Az olimpiai felkészülés jegyében megszervezett Barátok Sakkcsatája, a Magyarország-Lengyelország női és férfi hattáblás, schveningeni rendszerű válogatott mérkőzés megnyitóján dr. Simicskó István, a sportért és ifjúságért felelős államtitkár is köszöntötte a párharc résztvevőit. Az első játéknapon férfi válogatottunk több partiban is kedvező esélyt rontott el, a lengyel férficsapat örülhetett a 3-3-as eredménynek. Almási Zoltán remek technikával nyert, Berkes Ferenc nyerőesélyes állást vesztésre rontott. Polgár Judit, Rapport Richárd, Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett. Női együttesünk 5-1-re kikapott az első körben. Mádl Ildikó világossal, Gara Anita sötéttel ért el döntetlent, Vajda Szidónia, Gara Tícia, Papp Petra és Rudolf Anna vereséget szenvedett.
Az első játéknapon az egyik legérdekesebb összecsapást a lengyelek első számú sakkozója, Radoslaw Wojtaszek és hatszoros bajnokunk, Berkes Ferenc partija ígérte. Első játszmájukat egymás ellen még 2002-ben játszották, Balatonlellén, az U18-as csapat Európa-bajnokságon mérkőztek meg. Két év múlva a junior vb-n remiztek, majd 2011-ben Pakson a 9.Marx György emlékversenyen kétszer is csatáztak, a mérleg Wojtaszeknek kedvezett, két nyerés és két döntetlen volt eddigi találkozóik eredménye. A paksi tornát Wojtaszek másfél pontos előnnyel nyerte meg Berkes Ferenc és az izraeli Ilia Szmirin előtt. Wojtaszek megnyitáselméleti felkészültségére, játékerejére az indiai exvilágbajnok is felfigyelt, 2012-ben Borisz Gelfand elleni moszkvai döntőjén, majd másfél év múlva Csennajban is szekundánsának választotta.
Jan-Krzysztof Duda és Erdős Viktor korábban egyszer játszottak egymással, remi lett a vége. Balogh Csaba három rapidparti mellett háromszor viaskodott Bartosz Sockoval, 2-1-re a lengyel sakkozó vezetett, de öt éve volt utolsó találkozásuk. Almási Zoltán az isztambuli sakkolimpián sötéttel nyert Mateusz Bartellel szemben. Bartel nem kis meglepetésre 2012-ben megnyerte az Aeroflot nyílt versenyt, és játszhatott a dortmundi szuperversenyen. Rapport Richárd és Dariusz Schwiercz a tavalyi francia csb-n találkozott, remi született. Polgár Judit és Grzegorz Gajewski első partijukat vívták.
A mérkőzés első napját sajnos a kihagyott magyar esélyek jellemezték. Férficsapatunk állásai szép reményekkel kecsegtettek, de az időzavarokban sokat hibáztak sakkozóink. Almási Zoltán játéka és győzelme méltán aratott elismerést. Nincs igazság a sakkban, ha Mateusz Bartel megmentette volna pozícióját. A hetedik sorig előrenyomult világos gyalog, a betört világos bástya ellen a sötéttel játszó lengyel sakkozó nem is talált védelmet.
Radoslaw Wojtaszek éles, gyalogáldozatos változatra vállalkozott Berkes Ferenc ellen. Hatszoros bajnokunk állta a sarat, két tisztet nyert bástya ellenében, de időzavarban fölöslegesen ellenesélyt engedélyezett ellenfelének. Sajnos Berkes kitért a lépésismétléses remi elől is, a fölösleges kockáztatásnak veresége lett a vége.
Polgár Judit érdekes gyalogáldozattal teremtett ellenesélyt, nagy küzdelemben remizett. Balogh Csaba is jobban állt, de előnyét nem tudta győzelemig fokozni.
Erdős Viktor nyerőesélyes állásban súlyos időzavarba került, többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a kapkodásban már vigyáznia kellett, hogy kiremizze a partit.
A válogatottban bemutatkozó Rapport Richárd állása némi aggodalomra adott okot, időzavarban kiegyenlítette az esélyeket, lépésismétléssel született meg a pontosztozkodás.
Az első forduló eredményei:
Férfiak
Lengyelország - Magyarország 3 - 3
b1a1 Jan-Krzysztof Duda (2587) - Erdős Viktor (2647) döntetlen (Skót megnyitás, 71)
b5a2 Radoslaw Wojtaszek (2715) – Berkes Ferenc (2665) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 74)
a3b4 Balogh Csaba (2648) - Bartosz Socko (2622) döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)
a4b2 Almási Zoltán (2692) - Mateusz Bartel (2641) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)
a5b3 Rapport Richárd (2701) - Dariusz Swiercz (2613) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)
b6a6 Grzegorz Gajewski (2650) - Polgár Judit (2685) döntetlen (Vezérindiai védelem, 59)
A második forduló párosítása:
b2a1 Mateusz Bartel – Erdős Viktor
a2b1 Berkes Ferenc - Jan-Krzysztof Duda
b3a3 Dariusz Swiercz – Balogh Csaba
b4a4 Bartosz Socko – Almási Zoltán
a5b6 Rapport Richárd - Grzegorz Gajewski
a6b5 Polgár Judit – Radoslaw Wojtaszek
Női csapatunk súlyos vereséggel kezdte a találkozót. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang nélkül tudtuk, hogy sebezhető csapatunk, de az első játéknapon sokat hibáztak nagymesternőink, fölöslegesen kerültek időzavarba. Vajda Szidónia világossal elszenvedett korai veresége nyitotta meg a rossz sorozatot.
Papp Petra érdekes minőségáldozata jó ellenesélyt adott, de a kapkodásban súlyos hibát vétett. Gara Tícia is oly sokat ígérő pozíciót vesztett el. Nővére, Anita állásával érthetően elégedettek voltunk, a folytatásban azonban rossz tervet választott, csodával határos módon ő megmenekült a vereségtől.
Kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó az időzavar fenyegető árnyékában lépésismétléssel remizett. Rudolf Anna vesztett állásból „visszahozta” a játszmát, de újabb hibája után már nem tudta megmenteni a partit.
Az első forduló eredményei:
Nők
Lengyelország - Magyarország 5 - 1
b1a1 Monika Socko (2463) – Papp Petra (2296) 1 – 0 (Szicíliai védelem,
b5a2 Marta Bartel (2312) – Gara Anita (2333) döntetlen (Tarrasch védelem, 74)
a3b4 Gara Tícia (2327) – Iweta Rajlich (2398) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 56)
a4b2 Mádl Ildikó (2328) - Karina Szczepkowska-Horowska (2377) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)
a5b3 Vajda Sidónia (2352) - Klaudia Kulon (2344) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 29)
b6a6 Joanna Majdan-Gajewski (2418) – Rudolf Anna (2297) 1 – 0 (Francia védelem, 58)
A második forduló párosítása:
Lengyelország – Magyarország
b2a1 Karina Szczepkowska-Horowska – Papp Petra
a2b1 Gara Anita – Monika Socko
b3a3 Klaudia Kulon – Gara Tícia
b4a4 Iweta Rajlich – Mádl Ildikó
a5b6 Vajda Szidónia - Joanna Majdan-Gajewski
a6b5 Rudolf Anna – Marta Bartel
Wojtaszek,R (2715) - Berkes,F (2665)
Nimzoindiai védelem [E21]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 0-0 5.Fg5 c5 6.e3 h6
Számításba jön a változatot h6 nélkül játszani, még nagyobb népszerűségnek örvend a 6...d5 7.cxd5 exd5 8.dxc5 Hbd7 vari.
7.Fh4 cxd4 8.exd4 Va5 9.Fd3
Wojtaszek a gyalogáldozatos vari mellett döntött.
9...Fxc3+ 10.bxc3 Vxc3+ 11.Kf1 Hh5 12.g3
12...f5 13.Bc1 Va3 14.He5 Hf6 15.Hg6 Bf7 16.Kg2
Nincs lépésismétléses remi 16.He5-re, a játszmához is hasonló folytatásban 16...g5 17.Hxf7 Kxf7 18.Fxg5 hxg5 19.h4 g4 20.h5 Hc6 jöhetett volna.
16...b6 17.Be1
Sötétre előnyös a 17.Vf3 Hc6 18.Fe4 (18.d5 Fb7) 18...Vxf3+ 19.Fxf3 Fb7 változat is.
17...Fb7+ 18.d5 Ha6 19.He5?
19...g5! 20.Hxf7 Kxf7 21.Be3 Vf8 22.Vf3 Hc5 23.Kg1 Be8
A játszmákat az internetes élő közvetítés során e sorok írójával együtt elemző olimpiai bajnok Portisch Lajos a futó ütését javasolta.
24.Fb1 Vg8 25.Bce1 Vg6
26.Fxg5 hxg5 27.Be5 Kg7
Jóval erősebb volt a 27...Bh8 28.Ve2 Vh5 29.f3 g4 folytatás.
28.Vc3 Bh8 29.f3 Vh6 30.B5e2 Kf7
A nyerés küszöbén az egyre nagyobb időzavarba kerülő Berkes Ferenc bizonytalanná vált.
31.Ve5 Vf8 32.g4 d6?
33.dxe6+ Ke7 34.Vxf5 Vh6 35.Bf2 Bf8 36.Vg6?! Vxg6 37.Fxg6 Bh8 38.Ff5 Bh4?! 39.Be3
39...d5 40.cxd5 Hxd5 41.Be5 Kf6 42.Bfe2 He7 43.Kg2 Bh8 44.Kg3 Hc6 45.Bd5 He7 46.Bde5 Hc6 47.Bd5 He7 48.Bde5
48...Fa6?!
Az újabb időzavartól veszélyeztetve sem akart Berkes lépésismétléssel remizni.
49.Be1 Hd3?! 50.Fxd3 Fxd3 51.B5e3 Fc4 52.Be4 Fd5 53.Bd4 Bc8
54.h4 gxh4+ 55.Kxh4 Hg6+ 56.Kg3 Fxe6 57.Bd6 Hf8 58.Be3 Kf7?! 59.f4 Bc4 60.f5 Fd7 61.Ba3 Ke7 62.Bh6 Fa4?
63.g5 b5 64.Be3+ Kd7 65.Bf6 Bc8 66.g6 Fc2 67.Kg4 b4 68.g7 Hh7 69.Bh6 Bg8 70.Bxh7 a5 71.Kg5 a4 72.Kf6 b3 73.axb3 axb3 74.Bh8 és sötét feladta
Almási,Z (2692) - Bartel,M (2641)
Angol megnyitás [A29]
1.Hf3 d5 2.g3 Hc6 3.Fg2 e5 4.d3 Hge7 5.0-0 g6 6.c4 Fg7 7.cxd5 Hxd5 8.Hc3 Hde7 9.Bb1 a5 10.a3 0-0 11.b4 axb4 12.axb4 Hd4 13.Hd2 c6 14.e3 He6 15.Vc2 Hd5 16.b5 Hxc3 17.Vxc3 e4 18.d4
18...c5 19.Hxe4 cxd4 20.Vb3 Be8 21.Fa3
21...Hg5
Számításba jött a 21...f5 22.Hc5 (22.Hd6 Bxa3 23.Vxa3 Ff8) 22...Vb6 23.exd4 Fxd4 24.Hd3 Fd7 folytatás.
22.Hxg5 Vxg5 23.exd4 Fxd4 24.Vb4 Fg7 25.Fb2 Fxb2 26.Bxb2 Bb8 27.b6 Ff5
28.h4 Vf6 29.Bc1 Be7 30.Bc7 Bxc7 31.bxc7 Bc8
32.Be2! h5 33.Be7 b6 34.Fb7 Bf8 35.Kg2
Még erősebb volt a 35.Be1 Fc8 (35...Kg7 36.Bc1 Fc8 37.Vxf8+ Kxf8 38.Fxc8) 36.Fxc8 Bxc8 37.Be7 folytatás.
35...Kg7 36.Be3 Fc8 37.Fd5 Fg4 38.Be7 Fc8 39.Be4 Ff5 40.Be3 Fg4 41.Kg1 Bc8 42.Be7 Bf8 43.Fb7 Fc8?
44.Fxc8 Bxc8 45.Bd7 Va1+ 46.Kg2 Va8+ 47.Kh2 Vf3 48.Vd4+ Vf6
49.Bxf7+! és sötét feladta
Verőci Zsuzsa
Fotók: Magyar Sakkszövetség www.chess.hu