Novy Borban döntetlennel ért véget Rapport Richárd és a cseh Viktor Laznicka hatjátszmás páros mérkőzésének második partija. Az első összecsapást világossal Laznicka 24 lépésben vesztette el, Ricsi remek taktikai csapásokkal rombolta szét ellenfele királyállását. A második játszma a Caro-Kann védelemben pozíciós küzdelmet hozott, a nagymesterek a 45. lépést követően kötöttek békét. Csütörtökön Laznickáé a kezdés joga.
Rapport Richárd sötéttel elért villámgyőzelméről, a látványos huszáráldozatokról a nemzetközi szaksajtóban is nagy elismerést írtak. Legfiatalabb nagymesterünk a kritikus pillanatban remekül megérezte a taktikai lehetőséget, a pozíciós stílusú Viktor Laznickát veszélyérzete cserben hagyta.
Ricsi nagyszerű nyerése után a hatjátszmás párharc második partijában világossal már nem tudta meglepni cseh ellenfelét. A Caro-Kann védelemben a5 5.Hc5-ös változatra Laznicka fokozatosan egyenlített ki, majd nagymesterünk könnyelmű bástyalépése után már komoly esélyhez is jutott. Sötét elhibázott bástyacseréje után már nem kellett aggódnunk, az egyszerűsítés már remihez vezetett.
A párosmérkőzés állása:
Rapport Richárd (magyar, 2713) – Viktor Laznicka (cseh, 2675) 1, 5 – 0,5
(Viktor Laznicka – Rapport Richárd 0 – 1 (Angol megnyitás, 24)
Rapport Richárd – Viktor Laznicka döntetlen (Caro-Kann védelem, 45)
Rapport,R (2713) - Laznicka,V (2675)
Caro-Kann védelem [B18]
1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hc5
Nem meglepetés, hogy nagymesterünk nem a 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 főváltozatnak nevezhető, legnépszerűbb folytatás mellett döntött.
5...b6 6.Hb3 e6 7.Hf3 Hd7 8.Ff4 Hgf6 9.c3 a5
Viktor Laznicka a ritka változatban új elgondolással jelentkezett.
10.a4 Fe7 11.Fc4 0-0 12.0-0 Vc8 13.Be1 h6 14.h3 Vb7 15.Hbd2 Hd5 16.Fg3 Bfd8 17.Vb3 Ff8 18.He4 H7f6
19.Hxf6+ Hxf6 20.Fh4 Bdb8 21.Fxf6 gxf6 22.Hh4 Fh7 23.Fe2 Vc7 24.Vc4
24...b5
A cseh sakkozó kiegyenlítette esélyeit, futópárjában bízhatott…
25.axb5 Bxb5 26.b4 Bd8 27.bxa5 Bxa5 28.Bxa5 Vxa5 29.Ff3
29...Vg5 30.g3 c5 31.Bd1 Fc2?! 32.Ba1 Fh7 33.Ba7?!
Az alapsort kár volt elhagyni, Laznicka esélyt kapott.
33...Vc1+
Erősebb volt a 33...Bb8 34.Ba1 Bb2 folytatás.
34.Kg2?
Ricsi a pontatlanságra hibával reagált. 34.Vf1 Vxf1+ (34...Vxc3 35.Fh5 Vxd4 36.Fxf7+ Kh8 37.Fxe6 Ve4) 35.Kxf1 cxd4 36.cxd4 Fd3+ 37.Kg1 Fb5 38.d5 exd5 39.Ba5 Fc4 40.Hf5 d4 41.Ba4 volt a remit biztosító választás.
34...Bb8 35.Bb7
35...Bxb7?!
Sötét aktív bástyájának lecserélésével megkönnyítette Ricsi védekezését. 35...Ba8 36.Vf1 Vxc3 37.Vb5 Vxd4 után nem könnyű percek vártak volna legfiatalabb nagymesterünkre.
36.Fxb7 Vb1 37.Fa6 Fe4+ 38.Hf3 Fd5 39.Ve2 cxd4 40.cxd4 Vc1
41.Ve3! Va1 42.Fe2 f5 43.g4 fxg4 44.hxg4 Fg7 45.Kh2
45...Fxf3 és döntetlen
Verőci Zsuzsa