Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Londonban zajló Grand Prix-torna hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel 40 lépésben remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel. A spanyol megnyitású partiban nagymesterünk átmeneti gyalogáldozattal robbantotta fel világos gyalogcentrumát. Az izraeli Borisz Gelfand nyert az angol Michael Adams ellen és megőrizte félpontos előnyét. A játéknap másik győzelmét az azeri Sahriyar Mamedgyarov aratta, az amerikai Hikaru Nakamura harmadszor kapott ki. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kecsegtető állását remire rontotta a kínai Wang Hao ellen, az orosz Alekszandr Griscsuk is kiengedte előnyét a holland Anish Girivel vívott partijában. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov 11 lépésben remizett. Lékó Péter nyolcadik játszmájában Griscsukkal világossal mérkőzik meg.

 

 

Lékó Péter hatodik döntetlenét könyvelhette el a londoni GP hetedik játéknapján. A kubai Leinier Dominguez Perez elkerülte a spanyol megnyitás berlini változatában a vezércserés fővonalat. Nagymesterünk érdekes tervvel rukkolt elő, átmeneti gyalogáldozattal robbantotta fel világos gyalogcentrumát, pontos lépésekkel kiegyenlített, a sorozatos cserék különböző színű futós végjátékhoz vezettek.

Nagy kedvvel és jól játszik a torna doyenje, a 44 esztendős Borisz Gelfand. Játékán érződik, hogy a világbajnoki döntőre készülve sokat elemzett kritikus változatokat, nagy önbizalommal kezeli a bonyolultabb állásokat is. Az angol Michael Adamsszel jól ismerik egymást, 1988-ban, Sydneyben csatáztak először és még 43 partiban néztek farkasszemet egymással. Gelfand 9-7-re vezetett 28 döntetlen mellett, az izraeli nagymester javított eredményességén. A szicíliai védelem Rossolimo-változatában érdekes pozíció jött létre, a sötét haderő passzivitása miatt világos állását láthattuk előnyösebbnek, Adams túlértékelte esélyeit. Gyalogáldozata elhibázott volt,  Gelfand sokáig tétlenkedő bástyája is akcióba lépett, Adams nagy hibáját követően az izraeli nagymester döntő anyagi előnyt szerzett.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov újabb győzelmet aratott, az amerikai Hikaru Nakamura harmadik vereségét szenvedte el. Nakamura 17…c5? lépésével gyorsan hátrányba került, Mamedgyarov egyre nagyobb előnybe került. Időzavarban kisebb pontatlanságokat is elkövetett, de Nakamura sem védekezett jól, a d szabadgyalog eldöntötte a pont sorsát.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov joggal bosszankodhat, kecsegtető állását elrontotta a kínai Wang Hao ellen. Az orosz Alekszandr Griscsuk is előnyösebben állt a holland Anish Girivel vívott küzdelemben, de nem használta ki esélyét.

Nehéz magyarázatot találni az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov játszmában látottakra, 11 lépéses döntetlen…

 

A 7. forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

Wang Hao (kínai, 2742) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752) döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 43)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) döntetlen (Angol megnyitás, 11)

Michael Adams (angol, 2722) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 47)

Anish Giri (holland, 2730) – Alekszandr Gricsuk (orosz, 2754) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Borisz Gefand 5 pont

2. Sahriyar Mamedgyarov 4,5

3-5. Lékó Péter, Alekszandr Griscsuk és Veszelin Topalov 4

6. Wang Hao 3,5

7-10. Michael Adams, Leinier Dominguez Perez, Anish Giri és Vaszilij Ivancsuk 3

11-12. Rusztam Kaszimdzsanov és Hikaru Nakamura 2,5

 

A verseny táblázata

 

Sorsz.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

*

0

½

½

½

0

½

½

2

Hikaru   Nakamura

2783

USA

1

*

½

½

0

0

0

½

3

Veszelin   Topalov

2752

BUL

½

½

*

1

½

½

½

½

4

4

Leinier Dominguez   Perez

2725

CUB

½

½

0

*

½

½

½

½

3

5

Wang Hao

2742

CHN

½

1

½

*

½

½

½

0

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2729

AZE

1

1

*

½

½

1

0

½

7

Vaszilij   Ivancsuk

2769

UKR

½

½

*

½

½

½

½

0

3

8

Michael Adams  

2722

ENG

½

½

½

*

½

½

0

½

3

9

Anish Giri

2730

NED

½

½

0

½

½

*

½

½

3

10

Alekszandr   Griscsuk

2754

RUS

½

½

½

1

½

½

½

*

4

11

Borisz Gelfand  

2738

ISR

1

½

½

1

½

½

1

*

5

12

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

½

1

½

½

*

4

 

A 8. forduló párosítása:

Lékó Péter – Alekszandr Griscsuk

Borisz Gelfand – Anish Giri

Rusztam Kaszimdzsanov – Michael Adams

Hikaru Nakamura – Vaszilij Ivancsuk

Veszelin Topalov – Sahriyar Mamedgyarov

Leinier Dominguez Perez – Wang Hao

 

Dominguez Perez,L (2725) - Lékó,P (2737)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 a6 8.Fxc6 bxc6 9.d4 exd4 10.cxd4 Fb6 11.Vc2 Be8 12.Be1 c5 13.d5

Peter Szvidler két éve Szergej Karjakin ellen a 13.e5 Hd5 14.Hc4 h6 15.Fd2 Fe6 16.exd6 cxd6 17.Hxb6 Vxb6 18.dxc5 dxc5 19.He5 Hb4 20.Va4 Hd5 (20...Bed8!?) 21.Vc2 Hb4 folytatásban remizett.

13...Fg4 14.b3 Fa5 15.Be3 c6

Lékó Péter érdekes tervet választott a világos gyalogcentrum felrobbantására.

16.dxc6

 

16...d5 17.exd5 Bxe3 18.fxe3 Hxd5 19.Fb2 Hxe3 20.Ve4 Fxd2 21.c7  

 

 

21...Vd5

Nagymesterünk pontos játékkal kiegyenlített.

22.Hxd2 Vxe4 23.Hxe4 Hd5 24.h3 Ff5 25.Hxc5 Hxc7 26.Bf1 Fc8 27.Bd1 He6 28.Bd6 h6 29.Fd4 Hxc5 30.Bd8+ Kh7 31.Fxc5 f6 32.Kf2 Fb7 33.Bxa8 Fxa8 34.g3 g5 35.Fd4 Kg6 36.h4 Fd5 37.Fc3 Fe6 38.Fd4 Fd5 39.Fc3 Fe6 40.Fd4 és döntetlen

 

Adams,M (2722) - Gelfand,B (2738)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.b3 a6 6.Fxc6 Hxc6 7.Fb2 b6 8.d4 cxd4 9.Hxd4 Fb7 10.Hd2 f6 11.Vg4 Kf7 12.Bad1 Vc7 13.Hxc6

Michael Adams a francia Edouard ellen két éve 13.Hc4 b5 14.Vh5+ Kg8 15.He3 He5 16.Hf3 mellett döntött.

13...Fxc6 14.Vh5+ Kg8

 

15.Fd4

Jobb volt a 15.e5 f5 16.Hc4 Fb5 17.Bd4 Fc5 18.Bd3 folytatás.

15...b5 16.f4 Fe7 17.c3 Bf8 18.b4 d6 19.Ff2 e5 20.Bc1 Vb7 21.Bfe1 Fe8 22.Vf3 Ff7 23.c4 h5 24.c5

Világos tervéhez jobban illett a 24.cxb5 axb5 25.Hb3 Bc8 változat.

24...dxc5 25.Fxc5

 

25...exf4 26.Vxf4 Fxa2 27.e5

Adams lépésről lépésre rontotta el állását, a gyalogért nem kapott elegendő ellenjátékot.

27...Fxc5+ 28.Bxc5 fxe5 29.Vxe5  

 

 

29...Bh6

A tétlenkedő, sokáig jövőjét nehezen látható bástya játékba avatkozott.

30.Hf3 Be6 31.Va1 Bxe1+ 32.Vxe1 Vb6 33.Ve3? Fd5 34.Hg5?

Taktikai elnézés.

 

34...Vf6! 35.Hf3

Sötét döntő anyagi előnyéhez vezetett a 35.Bc1 Vb2 36.Hf3 Vxb4 folytatás is.

35...Fxf3 36.gxf3 Vxf3 37.Vxf3 Bxf3 38.Kg2 Bf4 39.Bc6 Bxb4 40.Bxa6 Bc4 41.Bb6

 

41...b4 42.Bb7 Kh7 43.Bb6 g6 44.Kg3 h4+ 45.Kf3 Kh6 46.Bb5 g5 47.h3 Bc3+ és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2729) - Nakamura,H (2783)
Királyindiai védelem [E68]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.0-0 Hbd7 7.Hc3 e5 8.e4 exd4 9.Hxd4 Be8 10.h3 Hc5 11.Be1 h6 12.Kh2 Fd7 13.Bb1 a6 14.a3 Vc8 15.f4 Bb8 16.b4 He6 17.Hf3 c5?

Számításba jött 17...Hg4+ 18.hxg4 Fxc3 19.Fd2 Ff6 változat, ehelyett Hikaru Nakamura jelentős hátrányba került.

 

18.e5 dxe5 19.Hxe5 cxb4 20.axb4 Hf8 21.Fb2 Fe6 22.Hd5 Vd8 23.Vb3 h5 24.Bbd1 Fxd5?! 25.cxd5 h4

 

26.d6! hxg3+ 27.Vxg3 Hh5 28.Vg4

Még erősebb volt a 28.Vf2 Fxe5 29.Bxe5 Bxe5 30.Fxe5 f6 31.Fa1 folytatás.

28...f5 29.Vf3

Nem engedélyezett volna semmiféle ellenjátékot a 29.Vg5 Vxg5 30.fxg5 Fxe5+ 31.Bxe5 Bxe5 32.Fxe5 Be8 33.Fd5+ Kh7 34.Fd4 változat.

29...Vh4 30.d7 Bed8? 31.Bf1 Kh7 32.Ve3

Kimaradt a 32.Bd6 Fh6 33.Fc1 Ve7 34.Bxg6 Hxg6 35.Vxh5 Vf6 36.Fd5 lehetőség.

32...Ve7 33.Vc5 Vxc5 34.bxc5 He6 35.Fa3 Hhxf4  

 

 

36.Hf7 Bf8 37.Bxf4! Bxf7 38.Bh4+ Kg8

 

39.Fd5 Hd8 40.Be1 Ff6 41.Be8+ Kg7 42.Bhh8 Fe5+

 

43.Bxe5! és sötét feladta

 

Wang Hao (2742) - Topalov,V (2752)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fg7 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5

Veszelin Topalov kevésbé járatos utat választott 6...c6 helyett.

7.dxc5 Hd7 8.Va4 Vc7 9.He4

Világosnak kellene vigyáznia a 9.c6 0-0 10.cxd7 Fxc3+ 11.Kd1 Fxd7 12.Vc2 Fa5 13.Vxc7 Fxc7 változatban.

9...Fxb2 10.Bb1 Fg7 11.Hf3 0-0

Számításba jött a 11...f5 12.Heg5 Vxc5 13.Hd2 Fc3 14.Bd1 Vxd5 folytatás.

12.Va3 He5 13.Hed2 Hxf3+ 14.gxf3 Bd8 15.e4

 

15...Fd4! 16.Bc1 Ve5! 17.Hc4 Vf6 18.Bc2 Fd7 19.Fe2 e6! 20.He3 exd5

Nagyobb előnyt adott volna a 20...Fxe3 21.Vxe3 exd5 22.e5 Ve7 23.Bd2 Ff5 24.f4 Bac8 változat.

21.Hxd5 Vh4 22.Fc4 Fe6 23.Bd2 Fe5 24.Ke2 b5!? 25.cxb6 axb6 26.Vb3 b5 27.Vxb5 Kg7 28.Vb3 Bab8 29.Ve3 h5

A bolgár exvilágbajnok kiengedte előnyét.

30.Fb3 Fxd5 31.Fxd5 Vf6 32.Bc2 Bdc8 33.Bxc8 Bxc8 34.Bd1 Ff4 35.Vd4 Bc2+ 36.Kf1 Fe5 37.Ve3 Vh4  

 

 

38.f4?

Időzavaros hiba.

38...Vxh2 39.Vf3 Bc3 40.Bd3 Bc1+ 41.Bd1 Bxd1+ 42.Vxd1 Vxf4

Topalov még nehézségeket okozhatott volna a 42...Vh3+ 43.Ke2 Vg4+ 44.Kd2 Vxf4+ folytatásban.

43.Vd3 h4 44.Fb3 g5 45.Fd1 g4 46.Vd7 Vxe4 47.Vxg4+ Vxg4 48.Fxg4 és döntetlen

Giri,A (2730) - Griscsuk,A (2754)
Szicíliai védelem [B42]

1.Hf3 c5 2.e4 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.Ve2 Hc6 8.Fe3 d6 9.0-0 Hf6 10.c4 b6

Alekszandr Griscsuk új tervvel rukkolt ki. 10...0-0 11.Hc3 Fxe3 12.Vxe3; 10...e5 11.Fxa7 Bxa7 12.Hc3 Fe6 fordult elő leggyakrabban.

11.Hc3 He5 12.h3 Fb7 13.a4 0-0 14.Bfd1 Vc7 15.a5 h6 16.Ba3 Bfb8 17.axb6 Fxb6 18.Fxb6 Vxb6 19.Ha5 Hc6 20.Bda1 Hd7 21.Vd2 Hc5 22.Fc2 Vxb2 23.e5 Vb4 24.Hxb7 Hxb7 25.exd6 Hxd6 26.Vd3 g6

Előnyösebb volt a 26...Hf5 27.Bxa6 (27.Ba4 Vc5) 27...He5 28.Vd2 Bxa6 29.Bxa6 Vxc4 folytatás.

27.Bxa6?!

Anish Giri 27.Vg3 Hf5 28.Fxf5 exf5 29.Ba4 Vb3 30.Bb1 Vc2 31.Bxb8+ Hxb8 32.Vf3-mal jobban játszhatott volna.

27...Bxa6 28.Bxa6 Bc8 29.Vg3 Kg7 30.Ba4 Vc5 31.He2 Hd4

Az orosz nagymester megtartotta volna előnyét a 31...He5 32.Hf4 Hdxc4 33.Hh5+ Kf8 34.Hf6 Vd4 változatban.

32.Vc3 e5 33.Hxd4 exd4 34.Va1 Hxc4 35.Fd3 He5 36.Vxd4 Vxd4 37.Bxd4 Hxd3 38.Bxd3 h5 39.h4 Bc4 40.g3 Bc2 41.Bd6 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2769) - Kaszimdzsanov,R (2684)
Angol megnyitás [A11]

1.c4 c6 2.Hf3 d5 3.g3 dxc4 4.Fg2 Hd7 5.a4 Hc5 6.Ha3 Fe6 7.Vc2 Vd5?

Rusztam Kaszimdzsanov nem akart előnybe kerülni a 7...Hb3 8.Bb1 Vd5 9.Hh4 (9.e4 Vd3 10.Hg5 Vxc2 11.Hxc2 Fc8) 9...Vc5 folytatással?

8.Hh4 Vd4 9.Hf3 Vd5 10.Hh4 Vd4 11.Hf3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ankarában az indiai Humpy Koneru elsőségével fejeződött be a Grand Prix-sorozat utolsó versenye. Koneru tornagyőzelmével a pontversenyben a második helyen végzett a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan mögött. Az utolsó játéknapon a lengyel Monika Socko ellen nyert, a szlovén Anna Muzicsuk csak remizett a kínai Ruan Lufejjel, veretlenül a versenyfutásban második lett, a pontversenyben harmadikként zárta szereplését. A kínai Zhao Xue az orosz Tatjana Koszincevával osztozott meg a ponton. Győzelemmel zárta szereplését a litván Viktorija Cmilyte, a mongol Batkhuyag Munguntuul és a bolgár Antoaneta Sztefanova. Hanti-Manszijszkban november 11. és december 2. között rendezik meg a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságot, ahol Polgár Judit kivételével a női sakkozás legjobbjai játszanak. Amennyiben a regnáló világbajnoknő Hou Ji-fan nyerne, akkor jövőre Humpy Koneruval mérkőzne meg a világbajnoki címért. Ha Hou Ji-fan nem nyeri meg a viadalt, akkor a Grand Prix-sorozat győzteseként játszana az új világbajnoknővel párosmeccset.

 

 

Izgalmas utolsó fordulóval fejeződött be az ankarai GP-viadal. A befejező játéknapon a holtversenyben vezető szlovén Anna Muzicsukra várt nehezebb feladat, hiszen sötéttel a kínai Ruan Lufei volt az ellenfele és sötéttel kellett volna megszereznie az egész pontot, míg az indiai Humpy Konerura világossal a formán kívül játszó lengyel Monika Socko elleni világos parti várt. Koneru kihasználva Socko hibáját  gond nélkül gyűjtötte be a pontot, Muzicsuk csak remizni tudott a skót megnyitású ütközetben. A szlovén nagymesternő egy pillanatban minőséget nyerhetett volna, el is bukhatta volna a játszmát, a remivel a mezőnyben egyedüli veretlenként második lett, a pontversenyben 10 pontos hátránnyal végül a harmadik helyet szerezte meg.

 

 

Humpy Koneru győzelmével megnyerte az ankarai GP-t, a pontversenyben a második helyen végzett. Hanti-Manszijszkban november 11. és december 2. között rendezik meg a 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságot, ahol Polgár Judit kivételével a női sakkozás legjobbjai játszanak. Amennyiben a regnáló világbajnoknő Hou Ji-fan nyerne, akkor jövőre Humpy Koneruval mérkőzne meg a világbajnoki címért. Ha Hou Ji-fan nem nyeri meg a viadalt, akkor a Grand Prix-sorozat győzteseként játszana az új világbajnoknővel párosmeccset.

Tizenhárom hónap alatt hat Grand Prix-versenyt rendeztek meg, egyértelmű siker a sorozat. Hou Ji-fan ismét bizonyította klasszisát, három torna megnyerésével végzett az élen. Humpy Koneru rossz kezdés után összeszedte magát, Anna Muzicsuk kiegyenlített teljesítményt nyújtott. A sorozat meglepetése az orosz nagymesternők mérsékelt szereplése, a világbajnokságon javíthatnak…

A viadal honlapja, a http://ankara2012.fide.com remekül tájékoztatott, a fényképeket Anasztazia Karlovics és Kema Gorijeva készítette.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Zhao Xue (kínai, 2549) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 44)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) – Betul Cemre Yildiz (török, 2341) 1 – 0 (Réti megnyitás, 40)

Humpy Koneru (indiai, 2593) – Monika Socko (lengyel, 2463) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 40)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520) – Kubra Oztürk (2294) 1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 41)

Ruan Lufei (kínai, 2492) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) döntetlen (Skót megnyitás, 66)

Ju Wenjun (kínai, 2528) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) 0 – 1 (Angol megnyitás, 51)

 

A verseny végeredménye

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Humpy Koneru

2593

IND

*

0

½

½

1

½

1

1

1

1

1

1

39,50

2

GM

Anna Muzicsuk

2606

SLO

1

*

½

½

½

½

1

½

½

1

1

1

8

40,00

3

GM

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

*

0

½

1

½

1

1

1

1

½

36,75

4

GM

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

½

1

*

½

½

0

½

1

0

1

1

33,50

5

WGM

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

½

½

*

½

½

½

½

1

1

1

29,50

6

IM

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

½

0

½

½

*

½

1

½

½

1

½

6

30,00

7

GM

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

½

1

½

½

*

1

½

0

1

½

27,25

8

WGM

Ju Wenjun

2528

CHN

0

½

0

½

½

0

0

*

1

1

½

1

5

21,75

9

GM

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

0

½

0

0

½

½

½

0

*

1

½

1

19,75

10

WGM

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

1

0

½

1

0

0

*

½

½

17,25

11

GM

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

1

8,50

12

WGM

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

0

½

0

0

½

½

0

0

½

0

*

2

11,25

 

A résztvevők teljesítményének performance-pontszáma és az Élő-pontszámok változása:

Humpy Koneru 2689, + 13,6, Anna Muzicsuk 2651, + 6,6, Zhao Xue 2615, + 10,3, Viktorija Cmilyte 2549, + 4.9, Ruan Lufei 2552, + 9,4, Batkhuyag Munguntuul 2528, + 13,6, Tatjana Koszinceva 2484, - 5,6, JU WEnjun 2447, - 11,3, Antoaneta Sztefanova 2421, - 12, Betul Cemre Yildiz 2367, + 2,5, Monika Socko 2278, - 26, Kubra Oztürk 2243, - 9

 

A Grand Prix végeredménye

Név

Nemzet

Rosztov 2011

Shenzhen 2011

Nalcsik 2011

Kazany 2012

Zsermuk 2012

Ankara 2012

Össz.

Hou Ji-fan

CHN

160

160

100

160

480

Humpy Koneru

IND

65

 

 

145

110

160

415

Anna Muzicsuk

SLO

100

130

 

145

 

130

405

Zhao Xue

CHN

 

75

160

 

60

110

345

Katyerina Lahno

UKR

130

 

80

50

110

 

320

Ju Wenjun

CHN

 

100

130

 

75

50

305

Viktorija Cmilyte

LTU

 

35

100

100

 

85

285

Nagyezsda Koszinceva

RUS

80

 

55

35

110

 

245

Ruan Lufei

CHN

30

75

 

 

75

85

235

Tatjana Koszinceva

RUS

100

 

55

70

 

60

230

Elina Danieljan

ARM

45

50

 

75

45

 

170

Batkhuyag Munguntuul  

MGL

 

60

20

 

20

70

150

Jekatyerina   Kovalevszkaja

RUS

20

20

100

 

 

 

140

Antoaneta Stefanova

BUL

45

 

55

35

 

40

140

Alisza Galljamova

RUS

65

 

30

20

 

 

115

Tan Zhongyi

CHN

 

100

 

 

 

 

100

Alekszandra   Kosztenjuk

RUS

10

 

10

75

 

 

95

Zsu Csen

QAT

 

35

55

 

 

 

90

Betul Cemre Yildiz

TUR

 

10

 

10

 

30

50

Lilit Mkrtchian

ARM

 

 

 

 

45

 

45

Monika Socko

POL

 

 

 

 

 

20

20

Nino Hurcidze

GEO

 

 

 

 

10

 

10

Kubra Oztürk

TUR

 

 

 

 

 

10

10


 

 

A pontozás és a díjazás:

1.120 pont + 40 bónusz, 6.500 euró

2. 110 pont + 20 bónusz, 4.750 euró

3. 100 pont + 10 bónusz, 4.000 euró

4.   90 pont, 3.750 euró

5.   80 pont, 3.500 euró

6.   70 pont, 3.250 euró

7.   60 pont, 3.000 euró

8.   50 pont, 2.750 euró

9.   40 pont, 2.500 euró

10. 30 pont, 2.250 euró

11. 20 pont, 2.000 euró

12. 10 pont, 1.750 euró

A pontverseny első kilenc helyezettje még 60 ezer eurón is osztozott:

Hou Ji-fan  15.000 euró

Humpy Koneru 10.000 euró

Anna Muzicsuk 8.000 euró

Zhao Xue 7.000 euró

Katyerina Lahno 6.000 euró

Ju Wenjun 5.000 euró

Viktorija Cmilyte 4.000 euró

Nagyezsda Koszinceva 3.000 euró

Ruan Lufei 2.000 euró

 

Koneru,H (2593) - Socko,M (2463)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 c5 6.d5 exd5 7.Hg5

Humpy Koneru a ritkább változat mellett döntött az oly alaposan elemzett, a szupernagymester által is kedvelt 7.Hh4 helyett.

7...h6 8.Hh3 Vc7

A tavalyi csapat Európa-bajnokságon a lengyel Radoslaw Wojtaszek a 8...g6 9.Hc3 Fg7 10.Hf4 0-0 11.0-0 Hc6 12.Hcxd5 Bb8 folytatásban csatázott Veszelin Topalovval.

9.cxd5 d6 10.0-0 g6 11.e4 Hbd7 12.Hc3 a6 13.f4 Fg7 14.Be1 0-0 15.e5 Hh7 16.e6 Hdf6

 

17.g4

Az indiai nagymesternő nem tétovázott, gyalogrohamot indított.

17...fxe6 18.Bxe6 Bae8 19.f5 g5 20.Hf2 b5 21.Fe3 b4 22.He2 Hd7 23.He4 He5 24.H2g3 Hc4 25.Ff2 Hxb2 26.Vc2 Hd3?!

Jobb volt a 26...Bxe6 27.dxe6 c4 28.Bc1 Fe5 folytatás.

27.Vxd3

 

27...Fxa1?

Eldőlt a Grand Prix-sorozat második helyének a sorsa. 27...Bxe6 28.dxe6 Fxa1 29.Vxd6 Vxd6 30.Hxd6 Fxg2 31.Kxg2 Hf6 32.Fxc5 a5 33.Kf3 változat is világosra lett volna kedvezőbb.

28.Bg6+ Kh8 29.Hxd6 Be5 30.Hxb7 Vxb7 31.Fxc5

Még erősebb volt a 31.Bxh6 Vb5 32.Vd1 Fc3 33.He4 folytatás.

31...Bf6 32.d6

Gyorsabban nyert a 32.Hh5 Vc8 33.Vc4 Bf7 34.Bc6 Bc7 35.Fxb4 változat.

32...Vd7

 

33.He4 Bxg6 34.fxg6 Hf8 35.Vf1 Hxg6 36.Vxa1 Vg7 37.Fd4 Kh7  

 

 

38.d7 Ve7 39.Fxe5 Hxe5 40.Vxe5 és sötét feladta

 

Ruan Lufei (2492) - Muzicsuk,A (2606)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vf3

Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Szergej Rublevszkij a változat legnagyobb híve. Anna Muzicsuk aligha örült Ruan Lufei választásának, hiszen sötétnek minimálisak az esélyei az esetleges győzelem megszerzésére...

6...bxc6 7.Hd2 a5 8.a4 He7 9.Vxf6 gxf6 10.Hb3 Fb6 11.Fd2 0-0 12.c4 d6  

 

 

13.c5 dxc5 14.Fc4

Pontosabb volt a 14.Bc1 f5 15.Hxc5 Be8 16.Fd3 fxe4 17.Hxe4 folytatás.

14...f5 15.f3 fxe4 16.fxe4 Fe6 17.Bc1 Hg6 18.Fh6?!

Világosra lett volna előnyös a [18.Fxe6 fxe6 19.Hxc5 He5 20.Ke2 változat.

18...Bfe8 19.Hd2 He5 20.b3?  

 

 

20...Bad8?

A szlovén nagymesternő elszalasztotta a nagy lehetőséget 20...Fxc4 21.bxc4 Hd3+ 22.Ke2 Hxc1+ 23.Bxc1 f5-tel.

21.Bc3 Bd6 22.Bg3+ Fg4 23.Ff4 Bg6 24.Fxe5 Bxe5 25.Bf1 Be7 26.Bf4 Fh5 27.Bxg6+ Fxg6 28.g4 Kg7 29.Ke2 f6 30.Ke3 Bd7 31.Bf2 Bd4 32.h4 h6 33.Bg2 Fa7 34.g5 hxg5 35.hxg5 f5 36.Bf2 fxe4 37.Bf6 Fb6 38.Be6 Bd6 39.Be7+ Kf8 40.Be5 Bd4?! 41.Hf1 Bd7 42.Be6 Kg7 43.Hg3 Bd6 44.Be5 Bd4 45.Kf4 Kf8 46.Be6 Bd6?  

 

 

47.Be5

Ruan Lufei a 47.Bf6+ Ke8 (47…Bxf6+ 48.gxf6 e3 49.Kxe3 FF7 50.Kf4) 48.Hxe4 Bxf6+ (48...Fxe4 49.Kxe4 Bd2 50.g6 Bg2 51.Kf5 Kd7 52.Bf7+ Kc8 53.Bh7) 49.gxf6 Kd7 50.Hd2 Fh5 51.Hf3 Ke8 52.He5 folytatásban nyerhetett volna.

47...Bd2 48.Be6 Bd6?! 49.Bxg6?! Bxg6 50.Hxe4 Bd6 51.Kf5 Kg7 52.Hf6 Fa7 53.Hh5+ Kh7 54.Hf6+ Kg7 55.Hg4 Fb6 56.He5 Fa7 57.Kg4 Fb6 58.Kh5 Bd2 59.Hxc6 Bh2+ 60.Kg4 Bg2+ 61.Kf4 Bf2+ 62.Kg3 Bd2 63.Kg4 Bg2+ 64.Kf4 Bf2+ 65.Kg4 Bg2+ 66.Kf4 és döntetlen

 

Zhao Xue (2549) - Koszinceva,T (2524)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Fg5 Fb7 10.Bc1 c5 11.e3

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Viswanathan Anand 11.dxc5 h6 (Az újítás meglepte az indiai világbajnokot.) 12.Ff4 Fd5 13.Vc2 Hbd7 14.Fd6 Hxc5! 15.Fxf8 Vxf8 16.e3 Hb3 17.Fc4 Hxc1 18.Fxd5 Hxd5 19.Vxc1 Bc8 folytatásban csatázott Vlagyimir Kramnyikkal. 20.Vb1 Vc5 21.0-0 Vc2 22.Vxc2 Bxc2 23.Bb1 után remiben egyeztek meg.

11...Hbd7 12.Fe2 cxd4 13.Vxd4 Hc5 14.0-0 Ve7 15.Fxf6 Vxf6 16.b4 He4 17.Bc7 Fd5 18.Fa6

Többet ígért a 18.He5 Hd6 19.f4 változat.

18...Hd6 19.Vxf6 gxf6 20.Hd4 Bfd8 21.Bfc1 Kf8 22.f3 e5 23.He2 Fe6 24.Hg3 Bd7 25.B7c3 Ke7 26.a4 Bb8

Tatjana Koszinceva kiegyenlítette esélyeit.

27.Fe2 b5 28.Ba1 bxa4 29.Bxa4 Bdb7 30.Bca3 Bxb4 31.Bxb4 Bxb4 32.Bxa7+ Bb7 33.Ba8 He8 34.Ba4 Kf8 35.Bh4 Kg7 36.f4 exf4 37.Hh5+ Kf8 38.Bxf4 f5 39.Fd3 Hd6 40.Hg3 Bb3 41.Fxf5 Fxf5 42.Hxf5 Hxf5 43.Bxf5 Bxe3 44.Kf2 és döntetlen

 

Cmilyte,V (2520) - Oztürk,K (2294)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 exd4 5.Fxc4 Fb4+ 6.Hbd2 Hc6 7.0-0 Vf6 8.e5 Vg6 9.a3 Fe7 10.Vb3 Hh6 11.Be1 0-0 12.Fd3 Ff5 13.He4 Hg4 14.Ff4 Bad8 15.Vc2 Kh8 16.h3 Hh6 17.Kh1 Bd7 18.Vd2 Ve6 19.Bac1 Hg8

 

20.g4

Szép taktikai megoldás lett volna 20.Hf6! Bdd8 (20...Fxf6 21.exf6 Vxf6 (21...Vd5 22.fxg7+ Kxg7 23.Fe5+) 22.Fg5 Vg6 23.Hh4 Vxg5 24.Vxg5 Fxd3 25.Vd2) 21.Hg5 Vc8 22.Hfxh7 Bfe8 23.Vc2 világos előnyével.

20...Fxe4 21.Fxe4 g6?! 22.Fd3 Vd5 23.Kg2 Bdd8 24.Fc4 Va5 25.Vd3 Vb6 26.b4 a6 27.h4 f5? 28.g5 Fxb4

Reménytelen állásban kétségbeesett áldozat.

 29.axb4 Hxb4 30.Va3 He7 31.e6 c5 32.Fe5+ Kg8 33.Ff6 Bfe8 34.He5 d3 35.Hxd3 Vc6+ 36.Kg1 b5 37.He5 Vb7 38.Ff1 Bd2 39.Vc3 Bd4 40.Fg2 Vc7 41.Vxd4 és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2528) - Munguntuul,B (2434)
Angol megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 c6 4.0-0 Fg4 5.c4 Hbd7 6.cxd5 cxd5 7.d3 e6 8.Hc3 Fe7 9.Vb3 Vb6 10.Vxb6 Hxb6 11.He5 Fh5 12.h3 0-0 13.g4 Fg6 14.Fe3 Hfd7 15.Hxd7 Hxd7 16.f4 f5 17.Hb5 Bac8 18.Fxa7

A gyalograblás helyett 18.Bac1 a6 19.Hd4 Fc5 20.gxf5 Fxd4 21.Fxd4 Fxf5 22.Kh2 jobb esélyt kínált.

18...b6 19.gxf5 Fxf5 20.e4 dxe4 21.dxe4 Fg6 22.Bad1 Fc5+ 23.Kh2 Hf6 24.Hd4?

 

24...Bf7 25.e5 Bxa7

Jóval erősebb volt a 25...Hd5 26.f5 He3 27.fxg6 Bxf1 28.Fxf1 Hxd1 29.Fc4 Kh8 30.Hxe6 Hxb2 folytatás.

26.exf6 Fxd4 27.Bxd4 Bc2 28.Bb4 Bxa2 29.Bxb6 Fe4 30.Bg1

 

30...Ba1 31.Bxe6?

Tisztet vesztett. A 31.Bb8+ Kf7 32.fxg7 Kxg7 33.Bb3 Kf6 34.Bg3 folytatásban világos küzdhetett volna a remiért.

31...Bxg1 32.Kxg1 Fxg2 33.Be3 g6 34.Be7 Fxh3 35.Bg7+ Kf8 36.Bxh7 Ff5 37.Bb7 Fe4 38.Be7 Ff5 39.Bb7 Bc4 40.b4 Bxf4 41.Kh2 Fb1 42.b5 Bxf6 43.b6 Fe4 44.Bb8+ Kf7 45.Kg3 Bf3+ 46.Kg4 Bb3 47.Kf4 Fg2 48.Kg4 Bb4+ 49.Kg5 Fc6 50.Bc8 Bb5+ 51.Kf4 g5+ és világos feladta

 

Sztefanova,A (2502) - Yildiz,B (2341)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 dxc4 3.e3 Hf6 4.Fxc4 e6 5.0-0 a6 6.Ve2 b5 7.Fb3 c5 8.a4 b4 9.d3 Hc6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 Fb7 12.e4 Fe7 13.He5 Hc6 14.Hxc6 Fxc6 15.Fb3 Vd7 16.Hc4 Bd8 17.He5 Vc7 18.Ff4 Fd6?!

 

19.Hxc6 Fxf4 20.Hxd8 Vxd8 21.Fc4 Vd6 22.g3 Fe5 23.d4 Vxd4 24.Fxa6 0-0 25.a5 Vxb2 26.Vxb2 Fxb2 27.Ba2 Fd4 28.Fb7 Hd7 29.Bb1 f6 30.a6 Hb6 31.a7 Ha8 32.Ba6 Kf7 33.Bc6 Ke7 34.Fc8 e5 35.Fe6 Bd8 36.Bc8 Bxc8 37.Fxc8 c4 38.Bxb4 Fc5 39.Bxc4 Fxa7 40.Ba4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló Grand Prix-viadal hatodik fordulójában Lékó Péter világossal lépésismétlés után remizett a holland Anish Girivel. Nagymesterünk a vezető izraeli Borisz Gelfand mögött félpontos hátránnyal  négyes holtversenyben a második helyen várja a folytatást. Gelfand az ukrán Vaszilij Ivancsukkal osztozott meg a ponton. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a végjátékban tisztet áldozva feltartóztathatatlan szabadgyalogokkal győzte le a kubai Leinjier Dominguez Perezt. Tetszetős gyalogáldozatokkal jutott védhetetlen támadáshoz a kínai Wang Hao, a rajtlistán első amerikai Hikaru Nakamura második vereségét szenvedte el. Fordulatos partiban nyert az azeri Sahriyar Mamedgyarov az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen. Az orosz Alekszandr Griscsuk eltékozolta anyagi előnyét az angol Michal Adamsszel vívott spanyol megnyitású partiban. Lékó Péter a hetedik fordulóban sötéttel Dominguezzel mérkőzik meg.

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a londoni GP-tornán. A hatodik játéknapon Lékó Péter a mezőny legfiatalabb tagjával, a 18 éves holland Anish Girivel csatázott. A szicíliai védelem Najdorf-változatában a nagymesterek a 14. lépésig megismételték az isztambuli sakkolimpián látott Lékó-Wojtaszek partit, ezúttal Péter a hosszúsáncot választotta, de Giri jó ellenjátékhoz jutott, lépésismétléssel ért véget a küzdelem.

Érdekesen alakult az izraeli Borisz Gelfand és az ukrán Vaszilij Ivancsuk összecsapása, ez 1985 óta már a 95. partijuk volt. Az olimpián megosztoztak a ponton, a Tata Steel szuperversenyen Gelfand megadásra kényszerítette nagy riválisát, akivel szemben negatív a mérlege, 53 döntetlen mellett 24-szer kapott ki és 17 partit nyert meg. Ezúttal gyors remi lett a játszmájuk, de az ínyenceknek sok érdekességet jelentett Gelfand gyalogáldozata, kezdeményezését Ivancsuk pontos játékkal hárította.

Elnyerte tetszésünket a kínai Wang Hao gyalogáldozatokkal bevezetett támadása, a manőverezések közepette az amerikai Hikaru Nakamura figyelme lankadt, s ez megbosszulta magát. A sötét haderő koncentrált akciójával szemben nem volt védelme.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov tetszetős tisztáldozattal tett szert feltartóztathatatlan szabadgyalogokra, a kubai Leinier Dominguez Perez első vereségét szenvedte el.

Fordulatos, kölcsönös hibákkal tarkított játszmában győzte le az azeri Sahriyar Mamedgyarov az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot. Megosztozott a ponton az orosz Alekszandr Griscsuk és az angol Michael Adams a spanyol megnyitású partiban.

 

A 6. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Szicíliai védelem, 36)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) – Michael Adams (angol, 2722) döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) döntetlen (Vezérindiai védelem, 25)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 0 – 1 (Félszláv védelem, 45)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) – Wang Hao (kínai, 2742) 0 – 1 (Kettős fianchetto, 47)

Veszelin Topalov (bolgár, 2754) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725)  1 – 0 (Szláv védelem, 49)

 

A verseny állása

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

Borisz Gelfand

2738

ISR

*

½

½

1

½

½

1

4

11.50

2

Alekszandr Griscsuk

2754

RUS

*

½

1

½

½

½

½

10.75

3

Veszelin Topalov

2752

BUL

½

½

*

½

1

½

½

10.25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2729

AZE

½

0

*

½

½

1

1

9.25

5

Lékó PÉter

2737

HUN

½

*

½

1

½

½

½

9.25

6

Michael Adams

2722

ENG

½

½

½

*

½

½

½

3

9.25

7

Wang Hao

2742

CHN

0

½

½

*

½

1

½

3

8.00

8

Vaszilij Ivancsuk

2769

UKR

½

½

½

0

½

*

½

8.25

9

Leinier Dominguez Perez

2725

CUB

½

½

0

*

½

½

½

7.25

Anish Giri

2730

NED

0

½

½

½

½

½

*

7.25

11

Hikaru Nakamura

2783

USA

0

½

½

0

½

*

1

6.75

12

Rusztam Kaszimdzsanov

2684

UZB

½

0

½

½

½

0

*

2

6.25

 

A verseny táblázata

 

Sorsz.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Rusztam   Kszimdzsanov

2684

UZB

*

0

½

½

½

0

½

2

2

Hikaru   Nakamura

2783

USA

1

*

½

½

0

0

½

3

Veszelin   Topalov

2752

BUL

½

½

*

1

½

½

½

4

Leinier Dominguez   Perez

2725

CUB

½

½

0

*

½

½

½

5

Wang Hao

2742

CHN

½

1

*

½

½

½

0

3

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2729

AZE

1

*

½

½

1

0

½

7

Vaszilij   Ivancsuk

2769

UKR

½

*

½

½

½

½

0

8

Michael Adams  

2722

ENG

½

½

½

*

½

½

½

3

9

Anish Giri

2730

NED

½

½

0

½

½

*

½

10

Alekszandr   Griscsuk

2754

RUS

½

½

½

1

½

½

*

11

Borisz Gelfand  

2738

ISR

1

½

½

1

½

½

*

4

12

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

1

½

½

*

 

A 7. forduló párosítása:

Leinier Dominguez Perez – Lékó Péter

Wang Hao – Veszelin Topalov

Sahriyar Mamedgyarov – Hikaru Nakamura

Vaszilij Ivancsuk – Rusztam Kaszimdzsanov

Michael Adams – Borisz Gelfand

Anish Giri – Alekszandr Gricsuk

Lékó,P (2737) - Giri,A (2730)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.f3 e5 9.Hb3 Fe6 10.Fe3 h5 11.Vd2 Hbd7 12.Hd5 Fxd5 13.exd5 g6 14.0-0-0

Az isztambuli sakkolimpián Radoslaw Wojtaszek ellen Lékó Péter a 14.Fe2 Fg7 15.0-0 0-0 16.Ha5 Bb8 17.c4 e4 18.f4 Hg4 19.Fxg4 hxg4 20.f5 Vh4 21.Fg5 Vh8 22.Bab1 Fe5 23.Ff4 Bfe8 24.fxg6 fxg6 25.Hb3 Bf8 folytatásban csatázott.

14...Hb6 15.Kb1 Hbxd5 16.Fg5 Fe7 17.g3 0-0 18.f4 a5 19.Fg2 a4 20.Fxd5 Hxd5 21.Vxd5 axb3 22.Vxb3 Fxg5 23.fxg5 Vxg5 24.Bxd6 e4

 

25.h4

Nagymesterünknek nagyon fogyott a gondolkodási ideje, nem vállalkozott a 25.Vxb7 Va5 26.Vd5 Kg7 27.Vxa5 Bxa5 28.Be1 változatra.

25...Vf5 26.a3 Bae8 27.Be1 Be7 28.Be3 Bc8 29.Bd4 Kg7 30.Vb4 Bce8 31.Vd2 Be5 32.Vc3 Kh7 33.Vd2 Kg7 34.Vc3 Kh7 35.Vd2 Kg7 36.Vc3 és döntetlen

 

Gelfand,B (2738) - Ivancsuk,V (2769)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5

Vaszilij Ivancsuk kevésbé járt utat választott.

 6.Hbd2

A legtöbbször 6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 változatot játszották.

6...c5 7.d5 exd5 8.cxd5 Hxd5 9.Fb2 Hc7! 10.Fg2 Fb7 11.0-0 He6 12.a4 b4 13.e4 Fe7 14.Be1 Hc6 15.Hc4 0-0 16.e5 Be8 17.Hfd2 Vc7 18.He4 Hcd4 19.Hcd6 Fxd6 20.exd6 Vb6 21.a5 Vb5 22.Ff1 Vc6 23.Fg2 Vb5 24.Ff1 Vc6 25.Fg2 és döntetlen

 

Nakamura,H (2783) – Wang Hao (2742)
Kettős fianchetto [A05]

1.Hf3 d5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.b3 Fg7 5.Fb2 c5 6.c4 d4 7.b4 0-0 8.d3 Hc6 9.b5 Hb8 10.0-0 He8 11.Hbd2 Hd6 12.Hb3 Hd7 13.Vc2 a5 14.Bae1 e5 15.e3 dxe3 16.fxe3 Vc7 17.Hfd2 Be8 18.Fc3 a4 19.Hc1 Hb6 20.a3 Fe6 21.e4 Bed8 22.Bf2 Vd7 23.Hf3 f6 24.Ff1 He8 25.Fd2 Hc7 26.Fe3 Vd6 27.Ha2 Ff7 28.Hc3 He6 29.Hd2 Hd4 30.Vd1 Fe6 31.Hd5 Bf8 32.Fg2 Bf7 33.Bef1 Hd7 34.Hb1 Fxd5 35.exd5 f5 36.g4 Baf8 37.Fc1

A hosszas manőverezésben lankadt Hikaru Nakamura figyelme, a gyalogáldozattal Wang Hao magához ragadta a kezdeményezést.

 

37...e4! 38.dxe4 f4 39.g5 f3 40.Fxf3 Fe5

A sötét haderő felvonult a világos király elleni akcióhoz.

41.Kh1

 

41...Fxh2! 42.Bxh2 Hxf3 43.Bh3?! Hde5 44.Hc3? Hg4 45.Hxa4??

Reménytelen állásban a háromszoros amerikai bajnok azonnali vesztőt húzott. 

 

 

45...Hfh2! 46.Bxf7 Bxf7 47.Ve2 Bf2 és világos feladta

 

Kaszimdzsanov,R (2684) - Mamedgyarov,S (2729)
Félszláv védelem [D47]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 b4 9.He4 Hxe4 10.Fxe4 Fb7 11.Hd2 Bc8 12.a3 bxa3 13.0-0 Fa6 14.Be1 Fd6 15.b3 Ve7 16.Hc4 Fxc4 17.bxc4 0-0 18.Vd3 f5 19.Ff3 e5 20.c5 Fb8 21.Fxa3 e4 22.Vb3+ Kh8 23.Fe2 Hf6 24.Bab1

Rusztam Kaszimdzsanov kecsegtető pozíciójában lebecsülte Sahriyar Mamedgyarov királyszárnyi akciójának erejét. 24.Fc1 Hg4 25.g3 Vg5 26.Fd2 Vh5 27.h4 őrizte volna előnyét.

24...h5?! 25.Vb7 Ve8 26.Bb3?!  

 

 

26...f4! 27.Beb1 f3 28.Ff1 Fc7 29.Va6?

 

29...Vg6?!

Az azeri nagymester kihagyta a 29...fxg2 30.Fxg2 Hg4 31.h3 Hxf2 32.d5 cxd5 33.Fb2 Kh7 34.Bf1 Bb8 lehetőséget.

30.h3 Hh7

 

31.d5 Hg5 32.Kh1 Fe5 33.Fb2 Fxb2 34.B3xb2 Vf5 35.d6 Vxc5 36.Bd1?! Bcd8?!

Szinte minden lépésben mindketten jobb folytatásokat hagytak ki.

37.d7 Ve5 38.Bbd2

 

38...fxg2+ 39.Fxg2 Hf3 40.Fxf3 Bxf3 41.Vf1? Vf5 42.Vg2 Bxh3+ 43.Kg1 Bh4 44.Kf1 a5 45.Bd4 a4 és világos feladta

 

Topalov,V (2752) - Dominguez Perez,L (2725)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 a6 5.Hc3 b5 6.c5 g6 7.He5 Fg7 8.f4 Vc7 9.Fe2 h5 10.0-0 a5 11.a3 Ff5 12.h3 Hbd7 13.Ff3 He4 14.Fxe4 dxe4 15.Fd2 Hf6 16.Ve2 Fe6 17.b4 axb4 18.axb4 0-0 19.Bfc1 Bfb8 20.Fe1 Vc8 21.Kh2 Ba6 22.Fh4 Bba8 23.Bxa6 Vxa6 24.Ve1 Vb7 25.Ba1 Bxa1?!

Kár volt átengedni az a nyílt vonal feletti uralmat.

26.Vxa1 Hd5 27.Hxd5 Fxd5  

 

 

28.Va5! Vc8 29.Fxe7 Ve8 30.Vc7

A bolgár exvilágbajnok úgy ítélte meg, hogy a különböző színű futók mellett nem tudja értékesíteni anyagi előnyét a 30.Vd8 Vxd8 31.Fxd8 Fxe5 32.dxe5 Kf8 33.g4 hxg4 34.hxg4 Fe6 35.Kg3 Fc8 folytatásban. 

 

 

30...f6 31.Vd7 Ff7 32.Fxf6 Fxf6 33.Vxc6 Fxe5?

A kubai nagymester a 33...Vxc6 34.Hxc6 Kf8 35.g4 hxg4 36.hxg4 Fh4 változatban tarthatta volna állását. 

 

 

34.Vxe8+ Fxe8 35.fxe5 h4 36.d5 Kf7 37.Kg1 Ke7 38.Kf2 g5 39.Ke1 Ff7

 

40.e6 Fh5 41.Kd2 Kd8 42.d6 g4 43.hxg4 Fxg4 44.e7+ Ke8 45.c6 Fe6 46.Kc3 Fd5 47.c7 Fb7 48.Kd4 Kd7 49.Kc5 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2754) - Adams,M (2722)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 b4 9.Hbd2 Ha5 10.Fa2 0-0 11.c3 bxc3 12.bxc3 c5 13.d4 exd4 14.cxd4 d5 15.Be1 dxe4 16.Hxe4 c4 17.Fd2 Hb3 18.Fxb3 cxb3 19.Vxb3 Fe6 20.Vd3 Hxe4 21.Vxe4 Be8 22.He5 Ff8 23.h3?! f6 24.Hd3 Ff7 25.Vf4 Bc8 26.Bxe8 Fxe8 27.Ve4 Fg6 28.Ve6+ Ff7 29.Vg4 h5 30.Ve4 Bc4 31.Fe3 Ve8 32.Vxe8 Fxe8 33.Hc5 Fxc5 34.dxc5 Fxa4 35.Kf1 Kf7 36.Ke2 Ke6 37.g3 g5 38.Bc1 Bxc1 39.Fxc1 h4 40.gxh4 gxh4 41.Fd2 Fb5+ 42.Ke3 Ff1 43.f4 Fxh3 44.Fe1 Kd5 45.Fxh4 Kxc5 46.Fxf6 Ff5 47.Kd2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ankarában, a Grand Prix-sorozat utolsó versenyén a befejező forduló előtt holtversenyben vezet a szlovén Anna Muzicsuk és az indiai Humpy Koneru. A tizedik játéknapon a szlovén nagymesternő remizett a litván Viktorija Cmilytével, a sereghajtó török Kubra Oztürk ellen Koneru simán nyert. A kínai Zhao Xue győzelmével fél pontra megközelítette a két éllovast. A taktikai bonyodalmakban eltévedt a kínai Ju Wenjun, könnyen nyert az orosz Tatjana Koszinceva. Békés döntetlen született a mongol Batkhuyag Munguntuul és a kínai Ruan Lufei partijában, kissé hullámzott a lengyel Monika Socko és a bolgár Antoaneta Sztefanova játszmája. Az utolsó játéknapon Ruan Lufei  és Anna Muzicsuk, Humpy Koneru és Monika Socko, valamint Zhao Xue és Tatjana Koszinceva találkozók döntik el a dobogós helyek sorsát.

Az ankarai GP-n az utolsó fordulóra maradt a döntés, a két legnagyobb rivális, a szlovén Anna Muzicsuk és az indiai Humpy Koneru holtversenyben várja a befejező játéknapot. A holtverseny Muzicsuknak kedvezne, 145 ponttal helyettesítené a rosztovi 100 pontját, 420 ponttal fejezné be a sorozatot, míg Konerunak kiesne a rosztovi 65 pontja, de csak 410 pontja lenne…

 

Muzicsuk a litván Viktorija Cmilytével a szicíliai védelem sárkány-változatában osztozott meg a ponton, Konerunak nem okozott nehézséget a sereghajtó török Kubra Oztürk legyőzése. A kínai Zhao Xue kissé hullámzó partiban megtörte a török Betul Cemre Yildiz ellenállását, fél pontra megközelítette a vezető duót.

Elhibázta a varit a kínai Ju Wenjun, a szicíliai védelem Najdorf-változatában hibás bástyalépése után az orosz Tatjana Koszinceva könnyedén gyűjtötte be az egész pontot, és feljött ötven százalékra.

A mongol Batkhuyag Munguntuul sorozatos cserékkel ölte ki a fantáziát az állásból, a kínai Ruan Lufei a remivel negyedik a versenyfutásban. A lengyel Monika Socko és a bolgár Antoaneta Sztefanova a döntetlennel nem jutott javítani helyezésén.

 

A 10. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) – Ju Wenjun (kínai, 2528) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 30)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) – Ruan Lufei kínai, 2492) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 36)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Viktorija Cmilyte (litván (2520) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

Kubra Oztürk (török, 2294) – Humpy Koneru (indiai, 2593) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 43)

Monika Socko (lengyel, 2463) – Antoaneta Sztafanova (bolgár, 2502) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 51)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Zho Xue (kínai, 2549) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 73)

 

Hely.

Név

ÉLő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

1

½

½

½

1

½

1

½

1

1

33,50

2

GM

Humpy Koneru

2593

IND

0

*

½

1

½

½

1

1

1

1

1

33,75

3

GM

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

*

½

0

1

1

1

1

1

½

7

31,00

4

WGM

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

*

½

½

½

½

1

½

1

1

6

23,50

5

GM

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

½

1

½

*

½

0

½

0

1

1

28,50

6

IM

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

½

0

½

½

*

½

½

½

1

½

5

22,75

7

GM

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

½

1

½

*

1

0

½

1

½

5

21,25

8

WGM

Ju Wenjun

2528

CHN

½

0

0

½

½

0

*

1

1

½

1

5

19,75

9

WGM

Betul Cmre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

0

1

½

1

0

*

½

½

15,25

10

GM

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

½

0

0

½

0

½

½

0

*

½

1

15,00

11

GM

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

0

0

0

½

½

½

*

1

8,00

12

WGM

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

0

½

0

½

½

0

½

0

0

*

2

10,25

 

A pontverseny állása

Név

Nemzet

Rosztov 2011

Shenzhen 2011

Nalcsik 2011

Kazany 2012

Zsermuk 2012

Ankara

2012

Össz.

Hou Ji-fan

CHN

160

160

100

160

480

Anna Muzicsuk

SLO

100

130

 

145

 

 

375

Humpy Koneru

IND

65

 

 

145

110

 

320

Katyerina Lahno

UKR

130

 

80

50

110

 

320

Ju Wenjun

CHN

 

100

130

 

75

 

305

Zhao Xue

CHN

 

75

160

 

60

 

295

Nagyezsda Koszinceva

RUS

80

 

55

35

110

 

280

Viktorija Cmilyte

LTU

 

35

100

100

 

 

235

Tatjana Koszinceva

RUS

100

 

55

70

 

 

225

Elina Danieljan

ARM

45

50

 

75

45

 

170

Ruan Lufei

CHN

30

75

 

 

75

 

180

Jekatyerina Kovalevszkaja

RUS

20

20

100

 

 

 

140

Antoaneta Stefanova

BUL

45

 

55

35

 

 

135

Alisza Galljamova

RUS

65

 

30

20

 

 

115

Tan Zhongyi

CHN

 

100

 

 

 

 

100

Batkhuyag Munguntuul  

MGL

 

60

20

 

20

 

100

Alekszandra Kosztenjuk

RUS

10

 

10

75

 

 

95

Zsu Csen

QAT

 

35

55

 

 

 

90

Lilit Mkrtchian

ARM

 

 

 

 

45

 

45

Betul Cemre Yildiz

TUR

 

10

 

10

 

 

20

Nino Hurcidze

GEO

 

 

 

 

10

 

10

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Zhao Xue – Tatjana Koszinceva

Antoaneta Sztefanova – Betul Cemre Yildiz

Humpy Koneru – Monika Socko

Viktorija Cmilyte – Kubra Oztürk

Ruan Lufei – Anna Muzicsuk

Ju Wenjun – Batkhuyag Munguntuul

 

Muzicsuk,A (2606) - Cmilyte,V (2520)

Szicíliai védelem [B76]
 

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxc6 bxc6 12.Fd4 Fxd4 13.Vxd4 Vb6 14.Ha4 Vc7 15.Hc5

Az idei Tata Steel szuperversenyen az amerikai Gata Kamsky honfitársával, Hikaru Nakamurával a 15.Fc4 Bb8 16.Bhe1 Bb4 17.b3 Vxh2 18.a3 Bb7 19.g4 Vf4+ 20.Vxf4 Hxf4 21.b4 Kg7 változatban nem tudott előnybe kerülni.

15...Bd8 16.Fc4 Ff5 17.Fb3 h5 18.Bhe1 Hb6 19.Ve3 Bxd1+ 20.Bxd1 Vxh2 21.Vxe7 Hd5 22.Ve2 Hf4?  

 

 

23.Ve7

Az éllovas Anna Muzicsuk elmulasztotta a 23.Ve5 Kh7 24.Kb1 Bd8 25.Bc1 lehetőséget.

23...Hd5 24.Ve2 Vf4+ 25.Kb1 Ve3 26.Vxe3 Hxe3 27.Bd2 Be8 28.Be2 Bd8 29.a3 Bd1+ 30.Ka2 Hd5 31.Fxd5 Bxd5 32.b4 h4 33.Kb2 Kg7 34.Kc1 g5 35.Be7 a5 36.Be1 axb4 37.axb4 g4 38.fxg4 Fxg4 39.Hd3 Ff5 40.He5 Bd4 41.Bf1 Fg6 42.c3 Be4 

 

 

43.Hxg6?!

Egyszerűbb volt a 43.Hxc6 Bc4 44.b5 Bxc3+ 45.Kb2 Bc2+ 46.Kb3 Bxg2 47.b6 Bg3+ 48.Kb2 Bg5 49.Hd4 folytatás.

43...Kxg6 44.Kd2 Bg4 45.Bf2 Bg3 46.Kc2 f5 47.Kb3 Kg5 48.Kc4 f4 49.Kd4

 

49...h3 50.gxh3 Bxh3 51.c4 Bb3 52.Kc5 f3 53.Kxc6 Bxb4 54.Bxf3 és döntetlen

 

Oztürk,K (2294) - Koneru,H (2593)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.g3 cxd4 5.Hxd4 d5 6.Fg2 e5 7.Hf3 d4 8.0-0 Hc6 9.e3 Fe7 10.exd4 exd4 11.Ff4 0-0 12.He5 Vb6 13.Vb3 Ha5 14.Vb5 Fe6 15.Hd2 Hh5 16.Vxb6 axb6 17.Hb3 f6 18.Hf3 Hxf4 19.gxf4 Fxc4 20.Hbxd4 Fxf1 21.Kxf1 Bfd8 22.Bc1 Bac8 23.Bb1 Bc4 24.He6 Bdc8 25.Hfd4 Bc1+ 26.Bxc1 Bxc1+ 27.Ke2 g6 28.Kd2 Bb1 29.Kc2 Bg1 30.Fd5 Kh8 31.f5 Bf1 32.f3 g5 33.h3 Bh1 34.f4 Bh2+ 35.Kd3 Bxh3+ 36.Ke4 g4 37.a3 Bh1 38.b4 Be1+ 39.Kd3 Hc6 40.Fxc6 bxc6 41.Kd2 Ba1 42.Hxc6 g3 43.Ke2 g2 és világos feladta

 

Koszinceva,T (2524) - Ju Wenjun (2528)
Szicíliai védelem [B99]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Fe7 8.Vf3 Vc7 9.0-0-0 Hbd7 10.g4 b5 11.Fxf6 Hxf6 12.g5 Hd7 13.f5 0-0

A bőséges játszmatermésben sötét statisztikája a legjobb ebben a változatban, de jóval kevesebb a példa, mint a 13...Fxg5+ 14.Kb1 0-0 15.fxe6 Hb6, illetve a 13...Hc5; a 13...He5 inkább főváltozatnak nevezhető eltérésekben.

14.Vh5

Előző napi veresége után a kétszeres olimpiai bajnoknő nagy elánnal vetette magát a küzdelembe. 14.Bg1 b4 15.Hce2 e5 16.f6 exd4 17.fxe7 Be8 18.Hxd4 He5 19.Vf4 Bxe7 20.Hf5 variban ketten már összecsaptak a tavalyi nalcsiki GP-tornán, remi lett a vége.

14...b4

 

15.Bd3 bxc3 16.Bxc3 Vb6 17.Hc6  

 

 

17...Be8?

A taktika bevált, Ju Wenjun vesztőt húzott. 17...Ff6! 18.gxf6 Hxf6 19.Vh4 Fb7 20.He7+ Kh8 volt a helyes folytatás!

18.fxe6 He5 19.exf7+ Hxf7 20.Fc4 Fe6 21.Fxe6 Fxg5+ 22.Vxg5 Bxe6 23.He7+ Kf8

 

24.Vd5 Kxe7 25.Vxa8 Vf2 26.Vb7+

A nyert állásban kimaradt a gyorsabb nyerés 26.Bc7+ Kf6 27.Vf8 Ve3+ 28.Kb1-gyel.

26...Kf6 27.Vxa6 Vf4+ 28.Kb1 Vxe4 29.Vf1+ Kg6 30.Bg3+ és sötét feladta

 

Yildiz,B (2341) – Zhao Xue (2549)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Hf3 e6 6.Ha3 a6 7.Hc4 Hbd7 8.Fe2 cxd4 9.Vxd4 Fc5 10.Vxd5 Hxd5 11.a4 Ke7 12.0-0 Fa7 13.Bd1 Hc5 14.Hd4 Fd7 15.a5 Bhd8 16.Ff3 Fe8 17.He3 Hf6 18.b3 Hfe4 19.Fa3 Hd6 20.Bab1 f5 21.Hc4 Hxc4?! 22.bxc4 Kf6 23.Fxb7 Bab8 24.Fxc5 Fxc5 25.Fxa6 e5 26.Bxb8 Bxb8 27.Hb5 Ff7  

 

 

28.Hc7?!

A török nagymesternő eltékozolta előnyét.

28...Bb2 29.Bf1 e4 30.Hd5+ Kg5 31.g3? Ba2 32.Fb5 Bxa5 33.Hb4 Fh5 34.h4+ Kh6 35.Fd7 g6 36.Be1 Ba3 37.Hd5 Ba2 38.He3 Ff3 39.Kf1 Kh5 40.Fe6 Bd2 41.Fg8 Kh6 42.Bb1 Ba2 43.Ke1 Kg7 44.Fd5 Kf6 45.Bb5 Be2+ 46.Kf1

 

46...Fxe3 47.fxe3 Bxe3 48.Bb6+ Ke7 49.Bb7+ Kd6 50.Bb6+ Kc7 51.Bb7+ Kc8 52.Bxh7 Bxc3 53.Bh6 Fh5 54.g4 Bf3+?

Simán nyert az 54...Fxg4 55.Bxg6 e3 56.Bxg4 fxg4 57.Fe6+ Kc7 58.Fxg4 Bxc4 folytatás.

55.Kg2?!

Remi lett volna az 55.Kg1 Fxg4 56.Bxg6 Bg3+ 57.Kf2 változat.

55...Fxg4 56.Bxg6 Bc3 57.Fe6+ Kc7 58.Bxg4?! fxg4 59.Fxg4 Bxc4 60.h5 Kd6 61.h6 Bb4 62.h7 Bb8 63.Kf2 Ke5 64.Fh5 Kf4 65.Kg2 Bf8 66.Fg6 Ke3 67.Ff7 Bh8 68.Fg6 Kd4 69.Kf2 Bf8+ 70.Ke2 Bb8 71.Kf2 e3+ 72.Kg3 Bf8 73.Kg2 e2 és világos feladta

 

Munguntuul,B (2434) – Ruan Lufei (2492)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.d4 d5 2.Hf3 c6 3.Ff4 Ff5 4.e3 e6 5.Fd3 Fxd3 6.Vxd3 Hf6 7.Hbd2 Fd6 8.Fxd6 Vxd6 9.0-0 Hbd7 10.e4 dxe4 11.Hxe4 Hxe4 12.Vxe4 0-0 13.c3 h6 14.Bfe1 Bad8 15.Bad1 Bfe8 16.h3 Vd5 17.Vc2 Va5 18.Vb3 Vb6 19.Vxb6 axb6 20.He5 Hxe5 21.Bxe5 c5 22.Bee1 cxd4 23.cxd4 Bd5 24.Be5 Bed8 25.Bxd5 Bxd5 26.Bc1 Bxd4 27.Bc8+ Kh7 28.Bc7 Bd1+ 29.Kh2 Bd2 30.Bxf7 Bxb2 31.Bxb7 Bxf2 32.Bxb6 Bxa2 33.Bxe6 Ba3 34.Bb6 Bc3 35.Ba6 Bb3 36.Bc6 Ba3 és döntetlen

Socko,M (2463) - Sztefanova,A (2502)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fd3 Hc6 7.Fe3 Hb4 8.Fe4 f5 9.exf6 exf6 10.Hc3 c6 11.Hh3 Fxh3 12.Vh5+ g6 13.Vxh3 f5 14.a3 H4d5 15.Fxd5 Hxd5 16.0-0 Fg7 17.Bfe1 0-0 18.Fh6 Fxh6 19.Vxh6 Hf6 20.Bad1 Vd6 21.h3 Bae8 22.Be3 Bxe3 23.Vxe3 Be8 24.Vd3 a6 25.Vc4+ Kg7 26.Vc5 Bd8 27.Ve5 Kf7 28.g3 Vd7 29.Vc5 f4 30.Kh2 Be8 31.gxf4 Hh5 32.Vc4+ Kg7 33.d5 Bf8 34.dxc6 Vxc6 35.Vxc6 bxc6 36.Bd7+ Kh6 37.He2 Hxf4 38.Hxf4 Bxf4 39.Kg3 Bf5 40.Bc7 Bc5 41.f4 Bc2 42.b4 Bc3+ 43.Kg4 Bxa3 44.Bxc6 a5 45.bxa5 Bxa5 46.Bc7 Bb5 47.Ba7 Bc5 48.Bb7 Ba5 49.Bd7 Bb5 50.Ba7 Bc5 51.Bd7 Bb5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ankarai GP-n Anna Muzicsuk legyőzte Humpy Konerut és átvette a vezetést

Címkék: Grand Prix Ankara

Ankarában, a Grand Prix-sorozat utolsó tornájának kilencedik fordulójában a szlovén Anna Muzicsuk sötéttel legyőzte az indiai Humpy Konerut és átvette a vezetést nagy riválisától. A játéknap óriási meglepetése a kétszeres orosz olimpiai bajnoknő, Tatjana Koszinceva újabb veresége. Meggondolatlan királymanőverét a török Betul Cemre Yildiz használta ki. A kínai Zhao Xue a lengyel Monika Socko elleni sikerével feljött a harmadik helyre. A kínai párharcban Ju Wenjun nagy esélyt szalasztott el, Ruan Lufei megmentette a partit. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova első győzelmét aratta. A litván Viktorija Cmilyte anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni.

 

Két fordulóval a befejezés előtt a szlovén Anna Muzicsuk félpontos előnnyel vezet, óriási eséllyel, hogy a Grand Prix-sorozat összesítésében megszerzi a második helyet. Az indiai Humpy Koneru nem tudott megbirkózni a rangadó feszültségével, úgy ítélte meg, hogy békésebb állásban könnyebben tudja elérni az áhított remit. A fenyegető időzavar árnyékában gyalogot nézett el, rosszul is védekezett a bástyavégjátékban, Muzicsuk érvényesítette anyagi előnyét.

 

A játéknap óriási meglepetését az orosz olimpiai bajnoknő Tatjana Koszinceva harmadik veresége jelentette. A török Betul Cemre Yildiz jól játszotta  a partit, igaz a kezdeményezés sorozatos cserékkel kicsúszott a kezéből, de láthatón örült volna a fél pontnak. Koszinceva szokásos időzavarában érthetetlen királymanőverbe kezdett, Yildiz a harmadik esélyt használta ki, hogy értékes győzelmet arasson.

A kínai Zhao Xue megnehezítette saját feladatát, de végül megtörte a lengyel Monika Socko ellenállását, feljött a harmadik helyre. A litván Viktorija Cmilyte nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét, a mongol Batkhuyag Munguntuul kiharcolta a döntetlent. Nagy esélyt szalasztott el a kínai Ju Wenjun, szépen túljátszotta honfitársnőjét, Ruan Lufeit, de a jó befejezéssel adós maradt. Megszerezte első győzelmét a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztafanova, a török Kubra Oztürk a kritikus állásban hibás kombinációval került döntő hátrányba.

 

A 9. forduló eredményei:

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) 1 – 0 (Pirc védelem, 61)

Zhao Xue (kínai, 2549) – Monika Socko (lengyel, 2606) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 82)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) – Kubra Oztürk (török, 2294) 1 – 0 (Réti megnyitás, 36)

Humpy Koneru (indiai, 2593) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 58)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520) – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) döntetlen (Szláv védelem, 57)

Ruan Lufei (kínai, 2492) – Ju Wenjun (kínai, 2528) döntetlen (Szicíliai védelem, 99)

 

Hely.

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

GM

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

1

½

½

½

1

1

½

1

1

7

27,25

2

GM

Humpy Koneru

2593

IND

0

*

½

1

½

1

½

1

1

1

28,75

3

GM

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

*

½

0

1

1

1

1

½

6

25,00

4

WGM

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

*

½

½

½

1

½

1

1

19,00

5

GM

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

1

½

*

½

½

0

0

1

1

5

21,75

6

WGM

Ju Wenjun

2528

CHN

½

0

0

½

½

*

1

1

½

1

5

18,25

7

IM

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

½

0

½

*

½

½

½

1

½

17,50

8

GM

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

½

1

½

*

0

½

1

½

4

14,50

9

WGM

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

1

0

½

1

*

½

½

13,25

10

GM

Antoaneta Sztafanova

2502

BUL

½

0

0

½

0

0

½

½

*

1

3

12,50

11

GM

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

0

½

0

0

½

*

1

2

6,25

12

WGM

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

½

0

0

½

½

½

0

0

*

2

9,00

 

 

A 10. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Ju Wenjun

Batkhuyag Munguntuul – Ruan Lufei

Anna Muzicsuk – Viktorija Cmilyte

Kubra Oztürk – Humpy Koneru

Monika Socko – Antoaneta Sztafanova

Betul Cemre Yildiz – Zho Xue

Koneru,H (2593) - Muzicsuk,A (2606)
Caro-Kann védelem [B13]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.Fg5 Fe6 8.Fxf6 exf6 9.Fe2 Fb4 10.0-0 Fxc3 11.bxc3 dxc4 12.Bb1 b6 13.Va4 Vd7 14.Fxc4 Fxc4 15.Vxc4 0-0 16.Bfe1 Bac8 17.h3

Hunpy Koneru remivel megőrizte volna vezető pozícióját, láthatóan ez befolyásolta játékát.

17...Bfd8 18.Vd3 Vd6 19.Va6 Bc7 20.Hd2 Kg7 21.Hc4 Vd5 22.He3 Va5

 

23.Vc4 Bcc8 24.Vb3 Vg5 25.Hc4 Vd5 26.He3 Vd7 27.Bbd1 Ha5 28.Vb4 f5 29.d5 Vd6 30.Vd4+ Vf6 31.c4?

Gyalogot vesztett a lépés.

 

31...f4 32.Vxf6+ Kxf6 33.Hg4+ Kg7 34.He5 Hxc4 35.Hxc4 Bxc4 36.Be7 Ba4 37.Bd2 Bd6 38.f3?! a5 39.Kf2 Bb4 40.Be4 Bxe4 41.fxe4

 

41...Kf6 42.Kf3 Ke5 43.Bb2 h5 44.a4 g5 45.Bb1 Bg6 46.Bd1 g4+ 47.hxg4 hxg4+ 48.Ke2 Bd6 49.Kd3

 

49...f5 50.Be1 fxe4+ 51.Bxe4+ Kxd5 52.g3 Kc5+ 53.Kc3 f3 54.Bxg4

 

 

54...Bf6 55.Bc4+ Kd5 56.Bd4+ Ke5 57.Bd1 f2 58.Bf1 Ke4 és világos feladta

 

Yildiz,Betul (2341) - Koszinceva,T (2524)
Pirc védelem [B07]

1.e4 c5 2.c3 d6 3.d4 Hf6 4.Fd3 Vc7 5.h3 g6 6.Hf3 Fg7 7.0-0 0-0 8.Fe3 e5 9.Hbd2 b6 10.d5 He8 11.Hh2 Hd7 12.a4 f5 13.f3 f4 14.Ff2 Hdf6 15.a5 Bb8 16.axb6 axb6 17.Ve2 g5 18.Ba2 h5 19.Bfa1 Bf7 20.Fa6

A cserék helyett a török nagymesternő a 20.b4 Fd7 21.Hc4 Ff8 22.Ha3 tervvel folytathatta volna vezérszárnyi akcióját.

20...Ff8 21.Fxc8 Vxc8 22.Ba7 b5 23.Bxf7 Kxf7 24.Ba7+ Bb7 25.Bxb7+ Vxb7 26.h4 gxh4 27.Fxh4 Va6 28.Hhf1 Fe7 29.g3 fxg3 30.Hxg3 Hg7 31.Vh2 Kg6?

Nagy hiba, de kihasználatlan maradt. 31...Va1+ 32.Hdf1 Vc1 egyenlő esélyekhez vezetett volna.

32.Vg2 Kf7

 

33.Vh2?

Döntő előnyhöz vezetett volna a 33.Hf5! Hxf5 (33...Va1+ 34.Hf1 Hxf5 35.exf5 Hxd5 36.Vg6+ Kf8 37.f6) 34.exf5 Kf8 35.Vg6 Hxd5 36.f6 folytatás.

33...Kg6 34.Vg2 Kh7? 35.Vh2?

Kimaradt az azonnali nyerés 35.Hf5 Hxf5 36.exf5 Va1+ 37.Hf1 Hg8 38.Vg6+ Kh8 39.Fxe7 Hxe7 40.Vf6+ folytatásban.

35...Kh6 36.Hdf1 Va1 37.Vd2+ Kh7 38.Vh2 Kg6? 39.Vg2 Kf7  

 

40.Hf5!

Harmadszor már nem hibázott a török sakkozónő.

40...Hxf5 41.exf5 Hxd5 42.Vg6+ Kf8 43.f6 Fxf6 44.Fxf6 Vd1 45.Fg5

Még jobb volt a 45.Vg7+ Ke8 46.Vg8+ Kd7 47.Vf7+ Kc6 48.Ve8+ Kb6 49.Fd8+ Ka6 50.Vc6+ változat.

45...Vxf3 46.Vxd6+ Kf7 47.Vxe5 c4 48.He3 Hxe3 49.Vxe3 Vd1+ 50.Kh2 Vc2+ 51.Kg3 Kg6 52.Ve5 h4+ 53.Kh3 Kf7 54.Vf6+ Kg8 55.Ve6+ Kg7 56.Ff6+ Kg6 57.Fe5+ Kg5 58.Vg4+ Kh6 59.Vxh4+ Kg6 60.Vf6+ Kh5 61.Vf7+ és sötét feladta

 

Cmilyte,V (2520) - Munguntuul,B (2434)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Vb6 5.Va4 dxc4 6.e3 Ff5 7.Fxc4 e6 8.Hh4 Fg6 9.Hxg6 hxg6 10.Vc2 Fd6 11.h3 Hbd7 12.Fd2 0-0 13.0-0-0

Figyelmet érdemelt a pozíciós 13.0-0 Bac8 14.Bad1 Bfd8 15.Bfe1 folytatás.

13...c5 14.d5 exd5 15.Hxd5 Hxd5 16.Fxd5 c4 17.Fc3 Fe5 18.Kb1 Bac8 19.g4 Fxc3 20.Vxc3 Hf6 21.Fg2 Vb5 22.Bd4 Bfd8 23.Bc1 Hd5?! 24.Fxd5 Bxd5  

 

 

25.Bxc4

A tavalyi Európa-bajnoknő gyalogot nyert, de a nehéztisztek mellett nem egyszerű feladat az anyagi előny érvényesítése…

25...Bcd8 26.Bd4 Ve2 27.Ve1 Vf3 28.Vd1 Vg2 29.Bxd5 Bxd5 30.Vh1 Vxh1 31.Bxh1 Bd2 32.f4 Be2 33.Bc1 Bxe3 34.Bc8+ Kh7 35.Bc7 f5 36.Bxb7 Be4 37.Bxa7 fxg4 38.hxg4 Bxf4  

 

 

39.g5 Bf5 40.a4 Bxg5 41.b4 Bf5 42.b5 g5 43.b6?!

A bástyának segítenie kellett volna a g szabadgyalog feltartóztatásában a 43.Kc2 g4 44.Be7 g3 45.Be1 folytatással.

43...Bf4 44.b7 Többé nincs nyerési esély. 44...Bb4+ 45.Kc2 g4 46.Kd2 g3 47.Ke2 Bb2+ 48.Kf1 Kh6 49.Kg1 g5 50.a5 Kh5 51.a6 Kg4 52.Ba8 Bb1+ 53.Kg2 Bb2+ 54.Kg1 Bb1+ 55.Kg2 Bb2+ 56.Kg1 Bb1+ 57.Kg2 és döntetlen

Zhao Xue (2549) - Socko,M (2463)
Nimzoindiai védelem [E34]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hf3 Vf5 7.Vb3

A kínai nagymesternő kevesellte a 7.Vxf5 exf5 8.a3 Fe7 9.Ff4 jól ismert változat kínálta esélyt.

7...Hc6 8.h3 a5 9.a3 a4 10.Vd1 Fxc3+ 11.bxc3 0-0 12.e3 e5 13.Fb2 exd4

A centrumfeszültség feloldása korai volt.

14.cxd4 He4 15.Fd3 Va5+ 16.Ke2 Ff5 17.Vc2 Bfe8 18.Bhd1 Vd5 19.Kf1 Ha5 20.Kg1 c6 21.He5 Fg6?! 22.f3 Hf6

 

23.e4 Ve6 24.Bab1 b5 25.Be1 Hh5 26.Ff1 f6 27.Hxg6 hxg6 28.Vf2 Hc4 29.Fc1 g5 30.d5 Vd7 31.Vc5 Bac8 32.Fxc4 bxc4 33.d6 c3 34.Bd1 Be6 35.Fe3

Jóval erősebb volt a 35.Bb4 c2 36.Bd2 Bd8 37.Bbd4 terv.

35...Bd8 36.Vc4 c2 37.Vxc2 Bxd6 38.Bxd6 Vxd6 39.Vxa4 Hf4 40.Vc4+ Kh7 41.Va2 Ve5 42.Vc2 c5 43.Fxf4 gxf4 44.Bc1 Bc8 45.Vc4 Vb2 46.a4 Vd2 47.Kf1?! Kh6 48.Vc2 Vb4 49.Bb1 Vd4 50.Bd1 Ve5 51.Vc4 Ba8 52.Kg1 Vg5 53.Bc1 Bd8 54.Vc3 Bd4 55.a5 Bd6 56.Ba1 Ba6 57.Bd1 Ve5 58.Vxe5 fxe5 59.Bd5 Bxa5 60.Bxe5 g6? 61.Kh2 Kg7

 

62.h4 Kf6 63.Bd5 Ke6 64.Kh3 Kf6 65.Kg4 Ba2 66.Bxc5 Bxg2+ 67.Kxf4 Bh2 68.Kg3 Bh1 69.Bc2 Ke5 70.Bh2 Bg1+ 71.Kf2 Ba1 72.h5 g5 73.Kg3 Bg1+ 74.Bg2 Bh1 75.Kg4 Kf6 76.e5+ Kxe5 77.Kxg5 Ke6 78.Kg6 Ke7 79.h6 Kf8 80.h7 Bh3 81.Bg5 Bh1 82.Ba5 és sötét feladta

 

Sztefanova,A (2502) - Oztürk,K (2294)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 dxc4 3.e3 e6 4.Fxc4 a6 5.Ve2 c5 6.0-0 b5 7.Fb3 c4 8.Fc2 Fb7 9.Bd1 Vc7 10.d3 cxd3 11.Fxd3 Hf6 12.a3 Hbd7 13.Hc3 Fe7 14.e4 0-0 15.Fg5 Hc5 16.Fc2 Bad8 17.Bdc1 h6 18.Fh4 Hh5 19.Fxe7 Vxe7 20.Ve3 e5 21.b4 He6 22.Hxe5 Hhf4 23.Hd3? Vg5 24.He1  

 

 

24...Bd2?

Kubra Oztürk 24...Bc8 25.Fd1 Bfd8 26.Hd5 Bxc1 27.Bxc1 Hxd5 28.Vxg5 Hxg5 29.exd5 Fxd5 folytatásban kellemesen állhatott volna.

25.h4 Vd8 26.Hf3 Bd6 27.g3 Hh3+? 28.Kh2 Vc8 29.Fb3 Bc6 30.Hd5 Hxf2 31.He7+ Kh8 32.Vxf2 Bxc1 33.Hxc8 Bfxc8 34.Bxc1 Bxc1 35.Fd5 Fc8 36.He5 és sötét feladta

 

Ruan Lufei (2492) – Ju Wenjun (2528)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Be1 Fe6 10.Ff3 Hbd7 11.a4 Vb8 12.Hd2 Fd8 13.Hf1 Fa5 14.Fd2 Vc7 15.He3 Fxc3 16.Fxc3 Hc5 17.Hf5 Fxf5 18.exf5 Bfe8 19.g4 d5 20.g5 Hfe4 21.Vxd5 Hxc3 22.bxc3 e4 23.Fxe4 Be5 24.Vc4 Ve7 25.f3 Vxg5+ 26.Kh1 Bae8 27.Be2 Vf4 28.Bae1 g6 29.a5?

 

29...Hxe4

Ju Wenjun szépen túljátszotta honfitársnőjét. Számításba jött a 29...Bxf5 30.Fxf5 Vxc4 31.Bxe8+ Kg7 32.Fe4 Hxe4 33.B8xe4 Vxc3 34.B1e2 Vxa5 folytatás is.

30.fxe4 Bxa5 31.fxg6 hxg6 32.Bg2 Kg7 33.Bf1 Bc5 34.Vd4+ Ve5 35.Bgf2 Be7 36.Bb1 Vxd4 37.cxd4 Bc4 38.Bd2 Bxe4 39.Bxb7 Bcxd4 40.Bf2 Bf4 41.Bxf4 Bxf4 42.Kg2 a5 43.Bc7 a4 44.c4 Kf6 45.Kg3 Bd4 46.c5 Bd3+ 47.Kg4 Bd2 48.h4 a3 49.Ba7 a2 50.c6  

 

50...Bc2? 51.c7 Bxc7 52.Bxa2

Ju Wenjun még sokáig próbálkozott...

52...Kg7 53.Ba8 Bc1 54.Ba7 Bf1 55.Ba8 Bg1+ 56.Kh3 f5 57.Bb8 Be1 58.Ba8 Be3+ 59.Kg2 Be6 60.Kg3 Kf6 61.Ba3 Bd6 62.Bb3 Bd8 63.Bb6+ Kg7 64.h5 Bd3+ 65.Kf4 Bd4+ 66.Kf3 gxh5 67.Ba6 Bg4 68.Bb6 Bg6 69.Bb8 Kf6 70.Kf4 Bg4+ 71.Kf3 Ba4 72.Bf8+ Ke6 73.Be8+ Kf7 74.Bh8 h4 75.Bh6 Kg7 76.Bb6 Bg4 77.Bb7+ Kg6 78.Bb8 Kf7 79.Bb7+ Kf6 80.Bb8 Ba4 81.Bf8+ Kg6 82.Bh8 Bb4 83.Bg8+ Kf7 84.Bh8 Bg4 85.Bh5 Ke6 86.Bh8 Bd4 87.Be8+ Kd5 88.Bf8 Ke5 89.Be8+ Kf6 90.Bf8+ Ke6 91.Be8+ Kd7 92.Bf8 Bd5 93.Bh8 Bd3+ 94.Kf4 Ke6 95.Bh6+ Kd5 96.Kxf5 h3 97.Kg4 Ke5 98.Bxh3 Bxh3 99.Kxh3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Londonban zajló Grand Prix-torna ötödik játéknapján valamennyi játszma pontosztozkodással végződött. Lékó Péter sötéttel játszva a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval érdekes megnyitáselméleti párbajban remizett. A félpontos előnnyel vezető izraeli Borisz Gelfand az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben bizonyította, hogy a Grünfeld védelem hatásos fegyver a kezében. Döntetlen lett a másik Grünfeld védelmű parti, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Griscsuk csatája is. A kubai Leinier Dominguez Perez fonalas nyerést hagyott ki az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Óvatos játékot láttunk az angol Michael Adams és a holland Anish Giri, valamint a kínai Wang Hao és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov játszmákban. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat, Lékó Péter világossal a 18 éves Anish Girivel mérkőzik meg.

Lékó Péter és Veszelin Topalov immár 67. partijukat játszották. A bolgár exvilágbajnok 17-16-ra vezetett 37 döntetlen mellett.  Klasszikus gondolkodási idő mellett 9-8 volt a Topalov javára, 24-szer megosztoztak a ponton. Emlékezetes összecsapások egész sorát játszották, elegendő, ha a 2002-es dortmundi világbajnok-jelölti döntőre, linaresi csatáikra gondolunk. A tavalyi csapat Európa-bajnokság utolsó fordulójában nagymesterünk szenzációs győzelmet aratott, válogatottunk a bolgár együttest 4-0-ra legyőzve bravúros bronzérmet szerzett.

 

Londonban a vezérindiai védelem egyik divatos változatában elméleti párbajt is vívtak. A bolgár exvilágbajnok minőséget áldozott, Péter pontos védekezéssel hárította kezdeményezését. A cserék után  egyszerűsödött állásban nagymesterünk anyagi előnyét nem tudta értékesíteni, lépésismétléssel osztoztak meg a ponton.

A játéknapon a GP résztvevői óvatosabb nyitásokat játszottak meg, sorban születtek a döntetlenek. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Griscsuk Grünfeld védelmű partija éleződött ki egy pillanatra, de a nagymesterek itt is elkerülték a bonyodalmakat.

Az izraeli Borisz Gelfand ismét sikerrel alkalmazta a Grünfeld védelmet, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval remizett, megőrizte félpontos előnyét. Nem hozta lázba a sakkrajongókat a kínai Wang Hao és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, valamint az angol Michael Adams és a holland Anish Giri találkozók.

Érdekes küzdelmet láttunk a kubai Leinier Dominguez Perez és az amerikai Hikaru Nakamura partijában. A spanyol megnyitásban megszokott hosszas manőverezések után Nakamura került előnybe, de rossz tervet választva eltékozolta kedvezőbb pozícióját. Dominguez válogathatott a jó tervek között, majd fonalas nyerést is kihagyott, hathatós segítségével Nakamura megmenekült a vereségtől.

Fura képet mutat a táblázat, az eddig lejátszott 30 partiból csak 6 végződött döntéssel. Az „eredménytelenség” nagyban magyarázható a rendkívül kiegyenlített erőviszonyokkal, és az isztambuli sakkolimpia fáradtságát is érzik a nagymesterek.

 

Az 5. forduló eredményei:

Veszelin Topalov (bolgár, 2752) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Vezérindiai védelem, 54)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) döntetlen (Spanyol megnyitás, 90)

Wang Hao (kínai, 2742) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) döntetlen (Félszláv védelem, 35)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738) döntetlen (Grünfeld védelem, 34)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) döntetlen (Grünfeld védelem, 26)

Michael Adams (angol, 2722) – Anish Giri (holland, 2730) döntetlen (Orosz huszárjáték, 34)

 

A verseny állása:

1.Borisz Gelfand 3,5 pont

2-3.Lékó Péter és Alekszandr Griscsuk 3

4-8. Michael Adams, Leinier Dominguez Perez, Sahriyar Mamedgyarov, Hikaru Nakamura és Veszelin Topalov 2,5

9-12. Anish Giri, Rusztam Kaszimdzsanov, Vaszilij Ivancsuk és Wang Hao 2

 

A verseny táblázata

 

Sorsz.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Rusztam   Kszimdzsanov

2684

UZB

*

0

½

½

½

½

2

2

Hikaru   Nakamura

2783

USA

1

*

½

½

0

½

3

Veszelin   Topalov

2752

BUL

½

½

*

½

½

½

4

Leinier Dominguez   Perez

2725

CUB

½

½

*

½

½

½

5

Wang Hao

2742

CHN

½

*

½

½

½

0

2

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2729

AZE

*

½

½

1

0

½

7

Vaszilij   Ivancsuk

2769

UKR

½

*

½

½

½

0

2

8

Michael Adams  

2722

ENG

½

½

½

*

½

½

9

Anish Giri

2730

NED

½

½

0

½

½

*

2

10

Alekszandr   Griscsuk

2754

RUS

½

½

½

1

½

*

3

11

Borisz Gelfand  

2738

ISR

1

½

½

1

½

*

12

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

½

1

½

*

3

 

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Lékó Péter – Anish Giri

Alekszandr Griscsuk – Michael Adams

Borisz Gelfand – Vaszilij Ivancsuk

Rusztam Kaszimdzsanov – Sahriyar Mamedgyarov

Hikaru Nakamura – Wang Hao

Veszelin Topalov – Leinier Dominguez Perez

 

Topalov,V (2752) - Lékó,P (2737)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.Vc2 Hbd7 10.Bd1 0-0 11.Ff4 Bc8 12.Hc3 Hh5 13.Fc1 Hhf6 14.Fb2 Vc7 15.e4 dxc4 16.Hd2 e5 17.Hxc4 exd4 18.Bxd4 Bfd8

Új terv a 18...b5 19.He3 Fc5 20.He2 b4 21.Hf5 folytatás helyett.

19.He2 Fc5 20.h3

A bolgár exvilágbajnok minőségáldozatának elfogadását Péter három lépésig elodázta.

20...Fxc4 21.Vxc4 He5 22.Vc3

 

22...Fxd4 23.Hxd4 c5 24.Hf5 Hc6

 

25.Hxg7 Hd4! 26.Ve3 Hxe4 27.Fxe4 Kxg7 28.Vg5+ Kh8 29.Ff5 Bb8 30.Be1 Be8 31.Bc1 Ve7 32.Vh5 f6 33.Fxd4 cxd4

 

34.Bc6 Bf8 35.Be6 Vg7 36.Be4 Vf7 37.Vf3 Vb7 38.Ve2

Világos nem tud előrejutni a 38.Fxh7 Vxh7 39.Bh4 Vxh4 40.gxh4 Bbd8 folytatásban.

38…Bf7 39.Bxd4 Be7 40.Vf1 Bbe8 41.Vg2 Be1+ 42.Kh2 Vxg2+ 43.Kxg2 B8e7

A minőségért cserébe Veszelin Topalovnak elegendő ellenjátéka volt.

44.a4 B1e5 45.Fd3 Kg7 46.Kf3 Bh5 47.Kg4 Bg5+ 48.Kh4 Bc5 49.Fc4 Kh6 50.g4 Bce5 51.Bd8 Be8 52.Bd7 B8e7 53.Bd8 Be8 54.Bd7 B8e7 55.Bd8 Be8 56.Bd7 B8e7 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2729) - Gelfand,B (2738)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.e3 0-0 6.Fe2 c5 7.dxc5 Ha6 8.cxd5 Hxc5 9.0-0 a6 10.a4 Ff5 11.Hh4 Fd7 12.Ba3 Bc8 13.a5 Hce4 14.Fd2 Hxd2 15.Vxd2 e6 16.Hf3 exd5 17.Hxd5 Hxd5 18.Vxd5 Fc6 19.Vb3 Fd5 20.Vd1 Fxb2 21.Bd3

 

21...Fxf3 22.Bxd8 Bfxd8 23.Vxd8+ Bxd8 24.Fxf3 Fc3 25.Fxb7 Bd6 26.g3 Fxa5 27.Ba1 Fc3 28.Ba3 Fb4 29.Bxa6 Bxa6 30.Fxa6 f5 31.Fc4+ Kg7 32.Fa6 Kg8 33.Fc4+ Kg7 34.Fa6 és döntetlen

 

Ivancsuk,V (2769) - Griscsuk,A (2754)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 b6 11.h4

Új lépés. Elsősorban a 11.Vd2; 11.dxc5; 11.Bc1 eltéréseket alkalmazták szívesen.

11...e6 12.h5 Vh4 13.hxg6 hxg6 14.f3 cxd4 15.cxd4 Bd8 16.Vd2 Fb7 17.Bad1 Bac8

Alekszandr Griscsuk minőségáldozatot kínált, de Vasziij Ivancsuk nem fogadta el az "ajándékot".

18.d5

A sötét mezőkön szép ellenjátékhoz jutott volna sötét a 18.Fg5 Vh8 19.Fxd8 Bxd8 20.d5 Ff8 21.g3 He5 22.Fb3 exd5 23.exd5 Vh3 folytatásban.

18...Ha5 19.Fb5 exd5 20.Fg5 Vh8 21.Kf2 Ff6 22.Bh1 Vg7 23.Fh6 Vh8 24.Fg5 Vg7 25.Fh6 Vh8 26.Fg5 Vg7 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2725) - Nakamura,H (2783)
Spanyol megnyitás [C60]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hge7 4.Hc3 d6 5.d4 a6 6.Fc4 b5 7.Fe2 exd4 8.Hd5 He5 9.Vxd4 c5 10.Vd1 Hxd5 11.Vxd5 Fe6 12.Vd1 Fe7 13.0-0 0-0 14.c3 Vb6 15.Hg5 Fc8 16.Vc2 Fb7 17.Bd1 Bad8 18.Hf3 Hg6 19.a4 Fc6 20.axb5 axb5 21.Fe3 Bfe8 22.Hd2 Ff8 23.c4 b4 24.Ff1 Fe7 25.f3 Hf8 26.Hb3 He6 27.Hc1 Ff6 28.He2 Fe5 29.Vd2 Ba8 30.g3 Fa4 31.Bdc1 g6 32.Fg2 Fg7 33.Fh3 Vc7 34.Bab1 Fb3 35.Ff1 Ve7 36.Hf4

 

36...Hd4

Hikaru Nakamura növelhette volna előnyét a 36...Hxf4 37.gxf4 Vf6 változatban.

37.Kg2 Vf6 38.Fe2 Fa2 39.Hd5 Vd8 40.Fxd4 Fxd4 41.Ba1 b3 42.Be1 Va5 43.Bad1 Fg7 44.Vxa5 Bxa5 45.Bd2 Ba7 46.Fd3 f5 47.Bde2 fxe4 48.Fxe4 Kf8 49.h4 Fd4 50.g4 Kg7 51.g5 Bf7 52.Kg3 Bff8 53.Kg4

A játékon kívül került a2 futó miatt a kubai sakkozó fölénybe került.

53...Be5

 

54.Bh1

Leinier Dominguez Perez az időzavar árnyékában kihagyta az 54.h5 gxh5+ 55.Kxh5 Bf7 56.Kg4 h6 57.f4 lehetőséget.

54...h6? 55.Bhe1?!

Újabb hiba. 55.gxh6+ Kxh6 56.f4 Bee8 57.h5 után nem lett volna sötétnek védelme.

55...Bfe8 56.Hc7 Bf8 57.Hd5 Bf7 58.Bd2 Be8 59.Bee2 Bef8 60.f4 Bh8 61.Kg3 Ba7 62.Kg2 Be8 63.Fd3 Bxe2+ 64.Bxe2 hxg5 65.hxg5 Kf7 66.Kf3 Fg7 67.Kg4 Bb7 68.Bh2 Bb8 69.Be2 Bb7 70.Bh2 Bb8?

 

71.Hf6?

Dominguez fonalas nyerést hagyott ki. 71.Fxg6+! Kf8 (71...Kxg6 72.f5+ Kf7 73.g6+ Kf8 74.f6 Fxf6 75.Hxf6 Fb1 76.Kg5 Fxg6 77.Kxg6 Ke7 78.Be2+) 72.f5 Fb1 73.Hf4 Fxf5+ 74.Fxf5 változatban.

71...Bh8 72.Bxh8 Fxh8 73.f5?

Végképp kiengedte az előnyt.

73...gxf5+ 74.Kxf5 Fg7 75.Fe4 Fh8 76.Fd5+ Ke7 77.Fe4 Kf7 78.Kf4 Fxf6 79.gxf6 Kxf6 80.Fd3 Ke6 81.Ke4 d5+ 82.cxd5+ Kd6 83.Fc4 Fb1+ 84.Ke3 Fc2 85.Kd2 Fe4 86.Fxb3 Fxd5 87.Fxd5 Kxd5 88.Kc3 c4 89.b3 cxb3 90.Kxb3 Ke5 és döntetlen

 

Wang Hao (2742) - Kaszimdzsanov,R (2684)
Félszláv védelem [D43]

1.c4 c6 2.d4 d5 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 g6 8.He5 Fg7 9.f4 0-0 10.Fe2 c5 11.cxd5 cxd4 12.Vxd4 Hd7 13.Hf3 Vd8 14.Vd2 exd5 15.Vxd5 Ve7 16.Vd2 Hb6 17.Hd4 Be8 18.Kf2 Fg4 19.Bhe1 Vh4+ 20.Kg1 Bad8 21.g3 Vh5 22.Fxg4 Vxg4 23.Vd3 Hd5 24.Hxd5 Bxd5 25.Vb3 Vd7 26.Bad1 Fxd4 27.exd4 Bxe1+ 28.Bxe1 Bxd4 29.Ve3 Bd2 30.Be2 Bxe2 31.Vxe2 Vd4+ 32.Kg2 Vd5+ 33.Vf3 Vd2+ 34.Vf2 Vd5+ 35.Vf3 Vd2+ és döntetlen

 

Adams,M (2722) - Giri,A (2730)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Fd3 Fe6 9.Ve2 Vd7 10.0-0-0 0-0 11.Kb1 Bae8 12.h3 Fd8 13.Bhe1 Ff5 14.Fxf5 Vxf5 15.g4 Vc8 16.Vc4 a6 17.Hd4 Hxd4 18.cxd4 c6 19.Ff4 d5 20.Vb4 Fh4 21.Vd2 Bxe1 22.Bxe1 Be8 23.Be3 Bxe3 24.Vxe3 Ve6 25.Vxe6 fxe6 26.f3 Kf7 27.c3 Fe7 28.Kc2 Ke8 29.Kd3 Kf7 30.Ke2 Ke8 31.Kd3 Kf7 32.Ke2 Ke8 33.Kd3 Kf7 34.Ke2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni Grand Prix-viadal negyedik fordulójában Lékó Péter világossal 47 lépésben remizett az angol Michael Adamsszel. Az izraeli Borisz Gelfand kihasználva a kínai Wang Hao végjátékban elkövetett hibáját győzött és félpontos előnnyel vezet. Az orosz Alekszandr Griscsuk tetszetős tisztáldozattal került döntő fölénybe az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Pontosztozkodással zárult a holland Anish Giri ls az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és a bolgár Veszelin Topalov, valamint az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és a kubai Leinier Dominguez Perez összecsapása. A Griscsukkal holtversenyben második Lékó Péter ötödik partiját sötéttel a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval vívja.

 

A harmadik játéknapon az amerikai Hikaru Nakamura ellen vívott rendkívül izgalmas parti után Lékó Péter az angol Michael Adams ellen az óvatosságra helyezte a hangsúlyt. A spanyol megnyitású ütközet pontos játék mellett végződött remivel.

 

Élvezetes csatában az orosz Alekszandr Griscsuk megszerezte első győzelmét. Az isztambuli sakkolimpián Almási Zoltán ellen is sikerrel alkalmazott változatot választotta a spanyol megnyitásban, és az azeri Sahriyar Mamedgyarov figyelmetlensége elegendő volt számára, hogy tisztáldozattal döntő fölénybe kerüljön.

Jó formában sakkozik a viadal doyenje, a 44 éves világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand. A kínai Wang Hao a bástyavégjátékban pontatlanul védekezett, majd fatális hibát elkövetve mattba sétált.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk a kritikus állásban megőrizhette volna előnyét a holland Anish Girivel szemben, a rossz tervnek köszönhetően a küzdelem lépésismétléssel zárult. Negyedszer is remizett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a kubai Leinier Dominguez Perez, sötéttel tartották állásukat az amerikai Hikaru Nakamura, illetve az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval vívott partiban.

 

A 4. forduló eredményei:

Lékó Péter (magyar, 2737) – Michael Adams (angol, 2722) döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)

Anish Giri (holland, 2730) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) döntetlen (Grünfeld védelem, 33)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 46)

Borisz Gelfand (izraeli, 2738) – Wang Hao (kínai, 2742) 1 – 0 (Katalán megnyitás, 56)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) – Veszelin Topalov (bolgár, 2752) döntetlen (Szicíliai védelem, 51)

 

A verseny állása:

1.Borisz Gelfand 3 pont

2-3.Lékó Péter és Alekszandr Griscsuk 2,5

4-8. Michael Adams, Leinier Dominguez Perez, Sahriyar Mamedgyarov,

Veszelin Topalov és Hikaru Nakamura 2

9-12. Anish Giri, Rusztam Kaszimdzsanov, Vaszilij Ivancsuk és Wang Hao 1,5

 

A verseny táblázata

 

Sorsz.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Rusztam   Kszimdzsanov

2684

UZB

*

0

½

½

½

2

Hikaru   Nakamura

2783

USA

1

*

½

0

½

2

3

Veszelin   Topalov

2752

BUL

½

½

*

½

½

2

4

Leinier Dominguez   Perez

2725

CUB

½

*

½

½

½

2

5

Wang Hao

2742

CHN

*

½

½

½

0

6

Sahriyar Mamedgyarov  

2729

AZE

*

½

½

1

0

2

7

Vaszilij   Ivancsuk

2769

UKR

½

*

½

½

0

8

Michael Adams  

2722

ENG

½

½

½

*

½

2

9

Anish Giri

2730

NED

½

½

0

½

*

10

Alekszandr   Griscsuk

2754

RUS

½

½

½

1

*

11

Borisz Gelfand  

2738

ISR

1

½

½

1

*

3

12

Lékó Péter

2737

HUN

½

½

1

½

*

 

Az 5. forduló párosítása:

Veszelin Topalov – Lékó Péter

Leinier Dominguez Perez – Hikaru Nakamura

Wang Hao – Rusztam Kaszimdzsanov

Sahriyar Mamedgyarov – Borisz Gelfand

Vaszilij Ivancsuk – Alekszandr Griscsuk

Michael Adams – Anish Giri

 

Lékó,P (2737) - Adams,M (2722)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 b4 9.a5 0-0 10.Hbd2 Fe6 11.Hc4 h6 12.c3 Bb8 13.Be1 bxc3 14.bxc3 Vc8 15.Fa4 Fxc4 16.Fxc6 Fb5 17.Fxb5 Bxb5 18.c4 Bb7  

 

 

19.d4 c5

Lékó Péter és Michael Adams is sokat tűnődött a lépéspáron.

20.d5

Sötétnek elegendő ellenjátéka lenne a 20.dxe5 dxe5 21.Hxe5 Ve6 22.Ff4 Bd8 23.Vf3 Bd4 változatban.

20...Hh7 21.Vc2 Vd7 22.Fd2 Hg5 23.Hxg5 Fxg5 24.Fc3 h5 25.Ba3 Bfb8 26.h3 g6 27.Kf1 f5 28.Fa1 Kh7 29.Bf3 f4 30.Ba3 Fd8 31.Ke2 g5 32.f3 Kg6 33.Fc3 g4 34.hxg4 hxg4 35.Bh1 g3 36.Kd3 Ff6 37.Baa1 Bh8 38.Bxh8 Fxh8 39.Bb1 Bxb1 40.Vxb1 Va4 41.Vc2 Vxc2+ 42.Kxc2 Ff6 43.Kd3 Fh8 44.Kc2 Ff6 45.Kd3 Fh8 46.Kc2 Ff6 47.Kd3 és döntetlen

 

Gelfand,B (2738) – Wang Hao (2742)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.0-0 0-0 8.Vc2 b6 9.Ff4 Fa6

A kínai nagymester világossal játszva Viswanathan Anand és Levon Aronjan ellen is vesztett a variban.

10.cxd5

A világbajnokkal szemben a 10.He5 Hfd7 11.Hd2 Hxe5 12.Fxe5 c5 13.Va4 Vd7 14.Vxd7 Hxd7 15.cxd5 exd5 16.Bfe1 változat mellett döntött, az örmény sakkozóval a 10.Hbd2 Hbd7 11.Bfe1 Hh5 12.He5 Hxe5 13.Fxe5 f6 eltérésben gyorsan hátrányba került.

10...cxd5 11.Bc1 Hbd7 12.Hc3 b5?! 13.a4 Vb6?!

Wang Hao elhibázott két lépésével hátrányba került.

 

14.axb5 Fxb5 15.Hxb5 Vxb5 16.Ff1 a5 17.e3 Vb7 18.Vc6 Vxc6 19.Bxc6 a4 20.Fb5 a3 21.bxa3 Fxa3 22.Bc7 Hb6 23.Bb7 Hc4 24.Fxc4 dxc4  

 

 

25.Bc7 h6 26.Bxc4

A világbajnoki kihívó hosszú és oly eredményes pályafutása során már sokszor bizonyította, hogy képes minimális előnyből is tőkét kovácsolni.

26...g5 27.Fe5 He4 28.g4 Fe7 29.Bxa8 Bxa8 30.Bc2 f6 31.Fg3 Kf7 32.Kg2 h5?! 33.gxh5 Bh8 34.Bc7 g4 35.He1

Kevés idő mellett már nem volt idő az erősebb 35.Hd2 Hxd2 (35...Hxg3 36.hxg3 Bxh5 37.Hc4) 36.Fd6 Be8 37.h6 Hf3 38.Kg3 Hg5 39.Kxg4 változat pontos kiszámítására.

35...Bxh5 36.Hd3 Bb5 37.h3 gxh3+?! 38.Kxh3 Ke8 39.Ba7 Bb3 40.Hf4 Hxg3?! 41.Kxg3 Fd6 42.Kf3 Fxf4 43.Kxf4 Bb2 

 

 

44.f3

Az alapsorra leszorított sötét király mellett nem könnyű kötött idő mellett a védekező feladata.

44...Bh2 45.Ke4 Bh3 46.Bb7 Kf8 47.Bd7 Ke8 48.Bc7 Kf8 49.f4  

 

 

49...f5+?!

A király betörése tovább nehezítette sötét helyzetét.

50.Ke5 Bxe3+ 51.Kf6 Kg8 52.Bg7+

 Jobb volt az 52.Bc8+ Kh7 53.Kf7 Be2 54.Bc3 Bh2 55.Kxe6 Kg7 56.Bc7+ folytatás.

52...Kf8 53.Bh7 Kg8 54.Bh1?! Be4 55.Bd1 Kh7??

Fatális hiba.

 

56.Kf7! és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2754) - Mamedgyarov,S (2729)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3

Az isztambuli sakkolimpián az orosz nagymester sikerrel játszotta meg a változatot Almási Zoltán ellen, ahogy a sorsdöntő utolsó fordulóban az örmény Szergej Movszeszjan is nagymesterünkkel szemben. Világos kikerüli a Marshall támadást, agyonelemzett varik helyett küzdelemre törekszik.

6...d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.Be1 Ff8 10.d4

Alekszandr Griscsuk az olimpián a 10.Hf1 h6 11.Hg3 b5 12.Fc2 He7 13.d4 Hg6 14.b3 c6 15.Fe3 Vc7 16.Fd3 Fb7 17.Vc2 Bac8 18.h3 folytatást játszotta meg nagymesterünk ellen.

10...b5 11.Fc2 exd4 12.cxd4 Fg4 13.h3 Fh5 14.g4

Újítás, világos mindkét fronton hadakozik.

14...Fg6 15.a3 h5 16.g5 Hh7 17.Hf1 Vd7 18.Kg2

 

18...d5! 19.e5 Fxc2 20.Vxc2 g6 21.Fe3 Hd8 22.Bac1 Bc8 23.Hg3 c6?!

Sahriyar Mamedgyarov gyanútlan volt, lebecsülte a világos királyszárnyi támadást. 23...Fe7 megakadályozta volna a "halálos" huszármanővert.

24.Hh4! He6

Világos előnyéhez kétség sem férhet a  24...Kh8 25.Hxg6+ fxg6 26.Vxg6 h4 27.Hh5 változatban sem.

 

25.Hxg6! fxg6 26.Vxg6+ Hg7 27.Vh6!

Griscsuk cserékkel nem akarta könnyíteni sötét életét a 27.Hxh5 Vf5 28.Bxc6 Bxc6 29.Vxc6 Hxg5 30.Hf6+ Kh8 31.Fxg5 Vxg5+ 32.Kf1 Be7 33.Vxd5 változatban.

27...Hf5 28.Vxh5 Hxg3 29.Kxg3 Fg7

 

30.Vg4

A gyalogmasszával szemben sötét tehetetlen.

30...Hf8 31.f4 c5 32.Vxd7 Hxd7 33.dxc5 Hxe5 34.fxe5 Fxe5+ 35.Ff4 Fxb2 36.Bxe8+ Bxe8 37.Bc2 Fxa3 38.c6 b4 39.c7 Bc8  

 

 

40.Bc6! b3 41.Bxa6 Fc5 42.Ba5

A bástyavégjáték simán nyer.

42...Fb6 43.Bxd5 Fxc7 44.Fxc7 Bxc7 45.Bb5 Kg7 46.Kg4 és sötét feladta

 

Giri,A (2730) - Ivancsuk,V (2769)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 d5 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Ha6 8.Fe2 c5 9.d5 e6 10.0-0 exd5 11.exd5 Be8 12.Ff4 Ff5 13.Bad1 He4 14.Hb5 Vf6 15.Fd3 Fd7 16.Fe5 Fxb5 17.Vxb5 Bxe5 18.Vxb7 Bee8 19.Fxa6 Bab8 20.Vc6 Vxb2 21.Fd3? Hc3 22.Bde1 Bec8 23.Va6 Hxd5 24.Bb1 Vf6 25.Vxa7 Ba8 26.Vb7 Hc3 27.Bb3 Vd8

Vaszilij Ivancsuk megőrizte volna előnyét a 27...Vd6 28.Fc4 Vf4 29.Fa6 c4 30.Bb4 Bcb8 folytatásban.

28.Fc4 Bc7 29.Vb6 Ha4 30.Vb5 Hc3 31.Vb6 Ha4 32.Vb5 Hc3 33.Vb6 és döntetlen

 

Nakamura,H (2783) - Topalov,V (2752)
Szicíliai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 e6 3.Hf3 d5 4.exd5 exd5 5.d4 Hc6 6.Fb5 Fd6 7.Fe3 c4 8.b3 cxb3 9.axb3 Hge7 10.0-0 0-0 11.Be1 a6 12.Hbd2 Ff5 13.Ff1 Bc8 14.Hh4 Fe6 15.Fd3 Hg6 16.Hxg6 fxg6 17.Hf1 Vf6 18.f3 Ff5 19.Ff2 He7 20.Bc1 Fxd3 21.Vxd3 Hf5 22.c4 Ff4 23.Bc2 Vf7 24.c5 He7 25.b4 Hc6 26.Vb3 Bfe8 27.Bd1 Be7 28.b5 axb5 29.Vxb5 Bce8 30.Ba2 h5 31.Bda1 Kh7 32.Ba8 Bxa8 33.Bxa8 Fg5 34.Ba2 Vf4 35.Bd2 Ff6 36.Vd3 Vf5 37.Vxf5 gxf5 38.Hg3 g6 39.He2 h4 40.Hc3 Bd7 41.Ha4 g5 42.Hb6 Bd8 43.h3 Kg6 44.Kf1 g4 45.fxg4 fxg4 46.hxg4 Kg5 47.Bd3 Kxg4 48.Kg1 He7 49.Ba3 Hc6 50.Bd3 He7 51.Ba3 Hc6 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2684) - Dominguez Perez,L (2725)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Hf5 11.d5 d6 12.Hd2 Fg5 13.g3 Be8 14.He4 Fxc1 15.Bxc1 Fd7 16.Vd2 He7 17.c4 Hg6 18.f4 b6 19.Be3 Hf8 20.Bce1 h6 21.Fd3 Hh7 22.Vc3 Hf6 23.Hxf6+ Vxf6 24.Vxf6 gxf6 25.Bxe8+ Bxe8 26.Bxe8+ Fxe8 27.Ff5 c6 28.dxc6 Fxc6 29.Fg4 a5 30.Kf2 Kf8 31.Ke3 Ke7 32.Kd4 Fg2 33.Ff5 Ff3 34.Fe4 Fg4 35.Kc3 Fc8 36.Fc6 f5 37.b4 axb4+ 38.Kxb4 Kd8 39.Fd5 f6 40.Kc3 Ke7 41.Kd4 Kd8 42.Fg8 Ke7 43.Fd5 Kd8 44.Fa8 Fe6 45.Fc6 Ke7 46.Kc3 Kd8 47.Kb4 Fc8 48.Kb5 Kc7 49.Fe8 Fe6 50.Kb4 Kd8 51.Fc6 Fc8 52.Kc3 Fe6 53.Kd4 Ke7 54.a3 Kd8 55.Fd5 Fc8 56.Ff3 Fe6 57.Fd5 Fc8 58.Ff3 Fe6 59.Fd5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Ankarában zajló Grand Prix-torna nyolcadik fordulójában hat döntetlen született, az indiai Humpy Koneru megőrrizte félpontos előnyét a szlovén Anna Muzicsuk előtt. Koneru és Muzicsuk is kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a mongol Batkhuyag Munguntuul, illetve a bolgár Antoaneta Sztefanova ellen. A keddi pihenőnap után szerdán játsszák a szuperrangadót, Koneru a világos bábukat vezeti Muzicsukkal szemben.

Humpy Koneru félpontos előnnyel várhatja Anna Muzicsuk elleni rangadóját 

Meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a GP-viadal nyolcadik játéknapján mind a hat parti pontosztozkodással zárult. Az éllovas, félpontos előnnyel vezető indiai Humpy Koneru jelentős fölénybe vezető folytatást mulasztott el a mongol Batkhuyag Munguntuul ellen. Bosszúságát enyhítette, hogy legnagyobb riválisa, a szlovén Anna Muzicsuk nem tudta megtörni a bolgár exvilágbajnok Antoaneta Sztefanova ellenállását. Az összesített pontversenyben Koneru megszerzi a második helyet a világbajnoknő kínai Hou Ji-fan mögött, amennyiben diadalmaskodik az ankarai GP-n.

A kínai nagymesternők tisztes távolságból követik a duót, a litván Viktorija Cmilyte is aligha szólhat bele kettőjük versengésébe. A török Kubra Oztürk nagy esélyt szalasztott el a kínai Zhao Xue ellen. A kétszeres olimpiai bajnoknő Tatjana Koszinceva a gyengébb kezdés után csak ötvenszázalékos.

 

A 8. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) – Ruan Lufei (kínai, 2492) döntetlen (Angol megnyitás, 64)

Ju Wenjun (kínai, 2528) – Viktorija Cmilyte (litván, 2520) döntetlen (Grünfeld védelem, 43)

Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) – Humpy Koneru (indiai, 2593) döntetlen  (Spanyol megnyitás, 64)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502) döntetlen (Félszláv védelem, 45)

Kubra Oztürk (török, 2294) – Zhao Xue (kínai, 2549) döntetlen (Vezérindiai védelem, 68)

Monika Socko (lengyel, 2606) – Betul Cemre Yildiz (török, 2341) döntetlen (Spanyol megnyitás, 57)

 

A verseny állása

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

Humpy Koneru

2593

IND

*

½

1

½

1

½

1

1

1

24,75

2

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

½

½

½

1

1

½

1

1

6

18,25

3

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

*

½

0

1

1

1

½

5

20,25

4

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

*

½

½

1

½

1

1

5

14,25

5

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

1

½

*

½

0

0

1

1

17,00

6

Ju Wenjun

2528

CHN

0

½

0

½

*

1

1

1

½

12,75

7

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

½

0

*

½

½

½

½

1

4

13,50

8

Tatjana Koszinceva

2524

RUS

0

0

½

1

½

*

½

½

1

4

13,00

9

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

1

0

½

*

½

½

8,50

10

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

0

½

0

½

0

0

½

½

*

2

9,50

11

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

½

0

0

½

½

½

*

0

2

7,75

12

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

½

0

0

½

1

*

2

5,50

 

 

A szerdai 9. forduló párosítása:

Betul Cemre Yildiz – Tatjana Koszinceva

Zhao Xue – Monika Socko

Antoaneta Sztefanova – Kubra Oztürk

Humpy Koneru – Anna Muzicsuk

Viktorija Cmilyte – Batkhuyag Munguntuul

Ruan Lufei – Ju Wenjun

 

Munguntuul,B (2434) - Koneru,H (2593)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 d6 6.c3 b5 7.Fc2 g6 8.Hbd2 Fg7 9.Hf1 h6 10.Hg3 0-0 11.0-0 d5 12.Ve2 Be8 13.Fe3 Fe6 14.Bfd1 d4 15.cxd4 Hxd4 16.Hxd4 exd4 17.Fd2 c5 18.Bf1 c4 19.f4 c3! 20.bxc3 dxc3 21.Fxc3

 

21...Hxe4 22.Hxe4 Fxc3 23.Hxc3 Vd4+ 24.Vf2 Vxc3 25.Bac1 Bac8 26.d4  

 

 

26...Fd5?!

Az éllovas Humpy Koneru kihagyta a 26...Fg4 27.Vg3 (27.Kh1 Be2 28.Vh4 Fh5) 27...Vxd4+ 28.Kh1 Vd2 29.Vxg4 Bxc2 30.Bxc2 Vxc2 31.a3 Vd3 lehetőséget.

27.f5 g5 28.h4 Ve3 29.hxg5 hxg5?! 30.f6 Vxf2+ 31.Bxf2 Fe4 32.Be1 Fxc2 33.Bxe8+ Bxe8 34.Bxc2 Bd8 35.Bc6 Bxd4 36.Bxa6 Kh7 37.Ba5 Bb4 38.a4 Bxa4 39.Bxb5 Kg6 40.Bb6

A mongol nagymesternő megmentette gyanús állását.

40...Bf4 41.g3 Bxf6 42.Bb4 Bf3 43.Kg2 Bd3 44.g4 Kf6 45.Bb5 Be3 46.Bf5+ Kg6 47.Bb5 Be7 48.Kf3 f6 49.Ba5 Kf7 50.Ba1 Bc7 51.Be1 Bc3+ 52.Kg2 Bc6 53.Kf3 Be6 54.Ba1 Be7 55.Ba2 Bd7 56.Be2 Bd3+ 57.Kg2 Bd5 58.Kf3 Be5 59.Ba2 Ke6 60.Ba6+ Kf7 61.Ba7+ Ke6 62.Ba6+ Ke7 63.Ba7+ Ke6 64.Ba6+ Ke7 és döntetlen

 

Muzicsuk,A (2606) - Sztefanova,A (2502)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 a6 10.e4 e5 11.Bd1 Vc7 12.h3 b5 13.Fb3 exd4 14.Hxd4 Hc5 15.Fg5 b4?! 16.Fxf6 bxc3

 

17.e5 Hxb3 18.Vxb3 Fxe5 19.Fxe5 Vxe5 20.Hxc6 Ve4 21.Vxc3 Fb7 22.Bac1 Bfc8 23.Bd6 Bc7 24.Va5

A szlovén nagymesternő még jobban játszhatott volna  a 24.Vd2 Be8 25.Bd4 Ve6 26.Ha5 Bxc1+ 27.Vxc1 folytatással.

24...Fxc6 25.Bcxc6 Vxc6!

A legjobb döntés, a két bástya a vezérrel szemben tartja az állást.

26.Bxc6 Bxc6 27.b4 Bb8 28.Kh2 h6 29.a3 Bf6 30.f3 Be8 31.Vd5 Be3 32.a4 Bee6 33.Vd8+ Kh7 34.Vd3+ g6 35.Vd4 Bf5 36.Vc4 h5 37.Vc7 Kg7 38.Vc3+ Kh7 39.Vc7 Bff6 40.Vc4 Bc6 41.Ve4 Bfe6 42.Vd3 Bcd6 43.Vc4 Bc6 44.Vd3 Bcd6 45.Vc4 Bc6 és döntetlen

 

Ju Wenjun (2528) - Cmilyte,V (2520)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Vd2 Va5 9.Bc1 0-0 10.Hf3 Hd7 11.d5 e6 12.c4 Vxd2+ 13.Hxd2 b6 14.Fe2 Fb7 15.0-0 Bae8 16.Bfe1 f5 17.dxe6 Bxe6 18.exf5 gxf5 19.Ff3 Fxf3 20.Hxf3 He5 21.Hxe5 Bxe5 22.g3 Bd8 23.Bed1 Bee8 24.Kg2 Kf7 25.Kf3 Ff6 26.h3 h5 27.Bxd8 Bxd8 28.g4 hxg4+ 29.hxg4 fxg4+ 30.Kxg4 Fd4 31.Fg5 Ff6 32.Bh1 Bd4+ 33.f4 Fg7 34.Be1 Ff8 35.Kf5 Bxc4 36.Bd1 Bd4 37.Bxd4 cxd4 38.Ke4 Fc5 39.Fh4 Ke6 40.Ff2 Kf6 41.Fh4+ Ke6 42.Ff2 Kf6 43.Fh4+ Ke6 és döntetlen

 

Socko,M (2463) - Yildiz,B (2341)
Spanyol megnyitás [C68]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fxc6 dxc6 5.0-0 Vd6 6.Ha3 Fe6 7.Ve2 f6 8.Bd1 Fg4 9.c3 Ve6 10.Hc2 Fd6 11.He3 He7 12.Hxg4 Vxg4 13.d4 0-0-0 14.h3 Ve6 15.Fe3 exd4 16.Bxd4 g5 17.b4 h5 18.Vc4 Vxc4 19.Bxc4 g4 20.Hh4 gxh3?!

Sötét előnyéhez vezetett volna a 20...b5 21.Bd4 Fe5 22.Bxd8+ Bxd8 23.hxg4 hxg4 24.Fc5 Fxc3 25.Bc1 Fd2 26.Bd1 Fg5 folytatás.

21.gxh3 Hg6 22.Hxg6 Bhg8 23.Kf1 Bxg6 24.Bd4 Bdg8 25.Ke2 Bg2 26.Bd3 B8g3 27.Bh1 Kd7 28.Fd4 Bxd3 29.Kxd3 Ke6 30.Ke3 b6 31.Kf3 Bg8 32.Bd1 Ba8 33.Bg1 a5 34.bxa5 Bxa5 35.Bg6 Fe5?!

A bástyavégjáték helyett 35...Fe7 36.Bh6 c5 37.Fe3 Ba3 esélyt adott volna.

36.Fxe5 Kxe5 37.Bh6 Ke6 38.h4 Bxa2 39.Bxh5 Ba3 40.Bh7 Bxc3+ 41.Kf4 b5 42.Bxc7 b4 43.h5 b3 44.h6 b2 45.Bb7 Bh3 46.Bxb2 Bxh6 47.Bc2 Bh4+ 48.Ke3 Kd6 49.f3 Bh5 50.Kf4 Ba5 51.Bd2+ Ke6 52.Bd8 Ke7 53.Bc8 Kd7 54.Bf8 Ke7 55.Bc8 Kd7 56.Bf8 Ke7 57.Bc8 és döntetlen

Koszinceva,T (2524) – Ruan Lufei (2492)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hb6 6.e3 Fe7 7.Hge2 0-0 8.0-0 c6 9.f4 H8d7 10.b3 exf4 11.Hxf4 He5 12.d4 Fg4 13.Vc2 Hg6 14.Hd3 Vd7 15.He4 Bad8 16.Fb2 Hd5 17.Vd2 Vc8 18.Hdf2 Fe6 19.Bac1 Bfe8 20.Bfe1 f5 21.Hc5 Fg5 22.Hh3 Fh6 23.Hf4 Ff7 24.Hcd3 Fxf4 25.exf4 Bxe1+ 26.Bxe1 Hf6  

 

 

27.Va5 a6 28.He5 Fd5 29.Fh3 Be8 30.Vb4 Hf8 31.Fa3 g6 32.Vd2 He6 33.Ff1 He4 34.Ve3 Vd8 35.Fb2 Va5 36.Ba1 Vd2 37.Vxd2 Hxd2 38.Fe2 He4 39.b4 g5 40.fxg5 H6xg5 41.Fc1 Bf8 42.Ff1 He6 43.Fe3 f4 44.gxf4 Hxf4 45.a3 Hg5 46.h4 Hge6 47.Kh2 Hg6 48.Hxg6 hxg6 49.Fh3 Hg7 50.Be1 Hf5 51.Fxf5 Bxf5 52.Fg5 b5 53.Be8+ Bf8 54.Bxf8+ Kxf8 55.Kg3 Kf7 56.Kf4 Ke6 57.Ke3 Fa2 58.Kd3 Kd5 59.Kc3 Ke4 60.Ff6 Fd5 61.Fg5 Fa2 62.Ff6 Fd5 63.Fg5 Fa2 64.Ff6 és döntetlen

 

Oztürk,K (2294) – Zhao Xue (2549)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 c5 6.Fg2 Fb7 7.0-0 0-0 8.Fc3 Ha6 9.d5 exd5 10.Hh4 Hc7 11.a3 Fxc3 12.Hxc3 d4 13.Fxb7 Bb8 14.Fg2 dxc3 15.bxc3 Ve7 16.Vd3 g6 17.a4 Hg4 18.Hf3 Bfe8 19.h3 Hf6 20.Bfe1 Ve4 21.Vd6 Vc6 22.Vd3 Ve4 23.Vd6 Vc6 24.Vf4 Hh5 25.Vd2 Ve6 26.Hg5 Ve7 27.He4 Bed8 28.Hd6 He8 29.Hxe8 Bxe8 30.Bad1 Bed8 31.e4 d6 32.Be3 Ve8 33.Bd3 Vxa4 34.e5 Be8 35.exd6 Vd7 36.Vg5 Kg7 37.g4 h6 38.Vd2 Hf6 39.f4 Bbd8 40.Ff3 Va4 41.g5 Hg8 42.d7 Be7 43.f5 hxg5 44.fxg6 f6 45.Fg4 Kxg6?

 

46.Be3 Vxc4 47.Bxe7

Kubra Oztürk még nagyobb előnybe kerülhetett volna 47.Bde1 Bxe3 48.Vxe3 Kg7 49.Be2 folytatásban.

47...Hxe7 48.Vd6?! Ve4 49.Vc7 Hc6 50.Bf1 Kg7 51.Ff3?

A török nagymesternő végképp elrontotta nyerőesélyét.

51...Ve3+ 52.Kg2 Vd2+ 53.Bf2 Vxd7 54.Vxd7+ Bxd7 55.Fxc6 Bd3 56.Bf3 Bxf3 57.Kxf3 f5 58.Fb5 Kf6 59.Fa6 Ke5 60.Ke3 Ke6 61.Kd3 Ke5 62.Ke3 Kf6 63.Kd3 Ke5 64.Ke3 Kd5 65.Kd3 Ke5 66.Ke3 Kf6 67.Kf3 Ke5 68.Ke3 Kf6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A londoni Grand Prix-torna harmadik fordulójában Lékó Péter sötéttel nagy izgalmak után remizett az amerikai Hikaru Nakamurával. A bástyavégjátékban Nakamura nyerőesélyt hagyott ki, Péter pontos védekezéssel használta ki riválisa hibáját és 73 lépés után igényelhette a lépésismétléses döntetlent. A játéknap egyetlen győzelmét az azeri Sahriyar Mamedgyarov aratta, a 18 éves holland Anish Giri fölöslegesen nyitotta az állást, középen rekedt királya miatt már a 21. lépés után kapitulált. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval, a kubai Leinier Dominguez Perez az izraeli Borisz Gelfanddal megnyitáselméleti párbajban osztozott meg a ponton. Nem kockáztatott az ukrán Vaszilij Ivancsuk, nyerőesélyes folytatást hagyott ki az orosz Alekszandr Griscsuk. Lékó Péter negyedik partijában világos lesz Michael Adams ellen.

 

Lékó Péter pályafutása során csak egyszer, 2010-ben a Hoogoven-tornán, Wijk aan Zee-ben mérkőzött meg az amerikai Hikaru Nakamurával. Az angol megnyitású parti 20 lépésben remi lett, két és fél év múlva második találkozójuk 73 lépés után ért véget döntetlennel. A középjátékban nagymesterünk nem választott jó tervet, a háromszoros amerikai bajnok kedvezőbb bástyavégjátékot játszhatott. Az első időkontroll után egyre sötétebb felhők gyülekeztek Péter állása fölött, de bástyájának aktiválásával gondokat okozott ellenfelének. Kölcsönös időzavarok után Nakamura a 61. lépésben hibázott, szerencsére hosszas gondolkodás ellenére a remihez vezető bástyalépést húzta meg, amire Péter pontos védekezéssel kiharcolta az oly értékes fél pontot.

 

Villámgyőzelmet aratott az azeri Sahriyar Mamedgyarov, mindössze 21 lépésben nyert a 18 éves holland Anish Giri ellen. A tulipánosok legjobbja elhamarkodott akciót kezdett, középen rekedt királya bánta az állás nyitását, a gyors összeomlást.

Az izraeli Borisz Gelfand ismét a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatára szavazott, a kubai Leinier Dominguez Perez nem talált rést elképzelésében. Gyorsan megosztoztak a ponton az exvilágbajnokok, a bolgár Veszelin Topalov és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov. Az érdekes megnyitási újítás meglepte Topalovot.

Az orosz Alekszandr Griscsuk nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a kínai Wang Hao örülhetett, hogy remivel megúszta az összecsapást. Óvatosan sakkozott az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az angol Michael Adams.

 

A 3. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) – Lékó Péter (magyar, 2737) döntetlen (Grünfeld védelem, 73)

Veszelin Topalov (bolgár, 2752) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) döntetlen (Félszláv védelem, 37)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) – Borisz Gelfand (izraeli, 2738) döntetlen (Szicíliai védelem, 36)

Wang Hao (kínai, 2742) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) döntetlen (Grünfeld védelem, 43)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) – Anish Giri (holland, 2730) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 21)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) – Michael Adams (angol, 2722) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 31)

 

A verseny állása:

1-3.Lékó Péter, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 2 pont

4-9. Michael Adams, Leinier Dominguez Perez, Alekszandr Griscsuk, Veszelin Topalov, Wang Hao és Hikaru Nakamura 1,5

10-12. Anish Giri, Rusztam Kaszimdzsanov és Vaszilij Ivancsuk 1

 

A 4. forduló párosítása:

Lékó Péter – Michael Adams

Anish Giri – Vaszilij Ivancsuk

Alekszandr Griscsuk – Sahriyar Mamedgyarov

Borisz Gelfand – Wang Hao

Rusztam Kaszimdzsanov – Leinier Dominguez Perez

Hikaru Nakamura – Veszelin Topalov

 

Nakamura,H (2783) - Lékó,P (2737)
Grünfeld védelem [D78]

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.Fg2 Fg7 4.0-0 0-0 5.c4 c6 6.b3 He4 7.d4 d5 8.Fb2 Ff5 9.Hbd2 Hd7 10.Hh4 Hxd2 11.Vxd2 Fe6 12.e4

Közel megegyezik a Hikaru Nakamura által választott változat és a 12.cxd5 népszerűsége.

12...dxe4 13.Fxe4 Fh3 14.Bfe1 Vc7 15.Hf3 Hf6 16.Fc2 Bad8 17.Ve3 Bfe8 18.Fc3 Vc8

Számításba jött a 18...Hg4 19.Ve2 (19.Vg5 Ff6) 19...c5 folytatás.

19.Bad1 Ff5

Nagymesterünk Vc8 lépésével bevezetett terv, de a világoson mozgó futók cseréje világosnak kedvezőbb.

20.Fxf5 Vxf5 21.Kg2 Vc8 22.h3 Vc7

A nagymesterek gondolkodási idejük nagy részét már felhasználták, Hakamurának még 26, míg Lékó Péternek csak 20 perce maradt az első, a 40. lépésnél esedékes kontrollig.

23.Ve5 Hd5 24.Vxc7 Hxc7 25.Fa5 Bd7?!

 

26.He5! Fxe5 27.dxe5 Bed8 28.Bxd7 Bxd7 29.Fxc7 Bxc7 30.Bd1

A háromszoros amerikai bajnok bástyája elfoglalta a nyílt vonalat, Péter tekintete felhős lett a videós közvetítés tanúsága szerint.

30...c5 31.g4

Figyelmet érdemelt a 31.Bd8+ Kg7 32.Kf3 terv is.

31...a6 32.Kf3 Kg7 33.Ke4 f6 34.Bd8 Kf7 35.Bh8 Kg7 36.Bd8 Kf7 37.Bh8 Kg7 38.Bb8 Kf7 39.Kd5 fxe5 40.Kxe5 b5

Kölcsönös időzavarban húzták a lépéseket.

 

 

41.Kd5 bxc4 42.Kxc4 Bd7

Péter szorongatott helyzetében csak bástyájának aktiválásában és Nakamurában bízhatott.

43.Ba8 Bd2 44.Bxa6 Bc2+ 45.Kb5 h5 46.gxh5 gxh5 47.h4 Bxf2 48.a4 Bb2 49.Kc4

 

49...e5! 50.Bh6 e4 51.Bxh5 Bc2+ 52.Kd5 Bc3?!

Remiesélyt adott 52...e3.

53.Bh7+ Kf6? 54.Kxe4 Bxb3 55.Kd5 Ba3 56.Ba7 Bh3 57.Bh7 Ba3 58.Ba7 Bh3 59.a5 Bxh4 60.Kxc5 Bh1

Nagymesterünk izgatottan sétált, míg Nakamura a második időkontroll után kapott 15 perccel gazdálkodhatott…

 

61.Bb7?

Hakamura hosszas gondolkodás után a remihez vezető folytatást választotta. Péter aggódhatott volna 61.a6; 61.Kd6; 61.Kc6; 61.Bc7; 61.Ba8 lépések esetén is.

61...Ke6!

Az egyetlen, de elegendő a döntetlen eléréséhez!

62.Bg7

Nakamura rádöbbent, hogy kihagyta a nyerést.

62...Bc1+ 63.Kb6 Kd6! 64.Kb7 Bb1+ 65.Kc8 Bh1 66.Bg6+ Kc5 67.Kb7 Kb5 68.Bg5+ Kb4 69.a6 Bh7+ 70.Kb6 Bh6+ 71.Kb7 Bh7+ 72.Kb6 Bh6+ 73.Kb7 Bh7+ és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2729) - Giri,A (2730)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.Vxc4 b5 8.Vc2 Fb7 9.Hbd2

Az adatbázisban bőven találunk partit a 9.e3 Hbd7 folytatásra.

9...Hbd7 10.e4 Bc8 11.Fe2 a6 12.0-0 c5?!

Egy kevésbé átgondolt terv bevezető lépése, a fejlődés befejezés előtti akciót az azeri nagymester megbüntette, könnyű győzelmet aratott.  

 

13.d5! exd5?! 14.e5 g5 15.Fg3 He4 16.Hxe4 dxe4 17.Hd2 h5 18.Hxe4 Bh6? 19.Bad1 Fe7

 

20.Fxh5! Bxh5 21.e6! és sötét feladta, 21… fxe6-ra 22.Hd6+ Kf8 23.Vg6 nyert volna.

 

Topalov,V (2752) - Kaszimdzsanov,R (2684)
Félszláv védelem [D46]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 Fb7 9.a3 Fd6 10.0-0 0-0 11.Vc2 Bc8 12.b4

 

12...c5

Viswanathan Anand szekundánsaként is hírnevet szerzett Rusztam Kaszimdzsanov szép újítást tálalt fel Veszelin Topalovnak.

13.bxc5 Fxf3 14.gxf3

A bolgár exvilágbajnok nem vállalkozott a 14.cxd6 Hg4 15.Fxh7+ Kh8 16.h3 Fxg2 17.Kxg2 Vg5 18.Ve2 Hxe3+ 19.Kf3 Bxc3 20.Fd3 Bxc1 21.Bfxc1 Hd5 változat tesztelésére.

14...Hxc5! 15.dxc5 Bxc5 16.f4 Hd5

Az üzbég nagymester kottából játszhatott.

17.Fb2 Hxc3 18.Fxc3 Vc7

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez és gyors remihez vezettek.

19.Bfc1 Bc8 20.Fxh7+ Kh8 21.Fd3 Bxc3 22.Vxc3 Vxc3 23.Bxc3 Bxc3 24.Fxb5 Fxa3 25.Kg2 g6 26.Bd1 Bc7 27.Bd7 Bxd7 28.Fxd7 Kg7 29.e4 Kf6 30.Kf3 a5 31.e5+ Ke7 32.Fa4 Fc5 33.h3 Fb6 34.Fb5 Fc5 35.Fa4 Fb6 36.Fb5 Fc5 37.Fa4 1/2-1/2

 

Ivancsuk,V (2769) - Adams,M (2722)
Nimzoindiai védelem [E56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.cxd5 exd5 9.dxc5 Fxc5 10.b3 Fg4 11.Fb2 Ve7 12.h3 Fxf3 13.Vxf3 d4 14.Ha4 He5 15.Ve2 Hxd3 16.Vxd3 dxe3 17.Hxc5 Vxc5 18.Fxf6 gxf6 19.Bac1 exf2+ 20.Kh1 Ve5 21.Vf3 Bae8 22.Bxf2 Be7 23.Vxf6 Vxf6 24.Bxf6 Bd8 25.Bc2 Kg7 26.Bf3 Bd6 27.Kh2 h6 28.Bg3+ Kh7 29.Bf3 Kg7 30.Bg3+ Kh7 31.Bf3 Kg7 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2725) - Gelfand,B (2738)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c3 Bb8 12.Hc2 Fg5 13.Fe2 0-0 14.0-0 a5 15.Vd3 Fe6 16.Bfd1 b4 17.cxb4 axb4 18.b3 Kh8 19.Va6 Vc8 20.Vxc8 Bfxc8 21.Fa6 Bd8 22.Hc7 Fg4 23.f3 Bd7 24.fxg4 Bxc7 25.Bxd6

 

25...Hd4 26.Hxd4 Fe3+ 27.Kh1 Fxd4 28.Bf1 f6 29.Fc4 Ba7 30.Ba6 Bxa6 31.Fxa6 Ba8 32.Bc1 Fc3 33.Bd1 Fd4 34.Bc1 Fc3 35.Bd1 Fd4 36.Bc1 Fc3 és döntetlen

 

Wang Hao (2742) - Griscsuk,A (2754)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6

Az orosz nagymester az ún. magyar változatot választotta.

8.Va4

Az előfordulási gyakoriságban ez az ötödik folytatás 8.e5; 8.Vb3; 8.Fe2; 8.Ff4 után.

8...c5 9.dxc5 Fd7 10.Va3 Fc6 11.Hd2 a5 12.f3 Hfd7 13.Hc4 Fd4 14.Fe3 Fxe3 15.Hxe3 e6 16.Kf2 Ve7 17.Fb5 Hxc5 18.Bhd1 Vg5

Világos királyának bizonytalan helyzete miatt sötét vígan nézhetett a jövőbe.

19.Fe2 Hba6 20.Fxa6 Hxa6 21.He2 Fb5 22.Hd4

 

22...Hb4 23.Hg4 h5 24.He3?! Bfd8 25.Hxb5 Vxb5 26.Kg1 Bac8 27.h4  

 

 

27...Vc5?

Alekszandr Griscsuk kihagyta a 27...Bxd1+ 28.Bxd1 (28.Hxd1 Hc2) 28...Ve2 döntő előnyhöz vezető folytatást.

28.Kh2 Ve5+ 29.Kh3 Vb5 30.Bxd8+ Bxd8 31.Bd1 Bxd1 32.Hxd1 Vf1 33.He3 Vh1+ 34.Kg3 Ve1+ 35.Kh3 b6?! 36.Vb3 Ve2 37.Vc3 Hd3 38.Vc8+ Kg7 39.Vc3+ Kh7 40.Vf6 Kg8 41.Vd8+ Kh7 42.Vf6 Kg8 43.Vd8+ Kh7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ankarában Humpy Koneru félpontos előnnyel vezet Anna Muzicsuk előtt

Címkék: Grand Prix Ankara

Az Ankarában zajló női Grand Prix-viadal hetedik fordulójában az indiai Humpy Koneru újabb győzelmével félpontos előnnyel vezet legnagyobb riválisa, a szlovén Anna Muzicsuk előtt. Koneru a kínai Ju Wenjunnal vívott partijában érvényesítette anyagi előnyét, Muzicsuk megszenvedett a remiért a kínai Zhao Xue elleni küzdelmében. A kétszeres orosz olimpiai bajnoknő Tatjana Kosziceva a lengyel Monika Sockot legyőzve feljött ötven százalékra. A litván Viktorija Cmilyte és a  kínai Ruan Lufei, a bolgár Antoaneta Sztefanova és a mongol Batkhuyag Munguntuul összecsapása remivel végződött. A két török résztvevő, Betul Cemre Yildiz és Kubra Oztürk is megosztozott a ponton.

A viadal hetedik játéknapján két játszma ért véget döntéssel, az indiai Humpy Koneru ötödik nyerésével félpontos előnnyel várhatja a hajrát. A kínai Ju Wenjun két óvatlan lépésével rontotta el egyenlő esélyeket ígérő állását, Koneru anyagi előnyét némi bizonytalankodást követően értékesítette.

 

Nehezebb feladat várt a szlovén Anna Muzicsukra, aki sötéttel harcolta ki döntetlent a kínai Zhao Xue elleni csatájában. Szorongatott helyzetéből gyalogáldozattal szabadult meg, ellenjátéka fél pont erejéig sikeres volt.

A kétszeres olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Tajana Koszinceva újabb győzelmével feljött ötven százalékra. Kiegyenlített erők küzdelmében nem bírt egymással a litván Viktorija Cmilyte és a kínai Ruan Lufei. Még mindig nyeretlen a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova. A török testvérharcban sem született döntés.  

 

A 7. forduló eredményei:

Monika Socko (lengyel, 2463) – Tatjana Koszinceva (orosz, 2524) 0 – 1 (Vezércsel, 41)

Betul Cemre Yildiz (török, 2341) – Kubra Oztürk (török, 2294) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 82)

Zhao Xue (kínai, 2549) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2606) döntetlen (Félszláv védelem, 45)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2502)  – Batkhuyag Munguntuul (mongol, 2434) döntetlen (Szláv védelem, 35)

Humpy Koneru (indiai, 2593) – Ju Wenjun (kínai, 2528) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 72)

Viktorija Cmilyte (litván, 2520) – Ruan Lufei (kínai, 2492) döntetlen (Szláv védelem, 60)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

SB

1

Humpy Koneru

2593

IND

*

½

1

½

1

1

1

1

6

19,75

2

Anna Muzicsuk

2606

SLO

*

½

½

1

½

1

1

1

14,50

3

Zhao Xue

2549

CHN

½

½

*

½

0

1

1

1

17,00

4

Ruan Lufei

2492

CHN

0

½

*

½

1

½

1

1

10,00

5

Viktorija Cmilyte

2520

LTU

½

1

½

*

0

0

1

1

4

12,75

6

Ju Wenjun

2528

CHN

0

½

0

*

1

1

1

½

4

8,50

7

Tatjana Koszonceva

2524

RUS

0

0

1

*

½

½

½

1

8,75

8

Batkhuyag Munguntuul

2434

MGL

½

0

½

*

½

½

½

1

8,50

9

Betul Cemre Yildiz

2341

TUR

0

0

0

1

0

½

*

½

2

6,50

10

Antoaneta Sztefanova

2502

BUL

0

0

½

0

0

½

½

*

5,75

11

Kubra Oztürk

2294

TUR

0

0

0

½

½

½

*

0

4,50

12

Monika Socko

2463

POL

0

0

0

½

0

0

1

*

3,50

 

 

A 8. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Ruan Lufei

JU Wenjun – Viktorija Cmilyte

Batkhuyag Munguntuul – Humpy KOneru

Anna Muzicsuk – Antoaneta Sztefanova

Kubra Oztürk – Zhao Xue

Monika Socko – Betul Cemre Yildiz

 

Koneru,H (2593) – Ju Wenjun (2528)
Királyindiai védelem [E63]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 a6 8.Vc2 Bb8 9.Bd1 Fd7 10.e4 b5 11.e5 dxe5 12.dxe5 Hg4 13.c5 Hgxe5 14.Hxe5 Hxe5 15.Ff4 Ve8 16.Hd5 c6 17.Hb6 Ff5 18.Ve2 Hc4 19.Fxb8 Vxb8 20.Hd7 Fxd7 21.Bxd7 Fxb2 22.Bad1 Ff6 23.f4 e6?!

Az egyenlő esélyű állást Ju Wenjun két lépésben elrontotta.

24.Ve4 Vc8?!  

 

 

25.Vxc6 Vxc6 26.Fxc6 Bc8 27.Fb7 Bxc5 28.Fxa6 He3 29.B1d2 b4 30.Bb7 Hd5 31.Bb8+ Kg7 32.Bc8 Ba5 33.Fc4 Fc3 34.Be2 Hb6 35.Bc7 Kf6 36.Fb3 h5 37.Kg2 Hd5 38.Bb7 He7 39.Be4 Hf5 40.Bd7 Ba6 41.Kf3 Bd6 42.Bxd6 Hxd6 43.Be3 Fd4 44.Be1

Anyagi előnyét az éllovas kisebb megingásokkal érvényesítette.

44...g5 45.h3 Hf5 46.Be4 Fc3 47.fxg5+ Kxg5 48.Bc4 Hd4+ 49.Ke3 e5 50.Bc8 f5 51.Bg8+ Kf6 52.Fd1 Fe1 53.Fxh5 Fxg3 54.Bg6+ Ke7 55.Bb6 Fe1 56.Kd3 He6 57.Kc4 e4 58.Fd1 e3?

 

59.h4! Fxh4 60.Bxb4 Fe1 61.Bb5 f4 62.a4 Kd6 63.a5 Ff2 64.a6 Hc7 65.Bb6+ Ke5 66.Bc6 Ha8 67.Ff3 Kf5 68.Kd3 e2 69.Kxe2 Fe3 70.Bc8 Hb6 71.Bf8+ Ke5 72.a7 és sötét feladta

 

Zhao Xue (2549) - Muzicsuk,A (2606)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 e6 5.Hc3 Hbd7 6.Ff4 a5 7.cxd5 exd5 8.e3 Hh5 9.Fd3 Hxf4 10.exf4 Fd6 11.g3 0-0 12.0-0 Be8 13.Bfe1 Bxe1+ 14.Bxe1 Hf6 15.Ha4 b5 16.Hc5 Fxc5 17.dxc5 Fd7 18.Vc3 Vf8 19.He5 Vc8 20.h4 Vc7 21.Kg2 a4 22.Fc2 Be8 23.b4 Vc8 24.f3 h5 25.a3 Fe6 26.Kf2

 

 

26...d4

A gyalogáldozattól Anna Muzicsuk ellenjátékot remélt.

27.Vxd4 Fb3 28.Fd3 Bd8 29.Ve3

A kínai nagymesternő 29.Ff5-tel megakadályozhatta volna a sötét vezér betörését.

29...Vh3 30.Ff1 Ve6 31.Kg1 Vd5 32.Vf2 Hd7 33.Fh3?! Hxe5 34.fxe5 Vd3 35.Ve3 Fe6 36.Fxe6 fxe6 37.Kf2 Vc4 38.Ve4 Bd4 39.Vxc6 Bd2+ 40.Kg1 Vd4+ 41.Kh1 Vf2 42.Ve8+ Kh7 43.Vxh5+ Kg8 44.Ve8+ Kh7 45.Vh5+ Kg8 és döntetlen

 

Socko,M (2463) - Koszinceva,T (2524)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Va4+ Hc6 6.e3 0-0 7.Fd2 dxc4 8.Fxc4 Fd6 9.Hb5 Fe7 10.0-0 a6 11.Hc3 Fd6 12.Vc2 e5 13.d5 He7 14.e4 Fg4 15.Fe2 c6 16.Fg5 cxd5 17.Fxf6 gxf6 18.Hxd5 Hxd5 19.exd5 f5 20.He1 Bc8 21.Vd1 Fxe2 22.Vxe2 Vf6 23.Hc2 f4 24.Bfc1 Vg6 25.f3 Bc5 26.Vd1 f5 27.He1 Vf7 28.Bxc5 Fxc5+ 29.Kh1  

 

 

29...Bd8 30.Vc2 Bxd5 31.Hd3 Fe3 32.b4 Kg7 33.Be1 b6 34.Vc3 Vf6 35.Hb2 b5 36.Vc8 Kh6 37.h3 Bd2 38.Hd1 Fd4 39.Vg8 Vg6 40.Vf8+ Kh5 41.g3 Bh2+ és világos feladta

Cmilyte,V (2520) – Ruan Lufei (2492)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 e6 7.f3 c5 8.e4 Fg6 9.Fe3 cxd4 10.Vxd4 Vxd4 11.Fxd4 Hfd7 12.Hxd7 Hxd7 13.Fxc4 a6 14.Bd1

A 2010-es szófiai világbajnoki döntőn Veszelin Topalov kétszer a 14.Bc1 Bg8 15.h4 változatban próbálta megtörni Viswanathan Anand ellenállását, mindkét játszma remi lett.

14...Bg8 15.h4 h6 16.h5 Fh7 17.Fb3 Fc5 18.a5 Fb4 19.Fa4 0-0-0 20.Fxd7+ Bxd7 21.Fb6 Fxc3+ 22.bxc3 Bxd1+ 23.Kxd1 Be8 24.Ke2 f6 25.Bd1 Fg8 26.e5 fxe5 27.Ke3 Fh7 28.g4 Fc2 29.Bd2 Fa4 30.Fc5 Fc6 31.c4 Bg8 32.Fd6 Bd8 33.c5 Bd7 34.Bf2 Kd8 35.Fxe5 Ke8 36.f4 Kf7 37.Fd6 g6 38.Bh2 gxh5 39.Bxh5 Kg6 40.Be5 Kf6 41.Kf2 Bh7 42.Kg3 Fd7 43.Kh4 Kg6 44.Bh5 Fe8 45.Kg3 Kf6 46.Fe5+ Kg6 47.Kf2 Fa4 48.Ke2 Fb5+ 49.Ke3 Fa4 50.Bh2 Fc6 51.Fd6 h5 52.gxh5+ Bxh5 53.Bxh5 Kxh5 54.Kd4 Kg6 55.Ke5 Kf7 56.Fc7 Fh1 57.Fb6 Fg2 58.Fc7 Fh1 59.Fb6 Fg2 60.Fc7 Fh1 és döntetlen

 

Sztefanova,A (2502) - Munguntuul,B (2434)
Szláv védelem [D13]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Ff4 Hc6 6.e3 e6 7.Hf3 Fe7 8.h3 0-0 9.Fd3 Fd7 10.0-0 Bc8 11.Ve2 a6 12.Bac1 Hb4 13.Fb1 He4 14.He5 f5 15.Hxd7 Vxd7 16.Hxe4 dxe4 17.Bxc8 Bxc8 18.f3 exf3 19.Vxf3 Vd5 20.Vf2 Hxa2 21.Fe5 Bf8 22.Vg3 Ff6 23.e4 Fxe5 24.Vxe5 Vxe5 25.dxe5 Hb4 26.exf5 exf5 27.Fxf5 Be8 28.e6 g6 29.Fg4 Hc6 30.Ff3 Kg7 31.Fxc6 bxc6 32.Bf7+ Kg8 33.Ba7 Bxe6 34.Bxa6 Be2 35.Bxc6 és döntetlen

 

Yildiz,B (2341) - Oztürk,K (2294)
Skót négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 exd4 5.Hxd4 Fb4 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.exd5 Ve7+ 9.Ve2 cxd5 10.Vxe7+ Kxe7 11.0-0 c6 12.He2 Fc5 13.Hg3 h6 14.b3 Fe6 15.Fb2 h5 16.Hf5+ Fxf5 17.Fxf5 Bhe8 18.Bfe1+ Kd6 19.Kf1 g6 20.Fxf6 gxf5 21.Bxe8 Bxe8 22.Be1 Be6 23.Fg7 Fb6 24.Fc3 c5 25.Fd2 c4 26.bxc4 dxc4 27.Bb1 Kc6 28.Fc3 Fc7 29.Bb4 Be4 30.Ba4 a5 31.Fe1 Kb5 32.Ba3 f4 33.Bh3 Be5 34.Fd2 Bf5 35.Bf3 Bd5 36.Ke2 Be5+ 37.Kd1 Bg5 38.g3 fxg3 39.hxg3 Bd5 40.Bxf7 c3 41.Bxc7 Bxd2+ 42.Kc1 Bxf2 43.Bxc3 Bh2 44.Kb2 h4 45.Bb3+ Ka4 46.Ba3+ Kb4 47.gxh4 Bxh4 48.Bd3 Ka4 49.a3 Bg4 50.Bd2 Kb5 51.Kb3 a4+ 52.Kb2 Kc5 53.Bh2 Bg5 54.Bh4 Kb5 55.Bd4 Bg3 56.Bd5+ Kb6 57.Bd3 Bg4 58.Bh3 Bg5 59.Bh4 Kb5 60.Bb4+ Ka5 61.Bd4 Bg3 62.Bb4 Bh3 63.Bb8 Bg3 64.Bd8 Kb5 65.Bd5+ Kb6 66.Bd3 Bg4 67.Kc3 Kc5 68.Bf3 Bc4+ 69.Kd2 Bd4+ 70.Bd3 Bh4 71.Bc3+ Kb5 72.Kc1 Bg4 73.Kb2 Bh4 74.Be3 Bh5 75.Be4 Bh3 76.Be5+ Kb6 77.c4 Bb3+ 78.Ka2 Bc3 79.Bb5+ Kc6 80.Bb4 Kc5 81.Bxa4 Bxc4 82.Bxc4+ Kxc4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog