Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hanti-Manszijszkban május 13. és 26. között rendezik meg a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat negyedik tornáját. A GP-sorozaton tizenhat nagymester játszik, a meghívottak három-három viadalon szerepelnek, valamennyi eredmény beszámít a végső pontversenybe. A sorozat első versenyén, Bakuban holtversenyben végzett az élen az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand. A Taskentben megrendezett második viadalon nagy meglepetésre az orosz Dmitrij Andrejkin végzett az élen. Tbilisziben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij győzött, első helyével az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Hanti-Manszijszkban Fabiano Caruana vezeti a rajtlistát. A Grand Prix-sorozat első két helyezettje lesz világbajnokjelölt.

A korábbi GP-sorozattól eltérően a 16 meghívott nagymester csak három-három viadalon játszik, valamennyi eredmény beszámít a pontversenybe. A Grand Prix-sorozat első két helyezettje a jövő évi világbajnok-jelölti  nyolc résztvevős, kétfordulós verseny résztvevője lesz, ennek a tornának a győztese pedig a regnáló világbajnok, a norvég Magnus Carlsen kihívója.

A tavalyi világbajnoki döntő vesztese, a május 1-től érvényes ranglista második helyezettje, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand biztos résztvevője a viadalnak. Világbajnok-jelölti címet lehet még elérni az idei, Bakuban szeptember 10. és október 4. között megrendezésre kerülő Világkupa versenyen. A 128 résztvevős, kieséses rendszerű viadal első két helyezettje biztosítja részvételét. Ketten Élő-pontszámuk alapján kapnak meghívást, a 2015. január 1. és december 1. közötti ranglista súlyozott pontjai alapján. Fontos szabály, hogy csak azok a nagymesterek kaphatnak így meghívást, akik vagy a GP-sorozaton, vagy a Világkupán játszottak – játszanak. A rendezők egy résztvevőt jelölhetnek, kitétel hogy a 2015. július 1-től érvényes ranglistán minimum 2725 pontjának kell lennie!

A sakkozás egyik fellegvára, a 2010-ben sakkolimpia, 2005 és 2011 között négy Világkupa, 2012-ben női kieséses rendszerű világbajnokság, tavaly a férfi világbajnok-jelölti verseny, női GP-viadal házigazdája, a szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk rendezi meg a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat negyedik viadalát.

A világranglista harmadik helyezettje, az olasz Fabiano Caruana vezeti a rajtlistát. Caruana Bakuban holtversenyes első hellyel kezdte a sorozatot, Taskentben elsősorban túlzsúfolt versenynaptárának köszönhetően is gyengén muzsikált. Hanti-Manszijszkban bebiztosíthatja világbajnok-jelöltségét. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az amerikai Hikaru Nakamura a legnagyobb riválisa.  Az olasz nagymester idén is dúskál a jobbnál-jobb versenyekre szóló meghívásokban – Stavanger, Dortmund, St. Louis és London -, a sok megmérettetés közepette fokozottan vigyáznia kell Élő-pontjaira, ha a GP-versenyen nem tudja elérni a világbajnok-jelöltséget.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (olasz, 2803)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2799)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780)

Anish Giri (holland, 2766)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2754)

Szergej Karjakin (orosz, 2753)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2749)

Borisz Gelfand (izraeli, 2744)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2738)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2734)

Peter Szvidler (orosz, 2734)

Baadur Zsobava (grúz, 2699)

Az összetett pontverseny állása:

Élő
Febr. 2015

Baku

Taskent

Tbiliszi

Hanti-
Manszijszk

Pont

1

 Jevgenyij Tomasevszkij (RUS)

2716

82

170

x

252

2

 Sahriyar Mamedgyarov (AZE)

2759

35

125

75

235

3

Fabiano Caruana (ITA)

2811

155

75

x

230

4

 Tejmur Radzsabov (AZE)

2731

50

50

110

210

5

 Hikaru Nakamura (USA)

2776

82

125

x

207

6

 Dmitrij Andrejkin (RUS)

2737

20

170

10

200

7

 Borisz Geldand (ISR)

2747

155

15

x

170

8

 Dmitrij Jakovenko (RUS)

2733

30

140

x

170

9

 Szergej Karjakin (RUS)

2760

82

75

x

157

10

 Rusztam Kaszimdzsanov (UZB)

2706

35

15

75

125

11

 Alekszandr Griscsuk (RUS)

2810

82

40

x

122

12

 Anish Giri (NED)

2758

40

75

x

115

13

 Baadur Zsobava (GEO)

2797

75

40

x

115

14

 Maxime Vachier-Lagrave (FRA)

2775

75

40

x

115

15

 Peter Szvidler (RUS)

2739

82

20

x

102

16

 Leinier Dominguez Perez (CUB)

2726

10

75

x

85

A Grand Prix szabályzata szerint döntetlent csak 30 lépést követően lehet ajánlani. A klasszikus időkontrollal rendezik meg a viadalt, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, és a 61. lépéstől 30-30 másodperc. Május 14-én indulnak a sakkórák, az ötödik és a hetedik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, május 18-án és 22-én lesz szabadnap, május 26-on játsszák az utolsó fordulót. A fordulók magyar idő szerint 12 órakor kezdődnek.

Tornánként 120 ezer euró a díjalap, a győztes 20 ezer eurót és 170 pontot kap.

Hely.

Grand Prix díjazás

Grand Prix pont

1

€20,000

170

2

€15,000

140

3

€13,000

110

4

€11,000

90

5

€10,000

80

6

€9,500

70

7

€9,000

60

8

€8,500

50

9

€7,500

40

10

€6,500

30

11

€5,500

20

12

€4,500

10

Bakuban Fabiano Caruana és Borisz Gelfand holtversenyes elsőségével fejeződött be a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat első versenye. Az olasz nagymester nem tudta megismételni St. Louis-i kiugró teljesítményét, többet hibázott, meglepetésre két partit is vesztett.

A torna doyenje, a 46 éves Borisz Gelfand teljesítménye, eredménye igazi bravúr. Remek megnyitáselméleti felkészültségének is köszönheti, hogy még mindig tartja a lépést a fiatalabb generációval. Élvezi a sakkot, ennek ékes bizonyítéka, hogy milyen színesen  kommentálta játszmáit.

A győztes duó mögött öten osztották a harmadik helyet. Alekszandr Griscsuk nagy hajrával, mesterhármassal tört előre. Szergej Karjakin ezúttal sem mutatott kirobbanó formát, hiányzott játékából az átütő erő, Fortunával sem állt hadilábon. Peter Szvidler a finisben javított, a mezőnyben csak Jevgenyij Tomasevszkij őrizte meg veretlenségét. Hikaru Nakamura ezúttal kevesebbet kockáztatott. Dmitrij Andrejkin a torna legnagyobb meglepetését okozta Caruana elleni győzelmével.

A verseny végeredménye

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

1

Fabiano Caruana

2844

ITA

½

4

2

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

3

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

6

4

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

6

2

3

5

Peter Szvidler

2732

RUS

6

2

2

6

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

6

2

1

7

Hikaru Nakamura

2764

USA

6          

8

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

9

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

5

½

1

10

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

5

½

1

11

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

12

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

3

A GP-verseny táblázata

R.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

H.

1

Leinier Dominguez Perez

2751

CUB

*

½

0

½

½

½

½

0

0

0

0

½

3

0

0

12

2

Jevgenyij Tomasevszkij

2701

RUS

½

*

½

½

½

½

½

½

1

½

½

½

6

2

1

6

3

Szergej Karjakin

2767

RUS

1

½

*

½

1

½

½

½

½

0

½

½

6

2

3

4

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

½

½

*

½

0

1

½

1

½

1

½

½

3

2

5

Hikaru Nakamura

2764

USA

½

½

0

½

*

½

½

½

1

½

½

1

6

2

7

6

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

½

½

½

1

½

*

½

0

½

0

½

½

5

½

1

9

7

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

½

0

1

8

8

Peter Szvidler

2732

RUS

1

½

½

½

½

1

½

*

½

0

½

½

6

2

2

5

9

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

1

0

½

0

0

½

½

½

*

1

½

0

0

2

11

10

Fabiano Caruana

2844

ITA

1

½

1

½

½

1

½

1

0

*

0

½

½

4

1

11

Alekszandr Griscsuk

2797

RUS

1

½

½

0

½

½

0

½

½

1

*

1

6

2

3

4

12

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

½

½

½

½

0

½

½

½

1

½

0

*

5

½

1

10

Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin győzött a GP-sorozat második versenyén. A 2013-as kieséses rendszerű Világkupa ezüstérmese a bakui tornán csak a 11. helyen végzett, a taskenti viadal rajtlistáján a tízedik volt, de nem kis meglepetésre veretlenül harcolta végig a versenyt. Teljesítményének performance-pontszáma, a 2856, és a + 20 Élő-pont is hűen tükrözi nagyszerű eredményét.

Az amerikai Hikaru Nakamura is megőrizte veretlenségét, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztotta a második helyet. Rangos társakkal lett holtversenyben negyedik a „beugró” grúz Baadur Zsobava.

A GP-verseny végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

1

Dmitrij Andrejkin

2722

RUS

*

1

½

1

½

1

½

½

½

½

½

½

7

0

3

2

Sahriyar Mamedgyarov

2764

AZE

0

*

½

½

½

½

½

½

½

1

1

1

½

3

3

Hikaru Nakamura

2764

USA

½

½

*

1

½

½

½

½

½

½

½

1

½

2

4

Baadur Zsobava

2717

GEO

0

½

0

*

½

1

½

½

½

½

1

1

6

2

3

5

Maxime Vachier-Lagrave

2757

FRA

½

½

½

½

*

½

1

½

½

0

1

½

6

2

2

6

Szergej Karjakin

2767

RUS

0

½

½

0

½

*

½

½

1

1

1

½

6

1

3

7

Fabiano Caruana

2844

ITA

½

½

½

½

0

½

*

½

½

1

½

1

6

1

2

8

Tejmur Radzsabov

2726

AZE

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

0

0

9

Anish Giri

2768

NED

½

½

½

½

½

0

½

½

*

½

½

½

5

0

0

10

Dmitrij Jakovenko

2747

RUS

½

0

½

½

1

0

0

½

½

*

½

½

0

1

11

Rusztam Kaszimdzsanov

2706

UZB

½

0

½

0

0

0

½

½

½

½

*

½

½

0

12

Borisz Gelfand

2748

ISR

½

0

0

0

½

½

0

½

½

½

½

*

½

0

Tbilisziben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij másfél pontos előnnyel nyerte meg a sorozat harmadik versenyét. Az orosz nagymester a tornagyőzelemmel az összetett pontversenyben is átvette a vezetést.

A grúz fővárosban nem a papírforma érvényesült, a rajtlistán csak a tízedik orosz Jevgenyij Tomasevszkij elsősége mellett honfitársa, Dmitrij Jakovenko második, az azeri Tejmur Radzsabov harmadik helyezése is meglepetést okozott. A dobogón végzett nagymesterek megőrizték veretlenségüket, Tomasevszkij öt győzelme minden elismerést megérdemel, Jakovenko két, Radzsabov egy győzelme is elegendő volt az érmes helyezéshez.

A nagy esélyesnek tartott orosz Alekszandr Griscsuk teljesítményének hű tükre a – 16,1 Élő-pont, amivel búcsút inthetett a + 2800-as elit klubnak. A holland Anish Giri sem tudott megbirkózni az esélyesség terhével, ahogy a francia Maxime Vachier-Lagrave is bukdácsolt a viadalon.

A verseny végeredménye:

H

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

8

0

5

42,00

4

2

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

0

2

35,00

3

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

6

0

1

32,50

3

4

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

2

2

28,75

3

5

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

1

29,75

3

6

Anish Giri

2797

NED

1

29,25

7

Sakhriyar Mamedgyarov

2759

AZE

1

3

28,00

2

8

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

5

2

26,00

9

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

5

1

26,25

10

Baadur Zsobava

2696

GEO

5

-1

3

26,00

11

Peter Szvidler

2739

RUS

0

1

24,75

12

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

4

0

0

23,25

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban a Szibéria győzelmével fejeződött be az orosz férfi csapatbajnokság. A novoszibirszki együttes utolsó meccsét két legjobbjuk, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan nélkül is 4,5-1,5-re megnyerte, három meccsponttal előzte meg a Belorecsenszk Egyetem csapatát. A lengyel Radoslaw Wojtaszek vezette együttes az ezüstéremért vívott csatában hat döntetlennel érte el a számukra kedvező 3-3-as végeredményt a szentpétervári Mednyij vszadnik hatosával szemben, Szvidlerék a harmadik helyen végeztek. A befejező játéknap meglepetését a címvédő Malahit negyedik veresége jelentette, az újabb vesztéssel csak ötödik lett az együttes. Az első négy helyezett vívta ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való részvételt. A női együttesek versenyében a moszkvai SSZM-Nase naszledije győzött.

Hetedik mérkőzését is megnyerte a Szibéria, első kiemeltként magabiztos győzelmet aratott. A novoszibirszki csapat az utolsó pillanatban két nagy ászt is leigazolt, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan játszott az első két táblán. Kramnyik a lett Alekszej Shirovtól az első fordulóban vereséget szenvedett, de további négy partijából 3,5 pontot gyűjtött. Aronjan veretlen maradt, ő is 3,5 ponttal járult hozzá a sikerhez. Mindketten Élő-pontokat is gyűjtöttek, Kramnyik 5,8, Aronjan 4,1 ponttal gazdagodott. A befejező játéknapon a két szupernagymester nem játszott, a kínai Wang Yue mellett Dmitrij Kokarev és Pavel Maletin győzött.

A Belorecsenszk Egyetem együttese a rajtlistán a negyedik volt, az ötödik fordulóig tartotta a lépést a Szibériával. A rangadót elvesztette, az ezüstéremért vívott derbin kiharcolták a számukra kedvező 3-3-as végeredményt a szentpétervári Mednyij vszadnik gárdájával szemben. Szvidlerék tavaly címvédőként lettek bronzérmesek, ismét dobogóra állhattak.

A tavalyi ezüstérmes moszkvai SSZM-Nase naszledije csapatának ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel, nagymestereik a rangadókat sorban elvesztették.

A bajnokság szenzációja a címvédő Malahit csúfos szereplése, a befejező játéknapon negyedszer is kikaptak. Alekszandr Griscsuk kihagyta az amerikai Gata Kamskyval való megmérkőzés lehetőségét, a játszmáig még veretlen Alekszej Shirov gyengén játszott. Rail Mahmutov 148 lépésben harcolta ki a döntetlent Igor Liszij ellen, a Lagyja így megszerezte első győzelmét.

Az utolsó forduló eredményei:

Jamal – Szibéria  1,5 – 4,5

Mednyij vszadnik – Egyetem Belorecsenszk  3 – 3

Peter Szvidler (2734) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Dmitrij Andrejkin (2723) döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Baadur Zsobava (grúz, 3699) döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Szergej Rublevszkij (2698) döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (2683) – Jevgenyij Alekszejev (2653) döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2641) – Konsztantin Landa (2634) döntetlen

SSZM-Nase naszledije – Zsiguli  3,5 – 2,5

Jan Nepomnjacsij (2728) – Szanan Szjugirov (2670) 1 - 0

Lagyja Malahit  3,5 – 2,5

Gata Kamsky (amerikai, 2673) – Alekszej Shirov (lett, 2696) 1 – 0

Vladiszlav Artyemijev (2671) – Alekszandr Motiljev (2648) 0 – 1

Artyom Tyimofejev (2534) – Vlagyimir Malahov (2702) döntetlen

Rail Mahmutov (2462) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Azat Sarafijev (2415) – Alekszandr Rjazancev (2671) döntetlen

Bulat Murtazin (2342) – Denisz Hiszmatullin (2666) 1 - 0

A XXII. csapatbajnokság végeredménye:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria (Novoszibirszk)

 *

4

14

28.0

2

Egyetem (Belorecsenszk)

2

 *

3

4

4

11

24.5

3

Mednyij vszadnik (Szentpétervár)

3

 *

4

6

9

25.0

4

SSZM-Nase naszledije (Moszkva)

 *

8

20.5

5

Malahit

 *

4

4

6

21.5

6

Zsiguli

2

2

 *

4

4

19.0

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

3

16.5

8

Jamal

0

2

3

 *

1

13.0

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Vlagyimir Kramnyik

2777

RUS

0

1

1

½

1

3.5

5

2715

2

GM

Levon Aronjan

2776

ARM

1

½

½

½

1

3.5

5

2688

3

GM

Dmitrij Jakovenko

2738

RUS

½

½

1

1

1

½

4.5

6

2653

4

GM

Wang Yue

2724

CHN

½

½

½

½

½

1

1

4.5

7

2636

5

GM

Anton Korobov

2708

UKR

1

½

0

½

½

½

½

3.5

7

2597

6

GM

Kokarev Dmitry

2635

RUS

½

½

½

1

½

½

1

4.5

7

2563

7

GM

Dmitrij Bocsarov

2577

RUS

1

1

½

2.5

3

2405

8

GM

Pavel Maletin

2587

RUS

½

1

1.5

2

2368

T.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Radoslaw Wojtaszek

2746

POL

1

½

½

½

½

½

3.5

6

2727

2

GM

Andreikin Dmitry

2723

RUS

½

½

½

½

0

1

½

3.5

7

2667

3

GM

Jobava Baadur

2699

GEO

1

½

½

0

1

½

3.5

6

2634

4

GM

Szergej Rublevszkij

2698

RUS

½

1

½

1

½

½

4.0

6

2619

5

GM

Jevgenyij Alekszejev

2653

RUS

0

1

½

½

½

½

3.0

6

2624

6

GM

Konsztantin Landa

2634

RUS

½

½

½

½

2.0

4

2488

7

GM

Pavel V Tregubov.

2571

RUS

1

½

1

2.5

3

2426

8

GM

Alekszej Alekszandrov

2605

BLR

½

1

½

½

2.5

4

2538

T.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Peter Szvidler

2734

RUS

1

0

½

½

1

½

3.5

6

2696

2

GM

Nyikita Vityjugov

2736

RUS

½

½

½

½

½

2.5

5

2701

3

GM

Leinier Dominguez Perez

2734

CUB

1

½

1

½

½

3.5

5

2624

4

GM

Maxim Matlakov

2694

RUS

1

½

½

½

½

½

3.5

6

2655

5

GM

Maxim Rodshtein

2682

ISR

½

½

½

½

½

2.5

5

2618

6

GM

Ildar Hairullin

2649

RUS

1

½

1

½

½

3.5

5

2555

7

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2683

RUS

1

½

½

0

½

2.5

5

2523

8

GM

Ivan Saric

2641

CRO

1

½

1

½

½

3.5

5

2511

Nepomnjacsij,J (2728) - Szjugirov,S (2670)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 Hc6 7.g4 Vb6 8.Hb3 e6 9.f4

A tavalyi rapid világbajnokságon Jan Nepomnjacsij a 9.g5 Hd7 10.h4 Vc7 11.f4 b5 12.Fg2 Fb7 13.a3 g6 14.f5 Hde5 15.fxe6 fxe6 16.Fh3 Ve7 17.0-0 Fg7 18.He2 Hf7 19.Hf4 Fc8 20.c3 0-0 21.Fe3 Hfe5 22.Hd2 Fd7 23.Ve2 Bf7 24.Bf2 Baf8 25.Baf1 Ha5 26.Fd4 Hac6 27.Fe3 Ha5 28.Fd4 Hac6 29.Fe3 folytatásban remizett Alekszandr Griscsukkal.

9...Fe7 10.Ve2 Hd7 11.h4 Vc7 12.Fe3 b5 13.Fg2 Hb6 14.0-0-0 Hc4 15.g5 Fd7 16.Kb1 Bc8 17.Bhe1 0-0 18.Fc1 H6a5 19.Ka1

nepomnjacsijszjugirov_592

19...Ha3 20.bxa3 Vxc3+ 21.Fb2 Vc7 22.Hxa5 Vxa5

nepomnjacsijszjugirov_593

23.f5 Bfd8 24.f6 Ff8 25.Bf1 b4 26.axb4 Vxb4 27.Vf2 Fe8 28.h5 Vc5 29.Vg3 Vxc2?

nepomnjacsijszjugirov_594

30.g6! fxg6 31.hxg6 Fxg6 32.Fh3 Bc5?

Hátrányos állásban taktikai elnézés, azonnal vesztett.

33.Fxe6+ Kh8 34.Fb3 Vxe4

nepomnjacsijszjugirov_595

35.Vxd6! Látványos befejezés, sötét feladta, 35… Bxd6-ra 36.fxg7+ Fxg7 37.Bf8 matt következett volna!

Kamsky,G (2673) - Shirov,A (2696)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.d3 d6 6.e3 f5 7.Hge2 Hf6 8.Bb1 a5 9.a3 0-0 10.0-0 g5

kamskyshirov_596

11.f4 exf4 12.exf4 g4 13.Fe3 Fe6 14.Vb3 Bb8 15.Ff2 Ff7 16.Bfe1 h5 17.Vb5 He7? 18.Vxa5 h4 19.Hd4 h3 20.Fh1 b6 21.Vb5 c5 22.He6 Fxe6 23.Bxe6 He8 24.Be2 Hc7 25.Va4 Ff6 26.Bbe1 Kg7

kamskyshirov_597

27.Hb5 Hxb5 28.Vxb5 d5 29.d4 dxc4 30.dxc5 bxc5 31.Vxc5 Bf7 32.Vxc4 Bxb2 33.Bxb2 Fxb2 34.a4 Hg6 35.Vb4 Vf6 36.Vb6!? Bd7 37.Vxf6+ Kxf6 38.Bb1 Fd4 39.a5 He7 40.a6 Hc8 41.Fb7 Ha7 42.Fxd4+ Bxd4 43.Bb2 Ke7 44.Kf2 Bd3 45.Ba2 Kd6 46.Ke2 Bb3 47.Bd2+ Kc7 48.Fd5 Bb6 49.Bc2+ Kd6 50.Fb7 Bb3 51.Kd2 Ba3 52.Kc1 Be3 53.Kb2 Kd7 54.Fd5 Kd6 55.Fc4 Hc6

kamskyshirov_598

56.Be2 Bxe2+ 57.Fxe2 Kc7 58.Kc3 Kb6 59.Fd3 He7 60.Kd4 Hc6+ 61.Kd5 Hb4+ 62.Kc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló orosz csapatbajnokság hatodik fordulójában a Szibéria együttese megszerezte hatodik győzelmét. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az amerikai Gata Kamsky ellen nyert. A Belorecsenszk Egyetem csapata is magabiztos játékkal győzött, ezzel bebiztosította dobogós helyezését. A befejező játéknapon az ezüstérem sorsa dől el a szentpétervári Mednyij vszadnik elleni találkozón. A címvédő Malahit harmadik vereségét szenvedte el.

A Szibéria csapata Vlagyimir Kramnyikkal az éltáblán játszott a Lagyja együttese ellen. Az exvilágbajnok láthatóan ambicionálja, hogy a samkiri Vugar Gasimov emlékversenyen elvesztett Élő-pontjait visszanyerje. Az amerikai Gata Kamskyt különösebb gond nélkül győzte le. Az örmény Levon Aronjan és Dmitrij Jakovenko kihagyta a találkozót, a kínai Wang Yue öt döntetlen után tudott nyerni, meggyőző volt a 4,5-1,5-ös győzelem.

A Belorecsenszk Egyetem is 4,5-1,5-tel fejezte be a Jamal elleni meccset. Éltáblásuk, a lengyel Radoslaw Wojtaszek pihent, ahogy a legjobb pontszerző, Szergej Rublevszkij is. A csapat dobogós helyezése már biztos, az utolsó játéknapon az ezüstéremért játszanak a Mednyij vszadnik együttesével szemben, a döntetlen már elegendő számukra. A szentpéterváriak nehéz küzdelemben nyertek a Zsiguli hatosával szemben.

A címvédő Malahit harmadik vereségét szenvedte el, az éltáblán Alekszandr Griscsuk érdekes partiban győzött Jan Nepomnjacsij ellen, akit sokan a válogatottba követeltek. Szocsiban mindössze 2 pontja van a hat partijából.

A 6. forduló eredményei:

Szibéria – Lagyja  4,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2777) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  1 - 0

Wang Yue (2724) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  1 - 0

Malahit – SSZM-Nase naszledije 2,5 – 3,5

Alekszandr Griscsuk (2780) – Jan Nepomnjacsij (2728)  1 - 0

Alekszej Shirov (lett, 2696) – Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (2648) – Jevgenyij Najer (2663)  0 - 1

Igor Liszij (2677) – Borisz Gracsev (2666) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2671) – Daniil Dubov (2659)  0 - 1

Denisz Hiszmatullin (2666) – Vlagyimir Potkin (2599)  döntetlen

Zsiguli – Mednyij vszadnik  2,5 – 3,5

Egyetem Belorecsenszk – Jamal  4,5 – 1,5

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria

 *

4

12

23.5

2

Egyetem Belorecsenszk

2

 *

4

4

10

21.5

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

8

22.0

4

Malahit

 *

4

4

6

19.0

5

SSZM-Nase naszledije

 *

6

17.0

6

Zsiguli

2

2

 *

4

4

16.5

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

13.0

8

Jamal

0

2

3

 *

1

11.5

Az utolsó forduló párosítása:

Jamal – Szibéria

Mednyij vszadnik – Egyetem Belorecsenszk

SSZM-Nase naszledije – Zsiguli

Lagyja - Malahit

Kramnyik,V (2777) - Kamsky,G (2673)
Angol megnyitás [A35]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Fg7 5.d4 d6 6.Fe2 f5

Érthetően a változatnak nincs jó híre.

7.0-0 Hf6 8.d5 Hb4 9.a3 Ha6 10.Bb1 0-0 11.b4 Kh8 12.Vb3 b6 13.Fb2 Hc7 14.Bfd1 Fd7 15.Fa1 a5 16.bxc5

Az exvilágbajnok kellemes állást játszhatott.

16...bxc5 17.Vc2 Bb8 18.Bxb8 Vxb8 19.e4

Számításba jött a 19.Bb1 Vc8 20.Bb6 folytatás.

19...fxe4 20.Hxe4 Hce8

Jobb volt a 20...Hxe4 21.Vxe4 Fxa1 22.Bxa1 e6 választás.

21.Hg3 Hg4 22.Fc3 Vc7 23.h3 Hh6 24.Hg5 Hf7 25.Hxf7+ Bxf7 26.Bb1 Kg8 27.Fg4 Fxc3 28.Fxd7 Vxd7 29.Vxc3 e6?

Gyalogot vesztett.

kramnyikkamsky_582

30.dxe6 Vxe6 31.Be1 Vd7 32.Vxa5 Hf6 33.a4 Bf8 34.Ba1 Vf7 35.Vc3 h5 36.Vd3 h4 37.Hf1 d5 38.cxd5

Figyelmet érdemelt a 38.Hd2 Kg7 39.cxd5 Hxd5 40.He4 Vf5 folytatás.

38...Hxd5 39.Vc2 c4

kramnyikkamsky_583

40.Vxc4 Vxf2+ 41.Kh1 Bf5 42.Hh2

Szöktetni lehetett volna az a gyalogot.

42...Kg7 43.Hg4 Vd2 44.Bb1 Bf7 45.He5 Bc7 46.Ve4 Hf4?

kramnyikkamsky_584

47.a5 g5 48.a6 Bc1+ 49.Bxc1 Vxc1+ 50.Kh2 Va3 51.Hf3 Vxa6 52.Ve7+ Kg8 53.Vxg5+ és sötét feladta

Griscsuk,A (2780) - Nepomnjacsij,J (2728)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Fxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vd3 Vd6 18.g3 Bfd8 19.Ff4 Vxd5 20.Vxa6 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.Bxd8+ Bxd8

griscsuknapomn_585

23.Bd1

Alekszandr Griscsuk sötéttel kétszer is játszotta a változatot. 23.He5 Hd5 24.Bd1 Bd6 25.Hxg6 Hxf4 26.Hxf4 Bxd1+ 27.Fxd1 Fxb2 28.Fc2 (28.Hd3 Fc3 29.Kg2 Kg7 30.f4 h6 31.g4 f5 32.gxf5 Hd6 33.Kf3 Kf6 34.Hf2 Kxf5 35.Hg4 Kg6 36.Fc2+ Kg7 37.He3 e6 38.Fb3 Hf5 39.Ke4 és döntetlen, Giri-Griscsuk, GP-verseny, Tbiliszi 2015.) 28...Hf6 29.Hd3 Fc3 30.f4 e6 31.Kg2 Kf8 32.Kf3 és döntetlen, Tomasevszkij-Griscsuk, GP-verseny, Baku 2014.

23...Hd5

Griscsuk a könnyűtiszt végjátékban a futópár erejében és vezérszárnyi gyalogtöbbletében bízott.

24.Fe5 e6 25.Fxg7 Kxg7 26.Fc4 Bc8 27.Fb3 Hef6 28.He5 g5 29.Bd4 Bc7 30.Kf1 Kf8 31.h4 h6 32.Ke2 Kg7 33.Hd3 Bb7 34.Kd2 Kf8 35.Kc2 Bc7+ 36.Kd2 Bb7 37.hxg5 hxg5 38.Kc2 Bc7+ 39.Kd2 Bb7 40.Kc2 Bc7+

griscsuknapomn_586

41.Bc4 Bb7 42.Bc5 He7 43.Bc4

A bástya játékon kívül került volna a 43.Bxg5 Hf5 44.Kb1 Ke7 45.Fc2 Kd6 változatban.

43...Hed5 44.Bc8+ Ke7 45.Fxd5 exd5 46.Kb3 He4 47.Bc2 f5 48.Hxb4

griscsuknapomn_587

48...d4 49.Ka4 Bd7?! 50.Hd3 Ba7+

griscsuknapomn_588

51.Kb5 Bxa2 52.Kc4 Ba6 53.Kxd4

Számításba jött a 53.Kd5 Ba5+ 54.Kxd4 Ba8 55.b4 Bd8+ 56.Ke3 folytatás.

53...Bd6+ 54.Ke3 Be6 55.Kd4 Bd6+ 56.Kc4 Bc6+ 57.Kb3 Bd6

griscsuknapomn_589

58.Hc5 Hxc5+ 59.Bxc5 Ke6 60.Kc2 Bd4 61.Bc3 f4 62.b3 Be4 63.Bd3 g4 64.Kc3 f3 65.b4 Be1 66.Bd2

Jobb volt a 66.b5 Bb1 67.Bd4 Bxb5 68.Bxg4 Ba5 69.Kd3 Kf5 70.Bf4+ Kg6 71.Ke4 változat.

66...Bb1 67.Bb2 Be1?

griscsuknapomn_590

68.b5 Kd7 69.Kd3 Kc7 70.Bb4 Be2 71.Bxg4 Bxf2 72.Ke3 Bb2 73.Kxf3 Bb3+ 74.Kg2 Bxb5

griscsuknapomn_591

75.Bd4 Bb8 76.Kf3 Bf8+ 77.Ke4 Bg8 78.Kf4 Kc6 79.g4 Kc5 80.Bd1 Bf8+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokság ötödik fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa. A holtversenyben vezető együttesek rangadóját a Szibéria 4-2-re megnyerte a Belorecsenszk Egyetem gárdájával szemben. A rajtlistán első Szibéria győzelme a játszmák lefolyása alapján túlzott. Az érmekért folyó csatában a címvédő Malahit legyőzte a szentpétervári Mednyij vszadnik csapatát. A moszkvai SSZM-Nase naszledije megszenvedett a Lagyja elleni minimális győzelemért, a Zsiguli a sereghajtó Jamalt verte.

A Szocsiban zajló viadal ötödik játéknapján a Szibéria bebiztosította bajnoki címét. A holtversenyben vezető Belorecsenszk Egyetem elleni rangadón az örmény Levon Aronjan juttatta vezetéshez a Szibéria hatosát, de az éltáblán az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik állása körül viharfelhők gyülekeztek. A lengyel Radoslaw Wojtaszek többször is nyerőesélyt biztosító folytatatást hagyott ki, Kramnyik döntetlenre mentette a partit. A grúz Baadur Zsobava gyalogelőnyös, de remit ígérő pozíciójában vesztőt húzott, ennek Dmitrij Jakovenko és a Szibéria örülhetett.  A hátsó táblákon remik születtek. A Szibéria utolsó két meccsét a sereghajtók ellen játssza.

A kiegyenlített erők küzdelmében sok a döntetlen, a forduló másik derbijén csak egy parti dőlt el, a moldáviai Viorel Bologan győzelme a címvédő Malahit sikerét jelentette a szentpétervári Mednyij vszadnik csapatával szemben. Három együttes küzd a két kiadó két dobogós helyért.

A Zsiguli és a moszkvai SSZM-Nase naszledije csak a sereghajtók ellen eredményes.

Az 5. forduló eredményei:

Egyetem Belorecsenszk – Szibéria  2 - 4

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) – Vlagyimir Kramnyik (2777)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2723) – Levon Aronjan (örmény, 2776)  0 - 1

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Dmitrij Jakovenko (2738)  0 - 1

Szergej Rublevszkij (2698) – Wang Yue (kínai, 2724)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2653) – Anton Korobov (ukrán, 2708)  döntetlen

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605) – Dmitrij Kokarev (2635)  döntetlen

Jamal – Zsiguli  2,5 – 3,5

Mednyij vszadnik – Malahit  2,5 – 3,5

Peter Szvidler (2734) – Alekszandr Gricsuk (2780)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Alekszej Shirov (lett, 2696)  döntetlen

Makszim Matlakov (2694) – Vlagyimir Malahov (2702)  döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Ildar Hairullin (2649) – Alekszandr Rjazancev (2671)  döntetlen

Vlagyimir Fedoszejev (2683) – Viorel Bologan (moldáviai, 2605)   0 - 1

SSZM-Nase naszledije – Lagyja  3,5 – 2,5

Jan Nepomnjacsij (2728) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  döntetlen

Erneszto Inarkijev (2664) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  döntetlen

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Szibéria

 *

4

10

19.0

2

Egyetem Belorecsenszk

2

 *

4

4

8

17.0

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

6

18.5

4

Malahit

 *

4

4

6

16.5

5

Zsiguli

2

2

 *

4

4

14.0

6

SSZM-Nase naszledije

 *

4

13.5

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

11.5

8

Jamal

0

2

3

 *

1

10.0

A 6. forduló párosítása:

Szibéria – Lagyja

Malahit – SSZM-Nase naszledije

Zsiguli – Mednyij vszadnik

Egyetem Belorecsenszk - Jamal

Wojtaszek,R (2746) - Kramnyik,V (2777)
Vezércsel [D63]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.Fg5 h6 6.Fh4 Fe7 7.e3 0-0 8.Bc1 c5 9.dxc5 Hxc5 10.cxd5 g5 11.Fg3 Hxd5 12.Hxd5 Vxd5 13.Vxd5 exd5 14.Fe5 Ff5 15.Fe2 Bac8 16.0-0 Fd3 17.Bce1 Fe4 18.Bd1 a6 19.Fd4 He6 20.Fc3 b5 21.Bc1 b4

wojtaszekkramnyik_573

22.Fe5 f6 23.Fg3

Számításba jött a 23.Hd4 fxe5 24.Hxe6 Bxc1 25.Bxc1 Bf6 26.Hc7 d4 27.f3 Fg6 28.Hd5 folytatás.

23...a5 24.Fb5 Kf7 25.Hd4 Hc5?!

wojtaszekkramnyik_574

26.f3 Fg6 27.Bfd1 h5 28.Hc6 h4 29.Ff2 He6

wojtaszekkramnyik_575

30.Bxd5

Radoslaw Wojtaszek nyerőesélyes álláshoz jutott.

30...Bc7 31.e4 Ba8 32.Bc4

Az exvilágbajnok a nehéz pozícióban súlyos időzavarba is került.

32...Kg8 33.Fb6 Bb7 34.Fxa5

Még erősebb volt a 34.Hxe7+ Bxe7 35.Fc6 Ba6 36.Fxa5 b3 37.a3 Hd4 38.Fa4 folytatás.

34...Ff8

wojtaszekkramnyik_576

35.Hd8?

Végképp kiengedte az előnyt. A 35.Fa4 Ff7 36.Bc2 Hf4 37.Bd8 Bxd8 38.Hxd8 Ba7 39.Hxf7 Bxa5 40.Fb3 változatban Wojtaszek megőrizte volna kedvező lehetőségét.

35...Bxb5?

A kapkodásban kimaradt a 35...Hxd8 36.Fxd8 Bxb5 37.Bxb5 Bxd8 jobb folytatás.

36.Bxb5 Hxd8 37.Fxb4 Ff7 38.Bc1 He6 39.Bd1?!

A lengyel nagymester a 39.Ba5 Bxa5 40.Fxa5 Fc5+ 41.Kh1 Fe8 42.b3 változatban még mindig reménykedhetett volna.

39...Fxb4 40.Bxb4 Bxa2 41.Bd7 Hc5 42.Bd6 Kg7 43.Bb5 He6 44.Bb7 Kg6 45.g3

wojtaszekkramnyik_577

45...Ba1+ 46.Kg2 Bc1 47.Bd2 Hc5 48.Be7 hxg3 49.hxg3 Bc4 50.e5 g4 51.exf6 gxf3+ 52.Kxf3 Kxf6 53.Be3 Fh5+ 54.Kg2 He4 55.b3 és döntetlen

Aronjan,L (2776) - Andrejkin,D (2723)
Modern védelem [A42]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.Hf3 g6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fg7 6.Hxc6 bxc6 7.e4 He7 8.Fe3 d6 9.Fd4 Fxd4 10.Vxd4 0-0 11.c5 dxc5 12.Vxc5 Vd6 13.Vxd6 cxd6 14.0-0-0 Bd8

Dmitrij Andrejkin az állást tarthatónak ítélhette.

aronjanandrejkin_578

15.Bd2 Fe6 16.Fe2 Bd7 17.Fd1 Hc8 18.Fa4 Bc7 19.Bhd1 Bb8 20.h3 Bb4 21.Fc2 g5?!

aronjanandrejkin_579

22.h4 h6 23.hxg5 hxg5 24.Bh1 Kf8 25.Bh5 Bcb7 26.b3

Számításba jött a 26.Fd3 g4 27.a3 Bb3 28.Fa6 Bc7 29.Fxc8 Bxc8 30.Bxd6 folytatás.

26...f6 27.g3 Bg7 28.f4 Bbb7?! 29.f5

aronjanandrejkin_580

30.e5 fxe5? 31.f6 Bgf7 32.He4

Gyorsabban nyert a 32.Ff5 Bbc7 33.He4 d5 34.Bh6 folytatás.

32...d5 33.Hc5 Hd6 34.Bxg5 Bxf6 35.Hxb7 Hxb7 36.Bxe5 Hd6 37.Bd4 Ff7 38.Bf4 Bh6 39.g4 Bh1+ 40.Kb2 Bh2 41.Bf6 He4 42.Bxc6 Hf2 43.Ka3 Hxg4 44.Bc8+ és sötét feladta

Zsobava,B (2699) - Jakovenko,D (2738)
 

zsobavajakovenko1_581

46.Ve3??

Fonalasan döntetlenhez vezetett a 46.Vf2 g5 47.hxg5 hxg5 48.Vb2+ Kh7 49.Vh2+ Kg7 50.Vb2+ Kg8 51.Vb3+ folytatás.

46...g5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló orosz csapatbajnokságon folytatódott a Belorecsenszk és a Szibéria csapatainak versenyfutása. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal az éltáblán a Szibéria a moszkvai SSZM-Nase naszledije gárdáját győzte le 4,5-1,5-re. A másik három meccsen az esélyes csapatok 4-2-re nyertek. A Belorecsenszk a Zsiguli hatosát verte. A címvédő Malahit a sereghajtó Jamal csapata ellen győzött. A szentpétervári Mednyij vszadnik a Lagyja együttesével szemben szerezte meg a két meccspontot. Az ötödik játéknapon a holtversenyben vezető Belorecsenk Egyetem és a Szibéria rangadót játszik.

A negyedik fordulóban az élcsoportba tartozó csapatok gyengébb összeállítású együttesekkel mérték össze erejüket, meglepetések nem születtek, az esélyesek győztek. A rajtlistát vezető Szibéria legerősebb csapatával állt ki a moszkvai SSZM-Nase naszledije elleni meccsre, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezetésével 4,5-1,5-re megnyerték a találkozót, táblapontban beérték a Belorecsenszk Egyetem együttesét.

Tetszetős volt Kramnyik győzelme, az exvilágbajnok minőséget áldozva jutott esélyhez, Jan Nepomnjacsij nem tudott megbirkózni a vezérszárnyi összekötött szabadgyalogok előrenyomulásával. Dmitrij Jakovenko a csapat-vb-n csak ötvenszázalékos eredményt ért el, az elvesztett Élő-pontjait Szocsiban szeretné visszanyerni. A kínai Wang Yue még nyeretlen. A moszkvaiak harmadik vereségüket szenvedték el.

A szentpétervári Madnyij vszadnik tartalékos csapattal is érvényesítette a papírformát, Peter Szvidler és Nyikita Vityjugov is „pihent” a Malahit elleni derbi előtt.

Hosszú nyeretlenségi sorozatát szakította meg Alekszandr Griscsuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jamal éltáblásának, Pavel Potapovnak csak 2477 Élő-pontja van, Griscsuknak 2780 pontja.

A Belorecsenszk Egyetem együttese tartja a lépést a Szibéria csapatával, eddigi legjobb pontszerzőjük a női válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij 3 pontjával.

A 4. forduló eredményei:

Szibéria – SSZM-Nase naszledije  4,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2777) – Jan Nepomnjacsij (2728)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2776) - Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2738) – Vagyim Zvjagincev (2660)  1 - 0

Wang Yue (kínai, 2724) – Jevgenyij Najer (2663)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2708) – Borisz Gracsev (2666)  döntetlen

Dmitrij Kokarev (2635) – Daniil Dubov (2659)  1 - 0

Lagyja – Mednyij vszadnik  2 - 4

Malahit – Jamal  4 - 2

Zsiguli – Egyetem Belorecsenszk  2 – 4

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem

 *

4

4

8

15.0

Szibéria

 *

8

15.0

3

Mednyij vszadnik

 *

4

6

6

16.0

4

Malahit

 *

4

4

4

13.0

5

Zsiguli

2

2

 *

4

2

10.5

6

SSZM-Nase naszledije

 *

2

10.0

7

Lagyja

2

2

2

 *

3

1

9.0

8

Jamal

0

2

3

 *

1

7.5

Az 5. forduló párosítása:

Egyetem Belorecsenszk – Szibéria

Jamal – Zsiguli

Mednyij vszadnik – Malahit

SSZM-Nase naszledije - Lagyja

Kramnyik,V (2777) - Nepomnjacsij,J (2728)
Vezérgyalog megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 0-0 5.e3 d6 6.c3 Hbd7 7.Fd3 e5 8.0-0 h6 9.Fh4 Ve8 10.e4 b6

Jobbnak tartják a 10...Hh5 11.Vc2 g5 12.Fg3 Hxg3 13.hxg3 Hf6 folytatást.

11.Be1 Fb7 12.a4 a5 13.Fb5 Vc8 14.dxe5 Hxe5 15.Hxe5 dxe5 16.f3 Bd8 17.Vc2 Ve6 18.Ff2 Hh5 19.b4 Ff8 20.Beb1 Hf4 21.Ff1 Fa6 22.b5 Fb7 23.c4 Fb4

kramnyiknepom_566

24.Bxb4!?

Az exvilágbajnok a minőségáldozatban látta a legjobb esélyt.

24...axb4 25.c5 Vf6

Számításba jött a 25...c6 26.cxb6 cxb5 27.a5 Bac8 28.Vb2 Fa6 29.Vxb4 Hd3 30.Fxd3 Bxd3 folytatás.

26.Hc4 bxc5 27.Fxc5 He6 28.Fxb4 Hd4 29.Vc3 Fc8 30.Fa5 Ve7 31.Kh1 Fb7?

kramnyiknepom_567

32.Fb4 Ve6 33.Ha5 Vb6 34.Hc4 Ve6 35.Ha5 Vb6 36.Bc1

Jobb volt a 36.Hb3 Hxb3 37.Vxb3 Vd4 38.Fc3 Vd6 39.a5 választás.

36...Bd7 37.h3 Kh7 38.Hc4 Ve6 39.a5 Bb8 40.He3 h5 41.a6 Fa8 42.Vc5 Vb3

kramnyiknepom_568

43.Fc3 Ve6 44.Fc4 Vf6 45.Fxd4 exd4 46.Hd5 Vh8 47.Bd1 d3 48.Bxd3 Va1+ 49.Vg1

Túlzott óvatosság.

49...Vxg1+ 50.Kxg1 Kg7 51.Ba3 f5 52.a7 Bb7?

kramnyiknepom_569

53.Ba6 fxe4 54.fxe4 Bf7 55.e5 c6 56.Hb6 Bfe7 57.bxc6 Bxa7 58.Hxa8 és sötét feladta

Jakovenko,D (2738) - Zvjagincev,V (2660)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.dxc5 Hxc5 9.Vd2 Hbd7

Meglepő elhatározás a főváltozat, 9...Hc6 helyett.

10.0-0-0 b6 11.h4 Fb7 12.Kb1 a6 13.Hg5 b5 14.Fd3 h6

jakovenkozvjagincev_570

15.b4 Ha4 16.Hxa4 bxa4 17.Fh7+ Kh8 18.Vd3 Fxg5 19.hxg5 a5 20.b5 Ve7 21.Fd4 Bfc8 22.c3 Bab8 23.Ka1 Hc5 24.Vc2

jakovenkozvjagincev_571

24...Hb3+

A fonalas változatban világos számára előnyös végjáték jött létre.

25.axb3 Va3+ 26.Va2 Vxa2+ 27.Kxa2 axb3+ 28.Kb2 Kxh7 29.Ba1 Ba8 30.Ba4 Kg6 31.gxh6 Bh8

jakovenkozvjagincev_572

32.Bha1 gxh6 33.g4 h5 34.gxh5+ Bxh5 35.Bxa5 Bb8 36.Bg1+ Kf5 37.Bg7 Fa6? 38.bxa6 Bh2+ 39.Kb1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban lejátszották az orosz csapatbajnokság felső ligájában a harmadik fordulót. A rajtlistát vezető Szibéria csak nehéz csatában győzött. A címvédő Malahit gárdája elszenvedte második vereségét, a Belorecsenszk Egyetem csapatában öt döntetlen mellett Jevgenyij Alekszejev nyerése jelentette a két meccspontot. A Szentpétervár-Moszkva összecsapást a kubai Leinier Dominguez Perez győzelme döntötte el a Mednyij vszadnik együttese javára. Az első három helyezett vívja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való indulásra.

A harmadik játéknapon a címvédő Malahit együttesében már játszott Alekszandr Griscsuk, de a csapat-vb-n is éltáblás nagymester nyeretlenségi sorozata folytatódott. Kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel szemben. A két meccspont sorsa az ötödik táblán dőlt el a Belorecsenszk Egyetem javára, Jevgenyij Alekszejev volt a nyerőember.

Harmadik győzelmét aratta a rajtlistát vezető Szibéria gárdája is, de levegőben lógott a nagy meglepetés, hiszen az Aeroflot-versenyen remeklő Ivan Bukavsin nyerőesélyt szalasztott el. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik pihenőnapot kapott, az éltáblán az örmény Levon Aronjan ellen Szanan Szjugirov biztos kézzel érte el a döntetlent, míg az ukrán Anton Korobov veresége váratlan volt.

A kubai Leinier Dominguez Perez győzelme döntötte el a szentpétervári Mednyij szvadnik javára a moszkvai SSZM-Nase naszledije elleni meccset. A nehéztisztek csatájában Jevgenyij Najer királyának bizonytalan helyzete sorsdöntő volt. A Lagyja pontvesztése meglepetés.

A 3. forduló eredményei:

Zsiguli – Szibéria  2,5 – 3,5

Szanan Szjugirov (2670) – Levon Aronjan (örmény, 2776) döntetlen

Ivan Bukavsin (2648) – Dmitrij Jakovenko (2738) 0 – 1

Dmitrij Froljanov (2569) – Wang Yue (2724) döntetlen

Alekszandr Predke (2533) – Anton Korobov (ukrán, 2708) 1 – 0

Mihail Brodszkij (ukrán, 2555) – Dmitrij Kokarev (2635) döntetlen

Alekszej Moksanov (2469) – Dmitrij Bocsarov (2577) 0 – 1

Egyetem Belorecsenszk – Malahit  3,5 – 2,5

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2746) – Alekszandr Griscsuk (2780)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2723) – Alekszej Shirov (lett, 2696)  döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Vlagyimir Malahov (2702)  döntetlen

Szergej Rublevszkij (2698) – Igor Liszij (2677)  döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2653) – Denisz Hiszmatullin (2666)  1 - 0

Pavel Tregubov (2571) – Viorel Bologan (moldáviai, 2605)  döntetlen

Jamal – Lagyja  3 - 3

Pavel Potapov (2477) – Gata Kamsky (amerikai, 2673)  döntetlen

Bogdan Beljakov (2478) – Vladiszlav Artyemijev (2671)  döntetlen

Alekszandrija Gorjacskina (2474) – Artyom Tyimofejev (2534)  döntetlen

Alekszander Szergejev (2380) – Valerij Jandemirov (2394)  0 - 1

Szergej Szavitszkij (2330) – Azat Sarafijev (2415)  döntetlen

Alekszander Potapov (2394) – Ildar Ibragimov (amerikai, 2543)  1 - 0

Mednyij vszadnik (Szentpétervár) – SSZM – Nase naszledije (Moszkva)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2734) – Jan Nepomnjacsij (2728)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Erneszto Inarkijev (2664)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2734) – Jevgenyij Najer (2663)  1 - 0

Makszim Matlakov (2694) – Daniil Dubov (2659)  döntetlen

Maxim Rodhstein (izraeli, 2682) – Ivan Popov (2648)  döntetlen

Ivan Saric (horvát, 2641) – Vlagyimir Popov (2599)  döntetlen

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem Belorecsenszk

 *

4

6

11.0

2

Szibéria

 *

6

10.5

3

Mednyij vszadnik

 *

6

4

12.0

4

Malahit

 *

4

2

9.0

5

Zsiguli

2

 *

4

2

8.5

SSZM-Nase naszledije

 *

2

8.5

7

Lagyja

2

2

 *

3

1

7.0

8

Jamal

0

3

 *

1

5.5

A 4. forduló párosítása:

Szibéria – SSZM-Nase naszledije

Lagyja – Mednyij vszadnik

Malahit – Jamal

Zsiguli – Egyetem Belorecsenszk

Jakovenko,D (2738) - Bukavsin,I (2648)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.g3 Bb8 14.Vd3 Fg5 15.h4 Fe7 16.Fh3 Fe6 17.Kf1 Vd7 18.Kg2 a5 19.Bad1 Bfd8 20.b3 Va7 21.Ve2 Bb7 22.Bd3 Ff8 23.Bhd1 Hb8

jakovenkobukavsin_558

24.f4 Hd7 25.f5?!

Az orosz olimpikon kiengedte előnyét.

25...Fxd5 26.Bxd5 a4 27.He1 Fe7 28.Hf3 axb3 29.axb3 Ba8 30.B5d2 Hc5 31.Bb2 Bb6 32.g4 Vb7

Még erősebb volt a 32...Ba6 33.g5 Ba2 34.Bc2 (34.Bdd2 Bxb2 35.Bxb2 Va1) 34...Bxc2 35.Vxc2 Va2 folytatás.

33.Be1 Ba3 34.Vc2 Bba6 35.Be2 Ba1 36.Kh2 Va7 37.g5 f6 38.Fg2 Va8 39.Vd2 B1a3 40.Vd1 Ve8 41.Fh3 Kh8 42.Fg4 Ba1 43.Vc2 Bf1 44.Ba2 Va8 45.Bxa6 Vxa6 46.Vd2 Vb7 47.Va2 Fd8 48.gxf6 gxf6 49.Fh5?

jakovenkobukavsin_559

49...Bd1?

Ivan Bukavsin eldönthette volna a játszmát a 49...Hd3 50.Va4 Ve7 51.Fg4 Hf4 változatban.

50.Bg2 Bd3 51.Va1 Ve7 52.Va8 Hd7?

jakovenkobukavsin_560

53.He1 Hb6 54.Vb8 Hd7 55.Va8 Hb6 56.Vb8 Hd7 57.Vb7 Bd4 58.Hc2 Bd3 59.He1 Bd4 60.Hc2 Bd3 61.Hxb4 Bxb3 62.Vd5 Vf8 63.Hc6 Hc5 64.Vf7 és sötét feladta

Wojtaszek,R (2746) - Griscsuk,A (2780)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 Hc6 8.Fb5 0-0 9.He2 Vd6 10.d5 He5 11.f4 Hg4 12.Fxg7 Kxg7 13.h3 Vb4+ 14.Hc3 Hf6 15.Vc2 c6 16.dxc6 bxc6 17.Fe2 Bd8 18.Bd1 Bxd1+ 19.Kxd1

wojtaszekgriscsuk_557

19...e5! 20.fxe5 Vd4+ 21.Kc1 Vxe5 22.Fc4 Bb8 23.Vf2 Bb4 24.Fb3 c5

Számításba jött a 24...a5 25.g4 Fe6 26.Fxe6 Vxe6 folytatás.

25.Bf1 Fb7 26.Fc2 Fc6 27.Vf4 Vxf4+ 28.Bxf4 Hd7 29.Bf2 He5 30.b3 Bd4 31.Bd2 f5 32.exf5 Bxd2 33.Kxd2 Fxg2 34.fxg6 hxg6 35.h4 Hf3+ 36.Ke3 Hxh4 37.Ha4 Kf6 38.Hxc5 Hf5+ 39.Kf2 Fd5 40.Hd7+ Ke6 és döntetlen

Alekszejev,E (2653) - Hiszmatullin,D (2666)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hc6 4.d4 cxd4 5.Vxd4 Fd7 6.Vd3 g6 7.c4 Fg7 8.0-0 Hf6 9.Hc3 0-0 10.h3 Hb4 11.Ve2 a6 12.Fxd7 Hxd7 13.Fd2 Bc8 14.Bfd1 Be8 15.Bac1 Hc6 16.Fe1 Hc5 17.b3 b6 18.Hd5 e6 19.Hb4 Ve7 20.Hxc6 Bxc6 21.Fc3 Fxc3 22.Bxc3 Vf6?

Az egyenlő állásban nagy hiba.

alekszejevhiszmatullin_555

23.e5! Vg7?!

Hiba hibát szül, de sötét gelyzete már nehéz volt. 23...dxe5-re 24.Hxe5 Bc7 25.Bf3 Vg7 26.b4 Hb7 27.Hd7 döntő előnyhöz vezetett volna. 23...Vd8-ra 24.b4 Hb7 25.Ba3 Vc7 (25...a5 26.b5 Bc7 27.exd6 Bd7 28.He5 Bxd6 29.Bad3) 26.Bxa6 következett volna.

24.b4 Hb7 25.Bcd3!?

Kimaradt a 25.c5! bxc5 (25...dxc5 26.Bd7) 26.b5 axb5 27.Vxb5 Hd8 (27...Bcc8 28.Vxb7 d5) 28.Bxd6 lehetőség.

25...Vf8 26.b5 axb5 27.cxb5 Bc7? 28.exd6 Bd7 29.Ve3

Még erősebb volt a 29.He5 Bxd6 30.Bxd6 Hxd6 31.Ve3 folytatás.

29...Bxd6 30.Bxd6 Hxd6 31.Vxb6 Hf5 32.He5 Bb8 33.Vc7 Bc8 34.Vd7 Bc5

alekszejevhiszmatullin_556

35.b6 Bxe5 36.b7 Kg7 37.Vc8 Bb5 38.Vxf8+ Kxf8 39.Bd8+ Ke7 40.b8V és sötét feladta

Dominguez Perez,L (2734) - Najer,E (2663)
 

domingueznajer_562

43.Vd8 Bc1+ 44.Kh2 Ve5+ 45.g3 Bc2 46.Kg2 Bb2 47.Vh4+ Kg8

domingueznajer_563

48.Vg5

A kubai nagymester nyerést hagyott ki a 48.Bd8+ Kf7 49.Bd7+ Kg8 50.Vd8+ Kh7 51.Vf8 folytatással.

48...Vf6 49.Vf4 g5 50.Vb8+ Kh7 51.Ve8 Vg6? 52.Vc8 Vf6 53.Bd8 Kg6 54.Vc7!?

A világos király eltáncolhatott volna az örökös sakkból az 54.Bf8 Bxf2+ 55.Kxf2 Vb2+ 56.Ke1 Vb1+ 57.Kd2 Vd3+ 58.Kc1 Vxe3+ 59.Kb2 Vd2+ 60.Kb3 Vd3+ 61.Vc3 változatban.

54...Bc2 55.Vd7 Kh7 56.Vd5 Bc6

domingueznajer_564

57.g4 fxg4 58.Vxe4+ g6 59.Bd7+ Kh6 60.hxg4 Bc1 61.Vb7 Vh8?

domingueznajer_565

62.Vf3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szocsiban április 30. és május 7.  között rendezik meg az orosz csapatbajnokságokat. A legnagyobb érdeklődés a nyolc legjobb férficsapat viadalát kíséri, az első három helyezett vívja ki a jogot a Klubcsapatok Európa-kupáján való indulásra.    Címvédőként a Malahit együttese állt rajthoz, a rajtlistát az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot is soraiban tudó Szibéria vezeti. A Belorecsenszk és a Szibéria rajtolt sikerrel, nyerte meg mindkét mérkőzését.

Alig fejeződött be a csapat-világbajnokság, máris sokan újabb csapatversenyen szerepelnek a válogatottak tagjai közül. Minden évben kiemelt jelentőséggel bír az orosz csapatbajnokság, ahol a legjobb honi sakkozók mellett neves idegenlégiósok is játszanak. Az idei viadal szenzációja, hogy az utolsó pillanatban a Szibéria együttese két nagy ászt is leigazolt, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot és az örmények háromszoros olimpiai bajnokát, Levon Aronjant. Így érthetően a Szibéria vezeti a rajtlistát, de a Mednyij szvadnik (réz lovas) Szentpétervár és a címvédőként játszó Malahit is erős nagymesterekkel vágott neki a hét fordulós versenynek. A Malahit együttesében ezúttal nem látjuk Lékó Pétert.

A rajtlista első négy együttese:

Szibéria (2728): Vlagyimir Kramnyik (2783), Levon Aronjan (örmény, 2770), Dmitrij Jakovenko (2744), Wang Yue (kínai, 2726), Anton Korobov (ukrán, 2707), Dmirij Kokerev (2635), Dmitrij Bocsarov (2577), Pavel Maletin (2587)

Mednyij vszadnik Szentpétervár (2707): Peter Szvidler (2734), Nyikita Vitjugov (2736), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2729), Makszim Matlakov  (2699), Maxim Rodhstein (izraeli, 2667), Ildar Hajrullin (2633), Vlagyimir Fedoszejev (2674), Ivan Saric (horvát, 2636)

Malahit (2702): Alekszandr Griscsuk (2794), Alekszej Shirov (lett, 2691), Alekszandr Motiljev (2653), Vlagyimir Malahov (2706), Igor Liszij (2691), Alekszandr Rjazancev  (2671), Denisz Hiszmatullin (2658), Viorel Bologan (moldáviai, 2605)

Egyetem (Belorecsenszk) (2692): Radoslaw Wojtaszek (lengyel 2739), Dmitrij Andrejkin (2723), Baadur Zsobava (grúz, 2699), Szergej Rublevszkij (2698), Jevgenyij Alekszejev (2654), Konsztantin Landa (2641), Pavel Tregubov (2620), Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605)

A nyolc együttesben tizenhárman a + 2700 Élő-pontosok elitjében:

Alekszandr Griscsuk 2794, Vlagyimir Kramnyik (2783), Levon Aronjan (2770), Dmitrij Jakovenko (2744), Radoslaw Wojtaszek (2739), Nyikita Vityjugov (2736), Peter Szvidler (2734), Leinier Dominguez Perez (2729), Wang Yue (2726), Dmitrij Andrejkin (2723), Jan Nepomnjacsij (2716), Anton Korobov (2707), Vlagyimir Malahov (2706)

A viadal rangadóval kezdődött, a rajtlistát vezető Szibéria a címvédő Malahittal mérkőzött meg. Az éltáblán nem kis meglepetésre a lett Alekszej Shirov a spanyol megnyitás anti-berlini változatában legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. A minimális győzelmet a szibériai gárdának két idegenlégiósuk, az örmény Levon Aronjan és az ukrán Anton Korobov nyerése jelentette.

Jól kezdett a Zsiguli és a Belorecsenszk Egyetem csapata. A szentpéterváriak gond nélkül nyerték meg mind a hat partijukat.

Az első forduló legérdekesebb eredményei:

Malahit – Szibéria 2,5 – 3,5

(Alekszej Shirov (lett, 2691) – Vlagyimir Kramnyik (2783) 1 – 0

Alekszandr Motiljev (2653) – Levon Aronjan (örmény, 2770) 0 – 1

Vlagyimir Malahov (2706) – Dmitrij Jakovenko (2744) döntetlen

Igor Liszij (2691) – Wang Yue (kínai, 2726) döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2671) – Anton Korobov (ukrán, 2707) 0 - 1

Denisz Hiszmatullin (2658) – Dmitrij Kokarev (2635) döntetlen)

Zsiguli – Lagyja 4 – 2

(Szanan Szjugirov (2677) – Gata Kamsky (amerikai, 2680) 1 – 0)

Egyetem Belorecsenszk – SSZM-NaseNaszledije Moszkva 3,5 – 2,5

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2739) – Jan Nepomnjacsij (2716) 1 – 0

Dmitrij Andrejkin (2723) – Erneszto Inarkijev (2690) döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 2699) – Vagyim Zvjagincev (2658) 1 – 0

Szergej Rublevszkij (2698) – Borisz Gracsev (2671) döntetlen

Jevgenyij Alekszejev (2654) – Daniil Dubov (2631) 0 – 1

Alekszej Alekszandrov (fehérorosz, 2605) – Ivan Popov (2648) döntetlen)

Jamal – Mednyij vszadnik (Szentpétervár) 0 – 6

A Szibéria második derbijét is sikerrel megvívta. A minimális győzelmet Vlagyikmir Kramnyik nyerése jelentette, aki egykori szekundánsa, Peter Szvidler ellen nyert. A Belorecsenszk csapata is második győzelmét könyvelhette el. A Malahit együttesében szárnyal Alekszej Shirov.

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Szibéria – Mednyij vszadnik Szentpétervár  3,5 – 2,5

Vlagyimir Kramnyik (2783) – Peter Szvidler (2734)  1 - 0

Levon Aronjan (örmény, 2770) – Nyikita Vityjugov (2736)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2744) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2729)  döntetlen

Wang Yue (kínai, 2726) – Makszim Matlakov (2699)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2707) – Ildar Hairullin (2633)  döntetlen

Dmitrij Kokarev (2635) – Vlagyimir Fedoszejev (2674)  döntetlen

SSZM-Nase Naszledije Moszkva – Jamal  3,5 – 2,5

Lagyja – Egyetem Belorecsenszk  2 - 4

(Gata Kamsky (amerikai, 2680) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2739)  döntetlen

Vladiszlav Artyemijev (2671) – Dmitrij Andrejkin (2723)  döntetlen)

Malahit – Zsiguli  4 - 2

(Alekszej Shirov (lett, 2691) – Szanan Szjugirov (2677)  1 – 0)

A csapatbajnokság állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

 TB1 

 TB2 

1

Egyetem (Belorecsenszk)

 *

4

4

7.5

2

Szibéria (Novoszibirszk)

 *

4

7.0

3

Mednyij vszadnik (Szentpétervár)

 *

6

2

8.5

4

Malahit

 *

4

2

6.5

5

Zsiguli

2

 *

4

2

6.0

SSZM – Nase naszledije (Moszkva)

 *

2

6.0

7

Lagyja

2

2

 *

0

4.0

8

Jamal

0

 *

0

2.5

A 3. forduló párosítása:

Zsiguli – Szibéria

Egyetem Belorecsenszk – Malahit

Jamal – Lagyja

Mednyij vszadnik – SSZM – Nase naszledije

Alekszej Shirov és Vlagyimir Kramnyik első partijukat 1992-ben játszották egymás ellen, s azóta még 89 különböző időbeosztású játszmában mérték össze erejüket. Kramnyik 25-ször nyert, 19-szer feladásra kényszerült, 46-szor megosztoztak a ponton. Shirov 1998-ban világbajnok-jelölti döntőn legyőzte Kramnyikot, de végül mégis a legyőzött játszhatott a világbajnoki címért Garri Kaszparovval, és hódította el a világelsőséget. Sokáig nagyon feszült a viszony kettőjük között, s azóta is minden játszmájuknak fokozott jelentősége van. 2010-ben a Grand Slam-döntő előversenyén, Sanghajban Shirov második partiját megnyerte Kramnyik ellen. Az exvilágbajnok azóta különböző tornákon négy győzelmet aratott, kétszer remiztek. Szocsiban Shirov szépített!

A tavalyi világbajnok-jelölti versenyen Vlagyimir Kramnyik érzékeny vereséget szenvedett barátjától, egykori szekundánsától, Peter Szvidlertől. Azóta klasszikus időkontroll mellett csak Stavangerben mérkőztek meg, döntetlen született küzdelmükben. Összesítésben az exvilágbajnok 7-4-re vezetett, 19-szer megosztoztak a ponton.

Shirov,A (2691) - Kramnyik,V (2783)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.Hf3 d5 9.d4 0-0 10.c3 Be8 11.Fd3 Fd6 12.Bxe8+ Vxe8 13.Vc2

A zürichi szuperversenyen Levon Aronjan a 13.Hbd2 b6 14.Hf1 f6 15.Vc2 g6 16.Hg3 Hce7 17.He2 Vf7 18.h3 Fd7 19.c4 dxc4 folytatásban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

13...g6 14.Hbd2 b6 15.Hf1 Fd7 16.Fg5 Vf8 17.Be1 f6 18.Fd2 Be8 19.He3 Hce7?!

Az exvilágbajnok az elhibázott huszárlépéssel átengedte a kezdeményezést régi nagy riválisának.

sirovkramnyik_545

20.c4 dxc4 21.Hxc4 Hd5 22.Fe4 Vf7 23.Hxd6 Hxd6

Vlagyimir Kramnyik a gyalogáldozattal reménykedett ellenjátékban.

24.Fxd5 Vxd5 25.Vxc7 Hb5 26.Bxe8+ Fxe8 27.Ve7 Vf7 28.Vd8 Hc7

sirovkramnyik_546

29.Fh6 Hd5 30.Vd6 He7 31.g4 Hc8 32.Vd8 Ve6 33.h3 Hd6

sirovkramnyik_547

34.d5 Hf7 35.dxe6 Hxd8 36.Hd4 a6 37.f4 Hc6 38.He2 He7 39.Hg3 Fc6?

Reményt a menekülésre 39…f5! adott volna.

sirovkramnyik_548

40.f5

Alekszej Shirov hibátlanul játszotta a partit.

40...gxf5 41.gxf5 Fb5 42.He4 Hxf5 43.Hxf6+ Kh8 44.Ff8 a5 45.Kf2 Fc6 46.e7 Hd6 47.Kg3 He8 48.Hg4 h5 49.He5 Fd5 50.a3 Kg8 51.Kf4 Fb3 52.Kg5 Fd1 53.Hc4 Kf7 54.Hxb6 Hd6 55.Hd5 He4+ 56.Kh4 a4 57.Hc3 Hxc3 58.bxc3 Fe2 59.Kg5 Ke8

sirovkramnyik_549

60.h4 Kd7 61.Kf6 Fc4 62.Fh6 Ke8 63.Ff4 Ff7 64.Fg5 Fb3 65.Ke5 Kd7 66.Kd4 Ff7 67.Kc5 Kc7 68.c4 Fe8 69.Kd5 Kd7 70.c5 Fg6

sirovkramnyik_550

71.c6+ Kc7 72.Ff4+ Kc8 73.Ke6 Ff7+ 74.Kf6 Fe8 75.c7 Kd7 76.Kg7 és sötét feladta

Kramnyik,V (2783) - Szvidler,P (2734)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.b3 Fg7 5.Fb2 c5 6.c4 d4 7.b4 Hfd7 8.0-0 Hc6 9.bxc5 0-0 10.d3 Hxc5 11.Hbd2 Bb8 12.Fa3 Va5 13.Vc1 Ha4 14.Hb3 Vc7 15.Vc2 Fd7 16.Bae1 Bfd8

kramnyikszvidler_551

17.e3 dxe3 18.fxe3 h6? 19.d4 Ff5 20.e4 Fg4

kramnyikszvidler_552

21.e5 Hb6 22.Hh4!

Vlagyimir Kramnyik előző napi veresége után egykori szekundása, barátja ellen haderejét nagy erővel mozgósította.

22...Hxd4 23.Vf2

Számításba jött a 23.Hxd4 Vxc4 (23...Bxd4 24.Vf2 Vxc4 25.Bc1 Vd3 26.Vxf7+ Kh7 27.Fxe7) 24.Vxc4 Hxc4 25.Be4 Hxe5 26.Fxe7 Bd5 27.Hb3 folytatás.

23...Vxc4?

kramnyikszvidler_553

24.Be4 Fe6 25.Hxd4 Fd5

kramnyikszvidler_554

26.He6! Fxe6 27.Bxc4 Hxc4 28.Fxe7 Bd2 29.Vxa7 Fxe5 30.Hf3 Fc7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2015. május 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A norvég világbajnok Magnus Carlsen 72 pontos előnnyel vezeti a rangsort, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ismét 2800 Élő-pontos, fantasztikus teljesítménnyel lett második Samkirban a másodszor győztes Carlsen mögött. Kisebb helycserék a top 10 rangsorában. Legjobb magyarként Lékó Péter a 36. Almási Zoltán a 46., Polgár Judit a 63., Rapport Richárd a 67.,  Berkes Ferenc a 77., Balogh Csaba a 85. a legjobbak rangsorában. A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan az első.

A Samkirban megrendezett 2. Vugar Gasimov emlékverseny, az örményországi csapat-világbajnokság, a moszkvai Aeroflot nyílt verseny eredményei  döntően befolyásoltak a május 1-től érvényes világranglistát. A norvég világbajnok Magnus Carlsen folytatta diadalmenetét, veretlenül, egypontos előnnyel nyerte meg az esztendő negyedik szuperversenyét. Szenzációs siker a torna doyenje, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand második helye, remek játékával Vishy a második, ismét + 2800 Élő-pontos. A top 10 rangsorában  az orosz Alekszandr Griscsuk és a holland Anish Giri rontott helyezésén, az amerikai Wasley So és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik pontvesztése ellenére javított.

A kínai Ding Liren már a 11., de 19 pont a hátránya a 10. Levon Aronjan mögött. A cseh David Navara öt hónap alatt 13 helyet javított. A top 25-ben a legnagyobb vesztes az azeri Sahriyar Mamedgyarov, tíz hellyel szorult hátrább.

Lékó Péter 36. a rangsorban, Almási Zoltán ismét 2700 Élő-pontos, míg Rapport Richárd 39 Élő-pontot vesztett a moszkvai Aeroflot-versenyen és a csapat-vb-n.

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0315

0415

0515

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2863

2863

2876

9

1990

2.

Anand,V

indiai

2791

2791

2804

9

1969

3.

Caruana,F

olasz

2802

2802

2803

9

1992

4.

Nakamura,H

amerikai

2798

2798

2799

11

1987

5.

Topalov,V

bolgár

2798

2798

2798

0

1975

6.

Griscsuk,A

orosz

2794

2794

2780

9

1983

7.

So,W

amerikai

2788

2788

2778

20

1993

8.

Kramnyik,V

orosz

2783

2783

2777

9

1975

9.

Giri,A

holland

2790

2790

2776

10

1994

10.

Aronjan,L

örmény

2770

2770

2776

9

1982

11.

Ding Liren

kínai

2755

2751

2757

9

1992

12.

Vachier-Lagrave,M

francia

2765

2762

2754

9

1990

13.

Karjakin,S

orosz

2757

2757

2753

8

1990

14.

Navara,D

cseh

2736

2744

2751

6

1985

15.

Tomesevszkij,E

orosz

2745

2745

2749

8

1976

16.

Li Chao

kínai

2721

2730

2748

11

1989

17.

Wojtaszek,R

lengyel

2737

2738

2746

2

1987

18.

Gelfand,B

izraeli

2747

2747

2744

9

1968

19.

Adams,M

angol

2745

2746

2740

11

1971

20.

Jakovenko,D

orosz

2742

2744

2738

4

1983

21.

Radzsabov,T

azeri

2738

2738

2738

0

1987

22.

Vityjugov,N

orosz

2739

2736

2736

7

1987

23.

Mamedgyarov,S

azeri

2756

2754

2735

18

1985

24.

Dominguez Perez,L

kubai

2729

2729

2734

9

1983

25.

Szvidler,P

orosz

2729

2734

2734

0

1976

36.

Lékó,P

magyar

2713

2713

2714

8

1979

  46.

Almási,Z

magyar

2695

2698

2700

10

1976

  63.

Polgár,J

magyar

2675

2675

2674

0

1976

67.

Rapport,R

magyar

2709

2710

2671

15

1996

77.

Berkes,F

magyar

2664

2661

2664

8

1985

85.

Balogh,Cs

magyar

2659

2651

2659

8

1987

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok a második helyüket őrző kínaiak előtt, de kevés ez a pontokban megmutatkozó fölény, ha az utolsó két világversenyen csődöt mondtak, a kínaiak pedig az olimpiát és a vb-t is megnyerték. Sakkozóink hetedikek a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2743 (- 1, 230 nemzetközi nagymester, 511 nemzetközi mester, 2328 címviselő)

2. Kína 2710 (+ 6, 35, 33, 140)

3. Ukrajna 2692 (+ 3, 86, 198, 520)

4. Egyesült Államok 2672 (- 1, 87, 131, 657)

5. Franciaország 2657 (+ 1. 48, 103, 387)

6. India 2656 (- 1, 36, 82, 262)

7. Magyarország 2648 (- 2, 52, 116, 442)

8. Örményország 2644 (- 7, 37, 25, 106)

9. Lengyelország 2636 (39, 101, 355)

10. Anglia 2634 (+ 2, 36, 59, 257)

A honi rangsorban változás, hogy ismét Almási Zoltán a második helyezett, Rapport Richárd 39(!) Élő-pontot vesztett két versenyén az elmúlt egy hónap alatt.

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2714 (+ 1), Almási Zoltán 2700 (+ 2), Polgár Judit 2675, Rapport Richárd  2671 (- 39), Berkes Ferenc 2664 (+ 3), Balogh Csaba 2659 (+ 8), Erdős Viktor 2610 (- 2), Ács Péter 2599, Papp Gábor 2594 (+ 6), Héra Imre 2592 (+ 2),  Bánusz Tamás 2590 (+ 4), Prohászka Péter 2582 (- 19)

A rapid világranglistán nem történt változás, a világbajnok Magnus Carlsen vezet.

Az élcsoport:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2855

2. Hikaru Nakamura (amerikai) 2850 (5)

3.Alekszandr Griscsuk (orosz) 2846

4. Levon Aronjan (örmény) 2830 (5)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2829 (5)

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2809

7. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2801

8. Viswanathan Anand (indiai) 2800 (5)

9. Peter Szvidler (orosz) 2799

10. Szergej Karjakin (orosz) 2798 (5)

20. Lékó Péter (magyar) 2747

28. Rapport Richárd (magyar) 2736

A villámsakkban Magnus Carlsen nagy fölénnyel az élen. A moszkvai Aeroflot-verseny után megrendezett villámverseny után Jan Nepomnjacsij a harmadik helyre lépett előre.

Az élcsoport állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2933

2. Hikaru Nakamura (amerikai) 2883

3. Jan Napomnjacsij (orosz) 2846 (+ 48)

4. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2839 ( - 13)

5. Le Quang Liem (vietnami) 2828

6. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2826

7. Levon Aronjan (örmény) 2816

8. Stanislav Bogdanovic (ukrán) 2815 (+ 29)

9 Tejmur Radzsabov (azeri) 2808

10. Vlagyimir Fedoszejev 2798 (+ 20)

33. Lékó Péter (magyar) 2736

34. Polgár Judit (magyar) 2736

A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan áll az élen. A Szocsiban megrendezett kieséses rendszerű vb-n nem játszott, így címét elvesztette. A Grand Prix-sorozat megnyerésével ősszel az újdonsült világbajnoknővel, az ukrán Marija Muzicsukkal 10 játszmás párosmérkőzést vív a címért. A női rangsort a vb és a csapat-világbajnokság eredményei jelentősen befolyásolták.

A női rangsor élcsoportja:

1. Hou Ji-fan (kínai) 2686

2.Polgár Judit (magyar) 2675

3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (+ 8, 17)

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2570

6. Anna Muzicsuk (ukrán) 2549 (- 3, 15)

7. Valentyina Gunyina (orosz) 2535 (+ 3, 18)

8. Viktorija Cmilyte (litván) 2534 (6)

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2530 (+ 1, 13)

10. Katyerina Lahno (orosz) 2530

31. Hoang Thanh Trang (magyar) 2472 (- 6, 5)

 A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak 2 ponttal vezetnek az oroszok előtt. A rangsorban a hatodikak vagyunk, de ez nem a reális sorrend, hiszen Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

1.Kína 2493

2. Oroszország 2491

3. Grúzia 2441

4. Ukrajna 2406

5. India 2398

6. Magyarország 2376

7. Lengyelország 2357

8. Németország 2347

9. Franciaország 2319

10. Egyesült Államok 2315

A magyar rangsorban Rudolf Anna tovább javított helyezésén, Gara Tícia volt a másik nagy nyertese az elmúlt egy hónap versenyeinek.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675, Hoang Thanh Trang 2472 (- 6), Mádl Ildikó 2356 (- 2), Rudolf Anna 2348 (+ 17), Medvegy Nóra 2348 (+ 2), Gara Tícia 2333 (+ 51), Vajda Szidónia 2333 (+ 10), Gara Anita 2325 (- 6), Papp Petra 2297 (- 9)

A juniorok világranglistáján Rapport Richárd elvesztette vezető pozícióját. A 15 esztendős Wei Yi egyetlen + 2700 Élő-pontosként áll az élen, a csapat-vb-n az aranyérmes kínai válogatottban remekelt.

A legjobb juniorok:

1.Wei Yi (kínai) 2718 (+ 15, 9) 1999

2. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2683 (+ 9, 18) 1995

3. Rapport Richárd  2761 (- 39, 15) 1996

4. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2671  1998

5. Danill Dubov (orosz) 2659 (+ 28, 9) 1996

55. Gledura Benjamin (magyar) 2478 (1) 1999

A 20 éven aluli hölgyeknél az orosz Alekszandra Gorjacskina megelőzi kínai riválisait.

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2474 (+ 1, 11) 1998

2. Lei Tingjie (kínai) 2449 (+ 5, 17) 1997

3. Guo Qi (kínai) 2424 (- 19, 6)   1995

4. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 2423 (- 8, 6) 1995

5. Medina Warda Aulia (indonéziai) 2412 (+ 8, 11) 1997

30. Szente Varga Fruzsina (magyar) 2266 (+ 11, 1) 1996

40. Terbe Julianna (magyar) 2248 (+ 12, 11) 1997

42. Marjanovics Annamária (magyar) 2243 (+ 7, 7) 2001

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

Az örményországi Cahkadzorban megrendezett X. csapat-világbajnokság befejező játéknapján válogatottunk Lékó Péter, Erdős Viktor, Almási Zoltán és Balogh Csaba összeállításban Ukrajna elleni négy gyors döntetlennel  fejezte be szereplését. Az eredménnyel az ukránok bebiztosították ezüstérmüket, de egyúttal biztossá vált a kínai aranyérem. Az olimpiai bajnok kínai együttes  India elleni győzelmével végül 3 pontos előnnyel végzett az élen. Az örmények szerezték meg a bronzérmet, a címvédő oroszok oly sok megpróbáltatás után negyedikként zártak. A legjobbjaikat nélkülöző amerikai csapat nagy meglepetésre újabb nyeréssel ötödikek lett, míg válogatottunk két győzelemmel, öt döntetlennel és két vereséggel a hatodik helyen végzett.

A vérmesebb szurkolók igazi küzdelmet reméltek a tegnapi váratlan vereség miatt megingott ukrán csapattal szemben, sokaknak okozott csalódást, hogy a többi meccsen még a nyitással bajlódtak a sakkozók, a mi találkozónk négy gyors remivel ért véget. Számunkra kedvező eredmények esetén ez akár nagyobb előrelépést is jelenthetett volna, de végül egy helyet sikerült javítani a taktikai döntetlenekkel.

A rivális ukrán együttes pontvesztése a kínai válogatott számára már az aranyérmet jelentette. A fiatal erőkből álló csapat tavalyi olimpiai aranyérme után immár a nagy rangot képviselő csapat-világbajnoki elsőséget is megszerezte. A 15 éves Wei Yi ismét nyerőemberük volt, Yu Yangyi pedig nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy ne végezzen pluszban, korábbi két vesztésének nagyon nem örültek a csapattársak.

Az idei világbajnokság különös érdekessége volt, hogy külön versenyt futott az ukrán és a kínai csapat, arra a vb előtt az esélyek latolgatásakor aligha gondolhattunk, hogy a címvédő orosz együttes ekkorát betlizik, az ötödik fordulóban szerezte meg első győzelmét. Szupernagymestereik sorban csődöt mondtak, de ez fokozottan érvényes éltáblásukra, Alekszandr Griscsukra, aki játszmát sem tudott nyerni. A sakkvilágban nyílt titok, hogy milyen magánéleti gondokkal küszködik, ennek nagy árát a csapat is megfizette.

A háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott a vb derekán még aligha bízhatott az éremszerzésben. A negyedik fordulóban a kínai csapattól elszenvedett kiütéses vereséget követően nem kis nehézség árán rendezték soraikat.

Nem könnyű értékelni együttesünk szereplését. A tavalyi olimpiai ezüstérem fokozta az elvárást, titkon érmet is reméltünk a rajtlistán negyedik válogatottunktól. A vb előtt voltak figyelmeztető jelek, nagymestereink alig játszottak tétmeccseket, Rapport Richárd főpróbája Moszkvában pedig rosszul sikerült, s korábbi tornákon is sok „svindli” partit játszott. Arra kevesen számítottak, hogy Rapport „mélyrepülése” folytatódik, húzóemberként számítottak rá, ehelyett a társakra is negatív hatással volt felelőtlen játéka. Sakkozóink hét partit vesztettek, csak ötöt nyertek. A csapatból hárman is nyeretlenek maradtak, Lékó Péter egyedüli veretlenként nyolcat remizett.

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország – Ukrajna  2 - 2

Lékó Péter (2713) – Ruszlan Ponomarjov (2713) döntetlen (Spanyol megnyitás, 20)

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Erdős Viktor (2612)  döntetlen (Szicíliai védelem, 13)

Almási Zoltán (2698) – Jurij Krivorucsko (2686) döntetlen (Vezérindiai védelem, 20)

Alekszander Mojszejenko (2697) – Balogh Csaba (2651)  döntetlen (Bogoindiai védelem, 8)

Kína – India  3 - 1

Ding Liren (2751) – Pentala Harikrishna (2731)  döntetlen

Yu Yangyi (2724) – Sethuraman S. P. (2634)  1 - 0

Bu Xiangzhi (2681) – Krishnan Sasikiran (2654)  döntetlen

Wei Yi (2703) – Deep Sengupta (2576)  1 - 0

Egyesült Államok – Kuba  3 - 1

Samuel Shankland (2661) – Leinier Dominguez Perez (2729)  döntetlen

Aleksandr Lenderman (2617) – Lazaro Bruzon Batista (2691)  1 - 0

Varuzhan Akobian (2622) – Isan Reynaldo Ortiz Suarez (2612)  1 - 0

Daniel Naroditsky (2640) – Yuri Gonzalez Vidal (2557)  döntetlen

Oroszország – Izrael  2,5 – 1,5

Alekszandr Griscsuk (2794) – Borisz Gelfand (2747)  döntetlen

Szergej Karjakin (2757) – Emil Szutovszkij (2628)  döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2745) – Maxim Rodhstein (2667)  1 - 0

Nyikita Vityjugov (2736) – Evgeny Postny (2636)  döntetlen

Örményország – Egyiptom  2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2770) – Samy Shoker (2482)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2674) – Mohamed Ezat (2479)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2665) – Ahmed Adly (2595)  0 - 1

Hrant Melkumjan (2651) – Ali Farahat (2389)  döntetlen

A X. csapat-világbajnokság végeredménye:

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Kína

*

2

2

2

3

3

15

23.0

397.5

2

Ukrajna

2

*

2

4

12

21.0

355.0

3

Örményország

½

*

2

11

18.0

315.5

4

Oroszország

2

*

2

10

20.5

349.0

5

Egyesült Államok

2

*

3

2

3

10

19.5

338.3

6

Magyarország

2

2

2

½

*

2

2

9

17.0

302.0

7

Izrael

2

*

2

8

18.5

322.3

8

Kuba

1

1

2

*

3

7

16.5

286.0

9

India

1

2

½

*

3

7

16.0

274.3

10

Egyiptom

0

½

1

2

1

1

*

1

10.0

186.3

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J

Átlag

Élő+/-

1

GM

Ding Liren

2751

1

½

½

½

1

½

½

½

½

5.5

9

2721

6.4

2

GM

Yu Yangyi

2724

½

½

½

1

0

½

0

1

1

5.0

9

2647

-4.1

3

GM

Bu Xiangzhi

2681

½

½

½

1

½

1

½

½

5.0

8

2682

10.1

4

GM

Wei Yi

2703

½

½

½

1

1

1

½

1

1

7.0

9

2626

15.9

5

IM

Wang Chen

2531

½

0.5

1

2389

-1.9

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Élő+/-

1

GM

Ruszlan Ponomarjov

2713

½

0

½

½

½

½

½

½

3.5

8

2737

-2.3

2

GM

Vaszilij Ivancsuk

2731

½

½

1

1

½

½

1

0

½

5.5

9

2663

1.7

3

GM

Pavel Eljanov

2733

1

½

1

0

½

0

½

3.5

7

2648

-7.7

4

GM

Kryvoruchko Yuriy

2686

½

1

1

1

½

½

4.5

6

2629

10.6

5

GM

Alekszander Mojszejenko

2697

½

1

1

½

½

½

4.0

6

2644

5.8

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Élő+/-

1

GM

Levon Aronjan

2770

½

1

½

½

½

1

½

½

1

6.0

9

2691

5.8

2

GM

Gabriel Szargiszjan

2674

½

½

0

0

½

1

½

1

4.0

8

2668

-0.6

3

GM

Szergej Movszeszjan

2665

½

½

0

½

½

½

0

2.5

7

2668

-9.9

4

GM

Vlagyimir Akopjan

2656

0

0

½

½

1.0

4

2668

-9.3

5

GM

Hrant Melkumjan

2651

½

1

0

1

0

½

1

½

4.5

8

2625

2.5

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Élő+/-

1

GM

Alekszandr Griscsuk

2794

½

0

½

½

½

½

½

½

½

4.0

9

2717

-14.5

2

GM

Szergej Karjakin

2757

½

½

½

½

1

1

0

½

4.5

8

2670

-4.5

3

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2745

0

½

1

1

½

½

1

1

5.5

8

2644

4.2

4

GM

Dmitrij Jakovenko

2744

½

½

0

1

2.0

4

2622

-6.3

5

GM

Nyikita Vityjugov

2736

½

½

1

½

½

1

½

4.5

7

2632

0.1

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Átlag

Élő+/-

1

GM

Lékó Péter

2713

½

½

½

½

½

½

½

½

4.0

8

2720

0.8

2

GM

Erdős Viktor

2612

½

½

0

0

½

½

2.0

6

2711

-2.0

3

GM

Almási Zoltán

2698

½

1

½

0

½

1

½

½

4.5

8

2652

0.2

4

GM

Rapport Richárd

2710

0

½

½

0

½

0

1.5

6

2636

-21.2

5

GM

Balogh Csaba

2651

1

½

½

0

1

1

½

½

5.0

8

2633

8.4

Az egyes táblák legjobbjai:

1.tábla

H.

Név

Élő

Ország

%

Pont

J.

1

GM

Levon Aronjan

2770

Örményország

66.7

6.0

9

2

GM

Ding Liren

2751

Kína

61.1

5.5

9

3

GM

Leinier Dominguez Perez

2729

Kba

55.6

5.0

9

2.tábla

H.

Név

Élő

Ország

%

Pont

J.

1

GM

Aleksandr Lenderman

2617

USA

71.4

5.0

7

2

GM

Ivanchuk Vassily

2731

Ukraine

61.1

5.5

9

3

GM

Szergej Karjakin

2757

Russia

56.3

4.5

8

3.tábla

H.

Név

Élő

Ország

%

Pont

J.

1

GM

Yuniesky Quesada Perez

2629

Kuba

68.8

5.5

8

2

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2745

Oroszország

68.8

5.5

8

3

GM

Ilia Szmirin

2652

Izrael

64.3

4.5

7

4.tábla

H.

Név

Élő

Ország

%

Pont

J.

1

GM

Wei Yi

2703

Kína

77.8

7.0

9

2

GM

Jurij Krivorucsko

2686

Ukrajna

75.0

4.5

6

3

GM

Alekszander Mojszejenko

2697

Ukrajna

66.7

4.0

6

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2875.9 (+ 12,9)

2. Viswanathan Anand (indiai) 2803.7 (+ 12,7)

3. Fabiano Caruana (olasz) 2802.8 (+ 0.8)

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2799.3 (+ 1.3)

5. Veszelin Topalov (bolgár) 2798

6. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779.5 (- 14.5)

7. Wesley So (amerikai) 2778.3 (- 9.7)

8. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2776.7 (- 6.3)

9. Anish Giri (holland) 2775.8 (- 14.2)

10. Levon Aronjan (örmény) 2775.8 (+ 5.8)

11. Ding Liren (kínai) 2757.4 (+ 6.4)

12. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2753.7 (- 8.3)

13. Szergej Karjakin (orosz) 2752.5 (- 4.5)

14. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2749.2 (+ 4.2)

15. David Navara (cseh) 2748.6 (+ 4.6)

36. Lékó Péter (magyar) 2713.8 (+ 0.8)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtuban a grúz válogatott szenzációs elsőségével fejeződött be az V. női sakkcsapat-világbajnokság. A befejező játéknapon a grúzok a házigazdák együttesét 2,5-1,5-re győzték le, két meccsponttal előzték meg a háromszoros olimpiai bajnok orosz csapatot. A két válogatott külön versenyt vívott, az első fordulóban találkozójuk 2-2-vel ért véget, a grúzok nyolcas nyerősorozattal értek célba. Bronzérmes Kína lett, míg a címvédő ukrán együttes csak ötödikként zárta szereplését.

Óriási sikert ért el a grúz válogatott. A rajtlistán csak a negyedikek voltak, legjobbjuk nélkül játszottak, Nana Dzagnidze márciusban adott életet második gyermekének. A szakvezetés a vb előtt remek húzással a világbajnokságon kitűnően játszott Meri Arabidzet beválogatta a csapatba, ezt a korcsoportos világversenyeken érmek tucatjait megszerző nagymesternő eredményes játékkal hálálta meg, a 7-ből 6 pontja + 19,8 Élő-pontot jelent számára.

A csapat motorja éltáblásuk, Bela Hotenasvili volt, aki 9 partijából 7,5 pontot gyűjtött, + 22 Élő-pont a jutalma. Az együttes a sorsolás szeszélye folytán az első fordulóban mérkőzött meg a háromszoros olimpiai bajnok orosz csapattal, a 2-2 után nyolcas nyerősorozattal értek elsőként célba. A 36 lejátszott partiból mindössze két partit vesztettek! Négy éve mind az Eb-n, mind a vb-n bronzérmesek voltak, 2010-ben a sakkolimpián is harmadikok, utoljára aranyérmet 2008-ban, Drezdában szereztek.

Az első számú esélyes, a háromszoros olimpiai bajnok orosz csapat is megőrizte veretlenségét, de váratlanul az örmények és a kazahok ellen pontot vesztettek. Éltáblásaik nem remekeltek, Valentyina Gunyina három, Alekszandra Kosztenjuk két játszmában feladásra kényszerült. Tartalékuk, Olga Girja a legjobb pontszerzőjük, a 16 esztendős Alekszandra Gorjacskina is jól helytállt, Natalija Pogonyinánál érezhető volt az egyéni vb megerőltető sorozata.

A házigazdák együttese alaposan lemaradt az első két helyezettől, mindkét meccset elbukták. Nagy luxus, hogy nem játszott a világranglistát vezető exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, és a top tízes Zhao Xue. Csak a táblázat alsó felében végzettek ellen voltak eredményesek.

India negyedik helyezése kellemes meglepetés. A címvédő ukránok hidegzuhannyal felérő súlyos vereséggel kezdtek a lengyelek ellen, a rangadókat is elvesztették. Marija Muzicsukot világbajnoki címének megszerzése után sokat ünnepelték, nővére, Anna is részese volt a fogadásoknak, kevéssé tudtak koncentrálni. Csődöt mondott az exvilágbajnoknő Anna Usenyina.

A kazah női sakkozás egyre szebb sikereket ér el, az örményeknek csak két erős nagymesterük van. A lengyelek nem tudtak élni a parádés rajt kínálta eséllyel. Tartalékosan játszottak az amerikaiak, becsülettel küzdöttek az egyiptomiak.

Az utolsó forduló eredményei:

Örményország – India  1 - 3

Lilit Mkrtchian (2442) – Humpy Koneru (2581)  1 - 0

Lilit Galojan (2277) – Dronavalli Harika (2492)  0 - 1

Mari Kurszova (2290) – Rout Padmini (2446)  0 - 1

Suzanna Gabojan (2175) – Swaminathan Soumya (2347)  0 - 1

Kína – Grúzia  1,5 – 2,5

Tan Zongyi (2487) – Bela Hotenasvili (2513) döntetlen

Shen Yang (2459) – Meri Arabidze (2374)  0 - 1

Lei Tingije (2444) – Nino Bacsiasvili (2473)  döntetlen

Ding Yixin (2434) – Salome Melia (2459)  döntetlen

Oroszország – Egyesült Államok  3,5 – 0,5

Valentyina Gunyina (2532) – Tatev Abrahamyan (2301)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2456) – Katerina Nemcova (2279)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (2473) – Sabina-Francesca Foisor (2235)  1 - 0

Olga Girja (2464) – Viktorija Ni (2188)  1 - 0

Egyiptom – Ukrajna  0,5 – 3,5

Ayah Moaataz (2022) – Anna Muzicsuk (2552)  0 - 1

Shahenda Wafa (2118) – Marija Muzicsuk (2526)  0 - 1

Amina Sherif (1971) – Anna Usenyina (2486)  0 - 1

Shrook Wafa (2058) – Inna Gaponenko(2384)  döntetlen

Lengyelország – Kazahsztán  2 - 2

Monika Socko (2463) – Zsanszaja Abdumalik (2411)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (2422) – Dinara Szaduakasszova (2393)  döntetlen

Karina Szczepkowska-Horowska (2414) – Gilisan Nahbajeva (2329)  1 - 0

Klaudia Kulon (2310) – Gulmira Dauletova (2201)  0 – 1

Az V. női csapat-világbajnokság végeredménye:

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Grúzia

*

2

3

3

3

4

17

25.0

0

142.50

2

Oroszország

2

*

3

2

2

4

15

25.0

0

125.75

3

Kína

1

*

2

2

2

3

3

4

11

22.0

0

78.25

4

India

2

*

2

3

3

4

10

22.0

0

69.50

5

Ukrajna

2

2

*

½

3

10

20.0

0

72.50

6

Kazahsztán

1

2

2

½

*

2

2

2

9

17.5

0

71.75

7

Örményország

1

2

1

1

2

*

2

3

7

16.0

0

47.25

8

Lengyelország

½

1

½

2

*

2

3

6

15.5

0

39.25

9

Egyesült Államok

1

½

½

1

1

2

2

2

*

3

5

13.0

0

28.50

10

Egyiptom

0

0

0

0

½

½

1

1

1

*

0

4.0

0

0.00

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Bela Hotenasvili

2513

1

1

½

1

1

1

½

1

½

7.5

9

2426

2

IM

Lela Zsavahisvili

2481

½

1

½

½

½

½

½

0

4.0

8

2400

3

IM

Meri Arabidze

2374

½

1

½

1

1

1

1

6.0

7

2304

4

IM

Nino Bacsiasvili

2473

0

1

1

½

½

1

½

4.5

7

2363

5

IM

Salome Melia

2459

1

½

½

½

½

3.0

5

2332

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Valentyina Gunyina

2532

0

0

1

1

1

1

0

1

5.0

8

2416

2

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2529

½

1

0

1

1

0

½

4.0

7

2427

3

WGM

Natalija Pogonyina

2456

½

½

½

1

½

1

½

4.5

7

2350

4

WGM

Alekszandra Gorjacskina

2473

1

½

½

½

1

½

1

5.0

7

2349

5

WGM

Olga Girja

2464

1

1

1

1

½

1

1

6.5

7

2273

T.

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Pont

J.

Élő-átlag

1

GM

Ju Wenjun

2557

½

0

0

½

½

½

1

3.0

7

2475

2

WGM

Tan Zhongyi

2487

½

½

½

1

½

0

½

3.5

7

2410

3

IM

Shen Yang

2459

1

½

½

1

½

1

0

4.5

7

2337

4

WGM

Lei Tingjie

2444

1

1

0

1

1

½

1

½

½

6.5

9

2328

5

WGM

Ding Yixin

2434

1

1

½

½

1

½

4.5

6

2289

Az egyes táblák legjobbjai:

1.tábla

H.

Name

Élő

Ország

Pont

%

J.

1

GM

Bela Hotenasvili

2513

Grúzia

7.5

83.3

9

2

GM

Valentyina Gunyina

2532

Oroszország

5.0

62.5

8

3

GM

Humpy Koneru

2581

India

5.5

61.1

9

2. tábla

H.

Név

Élő

Ország

Pont

%

J.

1

IM

Lilit Mkrtchian

2442

Örményország

6.5

72.2

9

2

GM

Harika Dronavalli

2492

India

5.5

68.8

8

3

IM

Marija Muzicsuk

2526

Ukrajna

5.5

68.8

8

3. tábla

H.

Név

Ország

Pont

%

J.

1

IM

Meri Arabidze

2374

Grúzia

6.0

85.7

7

2

WGM

Natalija Pohonyina

2456

Oroszország

4.5

64.3

7

3

WGM

Shen Yang

2459

Oroszország

4.5

64.3

7

4. tábla

H.

Név

Élő

Ország

Pont

%

J.

1

WGM

Lei Tingije

2444

Kína

6.5

77.2

9

2

WGM

Alekszandra Gorjacskina

2473

Oroszország

5.0

71.4

7

3

WGM

Nino Bacsiasvili

2473

Grúzia

4.5

64.3

7

Verőci Zsuzsa

Fotók:  Anasztazia Karlovics  www.chengdu2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog