Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rapport Richárd sötéttel villámgyőzelemmel kezdte a hatjátszmás párharcot

Címkék: Rapport Richard

Novy Borban Rapport Richárd sötéttel elért villámgyőzelemmel kezdte meg Viktor Laznicka elleni hatjátszmás párharcát. Az angol megnyitású partiban a cseh sakkozó taktikailag sebezhető volt, olimpiai ezüstérmes nagymesterünk huszáráldozatát elfogadva királya bajba került, már a 24. lépést követően kapitulációra kényszerült.

Korábbi találkozóikról Rapport Richárdnak nem voltak kellemes emlékei, legfiatalabb nagymesterünk Viktor Laznickától három vereséget is elszenvedett, egy partijuk döntetlennel végződött. A cseh olimpiai válogatott második táblása kezdte világossal a hatjátszmás párharcot, s hazai pályán megsemmisítő vesztéssel rajtolt, a 24. lépést követően már feladásra kényszerült.

Az október 1-től érvényes világranglistán 2720 Élő-ponttal már 28. Rapport a tőle megszokottan ritkább változatra szavazott, és a legjobb pillanatban terelte taktikai síkra a partit. Laznicka a kritikus állásban alaposan elszámolta magát, a huszáráldozat elfogadása után királya bajba került, vezérlépése pedig már végzetes következményekkel járt. A második partiban Rapport játszik világossal.

 

Laznicka,V (2675) - Rapport,R (2713)
Angol megnyitás [A21]

1.d4 d6 2.c4 e5 3.Hf3 e4 4.Hfd2 f5 5.Hc3 c6 6.e3 Hf6 7.Fe2 Ha6 8.Va4

A cseh nagymester a vezérszárnyi akcióra szavazott. 8.0-0 Fe7 9.f3 folytatás is számításba jött.

8...Hc7 9.b4 a6 10.Vb3 d5 11.a4 Fe6 12.Fb2 Fe7

Figyelmet érdemelt a 12...dxc4 13.Fxc4 Hcd5 14.b5 Fb4 választás is.

13.0-0 0-0 14.b5 Kh8 15.Bfb1 dxc4 16.Fxc4 Hcd5 17.bxc6 bxc6 18.Fa3 Fxa3 19.Vxa3 Hg4

20.h3?

Világosra lett volna előnyös a veszélyes sötét huszárok egyikétől megszabaduló 20.Fxd5 cxd5 (20...Vh4 21.Fxe6 Vxf2+ 22.Kh1 Hxe3 23.Bg1 Vxd2 24.Ba2) 21.h3 Hf6 22.Hb3 folytatás.

20...Hxf2! 21.Kxf2?

Viktor Laznicka taktikából elégtelent kapott a párharc első partijában. 21.Fxd5 Hxh3+ 22.gxh3 cxd5 23.He2 g5 érdekes csatához vezetett volna.

 

 

21...Hxe3! 22.Vc5?

Már viharfelhők gyülekeztek a világos király körül, de a vezérlépés azonnal vesztett. 22.Kxe3 Vg5+ 23.Ke2 Vxg2+ 24.Kd1 Fxc4 25.Hxc4 Vf1+ 26.Kd2 Vd3+ 27.Ke1 Vxc4 28.He2 sem volt éppen szívderítő.

22...Vg5 23.Ff1

23...Hd5 24.Ke1 Vg3+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbao a házigazdája szeptember 14. és 20. között a 30. Klubcsapatok Európa-kupájának. Az 52 csapat hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalán a magyar színeket Rapport Richárddal az éltáblán a Haladás VSE képviseli. Címvédőként a cseh G Team Novy Bor csapata játszik, a rajtlistát a neves idegenlégiósokat is szerepeltető azeri SOCAR együttese vezeti. Fabiano Caruana az olasz  Obiettivo Risarcimento éltáblása, az orosz bajnok Malahit együttesében Lékó Péter is szerepel.  Olimpiai bajnokok, kontinensbajnokok, szupernagymesterek csatáznak majd a viadalon. A női csapatok versenyében 10 együttes indul, többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnoknők, olimpiai és kontinensbajnokok párharcát követhetjük majd nyomon. A viadal honlapja a http://www.europeanchessclubcup2014.com/, a fordulók naponta 15 órakor kezdődnek.

 

A hétfordulós svájci rendszerű versenyre 52 férficsapat és 10 női együttes  nevezett, a mezőnyben neves szupernagymesterek egész sora játszik. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok, világbajnok-jelöltek részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.

 

Tavaly a 29. Klubcsapatok Európa-kupáját nagy meglepetésre a rajtlistán ötödik G-Team Novy Bor együttese nyerte meg. Két kötelező győzelemmel rajtoltak, a harmadik játéknapon a Rosztov hatosa ellen diadalmaskodtak, majd az orosz Malahittal szemben bravúros 3-3-at értek el. Következett a belga SK Eynatten, és 4,5-1,5-ös sikerrel léptek tovább.  A hatodik fordulóban a százszázalékos címvédő SOCAR csapatát győzték le 3,5-2,5-re, az első három táblán David Navara, Radoslaw Wojtaszek és Viktor Laznicka brillírozott, Élő-pontszámban, világranglistás helyezésben jóval előkelőbben jegyzett Fabiano Caruana, Veszelin Topalov és Gata Kamsky kénytelen volt fejet hajtani az „esélytelenek” nyugalmával játszó riválisaikkal szemben. A párosítás a vezetést átvett cseh együttest „pártolta”, nagymestereik a befejező fordulóban érvényesítették a Minszk csapatával szemben érvényesítették a papírformát. A bonyolult partikban jól bírták a feszültséget, jóval esélyesebb csapatokat megelőzve szenzációs sikert értek el.

 

 

Rapport Richárd könnyű nyeréssel zárta szereplését, a francia bajnokcsapat, a Clichy Echecs 92 legjobb pontszerzője volt a hét partiból gyűjtött 5,5 ponttal. Teljesítménye 2745-ös performance-pontszámnak felel meg, + 5,9 Élő-pontot kasszírozott. A franciák a svájci rendszerre jellemző módon nagyot léptek előre a versenyben, negyedik helyük szép siker a korántsem acélos összeállításban.

A Jugra nagyarányú győzelmet aratott, Lékó Péter sorozatban ötödször remizett, 7-ből 4,5 pontot szerzett, 2690-nek felel meg az eredménye, - 2,2 Élő-pont. A negyedik helyre rangsorolt csapat a hatodik helyen végzett.

A Haladás VSE szép győzelemmel búcsúzott, a rajtlistás 16. helyezésükhöz képest hárommal gyengébben végzett. Kovács Gábor 3, Németh Miklós 4, Petényi Tamás 5,5, Nagy Gábor 3,5, Csonka Attila István 4,5, Pergel László 4,5 pontot gyűjtött.

 

A 29. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

Hely.

FED

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 

1

CZE

G-Team     Novy Bor

7

6

1

0

13

236.0

28.5

 

2

RUS

Malahit

7

5

2

0

12

211.0

32.0

 

3

AZE

SOCAR

7

5

1

1

11

244.0

29.0

 

4

FRA

Clichy     Echecs 92

7

5

1

1

11

206.0

29.0

 

5

RUS

Szentpétervár

7

5

1

1

11

199.5

29.0

 

6

RUS

Jugra

7

5

0

2

10

204.0

28.5

 

7

RUS

PGMB-Rosztov

7

5

0

2

10

195.5

28.0

 

8

BLR

Minszk

7

5

0

2

10

187.0

27.5

 

9

SUI

Reichenstein     SSB

7

5

0

2

10

174.5

29.0

 

10

ITA

O.R.   Padova

7

5

0

2

10

168.0

23.5

 

19

HUN

Haladás VSE

7

3

2

2

8

126.0

25.0

 

 

Az idei viadalon is az egyik legnagyobb esélyesnek a SOCAR Azerbajdzsán együttese számít, a neves idegenlégiósokat felvonultató csapat két éve először tudott nyerni, tavaly a harmadik helyen végzett. Új igazolásuk az angol Michael Adams és az ukrán Anton Korobov, nagy veszteségük az olasz Fabiano Caruana, aki a kitűnő erőkből álló olasz Obietto Risarcimento éltáblása lett, nem véletlenül másodikak a rajtlistán.  Az orosz bajnok Malahit többek között Lékó Pétert is soraiban tudja,  nem titkoltan az első helyre tör. A hétszeres bajnok Peter Szvidler vezeti a három évvel korábbi győztes Szentpétervár gárdáját. Ötödikként rangsorolták a címvédő  G Team Novy Bor csapatát. A mezőnyben 19 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”.

Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot sorozatban hatszor megnyerő Aquaprofit-NTSK együttese. A hagyományokhoz híven a Haladás VSE képviseli a magyar színeket, Rapport Richárd játszik az éltáblán!

 

A top csapatok legjobbjai:

 

SOCAR (azeri, 2750):  Veszelin Topalov (bolgár 2784), Anish Giri (holland 2758), Sahriyar Mamedgyarov (2756), Michael Adams (angol, 2752), Wang Hao (kínai, 2730), Tejmur Radzsabov (2717), Anton Korobov (ukrán, 2673), Eltaj Safarli (2655)

Obiettivo Risarcimento (olasz, 2737): Fabiano Caruana 2801, Hikaru Nakamura (amerikai, 2782), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2768), Etienne Bacrot (francia, 2729), Laurent Fressinet (francia, 2712), Kiril Georgijev (bolgár, 2626), Daniele Vocaturo (2585), Danyyil Dvirnyy (2522)

Malahit (orosz, 2731): Alekszandr Griscsuk (2789), Szergej Karjakin (2777), Lékó Péter (magyar, 2734), Alekszej Shirov (lett, 2701), Vlagyimir Malahov (2696), Alekszandr Motiljev (2686), Igor LIszij (2684), Viorel Bologan (moldáviai, 2648)

Szentpétervár (orosz, 2705): Leinier Dominguez Perez (kubai, 2755), Nyikita Vityjugov (2742), Peter Szvidler (2732), Makszim Matlakov (2694), Szergej Movszeszjan (örmény, 2663), Zahar Efimenko (ukrán, 2641), Ildar Hairullin (2638)

G Team Novy Bor (cseh, 2696):  Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2736), Pentala Harikrishna (indiai, 2725), David Navara (2722), Krishnan Sasikiran (indiai, 2680), Viktor Laznicka (2675), Zbynek Hracek (2638), Mateusz Bartel (lengyel, 2636)

SHSM - Moszkva (orosz, 2675): Alekszandr Morozevics (2731), Jan Nepomnjacsij (2710), Borisz Gracsev (2673), Alekszej Drejev (2662), Jevgenyij Najer (2646), Ivan Popov (2627), Daniil Dubov (2614), Vlagyimir Potkin (2610)

 

Haladás VSE (2499): Rapport Richárd (2713), Ruck Róbert (2572), Németh Miklós (2494), Kovács Gábor (2463), Nagy Gábor (2414), Csonka Attila István (2339), Pergel László (2241)

 

A női klubcsapatok versenyét tizennyolcadszor rendezik meg, ezúttal tíz csapat nevezett. A neves idegenlégiósokat is felvonultató legjobb együttesek küzdelme azonban érdekes csatákat ígér. A címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo abszolút esélyes, tavaly valamennyi ellenfelüket legyőzve végeztek az élen, nyertek ötödször.

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Hou Ji-fan

2621

CHN

1

½

1

1

½

1

5.0

6

2463

2736

2

GM

Humpy   Koneru

2607

IND

1

½

1

1

½

1

1

6.0

7

2412

2725

3

GM

Anna   Muzicsuk

2560

SLO

1

1

1

0

1

1

5.0

6

2370

2643

4

GM

Pia   Cramling

2515

SWE

1

½

1

½

1

1

5.0

6

2260

2548

5

IM

Almira   Szkripcsenko

2441

FRA

½

1

1

2.5

3

2132

2425

 

A legjobb orosz négyes, talán a grúzok is okozhatnak meglepetést a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezette csapatnak. Egyetlen magyar résztvevőként a francia Club d´Échecs d´Annemasse együttesében szerepel Gara Tícia.

 

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (monacói, 2568): Hou Ji-fan (kínai, 2663) Anna Muzicsuk (ukrán, 2551), Katyerina Lahno (orosz, 2540), Pia Cramling (svéd, 2516), Almira Szkripcsenko (francia, 2430)

SHSM (orosz, 2498): Alekszandra Kosztenjuk (2543), Valentyina Gunyina (2540), Olga Girja (2476), Alina Kaslinszkaja (2433), Jekatyerina Kovalevszkaja (2431)

Batumi Chess Club „Nona” (grúz, 2491): Nana Dzagnidze (2566), Bela Hotenasvili (2507), Salome Melia (2464), Nino Bacsiasvili (2426), Miranda Mikadze (2242)

Ugra (orosz, 2429): Natalija Pogonyina (2482), Anna Usenyina (ukrán, 2481), Bajra Kovanova (2399), Marian Guszeva (orosz, 2352), Tatjana Sadrina (2327)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd Rigában is remekelt, holtversenyben első lett a nyílt tornán

Címkék: Rapport Richárd

A lett fővárosban szép magyar sikerrel fejeződött be a 4. Riga Műszaki Egyetem Sakkfesztivál. A 212 sakkozó részvételével megrendezett kilenc fordulós viadalon Rapport Richárd holtversenyben végzett az élen, csak a módosított Bucholz-pontszám alapján előzte őt meg fél ponttal az örmény Hrant Melkumjan. Ezüstérmes olimpikonunk nagyszerű sikerével 11,4 Élő-pontot is gyűjtött, remek teljesítményének performance-pontszáma 2809. Elismerés illeti Bánusz Tamást hatodik helyéért, a győztesekhez hasonlóan megőrizte veretlenségét, 10,4 Élő-pontot is szerzett.

A lett fővárosban 36 ország 212 sakkozója vett részt a negyedszer megrendezett Riga Műszaki Egyetem Sakkfesztiválon, 38 nemzetközi nagymester és 38 nemzetközi mester is játszott a mezőnyben. Alekszej Shirov mögött ezüstérmes olimpikonunk, a 18 éves Rapport Richárd volt a második kiemelt. Féltettük ifjú titánunkat, hiszen a sakkolimpiát megelőzően Dániában vet részt nyílt versenyen, majd gyengébb kezdés után az esztendő legfontosabb viadalán remekelt a hajrában, főszerepet játszott a bravúros második hely megszerzésében. A sakkolimpia után azonnal Rigába utazott az újabb megmérettetésre.

 

A legnagyobb riválisnak az örmény Hrant Melkumjan bizonyult, aki hatos nyerősorozattal indított, majd három remivel fejezte be a kilenc fordulós viadalt. A párosítás a hetedik körben hozta össze a két nagymestert, Ricsi eredetien játszotta az angol megnyitásnak nevezhető partit, lépésismétléssel lett remi az ütközetük. Rapport a nyolcadik fordulóban látványos bástya és vezéráldozattal mattolt. A befejező játéknapon az egyedüli elsőségért sakkozott, hiszen Melkumjan villámgyorsan megosztozott a ponton sötéttel játszva Bánusz Tamással. Ricsi játszmáját jelentős érdeklődés kísérte, a Philidor védelmű partiban már a nyitásban gondokat okozott az orosz Borisz Szavcsenkónak, aki korán óriási időzavarba is került. A jelentős időelőnyben sem találta meg Rapport a nyerőesélyes folytatást, a végső kapkodásban örökös sakk lett az emlékezetes összecsapás vége.

A győztesnek járó trófeát végül Hrant Melkumjan vehette át, a második módosított Bucholz-ponszám alapján féllel többet gyűjtött, hiába volt Rapportnak magasabb a performance-pontszáma. A 2809 minden dicséretet megérdemel, + 11,4 Élő-pontot is szerzett. A virtuális világranglistán hét helyet javítva a 38., 2712,7 ponttal.

Bánusz Tamás is megőrizte veretlenségét, a 2674-es performance-pontszámhoz + 10,4 Élő-pont is társult. Erdős Viktor és Prohászka Péter minusszal zárta a viadalt.

A verseny végeredménye:

H.

Rajtl.

 

Név

FED

Élő

Pont

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

3

GM

Hrant Melkumjan

ARM

2655

7.5

43.0

55.5

2792

2

2

GM

Rapport Richárd

U18

HUN

2704

7.5

43.0

55.0

2809

3

4

GM

Eduardo Iturrizaga Bonelli

VEN

2653

7.0

42.0

54.0

2731

4

14

GM

Daniel Naroditsky

U20

USA

2587

7.0

41.5

53.5

2712

5

10

GM

Borisz Szavcsenko

RUS

2596

7.0

41.0

52.5

2693

6

15

GM

Bánusz Tamás

HUN

2585

7.0

40.0

51.5

2674

7

6

GM

Daniel Fridman

GER

2639

7.0

39.0

50.0

2641

8

41

IM

Chithambaram Aravind

U16

IND

2467

7.0

38.5

49.5

2718

9

13

GM

Beljamin Bok

U20

NED

2587

6.5

39.0

51.0

2600

10

28

GM

Mackenzie Molner

USA

2509

6.5

39.0

50.0

2630

33. Erdős Viktor (magyar, 2638) 6

35. Prohászka Péter (magyar, 2595) 6

(212 résztvevő)

Szavcsenko,B (2596) - Rapport,R (2704)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 exd4 5.Hxd4 Fe7 6.Ff4 0-0 7.Vd2 d5

Ricsi választása alaposan megzavarta az orosz nagymestert, hosszasan tűnődött.

8.Hdb5 Fb4 9.0-0-0 c6 10.Hc7 Hxe4 11.Vd4?!

Villámgyorsan peregtek a percek Borisz Szavcsenko óráján. 11.Ve3 Fxc3 12.bxc3 g5 (12...Ve7 13.Kb2) 13.Vxe4 Vxc7 14.Vxh7+ Kxh7 15.Fxc7 volt a jó folytatás.

11...Fxc3 12.bxc3 Ve7 13.Bd3 Fe6 14.Hxa8?

Szavcsenko már időzavarban volt.

 

14...c5! 15.Ve3 c4 16.Bd4 Va3+ 17.Kd1 Hxc3+ 18.Kd2 Hb1+ 19.Kd1 Hc6 20.Hc7

 

 

20...Hxd4

Jóval erősebb volt a 20...Vb2 21.Fe5 Ff5 22.Hxd5 Ha3 23.Vc3 Vxc3 24.Hxc3 Hxd4 folytatás.

21.Vxd4 Hc3+ 22.Kd2 He4+ 23.Ke2 Vxa2 24.Kf3

 

24...Va3+

A parti újabb kritikus állásában az orosz sakkozó már csak a lépésenként kapott 30-30 másodpercekből élt. 24...Vxc2 25.Fxc4 (25.h3 b5) 25...Hxf2 nagyobb gondot okozott volna.

25.Ve3 Ve7 26.Fxc4 dxc4 27.Kxe4

Nem mindennapi állás, de a világos király szorongatott helyzetét nem lehet kihasználni.

 

 

27...g5 28.Fg3 Vf6?! 29.Fe5?! Vf5+ 30.Kd4 f6 31.Hxe6

31...Be8?!

Ifjú titánunk fölöslegesen kockáztatott.

32.Fg3?

Szerencséjére a kapkodásban Szavcsenkonak nem volt ideje kiszámolni a 32.Fxf6 Vxf6+ 33.Kd5 Vf5+ 34.Kd6 h6 35.Bb1 változat kínálta nyerőesélyt.

32...Bxe6 33.Vf3 Vxc2 34.Vxb7!

34...Vd2+ 35.Kc5 Va5+ 36.Vb5 Va3+ 37.Kxc4 Be4+

Világos remizett volna 37…Bb6-ra is, 38.Ba1 Vxa1 39.Ve8+ változatban.

38.Kd5 Bb4

39.Ve8+ Kg7 40.Ve7+ Kg6 41.Ve8+ Kg7 42.Vd7+ Kg6 43.Ve8+ Kg7 44.Ve7+ Kg6 45.Ve8+ és döntetlen

 

Bok,B (2587) - Rapport,R (2704)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7 5.Fc4 Fe7 6.a4 c6 7.0-0 Vc7 8.Fa2 h6 9.dxe5 dxe5 10.Hh4 Hc5 11.Hf5?! Fxf5 12.exf5 0-0 13.Fe3 e4 14.Ve2 Ve5 15.Bae1 Bae8 16.Vc4? 

16...Fd6 17.g3 Vxf5 18.Fd4 Hcd7 19.Be2 Fe5! 20.Fxa7 Fxc3 21.Vxc3 He5 22.Fc5 Hf3+ 23.Kg2 Be5! 24.Fxf8

 

24...Vh3+!! 25.Kxh3 Bh5+ 26.Kg2 Bxh2  matt!

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Izgalmas utolsó fordulóval ért véget a Barátok Sakkcsatája, a Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzés. Férficsapatunk 3,5-2,5-ös győzelmével egy ponttal megnyerte a találkozót. Polgár Judit és Rapport Richárd is nagy küzdelemben kényszerítették megadásra ellenfeleiket, Almási Zoltán kedvező állását hihetetlen sakkvaksággal vesztette el. Berkes Ferenc, Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett. A csapat legjobb pontszerzője, Rapport 4,5 pontot gyűjtött 6 partijából. Női együttesünk minimális arányban kapott ki a befejező játéknapon, a lengyel válogatott hétpontos előnnyel győzött. Gara Tícia villámgyőzelmet aratott, Gara Anita és Papp Petra kikapott, Mádl Ildikó, Rudolf Anna és Vajda Szidónia partija döntetlen lett, legjobb pontszerzőnk Mádl Ildikó 6-ból 3,5 ponttal.

A vártnál is sokkal izgalmasabban alakult a magyar-lengyel olimpiai felkészülést szolgáló hattáblás, schveningeni rendszerű válogatott mérkőzés férfi csapatainak  utolsó fordulója. A játéknap félidejében még azt számolgattuk, hogy két, vagy három ponttal nyerjük-e meg a fordulót, ehelyett drámai utolsó percek döntötték el, hogy nagymestereink végül érvényesítették a  „papírformát”. Erdős Viktor gyors remije után Balogh Csaba is hárította Mateusz Bartel kísérleteit. Dariusz Swiercz minőségáldozata remihez vezetett.

Optimistán néztük Almási Zoltán partiját, a lengyelek legjobbja, Radoslaw Wojtaszekkel szemben megragadta  a kezdeményezést. A kritikus állásban túlzottan is sokáig tűnődött, egyszerűsíthetett volna gyalogelőnyös bástyavégjátékra, ehelyett bonyodalomba bocsátkozott. Wojtaszek fiatal kora ellenére már rutinos versenyzőnek számít, ez ki is derült, amikor időzavarban levő nagymesterünk ellen ravasz vezérlépést húzott. Zoli reakcióját nem akartuk elhinni, közvetítési hibára gyanakodtunk, de mindenkit letaglózott, hogy a jó formában játszó Almási egy lépésben elnézte a vezérét.

 

Polgár Juditra és Rapport Richárdra várt a feladat, hogy megnyerjék kedvező pozíciójukat. Judit klasszikus stílusban teljesítette is az elvárást. Jan-Krzysztof Duda a szicíliai védelmű partiban lépésről-lépésre került egyre nagyobb hátrányba. Vezérszárnyi akciója elhalt, Judit a királyszárnyon remekül építkezett, tisztjei egyre aktívabbak lettek, a világos király bajba került. Duda minőséget vesztett, az előny érvényesítésének technikai nehézségeit nagymesternőnk remekül megoldotta, győzelme a kiegyenlítést jelentette.

 

Legfiatalabb nagymesterünk, a 18 éves Rapport Richárd a vezérek nélküli középjátékban szépen túljátszotta Bartosz Sockót. Learathatta volna jó játékának gyümölcsét, ehelyett ellenesélyt engedélyezett ellenfelének. Időzavarban mentőövet is dobott Sockónak, aki szerencsére a lehetőséggel nem tudott élni, remit adó folytatás helyett a kapkodásban vesztőt húzott. Ricsi először játszott a felnőtt válogatottban, bemutatkozása remekül sikerült, válogatottunk legjobb pontszerzője lett 4,5 ponttal.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Férfiak

Magyarország – Lengyelország  3,5 – 2,5

a1b6 Erdős Viktor (2647) - Gregorcz Gajewski (2622)  döntetlen (Katalán megnyitás, 25)

a2b3 Berkes Ferenc (2665) - Dariusz Swiercz (2613) döntetlen (Grünfeld védelem, 32)

b2a3 Mateusz Bartel (2641) – Balogh Csaba (2648)  döntetlen (Spanyol négyeshuszárjáték, 31)

a4b5 Almási Zoltán (2692) – Radoslaw Wojtaszek (2715) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 33)

b4a5 Bartosz Socko (2622) – Rapport Richárd (2701) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 74)

b1a6 Jan-Krzysztof Duda (2587) – Polgár Judit (2685) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 86)

 

A végeredmény:

Magyarország – Lengyelország 18,5 – 17,5 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5, 2 – 4, 3 – 3, 3,5 – 2,5)

 

Egyéni eredmények:

Rapport Richárd 4,5/6, Erdős Viktor 3,5/6, Almási Zoltán 3,5/6, Berkes Ferenc 2,5/6, Polgár Judit 2,5/6, Balogh Csaba 2/6

 

Női együttesünk két nagy arányban elszenvedett veresége után ma minimális arányban kapott ki. A lengyelek hét ponttal többet teljesítve nyerték meg a párharcot. Meccs előtt nem voltak nagy illúzióink, éltáblásunk, Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang nélkül játszva egyértelműen a vendégek voltak az esélyesebbek. A mérkőzés játszmái korántsem „indokolták” a súlyos vereséget, jó esélyek maradtak kihasználatlanul, végzetes időzavarok akadályozták meg jobb eredmény  elérését. Másfél hónap múlva kezdődik a sakkolimpia, bőven van feladat, hogy a napokon belül kijelölésre kerülő csapattagok jobb formában várhassák a megmérettetést.

 

Gara Tícia villámgyőzelemmel indított, Rudolf Anna pozíciója nyerést ígért. Sajnos Gara Anita rossz tervet választva anyagi hátrányba került, két tisztet vesztett bástya ellenében. A legjobb pontszerző Mádl Ildikó remizett. Rudolf Anna partija a lengyelek legjobbjával, Monika Sockóval szemben váratlan fordulatokkal döntetlennel ért véget. Papp Petra nem tudta megmenteni gyaloghátrányos végjátékát, Vajda Szidónia pontos játékkal szerzett fél pontot a lengyelek legjobb pontszerzője, Iweta Rajlich ellen.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Nők

Magyarország – Lengyelország  2,5 – 3,5

a1b6 Papp Petra (2296) - Joanna Majden-Gajewska (2418)  0 – 1 (Pirc védelem, 64)

a2b3 Gara Anita (2333) – Klaudia Kulon (2344)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 42)

b2a3 Karina Szczepkowska-Horowska (2377) – Gara Tícia (2327)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 22)

a4b5 Mádl Ildikó (2328) – Marta Bartel (2312)  döntetlen (Szicíliai védelem, 24)

b4a5 Iweta Rajlich (2398) – Vajda Szidónia (2352) (Vezérgyalog megnyitás, 67)

b1a6 Monika Socko (2463) – Rudolf Anna (2297) döntetlen (Francia védelem, 52)

 

A végeredmény:

Magyarország - Lengyelország 14,5 – 21,5 (1 – 5, 4 – 2, 3 – 3, 1 – 5, 3 – 3, 2,5 – 3,5)

Egyéni eredmények:

Mádl Ildikó 3,5/6, Gara Tícia 3/6, Gara Anita 2,5/6, Vajda Szidónia 2,5/6, Rudolf Anna 1,5/6, Papp Petra 1,5/6

 

Duda,J (2587) – Polgár,J (2685)
Szicíliai védelem [B83]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.Fe2 Hf6 7.0-0 Fe7 8.Fe3 0-0 9.f4 e5 10.Hb3 exf4 11.Bxf4 Fe6 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 He5 14.Bb4

Elkezdődött a lengyel ifjú titán hosszas manőverezése a bástyával, Judit a királyszárnyi játékát kezdte megalapozni.

14...Vc7 15.a4 Hfd7 16.Hd4 g6 17.Hb5 Va5 18.c3 a6 19.Ha3 Vc7 20.a5 Bfe8 21.Kh1 Ff8 22.Fg1 Hc5 23.Hc4 Fg7 24.Hb6 Bad8 25.Bf4

 

25...f5 26.Bf1 He4 27.Vc2 Ve7 28.Ff3 Hg5 29.Bae1 Ff6 30.Fd1 He4 31.c4 Fh4 32.Be3 Fg5 33.Bee1

 

33...Vg7 34.b4 Vh6 35.Bxe4

Kényszerű minőségáldozat.

35...fxe4 36.c5 Bf8 37.Bxf8+ Bxf8 38.Vxe4

38...Fe3 39.Vxe3 Vxe3 40.Fxe3 Bf1+ 41.Fg1 Bxd1 42.cxd6 Kf7 43.h3 Ke8 44.Kh2 Hd7 45.Ff2 Hxb6 46.Fxb6 Bxd5 47.Fc5

47...Bd3

Az anyagi előny érvényesítéséhez még technikai nehézségeket le kellett győzni. A mérkőzésen még két parti folyt, Rapport Richárd játszott még, mindkettőjük győzelme kellett a mérkőzés megnyeréséhez.

48.Kg1 Kd7 49.Kf2 Ke6 50.Ke2 Bb3 51.Kf2 Ke5 52.Ke2 Ke4 53.Fb6 Bd3 54.Fc5 Bd5 55.Ke1 Kd3 56.Kf2 Bf5+ 57.Ke1

57...h5 58.Fb6 Bd5 59.Fc5 Kc3 60.Ke2 Bd3 61.Kf2 Kd2 62.Kf1 Kc1 63.Ke1 Kb1 64.Kf2 Kb2 65.Ke1 Kc1 66.Kf1 Kd2 67.Kf2 h4 68.Kf1 Bd5 69.Kf2 Bf5+ 70.Kg1 Ke2

Judit elérte az ideális pozíciót.

71.d7 Bd5 72.Fe7 Bxd7 73.Fxh4 Bd1+ 74.Kh2 Kf1 75.g4 Bd3 76.Fg5 Kf2 77.Fe7 Kf3 78.g5 Bd2+ 79.Kg1 Kg3 80.Kf1 Kxh3 81.Ke1 Ba2 82.Ff6 Kg4 83.Fe7 Kf5 84.Kf1 Bb2 85.Kg1 Be2 86.Ff6 Be4 és világos feladta

 

Socko,B (2622) - Rapport,R (2701)
Szicíliai védelem [B28]

1.e4 c5 2.Hf3 a6 3.c4 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e5 6.Hxc6 dxc6 7.Vxd8+ Kxd8 8.Fe3 Kc7 9.Hc3 Hf6 10.f3 Fe6 11.c5 g6 12.Ha4 Hd7 13.Fd3 Bd8 14.Ke2 f5 15.Fg5 Be8 16.Bhc1 h5 17.h4?!

A lengyel nagymester fölöslegesen gyengítette gyalogszerkezetét.

17...Fe7 18.Fxe7 Bxe7 19.b4 Bg8 20.Hc3 Hf6 21.Bd1

 

21...Bd8 22.Fc2? Bd4 23.Bab1 Bc4 24.Bb3 a5

Ricsi könnyen nyerhetett volna a 24...fxe4 25.Fxe4 Hxe4 26.Hxe4 Bc2+ 27.Bd2 Fxb3 28.axb3 Bxd2+ 29.Kxd2 folytatásban.

25.bxa5 Hd7 26.Ba3 Hxc5 27.Fb1 Be8 28.g3 Ba8 29.Ke3 Bf8 30.exf5 gxf5 31.He2 Ba8 32.f4 e4 33.Bd4 Bxd4 34.Hxd4 Kd6 35.Fc2 Fd7 36.Fd1 Bg8 37.Kd2 Hd3 38.He2 Fe6 39.a6 bxa6 40.Bxa6 Hb4 41.Ba5 c5 42.Ba7 Kc6 43.Ke1 Fc4 44.Bh7 Fxe2 45.Kxe2 Bxg3 46.Bxh5

 

 

46...Kd5

Jobb volt a 46...Bg2+ 47.Kf1 Bd2 48.Fb3 Hd3 49.Fc4 Bf2+ 50.Kg1 Bc2 51.Bh6+ Kc7 52.Bh7+ Kd6 53.Bh6+ Ke7 54.Fb5 Hxf4 folytatás.

47.Bxf5+ Kd4 48.h5 Bh3 49.Kf2 Bh1 50.Fg4 c4 51.Bf8 c3 52.Bd8+ Hd5 53.Fe6

53...e3+?

Világos pontos védekezése mellett remihez vezetett volna. 53...Bh2+ 54.Kg3 Bxh5 55.Kg4 (55.f5 Bxf5 56.Fxf5 c2 57.Fe6 c1V) 55...c2 56.Kxh5 c1V 57.Bxd5+ Ke3 megtartotta volna az előnyt.

54.Kf3 Bf1+

Sötétnek nincs gondja a 54...c2 55.Bxd5+ Kc3 56.Bc5+ Kd2 57.Bd5+ Kc3 változatban sem.

55.Ke2 Bf2+ 56.Ke1 c2 57.Bxd5+ Ke4 58.Bc5 Bh2

59.h6?

Socko megmenthette volna a partit az 59.Ff5+ Kf3 60.Fd3 Bh1+ (60...e2 61.Kd2) 61.Ff1 Bh2 folytatással.

59...Bh1+ 60.Ke2 c1H+ 61.Bxc1 Bxc1 62.Fb3 Bh1 63.h7 Bh2+ 64.Ke1 Kd3 65.Fd5 Bxh7 66.Fc6 Bh5 67.a4 Bf5 68.Fb5+ Kd4 69.Ff1 Bc5 70.Ke2 Ke4 71.Fg2+ Kd4 72.Kf3 Bc2 73.Fh3 Bf2+ 74.Kg3 Bxf4! és világos feladta

 

Almási,Z (2692) - Wojtaszek,R (2715)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 Hf6 4.Hf3 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Vxc4 a6 7.Vc2 c5 8.d3 b5 9.a4 Fb7 10.0-0 Fe7 11.Hc3 Vb6 12.axb5 axb5 13.Bxa8+ Fxa8 14.Vb3 Hd5 15.Fg5 Hxc3 16.Vxc3 Fxg5 17.Hxg5 0-0 18.Fxa8 Bxa8 19.Bc1 h6 20.He4 Ba2?!

Radoslaw Wojtaszek elnézte, lebecsülte Zoli következő lépését. 20...b4 21.Vc4 Ba5 22.Hd2 Vd6 egyenlő esélyeket adott volna.

 

21.b4! c4

A gyalogot nem lehetett ütni. 21...cxb4?-re 22.Vc8+ Hf8 23.Ve8! f5 24.Bc8 fxe4 25.Vxf8+ Kh7 26.h4 Bxe2 27.h5 folytatás nyert volna.

22.dxc4 bxc4 23.Vxc4 Bb2 24.Vd3 Vxb4 25.Bc8+ Hf8 26.Kg2 f5?! 27.Hc5 Kh7

28.h4

Zoli hosszasan gondolkodott, kereste az esélyt adó folytatást. 28.Bc6 Vb5 29.Vxb5 Bxb5 30.Hxe6 Hxe6 31.Bxe6 gyalogelőnyös bástyavégjátékhoz vezetett volna. Ezt kevesellte, de vészesen fogyott a gondolkodási ideje.

28...Bd2 29.Ve3 Bd1! 30.Bxf8 Ve1 31.Kf3 Vh1+ 32.Kf4

32...Vd5 33.Ve5??

Nem hittünk a szemünknek, közvetítési hibára gyanakodtunk... 33.Vxe6 Bd4+ 34.Ke3 Be4+ 35.Vxe4 fxe4 36.Hxe4 Vd7 37.Kf4 minimális esélyt adott volna, a viadalon Wojtaszeknek hihetetlen mázlija volt.

33...g5+ és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: www.chess.hu

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Barátok Sakkcsatája elnevezésű, Magyarország-Lengyelország olimpiai felkészülési mérkőzés ötödik fordulójában mindkét együttesünk döntetlent ért el. Férficsapatunkban Almási Zoltán győzött, Polgár Judit vereséget szenvedett, Rapport Richárd, Berkes Ferenc, Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett. Az utolsó forduló előtt 15-15-re áll a meccs. Női válogatottunkban Mádl Ildikó és Gara Tícia nyert, Gara Anita és Papp Petra kikapott, Vajda Szidónia és Rudolf Anna nem tudta megnyerni előnyösebb állását. A lengyel női csapat megőrizte hatpontos előnyét. Az utolsó forduló pénteken 11 órakor kezdődik.

A találkozó előtti esélylatolgatáskor nem gondoltunk arra, hogy az utolsó forduló előtt döntetlenre áll majd a férfi válogatottak meccse, és a befejező játéknap dönt. Az ötödik körben másodszor nem bírtak egymással a nagymesterek. A forduló jól indult, a nyitást követően Almási Zoltánnál kis előnyt fedezhettünk fel. Meglepte ellenfelét, régi házielemzését játszotta meg, Dariusz Swiercz jelentős időhátrányba került. Zoli magabiztosan játszotta a partit, minőségáldozattal szabadgyalogja a második sorra ért, a meccsen a partiig még veretlen Swiercz mentséget nem találhatott.

Hidegzuhanyként hatott Polgár Judit második veresége. Korai vezércsere után rosszul értékelte az állásban rejlő lehetőségeket, huszárjának szorongatott helyzete rányomta bélyegét a küzdelemre. Mateusz Bartel nyitotta az f vonalat, világoson mozgó futóját aktivizálta, gyalogot nyert. A játszmát Judit elnézése döntötte el, Bartel közbeiktatott lépéssel tisztet nyert.

 

Rapport Richárd pozíciós folytatás helyett királyszárnyi akciót kezdeményezett, két könnyűtisztért bástyát és két gyalogot kapott, de a 16 esztendős Jan-Krzysztof Duda esélyeit az időkontroll felé közeledve kedvezőbbnek értékeltük. Kisebb fordulatok után remizett a 18 éves és a 16 éves világranglistát vezető két nagymester.

 

Bartosz Socko és Berkes Ferenc a Caro-Kann védelemben csatázott. A lengyel nagymester elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, bonyodalmakban gazdag ütközetté vált összecsapásuk. Socko szerencsére megelégedett a gyalognyeréssel, a végjátékban négy huszár mellett anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

Válogatottunkban Polgár Judit mellett még Balogh Csaba is nyeretlen. Kihasználva Gregorcz Gajewski hibáját gyalogot nyert. Négy futó harcolt a táblán, újabb csere után a sötéten mozgók, Csaba gyalogelőnye kevés volt a győzelemhez.

Erdős Viktor a lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel osztozott meg a ponton, a 3,5-3,5 pontos Rapport és Almási mögött a harmadik legjobb egyéni eredményt jelenti számára a 3 pont.

 

Az 5. forduló eredményei:

Férfiak

Lengyelország - Magyarország 3 - 3

b5a1 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Erdős Viktor (2647) döntetlen (Szláv védelem, 31)

b4a2 Bartosz Socko (2622) – Berkes Ferenc (2665) döntetlen (Caro-Kann védelem, 55)

a3b6 Balogh Csaba (2648) - Gregorcz Gajewski (2622) döntetlen (Szicíliai védelem, 67)

b3a4 Dariusz Swiercz (2613) – Almási Zoltán (2692) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 40)

a5b1 Rapport Richárd (2701) - (2587) döntetlen (Vezérindiai védelem,  83)

a6b2 Polgár Judit (2685) – Mateusz Bartel (2641) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 35)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 15 – 15 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5, 2 – 4, 3 - 3)

 

Az utolsó forduló párosítása:

a1b6 Erdős Viktor - Gregorcz Gajewski

a2b3 Berkes Ferenc - Dariusz Swiercz

b2a3 Mateusz Bartel – Balogh Csaba

a4b5 Almási Zoltán – Wojtaszek Radoslaw

b4a5 Bartosz Socko – Rapport Richárd

b1a6 Jan-Krzysztof Duda – Polgár Judit

 

A korábbi fordulókhoz hasonlóan a női meccs ismét fordulatokban gazdag volt, kihagyott esélyek is jellemezték a küzdelmeket. A hatpontos előnnyel vezető lengyel válogatott közel járt ahhoz, hogy elszenvedje második vereségét. A játéknap rosszul kezdődött, Papp Petra a Grünfeld védelmű partiban már a 14. lépésben nagyot hibázott, Marta Bartel könnyen győzött.

 

Gara Tícia korai gyalogáldozattal lepte meg Joanna Majden-Gajewskát, akinek tisztjei kötésbe keveredtek, királya középen rekedt. Tícia kiskombinációval döntő előnyt szerzett.

A szicíliai védelem Richter-Rauser változatában Klaudia Kulon újítással előnybe került, szerencsére azonban erélytelenül folytatta akcióját. Mádl Ildikó ellenjátékot kapott, de az időkontroll előtt viharfelhők gyülekeztek állása felett. A váratlan futósakkja megzavarta Joannát, aki vesztőt húzott.

A legeredetibb ötleteket Iweta Rajlichtól látjuk, az 5 partiból szerzett 4 pontja nem tükrözi hűen játékát, Fortuna kegyeltje. Gara Anita a meglehetősen szokatlan pozícióval nem tudott megbirkózni, elnézett egy taktikai csapást, állása védhetetlenné vált.

A két döntetlennel végződött játszmákban nagymesternőink nyerőesélyt szalasztottak el. Vajda Szidónia szépen túljátszotta a nyitást rosszul játszó Monika Sockót. Időzavarban sajnos kimaradtak a kínálkozó lehetőségek, Szidónia két bástyával a vezér ellen a remit biztosította.

 

A spanyol megnyitás csereváltozatában Rudolf Anna mindent elért, amiről világos álmodhat. Királyszárnyi gyalogtöbbletét sikerrel mozgósította, Karina Szczepkowska-Horowska csak védekezett. Anna nyerések egész sorozatát hagyta ki, a bástya és futó a bástya elleni végjátékban a lengyel sakkozónő pontosan védekezett.

 

Az 5. forduló eredményei:

Nők

Lengyelország - Magyarország  3 - 3

b5a1 Marta Bartel (2312) – Papp Petra (2296) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 28)

b4a2 Iweta Rajlich (2398) – Gara Anita (2333) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 46)

a3b6 Gara Tícia (2327) – Joanna Majden-Gajewska (2418) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 35)

b3a4 Klaudia Kulon (2344) – Mádl Ildikó (2328) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 55)

a5b1 Vajda Szidónia (2352) – Monika Socko (2463) döntetlen (Pirc védelem, 53)

a6b2 Rudolf Anna (2297) - Karina Szczepkowska-Horowska (2377) döntetlen (Spanyol megnyitás, 105)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 12 – 18 (1 – 5, 4 – 2, 3 – 3, 1 - 5, 3 - 3)

 

Az utolsó forduló párosítása:

a1b6 Papp Petra - Joanna Majden-Gajewska

a2b3 Gara Anita – Klaudia Kulon

b2a3 Karina Szczepkowska-Horowska – Gara Tícia

a4b5 Mádl Ildikó – Marta Bartel

b4a5 Iweta Rajlich – Vajda Szidónia

b1a6 Monika Socko – Rudolf Anna

 

Swiercz,D (2613) - Almási,Z (2692)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vb3 Hc6 6.Hbd2 d5

Almási Zoltán jó érzékkel választott a ritkább változatot az utóbbi időben divatosabb 6...Ha5 7.Vc3 c5 helyett.

7.Fg2 Fd6 8.Va4 Fb7 9.He5

Nagymesterünk 2003-ban, a monacói Amber-tornán Vaszilij Ivancsukkal a 9.cxd5 exd5 10.Hc4 dxc4 11.He5 Fb4+ 12.Kf1 0-0 13.Hxc6 Ve8 14.Vxb4 Fxc6 variban már csatázott.

 9...Fxe5

Zoli régi elemzését játszotta meg, Dariusz Swiercznek ismeretlen területen kellett küzdenie.

10.dxe5 Hd7 11.Hf3 0-0 12.Ff4 Hc5 13.Vc2 Hb4 14.Vc3 a5 15.0-0 dxc4 16.a3 Hd5 17.Vxc4 Vd7 18.Bfe1

18...Va4!

Sötét megnyerte az elméleti párbajt, kis előnnyel játszhatott.

19.Vxa4 Hxa4 20.Fc1 He7 21.b3 Hc5 22.Hd4 Fxg2 23.Kxg2 Bfd8 24.Fe3 Hd5 25.b4?! axb4 26.Hc6 Hxe3+ 27.fxe3

 

27...b3!

A minőségáldozat klasszis megoldás!

28.Hxd8 Bxd8 29.Bed1 Ba8 30.Bd4 b2 31.Bb1 Ha4 32.Bc4 c5 33.Kf3?!

Jobb volt, de a minőség visszaadása után a bástyavégjátéknak nyernie kell. 33.Bxa4 Bxa4 34.Bxb2 Ba6 35.Bb3 Kf8 36.e4 Ke7 37.Kf2 h5 változatban.

33...Kf8 34.h4 Ke7 35.h5 Kd7 36.Bf4

 

36...Kc6 37.g4 b5 38.Bd1 Kb6 39.Bxf7 Hc3 40.Bd6+ Ka5 és világos feladta

 

PolgárJ (2685) - Bartel,M (2641)
Szicíliai védelem [B57]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fc4 Vb6 7.Hb3 e6 8.Ff4 He5 9.Fe2 a6 10.Fe3 Vc7 11.f4 Hc4 12.Fxc4 Vxc4 13.Vd3

A vezércserével egyenlő állás jött létre.

13...Vxd3 14.cxd3 Fd7 15.Fb6 Fe7 16.Ha5 0-0 17.Bc1 Bfc8 18.a3 Fe8 19.b4

 

19...d5 20.e5 Hd7 21.Fd4 b6 22.Hb7

22...f6!

A lengyel nagymester előnybe került.

23.0-0 fxe5 24.fxe5 Fg6 25.Ha4 Fxd3 26.Bfe1 Bxc1 27.Bxc1 Fc4 28.Hd6 Fxd6 29.exd6 Bb8 30.Be1 Kf7 31.Be3 Fb5 32.Hc3

32...Be8 33.Bf3+ Kg8 34.Be3 e5 35.Hxd5?

Judit elnézte a közbeiktatott lépést, de 35.Hxb5 axb5 36.Fb2 Kf7 37.Kf1 Ke6 is reménytelen álláshoz vezetett volna.

 

35...Bf8! és világos feladta

 

Rapport,R (2701) - Duda,J (2587)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Ff4 Fb7 5.e3 Fe7 6.h3 c5 7.dxc5 bxc5 8.Fe2 0-0 9.Hc3 Vb6 10.Vc2 Hc6 11.Bd1 d5 12.0-0 Hb4 13.Vb1 Bfd8 14.a3 Hc6 15.cxd5 exd5 16.Hg5

Ricsi a pozíciós játék helyett akciót kezdeményezett.

16...h6

17.Hxd5 Bxd5 18.Bxd5 hxg5 19.Bxg5 Hd8 20.Fe5

Korántsem könnyű a pozíció értékelése, világos bástyát és két gyalogot kapott a bástyáért, ha a könnyűtisztek szerephez jutnak...

20...He6 21.Fxf6?! Fxf6 22.Bg4 Fxb2

Számításba jött a 22...Bd8 23.b4 Bd2 24.Fc4 Vd6 folytatás is.

23.Fc4 Bd8 24.Vc2 Ff6 25.Bb1 Vc7 26.Vf5 Kf8 27.h4 Fc8 28.Vh7 Ke7 29.Vc2 g6 30.Fa2 Kf8 31.Bc1 Ve7 32.Ve4

32...Hc7?!

A vezércsere nagymesterünknek segített. 32...Bd2 33.Fb3 Vd8 34.Vc4 Bb2 kellemetlenebb lett volna.

33.Vxe7+ Fxe7 34.Bf4 Fe6?!

Az újabb csere még közelebb hozta a remit. 34...Hd5 35.Ba4 a6 36.Ba5 Hc7 megtartotta volna az előnyt.

35.Fxe6 Hxe6 36.Ba4 Bd7 37.Kf1 Bb7 38.Ke2 Hc7 39.Bc2 Hd5 40.g3 Ke8 41.Be4 Kd7

42.g4 Kc6 43.h5 Hf6 44.Bf4 gxh5 45.gxh5 Bb8 46.h6 Bh8 47.Ba4 Hd5 48.Bxa7 Hc7 49.Bb2 Bxh6 50.Bab7 Kd7 51.B7b6 Bh1 52.Bb1 Bh4 53.Bg1 Hd5 54.Ba6 Hc3+ 55.Kd3 He4 56.f4 Hd6 57.a4 Bh2 58.Bd1 f5 59.Bd2

59...c4+ 60.Kc2 Bh3 61.Ba5 Bxe3 62.Bxf5 Ba3 63.Ba5 Kc6 64.Be2 Ff8 65.Bee5 Ba2+ 66.Kb1 Bf2 67.f5 Bf1+ 68.Kc2 Bf2+ 69.Kd1 c3 70.Bac5+ Kd7 71.Bed5 Fg7 72.a5 Ba2 73.Bd3 c2+ és döntetlen

 

Socko,B (2622) - Berkes,F (2665)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Hh3 e6 7.Hf4 Vc7 8.c3 Hf6 9.h4 Fd6 10.Vf3 Hbd7 11.h5 Fc2 12.h6 gxh6 13.Fd3 Fxd3 14.Hxd3 Bg8 15.Hh5

15...Hg4

Két éve a Pavasovic-Solak partiban a 15...Hxh5 16.Bxh5 Bg6 (16...c5 17.Bxh6 0-0-0) 17.Fxh6 Hf6 18.Bh4 világosra volt előnyös.

16.Fd2 0-0-0!? 17.Vxf7

Bartosz Socko vállalta a fokozott bonyodalmakat, elfogadta a gyalogáldozatot.

17...c5 18.Vxh7 Vc6

Jobban tetszett a 18...e5 19.f3 c4 20.fxg4 cxd3 21.Vxd3 exd4 22.0-0-0 Bxg4 folytatás.

19.f3 Hh2 20.0-0-0 Bxg2

 

21.dxc5?!

Socko a 21.Ff4 Hxf3 (21...c4 22.Fxd6 Vxd6 23.Hhf4) 22.Fxd6 Hg5 23.Vg7 Vxd6 24.Hhf4 változatban jobban állhatott volna.

21...Hxf3?

Fecó kockáztatott. 21...Hxc5 22.Hdf4 Vb5 23.Hxg2 Hd3+ 24.Vxd3 Vxd3 25.Hhf4 Fxf4 26.Hxf4 Vc4 27.b3 Va6 28.Bxh2 Vxa2 29.Hxe6 Va1+ 30.Kc2 Va2+ örökös sakkal remi lett volna.

22.cxd6 Bxd2 23.Vxh6 Vxd6?! 24.Bxd2 Hxd2 25.Hhf4 Hc4

26.Vxe6

Socko gyalogot nyert, a gyalogok ugyanazon a szárnyon vannak, a döntetlenért még küzdeni kellett.

26...Vxe6 27.Hxe6 Be8 28.Hdf4 Hce5 29.Bh6 b6 30.Kc2 Kb7 31.b4 Bg8 32.Bh7 Bg3 33.a4 a6 34.Hd4 Kc8 35.Bh6 Kb7 36.Hf5 Bg4 37.Hd6+ Ka7 38.Hd5 Bg2+ 39.Kb3 Bg6 40.Bxg6 Hxg6 41.Kc4 Hge5+ 42.Kd4 Hc6+ 43.Ke4

43...a5 44.b5 Hd8 45.Kf5 Kb8 46.Hc4 Ka7 47.Hd6 Kb8 48.He4 Hb7 49.Ke6?! Hdc5+ 50.Hxc5 Hxc5+ 51.Kd6 Kb7 52.c4 Hxa4 53.Ke5 Hc5 54.Kd4 He6+ 55.Kc3 Hc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Magyarország-Lengyelország olimpiai felkészülési mérkőzés negyedik játéknapján válogatottjaink kettős vereséget szenvedtek. Férficsapatunk 4-2-re kapott ki, Erdős Viktor győzött, Rapport Richárd és Almási Zoltán remizett, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba feladásra kényszerült. Összesítésben a lengyelek kiegyenlítettek. Női együttesünk nagyon sokat hibázva másodszor vesztett 5-1-re. Gara Anita és Papp Petra ért el döntetlent. Mádl Ildikó, Vajda Szidónia, Gara Tícia és Rudolf Anna is vereséget szenvedett. A lengyel csapat hatpontos előnyre tett szert.

A Barátok Sakkcsatája párharc negyedik fordulójában érthetetlenül gyengén játszottak nagymestereink. Fölösleges kockázatokat vállaltak, nem az állás szellemének megfelelő megoldásokra vállalkoztak. A lengyel sakkozók nem tudtak hibázni, hihetetlen, hogy a 12 lejátszott partiból hetet(!) megnyertek, csak egyszer kaptak ki.

 

Erdős Viktor volt a „fény az éjszakában”. Előnyösebb pozíciójában nyugodtan építkezett, Bartosz Socko királyszárnyi gyalogszerkezetének gyengesége, a sötét király bizonytalan helyzete szép reményekkel kecsegtetett. Viktor magabiztosan gyűjtötte be az egész pontot.

 

Almási Zoltán kedvezőbb állását a fenyegető időzavar árnyékában nem tudta győzelemig fokozni. Nagymesterünk gyalogot nyert, de Jan-Krzysztof Duda állta a sarat, a végjátékban tartotta a döntetlent. Rapport Richárd gyalogjának elvesztését aktív játékkal ellensúlyozta.

 

A párharc másik három játszmája felért egy rémálommal. Polgár Judit korai g5 lépése később komoly gyengeségnek bizonyult. Dariusz Swiercz pontos játékkal használta ki Judit hibáit, kiskombinációval mindössze 24 lépésben nyert.

Berkes Ferenc szinte harakirit követett el a g5, f5 gyaloglépésekkel. Gregorcz Gajewski futópárja feléledt, Fecó gyalograblása csak meggyorsította a vesztést.

 

A lengyelek legjobbja, Radoslaw Wojtaszek a szicíliai védelem Najdorf-változatában játszotta túl Balogh Csabát, majd mentőövet dobott nagymesterünknek. Az időkontroll után azonban elnézte a g4 húzást, amire többé nem volt védelme.

A lengyel csapatban Dariusz Swiercz a legjobb pontszerző 3 ponttal, nálunk Rapport Richárd is ennyit gyűjtött.

 

A 4. forduló eredményei:

Férfiak

Magyarország – Lengyelország  2 - 4

a1b4 Erdős Viktor (2647) – Bartosz Socko (2622)  1 – 0 (Vzércsel, 49)

b6a2 Gregorcz Gajewski (2622) – Berkes Ferenc (2665)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 37)

a3b5 Balogh Csaba (2648) – Radoslaw Wojtaszek (2715) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 46)

a4b1 Almási Zoltán (2692) – Jan-Krzysztof Duda (2587)  döntetlen (Réti megnyitás, 49)

b2a5 Mateusz Bartel (2641) – Rapport Richárd (2701) döntetlen (Francia védelem, 43)

b3a6 Dariusz Swiercz (2613) – Polgár Judit (2685) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 24)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 12 – 12 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5, 2 - 4)

 

Az 5. forduló párosítása:

b5a1 Radoslaw Wojtaszek – Erdős Viktor

b4a2 Bartosz Socko – Berkes Ferenc

a3b6 Balogh Csaba - Gregorcz Gajewski

b3a4 Dariusz Swiercz – Almási Zoltán

a5b1 Rapport Richárd - Jan-Krzysztof Duda

a6b2 Polgár Judit – Mateusz Bartel

 

Női együttesünk nagyon gyenge napot fogott ki, elnézések sorozata vezetett a második 5-1-es vereséghez. Pedig a lányok az első fordulóbeli csapást szépen „túlélték”, jól küzdöttek az elmúlt két játéknapon. A negyedik fordulóban mindössze két döntetlenre futotta erejükből.

Papp Petra és Iweta Rajlich állása lépésről-lépésre változott, hol világos, hol sötét esélyeit ítéltük jobbnak. Rajlich minőséget nézett el, Petra azonban nyerőlépés helyett lépést ismételt.

Joanna Majden-Gajewska ismét pontatlanul áldozott, Gara Anita visszaverte támadását, döntő anyagi előnyt ért el. A technikai kivitelezésbe azonban hiba csúszott, elhullott a szabadgyalog, Anita nagy lehetőséget szalasztott el.

 

Végtelenül fájdalmas a meccsen elszenvedett négy vereség. Mádl Ildikó taktikai csapást engedélyezett, Monika Socko 30 lépésben nyert. Vajda Szidónia tisztet nézett el. Rudolf Anna rossz lebonyolítást választott, Klaudia Kulon két könnyűtisztet kapott a bástyáért. A szicíliai védelmű bonyodalmakban Maria Bartel jobban kiismerte magát, támadása nagy erővel bontakozott ki, Gara Tícia nem talált védelmet.

 

A 4. forduló eredményei:

Nők

Magyarország – Lengyelország  1 - 5

a1b4 Papp Petra (2296) – Iweta Rajlich (2398) döntetlen (Francia védelem, 40)

b6a2 Joanna Majden-Gajewska (2418) - Gara Anita (2333)  döntetlen (Szicíliai védelem, 68)

a3b5 Gara Tícia (2327) – Marta Bartel (2312)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 38)

a4b1 Mádl Ildikó (2328) – Monica Socko (2463)  0 – 1(Szicíliai védelem, 30)

b2a5 Karina Szczepkowska-Horowska (2377) – Vajda Szidónia (2352)  1 – 0 (Olasz megnyitás, 28)

b3a6 Klaudia Kulon (2344) – Rudolf Anna (2297)  1 – 0 (Katalán megnyitás, 46)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 9 – 15 (1 – 5, 4 – 2, 3 – 3, 1 - 5)

 

A lengyel csapatban Monika Socko, Karina Szczepkowska-Horowska és Iweta Rajlich a legeredményesebbek 3 ponttal, a magyar együttesben Gara Anita 2,5, Mádl Ildikó 2 pontot gyűjtött.

 

Az 5. forduló párosítása:

b5a1 Marta Bartel – Papp Petra

b4a2 Iweta Rajlich – Gara Anita

a3b6 Gara Tícia – Joanna Majden-Gajewska

b3a4 Klaudia Kulon – Mádl Ildikó

a5b1 Vajda Szidónia – Monika Socko

a6b2 Rudolf Anna - Karina Szczepkowska-Horowska

 

Erdős,V (2647) - Socko,B (2622)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 0-0 8.e3 Be8 9.Bc1 c6 10.Fd3 Fd6 11.0-0 Fg4 12.Vb3 Vb6

13.Fxf6 Vxb3 14.axb3 gxf6 15.Hh4

A nyitás után Viktor állásában nagyon bíztam, nagymesterünk türelmesen játszotta a pozíciót.

15...Hd7 16.Ff5 Fxf5 17.Hxf5 Ff8 18.g4 a5 19.Bc2 Ba6 20.Ba1 Kh7 21.Kg2 Bea8 22.Ha4 Fb4 23.Bd1 Hf8 24.f4 He6 25.Kf3 Ff8 26.h4

 

 

26...b5

A lengyel sakkozó ellenjátékot keresett, Viktor lépésről-lépésre növelte előnyét.

27.Hc3 a4 28.bxa4 bxa4 29.He2 Bb8 30.Heg3 Hg7 31.Hxg7 Fxg7 32.Bdc1 Bbb6

 

33.Hh5 Fh8 34.f5 Fg7 35.Kf4 Kg8 36.Bg1 Kf8 37.Be1 Kg8 38.Bh1 Bb3 39.Ba1 Kh8 40.Be1 Bab6 41.Bee2 Kh7 42.Bg2 Bd3?

43.g5!

A régóta tervezett áttörés döntő erővel jött.

43...fxg5+ 44.hxg5 c5 45.Hxg7 cxd4

Sima volt a nyerés a 45...Kxg7 46.gxh6+ Kh8 47.dxc5 Bc6 48.Bg7 f6 49.Bd7 Bd1 50.Bd6 változatban is.

46.f6 Kg6 47.Hf5 dxe3 48.He7+ Kh7 49.Bh2 és sötét feladta

 

Swiercz,D (2613) – Polgár,J (2685)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Hf3 0-0 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 He4 10.e3 Ff5 11.Fd3 Hd7 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 c5 14.Hd2 cxd4 15.Fxe4 dxe4 16.cxd4 Bc8?

Az óvatlan bástyalépésért Judit nagy árat fizetett.

17.Va4 a6 18.Bab1 Hb6 19.Vb4 Hd5?! 20.Vxb7 Hc3 21.Bb6 Fe6

22.Fe5 Be8 23.Bxa6 Fd5?

Súlyos elnézés, vesztőlépés.

 

24.Bg6+! és sötét feladta

 

Gajewski,G (2622) - Berkes,F (2665)
Nimzoindiai védelem [E41]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 Hc6 7.0-0 Fxc3 8.bxc3 d6 9.e4 e5 10.d5 He7 11.Hh4 h6 12.Vf3 Hg6 13.Hf5 Fxf5 14.Vxf5 Bc8 15.a4 Bc7 16.Fd2 He7 17.Vf3 Hh7 18.Ve2 g5?

A túlzott akarás Fecó stílusától merőben ellentétes megoldást szült.

19.h4 f5?

Világosnak futópárja van, érthetetlen, hogy miért nyitotta sötét az állást?

20.exf5 Hxf5 21.hxg5 Hxg5

22.Vg4 Hg7 23.f4 exf4 24.Fxf4 Bcf7 25.Bae1 b6 26.g3 Vf6 27.Be3 Be8 28.Bxe8+ Hxe8 29.Kg2 Vxc3?

30.Fxg5 hxg5 31.Ve6 Vb2+ 32.Fe2 Hf6 33.Bf2 g4

 

34.Fd3 Ve5 35.Fg6 Vxe6 36.dxe6 Bf8 37.e7 és sötét feladta

 

Balogh,Cs (2648) - Wojtaszek,R (2715)
Szicíliai védelem [B91]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.g3 e5 7.Hb3 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 Fe6 10.Be1 Hbd7 11.Hd2 b5 12.Hf1 Hb6 13.He3 b4 14.Hcd5 Hfxd5 15.exd5 Fd7 16.Fd2 a5 17.a3 bxa3 18.Bxa3 a4 19.Fb4 Vb8 20.c3

A futó Csaba tervének köszönhetően játékon kívül került.

20…Fg5 21.Ba1

21...f5 22.Vh5 Fxe3 23.Bxe3 Hc4 24.Be2 Ba7 25.Bc2 Fb5 26.Be1 Baf7 27.Ff1 Bf6 28.Vd1

28...e4 29.f4 exf3 30.Fxc4 Fxc4 31.Vxf3 f4 32.g4

32...Be8

Még erősebb volt a 32...h5 33.Ve4 Vb5 folytatás.

33.Be4 Vc8 34.h3 Bxe4 35.Vxe4 f3 36.Bd2 h6 37.Kf2 Fe2 38.Bd4 Vd8 39.Ve3 Bf7 40.g5 hxg5 41.Ve6?!

Csaba bátortalanul játszott. 41.h4! gxh4 42.Ve6 h3 43.Fxd6 változatban kiegyenlítette volna esélyeit.

 41...Fb5 42.Vxd6 Fd7 43.Be4?

43...g4! 44.Be7 Bf6! 45.Vg3 Vb6+ 46.Be3 gxh3 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Magyarország-Lengyelország mérkőzés harmadik fordulójában férficsapatunk egypontos győzelmet aratott. Öt döntetlen mellett Rapport Richárd sötéttel nyert a lengyelek legjobbja, Radoslaw Wojtaszek ellen. Ricsi minőséget áldozott, szabadgyalogja, királyának betörési lehetősége döntötte el a csatát. Félidőben válogatottunk 10-8-ra vezet. Női együttesünk fordulatokban gazdag meccse döntetlennel ért véget, de a találkozón négy parti is eldőlt. Csapatunkból Mádl Ildikó és Papp Petra nyert, a lengyeleknél Monika Socko és Iweta Rajlich győzött, a vendégek megőrizték kétpontos előnyüket.

 

Másodszor győzött férficsapatunk egy ponttal, öt döntetlen mellett Rapport Richárd újabb győzelméhez gratulálhatunk. A lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel a holland védelemben igen eredeti változatot játszott meg. Wojtaszek láthatóan tétovázott a lehetőségek között, míg Ricsi terve adott volt, a királyszárnyon akciózott. Nem értettük, hogy Wojtaszek miért késlekedett az f3 lépéssel, elégedetten figyelhettük, amikor nagymesterünk futója megjelent e2-ön, a világos bástyák mozgásterét szűkítve. Ricsi jó érzékkel minőséget áldozott, ettől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a világos védvonalát miként tudja áttörni. A terve bevált, jól kombinálta az f3 gyalog erejére, a király betörési lehetőségére épített akcióját, remek győzelme a forduló megnyerését jelentette.

 

Polgár Judit és Bartosz Socko az orosz huszárjátékban vívott elméleti párbajt is. Judit 15.Bc1 újítására Socko jól reagált, huszárjának előörs mezőt épített ki b3-on.Egy picit megijedtünk, amikor sötét bástyája betört a második sorra, a királyállást felszakító manőverrel Judit remit adó bástyavégjátékra egyszerűsített.

Eredeti vezércselt láttunk Grzegorz Gajewski és Almási Zoltán játszmájában. Nagymesterünk kis előnybe került, de a sorozatos cserékkel a lengyel sakkozó kiharcolta a döntetlent.

 

Joggal volt elégedetlen Berkes Ferenc mai partijával. A korai d5-ös cserével csak megkönnyítette Mateusz Bartel játékát, könnyebben találhatta meg a jó lépéseket. Egy pillanatban Fecó maga is aggódott, de Bartel nem találta meg a királylépést, a cserékkel elkerülhetetlenné vált a döntetlen.

Kicsit kedvezőbb pozícióból remizett Erdős Viktor. Az ún. sündisznó állásban Dariusz Swiercz jól megszervezte védekezését, a legjobb pillanatban húzta meg a „felszabadító” d5 lépést, a lebonyolításnál Viktor vezért adott két bástyáért, a hetedik soron felvonultatott bástyái biztosították az örökös sakkot.

Hosszas manőverező partiban, kiegyenlített erők küzdelmében osztozott meg  a ponton Jan-Krzysztof Duda és Balogh Csaba.

 

A 3. forduló eredményei:

Férfiak

Magyarország – Lengyelország  3,5 – 2,5

 

a1b3 Erdős Viktor (2647) – Dariusz Swiercz (2613)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 46)

a2b2 Berkes Ferenc (2665) – Mateusz Bartel (2641)  döntetlen (Holland védelem, 32)

b1a3 Jan-Krzysztof Duda (2587) – Balogh Csaba (2648)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 51)

b6a4 Grzegorz Gajewski (2650) – Almási Zoltán (2692)  döntetlen (Vezércsel, 42)

b5a5 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Rapport Richárd (2701)  0 – 1 (Holland védelem, 63)

a6b4 Polgár Judit (2685) – Bartosz Socko (2622)  döntetlen (Orosz huszárjáték, 56)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 10 – 8 (3 – 3, 3,5 – 2,5, 3,5 – 2,5)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Erdős Viktor – Bartosz Socko

b6a2 Gregorcz Gajewski – Berkes Ferenc

a3b5 Balogh Csaba – Radoslaw Wojtaszek

a4b1 Almási Zoltán – Jan-Krzysztof Duda

b2a5 Mateusz Bartel – Rapport Richárd

b3a6 Dariusz Swiercz – Polgár Judit

 

A női válogatottak harmadik összecsapása váratlan fordulatok, kihagyott esélyek után 3-3-mal ért véget. Papp Petra gyors győzelmével indult a találkozó. A szicíliai védelem Richter-Rauser változatában jobban kiismerte magát, Klaudia Kulon a gyalogvesztésért ellenjátékot nem kapott. Petra támadóan lépett fel, g gyalogja szép utat tett meg, míg beáldozva magát a tetszetős nyerést biztosította.

Sajnos Gara Tícia tegnapi oly jó játéka után a mai napon már a nyitásban hibázott. Monika Socko kottából játszhatott, férje, Bartosz három éve már nyert a variban. A lengyelek legjobbja gyalogelőnyös huszárvégjátékra egyszerűsítve győzött.

 

Nem igazán értettük Joanna Majdan-Gajewski korai tisztáldozatát. Elkönyveltük, hogy Mádl Ildikó könnyedén hárítja majd a látszatfenyegetéseket. Többször is előnyét fokozó lépést hagyott ki, Időzavarban váratlanul komoly esélyt adott ellenfelének, aki ki is remizhette volna korábban sima vesztést ígérő állását. A felkínált eséllyel szerencsére nem élt, Ildikó megszervezte a védelmet, és megszerezte első győzelmét.

A legkevésbé sem kellett aggódni a sötéttel játszó Vajda Szidóniáért, biztos kézzel egyenlített ki, logikus volt a viszonylag korai békekötés.

A legnagyobb fordulat Rudolf Anna és Iweta Rajlich partijában következett be. A lengyel nagymesternő fölöslegesen áldozott minőséget, Anna előnybe került. Örültünk annak, hogy bőven volt ideje is, de a tervezett támadása közepette ismét időzavarba került. A kapkodásban Rajlich vesztőt húzott, Anna egylépéses nyerést hagyott ki, sőt el is vesztette a játszmát.

Sajnos Gara Anita a biztos nyerést ígérő partiját elremizte Karina Szczepkowska-Horowska ellen. Többször is döntő előnyt érhetett volna el, a lebonyolításkor csak gyalogot nyert. A lengyel sakkozónő sikerrel aktivizálta tisztjeit, gondokat okozott Anitának, aki a második időzavarban már nem tudta érvényesíteni előnyét.

 

A 3. forduló eredményei:

Nők

Magyarország – Lengyelország  3 - 3

a1b3 Papp Petra (2296) – Klaudia Kulon (2344)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

a2b2 Gara Anita (2333) – Karina Szczepkowska-Horowska (2377)  döntetlen (Kettős huszárjáték, 70)

b1a3 Monika Socko (2463) – Gara Tícia (2327)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 43)

b6a4 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Mádl Ildikó (2328)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 60)

b5a5 Marta Bartel (2312) – Vajda Szidónia (2352)  döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

a6b4 Rudolf Anna (2297) – Iweta Rajlich (2398)  0 – 1 (Pirc védelem, 44)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 8 – 10 (1 – 5, 4 – 2, 3 - 3)

 

A 4. forduló párosítása:

a1b4 Papp Petra – Iweta Rajlich

b6a2 Majden-Gajewski   - Gara Anita

a3b5 Gara Tícia – Marta Bartel

a4b1 Mádl Ildikó – Monica Socko

b2a5 Karina Szczepkowska-Horowska – Vajda Szidónia

b3a6 Klaudia Kulon – Rudolf Anna

 

Wojtaszek,B (2715) - Rapport,R (2701)
Holland védelem [A92]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.g3 Hf6 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 d5 6.0-0 He4 7.He5 Hd7 8.Hxd7 Fxd7 9.cxd5 exd5 10.Vb3 Fc6 11.Hd2 a5 12.Hf3 Fd6 13.Ff4

Az eredetien játszott holland védelmű partiban Ricsi erre a lépésre már kiegyenlített.

13...Fxf4 14.gxf4 Vd6 15.Ve3 0-0 16.He5 a4 17.Bac1 Fb5 18.Bc2 c6 19.Vh3

A lengyelek legjobbja kissé céltalanul kezdett el játszani, míg Ricsinek adott volt a terve. 19.Fxe4 fxe4 20.f3 exf3 21.Bxf3 jött számításba.

19...Ve7 20.Be1 a3 21.b3

21...Bf6 22.Fxe4 fxe4 23.e3 Bh6 24.Vg3 Bf8 25.Kh1?! Bf5 26.Bg1 Bfh5 27.f3 exf3 28.Bf2?

28...Fe2

Bizakodhattak a legfiatalabb nagymesterünknek drukkolók.

29.Vg4 g6 30.f5

Portisch Lajos hibáztatta a lépést, és a 30.Vc8+ Kg7 31.Hg4 mellett kardoskodott, de a 31...Bf5 32.Hxh6 Kxh6 33.Bg3 Bf8 34.Vh3+ Kg7 35.Bgxf3 Fxf3+ 36.Vxf3 Ve6 változat is sötétre lett volna előnyös.

30...Vh4! 31.Vxh4 Bxh4 32.Hg4

32...B6h5 33.Hf6+ Kg7 34.Hxh5+ Bxh5 35.fxg6 hxg6

A minőségért bőséges az ellenérték, a nyeréshez vezető tervet csak meg kellett találni.

36.Bc1 Kf6 37.Bc2 Ke6 38.Kg1 Bg5+ 39.Kh1 Bh5 40.Kg1

40...g5 41.b4 g4 42.Bc3 Kf5! 43.Bxa3 Bh8! 44.Bc3 Ba8 45.a3

45...Ke4 46.Bb3 Bg8 47.a4 g3 48.hxg3 Bxg3+ 49.Kh2 Bg8 50.a5

50...Bf8 51.Kg3 Bh8 52.Bxe2?! Bg8+ 53.Kf2 Bg2+ 54.Kf1

54...fxe2+ 55.Ke1 Bh2 56.Ba3 Kf3 57.e4+ Kxe4 58.a6 bxa6 59.Kd2 Kxd4 60.Bxa6 Bh6 61.Kxe2 Kc4 62.Bb6

62...d4 63.Bb8 d3+ és világos feladta

 

Papp,P (2296) - Kulon,K (2344)
Szicíliai védelem [B67]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 Fd7 9.f4 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hxc6 Fxc6 12.Ve1 Ba7 13.Fd3 h5 14.Vh4 Fe7 15.f5 b4 16.He2 e5 17.Hg3 Vb6

18.Hxh5 Kf8 19.Kb1 a5 20.Vg4 Bh7 21.Ve2 a4 22.Fc4 Fxe4 23.Vxe4 Bxh5 24.g4 Bh7?! 25.g5 Vc5 26.g6 fxg6 27.fxg6 Bh8

28.g7+ Kxg7 29.Bhg1+ Kf8 30.Vh7 és sötét feladta

 

Majdan-Gajewska,J (2418) - Mádl,I (2328)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Fd7 6.Fxc6 Fxc6 7.Hc3 Hf6 8.Fg5 e6 9.0-0-0 Fe7 10.Bhe1 0-0 11.Vd2 Vc7 12.Hd4 Bfd8 13.Kb1 Fe8

14.Hf5?

Túlzottan optimista tisztáldozat kétszeres olimpiai bajnoknőnk ellen.

14...exf5 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd5 Vc5 17.Hxf6+ gxf6 18.Vh6 f4 19.Vxf4 Vg5 20.Vf3 Fc6 21.Bd3 Kh8 22.Vd1 Ve5

Üthető volt g2 gyalog.

23.g3 Ve6 24.Bd4 Bac8 25.Vd2 Bd7 26.f3 Be8 27.Bd1 f5

Egyszerűbb volt a 27...d5, könnyű nyeréssel.

28.Vc3 f6 29.b4 a6 30.a4 Fxa4 31.exf5 Vxf5 32.g4 Ve5 33.f4 Ve7 34.Va1 Fc6 35.g5 Bf8 36.Vb2 Ve6 37.h4 Fe4 38.gxf6 Bdf7

Időzavarban némi ellenesélyt kapott a lengyel nagymesternő.

39.Bxd6 Vf5 40.Be1 Bc8?

41.Vd4 Fxc2+ 42.Kb2 h6?! 43.Be5?!

Remizett volna a 43.Be7 Fb3 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Kxb3 Vb1+ 47.Kc3 Vc1+ folytatás.

43...Vg6 44.Be7?

Még mindig reményt adott a 44.Bd8+ Bxd8 45.Vxd8+ Kh7 46.Be8 Vxf6+ 47.Kxc2 Vxd8 48.Bxd8 Kg6 49.Bd4 Kh5 50.Kd3 Kg4 51.Ke3 változat.

44...Ff5! 45.h5 Vg2+ 46.Ka3 Vf3+ 47.Ka4 Vxh5 48.Bd8+ Bxd8 49.Vxd8+ Kh7 50.Ka5

50...Fg6+ 51.Kb6 Bxe7 52.Vxe7+ Ff7 53.f5 Kg8 54.Vd8+ Fe8 55.Kxb7 Vf7+ 56.Kxa6 Vd7 57.Vb6 Vc6 58.b5 Vxb6+ 59.Kxb6 h5 60.Kc5 Fxb5 és világos feladta

 

Rudolf,A (2297) - Rajlich,I (2398)
Pirc védelem [B08]

1.e4 c6 2.Hc3 g6 3.d4 Fg7 4.Hf3 d6 5.Fe2 Hf6 6.0-0 0-0 7.h3 Hbd7 8.Ff4 Va5 9.a3 e5 10.dxe5 dxe5 11.Fe3 Bd8 12.Fc4 Hf8 13.Ve2 h6 14.Bfd1 Fe6 15.Hd2 Vc7 16.Hb3 b6 17.a4 Hh5 18.Fxe6 Hxe6 19.Vc4 Hhf4 20.Kh2

20...Bd4?!

Fölösleges áldozat a prózai 20...Hd4 21.Fxf4 Hxb3 22.cxb3 exf4 23.f3 Fe5 helyett.

21.Hxd4 exd4 22.Hb5 Ve5?! 23.Hxd4 He2+ 24.f4 Vxe4 25.Vxe2 Fxd4 26.Be1!?

Megőrizte volna a jelentős előnyt a 26.Ba3 Fxb2 27.Vd3 Vxd3 28.Baxd3 folytatás.

26...Fxb2 27.Bad1 Vxa4 28.f5!

Időzavarban kölcsönös hibákkal éleződött ki a küzdelem.

28...gxf5 29.Vh5

Jobb volt a 29.Fxh6 lépés.

29...f4? 30.Bd7 Bf8 31.Ff2?

Jelentős az előny 31.Fc1-re.

31...Vxc2 32.Bxe6 Vxf2??

33.Bg6+! Fg7 34.Bxg7+??

A kapkodásért Anna nagy árat fizetett. Azonnal nyert a 34.Ve5! lépés.

34...Kxg7 35.Vg4+ Kh8 36.Vf5 Vg3+ 37.Kh1 Vg5 38.Ve4 Vf6 39.Bc7 c5 40.Bc6 Vg5 41.Bd6 Bd8 42.Bxd8+ Vxd8 43.Ve5+ Kg8 44.Vxf4 Kg7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotők: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kettős magyar győzelem született a Barátok Sakkcsatája elnevezésű Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzés második fordulójában. Férficsapatunk 3,5 – 2,5 arányban nyert, összesítésben 6,5-5,5-re vezet. Rapport Richárd remek támadással, tiszt-és bástyaáldozattal győzött. Berkes Ferenc pozíciós csatában múlta felül ellenfelét. Polgár Judit, Almási Zoltán és Erdős Viktor remizett, Balogh Csaba vereséget szenvedett. Kiélezett küzdelemben női együttesünk feledtette első fordulóbeli vereségét, 4-2-es győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat. Gara Anita és Gara Tícia, Vajda Szidónia győzött, Mádl Ildikó és Rudolf Anna döntetlent ért el, Papp Petra kikapott, a lengyelek 7-5-re vezetnek.

 

A második játéknapon Rapport Richárd játszmáját fokozott érdeklődés kísérte. Legfiatalabb nagymesterünk bizonyította, hogy repertoárjában fontos fővarik is vannak. A Ragozin változat számos taktikai lehetőséget biztosít, a nagy kérdés, hogy a sötét király e7-en mekkora biztonságban érezheti magát. Élvezettel néztük a játszmát, a taktikai lehetőségek széles tárházát kínálták a változatok. Grzegorz Gajewski talán nem ismerte a tavalyi zugi GP-versenyen látott Radzsabov-Lékó partit, a futó a6-on sebezhetően állt. Ricsi támadása nagy erővel bontakozott ki 16…Vf5 után, szép taktikai csapások is fenyegették sötét királyát. A remekül megjátszott parti méltó befejezése volt a látványos kombináció, a tiszt-és bástyaáldozat.

 

Az első fordulóban elszenvedett balszerencsés vereség után javított Berkes Ferenc, pozíciós küzdelemben nyert. Gyalogáttöréssel került előnybe, tisztelőnyt szerzett. A kisebb technikai nehézségeket legyőzve érvényesítette anyagi előnyét.

 

Polgár Judit a lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel korábban csak két villámpartiban mért össze erejét. A szicíliai védelmű, majd spanyol megnyitásra emlékeztető állásban hosszasan manővereztek. A kritikus állásban Wojtaszek nem találta meg a veszélyt jelentő folytatás, a végjátékot jó sokáig játszották, logikus volt a döntetlen végeredmény.

 

Almási Zoltán kellemes  emlékeket őriz Bartosz Sockóval korábban vívott játszmáiról. A 2007-es Világkupán 2-0-ra nyert Socko ellen, előtte az 1999-es csapat Európa-bajnokságon játszott a lengyel sakkozóval először, akkor is győzött. A szicíliai védelem Paulsen-változatában nagymesterünk az ún. sündisznó felépítést választotta. Socko támadási kísérletét magabiztosan hárította, kölcsönös időzavarban sorozatos cserékkel egyszerűsödött az állás, a lengyel sakkozó bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

Érdekes volt Mateusz Bartel és Erdős Viktor párharca is a Ponziani megnyitásban. Erdős három gyalogért tisztet áldozott, a fenyegető időzavar árnyékában kötöttek békét.

 

Balogh Csaba sajnos nagyon rossz napot fogott ki. Nem érezte az angol megnyitásból létrejött pozíciót, fölöslegesen nyitott vonalat, amivel Dariusz Swiercz támadásának kibontakozását segítette. Swiercz döntő anyagi előnnyel zárta az akciót.

 

A 2. forduló eredményei:

Férfiak

Lengyelország - Magyarország 2,5 – 3,5

b2a1 Mateusz Bartel (2641) – Erdős Viktor (2647)  döntetlen (Ponziani megnyitás, 27)

a2b1 Berkes Ferenc (2665) - Jan-Krzysztof Duda (2587)  1 – 0 (Vezércsel, 58)

b3a3 Dariusz Swiercz (2613) – Balogh Csaba (2648)  1 – 0 (Angol megnyitás, 36)

b4a4 Bartosz Socko (2622) – Almási Zoltán (2692)  döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

a5b6 Rapport Richárd (2701) - Grzegorz Gajewski (2650)  1 – 0 (Vezércsel, 31)

a6b5 Polgár Judit (2685) – Radoslaw Wojtaszek (2715)  döntetlen (Szicíliai védelem, 86)

 

Összesített eredmény:

Magyarország – Lengyelország 6,5 – 5,5 (3 – 3, 3,5 – 2,5)

 

A 3. forduló párosítása:

a1b3 Erdős Viktor – Dariusz Swiercz

a2b2 Berkes Ferenc – Mateusz Bartel

b1a3 Jan-Krzysztof Duda – Balogh Csaba

b6a4 Grzegorz Gajewski – Almási Zoltán

b5a5 Radoslaw Wojtaszek – Rapport Richárd

a6b4 Polgár Judit – Bartosz Socko

 

Az első fordulóban elszenvedett súlyos vereség nem törte le női sakkozóinkat, míg a lengyeleket talán kissé elbizakodóvá tette az eredmény. Gara Tícia korai győzelme megnyugtatta a társakat, a többi játszmában fordulatos küzdelmeket láttunk. Tícia játékvezetése, pontos lépései elismerést érdemelnek.

A nyitás után kissé féltettük Vajda Szidóniát, Joanna Majdan-Gajewski a középjátékban rossz tervet választott. Ettől kezdve Szidónia már nem engedte ki kezéből a kezdeményezést, sötét gyalogszerkezeti gyengeségeit sikerrel támadta, végül a sötét király elleni akció fejezte be a partit.

Jó érzéssel számoltuk a beírt pontokat. Iweta Rajlich a nyitásban hátrányba került Mádl Ildikóval szemben, a gyalog elvesztése után azonban jól védekezett, aktív ellenjátékkal kiharcolta a döntetlent.

 

Krimibe illő volt Gara Anita csatája a lengyelek legjobbjával, Monika Sockóval. A szicíliai védelmű partiban franciás szerkezet alakult ki, és Anita mindkét szárnyon játszhatott. Az időzavaros kapkodásban hihetetlen fordulatoknak voltunk szemtanúi. Nagymesternőnk látszólag könnyű nyerést hagyott ki, Aggódtunk a fenyegetőem előrenyomult sötét szabadgyalogok miatt. Az időkontroll után Socko rosszul kombinált, fölöslegesen áldozott minőséget, majd tisztet, végül még bástyát is. Elképzelése nem vált be, a gyalogokat Anita letartóztatta, győzelme a mai meccs megnyerését jelentette.

Bővelkedett izgalmakban Rudolf Anna és Marta Bartel összecsapása is. Anna óriási időzavarban nem tudta kihasználni kedvező lehetőségeit, a bástyavégjátékban már nem volt nyerési esélye.

Másodszor szenvedett vereséget Papp Petra. Jól megjátszott megnyitás után fölöslegesen cserélt vezért. A végjátékban Karina Szczepkowska-Horowska kihasználta vezérszárnyi gyalogtöbbletét.

 

A 2. forduló eredményei:

Nők

Lengyelország – Magyarország 2 - 4

b2a1 Karina Szczepkowska-Horowska (2377) – Papp Petra (2296) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

a2b1 Gara Anita (2333) – Monika Socko (2463) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 50)

b3a3 Klaudia Kulon (2344) – Gara Tícia (2327) 0 – 1 (Angol megnyitás, 35)

b4a4 Iweta Rajlich (2398) – Mádl Ildikó (2328)  döntetlen (Elfogadott vezércsel, 50)

a5b6 Vajda Szidónia (2352) - Joanna Majdan-Gajewski (2418)  1 – 0 (Benoni védelem, 51)

a6b5 Rudolf Anna (2297) – Marta Bartel (2312)  döntetlen (Szicíliai védelem, 75)

 

Összesített eredmény:

Magyarország - Lengyelország 5 - 7

 

A 3. forduló párosítása:

Magyarország – Lengyelország

a1b3 Papp Petra – Kulon Klaudia

a2b2 Gara Anita – Karina Szczepkowska-Horowska

b1a3 Monika Socko – Gara Tícia

b6a4 Joanna Majdan-Gajewski – Mádl Ildikó

b5a5 Marta Bartel – Vajda Szidónia

a6b4 Rudolf Anna – Iweta Rajlich

 

Rapport,R (2701) - Gajewski,G (2650)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 Fb4 5.Vb3 c5 6.dxc5 Hc6 7.Fg5 Va5 8.Fxf6 dxc4 9.Vxc4 gxf6 10.Bc1 Vxc5 11.Vh4 Ke7 12.g3 Fxc3+ 13.bxc3 b6 14.Fg2 Fa6

Az adatbázisban két partit találtam a változatra. A tavalyi zugi GP-tornán Lékó Péter a 14...Fb7 15.0-0 h5 16.Hd4 Bac8 17.Bb1 Bc7 18.Bfd1 Hxd4 19.cxd4 Vg5 20.d5 Vxh4 21.d6+ Ke8 22.dxc7 Vc4 23.Bbc1 Vxc1 24.Bxc1 Fc8 25.Bd1 Ke7 folytatásban, 79 lépésben remizett Tejmur Radzsabovval. A végjátékban igen pontosan kellett védekeznie.

15.Hd2! Bac8 16.He4 Vf5?!  

A lengyel nagymester hosszasan gondolkodott, a 16...Ve5 17.0-0 Fxe2 18.f4 Vf5 19.Bf2 Fd3 20.g4 Vg6 21.f5 Vg7 22.fxe6 Fxe4 23.Bcf1 h5 változat jobb lett volna.

 

17.g4! Vg6 18.f4

A játszmát az interneten kommentáló trió a 18.Vg3 He5 19.g5 f5 20.Vxe5 fxe4 21.Bd1 (21.Fxe4 f5 22.gxf6+ Vxf6 23.Vxf6+ Kxf6 24.Bg1) 21...Vf5 22.Vd6+ Ke8 23.h4 változatot elemezte.

18...Hd4?  

A 18...h5?! 19.g5 Hd4 20.Vh3 fxg5 21.c4 bonyolult, de világosnak kedvezőbb álláshoz vezetett volna. Jobb volt 18...Fb7 19.Bd1 Bhd8 20.0-0 Hd4 folytatás.

 

19.Bd1!

Nagy élvezettel figyeltük a játszmát. Öröm volt felfedezni, hogy Ricsi számára milyen taktikai lehetőségek kínálkoztak!

19...Hc2+

Tetszetős a 19...Hxe2 20.Hxf6! Vxf6 21.Bd7+ Kxd7 22.Vxf6 Bhe8 23.Kf2 Hxc3 24.Vxf7+ Be7 25.Vf6 nyerés.

20.Kf2 Bhd8 21.Ff3! h6 22.Hg3

Figyelmet érdemelt a 22.Bxd8 Bxd8 23.Bc1 Ha3 24.g5 hxg5 25.fxg5 fxg5 (25...f5 26.Hf6 Hc4 27.Fb7 Fxb7 (27...Fb5 28.a4 Fxa4 29.Vf4) 28.Vxc4) 26.Hxg5 változat is.

22...Bxd1 23.Bxd1 Bc4

24.Hh5 Fb5 25.Vg3! Vg8 26.f5 e5

27.Hxf6!

A remekül megjátszott játszma méltó befejezése.

27...Kxf6 28.Bd6+ Kg7 29.Vh4 Vf8 30.Vxh6+ Kg8

31.Bg6+! és sötét feladta

 

Berkes,F (2665) - Duda,J (2587)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c6 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 Fe7 8.Fd3 He4 9.Ff4 Hdf6 10.Vc2 0-0 11.0-0 Hd6

Sötéttel kedvelik a 11...Ff5 12.He5 g6 13.f3 Hd6 eltérést is.

12.h3

Berkes Ferenc letért az elméleti ösvényről.

12...g6 13.Bac1 Hh5 14.Fe5 Hg7 15.Vb3

Számításba jött a [15.b4 Ff5 16.b5 Fxd3 17.Vxd3 terv is.

15...Vb6 16.Hd2 Ff5 17.Fe2 Bae8 18.Bfd1 Hc8 19.Ha4 Vxb3 20.Hxb3 f6 21.Fh2 Fd6 22.Hbc5 Fxh2+ 23.Kxh2 Hd6 24.Hc3 Fc8 25.b4 He6 26.g3 Bf7 27.a4 Hxc5 28.bxc5 He4 29.Hxe4 dxe4?!

Hatszoros bajnokunk megörült ennek az ütésnek.

30.a5 a6

31.d5 cxd5 32.Bxd5 Kg7 33.Bd6 Be5 34.c6 Bxa5?

A tisztvesztés elkerülhetetlenné vált, 34...bxc6 35.Bdxc6 Fb7 36.Bc7 is világosra lett volna előnyös.

 

35.Bd8! Fe6 36.Be8 bxc6 37.Bxe6 Ba2 38.Be1 Bd7 39.Kg1 Bdd2 40.Kf1 f5

41.g4 Bdc2 42.g5 Kf7 43.Bd6 Ke7 44.Bdd1 c5 45.Bc1 c4 46.Bxc2 Bxc2 47.Ba1 c3 48.Ke1 Kd6 49.Fd1 Bb2 50.Bc1 h6 51.gxh6 Bb7 52.Ba1 Kd5 53.Bxa6 Bb1 54.Ba2 Bb7 55.h4 f4 56.Ba5+ Kc4 57.Ba4+ Kd3 58.Bd4 matt!

 

Socko,B (2622) - Almási,Z (2692)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.Ve2 d6 7.Fe3 Hbd7 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.h3 0-0 11.0-0 b6 12.Hb3 Fb7 13.Bac1 Vc7 14.f4 Hc5 15.Hxc5 bxc5 16.Bfd1 Hh5 17.g4 Hf6 18.Fb1 Bad8 19.Ff2 Hd7 20.Fh4 Bde8 21.Vd2 Fd4+ 22.Kh2 f6 23.He2 e5 24.f5 Be7 25.Hc3 Vb8 26.b3 Ve8 27.Bf1 h5

Számításba jött a 27...g5 28.Fg3 h5 29.Hd5 Bh7 folytatás.

28.g5! Bg7 29.He2 gxf5 30.Bxf5 fxg5 31.Bxg5 Bxg5 32.Vxg5+ Kh7 33.Hxd4 cxd4 34.Bg1 Vf7

35.Bf1 Vxf1 36.Vxh5+ Kg7 37.Vg5+ Kh7 38.Vh5+ Kg7 39.Vg5+ Kh7 40.Vh5+ Kg7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: Szabó Miklós

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az olimpiai felkészülés jegyében megszervezett Barátok Sakkcsatája, a Magyarország-Lengyelország női és férfi hattáblás, schveningeni rendszerű válogatott mérkőzés megnyitóján dr. Simicskó István, a sportért és ifjúságért felelős államtitkár is köszöntötte a párharc résztvevőit. Az első játéknapon férfi válogatottunk több partiban is kedvező esélyt rontott el, a lengyel férficsapat örülhetett a 3-3-as eredménynek. Almási Zoltán remek technikával nyert, Berkes Ferenc nyerőesélyes állást vesztésre rontott. Polgár Judit, Rapport Richárd, Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett. Női együttesünk 5-1-re kikapott az első körben. Mádl Ildikó világossal, Gara Anita sötéttel ért el döntetlent, Vajda Szidónia, Gara Tícia, Papp Petra és Rudolf Anna vereséget szenvedett.

 

Az első játéknapon az egyik legérdekesebb összecsapást a lengyelek első számú sakkozója, Radoslaw Wojtaszek és hatszoros bajnokunk, Berkes Ferenc partija ígérte. Első játszmájukat egymás ellen még 2002-ben játszották, Balatonlellén, az U18-as csapat Európa-bajnokságon mérkőztek meg. Két év múlva a junior vb-n remiztek, majd 2011-ben Pakson a 9.Marx György emlékversenyen kétszer is csatáztak, a mérleg Wojtaszeknek kedvezett, két nyerés és két döntetlen volt eddigi találkozóik eredménye. A paksi tornát Wojtaszek másfél pontos előnnyel nyerte meg Berkes Ferenc és az izraeli Ilia Szmirin előtt. Wojtaszek megnyitáselméleti felkészültségére, játékerejére az indiai exvilágbajnok is felfigyelt, 2012-ben Borisz Gelfand elleni moszkvai döntőjén, majd másfél év múlva Csennajban is szekundánsának választotta.

Jan-Krzysztof Duda  és Erdős Viktor korábban egyszer játszottak egymással, remi lett a vége. Balogh Csaba három rapidparti mellett háromszor viaskodott Bartosz Sockoval, 2-1-re a lengyel sakkozó vezetett, de öt éve volt utolsó találkozásuk. Almási Zoltán az isztambuli sakkolimpián sötéttel nyert Mateusz Bartellel szemben. Bartel nem kis meglepetésre 2012-ben megnyerte az Aeroflot nyílt versenyt, és játszhatott a dortmundi szuperversenyen. Rapport Richárd és Dariusz Schwiercz a tavalyi francia csb-n találkozott, remi született. Polgár Judit és  Grzegorz Gajewski első partijukat vívták.

A mérkőzés első napját sajnos a kihagyott magyar esélyek jellemezték. Férficsapatunk állásai szép reményekkel kecsegtettek, de az időzavarokban sokat hibáztak sakkozóink. Almási Zoltán játéka és győzelme méltán aratott elismerést. Nincs igazság a sakkban, ha Mateusz Bartel megmentette volna pozícióját. A hetedik sorig előrenyomult világos gyalog, a betört világos bástya ellen a sötéttel játszó lengyel sakkozó nem is talált védelmet.

 

Radoslaw Wojtaszek éles, gyalogáldozatos változatra vállalkozott Berkes Ferenc ellen. Hatszoros bajnokunk állta a sarat, két tisztet nyert bástya ellenében, de időzavarban fölöslegesen ellenesélyt engedélyezett ellenfelének. Sajnos Berkes kitért a lépésismétléses remi elől is, a fölösleges kockáztatásnak veresége lett a vége.

 

Polgár Judit érdekes gyalogáldozattal teremtett ellenesélyt, nagy küzdelemben remizett. Balogh Csaba is jobban állt, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.

Erdős Viktor nyerőesélyes állásban súlyos időzavarba került, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a kapkodásban már vigyáznia kellett, hogy kiremizze a partit.

 

A válogatottban bemutatkozó Rapport Richárd állása némi aggodalomra adott okot, időzavarban kiegyenlítette az esélyeket, lépésismétléssel született meg a pontosztozkodás.

 

Az első forduló eredményei:

Férfiak

Lengyelország - Magyarország 3 - 3

b1a1 Jan-Krzysztof Duda (2587) - Erdős Viktor (2647)  döntetlen (Skót megnyitás, 71)

b5a2 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Berkes Ferenc (2665)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 74)

a3b4 Balogh Csaba (2648) - Bartosz Socko (2622)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)

a4b2 Almási Zoltán (2692) - Mateusz Bartel (2641)  1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

a5b3 Rapport Richárd (2701) - Dariusz Swiercz (2613)  döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

b6a6 Grzegorz Gajewski (2650) - Polgár Judit (2685)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 59)

 

A második forduló párosítása:

b2a1 Mateusz Bartel – Erdős Viktor

a2b1 Berkes Ferenc - Jan-Krzysztof Duda

b3a3 Dariusz Swiercz – Balogh Csaba

b4a4 Bartosz Socko – Almási Zoltán

a5b6 Rapport Richárd - Grzegorz Gajewski

a6b5 Polgár Judit – Radoslaw Wojtaszek

 

Női csapatunk súlyos vereséggel kezdte a találkozót. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang nélkül tudtuk, hogy sebezhető csapatunk, de az első játéknapon sokat hibáztak nagymesternőink, fölöslegesen kerültek időzavarba. Vajda Szidónia világossal elszenvedett korai veresége nyitotta meg a rossz sorozatot.

Papp Petra érdekes minőségáldozata jó ellenesélyt adott, de a kapkodásban súlyos hibát vétett. Gara Tícia is oly sokat ígérő pozíciót vesztett el. Nővére, Anita állásával érthetően elégedettek voltunk, a folytatásban azonban rossz tervet választott, csodával határos módon ő megmenekült a vereségtől.

Kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó az időzavar fenyegető árnyékában lépésismétléssel remizett. Rudolf Anna vesztett állásból „visszahozta” a játszmát, de újabb hibája után már nem tudta megmenteni a partit.

 

Az első forduló eredményei:

Nők

Lengyelország - Magyarország 5 - 1

b1a1 Monika Socko (2463) – Papp Petra (2296)  1 – 0 (Szicíliai védelem,

b5a2 Marta Bartel (2312) – Gara Anita (2333)  döntetlen (Tarrasch védelem, 74)

a3b4 Gara Tícia (2327) – Iweta Rajlich (2398)  0 – 1 (Caro-Kann védelem, 56)

a4b2 Mádl Ildikó (2328) - Karina Szczepkowska-Horowska (2377)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

a5b3 Vajda Sidónia (2352) - Klaudia Kulon (2344)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 29)

b6a6 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Rudolf Anna (2297)  1 – 0 (Francia védelem, 58)

 

A második forduló párosítása:

Lengyelország – Magyarország

b2a1 Karina Szczepkowska-Horowska – Papp Petra

a2b1 Gara Anita – Monika Socko

b3a3 Klaudia Kulon – Gara Tícia

b4a4 Iweta Rajlich – Mádl Ildikó

a5b6 Vajda Szidónia - Joanna Majdan-Gajewski

a6b5 Rudolf Anna – Marta Bartel

 

Wojtaszek,R (2715) - Berkes,F (2665)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 0-0 5.Fg5 c5 6.e3 h6

Számításba jön a változatot h6 nélkül játszani, még nagyobb népszerűségnek örvend a 6...d5 7.cxd5 exd5 8.dxc5 Hbd7 vari.

7.Fh4 cxd4 8.exd4 Va5 9.Fd3

Wojtaszek a gyalogáldozatos vari mellett döntött.

9...Fxc3+ 10.bxc3 Vxc3+ 11.Kf1 Hh5 12.g3

12...f5 13.Bc1 Va3 14.He5 Hf6 15.Hg6 Bf7 16.Kg2

Nincs lépésismétléses remi 16.He5-re, a játszmához is hasonló folytatásban 16...g5 17.Hxf7 Kxf7 18.Fxg5 hxg5 19.h4 g4 20.h5 Hc6 jöhetett volna.

 16...b6 17.Be1

Sötétre előnyös a 17.Vf3 Hc6 18.Fe4 (18.d5 Fb7) 18...Vxf3+ 19.Fxf3 Fb7 változat is.

17...Fb7+ 18.d5 Ha6 19.He5?

19...g5! 20.Hxf7 Kxf7 21.Be3 Vf8 22.Vf3 Hc5 23.Kg1 Be8

A játszmákat az internetes élő közvetítés során e sorok írójával együtt elemző olimpiai bajnok Portisch Lajos a futó ütését javasolta.

24.Fb1 Vg8 25.Bce1 Vg6

26.Fxg5 hxg5 27.Be5 Kg7

Jóval erősebb volt a 27...Bh8 28.Ve2 Vh5 29.f3 g4 folytatás.

28.Vc3 Bh8 29.f3 Vh6 30.B5e2 Kf7

A nyerés küszöbén az egyre nagyobb időzavarba kerülő Berkes Ferenc bizonytalanná vált.

31.Ve5 Vf8 32.g4 d6?

33.dxe6+ Ke7 34.Vxf5 Vh6 35.Bf2 Bf8 36.Vg6?! Vxg6 37.Fxg6 Bh8 38.Ff5 Bh4?! 39.Be3

39...d5 40.cxd5 Hxd5 41.Be5 Kf6 42.Bfe2 He7 43.Kg2 Bh8 44.Kg3 Hc6 45.Bd5 He7 46.Bde5 Hc6 47.Bd5 He7 48.Bde5

48...Fa6?!

Az újabb időzavartól veszélyeztetve sem akart Berkes lépésismétléssel remizni.

49.Be1 Hd3?! 50.Fxd3 Fxd3 51.B5e3 Fc4 52.Be4 Fd5 53.Bd4 Bc8

54.h4 gxh4+ 55.Kxh4 Hg6+ 56.Kg3 Fxe6 57.Bd6 Hf8 58.Be3 Kf7?! 59.f4 Bc4 60.f5 Fd7 61.Ba3 Ke7 62.Bh6 Fa4?

63.g5 b5 64.Be3+ Kd7 65.Bf6 Bc8 66.g6 Fc2 67.Kg4 b4 68.g7 Hh7 69.Bh6 Bg8 70.Bxh7 a5 71.Kg5 a4 72.Kf6 b3 73.axb3 axb3 74.Bh8 és sötét feladta

Almási,Z (2692) - Bartel,M (2641)
Angol megnyitás [A29]

1.Hf3 d5 2.g3 Hc6 3.Fg2 e5 4.d3 Hge7 5.0-0 g6 6.c4 Fg7 7.cxd5 Hxd5 8.Hc3 Hde7 9.Bb1 a5 10.a3 0-0 11.b4 axb4 12.axb4 Hd4 13.Hd2 c6 14.e3 He6 15.Vc2 Hd5 16.b5 Hxc3 17.Vxc3 e4 18.d4

 

18...c5 19.Hxe4 cxd4 20.Vb3 Be8 21.Fa3

21...Hg5

Számításba jött a 21...f5 22.Hc5 (22.Hd6 Bxa3 23.Vxa3 Ff8) 22...Vb6 23.exd4 Fxd4 24.Hd3 Fd7 folytatás.

22.Hxg5 Vxg5 23.exd4 Fxd4 24.Vb4 Fg7 25.Fb2 Fxb2 26.Bxb2 Bb8 27.b6 Ff5

28.h4 Vf6 29.Bc1 Be7 30.Bc7 Bxc7 31.bxc7 Bc8

32.Be2! h5 33.Be7 b6 34.Fb7 Bf8 35.Kg2

Még erősebb volt a 35.Be1 Fc8 (35...Kg7 36.Bc1 Fc8 37.Vxf8+ Kxf8 38.Fxc8) 36.Fxc8 Bxc8 37.Be7 folytatás.

35...Kg7 36.Be3 Fc8 37.Fd5 Fg4 38.Be7 Fc8 39.Be4 Ff5 40.Be3 Fg4 41.Kg1 Bc8 42.Be7 Bf8 43.Fb7 Fc8?

44.Fxc8 Bxc8 45.Bd7 Va1+ 46.Kg2 Va8+ 47.Kh2 Vf3 48.Vd4+ Vf6

 

49.Bxf7+! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Magyar Sakkszövetség www.chess.hu

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az olimpiai felkészülés  jegyében június 8. és 13. között Magyarország – Lengyelország. Barátok Sakkcsatája  mérkőzésre kerül sor. A női és férfi válogatottak hat-hat táblán schveningeni rendszerben mérkőznek meg. A Danubius Hotel Flamenco a mérkőzés színhelye, ahol a megnyitó vasárnap 14 órakor lesz, 15 órakor kezdődik az első forduló. A magyar Sakkszövetség honlapján (www.chess.hu) az internetes közvetítés segítségével is követhetőek lesznek a játszmák.

A norvégiai Tromsøben augusztus 1. és 14. között rendezik meg a 41. Férfi és a 26. Női Sakkolimpiát. A két kapitány, Horváth Tamás, a férficsapat és Hazai László a női együttes szakvezetője a magyar-lengyel válogatott találkozó után állítja össze véglegesen az olimpiai csapatokat.  Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit és Rapport Richárd csapattagsága biztosra vehető, az ötödik helyre Berkes Ferenc és Balogh Csaba pályázik. A nőknél Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó biztos csapattag, Vajda Szidónia, Gara Anita, Gara Tícia, Rudolf Anna és Papp Petra ötöséből még hárman kerülnek beválogatásra.

Férficsapatunk Lékó Péter nélkül játszik, első számú nagymesterünkre a júliusi dortmundi szuperversennyel kezdődően gazdag versenyprogram vár, intenzív edzésekkel készül a tornákra. A lengyelek a legerősebb összeállításban veszik fel a küzdelmet.

 

A magyar férficsapat összeállítása az Élő-pontszámok sorrendjében:

Rapport Richárd 2701, Almási Zoltán 2692, Polgár Judit 2685, Berkes Ferenc 2665, Balogh Csaba 2648, Erdős Viktor 2647

A lengyel férficsapat összeállítása:

Radoslaw Wojtaszek 2715, Grzegorz Gajewski 2650, Mateusz Bartel 2641, Bartosz Socko 2622, Dariusz Swiercz 2613, Jan-Krzysztof Duda 2587

 

A legutolsó két olimpián válogatottjaink összecsaptak, 2010-ben, Hanti-Manszijszkban csapatunk 3-1-re, két éve Isztambulban 2,5-1,5-re győzött.

 

Női együttesünk nélkülözi Európa-bajnoknőnket, Hoang Thanh Trangot, aki a plovdivi kontinensviadalra koncentrál. Nagymesternőinkre nehéz feladat vár, öt lengyel sakkozónőnek is magasabb az értékszáma.  

 

A magyar női válogatott összeállítása:

Vajda Szidónia 2352, Gara Anita 2333, Mádl Ildikó 2328, Gara Tícia 2327, Rudolf Anna 2297, Papp Petra 2296

 

A lengyel női válogatott összeállítása:

Monika Socko 2463, Joanna Majdan-Gajewski 2418, Iweta Rajlich 2398, Jolanta Zawadzka 2397, Karina Szczepkowska-Horowska 2377, Klaudia Kulon 2344

 

A legutolsó három olimpián is megmérkőzött egymással a magyar és a lengyel női négyes. 2008-ban, Drezdában a lengyelek 3-1-re győztek, Hanti-Manszijszkban válogatottunk szenzációs sikerként 4-0-ra diadalmaskodott, két éve Monika Sockóék 2,5-1,5-re nyertek.

A schveningeni rendszerű viadalon az olimpiai időbeosztás szerint zajlanak majd a küzdelmek, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal. A mérkőzs színhelye a Danubius Hotel Flamenco, Budapest, XI. Tas vezér u. 3-7.

A magyar-lengyel csatához kapcsolódóan június 10. és 13. között családi sakkfesztivált rendeznek a Westend City Centerben, ennek célja a sportág népszerűsítése.

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog