Help Sales ÁSZF

Bilbaóban egy fordulóval a befejezés előtt már bajnok a SOCAR és a Batumi

Címkék: 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura

Bilbaóban, a 30. Klubcsapatok Európa-kupája utolsó fordulója előtt már bajnokokat avathattak. A férficsapatok versenyében a SOCAR Azerbajdzsán megsemmisítő, 5-1-es vereséget mért az orosz bajnokcsapatra, a Malahitra. Lékó Péter nem játszott a rangadón. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az angol Michael  Adams sötéttel, a holland Anish Giri és a kínai Wang Hao világossal nyert. Hatodik győzelmével a SOCAR behozhatatlan előnyre tett szert. Az ezüst-és bronzéremre még több csapat pályázik. Remek győzelmet aratott a Haladás VSE, a befejező játéknapon a Solingennek mérkőzik meg. A női együttesek versenyében a Batumi Chess Club „Nona” diadalmaskodott, hatodszor is nyert a grúz csapat.

 

Nagy küzdelmet, szoros végeredményt ígért a hatodik játéknap csúcsrangadója, az orosz Malahit és az azeri SOCAR Azerbajdzsán mérkőzése. Arra kevesen számítottak, hogy a SOCAR kiütéses győzelmet arat, a nagy arányú nyerésnek köszönhetően már pezsgőzhettek is az együttes sakkozói, két év után ismét az első helyen végzett a neves idegenlégiósokkal harcba szálló csapat.

 

A Malahit együttesének összeállításában meglepetést jelentett, hogy Lékó Péter nem játszott, de a taktikai elképzelés nem vált be. Az azeri csapat első győzelmét a holland Anish Giri érte el, a 20 éves nagymester szárnyal, amióta edzéseinek irányítását az ukránok „aranykapitánya”, Vlagyimir Tukmakov vette át. Giri eddigi eredményével a virtuális világranglistán már a top tízben. Az éltáblán Szergej Karjakin addig ügyetlenkedett, míg Sahriyar Mamedgyarov minőségáldozattal előnybe került, értékes nyerése már pörölycsapásként hatott az orosz bajnokcsapat nagymestereire. A kínai Wang Hao is javított eddigi szerényebb teljesítményén, az angol Michael Adams 120 lépésben törte meg a lett Alekszej Shirov ellenállását.

A bajnoki cím sorsa eldőlt, a befejező játéknapon két rangadó dönti el az érmek sorsát. A címvédő cseh G-Team Novy Bor az orosz SHSM csapatával mérkőzik meg, Fabiano Caruana vezette olasz Obiettivo Risarcimento a Malahit hatosával csatázik majd.

 

Remek győzelmet aratott a Haladás VSE együttese, a szoros középmezőnyben öt helyet javított a 4,5-1,5-ös sikerrel. Utolsó ellenfelük, a német Solingen 9. volt a rajtlistán, az éltáblán az osztrák Markus Ragger játszik.  

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

Malahit (orosz, 9, 109, 20) – SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 10, 124, 22,5)  1 - 5

Szergej Karjakin (2777) – Sahriyar Mamedgyarov (2756)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (2789) – Veszelin Topalov (bolgár, 2784)  döntetlen

Alekszej Shirov (lett, 2701) – Michael Adams (angol, 2752)  0 - 1

Vlagyimir Malahov (2696) – Anish Giri (holland, 2758) 0 - 1

Igor Liszij (2684) – Tejmur Radzsabov (2717)  döntetlen

Viorel Bologan (moldáviai, 2648) – Wang Hao (kínai, 2730) 0 - 1

 

G-Team Novy Bor (cseh, 8, 113,5, 22) – Huginn Chessclub (izlandi, 8, 68, 20,5) 5,5 – 0,5

SHSM (orosz, 8, 88,5, 21,5) – Minszk (fehérorosz, 8, 84,5, 20,5)  4,5 – 1,5

KSK47-Eynatten (belga, 7, 68, 18,5) - Obiettivo Risarcimento (olasz, 7, 61,5, 18,5)  2 - 4

Beer Sheva (izraeli, 7, 79,5, 19) – Szentpétervár (orosz, 7, 98,5, 18,5)  1,5 – 4,5

Odlar Yourdu (azeri, 7, 96,5, 19,5) – Lagyja (orosz, 7, 81,5, 17,5)  3 - 3

SK Hohenems (osztrák, 6, 79, 17) – SG Solingen (német, 7, 80,5, 19,5)  3 - 3

HMC Calder (holland, 63,5, 17) – Haladás VSE (magyar, 6, 63, 17)  1,5 – 4,5

Jasper Broekmeulen (2425) – Ruck Róbert (2572)  döntetlen

Geert Van der Stricht (belga, 2379) – Németh Miklós (2494)  0 - 1

David Madema (2374) – Kovács Gábor (2463)  0 - 1

Rob Schoorl (2349) – Nagy Gábor (2414)  0 - 1

Niels Ondersteijin (2324) – Csonka Attila István  döntetlen

David van Kerkhof (2327) – Pergel László (2241)  döntetlen

 

Az élmezőny állása:

1.SOCAR Azerbajdzsán (azeri) 12 MP, 205 BS, 27,5 pont

2.G-Team Novy Bor (cseh) 10, 167, 27,5

3. SHSM (orosz) 10, 139, 26

4. Malahit (orosz) 9, 152, 132,5

5. Obiettivo Risarcimento (olasz) 9, 140,5, 25

6. Szentpétervár (orosz) 9, 136,5, 23

7. Odlar Yourdu (azeri) 8, 136,5, 22,5

8. Minszk (fehérorosz) 8, 128,5, 22

9. SG Solingen (német) 8, 120, 22,5

10. Lagyja (orosz) 8, 119, 20,5

11. Sestao Naturgas Energia (spanyol) 8, 116, 24

12. Gros Xake Taldea (spanyol) 8, 111, 21,5

13. Haladás VSE (magyar) 8, 96, 21,5

14. Huginn Chessclub (izlandi) 8, 91, 21

15. En Passant (holland) 8, 84, 20

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

SOCAR Azerbajdzsán (azeri, 12, 205, 27,5) – Szentpétervár (orosz, 9, 136,5, 23)

G-Team Novy Bor (cseh, 10, 167, 27,5) – SHSM (orosz, 10, 139, 26)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 9, 140,5, 25) – Malahit (orosz, 9, 152, 132,5)

En Passant (holland, 8, 84, 20) – Odlar Yourdu (azeri, 8, 136,5, 22,5)

SG Solingen (német, 8, 120, 22,5) – Haladás VSE (magyar, 8, 96, 21,5)

Lagyja (orosz, 8, 119, 20,5) - Sestao Naturgas Energia (spanyol, 8, 116, 24)

Huginn Chessclub (izlandi, 8, 91, 21) – Minszk (fehérorosz, 8, 128,5, 22)

Beer Sheva (7, 115, 20,5) – Gros Xake Taldea (spanyol, 8, 111, 21,5)

 

A grúz Batumi Chess Club „Nona” együttese első alkalommal vett részt a Klubcsapatok Európa-kupáján, bemutatkozását nagy siker övezte. Az első számú grúz nagymesternő, Nana Dzagnidze vezetésével a hatodik fordulóban sima győzelemmel bebiztosították első helyüket. Az orosz SHSM is érvényesítette a papírformát, megőrizte második helyét. Az orosz együttes számára az ezüstérem a tét, a befejező fordulóban a bajnokcsapattal mérkőznek meg,  

 

A 6. forduló eredményei:

SHSM (orosz, 7, 44, 12,5) – Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5)  4 - 0

Ugra (orosz, 4, 43,5, 10) – SC Bad Königshofen (német, 5, 45, 12,5)  3 - 1

 

Lagyja (orosz, 6, 45,5, 13) - Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 6, 52, 13)  1 - 3

(Alisza Galljamova (2472) – Hou Ji-fan (kínai, 2663)  0 - 1

Anna Zatonskih (amerikai, 2469) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2551)  döntetlen

Ekaterina Atalik (török, 2421) – Pia Cramling (svéd, 2516)  döntetlen

Elena Zajac (2401) – Almira Szkripcsenko (francia, 2430)  0 – 1)

 

Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5) - Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 10, 52,5, 14)  0 - 4

 

A 19. Klubcsapatok Európa-kupájának állása:

1.Batumi Chess Club „Nona” 12 MP, 70,5 BS, 18 pont

2. SHSM (orosz) 9, 62, 16,5

3. Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói) 8, 83, 16

4. Ugra (orosz) 6, 65,5, 13

5. Lagyja (orosz) 6, 64,5, 14

6. SC Bad Königshofen (német) 5, 61, 12,5

7. Rishon Letzion (izraeli) 2, 5,5, 3,5

8. Herzliya Chess Club (izraeli) 0, 0, 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 12, 70,5, 18) – SHSM (orosz, 9, 62, 16,5)

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo (monacói, 8, 83, 16) – Rishon Letzion (izraeli, 2, 5,5, 3,5)

SC Bad Königshofen (német, 5, 61, 12,5) – Lagyja (orosz, 6, 64,5, 14)

Herzliya Chess Club (izraeli, 0, 0, 1,5) – Ugra (orosz, 6, 65,5, 13)

Karjakin,S (2777) - Mamedgyarov,S (2756)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.h4 0-0-0 12.Fg5 Ve7 13.Vf4 He5 14.Hd4 c5 15.Hf5 Fxf5 16.Vxf5+ Ve6 17.Vxe6+ fxe6

18.Fc1

Világos futópárjával kicsit jobban áll. Egy sorsdöntő hattáblás meccsen Szergej Karjakin alighanem nézte a többi partit is, s aligha örült a látottaknak.

18...Hg4 19.Bd2 h5 20.g3 Bhf8 21.Fh3 Fe5 22.Bf1 Kd7 23.Be2 Bf3 24.Fg2 Bdf8

25.Ff4?!

Az orosz nagymester a parti feszültségét nem bírta.

25...Fxf4 26.Fxf3 Hh2 27.Bh1? Hxf3 28.gxf4 Bxf4

A minőségért az azeri éltáblás bőséges kompenzációt kapott.

29.Kc1 e5 30.Be3 Hxh4 31.Beh3 g5 32.Bg3 Bf5 33.c4 Ke6 34.Kd1 Kf6 35.Ke2 Bf4 36.Bd3 Ke6 37.b3 Bf6 38.Bg3 Kf5 39.Ke3 Bh6 40.f3 Kf6 41.Ke4 Hf5 42.Bgh3

 

 

42...h4 43.c3 Hg7 44.b4 Ke6 45.Bg1 Bh5 46.Bh2 He8 47.Ke3 Hf6 48.Bd2

48...h3 49.Kf2 e4 50.Be1 h2 51.Bh1 Bh3 52.fxe4 Bxc3 53.Kg2 cxb4 54.Bxh2 Bxc4 55.Bh6 Ke5 és világos feladta

 

Giri,A (2758) - Malahov,V (2696)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.g3 dxc4 7.Fg5 Hbd7 8.e4 h6 9.Fxf6 Hxf6 10.Fxc4 Fb4 11.Vc2 c5 12.dxc5 Va5 13.e5 Fxc3+ 14.Vxc3 Vxc3+ 15.bxc3 He4  

 

16.c6 Hxc3? 17.Kd2 He4+ 18.Ke3 Hg5

 

 

19.Hd4

A holland titán ellenfele hibáját kihasználva jelentős előnyt ért el.

19...bxc6 20.Bhb1 f6?! 21.exf6 gxf6 22.Bb6 Bh7

23.f4 Hf7 24.Fxe6 Hd8 25.Fxc8 Bxc8 26.Bxa6 Be7+ 27.Kf3 Bd7 28.Hf5 h5 29.Bb6 He6 30.Bc1 Bd5 31.Bbxc6 Bxc6 32.Bxc6 Kd7?

 

 

33.Ke4 Bd2 34.Bb6 Hc5+ 35.Kf3 Bxh2 36.Bxf6 Hb3 37.Bd6+ Ke8 38.Bd3 Hd2+ 39.Ke3 Hf1+ 40.Ke4 Kf7 41.Bd7+ Kf6 42.Bd6+ Kf7 43.a5 Ba2 44.a6 Ba4+ 45.Kf3 Hh2+ 46.Ke2 Hg4 47.Bc6 Ba3 48.Hh6+ Kg7 49.Hxg4 hxg4 50.Bc7+ Kf6 51.a7 Kf5 52.Kd2 Ke4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Az új világranglistán Carlsen 27 pontos előnyel vezet Caruana előtt, Rapport a 11. a rangsorban
2021. 02. 28.

A háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan amerikai színekben folytatja pályafutását
2021. 02. 26.

Wesley So az Opera Euro Rapid győztese, a második párharcot 2,5-1,5-re megnyerte Magnus Carlsen ellen
2021. 02. 15.

A döntő második játszmáját Carlsen nyerte, So a negyedik partiban egyenlített
2021. 02. 14.

Az Opera Euro Rapid viadal döntőjében Magnus Carlsen és Wesley So mérkőzik meg
2021. 02. 12.

Magnus Carlsen és Wesley So nyeréssel kezdte az Opera Euro Rapid viadal elődöntőjét
2021. 02. 11.

Carlsen az Armageddon parti megnyerésével elődöntős, Vachier-Lagrave, So és Radzsabov jutott még tovább
2021. 02. 11.

Az Opera Euro negyeddöntőjében Carlsen, Vachier-Lagrave és So megnyerte az első párharcát
2021. 02. 10.

Carlsen jutott elsőként az Opera Euro online rapid viadal negyeddöntőjébe
2021. 02. 09.

Carlsen félpontos előnnyel vezet So és Giri előtt, a hétfői öt fordulóban dől el nyolc továbbjutó hely sorsa
2021. 02. 08.

Carlsen vereséggel rajtolt, mesternégyessel folytatta, félpontos előnnyel vezet
2021. 02. 07.

Szombaton kezdődik a Champions Chess Tour harmadik versenye, az Opera Euro onlina rapid torna
2021. 02. 05.

A 21 éves  Jorden Van Foreest a Tata Steel Masters győztese, a rájátszást megnyerte Anish Giri ellen
2021. 02. 01.

Giri nyerőesélyt hagyott ki Firouzja ellen, az utolsó forduló előtt fél pont az előnye 
2021. 01. 31.

Anish Giri sötéttel remizett Magnus Carlsennel, megőrizte félpontos előnyét
2021. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog