Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Genfben a Geneva Chess Masters rapidtornán az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az azeri Sahriyar Mamedgyarov játssza a döntőt. Az elődöntőben Kramnyik az amerikai Hikaru Nakamurát 2,5 – 1,5-re győzte le. Három döntetlen után az exvilágbajnok a második villámpartiban nyert. Mamedgyarov a francia Etienne Bacrot ellen 2,5-1,5-re győzött. Az azeri nagymester szerzett vezetést, Bacrot egyenlített. Mamedgyarov villámgyőzelmet aratott az első villámpartiban, majd remi lett az utolsó játszma.

 

Vlagyimir Kramnyik számára Hikaru Nakamura kellemetlen ellenfél. A Tal-emlékverseny második fordulójában az exvilágbajnok fölényes állást rontott egyenesen vesztésre, az isztambuli sakkolimpián is Nakamura vereséget mért Kramnyikra. Genfben az orosz sakkozó feledni tudta a korábbi rossz emlékeket és a második villámparti megnyerésével kiharcolta a döntőbe jutást. Kramnyik az első rapid és villámpartiban is előnybe került, de nem tudta győzelemig fokozni kedvezőbb esélyeit.

Sahriyar Mamedgyarov és Etienne Bacrot meccsén a nagymesterek a rapid játszmákban sötéttel voltak eredményesek. Az első villámpartiban az azeri nagymester villámgyőzelmet aratott, majd a döntetlen már elegendő volt számára a visszavágón.

 

Az elődöntő eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2784) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803) 1,5 – 2,5

(Vlagyimir Kramnyi – Hikaru Nakamura döntetlen (Angol megnyitás, 55)

Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Spanyol megnyitás, 43)

Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Vereszov szisztéma, 84)

Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 33)

 

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753) – Etienne Bacrot (francia, 2725) 2,5 – 1,5

Etienne Bacrot – Sahriyar Mamedgyarov 0 – 1 (Vezércsel, 31)

Sahriyar Mamedgyarov – Etienne Bacrot 0 – 1 (Holland védelem, 33)

Sahriyar Mamedgyarov – Etienne Bacrot 1 – 0  (Vezércsel, 22)

Etienne Bacrot – Sahriyar Mamedgyarov döntetlen (Vezércsel, 46)

 

Kramnyik,V (2803) - Nakamura,H (2784)
Szabálytalan megnyitás [A10]

1.c4 b6 2.Hf3 Fb7 3.Hc3 e6 4.e4 g6 5.d4 Fg7 6.Fe2 He7 7.0-0 d6 8.Fe3 Hd7 9.Vd2 h6 10.d5 e5 11.b4 f5 12.c5 bxc5 13.bxc5 dxc5? 14.Bab1 Bb8 15.Fb5 0-0 16.d6 cxd6 17.Vxd6 Hb6 18.Fxc5 Ff6 19.Hxe5 Vxd6 20.Fxd6 Kg7 21.exf5 Bbc8 22.Fxe7 Fxe7 23.Hxg6 Bxc3 24.Hxe7 Kf6 25.Bfe1 Bd8 26.a4 Ba3

27.Be6+ Kf7 28.Bbe1 Hxa4 29.Bxh6 Fe4 30.Fc4+ Kxe7 31.Bxe4+ Kd7 32.Bd4+ Kc7 33.Bh7+ és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2753) - Bacrot,E (2725)
Vezércsel [D53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fe7 5.Hf3 h6 6.Fxf6 Fxf6 7.Vc2 0-0 8.0-0-0 dxc4 9.e4 Hc6 10.e5 Fg5+ 11.Kb1 Hb4 12.Ve4 Fd7 13.Fxc4 Fc6 14.d5 exd5 15.Hxd5 Hxd5 16.Fxd5 Fxd5 17.Bxd5 Vc8 18.h4 c6??

 

19.Hxg5 hxg5 20.hxg5 f5 21.Vh4 Ve6

 

22.Bd7! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Genfben zajló Geneva Chess Masters rapidversenyen érvényesült a papírforma, a rajtlista első négy helyezettje jutott az elődöntőbe. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a francia Etienne Bacrot és az amerikai Hikaru Nakamura már a második játéknap után továbbjutott, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a svájci Yannick Pelletier ellen a rájátszásban harcolta ki az elődöntőt, ahol Nakamurával küzd meg, míg a másik ágon Mamedgyarov-Bacrot összecsapás lesz. A mai játéknapon Polgár Judit csak a „hirtelen halál” parti remije miatt kapott ki Mamedgyarovtól, a világossal játszók mind a négy partit megnyerték. A másik csoportban az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk kettős vereséget mért a francia Romain Edourdra, Nakamura könnyedén nyert 2-0-ra Bacrot ellen, s ezzel megnyerte a csoportot.

 

A remélt izgalmas csaták helyett a mai játéknapon csak egy továbbjutó hely sorsa dőlt el, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik alaposan megizzadt a svájci Yannick Pelletier legyőzéséért. A két 25-25 perc és lépésenként a 10-10 másodperces partikban megosztoztak a ponton. Döntetlennel ért véget az első villámpartijuk is – 4-4 perc és 2-2 másodperc -, a másodikban Kramnyik rutinja érvényesült, a győzelem az elődöntőbe jutását jelentette.

Sajnos nem volt tétje Polgár Judit és az azer Sahriyar Mamedgyarov párharcának, de érdekes partikat láttunk. Mamedgyarov nyeréssel kezdett, de a másodikban a túlzott önbizalom visszaütött, nagymesternőnk kiegyenlített. Judit vezetéshez jutott az első villámpartiban, Mamedgyarovval nagy hibája után vesztett pozícióba került, de a kapkodásban nagy mázlival nyert. A „hirtelen halál” partiban az azeri sakkozó sötéttel játszott, 3 perce volt Judit 4 percével szemben – lépésenként még 2-2 másodperc - , de a remi elegendő volt számára a végső győzelemhez.

A másik csoportban az első hely sorsát döntötte el a francia Etienne Bacrot és az amerikai Hikaru Nakamura meccse, Nakamura könnyedén aratott kettős győzelmet. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk meglepetésre 2-0-ra nyert a francia Romain Edouard ellen.

 

A 3. forduló eredményei:

„A” csoport:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803)  - Yannick Pelletier (svájci, 2574)  2,5 – 1,5

(Vlagyimir Kramnyik - Yannick Pelletier döntetlen (Réti megnyitás, 57)

Yannick Pelletier – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Angol megnyitás, 29)

Yannick Pelletier – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Grünfeld védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik - Yannick Pelletier 1 – 0 (Réti megnyitás, 51)

 

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753)  - Polgár Judit (magyar, 2696) 2,5 – 2,5 (3 – 2)

(Sahriyar Mamedgyarov - Polgár Judit 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 67)

Polgár Judit - Sahriyar Mamedgyarov 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 55)

Polgár Judit - Sahriyar Mamedgyarov 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 58)

Sahriyar Mamedgyarov - Polgár Judit 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 53)

Polgár Judit - Sahriyar Mamedgyarov döntetlen

 

A csoport végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov 8 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 5

3. Yannick Pelletier 4

4. Polgár Judit 1

 

„B” csoport:

Etienne Bacrot (francia, 2725) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2784) 0 - 2

Etienne Bacrot - Hikaru Nakamura  0 - 1

Hikaru Nakamura - Etienne Bacrot 1 – 0 (Szicíliai védelem, 57)

 

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489)  - Romain Edouard (francia, 2666) 2 - 0

Alekszandra Kosztenjuk - Romain Edouard 1 – 0 (Skandináv védelem, 25)

Romain Edouard - Alekszandra Kosztenjuk 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 40)

A csoport végeredménye:

1.Hikaru Nakamura 8 pont

2. Etienne Bacrot 6

3. Alekszandra Kosztenjuk 3

4. Romain Edourd 1

 

Mamedgyarov,S (2753) - Polgár,J (2696)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fb4+ 6.Fd2 a5 7.0-0 0-0 8.Fg5 Fe7 9.Vc2 Ha6 10.Hc3 Hb4 11.Vb3 He4 12.Fxe7 Vxe7 13.a3 Ha6 14.Bad1 Hxc3 15.Vxc3 Fe4 16.Bfe1 c5 17.dxc5 Hxc5 18.b4 axb4 19.axb4 Ha6 20.He5 Fxg2 21.Kxg2 f6?!

Jobb volt a 21...Bfd8 22.Vd3 Hxb4 23.Vd6 Vxd6 24.Bxd6 Hc6 25.Hxc6 dxc6 26.Bxc6 g6 27.Bxb6 Ba2 folytatás.

22.Hxd7 Bfd8 23.Vf3 Hxb4 24.Hxb6 Bab8 25.c5

Pontosabb volt a 25.Bxd8+ Vxd8 26.c5 Ha6 27.Bb1 Hxc5 28.Vc6 Hd7 29.Vxe6+ folytatás.

25...Ha6 26.Bxd8+ Vxd8 27.Vc6 Hxc5 28.Bb1 Hd7 29.Vxe6+ Kh8 30.Bd1 Bxb6 31.Bxd7 Va8+ 32.Vd5 Vxd5+ 33.Bxd5 Kg8

Négy gyalog a három elleni végjátékot még klasszikus gondolkodási idő mellett is tartani.

 

34.h4 Kf7 35.g4 Ke6 36.Bh5 Bb4 37.Kf3 h6 38.Ba5 Bb3+ 39.e3 Bb7 40.h5 Bc7 41.Kf4 Bc4+ 42.e4 Bc7 43.Ba6+ Kf7 44.Bd6 Ke7 45.Bd5 Ke6 46.Ba5 Bb7 47.Ba6+ Kf7 48.Ba3 Ke6 49.Ke3 Ke5 50.Ba5+ Ke6 51.Ba6+ Kf7 52.Ba3 Ke6 53.f3 Ke5 54.f4+ Ke6 55.Ba6+ Kf7 56.e5 fxe5 57.fxe5 Bb4 58.Kf3 Bc4 59.Bg6 Ba4 60.e6+ Kg8  

 

61.g5 hxg5 62.h6 Ba7 63.Kg4 Kh8 64.Bxg7 Ba4+ 65.Kh5 g4 66.e7 Be4 67.Bf7 és sötét feladta

 

Polgár,J (2696) - Mamedgyarov,S (2753)
Spanyol megnyitás [C87]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Fg4 9.h3 Fh5 10.Be1 Hd7 11.Hf1 Fxf3 12.Vxf3 Fg5 13.He3 Hc5 14.Fc2 g6 15.b4 He6 16.Fb3 Vf6 17.Vxf6 Fxf6 18.Hd5 Fg7 19.a4 Bfe8 20.g3 He7 21.He3 h5 22.h4 Fh6 23.Kg2 Kg7 24.a5 Hg8 25.Fb2 Hf6 26.f3 Bad8 27.d4 Fxe3 28.Bxe3 exd4 29.cxd4 d5 30.e5 Hg8 31.g4 He7 32.Kg3 Bh8 33.Bc1

 

 

33...c6

Érdekes lehetőség volt a 33...g5 34.hxg5 c6 35.Bc2 hxg4 36.fxg4 Hxg5 37.Bh2 He4+ 38.Kg2 Hg6 39.Bxh8 Bxh8 40.Fc2 Bh4 41.Fxe4 Bxg4+ 42.Kf3 Bf4+ változat.

34.Bh1 Bh7 35.Bd3 Bdh8 36.Fc1 g5? 37.Fxg5 Hxg5 38.hxg5 hxg4 39.Bxh7+ Bxh7 40.fxg4 Bh1 41.Bd1 Bh8 42.Fc2 Bb8 43.Bh1 Bh8 44.Bxh8 Kxh8 45.Kf4 Kg7 46.Ff5 Hg6+ 47.Kg3 He7 48.e6 c5 49.dxc5 Hc6 50.exf7 Hxb4 51.Fc8 Hd3 52.Fxb7 Hxc5 53.Fxd5 Hd3 54.Kf3 Hb4 55.Ke4 és sötét feladta

 

Polgár,J (2696) - Mamedgyarov,S (2753)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.d4 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hf6 8.Fd3 Fxd3 9.Vxd3 e6 10.Fd2 Fe7 11.0-0-0 0-0 12.Kb1 c5 13.He4 Hbd7 14.dxc5 Hxc5 15.Hxf6+ Fxf6 16.Vc4 Vb6 17.c3 Bac8 18.Fe3 Va5 19.Fd4 He4 20.Vd3 Fxd4 21.Vxd4 Vf5 22.Ka1 a5 23.Bhe1 Hf6 24.Be5 Vc2 25.Vd2 Va4 26.Hd4 Bfd8 27.f3 Hd7 28.Be3 Hb6 29.b3 Ve8 30.Bd3 a4 31.Kb2 Ba8 32.Hc2 Bdc8 33.Hb4 Vb5 34.c4

34...Vc5 35.Hc2 axb3 36.axb3 Vh5 37.Vb4 Ve5+ 38.Bd4 Bc6 39.f4 Vf6 40.h5 Kh7 41.Vc3 Bac8 42.Vd3+ g6 43.hxg6+ Vxg6 44.Hb4 Bc5 45.Bd6 Hxc4+ 46.bxc4 Bxc4 47.Vxg6+ Kxg6 48.B1d4 Bc1 49.g4 Kg7 50.f5 exf5 51.gxf5 Bf1 52.Bg4+ Kh7 53.f6 Bf2+ 54.Kb3 Bf3+ 55.Ka4 Ba8+ 56.Kb5 Bf5+ 57.Kb6 Ba4 58.Bg7+ és sötét feladta

 

Mamedgyarov,S (2753) - Polgár,J (2696)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Vc2 Hd7 8.e4 Hxc3 9.bxc3 c5 10.Ff4 Fe7 11.d5 exd5 12.exd5 0-0 13.Bd1 Be8 14.Fe2 Ff6 15.0-0 a6 16.c4 He5 17.a4 Fc8 18.Hd2 Hg6 19.Fe3 Fe5 20.Bfe1 f5 21.Hf3 Fd6 22.Fd3 Vf6 23.Vb1 Fd7 24.Fg5 Vf8 25.Vxb6 Beb8 26.Va5 Bb4 27.Fd2 Bxa4 28.Vc3 h6 29.Vc2 Ba3 30.Ba1 Fa4 31.Vb1 Bb3 32.Vd1 Bxd3 33.Vxa4 Bxf3 34.gxf3 Hh4 35.Vb3 Vf6

36.f4? Vg6+ 37.Kf1 Vg2+ 38.Ke2 Vg4+ 39.Kd3 Hf3 40.Be6 Hd4

Simán nyert a 40...Bb8 41.Va4 Fxf4 változat.

41.Vb6 Fxf4?! 42.Fxf4 Vxf4 43.Be3 Vxf2 44.Vxc5 Hb3?

Nyert állásban Judit nagyot hibázott, elnézte a vezért nyerő felfedett sakkot.

45.Be8+ Bxe8 46.Vxf2 Hxa1 47.c5 Hb3 48.c6 a5 49.c7 a4 50.d6 a3 51.d7 Bf8 52.c8V a2 53.Vxa2 és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2803) - Pelletier,Y (2574)
Vezérindiai védelem [E14]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.e3 b6 4.d4 Fb7 5.Fd3 d5 6.cxd5 exd5 7.b3 Fd6 8.Fa3 0-0 9.0-0 Be8 10.Fxd6 Vxd6 11.Hc3 a6 12.Bc1 Hbd7 13.Ff5 Hf8 14.Vc2 g6 15.Fh3 Be7 16.Bfd1 Fc8 17.Fxc8 Bxc8 18.Vd3 Ba8 19.Bc2 He6 20.h3 c6 21.Ha4 Bb7 22.Bdc1 Hd8


23.He5 c5 24.Hf3 c4 25.bxc4 dxc4 26.Vxc4 b5 27.Vc5 Ve6 28.Hg5 Ve8 29.Hb6 Hd7 30.Hxd7 Vxd7 31.He4 Ve6

 

32.Vd5

Az exvilágbajnoknak jelentős időelőnye volt, de figyelme nem lankadhatott. 32.Hg5 Ve8 33.Vd5 Kg7 34.Vf3 jobb volt.

32...Vxd5 33.Hf6+ Kg7 34.Hxd5 He6 35.Hc7 Hxc7 36.Bxc7 Baa7 37.Bxb7 Bxb7 38.Kf1 a5 39.Ke2 b4 40.Kd3 Kf6 41.Bc6+ Ke7 42.Kc2 Bb5 43.Bc5 Bxc5+ 44.dxc5 Ke6 45.Kb3 Kd5 46.Ka4 Kxc5 47.Kxa5 Kc4 48.Ka4 g5 49.g4 h6 50.f4 f6 51.f5 Kd5 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Genfben a Geneva Chess Masters rapidtorna második fordulójában Polgár Judit nagy csatában 1,5-0,5-re vereséget szenvedett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiktól. Döntetlennel kezdődött a párharcuk, majd Kramnyik világossal nagy izgalmak közepette megszerezte a győzelmet, megőrizte továbbjutási esélyét. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov 1,5-0,5-re nyert a svájci Yannick Pelletier ellen és már elődöntős. A másik csoportban már eldőlt a két továbbjutó személye, a francia Etienne Bacrot és az amerikai Hikaru Nakamura megnyerte második meccsét is.

 

Genfben a Geneva Chess Masters rapidverseny második játéknapján Polgár Judit az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal mérkőzött meg. Nagymesternőnk kezdte világossal a párharcot, a spanyol megnyitás berlini változatában vívtak elméleti párbajt, az érdekes csata végül döntetlennel ért véget. A második játszma nyitása után Judit jól állt, egy elhibázott futólépése segített az exvilágbajnoknak, aki megragadta a kezdeményezést. A 25-25 perc és lépésenként 10-10 másodperc gondolkodási idejű összecsapás a rapid műfaj minden drámaiságát megmutatta. Judit védtelen királya Kramnyiknak taktikai lehetőségeket kínált, a gyorsan fogyó idő mellett ki-kimaradt a gyorsabb nyerése, némi esélyt is felkínálva, hogy nagymesternőnk megmentheti a partit. Világos vezére és bástyája végül mattfenyegetést hozott létre, Vlagyimir Kramnyik 1,5-0,5-re megnyerte a mérkőzést, megőrizve esélyét, hogy a hozzá hasonlóan 3 pontos svájci Yannick Pelletier legyőzésével továbbjuthat az elődöntőbe. Polgár Judit a pénteki játéknapon a már páholyban levő azeri Sahriyar Mamedgyarovval küzd meg.

Yannick Pelletier messze a várakozás felett játszik, nehezen adta meg magát Mamedgyarovval vívott csatájában. Az első partiban gyalognyerést hagyott ki, hibáját az azeri nagymester könyörtelenül kihasználta. A második összecsapás során anyagi előnyével nyerőesélyes állást hozott ki, de kevés idővel elrontotta, Mamedgyarov szép trükkel remire mentette a partit.

A „B” csoportban a papírformának megfelelő eredmények születtek, és eldőlt a továbbjutás is, az amerikai Hikaru Nakamura és a francia Etienne Bacrot már elődöntős. A pénteki harmadik körben a tét, hogy ki jut tovább az első helyen. Nakamura könnyedén, gyorsan játszva simán nyert az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk ellen. A francia derbin az első parti gyors remi lett, a másodikat Bacrot gond nélkül nyerte meg, hat pontja van, míg Nakamurának a tegnapi rájátszásos nyerés miatt öt.

 

A 2. forduló eredményei:

„A” csoport:

Polgár Judit (magyar, 2696) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803)  0,5 – 1,5

(Polgár Judit – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

Vlagyimir Kramnyik – Polgár Judit 1 – 0 (Tarrasch védelem, 57)

 

Yannick Pelletier (svájci, 2574)  - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753)  0,5 – 1,5

(Yannick Pelletier – Sahriyar Mamedgyarov 0 – 1 (Grünfeld védelem, 48)

Sahriyar Mamedgyarov - Yannick Pelletier döntetlen (Holland védelem, 66)

 

„B” csoport:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2784) - Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489)  2 - 0

(Hikaru Nakamura – Alekszandra Kosztenjuk 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 54)

Alekszandra Kosztenjuk - Hikaru Nakamura 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 26)

 

Romain Edouard (francia, 2666) - Etienne Bacrot (francia, 2725) 0,5 – 1,5

(Romain Edouard – Etienne Bacrot döntetlen (Spanyol megnyitás, 18)

Etienne Bacrot - Romain Edouard 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 40)

 

Polgár,J (2696) - Kramnyik,V (2803)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.He2 Fe7 11.h3 h5 12.Bd1 Ke8 13.Fg5 c5 14.Hf4 Fc6 15.Hd5

 

15...Fxg5 16.Hxg5 Bd8 17.Hf4 Bd4 18.Bxd4 cxd4 19.Bd1 h4 20.c3 dxc3 21.bxc3 Bg8

22.e6 f6 23.Hf7 Hd6 24.Hxd6+ cxd6 25.Hg6 Fe4 26.Hxh4 g5 27.Bd4 d5 28.Hf3 Fxf3 29.gxf3 Ke7 30.Bxd5 Kxe6

31.Bd3 Bc8 32.f4 gxf4 33.Kg2 Kf5 34.Bd7 Bxc3 35.Bxb7 Ba3 36.Bb5+ Kg6 37.Bb4 Kg5 38.Bb2 a5 39.Bc2 f5 40.Bd2 a4 41.Bc2 Bd3 42.Bc4

42...a3 43.Ba4 Bc3 44.Kh2 Bc2 45.Kg2 Bxa2 46.Kf3 Ba1 47.h4+ Kxh4 48.Kxf4 Kh3 49.Kxf5 Kg2 50.f4 Kf3 51.Kf6 Ke3 52.f5 a2

53.Ke6 Kd3 54.f6 Be1+ 55.Kd7 a1V 56.Bxa1 Bxa1 57.f7 Bf1 58.Ke7 Kc4 59.f8V Bxf8 60.Kxf8 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2803) - Polgár,J (2696)
Tarrasch védelem [D32]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 Hc6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.cxd5 exd5 7.Fb5 Fd6 8.dxc5 Fxc5 9.0-0 0-0 10.b3 Fd6 11.Fb2 Fg4 12.Fe2 a6 13.Hd4 Fd7 14.Ff3 Fe6 15.Hxc6 bxc6 16.Bc1 Bc8 17.Ha4 c5 18.Ve2 c4 19.g3 Va5 20.Fc3 Vb5

Egyenlő esélyekhez vezetett a 20...Fb4 21.Fxf6 gxf6 22.Bfd1 Bfd8 folytatás.

21.Fxf6 gxf6 22.Hc3 Va5 23.bxc4 dxc4 24.Bfd1 Fa3?! 25.Bc2 Bfd8  

 

 

26.Fd5!

Az előzetes számításaiban Judit ezt a lépést elnézhette.

26...Fb4 27.Fxe6 fxe6 28.He4 f5 29.Hf6+ Kf7

30.Hd7 Kg6 31.Bxc4 Vb5

32.a4! Vxa4 33.Bcd4

Az exvilágbajnok azonnali nyerést hagyott ki a 33.Bh4 Bxd7 34.Vh5+ Kf6 35.Vh6+ Ke7 36.Vxh7+ Kd8 37.Vg8+ Kc7 38.Bc1+ Kb6 39.Vxe6+ Ka5 40.Bxc8 változatban.

33...Va5 34.He5+

Még egyszerűbben nyert most a 34.Bh4 lépés.

34...Kf6

35.Vh5 Bxd4 36.exd4

Kramnyiknak is nagyon fogyott az ideje. 36.Vh6+ Kxe5 37.Bxd4 nyert.

36...Vc7 37.Vh6+ Ke7 38.Vh4+ Kd6 39.d5 Kxe5 40.Vxb4

Ismét felcsillant egy pici remény. 40.Vd4+ Kd6 41.Vxb4+ Kd7 42.Va4+ Kd8 43.dxe6+ Ke7 44.Bd7+ befejezte volna a partit.

40...Kf6 41.Vh4+ Kg6 42.dxe6 Vc2 43.Vd4 Ve2 44.Vd7 Bc7 45.Ve8+ Kf6 46.Vf8+ Kg6 47.Vd6?! Bc2?!

48.e7+ Kf7 49.Vd5+ Kg6 50.Vg8+ Kf6 51.Vf8+ Kg5 52.Vg7+ Kh5 53.Vxh7+ Kg5 54.Vg8+ Kf6 55.Bd6+ Kxe7 56.Vd8+ Kf7 57.Bf6+ és sötét feladta

 

Pelletier,Y (2574) - Mamedgyarov,S (2753)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.Ff4 0-0 8.e3 Fe6 9.Va3 H8d7 10.Bd1 Hd5 11.Hxd5 Fxd5 12.Fe2 c6 13.0-0 Be8 14.h3 a5 15.Hd2 Vb6 16.Fc4 Vb4 17.Fxd5 cxd5 18.Hb1 Bec8 19.Bd3 b6 20.Vxb4 axb4 21.Bb3 Ff8 22.a3 bxa3 23.Hxa3 e6 24.Bd1 Bc6 25.Hb5 Ba4 26.e4 dxe4 27.Hc3 Bb4 28.Bxb4 Fxb4 29.Hxe4 Bc2 30.b3 Kg7 31.g4 Bb2 32.Bd3 h6 33.Kg2 f5 34.gxf5 exf5 35.Hd6 g5

36.Fe5+?

Kimaradt a 36.Hxf5+ Kg6 37.Fd6 Kxf5 38.Fxb4 Ke4 39.Be3+ Kd5 40.Bf3 lehetőség.

36...Kg6 37.Kf1 f4 38.Hc4 Bb1+ 39.Kg2 Kf5 40.Hd6+ Fxd6 41.Fxd6 Hf6 42.Fe5 Hd5 43.Kf3 b5 44.Ke2 b4 45.Kf3 h5 46.Fd6 g4+ 47.hxg4+ hxg4+ 48.Ke2 Ke4 és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2753) - Pelletier,Y (2574)
Holland védelem [A90]

1.d4 e6 2.c4 f5 3.Hf3 Hf6 4.g3 d5 5.Fg2 c6 6.b3 Fd6 7.0-0 Ve7 8.Fb2 0-0 9.Vc1 b5 10.He5 a5 11.Hc3 bxc4 12.bxc4 Fa6 13.Ha4 Hfd7 14.Ve3? Fxe5 15.dxe5 Vb4 16.cxd5 cxd5 17.Fxd5 exd5 18.e6

 

18...Vxa4

Még erősebb volt a 18...f4 19.gxf4 Bxf4 20.f3 (20.exd7 Hxd7) 20...Vxa4 21.e7 Hc6 22.e8V+ Bxe8 23.Vxe8+ Hf8 folytatás.

19.e7 Ve4 20.exf8V+ Hxf8 21.Vxe4 fxe4 22.Bfc1 Fc4 23.e3 Hc6 24.Fc3 Hd7 25.Bcb1 Ba7 26.Bb2 Kf7 27.Bab1 Fd3 28.Bc1 Fc4 29.Bcb1 Fd3 30.Bc1 Hde5

A svájci nagymesternek vészesen fogyott a gondolkodási ideje, nyerőesélyes állásban kissé bizonytalanná vált.

31.Fxe5 Hxe5 32.Bc8 Fa6 33.Bcb8 Bc7 34.Bb1 Hd7 35.B8b2 Ke7 36.Kg2 Kd6 37.g4 Fd3 38.Be1 He5 39.h3 g5 40.Kg3 Bc3 41.Bb8 Bc2 42.a4 Ba2 43.Bd8+ Kc5 44.Be8 Hf3 45.Bc1+ Kb4 46.Bh8 Kxa4 47.Bxh7 Fc4 48.Bb7 Hd2 49.h4

49...Hb3?

Azonnal nyert a 49...Hf1+ 50.Bxf1 (50.Kh3 Bxf2) 50...gxh4+ 51.Kxh4 Fxf1 változat.

50.Bh1 gxh4+ 51.Bxh4 Ba1 52.g5 Bg1+ 53.Kf4 Hc5 54.Bb6 Hd3+ 55.Kf5 Hxf2 56.g6 Hd1 57.Kf4 Bf1+ 58.Ke5 Hxe3 59.g7 Bg1?

60.Bh1! Bxh1 61.g8V Hc2 62.Ve8+ Ka3 63.Vf8+ Ka4 64.Ve8+ Ka3 65.Vf8+ Ka4 66.Ve8+ Ka3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.genevachessmasters.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Genfben megkezdődött a Mestertorna, a rapid viadalra Polgár Judit is meghívást kapott. A nyolc résztvevőt két négyes csoportba osztották, nagymesternőnk az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval, valamint a svájci Yannick Pelletierrel került egy csoportba, az első két helyezett jut az elődöntőbe. Polgár Judit az első játéknapon mindkét partiját elvesztette Pelletier ellen, Mamedgyarov legyőzte Kramnyikot 1,5-0,5-re. A másik csoportban a francia Etienne Bacrot 1,5-0,5-re nyert az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben. Az amerikai Hikaru Nakamura két remi után a két villámpartiban diadalmaskodott a francia Romain Edouard ellen. A viadal honlapja a http://www.genevachessmasters.ch.  

 

Az első Geneva Masters-t, a Genfi Mestertornát június 26. és 30. között rendezik meg a Pitoeff Színházban, amelyre Polgár Judit is meghívást kapott. A lebonyolítás a teniszezők mestertornájára hasonlít, a nyolc résztvevőt két négyes csoportba sorsolták be, ahonnan az első két helyezett jut be az elődöntőbe. A nagymesterek két-kétjátszmás meccseket vívnak, játszmánként 25-25 perc a gondolkodási idő és lépésenként még 10-10 másodperc bónuszidővel. 1-1 esetén két villámparti következne, 4-4 perc és 2-2 másodperc lépésenként. 2-2-nél a „hirtelen halál” ütközet döntene, világosnak 4, sötétnek 3 perce van, 2-2 másodperc a bónusz, a döntetlen sötétnek kedvezne.

Nagymesternőnk nehéz sorsolást kapott, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal és az idei rapidvilágbajnok azeri Sahriyar Mamedgyarovval  került egy csoportba.  A mai első játéknapon a verhetőnek tűnő svájci Yannick Pelletierrel mérkőzött meg. Judit rossz napot fogott ki, túlzottan eredetien próbált játszani az angol megnyitású első partiban, Pelletier magabiztosan hárította a látszatfenyegetéseket, anyagi előnyét érvényesítette. A második játszmában Judit meglepetésre Réti megnyitást játszott, Pelletiernek nem okozott gondot a nyitást, gyorsan átvette a kezdeményezést, jelentős előnybe került, megnyerte a partit, 2-0-ra a meccset.

 

Vlagyimir Kramnyik és Sahriyar Mamedgyarov találkozóján is meglepetés született. Az exvilágbajnok láthatóan nem heverte ki a Tal-emlékversenyen elszenvedett fiaskót. Nyeretlenül végzett, három vereséget is begyűjtött. Mamedgyarov Moszkvában veretlen maradt, Genfben folytatta a jó sorozatot. Mindkét partiban kezdetben Kramnyiknak voltak jobbak az esélyei, az elsőt remire rontotta, a másodikat el is vesztette, Mamedgyarov 1,5-0,5-tel zárta az összecsapást.

A másik csoportban az amerikai Hikaru Nakamura a legmagasabb értékszámú nagymester, őt a hatszoros francia bajnok, Etienne Bacrot követi, majd az olimpikon Romain Edouard. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a négyes leggyengébb tagja. Etienne Bacrot érvényesítette a papírformát, világossal nyert Szása ellen, majd remivel bebiztosította az 1,5-0,5-ös győzelmet.

Romain Edouard nem csak Hikaru Nakamurával küzdött, hanem nagy ellensége volt a gyorsan múló gondolkodási idő. A két rapidpartiban még bravúros játékkal remizett, a két villámjátszmát Nakamura gond nélkül megnyerte, 3-1-re a meccset.

 

Az első forduló eredményei:

„A” csoport:

Yannick Pelletier (svájci, - 2574)  Polgár Judit (magyar, 2696) 2 – 0

(Yannick Pelletier – Polgár Judit 1 – 0 (Angol megnyitás, 54)

Polgár Judit – Yannick Pelletier 0 – 1 (Réti megnyitás, 33)

 

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2753) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2803) 1,5 – 0,5

(Sahriyar Mamedgyarov – Vlagyimir Kramnyik döntetlen (Nimzoindiai védelem, 49)

Vlagyimir Kramnyk – Sahriyar Mamedgyarov 0 – 1  (Királyindiai védelem, 67)

 

„B” csoport:

Romain Edouard (francia, 2666) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2784) 1 - 3

(Romain Edouard – Hikaru Nakamura  döntetlen (Vezércsel, 49)

Hikaru Nakamura - Romain Edouard döntetlen (Francia védelem, 89)

Hikaru Nakamura – Romain Edouard 1 – 0 (Francia védelem, 33)

Romain Edouard – Hikaru Nakamura 0 – 1 (Holland védelem, 35)

 

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489) 1,5 – 0,5

Etienne Bacrot – Alekszandra Kosztenjuk 1 – 0 (Grünfeld védelem, 69)

Alekszandra Kosztenjuk – Etienne Bacrot döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

 

Pelletier,Y (2574) - Polgár,J (2696)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Vb6 5.Hb3 a5 6.Hc3 e6 7.Fe3 Vd8 8.Ha4 Fb4+ 9.Hd2 He5

Polgár Judit  jobb tervet választhatott volna 9...d5 10.Fb6 (10.Hb6? d4 11.Hxa8 dxe3 12.fxe3 Fd7) 10...Vh4 11.Bc1 He5-tel.

10.Bc1 Hf6 11.a3 Fd6 12.Hf3 Fc7 13.Hxe5 Fxe5 14.Fb6 Ve7 15.g3 h5 16.h4 Ba6 17.Fg2 Hg4 18.Vb3 Vf6 19.Bd1 Fc7

20.0-0 Vd8 21.Fxc7 Vxc7 22.c5 g5?!

Hátrányos állásban nagymesternőnk taktikai térre próbálta terelni a partit, de a svájci sakkozó könnyen hárította látszatfenyegetéseket.

23.hxg5 h4 24.Vf3 He5 25.Vf6 Bg8 26.Bd4 hxg3 27.fxg3 Bf8 28.Bfd1 Hg6

29.Bd6 Bxd6 30.cxd6 Vc2 31.Hc3 Vxb2 32.Fe4 Vb6+ 33.Kg2 Vd8

 

34.Hb5

Látványos világos nyerése a 34.Vxg6 fxg6 35.Fxg6+ Bf7 36.Bh1 Kf8 37.Bh8+ Kg7 38.Bxd8 Kxg6 39.Bxc8 változatban.

34...Vxf6 35.gxf6 He5 36.Bc1 Hc6 37.g4 b6 38.Kg3 Fb7 39.Bb1 Bg8 40.Kf4 Kd8 41.Hc3 Bh8 42.Bxb6 Kc8 43.Ha4 Bh6 44.Hc5 Fa8 45.Kg5 Bh2 46.Ff3 Bh8 47.Hd3 Bg8+ 48.Kf4 Bg6 49.Fxc6 Fxc6 50.g5 Bg8 51.He5 Bf8 52.g6 fxg6 53.Kg5 Fe4 54.f7 és sötét feladta

 

Polgár,J (2696) - Pelletier,Y (2574)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.d3 Fg4 5.Hbd2 Hbd7 6.0-0 e5 7.h3 Fh5 8.Hh4 Fc5 9.c4 0-0 10.cxd5 cxd5 11.Hb3 Fb6 12.Fd2 a5 13.a4 Be8 14.Bc1 Hf8 15.Hf5 He6 16.Ve1 Fg6 17.Hh4 e4 18.Hxg6 hxg6 19.Bc3 Vd7 20.Va1 Hd4 21.Hxd4 Fxd4 22.Bb3

 


22...e3 23.Fe1 exf2+ 24.Fxf2 Fxf2+ 25.Bxf2 Be3 26.g4 Bae8 27.Vd1 Vxa4 28.g5

 

 

28...He4 29.Fxe4 dxe4 30.Bxf7 Vd4 31.Bf2 Bg3+ 32.Kf1 Bxh3 33.Vc2 e3 és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2753) - Kramnyik,V (2803)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4 Vd7 11.Vc2 c5 12.dxc5 Bc8 13.Bd1

Az orosz csapatbajnokságon Jan Nepomnjacsij a 13.Fxf6 gxf6 14.Bd1 Ve7 15.e3 Bxc5 16.Ve4 Fb7 17.Vh4 Hd7 18.b4 Bc3 19.Vd4 Bc7 folytatásban sem tudott előnyt elérni Lékó Péterrel szemben.

13...Ve7 14.e4 Fxf1 15.Bxf1 h6 16.Fh4 Bxc5 17.Ve2 e5 18.Fxf6 Vxf6 19.Vd3 Vc6

Az exvilágbajnok megnyerte az elméleti párbajt az idei rapidvilágbajnok ellen.

20.Hg1?! Bc1?!

Jobb volt a 20...Bc2 21.Vd5 Bxb2 22.Vxe5 Bb5 23.Vd4 Ha6 folytatás.

21.He2? Bxd1+ 22.Kxd1 Ha6 23.Vxa6?

23...Bd8+ 24.Ke1 Vc2 25.f3 Bd1+ 26.Kf2 Vc5+ 27.Hd4 Bxd4?!

Az azeri sakkozónak nem lett volna mentsége a 27...Bd2+ 28.Kg3 exd4 29.h4 Vc6 30.Kh2 Vc2 31.Bg1 Vc7+ 32.Kh3 Bxb2 változatban.

28.Kg3 Bd2 29.b4 Vc6 30.Bg1 Vg6+ 31.Kh3 Ve6+ 32.Kg3 Vg6+ 33.Kh3 Vh5+ 34.Kg3 Vg5+ 35.Kh3 Ve7?! 36.Kg3 Kh7 37.h3 Ba2 38.Vd3 a5 39.Vb3 Bd2 40.Vc3 Ba2 41.Vb3 Bd2 42.Vc3 Vg5+ 43.Kh2 axb4 44.Vxb4 Ve3 45.Kh1 f6 46.Ve7 Vb3 47.Vf8 Bc2 48.Vd6 Ba2 49.Vd7 Vxa3 és döntetlen

 

Kramnyik,V (2803) - Mamedgyarov,S (2753)
Királyindiai védelem [E68]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.0-0 d6 6.Hc3 e5 7.d4 Hbd7 8.b3 Be8 9.e4 exd4 10.Hxd4 a6 11.Fe3 Bb8 12.Vd2 c5 13.Hde2 b5 14.Vxd6 Hg4 15.Ff4 bxc4 16.Bad1 Va5 17.Hd5 cxb3

18.axb3

Nagyobb előnyt adott a 18.He7+ Kh8 19.Hxc8 bxa2 20.Vxd7 Bbxc8 21.Vxg4 a1V 22.Bxa1 Fxa1 23.Vd7 Va2 24.Hc1 Vc4 25.Hd3 folytatás.

18...Hge5 19.He7+ Kh8 20.Hxc8

Az exvilágbajnokot láthatóan nagyon megviselte a Tal-emlékversenyen elszenvedett csúfos kudarca. 20.Bd5 Vb5 21.Hc3 Vb6 22.Vxb6 Bxb6 23.Hxc8 Bxc8 24.Fh3 után reménytelen lett volna az azeri sakkozó állása.

20...Bbxc8 21.Hc1 Bc6 22.Vd2 Vxd2 23.Bxd2 c4 24.bxc4 Hb6 25.Bfd1?! Hexc4 26.Ba2 a5 27.Hd3 h6 28.h4 Bd8 29.Ff1 a4 30.Bb1 Bcc8 31.Bb5 a3 32.Fc1 Ha4

Már sötétnél volt az előny.

33.Bb7 Kg8 34.Fxa3 Hc3 35.Ba1


35...He2+

Jóval erősebb volt a 35...Hxe4 36.Ba2 Hc3 37.Ba1 He2+ 38.Fxe2 Fxa1 39.Fe7 Be8 40.Fg4 Bb8 folytatás.

36.Fxe2 Fxa1 37.Fe7 Be8 38.Hf4 Ha5 39.Bd7 Bc1+ 40.Kg2 Hc6 41.Fd6 Kg7? 42.Fg4? Hd4?

A kapkodásban hiba hibát követett.

43.e5?! Hb5 44.Fe6 Hxd6 45.exd6 Bf8 46.Fd5 Kf6 47.Fb3 Bc6 48.Hd5+ Ke5 49.Ba7 Fd4 50.Be7+?

50...Kxd6 51.Bb7 g5 52.hxg5 hxg5 53.g4 Bc1 54.He7 Ke5 55.Hf5 Fc5 56.Kg3 Bd8 57.Fxf7 Bd3+ 58.He3 Fxe3 59.fxe3 Bxe3+ 60.Kf2 Kf4 61.Fg6 Bf3+ 62.Ke2 Bcc3 63.Bb4+ Kg3 64.Ff5

 

 

64...Bf2+ 65.Kd1 Ba3 66.Ke1 Ba1+ 67.Fb1 Kg2 és világos feladta

 

Edouard,R (2666) - Nakamura,H (2784)
Elfogadott vezércsel [D24]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 dxc4 5.e3 a6 6.a4 b6 7.Fxc4 Fb7 8.0-0 Fb4 9.Ve2 0-0 10.Bd1 Ve7 11.Fd3 c5 12.Ha2 Hc6 13.Hxb4 Hxb4 14.Fb1 cxd4 15.Hxd4 Bfd8 16.Fd2 g6 17.Ve1 a5 18.Fxb4 axb4 19.Fd3 e5 20.Hc2 b3 21.Vb4 Ve6 22.He1 Fd5 23.e4 Fc6

24.Fc4 Ve8 25.Bxd8 Vxd8 26.Hf3 Vc7 27.Hg5 Fe8 28.Fxb3 Ba5 29.Bd1 Bc5 30.h3 Kg7 31.Kh2 h6 32.Hf3 Fc6 33.Hd2 Fb7 34.Be1 Fa6 35.Hb1 Bc1 36.Vd2

A francia nagymester jelentős időhátrányba került. 36.Bxc1 Vxc1 37.Hd2 Vc7 38.f3 h5 39.Hc4 volt a jó folytatás.

36...Bxe1 37.Vxe1 Vc5 38.Hc3 Fc4 39.Fxc4 Vxc4 40.Ve3 Vb4 41.Ve2 h5 42.h4 Vd4 43.g3 Hd7 44.Kg2 Hc5 45.Vc2 Vc4 46.Vd1 Vd4 47.Vc2 Hd3 48.Ve2 Hc5 49.Vc2 és döntetlen

 

Bacrot,E (2725) - Kosztenjuk,A (2489)
Grünfeld védelem [D74]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.g3 c6 4.c4 g6 5.Fg2 Fg7 6.cxd5 Hxd5 7.0-0 0-0 8.e4 Hb6 9.h3 Ha6 10.Hc3 Hc7 11.a4 a5 12.Vb3 Ha6 13.Fe3 Hb4 14.Bad1 Fe6 15.d5 cxd5 16.Hg5 Fd7 17.exd5 Ff5 18.Hge4 Bc8 19.g4 Fxe4 20.Hxe4 Hc4 21.Fc5 Hxb2 22.Bd2 H2d3

Az exvilágbajnoknő a 22...Hc4 23.Vxc4 b6 24.d6 exd6 25.Bxd6 Bxc5 26.Vxc5 bxc5 27.Bxd8 Bxd8 28.Hxc5 Bd2 folytatásban egyenlő esélyeket kapott volna.

23.Bxd3 Hxd3 24.Vxd3

Bacrot előnybe került volna a 24.Fb6 Hc1 25.Fxd8 Hxb3 26.Fxe7 Bc4 27.d6 Bxa4 28.Bb1 Hd4 változatban.

24...f5 25.gxf5 gxf5 26.Hg5 Bxc5 27.He6 Vd6 28.Hxf8 Fxf8 29.Vxf5 Bc4 30.Kh1 Vf6 31.Vd7 Bf4 32.Bg1 Kh8 33.d6 Vxd6 34.Fd5 h6 35.Vxb7 e6? 36.Vb2+ Kh7?

Vesztőlépés.

 

37.Fe4+! Bf5 38.Fxf5+

Kimaradt a 38.Vf6 azonnali nyerés.

38...exf5 39.Vb7+ Kh8 40.Vb2+ Kh7 41.Vb7+ Kh8 42.Vf3 Ve5 43.Vg3 Vd5+ 44.Vg2 Vc4 45.f3 Vd5 46.Vg3 Kh7 47.Bg2 Vd1+ 48.Kh2 Vd5 49.Vg6+ Kh8 50.Vf6+ Kh7 51.Vg6+ Kh8 52.Vg3 Fd6 53.f4 Vf7 54.Kh1 Kh7 55.h4 Ff8 56.Kh2 Fd6 57.Kh3 Ff8 58.Vd3 Ve6 59.h5 Fe7 60.Vg3 Ff8 61.Vg6+ Vxg6 62.Bxg6 Fb4 63.Kg3 Fc3 64.Kf3 Fg7 65.Bd6 Kg8 66.Bd5 Fc3 67.Bxf5 Kg7 68.Ke4 Fd2 69.Kd5 és sötét feladta

 

Kosztenjuk,A (2489) - Bacrot,E (2725)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.a4 Fe7 12.He4 Fe6 13.a5 Bd8 14.c3 Fd5 15.Be1 Fxe4 16.Bxe4 Bd1+ 17.Be1 Bxe1+ 18.Hxe1 h4 19.Ba4 Kd7 20.Hd3 c5 21.Be4 Kc6 22.Kf1 Kb5 23.e6 fxe6 24.Bxe6 Fd6 25.Be4 Bf8 26.Ke2 Kxa5 27.Fg5 b5 28.He5 Fxe5 29.Bxe5 Kb6 30.Be4 Bh8 31.Be5 Bf8 32.Be4 Bh8 33.Be5 Bf8 34.Be4 Bh8 35.Be5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://www.genevachessmasters.ch

Komment 1 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. február 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet. Wijk aan Zee-i elsőségével megdöntötte saját rekordját is, 2872(!) pontja van, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 62 pontos lemaradással követi. Az örmény Levon Aronjan jól hajrázott az esztendő első szuperversenyén. Az olasz Fabiano Caruana nyolc helyezést rontott, Lékó Péter négyet javított, 15. a rangsorban. Berkes Ferenc a 49., Polgár Judit az 53., Almási Zoltán a 60. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hatvanegyedszer vezeti Polgár Judit!

A legjobbak rangsorának szenzációja, hogy a norvég Magnus Carlsen már saját világrekordját is megdöntötte. Az esztendő első szuperversenyén, a Tata Steel Chess 2013 tornán veretlenül, másfél pontos előnnyel kivívott első helyével 11 pontot gyűjtött, 62 ponttal előzi meg a  sakkozás 14. világbajnokát, az orosz Vlagyimir Kramnyikot. A 22 éves norvég zseni szuperszonikus teljesítménye után még fokozottabb érdeklődéssel várjuk a márciusi világbajnok-jelölti versenyt, amelynek abszolút esélye Carlsen, de fokozott nyomás alatt játszik majd. Az orosz exvilágbajnok mellett a világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan, a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler, a második Alekszandr Griscsuk, a bronzérmes ukrán Vaszilij Ivancsuk, a világbajnoki döntőn vesztes izraeli Borisz Gelfand mellett a világranglistán negyedik azeri Tejmur Radzsabov a „rendezők” jogán játszik.  

A Wijk aan Zee-i tornán az orosz Szergej Karjakin és az indiai világbajnok Viswanathan Anand mellett első számú sakkozónk, Lékó Péter is szépen gyűjtött Élő-pontokat, négy helyet is javított. A rangsor nagy vesztese az olasz Fabiano Caruana, nem tudta beváltani reményeit, hogy megőrzi a top tízben a helyezését. Bőven van lehetősége a javításra, hiszen február 7-től Baden-Badenben játszik a hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyen, ahol Anand is indul. Lékó Péter következő nagy megmérettetése az áprilisi lisszaboni GP-viadal lesz.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

       nemzet

1212

0113

0213

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2848

2861

2872

13

1990

2.

Kramnyik,V

orosz

2795

2810

2810

0

1975

3.

Aronjan,L

örmény

2815

2802

2809

13

1982

4.

Radzsabov,T

azeri

2793

2793

2793

0

1987

5.

Karjakin,S

orosz

2775

2780

2786

13

1990

6.

Anand,V

indiai

2775

2772

2780

13

1969

7.

Topalov,V

bolgár

2771

2771

2771

0

1975

8.

Nakamura,H

amerikai

2760

2769

2767

13

1987

9.

Mamedgyarov,S

azeri

2764

2766

2766

0

1985

10.

Griscsuk,A

orosz

2764

2764

2764

0

1983

11.

Ivancsuk,V

ukrán

2766

2758

2758

0

1969

12.

Morozevics,A

orosz

2748

2758

2758

0

1977

13.

Caruana,F

olasz

2782

2781

2757

13

1992

14.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

0

1976

15.

Lékó,P

magyar

2732

2735

2744

13

1979

16.

Wang Hao

kínai

2737

2752

2743

13

1989

17.

Gelfand,B

izraeli

2751

2740

2740

0

1968

18.

Kamsky,G

amerikai

2762

2740

2740

0

1974

19.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

20.

Jakovenko,D

orosz

2741

2734

2734

0

1983

21.

Ponomarjov,R

ukrán

2741

2733

2733

0

1983

22.

Andrejkin,D

orosz

2723

2727

2727

0

1990

23.

Adams,M

angol

2710

2725

2725

0

1971

24.

Dominguez,PL

kubai

2734

2723

2723

6

1983

25.

Giri,A

holland

2720

2726

2722

13

1994

 

 

 

 

 

 

 

49.

Berkes,F

magyar

2693

2702

2702

0

1985

53.

Polgár,J

magyar

2705

2696

2696

8

1976

60.

Almási,Z

magyar

2689

2689

2689

0

1976

76.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A további helyezések is változatlanok.

1.Oroszország 2746 (+ 3, 215 nemzetközi nagymester, 496 nemzetközi mester, 2161 címviselő)

2. Ukrajna 2703 (- 4, 79, 198, 492)

3. Kína 2667 (+2, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2659 (- 4, 47, 94, 352)

5. Örményország 2658 ( 34, 25, 93)

6. Magyarország 2656 (51, 106, 418)  

7. Egyesült Államok 2651 (- 1, 75, 121, 573)

8. Azerbajdzsán 2648 (20, 17, 78)

9. India 2638 (- 7, 29, 76, 218)

10. Németország 2634 (79, 233, 1194)

 

A honi ranglistán Lékó Péter növelte előnyét, Rapport Richárd Wijk aan Zee-i nagyszerű sikerével 25 Élő-pontot szerzett, a rangsorban az ötödik helyre lépett előre.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2744 (+ 9), Berkes Ferenc 2702 Polgár Judit 2696,  Almási Zoltán 2689, Gyimesi Zoltán 2674, Rapport Richárd 2646 (+ 25), Balogh Csaba 2641, Erdős Viktor 2636, Bánusz Tamás 2599, Ács Péter 2586, Papp Gábor 2582, Héra Imre 2575 (+ 2), Ruck Róbert 2573 (+  2), Medvegy Zoltán 2572, Prohászka Péter 2562

 

A női világranglistán 61. alkalommal első Polgár Judit. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a Tata Steel Chess 2013 szuperversenyen szépen helytállt, 14 Élő-pontot kasszírozott.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696

2. Hou Ji-fan (kínai) 2617 (+ 14, 13)

3. Humpy Koneru (indiai) 2597

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2582

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

6. Zhao Xue (kínai) 2554

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2547

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2531

9. Marie Sebag (francia) 2530

10. Pia Cramling (svéd) 2523 (+ 5, 8)

28. Hoang Thanh Trang (magyar) 2469

96. Vajda Szidónia (magyar) 2362

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2477 (+ 1)

2. Oroszország 2468

3. Grúzia 2431

4. Ukrajna 2413 (- 2)

5. India 2383 (- 5)

6. Magyarország 2377

7. Lengyelország 2352 (+ 1)

8. Németország 2350 (+ 1)

9. Franciaország 2340 (+ 3)

10. Egyesült Államok 2326 (+ 1)

 

A honi rangsorban semmi változás, legjobbjaink január hónapban nem játszottak értékelhető játszmákat.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696, Hoang Thanh Trang 2469, Vajda Szidónia 2362, Gara Tícia 2350, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Mádl Ildikó 2321, Rudolf Anna 2312, Gara Anita 2302, Schneider Veronika 2299, Lakos Nikoletta 2290, Papp Petra 2280

A legjobb junioroknál Rapport Richárd öt helyet is javítva negyedik a listán, messze a legfiatalabb a rangsorban.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2722  (- 2, 1994)

2.Yu Yangyi (kínai) 2688  (1994)

3. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2684 (+ 2, 1993)

4. Rapport Richárd (magyar) 2646 (+ 25, 1996)

5. Parimarjan Negi (indiai) 2638 (- 3, 1993)

 

A 18 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina számára még nehéz volt a Tata Steel „C” nagymesterversenyen való bemutatkozás,  Papp Petra 17. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2617  (+ 14, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2431 (1995)

3. Devsi Cori (perui) 2423 (- 11) (1993)

4. Nazi Pajkidze (grúz) 2392 (- 1, 1993)

5. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 24386 (- 16) (1998)

17. Papp Petra 2280 (1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen harmadszor diadalmaskodott a londoni szuperversenyen. A London Chess Classic 2012 torna utolsó fordulójában Carlsen remizett a regnáló világbajnok Viswanathan Ananddal. A norvég zseni Élő-pontszáma alapján megdöntötte Garri Kaszparov korábbi világcsúcsát. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik megosztozott a ponton az angol Michael Adamsszel, címvédőként a második helyen végzett, a világranglistán a második helyre lépett előre. Az amerikai Hikaru Nakamura az angol Luke McShane elleni győzelemmel zárta szereplését. A befejező játéknapon Polgár Judit a spanyol megnyitás Marshall támadásában osztozott meg a ponton az örmény Levon Aronjannal.

 

Magnus Carlsen, a sakkozás Mozartja idén harmadik nagy tornáján lett első, moszkvai elsősége után begyűjtötte a Grand Slam trófeát is. Londonban veretlenül, megnyitásait jól variálva, kevéssé elemzett változatokat is vállalva, esélyeit tökéletesen kihasználva győzött. Tizenötödik szuperversenyén ünnepelhetik  egyedül, vagy holtversenyben elsőként a novemberben 30-án 22. életévét betöltött norvég nagymestert bámulatos sikersorozatáért. Carlsen a jövő márciusban megrendezendő nyolc résztvevős világbajnok-jelölti verseny első számú esélyese, de rutinos riválisok egész sora próbálja majd megnehezíteni életét. Carlsen elsőségéért bruttó 50 ezer eurót kasszírozhatott, a 21 ezer eurós, a győzelmekért elkülönített díjból még 11 ezer 100 eurót az öt nyeréséért.

 

A tavalyi londoni torna győztese, a 37 éves Vlagyimir Kramnyik remekül sakkozott. Élvezetes partikat játszott, Magnust is megszorongatta. Tetszetős, pozíciós minőségáldozatai a sakkot igazán értők számára rendkívüli élményt jelentettek. Kramnyik rutinos „rókaként” dicsérte Magnus Carlsen fenomenális teljesítményét, az Élő-pontos világrekordját. Érthetően elégedett volt teljesítményével, megismételte tavalyi eredményét, négy győzelem és négy döntetlen, de ez most nem volt elég az elsőségéhez. Az exvilágbajnok örült annak, hogy a feje jól dolgozott, fizikailag tökéletes állapotban volt, még jobban is játszhat, s nem tartja magát esélytelennek a világbajnok-jelölti tornán. Jövőre Kramnyik jubileumot ülhet, húsz éve tartozik a sakkvilág top tíz játékosa közé. Igazi profiként mondta: „Joggal gondolom, hogy  világranglistán elfoglalt második helyem már elsőként is értékelhető, hiszen Magnus pontszáma már a fellegekben járó, már nem is lehet számolni. Kozmikus pontszám, az emberek között én vagyok az első…”

Az amerikai Nikaru Nakamura fölényes állásában kicsit könnyelmű volt, az angol Luke McShane, a + 2700 Élő-pontosok klubjában talán az egyetlen nem profi, komoly polgári foglalkozást űző nagymester egy lépésben vesztette el a partit.

Polgár Judit londoni szereplését a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan elleni remivel fejezte be. Nagymesternőnk jelentős kihagyással találkozott a legjobb férfi sakkozókkal. Négy veresége mellett három partiban remizett és egyszer érezte meg a győzelem ízét. Aronjan a pekingi Mind Games viadal után a januári szuperversenyen ígéri a jó eredményt…

A londoni viadalokat mindig kiemelkedő média érdeklődés kíséri. Az élő internetes közvetítés különleges varázsa a nagymesterek játszma utáni elemzése, vagy éppen fordulónként az éppen szabadnaposok értékelése. A nagymesterek gondolkodása, az állások megítélése, a lehetőségek mérlegelése, a kollégák iránti tisztelet és megértés sok tanulsággal szolgál. Nagyszerű tornát követhettük nyomon, a meghívott nagymesterek élvezetes partikat játszottak.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 1710) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Polgár Judit (magyar, 2705) – Levon Aronjan (örmény, 2815) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Luke McShane (angol, 2713) 1 – 0 (Szláv védelem, 33)

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen (Spanyol négyeshuszárjáték, 61)

Gawain Jones volt szabad és a kommentátor

 

A London Chess Classic 2012 verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 18  pont

2. Vlagyimir Kramnyik 16

3. Hikaru Nakamura 13

4. Michael Adams 13

5. Viswanathan Anand 10

6. Levon Aronjan 8

7. Polgár Judit 6

8. Luke McShane 5

9. Gawain Jones 3

 

London   Chess Classic 2012

kat. XXI   (2751)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2848

*

1

1

3

1

3

3

3

3

18

2994

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2795

1

*

3

1

1

1

3

3

3

16

2937

3.

Hikaru Nakamura

g

USA

2760

1

0

*

1

1

3

3

3

1

13

2839

4.

Michael Adams

g

ENG

2710

0

1

1

*

3

1

3

1

3

13

2845

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2775

1

1

1

0

*

1

1

1

3

9

2749

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2815

0

1

0

1

1

*

1

3

1

8

2701

7.

Polgár Judit

g

HUN

2705

0

0

0

0

1

1

*

3

1

6

2621

8.

Luke McShane

g

ENG

2713

0

0

0

1

1

0

0

*

3

5

2566

9.

Gawain Jones

g

ENG

2644

0

0

1

0

0

1

1

0

*

3

2511

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 6,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 6

3-4. Hikaru Nakamura és Michael Adams 5

5. Viswanathan Anand 4

6. Levon Aronjan 3,5

7. Polgár Judit 2,5

8. Luke McShane 2

9. Gawain Jones 1,5

 

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 13,4, Vlagyimir Kramnyik + 14,7, Michael Adams + 10,3, Hikaru Nakamura + 8,9, Viswanathan Anand – 2,9, Levon Aronjan – 12,8, Polgár Judit – 9, Luke McShane – 15, Gawain Jones – 12

 

Polgár,J (2705) - Aronjan,L (2815)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vf6 15.Fxd5 cxd5 16.Ff4 Fxf4 17.Vxf4 d4 18.cxd4 Bad8 19.Hc3 Bxd4 20.He4 Fxe4 21.Vxf6 gxf6 22.Bxe4 Bxd3 23.a4 Bfd8 24.g3 B3d4 25.Bxd4 Bxd4 26.axb5 axb5 27.Be1 Bd2 28.b3 Bb2 29.Be3 Kg7 30.Bf3 f5 31.h3 Kf6 32.g4 Kg6 33.Bxf5 Bxb3 34.Kg2 és döntetlen

 

Carlsen,M (2848) - Anand,V (2775)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Hc3 d6 6.Ha4 Fb6 7.Hxb6 axb6 8.c3 Fd7 9.Fa4 He7 10.Fc2 Hg6 11.h3 0-0 12.0-0 h6 13.Be1 Be8 14.d4 Fc6 15.dxe5 dxe5 16.Vxd8 Bexd8 17.g3 Hd7 18.Fe3 Hc5 19.Hd2 Hf8

Jobb volt a 19...Hd3 20.Fxd3 Bxd3 21.Kf1 Bdd8 22.a3 f6 folytatás.

20.f3 Hfe6 21.h4 Fb5!

A d3 mező kulcs az állásban.

22.a3 Bd7 23.b4 Hd3 24.Beb1 Fa4 25.Fxa4 Bxa4 26.Kf1 b5 27.Ke2 Ba6 28.h5 c5?! 29.bxc5 Hdxc5 30.Bxb5 Ha4 31.Bc1 Bc7 32.Hb1 f6 33.c4 b6 34.Bd5 Hac5 35.Bc2 Bc6 36.Bb2 Kh7 37.Bb4 g6 38.hxg6+ Kxg6 39.Bd2 h5 40.Hc3 Bxa3 41.Hd5 Kf7 42.Hxb6

 

42...Hb3 43.Bd7+ Ke8! 44.Bb7 Hbd4+ 45.Fxd4 Hxd4+ 46.Kd1 Kd8 47.Bd7+ Ke8 48.Bb7 Kd8

 

49.Hd5 Ba1+ 50.Kd2 Ba2+ 51.Bb2 Bxb2+ 52.Bxb2 Hxf3+ 53.Kd3 Hg5 54.Bb8+ Kd7 55.Bb7+ Kd6 56.Hxf6 Ba6 57.He8+ Kc5 58.Bc7+ Kb4 59.Bb7+ Kc5 60.Bc7+ Kb4 61.Bb7+ és döntetlen

 

Adams,M (2710) - Kramnyik,V (2795)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 Ff6 10.Be1 Be8

Luke McShane 10...Hf5 11.Hd5 d6 12.c3 Fe6 13.Hf4 Fd7 14.d4 c6 15.g3 g6 folytatásban remizett az idei Bundesligán Michael Adamsszel.

11.Hd5 Bxe1 12.Vxe1 b6 13.g3 Fb7 14.Fg2 c6 15.He3 Ve7 16.d3 Hf5 17.c3 d5 18.Fd2 Hxe3 19.Vxe3 Vxe3 20.Fxe3 Fa6 21.d4 Be8 22.a4 h6 23.h4 Fc8 24.b4 Ff5 25.a5 b5 26.Be1 g5 27.hxg5 hxg5 28.f3 Fd8 29.Kf2 Fc7 30.Fd2 Bxe1 31.Fxe1 f6 32.Fd2 Kg7 33.Ff1 a6 34.Fe2 Kf7 35.Fe3 Kg7 36.Fd2 Kf7 37.Fe3 Kg7 38.Fd2 Kf7 és döntetlen

 

Nakamura,H (2755) - McShane,L (2713)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.c5 Hbd7 6.g3 g6 7.Fg2 Fg7 8.0-0 0-0 9.Vc2 Be8 10.Bd1 e5 11.dxe5 Hxe5 12.Hxe5 Bxe5 13.e4 Fg4 14.f3 Fd7 15.Ff4 Be8 16.Ha4 a5 17.Hb6 Ba6 18.Vf2 Fe6 19.Ff1 Bxb6?!

A minőségért sötétnek nincs igazi ellenértéke.

20.cxb6 Ve7 21.Fe3 Hd7 22.Fd4 dxe4 23.fxe4 Fxd4 24.Bxd4

A biztos győzelem tudatában Hikaru Nakamura nem játszott a legpontosabban.

24...Hxb6 25.b3 Hd7 26.Bad1 He5 27.h3 h5 28.Fg2 Kh7 29.Vf4 Fd7 30.Kh2 c5 31.Bd6 a4 32.B1d5 Kg7??

 

33.Vxe5+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny nyolcadik fordulójában Polgár Judit megszerezte első győzelmét. A világossal játszó angol Luke McShane a 33. lépést követően kényszerült feladásra. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik minőségáldozattal és nyeréssel örvendeztette meg drukkereit, az angol Gawain Jones tehetetlen volt a világos haderő teljes dominanciájával szemben. Fordulatos, kihagyott esélyekkel tarkított partiban remizett az indiai világbajnok és a mai napon 25. születésnapját ünneplő amerikai Hikaru Nakamura. Az örmény Levon Aronjan döntetlenre mentette gyaloghátrányos állását az angol Michael Adamsszel vívott küzdelemben. Az első hely sorsa za utolsó játéknapon dől el, Carlsen-Anand és Adams-Kramnyik összecsapások lesznek, Polgár Judit világossal Aronjannal mérkőzik meg.

 

Az esztendő utolsó szuperversenyének nyolcadik fordulójában Polgár Judit megszerezte első győzelmét. Az angol Luke McShane az angol megnyitású partiban nagyon furcsán játszotta a nyitást, nagymesternőnk kedvezőbb állásban készíthetett tervet a középjátékra. Judit mindkét szárnyon kezdeményezhetett, hadereje uralta a táblát. McShane nem merte vállalni a h vonal kinyitását, figurái teljes passzivitásba kényszerültek. A döntő akció nem sokáig késlekedett, Judit a 33. lépés után fogadhatta gratulációját.

 

A címvédőként játszó orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik rendkívül színesen, látványosan sakkozik, ennek újabb példája az angol Gawain Jones elleni nyerése. Minőséget áldozott, erős futópár és két gyalog volt ellenértékként. Tisztjei sikeresen segítették gyalogjainak előrenyomulását, Jones időzavarban pontatlanul is védekezett. Kramnyik negyedik győzelmével 2 pontra megközelítette Magnus Carlsent, az utolsó fordulóra maradt a döntés. Az exvilágbajnok a virtuális ranglistán 2810,9 pontnál tart, ez pályafutásában rekordot jelentő pontszám.

 

Az amerikai Hikaru Nakamura emlékezetessé tehette volna 25. születésnapját az indiai világbajnok Viswanathan Anand legyőzésével, de többször is közel került ahhoz a pillanathoz, hogy vereséggel „ünnepeljen”. Hihetetlen fordulatokat láttunk, Vishy Anand tőle oly szokatlan módon rosszul számolt, sima nyeréseket hagyott ki, majd ellenfele hathatós segítségével döntetlenre mentette a partit. Nakamura rossz sakkot adott, a végállás bámulatos, vezére nem tudott megbirkózni Anand bástyájával és három szabadgyalogjával.

 

Az örmény Levon Aronjan gyaloghátrányos állásban volt kénytelen oly sokáig védekezni, az angol Michael Adams nem tudta megtörni ellenállását.

 

A 8. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) döntetlen (Szicíliai védelem, 65)

Luke McShane (angol, 2713) – Polgár Judit (magyar, 2705) 0 – 1 (Angol megnyitás, 33)

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Michael Adams (angol, 2710) döntetlen (Réti megnyitás, 82)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Gawain Jones (angol, 2644) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Magnus Carlsen volt szabad és a kommentátor

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 17(sz) pont

2. Vlagyimir Kramnyik 15(sz)

3. Michael Adams 12(sz)

4. Hikaru Nakamura 10(sz)

5. Viswanathan Anand 8(sz)

6. Levon Aronjan 7(sz)

7-8. Luke McShane és Polgár Judit 5(sz)

9. Gawain Jones 3

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 6(sz) pont

2. Vlagyimir Kramnyik 5,5(sz)

3. Michael Adams 4,5(sz)

4. Hikaru Nakamura 4(sz)

5. Viswanathan Anand 3,5(sz)

6. Levon Aronjan 3(sz)

7-8. Luke McShane és Polgár Judit 2(sz)

9. Gawain Jones 1,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Michael Adams – Vlagyimir Kramnyik

Polgár Judit – Levon Aronjan

Hikaru Nakamura – Luke McShane

Magnus Carlsen – Viswanathan Anand

Gawain Jones lesz szabad és a kommentátor

 

McShane,L (2713) - Polgár,J (2705)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 g6 2.g3 Fg7 3.Fg2 c5 4.Hc3 Hc6 5.Hf3 b6 6.0-0 Fb7 7.d3

Az angol nagymester nem a gyakrabban játszott [7.e3 mellett döntött.

7...Hf6 8.Fg5 h6 9.Fd2 d5 10.Vc1 Bc8 11.Bb1 Vd7 12.b3 d4

Judit a nyitást kis előnnyel zárta.

13.Hb5 h5 14.b4 cxb4 15.Fxb4 a6 16.Ha3 Hxb4 17.Bxb4 Hd5 18.Bb3 Hc3 19.Vd2 Fxf3

A királyszárnyat védő huszár lecserélése érdekes gondolat volt, nagymesternőnk mindkét szárnyon játszik.

20.Fxf3

 

20...h4

Judit az akciót 20...b5-tel is kezdhette volna. 21.Be1 0-0 22.e3 e5 folytatás sötétre előnyös.

21.g4?!

Luke McShane nem merte vállalni a vonalnyitást. 21.Bxb6 hxg3 22.hxg3 Vh3 23.Ba1 Fe5 24.Fg2 (24.Ve1? Vh2+ 25.Kf1 Bh5! 26.e4 Bh3) 24...Vh2+ 25.Kf1 Bh5 26.e4 dxe3 27.Vxe3 Bf5 28.d4 Fxg3 29.Bb2 Vh4 folytatást különösen a játszma menetének ismeretében kellett volna megpróbálni.

21...b5 22.h3?! 0-0 23.cxb5 axb5 24.Hc2 Bc5

Judit már kedvezőbbnél kedvezőbb lépésjelöltek között válogathatott. Hadereje uralja  a táblát.

25.He1 Ff6 26.Hg2 Fg5 27.Vb2

 

27...Bfc8 28.Kh1 Vd6 29.Ba3? Ha4 30.Bxa4 bxa4 31.He1 Bc1 32.Vb7 Bb8 33.Va7

 

 

33...Fd2 és világos feladta

 

Kramnyik,V (2795) - Jones,G (2644)
Angol megnyitás [A14]

1.Hf3 c5 2.b3 d5 3.e3 Hf6 4.Fb2 e6 5.g3 Hc6 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.c4 b6 9.Hc3 Fb7 10.cxd5 exd5 11.d4 He4 12.dxc5 Hxc3 13.Fxc3 bxc5

Vlagyimir Kramnyik szokatlan lépéssorrendet választott a nyitásban, a létrejött "függőgyalogok" témában jóval rutinosabb, mint ellenfele.

14.Ve2 Be8 15.Bfd1 Ff8 16.Vb5 Vb6 17.Vxb6 axb6

 

 

18.Bxd5

Az exvilágbajnok a tornán sokadszor áldozott minőséget.

18...Hd4 19.Hxd4 Fxd5 20.Fxd5 cxd4 21.Fxd4 Ba5  

 

 

22.e4

Erős futópár mellett két gyalog is a minőségért, világos mindkét szárnyon készítheti elő a gyalogok előrenyomulását.

22...Fc5 23.Fc3 Ba3 24.Fb2 Ba7 25.a4 Bc7 26.Ba2 h6 27.Kg2 Kh7 28.f4 f6 29.Kf3 Bd7  

 

 

30.a5

Kramnyik a gyalogcsere árán passzív bástyáját is aktivizálta.

30...bxa5 31.Bxa5 Bc8 32.Bb5 Bd6 33.Bb7?!

Mi szólt 33.b4 Fg1 (33...Bb6? 34.Bxc5 Bxc5 35.bxc5 Bxb2 36.c6) 34.e5 fxe5 35.Fxe5 Bb6 36.Fe4+ Kg8 37.Bd5 g5 38.Bd7 gxf4 39.gxf4 Kf8 40.h4 ellen?

33...Bb6 34.Bf7 Bf8?

Időzavarban Jones gyengén védekezett.

 

 

35.Bc7 Fd6 36.Bd7 Ba6 37.Fd4! Fb8 38.Fc5 Be8 39.Kg4

Teljes dominancia.

39...Ba2 40.h4 Bc8 41.b4 Ba3 42.h5 Bc3 43.Fd4 B3c7 44.Bxc7 Fxc7

 

45.Kf5 Fd6 46.b5 Bc1 47.b6 Fb8 48.Ke6 Bh1 49.Fc5 és sötét feladta

 

Anand,V (2775) - Nakamura,H (2760)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hd5 Vd8 11.Hec3 Hd7 12.Fc4 g6 13.a4 Fh6 14.a5 Bc8 15.Fa2 0-0 16.0-0 Kg7 17.b4 Bc6 18.Vd3 Vg5 19.Bfd1 Bfc8 20.Fb3  

 

 

20...f5?!

Hikaru Nakamura elkötelező lépést húzott, az állás nyitása világosnak kedvezett.

21.exf5 gxf5 22.He2 f4 23.Hdxf4!?

A cserekombináció érdekes lebonyolításhoz vezetett, de 23.Hec3 Ff5 24.He4 Vg6 25.Be1 Fg5 26.Fa4 jobb volt.

23...Fxb3 24.h4 Vg4 25.f3 Fxc2 26.fxg4 Fxd3 27.Hxh5+ Kg8 28.Bxd3 Ff8 29.Kh2!? Bc4 30.Kh3 Bxb4 31.Bf3 Bc2?

 

32.Hc3

A világbajnok esélyt szalasztott el. 32.Baf1 Bxe2 33.Bf7 Be1 34.Bxf8+ Hxf8 35.Bxe1 Hd7 36.g5 változatban.

32...e4 33.Bg3 Bd2 34.Be1 d5 35.Hf4 Bbd4 36.Hcxd5 Bxd5 37.Hxd5 Bxd5 38.Bxe4 Bxa5 39.g5 Ba3?  

 

 

40.Be8

Vishy nyerhetett volna a 40.Bxa3 Fxa3 41.Be8+ Kf7 42.Bc8 b5 (42...He5 43.Bc7+ Kg6 44.Bxb7 Ff8 45.Bb6+ Kh5 46.Bb8 Fg7 47.Bg8 Kg6 48.h5+) 43.Bc7 Ke6 44.Ba7 b4 45.Bxa6+ Kd5 46.h5 változatban.

 40...Bxg3+ 41.Kxg3 b5 42.Bd8 Hc5 43.Bb8 Kf7 44.g6+ Kg7 45.Kg4 b4 46.h5?

Vishy Anand életben hagyta a b gyalogot, elszámolta magát. 46.Bxb4 Kxg6 47.h5+ Kh7 48.Kf5 He6 49.Bb8 Hg7+ 50.Kg4 Fe7 51.Ba8 a5 52.Bxa5 volt a helyes folytatás.

46...b3 47.Kf5 Fd6 48.Bb4 a5

 

49.Bb6?

A világbajnok vesztőt húzott.

49...a4 50.Bxd6 b2?

Azonnal nyert az 50...a3 51.Bc6 b2 52.Bc7+ Kf8 53.Bc8+ Ke7 54.Bb8 a2 folytatás.

51.Bb6 a3 52.Kg5 He4+ 53.Kf4? a2 54.Bb7+? Kf8 55.Bxb2 a1V 56.Bb8+ Ke7 57.Kxe4  

 

 

57...Ve1+

Nakamura rossz sakkot adott. 57...Va4+ 58.Ke5 Vc6 59.Bb1 Vc5+ 60.Kf4 Vf2+ 61.Kg4 Vxg2+ 62.Kf4 Vd2+ 63.Kg4 Vd4+ 64.Kg5 Ve3+ nyert volna.

58.Kf3 Vc3+ 59.Kg4 Vd4+ 60.Kh3  

 

 

60...Vd3+?

Az időzavar utolsó lépésével Hakamura remire rontotta a partit.

61.Kh4 Ve4+ 62.g4 Ve1+ 63.Kh3 Ve3+ 64.Kh4 Ve1+ 65.Kh3 Ve3+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2815) - Adams,M (2710)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hd7 5.d3 e6 6.Hbd2 Fd6 7.e4 He7 8.Be1 0-0 9.d4 a5 10.a4 Bc8 11.c3 Fh5 12.Ve2 Be8 13.Vf1 Fb8 14.b3 dxe4 15.Hxe4 Hd5 16.Fb2 e5 17.Hed2 Fxf3 18.Fxf3 exd4 19.Bxe8+ Vxe8 20.cxd4 Fd6 21.Be1 Vd8 22.Hc4 Fb4 23.Be2 H7f6 24.Vc1 Vc7 25.Kg2 Bd8 26.Vc2 h6 27.He3 Ff8 28.Hf5 Vd7 29.Be5 g6 30.Hh4?! Fg7 31.Fa3 Hb4 32.Ve2

 

32...Vxd4 33.Be7 Bd7 34.Bxd7 Vxd7 35.Fxb4 axb4 36.Vd1 Hd5 37.Fe2 Ff6 38.Hf3 Kg7 39.Vd2 Fc3 40.Vc2 Vg4 41.Vc1 Ve4 42.Vd1 Ff6 43.Fc4 Hb6 44.Ff1 Fc3 45.h3 Ve7 46.Fd3 Ve6 47.Ff1 Ff6 48.Vc2 Vd5 49.Fd3 Fc3 50.h4 Ve6 51.h5 g5 52.Ff5 Vd5 53.Fe4 Vd6 54.Fd3 Vd5 55.Fe4 Vd6 56.Fd3 Hd7 57.Fc4 Hf6 58.Ve2 b6 59.Hh2

 

59...b5 60.axb5 cxb5 61.Fxb5 Vd5+ 62.Kg1 Vxb3 63.Fc4 Vb1+ 64.Hf1 Ve1 65.Vxe1 Fxe1 66.He3 He4 67.Hf5+ Kf8 68.Hxh6 Fxf2+ 69.Kg2 Hd6 70.Fd3 Fd4 71.Hf5 Hxf5 72.Fxf5

A különböző színű futók mellett az állás már nem nyerhető.

72...Kg7 73.Fc2 g4 74.Ff5 b3 75.Fxg4 Kh6 76.Ff5 Kxh5 77.g4+ Kg5 78.Kf3 b2 79.Fb1 Fe5 80.Fc2 Fd4 81.Fb1 Fe5 82.Fc2 Fd4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny hetedik fordulójában négy döntetlen született. Polgár Judit az indiai világbajnok Viswanathan Ananddal osztozott meg  a ponton. Érdekes csatában remizett az amerikai Hikaru Nakamura és a tornán vezető norvég Magnus Carlsen. Változatlanul árnyéka önmagának az örmény Levon Aronjan, az angol Gawain Jones kiremizte őt. Az angol derbin Michael Adams többször is fonalas nyerést hagyott ki. A nyolcadik játéknapon  Polgár Judit sötét lesz Luke McShane ellen.

Vesztőszériáját megszakítva a viadal hetedik játéknapján Polgár Judit remizett a regnáló világbajnok Viswanathan Ananddal. A szicíliai védelem Najdorf-változata ellen nagymesternőnk a 6.Fc4-es varira szavazott és könnyen érte el a döntetlent az erőtlenül játszó Vishyvel szemben.

 

Jóval érdekesebben alakult az amerikai Hikaru Nakamura és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszmája. Magnus a 16. lépésben tisztet áldozott, két összekötött szabadgyalogot kapott ellenértékként, de pechére kicsit mohó volt, leütött egy harmadik gyalogot is, Nakamura ellenjátékhoz jutott. Carlsen ezúttal nem játszott pontosan, de a fél pont nem forgott veszélyben. A virtuális ranglistán 2862,4 ponttal vezet, második az orosz exvilágbajnok Vloagyimir Kramnyik 2807,9 ponttal, megelőzte az örmény Levon Aronjant, aki a tornán árnyéka önmagának.

Az angol Gawain Jones a Grünfeld védelem 3.f3-as változatában gond nélkül remizett Aronjannal. Az angol derbin Michael Adams többször is nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul Luke McShane ellen. Egyre nagyobb előnyt ért el, Luke időzavarban meg is könnyítette feladatát, de Mickey hibázott, elmulasztotta a lehetőséget, hogy a tabellán Kramnyik elé kerüljön.

 

A 7. forduló eredményei:

Gawain Jones (angol, 2644) – Levon Aronjan (örmény, 2815) döntetlen (Grünfeld védelem, 31)

Michael Adams (angol, 2710) – Luke McShane (angol, 2713) döntetlen (Spanyol megnyitás, 84)

Polgár Judit (magyar, 2713) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

Hikaru Nakamura (amerikia, 2760) – Magnus Carlsen (norvég, 2848) döntetlen (Szicíliai védelem, 56)

Vlagyimir Kramnyik volt  szabad és a kommentátor

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 17 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 12(sz)

3. Michael Adams 11(sz)

4. Hikaru Nakamura 9(sz)

5. Viswanathan Anand 7(sz)

6. Levon Aronjan 6(sz)

7. Luke McShane 5(sz)

8. Gawain Jones 3

9. Polgár Judit 2(sz)

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 6 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5(sz)

3. Michael Adams 4(sz)

4. Hikaru Nakamura 3,5(sz)

5. Viswanathan Anand 3(sz)

6. Levon Aronjan 2,5(sz)

7. Luke McShane 2(sz)

8. Gawain Jones 1,5

9. Polgár Judit 1(sz)

 

A 8. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura

Luke McShane – Polgár Judit

Levon Aronjan – Michael Adams

Vlagyimir Kramnyik – Gawain Jones

Magnus Carlsen lesz szabad és kommentátor

 

Polgár,J (2705) - Anand,V (2775)
Szicíliai védelem [B87]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fc4 e6 7.0-0 b5 8.Fb3 Fe7 9.Vf3 Vc7 10.a3 0-0 11.Vg3 Fd7 12.Fh6 He8 13.Bad1 Hc6 14.Hxc6 Fxc6 15.Bfe1 a5 16.Fg5 Fxg5 17.Vxg5 Bb8

 

 

18.e5 dxe5 19.Vxe5 Vb6 20.a4 bxa4 21.Fxa4 Bc8 22.Fxc6 Bxc6 23.Ha4 Vc7 24.c3 Hf6 25.Bd4 Bc8 26.Vxc7 B6xc7 27.Bed1 g6 28.Bd8+ Kg7 29.Bxc8 Bxc8 30.Bd6 Bc4 31.b3 He4 32.Ba6 és döntetlen

 

Nakamura,H (2760) - Carlsen,M (2848)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.c3 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fc4 e6 6.d4 cxd4 7.cxd4 d6 8.0-0 Fe7 9.Ve2 0-0 10.Bd1 Vc7 11.a3 Bd8 12.b4 a6 13.Fd3 b5 14.h4 dxe5 15.dxe5 Fb7 16.Ba2

 

 

16...Hdxb4!

Sokan Magnus Carlsen újabb győzelmét várták a tisztáldozatot követően.

17.axb4 Hxb4 18.Bad2 Bxd3 19.Bxd3 Hxd3 20.Vxd3 Bd8 21.Ve2 Bxd1+ 22.Vxd1

 

22...Fxf3

Vlagyimir Kramnyiknak és Levon Aronjannak sem tetszett az újabb gyalog lenyerése, mert a világos tisztek aktivizálódtak. 22...h6 23.Fe3 a5 24.Vd4 a4 jóval több gondot okozott volna Hikaru Nakamurának, a futópár támogatásával lépkedhetnek előre sötét vezérszárnyi szabadgyalogjai.

23.gxf3 Vxe5

Egy pillanatra felmerült az állás elemzésekor a 23...Fxh4 24.Fe3 a5 lehetőség is.

24.Vd7 Ff8 25.Fe3 a5 26.Ve8 h6 27.Kg2!

 

27...a4 28.Ha3! b4 29.Hc4 Vc7?!

Pontosabb volt a 29...Vf5 30.Vxa4 Vg6+ 31.Kh3 Vb1 folytatás.

30.Hb6 Ve7 31.Vxa4 Vxh4 32.Va8 Ve7 33.Vc8 b3

 

34.Hd7 b2 35.Hxf8 Vxf8 36.Vb7 e5 37.Vxb2 f6 38.Vc2 Vf7 39.Vf5 Kh8

A sötét védőállást nem lehet feltörni.

 

 

40.Fd2 Kg8 41.Kg3 Kh8 42.Fe3 Kg8 43.Kh2 Kh8 44.Kg2 Kg8 45.Vd3 Kh8 46.f4 exf4 47.Fxf4 Kg8 48.Ve4 Kh8 49.Fe3 Kg8 50.Fd4 Kh8 51.f4 Kg8 52.Kg3 Kh8 53.Fe3 Kg8 54.Fd4 Kh8 55.Fe3 Kg8 56.Fd4 Kh8 és döntetlen

 

Jones,G (2644) - Aronjan,L (2815)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6

A viadal 5. fordulójában Vishy Anand a 8...e5 9.d5 c6 10.h4 cxd5 11.exd5 H8d7 12.h5 Hf6 13.hxg6 fxg6 14.Hh3 e4!? folytatást választotta Gawain Jones ellen.

9.0-0-0 Vd6 10.Hb5

Az idei Tal-emlékversenyen Levon Aronjan a 10.Kb1 Bd8 11.Hb5 Vd7 12.d5 a6 13.Hc3 He5 14.Fd4 c5 15.Fxc5 Hec4 16.Fxc4 Hxc4 17.Vc1 Vc7 18.Fd4 e5 19.Ff2 b5 20.b3 folytatást játszotta meg Fabiano Caruana ellen.

10...Vd7 11.Fh6 Fxh6 12.Vxh6 a6 13.Hc3

 

13...Hxd4 14.f4 c5 15.Hf3 f6 16.h4 Ve8?!

Az örmény sakkozó is elégedetlen volt a lépéssel. 16...Vg4 17.Hxd4 cxd4 18.Bxd4 Fe6 19.f5 gxf5 20.Fe2 Vg3 21.Bhd1 érdekes álláshoz vezetett volna, dinamikus egyensúllyal a táblán.

17.h5

Számításba jött a 17.Hxd4 cxd4 18.Bxd4 Fg4 19.f5 Bc8 20.Fd3 változat világosnak kedvezőbb pozícióval.

17...Fg4 18.Hxd4 cxd4 19.hxg6 Vxg6 20.Bxd4 Bac8 21.f5 Vxh6+

A vezércserét követően kiegyenlítődtek az esélyek.

22.Bxh6 Bfd8 23.Bxd8+ Bxd8 24.Bh4 h5 25.Fe2 Fxe2 26.Hxe2 Bc8+ 27.Kb1 Hc4 28.Kc2 He3+ 29.Kd2 Hc4+ 30.Kc2 He3+ 31.Kd2 Hc4+ és döntetlen

 

Adams,M (2710) - McShane,L (2713)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.0-0

Viswanathan Anand a torna 4. fordulójában 7.Hc4 Hd7 8.0-0 Be8 9.Fd2 Ff8 10.b4 f6 11.a4 Hb6 12.He3 Fe6 folytatásban csatázott Vlagyimir Kramnyikkal.

7...Be8 8.Hc4 Hd7 9.a4 Fd6 10.Fe3 Hf8 11.d4 exd4 12.Vxd4 Fg4 13.Hxd6 cxd6 14.Hd2 He6 15.Vb4 Fe2 16.Bfe1 Fa6 17.Bad1 Vf6 18.Hf1 c5 19.Vb3 Bad8 20.c4 Hf8 21.Vc2 Ve6 22.Hd2 b6 23.f3 Fc8 24.Hf1 Hg6 25.b3 He7 26.Fg5 f6 27.Fh4 Hg6 28.Fg3 He5 29.He3 Ve7 30.Bd2 Fe6 31.Vd1 Vc7 32.h3 Vc6?! 33.Fxe5?!

Nagyobb előnyt adott 33.f4 Hf7 34.f5 Fc8 35.Hd5 He5 36.Fh4 folytatás.

33...fxe5 34.Bd3 Bd7 35.Be2 Bed8 36.Bed2 h6 37.Ve1 Bf8 38.Kh2 Vc7 39.Kh1 Vc6 40.Vd1 Bfd8 41.Ve2 Bf7 42.Bd1 Bfd7 43.Hd5 Fxd5 44.Bxd5 Be8 45.Vd2 Be6 46.a5 Vc7

 

 

47.b4 cxb4 48.Vxb4 Bd8 49.axb6 axb6 50.Bb5 Bb8 51.Vb3 Vc6 52.Vd3 Kh7 53.Vd5 Vc8 54.Bdb1 Bf6 55.Bxb6 Bxb6 56.Bxb6  

 

 

56...Bxf3 57.Bxd6 Bc3?

Luke McShane vesztőt húzott, de Michael Adams nem látta a nyerést.

58.Vf7 Bg3 59.Kh2 Bg5 60.Bd2?

Két változat is azonnal nyert volna: 60.h4 Bxg2+ 61.Kxg2 Vg4+ 62.Kf1 Vxe4 63.Bd7 Vh1+ 64.Ke2 Ve4+ 65.Kd2 Vg2+ 66.Ke3 Vg3+ 67.Ke4 Vxh4+ 68.Kxe5 és a király eltáncol a sakkok elől. Még egyszerűbb a 60.Be6 Vd8 61.h4 Bxg2+ 62.Kxg2 Vd2+ 63.Kh3 Ve3+ 64.Kh2 Ve2+ 65.Kg3 Ve1+ 66.Vf2 folytatás.

60...Vc6?

 

61.Bd8 Vb6 62.Vg8+ Kg6 63.Ve8+ Kh7 64.Vg8+ Kg6  

 

 

65.Bf8?

Adams elnézte honfitársa védőlépését. 65.Vf8 Ve3 66.Ve8+ Kh7 67.Vh8+ Kg6 68.Bd6+ Kh5 (68...Kf7 69.Bd7+ Kf6 70.Vf8+ Kg6 71.Vxg7+ Kh5 72.g4+ Kh4 73.Vxh6+) 69.g4+ Bxg4 70.hxg4+ Kh4 71.Vd8+ Kxg4 72.Vd7+ Kh4 73.Ve7+ Kh5 74.Vxe5+ Kh4 75.Ve7+ Kh5 76.Vf7+ nyert volna.

65...Vb3 66.Vf7+ Kh7 67.Vg8+ Kg6 68.Vf7+ Kh7 69.Vf1 Vg3+ 70.Kh1 Ve3 71.Vf3 Vc1+ 72.Vf1 Ve3 73.Vf3 Vc1+ 74.Kh2 Vxc4 75.Be8

 

75...Vc2 76.Be6 Vc8 77.Be7 Vd8 78.Bf7 Bg6 79.Bf8 Vg5 80.Bf5 Ve7 81.Bf7 Vg5 82.Bf5 Ve7 83.Bf7 Vg5 84.Bf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperversenyen a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen folytatta fantasztikus nyerőszériáját. A viadal hatodik fordulójában Polgár Juditot győzte le, és a virtuális világranglistán már 2863,6 az Élő-pontja. A játéknapon az indiai világbajnok Viswanathan Anand pályafutása egyik legnagyobb elnézésével vesztett az angol Michael Adams ellen. Az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik rangadója pontosztozkodással zárult. Az angol Luke McShane megszerezte első győzelmét. A viadal hetedik fordulójában Polgár Judit világossal Vishy Ananddal mérkőzik meg.

 

Az esztendő utolsó szuperversenyén Polgár Judit elszenvedte negyedik vereségét, a norvég Magnus Carlsen ötödik győzelmét aratta. A világranglista-vezető újabb nyerését a tornán játszott legjobb partijának nevezte. Az angol megnyitású partiban érvényesült elképzelése, jelentős térelőnyt szerzett, Judit védekezésre kényszerült. Magnus 23.e5-tel növelte előnyét, nagymesternőnk egyre nagyobb időzavarba került. A játszmát követő elemzéskor Carlsen a 30…Fg5 lépést döntő hibának minősítette, a világos bástyák hetedik sorra történő betörése eldöntötte a 3 pont sorsát. Magnus Carlsen Élő-pontja a virtuális világranglistán már 2863,6 a tornán eddigi performance-pontszáma 3146!

 

Visszafogott lélegzettel figyelte a nézőközönség az elemzőteremben, hogy Michael Adams kihasználja-e a regnáló világbajnok Viswanathan Anand végzetes hibáját. Mickey 41…Vd1 lépését tapsvihar köszöntötte. Anand és Adams jubileumi 75. partiját játszotta, Vishy nagy fölénnyel vezetett a statisztikában, 27 győzelem mellett hatszor vesztett. A klasszikus gondolkodási idővel vívott csatáikban Anand 17-szer győzött, háromszor kapott ki 32 döntetlen mellett. Világbajnok-jelölti meccset már 1994-ben játszottak, három év múlva Groningenben FIDE világbajnok-jelölti döntőt, három év múlva Újdelhiben az elődöntőben csatáztak.

Az angol fővárosban Anand az angol megnyitást választotta Adams ellen. A nyitásból nem hozott ki előnyt, sötét kényelmes állást játszhatott. Egyenlő esélyű állásban már az időkontroll után Vishy döbbenetes hibát követett el, vesztőt húzott.

Az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik első partijukat 2005-ben, a Klubcsapatok Európa-kupáján vívták, remivel indítottak. Azóta még negyvennyolszor csatáztak különböző időbeosztás mellett, Kramnyik 24 döntetlen mellett 14-10-ra vezet. Klasszikus időkontroll mellett tizenegyszer megosztoztak a ponton, az orosz exvilágbajnok ötször nyert, Aronjan kétszer tudta megadásra kényszeríteni Kramnyikot. Londonban  folytatták a spanyol megnyitás berlini változatában elméleti vitájukat. Aronjan is nagy híve és ismerője a változatnak, Kramnyik ismét bizonyította, hogy remekül érzi sötét lehetőségeit. A párharc pontosztozkodással zárult.

Az angol háziderbit Luke McShane nyerte meg. Gawain Jones a minőségáldozatért jó ellenjátékot kapott, de sorozatos hibákkal tálcán kínálta riválisának a győzelmet.

 

A 6. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Polgár Judit (magyar, 2705) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – Michael Adams (angol, 2710) 0 – 1 (Angol megnyitás, 42)

Luke McShane (angol, 2713) – Gawain Jones (angol, 2644) 1 – 0 (Angol megnyitás, 59)

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) döntetlen (Spanyol megnyitás, 67)

Hikaru Nakamura volt szabad és kommentátor

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 16 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 12

3. Michael Adams 10(sz)

4. Hikaru Nakamura 8(sz)

5. Viswanathan Anand 6(sz)

6. Levon Aronjan 5(sz)

7. Luke McShane 4(sz)

8. Gawain Jones 2

9. Polgár Judit 1(sz)

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 5,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5

3. Michael Adams 3,5(sz)

4. Hikaru Nakamura 3(sz)

5. Viswanathan Anand 2,5(sz)

6. Levon Aronjan 2(sz)

7. Luke McShane 1,5(sz)

8. Gawain Jones 1

9. Polgár Judit 0,5(sz)

 

A 7. forduló párosítása:

Gawain Jones – Levon Aronjan

Michael Adams – Luke McShane

Polgár Judit – Viswanathan Anand

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen

Vlagyimir Kramnyik lesz szabad és kommentátor

 

Carlsen,M (2848) - Polgár,J (2705)
Angol megnyitás [A33]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fc5 7.Hb3 Fe7 8.e4 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.Ff4 d6 12.Bc1 Bc8 13.Be1 He5 14.Hd2 Hfd7 15.Fe3

A játszma az idei Tata Steel szuperversenyen látott a holland Loek van Wely és az azeri Vugar Gasimov játszma nyomán haladt. Magnus kis késéssel követte Loek 15.b4-es tervét.

15...Vc7 16.b4 Vb8 17.f4 Hg6 18.g3 Bfe8 19.Ff3 Va8 20.Ff2 Hgf8

Judit játékán érezhető volt a korábbi fordulók sikertelensége, a passzív felállás nem felel meg stílusának.

21.Ve2 Vb8 22.Bed1 g6

 

23.e5

A világranglista-vezető joggal érezhette, hogy az állás megérett a hosszasan előkészített akcióra.

23...Fc6 24.Fd4 Bed8 25.Fxc6 Bxc6 26.Hf3 dxe5 27.fxe5 Bdc8 28.He4 Vc7 29.Hfd2 a6 30.Hf2 Fg5?

A játszmát követő elemzéskor Magnus döntő hibának nevezte.

 

 

 

31.Bf1 Fxd2 32.Vxd2 Hxe5 33.Fxe5 Vxe5

 

34.Hg4 Bd6 35.Hh6+ Kg7 36.Bxf7+ Kh8 37.Vf2 Vd4 38.c5 bxc5 39.Vxd4+ Bxd4 40.Bxc5 Bcd8?

Az időzavar utolsó lépése után nincs többé védelem a hetedik sorra behatolt bástyákkal szemben.

 

 

41.Bcc7 Bd1+ 42.Kg2 B1d2+ 43.Kh3 B2d5 44.Hg4 Bh5+ 45.Kg2 Bd2+ 46.Kf3 Bf5+ 47.Ke3 Bxf7 48.Bxf7 Bd8

 

49.Hf6 Bb8 50.Kf4 h6 51.Ke5 a5 52.bxa5 Ba8 53.a6 és sötét feladta, 53…Bxa6-ra 54.Bxf8+ Kg7 55.Bd8 Ba5+ 56.Kxe6 Ba6+ 57.Bd6 következett volna.

 

Anand,V (2775) - Adams,M (2710)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 g6 5.d4 exd4 6.Hxd4 Fg7 7.Fg2 0-0 8.0-0 Be8 9.Hc2 d6 10.Fd2 a6 11.Bc1 He5 12.b3 c6 13.Fe3 Hfg4 14.Fd4 c5 15.Fxe5 Fxe5 16.Hd5 Bb8

Az angol nagymester ellen az angol megnyitásból Vishy Anand nem hozott ki előnyt.

17.h3 Hf6 18.Hce3 Hxd5 19.Hxd5 Va5 20.Bc2 Ff5

 

 

21.Vd2 Vd8 22.Bcc1 b5 23.cxb5 axb5 24.Bfd1 h5 25.h4 Fg4 26.He3 Fd7 27.Ff3 Fd4 28.Hd5 b4 29.Bc4 Fe5 30.Kg2 Ba8 31.He3 Ba7 32.Bcc1 Ve7 33.Hc4 Fe6 34.Bc2 Ff5 35.e4 Fe6 36.Hxe5 dxe5 37.Ve3 Ba5 38.Fe2 Bd8 39.Bxd8+ Vxd8 40.Bxc5 Bxa2  

 

 

41.Fc4??

A világbajnok pályafutásának talán legnagyobb elnézését követte el. 41.Bxe5 Vd2 42.Vxd2 Bxd2 43.Fc4 Fxc4 44.bxc4 Bc2 45.Bb5 Bxc4 folytatás remihez vezetett volna.

41...Vd1!

Mickey azonnal látta a nyerőlépést, de sokszor is leellenőrizte, hogy tényleg nyer a világbajnok ellen.

42.Vh6

Vishy gyorsan meghúzta.. .A végzetes hiba után már túl későn vette észre, hogy nincs mentsége. 42.Fxe6-ra 42… Ba1 43.Fxf7+ Kg7 és vége, illetve 42.Vf3-ra 42… Fh3+  nyer.

42...Fh3+ és világos feladta

 

Aronjan,L (2815) - Kramnyik,V (2795)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 h5 11.Fg5 Fe6 12.b3 Fe7 13.Bad1 h4 14.He4

Levon Aronjan tért el a Zürichben játszott párharcuk negyedik játszmájától. 14.Bfe1 Bd8 15.Bxd8+ Kxd8 16.He4 b6 17.Ff4 Kc8 18.Heg5 Fxg5 19.Fxg5 Fd5 20.Hh2 c5 21.Bd1 Fc6 22.c3 a5 23.Hg4 Fd7 24.f3 a4 25.Kf2 után a nagymesterek békét kötöttek.

14...b6 15.c4 a5 16.Bd2 Bd8 17.Bfd1 Bxd2 18.Fxd2 c5 19.Ff4 a4 20.Hc3 axb3 21.axb3 Fd8 22.Kf1 Bg8 23.He4 Fc8 24.Ba1 Fb7 25.Heg5 f6 26.exf6 gxf6 27.He4 Kd7 28.Bd1+ Kc8 29.Be1 Bg7 30.Hfd2 Hd4 31.f3 Fc6 32.Hf2 Fd7 33.Hg4 Ff5 34.Kf2 Kd7

Az állás az exvilágbajnok számára kicsit jobb.

35.He3 Fh7 36.Hd5 Fc2 37.He3 Fd3 38.Hd5

 

38...Hxb3 39.Hxb3 Fxc4 40.Hxc5+ bxc5 41.Bd1 Kc8 42.Hc3 Bd7 43.Bc1 Fd3 44.Ha4 c4 45.Hb2 Bd5 46.Hxc4 Bc5 47.Hb2 Bxc1 48.Fxc1 Fb5 49.g3 hxg3+ 50.Kxg3 Kd7 51.Hd1 Ke6 52.Hc3 Fe8 53.Fe3 Fe7 54.h4 c5 55.Kf2 c4 56.Ke2 Fg6 57.Fd4 f5 58.f4 Fxh4 59.Ke3 Ff7 60.Fg7 Kd6 61.Ff8+ Kc6 62.He2 Fe1 63.Hd4+ Kd5 64.Hxf5 c3 65.Kd3 Fg6 66.Ke2 Fxf5 67.Kxe1 és döntetlen

 

McShane,L (2713) - Jones,G (2644)
Angol megnyitás [A37]

1.c4 c5 2.g3 Hc6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.Hc3 e5 6.0-0 Hge7 7.a3 0-0 8.d3 d6 9.Bb1 a5 10.He1 Fe6 11.Hc2 d5 12.cxd5 Hxd5 13.He3 Hde7 14.Hc4 Bb8 15.Fg5 f6 16.Fe3 b6 17.f4 f5 18.fxe5 Hxe5 19.Ff4  

 

 

19...Hxc4

A minőségáldozatért Jones jó játékot kapott.

20.dxc4 Fxc4 21.Fxb8 Vxb8 22.Va4 Fe6?! 23.Bbd1 Ve5?!

Sötét két gyengébb lépéssel hátrányba került.

24.Kh1 c4?

 

25.e4 Vc5 26.Bde1 Fd4 27.Vd1 Bd8? 28.exf5 Fxf5 29.Ve2 Hc8 30.g4 Fd3

 

31.Ve6+ Kh8 32.Bf7 Hd6 33.Bd7

Luke McShane válogathatott a nyerések között. 33.Ba7 Hc8 34.Bd7 Vf8 35.Bxd8 Vxd8 36.Ve8+ befejezte volna a partit.

33...Bxd7 34.Vxd7 Ff6 35.Hd1?

Az időzavar számlájára írható a bátortalan húzás. 35.Be6 Vg5 36.Ha2 után feladhatta volna sötét.

35...Vd4 36.g5 Ff5 37.Be8+ Hxe8 38.Vxe8+ Kg7 39.gxf6+ Vxf6 40.Ve3 Fd7 41.Kg1 b5 42.Va7 Vd6 43.Hf2 Vd2?

 

44.Fh3 Vg5+ 45.Fg4 h5 46.Vxd7+ Kh6 47.Vd4 Kh7 48.h4 Vxh4 49.Va7+ Kh6 50.Ve3+ Kh7 51.Fd7 b4 52.axb4 axb4 53.Fb5 c3 54.bxc3 bxc3 55.Fd3 Vd8 56.Vc5 Vh4 57.Vxc3 Vg3+ 58.Kf1 h4 59.Vc8 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny ötödik fordulójában mind a négy parti döntéssel végződött, három játszmában is a sötéttel játszók voltak eredményesek. Polgár Judit az amerikai Hikaru Nakamurától szenvedett vereséget, sötét minimális anyag mellett matthálót szőtt Judit király köré. Negyedik győzelmét aratta a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen. Az angol Michael Adams hathatós segítséget nyújtott újabb nyeréséhez. A játéknapon remekelt az örosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, három minőségáldozatot is hozott az angol Luke McShane elleni összecsapás során. Megszerezte első győzelmét az indiai világbajnok Viswamnathan Anand, az angol Gawain Jones gyorsan megadta magát. A hatodik fordulóban Polgár Judit sötéttel Magnus Carlsennel mérkőzik.

 

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat az esztendő utolsó szuperversenyén. Az első fordulóhoz hasonlóan mind a négy játszma parti döntéssel fejeződött be, a sötéttel játszók voltak eredményesebbek. Egyedül csak az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik tudott világossal nyerni, igen látványos akcióval támadta meg az angol Luke McShane középen rekedt királyát. Háromszor is minőséget áldozott, Luke először elutasította a felkínált „ajándékot”, kétszer elfogadta az áldozatot. Kramnyik hibátlanul használta ki az állás nyújtotta taktikai lehetőségeket.

Az első győzelmet az indiai világbajnok Viswanathan Anand aratta. Az angol Gawain Jones kevéssé ismerte a Grünfeld védelem 3.f3-as változatát, amellyel Anandnak világossal kellett megbirkóznia a moszkvai világbajnoki döntőn. A világbajnok nyitotta az állást a középen hagyott világos királyra, Jones sötéten mozgó futója rossz átlóra keveredett, Vishy támadása gyorsan célt ért.

 

Az angol Michael Adams joggal bosszankodhat, kedvező állását nagyon elrontotta Magnus Carlsen ellen. A világranglista-vezető centrumban végrehajtott akciója hibás volt, gyalogot vesztett. Adams időzavarban visszaadta  a gyalogot, rosszabb végjátékba keveredett. Hibák sorozatával simán elvesztette a partit. Carlsen a virtuális világranglistát 2860,5 ponttal vezeti, Kramnyik 2807,6-tal mindössze egy tizeddel Levon Aronjan mögött.

 

Polgár Judit harmadik vereségét szenvedte el. Az amerikai Hikaru Nakamurával a spanyol megnyitás egyik divatos változatában csatázott, és a középjátékban Nakamura átvette a kezdeményezést. Sokat egyszerűsödött az állás, amikor Nakamura kikényszerítette a vezércserét. A partit követő elemzéskor Nakamura úgy értékelte, hogy a minimális anyag miatt Juditnak jó remiesélyei voltak, de a kötött idő mellett nem a legjobban védekezett, az amerikai nagymester matthálót szőtt királya körül.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Luke McShane (angol, 2713) 1 – 0 (Szláv védelem, 49)

Gawain Jones (angol, 2644) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 29)

Michael Adams (angol, 2710) – Magnus Carlsen (angol, 2848) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 63)

Polgár Judit (magyar, 2705) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) 0 – 1 (Spanyol megnyitás,

Levon Aronjan volt szabad és kommentátor

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 13 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 11

3. Hikaru Nakamura 8

4. Adams 7(sz)

5. Viswanathan Anand 6(sz)

6. Levon Aronjan 4(sz)

7. Gawain Jones 2

8-9. Luke McShane és Polgár Judit 1(sz)

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 4,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4

3. Hikaru Nakamura 3

3. Viswanathan Anand és Michael Adams 2,5(sz)

6. Levon Aronjan 1,5(sz)

7. Gawain Jones 1

8-9. Polgár Judit és Luke McShane 0,5(sz)

 

A 6. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Polgár Judit

Viswanathan Anand – Michael Adams

Luke McShane – Gawain Jones

Levon Aronjan – Vlagyimir Kramnyik

Hikaru Nakamura lesz szabad és kommentátor

 

Polgár,J (2705) - Nakamura,H (2760)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.axb5 axb5 9.Hxe5 Hxe5 10.d4 Fxd4 11.Vxd4 d6 12.f4 Hc6 13.Vc3 He7 14.Hd2

Számos partiban a 14.Vd3 0-0 változat fordult elő. A Szvidler-Shirov 2009-es játszmában a 15.Hc3 b4 16.He2 d5 17.exd5 Ff5 18.Vd1 Hexd5 19.Hg3 Fc8 folytatás világosra volt előnyös.

14...0-0 15.e5 Hfd5 16.Fxd5 Hxd5 17.Vd4 Fb7 18.He4 f5

Számításba jött a 18...Be8 19.exd6 cxd6 20.b3 Ve7 változat.

19.Hg5 Vd7 20.Hf3 Ba8 21.Fd2 c5 22.Vd3 c4 23.Vd4 dxe5 24.Hxe5 Vc7 25.Bfd1 h6 26.Fe1 Bfe8 27.Fd2 Bed8 28.Bxa8 Bxa8 29.h3

 

29...Ba2 30.Bb1 Hf6 31.Fb4?! Fe4 32.Be1 Fxc2

 

33.g4 Va7 34.Vxa7 Bxa7 35.Hc6 Ba6 36.He7+ Kf7 37.g5 hxg5 38.fxg5 He4 39.Hxf5 Hxg5 40.Be7+

 A játszma után Hikaru Nakamura úgy értékelte az állást, hogy a minimális anyag miatt világosnak jó remiesélyei voltak, de Juditnak pontosan kellett volna játszania. 40.Hd6+ Bxd6 41.Fxd6 Hf3+ 42.Kf2 Hxe1 43.Kxe1 volt az egyik lehetőség.

40...Kg6 41.Hd4 Fd3 42.Bb7

Számításba jött 42.Fc3 Hxh3+ 43.Kh2 b4 44.Fxb4 Hg5 45.b3 Bb6 46.Fc5 Bb8 47.bxc4 Bb2+ 48.Kh1 Fxc4 folytatás, és 42.h4 Hh3+ 43.Kh2 Hf4 44.Fc3 Hd5 45.Bb7 is. 

 

 

42...Hxh3+ 43.Kh2 Hg5 44.Hxb5 Bf6 45.Fc5?

Nagymesternőnknek még mindig jobb lehetősége volt 45.Hd6 Ff1 46.Kg1 Fh3 47.Kh2 Bf2+ 48.Kg3 Bf3+ 49.Kh-vel. A futólépésre már a világos király körül viharfelhők gyülekeztek.

45...Bf4 46.Hc3?

 

46...Bg4! 47.Hd1 Ff1 és világos feladta

 

Adams,M (2710) - Carlsen,M (2848)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.h3 0-0 10.Fe3 Fe6

A tavalyi csapat Európa-bajnokságon Michael Adams sötéttel az izraeli Emil Szutovszkij ellen a 10...Ha5 11.Fa2 c5 12.axb5 axb5 13.Hc3 b4 14.Hd5 Hxd5 15.Fxd5 Fc6 16.Fxc6 Hxc6 17.Hd2 d5 változatot játszotta meg.

11.Fxe6 fxe6 12.Hbd2 b4 13.c3 d5?!

Az éllovas norvég nagymester pontosabban játszhatott volna 13...bxc3 14.bxc3 d5-tel.

14.cxb4 Fd6

Szomorú beismerése, hogy elsietett volt a d5 lépés. 14...Fxb4 15.Vc2 Vd7 16.Bfc1 még rosszabb álláshoz vezetett.

15.b5 axb5 16.axb5 Bxa1 17.Vxa1 Hb4

 

18.d4 exd4 19.Hxd4 Ve8 20.Va4 Hxe4 21.Hxe4 dxe4 22.Hc6 Hd5?! 23.Vxe4 Hxe3 24.Vxe3 Bf5  

 

25.Hd4?! Be5 26.Vb3 Bd5 27.Vc4 Vf7 28.b3 Vd7 29.Hf3?!

Michael Adams könnyű szívvel adta oda b5 gyalogját.

29...Bxb5 30.Ba1 Bd5 31.g3 h6 32.Ve4 Ve8 33.Kg2 Kf7 34.Ba2 Vd8 35.Be2 Vf6 36.h4 Vf5 37.Vc4?!  

 

 

37...Bd3 38.Be3?!

Adams időzavarban lépésről lépésre rontott pozícióján.

38...Bxe3 39.fxe3 Vb1 40.e4? Vb2+ 41.Kh3

 

41...Vf2

Ki gondolta volna, hogy az időkontroll után már a világranglista-vezető játszhat nyerésre.

42.e5 Vxf3 43.exd6 Vh1+ 44.Kg4 Vd1+ 45.Kh3 Vxd6 46.h5 c5 47.g4 Vd4 48.Vf1+ Ke7 49.Vf3 Vd5 50.Vc3 e5 51.Kg3 Kd6  

 

 

52.Vc4?

Könnyű volt kiszámolni, hogy Magnus a gyalogvégjátékot simán nyeri.

52...Vxc4 53.bxc4 e4 54.Kf4 e3 55.Kf3 Ke6 56.Ke2 Kf6 57.Kf3 Kg5 58.Kxe3 Kxg4 59.Ke4 Kxh5 60.Kd5 g5 61.Kxc5 g4 62.Kd4 g3 63.Ke3 Kg4 és világos feladta

 

Kramnyik,V (2795) - McShane,L (2713)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.g3 dxc4 6.a4 e6 7.Fg2 c5 8.0-0 cxd4 9.Hxd4 Hbd7 10.Hc2 Vc7 11.Ff4 e5 12.Fd2 Hc5 13.Fg5 Fe6 14.Fxf6 gxf6 15.Hd5 Vd8 16.Hce3 Hb3

 

 

 

17.a5 Bc8

Luke McShane hosszas tűnődés után nem fogadta el a minőségáldozatot. 17...Hxa1-re 18.Va4+ Fd7 19.Vxa1 (19.Vxc4 Bc8 20.Vh4 Bc6 21.Bxa1 f5 22.Vh5) 19...Fc5 20.Hxc4 Fe6 21.Bd1 következett volna.

18.Ba4 Hd4 19.Hb6 Bc7

 

20.Bxc4! Fxc4 21.Hexc4 Hb5?! 22.Vb1 Vd4 23.Bd1 Vc5 24.e3 Fe7  

 

 

25.Vf5 Kf8 26.Fd5 Kg7 27.Vg4+ Kh6 28.e4 Hd4 29.He3 f5 30.Vh3+ Kg7  

 

 

31.Bxd4!

Vlagyimir Kramnyik immár harmadik minőségáldozata, az exvilágbajnok tetszetős játékát érthetően nagy elismerés övezte.

31...exd4 32.Hxf5+ Kf8 33.Vh6+ Ke8 34.Fxf7+! Kd8 35.Vg7 Bf8 36.Hxd4

Gyorsabban nyert a 36.Hd5 Fd6 37.Hxc7 Vxc7 38.Vxd4 Bxf7 39.Hxd6 Bf8 40.f4 h5 41.b4 folytatás.

36...Bc6 37.Hxc6+ bxc6

 

38.Vg4 Kc7 39.Vd7+ Kb8 40.Vd2 Kc7 41.Vd7+ Kb8 42.Kg2 Fd6

 

 

43.b4! Vd4 44.Vxc6 Ka7 45.Kh3 Vd1 46.Hc8+ Bxc8 47.Vxc8 Vf1+ 48.Kg4 h5+ 49.Kxh5 és sötét feladta

 

Jones,G (2644) - Anand,V (2775)
Grünfeld védelem [D70]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0

A Grand Slam-döntőn Fabiano Caruana a [7...Hc6 8.d5 He5 9.Fd4 0-0 10.f4 Hg4 11.Hf3 Hf6 12.Vd2 e6 13.dxe6 Fxe6 14.0-0-0 c5 folytatást választotta a világbajnok ellen.

8.Vd2 e5 9.d5 c6 10.h4 cxd5 11.exd5 H8d7 12.h5 Hf6 13.hxg6 fxg6 14.Hh3

Gawai Jones nem igazán ismerte a varit, újított... A moszkvai viágbajnoki döntő harmadik partijában Vishy Anand a 14.0-0-0 Fd7 15.Kb1 Bc8 16.Ka1 e4!? újítással volt kénytelen szembesülni.

14...e4!? 15.fxe4 Hg4

Számításba jött a 15...Hh5 16.Ff2 Fe5 folytatás.

16.Ff4

A 16.Fc5 Fh6 17.Vd3 Bf7 18.Fd4 változat világosra lett volna előnyös.

16...He5 17.Fg5?! Vd6 18.Hb5? Vc5 19.Ha3

 

19...Fxh3 20.Fe3 Vc8 21.Bc1 Vg4 22.Bxh3

 

22...Vxh3 23.gxh3 Hf3+ 24.Ke2 Hxd2 25.Fxd2 Fxb2 26.Hb5 Fxc1 27.Fxc1 Hxd5! 28.exd5 Bae8+ 29.Fe3 Bxf1 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog