Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Csengtuban zajló női csapat-világbajnokság negyedik fordulóját az élcsapatok sikerrel zárták. A grúz válogatott Kazahsztán együttesével szemben szerezte meg harmadik győzelmét, egy meccsponttal előzi meg az India ellen győztes orosz négyest. A címvédő ukránok az USA csapatát győzték le, az örmények a remekül kezdő lengyelek ellen diadalmaskodtak. A házigazdák együttese „gólarányt” is javított. Az ötödik játéknapon többek között a grúz-ukrán rangadóra figyelhetünk.

A csapat-világbajnokság negyedik fordulójában az élcsoportban levő válogatottak sikerrel szerepeltek. Egyéni bakik itt-ott tarkították az összecsapásokat. A grúzok sorozatban harmadik meccsüket nyerték meg, nyugodtan kivárták esélyüket Kazahsztánnal szemben. A grúzok éltábláján Bela Hotenasvili 3,5 pontnál tart a négy partijából.

A háromszoros olimpiai bajnok orosz csapatban két veresége után Valentyina Gunyina a legjobbkor nyert, a mezőny legmagasabb értékszámú nagymesterét, Humpy Konerut győzte le, az igazságoz hozzátartozik, hogy kölcsönös időzavarban Humpy óriásit hibázott. A kieséses rendszerű vb-n Dronavalli Harika a rájátszásban búcsúztatta az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot, Szásának nem sikerült a visszavágás. Meglepetés, hogy az indiai együttes még nyeretlen, csak a kilencedik a tíz csapat versenyében.

A címvédő ukránoknak nem okozott gondot az amerikai négyes legyőzése, újdonsült világbajnoknőjük azonban csak remizett.

Az ukránok elleni „kiütéses” győzelemmel kezdő lengyelek az örményektől kaptak ki, míg Kína „gólarányt” is javítva hozta a papírformát Egyiptom ellen.

A 4. forduló eredményei:

India – Oroszország  1,5 – 2,5

Humpy Koneru (2581) – Valentyina Gunyina (2532) 0 – 1

Dronavalli Harika (2492) – Alekszandra Kosztenjuk (2529) 1 – 0

Rout Padmini (2446) – Alekszandra Gorjacskina (2473) döntetlen

Swaminathan Soumya (2347) – Olga Girja (2464) 0 - 1

Egyiptom – Kína  0 – 4

Ayah Moaataz (2022) – Tan Zhongyi (2487) 0 – 1

Shahenda Wafa (2118) – Shen Yang (2459) 0 – 1

Amina Sherif (1971) – Lei Tingjie (2444) 0 – 1

Shrook Wafa (2058) – Ding Yixin (2434) 0 – 1

Lengyelország – Örményország  1,5 – 2,5

Monika Socko (2463) – Elina Danielian (2488) 1 – 0

Jolanta Zawadzka (2422) – Lilit Mkrtchian (2442) 0 – 1

Karina Szczepkowska-Horowska (2414) – Lilit Galojan (2277) 0 – 1

Marta Bartel (2350) – Maria Kurszova (2290)  döntetlen

Kazahsztán – Grúzia  1 - 3

Zhanszaja Abdumalik (2411) – Bela Hotenasvili (2513)  0 - 1

Dinara Szaduakasszova (2393) – Lela Zsavahisvili (2481)  döntetlen

Gulishan Nahbajeva (2329) – Meri Arabidze (2374)  döntetlen

Gulmira Dauletova (2201) – Nino Bacsiasvili (2473) 0 - 1

Ukrajna – Egyesült Államok  3 – 1

Anna Muzicsuk (2552) – Tatev Abrahamjan (2301) 1 – 0

Marija Muzicsuk (2526) – Katerina Nemcova (2279) döntetlen

Natalija Zsukova (2471) – Viktorija Ni (2188) 1 – 0

Inna Gaponenko (2384) – Amina Melehina (2235) döntetlen

A világbajnokság állása

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Grúzia

 *

2

3

4

7

11.5

0

21.25

2

Oroszország

2

 *

3

2

6

9.5

0

27.00

3

Kína

1

 *

3

2

4

5

10.0

0

14.00

4

Ukrajna

 *

3

½

2

5

9.0

0

17.50

5

Örményország

2

1

 *

3

5

8.5

0

15.25

6

Egyesült Államok

1

 *

2

2

3

4

8.0

0

9.25

7

Lengyelország

2

 *

3

8.5

0

13.00

8

Kazahsztán

1

½

2

 *

3

6.0

0

11.00

9

India

2

2

 *

2

7.0

0

9.50

10

Egyiptom

0

0

1

1

 *

0

2.0

0

0.00

Az 5. forduló párosítása:

Egyesült Államok – India

Grúzia – Ukrajna

Örményország – Kazahsztán

Kína – Lengyelország

Oroszország – Egyiptom

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Gasimov emlékverseny ötödik fordulójában az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand remek játékkal győzött az éllovas amarikai Wesley So ellen. A norvég világbajnok Magnus Carlsen átvette a vezetést, a francia Maxime Vachier-Lagrave nem tudta hatástalanítani a világelső kezdeményezését. A rendezők nagy örömére Sahriyar Mamedgyarov megfosztotta veretlenségétől az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot, első győzelmét érte el. Az olasz Fabiano Caruana fölényes állást remire rontotta a holland Anish Girivel szemben. Döntetlennel zárult az azeri Rauf Mamedov és az angol Michael Adams összecsapása is. A szerdai pihenőnap után csütörtökön folytatódik a pontvadászat.

A világbajnok Magnus Carlsen éllovasként várhatja a pihenőnapot. A francia Maxime Vachier-Lagrave ellen stílusára nagyon jellemző partit nyert meg. A meggyengült mezőket megszállta, fokozatosan erősítette állását. A francia nagymester egy pillanatban el is vesztette türelmét, ezzel megkönnyítette Carlsen győzelmét.

A norvég világelső vezetését az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand sikerének is köszönhette. A torna doyenje remek felkészüléssel lepte meg az amerikai Wesley Sot, aki a tábla mellett nem is tudott megbirkózni a bonyodalmakkal. Anand a gondosan elemzett és megjátszott változat után előnyös végjátékra egyszerűsített, amit győzelemig fokozott.

A rendezők nagy örömére Sahriyar Mamedgyarov az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen nyert. Mamedgyarov hosszasan kínálta a gyalogáldozatot, Kramnyik nem kért a „mérgezett” gyalogból, de a centrum lezárása után igazi ellenjátékban nem reménykedhetett. Nem hitt ellenfelének, a tisztáldozatot elfogadta, ezzel aláírta a „halálos ítéletet”.

Az olasz Fabiano Caruana fölényes állást rontott remire a holland Anish Girivel szemben. Az azeri Rauf Mamedov pontos játékkal remizett az engol Michael Adamsszel.

Az 5. forduló eredményei:

Rauf Mamedov (azeri, 2651) – Michael Adams (angol, 2746) döntetlen (Spanyol megnyitás, 50)

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Wesley So (amerikai, 2788)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 45)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) 1 – 0 (Tarrasch védelem, 76)

Fabiano Caruana (olasz, 2802) – Anish Giri (holland, 2790) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

Magnus Carlsen (norvég, 2863) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2762) 1 – 0 (Réti megnyitás, 54)

A verseny állása:

1. Magnus Carlsen 4 pont

2.Wesley So 3,5

3. Viswanathan Anand 3

4-5. Vlagyimir Kramnyik és Sahriyar Mamedgyarov 2,5

6-9. Anish Giri, Maxime Vachier-Lagrave, Fabiano Caruana és Rauf Mamedov 2

10. Michael Adams 1,5

Vugar Gasimov emlékverseny, Samkir 2015. április 17-26.

kat. XXI (2774)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2863

*

.

½

.

1

.

1

1

.

½

4

3011

2.

Wesley So

g

USA

2788

.

*

0

½

.

1

.

.

1

1

2902

3.

Viswanathan Anand

g

IND

2791

½

1

*

½

.

½

½

.

.

.

3

2869

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2783

.

½

½

*

0

.

.

.

½

1

2747

5.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2756

0

.

.

1

*

½

½

½

.

.

2800

6.

Anish Giri

g

NED

2790

.

0

½

.

½

*

.

½

½

.

2

2687

7.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2765

0

.

½

.

½

.

*

½

½

.

2

2702

8.

Fabiano Caruana

g

ITA

2802

0

.

.

.

½

½

½

*

.

½

2

2711

9.

Rauf Mamedov

g

AZE

2658

.

0

.

½

.

½

½

.

*

½

2

2702

10.

Michael Adams

g

ENG

2745

½

0

.

0

.

.

.

½

½

*

2629

A csütörtöki 6. forduló párosítása:

Michael Adams – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri – Magnus Carlsen

Vlagyimir Kramnyik – Fabiano Caruana

Wesley So – Sahriyar Mamedgyarov

Rauf Mamedov – Viswanathan Anand

Anand,V (2791) - So,W (2788)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 0-0 8.Hc3 d6 9.a3 Hb8 10.Hg5

Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Fabiano Caruana a 10.a4 b4 11.Hd5 Hxd5 12.Fxd5 c6 13.Fb3 Hd7 14.d4 folytatást választotta Wesley So ellen. Az amerikai nagymester kevesebb figyelmet fordított a változatra, mint Vishy Anand, meglepetéssel érte az indiai exvilágbajnok folytatása.

10...Hc6

Vishy bizonyára gondosan elemezte a 10...h6 11.Hxf7 Bxf7 12.f4 változat lehetőségeit.

11.Fa2 Hd4 12.He2 Hxe2+ 13.Vxe2 h6

anandso_425

14.f4

Az amerikai nagymesternek a tábla mellett kellett szembesülnie az exvilágbajnok házielemzésével.

14...hxg5

A játszma menetének ismeretében 14...exf4 jobb volt. Vajon mi volt erre a lépésre Anand tarsolyában?

15.fxg5 Hg4

So már gondokkal küszködött. 15...Fg4-re 16.Vf2 Hh7 17.g6 Hf6 18.Fg5 Fh5 (18...Hh5 19.Vh4 Fxg5 20.Fxf7+ Kh8 21.Vxg4 Fe3+ 22.Kh1) 19.Fxf6 Fxf6 20.Vf5! Fxg6 21.Vxg6 d5 22.Vg4 c6 23.Bf2 után világos királyszárnyi akciója elég meggyőző.

16.g6 Fg5 17.h3 Fxc1 18.Baxc1 Hh6

anandso_426

19.Vh5

Vishy szinte gondolkodás nélkül húzta. 19.Bxf7 Bxf7 20.gxf7+ Kf8 21.Vh5 c6 22.Bf1 Ba7 23.g4 d5 24.g5 is számításba jött.

19...Fe6 20.Fxe6 fxe6

anandso_427

21.g4 c6 22.Bxf8+ Vxf8 23.Bf1 Ve7 24.g5 Bf8 25.gxh6 Bxf1+ 26.Kxf1 Vf8+ 27.Ke2 gxh6

anandso_428

28.Vg4 Vf6 29.h4 d5 30.h5 d4

anandso_429

31.b4!

Anand tökéletes biztonsággal használja ki esélyét.

31...Kg7 32.Vf3 Ve7 33.Kd1 Kg8 34.Vf2 Kg7

anandso_430

35.c3! dxc3 36.Kc2 Vc7 37.Vc5 Kg8 38.Ve3 a5 39.Vh3 axb4 40.Vxe6+ Kf8 41.axb4 Va7 42.Kxc3 Va3+ 43.Kc2 Va4+ 44.Vb3 Va7

anandso_431

45.d4 és sötét feladta

Carlsen,M (2863) - Vachier-Lagrave,M (2762)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b5 3.Fg2 Fb7 4.Ha3 a6 5.c4 b4 6.Hc2 e6 7.d4 a5 8.0-0 Fe7 9.d5 Ha6 10.Hfd4 Hc5 11.Be1 0-0?!

Engedélyezte világos következő lépését, ami növelte térelőnyét.

12.e4 e5 13.Hf5 d6

carlsenvachier_433

14.Fg5! Hxd5?! 15.Fh6 gxh6 16.Vg4+ Fg5 17.cxd5 Kh8 18.h4 Ff6 19.Hce3

Ideális a világbajnok állása, stílusának tökéletesen megfelel.

19...Fc8 20.Vf3 Fg7 21.Fh3 Bg8 22.Fg4 Vf6 23.Fh5 Fxf5 24.Hxf5 c6?

Nehéz állásban Maxime Vachier-Lagrave elvesztet türelmét.

25.dxc6 Bac8 26.Vd1 Bxc6 27.Vd5 Bgc8 28.Bad1 Ff8

carlsenvachier_434

29.Vxf7

Pontosabb volt a vezércserét elkerülő 29.Fxf7 Ha4 30.Bd2 Bc2 31.Bee2 folytatás.

29...Vxf7 30.Fxf7 Ha4 31.Be2 Bc1 32.Bxc1 Bxc1+ 33.Kg2 Hc5 34.b3 Bc3 35.Kh3 Hd7 36.Fe6 Hc5 37.Fd5 Hd7 38.He3 Hf6 39.Fe6 Bc5 40.Hc4 Kg7 41.f3 He8 42.Bd2 Hc7 43.Fg4 a4 44.Hxd6 Fxd6 45.Bxd6 a3 46.Fd7 Bc2 47.Fc6 Bxa2

carlsenvachier_435

48.Bd7+ Kf6 49.Bxc7 Bc2 50.Bxh7 Kg6 51.Bc7 Kf6 52.h5 Bc1 53.Bh7 a2 54.Fd5 és sötét feladta

Caruana,F (2802) - Giri,A (2790)
Vezérindiai védelem [E15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Bd1 b6 10.b3 Fa6 11.a4 c5 12.a5 Bc8 13.Va2 Hb8

Számításba jött a 13...b5 14.b4 cxb4 15.c5 e5 folytatás.

14.axb6 axb6 15.Hc3 dxc4 16.Ff4 cxb3 17.Vxb3 Fb7

caruanagiri_432

18.dxc5 Hbd7 19.Ba7 Fxf3 20.Fxf3 Hxc5 21.Vb1 Hcd7 22.Hb5 Bc5 23.Fc7

Még erősebb volt a 23.Fe3 Bc4 24.Va2 Bc8 25.Baxd7 Hxd7 26.Va7 Fc5 27.Bxd7 folytatás.

23...Vc8 24.Fd6 Fxd6 25.Hxd6 Vd8 26.He4 Bc7 27.Hxf6+ gxf6 28.Va1 Be8 29.Fc6

Fabiano Caruana lépésről-lépésre engedte ki előnyét.

29...Be7 30.Ba8 Bc8 31.Bxc8 Vxc8 32.Va3 Hc5 33.Vf3 Kg7 34.Bd4 f5 35.Bh4 Ba7 36.h3 He4 37.Fxe4 Vc1+ 38.Kh2 Ba1 39.Vh1 fxe4 40.Vxc1 Bxc1 41.Bxe4 b5 42.Be5 b4 43.Bb5 Bc2 44.Bxb4 Bxe2 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2756) - Kramnyik,V (2783)
Vezércsel [D41]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Bc1 b6 12.Fd3 Fb7 13.0-0 h6 14.Ve3 Hc6 15.Bfd1 Bc8 16.h4 He7 17.h5 Vd6 18.d5 Bxc1 19.Bxc1 Bc8 20.Be1 Bc3 21.Vd2 Bc5 22.Fb1 Kf8 23.Vd3 Bc8 24.a3

mamikramnyik_436

24...e5

A centrum lezárásával az orosz exvilágbajnok megkönnyítette Sahriyar Mamedgyarov játékát.

25.Vb3 Bc5 26.Vb2 f6 27.Fa2 Fc8 28.Hd2 Fg4 29.Hc4 Vd7 30.d6 Hc6

mamikramnyik_437

31.Hxb6 axb6?

Vlagyimir Kramnyik nem hitt ellenfelének. 31...Vxd6 32.Ha4 (32.Vb3 Fe6 33.Vxe6 Vxe6 34.Fxe6 axb6) 32...Ba5 33.Vb3 egyenlő esélyt adott volna.

32.Vb3 Fe6 33.Vxe6 Vxe6 34.Fxe6 Hd4?! 35.Fg4 Bc6 36.d7 Ke7 37.Bb1 Bd6 38.Kh2 b5

mamikramnyik_438

39.a4 bxa4 40.Bb8 f5 41.exf5 Hc6 42.Ba8 a3 43.Bxa3 Hb8 44.f6+ gxf6 45.Ba7 Hxd7 46.Ff5 Ke8 47.g3 Bd2 48.Kg2 Hc5 49.Fg6+ Kd8 50.Ba5 He6 51.Ba8+ Ke7 52.Be8+ Kd6 53.Bh8 Hc5 54.Bd8+ Hd7 55.Kf3 Ke7 56.Be8+ Kd6 57.Ff5 e4+ 58.Ke3 Bd3+ 59.Kxe4 Hc5+

mamikramnyik_439

60.Kf4 Bd4+ 61.Kf3 Bb4 62.Bh8 Ke5 63.Fg6 He6 64.Bxh6 f5 65.Bh8 Kf6 66.Ba8 Bb3+ 67.Kg2 f4 68.g4 Kg5 69.Ff7 Kh4 70.Fxe6 f3+ 71.Kh2 Bb2 72.Ba3 Bxf2+ 73.Kg1 Be2 74.Fd5 f2+ 75.Kf1 Bd2 76.Ff3 és sötét feladta

Mamedov,R (2651) - Adams,M (2746)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.d4 Fg4 10.Fe3 exd4 11.cxd4 Ha5 12.Fc2 Hc4 13.Fc1 c5 14.b3 Hb6 15.Hbd2 cxd4 16.h3 Fh5 17.g4 d3 18.Fxd3 Fg6 19.Hd4 d5 20.Fb2 Bc8 21.Bc1 dxe4 22.Hxe4 Hxe4 23.Fxe4 Fxe4 24.Bxe4 Ff6 25.Bxc8 Hxc8 26.Vc2 Hd6 27.Be1 Vd7 28.Bd1 Bc8 29.Vd3 Bd8 30.Vf3 Hc8 31.Bd2 He7 32.Fc3 Vc8 33.He2 Fxc3 34.Vxc3 Bxd2 35.Vxd2 h6 36.Hg3 Ve6 37.Vd8+ Kh7 38.Vd3+ g6 39.He4 Ve5 40.Vf3 Kg7 41.b4 Hd5 42.a3 Hf4 43.h4 He6 44.Ve3 Hd4 45.Vd3 He6 46.Ve3 Hd4 47.Vd3 f5 48.gxf5 gxf5 49.Hc5 Kf7 50.Ve3 Vxe3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.shamkirchess.az

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Cahkadzorban zajló X. csapat-világbajnokság harmadik fordulójában válogatottunk nagyon izgalmas csatában 2,5-1,5-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát. Lékó Péter, Rapport Richárd és Balogh Csaba remizett, az oly értékes két meccspontot jelentő győzelmet Almási Zoltán szerezte meg, aki időzavarban, kölcsönös kapkodásban becsapta ellenfelét. A mezőny élén Izrael együttese áll, India ellen nyertek 2,5-1,5-re. A háromszoros olimpiai bajnok házigazdák csapata elszenvedte második vereségét. Ukrajna „gólarányt” is javítva hozta a kötelező győzelmet. Négy döntetlennel ért véget Kína és Oroszország együtteseinek összecsapása. A negyedik játéknapon válogatottunk Indiával mérkőzik meg.  

A meglepetések viadalán a harmadik játéknapon válogatottunk megszerezte első győzelmét. A legjobbjaikat nélkülöző amerikai együttes kemény ellenfélnek bizonyult, három döntetlen mellett Almási Zoltán győzelme jelentette a nagyon várt sikert, az oly értékes két meccspontot.

A találkozó az éltáblán Samuel Shankland és Lékó Péter gyors döntetlenével kezdődött. Az angol megnyitású parti végig elmélet volt, a világos király „vándorútja” örökös sakkhoz vezet. Érdekességként megjegyzem, hogy a zürichi szuperversenyen Szergej Karjakin elfelejtette a varit, vesztőt húzott Hikaru Nakamura ellen.

Balogh Csaba és az ifjú titán Daniel Naroditsky spanyol megnyitású játszmája kiegyenlített küzdelemben lett döntetlen. Bizakodva nézhettük Almási Zoltán csatáját, aggódhattunk Rapport Richárd állása miatt.

Rapport a Csigorin védelmet választotta, aligha lepte meg ezzel Varuzhian Akobiant. Legfiatalabb nagymesterünk a bonyodalmakat kereste, jelentős hátrányba került. Szerencsére az amerikai nagymester a bőség zavarában eltévedt, időzavarban a lépésismétléses remit választotta.

Vigyázó tekintetünket fokozottan Zoli partijára vetettük, és sokáig nem volt okunk aggodalomra. Tipikus francia védelmű partit láttunk, az előőrs huszár e5-ön fontos szerepet játszott, Aleksandr Lenderman a francia futó kínjaival küszködött. Az időkontroll után az internetes közvetítés akadozása is izgalmakat okozott, ráadásul nagymesterünk oly kecsegtető állását el is rontotta, a remiért küzdött. A kölcsönös kapkodásban igényelhették volna a döntetlent is, a küzdelmük azonban folytatódott. Zoli a legjobb pillanatban kerülte el a lépésismétléses remit, ez nagy csapás volt ellenfelére, aki sakkvakságot követett el, mattot remélt, helyette vesztőt húzott. Almási Zoli győzelme szárnyakat adhat csapatunknak.

Izrael átvette a vezetést, Indiát győzték le. Kuba két gyors győzelemmel sokkolta a háromszoros olimpiai bajnok házigazdák együttesét, az örmények második vereségüket szenvedték el.

Négy döntetlennel született meg a pontosztozkodás a kínai-orosz meccsen. A küzdelemre jellemző, hogy Wei Yi 130 lépésben harcolta ki a döntetlent, míg Dmitrij Jakovenko 149 lépés után írhatta alá megkönnyebbülten a játszmalapot, a címvédő orosz csapat megszerezte első meccspontját!

Ukrajna hozta a kötelező győzelmet, „gólarányt” is javítottak a négy nyeréssel!

A 3. forduló eredményei:

Egyesült Államok – Magyarország 1,5 – 2,5

Samuel Shankland (2661) – Lékó Péter (2713) döntetlen (Angol megnyitás, 23)

Almási Zoltán (2698) - Aleksandr Lenderman (2617) 1 – 0 (Francia védelem, 68)

Varuzhan Akobian (2622) – Rapport Richárd (2710)  döntetlen (Csigorin védelem, 24)

Balogh Csaba (2651) – Daniel Naroditsky (2640) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

Izrael – India  2,5 – 1,5

Borisz Gelfand (2747) – Pentala Harikrishna (2731)  döntetlen

Emil Szutovszkij (2628) – Sethuraman S. P. (2634)  1 - 0

Ilia Szmirin (2652) – Krishnan Sasikiran (2654)  1 - 0

Evgeny Postny (2636) – Deep Sengupta (2576)  0 - 1

Ukrajna – Egyiptom  4 - 0

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Bassem Amin (2634)  1 - 0

Pavel Eljanov (2733) – Samy Shoker (2482)  1 - 0

Jurij Krivorucsko (2686) – Mohamed Ezat (2479)  1 - 0

Alekszander Mojszejenko (2697) – Ahmed Adly (2595)  1 - 0

Kuba – Örményország  2,5 – 1,5

Leinier Dominguez Perez (2729) – Levon Aronjan (2770)  döntetlen

Lazaro Bruzon Batista (2691) – Gabriel Szargiszjan (2674)  1 - 0

Yuniesky Quesada Perez (2629) – Vlagyimir Akopjan (2656)  1 - 0

Yuri Gonzalez Vidal (2557) – Hrant Melkumjan (2651)  0 - 1

Kína – Oroszország 2 - 2

Ding Liren (2751) – Alekszandr Griscsuk (2794)  döntetlen

Yu Yangyi (2724) – Szergej Karjakin (2757)  döntetlen

Bu Xiangzhi (2681) – Dmitrij Jakovenko (2744)  döntetlen

Wei Yi (2703) – Nyikita Vityjugov (2736)  döntetlen

A világbajnokság állása

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Izrael

 *

2

5

8.0

39.0

2

Kuba

 *

2

5

7.0

39.3

3

Ukrajna

 *

4

4

8.0

32.8

4

Magyarország

2

 *

2

4

6.5

39.5

5

Kína

2

 *

2

4

6.5

35.5

6

India

½

 *

2

3

3

5.5

23.0

7

Örményország

 *

2

5.5

42.5

8

Oroszország

2

 *

1

5.0

35.5

9

Egyesült Államok

2

 *

1

5.0

30.5

10

Egyiptom

2

0

1

 *

1

3.0

21.5

A 4. forduló párosítása:

India – Magyarország

Oroszország – Egyesült Államok

Örményország – Kína

Egyiptom – Kuba

Izrael – Ukrajna

Shankland,S (2661) - Lékó,P (2713)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.Hc3 Hc6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 e6 6.g3 Vb6 7.Hdb5 He5 8.Ff4 Hfg4 9.Va4

A 2008-as Morelia/Linares szuperversenyen Levon Aronjan játszotta meg először Lékó Péter ellen. Nagymesterünk világcsúcsot állított fel azzal, hogy válaszlépésén nyolcvan percet gondolkodott.

9...g5 10.Fxe5

shanklandleko_412

10...Vxf2+

Lékó a 10...Hxe5 11.0-0-0 a6 12.e3 Bb8 13.Hd4 Vc7 14.Fe2 Fe7 15.Kb1 Hc6 16.Bc1 Ve5 17.Bhd1 h5 folytatásban nagy izgalmak után, óriási időzavarban remizett az örmény nagymesterrel.

11.Kd1 Hxe5 12.Hc7+ Kd8 13.Hxa8 Vd4+ 14.Kc2 Hxc4 15.e4

shanklandleko_413

15...Vd2+

Az idei Zürich Chess Challenge szuperversenyen Szergej Karjakin hosszasan gondolkodott, rossz döntést hozott Hikaru Nakamurával játszott partijában.. Elfelejtette a varit? 15...He3+? 16.Kb3 Vd2 17.a3 Vc2+ 18.Ka2 Vxa4 19.Hxa4 Hxf1 20.Bhxf1 b5 21.H4b6 axb6 22.Hxb6 Fb7 23.Bxf7 Fc6 24.Bd1 Fe7 25.Bf3 Kc7? Karjakin nehéz állásban vesztőt húzott. 26.Hxd7! Bd8 27.Bc3 és sötét feladta.

16.Kb3 Vxb2+ 17.Kxc4 Fg7 18.Va5+ b6 19.Vxg5+ f6 20.Vb5 Fa6 21.Vxa6 f5 22.Vxa7 Vxc3+ 23.Kb5 és döntetlen a 23.. Vc6+ 24.Ka6 Va4+ 25.Kb7 Vc6+ 26.Ka6 Va4+ változatban az örökös sakk miatt!

Almási,Z (2698) - Lenderman,A (2617)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 Fe7 8.Vd2 0-0 9.dxc5 Hxc5 10.0-0-0 b6 11.Ve1 Vc7 12.Kb1 f6

almasilenderman_418

13.Fb5 fxe5 14.Fxc6 Vxc6 15.Hxe5

Tipikus francia védelmű állás jött létre. Az előőrs huszár mellett világos pozíciója egyértelműen kedvezőbb!

15...Ve8 16.Vg3 Ff6 17.Fd4 Fb7 18.Bhe1 Bc8 19.Hg4 Fxd4 20.Bxd4 Vg6 21.He5 Vf6 22.Ve3 Bfd8 23.a3 h6 24.Bed1 a6 25.g4

Számításba jött a 25.Ha4 Hxa4 26.Bxa4 b5 27.Bad4 terv, a francia futó és az e5 huszár helyzete ég és föld.

25...Hd7 26.He4

Bizonyára Zoli számolta a 26.Hxd7 Bxd7 27.Be4 Bcd8 (27...Be8 28.Vxb6) 28.Bxe6 d4 29.Be8+ Kh7 30.Vd3+ g6 31.Bxd8 Vxd8 32.He2 lehetőséget is...

26...Ve7 27.Hd2 Hxe5 28.Vxe5 Vf7 29.Hf3 Be8 30.Ve2 Bc7 31.He5 Vf6 32.Ve3 Bf8 33.B1d2 Fc6 34.Ka2 Fe8 35.Be2 b5 36.c3 Be7 37.Hd3 Fg6 38.Hc5

almasilenderman_419

38...e5?! 39.fxe5 Vf1 40.Be1 Vg2

almasilenderman_420

Az időkontroll után még 30-30 perccel és a lépésenkénti 30-30 másodperccel gazdálkodhattak a nagymesterek. Almási Zoli a nyerésért, az oly értékes két meccspontért küzdött. Az izgalmakat fokozta, hogy az interneten sokáig hiába vártuk a folytatást.

41.Bd2 Vxg4 42.Bg1 Vh5 43.e6 Bf5 44.Bdg2 d4 45.cxd4?!

Lenderman kavarni próbált, és Zoli rosszul reagált. 45.Vxd4 Bd5 46.Vf4 Fb1+ 47.Kxb1 Bxc5 48.Ka1 folytatás nyerést ígért volna.

45...Bf3 46.Vd2 Vd5+ 47.Ka1 Ff5 48.Hxa6 Vxe6 49.Hb4

almasilenderman_421

49...Vc4 50.Bc1 Bf1 51.Bg1 Bxg1 52.Bxg1

almasilenderman_422

52...Be2 53.Vd1 Bxh2 54.d5

Zolinak volt kevesebb ideje, szerencsére Lenderman ezt próbálta kihasználni.

54...Vh4 55.Bf1 Vf6 56.Vc1 g6 57.Bd1 Bh4

Már nem volt idő a mérlegelésre, hogy mi történik az 57...h5 re a 58.d6 Bh3 folytatásban.

58.Vc5

almasilenderman_423

58...Bh2 59.Vc1 Bh4 60.Vc5 Bh2 61.Vc1 Bh4

Az amerikai nagymester a szabályok szerint a játszmalapjára felírt - a táblán nem meghúzott - lépésével igényelhette volna a döntetlent, de talán nem számított arra, hogy Zoli kitér a lépésismétlés elől!

62.Vc7!

almasilenderman_424

62...Bxb4??

Sakkvakság, a vezér kivédi a mattot.

63.axb4 Va6+ 64.Va5 Vb7 65.d6 Kf7 66.Vc7+ Vxc7 67.dxc7 h5 68.Bf1 és sötét feladta

Akobian,V (2622) - Rapport,R (2710)
Csigorin védelem [D07]

1.d4 d5 2.c4 Hc6 3.Hf3 Fg4 4.Ff4 Fxf3 5.gxf3 e6 6.e3 Fd6 7.Fg3 Hge7 8.Hc3 a6 9.a3 h5 10.c5

akobianrapport_416

10...Fxc5?!

Világos előnyéhez vezetett a folytatás. 10...Fxg3 11.hxg3 Vd7 12.f4 után az amerikai nagymester csak kicsit állt volna jobban.

11.dxc5 h4 12.Ff4 e5 13.Fg5 f6 14.Fh3 fxg5 15.Bg1

Számításba jött a 15.Fe6 Bh6 16.Fxd5 Hxd5 17.Vxd5 Vxd5 18.Hxd5 0-0-0 19.Bd1 folytatás.

15...Kf8?! 16.Bxg5?!

Jobb volt a 16.Fe6 Bh6 17.Fxd5 választás.

16...Ve8

akobianrapport_417

17.Vb3

Világosnak nem volt könnyű a lépésjelöltek között választania. 17.f4! exf4 18.Hxd5 Hxd5 19.Vxd5 Bh6 20.Bf5+ Bf6 21.Bh5 Bh6 22.Bxh6 gxh6 23.0-0-0 után sanyarú sors várt volna Ricsire.

17...Bh5 18.Bxh5 Vxh5 19.Fg4 Vf7 20.Bd1

Akobian ideje vészesen fogyott, nem vállalkozott a 20.Vxb7 Bb8 21.Vxc7 Bxb2 22.Ha4 Bb5 23.Vd6 d4 24.Ve6 folytatásra

20...Ha5?! 21.Va4 Hac6 22.Vb3 Ha5?! 23.Va4 Hac6 24.Vb3

A lépésismétlést választotta a 24.Hb5 Hg8 25.Fe6 Vxe6 26.Hxc7 Vc8 27.Hxa8 Vxa8 28.Bxd5 Hf6 29.Vxh4 esélyes változat helyett.

24...Ha5 és döntetlen

Balogh,Cs (2651) - Naroditsky,D (2640)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Fc2 b4 11.Hbd2 Bb8 12.Be1 d5 13.a5 Fd6 14.Fb3 dxe4 15.dxe4 bxc3 16.bxc3 He7 17.Hc4 Fe6 18.Fa2 Hg6 19.Vc2 Ve7 20.Hg5 Fd7 21.He3 Fc5 22.Hf5 Ve8 23.Fe3 Fxe3 24.Hxe3 Ve7 25.Fc4 h6 26.Hf3 Vc5 27.Fxa6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Csengtuban zajló V. női sakkcsapat-világbajnokság harmadik fordulójának rangadóján az orosz válogatott 3-1-re legyőzte a kínai csapatot. Grúzia a lengyelek ellen diadalmaskodott 2,5-1,5-re, megőrizte vezető pozícióját. Eltaktikázták a címvédő ukránok az indiaiakkal vívott meccset, 2-2-vel zárult a találkozó. Döntetlennel zárult az Egyesült Államok és Kazahsztán mérkőzése. Örményország hozta a kötelező győzelmet Egyiptommal szemben.

Szecsuán tartomány fővárosában zajló csapat-világbajnokság harmadik játéknapja két gyors döntetlennel kezdődött. Az ukrán-indiai meccs első két tábláján a nagy érdeklődéssel várt összecsapások, Anna Muzicsuk és Humpy Koneru, valamint Dronavalli Harika és a világbajnoknő Marija Muzicsuk partija békekötéssel ért véget. Arra az ukránok aligha számítottak, hogy az exvilágbajnoknő Anna Usenyina második vereségét szenvedi el, ráadásul világossal kapott ki. Natalija Zsukova nagy küzdelemben érte el a kiegyenlítést jelentő győzelmet.

A forduló rangadóján, a háromszoros olimpiai bajnok orosz csapat 3-1-re győzte le az exvilágbajnokot, Hou Ji-fant és Zhao Xuet is nélkülöző hazai gárdát. Az éltáblán Ju Wenjun világossal gyorsan hátrányba került az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben, vereségét csak meggyorsította a taktikai elnézése. Olga Girja szerezte meg a második nyerést. Natalija Pogonyina jelentős előnyt engedett ki, a végeredménnyel azért elégedett lehetett az orosz együttes.

Nagyobb arányú győzelmet is elérhetett volna a grúz válogatott, Bela Hotenasvili partiját az éltáblán a fenyegető időzavar árnyékában kecsegtető állását remire adta Monika Socko ellenében. A lengyelek elleni 2,5-1,5-tel a grúzok megőrizték első helyüket.

Az örmények hozták a kötelező győzelmet, a tartalékos amerikai csapat örülhetett a kazahokkal szemben elért 2-2-nek.

A 3. forduló eredményei:

Ukrajna – India  2 - 2

Anna Muzicsuk (2552) – Humpy Koneru (2581)  döntetlen

Marija Muzicsuk (2526) – Dronavalli Harika (2492)  döntetlen

Anna Usenyina (2486) – Rout Padmini (2446)  0 - 1

Natalija Zsukova (2471) – Swaminathan Soumya (2347)  1 - 0

Egyesült Államok – Kazahsztán  2 - 2

Tatev Abrahamyan (2301) – Zhanszaja Abdumalik (2411)  1 - 0

Katerina Nemcova (2279) – Dinara Szaduakasszova (2393)  döntetlen

Sabina-Francesca Foisor (2235) – Gulishan Nahbajeva (2329)  0 - 1

Alisa Melehina (2235) – Gulmira Dauletova (2201)  döntetlen

Grúzia – Lengyelország  2,5 – 1,5

Bela Hotenasvili (2513) – Monika Socko (2463)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (2481) – Jolanta Zawdzka (2422)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (2473) – Karina Szczepkowska-Horowska (2414)  1 - 0

Salome Melia (2459) – Marta Bartel (2350)  döntetlen

Örményország – Egyiptom  3 - 1

Elina Danieljan (2488) – Ayah Moaataz (2022)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (2442) – Shahenda Wafa (2118)  1 - 0

Maria Kurszova (2290) – Amina Sherif (1971)  1 - 0

Susanna Gabojan (2175) – Shrook Wafa (2058) 0 - 1

Kína – Oroszország  1 - 3

Ju Wenjun (2557) – Alekszandra Kosztenjuk (2529)  0 - 1

Tan Zhongyi (2487) – Natalija Pogonyina (2456)  döntetlen

Shen Yang (2459) – Alekszandra Gorjacskina (2473)  döntetlen

Lei Tingije (2444) – Olga Girja (2464)  0 – 1

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Grúzia

 *

2

4

5

8.5

0

12.50

2

Oroszország

2

 *

3

2

4

7.0

0

13.25

3

Egyesült Államok

 *

2

2

3

4

7.0

0

8.00

4

Lengyelország

2

 *

3

7.0

0

9.50

5

Kína

1

 *

3

2

3

6.0

2

8.75

6

Ukrajna

½

 *

2

3

6.0

0

7.75

7

Örményország

2

1

 *

3

3

6.0

0

5.50

8

Kazahsztán

2

½

 *

3

5.0

0

9.00

9

India

2

2

 *

2

5.5

0

6.00

10

Egyiptom

0

1

1

 *

0

2.0

0

0.00

A 4. forduló párosítása:

India – Oroszország

Egyiptom – Kína

Lengyelország – Örményország

Kazahsztán – Grúzia

Ukrajna – Egyesült Államok

Ju Wenjun (2557) - Kosztenjuk,A (2529)
Angol megnyitás [A28]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.e4 Fc5 5.Hxe5 Hxe5 6.d4 Fb4 7.dxe5 Hxe4 8.Vf3 Hxc3 9.bxc3 Fa5 10.Fe2 d6 11.0-0 dxe5 12.Fa3 Vf6 13.Ve3 c6 14.Ff3 Fb6 15.Ve2 Fe6 16.Bab1 Vf4

jukosztenjuk_414

17.g3?

A sötéten mozgó futó mozgásterét korlátozta volna a 17.c5 Fa5 18.Bxb7 0-0 19.Fc1 Vc4 változat.

17...Vxc4 18.Vxe5 0-0-0 19.Vxg7 Vxa2 20.Ba1?

Hátrányos állásban nagy baki.

20...Fxf2+ 21.Kh1 Vc2 22.Vf6 Fb6 23.Fe7? Bde8?!

Gyorsan nyert a 23...Bd2 24.Vh4 Be8 25.Fb4 Bf2 26.Bxf2 Vxf2 27.Fg2 Ff5 folytatás.

24.Fd6 h5 25.Bae1 Vf5 26.Vxf5 Fxf5 27.Bxe8+ Bxe8 28.Fxc6?

jukosztenjuk_415

28...Fd3! 29.Bf3 Be1+ 30.Kg2 Fc4 31.Bf4 Bg1+ 32.Kh3 Fe6+ 33.Kh4 bxc6 34.Kxh5 Bd1 35.Fe7 Bd5+ 36.Kh4 Bd2 37.h3 Bh2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Fotók: Anasztazia Karlovics http://chengdu2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |
A Samkirban zajló Gasimov emlékverseny negyedik fordulójában az amerikai Wesley So újabb győzelmet aratott. Az azeri Rauf Mamedovot fosztotta meg veretlenségétől, fél ponttal előzi meg az angol Michael Adamsszel remiző norvég világbajnok Magnus Carlsent. Pontosztozkodás született az örökrangadón, az exvilágbajnokok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand csatájában. Döntetlennel zárult a francia Maxime Vachier-Lagrave és az olasz Fabiano Caruana, valamint a holland Anish Giri és az azeri Sahriyar Mamedgyarov küzdelme is.

Pár nappal a Gasimov emlékverseny előtt fejeződött be az amerikai bajnokság, ahol mindenki azt várta, hogy a Fülöp-szigeteki színekből „átigazolt” Wesley So komoly riválisa lesz Hikaru Nakamurának. A kilencedik fordulóban Sot a a bajnokság főbírója a hatodik lépés után vesztesnek nyilvánította, mert a játszmalapjára a lépéseken kívül még egyfajta bejegyzést tett. So másfél pontos hátránnyal végül bronzérmes lett. Samkirban szárnyal, a negyedik játéknapon elért győzelmével félpontos előnnyel vezeti a mezőnyt. Az azeri Rauf Mamedovot fosztotta meg veretlenségétől. A Maróczy-változatban Mamedov új ötletet vetett be, So királyszárnyi akcióval kedvező végjátékra egyszerűsített. Térelőnyét jól kihasználva egyre nagyobb előnyt szerzett, az „egykapus” parti a javára dőlt el.

A világbajnok Magnus Carlsen a javított Steinitz-változatra szavazott az angol Michael Adams ellen. Érdekes csata alakult ki, Carlsen minőséget is áldozott, de a rutinos ellenfél állta  a sarat.

Minden szuperverseny különleges attrakciója a két exvilágbajnok, Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand örökrangadója. Nagyon jól ismerik egymást, 1989-ben küzdöttek meg először, azóta még 166 partit vívtak. Klasszikus kontrollal 77-szer csatáztak, Vishy Anand 9-7-re vezet 61 döntetlen mellett. A mai összecsapásuk igazi megnyitáselméleti párbaj volt, Kramnyik tisztet áldozott, Anand ismét bizonyította, hogy elméleti felkészültsége tökéletes, megszületett a 62. remijük.

Döntetlennel zárult a francia Maxime Vachier-Lagrave és az olasz Fabiano Caruana Grünfedl védelmű ütközete, ahogy a holland Anish Giri és az azeri Sahriyar Mamedgyarov partija is. Négy forduló után csak az első három helyezett tudott partit nyerni, So három, Carlsen kettő, Kramnyik egy győzelmet ért el.

A 4. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2746) – Magnus Carlsen (norvég, 2863)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2762) – Fabiano Caruana (olasz, 2802)  döntetlen (Grünfeld védelem, 39)

Anish Giri (holland, 2790) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2754)  döntetlen (Szláv védelem, 41)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) – Viswanathan Anand (indiai, 2791)  döntetlen (Katalán megnyitás, 38)

Wesley So (amerikai, 2788) – Rauf Mamedov (azeri, 2651) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 41)

A verseny állása:

1.Wesley So 3,5 pont

2. Magnus Carlsen 3

3. Vlagyimir Kramnyik 2,5

4-5. Viswanathan Anand és Maxime Vachier-Lagrave 2

6-9. Rauf Mamedov, Anish Giri, Sahriyar Mamedgyarov és Fabiano Caruana 1,5

10. Michael Adams 1

Az 5. forduló párosítása:

Rauf Mamedov – Michael Adams

Viswanathan Anand – Wesley So

Sahriyar Mamedgyarov – Vlagyimir Kramnyik

Fabiano Caruana – Anish Giri

Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave

So,W (2788) - Mamedov,R (2658)
Szicíliai védelem [B38]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 d6 7.f3 Fg7 8.Fe3 0-0 9.Fe2 Hh5

Rauf Mamedov játszmái közismertek a Maróczy-változatban, új ötlettel jelentkezett.

10.g3 Hxd4 11.Fxd4 Fe6 12.f4 Hf6 13.0-0 Bc8 14.b3 Va5

somamedov_406

15.f5 Fd7 16.a3 e6 17.b4 Vd8 18.fxg6 fxg6 19.e5!

A holtversenyben vezető Wesley So remekül érezte meg az állásban rejlő lehetőségeket.

19...dxe5 20.Fxe5 Fc6 21.b5 He4 22.Vxd8 Bcxd8 23.Bxf8+ Bxf8 24.Fxg7 Kxg7 25.Bc1 Hxc3 26.Bxc3 Fd7

Anyagi egyenlőség mellett sötét állásának komolyak a gondjai. Világos fokozhatta térelőnyét.

27.c5 Bc8 28.a4 Kf6 29.Kf2 Ke5 30.Ke3 Fe8 31.Ff3 Bc7 32.Kd3 g5 33.Kc4 h5 34.a5 g4

35.b6 axb6 36.axb6 Bd7 37.Be3+ Kf6 38.c6 bxc6 39.Fxc6 Bd8 40.Fxe8 Bxe8 41.b7 és sötét feladta

Adams,M (2745) - Carlsen,M (2863)
Spanyol megnyitás [C76]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.c3 a6 5.Fa4 d6 6.d4 Fd7 7.0-0 Fg7 8.d5 Hce7 9.Fxd7+ Vxd7 10.c4 h6 11.Hc3 f5 12.exf5 gxf5 13.Hh4 Hf6 14.f4 e4 15.Fe3 0-0 16.He2 c6 17.dxc6 bxc6 18.Fd4 c5 19.Fc3 Ve6 20.Bc1 Bf7 21.Hg3 Kh7 22.Ve2 Bg8 23.Bfd1 He8 24.Hh5 Fxc3 25.bxc3 Bg4 26.g3

adamscarlsen_408

26...Bxh4 27.gxh4 Hg6 28.Kh1 Hxh4 29.Bg1 Hf3 30.Bg3 Be7 31.Bd1 Vf7 32.Bh3 Be6 33.Bb1 Bg6 34.Bg3 Be6 35.Bh3 Be7 36.Bd1 Be6 37.Bb1 Be7 38.Bd1 Be6 és döntetlen

Kramnyik,V (2783) - Anand,V (2791)
Katalán megnyitás [E01]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.g3 dxc4 6.Fg2 Hbd7 7.0-0 b5 8.e4 Fb7 9.e5 Hd5 10.Hg5 h6

kramnyikanand_409

11.Hxe6 fxe6 12.Vh5+ Ke7 13.He4 Ve8 14.Fg5+ H5f6

Az India-Kína felkészülési csapatmérkőzésen Ding Liren elfogadta a kihívást Lalith ellen. 14...hxg5 15.Vxh8 Kd8 16.Vg8 (16.Hxg5) 16...Vg6 17.Hc5 változatban. Vishy Anand jól ismerhette a partit...

15.exf6+ gxf6 16.Fxf6+ Hxf6 17.Hxf6 Vxh5 18.Hxh5 Kf7

Hasonló állások értékelése alapos elemzést igényel.

19.a4 a6 20.axb5 axb5 21.Bxa8 Fxa8 22.Ba1 Fe7 23.Hf4 Fb7 24.Ba7 Bb8 25.Fe4 Kf6 26.Hg6

kramnyikanand_410

26...c5! 27.Bxb7 Bxb7 28.Fxb7 Kxg6 29.dxc5 Fxc5 30.Fa6 Fd4 31.Fxb5 Fxb2 32.Fxc4 e5 33.f3 Kf6 34.Kg2 Fc1 35.Fd3 Fb2 36.Fc4 Fc1 37.Fd3 Fb2 38.Fc4 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2762) - Caruana,F (2802)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Ha4 e5 6.dxe5 Hc6 7.a3 Hxe5 8.e4 Hb6 9.Vxd8+ Kxd8 10.Fg5+ Fe7 11.0-0-0+ Ke8 12.Fxe7 Kxe7 13.Hc5 Hbd7 14.Hxd7 Hxd7 15.Fd3 He5 16.He2 Hg4 17.Bdf1 Bd8 18.Hf4 c6 19.Fe2 Bd4 20.Fxg4 Fxg4 21.f3 Fe6 22.Bd1 Bxd1+ 23.Bxd1 Fc4 24.Kc2 Bd8 25.Bxd8 Kxd8 26.Hd3 Ke7 27.b3 Fxd3+ 28.Kxd3 Kd6 29.f4 h5 30.g3 b5 31.Kd4 c5+ 32.Kc3 f5 33.e5+ Kd5 34.b4 c4 35.h4 a6 36.Kc2 Ke6 37.Kc3 Kd5 38.Kc2 Ke6 39.Kc3 Kd5 és döntetlen

Giri,A (2790) - Mamedgyarov,S (2756)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hf3 a6 6.Fe2 h6 7.Fd3 Fxd3 8.Vxd3 e6 9.0-0 Fb4 10.Fd2 0-0 11.a3 Fxc3 12.Fxc3 dxc4 13.Vxc4 Vd5 14.Vb4 b5 15.Va5 Bc8 16.a4 He4 17.Hd2 Hd6 18.Bfe1 f5 19.f3

girimami_411

19...c5 20.e4 fxe4 21.fxe4 Vb7 22.axb5 Hxb5 23.d5 exd5 24.exd5 Vxd5 25.Be5 Vd7 26.Va2+ Vf7 27.Vxf7+ Kxf7 28.Hc4 Ba7 29.Bae1 Kf8 30.Fa5 Hd7 31.Hb6 Hxb6 32.Fxb6 Bd7 33.Fxc5+ Kg8 34.b4 Kh7 35.Be7 Bxe7 36.Bxe7 a5 37.Bb7 Hc3 38.Ba7 axb4 39.Fxb4 Hd5 40.Fd6 Hf6 41.Ba1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.shamkirchess.az

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az örményországi Cahkadzorban zajló X. csapat-világbajnokság második fordulójában válogatottunk a tavalyi sakkolimpián győztes kínai válogatottal mérkőzött meg, négy döntetlennel zárta a mérkőzést. Reményteljes állása volt Lékó Péternek és Erdős Viktornak, Balogh Csaba remire mentette pozícióját, Rapport Richárd minimális előnye kevés volt az egész pont megszerzéséhez. A játéknap szenzációja a címvédő orosz csapat veresége volt, a kubai együttes sikerét az éltáblán Leinier Dominguez Perez 94 lépéses győzelme jelentette. Az  örmények az ukránok elleni rangadón diadalmaskodtak. India nem bírt az USA négyesével, az egyiptomi együttes pontot rabolt Izrael csapatától.  

Kevésen múlott a tromsői sakkolimpián elszenvedett vereségért a visszavágás, de a végén örülhettünk, hogy válogatottunk az olimpiai bajnok kínai csapattal négy döntetlennel 2-2-re végzett. Lékó Péter a Caro-Kann védelmű partiban a drukkerek számára oly jelentős előnyt jelentő álláshoz jutott, de Ding Liren aktív ellenjátékkal remizett. A második táblára jelölt Erdős Viktor pozíciója még több reménnyel kecsegtetett, de időzavarban ez az előny is elolvadt.

Sajnos Rapport Richárdról az utóbbi egy évben egyre kevésbé olvashatunk pozitív híreket, az oly profi módon felépített háttér, az edzőtáborok, a legismertebb edzőkkel való szisztematikus készülés folyamata megszakadt. Csak remélhetjük, hogy legfiatalabb nagymesterünk belátja, hogy csak munkával tud a sakkvilág elitjébe bekerülni, a modern megnyitáselmélet, az örökérvényű ismeretek, a klasszikus sakkiskola tanai nélkül esélye sincs a legjobbakkal szembeni sikeres megmérettetésre. Minimális előnye kevés volt az egész pont megszerzésére. Nehéz csatában harcolta ki a döntetlent Balogh Csaba a kínai sakkozás nagy reménysége, Wei Yi ellen. Volt pillanat, amikor Csba esélyeit ítéltük kedvezőbbnek, de gyalograblása után királya körül komoly viharfelhők gyülekeztek. Szerencsére Wei Yi a nyerőesélyes folytatás helyett gyengébb változatot választott, a nagy csata remivel zárult.

A második játéknap sem nélkülözte a meglepetéseket, már az első forduló eredményei is azt jósolták, hogy egy-egy parti, a kihagyott esély, az időzavaros hiba döntően befolyásolja a meccsek végeredményét. Felértékelődött válogatottunk Kuba elleni döntetlene. Három döntetlen mellett Leinier Dominguez Perez 94 lépésben legyőzte Alekszandr Griscsukot, nyerésével a Kuba 2,5-1,5-re legyőzte a címvédő orosz együttest.

Az örmények az első fordulóbeli váratlan vereségük után az ukránokkal szemben javítottak. Levon Aronjan volt a "góllövő". Négy döntetlen született az India-Egyesült Államok meccsen. Meglepő, hogy Egyiptom pontot rabolt Izraeltől.

A 2. forduló eredményei:

Magyarország – Kína  2 - 2

Lékó Péter (2713) – Ding Liren (2751) döntetlen (Caro-Kann védelem, 31)

Yu Yangyi (2724) - Erdős Viktor (2612) döntetlen (Spanyol megnyitás, 29)

Rapport Richárd (2710) – Bu Xiangzhi (2681) döntetlen (Caro-Kann védelem, 41)

Wei Yi (2703) - Balogh Csaba (2651)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 47)

India – Egyesült Államok  2 - 2

Pentala Harikrishna (2731) – Samuel Shankland (2661)  döntetlen

Sethuraman S. P. (2634) – Alekszander Oniscsuk (2665)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2654) – Varuzhan Akobian (2622)  döntetlen

Gujrathi Vidit Santosh (2630) – Daniel Naroditsky (2640)  döntetlen

Oroszország – Kuba  1,5 – 2,5

Alekszandr Griscsuk (2794) – Leinier Dominguez Perez (2729)  0 - 1

Szergej Karjakin (2757) – Lazaro Bruzon Batista (2691) döntetlen

Jevgenyij Tomasevszkij (2745) – Yuniesky Quesada Perez (2629)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2736) – Yuri Gonzalez Vidal (2557) döntetlen

Örményország – Ukrajna  2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2770) – Ruszlan Ponomarjov (2713)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2674) – Vaszilij Ivancsuk (2731)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (2665) – Pavel Eljanov (2733)  döntetlen

Hrant Melkumjan (2651) – Alekszander Mojszejenko (2697)  döntetlen

Egyiptom – Izrael  2 - 2

Bassem Amin (2634) – Borisz Gelfand (2747)  döntetlen

Samy Shoker (2482) – Emil Szutovszkij (2628)  1 - 0

Mohamed Ezat (2479) – Ilia Szmirin (2652)  döntetlen

Ahmed Adly (2595) – Maxim Rodhstein (2667)  0 – 1

A világbajnokság állása:

1.India 3 Meccspont, 5 pont

2-4. Kína, Izrael és Kuba 3, 4,5

5-7. Magyarország, Örményország és ukrajna 2, 4

8. Egyesült Államok 1, 3,5

9. Egyiptom 1, 3

10. Oroszország 0, 3

A 3. forduló párosítása:

Izrael – India

Ukrajna – Egyiptom

Kuba – Örményország

Kína – Oroszország

Egyesült Államok – Magyarország

Lékó,P (2713) - Ding,Liren (2751)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 dxc4 8.Ha3 Hbc6 9.Hxc4 Hd5 10.a3

Korábbi játszmákban a 10.Fg5 Vc7 11.Bc1 játszotta a főszerepet.

10...h6 11.Fe3 Hxe3 12.fxe3 a6 13.Bc1 b5

lekoding_398

14.Hd6+ Fxd6 15.exd6 Vxd6 16.Bxc5 0-0 17.Fd3 He7 18.b4 a5

lekoding_399

19.Fxb5 axb4 20.axb4 Ba2 21.Fc4 Bb2 22.Va4

Számításba jött  a 22.b5 Ba8 23.Ve1 g5 24.Hd2 folytatás.

22...Vb8

lekoding_400

23.b5

Már-már reméltük az egész pontot...

23...Va8 24.Va1 Bc2 25.Bc1 Fe4 26.He1 Vxa1 27.Bxa1 Bb2 28.Ba3 Hf5 29.Bb3 Bxb3 30.Fxb3 Bb8 31.Fc2 és döntetlen

Yu,Yangyi (2724) – Erdős,V (2612)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.Hbd2 Hd7 7.Hc4 0-0 8.Fe3 Fd6 9.h4 b5 10.Ha5 Hf6 11.Hxc6 Ve8 12.Ha5 Hg4 13.Vd2

yuerdos_396

13...f5 14.exf5? Hxe3 15.fxe3 e4 16.dxe4 Vxe4

Erdős Viktor jelentős előnybe került.

17.Hg5 Fg3+ 18.Kd1 Vxf5 19.Kc1

yuerdos_397

19...Vf1+

Kimaradt a 19...Fxh4 20.Hf3 Ff6 lehetőség.

20.Bxf1 Bxf1+ 21.Vd1 Bxd1+ 22.Kxd1 Fg4+ 23.Hf3 Be8

Viktor lépésről-lépésre engedte ki előnyét.

 24.Ke2 Ff4 25.a4 Bxe3+ 26.Kf2 a6 27.Hc6 Be8 28.Hb4 Fc8 29.Hd3 és döntetlen

Rapport,R (2710) - Bu,Xiangzhi (2681)
Caro-Kann védelem [B13]

1.d4 d5 2.Hc3 Hf6 3.Ff4 c5 4.e3 cxd4 5.exd4 a6 6.Hf3 Hc6 7.He5 e6 8.Hxc6 bxc6 9.Ha4 Fd6 10.Fxd6 Vxd6 11.Fd3 0-0 12.0-0 e5 13.dxe5 Vxe5 14.Vf3 Be8 15.Vg3 Vxg3 16.hxg3 Bb8 17.Bfe1 Kf8 18.b3 a5 19.f3 Bxe1+ 20.Bxe1 Hd7 21.Ff5 Hf6 22.Fxc8 Bxc8 23.Hc5 Bc7 24.Kf2 Hd7 25.Hxd7+ Bxd7 26.Bh1 h6 27.Bh4 Bb7 28.Ke3 Ke7 29.Bg4 g6 30.Ba4 Bb5 31.g4 Kd6 32.c3 g5 33.Kd4 Bc5 34.g3 Bb5 35.Kd3 Ke5 36.Ke3 Bc5 37.Kd2 f5 38.f4+ Kf6 39.fxg5+ hxg5 40.Bd4 Bb5 41.Ke3 Ke5 és döntetlen

Wei,Yi (2703) - Balogh,Cs (2651)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.0-0 Hd7 7.Hbd2 0-0 8.Hc4 Be8 9.Fd2 Fd6 10.Fc3 f6 11.Hh4 Hf8 12.Kh1 Hg6 13.Vh5 Fe6 14.Hf5 Vd7 15.Hce3 Fc5 16.g3 He7 17.g4 Hg6 18.Hg2 Fd6 19.Bae1 a5 20.Be3 Fb4

weibalogh_401

21.Bh3 Hf8 22.f4 Fxc3 23.bxc3 Vf7 24.Vh4 Fxf5?! 25.gxf5 Vxa2?!

weibalogh_402

26.Bg1!?

A 26.fxe5 fxe5 (26...Bxe5 27.Hf4) 27.c4 Kizárta volna a folytatást a vezért a védelemből.

26...Vf7 27.fxe5 fxe5 28.He3 Kh8

weibalogh_403

29.Bhg3 Hd7 30.Bxg7 Vxg7 31.Bxg7 Kxg7 32.Vg5+ Kh8 33.f6 Bg8 34.Vf5 a4

weibalogh_404

35.Vxd7?

A kínai nagymester villámgyorsan döntött, fonalas nyerést hagyott ki a 35.f7 Bgd8 36.Hg4 Kg7 37.f8V+ Bxf8 38.Vxd7+ Kh8 39.Vxc7 Bae8 40.Hxe5 változatban.

35...a3 36.f7 a2 37.Vf5 a1V+ 38.Hf1 Baf8 39.fxg8V+ Kxg8 40.Ve6+ Bf7 41.Ve8+ Kg7 42.Vxe5+

weibalogh_405

42...Bf6

Az átélt izgalmak után Csaba a biztos remit ígérő folytatás mellett döntött.

43.Vg5+ Kf7 44.Vh5+ Kf8 45.Vc5+ Kg8 46.Vg5+ Kf7 47.Vh5+ Kf8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtuban zajló V. női sakkcsapat-világbajnokság második fordulójában a házigazdák csapata csak 2-2-öt ért el India együttesével szemben. Meglepetésre az oroszok nem bírtak az örményekkel. Az első játéknapon a címvédő ukránok ellen „kiütéses” győzelmet elérő lengyelek erejéből is csak 2-2-re tellett az amerikaiak ellenében. Világbajnoknőkként győzelemmel mutatkozott be az ukrán Marija Muzicsuk, a címvédők Kazahsztán ellen javítottak az első fordulóbeli kisikláson. A grúzok hozták az elvárt eredményt. A harmadik játéknap ragadóját Kína és Oroszország játssza.

Folytatódtak a meglepetések az V. női csapat-világbajnokságon. A háromszoros világbajnoki címmel büszkélkedő, hazai pályán játszó kínai együttes nem bírt az indiai csapattal. Az éltáblán a világranglistán harmadik Humpy Koneru presztízsgyőzelmet aratott az ötödik Ju Wenjun ellen, Lei Tingije sikerrel ragadta meg Mary Ann Gomes által felkínált esélyt.

Nincs könnyű helyzetben a háromszoros olimpiai bajnok orosz válogatott kapitánya, Szergej Rublevszkij. Az éltáblára jelölt Valentyina Gunyina második partiját is elbukta, az örményekkel szembeni 2-2-nél többet reméltek.

Világbajnoknőként az ukrán Marija Muzicsuk első győzelmét aratta, a címvédő ukránok a kazahok elleni nyeréssel „vigasztalódtak” az első fordulóban elszenvedett fiaskó után.

A lengyelek a nagyszerű kezdés után aligha lehetnek elégedettel a tartalékos amerikai együttessel szemben elért 2-2-vel. A grúzok hozták a „kötelező” győzelmet.

A 2. forduló eredményei:

India – Kína  2 - 2

Humpy Koneru (2581) – Ju Wenjun (2557)  1 - 0

Dronavalli Harika (2492) – Tan Zongyi (2487)  döntetlen

Rout Padmini (2446) – Shen Yang (2459) döntetlen

Mary Ann Gomes (2354) – Lei Tingjie (2444)  0 - 1

Oroszország – Örményország  2 - 2

Valentyina Gunyina (2532) – Elina Danieljan (2488)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2456) – Lilit Mkrtchian (2442)  döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (2473) – Lilit Galojan (2277)  döntetlen

Olga Girja (2464) – Susanna Gabojan (2175)  1 - 0

Egyiptom – Grúzia  0 - 4

Ayah Moaataz (2022) – Bela Hotenasvili (2513)  0 - 1

Shahenda Wafa (2118) – Lela Zsavahisvili (2481) 0 - 1

Amina Shenf (1971) – Meri Arabidze (2374) 0 - 1

Shrook Wafa (2058) – Salome Melia (2459) 0 - 1

Lengyelország – Egyesült Államok  2 - 2

Monika Socko (2463) – Tatev Abrahamyan (2301)  döntetlen

Jolanta Zawadzka (2422) – Katerina Nemcova (2279)  döntetlen

Karina Szczepkowska-Horowska (2414) – Viktorija Ni (2188)  1 - 0

Klaudia Kulon (2310) – Alisa Melekhina (2235)  0 - 1

Kazahsztán – Ukrajna  0,5 – 3,5

Zhansaya Abdumalik (2411) – Marija Muzicsuk (2526)  0 - 1

Gilishan Nahbajeva (2329) – Anna Usenyina (2486)  0 - 1

Gulmira Dauletova (2201) – Natalija Zsukova (2471)  döntetlen

Madina Davletbajeva (2231) – Inna Gaponenko (2384)  0 – 1

H.

Ország

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

Grúzia

 *

2

4

3

6.0

0

3.00

2

Lengyelország

 *

2

3

5.5

0

6.50

3

Kína

 *

2

3

3

5.0

0

4.75

4

Egyesült Államok

2

 *

3

3

5.0

0

3.75

5

Oroszország

2

 *

2

2

4.0

0

4.50

6

Ukrajna

½

 *

2

4.0

0

3.00

7

Kazahsztán

½

 *

2

3.0

0

3.50

8

India

2

 *

1

3.5

0

2.50

9

Örményország

1

2

 *

1

3.0

0

2.00

10

Egyiptom

0

1

 *

0

1.0

0

0.00

A 3. forduló párosítása:

Ukrajna – India

Egyesült Államok – Kazahsztán

Grúzia – Lengyelország

Örményország – Egyiptom

Kína – Oroszország

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://chengdu2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Samkirban zajló Gasimov emlékverseny harmadik fordulójában a norvég világbajnok Magnus Carlsen sötéttel legyőzte az olasz Fabiano Caruanát. A holland védelmű partiban Caruana az egyenlő esélyű végjátékot passzív játéka miatt vesztette el. Az amerikai Wesley So tartja a lépést Carlsennel, az angol Michael Adams ellen nyert. Taktikai megoldásokban is gazdag partit játszott az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand és a holland Anish Giri, a torna doyenje esélyt szalasztott el. Döntetlennel ért véget az azeri Rauf Mamedov és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, valamint az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a francia Maxime Vachier-Lagrave küzdelme.

A tavalyi Gasimov emlékversenyen Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 1-1-re végzett, a norvég világbajnok a tornagyőzelmet jelentő nyeréssel egyenlített ki. Samkirban tizenkilencedszer vívtak meg klasszikus időkontroll mellett, Carlsen 6-4-re vezetett, nyolcszor megosztoztak a ponton. Carlsen a sorsolásával nagyon elégedetlen volt, mai győzelme után alighanem már feledte bosszankodását. A holland védelem ún. kőfal-változatát játszotta meg, Caruana nem igazán érezte az állást, lázasan kereste a sorozatos cserékhez vezető folytatásokat. Az egyenlő esélyű végjátékban túlzottan passzívan játszott, ezt Carlsen remek technikával kihasználta.

Az amerikai Wesley So tartja a lépést a világbajnokkal. Az angol Michael Adams ellen nehéz, küzdelmes partit játszott. Sokáig halogatta az e4 lépést, helyette f4-es tervet valósított meg. Adams pozíciója biztató volt, de a kritikus állásban rosszul reagált, So akcióba lendült, a meggyengült sötét királyállás kitűnő célpont lett, támadása átütött.

Izgalmasan alakult a generációs párharc, a torna doyenje, a 45 éves exvilágbajnok Viswanathan Anand és a 20 esztendős holland Anish Giri összecsapása. Giri a Caro-Kann védelmű partiban a nagy divattá vált 8…g5-ös agresszív varit választotta. Anand minőséget áldozott, simán is visszanyerhette volna az áldozott gyalogot. Giri egy darabig pontosan védekezett, de fölösen próbált aktívan játszani. Vishy kecsegtető esélyt szalasztott el, a csata örökös sakkal ért véget.

Az azeri Rauf Mamedov a spanyol megnyitás berlini változatában remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. Érdekesebb volt az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a francia Maxime Vachier-Lagrave partija, a sorozatos cserékkel azonban egyszerűsödött a pozíció, örökös sakk lett a vége.

A 3. forduló eredményei:

Wesley So (amerikai, 2788) – Michael Adams (angol, 2746) 1 – 0 (Vezércsel, 45)

Rauf Mamedov (azeri, 2651) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2783) döntetlen (Spanyol megnyitás, 45)

Viswanathan Anand (indiai, 2791) – Anish Giri (holland, 2790) döntetlen (Caro-Kann védelem, 40)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2754) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2762)  döntetlen (Királyindiai védelem, 36)

Fabiano Caruana (olasz, 2802) – Magnus Carlsen (norvég, 2863) 0 – 1 (Holland védelem, 52)

A verseny állása:

1-2. Magnus Carlsen és Wesley So 2,5 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 2

4-6. Viswanathan Anand, Rauf Mamedov és Maxime Vachier-Lagrave 1,5

7-9. Anish Giri, Sahriyar Mamedgyarov és Fabiano Caruana 1

10. Michael Adams 0,5

A 4. forduló párosítása:

Michael Adams – Magnus Carlsen

Maxime Vachier-Lagrave – Fabiano Caruana

Anish Giri – Sahriyar Mamedgyarov

Vlagyimir Kramnyik – Viswanathan Anand

Wesley So – Rauf Mamedov

Caruana,F (2802) - Carlsen,M (2863)
Holland védelem [A90]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 e6 4.c4 c6 5.Hf3 d5

A világbajnok a holland védelem ún. kőfal változatát választotta.

6.0-0 Fd6 7.b3 Ve7 8.Fb2 A GREHKE Chess Classic szuperversenyen Vishy Anand 8.He5-tel folytatta Magnus Carlsen ellen.

8...b6 9.He5 Fb7 10.Hd2 0-0 11.Bc1 a5 12.e3 Ha6 13.Hb1

Új ötlet a 13.Ve2; 13.Hdf3; 13.Vc2 helyett.

13...Fxe5 14.dxe5 He4 15.Ve2 a4?! 16.Hc3?!

Mi szólt a jóval logikusabb 16.Fa3 c5 17.cxd5 Fxd5 18.bxa4 ellen?

16...axb3 17.axb3

caruanacarlsen_383

17...Vb4 18.Hxe4 dxe4 19.Vc2 Hc5 20.Fc3 Vxb3 21.Vxb3 Hxb3 22.Bb1 Hc5 23.Bxb6 Ha4 24.Bxb7 Hxc3 25.Be7 Bfe8 26.Bxe8+ Bxe8

caruanacarlsen_384

27.Ba1

Az egyenlő esélyű végjátékban Fabiano Caruana elmulasztotta a 27.f3 exf3 28.Fxf3 Ba8 29.Fxc6 Ba5 30.e4 Bxe5 31.exf5 exf5 32.Kg2 lehetőséget.

27...Bd8 28.Ff1 c5 29.Ba3 Hb1 30.Ba1 Hd2 31.Fe2

caruanacarlsen_385

31...Hf3+ 32.Fxf3 exf3 33.h3 h5! 34.g4 fxg4 35.hxg4

caruanacarlsen_386

35...h4 36.Kh2 Bd2 37.Kh3 g5 38.e4

caruanacarlsen_387

38...Bd4 39.Ba8+ Kf7 40.Ba3 Bxc4 41.Bxf3+ Ke7 42.Be3 Bd4 43.f3 c4 44.Ba3 Bd3 45.Ba7+ Kd8 46.Kg2 c3 47.Ba4 c2 48.Bc4 Bd2+ 49.Kh3 Kd7 50.Bc5

caruanacarlsen_388

50...Bf2 51.f4 Bf3+ 52.Kh2 Bxf4 és világos feladta

So,W (2788) - Adams,M (2746)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.e3 h6 7.Fh4 Fe7 8.Fd3 Hbd7 9.f3 0-0 10.Vc2 b5 11.Hge2 Hb6 12.a3 a5 13.0-0 Fd7 14.Hc1 Hc4 15.Be1 Fe6 16.Hb3 Hd7 17.Ff2 Bc8 18.Bad1 Vc7 19.h3

Számításba jött a 19.e4 Bfe8 (19...dxe4 20.Hxe4 Bfe8 21.Hbd2) 20.exd5 cxd5 21.Hxb5 Vb8 22.Hc3 Fd6 23.h3 folytatás.

19...Bfd8 20.f4 a4

soadams_394

21.f5 axb3 22.Vxb3 Fxf5

Kedvezőbb volt a 22...Bf8 23.Vc2 Hdb6 24.fxe6 fxe6 25.e4 Fg5 folytatás.

23.Fxf5 Bb8 24.Vc2 b4 25.axb4 Fxb4 26.Be2 Va5?! 27.Fh4 f6 28.Ha4

Jobb volt a 28.He4 Vb5 29.Ba1 változat.

28...Hf8 29.Fd3 Hb6 30.Hc3 c5?!

Michael Adams a 30...Fxc3 31.Vxc3 Vxc3 32.bxc3 Ha4 változatban jobb eséllyel küzdhetett volna. Az állás nyitása világos esélyeit növelte.

31.dxc5 Fxc5 32.Kh1 Bbc8 33.Ff5 Bc6

soadams_395

34.e4! Fb4 35.e5 Fe7 36.Vb3 Vc5? Vesztőlépés. 37.exf6 Fxf6 38.He4 Vc4 39.Hxf6+ gxf6 40.Vg3+ Kf7 41.Bde1 Vb4 42.Be7+ Vxe7 43.Bxe7+ Kxe7 44.Vg7+ Ke8 45.Fg4 és sötét feladta

Anand,V (2791) - Giri,A (2790)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.Hbd2 h6 7.0-0 Hd7 8.Hb3 g5 9.He1 Vc7 10.Fh5

Az idei amerikai bajnokságon Hikaru Nakamura a 10.Hd3 Hg6 11.He1 He7 12.f4 0-0-0 változatban küzdött meg Samuel Shanklanddal.

10...c5 11.c3 Fg7 12.f4 c4 13.Hd2 gxf4 14.Hdf3 Hg6 15.Fxg6 fxg6 16.Hh4 0-0

anandgiri_391

17.Bxf4

Az exvilágbajnok túlkomplikálta a megoldást. 17.Hxf5 Bxf5 18.Bxf4 Bxf4 19.Fxf4 Bf8 20.Fe3 volt a jó.

17...g5 18.Hxf5 gxf4 19.Hxg7 Kxg7 20.Vg4+ Kh7 21.Vxe6 Hb6!

Anish Giri fontos védőlépést húzott.

22.Vh3 Vf7 23.g3 Vg6 24.Hg2 fxg3?! 25.hxg3 Bf3 26.Ff4 Bf8

27.Vh4

Vishy Anand kihagyta a nagyon erős 27.Vh2! Bg8 (27...Bd3 28.Be1; 27...Vg7 28.Vh5 Bd3 29.e6 Vg6 30.Ve5) 28.Hh4 Bxg3+ 29.Fxg3 Vxg3+ 30.Vxg3 Bxg3+ 31.Kf2 Bg8 32.Ke3 lehetőséget.

27...Hc8?! 28.Be1 Ve6 29.Vh5 Bd3 30.Fe3 He7 31.Hf4

anandgiri_393

31...Vg8 32.Hxd3 Vxg3+ 33.Kh1 Hf5 34.Ff4 Vxd3 35.e6 Hg7 36.Vxh6+ Kg8 37.Kg2 Vc2+ 38.Kg1 Vf5 39.e7 Vg4+ 40.Kh1 Vf3+ és döntetlen

Mamedov,R (2651) - Kramnyik,V (2783)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.c3 Hxe5 9.Bxe5 d6 10.Be1 0-0 11.d4 d5 12.Hd2 Fd6 13.Hf3 c6 14.Fd3 Hh4 15.g3 Hxf3+ 16.Vxf3 Fd7 17.Fd2 Vb6 18.Bab1 Bae8 19.b4 Vd8 20.Vh5 g6 21.Vf3 h5 22.Bxe8 Bxe8 23.Be1 Bxe1+ 24.Fxe1 a5 25.a3 axb4 26.axb4 Fg4 27.Ve3 Va8 28.Kg2 Vc8 29.Kg1 Fh3 30.Fd2 Va8 31.f3 b6 32.Kf2 Ff8 33.Vg5 Ve8 34.Ff4 Ve7 35.Vxe7 Fxe7 36.b5 Fd7 37.bxc6 Fxc6 38.Fc7 b5 39.Fa5 h4 40.f4 Fd7 41.Kf3 hxg3 42.hxg3 Fd6 43.g4 f5 44.gxf5 gxf5 45.Fb4 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2754) - Vachier-Lagrave,M (2762)
Királyindiai védelem [E61]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hc3 d5 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c5 7.Hf3 cxd4 8.Hxd4 Vb6

A tavalyi SportAccord versenyen Maxime Vachier-Lagrave világossal játszotta a változatot Jan Nepomnjacsij ellen. 8...0-0 9.e3 Vb6 10.Vd2 Bd8 11.Fc4 Ha6 12.0-0 Fd7 13.Bfd1 folytatásban megőrizte gyalogelőnyét

9.Hb3 0-0 10.e3 Bd8 11.Bc1 e6 12.Fe2 Hc6 13.0-0 Fxc3 14.Bxc3 exd5 15.Bc5 a6 16.Vc1 Fe6 17.Hd4 Hxd4 18.exd4

Az újabb csere már teljes kiegyenlítéshez vezetett.

18...Bac8 19.Bd1 Vb4 20.a3 Va4 21.h3 Be8 22.Bd2 b6 23.Bc3 Bxc3 24.Vxc3 Bc8 25.Vg3 Vc6 26.Kh2 Vc1 27.Ve3 a5 28.Fg4 Bc6 29.Ff3 Bc2 30.Bxc2 Vxc2 31.b3 b5 32.Ve5 Vxf2 33.Vb8+ Kg7 34.Ve5+ Kg8 35.Vb8+ Kg7 36.Ve5+ Kg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Fotók: www.shamkirchess.az

Komment 1 | Reblog! 0 |

Az örményországi Cahkadzorban a csapat-világbajnokság első fordulójában válogatottunk döntetlenre végzett Kubával szemben. Balogh Csaba világossal győzött, Lékó Péter sötéttel, Almási Zoltán világossal remizett, míg Rapport Richárd nagyon gyenge játékkal sötéttel kikapott. Az ukrán csapat a címvédő orosz együttest, Izrael négyese a háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatottat győzte le 2,5-1,5-re. Nehéz küzdelemben nyert a kínai olimpiai bajnokcsapat a tartalékos amerikaiak ellen, 3-1-es győzelemmel rajtolt az indiai csapat. A második játéknapon válogatottunk Kínával mérkőzik meg.

Meglepetésekkel kezdődött a X. csapat-világbajnokság. A címvédő orosz válogatott a nagy rivális ukrán csapattól szenvedett vereséget, a házigazdák együttese Izrael négyesével szemben maradt alul.

Titkon győzelmet reméltünk Lékó Péter vezette négyesünktől Kuba ellen. Első számú nagymesterünknek nem okozott különösebb nehézséget, hogy az éltáblán biztos kézzel érje el a döntetlent a spanyol megnyitás berlini változatában Leinier Dominguez Perezzel szemben. A világossal játszó Almási Zoltán partija már a 22. lépésben döntetlennel ért véget. Rapport Richárd állása felett korán viharfelhők gyülekeztek, a nyitásban ezúttal sem jeleskedett nagymesterünk. Yuniesky Quesada Perez könnyedén használta ki a meggyengült királyállását, gyorsabb nyerést is elszalasztott. Balogh Csaba az egyenlítésért küzdött, kiskombinációval került előnybe, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

A játéknap rangadóját Ukrajna és Oroszország vívta. A Samkirban versenyző Vlagyimir Kramnyikot nélkülöző címvédő orosz válogatott ellen az ukránok jó taktikával ültek sakkasztalhoz, három döntetlen mellett Pavel Eljanov volt a nyerő emberük, Jevgenyij Tomasevszkijnek igazi esélye egy pillanatra sem volt.

A vb megnyitó ünnepségén a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov hosszasan sorolta az örmény sakkozók utóbbi időben elért sikereit, de ez a legkevésbé befolyásolta az izraeli csapat tagjait. Ezen a meccsen is három döntetlen mellett egy eldőlt parti jelentette az oly értékes két meccspontot, Maxim Rodshtein sötéttel játszotta túl Vlagyimir Akopjant.

A tartalékos amerikai együttes nehezen adta meg magát, az olimpiai bajnok kínai csapat nagymesterei korántsem mutattak átütő erőt. Ding Liren nyerése igen szerencsés volt.

India hozta a „kötelező” győzelmet, Sethuraman veresége azért figyelmeztet jel.

Az első forduló eredményei:

Kuba – Magyarország  2 - 2

Leimier Dominguez Perez (2729) – Lékó Péter (2713)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2698) – Lazaro Bruzon Batista (2691)  döntetlen (Szicíliai védelem, 22)

Yuniesky Quesada Perez (2629) – Rapport Richárd (2710)  1 – 0 (Modern védelem, 35)

Balogh Csaba (2651) – Reynaldo Ortiz Suarez Isan (2612) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 44)

Egyiptom – India  1 - 3

Samy Shoker (2482) – Pentala Harikrishna (2731)  0 - 1

Mohamed Ezat (2479) – Sethuraman S. P. (2634)  1 - 0

Ahmed Adly (2595) – Gujrathi Vidit Santosh (2630)  0 - 1

Ali Farahat (2389) – Deep Sengupta (2576)  0 - 1

Izrael – Örményország  2,5 – 1,5

Borisz Gelfand (2747) – Levon Aronjan (2770)  döntetlen

Emil Szutovszkij (2628) – Gabriel Szargiszjan (2674)  döntetlen

Ilia Szmirin (2652) – Szergej Movszeszjan (2665)  döntetlen

Maxim Rodhstein (2667) – Vlagyimir Akopjan (2656)  1 - 0

Ukrajna – Oroszország  2,5 – 1,5

Ruszlan Ponomarjov (2713) – Alekszandr Griscsuk (2794)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (2731) – Szergej Karjakin (2757)  döntetlen

Pavel Eljanov (2733) – Jevgenyij Tomasevszkij (2745)  1 - 0

Jurij Krivorucsko (2686) – Dmitrij Jakovenko (2744)  döntetlen

Kína – Egyesült Államok 2,5 – 1,5

Ding Liren (2751) – Samuel Shankland (2661)  1 - 0

Yu Yangyi (2724) – Aleksandr Lenderman (2617)  döntetlen

Bu Xiangzhi (2681) – Alekxander Oniscsuk (2665)  döntetlen

Wei Yi (2703) – Varuzhan Akobian (2622)  döntetlen

A 2. forduló párosítása:

India – Egyesült Államok

Magyarország – Kína

Oroszország – Kuba

Örményország – Ukrajna

Egyiptom - Izrael

Dominguez Perez,L (2729) - Lékó,P (2713)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.dxe5 Hxb5 7.a4 Hbd4 8.Hxd4 Hxd4 9.Vxd4 d5 10.exd6 Vxd6 11.Ve3+ Fe7

A 2013-as orosz szuperbajnokságon Vlagyimir Kramnyik a 11...Fe6 12.Hc3 a6 13.Bd1 Vc6 14.Bd3 Bc8 15.He2 Fc5 16.Vg3 f6 17.Fe3 Fd6 18.Ff4 Fxf4 19.Hxf4 0-0 20.Bc3 Vd6 21.Hxe6 Vxe6 22.Bxc7 Bxc7 23.Vxc7 Bc8 24.Vxb7 Bxc2-vel gyaloghátránnyal zárta a kisebb csetepatét. Dmitrij Andrejkinnel szemben, a partit végül maratoni küzdelemben elvesztette.

12.Hc3 c6 13.Be1 Fe6 14.He4 Ve5 15.Fd2 0-0 16.Fc3 Vf5 17.Bad1 Vg6 18.Bd3 Fd5 19.Vd2 Fh4 20.Vf4 Bae8 21.Vxh4 Bxe4 22.Bxe4 Vxe4 23.Vxe4 Fxe4 24.Bd7 Fxc2 25.a5 f6 26.Bxb7 Bf7 27.Bb8+ Bf8 28.Bxf8+ Kxf8 29.a6 Fd3 30.Fd4 Fxa6 31.Fxa7 és döntetlen

Almási,Z (2698) - Bruzon Batista,L (2691)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f4 Hbd7 9.f5 Fxb3 10.axb3 d5 11.exd5 Fb4 12.Fd2 0-0 13.Fe2

A változatra egyetlen parti az adatbázisban, világos a 13.Ve2 Bc8 14.0-0-0 Va5 15.Kb1 Fxc3 16.bxc3 Vxd5 17.c4 folytatást választotta.

13...Vb6 14.Ha4

almasibruzon_373

14...Vd4 15.Fxb4 Vxb4+ 16.Hc3 Vh4+ 17.Kf1 Bfe8 18.g4 b5 19.Ve1 Vh6 20.Vc1 Vh4 21.Ve1 Vh6 22.Vc1 Vh4 és döntetlen

Quesada Perez,Y (2629) - Rapport,R (2710)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 a6 4.Fe3 d6 5.Vd2 Hd7 6.0-0-0 b5 7.h4 h6 8.f4 h5 9.Hf3 Hb6 10.Fd3

A Bundesliga 2014/15-ös idényében Rapport Richárd ellen Almási Zoltán a 10.Hg5 d5 11.Fd3 Hh6 12.e5 Fg4 13.e6 f5 14.Bde1 Vd6 15.He2 folytatást választotta, a partit Ricsi megnyerte, de a játszmát a kubai sakkozó is ismerte, készült.

10...d5

perezrapport_374

11.He5 Hf6 12.Kb1 Fb7 13.exd5 Hbxd5

perezrapport_375

14.f5 gxf5 15.Fxf5 Hxc3+ 16.Vxc3 e6 17.Fd3 Hd5 18.Ve1 Vd6? 19.Fg5 0-0

perezrapport_376

20.Ve2 Hb4 21.Vxh5 Hxd3 22.Bxd3 Fe4 23.Bg3 Fg6 24.Vg4 Fxe5 25.dxe5 Vc6

perezrapport_377

26.Ff6! Kh7 27.Ve2

Azonnal nyert a 27.h5 Vxc2+ (27...Fxc2+ 28.Ka1 Bg8 29.Vg6+ Bxg6 30.hxg6+ Kg8 31.Bh8#) 28.Ka1 folytatás.

27...Bg8 28.Bg5 Kh6 29.Bh3 b4 30.Bd3 a5 31.Vd2 Kh7 32.Ve2 Kh6 33.Vd2 Kh7

perezrapport_378

34.Bd7 a4 35.h5 és sötét feladta

Balogh,Cs (2651) - Ortiz Suarez,I (2612)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fxd7+ Fxd7 7.c4 e5 8.Vd3 h6 9.Hc3 Hf6 10.0-0 Fe7 11.Bd1 0-0 12.c5 dxc5

13.Fxh6 Vc7 14.Fg5 Fe6 15.Fxf6 Fxf6 16.Hd5 Fxd5 17.exd5 Bad8 18.Hd2

Nagymesterünk kis előnnyel játszhatott.

18...Fe7 19.He4 c4 20.Vh3 Bd7?

baloghsuarez_380

21.d6! Bfd8

Azonnal vesztett 21...Fxd6, mert 22.Hg5 Be8 23.Bd5 után nincs védelme sötétnek.

22.Bd5 Bxd6 23.Hxd6 Bxd6 24.Bxe5 Bh6 25.Bh5 Bxh5 26.Vxh5

A minőségért a kubai sakkozó nem kapott elegendő ellenértéket, Csaba anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre.

26...g6 27.Ve2 Ff6 28.Bd1 Kg7 29.g3 Vc6 30.h4 b5 31.Bd2 b4 32.Bc2 c3 33.bxc3 bxc3 34.Vd3 a5 35.Be2 Vc5 36.Ve4 Kg8 37.Kg2 Kg7

baloghsuarez_381

38.g4 Kg8 39.g5 Fg7 40.f4 Fd4

baloghsuarez_382

41.h5 gxh5 42.g6 Kg7 43.gxf7 Ff6 44.Ve8 és sötét feladta

Eljanov,P (2733) - Tomasevszkij,E (2745)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 c6 4.g3 dxc4 5.Fg2 b5 6.He5 Fb7 7.0-0 Hf6 8.b3 cxb3 9.axb3 Fe7 10.Hc3 0-0 11.Hxb5 Hd5 12.Ha3 c5 13.Fb2 Hd7 14.Hac4 cxd4 15.Fxd4 Hxe5 16.Fxe5 Fb4 17.Vc2 Ve7 18.Bfd1 Bfc8 19.Ve4 Fc6 20.Vg4 f6 21.Fb2 Bd8 22.Bdc1 f5 23.Vh3 Bac8 24.e4 fxe4 25.Fxe4 Hf6?

eljanovtomasevszkij_389

26.Fxf6?!

Kimaradt a 26.Fxc6 Bxc6 27.He5 Bxc1+ 28.Bxc1 Vd6 29.Hc6 Fd2 30.Hxd8 Fxc1 31.Fxc1 Vxd8 32.Vxe6+ lehetőség.

26...gxf6 27.Fxc6 Bxc6 28.Vg4+ Kh8 29.Bd1 Bxd1+ 30.Bxd1 Bc8 31.Ve4 Fc5 32.Kg2 f5 33.Vf3 Bd8 34.Be1 Fd4 35.He5 Fxe5 36.Bxe5 Vd7 37.Ve3 Be8 38.Ba5 Be7 39.Vc3+ Kg8 40.Bc5 Kf7 41.h4 Vd6 42.b4 e5 43.Vf3 Vd7 44.Vh5+ Kg7 45.Vg5+ Kf7

eljanovtomasevszkij_390

46.b5 f4 47.gxf4 Be6 48.f5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Meglepetések sorozatával kezdődött meg Csengtuban az V. női csapat-világbajnokság. A címvédő, a rajtlistát vezető ukrán válogatott mindössze fél pontot hozott össze a nagyon motivált lengyel együttessel szemben. Az ukránok újdonsült világbajnoknőjük, Marija Muzicsuk nélkül szenvedték el a „megsemmisítő” 3,5-0,5-ös vereséget. Az orosz csapat 2-2-re végzett Grúziával, Kazahsztán 2,5-1,5-re legyőzte Indiát. A házigazdák együttese 3-1-es győzelemmel zárta az örmények elleni meccset, az Egyesült Államok négyese Egyiptomot verte 3-1-re.

Csengtu Szecsuán és az óriáspandák fővárosa, nem véletlen, hogy az V. női sakkcsapat-világbajnokság sorsolását a pandamacikkal rendezték meg. A női sakkozás új világbajnoknője, az ukrán Marija Muzicsuk a 2-es sorszámot tartalmazó macit húzta ki, aligha gondolt arra, hogy a rajtnál ekkora fiaskót szenvednek el. Marija kihagyta az első meccset, a nagyon motivált, a két évvel korábbi kontinensbajnokságon bronzérmes lengyel válogatott 3,5-0,5-re legyőzte a címvédő, a rajtlistát is vezető ukrán csapatot.

A játéknap rangadóját a grúz és az orosz együttes vívta. Az orosz kapitány, Szergej Rublevszkij alighanem hosszas tűnődés után szavazott az éltáblára bizalmat Valentyina Gunyinának, de éppen az ő veresége hozta nehéz helyzetbe a háromszoros olimpiai bajnok csapatot. Az újonc, a 16 éves Alekszandra Gorjacskina egyenlített ki.

A fiatal erőkből álló kazahsztáni válogatott a jóval esélyesebb indiai négyesre mért vereséget. A tartalékos hazai gárda az örmények elleni 3-1-gyel rajtolt, míg az Egyesült Államok némi bizonytalankodás után hozta a „kötelező” győzelmet Egyiptom ellen.

Az első forduló eredményei:

Kazahsztán – India  2,5 – 1,5

Zsanszaya Abdumalik (2411) – Humpy Koneru (2581)  döntetlen

Dinara Szaduakosszava (2393) – Dronavalli Harika (2492)  0 - 1

Gulishan Nahbajeva (2329) – Rout Padmini (2446)  1 - 0

Gulmira Dauletova (2201) – Mary Ann Gomes (2354)  1 - 0

Ukrajna – Lengyelország  0,5 – 3,5

Anna Muzicsuk (2552) – Monika Socko (2463) 0 – 1

Anna Usenyina (2486) – Jolanta Zawadzka (2422) 0 – 1

Natalija Zsukova (2471) – Karina Szczepkowska-Horowska (2414) döntetlen

Inna Gaponenko (2384) – Marta Bartel (2350)  0 - 1

Egyesült Államok – Egyiptom  3 - 1

Tatev Abrahamyan (2301) – Ayah Mootaz (2022)  1 - 0

Sabina-Francesca Foisor (2235) – Shahenda Wafa (2118)  0 - 1

Viktorija Ni (2188) – Amina Sherif (1971)  1 - 0

Alisa Melekhina (2235) – Shrook Wafa (2058)  1 - 0

Grúzia – Oroszország  2 - 2

Bela Hotenasvili (2513) – Valentyina Gunyina (2532)  1 - 0

Lela Zsavahisvili (2481) – Alekszandra Kosztenjuk (2529)  döntetlen

Meri Arabidze (2374) – Natalija Pogonyina (2456)  döntetlen

Nino Bacsiasvili (2473) – Alekszandra Gorjacskina (2473)  0 - 1

Örményország – Kína  1 - 3

Elina Danieljan (2488) – Ju Wenjun (2557)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (2442) – Tan Zongyi (2487)  döntetlen

Lilit Galojan (2277) – Shen Yang (2459)  0 - 1

Maria Kurszova (2290) – Lei Tingije (2444)  0 – 1

A 2. forduló párosítása:

India – Kína

Oroszország – Örményország

Egyiptom – Grúzia

Lengyelország – Egyesült Államok

Kazahsztán – Ukrajna

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://chengdu2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog