Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A London Chess Classic 2012 szuperverseny negyedik fordulójában az örökrangadó, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszmája döntetlennel ért véget. A norvég Magnus Carlsen nyert az angol Gawain Jones, az örmény Levon Aronjan az angol Luke McShane ellen. Pontosztozkodással zárult az amerikai Hikaru Nakamura és az angol Michael Adams partija. A világranglista-vezető Carlsen a virtuális világranglistán már 2857 pontnál tart! Polgár Judit szabadnapos volt, holnap pihenőnap lesz a tornán, a csütörtöki ötödik fordulóban nagymesternőnk világossal Nakamurával játszik.

Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapásai már örökrangadónak számítanak.  Első partijukat az 1989-es moszkvai GMA versenyen vívták, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. játszmájukra, s azóta még harmincszor találkoztak. A bonni világbajnoki döntőt Anand 6,5-4,5-re megnyerte, sötéttel két nagyon fontos játszmát nyert. A 155 parti mérlege a regnáló világbajnoknak kedvez, 25-16-ra vezet 114 döntetlen mellett. Klasszikus időkontrollal hatvannyolcszor csatáztak, ötvenkétszer megosztoztak a ponton és 8-8-ra állnak! Az eldőlt partik során találunk két maratoni hosszúságú csatát is. Az 1996-os amszterdami Euwe-emlékversenyen Vishy 106 lépésben nyert, Vlad alig két hónap múlva Dos Hermanasban 101 lépésben vágott vissza. Utolsó játszmájukat a tavalyi london tornán megosztoztak a ponton. Kramnyik is segítette Anandot két éve a bolgár Veszelin Topalovval játszott szófiai világbajnoki döntő során. 

 

A mai játszma túlzottan is békés mederben zajlott, zárt gyalogszerkezet mellett manővereztek, de hiába tűnt az exvilágbajnok állása szemre tetszetősebbnek, nem tudott előrejutni. Viswanathan Anand játékából hiányzik az a tűz, amelyet annyira szerettünk.

 

Viharos partit játszott Magnus Carlsen és Gawain Jones. Az angol bajnok meglepő vezéráldozattal rukkolt elő, amire aligha volt szükség, de igen szórakoztató állás alakult ki. Sötét csak két tisztet kapott ellenértékként, de világos hadereje passzivitásba szorult. Jones hibája után a világranglista-vezető már vígan nézhetett a jövőbe, nem a leggyorsabb nyerést választotta, de megszerezte harmadik győzelmét.

Az örmény Levon Aronjan a spanyol megnyitású partiban már a 21. lépés után fölényesen állt, nem gondoltuk volna, hogy pontatlan játékát kihasználva az angol Luke McShane újra és újra esélyhez juthat. Időzavarban azonban nem találta meg az 52.Hg3 lépést, nem látható, hogy sötét miként tudta volna elkerülni a döntetlent. Luke két huszárral és bástyával próbált ellenállni Aronjan két vezérének, de matt lett a vége.

Az amerikai Hikaru Nakamura hosszasan próbálta futópárjának erejét bizonygatni, de az angol Michael Adams gond nélkül remizett, két királyig játszottak.

 

A 4. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Michael Adams (angol, 2710) döntetlen (Vezércsel, 69)

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Gawain Jones (angol, 2644) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Luke McShane (angol, 2713) – Levon Aronjan (örmény, 2815) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 76)

Polgár Judit volt szabad, a nap kommentátora

 

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 10 pont

1-2. Vlagyimir Kramnyik 8

3. Adams 7(sz)

4. Hikaru Nakamura 5

5. Levon Aronjan 4

6. Viswanathan Anand 3(sz)

7. Gawain Jones 2

8-9. Luke McShane és Polgár Judit 1(sz)

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1.Magnus Carlsen 3,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 3

3. Michael Adams 2,5(sz)

4. Hikaru Nakamura 2

5. Viswanathan Anand 1,5(sz)

6. Levon Aronjan 1,5

7. Gawain Jones 1

8-9. Polgár Judit és Luke McShane 0,5(sz)

 

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Luke McShane

Gawain Jones – Viswanathan Anand

Michael Adams – Magnus Carlsen

Polgár Judit – Hikaru Nakamura

Levon Aronjan lesz szabad és a kommentátor

 

Anand,V (2775) - Kramnyik,V (2795)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

Örülhettünk, hogy a világbajnok nem a vezércserés változatot választotta.

4...Fc5 5.Fxc6

Vishy korábban ezt a varit nem választotta.

5...dxc6 6.Hbd2 0-0

Az idei Grand Slam-döntőn Levon Aronjan 6...Fe6 7.0-0 Fd6 8.b3 Hd7 9.Hc4 Fxc4 10.bxc4 0-0 11.Bb1 b6 folytatást játszotta Magnus Carlsen ellen.

7.Hc4 Hd7 8.0-0 Be8 9.Fd2 Ff8 10.b4 f6 11.a4 Hb6 12.He3 Fe6 13.Vb1 Vd7 14.Bd1 Ff7 15.h3 Bad8 16.Fe1 Fh5 17.g4 Ff7 18.c4 c5 19.b5 Hc8 20.Vc2 Be6 21.Kf1

A világbajnok játéka meglehetősen céltalannak tűnik, Vlagyimir Kramnyik állása kedvezőbbnek látszott.

21...He7 22.Hh4 Bd6 23.Ke2 Be6 24.f3 b6 25.Ff2 g6 26.Hhg2 Bd6 27.Fg3 Fg7 28.Fh4 a6

Számításba jött 28...c6 29.Ba3 Vc7 bár nehéz látni, hogy sötét miként tud előrejutni.

29.Ff2 a5 30.Fh4 Ve8 31.Hd5 Fxd5 32.cxd5 Fh6 33.Ff2 B6d7 34.h4 Hc8 35.Bh1 Hd6 36.h5 g5 37.He3 Ff8 38.Hc4 Hxc4 39.dxc4 h6 40.Fe3 Fd6 és döntetlen

 

Carlsen,M (2848) - Jones,G (2644)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4

Magnus maga is sokszor sikerrel játszotta a sárkány változatot, nem engedélyezett varit, sakkozni akart.

4...a6 5.h3 Hc6 6.Ve3 g6 7.c4 Fg7 8.Fe2 Hf6 9.Hc3 0-0 10.0-0 Hd7 11.Bb1 a5 12.b3 Hc5 13.Fb2 f5 14.exf5 Fxf5 15.Bbd1 a4 16.Fa3 Va5 17.Hb5

Számításba jött 17.b4 Hxb4 18.Fxb4 Vxb4 19.Hd5 Va5 20.Hxe7+ Kh8 21.Hxf5 gxf5 22.Fd3 folytatás.

17...axb3 18.axb3  

 

 

18...Vxa3 ?!

Meglepő vezéráldozat, az angol bajnok csak két tisztet kapott a vezérért. Mi szólt 18…Bf6 19.Fxc5 Be6 20.Vd2 dxc5 változat ellen?

19.Hxa3 Bxa3 20.Hd2 Fd4 21.Vg3 Fe5?! 22.f4

Magnus Carlsen már nagyon elégedett volt állásával.

22...Ff6 23.Fg4 Hd4 24.Kh1 Fc2 25.Bde1 Kh8 26.Be3 h5 27.b4

Pontosabb volt 27.Fd1 h4 28.Vf2 Fxd1 29.Bxd1 Hf5 30.Bf3 Bfa8 31.b4 folytatás.

27...h4?

Meg kellett volna próbálni a 27...Hd3! 28.Hf3 (28.Fd1 Hf5 29.Vf3 Fxd1 30.Bxd1 Hf2+ 31.Vxf2 Hxe3 32.Be1 Hf5 33.Hf3 Bb3 ) 28…Hxf3 (28...hxg4 29.Hxd4 Fxd4 30.Vh4+ Kg8 31.Bxe7) 29.Fxf3 (29.gxf3 hxg4 30.fxg4 Bb3) 29...h4 30.Vg4 Hf2+ 31.Bxf2 Ba1+ 32.Kh2 Ff5 33.Vg5 Fxg5 34.fxg5 e5 35.Bd2 végjátékot, de természetesen világos jobban áll.

 

28.Vf2 Hd3 29.Vg1 Hf5 30.Fxf5 gxf5 31.Hf3 Bc3 32.c5

Magnus 32.g4 Bxc4 33.g5 Fg7 34.Hxh4-gyel gyorsan nyert volna.

32...Fb3 33.He1 Fd4 34.Hxd3 dxc5 35.Vf2 Bf7 36.Bc1 cxb4 37.Bxc3 bxc3 38.Ve1 és sötét feladta

 

McShane,L (2713) - Aronjan,L (2850)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Hbd2 Ha5 11.Fc2 c5 12.Be1 Be8 13.Hf1 Hc6 14.He3 b4 15.h3 Bb8 16.Hc4 Fe6 17.Fb3 h6 18.Fe3 bxc3 19.bxc3 d5 20.exd5 Hxd5 21.Vc2?!

 

21...e4! 22.dxe4 Hxe3 23.Bxe3 Bxb3 24.Vxb3 Ha5 25.Hxa5 Fxb3 26.Hxb3 Vb6 27.Hbd2 Vb2

Nem gondoltuk volna, hogy a partiban még lesznek fordulatok.

28.Bae1 Bd8 29.Hf1 c4 30.He5 Fc5 31.Bf3 Vb3 32.a5

 

 

32...Bd6?

Simán nyert a 32...f6 33.Hg4 Bd3 34.Bf5 Fd6 35.Bd5 Vxc3 folytatás.

33.Hxf7 Bf6 34.Bxf6 gxf6 35.Hxh6+ Kf8 36.Hg4 Vxc3 37.Bd1 Vb4 38.Hxf6 Kf7 39.Hd5 Vb2 40.Hde3 c3 41.Bd5 Fe7 42.Bf5+ Ke8 43.g4 c2

 

44.Hxc2 Vxc2 45.Hg3 Vc7 46.Hh5 Fd8 47.Kg2 Vc6 48.Be5+ Kf7 49.g5 Va4 50.h4 Fxa5 51.Bf5+ Ke6?!  

 

 

52.Hf4+?!

Luke megkeseríthette volna Levon életét, 52.Hg3! Fc3 53.h5 Fe5 54.g6 Fxg3 55.g7 Vxe4+ 56.Bf3 Vh7 (56…Va8 57.fxg3 Vd8 58.h6 a5 59.h7 Vd2+ 60.Bf2 Vd5+ remi) 57.Bxg3 Vg8 58.h6 Kf7 59.h7 Vxh7 60.g8V+ Vxg8 61.Bxg8 Kxg8 62.Kf3 a5 63.Ke4 és döntetlen!

52...Kd7 53.f3 Vc2+ 54.Kh3 Vf2 55.Kg4 Fe1 56.Hg6 a5 57.Bf7+ Kd8?! 58.e5 a4 59.e6 Fb4 60.e7+ Fxe7 61.Hxe7 Vc5 62.Kh5

 

62...a3 63.Kh6 a2 64.g6 Vc4 65.Hf5 a1V 66.Bf8+ Kc7 67.g7 Vc6+ 68.Kh7 Vxf3  

 

69.g8H

Luke vicces kedvében volt, a huszárpár sem tudta megakadályozni a két vezér összjátékát. 69.g8V-re 69…Vh5+ 70.Hh6 Vb1+ 71.Bf5 Vbxf5+ 72.Kg7 Vhg6+ 73.Kh8 Vxh6+ 74.Vh7+ Vfxh7 matt jött volna.

69...Vh5+ 70.Hgh6 Ve5 71.Hg7 Vxh4 72.Bf7+ Kb6 73.Hgf5 Vee4 74.Kg6 Ve6+ 75.Kg7 Vg5+ 76.Kf8 Vc8 matt!

 

Nakamura,H (2760) - Adams,M (2710)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.cxd5 exd5 6.Vc2 c6 7.Ff4 g6 8.He5 Ff5 9.Vd2 He4 10.Hxe4 Fxe4 11.f3 Ff5 12.e4 Fe6

A gyalogáldozat elfogadására 12...dxe4-re 13.Fc4 0-0 14.fxe4 Fxe4 15.0-0 következne világosnak kezdeményezéssel.

13.Fe2 Hd7 14.Hd3 0-0 15.Fe3 dxe4 16.fxe4 Hb6 17.b3 f5 18.Hf4 Vd7

 

19.d5 cxd5 20.e5 Fg5 21.Bd1 d4 22.Vxd4 Vxd4 23.Bxd4 Fxf4 24.Fxf4 Bad8 25.Bd6 Kf7 26.Kf2 Hd5 27.Fg5 Bxd6 28.exd6 h6 29.Fxh6 Bd8 30.Ff3 Bxd6 31.Bd1 Bd7  

 

 

32.Kg3

Hikaru Nakamura futópárjában bízott.

32...b6 33.a3 Hc3 34.Bxd7+ Fxd7 35.Ff4 Fe6 36.Fb8 Fxb3 37.Fxa7 Hb5 38.Fxb6 Hxa3 39.Kf4 Fe6 40.Fc6 Hc4 41.Fd4 Hd6 42.h4 Hc4 43.Ff3 Hd2 44.Fc6 Hc4 45.Fc3 Ke7 46.Ff3 Kf7 47.Fd1 Fd5 48.g3 Fe6

 

 

49.h5 gxh5 50.Fxh5+ Ke7 51.Kg5 He3 52.Fb4+ Kd7 53.Fe2 f4?! 54.Fb5+ Kc8 55.Kxf4 Hd5+ 56.Ke5 Hxb4 57.Kxe6

 

57...Hc2 58.Fd7+ Kd8 59.g4 Hd4+ 60.Kd6 Hf3 61.Fc6 Hg5 62.Fa4 He4+ 63.Ke6 Hc5+ 64.Kf7 Hxa4 65.g5 Hb6 66.g6 Hd5 67.g7 He7 68.g8B+ Hxg8 69.Kxg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny harmadik fordulójában az angol Michael Adams a szicíliai védelem egyik ritka változatában legyőzte Polgár Juditot. A mai játéknapon két nagy rangadót játszottak, a kettős győzelemmel rajtoló orosz Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen párbajában a világranglistát vezető norvég nagymester gyaloghátrányos állását pontos védekezéssel remire mentette. Megosztozott a ponton az örmény Levon Aronjan és az indiai világbajnok Viswanathan Anand. Döntetlennel zárult az angol Gawain Jones és az amerikai Hikaru Nakamura partija is. A negyedik forduló fénypontja Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapása lesz.

 

A torna harmadik fordulójában két nagy rangadóra is sor került. A kettős győzelemmel rajtolók, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világranglistát vezető Magnus Carlsen negyvenegyedszer mérkőzött meg egymással. A 2007-es Corus-tornán játszották első partijukat, azóta szuperversenyeken, jelentős rapidtornákon is viaskodtak. Az exvilágbajnok 11-10-re vezetett 18 döntetlen mellett, míg a klasszikus időbeosztás mellett is Kramnyiknál volt az előny, 5-4 és kilenc döntetlen. Utolsó meccsüket a moszkvai Tal-emlékversenyen vívták, Magnus sötéttel nyert.

 

Kramnyik az angol fővárosban az angol megnyitást választotta, és előnybe is került. Mindketten hibáztatták a 18…Fxg2-öt, a gyalognyerés után világosnak számtalan trükkje volt, de Magnus jól elkerülte az aláaknázott mezőket. Az exvilágbajnok vezércserére kényszerült, a végjátékban Carlsen gyaloghátrányos állását gondos védekezéssel remire hozta. Carlsen a virtuális ranglistát 2855 ponttal vezeti, Aronjané 2804,1-nél (– 10,9) tart, míg Kramnyik visszatornászta magát az abszolút elitbe, 2804 (+ 9) a pontszáma.

 

Az örmény Levon Aronjan az egyik legkellemetlenebb ellenfél a világbajnok Viswanathan Anand számára. Negyvenhat játszmájukból a háromszoros olimpiai bajnok tízet nyert meg, a világbajnok hétszer győzött. Meglepő Aronjan fölénye a klasszikus partikban, 6-1(!) és 15-ször megosztoztak a ponton. Aronjan kettős vereséggel rajtolt, Anand nehéz perceket élt át tegnap az angol Luke McShane elleni csatájában. A szláv védelmű partiban Levon a támadás reményében gyalogot áldozott, Vishy azonban gond nélkül hárította az akciót, de elhibázott vezércserével megkönnyítette Aronjan védekezését, a bástyavégjáték már remi volt.

A tegnapi, az angol Gawain Jones elleni összecsapás és az elrontott nyerőesély után Polgár Judit ma szinte ellenállás nélkül vesztett az angol Michael Adams ellen. A d6-ra előretört szabadgyalog, a világos haderő teljes aktivitása, a vezérszárnyi gyalogok gyengesége gyorsan eldöntötte a parti sorsát.

Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta jobb végjátékát nyerésig fokozni, az angol Gawain Jones futója segítségével jól védekezett.

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen (Szláv védelem, 51)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Magnus Carlsen (norvég, 2848) (Angol megnyitás, 62)

Gawain Jones (angol, 2644) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) döntetlen (Grünfeld védelem, 80)

Michael Adams (angol, 2710) – Polgár Judit (magyar, 2705) 1 – 0 (Angol megnyitás, 36)

Luke McShane volt szabad

 

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 7 pont

3. Adams 6(sz)

4. Hikaru Nakamura 4

5. Viswanathan Anand 2(sz)

6. Gawain Jones 2

7. Luke McShane 1(sz)

8-9. Levon Aronjan és Polgár Judit 1

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 2,5 pont

3. Michael Adams 2(sz)

4. Hikaru Nakamura 1,5

5. Viswanathan Anand 1(sz)

6. Gawain Jones 1

7. Luke McShane 0,5(sz)

8-9. Levon Aronjan és Polgár Judit 0,5

 

A 4. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Michael Adams

Magnus Carlsen – Gawain Jones

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

Luke McShane – Levon Aronjan

Polgár Judit lesz szabad, a nap kommentátora

 

Adams,M (2710) - Polgár,J (2705)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 Hc6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 d5 6.exd5 Hxd5 7.0-0 Fe7 8.Bd1 0-0 9.d4 cxd4 10.Hxd4 Hxd4 11.Bxd4 Ff6 12.Bd1 Vc7

 

13.c4 Hb4

Jobb volt a 13...Hb6 14.Ha3 Fd7 15.Ff4 Vc8 16.Hb5 e5 17.Hd6 Fg4 18.f3 Vc7 19.Fe3 folytatás, az állás természetesen világosra előnyös.

14.Hc3 a6

A világos futópár akcióban a 14...Fxc3 15.bxc3 Hc6 16.Fa3 Be8 17.Fd6 Va5 18.Vc2 változatban.

15.Ff4 e5 16.Fe3 Fe6

 

17.Hd5 Hxd5 18.cxd5 Ff5 19.d6 Vd7

 

20.Fb6! Bac8 21.Fc7 Fg4 22.Ff3 h5 23.Bac1 Bfe8 24.Fxg4 hxg4

 

25.Ve4

Michael Adams egyszerű eszközökkel fokozta döntővé előnyét.

25...Fg5 26.Bc5 Fd8 27.Vxb7 Be6 28.Bdd5 Bf6 29.Vxa6 Vf5 30.Ve2 Vb1+ 31.Bd1 Vxa2 32.Bxe5 Fxc7

 

33.Be8+ Bxe8 34.Vxe8+ Kh7 35.dxc7 Va7 36.Ve4+ és sötét feladta

 

Kramnyik,V (2795) - Carlsen,M (2848)
Angol megnyitás [A37]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 Hge7 7.a3 a5 8.He1 d6 9.Hc2 0-0 10.d3 Bb8 11.Bb1 Fe6 12.b4 axb4 13.axb4 cxb4 14.Hxb4 Hxb4 15.Bxb4

 

15...d5 16.cxd5 Hxd5 17.Hxd5 Fxd5 18.Bb5 Fxg2

Jobb volt 18...Fc6 19.Fxc6 bxc6 20.Bxb8 Vxb8 és a c6 gyalog könnyebben védhető.

19.Kxg2 Vd7

 

20.Vb3

Az exvilágbajnok egyszerű eszközökkel került előnybe, a b7 gyalog sorsa lassan megpecsételődött.

20...Bfc8 21.Fb2 Vd6 22.Bb1 Bc5 23.Bb6 Bc6 24.Bxb7 Bxb7 25.Vxb7 Bb6 26.Vc8+ Vf8  

 

 

27.Vd7!

Vlagyimir Kramnyik gyalogelőnyét megőrizte, a világranglista-vezető kitűnően védekezett.

27...h5! 28.e4 Vd6!

A b vonali kötést nem lehetett kihasználni. 28...Vb8-ra 29.Fxe5! Fxe5 30.Bxb6 Vxb6 31.Ve8+ következett volna. 28...Vb4-re 29.Fd4 Vxb1 30.Vd8+ Kh7 31.Fxb6 volt Kramnyik terve.

29.Ve8+ Vf8 30.Vd7 Vd6 31.Vxd6 Bxd6 32.Bd1 f5 33.f3 fxe4 34.fxe4 Bb6

Ezt a végjátékot Magnus már nem veszíthette el.

 

 

35.Fc3 Bb3 36.Fa1 Kf7 37.Kf3 Ke6 38.h3 Fh6 39.Ke2 Fg5 40.Bg1 Fh6 41.h4 Kd6 42.Bd1 Ke6 43.Bf1 Bb4! 44.Bd1 Bb3 45.Bg1 Kf6 46.Bh1 Ke6 47.Bd1 Kf6 48.d4 Be3+ 49.Kf2 Bxe4 50.dxe5+ Kf5 51.Bd7 Kg4 52.Bd6 Fe3+ 53.Ke2 Ff4+ 54.Kd3 Be3+ 55.Kc4 Fxe5 56.Bxg6+ Kf3 57.Fxe5 Bxe5 58.Bg5 Be4+ 59.Kd5 Bg4 60.Ke5 Kxg3 61.Bxh5 Bxh4 62.Bxh4 Kxh4 és döntetlen

 

Aronjan,L (2815) - Anand,V (2775)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 Ff5 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2 e6 10.Fd3 Bc8 11.h3

Vlagyimir Kramnyik két éve Levon Aronjan ellen a 11.Hf3 Fb4 12.0-0 Hc4 13.Fxc4 Bxc4 14.He5 Bc8 15.Vb3 folytatást választotta.

11...Hc4 12.Hf3 Fb4 13.a3 Fxc3+ 14.bxc3 Va5 15.0-0 0-0 16.Bfb1 Fa4 17.Ve2

A kettős vereséggel rajtoló örmény nagymester a gyalogáldozattal támadásban reménykedett.

 

 

17...Vxc3 18.Fg5 Hd6 19.Fxf6 gxf6 20.He1 f5! 21.Vf3 Vc7 22.Bc1 Ve7 23.g4 fxg4 24.hxg4 Fb5 25.Fxb5 Hxb5 26.Kg2 Hd6 27.Hd3 He4 28.Vf4

 

28...Vf6

A nagymesterek egyetértettek, hogy sötét 28...f6 után vígan nézhetett volna a jövőbe.

29.Vxf6 Hxf6 30.Bab1! b6 31.f3 Kg7 32.a4 Hd7 33.Hb4 Hb8 34.Kf2 Kf6 35.e4 dxe4 36.fxe4 Ke7 37.Ke3 Bg8 38.Kf4 Bgd8

 

39.d5 Bxc1 40.Bxc1 a5 41.Hc6+ Hxc6 42.Bxc6 exd5 43.exd5 Bxd5

 

44.Bxb6 Bd4+ 45.Kg5 Bxa4 46.Ba6 Ba1 47.Kh6 a4 48.Kxh7 a3 49.g5 a2 50.Kg7 Kd7 51.Kf8 Bg1 és döntetlen

 

Jones,G (2644) - Nakamura,H (2755)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Ha6 8.Fe2 c5 9.d5 e6 10.0-0 exd5 11.exd5 Be8 12.Bd1 Vb6

A legtöbb játszmát az adatbázisban a 12...Ff5-ös változatra találjuk.

13.d6 Fe6 14.Vh4 Vb4 15.Fg5 Hd7 16.Fe7 Vxh4 17.Fxh4 Hb4 18.Bd2 a6 19.Hg5 Hd5 20.Bxd5 Fxd5 21.Hxd5 Bxe2 22.He7+ Bxe7

Kötelező. 22...Kf8-ra 23.Hxh7+ Ke8 24.Hd5 Hf8 25.Hhf6+ Fxf6 26.Hxf6+ Kd8 27.Hd5+ Kd7 28.Hb6+ következett volna.

23.dxe7 Be8 24.He4 f6 25.Be1 Bxe7 26.Hxf6+ Fxf6 27.Bxe7 Fxe7 28.Fxe7

 

28...Kf7

A fonalas lebonyolítás után létrejött végjátékban sötét áll jobban.

29.Fg5 He5 30.Kf1 Hd3 31.b3 Hb4 32.a4 Ke6 33.Ke2 Kd5 34.Kd2 c4 35.Kc3 cxb3 36.Kxb3 Hd3 37.Fe3 He1 38.g3 b5 39.axb5 axb5 40.Fb6 Kc6 41.Fa7 Hf3 42.h4 He5 43.Kb4 Hg4 44.Fc5 Hf6 45.Fd4 Hd5+ 46.Ka5 Hc7 47.Kb4 Ha6+ 48.Ka5 Hc5 49.Kb4 Hd3+ 50.Kc3 He1 51.Fa7 Hf3 52.Kb3 h6 53.Fe3 h5 54.Fa7 He5 55.Kb4 Hg4 56.Fc5

 

56...Kd5 57.Kxb5 Ke4 58.Kc6 Kf3 59.Kd5 Hxf2 60.Ke6 He4 61.Fe7 Kg4 62.Fd8 Hxg3 63.Kf7 Kf5

 

64.Kg7 He4 65.Kh6 Hc5 66.Fg5 He6 67.Fe7 Hd4 68.Fg5 Hc6 69.Kg7 Hd4 70.Kh6 Hf3 71.Fd8 He5 72.Kg7 Hf3 73.Kh6 Kg4 74.Kxg6 Hxh4+ 75.Kh6 Hf3 76.Ff6 Hd2 77.Kg6 Hc4 78.Kh6 Hd6 79.Kg6 h4 80.Fxh4 Kxh4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2012 szuperverseny második fordulójában Polgár Judit az angol Gawain Jones ellen nyerőesélyes állásból remizett. Anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni a bonyolult állásban, ahol ellenfele zavaró sakkokkal próbálkozott. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen legyőzte az örmény Levon Aronjant, aki túlértékelte lehetőségeit. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezérvégjátékban nyert az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Az angol Luke McShane alaposan megizzasztotta az indiai világbajnok Viswanathan Anandot, aki egy pillanatban fonalasan el is veszíthette volna a bástyavégjátékot. Polgár Judit az angol Michael Adamsszel sötéttel játssza következő partiját.

 

A londoni viadal első két fordulója minden várakozást felülmúlt, a nagymesterek fantasztikus harci szellemben sakkoznak, a 8 játszmából 6(!) végződött döntéssel, Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik kettős győzelemmel rajtoltak.

 A világranglista első két helyezettje, Magnus Carlsen és Levon Aronjan 58. alkalommal nézett farkasszemet egymással. Csatározásaikat még 2004-ben kezdték, a 2005-ös Világkupán is összemérték erejüket, 2007-ben világbajnok-jelölti párosmérkőzésen is megvívtak, mindkétszer rájátszásban született meg Aronjan győzelme. Az 57 partiból 15-ször nyert, 11-szer kapott ki 31 döntetlen mellett. Klasszikus gondolkodási idő mellett már Magnusnál volt az előny, 6-5-re vezetett 17 döntetlen kíséretében.

A spanyol megnyitású partiban a nyitásban Magnus nem jeleskedett, az áldozott gyalogért Levon bőséges ellenértéket kapott. A norvég sakkozó furcsa manővereinek köszönhetően hátrányba is került, de Aronjan időzavarban rontott, és kalandos körülmények között el is vesztette a játszmát. Londonba megérkezett Carlsen orosz szekundánsa, Jan Nepomnjacsij, aki a torna rendezőinek segítségével  végül megkapta a beutazásához szükséges vízumot. Magnus a győzelemmel a virtuális világranglistán 2855,7 pontnál tart, ami világrekord, megdöntötte Garri Kaszparov 2851 pontos csúcsát.

 Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik utoljára az isztambuli sakkolimpián csapott össze, a fordulatos csatát az amerikai nagymester nyerte meg. Érdekes, hogy az exvilágbajnok mínuszban volt az ambiciózus Nakamurával szemben, három partit vesztett, s csak kettőben tudta megadásra kényszeríteni hét döntetlen mellett. Az angol fővárosban Kramnyik kiegyenlített, sötéttel győzte le a mellékvarit játszó Nakamurát. Már a nyitás után elégedett lehetett állásával, pozíciós eszközökkel fokozta előnyét, gyalogot is nyert. Az érdekes vezérvégjátékban Nakamura nagyot hibázott, az exvilágbajnok c szabadgyalogja célba ért.

 

Polgár Judit és az angol Gawain Jones a szicíliai védelem sárkány változatában vívott meg. Sötét gyalogokat áldozott, hogy taktikai esélyekhez jusson. Judit számos lépésjelölt között választhatott, csak az alapos elemzés derítheti ki, hogy melyik változat adta volna a legkevesebb ellenesélyt az angol sakkozónak. A b szabadgyalog végül elindulhatott, Jones bástyájával és vezérével akciózott a világos király körül. Az érdekes összecsapásban Jones végül bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

Nehéz pillanatokat élt át az indiai világbajnok Viswanathan Anand. Az angol Luke McShane alaposan megszorongatta miután gyalogot nyert. Időzavarban azonban rontott, Vishy közel került a remihez. A bástyavégjáték nagyon izgalmasan alakult, egy pillanatban Anand vesztőt húzott, de McShane kihagyta a fonalas nyerést.

 

A 2. forduló eredményei:

Polgár Judit (magyar, 2705) – Gawain Jones (angol, 2644) döntetlen (Szicíliai védelem, 73)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) 0 – 1 (Skót megnyitás, 87)

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Levon Aronjan (örmény, 2815) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 59)

Viswanathan Anand (indiai, 2775) – LukeMcShane (angol, 2713) döntetlen (Szláv védelem, 108)

Michael Adams volt a kommentátor

 

A verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 6 pont

3. Adams 3(sz)

4. Hikaru Nakamura 3

5. Viswanathan Anand 1(sz)

6. Luke McShane 1

7. Polgár Judit 1

8. Gawain Jones 1

9. Levon Aronjan 0

 

A klasszikus pontozás szerint a verseny állása:

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carlsen 2 pont

3. Michael Adams 3(sz)

4. Hikaru Nakamura 3

5. Viswanathan Anand 0,5(sz)

6. Luke McShane 0,5

7. Polgár Judit 0,5

8. Gawain Jones 0,5

9. Levon Aronjan 0

 

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Vlagyimir Kramnyik – Magnus Carlsen

Gawain Jones – Hikaru Nakamura

Michael Adams – Polgár Judit

Luke McShane lesz szabad és a kommentátor

 

Polgár,J (2705) - Jones,G (2644)
Szicíliai védelem [B78]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.Fc4 Fd7 10.0-0-0 Bc8 11.Fb3 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.Hd5 Hxd5 14.Fxg7 Kxg7 15.exd5 a5 16.a3 Kg8 17.Bhe1 b4

A malmői tornán a svéd Grandelius a 17...Bc5 18.Be3 (18.g4 b4 19.axb4 axb4 20.Vxb4 Va8 21.Kd2 Bb8 22.Ba1 Bxd5+ 23.Ke3 Be5+ remit a Karjakin-Shirov partiban láttuk.) 18...Va8 19.Bxe7 Ff5 20.g4 a4 21.Fxa4 Vxa4 22.gxf5 Bfc8 23.c3 b4 24.axb4 Va1+ 25.Kc2 Va4+ 26.Kc1 Va1+ változatban remizett Lékó Péterrel.

18.axb4 axb4 19.Vxb4 Bc5 20.Bd3 Va8

 

21.Bxe7 Va1+ 22.Kd2 Vf1 23.Vf4

Figyelmet érdemelt 23.g4 Be8 24.Bxe8+ Fxe8 25.Vb8 Vf2+ 26.Kc1 Ve2 27.Bd2 Ve5 folytatás.

23...Ff5 24.Bc3 Ba5 25.Bce3 Vxg2+ 26.Be2 Vg1 27.Ve3 Va1 28.Be8

Figyelmet érdemelt 28.Vd4, vagy 28.Vc3 is.

28...Ba8 29.Bxf8+ Bxf8 30.Vc3

 

30...Vg1 31.Ve3 Va1 32.Vc3 Vg1 33.Fa4 Vg5+ 34.Ve3 Vf6 35.c3 Bb8 36.b3 Vh4 37.Ve7 Vf4+ 38.Ve3 Vh4 39.Kc1 Vh3 40.Vf2 Fd3 41.Bd2 Fb5 42.Fxb5 Bxb5 43.b4 Vc8 44.Kb2 Bb8 45.Kb3 Vf5 46.Vf1 Be8 47.Vd3 Vg5 48.Ba2 h5 49.b5 Vg1 50.Be2?!

Az a vonal átengedésével az angol sakkozó remiesélyt kapott. 

 

 

50...Ba8! 51.Bb2 Va1 52.Vd4 Va3+?!

Pontosabb volt az 52...Ba3+ 53.Kc2 Vf1 54.b6 Vxf3 55.b7 Ve2+ 56.Vd2 Ve4+ folytatás.

53.Kc2 Ba4 54.Vd2 Ba8 55.b6 Va4+ 56.Kd3 Va1 57.Ve2 Bb8 58.Kc2 Va4+ 59.Kb1 Va5 60.Vb5 Vxc3

 

61.b7 Vxf3 62.Ka2 Kh7 63.Vc6 Vf4 64.h3 Vd4 65.Bb6 Vd2+ 66.Kb3 Vd1+ 67.Kb4 Vb1+ 68.Ka5 Va2+ 69.Va4 Vxd5+ 70.Ka6  

 

70...Ba8+!

Gawain Jones erre a bástyaáldozatos örökös sakkra játszott.

71.bxa8V Vxa8+ 72.Kb5 Vd5+ 73.Ka6 Va8+ és döntetlen

 

Carlsen,M (2848) - Aronjan,L (2815)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 b5 6.Fb3 Fc5 7.Hc3 0-0 8.Hd5 Hxd5 9.Fxd5 Bb8 10.0-0 He7 11.Hxe5 Hxd5 12.exd5 Be8 13.d4 Ff8 14.b3 Fb7 15.c4 d6 16.Hf3 Vf6 17.Fe3 Fc8 18.Vd2 Vg6 19.Kh1 h6 20.Bac1 Fe7 21.Hg1 Fg5 22.Fxg5 Vxg5 23.Bfd1 bxc4 24.bxc4 Vxd2 25.Bxd2 a5

 

26.h3 Bb4 27.Hf3 Ff5 28.c5 Kf8 29.Hh2 Beb8 30.Hg4 Bb1 31.Bxb1 Bxb1+ 32.Kh2 a4

Levon Aronjan többet szeretett volna az állásból, mint a 32...Fxg4 33.hxg4 Bb5 34.cxd6 cxd6 35.Kg3 Bxd5 folytatás adta remit.

33.He3 Fg6 34.Kg3 Bb4 35.Kf3 Ke7 36.Ke2 Kd7 37.f3 Bb5 38.Hd1 Bb4?

Az örmény nagymester ismét időzavarba került.

39.c6+ Kc8 40.Hc3 f6 41.Ke3 Bc4 42.He2 a3 43.h4 Bb4 44.g4 Bb1?!

 

 

45.h5 Fh7 46.f4 f5 47.g5 Bh1 48.Hg3 Bh3 49.Kf3 hxg5 50.fxg5  

 

 

50...g6?

Aronjan megkönnyítette Carlsen nyerését. 50...Kd8 51.Be2 f4 52.Kxf4 Bh4+ 53.Ke3 Fg8 54.Hf5 Bxh5 55.Kf4 Fxd5 56.Hxg7 Bh4+ 57.Kf5 Fxc6 58.g6 Bh1 59.He6+ Kd7 60.Hf4 Bg1 jobb volt.

51.Be2 Kd8 52.hxg6 Fxg6 53.Be6 Ff7  

 

 

54.g6! Fg8 55.g7 f4 56.Kxf4 Bh2 57.Hf5 Bxa2

 

58.Bf6 Be2 59.Bf8+ és sötét feladta, 59… Be8-ra 60.Hxd6! cxd6 61.c7+ Kxc7 62.Bxe8 a2 63.Be1 nyert volna.

 

Nakamura,H (2760) - Kramnyik,V (2795)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.Ve2

Hikaru Nakamura nem akart elméleti párbajt a 6.e5 Ve7 7. Ve2 Hd5-ös fővariban, a ritka varit meglepetésnek szánta.

6...d6 7.g3 Fe7 8.Fg2 0-0 9.0-0 Be8 10.c4 Hd7 11.Fe3 Ff6 12.Vc2 He5 13.Hd2 Hg4 14.Bae1 Bb8 15.b3 Hxe3 16.Bxe3 c5

A nyitás után sötét kényelmesen állt.

17.h3 a5 18.Kh2 a4 19.f4 Fd4 20.Be2 g6 21.Hf3 axb3 22.axb3 Fg7 23.Bd1 Bb6 24.e5 Fb7 25.Bdd2 Va8 26.exd6 Bxe2 27.Bxe2 Bxd6 28.He5 Fxg2 29.Bxg2 Fxe5 30.fxe5 Be6 31.Be2

 

31...Vf3 32.Vd2 Vxb3 33.Vd8+

Számításba jött a 33.Vd5 Vb4 34.Bf2 folytatás.

33...Kg7 34.Vxc7 Vf3 35.Bg2 Ve3 36.Va7 h5 37.h4  

 

 

37...Bxe5

Vlagyimir Kramnyik gyalogelőnyt szerzett, de még oly messze volt a remélt nyerés.

38.Va1 Kh7 39.Vb2 Bf5 40.Be2 Vf3 41.Vc2 Vf1 42.Vd2 Bf6 43.Vc2 Bf3 44.Vb2 Bf5 45.Vc2 Bf6 46.Bd2 Kg7 47.Vc3 Kh7 48.Vc2 Va1 49.Bf2 Kg7 50.Bxf6 Vxf6

 

 

51.Ve2 Vd4 52.Kg2 Kf8 53.Kh2 Vg4 54.Vd3 Ke7 55.Ve3+ Kd6 56.Vd3+ Vd4 57.Ve2 Ve5 58.Vd3+ Ke6 59.Kg2

 

59...g5 60.hxg5 Vxg5 61.Ve4+ Ve5 62.Vc6+ Ke7 63.Vb7+ Kf8 64.Va8+ Kg7 65.Vf3 Kg6 66.Vd3+ Vf5 67.Vd6+ f6 68.Ve7?

Hikaru Nakamura örökös sakkban reménykedett?

 

 

68...Vc2+ 69.Kh3 Vxc4 70.Ve8+ Vf7 71.Ve4+ Kg7 72.Vf5 c4 73.Kg2 Vb7+ 74.Kh2 Vb2+ 75.Kh3 Ve5 76.Vc8

 

76...c3 77.Vc4 Ve1 78.Vc7+ Kg6 79.Vc6 Vf1+ 80.Kh4 Ve2! 81.Kh3 c2 82.g4 Ve3+ 83.Kh4 Vg5+ 84.Kg3 Vxg4+ 85.Kf2 Vf4+ 86.Kg2 c1V 87.Ve8+ Kg5 és világos feladta

 

Anand,V (2775) - McShane,L (2713)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Vc2 g6 6.Fd3 Fg7 7.Hf3 0-0 8.0-0 Fg4 9.He5 Fe6 10.c5 Hbd7 11.Hxd7 Fxd7 12.h3 He8 13.f4 f6 14.Vb3 Hc7 15.e4 Kh8 16.exd5 cxd5 17.f5 gxf5 18.Fxf5 e6 19.Fd3 e5 20.Ff5 Fxf5 21.Bxf5 Vd7 22.Bf2 exd4

Vishy Anand a gyalogért nem kapott ellenértéket, a remiért kellett küzdenie.

 

23.Ha4 Vc6 24.Ff4 Bad8 25.Be1 Bfe8 26.Bxe8+ Bxe8 27.Hb6 He6 28.Vxd5 Vxc5

Luke McShane már időszűkében volt. Figyelmet érdemelt a 28...Hxc5 29.Vxc6 bxc6 30.Bd2 f5 folytatás.

29.Vxc5?! Hxc5 30.Bc2 Ff8 31.Kf1 Kg7 32.Bc4 Be4 33.Hd5 Kf7 34.Fd2 d3 35.Bb4 Be2

Számításba jött a 35...f5 36.Bb6 Be6 37.Bxe6 Kxe6 38.Hf4+ Ke5 39.b4 He4 40.Ke1 Fd6 41.Hxd3+ Kd4 42.Hb2 Hxd2 43.Kxd2 Fxb4+ 44.Ke2 Ke4 folytatás.

36.Fc3 Bc2 37.Bf4 Ke6 38.He3 Bc1+ 39.Kf2 Fe7 40.Kf3 b5 41.Bd4 Fd6 42.Fb4 Fe5 43.Bd5 Hb7 44.b3 Ba1 45.a3 a5 46.Ff8 Fd6 47.Fxd6 Hxd6 48.Bxd3 Bxa3

 

49.Hc2 Ba2 50.Hd4+ Ke7 51.Hc6+ Ke6 52.Hd8+ Ke7 53.Hc6+ Kd7 54.Hd4 Ke8 55.Hc6 Kd7 56.Hd4 Kc8 57.Bc3+ Kb7 58.Bc5 Bf2+ 59.Ke3 Bxg2 60.Bd5 Kc7 61.Bc5+ Kd7 62.Bh5 Ke8 63.Hxb5 Hxb5 64.Bxb5 Bg3+ 65.Kf4 Bxh3 66.Kg4 Bc3 67.Bxa5 Kf7 68.Bb5 Kg6

 

69.Bb8 Bc1 70.b4 Bc4+ 71.Kg3 Kf5 72.b5 Bc3+ 73.Kg2 Kf4 74.b6 Bc2+ 75.Kf1 Bb2 76.b7 f5 77.Kg1 Bb1+ 78.Kg2 Bb2+ 79.Kg1 Bb3 80.Kg2 Bg3+ 81.Kf1 Bg7 82.Kf2 Kg4 83.Kg2 h5 84.Kf2 h4 85.Kg2 h3+ 86.Kh2 f4 87.Ba8 Bxb7 88.Bg8+ Kf3 89.Ba8 Be7

 

90.Ba1?

Anand vesztőt húzott. 90.Bb8, illetve 90.Ba6 volt a remifolytatás.

90...Be5?

Luke nyerhetett volna 90...Kg4! 91.Ba8 Be2+ 92.Kg1 f3 93.Bf8 Kg3 94.Bg8+ Kf4 95.Bf8+ Ke4 96.Be8+ Kd4 97.Bd8+ Ke3 98.Be8+ Kd2 99.Bf8 Be1+ 100.Kh2 Ke2 101.Kg3 Bg1+ 102.Kh2 f2 folytatással.

 91.Ba8 Kg4 92.Bg8+ Kf3 93.Ba8 Be1 94.Ba7

A pillanatnyi bizonytalankodás után a világbajnok már pontosan védekezett.

 94...Bd1 95.Ba8 Ke3

 

96.Kxh3 f3 97.Ba3+ Kf2 98.Ba2+ Ke3 99.Ba3+ Ke2 100.Ba2+ Bd2 101.Ba1! Kf2 102.Kh2 Be2 103.Ba8 Ke3+ 104.Kg3 Bg2+ 105.Kh3 Bd2 106.Kg3 Bg2+ 107.Kh3 Bd2 108.Kg3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban megkezdődött az esztendő utolsó szuperversenye. A London Chess Classic 2012 viadal első fordulójában mind a négy játszma döntéssel végződött. Polgár Judit sötéttel vereséget szenvedett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyiktól. Nagymesternőnk korán tisztet áldozott, Kramnyik sikerrel megoldotta haderejének kifejlesztését. Judit időzavarban menekülési esélyt szalasztott el, a 40. lépés után feladásra kényszerült. Az örmény Levon Aronjan világossal szenvedett vereséget az amerikai Hikaru Nakamurától. Időzavarban hibázott nagyot az angol Luke McShane a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsennel szemben.  Az angol meccsen Michael Adams nagy rutinja érvényesült, 91 lépésben győzött Gawain Jones ellen. Az indiai világbajnoknak szabadnapja volt, illetve a forduló kommentátoraként hallgathattuk. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér. Polgár Judit második partijában világossal játszik az angol Gawain Jones ellen.  

 

Polgár Judit számára Vlagyimir Kramnyik az egyik legkellemetlenebb ellenfél, klasszikus gondolkodási idő mellett még nem tudott nyerni az exvilágbajnok ellen, tíz játszmát vesztett 11 döntetlen mellett, a 44 játszmájukból Kramnyik huszonegyet nyert meg, 21-szer megosztoztak a ponton, Judit kétszer megadásra kényszerítette az exvilágbajnokot.

 

A sötéttel játszó Judit az angol megnyitású partiban korán taktikai síkra terelte a játszmát, tisztet áldozott két gyalogért, vezérszárnyon gyalogtöbblete volt, Kramnyiknak meg kellett oldania haderejének fejlesztését. Nagymesternőnk már súlyos időzavarban a 25. lépésben nagyot hibázott, gyaloglépéssel védhette volna a gyalogjait. A játszmát követő elemzéskor az exvilágbajnok is úgy értékelte, hogy technikai nehézségei lettek volna anyagi előnyének érvényesítésében.

 

Két éve óriási szenzációként az angol Luke McShane legyőzte Magnus Carlsent. Mai játszmájukban a világranglista-vezetőnek meg kellett küzdenie győzelméért. Luke kedvezőbben állt a spanyol megnyitású partiban, de túlzottan hosszan válogatott a lépésjelöltek között. A fenyegető időzavar árnyékában elnézett egy kiskombinációt, és már Magnus esélyei tűntek jobbnak. Királyával betört a világos állásba, futóját aktivizálta, Luke pedig ismét időzavarba került. Elnézett egy kettős támadást, Magnus erőfeszítései sikerrel végződtek.  Magnus a győzelemmel a virtuális ranglistán beállította Garri Kaszparov történelmi rekordját, 2851,2 pontja van. Magnus tegnap ünnepelte 22. születésnapját!

Rossz napot fogott ki az örmény Levon Aronjan. Világossal játszva semmit nem hozott ki a nyitásból az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Aronjan tavaly nyerőesélyes állást vesztett el, most egy pillanatban a remiért kapaszkodhatott volna, de elnézte Nakamura gyaloglépését, többé nem volt védelme.

Érvényesült a nagyobb rutin az angol nagymesterek találkozóján, Michael Adams 91 lépésben nyert. Gawain Jones sokáig jól védte kicsit hátrányosabb állását, de időzavarban végül rontott. A londoni versenyek történetében páratlan módon négy eldőlt partival kezdődött a helyszínen is szépszámú közönség nagy érdeklődésével kísért torna.

 

Az első forduló eredményei:

Luke McShane (angol, 2713) – Magnus Carlsen (norvég, 2848) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 62)

Levon Aronjan (örmény, 2815) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2760)  0 – 1 (Angol megnyitás, 32)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795) – Polgár Judit (magyar, 2705) 1 – 0 (Angol megnyitás, 40)

Gawain Jones (angol, 2644) – Michael Adams (angol, 2710) 0 - 1 (Nimzoindiai védelem, 91)

Anand volt a játéknap kommentátora

 

A 2. forduló párosítása:

Polgár Judit – Gawain Jones

Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik

Magnus Carlsen – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – LukeMcShane

Michael Adams a kommentátor

 

Kramnyik,V (2795) - Polgár,J (2705)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 Hf6 2.Hc3 c5 3.g3 Hc6 4.Fg2 d6 5.e3 e5 6.Hge2 Fe6 7.Hd5 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hec3 Hb4

Vlagyimir Kramnyik a természetes 9...Vd7 10.d3 folytatást javasolta.

10.Hxe7+ Vxe7 11.d3 d5

Judit azt remélte, hogy a tisztáldozatért jó esélyt kap.

 

12.a3 dxc4 13.axb4 cxb4 14.He4 Hxe4 15.Fxe4 f5 16.Fg2 Bfd8 17.d4 a5 18.Ve2 e4  

 

 

19.f3

Az exvilágbajnok tisztjeinek szabad utat próbált biztosítani.

19...Fd5 20.fxe4 fxe4 21.Bf5 Vd7 22.Be5 Be8 23.Fh3 Vc6 24.Bxe8+ Vxe8 25.Fd2 Ve7?

Judit egyre nagyobb időzavarban vesztőt húzott. 25...b6 26.Vg4 Bd8 után korántsem könnyű világos tisztelőnyének érvényesítése. 

 

 

26.Vh5 Vd8 27.Bf1 g6 28.Ve5 Ba6

 

 

29.Fd7! Ff7

A futó nem volt üthető, 29...Vxd7-re 30.Vb8+ Kg7 31.Vf8 mattol.

30.Bxf7

Vlagyimir Kramnyik a legegyszerűbb megoldást választotta.

30...Kxf7 31.Fb5 Bf6 32.Fxc4+ Kg7 33.Vxe4 Vc7 34.Vd5 Bf8 35.e4 b5 36.Vxb5 Vd6 37.Vb7+ Kh8

 

 

38.Va7 g5 39.Fxg5 Vc6 40.Ve7 és sötét feladta

 

Aronjan,L (2815) - Nakamura,H (2760)
Angol megnyitás [A31]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.g3 e5 6.Hb5 Fb4+ 7.Fd2 a6 8.H5c3 d5 9.cxd5 Hxd5 10.Fg2 Fe6 11.0-0 Hb6 12.Fe3 Hc4 13.Vc1 0-0 14.Bd1 Vc7 15.a3 Hxe3 16.Vxe3 Fa5  

 

 

17.Hd2?!

Levon Aronjan semmit nem hozott ki a nyitásból, huszárlépése kétes értékű, ráadásul gondolkodási ideje is vészesen fogyott.

17...Fb6 18.Vf3 Bad8 19.Ha4 Fa7 20.Vc3 Bd4

Számításba jött a 20...Bc8 21.Bac1 Bfd8 folytatás is.

21.Vc2 f5 22.e3 Bdd8 23.b4 e4 24.Hb3 Vf7 25.Hbc5 Fd5 26.Bd2?

Az örmény nagymester elnézte Hikaru Nakamura következő lépését. 26.Hc3 Fxc5 27.Bxd5 Bxd5 28.Hxd5 Fd4 (28...Vxd5 29.bxc5 He5 30.Bd1 Hd3 31.Ff1 Bd8) 29.Hc3 Ff6 30.Bd1 Hxb4 31.axb4 Bc8 32.g4 Bxc3 33.Bd8+ Fxd8 34.Vxc3 után nem vesztette volna el a játszmát.

 

26...b6 27.Bxd5 Bxd5 28.Hxa6 He5 29.Bd1 Bfd8 30.Bxd5 Vxd5 31.Hb2

 

31...Vd2 32.Vc7 Hg4 és világos feladta

 

McShane,L (2713) - Carlsen,M (2848)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1

Luke McShane a legújabb divatot követi az agyonelemzett berlini végjáték helyett.

 5...Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5

A Tal-emlékversenyen az angol nagymester Vlagyimir Kramnyik ellen is megjátszotta a varit, emlékezetes partiban remek győzelmet aratott. 7...Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.Ff4 Bxe1 12.Vxe1 He8 13.Hc3 Fxd4 14.Hd5 d6 15.Fg5 Ff6 16.Hxf6+ Hxf6 17.Fxf6 gxf6 18.Ve4 következett a játszmában, Luke 94 lépésben nyert.

8.Hf3 0-0 9.d4 d5 10.g3 Ff6 11.c3 Be8 12.Bxe8+ Vxe8 13.Ff4 Vd8 14.Fd3 Hfe7 15.Ha3 a6 16.Hc2 Ff5 17.Fxf5 Hxf5

 

18.g4 Hfe7 19.He3 g6 20.Vf1 Vd7 21.Vh3!

Világos előnybe került, McShane gondolkodási ideje azonban egyre fogyott.

21...Fg7 22.Vg3 Bc8 23.g5 Hd8

Magnus Carlsen szinte azonnal húzta. 23...Hf5 24.Vg4 Hce7 25.Hh4 Ve6 26.Hhxf5 Hxf5 27.Hxf5 gxf5 28.Vf3 c6 után már nincs mitől tartania sötétnek.

24.Fe5 He6 25.Ff6

Számításba jött 25.Fxg7 Hxg7 26.Hg4 Hh5 27.Hh6+ Kf8 28.He5 Ve6 29.Vf3 Hf5 30.Hxf5 Vxf5 31.Vxf5 gxf5 32.Be1 folytatás.

25...Be8 26.He5 Vd6 27.Kh1?

McShane elnézte Magnus trükkjét. 27.h4 Hc6 28.Vf3 kellemetlen pillanatokat okozhatott volna a világranglista-vezetőnek.

 

27...Hxg5! 28.Fxg5 f6 29.Fxf6 Vxf6 30.Be1 c6 31.Kg2 Hc8 32.H3g4 Vd8 33.Hd3 Bxe1 34.Hxe1 Hd6

Az angol nagymester időzavarban, Magnus időmilliomos és nyugodtan játszhatta a pozíciót.

35.Hd3 Hf5 36.Vh3?! Ff8 37.He3 Vg5+ 38.Kf1 Hxe3+ 39.fxe3 Kg7 40.Hf4 Vf6

Vége az első időkontrollnak, sötét futójával kicsit jobban állt.

41.Ke2 Fd6 42.Vg4 Kf7 43.h3 h5 44.Vc8 Ve7 45.Hd3 Kf6 46.b3 Kg5 47.c4 Kh4 48.c5 Fg3 49.b4 Vf7 50.a4

 

50...g5 51.Kd2 Fh2! 52.He1 Kg3 53.Hc2 Fg1 54.Vd8

Luke ismét időzavarban.

54...Kh4 55.Vc8 Ff2 56.Ke2 Kg3

 

57.Vd8??

Súlyos elnézés, időzavaros baki. Luke elnézte a kettős támadást.

57...Vf5 58.Kd2 Kxh3 59.b5 g4 60.bxc6 bxc6 61.Hb4 g3 62.Hd3  

 

62...g2 és világos feladta

 

Jones,G (2644) - Adams,M (2710)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fd6 7.c5 Fe7 8.b4 b6 9.Hf4 c6 10.Fe2 Hbd7 11.Fb2 Vc7 12.0-0 bxc5 13.bxc5 e5 14.Hd3 e4 15.Hf4 Be8 16.Bb1 Hf8 17.f3 exf3 18.gxf3 Fd8 19.Fc1 Hg6 20.Hxg6 hxg6 21.Fd3 Ff5 22.Bf2 Vc8 23.He2 Fc7 24.Hg3 Fxd3 25.Vxd3 Vh3 26.Vf1 Vh4 27.Vg2 Bab8 28.Bfb2 Bxb2 29.Bxb2 Bb8 30.Bxb8+ Fxb8 31.Fd2 Fc7 32.Fe1 Hh7 33.Kf1 Vf6 34.Ve2 Hg5 35.f4 He6 36.Kg1 Ve7 37.Kf1 Fd8 38.Va6 Vd7 39.Ke2 Fh4 40.Kd2 Hf8 41.He2 Fxe1+ 42.Kxe1 Hh7 43.Kd2 g5 44.Hg3 gxf4 45.exf4 Hf6 46.f5 Vc7 47.Kc2 Kh7 48.Kb1 Hg4 49.Vf1 Kg8 50.Ve2 Hf6 51.Va6 Hg4 52.Ve2 Hf6 53.Va6 Kf8 54.Vd3 Va5 55.Ve3 Kg8 56.Kb2 Kh7 57.Kc2 Va6 58.h3 Vb7 59.Ve2 Vd7 60.Kd1 Kg8 61.Ve3 a5 62.Vf3 Vb7 63.Kc2 a4 64.Ve3 Vb8 65.Vf3 Kf8 66.Ve3 He8 67.Kc1 Vd8 68.He2 Vb8 69.Hg3 Hf6 70.Kc2 Vb5 71.Kc1 Vc4+ 72.Kb2 Vb5+ 73.Kc1 Vc4+ 74.Kb2 He4 75.f6 Hxf6 76.Hf5 Vb5+ 77.Kc2 He4 78.h4 Vc4+ 79.Kb2 Vb5+ 80.Kc2 Vc4+ 81.Kb2 Vf1 82.Hd6 Vg2+ 83.Kc1 Vh1+ 84.Kb2 Vh2+ 85.Kc1 Vh1+ 86.Kb2 Vh2+ 87.Kc1 Hxd6 88.cxd6 Vxd6 89.Vh3 g6 90.Vf3 Kg7 91.Ve3 Vf6 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombattól Londonra figyel a sakkvilág. Az esztendő utolsó szuperversenyén, a London Chess Classic 2012 tornán ismét együtt verseng az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen,  az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Hosszú idő után először látjuk szuperversenyen Polgár Juditot, az első fordulóban a tavalyi győztes Kramnyikkal mérkőzik meg.   A 2752-es Élő-átlagú torna bruttó díjalapja 160 ezer euró,  a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér, remizni csak a főbíró engedélyével lehet. A verseny honlapja a www.londonchessclassic.com, ahol élő közvetítés lesz.

Negyedszer versengenek a 64 kockás világ szupernagymesterei az Olimpiai Konferencia-központban. A szervezők nem titkolt célja, hogy a szigetországban növeljék a sakk népszerűségét, bemutassák a játék nevelési szerepét az iskolákban és a közösségekben. A viadalt a gyerekek belépődíj nélkül tekinthetik meg, számukra szerveznek kísérőversenyt is, nyílt tornák színesítik még a gazdag programot.

 

A London Chess Classic 2012  torna 2752-es Élő-átlagú, 21-as kategóriájú. A világranglistát vezető Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és a címvédőként játszó Vlagyimir Kramnyik számára a viadal fontos felkészülési állomás a jövő márciusban Londonban megrendezésre kerülő világbajnok-jelölti versenyre. Carlsen számára igen kellemetlen, hogy szekundánsa, az orosz Jan Nepomnjacsij nem kapott vízumot, így csak a skype segítségével tudják tartani a kapcsolatot. A sakkrajongók nagyon szeretnék látni igazi fényében tündökölni a regnáló világbajnok Viswanathan Anandot. Nagy öröm, hogy végre van magyar meghívott résztvevője a rangos viadalnak, Polgár Judit hosszú ideje nem játszott szuperversenyen.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2848)

Levon Aronjan (örmény, 2815)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2795)

Viswanathan Anand (indiai, 2775)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2760)

Luke McShane (angol, 2713)

Michael Adams (angol, 2710)

Polgár Judit (magyar, 2705)

Gawain Jones (angol, 2644)

 

Az első forduló párosítása:

Luke McShane – Magnus Carlsen

Levon Aronjan – Hikaru Nakamura

Vlagyimir Kramnyik – Polgár Judit

Gawain Jones – Michael Adams

Anand lesz a játéknap kommentátora

 

Polgár Judit további sorsolása:

2. ford.: Polgár Judit – Gawain Jones

3. ford.: Michael Adams – Polgár Judit

A 4. fordulóban Polgár Judit a kommentátor

5. ford.: Polgár Judit – Hikaru Nakamura

6. ford.: Magnus Carlsen – Polgár Judit

7. ford.: Polgár Judit – Viswanathan Anand

8. ford.: Luke McShane – Polgár Judit

9. ford.: Polgár Judit – Levon Aronjan

 

A torna díjalapja bruttó 160 ezer euró, 50 ezret kap a győztes, 25 ezret a második helyezett, 20 ezret a harmadik, 15 ezret a negyedik és 10-10 ezret az ötödik és a hatodik. Naponta a legjobb játszmát ezer euróval díjjazzák, 21 ezer eurót tartalékolnak a győzelmek jutalmazására, a végelszámolásnál derül ki, hogy mennyit ér egy-egy nyerés. A korábbi tornákhoz hasonlóan a győzelem 3, a döntetlen 1 pont, remizni csak a főbíró engedélyével lehet. A gondolkodási idő a klasszikus, 2-2 óra 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Négy forduló után, december 5-én pihenőnapot kapnak a nagymesterek. A játszmák helyi idő szerint 14 órakor kezdődnek, a negyedik játéknapon 16 óra a kezdési időpont, míg az utolsó fordulót 12 órától játsszák.

Holtverseny esetén a győzelmek száma dönt, második kritérium a sötéttel elért több nyerés, végül az egymás elleni eredmény. Ha minden mutató azonos, akkor „hirtelen halál” parti dönti el a győztes személyét, világosnak 6, sötétnek 5 perce lenne, lépésenként még 2-2 másodperc, sötétnek elegendő a döntetlen.

A versenysorozat 2009-ben kezdődött, a viadal első fordulójában Magnus Carlsen legyőzte Vlagyimir Kramnyikot, 3 pontos hátrányát az orosz exvilágbajnok nem tudta ledolgozni. Harcos, jó versenyt láttunk. A döntetlenajánlat tiltása, a nyerést 3 ponttal jutalmazó versenykiírás egyértelműen bevált. A 28 játszmából 11 dőlt el. Carlsen, Adams és Howell veretlen maradt, Nakamura és Short nem tudott játszmát nyerni.

 

A London Chess Classic 2009 torna végeredménye:

1. Magnus Carlsen  (norvég, 2801) 13 pont

2. Vlagyimir Kramnyik  (orosz, 2772) 12

3-4. David Howell (angol, 2597) és Michael Adams (angol, 2698) 9

5. Luke McShane  (angol, 2615) 7

6-7.Ni Hua (kínai, 2665) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2715) 6

8. Nigel Short (angol, 2707) 5

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5

3-4. Michael Adams és David Howell 4

5. Hikaru Nakamura 3

6-8. Nigel Short, Ni Hua  és Luke McShane 2,5

 

Magnus Carlsen két évvel ezelőtti tornagyőzelme nem volt annyira meggyőző, mint a 2009-es elsősége. A 20 esztendős nagymester túltette magát az első fordulóban elszenvedett vereségén, „túlélte” a presztízscsata elvesztését Viswanathan Ananddal szemben. Négy győzelemmel, két vereséggel és egy remivel nyerte meg a tornát és 50 ezer eurós díjjal zárta második londoni „látogatását”,  visszahódította világranglistás első helyezését.

Viswanathan Anand veretlenül fejezte be a versenyt, két győzelme mellett ötször remizett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy árat fizetett azért, hogy a hatodik játéknapon nem tudta megnyerni pozícióját Magnus Carlsennel szemben. Elsősége múlott ezen a partin, és csak magát okolhatja az amerikai Hikaru Nakamurától elszenvedett veresége miatt is. A szervezők számára kellemes meglepetés Luke McShane volt remek szereplése, Anandhoz hasonlóan megőrizte a veretlenségét.

 

A London Chess Classic 2010 verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2802) 13 pont

2-3. Viswanathan Anand (indiai, 2804)  és Luke McShane (angol, 2645) 11

4-5. Hikaru Nakamura (amerikai, 2741) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) 10

6. Michael Adams (angol, 2723) 8

7. David Howell (angol, 2611) 4

8.Nigel Short (angol, 2680) 2

 

A klasszikus pontozás szerint:

1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen  és Luke McShane 4,5

4-5. Vlagyimir Kramnyik és Hikaru Nakamura 4

6. Michael Adams 3,5

7. David Howell 2

8. Nigel Short 1

 

Tavaly Vlagyimir Kramnyik második tornagyőzelmét aratta. Dortmundi diadala után, moszkvai kisiklását feledtetve, veretlenül, a gyengébbeket biztosan legyőzve ért elsőként célba. Kihasználta a felkínált esélyeket, kevesebbet hibázott riválisainál. Hikaru Nakamura moszkvai fiaskója után Fortuna kegyeltje volt, gondoljunk csak Levon Aronjan, vagy éppen Viswanathan Anand elleni nyerésére. Dicséretére szóljon, hogy gyanús pozíciókban is megőrizte hidegvérét, az ellenfelek hibáira pedig lecsapott.

A világranglista-vezető Magnus Carlsen nem tudott triplázni, be kellett érnie a harmadik hellyel. A tőle megszokott érdekes játékkal rukkolt ki, riválisaival ellentétben variálta  a nyitásokat, küzdelemre törekedett.

Ismét csalódást okozott a regnáló világbajnok Viswanathan Anand. Szinte hihetetlen, hogy a 2008-as Morelia-Linares szuperverseny óta nem nyert versenyt, csak a rapidtornákon villogott.

 

A London Chess Classic 2011 verseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 16 pont

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) 15

3.Magnus Carlsen (norvég, 2826) 14

4.Luke McShane (angol, 2671) 13

5-6. Viswanathan Anand (indiai, 2811) és Levon Aronjan (örmény, 2802) 9

7. Nigel Short (angol, 2698) 6

8. David Howell (angol, 2633) 4

9. Michael Adams (angol, 2734) 3

               

A verseny végeredménye a klasszikus pontozás szerint:

1.Vlagyimir Kramnyik 6

2-3. Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 5,5

4. Luke McShane 5

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 4

7. Nigel Short 3

8. David Howell 2

9. Michael Adams 1,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Mexikóvárosban másodszor rendezték meg az UNAM sakkfesztivált, amelynek fénypontja a négy résztvevős, kieséses rendszerű rapidtorna volt. Címvédőként Polgár Judit játszott, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsennel vívta a döntőt. Az első rapidpartiban sötéttel legyőzte Carlsent, „vakpartiban” a norvég nagymester visszavágott. Az elsőséget két 3-3 perces és 2-2 másodperces villámparti döntötte el, mindkettőt Magnus Carlsen nyerte meg, újabb trófeát begyűjtve. Női rapidverseny, nyílt verseny, könyvbemutatók, szimultánok tették még vonzóbbá a fesztivált.

A Mexikói Nemzeti Egyetem (UNAM) sakkfesztiválját november 16. és 25. között rendezték meg. Meghívásos női rapidtornával kezdődött meg a program, ahol Gara Tícia is szerepelt. A három hatfős csoportból a győztesek, illetve a legjobb második jutott tovább, Tícia másodikként nem folytathatta a versengést, amit végül a spanyol színekben versenyző Olga Alekszandrova nyert meg. A 9 fordulós nyílt versenyen a lengyel Bartlomiej Macieja végzett az élen.

A hétvégén került sor a nagy attrakcióra, a rapid, illetve vakjátszmás kieséses rendszerű viadalra, ahol Polgár Judit címvédőként játszott. A rendezők indulásra megnyerték a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsent, aki egy játszmában a „világgal” is megmérkőzött, a kezdeti kommunikációs nehézségek után a szavazók az állásokban három lépés között választhattak, a legtöbb szavazatot kapott lépés került meghúzásra. Carlsen megnyerte a partit, ahogy első körben a kubai Lazaro Bruzon Batista (2706) ellen is győzött 1,5-0,5-re, a rapidot megnyerte, vakon remizett.

Polgár Judit a mexikói Manuel Leon Hoyossal (2599) mérkőzött meg, lemásolta Carlsen receptjét, rapidban nyerés, vakon remi. A pappírformának megfelelően a női és a férfi világranglista-vezető játszotta magyar idő szerint vasárnap éjjel a döntőt. A párharc nagy szenzációval kezdődött, Judit a királyindiai védelmű partiban hátrányos állásban ellenesélyt teremtett. Magnus óvatlan gyaloglépésére lecsapott, vezérének gyilkos erejű kettős támadása már az ő nagy előnyéhez vezetett, és megnyerte a játszmát.

Következett a vakparti, ahol a rapidhoz hasonlóan 20-20 percük és lépésenként 10-10 másodpercük volt. Carlsen a Pirc védelmet választotta, a nyitás Judit kis előnyét hozta. Pici tanácstalanságát kihasználta a norvég sakkozó, előnybe került, gyalogot is nyert, érdekes huszárvégjáték jött létre, amelyben egy pontatlan királylépés megkönnyítette Carlsen nyerését, amivel kiegyenlített. 

A tornagyőzelmet villámpartik döntötték el. Sajnálatos, hogy a rendezők nem rendelkeztek az utóbbi évek nagy versenyeit már remekül közvetítő technikával, alig lehetett látni, illetve csak érzékelhette a párbajt az interneten követő nagyszámú közönség, hogy micsoda gyorsasággal történtek a lépések.  Az első partiban Carlsen taktikai trükkel előnybe került, Judit remiesélyeit sajnos nem tudta kihasználni, a második összecsapást Magnus Carlsen már könnyen nyerte meg.

Polgár Judit december 1. és 10. között Londonban, a London Chess Classic 2012 9 résztvevős szuperversenyen játszik többek között az indiai világbajnok Viswanathan Anand, Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik társaságában. Judit első partiját a tavalyi viadal győztesével, Kramnyikkal sötéttel játssza.

 

A Gran Fiesta UNAM rapidtorna döntőjének végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2848) – Polgár Judit (magyar, 2705) 3 – 1

Magnus Carlsen – Polgár Judit (Királyindiai védelem, 44)

Polgár Judit – Magnus Carlsen (Pirc védelem, 44)

Magnus Carlsen – Polgár Judit 1 – 0 (Szicíliai védelem, 44)

Polgár Judit – Magnus Carlsen 0 – 1 (Olasz megnyitás, 36)

Carlsen,M (2848) - Polgár,J (2705)
Királyindiai védelem [E90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.d4 0-0 6.h3 e5 7.d5 Ha6 8.Fe3 Ve8 9.g4 Hc5 10.Hd2 a5 11.Fe2 c6 12.Bg1 Kh8 13.h4 Hg8 14.Vc2 Fd7 15.0-0-0 cxd5 16.Hxd5 He6 17.h5 g5 18.Kb1 Fa4 19.b3 Fc6 20.Hb6 Bd8 21.Vc3 Hf4 22.Ff1 h6 23.Vxa5 f5 24.gxf5 Vxh5 25.Be1 Hf6 26.Hd5 Ba8 27.Vb4 Bfd8

 

28.f3?

Az előnyös állásban Magnus Carlsen taktikai elnézést követett el.

28...Vh4!!

Kettős támadás, a vezér b4-en a vízszintes fenyegetéssel szemben védtelen!

29.Bc1 Fxd5?!

Minőséget nyert a 29...H6xd5 30.cxd5 Hxd5 31.Fxg5 hxg5 32.Vc4 Hf4 folytatás.

30.cxd5?

Nagyon szerény reményeket táplálhatott volna Carlsen a 30.Fxf4 Vxf4 31.cxd5 Hxd5 32.Vc4 He3 33.Ve2 d5 34.Fh3 Hxf5 35.Fxf5 dxe4 36.Hxe4 Vxf5 37.Bc7 folytatásban.

30...H4xd5 31.Fxg5 Vxg5! 32.Bxg5 Hxb4 33.Bg2

 

33...d5 34.exd5 Hfxd5 35.He4 He3 36.f6

Judit válogathatott a nyerések között.

36...Ff8 37.Bh2 Bac8 38.Fc4 Hxc4 39.bxc4 Kg8 40.Bb2 Bc7 41.c5 Hd3 42.Bd2 Bcd7 43.c6 bxc6 44.Bxc6 Kf7 45.Bb6 Hc5 46.Bxd7+ Bxd7 47.Hf2 h5 48.Bc6 Bd2 49.Hh3 He6 50.a4 Bh2 és világos feladta

 

Polgár,J (2705) - Carlsen,M (2848)
Pirc védelem [B09]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.f4 Fg7 5.Fd3 c5 6.d5 0-0 7.Hf3 Ha6 8.0-0 Bb8 9.a4 Fg4 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 Hb4 12.Vf2 Hd7 13.Fe3 a6 14.Bfd1 Hxd3 15.cxd3 Va5 16.d4 Bbc8 17.Bab1 Vb4 18.Kh2?!

 

 

18...cxd4 19.Fxd4 Bc4 20.Fxg7 Kxg7 21.Be1 Hc5 22.Ve3 Bd4 23.Bbd1 Bxd1 24.Bxd1 Vxb2

 

25.e5 Bc8 26.f5 Hd7 27.exd6 exd6 28.Vd4+ He5 29.He4 Vxd4 30.Bxd4 Bc4 31.Bxc4 Hxc4 32.f6+

 

 

32...Kf8

Carlsen jobban játszhatott volna 32...Kh6 33.a5 g5 34.Kg3 b6 35.axb6 Hxb6 36.Hxd6 Kg6 37.Hb7 Hxd5-tel.

33.Kg3 b5 34.axb5 axb5 35.Kf4?!

Juditnak már gyorsan kellett húznia. A képernyőn is látható volt, hogy mennyire próbált koncentrálni, de királyával rossz mezőre lépett. 35.Kf3 b4 36.Ke2 Hb6 37.g3 Hxd5 38.Kd2 Ke8 39.Hxd6+ Kd7 40.Hxf7 Hxf6 41.Kd3 Ke7 42.He5 Kd6 43.Kd4 folytatásban megnehezíthette volna a norvég világranglista-vezető győzelmét.

35...b4 36.g4 b3 37.Hc3 b2 38.Hb1 Hb6 39.Ke4

 

39...g5 40.Hc3 h6 41.Hb1 Kg8 42.Kd4 Kh7 43.Kc3 Hxd5+ 44.Kxb2 Kg6 és világos feladta

 

Carlsen,M (2848) - Polgár,J (2705)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 bxc6 5.0-0 Fg7 6.Be1 d6 7.c3 Fg4 8.h3 Fxf3 9.Vxf3 e5 10.a3 He7 11.b4 0-0 12.bxc5 d5 13.d3 Va5 14.a4 Bab8 15.Ve2 Bb3 16.Hd2? Bxc3 17.Hf3 Vxc5 18.Fd2 Bc2?

Judit vígan nézhetett volna a jövőbe a 18...Ba3 19.Bac1 Vd6 20.exd5 cxd5 21.Hxe5 Bxa4 folytatásban. 

 

 

19.Fb4!

Magnus trükkje bevált.

19...Bxe2 20.Fxc5 Bxe1+ 21.Bxe1 Be8 22.Fxa7 Ba8 23.Fc5 Hc8 24.exd5 cxd5 25.Hxe5 Bxa4 26.d4

Jobb volt a 26.Hc6 Ba1 27.Bxa1 Fxa1 28.Hb4 f5 29.Hxd5 folytatás.

26...Ff8 27.Hd7 Fxc5 28.Be8+ Kg7 29.dxc5

 

29...d4

Kimaradt a közbeiktatott sakk, 29...Ba1+ 30.Kh2 d4 31.He5 Be1 remizhetett volna.

30.Kf1 Ha7 31.He5 Hb5 32.f4 Ba2 33.Be7 Kf6 34.Bxf7+ Ke6 35.Bxh7 Kd5 36.c6 Bc2 37.Bb7 Hd6 38.Bd7 Ke6 39.Bd8 g5 40.Hf3 Bc1+ 41.Ke2 Bc2+ 42.Kd1 Bc4 43.Hxg5+ Kd5 44.Hf7 és sötét feladta

 

Polgár,J (2705) - Carlsen,M (2848)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 d6 5.c3 Fb6 6.a4 Hf6 7.b4 a5 8.b5 He7 9.d3 0-0 10.Fg5 Hg6 11.Hbd2 h6 12.Fe3 c6 13.Fa2 d5 14.Fxb6 Vxb6 15.exd5 cxd5 16.Be1 Be8 17.c4 e4 18.d4 exf3 19.Bxe8+ Hxe8 20.c5 Vd8 21.Vxf3 Hf6 22.Be1 Fe6 23.Fb1 Hf8 24.h3 Bc8 25.b6 Fd7 26.Fc2 He6 27.Vd3 Fc6 28.f3 Vd7 29.Ba1 Be8 30.g3 Hg5 31.h4 Vh3 32.Hf1

 

32...Hge4! 33.fxe4 dxe4 34.Ve2 e3 35.Vh2 Vg4 36.Be1 e2 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. november 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen a Grand Slam-döntőn aratott újabb győzelmével 33 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az azeri Tejmur Radzsabov két pontra megközelítette Vlagyimir Kramnyikot. Három helyet javított az olasz Fabiano Caruana, nyolcat rontott az amerikai Hikaru Nakamura. Búcsúzott a top tíztől az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Morozevics, visszaküzdötte magát a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az azeri Sahriyar Mamedgyarov. Lékó Péter a 22., Almási Zoltán a 39., Polgár Judit a 43. a listán.  A top 25-ben többek között nyolc orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2705 pont! A női világranglistát ötvennyolcadszor vezeti Polgár Judit!

A FIDE korábbi döntésének megfelelően 2012. július 1-től havonta adja ki a ranglistát, sőt külön listán számolják a rapid és a villámtornák Élő-pontjait. A legjobbak rangsorát nagyban befolyásolta a Grand Slam-döntő, a londoni Grand Prix-verseny, a Klubcsapatok Európa-kupája. Változatlan a sorrend, de a norvég Magnus Carlsen előnye nőtt a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan előtt.  Címét a döntőn megvédő Magnus 33 ponttal előzi meg legfőbb riválisát. Az azeri Tejmur Radzsabov változatlanul „araszol” előre, egyre közelebb az álomhatárnak nevezhető 2800 Élő-ponthoz, két pontra megközelítette Vlagyimir Kramnyikot. Az olasz Fabiano Caruana remekelt a Grand Slam-döntőn, csak a villámpartikban maradt alul Carlsennel szemben. Az esztendőt 2736 ponttal kezdte, 50 pontot gyűjtött a legjobbakkal vívott csatáiban.

 

A londoni GP-torna holtversenyes győztesei, Veszelin Topalov, Sahriyar Mamedgyarov és Borisz Gelfand szépen gyűjtögették a pontokat. A bolgár exvilágbajnok és az azeri nagymester ismét a top tízben. Nyolc helyezést rontott az amerikai Hikaru Nakamura, megelőzte őt honfitársa, Gata Kamsky. Kikerült a legjobb 25-ből a holland Anish Giri és az ukrán Andrej Volokityin, bekerült az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Andrejkin.

Legjobb magyarként Lékó Péter a 22., a londoni GP-n pontokat nyert, a Klubcsapatok Európa-kupáján vesztett. Almási Zoltán a 39. Polgár Judit a 43., Berkes Ferenc az 57. a nagyon szoros mezőnyben. A listán 50 sakkozónak van 2700, vagy több Élő-pontja.  

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

 név

  nemzet

0912

1012

1112

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2843

2843

2848

10

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2816

2821

2815

10

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2797

2795

2795

0

1975

4.

Radzsabov,T

azeri

2788

2792

2793

6

1987

5.

Caruana,F

olasz

2773

2772

2786

15

1992

6.

Anand,V

indiai

2780

2780

2775

10

1969

7.

Karjakin,S

orosz

2778

2780

2775

10

1990

8.

Topalov,V

bolgár

2752

2751

2769

17

1975

9.

Griscsuk,A

orosz

2754

2752

2764

17

1983

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2729

2748

2764

16

1985

11.

Ivancsuk,V

ukrán

2769

2771

2763

18

1969

12.

Kamsky,G

amerikai

2746

2755

2762

7

1974

13.

Nakamura,H

amerikai

2783

2786

2755

18

1987

14.

Gelfand,B

izraeli

2738

2736

2751

16

1968

15.

Morozevics,A

orosz

2746

2758

2748

6

1977

16.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

6

1976

17.

Jakovenko,D

orosz

2724

2732

2741

15

1983

18.

Ponomarjov,R

ukrán

2729

2735

2741

15

1983

19.

Wang Hao

kínai

2742

2748

2737

14

1989

20.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

21.

Wojtaszek,R

lengyel

2713

2733

2734

15

1987

22.

Lékó,P

magyar

2737

2734

2732

17

1979

23.

Dominguez,PL

kubai

2725

2734

2726

17

1983

24.

Tomasevszkij,E

orosz

2730

2720

2725

6

1987

25.

Andrejkin,D

orosz

2718

2718

2723

6

1990

 

 

 

 

 

 

 

39.

Almási,Z

magyar

2713

2707

2707

0

1976

43.

Polgár,J

magyar

2698

2705

2705

0

1976

57.

Berkes,F

magyar

2685

2679

2693

8

1985

82.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt.  A kínai sakkozók visszahódították a harmadik helyet, a mieink a hatodikak.

1.Oroszország 2743 (215 nemzetközi nagymester, 495 nemzetközi mester, 2149 címviselő)

2. Ukrajna 2706 (+2, 78, 199, 489)

3. Kína 2669 (+ 14, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2667 (+ 1, 47, 94, 351)

5. Örményország 2660 (- 2, 34, 25, 93)

6. Magyarország 2658 (-1, 51, 106, 417)      

7. Egyesült Államok 2653 (- 2, 75, 121, 570)

8. Azerbajdzsán 2648 (+4, 20, 17, 74)

9. India 2641 (- 2, 29, 75, 217)

10. Hollandia 2636 (- 2, 30, 78, 287)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, 2 pontot vesztett, a második  Almási Zoltán és a harmadik Polgár Judit nem játszott tornán. Berkes Ferenc 14 pontot nyert, Balogh Csaba 23 ponttal lett „szegényebb”.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2732 (- 2), Almási Zoltán 2707, Polgár Judit 2705, Berkes Ferenc 2693 (+ 14), Gyimesi Zoltán 2674, Balogh Csaba 2641 (- 23), Erdős Viktor 2640 (+ 3), Rapport Richárd 2621, Ács Péter 2586, Bánusz Tamás 2580, Papp Gábor 2578 (+ 7), Héra Imre 2573 (- 1), Prohászka Péter 2573, Ruck Róbert 2568 (+ 1), Medvegy Zoltán 2561  

 

A női világranglistán 58. alkalommal első Polgár Judit. Az indiai Humpy Koneru megtartotta a második helyét a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan előtt. A további sorrend sem változott.

 

A női rangsor élcsoportja:

1. Polgár Judit (magyar) 2705

2. Humpy Koneru (indiai) 2610 (+ 3, 7)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2606 (+ 1, 6)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2586 (- 1, 6)

5. Zhao Xue (kínai) 2565 (4)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2553 (+ 2, 15)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2539

9. Viktorija Cmilyte (litván) 2524 (- 4, 6)

10. Marie Sebag (francia) 2521

26. Hoang Thanh Trang (magyar) 2470

87. Gara Tícia 2377 (magyar) 2377

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők tíz pontra növelték előnyüket az oroszok legjobbjaival szemben. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2484 (+ 5)

2. Oroszország 2474 (+ 2)

3. Grúzia 2434 (- 3)

4. Ukrajna 2410 (+ 3)

5. India 2393 (+ 5)

6. Magyarország 2383 (+ 1)

7. Lengyelország 2350 (- 9)

8. Németország 2349 (+ 2)

9. Franciaország 2337 ( - 1)

10. Egyesült Államok 2329

A honi rangsorban kevés a változás. Rudolf Anna javított pontszámán és  helyezésén.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2705, Hoang Thanh Trang 2470, Gara Tícia 2377, Vajda Szidónia 2362, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Rudolf Anna 2322 (+ 28), Mádl Ildikó 2321 (- 8),   Schneider Veronika 2306 (- 7), Papp Petra 2301 (+ 3), Gara Anita 2299

 

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana 71 ponttal vezet a holland bajnok Anish Giri előtt.  Rapport Richárd 11. a rangsorban, Prohászka Péter a 23. helyezett.

 

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2786 (+ 14) 1992

2. Anish Giri (holland) 2715  (- 15) 1994

3. Ding Liren (kínai) 2702  1992

4. Yu Yangyi (kínai) 2681 (+ 30)   1994

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2678 (+ 1) 1993

11. Rapport Richárd 2621  1996

A 18 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Új név a 17 éves kínai Guo Qi, nagy előrelépésének elnöki szabadkártyát is köszönhet, játszhat a november 10-én kezdődő 64 résztvevős vb-n. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina 2374 ponttal a 9.,  Papp Petra 20. a legjobbak rangsorában.

 

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2606 (+ 1) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2476 (+ 2) 1992

3. Guo Qi (kínai) 2432  (+ 41)  1995

4. Devsi Cori (perui) 2429 (+ 18) 1993

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2415 (- 10) 1992

20. Papp Petra 2301 ( + 3) 1993

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik fölényes elsőségével fejeződött be a 15. Unive torna. A viadal utolsó  fordulójában Kramnyik sötéttel spanyol megnyitású partiban remizett Polgár Judittal.  A francia Maxime Vachier-Lagrave és a holland Anish Giri játszmája 96 lépésben ért véget döntetlennel, Giri megőrizte második helyét. A címvédő Vachier-Lagrave harmadikként, Polgár Judit negyedikként zárta szereplését.

 

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik júliusi dortmundi elsősége után Hoogeenben is szuperversenyt nyert. Világossal mind a három partiban diadalmaskodott, bátran vállalt bonyodalmakat is. Sötéttel háromszor remizett, másfél pontos előnnyel zárta szereplését. Készülhet a moszkvai nagy megmérettetésre, a Tal-emlékversenyen  többek között az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen, a világranglista harmadik örmény Levon Aronjan, a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler, a világbajnokjelölt ukrán Vaszilij Ivancsuk is ellenfele lesz a 10 fős mezőnyben. Kramnyik 8,6 Élő-pontot is zsákmányolt, kerekítéssel a következő világranglistán ismét tagja lesz a + 2800 Élő-pontosok elitjének Carlsen, Anand és Aronjan társaságában.

 

Polgár Judit a spanyol megnyitásban a berlini változatban elkerülte a gyors vezércserés varit, küzdelemre törekedett, de Kramnyik könnyen egyenlített ki. Nagymesternőnk végül a negyedik helyen végzett, nagyon sajnálhatja a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni rontását, többször hagyott ki fonalas nyerést. A virtuális világranglistán Judit a 33., szeptemberi helyezéséhez képest a Világkupán nyújtott remek teljesítményével tizenöt helyet javított, 2710,4 pontja van.

A hollandok nagy reménysége, a 17 esztendős Anish Giri ötvenszázalékos eredménnyel zárt. A nagy felfutás után egy kissé megtorpant, a novemberi listán hat helyet rontva a 29. lesz, Vachier-Lagrave pedig a 34., öt helyet lép hátra. Giri hosszasan próbálkozott, hogy vezérvégjátékban érvényesítse gyalogelőnyét, 96 lépést követően kötöttek békét.

Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia,2715) – Anish Giri (holland, 2722) döntetlen (Vezércsel, 96)

Polgár Judit (magyar, 2701) –Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Spanyol megnyitás, 22)

 

15. Unive verseny, Hoogeveen

kat. XX (2732)

 

1

2

3

4

 

1.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2791

*

*

1

½

½

1

1

½

2905

2.

Giri, Anish

g

NED

2722

0

½

*

*

½

½

½

1

3

2735

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2715

½

0

½

½

*

*

½

½

2681

4.

Polgár, Judit

g

HUN

2701

0

½

½

0

½

½

*

*

2

2617

 

Az Élő-pontszámok változása:

Vlagyimir Kramnyik + 8,6, Anish Giri + 1,2 , Maxime Vachier-Lagrave  - 3,2 , Polgár Judit - 6,6.

Polgár,J (2701) - Kramnyik,V (2791)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8

Vlagyimir Kramnyik a változatot a holland Jan Smeets és az amerikai Hikaru Nakamura ellen is játszotta, mindkét játszma remi lett.

11.Bxe8+ Hxe8 12.d5 d6 13.Hd2 Ff5 14.Hc4 Fg5 15.Fe3 Fxe3 16.Hxe3 Fd7 17.Vd4 a5 18.c3 Hf6 19.Be1 Vb8

Az exvilágbajnok tornagyőztes megoldotta vezérének játékba hozatalát.

20.Fd3 Va7 21.Vxa7 Bxa7 22.f3 Kf8 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2715) - Giri,A (2722)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.a3 c5 7.dxc5 He4 8.Vc2 Ha6 9.Hxe4 dxe4 10.Bd1 Va5+ 11.Fd2 Vc7 12.Vxe4 Hxc5 13.Ve5 Vc6 14.g3 Ff6 15.Ve3 Fxb2 16.Fg2 Vc7 17.0-0 b6 18.Hd4 Fb7 19.Hb5 Ve7 20.Fxb7 Vxb7 21.Fb4 a6 22.Bd2 Ff6 23.Hd6 Vc6 24.Fxc5 bxc5 25.He4 Fe7 26.Bfd1 Bfd8 27.Vf3 Kf8 28.Vf4 f6 29.Hc3

 

 

29...Bd4 30.Bxd4 cxd4 31.Vxd4 Bd8 32.Vh4 Bxd1+ 33.Hxd1 h6 34.Vf4 Fxa3 35.Vb8+ Kf7 36.Vb3 Fc5 37.Vc2 Fd4 38.Vd3 Vd6 39.Hc3 Fe5 40.Vc2 Fxc3 41.Vxc3 Vd1+ 42.Kg2 Vxe2 43.Vd4 Ke8 44.c5 Va2 45.Vb4 Vd5+ 46.Kg1 Kd7 47.Vb6 Vc6 48.Va7+ Vc7 49.Vxa6 Vxc5

 

 

50.h4 Ke7 51.Vb7+ Kf8 52.Vd7 Ve7 53.Vc8+ Kf7 54.Vc6 Va7 55.Kg2 Ke7 56.Vc8 Kf7 57.Vc6 Vd4 58.Vc7+ Kg6 59.h5+ Kh7 60.Vf7 Ve4+ 61.Kg1 Vf5 62.Ve8 e5 63.Kg2 Ve4+ 64.Kg1 Vc4 65.Vg6+ Kh8 66.Ve8+ Vg8 67.Ve7 Kh7 68.Vd7 Vf8 69.Vf5+ Kh8 70.Ve6 Vb8 71.Kh2 Vg8 72.Vd7 Vf8 73.Ve6 Vd8 74.Kg2 Vg8 75.Vd7 Va8+ 76.Kg1 Vb8 77.Ve6 Kh7 78.Kh2 Vd8 79.Kg2 Va8+ 80.Kg1 Kh8 81.Kh2 Ve4 82.Ve8+ Kh7 83.Kg1 Vf5 84.Kg2 e4 85.Kg1 Vg4 86.Kg2 f5 87.Kh2 Vg5 88.Kg2 Vf6 89.Kh2 Vg5 90.Kg2 Vf6 91.Kh2 Vb6 92.Kg2 Vd6 93.Kh3 Vd5 94.Kh2 Vc5 95.Kg1 Vd6 96.Kg2 Vf6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben zajló 15. Unive torna ötödik fordulójában Polgár Judit sötéttel vereséget szenvedett a holland Anish Giritől. Nagymesternőnk időzavarban hibázott, a bonyodalmakban gazdag küzdelmet a 17 éves titán 47 lépésben nyerte meg. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot egy fordulóval a befejezés előtt már tornagyőztesként ünnepelhették. A francia Maxime Vachier-Lagrave ellen világossal 87 lépésben győzött, másfél ponttal előzi meg Girit. A befejező játéknapon Kramnyik sötéttel Polgár Judittal mérkőzik meg.

A torna ötödik játéknapján két izgalmas partit követhettünk nyomon. A nagymesterek az angol megnyitás két különböző változatában csatáztak. Eredetien alakult Anish Giri és Polgár Judit játszmája. 10.b4 után nagymesternőnk elfogadta  a kihívást, és beengedte világos bástyáját a hetedik sorra. A bonyolult állásban Judit 31. lépése komoly esélyt a 17 éves holland titánnak. A tisztáldozatot követően Judit időzavarba került, hibái hathatósan segítették Anish Girit a győzelem megszerzésében. A tegnapi kihagyás rányomta bélyegét Polgár Judit mai játékára.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már tornagyőztes, harmadik világos partiját is megnyerte. A francia Maxime Vachier-Lagrave minőségáldozata túlzottan is merész volt, de a bonyodalmakban Kramnyik sem játszott a legpontosabban. A bonyodalmak elcsitulása után a vezérvégjátékban kevés idővel rendelkező Vachier-Lagrave nem talált  védelmet.

 Az 5. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2722) – Polgár Judit(magyar, 2701) 1 – 0 (Angol megnyitás, 47)

Vlagyimir Kramnyik  (orosz, 2791) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2715) 1 – 0 (Angol megnyitás, 87)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik  4 pont

2. Anish Giri 2,5

3. Maxime Vachier-Lagrave 2

4. Polgár Judit 1,5

 

15. Unive verseny, Hoogeveen

kat. XX (2732)

 

1

2

3

4

 

1.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2791

*

*

1

½

½

1

1

.

4

2955

2.

Giri, Anish

g

NED

2722

0

½

*

*

½

.

½

1

2739

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2715

½

0

½

.

*

*

½

½

2

2669

4.

Polgár, Judit

g

HUN

2701

0

.

½

0

½

½

*

*

2584

 

Az utolsó forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Anish Giri

Polgár Judit –Vlagyimir Kramnyik

Giri,A (2722) - Polgár,J (2701)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 Hf6 2.g3 c5 3.Fg2 Hc6 4.Hf3 e5 5.Hc3 d6 6.0-0 Fe7 7.d3 0-0 8.a3 h6 9.He1 Bb8 10.b4 cxb4 11.axb4 Hxb4 12.Bxa7 d5 13.cxd5 Fc5 14.Ba1 Fd4 15.Ba3 Hbxd5 16.Hxd5 Hxd5 17.e3 Fc5 18.Ba1 Be8 19.Fb2 Hf6 20.Hf3 Fg4 21.Vb3 Fd6 22.Bfc1 Vd7 23.Ba5 b5 24.Va2 Vf5 25.Ba7 Bf8 26.He1 Fb4 27.e4 Vh5 28.d4 Fd2 29.Ba1 b4 30.dxe5 Fe6 31.Va5 Fxe1

Az egyenlő esélyű pozícióban 31...Hg4 32.Hf3 Bfc8 33.Bc7 Bxc7 34.Vxc7 Bc8 35.Va5 Bc2 36.Fd4 Fc3 volt a helyes folytatás.

 32.Bxe1 Hg4 33.h3

 

 

33...Hxf2 34.Kxf2 Bfd8 35.Be2

A holland titán megijedt a fenyegető bástyától. 35.Fc1 b3 36.Fb2 jobb volt.

 35...Fc4 36.Ff3 Vxh3

 

37.e6 Vxe6 38.Bc2 Fb5?!

Időzavarban kimaradt a 38...Fb3 39.Be2 Fc4 40.Fe5 Fxe2 41.Fxb8 Bxb8 42.Fxe2 Vxe4 lehetőség.

39.Kg2?!

Anish Giri kihagyta a 39.Bb7! Vb3 40.Vc7 Bxb7 41.Vxd8+ Kh7 42.Vc8 Fd7 43.Vc4 folytatást.

39...g5?

Vesztőlépés.

40.Kh2! Vb3

 

 

41.Vc7 Fc4 42.Bf2 Ve3 43.Kg2 Be8 44.Fh5 Vxe4+ 45.Kh2 Bf8

 

 

46.Ba6! Fe6 47.Bxe6 és sötét feladta

Kramnyik,V (2791) - Vachier-Lagrave,M (2715)
Angol megnyitás [A16]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Va4+ Fd7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 a6 7.d4 b5 8.Vd3

Gyakoribb a 8.Vb3 c5 9.dxc5 Fg7 10.e4 0-0 folytatás.

8...Fg7 9.g3 b4 10.He4 Hxe4 11.Vxe4 Fc6 12.Vf4 0-0 13.Fg2 Vd6

Egy játszma az adatbázisban a 13...Fxd4 14.0-0 e5 15.Hxe5 (15.Vd2 Ve7 16.Hxd4 Fxg2 17.Kxg2 Bd8 18.Vg5 Vxg5 19.Fxg5) 15...Fxe5 16.Vxe5 Be8 17.Vc5 Fxg2 18.Kxg2 folytatásban.

14.0-0 Hd7 15.Vh4 e5

 

 

16.d5

Az orosz exvilágbajnok átmenti gyalogáldozatot hozott.

16...Vxd5 17.Fe3 Vb5 18.Bac1 Fd5 19.Bxc7 Bac8 20.Hg5 h6 21.Bxc8 Bxc8 22.He4 g5 23.Vh3 Fe6 24.Vh5 Bc4

Jobb volt 24...Bc2 25.h4 gxh4 26.Fxh6 Fxh6 27.Vxh6 Vxe2 28.Vg5+ Kf8 29.Vd8+ folytatás.

25.Bd1 b3 26.a3 Bd4

A francia sakkozó kedvet kapott tegnapi partiján felbuzdulva a minőségáldozathoz.

27.Fxd4 exd4 28.h4 He5 29.hxg5!?

Vlagyimir Kramnyik a 29.a4 Va5 30.hxg5 Fg4 31.Vh4 h5 32.Hf6+ Fxf6 33.gxf6 Hg6 34.Vh1 Fxe2 35.Bxd4 változatban simán nyerhetett volna.

29...Fg4 30.Vh4 Vxe2 31.Bxd4 Hf3+ 32.Fxf3 Fxf3 33.Bd8+ Kh7 34.Hd2 Fc6

 

35.gxh6

Az éllovas exvilágbajnok 35.Hf1 Ve5 36.Vc4-gyel jobban játszhatott volna.

35...Fxb2 36.Vg5 Vd1+ 37.Hf1

 

37...Vf3 38.Vg8+ Kxh6 39.Bd6+ Ff6 40.Vh8+ Kg5 41.Vg8+ Kh6 42.Bxc6 Vxc6 43.He3 Vf3 44.Hg4+ Kh5 45.Hh2 Vd1+ 46.Kg2 Vd5+ 47.Kh3 Ve6+ 48.Hg4 Fg5 49.f3 Vf5 50.Vh8+ Kg6 51.Vg8+ Kh5 52.Vg7 Fe3 53.Vc3 Ve6 54.Vg7 Fh6

 

55.Vh8 f5 56.Hxh6 Vxh6 57.Vg8 Vd6 58.Vxb3 Kg6 59.Vg8+

A bonyodalmak elcsitultak. Kramnyik gyalogelőnnyel játszhatta a végjátékot.

 59...Kf6 60.Vh8+ Kg6 61.Vg8+ Kf6 62.f4 Vd3 63.Vf8+ Kg6 64.Kh4 Vd5 65.Ve8+ Kf6 66.Vh8+ Kg6 67.Vh5+ Kg7 68.g4 Vh1+ 69.Kg5 Vc6 70.gxf5 Vg2+ 71.Vg4 Vb2 72.Vf3 Vf6+ 73.Kg4 Vb6 74.Vc3+ Kf7 75.Ve1 Vd4 76.Ve6+ Kf8 77.Vc8+ Kf7 78.Ve6+ Kf8

 

79.f6 Vg1+ 80.Kf5 Vc5+ 81.Ve5 Vc2+ 82.Kg5 Vg2+ 83.Kh6 Vh2+ 84.Kg6 Vc2+ 85.Vf5 Vc3 86.Vd5 Vc2+ 87.f5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hollandiai Hoogeveenben zajló 15. Unive torna negyedik fordulójában Polgár Judit és a francia Maxime Vachier-Lagrave bonyodalmakban gazdag küzdelem után 44 lépésben remizett. A junior világbajnok minőséget áldozott, nagymesternőnk nyerésre állt, de kölcsönös időzavarban mentőövet dobott ellenfelének, örökös sakkal ért véget a csatájuk.  A holland Anish Giri megszorongatta az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot, 62 lépést követően kötöttek békét.  Az ötödik játéknapon Polgár Judit sötéttel Girivel mérkőzik meg.

Polgár Judit bonyodalmakban, taktikai motívumokban és kihagyott esélyekben gazdag küzdelemben remizett a francia  Maxime Vachier-Lagravevel. A címvédő francia nagymester már a középjáték elején minőséget áldozott, igazi ellenértéket nem kapott cserébe. A 25.c4 lépéssel nagymesternőnk esélyt adott ellenfelének, az áldozatul kínált bástya üthető lett volna. Vachier-Lagrave nem élt a felkínált lehetőséggel, hibája után Judit ismét nyerésre állt. Kölcsönös időzavarban Judit hibázott, mentőövet dobott a francia junior világbajnoknak. 39.Vxf7+ helyett még 39.Vh4+ nyerőeséllyel kecsegtetett, a gyalog leütésére az örökös sakk elkerülhetetlenné vált.

A 17 esztendős holland Anish Giri megszorongatta az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Az angol megnyitású partiban kisebb előnnyel került ki a megnyitásból, majd kedvező végjátékot játszhatott az éllovassal szemben, 62 lépés után egyeztek meg döntetlenben.

A 4. forduló eredményei:

Polgár Judit (magyar, 2701) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2715) döntetlen (Szicíliai védelem, 44)

Anish Giri (holland, 2722) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) döntetlen (Angol megnyitás, 62)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik  3 pont

2. Maxime Vachier-Lagrave 2

3-4. Anish Giri  és Polgár Judit 1,5

 

15th Unive Korona verseny, Hoogeveen

kat. XX (2732)

 

1

2

3

4

 

1.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2791

*

*

½

.

1

½

1

.

3

2908

2.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2715

½

.

*

*

½

.

½

½

2

2728

3.

Giri, Anish

g

NED

2722

0

½

½

.

*

*

½

.

2662

4.

Polgár, Judit

g

HUN

2701

0

.

½

½

½

.

*

*

2648

 

Az 5. forduló párosítása:

Anish Giri –Polgár Judit

Vlagyimir Kramnyik  – Maxime Vachier-Lagrave

 

Polgár,J (2701) - Vachier-Lagrave,M (2715)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6

A Klubcsapatok Európa-kupáján az ukrán derbin, Zahar Efimenko és Alekszander Arescsenko partijában a 8...Fe7 9.Fg2 b5 10.a4 bxa4 11.Hd5 Hxd5 12.Vxd5 Ba7 13.Bxa4 Fe6 14.Vd1 h4 15.g4 Bd7 folytatást láttuk.

9.Fg2 Hbd7 10.a4 Bc8 11.Fe3 Hb6 12.Fg5 Fe7 13.b3

 

 

13...h4

Az első körben hármat remiző francia nagymester minőségáldozata túlzott vakmerőségre vall.

14.Fxh4 Bxh4 15.gxh4 Hh5 16.Ff3 Hf4 17.Fg4 Fxh4 18.Hxf4 exf4 19.Hd5 Fxd5 20.exd5 Bc3 21.Kf1 Vc7 22.a5 Vc5?! 23.Ve1+ Be3 24.Vd2 Hxd5

 

 25.c4?!

Judit lebecsülhette  a következő taktikai lépést. 25.fxe3 fxe3 26.b4! Hxb4 27.Vg2 Kf8 28.Bd1 után semmi trükkje nem lett volna sötétnek.

 

25...Bd3 26.Ve2+ Be3 27.Vc2

A bástya ütése már csak remi lett volna a 27.fxe3 Hxe3+ 28.Kg1 Kf8 29.Ff3 Hxc4+ 30.Kg2 He3+ 31.Kg1 Hd1+ 32.Kg2 He3+ változatban.

 

27...Hb4

A fenyegető időzavar árnyékéban nem könnyű megtalálni a 27...f3! 28.Fxf3 Hb4 29.Vd1 Fxf2 folytatást.

 28.Vd2

Judit kockáztatott. 28.Vf5 Vxf5 29.Fxf5 Bf3 30.Bh2 Bxb3 31.Bb1 Bxb1+ 32.Fxb1 Hc6 33.Fe4 Hxa5 jobb volt.

 

 

28...Fxf2?

Vachier-Lagrave elszámolta magát. 28...Bxb3 29.Vxf4 Hd3 30.Ve3+ Vxe3 31.fxe3 He5 32.Fe2 Kd7 33.Bd1 Kc6 34.e4 g6 változat sötétre lett volna kissé kedvezőbb.

 29.Vxf2 Hd3 30.Vd2 f3? 31.Bh2 Ve5 32.Bd1 Kf8 33.Bf2?!

Simán nyert a 33.Ff5 Be1+ 34.Bxe1 Hxe1 35.Fg4 Hg2 36.Fxf3 Vxh2 37.Fxg2 folytatás.

33...Hxf2 34.Vxf2 Ve4? 35.Vd2 Kg8 36.Vxd6

Még erősebb volt a 36.Ff5 Vxf5 37.Vxe3 Vxh3+ 38.Ke1 változat.

36...g6 37.Vd8+ Kh7

 

38.Vf6?!

 Judit időzavarban mentőövet dobott ellenfelének. 38.Vd5 Vf4 39.Bd3 Bxd3 40.Vxd3 Vc1+ 41.Kf2 Vb2+ 42.Kxf3 f5 43.Fxf5 gxf5 44.Vxf5+ sima nyerés volt.

38...Bd3

 

39.Vxf7+?!

Nem volt idő kiszámolni a 39.Vh4+ Kg7 40.Ve1 Be3 41.Vd2 Bxb3 változat esélyeit.

39...Kh6 40.Vf8+ Kh7 41.Be1

 

 

41...Bd1! 42.Vf7+ Kh6 43.Vf8+ Kh7 44.Vf7+ Kh6 és döntetlen

Giri,A (2722) - Kramnyik,V (2791)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.d3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Bc1 Be8 9.Vc2 Ff8 10.a3 h6 11.Hf3 Hc6 12.0-0 Fg4 13.He4 Vd7 14.Bfe1 Bad8 15.Hc5 Fxc5 16.Fxc5 Hd5 17.b4 b6 18.Fe3 Be6 19.Vc4 Bd6 20.Fd2 Fxf3 21.exf3 Bf6 22.f4 exf4 23.Fxd5 fxg3 24.hxg3 Vxd5

 

25.Be8+ Kh7 26.Bxd8 Vxc4 27.Bxc4 Hxd8 28.Bxc7 Bd6 29.Bxa7 Bxd3 30.Fe3 b5 31.Ba5 Hc6 32.Bxb5 Bxa3

 

 

33.Bb7

A holland titán alaposan megszorongathatta az orosz exvilágbajnokot a kedvező végjátékban.

33...Bb3 34.b5 Ha5 35.Bb8 Hc4 36.Fd4 Bd3 37.Bd8 h5 38.Kg2 Bb3 39.Bd5 Kg6 40.Bc5 Hd2 41.b6 He4 42.Bc7 Hg5 43.Bc2 Bb4 44.Fc5 Bb5 45.Fe3 He6 46.Bc7 Kf6 47.Kf3 g5 48.Bd7 Hf8 49.Bd8 He6 50.Bd7 Hf8 51.Bd6+ He6 52.Ke4

 

52...h4

Az éllovasnak többé nem volt gondja.

53.gxh4 gxh4 54.Bd1 Ke7 55.f4 f5+ 56.Kf3 Bb3 57.Bd5 h3 58.Bd2 Hc5 59.Bh2 Hd7 60.Bxh3 Hxb6 61.Bh7+ Kd6 62.Bh6+ Kc7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog