Help Sales ÁSZF

Döntetlen a rangadón, a Szaratov megnyerte harmadik mérkőzését is

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2012

Az orosz csapatbajnokság harmadik fordulójának rangadóját a címvédő „SSZM-64” – Moszkva és a négyszeres bajnok Tomszk-400 vívta. A találkozón hat döntetlen született, de érdekes küzdelmeket láttunk. Lékó Péter világossal remizett Erneszto Inarkijevvel. Harmadik győzelmét aratta a kétszeres Európa-kupa győztes Ekonomiszt-SGSEU Szaratov gárdája, míg a tavalyi első Szentpétervári Sakkszövetség csapata vereséget szenvedett a Jugra hatosától.              

Kiegyenlített erők küzdelmét láttuk a hétfordulós, svájci rendszerű viadal harmadik napjának rangadóján. Az „SSZM-64” – Moszkva és a Tomszk-400 mérkőzésen a döntetlenek sorozatát Ruszlan Ponomarjov és Wang Hao pontosztozkodása nyitotta meg, majd Lékó Péter remijével folytatódott. Nagymesterünk negyedszer mérkőzött meg Erneszto Inarkijevvel, először vezethette a világos bábukat. A korábbi három partijukat a Grand Prix-versenyeken játszották, Péter egyszer győzött, kétszer döntetlen született vetélkedéseikben. A spanyol megnyitású játszmában Péter 8.h3 lépéssel kikerülte a Marshall támadást, Inarkijev 9…d5-tel felkínálta  a gyalogáldozatot. A jól ismert változat elméleti ösvényen haladt, Inarkijev javította sötét játékát, kiegyenlített, a küzdelem lépésismétléssel fejeződött be.

 Az éltáblán az olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin ütközete kissé hullámzott. Örökös sakkal ért véget Viorel Bologan és Alekszandr Rjazancev küzdelme. Vlagyimir Potkin és Denisz Hiszmatullin partija békés mederben zajlott, Jevgenyij Najer esélyes állását remire rontotta.

Harmadik győzelmét aratta az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov együttese. Az éltáblán Alekszandr Morozevics sötéttel nyert az esélyeit túlbecsülő izraeli Emil Szutovszkij ellen. Dmitrij Andrejkin és Jevgenyij Alekszejev hozta a papírformát, Jevgenyij Tomasevszkijnek a remiért kellett küzdenie az indiai Krishnan Sasikirannal szemben.

A tavalyi Klubcsapatok Európa-kupáján győztes Szentpétervári Sakkszövetség együttes vereségét meglepetésként értékelhetjük. Éltáblásuk, Peter Szvidler szörnyű napot fogott ki, világossal 25 lépésben kapott ki az újdonsült Európa-bajnoktól, Dmitrij Jakovenkótól. A Jugra csapatában még Vlagyimir Malahov és Jevgenyij Alekszejev nyert, a szentpéterváriaknál a kubai Leinier Dominguez Perez volt eredményes.

 

A 3. forduló eredményei:

„SSZM – 64” – Moszkva (4, 8,5) – Tomszk – 400 (4, 10,5)  3 - 3

Fabiano Caruana (olasz, 2767) – Szergej Karjakin (2766)  döntetlen

Wang Hao (kínai, 2733) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727)  döntetlen

Lékó Péter (magyar, 2720) – Erneszto Inarkijev (2695)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2710) – Viorel Bologan (moldáviai, 2687)  döntetlen

Vlagyimir Potkin (2669) – Denisz Hiszmatullin (2656)  döntetlen

Jevgenyij Najer (2640) – Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2688)  döntetlen

 

Navigator, Moszkva (4, 10,5) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (4, 8)  1,5 – 4,5

Emil Szutovszkij (izraeli, 2700) – Alekszandr Morozevics (2765) 0 – 1

Krishnan Sasikiran (indiai, 2703) – Jevgenyij Tomasevszkij (2736)  döntetlen

Daniil Dubov (2536) – Jan Nepomnjacsij (2718) döntetlen

Mihail Mozsarov (2474) – Pavel Eljanov (ukrán, 2704) döntetlen

Alekszandr Moszkalenko (2451) – Dmitrij Andrejkin (2689) 0 – 1

Mihail Demidov (2441) – Jevgenyij Alekszejev (2673)  0 - 1

 

Szentpétervári Sakkszövetség (4, 9,5) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 7,5)  2 - 4

Peter Szvidler (2744) – Dmitrij Jakovenko (2729)  0 - 1

Nyikita Vitjugov (2709) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) – Alekszej Drejev (2698)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) – Vlagyimir Malahov (2705)  0 - 1

Zahar Efimenko (ukrán, 2695) – Szergej Rublevszkij (2686)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2683) – Anton Korobov (2679)  0 - 1

 

Zsiguli, Szamara (2, 4)  - Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 6)  2 - 4

Belorecsenszk Egyetem (2, 6) – Atom, Desznogorszk (2, 5)  5 - 1

DFU Vlagyivosztok (2, 5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (2, 6,5)  2,5 – 3,5

Rakita Sakk-klub (1, 5) – Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 3)  3 - 3

Orienta, Moszkva (0, 3,5) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (1, 3,5) 1,5 – 4,5

Belogorenyje (0, 2,5) – EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 3,5)  0 - 6

Az élcsoport állása:

1.Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 6 meccspont, 12,5 pont

2. Tomszk – 400   5, 13,5

3. „SSZM-64” – Moszkva  5, 11,5

4. Navigator, Moszkva 4, 12

5. Jugra, Hanti-Manszijszk 4, 11,5

6. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 11,5

7. Belorecsenszk Egyetem 4, 11

8-9. Politechnik Nyizsnyij Tagil és Csigorin Sakk-klub 4, 10

 

A 4. forduló párosítása:

Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (6, 12,5) – „SSZM-64” – Moszkva (5, 11,5)

Tomszk – 400 (5, 13,5) – Szentpétervári Sakkszövetség (4, 11,5)

Jugra, Hanti-Manszijszk (4l, 11,5) – Belorecsenszk Egyetem (4, 11)

Politechnik Nyizsnyij Tagil (4, 10) – Navigator, Moszkva 4, 12)

Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (4, 10) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (3, 8)

EGU-Perszpektiva, Lipeck (2, 9,5) – Zsiguli, Szamara (2, 6)

Atom, Desznogorszk (2, 6) – Rakita Sakk-klub (2, 8)

DFU Vlagyivosztok (2, 7,5) – Orienta, Moszkva (0, 5)

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (1, 6) - Belogorenyje (0, 2,5)

 

Lékó,P (2720) - Inarkijev,E (2695)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hbd2

A gyalogáldozat elfogadására, 11.Hxe5-re a legnépszerűbb a 11...Hd4 12.Hd2 c5 folytatás, Lékó Péter maga is játszotta Peter Szvidler ellen három éve.

11...f6

A 2009-es nankingi szuperversenyen nagymesterünk Veszelin Topalovval szemben a 11...Hf4 12.He4 Ha5 13.Fxf4 exf4 14.d4 Vd7 15.He5 Vf5 16.Vd3 Bad8 17.Hc5 Vxd3 18.Hexd3 Fxc5 19.dxc5 f3 20.gxf3 Fxf3 21.Be7 Bc8 folytatásban a remiért sikerrel küzdött meg.

12.c4 bxc4 13.Hxc4 Kh8 14.d4 Fb4

A SportAccord Világjátékon Almási Zoltán ellen a holland Anish Giri 14...exd4 15.Hxd4 Hxd4 16.Vxd4 c5 17.Ve4 Ba7 18.Fd2 Fa8 19.Bad1 változatban hátrányba került.

15.Fd2 Hxd4 16.Hxd4 exd4 17.Fxb4 Hxb4 18.Ha5 Bb8 19.Bc1

Számításba jött a 19.Hxb7 Bxb7 20.Bc1 c6 21.Bc4 d3 22.a3 d2 23.Be2 Hd5 24.Bxd2 folytatás.

19…Fa8 20.a3 Hd5 21.Vxd4

Bb5 22.Vd2 Hb6 23.Vc3 Hd5 24.Vd2

Péter a lépésismétléses remit választotta. 24.Hc6 Hxc3 (24...Fxc6 25.Vxc6 Bxb3 26.Bed1 Bxb2 27.Bxd5 Vb8 28.Bd7 Vb6 29.Vc5) 25.Hxd8 Bxb3 26.He6 Ha2 27.Hxf8 Hxc1 28.Bxc1 Fd5 29.Bc2 Kg8 is csak egyenlő esélyhez vezetett volna.

24...Hb6 25.Vc3 Hd5 26.Vd2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2744) - Jakovenko,D (2729)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Vc2 c5 6.dxc5 d4 7.Hb5 e5 8.e3

A Világkupa-győztest talán meglepte az Európa-bajnok választása, elkerülte a többször játszott 8.Hxe5 a6 9.Ha3 0-0 változatot.

8...Hc6 9.exd4 exd4 10.Ff4 0-0

 

11.Fc7?! Vd7 12.He5 Ve6 13.0-0-0 He8

Peter Szvidler elhibázott három lépésével hátrányba került.

14.f4 Vh6?!

Dmitrij Jakovenko a 14...a6 15.Hxc6 bxc6 16.Hxd4 Ve3+ 17.Kb1 Hxc7 18.Fd3 Fxc5 változatban megtartotta volna jelentős előnyét.

15.Hxc6 bxc6 16.Ve4 Fxc5 17.Fe5?

A futónak a5 felé kellett volna menekülnie. 

 

 

17...Fg4! 18.b4 Fxb4 19.Bxd4 f6

 Jakovenko válogathatott a nyerések között. 19...a6 20.c5 Fxc5 21.Bc4 Hf6 22.Fxf6 Vxf6 23.Fd3 Va1+ 24.Kd2 Vxa2+ 25.Bc2 Va5+ 26.Hc3 g6 is elég meggyőző volt.

20.Fd6 Hxd6 21.Hxd6 Fxd6 22.Bxd6

 

22...Bae8 23.Vd4 Be1+ 24.Kc2 Bd1 25.Vc5

 

25...Vxf4! és világos feladta, 26.Bxd1 Fxd1+ 27.Kxd1 Bd8+ 28.Kc2 Vd2+ 29.Kb3 Bb8+ matthoz vezetett volna.

 

Szutovszkij,E (2700) - Morozevics,A (2765)
Spanyol megnyitás [C91]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.d4 Fg4 10.Fe3 Fh5

Népszerű a 10...Ha5 11.Fc2 exd4 12.cxd4 Hc4 13.Fc1 c5 változat is.

11.h3 exd4

A calviai sakkolimpián, 2004-ben Alekszandr Morozevics a kubai Dominguez Perez ellen a 11...Fg6 12.Hbd2 exd4 13.cxd4 Hb4 14.Ve2 c5 15.a3 Hc6 16.Bac1 c4 folytatásra szavazott.

12.cxd4 Ha5

A másik jól ismert lehetőség 12...d5 13.e5 He4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Ha5 16.Fc2 Hc4 számos nagymester repertoárjában szerepel.

13.Fc2 Hc4

Az orosz nagymester világossal is megjátszotta a változatot, honfitársával, Vagyim Zvjagincevvel a 13...c5 14.g4 Fg6 15.Hbd2 Hc6 16.d5 Hb8 17.a4 Hbd7 18.b3 folytatásban csatázott.

14.Fc1 d5 15.Hc3 dxe4 16.Hxe4 Fg6

Figyelmet érdemelt a 16...Fb4 17.Hxf6+ Vxf6 18.Be4 Bfe8 változat is.

17.Hg3 Be8 18.Hf5 Fb4 19.Bxe8+ Vxe8 20.a3 Ff8 21.He3 Hd6 22.Fb3

Az izraeli sakkozó hű maradt a stílusához, a sötét királyt próbálja támadni. A „spanyolos” folytatás 22.a4 Fxc2 23.Vxc2 vagy 22.b4 Fxc2 23.Vxc2 lett volna.

22...Bd8 23.Hg4?!

Ez már hiba, Morozevics ellentámadását lebecsülte.

 

 

23...c5! 24.Fg5 Hde4! 25.Fxf6 gxf6! 26.Vc1 h5!

Morozevics remekül használta ki esélyét.

27.Hgh2 cxd4 28.Hh4 Kh7 29.Hxg6 fxg6 30.Vc7+ Vd7 31.Vf4

Vezércsere esetén sötét gond nélkül érvényesíthette volna gyalogelőnyét.

31...f5 32.Hf3

 

32...Fh6 33.Vh4 Bc8 34.Bd1

Morozevicsnek számolnia kellett a 34.g4 d3 35.gxf5 (35.Bd1 fxg4 36.hxg4 Vxg4+ 37.Vxg4 hxg4 38.He5 d2) 35...Vxf5 36.Ve7+ Kh8 változatot is.

34...d3 35.He5 Vg7

Kellemes gond volt, hogy hova lépjen a megtámadott vezér. 35...Va7 36.Bxd3 Fg5 is figyelmet érdemelt.

36.Hf7 Vxb2 37.Ve7 Fg7 38.Fd5 Vxf2+ 39.Kh1 Vc5 40.Ve6 Bf8 41.He5 Fxe5 42.Vxe5 Bd8 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz csapatbajnokságon Lékó Péter győzelemmel mutatkozott be

Címkék: Orosz csapatbajnokság 2012

Öt együttes nyerte meg második mérkőzését is az orosz csapatbajnokságon. Lékó Péter győzelemmel mutatkozott be a címvédő, első helyre rangsorolt „SSZM-64” Moszkva csapatában. A forduló rangadóján az Ekonomiszt 4-2-re legyőzte a Jugra gárdáját. Javított Alekszandr Morozevics, könnyedén nyert az újdonsült Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko ellen. A harmadik játéknapon Lékóék a Tomszk – 400 hatosával mérkőznek meg, Szergej Karjakin és Ruszlan Ponomarjov a két legjobbjuk.

Érvényesítette a papírformát a címvédő moszkvai együttes. Az „SSZM- 64” csapatában ezúttal a kínai Wang Hao volt az éltáblás, így Lékó Péter világossal játszhatta első partiját az orosz csapatbajnokságon, győzelemmel debütált. A szicíliai védelmű partiban Dmitrij Bocsarovot szépen túljátszotta, a vezércsere után futópárjával uralta a táblát, lépésről lépésre erősítette állását, Péter 47 lépés után fogadhatta csapattársai gratulációját.

Az Ekonomiszt-SGSEU Szaratov gárdája fontos rangadót nyert. Alekszandr Morozevics „kiütéses” győzelmet aratott az újdonsült Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko ellen, aki az éles változatot kétes értékű újítással próbált játszhatóvá tenni. Király középen rekedt, a büntetés nem maradhatott el. Az ukrán Pavel Eljanov sötéttel kényszerítette megadásra Vlagyimir Malahovot.  

A szentpétervári derbin az éltáblán Peter Szvidler (2744) csak remizett Jevgenyij Romanovval (2625), Nyikita Vitjugov (2709) meglepetésre világossal kikapott Alekszandr Simanovtól (2591), a kubai Leinier Dominguez Perez (2730) erejéből is csak döntetlenre futotta Kirill Alekszejenkóval (2367) szemben, de a többiek hozták a kötelezőt.

 

A 2. forduló eredményei:

Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 4,5) – „SSZM – 64” – Moszkva (2, 4) 1,5 – 4,5

Dmitrij Kokarev (2637) – Wang Hao (kínai, 2733)  0 - 1

Dmitrij Bocsarov (2609) – Lékó Péter (magyar, 2720)  0 - 1

Pavel Szmirnov (2599) – Anish Giri (holland, 2717)  döntetlen

Pavel Maletyin (2586) – Alekszandr Rjazancev (2710)  döntetlen

Dmitrij Krjakvin (2566) – Borisz Gracsev (2705)  döntetlen

Roman Ovetcskin (2499) – Jevgenyij Najer (2640) 0 - 1

 

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (2, 4) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 5,5)  4 - 2

Alekszandr Morozevics (2765) – Dmitrij Jakovenko (2729)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (2736) – Alekszej Shirov (lett, 2701)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2718) – Alekszej Drejev (2698)  döntetlen

Pavel Eljanov (ukrán, 2704) – Vlagyimir Malahov (2705)  1 - 0

Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2706) – Szergej Rublevszkij (2686)  döntetlen

Dmitrij Andrejkin (2689) – Anton Korobov (2679) döntetlen

 

Csigorin Sakk-klub,  Szentpétervár (2, 6) – Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5,5)  2 - 4

Tomszk – 400 (4, 6) – Belorecsenszk Egyetem (2, 4,5)  4,5 – 1,5

EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 2) – Navigator Moszkva (2, 6)  1,5 – 4,5

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (0, 0,5) – Rakita Sakk-klub (0, 2)  3 - 3

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 0,5) – Atom, Desznogorszk (0, 1,5)  2,5 – 3,5

Orienta, Moszkva (0, 1,5) – Zsiguli, Szamara (0, 0)  2 - 4

Belogorenyje (0, 0) – DFU Vlagyivosztok (0, 1,5)  2,5 – 3,5

 

Az élcsoport állása:

1.Tomszk – 400  4 meccspont 10,5 pont

2. Navigator, Moszkva 4, 10,5

3. Szentpétervári Sakkszövetség 4, 9,5

4. „SSZM – 64” – Moszkva 4, 8,5

5. Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov 4, 8

6. Jugra – Hanti-Manszijszk 2, 7,5

7. Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár 2, 6,5

8. Belorecsenszk Egyetem 2, 6

9. Politechnik Nyizsnyij Tagil 2, 6

 

A 3. forduló párosítása:

„SSZM – 64” – Moszkva (4, 8,5) – Tomszk – 400 (4, 10,5)

Naviagator, Moszkva (4, 10,5) – Ekonomiszt-SGSEU, Szaratov (4, 8)

Szentpétervári Sakkszövetség (4, 9,5) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 7,5)

Zsiguli, Szamara (2, 4)  - Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 6)

Belorecsenszk Egyetem (2, 6) – Atom, Desznogorszk (2, 5)

DFU Vlagyivosztok (2, 5) – Csigorin Sakk-klub, Szentpétervár (2, 6,5)

Rakita Sakk-klub (1, 5) – Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 3)

Orienta, Moszkva (0, 3,5) – Regionális Sakkiskola, Kemerovo (1, 3,5)

Belogorenyje (0, 2,5) – EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 3,5)

Lékó,P (2720) - Bocsarov,D (2609)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He7 10.Hde2 b5 11.Ff4 e5 12.Fg5 Fb7 13.Kb1 Bc8

A 2007-es mexikói világbajnokságon Polgár Judit a 13...Fa5 14.Fxf6 gxf6 15.Vh6 Vb6 16.g3 Ve6 17.Fh3 f5 18.Vh4 f6 19.exf5 Vf7 20.He4 Fxe4 21.fxe4 Hc6 22.Bd6 0-0 23.Bhd1 folytatásban hátrányba került Viswanathan Ananddal szemben.

14.a3 Fa5 15.g3 Heg8

Az orosz nagymester a sáncolás helyett királyának középen tartása mellett döntött.

16.Fh3 h6 17.Fe3 Bd8 18.Hc1 Fxc3 19.Vxc3 Vxc3 20.bxc3

A vezércsere Péter kis előnyéhez vezetett.

20...He7 21.Hb3

Számításba jött a 21.Hd3 d5 22.Hxe5 0-0 23.Fb6 Ba8 24.exd5 Hfxd5 25.Fd4 Bad8 26.Kb2 folytatás is.

21...d5

 

22.Fb6 Ba8 23.Ha5 Fc8 24.Fg2 Fe6 25.Fc7 Hg6 26.Fd6 dxe4 27.fxe4 Hd7 28.Fb4 He7 29.Bd6 h5 30.Bhd1 h4 31.c4! hxg3 32.hxg3 Bh2

 

33.Ff1 bxc4 34.Fxc4 Fg4 35.Be1 Hb8? 36.Bb6

Még erősebbnek tűnik a 36.Bf1 f6 37.Fe6 Fh3 38.Fxh3 Bxh3 39.Be6 Ba7 40.Fd6 folytatás.

36...Hc8 37.Bb7 Hd7 38.Fd5 Bb8 39.Hc4 f6 40.He3 Fh3

 

41.g4!

Az időkontroll után Péter lépésről lépésre növelte előnyét, a futópár uralta a táblát.

41...Hcb6 42.Fc6 Bxb7 43.Fxb7 Hb8 44.Fd6 H6d7?

A reménytelen állásban meggyorsította a vesztést.

 

 

45.c4! Bd2 46.c5 Bd3 47.Kc2 és sötét feladta

Morozevics,A (2765) - Jakovenko,D (2729)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 Hc6

A Bundesliga 2011/12-es idényében Viswanathan Anand két partit játszott a címvédő és a bajnokságban vezető Baden-Baden csapatában. Az ukrán Pavel Eljanov ellen érdekes csatában remizett, a világbajnoknak a végjátékban a remiért kellett megküzdenie. Eljanov 11...h6 12.Vh5 g6 13.Vh3 f5 14.exf6 e5 meglehetősen viharos változat mellett döntött, Anand 15.f7+  15...Kf8 16.He6+ Ke7 17.Hxd8 Fxh3 18.gxh3 Bxd8 helyett 15.g4 Vxf6 16.He4 Ve7 17.dxe5 Vxe5 18.Fg2 folytatással jelentős előnyt érhetett volna el.

12.Vh5 Ve7 13.h4!

A legjobb, ráadásul Alekszandr Morozevics már nyert is partit a változatban.

13...b4 14.Fxc4 bxc3 15.Fc1 Hxd4

Az újdonsült Európa-bajnok tért el a Morozevics-Hairullin összecsapásban látott 15...Hcb4 16.0-0 a5 17.Fa3 Bb8 18.Fxd5 exd5 19.e6 g6 20.exf7+ Vxf7 21.Bfe1+ gyors katasztrófához vezető változattól.

16.0-0 h6

Dmitrij Jakovenko hasznos javításnak gondolta? 16...Vc7 17.Bd1 g6 18.Vg4 Hc6 19.Fa3 Hxe5 20.Fb5+ Fd7 21.Hxe6 Vb7 22.Fxd7+ Vxd7 23.Hg7+ világos sikeréhez vezetett a Gupta-Sumets partiban.

 

 

17.Fxd5! exd5 18.Fa3 Vc7

 

19.e6!

A sötét állás kártyavárként omlik össze.

19...Fxe6 20.Hxe6 Hxe6 21.Vxd5 Bd8 22.Vb3 h5

Kétségbeesett kísérlet a bástya játékba hozatalára.

23.Bfe1 Bh6

 

24.Vb4 Kd7 25.Bac1 Bb8 26.Va4+ Kc8 27.Fb4 és sötét feladta


Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az esélyesek győzelemmel rajtoltak az orosz csapatbajnokságon

Címkék: Orosz csapatbajnokság

Meglepetés nélkül kezdődött meg a 19. orosz csapatbajnokság. Tizennyolc együttes vetélkedik a hétfordulós, svájci rendszerű viadalon. Az esélyes csapatok győzelemmel rajtoltak. A címvédő „SSZM-64” Moszkva hatosában nem játszott Lékó Péter, a lipecki ellenfél négy remit rabolt az első helyre rangsorolt csapattól. A forduló legnagyobb meglepetése a Szaratov színeiben játszó Alekszandr Morozevics veresége, szép nyeréssel kezdett a két szentpétervári együttes, Szergej Karjakinnal az éltáblán a Tomszk hibátlan teljesítményt nyújtott.

A vasárnap esti megnyitón derült ki, hogy a nevezett húsz együttes helyett csak 18 csapat vesz részt az idei orosz csapatbajnokságon. Egyes szakírók a klubok anyagi nehézségeivel magyarázzák, hogy a megszokott körmérkőzés helyett svájci rendszerű a lebonyolítás. Öt együttes kiemelkedik a mezőnyből, a harmadik fordulótól már egymás ellen játszhatnak.

A címvédő „SSZM-64” csapatában három idegenlégiós kapott helyet, Lékó Péternek még várnia kell a bemutatkozással. A lipeckiek jól küzdöttek, négy remit kiharcoltak a jóval nagyobb játékerőt képviselő moszkvaiakkal szemben. Különösen értékes Szanan Szjugirov döntetlene az olasz Fabiano Caruanával.

A Szaratov együttesében Alekszandr Morozevics a 39. lépésben fatális hibát vétett, kettős támadást elnézve kényszerült azonnali feladásra. A Szentpétervári Sakkszövetség gárdája Peter Szvidler gyors nyerésével szerzett vezetést. A Tomszk – 400 hibátlan teljesítményt nyújtott.

Az első forduló eredményei:

„SSZM -64” Moszkva – EGU Perszpektiva – Lipeck  4 - 2

Fabiano Caruana (olasz, 2767) – Szanan Szjugirov (2610)  döntetlen

Wang Hao (kínai, 2733) – Igor Kovalenko (2572)  döntetlen

Anish Giri (holland, 2717) – Andrej Zontah (2556)  1 - 0

Alekszandr Rjazancev (2710) – Vaszilij Papin (2575)  döntetlen

Borisz Gracsev (2705) – Gor Ajrapetjan (2423)  1 - 0

Jevgenyij Najer (2640) – Oleg Gladiszev (2440)  döntetlen

 

Rakita Sakk-klub – Ekonomiszt SGSEU – Szaratov  2 - 4

Ivan Popov (2605) – Alekszandr Morozevics (2765)  1 - 0

Borisz Szavacsenko (2580) – Jan Nepomnjacsij (2718)  0 - 1

Alekszandre Danin (2433) - Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2706)  0 - 1

Grigorij Oparin (2487) - Dmitrij Andrejkin (2689)  döntetlen

Mihail Antipov (2435) – Jevgenyij Alekszejev (2673)  döntetlen

Natalija Pogonyina (2449) – Mihail Roiz (izraeli, 2652)  0 - 1

 

Szentpétervári Sakkszövetség  - Nyezsmetgyinov Sakkiskola, Kazany 5,5 – 0,5

Peter Szvidler (2744) – Artyom Tyimofejev (2650)  1 - 0

Nyikita Vitjugov (2709) – Valerij Jandemirov (2379)  1 - 0

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730) – Ildar Ibragimov (amerikai, 2539)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (örmény, 2702) – Artyem Iljin (2536)  döntetlen

Vagyim Zvjagincev (2683) – Ramil Haszangatin (2498)  1 - 0

Makszim Matlakov (2632) – Azat Sarafijev (2433)  1 - 0

 

Zsiguli, Szamara – Tomszk – 400, Tomszk  0 - 6

A Tomszk csapatában Szergej Karjakin, Alekszandr Motiljev, Viorel Bologan, Denisz Hiszamatullin, Alekszandr Arescsenko és Igor Kurnoszov játszott.

 

Jugra – Hanti-Manszijszk  - Regionális Sakkiskola Kemerovo 5,5 – 0,5

Alekszej Shirov, Szergej Rublevszkij, Anton Korobov, Alekszej Pridorozsnij és Nikolaj Kabanov győzött, Vlagyimir Malahov remizett.

 

DFU Vlagyivosztok – Politehnik Nyizsnyij Tagil  1,5 – 4,5

Belorecsenszk Egyetem – Orienta, Moszkva  4,5 – 1,5

Atom, Desznogorszk –  Csigorin Sakk-klub (Szentpétervár)  1,5 – 4,5

Navigator – Moszkva – Belgorenyje  6 – 0

 

A 2. forduló párosítása:

Politechnik Nyizsnyij Tagil (2, 4,5) – „SSZM – 64” – Moszkva (2, 4)

Ekonomiszt-SGSEU Szaratov (2, 4) – Jugra Hanti-Manszijszk (2, 5,5)

Csigorin Sakk-klub,  Szentpétervár (2, 6) – Szentpétervári Sakkszövetség (2, 5,5)

Tomszk – 400 (4, 6) – Belorecsenszk Egyetem (2, 4,5)

EGU Perszpektiva, Lipeck (0, 2) – Navigator Moszkva (2, 6)

Regionális Sakkiskola, Kemerovo (0, 0,5) – Rakita Sakk-klub (0, 2)

Nyezsmetgyinov Sakk-klub, Kazany (0, 0,5) – Atom, Desznogorszk (0, 1,5)

Orienta, Moszkva (0, 1,5) – Zsiguli, Szamara (0, 0)

Belgorenyje (0, 0) – DFU Vlagyivosztok (0, 1,5)

 

Popov,I (2605) - Morozevics,A (2765)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.Fg5 0-0 9.Fxf6 Fxf6 10.Vd3 a5 11.a4 Fe6 12.Hd5 Hc6 13.0-0 He7

Alekszandr Morozevics a g félig nyílt vonali ellenjátékban reménykedett.

14.Hxf6+ gxf6 15.f4 Bc8 16.f5 Fc4 17.Vg3+ Kh8 18.Fxc4?! Bxc4 19.Vh4

 

19...Bg8

Túlzott önbizalom. 19...Vb6+ 20.Kh1 d5 jobbnak tűnik.

20.Vxf6+ Bg7 21.Bf2 Vc7 22.Vh4 Hg8 23.c3 Vd7 24.Hd2 Bxa4 25.Bxa4 Vxa4

 

26.Vd8 f6 27.Vxd6 Vd1+ 28.Bf1 Vc2 29.b3 Vxc3 30.Bf2 h6 31.Vd5 Kh7 32.g3 h5 33.Vc4 Va1+ 34.Vf1 Vd4 35.Ve2 Bg4?! 36.Kg2 Vc3 37.Bf3 Vc2 38.h3 Bg7 39.Bf2

 

39...Bg5??

Fatális hiba.

40.Hf3 és sötét feladta

Szvidler,P (2744) - Tyimofejev,A (2650)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 Hf6 7.f4 Fb4 8.Hdb5 Va5 9.e5 He4 10.Vd3 f5

Gyakrabban játszották a 10...Hxc3 11.bxc3 Fe7 12.g3 0-0 13.Fg2 f6 változatot.

11.exf6 Hxf6 12.0-0-0 0-0 13.a3 Fe7?!

Számításba jött a 13...a6 14.Hd6 Fxc3 15.Vxc3 Vxc3 16.bxc3 Hd5 folytatás.

14.Hd6 a6 15.g3 b5 16.Fg2 Vc7 17.Hce4 Hd5 18.Fc5 Hd8

 

19.h4

Peter Szvidler válogathatott a jó lehetőségek között. 19.Hxb5 axb5 20.Fxe7 Hxe7 21.Hg5 Hf5 22.Fxa8 vagy 19.Hg5 Fxg5 20.Fxd5 exd5 21.Vxd5+ He6 22.Vxa8 Fxf4+ 23.gxf4 Vxc5 24.f5 is elég meggyőző volt.

19...Bb8 20.Hg5 Hf6 21.b4 h6 22.Vg6 a5

 

23.Hf5! exf5 24.Fxe7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Szocsihoz közeli Loo a színhelye április 9. és 15. között az idei orosz férfi csapatbajnokságnak. A húsz nevezett együttes svájci rendszerű viadalán hét fordulóra kerül sor. Neves orosz és külföldi nagymesterek egész sora küzd meg. A címvédő „SSZM-64” Moszkva együttesében az olasz Fabiano Caruana és a kínai Wang Hao mögött Lékó Péter a harmadik táblás.

A korábbi csapatbajnokságokat 10, illetve 12 csapattal körmérkőzéses rendszerben  bonyolították le. Kísérleti jelleggel ezúttal svájci rendszerű a viadal, a párosítás fokozott jelentőséggel bír. A húsz együttes soraiban neves nagymesterek egész sora játszik. A meccseken egyszerre csak három külföldi játékost játszhat. A rajtlistát a címvédő „SSZM – 64” Moszkva vezeti. A csapat ezúttal nélkülözi az izraeli Borisz Gelfandot, aki már régóta az együttes éltáblása. A csb-n bemutatkozik Lékó Péter, aki a tavalyi, novemberi csapat Európa-bajnokság után egyetlen versenyen sem vett részt, hanem edzőtáborokkal készült az idei év legfontosabb eseményeire, elsősorban az isztambuli sakkolimpiára.

Nagymesterünket a harmadik táblára jelölték, az olasz Fabiano Caruana és a kínai Wang Hao előzi meg. Az egyik nagy rivális szaratovi csapatban Alekszandr Morozevics a „vezérevezős”, a szentpétervári gárdát Peter Szvidler vezeti, a négyszeres bajnok Tomszk együttesében Szergej Karjakin az éltáblás, a Jugra csapatában a lett színekbe visszatért Alekszej Shirovtól várnak csodát.

A hattáblás viadalon a megszokott időbeosztás mellett küzdenek meg a sakkozók, 90-90 perc a 40. lépésig, majd 30-30 perc a parti befejezéséig és az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc bónuszidő. Érvényes a zéró-tolerancia szabály, a késést azonnali játszmavesztéssel büntetik. A 40. lépésig tilos a remiajánlat. Magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a fordulók.  

A rajtlista első öt együttese:

“SSZM-64”, Моszkva (2725): Fabiano Caruana (olasz, 2767), Wang Hao (kínai, 2733), Lékó Péter (magyar, 2720), Anish Giri (holland, 2717), Alekszandr Rjazancev (2710), Borisz Gracsev (2705), Vlagyimir Potkin (2669), Jevgenyij Najer (2640)

Ekonomiszt – Szaratov (2720): Alekszandr Morozevics (2765), Jevgenyij Tomasevszkij (2736), Jan Nepomnjacsij (2718), Alekszandr Mojszejenko (ukrán, 2706), Pavel Eljanov (ukrán, 2704), Dmitrij Andrejkin (2689) Jevgenyij Alekszejev (2673) Mihail Roiz (izraeli, 2652)

Szentpétervár (2710): Peter Szvidler (2744), Nyikita Vitjugov 2709), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2730), Szergej Movszeszjan (örmény, 2702), Zahar Efimenko (ukrán, 2695), Vagyim Zvjagincev (2683), Ildar Hajrullin (2626), Maxim Matlakov  (2632)

Tomszk – 400  Tomszk (2701): Szergej Karjakin (2766), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2727), Viorel Bologan (moldáviai, 2687), Alekszandr Motiljev (2683), Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2688), Denisz Hiszmatullin (2656), Igor Kurnoszov (2657)

Jugra – Hanti-Manszijszk (2700): Alekszej Shirov (lett, 2701), Dmitrij Jakovenko (2729), Vlagyimir Malahov (2705), Szergej Rublevszkij (2686), Alekszejev Drejev (2698), Anton Korobov (2679), Alekszej Pridorozsnij (2524), Nikolja Kabanov (2502)

Emlékeztetőül a tavalyi csapatbajnokság végeredménye:

1.SSZM – 64 (Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 2/4, Wang Hao (kínai, 2728) 4,5/6, Fabiano Caruana (olasz, 2716) 8/10, Anish Giri (holland, 2690) 5,5/9, Alekszandr Rjazancev (orosz, 2679) 7/11, Vlagyimir Potkin (orosz, 2653) 5,5/8, Borisz Gracsev (orosz, 2675) 6/8, Jevgenyij Najer (orosz, 2638) 8,5/10) 20 meccspont, 47 pont

2. Tomszk-400 (Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2743) 7,5/10, Alekszandr Motiljev (orosz, 2677) 4,5/6, Alekszander Arescsenko (ukrán, 2687) 4/9, Erneszto Inarkijev (orosz, 2674) 6/10, Viorel Bologan (moldáviai, 2671) 6,5/9, Denisz Hiszmatullin (orosz, 2662) 6,5/9, Igor Kurnoszov (orosz, 2653) 8,5/9) 20, 46,5 pont

3. Szentpétervár Sakkszövetség (Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) 6/9, Peter Szvidler (orosz, 2730) 5,5/8, Nyikita Vitjugov (orosz, 2720) 7/9, Szergej Movszeszjan (örmény, 2716) 4,5/8, Zahar Efimenko (ukrán, 2708) 5,5/9, Vagyim Zvjagincev (orosz, 2663) 7/9, Ildar Hiarullin (orosz, 2634) 5,5/8, Maxim Matlakov (orosz, 2625) 5/6) 17, 46

4. UGRA 17, 42,5

5. Ekonomiszt 15, 42,5

6. Csigorin Sakk-klub 11, 31,5

7. Politechnik 10, 28,5

8. EGU Perszpektiva 8, 27

9. NIU BELGY 6, 27

10. Atom 5, 23

11. Jamal 3, 19,5

12. Kemerovo 0, 15

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Carlsen nagy csatában győzte le Mamedgyarovot, az Armageddon játszma döntött, előnye hat pontra nőtt
2021. 09. 27.

Carlsen és So 3 ponttal kezdte a döntőt, Vachier-Lagrave, Artyemijev és Giri a rájátszásban győzött
2021. 09. 26.

A Mednyij Vszadnik és a South Ural győzött a Klubcsapatok Európa-kupáján
2021. 09. 24.

Magnus Carlsen 4 pontos előnnyel kezdi a Meltwater Champions Chess Tour döntőjét
2021. 09. 24.

A Klubcsapatok Európa-kupa utolsó fordulója előtt a Mednyij Vszadnik csapata egypontos előnnyel vezet
2021. 09. 23.

A Klubcsapatok Európa-kupáján az ötödik fordulóban döntetlen lett az éllovasok rangadója
2021. 09. 22.

A német Vincent Keymer kvalifikálta magát elsőként a Challengers Chess Tour döntőjébe  
2021. 09. 22.

Négy forduló után a szentpétervári Mednyij Vszadnik és az AVE Novy Bor vezet az Európa-kupán
2021. 09. 22.

Carlsen negyedszer az Altibox Norway Chess torna győztese, Rapport nyolc fordulóig vezetve harmadik lett
2021. 09. 18.

Címvédőként az orosz válogatott győzött az Online Sakkolimpián
2021. 09. 17.

Carlsen visszavágott Karjakinnak, átvette a vezetést, Rapport az Armageddon partiban kikapott Nepomnjacsijtól
2021. 09. 17.

Carlsen 77 lépésben nyert Rapport ellen, fél pontra csökkentette hátrányát
2021. 09. 16.

Az Online Sakkolimpián a címvédő orosz válogatott és az amerikai csapat játssza a döntőt
2021. 09. 15.

Rapport szenzációs játékkal győzte le Karjakint, a virtuális világranglistán már a hatodik
2021. 09. 15.

Válogatottunk nagy csatában szenvedett kétszer minimális vereséget az orosz csapattól
2021. 09. 14.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog