Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A norvégiai Tromsøben zajló kieséses rendszerű Világkupán lejátszották az első forduló második játszmáit. Lékó Péter sötéttel gond nélkül remizett a norvég Leif Erlend Johannessennel, 1,5-0,5-ös győzelemmel továbbjutott. Polgár Judit játszmája 87 lépésben ért véget döntetlennel, és ezzel nagy meglepetésre a kubai Isan Reynaldo Suarez Ortez kvalifikálta magát a 64 közé. Judit többször is fonalas nyerést hagyott ki.  A játéknap legnagyobb szenzációját a címvédő orosz Peter Szvidler veresége jelentette, az ukrán Anna Usenyinával a csatája  még huszonhat meccshez hasonlóan a rájátszásban dől el. Lékó Péter a második körben az örmény Hrant Melkumjan és a perui Julio Granda Zuniga mérkőzés győztesével mérkőzik meg, sötéttel játssza az első partit.

 

Lékó Péter sikerrel vette az első akadályt, Polgár Judit többször is kihagyta a kiegyenlítést biztosító nyerést. A kubai I. R. Suarez Ortiz királya bajba kerülhetett volna, a támadás sikeres befejezését jelentő folytatások azonban kimaradtak, de még a vezérvégjátékban is felcsillant a remény, miután Suarez Ortiz hibázott. A két évvel korábbi Világkupán Polgár Judit a legjobb nyolc közé került, itt a későbbi győztes orosz Peter Szvidlertől szenvedett vereséget.

 

Lékó kecsegtető állásban maga kínálta a továbbjutását jelentő döntetlent, jól jön a holnapi pihenőnap a második forduló előtt. Nagymesterünkben alighanem még élt az oly rossz emlék, hogy 2011-ben az első körben búcsúzni kényszerült.

 

 

A Világkupán már eddig is számos meglepetés született, a szupernagymesterek közül többen is „pótvizsgázni” kényszerülnek, míg a három évvel korábbi Európa-bajnok orosz Jan Nepomnjacsij korai búcsúra kényszerült. A legfiatalabb résztvevő, a 14 éves kínai Weí Yi búcsúztatta. A legnagyobb szenzációt a világbajnoknő Anna Usenyina győzelme jelentette, a címvédő orosz Peter Szvidler fatális elnézésének köszönhetően rapidozhat. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan is harcban áll a lett Alekszej Shirovval. Többek között az amerikai Gata Kamsky, az angol Michael Adams, az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Alekszandr Morozevics Dmitrij Andrejkin és Jevgenyij Tomasevszkij is készülhet a továbbjátszásra.

A négy évvel ezelőtti Világkupa győztese, a tavaly világbajnoki döntőt játszó izraeli Borisz Gelfand csodával határos módon menekült meg a vereségtől a bangladesi Ziur Rahmannal szemben, 103 lépést követően könnyebbülhetett meg. Könnyen nyert másodszor is az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik. Kicsit megizzadt az orosz Alekszandr Griscsuk és az amerikai Hikau Nakamura.

A keddi rájátszáson két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű parti következik, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás. 4-4-nél a „hirtelen halál” játszma döntene. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

 

Az első forduló érdekesebb eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

1.Levon Aronjan (örmény, 2813) – Mikhail Markov (kirgiz, 2304) 2 - 0

2. G.Akash (indiai, 2340) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

3. Vlagyimir Kramnik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 2 – 0

4. Igor Bjelobrk (ausztrál, 2341) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 0 - 2

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772) - Ali Sebbar (marokkói, 2371) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

6. D. Cori T. (perui, 2434) - Hikaru Nakamura (amerikai, - 2772)  0 - 2

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764)  - Ziaur Rahman (bangladesi, 2470) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

8. Lou Yiping (kínai, 2484) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  - Samy Shoker (egyiptomi, 2489)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

10. El Gindy (egyiptomi, 2487) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 0 - 2

11. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) – Torbjorn Ringdal Hansen (norvég, 2492) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

12. Liu Qingnan (kínai, 2500) - Wang Hao (kínai, 2747) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

13. Peter Szvidler (orosz, 2746)Anna Usenyina (ukrán, 2500)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1) TB

14. Wan Yunguo (kínai, 2512) - Michael Adams (angol, 2740) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

16. Bator Sambuev (kanadai, 2524) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0) TB

17. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) – Conrad Holt (amerikai, 2539) 2 - 0

18. Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2556) - Anish Giri (holland, 2737) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

19. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2534)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

20. Jorge Cori (perui, 2569) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

21. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) – Darini Pouria (iráni, 2535) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

22. Vasif Durarbeyli (azeri, 2567) - Anton Korobov (ukrán, 2720)  1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

23. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Alexander Shabalov (amerikai, 2546) 2 - 0

24. Wei Yi (kínai, 2551) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2723)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

25. David Navara (cseh, 2715) – Sandro Mareco (argentin, 2561) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

26. Simon Agdestein (norvég, 2567) - Etienne Bacrot (francia, 2714)  0 - 2

27. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2710) – B. Adhiban (indiai, 2567) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen) TB

28. Mark Paragua (Fülöp-szigeteki, 2565) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) 0 - 2

29. Le Quang Liem (vietnami, 2702) - Oliver Barbosa (Fülöp-szigeteki, 2571) 2 - 0

30. Gregory Kajdanov (amerikai, 2574) - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 0,5 - 1,5 (0 – 1, döntetlen)

31. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707) – Eric Hansen (kanadai, 2584) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

32. Ajendro Ramirez (amerikai, 2588) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

33. Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710) – Alekszander Ipatov (török, 2584) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

34. Larry Cristiansen (amerikai, 2584) – Laurent Fressinet (francia, 2708)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

35. Alekszandr Rjazancev (orosz, 2700) – Ruben Felgaer (argentin, 2586) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

36. Diego Flores (argentin, 2578) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) 0 - 2

37. Pavel Eljanov (ukrán, 2702) – Sabino Brunello (olasz, 2607) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

38. Alekszandr Fier (brazil, 2595) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2701) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

39. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2594) játék nélkül Mojszejenko jutott tovább

40. Jon Hammer (norvég, 2605) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2699)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

41. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Hou Ji-fan (kínai, 2609) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen) TB

Johannessen,L (2520) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 0-0 6.Fd3 d5 7.cxd5 exd5 8.0-0 Fa6 9.Fxa6 Hxa6 10.Vd3 Vc8 11.a3 Fxc3 12.bxc3 c5 13.Hd2 Be8 14.f3 Vb7 15.Fb2

15...c4 16.Ve2 Be6 17.Bfe1 Bae8 18.Hf1 Hh5 19.Vd2 f5 20.a4 Vf7 21.g3 Hc7 22.Fa3 h6 23.h3 Hf6 24.g4 Hh7 25.Kg2

 

25...fxg4 és Péter ajánlatára döntetlen, ami a továbbjutását jelentette. 26.hxg4 Hg5 27.Vd1 h5 után sokkal jobban állt volna.

 

Polgár,J (2696) - Ortiz Suarez,I.B. (2612)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Ve2 h6 8.Fd2 e6 9.f4 Vc7 10.0-0-0 b5 11.g4 Fb7 12.g5 hxg5 13.fxg5 b4

 

14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fxd5 16.Fg2 Fxg2 17.Vxg2 Bc8 18.Fxb4

Számításba jött a 18.g6 Vc4 19.Kb1 f6 20.Fc1 folytatás is.

18...g6 19.Fc3 e5 20.He2 Hb6

Erősebb volt a 20...Vc6 21.Vxc6 Bxc6 22.h4 Fe7 23.Kb1 f6 változat.

21.h4 d5?!

Középen rekedt király mellett "életveszélyes" lépés.

22.Bhe1

Figyelmet érdemelt a 22.Hf4 d4 23.Fxd4 exd4 24.Ve4+ Fe7 25.Hxg6 Vxc2+ 26.Vxc2 fxg6 27.Vxc8+ Hxc8 28.Kb1 folytatás, vagy a profilaktikus 22.Kb1-gyel előkészíteni az akciót.

22...Fg7?

23.h5! Bxh5 24.Hf4 Bh4 25.Hxd5 Hxd5 26.Bxd5

Számításba jött 26.Fxe5 Fxe5 27.Bxd5 Kf8 28.Bdxe5 Bg4 29.Vh2 Bh4 30.Ve2 Bc4 31.Be8+ Bxe8 32.Vxe8+ Kg7 33.Ve5+ Vxe5 34.Bxe5 folytatás is.

26...Bc4 27.Be3?!

Judit kiengedte előnyét. 27.Vh3 Bc5 28.Bxc5 Vxc5 29.Vh4 remek esélyt adott volna.

27...Kf8 28.Vd2 e4 29.Fxg7+ Kxg7 30.c3 Vf4 31.Be2 Vg3 32.Kc2 Be8 33.Bg2 Vb8?! 34.Ve3 Bc7?

 

35.Bh2! Bce7 36.Vf2!?

Kimaradt a fonalas nyerés a 36.Bh6 Be6 (36...Be5 37.Vf4) 37.Vh3 Bh8 38.Bd7 Bxh6 39.Vxh6+ Kg8 40.Bxf7! változatban.

36...Be6 37.Bd7?!

A nagy izgalmak közepette Judit újabb nyerést hagyott ki a 37.Bh1 Vc7 38.Vh4 Kf8 39.Bf1 e3 40.Vh8+ Ke7 41.Bxf7+ Kxf7 42.Vh7+ változatban.

37...Bf8

38.Bxf7+ Bxf7 39.Bh7+ Kxh7 40.Vxf7+ Kh8 41.Vxe6 Vh2+ 42.Kb3 Vb8+ 43.Ka3 Vf8+ 44.Ka4

 

44...Vf4

A kevés játékidő mellett nehéz volt a vezérvégjátékot játszani.

45.Ve8+ Kg7 46.Vd7+ Kf8 47.Vd8+ Kf7 48.Vd5+ Ke7 49.Vd4 Ke6 50.Kb3 Vf3 51.Kc2

 

51...Kf5 52.a4 Kxg5 53.b4 Kh4 54.b5 axb5 55.a5 Ve2+ 56.Kb3 Kg3 57.Vd6+ Kf3 58.a6 Ve1 59.Kb4

 

59...Vb1+? 60.Kc5 Va1?

61.Vf6+

Még nem engedte ki a nyerést, de pontosabb volt a 61.Kb6 e3 62.Vf6+ Ke4 63.Vxg6+ Kf3 64.Vh5+ Kg3 65.a7 e2 66.Vxe2 Vg1+ 67.Kb7 Vh1+ 68.Kc7 Vh7+ 69.Kb6 Vg6+ 70.Kxb5 folytatás.

61...Ke2 62.Kb6?

A kapkodásban kimaradt a 62.Vc6 Vg1+ 63.Kxb5 Kf3 64.Vf6+ Ke2 65.Ve6 lehetőség.

62...b4! 63.Vd4 bxc3 64.Vxe4+ Kd2 65.Vd5+ Ke3 66.Ve5+ Kd3 67.Vg3+ Kd2 68.Vd6+ Ke3 69.Vc5+ Kd3 70.Vb5+ Kd2 71.Vg5+ Ke2 72.Ve5+ Kd3 73.a7

73...Vg1+ 74.Ka6 Va1+ 75.Kb7 Vh1+ 76.Kb8 c2 77.Vg3+ Kd2 78.Vg5+ Kd1 79.Vd8+ Ke2 80.Ve7+ Kd2 81.Vb4+ Ke2 82.Vc4+ Kd2 83.Vf4+ Kd1 84.Vd6+ Ke2 85.a8V Vxa8+ 86.Kxa8 c1V 87.Vxg6 és döntetlen

 

Usenyina,A (2500) - Szvidler,P (2746)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Ha5 16.Be1 Fxf3 17.Fxf3 Hc4 18.Ff4 e5 19.dxe6 fxe6 20.Bxb7 Bad8 21.Bd7 Bxd7 22.Vxd7 He5 23.Fxe5 Fxe5 24.Bf1 h5 25.Fe2 Bf7 26.Vc8+ Bf8 27.Vc6 Fd4 28.Fc4

 

28...Bxf2??

A címvédő fatális elnézést követett el. 28...Fxf2+ 29.Kh1 Va3 30.Vd7 Fb6 31.Fxe6+ Kh8 32.Ff7 Vc3 33.Ve6 Vg7 34.g3 jó remiesélyt adott volna.

29.Vxe6+ Kh7 30.Vd7+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: www.chessworldcup2013.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben megkezdődött a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa, az esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt tornája. A sakkozók elitjének csúcsviadaláról az első két helyezett harcolja ki a világbajnok-jelöltséget. Lékó Péter győzelemmel, Polgár Judit vereséggel rajtolt. Lékó a norvég Leif Erlend Johannessen ellen világossal nyerte meg a kétjátszmás párharc első partiját. Polgár Judit sötéttel a kubai Suarez Ortiztől kapott ki. Az esélyesek közül ki könnyebben, ki nehezebben érvényesítette a papírformát. A legnagyobb meglepetést az orosz Alekszandr Morozevics veresége jelentette. Hétfőn ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat, 1-1 esetén kedden a rájátszás dönti el a továbbjutást.

Az esélyesek közül ki könnyebben, ki nehezebben érvényesítette a papírformát. Korántsem volt egyértelmű a rajtlistán, első háromszoros olimpiai bajnok, a 2005-ös Világkupa. a 2011/12-es Grand Prix-sorozat győztesének, az örmény Levon Aronjannak a győzelme. A nagy rutin átsegítette a kisebb nehézségeken. Az olasz Fabiano Caruana a tőle megszokott higgadt játékkal került döntő előnybe. A zambiai, Élő-pont nélküli Gillian Bwalya számára óriási élmény lehetett, hogy az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal játszhatott. Nem okozott drukkereinek csalódást az orosz Alekszandr Griscsuk és Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura és a 2009-es Világkupa-győztes izraeli Borisz Gelfand.

A júliusi 1-től érvényes pontok alapján még nyolcadik amerikai Gata Kamsky nem bírt ifjú kínai ellenfelével. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov a legjobbak közül elsőként fejezte be győztesként partiját. A kubai Leinier Dominguez Perez megjárta a poklokat is az egyiptomi El Gindyvel szemben, aki egyszerű nyerést hagyott ki. A címvédő orosz Peter Szvidler az ukrán világbajnoknőt, Anna Usenyinát kényszerítette megadásra.

Az első játéknap legnagyobb meglepetését az orosz Alekszandr Morozevics veresége jelentette. Időzavarban jobb állásban megdöbbentő hibákat vétett, a sokadikat a kanadai Bator Sambuev kihasználta. Honfitársa, Dmitrij Jakovenko is hátrányból játssza a második partit.

 

Nagymestereink játszmái az utolsók között fejeződtek be. Lékó Péter a különböző színű futók mellett is érvényesíteni tudta kedvezőbb pozícióját, nagyot küzdött, hogy a holnapi partit előnnyel játszhassa.

Polgár Judit játékán meglátszott a hosszú kihagyás. A kubai Suarez Ortiz az elhibázott cserét követően gyalogot nyert, a sokkal jobb folytatást azonban kihagyta. Sajnos Judit a bástyavégjátékban nem tudta kiharcolni a döntetlent.

Joggal bosszankodhat a lett színekben játszó Alekszej Sirov, többször is nyerést hagyott ki a kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan ellen. Szerencsés az ukrán Alekszander Mojszejenko, a tehetséges egyiptomi Ahmed Adly számára nem engedélyezték a kötelező katonai szolgálat elhalasztást.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén az egyes fordulók harmadik napján rájátszás dönt, két 25-25 perces rapidpartival kezdenek, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partival folytatódik a küzdelem, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartik (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

 

Az első forduló első játszmáinak érdekesebb eredményei:

15. Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 59)

42. I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2609) - Polgár Judit (magyar, 2696) 1 – 0 (Angol megnyitás, 65)

 

1.Levon Aronjan (örmény, 2813) – Mikhail Markov (kirgiz, 2304) 1 - 0

2.G. Akash (indiai, 2340) - Fabiano Caruana (olasz, 2796) 0 - 1

3. Vlagyimir Kramnik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai) 1 – 0

4. Igor Bjelobrk (ausztrál, 2341) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) 0 - 1

5. Szergej Karjakin (orosz, 2772) - Ali Sebbar (marokkói, 2371) 1 - 0

6. D. Cori T. (perui, 2434) - Hikaru Nakamura (amerikai, - 2772)  0 - 1

7. Borisz Gelfand (izraeli, 2764)  - Ziaur Rahman (bangladesi, 2470) 1 – 0

8. Lou Yiping (kínai, 2484) - Gata Kamsky (amerikai, 2741) döntetlen

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  - Samy Shoker (egyiptomi, 2489)  1 – 0

10. El Gindy (egyiptomi, 2487) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) 0 - 1

11. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) – Torbjorn Ringdal Hansen (norvég, 2492) 1 - 0

12. Liu Qingnan (kínai, 2500) - Wang Hao (kínai, 2747) döntetlen

13. Peter Szvidler (orosz, 2746) – Anna Usenyina (ukrán, 2500)  1 - 0

14. Wan Yunguo (kínai, 2512) - Michael Adams (angol, 2740) döntetlen

16. Bator Sambuev (kanadai, 2524) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) 1 - 0

17. Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) – Conrad Holt (amerikai, 2539) 1 - 0

18. Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségek, 2556) - Anish Giri (holland, 2737) 0 – 1

19. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2534)  döntetlen

20. Jorge Cori (perui, 2569) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) döntetlen

21. Dmitrij Andrejkin (orosz, 2716) – Darini Pouria (iráni, 2535) döntetlen

22. Vasif Durarbeyli (azeri, 2567) - Anton Korobov (ukrán, 2720)  0 - 1

23. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2719) – Alexander Shabalov (amerikai, 2546) 1 - 0

24. Wei Yi (kínai, 2551) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2723)  döntetlen

25. David Navara (cseh, 2715) – Sandro Mareco (argentin, 2561) 1 - 0

26. Simon Agdestein (norvég, 2567) - Etienne Bacrot (francia, 2714)  0 - 1

27. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2710) – B. Adhiban (indiai, 2567)  döntetlen

28. Mark Paragua (Fülöp-szigeteki, 2565) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2724) 1 - 0

29. Le Quang Liem (vietnami, 2702) - Oliver Barbosa (Fülöp-szigeteki, 2571) 1 - 0

30. Gregory Kajdanov (amerikai, 2574) - Alekszander Arescsenko (ukrán, 2709) 0 - 1

31. Vlagyimir Malahov (orosz, 2707) – Eric Hansen (kanadai, 2584) 1 - 0

32. Ajendro Ramirez (amerikai, 2588) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2706) döntetlen

33. Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2710) – Alekszander Ipatov (török, 2584) 1 - 0

34. Larry Cristiansen (amerikai, 2584) – Laurent Fressinet (francia, 2708)  0 - 1

35. Alekszandr Rjazancev (orosz, 2700) – Ruben Felgaer (argentin, 2586) döntetlen

36. Diego Flores (argentin, 2578) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2706) 0 - 1

37. Pavel Eljanov (ukrán, 2702) – Sabino Brunello (olasz, 2607) döntetlen

38. Alekszandr Fier (brazil, 2595) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2701) döntetlen

39. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2699) – Ahmed Adly (egyiptomi, 2594) játék nélkül Mojszejenko jutott tovább

40. Jon Hammer (norvég, 2605) – Szergej Movszeszjan (örmény, 2699)  döntetlen

41. Alekszej Shirov (lett, 2696) - Hou Ji-fan (kínai, 2609) döntetlen

 

Lékó,P (2744) - Johannessen,L (2519)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.cxd4 Hxd4 13.Hxd4 Vxd4 14.Hf3

A változatban nagymesterünk a kis előnyt biztosító folytatás mellett döntött.

14...Vxd1 15.Bxd1 0-0

Az 1999-es kieséses rendszerű világbajnokság győztesével, az orosz Alekszandr Halifmannal 2000 januárjában Péter Budapesten hatjátszmás párharcot vívott az RWE Gas szponzorálása mellett. A 15...Fg4 16.Fe3 0-0 17.h3 Fxf3 18.gxf3 Bfd8 19.f4 g6 20.Kg2 Ha4 21.Bxd8+ Bxd8 22.Fxa4 bxa4 23.Bc1 c5 24.Bc4 folytatást láttuk, és Péter kedvező gyalogszerkezetét biztos kézzel vezette győzelemre.

16.Hd4 Bfd8 17.Fe3 Fd5 18.Bdc1 Ff8 19.He2 He6 20.f4 c5

21.f5 Hd4 22.Hxd4 cxd4 23.Fxd4 Fxg2 24.Kxg2 Bxd4 25.Fb3 Bf4?

Az egyenlő esélyeket ígérő állásban a norvég sakkozó hibázott.

 

26.Bc7! Bxf5 27.Bf1 Bxf1 28.Kxf1 Kh8 29.Fxf7 g6 30.Ke2 a5 31.Kf3 a4?! 32.Ke4 a3 33.bxa3

Számításba jött a 33.b3 Bd8 34.Fd5 folytatás is.

33...Ba4+ 34.Kf3 Bxa3+ 35.Fb3 Ba8 36.Bb7 b4

37.Ke4 Bd8 38.Bf7 Fc5 39.Fd5

Időzavarban nehéz elkötelező lépést húzni.

39...Be8 40.Bd7 Be7 41.Bd8+ Kg7 42.h3 Fb6 43.Bg8+ Kh6 44.e6 Ff2 45.Bf8 Fg3 46.Bf3 Fd6 47.Fc6 Ba7?

48.Kd5 Fe7 49.Bf7 Ba5+ 50.Ke4 Ba7 51.Fd5 Bc7 52.Fb3 g5 53.Fd5 Kg6 54.Ke5 h6 55.Fe4+ Kh5

56.Bxe7! Bxe7 57.Kf6 Bc7 58.e7 Bc8 59.Ff5 és sötét feladta

 

Ortiz Suarez,I. (2609) - Polgár,J (2696)
Vezércsel [D32]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.cxd5 exd5 7.Fb5 Fd6 8.dxc5 Fxc5 9.0-0 0-0 10.b3 Fg4 11.Fb2 Bc8 12.h3 Fh5 13.Bc1 Fd6 14.Fe2 Fxf3?!

A d5 gyalog többé nem védhető.

15.Fxf3 Fe5 16.Fa1 Va5 17.Hxd5 Bfd8?

18.Fxe5?!

A kubai nagymester döntő előnyhöz juthatott volna a 18.b4 Vxa2 19.b5 Hxd5 20.bxc6 bxc6 21.Fxe5 Hxe3 22.Vxd8+ Bxd8 23.fxe3 változatban.

18...Hxd5 19.Fxd5 Vxd5 20.Vxd5 Bxd5 21.Fc3

 Világos gyalogelőnyével gond nélkül játszhatott nyerésre.

21...Bcd8 22.Bfe1 a5 23.Kf1 b5 24.Bc2 h5 25.Bec1 Kh7 26.Fe1 Hb4 27.Fxb4 axb4 28.Bc5 h4 29.B1c2 f6 30.Ke2 g5 31.Bxd5 Bxd5 32.Bd2 Bc5 33.Bd7+ Kg6 34.Kd2 Bc6 35.Bd5

35...Ba6 36.Bxb5 Bxa2+ 37.Ke1 Bb2 38.Bxb4 Kf5 39.Kf1 Ke5 40.f3 Bb1+ 41.Kf2 Bb2+ 42.Kg1 Bb1+ 43.Kh2 f5

 

44.e4 fxe4 45.Bxe4+ Kf5 46.Bb4 Bb2 47.Bb8 Kf6 48.b4 Bb1 49.b5 Kg6

50.b6 Kg7 51.b7 Kh7  

 

52.f4 gxf4 53.Bf8 Bxb7 54.Bxf4 Kg6 55.Bxh4 Bb3 56.Bf4 Kg5 57.Bf3 Bb4 58.Kg3 Ba4 59.Bb3 Ba5 60.h4+ Kh5 61.Kh3 Ba6 62.g4+ Kh6 63.Kg3 Kg6 64.h5+ Kh6 65.Kh4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsøben augusztus 10. és szeptember 3. között rendezik meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát. A viadalon két magyar résztvevőnek drukkolhatunk, Lékó Péter Élő-pontjai alapján kapott meghívást, Polgár Juditnak a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov szabadkártyát adott. A rajtlistát az örmény Levon Aronjan vezeti az olasz Fabiano Caruana mögött az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik. A címvédő orosz Peter Szvidler a 13., Lékó Péter a 15., Polgár Judit a 42. minden idők legerősebb Világkupáján, amelynek első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A világranglista top 25 helyezettjéből huszonketten játszanak!

 

Tromsø Norvégia nyolcadik legnagyobb városa, Troms megye székhelye. Itt található a világ legészakibb egyeteme, sörfőzdéje, botanikus kertje és planetáriuma; a város a világ legészakabbi püspökségének (katolikus egyházkormányzati egység, a Tromsø-i Területi Prelatúra) is székhelye. A norvég város jövőre sakkolimpiát rendez, a szervezők számára főpróba a viadal.

 

Az  ötödik Világkupa az eddigi legerősebb mezőnyű. A top 25-ből huszonketten játszanak! Harminchét nagymesternek van 2700 vagy több Élő-pontja. Az új szabályzat értelmében csak az a nagymester játszhat kedvező Élő-pontátlagával a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen, aki részt vesz a Világkupán, illetve játszott a Grand Prix-sorozaton. A 2005-ös Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan vezeti a rajtlistát, őt az olasz Fabiano Caruana és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik követi. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen távolmaradása érthető, novemberi döntőjük vesztese játszhat a vb-jelölti versenyen. A bolgár Veszelin Topalov kockáztatott, de bevált elképzelése, a GP-sorozat győzteseként világbajnokjelölt lett.

 

Az előző Világkupáról az első négy helyezett, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov kiemeltként szerepel. A női világbajnoknő, az ukrán Anna Usenyina, két junior világbajnok, a lengyel Swiercz és a török Ipatov is résztvevő. Tizennyolcan súlyozott Élő-pontszámok szerepelhetnek, Lékó Péter 12. ebben a rangsorban. Negyvenhatan a 2012-es és a 2013-as Európa-bajnokságról harcolták ki a részvételi jogot. Húsz helyet kapott az amerikai és az ázsiai zóna, hatan Afrikát képviselik.

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov hat szabadkártyával rendelkezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, a női világranglistát vezető Polgár Judit, a cseh David Navara, a lengyel Duda és a kínai Wei Yi élvezte az elnök támogatását. Négy sakkozót a norvég rendezők jelöltek. A két magyar résztvevő az első körben könnyű ellenfeleket kapott. A 15. helyen kiemelt Lékó Péter (2737) a rendezők által  jelölt Leif Erlend Johannessennel (2519) mérkőzik meg.  A rajtlistán 42. Polgár Judit (2696) a kubai I. R. Ortiz Suarezzel (2612) játszik.  A joggal remélt továbbjutás után a második körben Lékó a a perui Granda Zuniga és az örmény Melkumjan meccs győztesével, Polgár a francia Vachier-Lagrave és az amerikai Sabalov párharc nyertesével mérkőzhet meg. A 128 résztvevős torna első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A teljes díjalap 1millió 600 ezer dollár, a győztes 120 ezret kap.

 

A legjobbak kiemelési rangsora a július 1-től érvényes pontszámok alapján:

Levon Aronjan (örmény, 2813), Fabiano Caruana (olasz, 2796), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780), Szergej Karjakin (orosz, 2776), Hikaru Nakamura (amerikai, 2775), Borisz Gelfand (izraeli, 2773), Gata Kamsky (amerikai, 2763), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2761), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756), Wang Hao (kínai, 2752), Peter Szvidler (orosz, 2746), Michael Adams (angol, 2740), Lékó Péter (magyar, 2737), Alekszandr Morozevics (orosz, 2736), Nyikita Vityjugov (orosz, 2734), Anish Giri (holland, 2734), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2733), Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)

 

Az előkelő helyen jegyzett nagymestereknek az első forduló sétagaloppnak ígérkezik, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek nem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.  Erről Vaszilij Ivancsuk tudna a legtöbbet mesélni, aki 2005-ben a második, hat éve a harmadik, négy éve a második kört nem „élte túl.” 2009-ben az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics is csomagolhatott a második forduló után.

 

Az élcsoportban az első forduló párosítása:

Levon Aronjan (örmény, 2813) – Mikhail Markov (kirgiz, 2304)

Fabiano Caruana (olasz, 2796) – G. Akash (indiai, 2340)

Vlagyimir Kramnik (orosz, 2784) – Gillian Bwalya (zambiai)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) Igor Bjelobrk (ausztrál, 2341)

Szergej Karjakin (orosz,  - Ali Sebbar (marokkói, 2371)

Hikaru Nakamura (amerikai, - D, Cori T. (perui, 2434)

Borisz Gelfand (izraeli, 2764)  - Ziaur Rahman (bangladesi, 2470)

Gata Kamsky (amerikai, 2741) – Lou Yiping (kínai, 2484)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2775)  - Samy Shoker (egyiptomi, 2489)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – El Gindy (egyiptomi, 2487)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) – Torbjorn Ringdal Hansen (norvég, 2492)

Wang Hao (kínai, 2747) – Liu Qingnan (kínai, 2500)

Peter Szvidler (orosz, 2746) – Anna Usenyina (ukrán,

Michael Adams (angol, 2740) – Wan Yunguo (kínai, 2512)

Lékó Péter (magyar, 2744) - Leif Erlend Johannessen (norvég, 2519)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2739) – Bator Sambuev (kanadai, 2524)

Nyikita Vityjugov (orosz, 2719) – Conrad Holt (amerikai, 2539)

Anish Giri (holland, 2737) – Salem A. R. Saleh (Egyesült Arab Emírségek,

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) – Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2534)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) – Jorge Cori (perui, 2569)

Polgár Judit (magyar, 2696) - I. R. Suarez Ortiz (kubai, 2612)

 

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén a rájátszás következik, két 25-25 perces rapidparti következik, plusz 10-10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partival folytatódik a csatározás, és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

Augusztus 10-én tartják meg a technikai értekezletet, majd az ünnepélyes megnyitót, másnap indulnak a sakkórák.  A döntő előtt augusztus 29-én szabadnap lesz, másnap kezdődik a négyjátszmás finálé, szeptember 3-án avatnak győztest, rendezik meg a záróünnepséget.

 

A Világkupák eddigi története

2005-ben az örmény Levon Aronjan nyerte az első Világkupát. A rapid rájátszásban Aronjan mindkét rapid játszmát megnyerte az ukrán exvilágbajnok, Ruszlan Ponomarjov ellen. Az egykori junior világbajnok addigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el, veretlen maradt, + 18,2 Élő-pontot is gyűjtött a 100 ezer dolláros első díja mellé. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, veretlenül nyerte meg a versenyt. Ponomarjov közel három éves hullámvölgy után szerepelt sikerrel. A francia Etienne Bacrot lett a harmadik, kölcsönös hibák után győzte az orosz Alekszandr Griscsukot. A nagy szenzációt a 15 éves norvég Magnus Carlsen szereplése jelentette, világbajnokjelölt lett.

 

 

A döntő:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2704) – Levon Aronjan (örmény, 2724)  1 – 3 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 - 1)

A 3. – 4. helyért:

Etienne Bacrot (francia, 2725) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2720)  2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

...

A 9. – 10. helyért:

Magnus Carlsen (norvég, 2570) – Gata Kamsky  (amerikai, 2690)  1 – 3 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 -1)

 

Az első fordulóban aratott szenzációs győzelmek után nagymestereink a második körben búcsúra kényszerültek. Balogh Csaba az ukrán Szergej Karjakin elleni sikere után Alekszander Arescsenkóval szemben már nem talált védelmet. Cao Sang előtt a kínai Xu Yun állította pirosra a szemafort.

 

Cao Sang (magyar, 2538) – Andrej Volokityin (ukrán, 2666)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Cao Sang (magyar, 2538) – Xu Jun (kínai, 2582)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Szergej Karjakin (ukrán, 2658) 2,5 – 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen)

Balogh Csaba (magyar, 2567) – Alekszander Arescsenko (ukrán, 2653)   0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

Két év múlva a 128 fős mezőnyben a 11. helyre rangsorolt amerikai Gata Kamsky győzelmével fejeződött be a Világkupa. A spanyol Alekszej Shirov elleni döntő negyedik partijában a világossal játszó Kamsky minőségáldozattal érte el az örökös sakkot, s ezzel megnyerte a meccset 2,5-1,5-re. A 33 éves amerikai sakkozó kiharcolta a jogot, hogy a bolgár Veszelin Topalovval vívhatott nyolcjátszmás párosmérkőzést, a párharc győztese (Topalov)  az indiai Viswanathan Ananddal a világbajnoki címért mérkőzhetett meg. Balogh Csaba és Héra Imre az első körben szenvedett vereséget, Almási Zoltán a legjobb 32 között az orosz Dmitrij Jakovenkotól kapott ki.

 

A Világkupa döntőjének végeredménye:

Alekszej Shirov (spanyol, 2739) – Gata Kamsky (amerikai, 2714) 1,5 – 2,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

 

Nagymestereink eredményei:

 

Wen Yang (kínai, 2515) - Almási Zoltán (magyar, 2691)   0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Almási Zoltán (magyar, 2691) – Bartosz Socko (lengyel, 2646)  2 – 0

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710)  -  Almási Zoltán (magyar, 2691)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen) 

 

Szergej Rublevszkij (orosz, 2676) - Héra Imre (magyar, 2544)  1,5 – 0,5  (1 – 0, döntetlen)

 

Balogh Csaba (magyar, 2561) – Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2661)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

2009-ben a Világkupa döntőjének rájátszását drámai  csata után a 41 esztendős izraeli Borisz Gelfand 5-3-ra megnyerte a 26 esztendős FIDE exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. Összesítésben Gelfand 7-5-re győzött és világbajnokjelölt lett. Izgalmas partik, az idő szorításában időnként nagy hibák jellemezték a játszmákat. A világbajnoki címért 1990 óta harcoló Gelfand sikerekben gazdag pályafutásának egyik legnagyobb sikerét érte el. Az első helyen kiemelt nagymester a viadal doyenje volt, megérdemelt győzelmet aratott. Jól ismert megnyitáselméleti felkészültsége nagy rutinnal párosult.

Polgár Judit az első körben erőnyerő volt, a szlovén a szlovén Dusko Pavasovic lábtörése miatt lemondta részvételét. A második fordulóban  nagymesternőnk a román Liviu-Dieter Nisipenu ellen nagy izgalmak után a villámpartikban biztosította a továbbjutását. A 32 között Borisz Gelfanddal csatázott. Az első parti elvesztését követően világossal remek győzelmet aratott, a rájátszást azonban 2,5-0,5-re elvesztette a későbbi győztessel szemben.

A Világkupa döntője:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) – Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 5 – 7 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 -1, 0 – 1)

 

Polgár Judit eredményei:

 

Polgár Judit (magyar, 2680) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2677)   4,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen (s), 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0 (v), döntetlen)

Borisz Gelfand (izraeli, 2758)  - Polgár Judit (magyar, 2680)  3,5 – 1,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0 (s), döntetlen,  1 – 0)

 

2011-ben az orosz Peter Szvidler győzelmével ért véget a negyedik Világkupa. Szvidler a 96 ezer eurós első díj mellé még 20 Élő-pontot is gyűjtött. Szép siker Alekszandr Griscsuk második helyezése. A harmadik világbajnok-jelölti címet az ukrán derbin Vaszilij Ivancsuk harcolta ki, Ruszlan Ponomarjovval szemben 2,5-1,5-re megnyerte a mérkőzést.

 

A döntő végeredménye:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) - Peter Szvidler (orosz, 2739) 1,5 – 2,5 (0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A 3. helyért vívott párharc végeredménye:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán 2764) 2,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen)

Négy magyar résztvevője volt a viadalnak. Polgár Judit bravúros szerepléssel a nyolcaddöntőig jutott, itt Szvidlertől kapott ki 1,5-0,5-re. A 32 között a rajtlistán első orosz Szergej Karjakint győzte le.  A nyolcaddöntőben a kubai Leinier Dominguez Perezt rájátszásban, drámai csatában múlta felül. Lékó Péter óriási meglepetésre már az első körben búcsúzott, Almási Zoltán és Berkes Ferenc a 64 között szenvedett vereséget.

Nagymestereink eredményei:

Jimenez Fidel Coralles (kubai, 2585) - Polgár, Judit (magyar, 2699) 0 - 2

Polgár Judit (magyar, 2699) - Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Polgár Judit (magyar, 2699) –Szergej Karjakin (orosz, 2788) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

Polgár Judit (magyar, 2699) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719) 4,5 - 3,5 (0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)

Peter Szvidler (orosz, 2739) - Polgár Judit (magyar, 2699) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

 

Almási Zoltán (magyar, 2726) – Essam El Gindy (egyiptomi, 2510)  2 - 0

Mircea-Emilian Parligras (román, 2636) - Almási Zoltán (magyar, 2726) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

 

Berkes Ferenc (magyar, 2696) – Sandro Mareco (argentin, 2597) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Zahar Efimenko (ukrán, 2706) - Berkes Ferenc (magyar, 2696) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

 

Lékó Péter (magyar, 2717) – Samuel Shankland (amerikai, 2539) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvégiai Tromsoben augusztus 10. és szeptember 3. között rendezik meg a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupát. A viadalnak két magyar résztvevője lesz, Lékó Péter Élő-pontjai alapján kapott meghívást, Polgár Juditnak a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov szabadkártyát adott. A rajtlistát az örmény Levon Aronjan vezeti az olasz Fabiano Caruana mögött az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik. A címvédő orosz Peter Szvidler a 13., Lékó Péter a 15., Polgár Judit a 42. minden idők legerősebb Világkupáján, amelynek első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A világranglista top 25 helyezettjéből huszonketten játszanak!

 

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 128 résztvevős Világkupa első fordulójának sorsolását. A két magyar résztvevő az első körben könnyű ellenfeleket kapott. A 15. helyen kiemelt Lékó Péter (2737) a rendezők által  jelölt Leif Erlend Johannessennel (2520) mérkőzik meg.  A rajtlistán 42. Polgár Judit (2696) a kubai I. R. Ortiz Suarezzel (2612) játszik.  A 128 résztvevős torna első két helyezettje lesz világbajnok-jelölt. A teljes díjalap 1millió 600 ezer dollár, a győztes 120 ezret kap.

Az  ötödik Világkupa az eddigi legerősebb mezőnyű. A top 25-ből huszonketten játszanak! Harminchét nagymesternek van 2700 vagy több Élő-pontja. Az új szabályzat értelmében csak az a nagymester játszhat kedvező Élő-pontátlagával a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen, aki részt vesz a Világkupán. A 2005-ös Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan vezeti a rajtlistát, őt az olasz Fabiano Caruana és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik követi. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen távolmaradása érthető, novemberi döntőjük vesztese játszhat a vb-jelölti versenyen. A bolgár Veszelin Topalov kockáztatott, nem nevezett, bízik abban, hogy a Grand Prix-sorozatról kiharcolhatja a részvételt.

 

Az előző Világkupáról az első négy helyezett, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov kiemeltként szerepel. A női világbajnoknő, az ukrán Anna Usenyina, két junior világbajnok, a lengyel Swiercz és a török Ipatov is résztvevő. Tizennyolcan súlyozott Élő-pontszámok szerepelhetnek, Lékó Péter 12. ebben a rangsorban. Negyvenhatan a 2012-es és a 2013-as Európa-bajnokságról harcolták ki a részvételi jogot. Húsz helyet kapott az amerikai és az ázsiai zóna, hatan Afrikát képviselik.

 

A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov hat szabadkártyával rendelkezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan, a női világranglistát vezető Polgár Judit, a cseh David Navara, a lengyel Duda és a kínai Wei Yi élvezte az elnök támogatását. Négy sakkozót a norvég rendezők jelöltek.

A legjobbak kiemelési rangsora:

Levon Aronjan (örmény, 2813), Fabiano Caruana (olasz, 2796), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780), Szergej Karjakin (orosz, 2776), Hikaru Nakamura (amerikai, 2775), Borisz Gelfand (izraeli, 2773), Gata Kamsky (amerikai, 2763), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2761), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756), Wang Hao (kínai, 2752), Peter Szvidler (orosz, 2746), Michael Adams (angol, 2740), Lékó Péter (magyar, 2737), Alekszandr Morozevics (orosz, 2736), Nyikita Vityjugov (orosz, 2734), Anish Giri (holland, 2734), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2733), Tejmur Radzsabov (azeri, 2733)

Az előkelő helyen jegyzett nagymestereknek az első forduló sétagaloppnak ígérkezik, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek nem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.  Erről Vaszilij Ivancsuk tudna a legtöbbet mesélni, aki 2005-ben a második, hat éve a harmadik, négy éve a második kört nem „élte túl.” 2009-ben az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics is csomagolhatott a második forduló után.

A résztvevőknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén két 25 perces rapidparti következik, plusz 10 másodperc lépésenként. Újabb egálnál két 10-10 perc gondolkodási idejű partiva folytatódik a csatározás és 10-10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. A párosítást a 2013. július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. február 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet. Wijk aan Zee-i elsőségével megdöntötte saját rekordját is, 2872(!) pontja van, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 62 pontos lemaradással követi. Az örmény Levon Aronjan jól hajrázott az esztendő első szuperversenyén. Az olasz Fabiano Caruana nyolc helyezést rontott, Lékó Péter négyet javított, 15. a rangsorban. Berkes Ferenc a 49., Polgár Judit az 53., Almási Zoltán a 60. a listán.  A top 25-ben többek között hét orosz, három azeri, két-két amerikai és ukrán sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hatvanegyedszer vezeti Polgár Judit!

A legjobbak rangsorának szenzációja, hogy a norvég Magnus Carlsen már saját világrekordját is megdöntötte. Az esztendő első szuperversenyén, a Tata Steel Chess 2013 tornán veretlenül, másfél pontos előnnyel kivívott első helyével 11 pontot gyűjtött, 62 ponttal előzi meg a  sakkozás 14. világbajnokát, az orosz Vlagyimir Kramnyikot. A 22 éves norvég zseni szuperszonikus teljesítménye után még fokozottabb érdeklődéssel várjuk a márciusi világbajnok-jelölti versenyt, amelynek abszolút esélye Carlsen, de fokozott nyomás alatt játszik majd. Az orosz exvilágbajnok mellett a világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan, a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler, a második Alekszandr Griscsuk, a bronzérmes ukrán Vaszilij Ivancsuk, a világbajnoki döntőn vesztes izraeli Borisz Gelfand mellett a világranglistán negyedik azeri Tejmur Radzsabov a „rendezők” jogán játszik.  

A Wijk aan Zee-i tornán az orosz Szergej Karjakin és az indiai világbajnok Viswanathan Anand mellett első számú sakkozónk, Lékó Péter is szépen gyűjtött Élő-pontokat, négy helyet is javított. A rangsor nagy vesztese az olasz Fabiano Caruana, nem tudta beváltani reményeit, hogy megőrzi a top tízben a helyezését. Bőven van lehetősége a javításra, hiszen február 7-től Baden-Badenben játszik a hat résztvevős, kétfordulós szuperversenyen, ahol Anand is indul. Lékó Péter következő nagy megmérettetése az áprilisi lisszaboni GP-viadal lesz.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

       nemzet

1212

0113

0213

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2848

2861

2872

13

1990

2.

Kramnyik,V

orosz

2795

2810

2810

0

1975

3.

Aronjan,L

örmény

2815

2802

2809

13

1982

4.

Radzsabov,T

azeri

2793

2793

2793

0

1987

5.

Karjakin,S

orosz

2775

2780

2786

13

1990

6.

Anand,V

indiai

2775

2772

2780

13

1969

7.

Topalov,V

bolgár

2771

2771

2771

0

1975

8.

Nakamura,H

amerikai

2760

2769

2767

13

1987

9.

Mamedgyarov,S

azeri

2764

2766

2766

0

1985

10.

Griscsuk,A

orosz

2764

2764

2764

0

1983

11.

Ivancsuk,V

ukrán

2766

2758

2758

0

1969

12.

Morozevics,A

orosz

2748

2758

2758

0

1977

13.

Caruana,F

olasz

2782

2781

2757

13

1992

14.

Szvidler,P

orosz

2747

2747

2747

0

1976

15.

Lékó,P

magyar

2732

2735

2744

13

1979

16.

Wang Hao

kínai

2737

2752

2743

13

1989

17.

Gelfand,B

izraeli

2751

2740

2740

0

1968

18.

Kamsky,G

amerikai

2762

2740

2740

0

1974

19.

Gasimov,V

azeri

2737

2737

2737

0

1986

20.

Jakovenko,D

orosz

2741

2734

2734

0

1983

21.

Ponomarjov,R

ukrán

2741

2733

2733

0

1983

22.

Andrejkin,D

orosz

2723

2727

2727

0

1990

23.

Adams,M

angol

2710

2725

2725

0

1971

24.

Dominguez,PL

kubai

2734

2723

2723

6

1983

25.

Giri,A

holland

2720

2726

2722

13

1994

 

 

 

 

 

 

 

49.

Berkes,F

magyar

2693

2702

2702

0

1985

53.

Polgár,J

magyar

2705

2696

2696

8

1976

60.

Almási,Z

magyar

2689

2689

2689

0

1976

76.

Gyimesi,Z

magyar

2674

2674

2674

0  

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A további helyezések is változatlanok.

1.Oroszország 2746 (+ 3, 215 nemzetközi nagymester, 496 nemzetközi mester, 2161 címviselő)

2. Ukrajna 2703 (- 4, 79, 198, 492)

3. Kína 2667 (+2, 30, 23, 120)

4. Franciaország 2659 (- 4, 47, 94, 352)

5. Örményország 2658 ( 34, 25, 93)

6. Magyarország 2656 (51, 106, 418)  

7. Egyesült Államok 2651 (- 1, 75, 121, 573)

8. Azerbajdzsán 2648 (20, 17, 78)

9. India 2638 (- 7, 29, 76, 218)

10. Németország 2634 (79, 233, 1194)

 

A honi ranglistán Lékó Péter növelte előnyét, Rapport Richárd Wijk aan Zee-i nagyszerű sikerével 25 Élő-pontot szerzett, a rangsorban az ötödik helyre lépett előre.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2744 (+ 9), Berkes Ferenc 2702 Polgár Judit 2696,  Almási Zoltán 2689, Gyimesi Zoltán 2674, Rapport Richárd 2646 (+ 25), Balogh Csaba 2641, Erdős Viktor 2636, Bánusz Tamás 2599, Ács Péter 2586, Papp Gábor 2582, Héra Imre 2575 (+ 2), Ruck Róbert 2573 (+  2), Medvegy Zoltán 2572, Prohászka Péter 2562

 

A női világranglistán 61. alkalommal első Polgár Judit. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a Tata Steel Chess 2013 szuperversenyen szépen helytállt, 14 Élő-pontot kasszírozott.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2696

2. Hou Ji-fan (kínai) 2617 (+ 14, 13)

3. Humpy Koneru (indiai) 2597

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2582

5. Nana Dzagnidze (grúz) 2555

6. Zhao Xue (kínai) 2554

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2547

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2531

9. Marie Sebag (francia) 2530

10. Pia Cramling (svéd) 2523 (+ 5, 8)

28. Hoang Thanh Trang (magyar) 2469

96. Vajda Szidónia (magyar) 2362

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínai sakkozónők megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1. Kína 2477 (+ 1)

2. Oroszország 2468

3. Grúzia 2431

4. Ukrajna 2413 (- 2)

5. India 2383 (- 5)

6. Magyarország 2377

7. Lengyelország 2352 (+ 1)

8. Németország 2350 (+ 1)

9. Franciaország 2340 (+ 3)

10. Egyesült Államok 2326 (+ 1)

 

A honi rangsorban semmi változás, legjobbjaink január hónapban nem játszottak értékelhető játszmákat.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2696, Hoang Thanh Trang 2469, Vajda Szidónia 2362, Gara Tícia 2350, Grábics Mónika 2335, Medvegy Nóra 2328, Mádl Ildikó 2321, Rudolf Anna 2312, Gara Anita 2302, Schneider Veronika 2299, Lakos Nikoletta 2290, Papp Petra 2280

A legjobb junioroknál Rapport Richárd öt helyet is javítva negyedik a listán, messze a legfiatalabb a rangsorban.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2722  (- 2, 1994)

2.Yu Yangyi (kínai) 2688  (1994)

3. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2684 (+ 2, 1993)

4. Rapport Richárd (magyar) 2646 (+ 25, 1996)

5. Parimarjan Negi (indiai) 2638 (- 3, 1993)

 

A 18 esztendős kínai exvilágbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A 14 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina számára még nehéz volt a Tata Steel „C” nagymesterversenyen való bemutatkozás,  Papp Petra 17. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2617  (+ 14, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2431 (1995)

3. Devsi Cori (perui) 2423 (- 11) (1993)

4. Nazi Pajkidze (grúz) 2392 (- 1, 1993)

5. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 24386 (- 16) (1998)

17. Papp Petra 2280 (1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk az ötödik helyen végzett a kínai Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon. A viadal utolsó fordulójában együttesünk 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a kínai csapattól. Mérkőzés közben még az ezüstérem megszerzésének reménye is felcsillant. Balogh Csaba partija biztos győzelmet ígért, a másik három táblán nagy csaták dúltak. Lékó Péter remijét követően Almási Zoltán taktikai elnézéssel kikapott és Polgár Juditnak sem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben. Az örmények négy remivel világbajnokok lettek, veretlenek maradtak, egységes csapatot alkottak. Az ukránok India bravúrjának köszönhetően a harmadikok. A címvédő orosz csapat leszorult a dobogóról. Emlékezetes marad a viadal a sok meglepő eredmény, váratlan fordulat miatt.

A  csapat-világbajnokságok történetének legizgalmasabb utolsó fordulóját játszották magyar idő szerint kedd hajnali 4 órától. Válogatottunk nagy esélye volt, ha a második helyen álló kínai csapattal szemben megnyeri a sorsdöntő csatát, akkor teljesülhet a titkon remélt bravúr, a dobogós helyezés.

A forduló előtti matematikai számítások alapján három válogatott lehetett volna még aranyérmes, öt csapat küzdhetett a dobogós helyezésekért. A hazai pályán játszó kínai együttesre nagy nyomás nehezedett, s úgy éreztük, hogy ez növelhette esélyeinket. Kína két vereséget szenvedett el a vb-n, az örményektől és az izraeliektől kaptak ki.

Az esélylatolgatásoknál egyszerűnek tűnt a képlet a címvédő orosz csapat számára, nyernie kell India ellen, és a többi meccs eredményének függvénye, hogy ez milyen színű érmet jelent számukra, vagy esetleg érem nélkül térhetnek haza. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 2-2-vel világbajnok, de vereségük akár kínai elsőséget is jelenthet… Egyenlő meccspont esetén a táblapontok döntenek, a harmadik kritérium az egymás elleni eredmény, végül az ún. berlini pontszámítás, a táblák súlyozott pontszáma.

A várakozásnak megfelelően legjobb négyesünk játszott, a kínai együttesben helyet kapott a kétszeres bajnok, de mindössze 17 esztendős Yu Yangyi. Éltáblásuk, Wang Hao 8 partijából 5,5, a második emberük, Wang Yue 8-ból 6 pontot gyűjtött. Li Chao hétszer kapott bizalmat, 4 pontja volt, Yu Yangyi 5-ből 2 pontnál tartott.

Érdekesek voltak a nyitások. Lékóéknál a Ragozin-változatban korai vezércsere, de sötétnek fejlődési nehézségei voltak. Judit ellen Li Chao az orosz huszárjátékot választotta. Yu Yangyi és Csaba megnyitáselméleti párbajt  vívtak a szláv védelemben. A kínai bajnok 6.He4-gyet húzta Mamedgyarov 6.Ha2, Szargiszjan 6.Hb1 varija helyett. Nagymesterünk jól felkészült, nehezen jönnek a lépések, a nagy feszültséget nem bírja az internet...

Jól alakultak a partik. Yu Yangyi nem elégedett meg a lépésismétléses remivel, Csabának nyernie kell. Az éltábán Péter jobban áll. Zoliéknál egyenlőek az esélyek, Judit pozíciója miatt egy kicsit aggódnunk kell. India Ganguly győzelmével vezetést szerzett az orosz válogatott ellen. Peter Szvidler 24 lépésben vesztett!

Az éltáblán lépésismétléssel remi Lékó és Wang Hao partija, játszani kellett volna az állást. Óriási fordulat a találkozón. Almási Zoltán taktikai elnézéssel döntő anyagi hátrányba került. Balogh Csaba megnyerte partiját, de Juditnak nem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben.

Amire senki nem számított, az orosz csapat vereséget szenvedett Indiától, az ukránoké lett a bronzérem, és a címvédő, első helyre rangsorolt orosz együttes csak a negyedik helyen végzett.

Válogatottunk négy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel zárta szereplését. A kilenchónapos versenyzési szünet után visszatérő Lékó Péter jó formában játszott, megőrizte veretlenségét, 5,5 pontot szerzett, 2803 teljesítményének performance-pontszáma. Almási Zoltán időzavaraiban rengeteget hibázott, négyszer szenvedett vereséget, két partit tudott nyerni, 2597 a teljesítménye. Polgár Judit is végigjátszotta a vb-t, négy nyerés mellett háromszor kapott ki, 2686. Balogh Csaba veretlen maradt, két játszmában győzött, a 2760-as pontszám hűen mutatja kitűnő teljesítményét. Erdős Viktor egyszer játszott, remizett. A mesterhármas, az azeriek, az ukránok és az izraeliek legyőzése után vérmes reményeink voltak, de a befejező négy fordulóban a fáradtság jelei kiütköztek nagymestereinken. Számolgathatnánk, hogy hol volt pechünk, hol szerencsénk. Nehéz verseny volt, oly sok meglepő eredménnyel, váratlan fordulattal. 

Fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő egy 9 fordulós tornát végigjátszani. Csak a világbajnok örmény csapat volt arra képes, hogy négy sakkozóval is sikerrel megvívja csatáit. Öt éven belül a két olimpiai aranyérem mellett most a világbajnoki trófeát is elhódították. Kapitányuk, Arshak Petroszjan remekül irányította együttesét, a hazatért Szergej Movszeszjan nagy erősítést jelentett.

A kínai sakkozásban nagy őrségváltás volt, a legfiatalabb korátlagú együttes ezüstérme nagy siker. Az ukránok megjárták a poklot is, de végül a dobogón végeztek. Elhibázottnak éreztem a címvédő orosz csapatnál a táblasorrendet, Szergej Karjakin az éltáblán csődöt mondott. Várakozáson felül szerepelt az amerikai gárda, az azerieknél a túlzott elvárás béklyóként hatott a nagymestereikre, a trükkös táblasorrendjük sem vált be.

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország – Kína  1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Wang Hao (2718) döntetlen (Vezércsel, 39)

Wang Yue (2709) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Angol megnyitás, 53)

Polgár Judit (2699) – Li Chao (2669) 0 - 1 (Orosz huszárjáték, 58)

Yu Yangyi (2672) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Szláv védelem, 48)

India – Oroszország 2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Alekszandr Griscsuk (2746)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (2681) – Jan Nepomnjacsij (2711) 1 - 0

Surya Ganguly (2627) – Peter Szvidler (2739) 1 - 0

Parimarjan Negi (2642) – Nyikita Vitjugov (2733) döntetlen

Azerbajdzsán – Egyiptom 2,5 -1,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vugar Gasimov (2760) – Bassem Amin (2609)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Samy Shoker (2475)  0 - 1

Gadir Guszejnov (2625) – Mohamed Ezat (2430)  döntetlen

Ukrajna – Örményország  2 - 2

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Pavel Eljanov (2697) – Szergej Movszeszjan (2700)  döntetlen

Zahar Efimenko (2706) – Vlagyimir Akopjan (2667)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2715) – Gabriel Szargiszjan (2663)  döntetlen

Izrael – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Michael Roiz (2669) – Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Yasser Seirawan (2635)  döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Robert Hess (2609) 0 - 1

 A világbajnokság végeredménye:

1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont

2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5

3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5

4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21

5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5

6. Egyesült Államok 10, 18,5

7. Azerbajdzsán 9, 19

8. India 7, 15,5

9. Izrael 5, 13

10. Egyiptom 0, 9

 

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2 2 2 2 14 22.5 0
2 Kína  *  2 3 13 22.5 0
3 Ukrajna 2  *  2 12 19.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1 4 3 10 21.0 0
5 Magyarország 1  *  2 2 3 10 19.5 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3 10 18.5 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2 9 19.0 0
8 India 1 2 1 1  *  7 15.5 0
9 Izrael ½ 0 ½ 2  *  3 5 13.0 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½ 1  *  0 9.0 0

 

Lékó,P (2717) - Wang,Hao (2718)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Vb3 c5 8.cxd5 exd5 9.e3 0-0 10.dxc5 Fxc3+ 11.Vxc3 Vxc3+ 12.bxc3 Fe6

Wang Hao elképzelése érthető a változattal, szeretné kiremizni a játszmát.

13.Fb5 Bc8 14.Kd2 Bxc5 15.Hd4 Bc7 16.Bhb1 Kf8

Nyikita Vitjugov 16...Hc6 17.Fxc6 bxc6 18.Bb3 c5 19.Hxe6 fxe6 20.Bab1 változatban is kicsit rosszabbul állt Alekszander Oniscsuk ellen.

17.a4 a6 18.Fd3 Hd7 19.a5 Bac8 20.Ba3 Ke7 21.Bb4 g6 22.h4 h5 23.Fe2 Hf6 24.Ff3 He8 25.c4 Hd6?! 26.cxd5 Fd7 27.Ba2 f5 28.g3 Bc5 29.Hb3

Meglepő döntés a gyalognyerés után lépésismétléssel remizni...

29...Bc3 30.Hd4 B3c5 31.Hb3 Bc3 32.Hd4 B3c5 33.Hb3 Bc3 34.Hd4 B3c5 és döntetlen

Wang,Yue (2709) - Almási,Z (2726)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.a4 Bc8 10.d4 Fe7 11.Fg5 0-0 12.He5 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bd1 Fxe5 15.dxe5 Ve7 16.Hc3 Hxe5 17.He4

Wang Yue az áldozott gyalogért némi kezdeményezést kapott.

17...Bcd8 18.Vc5 Vxc5 19.Hxc5 Fc8 20.a5 g5 21.h3

A kínai sakkozó kevesellte a 21.f4 gxf4 22.gxf4 Hg6 23.Fxc6 b4 pozíció kínálta esélyt.

21...Kg7 22.e3 Kf6 23.b3 Ke7 24.f4

 

24...Hd7

 Számításba jött a bástyacsere.

25.Hd3 gxf4 26.exf4 Bg8 27.Kf2 Hb8 28.Bac1 Bd6 29.Ff3 Bgd8 30.Ke3 f6 31.g4 Ha6?! 32.Fxc6 Hc7 33.b4 Ha6 34.Ke2 Bd4?

A második hiba már a parti elvesztéséhez vezetett.

 

35.Fxb5 Be4+ 36.Kf3 Bed4 37.Ke2?! Be4+ 38.Kf3 Bed4

39.Bxc8 Bxc8 40.Fxa6 Bc6 41.Ke3 Bdd6 42.Fb7 Bc4 43.b5 Ba4 44.a6 Ba3 45.Fc6 Bd8 46.Bd2 Kd6 47.Ke2 Kc7 48.Hc5 Bxd2+ 49.Kxd2 e5 50.fxe5 fxe5 51.Hd3 Kd6 52.Ke3 Ba4 53.Kf3 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Li,Chao  (2669)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 Fg4 10.Be1 0-0 11.Bb1 Bb8 12.h3 Fh5 13.Ff5 a6 14.Vd3 Fg6 15.Fxg6 hxg6 16.c4 dxc4 17.Vxc4 Ff6 18.c3

Wijk aan Zee-ben az ukrán Zahar Efimenko és Li Chao partijában lépéscserével jött létre az állás. 18.Ff4 Hxd4 19.Hxd4 Vxd4 20.Vxd4 Fxd4 21.Fxc7 Bbe8 22.Bed1 Fc5 23.Bd5 b6 következett, a vége remi.

18...Vd7 19.a4 Ha5 20.Vb4 b6 21.Fg5 Bfe8 22.Fxf6 gxf6 23.c4 Bxe1+ 24.Bxe1 Be8 25.Bxe8+ Vxe8 26.c5 Vc6

Nehéz elhinni, hogy ezt az állást Judit elvesztette.

27.Hd2 Ve6 28.cxb6 Ve1+ 29.Kh2 cxb6 30.Kg3 Kg7 31.Vc3 Ve6 32.Vb4 Ve1 33.Vc3 Ve7 34.f4?!

 

34...Vd7 35.Vd3 Hc6 36.Vxa6 Hxd4

A gyaloggyengeségek miatt nehéz lett nagymesternőnk helyzete.

37.Hf3 Hf5+ 38.Kf2 Vc7 39.Vb5

 

39...Vc2+ 40.Ve2 Vc5+ 41.Ke1 Vc1+ 42.Vd1 Ve3+ 43.Ve2 Vxf4 44.Vb2 Ve3+ 45.Kd1 Ve4 46.Va2 He3+ 47.Kc1 Vd3 48.Vd2 Va3+ 49.Kb1 Vb3+ 50.Kc1 Hc4 51.Vc2 Vb4 52.Va2 Vc3+ 53.Kd1 He3+ 54.Ke2 Hxg2 55.Hd2 Hf4+ 56.Kd1 Hd3 57.h4 Hb2+ 58.Ke2 Vd3+ és világos feladta

Yu,Yangyi (2672) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e3 b5 5.a4 b4 6.He4 Vd5 7.Hg3 Hf6 8.Fe2 Fa6

 

9.e4 Hxe4 10.Ff3 f5 11.H1e2 g6 12.Hf4 Vf7 13.Hxe4 fxe4 14.Fg4 h5 15.Fe6 Vf6 16.Fh3 c3 17.He6 cxb2 18.Fxb2 e3! 19.Vf3 g5 20.Hc7+ Kd8 21.He6+ Ke8

 

22.Ff5?!

Lépésismétléses remi helyett Yu Yangyi a továbbjátszás mellett döntött.

22...Fc8! 23.Hc7+?

A kínai sakkozó 23.fxe3 Fxe6 24.Fxe6 Vxe6 25.d5 cxd5 26.Fxh8 g4 27.Ve2 Fh6 28.h3 Hc6 után is hátrányosabban állt volna,de jobb volt a partiban látott folytatás.

23...Kd8 24.Hxa8 Vxf5 25.Vxe3 Vd5 26.Bc1 e6 27.Bc5? Fxc5 28.dxc5 Bf8 29.0-0 Fa6

A többi már egyszerű volt, és ekkor joggal a mérkőzés megnyerésében is bíztunk.

30.Vg3 Bf4 31.Ff6+ Kc8 32.Hc7 Kxc7 33.Fxg5 Fxf1 34.Fxf4+ Kb7 35.f3 Fc4 36.Vg7+ Vd7 37.Vh8 Ha6 38.Fd6 Hxc5 39.Vb8+ Ka6 40.Vxb4 Vxd6 41.Vxc4+ Kb7 42.Vb4+ Kc8 43.h4 e5 44.Ve1 Vd4+ 45.Kh1 Vf4 46.Vf2 Hd3 47.Vxa7 Vxh4+ 48.Kg1 Vd4+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk az éllovas örmény együttestől elszenvedett balszerencsés vereség után az ötödik helyre csúszott vissza, de megőrizte esélyét, hogy a dobogón végezzen. A nyolcadik fordulóban kötelező volt a minél nagyobb arányú győzelem a sereghajtó Egyiptom ellen. Lékó Péter remijét követően Polgár Judit villámgyőzelmet aratott. Almási Zoltán szabadgyalogjai is győzedelmesen nyomultak előre. Erdős Viktor partija remi lett, a 3-1-es nyeréssel csapatunk változatlanul az ötödik.  Az utolsó játéknapon nagymestereink  ki-ki meccset játszhatnak Indiát legyőző kínai csapattal. A címvédő orosz együttes 4-0-ra nyert, az örmények 2-2-öt játszottak az azeriekkel, két meccspont az előnyük. A zárónapon Ukrajna lesz az ellenfelük. Magyar idő szerint hajnali 4 órakor kezdődik az utolsó forduló.

A csapat-világbajnokság hetedik játéknapján több meglepő eredmény is született, számos parti időzavarban a jobban álló fél számára tragikus véget ért. fatális hibákat, csodával határos megmeneküléseket láthattunk. Csokorba gyűjthetnénk a bakikat, nekünk természetesen Almási Zoltán közel nyert állásból elszenvedett veresége fájt a legjobban. Joggal kesereghetnek az oroszok, Szergej Karjakin előnyösebb pozíciót rontott el, a 40. lépésben nyerést hagyott ki. Peter Szvidler könnyen nyerhető állást rontott remire. A címvédő orosz együttesben uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy Jan Nepomnjacsij 47 másodperccel a kezdés előtt rohant be a versenyterembe, késése azonnali játszmavesztést jelentett volna.

Ki gondolta volna, hogy már hosszú évek óta elsősorban kitűnő szakíróként tevékenykedő 51 esztendős Yasser Seirawan második meglepő győzelmét aratja. Polgár Judit elleni sikerét követően Sahriyar Mamedgyarovot is megadásra kényszerítette, 2811 a performance-pontszáma.

Egyiptom a mai ellenfél, nagy arányban kell nyerni, hogy csapatunk megőrizze esélyét éremszerzésre. Érthetően nagymestereink még nem játszottak egyetlen partit sem ellenfeleikkel. Almási Zoltán a Világkupán az első fordulóban éppen Essam El Ghindyvel mérkőzik meg.

A fölényesen vezető örmény válogatott akár a világbajnoki címet is ünnepelheti a játéknap végén, igazi presztízscsata Azerbajdzsán elleni találkozójuk. Az orosz-izraeli meccsen mindkét éltáblás, Szergej Karjakin és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Sok minden eldőlhet az Egyesült Államok – Ukrajna mérkőzésen is. Megőrzi-e második helyét a házigazdák együttese?

A közvetítéssel ezúttal minden rendben. Bassem Amin a spanyol megnytásban a Marshall támadást nem engedélyezte, a 8.d4-es változatot választotta. Almási Zoliéknál a Richter-Rauser támadás került megjátszásra. Juditéknál egy zárt angol rendszer. Erdős Viktor a királyindiai védelemben a Saemisch-változatot játssza.

Sajnos Bassem Amin spanyolja telitalálat volt, a sorozatos cserék után remire egyszerűsödött az állás. Zoli jobban áll, Juditéknál most kezdődik az igazi küzdelem. Az újonc Erdős Viktor határozottabban is játszhatott volna.

Judit fölénybe került, Samy "vicces" kedvében volt a Bh4 manőverrel, Zoli b és c szabadgyalogjai törnek előre, Viktornak nagyon megy az ideje. Judit már döntő előnyben, a 25. lépés után Zoli nyerése is csak idő kérdése volt, a 41. lépést követően meg is született a második nyerés. Viktoréknál kezdődik a kapkodás.

Az örmény-azeri meccsen remi a második tábla. Aronjané kicsit jobb, Akopjan jelentős előnyben, a másik oldalon Mamedgyarov pozíciója nagyon bíztató. Aronjanék örökös sakkal remiztek, Peter Szvidler nyert, kettővel mentek az oroszok és a másik két táblán is jobban álltak. Már 3 - 0, az azeriek 2-1-re vezettek, de Akopjannak minőségelőnye volt és győzelmével megmentette a meccset.

Az időzavarnak vége Erdős Viktor partijában, Ezat a kapkodásban kicsit jobb végjátékát rosszabbra rontotta, 44 lépés után remi lett a parti. Az orosz együttes "gólarányt" is javított a 4-0-al. Az ukránok partijaiban több volt, mint a minimális győzelem.  Kína fordulatos meccsen nyerte az ázsiai rangadót 3-1-re megőrizte második helyét. Wang Hao és Wang Yue remekelnek.

Egyiptom – Magyarország 1 - 3

Bassem Amin (2609) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Essam El Ghindy (2510) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

Samy Shoker (2475) – Polgár Judit (2699) 0 - 1 (Angol megnyitás, 25)

Erdős Viktor (2613) – Mohamed Ezat (2430) döntetlen (Királyindiai védelem, 44)

Oroszország – Izrael 4 - 0

Alekszander Griscsuk (2746) – Michael Roiz (2669)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2711) – Ilia Szmirin (2676)  1 - 0

Peter Szvidler (2739) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Nyikita Vitjugov (2733) – Tamir Nabaty (2618)  1 - 0

Egyesült Államok – Ukrajna  1,5 - 2,5

Gata Kamsky (2741) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Yasser Seirawan (2635) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen

Robert Hess (2609) – Alekszander Arescsenko (2682)  0 - 1

Örményország – Azerbajdzsán  2 - 2

Levon Aronjan (2805) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Szergej Movszeszjan (2700) – Vugar Gasimov (2760)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Rauf Mamedov (2679)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  0 - 1

Kína – India  3 - 1

Wang Hao (2718) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Krishnan Sasikiran (2681)  1 - 0

Li Chao (2669) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 13 meccspont, 20,5 pont

2. Kína 11, 20

3. Ukrajna 11, 17,5

4. Oroszország 10, 19,5

5. Magyarország 10, 18

6. Egyesült Államok 8, 16

7. Azerbajdzsán 7, 16,5

8. India 5, 13

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 7,5

Hely Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2 2 13 20.5 0
2 Kína  *    2 3 11 20.0 0
3 Ukrajna    *  2 11 17.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1   4 3 10 19.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2 3 10 18.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3   8 16.0 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2   7 16.5 0
8 India 1   2 1 1  *  5 13.0 0
9 Izrael ½ 0 ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½   1  *  0 7.5 0

Az utolsó forduló párosítása:

India – Oroszország

Magyarország – Kína

Azerbajdzsán – Egyiptom

Ukrajna – Örményország

Izrael – Egyesült Államok

Amin,B (2609) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 Hxd4 9.Fxf7+ Bxf7 10.Hxe5 Bf8 11.Vxd4 Fb7

A 2008-as linaresi tornán Lékó Péter a 11...c5 12.Vd1 Vc7 13.Hg4 Hxg4 14.Vxg4 d5 15.Vh5 dxe4 16.Vd5+ Kh8 17.Vxa8 Fb7 18.Va7 Ba8 19.Ff4 Vc6 20.Vxa8+ Fxa8 változatban csatázott Vaszilij Ivancsukkal. Időzavarban a két bástya erősebbnek bizonyult nagymesterünk vezérénél.

12.Hc3

A zsermuki Grand Prix-tornán Gata Kamsky 12.c4 c5 13.Vd3 Vc7 14.Hf3 bxc4 15.Vxc4+ d5 16.exd5 Fxd5 17.Ve2 Fd6 18.Hc3 Fxf3 19.Vxf3 Fxh2+ 20.Kf1 Bad8 21.g3 Hh5 22.Vxh5 Bxf2+ 23.Kxf2 Vxg3+ 24.Ke2 Vg2+ 25.Ke3 Vg3+ 26.Ke2 Vg2+ 27.Ke3 Vg3+ 28.Ke2 Vg2+ folytatásban örökös sakkal remizett Péterrel.

12...c5 13.Vd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fd6 16.f4 Fxe5 17.fxe5 Vh4 18.Fe3 Vc4 19.b3

Az állás a sorozatos cserékkel egyszerűsödik.

19...Vxd5 20.Vxd5+ Fxd5 21.Bed1 Fe6 22.Fxc5 Bfc8 23.Fxb4 Bxc2 24.Bd2 Bxd2 25.Fxd2 Bc8 26.Bc1 Bxc1+ 27.Fxc1 Kf7 28.Kf2 Fd5 29.g3 Ke6 30.Ke3 d6 31.exd6 és döntetlen

Almási,Z (2726) - El Gindy,E (2510)
Szicíliai védelem [B64]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 a6 11.Hxc6 bxc6 12.e5 dxe5 13.Vxd8 Fxd8 14.fxe5 Hd7 15.Fxd8 Bxd8 16.Fd3 Fb7 17.Bhe1 Kf8 18.Ha4 Ke7 19.a3 a5 20.Be3 c5? 21.Fb5! Hf8 22.Bxd8 Bxd8 23.g3 Hg6 24.Hxc5 Bd5 25.b4 Fc8 26.c4 Bxe5 27.Kd2 Bxe3 28.Kxe3 axb4 29.axb4 e5 30.Hd3 f5

 

31.c5

Az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanul robognak előre.

31...e4 32.Hf4 He5 33.Fe2 g5 34.Hd5+ Ke6 35.Hb6 Fb7 36.b5 Fd5 37.Kd4 Fb7 38.Hc4 Hf7

 

 

39.c6 Fc8 40.b6 Hd8 41.Kc5 és sötét feladta

Shoker,S (2475) - Polgár,J (2699)
Angol megnyitás [A13]

1.g3 d5 2.Fg2 c6 3.Hf3 Hf6 4.c4 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 Hbd7 7.Hc3 0-0 8.0-0 a6 9.d4 dxc4 10.bxc4 c5 11.e3 Bb8 12.Vc2 Vc7 13.Bfd1 cxd4 14.Bxd4 b6 15.Bad1 Fe7 16.Bh4?!

A bástyának nincs helye h4-en, 16.He4 Hxe4 17.Vxe4 Hc5 18.Ve5 volt a logikus folytatás.

16...h6 17.Hd4 Fb7 18.Fxb7 Vxb7 19.Hce2 He5 20.f4?

 

20...Hfg4! 21.Vc3 Fxh4 22.gxh4 Ve4 23.Fc1 Hf3+ 24.Hxf3 Vxf3 25.Ve1 Hxe3 és világos feladta

Erdős,V (2613) - Ezat,M (2430)
Királyindiai védelem [E84]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Hge2 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 Bb8 9.Bc1 Hd7 10.h4 h5 11.Fg5 f6 12.Fe3 e5 13.d5 He7 14.g4 f5 15.g5 fxe4 16.fxe4 b5 17.Hg3 bxc4 18.Fxc4 Hb6 19.Fe2 c6 20.Bf1 Bxf1+ 21.Fxf1 Kh8? 22.dxc6 Hxc6 23.Hce2 He7 24.Va5 Fe6 25.b3 d5 26.Fxb6 Bxb6 27.exd5 Hxd5 28.Bc6 Ff8 29.Bxb6 Vxb6 30.Vxb6 Hxb6 31.He4 a5 32.H2c3 Fb4 33.Kf2 Kg7 34.Hb5 Fd5 35.Fd3 a4 36.Fc2 a3 37.Hec3 Fc6 38.Fe4 Fe8 39.Ke2 Hc8 40.Hc7 Ff7 41.H3d5 Fc5 42.Hb5 Hd6 43.Hxd6 Fxd6 44.He3 Fc5 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban a csapat-világbajnokság hetedik fordulójában  az első négy helyezett egymással játszott. Válogatottunk a kétszeres olimpiai bajnok, a viadalon két meccspontos előnyben levő örmény együttessel mérkőzött meg. A fordulatos mérkőzésen csapatunk 2,5-1,5 aranyú balszerencsés vereséget szenvedett. Lékó Péter és Polgár Judit partija kiegyenlített küzdelem után lett remi. Almási Zoltán nyerőesélyes állását időzavarban vesztésre rontotta, Balogh Csaba  gyanús pozícióját döntetlenre mentette. Az örmény csapat három meccsponttal vezet az oroszok ellen győztes kínai gárda és az ukránok előtt.  Lékóék az ötödik helyre estek vissza, de a nyolcadik játéknapon Egyiptom lesz az ellenfelük. 

A viadal kétharmada után még hat csapat pályázott éremszerzésre. Lépéselőnyben voltak az örmények, de a hajrában még három rangadót játszanak. Válogatottunkkal kezdték meg a sorozatot, majd az azeriek, a zárónapon pedig az ukránok következnek. A címvédő orosz együttesre a házigazdákkal vívott meccs után két könnyebb ellenfél vár, Izrael és India. Csapatunk a nyolcadik játéknapon az egyiptomi négyessel mérkőzik meg, majd az utolsó fordulóban a kínaiakkal. Azerbajdzsánnak csak akkor lehet esélye, ha rangadót tud nyerni, ahogy az ukránoknak is riválist kell legyőzni.

A mai játéknapon az első négy helyezett egymással csatázott, érezhető volt, hogy sorsdöntőek lehetnek az eredmények. A kétszeres olimpiai bajnok, a mezőny egyetlen veretlen csapata volt az ellenfelünk. Az éltáblások közül a két legjobb formában levő nagymester küzdött meg. A világranglistán harmadik Levon Aronjan három győzelem mellett egyszer remizett, Gata Kamskytól vereséget szenvedett. A kilenchónapos versenyzési szünet után csatába szállt Lékó Péter veretlen, két remek győzelmet ért el, négyszer biztosan hozta a döntetlent. A 2006-os Corus-tornán néztek először egymással farkasszemet, s még 13 klasszikus gondolkodási idejű partit játszottak. Aronjan kilenc döntetlen mellett 4-1-re vezetett, de Péter játszhatott világossal.

Almási Zoltán és Szergej Movszeszjan kilencszer mérkőzött meg, 3-2-re az örmény színekbe a vb-n visszatért ellenfélnek volt kedvezőbb a mérlege. Nagyon fontos volt nagymesterünk tegnap aratott győzelme, a parti előtt 6-ból 2,5 pontnál tartott, míg Movszeszjan 4-nél. Polgár Judit négyszer csatázott Vlagyimir Akopjannal, kétszer nyert, kétszer remizett. A vb-n Judit három győzelme mellett kétszer kikapott, egyszer remizett, Akopjan veretlen, 4 pontot gyűjtött. Balogh Csaba és Gabriel Szargiszjan először játszott egymással. Csaba egy győzelemmel büszkélkedhet, ötször remizett. Az örmény sakkozónak is 3,5 pontja van, kétszer nyert, míg Peter Szvidlertől vereséget szenvedett.

Az izgalmakat fokozta, hogy az internetes élő közvetítés nem akart indulni, és  az egész forduló alatt gond volt a partik követésével.

Az éltáblán gyors vezércsere, a nagymesterek a békekötés felé haladnak. Óvatos nyitást választott Szergej Movszeszjan, Judit elkerülte a spanyol megnyitásban a berlini változat vezércserés variját. Csabáéknál az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni szláv védelem a műsoron, Gabriel Szargiszjan azonban b1-re lépett vissza megtámadott huszárjával. A közvetítési baki miatt nem tudni, hogy mennyire hagyatkozhattunk a felhasznált gondolkodási időre, a jelek szerint mindenütt időhátrányban voltunk.

Az éltáblán egyre közelebb volt a megegyezés. Zoli a nyitást remekül megoldotta. Judit minimális előnyben, Csabáéknál a legmozgalmasabb az állás. A közvetítés akadozik, mintha kézzel vinnék be a lépéseket. Almási Zoli egyre jobban áll, a kötést Movszeszjan nem tudta feloldani, sötét duplázta a bástyákat az f vonalon. Juditéknál egyenlőek az esélyek, Csaba egy óvatlan gyalograblás után elvesztette a fonalat, jelentős hátrányba került.

Az orosz csapat legjobbja, Jan Nepomnjacsij csak remizett... Fellélegezhettünk, Szargiszjan szinte fonalas nyerést hagyott ki. Judit és Vlagyimir a sorozatos cserékkel egyszerűsödött állásban a 31. lépés után egyezett meg döntetlenben. A legszebb reményekre jogosított Zoli partija, Csaba túl volt a nagy bajokon, de nem nyugodhattunk meg, mert vészesen fogyott  Zoli gondolkodási ideje.

Érdemes volt egy pillantást vetni a kínai-orosz meccsre. Alekszandr Griscsuk is csak remizett, Szergej Karjakin jelentős hátrányba került, míg Peter Szvidlernek nyernie kellett volna... A játéknap első nyerése Vaszilij Ivancsuké, vezetett az ukrán csapat.

Átkozott időzavar! Zoli jelentős előnyhöz vezető folytatást hagyott ki, a kapkodásban vesztésre rontotta oly sokat ígérő állását. Hihetetlen fordulat, hiszen eljátszottunk a gondolattal, hogy csapatunk legyőzheti az éllovast. A játéknap nagy meglepetése megszületett, Wang Hao fordulatos partiban legyőzte Szergej Karjakint. A 17 esztendős Yu Yangyi tudta, hogy kell kiremiznie a különböző színű futós végjátékot. A címvédő orosz csapat elszenvedte második vereségét, a házigazdák a második helyen várhatják a hajrát. Minimális arányban nyert az ukrán együttes. Az amerikai válogatott legyőzte a nagy elvárás súlya alatt összeroppant azeri gárdát. 

A 7. forduló eredményei:

Magyarország – Örményország 1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Levon Aronjan (2805) döntetlen (Vezércsel, 33)

Szergej Movszeszjan (2700) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Réti megnyitás, 42)

Polgár Judit (2699) – Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen Spanyol megnyitás, 31)

Gabriel Szargiszjan (2663) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 72)

 Kína – Oroszország  2,5 - 1,5

Wang Hao (2718) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Li Chao (2669) – Jan Nepomnjacsij (2711) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

India – Egyiptom  2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Krishnan Sasikiran (2681) –Essam El Gindy (2510)  döntetlen

Surya Ganguly (2627) – Samy Shoker (2475)  1 - 0

G.N. Gopal (2576) – Mohamed Ezat (2430)  0 - 1

Azerbajdzsán – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Gata Kamsky (2741)  0 - 1

Vugar Gasimov (2760)- Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Rauf Mamedov (2679) – Yuri Shulman (2617)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Ukrajna – Izrael  2,5 - 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Emil Szutovszkij (2700)  1 - 0

Pavel Eljanov (2697) – Michael Roiz (2669)  0 - 1

Alekszander Mojszejenko (2715) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2682) –Tamir Nabaty (2584)  döntetlen

A világbajnokság állása:

1.Örményország 12 meccspont, 18,5 pont

2. Kína 9, 17

3. Ukrajna 9, 15

4. Oroszország 8, 15,5

5. Magyarország 8, 15

6. Egyesült Államok 8, 14,5

7. Azerbajdzsán 6, 14,5

8. India 5, 12

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 6,5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2   12 18.5 0
2 Kína  *    2   9 17.0 0
3 Ukrajna    *  2   9 15.0 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1     3 8 15.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2   8 15.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½   1 2  *  3   8 14.5 0
7 Azerbajdzsán   2 3  *  3 2   6 14.5 0
8 India     2 1 1  *  5 12.0 0
9 Izrael ½   ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1   ½   1  *  0 6.5 0

A 8. forduló párosítása:

Oroszország – Izrael

Egyesült Államok –Ukrajna

Örményország – Azerbajdzsán

Egyiptom – Magyarország

Kína – India

Lékó,P (2717) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.Vc2 c5 8.dxc5 Hxc5 9.a3 Fxc3+ 10.Vxc3 Hce4 11.Fxf6 Hxf6 12.Ve5+ Ve7 13.Vxe7+ Kxe7 14.Hd4 Fd7 15.e3 Bhc8 16.f3 h5 17.Kd2 He8 18.Fd3 Hd6 19.b3 a5 20.Bhc1 b6 21.Bxc8 Bxc8 22.Bc1 Bc5 23.Bc3 g5 24.b4 axb4 25.axb4 Bxc3 26.Kxc3 h4 27.He2 He8 28.g3 hxg3 29.hxg3 g4 30.fxg4 Fxg4 31.Hf4 Kd6 32.e4 dxe4 33.Fxe4 Ke5 és döntetlen

Movszeszjan,S (2700) - Almási,Z (2726)

Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.0-0 Fg4 5.d3 e6 6.Hbd2 Fe7 7.h3 Fh5 8.e4 0-0 9.Ve2 Vc7 10.Be1 dxe4 11.dxe4 Hbd7 12.e5 Hd5 13.a3 b5 14.Hf1 Fc5 15.H1h2 f6 16.exf6 Bxf6 17.Kh1 Baf8 18.Fg5 B6f7 19.Bf1

 

19...e5

A  legszebb reményekre jogosított Almási Zoli állása.

20.Bae1 Vb6 21.Fh4 h6 22.g4

Szergej Movszeszjan már nem bírta tovább kellemetlen kötést.

22...Hf4 23.Vd2 Fg6 24.Hxe5? Hxe5 25.Bxe5 Fd4 26.Bee1 Fxb2 27.Fe7 Bc8 28.c3 Hd3 29.Be3

Csak nagymesterünk fokozódó időzavara okozott gondot.

 

29...Be8?!

Zoli kihagyta a 29...Fc1! 30.Bxc1 Bxf2 31.Vxd3 Fxd3 32.Bxd3 Be8 33.Be1 Ba2 folytatást. Világosnak három könnyűtisztje van a vezérért, de tisztjei között nincs összjáték.

30.Fc5 Vxc5 31.Bxe8+ Kh7 32.f4 Fxc3?

 Az előző hiba nagyon megzavarta sakkozónkat. 32...Bxf4 33.Bxf4 Hxf4 34.Fe4 Fxe4+ 35.Bxe4 Hxh3 36.Be3 Hg5 37.Kg2 Fxa3 változatban megmenthette volna a partit.

33.Va2

A kapkodásban nem volt idő kiszámolni a 33.f5 Fxd2 34.fxg6+ Kxg6 35.Fe4+ Kg5 36.Bxf7 Hf2+ 37.Kg2 Hxe4 38.Be6 változatot.

33...Vc4 34.Vxc4 bxc4 35.Fe4 Hxf4 36.Fxg6+ Kxg6 37.Be4 Fd2? 38.Bxc4 Kh7 39.Bf2 Fe3 40.Bf3 Be7 41.Bfxf4 Fxf4 42.Bxf4 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Akopjan,V (2667)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.c3 Fd7 7.Hbd2 0-0 8.Be1 Be8 9.Hf1 Ff8 10.Hg3 h6 11.h3 He7 12.Fxd7 Vxd7 13.d4 Hg6 14.Fd2 b5 15.Vc2 c6 16.Bad1 Vb7 17.b3 a5 18.a4 bxa4 19.bxa4 Va6 20.c4 Bac8 21.c5 exd4 22.Hxd4 d5 23.Bc1 He5 24.exd5 cxd5 25.c6 Fa3 26.Ba1 Hxc6 27.Bxe8+ Hxe8 28.Hxc6 Bxc6 29.Vb3 Ff8 30.Vxd5 Bc5 31.Vb3 Hf6 és döntetlen

Szargiszjan,G (2663) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1

A vb harmadik fordulójában az azeri Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3  változatban a 15…Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 Hxb2! tisztáldozattal volt kénytelen szembesülni. Csaba kicsit kedvezőbb pozíciót ért el, a csata 59 lépésben remi lett.

6...Fa6 7.Vc2 e5 8.Hf3 b3 9.Vc3 Hf6 10.Fxc4 exd4 11.Vxb3 Fxc4 12.Vxc4 c5 13.b4 Hc6 14.Fa3 Fe7 15.bxc5 Hxe4 16.Hbd2 Hxd2 17.Hxd2 0-0 18.0-0 Vd7 19.He4 He5 20.Va2 Vxa4?!

Jobb volt a 20...Bab8 21.Hd6 Vxa4 folytatás.

21.Vd5 Ff6?! 22.Fb2 Vc2? 23.Fxd4 Bad8 24.Hd6 Hd3?

Nehéz állásban újabb hiba.

25.Fxf6 gxf6

 

26.Vf3?!

Szargiszjan simán nyerhetett volna a 26.Ba3 Hf4 27.Bg3+ Hg6 28.h4 h5 29.Vxh5 változatban.

26...Hxc5 27.Hf5

Még mindig 27.Ba3 He6 28.Vxf6 Bxd6 29.Bg3+ Vg6 30.Ve7 Ba6 31.Bxg6+ hxg6 nyújtott volna esélyt.

 27...He6 28.Bxa7 Kh8 29.He7 Kg7 30.Ba3 Vc5 31.Hf5+ Kh8 32.Hg3 Ve5 33.Be3 Hd4 34.Vb7 Vd5 35.Vb2 Vb5 36.Va1 Vc6 37.Bc3 Vb6 38.Kh1 Bfe8 39.Va2 Ve6 40.Vb2 He2 41.Bf3 Hxg3+ 42.fxg3 Ve5 43.Vxe5 Bxe5 44.Bxf6 Bd7

A négybástyás végjáték sima remi.

 

45.h3 Kg7 46.g4 Bde7 47.B1f2 B5e6 48.g5 Be5 49.h4 Bd5 50.Kh2 Bc5 51.Kh3 Bc4 52.g3 Bb4 53.B2f4 Bb3 54.Kg4 Beb7 55.h5 B3b6 56.h6+ Kg8 57.Ba4 Bb4+ 58.Bf4 Bxa4 59.Bxa4 Bb8 60.Kf5 Kf8 61.Ba5 Ke7 62.Ke5 Kf8 63.Ba7 Be8+ 64.Kf6 Be6+ 65.Kf5 Be8 66.Bc7 Ba8 67.Kf6 Ba6+ 68.Ke5 Be6+ 69.Kf5 Be8 70.Bc6 Ke7 71.Bb6 Ba8 72.Ke4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A csapat-világbajnokság hatodik fordulójában válogatottunk 2-2-öt játszott az Egyesült Államok együttese ellen. Az éltáblán Lékó Péter sötéttel remizett Gata Kamskyval, Almási Zoltán fokozatosan játszotta túl Yuri Shulmant, megszerezte első győzelmét. A 35. születésnapját ünneplő Polgár Judit a kritikus állásban hibázott, Yasser Seirawan támadása átütött. Balogh Csaba partija lépésismétléssel  fejeződött be. A vezető örmény csapat minimális nyeréssel is két meccspontra növelte előnyét, válogatottunk a harmadik helyről várja az éllovas elleni rangadót.

A pénteki pihenőnap után megkezdődött a csapat-világbajnokság hajrája. Minden fél pontnak, kihagyott esélynek, megmentett partinak fokozódó jelentősége lesz. Ismerve a hátralevő ellenfeleket, még hat együttesnek  van reális esélye az éremszerzésre. Lépéselőnyben az örmények, de a mai Indiai elleni meccsük után három rangadót játszanak még, válogatottunkkal a hetedik fordulóban mérkőznek meg, majd Azerbajdzsán és Ukrajna vár rájuk. A váratlan eredmények, a körbeverések egyértelműen mutatják, hogy a szupernagymesterek csatáit apró dolgok dönthetik le. Egy-egy jó pillanatban bevetett újítás, a sikeresen megválasztott nyitás, nem beszélve a gondolkodási idővel való racionális gazdálkodásról.

Lékó Péter vezette csapatunk a nagyszerű mesterhármas után folytathatja a szériát, mert három a magyar igazság és egy a ráadás…Éltáblásunk és Gata Kamsky az 1995-ös groningeni versenyen mérkőzött meg először egymással, s ezt még hat klasszikus gondolkodási idejű parti követte, Péter öt remi mellett 2-0-ra vezet. Érdekességként megemlítem, hogy a nalcsiki Grand Prix-tornán 121 lépésben remiztek, Zsermukban a spanyol megnyitásban osztoztak meg a ponton.

Almási Zoli világossal az amerikai bajnokság ezüstérmesével, Yuri Shulmannal csatázik. Nagyon kellene az a megnyugtató, önbizalmat növelő győzelem. Szinte hihetetlen, hogy Judit és az amerikai együttes doyenje, Yasser Seirawan csak 8 partit vívott egymással, s ebből hat rapid volt. Az 1995-ös Donner emlékversenyen Seirawan nyert, öt év múlva Balin megosztoztak a ponton. Balogh Csaba első partiját játssza Robert Hess ellen.

A játéknap, de a csapat-világbajnokság csúcsrangadója is a címvédő és az olimpiai bajnok, Oroszország és Ukrajna válogatottjainak összecsapása. A tavalyi sakkolimpián 2-2-re végződött meccsük, akkor Kramnyik-Ivancsuk csata volt az éltáblán. Az oroszok „vezérevezőse”, Szergej Karjakin eddig csalódást okozott, négy játszmájából csak három döntetlent ért el, Levon Aronjantól kikapott. Ivancsuk ötvenszázalékos, egyetlen győzelmét az egyiptomi Adly ellen aratta, Lékó Pétertől emlékezetes csatában vereséget szenvedett. Némi meglepetés az oroszok összeállítása, Peter Szvidler ma csak a kispadról drukkolhatott társainak.

A mérkőzés előtt a 35. születésnapját ünneplő Polgár Juditot köszöntötték

A két veretlen, jó formában játszó éltáblás összecsapásában Gata Kamsky ezúttal 1.d4-gyel nyitott, zárt katalán megnyitás a játszmában. Yuri Shulman a francia védelmet választotta, a 3.Hd2 Fe7-es változat van műsoron. Juditéknál a Nimzoindiai védelem 4.Vc2-es változata, Csabáéknál a spanyol megnyitás berlini változata.

Nagymestereink a nyitásokból jól jöttek ki . Zolit lepte meg kissé Shulman a5-a4-es manővere, időhátrányba került. Seirawan némi fejlődési nehézségekkel küzdött a gyorsan játszó Judittal, de az ünnepelttel szemben nagyon harcias volt, a különböző oldalra történt sáncolást választotta. Két órai játék után Lékóék partija a cserékkel a döntetlenhez közelített. Zoli nem tudott előnyt kicsiholni, Csaba pozíciója remit ígért. Lépésismétléssel remi a negyedik tábla.

Levon Aronjan könnyedén győzte le Pentala Harikrishnát, a minimális arányú nyeréssel is növelték előnyüket, két meccsponttal előzik meg riválisaikat. A várakozásnak megfelelően a 31. lépés után megosztozott a ponton Kamsky és Lékó. Váratlan fordulat Judit partijában. Elsietett cserék után nagymesternőnk magára nyitotta az állást, az elemzőprogramok sem láttak mentséget. Zoli túljátszotta ellenfelét, bástyavégjátékban a c szabadgyalog feltartóztathatatlanul tört előre, győzelme a mérkőzés megmentését jelentette. Négy döntetlennel remi lett az orosz-ukrán rangadó Az azeriek kisebb meglepetésre pontot vesztettek.

A 6. forduló eredményei:

Egyesült Államok – Magyarország  2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Yuri Shulman (2617) 1 - 0 (Francia védelem, 59)

Yasser Seirawan (2635) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

Balogh Csaba (2643) – Robert Hess (2609) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Oroszország – Ukrajna 2 - 2

Szergej Karjakin (2788) – Vaszilij Ivancsuk (2768) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2711) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2733) – Alekszander Mojszejenko (2715)  döntetlen

Izrael – Azerbajdzsán 2 - 2

Emil Szutovszkij (2700) – Tejmur Radzsabov (2744)  0 - 1

Ilia Szmirin (2676) – Vugar Gasimov (2760) döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0

Tamir Nabaty (2584) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Örményország – India  2,5 - 1,5

Levon Aronjan (2805) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Krishnan Sasikiran (2681) döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Egyiptom – Kína  0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Wang Hao (2718)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Wang Yue (2709)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Li Chao (2669)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Ding Liren (2654) 0 - 1

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 10 meccspont, 16 pont

2. Oroszország 8, 14

3. Magyarország 8, 13,5

4. Kína 7, 14,5

5. Ukrajna 7, 12,5

6. Azerbajdzsán 6, 13

7. Egyesült Államok 6, 12

8. Izrael 5, 10

9. India 3, 9,5

10. Egyiptom 0, 5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2       2 10 16.0 0
2 Oroszország 2  *  3   2 1 3     3 8 14.0 0
3 Magyarország   1  *    2 2   8 13.5 0
4 Kína      *  2   7 14.5 0
5 Ukrajna   2  *      7 12.5 0
6 Azerbajdzsán   3 2  *    2 3   6 13.0 0
7 Egyesült Államok 2 1 2 ½      *    3 6 12.0 0
8 Izrael ½   ½   2    *  3 5 10.0 0
9 India   2   1 1  *    3 9.5 0
10 Egyiptom ½ 1   ½   ½ 1    *  0 5.0 0

 A 7. forduló párosítása: 

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

Kamsky,G (2741) - Lékó,P (2717)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.Vc2 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bd1 0-0 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.Bac1 Vb8 19.dxc5 Fxc5 20.Fxb7 Vxb7 21.Vf3 Vxf3 22.Hxf3 Bxd1+ 23.Bxd1 Bc8 24.He5 Kf8 25.Hb5 a6 26.Ha7 Ba8 27.Hac6 Ke8 28.Bc1 Hd5 29.Hd3 Fd6 30.Hd4 He7 31.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Shulman,Y (2617)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 0-0 7.Hgf3 a5 8.0-0 Hfd7 9.exd5 exd5 10.Be1 Ff6 11.Hb3 a4 12.Hbd4 Hxc5 13.Fe3 Hxd3 14.Vxd3 Fg4

A nyitás több időt rabolt el nagymesterünktől, sötét közel kiegyenlített.

15.c3 Hc6 16.h3 Fh5 17.Hxc6 bxc6 18.Fc5 Fxf3 19.Vxf3 Be8 20.Vg4 h6

Érdekes volt a 20...a3 21.Bxe8+ Vxe8 22.Fxa3 Fxc3 folytatás.

21.Bac1 Va5 22.Fd4 Fxd4 23.Vxd4 Vb5 24.Vb4 Va6

Jobb volt a 24...Bxe1+ 25.Bxe1 Bb8 26.Vxb5 Bxb5 27.Be2 Kh7 28.Kf1 Kg6 változatot választani.

25.Vc5 Vb7 26.Vb4 Va6 27.Vc5 Vb7 28.Bb1

A lépésismétlést el kellett kerülni.

28...Bab8 29.b4 axb3 30.Bxe8+ Bxe8 31.axb3 Va6 32.c4 dxc4 33.bxc4 Va2 34.Bb6 Va1+

Pontosabb volt a 34...Vc2 35.Bxc6 Be1+ 36.Kh2 Be2 37.Kg3 Vc3+ folytatás.

35.Kh2 g6?

A kisebb időzavar is elegendő volt, hogy Shulman hibázzon.

 36.Vxc6

A gyalogelőny megszerzése után világosnak nyernie kell.

36...Be2 37.Vc5 Be1 38.Bb3 Kg7 39.Be3 Bh1+ 40.Kg3 Bc1 41.Bf3 Be1 42.Vc7 Ve5+ 43.Vxe5+ Bxe5

 

44.Bc3 Bc5 45.Kf4 Kf6 46.Ke4 Ke7 47.Kd4 Ba5 48.c5 Ba2 49.Bf3 f5 50.Kd5 Bd2+ 51.Kc6 Ke6 52.Kb7 Bb2+ 53.Kc7 g5 54.c6 h5 55.Kc8 h4 56.c7 f4 57.Bc3 Ke7 58.Bc5 Bxf2 59.Kb7 és sötét feladta

Seirawan,Y (2635) - Polgár,J (2699)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d6 7.Fg5 Hbd7 8.e3 b6 9.He2 Fa6 10.Vc2 c5 11.dxc5

Borisz Gelfand négy éve Vlagyimir Kramnyik ellen a 11.Bd1 h6 12.Fh4 Bc8 13.Va4 Fb7 14.Hc3 cxd4 15.Bxd4 Hc5 16.Vd1 Ve7 17.b4 Hcd7 18.Hb5 d5 19.cxd5 Fxd5 20.Hxa7 Ba8 21.Hb5 He5 változatban snellezett.

11...bxc5 12.Hc3 Vb6 13.0-0-0 Fb7 14.e4 Bab8 15.Bd2 Bfc8 16.Fe2 He8 17.f4 Hf8

Judittól szokatlan manőverek.

18.Bhd1 f6 19.Fh4 Hg6 20.g3 Bd8 21.Fg4 e5 22.Fe6+ Kf8

Nehéz döntés volt. 22...Kh8 23.f5 Hxh4 24.gxh4 Hc7 jobbnak tűnik.

23.f5 He7 24.g4 h6 25.Ff2

Az időhátrányban levő Seirawannak a természetes lépéseket könnyű volt meghúznia.

25...Hc6 26.Hd5 Va5

 

27.h4

Világos támadásával szemben egyre nehezebb  az ünnepelt élete.

27...Hd4 28.Fxd4 cxd4 29.g5 Fxd5 30.exd5 hxg5?

A vonalnyitás végzetes volt.

31.hxg5 fxg5?

Újabb hiba, a közbeiktatást nagymesternőnk elnézhette.

 

32.f6! Bxb2

Kétségbeesett kísérlet.

 33.Kxb2

Azonnal nyert a 33.fxg7+ Kxg7 34.Vxb2 változat.

33...Hxf6 34.Ka2 Vc7 35.Bg2 Bc8 36.Fxc8 Vxc8 37.Bxg5 Hxd5 38.Vf5+!? Vxf5 39.Bxf5+ Hf6 40.c5 Ke7 41.c6 Hd5 42.Bg1 d3 43.Kb3 Ke6 44.Bfg5 és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Hess,R (2609)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6 11.Bd1 Fb7 12.Ff4 Fe7 13.g4 Hh4 14.Hxh4 Fxh4 15.Kg2 Bd8 16.Fg3 Fe7 17.e6 fxe6 18.Fxc7 c5+ 19.f3 Bxd1 20.Bxd1 Bf8 21.He4 Fxe4 22.fxe4 Fh4 23.Bd2 Bf7 24.Fb8 Fe1 25.Bd1 Fh4 26.Bd2 Fe1 27.Bd1 Fh4 28.Bd2 Fe1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban megszületett válogatottunk mesterhármasa.  A csapat-világbajnokság ötödik fordulójában együttesünk a Drezdában ezüstérmes, Hanti-Manszijszkban a harmadik helyen végzett Izrael csapatát 3,5 - 0,5-re győzte  le, zsinórban harmadik meccsén diadalmaskodott. Almási Zoltán sötéttel elért döntetlene volt a nyitány, majd Lékó Péter második győzelmével szerzett vezetést csapatunknak. Balogh Csaba sikere már a mérkőzés megnyerését jelentette. Polgár Judit végjátékban remek technikával érvényesítette előnyét. Az örmények megőrizték vezető pozíciójukat, 2,5-1,5-re nyertek Kína ellen. A pénteki pihenőnap után szombaton folytatódik a pontvadászat. Válogatottunk a harmadik helyről várja  a hatodik fordulóban az Egyesült Államok elleni csatát.

A negyedik forduló szenzációjáról, Azerbajdzsán 3-1-es győzelméről a címvédő Oroszország ellen ír a legtöbbet a nemzetközi szaksajtó, de nem fukarkodnak a dicsérő jelzőkkel, amikor Lékó Péter tisztáldozatos győzelméről tudósítanak. A házivarival éltáblásunk alaposan meglepte Vaszilij Ivancsukot, aki a partiban többször is hibázott, és visszavágtunk az elmúlt két olimpián is elszenvedett vereségért. Az azeriek sakktörténelmi sikere – először nyertek az oroszok ellen – alaposan megváltoztatta a világbajnokság állását, többen, köztük válogatottunk is joggal pályázhat éremszerzésre. A hátralevő öt forduló rendkívüli izgalmakat ígér, és csak mentálisan jól felkészült sakkozók bírhatják a fokozódó feszültséget, amikor egy-egy lépésnek is döntő jelentősége lesz.

Izrael együttesétől Hanti-Manszijszkban balszerencsés meccsen szenvedtünk vereséget,  de ezúttal a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot nélkülözik, és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Nálunk nincs változás, a győztes csapaton ne változtass elv érvényesült, a pihenőnap előtt legjobbjainknak még mozgósítani kell energiáikat. Három nagyon nehéz mérkőzés után kicsit könnyebbnek látszik a mai találkozó, de ne feledjük, hogy Izrael négyese legyőzte a házigazdák csapatát.

Lékó Péter és Michael Roiz első partiját játssza, ahogy Polgár Judit és Evgeny Postny és Balogh Csaba és Tamir Nabaty is. Almási Zoltán és Ilia Szmirin hatodszor csap össze, semmi jelentősége, hogy Szmirin 11 éve nyert Zoli ellen, és még négyszer megosztoztak a ponton.

A játéknapon két slágermeccs is lesz, Kína – Örményország és Azerbajdzsán - Ukrajna összecsapás.

A spanyol megnyitások napja, Szmirin a 6.Ve2-es változatot választotta, Juditéknál a Breyer-változat van műsoron, Csaba ellenfele a berlini változatban elkerülte a vezércserés varit. Az éltáblán Péter 1.e4-gyet húzott, Roiz Caro-Kann védelmére a 3.e5-ös változat mellett döntött.

Másfél órai játék után elégedettek lehettünk a pozíciókkal. Péteréknél a nagy kérdés, hogy sötét d3 gyalogjának mi lesz a sorsa, reméljük, hogy elhullik. Zoliéknál egyenlőek az esélyek. Juditék spanyolja már végjátékra egyszerűsödött, kicsit jobb nagymesternőnknek. Csaba állása futópárjával szép reményekre jogosít.

Csaba nyerésre áll, a különböző színű futók mellett Judit szorongatja Postny királyát. Péter állása is egyre biztatóbb, majd kezdeményezése döntő előnyhöz vezetett. Ilia Szmirin és Almási Zoltán a 30. lépésben döntetlenben egyezett meg, biztosan kézben a meccs. Tamir Nabaty tisztet áldozott, Csaba futópárjával nyerni fog, és a 40. lépés után az izraeli sakkozó fel is adta reménytelen állását. Lékó megszerezte második győzelmét, megvan a meccs, Judit még tovább javíthat a gólarányon! A c szabadgyalog eldöntötte a játszmát, Judit győzelmével újabb bravúros nyerés született, 3,5 - 0,5!

Az örmény-kínai meccsen sorban születtek a döntetlenek, Gabriel Szargiszjan volt a nyerőember, Arshak Petroszjan csapata megőrizte vezető pozícióját. Korai volt a nagy öröm az azeri táborban, az ukránok nyerték a rangadót. Alekszander Mojszejenko ismét bástyavégjátékban nyert. Meggyőző játékot mutatott az amerikai válogatott, a tavalyi vb-n bronzérmes indiai csapat igen halovány teljesítményt nyújt.  

Szinte hihetetlen, hogy az egyiptomiak két döntetlent is kiharcoltak az oroszok ellen. Nyikita Vitjugov 158 lépés alatt sem tudta megtörni Mohamed Ezat ellenállását.

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország – Izrael  3,5 - 0,5

Lékó Péter (2717) – Michael Roiz (2669) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 30)

Ilia Szmirin (2676) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Polgár Judit (2699) – Evgeny Postny (2618) 1 - 0 (Spanyol megnyitás,65)

Tamir Nabaty (2584) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Spanyol megnyitás,40)

 Egyiptom – Oroszország  1 - 3

Ahmed Adly (2631) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1

Bassem Amin (2609) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Nyikita Vitjugov (2733)  döntetlen

 Kína – Örményország 1,5 -2,5

Wang Hao (2718) –Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Szergej Movszeszjan (2700) döntetlen

Li Chao (2669) –Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Gabriel Szargiszjan (2663)  0 - 1

 India – Egyesült Államok  1 - 3

Pentala Harikrishna (2669) – Gata Kamsky (2741) döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Alekszander Oniscsuk (2675)  0 - 1

Surya Ganguly (2627) – Yuri Shulman (2617) döntetlen  döntetlen

Parimarjan Negi (2642) – Robert Hess (2609)  0 - 1

 Azerbajdzsán – Ukrajna  1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Vugar Gasimov (2760) – Pavel Eljanov (2697) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2625) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0- 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 8 meccspont, 13,5 pont

2. Oroszország 7, 12

3. Magyarország 7, 11,5

4. Ukrajna 6, 10,5

5. Kína 5, 11

6. Azerbajdzsán 5, 11

7. Egyesült Államok 5, 10

8. Izrael 4, 8

9. India 3, 8

10. Egyiptom 0, 4,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

2

   

 

2

 

8

13.5

0

2

Oroszország

2

 * 

3

   

1

3

   

3

7

12.0

0

3

Magyarország

 

1

 * 

 

 

2

 

7

11.5

0

4

Ukrajna

   

 * 

   

6

10.5

0

5

Kína

   

 * 

2

   

5

11.0

1

6

Azerbajdzsán

 

3

2

 * 

   

3

 

5

11.0

1

7

Egyesült Államok

2

1

   

½

 

 * 

 

3

5

10.0

0

8

Izrael

½

 

½

 

   

 * 

3

4

8.0

0

9

India

   

2

 

1

1

 * 

 

3

8.0

0

10

Egyiptom

½

1

 

   

½

1

 

 * 

0

4.5

0

 A szombati 6. forduló párosítása:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

Lékó,P (2717) - Roiz,M (2669)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 Fxc5 12.b4 Fa7

Világosra előnyös a 12...Fxb4 13.Hxd4 Va5 14.Vxa5 Hxa5 15.Hxf5 exf5 16.Hc2 változat.

13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1

Hosszas gondolkodás után.

16...Vd5 17.Hd6

 

17...Hgxe5?!

Számításba jött a 17...Hcxe5 18.Hxd3 Fxd3 19.Fxd3 Hxd3 20.Va3 Hge5 21.f4 Hc4 22.Hxc4 Vxc4 23.Bxd3 folytatás.

18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 Vh5 23.Bab1 Bab8 24.Fe2 Ve5

 

25.Bd7 Bfd8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bxb7 Bb8 28.Fxa6 Hb4? 29.Va4

Pontosabb volt a 29.Vd1 Hxa6 30.Bxa7 Hc7 31.Ff4 folytatás.

 29...Hd5? 30.Vd4 és sötét feladta

Szmirin,I (2676) - Almási,Z (2726)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.d4 Fg4 10.Bd1 Vc8 11.a4 Ha5 12.Fc2 b4 13.Fe3 c5 14.dxe5 dxe5 15.Hbd2 bxc3 16.bxc3 Vc7 17.Bab1 Hd7 18.h3 Fe6 19.Hg5 Fxg5 20.Fxg5 f6 21.Fe3 Hb6 22.Hb3 Hb7 23.Ba1 Hc4 24.Fc1 Bfd8 25.Bb1 Bxd1+ 26.Vxd1 Bd8 27.Ve2 Vd7 28.Kh2 Ff7 29.f3 h6 30.Vf2 és döntetlen

Polgár,J (2699) - Postny,E (2618)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 Bb8 16.a4 d5

Postny igen nagy önbizalommal játszotta meg a centrumrobbantást. Krishnan Sasikiran és Sahriyar Mamedgyarov receptje.

17.axb5 axb5 18.Hxe5 Hxe5 19.dxe5 Hxe4 20.Hxe4 dxe4 21.Ff4 Vxd1 22.Baxd1 Fg7 23.Fxe4 Fxe5

 

24.Fc6!

A különböző színű futók mellett nem lesz annyira egyszerű sötét élete.

24...Fxc6 25.Bxe5 Bxe5 26.Fxe5 Bc8 27.Ff6 Kf8 28.g4 Be8 29.Kh2 Be6 30.Bd8+ Be8 31.Bd1 Be6 32.g5 Bd6 33.Ba1 Bd2 34.Ba7 Bxf2+ 35.Kg1 Be2 36.Bxc7 Be6 37.Bc8+ Fe8 38.Kg2 Be2+ 39.Kf3 Be6 40.h4 h5 41.Bb8 Be1 42.c4 bxc4 43.bxc4 Be6 44.c5 Bc6 45.Fe5 Be6 46.Ke4 Ke7 47.Bb7+ Kd8

 

48.Kd4 Fd7 49.Ba7

Gyorsabb volt a nyerés a 49.Bb8+ Fc8 50.Kd5 Kd7 51.Fd6 Be1 52.c6+ Kd8 53.Ba8 Bd1+ 54.Kc5 Bc1+ 55.Kb5 Bb1+ 56.Fb4 változatban.

49...Kc8 50.Fd6 Kd8 51.Ba8+ Fc8 52.Kd5 Be2 53.Kc6 Be6 54.Ba7 f6 55.gxf6 Bxf6 56.Bh7 Be6 57.Bg7 Fa6 58.Kd5 Be2 59.c6 Ke8

 

60.Ba7 Fc8 61.Ba8 Kd8 62.Ff4 Be1 63.Kd6 Bd1+ 64.Kc5 Bb1? 65.Fd2! és sötét feladta

Nabaty,T (2584) - Balogh,Cs (2643)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.Be1 0-0 7.c3 a6 8.Fxc6 bxc6 9.d4 exd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Vc2 c5 13.Fe3 c4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Fg4

A nyitásból Csaba előnnyel jött ki.

16.Hd2 Vd7 17.Hf1 Ff5 18.Vd2 Bab8

Futópár, a nyílt b vonal feletti uralom, remek állás.

19.Fg5? Fa3 20.Hg3 Fg6 21.f4 h6 22.Ff6 Vg4 23.f5 Bb2 24.Ve3 Fxf5 25.h3 Vg6 26.Vf3 Fe6 27.Fh4 Bfb8 28.Bf1 Vd3 29.Vf4 Vd2 30.Vf3 Vd3 31.Vf4

31...g5 32.Fxg5 hxg5 33.Vxg5+ Vg6 34.Vxg6+ fxg6 35.Bf6 Bb1+ 36.Bxb1 Bxb1+ 37.Kf2 Bb6 38.Bxg6+ Kh7 39.Bf6 Fe7 40.Kf3 Bb2 és világos feladta

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog