Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Szocsiban zajló kieséses rendszerű világbajnokság döntőjének második játszmáját az ukrán Marija az 58. lépésben megnyerte az orosz Natalija Pogonyina ellen. A négyjátszmásra tervezett fináléban 1,5-0,5-re vezet. A szombati harmadik partiban Pogonyináé a kezdés joga.

A világbajnoki döntő első játszmájának kommentátorai Natalija Pogonyina játékából a tüzet hiányolták, a kritikus pillanatban a határozottságot. Szergej Sipov és Szergej Rublevszkij a második összecsapás során szinte lépésről-lépésre  változtatta véleményét a spanyol megnyitás Breyer-változatában vívott ütközet során. A nyitást Pogonyina jól megjátszotta, a változattal meg is lepte Marija Muzicsukot. Világos korán lezárta a centrumot, tétova lépései után sötét esélyei tűntek kedvezőbbeknek.

A sötéten mozgó futók cseréje után világos f4-gyel akcióba lendült, a félig nyílt f vonalon felsorakoztak bástyái, állandóan a levegőben lógott az f5-ön fenyegető tisztáldozat. Sötét hadereje egyre nagyobb passzivitásba kényszerült, az ellenjáték iránti vágy, a gyalogáldozat csak növelte a gondokat.

Marija minőséget áldozott, az f6 gyalog megkeserítette az amúgy sem rózsás helyzetet. Natalija időzavarba is került, dördült a partit eldöntő áldozat, az 58. lépést követően Natalija Pogonyina feladta a játszmát. Marija Muzicsuk vezetést szerzett, szombaton kerül sor a harmadik összecsapásra. Vajon mennyit kockáztat Pogonyina? Élesen nyerésre tör-e, vagy higgadtan próbálja pozíciós küzdelemre kényszeríteni ellenfelét?

A világbajnoki döntő második játszmája:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2526) – Natalija Pogonyina (orosz, 2456) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 58)

A világbajnoki döntő állása:

Natalija Pogonyina – Marija Muzicsuk 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Muzicsuk,M (2526) - Pogonyina,N (2456)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6

Marija Muzicsuk a várt skót megnyitás helyett a spanyol megnyitást játszotta meg. Hatalija Pogonyina némi tűnődés után a Breyer-változatra szavazott.

4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fe7 7.Be1 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.a4 Fb7 12.Hbd2 c5 13.d5 c4 14.Fc2 Hc5 15.Hf1 Be8 16.Hg3 g6 17.Fe3 Vc7

muzicsukpogonyina2_423

18.Hd2

Nem éppen az álláshoz illő lépés, Pogonyina volt a határozottabb.

18...Ff8 19.Ve2 Hfd7 20.f3?! Hb6 21.a5 Hbd7 22.Hh1 Fe7 23.g4?!

muzicsukpogonyina2_424

23...Vd8 24.Vf2 Fh4 25.Hg3 Bc8 26.Kg2 Hf8 27.Bf1

muzicsukpogonyina2_425

27...Fg5

Natalija a 27...g5 28.Ve2 Fxg3 29.Kxg3 Hg6 30.Bh1 h6 folytatással vígan nézhetett volna a jövőbe.

28.f4 exf4 29.Fxf4 Bc7 30.Fxg5 Vxg5 31.Hf3 Ve7

muzicsukpogonyina2_426

32.Hd4

Sötétnek ettől a pillanattól kezdve állandóan számolnia kellett az f5-ön fenyegető tisztáldozattal.

32...Ve5

A játszma tétje, a felfokozott érdeklődés mellett az orosz nagymesternő nem találta meg a 32...Hfd7 33.Hgf5 gxf5 34.Hxf5 Vf6 35.Hh6+ Kg7 36.Ve3 Vxh6 37.Bxf7+ Kg6 38.Vf2 Vg5 39.h4 Vxg4+ 40.Kh2 Hd3 41.Fxd3 He5 42.Bxc7 Hf3+ 43.Vxf3 Vxf3 44.Bg1+ Kh6 45.Bf1 Vxd3 46.Bf6+ Kh5 47.Bxh7+ Kg4 48.Bg7+ Kh5 49.Bh7+ látványos remivarit.

33.h4 h6?! É

rezni lehetett a fokozott feszültséget, Marija egyre harcosabb tekintettel pásztázta a sakktáblát.

34.Vd2 Fc8 35.Hc6 Vg7

muzicsukpogonyina2_427

36.Vf4 Bd7 37.Bf2 Fb7 38.Hd4 Be5 39.Hf3 Be8

muzicsukpogonyina2_428

40.g5

Elkötelező lépés az időkontroll előtt. Sötétet már nem csak f5-ön fenyegette az áldozat.

40...h5 41.Hd4 Ve5 42.Vd2 Bc7 43.Baf1 Bee7 44.Bf6! Bed7

muzicsukpogonyina2_429

45.B6f4?!

Kimaradt a látványos nyerést adó 45.Hdf5 Hh7 46.Hh6+ Kg7 47.Hxh5+ gxh5 48.B6f5 Ve8 (48...Hxe4 49.Ve3) 49.Vd4+ f6 50.Kh2 folytatás.

45...b4?!

Natalija már nem bírta tovább a passzív védekezést, ellenjátékot próbált keresni, de világos malmára hajtotta a vízet.

46.Hf3 Vg7? 47.cxb4 Hd3

muzicsukpogonyina2_430

48.Bf6!?

Még egyszerűbb volt a 48.Fxd3 cxd3 49.He1 Ve5 50.Hxd3 megoldás.

48...Hh7 49.Hd4 Hxf6 50.gxf6 Vf8 51.Fa4

Marija a bőség zavarában "szenvedett", számos lépésjelölt között válogathatott. Mi szólt 51.Fxd3 cxd3 52.Vxd3 ellen?

51...He5?

Az időzavar fenyegető árnyékában Pogonyina nem talált jó védelmet. 51...Bd8 52.Hxh5 Bb8 53.Hg3 Fc8 54.Hc6 Bxc6 55.dxc6 Bxb4 56.b3 cxb3 57.Vxd3 Bxa4 58.Vxb3 Bxa5 még némi reményt adott volna.

52.Fxd7 Bxd7 53.Hf3

Még erősebb volt az 53.Hxh5 gxh5 54.Vg5+ Hg6 (54...Kh7 55.Vf5+ Kh6 56.Bg1) 55.Vxh5 választás.

53...Hg4

muzicsukpogonyina2_431

54.Hxh5! gxh5 55.Vg5+ Kh8 56.Vxh5+ Hh6 57.Kh2 Vg8

muzicsukpogonyina2_432

58.Bg1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://sochi2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A moszkvai Aeroflot-verseny nyolcadik fordulójában Rapport Richárd elszenvedte harmadik vereségét. A spanyol David Anton Guijarro ellen túlerőltette a játékot, elkerülte a remit, a 40. lépésben vesztőt húzott. A befejező játéknap előtt az orosz Jan Nepomnjacsij félpontos előnnyel vezet, kissé billegő partiban nyert az indiai Krishnan Sasikrannal szemben. A 6,5 ponttal az élen álló Nepomnjacsijt honfitársai, Daniil Dubov Ivan Bukavsin, valamint a kínai Li Shaglei követi, Rapport csak ötvenszázalékos. Az utolsó fordulóban az orosz Grigorij Oparinnal küzd meg.

A rajtlistán harmadik Rapport Richárd a XII. Aeroflot-verseny nyolcadik fordulójában harmadszor kapott ki, a befejező játéknapot a 35. helyről várja. A spanyol David Anton Guijarro ellen ismét a szicíliai védelem 2…a6-os változatát választotta. Nem sáncolt, királyával a vezérszárnyra táncolt el. Nagymesterünk elkerülte a lépésismétléses remit, a 40. lépésben kissé hátrányosabb állásban vesztőt húzott, a világos nehéztisztek akcióját siker koronázta a védtelen királlyal szemben.

Gyors remivel zárult az éllovasok derbije az orosz Ivan Bukavsin és Daniil Dubov között. A pontosztozkodást Jan Nepomnjacsij használta ki, harcos partiban nyert az indiai Krishnan Sasikirannal szemben.

A kínai Lu Shanglei kihasználta kedvező párosítását, az emírségekbeli Salem A. R. Saleh messze a várakozáson felül szerepel, az örmény Tigran L Peroszjant kényszerítette megadásra.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 5,5) – Daniil Dubov (orosz, 2627, 5,5)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714, 5,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2682, 5)  1 - 0

Lu Shanglei (kínai, 2570, 5) – Jorden van Foreest (holland, 2498, 4,5)  1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2694, 4,5) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2650, 4,5)  döntetlen

Salem A. R. Saleh (emírségekbeli, 2603, 4,5) – Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 4,5)  1 - 0

Rauf Mamedov (azeri, 2658, 4,5) – Adhiban B. (indiai, 2646, 4,5)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658, 4,5) – Ildar Hairullin (orosz, 2630, 4,5)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2614, 4,5) – Rapport Richárd (magyar, 2709, 4)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756, 4) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2573, 4)  döntetlen

Hovhannes Gabuzjan (örmény, 2553, 4) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 4)  döntetlen

Borisz Gracsev (orosz, 2673, 4) – Dmitrij Svetuskin (moldáviai, 2592, 4)  1 - 0

Szanan Szjugirov (orosz, 2669, 4) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 4)  döntetlen

Alekszandr Motiljev (orosz, 2653, 4) – Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 4)  döntetlen

Rinat Jumabajev (kazah, 2572, 4) – Mihail Kobalija (orosz, 2632, 4) 1 - 0

Dennis Wagner (német, 2549, 4) – Sethuraman S. P. (indiai, 2623, 4)  0 - 1

Az élcsoport állása:

H.

R.

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

1

2

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2714

6.5

4

2614

2

22

GM

Daniil Dubov

RUS

2627

6.0

4

2675

3

43

GM

Lu Shanglei

CHN

2570

6.0

4

2648

4

26

GM

Ivan Bukavsin

RUS

2618

6.0

4

2637

5

28

GM

David Anton Guijarro

ESP

2614

5.5

4

2590

6

32

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2603

5.5

4

2566

7

21

GM

Ildar Hairullin

RUS

2630

5.0

4

2633

8

6

GM

Anton Korobov

UKR

2694

5.0

4

2620

9

8

GM

Krishnan Sasikiran

IND

2682

5.0

4

2611

10

18

GM

Adhiban B.

IND

2646

5.0

4

2610

11

14

GM

Rauf Mamedov

AZE

2658

5.0

4

2596

12

15

GM

Vagyim Zvjagince

RUS

2658

5.0

4

2589

13

41

GM

Rinat Jumabajev

KAZ

2572

5.0

4

2583

14

10

GM

Borisz Gracsev

RUS

2673

5.0

4

2582

15

17

GM

Denisz Hiszmatullin

RUS

2650

5.0

4

2577

16

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2623

5.0

4

2568

17

29

GM

Alekszandr Halifman

RUS

2613

4.5

4

2677

18

40

GM

Suergej Grigorjanc

RUS

2573

4.5

4

2667

19

61

IM

Jorden van Foreest

U18

NED

2493

4.5

4

2633

20

31

GM

Vlagyimir Potkin

RUS

2605

4.5

4

2619

21

51

GM

Hovhannes Gabuzjan

ARM

2553

4.5

4

2608

22

55

GM

Mihail Antipov

U18

RUS

2529

4.5

4

2602

23

4

GM

Francisco Vallejo Pons

ESP

2708

4.5

4

2599

24

24

GM

Vidit Sabtosh Gujrathi

IND

2625

4.5

4

2595

25

9

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2674

4.5

4

2594

26

11

GM

Tigran L. Petroszjan

ARM

2671

4.5

4

2587

27

16

GM

Alekszandr Motiljev

RUS

2653

4.5

4

2582

28

12

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2669

4.5

4

2569

29

36

GM

Benjamin Bok

NED

2587

4.5

4

2562

30

7

GM

Makszim Matlakov

RUS

2693

4.5

4

2534

31

33

GM

Alekszej Goganov

RUS

2598

4.5

4

2512

32

60

GM

Pouya Idani

IRI

2496

4.5

3

2602

33

1

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2756

4.5

3

2579

34

35

GM

Dmitrij Svetuskin

MDA

2592

4.0

4

2660

35

3

GM

Rapport Richárd

HUN

2709

4.0

4

2613

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 6) – Jan epomnjacsij (orosz, 2714, 6,5)

Daniil Dubov (orosz, 2627, 6) – Lu Shanglei (kínai, 2570, 6)

Salem A. R. Saleh (emírségekbeli, 2603, 5,5) – David Anton Guijarro (spanyol, 2614, 5,5)

Setheraman S. P. (indiai, 2623, 5) – Anton Korobov (ukrán, 2694, 5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2682, 5) – Rinat Jumabajev (kazah, 2572, 5)

Ildar Hairullin (orosz, 2630, 5) – Borosz Gracsev (orosz, 2673, 5)

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2650, 5) – Rauf Mamedov (azeri, 2658, 5)

Adhiban B. (indiai, 2646, 5) – Vagyim Zvajagincev (orosz, 2658, 5)

Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 4,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756, 4,5)

Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 4,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708, 4,5)

Makszim Matlakov (orosz, 2693, 4,5) – Benjamin Bök (holland, 2587, 4,5)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 4,5)  - Mihail Antipov (orosz, 2529, 4,5)

Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 4,5) – Pouya Idani (indiai, 2496, 4,5)

Rapport Richárd (magyar, 2709, 4) – Grigorij Oparin (orosz, 2562, 4)

Anton Guijarro,D (2614) - Rapport,R (2709)
Szicíliai védelem [B28]

1.e4 c5 2.Hf3 a6 3.c3 e6 4.d4 d5 5.e5 Fd7 6.Fe3 cxd4 7.cxd4 Fb5 8.Fxb5+ axb5 9.Hc3 b4 10.He2 He7 11.Hg3 Hec6 12.Hh5 Hd7 13.h4 h6 14.Vd3 Va5 15.0-0 Va6 16.Vb1 g6 17.Hf4

guijarrorapport_419

17...Kd8 18.a3 bxa3 19.bxa3 Hb6 20.Hd2 Fe7 21.Hd3 Ha4 22.Hf3 Hb6 23.Hd2 Ha4 24.Hf3 Hb6 25.Hd2

A spanyol sakkozó elégedett lett volna a döntetlennel is…

guijarrorapport_420

25...g5 26.f4 Ha4 27.Kh2 Bc8 28.Vb3 b5 29.Bab1 Bb8 30.Hb4 Hxb4 31.axb4 gxf4?! 32.Fxf4 Va7 33.Vd3 Fxh4 34.Hb3 Fg5 35.Hc5 Ve7 36.Vh3 Bf8 37.Ba1 Ba8 38.Vd3 Bb8 39.Hxa4 bxa4 40.Bxa4

guijarrorapport_421

40...f5?

Vesztőlépés.

41.exf6 Fxf4+ 42.Bxf4 Vc7 43.Vg3 Kc8

guijarrorapport_422

44.Ba5 Kb7 45.Bb5+ Ka6 46.Bc5 Vd6 47.b5+ Kb7 48.Bc6 Vd7 49.Va3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A moszkvai Aeroflot-verseny hetedik fordulójában Rapport Richárd kalandos partiban remizett a FIDE orosz exvilágbajnokával, Alekszandr Halifmannal. A két éllovas, az orosz Daniil Dubov és Jan Nepomnjacsij gyorsan megosztozott a ponton. Az orosz Ivan Bukavsin győzelemmel hármas holtversenyben az élen 5,5-5,5 ponttal, Rapport négyet gyűjtött. Nyolcadik partiját a 4,5 pontos spanyol David Anton Guijarroval vívja.

Rapport Richárd döntetlennel folytatta szereplését a kilenc fordulós svájci rendszerű Aeroflot-verseny hetedik játéknapján. A nyitásban nagymesterünk nem remekelt, az 1999-es Las Vegas-i kieséses rendszerű világbajnokság győztese, az orosz Alekszandr Halifman előnyösebben állt. Késlekedésére nagymesterünk taktikai térre tudta terelni a partit, az áldozott tisztért Halifman nem kapott elegendő kompenzációt. Az anyagi előny érvényesítésében Ricsi pontatlan volt, a döntetlen gyalogvégjátékot hiába akarta megnyerni, a rutinos orosz nagymester nem hibázta el az oppozíciót.

Pihenőnaphoz juttatta egymást a két orosz éllovas, Daniil Dubov és Jan Nepomnjacsij gyorsan megosztozott a ponton. Holtversenyes társat honfitársuk személyében, Ivan Bukavsin kalandos partiban győzött az indiai Adhiban ellen. A női vb kommentátorát, Szergej Sipovot nem lepi meg Bukavsin eredményes szereplése. Nagy tehetségnek indult, majd két-három évi stagnálás után magára talált,

 A 19 esztendős kínai Liu Shanglei sötéttel elért győzelmével az indiai Krishnan Sasikiran társaságában fél pontra követi a vezető triót. Meglepő az orosz Erneszto Inarkijev újabb veresége, gyorsan búcsút inthet a + 2700 Élő-pontos elitnek.

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

Daniil Dubov (orosz, 2627, 5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714, 5)  döntetlen

Adhiban B. (indiai, 2646, 4,5) – Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 4,5)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2682, 4) – Dmitrij Svetuskin (orosz, 2592, 4)  1 - 0

Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 4) – David Anton Guijarro (spanyol, 2614, 4)  döntetlen

Ildar Hairullin (orosz, 2630, 4) – Rauf Mamedov (azeri, 2658, 4)  döntetlen

Jorden van Foreest (holland, 2493, 4) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658, 4)  döntetlen

Mihail Kobalija (orosz, 2632, 4) – Li Shanglei (kínai, 2570, 4) 0 - 1

Rapport Richárd (magyar, 2708, 3,5) – Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 3,5)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2650, 3,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708, 3,5)  1 - 0

Erneszto Inarkijev (orosz, 2706, 3,5) – Salem A. R. Saleh (egyesült emírségekbeli, 2708, 3,5)  0 - 1

Alekszandr Simanov (orosz, 2594, 2594, 3,5) – Anton Korobov (ukrán, 2694, 3,5)  0 - 1

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 3,5) – Rinat Jumabajev (kazah, 2572, 3,5)  döntetlen

Szergej Grigorjanc (orosz, 2573, 3,5) – Borisz Gracsev (orosz, 2673, 3,5)  döntetlen

Denisz Wagner (német, 2549, 3,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2669, 3,5)  döntetlen

Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 3,5) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2653, 3,5) döntetlen

Az élcsoport állása:

1

26

GM

Ivan Bukavsin

RUS

2618

5.5

4

2639

2

2

GM

Jan Nepomnjacsij

RUS

2714

5.5

4

2608

3

22

GM

Daniil Dubov

RUS

2627

5.5

3

2686

4

43

GM

Lu Shanglei

CHN

2570

5.0

4

2651

5

8

GM

Krishnan Sasikiran

IND

2682

5.0

3

2601

6

6

GM

Anton Korobov

UKR

2694

4.5

4

2615

7

14

GM

Rauf Mamedov

AZE

2658

4.5

4

2590

8

15

GM

Vagyim Zvjagincev

RUS

2658

4.5

4

2583

9

28

GM

David Anton Guijarro

ESP

2614

4.5

4

2566

10

32

GM

Salem A. R. Saleh

UAE

2603

4.5

4

2545

11

61

IM

Jorden van Foreest

U18

NED

2493

4.5

3

2645

12

21

GM

Ildar Hairullin

RUS

2630

4.5

3

2628

13

18

GM

Adhiban B.

IND

2646

4.5

3

2601

14

11

GM

Tigran L. Petroszjan

ARM

2671

4.5

3

2583

15

17

GM

Denisz Hiszmatullin

RUS

2650

4.5

3

2553

16

51

GM

Hovhannes Gabuzjan

ARM

2553

4.0

4

2594

17

10

GM

Borisz Gracsev

RUS

2673

4.0

4

2580

18

16

GM

Alekszandr Motiljev

RUS

2653

4.0

4

2577

19

41

GM

Rinat Jumabajev

KAZ

2572

4.0

4

2573

20

12

GM

Szanan Szjugirov

RUS

2669

4.0

4

2564

21

29

GM

Alekszandr Halifman

RUS

2613

4.0

3

2681

22

35

GM

Dmitrij Svetuskin

MDA

2592

4.0

3

2658

40

GM

Szergej Grigorjanc

RUS

2573

4.0

3

2658

24

52

IM

Dennis Wagner

U18

GER

2549

4.0

3

2657

25

3

GM

Rapport Richárd

HUN

2709

4.0

3

2612

26

31

GM

Vlagyimir Potkin

RUS

2605

4.0

3

2609

27

9

GM

Vlagyimir Fedoszejev

RUS

2674

4.0

3

2599

28

1

GM

Sahriyar Mamedgyarov

AZE

2756

4.0

3

2580

29

25

GM

Sethuraman S. P.

IND

2623

4.0

3

2571

30

19

GM

Mihail Kobalija

RUS

2632

4.0

3

2542

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:

Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 5,5) – Daniil Dubov (orosz, 2627, 5,5)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714, 5,5) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2682, 5)

Lu Shanglei (indiai, 2570, 5) – Jorden van Foreest (holland, 2498, 4,5)

Anton Korobov (ukrán, 2694, 4,5) – Denisz Hiszmatullin (orosz, 2650, 4,5)

Salem A. R. Saleh (emírségekbeli, 2603, 4,5) – Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 4,5)

Rauf Mamedov (azeri, 2658, 4,5) – Adhiban B. (indiai, 2646, 4,5)

Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658, 4,5) – Ildar Hairullin (orosz, 2630, 4,5)

David Anton Guijarro (spanyol, 2614, 4,5) – Rapport Richárd (magyar, 2709, 4)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756, 4) – Szergej Grigorjanc (orosz, 2573, 4)

Hovhannes Gabuzjan (örmény, 2553, 4) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 4)

Borisz Gracsev (orosz, 2673, 4) – Dmitrij Svetuskin (moldáviai, 2592, 4)

Szanan Szjugirov (orosz, 2669, 4) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 4)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2653, 4) – Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 4)

Rinat Jumabajev (kazah, 2572, 4) – Mihail Kobalija (orosz, 2632, 4)

Dennis Wagner (német, 2549, 4) – Sethuraman S. P. (indiai, 2623, 4)

Rapport,R (2709) - Halifman,A (2613)
Angol megnyitás [A36]

1.b3 g6 2.Fb2 Hf6 3.c4 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 Hc6 6.Hc3 0-0 7.d3 e6 8.Fxc6 bxc6 9.f4

rapporthalifman_414

9...e5

Nehéz elhinni, hogy nagymesterünk világossal a 9. lépés után rosszabbul állt.

10.fxe5 Hg4 11.Hf3 Hxe5 12.Vd2 Hxf3+

Számításba jött a 12...d5 13.Hxe5 Fxe5 14.cxd5 cxd5 15.0-0 Be8 folytatás.

13.exf3 Be8+ 14.Kf2 Fd4+ 15.Kg2 Fe3 16.Vc2 d5 17.Bhe1 Ff5 18.cxd5 cxd5 19.g4 d4?

A taktikai adok-kapok már Ricsinek kedvezett.

rapporthalifman_415

20.Hd1 Fxg4 21.Hxe3 Fxf3+ 22.Kxf3 dxe3 23.Vc4 Vd7 24.Kg2 Bad8 25.Be2 Vc6+ 26.Kg1 Bd5 27.Vh4 Bxd3 28.Vf6 Vxf6 29.Fxf6 Be6 30.Bf1 h6 31.Fb2 f5

Kár volt megengedni ezt a lépést.

32.Kg2 Be4 33.Bc1 g5 34.h3 f4 35.Kf3 Be6 36.Bxc5 Bd1

rapporthalifman_416

37.h4 Bg1 38.hxg5 hxg5 39.Bg2 Bxg2 40.Kxg2 e2 41.Bxg5+ Kf7 42.Fc3 e1V 43.Fxe1 Bxe1 44.Kf3 Kf6 45.Ba5 Be7 46.Kxf4 Bb7 47.Ba6+ Ke7 48.Bh6 Kd8

rapporthalifman_417

49.Bh8+ Kc7 50.Bh7+ Kb6 51.Bxb7+ Kxb7

rapporthalifman_418

A gyalogvégjáték nem nyerhető...

52.Ke5 Kc6 53.Kd4 Kb5 54.a3 Kb6 55.Kd5 Kb5 56.Kd6 Kb6 57.a4 Kb7 58.Kd7 Kb8 59.Kc6 Kc8 60.Kc5 Kc7 61.Kb5 Kb7 62.Ka5 Kb8 63.Kb4 Kc8 64.Kc5 Kc7 65.b4 Kb7 66.Kd6 Kb6 67.Kd7 Kb7 68.a5 Kb8 69.Kc6 Kc8 70.b5 Kb8 71.b6 axb6 72.axb6 Kc8 73.b7+ Kb8 74.Kb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsiban zajló kieséses rendszerű világbajnokság döntőjében a négyjátszmás párharc első partija a 40. lépésben döntetlennel ért véget. Az orosz Natalija Pogonyina játszott világossal, az ukrán Marija Muzicsukkal a félszláv védelem divatos változatában mérkőztek meg. Pogonyina a 26. lépésben nem használta ki ellenfele pontatlanságát, a sorozatos cserék kiegyenlített álláshoz vezettek. Marija Muzicsuk békekötési ajánlatát Natalija Pogonyina némi hezitálás után elfogadta. Pénteken játsszák a döntő második összecsapását, Muzicsuké a kezdés joga.

A négyjátszmásra tervezett döntő iránt az orosz sajtó fokozott érdeklődést mutat, valamennyi jelentősebb televízió elküldte stábját a Szocsitól mintegy 50 kilométerre levő Krasznaja Poljanán, a Galaktika Kulturális Centrumban zajló párosmérközésre, amely eldönti a világbajnoki cím sorsát. Az új címviselő ősszel mérkőzik meg a Grand Prix-sorozat győztesével, a vb-től távolmaradó, így már exvilágbajnoknő kínai Hou Ji-fannal.

A meglepetések viadalán a rajtlistán nyolcadik ukrán Marija Muzicsuk és a 31.(!) orosz Natalija Pogonyina vívja a finálét. Az Élő-pontok alapján meglepő a sikerük, de mindketten remekül bírták a megpróbáltatásokat, a nehéz pillanatokban is megőrizték hidegvérüket.

A 22 esztendős Marija Muzicsuk 2013-ban tagja volt a csapat-világbajnokságot és csapat Európa-bajnokságot nyert ukrán válogatottnak, 2012-ben és 2014-ben a sakkolimpián bronzérmes együttesnek.

A 30 éves Natalija Pogonyina 2012-ben és 2014-ben a sakkolimpián, 2011-ben a csapat Európa-bajnokság aranyérmes, 2011-ben a csapat-vb-n ezüstérmes, két éve bronzérmes az orosz csapattal. 2009-ben bronzérmes volt az Európa-bajnokságon.

A párharc első partijában a divatos Meráni-változat került terítékre. Natasa tűnt felkészültebbnek, jelentős időelőnyt is szerzett. Pogonyina kétszer is elmulasztotta, hogy minimális előnyét növelje. Olyan állások jöttek volna létre, ahol az időhátrányban levő védekező félnek korántsem lett volna könnyű feladata. A sorozatos cserék kiegyenlítéshez vezettek, a 40. lépést követően pedig a logikus megegyezéshez.

A világbajnoki döntő első játszmája:

Natalija Pogonyina (orosz, 2456) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2526)  döntetlen (Félszláv védelem,  40)

Pogonyina,N (2456) - Muzicsuk,M (2526)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fe2 a6 11.Bd1 Vc7 12.e4 e5 13.dxe5

Gyakrabban játsszák a 13.g3 Be8 14.a3 exd4 15.Hxd4 Fe5 16.Ff3 változatot.

13...Hxe5 14.h3 Be8 15.Fg5 Hxf3+ 16.Fxf3 Fe6 17.Bac1 Bad8 18.b3 Fh2+ 19.Kf1 Fe5

pogonyinamuzicsuk1_411

20.Fe3 h6 21.He2 Bxd1+ 22.Bxd1 Fc8 23.Kg1 Fb7 24.g3 Bd8

Számításba jött a 24...c5 25.Fg2 Fa8 folytatás.

25.Bxd8+ Vxd8 26.Fg2 Fc7?!

Az időzavar fenyegető árnyékában Marija Muzicsuk gyorsan húzott, hibázott.

27.Hf4?!

Natalija Pogonyina esélyt szalasztott el a 27.Hd4 Fb6 (27...c5 28.Hf5 Fb6 29.Vb2) 28.Hxc6 Fxc6 29.Vxc6 Fxe3 30.fxe3 Vb8 31.Kf2 folytatásban.

27...Hd7 28.Hd3 Fb6

pogonyinamuzicsuk1_412

29.Hc5

A minimális előnyt is kiengedte.

29...Fc8 30.Hxd7 Fxd7 31.Fc5 Fxc5 32.Vxc5 Va5 33.a3 Fe6 34.e5 Ve1+ 35.Kh2 Fxb3 36.Fxc6 Fe6 37.Fg2 Ve2 38.Vb6

pogonyinamuzicsuk1_413

38...Vxe5 39.Vxa6 Vc5 40.Va8+ Kh7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://sochi2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Aeroflot-verseny hatodik fordulójában Rapport Richárd vereséget szenvedett  az orosz Ivan Bukavsintól. Nagymesterünk gyalogot, majd tisztet is áldozott, de elvétette a helyes folytatást. Félpontos előnnyel vezet holtversenyben vezet az orosz Daniil Dubov és Jan Nepomnjacsij, Rapport a hat partiból 3,5 pontot gyűjtött. Hetedik partiját Rapport világossal a FIDE exvilágbajnoka, az orosz Alekszandr Halifman ellen világossal játssza.

Két egymást követő nyerés után Rapport a hatodik játéknapon második vereségét volt kénytelen elkönyvelni. Az orosz Ivan Bukavsin ellen a Csigorin védelmet játszotta meg, gyalogot, majd tisztet is áldozott. A kritikus állásban elvétette a helyes folytatást, lenyerte ellenfele vezérét, de túl sok anyagot kapott az orosz sakkozó cserébe, a magányos sötét vezér nem tdta felvenni a versenyt a bástyapár és huszárral szemben.

Az orosz Jan Nepomnjacsij az eddig várakozáson felül szereplő 15 éves holland Jorden van Foreest ellen nyert. A 18 esztendős orosz Daniil Dubov egyenlő esélyű bstyavégjátékban győzte le az indiai Krishnan Sasikirant. A hetedik játéknapon a két éllovas, Dubov és Nepomnjacsij csap össze.

Az indiai Adhiban a gibraltári nyílt tornán is jól szerepelt, csak fél ponttal van elmaradva a vezető duótól. Az ukrán Anaton Korobovot sötéttel kényszerítette megadásra.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714, 4) – Jorden van Foreest (holland, 2493, 4)  1 - 0

Daniil Dubov (orosz, 2627, 4) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2682)  1 - 0

Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 3,5) – Rapport Richárd (magyar, 2709, 3,5)  1 - 0

Anton Korobov (ukrán, 2694, 3,5) – Adhiban B. (indiai, 2646, 3,5)  0 - 1

Lu Shanglei (kínai, 2570, 3,5) – Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 3,5)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyo, 2614, 3,5) – Vagyim Zvjagicev (orosz, 2658, 3,5) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708, 3) – Ildar Hairullin (orosz, 2630, 3)  döntetlen

Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 3) – Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 3)  döntetlen

Borisz Gracsev (orosz, 2673, 3) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 3)  döntetlen

Szanan Szjugirov (orosz, 2669, 3) – Alekszandr Simanov (orosz, 2594, 3)  döntetlen

Dmitrij Svetuskin (moldáviai, 2592, 3) – Igor Kovalenko (lett, 2661, 3)  1 – 0

Rauf Mamedov (azeri, 2658, 3) – Sztaniszlav Bogdanovics (ukrán, 2581, 3)  1 - 0

Hovhannes Gabuzjan (örmény, 2553, 3) – Mihail Kobalija (orosz, 2632, 3) 0 – 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756, 2,5) – Dennisz Wagner (német, 2549, 3) döntetlen

Az élcsoport állása:

1-2. Daniil Dubov és Jan Nepomnjacsij 5 pont

3-4. Ivan Bukavsin és Adhiban B.  4,5

5-14. Lu Shanglei, Jorden van Foreest, Ildar Hairullin, Krishnan Sasikiran, Vagyim Zvjagincev, Rauf Mamedov, Tigran L Petroszjan, David Anton Guijarro, Mihail Kobalija és Dmitrij Svetuskin  4

15-30. Szergej Grigorjanc, Dennis Wagner, Anton Korobov, Alekszandr Simanov, Rapport Richárd, Vlagyimir Fedoszejev, Erneszto Inarkijev, Francisco Vallejo Pons,… 3,5

Az élcsoportban a 7. forduló párosítása:

Daniil Dubov (orosz, 2627, 5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714, 5)

Adhiban B. (indiai, 2646, 4,5) – Ivan Bukavsin (orosz, 2618, 4,5)

Krishnan Sasikiran (indiai, 2682, 4) – Dmitrij Svetuskin (orosz, 2592, 4)

Tigran L Petroszjan (örmény, 2671, 4) – David Anton Guijarro (spanyol, 2614, 4)

Ildar Hairullin (orosz, 2630, 4) – Rauf Mamedov (azeri, 2658, 4)

Jorden van Foreest (holland, 2493, 4) – Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658, 4)

Mihail Kobalija (orosz, 2632, 4) – Li Shanglei (kínai, 2570, 4)

Rapport Richárd (magyar, 2708, 3,5) – Alekszandr Halifman (orosz, 2613, 3,5)

Denisz Hiszmatullin (orosz, 2650, 3,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708, 3,5)

Erneszto Inarkijev (orosz, 2706, 3,5) – Salem A. R. Saleh (egyesült emírségekbeli, 2708, 3,5)

Alekszandr Simanov (orosz, 2594, 2594, 3,5) – Anton Korobov (ukrán, 2694, 3,5)

Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674, 3,5) – Rinat Jumabajev (kazah, 2572, 3,5)

Szergej Grigorjanc (orosz, 2573, 3,5) – Borisz Gracsev (orosz, 2673, 3,5)

Denisz Wagner (német, 2549, 3,5) – Szanan Szjugirov (orosz, 2669, 3,5)

Vlagyimir Potkin (orosz, 2605, 3,5) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2653, 3,5)

Bukavsin,I (2618) - Rapport,R (2709)
Csigorin védelem [D07]

1.d4 d5 2.c4 Hc6 3.cxd5 Vxd5 4.e3 e5 5.Hc3 Fb4 6.a3 Fxc3+ 7.bxc3 Hf6 8.c4 Vd6 9.d5 He7 10.a4 c5 11.Fb2 0-0 12.Hf3 Hg6 13.Hd2

13...e4 14.Fxf6

Az orosz sakkozó elfogadta a felkínált gyalogáldozatot.

14...Vxf6 15.Hxe4 Ve5 16.Hd2 Fg4 17.Fe2 Fxe2 18.Kxe2 Bae8 19.Kf1 f5 20.g3

20...f4! 21.exf4 Hxf4 22.gxf4 Vxf4 23.f3 Be3 24.Bg1 Vxh2 25.Bg2 Vh4 26.Bb1

26...Vd4?

Nagymesterünk elszámolta magát. A 26...Bfe8 27.He4 Bf8 28.Kg1 Bexf3 29.Bxb7 g6 30.Va1 Bf1+ 31.Vxf1 Bxf1+ 32.Kxf1 Vxe4 folytatás egyenlő esélyekhez vezetett volna.

27.Bxb7 Bfxf3+ 28.Vxf3 Va1+ 29.Bb1 Bxf3+ 30.Ke2 Vc3 31.Hxf3

Világos anyagi előnyhöz jutott, a sötét vezér magányosan nem tudott megbirkózni a bástyapárral és a huszárral szemben.

31...Vxc4+ 32.Ke3 Vxd5 33.Bb8+ Kf7 34.Hg5+ Ke7 35.He4 Vd4+ 36.Kf4 Ke6 37.Bg5 h6?

38.Bg6+ Kf7 39.Bd6 Vxa4 40.Kf5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport elkerülte a remit, Laznicka megnyerte a hatodik partit, kiegyenlített

Címkék: Rapport Richard

Novy Borban 3-3-mal ért véget Rapport Richárd és Viktor Laznicka hatjátszmás párosmérkőzése. A párharc utolsó partijában nagymesterünk játszott világossal, a Bird megnyitást választotta. A nyitásból hátránnyal jött ki, gyalogot is vesztett, de tisztáldozata után lépésismétléssel remizhetett volna, ehelyett rájátszott a cseh sakkozó időzavarára. A végjáték is döntetlent ígért, Ricsi kapkodott, Laznicka nyert bástyavégjátékra egyszerűsíthetett, a győzelemmel kiegyenlített! Rapport Richárd kétpontos előnyt tékozolt el, Viktor Laznickát dicséri, hogy reménytelennek tűnő helyzetben sem adta meg magát. A párosmérkőzés végső győztesét két villámpartival döntötték el, Rapport Richárd 2-0-ra legyőzte Viktor Laznickát.

 

Nem várt fordulattal döntetlennel ért véget Rapport Richárd és Viktor Laznicka párharca. Taktikában nagymesterünk felülmúlta ellenfelét, extravagáns nyitásokkal,   döcögő játékkal  is a mérkőzés félidejében két ponttal vezetett. A negyedik játszmában Viktor Laznicka nagy hibájának köszönhetően a vesztett állását meg is nyerhette volna, s ezzel a meccset, a virtuális világranglistán Lékó Pétert is megelőzte volna. (Az amerikai Hikaru Nakamura a cseh David Navara elleni győzelmének köszönhetően lépett nagyot előre a világranglistán, de szupernagymesterekkel szemben már nem ilyen könnyű Élő-pontokat gyűjteni, könnyű veszteni…)

Rapport az ötödik játszmát igazi ellenállás nélkül vesztette el, majd következett a hatodik összecsapás, döntetlen elegendő lett volna a mérkőzés megnyeréséhez. A klasszikus sakkiskola híveként, a nemzetközi élmezőnyt nagyon jól ismerve, a jelentős versenyeket állandóan követve, a játszmákat elemezve számomra érthetetlen, hogy Ricsi miért nem rendelkezik egy jól felépített megnyitási repertoárral, miért kell olyan rendszerekkel kísérleteznie, ahol világossal nem hoz ki előnyt, sötéttel pedig kapaszkodnia kell? Taktikai érzéke kitűnő, de nem lehet csak taktikára alapozni, a tehetség önmagában nem elég, nehéz lesz így az előrelépés.

Viktor Laznicka a pozíciós játékot kedveli, a bonyodalmakban hajlamos a hibára. Dicséri a cseh sakkozót, hogy reménytelen helyzetben is összeszedte magát. Kiegyenlítéséhez Ricsi hathatós segítséget nyújtott, lépésismétléssel remizhetett volna, ehelyett rájátszott időzavarára. A végjáték is remit ígért, de nagymesterünk ellenfele időzavarában kapkodva végül elnézte a tiszt kedvező visszaadását, a bástyavégjátékban már nem volt mentsége.

    

A párosmérkőzés végeredménye:

Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 3 - 3

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Királyindiai védelem, 36)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 51)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 32)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka 0 – 1 (Bird megnyitás, 80)

 

Rapport,R (2713) - Laznicka,V (2675)
Bird megnyitás [A02]

1.f4 f5 2.Hf3 Hf6 3.b3 b6 4.Fb2 Fb7 5.Fxf6 exf6 6.e3 Ha6 7.a4 Hc5 8.a5 g6 9.a6 Fd5 10.Hc3 Ff7 11.Fc4 He6 12.0-0 c6 13.Hd4 Hxd4 14.exd4 b5

15.Ve2+ Fe7 16.Fxf7+ Kxf7 17.Hd1 Vb6 18.Vd3 d5 19.He3 Bad8 20.Bae1 h5 21.Bf2 Vxa6 22.Bfe2 Bd7?

Viktor Laznicka elnézte a remit, s egyúttal a párharc megnyerését biztosító tisztáldozatot... 22...Ff8 23.c3 h4 volt a jó folytatás.

 

23.Hxf5! gxf5 24.Vxf5 Vc8 25.Ve6+ Kf8 26.Vf5

Fenyeget 27.Bxe7, ezért kötelező sötét lépése. Laznicka alighanem már a kézfogásra készült. Hosszabban gondolkodott, de inkább a meccsen kihagyott esélyek járhattak a fejében. A váratlan fordulatra nem számíthatott, Rapport Richárd rájátszott időzavarára!

26...Kf7 27.Ve6+ Kf8

 

28.Be3

Megnyerte volna a hatjátszmás meccset a 28.Vf5 lépés, lépésismétléssel remi. Elmentettem a partit, elkezdtem írni a cikket, újra kellett írnom...

28…Vc7 29.b4 Vd6 30.Vf5 Bh6 31.c3 Bc7 32.Be6 Vd8 33.g3 Ve8 34.Bd6 Vf7 35.Bd7 Bxd7 36.Vxd7

36...f5 37.Be5 Bf6?!

Kimaradt a 37...Ff6 38.Vc8+ Kg7 39.Be3 Fe7 40.Be5 Bf6 és életben marad az a7 gyalog.

38.Vxa7 h4 39.Vd7 hxg3 40.hxg3 Fd6 41.Vc8+ Kg7 42.Be8 Fe7 43.Kf2 Be6

Esélyt a h vonalon való betörési kísérlet jelentett volna.

44.Vd7 Be4 45.Kf1 Vf6 46.Kf2 Be6 47.Kf1 Be4 48.Kf2 Ve6 49.Vxe6 Bxe6 50.Bc8 Kf7 51.Kf1 Bd6 52.Ba8 Bd8 53.Ba6 Bc8

54.Kf2

A zárt állásban sötét egyetlen nyerési esélye, ha d4-en kedvező körülmények között tudná áldozni futóját.

54...Ke6 55.Ba7 Kd6 56.Kg2 Bh8 57.Ba1 Bh6 58.Ba7 Bh8 59.Ba1 Be8 60.Kf2 Ff6 61.Ba7 Fe7 62.Ba1 Bd8 63.Ba7 Bc8 64.Ba1 Be8 65.Ba7 Bh8 66.Kg2 Bf8 67.Kf1 Fd8 68.Kf2 Bh8 69.Kg2 Be8 70.Kf2 Be4 71.Bf7 Ke6

72.Ba7?!

Laznicka volt időzavarban, nagymesterünk kapkodott. 72.Bh7 Ff6 73.d3 Fxd4+ 74.cxd4 Bxd4 75.Bh6+ Kd7 76.Bh5 Bxb4 77.Bxf5 Bb2+ 78.Ke3 b4 79.Bf7+ Kc8 80.f5 remizett volna.

72...Fb6 73.Ba6?

 

 

73...Fxd4+ 74.cxd4 Kd6 75.Ba7 Bxd4 76.Bf7 Ke6 77.Bg7 Bxd2+ 78.Ke3 Bb2 79.g4

79...Bb3+ 80.Kd2 Bxb4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Novy Borban zajló hatjátszmás párosmérkőzés ötödik partijában szépített Viktor Laznicka, világossal játszva 32 lépésben nyert Rapport Richárd ellen. A nyitásban már előnyt szerzett a cseh sakkozó, Ricsi többször is gyengébb lépést húzott, ellenállás nélkül vesztett.  Rapport a vasárnapi utolsó játszma előtt 3-2-re vezet, világossal játssza a befejező összecsapást.

 

 

Rapport Richárd két sötéttel elért győzelem után a harmadik sötét partiját gyengén játszotta. Mindenáron kerülni akarta a megnyitáselméleti párbajt, szokatlan állásfelépítés mellett döntött. A kétpontos hátrányban levő Viktor Laznicka a hosszúsáncot választotta, királyszárnyi akciót kezdeményezett. Támadásának sikeréhez nagymesterünk hathatós segítséget nyújtott, rossz cserékkel erősítette világos állását. A győzelemmel Laznicka szépített, a döntés a vasárnapi utolsó partira maradt.

 

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 3 - 2

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Királyindiai védelem, 36)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 51)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 32)

 

Laznicka,V (2675) - Rapport,R (2713)
Szabálytalan megnyitás [A41]

1.d4 d6 2.c4 e5 3.e3 Fe7 4.Hc3 f5 5.Fd3 Hf6 6.Hge2 c6 7.f3 Ha6 8.a3 Hc7 9.Vc2 g6 10.Fd2 0-0

11.0-0-0

A cseh nagymester kétpontos hátránya indokolta a hosszúsáncot.

11...He6

Mi szólt a 11...Fe6 fejlődés ellen?

12.h3 exd4 13.exd4 Hh5 14.g4 Hhg7 15.Fe3 fxg4?! 16.fxg4 Hg5

Jobb volt a 16...Fg5 17.Fxg5 Hxg5 18.Kb1 Ve7 folytatás.

17.Hf4 H5e6 18.Hxe6 Fxe6

19.d5 cxd5 20.cxd5 Fd7 21.Kb1 Ff6 22.He4 Fe5 23.Vd2 Ve8 24.Bhf1 Bxf1 25.Bxf1 Fb5 26.Fg5 Vd7?

 

27.Ff6 Fxd3+ 28.Vxd3 He8?

Reménytelen állásban meggyorsította a vereséget.

29.Fxe5 dxe5 30.d6 Kh8 31.Vd5 Hg7 32.Bf7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Novy Borban nagy izgalmak, kölcsönös kihagyások, elpuskázott nyerőesélyek után örökös sakkal döntetlennel ért véget Rapport Richárd és Viktor Laznicka hatjátszmás páros mérkőzésének negyedik partija. A cseh sakkozó gyalogot áldozott, ellenesélyhez jutott. Súlyos időzavarban szerencsére kihagyta a nyerést, de nagymesterünk sem vette észre, hogy hibáját a mérkőzés megnyerését jelentő bástyasakkal büntetheti. A döntetlennel Rapport Richárd 3-1-re vezet, az ötödik összecsapásra szombaton kerül sor.

A sakkot szeretők és értők alighanem nagy érdeklődéssel figyelték Rapport Richárd és Viktor Laznicka párharcának negyedik partiját. Az összecsapás rendkívül fordulatos csatát hozott, a sok taktikai lehetőséget nyújtó állásban mindketten többször is hibáztak, nyerést hagytak ki. Az idő szorításában is Viktor Laznicka komoly fenyegetéseket hozott létre, a világos mezők, az alapsor gyengesége, majd a veszélyes kötés adott számára esélyt, hogy csökkentse kétpontos hátrányát. Fonalas nyerést szalasztott el.

A gondok közepette Ricsi is időzavarba került, ezzel magyarázható, hogy az időkontroll utolsó lépésénél nem használta ki Laznicka újabb hibáját, nyerést hagyott ki, majd ellenfele újabb bakiját sem büntette meg, örökös sakkal ért véget a rendkívül izgalmas ütközet.  

 

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 3 - 1

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Királyindiai védelem, 36)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 51)

 

Rapport,R (2713) - Laznicka,V (2675)
Caro-Kann védelem [B10]

1.e4 c6 2.c4 d5 3.cxd5 cxd5 4.exd5 Hf6 5.Hc3 Hxd5 6.Hf3 Hc6 7.Fb5 e6 8.0-0 Fe7 9.Be1 0-0 10.d4 Fd7 11.Fc4

11...Ff6

Viktor Laznicka a korábban látott 11...Hf6 helyett új tervet választott, gyalogot áldozott.

12.Hxd5 exd5 13.Fxd5 Fg4 14.Fxc6 bxc6 15.Fe3 Bb8 16.b3 c5 17.Ff4 Bb4 18.Fe5 cxd4 19.Vd2 a5

20.Fxf6 Vxf6 21.He5 Ff5 22.Hc4

Számításba jött a 22.Bac1 d3 23.Be3 folytatás is.

22...d3 23.Hxa5 Bg4 24.f3 Bg6 25.Hc4 Fh3 26.g3 Vxf3 27.Be3 Vb7

 

 

28.Bae1?

Ricsi fölöslegesen adott ellenesélyt ellenfelének. 28.Bxd3 h5 29.Be3 h4 30.Bae1 egyenlő álláshoz vezetett volna.

28...h5

Laznicka hosszasan tűnődött. Jobb volt a 28...Be6! 29.He5 (29.Bxe6 fxe6 30.He3 Bf3) 29...Bfe8 folytatás.

29.Bxd3 Bf6 30.a3 Va7+ 31.Bde3 Be8 32.Ve2?

A kellemetlen kötés miatt nagymesterünk hátrányba került.

 

 

32...Bee6 33.a4 Bf5 34.Vd3?

34...Bef6 35.Hd2 g6 36.Kh1 Bf2 37.Kg1

 

 

37...Bg2+

A cseh nagymester fonalasan nyerhetett volna a 37...Vb7 38.He4 (38.Be4 Bg2+ 39.Kh1 Bxd2) 38...Bg2+ 39.Kh1 Bff2 40.B3e2 Bxh2+ 41.Kg1 Bhg2+ 42.Kh1 Bxe2 43.Bxe2 Bxe2 44.Vxe2 Ff5 változatban.

38.Kh1 Bff2?!

Laznicka javíthatott volna 38...Bgf2 39.Kg1 Vb7-tel.

39.Hf3 Fg4??

Súlyos időzavarban vesztőlépés. 39...Bc2 40.Be8+ Kh7 41.Ve3 Vxe3 42.B8xe3 Kg7 még mindig esélyt adott volna.

 

 

40.Vc3?

Ricsi nyerhetett volna a 40.Be8+ Kh7 41.Hg5+ Kg7 42.Vc3+ f6 43.B1e7+ Vxe7 44.Bxe7+ Kf8 45.Bf7+ Kg8 46.Vc6 Bxh2+ 47.Kg1 Bhg2+ 48.Vxg2 Bxg2+ 49.Kxg2 fxg5 50.Bc7 folytatásban.

40...Fe6 41.Bxe6 fxe6 42.Bxe6 Vf7?

43.Bd6?

Nyert volna a 43.Bc6! Bxh2+ 44.Hxh2 Vd5+ (44...Bf1+ 45.Hxf1 Vxf1+ 46.Kh2 Vf2+ 47.Kh3 Vf5+ 48.Kg2) 45.Hf3 Bxf3 46.Bxg6+ Kf7 47.Vg7+ Ke8 48.Vg8+ Vxg8 49.Bxg8+ Kf7 50.Bb8 folytatás.

43...Ve8 44.Vc4+ Kh7 45.Vc7+ Kh6 46.Vc1+ Kg7 47.Vc3+ Kg8 48.Vc4+ Kh7 49.Vc7+ Kh6 50.Vc1+ Kg7 51.Vc7+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport taktikából ismét kitűnőre vizsgázott, másodszor nyert sötéttel

Címkék: Rapport Richard

A Novy Borban zajló hatjátszmás párosmérkőzés harmadik partijában Rapport Richárd sötéttel játszva másodszor győzte le a cseh Viktor Laznickát. A királyindiai védelmű parti taktikai bonyodalmaiban a pozíciós stílusú Laznicka hibázott, Ricsi bástyájával betört a második sorra, nehéztisztjeivel döntő akciót indított világos királya ellen. Laznicka a 36. lépés után feladásra kényszerült, legfiatalabb nagymesterünk az újabb nyeréssel 2,5-0,5-re vezet.

 

Másodszor is sötéttel nyert Rapport Richárd, taktikából ismét kitűnőre vizsgázott. Pontos játékkal használta ki Viktor Laznicka elhibázott vezérlépését. Bástyája betört a második sorra, nehéztisztjeit villámgyorsan vezényelte támadásra Viktor Laznicka királyával szemben. Hiába ért a cseh nagymester szabadgyalogja már a hetedik sorra, Rapport vezére és a királyszárnyi gyalogok hatásos összjátékával szemben nem volt mentsége. A párharc félidejében Rapport Richárd 2,5-0,5-re vezet, a pénteki negyedik partiban világossal játszik.  

 

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 2,5 – 0,5

(Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Királyindiai védelem, 36)

 

Laznicka,V (2675) - Rapport,R (2713)
Királyindiai védelem [E69]

1.d4 d6 2.Hf3

A párharc első partijában  a 2.c4 e5 3.Hf3 e4 4.Hfd2 f5 5.Hc3 c6 6.e3 Hf6 7.Fe2 Ha6 8.Va4 változatban csatázott Rapport Richárddal. A taktikai csatában nagymesterünk remek huszáráldozatokkal 23 lépésben győzött.

2...Hf6 3.c4 g6 4.g3 Fg7 5.Fg2 0-0 6.0-0 Hbd7 7.Hc3 e5 8.h3 c6 9.e4 Vb6 10.Be1 exd4 11.Hxd4 Be8 12.Hc2 Hc5 13.b4 Hcd7 14.Vxd6 He5?! 15.c5 Va6

16.Ff4

A cseh nagymester hosszasan gondolkodott. A 16.f4 Fxh3 (16...Vd3 17.Vxd3 Hxd3 18.Bd1 Hxb4 19.Hxb4 Hxe4 20.Hxe4 Fxa1 21.g4) 17.fxe5 Bad8 18.Fxh3 Bxd6 19.cxd6 Vd3 (19...Bxe5 20.Ff4 Bh5 21.e5 Bxh3 22.exf6 Fxf6 23.Bad1) 20.exf6 Fxf6 21.d7 Bd8 22.e5 Vxg3+ 23.Fg2 Fxe5 24.He4 változat esélyeit latolgatta?

16...Hh5 17.Ff1 Hc4 18.Vd3

18...Fxh3 19.Fxh3 Bad8 20.Hd5 Hxf4 21.gxf4 Fxa1 22.Bxa1 cxd5 23.exd5 b5

24.Vd4?

A nyugodt pozíciós játékot kedvelő Viktor Laznicka a taktikai bonyodalmakban ismét hibázott. A 24.a4 Vf6 25.axb5 Vxf4 26.Fg2 folytatásban jobban állhatott volna.

24...Be2!

Ricsi az esélyt megragadta, hibátlan játékkal fokozta döntővé előnyét!

25.He3 Hxe3 26.fxe3 Va3! 27.Fg2?

Már gyanús állásban vesztőlépés.  

27...Be8! 28.d6 B8xe3 29.d7

29...Bxg2+! 30.Kxg2 Be2+ 31.Vf2 Bxf2+ 32.Kxf2 Vb2+ 33.Kg3 Vc3+ 34.Kh4

 

 

34...g5+! 35.Kg4 h5+ 36.Kxg5 Vd3 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Döntetlen a Rapport-Laznicka hatjátszmás párharc második partija

Címkék: Rapport Richard

Novy Borban döntetlennel ért véget Rapport Richárd és a cseh Viktor Laznicka hatjátszmás páros mérkőzésének második partija. Az első összecsapást világossal Laznicka 24 lépésben vesztette el, Ricsi remek taktikai csapásokkal rombolta szét ellenfele királyállását. A második játszma a Caro-Kann védelemben pozíciós küzdelmet hozott, a nagymesterek a 45. lépést követően kötöttek békét. Csütörtökön Laznickáé a kezdés joga.

 

Rapport Richárd sötéttel elért villámgyőzelméről, a látványos huszáráldozatokról a nemzetközi szaksajtóban is nagy elismerést írtak. Legfiatalabb nagymesterünk a kritikus pillanatban remekül megérezte a taktikai lehetőséget, a pozíciós stílusú Viktor Laznickát veszélyérzete cserben hagyta.

 

Ricsi nagyszerű nyerése után a hatjátszmás párharc második partijában világossal már nem tudta meglepni cseh ellenfelét. A Caro-Kann védelemben a5 5.Hc5-ös változatra Laznicka fokozatosan egyenlített ki, majd nagymesterünk könnyelmű bástyalépése után már komoly esélyhez is jutott. Sötét elhibázott bástyacseréje után már nem kellett aggódnunk, az egyszerűsítés már remihez vezetett.

 

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 1, 5 – 0,5

(Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)

Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)

 

Rapport,R (2713) - Laznicka,V (2675)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hc5

Nem meglepetés, hogy nagymesterünk nem a 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 főváltozatnak nevezhető, legnépszerűbb folytatás mellett döntött.

5...b6 6.Hb3 e6 7.Hf3 Hd7 8.Ff4 Hgf6 9.c3 a5

Viktor Laznicka a ritka változatban új elgondolással jelentkezett.

10.a4 Fe7 11.Fc4 0-0 12.0-0 Vc8 13.Be1 h6 14.h3 Vb7 15.Hbd2 Hd5 16.Fg3 Bfd8 17.Vb3 Ff8 18.He4 H7f6

19.Hxf6+ Hxf6 20.Fh4 Bdb8 21.Fxf6 gxf6 22.Hh4 Fh7 23.Fe2 Vc7 24.Vc4

 

24...b5

A cseh sakkozó kiegyenlítette esélyeit, futópárjában bízhatott…

25.axb5 Bxb5 26.b4 Bd8 27.bxa5 Bxa5 28.Bxa5 Vxa5 29.Ff3

 

29...Vg5 30.g3 c5 31.Bd1 Fc2?! 32.Ba1 Fh7 33.Ba7?!

Az alapsort kár volt elhagyni, Laznicka esélyt kapott.

33...Vc1+

Erősebb volt a 33...Bb8 34.Ba1 Bb2 folytatás.

34.Kg2?

Ricsi a pontatlanságra hibával reagált. 34.Vf1 Vxf1+ (34...Vxc3 35.Fh5 Vxd4 36.Fxf7+ Kh8 37.Fxe6 Ve4) 35.Kxf1 cxd4 36.cxd4 Fd3+ 37.Kg1 Fb5 38.d5 exd5 39.Ba5 Fc4 40.Hf5 d4 41.Ba4 volt a remit biztosító választás.

34...Bb8 35.Bb7

35...Bxb7?!

Sötét aktív bástyájának lecserélésével megkönnyítette Ricsi védekezését. 35...Ba8 36.Vf1 Vxc3 37.Vb5 Vxd4 után nem könnyű percek vártak volna legfiatalabb nagymesterünkre.

36.Fxb7 Vb1 37.Fa6 Fe4+ 38.Hf3 Fd5 39.Ve2 cxd4 40.cxd4 Vc1

 

41.Ve3! Va1 42.Fe2 f5 43.g4 fxg4 44.hxg4 Fg7 45.Kh2

 

45...Fxf3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog