Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Mitropa Kupán női válogatottunk folytatta győzelmi sorozatát, Vajda Szidónia és Rudolf Anna nyert a horvátok ellen. A címvédő olaszokkal vívott versenyfutásban csapatunk egy ponttal vezet. A fiúk 2-2-öt értek el, Kántor Gergely győzött, Gledura Benjamin és Kozák Ádám remizett, Kozák Ádám vesztésre rontotta kissé kedvezőbb pozícióját. Az osztrákok még nem ünnepelhetnek, négy pont az előnyük a szlovákok előtt. A nyolcadik játéknapon ifjúsági együttesünk a franciákkal mérkőzik meg, a női duónk a házigazdák második csapatával játszik.

A horvátokkal vívott találkozó partijai többet ígértek. Az éltáblán Gledura Benjamin jól ismert elméleti variban remizett Ante Sariccsal. Nagyon biztatóan alakult Kántor Gergely partija. Jótékony hatású volt a pihenőnap, Zoran Jovanovic tücsköt-bogarat játszott, a gyors büntetés elmaradt, de Gergő győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Kozák Ádám a spanyol megnyitású partiban pontosan játszott, a döntetlen logikus végeredmény volt. Sajnos a nehéz ütközetekben elfáradt, „meggyötört” Havasi Gergő futójával rossz mezőre lépett, a kötés miatt anyagi hátrányba került, Marin Bosiocic a lehetőséggel élni tudott.

A hazai pályán játszó osztrákok még nem ünnepelhetnek tornagyőzelmet, hetedik meccsükön remiztek a szlovénokkal. Meglepetésre a szlovákok a másodikak, „elgázolták” a franciákat, ahogy az olaszok sem kegyelmeztek a svájciaknak.

A 7. forduló eredményei:

Olaszország – Svájc  4 - 0

Szlovákia – Franciaország  4 - 0

Magyarország – Horvátország  2 - 2

Gledura Benjamin (2486) – Ante Saric (2580)  döntetlen (Katalán megnyitás, 26)

Marin Bosiocic (2558) – Havasi Gergő (2355)  1 – 0 (Réti megnyitás, 47)

Kántor Gergely (2416) – Zoran Jovanovic (2520)  1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 60)

Jurica Srbis (2401) – Kozák Ádám (2340)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Németország – Csehország  2 - 2

Ausztria – Szlovénia  2 - 2

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

3

2

3

13

18.5

0

2

Szlovákia

1

 *

2

3

4

9

17.5

0

3

Németország

1

2

 *

2

3

8

15.5

0

4

Csehország

½

2

 *

2

1

3

8

13.5

0

5

Olaszország

½

 *

2

4

7

15.5

0

6

Horvátország

2

2

 *

2

2

2

7

14.0

0

7

Szlovénia

2

½

2

 *

2

2

6

12.5

0

8

Svájc

3

0

2

 *

2

4

11.5

0

9

Magyarország

1

1

1

2

2

 *

4

11.0

0

10

Franciaország

0

1

2

2

 *

4

10.5

0

A 8. forduló párosítása:

Svájc – Szlovénia

Csehország – Ausztria

Horvátország – Németország

Franciaország – Magyarország

Olaszország – Szlovákia

Női válogatottunk hozta a „kötelező” győzelmet a horvát duó ellen, de a játszmák lefolyása ezúttal adott okot izgalomra. A rutintalan ellenfelek szerencsére a kritikus pillanatokban hibáztak, Vajda Szidónia és Rudolf Anna is megnyerte partiját. A címvédő olaszok folytatták az „üldözést”, egy pont a hátrányuk.

A 7. forduló eredményei:

Olaszország – Svájc  1,5 – 0,5

Szlovákia – Ausztria II.  2 - 0

Magyarország – Horvátország  2 - 0

Vajda Szidónia (2351) – Zrinka Deur Saric (2137)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 66)

Neomi Grgic (2011) – Rudolf Anna (2348) 0 – 1 (Colle megnyitás, 24)

Németország – Csehország  1 - 1

Ausztria I. – Szlovénia 1,5 – 0,5

A 12. Mitropa Kupa állása:

1

Magyarország

 *

1

2

2

2

2

13

12.0

0

2

Olaszország

 *

1

1

2

12

10.0

0

3

Szlovákia

½

 *

½

1

2

2

2

9

9.5

0

4

Németország

1

½

 *

1

2

1

2

9

9.0

0

5

Ausztria I

0

1

1

1

 *

½

7

6.5

0

6

Svájc

0

½

0

 *

1

2

½

5

5.5

1

7

Csehország

0

½

0

1

1

 *

1

2

5

5.5

1

8

Szlovénia

½

1

½

0

½

 *

1

4

5.0

0

9

Ausztria II

½

0

½

0

1

½

 *

2

3

4.5

0

10

Horvátország

0

0

0

0

1

0

 *

3

2.5

0

A 8. forduló párosítása:

Svájc – Szlovénia

Csehország – Ausztria  I.

Horvátország – Németország

Ausztria II. – Magyarország

Olaszország – Szlovákia

Gledura,B (2486) - Saric,A (2580)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Bac1 c5 17.d5 exd5 18.Hxd5 Fxd5 19.Bxd5 b5 20.He5 Hxe5 21.Bxe5 Fd6 22.Bd5 Fe7 23.Be5 Fd6 24.Bd5 Fe7 25.Be5 Fd6 26.Bd5 és döntetlen

Bosiocic,M (2558) - Havasi,G (2355)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.c4 d4 3.g3 Hc6 4.Fg2 e5 5.d3 Hf6 6.0-0 Fe7 7.e3 dxe3 8.Fxe3 Hg4 9.Hc3 Hxe3 10.fxe3 0-0 11.Hd5 Fe6 12.Vb3 Bb8 13.Bad1 Fd6 14.Vc3 Vd7 15.Kh1 Bbe8 16.Hh4 He7 17.Hxe7+ Fxe7 18.Hf3 f6 19.d4 e4 20.Hd2

havasi7_1015

20...f5 21.d5 Ff7 22.Fh3 Fh5 23.Bde1 Ff6?

Nagy kár a rontásért, a kötés miatt az anyagi veszteség elkerülhetetlenné vált. A 23...Fd6 24.Vc2 Bf7 25.Bf2 g6 változatban Gergő jobban állhatott volna.

24.Vc2 Fe5 25.Hxe4 Ve7 26.Fxf5 Bxf5 27.Bxf5 Fg6 28.Vf2 Fxf5 29.Vxf5 g6 30.Vg4 Fxb2 31.Hg5 h5 32.Ve6+ Kg7 33.Vxe7+ Bxe7 34.He6+ Kf6 35.Bb1 Fc3 36.Bxb7 Ke5 37.Bxa7 Ke4 38.Bxc7 Be8 39.Bb7 Kf3 40.Bf7+ Kxe3 41.Kg2 Kd3 42.Bc7 Fe5 43.Bc6 Ba8 44.d6 Bxa2+ 45.Kh3 Ba7 46.d7 Bxd7 47.Hc5+ és sötét feladta

Kántor,G (2416) - Jovanovic,Z (2520)
Szabálytalan megnyitás [A41]

1.d4 d6 2.Hf3 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 e5 5.dxe5 dxe5 6.Vxd8+ Kxd8 7.0-0 f6 8.Bd1+ Hd7 9.Hc3 Hh6 10.Hd2 Hf7 11.Hc4 c6 12.b4 Kc7 13.b5 Ff8

kantor7_1017

14.Bb1 Hc5 15.Fe3 Ff5 16.Bb2

Simán nyert a 16.bxc6 bxc6 17.Fxc6 Kxc6 18.Fxc5 Fxc5 (18...Kxc5 19.Ha5 és védhetetlen a matt.) 19.Ha5+ Kc7 20.Bb7+ folytatás.

16...Bc8 17.bxc6 bxc6 18.Bdb1

Másodszor is kimaradt a 18.Fxc6 Bd8 (18...Kxc6 19.Ha5+ Kc7 20.Fxc5) 19.Fd5 könnyű nyerés. A győzelemig még dolgozni kellett.

18...Hd8 19.f4 Fe6 20.Ha5 Fd6 21.fxe5 fxe5 22.Fg5 Fd7 23.He4 Ff5 24.Hxd6 Kxd6 25.Ff6 Be8 26.Hc4+ Ke6 27.Fxe5 Hf7 28.Fd4 Fe4 29.Fxc5 Fxg2 30.Kxg2 Kd5 31.Fxa7 Kxc4 32.Bb4+ Kd5 33.Bd1+ Ke5 34.Fc5 Bed8 35.Bbb1 Bd5 36.Fb4 Ba8 37.a3 c5 38.Fc3+ Ke6 39.Bf1 Hd6

kantor7_1018

40.e4 Bh5 41.Bb6 Bxa3 42.Fb2 Azonnal nyert a [42.Fg7 lépés.] 42...Ba2 43.g4 Bg5 44.Bf6+ Ke7 45.Bf4 Hc4 46.Ff6+ Kd7 47.Bb7+ Kc6 48.Be7 h6 49.h4 He3+ 50.Kg3 Bxg4+ 51.Bxg4 Hxg4 52.Kxg4 Bxc2 53.Kf3 Bc1 54.Ke3 Bf1 55.Fg7 Kd6 56.Ba7 Be1+ 57.Kd3 Bd1+ 58.Ke2 Bh1 59.Ba6+ Kd7 60.Ff6 és sötét feladta

Srbis,J (2401) – Kozák,Á (2340)
Spanyol megnyitás [C90]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.d4 Fg4 11.d5 Ha5 12.Fc2 c6 13.dxc6 b4 14.h3 Fe6 15.cxb4 Hxc6 16.Fb3 Vc8 17.Fd2 Bb8 18.Fxe6 Vxe6 19.b5 axb5 20.axb5 Bxb5 21.Va4 Vb3 22.Vxb3 Bxb3 23.Fc3 Hd7 24.Hbd2 Bb7 25.Hc4 Hc5 26.Bad1 Bd8 27.Be2 f6 28.He1 Kf7 29.f3 Ke6 30.He3 Bdb8 és döntetlen

Vajda,Sz (2351) - Deur Saric,Z (2137)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 Hc6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 g6 9.f3 Hxd4 10.Vxd4 Fg7 11.Fe3 0-0 12.Vd3 Bfc8 13.Bc1 Vc7 14.b3 Va5 15.0-0 a6 16.a4 Hd7 17.Hd5 Be8 18.Vc2

Számításba jött a 18.b4 Vxa4 (18...Vd8 19.a5) 19.Hc7 Vxb4 20.Bb1 Va5 21.Hxe8 Bxe8 22.Bxb7 folytatás.

18...e6 19.b4 Vd8 20.Hf4 Bc8 21.Bfd1 Vc7 22.Vf2 He5 23.Fb6? Vd7 24.Va2 Vc6 25.c5?

dxc5

Nehéz pillanatok lehettek kivárni, míg a horvát ellenfél húzott, és nem a 25...Fh6 26.Vd2 dxc5 27.bxc5 Vxa4 mellet döntött.

26.Fxc5 b5?! 27.He2?! Vb7 28.Fd4? Bxc1 29.Bxc1 Hc4

Jóval erősebb volt a 29...Hd3 30.Bc3 Hxb4 31.Vb3 Hc6 32.Fxg7 Kxg7 folytatás.

30.Fxg7 Kxg7 31.Hc3 Vb6+ 32.Vf2 bxa4?! 33.Hxa4 Vxf2+ 34.Kxf2 He5

vajdadeur_1019

35.Hc5

A kalandos középjáték után a végjáték már Szidóniának kedvezett.

35...Ba8 36.f4 Hg4+ 37.Kf3 Hf6 38.Ba1 Bb8 39.Hxa6 Bb6 40.Ba4 Hd7 41.Ke3 e5 42.g3 Bc6 43.b5 Bc3+ 44.Kd2 Bb3

vajdadeur_1020

45.Bb4 Bxb4 46.Hxb4 f5 47.fxe5 Hxe5 48.exf5 gxf5 49.Hd5 Kf7 50.b6 Ke6 51.b7 Hc6 52.Hc7+ Ke5 53.Ha6 f4 54.gxf4+ Kxf4 55.Ke2 Kg4 56.Kf2 Kh3 57.Kg1 h5

vajdadeur_1021

58.Kh1 h4 59.Kg1 Kg4 60.Kg2 h3+ 61.Kf2 Kf4 62.b8V+ Hxb8 63.Hxb8 Kg4 64.Ke3 Kg5 65.Kf3 Kh4 66.Hc6 és sötét feladta

Grgic,N (2011) - Rudolf,A (2348)
Colle megnyitás [D05]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 h6 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 Fxc5 7.Hgf3 Hc6 8.c3 Vc7 9.0-0 0-0 10.h3 Fb6 11.Be1 dxe4 12.Hxe4 Hd5 13.c4 Hf4 14.Fxf4 Vxf4 15.c5 Fc7 16.Hg3?

Az extrém nyitásban világos a 16.g3 Vf5 17.Kg2 e5 18.g4 Vf4 19.Hd6 változatban jobban állhatott volna.

16...Hd4 17.Hxd4 Vxd4 18.Ve4 Vxe4 19.Hxe4 Bd8 20.Bed1 Fd7 21.b4?? Fa4 22.Bd2 Ff4 23.Fc2 Bxd2 24.Hxd2 Fxc2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Stavangerben zajló Grand Chess Tour sorozat első versenyén a norvég világbajnok Magnus Carlsen kálváriája folytatódott. A negyedik fordulóban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandtól szenvedett vereséget. A világelső lebecsülte a nagy rivális királyszárnyi támadását, Anand meggyőző játékkal vezette győzelemre hadseregét. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov félpontos előnnyel vezet, harmadik nyerését az örmény Levon Aronjannal szemben érte el. Az amerikai Hikaru Nakamura rosszabb végjátékát döntetlenre mentette a holland Anish Giri ellen. Első győzelmét aratta az orosz Alekszandr Griscsuk, eredeti megnyitást követően előnyét jó játékkal fokozta nyerésig a norvég Jon Ludvig Hammerrel szemben. Megosztozott a ponton az olasz Fabiano Caruana és a francia Maxime Vachier-Lagrave. A torna ötödik fordulójára vasárnap kerül sor.

Magnus Carlsen és Viswanathan Anand tavalyi világbajnoki döntőjük óta harmadszor mérkőztek meg, ez már az 54. klasszikus időkontrollal vívott összecsapásuk volt. Baden-Badenben a GRENKE Chess Classic szuperverseny negyedik fordulójában az indiai exvilágbajnok 1.d4-gyel nyitott, és a norvég világbajnok nem kis meglepetésre a holland védelmet választotta. A bonyolult csatában Anand hibázott nagyot, hallucinált a bástyaáldozattal, ellenfelének ajándékozta a pontot, az újabb győzelemmel Magnus 11-7-re vezetett 34 döntetlen mellett. Úgy éreztük, hogy kísértett a „csennaji szellem”, az első világbajnoki döntőn Vishy két partit is világossal vesztett.

Samkirban a Gasimov emlékversenyen Vishy Anand ismét világossal játszhatott Magnus Carlsen ellen. A világbajnok kéthónapos szünet után első partijában éppen az egyik legnagyobb riválisa ellen küzdhetett meg. Vishy 1.e4-re szavazott, és az esetleg várt berlini változat helyett Magnus pályafutása során először a Marshall támadást választotta.  Anand mindkét döntőn megnyitási felkészültségben felülmúlta Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott hátrányosabb állásaival is.

Az oly alaposan elemzett Marshall támadásban Magnus Carlsen a 14. lépésben újított, Vishy Anand hosszasan tűnődött, meglepetéssel érte a lépés. Carlsen a 19. lépésben nagyot hibázott, az exvilágbajnok megőrizte gyalogelőnyét, nyerőesélyhez jutott. A partit követő sajtótájékoztatón Vishy jóval beszédesebb volt, Magnus érezte, hogy nagyon gyanúsan állt, csak ellenfelének köszönhette a szerencsés megmenekülését.

Nem tudni, hogy Magnus Carlsen milyen gondolatokkal ült sakkasztalhoz. Nem bízott a berlini változatban, amelyben Fabiano Caruanától vereséget szenvedett, spanyol fővarit, a Breyer változatot választotta. A nyitás után egyenlőnek ítélhettük az állást, majd Vishy királyszárnyi támadást kezdeményezett. Értelmet kapott a kissé furcsának tűnő Ba2 lépés, világos teljes hadereje a király királyát támadta. Kevés volt a védőtiszt, Anand minőséget is áldozott, előnyét egyre fokozta. Carlsen a 47. lépés után feladta a játszmát. A sakkvilág óriási döbbenettel figyeli eddigi játékát, rettenetesen letörte őt az első fordulóbeli vereség, egyszerűen nem ismerünk rá, aki oly sokszor nehéz helyzetből is kivágta magát, megőrizte hidegvérét. Anand jól játszotta a partit, meggyőző erővel fokozta a nyomást a sötét királyállásra.

Carlsen hazai pályán a „pokolban” érezheti magát, míg a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szárnyakat kapott a mázlis nyerésnek köszönhetően. A bonyodalmakat annyira kedvelő Topalov ezúttal pozíciós játékkal győzte le az örmény Levon Aronjant. Kis előnye volt, vezérszárnyi játékára Aronjan csak védőlépéseket tehetett, igazi egykapus parti volt. A háromszoros olimpiai bajnok figyelmetlenségéért nagy árat fizetett. Minőséget vesztett, szabadgyalogja nem adott elegendő kompenzációt. A világos bástyák betörtek a hetedik sorra, Topalov harmadik nyerésének örülhetett.

Megnyitáselméleti párbajt is vívott a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura. Világos végig őrizte kedvezőbb esélyeit, az amerikai világbajnokjelölt nagyot küzdött a remiért.

Első győzelmét szerezte meg az orosz Alekszandr Griscsuk. Eredeti megnyitást játszottak a norvég Jon Ludvig Hammerrel, de az orosz nagymesternek jobban kiismerte magát a nem mindennapi pozícióban, szépen túljátszotta ellenfelét.

Az olasz Fabiano Caruana és a francia Maxime Vachier-Lagrave szicíliai védelmű összecsapása kisebb taktikai adok-kapok után pontosztozkodással zárult.

A 4. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2781) – Jon Ludvig Hammer (norvég, 2677) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

Veszelin Topalov (bolgár, 2798) – Levon Aronjan (örmény, 2780) 1 – 0 (Ragozin védelem, 58)

Fabiano Caruana (olasz, 2805) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2723) döntetlen  (Szicíliai védelem, 42)

Anish Giri (holland, 2773) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2802) döntetlen (Spanyol megnyitás, 57)

Viswanathan Anand (indiai, 2804) – Magnus Carlsen (norvég, 2876) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 47)

A verseny állása:

1.Veszelin Topalov 3,5 pont

2. Hikaru Nakamura 3

3-4. Anish Giri és Viswanathan Anand 2,5

5-7. Fabiano Caruana,  Alekszandr Griscsuk és  Maxime Vachier-Lagrave 2

8-9. Levon Aronjan és Jon Ludvig Hammer 1

10. Magnus Carlsen 0,5

Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-25.

kat. XXII (2782)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Veszelin Topalov

g

BUL

2798

*

½

.

.

.

.

1

1

.

1

3131

2.

Hikaru Nakamura

g

USA

2802

½

*

½

.

1

.

.

.

1

.

3

2956

3.

Anish Giri

g

NED

2773

.

½

*

½

.

1

.

.

.

½

2910

4.

Viswanathan Anand

g

IND

2804

.

.

½

*

½

½

.

.

.

1

2903

5.

Fabiano Caruana

g

ITA

2805

.

0

.

½

*

.

½

.

.

1

2

2801

6.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2781

.

.

0

½

.

*

.

½

1

.

2

2758

7.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2723

0

.

.

.

½

.

*

1

½

.

2

2765

8.

Levon Aronjan

g

ARM

2780

0

.

.

.

.

½

0

*

½

.

1

2551

9.

Jon Ludvig Hammer

g

NOR

2677

.

0

.

.

.

0

½

½

*

.

1

2578

10.

Magnus Carlsen

g

NOR

2876

0

.

½

0

0

.

.

.

.

*

½

2473

A vasárnapi 5. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Alekszandr Griscsuk

Hikaru Nakamura – Viswanathan Anand

Maxime Vachier-Lagrave – Anish Giri

Levon Aronjan – Fabiano Caruana

Jon Ludvig Hammer – Veszelin Topalov

Anand,V (2804) - Carlsen,M (2876)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Hbd2 Be8 9.Be1 b5 10.Fc2 Ff8 11.Hf1 g6 12.h3 Fb7 13.Hg3 Hb8 14.d4 Hbd7 15.a4 c5

A GREHKE Chess szuperversenyen Magnus Carlsen és Viswanathan Anand is megjátszott a változatot Baramidze ellen. A német sakkozó a 15...Fg7 16.Fd3 c6 felállást választotta. A világbajnok a 17.Fg5 Hf8 18.Vd2 He6 19.Fh6 folytatás mellett döntött.  Az exvilágbajnok a 17.Fe3 Vc7 18.Vd2 exd4 19.cxd4 c5 20.d5 c4 21.Fc2 változatot választotta.

16.d5 c4 17.Fg5 Fg7 18.Vd2 Bb8 19.Hh2 Fc8 20.Hg4 Hc5 21.Hh6+ Fxh6 22.Fxh6 bxa4 23.Ba2

Számításba jött a 23.Fe3 Bxb2 24.Fxc5 dxc5 25.Vc1 Vb6 26.Fxa4 Fd7 27.Hf1 Fxa4 28.Bxa4 folytatás.

23...a3 24.bxa3 Hfd7

anandcarlsen_1001

25.f4 a5 26.Bf1 f6

A világbajnok nem értékelte jól Vishy támadásának erejét, de 26…exf4 27.Vxf4 He5 28.Fg5 után is a sötét mezők gyengesége miatt kitűnőek világos esélyei.

27.f5! Hd3 28.Fxd3 cxd3 29.Vd1 Be7 30.Baf2 Bf7 31.Vxd3 Hc5 32.Vf3 Fa6

anandcarlsen_1002

33.Vg4!

Vishy támadása nagy erővel bontakozott ki, a tisztjei túlsúlyban voltak Magnus véderejével szemben.

33...g5 34.h4! Fxf1 35.Bxf1 Vd7 36.hxg5 fxg5 37.Vh5

Figyelmet érdemelt a 37.Fxg5 Kh8 38.Vh4 Va7 39.Kh2 Bg8 40.Bf3 terv is.

37...Kh8 38.f6 Bg8

anandcarlsen_1003

39.Fg7+ Bfxg7 40.fxg7+ Vxg7 41.Hf5 Vg6 42.Vxg6 Bxg6 43.He7 Kg7

Reménytelen volt a  világelső helyzete a 43...Bh6 44.Bf8+ Kg7 45.Bc8 Bf6 46.Hf5+ Kf7 47.Hxd6+ változatban is.

44.Hxg6 Kxg6 45.Bf8 a4 46.c4 h5 47.Kf2 és sötét feladta

Topalov,V (2798) - Aronjan,L (2780)
Ragozin védelem [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Va4+ Hc6 8.e3 0-0 9.Fe2 dxc4 10.0-0 Fd7 11.Fxc4 Fxc3 12.bxc3 Bfd8 13.Fe2

A csapat-világbajnokságon az amerikai Samuel Shankland a 13.Va3 Ve7 14.Vb2 Ha5 15.Fd3 c5 16.e4 Fe8 17.Bad1 cxd4 18.cxd4 folytatást választotta.

13...Fe8 14.Va3 Ve7 15.Vb2 Ha5

topalovaronjan_1004

16.Vb4 Vxb4 17.cxb4 Hc6 18.Bab1

Világos vezérszárnyi lehetőségei miatt kicsit jobban áll.

18...a5 19.bxa5 Hxa5 20.Bfc1 Bdc8 21.He1

A huszár c5-re igyekszik, a futónak f3-on a helye, Toplaov nyugodtan manőverezhetett.

21...Ba7 22.Hd3 Hc6 23.Ff3 Hd8 24.Hb4 Ba5 25.h4 Kf8 26.Bc3 c6 27.Fd1 Ke7 28.Fb3 c5 29.Hd3 b6 30.dxc5 bxc5 31.f3 Bc7

topalovaronjan_1005

32.e4 Hb7 33.Bbc1 Fa4 34.e5 Bc6 35.Kh2 Bb6 36.h5 Fxb3 37.axb3 Kd7?

A figyelmetlenségért Aronjan nagy árat fizetett.

topalovaronjan_1006

38.b4! cxb4 39.Bc8 Hd8 40.B1c7+ Ke8

topalovaronjan_1007

41.Hc5 Bxc5 42.Bxc5 b3 43.Bc1 Kd7 44.B8c7+ Ke8 45.Bc8 Kd7 46.B8c3 Ke7 47.Bd3?! Hb7 48.Bdc3 Hd8 49.f4 f6 50.Bc7+ Ke8 51.Bxg7 fxe5

topalovaronjan_1008

52.Bcc7 Kf8 53.Bh7 Kg8 54.Bcg7+ Kf8 55.Bd7 Kg8 56.Bxh6 Hf7 57.Bg6+ Kh8 58.Bf6 és sötét feladta

Caruana,F (2805) - Vachier-Lagrave,M (2723)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6 9.Fg2 b5 10.0-0 Hbd7 11.Fe3 Fe7 12.Hd5 Hxd5 13.exd5 Ff5 14.f4 Vc8 15.Bc1 0-0 16.b3 exf4 17.Fxf4 Vc5+ 18.Hd4 Ff6 19.Fe3 Bfe8

caruanavachier_1009

20.Hxf5 Bxe3 21.Kh1 Be5 22.c4 b4 23.Vxh5 g6 24.Vg4 Bxf5 25.Bxf5 He5 26.Bxe5 Fxe5 27.Bf1 Vd4 28.Vxd4 Fxd4 29.Ff3 Be8 30.Kg2 Be3 31.Bd1 Fc5 32.h4 Kg7 33.g4 Bc3 34.Bd2 Fe3 35.Be2 a5 36.Fe4 Fd4 37.Ff3 Ff6 38.g5 Fd4 39.Fe4 Fe5 40.Ff3 Fd4 41.Fe4 Fe5 42.Ff3 Fd4 és döntetlen

Giri,A (2773) - Nakamura,H (2802)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.a4 Bb8 9.d4 Fb6 10.Ha3 0-0 11.axb5 axb5 12.Hxb5 Fg4 13.Fc2 exd4 14.cxd4

Alekszandr Griscsuk és Lékó Péter is a 14.Hbxd4 Hxd4 15.cxd4 Be8 16.Be1 Fxf3 17.gxf3 Hh5 változatot választotta Hikaru Nakamura ellen, aki a tromsői sakkolimpián maga is világossal játszotta a varit az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben.

14...d5 15.e5 He4 16.Ba3 f6 17.exf6 Vxf6 18.Hc3 Fxf3 19.gxf3 Hxc3 20.bxc3 Vxf3 21.Vxf3 Bxf3 22.Kg2 Bbf8

girinakamura_1010

23.Fb3

Számításba jött a 23.h4 B3f6 24.Fg5 Bd6 25.Ba6 h6 26.Fc1 folytatás.

23...B3f5 24.Ba2 Ha5 25.Fc2 B5f6 26.Fd3 Hb7 27.Be1 Bf3 28.Bd2 Fa5 29.Fb2 c5 30.Fa6 Hd6

girinakamura_1011

31.dxc5 He4 32.Bxd5 Bxf2+ 33.Kg1 Bxb2 34.Fc4 Kh8 35.Bxe4 Bc2 36.Bf5 Bd8 37.Bd5 Bf8 38.Fd3 Bxc3 39.Kg2 h6 40.Ba4 Fd8 41.Be4 Ff6 42.Be6 Kg8 43.c6 Bc8 44.Bdd6 Bc5 45.Fa6 Ba8 46.Fe2 Kf7 47.Be3 Ba2 48.Kh3 Bac2 49.Ff3 B2c3

girinakamura_1012

50.Fd5+ Bxd5 51.Bxf6+ Kxf6 52.Bxc3 Bd8 53.Kg4 Bc8 54.c7 Ke6 55.Kh5 Kd6 56.Bd3+ Ke6 57.Bc3 Kd6 58.Bd3+ Ke6 59.Bc3 és döntetlen

Griscsuk,A (2781) - Hammer,J (2677)
Angol megnyitás [A22]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Hc3 Hb6 6.d3 Fe7 7.Hh3 g5 8.Hg1 h5 9.h3 Hc6 10.Fxc6+ bxc6 11.Hf3 f6 12.Fe3 Fxh3 13.Bxh3 g4 14.Bh1 gxf3 15.exf3 Fb4 16.Vb3 Hd5 17.Fd2 Fxc3 18.Fxc3 Hxc3 19.Vxc3 Vd5

griscsukhammer_1013

20.Bc1 h4?! 21.gxh4 0-0-0 22.Vxc6 Vxc6 23.Bxc6 Bxd3 24.Ke2 Bhd8 25.Bc2 B3d4 26.h5 B8d7 27.h6 Bh7 28.Bc6 Bd6 29.Bxd6 cxd6

griscsukhammer_1014

30.f4 Kd7 31.fxe5 dxe5 32.f4 Ke6 33.fxe5 fxe5 34.Ke3 Kf7 35.Ke4 Kg8 36.Kxe5 Bd7 37.Bg1+ Kh8 38.Bg7 Bd2 39.Bb7 a5 40.a4 Kg8 41.b3 Bh2 42.Bb6 Bd2 43.Bb5 Bd3 44.Ke4 Bh3 45.Kd4 Kh7 46.Kc4 Bh4+ 47.Kc3 Bh3+ 48.Kb2 Kxh6 49.Bxa5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az ausztriai Mayrhofenben zajló Mitropa Kupa hatodik fordulójában női válogatottunk ötödik győzelmét aratta, a csehek elleni 2-0-al megőrizte vezető pozícióját. Gara Tícia ötödször győzött, Rudolf Anna második nyerését könyvelhette el. Ifjúsági válogatottunk negyedik vereségét szenvedte el, Gledura Benjamin, Havasi Gergő és Kozák Ádám remizett, Korpa Bence kikapott. A házigazdák együttese öt meccspontra növelte előnyét a németek előtt. A hatodik játéknapon kétfrontos magyar-horvát találkozóra kerül sor.

A mérkőzés jól indult. Gledura Benjamin a Grünfeld védelmű partiban biztos kézzel vezette döntetlenre a partiját. Havasi Gergő egyre nagyobb fölénybe került. Kozák Ádám játszmája pontosztozkodást ígér, csak Korpa Bencéért kellett aggódni, aki a nyitást követően passzív állásba kényszerült. Sajnos Gergő kecsegtető esélyét elrontotta, többször is nyerőesélyt szalasztott el, lépésismétléssel lett döntetlen a spanyol megnyitású parti. Kozák Ádám remivel fejezte be a küzdelmet, Korpa Bence egyre nagyobb hátrányba került, a huszárvégjátékban nem találhatott mentséget.

Az osztrák csapat már öt pontra növelte előnyét. A svájciak elleni minimális nyerés nehezen született meg, éltáblásuk, Markus Ragger kikapott. Az éremért küzdő németek és a szlovákok is botlottak.

A 6. forduló eredményei:

Svájc – Ausztria  1,5 – 2,5

Szlovénia – Németország  2,5 – 1,5

Csehország – Magyarország  2,5 – 1,5

Vlastimil Babula (2552) – Gledura Benjamin (2486) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Havasi Gergő (2355) – Tadeas Kriebel (2459) döntetlen (Spanyol megnyitás, 37)

Jiri Kociscak (2474) – Korpa Bence (2432) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 57)

Kozák Ádám (2340) – Vojtech Rojicek (2414) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 41)

Horvátország – Szlovákia  2,5 – 1,5

Franciaország – Olaszország  1,5 – 2,5

A 34. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Ausztria

 *

3

3

3

12

16.5

0

2

Németország

1

 *

2

3

7

13.5

1

3

Szlovákia

1

2

 *

3

7

13.5

1

4

Csehország

½

 *

2

1

3

7

11.5

0

5

Horvátország

2

 *

2

2

2

6

12.0

0

6

Olaszország

½

2

 *

5

11.5

0

7

Szlovénia

2

½

 *

2

2

5

10.5

0

8

Svájc

3

2

 *

2

4

11.5

0

9

Franciaország

1

2

2

 *

4

10.5

0

10

Magyarország

1

1

1

2

 *

3

9.0

0

A 7. forduló párosítása:

Olaszország – Svájc

Szlovákia – Franciaország

Magyarország – Horvátország

Németország – Csehország

Ausztria – Szlovénia

Női válogatottunk harmadik 2-0-s győzelmének örülhetett. Gara Tícia ötödik partiját is megnyerte, eddigi teljesítményének performance-pontszáma 2985! A vezércsere után átvettet a kezdeményezést, a világos gyalogszerkezeti gyengeségei, Tícia aktív hadereje eldöntötte a parti sorsát. Korán minőséget nyert Rudolf Anna, anyagi előnyét gond nélkül érvényesítette. Az olaszok egy pontra követik együttesünket.

A 6. forduló eredményei:

Svájc – Ausztria I. 1,5 – 0,5

Szlovénia – Németország  0 - 2

Csehország – Magyarország  0 - 2

Kristyna Novosadova (2211) – Gara Tícia (2333) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 51)

Rudolf Anna (2348) – Martina Fuskova (1969) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 50)

Horvátország – Szlovákia  0 - 2

Ausztria II. – Olaszország  0,5 – 1,5

A 12. Mitropa Kupa állása:

H.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Magyarország

 *

1

2

2

2

11

10.0

0

2

Olaszország

 *

1

1

2

10

8.5

0

3

Németország

1

½

 *

2

1

2

8

8.0

0

4

Szlovákia

½

½

 *

1

2

2

7

7.5

0

5

Svájc

0

0

 *

1

2

½

5

5.0

2

6

Ausztria I

0

1

1

1

½

 *

5

5.0

0

7

Szlovénia

½

1

0

½

 *

1

4

4.5

0

8

Csehország

0

½

0

1

 *

1

2

4

4.5

0

9

Ausztria II

½

0

½

½

1

 *

2

3

4.5

0

10

Horvátország

0

0

1

0

0

 *

3

2.5

0

A 7. forduló párosítása:

Olaszország – Svájc

Szlovákia – Ausztria II.

Magyarország – Horvátország

Németország – Csehország

Ausztria I. - Szlovénia

Babula,V (2552) - Gledura,B (2486)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6

Érthetően a magyar sakkozók kedvence a magyar változat.

8.Fe2 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vd3 Vd6 18.g3

Számos játszma bizonyította, hogy világos nem reménykedhet előnyben a 18.Vxa6 Bc2 19.Hd4 Hc5 20.Vxd6 exd6 21.Hb5 Hfe4 változatban sem.

18...Bfd8 19.Ff4 Vb6 Alekszandr Griscsuk Tbilisziben a GP-versenyen Anish Girivel, korábban Jevgenyij Tomasevszkijjel Bakuban is a 19...Vxd5 20.Vxa6 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.Bxd8+ Bxd8 23.He5 folytatásban remizett. Világossal a 23.Bd1 Hd5 24.He5 változatra szavazott Jan Nepomnjacsijjal szemben.

20.Vxa6 Vxa6 21.Fxa6 Bc2 22.Bb1

babulagledura_990

22...Bc5 23.Fe3 Bcxd5 24.Bfc1 Hd6 25.Fc4 Bh5?!

Kiegyenlítést a 25...Hxc4 26.Bxc4 b3 27.a4 e5 változat biztosított volna.

26.Fe2

Figyelmet érdemelt a 26.Fb3 lépés.

26...Hfe4 27.g4 Bd5 28.Hc4 Fxc4 29.Bxc4

babulagledura_991

29...b3 30.axb3 Hd6 31.Bc7 e6 32.b4 Hb5 33.Bc5 Ff8 34.Bxd5 Bxd5 35.Bc1 Fxb4 36.Fh6 Bd8 37.He5 Fd6 38.Fg5 Ba8 39.Ff6 Hc7 40.Bc6 He8 41.Hd7 Hxf6 42.Hxf6+ és döntetlen

Havasi,G (2355) - Kriebel,T (2459)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 d4 11.cxd4 exd4 12.Hb3 Fg4 13.h3 Fxf3 14.Vxf3 Hb4 15.Fd1 c5 16.a3 Hc6

havasikriebel_992

17.e5 Hd5 18.Ve4 Bc8 19.Fg4 Bc7 20.Fd2 Be8

havasikriebel_993

21.e6

Gergő a c5 gyalogot is tűz alá vehette volna a 21.Bac1 g6 22.Ff3 Hb6 23.Fxc5 Hc4 24.dxc4 Hxc5 25.cxb5 Bxe5 26.Vf4 változatban.

21...f5 22.Fxf5 Hf6 23.Vf3 Bc8 24.Bac1 Vb6

.

havasikriebel_994

25.Vg3

A bőség zavarában nehéz volt a választás. Két nagyon erős terv is a rendelkezésre állt. 25.Fg5 c4 26.dxc4 h6 27.Fxf6 Fxf6 28.e7; 25.Hxc5 Fxc5 26.e7 Bc7 27.Be6 Fxe7 28.Bexc6 Bxc6 29.Bxc6 Vd8 30.g4 is döntő előnyt adott volna.

25...Bf8 26.Fh6 He8 27.He4 Hd6 28.Vg4 He5 29.Fxh7+!? Kxh7 30.Bxe5 Fxe5 31.e7 Bxf2 32.Vxc8?

Az oly kecsegtető állást Gergő végképp remire rontotta. 32.Kxf2 Vxh6 33.Vf5+ Kg8 34.Vxe5 megőrizte volna az előnyt.

32...Vxh6 33.Kxf2 Ve3+ 34.Kf1 Vxd3+ 35.Kg1 Ve3+ 36.Kf1 Vd3+ 37.Kg1 Ve3+ és döntetlen

Kociscak,J (2474) - Korpa,B (2432)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 a5 10.Ff4 Hh5 11.Fc1 b5 12.He5 Fb7 13.Hxd7 Vxd7 14.c5 f5 15.Hd2 Fd8

Gata Kamsky hét éve Borisz Gelfand ellen a [5...Vc7 16.Hf3 Ff6 változatban küszködött.

16.Hf3 Hc7 17.He5 Ve7 18.a3 Hf6 19.Hg5 Ve8 20.Ff4 h6 21.Hd3 Fxf4 22.Hxf4 Hd7 23.Vc3 g5

Passzív állásából Bence szabadulni próbált.

24.Hd3 Vd8 25.f3 Vc7

korpa6_995

26.e4 Bae8 27.Be1 Fa6 28.exd5 exd5 29.Bxe8 Bxe8 30.Be1 Hf6 31.Fh3 Fc8 32.Bxe8+ Hxe8 33.Ve1 Hg7 34.He5 He6 35.Ve3 Hg7 36.Ff1 He6 37.Fh3 Hg7 38.Vd3 Fe6

korpa6_996

39.g4 Vc8 40.gxf5 Fxf5 41.Fxf5 Vxf5 42.Vxf5 Hxf5 43.Hxc6 Kf7 44.Ha7 Hxd4

korpa6_997

45.c6 He6 46.Hxb5 Ke7 47.b4 axb4 48.axb4 Hf4 49.Hd4 Kd6 50.b5 Kc7

korpa6_998

51.Kf2 Kb6 52.Kg3 Hg6 53.Kg4 He7 54.Kh5 Kc5 55.c7 Hc8 56.Hf5 d4 57.Hxd4 és sötét feladta

Kozák,Á(2340) - Rojicek,V (2414)
Nimzoindiai védelem [E59]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fxc3 9.bxc3 dxc4 10.Fxc4 Vc7 11.Fe2 e5 12.d5 e4 13.dxc6 Hg4 14.g3 exf3 15.Hxf3 He5 16.Fg2 Hxc6 17.e4 Fe6 18.Va4 Va5 19.Vxa5 Hxa5 20.Fg5 f6 21.Ff4 Hc4 22.Bfe1 He5 23.a4 Bad8 24.Fe3 b6 25.a5 Hc4 26.axb6 Hxe3 27.Bxe3 axb6 28.Bb1 Fa2 29.Ba1 Ff7 30.Bb1 Fa2 31.Ba1 Ff7 32.Bb1 Bd6 33.f4 Bfd8 34.e5 fxe5 35.fxe5 Bd1+ 36.Be1 Bxe1+ 37.Bxe1 Fe6 38.Bb1 Bb8 39.Fc6 Fc4 40.Kf2 b5 41.Ke3 és döntetle

Novosadova,K (2211) - Gara,T (2333)
Szicíliai védelem [B35]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.Hc3 Fg7 6.Fe3 Hf6 7.Fc4 0-0 8.Fb3 a5 9.0-0 a4 10.Hxa4 Hxe4 11.c4 d6 12.Be1 Ba6 13.Fc2 Hf6 14.f3 Fd7 15.Hc3 Hxd4 16.Fxd4 Fc6 17.b4 Ba8 18.b5 Fd7 19.Vd2 Fe6 20.Fb3 Hd7 21.Fxg7 Kxg7 22.Vd4+ Kg8 23.He4 Vc7 24.Hg5

novosadovagara_999

24...Vc5!

A vezércserével Tícia átvette a kezdeményezést, a világos gyalogszerkezet gyengeségei remek célpontot jelentettek.

25.Hxe6 fxe6 26.Vf2 Vxf2+ 27.Kxf2 Hc5 28.Bad1 Kg7 29.Be3 Bf6 30.Bd2 g5 31.g3 h5 32.Fd1 e5 33.Kg2 h4 34.g4

novosadovagara_1000

34...Bf4 35.He2 Kf6 36.h3 Bd4 37.Bc2 He6 38.Kf2 b6 39.Ff1 Hf4

Jóval erősebb volt a 39...Bd1 40.a3 Ba1 41.Bcc3 Hf4 42.Bb3 Ba4 folytatás.

40.Ke1 Ba4 41.a3 e4 42.Bd2 Bxd2 43.Kxd2 exf3 44.Bxf3 Ke5 45.Kc2 Ke4 46.Bb3 Kd4 47.Kd2 e5 48.Bc3 e4 49.Bb3 d5 50.cxd5 Hxd5 51.Kc2 He3+ és világos feladta

Rudolf,A (2348) - Fuskova,M (1969)
Vezérindiai védelem [E14]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.e3 b6 4.Fd3 Fb7 5.0-0 c5 6.c4 Fe7 7.Hc3 Hc6 8.d5 Hb4 9.Fe2 exd5 10.a3 d4 11.exd4 cxd4 12.Hxd4 Ha6 13.Hf5 0-0 14.Ff4 Hc5? 15.Hxe7+

A minőségnyerés eldöntötte a parti sorsát.

15...Vxe7 16.Fd6 Ve6 17.Fxf8 Bxf8 18.Be1 Fc6 19.Vc2 Be8 20.b4 Hb7 21.Vd2 Vf5 22.f3 Hd8 23.Fd3 Bxe1+ 24.Bxe1 Vh5 25.Vf4 He6 26.Vb8+ Hf8 27.He4 Fxe4 28.Fxe4 Vg5 29.f4 Vg4 30.Ff3 Vf5 31.Vxa7 Vxf4 32.Vxb6 Vxc4 33.Vc5 Vxc5+ 34.bxc5 He6 35.a4 Hxc5 36.a5 Kf8 37.Fb7 He8 38.Bc1 d6 39.a6 Hc7 40.a7 Ke7 41.a8V Hxa8 42.Fxa8 Ke6 43.Be1+ Kf6 44.Fd5 He6 45.g3 h6 46.Kf2 g6 47.Ke3 Ke5 48.Bd1 Hg5 49.h4 He6 50.Fc4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2015. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistákat. A rangsort  a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, előnye 61 pont az olasz Fabiano Caruana előtt. Nagyot lépett előre az amerikai Hikaru Nakamura, hét helyezést javított, két pontra megközelítette a + 2800 Élő-pontos álomhatárt. Az orosz Alekszandr Griscsuk és a holland Anish Giri két-két helyet rontott. Az örmény Levon Aronjan már csak a tízedik. Legjobb magyarként Lékó Péter a 33. Rapport Richárd a 40., Almási Zoltán a 49., Polgár Judit a 67.,  Berkes Ferenc a 83., Balogh Csaba a 90. a legjobbak rangsorában. A női világranglistát először vezeti a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, Polgár Judit nyolcvanötször állt a rangsor élén.

A legjobbak rangsorát a gibraltári nyílt torna, a baden-badeni és a zürichi szuperversenyek, valamint a GP-verseny jelentősen befolyásolta. A norvég  világbajnok Magnus Carlsen alaposan megszenvedett a GRENKE viadalon a tornagyőzelemért, a „hirtelen halál”  partiban végül biztosította elsőségét. A versenyről-versenyre Élő-pontokat vesztő olasz Fabiano Caruanát már 61 ponttal előzi meg.

Az amerikai Hikaru Nakamura remekelt a gibraltári tornán, csak két pont választja el a bűvös 2800-as ponthatártól. Az orosz Alekszandr Griscsuk halovány teljesítményt nyújtott a GP-viadalon, a holland Anish Giri is csalódást okozott. A rajtlistán csak tízedik Jevgenyij Tomasevszkijnek szépen kamatozott elsősége, tizenöt helyezést javított, honfitársa, Peter Szvidler nyolcat rontott.  

Lékó Péter változatlanul a 33. a rangsorban, legfiatalabb nagymesterünk, Rapport Richárd négy pontra megközelítette.

 

A férfi világranglista élcsoportja:                 

név

nemzet

0115

0215

0315

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2862

2865

2863

7

1990

2.

Caruana,F

olasz

2820

2811

2802

12

1992

3.

Nakamura,H

amerikai

2776

2776

2798

15

1987

4.

Topalov,V

bolgár

2800

2800

2798

10

1975

5.

Griscsuk,A

orosz

2810

2810

2794

11

1983

6.

Anand,V

indiai

2797

2797

2791

12

1969

7.

Giri,A

holland

2784

2797

2790

14

1994

8.

So,W

amerikai

2762

2788

2788

0

1993

8.

Kramnyik,V

orosz

2783

2783

2783

5

1975

10.

Aronjan,L

örmény

2797

2777

2770

14

1982

11.

Vachier-Lagrave,M

francia

2757

2775

2765

11

1990

12.

Karjakin,S

orosz

2760

2760

2757

5

1990

13.

Mamedgyarov,S

azeri

2759

2759

2756

11

1985

14.

Ding Liren

kínai

2732

2755

2755

0

1992

15.

Gelfand,B

izraeli

2747

2747

2747

0

1968

16.

Tomesevszkij,E

orosz

2716

2716

2745

11

1976

17.

Adams,M

angol

2745

2738

2745

9

1971

18.

Jakovenko,D

orosz

2732

2733

2742

21

1983

19.

Vityjugov,N

orosz

2735

2735

2739

9

1987

20.

Radzsabov,T

azeri

2734

2731

2738

11

1987

21.

Wojtaszek,R

lengyel

2744

2734

2737

2

1987

22.

Navara,D

cseh

2729

2735

2736

2

1985

23.

Ivancsuk,V

ukrán

2715

2731

2731

0

1969

24.

Szvidler,P

orosz

2739

2739

2729

20

1976

25.

Harikrishna,P

indiai

2723

2723

2729

12

1986

 

 

 

 

 

 

 

33.

Lékó,P

magyar

2713

2713

2713

0

1979

40.

Rapport,R

magyar

2716

2703

2709

12

1996

49.

Almási,Z

magyar

2701

2701

2695

2

1976

67.

Polgár,J

magyar

2675

2675

2675

0

1976

83.

Berkes,F

magyar

2664

2666

2664

1

1985

90.

Balogh,Cs

magyar

2659

2659

2655

5

1987

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az oroszok a második helyüket hasonló fölénnyel őrző kínaiak előtt. Sakkozóink nyolcadikak a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2744 (230 nemzetközi nagymester, 511 nemzetközi mester, 2312 címviselő)

2. Kína 2704 (+ 1, 35, 33, 140)

3. Ukrajna 2689 (+ 1, 86, 198, 519)

4. Egyesült Államok 2673 (+ 6, 87, 131, 657)

5. India 2657 (+ 2, 36, 82, 260)

6. Franciaország 2656 (- 2, 48, 103, 387)

7. Örményország 2651 (37, 25, 105)

8. Magyarország 2650 (52, 116, 441)

9. Hollandia 2634 (33, 81, 314)

10. Anglia 2632 (36, 58, 257)

 

A honi rangsort Lékó Péter vezeti, aki az áprilisi csapat-világbajnokság előtt hosszabb versenyzési szünetet tart.  Rapport Richárd a gibraltári nyílt tornán játszott és két partit a Bundesligában, az előző hétvégén többek között az esélyeit túlbecsülő Almási Zoltánt győzte le sötéttel játszva.

A honi ranglista élcsoportja:

Lékó Péter  2713, Rapport Richárd  2709, (+ 6), Almási Zoltán 2695 (- 6), Polgár Judit 2675, Berkes Ferenc 2664 (- 2), Balogh Csaba 2655 (- 4), Erdős Viktor 2613 (- 2), Prohászka Péter 2597 (+ 4), Ács Péter 2594 (+ 3), Héra Imre 2587 (+ 2), Bánusz Tamás 2585 (+ 3)

A rapid világranglistán nincs változás, Fabiano Caruana egy ponttal előzi meg Magnus Carlsent, legjobb magyarként Lékó Péter a 20.

Az élcsoport:

1.Fabiano Caruana (olasz) 2856

2.Magnus Carlsen (norvég) 2855

3.Alekszandr Griscsuk (orosz) 2846

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2844

Levon Aronjan (örmény) 2821

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2809

7. Viswanathan Anand (indiai) 2808

8. Szergej Karjakin (orosz) 2806

9. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2801

10. Peter Szvidler (orosz) 2799

20. Lékó Péter (magyar) 2747

28. Rapport Richárd (magyar) 2724

A villámsakkban Magnus Carlsen nagy fölénnyel az élen.

Az élcsoport állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2948

2. Hikaru Nakamura (amerikai) 2883

3. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2852

4. Le Quang Liem (vietnami) 2828

5. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2826

6. Levon Aronjan (örmény) 2816

7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2808

8. Tejmur Radzsabov (azeri) 2808

9. David Navara (cseh) 2798

10. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2798

30. Lékó Péter (magyar) 2736

31. Polgár Judit (magyar) 2736

 

 

A női világranglistát először vezeti a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. A visszavonulását az ezüstérmes sakkolimpia után bejelentő Polgár Judit 85-ször állt a ranglista élén. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 29. a rangsorban. A Szocsiban március 16-án kezdődő 64 résztvevős, kieséses rendszerű világbajnokságon az indiai Humpy Koneru vezeti a rajtlistát, Hoang Thanh Trang a 22.

 

A női rangsor élcsoportja:

1. Hou Ji-fan (kínai) 2686 (+ 13, 10)

2.Polgár Judit (magyar) 2675

3. Humpy Koneru (indiai) 2581

4. Nana Dzagnidze (grúz) 2570

5. Ju Wenjun (kínai) 2557  (+ 10, 9)

6. Anna Muzicsuk (ukrán) 2552 (+ 9, 10)

7. Viktorija Cmilyte (litván) 2530

8. Katyerina Lahno (orosz) 2530

9. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 2529

10. Valentyina Gunyina (orosz) 2528

29. Hoang Thanh Trang (magyar) 2475 (- 3, 1)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak növelték előnyüket az oroszokkal szemben. A rangsorban a hatodikak vagyunk, Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

 

1.Kína 2500 (+ 4)

 

2. Oroszország 2485

 

3. Grúzia 2439 (- 1)

 

4. Ukrajna 2410 (- 1)

 

5. India 2394 (+ 9)

 

6. Magyarország 2370

 

7. Lengyelország 2361 (- 1)

 

8. Németország 2337 (+ 2)

 

9. Egyesült Államok 2325

 

10. Franciaország 2325 (- 3)

 

A honi rangsor élcsoportjában változás, hogy Papp Petra ismét visszakerült a + 2300 Élő-pontos csoportba.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2675, Hoang Thanh Trang 2475 (- 3), Mádl Ildikó 2353 (+ 3), Gara Anita 2341 (- 7), Medvegy Nóra 2339 (- 8), Vajda Szidónia 2324 (- 2), Rudolf Anna 2319, Papp Petra 2303 (+ 15), Lakos Nikoletta 2289 (+ 6) Gara Tícia 2286 (- 4)

 

A juniorok világranglistáját változatlanul Rapport Richárd vezeti. Ricsit a kínai Wei Yi három pontra megközelítette.

 

A legjobb juniorok:

1.Rapport Richárd  2709 (+ 6, 12) 1996

2.Wei Yi (kínai) 2706 (+ 11, 10) 1999

3. Vlagyimir Fedoszejev (orosz) 2674 (- 10, 9) 1995

4. Vladiszlav Artyemijev (orosz) 2664 (+ 5, 9)  1998

5. Daniel Naroditsky (amerikai) 2633 (+ 11, 10)

70. Gledura Benjamin (magyar) 2454 (- 7, 10) 1999

96. Csonka Balázs (magyar) 2432  1997

 

A 20 éven aluli hölgyeknél az orosz Alekszandra Gorjacskina megelőzi kínai riválisait.

 

A legjobb 20 éven aluli hölgyek:

1. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2456 (+ 5, 9) 1998

2. Lei Tingjie (kínai) 2444 (+ 15, 9)  1997

3. Guo Qi (kínai) 2443 (+ 4, 10)  1995

3. Nasztasszia Ziaziulkina (fehérorosz) 2431 1995

5. Julia Osmak (ukrán) 2405 (- 14, 9)  1998

31. Szente Varga Fruzsina (magyar) 2258 (+ 23, 2) 1996

40. Marjakovics Annamária (magyar) 2230 (- 2, 11) 2001

53. Terbe Julianna (magyar) 2208 (+ 15, 3) 1997

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij másfél pontos előnnyel nyerte meg a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat harmadik versenyét. Az orosz nagymester a tornagyőzelemmel az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. A GP-ről az első két helyezett harcolja ki a világbajnok-jelöltséget. A sorozat utolsó versenyét Hanti-Manszijszkban május 13-tól rendezik meg. A grúz fővárosban a GP-verseny utolsó fordulójában is hat döntetlen született, az orosz Dmitrij Jakovenko megőrizte második, az azeri Tejmur Radzsabov a harmadik helyét. Világranglistás helyezésük miatt is esélyesnek számító nagymesterek közül az orosz Alekszandr Griscsuk és Peter Szvidler mellett a holland Anish Giri és a francia Maxime Vachier-Lagrave is csalódást okozott.

 

A női sakkozás legendája, az ötszörös világbajnoknő Nona Gaprindasvili a tornagyőztessel

Tbilisziben nem a papírforma érvényesült, a rajtlistán csak a tízedik orosz Jevgenyij Tomasevszkij elsősége mellett honfitársa, Dmitrij Jakovenko második, az azeri Tejmur Radzsabov harmadik helyezése is meglepetést okozott. A dobogón végzett nagymesterek megőrizték veretlenségüket, Tomasevszkij öt győzelme minden elismerést megérdemel, Jakovenko két, Radzsabov egy győzelme is elegendő volt az érmes helyezéshez.

A nagy esélyesnek tartott orosz Alekszandr Griscsuk teljesítményének hű tükre a – 16,1 Élő-pont, amivel búcsút inthetett a + 2800-as elit klubnak. A holland Anish Giri sem tudott megbirkózni az esélyesség terhével, ahogy a francia Maxime Vachier-Lagrave is bukdácsolt a viadalon.

A  befejező játéknapon ismét hat döntetlen született. A játszmák kisebb-nagyobb küzdelmek után értek véget pontosztozkodással. Tomasevszkij már páholyból játszhatta partiját, Giri és Griscsuk világossal az értékes GP-pontokért is küzdött, de minimális előnyük kevés volt a győzelem megszerzéséhez.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) döntetlen (Királyindiai védelem, 31)

Baadur Zsobava (grúz, 2696) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737) döntetlen (Szláv védelem, 44)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705)  döntetlen (Vezércsel, 31)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775)  döntetlen (Angol megnyitás, 50)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  döntetlen (Grünfeld védelem, 13)

Anish Giri (holland, 2797) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) döntetlen (Bogoindiai védelem, 63)

 

A verseny végeredménye:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 8 pont

2. Dmitrij Jakovenko 6,5

3. Tejmur Radzsabov 6

4-7. Rusztam Kaszimdzsanov, Leinier Dominguez Perez, Anish Giri és Sahriyar Mamedgyarov 5,5

8-10. Alekszandr Griscsuk, Maxime Vachier-Lagrave és Baadur Zsobava 5

11.  Peter Szvidler 4,5

12. Dmitrij Andrejkin 4

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

8

0

5

42,00

4

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

0

2

35,00

3

GM

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

6

0

1

32,50

3

4

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

2

2

28,75

3

5

GM

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

1

29,75

3

6

GM

Anish Giri

2797

NED

1

29,25

7

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

1

3

28,00

2

8

GM

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

5

2

26,00

9

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

5

1

26,25

10

GM

Baadur Zsobava

2696

GEO

5

-1

3

26,00

11

GM

Peter Szvidler

2739

RUS

0

1

24,75

12

GM

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

4

0

0

23,25

 

A GP-verseny táblázata

R.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

H.

1

GM

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

*

½

½

½

1

½

0

½

½

½

½

½

5

2

GM

Peter Szvidler

2739

RUS

½

*

½

0

1

½

0

½

½

½

0

½

11

3

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

½

½

*

½

½

0

1

½

½

0

½

½

5

9

4

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

½

1

½

*

½

0

½

½

0

1

½

½

4

5

GM

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

0

0

½

½

*

½

½

½

½

0

½

½

4

12

6

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

½

½

1

1

½

*

1

½

1

1

½

½

8

1

7

GM

Baadur Zsobava

2696

GEO

1

1

0

½

½

0

*

0

0

1

½

½

5

10

8

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

½

½

½

½

½

½

1

*

½

½

1

½

2

9

GM

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

½

½

½

1

½

0

1

½

*

0

½

0

5

8

10

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

½

½

1

0

1

0

0

½

1

*

½

½

7

11

GM

Anish Giri

2797

NED

½

1

½

½

½

½

½

0

½

½

*

½

6

12

GM

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

½

½

½

½

½

½

½

½

1

½

½

*

6

3

 

Az Élő-pontszámok változása:

Jevgenyij Tomasevszkij + 29,4, Dmitrij Jakovenko + 12, Tejmur Radzsabov + 7, Rusztam Kaszimdzsanov + 7, Leinier Dominguez Perez + 3,2, Anish Giri – 8,8, Sahriyar Mamedgyarov – 2,8, Alekszandr Griscsuk – 16,1, Maxime Vachier-Lagrave – 10,2, Baadur Zsobava + 3, Peter Szvidler – 9,2, Dmitrij Andrejkin – 14,1

 

Az összetett pontverseny állása:

                       

  

Élő
  
Febr. 2015

  
  

Baku

  
  

Taskent

  
  

Tbiliszi

  
  

Hanti-
   Manszijszk

  
  

Pont

  

1

 Jevgenyij   Tomasevszkij (RUS)

2716

82

 

170

x

252

2

 Sahriyar   Mamedgyarov (AZE)

2759

35

125

75

 

235

3

Fabiano   Caruana (ITA)

2811

155

75

 

x

230

4

 Tejmur   Radzsabov (AZE)

2731

50

50

110

 

210

5

 Hikaru   Nakamura (USA)

2776

82

125

 

x

207

6

 Dmitrij   Andrejkin (RUS)

2737

20

170

10

 

200

7

 Borisz   Geldand (ISR)

2747

155

15

 

x

170

8

 Dmitrij   Jakovenko (RUS)

2733

 

30

140

x

170

9

 Szergej   Karjakin (RUS)

2760

82

75

 

x

157

10

 Rusztam   Kaszimdzsanov (UZB)

2706

35

15

75

 

125

11

 Alekszandr   Griscsuk (RUS)

2810

82

 

40

x

122

12

 Anish   Giri (NED)

2758

 

40

75

x

115

13

 Baadur   Zsobava (GEO)

2797

 

75

40

x

115

14

 Maxime   Vachier-Lagrave (FRA)

2775

 

75

40

x

115

15

 Peter   Szvidler (RUS)

2739

82

 

20

x

102

16

 Leinier   Dominguez Perez (CUB)

2726

10

75

x

85

 

Tomasevszkij,E (2716) - Radzsabov,T (2731)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 f5 9.exf5 gxf5 10.Hh4 Hf6

Tejmur Radzsabov visszatért a viadal 5. fordulójában a Tomasevszkij-Giri partiban látott folytatáshoz. Két nappal korábban Rusztam Kaszimdzsanov a 10...Hf4 11.Fd2 Ve7 12.Vc2 Ha6 13.a3 Fd7 14.0-0-0 Kh8 15.Kb1 Bae8 16.Be1 Vf6 17.Bg1 Hg6 18.Hxg6+ Vxg6 19.f3 c6 20.g4 cxd5 21.cxd5 Bc8 22.Fd3 Hc5 23.Fxf5 Fxf5 24.gxf5 Vxf5 25.Vxf5 Bxf5 26.Bg3 Hb3? 27.Fe3 Hd4 28.He4! Bd8 29.Beg1 Bf7 30.Hg5 folytatásban sötét látszólag korán kapitulált, de ellenjátékra semmi esélye, világos fölényes állását türelmes játékkal vezetheti győzelemre.

11.Fg5 Ha6 12.Fd3 h6 13.Fe3 Hh7 14.Vh5

Anish Giri a 14.f4 exf4 15.Fxf4 Hg5 16.Kf1 Fd7 17.Kg2 Hc5 folytatásban elégedett lehetett állásával Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. A parti 51 lépésben remivel ért véget.

14...e4 15.Fc2 Hb4 16.0-0-0 Hxc2 17.Kxc2 Fd7 18.Fd4 Vg5 19.Ve2 Fxd4 20.Bxd4 Vf6 21.Ve3 Hg5 22.He2 a5 23.Hf4 Kh7 24.Kb1 b6 25.Bc1 Bae8 26.Bd2 Bf7 27.Bdc2 Bfe7 28.Hhg6 Bg7 29.Hh4 Bge7 30.Hhg6

A tornagyőztes a lépésismétléses remivel fejezte be pályafutása egyik legsikeresebb versenyét.

30...Bg7 31.Hh4 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2810) - Vachier-Lagrave,M (2775)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.d3 0-0 9.Fe3 Fe6 10.Bc1 Hd5 11.Hxd5 Fxd5 12.Va4 a6 13.a3 Be8 14.Bfd1 Vd6

A 2013-as pekingi Grand Prix-versenyen Sahriyar Mamedgyarov a 14...Ff8 15.Bc3 h6 16.Bdc1 Bc8 17.Fh3 Bb8 18.Ff5 g6 változatban csatázott Alekszandr Griscsukkal, a partit az orosz nagymester megnyerte.

15.Bc3 Fxf3 16.exf3 Hd4 17.Fxd4 exd4 18.Bc2 c6 19.Vb3 Vd7 20.Be2 Ff8 21.Be4 b5 22.f4 Bxe4 23.Fxe4 Bc8 24.a4 c5 25.axb5 axb5 26.Bc1 g6 27.Kg2 Kg7 28.h3 h5 29.h4 Fe7 30.Vd5 Vxd5 31.Fxd5

31...c4 32.dxc4 d3 33.b3 Fb4 34.Bd1 bxc4 35.bxc4 d2 36.Kf3 Be8 37.Kg2 Be1 38.Ff3 f5 39.c5 Kf6 40.c6 Ke7 41.Kh3 Kd6 42.Kg2 Fa5 43.Kh3 Bxd1 44.Fxd1 Kxc6 45.Kg2 Kc5 46.Kf1 Kb4 47.Ke2 Fb6 48.Fc2 Kc3 49.Fa4 Fc5 50.Kd1 Fxf2 és döntetlen

 

Giri,A (2797) - Dominguez Perez,L (2726)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d6 7.Fe2 c5 8.d5 Hbd7 9.0-0 e5 10.He1 He8 11.Hd3 g6 12.b4 b6 13.a4 a5 14.bxa5 Bxa5 15.Hb3 Ba6 16.Fh6 Hg7 17.Vd2 Hf6 18.f3 Kh8

19.a5 Hg8 20.Fe3 f5 21.axb6 Bxa1 22.Bxa1 Vxb6 23.Vc2 Hf6 24.Hf2 Fd7 25.Bb1 Bb8 26.Hd2 Va7 27.Bxb8+ Vxb8 28.f4 exf4 29.Fxf4 fxe4 30.g4 Vf8 31.Fe3 h5 32.h3 hxg4 33.hxg4 Hge8 34.Kg2 Vg7 35.Vb1 Kg8 36.Vb8 Ff8 37.Vb3 Ve7 38.Ff4

38...e3 39.Vxe3 Vxe3 40.Fxe3 Fe7 41.Kg3 Hh7 42.Hf3 Kg7 43.Fd3 Kf7 44.Fc2 Kg7 45.Fd2 Hef6 46.Fc3 Kf7 47.Hh4 Hf8 48.Hf3 Fc8 49.Hg5+ Kg8 50.Hf3 Fa6 51.Fd3 Kf7 52.Fa5 Ke8 53.Kf4 Fd8 54.Fc3 Fe7 55.Hd2 H6d7 56.Hd1 Ff6 57.Fxf6 Hxf6 58.He3 H6d7 59.Hf3 Kf7 60.Ff1 Kf6 61.Hg5 Ke7 62.He4 Hh7 63.Fe2 Hhf6 és döntetlen

 

Zsobava,B (2696) - Andrejkin,D (2737)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 a6 5.Fg5 dxc4 6.a4 h6 7.Fxf6 exf6 8.e3 b5 9.axb5 cxb5 10.Hxb5 axb5 11.Bxa8

11...Fb7 12.Ba1 Fb4+ 13.Hd2 Vd6 14.f3 0-0 15.Kf2 f5 16.g3 Fxd2 17.Vxd2  

 

 

17...Fxf3 18.Kxf3 Vd5+ 19.Kf2 Vxh1 20.Va5 Hc6 21.Fg2 Vxg2+ 22.Kxg2 Hxa5 23.Bxa5 Bb8 24.Kf3 b4 25.Ke2 g6 26.Kd2 Bc8 27.Bb5 c3+ 28.bxc3 bxc3+ 29.Kc2 Kf8 30.Bc5 Ba8 31.Kb3 Ba1 32.Bxc3 Bh1 33.Bc2 Be1 34.Kc4 Bxe3 35.Kc5 g5 36.d5 f4 37.gxf4 gxf4 38.Kd4 Ke7 39.Bf2 Bh3 40.Ke4 f3 41.Bxf3 Bxh2 42.d6+ Ke6 43.d7 Bd2 44.Bh3 és döntetlen

 

Jakovenko,D (2733) - Kaszimdzsanov,R (2705)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe2 Ff6 12.Fe5 Fxe5 13.Hxe5 Be8 14.Hf3 Vb6 15.Bc1 He6 16.Vd2 Bd8 17.Hd4 Fd7 18.Hxe6 Fxe6 19.Vd4 Vxd4 20.exd4 Bac8 21.Kd2 Kf8 22.Fd3 h6 23.Bxc8 Bxc8 24.Bc1 Bxc1 25.Kxc1 Ke7 26.Kd2 Kd6 27.h4 g5 28.hxg5 hxg5 29.Ke3 f6 30.f4 Fg4 31.fxg5 és döntetlen

 

Mamedgyarov,S (2759) - Szvidler,P (2739)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 0-0 6.0-0 cxd4 7.Hxd4 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Hb5 Fe6 10.Hd4 Fc8 11.Hb5 Fe6 12.Hd4 Fc8 13.Hb5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben egy fordulóval a befejezés előtt már tornagyőztesként köszönthették az orosz Jevgenyij Tomasevszkijt. Honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel vívott csatájában kölcsönös hibák után remizett. A játéknapon csak döntetlenek születtek. A kubai Leinier Dominguez Perez az azeri Sahriyar Mamedgyarov, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a grúz Baadur Zsobava elleni partijában nyerőesélyt szalasztott el. Az orosz derbin Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk gyorsan megosztozott a ponton. Az azeri Tejmur Radzsabov és a holland Anish Giri, a francia Maxime Vachier-Lagrave és az orosz Dmitrij Jakovenko játszmák is békés mederben zajlottak.

 

Az utolsó előtti fordulóban valamennyi játszma döntetlennel végződött, felhőtlenül boldog csak az orosz Jevgenyij Tomasevszkij lehetett. A 2009-ben Európa-bajnoki címet szerzett, két éve a Világkupán elődöntős Tomasevszkij már egy fordulóval a befejezés előtt megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat harmadik versenyét. Az első tornán Bakuban Tomasevszkij egyedüliként őrizte meg veretlenségét, négyes holtversenyben a harmadik helyen végzett, a grúz fővárosban szerzett első helyével nagyot lépett előre az összetett pontversenyben.

 

A mai játéknapon a sereghajtó honfitárssal, a taskenti győztes Dmitrij Andrejkinnel izgalmas csatában remizett, kölcsönös hibák jellemezték összecsapásukat. A döntetlennel Tomasevszkij már célba ért.

Komoly esélyt szalasztott el a kubai Leinier Dominguez Perez. A sötét színnel a viadalon oly eredményes azeri Sahriyar Mamedgyarov ellenfele hathatós segítségével menekült meg a vereségtől.

Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov is bosszankodhatott, a grúz Baadur Zsobavával szemben fonalas nyerést hagyott ki.

A többi parti nem hozta lázba a sakkrajongókat, jól ismert elmélet változatok igazolták a korábbi értékelést, sorban születtek a pontosztozkodások.

Az orosz Dmitrij Jakovenko az orosz Maxime Vachier-Lagrave elleni remivel megőrizte második, az azeri Tejmur Radzsabov a holland Anish Girivel szembeni fél ponttal a harmadik helyét.

Az orosz derbi, az olimpiai bajnokok, Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk játszmája gyors remivel ért véget.

 

A 10. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) – Anish Giri (holland, 2797) döntetlen (Orosz huszárjáték, 53)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810) döntetlen (Grünfeld védelem, 22)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705) – Baadur Zsobava (grúz, 2696) döntetlen (Szláv védelem, 33)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716) döntetlen (Félszláv védelem, 47)

 

A verseny állása:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 7,5 pont

2. Dmitrij Jakovenko 6

3. Tejmur Radzsabov 5,5

4-7. Sahriyar Mamedgyarov, Rusztam Kaszimdzsanov, Leinier Dominguez Perez és Anish Giri 5

8-10. Alekszandr Griscsuk, Maxime Vachier-Lagrave és Baadur Zsobava 4,5

11.  Peter Szvidler 4

12. Dmitrij Andrejkin 3,5

 

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

0

5

35,25

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

6

0

2

29,25

3

3

GM

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

0

1

25,75

4

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

5

0

3

23,25

2

5

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

5

0

2

23,00

6

GM

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

5

0

1

24,50

7

GM

Anish Giri

2797

NED

5

0

1

24,00

2

8

GM

Grischuk Alexander

2810

RUS

0

2

21,25

9

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

0

1

21,50

10

GM

Baadur Zsobava

2696

GEO

-1

3

21,75

11

GM

Peter Szvidler

2739

RUS

4

0

1

20,00

2

12

GM

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

0

0

19,00

 

Az utolsó forduló párosítása:

Jevgenyij Tomasevszkij – Tejmur Radzsabov

Baadur Zsobava – Dmitrij Andrejkin

Dmitrij Jakovenko – Rusztam Kaszimdzsanov

Alekszandr Griscsuk – Maxime Vachier-Lagrave

Sahriyar Mamedgyarov – Peter Szvidler

Anish Giri – Leinier Dominguez Perez

 

Andrejkin,D (2737) - Tomasevszkij,E (2716)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.Hf3 dxc4 5.a4 Fb4 6.e3 b5 7.Fd2 a5 8.axb5 Fxc3 9.Fxc3 cxb5 10.b3 Fb7 11.bxc4 b4 12.Fb2 Hf6 13.Fd3 0-0 14.0-0 Hbd7

15.Hd2

A torna első fordulójában a Kaszimdzsanov-Griscsuk partiban a 15.Be1 He4 16.c5 Fc6 17.Vc2 f5 18.Fc4 Ve7 19.Fb3 Kh8 20.Bed1 Ve8 folytatást láttuk.

15...Vc7 16.f4 a4 17.Bb1 Bfd8 18.Ve2 b3 19.Fa1 Hf8 20.e4 H6d7 21.Kh1 Be8 22.Vg4 Hg6 23.Vg3 Bad8 24.Fb2 Vd6 25.Ba1 Vb4 26.Ve3

26...f5 27.e5

Számításba jött a 27.exf5 exf5 28.Vf2 Hf6 29.d5 folytatás. (29.Fxf5? Hh4 30.Fa3 Fxg2+ 31.Vxg2 Va5)

27...Vb6 28.Bg1 Fc6 29.h3 Hb8 30.Kh2 Ha6 31.g4

 

31...Hb4 32.gxf5 Hxd3 33.Vxd3 exf5 34.Ve3 Hf8?! 35.Hf1 Vb4?!

A játszma az időzavaros kapkodásban rendkívüli izgalmakat tartogatott. Az orosz háziderbin a sereghajtó megkeserítette az éllovas életét, aki már remivel is tornagyőztes lehetett volna.

 

36.d5 Vxc4?

Jobb volt a 36...Fxd5 37.cxd5 Bxd5 38.Va7 Vxf4+ 39.Bg3 He6 folytatás.

37.dxc6 He6

Villámgyorsan fel kellett mérni, hogy 37...Vxc6-ra a 38.Bxg7+ Kxg7 39.e6+ Kg8 40.Ve5 Hxe6 41.Vh8+ Kf7 42.Vxh7+ Kf8 43.Vxf5+ Kg8 44.Vg6+ Kf8 45.Fa3+ Bd6 46.Bd1 Vc2+ 47.Vxc2 bxc2 48.Bxd6 Kg8 49.Hg3 változat is világosra előnyös.

 38.Vc1

Figyelmet érdemelt a 38.c7 Bc8 (38...Vxc7? 39.Bxa4) 39.Hg3 Bf8 40.Fa3 választás.

38...Vb4  

 

39.Fa3?

Megkönnyebbülhetett Jevgenyij Tomasevszkij. A 39.c7 Bc8 40.Vc6 Vxf4+ 41.Hg3 Hg5 42.Bg2 Vh4 43.Bxa4 Vxh3+ 44.Kg1 folytatásban az éllovas nehezen találhatott volna mentséget.

39...Vb6? 40.c7?

A kölcsönös hibák után már döntetlen a játszma.

40...Bc8 41.Ve3 Vxc7 42.Hg3 Vc2+ 43.Bg2 Bc3 44.Hxf5 Bxe3 45.Hh6+ Kh8 46.Hf7+ Kg8 47.Hh6+ és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2726) - Mamedgyarov,S (2759)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 Vb6 7.g4 Hc6 8.Hb3 e6 9.Ve2 Vc7 10.Fe3 b5 11.0-0-0 Hd7 12.Vf2 Hce5 13.Bg1

A tromsői sakkolimpián a kubai nagymester a 13.Kb1 Fe7 14.Bg1 g5 15.h4 h6 16.Bh1 Bg8 17.hxg5 hxg5 18.Bh3 Bb8 19.Hd4 b4 20.Ha4 Hf6 21.b3 Fd7 22.Fxa6 d5 23.Vh2 Fd6 24.Ve2 Va5 25.Bh6 Ke7?? 26.exd5 Fxa4 27.dxe6 fxe6 28.bxa4 Hd5 29.Hc6+ Hxc6 30.Fxg5+ Kf8 31.Vxe6 folytatásban győzte le Sahriyar Mamedgyarovot.

13...Bb8 14.a3 Fb7 15.f4 Hc4 16.Fxc4 bxc4 17.Hd2 Fe7 18.g5 d5

19.f5 dxe4 20.fxe6 fxe6 21.Bgf1 Bf8 22.Vh4 Fd5 23.Bxf8+

Dominguez a 23.Vh5+ Kd8 (23...g6 24.Vxh7 Kd8 25.Bxf8+ Hxf8 26.Vf7 Fd6 27.Vg8) 24.Bxf8+ Hxf8 25.Hxd5 exd5 26.Vf7 Kc8 27.Vxd5 folytatásban döntő előnyt érhetett volna el.

23...Hxf8 24.Ff4 Fd6 25.Fxd6 Vxd6 26.Hxc4 Vc7 27.Hxe4 Kf7 28.Hed2?! Kg8 29.He3 Bc8 30.Vg3 e5 31.Hb1 Fe6 32.Hc3 Hg6 33.Hed5 Vf7 34.Ve3 Vf5 35.He4 Bf8 36.b3 Vg4 37.Hdc3 Hf4 38.Kb2 Ff5 39.Bd2 He6 40.Hd6 Vxg5 41.Be2? Vxe3 42.Bxe3 Hd4 43.Bxe5 Fxc2 44.Bd5 Bf4 45.Hce4 Fxe4 46.Bxd4 Bf2+ 47.Kc3 Fg6 48.h4 Bf3+ 49.Kb4 Fc2 50.Bc4 Bxb3+ 51.Ka5 Bxa3+ 52.Kb6 Bb3+ 53.Ka7 g5 54.Bxc2 és döntetlen

 

Szvidler,P (2739) - Griscsuk,A (2810)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.h3 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Hc6 11.Fe3 f5 12.Fc4+ Kh8 13.0-0 fxe4 14.Hg5

14...e5

A viadal negyedik fordulójában Maxime Vachier-Lagrave a 14...Hxd4 15.Hf7+ Bxf7 16.Fxf7 Vd6 17.Vd2 Fd7 18.Bab1 Fc6 19.Fc4 Bd8 20.Bfc1 Vc7 21.Ve1 Ve5 22.Bd1 Vc5 23.Ff1 Ff6 24.Kh1 Bd7 25.Bbc1 Va3 folytatásban remizett Peter Szvidlerrel.

15.dxe5 Hxe5 16.Fd5 h6 17.Hxe4

17...Fxh3 18.gxh3 Hf3+ 19.Kg2 Hh4+ 20.Kg1 Hf3+ 21.Kg2 Hh4+ 22.Kg1 Hf3+ és döntetlen

 

Radzsabov,T (2731) - Giri,A (2797)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fe7 7.0-0 Hc6 8.c4 Hb4 9.Fe2 0-0 10.Hc3 Ff5 11.a3 Hxc3 12.bxc3 Hc6 13.Be1 Be8 14.Ff4 dxc4 15.Fxc4 Fd6 16.Bxe8+ Vxe8 17.Hg5 Fg6 18.Fxd6 cxd6 19.h4 Ve7 20.Vg4 h6 21.Hh3 Ve4 22.Hf4 He5 23.dxe5 Vxc4

24.e6

A hosszas elméleti változatban a 24.exd6 Vxc3 25.Bf1 Fe4 eltérés sem ígér előnyt.

24...fxe6 25.Vxg6 Vxf4 26.Vxe6+ Kh8 27.Bd1 Bf8 28.f3 Vxh4 29.Bxd6 Vg5 30.Bd7 Vc5+ 31.Kh2 Vh5+ 32.Kg1 Be8

33.Vg4 Vxg4 34.fxg4 b6 35.Bxa7 Bc8 36.Ba6 Bxc3 37.Bxb6 Bxa3 38.Kh2 Kh7 39.Bc6 Bd3 40.Ba6 Kg8 41.Ba7 Be3 42.Bb7 Kf8 43.g5 hxg5 44.Bb5 Kf7 45.Bxg5 Kf6 46.Ba5 g5 47.g4 Bb3 48.Bf5+ Kg6 49.Kg2 Bb4 50.Kg3 Bb3+ 51.Kg2 Bb4 52.Kg3 Bb3+ 53.Kg2 Bb4 és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2705) - Zsobava,B (2696)
Félszláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 dxc4 5.a4 Fg4 6.He5 Fh5 7.f3 Hfd7 8.Hxc4 e5 9.g3 Fb4 10.dxe5 0-0 11.Fh3 Ve7 12.f4 f6 13.e6 Hc5 14.f5 Hba6 15.0-0 Bfd8 16.Vc2 Bd4 17.Bf4 Bad8

 

 

 

18.Fe3

Világos jelentős előnyéhez vezetett volna a 18.Bxd4 Bxd4 19.Ha2 folytatás.

18...Bxf4 19.Fxf4 Fxc3 20.bxc3 Hxe6 21.fxe6 Vc5+ 22.He3 g5 23.Kf2 gxf4 24.gxf4 Hc7 25.Bg1+ Kh8 26.c4

Rusztam Kaszimdzsanov a 26.Bg3 Hd5 27.Vd3 Bf8 28.f5 változatban is megőrizte volna jelentős előnyét.

26...Bd4 27.Vf5 Vxf5 28.Hxf5 Bxc4

29.Hh6?

Az üzbég nagymester a 29.He7 Fg6 30.f5 Bf4+ 31.Kg3 Be4 32.fxg6 Hxe6 33.Kf3 Hg5+ 34.Bxg5 Bxe7 35.Bh5 folytatásban nyerhetett volna.

29...Bxf4+ 30.Ke1 Fg6 31.Hf7+ Kg7 32.Hd6 Bxa4 33.Kf2 és meglepetésre döntetlenben egyeztek meg. [33.Kf2 Bf4+ 34.Kg3 Bb4 folytatásban sötét vígan nézhetett volna a jövőbe.

 

Vachier-Lagrave,M (2775) - Jakovenko,D (2733)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Hbd2 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.c3 Fb6 8.Hc4 0-0 9.0-0 d5 10.exd5 Vxd5 11.a4 Fg4 12.Ve1 c6 13.Hxb6 axb6 14.Fc4 Vd6 15.Fe3 Hd5 16.Fxd5 cxd5 17.f4 e4 18.dxe4 dxe4 19.f5 f6 20.Bf4 Fh5 21.Vh4 Ff7 22.Bxe4 b5 23.a5 Bfe8 24.Be1 Vd5 25.Fd4 Vxf5 26.b4 Bxe4 27.Vxe4 Vxe4 28.Bxe4 Be8 29.Bxe8+ Fxe8 30.Kf2 Kf7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://tbilisi2015.fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tbilisziben zajló Grand Prix-verseny kilencedik fordulójában az éllovas orosz Jevgenyij Tomasevszkij újabb győzelmet aratott. Az üzbég Rusztlam Kaszimdzsanov elleni nyerésével másfél pontra növelte előnyét honfitársával, Peter Szvidlerrel remiző orosz Dmitrij Jakovenko előtt. A játéknapon a francia Maxime Vachier-Lagrave megszerezte első győzelmét, a grúz Baadur Zsobava eltékozolta a világos szín „előnyét” Az azeri Sahriyar Mamedygarov  a holland Anish Girivel, az orosz Dmitrij Andrejkin az azeri Tejmur Radzsabovval, az orosz Alekszandr Griscsuk a kubai Leinier Dominguez Perezzel osztozott meg a ponton.

A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat harmadik versenyén két fordulóval a befejezés előtt az orosz Jevgenyij Tomasevszkij már másfél pontos előnnyel vezet. A rajtlistán csak tízedik orosz nagymester ellen az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov tért el az ötödik fordulóban látott Tomasevszkij-Giri partitól. A bonyodalmakban a vezércserével látszólag enyhült a küzdelmük hőfoka, de Kaszimdzsanov huszárjának elhibázott manőverét követően Tomasevszkij jelentős előnyt ért el. A csalódott Kaszimdzsanov gyorsan fel is adta a reménytelen csatát, a végállásban a legkisebb ellenjátékra sem volt reménye.

Az orosz olimpikonok derbijében, Dmitrij Jakovenko és Peter Szvidler játszmájában gyors döntetlen született. Az azeri Sahriyar Mamedygarov és a holland Anish Giri partija igazolta a változat korábbi értékelését, világos nem jut előnyhöz. Mamedgyarov mind a három győzelmét sötéttel érte el!

Első győzelmének örülhetett a francia Maxime Vachier-Lagrave. A grúz Baadur Zsobava a nyitásban már hátrányba került, Vachier-Lagrave pontos játékkal érvényesítette anyagi előnyét.

A rajtlistát vezető orosz Alekszandr Griscsuk a spanyol megnyitás Zajcev-változatában nem tudott előnyt kicsiholni, a kubai Leinier Dominguez Perez gond nélkül egyenlített ki.

Nem hozta lázba a sakkrajongókat az orosz Dmitrij Andrejkin és az azeri Tejmur Radzsabov partija sem.

 

A 9. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 53)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705)  1 – 0 (Királyindiai védelem, 30)

Baadur Zsobava (grúz, 2696) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775)  0 - 1 (Szicíliai védelem, 75)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  döntetlen (Grünfeld védelem 31)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 46)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) – Anish Giri (holland, 2797) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

 

A verseny állása:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 7 pont

2. Dmitrij Jakovenko 5,5

3. Tejmur Radzsabov 5

4-7. Sahriyar Mamedgyarov, Rusztam Kaszimdzsanov, Leinier Dominguez Perez és Anish Giri 4,5

8-10. Alekszandr Griscsuk, Maxime Vachier-Lagrave és Baadur Zsobava 4

11.  Peter Szvidler 3,5

12. Dmitrij Andrejkin 3

 

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

7

0

5

30,00

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

0

2

24,25

3

3

GM

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

5

0

1

20,75

2

4

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

0

3

18,50

5

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

0

2

18,50

6

GM

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

0

1

19,75

2

7

GM

Giri Anish

2797

NED

0

1

19,00

8

GM

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

4

0

2

17,25

9

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

4

0

1

16,50

2

10

GM

Baadur Zsobava

2696

GEO

4

-1

3

17,25

3

11

GM

Peter Szvidler

2739

RUS

0

1

16,00

2

12

GM

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

3

0

0

13,75

2

 

A 10. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Anish Giri

Leinier Dominguez Perez – Sahriyar Mamedygarov

Peter Szvidler – Alekszandr Griscsuk

Maxime Vachier-Lagrave – Dmitrij Jakovenko

Rusztam Kaszimdzsanov – Baadur Zsobava

Dmitrij Andrejkin – Jevgenyij Tomasevszkij

 

Tomasevszkij,E (2716) - Kaszimdzsanov,R (2705)
Királyindiai védelem [E90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.h3 e5 7.d5 Hh5 8.g3 f5 9.exf5 gxf5 10.Hh4

10...Hf4

A viadal 5. fordulójában Anish Giri a 10...Hf6 11.Fg5 Ha6 12.Fd3 h6 13.Fe3 Hh7 14.f4 exf4 15.Fxf4 Hg5 16.Kf1 Fd7 17.Kg2 Hc5 folytatásban Anish Giri elégedett lehetett állásával Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. A parti 51 lépésben remivel ért véget.

11.Fd2 Ve7 12.Vc2 Ha6 13.a3 Fd7 14.0-0-0 Kh8 15.Kb1 Bae8 16.Be1 Vf6 17.Bg1 Hg6 18.Hxg6+ Vxg6 19.f3 c6

 

20.g4 cxd5 21.cxd5 Bc8 22.Fd3 Hc5 23.Fxf5 Fxf5 24.gxf5 Vxf5 25.Vxf5 Bxf5 26.Bg3 Hb3? 27.Fe3 Hd4

 

28.He4! Bd8 29.Beg1 Bf7 30.Hg5 és sötét feladta. Rusztam Kaszindzsanov látszólag korán kapitulált, de a 30… Be7 31.Fxd4 exd4 32.He6 Bg8 33.Kc2 Bc8+ 34.Kd3 Fe5 35.Bg5 Bf7 36.f4 Ff6 37.Bh5 változatban világos türelmes játékkal győzelemre vezetheti fölényes állását, sötétnek nincs ellenjátéka.

 

Zsobava,B (2696) - Vachier-Lagrave,M (2775)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 Hc6 3.Fb5 Hd4 4.a4

Nem csodálkozunk Baadur Zsobava választásán, a grúz nagymester a nyitásokban az eredeti ötleteket kedveli.

4...a6 5.Fe2 g6 6.Hf3 Fg7 7.d3 e6 8.Hxd4 cxd4 9.Hb1 He7 10.Hd2 d5 11.b3 dxe4 12.Hxe4 f5 13.Hd2 Hd5 14.Hc4 0-0 15.0-0 e5 16.Fb2 Fe6

A nyitást a francia nagymester kis előnnyel zárta, térelőnye volt a centrumban.

17.Ff3 Vc7 18.Be1 Ff7 19.a5 Bad8 20.Vd2 Bfe8 21.g3 h6

Számításba jött a 21...Hc3 22.Fxc3 dxc3 23.Vc1 Bd4 folytatás.

22.Fg2 Kh7 23.Ba4 Be7 24.Be2 g5 25.Ve1 Fe8 26.Ba1 Fh5 27.Fh3 Fg6 28.Fg2 Fh5 29.Fh3

29...Kg6 30.Bd2 Ff3 31.Vf1 Vc6 32.Fg2 Hc7 33.Fxf3 Vxf3 34.Be1 Hb5 35.Bde2 Bde8 36.Hd2 Vc6 37.Hc4

 

37...Vf3 38.Vg2 g4 39.Hd2 Vxg2+ 40.Kxg2 h5 41.f3 Ff6 42.h3 gxf3+ 43.Kxf3 h4 44.g4

44...e4+ 45.dxe4 fxg4+ 46.Kxg4 Bf7 47.Bf2 Bg8 48.Bf5 Hd6 49.Bh5

 

49...Fe5 50.Bf1 Bxf1 51.Hxf1 Hf7 52.Fc1 Bc8 53.c4 dxc3 54.He3 Be8 55.Hg2 Fg3 56.Hf4+ Fxf4 57.Fxf4 Bxe4 58.Bc5

 

58...Bb4 59.Kf3 Bxb3 60.Ke4 Bb4+ 61.Kf3 Bb5 62.Bxc3 Bxa5 63.Bc7 Bb5 64.Fd2 a5 65.Fc3 a4 66.Kg4 a3 67.Be7 Hh6+ 68.Kf4 a2 69.Bg7+ Kh5 70.Bg2 Bf5+ 71.Ke4

 

71...Ba5 72.Bg1 Ba4+ 73.Kd5 Hf7 74.Ke6 Hg5+ 75.Kf5

 

75...Bf4+ és világos feladta

 

Mamedgyarov,S (2759) - Giri,A (2797)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vf3 He5 8.Vg3 h5

9.Hf5

Sahriyar Mamegyarov újítással lepte meg ellenfelét. A Tata Steel Chess szuperversenyen Tejmur Radzsabov a 9.0-0-0 h4 10.Vh3 b5 11.f4 Hc4 12.Fxc4 Vxc4 13.f5 Fb7 14.Bhf1 Bc8 15.fxe6 dxe6 16.Bxf7 bástyaáldozattal remizett Girivel a 16...Kxf7 17.b3 Fa3+ 18.Kb1 Vxc3 19.Vxe6+ Kf8 20.Bf1+ Hf6 21.Bxf6+ gxf6 22.Vxf6+ Kg8 23.Vg6+ Kf8 24.Vf6+ Kg8 25.Vg6+ Kf8 26.Vf6+ folytatásban.

9...f6 10.0-0-0 exf5 11.Hd5 Vc6 12.Fb6 fxe4 13.Hc7+ Kf7 14.Vb3+ d5 15.Hxa8 He7 16.Hc7 Fg4 17.Bd4 Hd7 18.Hxd5 Hxd5 19.Bxd5 Fe6

20.Bxd7+ Vxd7 21.Fc4 Fxc4 22.Vxc4+ Ve6 23.Vc7+ Ve7 24.Vc4+ Ve6 25.Vc7+ Ve7 26.Vc8 g6 27.Fe3 Fg7 28.Vc4+ Ve6 29.Vc7+ Ve7 30.Vc4+ Ve6 31.Vc7+ Ve7 és döntetlen

 

Jakovenko,D (2733) - Szvidler,P (2739)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 b6 11.dxc5 Vc7 12.Hd4 He5 13.Hb5 Vb8 14.Fe2 bxc5 15.f4 Hg4 16.Fxc5 a6 17.Ha3 Vc7 18.Fd4 e5 19.fxe5 Hxe5 20.Vc1 Fg4 21.Fxg4 Hxg4 22.Vf4 Vxf4 23.Bxf4 He5 24.Bb1 Bad8

A Tata Steel Chess szuperversenyen Wesley So és Maxime Vachier-Lagrave a 24...Bac8 25.h3 Bfd8 26.Bff1 Hd3 27.Bb7 Hc5 28.Be7 Ff8! 29.Fxc5 Bxc5 30.Bexf7 Bxc3 változatban csatázott, sötét kedvezőbb esélyhez jutott.

25.Hc2 Hc4

A kazanyi világbajnok-jelölti meccs első ütközetében Aronjan és Griscsuk párbajában 25...Hd3 26.Bff1 Bd7 27.Bfd1 történt 70 lépésben remi lett a csata.

26.Bb4 Bc8 27.Ba4 Fxd4+ 28.Hxd4 He5 29.Bxa6 Bxc3 30.Bf1 Bc4 31.Hf3 Bxe4 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2737) - Radzsabov,T (2731)
Vezérgyalog megnyitás [D03]

1.Hf3 Hf6 2.d4 g6 3.Fg5 Fg7 4.Hbd2 d5 5.c3 c5 6.dxc5 Hbd7 7.Hb3 0-0 8.e3 Vc7 9.Fb5 Bd8 10.Fxd7 Fxd7 11.Ff4 Vc8 12.Fe5 Fb5 13.Vd4 b6 14.Vb4 Fc4 15.cxb6 axb6 16.Hbd2

16...Ff8 17.Hxc4 dxc4 18.b3 Hd7 19.Vxc4 Vxc4 20.bxc4 Hxe5 21.Hxe5 Fg7 22.f4 Fxe5 23.fxe5

23...Bd3 24.Kf2 Bxc3 25.Bhb1 Bxc4 26.Bxb6 Bc2+ 27.Kf3 Baxa2 28.Bxa2 Bxa2 29.h4 Kg7 30.Bb7 e6 31.g3 h6 32.Bb5 Ba1 33.Kf2 h5 34.Bb4 Ba5 35.Be4 g5 36.hxg5 Kg6 37.Kf3 Kxg5 38.Bf4 Bxe5 39.Bxf7 Bf5+ 40.Bxf5+ Kxf5 41.e4+ Kg5 42.Kf2 Kg4 43.Kg2 e5 44.Kf2 h4 45.gxh4 Kxh4 46.Ke1 Kg4 47.Kd1 Kf4 48.Ke1 Kxe4 49.Ke2 Kf5 50.Kf3 e4+ 51.Ke3 Ke5 52.Ke2 e3 53.Kxe3 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2810) - Dominguez Perez,L (2726)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Fb7 10.d4 Be8 11.Hbd2 Ff8 12.d5 Hb8 13.Hf1 Hbd7 14.H3h2 Hc5 15.Fc2 c6 16.b4 Hcd7 17.dxc6 Fxc6 18.Fg5 Vc7 19.Fxf6 Hxf6 20.Hg4 Hxg4 21.hxg4 Fe7 22.He3 Fg5 23.Vd3 Fd7 24.Hd5 Vb7 25.a4 h6 26.Ve2 Fe6 27.axb5 axb5 28.Fb3 Bxa1 29.Bxa1 Ba8 30.Bxa8+ Vxa8 31.Vd1?!

Számításba jött a 31.Vxb5 Va3 32.Fc4 Va1+ 33.Ff1 Fxg4 34.Vc4 folytatás.

31...Va3 32.f3 Vb2 33.Vc2 Va1+ 34.Vd1 Vb2 35.Vc2 Vxc2 36.Fxc2 Fxd5 37.exd5 Fd2 38.Fd3 Fxc3 39.Fxb5 Fxb4 40.Kf2 Kf8 41.Ke3 Ke7 42.f4 Kf6 43.Ke4 Fa3 44.Fc4 Fb4 45.Fb3 Fc5 46.Fc4 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://tbilisi2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tbilisziben a 2014/15ös Grand Prix-sorozat harmadik versenyén három fordulóval a befejezés előtt az orosz Jevgenyij Tomasevszkij egypontos előnnyel vezet. A nyolcadik játéknapon a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen 88 lépésben nyert, három könnyűtisztje erősebb volt, mint a francia sakkozó bástyája. A fordulóban még a grúz Baadur Zsobava tudott győzni, az orosz Peter Szvidler harmadik vereségét szenvedte el. Döntetlen született az azerbajdzsáni nagymesterek partijában, Tejmur Radzsabov  játszott világossal Sahriyar Mamedgyarovval szemben. Pontosztozkodással zárult a holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Griscsuk, a kubai Leinier Dominguez Perez és az orosz Dmitrij Jakovenko, valamint az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az orosz Dmitrij Andrejkin játszmája. A keddi szünnap után szerdán folytatódik a pontvadászat.

A grúz fővárosban zajló GP-verseny nyolcadik fordulójában az orosz Jevgenyij Tomasevszkij negyedik győzelmét aratta, egypontos előnnyel várhatja a viadal hajráját. A francia Maxime Vachuer-Lagrave a spanyol megnyitású ütközetben taktikai útra terelte a küzdelmet, de az adok-kapok után bástyája maradt Tomasevszkij Bástyájával szemben. Az orosz sakkozó lépésről-lépésre gyűjtötte be a világos gyalogokat, majd három könnyűtisztje a világos királyt vette üldözőbe. Vachier-Lagrave az idő szorításában nem talált védelmet.

A grúz Baadur Zsobava az első négy fordulóban csak fél pontot szerzett, a grúz sakkrajongókat elkeserítő rajtja után az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni szerencsés győzelmét követően megtáltosodott, a négy játszmából gyűjtött 3,5 ponttal már ötven százalékon áll. Az áprilisi csapat-világbajnokság előtt nincs könnyű helyzetben az orosz szakvezetés, Peter Szvidler, Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Andrejkin is betlizik a grúz fővárosban. A hétszeres orosz bajnok Szvidler harmadik vereségét szenvedte el. Griscsik -1-gyel a tabellán, Andrejkin pedig a sereghajtó.

Az azeri nagymesterek nem bántották egymást, Sahriyar Mamedygarov sötéttel ezúttal csak remizett. Griscsuk a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton. Az orosz Dmitrij Jakovenko ellen a kubai Leinier Dominguez Perez kedvező esélyt szalasztott el. Az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov elégedett lehet holtversenyes harmadik helyével.

 

A 8. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) döntetlen (Vezércsel, 24)

Anish Giri (holland, 2797) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810)  döntetlen (Grünfeld védelem, 39)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Baadur Zsobava (grúz, 2696) 0 – 1 (Caro-Kann védelem, 31)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 88)

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737)  döntetlen (Félszláv védelem, 31)

 

A verseny állása:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 6 pont

2. Dmitrij Jakovenko 5

3-4. Rusztam Kaszimdzsanov és Tejmur Radzsabov 4,5

5-8. Baadur Zsobava, Sahriyar Mamedgyarov, Leinier Dominguez Perez és Anish Giri 4

9. Alekszandr Griscsuk 3,5

10-11.  Peter Szvidler és Maxime Vachier-Lagrave 3

12. Dmitrij Andrejkin 2,5

H.

Hév

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkj

2716

RUS

6

0

4

22,50

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2733

RUS

5

0

2

20,25

4

3

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

½

2

16,00

4

GM

Tejmur Radzsabov

2731

AZE

½

1

17,25

5

GM

Baadur Zsobava

2696

GEO

4

0

3

15,25

3

6

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

4

0

3

13,75

1

7

GM

Leinier Dominguez Perez

2726

CUB

4

0

1

15,50

2

8

GM

Anish Giri

2797

NED

4

0

1

14,75

9

GM

Alekszandr Griscsuk

2810

RUS

0

2

14,25

3

10

GM

Peter Szvidler

2739

RUS

3

½

1

11,25

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave

2775

FRA

3

½

0

11,25

2

12

GM

Dmitrij Andrejkin

2737

RUS

0

0

10,00

 

Tbiliszi   FIDE Grand Prix, 2015. február 14-27.

kat. XX   (2744)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2716

*

½

.

.

½

1

½

1

1

1

½

.

6

2947

2.

Dmitrij Jakovenko

g

RUS

2733

½

*

½

.

½

1

1

½

½

.

.

½

5

2841

3.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2731

.

½

*

½

½

½

.

½

1

½

½

.

2785

4.

Rusztam Kaszimdzsanov

g

UZB

2705

.

.

½

*

½

.

½

1

0

½

1

½

2802

5.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2726

½

½

½

½

*

0

.

.

.

½

½

1

4

2729

6.

Baadur Zsobava

g

GEO

2696

0

0

½

.

1

*

½

1

0

.

1

.

4

2751

7.

Anish Giri

g

NED

2797

½

0

.

½

.

½

*

.

½

½

1

½

4

2738

8.

Sahriyar Mamedgyaro,

g

AZE

2759

0

½

½

0

.

0

.

*

1

1

.

1

4

2737

9.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2810

0

½

0

1

.

1

½

0

*

.

.

½

2691

10.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2775

0

.

½

½

½

.

½

0

.

*

½

½

3

2651

11.

Peter Szvidler

g

RUS

2739

½

.

½

0

½

0

0

.

.

½

*

1

3

2648

12.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2737

.

½

.

½

0

.

½

0

½

½

0

*

2614

 

A szerdai 9. forduló párosítása:

Dmitrij Andrejkin – Tejmur Radzsabov

Jevgenyij Tomasevszkij – Rusztam Kaszimdzsanov

Baadur Zsobava – Maxime Vachier-Lagrave

Dmitrij Jakovenko – Peter Szvidler

Alekszandr Griscsuk – Leinier Dominguez Perez

Sahriyar Mamedgyarov – Anish Giri

 

Vachier-Lagrave,M (2775) - Tomasevszkij,E (2716)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Fd2 b4 11.c3 Bb8 12.cxb4 Fc8 13.b5 axb5 14.axb5 Bxb5

15.Ba8 Bb8 16.Bxb8 Hxb8 17.d4 exd4 18.Hxd4 c5 19.Hf3 Hc6 20.Fc3 Fe6 21.Hbd2 d5 22.Hg5?! Fg4 23.Vc2?

23...c4! 24.Hxc4

A francia nagymestert már időzavar is fenyegette, a tisztáldozatban látta a legjobb esélyt.

24...dxc4 25.Fxc4 Hd7

26.Hxf7 Bxf7 27.Fxf7+ Kxf7 28.Fxg7?! Kxg7 29.Vxc6 He5

Az éllovasnak három tisztje lett világos bástyájával szemben. Vachier-Lagrave négy gyalogjában bízott...

30.Vc3 Ff6 31.Vg3 h5 32.h3 h4 33.Ve3 Fe6 34.b4 Vd3 35.Kh2

 Számításba jött a 35.f4 Vxe3+ 36.Bxe3 Hc4 37.Bd3 Fe7 38.Kf2 Fxb4 39.g4 hxg3+ 40.Bxg3+ folytatás.

35...Fe7 36.f4 Vxe3 37.Bxe3 Hc4 38.Be2 Fxb4

39.g3 Hd2 40.gxh4 Fc4 41.Bg2+ Kh6 42.Kg3 Ff1 43.Bh2 Fd3 44.Kg4 Hxe4 45.Kf5 Fd6 46.Bg2

46...Kh5 47.Bg8 Hg5+ 48.Kf6 Hh7+ 49.Kg7 Fxf4 50.Ba8 Fe5+ 51.Kf7 Kxh4 52.Ba4+ Kh5 53.h4 Fb2 54.Bf4 Fc3 55.Ke6 Fe1 56.Bf3 Fg6 57.Bf1 Fb4 58.Bf4 Hf8+ 59.Kd5 Fe7 60.Bf1 Fc2 61.Bg1 Fb3+ 62.Ke4 Hg6 63.Kf5 Fd8 64.Ke4 Fe6 65.Bd1 Fe7 66.Ba1 Fc8 67.Ba5+ Kxh4 68.Ba1 Kg5 69.Bg1+ Fg4 70.Bg2 Fc5 71.Bg3  

 

71...Hf4 72.Ke5 Ff2 73.Ba3 Fh3 74.Ba5 Fg2 75.Ba3 He2 76.Ba5 Fg3+ 77.Ke6+ Kg6 78.Ba6 Hd4+ 79.Ke7+ Kg7 80.Ba1 Fh3 81.Bh1 Fg4 82.Bg1 He2 83.Bf1

83...Ff4 84.Bd1 Hc3 85.Bd3 He4 86.Kd8 Hc5 87.Bd5 He4 88.Bd3 Hg5 és világos feladta

 

Szvidler,P (2739) - Zsobava,B (2696)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 f6

Baadur Zsobavától mindig várhatunk meglepetést, a 6...f6 nem a legnépszerűbb változat.

7.c4 fxe5 8.dxe5 Fc5 9.Hc3 a6 10.cxd5

Számításba jött a 10.Ha4 Fa7 11.Hd4 Fxd4 12.Vxd4 He7 13.Fg5 folytatás.

10...cxd5 11.Fe3 Fxe3 12.fxe3 He7 13.Vb3 Vb8 14.Va3 Hxe5 15.Hd4 H5c6

16.Hxf5

Világos előnyéhez vezetett volna a 16.g4 Hxd4 17.exd4 Fg6 18.Bae1 Ff7 19.Fd1 folytatás.

16...exf5 17.Ff3 Ve5 18.Vc5 0-0-0 19.Bfd1 Kb8 20.b4 Bd6 21.b5 Bc8 22.Bac1

22...Ha7 23.Va3 axb5 24.He2 Bxc1 25.Bxc1 Hac6 26.Vc5 g5 27.h3 b4 28.a3 Be6 29.Kf2 d4 30.exd4 Vxc5 31.dxc5

31...He5 és világos feladta

 

Giri,A (2797) - Griscsuk,A (2810)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6

Az ún. magyar változat.

8.Fe2

A változat megszületésekor sokan az azonnali megdöntésen törték a fejüket. 8.e5 b5 9.Vb3 Hfd7 változatban Anish Giri maga is szembesült a 0.Fe2 c5 11.e6 fxe6 12.Vxe6+ Kh8 13.dxc5 He5 14.Vd5 Vxd5 15.Hxd5 Hxf3+ 16.Fxf3 Fb7 17.Hc7 Fxf3 18.gxf3 Ba7 19.He6 Bxf3 20.Ke2 Bf6 21.Hxg7 Kxg7 fonalas változattal Rusztam Kaszimdzsanovval szemben a bakui GP-n.

8...b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.Fe3 Bc8 13.Bd1 b4 14.Hd5 Fxd5 15.exd5 Hxc5 16.0-0 Hce4 17.Vd3 Vd6 18.g3 Bfd8 19.Ff4 Vxd5 20.Vxa6 Va8 21.Vxa8 Bxa8 22.Bxd8+ Bxd8 23.He5 Hd5 24.Bd1 Bd6 25.Hxg6 Hxf4 26.Hxf4 Bxd1+ 27.Fxd1 Fxb2 28.Hd3 Fc3 29.Kg2 Kg7 30.f4 h6 31.g4 f5 32.gxf5 Hd6 33.Kf3 Kf6 34.Hf2 Kxf5 35.Hg4 Kg6 36.Fc2+ Kg7 37.He3 e6 38.Fb3 Hf5 39.Ke4 és döntetlen

Radzsabov,T (2731) - Mamedgyarov,S (2759)
Vezércsel [D52]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 7.Hd2 Fb4 8.Vc2 0-0 9.Fe2 dxc4 10.Fxf6 Hxf6 11.Hxc4 Vc7 12.0-0 Hd5 13.Bac1 Hxc3 14.bxc3 Fe7 15.Fd3 g6 16.He5 c5 17.Fe4 f6  

 

 

18.Hxg6 hxg6 19.Fxb7 Fxb7 20.Vxg6+ Kh8 21.Vh6+ Kg8 22.Vg6+ Kh8 23.Vh6+ Kg8 24.Vg6+ és döntetlen

 

Kaszimdzsanov,R (2705) - Andrejkin,D (2737)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.e3 e6 6.c5 b6 7.cxb6 Vxb6 8.Fd3 a5 9.0-0 Fa6 10.Ha4 Vb7 11.Fxa6 Bxa6 12.b3 Hbd7 13.Fb2 Fe7 14.Bc1 0-0 15.Vd3 Bc8 16.Bc2 Hb6 17.Hxb6 Bxb6 18.Fc3 Ba8 19.Bfc1 Fa3 20.Fb2 a4 21.Fxa3 axb3 22.axb3 Bxb3 23.Vd1 Bbxa3 24.Bxc6 Ba1 25.Bxa1 Bxa1 26.Vxa1 Vxc6 27.Vb2 Vc7 28.g3 g6 29.Kg2 Kg7 30.He5 Hd7 31.Hxd7 és döntetlen

 

Dominguez Perez,L (2726) - Jakovenko,D (2733)
Spanyol megnyitás [C77]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.c3 0-0 7.Hbd2 a6 8.Fa4 b5 9.Fc2 d5 10.Be1 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.Ve2 Hd7 13.b4 Hb6 14.a4 Hxa4 15.Fxa4 bxa4 16.Bxa4 Vc8 17.Fb2 f6 18.Bea1 Hb8 19.b5 Vb7 20.Fc1 Hd7

21.Bxa6 Bxa6 22.Bxa6 Hc5 23.Fa3 Ff7 24.Bc6 Va7 25.Fb4 Bb8 26.c4

Leinier Dominguez Perez a 26.Hh4 Ff8 27.Hf5 változat jobb volt.

26...Fe8 27.Fxc5 Fxc5 28.Ba6 Vb7 29.Hb3 Fb4 30.He1 c6 31.Hd3 cxb5 32.Hxb4 bxc4 33.Vxc4+

33...Ff7 34.Hd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://tbilisi2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tbilisziben zajló Grand Prix-verseny hetedik fordulójában a rajtlistát vezető orosz Alekszandr Griscsuk elszenvedte harmadik vereségét, az azeri Sahriyar Mamedgyarov harmadik partiját nyerte meg sötéttel. Az éllovas orosz Jevgenyij Tomasevszkij remizett honfitársával, Peter Szvidlerrel, félpontos előnnyel vezet Dmitrij Jakovenko előtt. Az orosz nagymester a holland Anish Girire mért vereséget. Elvesztette veretlenségét a kubai Leinier Dominguez Perez is, a grúz Baadur Zsobava győzte le a sok hibával tarkított csatában. Pontosztozkodás született az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az azeri Tejmur Radzsabov, valamint az orosz Dmitrij Andrejkin és a francia Maxime Vachier-Lagrave összecsapásaiban.

A GP-viadal hetedik fordulójában három játszma végződött döntéssel, két összecsapás eredménye a végső sorrendet is döntően befolyásolhatja. A rajtlistát vezető orosz Alekszandr Griscsuk már harmadik vereségét szenvedte el, míg az egyik esélyesnek tartott holland Anish Giri elvesztette veretlenségét.

 

A nagy tét rányomta bélyegét a küzdelmekre, sok hiba jellemezte az összecsapásokat. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov sötéttel immár harmadik partiját nyerte meg. Alekszandr Griscsuk a gyalogáldozatáért bőséges kompenzációt kapott, de elnézte ellenfele nagyon erős vezérlépését, ettől kezdve már Mamedgyarovnál volt az előny. Az azeri nagymester nem mindig a legerélyesebb folytatást választotta, de győzelmét apró hibái nem veszélyeztették.

 

A holland Anish Giri a holland védelmet választotta az orosz Dmitrij Jakovenkóval vívott ütközetében. Már oly közel volt a fél pont megszerzéséhez, amikor nagyot hibázott, elvesztette a partit, Jakovenko fél pontra megközelítette honfitársát, Jevgenyij Tomasevszkijt.

Az orosz derbin, Tomasevszkij és Peter Szvidler találkozóján pontosztozkodás született, ez az éllovas Jevgenyijnek kedvezett.

Tomasevszkijhez és Jakovenkóhoz hasonlóan még veretlen az azeri Tejmur Radzsabov. Nem jelentett számára gondot, hogy sötéttel remizzen az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval.

 

A rendezők örülhetnek Baadur Zsobava újabb győzelmének. A grúz nagymester megfosztotta veretlenségétől a kubai Leinier Dominguez Perezt. Kölcsönös hibák jellemezték a partit, a kubai nagymester követte el az utolsó bakit.

A nyeretlenek párharca, az orosz Dmitrij Andrejkin és a francia Maxime Vachier-Lagrave összecsapása kölcsönös időzavarban ért véget döntetlennel. 

 

A 7. forduló eredményei:

Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716) – Peter Szvidler (orosz, 2739)  döntetlen (Grünfeld védelem, 28)

Baadur Zsobava (grúz, 2696) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) 1 – 0 (Ponziani megnyitás, 66)

Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733) – Anish Giri (holland, 2797) 1 – 0 (Holland védelem, 56)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) 0 – 1 (Vezércsel, 63)

 

A verseny állása:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 5 pont

2. Dmitrij Jakovenko 4,5

3-4. Rusztam Kaszimdzsanov és Tejmur Radzsabov 4

5-7 Sahriyar Mamedgyarov, Leinier Dominguez Perez és Anish Giri 3,5

8-11. Baadur Zsobava,  Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler és Maxime Vachier-Lagrave 3

12. Dmitrij Andrejkin 2

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkij  

2716

RUS

5

0

3

16,75

2

GM

Dmitrij Jakovenko  

2733

RUS

0

2

15,25

3

GM

Rusztam Kaszimdzsanov

2705

UZB

4

½

2

13,50

4

GM

Tejmur   Radzsabov

2731

AZE

4

½

1

13,50

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov  

2759

AZE

0

3

10,25

½

6

GM

Leinier Dominguez   Perez

2726

CUB

0

1

11,50

7

GM

Anish Giri  

2797

NED

0

1

11,50

1

8

GM

Baadur Zsobava  

2696

GEO

3

0

2

10,75

3

9

GM

Alekszandr   Griscsuk

2810

RUS

3

0

2

10,25

10

GM

Peter Szvidler  

2739

RUS

3

0

1

9,75

11

GM

Maxime Vachier-Lagrave  

2775

FRA

3

0

0

10,00

2

12

GM

Dmitrij   Andrejkin

2737

RUS

2

0

0

7,00

1

 

A 8. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Sahriyar Mamedgyarov

Anish Giri – Alekszandr Griscsuk

Leinier Dominguez Perez – Dmitrij Jakovenko

Peter Szvidler – Baadur Zsobava

Maxime Vachier-Lagrave – Jevgenyij Tomasevszkij

Rusztam Kaszimdzsanov – Dmitrij Andrejkin

 

Jakovenko,D (2733) - Giri,A (2797)
Holland védelem [A88]

1.Hf3 f5 2.d4 Hf6 3.c4 g6 4.g3 d6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.Hc3 c6 8.Bb1 He4 9.Vc2 Hxc3 10.bxc3 e5 11.dxe5 dxe5 12.Fa3 Bf7 13.Bfd1 Hd7

A londoni vb-jelölti versenyen Vaszilij Ivancsuk ellen a 13...Ve8 14.e4 f4 15.Bd3 fxg3 16.hxg3 Ha6?! 17.Hg5 Bc7? 18.Fd6 Ff6 19.Vd2 Bd7 20.Fh3 Bg7 21.Fxe5! folytatásban Tejmur Badzsabov döntő anyagi előnyt szerzett, kölcsönös időzavarban megnyerte a partit.  

14.e4 Ff8 15.Fxf8 Vxf8 16.Vd2 Bf6 17.exf5 gxf5 18.Vg5+ Bg6 19.Ve3

19...e4 20.Hh4 Bg7 21.f3 exf3 22.Vxf3 Hc5 23.Bd4 He6 24.Bd2 Hg5 25.Vf4 Fe6 26.Be1 Vf6 27.Vd4 Bf8 28.Bf2 Bgf7 29.Vxf6 Bxf6 30.Bf4 h6

Kisebb kalandok után Anish Giri kiegyenlített.

 

31.a3 Kg7 32.Be5 Kg8 33.Ff1 a6 34.Kg2 Bd8 35.g4 Bd2+ 36.Be2 Bd3 37.gxf5 Ff7 38.Be8+ Fxe8 39.Fxd3 c5 40.Bg4 Bb6 41.Hg6 Bb2+ 42.Kg3 Fxg6 43.fxg6 Bb3 44.Ff5 Bxc3+ 45.Kg2 Bxa3 46.h4

 

46...Ba2+?

A holland titán vesztőt húzott.  A 46...Hf3! 47.g7 Hxh4+ 48.Bxh4 Kxg7 49.Kf2 b5 folytatásban "eltűnt" volna az utolsó világos gyalog is a tábláról, lehetett volna remire adni a partit.

47.Kg3 Ba3+ 48.Kg2? Ba2+? 49.Kg3 Ba3+

 

50.Kf4 Hh3+ 51.Ke5 Kg7 52.Bg2 Bf3 53.Bd2 Hf4 54.Bd7+ Kg8 55.Bxb7 Hh5 56.Fe6+ Kf8 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2810) - Mamedgyarov,S (2759)
Vezércsel [D52]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 c6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Fb4 7.Bc1 Va5 8.Hd2 He4 9.Hcxe4 dxe4 10.Fh4 Vxa2 11.Fe2

A gyalogáldozatért világos fejlődési előnyével elegendő kompenzációt kapott.

11...Va5 12.0-0 Fxd2 13.Ba1 Vb4 14.Vc2 c5 15.Ba4 Vb6 16.Vxd2 e5

 

17.Ba5?

A kecsegtető állásban Griscsuk hibázott. 17.dxe5 Hxe5 18.Vd5 f6 19.Bfa1 tartós kezdeményezést biztosított volna.

17...Vh6! 18.Fg3 exd4 19.Ff4? g5 20.Fg3 d3 21.Fd1 b6 22.Ba1 f5 23.Fa4 0-0 24.f3

24...Ve6 25.fxe4 fxe4 26.Fxd7 Bxf1+ 27.Bxf1 Fxd7 28.Vc3 Ve7 29.b3 Be8 30.Va1 a5 31.Fe1 Bd8 32.Bf2 h6 33.Fd2 Bf8 34.Bxf8+ Vxf8 35.Ve5 Ve8 36.Vf6 Ve6 37.Vd8+? Kf7 38.Fc3 Vd6 39.Fd2 Ve6 40.Fc3

 

40...a4! 41.bxa4 Fxa4 42.Vc7+ Ke8 43.Fd2 Fd7 44.h3 Ke7 45.Vb8 h5 46.Vh8 Vxc4 47.Ve5+ Ve6 48.Vxg5+ Kd6 49.Vxh5 b5 50.Vh8 b4 51.h4 Va2 52.Vf6+ Kc7 53.Vf2

53...b3 54.Fc3 Vxf2+?!

Azonnal nyert az 54...d2 55.Fxd2 b2 56.Vg3+ Kc6 folytatás.

55.Kxf2 Kc6 56.Ke1 Kb5 57.h5 Ka4 58.Fb2 Kb4 59.Kd2 c4 60.g3 Fg4 61.h6 Ff5 62.g4 Fg6 63.Ff6 Ka3 és világos feladta

 

Zsobava,B (2696) - Dominguez Perez,L (2726)
Ponziani megnyitás [C44]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fe2 Hf6 4.d3 d5 5.Hbd2 Fc5 6.c3 a5 7.a4 0-0 8.0-0 Be8 9.h3 h6 10.Be1 Fe6 11.Hh2 He7 12.Ff1 Hg6 13.Hhf3 dxe4 14.dxe4 c6 15.Vc2 Vc7 16.Hc4 Bed8 17.Fe3 Fxe3 18.Hxe3 Bdb8 19.Bad1 Bd8 20.g3 Vb6 21.Hd2 Vc7 22.Kg2 Hf8 23.Hf3 H8d7 24.b4 axb4 25.cxb4 Vb6 26.Bb1 Va7 27.Ba1 Vb6 28.Beb1 Vc7 29.a5 Bdc8 30.Fc4 Vd6

 

31.Hd2

A nagy kavarásban Baadur Zsobava a 31.Bd1 Vxb4 (31...Ve7 32.Fxe6 Vxe6 33.Hc4) 32.Bdb1 Vc5 33.Bxb7 Bxa5 34.Fxe6 Bxa1 35.Vxc5 Hxc5 36.Fxc8 Hxb7 37.Fxb7 Hxe4 38.Fxc6 folytatásban előnybe kerülhetett volna.

31...b6 32.Fxe6 Vxe6 33.Hb3

Számításba jött a 33.axb6 Hxb6 34.Ba5 Bab8 35.Ba6 folytatás.

33...Bcb8 34.Hc4 bxa5 35.bxa5 Bb5 36.a6 He8? 37.Bd1?

Kimaradt a 37.Ha3 Bb6 (37...Bxb3 38.Vxb3 Vxb3 39.Bxb3 Bxa6 40.f3) 38.Hc5 Bxb1 39.Hxe6 Bxa1 40.Vb2 Bxa6 41.Vxa1 fxe6 42.Vd1 folytatás.

37...Hc5 38.Hxc5 Bxc5 39.Ba4

39...Hc7?

A kubai sakkozó a 39...Hd6 40.Vb3 (40.Bxd6 Vxd6 41.Hxd6 Bxc2 42.Hc4 Bxa6 43.Bxa6 Bxc4) 40...Hxc4 41.a7 Bb5 42.Vxc4 Vxc4 43.Bxc4 Bxa7 44.Bxc6 Bb2 változatban remizhetett volna.

40.a7 Hb5 41.Vd3 Bxa7 42.Bxa7 Bxc4 43.Vd8+ Kh7 44.Be7 Vf6

45.Vd7 Bd4 46.Bxd4 Hxd4 47.Bxf7 Vg6 48.f3 c5 49.h4 h5 50.Kh3 Vh6 51.g4 hxg4+ 52.Vxg4 Kg8 53.Bc7 He6 54.Bc8+ Kf7 55.Vf5+ Ke7 56.Vxe5 Kd7 57.Ba8 Hf4+ 58.Kg4 Vxh4+ 59.Kxh4 Hg6+ 60.Kg3 Hxe5 61.Kf4 Kd6 62.Bd8+ Hd7 63.Bg8 c4 64.Bxg7 He5 65.Ke3 c3 66.f4 és sötét feladta

 

Kaszimdzsanov,R (2705) - Radzsabov,T (2731)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Fg7 6.e4 Hxc3 7.Fxc3 0-0 8.Vd2 c5 9.d5 e6 10.Fc4 Fxc3

Rusztam Kaszimdzsanov a bakui GP-n sötéttel játszotta a változatot Jevgenyij Tomasevszkij ellen, a 10...exd5 11.Fxd5 Hd7 12.Fxg7 Kxg7 13.He2 Hb6 14.Hc3 Fe6 15.0-0-0 Vf6 16.h4 Fxd5 17.Hxd5 Hxd5 18.exd5 Bad8 19.h5 Bd7 folytatásban remizett.

11.bxc3 exd5 12.Fxd5 Hd7 13.Hf3 Hf6 14.0-0 Be8 15.Bfe1 Fg4

 

16.Hg5 Fe6 17.c4 Fxd5 18.exd5 b5 19.cxb5 Vxd5 20.Vxd5 Hxd5 21.He4 a6 22.bxa6 Bxa6 23.Hxc5 Bxe1+ 24.Bxe1 Bxa2 25.g3 Hf6 26.He4 Hxe4 27.Bxe4 Ba1+ 28.Kg2 Kg7 29.h4 h5 30.Be3 Ba2 és döntetlen

 

Andrejkin,D (2737) - Vachier-Lagrave,M (2775)
Szicíliai védelem [B53]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Vxd4 Hc6 5.Fb5 Hf6 6.0-0 Fd7 7.Vd3 g6 8.c4 Fg7 9.Hc3 0-0 10.h3 a6 11.Fxc6 Fxc6 12.Hd4 Hd7 13.Fe3 Bc8 14.Bac1 Hc5 15.Vb1

Népszerű a 15.Vc2 He6 16.Hxe6 fxe6 17.Vb3 folytatás.

15...Fd7 16.Bfd1 f5 17.f3 fxe4 18.Hxe4 Fxd4 19.Fxd4 Ff5

20.b4 Hxe4 21.fxe4 Fxh3 22.c5

A tisztáldozat elfogadására, 22.gxh3-ra 22...e5 23.Fa7 Bf3 24.Bc2 Vh4 25.Bh2 Bg3+ 26.Kh1 Bxh3 27.Vc2 Bxh2+ 28.Vxh2 Vxe4+ 29.Vg2 Vxc4 30.Bxd6 Vh4+ 31.Vh2 Vxb4 32.Vxe5 Vh4+ 33.Vh2 Ve4+ 34.Vg2 Bc1+ 35.Fg1 Vh4+ 36.Vh2 Ve4+ fonalas változat vezetett volna remihez.

22...Fg4 23.Vb3+ e6 24.Bf1 Bxf1+ 25.Bxf1 dxc5 26.Fxc5

26...Vd2?

A francia nagymester a 26...Vc7 27.Ve3 Be8 28.Bf6 Ve5 29.Fd4 Vd6 egyenlő esélyt adó változat helyett rossz döntést hozott.

27.Vg3 h5 28.Ve5 Vh6 29.Fd4

Dmitrij Andrejkin  a 29.Vd6 Vg7 30.Fd4 Vh6 31.Vd7 Bf8 32.Bxf8+ Vxf8 33.Vxb7 változatban jó esélyekkel harcolhatott volna. A különböző színű futók világos esélyeit növelik. Számításba jött a 29.Bf6! lépés is.

29...h4 30.Bf6

30...h3 31.Bxg6+ Vxg6 32.Vh8+ Kf7 33.Vxc8 Vxe4 34.Vd7+ Kg6 35.Vg7+ Kh5 36.Vh8+ Kg6 37.Vf6+ Kh5 38.Vh8+ Kg6 39.Vg7+ Kh5 40.Vh8+ és döntetlen

 

Tomasevszkij,E (2716) - Szvidler,P (2739)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 Fg7 5.Fxf6 Fxf6 6.cxd5 c6 7.e4 Fg7 8.dxc6 Hxc6 9.d5

9...Vb6 10.Vd2 Hd4 11.Hge2 0-0 12.Hxd4 Fxd4 13.Fd3 Fd7 14.0-0 Bac8 15.Bab1 Bc7 16.Kh1 Bfc8 17.f4 Va5 18.f5 Kg7

19.d6 Fxc3 20.bxc3 Vxc3 21.Vf4 exd6 22.fxg6 fxg6 23.Bbc1 Vxc1 24.Vf6+ Kh6 25.Vh4+ Kg7 26.Vf6+ Kh6 27.Vh4+ Kg7 28.Vf6+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://tbilisi2015.fide.com

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Tbilisziben zajló Grand Prix-versenyen megkezdődött a viadal második félideje. A hatodik forduló meglepetését az azeri Tejmur Radzsabov villámgyőzelme jelentette, az azeri sakkozó már 24 lépés után fogadhatta az orosz Alekszandr Griscsuk gratulációját. A játéknap második győzelmét az orosz derbin Peter Szvidler aratta, Dmitrij Andrejkin végképp elvesztette esélyét jó helyezés elérésére. a holland Anish Giri a grúz Baadur Zsobavával remizett, Peter Szvidler nagy hajrával még sokat javíthat helyezésével. A táblázatot változatlanul az orosz Jevgenyij Tomasevszkij egypontos előnnyel vezeti.

 

A hatodik játéknapon a rajtlistát vezető és a legnagyobb esélyesnek tartott orosz Alekszandr Griscsuk elszenvedte második vereségét. A szicíliai védelem Najdorf-változatát választotta az azeri Tejmur Radzsabov ellen, a bonyodalmak meglepték Griscsukot, a kapkodásban már a 24. lépés után feladásra kényszerült.

 

Messze a várakozás alatt szereplő nyeretlenek összecsapásán Peter Szvidler győzedelmeskedett Dmitrij Andrejkinnel vívott csatában.

Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij számára kedvezőn alakultak az eredmények. A kubai Leinier Dominguez Perezzel vívott küzdelme döntetlennel zárult, Tomasevszkij megőrizte egypontos előnyét.

A holland Anish Giri világossal játszva nem bírt a sereghajtó grúz Baadur Zsobavával. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov először remizett, az orosz Dmitrij Jakovenkóval a játéknap leghosszabb partiját játszotta.

A francia Maxime Vachier-Lagrave messze a csúcsformájától, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben is csak döntetlenre futotta erejéből.

 

A 6. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2731) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2810) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 24)

Sahriyar Mamedgyarov(azeri, 2759)  – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733) döntetlen (Skót négyeshuszárjáték, 76)

Anish Giri (holland, 2797) – Baadur Zsobava (grúz, 2696) döntetlen (Grünfeld védelem, 59)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2716) döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Peter Szvidler (orosz, 2739) – Dmitrij Andrejkin (orosz, 2737) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 44)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2775) – Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2705) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

 

A verseny állása:

1.Jevgenyij Tomasevszkij 4,5 pont

2-6. Rusztam Kaszimdzsanov, Tejmur Radzsabov, Leinier Dominguez Perez, Dmitrij Jakovenko és Anish Giri 3,5

7. Alekszandr Griscsuk 3

8-10. Sahriyar Mamedgyarov, Peter Szvidler és Maxime Vachier-Lagrave 2,5

11. Baadur Zsobava 2

12. Dmitrij Andrejkin 1,5

 

H.

Név

Élő

FED

Pont

Gy.

SB

Koya

1

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2716

RUS

3

12,75

2

GM

Rusztam   Kaszmdzaanov

2705

UZB

2

9,75

1

3

GM

Tejmur   Radzsabov

2731

AZE

1

10,00

2

4

GM

Leinier Dominguez   Perez

2726

CUB

1

9,75

5

GM

Dmitrij Jakovenko  

2733

RUS

1

9,50

6

GM

Anish Giri  

2797

NED

1

9,50

1

7

GM

Alekszandr   Griscsuk

2810

RUS

3

2

8,00

8

GM

Sahriyar Mamedgyarov  

2759

AZE

2

5,75

½

9

GM

Peter Szvidler  

2739

RUS

1

6,25

1

10

GM

Maxime Vachier-Lagrave  

2775

FRA

0

8,25

2

11

GM

Baadur Zsobava  

2696

GEO

2

1

6,00

1

12

GM

Dmitrij   Andrejkin

2737

RUS

0

5,00

 

A 7. forduló párosítása:

Rusztam Kaszimdzsanov – Tejmur Radzsabov

Dmitrij Andrejkin – Maxime Vachier-Lagrave

Jevgenyij Tomasevszkij – Peter Szvidler

Baadur Zsobava – Leinier Dominguez Perez

Dmitrij Jakovenko – Anish Giri

Alekszandr Griscsuk – Sahriyar Mamedgyarov

 

Dominguez Perez,L (2726) - Tomasevszkij,E (2716)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 Fb7 9.d3 d6 10.Hbd2 Ha5 11.Fa2 c5 12.Hf1 bxa4 13.He3 Fc8 14.Fd2 Fd7 15.Fxa5 Vxa5 16.c3 Bab8 17.Fb3 Vb6 18.Fxa4 Fxa4 19.Vxa4 Vxb2 20.Vxa6 Vxc3

21.Hf5 Bfe8 22.Hxe7+ Bxe7 23.Vxd6 Bbe8 24.Bec1

A kubai nagymesternek a 24.Bac1 Vb3 25.Bxc5 Be6 26.Vc7 B6e7 27.Bc3 Bxc7 28.Bxb3 folytatásban gyalogelőnye lett volna

24...Bd7?

Az éllovas a 24...Ba7 25.Bab1 Bb7 változatban jobban játszhatott volna.

25.Bxc3 Bxd6 26.Bxc5 Bxd3 27.Bxe5

Figyelmet érdemelt a 27.Hxe5 Bd2 28.f3 Hd7 29.Hxd7 Bxd7 30.Kf2 folytatás.

27...Bed8 28.He1 Bd1 29.Bxd1 Bxd1 30.Kf1 g6 31.f3 Hh5 32.Ke2 Ba1 33.Hd3 Ba2+ 34.Kf1 Ba1+ 35.Ke2 Ba2+ 36.Kf1 Ba1+ 37.Kf2 Ba2+ 38.Kf1 és döntetlen

 

Szvidler,P (2739) - Andrejkin,D (2737)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.0-0 d6 6.Hbd2

A tavalyi világbajnoki döntő 2. partijában Magnus Carlsen a 6.Be1 0-0 7.Fxc6 bxc6 8.h3 Be8 9.Hbd2 Hd7 10.Hc4 Fb6 11.a4 a5 12.Hxb6 cxb6 13.d4 folytatást játszotta meg, Viswanathan Anand kis hátrányával nem tudott megbirkózni.

6...0-0 7.c3

A Tata Steel Chess 2015 szuperversenyen Magnus Carlsen a 7.Fxc6 bxc6 8.h3 h6 9.Be1 Be8 10.Hf1 a5 11.Hg3 folytatás mellett döntött Tejmur Radzsabov ellen.

7...Fb6 8.Fxc6 bxc6 9.Be1 Be8 10.h3 Hd7 11.d4 exd4 12.cxd4 d5 13.b3 c5 14.exd5 Bxe1+ 15.Vxe1 Fb7 16.Fb2 Fxd5 17.Ve3 cxd4 18.Fxd4 Hf8 19.He4 Ve7 20.Be1 He6 21.Hc3 Fc6 22.Fxb6 axb6

 

23.Hd4

Kisebb kalandok után már világosnál az előny.

23...Fd7?! 24.Hd5 Vc5 25.Hxe6 Fxe6 26.Vxc5 bxc5 27.Hc3 Bb8 28.Be5 c4 29.bxc4 Fxc4 30.Bc5 Fe6 31.Bxc7 Kf8

32.a4 Bb3 33.He4 Fd5 34.Hc5 Bb1+ 35.Kh2 Bb2 36.Kg3 g5 37.Bd7 Fc6 38.Bd6 Fe8

39.a5 Bb5 40.Bd5 Ke7 41.Bxg5 Bxa5 42.Be5+ Kd6 43.Bxe8 Bxc5  

 

44.f4 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2731) - Griscsuk,A (2810)
Szicíliai védelem [B97]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vb6 8.Vd2 Vxb2 9.Bb1 Va3 10.e5

A bonyolult változatot kedvelők egy csoportja a 10.f5 Hc6 11.fxe6 fxe6 12.Hxc6 bxc6 13.Fe2 folytatás mellett kardoskodik.

10...h6 11.Fh4 dxe5 12.fxe5 g5 13.Fg3

Tejmur Radzsabov jól felkészült Alekszandr Griscsukból. 13.exf6 gxh4 14.Fe2 Va5 15.0-0 Hd7 16.Kh1 Vg5 változat mindkét színnel alapos elemzést és felkészülést igényel.

13...Hh5 14.He4 Hd7 15.Bb3 Vxa2 16.Fe2

16...Hc5?

Griscsuk elvesztette a kontrollt az állás felett. A 16...Va1+ 17.Fd1 Hc5 18.Hxc5 Hxg3 19.hxg3 Fxc5 20.c3 b5 folytatás sötét előnyéhez vezetett volna.

17.Hc3 Hxb3 18.Hxb3 Fb4? 19.Fxh5 Vb2 20.0-0 Vxc3

21.Fxf7+ Ke7 22.Vf2 Kd7 23.Vb6 Bf8 24.Fe1! és sötét feladta

 

Vachier-Lagrave,M (2775) - Kaszimdzsanov,R (2705)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.Kb1 Ff6 11.h4 a6 12.Hg5 Ff5 13.f3 h5 14.Fc4 He5 15.Fb3 Fxg5 16.hxg5 0-0-0

 

17.Fd4 f6 18.gxf6 gxf6 19.Vf4 Bdf8 20.c4 Hg6 21.Vd2

Vachier-Lagrave a 21.Ve3 Vc6 22.Vc3 változatban jobb esélyt érhetett volna el.

21...Vc6 22.Va5 He5 23.c5 dxc5 24.Fxc5 Bd8 25.Fd4 Vd7 26.Fa4 Vg7 27.f4 Vg4 28.Bhf1 Hc4 29.Vc3 b5 30.Fb3 Bhe8 és döntetlen

 

Giri,A (2797) - Zsobava,B (2696)
Grünfeld védelem [D94]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c6 3.Hc3 d5 4.e3 g6 5.d4 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Fg4 8.cxd5 cxd5 9.Vb3 b6 10.h3 Fxf3 11.Fxf3 e6 12.Va4 Vd7 13.Fd2 Bc8 14.Vxd7 Hbxd7 15.Bfc1 He8 16.Fe2 a6 17.a4 Hd6 18.b3 Ff8 19.Kf1 Fe7 20.Fd3 Kf8 21.Fe1 Ke8 22.f3 Hb8 23.e4 Hc6 24.He2 Fg5 25.Bd1 Kd7 26.g4 Fe3 27.Fb1 f6 28.exd5 exd5 29.Ba2 Be8 30.Hc3 Hb4 31.Be2 Bac8

 

 

32.He4 dxe4 33.fxe4 Hxe4 34.Bxe3 Hc3 35.Bxe8 Kxe8 36.Bc1 Hbd5 37.Fd2 Kd7 38.Fd3 b5 39.axb5 axb5 40.Kf2 b4 41.Ba1 Bc7 42.h4 He7

 

43.Ff4 Bb7 44.Ba8 Hcd5 45.Fh2 f5 46.gxf5 Hxf5 47.Fe4 Bb5 48.Ba7+ Ke6 49.Fd3 Bb6 50.Bxh7 Bc6 51.h5 Bc3 52.Fe4 gxh5 53.Bxh5 Hde3 54.d5+ Kf6 55.Ff4 Bxb3 56.d6 Ke6 57.Ke1 Bc3 58.Bh7 Bc4 59.d7 Bd4 és döntetlen

 

Mamedgygarov,S (2759) - Jakovenko,D (2733)
Spanyol négyeshuszárjáték [C47]

1.e4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.exd5 Hxd5 5.Fg2 Hxc3 6.bxc3 Hc6 7.Hf3 Fc5 8.0-0 0-0 9.Be1 Vf6 10.d3 Fg4 11.h3 Fh5 12.Fe3 Fb6 13.g4 Fg6 14.Hd2 Vh4 15.a4 f5 16.gxf5 Fh5 17.Hf3 Ve7 18.Fxb6 axb6 19.d4 Bxf5 20.Vd3 Baf8 21.Hxe5 Hxe5 22.Bxe5 Bxe5 23.dxe5 Vxe5 24.Vd5+

 

24...Vxd5 25.Fxd5+ Kh8 26.Fxb7 Bf5 27.Be1 Bc5 28.Be3 Kg8 29.Fe4 Ff7 30.Fd3 Kf8 31.Fb5 Fg6 32.Fd3 Fxd3 33.Bxd3 Bc4 34.Kg2 Bxa4 35.Kg3 Ke7 36.h4 g6 37.f3 Ke6 38.Kh3 Bc4 39.Kg3 Ba4 40.Be3+ Kf6 41.Bd3 Bc4 42.Be3 Kf5 43.Bd3 c6 44.Be3 b5 45.Bd3 Bc5 46.Be3 Be5 47.Bd3 Bd5 48.Be3 Bd2 49.f4 Kf6 50.Be5 Bd5 51.Be3 Bc5 52.Kf3 Bc4 53.Kg4 h6 54.Kg3 Kf5 55.Be5+ Kf6 56.Be3 h5 57.Kf3 Kf5 58.Be5+ Kf6 59.Be3 c5 60.Bd3 Ke6 61.Be3+ Kd6 62.Bd3+ Kc6 63.Ke3 Ba4 64.Bd8 Bc4 65.Bg8 Bxc3+ 66.Kd2 Bh3 67.Bxg6+ Kd5 68.Bg5+ Kd4 69.Bxh5 b4 70.Bg5 c4 71.Bg1 Bxh4 72.f5 Bf4 73.Kc1 Bxf5 74.Kb2 Ke3 75.Be1+ Kd2 76.Be4 Bc5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://tbilisi2015.fide.com

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog