Válogatottunk az éllovas örmény együttestől elszenvedett balszerencsés vereség után az ötödik helyre csúszott vissza, de megőrizte esélyét, hogy a dobogón végezzen. A nyolcadik fordulóban kötelező volt a minél nagyobb arányú győzelem a sereghajtó Egyiptom ellen. Lékó Péter remijét követően Polgár Judit villámgyőzelmet aratott. Almási Zoltán szabadgyalogjai is győzedelmesen nyomultak előre. Erdős Viktor partija remi lett, a 3-1-es nyeréssel csapatunk változatlanul az ötödik. Az utolsó játéknapon nagymestereink ki-ki meccset játszhatnak Indiát legyőző kínai csapattal. A címvédő orosz együttes 4-0-ra nyert, az örmények 2-2-öt játszottak az azeriekkel, két meccspont az előnyük. A zárónapon Ukrajna lesz az ellenfelük. Magyar idő szerint hajnali 4 órakor kezdődik az utolsó forduló.
A csapat-világbajnokság hetedik játéknapján több meglepő eredmény is született, számos parti időzavarban a jobban álló fél számára tragikus véget ért. fatális hibákat, csodával határos megmeneküléseket láthattunk. Csokorba gyűjthetnénk a bakikat, nekünk természetesen Almási Zoltán közel nyert állásból elszenvedett veresége fájt a legjobban. Joggal kesereghetnek az oroszok, Szergej Karjakin előnyösebb pozíciót rontott el, a 40. lépésben nyerést hagyott ki. Peter Szvidler könnyen nyerhető állást rontott remire. A címvédő orosz együttesben uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy Jan Nepomnjacsij 47 másodperccel a kezdés előtt rohant be a versenyterembe, késése azonnali játszmavesztést jelentett volna.
Ki gondolta volna, hogy már hosszú évek óta elsősorban kitűnő szakíróként tevékenykedő 51 esztendős Yasser Seirawan második meglepő győzelmét aratja. Polgár Judit elleni sikerét követően Sahriyar Mamedgyarovot is megadásra kényszerítette, 2811 a performance-pontszáma.
Egyiptom a mai ellenfél, nagy arányban kell nyerni, hogy csapatunk megőrizze esélyét éremszerzésre. Érthetően nagymestereink még nem játszottak egyetlen partit sem ellenfeleikkel. Almási Zoltán a Világkupán az első fordulóban éppen Essam El Ghindyvel mérkőzik meg.
A fölényesen vezető örmény válogatott akár a világbajnoki címet is ünnepelheti a játéknap végén, igazi presztízscsata Azerbajdzsán elleni találkozójuk. Az orosz-izraeli meccsen mindkét éltáblás, Szergej Karjakin és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Sok minden eldőlhet az Egyesült Államok – Ukrajna mérkőzésen is. Megőrzi-e második helyét a házigazdák együttese?
A közvetítéssel ezúttal minden rendben. Bassem Amin a spanyol megnytásban a Marshall támadást nem engedélyezte, a 8.d4-es változatot választotta. Almási Zoliéknál a Richter-Rauser támadás került megjátszásra. Juditéknál egy zárt angol rendszer. Erdős Viktor a királyindiai védelemben a Saemisch-változatot játssza.
Sajnos Bassem Amin spanyolja telitalálat volt, a sorozatos cserék után remire egyszerűsödött az állás. Zoli jobban áll, Juditéknál most kezdődik az igazi küzdelem. Az újonc Erdős Viktor határozottabban is játszhatott volna.
Judit fölénybe került, Samy "vicces" kedvében volt a Bh4 manőverrel, Zoli b és c szabadgyalogjai törnek előre, Viktornak nagyon megy az ideje. Judit már döntő előnyben, a 25. lépés után Zoli nyerése is csak idő kérdése volt, a 41. lépést követően meg is született a második nyerés. Viktoréknál kezdődik a kapkodás.
Az örmény-azeri meccsen remi a második tábla. Aronjané kicsit jobb, Akopjan jelentős előnyben, a másik oldalon Mamedgyarov pozíciója nagyon bíztató. Aronjanék örökös sakkal remiztek, Peter Szvidler nyert, kettővel mentek az oroszok és a másik két táblán is jobban álltak. Már 3 - 0, az azeriek 2-1-re vezettek, de Akopjannak minőségelőnye volt és győzelmével megmentette a meccset.
Az időzavarnak vége Erdős Viktor partijában, Ezat a kapkodásban kicsit jobb végjátékát rosszabbra rontotta, 44 lépés után remi lett a parti. Az orosz együttes "gólarányt" is javított a 4-0-al. Az ukránok partijaiban több volt, mint a minimális győzelem. Kína fordulatos meccsen nyerte az ázsiai rangadót 3-1-re megőrizte második helyét. Wang Hao és Wang Yue remekelnek.
Egyiptom – Magyarország 1 - 3
Bassem Amin (2609) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)
Almási Zoltán (2726) – Essam El Ghindy (2510) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)
Samy Shoker (2475) – Polgár Judit (2699) 0 - 1 (Angol megnyitás, 25)
Erdős Viktor (2613) – Mohamed Ezat (2430) döntetlen (Királyindiai védelem, 44)
Oroszország – Izrael 4 - 0
Alekszander Griscsuk (2746) – Michael Roiz (2669) 1 - 0
Jan Nepomnjacsij (2711) – Ilia Szmirin (2676) 1 - 0
Peter Szvidler (2739) – Evgeny Postny (2618) 1 - 0
Nyikita Vitjugov (2733) – Tamir Nabaty (2618) 1 - 0
Egyesült Államok – Ukrajna 1,5 - 2,5
Gata Kamsky (2741) – Vaszilij Ivancsuk (2768) döntetlen
Alekszander Oniscsuk (2675) – Zahar Efimenko (2706) döntetlen
Yasser Seirawan (2635) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen
Robert Hess (2609) – Alekszander Arescsenko (2682) 0 - 1
Örményország – Azerbajdzsán 2 - 2
Levon Aronjan (2805) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen
Szergej Movszeszjan (2700) – Vugar Gasimov (2760) döntetlen
Vlagyimir Akopjan (2667) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0
Gabriel Szargiszjan (2663) – Sahriyar Mamedgyarov (2765) 0 - 1
Kína – India 3 - 1
Wang Hao (2718) – Pentala Harikrishna (2669) 1 - 0
Wang Yue (2709) – Krishnan Sasikiran (2681) 1 - 0
Li Chao (2669) – Surya Ganguly (2627) döntetlen
Ding Liren (2654) – Parimarjan Negi (2642) döntetlen
A világbajnokság állása:
1.Örményország 13 meccspont, 20,5 pont
2. Kína 11, 20
3. Ukrajna 11, 17,5
4. Oroszország 10, 19,5
5. Magyarország 10, 18
6. Egyesült Államok 8, 16
7. Azerbajdzsán 7, 16,5
8. India 5, 13
9. Izrael 5, 11,5
10. Egyiptom 0, 7,5
Hely | Csapat | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | TB1 | TB2 | TB3 |
1 | Örményország | * | 2½ | 2 | 2½ | 2 | 2 | 2½ | 3½ | 3½ | 13 | 20.5 | 0 | |
2 | Kína | 1½ | * | 2½ | 2½ | 3½ | 2 | 3 | 1½ | 3½ | 11 | 20.0 | 0 | |
3 | Ukrajna | 1½ | * | 2 | 1½ | 2½ | 2½ | 2½ | 2½ | 2½ | 11 | 17.5 | 0 | |
4 | Oroszország | 2 | 1½ | 2 | * | 3 | 3 | 1 | 4 | 3 | 10 | 19.5 | 0 | |
5 | Magyarország | 1½ | 2½ | 1 | * | 2 | 2½ | 2 | 3½ | 3 | 10 | 18.0 | 0 | |
6 | Egyesült Államok | 2 | ½ | 1½ | 1 | 2 | * | 2½ | 3 | 3½ | 8 | 16.0 | 0 | |
7 | Azerbajdzsán | 2 | 2 | 1½ | 3 | 1½ | 1½ | * | 3 | 2 | 7 | 16.5 | 0 | |
8 | India | 1½ | 1 | 1½ | 2 | 1 | 1 | * | 2½ | 2½ | 5 | 13.0 | 0 | |
9 | Izrael | ½ | 2½ | 1½ | 0 | ½ | 2 | 1½ | * | 3 | 5 | 11.5 | 0 | |
10 | Egyiptom | ½ | ½ | 1½ | 1 | 1 | ½ | 1½ | 1 | * | 0 | 7.5 | 0 |
Az utolsó forduló párosítása:
India – Oroszország
Magyarország – Kína
Azerbajdzsán – Egyiptom
Ukrajna – Örményország
Izrael – Egyesült Államok
Amin,B (2609) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C88]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 Hxd4 9.Fxf7+ Bxf7 10.Hxe5 Bf8 11.Vxd4 Fb7
A 2008-as linaresi tornán Lékó Péter a 11...c5 12.Vd1 Vc7 13.Hg4 Hxg4 14.Vxg4 d5 15.Vh5 dxe4 16.Vd5+ Kh8 17.Vxa8 Fb7 18.Va7 Ba8 19.Ff4 Vc6 20.Vxa8+ Fxa8 változatban csatázott Vaszilij Ivancsukkal. Időzavarban a két bástya erősebbnek bizonyult nagymesterünk vezérénél.
12.Hc3
A zsermuki Grand Prix-tornán Gata Kamsky 12.c4 c5 13.Vd3 Vc7 14.Hf3 bxc4 15.Vxc4+ d5 16.exd5 Fxd5 17.Ve2 Fd6 18.Hc3 Fxf3 19.Vxf3 Fxh2+ 20.Kf1 Bad8 21.g3 Hh5 22.Vxh5 Bxf2+ 23.Kxf2 Vxg3+ 24.Ke2 Vg2+ 25.Ke3 Vg3+ 26.Ke2 Vg2+ 27.Ke3 Vg3+ 28.Ke2 Vg2+ folytatásban örökös sakkal remizett Péterrel.
12...c5 13.Vd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fd6 16.f4 Fxe5 17.fxe5 Vh4 18.Fe3 Vc4 19.b3
Az állás a sorozatos cserékkel egyszerűsödik.
19...Vxd5 20.Vxd5+ Fxd5 21.Bed1 Fe6 22.Fxc5 Bfc8 23.Fxb4 Bxc2 24.Bd2 Bxd2 25.Fxd2 Bc8 26.Bc1 Bxc1+ 27.Fxc1 Kf7 28.Kf2 Fd5 29.g3 Ke6 30.Ke3 d6 31.exd6 és döntetlen
Almási,Z (2726) - El Gindy,E (2510)
Szicíliai védelem [B64]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 a6 11.Hxc6 bxc6 12.e5 dxe5 13.Vxd8 Fxd8 14.fxe5 Hd7 15.Fxd8 Bxd8 16.Fd3 Fb7 17.Bhe1 Kf8 18.Ha4 Ke7 19.a3 a5 20.Be3 c5? 21.Fb5! Hf8 22.Bxd8 Bxd8 23.g3 Hg6 24.Hxc5 Bd5 25.b4 Fc8 26.c4 Bxe5 27.Kd2 Bxe3 28.Kxe3 axb4 29.axb4 e5 30.Hd3 f5
31.c5
Az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanul robognak előre.
31...e4 32.Hf4 He5 33.Fe2 g5 34.Hd5+ Ke6 35.Hb6 Fb7 36.b5 Fd5 37.Kd4 Fb7 38.Hc4 Hf7
39.c6 Fc8 40.b6 Hd8 41.Kc5 és sötét feladta
Shoker,S (2475) - Polgár,J (2699)
Angol megnyitás [A13]
1.g3 d5 2.Fg2 c6 3.Hf3 Hf6 4.c4 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 Hbd7 7.Hc3 0-0 8.0-0 a6 9.d4 dxc4 10.bxc4 c5 11.e3 Bb8 12.Vc2 Vc7 13.Bfd1 cxd4 14.Bxd4 b6 15.Bad1 Fe7 16.Bh4?!
A bástyának nincs helye h4-en, 16.He4 Hxe4 17.Vxe4 Hc5 18.Ve5 volt a logikus folytatás.
16...h6 17.Hd4 Fb7 18.Fxb7 Vxb7 19.Hce2 He5 20.f4?
20...Hfg4! 21.Vc3 Fxh4 22.gxh4 Ve4 23.Fc1 Hf3+ 24.Hxf3 Vxf3 25.Ve1 Hxe3 és világos feladta
Erdős,V (2613) - Ezat,M (2430)
Királyindiai védelem [E84]
1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Hge2 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 Bb8 9.Bc1 Hd7 10.h4 h5 11.Fg5 f6 12.Fe3 e5 13.d5 He7 14.g4 f5 15.g5 fxe4 16.fxe4 b5 17.Hg3 bxc4 18.Fxc4 Hb6 19.Fe2 c6 20.Bf1 Bxf1+ 21.Fxf1 Kh8? 22.dxc6 Hxc6 23.Hce2 He7 24.Va5 Fe6 25.b3 d5 26.Fxb6 Bxb6 27.exd5 Hxd5 28.Bc6 Ff8 29.Bxb6 Vxb6 30.Vxb6 Hxb6 31.He4 a5 32.H2c3 Fb4 33.Kf2 Kg7 34.Hb5 Fd5 35.Fd3 a4 36.Fc2 a3 37.Hec3 Fc6 38.Fe4 Fe8 39.Ke2 Hc8 40.Hc7 Ff7 41.H3d5 Fc5 42.Hb5 Hd6 43.Hxd6 Fxd6 44.He3 Fc5 és döntetlen
Verőci Zsuzsa