örményország 2652 (37, 23, 103)

7. India 2651 (36, 78, 240)

8. Egyesült Államok 2648 (84, 126, 624)

9. Hollandia 2644 (31, 80, 303)

10. Németország 2631 (82, 237, 1230)

 

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Fabiao Caruana (olasz) 2858 (+ 18, 15)

2.Magnus Carlsen (norvég) 2855 (+ 28, 15)

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2828 (15)

4. Levon Aronjan (örmény) 2813 (+ 25, 15)

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2811

6. Viswanathan Anand (indiai) 2809 (+ 39, 15)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2806 (+ 25, 15)

8. Hikaru Nakamura (amerikai) 2800 ( - 41, 15)

9. Peter Szvidler (orosz) 2793 (+ 6, 15)

10. Tejmur Radzsabov (azeri) 2776 (+ 26, 15)

11. Alekszandr Morozevics (orosz) 2773 (+ 41, 15)

12. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2773

13. Vlagyimir Kramnyik 2773

14. Lékó Péter (magyar) 2773

32. Rapport Richárd (magyar) 2717

54. Berkes Ferenc (magyar) 2690

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1. Magnus Carlsen (norvég) 2948 (+ 111, 30)

2.Hikaru Nakamura (amerikai) 2906 (- 27, 21)

3. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2880 (+ 64, 21)

4. Levon Aronjan (örmény) 2850 ( - 13, 30)

5. Le Quang Liem (vietnami) 2828 (+ 11, 26)

6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2824 (+ 2, 21)

7. Viswanathan Anand (indiai) 2811 (- 16, 21)

8. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2778 (- 23, 30)

9. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2777 (- 58, 21)

10. Rauf Mamedov (azeri) 2767 (+ 1, 21)

24. Polgár Judit (magyar) 2736 (+ 63, 21)

59. Lékó Péter (magyar) 2682

69. Rapport Richárd (magyar) 2668

 

A honi rangsorban az első öt helyezett sorrendje változatlan, a magyar-lengyel olimpiai felkészülési meccsen nagymestereink 27 Élő-pontot vesztettek.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2737, Rapport Richárd 2701, Almási Zoltán 2693 (+ 1), Polgár Judit 2676 (- 9), Berkes Ferenc 2658 (- 7), Erdős Viktor 2648 (+ 1), Balogh Csaba 2637 (- 11), Bánusz Tamás 2595 (- 14), Ács Péter 2594 (+ 21), Prohászka Péter 2585, Ruck Róbert 2572, Héra Imre 2561 (- 2), Ribli Zoltán 2560

A női világranglistán 78. alkalommal első Polgár Judit. Katyerina Lahnót még mindig ukrán zászló alatt jegyzik, az Orosz Sakkszövetség már benyújtotta „átigazolásához” a szükséges igazolásokat. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 20. a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2676 (- 9, 6)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629

3. Humpy Koneru (indiai) 2613

4. Anna Muzicsuk (ukrán) 2561

5. Zhao Xue (kínai) 2542 (+ 4, 1)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2541

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2540

8. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 6, 9)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2533 (+ 1, 1)

10. Viktoria Cmilyte (litván) 2525

20. Hoang Thanh Trang (magyar) 2490 (- 19, 9)

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2646 (- 10, 15)

2. Humpy Koneru (indiai) 2611

3. Hou Ji-fan (kínai) 2600

4. Katyarina Lahno (ukrán) 2599

5. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2578

35. Hoang Thanh Trang (magyar) 2421

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2736 (+ 63, 21)

2. Anna Muzicsuk (ukrán) 2665

3. Hou Jo-fan (kínai) 2662

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2591

5. Tatjana Koszinceva (orosz) 2578

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megőrizték előnyüket az oroszokkal szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2494

2. Oroszország 2477

3. Grúzia 2442

4. Ukrajna 2430

5. India 2383

6. Magyarország 2377

7. Lengyelország 2365

8. Németország 2350

9. Románia 2331

10. Franciaország 2326

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2676 ( - 9), Hoang Thanh Trang 2490 (- 19), Medvegy Nóra 2350, Mádl Ildikó 2347 (+ 19), Vajda Szidónia 2335 (- 17), Gara Anita 2327 (- 6),  Gara Tícia 2321 (- 6), Lakos Nikoletta 2289, Rudolf Anna 2277 (- 20), Papp Petra 2274 (- 22)

 

A legjobb junioroknál a holland Anish Giri fölényesen vezet, Rapport Richárd a második.

 

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2750 (- 2, 1994)

2. Rapport Richárd (magyar) 2701 (1996)

3. Yu Yangyi (kínai) 2670  (- 5, 1994)

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2668 (+ 6, 1995)

5. Vladiszlav Artyemijev 2647 (+ 5, 1998)

 

A rapid világranglista élcsoportja:

1.Rapport Richárd (magyar) 2717

2. Yu Yangyi (kínai) 2713 (+ 45)

3. Anish Giri (holland) 2674

4. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2660 (+ 4)

5. Daniil Dubov (orosz) 2651 (+ 27)

 

A villámsakk világranglista élcsoportja:

1 Anish Giri (holland) 2757 (+ 2)

2. Daniil Dubov (orosz) 2711 (- 18)

3. Lu Shanglei (kínai) 2704 (+ 36)

4. Yu Yangyi (kínai) 2694 (- 77)

5.Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2692 (- 24)

8. Rapport Richárd (magyar) 2668

A 20 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629  (1994)

2. Lei Tingjie (kínai) 2450 (- 4, 1997)

3. Guo Qi (kínai) 2443 (+ 1, 1995)

4. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2434 (+ 2, 1998)

5. Nasztasia Ziaziulkina (fehérorosz) 2407 (1995)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog