Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bielben, a Hans Suri emlékverseny félidejében a francia Maxime Vachier-Lagrave egypontos előnnyel vezet. A szuperverseny ötödik fordulójában a francia sakkozó pozíciós játékvezetéssel kényszerítette megadásra a holland Anish Girit. Megnyitáselméleti párbajban osztozott meg a ponton az orosz Alekszandr Motiljev és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Döntetlennel ért véget az indiai Pentala Harikrishna és a lengyel Radoslaw Wojtaszek párharca.

 

A bieli szuperverseny félidejét egypontos vezetéssel zárta a francia Maxime Vachier-Lagrave. Ötödik partiját a futópár erejét kihasználva remek pozíciós játékkal nyerte meg, a holland Anish Giri harmadik vereségét szenvedte el.

 

A szicíliai védelem egyik divatos változatában vívott elméleti párbajt is az orosz Alekszandr Motiljev és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Az orosz Európa-bajnok a 21. lépésben újított, de előnyt nem tudott elérni a pontosan védekező világbajnoknővel szemben.

Az indiai Pentala Harikrishna már a hatodik lépésben meglepőt húzott a szicíliai védelem Najdorf-változatában. A kiegyenlített erők küzdelme remivel végződött.

 

Az 5. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2726) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) döntetlen (Szicíliai védelem, 47)

Maxime Vachier-Lagrave (lengyel, 2766) - Anish Giri (holland, 2750) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 61)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) - Hou Ji-fan (kínai, 2629) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 3,5 pont

2-4. Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna és Hou Ji-fan 2,5

5-6. Alekszandr Motiljev és Anish Giri 2

 

Hans Suri   emlékverseny, Biel 2014. július 14-25.

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

.

½

.

1

.

½

.

1

.

2856

2.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

*

*

½

.

½

.

1

.

0

.

2713

3.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

.

½

.

*

*

½

.

0

.

1

.

2715

4.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

.

½

.

½

.

*

*

½

.

1

.

2734

5.

Alekszander Motiljev

g

RUS

2698

½

.

0

.

1

.

½

.

*

*

0

.

2

2648

6.

Anish Giri

g

NED

2750

0

.

1

.

0

.

0

.

1

.

*

*

2

2638

 

A 6. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Maxime Vachier-Lagrave

Radoslaw Wojtaszek – Alekszandr Motiljev

Anish Giri – Hou Ji-fan

 

Vachier-Lagrave,M (2766) - Giri,A (2750)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 He8 10.Hd5 Fd6 11.Be2

A MEGA 2014adatbázis szerint is újítás a 11.Be1 c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 sokszor játszott változathoz képest.

11...c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 14.He7+ Kh8 15.Hxc8 Bxc8 16.d3 f5 17.g3 Vf6 18.Fd2 Hd6 19.Fc3 d4 20.Fd2 Hf7

21.f4 Bce8 22.Fg2 Hd6 23.a3 Fb6 24.Bxe8 Bxe8 25.Vf1 Kg8 26.Be1 Be6 27.a4 a6 28.Ff3 g6 29.Kg2 Kf7 30.Bxe6 Vxe6 31.Va1 Fc5 32.b4 Fb6 33.Fe1 Hc8 34.Ff2 Vd7 35.h3 h5

36.b5 axb5 37.axb5 cxb5 38.Va8 Fc5 39.Fxb7 Hb6 40.Va2+ Kg7 41.Va6 b4 42.Ff3 Kf8 43.Va5 Ve7 44.Kf1 Kf7 45.Kg2 Kf8

46.g4 hxg4 47.hxg4 fxg4 48.Fxg4 Vc7 49.Ff3 Kg7 50.Vb5 Hc8 51.Vc4 Vb6?! 52.Vd5 Vd6 53.Ve5+ Vxe5 54.fxe5 Ha7 55.Fd5 Hb5? 56.Fh4 g5 57.Fxg5 Kg6 58.Fd8 Kf5  

 

59.e6 Ha3 60.Fb3 Hxc2 61.Fxc2 Kxe6 és sötét feladta

 

Motiljev,A (2698) – Hou Ji-fan (2629)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Hxd4 11.Fxd4 Fb7 12.g5 Hh5

13.Fe5 Vxe5 14.Vxd7+ Kf8 15.Vxb7 Fxg5+ 16.Kb1 Vb8 17.Bd7 Vxb7 18.Bxb7 Ff6 19.a4 Fxc3 20.bxc3 bxa4

21.Fc4

Az orosz nagymester újítása. Az idei Európa-bajnokságon az örmény Ter-Sahakjan a 21.Fxa6 g5 22.Fb5 Kg7 23.Bd1 Bhb8 24.Bxb8 Bxb8 25.c4 Hf4 26.Kb2 Hg6 27.Ka3 folytatásban csatázott Polgár Judittal, nagymesternőnk pontatlanul védekezett, a partit elvesztette.

21...g6 22.Bd1 Bc8 23.Fa2 Bg8 24.Bd6

24...g5 25.Bxa6 Bg6 26.Baa7 Bf6 27.e5 Bxf3 28.Fxe6 Bf1+ 29.Ka2 fxe6 30.Bxh7 Kg8 31.Bxh5 Bf5 32.Bxa4 Bxc3 33.Bg4 Bxc2+ 34.Kb3 Be2 35.Bgxg5+ Bxg5 36.Bxg5+ Kh7 37.h4 Be4 38.h5 Kh6 39.Bg6+ Kxh5 40.Bxe6 Kg5 41.Be8 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2726) - Wojtaszek,R (2733)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Ve2 Hc6 7.Hxc6 bxc6 8.e5 Hd5 9.Fd2 Hxc3 10.Fxc3 d5 11.h4 h5 12.Vd3 e6 13.Fe2 Fb7 14.b4

14...c5 15.bxc5 Fxc5 16.Fd4 Fc6 17.Fxc5 Va5+ 18.c3 Vxc5 19.a4 Bb8 20.0-0 a5 21.Bfb1 Bxb1+ 22.Bxb1 0-0 23.Vd4 Vxd4 24.cxd4 Fxa4

25.Ba1 Fc2 26.Bxa5 Fg6 27.f3 Bb8 28.Ba2 Bb4 29.Bd2 Kh7 30.Kf2 Kh6 31.Ke3 Fb1 32.Fd1 f6 33.g3 Kg6 34.Kf4 Kh6 35.Ke3 Kg6 36.g4 Kh6 37.exf6 gxf6 38.Bg2 hxg4 39.fxg4 e5 40.Bd2 Bxd4 41.Bxd4 exd4+ 42.Kxd4 Fe4 43.Ke3 Fg6 44.Ff3 Ff7 45.Kd4 Fe6 46.g5+ fxg5 47.hxg5+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben lejátszották a Hans Suri emlékverseny negyedik fordulóját. A játéknap egyetlen győzelmét a holland Anish Giri aratta, az orosz Alekszandr Motiljev kedvező állásban nagyot hibázott. Remek küzdelmet vívott a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Pentala Harikrishna, a csata 69 lépésben döntetlennel ért véget. Pontosztozkodás született a lengyel Radoslaw Wojtaszek és a francia Maxime Vachier-Lagrave partijában, a francia sakkozó megőrizte félpontos előnyét.

 

A kettős vereséggel rajtoló holland Anish Giri újabb győzelmével feljött ötven százalékra. Az orosz Alekszandr Motiljevvel a szláv védelemben csatázott, és a fordulatos küzdelemben végül győzni tudott. Motiljev világos 30.e4 lépésére előnybe került, de elnézett egy kötést, anyagot vesztett, többé nem volt védelme.

 

A játéknap legérdekesebb partiját a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Pentala Harikrishna játszotta. A világbajnoknő minőséget áldozott, a végjátékban két gyalogja volt ellenértékként, az indiai nagymester aktív bástyájával jól védekezett, 69 lépés után egyeztek meg döntetlenben.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek és a francia Maxime Vachier-Lagrave sorozatos cserékkel tarkított partija pontosztozkodással zárult.

 

A 4. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) döntetlen (Caro-Kann védelem, 69)

Anish Giri (holland, 2750) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) 1 – 0 (Szláv védelem, 53)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) döntetlen (Grünfeld védelem, 38)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 2,5 pont

2-5. Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna, Hou Ji-fan és Anish Giri 2

6. Alekszandr Motiljev 1,5  

 

Az 5. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna - Radoslaw Wojtaszek

Maxime Vachier-Lagrave - Anish Giri

Alekszandr Motiljev - Hou Ji-fan

Hou Ji-fan (2629) - Harikrishna,P (2726)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Bde1 Vc7 14.He4 0-0-0 15.g3 Hc5 16.Hxc5 Fxc5 17.Bh4 Fd6 18.Ve2 Kb8 19.He5 Ka8 20.a3 Bhf8 21.Vf3 Fe7 22.Bf4 Vb6 23.Bd1 Vc7 24.Hd3 Hh7

25.Bxf7

A világbajnoknő bátran vállalta a minőségáldozatot.

25...Hg5 26.Vf4 e5 27.Bxe7 Vxe7 28.Vxe5 Vf7 29.Fxg5 Bd5?! 30.Ve7 Bxg5 31.Vxf7

Jobb volt a 31.Be1 a6 32.Hf4 Bf5 33.Vxf7 B8xf7 34.Be8+ Ka7 35.Kd2 folytatás.

31...Bxf7 32.Be1 Kb8 33.Be5 Kc7 34.Kd2 Kd6 35.c4 Be7 36.c5+ Kd7 37.b4 Ke8 38.Bxe7+ Kxe7 39.Hf4 Kd7 40.Ke3 Bf5

41.g4 Bf8 42.Hg6 Ba8 43.He5+ Ke6 44.Hc4 b5 45.He5 Kd5 46.f4 a5 47.Hd7 axb4 48.Hb6+ Ke6 49.axb4 Ba1

50.d5+ cxd5 51.f5+ Ke7 52.Hxd5+ Kd7 53.Hf4 Be1+ 54.Kf3 Bf1+ 55.Ke3 Be1+ 56.Kd4 Bg1 57.Kd5 Bd1+ 58.Ke5 Be1+ 59.Kd4 Bg1

60.He6 Bxg4+ 61.Kd5 Bxb4 62.c6+ Ke7 63.Hxg7 Bc4 64.He6 Bxc6 65.Kxc6 Kf6 66.Hd4 b4 67.Kd5 b3 68.Hxb3 Kxf5 69.Hd4+ és döntetlen

 

Giri,A (2750) - Motiljev,A (2698)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Vb3 Vc7 8.Hxg6 hxg6 9.g3 Hbd7 10.Fg2 Fe7 11.0-0 0-0 12.cxd5 exd5 13.f3 b5

A tavalyi Karpov-versenyen Alekszandr Motiljev a bolgár Ivan Cseparinov ellen a 13...Vb6 14.Bd1 a5 15.Vxb6 Hxb6 16.a4 He8 változatot játszotta meg.

14.He2 Vb6 15.Kh1 c5 16.Vd1 Bfe8 17.g4 Bad8 18.Fd2

18...g5 19.a4 b4 20.a5 Vb8 21.dxc5 Fxc5 22.Hd4 He5 23.b3 Bc8 24.Ba2 Hc6 25.Bc2 Hxa5 26.Vb1 Fb6 27.Bxc8 Bxc8 28.Hf5 Fc5 29.Vb2 Ff8

30.e4?

A bonyolítás sötét malmára hajtotta a vizet.

30...dxe4 31.Fxg5 exf3

Számításba jött a 31...Bc3 32.Hh6+ gxh6 33.Fxf6 Bxb3 34.Va2 Ba3 35.Ve2 Fg7 folytatás is.

32.Fxf3 Vb5 33.Bd1 Bd8 34.Bg1 Bd3?!

Az orosz sakkozó kiengedte előnyét. 34...Vd3 35.Vg2 Vc3 kedvező esélyt adott volna.

35.Ve2 Hh7?

Nagy hiba, Anish Giri került előnybe.

 

36.Hd4! Vd7 37.Vxd3 Hxg5 38.Bd1 Fc5 39.Hc6 Vxd3 40.Bxd3 Hxc6 41.Fxc6 He6

42.Bd7 Fb6 43.Fd5 Hd8 44.Be7 Kf8 45.Be4 a5 46.Kg2 g5 47.Kf3 f6 48.h3 Fc7 49.Bc4 Fb6 50.Be4 Fc7 51.Be2 Fe5 52.Ba2 Fc7 53.Bc2 és sötét feladta

 

Wojtaszek,R (2733) - Vachier-Lagrave,M (2766)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c6 5.Fg2 d5 6.cxd5 cxd5 7.He5 He4 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 0-0 10.0-0 Hc6 11.Hxc6 bxc6 12.Fa3 Ff5 13.Va4 Vd7

14.c4 Fxd4 15.Bad1 Ff6 16.cxd5 cxd5 17.Vxd7 Fxd7 18.Bxd5 Fc6 19.Ba5 Fxg2 20.Kxg2 Bfd8 21.Fb4

21...Fd4 22.Fxe7 Be8 23.Fc5 Fxc5 24.Bxc5 Bxe2 25.Ba5 Bb8 26.Bxa7 Bbb2 27.a4 Ba2 28.a5 Be5 29.a6 Bea5 30.Be1 Bxa6 31.Bxa6 Bxa6 32.Be2 Ba8 33.Be1 Ba6 34.Be2 Ba8 35.Be1 Ba6 36.Be2 Ba8 37.Be1 Ba6 38.Be2 Ba8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Három eldőlt partival folytatódott Bielben a Hans Suri emlékverseny. A francia Maxime Vachier-Lagrave sötéttel nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Az orosz Alekszandr Motiljev az indiai Pentala Harikrishna elhibázott bástyalépését használta ki. A kettős vereséggel kezdő holland Anish Giri többször is rontott, de erőfeszítéseit végül siker koronázta, 84 lépésben győzte le a lengyel Radoslaw Wojtaszeket.

 

A bieli szuperversenyen már csak a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave veretlen, a viadal harmadiki játéknapján nagy csatában győzte le a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant. A spanyol megnyitású játszmában Hou Ji-fan sokáig remekül tartotta magát, de az időkontroll után hibázott huszárlépésével. Vachier-Lagrave vezérével betört világos állásába, ez eldöntötte a parti sorsát.

Nagyot küzdött a kettős vereséggel rajtoló holland Anish Giri. A lengyel Radoslaw Wojtaszekkel a szicíliai védelem Najdorf-változatában csapott össze. Kedvező esélyű állásában többször is erősebb lépést hagyott figyelmen kívül. A végjáték már remit ígért, de Wojtaszek királya kelepcébe került, a 84. lépésben feladásra kényszerült.

Az Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev a spanyol megnyitás berlini változatában nyert. A dortmundi tornán Arkadij Naiditschtól látott ötletet játszotta meg. Az indiai Pentala Harikrishna óvatlan bástyalépését kiskombinációval használta ki, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

 

A 3. forduló eredményei:

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 43)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 63)

Anish Giri (holland, 2750) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 84)

 

A verseny állása:

1.Maxime   Vachier-Lagrave 2 pont

2-5. Alekszandr   Motiljev,  Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna és Hou Ji-fan 1,5

6.Anish   Giri 1

 

A 4. forduló párosítása:

Hou Ji-fan   – Pentala Harikrishna

Anish Giri   – Alekszandr Motiljev

Radoslaw   Wojtaszek – Maxime Vachier-Lagrave

 

Motiljev,A   (2698) - Harikrishna,P (2726) 
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4   e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+   Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.c4

Arkadij   Haiditsch a dortmundi szuperverseny első fordulójában Michael Adams ellen   játszotta meg.

11...Kc8   12.Hc3 Hh4

Az   angol nagymester 12...b6 13.Fg5 Be8 14.g4 Fxg5 15.Hxg5 Hh4 16.f4 h6 17.Hge4   h5-tel folytatta.

13.Hxh4   Fxh4 14.b3 b6 15.Fb2 a5 16.a4 Ff5 17.He2 Kb7 18.g3 Fe7 19.g4 Fc2

         

20.Bd7 Fc5 21.Fa3 Fxa3 22.Bxa3 Bhe8 23.Bd2 Fe4 24.f4 Bad8   25.Baa2 g5 26.Hc3 Fd3 27.Ba1 Bd7?

 A bástya motívumba lépett.

 

         

28.He4! Bed8 29.Hxg5 Kc8 30.Be1 b5 31.e6 fxe6 32.Hxe6 Be8   33.f5 bxc4 34.bxc4 Bd6 35.Bed1 Fxc4 36.Bxd6 cxd6 37.Bxd6 Fxe6 38.Bxc6+ Kd7   39.Bxe6 Bxe6 40.fxe6+ Kxe6 41.Kf2 Kd5 42.Ke3 Kc4 43.g5 Kd5 és sötét feladta

 

Hou Ji-fan   (2629) - Vachier-Lagrave,M (2766) 
Szicíliai védelem [B51]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 a6 5.Fd3 Hgf6 6.c3 b5 7.Fc2 Fb7 8.Be1 e6 9.d4 Fe7   10.Hbd2 Vc7 11.Hf1 0-0 12.Hg3 Bfe8 13.h3 Bac8 14.Fd3 Ff8 15.Fd2 g6 16.Ve2 Fg7   17.a4 e5 18.d5

Számításba   jött a 18.axb5 c4 19.Fxc4 Vxc4 20.Vxc4 Bxc4 21.bxa6 Fa8 22.b4 folytatás.

18...c4   19.Fc2 Hc5 20.Hh2 Bb8 21.Ba3 Fc8 22.axb5 axb5 23.Hg4 Fxg4 24.hxg4 Ba8 25.Bea1   Bxa3 26.Bxa3 Vb7 27.g5 Hfd7 28.Vd1 Ba8 29.Va1 Bxa3 30.Vxa3 Ff8 31.Fe3 Fe7

         

 

32.Hf1 Fd8 33.Hd2 Fb6 34.Hb1 Fc7 35.Hd2 Fb6 36.Hb1 Fc7 37.Hd2   Kg7

A francia nagymester elkerülte a lépésismétléses remit.

38.g3 Fb6 39.Hb1

         

3

9...Hd3 40.Fxb6 Vxb6 41.Fxd3 cxd3 42.Hd2?

A 42.Kg2   Vb8 43.Hd2 Vd8 44.Vxd6 Vxg5 45.Vxd7 Vxd2 46.Vxb5 Ve2 47.Vc4 Vc2 48.Vc7 d2 49.Vxe5+   Kg8 50.Ve8+ folytatás remihez vezetett volna.

42...Vd8! 43.c4

Sötétre előnyös a 43.Vxd6 Vxg5 44.Hf3 Vc1+ 45.Kg2 Hf6 46.Vxe5   d2 47.Hxd2 Vxd2 48.d6 h5 változat.

43...Vxg5 44.Vxd3 b4 45.Hb3 h5 46.Kg2 h4 47.Kh3?

         

 

47...hxg3 48.fxg3 Vd8

Mi szólt a 48...Vh5+ 49.Kg2 Hf6 ellen?

49.Kg2 Va8 50.Vc2 Va7 51.Vd2 Hf6 52.Ve2 Va2 53.Hc1

         

 

53...Vb1 54.Hd3 b3 55.Hf2 Vc1 56.Kf3 Hh7 57.Kg2 Hg5 58.g4   Kf6 59.Vd3 Vxb2 60.c5 dxc5 61.d6 Vd4 62.d7 Vxd3 63.Hxd3 Ke7 és világos   feladta

 

Giri,A   (2750) - Wojtaszek,R (2733) 
Szicíliai védelem [B90]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6 9.Fg2 b5   10.0-0 Hbd7 11.Fe3 Hb6 12.b3 Fe7 13.Vd2 Vc7 14.a4 bxa4 15.Hxa4 Hxa4 16.Bxa4 0-0 17.Bfa1 Bfc8 18.c4 Bcb8 19.B4a3 Hd7 20.Hc3 Vc8 21.Vd1 Hf6 22.Kh2 h4   23.gxh4 Hd7 24.h5 Hc5 25.Ha4 Hxa4 26.Bxa4 Bb7 27.Bc1 Bab8 28.Bc3 Bb4 29.Bxb4 Bxb4   30.f4 Kh7 31.f5 Fd7

        

 

32.h6 g6 33.Vd5 Ve8 34.fxg6+ fxg6 35.Vd2 Fe6 36.Bd3 Bb7   37.Va5 Vc6 38.Vd2 Ff8 39.Fg5 Bf7 40.Ve1 Vb6 41.Fe3 Vc7 42.Vg3 a5 43.Fd2 a4   44.bxa4 Vxc4 45.a5 Va2 46.Ve3 d5 47.exd5

Jobb volt a 47.Vg5 Bf2 48.Fe1 Be2 49.Bd2 Bxd2 50.Fxd2   folytatás.

47...Ff5 48.Bb3 e4 49.Vc3 Fd6+ 50.Kh1 e3 51.Vxe3 Be7 52.Vc3   Fe5 53.Ba3?! Fxc3 54.Bxa2 Be2 55.a6 Fxd2 56.Ff3

         

 

56...Be1+?!

A lengyel nagymester remizhetett volna az 56...Bf2 57.a7 Bxf3   58.a8V Fe4 59.Kg1 Fe3+ 60.Kh2 Ff4+ változatban.

57.Kg2 Fe3 58.a7 Fxa7 59.Bxa7+ Kxh6

         

60.h4 Be3 61.Kf2 Bd3 62.Bf7 Bd4 63.Kg3 Fc2 64.Bf4 Bd2 65.Bb4   Fd1 66.Fe4 g5 67.Bb6+ Kh5 68.Fg6+ Kh6 69.Fe4+ Kh5 70.hxg5 Kxg5 71.Bg6+ Kh5

         

 

72.Kf4 Bf2+ 73.Ke5 Be2 74.Bc6 Fa4 75.Bc8 Kh6 76.Bc7 Fe8   77.Bh7+ Kg5 78.Bg7+ Kh6 79.Bg3 Be1 80.d6 Kh5? 81.Kf4 Kh6 82.Bg8 Fa4?

         

83.Bg6+   Kh5 84.Be6! és sötét feladta

 

Verőci   Zsuzsa

 

Fotó: http://bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci üdülőparadicsomban, Bielben immár a 47. sakkfesztivált rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően svájci rendszerű versenyek, rapidtornák is színesítik a programot, a legnagyobb érdeklődés a szuperversenyt kíséri. A július 14. és 24. között megrendezendő  6 résztvevős, kétfordulós viadal 2717-es Élő-átlaggal 19-es kategóriájú, a világranglistán tízedik francia Maxime Vachier-Lagrave vezeti a rajtlistát. A tornával a sakkfesztiválok főszervezőjeként örökbecsű munkát végzett Hans Suri emlékének is adóznak. A fesztivál honlapja a http://www.bielchessfestival.ch. A torna nagy szenzációval kezdődött, a 20 éves kínai világbajnoknő Hou Ji-fan 28 lépésben legyőzte a holland Anish Girit, majd szereplését Radoslaw Wojtaszek elleni remivel folytatta.

 

Biel 1976 óta a képzeletbeli sakktérkép egyik legjelentősebb városa. Zónaközi döntő megrendezésével indult útjára a szép sorozat. A viadalt a dán Bent Larsen nyerte meg, Portisch Lajos holtversenyben második lett a szovjet Tigran Petroszjan és Mihail Tal társaságában, majd a rájátszáson kiharcolta a világbajnok-jelötséget. (Petroszjan volt a másik továbbjutó.) Egy évvel később a nagymesterversenyen az angol Anthony Miles ért elsőként célba, majd két év múlva Viktor Korcsnoj aratott szenzációs győzelmet, 13 partiból 12 pontot gyűjtve. A későbbi meghívásos tornák is inkább a svájci sakkozók számára jelentettek jó versenyzési lehetőséget. 1983-ban Adorján András játszott, harmadikként végzett.

1985-ben másodszor rendeztek zónaközi döntőt, egyetlen magyar résztvevőként Sax Gyula tízedikként nem jutott tovább. 1993-ban harmadszor volt Biel a házigazdája a zónaközi döntőnek, amelyet 13 fordulós svájci rendszerben bonyolítottak le. Portisch Lajos végig esélyes volt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban a párosítás szeszélye folytán Polgár Judittal került szembe, és a harcos döntetlen végül megakadályozta, hogy ismét világbajnok-jelölt legyen.

1996-ban Almási Zoltán is bemutatkozott Bielben, a 12 fős mezőnyben holtversenyben negyedikként zárta szereplését. 1999-ben először rendezték meg a viadalt két fordulóval, 6 résztvevővel, és egyre rangosabbak lettek a mezőnyök. 2001-ben a torna doyenje, a svájci Viktor Korcsnoj  szenzációs teljesítménnyel végzett az élen, az orosz Peter Szvidlert előzte meg fél ponttal. 2003-ban az orosz Alekszandr Morozevics remekelt, a 10 játszmából 8 pontot szerzett. Egy évvel később sikerét megismételte, majd az orosz nagymester harmadik bieli tornagyőzelmét ünnepelte, meglepetésre azonban kettős vereséget szenvedett a norvég csodagyerektől, Magnus Carlsentől.

 

2007-ben tíz résztvevő vetélkedett a 18-as kategóriájú tornán, ahol Polgár Judit is szerepelt. A meglepetésekkel tarkított viadal a 16 éves Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be. A tornagyőzelmet eldöntő rájátszásban az amerikai Alekszander Oniscsuk ellen a két rapid, majd a két villámparti is remi lett, a „hirtelen halál” játszmát Carlsen sötéttel bravúros játékkal megnyerte. Nagymesternőnk félpontos hátránnyal holtversenyben harmadik lett a svájci Yannick Pelletier, az orosz  Alekszandr Griscsuk és Tejmur Radzsabov társaságában.

2008-ban az orosz Jevgenyij Alekszejev nyerte a bieli sakkfesztivál szuperversenyét. Öt éve a francia sakkozás nagy reménysége, a 19 esztendős Maxime Vachier-Lagrave veretlenül ért célba. 2010-ben ifjú titánok versenyére került sor, a hármas holtversenyt rájátszás döntötte el, az olasz Fabiano Caruana nyerte a párharcokat a vietnami Nguyen és Vachier-Lagrave előtt.

Három éve Magnus Carlsent másodszor ünnepelték  tornagyőztesként. Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, a tornán győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ért.

 

2012-ben meglepetéssel fejeződött be a 45. sakkfesztivál szuperversenye, a kínai Wang Hao nyerte meg a viadalt. A kínai sakkozó három veresége ellenére hat győzelmével és egy remivel egy ponttal megelőzte a négy nyerés mellett hatot remiző Magnus Carlsent. A klasszikus pontozás szerint Carlsen végzett az élen. 

 

Tavaly Maxime Vachier-Lagrave másodszor vehette át a győztesnek járó trófeát. A négyes holtversenyt eldöntő rájátszásban diadalmaskodott. Pályafutása első szuperversenyén Rapport Richárd az utolsó helyen végzett.

A nagymesterversenyek eddigi győztesei:

1977 Anthony Miles (angol)
1979 Viktor Korcsnoj (svájci)
1980 Yehuda Grünfeld (izraeli)
1981 Eric Lobron (német) és Vlastimil Hort (cseh)
1982 John Nunn (angol) és Florin Gheorghiu (román)
1983 Anthony Miles és  John Nunn (mindkettő angol)
1984 Vlastimil Hort (cseh) és Robert Hübner (német)
1986 Lev Polugajevszkij (szovjet) és Eric Lobron (német)
1987 Borisz Gulko (amerikai)
1988 Ivan Szokolov (jugoszláv) és Borisz Gulko (amerikai)
1989 Vaszilij Ivancsuk (szovjet)
1990 Anatolij Karpov (szovjet)
1991 Alekszej Shirov (lett)
1992 Anatolij Karpov (orosz)
1994 Viktor Gavrikov (svájci)
1995 Alekszej Drejev (orosz)
1996 Anatoly Karpov (orosz)
1997 Viswanathan Anand (indiai)
1998 Mladen Palac (horvát)
1999 Jeroen Piket (holland)
2000 Peter Szvidler (orosz)
2001 Viktor Korcsnoj (svájci)
2002 Ilija Szmirin (izraeli)
2003 Alekszander Morozevics (orosz)
2004 Alekszander Morozevics (orosz)
2005 Borisz Gelfand (izraeli és Andrej Volokityin (ukrán)
2006 Alekszander Morozevics (orosz)

2007 Magnus Carlsen (norvég)

2008 Jevgenyij Alekszejev (orosz)

2009 Maxime Vachier-Lagrave (francia)

2010 Fabiano Caruana (olasz)

2011 Magnus Carlsen (norvég)

2012 Wang Hao (kínai)

2013 Maxima Vachier-Lagrave (francia)

 

A zónaközi döntők győztesei:

1976 Bent Larsen (dán)

1985 Rafael Vaganjan (szovjet)

1993 Borisz Gelfand (fehérorosz)

 

Az idei tornán a franciák legjobbja, Maxime Vachier-Lagrave vezeti a rajtlistát, a 23 éves nagymester ötödször kapott meghívást. 2009-ben tornagyőztes volt, egy év múlva hármas holtversenyben végzett az élen, tavaly a négyes holtversenyt eldöntő rájátszást nyerte meg, három éve harmadikként zárta szereplését.

A junior világranglistán a holland Anish Giri az első, harmadszor játszik Bielben. A lengyel Radoslaw Wojtaszek első alkalommal szerepel, ahogy az indiai Pentala Harikrishna is. Az idei Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev másodszor a bieli arénában.     

A 20 éves kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs győzelemmel tette le névjegyét, Anish Giri alighanem lebecsülte a világranglistán Polgár Judit mögött második bajnoknőt. Hou Ji-fan jó formáját a lopotai GP-versenyen is bizonyította.

Rosszul értékelte esélyeit Alekszandr Motiljev, a felkínált lehetőséggel Radoslaw Wojtaszek jól élt, bástyájának betörése eldöntötte a parti sorsát.

Maxime Vachier-Lagrave a nyitásban nem tudta meglepni Pentala Harikrishnát, 5…e5! lépést követően sötét jobban is játszhatott volna, a küzdelem két királyig zajlott.

 

Az első forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) döntetlen (Trompowsky támadás, 51)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 40)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Anish Giri (holland, 2750) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 28)

 

Hosszas   manőverezések mellett kiegyenlített esélyű küzdelmet vívott Harikrishna és   Giri. Az időzavarban azonban a holland titán fatális tervet játszott meg,   magára hagyott királya áldozatul esett.

A   világbajnoknő remekül felkészült a versenyre, a Ragozin-védelemben Radoslaw   Wojtaszeknek nem volt igazi esélye.

Javított   Alekszandr Motiljev, kisebb kalandok után értékes fél pontot szerzett.

 

A 2. forduló eredményei:

Pentala   Harikrishna – Anish Giri 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Radoslaw   Wojtaszek – Hou Ji-fan döntetlen (Vezércsel, 40)

Maxime   Vachier-Lagrave – Alekszandr Motiljev döntetlen (Szláv védelem, 40)

 

A verseny állása:

1-3. Hou   Ji-fan, Radoslaw Wojtaszek és Pentala Harikrishna 1,5 pont

4. Maxime   Vachier-Lagrave 1

5.   Alekszandr Motiljev 0,5

6.Anish   Giri 0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 3. forduló párosítása:

Alekszandr   Motiljev – Pentala Harikrishna

Hou Ji-fan   – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri   – Radoslaw Wojtaszek

 

 

 

 

 

Hou Ji-fan   (2629) - Giri,A (2750) 
Szicíliai védelem [B51]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fe2 Hgf6 7.0-0 e5 8.Ve3 d5?!   9.exd5 Fc5?

Anish   Giri alighanem lebecsülte a világbajnoknőt. A 9...Hxd5 10.Vd2 H5f6 (10...H7f6 11.Hxe5 Fd6) 11.Hc3   Fe7 12.Bd1 0-0 folytatásban világos kis előnnyel játszhatott volna.

10.Vd2   0-0 11.c4 e4 12.Hd4 He5 13.b4 Fa7 14.Hc3 Fg4

         

 

15.c5 a5 16.a3 Hxd5? 17.Hxe4 Fb8 18.f3 Hf4?

         

19.Hd6! Fxd6 20.cxd6 Hxe2+ 21.Vxe2 Vxd6 22.Hb5 Vf6 23.fxg4   Hf3+ 24.Vxf3 Vxa1 25.Fe3 Vf6 26.Vxf6 gxf6 27.Hc7 Bac8 28.Hd5 és sötét feladta

 

Motiljev,A   (2698) - Wojtaszek,R (2733) 
Szicíliai védelem [B52]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7   9.b3 Hc6 10.Fb2 Vg4 11.Vxg4 Hxg4 12.Hxc6 bxc6 13.h3 He5 14.0-0-0 Hd7 15.f4 Bg8   16.g4 0-0-0 17.h4 h6 18.g5 Bh8

         

19.e5?!

Az idei kontinensbajnok rosszul értékelte esélyeit.

19...dxe5

Számításba jött a 19...hxg5 20.hxg5 dxe5 21.He4 Bdg8   folytatás.

20.He4 Bhg8 21.Bhe1 hxg5 22.Hxg5 Hc5 23.Hxf7

 

         

23...Hd3+ 24.Kb1 Bd7 25.fxe5 Hxe1 26.Bxe1 Bd2 27.Fa3 Bf2   28.e6 Ff6 29.Bg1 Be2 30.h5 Bxe6 31.Fc5 Be2 32.hxg6 Bb2+ 33.Kc1 Bxa2 34.Bg4   Kd7 35.Fe3 Bb8 36.Fd4 Ke6 37.Fxf6 exf6 38.Hh6 f5 39.Bg3 f4 40.Bf3 Bg2 és   világos feladta

 

Vachier-Lagrave,M   (2766) - Harikrishna,P (2726) 
Trompowsky támadás [A45]

1.d4   Hf6 2.Fg5 He4 3.Ff4 d5 4.e3 Ff5 5.g4 e5! 6.Fxe5 Vh4 7.Vf3 Fxg4 8.Vg2 Hd7 9.Fg3   Ve7

Figyelmet   érdemelt a 9...Vf6 10.Hd2 Vb6 11.f3 Hxd2 12.Vxd2 Vxb2 választás.

10.c3   c6 11.Hd2 Hxg3 12.Vxg3 Ff5 13.Fh3 Fxh3 14.Hxh3 g6 15.0-0-0 0-0-0 16.Kb1 Hf6   17.Hg5 h6 18.Hgf3 Ve6 19.Ve5 Fd6 20.Vxe6+ fxe6 21.Bdg1 g5 22.Kc2 Bdf8 23.Kd1 Bf7   24.Ke2 Bhf8 25.Bg2 b6 26.h3 c5 27.dxc5 bxc5 28.c4 Kb8 29.He1 Bb7 30.b3 a5 31.Hd3   a4 32.Bb1 axb3 33.Bxb3 Kc7 34.Bxb7+ Kxb7 35.Bg1 Ba8 36.Bb1+ Kc6 37.Bb2 h5 38.Bc2   Ba4 39.f3 Hd7 40.cxd5+ exd5 41.e4 Hb6 42.exd5+ Hxd5 43.Hc4 Bxa2 44.Bxa2 Hc3+   45.Ke3 Hxa2 46.Hxd6 Kxd6

         

 

47.Hxc5! Kxc5 48.Ke4 Hc3+ 49.Kf5 He2 50.Kxg5 Hg1 51.Kxh5 Hxf3   és döntetlen

 

Harikrishna,P   (2726) - Giri,A (2750) 
 Olasz megnyitás [C50]

1.e4   e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.Hc3 Hf6 5.d3 d6 6.Fg5 h6 7.Fxf6 Vxf6 8.Hd5 Vd8 9.c3   a6 10.d4 exd4 11.cxd4 Fa7 12.Bc1 0-0 13.Fxa6 Be8 14.0-0 Bxe4 15.Fd3 Be8 16.Fb5   Fe6 17.He3 Fd7 18.Hd5 Fe6 19.He3 Fd7 20.Fc4 Bf8 21.Be1 He7 22.Vd3 c6 23.Fb3   b5 24.h3 Fb6 25.Fc2 f5

         

26.g4 g6 27.gxf5 Hxf5 28.Hxf5 gxf5 29.Fb3+ Kh7 30.Fe6 Bf6   31.d5 cxd5 32.Fxd5 Bg6+ 33.Kh1 Bc8 34.Bxc8 Vxc8 35.Hd4 Vf8 36.He6 Vf6 37.Vf3 Bg8?   38.Hf4 Bc8??  

         

 

39.Vh5   Fd8 40.Bg1 Fe7 41.Bg6 és sötét feladta

 

Wojtaszek,R   (2733) – Hou Ji-fan (2629) 
 Vezércsel [D38]

1.d4   e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Vd6 7.Hd2 Ff5 8.e3 Hbd7 9.Ff4   Vb6 10.Fe2 c5 11.dxc5 Hxc5 12.Fe5 0-0 13.0-0 Bad8 14.Fd4 Fxc3 15.bxc3 Vc6 16.Vc1   Hfe4 17.Hxe4 Hxe4 18.f3 Hd6 19.Va3 a6 20.Vc5 Bc8 21.Vxc6 Bxc6 22.a4 h5 23.Ba2   Be8 24.Kf2 Be7 25.Bb2 Hc4 26.Fxc4 Bxc4 27.Ba1 f6 28.h4 Fg6 29.Bb4 Bec7 30.Bxc4 Bxc4 31.a5 Fe8 32.Ba2 Ba4 33.Bxa4 Fxa4 34.g4 hxg4 35.fxg4 Kf7 36.g5 fxg5   37.hxg5 Kg6 38.Kg3 Kxg5 39.Fxg7 Kf5 40.Kf3 Fd1+ és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M   (2766) - Motiljev,A (2698)
  Szláv védelem [D10]

1.d4   d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 Fg4 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2   e6 10.Fd3 Fe7 11.Hf3 Hc6 12.Ve2 Hh5 13.Fe5 f6 14.Fg3 f5 15.Fb5 0-0 16.Fxc6 Fxc6   17.He5 Fe8 18.Bc1 Bc8 19.0-0 Fd6 20.Bc2 Vc7 21.Hd3 Hxg3 22.hxg3 Fa4 23.Bcc1 Va5   24.Hxa4 Vxa4

         

25.g4 Vxa2 26.gxf5 exf5 27.Ba1 Vb3 28.Bxa7 Vb6 29.Bfa1 f4   30.exf4 Fxf4 31.Hxf4 Bxf4 32.Ve5 Bxd4

         

33.Bxb7 Vxb7 34.Vxd4 Bc4 35.Ve5 Be4 36.Vh5 h6 37.Bd1 Vf7   38.Vxf7+ Kxf7 39.Bxd5 Be1+ 40.Kh2 Be2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai üdülőhelyen, Lopotában zajló GP-verseny utolsó fordulója előtt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant már győztesként ünnepelhették. A tízedik játéknapon az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal remizett, ezzel bebiztosította első helyét. A második helyért nagy csata dúl, a kínai Ju Wenjun megőrizte lépéselőnyét, az ukrán Anna Muzicsukot győzte le. Az örmény Elina Danieljan sötéttel nyert a kínai Zhao Xue ellen. Javított az indiai Humpy Koneru, a grúz Nana Dzagnidze két egymást követő vereség után fél pontot szerzett az indiai Dronavalli Harikával szemben. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova gyorsan megosztozott a ponton a grúz Bela Hotenasvilivel.

A 2013/14-es Grand Prix-sorozat utolsó versenyére maradt a döntés, hogy ki lesz a végső győztese a hat tornából álló szériának. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fant a grúziai Lopotában már egy fordulóval a befejezés előtt győztesként ünnepelhetik. Hanti-Manszijszk után ez már a második sikere, s ezzel befogta az indiai Humpy Konerut, aki Taskentben és Dilizsanban nyert. Hou Ji-fan 2008-ban Nalcsikban, a kieséses rendszerű világbajnokságon 14 évesen az orosz Alekszandra Kosztenjukkal már döntőt vívott, akkor 2,5-1,5-re elvesztette a párharcot. Hat évvel később gyors remivel bebiztosította tornagyőzelmét.

A második helyért nagy harc dúl, a kínai Ju Wenjun megőrizte kedvező esélyét az ukrán színeket erősítő Anna Muzicsuk legyőzésével.

Az örmény Elina Danieljan remekel a hajrában, a kínai Zhao Xue elleni sikerével a harmadik helyről várhatja a tornagyőztes elleni partiját.

Az indiai Humpy Koneru túltette magát az előző fordulóbeli súlyos elnézésén, a pontversenyben minden fél pontnak fokozott jelentősége van. Az üzbég Nafisza Muminova elhibázott huszárlépése után döntő hátrányba került.

A grúz Nana Dzagnidze időzavarokkal nehezített játéka a gyengébbek ellen eredményes, az indiai Dronavalli Harika állta a sarat.

A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a lépéscserékkel létrejött Caro-Kann védelmű játszmában osztozott meg a ponton a grúz Bela Hotenasvilivel.

 

A 10. forduló eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) – Bela Hotenasvili (grúz, 2518) döntetlen (Caro-Kann védelem, 22)

Humpy Koneru (indiai, 2613) – Nafisza Muminova (üzbég, 2332) 1 – 0 (Vezércsel, 37)

Zhao Xue (kínai, 2538) – Elina Danieljan (örmény, 2460) 0 – 1 (Angol megnyitás, 54)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532)  döntetlen (Angol megnyitás, 24)

Ju Wenjun (kínai, 2532) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) 1 – 0 (Angol megnyitás, 45)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541) – Dronavalli Harika (indiai, 2503) döntetlen (Vezércsel, 39)

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

1

1

½

1

½

1

½

1

1

1

7

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

1

½

½

1

½

1

1

1

½

7

5

3

GM

Elina   Danieljan

2460

ARM

0

*

½

1

½

½

1

½

1

½

1

4

4

GM

Nana   Dzagnidze

2541

GEO

0

½

½

*

1

0

½

½

1

1

1

6

4

5

GM

Humpy   Koneru

2613

IND

½

½

0

0

*

1

1

½

½

½

1

3

6

GM

Antoaneta   Sztefanova

2488

BUL

0

0

½

1

0

*

½

1

1

½

1

4

7

GM

Dronavalli   Harika

2503

IND

½

½

½

½

0

*

½

1

½

½

1

2

8

GM

Anna   Muzicsuk

2561

UKR

0

0

0

½

½

½

*

1

½

1

1

5

3

9

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2532

RUS

½

½

½

½

0

0

0

*

½

1

1

2

10

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

0

½

0

½

½

½

*

½

0

11

GM

Bela   Hotenasvili

2518

GEO

0

0

½

0

½

½

0

0

½

*

0

2

0

12

WGM

Nafisza Muminova  

2332

UZB

0

½

0

0

0

0

0

0

0

1

*

1

 

Az utolsó forduló párosítása:

Dronavalli Harika – Antoaneta Sztefanova

Anna Muzicsuk – Nana Dzagnidze

Alekszandra Kosztenjuk – Ju Wenjun

Elina Danieljan – Hou Ji-fan

Nafisza Muminova – Zhao Xue

Bela Hotenasvili – Humpy Koneru

 

Hou Ji-fan (2629) - Kosztenjuk,A (2532)
Angol megnyitás [A13]

1.c4 e6 2.g3 d5 3.Fg2 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Vxc4 a6 6.Vb3 Hc5 7.Vc2 e5 8.Hc3 He7 9.Hf3 Hc6 10.0-0 Fe7 11.a3 Fe6 12.b4 Hb3 13.Bb1 Hbd4 14.Hxd4 exd4 15.Ha4

15...d3 16.Vxd3 Vxd3 17.exd3 0-0-0 18.Fb2 Hd4 19.Bfe1 b6 20.Hc3 Hc2 21.Bec1 Hd4 22.Be1 Hc2 23.Bec1 Hd4 24.Be1 és döntetlen

 

Ju Wenjun (2532) - Muzicsuk,A (2561)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fc5 7.Hb3 Fb6 8.c5 Fc7 9.g3 0-0 10.Fg2 b6 11.0-0 Bb8 12.Hb5 bxc5 13.Hxc7 c4

 

14.Hd4 Vxc7 15.Hxc6 dxc6 16.Va4 Hd5?! 17.Vxc4 Vb6 18.Vc2 Fa6 19.Be1 Vb3 20.Vc5 Vb5? 21.Vxb5 cxb5

22.e4 Hb6 23.Ff1 Ha4 24.Bb1 Bbc8 25.Fe3 Bc2

26.b3 Hc3 27.Bbc1 Bxc1 28.Bxc1 Hxe4 29.Bc7 Ba8 30.Fg2

Kimaradt a 30.a4 Hf6 31.axb5 Hd5 32.Bd7 Hxe3 33.fxe3 nyerés.

30...f5 31.Ff1 Hf6 32.Fd4 Bd8 33.Fxf6 gxf6 34.Bxa7 Bd6

35.b4 Bb6 36.a4 e5 37.a5 Bd6 38.Fe2 h6 39.Ba8+

Az időzavar árnyékában nem könnyű megtalálni a 39.f4 e4 40.Kf2 Kf8 41.Ke3 Bc6 42.g4 tervet.

39...Kg7 40.Bb8 Bd4 41.Bb6 Fc8

42.Bc6 Fd7 43.Bc7 Kg6 44.a6 Fe8

45.Bc8 és sötét feladta

 

Koneru,H (2613) - Muminova,N (2332)
Vezércsel [D30]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.e3 c5 5.a3 a6 6.b3 Hc6 7.Fb2 Fe7 8.Fd3 0-0 9.0-0 b6 10.Hbd2 Fb7 11.Ve2 cxd4 12.exd4 Bc8 13.Bfd1 Ha5?

A passzív védekezés helyett az aktivitást kereső huszárlépés hiba.

 

14.c5! bxc5 15.dxc5 Hc6 16.b4

Világos vezérszárnyi túlsúlya ellen az üzbég sakkozónő védelmet már nem találhatott.

16...Ba8 17.Hb3 Vc7 18.He5 Bfd8 19.Hxc6 Fxc6 20.a4 Vf4 

21.b5 Fe8 22.Fd4 He4 23.b6 e5 24.Fxe4 dxe4 25.Fe3 Vf6

26.Bxd8

Még erősebb volt a 26.Vc4 Fd7 27.b7 Bab8 28.Bxd7 Bxd7 29.c6 Bc7 30.Ha5 h6 31.Vxe4 Bxc6 32.Hxc6 Bxb7 33.Bc1 folytatás.

26...Fxd8 27.Ha5 Vg6 28.Vc4 Fd7 29.c6 Fh3 30.Vf1 f5 31.b7 Bb8 32.Fa7 f4 33.Kh1 Fg4 34.Fxb8 f3 35.c7 Fxc7 36.Fxc7 fxg2+ 37.Vxg2 és sötét feladta

 

Zhao Xue (2538) - Danieljan,E (2460)
Angol megnyitás [A14]

1.c4 Hf6 2.Hf3 e6 3.b3 d5 4.Fb2 c5 5.e3 Hc6 6.g3 Fe7 7.Fg2 0-0 8.0-0 b6 9.Hc3 Fb7 10.cxd5 exd5 11.d4 Bc8 12.Fh3 Bb8 13.Bc1 Be8 14.He2 c4 15.Hf4

15...b5 16.He5 Fd6 17.Hg4 Fxf4 18.gxf4 Hxg4 19.Fxg4 Fc8 20.bxc4 bxc4 21.Fc3 He7 22.Kh1 Hf5 23.Bg1 Hd6 24.Ff3 He4 25.Fxe4 Bxe4 26.Vh5 g6 27.Bg5

 

27...Ff5 28.Bcg1 Kh8 29.Vh6 Vf8 30.Vxf8+ Bxf8 31.Ba1 Be6 32.Kg2 Bb8 33.Kf3 Ba6 34.Bgg1 Ba3 35.Bgc1 Bb6 36.Kg3 Kg7 37.h3 Fe4 38.h4 Bba6 39.Fb2 Bxa2 40.Fc3 Kf6 41.Bxa2 Bxa2 42.Ba1 Bxa1 43.Fxa1 Ke6 44.f3 Fd3 45.Kf2 Kd6 46.Ke1 Kc6 47.Kd2 Kb5 48.Kc3 Fe2 49.e4 Fxf3 50.exd5 Fxd5 51.Fb2 a5 52.Fa3

52...Kc6 53.Fc5 Fe6 54.Fe7 Kd5 és világos feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Harika,D (2503)
Vezércsel [D56]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fd3 Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Fxc4 Hd7 13.0-0 b6 14.Ve2 Fb7 15.Fa6 Fxa6 16.Vxa6 c5 17.Bfc1 e5 18.dxc5 Hxc5 19.Vb5 Ve8 20.Vxe8 Bfxe8 21.b4 He4 22.Bc7 b5 23.Bd1 a5 24.a3 axb4 25.axb4 Bed8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Kf1 f6 28.Ke2 Ba8 29.He1 Ba2+ 30.Hc2 Hd6 31.Kd3 Ba8 32.Bd7 Ba6 33.g4 Hc4 34.Kc3 Bc6 35.Kd3 Hb2+ 36.Kd2 Hc4+ 37.Kd3 Hb2+ 38.Kd2 Hc4+ 39.Kd3 és döntetlen

 

Sztefanova,A (2488) - Hotenasvili,B (2518)
Caro-Kann védelem [B13]

1.d4 d5 2.Hc3 Hf6 3.Ff4 c5 4.e3 cxd4 5.exd4 a6 6.Fe2 Hc6 7.Hf3 Fg4 8.He5 Fxe2 9.Hxe2 g6 10.c3 Fg7 11.Hg3 Bc8 12.0-0 0-0 13.Be1 e6 14.Hd3 Hd7 15.Vd2 Ha5 16.Fg5 Vc7 17.Fh6 Hc4 18.Vc1 Bfe8 19.Be2 Ff6 20.Fg5 Fg7 21.Fh6 Ff6 22.Fg5 Fg7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai Lopotában zajló GP-verseny kilencedik fordulójában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb győzelmet aratott, két pontra növelte előnyét. A világossal játszó ukrán Anna Muzicsuk az elhibázott vezércsere után már a 28. lépés után feladásra kényszerült. A kínai Ju Wenjun remivel immár egyedül második. A grúz Nana Dzagnidze fordulatokban gazdag partiban vereséget szenvedett a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanovától. Az indiai Humpy Koneru óriási hibát vétve másodszor kapott ki, az örmény Elina Danieljan holtversenyben harmadik. Nyerőesélyt szalasztott el az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. A sereghajtók csatáját az üzbég Nafisza Muminova nyerte meg.

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fant már csak fél pont választja el attól, hogy megnyerje a 2013/14-es Grand Prix-sorozat ötödik versenyét, és a Hanti-Manszijszkban megrendezett negyedik torna után ismét a győztesnek járó trófeát vehesse át. A pihenőnap után a nagymesternők ismét fordulatokban gazdag partikat játszottak, négy csata ért véget döntéssel, kétszer a világossal, kétszer a sötéttel játszók örülhettek a sikernek.

 

A kilencedik játéknap első győzelmét Hou Ji-fan aratta, a világossal játszó ukrán Anna Muzicsuk a nyitásban túlzottan békés húrokat pengetett. Az elhibázott vezércsere után hátrányba került, a minőségáldozat elfogadása után már reménytelen helyzetbe került. Hou Ji-fan hetedik(!) győzelmével már kétpontos előnyre tett szert, + 21,6 Élő-pont, a 2865-ös performance-pontszám hűen tükrözi nagyszerű teljesítményét.

Fekete napot zártak a grúz nagymesternők. Nana Dzagnidze másodszor kapott ki, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova megnyerte a megnyitáselméleti párbajt, de a kölcsönös időzavarban menekülési esélyt adott riválisának. A második kapkodásban Dzagnidze hibázott többet, mentséget már nem találhatott.

Hatodik vereségét szenvedte el Bela Hotenasvili, nehéz ráismerni a GP-sorozat első versenyén győztesre, döbbenetes hibákat követett el ma is az üzbég Nafisza Muminával vívott partijában.

Az indiai Humpy Koneru nyerőesélyes állást rontott el, majd fatális bakival tisztet nézett el, a kettős fenyegetés miatt feladásra kényszerült. A nagy küzdő örmény Elina Danieljan már holtversenyben harmadik.

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk is nyerőesélyt szalasztott el, a kínai Zhao Xue örülhetett a fél pontnak, Hotenasvilihez hasonlóan még nyeretlen. A kínai Ju Wenjun a remivel megőrizte második helyét.

 

A 9. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2541) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) 0 – 1 (Félszláv védelem, 56)

Dronavalli Harika (indiai, 2503) – Ju Wenjun (kínai, 2532) döntetlen (Királyindiai védelem, 54)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) – Hou Ji-fan (kínai, 2629) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 28)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532) – Zhao Xue (kínai, 2538) döntetlen (Vezérindiai védelem, 77)

Elina Danieljan (örmény, 2460) – Humpy Koneru (indiai, 2613) 1 – 0 (Vezércsel, 36)

Nafisza Muminova (üzbég, 2332) – Bela Hotenasvili (grúz, 2518) 1 - 0 (Modern védelem, 63)

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Gy.

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

1

1

1

1

½

½

1

1

1

8

7

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

½

1

1

½

½

1

½

1

6

4

3

GM

Nana Dzagnidze  

2541

GEO

0

½

*

½

0

1

½

1

1

1

4

4

GM

Elina   Danieljan

2460

ARM

0

½

*

½

1

½

1

½

1

½

3

5

GM

Antoaneta Sztefanova  

2488

BUL

0

0

1

½

*

½

0

1

1

1

5

4

6

GM

Anna   Muzicsuk

2561

UKR

0

0

½

*

½

½

1

½

1

1

5

3

7

GM

Harika Dronavalli  

2503

IND

½

½

½

½

*

0

1

½

1

½

5

2

8

GM

Humpy Koneru  

2613

IND

½

½

0

0

1

½

1

*

½

½

2

9

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2532

RUS

½

½

0

0

0

½

*

½

1

1

4

2

10

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

0

½

½

½

½

*

½

0

11

WGM

Nafisza Muminova  

2332

UZB

0

½

0

0

0

0

0

0

*

1

1

12

GM

Bela   Hotenasvili

2518

GEO

0

0

0

½

0

½

0

½

0

*

0

 

A 10. forduló párosítása:

Antoaneta Sztefanova – Bela Hotenasvili

Humpy Koneru – Nafisza Muminova

Zhao Xue – Elina Danieljan

Hou Ji-fan – Alekszandra Kosztenjuk

Ju Wenjun – Anna Muzicsuk

Nana Dzagnidze – Dronavalli Harika

 

Muzicsuk,A (2561) – Hou Ji-fan (2629)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.c4 Hc6 4.Fe2 Hge7 5.d4 Hxd4 6.Hxd4 cxd4 7.Vxd4 Hc6 8.Vd2 Fc5 9.0-0 0-0 10.Hc3 d6 11.a3 a5 12.b3 e5 13.Hb5 Vh4 14.Ff3 Fe6  

 

 

 

15.Vg5?!

A vezércsere után a világbajnoknő előnybe került.

15...Vxg5 16.Fxg5 h6 17.Fd2?! a4! 18.Fd1

 

18...Hd4!

Hou Ji-fan a minőségáldozatot tervezte.

19.Hc7? axb3 20.Hxa8 Bxa8 21.Fc3 Fxc4 22.a4 b5 23.axb5 Bxa1 24.Fxa1 Hxb5 25.Be1 Fd4 26.Fxd4 exd4 27.e5? dxe5 28.Bxe5

 

 

28...b2 és világos feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Sztefanova,A (2488)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 a6 6.b3 Fb4 7.Fd2 Hbd7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fd6 10.e4

A 2012-es moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfand és Viswanathan Anand a 10.Vc2 e5 11.cxd5 cxd5 12.e4 exd4 13.Hxd5, illetve a 10.Bc1 e5 11.cxd5 cxd5 12.e4 dxe4 13.Hxe4 Hxe4 14.Fxe4 Hf6 15.dxe5 Hxe4 16.exd6 Vxd6 17.Fe3 Ff5 változatokat tesztelte, mindkét parti döntetlennel ért véget.

10...dxc4 11.bxc4 e5 12.c5 Fc7 13.Fg5 exd4 14.Ha4 Be8 15.Vc2 Hf8

 

16.e5 h6 17.exf6 hxg5 18.fxg7 Kxg7

Az adok-kapok csatából a bolgár exvilágbajnoknő került ki győztesen.

19.Bfe1 Fg4 20.Bxe8 Vxe8 21.Be1 Vd8 22.Hd2 Vf6 23.Bb1 He6 24.Hf1

 

24...Bh8

Jóval erősebb volt a 24...Hf4 25.f3 (25.Bxb7 Be8 26.Bxc7 (26.f3 Hxd3 27.Vxd3 Ff5 28.Vd2 Ff4) 26...He2+ 27.Fxe2 Bxe2) 25...Hxd3 26.fxg4 Hf4 27.Ve4 d3 folytatás.

25.f3 Fh5 26.Bxb7 g4 27.fxg4 Fxg4 28.Vf2 Ve5

Figyelmet érdemelt a 28...Ff4 29.Fc4 Ff5 lehetőség.

29.Hb6 Vxc5?

30.Hd7

Még egyszerűbb volt a 30.Bxc7 Hxc7 31.Vf4 Vxb6 32.Vg5+ Kf8 33.Vd8+ Kg7 34.Vg5+ megoldás örökös sakkal.

30...Vg5 31.Bxc7 Hxc7 32.Vxd4+ f6 33.Hxf6 Vxf6 34.Vxg4+ Kf8 35.Vc8+ He8 36.Vxa6

36...Vd4+ 37.Kh1 Hf6?! 38.Ff5 c5 39.h3 Ve5 40.Fd3 Kg7 41.Vb7+ Kf8 42.Fc4 Bh7 43.Vc8+ Kg7 44.a4 Bh4 45.Vb7+ Kh6 46.Vb3 Ve4 47.Fb5 c4 48.Va3?! Bf4 49.Hg3?

A második időzavar feszültségét Nana Dzagnidze nem bírta.

 

49...Ve1+!?

Eti kihagyta a 49...Ve5 50.Vc1 Kg7 51.Fd7 c3 lehetőséget.

50.Kh2 Ve5 51.Vc1? Kg7 52.a5 Bh4!?

Azonnal nyert az 52...Hg4+ 53.hxg4 Bxg4 54.Vd2 Bxg3 55.Vd7+ Kh6 56.Ve8 Vxe8 57.Fxe8 Ba3 58.Fb5 c3 folytatás.

53.Fd7? Hxd7 54.a6 c3 55.Va3 Hf6 56.Kh1 Ve1+ és világos feladta

 

Danieljan,E (2460) - Koneru,H (2613)
Vezércsel [D30]

1.d4 e6 2.Hf3 c5 3.e3 Hf6 4.c4 a6 5.a3 d5 6.cxd5 exd5 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fa7 9.Fb2 Hc6 10.Fe2 0-0 11.0-0 Be8 12.Hd4 He5 13.Hd2 Fd7 14.Bc1 He4 15.H2f3 Hg4 16.h3 Hgf6 17.Vb3 h5 18.Bfd1 Fb8 19.b5 a5 20.a4 Ve7 21.Ff1

Számításba jött a 21.Fd3 Fd6 22.Fxe4 Vxe4 23.He2 változat.

21...Fd6 22.He2 Bac8 23.Bxc8 Bxc8 24.Hf4 Fe6 25.Fd4 Fc5

 

26.Bc1

Elina Danieljan a 26.Fxf6 Hxf6 27.Hg5 Vd6 28.Vd3 folytatásban szép előnnyel játszhatott volna.

26...Fxd4 27.Bxc8+ Fxc8 28.Hxd4 Vc5 29.Hd3 Vc3 30.f3?! Vd2 31.Hc2?!

 

31...Hg3!?

A huszárnak jobb helye is lett volna. A 31...Hc3! 32.Vb2 Ff5 33.Hd4 Vxe3+ 34.Vf2 Vxf2+ 35.Kxf2 Fxd3 36.Fxd3 Hxa4 37.Hb3 Hb2 38.Ke3 a4 változat Humpy Konerunak nyerőesélyt adott.

32.Hde1 Ff5 33.Fd3 Fe6?

Sötétre lett volna előnyös a 33...Fxd3 34.Vxd3 Ve2 35.Vxe2 Hxe2+ 36.Kf2 Hc3 37.Hd3 Hxa4 38.Hd4 g6 folytatás.

34.Vb2 Hd7 35.Vd4 Kf8??

Vesztőlépés, a 35...He2+ 36.Fxe2 Vxe2 37.Vf4 Kh7 választás egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

 

36.Vh4 és sötét feladta

 

Harika,D (2503) – Ju Wenjun (2532)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 d6 5.e4 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 Ve8 9.Fe2 f5 10.exf5 gxf5 11.Hh4 Hf6 12.Vc2 Ha6 13.a3 c6 14.dxc6 bxc6 15.g4

Mi szólt a 15.Hxf5 Fxf5 16.Vxf5 Hc5 17.Vc2 folytatás ellen?

15...f4 16.g5 Hd7 17.He4 Ve7 18.Vd1 Hdc5

19.Vxd6 Vxd6 20.Hxd6 e4

Ju Wenjun a 20...Hb3 21.Bb1 Hac5 22.Hxc8 Baxc8 23.f3 e4 24.fxe4 Hxe4 25.0-0 Hed2 változatban előnybe kerülhetett volna.

21.Fg4 Fxg4 22.hxg4 Hb3 23.Bb1 Hac5

24.Hhf5 Hd3+ 25.Ke2 Hdxc1+ 26.Bbxc1 Hxc1+ 27.Bxc1 Fxb2 28.Bh1 Fxa3 29.Hxe4 a5 30.Hf6+ Bxf6 31.gxf6 Kf7 32.Bxh7+ Kxf6 33.Bh6+ Ke5 34.Bxc6 a4 35.Bb6 Ba5 36.Kd3 Fc5 37.Bh6 f3 38.Hd4 Kf4 39.He6+ Kxg4 40.Hxc5 Bxc5

41.Ba6 Bc8 42.Bxa4 Kh3 43.Ba2 Kg2 44.Bc2 Bd8+ 45.Kc3 Be8 46.c5 Be2  

 

47.c6 Bxc2+ 48.Kxc2 Kxf2 49.c7 Kg2 50.c8V f2 51.Vg4+ Kh2 52.Vf3 Kg1 53.Vg3+ Kh1 54.Vxf2 és döntetlen

 

Muminova,N (2332) - Hotenasvili,B (2518)
Modern védelem [B06]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.c3 d6 4.Fd3 c5 5.Hf3 Hc6 6.0-0 Fg4 7.d5 He5 8.Fb5+ Fd7 9.Fe2 Hxf3+ 10.Fxf3 Hh6 11.Ff4 f6 12.Ha3 0-0 13.Be1 b5 14.Hc2 Vc8 15.h3 Hf7 16.Fe2 Bb8 17.Ff1 a5 18.a3 a4 19.Bb1 e5 20.dxe6 Fxe6 21.He3 Fb3 22.Vd2 Vc6 23.f3 He5 24.Fg3 Bfe8 25.Fe2 Hf7 26.Fd1 Fh6 27.Fxb3 axb3 28.Bbd1 Bbd8

29.f4 Be6 30.Hd5 Bde8 31.Vf2 f5 32.Vf1 Fg7 33.exf5 Bxe1 34.Fxe1 gxf5 35.Vf3 Vd7 36.Fh4 Be6

 

37.Be1

Az üzbég nagymesternő a 37.Ff2 Kf8 38.He3 Hh6 39.Vd5 Ve8 40.Hf1 Hg8 41.Vxf5+ változatban nagyobb fölényt érhetett volna.

37...Bxe1+ 38.Fxe1 Hh8 39.h4 Ve6 40.Ff2 Hg6 41.h5 Hf8 42.Vd1 c4?

43.Hc7 Ve4 44.Hxb5 d5 45.a4 h6 46.a5 He6 47.Hd6 Vd3 48.Vxd3

Egyszerűbb volt a 48.Ve1 Hc7 49.Ve7 Vd1+ 50.Fe1 d4 51.Hxf5 Ff8 52.Vxc7 Vxe1+ 53.Kh2 Ve2 54.Hxd4 Vxh5+ 55.Kg3 Vg6+ 56.Kf2 Fg7 57.Vxc4+ megoldás.

48...cxd3 49.Fe1 d4 50.c4?! d2 51.Fxd2 d3 52.Kf1 Fxb2 53.Hb5 Hd4??

Bela Hotenasvili vesztőt húzott. Az 53...Fd4 54.Fc3 Hxf4 55.Ke1 Fe3 56.Kd1 Hxg2 57.a6 Kf7 58.c5 Fxc5 59.Kd2 He3 folytatás remi lett volna.

54.Fc3!?

Azonnal nyert az 54.a6 Hc6 55.Fe3 Ff6 56.Ke1 Fd8 57.a7 Hxa7 58.Fxa7 b2 59.Ha3 változat.

54...d2 55.Fxd2 Hxb5? 56.cxb5 Fa3 57.Fc3 Fb4

 

58.b6 Fxa5 59.b7 Fc7 60.Fe5 b2 61.Fxb2 Fxf4 62.Fc1 Fb8 63.Fxh6 és sötét feladta

 

Kosztenjuk,A (2532) – Zhao Xue (2538)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 Fe7 8.Fb5+ c6 9.Fd3 0-0 10.0-0 Hxc3 11.bxc3 c5 12.Fb2 Hc6 13.Ve2 Vc7 14.e4 Ha5 15.Bad1 Bfd8 16.He5 Fd6 17.f4 Bf8 18.Hg4 c4 19.Fc2 f5 20.exf5 exf5 21.He5 Bf6 22.a4 Fd5 23.h3 Baf8 24.Bf2 Hb7 25.Fc1 Bh6 26.Kh2 a6 27.Bg1 b5 28.axb5 axb5 29.Bff1 Fe7 30.Be1 Fh4 31.g3 Fd8 32.g4 Vd6 33.Ve3 fxg4 34.Bxg4 Be6

35.f5

Az orosz exvilágbajnoknő a 35.Fe4 b4 36.Vf3 Fxe4 37.Vxe4 Be7 38.cxb4 változatban döntő fölénybe kerülhetett volna.

35...Bee8 36.Vg3 Ff6 37.Ff4 Vd8 38.h4 Be7 39.h5 Ve8

40.h6 Vh5+ 41.Vh3 Vxh3+ 42.Kxh3 Ba8 43.hxg7 Hd6 44.Bg3 h5 45.Bg6

Jobb volt a 45.Fg5 Fxg5 46.Bxg5 He8 (46...Bxg7 47.Hg6) 47.Bxh5 Ba3 48.Be3 folytatás.

45...He8 46.Fd1 Ba3 47.Be3 b4 48.cxb4 Bxe3+ 49.Fxe3 Fe4 50.Kh2

Szása elrontotta az oly sokat ígérő állását.

50...Fxf5 51.Bh6 h4 52.Hxc4 Kxg7 53.Bh5 Fe6 54.He5 Ba7 55.Fg4 Ba2+ 56.Kg1 Fd5 57.Hf3 Ff7 58.Ba5 Bb2 59.Ba7 Kg8 60.Bb7 Hd6 61.Bb8+ Kg7 62.He5 Fd5 63.Bb6 Fxe5 64.dxe5 Hc4 65.Fh6+ Kh8 66.Bb5 Hxe5 67.Bxd5 Hxg4 68.Fd2 Kh7 69.Bh5+ Kg6 70.Bg5+ Kf6 71.Fc3+ Kxg5 72.Fxb2 Kf5 73.b5 Ke6 74.b6 Kd7 75.Kg2 He3+ 76.Kh3 Hc4 77.Fd4 Hxb6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Lopotában zajló GP-verseny nyolcadik fordulójában négyes nyerősorozat után a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan remizett az indiai Dronavalli Harikával, megőrizte másfél pontos előnyét. A holtversenyben második kínai Ju Wenjun és a grúz Nana Dzagnidze megosztozott a ponton. A játéknap egyetlen győzelmét a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova aratta. Nyerőesélyt szalasztott el az indiai Humpy Koneru az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukkal szemben, az ukrán Anna Muzicsuk döntetlennel változatlanul a negyedik. A grúz Bela Hotenasvili még mindig nyeretlen. A szombati pihenőnap után vasárnaptól a torna hajrája kezdődik meg.

A grúziai üdülőhelyen, Lopotában zajló viadal nyolcadik játéknapján csak egy partiban született döntés, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova a sereghajtó üzbég Nafisza Muminova elleni nyeréssel feljött ötven százalékra.

A tornán a megnyitásokat variáló, a főváltozatokat többségében kerülő kínai világbajnoknő Hou Ji-fan négyes nyerősorozat után remizett az indiai Dronavalli Harikával. A döntetlen is elegendő volt ahhoz, hogy megőrizze másfél pontos előnyét, kitűnően vezetett partik után a mai játéka halovány volt.

Joggal bosszankodhat az indiai Humpy Koneru. Az orosz Alekszandra Kosztenjukkal vívott játszmájában nyerőesélyt szalasztott el, bástyaáldozatot engedélyezve nem tudta elkerülni az örökös sakkot.

A holtversenyben második kínai Ju Wenjun és a grúz Nana Dzagnidze lépésismétléses remivel „rápihent” a szabadnapra.

A kínai Zhao Xue még mindig nyeretlen, az ukrán Anna Muzicsuk a döntetlennel változatlanul a negyedik a tabellán.

Messze a várakozás alatt szerepel a grúz Bela Hotenasvili, a 2013/14-es sorozat első tornájának győztese. Az örmény Elina Danieljan harcias temperamentumához képest meglepő ötödik remije.  

  

A 8. forduló eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) – Nafisza Muminova (üzbég, 2332) 1 - 0 (Vezérgyalog megnyitás, 41)

Bela Hotenasvili (grúz, 2518) – Elina Danieljan (örmény, 2460) döntetlen (Benoni védelem, 68)

Humpy Koneru (indiai, 2613) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Zhao Xue (kínai, 2538) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Dronavalli Harika (indiai, 2503) döntetlen (Francia védelem, 53)

Ju Wenjun (kínai, 2532) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541) döntetlen (Angol megnyitás, 19)

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

1

1

½

½

1

1

1

1

7

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

½

½

1

1

1

1

½

3

GM

Nana Dzagnidze  

2541

GEO

0

½

*

1

½

½

1

1

1

4

GM

Anna Muzicsuk  

2561

UKR

*

½

0

½

½

1

½

1

1

5

5

GM

Humpy Koneru  

2613

IND

½

½

0

½

*

1

1

½

½

6

GM

Elina Danieljan  

2460

ARM

0

½

1

*

½

½

½

½

1

7

GM

Dronavalli   Harika

2503

IND

½

½

0

½

*

1

½

½

1

8

GM

Antoaneta Sztefanova  

2488

BUL

0

0

½

0

½

*

1

1

1

4

9

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2532

RUS

½

0

½

½

0

0

*

1

1

10

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

½

½

½

0

*

½

2

11

GM

Bela   Hotenasvili

2518

GEO

0

0

0

0

½

½

0

½

*

12

WGM

Nafisza Muminova  

2332

UZB

0

½

0

0

0

0

0

0

*

½

 

A vasárnapi 9. forduló párosítása:

Nana Dzagnidze – Antoaneta Sztefanova

Dronavalli Harika – Ju Wenjun

Anna Muzicsuk – Hou Ji-fan

Alekszandra Kosztenjuk – Zhao Xue

Elina Danieljan – Humpy Koneru

Nafisza Muminova – Bela Hotenasvili

 

Hou Ji-fan (2629) - Harika,D (2503)
Francia védelem [C00]

1.e4 e6 2.Ve2 c5 3.Hf3 Hc6 4.g3 d6 5.Fg2 g6 6.0-0 Fg7 7.c3 e5 8.a4 Hge7 9.Ha3 0-0 10.Hc4 h6 11.d3 Fe6 12.Fd2 Be8 13.h3 b6 14.Bfe1 Vd7

 

15.b4 cxb4 16.cxb4 d5 17.exd5 Fxd5

 

18.Hfxe5

Világos kis előnyéhez vezetett 18.b5 Hd4 19.Hxd4 exd4 20.Vg4 változat.

18...Hxe5 19.Hxe5 Vb7 20.f4 Hf5 21.Vf2 Hd4 22.Bac1 Bad8 23.Fc3 Va8?! 24.b5?!

A világbajnoknő a 24.Fxd4 Fxg2 25.Kh2 Fb7 26.a5 Fxe5 27.fxe5 Fc8 28.axb6 axb6 29.Bc3 folytatással kis előnyhöz jutott volna.

24...Hb3?!

Kimaradt a 24...Fxg2 25.Fxd4 Fxh3 26.Bc6 Ff5 lehetőség.

25.Bc2 Hc5 26.Fb4?

26...Fxe5

Dronavalli Harika a 26...Bxe5 27.fxe5 Hxd3 28.Fxd5 Vxd5 29.Vd2 Fxe5 változatban jelentős előnybe kerülhetett volna.

27.Fxc5 Fxg2 28.Bxe5 Bxe5 29.fxe5 Fxh3 30.Fd6 Vd5 31.Ve3 Be8?! 32.Be2 Fg4?! 33.Ve4 Vxe4 34.Bxe4 Ff5 35.Bc4 Fxd3 36.Bc7 Ba8 37.Kf2 Ff5 38.Ke3 Fe6 39.Kd4 g5 40.Bb7 h5 41.Bb8+ Bxb8 42.Fxb8 h4 43.gxh4 gxh4 44.Ke3 Fb3 45.Fxa7 Fxa4 46.Fxb6 Fxb5 47.Kf4 Fd7 48.Fd8 h3 49.Kg3 Fe6 50.Ff6 Ff5 51.Fd8 Fe6 52.Ff6 Ff5 53.Fd8 és döntetlen

 

Ju Wenjun (2532) - Dzagnidze,N (2541)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.g3 c5 3.c4 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hc6 6.Hc3 Hc7 7.d3 e5 8.Hd2 Fd7 9.Hc4 b5 10.He3 Bc8 11.0-0 Fe7 12.a4 b4 13.Hb5 He6 14.Hc4 0-0 15.Hbd6 Bc7 16.Hb5 Bc8 17.Hbd6 Bc7 18.Hb5 Bc8 19.Hbd6 és döntetlen

 

Zhao Xue (2538) - Muzicsuk,A (2561)
Angol megnyitás [A35]

1.c4 c5 2.Hc3 Hc6 3.Hf3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 e6 9.Fb5 Fg7 10.Fg5 Vb6 11.Hxd5 exd5 12.Vb4 f6!? 13.0-0 Kf7 14.Vb3  

 

 

14...Fg4?!

Az ukrán nagymesternő a 14...Ha5 15.Vxd5+ Fe6 16.Vc5 Vxc5 17.dxc5 a6 18.Fd3 fxg5 19.Hxg5+ Kf6 20.He4+ Ke7 folytatásban kedvező esélyekhez jutott volna.

15.Bfe1 Fxf3 16.gxf3 Bhd8 17.Fe3 a6 18.Fxc6 Vxc6 19.Bac1 Vd7 20.Bc3 Bac8 21.Bec1 Bxc3 22.Bxc3 g5 23.Vc2 Vh3 24.Bc7+ Kg8 25.Bxb7 Vxf3 26.Vc7 Vd1+ 27.Kg2 Vg4+ 28.Kf1 Vd1+ 29.Kg2 Vg4+ 30.Kf1 Vd1+ 31.Kg2 és döntetlen

 

Koneru,H (2613) - Kosztenjuk,A (2532)
Angol megnyitás [A28]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.a3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Vc2 Fe7 7.e3 0-0 8.b4 Hxc3 9.dxc3 Vd6 10.Fb2 Fg4 11.Fe2 f5 12.b5 Fxf3 13.gxf3 Hd8 14.c4 c6 15.c5 Vg6 16.Fxe5 cxb5 17.Fxb5 Bc8  

 

18.Ke2

Humpy Koneru a 18.Vb3+ Hf7 (18...Kh8 19.Ke2) 19.Ke2 Kh8 20.Bhg1 folytatásban előnyét fokozhatta volna.

18...Bxc5 19.Fc4+ Kh8 20.Fd4 Bc7?

21.Bag1 Fg5 22.h4 He6 23.Fe5 Bc5 24.Fd6 Hf4+ 25.Fxf4 Vc6

 

26.hxg5!?

Kimaradt a nyerés a 26.Bxg5 Bxc4 27.Vd3 változatban.

26...Bxc4 27.Vb3 Va6 28.Ke1 Bfc8 29.e4 fxe4 30.fxe4 Vg6 31.Vxb7 Bxe4+ 32.Kf1 Bf8 33.Fg3

Humpy utolsó lépéseivel nem a legjobbakat húzta, győzelmét választásai még nem fenyegették...

33...Ve6

34.Kg2?

Az orosz exvilágbajnoknő a felkínált esélyt kiskombinációval kihasználta. 34.Vb5 Bc4 35.Vb1 nyeréshez vezetett volna.

34...Bxf2+ 35.Fxf2 Vg4+ 36.Kh2 Vh5+ 37.Kg2 Vg4+ 38.Kh2 Vh5+ 39.Kg2 Vg4+ 40.Kh2 és döntetlen

 

Sztefanova,A (2488) - Muminova,N (2332)
Vezérgyalog megnyitás [D02]

1.Hf3 d5 2.g3 Fg4 3.Fg2 c6 4.0-0 Hd7 5.d4 e6 6.Hbd2 Hgf6 7.Be1 Fe7 8.e4 dxe4 9.Hxe4 0-0 10.c3 Vb6 11.Vb3 Bfe8?! 12.Hxf6+ Hxf6 13.He5 Ff5 14.Hc4 Va6?! 15.a4 Hd5 16.Ff1 b5 17.He5 Bab8

18.g4 Fg6 19.Fd2 Vb7 20.axb5 cxb5 21.Va2 Ba8 22.Va6 Vxa6 23.Bxa6 Hc7 24.Bc6 Bec8? 25.Fg2 Bab8 26.Ff4 Fd8 27.Hd7 Ba8 28.Bc5 He8 29.Fxa8 Bxa8 30.Bxb5 Hc7 31.Bb8 Bxb8 32.Hxb8 Hd5 33.Fd6 Hf6 34.f3 Fb6 35.Hc6 Fd3 36.Ba1 h5 37.g5 Hd7 38.Kg2 f6 39.gxf6 gxf6 40.b3 Fc2 41.c4 Fxb3 és sötét feladta

 

Hotenasvili,B (2518) - Danieljan,E (2460)
Benoni védelem [A61]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.Ff4 Fg7 8.Va4+ Fd7 9.Vb3 Vc7 10.h3 0-0 11.e3 Ha6 12.Hd2 Bab8 13.Hc4 He8 14.a4 Hb4 15.Fe2 a6 16.0-0 b5 17.axb5 Fxb5 18.Bfd1 Fxc4 19.Vxc4 Ve7 20.Bd2 f5 21.Ba5 g5 22.Fh2 Fe5 23.Fxe5 Vxe5

24.e4 Vf4 25.Bd1 fxe4 26.Hxe4 Hf6 27.Ff3 Hxe4 28.Vxe4 Bbe8 29.Vxf4 Bxf4 30.Ba4 Kg7 31.b3 Be7 32.Kf1 Bf8 33.Bd2 Bfe8 34.Ba1 Be5 35.Bad1 Bb8 36.Fe2 Bf8 37.Fc4 Kf6 38.g3 h5 39.Bc1 Kg6 40.Kg2 Bfe8

 

41.Kf1 h4 42.Bc3 Be1+ 43.Kg2 Ba1 44.Bf3 a5 45.gxh4 gxh4 46.Bf4 Bee1 47.Bxh4 Bad1 48.Bg4+ Kh6 49.Bb2 Hxd5 50.Fxd5 Bxd5 51.Ba2 Bf5 52.Bg3 Bb1 53.Be2 Bf6 54.Be8 Bg6 55.Bxg6+ Kxg6 56.Be6+ Kf7 57.Bxd6 Bxb3 58.Ba6 Bb5 59.Kf3 c4 60.Ke3 Bc5 61.Kd2 Bh5 62.Kc3 Bxh3+ 63.Kxc4 Bf3 64.Bxa5 Bxf2 65.Kd4 Kg6 66.Ke4 Bf1 67.Kd4 Bf5 68.Bxf5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Lopotában zajló GP-verseny hetedik fordulójában a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb szenzációs győzelmet aratott. Sötéttel a grúzok legjobbja, Nana Dzagnidze ellen nyert, másfél pontra növelte előnyét. Honfitársnője, Ju Wenjun könnyen győzte le a bolgár Antoaneta Sztefanovát, Dzagnidzével osztja a második helyet. A harmadik kínai résztvevő, Zhao Xue nyerőesélyes állását remire rontotta az indiai Dronavalli Harika ellen. Ötödször kapott ki a grúz Bela Hotenasvili, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk másodszor örülhetett nyerésnek. Nagy csatában osztozott meg a ponton az ukrán Anna Muzicsuk és az indiai Humpy Koneru, míg az örmény Elina Danieljan villámgyőzelmet aratott.

Hou Ji-fan szenzációs formában játszik a GP-sorozat ötödik tornáján. A grúz Nana Dzagnidze ellen megszerezte hatodik győzelmét is, előnyét másfél pontra növelte. A vezérindiai védelmű partiban a fejlődés befejezése után a grúz olimpiai bajnoknő királyszárnyi akcióval kísérletezett, de a világbajnoknő felkészülten várta ezt. Vezérek nélkül is érdekes középjáték alakult ki. Dzagnidze túlértékelte bástyájának szerepét a hetedik soron, kockáztatott, hiszen félpontos hátránya volt a kínai éllovassal szemben. Hou Ji-fan bástyája és huszárja egyre aktívabb pozíciót foglalt el, Dzagnidze hibáját kihasználva a világos király körül viharfelhők gyülekeztek, időzavarban a grúz nagymesternő már nem talált védelmet. A világbajnoknő kitűnő teljesítményét mutatja a 2931-es performance-pontszám, és a + 19,2 Élő-pont!

A hetedik játéknapon még egy nagy rangadót játszottak, az ukrán Anna Muzicsuk és az indiai Humpy Koneru csatája döntetlennel ért véget.

A kínai Ju Wenjun könnyű győzelmet aratott, a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova már a nyitásban hibázott, a 28. lépést követően feladásra kényszerült.

Pocsék kezdés után újabb nyeréssel javított a tabellán elfoglalt helyezésén az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk.

Hatodik vereségét szenvedte el az üzbég Nafisza Muminova, az örmény Elina Danieljan királyszárnyi akciója gyorsan eredményt hozott.

A kínai Zhao Xue eredeti megnyitással okozott zavart az indiai Dronavalli Harika soraiban. Gyalogot is nyert, kecsegtető állását azonban csúnyán elrontotta, örökös sakkot engedélyezett.

 

A 7. forduló eredményei:

Ju Wenjun (kínai, 2532) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) 1 – 0 (Modern védelem, 28)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541)  – Hou Ji-fan (kínai, 2629) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 60)

Dronavalli Harika (indiai, 2503) – Zhao Xue (kínai, 2538) döntetlen (Szabálytalan megnyitás, 54)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) – Humpy Koneru (indiai, 2613) 1 – 0 (Orosz huszárjáték, 39)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532) – Bela Hotenasvili (grúz, 2518) 1 – 0 (Pirc védelem, 32)

Elina Danieljan (örmény, 2460) – Nafisza Muminova (üzbég, 2332) 1 – 0 (Vezércsel, 24)

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

1

1

½

1

1

1

1

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

½

1

1

1

1

½

5

3

GM

Nana Dzagnidze  

2541

GEO

0

*

1

½

½

1

1

1

5

4

GM

Anna   Muzicsuk

2561

UKR

*

½

0

½

½

1

1

1

5

GM

Humpy Koneru  

2613

IND

½

½

0

½

*

1

1

½

4

6

GM

Elina   Danieljan

2460

ARM

0

½

1

*

½

½

½

1

4

7

GM

Dronavalli   Harika

2503

IND

½

0

½

*

1

½

½

1

4

8

GM

Antoaneta Sztefanova  

2488

BUL

0

0

½

0

½

*

1

1

3

9

GM

Alekszandra   Kosztenjuk

2532

RUS

½

0

½

0

0

*

1

1

3

10

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

½

½

0

*

½

11

GM

Bela   Hotenasvili

2518

GEO

0

0

0

0

½

0

½

*

1

12

WGM

Nafisza Muminova  

2332

UZB

0

½

0

0

0

0

0

*

½

 

A 8. forduló párosítása:

Antoaneta Sztefanova – Nafisza Muminova

Bela Hotenasvili – Elina Danieljan

Humpy Koneru – Alekszandra Kosztenjuk

Zhao Xue – Anna Muzicsuk

Hou Ji-fan – Dronavalli Harika

Ju Wenjun – Nana Dzagnidze

 

Dzagnidze,N (2541) – Hou Ji-fan (2629)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 a5 6.Fg2 Fb7 7.0-0 0-0 8.Hc3 d6 9.b3 Hbd7 10.a3 Fxc3 11.Fxc3 Fe4 12.Vc1 Vb8 13.a4 Vb7 14.Vf4 Bfe8 15.Bfd1 h6 16.Bac1 Be7

17.g4

Nana Dzagnidze királyszárnyi akcióra szánta el magát, de a világbajnoknő hadereje ezt felkészülten várta.

17...e5 18.dxe5 Hxe5 19.Fxe5 dxe5 20.Vg3 Bae8 21.Bc3 Fc6 22.Hh4 g6

Jobb volt a 22...Fxg2 23.Vxg2 (23.Hxg2 Vc8 24.f3 e4) 23...Vxg2+ 24.Kxg2 g6 25.f3 Bd7 folytatás.

23.Bcd3 Fxg2 24.Hxg2 Kg7 25.He3 Ve4 26.Vg2 c6

27.Bd6

Figyelmet érdemelt a 27.c5 Vxg2+ 28.Kxg2 b5 29.axb5 cxb5 30.Hd5 Hxd5 31.Bxd5 a4 32.Ba1 axb3 33.Bb1 Ba8 34.Bxb3 Ba4 35.h3 folytatás.

27...Be6 28.h3 Vxg2+ 29.Kxg2 He4

 

30.Bd7? Hc5

Előnyt adott a 30...Bf6 31.Bf1 Hc5 32.Bd2 Hxb3 33.Bb2 Hc5 34.Bxb6 Bd8 változat.

31.Bc7 B8e7 32.Bc8 Bd7 33.Bb8 Bxd1 34.Hxd1 Hxb3 35.Bxb6 Hc5 36.Hc3

 

36...Bd6 37.e3 f5 38.gxf5 gxf5 39.Kf3 Kf6 40.Ke2 Ke7 41.h4 Kd7 42.Bb8

42...Bd3 43.Hd1 Ba3 44.Bh8 Ba2+ 45.Kf1

45...Hd3 46.Bxh6 Bd2 47.Bh7+ Kd6 48.h5

 

48...e4 49.Hc3 Bxf2+ 50.Kg1 Bf3

A világbajnoknő engedett a szorításból. 50...Bc2 51.Bh8 He5 52.Hd1 Hf7 53.Bh7 Ke7 54.Hf2 Kf6 erősebb volt.

51.Hd1 Bg3+ 52.Kf1

52...He5 53.Kf2 Bg5 54.h6 Hg4+ 55.Ke2

 

55...Bh5 56.Ba7 Bxh6 57.Bxa5 Bh2+ 58.Kf1 He5 59.Ke1?

59...Hf3+ 60.Kf1 Bh1+ és világos feladta

 

Ju Wenjun (2532) - Sztefanova,A (2488)
Modern védelem [A41]

1.Hf3 g6 2.d4 Fg7 3.g3 d6 4.Fg2 Hd7 5.c4 e5 6.Hc3 He7 7.0-0 0-0 8.h3 Hb6 9.dxe5 Hxc4 10.exd6 Vxd6 11.Vb3 Fe6 12.Bd1 Vc5?

13.Hg5 Bad8? 14.Bxd8 Bxd8 15.Hxe6 fxe6 16.He4 Vd4 17.Fg5 Kf7 18.Bc1 b5 19.Vxb5!?

Még egyszerűbb volt a 19.Fxe7 Kxe7 20.Vxb5 He5 21.Bxc7+ Bd7 22.Bc8 nyerés.

19...Hd6 20.Hxd6+ cxd6 21.Bc4 Bb8? 22.Vxb8

Kimaradt a 22.Va4 Vb6 (22...Ve5 23.Fxe7) 23.Vd7 Vd8 24.Bf4+ Kg8 25.Vxe6+ folytatás.

22...Vxc4 23.Vxd6 Hg8 24.Vd7+ Kf8 25.Fc6 Fe5 26.Fe3 Fxb2 27.Ff4 e5 28.Fd5 és sötét feladta

 

Muzicsuk,A (2561) - Koneru,H (2613)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 Ff5 9.Be1 Hxc3 10.bxc3 Fxd3 11.Vxd3 0-0 12.Bb1 Ha5 13.Ff4 c6 14.c4 dxc4

15.Ve4 Ff6 16.Fd2 c3 17.Fxc3 Hc4 18.He5 Hd6 19.Vg4 Be8 20.Hd7 Bxe1+ 21.Bxe1 Fg5 22.h4 Fh6?

23.Fb4 f5 24.Vg3 Vxd7 25.Fxd6 Bd8 26.Fc7 Bf8

27.Ff4?!

Anna Muzicsuk a 27.Vb3+ Vf7 28.Be6 Bc8 29.Fd6 Bd8 30.d5 változatban kecsegtető esélyeket érhetett volna el.

27...Fxf4 28.Vxf4 g6 29.h5 Be8 30.Be5 b5 31.h6 Kf7 32.Bxe8 Kxe8 33.Vb8+ Kf7 34.Vh8 Ke6 35.Ve5+ Kf7 36.Vg7+ Ke6 37.Ve5+ Kf7 38.Vg7+ Ke6 39.Ve5+ és döntetlen

 

Kosztenjuk,A (2532) - Hotenasvili,B (2518)
Pirc védelem [B07]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 d6 4.Fe3 c6 5.Vd2 b5 6.Fd3 Hf6 7.Fh6 Fxh6?! 8.Vxh6 Vb6 9.Hf3 Fe6 10.0-0 Hbd7 11.h3 a6

 

 

12.a4 b4 13.a5

Számításba jött a 13.He2 a5 14.Bad1 és 15.Hg5 terv.

13...Vc7 14.Ha4 Vxa5? 15.Hc5 Vb6 16.Hxe6 fxe6

17.e5 dxe5 18.dxe5 Hd5 19.Hg5 Hf4 20.Vg7 0-0-0 21.Fxa6+ Kb8 22.Hf7 Bhg8 23.Vh6 Bdf8 24.Vxf4 Bg7 25.Vd2 Hc5 26.Hg5 h6 27.Hxe6 Hxe6 28.Fc4 Hg5 29.Ba6 Vc5 30.Vd7 He4 31.Bfa1 Vxf2+ 32.Kh1 és sötét feladta

 

Harika,D (2503) – Zhao Xue (2538)
Szabálytalan megnyitás [A40]

1.Hf3 b5 2.e4 Fb7 3.Fxb5 Fxe4 4.d4 e6 5.0-0 Hf6 6.c4 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.Fa4 0-0 9.Fg5 a5 10.a3 Fa6 11.Vd3 d5 12.He5 Hfd7 13.Fxe7

Jobb volt a 13.Fxd7 Fxg5 14.Fb5 Fxb5 15.cxb5 Ff4 16.Bfe1 választás.

13...Vxe7 14.Fc2 g6 15.b3 Hxe5 16.dxe5 Hd7 17.Bfe1 Bfd8 18.Vg3 dxc4 19.bxc4 Fxc4 20.h4

Az indiai nagymesternő a gyalogért igazi ellenértéket nem kapott.

 

20...Hc5 21.h5 Fd3 22.Bac1 Bab8 23.Be3 Fxc2 24.Bxc2 Bd4 25.Bc1 Bbd8 26.hxg6 hxg6 27.He2 Bd1+

Jóval erősebb volt a 27...He4 28.Vf4 g5 29.Vg4 Bd1+ 30.Kh2 Hxf2 folytatás.

28.Bxd1 Bxd1+ 29.Kh2 Hd7 30.Hf4 Hf8 31.Hh5 Hh7 32.Vg4 Ba1 33.Bb3 Vf8 34.a4

34...Ba3!?

Zhao Xue megfoszthatta volna világost minden reményétől a 34...Vh6 35.Bh3 Vc1 36.Hf6+ Hxf6 37.exf6 Vg1+ 38.Kg3 Ba3+ 39.f3 Ba2 40.Bh2 Ve1+ 41.Kh3 Ve5 változatban.

35.Bxa3 Vxa3 36.Hf6+ Hxf6 37.exf6 Vd3

Mindent védett a 37...Vd6+ 38.g3 Ve5 39.Vf3 Kh7 változat.

38.Vh4 Vd5 39.g4 Ve5+ 40.Kg1 Vf4 41.Kg2

41...g5?

Zhao Xue sok hibával, elnézéssel játszotta valamennyi partiját, kiengedte a nyerést. 41...e5 42.Vh3 e4 43.Vb3 Vxf6 44.Vb8+ Kg7 45.Vxc7 Vf3+ sima volt.

42.Vh6 Ve4+ 43.Kg3 Vf4+ 44.Kg2 Vxg4+ 45.Kf1 Vd1+ 46.Kg2 Vd5+ 47.Kg1 Vd1+ 48.Kg2 Vg4+ 49.Kf1 Vc4+ 50.Kg1 Vc1+ 51.Kg2 Vc6+ 52.Kg1 Vc1+ 53.Kg2 Vc6+ 54.Kg1 Vc1+ és döntetlen

 

Danieljan,E (2460) - Muminova,N (2332)
Tarrasch védelem [D31]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.d4 Fb4+ 4.Hc3 He7 5.Va4+ Hbc6 6.e3 0-0 7.Vc2 b6 8.Fd2 Fb7 9.a3 Fd6 10.cxd5 Hxd5 11.e4 Hxc3 12.Fxc3 Be8 13.0-0-0 a6 14.h4 h6 15.e5 Ff8?

16.Fd3 Vd7 17.Bh3?!

Elina Danieljan gyorsan nyerhetett volna a 17.Fh7+ Kh8 18.Fe4 Ha5 19.d5 folytatással.

17...b5? 18.Fh7+ Kh8 19.Hg5

Még erősebb volt a 19.Fe4 Bad8 20.Hg5 g6 21.d5 változat.

19...Hd8?

20.d5 Fxd5 21.Fe4 Fe7 22.Fxd5 Fxg5+ 23.hxg5 exd5

 

 

24.Bxh6+ és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Lopotában zajló GP-verseny hatodik fordulójában a világbajnoknő Hou Ji-fan honfitársnője, Ju Wenjun ellen nyert. A grúz Nana Dzagnidze sorozatban negyedik győzelmével fél pontra az éllovastól, a hetedik játéknapon világossal küzd meg a világbajnoknővel. Könnyen győzött az ukrán Anna Muzicsuk, az indiai rangadón Humpy Koneru diadalmaskodott. Első nyerését érte el az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. Az eddig lejátszott 36 partiból 23(!) végződött döntéssel.

 

Folytatódott kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a grúzok első számú sakkozónője, Nana Dzagnidze versenyfutása. Hou Ji-fan honfitársnőjét, Ju Wenjunt győzte el. A szicíliai védelem ellen meglepő változattal rukkolt ki, alaposan megzavarta riválisát. A világbajnoknő minőséget áldozott, a gyorsabb nyerést kihagyta, de bőséges ellenértéket kapott. Időzavarban kicsit bizonytalankodott, Ju Wenjun elnézéssel megkönnyítette feladatát.

 

Sorozatban negyedszer győzött Nana Dzagnidze, a kínai Zhao Xue negyedik vereségét szenvedte el. Zhao Xue kedvezőbb pozícióját elrontotta, a remit elkerülte, Dzagnidze gyors akciója sikerrel végződött.

 

Nagyon rossz formában, sok elnézéssel sakkozik a grúz Bela Hotenasvili. Világossal játszva a 13. lépésben gyalogot nézett el, az ukrán Anna Muzicsuk  némi pontatlankodás után könnyen gyűjtötte be az egész pontot.

A játéknap másik „testvérharcát” az indiai duó vívta. Dronavalli Harika nem számolta a gyalogokat, de második gyalogáldozata már fölösleges volt. Humpy Koneru a könnyen nyerhető pozícióban nem a leggyorsabb nyeréseket választotta, Harika jóval korábban is feladhatta volna a reménytelen állását, küzdelmük végül 96 lépésig tartott.

Megszerezte első győzelmét az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. Az üzbég Nafisza Muminova tisztáldozattal előnybe került, de kecsegtető pozícióban rosszul folytatta támadását. Szása döntő anyagi előnyre tett szert.

Nagymesteri szalonremivel osztozott meg a ponton a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és az örmény Elina Danieljan, a szófiai szabály (nem lehet remit ajánlani…) lépésismétléssel kijátszható!

 

 

A 6. forduló eredményei:

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488) – Elina Danieljan (örmény, 2460) döntetlen (Félszláv védelem, 20)

Nafisza Muminova (üzbég, 2332) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532)  0 – 1 (Skót megnyitás, 37)

Bela Hotenasvili (grúz, 2518)  – Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 46)

Humpy Koneru (indiai, 2613) - Dronavalli Harika (indiai, 2503) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 96)

Zhao Xue (kínai, 2538) - Nana Dzagnidze (grúz, 2541) 0 – 1 (Angol megnyitás, 43)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Ju Wenjun (kínai, 2532) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 49)

 

H.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

1

Hou Yifan

2629

CHN

*

1

½

1

1

1

1

2

Nana Dzagnidze

2541

GEO

*

1

½

½

1

1

1

5

3

Ju Wenjun

2532

CHN

0

*

½

1

1

1

½

4

4

Anna Muzicsuk

2561

UKR

*

½

½

0

1

1

1

4

5

Humpy Koneru

2613

IND

½

0

½

*

1

1

½

6

Dronavalli Harika

2503

IND

½

0

*

½

1

½

1

7

Antoaneta Sztefanova

2488

BUL

0

½

0

*

½

1

1

3

8

Elina Danieljan

2460

ARM

½

0

1

½

½

*

½

3

9

Alekszandra Kosztenjuk

2532

RUS

½

0

0

0

½

*

1

2

10

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

0

½

0

*

½

1

Bela Hotenasvili

2518

GEO

0

0

0

0

½

½

*

1

12

Nafisza Muminova

2332

UZB

0

0

½

0

0

0

*

½

 

A 7. forduló párosítása:

Ju Wenjun – Antoaneta Sztefanova

Nana Dzagnidze – Hou Ji-fan

Dronavalli Harika – Zhao Xue

Anna Muzicsuk – Humpy Koneru

Alekszandra Kosztenjuk – Bela Hotenasvili

Elina Danieljan – Nafisza Muminova

 

Hou Ji-fan (2629) – Ju Wenjun (2532)
Szicíliai védelem [B20]

1.e4 c5 2.He2 Hf6 3.Hbc3 d5 4.exd5 Hxd5 5.g3 Hxc3 6.Hxc3 Fd7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 Hc6 9.Ve4 f5

Hasonló gyengítést célszerű elkerülni!

10.Vc4 He5

11.Vd5 Fc6? 12.Vxe5 Fxh1 13.Fe2?!

A világbajnoknő a 13.Hb5 Bc8 14.Hxa7 Fe4 (14...Bxc2 15.Vxf5 Bc7 16.Fb5+ Fc6 17.Ff4 e6 18.Fxc6+ bxc6 19.Fxc7 exf5 20.Fxd8 Kxd8) 15.Hxc8 Vxc8 16.Ff4 folytatásban döntő előnyt érhetett volna el.

13...Vd6 14.Vxd6 exd6 15.f3 d5 16.Fe3 d4 17.Fxd4 0-0-0 18.Fxa7 Fg2 19.Kf2 Fh3 20.Fd3 f4

21.g4 g6 22.He2 h5 23.Hxf4 hxg4 24.Hxg6 Bg8 25.Hf4 Bd6 26.Fe3

Sokkal jobb volt a 26.Be1 Fh6 27.Ff5+ Kc7 28.He6+ Kc6 29.Kg3 folytatás.

26...Fe7 27.Ff5+ Kd8 28.Hxh3 gxh3 29.Fxh3 Fh4+ 30.Ke2 Ff6 31.c3 Bh8 32.Ff4 Bb6 33.Bd1+ Ke7 34.Bd7+ Ke8 35.Fg4 Bxb2+ 36.Kd3 Bg8 37.Bc7 Bh8

38.a4 Bb6 39.Fd7+ Kd8 40.Fb5

Időzavarban Hou Ji-fan kevesellte a 40.a5 Ba6 41.Bxb7 Bh5 42.c4 Fe5 43.Fb5 Fxf4 44.Fxa6 Bxa5 45.Bf7 Fxh2 46.Fb5 változat kínálta lehetőséget?

40...Bh3 41.Bd7+ Kc8 42.Ke4 Bh4 43.Bf7 Kd8 44.Kf5 Fe7 45.Fe5 Bh5+ 46.Ke4 Bg6?

47.f4 Bxh2? 48.f5 Be2+ 49.Fxe2 és sötét feladta

 

Muminova,N (2332) - Kosztenjuk,A (2532)
Skót megnyitást [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 Hf6 7.Ve2 0-0 8.Fe3 Be8 9.f3 d6 10.0-0-0 Fe6 11.Hc5 Fxc5 12.Fxc5 Vb8 13.Fe3 a6 14.g4 b5 15.g5 Hd7 16.f4 Fc4 17.Vf3 Fxf1 18.Bhxf1 b4 19.Hd5 He7

 

20.Hf6+! gxf6 21.gxf6 Hg6 22.f5 Be5 23.fxg6!?

Az üzbég nagymesternő a 23.Fd4 Bb5 24.Bg1 Hde5 25.Vf4 Vf8 26.h4 változatban nagyobb előnyt érhetett volna el.

23...hxg6 24.Fh6?

A futónak d4-en lett volna a helye.

24...Bh5 25.Fe3 He5 26.Vg3 Vc8 27.Ff4 Ve6 28.Fxe5 Bxe5 29.Bd5 Be8 30.Bxe5 Vxe5 31.Bf4? Vd4 32.Vh4 Be6 33.a3 bxa3 34.bxa3 c5 35.Kb1

 

35...d5! 36.exd5 Bb6+ 37.Kc1 Ve3+ és világos feladta

 

Hotenasvili,B (2518) - Muzicsuk,A (2561)
Nimzoindiai védelem [E55]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 Hbd7 9.a3 Fxc3 10.bxc3 b6 11.a4 Fb7 12.Fb2 Vc7 13.Fa2?

Bela Hotenasvili nagyon rossz formában játszik, Anna Muzicsuk a hibát kihasználva gyalogot nyert.

 

13...Hg4 14.Be1 Fxf3 15.Vxf3 Vxh2+ 16.Kf1 Hdf6

Erősebb volt a 16...Vh4 17.Ke2 Hdf6 18.Bh1 Vg5 folytatás.

17.Ke2? Vc7 18.Bac1 Bfe8 19.e4? Vc6 20.Fb1 Vxa4 21.Vd3 Bad8

A nyert állásban az ukrán nagymesternő már figyelt annyira. 21...Bed8 22.Kf1 (22.Fc2 Va2) 22...He5 23.Ve2 Hc4 gyorsabban vezetett a célhoz.

22.Fc2 Vc6 23.f4

23...e5

Anna Muzicsuk már válogathatott a nyerések között. 23...Hh5 24.Kd2 (24.Kf3 e5 25.f5 Hf4) 24...Hxf4 25.Vf1 cxd4 is meggyőző volt.

24.d5 c4

Pontosabb volt a 24...Vc8 25.Vf3 Va6+ folytatás.

25.dxc6 cxd3+ 26.Fxd3 exf4 27.c4 Bc8 28.Kf3 Be5 29.Kxf4 g5+ 30.Kg3 Bxc6 31.Fe2? Bxe4 32.Ff3 Bxe1 33.Bxe1 Bxc4 34.Be7 h5 35.Bxa7 He4+ 36.Fxe4 Bxe4 37.Fc1 f6 38.Kf3 Be1 39.Fd2 He5+ 40.Kf2 Hd3+ 41.Kg3 Be2 42.Fc3 Be3+ 43.Kh2 He5 44.Bc7 Bd3 45.Kg1 Bd5 46.Bb7 Hd7 és világos feladta

 

Zhao Xue (2538) - Dzagnidze,N (2541)
Angol megnyitás [A26]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.Hf3 g6 4.g3 Fg7 5.Fg2 d6 6.Bb1 Hf6 7.b4 a6 8.0-0 0-0 9.a4 Fe6 10.d3 h6 11.b5 axb5 12.axb5 He7 13.Fb2 Hd7 14.Hd2 c6 15.Ba1 Vc7 16.Vb1 Hb6 17.Vc2 f5 18.Hb3 c5 19.Ba5 e4 20.Bfa1 Bxa5 21.Hxa5 Kh7 22.dxe4 Hxc4 23.Hxc4 Fxc4 24.exf5 Hxf5 25.e3 Vf7 26.Ba7 d5

 

27.Vd2?!

A kínai nagymesternő még mindig korábbi előnyösebb állásának bűvkörében élt. 27.Ha4 Hd4 28.exd4 Be8 29.h4 Be2 30.Vxe2 Fxe2 31.Hxc5 Fxb5, vagy a 27.Hxd5 Fxd5 28.Fxd5 Vxd5 29.e4 Vd7 30.exf5 Fxb2 31.fxg6+ Kg8 32.Vxb2 Vd1+ 33.Kg2 Vf3+ folytatás mellett kellett volna döntenie.

27...Fxc3

Pontosabb volt a [27...Hd6 28.b6 Be8 29.Ha4 Hb5 változat.

28.Fxc3 Hd6 29.Fa1? Hxb5 30.Ba5 b6 31.Ba4 Hd6 32.Vb2 b5 33.Ba6 Hf5 34.Bc6?

34...Ve7?

Időzavarban nem könnyű a döntés. 34...d4! 35.e4 Hg7 36.Vd2 (36.Bxc5 Va7) 36...He6 vezetett jelentős előnyhöz.

35.Va3 d4 36.e4?

Kimaradt a 36.Vxc5 Vxc5 37.Bxc5 Bd8 38.Ff3 lehetőség.

36...d3 37.Va5 Hg7 38.Fc3 He6 39.f4?

 

39...b4 40.Fd2 Vd7 41.Vb6 Vd4+ 42.Kf1 Va1+ 43.Kf2 Vd1 és világos feladta

 

Koneru,H (2613) - Harika,D (2503)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Hc6 8.Fe2 e5 9.d5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Vxd4 c6 12.Vc4 b5?

Fölösleges újabb gyalogáldozat a 12...cxd5 13.exd5 Ff5 14.0-0 Bc8 15.Vb3 He4 16.Hxe4 Fxe4 17.Ff3 Fxf3 18.Vxf3 Be8 változat helyett.

13.Vxc6 Fd7 14.Vd6 Be8 15.Fd3?!

Mi szólt a 15.f3 Hh5 16.g3 változat ellen?

15...Hh5?!

Csak a 15...Hxe4 16.Hxe4 f5 17.0-0 fxe4 18.Fe2 a6 19.Vb4 Bc8 adott volna ellenjátékot.

16.0-0 Fe5 17.Vc5 Vh4 18.g3 Vf6 19.Ve3 Fd4 20.Ve2 Fh3

 

21.Bd1

Nehéz elhinni, hogy a játszma még 75 lépésig tartott...

21...b4 22.Hb5 Fb6 23.d6 Be5 24.Fe3 Bd8 25.Fxb6 axb6 26.Ve3 Fd7 27.f4 Bxb5 28.e5!?

Gyorsabban nyert a 28.Fxb5 Fxb5 29.Vxb6 Hxf4 30.Vxb5 Hh3+ 31.Kg2 Hg5 32.Ve2 folytatás.

28...Ve6 29.Fxb5 Fxb5 30.Vxb6 Vd7 31.Vc7 Ve8 32.Ve7 Vc6 33.Vxd8+ Kg7 34.Bac1 Vf3 35.Be1 Fe2 36.Bxe2 Vxe2 37.Vb6

 

37...Hxf4 38.gxf4 Vg4+ 39.Kf2 Vxf4+ 40.Ke2 Vxc1 41.Vd4 Vc2+ 42.Ke3 Vc1+ 43.Kd3?!

Humpy Koneru nyerhetett volna a 43.Kf2 Vc2+ 44.Kg3 Vc1 45.e6+ f6 46.d7 változatban.

43...Vf1+ 44.Kc2 Vg2+ 45.Kb3 Vf3+ 46.Kxb4 Vb7+ 47.Ka3 Va6+ 48.Va4 Vd3+ 49.b3 Vd5 50.Vf4 Kf8 51.Kb4 Vb7+ 52.Kc3 Vc6+ 53.Vc4 Vf3+ 54.Vd3 Vc6+ 55.Kb2 Vc5 56.Ve4 Vf2+ 57.Vc2 Vd4+ 58.Kb1 Vxe5

 

59.Vc8+ Kg7 60.d7 Ve1+ 61.Vc1 Va5 62.Kb2?

 Időzavarban Humpy kis híján elrontotta a partit.

62...Kf6 63.Ve3 Vd5 64.a4 Vxd7 65.a5 Vd6 66.Kc3 Vc6+ 67.Kb4 Vd6+ 68.Vc5 Vf4+ 69.Kb5 Vf1+ 70.Kb6 Vd3

 

71.b4 Vd8+ 72.Kb7 Vd7+ 73.Vc7 Vd3 74.a6 Kg7 75.Vc6 Va3 76.Ve4 Va4 77.Vd4+ Kh6 78.a7 Vb5+ 79.Kc7 Va4 80.Vc5 Ve8 81.b5 f5 82.b6 Vf7+ 83.Kd6 Vf8+ 84.Kd5 Vf7+ 85.Kd4 Vf6+ 86.Kd3 Vd8+ 87.Kc4 Va8 88.Vd5 Vc8+ 89.Kb4 Vf8+ 90.Kb3 Vf6 91.a8V Vxb6+ 92.Kc4 Vc7+ 93.Kd3 Vc1 94.Vf8+ Kh5 95.Vf3+ Kh4 96.Ve7+ és sötét feladta

 

Sztefanova,A (2488) - Danieljan,E (2460)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 b6 8.Fe2 0-0 9.0-0 Fb7 10.Fb2 Bc8 11.e4 dxe4 12.Hxe4 Hxe4 13.Vxe4 Ve7 14.Bfe1 Hf6 15.Vc2 Fb4 16.Bed1 Fd6 17.Be1 Fb4 18.Bed1 Fd6 19.Be1 Fb4 20.Bed1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A grúziai üdülőhelyen, Lopotában zajló Grand Prix-verseny ötödik fordulójában a félpontos előnnyel vezető kínai világbajnoknő Hou Ji-fan újabb győzelmet aratott. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztafanova azonnal vesztő bástyalépést húzott,  a 25. lépést követően kapitulációra kényszerült. A kínai derbin Zhao Xue sokat hibázott, Ju Wenjun az indiai Humpy Konerut legyőző grúz Nana Dzagnidzével holtversenyben második. Győzelmével az ukrán Anna Muzicsuk javított. Pontosztozkodás született az indiai Dronavalli Harika és a grúz Bela Hotenasvili partijában. Maratoni játszmában remizett az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és az örmény Elina Danieljan.

A pihenőnap után a világossal játszók sikereivel folytatódott a GP-sorozat ötödik versenye. A viadalon vezető kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a vártnál jóval könnyebben nyert a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova ellen. Hátrányos állásban súlyos elnézés volt a 23…Bc8 húzás, Hou JI-fan megőrizte félpontos előnyét.

A kínai rangadón Zhao Xue sokat hibázott, még a végjátékban is kifejthetett volna ellenállást, ehelyett vesztésbe lépett. Ju Wenjun holtversenyben másodikként várja a világbajnoknő elleni összecsapást.

A grúzok nagy örömére Nana Dzagnidze mesterhármassal tartja a lépést a kínai riválisokkal. Az indiai Humpy Koneru kecsegtető pozícióban rosszul folytatta a támadást, kiengedte kezdeményezését, taktikai elnézéssel fontos gyalogját elvesztette. Dzagnidze időzavarban bizonytalankodott, de győzelme nem forgott veszélyben.

Maratoni játszmában fejeződött be az orosz Alekszandra kosztenjuk és az örmény Elina Danieljan összecsapása. Danieljan a nyitás után előnybe került, majd nyerőesélyes állást hozott létre. A kapkodásban azonban hibázott, az orosz exvilágbajnoknő kiskombinációval közel került a kiegyenlítéshez, bástyával a bástya és futó elleni végjátékban pontosan védekezett, kiharcolta a döntetlent.

Érvényesült a papírforma az ukrán Anna Muzicsuk és az üzbég Nafisza Muminova hibáktól sem mentes partijában.

Kiegyenlített erők küzdelmében, kölcsönösen pontos játék mellett osztozott meg a ponton az indiai Dronavalli Harika és a grúz Bela Hotanasvili.

 

 

 

Az 5. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488)  1 – 0 (Angol megnyitás, 25)

Ju Wenjun (kínai, 2532) – Zhao Xue (kínai, 2538)  1 – 0 (Angol megnyitás, 42)

Nana Dzagnidze (grúz, 2541) – Humpy Koneru (indiai, 2613) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Dronavalli Harika (indiai, 2503) – Bela Hotenasvili (grúz, 2518)  döntetlen (Katalán megnyitás, 38)

Anna Muzicsuk (ukrán, 2561) – Nafisza Muminova (üzbég, 2332) 1 – 0 (Francia védelem, 30)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2532) – Elina Danieljan (örmény, 2460) döntetlen (Vezércsel, 133)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

 TB1 

1

GM

Hou Ji-fan

2629

CHN

*

½

1

1

1

1

4.5

6.25

2

WGM

Ju Wenjun

2532

CHN

*

½

1

1

1

½

4.0

6.00

3

GM

Nana Dzagnidze

2541

GEO

*

1

½

½

1

1

4.0

5.75

4

GM

Dronavalli Harika

2503

IND

*

½

½

1

½

1

3.5

4.75

5

GM

Anna Muzicsuk

2561

UKR

½

*

0

½

1

1

3.0

4.50

6

GM

Humpy Koneru

2613

IND

½

½

0

*

1

½

2.5

7.25

GM

Elina Danieljan

2460

ARM

0

½

½

1

*

½

2.5

7.25

8

GM

Antoaneta Sztefanova

2488

BUL

0

½

0

*

1

1

2.5

3.50

9

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2532

RUS

½

0

0

½

0

*

1.0

3.25

10

GM

Bela Hotenasvili

2518

GEO

0

0

0

½

*

½

1.0

2.25

11

GM

Zhao Xue

2538

CHN

0

0

½

0

½

*

1.0

1.75

12

WGM

Nafisza Muminova

2332

UZB

0

½

0

0

0

*

0.5

2.00

 

A 6. forduló párosítása:

Antoaneta Sztefanova – Elina Danieljan

Nafisza Muminova – Alekszandra Kosztenjuk

Bela Hotenasvili – Anna Muzicsuk

Humpy Koneru - Dronavalli Harika

Zhao Xue – Nana Dzagnidze

Hou Ji-fan – Ju Wenjun

Hou Ji-fan (2629) - Sztefanova,A (2488)
Angol megnyitás [A35]

1.c4 g6 2.Hc3 c5 3.e3 Fg7 4.d4 d6 5.h3 Hc6 6.Hf3 e6 7.Fe2 Hge7 8.0-0 cxd4 9.exd4 Hf5 10.Fg5 Vb6

 

11.d5 Hcd4 12.Hxd4 Hxd4 13.dxe6 Fxe6 14.Fe3 Hxe2+ 15.Vxe2 Vc6

 

16.Hd5 Fxd5 17.cxd5 Vxd5

A bolgár exvilágbajnoknő hátrányos állásban a rosszabb folytatás mellett döntött, de Eti a 17...Va6 18.Vxa6 bxa6 19.Bac1 Kd7 20.Bc6 Bhb8 21.b3 Bb5 22.Bxa6 Bxd5 23.b4 változatban is bajban lett volna.

18.Ff4+ Kf8 19.Bfd1 Vf5 20.Fxd6+ Kg8 21.Bac1 h5 22.Bc7 b5 23.Bd3 Bc8??

 

 

24.g4 hxg4 25.hxg4 és sötét feladta

 

Dzagnidze,N (2541) - Koneru,H (2613)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.Hc3 Hc6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.Bb1 a5 6.e3 Hf6 7.Hge2 0-0 8.d3 d6 9.0-0 Fe6 10.Hd5 Vd7 11.Hec3 Hd8 12.Fd2 Hxd5 13.cxd5 Fh3 14.Fxh3 Vxh3 15.Va4 f5 16.Hb5 Hf7 17.f4 Bfc8 18.Bbc1 c6 19.dxc6 bxc6 20.Hc3 exf4 21.Bxf4

 

21...He5 22.Hd1 Vh5?!

Humpy a 22...Hg4 23.Bf2 f4! 24.Bxc6 Hxf2 25.Hxf2 Ve6 26.gxf4 Bxc6 27.Vxc6 Bc8 folytatásban vígan nézhetett volna a jövőbe.

23.Fc3 Ve2 24.Vb3+ d5 25.Fxe5 Fxe5 26.Bf2 Vg4?

27.Bxc6!

A játszma nagy fordulatot vett.

27...Bd8 28.d4 Bab8 29.Vd3 Fg7 30.Bc5 h5 31.Bxa5 Fh6 32.Ve2 Ve4 33.Vf3 Vd3 34.Ve2 Ve4 35.Bc5

Időzavarban világos nem játszott a legerőteljesebben.

35...Be8 36.Vf3 Vd3? 37.Kg2 Be4 38.Bxd5 Bc8 39.Bc5?! Bxc5 40.dxc5 Vc4? 41.Hc3 Be5 42.Vc6 Kh7 43.e4 h4 44.exf5 gxf5 45.Vd7+ Fg7

 

46.c6 Vg4 47.Bf4 h3+ 48.Kf1 Vg6 49.Hd5 és sötét feladta

 

Ju Wenjun (2532) – Zhao Xue (2538)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.g3 c5 4.Fg2 Fb7 5.0-0 g6 6.Hc3 Fg7 7.d4 cxd4 8.Vxd4 d6 9.Fe3 Hbd7 10.Bac1 0-0 11.Vh4 Vb8 12.Bfd1 Bc8 13.b3 a6 14.g4 h6?!

15.g5?!

 Jobb volt a 15.Fxh6 Fxh6 16.Vxh6 Hxg4 17.Vf4 Hgf6 18.Ve3 folytatás.

15...hxg5 16.Fxg5 Bc5 17.b4 Bc7 18.Hd5 Hxd5 19.cxd5 Hf6 20.Fxf6 Fxf6?! 21.Hg5 Fxg5 22.Vxg5 Bxc1 23.Bxc1 Vd8 24.h4 Bc8 25.Bxc8 Fxc8 26.h5 Kg7 27.Fe4 Ve8 28.f4 f5 29.Ff3 Vf7 30.Kf2 Vf6 31.Kg3 Fd7?

Mi szólt a 31...Vxg5+ 32.fxg5 gxh5 33.Fxh5 a5 34.bxa5 bxa5 35.Kf4 Fa6 36.a3 Fb7 37.Ff3 Kg6 folytatás ellen?

32.Kh4 Fe8 33.hxg6 Fb5? 34.Kh5 Kg8?

 

35.Vxf6 exf6 36.Kh6 a5 37.bxa5 bxa5 38.e3 Fc4 39.a3 Fb5 40.Fd1 Fe8 41.Fc2 Fd7 42.g7 és sötét feladta

 

Muzicsuk,A (2561) - Muminova,N (2332)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.Hxd4 Hc6 6.Fb5 Fd7 7.Hxc6 bxc6 8.Fd3 Vc7 9.Ve2 Fd6 10.Hf3 He7 11.e5 Fc5 12.0-0 Fb6 13.Fd2 c5 14.c4 h6 15.Bac1 a5 16.cxd5 exd5

17.e6! Fxe6? 18.Fb5+?!

Az ukrán nagymesternő rosszul reagált. A 18.Hd4 Fc8 19.Fb5+ Kf8 20.Bfe1 Vd6 21.Fa4 volt az előnyt adó folytatás.

18...Kf8 19.He5 Hf5 20.Fc3 Vd6 21.Bfe1 Fc7 22.Vh5 He7?

Az üzbég sakkozónő a 22...d4 23.Fd2 g6 24.Vf3 Kg7 25.g3 Vb6 változatban egyenlő esélyeket érhetett volna el.

 

23.Fd7! g6? 24.Vf3 Bh7 25.Fxe6 Vxe6 26.Hg4 Vc6 27.Hf6 Bg7 28.Bxe7 Kxe7 29.Hxd5+ Kf8 30.Hxc7 és sötét feladta

 

Harika,D (2503) - Hotenasvili,B (2518)
Katalan megnyitás [E05]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.g3 Fe7 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Bd1 Fc6 10.Hc3 Fxf3 11.Fxf3 Hc6 12.Fxc6 bxc6 13.Fg5 Bb8 14.e3 a5 15.Fxf6 Fxf6 16.Bac1 Bb4 17.Ha2 Bb6 18.Hc3 Bb4 19.He4

Dronavalli Harika a küzdelem folytatása mellett döntött, de előnyt nem tudott kicsiholni.

19...Vd5 20.Hd2 c5 21.He4 Fe7 22.Hxc5 Fxc5 23.dxc5 Vxc5 24.Bd4 Ve5 25.Bxc4 Bxb2 26.Vc3 Vxc3 27.B1xc3 g6 28.Bxc7 Bb4 29.Ba7 Bxa4 30.Bc5 h5 31.Bcxa5 Bxa5 32.Bxa5 Bb8 33.h4 Kg7 34.Kg2 Bb2 35.Bc5 Bd2 36.Ba5 Bb2 37.Bc5 Bd2 38.Ba5 Bb2 és döntetlen

 

Kosztenjuk,A (2532) - Danieljan,E (2460)
Vezércsel [D41]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 dxc4 4.e3 e6 5.Fxc4 c5 6.0-0 Hc6 7.Be1 Fe7 8.Hc3 0-0 9.a3 a6 10.Fa2 b5 11.d5 exd5 12.Hxd5 Fg4 13.h3 Fh5 14.e4 Be8 15.Ff4 Bc8 16.Hxe7+ Hxe7 17.g4 Fg6 18.He5 c4 19.Vxd8 Bexd8 20.h4 h5 21.Fg5 Be8 22.Fxf6 gxf6 23.Hd7 Kg7 24.g5 fxg5 25.hxg5

25...Hc6

Sötét került előnybe.

26.Hf6 Bed8 27.Bed1 Hd4 28.Kg2 He6 29.f3 Hxg5 30.e5 He6 31.Kg3 Hc5 32.Bh1 Bh8 33.Bag1 Hd3 34.f4

34...c3 35.f5 Fxf5 36.bxc3 Fg6 37.Hd5 Hxe5 38.Kf4 Hd3+ 39.Kf3 Bhe8 40.Bxh5 Be1 41.Bhh1 Bce8?! 42.Fb1 He5+?! 43.Kf4 Be2?!

 

44.Bh7+! Kxh7 45.Hf6+ Kg7 46.Hxe8+ Kf8 47.Hc7 Hd3+ 48.Fxd3 Fxd3 49.Hxa6 Be4+ 50.Kf3 Bc4 51.Bc1 Fe4+ 52.Ke3 f5 53.Hb4 Kf7 54.Hd3 Kf6 55.Hb2 Bc7 56.c4 bxc4 57.Bxc4 Be7 58.Kf4 Bg7 59.Ba4 Bg4+ 60.Ke3 Bg2 61.Hc4 Fd5 62.Hd2 Bg3+ 63.Kf2 Bh3 64.Ba5 Ke6 65.Ba4 Bh2+ 66.Ke3 Bh3+ 67.Kf2 Bc3 68.Hf1 Fc6 69.Bb4 Ke5 70.He3 f4 71.Hg4+ Kf5 72.Hh6+ Kg5 73.Hf7+ Kf5 74.Bc4 Bf3+ 75.Ke2 Be3+ 76.Kd2 Fg2 77.Bc5+ Kf6 78.Hh6 Fh3 79.Bc6+ Kg7 80.Bc4 Bf3 81.Ke2 Bxa3 82.Bxf4 Kxh6

 

83.Kf2 Kg5 84.Bf3 Ba2+ 85.Kg3 Ff5 86.Be3 Ba1 87.Bc3 Bg1+ 88.Kf2 Bh1 89.Ke3 Bh4 90.Bc5 Kf6 91.Bc6+ Ke5 92.Bc5+ Ke6 93.Kd2 Bh3 94.Bc3 Bh2+ 95.Ke3 Kd5 96.Kf4 Fe4 97.Ke3 Ke5 98.Bc5+ Fd5 99.Bc3 Bh1 100.Kd3 Bh4 101.Ke3 Fc4 102.Kf2 Kd4 103.Kg3 Bh8 104.Bf3 Bg8+ 105.Kf4 Fb5 106.Bf2 Fd3 107.Kf3 Ke5 108.Ke3 Fe4 109.Kd2 Kd4 110.Bh2 Bb8 111.Bf2 Bb7 112.Ke2 Fd3+ 113.Kd2 Bb2+ 114.Ke1 Bb3 115.Kd2 Fe4 116.Ke2 Ba3 117.Kd2 Ff3 118.Kc1 Bc3+ 119.Kd2 Bb3 120.Kc2 Ba3 121.Kd2 Ke4 122.Kc1 Ke3 123.Kb2 Ba7 124.Bc2 Fe4 125.Bc3+ Kd2 126.Bc2+ Kd3 127.Bc3+ Kd4 128.Ba3 Bb7+ 129.Bb3 Bh7 130.Bb4+ Kd3 131.Kb3 Fd5+ 132.Ka3 Kc3 133.Bb3+ Fxb3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://lopota2014.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog