Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pekingben befejeződtek a SportAccord Szellemi Világjátékok küzdelmei. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az orosz Jan Nepomjacsj elsőségével ért véget a Basque-verseny. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk, a kínai Zhao Xue, valamint az azeru Tejmur Radzsabov és a francia Maxime Vachier-Lagrave szerzett még érmet. A befejező játéknapon Lékó Péter először 1,5-0,5-re nyert a kínai Wang Yue ellen, az utolsó fordulóban kettőt remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel,  a hetedik helyen végzett. A női viadalokon három, a férfiak versenyeiben négy ország szerzett érmet.

 

Jan Nepomnjacsij meggyőző elsősége tette teljessé az orosz sakkozók sikereit, másfél pontos előnnyel ért célba. A negyedik fordulóban legveszélyesebbnek tűnő riválisát, az indiai Pentala Harikrishnát 2-0-ra győzte le, a befejező körben már két döntetlennel aranyérmes lett. Harikrishna nem tudta magát túltenni csalódottságán, utolsó meccsét is 2-0-ra bukta el az azeri Tejmur Radzsabovval szemben.

Lékó Péter győzelemmel kezdte a napot, a kínai Wang Yue ellen nyert 1,5-0,5-re, a kubai Leinier Dominguez Perezzel kettőt remizett, hetedikként zárta szereplését.

Az érmeken a férfi versenyeken 4 ország osztozott, az orosz sakkozók három aranyérmet szereztek, Alekszandr Griscsuk két műfajban is remekelt, Jan Nepomnjacsij a befejező versenyszámot nyerte meg. A francia Maxime Vachier-Lagrave két ezüst-és egy bronzérmet, az azeri Tejmur Radzsabov egy ezüst-és egy bronzérmet szerzett.  Wang Hao egy harmadik helyet a házigazdáknak.

 

A 4. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 4) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 4,5) 0 – 2

Leinier Dominguez Perez (kubai, 3,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 3,5) 1 – 1 (0 – 1, 0 – 1)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 3,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 3,5) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Wang Yue (kínai, 3) – Lékó Péter (magyar, 3) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 1 – 0)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 3) – Borisz Gelfand (izraeli, 3) 2 – 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2,5) – Levon Aronjan (örmény, 3) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2,5) – Wang Hao (kínai, 2,5) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Etienne Bacrot (francia, 1) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 1) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

Az utolsó forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 6,5) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 4,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Lékó Péter (magyar, 4,5) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 4,5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Tejmur Radzsabov (azeri, 4) – Pentala Harikrishna (indiai, 4) 2 – 0

Wang Hao (kínai, 4) – Levon Aronjan (örmény, 4) 1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Borisz Gelfand (izraeli, 3) Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 3,5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2,5) – Wang Yue (kínai, 3,5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 3) – Etienne Bacrot (francia, 1,5) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

 

A Basque rapidverseny végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

Átlag

1

GM

Jan   Nepomnjacsij

2801

RUS

0

5

2747

2

GM

Tejmur   Rdzsabov

2776

AZE

6

0

4

2770

3

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2728

FRA

6

0

3

2761

4

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2739

AZE

6

0

3

2747

5

GM

Leinier   Dominguez Perez

2763

CUB

2

3

2767

6

GM

Alekszandr   Griscsuk

2828

RUS

0

4

2760

7

GM

Lékó Péter

2773

HUN

0

2

2767

8

GM

Wang Hao

2719

CHN

5

1

4

2783

9

GM

Levon   Aronjan

2813

ARM

5

1

2

2720

10

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2684

POL

0

1

2747

11

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2738

UKR

0

1

2742

12

GM

Wang Yue

2765

CHN

0

0

2754

13

GM

Pentala   Harikrishna

2701

IND

4

0

2

2773

14

GM

Borisz   Gelfand

2719

ISR

4

0

0

2756

15

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2811

UKR

0

0

2740

16

GM

Etienne   Bacrot

2731

FRA

3

0

1

2751

 

A női viadal rangadóval indult, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan félpontos hátránnyal játszott éllovas honfitársnőjével, Zhao Xue elleni 1,5-0,5-ös győzelemmel átvette a vezetést. Fölényessé tette elsőségét az indiai Humpy Koneruval szemben elért 2-0-s nyeréssel. Zhao Xue még az ezüstéremről is lecsúszott, az orosz Alekszandra Kosztenjuk 2-0-s nyeréssel még az ezüstérem megszerzésének lehetőségétől is megfosztotta az első játéknap után még vezető kínai nagymesternőt.

A nők viadalán a világbajnoknő Hou Ji-fan két első hely mellett még egy ezüstéremmel is gyarapította éremgyűjteményét, Zhao Xue egy harmadik hellyel járult hozzá a kínai női sakkozás elsöprő sikeréhez. Az oroszoknak Valentyina Gunyina révén egy arany-és egy ezüstérem jutott, valamint Alekszandra Kosztenjuk ezüstéremmel zárta szereplését. Az ukránoknál Anna Muzicsuk és Anna Usenyina lett harmadik.

 

A női Basque rapidverseny végeredménye:

H.

Name

Élő

FED

Pont

Res.

Gy

Átlag

1

GM

Hou Ji-fan

2600

CHN

0

7

2544

2

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2577

RUS

7

0

6

2491

3

GM

Zhao Xue

2485

CHN

6

0

5

2550

4

GM

Antoaneta   Sztefanova

2578

BUL

6

0

5

2526

5

GM

Humpy   Koneru

2611

IND

0

5

2539

6

GM

Ju Wenjun

2555

CHN

0

5

2490

7

GM

Nana   Dzagnidze

2547

GEO

0

4

2525

8

GM

Anna   Muzicsuk

2546

UKR

0

4

2522

9

GM

Valentyina   Gunyina

2552

RUS

5

0

4

2515

10

GM

Anna Usenyina

2489

UKR

5

0

4

2511

11

GM

Dronavalli   Harika

2421

IND

0

2

2524

12

GM

Tatjana   Koszinceva

2505

RUS

0

3

2562

13

GM

Pia   Cramling

2443

SWE

0

3

2498

14

IM

Maria   Muzicsuk

2445

UKR

3

2

3

2499

GM

Bela   Hotenasvili

2407

GEO

3

2

3

2499

16

IM

Elisabeth   Paehtz

2485

GER

3

2

3

2464

 

Verőci  Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékokon a Basque szisztémában zajló tornán három fordulóra került sor. A résztvevők egy időben világossal és sötéttel is megmérkőznek egymással. A férfiak viadalán az orosz Jan Nepomnjacsij vezet, Lékó Péter 3 pontot gyújtve a hetedik. Az első fordulóban 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett az azeri Tejmur Radzsabovtól, az ukrán Vaszilij Ivancsukot hasonló arányban győzte le, majd 1-1-re végzett az izraeli Borisz Gelfanddal. A nők versenyében a kínai Zhao Xue fél ponttal megelőzi a világbajnoknőt, Hou Ji-fant. Szerdán két újabb fordulóval fejeződik be a verseny.

Korántsem könnyű egyszerre két partit játszani, az eredményeket nézve kezdetben a nagymesterek a világos partikra koncentráltak inkább, a harmadik körben már sötéttel is gyűjtögettek pontokat. Lékó Péter világossal vesztett az azeri Tejmur Radzsabov ellen, sötéttel a csatájuk remi lett. Nagymesterünk az ukrán Vaszilij Ivancsuk legyőzésével javított, majd az izraeli Borisz Gelfanddal mindkét partiban megosztozott a ponton.

A kétszeres aranyérmes orosz Alekszandr Griscsuk Wang Haót 2-0-ra verte, de honfitársától, Jan Nepomnjacsijtól kikapott, egy pont a hátránya legyőzőjével szemben. Az indiai Pentala Harikrishna jól alkalmazkodik a különleges lebonyolításhoz.

 

Az első forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán) – Pentala Harikroshna (indiai)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Wang Hao (kínai) – Alekszandr Griscsuk (orosz) 0 – 2

Lékó Péter (magyar) - Tejmur Radzsabov (azeri)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Levon Aronjan (örmény) - Maxime Vachier-Lagrave (francia) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri) – Wang Yue (kínai) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Leinier Dominguez Perez (kubai) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Jan Nepomnacsij (orosz) – Etienne Bacrot (francia) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán) – Borisz Gelfand (izraeli) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

 

A 2. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2) – Jan Nepomnajcsij (orosz, 1,5)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Tejmur Radzsabov (azeri, 1,5) – Levon Aronjan (örmény, 1,5) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 1) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 1,5) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Pentala Harikrishna (indiai, 1) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 1) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Borisz Gelfand (izraeli, 1) – Wang Yue (kínai, 1) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Lékó Péter (magyar, 0,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 1) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 0,5) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 0,5) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Etienne Bacrot (francia, 0,5) – Wang Hao (kínai, 0) 0 – 2

 

A 3. forduló eredményei:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 3) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 3) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2,5) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Levon Aronjan (örmény, 2,5) – Pentala Harikrishna (indiai, 2,5 ) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Borisz Gelfand (izraeli, 2) – Lékó Péter (magyar, 2) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Wang Hao (kínai, 2) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 1) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Wang Yue (kínai, 2) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 1,5)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 1,5) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 1,5) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 1) – Etienne Bacrot (francia, 0,5)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

 

H.

 

Név

Élő

FED

Pont

Gy.

BL

Átlag

1

GM

Jan Nepomnjacsij  

2801

RUS

3

3

2771

2

GM

Pentala   Harikrishna

2701

IND

4

2

3

2757

3

GM

Alekszandr   Griscsuk

2828

RUS

3

3

2768

4

GM

Tejmur   Radzsabov

2776

AZE

2

3

2807

5

GM

Leinier Dominguez   Perez

2763

CUB

2

3

2740

6

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2728

FRA

2

3

2734

7

GM

Lékó Péter

2773

HUN

3

1

3

2771

8

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2739

AZE

3

1

3

2736

9

GM

Levon   Aronjan

2813

ARM

3

1

3

2733

10

GM

Borisz   Gelfand

2719

ISR

3

0

3

2781

11

GM

Wang Yue

2765

CHN

3

0

3

2752

12

GM

Wang Hao

2719

CHN

2

3

2755

13

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2684

POL

1

3

2738

14

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2811

UKR

0

3

2756

15

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2738

UKR

2

0

3

2736

16

GM

Etienne   Bacrot

2731

FRA

1

0

3

2731

 

A nők versenyében a kínai Zhao Xue remekel. Az ukrán Maria Muzcsuk elleni 2-0-s győzelemmel kezdett, majd az orosz Valentyina Gunyinát 1,5-0,5-re győzte le. Nem kegyelmezett a grúz Nana Dzagnidzének sem, 2-0-al zárta a napot. A világbajnoknő Hou Ji-fan az ukrán Anna Muzicsuknak és a bolgár Antoaneta Sztefanovának „engedélyezett” egy-egy remit, az ukrán Anna Usenyinát 2-0-ra verte.

 

H.

 

Név

Élő

FED

Pont

Gy.

BL

Átlag

1

GM

Zhao Xue

2485

CHN

5

3

2523

2

GM

Hou Ji-fan

2600

CHN

5

4

3

2544

3

GM

Humpy   Koneru

2611

IND

4

3

2501

4

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2577

RUS

4

3

3

2449

5

GM

Nana   Dzagnidze

2547

GEO

3

3

2508

6

GM

Antoaneta   Sztefanova

2578

BUL

3

3

2505

7

GM

Anna   Muzicsuk

2546

UKR

2

3

2478

8

GM

Tatjana   Koszinceva

2505

RUS

3

3

3

2575

9

GM

Anna   Usenyina

2489

UKR

3

3

3

2518

10

GM

Ju Wenjun

2555

CHN

3

3

3

2462

11

GM

Valentyina   Gunyina

2552

RUS

2

3

2552

12

GM

Dronavalli   Harika

2421

IND

1

3

2528

13

GM

Pia   Cramling

2443

SWE

1

3

2547

14

GM

Bela   Hotenasvili

2407

GEO

1

1

3

2543

15

IM

Maria   Muzicsuk

2445

UKR

1

1

3

2533

16

IM

Elisabeth   Paehtz

2485

GER

1

1

3

2483

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékok villámversenyein a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan  és az orosz Alekszandr Griscsuk győzött. Griscsuk a rapidversenyen aratott diadala után újabb elsőséget szerzett, Hou Ji-fan az ezüstérem után aranyéremnek örülhetett. Valentyina Gunyináé az ezüstérem, az ukrán Anna Muzicsuk bronzérmes lett. A férfiak viadalán a francia Maxime Vachier-Lagrave szerezte meg a második helyet, az azeri Tejmur Radzsabov a dobogó harmadik helyét. Az első játéknap után holtversenyben vezető Lékó Péter nagyon gyengén játszotta  a következő tíz partit,  a harmadik napon javított, végül kilencedik lett. Kétnapos, öt fordulós rapidverseny következik a Basquet szisztéma szerint, párhuzamosan két-két partiban csatáznak.

 

Az orosz Alekszandr Griscsuk második aranyérmét szerezte meg, a rapidverseny megnyerése után a villámsakkban is felülműlta riválisait. Az első játéknapon 5,5 pontot szerzett, másfél pont volt a hátránya az ukrán Vaszilij Ivancsukkal, az örmény Levon Aronjannal és Lékó Péterrel szemben. A második játéknapon újabb tíz partit játszottak le, a francia Maxime Vachier-Lagrave vette át a vezetést, egy ponttal előzte meg Griscsukot és Ivancsukot, óriási meglepetésre első számú nagymesterünk csak 1,5 pontot gyűjtött, a 12. helyre esett vissza.

A hétfői játéknapon Griscsuk ledolgozta hátrányát, két ponttal többet szerzett, mint Vachier-Lagrave, egypontos előnnyel ért célba.  Lékó Péter rendezte sorait, végül kilencedikként zárta szereplését.

 

A villámverseny végeredménye:

 

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

1

GM

Alekszandr Griscsuk

2819

RUS

19½

0

14

278.75

2

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2776

FRA

18½

0

13

263.75

3

GM

Tejmur Radzsabov

2715

AZE

18

0

13

262.50

4

GM

Levon Aronjan

2850

ARM

17½

0

13

256.00

5

GM

Vaszilij Ivancsuk

2720

UKR

17

13

240.50

6

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2866

AZE

17

14

239.75

7

GM

Jan Nepomnjacsij

2788

RUS

17

1

15

250.50

8

GM

Ruszlan Ponomarjov

2758

UKR

15

0

12

213.50

9

GM

Lékó Péter

2694

HUN

14½

7

220.75

10

GM

Borisz Gelfand

2757

ISR

14½

½

10

214.75

11

GM

Leinier Dominguez Perez

2728

CUB

13

1

9

180.50

12

GM

Wang Hao

2693

CHN

13

1

8

185.00

13

GM

Wang Yue

2680

CHN

12½

0

8

181.00

14

GM

Pentala Harikrishna

2728

IND

11½

2

7

166.50

15

GM

Radoslaw Wojtaszek

2743

POL

11½

0

7

176.50

16

GM

Etienne Bacrot

2739

FRA

10

0

6

145.75

 

Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, nagy fölénnyel  a világbajnoknő Hou Ji-fan nyerte a női tornát. Fél ponttal vezetett az első játéknap után, másfél pontra növelte a következő tíz partiban, végül a befejező tíz játszmában 8 pontot gyűjtve hárompontos előnnyel győzött. Az orosz Valentyina Gunyina a rapidverseny aranyérme után ezüstérmes lett, az ukrán Anna Muzicsuk a harmadik helyet szerezte meg.

 

A villámverseny végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

1

GM

Hou Ji-fan

2662

CHN

22½

0

20

319.25

2

GM

Valentyina Gunyina

2582

RUS

19½

1

17

278.00

3

GM

Anna Muzicsuk

2665

UKR

19½

1

17

275.00

4

GM

Dronavalli Harika

2533

IND

17

2

11

229.50

5

GM

Nana Dzagnidze

2591

GEO

17

0

12

229.75

6

GM

Zhao Xue

2576

CHN

16½

14

232.75

7

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2479

RUS

16½

½

12

233.75

8

GM

Humpy Koneru

2521

IND

16

0

10

215.50

9

GM

Ju Wenjun

2469

CHN

15½

0

13

208.50

10

GM

Tatjana Koszinceva

2578

RUS

14

1

11

193.00

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2569

BUL

14

1

8

201.25

12

GM

Anna Usenyina

2467

UKR

13

0

8

188.00

13

IM

Elisabeth Paehtz

2522

GER

12½

0

9

169.25

14

GM

Bela Hotenasvili

2457

GEO

10½

5

148.25

15

IM

Maria Muzicsuk

2439

UKR

10½

½

6

144.75

16

GM

Pia Cramling

2433

SWE

0

2

80.00

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékok villámversenyein 10 fordulót játszottak le. Lékó Péter veretlenül harcolta végig a csatákat, az ukrán Vaszilij Ivancsukkal és az örmény Levon Aronjannal holtversenyben az élen áll 7 ponttal. A női viadalon a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan fél ponttal előzi meg az orosz Valentyina Gunyinát, négyen követik a duót, a grúz Nana Dzagnidze, az ukrán Anna Muzicsuk, a bolgár Antoaneta Sztefanova és az ukrán Anna Usenyina. Vasárnap újabb 10 fordulóra kerül sor.

 

A villámversenyekre jellemzően a partikban sok volt a hiba, az elnézés, az anyagi előny sokszor nem jelentette a végső sikert, hiszen a nagymesterek ádáz küzdelmet vívtak az oly gyorsan fogyó gondolkodási idővel. Játszmánként 4-4 perc és lépésenként 2-2 másodperc mellett dúltak  csaták.

A rapidversenyen nyújtott haloványabb teljesítmény után Lékó Péter remek eredményt ért el az első játéknapon. Hármas holtversenyben az élen áll, veretlenül harcolta végig a 10 kört.

Első számú nagymesterünk a kubai Leinier Dominguez Perez elleni remivel kezdett, az azeri Sahriyar Mamedgyarov legyőzésével folytatta. Döntetlen lett a francia Etienne Bacrottal vívott partija, visszavágott Wang Haónak a rapid tornán elszenvedett vereségéért. Az ukrán Ruszlan Ponomarjovval és Vaszilij Ivancsukkal megosztozott a ponton, az orosz Jan Nepomnjacsijra vereséget mért. Remizett az azeri Tejmur Radzsabvval, a kínai Wang Yue ellen sötéttel volt eredményes. A francia Maxime Vachier-Lagrave „skalpja” volt a következő.

 

A 10. forduló után a villámverseny állása:

H.

 

Név

Élő

FED

Pont

Gy.

SB

BL

1

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2720

UKR

7

5

35.00

5

2

GM

Levon   Aronjan

2850

ARM

7

5

31.25

5

3

GM

Lékó Péter

2694

HUN

7

4

33.25

5

4

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2866

AZE

6

6

26.00

4

5

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2776

FRA

6

4

26.50

6

6

GM

Alekszandr   Griscsuk

2819

RUS

4

24.75

4

7

GM

Wang Hao

2693

CHN

4

25.25

5

8

GM

Tejmur   Radzsabov

2715

AZE

5

4

24.00

6

9

GM

Jan   Nepomnjacsij

2788

RUS

4

22.50

6

10

GM

Pentala   Harikrishna

2728

IND

4

20.50

5

11

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2743

POL

4

16.50

6

12

GM

Leinier   Dominguez Perez

2728

CUB

3

21.00

4

13

GM

Borisz   Gelfand

2757

ISR

3

18.50

4

14

GM

Wang Yue

2680

CHN

3

1

13.50

6

15

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2758

UKR

3

1

17.00

5

16

GM

Etienne Bacrot  

2739

FRA

1

14.50

4

A női viadalon a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan fél ponttal megelőzi a rapidversenyen győztes orosz Valentyina Gunyinát. Kettőjük első összecsapására a tízedik fordulóban kerül sor, Gunyina csúnya taktikai elnézéssel kapott ki.

A 10. forduló után a női villámverseny állása:

H.

 

Név

Élő

FED

Pont

Gy.

SB

BL

1

GM

Hou Ji-fan

2662

CHN

7

6

33.50

5

2

GM

Valentyina   Gunyina

2582

RUS

6

29.00

6

3

GM

Nana Dzagnidze  

2591

GEO

6

5

31.25

6

4

GM

Anna Muzicsuk  

2665

UKR

6

5

29.25

6

5

GM

Antoaneta Sztefanova  

2569

BUL

6

4

28.00

4

6

GM

Anna Usenyina  

2467

UKR

6

4

27.25

4

7

GM

Ju Wenjun

2469

CHN

4

23.75

5

8

GM

Humpy Koneru  

2521

IND

3

23.00

5

9

GM

Zhao Xue

2576

CHN

5

4

27.00

5

10

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2479

RUS

5

3

22.00

4

11

GM

Tatjana Koszincevaa  

2578

RUS

4

20.50

6

12

GM

Dronavalli   Harika

2533

IND

3

18.00

6

13

IM

Elisabeth Paehtz  

2522

GER

4

3

17.75

4

14

IM

Maria Muzicsuk  

2439

UKR

2

19.25

5

15

GM

Pia Cramling  

2433

SWE

3

1

13.00

5

16

GM

Bela Hotenasvili  

2457

GEO

2

0

10.00

4

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékok rapidversenyein kettős orosz siker született. A férfiaknál Alekszandr Griscsuk győzött. A második játéknapon először remizett az örmény Levon Aronjannal, majd legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. Az utolsó fordulóban honfitársa, Jan Nepomnacsij ellen a remi is az elsőségét jelentette, miután a kínai Wang Hao kikapott Aronjantól, de így is bronzérmes lett. Lékó Péter két döntetlennel kezdte a napot, az indiai Pentala Harikrishnával és a kínai Wang Yue ellenivel, az utolsó fordulóban nagymesterünket legyőzte a francia Maxime Vachier-Lagrave, a nyerés az ezüstérmet jelentette számára, Lékó csak a 11. A női tornán bravúros hajrával, mesterhármassal végzett az élen Valentyina Gunyina, fél ponttal előzte meg a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant, az ukrán exvilágbajnoknő Anna Usenyina a bronzérmes. A programon most a villámsakk következik, három napig a gyorsaság játssza a főszerepet.

 

Az orosz Alekszandr Griscsuk veretlenül győzött a férfi rapidversenyen. Griscsuk még a klasszikus gondolkodási idejű partijaiban is rendszeresen időzavarba kerül, legtöbbször sikerrel játszik a kényszerű kapkodásban is. A mai játéknap első körében kecsegtető állását remire rontotta az örmény Levon Aronjan ellen, de az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni győzelemmel beérte  a kínai Wang Haót. A döntés az utolsó fordulóra maradt. A tornát gyengébben kezdő Aronjan romba döntötte Wang Hao aranyérmes álmait. Griscsuknak a második játéknapon magára talált Jan Nepomnjacsij elleni döntetlen is már a végső sikert jelentette.

Lékó Péter két döntetlennel kezdte a napot. Kár volt remire adnia az indiai Pentala Harikrishna elleni partiját, előnyösebb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni a kínai Wang Yueval vívott csatában. Utolsó partiját elvesztette, a győzelemmel a francia Maxime Vachier-Lagrave ezüstérmes lett, Lékó csak a 11. helyen zárta a tornát.

 

Az 5. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739, 2,5) – Wang Hao (kínai, 2719, 3,5)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 3)  - Levon Aronjan  (örmény, 2813, 2,5) döntetlen

Wang Yue (kínai, 2765, 2,5) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 2)  0 - 1

Vaszilij Ivancsuk  (ukrán, 2811, 2) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763, 2) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2773, 2)  - Pentala Harikrishna (indiai, 2701, 2)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 2)  - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 1,5) 0 - 1

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 1) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 1,5)  1 - 0

Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 1) - Etienne Bacrot (francia, 2731, 1) döntetlen

 

A 6. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2719, 4)  - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 3)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2811, 3) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 3,5)  0 - 1

Levon Aronjan (örmény, 2813, 3) Sahryar Mamedgyarov (azeri, 2739, 3) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 2,5) – Pentala Haririshna (indiai, 2701, 2,5) 1 – 0

Lékó Péter (magyar, 2773, 2,5) – Wang Yue (kínai, 2765, 2,5) döntetlen

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 2) döntetlen

Leinier Domingiez Perez (kubai, 2763, 2) – Etienne Bacrot (francia, 2731, 1,5) 1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 1,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 1,5) döntetlen

 

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 4,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 3,5)  döntetlen

Levon Aronjan (örmény, 2813, 3,5) – Wang Hao (kínai, 2719, 4,5) 1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 239, 3,5) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763, 3) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 3,5)  - Lékó Péter (magyar, 2773, 3) 1 - 0

Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 2) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2811, 3) 0 – 1

Wang Yue (kínai, 2765, 3) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 2) döntetlen

Pentala Haririshna (indiai, 2701, 2,5) - Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 2,5) 0 – 1

Etienne Bacrot (francia, 2731, 2) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 2,5) 1 - 0

 

A férfi rapidverseny végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Gy.

1

GM

Alekszandr   Griscsuk

2828

Oroszország

5.0

3

2

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2728

Franciaország

4.5

3

3

GM

Wang Hao

2719

Kína

4.5

3

4

GM

Levon   Aronjan

2813

Örményország

4.5

3

5

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2739

Azerbajdzsán

4.5

2

6

GM

Jan   Nepomnjacsij

2801

Oroszország

4.0

3

7

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2811

Ukrajna

4.0

3

8

GM

Wang Yue

2765

Kína

3.5

2

9

GM

Borisz   Gelfand

2719

Izrael

3.5

2

10

GM

Leinier   Dominguez Perez

2763

Kuba

3.0

2

11

GM

Lékó Péter

2773

Magyarország

3.0

1

12

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2684

Lengyelország

2.5

1

13

GM

Etienne   Bacrot

2748

Franciaország

2.5

1

14

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2738

Ukrajna

2.5

1

15

GM

Pentala Harikrishna

2701

India

2.5

0

16

GM

Tejmur   Radzsabov

2776

Azerbajdzsán

2.0

0

 

A női torna ötödik fordulójában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan legyőzte a félpontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidzt, de hatodik játszmáját elvesztette az orosz bajnokságon hetes nyerősorozattal bajnoki címet szerzett Valentyina Gunyinával szemben, aki utolsó partijában az ukrán Anna Muzicsukot is megfosztotta veretlenségétől. Jól hajrázott az ukrán exvilágbajnoknő, Anna Usenyina is, bronzérmesként zárta szereplését. Dzagnidze leszorult a dobogóról is.

 

A női rapidverseny végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Gy.

1

GM

Valentyina   Gunyina

2552

Oroszország

5.5

5

2

GM

Hou Ji-fan

2600

Kína

5.0

4

3

GM

Anna   Usenyina

2489

Ukrajna

4.5

3

4

GM

Nana   Dzagnidze

2547

Grúzia

4.5

3

5

GM

Anna   Muzicsuk

2546

Ukrajna

4.0

2

     6

IM

Elisabeth   Paetz

2566

Németország

4.0

3

7

GM

Tatjana   Koszinceva

2505

Oroszország

3.5

3

8

IM

Maria   Muzicsuk

2445

Ukrajna

3.5

3

9

GM

Antoaneta   Sztefanova

2578

Bulgária

3.5

1

10

GM

Ju Wenjun

2555

Kína

3.5

1

11

GM

Zhao Xue

2485

Kína

3.0

1

12

GM

Dronavalli   Harika

2421

India

3.0

0

13

GM

Bela   Hotenasvili

2407

Grúzia

2.5

2

14

GM

Humpy   Koneru

2611

India

2.0

1

15

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2577

Oroszország

2.0

1

16

GM

Pia   Cramling

2443

Svédország

2.0

4

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékok rapidversenyén négy fordulót bonyolítottak le. Holtversenyben vezet 3 ponttal az orosz Alekszandr Griscsuk a kínai Wang Hao és Wang Yue társaságában. Lékó Péter a kínai Wang Hao elleni vereséggel kezdett, majd másodszor is sötéttel játszva remizett az örmény Levon Aronjannal. Harmadik partijában az orosz Jan Nepomnjacsijt megadásra kényszerítette, a játéknap utolsó körében remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval.  A nők versenyében a grúz Nana Dzagnidze fél ponttal előzi meg a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant, hat résztvevő gyűjtött 2,5 pontot. Magyar idő szerint pénteken reggel 7 órától még három fordulóra kerül sor, Lékó első partiját az indiai Pentala Harikrishnával világossal játssza.

 

Lékó Péter nem tudta megismételni tavalyi bravúros első napi teljesítményét, amikor három győzelemmel és egy döntetlennel kezdte meg szereplését. Első partiját a kínai Wanh Hao ellen sötéttel elvesztette. A nyitásból előnyösen jött ki, majd az esélyek kiegyenlítődtek, a kapkodásban egy rossz bástyalépés okozta a vereségét. A győzelem a kínai nagymesternek szárnyakat adott. Első számú sakkozónk második partiját is sötéttel játszotta, az örmény Levon Aronjannal végig kiegyensúlyozott küzdelemben remizett, majd csapást mért az orosz Jan Nepomnjacsijra, igazi egykapus játszma volt, itt-ott gyorsabb nyerés kimaradt.  Az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni remivel zárta  a napot, s holtversenyes hatodik helyről várja a pénteki folytatást, a rapidversenyt befejező három fordulót.

Wang Hao félpontos előnyre tett szert, különösen értékes volt honfitársa, a címvédő Wang Yue-val szemben elért nyerése. A rajtlistát vezető orosz Alekszandr Griscsuk két partit remizett el, nagy versenyfutást várhatunk. Aronjan vereséggel rajtolt, az ukrán Ruszlan Ponomarjov eddigi egyetlen győzelme volt. A kiegyensúlyozott mezőnyben meglepően sok döntetlen született.

 

Az első forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739) döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738) – Levon Aronjan (örmény, 2813) 1 – 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2811) – Etienne Bacrot (francia, 2731) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801) 1 – 0

Tejmur Radzsabov (azeri, 2776) – Borisz Gelfand (izraeli, 2719) döntetlen

Wang Hao (kínai, 2719) – Lékó Péter (magyar, 2773) 1 – 0

Wang Yue (kínai, 2765) – Pentala Harikrishna (indiai, 2701)  döntetlen

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763) 0 – 1

 

A 2. forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763, 1) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 1) döntetlen

Wang Hao  (kínai, 2719, 1) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 1)  1 - 0

Etienne Bacrot (francia, 2731, 0,5) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 0,5)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739, 0,5) - Vaszilij Ivancsuk  (ukrán, 2811, 0,5) 1 – 0

Pentala Harikrishna (indiai, 2701, 0,5) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 0,5)  döntetlen

Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5) - Wang Yue (kínai, 2765, 0,5) 0 – 1

Levon Aronjan  (örmény, 2813, 0) - Lékó Péter (magyar, 2773, 0) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 0) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 0)  döntetlen

 

A 3. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 1,5) – Wang Hao  (kínai, 2719, 2) döntetlen

Wang Yue (kínai, 2765, 1,5)  - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763, 1,5) 1 – 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 1,5) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739, 1,5) döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 1)  - Pentala Harikrishna (indiai, 2701, 1) döntetlen

Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 1) - Levon Aronjan  (örmény, 2813, 0,5) 0 - 1

Vaszilij Ivancsuk  (ukrán, 2811, 0,5) - Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5) 1 - 0

Lékó Péter (magyar, 2773, 0,5) - Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 0,5) 1 – 0

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 0,5) - Etienne Bacrot (francia, 2731, 0,5) 1 – 0

 

A 4. forduló eredményei:

Wang Hao  (kínai, 2719, 2,5) - Wang Yue (kínai, 2765, 2,5) 1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728, 2) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828, 2)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739, 2) - Lékó Péter (magyar, 2773, 1,5)  döntetlen

Levon Aronjan  (örmény, 2813, 1,5) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684, 1,5)  1 - 0

Pentala Harikrishna (indiai, 2701, 1,5) - Vaszilij Ivancsuk  (ukrán, 2811, 1,5) döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763, 1,5) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738, 1,5) döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801, 0,5) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2776, 1) 1 – 0

Etienne Bacrot (francia, 2731, 0,5) - Borisz Gelfand (izraeli, 2719, 0,5) döntetlen

 

A rapidverseny állása:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Gy.

1

GM

Wang Hao

2719

Kína

3.5

3

2

GM

Alekszandr   Griscsuk

2828

Oroszország

3.0

2

3

GM

Levon   Aronjan

2813

Örményország

2.5

2

4

GM

Wang Yue

2765

Kína

2.5

2

5

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2739

Azerbajdzsán

2.5

1

6

GM

Lékó Péter

2773

Magyarország

2.0

1

7

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2738

Ukrajna

2.0

1

8

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2811

Ukrajna

2.0

1

9

GM

Leinier   Dominguez Perez

2763

Kuba

2.0

1

10

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2728

Franciaország

2.0

1

11

GM

Pentala   Harikrishna

2701

India

2.0

0

12

GM

Radoslaw   Wojtaszek

2684

Lengyelország

1.5

1

13

GM

Jan   Nepomnjacsij

2801

Oroszország

1.5

1

14

GM

Borisz   Gelfand

2719

Izrael

1.0

0

15

GM

Tejmur   Radzsabov

2776

Azerbajdzsán

1.0

0

16

GM

Etienne   Bacrot

2748

Franciaország

1.0

0

A női tornán egyelőre a tavalyi forgatókönyvet látjuk, a grúz Nana Dzagnidze az élen, fél ponttal előzi meg a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant. Kettőjük rangadójával kezdődik a pénteki játéknap. Az Orosz Sakkszövetséggel „háborúban” álló Tatjana Koszinceva vezeti a 2,5 pontosok hatos mezőnyét. A legnagyobb meglepetést a rajtlistát vezető indiai Humpy Koneru gyenge szereplése.

 

A női verseny állása:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Gy.

1

GM

Nana   Dzagnidze

2547

Grúzia

3.5

3

2

GM

Hou Ji-fan

2600

Kína

3.0

2

3

GM

Tatjana   Koszinceva

2505

Oroszország

2.5

2

4

GM

Elisabeth   Paetz

2566

Németország

2.5

2

5

GM

Anna   Usenyina

2489

Ukrajna

2.5

2

6

GM

Valentyina   Gunyina

2552

Oroszország

2.5

2

7

GM

Anna   Muzicsuk

2546

Ukrajna

2.5

1

8

GM

Zhao Xue

2485

Kína

2.5

1

9

GM

Antoaneta   Sztefanova

2578

Bulgária

2.0

1

10

GM

Bela   Hotenasvili

2407

Grúzia

1.5

1

11

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2577

Oroszország

1.5

1

12

GM

Dronavalli   Harika

2421

India

1.5

0

13

GM

Ju Wenjun

2555

Kína

1.5

0

14

GM

Humpy   Koneru

2611

India

1.0

1

15

GM

Pia   Cramling

2443

Svédország

1.0

0

16

IM

Maria   Muzicsuk

2445

Ukrajna

0.5

0

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben december 11. és 17. között rendezik meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékát. A sakk mellett többek között a bridzs, a go, a kínai sakk is szerepel a műsoron. Olimpiai bajnokok, világbajnok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszanak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviseli. Hétfordulós a svájci rendszerű rapidtorna, 30 fordulós a villámverseny és öt fordulót játszanak az ún. Basquet szisztémában. A viadal honlapja: http://sportaccord2014.fide.com. Magyar idő szerint reggel 7 órától csatáznak, az első fordulóban Lékó a kínai Wang Haoval sötéttel küzd meg.

 

London mellett Pekingre is figyel a sakkvilág, holnaptól remek mezőnnyel kezdődik meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátéka. A női és a férfi viadalon is 16-16 meghívott résztvevő szerepel, a névsor biztosíték arra, hogy nagyszerű küzdelmeket láthatunk majd. Az orosz Alekszandr Griscsuk vezeti a rajtlistát, a tavalyi viadalon a rapidversenyen ezüstérmes Lékó Péter képviseli a magyar színeket, hatodik a rangsorban.

 

A férfiverseny résztvevői a rapid Élő-pontszámok sorrendjében:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2828)

Levon Aronjan  (örmény, 2813)

Vaszilij Ivancsuk  (ukrán, 2811)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2801)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2776)

Lékó Péter (magyar, 2773)

Wang Yue (kínai, 2765)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2763)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2739)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2738)

Etienne Bacrot (francia, 2731)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2728)

Borisz Gelfand (izraeli, 2719)

Wang Hao  (kínai, 2719)

Pentala Harikrishna (indiai, 2701)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2684)

 

A női résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Humpy Koneru (indiai, 2611)

Hou Ji-fan (kínai, 2600)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2578)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2577)

Ju Wenjun (kínai, 2555)

Valentyina Gunyina (orosz, 2552)

Nana Dzagnidze (grúz, 2547)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2546)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2505)

Anna Usenyina (ukrán, 2489)

Elisabeth Paehtz (német, 2485)

Zhao Xue (kínai, 2485)

Maria Muzicsuk (ukrán, 2445)

Pia Cramling (svéd, 2443)

Dronavalli Harika (indiai, 2421)

Bela Hotenasvili (grúz, 2407)

 

Az első két napon a nagymesterek rapidoznak, december 11-én négy, 12-én három fordulóra kerül sor. December 13-án,14-én és 15-én a villámtorna következik, végül a Basquet szisztéma szerinti kétnapos küzdelem zárja a programot, három, illetve két fordulóval.  A rapidjátszmákban 20-20 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. A villámpartik 3-3 percesek és 2-2 másodperc lépésenként.

Pekingben hat éve rendezték meg az I. Szellemi Világjátékokat. Szép magyar siker született a villámsakk csapatversenyén, hazánk válogatottja a döntőben éppen a házigazdák együttesét győzte le. Almási Zoltán vezetésével remekelt csapatunk, nyolcszoros bajnokunk meghívottként négy éve a SportAccord viadalon rangos mezőnyben szerepelt.

A hétfordulós rapidtornán a kínai Wang Hao győzött, fél ponttal előzte meg az azeri Vugar Gasimovot, 1 ponttal az amerikai Gata Kamskyt. Nagymesterünk sokat rontott, csak 13. lett, míg az igazi meglepetést az ukrán Vaszilij Ivancsuk utolsó helye jelentette.

A nők viadalán elsöprő győzelmet aratott az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, 6 pontot gyűjtve másfél pontot vert az ukrán Katyerina Lahnóra és a grúz Nana Dzagnidzére.

A 15 fordulós villámversenyben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a francia Maxime Vachier-Lagrave győzött. A francia nagymester másfél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Griscsukot, az első nap után még vezető azeri Sahriyar Mamedgyarov bronzérmes lett. Almási Zoltán nyolcadikként zárta szereplését. Hou Ji-fan kétpontos előnnyel végzett az élen, a bolgár Antoaneta Sztefanova az ezüstérmet vehette át, a szlovén Anna Muzicsuk a harmadik helyet szerezte meg.  ahol 3-3 perces gondolkodási idejű és lépésenkénti 2-2 másodperces partikban csatáztak.

A „vakversenyen”   remek magyar siker született. Almási Zoltán több győzelmének köszönhetően megnyerte a tornát. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azeri Vugar Gasimov is 5-5 pontot gyűjtött, de csak három-három nyerést könyvelhettek el. 

A nők versenyében duplázott Hou Ji-fan, a kínai sakkozás a harmadik aranyérmet ünnepelhette. A hajrában megingó litván Viktorija Cmilyte lett a második, Alekszandra Kosztenjuk még egy bronzéremmel tette még sikeresebbé pekingi szereplését. A viadalon a nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük volt és 20-20 másodperc lépésenként.

Két éve is a Pekingben megrendezett SportAccord Szellemi Világjátékok zárta az évet. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszottak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviselte. Hétfordulós volt a svájci rendszerű rapidtorna, 15 fordulós a villámverseny és hét fordulót játszottak „vakon”.

A rapid műfajban a női tornán négyes holtverseny után az ukrán Katyerina Lahno győzött, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan lett az ezüstérmes, az indiai Humpy Koneru végzett a harmadik helyen. A férfiak versengésében a francia Laurent Fressinet diadalmaskodott, a pontszámítás az ő javára döntött az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A bronzérmet az orosz Alekszandr Griscsuk vehette át.  Lékó Péter holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését.

 

Kettős orosz sikerrel fejeződtek be a villámversenyek. A női tornán holtverseny után az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot hirdették ki győztesként, a szlovén Anna Muzicsukkal szemben az egymás elleni eredmény döntött a javára. Harmadik a német Elisabeth Paehtz. A férfiak küzdelmében Szergej Karjakin másfél pontos előnnyel végzett az élen, az amerikai Hikaru Nakamura lett a második, bronzérmes az azeri Sahriyar Mamedgyarov, Lékó Péter a tízedik.

Kínai és örmény győzelem született a „vakversenyen”, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan és a háromszoros olimpiai bajnok Levon Aronjan ért elsőként a célba. Hou Ji-fan mesterhármassal végül fél ponttal megelőzte az első játéknap után még vezető litván Viktorija Cmilytét. Az amerikai Anna Zatonskih lett a bronzérmes. A férfiak viadalán Nakamura végzett a második, Mamedgyarov a harmadik helyen, Lékó ötödikként zárt. Az érmeken a férfiaknál öt, a nőknél hét ország sakkozói osztoztak. Hikaru Nakamura mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát, aranyérmet nem szerzett, de mindhárom műfajban ezüstérmes lett.

 

A kínai fővárosban tavaly is három műfajban csatározott a meghívott 16 női és férfi nagymester, A rapidversenyeken kínai és orosz győzelem született. A férfi tornán az utolsó fordulóig vezetett Lékó Péter, végül ezüstérmes lett. Utolsó partiját a kínai Wang Yue ellen elvesztette, kettőjük holtversenyét ez döntötte el a kínai sakkozó javára. Az orosz Alekszandr Griscsuk megismételte tavalyi harmadik helyét. A női tornán veretlenül végzett az élen az Valentyina Gunyina, fél ponttal megelőzte a kínai világbajnoknőt, Hou Ji-fant, a bronzérmet a kínai Ju Wenjun vehette át. 

A villámsakkban két-kétjátszmás párharcokat láttunk. A női tornán kétpontos előnnyel győzött Hou Ji-fan, Valentyina Gunyina az ezüstérmes, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a harmadik helyen. A férfiak versenyében szinte fordulóról-fordulóra változott a sorrend. Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsősége Karjakinnak kedvezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave nagy hajrával bronzérmes lett, a második játéknapot éllovasként záró azeri Sahriyar Mamedgyarov leszorult a dobogóról. Lékó Péter a 15. helyen zárta a versenyt.

Kínai és orosz siker született a „Basque” tornán, a párhuzamosan két partiban folyó viadalon. Zhao Xue és Szergej Karjakin alkalmazkodott legjobban a szisztémához. Sahriyar Mamedgyarov nagy hajrával lett a második, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a harmadik. Lékó Péter utolsó lett az öt fordulós svájci rendszerű viadalon. A nők versenyében teljes volt a kínai siker, Zhao Xue megelőzte Hou Ji-fant, Ju Wenjun a bronzérmet szerezte meg. A férfiaknál hét, a nőknél három ország sakkozói osztoztak az érmeken.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben befejeződtek a SportAccord Szellemi Világjátékok sakkversenyei. Kínai és orosz győzelem született a „Basque” tornán, a párhuzamosan két partiban folyó viadalon. Zhao Xue és Szergej Karjakin ért elsőként a célba. Lékó Péter nem tudott javítani helyezésén, a francia Maxime Vachier-Lagrave és a a kubai Lenier Dominguez Perez ellen is 1-1-re végzett, utolsó lett az öt fordulós svájci rendszerű viadalon. A férfiaknál hét, a nőknél három ország sakkozói osztoztak az érmeken.

 

Szergej Karjakin két aranyérmet szerzett 

 

Pekingben az orosz Szergej Karjakin megszerezte második aranyérmét. A párhuzamosan, világossal és sötéttel játszott rapidpartik viadalán mindkét utolsó meccsét is megnyerte, a befejező fordulóban honfitársára, Alekszandr Griscsukra is vereséget mért. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov nagy hajrával második lett, az ukrán Ruszlan Ponomarjovnak két döntetlenmel zárult mérkőzése is a bronzérmet jelentette.

Lékó Péter nem tudott javítani a befejező játéknapon, négy remivel végül az utolsó helyen végzett. Nagymesterünk holtverseny után második volt a rapidtornán, 15. a villámversenyen.

 

Sahriyar Mamedgyarov jól hajrázott 

 

Az érmeken hét ország sakkozói osztoztak. Gyengén sikerült rapidversenyéért Szergej Karjakin két aranyéremmel vigasztalódott. A kínai Wang Yue nyerte a rapidversenyt. Az örmény Levon Aronjan és az azeri Sahriyar Mamedgyarov egy-egy ezüstérmet szerzett, a francia Maxime Vachier-Lagrave bronzérmesként zárta a snellversenyt, az orosz Alekszandr Griscsuk a rapidban végzett a harmadik helyen.

 

A 4. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 4) – Szergej Karjakin (orosz, 5)  0 - 2

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 4) – Levon Aronjan (örmény, 3,5)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 3,5) – Tejmur Radzsabov (azeri, 3) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Wang Yue (kínai, 3) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 3)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Gata Kamsky (amerikai, 3) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 3) 0,5 – 1,5  (döntetlen, 0 – 1)

Sahriyar Mamegyarov (azeri, 3) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 3) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Anish Giri (holland, 2) – Wang Hao (kínai, 2,5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 1,5) – Lékó Péter (magyar, 1) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

 

Az utolsó forduló eredményei:

Szergej Karjakin (7) – Alekszandr Griscsuk (5) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Vaszilij Ivancsuk (4,5) – Ruszlan Ponomarjov (5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Levon Aronjan (4,5) – Sahriyar Mamedgyarov (4,5) 0 - 2

Le Quang Liem (4) – Wang Yue (4,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Jan Nepomnjacsij (3,5) – Wang Hao (3,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Tejmur Radzsabov (3,5) – Gata Kamsky (3,5)  0 - 2

Lékó Péter (2) – Leinier Dominguez Perez (3,5)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (2,5) – Anish Giri (3) 1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

 

 

A "Basque" rapidverseny végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

Átlag

1

GM

Szergej   Karjakin

2787

Oroszorszég

8.5

0.0

7

2771

2

GM

Sahriyar   Mamedgyarov

2795

Azerbajdzsán

6.5

0.0

5

2771

3

GM

Ruszlan   Ponomarjov

2748

Ukrajna

6.0

0.0

4

2762

4

GM

Vaszilij   Ivancsuk

2732

Ukrajna

5.5

0.0

4

2758

5

GM

Gata   Kamsky

2734

Egyesült   Államok

5.5

0.0

4

2733

6

GM

Alekszandr   Griscsuk

2828

Oroszország

5.5

0.0

3

2759

7

GM

Wang Yue

2729

Kína

5.5

0.0

3

2758

8

GM

Le Quang   Liem

2756

Vietnam

5.0

0.0

4

2760

9

GM

Wang Hao

2690

Kína

4.5

0.0

4

2763

10

GM

Jan   Nepomnjacsij

2799

Oroszország

4.5

0.0

3

2740

11

GM

Levon   Aronjan

2797

Örményország

4.5

0.0

2

2774

12

GM

Leinier   Dominguez Perez

2758

Kuba

4.5

0.0

1

2783

13

GM

Anish Giri

2700

Hollandia

4.0

0.0

3

2744

14

GM

Tejmur   Radzsabov

2749

Azerbajdzsán

3.5

0.0

1

2754

15

GM

Maxime   Vachier-Lagrave

2761

Franciaország

3.5

0.0

1

2731

16

GM

Lékó Péter

2738

Magyarország

3.0

0.0

0

2739

 

 

Hely.

Név

FED

1.F

2.F

3.F

4.F

5.F

P

Gy

Átlag

1

Szergej   Karjakin

RUS

16

b

1 1

11

w

½​ 1

3

b

1 ½​

8

w

1 1

6

w

½​ 1

8.5

7

2771

2

Sahriyar   Mamedgyarov

AZE

8

w

1 0

14

b

½​ ½​

10

b

1 0

12

w

1 ½​

11

b

1 1

6.5

5

2771

3

Ruszlan   Ponomarjov

UKR

15

b

1 ½​

5

w

1 1

1

w

0 ½​

11

b

½​ ½​

4

b

1 0

6.0

4

2762

4

Vaszilij   Ivancsuk

UKR

10

b

0 1

8

w

½​ 0

15

b

½​ 1

5

w

½​ 1

3

w

0 1

5.5

4

2758

5

Gata Kamsky

USA

7

b

½​ 1

3

w

0 0

13

b

½​ 1

4

w

½​ 0

14

w

1 1

5.5

4

2733

6

Alekszandr   Griscsuk

RUS

12

w

0 ½​

9

b

1 1

11

w

½​ ½​

14

b

½​ 1

1

b

½​ 0

5.5

3

2759

7

Wang Yue

CHN

5

w

½​ 0

15

b

½​ 1

14

w

½​ ½​

10

b

1 ½​

8

b

0 1

5.5

3

2758

8

Le Quang   Liem

VIE

2

b

0 1

4

w

½​ 1

12

w

½​ 1

1

b

0 0

7

b

1 0

5.0

4

2760

9

Wang Hao

CHN

14

w

1 0

6

b

0 0

16

b

1 ½​

13

w

1 0

10

w

0 1

4.5

4

2763

10

Jan   Nepomnjacsij

RUS

4

w

1 0

12

b

½​ ½​

2

b

0 1

7

w

0 ½​

9

w

1 0

4.5

3

2740

11

Levon Aronjan

ARM

13

b

1 1

1

w

½​ 0

6

w

½​ ½​

3

b

½​ ½​

2

w

0 0

4.5

2

2774

12

Leinier Dominguez   Perez

CUB

6

b

1 ½​

10

w

½​ ½​

8

w

½​ 0

2

b

0 ½​

16

w

½​ ½​

4.5

1

2783

13

Anish Giri  

NED

11

w

0 0

16

b

½​ 1

5

b

½​ 0

9

w

0 1

15

b

1 0

4.0

3

2744

14

Tejmur   Radzsabov

AZE

9

b

0 1

2

w

½​ ½​

7

w

½​ ½​

6

b

½​ 0

5

w

0 0

3.5

1

2754

15

Maxime Vachier-Lagrave  

FRA

3

w

0 ½​

7

b

½​ 0

4

b

½​ 0

16

w

½​ ½​

13

b

0 1

3.5

1

2731

16

Lékó Péter

HUN

1

w

0 0

13

b

½​ 0

9

w

0 ½​

15

b

½​ ½​

12

b

½​ ½​

3.0

0

2739

 

 

Zhao Xue a "Basque' verseny aranyérmese 

Hármas kínai sikerrel zárult a rapidtorna. A kínai világbajnoknő két döntetlen találkozóval kénytelen volt átengedni az első helyet honfitársnőjének, Zhao Xue félpontos előnnyel nyert. Hou Ji-fan örülhet az ezüstéremnek, mert a befejező fordulóban 0-2-re állt az orosz Valentyina Gunyinával szemben, amikor a rapidverseny győztese elnézte bástyáját, már a remi is érmet jelentett volna számára. A legeredményesebb így a világbajnoknő lett, egy aranyérem és két második hely a mérlege. Gunyina egy aranyérem mellett még egy ezüstöt is szerzett, a kínai Ju Wenjun két bronzéremnek örülhetett, a szlovén Anna Muzicsuk a snellezésben lett harmadik. Bőséges a kínai termés, kilenc éremből hatot otthon tartottak!

 A világbajnoknő egy aranyérem mellett még két ezüstérmet is begyűjtött

A 4. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 5) – Ju Wenjun (kínai, 5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Elisabeth Paehtz (német, 4) – Zhao Xue (kínai, 4,5)  0 - 2

Nana Dzagnidze (grúz, 3,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 3,5) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Viktorija Cmilyte (litván, 3) – Pia Cramling (svéd, 2,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2,5) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2,5)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2,5) – Anna Usenyina (ukrán, 2,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Katyerina Lahno (ukrán, 2) – Humpy Koneru (indiai, 1,5) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 1,5) – Marie Sebag (francia, 2)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

 

Az utolsó forduló eredményei:

Ju Wenjun (6) – Zhao Xue (6,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Valentyina Gunyina (5) – Hou Ji-fan (6)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Nana Dzagnidze (4) – Viktorija Cmilyte (4)  0 - 2

Alekszandra Kosztenjuk (4) – Elisabeth Paehtz (4)  2 - 0

Pia Cramling (3,5) – Anna Usenyina (3,5)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Marie Sebag (3,5) – Anna Muzicsuk (3,5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Humpy Koneru (3) – Tatjana Koszinceva (3)  1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Katyerina Lahno (2,5) – Antoaneta Sztefanova (2)  2 - 0

 

 

A "Basque" verseny végeredménye:

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

Átlag

1

GM

Zhao Xue

2489

Kína

7.5

0.0

7

2524

2

GM

Hou Ju-fan  

2579

Kína

7.0

1.0

7

2554

3

WGM

Ju Wenjun

2552

Kína

7.0

1.0

6

2521

4

GM

Viktorija Cmilyte  

2450

Litvánia

6.0

0.0

6

2544

5

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2588

Oroszország

6.0

0.0

5

2541

6

GM

Valentyina   Gunyina

2543

Oroszország

6.0

0.0

4

2574

7

GM

Anna Muzicsuk  

2566

Szlovénia

4.5

0.0

4

2538

8

GM

Marie Sebag  

2502

Franciaország

4.5

0.0

3

2571

9

GM

Anna Usenyina  

2478

Ukrajna

4.5

0.0

3

2542

10

GM

Katyerina   Lahno

2566

Ukrajna

4.5

0.0

3

2541

11

GM

Pia Cramling  

2513

Svédország

4.5

0.0

3

2524

12

GM

Humpy Koneru  

2626

India

4.5

0.0

2

2526

13

IM

Elisabeth Paehtz  

2513

Németország

4.0

1.0

4

2521

14

GM

Nana Dzagnidze  

2575

Grúzia

4.0

1.0

3

2519

15

GM

Tatjana Koszinceva

2503

Oroszország

3.5

0.0

1

2560

16

GM

Antoaneta Sztefanova  

2582

Bulgária

2.0

0.0

0

2525

 

 

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: Gu Xiaobing http://sportaccord2013.fide.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékokon a „Basque”   szisztéma első játéknapján három fordulóra került sor. A nagymesterek egyidejűleg világossal és sötéttel is megvívtak egymással. Lékó Péter az orosz Szergej Karjakinnal szemben kettős vereséggel kezdett, a holland Anish Giri és a kínai Wang Hao is 1,5-0,5-re legyőzte nagymesterünket. A villámverseny győztese, az orosz Szergej Karjakin egypontos előnnyel várhatja a befejező két fordulót. A női versenyen a kínai nagymesternők dominálnak. Hou Ji-fan és Ju Wenjun 5-5 pontot gyűjtött, Xhao Xue fél ponttal kevesebbet.

 

A kínai fővárosban megkezdődtek a harmadik versenyszám küzdelmei, a korábbi viadalokon „vakon” csatároztak, idén eredeti lebonyolítással a nagymesterek egyidejűleg világossal és sötéttel is megvívnak egymással. Láthatóan különbözőek a stratégiák, a szerencsésebbek egy-egy gyors győzelemmel már csak egy partira koncentrálhatnak, mások mindkét játszmát kénytelenek „élesben” játszani. Ki jobban, ki nehezebben alkalmazkodott a szisztémához.  

Lékó Péter remekül játszott a rapidversenyen, gyengén a villámversenyen, a harmadik műfajban sem találta „góllövő cipőjét”. Az orosz Szergej Karjakintól elszenvedett kettős vereséggel vett rossz rajtot. A győzelem a villámverseny győztesének  szárnyakat adott, míg Péternek a holland Anish Girivel szemben nem sikerült a javítás, és kínai Wang Hao is visszavágott a rapidversenyen elszenvedett vereségéért.

 

Karjakin két fontos rangadó megnyerésével folytatta szereplését. Az Amber tornákon oly sikert elérő örmény Levon Aronjan, majd az ukrán Ruszlan Ponomarjov is bukta a meccset az orosz sakkozóval szemben. A vietnami Le Quang Liem és az orosz Alekszandr Griscsuk is harcol a dobogós helyezésért, heten zárták ötven százalékkal a hat játszmát.

 

 

Az első forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz) – Leinier Dominguez Perez (kubai)  0,5 – 1,5 (0 – 1), döntetlen)

Maxime Vachier-Lagrave (francia) – Ruszlan Ponomarov (ukrán)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Jan Napomnjacsij (orosz) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri) – Le Quang Liem (vietnami)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Anish Giri (holland) – Levon Aronjan (örmény)  0 - 2

Wang Hao (kínai) – Tejmur Radzsabov (azeri)  1 - 1

Lékó Péter (magyar) – Szergej Karjakin (orosz)  0 - 2

Wang Yue (kínai) – Gata Kamsky (amerikai)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

A 2. forduló eredményei:

Levon Aronjan (2) – Szergej Karjakin (2)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Ruszlan Ponomarjov (1,5) – Gata Kamsky (1,5)  2 - 0

Leinier Dominguez Perez (1,5) – Jan Nepomnjacsij (1)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Le Quang Liem (1) – Vaszilij Ivancsuk (1)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Tejmur Radzsabov (1) – Sahriyar Mamedgyarov (1)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Alekszandr Griscsuk (0,5) – Wang Hao (1)  2 - 0

Wang Yue (1) – Maxime Vachier-Lagrave (0,5) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)

Lékó Péter (0) – Anish Giri (0)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

 

 

A 3. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (3,5) – Ruszlan Ponomarjov (3,5)  1,5 – 0,5 (1 - 0, döntetlen

Levon Aronjan (2,5) - Alekszandr Griscsuk (2,5) 1 - 1 (döntetlen, döntetlen)

Leinier Dominguez Perez (2,5) – Le Quang Liem (2,5) 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Jan Nepomnjacsij (2) – Sahriyar Mamedgyarov (2)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Tejmur Radzsabov (2) – Wang Yue (2) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Gata Kamsky (1,5) – Anish Giri (1,5)  1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

Vaszilij Ivancsuk (1,5) – Maxime Vachier-Lagrave (1)  1,5 – 0,5 ( döntetlen, 1 – 0)

Wang Hao (1) – Lékó Péter (0,5)  1,5 – 0,5 (1 - 0, döntetlen)

 

A verseny állása:

 

Rank

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

Átlag

1

Szergej Karjakin  

2787

Oroszország

5.0

0.0

4

2758

2

Ruszlan   Ponomarjov

2748

Ukrajna

4.0

0.0

3

2761

Le Quang   Liem

2756

Vietnam

4.0

0.0

3

2761

4

Levon   Aronjan

2797

Örményország

3.5

1.0

2

2776

5

Alekszandr   Griscsuk

2828

Oroszország

3.5

1.0

2

2751

6

Vaszilij   Ivancsuk

2732

Ukrajna

3.0

0.0

2

2769

7

Sahriyar   Mamedgyarov

2795

Azerbajdzsán

3.0

0.0

2

2765

8

Jan Nepomnjacsij

2799

Oroszország

3.0

0.0

2

2761

9

Gata Kamsky  

2734

Egyesült   Államik

3.0

0.0

2

2727

10

Leinier Dominguez   Perez

2758

Kuba

3.0

0.0

1

2796

11

Wang Yue

2729

Kína

3.0

0.0

1

2748

12

Tejmur   Radzsabov

2749

Azerbajdzsán

3.0

0.0

1

2736

13

Wang Hao

2690

Kína

2.5

0.0

2

2766

14

Anish Giri  

2700

Hollandia

2.0

0.0

1

2752

15

Maxime Vachier-Lagrave  

2761

Franciaország

1.5

0.0

0

2735

16

Lékó Péter

2738

Magyarország

1.0

0.0

0

2719

 

Hely.

Név

Élő

FED

1.F.

2.F.

3.F.

4.F.

Pont

Res.

1

Szergej   Karjakin

2787

RUS

16

b

1 1

4

w

½​ 1

2

b

1 ½​

3

w

5.0

0.0

2

Ruszlan Ponomarjov  

2748

UKR

15

b

1 ½​

9

w

1 1

1

w

0 ½​

4

b

4.0

0.0

Le Quang   Liem

2756

VIE

7

b

0 1

6

w

½​ 1

10

w

½​ 1

1

b

4.0

0.0

4

Levon Aronjan  

2797

ARM

14

b

1 1

1

w

½​ 0

5

w

½​ ½​

2

b

3.5

1.0

5

Alexandr Griscsuk  

2828

RUS

10

w

0 ½​

13

b

1 1

4

w

½​ ½​

12

b

3.5

1.0

6

Vaszilij Ivancsuk  

2732

UKR

8

b

0 1

3

w

½​ 0

15

b

½​ 1

9

w

3.0

0.0

7

Sahriyar   Mamedgyarov

2795

AZE

3

w

1 0

12

b

½​ ½​

8

b

1 0

10

w

3.0

0.0

8

Jan Nepomnjacsij

2799

RUS

6

w

1 0

10

b

½​ ½​

7

b

0 1

11

w

3.0

0.0

9

Gata   Kamsky

2734

USA

11

b

½​ 1

2

w

0 0

14

b

½​ 1

6

w

3.0

0.0

10

Leinier   Dominguez Perez

2758

CUB

5

b

1 ½​

8

w

½​ ½​

3

w

½​ 0

7

b

3.0

0.0

11

Wang Yue

2729

CHN

9

w

½​ 0

15

b

½​ 1

12

w

½​ ½​

8

b

3.0

0.0

12

Tejmur Radzsabov  

2749

AZE

13

b

0 1

7

w

½​ ½​

11

w

½​ ½​

5

b

3.0

0.0

13

Wang Hao

2690

CHN

12

w

1 0

5

b

0 0

16

b

1 ½​

14

w

2.5

0.0

14

Anish Giri  

2700

NED

4

w

0 0

16

b

½​ 1

9

b

½​ 0

13

w

2.0

0.0

15

Maxime   Vachier-Lagrave

2761

FRA

2

w

0 ½​

11

b

½​ 0

6

b

½​ 0

16

w

1.5

0.0

16

Lékó Péter

2738

HUN

1

w

0 0

14

b

½​ 0

13

w

0 ½​

15

b

1.0

0.0

 

A 4. forduló párosítása:

Le Quang Liem (4) – Szergej Karjakin (5)

Ruszlan Ponomarjov (4) – Levon Aronjan (3,5)

Alekszandr Griscsuk (3,5) – Tejmur Radzsabov (3)

Wang Yue (3) – Jan Nepomnjacsij (3)

Gata Kamsky (3) – Vaszilij Ivancsuk (3)

Sahriyar Mamegyarov (3) – Leinier Dominguez Perez (3)

Anish Giri (2) – Wang Hao (2,5)

Maxime Vachier-Lagrave (1,5) – Lékó Péter (1)

 

Hazai pályán a kínai sakkozónők folytatták jó szereplésüket. A világbajnoknő Hou Ji-fan már a rapidverseny ezüstérmével és a villámverseny aranyérmével büszkélkedhet, a második rapidtornán is vezető pozícióból várhatja a folytatást. Csak honfitársnője, Zhao Xue tudta legyőzni őt, ez Ju Wenjunnak lehetőséget adott, hogy egyenlő pontszámmal vívjon meg a világbajnoknővel.

 

 

Az első forduló eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár) – Hou Ji-fan (kínai)  0 - 2

Katyerina Lahno (ukrán) – Viktorija Cmilyte (litván)  0 - 2

Alekszandra Kosztenjuk (orosz) – Valentyina Gunyina (orosz) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Ju Wenjun (kínai) – Anna Usenyina (ukrán)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Elisabeth Paehtz (német) – Maria Sebag (francia)  2 - 0

Pia Cramling (svéd) – Humpy Koneru (indiai) 1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Nana Dzagnidze (grúz) – Anna Muzicsuk (szlovén)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Tatjana Koszinceva (orosz) – Zhao Xue (kínai) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

 

 

 

A 2. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (2) – Elisabeth Paehtz (2)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Hou Ji-fan (2) – Alekszandra Kosztenjuk (1,5)  2 - 0

Zhao Xue (1,5) – Anna Usenyina (1) 2 - 0

Humpy Koneru (0,5) – Ju Wenjun (1)  0 - 2

Pia Cramling (1) – Nana Dzagnidze (1)  0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Anna Muzicsuk (1) – Valentyina Gunyina (1) 0,5 – 1,5 (0 – 1, döntetlen)

Antoaneta Sztefanova (0) – Tatjana Koszinceva (0,5)  1 – 1 (döntetlen, döntetlen)

Marie Sebag (0) – Katyerina Lahno (0)  0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

 

 

 

A 3. forduló eredményei:

Zhao Xue (3,5) – Hou Ji-fan (4)  1 – 1 (1 – 0, 0 – 1)

Ju Wenjun (3) – Viktorija Cmilyte (3)  2 - 0

Elisabeth Paehtz (3) – Nana Dzagnidze (2,5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Valentyina Gunyina (2) – Katyerina Lahno (1,5) 1,5 – 1,5 (döntetlen, 1 - 0)

Alekszandra Kosztenjuk (1,5) – Anna Muzicsuk 1 – 1 (1,5) (0 – 1, 1 – 0)

Tatjana Koszinceva (1,5) – Pia Cramling (1,5)  1 – 1 (0 – 1, 1 – 0)

Anna Usenyina (1) – Antoaneta Sztefanova (1) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Marie Sebag (0,5) – Humpy Koneru (1) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

 

A verseny állása:

 

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

Átlag

1

GM

Hou Ji-fan

2579

Kína

5.0

0.0

5

2560

2

WGM

Ju Wenjun

2552

Kína

5.0

0.0

4

2508

3

GM

Zhao Xue

2489

Kína

4.5

0.0

4

2516

4

IM

Elisabeth Paehtz

2513

Németország

4.0

0.0

4

2507

5

GM

Nana Dzagnidze

2575

Grúzia

3.5

0.0

3

2526

6

GM

Valentyina Gunyina

2543

Oroszország

3.5

0.0

2

2572

7

GM

Viktorija Cmilyte

2450

Litvánia

3.0

0.0

3

2546

8

GM

Anna Muzicsuk

2566

Szlovénia

2.5

0.0

2

2570

9

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2588

Oroszország

2.5

0.0

2

2564

10

GM

Pia Cramling

2513

Svédország

2.5

0.0

1

2570

11

GM

Anna Usenyina

2478

Ukrajna

2.5

0.0

1

2544

12

GM

Tatjana Koszinceva

2503

Oroszország

2.5

0.0

1

2524

13

GM

Katyerina Lahno

2566

Ukrajna

2.0

1.5

1

2499

14

GM

Marie Sebag

2502

Franciaország

2.0

0.5

1

2568

15

GM

Humpy Koneru

2626

India

1.5

0.0

0

2520

16

GM

Antoaneta Sztefanova

2582

Bulgária

1.5

0.0

0

2516

 

Hely.

Név

Élő

FED

1.Rd.

2.Rd.

3.Rd.

4.Rd.

Pts

Res.

1

Hou Ji-fan

2579

CHN

16

b

1 1

9

w

1 1

3

w

0 1

2

b

5.0

0.0

2

Ju Wenjun

2552

CHN

11

w

½​ ½​

15

b

1 1

7

b

1 1

1

w

5.0

0.0

3

Zhao Xue

2489

CHN

12

b

1 ½​

11

w

1 1

1

w

1 0

4

b

4.5

0.0

4

Elisabeth Paehtz  

2513

GER

14

w

1 1

7

b

0 1

5

b

0 1

3

w

4.0

0.0

5

Nana Dzagnidze  

2575

GEO

8

w

1 0

10

b

1 ½​

4

b

1 0

6

w

3.5

0.0

6

Valentyina   Gunyina

2543

RUS

9

b

½​ 0

8

w

1 ½​

13

b

½​ 1

5

w

3.5

0.0

7

Cmilyte Viktorija  

2450

LTU

13

b

1 1

4

w

1 0

2

w

0 0

10

b

3.0

0.0

8

Anna   Muzicsuk

2566

SLO

5

b

0 1

6

w

0 ½​

9

w

1 0

11

b

2.5

0.0

9

Alekszandra   Kosztenjuk

2588

RUS

6

w

½​ 1

1

b

0 0

8

b

0 1

12

w

2.5

0.0

10

Pia Cramling  

2513

SWE

15

w

½​ ½​

5

b

0 ½​

12

w

1 0

7

b

2.5

0.0

11

Anna Usenyina  

2478

UKR

2

b

½​ ½​

3

w

0 0

16

b

1 ½​

8

w

2.5

0.0

12

Tatjana Koszinceva  

2503

RUS

3

w

0 ½​

16

b

½​ ½​

10

b

0 1

9

w

2.5

0.0

13

Katyerina   Lahno

2566

UKR

7

w

0 0

14

b

½​ 1

6

b

½​ 0

15

w

2.0

1.5

14

Marie Sebag  

2502

FRA

4

b

0 0

13

w

½​ 0

15

w

1 ½​

16

b

2.0

0.5

15

Humpy Koneru  

2626

IND

10

b

½​ ½​

2

w

0 0

14

w

0 ½​

13

b

1.5

0.0

16

Antoaneta Sztefanova  

2582

BUL

1

w

0 0

12

b

½​ ½​

11

w

0 ½​

14

b

1.5

0.0

 

A 4. forduló párosítása:

Hou Jifan (5) – Ju Wenjun (5)

Elisabeth Paehtz (4) – Zhao Xue (4,5)

Nana Dzagnidze (3,5) – Valentyina Gunyina (3,5)

Viktorija Cmilyte (3) – Pia Cramling (2,5)

Tatjana Koszinceva (2,5) – Alekszandra Kosztenjuk (2,5)

Anna Muzicsuk (2,5) – Anna Usenyina (2,5)

Katyerina Lahno (2) – Humpy Konaru (1,5)

Antoaneta Sztefanova (1,5) – Marie Sebag (2)

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: Gu Xiaobing http://sportaccord2013.fide.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Pekingben zajló SportAccord Szellemi Világjátékokon befejeződtek a villámversenyek küzdelmei. A női tornán kétpontos előnnyel győzött a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Az orosz Anna Gunyina az ezüstérmes, a szlovén Anna Muzicsuk végzett a harmadik helyen. A férfiak versenyében szinte fordulóról-fordulóra változott a sorrend. Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsősége az orosz nagymesternek kedvezett. A francia Maxime Vachier-Lagrave nagy hajrával bronzérmes lett, a második játéknapot éllovasként záró azeri Sahriyar Mamedgyarov leszorult a dobogóról. Lékó Péter ma 4 pontot szerzett, 11 ponttal a 15. helyen zárta a versenyt.

Lékó Péter az amerikai Gata Kamsky elleni remivel nyitotta a harmadik játéknapot, majd kettős veresége következett. A vietnami Le Quang Liem és az orosz Alekszandr Griscsuk győzte le nagymesterünket. Döntetlen az orosz Jan Nepomnjacsijjal, és a nap nyerése az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. A kínai Wang Yue elleni vereségét. az ukrán Vaszilij Ivancsuk legyőzése követte. Az orosz Szergej Karjakintól kikapott, majd két remivel – az azeri Tejmur Radzsabov és a kubai Leinier Dominguez Perez – zárta a versenyt.

 

A huszadik forduló után vezető Sahriyar Mamedgyarov három partiból csak fél ponttal kezdett, az örmény Levon Aronjan ezzel szemben 2,5-tel. A versenyfutásba bekapcsolódott Szergej Karjakin is, míg a vietnami Le Quang Liem kevéssé bírta  a tempót.  Hihetetlen adok-kapok küzdelem folyt, fordulóról-fordulóra változott a sorrend. A nagymestereknek nem volt lehetőségük, hogy a táblázatra pillantsanak, villámgyorsan kezdődött már a következő kör. Elrontott parti, kihagyott lehetőség, szerencsésebb nyerés, peregtek az események, s még gyorsabban a másodpercek a 3-3- perces és a lépésenkénti 2-2 másodperces tempó mellett. A 27. forduló után Mamedgyarov fél ponttal vezetett Karjakin, Aronjan és Vachier-Lagrave előtt, de utolsó három partijából csak fél pontot szerzett, míg az orosz és az örmény nagymester 2,5-öt. Az érmek sorsát a szabályzat szerint az egymás elleni eredmény döntötte el, ez Karjakinnak kedvezett Aronjannal szemben, illetve Vachier-Lagrave is dobogóra állhatott.

 

A villámverseny végeredménye:

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

SB

1

GM

Szergej Karjakin  

2837

Oroszország

19.5

1.5

15

290.50

2

GM

Levon Arojian  

2817

Örményország

19.5

0.5

16

275.00

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave  

2825

Franciaország

18.0

1.5

13

255.00

4

GM

Sahriyar Mamedgyarov  

2721

Azerbajdzsán

18.0

0.5

15

256.00

5

GM

Jan Nepomnjacsij  

2830

Oroszország

17.0

2.0

13

246.25

6

GM

Le Quang   Liem

2841

Vietnam

17.0

0.0

13

240.75

7

GM

Alekszandr   Griscsuk

2798

Oroszország

16.5

0.0

13

242.25

8

GM

Ruszlan Ponomarjov  

2774

Ukrajna

14.5

1.5

11

201.25

9

GM

Anish Giri  

2747

Hollandia

14.5

0.5

9

211.50

10

GM

Vaszilij Ivancsuk  

2750

Ukrajna

14.0

0.0

11

209.25

11

GM

Gata Kamsky  

2671

Egyesült   Államok

13.5

1.0

9

185.25

12

GM

Leinier Dominguez   Perez

2769

Kuba

13.5

1.0

8

193.25

13

GM

Tejmur Radzsabov  

2755

Azerbajdzsán

12.0

0.0

6

179.25

14

GM

Wang Yue

2723

Kína

11.0

1.5

4

165.25

15

GM

Lékó Péter

2722

Magyarország

11.0

0.5

5

161.25

16

GM

Wang Hao

2698

Kína

10.5

0.0

5

152.00

 

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

P

1

Karjakin,S

* *

1 ½​

1 ½​

1 0

1 1

1 ½​

0 1

1 ½​

1 0

0 ½​

1 1

½​ 1

0 1

0 ½​

½​ 1

½​ 1

19.5

2

Aronjan,L

0 ½​

* *

½​ 1

0 ½​

0 1

1 1

½​ 0

1 1

½​ 0

1 0

1 1

1 ½​

1 1

½​ 1

1 0

1 1

19.5

3

Vachier-Lagrave

0 ½​

½​ 0

* *

1 ½​

0 1

0 0

1 1

0 ½​

1 ½​

1 1

1 1

1 0

½​ ½​

1 1

½​ 1

½​ ½​

18.0

4

Mamedgyarov

0 1

1 ½​

0 ½​

* *

½​ 0

0 1

1 0

1 0

1 0

0 1

½​ 1

1 1

½​ ½​

1 1

1 0

1 1

18.0

5

Nepomnjacsij

0 0

1 0

1 0

½​ 1

* *

1 1

0 ½​

1 0

1 ½​

1 ½​

½​ 1

1 0

0 0

½​ ½​

1 ½​

1 1

17.0

6

Le Quang

0 ½​

0 0

1 1

1 0

0 0

* *

0 1

1 1

1 1

1 0

1 0

½​ ½​

½​ 1

1 ½​

½​ 1

½​ ½​

17.0

7

Griscsuk,A

1 0

½​ 1

0 0

0 1

1 ½​

1 0

* *

1 ½​

0 ½​

0 1

0 ½​

1 1

½​ 1

0 1

1 1

½​ 0

16.5

8

Ponomarjov

0 ½​

0 0

1 ½​

0 1

0 1

0 0

0 ½​

* *

½​ 1

0 0

1 0

0 1

1 1

½​ ½​

½​ 1

1 1

14.5

9

Giri,A

0 1

½​ 1

0 ½​

0 1

0 ½​

0 0

1 ½​

½​ 0

* *

1 1

0 ½​

0 0

½​ ½​

½​ ½​

½​ 1

1 1

14.5

10

Ivancsuk,V

1 ½​

0 1

0 0

1 0

0 ½​

0 1

1 0

1 1

0 0

* *

½​ ½​

½​ ½​

0 1

0 1

1 0

1 0

14.0

11

Kamsky,G

0 0

0 0

0 0

½​ 0

½​ 0

0 1

1 ½​

0 1

1 ½​

½​ ½​

* *

1 0

1 1

1 ½​

1 ½​

½​ 0

13.5

12

Dominguez

½​ 0

0 ½​

0 1

0 0

0 1

½​ ½​

0 0

1 0

1 1

½​ ½​

0 1

* *

½​ 1

½​ 1

½​ ½​

0 ½​

13.5

13

Radzsabov,T

1 0

0 0

½​ ½​

½​ ½​

1 1

½​ 0

½​ 0

0 0

½​ ½​

1 0

0 0

½​ 0

* *

½​ 1

0 ½​

1 ½​

12.0

14

Wang Yue

1 ½​

½​ 0

0 0

0 0

½​ ½​

0 ½​

1 0

½​ ½​

½​ ½​

1 0

0 ½​

½​ 0

½​ 0

* *

½​ 1

½​ 0

11.0

15

Lékó Péter

½​ 0

0 1

½​ 0

0 1

0 ½​

½​ 0

0 0

½​ 0

½​ 0

0 1

0 ½​

½​ ½​

1 ½​

½​ 0

* *

½​ 1

11.0

16

Wang Hao

½​ 0

0 0

½​ ½​

0 0

0 0

½​ ½​

½​ 1

0 0

0 0

0 1

½​ 1

1 ½​

0 ½​

½​ 1

½​ 0

* *

10.5

 

 

A női tornán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan kétpontos előnnyel ért célba. Végső győzelme a 28. fordulóban kétségessé vált, amikor honfitársnője, Ju Wenjn megadásra kényszerítette. A rapidversen győztese, az orosz Valentyina Gunyina befogta őt,  de a sorsdöntő partit Hou Ji-fan megnyerte legnagyobb riválisával szemben. A rapidversenyen mutatott sikertelen játékáért után a szlovén Anna Muzicsuk bronzéremmel vigasztalódott.

 

A női villámverseny végeredménye:

Hely.

Név

Élő

Ország

Pont

Res.

Gy.

SB

1

GM

Hou Ji-fan

2559

Kína

21.5

0.0

19

302.50

2

GM

Valentyina   Gunyina

2527

Oroszország

19.5

0.0

18

271.50

3

GM

Anna Muzicsuk  

2639

Szlovénia

18.5

0.0

17

274.75

4

GM

Anna Usenyina  

2489

Ukrajna

17.5

0.0

15

242.50

5

GM

Antoaneta Sztefanova  

2508

Bulgária

17.0

0.0

13

244.25

6

GM

Katyerina Lahno  

2532

Ukrajna

16.0

0.0

12

225.50

7

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2612

Oroszország

15.0

0.0

10

220.75

8

GM

Nana Dzagnidze  

2579

Grúzia

14.5

2.5

13

203.25

9

GM

Zhao Xue

2471

Kína

14.5

2.5

11

195.50

10

GM

Humpy Koneru  

2558

India

14.5

1.0

12

211.75

11

GM

Marie Sebag  

2501

Franciaország

14.0

1.5

12

206.50

12

GM

Tatjana Koszinceva

2480

Oroszország

14.0

0.5

13

209.75

13

WGM

Ju Wenjun

2454

Kína

13.5

0.0

11

198.75

14

GM

Viktorija Cmilyte  

2532

Litvánia

10.5

0.0

7

152.75

15

GM

Pia Cramling  

2430

Svédország

10.0

0.0

7

144.75

16

IM

Elisabeth Paehtz  

2574

Németország

9.5

0.0

7

128.75

 

Név

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Pont

1

Hou Ji-fan

* *

1 1

0 0

1 0

1 ½​

1 ½​

1 ½​

1 1

½​ 1

0 1

0 1

1 1

½​ 0

1 1

1 1

1 1

21.5

2

Gunina,V

0 0

* *

0 0

1 1

1 1

1 ½​

1 ½​

0 1

1 1

1 0

½​ 1

1 0

1 0

0 1

1 1

1 1

19.5

3

Muzicsuk,A

1 1

1 1

* *

0 1

0 0

½​ 1

½​ 0

1 0

1 1

1 0

0 1

0 0

1 1

1 ½​

0 1

1 1

18.5

4

Usenyina,A  

0 1

0 0

1 0

* *

½​ 0

½​ 0

½​ 1

½​ 1

1 1

½​ 0

0 1

1 0

1 1

1 1

1 1

0 1

17.5

5

Sztefanova,A

0 ½​

0 0

1 1

½​ 1

* *

½​ 1

0 ½​

0 1

½​ 1

0 1

1 0

1 1

0 ½​

0 ½​

1 ½​

1 1

17.0

6

Lahno,K

0 ½​

0 ½​

½​ 0

½​ 1

½​ 0

* *

1 1

0 1

½​ 1

½​ 1

0 1

0 0

1 0

1 1

1 ½​

1 0

16.0

7

Kosztenjuk,A  

0 ½​

0 ½​

½​ 1

½​ 0

1 ½​

0 0

* *

1 1

0 0

1 ½​

½​ 1

1 1

0 1

½​ 0

½​ 1

½​ 0

15.0

8

Dzagnidze,N  

0 0

1 0

0 1

½​ 0

1 0

1 0

0 0

* *

1 ½​

0 1

1 1

1 0

0 0

1 1

0 1

½​ 1

14.5

9

Zhao Xue

½​ 0

0 0

0 0

0 0

½​ 0

½​ 0

1 1

0 ½​

* *

1 1

½​ 1

1 0

1 1

1 ½​

1 0

1 ½​

14.5

10

Koneru.H

1 0

0 1

0 1

½​ 1

1 0

½​ 0

0 ½​

1 0

0 0

* *

1 0

0 0

½​ 1

½​ 1

1 0

1 1

14.5

11

Sebag,M

1 0

½​ 0

1 0

1 0

0 1

1 0

½​ 0

0 0

½​ 0

0 1

* *

1 ½​

1 1

0 0

1 0

1 1

14.0

12

Koszinceva,T

0 0

0 1

1 1

0 1

0 0

1 1

0 0

0 1

0 1

1 1

0 ½​

* *

1 0

1 0

0 1

0 ½​

14.0

13

Ju Wenjun

½​ 1

0 1

0 0

0 0

1 ½​

0 1

1 0

1 1

0 0

½​ 0

0 0

0 1

* *

1 1

0 ½​

½​ 1

13.5

14

Cmilyte,V

0 0

1 0

0 ½​

0 0

1 ½​

0 0

½​ 1

0 0

0 ½​

½​ 0

1 1

0 1

0 0

* *

½​ ½​

0 1

10.5

15

Cramling,P

0 0

0 0

1 0

0 0

0 ½​

0 ½​

½​ 0

1 0

0 1

0 1

0 1

1 0

1 ½​

½​ ½​

* *

0 0

10.0

16

Paehtz,E

0 0

0 0

0 0

1 0

0 0

0 1

½​ 1

½​ 0

0 ½​

0 0

0 0

1 ½​

½​ 0

1 0

1 1

* *

9.5

 

Verőci Zsuzsa

 

(Fotók: http://sportaccord2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog