Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Viswanathan Anand és Viktorija Cmilyte nyerte a Botvinnik emlékversenyt

Címkék: Botvinnik emlékverseny

Moszkvában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte győzelmével fejeződött be a sakkozás hatodik világbajnokának, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára rendezett emlékverseny. Anand veretlenül ért célba, a második játéknap szenzációját a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen hármas veresége jelentette. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan holtversenyben végzett a második helyen.

Viswanathan Anand újabb értékes tornagyőzelemmel gyarapította  trófeagyűjteményét. Megőrizte veretlenségét, a tőle megszokott könnyedséggel játszott, a 25-25 perces partikban riválisainál jobban gazdálkodott a gondolkodási idővel. Vlagyimir Kramnyikkal kétszer megosztozott a ponton, az örmény Levon Aronjanra kettős vereséget mért, Magnus Carlsent sötéttel verte meg.

Kramnyik látványos tisztáldozattal rombolta szét Carlsen királyállását, az utolsó fordulóban vesztette el veretlenségét, a győzelemmel Aronjan befogta őt. A viadal szenzációját Carlsen hármas vesztőszériája jelentette.  

Magnus Carlsen Moszkvában vette át tavalyi eredményeiért az Oscar-díjat

A 4. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) döntetlen (Félszláv védelem, 41)

Magnus Carlsen (norvég, 2723) – Levon Aronjan (örmény, 2807) 0 – 1 (Angol megnyitás, 85)

 Az 5. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Levon Aronjan (örmény, 2807) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 28)

A 6. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2807) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) 1 – 0 (Angol megnyitás, 45)

Magnus Carlsen (norvég, 2823) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 66)

A Botvinnik emlékverseny végeredménye:

1.Viswanathan Anand (indiai) 4,5 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Levon Aronjan (örmény) 3

4. Magnus Carlsen (norvég) 1,5

 

Botvinnik emlékverseny

kat. XXIII (2810)

 

1

2

3

4

       

1.

Anand, Viswanathan

g

IND

2817

*

*

½

½

1

1

½

1

3000

     

2.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2791

½

½

*

*

½

0

½

1

3

2815

     

3.

Aronjan, Levon

g

ARM

2807

0

0

½

1

*

*

½

1

3

2810

     

4.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2823

½

0

½

0

½

0

*

*

2612

     

 

A női tornán az első játéknap után vezető litván Viktorija Cmilyte kettős győzelmet aratott, és az utolsó forduló előtt már győztesként ünnepelhették. A további helyezések sorsát az indiai Humpy Koneru és az örmény Elina Danieljan csatája döntötte el. A fordulatos partit végül a jobban kapkodó Danieljan nyerte meg, a második helyet szerezte meg, míg a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru újabb fiaskót szenvedett el.

A 4. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 1 – 0 (Angol megnyitás, 61)

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 69)

Az 5. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Humpy Koneru (indiai, 2600) 1 – 0 (Vezércsel, 32)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) 1 – 0 (Réti megnyitás, 24)

A 6. forduló eredményei:

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 0 – 1 (Szláv védelem, 52)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

A női torna végeredménye:

1.Viktorja Cmilyte (litván) 4 pont

2. Elina Danieljan (örmény) 3,5

3. Tatjana Koszinceva (orosz) 2,5

4. Humpy Koneru (indiai) 2

 

Botvinnik emlékverseny

kat. XII (2545)

 

1

2

3

4

       

1.

Cmilyte, Viktorija

g

LTU

2525

*

*

0

1

1

0

1

1

4

2676

     

2.

Danieljan, Elina

g

ARM

2517

1

0

*

*

0

1

½

1

2610

     

3.

Koszinceva, Tatjana

g

RUS

2536

0

1

1

0

*

*

0

½

2490

     

4.

Koneru, Humpy

g

IND

2600

0

0

½

0

1

½

*

*

2

2401

     

 

Carlsen,M (2823) - Aronjan,L (2807)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.g3 Fg7 4.Fg2 Hc6 5.a3 d6 6.Bb1 a5 7.e3 e5 8.Hge2 Hge7 9.0-0 0-0 10.d3 Bb8 11.Fd2 Fe6 12.Hd5 b5 13.cxb5 Bxb5 14.Va4 Vb8 15.Hc7 Vxc7 16.Vxb5 Bb8 17.Va4 Fb3 18.Vh4 Fc2 19.Vc4 Fb3 20.Vc1 Vb6 21.Be1 d5 22.Hc3 Bd8 23.e4 d4 24.Hd5 Hxd5 25.exd5 Bxd5 26.Fh6 Ff6 27.Fxd5 Fxd5 28.Vd1 Fe7 29.h4 Vb7 30.Kh2 f6 31.Ve2 Hd8 32.Fd2 Ff3 33.Vf1 a4 34.Vh3 h5 35.Fa5 Hf7 36.Ve6 Fd5 37.Vh3?

 

37...Vb5 38.Fc7 Vxd3 39.g4 Vd2 40.Kg1 Fe6 41.Vg2 hxg4 42.Bbc1 Kg7 43.Fb6 c4?! 44.Vc6 g3 45.fxg3 Fh3 46.Vf3? Vxb2 47.Fa7 Vb3 48.Vxb3 cxb3 49.Fxd4

 

 

49...Fxa3 50.Ba1 Fb4 51.Beb1 exd4 52.Bxa4 Fc5 53.Ba5 Fb6 54.Bb5 Fc7 55.B5xb3 Fe5 56.Kf2 Hd6 57.Kf3 Fe6 58.Ba3 Fd5+ 59.Ke2 Hb5 60.Ba5 Hc3+ 61.Kf2 d3 62.Bxd5 Hxd5 63.Bb7+ Fc7 64.Kf3 Kh6 65.Bb3 Fxg3 66.Bxd3 Hf4 67.Bd8 Hh5 68.Kg4 f5+ 69.Kh3 Fe5 70.Ba8 Ff6 71.Ba6 Kg7 72.Ba7+ Kf8 73.Bb7 Fe7 74.Ba7 Kf7 75.Ba6 Hf6 76.Kg3 He4+ 77.Kh3 Fc5 78.Bc6 Fd6 79.Ba6 Kg7 80.Ba8 Fe5 81.Ba7+ Kh6 82.Bb7 Hf6 83.Be7 Hg4 84.Ba7 Ff6 85.Bf7 Kh5 és világos feladta

Kramnyik,V (2791) - Anand,V (2817)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 Hd7 8.Fd3 dxc4 9.Fxc4 Fd6 10.0-0 Ve7 11.e4 e5 12.d5 Hb6 13.Fb3 0-0 14.dxc6 bxc6 15.Hh4 Vf6 16.Hf5 Fc5 17.Vf3 Fd4 18.Hxd4 exd4 19.Vxf6 gxf6 20.Ha4 Hxa4 21.Fxa4 Fe6 22.Bfc1 Bfd8 23.f3 d3 24.Bc3 f5 25.Bd1 fxe4 26.fxe4 Fxa2 27.Fxc6 Bab8 28.Bdxd3 Bxd3 29.Bxd3 Bxb2 30.Bd8+ Kg7 31.Ba8 Bb1+ 32.Kf2 Bb2+ 33.Kf3 Bb3+ 34.Kf4 Bb2 35.g3 Bxh2 36.Bxa7 Kf6 37.e5+ Kg7 38.Fd7 Kf8 39.Ba8+ Kg7 40.Ba7 Kf8 41.Ba8+ és döntetlen

Kramnyik,V (2791) - Carlsen,M (2823)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.Hf3 b5 2.e4 Fb7 3.Fxb5 Fxe4 4.0-0 Hf6 5.d4 e6 6.c4 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.d5 0-0 9.Ff4 Ha6 10.Be1 Vc8 11.Hd4 Fb4 12.Fg5 He8 13.Be3 c6 14.Fxa6 Fxa6 15.Vh5 f6

Tisztáldozatot engedélyezett, Vlagyimir Kramnyik támadása ellen többé nem volt védelem.

 

 

16.Bh3! fxg5 17.Vxh7+ Kf7 18.Vh5+ Kg8 19.Vh7+ Kf7 20.He4 Fxc4 21.Vh5+ Ke7 22.Vxg5+ Kf7 23.Vh5+ Ke7 24.Vg5+ Kf7 25.dxe6+ dxe6?

 

 

26.Hf3! Kg8 27.Vh4 Bxf3 28.Vh7+ és sötét feladta

Anand,V (2817) - Aronjan,L (2807)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Hb8 11.Hbd2 Hbd7 12.Hf1 Be8 13.He3 h6 14.Fa2 Ff8 15.Hh2 Hc5 16.Hhg4 Hxg4 17.Vxg4 He6 18.h4 Fc8 19.h5 c6 20.Hf5 Kh8 21.Fe3 d5 22.Vf3 Hg5 23.Fxg5 Vxg5 24.He3 Be6

Érdekes gondolat volt a 24...f5 25.Hxf5 Fc5 26.Vg3 Vxg3 27.Hxg3 Bf8 gyalogáldozat.

25.exd5 Bf6 26.Ve2 Fh3?

A látszatfenyegetéseket a világbajnok könnyedén hárította.

27.dxc6 Bd8 28.b4 Bd4 29.c3 Bdf4 30.Fd5 Fd6 31.f3 e4 32.Fxe4 Bh4 33.Kf1?! Ff4? 34.gxh3 Bxh3 35.Vg2 Bg3 36.Vf2 Be6 37.Hf5 Bh3 38.Vg2 és sötét feladta

Carlsen,M (2823) - Anand,V (2817)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Fa4 Hxf3+ 7.Vxf3 0-0 8.Vg3 d6 9.Fg5 c6 10.Fb3 Hh5 11.Vh4 Hf6 12.Hc3 h6 13.Fd2 a5 14.Kh1 Fd4 15.f4 Hg4 16.Vxd8 Bxd8 17.fxe5 Hxe5 18.a4 Fe6 19.Fxe6 fxe6 20.He2 Fb6 21.Hf4 Be8 22.h3 Hd7 23.Bf3 He5 24.Bff1 Hd7 25.g4 d5 26.Bae1 e5 27.Hh5 dxe4 28.Bxe4 Bf8

 

 

29.Bee1?

Carlsen minőséget nézett el.

29...g6 30.Hg3 Ff2 31.Bxf2 Bxf2 32.He4 Bf7 33.Kg2 g5 34.Hd6 Bf6 35.Hxb7 Bb8 36.Hxa5 Bxb2 37.Bc1 Ba2 38.Hc4 Bxa4 39.Bb1 e4 40.Hb2 Ba2 41.dxe4 Hc5 42.e5 Be6 43.Kf3 Bxe5 44.Fe3 Hd7 45.Hc4 Bb5 46.Bd1 Bd5 47.Bc1 Ba4 48.Hd2 He5+ 49.Ke2 Hc4 50.Hf1 Ba3 51.c3 Kh7 52.Fd4 c5 53.Fe3 Kg6 54.Bc2 Ba1 55.Fc1 Bd7 56.Hg3 Ba6 57.Kf2 Bd3 58.Kg2 Be6 59.h4 gxh4 60.Hh5 He3+ 61.Fxe3 Bexe3 62.Hf4+ Kg5 63.Hxd3 Bxd3 64.c4 Bg3+ 65.Kh2 Bxg4 66.Kh3 Bf4 és világos feladta

Aronjan,L (2807) - Kramnyik,V (2791)
Angol megnyitás [A18]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e6 3.e4 d5 4.e5 d4 5.exf6 dxc3 6.bxc3 Vxf6 7.Hf3 e5 8.d4 exd4 9.Fg5 Ve6+ 10.Fe2 Fe7 11.cxd4 Fxg5 12.Hxg5 Vf6 13.Vd2 0-0 14.0-0 Hc6 15.d5 Hd4 16.He4 Hxe2+ 17.Vxe2 Vg6 18.Bfe1 Ff5 19.Hg3 Fd3 20.Ve5 Fxc4 21.Hf5 Kh8 22.He3 Fd3 23.Vxc7 Fe4 24.Vf4 Bfe8 25.f3 Fd3 26.Bad1 h5 27.Bd2 Fb5 28.Bed1 Bad8 29.d6 Fc6

 

30.d7 Be6 31.Hc4 Vf6 32.Vxf6 gxf6 33.Ha5 Kg7 34.Bd4 f5 35.Kf2 b6 36.Hxc6 Bxc6 37.Kg3 Bc2 38.Kf4 Kg6?

 

39.Ke5! Be2+ 40.Kd6 Kf6 41.Bd5 Bxg2 42.Kc7 Bgg8 43.f4 Bgf8 44.Bg1 Ke7 45.Bd6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupán a legjobb 32 csatározásával folytatódott a küzdelem. A harmadik forduló slágermeccsén Polgár Judit világossal remek pozíciós teljesítménnyel legyőzte az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakint. A spanyol  megnyitás berlini változatában nagymesternőnk sikerrel gyengítette meg Karjakin vezérszárnyi gyalogszerkezetét, gyalogot nyert, anyagi előnyét pontos játékkal érvényesítette. A játéknap meglepetése, hogy az elnöki szabadkártyával játszó izraeli Emil Szutovszkij sötéttel győzte le a rajtlistán második ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az orosz házirangadót Alekszandr Griscsuk megnyerte Alekszandr Morozeviccsel szemben. Vasárnap ellenkező színelosztással játsszák a második játszmákat, 1 - 1 esetén a rájátszás dönt.

A harmadik fordulóban két igazi slágermeccsre került sor. Polgár Judit és Szergej Karjakin mérkőzése mellett az orosz háziderbi, Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics párharca ígért nagy csemegét. Morozevics a szeptember 1-től érvényes ranglistán már a 17. helyezett 2737 ponttal, de a sorsolást a július 1-én érvényes pontok alapján készítették el. A francia Etienne Bacrot és az azeri Tejmur Radzsabov mellett már-már generációs párbajnak tekinthettük az amerikai Gata Kamsky és az orosz Jan Nepomnjacsij, valamint az olasz Fabiano Caruana és az orosz Peter Szvidler mérkőzését.

A várakozásnak megfelelően Szergej Karjakin a spanyol megnyitásban a berlini változatot választotta, villámgyorsan lehúzták a nyitást.

A francia Etienne Bacrot és az azeri Tejmur Radzsabov mindössze 19 lépés után döntetlenben egyezett meg. Elégedetten sétálgatott Morozevics, leütötte az áldozatul felkínált gyalogot kedvenc francia védelmében.

Judit pozíciója kicsit előnyösebb. Egy bástypár cseréjét követően Karjakin még mindig nem tudta megoldani h8 bástyájának játékba hozatalát. Karjakin a 20. lépésben alighanem hibázott, 20...Fxe6 helyett jobb volt 20...fxe6 egyenlő esélyekkel. Judit  23.Fa7 helyett 23.Fc7 b5 24.cxb5 axb5 25.Hxc5!-tel is folytathatta volna, de a választott változat is esélyt kínál. Nagymesternőnk gyalogot nyert, a szabadgyalog nyerést ígért. A bástyacsere után a huszármanőver tisztet nyert. Nagyszerű pozíciós teljesítménnyel újabb szenzációs győzelem!

Kamsky jó játékkal győzte le Nepomnjacsijt, a játéknap első nyerését könyvelhetette el. Bajban a rajtlistán második ukrán Vasziij Ivancsuk is. Az elnöki szabadkártyával játszó izraeli Emil Szutovszkij sötéttel mért rá csapást.

Lépéselőnyben az orosz házirangadón Alekszandr Griscsuk. Az ukrán derbi, Ruszlan Ponomarjov és Zahar Efimenko játszmája remi lett. Az ukrán Jaroszlav Zseruboh jól tartotta magát az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Dmitrij Jakovenko nyerése némi gyógyírt jelentett az orosz sakkozók mai gyengélkedésére. 

A harmadik forduló első játszmáinak eredményei: 

1.Polgár Judit (magyar, 2699) – Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 49)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 40)

3. Jaroszlav Zserubov (ukrán, 2590)  - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) döntetlen (Vezérindiai védelem, 46)

5. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)- Vugar Gasimov (azeri, 2760) döntetlen (Grünfeld védelem, 21)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 1 - 0 (Francia védelem, 56)

7. Etienne Bacrot (francia, 2710) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 19)

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 47)

9. Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739) döntetlen (Grünfeld védelem, 23)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) – Baadur Zsobava (grúz, 2713) 1 - 0 (Philidor védelem, 65)

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) döntetlen (Francia védelem, 12)

12. Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) döntetlen (Angol megnyitás, 25)

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) döntetlen (Angol megnyitás, 34)

14. David Navara (cseh, 2722) Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715)  döntetlen (Angol megnyitás, 72)

15. Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675) döntetlen (Szláv védelem, 48)

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 35)

Polgár,J (2699) - Karjakin,S (2788)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8

A főváltozatnak számít. Judit partijának elemzésekor sokszor idézzük győzelmét Garri Kaszparov ellen az Oroszország-Világválogatott 2002-es rapidmeccsen: 9...h6 10.Bd1+ Ke8 11.h3 Fe7 12.He2 Hh4 13.Hxh4 Fxh4 14.Fe3! Ff5 15.Hd4 Fh7?! 16.g4 Fe7 17.Kg2 h5 18.Hf5 Ff8 19.Kf3 Fg6 20.Bd2 hxg4+ 21.hxg4 Bh3+ 22.Kg2 Bh7 23.Kg3 f6 24.Ff4 Fxf5 25.gxf5 fxe5 26.Be1 Fd6 27.Fxe5 Kd7 28.c4 c5 29.Fxd6 cxd6 30.Be6 Bah8 31.Bexd6+ Kc8 32.B2d5 Bh3+ 33.Kg2 Bh2+ 34.Kf3 B2h3+ 35.Ke4 b6 36.Bc6+ Kb8 37.Bd7 Bh2 38.Ke3 Bf8 39.Bcc7 Bxf5 40.Bb7+ Kc8 41.Bdc7+ Kd8 42.Bxg7 Kc8 és sötét feladta.

10.h3 h5 11.Bd1 Fe7 12.He4

A tavalyi sakkolimpián Judit 12.He2-vel folytatta, három lépés múlva remire adták a partit.

12...Fd7

Újítás a korábban látott 12...Fe6 helyett.

13.b3 h4 14.Fg5 Bd8 15.c4 b6 16.Bd2 Fc8 17.Bxd8+ Kxd8 18.Bd1+ Ke8 19.Ff4 c5 20.e6

 

 

20...Fxe6?!

Jobb volt 20...fxe6 21.Fxc7 Fb7 22.Heg5 Bh6 23.Be1 Bg6 folytatás.

 21.Fxc7 f6 22.Fb8!

Legyengíti a vezérszárnyi gyalogokat!

22....a6 23.Fa7

Figyelmet érdemelt 23.Fc7 b5 24.cxb5 axb5 25.Hxc5! Fg8 26.Fb6 Fxc5 27.Fxc5 Fe6 is, a folytatást a különböző színű futók miatt vethette el nagymesternőnk.

23...Fd8

 

24.Hc3!

A huszár átjátszását a4-re sötét nem tudja megakadályozni.

24...Kf7 25.Ha4 b5 26.Hxc5 Fc8 27.cxb5 axb5 28.a4 bxa4 29.bxa4 Be8 30.Bb1 g5 31.Fb6 Fe7 32.a5 Fxc5 33.Fxc5 Be6 34.Bb6 Hg7 35.Fe3 Hf5 

 

 

36.Bb8! Be8

Kényszer, 37.Fxg5 fenyegetett.

37.Ba8 Fb7 38.Ba7 Be7 39.Fc5 Bd7 40.a6 Fc6

 

 

41.Bxd7+ Fxd7 42.Hd2

A döntő manőver, a huszár b6-ra igyekszik.

42...Ke6 43.Hc4 Fc6 44.Hb6 Hd6 45.Fxd6 Kxd6 46.a7 Kc7 47.a8V Fxa8 48.Hxa8+ Kb7

 

49.f4! és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Anand és Cmilyte vezet a Botvinnik emlékversenyen

Címkék: Botvinnik emlékverseny

Moszkvában a sakkozás hatodik világbajnoka, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulójára rapidtornával  emlékeznek. A világranglista első négy helyezettje, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszik a férfiak tornáján. A nők versenyében a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru, az olimpiai bajnok orosz Tatjana Koszinceva, az Európa-bajnok litván Viktorija Cmilyte és az örmény Elina Danieljan csatázik a kétfordulós viadalon. Az első játéknap, három forduló után Anand és Cmilyte vezet.

A sakkvilág számos torna megrendezésével emlékezik Mihail Botvinnikre, a sakktörténelem hatodik világbajnokára. A FIDE 1947-es kongresszusán döntötték el, hogy Alekszandr Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játszik. Az amerikai Fine visszalépésével az öt nagymester végül „ötmenetes” versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulót Hágában játszották, a befejező három kört pedig Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, a sakkozás hatodik világbajnoka lett. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwet 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett  két partit vesztett. A végeredmény:1. Botvinnik 14, 2. Szmiszlov 11, 3-4. Keresz és Reshevszky 10,5, 5. Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy  a világbajnoknak minden harmadik évben párosmérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg. A 10 résztvevős versenyt holtverseny után David Bronstein nyerte meg, egy évvel később Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen eredmény a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el. Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben a címvédő ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetése, intuíciós áldozatai hozták lázba. Mihail Tal a jugoszláviai világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével Botvinnik kihívója lett. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves „rigai varázsló” viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel (+ 6, - 2 ) a sakkozás nyolcadik világbajnoka lett. Botvinnik azonban nem adta meg magát, ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel  visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel! Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést.

Botvinnik maradandót alkotott játszmáinak alapos elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és ellenfeleinek hibáira is, minden erejével az igazságot kereste. A Botvinnik-sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette a szakmai támogatását.

Moszkvában parádés mezőnyű rapidtornákkal tisztelegnek a világbajnok emléke előtt. A férfiak mezőnyében a világranglista első négy helyezettje játszik,  a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, a világbajnok Viswanathan Anand, az örmény válogatottal olimpiai és világbajnok Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A nagymestereknek 25-25 perc gondolkodási idejük  van és lépésenként 10-10 másodperc extraidő játszmánként. Az első játéknapon három fordulóra került sor. Csak egyetlen parti végződött döntéssel, Anand sötéttel győzte le Aronjant. A szupersztárok szombaton ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek egymással.

Az első játéknap eredményei:

1.forduló:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Vezérindiai védelem, 43)

2. forduló:

Magnus Carlsen (norvég, 2823) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 35)

Levon Aronjan (örmény, 2807) – Viswanathan Anand (indiai, 2817) 0 – 1 (Szláv védelem, 48)

3. forduló:

Viswanathan Anand (indiai, 2817) – Magnus Carlsen (norvég, 2823) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) – Levon Aronjan (örmény, 2807) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

A torna állása:

1.Viswanathan Anand 2 pont

2-3. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 1,5

4. Levon Aronjan 1

A női versenyen a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru, az orosz olimpiai bajnok válogatott éltáblása, Tatjana Koszinceva, a litván Európa-bajnok Viktorija Cmilyte és az örmények legjobbja, Elina Danieljan játszik. A három forduló során csak egyetlen döntetlen született, Cmilyte félpontos előnnyel vezet.

Az első játéknap eredményei:

1.forduló:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Humpy Koneru (indiai, 2600) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 46)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 53)

2. forduló:

Humpy Koneru (indiai, 2600) – Viktorija Cmilyte (litván, 2525) 0 – 1 (Benoni védelem, 45)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) – Elina Danieljan (örmény, 2517) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 41)

3. forduló:

Viktorija Cmilyte (litván, 2525) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2536) 1 – 0 (Vezércsel, 33)

Elina Danieljan (örmény, 2517) – Humpy Koneru (indiai, 2600) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 66)

A torna állása:

1.Viktorija Cmilyte 2 pont

2-3. Elina Danieljan és Humpy Koneru 1,5

4. Tatjana Koszinceva 1

 

Aronjan,L (2807) - Carlsen,M (2823)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5

Carlsen korábban előszeretettel játszotta ezt a változatot.

6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 d5 8.0-0 Hbd7 9.Hc3 Fa6 10.He5 Fd6 11.Ff4 0-0 12.Bc1 Fxe5 13.dxe5 Hh5

Anatolij Karpov ellen a 13...Hg4 14.Hxd5 exd5 15.Vxd5 Hb6 16.Va5 Fxe2 17.Bfe1 változatban gondjai voltak.

14.Ha4 Hxf4 15.gxf4 Fb5 16.Hc5 Hxc5 17.Bxc5 c6 18.Vd2 Vb6 19.Bfc1 a5 20.e4 a4 21.f5 axb3 22.f6?

 

22...Vxc5!

Aronjan elnézte ezt a taktikai csapást.

23.a4 Vxc1+ 24.Vxc1 b2 25.Vxb2 Bxa4 26.Vc1 gxf6 27.h4 Bfa8 28.Kh2 dxe4 29.exf6 Kh8 30.Vf4 e3 31.Vxe3 Bxh4+ 32.Kg3 Bh5 33.Kg4 Bf5 34.Fe4 Bg8+ 35.Kh4

 

 

35...Bxf6?

Magnus remire rontotta a játszmát. 35...Bfg5 36.Vxg5 Bxg5 37.Kxg5 c5 38.f4 c4 simán nyert volna.

36.Vc3! Kg7 37.Vg3+ Bg6 38.Ve5+ Bf6 39.Vg5+ Bg6 40.Ve5+ Kf8 41.Vb8+ Ke7 42.Vc7+ Kf6 43.Vf4+ Kg7 és döntetlen

Anand,V (2817) - Kramnyik,V (2791)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.c3 Fb6 8.Hd2 c6 9.Fa4 0-0 10.Hc4 Fc7 11.He3 d5 12.Vf3 d4 13.cxd4 Vxd4 14.Fc2 Fe6 15.Bd1 Fb6 16.h3 Bad8 17.Fb3 Fxb3 18.axb3 Vb4 19.Hc4 Hd7 20.Fd2 Vxb3 21.Fc3 Fc5 22.Hxe5 Hxe5 23.Fxe5 Fd4 24.Fxd4 Bxd4 25.Bxa7 Vxb2 26.Baa1 Bb4 27.d4 Bxd4 28.Bdb1 Vc2 29.Bxb7 Vxe4 30.Vxe4 Bxe4 31.Bc1 Be6 32.Bc7 g6 33.B7xc6 Bxc6 34.Bxc6 és döntetlen

Carlsen,M (2823) - Kramnyik,V (2791)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.e3 b6 8.cxd5 Hxd5 9.Vc2 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.e4 He7 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Vxe7 14.Vc6?! e5! 15.Vb5

 

15...exd4! 16.Vxa6 Vxe4+ 17.Kf1 Bfe8 18.Bd1 b5 19.Vxb5 Bab8 20.Vd3 Bxb2 21.Vxe4 Bxe4 22.g3 c5 23.Kg2 c4 24.Hf3 d3 25.Bd2 Bb3 26.a4 g5 27.Bc1 a5 28.Bdd1 Bb2 29.Bd2 Bxd2 30.Hxd2 Be2 31.Hb1 Bc2 32.Bd1 c3 33.Kf3 d2 34.Ke4 Bc1 35.Hxc3 és döntetlen

Aronjan,L (2807) - Anand,V (2817)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.h3 0-0 7.Fd3 a6 8.0-0 Hbd7 9.a4 Be8 10.cxd5 cxd5 11.Fd2 b6 12.Ve2 Fb7 13.Bfd1 e5 14.dxe5 Hxe5 15.Fe1?! Hxf3+ 16.Vxf3 Vb8 17.Vf4 Vxf4 18.exf4 Hd7 19.a5 Hc5 20.Ff1 b5 21.f3 Hb3 22.Bab1 Hxa5 23.Ff2 Hc4 24.Fd4 He3 25.Bd3 Fxd4 26.Bxd4 Bac8 27.Fd3 Kg7 28.Kf2 Hc4 29.He2 Hd2 30.Bd1 Hb3 31.Bb4 Hc5 32.Bd4 Fc6 33.f5 a5 34.Fb1 b4 35.h4 Fa4 36.Bh1 Fb3 37.fxg6 hxg6 38.h5 He6 39.hxg6 fxg6 40.Bd2 Fc4 41.Bh4 Kf6 42.Bh6 Bg8 43.Hd4 Hxd4 44.Bxd4 a4 45.Bh7 a3 46.bxa3 bxa3 47.Bf4+ Ke5 48.g3 Bb8 és világos feladta

Anand,V (2817) - Carlsen,M (2823)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.Hc4 He7 9.Hxb6 axb6 10.Fa4 Hg6 11.h3 Hh5 12.Fg5 f6 13.Fe3 Hhf4 14.Fb3+ Kh8 15.Fxf4 Hxf4 16.Hh4? f5! 17.Hxf5 Vg5 18.Vg4 Vf6 19.Vh4 Vxh4 20.Hxh4 Hxd3 21.Hf3 Bf6

Mi szólt 21...Hxb2 ellen?

22.Bad1 Hxb2 23.Bd2 Ha4 24.Hxe5 Fe6 25.Hg4 Fxg4 26.hxg4 Hxc3 27.Be1 h6 és döntetlen

Kramnyik,V (2791) - Aronjan,L (2807)
Szicíliai védelem [B70]

1.Hf3 g6 2.e4 c5 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 Hc6 9.Hb3 Fe6 10.Fg5 d5 11.exd5 Hxd5 12.Hxd5 Vxd5 13.Vxd5 Fxd5 14.c3 h6 15.Fe3 b6 16.Bad1 Bad8 17.Fb5 Hb8 18.Ff4 e5 19.Fxe5 Fxe5 20.Bxe5 Fxb3 21.Bxd8 Bxd8 22.axb3 Bd1+ 23.Ff1 Kf8 24.b4 Hc6 25.Be2 a5 26.b5 Hd8 27.g3 Hb7 28.Kg2 Hc5 29.b4 axb4 30.cxb4 Hd7 31.Be4 Bd2 32.Kf3 h5 33.h3 Bb2 34.Fd3 Hf6 35.Bd4 Ke7 36.Ke3 Ke6 37.Fc4+ Ke7 38.Bf4 Bxb4 39.Kd4 Bb2 40.Ke5 Bb1 41.Bf3 Bd1 42.Bd3 Be1+ 43.Be3 Bxe3+ 44.fxe3 Hd7+ 45.Kd5 f6 46.h4 He5 47.Fb3 Kd7 48.Fc2 Ke7 49.Fb1 Kd7 50.Fc2 Ke7 51.Fb1 Kd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Hanti-Manszijkszban zajló Világkupán még huszonhatan reménykedtek a továbbjutásban. A rajtlista első tíz helyezettjéből öten is "pótvizsgáztak". A legnagyobb érdeklődéssel az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin és a Fülöp-szigeteki So Wesley meccs rájátszását vártuk. Karjakin sötéttel remizett, majd világossal győzött. Polgár Judit a legjobb 32 között az ukrán válogatottal 2004-ben sakkolimpiát nyert 21 éves Karjakinnal mérkőzik meg, nagymesternőnk az első partiban a világos bábukat vezeti majd. Az esélyesnek tartott sakkozók közül a spanyol Francisco Vallejo Pons, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az angol Michael Adams kiesése meglepetés.  

Polgár Judit elégedetten nyilatkozott eddigi teljesítményéről

A csaták két 25-25 perces rapidpartival kezdődtek, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ahol nem született döntés, ott két 10-10 perces játszma és 10-10 másodperc volt a következő lépcsőfok. Nem volt szükség a vilámpartikra, a rapidpartik eldöntötték a továbbjutást.

Az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin remivel kezdte a rájátszást, majd világossal nyert, hozta a kötelező győzelmet. Polgár Judit is Karjakin továbbjutását várta, az örmény Szergej Movszeszjan elleni sikere után kicsit pihent, majd elkezdte a készülést a nagy érdeklődéssel várt összecsapásra, amely a harmadik forduló egyik slágermeccse lesz.

Az azeri Sahriyar Mamegyarov érvényesítette a papírformát, az ukrán Ruszlan Ponomarjov megjárta  a poklokat is. A második rapidpartiban reménytelen volt állása, de a kínai Ni Hua nem használta ki a nagy esélyt. Az orosz Alekszandr Griscsuk gond nélkül nyert, a hatszoros bajnok honfitárs, Peter Szvidler "túlórázott". A spanyol Francisco Vallejo Pons és a francia Maxime Vachier-Lagrave meglepetésre "elvérzett", ahogy az angol Michael Adams támadási kísérlete is "öngólnak" bizonyult. 

A legjobb 32 között Juditék meccse mellett az orosz derbi, Griscsuk-Morozevics párharca ígér nagy csemegét, de az amerikai Gata Kamsky és az orosz Jan Nepomnjacsij, az olasz Fabiano Caruana és Szvidler összecsapása is sok érdekességgel szolgálhat.

A második forduló rájátszásának eredményei:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) - So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)  2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  1,5 - 2,5 (0 - 1, 1 - 0, döntetlen, 0 - 1)

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675)  1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1) 

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629)  1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679) 3 - 1 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)   1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688)  2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)   1 - 3 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 0 - 1)

30.Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590) -  Ruben Felgaer (argentin, 2573)   3 - 1 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 -0)

A harmadik forduló párosítása:

1.Polgár Judit (magyar, 2699) – Szergej Karjakin (orosz, 2788)

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2700)

3. Jaroszlav Zseruboh (ukrán, 2590)  - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765)

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706)

5. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)- Vugar Gasimov (azeri, 2760)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694)

7. Etienne Bacrot (francia, 2710) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 

8. Gata Kamsky (amerikai, 2741) - Jan Nepomjacsij (orosz, 2711)

9.Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Peter Szvidler (orosz, 2739)

10. Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) – Baadur Zsobava (grúz, 2713)

11. Vlagyimir Potkin (orosz, 2682) - Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) 

12. Mircea-Emilian Parligran (román, 2636) - Peter Heine Nielsen (dán, 2681) 

13. Le Quang Liem (vietnami, 2715)  - Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) 

14. David Navara (cseh, 2722) – Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715)

15. Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Bu Xiangzhi (kínai, 2675)

16. Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) - Igor Liszij (orosz, 2629) 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa második fordulója után nagymestereink közül csak Polgár Judit van versenyben.  Az első játszmában Judit világossal remizett az örmény Szergej Movszeszjannal, de a második ütközetet sötéttel remek játékkal megnyerte.  A különböző színű futók mellett hadereje uralta a táblát, gyalogot nyert, a mattfenyegetést kombinálta szabadgyalogjának előretörésével, nagyszerű győzelmet aratott, 1,5-0,5-tel továbbjutott. A 32 között a Karjakin-So Wesley párharc győztesével mérkőzik meg, világossal játssza az első partit. Meglepetésre Almási Zoltán az első partiban sötéttel feladásra kényszerült a román Mircea-Emilian Parligras ellen, így világossal a kiegyenlítésért küzdött. Minőséget áldozott, kicsit jobban állt, de taktikai elnézése után Parligras került előnybe. A román sakkozó végül remivel biztosította be továbbjutását. Berkes Ferenc sötéttel megosztozott a ponton az ukrán Zahar Efimenkóval, de világossal lebecsülte az ukrán olimpiai bajnok támadását, magára hagyott királyának nem volt védelme, Almásihoz hasonlóan 0,5-1,5-ös vereséggel búcsúra kényszerült.   Tizenhárom párharcban  a rájátszás dönt. A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok teszik élvezetessé a játszmák követését.  

Éles küzdelmeket ígértek a második partik.  Almási Zoltánra az első játszma elvesztése után nehéz feladat várt, a román Mircea-Emilian Parligras remifórral ült sakkasztalhoz. Berkes Ferenc jól játszotta a számára kissé ismeretlen spanyolos állást, Polgár Judit tőle szokatlan módon óvatosan kezelte a szicíliai védelmű partit.

A legjobbak közül az ukrán Vaszilij Ivancsuk volt a legkönnyebb helyzetben, sötéttel nyert, az azeri Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov világossal hozta a pontot. Kedvező pozícióban voltak a kubai sakkozók, Bruzon és Dominguez is sötéttel gyűjtötte be az egész pontot.

Almási Zoltán esélyes minőséldozatot hozott, állása nagyon bíztatónak tűnt, jelentős időelőnye okott adott a reménykedésre. Elsőként a továbbjutását Tejmur Radzsabov biztosította, sötétel gond nélkül remizett az indiai Negivel.

Szergej Movszeszjan a különböző színű futók mellett kezdeményezett, Berkes Ferenc jobban állt az ukránok olimpiai bajnoka ellen. Alekszandr Morozevics világossal könnyen nyert, kettős győzelemmel jutott a legjobb 32 közé.

Nem kis rémülettel figyelhettük Almási partiját, elnézett egy taktikai csapást, ideje vészesen fogyott. Berkes is nagyot hibázott, királya védtelen Efimenko támadásával szemben. Judit már kicsit kedvezőbben játszhatta a különböző színű futós állást Movszeszjan ellen.

Szergej Karjakin, Sahriyar Memedgyarov és Alekszandr Griscsuk is pótvizsgázik, Ivancsuk simán vette a második akadályt is. Kettős győzelemmel jutott tovább az idei Európa-bajnok orosz Vlagyimir Potkin, világossal kapott ki és búcsúzott a további küzdelemtől Viswanathan Anand lengyel szekundánsa, Radoslaw Wojtaszek.

Átütött Zahar Efimenko támadása, Berkes Ferenc a 27. lépést követően feladásra kényszerült, az 1,5-0,5-ös vereséggel kiesett. A román Mircea-Emilian Parligras a legegyszerűbb megoldást választotta, visszadta a minőséget, végjátékra egyszerűsített. Nagy meglepetésre Almási Zoltán sem folytathatja a csatározást. Az első fordulóbeli bizonytalankodás után az amerikai Gata Kamsky is a legjobb 32 között, a második kör egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot győzte le.

Polgár Judit fokozatosan játszotta túl Movszeszjant. A különböző színű futók felerősítették kezdeményezését, az örmény sakkozó állásában a sötét mezők végzetesen meggyengültek. Judit vezérszárnyi akciója gyalogelőnnyel zárult, sikerrel kombinálta a világos király elleni támadását az a szabadgyalog győzedelmes előrenyomulásával, nagyszerű győzelmet aratott.

A 32 között az első helyen kiemelt, de "pótvizsgázni" kényszerülő orosz Szergej Karjakin és a 17 éves Fülöp-szigeteki So Wesley párharc győztesével mérkőzik meg, világossal játssza az első partit.

A második forduló második játszmáinak eredményei:

12.Almási Zoltán (magyar, 2726)- Mircea- Emilian Parligras (román, 2636) döntetlen (Katalán megnyitás, 36)

29.Berkes Ferenc (magyar, 2696) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) 0 - 1 (Réti megnyitás, 27)

32.Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)- Polgár Judit (magyar, 2699) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 55)

A második forduló eredményei: 

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) – So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

2.Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

5.Vugar Gasimov (azeri, 2760) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2648) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Negi Parimarjan (indiai, 2642) 1,5  - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

8.Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2669) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

10.Pentala Hariksrishna (indiai, 2669) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

11.Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) – Anton Korobov (ukrán, 2671)  1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

12.Mircea-Emilian Parligran (román, 2636) - Almási Zoltán (magyar, 2626) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  1 - 1 (0 - 1, 1 - 0)

14.Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2675) - David Navara (cseh, 2722)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB 

16.Viorel Bologan (moldáviai, 2678) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

18.Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Samuel Sankland (amerikai, 2539)  1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

20.Borisz Gracsev (orosz, 2680) - Le Quang Liem (vietnami, 2715)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

22.Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszej Shirov (spanyol, 2714)  2 - 0

23.Baadur Zsobava (grúz, 2713) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2683)  1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

24. Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2614) - Fabiano Caruana (olasz, 2711) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)  1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

27.Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 - 2

28.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2696) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

29. Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc (magyar, 2696) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

30.Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590)  Ruben Felgaer (argentin, 2573)  1 - 1 (1 - 0, 0 - 1) TB

31.Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Laurent Fressinet (francia, 2698)   1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

32.Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Movszeszjan,S (2700) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 d6 5.d3 Fe7 6.Hd2 Hf6 7.Hf1 Fg4 8.f3 Fe6 9.He3 Vd7 10.Hcd5 Fd8 11.0-0 Fxd5 12.Hxd5 Hxd5 13.Fxd5 He7 14.Fb3 0-0 15.f4 exf4 16.Fxf4 d5 17.Ve2 Fb6 18.Kh1 Bae8 19.exd5 Hxd5 20.Vh5 Hxf4 21.Bxf4

Az örmény nagymester bízott a különböző színű futókban.

21...g6 22.Vh6 Fd8 23.Baf1

Számításba jött a 23.Bf3 Vd4 24.Baf1 Be7 25.c3 Ve5 26.a4 terv.

23...Kh8! 24.Be4 f5 25.Be3 Ff6 26.Bfe1 Fg7 27.Vh4 Bxe3 28.Bxe3 f4 29.Be4 f3 30.gxf3 Bxf3 31.Fe6?!

 

 

31...Vd6

Kezdődnek világos gondjai.

32.Fg4 Bf8 33.Ve7 Vb6 34.b3 Va5 35.Be2 Vxa2 36.Vxc5 Va1+ 37.Vg1 Vc3 38.Fh3

 

 

38...a5 39.Ve1 Vc5 40.c4 b5 41.cxb5

A kettős támadás miatt nem volt üthető az a5 gyalog. 41.Vxa5-re 41...Vh5 42.Be3 Fd4 következett volna.

 41...Vxb5 42.Fg2 Vxb3 43.Be8 Vb2 44.Fd5 Vf6! 45.Bxf8+ Fxf8 46.h3 Fd6 47.Fg2 Vf4 48.Kg1

 

48...a4 49.Vc3+ Fe5 50.Va3 Kg7 51.Ve7+ Kh6 52.Va3 Fd4+ 53.Kh1 Vf2 54.Vc1+ Fe3 55.Va1 a3 és világos feladta

 

Almási,Z (2726) - Parligras,M (2636)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Hbd2 Hh5 11.cxd5 Hxf4

 

12.Vxc6!? Hxe2+ 13.Kh1 Fa6 14.dxe6 fxe6 15.Vxe6+ Kh8 16.Bfe1 Ff6 17.Bxe2 Fxe2 18.Vxe2

Almási Zoltán a minőségért két gyalogot kapott cserébe.

18...Be8 19.He4 Bc8 20.Fh3

 Jobb volt a 20.Be1 Bc7 21.Vb5 terv.

20...Bc7 21.Be1?

Taktikai elnézés.

 

21...Fxd4! 22.Bd1

A centrális gyalog elvesztése, az e vonali kötés miatt elúszott a remélt egyenlítés. 22.Hxd4-re 22...Hc5 23.Ff5 g6 24.He6 Hxe6 25.Fxe6 Bxe6 26.f3 Vc8 következett volna.

 22...Ff6 23.Ff5 Va8!

A román sakkozó nem tudott hibázni.

24.Hfd2 Hc5 25.f3 Bce7 26.b4 Hxe4 27.Hxe4 g6 28.Fh3 Bxe4

A továbbjutást bebiztosító csere.

29.fxe4 Vxe4+ 30.Vxe4 Bxe4 31.b5 Kg7 32.Fg2 Be7 33.Fc6 h5 34.Bd2 Fc3 35.Bd3 Fb4 36.Bd7 és döntetlen

Berkes,F (2696) - Efimenko,Z (2706)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 g6 4.c4 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 Fg7 7.d3 Hbd7 8.0-0 Hb6 9.Vc2 0-0 10.e4 Fd7 11.Fe3 Vc8 12.Fc5 Be8 13.Hbd2 Fh3 14.Fxh3 Vxh3 15.Vb3 Fh6 16.Fxb6 axb6 17.Hc4 Hg4 18.Vxb6 e5 19.a4

Mi szólt 19.Vxb7 Bad8 20.Bad1 Be6 21.Bfe1 ellen?

19...Be6 20.a5? Bae8

A magára hagyott világos király elleni támadás nagy erővel bontakozott ki.

21.a6 bxa6 22.Bxa6 Kg7

 

 

23.Vxc6?!

Berkes Ferenc hosszasan gondolkodott, de mentséget már nem talált.

 23...Bxc6 24.Bxc6 Bd8 25.Bc7 Bxd3 26.Bxf7+ Kg8 27.Be1 Ff4! és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen vezeti a világranglistát, Lékó Péter a 19.

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2011. szeptember 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen dortmundi sikerével megőrizte az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Az örmény Levon Aronjan változatlanul a harmadik. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik visszaelőzte honfitársát, Szergej Karjakint. Lékó Péter a legjobb magyarként 19. a  listán, Almási Zoltán a 36. Pályafutása során először + 2700 Élő-pontos Berkes Ferenc, 2706-tal a 41., a női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit 2701-gyel a 47. A top 25-ben többek között hét orosz,  három-három azeri és ukrán, két amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont!

A júliusi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A csapat-világbajnokság, a dortmundi és a bieli torna, kínai versenyek, valamint az orosz szuperbajnokság döntően befolyásolta a sorrendet. A 20 éves norvég Magnus Carlsen megtartotta első helyét, bieli elsőségével növelte szuperversenyeken elért tornagyőzelmeinek számát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand ígérete szerint az esztendő harmadik negyedében sorban játssza majd a tornákat. Az örmény Levon Aronjan a csapat-világbajnokságot nyert válogatottban villogott. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ismét a legjobb orosz, de elpuskázta a lehetőséget, hogy ismét + 2800-as legyen. Szergej Karjakin a vb-n és a szuperbajnokságon is gyengélkedett. Pontokat vesztett az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Ruszlan Ponomarjov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, javított az orosz Alekszandr Griscsuk, az amerikai Gata Kamsky, az azeri Tejmur Radzsabov.

A legnagyobbat az orosz Alekszandr Morozevics „lépte”, mélyrepülése után visszakerült a legjobbak közé. Jól sikerült Lékó Péter visszatérése, a csapat-világbajnokságon igazi „vezérevezős” volt, míg Almási Zoltán 16 Élő-pontja bánta a gyenge eredményét. Lékó ismét a legjobb magyar, 19. a listán, míg Almási tizenhét helyet rontott. Először a top nagymesterek között Berkes Ferenc. A Marx György emlékversenyen 10 Élő-pontot gyűjtött. Polgár Judit visszatért a 2700 Él-pontosok táborába, ahova immár 48 nagymester tartozik.

Folytatta remek sorozatát az ukrán Alekszandr Mojszejenko és a 17 esztendős holland Anish Giri.  

A férfi világranglista élcsoportja:

 

név

nemz.

0511

0711

0911

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2815

2821

2823

10

1990

2.

Anand,V

indiai

2817

2817

2817

0

1969

3.

Aronjan,L

örmény

2808

2805

2807

8

1982

4.

Kramnyik,V

orosz

2785

2781  

2791

 17

1975

5.

Karjakin,S

orosz

2776

2788

2772 

13

1990

Topalov,V

bolgár

2775

2768

2768

 0

1975

7.

Ivancsuk,V

ukrán

2776

2768

2765

15

1969

8.

Nakamura,H

amerikai

2774

2766

2758

10

1987

9.

 Ponomarjov,R

 ukrán    

2754

2760

2758

10

1983

10.

Griscsuk,A

orosz

2747

2746

2757

15

1983

11.

Kamsky,G

amerikai

2732

2741

2756

18

1974

12.

Gasimov,V      

azeri

2760

2760

2756

9

1986

13.

Radzsabov,T

azeri

2744

2744

2752

9

1987

14.

Mamedgyarov,S

azeri

2772

2765

2746

18

1985

15.

Gelfand,B

izraeli

2733

2746

2746

0

1968

16.

Szvidler,P

orosz

2739

2739

2740

14

1976

 17. 

Morozevics,A

orosz

2694

2694

2737

28 

1977

18.

Wang Hao    

kínai

2732

2718

2731

15

1989

19.

Lékó,P

magyar

2717

2717

2728

9

1979

20.

Vityugov,      

orosz

2733

2733

2726

17

1987

21.

Mojszejenko,A

ukrán

2679

2715

2726

8

1980

 22. 

Adams,M

angol

2726

2715

2725

20

1971

 23. 

Giri,A       

holland

2687

2701

2722

19

1994

24.

Nepomnjacsij,J

orosz

2711

2721

2718

16

1983

 25. 

Le Quang Liem

vietnami

2687

2715

2717

13

1991

 

 

 

 

 

 

 

36.

 Almási,Z   

 magyar

2719

2726

2710

9

1976

41.

Berkes,F

magyar

2693

2696

2706

10

1985

47.

Polgár,J

magyar

2699

2699

2701

13

1976

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Ismét harmadikok a kínaiak. Sakkozóink változatlan pontszámmal megőrizték ötödik helyüket.

1.Oroszország 2738 (+ 2, 208 nemzetközi nagymester, 480 nemzetközi mester, 2044 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (78, 198, 478)

3. Kína 2662 (+ 3, 28, 23, 110)

4. Franciaország 2660 (+1, 44, 92, 332)

5. Magyarország 2655 (51, 102, 399)

6. Örményország 2654 (+ 5, 33, 21, 76)

7. India 2647 (24, 74, 199)

8. Izrael 2645 (37, 47, 152)

9. Egyesült Államok 2644 (+ 3, 71, 119, 542)

10. Azerbajdzsán 2638 (- 2, 20, 14, 71)

A magyar ranglistát ismét Lékó Péter vezeti, Berkes Ferenc megelőzte Polgár Juditot. Balogh Csaba újabb sikereket aratott, ötödik a nagy négyes mögött.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2728 (+ 11), Almási Zoltán 2710(- 16),  Berkes Ferenc 2706 (+ 10), Polgár Judit 2699, 2701 (+ 2), Balogh Csaba 2662 (+ 19), Gyimesi Zoltán 2646, Alekszander Csernyin 2614, Erdős Viktor 2607 (- 5), Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587 (- 20), Ruck Róbert 2569, Bérczes Dávid 2557 (+7), Prohászka Péter 2553 (+ 6), Balog Imre 2552 (+ 19).

A női világranglistán 49. alkalommal első Polgár Judit.  Az indiai Humpy Koneru tisztes távolságból követi őt. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan férfi tornákon kevés sikerrel játszott, Rosztovban a női Grand Prix-tornát megnyerte.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2701 (+ 2, 13)

2. Humpy Koneru (indiai) 2600 (- 14, 11)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2578 ( - 34, 33)

4. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2560 (0, 20)

5. Katyerina Lahno (ukrán) 2554(+ 18, 13)

6. Anna Muzicsuk (szlovén) 2545 (+ 7, 16)

7. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 23, 15)

8. Tatjana Koszinceva (orosz) 2536 (- 21, 30)

9. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2528 (+ 4, 22)

10. Nana Dzagnidze (grúz) 2525 (- 12, 22)

40. Hoang Thanh Trang (magyar) 2446 (-13, 3)

66. Mádl Ildikó (magyar) 2399 + 3, 10)

88. Gara Tícia 2375

94. Vajda Szidónia (magyar) 2367

100. Rudolf Anna (magyar) 2359 (+ 4, 13)

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján  összeállított rangsort az oroszok vezetik a kínaiak előtt.  Az első tíz sorrendjében csak egy változás, a lengyelek javítottak helyezésükön. Ötödik helyezésünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának  köszönhetjük.

1. Oroszország 2470 ( - 3)  

2.Kína 2461 (+ 5)

3. Grúzia 2449 (- 3)

4. Ukrajna 2420 (+ 4)

5. Magyarország 2395 ( - 7)

6. India 2394 ( -3)

7. Lengyelország 2351 (+ 2)

8. Egyesült Államok 2346 ( - 5)

9. Németország 2344 (- 2)           

10. Franciaország 2338 (+ 4)

A honi rangsorban helyet cserélt Gara Anita két helyezést rontott, Hoang Thanh Trang, Anita és Schneider Veronika összesen 76 Élő-pontot vesztett.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2701 (+ 2), Hoang Thanh Trang 2446 (- 13), Mádl Ildikó 2399 (+ 3), Gara Tícia 2375, Vajda Szidónia 2367, Rudolf Anna 2359 (+ 4), Gara Anita 2340 (- 29), Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Schneider Veronika 2297 (- 34)

A legjobb junioroknál a 17 esztendős holland Anish Giri átvette a vezetést.

A legjobb juniorok:

1. Anish Giri (holland) 2722 (+ 21) 1994

2. Le Quang Liem (vietnami) 2717 (+ 2) 1991

3. Fabiano Caruana (olasz) 2712 (+ 1) 1992

4. Sebastien Feller (francia) 2666 1991

5. Ding Liren (kínai) 2659 (+ 5) 1992

A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan  (kínai) 2578 (- 37)  1994

2. Ju Wenjun (kínai) 2538 (+ 23)  1991

3. Harika Dronavalli (indiai) 2505 (- 8) 1991

4. Marija Muzicsuk (ukrán) 2469 1992

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2417 (- 13) 1992

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban a Világkupa második fordulójának első partijait játszották le.   Polgár Judit világossal remizett az örmény Szergej Movszeszjannal. Berkes Ferenc sötéttel osztozott meg a ponton az ukrán Zahar Efimenkóval. Meglepetésre Almási Zoltán sötéttel feladásra kényszerült a román Mircea-Emilian Parligrassal vívott partijában.  A viadal honlapján (http://chess.ugrasport.com) remek videók, kommentárok teszik élvezetessé a játszmák követését.  Csütörtökön ellenkező színelosztással játsszák a második partikat, 1-1 esetén rájátszás dönt.

A korábbi Világkupáktól eltérően már a második fordulóban is rangadókra került sor. Az első helyen kiemelt 21 éves Szergej Karjakin a 17 éves Fülöp-szigeteki So Wesleyvel csatázott. Az orosz Jevgenyij Alekszejev januárban még + 2700-as nagymester volt, az ukrán Vaszilij Ivancsuk kétszer már a második fordulóban búcsúra kényszerült. A játéknap egyik nagy meccse az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az amerikai Gata Kamsky párharca. A hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler nem volt igazán meggyőző a nyitányon, ahogy honfitársa, Nyikita Vitjugov is nagyon megszenvedett a továbbjutásért. Már csak két kínai nagymester van versenyben, sem Ni Hua, sem Bu Xiangzhi nem volt tagja a csapat-világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak.

Almási Zoltán a román Mircea-Emilian Parligrassal egyszer játszott, a drezdai sakkolimpián a spanyol megnyitás berlini változatában legyőzte ellenfelét. Zoli számára az első forduló csak könnyed bemelegítés volt, az egyiptomi El Gindy nem fejtett ki nagy ellenállást.

Polgár Judit és az örmény Szergej Movszeszjan a 2003-as Tehetség és Kurázsi versenyen vívott meg egymással, a szicíliai védelmű ütközet kalandos körülmények között végződött pontosztozkodással. Movszeszjan először "élte túl" az első kört, korántsem volt egyszerű a kettős győzelme a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen, aki szép bástyaáldozatos nyerési lehetőséget szalasztott el a második partiban.

Hou,Ji-fan (2575) - Movszeszjan,S (2700)
Szicíliai védelem [B49]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.Fe3 b5 8.f4 Fb7 9.Ff3 Ha5 10.0-0 Hc4 11.Fc1 He7 12.Kh1 Hg6 13.e5 Fe7 14.Fxb7 Vxb7 15.Ve2 0-0 16.b3 Ha5 17.f5 Hc6 18.fxg6 Hxd4 19.gxh7+ Kh8 20.Vd3 Hc6 21.Ff4 Bac8 22.Bad1 Bc7 23.Bf3 Bfc8 24.Vd2 Hd8 25.Bg3 Ff8 26.Fg5 Hc6 27.Ff6 He7 28.Fxe7

Tetszetős volt a 28.Bxg7 Fxg7 29.Vg5 Hg6 30.Vh6! Fxf6 31.exf6 nyerés.

28…Fxe7 29.Bf1 Bf8

 

30.Vd4?

A világbajnoknő parádés áldozattal fejezhette volna be támadását: 30.Bxg7!! Kxg7 31.h8V+ Kxh8 (31...Bxh8 32.Vf4 Bf8 33.Vg4+ Kh6 34.He4) 32.Bf6 Be8 33.Vg5 Ff8 34.Bxf7 védhetetlen mattal.

 30...f5 31.He2 g5 32.Hf4 gxf4 33.Vxf4 Ve4 34.Vxe4 fxe4 35.Bxf8+ Fxf8 36.Bg8+ Kxh7 37.Bxf8 Bxc2 38.Kg1 Bxa2 39.h4 e3 40.Kf1 a5 41.Bf7+ Kg6 42.Bxd7 Bf2+ 43.Ke1 Bxg2 44.Bd3 Bg3 45.Bd6 Kf5 46.Ba6 Kxe5 47.Bxa5 Ke4 48.Ba6 Kf3 és világos feladta

Berkes Ferenc és az ukrán Zahar Efimenko a 2006-os Marx György emlékversenyen kétszer remizett egymással.

Parligras ezúttal az angol megnyitás mellett döntött, Juditéknál szicíliai védelem, de nagymesternőnk kerülte a főváltozatokat. Berkes Ferenc a kedvenc Caro-Kann védelmet "lecserélte", spanyol megnyitásban, d6-g6-os rendszerben csatázik Zahar Efimenkoval. Megszületett az első eredmény, a kínai Ni Hua és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov remizett mindössze 12 lépésben.

A játéknap első győzelmét az azeri Vugar Gasimov aratta, lendületes támadása 23 lépéses nyerést ért. Gyors döntetlenek egész sora született már meg, a kétjátszmás meccseken a legjobbak is keveset kockáztatnak. Nagymestereink játszmái is békés mederben zajlanak, az állások alapján pontosztozkodásokat várhatunk.

 Az orosz Nyikita Vitjugov győzelmét követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kétjátszmás meccseken különösen fontos, hogy a sakkozó megőrizze hidegvérét, a kritikus pillanatokban is higgadtan döntsön, s ha kell, akkor az esélyesebb játékos a rájátszásban biztosítsa továbbjutását.

Almási Zoltán sajnos nem hallotta a fiatal orosz nagymester nyilatkozatát, az ötödik soron mozgó bástyáját kettős támadás érte, minőséget vesztett. A várakozásnak megfelelően Juditék partija remivel végződött. Szergej Karjakin nem állt fel boldogan a sakkasztaltól, csak remizett So Wesleyvel. Az orosz Alekszandr Morozevics nem esett kétségbe, hogy az első játéknap egyik hősével, a brazil Alekszandr Fierrel kell mérkőznie a joggal várt kínai Wang Yue helyett. Moro támadása átütött, sötéttel nyert. Az Európa-bajnok orosz Vlagyimir Potkin erőteljes támadásával szemben tehetetlen volt a spanyol Alekszej Shirov.

Almásiéknál vége a kölcsönös időzavarnak, nagymesterünk minőséghátránya megmaradt, állása reménytelen. A 46. lépésben feladásra kényszerült, Berkesék a 47. lépést követően békét kötöttek.

Nehéz perceket élt át az orosz Alekszandr Griscsuk, de végül remire mentette partiját Sabastien Fellerrel szemben. A tavalyi sakkolimpián csalással megvádolt francia sakkozó pere csak jövőre folytatódik, reméli, hogy a bírói ítélet nem töri kerékbe ígéretes karrierjét.

Almási Zoltán veresége mellett még a spanyol Francisco Vallejo Pons és a francia Etienne Bacrot vesztése jelentette a játéknap igazi meglepetését. Utolsóként az ukrán Vaszilij Ivancsuk fejezte be a játszmáját, 97 lépésben megadásra kényszerítette az orosz Jevgenyij Alekszejevet.

A második forduló első játszmáinak eredményei:

12.Mircea- Emilian Parligras (román, 2636) – Almási Zoltán (magyar, 2726) 1 - 0 (Angol megnyitás, 46)

29.Zahar Efimenko (ukrán, 2706) – Berkes Ferenc (magyar, 2696) döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)

32.Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)  döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

 

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) – So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658)  döntetlen

2.Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)  0 - 1

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)  döntetlen

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen

5.Vugar Gasimov (azeri, 2760) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2648)  1 - 0

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) döntetlen

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Negi Parimarjan (indiai, 2642) 1 - 0

 8.Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2669) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639) döntetlen

10.Pentala Hariksrishna (indiai, 2669) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736)  0 - 1

11.Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) – Anton Korobov (ukrán, 2671)  1 - 0

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)  0 - 1

14.Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2675) - David Navara (cseh, 2722)  döntetlen

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675) döntetlen

16.Viorel Bologan (moldáviai, 2678) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 0 - 1

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629)  döntetlen

18.Abhijeet Gupta (indiai, 2627) - Samuel Sankland (amerikai, 2539)   döntetlen

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679) döntetlen

20.Borisz Gracsev (orosz, 2680) - Le Quang Liem (vietnami, 2715)  0 - 1

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)  döntetlen

22.Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszej Shirov (spanyol, 2714)  1 - 0

23.Baadur Zsobava (grúz, 2713) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2683)  döntetlen

24. Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2614) - Fabiano Caruana (olasz, 2711) döntetlen

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688) döntetlen

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)  1 - 0

27.Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 - 1

28.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2696) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)  0 - 1

30.Jaroszlav Zserebuh (ukrán, 2590)  Ruben Felgaer (argentin, 2573)  1 - 0

31.Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Laurent Fressinet (francia, 2698)   1 - 0

Parligras,M (2636) - Almási,Z (2726)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Bd1 Hbd7 10.b3 Bc8 11.Fb2 0-0 12.Bac1 Bc5 13.Ve3 Bh5 14.Bc2 Be8 15.h3 Va8 16.g4 Bc5 17.He1 Fxg2 18.Hxg2 a6 19.a4 Vc8 20.Bcd2 Be5 21.Vf3 h5 22.Hd5 hxg4 23.hxg4 Bg5 24.Ve3 Bxg4?

Nagy hiba, ilyen formában a minőségért Almási Zoltán nem kapott igazi ellenértéket. 24...Bxd5 25.cxd5 Hxg4 26.Vh3 Fxb2 27.Vxg4 Fe5 volt a helyes folytatás, egyenlő esélyű állással.

25.Hxe7+ Bxe7 26.Vxe7 Ff8 27.Ve3 He5 28.Bd4

A román sakkozó egy kicsit megijedt a nagy lehetőségtől. 28.Bxd6 Fxd6 29.Bxd6 Be4 30.Vxb6 gyorsan befejezte volna a partit.

28...Vf5 29.Bf4 Bxf4 30.Hxf4 Fh6

Időzavaros baki.

31.Fxe5 dxe5

 

 

32.Hd5!

Ez a huszárlépés kimaradt a számításból.

 32...Kg7 33.Vf3 Vg5+ 34.Vg3 Vf5 35.Vf3 Vg5+ 36.Vg3 Vf5 37.Hxf6 Vxf6 38.Bd5 Ff4 39.Vg4 Ve7 40.e3 f5 41.Vf3 Fg5 42.Vd1 Kh6 43.Bd7 Vf8 44.Vd6 Vh8 45.Bf7 Kh5 46.Vf8 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Movszeszjan,S (2700)
Szicíliai védelem [B50]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.b3 d6 4.d4 Hf6 5.Fd3 cxd4 6.Hxd4 Hc6 7.Fb2 d5 8.exd5 Hxd4 9.Fxd4 Vxd5 10.0-0 Fd7 11.Fc4 Va5 12.Ve2 Fe7 13.Hd2 0-0 14.Hf3 Bfd8 15.Bfd1 Fe8 16.a3 Vc7 17.Fe5 Bxd1+ 18.Bxd1 Va5 19.Fb2 Bd8 20.b4 Bxd1+ 21.Vxd1 Vc7 22.Vd4 a5 23.Fd3 axb4 24.axb4 Vd6 25.b5 Vxd4 26.Fxd4 Hd7 27.Fe4 Hc5 28.Fxc5 Fxc5 29.c4 b6 30.Fc6 Kf8 31.He5 Fd6 32.Hd7+ és döntetlen

Efimenko,Z (2706) - Berkes,F (2696)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 d6 6.c3 g6 7.0-0 Fg7 8.Be1 0-0 9.Hbd2 h6 10.h3 Be8 11.Hf1 b5 12.Fc2 d5 13.Fd2 Fb7 14.Hg3 dxe4 15.dxe4 Hb8 16.a4 Hbd7 17.Ve2 Bb8 18.b4 c5 19.axb5 axb5 20.Ba5 Fc6 21.Bea1 Ff8 22.Ba7 Vc8 23.Fb3 c4 24.Fc2 Ba8

A bástyacserék után Berkes Ferenc teljes kiegyenlítést ért el.

25.Fe3 Bxa7 26.Bxa7 Vb8 27.Ba5 Vd6 28.Ve1 Ba8 29.Bxa8 Fxa8 30.Va1 Fb7 31.Hd2 Va6 32.Vxa6 Fxa6 33.He2 Fb7 34.f4 He8 35.fxe5 Hxe5 36.Hd4 Hd6 37.Ff4 f6 38.Kf2 Kf7 39.Ke3 h5 40.H4f3 Ke6 41.Hd4+ Kf7 42.Fd1 Fc8 43.Fe2 Fd7 44.H4f3 Ke6 45.Hd4+ Kf7 46.H4f3 Ke6 47.Hd4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán hatvannégyen folytatják a csatározást

Címkék: Világkupa Hanti Manszijszk

A Hanti-Manszijszkban zajló kieséses rendszerű Világkupa első fordulójának rájátszásán 17 továbbjutást biztosító helyért zajlottak a csaták. Az amerikai Gata Kamsky és az orosz Nyikita Vitjugov nagy nehézségek árán, de megnyerte meccsét. Meglepetést az orosz Vlagyimir Malahov és az ukrán Pavel Eljanov kiesése jelent. A 64 között számos érdekes párharcra kerül sor, három nagymesterünkért szoríthatunk. Almási Zoltán a román Mircea-Emilian Parligras ellen sötét lesz az első partiban, Polgár Judit a világos bábukat vezeti az örmény Szergej Movszeszjannal szemben, míg Berkes Ferenc sötéttel kezdi az ukrán Zahar Efimenkoval a kétjátszmás meccset.

Izgalmas küzdelmekben dőltek el a még kiadó helyek a Világkupa első fordulójának rájátszásán. A csaták két 25-25 perces rapidpartival kezdődtek, plusz 10-10 másodperccel lépésenként. Ahol nem született döntés, ott két 10-10 perces játszma és 10-10 másodperc volt a következő lépcsőfok. Ha még mindig egál volt az eredmény, akkor két 5-5 perces csata következett, 3-3 másodperc extraidővel lépésenként. Egy párharc a „hirtelen halál” játszmában ért véget.

Megizzadt a továbbjutásért az amerikai Gata Kamsky, de mentálisan jól bírta a gyűrődést. Megszenvedett az orosz Nyikita Vitjugov, a francia Etienne Bacrot is nehezen győzte le az amerikai Ray Robsont. Igazi krimi után jutott tovább az argentin Ruben Felgaer. Az orosz Vlagyimir Malahov csodával határos módon pattal megmenekült az első rapidpartiban, de őt viselte meg jobban a kalandos játszma, a másodikban egy lépésben nézte el vezérét. Az ukrán párbajban „elvérzett” Pavel Eljanov. Némi bizonytalankodás után az orosz Alekszandr Morozevics is folytathatja  a csatározást. Nehéz küzdelmet vívott az orosz Jevgenyij Alekszejev, Ni Hua szépített a gyenge kínai mérlegen. Az elnöki szabadkártyával játszó dán Peter Heine Nielsen nagy szerencsével jutott tovább. Az orosz válogatott kapitányi posztjára eséllyel pályázó Alekszandr Motiljev a „hirtelen halál” partiban bukta el a meccset.

Az első forduló rájátszásának eredményei:

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Diego Rafael Di Berardino (brazil, 2480)  2,5 – 1,5 (1 - 0, 0 – 1, döntetlen, 1 - 0)

Alekszej Bezgodov (orosz, 2503) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2733)  2 - 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

Jorge Cori (perui, 2514) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)  1,5 – 2,5 (0 - 1, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen)

Etienne Bacrot (francia, 2710) – Ray Robson (amerikai, 2560)  4 - 2 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 - 0)

Vlagyimir Malahov (orosz, 2706) – Ruben Felgaer (argentin, 2573)  1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1) 

Jevgenyij Vorobjov (orosz, 2574) - Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Jaroslav Zserebuh (ukrán, 2590) – Pavel Eljanov (ukrán, 2697) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Stelios Halkias (görög, 2600) 3 – 1 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2614) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2685)  5 - 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Jury Shulman (amerikai, 2617) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

Peter Heine Nielsen (dán, 2681) –Evgeny Postny (izraeli, 2618) 5 - 3 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 1 - 0)

Mihail Kobalija (orosz, 2679) – Igor Liszij (orosz, 2629) 1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673) -  Juniesky Perez Quesada (kubai, 2635) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

Viorel Jordacsescu (moldáviai, 2646) – Sebastien Feller (francia, 2666) 1,5 – 2,5 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 0 - 1)

Ildar Hairullin (orosz, 2649) – Ni Hua (kínai,  2662) 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Markus Ragger (osztrák, 2651) – Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)

So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658) – Ding Liren (kínai, 2654)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Hou Ju-fan nem kesergett az örmény Szergej Movszeszjantól elszenvedett vereség után 

A második forduló párosítása:

1.Szergej Karjakin (orosz, 2788) – So Wesley (Fülöp-szigeteki, 2658)

2.Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2659) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768)

3.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) – Daniel Fridman (német, 2659)

4.Ni Hua (kínai, 2662)  - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)

5.Vugar Gasimov (azeri, 2760) – Szergej Azarov (fehérorosz, 2648)

6.Sebastien Feller (francia, 2666) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746)

7.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) – Negi Parimarjan (indiai, 2642)

8.Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2669) - Gata Kamsky (amerikai, 2741)

9.Peter Szvidler (orosz, 2739) – Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2639)

10.Pentala Hariksrishna (indiai, 2669) - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736)

11.Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) – Anton Korobov (ukrán, 2671)

12.Mircea- Emilian Parligras (román, 2636) – Almási Zoltán (magyar, 2726)

13.Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724) -  Lazaro Batista Bruzon (kubai, 2673)

14.Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2675) - David Navara (cseh, 2722)

15.Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Bu Xiangzhi (kínai, 2675)

16.Viorel Bologan (moldáviai, 2678) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719)

17.Alekszandr Ivanov (amerikai, 2538) – Igor Liszij (orosz, 2629)

18.Samuel Sankland (amerikai, 2539) –  Abhijeet Gupta (indiai, 2627)

19.Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2715) – Erneszto Inarkijev (orosz, 2679)

20.Borisz Gracsev (orosz, 2680) - Le Quang Liem (vietnami, 2715)

21.Michael Adams (angol, 2715) -  Peter Heine Nielsen (dán, 2681)

22.Vlagyimir Potkin (orosz, 2682)  - Alekszej Shirov (spanyol, 2714)

23.Baadur Zsobava (grúz, 2713) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2683)

24. Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2614) - Fabiano Caruana (olasz, 2711)

25.Jan Nepomjacsij (orosz, 2711) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 2688)

26.Anton Filippov (üzbég, 2606) - Etienne Bacrot (francia, 2710)

27.Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2694)

28.Dmitrij Andrejkin (orosz, 2696) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707)

29.Zahar Efimenko (ukrán, 2706) – Berkes Ferenc (magyar, 2696)

30.Jaroslav Zserebuh (ukrán, 2590)  Ruben Felgaer (argentin, 2573)

31.Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Laurent Fressinet (francia, 2698)

 32.Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A szibériai Hanti-Manszijszkban zajló kieséses rendszerű Világkupán az első forduló második játszmáira került sor. Polgár Judit és Almási Zoltán másodszor is nyert a kubai  Jimenez Fidel Coralles, illetve az egyiptomi Essam el Gindy ellen. Berkes Ferenc partija döntetlennel ért véget, 1,5-0,5-tel jutott tovább. Lékó Péter hiába kockáztatott, az amerikai Samuel Shankland  jól játszott, nyerőesélyes állásban fogadta el nagymesterünk remiajánlatát, 1,5-0,5-tel megnyerte a párharcot. Polgár Judit a második körben az örmény Szergej Movszeszjannal (2700) mérkőzik meg, Almási Zoltán a román Mircea-Emilian Parligrassal (2636), Berkes Ferenc az ukrán Zahar Efimenkoval (2706) csatázik. Tizenhét párharcban a továbbjutás sorsa a holnapi rájátszáson dől el.

Az első forduló első játéknapjának legnagyobb meglepetése Lékó Péter világossal elszenvedett veresége volt. A 20 esztendős amerikai Samuel Shankland rövid interjúban bevallotta, hogy álmában sem gondolta volna, hogy sötéttel tud nyerni az egyik favoritnak tartott nagymesterünk ellen. Lékó nehéz lélektani helyzetben várta a második partit, meg kellett akadályoznia, hogy ellenfele lesíbolja a játszmát. Polgár Judit sötéttel elért győzelme után világossal játszott a kubai Jimenez Fidel Corallessel szemben. Almási Zoltán könnyen nyert az egyiptomi Essam El Gindy ellen, ahogy Berkes Ferenc  is gond nélkül játszotta túl az argentin Sandro Marecot, aligha kellett izgulnunk a trió továbbjutását illetően.

Lékó Péter a modern benoni védelmet választotta. Samuel Shankland korai e4-nél nélkül játszott, a b5-ös ellenjátékot megakadályozta, előnyösebb állással jött ki a nyitásból. Almási Zoli kedvenc Nimzoindiai védelmében jobban állt. A kubai sakkozó Polgár Judit a szicíliai védelem Paulsen-változata mellett döntött. Berkes Ferenc a Grünfeld védelem ún. centrumképzős változatában leütötte az a2 gyalogot, majd vezérével hazatért, világosnak nem volt igazi ellenjátéka az áldozott gyalogért. Fecó szép kiskombinációval jelentős előnyt ért el.

Egyre jobban kiéleződött Lékóék partija. Az amerikai sakkozó vezérszárnyi kezdeményezésére nagymesterünk királyszárnyi akciót kezdett. Almási Zoli tartotta előnyét, Juditéknál a kubai Coralles jól védekezett, világos támadása nem ütött át. Berkeséknél egyenlőek lettek az esélyek.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov kettős győzelemmel már készülhet a második fordulóra, míg az orosz Vlagyimir Malahov  másodszor is csak remizett, rájátszásra kényszerült az argentin Felgaerrel szemben.

És megszületett az első kör legnagyobb meglepetése, az amerikai Samuel Shankland nyerőesélyes állásban elfogadta Lékó Péter 30. lépésben tett remiajánlatát, amivel 1,5-0,5-re megnyerte a párharcot, a 64 között folytathatja a küzdelmet. A partit követő sajtótájékoztatón az amerikai egyetemista bevallotta, hogy nem remélt ilyen sikert, már lefoglalta hazafelé is repülőjegyét, kellemes megelepetésre meg kell változtatnia az időpontot.

Almási Zoltán igazi iskolajátékkal győzte le másodszor is egyiptomi ellenfelét, első magyarként kvalifikálta magát a második körbe, ahol a román Mircea-Emilian Parligrassal csap össze. Polgár Judit kissé kalandos partiban nyert a kubai Coralles ellen, kettős győzelemmel jutott tovább. A 64 között a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant 2-0-ra legyőző örmény Szergej Movszeszjannal mérkőzik meg. Berkes Fecó 68 lépéses remivel biztosította továbbjutását, az ukrán Zahar Efimenko lesz az ellenfele.

A párosítás:

Mircea-Emilian (román, 2636) - Almási Zoltán (2726)

Polgár Judit (2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700)

Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc (2696)

Meglepő, hogy az amerikai Gata Kamsky rájátszásra kényszerül, az első parti megnyerése után a másodikat elbukta. Búcsúzott a további küzdelmektől a kínai Wang Yue, aki a csapat-világbajnokságon az ezüstérmes csapat legjobb pontszerzője volt.

A második játszmák:

Essam El Gindy (egyiptomi, 2510) - Almási Zoltán (magyar, 2726) 0 - 1 (Nimzoindiai védelem, 36)

Samuel Shankland (amerikai, 2539) - Lékó Péter (magyar, 2717) döntetlen (Benoni védelem, 30)

Polgár, Judit (magyar, 2699) - Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 52)

Sandro Mareco (argentin, 2597) - Berkes Ferenc (magyar, 2696)  döntetlen (Grünfeld védelem, 68)

Az első forduló érdekesebb eredményei:

Almási Zoltán (magyar, 2726) – Essam El Gindy (egyiptomi, 2510) 2 - 0

 Lékó Péter (magyar, 2717) – Samuel Shankland (amerikai, 2539) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen) 

 Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) - Polgár, Judit (magyar, 2699) 0 - 2

 Berkes Ferenc (magyar, 2696) – Sandro Mareco (argentin, 2597) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen) 

 

 Mejdi Kaabi (tunéziai, 2344) – Szergej Karjakin (orosz, 2788)  0 - 2

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –Henry Robert Steel (dél-afrikai, 2362)  2 - 0

Hatim Ibrahim (egyiptomi, 2402) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765)  0 - 2

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Robert Gwaze (zimbabwei, 2434)  1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Eric Hansen (kanadai, 2449) – Vugar Gasimov (azeri, 2760)  0 - 2

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Vlagyimir Genba (orosz, 2452)  1,5 - 0,5 (1- 0, döntetlen)

Frank DeLa Paz Pardamo (kubai, 2477) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2744)  0 - 2

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Diego Rafael Di Berardino (brazil, 2480)  1 - 0 (1 - 0, 0 - 1) TB

Darcy Lima (brazil, 2493) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) - A.R.Saleh Salem (Egyesült Arab Emirátusok, 2493)  2 - 0

Alekszej Bezgodov (orosz, 2503) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2733)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Jorge Cori (perui, 2514) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)  1 - 1 (0 - 1, 1 - 0) TB

David Navara (cseh, 2722) – Nikolaj Kabanov (orosz, 2520) 2 - 0

Riaur Rahman (bangladesi, 2528) – Maxime Vachier Lagrave (francia, 2722)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) – Elshan Moradiabi (iráni, 2532)  1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Alekszander Ivanov (amerikai, 2538) – Wang Hao (kínai, 2718) + - (2 – 0)

Baris Esen (török, 2543) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2715)  0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Le Quang Liem (vietnami, 2715) –Susanto Megaranto (indonéz, 2544) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Mark Paragua (Fülöp-szigeteki, 2545) - Michael Adams (angol, 2715)  0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Manuel Leon Hoyos (mexikói, 2548) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Namig Gulijev (azeri, 2549) - Baadur Zsobava (grúz, 2713) 0 - 2

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Alekszej Pridorozsnij (orosz, 2550)  1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Suarez Ortiz (kubai, 2556) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2711) 0 - 2

Etienne Bacrot (francia, 2710) – Ray Robson (amerikai, 2560)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Wang Yue (kínai, 2709) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707) – Zhong-Yuan Zhao (ausztrál, 2570)  2 - 0

Vlastimil Babula (cseh, 2572) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Vlagyimir Malahov (orosz, 2706) – Ruben Felgaer (argentin, 2573)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Jevgenyij Vorobjov (orosz, 2574) - Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) – Hou Ji-fan (kínai, 2575)  2 - 0

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén két 25 perces rapidparti következik, plusz 10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. A döntő már négyjátszmás, 2-2 esetén rájátszás következne. A párosítást a 2011. július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el. Magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek a fordulók, a hivatalos honlapon (http://chess.ugrasport.com) élő közvetítés van, de még számos portálon követhetőek a párharcok.

El Gindy,E (2510) - Almási,Z (2726)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.b4 c6 9.Hg3 b5 10.Vc2 a5!

 Almási Zoli rögtön átvette a kezdeményezést.

11.Bb1 axb4 12.axb4 Ha6 13.Ha2 Fd7 14.Fd3 Be8 15.0-0 Fd6 16.f3 Vc7 17.Vf2 Fe6 18.Fd2 Ve7 19.Bfc1 Hb8 20.Bb2 Ba3 21.Bc3 Ba6 22.Bc1 Hbd7 23.Hf5 Fxf5 24.Fxf5

 

 

24...Bea8

Még erősebb volt a 24...He5 25.Bbc2 Hc4 folytatás.

25.Fb1 Ve8 26.Be1 Hb6 27.e4 dxe4 28.Fg5 Ve6 29.Hc3 Hc4 30.Bbe2 Fxb4 31.Hxe4 Hxe4 32.Bxe4 Fxe1 33.Vxe1 Vd7 34.Vh4 f5 35.Be7 Vd6 36.Ve1 Ba1 és világos feladta

Shankland,S (2539) - Lékó,P (2717)
Benoni védelem [A61]

 1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.h3 a6 8.a4 Ve7 9.Ff4 Hbd7 10.e3 Fg7 11.Fe2 0-0 12.0-0 He8 13.Vb3 h6 14.Bfe1 f5 15.Fh2 Bb8 16.Hd2 g5

Hátrányosabb állásban Péter királyárnyi akcióra szánta rá magát.

17.Hc4 Kh8 18.a5 f4 19.Ha4 Vf7 20.exf4 gxf4 21.Ff3 Fd4 22.Be4 Vg7 23.Bxf4 Bxf4 24.Fxf4 He5 25.Kh1 Fd7 26.Hab6 Fb5 27.Fg3 Vf6 28.Be1 Hg7 29.Hxe5 dxe5 30.Fe2 Bd8 és döntetlen

Polgár,J (2699) - Corrales Jimenez,F (2585)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 Vc7 6.Fd3 Hf6 7.0-0 Hc6 8.Hxc6 bxc6 9.f4 d5 10.Kh1 Fe7 11.b3 0-0 12.Fb2 Bd8 13.Ve2 d4 14.Hb1 e5 15.f5 a5 16.a4 Fb4 17.Ha3 Fxa3 18.Fxa3 c5 19.g4 He8 20.h4 Hd6 21.f6 g6 22.h5 g5 23.Vh2 Be8 24.h6 Kh8 25.Bae1 Fd7 26.Vg3 Be6 27.Kg1 Bg8

A kubai sakkozó hárította Judit támadási kísérletét.

28.Bf2 Bee8 29.Bef1 Vc6 30.Be1 c4 31.bxc4 Hxc4 32.Fe7 He3 33.Bb1 Vxa4 34.Be2 Va2?!

Kimaradt a 34...Hxg4 lehetőség.

35.c4!

Ezt a védőlépést elnézte Coralles.

35...Va4 36.Vxe5 Fxg4 37.Bd2 Vd7 38.c5 Fh5 39.Vg3 Bc8 40.Fa6 Bc7? 41.Fd6 Ba7

 

 

42.Bxd4! Hc2

Tetszetős 42...Bxa6 -ra a 43.Ff8! csapás.

 43.Bd2 Ve6?

Az azonnali vesztést csak 43...Va4 kerülte volna el, de Judit 44.Fe2 Fg6 45.Fd1 Fxe4 46.Vf2 után döntő fölénybe került volna.

44.Bb8! Bxb8 45.Fxb8 Bd7 46.Fa7

Nagymesternőnk válogathatott a nyerések között.

46...Vg4 47.Vxg4 Fxg4 48.Bxc2 Bxa7 49.Bb2 Ba8 50.c6 a4 51.c7 Bg8 52.Fc4 és sötét feladta

Mareco,S (2597) - Berkes,F (2696)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Fe3 Va5 9.Hd2 Hd7 10.Bc1 0-0 11.Fe2 Vxa2 12.0-0 Va5 13.e5 Vd8 14.f4?! cxd4 15.Fxd4 Hb8 16.Ff3 Vc7 17.He4 Hc6 18.Va4 Fd7 19.Va3 Bad8 20.Fe3 Fc8 21.c4 Fh6 22.Hc3 Bd3 23.Vc5

 

 

 23...Vxe5!

A kiskombinációval Fecó jelentős előnyt ért el.

24.Hd5 Vd6 25.Fe4 Bb3 26.Fc2 Bb2

Jobb volt a 26...Ba3 27.Bfd1 Kh8 28.Vxd6 exd6 folytatás.

27.Fa4 Fg7 28.Fxc6 Vxc5 29.Fxc5 bxc6 30.Hxe7+ Kh8 31.Fxa7 Fe6

Az esélyek kiegyenlítődtek.

32.Bfd1 Bb7 33.Fc5 Be8 34.Bb1 Bxb1 35.Bxb1 Fxc4 36.Hxc6 h5 37.He5 Fd5 38.Bd1 Fe6 39.Fd4 Kg8 40.Hc6 Ff8 41.h3 Bc8 42.He5 Fe7 43.Ff2 Ba8 44.Hc6 Ff6 45.Fd4 Kg7 46.Bd2 Ba4 47.Kf2 Fc8 48.Fxf6+ Kxf6 49.Hd4 h4 50.Ke3 Ba3+ 51.Kf2 Ba4 52.Ke3 Fb7 53.Kf2 Fa8 54.He2 Ba3 55.Bd6+ Kf5 56.Bb6 Ba2 57.Bb5+ Kf6 58.Bg5 Fb7 59.Ke3 Ba3+ 60.Kf2 Fa6 61.Hd4 Ba4 62.Ke3 Fb7 63.Bg4 Ba3+ 64.Kf2 Ba2+ 65.Kg1 Ba1+ 66.Kf2 Ba2+ 67.Kg1 Ba1+ 68.Kf2 Ba2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hanti-Manszijszkban szombaton este látványos megnyitóval és a sorsolással megkezdődött a kieséses rendszerű Világkupa. A szibériai olajváros negyedszer rendezi meg a viadalt, amely az eddigi legerősebb mezőnyű. A sorsoláson az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin a sötét bábukat „választotta”. Almási Zoltán és Berkes Ferenc világossal könnyen nyerte meg első partiját, Polgár Judit sötéttel kezdte győzelemmel a párharcot. Az első játéknap legnagyobb szenzációját Lékó Péter világossal elszenvedett veresége jelentette, az amerikai Samuel Shankland kihasználta időzavarban elkövetett hibáit. A második partikat ellenkező színelosztással játsszák, 1-1 esetén rájátszás dönti el a továbbjutást.  A Világkupa első három helyezettje világbajnokjelölt lesz.

 

Az előkelő helyen jegyzett nagymestereknek az első forduló sétagaloppnak ígérkezett, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb sakkozók sem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket. 

Az örmények kétszeres olimpiai bajnoka, Vlagyimir Akopjan (2667) lábtörése miatt kénytelen volt visszalépni a Világkupa küzdelmeitől. Kisorsolt ellenfele, az indiai Parimarjan Negi (2642) már a második fordulóra készülhet. Egészségi problémák miatt a kínai Wang Hao (2718), a Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon ezüstérmes kínai válogatott éltáblása sem utazott el a szibériai olajvárosba. Az amerikai Alekszander Ivanov játék nélkül jutott a második körbe.

A várakozásnak megfelelően kedvezően alakultak nagymestereink játszmái. Almási Zoltán egyiptomi ellenfele a szicíliai védelem Richter-Rauser változatában már a 12. lépésben nagyot hibázott, nyolcszoros bajnokunk gyalogot nyert, döntő előnybe került. Lékó Péterék a félszláv védelemben csatáznak, kétség sem férhet világos előnyéhez. Polgár Judit repertoárját bővítette, a spanyol megnyitás Csigorin-változatát választotta. Berkes Ferenc a nyitásból nem hozott ki előnyt, de a játékerőnek érvényesülnie kell.  

Zolinak már kettővel több gyalogja van, ráadásul d5-ön posztoló huszárjában is gyönyörködhetünk. Péter a tőle megszokott lassú léptekkel halad előre. Judit minőségelőnnyel zárta a kubai sakkozó bonyodalmakra, királya elleni akcióra irányuló törekvéseit. Fecó nyerésében sem kételkedhetünk.

Az első helyen kiemelt orosz Szergej Karjakin sötéttel,  a spanyol Alekszej Shirov világossal könnyen gyűjtötte be az egész pontot. A szupernagymesterek közül a francia Etienne Bacrot  világossal remizett.

Az egyiptomi Essam El Gindy az 50. lépés után végre kapitulált. A kubai Jimenez Fidel Coralles a sötét bástya második sorra történt betörését követően adta fel reménytelen állását. Zoli és Judit is könnyű győzelemmel rajtolt. Fecó is begyűjtötte az egész pontot.

Az esélyes sakkozók kisebb-nagyobb küzdelem után sorban szerezték meg a győzelmeket, három és fél órai játék után egy igazi meglepetés született, a brazil Alekszander Fier világossaal nyert a kínai Wang Yue ellen.

A játéknapon sajnos született egy még nagyobb szenzáció, Lékó Péter világossal kapott ki az amerikai Samuel Shanklandtól. Sokat ígérő pozícióját Lékó először remire rontotta, majd az időellenőrzést követően rossz lépések sorozatával került súlyos időzavarba, a kapkodásban elkövetett hibáit az amerikai sakkozó kihasználta.

Az első forduló első játszmáinak érdekesebb eredményei:

Almási Zoltán (magyar, 2726) – Essam El Gindy (egyiptomi, 2510) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 50)

Lékó Péter (magyar, 2717) – Samuel Shankland (amerikai, 2539) 0 - 1 (Félszláv védelem, 66)

Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) - Polgár, Judit (magyar, 2699) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 38)

Berkes Ferenc (magyar, 2696) – Sandro Mareco (argentin, 2597) 1 - 0 (Réti megnyitás, 42)

Mejdi Kaabi (tunéziai, 2344) – Szergej Karjakin (orosz, 2788)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) –Henry Robert Steel (dél-afrikai, 2362)  1 - 0

Hatim Ibrahim (egyiptomi, 2402) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765)  0 - 1

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Robert Gwaze (zimbabwei, 2434)  1 - 0

Eric Hansen (kanadai, 2449) – Vugar Gasimov (azeri, 2760)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) – Vlagyimir Genba (orosz, 2452)  1 - 0

Frank DeLa Paz Pardamo (kubai, 2477) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2744)  0 - 1

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Diego Rafael Di Berardino (brazil, 2480)  1 - 0

Darcy Lima (brazil, 2493) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) - A.R.Saleh Salem (Egyesült Arab Emirátusok, 2493) 1 - 0

Alekszej Bezgodov (orosz, 2503) – Nyikita Vitjugov (orosz, 2733) döntetlen

Jorge Cori (perui, 2514) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)  0 - 1

David Navara (cseh, 2722) – Nikolaj Kabanov (orosz, 2520) 1 - 0

Riaur Rahman (bangladesi, 2528) – Maxime Vachier Lagrave (francia, 2722)  döntetlen

Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) –Elshan Moradiabi (iráni, 2532)  1 - 0

Alekszander Ivanov (amerikai, 2538) – Wang Hao (kínai, 2718) + - (2 – 0)

Baris Esen (török, 2543) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2715)  döntetlen

Le Quang Liem (vietnami, 2715) –Susanto Megaranto (indonéz, 2544)1 - 0

Mark Paragua (Fülöp-szigeteki, 2545) - Michael Adams (angol, 2715)  0 - 1

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Manuel Leon Hoyos (mexikói, 2548) 1 - 0

Namig Gulijev (azeri, 2549) - Baadur Zsobava (grúz, 2713) 0 - 1

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Alekszej Pridorozsnij (orosz, 2550)  1 - 0

Suarez Ortiz (kubai, 2556) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2711) 0 - 1

Etienne Bacrot (francia, 2710) – Ray Robson (amerikai, 2560)  döntetlen

Alekszandr Fier (brazil, 2566) - Wang Yue (kínai, 2709) 1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2707) – Zhong-Yuan Zhao (ausztrál, 2570)  1 - 0

ZVlastimil Babula (cseh, 2572) - Zahar Efimenko (ukrán, 2706) döntetlen

Vlagyimir Malahov (orosz, 2706) – Ruben Felgaer (argentin, 2573)  döntetlen

Jevgenyij Vorobjov (orosz, 2574) - Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) – Hou Ji-fan (kínai, 2575)  1 - 0

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén két 25 perces rapidparti következik, plusz 10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. A döntő már négyjátszmás, 2-2 esetén rájátszás következne. A párosítást a 2011. július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el. Magyar idő szerint 11 órakor kezdődnek a fordulók, a hivatalos honlapon (http://chess.ugrasport.com) élő közvetítés van, de még számos portálon követhetőek a párharcok.

Almási,Z (2726) - El Gindy,E (2510)
Szicíliai védelem [B61]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 Fd7

A csapat-világbajnokságon az egyiptomi sakkozó a 6…e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 a6 11.Hxc6 bxc6 12.e5 dxe5 13.Vxd8 Fxd8 14.fxe5 Hd7 15.Fxd8 Bxd8 16.Fd3 Fb7 17.Bhe1 Kf8 18.Ha4 Ke7 19.a3 a5 20.Be3 c5? 21.Fb5! folytatásban került hátrányba.

7.Vd2 Hxd4 8.Vxd4 Va5 9.Fd2 e5 10.Vc4

Zoli jó érzékkel választotta ezt a vezérlépést a sokszor látott 10.Vd3 helyett.

10...Vb6 11.Fe3 Vc6 12.Vb3 a6? 13.Fc4

Gyalogot nyer, a játszma eldőlt.

13...Fe6 14.Fxe6 fxe6 15.Vxe6+ Fe7 16.0-0-0 Vd7 17.Vb3 Vc6 18.Fg5 0-0-0 19.Fxf6 Fxf6 20.Bd3 Kb8 21.Hd5 Bc8 22.f3 Fg5+ 23.Kb1 Vc4?

Reménytelen állásban újabb gyalogot veszít.

.Vxc4 Bxc4 25.h4 Fd8 26.He3 Bc6 27.Hf5 g6 28.Hxd6 Bf8 29.Hf7 Ff6 30.Hh6 Fg7 31.Hg4 h5 32.He3 Fh6 33.Hd5 Be6 34.c3 Bg8 35.g4 hxg4 36.fxg4 Bf8 37.g5 Fg7 38.Bdd1 Bh8 39.Bdf1 Ff8 40.Bf7 Fc5 41.Kc2 Ka7 42.Kd3 Fb6 43.Bf6 Bxf6 44.gxf6 Fd8 45.Bg1 Bxh4 46.f7 Bh3+ 47.Ke2 Bh2+ 48.Kf3 Bh8 49.Bxg6 Bf8 50.Bg7 és sötét feladta

Corrales Jimenez,F (2585) - Polgár,J (2699)
Spanyol megnyitás [C99]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vc7 12.Hbd2 cxd4 13.cxd4 Hc6 14.a3 exd4 15.Hb3 d3 16.Fxd3 He5 17.Ff4 Hxd3 18.Vxd3 Fb7 19.Bac1 Vb6 20.Hfd4 g6 21.Fh6 Bfe8 22.Hf5

A kubai sakkozó a bonyodalmakat kereste.

 

22...Hxe4! 23.Bxe4?

Világosnak csak a [23.Fe3 Vd8 24.Hxe7+ Bxe7 25.Vd4 folytatást adott volna esélyt.

23...Fxe4 24.Vxe4 gxf5 25.Bc3 Ff6 26.Bg3+ Kh8 27.Vxf5 Be1+

Számításba jött 27...d5 28.Fe3 d4 változat is.

 28.Kh2 Fe5 29.Ff4 Bg8 30.Vxf7 Bxg3 31.Fxg3 Fxg3+ 32.Kxg3 Vd8 33.Kh2 Be8 34.Kg1 Ve7 35.Vxe7 Bxe7 36.Kf1 Bc7 37.Hd4 Bc4 38.He2 Bc2 és világos feladta

Berkes,F (2696) - Mareco,S (2597)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.0-0 Ff5 5.d3 e6 6.Hfd2 Fc5 7.e4 Fg6 8.Kh1 dxe4 9.dxe4 h5 10.h3 h4 11.g4 e5 12.Ve1 Hbd7 13.Hb3 Fd6 14.Ha3 Fc7 15.Fg5 Ve7 16.f3 Hf8 17.Fxh4 He6

Az argentin sakkozó elmulasztotta a hosszúsáncot.

18.Bd1 Hf4 19.Hc4 Bd8 20.Bxd8+ Fxd8 21.Fg3 Hd7 22.Hba5 Hc5 23.b4 Hce6 24.Hxb7!

A kiskombináció gyalogelőnyt szerzett.

24...Fc7 25.Kh2 Hd4 26.Fxf4 exf4 27.Vf2 He6 28.Vxa7 0-0 29.Hc5 Bd8 30.Ha6 Fxe4 31.Hxc7 Fd5 32.Ha5 Hg5 33.Vc5 Vxc7 34.c4 He4 35.Vg1 Fe6 36.Bd1 Hc3 37.Bxd8+ Vxd8 38.Hxc6 Vd2 39.Vd4 Ve1 40.Vg1 Vg3+ 41.Kh1 Fxc4? 42.He7+ és a sötét vezér fogságba kerül 43.Hf5-tel, ezért sötét feladta

Lékó,P (2717) - Shankland,S (2539)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 b6 7.Fd3 Fb7 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 c5 10.Bd1 Fe7 11.He5 0-0 12.dxc5 Vc7 13.c6 Hxe5 14.cxb7 Vxb7 15.Fe2 Bac8 16.Va4 Bc5 17.Fd2 Va8 18.Bac1

Figyelmet érdemelt a 18.f4 Hg6 19.Fe1 Bfc8 20.Ff3 Vb8 21.Va6 folytatás.

18...Bfc8 19.b4 B5c7 20.Fa6 Bd8 21.Fe1 h5 22.Bxd8+ Vxd8 23.Bd1 Va8 24.Fe2 Bc8 25.a3 Hc4 26.Va6 Hd6 27.h3 g6 28.Ff3 Vb8 29.He2 Hd7 30.Fc3 Bc7 31.Fa1 b5 32.Hd4 Vb6 33.Vxb6 Hxb6

A vezércsere könnyített sötét helyzetén.

34.Hc6 Ff8 35.Fe5 Hbc4 36.Fh2 f6?

 

37.Hd8?!

Mi szólt 37.Fxd6 Fxd6 (37...Hxd6 38.Hd8 Fe7 39.Hxe6) 38.Hd4 ellen?

37...e5 38.Fd5+ Kh8 39.He6 Bc8 40.g4 hxg4 41.hxg4 g5 42.Kg2 Kh7 43.Fxc4 Hxc4 44.Bd7+ Kg6 45.Bxa7 Be8 46.Ba6 Kiengedte az előnyt. 46...Fd6 47.Hc5 Fxc5 48.bxc5 Bc8 49.c6 Kf7 50.Fg1

Péternek volt kevesebb ideje, a remin kellett volna gondolkodni.

50...Ke6 51.f3 Kd6 52.c7+ Ke7 53.f4 Bxc7 54.fxg5 fxg5 55.Ff2 e4 56.Bg6 Bc5

Egyre aggasztóbb lett nagymesterünk helyzete.

57.Ba6?!

 

57...Bd5! 58.Kf1 Bd1+ 59.Kg2 Bd3 60.Bg6 Bxa3 61.Bxg5 b4 62.Bb5 b3 63.Bb7+? Ke6 64.g5 Kf5 65.Bb5+ Kg6 66.Fe1 b2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Carlsen és Anand is játszik albán üdülőhelyen, Durresben rendezendő Európa-kupán
2023. 09. 17.

Carlsen 53 pontos előnnyel vezeti az új világranglistát, a 27 éves Gukesh megelőzte Anandot
2023. 09. 01.

Düsseldorfban a WR Chess győzött a rapid csapat-világbajnokságon
2023. 08. 29.

Magnus Carlsen a Világkupa győztese, Fabiano Caruana a bronzérmes
2023. 08. 25.

A bakui Világkupán rájátszás dönti el az első és a harmadik hely sorsát is
2023. 08. 24.

A Világkupa döntőjében döntetlen Praggnanandhaa és Carlsen párharcának első játszmája 
2023. 08. 22.

Carlsen és a 18 éves Praggnanandhaa játssza a Világkupa döntőjét, Gorjacskina a női viadal győztese
2023. 08. 22.

Carlsen döntős, Caruana és Praggnanandhaa párharcát rájátszás dönti el
2023. 08. 21.

Carlsen drámai csatában győzött, Abaszov nyerést hagyott ki, Caruana és Praggnanandhaa remizett 
2023. 08. 19.

Praggnanandhaa a rájátszáson legyőzte Erigaisit, világbajnokjelölt lett
2023. 08. 18.

Carlsen, Caruana és Abaszov elődöntős, Praggnanandhaa és Erigaisi párharcát rájátszás dönti el
2023. 08. 17.

Carlsen, Erigaisi és Gorjacskina sötéttel nyerte meg az első játszmát
2023. 08. 16.

Vidit legyőzte Nepomnjacsijt, négy indiai sakkozó a Világkupa negyeddöntőjében
2023. 08. 14.

Praggnanandhaa legyőzte Berkest, s negyeddöntő slágermeccsét Gukesh és Carlsen játssza
2023. 08. 14.

Döntetlen Berkes és Praggnanandhaa első partija, Carlsen legyőzte Ivancsukot
2023. 08. 12.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog