Londonban ma tartják meg a férfiak 2012/13-as Grand Prix-sorozata első versenyének megnyitóját és a sorsolást. Lékó Péter részvételével is megrendezendő viadalon pénteken indulnak a sakkórák. A sorozatban 18 nagymester vesz részt, a világbajnoki ciklus és a GP-versenyek lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON hat nagymestert jelölhetett. A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand mellett a tavalyi Világkupa első négy helyezettje szerepel, hatan Élő-pontjaik alapján kaptak meghívást. A FIDE elnöke az olasz Fabiano Caruanának adott szabadkártyát. A GP-sorozat első és második helyezettje harcolja ki a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen való részvételi jogot.
Az isztambuli sakkolimpia után a szupernagymestereknek kevés idejük volt, hogy kipihenjék a hajrá rendkívüli izgalmait, repertoárjukon a legszükségesebb javításokat elvégezzék. Az oroszok hatszoros bajnoka, a négyszeres olimpiai bajnok, Világkupa-győztes Peter Szvidler az utolsó pillanatban családi okokra hivatkozással visszalépett a londoni tornától és Michael Adams játszik helyette a brit fővárosban. Sokan éppen Szvidler méltatlan mellőzésének tulajdonítják, hogy az orosz válogatott első kiemeltként nem tudott nyerni, az olimpiai bajnoki címért vívott kiélezett versengésben alulmaradt az örmények együttesével szemben. A hírek szerint Szvidler csak Londonban nem játszik, a másik három tornán igen.
Isztambulban Nakamura 80 lépésben legyőzte Kramnyikot
A rajtlistát a háromszoros amerikai bajnok, Hikaru Nakamura vezeti. A torna doyenje a májusban Viswanathan Ananddal világbajnoki döntőt játszott és csak a rapid rájátszásban vereséget szenvedő 44 éves izraeli Borisz Gelfand. Isztambulban a háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok remek hajrával bronzérmesek lettek, míg az amerikaiak és a kínaiak lemaradtak a dobogóról. Érdeklődéssel várjuk az egyéni tornán régen szerepelt bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szereplését.
Lékó Péter érthetően örül a nagy lehetőségnek, hogy ismét szerepel a sakkvilág elitjében. „Örülök annak, hogy az elmúlt egy év eredményeinek köszönhetően a Grand Prix-sorozatra szabadkártyát kaptam. Lobbizás nélkül biztosították a lehetőséget, tudom nagyon jól, hogy milyen próbálkozások, harcok folytak a háttérben. Mi nem rendezünk versenyt, mégis megkaptam a jogot. Odafigyeltek rám a jelentős kihagyás ellenére is. Most a legfontosabb, hogy bírjam a terhelést. Állandó szekundáns nélkül készülök, de az elmúlt időszakban, másfél évben több világklasszissal dolgoztam együtt, akiknek persze a neve nem publikus. Közelről is láthattam, hogy milyen stábok állnak mellettük, és még amellett vannak ilyen konzultációik éljátékosokkal. Nekem stábom nincs, csak konzultációs lehetőségeim voltak, vannak, kölcsönösen profitáltunk, profitálunk ezekből, én is tudtam, tudok fejlődni. Itthon Balogh Csabával szoktunk közösen készülni. A nyitások nagyon fontosak, ha nincsenek olyan társak, akikkel tudsz csereberélni különböző ötleteket, akkor esélyed sincs, hogy ezzel az őrült tempóval tudd tartani a lépést. Az olimpián alkalmazott gyorsított időbeosztás nekem nem kedvez, a stílusomnak nem fekszik. Most nem az eredményre gondolok, szeretném élvezni a játékot. Ez a Grand Prix-sorozat jóval erősebb, mint az előző volt. Sokan nagyon motiváltak lesznek, számomra rendkívüli a kihívás” – mondta elutazása előtti interjújában.
A londoni GP-verseny résztvevői a szeptember 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2783)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754)
Veszelin Topalov (bolgár, 2752)
Wang Hao (kínai, 2742)
Borisz Gelfand (izraeli, 2738)
Lékó Péter (magyar, 2737)
Anish Giri (holland, 2730)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729)
Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725)
Michael Adams (angol, 2722)
Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684)
A Grand Prix szabályzata szerint döntetlent ajánlani csak a főbírón keresztül lehet, döntetlent igényelni a jól ismert esetekben: háromszori tükörkép és lépésismétlés, elméleti döntetlen állás, az 50 lépéses szabály szellemében. A klasszikus időkontrollal rendezik meg a viadalt, 2-2 óra gondolkodási idő az első 40 lépésre, 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig és lépésenként 30-30 másodperc. Az ötödik és a nyolcadik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, szeptember 26-án és szeptember 30-án szabadnap lesz, október 3-án játsszák az utolsó fordulót. A viadal honlapja a http://agonlimited.com, itt lesz élő közvetítés, illetve természetesen még számos oldalon követhetőek lesznek a nagy érdeklődéssel várt torna játszmái, a fordulók magyar idő szerint 15 órakor kezdődnek, kivéve az utolsó játéknapot, ekkor 13 óra a kezdési időpont. A tornát a sakktörténelem egyik leghíresebb klubjában, a Simpson's-in-the-Strand-ban rendezik meg.
A világranglista első három helyezettje, a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan és az orosz Vlagyimir Kramnyik a világbajnoki ciklusra koncentrál, nem játszanak a hat versenyből álló GP-n, ahol a 18 résztvevő 4-4 tornán vesz részt és a legjobb három eredmény számít be a pontversenybe.
A világbajnoki döntő vesztese, az izraeli Borisz Gelfand, a tavalyi Világkupa első négy helyezettje, az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov mellett hatan a 2011. júliusi és a 2012. januári súlyozott Élő-pontszámmal játszhatnak. Az azeri Tejmur Radzsabov, az orosz Szergej Karjakin, az amerikai Hikaru Nakamura, a bolgár Veszelin Topalov, az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az örmény Vugar Gasimov pontszáma felelt meg a kritériumnak. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov az olasz Fabiano Caruanát választotta.
Az AGON hat nagymestert jelölhetett, Lékó Péter, az orosz Alekszandr Morozevics, a kínai Wang Hao, a kubai Leinier Dominguez Perez, a holland Anish Giri és az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov kapott meghívást.
A résztvevőket az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján, kéréseiket is figyelembe véve osztották be a tornákra. Lékó Péter a londoni első viadal mellett november 21-től a taskenti versenyen szerepel. Jövőre április 17-től Lisszabonban játszik, majd Berlinben július 3-tól az utolsó tornán.
A GP-sorozat első és második helyezettje kiharcolja a 2014-es világbajnok-jelölti versenyre a részvételi jogot. A 12-12 résztvevős versenyeknek 170-170 ezer euró a díjalapja, a győztes 25 ezret kap. A GP-sorozat első kilenc helyezettje még 420 ezer eurón osztozik, az első helyezett 100 ezret kap.
|
2012 |
2013 |
|||||||
Név |
Kritérium |
Élő |
London |
Taskent |
Lisszabon |
Madrid |
Berlin |
Párizs |
|
09.20-10.03. |
11.21-12.05. |
04.17-05.01. |
05.22-06.04. |
07.03-07.18. |
09.18-10.02. |
||||
Radzsabov, Tejmur |
AZE |
Élő |
2788 |
2788 |
2788 |
2788 |
2788 |
||
Karjakin, Szergej |
RUS |
Élő |
2785 |
2785 |
2785 |
2785 |
2785 |
||
Nakamura, Hikaru |
USA |
Élő |
2778 |
2778 |
2778 |
2778 |
2778 |
||
Caruana, Fabiano |
ITA |
FIDE elnök |
2773 |
2773 |
2773 |
2773 |
2773 |
||
Morozevics, Alekszander |
RUS |
AGON |
2770 |
2770 |
2770 |
2770 |
2770 |
||
Ivancsuk, Vaszilij |
UKR |
Világkupa |
2769 |
2769 |
2769 |
2769 |
2769 |
||
Griscsuk, Alekszander |
RUS |
Világkupa |
2763 |
2763 |
2763 |
2763 |
2763 |
||
Topalov, Veszelin |
BUL |
Élő |
2752 |
2752 |
2752 |
2752 |
2752 |
||
Szvidler, Peter |
RUS |
Világkupa |
2749 |
2749 |
2749 |
2749 |
2749 |
||
Wang, Hao |
CHN |
AGON |
2726 |
2726 |
2726 |
2726 |
2726 |
||
Gelfand, Borisz |
ISR |
Döntő |
2738 |
2738 |
2738 |
2738 |
2738 |
||
Gasimov, Vugar |
AZE |
Élő |
2737 |
2737 |
2737 |
2737 |
2737 |
||
Lékó, Péter |
HUN |
AGON |
2737 |
2737 |
2737 |
2737 |
2737 |
||
Ponomarjov, Ruszlan |
UKR |
Világkupa |
2734 |
2734 |
2734 |
2734 |
2734 |
||
Mamedgyarov, Sahriyar |
AZE |
Élő |
2729 |
2729 |
2729 |
2729 |
2729 |
||
Dominguez Perez, Leinier |
CUB |
AGON |
2725 |
2725 |
2725 |
2725 |
2725 |
||
Giri, Anish |
NED |
AGON |
2711 |
2711 |
2711 |
2711 |
2711 |
||
Kaszimdzsanov, Rusztam |
UZB |
AGON |
2684 |
2684 |
2684 |
2684 |
2684 |
A versenyek díjazása:
1.25.000 euró, 120+50 pont
2. 22.500 euró, 110+30
3. 20.000 euró, 100+10
4. 17.500 euró, 90
5. 15.000 euró, 80
6. 13.000 euró, 70
7. 12.000 euró, 60
8. 11.000 euró, 50
9. 10.000 euró, 40
10. 9.000 euró, 30
11. 8.000 euró, 20
12. 7.000 euró, 10
A pontverseny első kilenc helyezettjének díjazása:
1.100.000 euró
2. 80.000 euró
3. 60.000 euró
4. 50.000 euró
5. 40.000 euró
6. 30.000 euró
7. 25.000 euró
8. 20.000 euró
9. 15.000 euró
Verőci Zsuzsa