Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Ningboban zajló Kína-Oroszország schveningeni rendszerű válogatott mérkőzés negyedik fordulójában a férfiak összecsapása 2,5-2,5-tel ért véget, a kínai csapat a befejező játéknap előtt 11,5-8,5-re vezet. A női találkozón nagy fordulatot láttunk, az egypontos hátrányban levő kínai ötös 4-1-re győzött, és kétpontos vezetéssel várhatja az utolsó játéknapot.

A szombati pihenőnap után ma lejátszották a hagyományos Kína-Oroszország öt-öt táblás válogatott mérkőzés negyedik fordulóját. A játéknap Peter Szvidler és Lu Shanglei gyors remijével indult, az elmélet változatban az orosz ötszörös olimpiai bajnok az örökös sakk mellett döntött.

A kínai csapat „korelnöke”, a 29 éves Bu Xiangzhi pozíciós partiban megadásra kényszerítette Nyikita Vityjugovot. Az orosz válogatott legeredményesebb pontszerzője Makszim Matlakov második győzelmét aratta.

A forduló meglepetését Vlagyimir Fedoszejev nyerése jelentette a kínai olimpiai bajnok Yu Yangyival szemben. Harmadszor győzött a mezőny legfiatalabb résztvevője, a 16 éves Wei Yi. A döntetlen végeredménnyel a kínai válogatott megőrizte hárompontos előnyét.

A 4. forduló eredményei:

Férfiak:

Oroszország – Kína  2,5 – 2,5

Peter Szvidler (2740) – Lu Shanglei (2595)  döntetlen

Bu Xiangzhi (2695) – Nyikita Vityjugov (2734)  1 - 0

Makszim Matlakov (2691) – Wang Chen (2521)  1 - 0

Vlagyimir Fedoszejev (2664) – Yu Yangyi (2736)  1 - 0

Wei Yi (2724) – Daniil Dubov (2661)  1 - 0

A mérkőzés állása:

Kína – Oroszország: 11,5 – 8,5

Az utolsó forduló párosítása:

Kína – Oroszország

Wang Chen (2521, 1,5) – Peter Szvidler (2740, 2,5)

Lu Shenglei (2595, 2,5) – Nyikita Vityjugov (2734, 1)

Makszim Matlakov (2691, 3) – Wei Yi (2724, 3)

Bu Xiangzhi (2695, 3) – Vlagyimir Fedoszejev (2664, 1,5)

Daniil Dubov (2661, 0,5) – Yu Yangyi (2736, 1,5)

A negyedik fordulót az orosz női csapat nem túl meggyőző játékkal, de egypontos előnnyel várta. A játéknapon azonban súlyos vereséget szenvedtek, a kínai együttes a 4-1-es sikerrel kétpontos vezetést szerzett.

A kínai sakkozónők sorban aratták győzelmeiket, Huang Qian gyengébb rajt után elsőként gyűjtötte be a pontot, majd az egyik legjobb pontszerző, Tan Zhongyi szerezte be második győzelmét. Shen Yang csatlakozott honfitársnőjéhez, ő is 3 pontos. Egy fabatkát sem adtunk volna Valentyina Gunyina állásának megmentéséért, a háromszoros olimpiai bajnoknő ellenfele hathatós segítségével végül kiharcolta a döntetlent. Olga Girja és Ding Yixin fordulatos partijában az orosz olimpiai bajnok nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul.

Nők:

Oroszország – Kína  1 - 4

Tan Zhongyi (2488) – Natalija Pogonyina (2465)  1 – 0

Alekszandra Gorjacskina (2486) - Shen Yang (2465)  0 – 1

Huang Qian (2457) - Alina Kaslinszkaja (2432) 1 – 0

Lei Tingjie (2450)  - Valentyina Gunyina (2548)  döntetlen

Olga Girja (2486) - Ding Yixin (2439)  döntetlen

A mérkőzés állása:

Kína – Oroszország: 11 – 9

Az utolsó forduló párosítása:

Alina Kaslinszkaja (2432, 2) – Tan Zhongyi (2488, 3)

Natalija Pogonyina (2465, 2) – Shen Yang (2465, 3)

Huang Qian (2456, 1,5) – Olga Girja (2486, 1,5)

Alekszandra Gorjacskina (2486, 1,5) – Lei Tingjie (2450, 2,5)

Ding Yixin (2439, 1) – Valentyina Gunyina (2548, 2)

Bu Xiangzhi (2695) - Vityjugov,N (2734)
Tarrasch védelem [D41]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.g3 d5 5.d4 e6 6.cxd5 Hxd5 7.Fg2 Hxc3 8.bxc3 cxd4 9.Hxd4 Hxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.cxd4 Fd6 12.0-0 Bb8 13.e4 b6 14.Fb2 0-0

A 2014/15-ös GP-sorozat utolsó tornáján, Hanti-Manszijszkban Fabiano Caruana a 14...Fb7 15.Bac1 f6 16.Bfd1 Ke7 17.f4 Bhc8 18.e5 fxe5 19.fxe5 Fb4 20.Bxc8 Fxc8 21.Fe4 g6 folytatásban végül kiharcolta a döntetlent Szergej Karjakinnal szemben.

15.e5 Fb4 16.Bfc1 Fb7

buvityi_1260

17.Bc7 Fxg2 18.Kxg2 Ba8 19.Bac1 Bfe8 20.Kf3 Ff8 21.Bb7 Be7 22.Bxe7 Fxe7 23.Bc7 Ff8 24.a4 a5 25.Ke4 Bb8 26.Fc3 h5

buvityi_1261

27.d5 exd5+ 28.Kxd5 b5 29.axb5 Bxb5+ 30.Kc4 Bb8 31.Fxa5 g5 32.Fc3 g4 33.Kd3 Be8 34.Ke4 Be6 35.Kf5 Fg7 36.Fd4 Be8 37.Bd7 Be6 38.Bd5 Bg6 39.Fe3 Be6 40.Ff4 Kh7

buvityi_1262

41.Kg5 Fh6+ 42.Kh4 Fxf4? 43.gxf4 Ba6 44.Bd7 Kg7 45.Kxh5 Bh6+ 46.Kxg4 Bxh2 47.e6 Kf6 48.e7 és sötét feladta

Fedoszejev,V (2664) – Yu Yangyi (2736)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.Fe2 Hc6 3.f4 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 d6 6.d3 Hf6 7.c3 0-0 8.Kh1 b5 9.a3 a5 10.Fe3 Hg4?! 11.Fg1 e5?

fedoszejevyu_1263

12.fxe5 Hgxe5 13.Hxe5 Hxe5 14.d4 Hd7 15.Fxb5 Vc7 16.Hd2 Fa6 17.Fxa6 Bxa6 18.Ve2 Vb7 19.e5 Be8 20.Vf2 Bf8 21.Hc4 d5 22.Vf3 f6

fedoszejevyu_1264

23.e6 Bxe6 24.Hxa5 Va8 25.dxc5 Be4 26.b4 f5 27.c6 He5 28.Vd1 d4 29.Fxd4 Hxc6 30.Fxg7 Kxg7 31.Vd7+ He7 32.Hb7 Kh6 33.Vd2+ g5 34.Hc5 Bd8 35.Vf2 Bg4 36.h3 Bh4 37.Ve3 Hg6 38.Bxf5 Bf4 39.Bxf4 Hxf4 40.He4 Bd3 41.Vb6+ Hg6 42.Be1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban izgalmas utolsó forduló dönt az U18-as csapat Európa-bajnokságon. A hatodik játéknapon első számú válogatottunk szenzációs győzelmet aratott, 3,5-0,5-re nyert a címvédő törökökkel szemben. Gledura Benjamin és Kántor Gergely is sötéttel aratott gyors győzelmet, Korpa Bence érvényesítette gyalogelőnyét, Csonka Balázs remizett. „B” csapatunk 2-2-öt ért el a grúz Chess Club Nona együttessel szemben. Juhász Ármin és Péczely Sebastian Zsombor győzött, Antal Tibor Kende és Kaczúr Flórián kikapott. A forduló meglepetéseként a cseh négyes nyert az éllovas németek ellen, átvette a vezetést. Gleduráék utolsó meccsükön a lengyelek második csapatával szemben éremért játszanak, kedvező eredmények esetén még „B” együttesünk is dobogós lehet  a németek legyőzésével! A leány csapatok versenyében a magyar duó 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett az aranyéremért küzdő észtektől, Terbe Julianna remizett, Gál Hanna Krisztina vesztett.

Nem is kezdődhetett volna szebben első számú válogatottunknak a címvédő törökök elleni mérkőzése, mint az éltáblán Gledura Benjamin sötéttel elért villámgyőzelmével. Mindössze 22 lépés után már fogadhatta a csapattársak gratulációit. Vahap Sanal vezérével nagy kalandra vállalkozott, a megérdemelt büntetés nem maradhatott el, az elfogás elől bűnbánóan próbált menekülni, de döntő anyagi hátrányba került.

Benjamin nyerése után Csonka Balázs világossal remizett, de Kántor Gergely partijában már érett a második, a két meccspontot jelentő győzelem, Cemil Can Ali Marandi világossal csak 27 lépésig húzta. A „gólarányt” tovább javította Korpa Bence, biztos kézzel érvényesítette gyalogelőnyét, a remek 3,5-0,5-ös győzelemmel.

„B” csapatunk nehéz küzdelemben 2-2-öt játszott a grúz Chess Club Nona együttesével szemben. Péczely Sebastina Zsombor korai nyerése vezetéshez juttatta négyesünket, a többi három partiban azonban nagy csata dúlt, az időzavar is főszerephez jutott.

Antal Tibor Kende hátrányos állásából a küzdelmes partiban már közel egyenlő esélyeket ért el, amikor a játszmát a kapkodásban másodszor is elvesztette. Kaczúr Flórián nem éppen sikeres nyitás után minőségáldozatra szánta el magát, ellenértéket kapott, de a folytatást elvétette, anyagi előnyét ellenfele érvényesítette.

Egyenlő esélyű bástyavégjátékban érvényesült Juhász Ármin nagyobb játékereje. Péczely Sebastian negyedik győzelmét aratta, hat partijából eddig 5 pontot gyűjtött!

Megszületett a kontinensviadal eddigi legnagyobb meglepetése, a rajtlistán csak hatodik cseh négyes vereséget mért az éllovas német csapatra, és átvette a vezetést.

Izgalmas utolsó forduló elé nézünk, kedvező Gleduráék párosítása, a lengyelek második csapatát az éremért le kell győzni! Kedvező eredmények esetén „B” együttesünk is dobogós lehet! Holtverseny esetén a Berger-Sonneborn pontszámítás dönt: az ellenfelek meccspontjai szorozva az ellenük elért táblaponttal – a leggyengébb ellenfél nem számít.

A 6. forduló eredményei:

Németország (8, 14,5) – Csehország (7, 12)  1,5 – 2,5

Észtország (5, 10) – Izrael (7, 11,5)  2 - 2

Törökország (6, 11,5) – Magyarország 1 (6, 10,5)  0,5 – 3,5

Vahap Sanal (2496) - Gledura Benjamin (2500)  0 - 1

Csonka Balázs ( 2431) – Muhammed Batuhan Dastan (2441)  döntetlen

Cemil Can Ali Marandi (2431)  - Kántor Gergely (2414)  0 - 1

Korpa Bence (2435) – Volkan Sevgi (2303)  1 - 0

Chess Club Nona (4, 10) – Magyarország 2 (6, 11)  2 - 2

Giorgi Sibasvili (2422) - Antal Tibor Kende (2363)  1 - 0

Kaczúr Flórián (2335) – Noe Tutisani (2300)  0 - 1

Luka Licseli (2056) - Juhász Ármin (2314)  0 - 1

Péczely Sebastian Zsombor (2200) – Irakli Ahylediani (2096)  1 - 0

Anglia (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 10)  1,5 – 2,5

Moldávia (4, 8) – Lengyelország 2 (3, 9)  1,5 – 2,5

Szlovénia (2, 7) – Ausztria (4, 8,5)  3 - 1

A verseny állása:

1.Csehország 9 MP, 71, 14,5

2. Németország 8, 83,5, 16

3. Izrael 8, 82, 13,5

4. Magyarország 1  8, 76, 14

5. Magyarország  2  7, 61, 13

6. Törökország  6, 73, 12

7. Észtország  6, 59,5, 12

8. Lengyelország 1  6, 58, 11,5

9. Chess Club Nona  5, 63, 11

10. Lengyelország 2  5, 46,5, 11,5

11. Ausztria  4, 42, 9,5

12. Szlovénia  4, 41, 10

13. Moldávia  4, 40, 9,5

14. Anglia 4, 34,5, 10

Az utolsó forduló párosítása:

Csehország (9, 14,5) – Izrael (8, 13,5)

Magyarország 2 (7, 13) – Németország (8, 16)

Magyarország 1 (8, 14) – Lengyelország 2 (5, 11,5)

Törökország (6, 12) – Szlovénia (4, 10)

Lengyelország 1 (6, 11,5) – Ausztria (4, 9,5)

Anglia (4, 10) – Észtország (6, 12)

Moldávia (4, 9,5) – Chess Club Nona (5, 11)

Az aranyéremért harcoló észt együttes ellen leány válogatottunk éltáblása, Terbe Julianna kedvezőbb állását kishitűen játszotta, cseréket engedélyezve könnyítette meg Mai Naja védekezését. A második táblán Gál Hanna Krisztina korai támadási kísérletét a szerényebb Élő-pontszámú Margareth Olde könnyedén visszaverte, a pariban gyorsan döntő anyagi előnyt szerzett. Ennek érvényesítésében itt-ott bizonytalan volt, de győzelme nem forgott veszélyben, 6-ból 5,5 pontja van!

A 6. forduló eredményei:

Szlovénia B (5, 6) – Lengyelország 1 (8, 8)  1 - 1

Magyarország (5, 5,5) – Észtország (8, 7)  0,5 – 1,5

Terbe Julianna (2198) – Mai Naja (2252)  döntetlen

Margareth Olde (1948) - Gál Hanna Krisztina (2114)  0 - 1

Szlovénia A (5, 5) – SK Svetla nad Sazavou (4, 3,5)  1 - 1

Ausztria (2, 1,5) – Lengyelország 2 (5, 5)  0 - 2

Németország (4, 4) – Csehország (4, 4,5)  1 - 1

A verseny állása:

1.Észtország 10 MP, 47, 9,5 pont

2. Lengyelország 1  9, 44, 8

3. Lengyelország 2  7, 33,5, 7

4. Szlovénia B 6, 28,5, 7

5. Szlovénia A 6, 26, 6

6. Magyarország  5, 29, 6

7. Csehország 5, 26,5, 5,5

8. Németország 5, 19,5, 5

9. SK Svetla nad Sazavou  5, 13,5, 4,5

10. Ausztria 2, 7,5, 1,5

Az utolsó forduló párosítása:

Észtország (10, 9,5) – Szlovénia B (6, 7)

Lengyelország 1 (9, 8) – Csehország (5, 5,5)

SK Svetla nad Sazavou (5, 4,5) – Lengyelország 2 (7, 7)

Szlovénia A (6, 6) – Németország (5, 5)

Ausztria (2, 1,5) – Magyarország (5, 6)

Sanal,V (2496) - Gledura,B (2500)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 e5 5.d3 Hc6 6.e4 Hge7 7.Hbd2 0-0 8.c3 a5 9.Be1 h6 10.exd5 Hxd5 11.Hc4 Be8 12.a4 Ff5 13.Hh4 Fe6 14.Hf3 Ff5 15.Vb3 Fxd3

sanalgledura_1257

16.Vxb7?

A játszma sorsát eldöntő hiba, Gledura Benjamin gyors győzelme megnyugtatta csapattársakat! 16.Hcxe5 Fxe5 17.Bd1 Fe4 18.Hxe5 Bxe5 19.Fxe4 Bxe4 20.Fxh6 He5 21.Bxd5 Vc8 22.Kg2 c6 23.Bd4 Vf5 24.Vd1 Bxd4 25.Vxd4 bonyolult változat egyenlő esélyt adott volna.

16...Vd7! 17.Vb3

A nehéz állásban szükségszerűen következett az újabb baki. 17.Hcxe5 Fxe5 18.Hxe5 Hxe5 19.Fxh6 Hb6 20.Bad1 Bab8 21.Vxb8 Bxb8 22.Bxe5 változat is játékosunk sikerét ígérte volna.

17...Bab8 18.Va2 e4 19.Hfd2

sanalgledura_1258

19...Hcb4! 20.cxb4 Hxb4 21.Va3 Hc2 22.Vc5 Hxe1 és világos feladta

Ali Marandi,C (2431) - Kántor,G (2414)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Hc3 dxc4 10.e4 b5 11.e5 Hd5 12.He4 h6 13.b3 Fa6 14.Bad1 Bc8 15.Bfe1 Vc7 16.bxc4 bxc4 17.g4

alikantor_1259

17...c5! 18.dxc5 Hxc5 19.g5 c3 20.Hxc3 Hd3 21.Hxd5 Vxc2 22.Hxe7+ Kh8 23.gxh6 Hxe1 24.hxg7+ Kxg7 25.Bxe1 Bcd8 26.Fg5 f6 27.exf6+ Bxf6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningboban a Kína-Oroszország öt-öt táblás schveningeni rendszerű találkozón három forduló után a házigazdák férficsapata 9-6-ra vezet, míg a nőj együttesek viadalán az oroszok megőrizték az első játéknapon szerzett egypontos előnyüket, 8-7-es vezetéssel várják a folytatást.

A presztízsmeccsen a kínai férfi válogatottban sikerült jobban a fiatalítás, a 21 esztendős, a tavalyi olimpián aranyérmes Yu Yangyi mögött a 16 éves Wei Yi, a  20. életévében járó Lu Shanglei, a 22 esztendős Wang Chen mellett a korelnök a 29 éves Bu Xiangzhi. A harmadik forduló után + 24 Élő-pontnál járnak, csak Yu Yangyi van 1 pontos vesztésben. Wei Yi, Bu Xiangzhi és Lu Shanglei 2-2 pontos, Yu Yangyi és Wang Chen 3-3 remit ért el.

Az orosz csapatban a „veterán”, a már 39 éves, ötszörös olimpiai és hétszeres orosz bajnok Peter Szvidler játszik a legmegbízhatóbban, nagy rutinja kitűnően érvényesült Wei Yi elleni győzelmében. Makszim Matlakov is 2 pontnál tart (+ 4-4 Élő-pont), míg a többiek – 32 Élő-pont mínuszban! A 20 éves Vlagyimir Fedoszejev és a 19 esztendős Daniil Dubov bemutatkozása a felnőtt válogatottban eddig gyengécskére sikeredett, fél-fél pontnál tartanak, de Nyikita Vityjugov sem lehet büszke az 1 pontjára.

A 2. forduló eredményei:

Férfiak:

Kína – Oroszország 2,5 – 2,5

Wei Yi (2724) – Peter Szvidler (2740) 0 – 1

Nyikita Vityjugov (2734) – Yu Yangyi (2736) döntetlen

Bu Xiangzhi (2695) – Makszim Matlakov (2691) döntetlen

Lu Shanglei (2595) – Vlagyimir Fedoszejev (2664) 1 – 0

Daniil Dubov (2661) – Wang Chen (2521)  döntetlen

A 3. forduló eredményei:

Oroszország – Kína  1 - 3

Peter Szvidler – Bu Xangzhi döntetlen

Nyikita Vityjugov – Wei Yi  0 - 1

Yu Yangyi – Makszim Matlakov döntetlen

Wang Chen – Vlagyimir Fedoszejev  döntetlen

Lu Shanglei – Daniil Dubov 1 - 0

Összesített eredmény: Kína – Oroszország 9 – 6

A női válogatottak viadalán jóval fordulatosabbak a játszmák, a partikban sok az időzavaros rontás. Az orosz ötös őrzi az első játéknapon megszerzett egypontos előnyét, de a játszmák alapján akár fordított is lehetne az eredmény. Az oroszoknál a kétszeres olimpiai bajnoknő Natalija Pogonyina és az újonc Alina Kaslinszkaja gyűjtött 2-2 pontot, a háromszoros bajnoknő Valentyina Gunyina és a junior világbajnoknő Alekszandra Gorjacskina 1,5-nél tart, míg a „csak” egyszeres bajnok Olga Girja egypontos.

A kínai együttesben Tan Zhongyi, Lei Tingije és Shen Yang 1-2 pontos, + 17 Élő-pont az eddigi teljesítményük, de Huang Qian és Ding Yixin csak fél-fél pontnál tart és – 17 Élő-pontnál.

A 2. forduló eredményei:

Nők:

Oroszország – Kína 2,5 – 2,5

Olga Girja (2486) – Tan Zongyi (2488) döntetlen

Shen Yang (2465) – Valentyina Gunyina (2548) 1 – 0

Alekszandra Gorjacskina (2486) – Huang Qian (2457) döntetlen

Natalija Pogonyina (2465) – Lei Tingjie (2450) döntetlen

Ding Yixin (2439) – Alina Kaslinszkaja (2432) 0 – 1

A 3. forduló eredményei:

Kína – Oroszország  2,5 – 2,5

Tan Zhongyi – Alekszandra Gorjacskina 1 – 0

Shen Yang – Olga Girja döntetlen

Valentyina Gunyina – Huang Qian  1 – 0

Alina Kaslinszkaja – Lei Tingjie  döntetlen

Natalija Pogonyina – Ding Yixin döntetlen

Összesített eredmény: Kína – Oroszország 7 – 8

Wei Yi (2724) - Szvidler,P (2740)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 dxe5 11.Hbd2 Fc5 12.h3 h6 13.Ve2 Ve7 14.a5 Fe6 15.Fc4 Hh5 16.Fxe6 Vxe6 17.Vc4 Vxc4 18.Hxc4 Bfe8 19.Fe3 Fxe3 20.Hxe3 Hf4 21.Bad1 Bed8 22.h4 f6 23.Kf1 h5 24.Hc4

weiszvidler_1250

24...Kf7

A generációs párbajban Peter Szvidler előnyös állást játszhatott.

25.g3 He6 26.Bd5 He7 27.Bd2 Hc5 28.c3?! bxc3 29.bxc3 Ke6 30.Bxd8 Bxd8 31.Hfd2 Hc6 32.Ke2 Ha7 33.Ha3 Bb8 34.Hac4 Hb5 35.Bc1 Ha4 36.Hb1 g6 37.f4?!

weiszvidler_1251

37...Hc5

A világos gyalogszerkezetben sok a gyengeség.

38.Hbd2 exf4 39.gxf4 Bd8 40.f5+ gxf5 41.exf5+ Kxf5 42.He3+ Ke6 43.Bc2 Kf7 44.Hf3 He4 45.Hd1 Be8 46.Kf1 c5 47.Hd2 Kg6 48.Hc4 Hg3+ 49.Kf2 Hf5 50.Hde3?! Hxh4

Számításba jött az 50...Be4 51.Hxf5 Bxc4 52.He7+ Kf7 53.Hc6 Bxh4 folytatás

 51.Bc1 Be4 52.Hd2 Bf4+!? 53.Ke2? Hf5 54.Bg1+ Kf7 55.Hd5 Ba4 56.Kd3 Bh4 57.Hf3

weiszvidler_1252

57...c4+ 58.Kd2 Be4 59.Bf1 Be6 60.Kc1 Bd6 61.Hb6 He3 62.Be1 Bd3 63.Ha4 Hg4 64.Hh4 Hxc3 65.Hc5 Bd5 66.Hxa6 Bxa5 67.Hb4 Ha2+ és világos feladta

Lu Shanglei (2595) - Fedoszejev,V (2664)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 0-0 7.Hc4 Hd7 8.0-0 Be8 9.Fe3 Ff8 10.Kh1 a5 11.a4 b6 12.Hfd2 Hc5 13.Ve1 f6 14.f4 exf4 15.Fxf4 He6 16.Fe3 Hd4 17.Bc1 c5 18.b3 Fe6 19.Vh4 Fe7 20.Vf2 Vd7 21.Ff4 Bac8 22.He3 Bf8 23.Bce1 Fd6 24.Fxd6 cxd6?

lufedoszejev_1253

25.Hdc4 Bb8 26.Hd5 f5 27.Vd2

Figyelmet érdemelt a 27.Hcxb6 Vd8 28.c3 Hc6 (28...Hxb3 29.exf5 Fxf5 (29...Bxf5 30.He7+ Vxe7 31.Vxf5) 30.He7+ Kh8 31.Vg3 Vxb6 (31...Fe6 32.Bxf8+ Vxf8 33.Vxd6) 32.Bxf5) 29.Hc4 fxe4 30.Vxf8+ Vxf8 31.Bxf8+ Kxf8 32.dxe4 Bxb3 33.Hxd6 folytatás.

27...fxe4 28.dxe4 b5 29.axb5 Vxb5 30.Bf4 Fxd5 31.exd5 Vb4 32.c3 Vxb3 33.Hxa5 Vc2 34.Bxf8+ Bxf8 35.Ve3

lufedoszejev_1254

35...Hb5?

Az orosz sakkozó a 35...Hf5 36.Ve6+ Kh8 37.Vf7 Bg8 38.Hc6 Vxc3 39.Bf1 g6 folytatásban kedvezőbben állhatott volna.

36.Ve6+ Kh8 37.Vf7 Bg8 38.h3 Vg6?! 39.Vxg6 hxg6 40.c4 Ba8?

lufedoszejev_1255

41.Hb7 Hd4 42.Hxd6 Kg8 43.Hb7 Ba7 44.Hxc5 Bc7

lufedoszejev_1256

45.d6 Bxc5 46.d7 Hc6 47.Be6 Kh7 48.Bxc6 Bxc6 49.d8V Bxc4 50.Vd3 Ba4 51.Kh2 Bb4 52.g4 Ba4 53.Kg3 Ba1 54.h4 Kh6 55.g5+ Kh7 56.h5 Bg1+ 57.Kf4 és sötét feladta

Vityjugov,N (2734) – Wei Yi (2724)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Hf3 d5 5.Vb3 a5 6.cxd5 a4 7.Vd1 cxd5 8.Fg2 Fg7 9.0-0 He4 10.Hc3 Hc6 11.e3 0-0 12.Hd2 Hxc3 13.bxc3 Va5 14.Bb1 Ff5 15.Bxb7 Fd3 16.Be1 Bab8 17.Bxb8 Bxb8 18.Fa3 Vxc3 19.Vc1 Va5 20.Bd1 Bc8 21.Vc5 e6 22.Vxa5 Hxa5 23.Ff1 Fxf1 24.Kxf1

vityjuwei_1245

24...Ff8 25.Fxf8 Kxf8 26.Bb1?

vityjuwei_1246

26...Bc2 27.Bb5 Bxd2 28.Bxa5 Bxa2 29.g4 g5 30.Ba7 a3 31.Kg2 Ba1 32.Kg3 a2 33.Kg2 f6 34.h3 e5 35.Kf3 Ke8 36.Kg2 Kd8 37.Kf3 Kc8 38.Ke2 Kb8 39.Ba3 Kb7 40.Kf3 Kc6 és világos feladta

Szvidler,P (2740) – Bu Xiangzhi (2695)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vxd4 10.Vxd4 Hxd4 11.Bxd4 Fe7 12.Ha4 Hd7 13.Fxe7 Kxe7 14.Fe2 b5 15.Hc3 Bb8 16.Bhd1 Bb6 17.a4 bxa4 18.Hxa4 Bc6 19.Hc3 Fb7 20.h4 Bhc8 21.B1d2 Hc5 22.Kb1 Bb6 23.Ha4 Hxa4 24.Bxa4 Bc5 25.Bad4 f6 26.Ff3 e5 27.fxe5 fxe5 28.B4d3 Bc4 29.Be3 a5 30.b3 a4 31.Kb2 és döntetlen

Lu Shanglei (2595) - Dubov,D (2661)
Spanyol megnyitás [C85]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Fxc6 dxc6 7.Ve1 Hd7 8.d4 Ff6 9.Fe3 exd4 10.Fxd4 Fxd4 11.Hxd4 Hb6 12.Vc3 0-0 13.a4 a5 14.Hd2 Ve7 15.Bfe1 Fe6 16.H2b3 Fxb3 17.Hxb3 Vb4 18.Vxb4 axb4 19.Hc5 Hc4 20.b3 Ha3 21.Bec1 b6 22.Hd3 c5 23.c3 Bfd8 24.Hf4 b5 25.cxb4 cxb4 26.a5 Bd2 27.Hd5 Bb2 28.Bxc7 Bxb3?

Az alapsor gyengesége miatt vesztőlépés.

ludubov_1247

29.a6 h6 30.a7 Kh7 31.Hb6 Bxa7 32.Bxa7 Hc2 33.Bc1 Hd4 34.Kf1 Ba3 35.Bxa3 bxa3 36.Hd5 Hb3 37.Bc2 és sötét feladta

Gunyina,V (2548) – Huang Qian (2457)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Hb6 8.He5 a5 9.g3 e6 10.Fg2 Fb4 11.0-0 0-0 12.e3 h6 13.Ve2 Hbd7 14.e4 Fh7 15.Hd3 Vb6 16.Bd1 Vxd4 17.Hxb4 Vxb4 18.Fe3 Ve7 19.Bd2 e5 20.Bad1 Hc5 21.Bd6 He6 22.f4 Bfd8 23.fxe5 Hd7 24.Ff4 g5 25.Vd2 gxf4 26.gxf4 Hef8?

Huang Qian kiengedte a megszerzett előnyt. 26...Hb6 27.Vf2 Hc4 28.f5 Hxd6 29.exd6 Vg5 30.fxe6 fxe6 után nagy eséllyel pályázhatott volna a győzelemre. Valentyina Gunyina remek eredményei mellett hihetetlen módon Fortuna kegyeltje, időzavaraiban rendszeresen ellenfelei rontanak.

27.Fh3 Vh4

Huang megszabadulhatott volna a kötésből a 27...Hxe5 28.fxe5 Be8 folytatással.

28.Vg2+ Fg6 29.Vg3 Ve7 30.Kh1 Kh7 31.Vf2

gunyinahuang_1248

31...Hxe5 32.fxe5 Be8 33.e6 fxe6 34.e5 Vg5 35.Be1 Be7 36.Vd4 c5?! 37.Vxc5 Vh4 38.Ve3 Bc8 39.Bd4 Vg5 40.Bf4 Bg7?

gunyinahuang_1249

41.Bg1 Vd8 42.He4 Fxe4+ 43.Vxe4+ Kh8 44.Bxg7 Kxg7 45.Bg4+ Kh8 46.Bg1 Bc7 47.Vf4 Hh7? 48.Fxe6 Hg5 49.Vf5 Bg7 50.Fb3 Ve8 51.Bc1! Bd7 52.Vf6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban zajló U18-as csapat Európa-bajnokság ötödik fordulójában első számú válogatottunk az éllovas német együttessel mérkőzött meg, 3-1-re kikapott. Korpa Bence könnyed játékkal győzött, de Gledura Benjamin és Kántor Gergely világossal, Csonka Balázs sötéttel vereséget szenvedett. „B” együttesünk szép sikert ért el, a lengyelek legjobbjai ellen 2,5-1,5-re nyert. Antal Tibor Kende tetszetős taktikai csapásokkal aratott villámgyőzelmet, Péczely Sebastian Zsombor is megszerezte az egész pontot, Kaczúr Flórián 74 lépésben kiharcolta a döntetlent, Juhász Ármin kikapott. Leány csapatunk 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett a lengyel együttestől, Terbe Julianna vesztett, Gál Hanna Krisztina remizett.

Első számú válogatottunk második rangadóját is elvesztette. A rajtlistát vezető német együttes elleni mérkőzés rosszul indult, Csonka Balázs jól megjátszott nyitás után rosszul kiszámolt kombinációba kezdett, majd kis hátrány helyett reménytelen helyzetbe került, Schroeder két tisztet kapott a bástyáért. Előnyének érvényesítésében nem jeleskedett, de végül beírta az egész pontot.

Az éltáblán Gledura Benjamin a sorozatos cserékkel hátrányosabb végjátékba keveredett, a különböző színű futós végjátékban gyalogot vesztett. A mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, Matthias Bluebaum a nyerést jó technikával érte el.

Kántor Gergely helyzetét súlyos időzavar is nehezítette, a kapkodásban döntő taktikai csapást nézett el. Korpa Bence győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség, szépített a vereség arányán.

A lengyelek „A” csapata elleni találkozón „B” válogatottunk éltáblása, Antal Tibor Kende villámgyors támadással, tetszetős taktikai csapásokkal győzött. A nyerés megnyugtathatta volna csapattársait, a meccs azonban nagyon izgalmassá vált.

Juhász Ármin hibás kombinációval döntő anyagi hátrányba került, elnézte ellenfele közbeiktatott lépését. Az együttes legjobb pontszerzője, Péczely Sebastian Zsombor hátrányosabban állt, de Gumularz elhibázott vezérlépésére átvette a kezdeményezést, kiskombinációval döntővé fokozta előnyét. Kaczúr Flórián nagy küzdelemben harcolta ki a döntetlent, a 74 lépéses remi együttesünk győzelmét jelentette!

A cseh csapat meglepetésre a második helyre lépett előre, a grúzok legyőzéséért jutalmul a vezető német négyessel mérkőzhetnek meg a hatodik fordulóban. „A” válogatottunk a címvédő törökökkel csatázhatnak, míg a „B” négyesünk a grúzokkal mérkőzik meg.

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország 1 (6, 9,5) – Németország (6, 11,5)  1 - 3

Gledura Benjamin (2500) – Matthias Bluebaum (2589)  0 - 1

Jan-Christian Schroeder (2461)  - Csonka Balázs (2431)  1 - 0

Kántor Gergely (2414) – Thore Perske (2410)  0 - 1

Vincent Keymer (2352) - Korpa Bence (2435)  0 - 1

Izrael (6, 9,5) – Törökország (5, 9,5)  2 - 2

Chess Club Nona (4, 8) – Csehország (5, 9) 1 - 3

Magyarország 2 (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 7,5)  2,5 – 1,5

Antal Tibor Kende (2463) – Lukasz Jarmula (2395)  1 - 0

Radoslaw Gajek (2391) - Kaczúr Flórián (2335)  döntetlen

Juhász Ármin (2314) - Ryszard Eggink (2316)  0 - 1

Szymon Gumularz (2284) - Péczely Sebastian Zsombor (2200)  0 - 1

Észtország (3, 7,5) – Moldávia (4, 6,5)  2,5 – 1,5

Lengyelország 2 (2, 7) – Ausztria (3, 6,5)  2 - 2

Szlovénia (2, 5,5) – Anglia (2, 6)  1,5 – 2,5

A verseny állása:

1.Németország 8 MP, 14,5 pont

2. Csehország 7, 12

3. Izrael 7, 11,5

4. Törökország 6, 11,5

5. Magyarország 2  6, 11

6. Magyarország 1  6, 10,5

7. Észtország  5, 10

8-9. Lengyelország 1  és Chess Club Nona 4, 10

10-11. Ausztria és Anglia 4, 8,5

12. Moldávia 4, 8

13. Lengyelország 2  3, 9

14. Szlovénia 2, 7

A 6. forduló párosítása:

Németország (8, 14,5) – Csehország (7, 12)

Észtország (5, 10) – Izrael (7, 11,5)

Törökország (6, 11,5) – Magyarország 1 (6, 10,5)

Chess Club Nona (4, 10) – Magyarország 2 (6, 11)

Anglia (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 10)

Moldávia (4, 8) – Lengyelország 2 (3, 9)

Szlovénia (2, 7) – Ausztria (4, 8,5)

Biztatóan alakult leány csapatunk meccse a lengyelek első számú együttesével szemben. Terbe Julianna a francia védelem egyik ritkább változatával meglepte ellenfelét, kicsit kedvezőbb lett állása. Elhibázott cserét követően középen rekedt királyának nem talált jó menedéket, taktikai csapást nézett el, Oliwia Kiolbasa vezetéshez juttatta a lengyeleket. Gál Hanna Krisztina tisztáldozata örökös sakkhoz vezetett. Folytatódik az észt-lengyel versenyfutás az aranyéremért, a bronzéremre többen is pályáznak, válogatottunk szombaton az éllovas észtekkel mérkőzik meg.

Az 5. forduló eredményei:

Lengyelország 1 (6, 5,5) – Magyarország (5, 5)  1,5 – 0,5

Oliwia Kiolbasa  (2210)  - Terbe Julianna (2198)  1 - 0

Gál Hanna Krisztina (2114) - Mariola Wozniak (2199)  döntetlen

Észtország (6, 6) - Szlovénia A (5, 5)  2 - 0

Szlovénia B (4, 5) – Lengyelország 2 (4, 4)  1 - 1

Németország (4, 3,5) - SK Svetla nad Sazavou (2, 2) 0,5 – 1,5

Csehország (4, 4) – Ausztria (0, 0)  0,5 – 1,5

A verseny állása:

1.Észtország 8 MP, 8 pont

2. Lengyelország 1  8, 7

3. Lengyelország 2  5, 5 (24,5)

4. Magyarország 5, 5,5 (19,5)

5. Szlovénia A 5, 5 (18)

6. Szlovénia B 5, 6 (15)

7. Csehország 4, 4,5

8. Németország 4, 4

9. SK Svetla nad Sazavou  4, 3,5

10. Ausztria 2, 1,5

A 6. forduló párosítása:

Szlovénia B (5, 6) – Lengyelország 1 (8, 8)

Magyarország (5, 5,5) – Észtország (8, 7)

Szlovénia A (5, 5) – SK Svetla nad Sazavou (4, 3,5)

Ausztria (2, 1,5) – Lengyelország 2 (5, 5)

Németország (4, 4) – Csehország (4, 4,5)

Gledura,B (2500) - Bluebaum,M (2589)
Bogoindiai védelem [E01]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fd6 6.Hc3 0-0 7.Fg5 c6 8.Fg2 h6 9.Fxf6 Vxf6 10.0-0 Vd8 11.e4 dxc4 12.Hd2 e5 13.Hxc4 exd4 14.Vxd4 Fc7 15.Vxd8 Bxd8 16.Bfd1 Bxd1+ 17.Bxd1 Ha6 18.Hd6

gledurablue_1237

18...Fg4 19.f3 Bd8 20.Hf5?! Bxd1+ 21.Hxd1 Fxf5 22.exf5 Hb4 23.a3 Hc2 24.f4 Fb6+ 25.Kf1 Kf8 26.Fe4

gledurablue_1238

26...He3+ 27.Hxe3 Fxe3 28.Ke2?

Jobb esélyt adott a döntetlen elérésére a 28.b3 Ke7 29.Fd3 Kd6 30.Fc4 f6 31.Fe6 Fc1 32.a4 Kc5 33.Fc8 b5 34.Fd7 bxa4 35.bxa4 Fe3 36.Ke2 Fg1 37.Kf1 Fd4 38.Ke2 folytatás.

28...Fc1 29.b4 Fxa3

gledurablue_1239

30.b5 cxb5 31.Fxb7 Ke7 32.Fa6 b4 33.Kd3 Kf6 34.Fc8 Fc1 35.Kc4 a5 36.Fd7 Fe3 37.Kb3

Bnjamin már nem találhatott mentséget a 37.h3 Ff2 38.g4 Fe3 39.Fa4 Fxf4 40.Kb5 Fc7 41.Kc6 Fe5 42.Kb5 Kg5 43.Kxa5 Fc3 44.Fb3 f6 45.Kb5 Kh4 46.Kc4 Kxh3 47.Fd1 Kg3 48.Kd3 Kf4 49.Kc4 h5 50.gxh5 Kxf5 változatban sem.

37...Fg1 38.h3 Fh2 39.g4 Fxf4 40.Fb5

gledurablue_1240

40...Kg5 41.Fc4 f6 42.Ka4 Fc7 43.Ff7 Kh4 44.Fh5 Kxh3 45.Kb3 Kh4 46.Ka4 Kg5 47.Kb3 Fd6 48.Ka4 Ff8 49.Kb3

gledurablue_1241

49...g6! és világos feladta

Antal,T (2363) - Jarmula,L (2395)
Szicíliai védelem [B94]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 Hbd7 7.Fc4 Vb6 8.Fb3 e6 9.Vd2 Fe7 10.0-0-0 Hc5 11.Bhe1 0-0 12.f4 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.g4 Vc7

antaljarmala_1242

15.h4 Fxh4?! 16.Bh1 Fd8 17.g5 b5 18.Vg2 b4?

antaljarmala_1243

19.Bxh6! Be8 20.Bdh1 Hxb3+ 21.axb3 Kf8 22.Hf5! gxh6 23.gxh6 Ff6

antaljarmala_1244

24.Vg7+! Fxg7 25.hxg7+ Kg8 26.Bh8 matt!

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban zajló U18-as csapat Európa-bajnokság negyedik játéknapján válogatottjaink három győzelmének örülhettünk. Első számú csapatunk a grúz színeket képviselő Chess Club Nona együttesre mért vereséget. Gledura Benjamin és Korpa Bence nyert, Kántor Gergely remizett, Csonka Balázs kikapott. „B” együttesünk az angol négyes ellen nyert, Antal Tibor Kende, Kaczúr Flórián és Péczely Sebastian Zsombor győzött, Juhász Ármin remizett. A leány csapatunkban a  csehekkel szemben a Terbe testvérek játszottak, Julianna nyert, Zsuzsanna remizett.

A 7 fordulós viadal negyedik játéknapján válogatottjaink sikereinek örülhettünk, de a riválisok eredményeinek is. A fiúknál az első helyen kiemelt német együttes veresége nyílttá tette a bajnoki cím sorsát, első számú csapatunk ötödik meccsét a táblapontok miatt még vezető, de sebezhető négyessel szemben vívja meg.

A grúz csapat elleni, fordulatokban gazdag találkozón együttesünk Gledura Banjamin győzelmével szerzett vezetést. Korpa Bence korai minőségáldozatával kapott esélyt, passzív állásával az ellenfél nem tudott mit kezdeni, szabadulási kísérlete meggyorsította vereségét, Bence huszárpárjával szemben tehetetlen volt.

Kántor Gergely játszmája az időzavarban vált kalandossá, szerencsére ellenfele az eséllyel nem tudott élni. Csonka Balázs a nyitással elégedett lehetetett, a végjáték lehetőségeit azonban rosszul értékelte, második vereségét szenvedte el.

A „papírforma” érvényesült a „B” együttesünk meccsén, a szerényebb Élő-pontszámú angolok a kritikus állásokban sorban hibáztak. Első győzelmét aratta az éltáblás Antal Tibor Kende, másodszor nyert Kaczúr Flórián, negyedszer remizett Juhász Ármin. A csapat legjobb pontszerzője Péczely Sebastian Zsombor, újabb győzelmével már 3 pontnál tart.

A 4. forduló eredményei:

Németország (6, 10) – Izrael (4, 7) 1,5 – 2,5

Magyarország 1 (4, 7) – Chess Club Nona (4, 6,5)  2,5 – 1,5

Gledura Benjamin (2500) – Giorgi Sibasvili (2422)  1 - 0

Noe Tutisani (2300) - Csonka Balázs (2431)  1 - 0

Kántor Gergely (2414) – Luka Licheli (2056) döntetlen

Irakli Ahylediani (2096) - Korpa Bence (2435)  0 - 1

Lengyelország 1 (4, 7) – Törökország (3, 6) 0,5 – 3,5

Csehország (3, 6,5) – Észtország (3, 6) 2,5 – 1,5

Ausztria (2, 4,5) – Moldávia (3, 4,5)  2 - 2

Anglia (2, 5,5) – Magyarország 2 (2, 5)  0,5 – 3,5

Andrew P Horton (2279) – Antal Tibor Kende (2363)  0 - 1

Kaczúr Flórián (2335) – Ravi Haria (2261) 1 - 0

Matthew J Wadsworth (2160) - Juhász Ármin (2314) döntetlen

Péczely Sebastian Zsombor (2200) – William Claridge-Hansen (2113)  1 - 0

Lengyelország 2 (0, 4) – Szlovénia (2, 4,5)  3 - 1

A verseny állása:

1.Németország 6 MP, 11,5 pont

2-3. Izrael és Magyarország 1 6, 9,5

4. Törökország  5, 9,5

5. Csehország 5, 9

6. Magyarország 2  4, 8,5

7. Chess Club Nona 4, 8

8. Lengyelország 1  4, 7,5

9. Moldávia 4, 6,5

10. Észtország  3, 7,5

11. Ausztria  3, 6,5

12. Lengyelország 2  2, 7

13. Anglia  2, 6

14. Szlovénia  2, 5,5

Az 5. forduló párosítása:

Magyarország 1 (6, 9,5) – Németország (6, 11,5)

Izrael (6, 9,5) – Törökország (5, 9,5)

Chess Club Nona (4, 8) – Csehország (5, 9)

Magyarország 2 (4, 8,5) – Lengyelország 1 (4, 7,5)

Észtország (3, 7,5) – Moldávia (4, 6,5)

Lengyelország 2 (2, 7) – Ausztria (3, 6,5)

Szlovénia (2, 5,5) – Anglia (2, 6)

Leány csapatunk második győzelmével feljött a harmadik helyre, a házigazdák együttesével vív az ötödik fordulóban rangadót. A csehek elleni meccs váratlanul izgalmasan alakult. Terbe Julianna könnyen nyert, de Zsuzsanna királya körül viharfelhők gyülekeztek. Szerencsére Nela Pychova többször is elmulasztotta a nyerő folytatást.

A 4. forduló eredményei:

Lengyelország 1 (5, 4,5) – Szlovénia A (4, 4) 1 - 1

Lengyelország 2 (4, 3,5) – Észtország (4, 4,5) 0,5 – 1,5

Magyarország (3, 3,5) – Csehország (4, 3,5) 1,5 – 0,5

Terbe Julianna (2198) – Martina Fuskova (2006)

Nela Pychova (1992) - Terbe Zsuzsanna (2151) döntetlen

SK Svetla nad Sazavou (2, 2) – Szlovénia B (2, 3)  0 - 2

Ausztria (0, 0) – Németország (1, 1,5) 0 - 2

A verseny állása:

1.Észtország 6 MP, 6 pont

2. Lengyelország 1  6, 5,5

3-4. Magyarország  és Szlovénia A  5, 5

5. Szlovénia B  4, 5

6-7. Lengyelország 2 és Csehország 4, 4

8. Németország 4, 3,5

9. SK Svetla nad Sazavou 2,2

10. Ausztria 0, 0

Az 5. forduló párosítása:

Lengyelország 1 (6, 5,5) – Magyarország (5, 5)

Észtország (6, 6) - Szlovénia A (5, 5)

Szlovénia B (4, 5) – Lengyelország 2 (4, 4)

Németország (4, 3,5) - SK Svetla nad Sazavou (2, 2)

Csehország (4, 4) – Ausztria (0, 0)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban zajló U18-as csapat Európa-bajnokság harmadik játéknapján magyar testvérharcot láttunk. A mérkőzést első számú válogatottunk 3-1-re megnyerte, Gledura Benjamin legyőzte Antal Tibor Kendét, tetszetős áldozatokkal kényszerítette Csonka Balázs Kaczúr Flóriánt. Kántor Gergely megosztozott a ponton Juhász Árminnal, remivel végződött Korpa Bence és Péczely Sebastian Zsombor összecsapása. A rajtlistát vezető német csapat harmadszor is győzött. Leány együttesünk értékes kettős győzelmet ért el a németek ellen, a lengyel első csapat áll az élen.

A testvérharcot első számú válogatottunk nyerte meg, a két bravúros döntetlen után „B” csapatunk kikapott. Aligha kell ecsetelnem, hogy lélektanilag milyen nehéz mindkét együttes tagjainak egy ilyen meccset játszania. Az éltáblán Gledura Benjamin a spanyol megnyitású partiban ideális állást ért el, Antal Tibor Kende nem találta tisztjeinek a helyét, míg sötét a jól ismert manővereket könnyedén valósíthatta meg. Az a4 gyalog életben hagyása csak meggyorsította a véget, Benjamin első győzelmét aratta, Tibor harmadszor kapott ki.

Hatásos győzelmet aratott Csonka Balázs. Tetszetős áldozatokkal használta ki a kötések adta taktikai lehetőségeket. Juhász Ármin és Kántor Gergely jól ismert elméleti változatban osztozott meg a ponton. Péczely Sebastian Zsombor alaposan megszorongatta Korpa Bencét, többször is erősebb tervet választhatott volna a támadható helyzetben levő világos királlyal szemben.

A 3. forduló eredményei:

Lengyelország 1 (4, 6) – Németország (4, 7)  1 - 3

Izrael (3, 5) – Chess Club Nona (3, 4,5)  2 - 2

Magyarország 2 (2, 4) – Magyarország 1 (2, 4)  1 - 3

Antal Tibor Kende (2363)  - Gledura Benjamin (2500)  0 - 1

Csonka Balázs  (2431) - Kaczúr Flórián (2335) 1 - 0

Juhász Ármin (2314)  - Kántor Gergely (2414)  döntetlen

Korpa Bence (2435) - Péczely Sebastian Zsombor (2200) döntetlen

Törökország (2, 4) – Csehország 2, 4,5)  2 - 2

Észtország (1, 3) – Ausztria (2, 3,5)  3 - 1

Moldávia (2, 2,5) – Szlovénia (1, 2,5)  2 - 2

Anglia (0, 3) – Lengyelország 2 (0, 2,5)  2,5 – 1,5

A verseny állása:

1.Németország 6 MP, 10 pont

2-4. Izrael, Magyarország 1  és Lengyelország 1  4, 7

5. Chess Club Nona 4, 6,5

6. Csehország 3, 6,5

7-8. Törökország és Észtország 3, 6

9. Moldávia 3, 4,5

10. Anglia 2, 5,5

11. Magyarország 2  2, 5

12-13. Ausztria és Szlovénia 2, 4,5

14. Lengyelország 2  0, 4

A 4. forduló párosítása:

Németország (6, 10) – Izrael (4, 7)

Magyarország 1 (4, 7) – Chess Club Nona (4, 6,5)

Lengyelország 1 (4, 7) – Törökország (3, 6)

Csehország (3, 6,5) – Észtország (3, 6)

Ausztria (2, 4,5) – Moldávia (3, 4,5)

Anglia (2, 5,5) – Magyarország 2 (2, 5)

Lengyelország 2 (0, 4) – Szlovénia (2, 4,5)

A gyengébb rajt után leány duónk remek győzelmet aratott a rajtlistán első német együttessel szemben. Terbe Julianna ügyesen használta ki Josefine Heinemann erőtlen támadási kísérletét, maga nyitotta az állást, ellenfele királya került kényelmetlen helyzetbe. Heinemann „mérgezett gyalogot” ütött le, kiskombináció eredményeként tisztet vesztett. Gál Hanna Krisztina a nyitásból kedvezőbben került ki, a kissé hullámzó partiban a meggyengült világos királyállás lett célpontja, majd anyagi előnyt szerezve bonyolított bástyavégjátékra.

A 3. forduló eredményei:

Észtország (4, 4) – Lengyelország 1 (3, 3)  0,5 – 1,5

Szlovénia A (3, 3) – Lengyelország 2 (2, 2,5)  1 - 1

Csehország (2, 2) – Szlovénia B (2, 2,5)  1,5 – 0,5

Magyarország (1, 1,5) – Németország (2, 1,5)  2 - 0

Terbe Julianna (2198)  -  Josefine Heinemann (2317)  1 - 0

Sonja Maria Bluhm (2198) - Gál Hanna Krisztina (2114) 0 - 1

SK Svetla nad Sazavou (0, 0) – Ausztria (0, 0)  2 - 0

A verseny állása:

1.Lengyelország 1 5 MP, 4,5 pont

2. Észtország 4, 4,5

3. Szlovénia A  4, 4

4-5. Lengyelország 2 és Csehország 4, 3,5

6. Magyarország 3, 3,5

7. Szlovénia B  2, 3

8. SK Svetla nad Sazavou 2, 2

9. Németország  2, 1,5

10. Ausztria 0, 0

A 4. forduló párosítása:

Lengyelország 1 (5, 4,5) – Szlovénia A (4, 4)

Lengyelország 2 (4, 3,5) – Észtország (4, 4,5)

Magyarország (3, 3,5) – Csehország (4, 3,5)

SK Svetla nad Sazavou (2, 2) – Szlovénia B (2, 3)

Ausztria (0, 0) – Németország (1, 1,5)

Antal,T (2363) - Gledura,B (2500)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 d6 6.c3 g6 7.0-0 Fg7 8.Be1 0-0 9.Hbd2 b5 10.Fc2 Fb7 11.Hf1 Hb8 12.d4 Hbd7 13.a4 Be8 14.Hg3 c5 15.dxe5 dxe5 16.Ve2 c4

Gledura Benjamin a megnyitáselméleti párbajt megnyerte, ideális állása van.

17.Bd1 Vc7 18.h3 Hc5 19.Hh2 h5 20.f3 He6 21.Vf2 Hd7 22.Fe3 Hdc5 23.Hhf1 Ff8 24.He2 bxa4 25.Hc1?! Fc6 26.Hd2 Fb5 27.Vf1 Bad8 28.Ha2

28...Hb3 29.Fxb3 axb3 30.Hc1 Fc5 31.Vf2 Fxe3 32.Vxe3 Vc5 33.Kf2 Bd7 34.Vxc5 Hxc5 35.Ke2 Bed8 36.Bb1 h4 37.Ke3 He6 és világos feladta

Csonka,B (2431) - Kaczúr,F (2335)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.Hf3 g6 5.c4 Fg7 6.Vb3 0-0 7.0-0 e6 8.Hc3 b6 9.Ff4 Fb7 10.cxd5 exd5 11.Bfe1 Be8 12.Bad1 Hbd7 13.e4 Hf8 14.Fg5 He6 15.Fh4 dxe4?

Vesztőlépés, a kötések halálosak, tanulságos a taktikai megoldás!

16.Hxe4 h6 17.He5! g5

csonkakaczur_1236

18.Fxg5 hxg5 19.Hxf7! Kxf7 20.Hxg5+ Kg6 21.Hxe6 Vd6 22.Fh3

Balázs válogathatott a nyerések között. 22.Fe4+ Hxe4 23.Bxe4 még gyorsabban fejezte volna be a játszmát.

22...Be7 23.Ff5+ Kxf5 24.Vd3+ He4 25.Vxe4+ Kf6 26.Vh4+ Kf7 27.Hxg7 Bxe1+ 28.Bxe1 c5 29.Hf5 Vd5 30.Ve7+ Kg6 31.Be6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningboban rendezik meg a hagyományos kínai-orosz mérkőzést, ahol schveningeni rendszerben öt-öt táblán csatázik női és a férfi válogatottjuk. A presztízsmeccsen korábban hétszer kínai siker született. A kilencedik összecsapást villámverseny vezette be, ahol kettős kínai siker született, a férfiak 26-24-re, a nők 28-22-re győztek. Mától klasszikus gondolkodási idő mellett mérik össze erejüket, a kínai férfi ötös 3-2-re nyert, női fronton az oroszok diadalmaskodtak hasonló arányban.

Az első meccset 2001-ben Sanghajban az oroszok nagy fölénnyel nyerték meg 41,5-30,5-re. 2004-ben Moszkvában a kínai csapat visszavágott a vereségért, az orosz férfiak ismét nyertek, de a kínai sakkozónők elsöprő, 13-5-ös győzelmet arattak. Kilenc esztendeje a kínai Ergunban kétfordulós viadalon, öt-öt női és férfi táblán, schweningeni rendszerben küzdöttek meg a csapatok. Az első félidő után az orosz együttes összesítésben hárompontos előnnyel vezetett, de végül a kínai sakkozónők fantasztikus hajrájának köszönhetően hárompontos hazai sikert ünnepelhettek. Egy év múlva a negyedik meccsen végig a kínai együttes vezetett. Ezúttal is a sakkozónőik vitték a prímet, 27-23-ra győztek, de végül meglepetésre a férfiak is nyertek egy ponttal.

2008-ban az ötödik párharc is kínai sikert hozott. Ningbóban férfi ötösük négy ponttal bizonyult jobbnak Szvidleréknél, de női csapatuk meglepetésre kétpontos vereséget szenvedett. 2009-ben a férfiaknál az oroszok 13-12-re nyertek, a nőknél a kínaiak 13,5-11,5-re diadalmaskodtak, összesítésben a vendégek nyertek 25,5-24,5-re.  A küzdelmet 10 fordulós rapid és villámjátszmás párharc színesítette. Az oroszok a villámpartikban 52-48-ra nyertek, 30-20-ra a férfiak, de a nőknél kínai siker született, 28-22-re győztek. A rapidjátszmákban is az oroszok voltak a jobbak, az  54-46-os eredményben a férfiak ismét sikerrel kapkodtak, 29-21-re verték a vendégeket, a nők párviadala 25-25-tel végződött.

2010-ben a hetedik találkozón meglepetésre a kínai férficsapat játszotta a főszerepet. A túlzsúfolt versenyprogram mellett nem könnyű hadra fogni az orosz nagymestereket, míg a házigazdák a legerősebb összeállításukban szerepeltek. Komolyan vették, hogy a meccs jó erőpróba a Hanti-Manszijszkban megrendezésre kerülő sakkolimpia előtt. A klasszikusnak mondható 90-90 perc és lépésenként 30-30 másodperc gondolkodási idővel megszervezett viadalon a kínai ötös nagy arányban, hat ponttal, 15,5-9,5-re  győzött, kiütéses vereséget mértek az orosz sakkozókra a második játéknapon (4,5-0,5).  Bu Xiangzhi öt játszmájából 4 pontot gyűjtött, s ezzel a viadal legjobb pontszerzője lett. A női csapatok tartalékosak voltak, hiszen Tatjana Koszinceva, illetve Hou Ji-fan és Zhao Xue a Grand Prix-tornán játszottak Ulánbátorban. Az orosz női sakkozók kétpontos győzelmet arattak.

Az isztambuli sakkolimpiára történő felkészülést is szolgálta a nyolcadik párharc. A Szentpéterváron lejátszott találkozón a házigazdák férfi válogatottja nélkülözte legjobbjaikat, de Kramnyikék nélkül is a mérkőzés esélyesei voltak. A mérkőzést az orosz együttes megnyugtató győzelemmel kezdte, majd két döntetlennel is őrizték előnyüket. Izgalmas csatában megnyerték a negyedik fordulót, a kínaiak az utolsó körben szépítettek. Dmitrij Jakovenko volt a győztes orosz csapat és az egész mezőny legjobbja.

A nőknél hiányzott a világbajnoknő Hou Ji-fan, az oroszoknál nem játszottak a Koszinceva nővérek. A találkozón kapitányként debütáló Szergej Rublevszkij nem tudott magyarázatot adni, hogy a kritikus pillanatokban miért az orosz nagymesternők hibáztak, esélyeiket nem tudták kihasználni. A fordulatos partikban a kínai sakkozónők jobban bírták a feszültséget. Győzelemmel kezdtek, majd az egyenlítést követően a harmadik fordulóban két ponttal nyertek, előnyüket növelték, majd az utolsó körben elért döntetlennel bebiztosították a nyerést.

Az idei találkozónak még fokozott a presztízse, hiszen tavaly a sakkolimpián, majd az idei csapat-világbajnokságon is a kínai férfi válogatott győzött. A nőknél az orosz együttes az olimpián megvédte címét, a vb-n másodikként előzte meg a kínai csapatot.

A férfi válogatottakban rutinos nagymesterek mellett az utánpótlás legjobbjai is megtapasztalhatják a csapatversenyek különleges hangulatát. Az orosz női olimpiai bajnok csapatból hárman is játszanak, míg a kínaiak a fokozott fiatalítás mellett döntöttek.

„Bemelegítésként” villámversennyel kezdődött a találkozó, játszmánként 3-3 perc volt a gondolkodási idő és lépésenként 2-2 másodperc. A férfiaknál szoros volt a csata, a kínaiak az ötödik és a hatodik körben döntötték el a maguk javára a küzdelmet. A nőknél a hetedik fordulóig egyértelmű volt a kínai fölény, az utolsó négy meccset azonban elbukták, de ez sem veszélyeztette sikerüket.

Férfiak:

Kína  -  Oroszország  26 - 24

(2 – 3, 3,5 – 1,5, 2 – 3, 1 – 4, 3,5 – 1,5, 4,5 – 0,5, 2,5 – 2,5, 2,5 – 2,5, 2,5 – 2,5, 2 – 3)

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

1

GM

Yu Yangyi

2736

CHN

6.0

10

2

GM

Wei Yi

2724

CHN

4.0

10

3

GM

Bu Xiangzhi

2695

CHN

5.0

10

4

GM

Lu Shanglei

2595

CHN

6.0

10

5

IM

Wang Chen

2521

CHN

5.0

10

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

1

GM

Peter Szvidler

2740

RUS

5.0

10

2

GM

Nyikita Vityjugov

2734

RUS

3.5

10

3

GM

Makszim Matlakov

2691

RUS

4.5

10

4

GM

Vlagyimir Fedoszejev

2664

RUS

5.5

10

5

GM

Daniil Dubov

2661

RUS

5.5

10

Nők:

Kína – Oroszország 28 – 22

(4 – 1, 4 – 1, 2 – 3, 3,5 – 1,5, 2,5 – 2,5, 4,5 – 0,5, 2 – 3, 1,5 – 3,5, 2 – 3, 2 – 3)

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

1

WGM

Tan Zhongyi

2488

CHN

8.5

10

2

IM

Shen Yang

2465

CHN

3.0

10

3

WGM

Huang Qian

2457

CHN

5.5

10

4

WGM

Lei Tingjie

2450

CHN

8.5

10

5

WGM

Ding Yixin

2439

CHN

2.5

10

T.

Név

Élő

FED

Pont

J.

1

GM

Valentyina Gunyina

2548

RUS

6.0

10

2

WGM

Olga Girja

2486

RUS

4.0

10

3

WGM

Alekszandra Gorjacskina

2486

RUS

5.0

10

4

WGM

Natalija Pogonyina

2465

RUS

4.0

10

5

IM

Alina Kaslinszkaja

2432

RUS

3.0

10

Érdekes csatákat hozott az öt fordulós schveningeni rendszerű, klasszikus gondolkodási idejű viadal első játéknapja. Az éltáblán Peter Szvidler a spanyol megnyitású partiban tartotta az egyensúlyt, Nyikita Vityjugov a jelentős Élő-pont különbség ellenére sem tudott döntetlennél többet elérni. Makszim Matlakov gond nélkül gyűjtötte be az egész pontot. Fordulatokban bővelkedett Vlagyimir Fedoszejev és Wei Yi Grünfeld védelmű ütközete. Fedoszejev a bonyodalmakban többször is hibázott, a támadásvezetésébe hibák csúsztak, Wei Yi kiegyenlített. Érvényesült Bu Xiangzhi hatalmas rutinja, Danill Dubov a bástyavégjátékban elvétette a pontos védekezést.

Megérdemelt győzelmet aratott az orosz női válogatott. Meggyőző játékkal nyert Natalija Pogonyina és Alekszandra Gorjacskina, gyengén játszva kapott ki Olga Girja. Pár nappal esküvője után már sakkasztalhoz ült Alina Kaslinszkaja, férjhez ment a lengyelek első számú nagymesteréhez, Radoslaw Wojtaszekhez. Az éltáblán Valentyina Gunyina erejéből csak remire futotta.

Az első forduló eredményei:

Férfiak:

Kína – Oroszország  3 - 2

Yu Yangyi (2736) – Peter Szvidler (2740)  döntetlen

Wang Chen (2521) – Nyikita Vityjugov (2734)  döntetlen

Makszim Matlakov (2691)  - Lu Shanglei (2595)  1 - 0

Vlagyimir Fedoszejev (2664)  - Wei Yi (2724) 0 – 1

 Dubov Daniil (2661) – Bu Xiangzhi (2695)  0 - 1

Nők:

Oroszország – Kína  3 – 2

Valentyina Gunyina (2548) – Tan Zhongyi (2488)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (2432) – Shen Yang (2465)  döntetlen

Huang Qian (2457) – Natalija Pogonyina (2465) 0 – 1

Liei Tingije (2450) – Olga Girja (2486) 1 – 0

Ding Yixin (2439) – Alekszandra Gorjacskina (2486) 0 - 1

Yu Yangyi (2736) - Szvidler,P (2740)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Be8 10.d4 Fb7 11.Hbd2 exd4 12.cxd4 Hd7 13.Hf1 Ha5 14.Fc2 Ff6 15.Ff4 Hf8 16.Hg3 g6 17.Bb1 c5 18.d5 Hc4 19.Vc1 Hd7 20.Hf1 Bc8 21.H1h2 Hce5 22.Hxe5 Hxe5 23.Hg4 Hxg4 24.hxg4 c4 25.g5 Fg7 26.Fd2 a5 27.Fc3 b4 28.Fxg7 Kxg7 29.Ve3 Ve7 30.f4 Vc7 31.Vd4+ Kg8 32.Be3 Vc5 33.Vxc5 Bxc5 34.Kf2 Fc8 35.Fa4 Be7 36.Bh1 Bec7 37.Fc6 Fb7 38.Fxb7 Bxb7 39.Beh3 h5 40.gxh6 c3 41.Bb1 cxb2 42.Bxb2 Bc4 43.Be2 Be7 44.Kf3 Bc3+ 45.Be3 f5

yuszvidler_1231

46.Bxc3 bxc3 47.exf5 gxf5 48.Bh1 c2 49.Bc1 Bc7 50.Ke3 Bc5 51.Kd3 Bxd5+ 52.Kxc2 Bc5+ 53.Kd2 Bxc1 54.Kxc1 Kh7 55.Kc2 Kxh6 56.Kb3 d5 57.Kc3 Kh5 58.Kd4 Kg4 59.Kxd5 Kxf4 60.a4 Kg3 61.Ke5 Kxg2 62.Kxf5 és döntetlen

Fedoszejev,V (2664) – Wei Yi (2724)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 0-0 9.Fe3 Hc6 10.Bc1 Vc7 11.h4 Bd8 12.h5 b5 13.Fd5

Az "áldozat" elfogadására sötét előnybe került volna a 13.Fxb5 cxd4 14.cxd4 Va5+ 15.Hc3 Fxd4 változatban.

13...e6 14.Fxc6 Vxc6 15.hxg6 fxg6 16.f3 a5 17.Kf2 Fa6 18.Vg1 b4 19.Vh2 h5

fedoszejevwei_1232

20.Hf4 Ve8 21.Vg3 bxc3 22.Hxg6?

Vlagyimir Fedoszejev esélyt szalasztott el a 22.dxc5 Bd2+ 23.Kg1 Bad8 24.Vg5 folytatásban.

22...cxd4 23.Ff4 Vb5 24.e5?

A bonyodalmakban az orosz sakkozó még nagyobb hibát vétett. 24.He5 d3 25.Bxh5 Vb2+ 26.Kg1 d2 27.Bh8+ (27.Bd1 c2 28.Bh8+ Kxh8 29.Vh3+ Kg8 30.Vxe6+ Kh7 31.Vh3+) 27...Kxh8 28.Vh3+ Kg8 29.Vxe6+ Kh7 30.Vh3+ változat remihez vezetett volna.

24...Kf7?

A kínai nagymester kihagyta a 24...Vb2+ 25.Kg1 d3 26.Bxh5 d2 27.Bd1 Fd3 28.Fh6 Vb7 lehetőséget.

fedoszejevwei_1233

25.Vg5?

Fedoszejev a 25.Bxh5 Vb2+ 26.Kg1 Bd7 27.Vg4 Fd3 28.Bg5-tel esélyt kaphatott volna.

25...Ve2+ 26.Kg3 Bd7 27.Bxh5?! Vd3 28.Hh4 Bg8 29.Kh2 Fh8 30.Vh6 Fg7 31.Vg5 Fc4! 32.Be1 Ff8 33.Vf6+ Ke8 34.Fg5 Fe7 35.Vh6 Ff8 36.Vf6 Fe7 37.Vh6 Fd5 38.Ff6 Ff8 39.Vf4 Vd2 40.Vxd2 cxd2 41.Bd1 Fb4 42.Fg5

fedoszejevwei_1234

42...Bxg5 43.Bxg5 Fxa2 44.Bg8+ Kf7 45.Bb8 Fb3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban zajló ifjúsági csapat Európa-bajnokság második fordulójában első számú válogatottunk 3-1-re kikapott Izraeltől. Kihagyott esélyek jellemezték a találkozót, Kántor Gergely és Korpa Bence remizett, Gledura Benjamin és Csonka Balázs vereséget szenvedett. „B” együttesünk 2-2-öt ért el a címvédő törökökkel szemben. Péczely Sebastian Zsombor villámgyors támadással nyert, Kaczúr Flórián és Juhász Ármin megosztozott a ponton ellenfeleivel, Antal Tibor Kende vesztett. Leány válogatottunk a címvédő szlovénekkel 1-1-re végzett, Terbe Julianna győzött, Zsuzsanna kikapott. A harmadik játéknapon a párosítás szeszélye folytán sakkozóink egymás ellen csatáznak majd.

Első számú válogatottunk Izrael négyesével mérkőzött meg, a meccset a kihagyott esélyek jellemezték. Az éltáblán Gledura Benjamin a sorozatos cserékkel hátrányos végjátékba kényszerült, Avital Boruchovsky futópárja uralta a táblát. A nehéz állásban sajnos Benjamin nem találhatott mentséget.

Bíztatóan alakult Csonka Balázs játszmája, előnyös bástyavégjátékban aggodalomra csak súlyos időzavara adott okot. A kritikus állásban elhibázott bástyalépéssel kiengedte előnyét, majd az időkontroll utolsó lépésénél azonnali vesztőt húzott.

Kántor Gergely nagyot küzdött, 98 lépésben végül Ori Kobo hathatós segítségével kiharcolta a döntetlent. Korpa Bence fölényes állást rontott el remire, a különböző színű futóvégjátékban nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét.

„B” együttesünk újabb értékes döntetlent ért el. Péczely Sebastian Zsombor látványos, áldozatokkal is fűszerezett partiban győzött. Juhász Ármin remijével sokáig vezetett a csapat. Az éltáblán Antal Tibor Kende a nyitást követően bíztatóan állt, de időzavarban sokat hibázva elszenvedte második vereségét. Kaczúr Flórián pontosztozkodásával ért véget a találkozó.

A 2. forduló eredményei:

Ausztria (2) – Németország (2)  1 - 3

Csehország (2) – Lengyelország 1 (2)  1,5 – 2,5

Izrael (1) – Magyarország 1 (2)  3 - 1

Avital Boruchovsky (2539) - Gledura Benjamin (2500)  1 - 0

Csonka Balázs  (2431) -  Nitzan Steinberg (2435)  0 - 1

Ori Kobo (2422) – Kántor Gergely (2414)  döntetlen

Korpa Bence (2435) – Omer Reshef (2410)  döntetlen

Törökország (1) – Magyarország 2 (1)  2 - 2

Vahap Sanal (2495) – Antal Tibor Kende (2363)  1 - 0

Kaczúr Flórián (2335) – Muhammed Batuhan Dastan (2441)  döntetlen

Cemil Can Ali Marandi (2431) – Juhász Ármin (2314)  döntetlen

Péczely Sebastian Zsombor (2200) – Tuna Tuncer (2174)  1 - 0

Chess Club Nona – grúz (1) – Lengyelország 2 (0)  2,5 – 1,5

Moldávia (0) – Anglia (0)  2,5 – 1,5

Szlovénia (0) – Észtország (0)  2 - 2

A verseny állása:

1.Németország 4 MP, 7 pont

2. Lengyelország 1  4, 6

3. Izrael 3, 5

4. Chess Club Nona 3, 4,5

5. Csehország 2, 4,5

6-8. Magyarország 1, Törökország, Magyarország 2,  2, 4

9. Ausztria 2, 3,5

10. Moldávia 2, 2,5

11. Észtország 1, 3

12. Szlovénia 1, 2,5

13. Anglia 0, 3

14. Lengyelország 2 0, 2,5

A 3. forduló párosítása:

Lengyelország 1 (4, 6) – Németország (4, 7)

Izrael (3, 5) – Chess Club Nona (3, 4,5)

Magyarország 2 (2, 4) – Magyarország 1 (2, 4)

Törökország (2, 4) – Csehország 2, 4,5)

Észtország (1, 3) – Ausztria (2, 3,5)

Moldávia (2, 2,5) – Szlovénia (1, 2,5)

Anglia (0, 3) – Lengyelország 2 (0, 2,5)

Tragikus elnézéssel kezdődött leány együttesünk meccse a címvédő szlovénekkel szemben. Terbe Zsuzsanna taktikai csapást nézett el, majd ütésben hagyta vezérét. A világossal elszenvedett vereség rányomta bélyegét Julianna játékára is. Szerencsére a bonyodalmakban Laura Unuk sem állt feladata magaslatán, az utolsó, végzetes hibát ő követte el.

A forduló meglepetését az észtek kettős győzelme jelentette a rajtlistát vezető németek ellen.

A 2. forduló eredményei:

Németország (2) – Észtország (2)  0 - 2

Lengyelország 2 (2) – Lengyelország 1 (2)  1 - 1

Szlovénia A – Magyarország  1 - 1

Laura Unuk (2172) – Terbe Julianna (2198)  0 - 1

Terbe Zsuzsanna (2151) – Ivana Hrescak  (2020)  0 - 1

Szlovénia B (0) – Ausztria (0)  2 - 0

Csehország (0) – SK Svetla nad Sazavou – cseh (0)  2 - 0

A verseny állása:

1.Észtország 4 MP, 4

2-3. Lengyelország 1 és Szlovénia A 3, 3

4. Lengyelország 2  2, 2,5

5. Szlovénia B  2, 2,5

6. Csehország 2, 2

7. Németország 2, 1,5

8. Magyarország  1, 1,5

9-10. SK Svetla nad Sazavou és Ausztria 0, 0

A 3. forduló párosítása:

Észtország (4, 4) – Lengyelország 1 (3, 3)

Szlovénia A (3, 3) – Lengyelország 2 (2, 2,5)

Csehország (2, 2) – Szlovénia B (2, 2,5)

Magyarország (1, 1,5) – Németország (2, 1,5)

SK Svetla nad Sazavou (0, 0) – Ausztria (0, 0)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A lengyelországi Karpaczban megkezdődött a 18 éven aluliak csapat Európa-bajnoksága. A nyitányon az első számú válogatottunk 3-1-re győzött az észtek ellen, második együttesünk a rajtlistán második izraeli négyessel szemben bravúros 2-2-öt ért el. A leány csapatunk meglepetésre 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett a házigazdák „B” duójától.

Meglepetésekkel kezdődött meg a 18 éven aluliak hagyományos kontinensbajnoksága. A 14 fiú együttesek viadalán a rajtlistát vezető németek kiütéses győzelmet arattak. A harmadiknak rangsorolt első számú válogatottunk 3-1-re nyert az észtek ellen, a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna, ha az éltáblán Gledura Benjamin fölényes állását megnyerte volna. Csonka Balázs is remizett, a hátsó táblákon Kántor Gergely és Korpa Bence hozta  a kötelező győzelmeket.

A rangsorban kilencedik „B” csapatunk a rajtlistán második izraeli négyessel szemben remek döntetlent ért el. A hosszú elméleti változatban Antal Tibor Kende gyengébb folytatást választott, Kaczur Flórián sötéttel játszva egyenlített. Juhász Ármin és Péczely Sebastian Zsombor kiharcolta a fél pontokat.

A címvédőként rajtoló törökök nem bírtak a női sakkozás legendás ötszörös világbajnoknőjének, Nona Gaprindasvilinek nevét viselő grúz klubbal.

Az első forduló eredményei:

Németország – Moldávia  4 - 0

Magyarország 2 – Izrael  2 - 2

Antal Tibor Kende (2363)  -  Avital Boruchovsky (2539)  0 - 1

Nitzan Steinberg (2435) – Kaczur Flórián (2335)  0 - 1

Juhász Ármin (2314) – Ori Kobo (2422)  döntetlen

Omer Reshef (2410) – Péczely Sebastian Zsombor (2200)  döntetlen

Magyarország 1 – Észtország 3 - 1

Gledura Benjamin (2500) – Ottomar Ladva (2434)  döntetlen

Ilja Sziros (2314)  - Csonka Balázs (2431)  döntetlen

Kántor Gergely (2414) – Dmitri Petrov (2162)  1 - 0

Kirill Csukavin (2096) - Korpa Bence (2435)  0 – 1

Chess Club Nona – grúz – Törökország  2 - 2

Lengyelország 1 – Szlovénia  3,5 – 0,5

Lengyelország 2 – Csehország  1 - 3

Ausztria – Anglia  2,5 – 1,5

A 2. forduló párosítása:

Ausztria (2, 2,5) – Németország (2, 4)

Csehország (2, 3) – Lengyelország 1 (2, 3,5)

Izrael (1, 2) – Magyarország 1 (2, 3)

Törökország (1, 2) – Magyarország 2 (1, 2)

Chess Club Nona – grúz (1, 2) – Lengyelország 2 (0, 1)

Moldávia (0, 0) – Anglia (0, 1,5)

Szlovénia (0, 0,5) – Észtország (0, 1)

A 10 csapat részvételével zajló viadalon meglepetésre a leány válogatottunk vereséggel rajtolt. A házigazdák második számú együttesével szemben vívott találkozón a fordulatos partik izgalmait az ellenfelek jobban bírták. Terbe Julianna sötéttel remizett, Gál Hanna Krisztina azonban nem tudta hárítani riválisa királya elleni támadását. A többi meccsen a várt eredmények születtek.

Az első forduló eredményei:

Szlovénia B – Németország  0,5 – 1,5

Lengyelország 1 – SK Svetla nad Sazavou (cseh)  2 - 0

Lengyelország 2 – Magyarország  1,5 – 0,5

Anna Kubicka (2012) – Terbe Julianna (2198)  döntetlen

Gál Hanna Krisztina (2114) – Alicja Sliwicka (2015) 0 - 1

Észtország – Csehország  2 - 0

Ausztria – Szlovénia A  0 – 2

A 2. forduló párosítása:

Németország (2, 1,5) – Észtország (2, 2)

Lengyelország 2 (2, 1,5) – Lengyelország 1 (2, 2)

Szlovénia A (2, 2) – Magyarország (0, 0,5)

Szlovénia B (0, 0,5) – Ausztria (0, 0)

Csehország (0, 0) – SK Svetla nad Sazavou – cseh (0, 0)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Alsó-Sziléziai vajdaság egyik legismertebb síparadicsomában, üdülőhelyén, Karpaczban rendezi meg a Lengyel Sakkszövetség a 18 éven aluliak csapat Európa-bajnokságát. Tizenkét ország 14 fiúcsapata és hét nemzet 10 leány együttese játszik a hét fordulós svájci rendszerű viadalon. A fiúk négy, a lányok két táblán viaskodnak. A rajtlistán harmadik első számú válogatottunkban  Gledura Benjamin az éltáblás. Kilencediknek rangsorolták kettes csapatunkat. A lányoknál is a németek vezetik a rajtlistát, együttesünk a harmadik. A fordulók hétfőtől 15 órakor kezdődnek, a viadal honlapja: http://eytcc2015.eu/

 A tavaly decemberben Győrben megrendezett U16-os sakkolimpián negyedik helyezett válogatottunkból hárman is tagjai az U18-as csapat Európa-bajnokságon szereplő első számú válogatottunknak,  Gledura Benjamin (2500), Kántor Gergely 2414) és Korpa Bence 2435). Erősítést jelent a második táblára jelölt, 17 évével rangidős Csonka Balázs (2431). Második együttesünket Antal Tibor Kende (2363), Kaczúr Flórián (2335), Juhász Ármin (2314) és Péczely Sebastian Zsombor (2200) alkotja.

A rajtlistát vezető német csapatnál a nagymesteri címmel is büszkélkedő Matthias Bluebaum a „vezérevezős”. Izrael négyese csak egy ponttal szorul a második helyre, de a mieink hátránya is csak 8 pont. A címvédőként induló törökök a negyedikek, ez a négy együttes az Élő-pontokat tekintve kiemelkedik a mezőnyből.

A rajtlista:

Németország (2453), Izrael (2452), Magyarország 1 (2445), Lengyelország 1 (2347), Csehország (2343), Ausztria (2318), Moldávia (2310), Magyarország 2 (2303), Észtország (2252), Sakk-klub Nona – Grúzia (2219), Szlovénia (2211),  Lengyelország 2 (2209), Anglia (2204)

A leány együttesek rajtlistáját is a németek vezetik, válogatottunk Terbe Julianna (2198), Terbe Zsuzsanna (2151) és Gál Hanna Krisztina (2114) összeállításban a harmadik. Címvédőként a szlovénok játszanak.

A rajtlista:

Németország (2198), Lengyelország 1 (2205), Magyarország (2175), Észtország (2100), Szlovénia 1 (2096), Szlovénia 2 (2069), SK Svetla nad Sazavou – cseh (2044), Lengyelország 2 (2014), Csehország (1999), Ausztria (1915)

A kontinensviadalon a meccspontok döntenek, az esetleges holtversenynél az első kritérium a Berger-Sonneborn pontszámítás: a leggyengébb csapat eredményét nem számolva a meccspontok megszorozva az ellenféllel szemben elért tábla ponttal. A gondolkodási idő a megszokott, az első 40 lépésre 90-90 perc, majd a játszma befejezéséig még 30-30 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusszal. Negyven lépésig tilos a döntetlen, az első fordulóban él a zéró tolerancia szabály, a késés azonnali játszmavesztés, a többi fordulóban 15 perc késés még engedélyezett.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog