Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Gibraltáron zajló Tradewise nyílt verseny harmadik fordulójában Rapport Richárd sötéttel játszva nyert a spanyol David Larino Nieto ellen. Meglepetésre Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang elvesztette a skót Alan Tate elleni partiját. Tízen harmadik játszmájukat is megnyerték, népes a 2,5 pontosok csoportja, ahova legfiatalabb nagymesterünk is tartozik.

 

Győzelemmel folytatta szereplését legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd. A 2465 Élő-pontos spanyol David Larino Nieto ellen nyert. A + 2700 Élő-pontos résztvevők közül csak a francia Maxime Vachier-Lagrave, az indiai Pentala Harikrishna és a cseh David Navara vívta meg sikerrel harmadik partiját is, s még heten az élen mesterhármassal. A rajtlistát vezető angol Michael Adams kalandos partiban remizett örökös sakkal a brazil Alexandr Fierrel. A címvédő orosz Nyikita Vityjugov joggal bosszankodhat, nyerőesélyes állást rontott el, majd két királyig játszott az indiai Gopallal.

A játéknap egyik meglepetése Hoang Thanh Trang veresége, skót ellenfele, Alan Tate közel 190 Élő-ponttal kevesebbel bír.

 

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

Alexandr Fier (brazil, 2572, 2) – Michael Adams (angol, 2754)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 2) – Salem A.R. Saleh (egyesült arab emírségekbeli, 2564, 2) 1 - 0

Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2) – Gopal G.N. (indiai, 2550, 2) döntetlen

Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2) – Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2) – Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2)  döntetlen

David Anton Guijarro (spanyol, 2557, 2) – Pentala Harikrishna (indiai, 2706, 2)  0 - 1

David Navara (cseh, 2702, 2) – Fabien Libiszewski (francia, 2533, 2)  1 - 0

Grigorij Oparin (orosz, 2517, 2) – Maxim Rodshtein (izraeli, 2682, 2)  0 - 1

Li Chao (kínai, 2680, 2) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2503, 2)  1 - 0

Stephen J Gordon (angol, 2516, 2) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 2) 0 - 1

David Larino Nieto (spanyol, 2465, 1,5) – Rapport Richárd (magyar, 2691, 1,5)  0 - 1

Alan Tate (skót, 2321, 1,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5)  1 - 0

 

Az élcsoport állása:

1-10. Maxime Vachier-Lagrave (francia), Pentala Harikrishna (indiai), David Navara (cseh), Maxim Rodhstein (izraeli), Szergej Movszeszjan (örmény), Li Chao (kínai), Romain Edouard (francia), Sandro Mareco (argentin), Danyyil Dvirnyy (olasz) és Thomas Henrichs (német) 3 pont

11-48. Michael Adams (angol), Nyikita Vityjugov (orosz), Gata Kamsky (amerikai), Francisco Vallejo Pons (spanyol), Alexandr Fier (brazil), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Pavel Eljanov (ukrán), G.N. Gopal (indiai), Aleksandr Lenderman (amerikai), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz), Aryan Tari (norvég), Ivan Cseparinov (bolgár), Kevin Spragett (kanadai), Rapport Richárd (magyar), Nigel Short (angol), Alekszej Drejev (orosz), Simen Agdestein (norvég), Emil Szutovszkij (izraeli),… 2,5

150. Hoang Thanh Trang (magyar) 1,5

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Szergej Movszeszjan (örmény, 2677, 3) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2745, 3)

Pentala Harikrishna (indiai, 2706) – Romain Edouard (francia, 2658, 3)

Sandro Mareco (argentin, 2582, 3) – David Navara (cseh, 2702, 3)

Maxim Raodhstein (izraeli, 2682, 3) – Danyyil Dvirnyy (olasz, 2574, 3)

Thomas Henrichs (német, 2477, 3) – Li Chao (kínai, 2680, 3)

Michael Adams (angol, 2754, 2,5) – Aleksandr Lenderman (amerikai, 2562, 2,5)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2732, 2,5í9 – Aleksandr Fier (argentin, 2572, 2,5)

Daniele Vocaturo (olasz, 2582, 2,5) – Nyikita Vityjugov (orosz, 2737, 2,5)

Pavel Eljanov (ukrán, 2733, 2,5) – Sebastien Maze (francia, 2536, 2,5)

Eric Hansen (dán, 2559, 2,5) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2715, 2,5)

Gata Kamsky (amerikai, 2709, 2,5) – Xu Jun (kínai, 2510, 2,5)

G.N. Gopal (indiai, 2550, 2,5) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2707, 2,5)

Rapport Richárd (magyar, 2691, 2,5) – Joseph G. Gallagher (svájci, 2495, 2,5)

Kevin Spragett (kanadai, 2544, 2,5) – Nigel Short (angol, 2683, 2,5)

Viktorija Cmilyte (litván, 2515, 2,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2673, 2,5)

Hoang Thanh Trang (magyar, 2511, 1,5) – Miguel Sanchez Jerez Emilio (spanyol, 2287, 1,5)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Varsóban nagyszerű magyar sikerrel fejeződött be a rapid Európa-bajnokság. Legfiatalabb nagymesterünk, a 17 éves Rapport Richárd nyerte meg a 11 fordulós, svájci rendszerű viadalt. A rajtlistán 11. Rapport hetes nyerőszériája után a második játéknapon taktikus játékkal ért elsőként a célba. Gyors remivel kezdett, majd a lengyel Radoslaw Wojtaszeket sötéttel győzte le. Lépésismétléssel döntetlen lett az orosz Daniil Dubovval a partija, a befejező fordulóban a rajtlistán első orosz Vlagyimir Malahovval gyors pontosztozkodása is jobb mezőnyátlagának köszönhetően a bajnoki címet jelentette számára. Malahov az ezüstérmes, az örmény Tigran L. Peroszjan végzett a harmadik helyen.

 

Varsóban a rapidsakk Európa-bajnokságon 747 sakkozó játszott, többek között 47 nemzetközi nagymester, összesen 125 nemzetközi címviselő vágott neki a 11 fordulós svájci rendszerű viadalnak. Játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc bónusszal. A szombati hét forduló után a taktikai esélyeit remekül kihasználó Rapport Richárd  százszázalékos teljesítménnyel vezette a mezőnyt. Hetedik játszmájában éppen a villámsakk Európa-bajnokot, az ukrán Anton Korobovot győzte le.

 

A mai játéknapot az osztrák Markus Ragger elleni gyors remivel kezdte. Az osztrák nagymester Ricsi egyik elemzőtársa, kitűnő a szakmai kapcsolatuk. Nagymesterünk következő ellenfele a lengyel Raoslaw Wojtaszek volt, aki az indiai exvilágbajnok szekundánsaként is komoly hírnevet vívott ki magának. Ricsi sokáig védekezésre kényszerült, de az első adandó pillanatot megragadta, hogy átvegye a kezdeményezést. Ezt esélyes minőségáldozattal érte el. Sötét vezérszárnyi szabadgyalogjai ellen a lengyel sakkozónak nem volt ellenszere.

Az orosz Daniil Dubovot az egyik legnagyobb tehetségnek tartják, idén kiharcolta a szuperbajnokságon való részvételi jogot, tehetős szponzorok is segítik fejlődését. Ricsi az Eb-n a nyitásokra különösebb gondot nem fordított, a gyorsaságra helyezte a hangsúlyt, a középjátékban intuitív játéka méltán aratott elismerést. Dubov a bonyolult állásban jóval kevesebb gondolkodási idővel a lépésismétlés mellett döntött. Az orosz Vlagyimir Malahov az utolsó forduló előtt befogta nagymesterünket, de sötéttel nem merte kockáztatni biztos ezüstérmét Ricsivel szemben. Rapport Richárd jobb mezőnyátlagával Európa-bajnok lett!

 

A rapid Európa-bajnokság végeredménye:

                             
  

Hely.

  
  

Nr

  
  

Név

  
  

Fed.

  
  

R. FIDE

  
  

Ranking

  
  

Pont

  
  

Átlag

  
  

CBch

  
  

Bch.

  
  

Gy.

  

1

11

Rapport Richárd

HUN

R 2661

2687

9,5

2524

80,50

86,50

8

2

1

Vlagyimir Malahov

RUS

R 2756

2716

9,5

2500

79,50

85,00

8

3

17

Tgran L. Petroszjan

ARM

R 2637

2648

9,5

2333

76,00

81,50

9

4

7

Alekszander Mojszejenko

UKR

R 2678

2713

9,0

2492

77,00

81,00

7

5

2

Anton Korobov

UKR

R 2752

2713

9,0

2482

80,50

85,50

9

6

8

Baadur Zsobava

GEO

R 2678

2705

9,0

2435

76,00

81,00

9

7

12

Bartosz Socko

POL

R 2661

2500

9,0

2384

75,00

79,50

7

8

19

Ivan Salgado Lopez

ESP

R 2620

2597

9,0

2376

76,50

82,50

8

9

15

Igor Liszij

RUS

R 2640

2666

9,0

2347

76,00

81,50

8

10

21

Michal Krasenkow

POL

R 2609

2500

9,0

2340

73,00

78,50

9

11

5

Ivan Cseparinov

BUL

R 2710

2672

8,5

2496

81,00

86,50

7

12

14

Gabriel Szargiszjan

ARM

R 2647

2675

8,5

2478

78,00

83,00

6

13

6

Markus Ragger

AUT

R 2689

2646

8,5

2476

84,50

89,50

7

14

22

Daniil Dubov

RUS

R 2602

2629

8,5

2447

80,00

85,00

7

15

4

Radoslaw Wojtaszek

POL

R 2713

2711

8,5

2430

76,50

81,50

8

16

9

Vladiszlav Tkacsijev

FRA

R 2675

2637

8,5

2426

76,00

82,50

7

(Még 11 sakkozó ért el 8,5 pontot.)

                                

 

Korobov,A (2752) - Rapport,R (2661)

 

29.b4? Hxc4+! 30.Fxc4 Fxf5 31.Fd3 Fxe4 32.Fxe4 Vf5 33.Bh2 Bxe4+ 34.Kf2 Bxf3+ 35.Kxf3 Vxf4+ 36.Kg2 Be2+ 37.Kg1 Vd4+ és világos feladta

 

 

Wojtaszek,R (2713) - Rapport,R (2661)

 

44...Bxb3!

A sokáig védekezésre kényszerült Ricsi a minőségáldozattal átvette a kezdeményezést.

45.Bh6+ Ke5 46.Fxb3 axb3 47.Bb1 Bxa3 48.Bh7 Kd6 49.Bh6+ Ke5 50.Bh7 Kd6 51.Bh6+ Kd7 52.Bh8

52...c5 53.Bb8 c4 54.Bb7+ Kd6 55.Bh1 Hc6 56.Bb5 Ba5 57.Bh6+ Kc7 58.Bh7+ Kd6 59.Bh6+ Ke5 60.Bb7

60...Bc5 61.f3 d4 62.Bd7 dxe3 63.Bdd6 Hd4 64.Bd7 gxf3+ é világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 1 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Corunában a perui Julio Granda Zuniga győzelmével ért véget a Xandez Entre Faros nagymesterverseny. A viadal utolsó fordulójában a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen nyert, félpontos előnnyel végzett az élen. A bolgár Ivan Cseparinov visszavágott Rapport Richárdnak az első körben elszenvedett vereségéért, a második helyet szerezte meg. Legfiatalabb nagymesterünk ötvenszázalékos eredménnyel harmadikként zárta szereplését.

 

A torna doyenje, a 46 éves perui Julio Granda Zuniga elsőségével fejeződött be a Xandez Entre Faros nagymesterverseny. Négy győzelem, Ivan Cseparinov elleni vereség mellett három döntetlennel gyűjtötte össze az 5,5 pontot, amivel megelőzte a második félidőben  négy játszmájából 3 pontot szerző bolgár sakkozót. A befejező játéknapon Granda Zuniga a sokat hibázó spanyol Ivan Salgado Lopez ellen nyert.

Rapport Richárd partijaiból több volt, mint az ötvenszázalékos eredmény. A torna hajrájában a nyitásokban meglepő ötletekkel jelentkezett, esélyeket hagyott kihasználatlanul. Cseparinov rutinos játékos ahhoz, hogy a vezérgyalog megnyitásban zavarba lehessen őt hozni. Ricsi királyszárnyi akciója nem tudott kibontakozni, Cseparinov a különböző oldalra történt sáncolásnak köszönhetően a vezérszárnyon nagyobb sikerrel kezdeményezett. Nagymesterünk még tartható pozícióban számos hibát vétett, elszenvedte második vereségét.

Az utolsó forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 43)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) 0 – 1 (Vezércsel, 32)

Lazaro Bruzon Batista volt szabadnapos

A verseny végeredménye:

1.Julio Granda Zuniga 5,5 pont

2. Ivan Cseparinov (bolgár) 5

3. Rapport Richárd (magyar) 4

4. Lazaro Bruzon Batista (kubai) 3,5

5. Ivan Salgado Lopez (spanyol) 2

Rapport,R (2676) - Cseparinov,I (2672)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 g6 4.Fxf6 exf6 5.c4 dxc4 6.Fxc4 Fd6 7.Hc3 c6 8.Vc2 Ve7 9.h3 Hd7 10.Hf3 Hb6 11.Fb3 Fe6 12.0-0-0 a5 13.Fxe6 Vxe6 14.Kb1 0-0 15.Ve4 Vd7 16.d5 c5 17.Vh4 Kg7 18.e4?!

18...Ha4

Ivan Cseparinov átvette a kezdeményezést.

19.Bc1 Bfe8 20.Bhe1 Hxc3+ 21.Bxc3 b5 22.Vg4 Ve7 23.Bce3 Vc7 24.Hh4 Kh8 25.g3 c4 26.Vf3 Ve7 27.Vd1 Fc5 28.B3e2 Fb4 29.Bf1 c3 30.Hf3 cxb2 31.Hd4 Bac8 32.Hc6

32...Vd7!? 33.Vb3 Vxh3 34.Bd1 Vg4 35.f3? Vxg3

36.e5? fxe5 37.d6 Bxc6 38.Vxf7 Bc1+ 39.Kxb2 Bxd1 40.Vxe8+ Kg7 41.Ve7+ Kh6 42.Vf8+ Kh5 43.Vg7 és a fonalas miatt világos feladta

Salgado Lopez,I (2624) - Granda Zuniga,J (2665)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 Fe7 6.e3 Hbd7 7.Fd3 0-0 8.Hf3 Be8 9.h3 a6 10.0-0 b6 11.a3 c5 12.dxc5 bxc5 13.e4?! d4 14.Ha4 Fb7 15.Be1 Fd6 16.b3 h6 17.Fxf6 Vxf6 18.Hb2 Be6 19.Hc4 Fc7 20.Ba2 Bae8 21.Bae2 Hf8 22.e5 Vd8 23.Fe4 Fxe4 24.Bxe4 Vd5 25.Hh4?

25...Fxe5 26.Hxe5 Bxe5 27.Bxe5 Bxe5 28.Bxe5 Vxe5 29.Hf3 Ve4 30.b4 cxb4 31.axb4 d3 32.Va4 Vc4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros torna utolsó fordulója előtt a perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel vezet Rapport Richárd és a bolgár Ivan Cseparinov előtt. A mai játéknapon nagymesterünk sötéttel remizett a kubai Lazaro Bruzon Batistával, Cseparinov mindössze 25 lépésben nyert a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen. Rapport Richárd a befejező játéknapon holtversenyes társával a világos bábukat vezetve mérkőzik meg.

A viadal első félidejében Rapport Richárd könnyedén győzte le Lazaro Bruzon Batistát, sötéttel játszva, a francia védelem egyik ritkább változatában remizett a rajtlistát vezető  kubai sakkozóval. Ricsi hosszúra sáncolt, királyszárnyi akciót tervezhetett, de Bruzon Batista kerülte a bonyodalmakat, a vezércsere után gyorsan egyszerűsödött a pozíció. Rapport remijének köszönhetően a perui Julio Granda Zuniga megőrizte vezetését, esélyeit növeli, hogy két riválisa, Ricsi és a bolgár Ivan Cseparinov egymással küzd meg.

Cseparinov a vártnál jóval könnyebben nyert a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen. Hátrányos állásban a spanyol sakkozó könnyelműen leütötte a b2 gyalogot, ami gyors vesztéséhez vezetett.

A 9. forduló eredményei:

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 25)

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685)  – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Francia védelem, 31)

Julio Granda Zuniga volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4,5(sz) pont

2-3. Rapport Richárd és Ivan Cseparinov 4(sz)

4. Lazaro Bruzon Batista 3,5

5. Ivan Salgado Lopez 2(sz)

Az utolsó forduló párosítása:

Rapport Richárd – Ivan Cseparinov

Ivan Salgado Lopez – Julio Granda Zuniga

Lazaro Bruzon Batista lesz szabadnapos

Bruzon Batista,L (2685) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fd7 4.Hgf3 Hf6 5.e5 He4 6.Fd3 Hxd2 7.Fxd2 h6 8.0-0 Hc6 9.c3 f5 10.exf6

Számításba jött a 10.c4 He7 11.b4 dxc4 12.Fxc4 folytatás is.

10...Vxf6 11.Be1 Fd6 12.He5 0-0-0 13.Hxd7 Kxd7 14.Vg4

A kubai nagymester vezérszárnyi akciót is kezdeményezhetett volna.

14...Bdf8 15.Be2 h5 16.Vg5 Vxg5 17.Fxg5 e5 18.dxe5 Hxe5 19.Fc2 Hg4

20.Bd1 Fxh2+ 21.Kf1 c6 22.c4 Fg3 23.f3 Hf6 24.cxd5 Hxd5 25.Fe4 Be8 26.Fxd5 cxd5 27.Bxd5+ Kc6 28.Bdd2 Bxe2 29.Bxe2 Fd6 30.Bc2+ Kd5 31.Bd2+ és döntetlen

Cseparinov,I (2672) - Salgado Lopez,I (2624)
Szabálytalan megnyitás [A50]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 0-0 7.d5 b5

A spanyol nagymester rizikós változatot választott.

8.Vb3 Vc8 9.Vxb5 c6 10.dxc6 Hxc6 11.Hc3 Bb8 12.Va4 Fa6 13.a3 Hg4?!

 

14.c5 Hge5 15.Hxe5 Fxe5 16.Be1 Be8 17.h4 h5 18.Ff4 Fxf4 19.Vxf4 Bxb2?

A gyalograblás vesztőlépés volt.

20.Fd5 Hd8

Fonalas világos nyerése a 20...e6-ra a 21.He4 exd5 22.Hd6 Bf8 23.Hxc8 Bxc8 24.Vd6 változatban.

21.Vh6 Vxc5 22.Vxg6+ Kf8 23.Vh6+ Kg8 24.Vg5+ Kf8 25.Ha4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd győzelemmel befoghatja az éllovas Grand Zunigát

Címkék: La Coruna Rapport Richárd

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna nyolcadik  fordulójában a perui Julio Granda Zuniga a bolgár Ivan Cseparinovval vívott küzdelemben remizett, megőrizte vezető pozícióját. A spanyol Ivan Salgado Lopez kecsegtető állását fokozatosan rontotta el, majd el is vesztette a kubai Lazaro Bruzon Batista ellen. Rapport Richárd kilencedik partiját sötéttel játssza Bruzonnal, nyeréssel beérhetné Grand Zunigát.

Rapport Richárdnak pihenőnapja volt, készülhetett a befejező két fordulóra. Figyelemmel kísérhette a perui Julio Granda Zuniga és a bolgár Ivan Cseparinov viaskodását. Eredeti nyitást, váratlan ötletekkel tarkított középjátékot láttunk, Cseparinov esélyei jobbak voltak, de a rutinos perui sakkozó jól hárította kezdeményezését.

Megszerezte első győzelmét a rajtlistát vezető, de a tornán rossz formában sakkozó kubai Lazaro Bruzon Batista. A spanyol Ivan Salgado Lopez jó esélyeket ígérő pozícióját lépésről-lépésre rontotta el, időzavarban el is vesztette.

A 8. forduló eredményei:

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 33)

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem, 52)

Rapport Richárd volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4,5 pont

2. Rapport Richárd 3,5(sz)

3. Ivan Cseparinov 3(sz)

4. Lazaro Bruzon Batista 3

5. Ivan Salgado Lopez 2(sz)

A 9. forduló párosítása:

Ivan Cseparinov – Ivan Salgado Lopez

Lazaro Bruzon Batista – Rapport Richárd

Julio Granda Zuniga lesz szabadnapos

Granda Zuniga,J (2665) - Cseparinov,I (2672)
Szicíliai védelem [B20]

1.e4 c5 2.b3 b6 3.c4 Fb7 4.Fd3 Hc6 5.Hf3 Hb4 6.Fc2 Hxc2+ 7.Vxc2 e5 8.Hc3 d6 9.d3 g6 10.b4 cxb4 11.Va4+ Vd7 12.Vxb4 He7 13.h4 h6 14.Fa3 Bd8 15.h5 g5 16.Hd2 Hc6 17.Va4

17...f5 18.Hd5 Kf7 19.exf5 Hd4 20.Vxd7+ Bxd7 21.Bc1 Hxf5 22.He4 Ke6 23.0-0 Fg7 24.Hec3 Hd4 25.Bfe1  

25...b5 26.He3 bxc4 27.dxc4 Bc8 28.He2 Fa6 29.Hxd4+? exd4 30.Hf1+ Kf7 31.Hd2 Bc6 32.He4 Ff8 33.c5 dxc5 34.Hxc5 Bdc7 35.Hxa6 Fxa3 36.Hxc7 Fxc1 37.Hb5 d3 38.Bd1 d2 39.Hd4 Bc5 40.Kf1 Kf6 41.Hb3 Bc2 42.a4 g4 43.g3 Kg5 44.Ke2 Kxh5 45.Hxd2 Kg6 46.Kd3 Bxd2+ 47.Bxd2 Fxd2 48.Kxd2 Kf5 49.Ke3 Ke5 50.a5 a6 51.f4+ gxf3 52.Kxf3 h5 53.g4 hxg4+ és döntetlen

Salgado Lopez,I (2624) - Bruzon Batista,L (2685)
Kettős huszárjáték [C55]

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 Hc6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 0-0 6.a4 d6 7.a5 a6 8.Be1 h6 9.c3 Hh7 10.Fe3 Kh8 11.d4 f5 12.exf5 e4 13.Hfd2 Bxf5 14.d5 He5 15.Fe2 Hd3 16.Fxd3 exd3

 

17.c4 Ff6 18.Hc3 Fxc3 19.bxc3 Bf7 20.Hb3 Ff5 21.Hd4 Fg6 22.He6 Vh4 23.Fd4?!

A spanyol sakkozó a 23.Ba4 Hf8 24.c5 Ve7 25.Hxg7 Bxg7 26.Fxh6 Vd7 27.Fxg7+ Kxg7 28.cxd6 Vxd6 29.Bd4 változatban remekül állhatott volna.

23...Hg5 24.f4?! Hxe6 25.g3 Vh3 26.dxe6 Be7 27.g4 Bf8

 

28.Be3?

Egyenlő esélyt adott a 28.f5 Fxf5 29.gxf5 Bxf5 30.Ff2 h5 31.Be3 Bg5+ 32.Bg3 Vf5 33.Vd2 Bg4 34.Be1 h4 35.Bxg4 Vxg4+ 36.Kf1 Vh3+ folytatás.

28...Vh4 29.f5 c5 30.Fxg7+ Bxg7 31.e7 Bxe7 32.Bxe7 Vxe7 33.Vxd3 Ff7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna hetedik  fordulójában Rapport Richárd világossal remizett a spanyol Ivan Salgao Lopezzel. Nagymesterünk jó esélyt szalasztott el, a végjátékban már a döntetlenért kellett megküzdenie. A perui Julio Granda Zuniga a kubai Lazaro Bruzon Batistával megosztozott a ponton, megőrizte félpontos előnyét. Rapport Ricsi számára szombaton a pihenőnap következik.

Két döntetlen született a nagymesterverseny hetedik játéknapján. Rapport Richárd a Caro-Kann védelmű partiban gyalogáldozattal teremtett jó esélyt, vezért nyert két könnyűtiszt ellenében, de a folytatásban hibázott. Vezére a végjátékban sikerrel tartotta az állást, örökös sakkal remizett.

A perui Julio Granda Zuniga a középjátékban szemre kecsegtető pozíciót ért el, a kubai Lazaro Batista Bruzon kihasználta kevésbé erélyes játékát, negyedik döntetlenével változatlanul sereghajtó, Granda Zuniga megőrizte vezető pozícióját.

 A 7. forduló eredményei:

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) döntetlen (Caro-Kann védelem, 62)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) volt szabadnapos

 A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4 pont

2. Rapport Richárd 3,5

3. Ivan Cseparinov 2,5(sz)

4. Ivan Salgago Lopez 2(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 2

A 8. forduló párosítása:

Ivan Salgao Lopez – Lazaro Bruzon Batista

Julio Granda Zuniga – Ivan Cseparinov

Rapport Richárd lesz szabadnapos

Rapport,R (2676) - Salgado Lopez,I (2624)
Caro-Kann védelem [B15]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ exf6 6.c3 Fd6 7.Fd3 0-0 8.Vc2 Be8+ 9.He2 g6 10.h4 Fe6 11.h5 f5 12.Vd2 Vf6 13.Vh6 Ff8 14.Vf4 Hd7 15.Vg3 Fd5 16.Ff4 c5 17.Fb5 Vb6 18.hxg6 fxg6 19.Vd3 Ve6 20.Vh3 Be7 21.Fg5 Bf7

 

22.0-0-0 Fxa2 23.Hf4 Vb6

 

24.c4! cxd4 25.Hd5 Vxb5 26.cxb5 Bc8+ 27.Hc3 dxc3 28.bxc3 Hc5

 

29.Fh6?!

Ricsi jó esélyt szalasztott el, a 29.Bd8 Bxd8 30.Fxd8 változatban.

29...He4 30.Kb2 Hxf2 31.Vh4 Hxd1+ 32.Bxd1 Fxh6 33.Vxh6 Fc4 34.Vh4 Fxb5 35.Bd8+ Bxd8 36.Vxd8+ Kg7 37.Vd4+ Bf6 38.Vxa7 Fc6 39.g3

 

39...g5 40.Vc5 Kg6 41.Vc4 f4 42.Vg8+ Kh6 43.Vh8 Bf7 44.Vg8 Bg7 45.Ve6+ Bg6 46.Ve5 fxg3 47.Vxg3 g4?! 48.c4 Kg7 49.Kc3 h5 50.Ve5+ Kg8 51.Vxh5 Bg7 52.Vf5 g3 53.Vc8+ Kf7 54.Vf5+ Ke8 55.Ve5+ Kf8 56.Vf6+ Kg8 57.Ve6+ Bf7 58.Vg6+ Kf8 59.Vd6+ Ke8 60.Ve6+ Kf8 61.Vd6+ Ke8 62.Ve6+ és döntetlen

Bruzon Batista,L (2685) - Granda Zuniga,J (2665)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.d4 Fb6 9.Be1 Hg6 10.Fd3 c6 11.Fe3 Fc7 12.Hbd2 Hh5 13.Ff1 Hhf4 14.a4 h6 15.Vc2 Vf6 16.a5 Be8 17.Kh1 Hf8 18.dxe5 dxe5 19.Hg1 Vg6 20.g3

20...Hd5 21.Fc5 He6 22.Fa3 Hf6 23.b4 b5 24.Fg2 a6 25.Bad1 Hg5 26.h4 Vh5

Az éllovas tartotta volna előnyét a 26...Bd8 27.c4 Hg4 28.Bf1 He6 29.He2 Vf6 folytatásban.

27.Hf1 Hgh7 28.Ff3 Fg4 29.Fxg4 Vxg4 30.Fc1 Bad8 31.f3 Ve6 32.Fe3 Hf8 33.Kg2 Vc8 34.Ff2 He6 35.He3 g6 36.He2 h5 37.Hc1 Kg7 38.Hb3 Fd6 39.Vb2 Vb8 40.Hc1 c5?! 41.Hd5 c4 42.Hxf6 Kxf6 43.He2 Kg7 44.Bd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna hatodik  fordulójában Rapport Richárd sötéttel remizett a perui Julio Granda Zunigával. Nagymesterünk eredeti ötletet játszott meg a nyitásban, a középjátékban kezdeményezéshez jutott. A kritikus állásban minőségáldozata csak lépésismétléses döntetlenhez vezetett, jó esélyt szalasztott el súlyos időzavarban levő riválisával szemben. A bolgár Ivan Cseparinov és a kubai  Lazaro Bruzon Batista is lépésismétléssel osztozott meg a ponton. A viadal hetedik játéknapján Rapport világossal a spanyol Ivan Salgado Lopezzel mérkőzik meg.

 

Rapport nem tudott visszavágni első fordulóbeli vereségéért

A viadal hatodik játéknapján Rapport Richárd a félpontos előnnyel vezető perui Julio Granda Zunigával csatázott. A torna első fordulójában nagymesterünk világossal vereséget szenvedett rutinos ellenfelétől, égett a visszavágás vágyától. Eredeti ötletet játszott meg az angol megnyitású játszmában, a 3…g5 lépést legfeljebb villámpartikban fordulhatott elő. A meglepetés ereje hatott, Granda Zuniga nehezen döntött a lépésjelöltek között. Ricsi a nyílt g vonalon jó esélyeket kapott súlyos időzavarba került perui sakkozóval szemben. A kritikus állásban Ricsi minőséget áldozott, döntése a szép vezérlépéssel együtt azonban csak remihez vezetett. Különböző színű futók mellett több esélyt adott volna az áldozat nélküli folytatás.

A bolgár Ivan Cseparinov kecsegető pozíciót rontott el a kubai Lazaro Bruzon Batista ellen. Időzavarban engedélyezte a lépésismétléses pontosztozkodást.

A 6. forduló eredményei:

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Angol megnyitás, 38)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) döntetlen (Katalán megnyitás, 39)

Ivan Salgado Lopez volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 3,5 pont

2. Rapport Richárd 3

3. Ivan Cseparinov 2,5

4. Ivan Salgago Lopez 1,5(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 1,5

A 7. forduló párosítása:

Lazaro Bruzon Batista – Julio Granda Zuniga

Rapport Richárd – Ivan Salgado Lopez

Ivan Cseparinov lesz szabadnapos

Granda Zuniga,J (2665) - Rapport,R (2676)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 c5 2.g3 Hc6 3.Fg2 g5

Alighanem egyesek a közvetítés hibájára gyanakodtak...

4.Hc3 d6 5.d3 h6 6.e4

Az ismeretlen területre "kényszerített"  perui nagymester választhatta volna a 6.h4 g4 7.e3 Fg7 8.Hge2 változatot is.

6...Fg7 7.f4 gxf4 8.Fxf4 h5 9.Hf3 Fg4 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 Hf6 12.0-0 Hd7 13.Bad1 Hde5

Számításba jött a 13...Fd4+ 14.Kh1 Hde5 15.Ve2 Vd7 16.Hd5 0-0-0 folytatás.

14.Vf2 Vd7 15.He2 0-0-0 16.a3 Hg6 17.b4?! Hxf4 18.gxf4

 

18...Hd4

Jobbnak tűnik a 18...Fd4 19.Hxd4 Hxd4 folytatás, a huszár d4-es remekül posztolt volna.

19.bxc5 Hxe2+ 20.Vxe2 Fd4+ 21.Kh1 Bdg8 22.e5 dxe5 23.fxe5

Granda Zuniga már időzavarral küszködött, nem volt ideje kiszámolni a 23.Bb1 Bg3 24.Fxb7+ Kc7 25.Fg2 Bxh3+ 26.Fxh3 Vxh3+ 27.Vh2 Vxh2+ 28.Kxh2 exf4 29.Bb5 Kc6 30.Bfb1 Fxc5 31.Bb8 Bxb8 32.Bxb8 Fxa3 változatot.

23...Bg3 24.Bf3 Bg5 25.Vf1 Bhg8 26.Bd2

26...Ve6

Figyelmet érdemelt a 26...f5 27.exf6 exf6 28.Bf4 Bxg2 29.Bxg2 Vxh3+ 30.Bh2 Vxd3 folytatás.

27.Be2

Egyenlő esélyt adott a 27.Bxf7 Bxe5 28.Bd1 Be2 29.Bf8+ Bxf8 30.Vxf8+ Kd7 (30...Kc7 31.Vf4+) 31.Vf3 Be1+ 32.Bxe1 Vxe1+ 33.Ff1 változat.

27...B8g7 28.h4? Bg4 29.Bf4

 

29...Bxg2!?

Ricsinek megtetszett a mattkép, de 29...Bxf4 30.Vxf4 Bg4 31.Vh2 Vf5 32.Be4 Fxc5 33.Bxg4 hxg4 34.Vg3 Ff2 jó esélyt adott volna.

30.Bxg2 Vh3+ 31.Bh2 Vxd3!

A szép lépés csak remire jó.

32.Bg2 Vh3+ 33.Bh2 Vd3 34.Bg2 Vh3+ 35.Bh2 Vc3 36.Bg2 Vh3+ 37.Bh2 Vd3 38.Bg2 és döntetlen

Cseparinov,I (2672) - Bruzon Batista,L (2685)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Hc6 6.Va4 Fb4+ 7.Fd2 Fd6

A szupernagymesterek körében népszerűbb a 7...Hd5 8.Fxb4 Hdxb4 9.Hc3 Fd7 10.0-0 a5 változat.

8.He5 Fxe5 9.Fxc6+ bxc6 10.dxe5 Vd5 11.f3 Hd7 12.Hc3 Vc5 13.He4 Vb5 14.Va3 c5 15.Fa5 Vc6 16.Ve3

Jobb volt a 16.Bc1 0-0 17.Bxc4 Fa6 18.Bc2 c4 19.0-0 Hxe5 20.Vc5 folytatás.

16...0-0 17.Fc3 Fb7 18.Kf2 Bad8 19.Vg5 h6 20.Vg4 Kh8 21.Vh4 Va4

 

22.Hf6 Vc2?

A kubai nagymestert nagyon meglepte a huszárlépés, rosszul reagált. 22...Hb6 volt a jó.

23.Bac1 Vg6 24.Hxd7 Bxd7 25.Vxc4 Bfd8 26.Vxc5 Vf5 27.Ve3?!

Üthető volt az a7 gyalog, a tétovázás fontos tempókat ajándékozott sötétnek.

27...Vh3 28.Vxa7 Fd5 29.a3 g5 30.Ve3

 

30...g4! 31.Vf4 gxf3 32.exf3 Fb7 33.Vh4 Vxh4 34.gxh4 Bd3 35.Bhf1 Bg8 36.Ke2 Fa6 37.Kf2 Fb7 38.Ke2 Fa6 39.Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna ötödik játéknapján Rapport Richárd sötéttel 74 lépésben legyőzte a bolgár Ivan Cseparinvot. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsával legfiatalabb nagymesterünk nagy csatát vívott. A kritikus pillanatokban higgadtságát megőrizve játszott, és nagyon értékes győzelmet aratott, a viadal félidejét második helyen zárta. A perui Julio Granda Zuniga harmadik nyerésének köszönhetően félpontos előnnyel vezet. Ellenkező színelosztással játsszák a második félidőt, Ricsi az éllovas Granda Zunigával szemben sötéttel küzd meg a hatodik fordulóban.

Küzdelmes, harcos partiban győzött Rapport Richárd a nagymesterverseny ötödik fordulójában. A bolgár Ivan Cseparinov az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vált ismertté. Topalovhoz hasonlóan tartalmas küzdelmekre törekszik, nyerésre tör minden áron. Ricsi nem ijedt meg ellenfelétől, kezdeményezési kísérletét hárította, és átvette a játék irányítását

Elkerülte a lépésismétlést itt-ott más terv is számításba jött, a remek ütközetben Cseparinovnak kellett vigyáznia. Az idő szorításában a bolgár sakkozó hibázott, Rapport Richárd remek győzelemmel zárta  a viadal  első félidejét.

Rapport Richárdot örömmel töltheti el, hogy biztossá vált a januári Tata Steel Chess szuperversenyre történő meghívása. A viadal honlapján jelenleg tizenegy nagymester nevét olvashatjuk, a rendezők még alighanem tárgyalásokat folytatnak Magnus Carlsennel, Viswanathan Ananddal és Vlagyimir Kramnyikkal. Már biztos többek között az örmény Levon Aronjan, az amerikai Hikaru Nakamura, az olasz Fabiano Caruana, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Szergej Karjakin részvétele a hírek szerint ezúttal csak 12 fős mezőnyben.

A perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel várhatja a második félidőt. A spanyol Ivan Salgado Lopez már tartható pozícióban hibázott óriásit.

Az 5. forduló eredményei:

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Rapport Richárd (magyar, 2676) 0 – 1  (Francia védelem, 74)

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) 1 – 0 (Réti megnyitás, 57)

Lazaro Bruzon Batista volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 3 pont

2. Rapport Richárd 2,5

3. Ivan Cseparinov 2

4. Ivan Salgago Lopez 1,5

5. Lazaro Bruzon Batista 1

A 6. forduló párosítása:

Julio Granda Zuniga – Rapport Richárd

Ivan Cseparinov – Lazaro Bruzon Batista

Ivan Salgado Lopez lesz szabadnapos

Cseparinov,I (2672) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.Hge2 He7 7.Hg3 0-0 8.0-0 Hg6 9.Vh5 Hd7 10.Fg5 Hf6 11.Vf3 Fe7 12.Hf5 Fxf5 13.Vxf5 He8 14.Fe3 Hd6 15.Vh5 Be8 16.b3 Ff6 17.a4 Hf8 18.a5 g6 19.Vg4 He6 20.He2

20...Fg5

Nagymesterünk higgadtan hárította Ivan Cseparinov korai akcióját.

21.Fxg5 Hxg5 22.Vf4 He6 23.Vg3 Hg5 24.Vf4 Hde4

A lépésismétlésből Ricsi nem kért.

25.f3 He6 26.Ve3 Hd6 27.Vd2

 

27...Vh4 28.c3 Be7 29.Bae1 Bae8 30.Hc1 b6 31.axb6 axb6 32.Fc2

 

32...c5 33.dxc5 bxc5 34.Be5 Hc7 35.Bxe7 Bxe7 36.Hd3 He6 37.Be1 Ba7 38.Fb1 Bb7 39.Fc2

 

39...d4 40.cxd4 Vxd4+ 41.Vf2 Hf5 42.Hc1 Ba7 43.Fxf5 gxf5 44.Kf1 Ba1 45.Vc2?! Vf4 46.Vc3 Ba8 47.g3 Vd4 48.Vc2 Vd5 49.Vc3 f4 50.Be5 Vd1+ 51.Be1 Vd5 52.Be5 Vd1+ 53.Be1

 

53...Vd4 54.Vxd4 Hxd4 55.gxf4 Ba1 56.Kf2 Kg7 57.Bd1 Bb1 58.b4 Bb2+ 59.Ke3 Bxb4 60.Hd3 Hf5+ 61.Kd2 Bd4 62.Kc3 c4 63.Bg1+ Kf6 64.Hf2?

 

64...Bxf4 65.Hg4+ Ke6 66.Be1+ Kd5 67.Hf6+ Kc6 68.Hxh7 Bxf3+ 69.Kb4 Hd6 70.Hg5?

 

70...Bb3+ 71.Ka4 Hb7 72.He4 f5 73.Bc1 fxe4 74.Bxc4+ Kd5 és világos feladta

Granda Zuniga,J (2665) - Salgado Lopez,I (2624)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.b3 g6 4.Fb2 Fg7 5.g3 0-0 6.Fg2 Hc6 7.0-0 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Fxg7 Kxg7 10.d4 cxd4 11.Hxd4 Hdb4 12.Hxc6 Hxc6 13.Fxc6 bxc6 14.Hc3 c5 15.Bc1 Fe6 16.He4 c4 17.bxc4 Bc8 18.Hd2 Va5 19.Vc2 Bfd8 20.Vb2+ Kg8 21.Bc3 Ve5 22.Hf3 Vf6 23.Vb4 Bb8?! 24.Va3 Fh3 25.Be1 Bd6?

A spanyol sakkozó a gyalogáldozatért ellenjátékban reménykedett.

26.Vxa7 Bb2 27.Be3 Ba6 28.Vxe7 Vxe7 29.Bxe7 Bbxa2 30.Bb1 Bb6 31.Bd1 Bd6 32.Be1 h6 33.Be4 g5 34.Bd4 Bda6 35.Bd2!? Bxd2 36.Hxd2 Ba2 37.Hb3 Bc2 38.Bc1 Bxe2

 

39.c5 Bb2 40.Hd4 Bb4 41.Hc6 Ba4 42.He5 Kf8 43.f3 Fe6 44.c6 Ke7 45.c7 Ba8 46.f4 gxf4 47.gxf4 Bc8 48.Hc6+ Kd7 49.Hb8+ Kd6 50.Ha6 Fd7 51.Bb1 Bg8+ 52.Kf2 Fc8?

Salgado Lopez tartható állásban nagyot hibázott.

53.Bd1+ Ke7 54.Hb8 Fh3 55.Hc6+ Kf6 56.Bd6+ Kf5 57.He7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna negyedik játéknapján Rapport Richárd világossal 26 lépésben legyőzte a rajtlistán első kubai Lazaro Bruzon Batistát. Nagymesterünk ötvenszázalékos három játszmája után. A bolgár Ivan Cseparinov és a perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel vezet. Az ötödik játéknapon Rapport sötéttel Cseparinovval mérkőzik meg.

Rapport Richárd La Coruñában a negyedik fordulóban megszerezte első győzelmét. A harmadik játéknapon szabadnapos volt, érdeklődéssel figyelhette, hogy a bolgár Ivan Cseparinov gyalogelőnyös állását mekkora türelemmel, esélyeit a végsőig kihasználva nyerte meg a kettős győzelemmel nyerte meg a perui Julio Granda Zuniga ellen.

 

A 17 éves Rapport Richárd a mezőny legmagasabb értékszámú résztvevőjét, a kubai Lazaro Bruzon Batistát 26 lépésben győzte le. Az olasz megnyitású partiban a kubai sakkozó meglepő módon hosszúra sáncolt, Ricsi vezérszárnyi akciója gyorsan kibontakozott, a b vonal kinyitása megpecsételte sötét sorsát. A spanyol Ivan Salgado Lopez harmadszor is remizett, a bolgár Ivan Cserinov francia védelme csak döntetlenre volt jó.

A 3. eredményei:

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 98)

Rapport Richárd volt szabadnapos

A 4. forduló eredményei:

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 26)

Julio Granda Zuniga volt szabadnapos

A verseny állása:

1-2. Ivan Cseparinov és Julio Granda Zuniga 2(sz) pont

3-4. Rapport Richárd és Ivan Salgado Lopez 1,5(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 1

Az 5. forduló párosítása:

Ivan Cseparinov – Rapport Richárd

Julio Granda Zuniga – Ivan Salgado Lopez

Lazaro Bruzon Batista lesz szabadnapos

Cseparinov,I (2672) - Granda Zuńiga,J (2665)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.Vc2 Fb7 6.Fg5 c5 7.a3 Fxc3+ 8.Vxc3 He4 9.Fxd8 Hxc3 10.Fh4 He4 11.e3 Hc6 12.dxc5 bxc5 13.Fd3 He7 14.Hd2 Hxd2 15.Kxd2 Hf5 16.Fxf5 exf5

 

17.b4

Sötét gyalogszerkezeti gyengeségei miatt világos kicsit kedvezőbben áll.

17...f6 18.f3 d5 19.bxc5 0-0-0 20.Fg3 dxc4+ 21.Fd6 Bhe8 22.Bhc1 Fd5 23.Bab1 Kd7 24.Bb5 g5 25.Ba5 Ba8 26.Bb1 h5 27.Bb4 h4 28.Bba4 h3 29.gxh3 Fxf3 30.Bxc4 Fc6 31.h4 Be4 32.Bxe4 fxe4

33.h5 a6 34.Kc3 Fb5 35.Kd4 Ke6 36.h6 Bh8 37.a4 Fd3 38.Fg3 Bd8+

Az éllovas nem üthette a h6 gyalogot. 38...Bxh6-ra 39.c6 Bh8 40.Bd5 Ke7 41.c7 Fe2 42.Bd6 Bc8 43.Kd5 a5 44.Be6+ Kd7 45.Bxf6 következett volna.

39.Kc3 Bc8 40.h7 Kd7 41.c6+ Kxc6 42.Kb4 Kd7 43.Bc5 Bh8 44.Bc7+ Ke6 45.Fe1 Kf5 46.Bg7 Kg4 47.Fc3 Kh5 48.Fxf6 Kh6 49.Bg8 Bxh7 50.Fxg5+ Kh5 51.Ff4 Kh4 52.Bg6 Bh5 53.Fg3+ Kh3 54.Fc7 Bf5 55.Bg3+ Kh4 56.Fd8+ Kh5 57.Bg8 Bf3 58.Fb6 Kh4 59.Kc3 Kh3 60.Bh8+ Kg4 61.Kd4 Bh3 62.Bg8+ Kf3 63.Fc7 Bh5 64.Fe5 Fc2 65.a5 Fd3 66.Bg6 Bh7 67.Fd6 Bh5 68.Fe5 Bh7 69.Bd6 Kg2 70.Bf6 Bh5 71.Bf8 Bh7 72.Kd5 Bh3 73.Kd4 Bh7 74.Bf5 Bh6 75.Kd5 Bh7 76.Ff4 Kh3 77.Kc6 Kh4 78.Bf6 Bh5 79.Fc7 Kg4 80.Bf8 Bh6+ 81.Kd5 Bh7 82.Fb6 Kg5 83.Fd8+ Kg4 84.h4 Bb7 85.Bg8+ Kf3 86.Fg5 Bb5+ 87.Kd6 Kg4 88.Fd8+ Kf3 89.Fb6 Bh5 90.Bf8+ Kg3 91.Fd8 Bb5 92.Bf4 Kh3 93.Ke6 Bc5?

 

94.Kf7 Bd5 95.Fg5 Fe2 96.Kg6 Bd6+ 97.Ff6 Bd5 98.Bf5 és sötét feladta

Bruzon Batista,L (2685) - Salgado Lopez,I (2624)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hc6 6.Hc3 g6 7.0-0 Fg7 8.Va4 0-0 9.Vc4 Hxc3 10.dxc3 Vb6 11.Vh4 Bd8 12.Be1 Fd7 13.Bb1 Bac8 14.Fh6 f6 15.Vc4+ e6 16.Fxg7 Kxg7 17.Bed1 Ha5 18.Vh4 Fe8 19.b4 Hc6 20.Bxd8 Bxd8 21.Ve4 cxb4 22.cxb4 e5 23.b5 He7 24.He1 Ff7 25.Vxb7 Vxb7 26.Fxb7 Fxa2 27.Bc1 Bd7 28.Fa8 Fd5 29.Fxd5 Bxd5 30.Bc7 Kf7 31.Bxa7 Bxb5 és döntetlen

Rapport,R (2676) - Bruzon Batista,L (2685)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.h3 d6 7.Fb3 h6 8.Hbd2 Fe6 9.Fc2 Fa7 10.Hf1 d5 11.Ve2 d4 12.Hg3 Vd6 13.Fd2 0-0-0

A hosszúsáncot meglepő ötletként értékelhetjük.

14.c4 g5 15.Fa4 He7

16.b4

Nagymesterünk akciója szép reményekkel kecsegtetett.

16...c5 17.Bb1 Kb8 18.b5 Ka8 19.bxa6 bxa6?

A kubai sakkozó nem látta Ricsi ravasz huszárlépést, a b vonal nyitása fatális hiba volt.

 

20.Hf5! Hxf5?! 21.exf5 Fd7

Könnyű belátni, hogy 21...Fxf5-re 22.Hxe5 Bhe8 23.f4 következett volna.

22.Fxd7 Bxd7 23.Hxe5 Be8 24.f4 gxf4 25.Fxf4 Hd5

26.0-0 és sötét feladta

Salgado Lopez,I (2624) - Cseparinov,I (2672)
Francia védelem [C10]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Hf3 e6 6.Ha3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hb5 Vd8 9.Hbxd4 Hxd4 10.Fxd4 Fe7 11.Fd3 Vc7 12.0-0 0-0 13.Fe5 Vb6 14.Vc2 h6 15.a4 a5 16.Bad1 Bd8 17.Fb5 Hd5 18.c4 Hb4 19.Vc3 Bxd1 20.Bxd1 f6 21.Fd4 Vc7 22.c5 Hd5 23.Vc2 Fd7 24.Fc4 Bc8 25.Ve4 f5 26.Ve1 Fxc5 27.Fxc5 Vxc5 28.b3 Be8 29.He5 Fc6 30.Hxc6 bxc6 31.Ve5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna második játéknapján Rapport Richárd sötéttel remizett a spanyol Ivan Salgado Lopezzel. Megnyerte második partiját is a viadal doyenje, a perui Julio Granda Zuniga. A harmadik fordulóban Rapport Richárd szabadnapos lesz.

La Coruñában döntetlennel folytatta szereplését legfiatalabb nagymesterünk. A 17 éves Rapport Richárd a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen a francia védelmet választotta, ellenfele a csereváltozatra szavazott. A királyszárnyon teljes blokád alakult ki, a küzdelem a vezérszárnyra tevődött át. A parti a 38. lépésben lépésismétléssel ért véget.

A viadal doyenje, a 46 esztendős Julio Granda Zuniga megszerezte második győzelmét. A kubai Lazaro Bruzon Batista elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, a bonyodalmakban azonban rosszul értékelte esélyeit. Granda Zuniga anyagi előnyt szerzett, Bruon nem vizsgáztatta a perui sakkozót, korán kapitulált.

 A 2. forduló eredményei:

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Francia védelem, 38)

Ivan Cseparinov lesz szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 2 pont

2-3. Ivan Cseparinov és Ivan Salgado Lopez 0,5(sz)

4-5. Rapport Richárd és Lazari Bruzon Batista 0,5

A 3. forduló párosítása:

Lazaro Bruzon Batista – Ivan Salgado Lopez

Ivan Cseparinov – Julio Granda Zuniga

Rapport Richárd lesz szabadnapos

Salgado Lopez,I (2614) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.Hge2 He7 7.Hg3 0-0 8.0-0 Hd7 9.Fg5 f6 10.Fd2 Bf7 11.Hce2 Fd6 12.c4 Hf8 13.c5 Fc7 14.b4 g6 15.a4 h5 16.h4 He6 17.Be1 f5

18.f4

A királyszárnyon többé nincs akció, a vezérszárnyra tevődött át a küzdelem.

18...Kh8 19.Hf1 Hg8 20.g3 Hf6 21.Hh2 He4 22.Hf3 b6 23.Fe3 Bb8 24.Vc2 bxc5 25.bxc5 a5 26.Bab1 Ba8 27.Kg2 Fa6 28.Fxa6 Bxa6 29.Bb3 Bf8 30.Beb1 Ba8 31.Vd3 Vd7 32.Bb7 Bfc8 33.He5 Ve8 34.B1b2 Hd8 35.B7b3 He6 36.Bb7 Hd8 37.B7b3 He6 38.Bb7 és döntetlen

Granda Zuniga,J (2665) - Bruzon Batista,L (2699)
Vezércsel [D30]

1.c4 Hf6 2.g3 e6 3.Fg2 d5 4.Hf3 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.d4 Hbd7 9.a4 Bc8 10.He5 Vb6 11.Hxd7 Hxd7 12.0-0 Fe7 13.Hc3 b4 14.a5 Va6 15.Ha4

 

15...Vxa5?! 16.Fe3 Vb5 17.Hc5 Hxc5 18.dxc5 Fa6 19.Bfd1 0-0?!

A második gyalogáldozatot nem lehetett elfogadni. 19...Vxe2-re 20.Ve4 b3 21.Bd2 Vc4 22.Bd4 Vc2 23.Bxa6 Fxc5 24.Bc4 következett volna.

20.Fe4 Vxe2 21.Bd2 Vc4 22.Fxh7+ Kh8 23.Bd4 Vxc2 24.Fxc2 Fb5 25.Bxa7 Ff6 26.Bxb4 Ba8 27.Ba3 Kg8 28.Kg2 Bfd8 29.h4 Bab8 30.Bab3 Ba8 31.Ba3 Bab8 32.Kh2 g6 33.Ff4 Bb7?

 

34.Fd3 Fe7 35.Fe3 Bd5 36.Bc3

A perui sakkozó kihagyta a 36.Bxb5 cxb5 37.Fe4 Bb8 38.Fxd5 exd5 39.b4 lehetőséget.

36...Fa6 37.Bxb7 Fxb7 38.Bb3 Bd7 39.Fe4 f5 40.Fd3 Kf7 41.Fc4 Ff6 42.Kg2 Fe7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog