Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Londonban zajló Grand Prix-viadal második fordulójában Lékó Péter nagyszerű győzelmet aratott, világossal a francia védelmű partiban legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A játéknap másik nyerését bonyolult csatában az amerikai Hikaru Nakamura könyvelhette el, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov időzavarban többször is hibázott. Az izraeli Borisz Gelfand a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval, az orosz Alekszandr Griscsuk a kubai Leinier Dominguez Perezzel, a holland Anish Giri a kínai Wang Hao-val, az angol Michael Adams az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztozott meg a ponton. Lékó Péter harmadik partiját Nakamurával sötéttel játssza.

Remek győzelemmel folytatta Lékó Péter szereplését a Grand Prix-sorozat első versenyén. A 2004-es és a 2010-es sakkolimpián diadalmaskodó, az isztambuli viadalon bronzérmes ukrán csapatban a már veteránnak számító Vaszilij Ivancsuk főszerepet játszott, „vezérevezősként” a sikerekben oroszlánrésze volt, ahogy a 2001-es jereváni vb-n az aranyérem megszerzésében is. Lékó Péterrel igazán jól ismerik egymást, oly sok nagy csatát vívtak már, rapid párharcokat is játszottak. Az 1995-ös dortmundi tornán játszottak először egymással, s azóta még 29 klasszikus gondolkodási idejű játszmában csaptak össze. Ivancsuk számára kedvezőbb a mérleg, hétszer győzött, Péter négyszer kényszerítette őt feladásra, 18 partijuk lett remi.

Emlékezetes volt a drezdai sakkolimpiai párbajuk, ahol Ivancsuk 127 lépésben nyert, Péter az utolsó pillanatban rontotta a bástya és futó a bástya elleni végjátékot vesztésre. A szép pattkombináció a 2007-es moszkvai villám-világbajnokságon, 215 lépésben lett remi az ütközetük. A tavalyi ningbói csapat-világbajnokságon nagymesterünk a spanyol megnyitás Marshall támadásában jól előkészített házielemzéssel, tisztáldozattal lepte meg riválisát, Ivancsuk vesztése az ukrán együttes vereségét is jelentette.

A széles megnyitási repertoárjából Ivancsuk a francia védelemre szavazott. Péter kis előnyét őrizte, sötétet a jól ismert problémák elé állította. Az ukrán nagymester a „francia” futó cseréjével próbálta kiegyenlíteni esélyét, de a világos haderő aktivitása gondot jelentett számára, erről hűen tanúskodott az élő videós közvetítés is. A háromszoros olimpiai bajnok a 33. lépésben kellemetlen állásban, Péter időzavarában vesztőt húzott. A huszárvégjátékban a h szabadgyalog eldöntötte a küzdelmet.

A játéknap másik győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura aratta, gyorsan javított tegnapi veresége után. Az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanov ellen a kedvenc királyindiai védelmet játszotta meg, vállalta a veszélyt. Kaszimdzsanov jobban állt, de elegendő volt, hogy néhányszor a kecsegtető lépésjelöltek közül nem a legjobbat választotta és Nakamura állása feléledt. A gyalograblást követően a sötét haderő egyre fenyegetőbb lett, időzavarban Kaszimdzsanov hibák sorozatával elbukta a játszmát.

A forduló négy döntetlenje is bőségesen szolgált érdekességgel, első helyre kivánkozik az azeri Sahriyar Mamedgyarov érdekes bástyaáldozata, majd az angol Michael Adams nem használta ki jó esélyét. A gyalogáldozat után sokáig kezdeményezett az orosz Alekszandr Griscsuk, a kubai Leinier Dominguez Perez kiharcolta  a remit.

Minimális előnyét nem tudta győzelemig fokozni az izraeli Borisz Gelfand a bolgár Veszelin Topalovval szemben. A legbékésebb partit a holland Anish Giri és a kínai Wang Hao játszotta.

 

A 2. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) 1 – 0 (Francia védelem, 42)

Michael Adams (angol, 2722) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) döntetlen (Caro-Kann védelem, 49)

Anish Giri (holland, 2730) – Wang Hao (kínai, 2742) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) döntetlen (Grünfeld védelem, 74)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752) döntetlen (Vezércsel, 36)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 60)

 

A verseny állása:

1-2.Lékó Péter és Borisz Gelfand 1,5 pont

3-10. Michael Adams, Anish Giri, Alekszandr Griscsuk, Leinier Dominguez Perez, Sahriyar Mamedgyarov, Veszelin Topalov, Wang Hao és Hikaru Nakamura 1

11-12. Rusztam Kaszimdzsanov és Vaszilij Ivancsuk 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Lékó Péter

Veszelin Topalov – Rusztam Kaszimdzsanov

Leinier Dominguez Perez – Borisz Gelfand

Wang Hao – Alekszandr Griscsuk

Sahriyar Mamedgyarov – Anish Giri

Vaszilij Ivancsuk – Michael Adams

 

Lékó,P (2737) - Ivancsuk,V (2769)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 b5 9.dxc5 Fxc5 10.He2 b4

Sötéttel gyakrabban játszották a 10...Vb6 11.Fxc5 Hxc5 12.Hed4 Hxd4 (A 2007-es világbajnok-jelölti párharcban nagymesterünk Mihail Gurevicset a 12...He4 13.Ve3 b4 14.Fd3 Fb7 15.0-0 0-0 16.Bae1 Hxd4 17.Vxd4 Vxd4+ 18.Hxd4 folytatásban győzte le.) 13.Hxd4 b4 változatot.

11.Fxc5 Hxc5 12.Hed4 Hxd4 13.Vxd4 Vb6 14.a3 Bb8 15.Fe2 a5 16.axb4 axb4 17.0-0 0-0 18.Ve3 Fa6

 

 

19.Fxa6 Hxa6 20.Vxb6 Bxb6 21.Kf2 Hb8 22.Ba8 Hc6 23.Bfa1 f6 24.Ke3 fxe5 25.fxe5 h6 26.h4 Bb7 27.h5 Bc7 28.Bxf8+ Kxf8 29.Ba8+ Ke7?!

 

30.g4! Hd8 31.Hd4 Hc6 32.Hf3

Nagymesterünk még vacillált, 32.Bg8! jobb volt.

32…Kf7?!

A lépésismétlésre, 32...Hd8-ra 33.Hd4 Hc6 34.Bg8 következett volna. 

 

 

33.g5! hxg5? 34.Hxg5+ Ke7 35.Bg8! Hxe5 36.Bxg7+ Kd6 37.Bxc7 Kxc7 38.Hxe6+ Kd6 39.Hf4 Kc6 40.Hd3 Hg4+ 41.Kf4 Hf6 42.Kg5 és sötét feladta

 

Gelfand,B (2738) - Topalov,V (2752)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 c5 9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 Vxd1 11.Bfxd1 b6 12.Hd4 Fb7 13.Bac1 a6 14.b4 Hce4 15.Hxe4 Fxe4 16.a3 Bfc8 17.f3 Fd5 18.Fe2 Fb7 19.e4 h6 20.Fe3 a5 21.Bxc8+ Bxc8 22.bxa5 bxa5 23.Bb1 Fa8 24.a4 Fb4 25.Kf1 e5 26.Hb3 Hd7 27.Bd1 Fc6 28.Bc1 Kf8 29.Fa6

Kissé kedvezőbb pozícióban Borisz Gelfand megkönnyítette a védekező Veszelin Topalov feladatát.

29...Bc7

 

30.Fb7 Fb5+! 31.axb5 Bxb7 32.Hc5 Hxc5 33.Fxc5+ Ke8 34.b6 Fxc5 35.Bxc5 f6 36.Bxa5 Bxb6 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2684) - Nakamura,H (2783)
Királyindiai védelem [E99]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.He1 Hd7 10.Fe3 f5 11.f3 f4 12.Ff2 g5 13.Bc1 Hg6 14.Hb5

Rusztam Kaszimdzsanov alaposan készülhetett a királyindiai védelmű csatára, parti előtt már eldönthette, hogy 14.c5, vagy a partiban húzott 14.Hb5 legyen-e a fegyvere.

14...b6 15.b4 a6 16.Hc3 Bf7 17.Hd3 h5 18.c5 bxc5

Hikaru Nakamura tért el a Reggio Emilía-i viadalon Anish Giri ellen játszott 18...Ff8 19.cxb6 cxb6 20.b5 a5 21.Ha4 folytatástól, ahol világos jobban állt, de végül Nakamura nyert.

19.bxc5 Ff8 20.cxd6 Fxd6 21.Ha4 Hf6 22.Hdc5

Számításba jött a 22.Hac5 g4 23.Kh1 Bg7 24.Bb1 folytatás.

22...Bg7 23.He6 Fxe6 24.dxe6 Ve7 25.Hc5 Kh8 26.Hb7 Fa3?! 27.Bc3

Jobb volt a 27.Bc6 g4 28.Vd3 a5 29.Bd1 gxf3 30.Fxf3 változat.

27...Fb4 28.Bd3 Vxe6 29.Vb3

Az exvilágbajnok lépésről lépésre engedte ki előnyét.

29...Vxb3 30.Bxb3 a5 31.Bc1 g4 32.Kf1 g3?! 33.hxg3 fxg3 34.Fxg3?!

Sötét malmára hajtotta a vizet a gyalograblás.

34...h4 35.Ff2 Hh5 36.f4?! Hhxf4 37.Fg4 Bf8 38.a3 Fd6 39.Hxa5 He7 40.Ff3 h3 41.gxh3 Hxh3 42.Ke2 Hg5 43.Hc4 Hg6 44.Bh1+ Kg8 45.Hd2

 

 

45...Hf4+ 46.Kd1 Ba8 47.Hc4 Ba4 48.Hxd6 cxd6 49.Bh6 Bf7 50.Bxd6 Hfh3 51.Ke2 Bc4 52.Fb6 Bc2+ 53.Kd1 Bh2 

 

 

54.Fe2 Hxe4 55.Bd8+ Kg7 56.Be3 Hhg5 57.a4 Bf6 58.Bd7+ Kg6 59.a5?  

 

 

59...Bc6 60.Fd3?? Bd2+ és világos feladta

 

Giri,A (2730) - Wang,Hao (2742)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 b6 8.b4 He4 9.Fb2 Hxc3 10.Fxc3 Hd7 11.Vb3 Fb7 12.cxd5 cxd5 13.a4 a6 14.He1 Hf6 15.Ba2 He4 16.Fa1 Bc8 17.Hd3 e6 18.a5 b5 19.Ff3 Ve7 20.Bd1 Hd6 21.g3 Bcd8 22.Fg2 Hc4 23.Be2 Bd6 24.Fc3 Bfd8 25.f4 Fc6 26.Vb1 Ha3 27.Va1 Hc4 28.Vb1 Ha3 29.Va1 Hc4 30.Vb1 és döntetlen

 

Adams,M (2722) - Mamedgyarov,S (2729)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hf6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Hbd7 10.f4 e6 11.Fxh7 Hxh7 12.Fe3 Fe7 13.Vf3 Va5+ 14.c3 Hhf6 15.h5 Vb5 16.0-0-0 Hd5 17.Fd2 Hxe5 18.dxe5 0-0-0 19.b3 Hb6 20.Ve2 Bd3!?

A azeri nagymester a kiegyenlítést adó vezércsere helyett a bástyaáldozatot választotta. 

 

 

21.c4 Va6 22.Vxd3 Vxa2 23.c5

Michael Adams számolhatott, többek között 23.Bde1-re 23...Bd8 24.Vc3 Bxd2 25.Vxd2 Vxb3 26.Vc2 Vxg3 27.Be4 Va3+ 28.Kb1 f5 változat adta esélyt.

23...Fxc5?!

Mamedgyarov a 23...Ha4 24.bxa4 Fxc5 25.Bde1 Bd8 26.Vc2 Va1+ 27.Vb1 Vxa4 változatban remizhetett volna.

24.b4 Hc4 25.Vb1 Va3+ 26.Kc2 Vxg3 27.Vb3 Vxb3+ 28.Kxb3 Hxd2+ 29.Bxd2 Fe3 30.Bd3 Fb6  

 

 

31.Bg3?!

Michael Adams fölénybe kerülhetett volna a 31.Bh4! g5 32.hxg6 fxg6 33.Bg4 g5 34.fxg5 hxg5 35.Bxg5 változatban.

31...Bg8 32.Bd1 Fd8 33.b5 cxb5 34.Bc3+ Kb8 35.Bd7 Bf8 36.Bg3 Kc8 37.Bd1 Bg8 38.Bc3+ Kb8 39.Bd7 Bf8 40.Kb4 a6 41.Bg3 Kc8 42.Bd1 Bg8 43.Bc3+ Kb8 44.Bd7 Bf8 45.Bg3 Kc8 46.Bd1 Bg8 47.Bc3+ Kb8 48.Bd7 Bf8 49.Bg3 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2754) - Dominguez Perez,L (2725)
Grünfeld védelem [D94]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Fc4 Hb6 9.Fb3 Fg7 10.0-0 0-0 11.d5 Ha5 12.h3 Hxb3 13.axb3 Fxc3

A kubai nagymester elfogadta a gyalogáldozatot, Alekszandr Griscsuk kezdeményezést kapott cserébe.

14.bxc3 Vxd5 15.Ve2 Ve6 16.Vb2 f6 17.c4 Vf7 18.Fe3 Fd7 19.Ba5 Hc8 20.Bc5 Hd6 21.Bc7 Fc6 22.Fc5 Bad8 23.Hd4 Bd7 24.Bxd7 Fxd7 25.Va3 a6 26.Fxd6 exd6 27.Vxd6

Helyreállt az anyagi egyensúly.

27...Be8 28.Bd1 Kg7 29.Hc2 Fc6 30.Hb4 Be6 31.Vd8 Be8 32.Vd4 Fe4 33.Hd5 Fxd5 34.cxd5 Bd8

 

35.d6 Ve6 36.d7 Kf7 37.b4 Kg7 38.h4 h5 39.Vd2 Kh7 40.g3 Kg7 41.Kh2 Kh7 42.Vd4 Kg7 43.Bd2 Kh7 44.f3 Kg7 45.Kg2 Kf7 46.Kf2 b6 47.Vd3 Kg7 48.Vd4 a5 49.bxa5 bxa5 50.Va4 Vh3 51.Bd6 Vh2+ 52.Ke3 Vg1+ 53.Ke4 Vc5 54.Vd4 Vf5+ 55.Ke3 a4 56.g4 hxg4 57.fxg4

 

 

57...Ve5+!? 58.Vxe5 fxe5 59.Ke4 a3 60.Kxe5 a2 61.Bd1 a1V+ 62.Bxa1 Bxd7 63.Ba6 Be7+ 64.Kd5 Be1 65.Ba7+ Kf6 66.Ba6+ Kf7 67.Ba4 Bh1 68.Ke5 Bxh4 69.Ba7+ Kg8 70.Kf4 Bh1 71.Kg5 Bg1 72.Ba6 Kh7 73.Bxg6 Bxg4+ 74.Kxg4 Kxg6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Ankarában zajló Grand Prix-viadal hatodik fordulójában mind a hat játszma döntéssel végződött. Az indai Humpy Koneru sötéttel is könnyen nyert holtversenyes társa, a kínai Ruan Lufei ellen. A szlovén Anna Muzicsuknak 130 lépésre volt szüksége, hogy megtörje az egyenlő esélyű végjátékban pontatlanul védekező török Betul Cemre Yildiz ellenállását. Rangadót nyert az orosz Tatjana Koszinceva, elszenvedte első vereségét a mongol Batkhuyag Munguntuul. A kínai Ju Wenjun gond nélkül szerezte meg harmadik győzelmét, megtört a lengyel Monika Socko rossz sorozata a mai játéknapon.

Élesedik a versenyfutás a szlovén Anna Muzicsuk és az indiai Humpy Koneru között. A Grand Prix-versenysorozat második helyének megszerzése a cél, ami világbajnoki kihívói jogot is jelenthet, ha a novemberi kieséses rendszerű vb-t a regnáló világbajnoknő, a kínai Hou Ji-fan nyerné meg.

Humpy Koneru könnyen nyerte meg partiját a középjátékban nagyon rossz tervet választó holtversenyes társa, a kínai Ruen Lufei ellen. Anna Muzicsuk győzelmét a török Betul Cemre Yildiz hathatós segítségének is köszönhette. A remit ígérő futóvégjátékban addig manőverezett, míg az időzavarba került Yildiz nem bírta kapkodás okozta feszültséget.

 

Tegnapi nagy rontása után a kétszeres orosz olimpiai bajnoknő, Tatjana Koszinceva fontos rangadót nyert a tavalyi kontinensbajnok litván Viktorija Cmilytével szemben. Elszenvedte negyedik vereségét a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova, elvesztette veretlenségét a mongol Batkhuyag Munguntuul. Kisebb csoda kellett a lengyel Monika Socko első győzelméhez.

 

A 6. forduló eredményei::

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) – Viktorija Cmilyte (litván, 2520) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 92)

Ruan Lufei (kínai, 2492) – Humpy Koneru (indiai, 2593) 0 – 1 (Skót megnyitás, 32)

Ju Wenjun (kínai, 2528) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) 1 – 0 (Réti megnyitás, 33)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) – Zhao Xue (kínai, 2549) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 51)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 1 – 0 (Skót megnyitás, 130)

Kubra Oztürk (török, 2294) – Monika Socko (lengyel, 2463) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 46)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Humpy Koneru

2593

IND

*

½

1

½

1

1

1

5

12,75

2

GM

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

½

½

1

1

1

1

5

10,00

3

GM

Zhao Xue

2549

CHN

½

*

1

½

0

1

1

4

12,50

4

WGM

Ju Wenjun

2528

CHN

½

0

*

1

½

1

1

4

6,75

5

WGM

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

*

1

1

½

1

4

6,50

6

GM

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

1

*

0

0

1

1

9,00

7

IM

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

0

*

½

½

1

½

3

6,50

8

GM

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

1

½

*

½

½

6,00

9

WGM

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

0

1

½

*

5,00

10

GM

Monika Socko

2463

POL

0

½

0

0

0

*

1

3,00

11

GM

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

0

0

0

½

0

½

*

1

3,25

12

WGM

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

0

0

½

½

0

*

1

2,75

 

A 7. forduló párosítása:

Monika Socko – Tatjana Koszinceva

Betul Cemre Yildiz – Kubra Oztürk

Zhao Xue – Anna Muzicsuk

Antoaneta Sztafanova – Batkhuyag Munguntuul

HUmpy Koneru – Ju Wenjun

Viktorija Cmilyte – Ruan Lufei

Ruan,Lufei (2492) - Koneru,H (2593)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb4+ 6.c3 Fe7 7.c4 Hf6 8.f3 0-0 9.Fe2 a5 10.0-0 a4 11.Hd4 Fc5 12.Fe3 Ve7 13.Hc3 a3 14.b3?

 

14...Ve5! 15.Hcb5 d5 16.Vd2 dxe4

Még erősebb volt a 16...Hxd4 17.Fxd4 dxe4 18.Bad1 Bd8 19.Ve3 Fxd4 20.Hxd4 Fd7 folytatás.

17.Hxc6 bxc6 18.Fxc5 Vxc5+ 19.Vd4 Vg5 20.Hc3? Fh3 21.Vf2

 

21...Fxg2! 22.Vxg2 Ve3+ 23.Kh1 Vxc3 24.fxe4 Bad8 25.Ff3 Bd2 26.Vg3 Hd7 27.Vxc7? Ve5!?

Kimaradt a 27...He5 28.Fg2 Hg4 29.Vf4 He3 lehetőség.

 

 

 

28.Vxe5 Hxe5 29.Kg1 Bfd8 30.Bf2 Bb2 31.Kf1 Hxf3 32.Bxf3 Bxh2 és világos feladta

 

Ju Wenjun (2528) - Sztefanova,A (2502)
Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hd7 5.d3 e6 6.h3 Fh5 7.Hbd2 Fd6 8.e4 He7 9.d4 0-0 10.c4 Fb4 11.Vb3 Va5

A bolgár exvilágbajnoknő utolsó két lépésével tálcán kínálta a kínai nagymesternőnek a kezdeményezés megszerzésének lehetőségét.

12.a3 Fxd2 13.Fxd2 Va6 14.cxd5 cxd5 15.Fb4 Bfe8 16.Fxe7 dxe4 17.Hd2 Bxe7 18.Vb4 Bee8 19.Hxe4 Bab8 20.Bfc1

Jóval erősebb volt a 20.Hd6 Bf8 (20...Bed8 21.Hxb7) 21.Bac1 folytatás.

20...b6?

 

21.Bc7

A hetedik sorra betört bástya megpecsételte Sztefanova sorsát.

21...Hf6 22.Hxf6+

Számításba jött a 22.Hd6 Bf8 23.Hb5 Fg6 24.Bxa7 Vc8 25.Be1 folytatás.

22...gxf6 23.Fc6 Bed8 24.Ve7 Ve2 25.b4 Vb2? 26.Be1 Vxa3 27.Bxa7 Vc3  

 

 

28.Bxe6 Vxd4 29.Bxf6 Vc4 30.Kh2 b5 31.Fd7 Vf1 32.Fxb5

Fonalas matthoz vezetett a 32.Fe6, de a másik futólépés is befejezte a partit.

32...Vxb5 33.Bxf7 és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2434) - Zhao,Xue (2549)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.Bd1 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vc7 12.d5 Hd7 13.Hbd2 Hb6 14.Hf1 c4 15.h3 Hb7 16.Hg3 Be8 17.Hh2 Vd8 18.Hg4 Fg5 19.Vf3 Hc5 20.Hh5 Fxc1 21.Baxc1 Kf8 22.He3 Vg5 23.Kh2 Be7 24.g4 g6 25.Hg3 a5 26.a3 Bb8 27.He2 Hbd7 28.Bb1 Hf6 29.Bg1

 

29...h5 30.Bg2 h4 31.Bgg1 Fa6 32.Ba1 Beb7 33.Bgf1 Kg8 34.Vg2 Hfd7 35.Hg1 Bb6 36.Kh1 Hf6 37.He2 b4 38.axb4 axb4 39.Bad1 Be8  

 

 

40.f4? exf4 41.Bxf4 Hd3 42.Bdf1 Hxf4 43.Bxf4 bxc3 44.bxc3 Hd7 45.Vf1 He5 46.Hd4 Bb2 47.Hg2 Beb8 48.Va1 Fc8 49.Va7 Fxg4 50.Hb3 B8xb3 51.Fxb3 Ff3 és világos feladta

Koszinceva,T (2524) - Cmilyte,V (2520)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 Hf6 4.Hc3 cxd4 5.Hxd4 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 0-0 9.0-0 Vc7 10.Fb3 Fe6 11.Hh4 g6 12.Fh6 Be8 13.Vd2 Hc6 14.Hf5 Fxf5 15.exf5 Hd4 16.fxg6 hxg6 17.Fg5 Kg7 18.Fh6+ Kg8 19.f4?! Vc5 20.Kh1 Hxb3

Viktorija Cmilyte kihagyta a 20...Hg4 21.Fg5 Hxb3 22.axb3 Ve3 egyenlő állást biztosító lehetőséget.

21.axb3 exf4 22.Vxf4 Ve5 23.Vf3

Számításba jött a 23.Vf2 d5 24.Fd2 Fd6 25.g3 folytatás.

23...Vh5 24.Vxh5 Hxh5 25.Hd5 Bac8 26.c3 f5 27.Bad1 Fd8 28.Ff4 Be6 29.g3 Bc5 30.Kg2 Hg7 31.Bd3 Kf7 32.Kf2 Hh5 33.Bfd1 a5 34.Fe3 Bc6 35.b4 axb4? 36.Hxb4 Bc4

 

37.Bxd6

A gyalognyerést követően a kétszeres olimpiai bajnoknőt csak a tegnapi kihagyásának emléke zavarhatta.

37...Fe7 38.Bxe6 Kxe6 39.Hd5 Fc5 40.b3 Fxe3+ 41.Kxe3 Bc8 42.c4 Ke5 43.Hb6 Bc6 44.Hd7+ Ke6 45.Bd5 Hf6 46.Hxf6 Kxf6 47.c5 Be6+ 48.Kd3 b6 49.b4 bxc5 50.Bxc5 g5 51.Bc1

Tatjana szöktethette volna a szabadgyalogot.

51...f4 52.Bb1 Ke7 53.b5 Kd7 54.gxf4 gxf4 55.Bf1 Bh6 56.Bf2 Kc7 57.Ke4 Bh4 58.Bb2 Kb6 59.Kf3 Bh8 60.Kxf4 Bf8+

 

61.Kg5 Bg8+ 62.Kf5 Bh8 63.Kg4 Bg8+ 64.Kf3 Bh8 65.Kg2 Bg8+ 66.Kh1 Bh8 67.Bb3 Bh7 68.h3

Az anyagi előny érvényesítéséhez csak türelemre volt szülség.

68...Bh8 69.Kh2 Bh7 70.Bb4 Bh8 71.Bb1 Bh7 72.Bb2 Bh8 73.Bb3 Bh7 74.Kg3 Bh8 75.h4 Bg8+ 76.Kh3 Bh8 77.Bb1 Bd8 78.Bb4 Kc5 79.Bb3 Kb6 80.h5 Bd4 81.Bb1 Bd3+ 82.Kg4 Bd4+ 83.Kg5 Bd5+ 84.Kg6 Bd6+ 85.Kf7 Bd7+ 86.Ke6 Bh7 87.Bh1 Bh6+ 88.Kf5 Kxb5 89.Kg5 Bc6 90.h6 Bc5+ 91.Kf6 Bc6+ 92.Ke5 és sötét feladta

 

Muzicsuk,A (2606) - Yildiz,B (2341)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vf3 dxc6 7.Hc3 Fe6 8.Vg3 0-0-0 9.Fe3 Fxe3 10.Vxe3 Kb8 11.f4 He7 12.Fd3 Bhe8 13.0-0 Fc8 14.Vf2 Vd4 15.a3 c5 16.Bad1 a6 17.Fe2 Vxf2+ 18.Kxf2 Hc6 19.Bxd8 Bxd8 20.Bd1 Bd4 21.Ke3 f6 22.Ff3 Fe6 23.Bd2 Kc8 24.h4 Bxd2 25.Kxd2 Hd4 26.Fd1 Kd7 27.He2 Hxe2 28.Fxe2

Az erőkülönbség érvényesült az egyenlő esélyű végjátékban.

 

 

 

28...Kd6 29.Kc3 Fd7 30.Fc4 Fc6 31.Kd3 h6 32.Ke3 Fa4 33.c3 Fc6 34.Fe2 Fd7 35.Fh5 Fa4 36.Kf2 b6 37.Kg3 a5 38.Fe2 Fd7 39.Kf3 Fc6 40.Ke3 Fd7 41.g4 Fe8 42.Fc4 Fd7 43.Fe2 Fe8 44.Fd1 Fd7 45.Ff3 Fe8 46.Fe2 Fd7 47.Kf3 Fc6 48.Fc4 Fb7 49.Ff7 Fc6 50.Fg6 Fd7 51.Fh7 Fc6 52.Ff5 Fe8 53.Ke3 Fc6

 

54.g5 Fa4 55.Fg4 Fc6 56.Fe2 Fe8 57.Fc4 Fh5 58.Kf2 Fe8 59.Kf3 Fh5+ 60.Kg3 Fd1 61.gxh6 gxh6 62.Ff1 Fh5 63.Fg2 Fe8 64.Kg4 Ke6 65.Ff1 b5 66.Fe2 h5+ 67.Kf3 Kd6 68.Ff1 Fd7 69.Kg3 Fc6 70.Fg2 Fd7 71.Fh3 Fc6 72.Ff5 Fe8 73.Kf3 Ff7 74.Ke3 Fe8 75.Fh7 b4?! 76.Fg8 Fd7 77.Ff7 Fg4 78.Fg6 Ke6 79.Kd2 Kd6 80.Kd3 Ff3 81.Ff5 Fd1 82.Ke3 Fa4 83.Kd2 Fe8 84.Kd3 Fb5+ 85.Ke3 Fe8 86.Kd2 Ff7 87.Kd3 Fb3 88.Fh3 Fd1 89.Ff1 Fb3 90.Fe2 Ff7 91.Ff3 c6 92.Ke3 Fe8 93.Fe2 Ff7 94.Kf2 Fg6 95.Ff3 Ff7 96.Kg3 Fe8 97.Fg2 Ff7 98.Fh3 Fb3 99.Kf2 Fd1 100.Ke3 Fb3 101.Kd2 Ff7 102.Fc8 Fc4 103.Ff5 Ff7 104.Fh7 Fe6 105.Fg6 Fg4 106.Ke3 Fd1 107.Fe8 Fg4 108.Ff7 Ke7 109.Fc4 Fd7?

 

110.axb4 cxb4 111.cxb4 axb4 112.Kd4 Kd6 113.e5+ fxe5+ 114.fxe5+ Ke7 115.Kc5 Fe6 116.Kxb4 Fg4 117.Kc5 Ff3 118.b4 Kd7 119.Ff7 Ke7 120.e6 Fg2 121.Fxh5 Kxe6 122.Fe8 Ff1 123.Fxc6 Kf6 124.Fd5 Fe2 125.Fc4 Fg4 126.Kd6 Ff3 127.b5 Fe4 128.b6 Fb7 129.Kc7 Fe4 130.Fb5 és sötét feladta

 

Oztürk,K (2294) - Socko,M (2463)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hh4 g6 8.0-0 Fg7 9.cxd5 d6 10.Hc3 0-0 11.e4 Be8 12.Be1 a6 13.a4 Hbd7 14.Ff4 He5 15.Hf3 Hfd7 16.Ff1 Hxf3+ 17.Vxf3 He5 18.Vd1 Fc8 19.h3 g5 20.Fxe5 Fxe5 21.Kg2 Vf6 22.Vh5 Ba7 23.Fd3 Bae7 24.Hd1 Vg7 25.He3 Fxb2 26.Bab1 Fd4

 

27.Bxb6! c4 28.Hxc4 Fxb6 29.Hxb6 g4?! 30.Hxc8 Bxc8 31.Fxa6 gxh3+ 32.Vxh3 Bc2 33.Fd3 Bc3 34.Fb5?!

Nagyobb előnyt adott a 34.Vh4 f5 35.Bd1 fxe4 36.Fxe4 Bf7 37.Bh1 h5 38.f3 Ba3 39.Vd8+ Vf8 40.Vg5+ folytatás.

34...Vg5 35.Be2 Kg7 36.Vh1?

A török nagymesternő elrontotta esélyes állását.

36...Vf6 37.Vd1 Vf3+ 38.Kg1 Bxe4? 39.Bd2?

Időzavarban sorozatos hibák mindkét részről.

39...Vf6 40.Kg2 Ve5 41.Fc6? h5 42.Bd3 Be1 43.Vf3 Bcc1 44.Bb3?

Vesztett állásban fonalas matthoz vezető lépés.

44...Bg1+ 45.Kh2 Ve1 46.Ve3 Bg2+! és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lékó remizett Kaszimdzsanovval, Gelfand legyőzte Nakamurát a londoni GP-n

Címkék: Grand Prix London

Lékó Péter az üzbég exvilágbajnokkal, Rusztam Kaszimdzsanovval szemben sötéttel elért döntetlennel kezdte meg szereplését a londoni Grand Prix-tornán. Az első játéknapon az egyetlen győzelmet az izraeli Borisz aratta, a verseny doyenje sötéttel az amerikai Hikaru Nakamurát kényszerítette megadásra. Bonyolult partiban osztozott meg a ponton a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az orosz Alekszandr Griscsuk. Kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni az ukrán Vaszilij Ivancsuk az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az angol Michael Adams a kínai Wang Hao és a holland Anish Giri a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. Lékó Péter második partiját világossal Vaszilij Ivancsukkal játssza. A torna hivatalos honlapja a http://london2012.fide.com.

 

A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov húzta a kezdőlépést a Topalov-Griscsuk partiban 

A 2012/13-as GP-sorozat első befejezett partija az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanov és Lékó Péter spanyol megnyitású összecsapása volt. A két nagymester 1994-ben a szegedi korcsoportos világbajnokság U14-es csoportjában küzdött meg először egymással, Péter sötéttel nyert. Azóta még 10 partit játszottak a klasszikus időkontroll mellett, három partiban Lékó Péter diadalmaskodott, hétszer megosztoztak a ponton. A 2004-es, Tripoliban megrendezett FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán Rusztam Kaszimdzsanov nagy meglepetésre győzött, egy év múlva, az argentin San Luis-i vb-n, a nyolcfős, kétfordulós vb-n a bolgár Veszelin Topalov fosztotta meg címétől. Kaszimdzsanov már hosszú évek óta az indiai világbajnok Viswanathan Anand egyik szekundánsa.

Lékó a berlini változatot tervezte bevetni, Kaszimdzsanov elkerülte a vezércserés változatot, helyette a divatossá vált és az isztambuli sakkolimpián is többször látott 5.Be1-gyes változatot választotta. Nagymesterünk a 14. lépésben újított, jelentős időelőnyt is szerzett. Sorozatos cserékkel egyszerűsödött az állás, a parti lépésismétléssel ért véget.

Az első játéknap egyetlen győzelmét az izraeli Borisz Gelfand aratta. Az amerikai Hikaru Nakamura a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában a szupernagymesterek gyakorlatában ritka 7.Hd5-ös vari mellett döntött. Kiegyenlített esélyű küzdelmet láttunk, Nakamura a különböző színű futos állásra való lebonyolítással hibázott. A végjátékban a moszkvai világbajnoki döntője után első egyéni tornáján játszó Gelfand többször is gyorsabban nyerhetett volna, de az összekötött szabadgyalogokkal szemben a háromszoros amerikai bajnok nem találhatott védelmet.

Bonyolult csatát vívott a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a világbajnok-jelölti döntőt játszó, a tavalyi Világkupán is ezüstérmes orosz Alekszandr Griscsuk. Az angol megnyitású partiban Topalov kezdeményezett, Griscsuk pontosan védekezett, majd tisztáldozattal épített fel áttörhetetlen állást, lépésismétlés lett a vége.

A verseny legfiatalabb résztvevője, a 18 éves holland Anish Giri kecsegtető állását remire rontotta a kubai Leinier Dominguez Perez ellen. A viadal tegnapi megnyitóját lekéső, Londonba csak az utolsó pillanatban megérkező ukrán Vaszilij Ivancsuk hosszasan „kínozta” az azeri Sahriyar Mamedgyarovot, de nem tudta megtörni ellenállását az elméleti döntetlen végjátékban.

Az orosz Peter Szvidler visszalépésével játéklehetőséget kapott angol Michael Adams is sötéttel játszva ért el előnyösebb pozíciót, a kínai Wang Haonak meg kellett szenvednie a döntetlenért.

 

Az első forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Spanyol megnyitás, 33)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 58)

Veszelin Topalov (bolgár, 2752) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) döntetlen (Angol megnyitás, 43)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Orosz huszárjáték, 59)

Wang Hao (kínai, 2742) – Michael Adams (angol, 2722) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 72)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 110)

 

A 2. forduló párosítása:

Lékó Péter – Vaszilij Ivancsuk

Michael Adams – Sahriyar Mamedgyarov

Anish Giri – Wang Hao

Alekszandr Griscsuk – Leinier Dominguez Perez

Borisz Gelfand – Veszelin Topalov

Rusztam Kaszimdzsanov – Hikaru Nakamura

 

Lékó Péter további sorsolása:

3. ford.: Hikaru Nakamura – Lékó Péter

4. ford.: Lékó Péter – Michael Adams

5. ford.: Veszelin Topalov – Lékó Péter

6. ford.: Lékó Péter – Anish Giri

7. ford.: Leinier Dominguez Perez – Lékó Péter

8. ford.: Lékó Péter – Alekszandr Griscsuk

9. ford.: Wang Hao – Lékó Péter

10. ford.: Lékó Péter – Borisz Gelfand

11. ford.: Sahriyar Mamedgyarov – Lékó Péter

Kaszimdzsanov,R (2684) - Lékó,P (2737)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1

A berlini változatban egyre inkább kedveltebb a vezércserével végjátékhoz vezető 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 folytatás helyett, ahol a varit mélységekig ismerők jó eredményeket érnek el.

5...Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5

Az isztambuki sakkolimpián Polgár Judit ellen Szergej Karjakin a 7...Hf5 8.c3 Hxe5 9.Bxe5 d6 10.Be1 0-0 11.d4 d5 12.Hd2 Fd6 13.Hf3 He7 14.Fd3 Ff5 folytatást választotta, a parti remi lett.

8.Bxe5 0-0 9.d4

A sakkolimpia utolsó fordulójában, az örményekkel vívott meccsen Judit a 9.Hc3 He8 10.Hd5 Fd6 11.Be1 c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 14.He7+ Kh8 15.Hxc8 Bxc8 16.d4 Hf6 17.g3 Vd7 18.Vd3 Bce8 19.Fe3 eltérést választotta, Vlagyimir Akopjannal a maratoni csata 94 lépésben remizett.

9...Ff6 10.Be1 Be8 11.Ff4

Az új divat, más lépésre nincs sötétnek gondja a kiegyenlítéssel. 11.c3 Bxe1 12.Vxe1 Hf5 13.Fd3 d5 14.Ff4 c6 15.Hd2 Hh4 16.Ve2 Ff5 17.Fxf5 Hxf5 18.Hf3 Ve7 19.Be1 Vxe2 20.Bxe2 remihez vezető folytatást a tavalyi Wijk aan Zee-i tornán a Nakamura-Kramnyik partiban láttuk.; 11.Bxe8+ Hxe8 12.d5 d6 13.Hd2 Ff5 14.Hc4 Fg5 15.Fe3 Fxe3 16.Hxe3 Fd7 17.Vd4 a5 18.c3 Hf6 19.Be1 Vb8 20.Fd3 Va7 21.Vxa7 Bxa7 22.f3 Kf8 változatban a tavalyi Essent tornán Polgár Judit és Vlagyimir Kramnyik remizett.

11...Bxe1 12.Vxe1 He8

Lépéscseréhez vezethet a 12...Fxd4 13.Hc3 (13.Fxd6!? cxd6 (13...Fxb2?? 14.Fxc7!) 14.c3 Ff6 15.Ha3) 13...He8 folytatás. (13...g6?! 14.Hd5).

13.Hc3

A Fülöp-szigeteki So Wesley a 13.Ve3 d5 14.Hd2 Ff5 15.c3 h6 16.Be1 c6 17.Vg3 Vb6 változatban kis előnnyel játszhatott Levon Aronjan ellen, remi lett a játszma.

13...Fxd4 14.Hd5

 

14...c6

Újítás. A júniusi moszkvai Tal-emlékversenyen az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a 14...d6 15.Fg5 Ff6 16.Hxf6+ Hxf6 17.Fxf6 gxf6 18.Ve4!? (Új terv volt a korábban látott 18.Fd3 f5 19.Ve3 Fe6 20.Vf3 c6 21.Fxf5 Fxf5 22.Vxf5 Ve7 helyett, amely a Najer-Bacrot játszmában fordult elő. 18...f5 19.Ve3 Fe6 20.Vg3+ Kf8 21.Vc3 Ke7 22.Be1 Kd7 23.Fc4 Vh8 24.Fxe6+ fxe6 25.Vb3 Be8 26.Vxb7 Bb8 27.Vxa7 Bxb2 folytatásban küzdött az angol Luke McShane ellen, a nagy csatát hihetetlen izgalmak után megnyerte az angol nagymester.; 14...Fxb2? 15.Vb4 Ff6 (15...Fxa1 16.He7+ Kh8 17.Hc6) 16.Be1 d6 17.Bxe8+ Vxe8 18.Hxc7 Vc6 19.Hxa8 b6 20.Vb5 kihasználja a hibát.

15.He7+ Kf8

Sötétre hátrányos a 15...Kh8 16.Hxc8 Vxc8 17.Vb4 c5 18.Vb3 Hf6 19.c3 c4 20.Vxc4 Fc5 21.b4  (21.Vxf7 Vc6) változat.

16.Hxc8 Vf6 17.Vb4+ c5 18.Vd2 Bxc8 19.c3 Fe5 20.Fxe5 Vxe5 21.Vxd7

Nagymesterünk időelőnnyel zárta a megnyitáselméleti párbajt. Kisebb gondolkodás után újabb cserék mellett döntött.

 

21...Vc7 22.Bd1 Vxd7 23.Bxd7 Bc7 24.Bxc7 Hxc7 25.Fd3 h6 26.f4 He8 27.Kf2 Hd6 28.Ke3 Ke7 29.g3 b6 30.Fe2 Ke6 31.Fg4+ Ke7 32.Fe2 Ke6 33.Fg4+ Ke7 és döntetlen

 

Nakamura,H (2783) - Gelfand,B (2738)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5

Borisz Gelfand a Szvesnyikov-változatot Viswanathan Anand elleni világbajnoki döntőre készítette elő, de csak egyszer tudta megjátszani, az indiai világbajnok háromszor is kikerülte 3.Fb5-tel.

6.Hdb5 d6 7.Hd5

Hikaru Nakamura nem akart igazi elméleti vitát a főváltozatban.

7...Hxd5 8.exd5 Hb8 9.a4 Fe7 10.Fe2 0-0 11.0-0 Hd7 12.Kh1 f5 13.f4 a6 14.Ha3 exf4

A többször játszott folytatás 14...Ff6 15.Hc4 Hb6.

15.Fxf4 He5 16.Vd2 Fd7 17.Vb4 Bb8 18.c4

Jobbnak tűnik a 18.Fe3 a5 19.Vb3 b6 20.Hb5 változat.

18...a5 19.Vb3 Hg6 20.Fe3 b6 21.Hb5 Fxb5 22.axb5 Fg5 23.Fg1 He5 24.Va3 Fd2 25.Bad1 Fb4 26.Vh3 Vg5

Számításba jött a 26...g6 27.Fe3 Vc7 folytatás.

27.Fe3 Vf6 28.Fd4 Fc5 29.Fc3 Vg5

 

30.Fxe5?!

Nakamura rossz döntést hozott a cserével.

30...dxe5 31.g4 fxg4?! Gelfand jobban játszhatott volna a 31...f4 32.Ff3 Fd4 változattal.

32.Vxg4 Vxg4 33.Fxg4 Fd6 34.Fe6+ Kh8 35.Kg2 g6 36.b3 Kg7 37.h3 e4 38.Fg4 h5 39.Fe2?! Bf6 40.Bde1

Az időzavarban Nakamura nem jeleskedett.

 

40...Bf5! 41.Fd1 Bbf8 42.Bxf5 gxf5 43.Fxh5 Kf6 44.Bh1 Kg5 45.Fd1 Kh4 46.Bf1  

 

 

46...Bg8+

Gelfand fokozhatta volna előnyét a 46...f4 47.Fg4 Fc5 48.Fd1 Bg8+ 49.Kh2 Fd6 folytatással.

47.Kh1 Bg5 48.Fc2 Kxh3 49.Bf2 Kg3 50.Bh2 Bg4 51.Bg2+ Kf4 52.Bf2+ Kg5 53.Bd2 Bg3 54.Be2

 

 

54...Bh3+

Gelfand válogathatott a nyerések között, 54...f4! 55.Fxe4 f3 56.Fxf3 Bxf3 is meggyőző volt.

55.Kg1 Kf4 56.Kg2? Bh2+ 57.Kf1 Bxe2 58.Kxe2 Ke5 és világos feladta

 

Topalov,V (2752) - Griscsuk,A (2754)
Angol megnyitás [A31]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.g3 g6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 d6 7.Fg2 Fd7 8.Hc2

Alekszandr Griscsuk világossal a 20. Amber-tornán az azeri Vugar Gasimov ellen a 8.Hxc6 Fxc6 9.e4 Fg7 10.0-0 változatot játszotta meg.

8...Fg7 9.b3

Leggyakrabban a 9.0-0 0-0 10.b3 lépéssorrendet választották.

9...a6

Az orosz nagymester is "ravaszkodott", de némi kitérő után visszatértek az elméleti varihoz.

10.Fb2 0-0 11.0-0 Va5 12.Hd5 Hxd5 13.Fxg7 Hc3

Sötéttel kevésbé kedvelt a 13...Kxg7 14.cxd5 He5 15.h3 g5 16.Hd4 Bac8 eltérés.

14.Fxc3 Vxc3 15.He3 Fe6 16.Bc1 Va5 17.Vc2 Bfc8 18.Vb2 Bab8 19.Bfd1 Ve5 20.Vd2

Az adatbázisban egy 2002-ben, az U18-as korcsoportos Eb-n játszott Berkes-Borisek partiban bukkanhatunk.

20...a5

Borisek a 20...Va5 21.Vxa5 Hxa5 22.Fd5 Fxd5 23.cxd5 b5 változatban kicsit rosszabbul állt, de kiremizte a játszmát.

21.Hd5 Fxd5 22.cxd5 Hb4

 

23.f4 Vf6 24.Fh3

A bolgár exvilágbajnok a nyílt c vonal feletti uralom megszerzésére törekedett. Számításba jött 24.Ff3 és nem könnyű sötét játéka.

24...Bxc1 25.Bxc1 Ha6 26.e4

A gyalograblásra, 26.Vxa5-re 26...Vb2 ellenjátékhoz vezetett volna.

26...b6  

 

 

27.e5

Veszelin Topalov nem tagadta meg önmagát.

27...dxe5 28.Bc6 Vg7 29.d6 exd6 30.Vxd6 exf4! 31.Ff1 fxg3  

 

 

32.hxg3

Nincs világosnak nyerőesélye a 32.Fxa6 gxh2+ 33.Kxh2 Vh6+ 34.Kg2 Vg5+ 35.Vg3 Vd2+ 36.Vf2 Vg5+ 37.Kf1 Vd5 38.Bc3 Vh1+ változatban.

32...Va1! 33.Vf4! Bf8 34.Bc1 Vxa2 35.Fxa6 Vxb3 36.Fc4 Vb4 37.Bf1 Ve7

Az áldozott tisztért Griscsuknak bőséges ellenértéke van.

38.Kh2 a4 39.Bf2 a3 40.Be2 Vc5 41.Bf2 Ve7 42.Be2 Vc5 43.Bf2 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2729) - Ivancsuk,V (2769)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fa6 10.Va4 Fb7 11.e3 Hbd7 12.Fa6 Fxa6 13.Vxa6 c5 14.Bc1 cxd4 15.exd4 h6 16.Fh4 b5 17.Fxf6 Hxf6 18.Vxb5 Bb8 19.Va6 Bxb2 20.Vxa7 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.0-0 Ba2 23.Bc3 Hd5 24.Bb3 B2xa3 25.Bxa3 Bxa3

 

26.Bb1 f6 27.h4 g5 28.hxg5 hxg5 29.Hd2 Ba4 30.Bb8+ Kf7 31.Hb3 Hf4 32.g3 Hh3+ 33.Kg2 g4 34.Hc5 Bxd4 35.Bb7+ Ke8 36.Bb6 Bc4 37.Hd3 Kf7  

 

38.Bb4 Bxb4 39.Hxb4 Hg5 40.Kf1 e5 41.Hd5 Ke6 42.He3 f5 43.Ke2 Hf3 44.Kd3 Hd4 45.Hg2 Hb5 46.He3 Hc7 47.Kc4 He8 48.Kc3 Hf6 49.Kd3 Hd5 50.Hg2 Kd6 51.Hh4 He7 52.Kc4 Kc6 53.Hg2 Hc8 54.He3 Hd6+ 55.Kc3 Kb5 56.Kd3 Kc5 57.Kc3 He4+ 58.Kd3 Hd6 59.Kc3 Kc6 60.Kd3 Kd7 61.Ke2 Ke6 62.Kd3 Kf6 63.Hd5+ Kg6 64.Ke2 He8 65.He3 Hd6 66.Hd5 Kg5 67.Ke3 He8 68.f4+ gxf3 69.Kxf3 Hg7 70.He3 He6 71.Hc4 Kf6 72.He3 Hg5+ 73.Ke2 Ke6 74.Hc4 Kd5 75.He3+ Ke4 76.Hc4 Hf7 77.Hd2+ Kd4 78.Hf3+ Kd5 79.Ke3 Hh6 80.Hh4 Ke6 81.Kf3 Kf6 82.Ke2 Hf7 83.Hg2 Hh6 84.He3 Hg4 85.Hg2 Ke6 86.Hh4 Hh6 87.Ke3 Hg8 88.Hf3 He7 89.Hg5+ Kd5 90.Hf3 Hg6 91.Hg5 Hf8 92.Hf3 Ke6 93.Hg5+ Kf6 94.Hf3 Hd7 95.Hd2 Kg5 96.Hc4 e4 97.Ke2 Hf8 98.Ke3 Hh7 99.Hd6 Hf6 100.Hf7+ Kg4 101.Hh6+ Kg5 102.Hf7+ Kh5 103.Kf4 Hd5+ 104.Kxf5 e3 105.He5 e2 106.Hf3 He3+ 107.Ke4 Hg2 108.He1 Hxe1 109.Ke3 Kg4 110.Kxe2 Hf3 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2725) - Giri,A (2730)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.Fg5 Fxg5 12.Hxg5 0-0-0 13.Hxe6 Vxe6 14.Fb5 Bde8 15.c4 Vf5 16.Bhe1 g6 17.Fxc6 bxc6 18.b3 Kb7 19.f3 h5 20.Vb4+ Kc8 21.Vc3 Vg5 22.g3 h4 23.Be4 hxg3 24.hxg3 Vxg3 25.Vf6?! Kb7 26.c5 dxc5 27.Vxf7 Bef8?! 28.Vd7? Vxf3 29.Be7 Bc8 30.Bf7 Vc3 31.Ve6 Bcd8 32.Bc1 Vg3 33.Bg7 g5 34.Vg6 Bd5 35.Bf7   

 

 

35...Bhd8 36.Bff1 Bd2

Számításba jött a 36...c4 37.Ve4 Bd4 folytatás.

37.Vf5 B8d5 38.Ve4 Vg2 39.Vg6 Vg4 40.Bg1 Vf5

Érdemes lett volna vezérekkel játszani az állást.

41.Vxf5 Bxf5 42.Bg3 Kb6 43.Kb2 Kb5 44.Bcg1 Bff2 45.Bc3 Bg2 46.Bf1 Bdf2 47.Be1 Be2 48.Bf1 Bgf2 49.Bg1 Be5 50.Bcg3 Bff5 51.Bg4 Kb6 52.B1g2 Kb7 53.c4 a5 54.Ka3 Kc8 55.Ka4 Kb7 56.B4g3 Kb6 57.Bg4 Kb7 58.B4g3 Kb6 59.Bg4 Kb7 és döntetlen

 

Wang Hao (2742) - Adams,M (2722)
Nimzoindiai védelem [E56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fa5 9.cxd5 exd5 10.dxc5 Fxc3 11.bxc3 Fg4 12.c4 He5 13.cxd5 Fxf3 14.gxf3 Hxd5 15.Fb2  

 

 

15...Hxe3 16.Fxh7+ Kxh7 17.Vb1+?!

A 2008-ban játszott Juszupov-Landa játszmában világos a 17.fxe3 Vg5+ 18.Kh1 Vxe3 19.Vc2+ jobb folytatást választotta.

17...Hg6

 Sötét előnyéhez vezetett volna a 17...Hd3 18.fxe3 Vg5+ 19.Kh1 Vxe3 változat.

18.fxe3 Vg5+ 19.Kh1 Vxe3 20.Vf5 Vf4

Michael Adams előnybe kerülhetett volna a 20...Bad8 21.Bae1 Vd3 22.Vxd3 Bxd3 23.f4 f5 folytatással.

21.Vh5+ Vh6?!

A vezércserét elkerülve az angol sakkozó jobban állhatott volna.

22.Vxh6+ Kxh6 23.f4 f6 24.f5 He5 25.Bae1 Hc6 26.Bd1 Bad8 27.Fc1+ Kh7 28.Bd6 Bde8 29.Ff4 Bf7 30.Kg2 Be4 31.Bd3 Kg8 32.Fd6 Bd7 33.Bfd1 Kf7 34.Kf3 Ba4 35.Kg3 a6 36.h3 Bc4 37.Kf3 Ba4 38.Kg3 Bc4 39.Kf3 He7 40.Fxe7 Bxe7 41.Bd5 Kg8 42.Bd8+ Kh7 43.B1d4 Bxd4 44.Bxd4

 

44...Be5 45.Kg4 Bxc5 46.a4 a5 47.h4 Kh6 48.Bd7 Bc4+ 49.Kg3 Bc3+ 50.Kg4 Bc4+ 51.Kg3 Bb4 52.Bf7 b6 53.Bf8 Kh7 54.Bb8 g6 55.Bb7+ Kh6 56.Bf7 gxf5

Jobb esélyt adott az 56...g5 57.h5 (57.Bxf6+ Kh5 58.hxg5 Kxg5 59.Bf8 Bxa4) 57...g4 58.Kh4 g3+ 59.Kxg3 Kxh5 60.Bxf6 Kg5 61.Bf8 Bxa4 változat.

57.Bxf6+ Kg7 58.Bc6 Bg4+ 59.Kh3 Bxa4 60.Bxb6 Ba3+ 61.Kg2 a4 62.Bb7+ Kg6 63.Bb6+ Kh5 64.Bb5 Kg4 65.h5 f4 66.h6 Bh3 67.Bb4 a3 68.Ba4 a2 69.Bxa2 f3+ 70.Kg1 Kg3 71.h7 Bxh7 72.Bg2+ fxg2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ankarában a pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a Grand Prix-tornán. A játéknapon az indiai Humpy Koneru remizett a litván Viktorija Cimilytével. A kínai Ruan Lufei megosztozott  a ponton a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovával. A szlovén Anna Muzicsuk gyanús állásból fordított a lengyel Monika Socko hathatós segítségével, hármas holtversenyben vezet Koneru és Ruan Lufei társaságában. Legyőzte Zhao Xue honfitársnőjét, Ju Wenjunt. A kétszeres olimpiai bajnoknő orosz Tatjana Koszinceva agyonnyert állását elremizte a török Kobra Oztürkkel. A másik hazai résztvevő, Betul Cemre Yildiz is fél pontot szerzett a vezető trióhoz hasonlóan még veretlen mongol Batkhuyag Munguntuullal.  

Az ötödik játéknapon két játszma végződött döntéssel. A szlovén Anna Muzicsuk gyanús állásba keveredett a lengyel Monika Socko ellen. Socko támadása elég veszélyesen bontakozott ki, de a kivitelezésbe hiba csúszott. Az időellenőrzést követő első lépésénél nagyot hibázott, a rajtlistán első Anna Muzicsuk az esélyt hibátlan technikával használta ki, a győzelemmel holt versenyben az élre került.

 

Anna Muzicsuk gyanús állásból nyert

Az indiai Humpy Koneru nem tudott mit kezdeni a litván Viktorija Cmilyte Grünfeld védelmével, a cserékkel egyszerűsítette a pozíciót. Döntetlen lett a forduló másik Günfeld védelmű partija is, az aranyérmes orosz olimpiai válogatott éltáblása, Tatjana Koszinceva agyonnyert állását elremizte a török Kubra Oztürkkel szemben, még nyeretlen a viadalon.

A kínai rangadón Zhao Xue diadalmaskodott, tetszetős tisztáldozattal használta ki Ju Wenjun állásának gyengeségeit. Láthatóan az olimpia hajrájának izgalmaiban elfáradtak a nagymesternők, az előny érvényesítésében bizonytalankodott.

A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova sem élete nagy formájában sakkozik, kedvezőbb pozíciójából nem tudta kihozni a maximumot a kínau Ruan Lufei ellen. Hosszasan manőverezett a török Betul Cemre Yildiz és a mongol Batkhuyag Munguntuul, a végén békét kötöttek.

 

Az 5. forduló eredményei:

Kubra Oztürk (török, 2294) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) döntetlen (Grünfeld védelem, 71)

Monika Socko (lengyel, 2463) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) 0 – 1 (Szláv védelem, 88)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Batkhuyah Munguntuul (mongol, 2434) döntetlen  (Szicíliai védelem, 64)

Zhao Xue (kínai, 2549) – Ju Wenjun (kínai, 2528) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 54)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) – Ruan Lufei (kínai, 2492) döntetlen (Félszláv védelem, 62)

Humpy Koneru (indiai, 2593) – Viktorija Cmilyte (litván, 2520) döntetlen (Grünfeld védelem, 34)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Humpy Koneru

2593

IND

*

½

½

1

1

1

4

7,25

2

GM

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

½

½

1

1

1

4

6,00

3

WGM

Ruan Lufei

2492

CHN

*

½

1

½

1

1

4

5,00

4

GM

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

*

1

0

1

1

6,50

5

GM

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

0

*

1

1

3

8,00

6

WGM

Ju Wenjun

2528

CHN

½

0

*

1

1

½

3

4,75

7

IM

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

*

½

½

½

1

3

4,50

8

WGM

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

1

0

½

*

5,00

9

GM

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

½

*

½

½

2,50

10

GM

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

0

½

0

0

½

*

1

2,75

11

WGM

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

0

0

½

½

*

1

2,25

12

GM

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

½

0

*

½

1,50

 

A 6. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Viktorija Cmilyte

Ruan Lufei – Humpy Koneru

Ju Wenjun – Antoaneta Sztefanova

Batkhuyag Munguntuul – Zhao Xue

Anna Muzicsuk – Betul Cemre Yildiz

Kubra Oztürk – Monika Socko

Koneru,H (2593) - Cmilyte,V (2520)
Grünfeld védelem [D72]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hb6 7.He2 c5 8.d5 0-0 9.0-0 e6 10.Hbc3 exd5 11.exd5 Ff5 12.He4 Fxe4 13.Fxe4 Be8 14.Fg2 c4 15.Hc3 Ha6 16.Fe3 Hb4 17.Vd2 Hd3 18.b3 Bc8 19.Fxb6 Vxb6 20.bxc4 Hb2 21.Bab1 Hxc4 22.Vf4 Vd6 23.Vxd6 Hxd6 24.Hb5 Hxb5 25.Bxb5 b6 26.a4 Ff8 27.a5 Bc5 28.Bxc5 Fxc5 29.axb6 axb6 30.Bd1 Fd6 31.Bb1 Fc5 32.Bd1 Fd6 33.Bb1 Fc5 34.Bd1 Fd6 és döntetlen

 

Socko,M (2463) - Muzicsuk,A (2606)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Ff4 Hc6 6.e3 Ff5 7.Vb3 Ha5 8.Fb5+ Fd7 9.Va4 e6 10.Hf3 a6 11.Fxd7+ Hxd7 12.0-0 Fe7 13.Bac1 Hc4 14.Vc2 0-0 15.b3 Ha3 16.Vd3 Bc8 17.e4 Hf6 18.e5 Hd7 19.He2 Bxc1 20.Bxc1 Hb8 21.h4 h6 22.h5 Vd7 23.Hh2 Bc8 24.Hg4 Bxc1+ 25.Fxc1 Vc8 26.Vg3

Számításba jött a 26.Hf6+ gxf6 27.Vg3+ Kh7 28.exf6 Fxf6 29.Vf4 Fg7 30.Fxa3 folytatás.

26...Kh7 27.Vf3 Vf8 28.Vd3+ Kh8 29.f4 Vc8  

 

 

30.Fxa3

Még erősebb volt a 30.f5 exf5 31.He3 Hb5 32.Fb2 Hc7 33.Hxf5 változat.

30...Fxa3 31.f5 exf5 32.He3 Hc6 33.Hxf5 Hb4 34.Vf3 Hxa2 35.Vg4 Ff8?! 36.Hxh6! Vxg4 37.Hxg4 Fa3 38.He3 Hb4 39.Kf2 Fb2 40.Kf3 b5 41.Hf4?

Az időzavar elmúltával Monika Socko nagyot hibázott.

 

41...Fxd4 42.Hexd5 Hxd5 43.Hxd5 Fxe5 44.Ke4 Fg3 45.Kf3 Fd6 46.g4 f6 47.Ke4 Kh7 48.He3 a5 49.Kd5 Fh2 50.Hf5 Fg1 51.Hd6  

 

 

51...a4 52.bxa4 bxa4 53.Kc4 Fc5! 54.Hf5 Ff8 55.Kc3 Kg8 56.Hd4 Kf7 57.Kc4 Fa3 58.Hf5 Fc1 59.Hd4 Fe3 60.Hf5 Fh6 61.Hd4 Ke7 62.Kb4 Kd6 63.Kxa4 Ke5 64.He2 Ke4 65.Kb3 Kf3 66.Hd4+ Kxg4 67.Kc3 Kxh5

 

68.Kd3 Kg4 69.Ke2 g6 70.Kf2 Ff4 71.Kg2 Fe5 72.Hf3 g5 73.He1 f5 74.Hf3 Fc3 75.Hh2+ Kf4 76.Hf1 Fe1 77.Hh2 g4 78.Hf1 Ke4 79.Hh2 Fh4 80.Hf1 Kd3 81.Hh2 Ke2 82.Hf1 Fe1 83.Hh2 Ff2 84.Kh1 Fg3 85.Hf1 Fd6 86.Kg1 f4 87.Hh2 g3 88.Hf1 f3 és világos feladta

 

Zhao Xue (2549) – Ju Wenjun (2528)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Ha6 8.0-0 Hg4 9.Fg5 Ve8 10.h3 h6 11.Fh4 exd4 12.Hxd4 Hf6 13.Ff3 Hh7 14.g4 h5 15.Vd2 c6?! 16.Bae1

Számításba jött a 16.gxh5 Fxh3 17.Bfd1 Hc5 18.Ve3 folytatás.

16...Hc5 17.Fd1 a6   

 

 

18.Hf5!

Tetszetős tisztáldozat, amely rámutatott a sötét állás gyengeségeire.

18...gxf5 19.exf5 Vd7 20.b4 hxg4 21.Fxg4 Hf6 22.bxc5 dxc5 23.Vxd7 Fxd7 24.Ha4 Bae8 25.Hb6

Zhao Xue döntő előnyt ért el.

25...Fc8 26.Bxe8 Bxe8 27.Bd1 Hxg4 28.hxg4 Fc3 29.Bd3 Fd4 30.Kg2 Kg7 31.Bb3 Be4? 32.Hxc8 b5 33.Hd6 Be2? 34.Ba3 Fe5 35.Bxa6 Fxd6 36.cxb5 Fe5

Időzavarban mindketten pontatlankodtak, de Zhao Xue győzelme nem forgott veszélyben.

37.Bxc6 Fd4 38.a3 Ba2 39.b6 Bxa3 40.b7 Bb3 41.Bc7 Fe5 42.f6+ Kg6 43.Bxc5 Ff4 44.Bc4 Fb8 45.f4 Bxb7 46.f5+ Kh7 47.Be4 Bb2+ 48.Kf3 Fd6 49.g5 Bb5 50.Kg4 Bd5 51.Be8 Fc5 52.Fg3 Fb4 53.Bb8 Fc3 54.Bf8 Bd7 és sötét feladta

 

Sztefanova,A (2502) – Ruan Lufei (2492)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.0-0 Fb7 10.Bd1 Ve7 11.e4 Hxe4 12.Hxe4 dxe4 13.Vxe4 f5 14.Vh4 Vxh4 15.Hxh4 Fe7 16.Hf3 Ff6 17.Fg5 Bad8 18.b4 c5 19.Fxf6 gxf6 20.bxc5 Fxf3 21.gxf3 bxc5 22.d5 Kf7 23.dxe6+ Kxe6 24.Bd5 Bg8+ 25.Kf1 f4 26.Bad1 Ke7 27.Bf5 He5 28.Bxf4 Bxd1+ 29.Fxd1 Bd8 30.Ke2 Bb8 31.Fb3 Hc6 32.Bh4 Hd4+ 33.Kf1 Hxb3 34.Bxh7+ Ke6 35.axb3 Bxb3 36.Bxa7?! Bb4?! 37.h4 Bxc4 38.Bh7 Kf5 39.h5 Kg5 40.Kg2 Bh4 41.Bc7 Kxh5 42.Bxc5+ Kg6 43.Kg3 Ba4 44.f4 Bb4 45.Kg4 Ba4 46.Bc6 Bb4 47.Bd6 Ba4 48.Bd5 Bc4 49.Kf3 Ba4 50.Ke3 Bb4 51.Bd4 Bb2 52.f3 Bb3+ 53.Kf2 Bb1 54.Bd5 Bb3 55.Kg3 Bb4 56.Ba5 Bc4 57.Ba8 Bb4 58.Kg4 Bc4 59.Bg8+ Kf7 60.Ba8 Kg6 61.Bg8+ Kf7 62.Ba8 Kg6 és döntetlen

 

Oztürk,K (2294) - Koszinceva,T (2524)
Grünfeld védelem [D77]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 d5 5.Fg2 dxc4 6.He5 0-0 7.0-0 c5 8.dxc5 Vc7 9.Hxc4 Vxc5 10.Hba3 Hc6 11.e4 Fg4 12.Fe3 Fxd1 13.Fxc5 Fe2 14.Bfe1 Fxc4 15.Hxc4 Hd7 16.Fa3 b5 17.e5 Bac8 18.Fxc6 Bxc6 19.Bad1 Bc7 20.Ha5?

Egyenlő esélyeket adott a 20.He3 Hxe5 21.Kg2 folytatás.

20...Hxe5 21.Be2 Bfc8 22.Bd5 Hf3+ 23.Kg2 e6 24.Bd6 Hd4 25.Bd2 e5 26.Hb3 He6 27.B6d5 a6 28.Fb4 e4 29.a3 Bc2 30.Bd6 B2c6 31.Bd7 h5 32.Ba7 h4 33.Bdd7  

 

 

33...Bc2

Az orosz olimpiai bajnoknő fokozhatta volna előnyét a 33...Fxb2 34.Bxf7 h3+ 35.Kf1 Hg5 36.Bf4 Hf3 változatban.

34.Hd2 hxg3 35.hxg3 B8c7? 36.Hxe4?

Mi szólt 36.Bdxc7 Hxc7 37.Hxe4 ellen?

36...Bxd7 37.Bxd7 Fxb2 38.Ba7 Bc6 39.Hd6 Hc7 40.Hc8 Ff6 41.Fa5 Hd5 42.Ba8 Kg7 43.Kf3 Fb2 44.Ke4 Hf6+ 45.Kd3 Fxa3

Sima kettős gyalogelőny, a fölösleges időzavar azonban közbeszólt…

46.Fc3 Kh6 47.Fd4 Hd5 48.f4 Hc7 49.Bb8 He6 50.Fe5 Hc5+ 51.Kd4 Hd7 52.Ba8 Bc4+

A kapkodásban számos korábbi jó lépés mellett itt kimaradt az 52...f6 53.Kd5 Bxc8 54.Bxa6 fxe5 55.Bxa3 exf4 folytatás.

53.Kd3 Hxe5+ 54.fxe5 Bc6 55.Ke4 Kg5 56.Hd6 Fxd6 57.Kd5 Bc5+ 58.Kxd6 Bc3 59.Bxa6 Bd3+ 60.Ke7 Be3?! 61.Kxf7 Bxe5 62.Bxg6+ Kf5 63.Bf6+ Kg4 64.Bf4+ Kxg3 65.Bb4 Kf3 66.Kf6 Bc5 67.Ke6 Ke3 68.Kd6 Bh5 69.Kc6 Kd3 70.Bxb5 Bxb5 71.Kxb5 és döntetlen

 

Yildiz,B (2341) - Munguntuul,B (2434)
Szicíliai védelem [B44]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hb5 d6 6.Ff4 e5 7.Fe3 a6 8.H5c3 Hf6 9.Fg5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.Hd2 0-0 12.Hc4 Hd4 13.Hd5 Fe6 14.Hcb6 Fxd5 15.Hxd5 Fg5 16.c3 He6 17.Fc4 Kh8 18.0-0 Bc8 19.Fd3 Hf4 20.Hxf4 Fxf4 21.Vb3 Vc7 22.Bad1 Fg5 23.Fe2 Bcd8 24.Fc4 f5 25.Fd5 b6 26.Vc2 f4 27.f3 Bf6 28.Bd3 Bh6 29.Bfd1 Vc5+ 30.Vf2 Vc7 31.b4 Fh4 32.Vc2 Va7 33.a4 Bc8 34.Kf1 Fd8 35.h3 Ve7 36.b5 a5 37.Fc6 Fc7 38.Vf2 Bg6 39.Ke2 h6 40.Bd5 Bf8 41.B1d2 Bff6 42.Kd1 Bg3 43.Vf1 Bfg6 44.Bf2 Vf7 45.Kc2 Fd8 46.Kb2 Fc7 47.Bdd2 Fd8 48.Fd5 Vc7 49.Fb3 Bf6 50.Vc4 Vxc4 51.Fxc4 Bgg6 52.Fd5 Bf8 53.Kb3 Fe7 54.Kc4 Bc8+ 55.Kb3 Bf6 56.Bf1 Kh7 57.Bh1 h5 58.Bdd1 Kh6 59.Bd2 Bc7 60.Be2 Bg6 61.Bd2 Bf6 62.Be2 Bg6 63.Bd2 Bf6 64.Be2 Bg6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Londonban ma tartják meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozata első versenyének megnyitóját és a sorsolást. Lékó Péter részvételével is megrendezendő viadalon pénteken indulnak a sakkórák.   A sorozatban 18 nagymester vesz részt, a világbajnoki ciklus és a GP-versenyek lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON hat nagymestert jelölhetett. A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand mellett a tavalyi Világkupa első négy helyezettje szerepel, hatan Élő-pontjaik alapján kaptak meghívást. A FIDE elnöke az olasz Fabiano Caruanának adott szabadkártyát. A GP-sorozat első és második helyezettje harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.

Az isztambuli sakkolimpia után a szupernagymestereknek kevés idejük volt, hogy kipihenjék a hajrá rendkívüli izgalmait, repertoárjukon a legszükségesebb javításokat elvégezzék. Az oroszok hatszoros bajnoka, a négyszeres olimpiai bajnok, Világkupa-győztes Peter Szvidler az utolsó pillanatban  családi okokra hivatkozással visszalépett a londoni tornától és Michael Adams játszik helyette a brit fővárosban. Sokan éppen Szvidler méltatlan mellőzésének tulajdonítják, hogy az orosz válogatott első kiemeltként nem tudott nyerni, az olimpiai bajnoki címért vívott kiélezett versengésben alulmaradt az örmények együttesével szemben. A hírek szerint Szvidler csak Londonban nem játszik, a másik három tornán igen.

 

Isztambulban Nakamura 80 lépésben legyőzte Kramnyikot 

A rajtlistát a háromszoros amerikai bajnok, Hikaru Nakamura vezeti. A torna doyenje a májusban Viswanathan Ananddal világbajnoki döntőt játszott és csak a rapid rájátszásban vereséget szenvedő 44 éves izraeli Borisz Gelfand. Isztambulban a háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok remek hajrával bronzérmesek lettek, míg az amerikaiak és a kínaiak lemaradtak a dobogóról. Érdeklődéssel várjuk az egyéni tornán régen szerepelt bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szereplését.

 

Lékó Péter érthetően örül a nagy lehetőségnek, hogy ismét szerepel a sakkvilág elitjében.  „Örülök annak, hogy az elmúlt egy év eredményeinek köszönhetően a Grand Prix-sorozatra szabadkártyát kaptam. Lobbizás nélkül biztosították a lehetőséget, tudom nagyon jól, hogy milyen próbálkozások, harcok folytak a háttérben. Mi nem rendezünk versenyt, mégis megkaptam a jogot. Odafigyeltek rám a jelentős kihagyás ellenére is. Most a legfontosabb, hogy bírjam a terhelést. Állandó szekundáns nélkül készülök, de az elmúlt időszakban, másfél évben több világklasszissal dolgoztam együtt, akiknek persze a neve nem publikus. Közelről is láthattam, hogy milyen stábok állnak mellettük, és még amellett vannak ilyen konzultációik éljátékosokkal. Nekem stábom nincs, csak konzultációs lehetőségeim voltak, vannak, kölcsönösen profitáltunk, profitálunk ezekből, én is tudtam, tudok fejlődni. Itthon Balogh Csabával szoktunk közösen készülni. A nyitások nagyon fontosak, ha nincsenek olyan társak, akikkel tudsz csereberélni különböző ötleteket, akkor esélyed sincs, hogy ezzel az őrült tempóval tudd tartani a lépést. Az olimpián alkalmazott gyorsított időbeosztás nekem nem kedvez, a stílusomnak nem fekszik. Most nem az eredményre gondolok, szeretném élvezni a játékot. Ez a Grand Prix-sorozat jóval erősebb, mint az előző volt. Sokan nagyon motiváltak lesznek, számomra rendkívüli a kihívás” – mondta elutazása előtti interjújában.

 

A londoni GP-verseny résztvevői a szeptember 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754)

Veszelin Topalov (bolgár, 2752)

Wang Hao (kínai, 2742)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738)

Lékó Péter (magyar, 2737)

Anish Giri (holland, 2730)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725)

Michael Adams (angol, 2722)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684)

 

A Grand Prix szabályzata szerint döntetlent ajánlani csak a főbírón keresztül lehet, döntetlent igényelni a jól ismert esetekben: háromszori tükörkép és lépésismétlés, elméleti döntetlen állás, az 50 lépéses szabály szellemében. A klasszikus időkontrollal rendezik meg a viadalt, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig és lépésenként 30-30 másodperc. Az ötödik és a nyolcadik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, szeptember 26-án és szeptember 30-án szabadnap lesz, október 3-án játsszák az utolsó fordulót. A viadal honlapja a http://agonlimited.com, itt lesz élő közvetítés, illetve természetesen még számos oldalon követhetőek lesznek a nagy érdeklődéssel várt torna játszmái, a fordulók magyar idő szerint 15 órakor kezdődnek, kivéve az utolsó játéknapot, ekkor 13 óra a kezdési időpont. A tornát a  sakktörténelem egyik leghíresebb klubjában, a Simpson's-in-the-Strand-ban rendezik meg.

A világranglista első három helyezettje, a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik a világbajnoki ciklusra koncentrál, nem játszanak a hat versenyből álló GP-n, ahol a 18 résztvevő 4-4 tornán vesz részt és a legjobb három eredmény számít be a pontversenybe.

A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand, a tavalyi Világkupa első négy helyezettje, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov mellett hatan a 2011. júliusi és a 2012. januári súlyozott Élő-pontszámmal játszhatnak. Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura, a bolgár Veszelin Topalov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az örmény Vugar Gasimov pontszáma felelt meg a kritériumnak. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov az olasz Fabiano Caruanát választotta.

Az AGON hat nagymestert jelölhetett, Lékó Péter, az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a kubai Leinier Dominguez Perez, a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov kapott meghívást.

A résztvevőket az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján, kéréseiket is figyelembe véve osztották be a tornákra. Lékó Péter a londoni első viadal mellett november 21-től a taskenti versenyen szerepel. Jövőre április 17-től Lisszabonban játszik, majd Berlinben  július 3-tól az utolsó tornán.

A GP-sorozat első és második helyezettje kiharcolja a 2014-es világbajnok-jelölti  versenyre a részvételi jogot. A 12-12 résztvevős versenyeknek 170-170 ezer euró a díjalapja, a győztes 25 ezret kap. A GP-sorozat első kilenc helyezettje még 420 ezer eurón osztozik, az első helyezett 100 ezret kap.

 


  FIDE GRAND PRIX

 
 

2012

2013

Név

Kritérium

Élő

London

Taskent

Lisszabon

Madrid

Berlin

Párizs

09.20-10.03.
 
 

11.21-12.05.
 
 

04.17-05.01.
 
 

05.22-06.04.

07.03-07.18.

09.18-10.02.

Radzsabov,   Tejmur

AZE

Élő

2788

2788

2788

2788

2788

Karjakin,   Szergej

RUS

Élő

2785

2785

2785

2785

2785

Nakamura, Hikaru  

USA

Élő

2778

2778

2778

2778

2778

Caruana,   Fabiano

ITA

FIDE elnök

2773

2773

2773

2773

2773

Morozevics,   Alekszander

RUS

AGON

2770

2770

2770

2770

2770

Ivancsuk,   Vaszilij

UKR

Világkupa

2769

2769

2769

2769

2769

Griscsuk,   Alekszander

RUS

Világkupa

2763

2763

2763

2763

2763

Topalov,   Veszelin

BUL

Élő

2752

2752

2752

2752

2752

Szvidler,   Peter

RUS

Világkupa

2749

2749

2749

2749

2749

Wang, Hao

CHN

AGON

2726

2726

2726

2726

2726

Gelfand,   Borisz

ISR

Döntő

2738

2738

2738

2738

2738

Gasimov,   Vugar

AZE

Élő

2737

2737

2737

2737

2737

Lékó, Péter

HUN

AGON

2737

2737

2737

2737

2737

Ponomarjov,   Ruszlan

UKR

Világkupa

2734

2734

2734

2734

2734

Mamedgyarov,   Sahriyar

AZE

Élő

2729

2729

2729

2729

2729

Dominguez   Perez, Leinier

CUB

AGON

2725

2725

2725

2725

2725

Giri,   Anish

NED

AGON

2711

2711

2711

2711

2711

Kaszimdzsanov,   Rusztam

UZB

AGON

2684

2684

2684

2684

2684

 

A versenyek díjazása:

1.25.000 euró, 120+50 pont

2. 22.500 euró, 110+30

3. 20.000 euró, 100+10

4. 17.500 euró, 90

5. 15.000 euró, 80

6. 13.000 euró, 70

7. 12.000 euró, 60

8. 11.000 euró, 50

9. 10.000 euró, 40

10. 9.000 euró, 30

11. 8.000 euró, 20

12. 7.000 euró, 10

 

A pontverseny első kilenc helyezettjének díjazása:

1.100.000 euró

2. 80.000 euró

3. 60.000 euró

4. 50.000 euró

5. 40.000 euró

6. 30.000 euró

7. 25.000 euró

8. 20.000 euró

9. 15.000 euró

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Ankarában zajló Grand Prix-torna negyedik fordulójában öt parti is döntéssel végződött, csak a mesterhármassal rajtoló kínai Ruan Lufei remizett honfitársnőjével, Zhao Xue elleni partijában. Az indiai Humpy Koneru sötéttel győzte le a kétszeres olimpiai bajnoknő Tatjana Koszincevát. Harmadik nyerését könyvelhette el a litván Viktorija Cmilyte, a bolgár Antoaneta Sztefanova harmadszor kapott ki, ahogy a lengyel Monika Socko is. A szlovén Anna Muzicsuk és a kínai Ju Wenjun érvényesítette a papírformát. A csütörtöki pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

A játéknapon három skót megnyitású partit is láttunk, egyszer világos, egyszer sötét volt eredményes, a kínai rangadón megosztoztak a ponton. A másodhúzó szerepében az indiai Humpy Koneru volt eredményes, a kétszeres olimpiai bajnoknő, az isztambuli csatározásokban láthatóan elfáradt orosz Tatjana Koszincevára mért vereséget.

A szlovén Anna Muzicsuk játékából hiányzott a lendület, az előny gyors kihasználására törekvés, rutinból érvényesítette a papírformát a török Kubra Oztürk ellen. A kínai testvérharcban Zhao Xue nyerőesélyes állását remire rontotta az éllovas Ruan Lufejjel szemben.

A lengyelek legjobbja, Monika Socko tegnapi csodába illő mentése után harmadszor vesztett, ahogy a bolgár Antoaneta Sztefanova is. A kínai Ju Wenjun nyerése tette a törökök számára még sikertelenebbé a napot.

 

A 4. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) – Humpy Koneru (indiai, 2593) 0 – 1 (Skót megnyitás, 66)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) 1 – 0 (Félszláv védelem, 42)

Ruan Lufei (kínai, 2492) – Zhao Xue (kínai, 2549) döntetlen (Skót megnyitás, 63)

Ju Wenjun (kínai, 2528) – Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 51)

Bakthuyag Munguntuul (mongol, 2434) – Monika Socko (lengyel, 2463) 1 – 0 (Vezérgyalog védelem, 53)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Kubra Oztürk (török, 2294) 1 – 0 (Skót megnyitás, 67)

 

A verseny állása:

1-2. Humpy Koneru és Ruan Lufei 3,5 pont

3-5. Anna Muzicsuk, Ju Wenjun és Viktorija Cmilyte 3

6. Batkhuyag Munguntuul 2,5

7. Zhao Xue 2

8-9. Betul Cemre Yildiz és Tatjana Koszinceva 1

10-12. Monika Socko, Kubra Oztürk és Antoaneta Sztefanova 0,5

 

A pénteki 5. forduló párosítása:

Kubra Oztürk – Tatjana Koszinceva

Monika Socko – Anna Muzicsuk

Betul Cemre Yildiz – Batkhuyah Munguntuul

Zhao Xue – Ju Wenjun

Antoaneta Sztefanova – Ruan Lufei

Humpy Koneru – Viktorija Cmilyte

Koszinceva,T (2524) - Koneru,H (2593)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb4+ 6.c3 Fe7 7.g3 Hf6 8.Fg2 0-0 9.0-0 Be8 10.c4 a5 11.Hc3 a4 12.Hd2 a3 13.b3 Fc5 14.Hb5 d6

A megnyitáselméleti párbajt a kétszeres olimpiai bajnoknő elvesztette.

15.h3 h5 16.Kh1 Fd7 17.f3 Vc8 18.Kh2 He5 19.Hb1 Fxb5 20.cxb5 d5 21.Hc3 dxe4 22.Hxe4 Hxe4 23.fxe4 h4 24.gxh4 Ve6 25.Ff4 Bad8 26.Vh5 Fd6 27.Kh1 Hg6 28.Fxd6 Bxd6 29.Vg5 Vd7 30.h5 Be5 31.Bf5 Bd1+ 32.Bxd1 Vxd1+ 33.Kh2 Bxf5 34.exf5 Vd6+ 35.Vg3 Hf4 36.h6 Vxh6 37.Fxb7 Vd6 38.Fg2 Ve5 39.b4 Vd6 40.f6?!

 

40...g6 41.Ff1 Vxb4 42.Ve3 Vb2+ 43.Kg1 He6 44.Fc4 Vxf6 45.Fxe6 Vxe6 46.Vxa3 Vb6+ 47.Kg2 Vxb5 48.Va8+ Kg7 49.a4 Vb2+ 50.Kg3  

 

 

50...c5

A vezérvégjátékban sötét szabadgyalogja nagyobb erőt képvisel.

51.a5 c4 52.Vd5 Va3+ 53.Kg2 c3 54.Vd4+ f6 55.a6 Va2+ 56.Kg3 Vd2 57.Va7+ Kh6 58.Va8? Vd6+ 59.Kf3 Vd3+ 60.Kg2 c2 61.Vf8+ Kh5 62.Vc5+ f5 63.a7 Vd2+ 64.Vf2 Vd5+ 65.Kh2 c1V 66.a8V Vc7+ és világos feladta. Egy nyerés elég, 66...Vch1+ 67.Kg3 f4+ 68.Kxf4 (68.Vxf4 Vhg2 matt) 68...Vg5 matt gyorsabb volt.

 

Cmilyte,V (2520) - Sztefanova,A (2502)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd2 Ve7 8.0-0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.e4 e5 12.dxe5 Fxe5 13.Hxe5 Hxe5 14.Fg5 Ve6 15.f4 Hxd3+ 16.Vxd3 0-0 17.Vd6

A korábbi kontinensbajnokok csatájában a litván nagymesternő pontosabban értékelte az állás kínálta lehetőségeket.

17...Vxd6 18.Bxd6 Hg4 19.h3 He3 20.Bd3 Hc4?

 

21.Fe7 Bfe8 22.Fc5 Fc8 23.Bhd1 f6 24.b3 Ha5 25.Bd6 Hb7 26.Bxc6 Hd8 27.Bc7 He6 28.Bxa7 Bxa7 29.Fxa7 Hxf4 30.Hxb5 Fb7 31.Hd6 Ba8 32.Fe3 Hxg2 33.Hxb7 Hxe3 34.Bd3 Hg2 35.a4 Kf7  

 

 

36.a5 Hf4 37.Bd8 Ba7 38.Bd7+ Kf8 39.b4 h5 40.b5 Hxh3 41.b6 Ba6 42.Hd6 és sötét feladta

 

Muzicsuk,A (2606) - Oztürk,K (2294)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb4+ 6.c3 Fe7 7.f4 d6 8.Fd3 Hf6 9.H1d2 0-0 10.Vc2 a5 11.0-0 Hd7 12.a4 g6 13.Hf3 Ff6 14.Fe3 b6 15.Bad1 Ve7 16.Bfe1 Fg7 17.Ff2 Fb7 18.Fc4 Bae8 19.Vd3

Az óvatosság rányomta bélyegét Anna Muzicsuk játékára. 19.e5 Vd8 20.exd6 Bxe1+ 21.Fxe1 Hf6 22.f5 jóval erősebb folytatás volt.

19...Hc5? 20.Hxc5 dxc5 21.e5 Bd8 22.Ve2 Ve8

 

23.Hg5 Bxd1 24.Vxd1 He7 25.He4 Hf5 26.Vc2 h5 27.Vb3 Va8?! 28.Vc2 Bd8 29.Hg5 Fd5 30.Fd3 He7 31.Fh4 c4 32.Fe4 Vc6 33.Hf3 Ff8 34.Hd4 Vd7 35.Fxe7 Vxe7 36.Fxd5 Bxd5 37.Ve4 Bd8 38.f5 Vg5 

 

39.e6 Fc5 40.Bf1 fxe6 41.Vxe6+ Kg7 42.Vxc4 gxf5 43.Kh1 Fxd4 44.Vxc7+ Kh8 45.cxd4 Bxd4 46.Vxb6 Bxa4 47.Bd1 Be4 48.Vxa5 Be7 49.h3 Bg7 50.Va8+ Bg8 51.Vf3 h4 52.b4 Be8 53.b5 Be3 54.Va8+ Kh7 55.Vb7+ Be7 56.Vf3 Vf6 57.Vc6 Ve5 58.b6 Vg3 59.Bf1 Be2 60.b7 Bb2 61.Bd1 Bd2 62.Bc1 Bb2 63.Vd7+ Kg6 64.Bc6+ Kg5 65.Vg7+ Kf4 66.Bc4+ Ke3 67.Vd4+ és sötét feladta

 

Munguntuul,B (2434) - Socko,M (2463)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 c5 4.Fd3 b6 5.0-0 Fb7 6.Hbd2 Fe7 7.b3 0-0 8.Fb2 d6 9.Ve2 Hbd7 10.c4 Be8 11.Bfd1 Vc7 12.e4 cxd4 13.Hxd4 Bad8 14.Bac1 Vb8 15.Fb1 Ff8 16.h3 d5 17.H4f3 dxe4 18.Hxe4 Hxe4 19.Fxe4 Fxe4 20.Vxe4 Hc5 21.Vc2 Vf4 22.Bxd8 Bxd8 23.Bd1 Vf5 24.Ve2 Bxd1+ 25.Vxd1  

 

 

25...Hd3

Számításba jött a 25...Vd3 26.Ve1 He4 27.He5 Vc2 folytatás.

26.Fd4 h6 27.Fe3 Fc5 28.Vd2 Fxe3 29.Vxe3 Hf4 30.a4 g5 31.He5 Vb1+ 32.Kh2 Vf1 33.Vf3 Kg7?

Időzavarban nagy hiba.

 

34.g3! Vxh3+ 35.Kg1 h5? 36.gxf4 Vf5 37.Vxh5 Vxf4 38.Hg4 Kf8 39.He3 Ve4 40.a5 Vb1+ 41.Kg2 Vxb3 42.Vxg5 Vb2 43.Vd8+ Kg7 44.Vc7 Vb4 45.a6 Vb1 46.Vf4 f5 47.Vc7+ Kf6 48.Vxa7 Ve4+ 49.Kg1 f4 50.Hg4+ Kg5 51.Vg7+ Kh4 52.Hh2 Vb1+ 53.Hf1 és sötét feladta

 

Ruan Lufei (2492) – Zhao Xue (2549)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hxc6 bxc6 6.e5 Ve7 7.Ve2 Hd5 8.c4 Fa6 9.b3 g6 10.g3 Fg7 11.Fb2 0-0 12.Fg2 Bae8 13.0-0

 

13...Fxe5 14.Vxe5 Vxe5 15.Fxe5 Bxe5 16.cxd5 Fxf1 17.Kxf1 cxd5 18.Hc3?! c6 19.Bd1 f5 20.Ff3 Bfe8 21.Ha4 Kf7 22.Hc5 Ke7 23.Hd3 Be6 24.Hc5 Be5 25.Bd4 Kd6 26.Hd3 B5e7 27.Ba4 Ba8 28.Ba6 Bee8 29.h4 Kc7 30.b4 Beb8 31.Ke2 Bb6 32.Ba5 Be8+ 33.Kd2 a6 34.Bc5 d6 35.Bc1 Kd7 36.a3 Bbb8 37.Kc3 a5 38.Bb1 Bb5 39.Kb3 Bb6 40.Kc2 axb4 41.axb4 Ba8 42.Bb2 Ba3 43.Fg2 Ke7 44.Hf4 Kf7 45.Ff1 h6 46.b5

 

46...d4 47.bxc6 Bc3+ 48.Kb1 Bxb2+ 49.Kxb2 Bxc6 50.He2 d3?! 51.Hc3 d2 52.Fe2 d5 53.Ff3 Bc5?! 54.Hb1 f4 55.g4 Ke6 56.Hxd2 Ke5 57.Fe2 d4 58.Fd3 Bc6 59.Hf3+ Kd5 60.Hd2 Ke5 61.Hf3+ Kd5 62.Hd2 Ke5 63.Hf3+ és döntetlen

 

Ju Wenjun (2528) – Yildiz,B (2341)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.Hf3 c5 3.c4 dxc4 4.e4 cxd4 5.Vxd4 Vxd4 6.Hxd4 Fd7 7.Fxc4 Hc6 8.Fe3 e6 9.Hxc6 Fxc6 10.Hd2 Hf6 11.f3 Hd7 12.Kf2 Fc5 13.Fxc5 Hxc5 14.b4 0-0-0 15.Ke3 Ha4 16.Bhc1 Kb8 17.Fe2 e5 18.Bc2 Bc8 19.Bac1 Fd7 20.Hc4 f6 21.g3 Fe6 22.f4 exf4+ 23.gxf4 Bhd8 24.f5 Ff7 25.e5 fxe5 26.Hxe5 Bxc2 27.Bxc2 Fd5 28.Ff3 Hb6 29.Bg2 Be8 30.Kd4 Fxf3 31.Hxf3 Bf8 32.Ke4 Be8+ 33.Kd4 Bf8 34.Hh4 Bf7 35.Ke5 Kc7 36.Bc2+ Kd7 37.Hf3 Be7+ 38.Kd4 Hc8 39.Kd5 Hb6+ 40.Kd4 Hc8 41.He5+ Kd8 42.Kd5

 

42...Hb6+? 43.Kd6 a6 44.a3 h6 45.Bc1 Ke8 46.Bc7 Bxc7 47.Kxc7 Hd5+ 48.Kxb7 Ke7 49.Kxa6 Kf6 50.Hc4 Kxf5 51.b5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Ruan Lufei mesterhármassal vezet az ankarai GP-n

Címkék: Grand Prix Ankara

Ankarában lejátszották a Grand Prix-torna harmadik fordulóját, a viadalon a kínai Ruan Lufei mesterhármassal vezet. A török Betul Cemre Yildiz ezúttal elrontotta kecsegtető pozícióját. Fontos rangadót nyert a szlovén Anna Muzicsuk a kétszeres olimpiai bajnoknő orosz Tatjana Koszinceva ellen. Az indiai Humpy Koneru a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova hibáját használta ki. Fordulatos partiban a litván Viktorija Cmilyte támadása átütött a kínai Zhao Xue elleni csatában. Hihetetlen bakit követett el a kínai Ju Wenjun, tisztelőnnyel vezéráldozatos pattkombinációt engedélyezett a lengyel Monika Sockónak. Megosztozott a ponton a török Kubra Oztürk és a mongol Batkhuyag Munguntuul.

A Grand Prix-sorozat utolsó, hatodik versenyén a várakozásnak megfelelően a résztvevők óriási elánnal küzdenek, a harmadik játéknapon négy játszma végződött döntéssel, hárman sötéttel játszva érték el sikerüket.

 

Két döntetlen után megszerezte első győzelmét a rajtlistán első szlovén Anna Muzicsuk. A kétszeres olimpiai és kontinensbajnok Tatjana Koszinceva ellen nyert. Az orosz nagymesternő elszámolta magát, a fonalas lebonyolítás Muzicsuk előnyéhez vezetett és pontos játékkal érvényesítette kedvező állását.

A Grand Prix-sorozat második helyéért az indiai Humpy Koneru és Muzicsuk csatázik, a győztes, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan mögötti helyezés akár világbajnoki kihívói jogot jelenthet. Koneru nem játszott a sakkolimpián az indiai válogatottban, pihentebb riválisánál és még kilenc másik résztvevőnél. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova egyenlő állásban nagyot hibázott, egyenlő esélyű pozíciót veszített el.

Fordulatos küzdelemben dőlt el a kínai Zhao Xue és a litván Viktorija Cmilyte csatája. Mindketten esélyesebb folytatásokat hagytak figyelmen kívül, végül Cmilyte támadása átütött.

A török Betul Cemre Yildiz nem tudta megismételni előző napi jó játékát, kombinációs lehetőséget is elszalasztva kapott ki a mesterhármassal vezető Ruan Lufeitől. Tisztelőnyös, könnyen nyerhető pozícióban a kínai Ju Wenjun fatális hibával pattkombinációt engedélyezett, a lengyel Monika Socko megszerezte első fél pontját. „Beiratkozott” a török Kubra Oztürk is, többet is elérhetett volna a mongol Batkhuyag Munguntuullal szemben.

 

A 3. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) 1 – 0 (Skót négyeshuszárjáték, 56)

Kubra Oztürk (török, 2294) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) döntetlen (Vezércsel, 36)

Monika Socko (lengyel, 2463) – Ju Wenjun (kínai, 2528) döntetlen (Vezércsel, 74)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Ruan Lufei (kínai, 2492) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 63)

Zhao Xue (kínai, 2549) – Viktorija Cmilyte (litván, 2520) 0 – 1 (Holland védelem, 48)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) – Humpy Koneru (indiai, 2593) 0 – 1 (Vezércsel, 42)

 

A verseny állása:

1.Ruan Lufei 3 pont

2. Humpy Koneru 2,5

3-5. Anna Muzicsuk, Viktorija Cmilyte és Ju Wenjun 2

6-7. Batkhuyag Munguntuul és Zhao Xue 1,5

8-9. Betul Cemre Yildiz és Tatjana Koszinceva 1

10-12. Monika Socko, Kubra Oztürk és Antoaneta Sztefanova 0,5

 

A 4. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Humpy Koneru

Viktorija Cmilyte – Antoaneta Sztefanova

Ruan Lufei – Zhao Xue

Ju Wenjun – Betul Cemre Yildiz

Bakthuyag Munguntuul – Monika Socko

Anna Muzicsuk – Kubra Oztürk

 

Muzicsuk,A (2606) - Koszinceva,T (2524)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.exd5 cxd5 9.Ve2+ Fe7 10.0-0 0-0 11.Ff4 c5 12.Bad1 Fg4 13.f3 Fe6 14.Fc4 Be8?!

Az olimpiai bajnoknő pontatlankodott.

15.Fb5 Fd7

 

16.Hxd5

A fonalas lebonyolítás világos előnyéhez vezetett.

16...Hxd5 17.Bxd5 Fxb5 18.Bxd8 Fxe2 19.Bxa8 Bxa8 20.Be1 Ff6 21.Bxe2 Fxb2 22.Be7 Fd4+ 23.Kf1 h6 24.Ke2 g5 25.Fg3 a6 26.Kd3 Bc8 27.Kc4 Bc6 28.c3 Ff6

 

 

29.Bd7 Kg7 30.Bd6 Bc8 31.Bxa6 Be8 32.a4 Be2 33.Bc6 Bc2 34.Bxc5 Bxc3+ 35.Kb4 Bd3 36.Fe5 Bd2 37.Fxf6+ Kxf6 38.a5 Bxg2 39.a6 Bb2+ 40.Ka5 Bxh2 41.Kb6 Be2 42.a7 Be8 43.Ba5 h5 44.a8V Bxa8 45.Bxa8 Ke5

 

46.Kc5 h4 47.Bf8 f5 48.Kc4 Kf4 49.Kd3 Kxf3 50.Bxf5+ Kg4 51.Bf8 Kg3 52.Ke2 g4 53.Kf1 Kh2 54.Bf4 h3 55.Bxg4 Kh1 56.Kf2 és sötét feladta

 

Zhao Xue (2549) - Cmilyte,V (2520)
Holland megnyitás [A88]

1.d4 f5 2.c4 Hf6 3.Hf3 d6 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.Hc3 c6 8.Bb1 a5 9.Vb3 Kh8 10.d5 Ha6 11.dxc6 bxc6 12.Hd4 Bb8 13.Vd1 Hb4 14.Hxc6 Hxc6 15.Fxc6 Vc7 16.Fb5 Fe6 17.Vd3 Vb7 18.Ff4 Hh5 19.Bfd1 Hxf4 20.gxf4 Bfc8 21.Hd5 Bc5 22.a4 Bg8 23.Vf3 Fc8

 

24.b4! axb4 25.a5 Va7 26.a6?!

Zhao Xue kiengedte előnyét. 26.Vb3 e6 27.Hxb4 Vxa5 28.Vd3 d5 29.Ve3 világosra lett volna kedvező.

26...Fxa6 27.Ba1 Fxa1 28.Bxa1 g5?!

Viktorija Cmilyte kihagyta a 28...e6 29.Bxa6 Vg7 30.Hxb4 g5 31.Vg3 Vd4 lehetőséget.

29.Bxa6 gxf4+ 30.Kh1

 

30...Vb7

Még erősebb volt a 30...Bxd5 31.Vxd5 Vxf2 32.Ba1 Vxe2 33.Fc6 b3 34.Vd4+ Ve5 35.Vxe5+ dxe5 36.Bb1 e4 37.Fd5 (37.Bxb3 f3 38.Bb2 Bg6 39.Fb7 Kg7 40.c5 Kf6) 37...Bd8 38.Bxb3 Bd6 39.Bb1 f3 40.Bd1 Kg7 folytatás.

31.Ba1 e5?

Kimaradt a 31...b3 32.Bb1 b2 33.h3 e5 34.Hf6 Vxf3+ 35.exf3 Bb8 36.Bxb2 Bxc4 37.Ba2 Bc7 jobb folytatás.

32.Hxb4 Vg7 33.Bc1?!

Zhao Xue döntő hibákat követett el.

33...e4 34.Vc3?

 

34...Be5!

A sötét támadás döntő erővel bontakozott ki.

35.Vh3 Be6 36.Hd5 f3! 37.Hf4 Bh6 38.Vf1 Vg5 39.e3 Vh4 40.h3

 

 

40...Bg2! 41.Vxg2 fxg2+ 42.Kxg2 Vg5+ 43.Kh2 Bh4 44.Bg1 Vh6 45.Kg3 Vg7+ 46.Kh2 Ve5 47.Kg3 Bxf4! 48.exf4 Vc3+ és világos feladta

 

Sztefanova,A (2502) - Koneru,H (2593)
Vezércsel [D38]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.e3 c5 8.dxc5 0-0 9.Bc1 Hxc5 10.Vd4 Fxc3+ 11.Vxc3 Hce4 12.Fxf6 Hxf6 13.Vc7 Fg4 14.Vxd8 Bfxd8 15.Hd4 Bac8 16.Bb1 He8 17.f3 Fd7 18.Fd3 Hc7 19.Kd2 He6 20.g4 Hxd4 21.exd4 Bc6 22.g5 f6 23.h4 Bf8 24.Bbe1 fxg5 25.Be7 Ff5 26.Fxf5 Bxf5 27.Bxb7?

Egyenlő állásban komoly hiba.

 

27...Bh6 28.Bxa7 Bxh4 29.Bc1 Bxf3 30.Bc8+ Bf8 31.Bxf8+ Kxf8 32.b4 Bxd4+ 33.Kc3 Bc4+ 34.Kb3 g4 35.Ba8+ Kf7 36.Ba7+ Kf6 37.Ba6+ Kf5 38.Bd6 Ke4 39.Bd7 g3 40.Bxg7 Kf3 41.Bg5 g2 42.Bxd5 Bg4 és világos feladta

 

Yildiz Betul,C (2341) – Ruan Lufei (2492)
Caro-Kann védelem [B10]

1.e4 c6 2.c4 d5 3.cxd5 cxd5 4.exd5 Hf6 5.Va4+ Hbd7 6.Hc3 g6 7.Hf3 Fg7 8.Fc4 0-0 9.d3 a6 10.Va3 b6 11.0-0 Fb7 12.Be1 Be8 13.Fd2 b5 14.Fb3 Hb6 15.He4 Fxd5 16.Fa5 Fxb3 17.Vxb3 Hxe4 18.dxe4 Vb8 19.Bad1 Hc4 20.Fc3 Fxc3 21.Vxc3 Bc8 22.e5 Vb6 23.Hg5 h6 24.Hh3 b4 25.Vb3 e6 26.Hf4 Vb5 27.Vg3 Kh7 28.b3 Hb6 29.Vf3 Vc6 30.Vg4 Bd8 31.Bc1 Ve8 32.Bc7 Bd7 33.Bc6 Bd1 34.Vxd1 Vxc6 35.Vd2 a5 36.Bc1 Ve4

 

37.Be1?

Kihasználatlan maradt a kombinációs lehetőség 37.Hxe6! fxe6 (37...Vxe5 38.Hf4 Ba7 39.g3 Bd7 40.Vc2 Hd5 41.Hxd5 Bxd5 42.Kg2 egyenlő esélyekkel.) 38.Vd6 Hd5 39.Vd7+ Kh8 40.Bc8+ Bxc8 41.Vxc8+ Kg7 42.Vb7+ Kf8 43.Va8+ Ke7 44.Vb7+ örökös sakkal.

37...Bd8 38.Vc1 Bc8 39.Vd2 Bc2 40.Vd1 Vc6 41.h4 Vc3! 42.h5 g5 43.Hd3 Hd5

Az éllovas kínai nagymesternő gyorsabban nyert volna a 43...Bd2 44.Vf3 Kg8 45.Bd1 Hd5 46.Bxd2 Vxd2 változatban.

44.Be2 Bxe2 45.Vxe2 Kg7 46.Kh2 Vd4 47.g3 Hc3 48.Vc2 Hxa2 49.f4 Hc3 50.Vd2 He4 51.Ve2 Hc5 52.Hxc5 Vxc5 53.Vd2 Vd5 54.Ve3 Vd1 55.Kg2 Vxh5 56.f5 exf5 57.e6 fxe6 58.Vxe6 Vf7 59.Ve5+ Kg6 60.Vxa5 Vxb3 61.Va6+ Kg7 62.Vb7+ Kf6 63.Vb6+ Ve6 és világos feladta

 

Socko,M (2463) – Ju Wenjun (2528)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 c6 13.dxc6 bxc6 14.exf5 gxf5 15.b5 e4 16.Fe2 c5 17.a4 Kh8 18.Ba3 h6 19.Hh3 Fe6 20.Hf4 Ff7 21.Fb2 Kh7 22.Vd2 Hd7 23.Hcd5 Fxb2 24.Vxb2 Hxd5 25.cxd5 He5 26.Vd2 Bg8 27.Bg3 Vh4 28.a5 Hg6 29.Hxg6 Bxg6 30.Bxg6 Kxg6 31.b6 axb6 32.axb6 Vg5 33.Vc3 Bb8 34.Ff1 Kh7 35.Vb3 Vd2 36.Ba1 Vxd5 37.Vb5? c4 38.Vb1 Vc6 39.Ba7 Bxb6 40.Va1 Bb7 41.Ba6 Vd5 42.Vf6 Ve5 43.Vd8 c3 44.Bxd6

 

44...c2 45.Bc6 Bb1 46.Vf8 Bxf1+ 47.Kxf1 Va1+ 48.Ke2 Vd1+ 49.Ke3 c1V+ 50.Bxc1 Vxc1+ 51.Kd4 Vd2+ 52.Ke5 Vd5+

A kínai nagymesternő tisztelőnnyel természetesen válogathatott a nyerések között...

53.Kf4 Kg6 54.h4 Vd2+ 55.Kg3 f4+ 56.Kh2 Vd5 57.Vb8 Vf5

A meglepő természetesen az volt, hogy Monika Socko tiszthátránnyal játszotta a partit...

58.Vd6+ Kh7 59.Ve7 Ve6 60.Vc7 e3 61.Vc2+ Kg8 62.Ve2 exf2 63.Vxf2 Ve3 64.Vb2 Vg3+ 65.Kg1 Ve1+ 66.Kh2 Vxh4+ 67.Kg1 Ve1+ 68.Kh2 Vg3+ 69.Kh1 f3 70.gxf3 Fd5??

A gyanútlanságért Ju Wenjun nagy árat fizetett. Kár ragozni a 70...Vxf3+ 71.Kh2 Fd5 nyerést.

 

 

 

71.Vh8+! Kf7 72.Vf6+ Kg8 73.Vh8+ Kf7 74.Vf6+ Kxf6 és döntetlen

 

Oztürk,K (2294) - Munguntuul,B (2434)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 Hh5 8.Fd3 Hxf4 9.exf4 b6 10.b4 a5 11.a3 c6 12.0-0 Vc7 13.g3 Fa6 14.Be1 Fxd3 15.Vxd3 Ff6 16.h4 axb4 17.axb4 bxc5 18.bxc5 h5 19.Hg5 Fxg5 20.hxg5 Bxa1 21.Bxa1 g6 22.Kg2 Kg7 23.He2 Bb8 24.Vd2 Vb7 25.Hg1 Ba8 26.Ba5 Ba6 27.Va2 Bxa5 28.Vxa5 e5?! 29.fxe5

Jobb volt a 29.dxe5 Hf8 30.Vd8 Vb1 31.Vf6+ Kg8 32.Vxc6 Ve4+ 33.Kh2 He6 34.Ve8+ Kg7 35.Ve7 folytatás.

29...Vb1 30.Hf3?! Hf8 31.Ve1 Vf5 32.Ve3 He6 33.Kf1 Vb1+ 34.Kg2 Vf5 35.Kf1 Vb1+ 36.Kg2 Vf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Ankarában zajló Grand Prix-torna második fordulója után a kínai Ruan Lufei vezet kettős győzelemmel. A játéknap meglepetéseként a tavalyi Európa-bajnoknő litván Viktorija Cmilytét legyőzte a török Betuz Cemre Yildiz. A mongol Batkhuyag Munguntuul és a szlovén Anna Muzicsuk érdekes partiban örökös sakkal osztozott meg  a ponton. Az indiai Humpy Koneru lépésismétléssel remizett az egyik rivális kínai Zhao Xue elleni ütközetben, az orosz Tatjana Koszinceva  és a bolgár Antoaneta Sztefanova nem bírt egymással. A kínai Ju Wenjun hozta a „kötelező” győzelmet.

A török szervezők nagy örömére olimpiai csapatuk éltáblása, Betul Cemre Yildiz a kazanyi GP-n a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen sötéttel aratott győzelme után újabb nagy „skalpot” gyűjtött, a tavalyi kontinensbajnok litván Viktorija Cmilytét kényszerítette megadásra. A meggyengült világos királyállás indított sikeres támadást.

A kínai Ruan Lufei kihasználta a lengyelek legjobbjának, Monika Socko taktikai elnézését. A francia védelmű játszmában Socko rosszabb állásban hibázott, gyalogot vesztett, Ruan Lufei anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

Sikerrel zárta a napot az isztambuli olimpián ezüstérmes kínai válogatott tagja, Ju Wenjun. Csapattársnője, Zhao Xue kicsit hátrányosabb pozícióból remizett az indiai Humpy Koneruval.

Kiegyenlített erők küzdelmét hozta az orosz Tatjana Koszinceva és a bolgár Antoaneta Sztefanova összecsapása. A mongol Batkhuyag Munguntuul kedvező lehetőséget szalasztott el a szlovén Anna Muzicsukkal szemben, de a rajtlistán első nagymesternő később saját nyerési esélyét nem használta ki.

 

A 2. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Humpy Koneru (indiai, 2593) – Zhao Xue (kínai, 2549) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520) – Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 0 – 1 (Angol megnyitás, 38)

Ruan Lufei (kínai, 2492) – Monika Socko (lengyel, 2463) 1 – 0 (Francia védelem, 70)

Ju Wenjun (kínai, 2528) – Kubra Oztürk (török, 2294) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 40)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2344) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

 

A verseny állása:

1.Ruan Lufei 2 pont

2-4. Humpy Koneru, Zhao Xue és Ju Wenjun 1,5

5-9. Anna Muzicsuk, Batkhuyag Munguntuul, Betul Cemre Yildiz, Tatjana Koszinceva és Viktorija Cmilyte 1

10. Antoaneta Sztefanova 0,5

11-12. Kubra Oztürk és Monika Socko 0

 

A 3. forduló párosítása:

Anna Muzicsuk – Tatjana Koszinceva

Kubra Oztürk – Batkhuyag Munguntuul

Monika Socko – Ju Wenjun

Betul Cemre Yildiz – Ruan Lufei

Zhao Xue – Viktorija Cmilyte

Antoaneta Sztefanova – Humpy Koneru

 

Cmilyte,V (2520) – Yildiz,B (2341)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.e3 Fe7 7.Hge2 0-0 8.0-0 c6 9.b3 f5 10.d4 e4 11.Fb2 Ha6 12.g4

A sötét gyalogszerkezet "szétszedésére" jobb volt a 12.Vd2 Hb4 13.f3 exf3 14.Fxf3 folytatás.

12...fxg4 13.Hxe4 Hd5 14.H2g3? Ve8 15.Hc5 Hac7 16.Vc2 He6 17.Hxe6 Fxe6 18.Fe4 h5!?

A török sakkozónőtől megszokott agresszív játék.

19.He2?

A meggyengült világos királyállás végképp védelem nélkül maradt.

19...Fd6 20.Kh1 Bf6 21.Hc3 Hxc3 22.Fxc3 Fd5 23.f3

 

23...Bxf3! 24.Fxf3 Fxf3+ 25.Bxf3 gxf3 26.e4 Vf7 27.Vf2 Bf8 28.Bg1 Vf4 29.e5 Fe7 30.Fe1

 

 

30...Ve4! 31.Fd2 Fh4 32.Ve3 Vd5 33.Bxg7+

Kétségbeesett kísérlet, a sötét király könnyen elsétált a látszatfenyegetések elől.

33...Kxg7 34.Vh6+ Kf7 35.Vxh5+ Ke6 36.Vg4+ Bf5 37.Vg6+ Ke7 38.Vh7+ Ke8 és világos feladta

 

Koneru,H (2593) – Zhao Xue (2549)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.0-0 c5 6.Hc3 Fe7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.b3 Hbd7 10.Bd1 a6 11.e4 Vc8 12.Fb2 0-0 13.h3 Bd8 14.Ve3 Vc7 15.Bd2 Bac8 16.Hd4 Ff8 17.Be1 Vb8 18.Ve2 Be8 19.Hc2 Hc5 20.b4 Hcd7 21.f4 Bed8 22.Bed1 Vc7 23.He3 h6 24.a3 Hh7 25.h4 Fe7 26.Ff3 Hdf8 27.Vf2 Vb8 28.Ve2 Vc7 29.Bd3 Vb8 30.B3d2 Vc7 31.Bd3 Vb8 32.B3d2 és döntetlen

 

Koszinceva,T (2524) - Sztefanova,A (2502)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 h6 8.Be1 Fb6 9.Hbd2 He7 10.d4 c6 11.Fa4 Hg6 12.Hf1 exd4 13.Hxd4 Be8 14.Fc2 d5 15.exd5 Bxe1 16.Vxe1 Fxd4 17.cxd4 Vxd5 18.Fxg6 fxg6 19.Fe3 Fe6 20.b3 a5 21.Hd2 a4 22.Bc1 Hd7 23.Hc4 axb3 24.axb3 Ba2 25.Vb4 b5 26.Ha5 Hb8 27.Hb7 Ha6 28.Ve7 Vd7 29.Vxd7 Fxd7 30.Hc5 Hxc5 31.Bxc5 Bb2 32.d5 cxd5 33.Bxd5 Fe6 34.Bxb5 Bxb3 35.Bxb3 Fxb3 és döntetlen

 

Munguntuul,B (2434) - Muzicsuk,A (2606)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.d3 Fb7 10.Hbd2 Be8 11.a3 Vd7 12.Be1 Ff8 13.Fa2 h6 14.exd5 Hxd5 15.He4 Kh8 16.Hfg5 f6 17.Hf3 Hd8 18.Hh4 He6

 

 

19.Vg4

Munguntuul kihagyta a 19.Fxh6 f5 (19...gxh6 20.Fxd5 Vxd5 21.Hxf6 Hf4 22.Hg6+ Hxg6 23.Hxd5) 20.Hg6+ Kg8 21.Hxe5 Ve7 22.Fd2 fxe4 23.Vxe4 lehetőséget és a tisztáldozatért cserébe világos bőséges ellenértéket kapott volna.

19...Vf7 20.Vf5 Bad8 21.Hg6+ Kg8 22.Fxh6?!

Az elkésett taktikai csapás sötét előnyéhez vezetett.

 

 

22...Fc8! 23.Hxf8 Bxf8 24.Vf3 gxh6 25.Fxd5 Bxd5 26.Hxf6+ Vxf6 27.Vxd5 Vxf2+ 28.Kh1 Vf5

Kölcsönös időzavarban kimaradt a 28...Vxb2 29.Vxe5 Hf4 30.Ve4 Vxc3 jelentős anyagi előnyhöz vezető folytatás.

29.Vxe5 Vxe5 30.Bxe5 Bf2 31.b3 Kf7 32.Kg1 Bc2 33.Bf1+ Ke7 34.d4 Kd6 35.Be3 Fb7 36.Bf2 Bc1+ 37.Bf1 Bc2 38.Bf2 Bc1+ 39.Bf1 Bc2 40.Bf2 Bc1+ 41.Bf1 és döntetlen

 

Ruan Lufei (2492) - Socko,M (2463)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Va5 7.Fd2 Va4 8.Vb1 a6 9.Vb3 Vxb3 10.cxb3 Hc6 11.dxc5 Hxe5 12.f4 Hc6 13.Hf3 Hf6 14.b4 He4 15.Fd3 0-0 16.0-0 Hxd2 17.Hxd2 e5 18.fxe5 Hxe5 19.Fc2 Fd7 20.Hf3 Hxf3+ 21.Bxf3 Fc6 22.Bd3 Bfd8 23.Fb3 Bd7 24.Bad1 Bad8

 

 

25.Bd4 Kf8 26.Kf2 g6 27.B1d2 h6 28.Fd1 Ke7 29.Ke3 Ke6 30.Fb3 Ke5 31.g3 f5 32.Be2 Fb5 33.Be1 g5 34.a4 Fc6 35.Fc2 Bf8?

Rosszabb állásban taktikai elnézés.

 

 

36.Kd2+ Kf6 37.Fxf5 Be7 38.Fc2 Bxe1 39.Kxe1 Ke5 40.Bd2 Bd8 41.Be2+ Kf6 42.Kd2 d4 43.cxd4 Bxd4+ 44.Kc3 Bd7 45.Fb3 Kg7 46.Be5 Bc7 47.Kd4 Bd7+ 48.Ke3 Bc7 49.Be6 Fh1 50.Fc2 a5 51.Bg6+ Kf8

 

52.Bxh6 axb4 53.Bh8+ Ke7 54.Bh7+ Kd8 55.Bxc7 Kxc7 56.Kd4 Kc6 57.Kc4 b6 58.cxb6 Kxb6 59.Kxb4 Ff3 60.h4 gxh4 61.gxh4 Fh5 62.Fe4 Ka6 63.a5 Ka7 64.Fd3 Kb7 65.Kc5 Kc7 66.Fb5 Ff3 67.Fe8 Fb7 68.h5 Kd8 69.Fc6 Fc8 70.h6 és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2528) - Oztürk,K (2294)
Vezérindiai védelem [E17]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.g3 b6 4.Fg2 Fb7 5.0-0 Fe7 6.c4 0-0 7.b3 d6 8.Fb2 Hbd7 9.e3 He4 10.He1 f5 11.Hd3 Ff6 12.Be1 Ve8 13.Hd2 e5 14.Hb4 c5 15.Hxe4 Fxe4 16.Hd5 Fxg2 17.Kxg2 Bd8 18.dxc5 Hxc5 19.Ve2 Bd7 20.Bad1 Fg5 21.Fa3 He4 22.f3 Hf6 23.Hxf6+ Bxf6 24.f4 Fh6 25.Vd3 e4 26.Vd5+ Vf7 27.Va8+ Vf8 28.Vc6 Ve7 29.Bd2 g6 30.Bed1 Ff8 31.Fb2 Be6 32.Vd5 Vf7 33.a4 h6 34.Vb5 Bc7 35.Fa3 Vf6 36.Bd4 Vf7? 37.Fxd6 Fxd6 38.Bxd6 Bc5 39.Bd8+ Kg7 40.Vd7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az esélyesek győzelemmel rajtoltak az ankarai GP-n

Címkék: Grand Prix-döntő Ankara

Ankarában az esélyesek győzelmeivel kezdődött meg a Grand Prix-versenysorozat utolsó tornája. Az indiai Humpy Koneru, a litván Viktorija Cmilyte és a kínai Ruan Lufei valamint Zhao Xue rajtolt nyeréssel. A rajtlistán első szlovén Anna Muzicsuk világossal, a kétszeres olimpiai bajnoknő orosz Tatjana Koszinceva sötéttel remizett.

A viadalon elsőként a forduló rangadójának számító parti, a szlovén Anna Muzicsuk és a kínai Ju Wenjun összecsapása fejeződött be. A szicíliai védelem Najdorf-változatában lépésismétléssel osztoztak meg a ponton.

Az indiai Humpy Koneru a papírformának megfelelően hozta a biztos győzelmet a török Betul Cemre Yildizzel szemben. Hullámzott a török Kubra Ozturk és a kínai Ruan Lufei játszmája, a végén a nagyobb játékerő érvényesült.

A tavalyi Európa-bajnoknő litván Viktorija Cmilyte kihasználta a lengyel Monika Socko pontatlan védekezését és minimális anyagi előnyét érvényesítette. A kínai Zhao Xue fölényes állását alaposan elrontotta, de a bolgár Antoaneta Sztefanova bástyáját elásva elvesztette a partit. Az orosz Tatjana Koszinceva megküzdött a remiért a mongol Batkhuyag Munguntuullal szemben.

 

Az első forduló eredményei:

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) döntetlen (Spanyol megnyitás, 76)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Ju Wenjun (kínai, 2528)  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Kubra Ozturk (török, 2294) – Ruan Lufei (kínai, 2492)  0 – 1 (Félszláv védelem, 60)

Monika Socko (lengyel, 2463) - Viktorija Cmilyte (litván, 2520) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 76)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Humpy Koneru (indiai, 2593)  0 – 1 (Angol megnyitás, 39)

Zhao Xue (kínai, 2549) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) 1 – 0 (Szláv védelem, 59)

 

A 2. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Antoaneta Sztefanova

Humpy Koneru – Zhao Xue

Viktorija Cmilyte – Betul Cemre Yildiz

Ruan Lufei – Monika Socko

Ju Wenjun – Kubra Ozturk

Batkhuyag Munguntuul – Anna Muzicsuk

 

Muzicsuk,A (2606) – Ju Wenjun (2528)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Vd2 Hc6 11.Hb3 Fe6 12.h4 Bg8 13.hxg5 hxg5 14.0-0-0 Vb6 15.Hd5 Fxd5 16.exd5 Hce5 17.Be1 f5 18.f3 f4 19.fxg4 fxg3 20.Fd3 Vf2 21.Bhf1 Vxd2+ 22.Hxd2 Hxg4 23.Ff5 Hf2 24.Hc4 Kd8 25.Hb6 Bf8 26.Fe6 Ba7 27.Hc8 Ba8 28.Hb6 Ba7 29.Hc8 Ba8 30.Hb6 Ba7 31.Hc8 és döntetlen

 

Zhao,Xue (2549) - Sztefanova,A (2502)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 e6 5.Fg5 a5 6.a3 a4 7.Vc2 dxc4 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Vb6 10.Hc3 Hbd7 11.e4 Fa6 12.Fe2 c5

 

13.d5 exd5 14.Fxf6

Még erősebb volt a 14.e5 h6 15.exf6 hxg5 16.Hxd5 Va5+ 17.Kf1 0-0-0 18.Hxg5 folytatás.

14...Hxf6 15.e5 Hd7 16.Hxd5 Vb7?! 17.Ve4 0-0-0 18.Bd1 Be8 19.Vf5 Fe7 20.Vxf7 Fd8 21.e6 Hf6 22.He5 Bhf8 23.Vxb7+?

Zhao Xue megőrizte volna nagy fölényét a 23.Hxf6 Vxf7 (23...Bxf7 24.exf7 Bh8 25.Fg4+ Kb8 26.Hfd7+ Ka7 27.Ff3) 24.exf7 Bxe5 25.Hd7 Bxe2+ 26.Kxe2 b4+ 27.Ke3 Bxf7 28.Hxc5 változatban.

23...Fxb7 24.Hxf6 gxf6 25.Hf7 Bxe6 26.Hxd8 Bxd8 27.Bxd8+ Kxd8 28.f3

 

28...Be3?

Antoaneta Sztefanova nagyot hibázott. 28...c4 29.Kf2 Ke7 30.Fd1 h6 egyenlő esélyeket adott volna.

29.Kf2 Bb3 30.Bd1+ Ke7 31.Bd2 b4 32.Fc4 bxa3 33.Fxb3 axb3 34.bxa3 c4 35.Ke3 c3

 

36.Be2 Kd6 37.Be1 Kc5 38.Kd3 c2 39.Kc3 Fd5 40.h4 h5 41.Kb2 Kd4 42.Be8 f5 43.Bd8 Kc5 44.Bc8+ Kd4 45.a4 Ke3 46.a5 f4 47.a6 Kf2 48.Bc5 Fa8 49.Bg5 Fc6 50.a7 Fb7 51.Kc1 Fc6 52.Kd2 Fa8 53.Bg8 Fd5 54.a8V Fxa8 55.Bxa8 Kxg2 56.Bh8 Kxf3 57.Bxh5 Kg4 58.Bh8 f3 59.Bf8 és sötét feladta

Socko,M (2463) - Cmilyte,V (2520)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 Hf6 4.Hc3 cxd4 5.Hxd4 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 Vc7 9.Ve2 0-0 10.a4 Hc6 11.0-0 Ha5 12.Hd2 Fe6 13.Fxe6 fxe6 14.f4 exf4 15.Bxf4 Bac8 16.Baf1 Hc4 17.Hxc4 Vxc4 18.Vd3 Hd7 19.Bxf8+ Fxf8 20.Fd4 He5 21.Fxe5 Vxd3 22.cxd3 dxe5 23.Kf2 Fe7 24.Ke2 b5 25.axb5 axb5 26.Hxb5 Bc2+ 27.Kf3 Bxb2

 

28.Hc3? Bb3 29.Bc1 Fa3 30.Bc2 Fb4 31.Hd1 Bxd3+ 32.Ke2 Bd4 33.Hf2 Fe7 34.Kf3 h5 35.g3 g5 36.h3 Kf7 37.Ke3 Ba4 38.g4 h4 39.Hd3 Ba3 40.Bc8 Kf6 41.Bc2 Fd8 42.Bf2+ Ke7 43.Bb2 Fc7 44.Bb7 Kd6 45.Bb5 Kc6 46.Bc5+ Kd7 47.Bb5 Fd6 48.Ke2 Kc6 49.Bb2 Ba1 50.He1 Ba4 51.Hf3 Bxe4+ 52.Kd3 Ba4 53.Hxg5 Kd5 54.Ke2 Fc5 55.Bb5? Ba2+ 56.Kf1 Kc4 57.Bb8 Fe3 58.Bc8+ Kd3 59.Bd8+ Fd4 60.Hxe6 Bf2+ 61.Ke1  

 

 

61...Bf3 62.Hxd4 exd4 63.Ba8 Be3+ 64.Kf2 Bg3 65.Bg8 Bxh3 66.g5 Bg3 67.g6 Kd2 68.g7 d3 69.Kf1 h3 70.Bh8 Bxg7 71.Bxh3 Bf7+ 72.Kg1 Ke2 73.Bh8 Bg7+ 74.Kh2 d2 75.Be8+ Kd1 76.Kh3 Bd7 és világos feladta

 

Yildiz,B (2341) - Koneru,H (2593)
Angol megnyitás [A34]

1.e4 c5 2.Hf3 b6 3.c4 Fb7 4.Hc3 e6 5.d4 cxd4 6.Hxd4 a6 7.Fe3 Vc7 8.a3 Hf6 9.f3 Fe7 10.Bc1 d6 11.Fe2 Hbd7 12.0-0 0-0 13.b4 Bfc8 14.Vd2 Bab8 15.Bfd1 Vd8 16.Ff1 Fa8 17.Hb3 He5 18.Ha4 h5 19.Ve1 Hfd7 20.c5?! bxc5 21.Fxa6 Bc6 22.Ff1 cxb4 23.axb4 Bxc1 24.Fxc1 Fc6 25.Hb2  

 

 

25...d5! 26.Hd4 Fxb4 27.Ve2 Fc5 28.Kh1 Fxd4 29.Bxd4 dxe4 30.fxe4 Vf6 31.Bd1 Hg4 32.Hd3 Fb5 33.Fe3 Hde5 34.h3 Fxd3 35.Bxd3 Hxd3 36.hxg4 Bb1 37.Kg1 He5 38.g5 Vd8 39.Ff4 Hg4 és világos feladta

 

Munguntuul,F (2434) - Koszinceva,T (2524)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.d3 Fb7 10.Hbd2 Be8 11.a3 h6 12.Be1 Vd7 13.exd5 Hxd5 14.He4 Bad8 15.Fd2 Vg4 16.h3 Vg6 17.Bad1 f5 18.Hg3 Ff6 19.Hh2 Kh7 20.Vh5 Vxh5 21.Hxh5 Fe7 22.Hg3 g6 23.Hf3 Ff6 24.Fc2 Hb8 25.h4 h5 26.Hg5+ Kg7 27.d4 e4 28.He2 Hd7 29.Hf4 Hf8 30.Fb3 Bd7 31.a4 Fxg5 32.hxg5 Hxf4 33.Fxf4 He6 34.Fxe6 Bxe6 35.axb5 axb5 36.Ba1 Fd5 37.Ba7 Bc6 38.Bea1 b4 39.cxb4 Bc2 40.Bc1 Bxc1+ 41.Fxc1 Fc4 42.Ff4 Kf7 43.Kh2 Ke6 44.Fe5 c6 45.Ba8 Ke7 46.Bc8 Fd5 47.Bb8 Fc4

 

48.b5 Fxb5 49.Bg8 f4 50.Bxg6 e3 51.fxe3 fxe3 52.Kg3 e2 53.Kf2 Ke8 54.Bh6 Bf7+ 55.Ff6 Kd7 56.Bxh5 Ke6 57.Bh3 Ba7 58.Be3+ Kf5 59.Be5+ Kg6  

 

 

60.Bxb5 cxb5 61.Kxe2 Kf5 62.Kd3 Ba1 63.Kc3 Bg1 64.Kb4 Bxg2 65.d5 Bd2 66.Kxb5 Bxd5+ 67.Kc6 Bd2 68.b4 Ke6 69.b5 Bc2+ 70.Kb7 Bg2 71.b6 Kd7 72.Kb8 Bg4 73.b7 Bg3 74.Fe5 Bxg5 75.Ka7 Bg8 76.b8V Bxb8 és döntetlen

 

Ozturk,K (2294) - Ruan,L (2492)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 dxc4 8.Fxc4 b5 9.Fe2 Fb7 10.0-0 0-0 11.Bd1 Vc7 12.e4 e5 13.dxe5 Hxe5 14.Hd4 Fc5 15.Ff4 Bfe8 16.Fg3 Vb6 17.Hf3 Hfg4 18.Ff1 a6 19.Hxe5 Hxe5 20.Bac1 Ff8 21.h3 Bac8 22.Kh2 c5 23.f4?! Hc6 24.Hd5?! Vd8 25.Vf2 Hd4 26.b4?

 

26...Bxe4 27.Hc3 Be7 28.Fh4 f6 29.He2 Bd7 30.Hxd4 Bxd4 31.Fe2 Ve7 32.Fg4 Bcd8?

A kínai nagymesternő kiengedte előnyét.

33.bxc5 Bxd1 34.Fxd1 Bc8 35.Fb3+ Kh8 36.Vd2 Ve4 37.Fc2 Vd5 38.Ve2? Be8 39.Vf1 Fxc5 40.Fb3 Vd6 41.Bd1 Vc7 42.Fg3 Fe4 43.f5 Vb6 44.Fe6 Bd8 45.Ve2 Bxd1 46.Vxd1 Fd4 47.Vh5 g6?

 

48.Vh6

A török nagymesternő kihagyta a 48.fxg6 Fxg6 49.Vd5 lehetőséget.

48...Vc5 49.Vf4? Fg1+ 50.Kh1 Fe3 51.Vb8+ Kg7 52.Kh2 Vc2 53.Vc7+ Vxc7 54.Fxc7 Fxf5 55.Fd5 Fd3 56.Kg3 Fc4 57.Fb7 b4 58.Kf3 Fc5 59.Ke4 Fxa2 60.Fxa6 Kf7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ankarában a Grand Prix-sorozat második helye a tét

Címkék: Női Grand Prix-verseny Ankara

A török fővárosban, Ankarában szeptember 15. és 28. között rendezik meg a női Grand Prix-versenysorozat befejező, hatodik tornáját. A GP-sorozatot már megnyerte a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, aki jövőre döntőt játszhat a 2012-es, 64 résztvevős  kiesési rendszerű világbajnokság első helyezettjével. A világbajnoknő győzelme esetén a GP-sorozat második helyezettje lehet a kihívója.

A kínai világbajnoknő, Hou JI-fan már megnyerte a Grand Prix-sorozatot 

Az isztambuli sakkolimpia után a viadal résztvevői közül tizen csak egy hetet „pihenhettek”, újabb nagy csata vár rájuk. A pontversenyben jelenleg harmadik indiai Humpy Koneru nem játszott az olimpián, ahogy a kínai Ruan Lufei sem volt tagja az ezüstérmes válogatottnak. A női világranglistán a szeptember 1-től érvényes pontszámok alapján második szlovén Anna Muzicsuk Isztambulban elvesztette utolsó két partiját, 25 Élő-pontja is bánta gyengélkedését. A kínai Zhao Xue tíz játszmájából nyolcat is megnyert, a remit nem ismerte. Ju Wenjun a leggyengébb láncszeme volt az együttesnek. Kikapaszkodni látszik a hosszú hullámvölgyből az orosz Tatjana Koszinceva, az olimpián az aranyérmes csapat éltáblása volt. A tavalyi Európa-bajnok litván Viktorija Cmilyte megőrizte veretlenségét, igaz jóval gyengébb mezőnyben játszotta végig az olimpiát. A bolgár Antoaneta Sztefanova is megbízható éltáblás volt.

 

A Grand Prix-torna résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606)

Humpy Koneru (indiai, 2593)

Zhao Xue (kínai, 2549)

Ju Wenjun (kínai, 2528)

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502)

Ruan Lufei (kínai, 2492)

Monika Socko (lengyel, 2463)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341)

Kubra Ozturk (török, 2294)

 

A hat versenyből álló Grand Prix-sorozaton való részvételre a 2010-es kiesési rendszerű világbajnokság első négy helyezettje kvalifikálta magát. Öten Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a 2010. júliusi és a 2011. januári ún. súlyozott pontszámok alapján. A hat rendező is delegálhatott versenyzőt, a FIDE elnöke három sakkozónőt jelölhetett. Négy tornán kell játszani, a legjobb három eredmény számít a végső sorrendbe. A sorozat győztese világbajnoki kihívó lesz.

Tornánként 40 ezer euró a díjalap, a győztes 6.500 eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első kilenc helyezettje még további 60 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 15 ezer eurót nyer. A „szófiai szabály” érvényes, amely tiltja a megegyezéses döntetlent. Remizni csak a jól ismert esetekben lehet: háromszori tükörkép, háromszori lépésismétlés, elméleti döntetlen állásokban, illetve az 50 lépéses szabály szellemében.

A pontverseny állása

Név

Nemzet

Rosztov 2011

Shenzhen 2011

Nalcsik 2011

Kazany 2012

Zsermuk 2012

Ankara

2012

Össz.

Hou Ji-fan

CHN

160

160

  100

160

480

Anna Muzicsuk

SLO

100

130

 

  145

 

 

375

Humpy Koneru

IND

65

 

 

145

110

 

320

Katyerina Lahno

UKR

130

 

   80

   50

110

 

320

Ju Wenjun

CHN

 

100

130

 

75

 

305

Zhao Xue

CHN

 

75

160

 

60

 

295

Nagyezsda Koszinceva

RUS

80

 

55

35

110

 

280

Viktorija Cmilyte

LTU

 

35

100

   100

 

 

235

Tatjana Koszinceva

RUS

100

 

55

   70

 

 

225

Elina Danieljan

ARM

45

50

 

   75

45

 

170

Ruan Lufei

CHN

30

75

 

 

75

 

180

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

20

20

100

 

 

 

140

Antoaneta Stefanova

BUL

45

 

55

35

 

 

135

Alisza Galljamova

RUS

65

 

30

20

 

 

115

Tan Zhongyi

CHN

 

100

 

 

 

 

100

Batkhuyag Munguntuul  

MGL

 

60

20

 

20

 

100

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

10

 

10

   75

 

 

95

Zsu Csen

QAT

 

35

55

 

 

 

90

Lilit Mkrtchian

ARM

 

 

 

 

45

 

45

Betul Cemre Yildiz

TUR

 

10

 

   10

 

 

20

Nino Hurcidze

GEO

 

 

 

 

10

 

10

 

A pontozás és a díjazás:

1.120 pont + 40 bónusz, 6.500 euró

2. 110 pont + 20 bónusz, 4.750 euró

3. 100 pont + 10 bónusz, 4.000 euró

4.   90 pont, 3.750 euró

5.   80 pont, 3.500 euró

6.   70 pont, 3.250 euró

7.   60 pont, 3.000 euró

8.   50 pont, 2.750 euró

9.   40 pont, 2.500 euró

10. 30 pont, 2.250 euró

11. 20 pont, 2.000 euró

12. 10 pont, 1.750 euró

 

Rosztovban tavaly augusztusban a kínai világbajnoknő, a 17 éves Hou Ji-fan győzelmével fejeződött be a Grand Prix-versenysorozat első tornája. Remek rajtjának, a viadal első félidejében mutatott lenyűgöző játékának köszönhetően egypontos előnnyel ért célba. Hat partiban kényszerítette feladásra ellenfeleit, egyetlen vereségét az ukrán Katyerina Lahnótól szenvedte el.

A kétszeres kontinensbajnok Lahno megizzadt az utolsó fordulóbeli remiért, a nehéz pozícióban sem vesztette el hidegvérét, és remire mentette a partit, ami számára a második helyet jelentette. Az orosz Tatjana Koszinceva az utolsó játéknapon bukta el veretlenségét. Meglepetés volt a világbajnoki kihívó indiai Humpy Koneru gyenge szereplése, az exvilágbajnoknő orosz Alekszandra Kosztenjuk utolsó helye.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 8 pont

2.Katyerina Lahno (ukrán) 7

3-4. Anna Muzicsuk (szlovén) és Tatjana Koszinceva (orosz) 6,5

5. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 6

6-7. Humpy Koneru (indiai) és Alisza Galljamova (orosz) 5,5

8-9. Antoaneta Sztefanova (bolgár) és Elina Danieljan (örmény) 5

10. Ruan Lufei (kínai) 4,5

11. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 3,5

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 3

 

Hou Ji-fan veretlenül végzett az élen a Shenzenben megrendezett viadalon. A szlovén Anna Muzicsuk második helye szép siker, megakadályozta a kínai sakkozónők teljes diadalát. A litván Európa-bajnoknő, Viktorija Cmilyte gyengén sakkozott.

 

A torna végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 8 pont

2. Anna Muzicsuk (szlovén) 7

3-4. Ju Wenjun (kínai) és Tan Zhongyi (kínai) 6,5

5-6. Zhao Xue (kínai) és Ruan Lufei (kínai) 6

7. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 5,5

8. Elina Danieljan (örmény) 5

9-10. Viktorija Cmilyte (litván) és Zsu Csen (katari) 4,5

11. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 4

12. Betul Cemre Yildiz (török) 2,5

 

Nalcsikban októberben rendezték meg a sorozat harmadik versenyét. Kettős kínai siker született, Zhao Xue bámulatos eredménnyel, a 11 partiból 9,5 pontot gyűjtve végzett az első helyen. Ju Wenjun 2,5 pontos hátránnyal lett második, az utolsó fordulóban honfitársnőjére mért vereséget. Meglepetés az orosz olimpiai bajnokcsapat nagymesternőinek gyenge szereplése, Tatjana Koszinceva, Nagyezsda Koszinceva, Alisza Galljamova balsikere mellett az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk utolsó helye újabb szenzáció.

 

A Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Zhao Xue (kínai) 9,5

2. Ju Wenjun (kínai) 7

3-4. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) és Viktorija Cmilyte (litván) 6

5. Katyerina Lahno (ukrán) 5,5

6-9. Zsu Csen (katari), Tatjana Koszinceva (orosz), Nagyezsda Koszinceva (orosz) és Antoaneta Sztefanova (bolgár) 5

10. Alisza Galljamova (orosz) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 4

12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 3,5

 

Idén júniusban Kazany volt a sorozat negyedik viadalának a színhelye. A meglepetésekben bővelkedő versenyen csak utolsó játéknapon dőlt el az első hely sorsa, öt parti is döntéssel fejeződött be. A forduló előtt még holtversenyben az élen álló litván Viktorija Cmilyte gyorsan remizett, bebiztosította dobogós helyezését. Riválisai közül az indiai Humpy Konerunak volt könnyebb feladata, a formán kívül játszó orosz Alisza Galljamovát érdekes tisztáldozattal győzte le. Koneru a rajtnál óvatosabban játszott, hajrája remekül sikerült.

A szlovén Anna Muzicsuk a versenyen sokat hibázó orosz Nagyezsda Koszincevával szemben szerezte meg az értékes győzelmet. Koneruhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nagy kalandok után holtversenyben harmadikként zárta szereplését. Nem játszott jó formában, két veresége a torna szenzációjának számított, különösen a török Betul Cemre Yildizzel szembeni sorozatos hibái döbbentették meg a sakkrajongókat.

Az örmény Elina Danieljan a nyolcadik forduló után még félpontos előnnyel vezetett, hármat veszítve azonban alaposan visszaesett a tabellán. Alekszandra Kosztenjuk a verseny végén játszott jobban, vagy inkább szerencsésebben. Gyengélkedtek a Koszinceva nővérek, Katyerina Lahno az utolsó négy játszmájából csak fél pontot szerzett.

 

A torna végeredménye:

1-2. Humpy Koneru (indiai) és Anna Muzicsuk (szlovén) 7,5

3-4. Viktorija Cmilyte (litván) és Hou Ji-fan (kínai) 7

5-6. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) és Elina Danieljan (örmény) 6

7. Tatjana Koszinceva (orosz) 5,5

8. Katyerina Lahno (ukrán) 5

9-10. Antoaneta Sztevanova (bolgár) és Nagyezsda Koszinceva (orosz) 4,5

11. Alisza Galljamova (orosz) 3

12. Betul Cemre Yildiz (török) 2,5

 

Az örmény üdülőhelyen, Zsermukban a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elsőségével ért véget a Grand Prix-sorozat ötödik versenye. Váratlan eredmények születtek a fordulatokban gazdag viadalon. A dobogós helyezésekre pályázó kínai sakkozónők a hajrában meginogtak, váratlan vereségekkel végül a vártnál gyengébben szerepeltek. Sakkozásuk fekete napja volt az utolsó forduló, mind a négyen vereséget szenvedtek. A világbajnoknőt Katyerina Lahno győzte le, Ruan Lufei ellen Nagyezsda Koszinceva nyert. Ju Wenjun az indiai Humpy Konerutól szenvedett vereséget, Zhao Xue meglepetésre Katyerina Kovalevszkajától kapott ki. Hou Ji-fan mögött félpontos hátránnyal holtversenyben végzett a második helyen Koszinceva, Lahno és Koneru.

Hou Ji-fan érvényesítette a papírformát, de játéka korántsem volt meggyőző. A 18 éves világbajnoknő inkább rutinból „húzta be” a versenyt, célkitűzését teljesítette, tornagyőztes lett, s egyúttal megnyerte az egész sorozatot, így jövőre világbajnoki döntőt játszhat. November 10-től Hanti-Manszijszkban rendezik meg a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságot, amelynek győztese lesz a vb-döntő másik szereplője. Amennyiben Hou Ji-fan elindul és megnyeri a vb-t, akkor a Grand Prix-sorozat második helyezettjével vívná a finálét.

 

A verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai) 7 pont

2-4. Nagyezsda Koszinceva (orosz),   Katyerina Lahno (ukrán) és Humpy Koneru (indiai) 6,5

5-6. Ruan Lufei (kínai) és Ju Wenjun (kínai) 6

7. Zhao Xue (kínai) 5,5

8-9. Elina Danieljan (örmény) és Lilit Mkrtchian (örmény) n5

10. Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz) 4,5

11. Batkhuyag Munguntuul (mongol) 4

12. Nino Hurcidze  (grúz) 3,5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog