Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A csapat-világbajnokság hatodik fordulójában válogatottunk 2-2-öt játszott az Egyesült Államok együttese ellen. Az éltáblán Lékó Péter sötéttel remizett Gata Kamskyval, Almási Zoltán fokozatosan játszotta túl Yuri Shulmant, megszerezte első győzelmét. A 35. születésnapját ünneplő Polgár Judit a kritikus állásban hibázott, Yasser Seirawan támadása átütött. Balogh Csaba partija lépésismétléssel  fejeződött be. A vezető örmény csapat minimális nyeréssel is két meccspontra növelte előnyét, válogatottunk a harmadik helyről várja az éllovas elleni rangadót.

A pénteki pihenőnap után megkezdődött a csapat-világbajnokság hajrája. Minden fél pontnak, kihagyott esélynek, megmentett partinak fokozódó jelentősége lesz. Ismerve a hátralevő ellenfeleket, még hat együttesnek  van reális esélye az éremszerzésre. Lépéselőnyben az örmények, de a mai Indiai elleni meccsük után három rangadót játszanak még, válogatottunkkal a hetedik fordulóban mérkőznek meg, majd Azerbajdzsán és Ukrajna vár rájuk. A váratlan eredmények, a körbeverések egyértelműen mutatják, hogy a szupernagymesterek csatáit apró dolgok dönthetik le. Egy-egy jó pillanatban bevetett újítás, a sikeresen megválasztott nyitás, nem beszélve a gondolkodási idővel való racionális gazdálkodásról.

Lékó Péter vezette csapatunk a nagyszerű mesterhármas után folytathatja a szériát, mert három a magyar igazság és egy a ráadás…Éltáblásunk és Gata Kamsky az 1995-ös groningeni versenyen mérkőzött meg először egymással, s ezt még hat klasszikus gondolkodási idejű parti követte, Péter öt remi mellett 2-0-ra vezet. Érdekességként megemlítem, hogy a nalcsiki Grand Prix-tornán 121 lépésben remiztek, Zsermukban a spanyol megnyitásban osztoztak meg a ponton.

Almási Zoli világossal az amerikai bajnokság ezüstérmesével, Yuri Shulmannal csatázik. Nagyon kellene az a megnyugtató, önbizalmat növelő győzelem. Szinte hihetetlen, hogy Judit és az amerikai együttes doyenje, Yasser Seirawan csak 8 partit vívott egymással, s ebből hat rapid volt. Az 1995-ös Donner emlékversenyen Seirawan nyert, öt év múlva Balin megosztoztak a ponton. Balogh Csaba első partiját játssza Robert Hess ellen.

A játéknap, de a csapat-világbajnokság csúcsrangadója is a címvédő és az olimpiai bajnok, Oroszország és Ukrajna válogatottjainak összecsapása. A tavalyi sakkolimpián 2-2-re végződött meccsük, akkor Kramnyik-Ivancsuk csata volt az éltáblán. Az oroszok „vezérevezőse”, Szergej Karjakin eddig csalódást okozott, négy játszmájából csak három döntetlent ért el, Levon Aronjantól kikapott. Ivancsuk ötvenszázalékos, egyetlen győzelmét az egyiptomi Adly ellen aratta, Lékó Pétertől emlékezetes csatában vereséget szenvedett. Némi meglepetés az oroszok összeállítása, Peter Szvidler ma csak a kispadról drukkolhatott társainak.

A mérkőzés előtt a 35. születésnapját ünneplő Polgár Juditot köszöntötték

A két veretlen, jó formában játszó éltáblás összecsapásában Gata Kamsky ezúttal 1.d4-gyel nyitott, zárt katalán megnyitás a játszmában. Yuri Shulman a francia védelmet választotta, a 3.Hd2 Fe7-es változat van műsoron. Juditéknál a Nimzoindiai védelem 4.Vc2-es változata, Csabáéknál a spanyol megnyitás berlini változata.

Nagymestereink a nyitásokból jól jöttek ki . Zolit lepte meg kissé Shulman a5-a4-es manővere, időhátrányba került. Seirawan némi fejlődési nehézségekkel küzdött a gyorsan játszó Judittal, de az ünnepelttel szemben nagyon harcias volt, a különböző oldalra történt sáncolást választotta. Két órai játék után Lékóék partija a cserékkel a döntetlenhez közelített. Zoli nem tudott előnyt kicsiholni, Csaba pozíciója remit ígért. Lépésismétléssel remi a negyedik tábla.

Levon Aronjan könnyedén győzte le Pentala Harikrishnát, a minimális arányú nyeréssel is növelték előnyüket, két meccsponttal előzik meg riválisaikat. A várakozásnak megfelelően a 31. lépés után megosztozott a ponton Kamsky és Lékó. Váratlan fordulat Judit partijában. Elsietett cserék után nagymesternőnk magára nyitotta az állást, az elemzőprogramok sem láttak mentséget. Zoli túljátszotta ellenfelét, bástyavégjátékban a c szabadgyalog feltartóztathatatlanul tört előre, győzelme a mérkőzés megmentését jelentette. Négy döntetlennel remi lett az orosz-ukrán rangadó Az azeriek kisebb meglepetésre pontot vesztettek.

A 6. forduló eredményei:

Egyesült Államok – Magyarország  2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Yuri Shulman (2617) 1 - 0 (Francia védelem, 59)

Yasser Seirawan (2635) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

Balogh Csaba (2643) – Robert Hess (2609) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Oroszország – Ukrajna 2 - 2

Szergej Karjakin (2788) – Vaszilij Ivancsuk (2768) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2711) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2733) – Alekszander Mojszejenko (2715)  döntetlen

Izrael – Azerbajdzsán 2 - 2

Emil Szutovszkij (2700) – Tejmur Radzsabov (2744)  0 - 1

Ilia Szmirin (2676) – Vugar Gasimov (2760) döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0

Tamir Nabaty (2584) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Örményország – India  2,5 - 1,5

Levon Aronjan (2805) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Krishnan Sasikiran (2681) döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Egyiptom – Kína  0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Wang Hao (2718)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Wang Yue (2709)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Li Chao (2669)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Ding Liren (2654) 0 - 1

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 10 meccspont, 16 pont

2. Oroszország 8, 14

3. Magyarország 8, 13,5

4. Kína 7, 14,5

5. Ukrajna 7, 12,5

6. Azerbajdzsán 6, 13

7. Egyesült Államok 6, 12

8. Izrael 5, 10

9. India 3, 9,5

10. Egyiptom 0, 5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2       2 10 16.0 0
2 Oroszország 2  *  3   2 1 3     3 8 14.0 0
3 Magyarország   1  *    2 2   8 13.5 0
4 Kína      *  2   7 14.5 0
5 Ukrajna   2  *      7 12.5 0
6 Azerbajdzsán   3 2  *    2 3   6 13.0 0
7 Egyesült Államok 2 1 2 ½      *    3 6 12.0 0
8 Izrael ½   ½   2    *  3 5 10.0 0
9 India   2   1 1  *    3 9.5 0
10 Egyiptom ½ 1   ½   ½ 1    *  0 5.0 0

 A 7. forduló párosítása: 

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

Kamsky,G (2741) - Lékó,P (2717)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.Vc2 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bd1 0-0 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.Bac1 Vb8 19.dxc5 Fxc5 20.Fxb7 Vxb7 21.Vf3 Vxf3 22.Hxf3 Bxd1+ 23.Bxd1 Bc8 24.He5 Kf8 25.Hb5 a6 26.Ha7 Ba8 27.Hac6 Ke8 28.Bc1 Hd5 29.Hd3 Fd6 30.Hd4 He7 31.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Shulman,Y (2617)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 0-0 7.Hgf3 a5 8.0-0 Hfd7 9.exd5 exd5 10.Be1 Ff6 11.Hb3 a4 12.Hbd4 Hxc5 13.Fe3 Hxd3 14.Vxd3 Fg4

A nyitás több időt rabolt el nagymesterünktől, sötét közel kiegyenlített.

15.c3 Hc6 16.h3 Fh5 17.Hxc6 bxc6 18.Fc5 Fxf3 19.Vxf3 Be8 20.Vg4 h6

Érdekes volt a 20...a3 21.Bxe8+ Vxe8 22.Fxa3 Fxc3 folytatás.

21.Bac1 Va5 22.Fd4 Fxd4 23.Vxd4 Vb5 24.Vb4 Va6

Jobb volt a 24...Bxe1+ 25.Bxe1 Bb8 26.Vxb5 Bxb5 27.Be2 Kh7 28.Kf1 Kg6 változatot választani.

25.Vc5 Vb7 26.Vb4 Va6 27.Vc5 Vb7 28.Bb1

A lépésismétlést el kellett kerülni.

28...Bab8 29.b4 axb3 30.Bxe8+ Bxe8 31.axb3 Va6 32.c4 dxc4 33.bxc4 Va2 34.Bb6 Va1+

Pontosabb volt a 34...Vc2 35.Bxc6 Be1+ 36.Kh2 Be2 37.Kg3 Vc3+ folytatás.

35.Kh2 g6?

A kisebb időzavar is elegendő volt, hogy Shulman hibázzon.

 36.Vxc6

A gyalogelőny megszerzése után világosnak nyernie kell.

36...Be2 37.Vc5 Be1 38.Bb3 Kg7 39.Be3 Bh1+ 40.Kg3 Bc1 41.Bf3 Be1 42.Vc7 Ve5+ 43.Vxe5+ Bxe5

 

44.Bc3 Bc5 45.Kf4 Kf6 46.Ke4 Ke7 47.Kd4 Ba5 48.c5 Ba2 49.Bf3 f5 50.Kd5 Bd2+ 51.Kc6 Ke6 52.Kb7 Bb2+ 53.Kc7 g5 54.c6 h5 55.Kc8 h4 56.c7 f4 57.Bc3 Ke7 58.Bc5 Bxf2 59.Kb7 és sötét feladta

Seirawan,Y (2635) - Polgár,J (2699)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d6 7.Fg5 Hbd7 8.e3 b6 9.He2 Fa6 10.Vc2 c5 11.dxc5

Borisz Gelfand négy éve Vlagyimir Kramnyik ellen a 11.Bd1 h6 12.Fh4 Bc8 13.Va4 Fb7 14.Hc3 cxd4 15.Bxd4 Hc5 16.Vd1 Ve7 17.b4 Hcd7 18.Hb5 d5 19.cxd5 Fxd5 20.Hxa7 Ba8 21.Hb5 He5 változatban snellezett.

11...bxc5 12.Hc3 Vb6 13.0-0-0 Fb7 14.e4 Bab8 15.Bd2 Bfc8 16.Fe2 He8 17.f4 Hf8

Judittól szokatlan manőverek.

18.Bhd1 f6 19.Fh4 Hg6 20.g3 Bd8 21.Fg4 e5 22.Fe6+ Kf8

Nehéz döntés volt. 22...Kh8 23.f5 Hxh4 24.gxh4 Hc7 jobbnak tűnik.

23.f5 He7 24.g4 h6 25.Ff2

Az időhátrányban levő Seirawannak a természetes lépéseket könnyű volt meghúznia.

25...Hc6 26.Hd5 Va5

 

27.h4

Világos támadásával szemben egyre nehezebb  az ünnepelt élete.

27...Hd4 28.Fxd4 cxd4 29.g5 Fxd5 30.exd5 hxg5?

A vonalnyitás végzetes volt.

31.hxg5 fxg5?

Újabb hiba, a közbeiktatást nagymesternőnk elnézhette.

 

32.f6! Bxb2

Kétségbeesett kísérlet.

 33.Kxb2

Azonnal nyert a 33.fxg7+ Kxg7 34.Vxb2 változat.

33...Hxf6 34.Ka2 Vc7 35.Bg2 Bc8 36.Fxc8 Vxc8 37.Bxg5 Hxd5 38.Vf5+!? Vxf5 39.Bxf5+ Hf6 40.c5 Ke7 41.c6 Hd5 42.Bg1 d3 43.Kb3 Ke6 44.Bfg5 és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Hess,R (2609)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6 11.Bd1 Fb7 12.Ff4 Fe7 13.g4 Hh4 14.Hxh4 Fxh4 15.Kg2 Bd8 16.Fg3 Fe7 17.e6 fxe6 18.Fxc7 c5+ 19.f3 Bxd1 20.Bxd1 Bf8 21.He4 Fxe4 22.fxe4 Fh4 23.Bd2 Bf7 24.Fb8 Fe1 25.Bd1 Fh4 26.Bd2 Fe1 27.Bd1 Fh4 28.Bd2 Fe1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban megszületett válogatottunk mesterhármasa.  A csapat-világbajnokság ötödik fordulójában együttesünk a Drezdában ezüstérmes, Hanti-Manszijszkban a harmadik helyen végzett Izrael csapatát 3,5 - 0,5-re győzte  le, zsinórban harmadik meccsén diadalmaskodott. Almási Zoltán sötéttel elért döntetlene volt a nyitány, majd Lékó Péter második győzelmével szerzett vezetést csapatunknak. Balogh Csaba sikere már a mérkőzés megnyerését jelentette. Polgár Judit végjátékban remek technikával érvényesítette előnyét. Az örmények megőrizték vezető pozíciójukat, 2,5-1,5-re nyertek Kína ellen. A pénteki pihenőnap után szombaton folytatódik a pontvadászat. Válogatottunk a harmadik helyről várja  a hatodik fordulóban az Egyesült Államok elleni csatát.

A negyedik forduló szenzációjáról, Azerbajdzsán 3-1-es győzelméről a címvédő Oroszország ellen ír a legtöbbet a nemzetközi szaksajtó, de nem fukarkodnak a dicsérő jelzőkkel, amikor Lékó Péter tisztáldozatos győzelméről tudósítanak. A házivarival éltáblásunk alaposan meglepte Vaszilij Ivancsukot, aki a partiban többször is hibázott, és visszavágtunk az elmúlt két olimpián is elszenvedett vereségért. Az azeriek sakktörténelmi sikere – először nyertek az oroszok ellen – alaposan megváltoztatta a világbajnokság állását, többen, köztük válogatottunk is joggal pályázhat éremszerzésre. A hátralevő öt forduló rendkívüli izgalmakat ígér, és csak mentálisan jól felkészült sakkozók bírhatják a fokozódó feszültséget, amikor egy-egy lépésnek is döntő jelentősége lesz.

Izrael együttesétől Hanti-Manszijszkban balszerencsés meccsen szenvedtünk vereséget,  de ezúttal a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot nélkülözik, és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Nálunk nincs változás, a győztes csapaton ne változtass elv érvényesült, a pihenőnap előtt legjobbjainknak még mozgósítani kell energiáikat. Három nagyon nehéz mérkőzés után kicsit könnyebbnek látszik a mai találkozó, de ne feledjük, hogy Izrael négyese legyőzte a házigazdák csapatát.

Lékó Péter és Michael Roiz első partiját játssza, ahogy Polgár Judit és Evgeny Postny és Balogh Csaba és Tamir Nabaty is. Almási Zoltán és Ilia Szmirin hatodszor csap össze, semmi jelentősége, hogy Szmirin 11 éve nyert Zoli ellen, és még négyszer megosztoztak a ponton.

A játéknapon két slágermeccs is lesz, Kína – Örményország és Azerbajdzsán - Ukrajna összecsapás.

A spanyol megnyitások napja, Szmirin a 6.Ve2-es változatot választotta, Juditéknál a Breyer-változat van műsoron, Csaba ellenfele a berlini változatban elkerülte a vezércserés varit. Az éltáblán Péter 1.e4-gyet húzott, Roiz Caro-Kann védelmére a 3.e5-ös változat mellett döntött.

Másfél órai játék után elégedettek lehettünk a pozíciókkal. Péteréknél a nagy kérdés, hogy sötét d3 gyalogjának mi lesz a sorsa, reméljük, hogy elhullik. Zoliéknál egyenlőek az esélyek. Juditék spanyolja már végjátékra egyszerűsödött, kicsit jobb nagymesternőnknek. Csaba állása futópárjával szép reményekre jogosít.

Csaba nyerésre áll, a különböző színű futók mellett Judit szorongatja Postny királyát. Péter állása is egyre biztatóbb, majd kezdeményezése döntő előnyhöz vezetett. Ilia Szmirin és Almási Zoltán a 30. lépésben döntetlenben egyezett meg, biztosan kézben a meccs. Tamir Nabaty tisztet áldozott, Csaba futópárjával nyerni fog, és a 40. lépés után az izraeli sakkozó fel is adta reménytelen állását. Lékó megszerezte második győzelmét, megvan a meccs, Judit még tovább javíthat a gólarányon! A c szabadgyalog eldöntötte a játszmát, Judit győzelmével újabb bravúros nyerés született, 3,5 - 0,5!

Az örmény-kínai meccsen sorban születtek a döntetlenek, Gabriel Szargiszjan volt a nyerőember, Arshak Petroszjan csapata megőrizte vezető pozícióját. Korai volt a nagy öröm az azeri táborban, az ukránok nyerték a rangadót. Alekszander Mojszejenko ismét bástyavégjátékban nyert. Meggyőző játékot mutatott az amerikai válogatott, a tavalyi vb-n bronzérmes indiai csapat igen halovány teljesítményt nyújt.  

Szinte hihetetlen, hogy az egyiptomiak két döntetlent is kiharcoltak az oroszok ellen. Nyikita Vitjugov 158 lépés alatt sem tudta megtörni Mohamed Ezat ellenállását.

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország – Izrael  3,5 - 0,5

Lékó Péter (2717) – Michael Roiz (2669) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 30)

Ilia Szmirin (2676) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Polgár Judit (2699) – Evgeny Postny (2618) 1 - 0 (Spanyol megnyitás,65)

Tamir Nabaty (2584) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Spanyol megnyitás,40)

 Egyiptom – Oroszország  1 - 3

Ahmed Adly (2631) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1

Bassem Amin (2609) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Nyikita Vitjugov (2733)  döntetlen

 Kína – Örményország 1,5 -2,5

Wang Hao (2718) –Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Szergej Movszeszjan (2700) döntetlen

Li Chao (2669) –Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Gabriel Szargiszjan (2663)  0 - 1

 India – Egyesült Államok  1 - 3

Pentala Harikrishna (2669) – Gata Kamsky (2741) döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Alekszander Oniscsuk (2675)  0 - 1

Surya Ganguly (2627) – Yuri Shulman (2617) döntetlen  döntetlen

Parimarjan Negi (2642) – Robert Hess (2609)  0 - 1

 Azerbajdzsán – Ukrajna  1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Vugar Gasimov (2760) – Pavel Eljanov (2697) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2625) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0- 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 8 meccspont, 13,5 pont

2. Oroszország 7, 12

3. Magyarország 7, 11,5

4. Ukrajna 6, 10,5

5. Kína 5, 11

6. Azerbajdzsán 5, 11

7. Egyesült Államok 5, 10

8. Izrael 4, 8

9. India 3, 8

10. Egyiptom 0, 4,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

2

   

 

2

 

8

13.5

0

2

Oroszország

2

 * 

3

   

1

3

   

3

7

12.0

0

3

Magyarország

 

1

 * 

 

 

2

 

7

11.5

0

4

Ukrajna

   

 * 

   

6

10.5

0

5

Kína

   

 * 

2

   

5

11.0

1

6

Azerbajdzsán

 

3

2

 * 

   

3

 

5

11.0

1

7

Egyesült Államok

2

1

   

½

 

 * 

 

3

5

10.0

0

8

Izrael

½

 

½

 

   

 * 

3

4

8.0

0

9

India

   

2

 

1

1

 * 

 

3

8.0

0

10

Egyiptom

½

1

 

   

½

1

 

 * 

0

4.5

0

 A szombati 6. forduló párosítása:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

Lékó,P (2717) - Roiz,M (2669)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 Fxc5 12.b4 Fa7

Világosra előnyös a 12...Fxb4 13.Hxd4 Va5 14.Vxa5 Hxa5 15.Hxf5 exf5 16.Hc2 változat.

13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1

Hosszas gondolkodás után.

16...Vd5 17.Hd6

 

17...Hgxe5?!

Számításba jött a 17...Hcxe5 18.Hxd3 Fxd3 19.Fxd3 Hxd3 20.Va3 Hge5 21.f4 Hc4 22.Hxc4 Vxc4 23.Bxd3 folytatás.

18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 Vh5 23.Bab1 Bab8 24.Fe2 Ve5

 

25.Bd7 Bfd8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bxb7 Bb8 28.Fxa6 Hb4? 29.Va4

Pontosabb volt a 29.Vd1 Hxa6 30.Bxa7 Hc7 31.Ff4 folytatás.

 29...Hd5? 30.Vd4 és sötét feladta

Szmirin,I (2676) - Almási,Z (2726)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.d4 Fg4 10.Bd1 Vc8 11.a4 Ha5 12.Fc2 b4 13.Fe3 c5 14.dxe5 dxe5 15.Hbd2 bxc3 16.bxc3 Vc7 17.Bab1 Hd7 18.h3 Fe6 19.Hg5 Fxg5 20.Fxg5 f6 21.Fe3 Hb6 22.Hb3 Hb7 23.Ba1 Hc4 24.Fc1 Bfd8 25.Bb1 Bxd1+ 26.Vxd1 Bd8 27.Ve2 Vd7 28.Kh2 Ff7 29.f3 h6 30.Vf2 és döntetlen

Polgár,J (2699) - Postny,E (2618)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 Bb8 16.a4 d5

Postny igen nagy önbizalommal játszotta meg a centrumrobbantást. Krishnan Sasikiran és Sahriyar Mamedgyarov receptje.

17.axb5 axb5 18.Hxe5 Hxe5 19.dxe5 Hxe4 20.Hxe4 dxe4 21.Ff4 Vxd1 22.Baxd1 Fg7 23.Fxe4 Fxe5

 

24.Fc6!

A különböző színű futók mellett nem lesz annyira egyszerű sötét élete.

24...Fxc6 25.Bxe5 Bxe5 26.Fxe5 Bc8 27.Ff6 Kf8 28.g4 Be8 29.Kh2 Be6 30.Bd8+ Be8 31.Bd1 Be6 32.g5 Bd6 33.Ba1 Bd2 34.Ba7 Bxf2+ 35.Kg1 Be2 36.Bxc7 Be6 37.Bc8+ Fe8 38.Kg2 Be2+ 39.Kf3 Be6 40.h4 h5 41.Bb8 Be1 42.c4 bxc4 43.bxc4 Be6 44.c5 Bc6 45.Fe5 Be6 46.Ke4 Ke7 47.Bb7+ Kd8

 

48.Kd4 Fd7 49.Ba7

Gyorsabb volt a nyerés a 49.Bb8+ Fc8 50.Kd5 Kd7 51.Fd6 Be1 52.c6+ Kd8 53.Ba8 Bd1+ 54.Kc5 Bc1+ 55.Kb5 Bb1+ 56.Fb4 változatban.

49...Kc8 50.Fd6 Kd8 51.Ba8+ Fc8 52.Kd5 Be2 53.Kc6 Be6 54.Ba7 f6 55.gxf6 Bxf6 56.Bh7 Be6 57.Bg7 Fa6 58.Kd5 Be2 59.c6 Ke8

 

60.Ba7 Fc8 61.Ba8 Kd8 62.Ff4 Be1 63.Kd6 Bd1+ 64.Kc5 Bb1? 65.Fd2! és sötét feladta

Nabaty,T (2584) - Balogh,Cs (2643)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.Be1 0-0 7.c3 a6 8.Fxc6 bxc6 9.d4 exd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Vc2 c5 13.Fe3 c4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Fg4

A nyitásból Csaba előnnyel jött ki.

16.Hd2 Vd7 17.Hf1 Ff5 18.Vd2 Bab8

Futópár, a nyílt b vonal feletti uralom, remek állás.

19.Fg5? Fa3 20.Hg3 Fg6 21.f4 h6 22.Ff6 Vg4 23.f5 Bb2 24.Ve3 Fxf5 25.h3 Vg6 26.Vf3 Fe6 27.Fh4 Bfb8 28.Bf1 Vd3 29.Vf4 Vd2 30.Vf3 Vd3 31.Vf4

31...g5 32.Fxg5 hxg5 33.Vxg5+ Vg6 34.Vxg6+ fxg6 35.Bf6 Bb1+ 36.Bxb1 Bxb1+ 37.Kf2 Bb6 38.Bxg6+ Kh7 39.Bf6 Fe7 40.Kf3 Bb2 és világos feladta

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk szenzációs győzelmet aratott a csapat-világbajnokság negyedik fordulójában. Csapatunk az olimpiai bajnok Ukrajna négyese ellen 2,5-1,5-re nyert. Az éltáblán Lékó Péter jól előkészített tisztáldozatos házivarival lepte meg Vaszilij Ivancsukot. Az időzavarba került ukrán sakkozó hibázott, elkerülte az örökös sakkot, a 41. lépés után feladásra kényszerült. Almási Zoltán remizett Pavel Eljanovval, Polgár Judit Zahar Efimovval,  Balogh Csaba pedig Alekszander Mojszejenkoval osztozott meg  a ponton. A játéknap bombameglepetése, hogy az azeri együttes 3-1-re legyőzte a címvédő orosz csapatot. Az örmény válogatott átvette a vezetést, csapatunk az ötödik a szoros mezőnyben. A viadalt hihetetlen keresztbeverések teszik nagyon izgalmassá. Az ötödik játéknapon Izrael lesz az ellenfél.

Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok eddig két mérkőzést nyertek. India és Egyiptom elleni minimális győzelmük keveset árul el játékosaik igazi formájáról, becsúszott a házigazdák elleni vereség, Ivancsuk többször is fonalas nyerést hagyott ki.

A 2004-es és a 2010-es sakkolimpián diadalmaskodó ukrán csapatban a 42 évével már veteránnak számító Ivancsuk a „vezérevezős”. Mindkét sikerben oroszlánrésze volt, ahogy a 2001-es jereváni vb-n az aranyérem megszerzésében is. Lékó Péterrel igazán jól ismerik egymást, oly sok nagy csatát vívtak már, rapid párharcokat is játszottak. Az 1995-ös dortmundi tornán játszottak először egymással, s azóta még 28 klasszikus gondolkodási idejű játszmában csaptak össze. Ivancsuk számára kedvező a mérleg, hétszer győzött, Péter háromszor kényszerítette őt feladásra,17 partijuk lett remi. Emlékezetes volt a drezdai sakkolimpiai párbajuk, ahol Ivancsuk 127 lépésben nyert, Péter az utolsó pillanatban rontotta a bástya és futó a bástya elleni végjátékot vesztésre. A szép pattkombináció a 2007-es moszkvai villám-világbajnokságon, 215 lépésben lett remi az ütközetük.

Lélektani szempontból is nagyon fontos volt, hogy Almási Zoli tegnap döntetlenre mentette Vugar Gasimov elleni partiját. Még belegondolni is szörnyű, hogy Gasimov kezében volt a pont, de szerencsére d6 lépése végül örökös sakkhoz vezetett. Zoli ma világossal Pavel Eljanovval játszik. Két partiban mérték össze eddig erejüket, 2004-ben, a genfi openen az ukrán sakkozó nyert, a drezdai olimpián Almási Zoli diadalmaskodott. Eljanov állt már sokkal előkelőbben is a ranglistán, a 2697 pont nem tükrözi hűen játékerejét.

Polgár Judit első csatájára készül Zahar Efimenkóval szemben, Balogh Csaba a harmadik összecsapásra Alekszander Mojszejenkóval, kétszer megosztoztak a ponton.

A forduló másik rangadóját Oroszország és Azerbajdzsán vívta. A címvédő az alapcsapattal játszott, Szergej Karjakin és Tejmur Radzsabov küzdött meg az éltáblán. Karjakin tegnap nagy csatában kapott ki Levon Aronjantól, az orosz együttes az örmények elleni 2-2-vel is megőrizte vezető pozícióját. Kapitányuk, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev interjújában külön kiemelte, hogy remekül felkészültek az örmény sakkozók, Aronjan újítása, tisztáldozata, majd bástyaáldozata váratlanul érte Karjakint. Az azeri kapitány „feladta” taktikáját, Sahriyar Mamedgyarov sötéttel játszott a harmadik táblán.

Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter a spanyol megnyitás Marshall támadásában csatázik. Kellemes visszaemlékezni, hogy a 2004-es brissagói világbajnoki döntő nyocadik partijában Péter milyen zseniálisan nyert Vlagyimir Kramnyik ellen. Nagymesterünk már sokszor megjátszotta, sötétnek aktív tisztjátéka van az áldozott gyalogért.

Péter 18...f4 lépésével tisztet áldozott! Házielemzés, Ivancsuk sűrűn nézegethette a plafont...

Nincs meglepetés a második táblán, Almási Zolinak saját kedvenc fegyvere, a berlini-változat ellen kellett játszania. Judit a Najdorf-változatra készült, Zahar Efimenko óvatos, a g3-as rendszert választotta. Csabáéknál a Szvesnyikov-változat került megjátszásra.

Ivancsuk meglepődött, 19...c5 után még nem húzott, tábla mellett nem könnyű megtalálni a receptet a tisztáldozatra, amit Péter bizonyára a szuper szegedi számítógéppel is elemeztetett.

A megszokott manőverek Zoliék partijában, Csabáéknál sincs sok újdonság a sokat elemzett változatban. Judit kis időhátrányban, de az elkötelező 16...e5 lépését meg kellett gondolnia. Ivancsuk már 40 perce nem húzott! Érthető, mert igazi tündérvarik vannak az állásban. Az ukrán éltáblásnak 23 perce és a lépésenként járón 30-30 másodperce maradt az időkontrollig. 20.Be4 mellett döntött,  20...fxg3 21.hxg3 c4 22.Fc2 Fxg3 után le kell áldoznia  a vezérét, s közel egyenlőek az esélyek.

Judit a kezdeményezéért gyalogot áldozott, Zoli kicsit kedvezőbb állásban félórás időhátrányban volt, Csabáéknál kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Az orosz-azeri meccsen remi lett az éltáblások küzdelme. Tejmur Radzsabov Jaenisch-csele kiállta  a próbát Szergej Karjakin ellen.

Lékó Péter már 50 perce gondolkodik, ellenőrzi a varikat, aligha van jobb, mint a vezéráldozat elfogadása. Lépésismétlés után a 31. lépésben remivel fejeződött be Zahar Efimenko és Polgár Judit partija, a sötét vezér és huszár kettős sakkjai biztosították a fél pontot. 

A második világos partit is elremizte az orosz válogatott, Wang Yue győzelmével vezetést szerzett a kínai csapat. Amire kevesen számítottak, Gadir Guszejnov legyőzte Peter Szvidlert, vezet az azeri együttes! Vugar Gasimov nyert Alekszandr Griscsukkal szemben, 3-1-re győzött az azeri csapat!!!

Ivancsuk elkerülte az örökös sakkos változatot, Péter állása nyerőesélyt ígért. Csaba játszmája a remihez közeledett, Zolinak gyalogelőnye volt, de különböző színű futók a táblán, a 60. lépést követően döntetlen a parti. Csaba rontott,  de sikerrel vívta meg  a küzdelmet.

Lékó Péter a 41. lépés után fogadhatta Vaszilij Ivancsuk gratulációját, Péter győzelme a rangadó megnyerését jelentette 2,5 -1,5-re! A kilenchónapos versenyzési szünet után hihetetlenül értékes győzelem.

Az örmények hozták a kötelező, nagy arányú győzelmet. A kínaiak fiatal csapata "elgázolta" az amerikai négyest. India megszerezte első két meccspontját.

A 4. forduló eredményei:

Ukrajna – Magyarország  1.5 - 2.5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Lékó Péter (2717) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 41)

Almási Zoltán (2726) - Pavel Eljanov (2697) döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

Zahar Efimenko (2706) – Polgár Judit (2699) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Balogh Csaba (2643) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Oroszország – Azerbajdzsán  1 -3

Szergej Karjakin (2788) – Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Vugar Gasimov (2760) 0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2711) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Peter Szvidler (2739) – Gadir Guszjnov (2625)  0 - 1

Izrael – India 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Pentala Harikrishna (2669)  0 - 1

Michael Roiz (2669) – Krishnan Sasikiran (2681)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Tamir Nabaty (2584) – G.N. Gopal (2576)  döntetlen

 Egyesült Államok – Kína  0,5 - 3,5

Gata Kamsky (2741) – Wang Hao (2718) döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) –Wang Yue (2709) 0 - 1

Yuri Shulman (2617) -  Li Chao (2669)  0 - 1

Yasser Seirawan (2635)- Yu Yangyi (2672)  0 - 1

Örményország – Egyiptom 3,5 - 0,5

Szergej Movszeszjan (2700) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (2667) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Samy Shoker (2475) döntetlen

Robert Hovhanniszjan (2556) – Mohamed Ezat (2430)  1 - 0

A világbajnokság állása:

1.Örményország 6 meccspont, 11 pont

2. Azerbajdzsán 5, 9,5

3. Kína 5, 9,5

4. Oroszország 5, 9

5. Magyarország 5, 8

6. Ukrajna 4, 8

7. Izrael 4, 7,5

8. India 3, 7

9. Egyesült Államok 3, 7

10. Egyiptom 0, 3,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

   

2

   

 

2

6

11.0

0

2

Azerbajdzsán

 

 * 

2

3

   

3

   

5

9.5

1

3

Kína

 

2

 * 

   

 

 

5

9.5

1

4

Oroszország

2

1

 

 * 

3

     

3

 

5

9.0

0

5

Magyarország

 

 

1

 * 

 

2

   

5

8.0

0

6

Ukrajna

   

 

 * 

 

 

4

8.0

0

7

Izrael

½

 

     

 * 

 

3

4

7.5

0

8

India

 

1

   

2

 * 

   

3

7.0

0

9

Egyesült Államok

2

 

½

1

       

 * 

3

7.0

0

10

Egyiptom

½

       

1

 

½

 * 

0

3.5

0

Az 5. forduló párosítása:

Egyiptom – Oroszország

Kína – Örményország

Indiai – Egyesült Államok

Magyarország – Izrael

Azerbajdzsán – Ukrajna

Ivancsuk,V (2768) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Ve2 Fg4 16.Vf1 Vh5 17.Hd2

A másik fővari 17.Fe3 Bae8, vagy 17....f5, mindkét színnel sokat kell tudni.

17...f5

Péter négy éve Peter Szvidler ellen a 17...Bae8 18.Bxe8 Bxe8 19.f3 Ff5 20.He4 Fc7 21.Fd2 Vg6 eltérésben remizett.

18.c4

 

18...f4!

Derült égből villámcsapás!

19.cxd5 c5!

Nagymesterünk két villámgyors lépése után Vaszilij Ivancsuk mintegy 50 percet gondolkodott. Nem hitt a szemének, hogy létezik ilyen tisztáldozat?

20.Be4

Volt mit számolnia, szép tündérvarikat is felfedezhettünk a várakozás közepette. 20.Vg2-re  sötétre előnyös a 20...Bae8 21.Be6 c4 22.Fc2 Fxe6 23.dxe6 Bxe6 24.Fe4 f3 25.g4 Vf7 változat.

20...c4 21.Fc2 fxg3 22.hxg3 Fxg3 23.fxg3 Bxf1+ 24.Hxf1 Vh3

 

25.Be3 Bf8 26.Fd2 Ff3 27.Bxf3 Bxf3 28.Fe4 Bxg3+ 29.Hxg3 Vxg3+

 

30.Fg2?

Ivancsuk kockáztatott. 30.Kf1 Vh3+ 31.Kf2 Vh2+ 32.Ke3 Vh3+ 33.Ff3 Vh6+ örökös sakkal remi lett volna.

30...Vd3! 31.Fe1 Vxd4+ 32.Ff2 Vxb2 33.Bf1 Vd2

 Számításba jött a 33...Va3 34.Fe4 c3 folytatás.

 34.Fc5 g6 35.Bf8+ Kg7 36.Bf2

Érdekes volt a 36.Be8 Vg5 37.Fe3 Vg4 38.Ba8 c3 39.Ba7+ Kf6 40.Bxa6+ Kf5 41.Kf2 változat.

36...Vd1+ 37.Bf1 Vd2 38.Kh2

Ivancsuk döbbenetes, nem akart lépést ismételni….

38...c3 39.Bf2 Ve1 40.Fd4+ Kh6 41.Fh3?

 

41...c2! és világos feladta

Almási,Z (2726) - Eljanov,P (2697)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.h3

Az idei orosz csapatbajnokságon Eljanov az olasz Fabiano Caruana ellen vesztett a 10.b3 Kc8 11.Fb2 h5 12.He4 Fe7 13.Bad1 a5 14.a4 c5 15.c4 Ba6 16.Bd3 változatban. Almási Zoli elismert nagy specialistája sötéttel a berlini változatnak, saját kedvenc varija ellen kellett játszania.

10...b6 11.b3 Fe7 12.Fb2 h5 13.Bad1 Kc8 14.He4 Fe6 15.Hfg5 Fxg5 16.Hxg5 a5 17.a4 Kb7 18.Bd3 c5 19.Bfd1 Bae8 20.c4 Kc8 21.g4 hxg4 22.hxg4 He7 23.f3 Hg6 24.B3d2 Hf4 25.Kf2 Hh3+ 26.Hxh3 Bxh3 27.Kg2 Bh7 28.Bh1 Bxh1 29.Kxh1 Bd8 30.Bxd8+ Kxd8

A végjáték világosra kicsit előnyösebb, de a különböző színû futók miatt nem nyerhető.

 

31.Kg2 Ke7 32.Kf2 Fc8 33.Ke3 Ke6 34.Fc3 g6 35.Fe1 Fb7 36.Fh4 Fc6 37.f4 Fb7 38.f5+ gxf5 39.gxf5+ Kxf5 40.Fd8 Fe4 41.e6 fxe6 42.Kd2 e5 43.Fxc7 Ke6 44.Fxb6 Kd6 45.Fxa5 Ff5 46.Fd8 Fg4 47.Fg5 Ff3 48.Fh6 Kc6 49.Fg7 e4 50.Fh6 Fg4 51.Fe3 Ff5 52.a5 Fc8 53.Ff2 Fg4 54.a6 Kb6 55.Fxc5+ Kxa6 56.b4 Kb7 57.b5 Fe6 58.Kc3 Ff7 59.Fe3 Fe6 60.Kd4 Ff7 és döntetlen

Efimenko,Z (2706) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.g3 d6 7.Fg2 Fd7 8.0-0 Hf6 9.Hce2 Bc8 10.b3 b5 11.Hxc6 Fxc6 12.Vd3 Fe7 13.Hd4 Fd7 14.a4 Va5 15.Fd2 b4 16.Bfc1 e5

Elkötelező lépés, Judit ellenjátékban bízott.

17.Hf5 Fxf5 18.exf5 d5 19.c3 0-0 20.cxb4 Fxb4 21.Bxc8 Bxc8 22.Fxb4 Vxb4 23.Vxa6

Efimenko a23.Fxd5 e4 24.Vxa6 Bd8 25.Fc4 e3 bonyodalmakat nem kedvelte.

23...Vc3 24.Vf1 e4 25.a5

 

25...e3! 26.fxe3 Vxe3+ 27.Kh1

Az ukrán sakkozónak nem tetszett a 27.Vf2 Vc3 28.Ve1 Vd4+ 29.Kh1 He4 30.Ba2 változat.

27...Hg4 28.Be1 Hf2+ 29.Kg1 Hh3+ 30.Kh1 Hf2+ 31.Kg1 és döntetlen

Balogh ,Cs (2643) - Mojszejenko,A (2715)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.h4 Fe6 14.g3 Bb8 15.b3 g6 16.Hxf6+ Vxf6 17.Fg2 Bfd8 18.0-0 a5 19.Ve2 Ve7 20.Bad1 a4 21.Kh2 Ba8 22.Fh3 Fxh3 23.Kxh3 axb3 24.axb3 Ba2 25.Vd3 Bda8 26.Kg2 B8a6 27.Ba1 Bxa1 28.Hxa1 Hd4 29.Hc2 Hxc2 30.Vxc2 h5 31.Bd1 Va7 32.Bd2 Kg7 33.Vd1 Ba1 34.Vf3 Va6 35.Bd5 Bc1 36.Bb5 Bc3 37.Vd1 Va8 38.Vd5 Vxd5 39.cxd5 Bxb3 40.Bb6 f5 41.exf5 gxf5 42.Bxd6 Bd3 43.Bb6 b3 44.d6 Kf7 45.Bb7+ Ke6 46.d7 Ke7 47.Kf1 e4 48.Kg2 Kd8 49.Kf1 Bd1+ 50.Kg2 Bb1 51.Kh2 Bb2 52.Kg1 Ke7 53.Kf1 Bb1+ 54.Kg2 Kd8 55.Kh2 Ke7 56.Kg2 Bb2 57.Kg1 Kd8 58.Kf1 Bb1+ 59.Kg2 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban, a csapat-világbajnokság 3. fordulójában válogatottunk emlékezetes nagy csatában 2,5-1,5-re legyőzte a 2009-es kontinensbajnok azeri csapatot. Lékó Péter remizett Tejmur Radzsabovval, Polgár Judit remek játékkal nyert Rauf Mamedov ellen. Balogh Csaba izgalmas partija pontosztozkodással zárult Sahriyar Mamedgyarovval. Almási Zoltán örökös sakkal kiharcolta a remit Vugar Gasimovval szemben. Az örmény-orosz csúcsrangadó döntetlennel zárult, Levon Aronjan legyőzte Szergej Karjakint, Peter Szvidler nyert a címvédő együttesből két remi mellett. A forduló meglepetése az izraeli csapat 2,5-1,5-ös győzelme a házigazdák ellen. A negyedik játéknapon válogatottunk az olimpiai bajnok Ukrajnával játszik.

A második játéknapon a címvédő orosz válogatott elleni 3-1-es vereségben főszerepet játszottak nagymestereink időzavarai, gyorsabban kell dönteni a lépésjelöltek között, jobban vigyázni az időre. A sorsolás szeszélye folytán újabb nehéz rangadó várt csapatunkra, a 2009-es Európa-bajnokságon aranyérmes azeri együttes volt az ellenfél.  A tavaly januárban megrendezett vb-n, Bursában negyedikek voltak. A vártnál gyengébb szereplésüket, ahogy a sakkolimpián való gyengélkedésüket is többen grúz kapitányukkal, Zurab Azmaiparasvilivel kialakult konfliktussal  magyarázták. A szövetségük nagyot lépett, leigazolták az ukránokkal kétszeres olimpiai aranyérmes  kapitányt, Vlagyimir Tukmakovot. Sikerült rendezni a viszonyt Vugar Gasimovval is, aki lemondta a bieli meghívást, hogy játszhasson a válogatottban. Folytatták a taktikájukat, a legmagasabb Élő-pontszámú nagymesterük, Sahriyar Mamedgyarov a negyedik táblásuk, tőle világossal egész pontokat várnak.

 A tavalyi sakkolimpián meccsünk az azeriekkel 2-2-vel ért véget. Lékó Péter remizett Mamedgyarovval, Almási Zoltán sötéttel kikapott Tejmur Radzsabovtól, Polgár Judit megosztozott a ponton Rauf Mamedovval, Balogh Csaba legyőzte Gadir Guszejnovot.

 Az éltáblán Lékó Péter két sötét partija után világossal játszhatott. Radzsabov a kazanyi világbajnok-jelölti párharcban nagyszerű elméleti felkészüléssel egyenrangú ellenfele volt Vlagyimir Kramnyiknak, végül az emlékezetes sakkórás baki pecsételte meg sorsát. Péter remek mérleggel büszkélkedhet Tejmurral szemben, öt nyerése mellett 11 döntetlen született még a klasszikus időbeosztású játszmáikban.

 Almási Zoltán kettős vereséggel kezdett, nyerőesélyes, jó állást, tartható pozíciót vesztett el időzavaraiban. Két világos partit követően sötéttel küzdött meg Gasimovval, akivel korábban négyszer remizett. Nagyon bíztunk Juditban, aki világossal Mamedovval játszott. Balogh Csabának sötéttel kellett megálljt parancsolni a kettős győzelemmel rajtoló Mamedgyarovnak.

A címvédő orosz válogatott két meggyőző győzelemmel a tarsolyában várta a presztízscsatát az örményekkel. A világranglista harmadik és negyedik helyezettje, Levon Aronjan és Szergej Karjakin viaskodott  az éltáblán. Kíváncsian vártuk a Kína-Izrael összecsapást. Az ukránoknak második fordulóbeli vereségük után égető szükségük lett volna a győzelemre.  

Elindultak a sakkórák... Az éltáblán Radzsabov a kedvenc királyindiai védelmére szavazott. Zoli ellen a vezérindiai védelemben Gasimov a 4.a3-as varit játszotta meg. A várakozásnak megfelelően Judit a szicíliai védelem Maróczy-változatában csatázott Mamedovval, míg Mamedgyarovéknál a szláv védelem egyik éles változata került megjátszásra.

A kezdetben oly magabiztos Radzsabov 16.Vd2-öt követően elgondolkodott. Kis előnyt éreztem Péternél, egy pillanatban mintegy 20 perces időelőnye is volt, de a bonyolult állásban végül a 32. lépés után döntetlenben egyeztek meg. Almási Zoli  gond nélkül egyenlített ki, majd vezérmanőverét követően hátrányba került. Joggal aggódhattunk. Juditnál a szisztémában a megszokott pici előny, futópárja érezhetően uralta a táblát, Mamedov nem is tudott mit kezdeni állásával. 24…a3 25.b4 Ha4 26.Bb3 után már biztosak lehettünk nagymesternőnk győzelmében. Judit már válogathatott a nyerések között, a 48. lépését követően Mamedov kapitulált, vezetéshez jutott válogatottunk. Csaba tisztet áldozott, két gyalogot kapott cserébe, a vezérszárnyi szabadgyalogok bőséges ellenértéket adtak. Kisebb időzavarban Csaba rossz lebonyolítást választott, a bástyavégjátékban gyaloghátránya volt, de aktív bástyájával kiharcolta a döntetlent.

Zoli partija döntötte el ismét a meccspontok sorsát. Gasimov az egyenlítésért, Zoli a mérkőzés megnyerését jelentő remiért küzdött. Gasimov hibázott, karnyújtásnyira az áhított remi! Örökös sakk a vége, megvan a remek 2,5-1,5-ös győzelem!

Az örmény-orosz mérkőzésen lépésismétlést követően 24 lépésben remizett Alekszandr Griscsuk és Szergej Movszeszjan. Két vereség után első fél pontjának örülhetett az egyiptomi Ahmed Adly.Két remit beírtak az örmény-orosz meccsen, az éltáblán Aronjan nyerőesélyes vezérvégjátékot játszott Karjakinnal. Szargiszjan sokáig jól tartotta magát Szvidlerrel szemben, de vgül a négyszeres olimpiai bajnok nyert a kétszeres aranyérmessel szemben. Aronjan győzelme az örmény csapat számára a kiegyenlítést jelentette.

A játéknap meglepetését Izrael négyesének sikere jelentette, a házigazdák együttese elszenvedte első vereségét. Alaposan megizzadt a minimális győzelemért az ukrán válogatott, Mojszejenko 104 lépésben nyert.

A 3. forduló eredményei:

Magyarország – Azerbajdzsán  2,5 - 1,5

Lékó Péter (2717) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

Vugar Gasimov (2760) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Vezérindiai védelem, 55)

Polgár Judit (2699) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 59)

Örményország – Oroszország  2 - 2

Levon Aronjan (2805) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Jan Nepomnjacsij (2711)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Peter Szvidler (2739) 0 - 1

Egyiptom – Egyesült Államok 0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Bassem Amin (2609) – Alekszandr Oniscsuk (2675) 0 - 1

Essam El Gindy (2510) –Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Robert Hess (2609)  0 - 1

Kína – Izrael 1,5 - 2,5

Wang Hao (2718) – Emil Szutovszkij (2700)  döntetlen

Wang Yue (2709) –Michael Roiz (2669) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Ilia Szmirin (2676)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Tamir Nabaty (2584)  0 - 1

 India – Ukrajna  1,5 - 2,5

Pentala Harikrishna (2669) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Primarjan Negi (2642) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

G.N. Gopal (2576) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0 - 1

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 5 meccspont, 8 pont

2. Örményország 4, 7,5

3. Ukrajna 4, 6,5

4. Izrael 4, 6

5. Azerbajdzsán 3, 6,5

6. Egyesült Államok 3, 6,5

7. Kína 3, 6

8. Magyarország 3, 5,5

9. India 1, 4,5

10. Egyiptom 0, 3

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Oroszország

 * 

2

     

3

 

3

   

5

8.0

0

2

Örményország

2

 * 

 

 

2

       

4

7.5

0

3

Ukrajna

   

 * 

     

 

4

6.5

0

4

Izrael

 

½

 

 * 

   

   

3

4

6.0

0

5

Azerbajdzsán

       

 * 

 

2

3

 

3

6.5

0

6

USA

1

2

     

 * 

     

3

6.5

0

7

Kína

   

2

 

 * 

     

3

6.0

0

8

Magyarország

1

     

   

 * 

2

 

3

5.5

0

9

India

   

 

1

   

2

 * 

 

1

4.5

0

10

Egyiptom

   

1

 

½

     

 * 

0

3.0

0

A 4. forduló párosítása:

Oroszország – Azerbajdzsán

Ukrajna – Magyarország

Izrael – India

Egyesült Államok- Kína

Örményország – Egyiptom

Lékó,P (2717) - Radzsabov,T (2744)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh6 11.h3 exd4 12.Hxd4 Hc6 13.0-0 f5 14.Hxf5 Hxf5 15.exf5 Fxf5 16.Vd2 Kh8 17.Bad1 Hd4 18.Fg4 Fg6 19.Bde1 Hc2 20.Bc1 Hb4 21.Fe2 a5 22.b3 Ha6 23.Fd3 Fxd3 24.Vxd3 Hc5 25.Vd2 Vd7 26.f3 Bae8 27.Bcd1 h6 28.Hd5 b6 29.Bfe1 He6 30.Ff2 Vf7 31.Be2 Fe5 32.Be4 Bg8 és döntetlen

Gasimov,V (2760) - Almási,Z (2726)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Vc2 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.e4 0-0 10.Fd3 c5 11.0-0 Vc7 12.Ve2 Hd7 13.Fe3 Bac8 14.Hd2 Bfd8 15.a4 cxd4 16.cxd4 Vc3 17.Fc4 Hf6 18.Bfc1 Va5

Figyelmet érdemelt a 18...Vb2 19.Bab1 Va3 20.f3 Fa6 változat.

19.f3 Vh5 20.Bcb1 Hd7 21.a5

Világos kezdeményezéshez jutott.

21...Fg5 22.axb6 axb6 23.Ba7 Fxe3+ 24.Vxe3 Fc6 25.Fe2 b5 26.Bc1 Hf8 27.Bc5 Vh4 28.g3 Vf6 29.Hb3 Fe8 30.Vc1 Ba8 31.Bxa8 Bxa8 32.Bc8 Bxc8 33.Vxc8 Fd7 34.Vc5 Vh6 35.f4 Vg6 36.Hd2 Vf6 37.Hf3 Vd8 38.Fxb5 Fxb5 39.Vxb5 Va8

 

 40.d5

Viharfelhők gyülekeztek nagymesterünk állása felett.

40...Va7+ 41.Kg2 Va2+ 42.Kh3 exd5 43.exd5 Vc2 44.Hd4

Gasimov szerencsére alaposan elgondolkodta idejét.

44...Vd1 45.Vc4 h5 46.Hc6 Hd7 47.He5 Hxe5 48.fxe5 g5!?

 

49.d6?

Aggódhattunk volna a 49.Vc8+ Kg7 50.Vf5 Vxd5 51.Vxg5+ Kf8 52.Vxh5 után.

 49...Vf3!

Már karnyújtásnyira volt a remi!

50.e6 fxe6 51.d7 g4+ 52.Kh4 Vf6+ 53.Kxh5 Vf5+ 54.Kh4 Vh7+ 55.Kxg4 Vf5+ és döntetlen

Polgár,J (2699) - Mamedov,R (2679)
Szicíliai védelem [B36]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 Hxd4 7.Vxd4 d6 8.Fe2 Fg7 9.Fe3 0-0 10.Vd2 a5 11.f3 a4 12.Bc1 Va5 13.Bc2 Fd7 14.0-0 Fc6 15.Bfc1 Hd7 16.Hd5 Fxd5 17.Vxa5 Bxa5 18.cxd5

Tetszetős állás, Judit futópárjával, aktívabb haderejével lépésről lépésre erősíthette pozícióját.

18...Hc5 19.Kf1 b6 20.Bb1 f5 21.exf5 Bxf5 22.Bd1 Ba8 23.h4 a3?

Mamedovnak elfogyott a türelme, nagy hibát követett el.

24.b4 Ha4 25.Bd3 Hb2

 

26.Bb3! Bxd5 27.Fxb6 Bb8 28.Fa7 Bb7 29.Fe3 Fd4 30.Fc1

Még egyszerűbb volt a 30.Bd2 Fxe3 (30...e5 31.Bdxb2 Fxb2 32.Fc4 Bbb5 33.Bd3) 31.Bxd5 Fc5 32.Bxa3 Bxb4 33.Bb3 folytatás.

30...Ba5 31.bxa5 Bxb3 32.Fc4+

Judit válogathatott a nyerések között.

32...Hxc4 33.axb3 Hb2?!

 

34.a6 a2 35.a7 a1V 36.Bc8+ Kf7 37.a8V Vxa8 38.Bxa8 Hd3 39.Fg5 h5 40.Ke2 Hb4 41.Ba4 Hc6 42.Bc4 Fc5 43.Fe3 He5 44.Bf4+ Ke6 45.b4 Fxe3 46.Kxe3 Kd5 47.Bd4+ Kc6 48.Be4 és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2765) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1

 

18...Hxb2!

A tisztáldozatért Csaba bőséges ellenértéket kapott.

19.Vxb2 a4 20.Hbd2 c5 21.Fe4 Vb8 22.Fxb7 Vxb7 23.Hc4 b3 24.Hd6 Vb4 25.dxc5 Vxc5 26.Vd4 Vxd4 27.Hxd4

 

27...b2 28.Ba2 Bfb8 29.Bb1 a3 30.Kf2 Ba6 31.Ke2 Fxd6

A csere kiengedte az előnyt.

32.exd6 Kf8 33.Hf3

Mamedgyarov kapkodott. 33.Hc2 Bb3 34.Hxa3 Baxa3 35.Bxa3 Bxa3 36.Bxb2 Ke8 37.Bb8+ Kd7 38.Bb7+ volt a korrekt folytatás.

 33...Ke8 34.He5 f6?! 35.Hc4?!

Jobb volt a 35.d7+ Ke7 36.Bxa3 Bxa3 37.Hc6+ Kxd7 38.Hxb8+ Kc7 39.Bxb2 h5 40.Kf3 Ba8 41.Bc2+ Kxb8 42.Bc6 Ba5 43.Bxe6 folytatás.

35...Ba4 36.Hxa3 Bb3?!

 

37.Baxb2 Bxb2+ 38.Bxb2 Bxa3 39.Bb7

Váratlanul Csabának a remiért kellett küzdenie.

39...Ba2+ 40.Kf3 Bd2 41.Be7+ Kf8 42.Bxe6 Kf7 43.Be7+ Kf8 44.Bd7 Ke8 45.Bxh7 Bxd6 46.Bg7 g5 47.g3 Kf8 48.Ba7 Bd2 49.h3 Bh2 50.Kg4 Be2 51.Ba3 Kf7 52.Kh5 Bh2 53.Ba7+ Ke6 54.Ba6+ Kf7 55.Kg4 Be2 56.Kf3 Bh2 57.Kg4 Be2 58.Kf3 Bh2 59.Kg4 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Polgár Judit ismét a 2700 Élő-pontosok klubjában

Címkék: Polgár Judit

Pénteken fejeződött be Eritreában a görög csapatbajnokság. Polgár Judit a győztes Peristeri csapatában szerepelt. 3,5 Élő-pontot gyűjtött, ismét tagja a + 2700 Élő-pontosok népes klubjának  Almási Zoltánnal, Lékó Péterrel és Berkes Ferenccel együtt. A naponta számolt ún. virtuális világranglistán jelentős változásokat hoztak a június végi, július eleji viadalok. Július második felében a sakkrajongók a bőség zavarában szenvednek majd, Ningbóban július 16-án kezdődik a csapat-világbajnokság, 18-án a bieli, 21-én a dortmundi szuperverseny.  

 

Fölényes győzelmet aratott a görög csapat-bajnokságban a címvédő Peristeri együttese. Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal és Polgár Judittal az éltáblákon a 34 csapat részvételével megrendezett svájci rendszerű hétfordulós viadalon hat győzelemmel és egy döntetlennel végzett az élen. Polgár Judit négy partit játszott és 3,5 pontot szerzett, 3,3 Élő-pontot is gyűjtött, s ezzel visszakerült a + 2700 Élő-pontosok táborába. A csapat-világbajnokságon szereplő válogatottunkból Balogh Csaba is jó formában sakkozott, 7-ből 5,5 pontot szerzett, ez + 6,3 jelentett számára, együttese azonban a 19. lett. Rapport Richárd és Prohászka Péter a 9. helyezett Panionois csapatában küzdött. Legfiatalabb nagymesterünk az éltáblán 7-ből 3 pontot gyűjtött, többek között Ivancsuk, a cseh David Navarra és a német Arkadij Naiditsch is ellenfele volt, nem bírt velük. Prohászka 5,5 ponttal fejezte be a viadalt, egyetlen vereségét Polgár Judittól szenvedte el, aki szép bástyaáldozat bombázta szét sötét királyállását. A csapatok nyolc táblán játszottak, 3 férfi és 1 női tábla mellett két fiú ifit (U18 és U12), illetve két leányt (U18 és U16) kellett játszatni.

A görög csapatbajnokság mellett még számos tornán játszottak a sakkvilág élvonalába tartozó nagymesterek. Az ún. virtuális világranglistán, amelyet a + 2700 Élő-pontosoknál szinte napról napra számolnak a július 1-től érvényes rangsorhoz képest érdekesek a változások. Immár négy magyar sakkozó is ebbe a „klubba” tartozik, Almási Zoltán és Lékó Péter mellett Berkes Ferenc és Polgár Judit. A FIDE hivatalosan is módosította az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Ruszlan Ponomarjov pontszámát, beszámolták hatjátszmás párosmeccsüket. Nakamura a + 4 ponttal a hatodik helyre lépett előre, Ponomarjov a – 4-gyel a tizedikre csúszott vissza. A top 15-ből csak Ivancsuk és Gata Kamsky játszott, az ukrán vesztett, az amerikai pontokat nyert.  A holland bajnokságon aratott fölényes győzelmével a 17 esztendős holland Anish Giri nagyot lépett előre. Az olasz Fabiano Caruana Újdelhiben diadalmaskodott, az orosz bajnokság kissé meglepő végeredménye is sokat változtatott a ranglistán, amelyen 46 sakkozónak van 2700, illetve több Élő-pontja. A július 16-án kezdődő csapat-világbajnokság, a dortmundi és a bieli szuperverseny jelentősen befolyásolhatja majd a rangsort...

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2821

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2805

4. Szergej Karjakin (orosz) 2788

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2781

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2770

7. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

8. Vaszelij Ivancsuk (ukrán) 2765,1 (- 2,9)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2765

10. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2764

11. Vugar Gasimov (azeri) 2760

12. Gata Kamsky (amerikai) 2747,5 (+ 6,5)

13.Borisz Gelfand (izraeli) 2746

14. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2746

15. Tejmur Radzsabov (azeri) 2744

16. Peter Szvidler (orosz) 2739

17.Nyikita Vitjugov (orosz) 2726,2 (- 6,8)

18. Almási Zoltán (magyar) 2726

19. Fabiano Caruana (olasz) 2724,8 (+ 13,8)

20. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2724

21. Michael Adams (angol) 2723,5 (+ 8,5)

22.David Navara (cseh) 2723,2 (+ 1,2)

23. Perez Leinier Dominguez (kubai) 2719

24. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2718,5 (- 3,5)

25. Wang Hao (kínai) 2718

26. AnishGiri (holland) 2717 (+ 16)

27. Lékó Péter (magyar) 2717

28. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2715,9 (- 20,1)

29. Le Quang Liem (vietnami) 2715

30. Alekszandr Mojszejenko (ukrán) 2715

31. Alekszej Shirov (spanyol) 2714

32. Alekszej Drejev (orosz) 2713,3 (+ 2,3)

33. Baadur Zsobava (grúz) 2713

34. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2711

35.Etienne Bacrot (francia) 2710

36. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2709,5 (+ 2,5)

37. Wang Yue (kínai) 2709

38. Alekszandr Morozevics (orosz) 2703,3 (+ 13,3)

39. Berkes Ferenc (magyar) 2706,2 (+ 10,2)

40-41. Zahar Efimenko (ukrán) és Vlagyimir Malahov (orosz) 2706

42. Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2703,6 (+ 20,6)

43. Arkadij Naiditsch (német) 2703 (-3)

44. Polgár Judit (magyar) 2702,3 (+ 3,3)

45-46. Szergej Movszeszjan (örmény) és Emil Szutovszkij (izraeli) 2700

 Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2011. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen báznai sikerével visszahódította az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól. Az örmény Levon Aronjan őrzi harmadik helyét. Az orosz Szergej Karjakin megelőzte az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Almási Zoltán a 19., Lékó Péter a 25. a rangsorban. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit változatlanul a 43., Berkes Ferenc a 46. a listán. A top 25-ben többek között hat orosz,  három azeri, két-két magyar, ukrán és amerikai sakkozó található. A top 100 Élő-átlaga 2699 pont!

A májusi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A 20 éves norvég Magnus Carlsen ismét visszahódította az első helyet. A báznai 21-es kategóriájú szuperversenyen korántsem játszott látványos sakkot, kalandokba nem bocsátkozott, de megőrizte veretlenségét és hat pontot kasszírozott. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand csak rapidmeccset vívott, ígérete szerint az esztendő harmadik negyedében sorban játssza majd a tornákat. Az örmény Levon Aronjan az orosz Alekszandr Griscsukkal vívott világbajnok-jelölti meccsén vesztett 3 pontot. Szergej Karjakin 2009. júliusában kapta meg az orosz állampolgárságot, akkor 2717-tel huszadik volt a rangsorban, két év alatt 16 helyet lépett előre és már 2788-nál tart. A 21 éves nagymester a báznai viadalon remekül várta ki esélyeit.

 Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik Kazanyban meglepetésre a rájátszás izgalmait nem bírta  honfitársával, Alekszandr Griscsukkal szemben, és az azeri Tejmur Radzsabov ellen sem mutatott jó játékot. A legjobbak közül ismét az ukrán Vaszilij Ivancsuk volt a legszorgalmasabb. Havannában szerzett, gyenge báznai szereplésével pontokat vesztett. Ruszlan Ponomarjov fokozatosan araszolt előre, a top 10-ben a 2006. áprilisi listán szerepelt, akkor a hatodik volt. Veretlenül nyerte a 80. ukrán bajnokságot, de az olimpiai bajnok együttesben nem játszik a csapat-világbajnokságon, címvédőként a dortmundi szuperversenyt választotta.

 A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov „mélyrepülése” még mindig tart, Kazanyban újabb 7 pontot bukott az amerikai Gata Kamsky elleni vereségével. A világbajnoki kihívó jogát megszerző izraeli Borisz Gelfand négy helyet lépett előre. A magyar ranglistát vezető Almási Zoltán hat helyezést javított. A cseh David Navara ismét a top 25-ben. Lékó Péter nyolc hónapos versenyzési szünet után a csapat-vb-n tér vissza. A vietnami Le Quang Liem 28 pontot gyűjtött és 2715 ponttal a 27, ahogy az ukrán Alekszander Mojszejenko is újonc a + 2700 Élő-pontosok klubjában, 36 pontot szerzett és 2715-nél tart.  A 17 esztendős holland Anish Giri 2701 pontos, 42 sakkozónak van 2700, illetve több pontja. A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit változatlanul a 43., Berkes Ferencnek a paksi Marx György emlékversenyen szerzett 10 pontját a szeptemberi listán számolják el.

  

 

A top 25 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2821 (+ 6, 10)

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817 (0)

3. Levon Aronjan (örmény) 2805 (-3, 4)

4. Szergej Karjakin (orosz) 2788 (+ 12, 10)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2781 (- 4, 8)

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2768 (- 8, 20)

7. Ruszlan Ponomarjov (ukrán)  2768 (+ 14, 11)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2768 (- 7, 4)

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2766 (- 8, 10)

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2765 (- 7, 4)

11. Vugar Gasimov (azeri) 2760 (0)

12. Borisz Gelfand  (izraeli) 2746 (+ 13, 17)

13. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2746 (- 1,12)

14. Tejmur Radzsabov (azeri) 2744 (0, 14)

15. Gata Kamsky (amerikai) 2732 (+ 9, 12)

16. Peter Szvidler (orosz) 2739 (0)

17. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2736 (+ 4, 6)

18. Nyikita Vitjugov (orosz) 2733 (0)

19. Almási Zoltán (magyar) 2726 (+ 7,8)

20. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2724 (+ 2, 18)

21. David Navara (cseh) 2722 (+ 20, 30)

22. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2722 - 9, 13)

23. Perez Leinier Dominguez (kubai) 2719 (- 7, 10)

24. Wang Hao (kínai) 2718 (- 14, 15)

25. Lékó Péter (magyar) 2717 (0)

43. Polgár Judit (magyar) 2699 (0)

46. Berkes Ferenc (magyar) 2696 (+ 3, 20)

 

 Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Meglepetésre a franciák a harmadikok. Sakkozóink 11 pontot és két helyezést javítva az ötödikek.

1.Oroszország 2736 (+ 2, 205 nemzetközi nagymester, 477 nemzetközi mester, 2032 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (+ 1, 78, 198, 473)

3. Franciaország 2659 (+11, 43, 91, 332)

4. Kína 2659 (0, 28, 23, 110)

5. Magyarország 2655 (+ 11, 51, 102, 399)

6. Örményország 2649 (- 5, 33, 20, 76)

7. India 2647 (+ 2, 24, 74, 199)

8. Izrael 2645 (+ 5, 37, 47, 149)

9. Egyesült Államok 2641 (+ 2, 71, 119, 539)

10. Azerbajdzsán 2640 (+ 1, 20, 14, 70)

 A magyar ranglistát változatlanul Almási Zoltán vezeti. A rangsor első négy sorrendje nem változott, pontszámát 13-mal növelve tartotta meg ötödik helyét Gyimesi Zoltán, Balogh Csaba a hatodik, 35 pontot szerzett.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Almási Zoltán 2726(+ 7), Lékó Péter 2717, Polgár Judit 2699, Berkes Ferenc 2696 (+ 3), Gyimesi Zoltán 2646 (+ 13), Balogh Csaba 2643 ( + 35), Alekszander Csernyin 2614 (+ 3), Erdős Viktor 2613 (+ 4), Ács Péter 2607 (+ 1), Ribli Zoltán 2588 (+ 10),

Ruck Róbert 2562 (+ 7),  Bánusz Tamás 2555 (- 1), Papp Gábor 2554 (+ 1), Flumbort András 2552 (- 20), Bérczes Dávid 2550 (+ 19), Prohászka Péter 2547, Pintér József  2547 (+ 9), Rapport Richárd 2545 (- 7).

 A női világranglistán 48. alkalommal első Polgár Judit.  Az indiai Humpy Koneru tisztes távolságból követi őt. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan férfi tornákon játszott és 37 pontot vesztett. A Koszinceva nővérek az Európa-bajnokságon  nem villogtak. Ismét a top 10-ben a litván Viktorija Cmilyte, Európa-bajnoki címe mellé 24 Élő-pontot is szerzett.

 A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2699 (0)

2. Humpy Koneru (indiai) 2614 (0)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2612 ( - 37, 24)

4. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2560 ( - 7, 11)

5. Tatjana Koszinceva (orosz) 2557 (- 2, 11)

6. Anna Muzicsuk (szlovén) 2538 (+ 1, 12)

7. Nana Dzagnidze (grúz) 2577 (- 10)

8. Katyerina Lahno (ukrán) 2536 (+ 6, 11)

9.Viktorija Cmilyte (litván) 2528 (+ 24, 11)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2524 (+ 18, 11)

35. Hoang Thanh Trang (magyar) 2459 (+ 3, 20)

70. Mádl Ildikó (magyar) 2405 (- 9, 14)

83. Gara Tícia 2375 (+ 15, 13)

89. Gara Anita (magyar) 2369 (- 1, 10)

92. Vajda Szidónia (magyar) 2367 (+ 2, 5)

 A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján  összeállított rangsort az oroszok vezetik a kínaiak előtt.  Az első tíz sorrendje nem változott, ötödik helyezésünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának  köszönhetjük.

1. Oroszország 2473   

2.Kína 2456

3. Grúzia 2452

4. Ukrajna 2416

5. Magyarország 2402

6. India 2397

7. Egyesült Államok 2351

8. Lengyelország 2349

9. Németország 2346                   

10. Franciaország 2334

 A honi rangsorban helyet cserélt Gara Tícia és Anita, Schneider Veronika 80(!) pontot szerzett.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2699, Hoang Thanh Trang 2459 (+ 3), Mádl Ildikó 2396 (- 9), Gara Tícia 2375 (+ 16) Gara Anita 2369 (- 1), Vajda Szidónia 2367 (+ 2), Rudolf Anna 2355 Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333 (- 3), Schneider Veronika 2331 (+ 80)

 A legjobb junioroknál a vietnami Le Quang Liem vette át a vezetést, egy-egy helyezést rontott az olasz Fabiano Caruana és a holland Anish Giri. A kínai Yu Yangyi volt a legszorgalmasabb. A sakkolimpián csalással megvádolt francia Sebastien Feller is a listán.

 A legjobb juniorok:

1.Le Quang Liem (vietnami) 2715 (+ 28) 1991

2. Fabiano Caruana (olasz) 2711 (- 4) 1992

3. Anish Giri (holland) 2701 (+ 11) 1994

4. Yu Yangyi (kínai) 2672 (+ 26) 1994

5. Sebastien Feller (francia) 2666 (+ 6) 1991

 A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan  (kínai) 2612 (- 37)  1994

2. Ju Wenjun (kínai) 2515 (+ 4)  1991

3. Harika Dronavalli (indiai) 2513 (- 7) 1991

4. Marija Muzicsuk (ukrán) 2469 (- 4) 1992

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2430 (+12) 1992

 Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog