Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Isztambulban vasárnap este tartották meg a 40. sakkolimpia záróünnepségét. Nagy ünneplés köszöntötte az olimpiai bajnokságot nyert orosz női és az örmény férficsapatot. Kijutott az elismerő tapsból az érmeseknek is, a kínai és ukrán női, az orosz és az ukrán férfi válogatottaknak. Ünnepelték a tábladíjasokat, a kitűnő egyéni eredményeket elérő sakkozókat. Két év múlva  a norvégiai Tromsö rendezi meg a 41. sakkolimpiát. A FIDE 83. kongresszusa döntött a 2016-es viadal helyszínéről, Baku tárt karokkal várja a sakkozás legnagyobb ünnepére érkező sakkozókat. A svájci rendszerű lebonyolítás ismét bizonyította, hogy jó játék mellett egy kis szerencse is kell a sikerhez. Bámulatos az örmény férficsapat harmadik olimpiai bajnoki címe, elnöki különgéppel utaztak haza, igazi népünnepély volt a fogadtatásuk. A csapatszellem, a játékosok és  kapitányuk, Arshak Petroszjan már korábban is megcsodált tökéletes összhangja volt újabb sikerük kulcsa.

Joggal nevezzük a sakkolimpiát a sakkozás legnagyobb ünnepének. Isztambulban az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen kivételével valamennyi szupernagymester játszott válogatottjuk színeiben. Ki több, ki kevesebb sikerrel alkalmazkodott a kicsit fesztiváli hangulathoz, játszottak olyan sakkozókkal, akiknek máskor esélyük sincs, hogy velük megmérkőzhessenek.

A svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel, de jelentős különbségek is előfordulnak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban játszanak, fordulóról fordulóra a legerősebb ellenfelekkel küzdenek meg, a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni, vagy éppen szerényebb helyezést elérni.

A férfiak rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében nagy versengést vártunk. Az orosz, az ukrán, az örmény, a  kínai, az amerikai együttesek mellett a honi, a sakkot szeretők és értők, a londoni olimpia magyar sikerein felbuzdulók a rajtlistán negyedik helyre rangsorolt, legerősebb összeállításában szereplő férficsapatunktól  azt várták, hogy a dobogóra való kerülésért küzdenek majd. A kilencedik helyezés egyértelműen csalódás, és az ellenfelek ismeretében fokozottan hiányérzetünk lehet. Két éve Hanti-Manszijkszkban válogatottunk jóval erősebb ellenfelekkel mérkőzött meg, és csak az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás fosztotta meg a bronzéremtől.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat az első helyre rangsorolták. Előzetes összeállításuk az utolsó pillanatban megváltozott, Alekszandr Morozevics betegsége miatt Jevgenyij Tomasevszkij került be a csapatba. Sokan fogták e fejüket, hogy miként hagyhatták otthon Peter Szvidlert? Tomasevszkij öt remije az aggódókat  igazolta, tíz év után ezúttal sem tudták elhódítani az aranyérmet. A Berger-Sonneborn pontszámítás az örményeknek kedvezett. A sors „elvette”, amit 1980-ban megadott holtverseny után a szovjet csapatnak, amikor 1,5 Bucholz-ponttal megelőzték válogatottunkat. A csapatonként lejátszott 44 partiból bőven találunk kritikus összecsapásokat, elrontott lehetőségeket, a sírból visszahozott fél és egész pontokat.

 

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Együttesük Szergej Movszeszjan hazatérével jelentősen erősödött, két éve címvédőként csak hetedikek lettek, de tavaly a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Könnyű helyzetben „örökös” kapitányuk, Arshak Petroszjan, akinek négy igazi embere van, kezdetben még Tigran L Petroszjan is lehetőséget kapott, de a partik zömét a nagy négyes játszotta. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget.

Arshak harmadszor emelhette magasba a Hamilton Russel aranyserleget. A válogatott az elnöki különgéppel utazott haza, Jerevánban vörös szőnyeg, népünnepélyre emlékezető fogadtatás várta a csapatot. Önmagáért beszél Levon Aronjan 10 partiból gyűjtött 7 pontja, a 2894-es performance-pontszám. Movszeszjan 10-ből csak 5 pontot szerzett, de két nagyon fontos partit nyert, Griscsuk és Almási Zoltán legyőzése igazi fegyvertény volt. Vlagyimir Akopjan veretlen maradt, 7,5 pontja 10-ből mesés. Gabriel Szargiszjan mind a 11 partit játszotta, 7 pontot szerzett, Petroszjan 3-ból 2,5-öt.

A favorit orosz csapat a kilencedik fordulóban botlott, az amerikaiakkal vívott csatában mind Kramnyik, mind Griscsuk kikapott, az izgalmas hajrában már nem tudtak javítani.  A címvédő ukránok a „veterán” éltáblásuk, Vaszilij Ivancsuk vezetésével kalandos út után lettek bronzérmesek. A kínaiak még aranyéremről is álmodoztak, az amerikai együttes is többet remélt.

Sok mindent elárul, ha válogatottunk ellenfeleit összehasonlítjuk a dobogón végzett csapatokéval. Együttesünk a puszta számok alapján jóval könnyebb utat járt be, de elsősorban a Fülöp-szigetek elleni 2-2, majd a németektől elszenvedett vereséget követően nehéz helyzetbe került. A svájci rendszerre oly jellemző furcsaság, ha Dániát nem 4-0-ra győzi le együttesünk, hanem csak 3-1-re, akkor az amerikai négyessel csatázhattak volna a befejező játéknapon. Válogatottunk legjobb pontszerzője, a csapat motorja Polgár Judit volt, a többiek Élő-pontokat veszítettek eredményükkel. Nagymestereink négy partiban szenvedtek vereséget, de valamennyi vesztés sorsdöntő volt, „elúszott” rajta a meccs. A két évvel ezelőtti olimpián tábladíjas Almási Zoltán sötéttel két spanyol megnyitású játszmában is alulmaradt, pedig ő nagy szakértője a nyitásnak. Lékó Péter a németek éltáblása ellen fogott ki gyenge napot, Berkes Ferenc a filippinek ellen hibázott nagyot.  

Az örmény csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Bolívia (80, 57, 12) - Örményország 1 – 3

Örményország – Banglades (48, 33, 14) 4 – 0

Örményország – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Örményország 1,5 – 2,5

Örményország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Oroszország (1, 2, 19) – Örményország 2 – 2

Kína (6, 4,  17) - Örményország 2,5 – 1,5

Örményország – Üzbegisztán (33, 24, 14) 3 – 1

Örményország – Németország (14, 12, 15)  2,5 – 1,5

Hollandia (9, 6, 16) - Örményország 1 – 3

Magyarország (4, 9, 15) – Örményország 1,5 – 2,5

 

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Dominikai Köztársaság (78, 69, 12) -  Oroszország 0,5 – 3,5

Görögország (21, 40, 13) - Oroszország 1 – 3

Oroszország – Lettország (28, 30, 14) 2,5 – 1,5

Oroszország – Kína (6, 4, 17)  3 – 1

Magyarország (4, 9, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Örményország (3, 1, 19) 2 – 2

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Egyesült Államok (5, 5, 17) – Oroszország 2,5 – 1,5

Argentína (29, 22, 14) – Oroszország 1,5 – 2,5

Oroszország – Németország (12, 14, 15) 3 – 1

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Ukrajna – Irak (79, 117, 9) 4 – 0

Katar (66, 79, 11) - Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Izrael (12, 26, 14) 2.5 – 1,5

Ukrajna – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Örményország (3, 1, 19) – Ukrajna  2,5 – 1,5

Montenegró (44, 88, 10) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Spanyolország (18, 37, 13) 2,5 – 1,5

Oroszország – Ukrajna (2, 3, 18) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Franciaország (8, 23, 14) 3 – 1

Azerbajdzsán (7, 10, 15) – Ukrajna 1,5 – 2,5

Ukrajna – Kína (6, 4, 17) 3 – 1

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma és helyezésük:

Magyarország – Kirgisztán (81, 65, 12) 3 – 1

Makedónia (49, 38, 13) – Magyarország 1,5 – 2,5

Magyarország – Svájc (43, 70, 11) 3 – 1

Szlovákia (42, 30, 14) – Magyarország 1 – 3

Magyarország – Oroszország (1, 2, 19) 1,5 – 2,5

Magyarország – Lengyelország (16, 13, 15) 3 – 1

Fülöp-szigetek (35, 21, 14) – Magyarország 2 – 2

Németország (14, 12, 15) – Magyarország 2,5 – 1,5

Dánia (39, 18, 15) – Magyarország  0 – 4

Magyarország – Örményország (3, 1, 19) 1,5 – 2,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10, 2880

2.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11, 2869

3.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10, 2849

4.Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2844) 7,5/10, 2844

5.Anton Filippov (üzbég, 2820) 6,5/8, 2820

6.Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9, 2813

7.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10, 2803

8.Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11, 2796

9.Hikaru Nakamura (amerikai, 2778) 6/9, 2794

10.Le Quang Liem (vietnami, 2693) 8/10, 2787

25.Polgár Judit (2698) 7,5/10, 2744

37. Lékó Péter (2737) 5,5/10, 2710

63. Almási Zoltán (2713) 6/10, 2655

75. Berkes Ferenc (2685) 6/9, 2625

 

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Levon Aronjan (örmény, 2816) 7/10 (2700, 2849)

2.Radoslaw Wojteszek (lengyel, 7,5/10 (2651, 2844)

3. Tejmur Radzsabov (azeri, 2788) 6,5/9 (2647, 2813)

 

2. tábla:

1.David Navara (cseh, 2691) 9,5/11 (2560, 2869)

Anton Filippov (üzbég, 2617) 6,5/8 (2569, 2820)

3. Gata Kamsky (amerikai, 2746) 8,5/11 (2585, 2796)

 

3. tábla:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 8,5/10 (2584, 2880)

2.Vlagyimir Akopjan (örmény, 2687) 7,5/10 (2610, 2803)

3. Szergej Karjakin (orosz, 2785) 7/10 (2635, 2784)

 

4. tábla:

1.Vladiszlav Tkacsijev (francia, 2644) 6,5/8 (2499, 2750)

2. Abhijet Gupta (indiai, 2637) 7/9 (2526, 2746)

3. Daniel Fridman (német, 2653) 7/10 (2573, 2722)

 

5. tábla:

1.Dmitrij Jakovenko (orosz, 2722) 7/9 (2563, 2783)

2. Bartlomiej Macieja (lengyel, 2594) 6,5/9 (2546, 2712)

3. Konstantine Sanava (grúz, 2569) 6/8 (2486, 2679)

 

A sakkolimpián elért eredményeket is beszámítva sokat változott a 2700 Élő-pontosok virtuális, naponta számolt rangsora.

 

Az élcsoport:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2843

2. Levon Aronjan (örmény) 2820,8 (+ 4,8)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2794,8 (- 2,2)

4. Tejmur Radzsabov (azer) 2792,4 (+ 4,4)

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2785,6 (+ 2,6)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2780

7. Szergej Karjakin (orosz) 2779,9 (+ 1,9)

8. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2770,6 (+ 1,6)

9. Fabiano Caruana (olasz) 2769,8 (- 3,2)

10. Alekszandr Morozevics (orosz) 2758

11. Gata Kamsky (amerikai) 2754,8 (+ 8,8)

12. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2752,1 (- 1,9)

13. Veszelin Topalov (bolgár) 2750,5 (- 1,5)

14. Wang Hao (kínai) 2748 (+ 6)

15. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2747,6 (+ 18,6)

22. Lékó Péter (magyar) 2733,7 (- 3,3)

38. Almási Zoltán (magyar) 2706,7 (- 6,3)

40. Polgár Judit (magyar) 2705,1 (+ 7,1)

 

Az orosz női csapat megvédte bajnoki címét, ismét elnyerte a Vera Menchik-kupát. Két éve valamennyi ellenfelüket legyőzve nyertek, Isztambulban jóval nehezebb utat jártak be, sőt két fordulóval a vége előtt egy fabatkát sem adtunk (adtak) volna elsőségükért. Az első helyre rangsorolt kínai együttes a kazahokkal szemben bakizott nagyot.  Koszinceváék a zárónapon a Berger-pontszámukon is jelentősen javítva „elgázolták” őket. A címvédő oroszok nehéz perceket éltek át a lengyelek ellen, kritikus pillanatai is voltak az ukránokkal vívott nagy csatában. A holtversenyben végzett orosz és kínai csapat is megőrizte veretlenségét, ahogy a bronzérmes ukránok sem találtak legyőzőre. A 125 együttes versenyében az élen végzettek megmérkőztek egymással, közel hasonlóak voltak ellenfeleik is.

Válogatottunk 17. helyezése nagy csalódás, nehéznek mondható ellenfelük csak a lengyelek voltak, nem tudtak élni oly szerencsés párosításukkal. Sikerrel debütált a 19 éves Papp Petra, az éltáblát tartotta Hoang Thanh Trang, a többiek a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottak.

 

Az orosz csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Bolívia (64,  39, 13) - Oroszország  0 – 4

Oroszország – Brazília (47, 58, 11) 3,5 – 0,5

Oroszország – Mongólia (21, 13, 15) 3,5 – 0,5

Csehország (23, 27, 13) – Oroszország 1 – 3

Oroszország – Franciaország (14, 7, 15) 2,5 – 1,5

Kína (1, 2, 19) – Oroszország 2 - 2

Oroszország – Lengyelország (7, 15, 14) 2 - 2

Oroszország – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

India (6, 4, 17) – Oroszország 1 – 3

Örményország (8, 6, 16) – Oroszország 0,5 – 3,5

Oroszország – Kazahsztán (22, 12, 15) 4 - 0

 

A kínai csapat eredményei, ellenfeleik rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

Kína – Banglades (63, 52, 12) 4 – 0

Svédország (46, 88, 9) – Kína 0 – 4

Kína – Ukrajna (3, 3, 18) 2 – 2

Németország (9, 11, 15) – Kína 1 – 3

Kína – India (6, 4, 17) 3,5 – 0,5

Kína – Oroszország (2, 1, 19) 2 – 2

Grúzia (3, 8, 15) – Kína 1,5 – 2,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Kína 1 - 3

Kína – Franciaország (14, 7, 15) 3 – 1

Kína – Kazahsztán (22, 12, 15) 2 – 2

Bulgária (13, 16, 14) – Kína 1,5 – 2,5

 

Az ukrán csapat eredményei, ellenfeleinek rajtszáma, helyezésük, pontszámuk:

El Salvador (66, 62, 11) – Ukrajna 0,5 – 3,5

Ukrajna – Irán (26, 9, 15) 3,5 – 0,5

Kína (1, 2, 19) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Hollandia (17, 20, 14) 3 - 1

Grúzia (3, 8, 15) – Ukrajna 2 – 2

Ukrajna – Azerbajdzsán (27, 28, 13) 3,5 – 0,5

Ukrajna – Franciaország (14, 7, 15) 2 -2

Oroszország (2, 1, 19) – Ukrajna 2 -2

Egyesült Államok (5, 10, 15) – Ukrajna 1 – 3

Ukrajna – Lengyelország (7, 15, 14) 2,5 – 1,5

Ukrajna – Németország (9, 11, 15) 3,5 – 0,5

 

A magyar válogatott eredményei, ellenfeleinek rajtszáma és helyezésük:

Szíria (74, 76, 10) - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Vietnam (28, 26, 13) 3,5 – 0,5

Lengyelország (7, 15, 14) – Magyarország 3 - 1

Magyarország  - Izland (62, 53, 12) 3,5 – 0,5

Moldávia (41, 51, 12)  - Magyarország 0,5 – 3,5

Magyarország – Spanyolország (11, 32, 13) 2 – 2

Magyarország – Montenegró (42, 35, 13) 2,5 – 1,5

Üzbegisztán (35, 21, 14) - Magyarország 2,5 – 1,5

Magyarország – Szlovénia (16, 41, 12) 2 – 2

Magyarország – Bulgária (13, 16, 14) 1 – 3

Litvánia (33, 44, 12) – Magyarország 0,5 – 3,5

 

A performance-pontszámok tükrében a legjobb egyéni teljesítmények:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9, 2693

2. Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9, 2645

3. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8, 2625

4. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10, 2608

5. Zhao Xue (kínaim 2549) 8/10, 2574

6. Huang Qian (kínai, 2449) 8/10, 2547

7. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11, 2538

8. Batkhuyag Munguntuul (molgol, 2434) 7/9, 2534

9. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9, 2526

10. Harika Dronavalli (indiai, 2503) 7/10, 2524

21. Hoang Thanh Trang (magyar, 2464) 6/10, 2476

78. Gara Tícia (magyar, 2385) 6,5/10, 2320

117. Rudolf Anna (magyar, 2289) 5/8, 2231

124. Papp Petra (magyar, 2302) 6,5/9, 2226

 

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2599) 6,5/9 (2479, 2645)

2. Nana Dzagnidze (grúz, 2547) 6/8 (2432, 2625)

3. Katyerina Lahno (ukrán, 2542) 7/10 (2459, 2608)

 

2. tábla:

1.Zhao Xue (kínai, 2549) 8/10 (2334, 2574)

2. Maria Muzicsuk (ukrán, 2466) 6/9 (2401, 2526)

3. Cemre Yildiz Betul (török, 2341) 9,5/11 (2193, 2502)

 

3. tábla:

1.Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2524) 8/9 (2342, 2693)

2. Jolanta Zawadzka (lengyel, 2377) 9/11 (2276, 2538

3. Tania Sachdev (indiai, 2379) 9/11 (2260, 2522)

 

4. tábla:

1.Huang Qian (kínai, 2449) 8/10 (2307, 2547)

2. Silvia Collas (francia, 2261) 7,5/9 (2196, 2469)

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2489) 7/9 (2248, 2468)

 

5. tábla:

1.Natalija Pogonyina (orosz, 2448) 6,5/8 (2236, 2487)

2. Melissa Castrillon Gomez (kolumbiai, 2181) 7/8 (2043, 2379)

3. Medina Davletbajeva (kazah, 2165) 6,5/9 (2191, 2357)

 

A törökök kitettek magukért, az egyik legjobban szervezett olimpiát rendezték meg. A sakkolimpia honlapján megjelent összefoglalók, a remek fényképek, videók remekül közvetítették a sakkozás nagy ünnepét. Az információs csatornák kifogástalanul működtek, a partikat azonnal elemezve közvetítették.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Isztambulban az örmény férfi válogatott győzött a 40. sakkolimpián, harmadszor lettek olimpiai bajnokok. Az orosz női csapat megvédte címét, másodszor diadalmaskodott.  Holtverseny után az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás kedvezett a győzteseknek. A férfiaknál Oroszország a második, Ukrajna a bronzérmes. A nők versenyében Kína az ezüstérmes, Ukrajna a harmadik. Férficsapatunk a zárónapon 2,5-1,5-re vereséget szenvedett az örményektől, Lékó Péter, Polgár Judit és Berkes Ferenc remizett, Almási Zoltán vereséget szenvedett. Együttesünk a kilencedik helyen végzett. Női válogatottunk Litvánia ellen győzött, Gara Tícia, Rudolf Anna és Papp Petra nyert, Hoang Thanh Trang döntetlent ért el, csapatunk a 17. helyen zárta szereplését.

 

 

A sakkolimpiák történetének egyik legizgalmasabb utolsó fordulójára került sor, az aranyéremre, de a dobogós helyezésekre is többen pályáztak. Különböző variációkat számolgattunk, meglepetésekre is gondoltunk… Furcsa a svájci rendszerű lebonyolítás, a nagy létszámhoz kevés a 11 forduló, megoszlanak a vélemények, hogy mennyire igazságos a holtversenyt eldöntő olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás.

 

Férficsapatunk a hajrában igen kedvező párosítást kapott, az olaszok és a dánok elleni győzelem után azonban a zárónapon a 2006-ban és 2008-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, tavaly a csapat-világbajnokságon is győztes örmény válogatott volt az ellenfél. A várakozásnak megfelelően óriási csata dúlt minden táblán, a küzdelem végül Szergej Movszeszjan győzelmével dőlt az örmények javára.

 

Az első helyre rangsorolt orosz válogatottnak ismét be kellett érnie az ezüstéremmel. A hajrában feljavult Szergej Karjakin és a pihenőnapja után ismét csatasorba állt exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nyert, a németek elleni 3-1 kevés lett a végső sikerhez. Megbosszulta magát, hogy a rutinos Peter Szvidler helyett Jevgenyij Tomasevszkijt válogatták be, aki igen szerényen teljesített, ráadásul Kramnyik sem villogott. Az orosz válogatott 2002 óta nem tudott olimpiát nyerni, két évvel később és 2010-ben is az ukránok mögött lettek másodikok, 2006-ban a hatodik, 2008-ban pedig ötödikek voltak első kiemeltként!

 

Az ukránok, de különösen éltáblásuk, Vaszilij Ivancsuk előtt le a kalappal. Remekül használták ki az esélyt, legyőzték, s ezzel megelőzték az aranyéremre áhítozó kínai együttest.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország (15, 26,5) – Örményország (17, 26,5)  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2737) – Levon Aronjan (2816)  döntetlen (Katalán megnyitás, 30)

Szergej Movszeszjan (2698) – Almási Zoltán (2713)  1 - 0 (Spanyol megnyitás, 49)

Polgár Judit (2698) – Vlagyimir Akopjan (2687)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 94)

Gabriel Szargiszjan (2693) – Berkes Ferenc (2685)  döntetlen (Vezércsel, 45)

 

Ukrajna (16, 26,5) – Kína (17, 28,5)  3 - 1

Vaszilij Ivancsuk (2769) – Wang Hao (2726)  1 - 0

Ruszlan Ponomarjov (2734) – Wang Yue (2685)  döntetlen

Andrej Volokityin (2709) – Ding Liren (2695)  döntetlen

Pavel Eljanov (2693) – Bu Xiangzhi (2670)  1 - 0

 

Oroszország (17, 25,5) – Németország (15, 25)  3 - 1

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Arkadij Naiditsch (2712)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (2763) – Igor Henkin (2656)  döntetlen

Szergej Karjakin (2785) – Daniel Fridman (2653)  1 - 0

Dmitrij Jakovenko (2722) – Jan Gustafsson (2610)  döntetlen

 

Lengyelország (15, 26) – Egyesült Államok (15, 27,5)  1,5 – 2,5

Argentína (14, 24) – Hollandia (14, 26)  1 - 3

Vietnam (14, 26) – Üzbegisztán  (14, 26)  3 - 1

Románia (14, 26) – Fülöp-szigetek (14, 25)  3 - 1

Kuba (13, 28) – Szlovénia (14, 22,5)  2,5 – 1,5

Azerbajdzsán (13, 26,5) – India (13, 24)  2,5 – 1,5

Anglia (13, 23,5) – Csehország (13, 25)  2,5 – 1,5

Izrael (13, 23) – Fehéroroszország (13, 25)  2 - 2

Grúzia (13, 25,5) – Dánia (13, 24)  1 - 3

Olaszország (13, 24,5) – Görögország (13, 27,5)  3,5 – 0,5

Spanyolország (13, 24) – Szerbia (13, 25,5)  1 - 3

Svédország (13, 25) – Brazília (13, 23)  3 - 1

Szlovákia (13, 25) – Ausztrália (13, 22,5)  2 – 2

 

A 40. Férfi Sakkolimpia végeredménye

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

ARM

11

9

1

1

19

397.0

29.0

2

1

Oroszország

RUS

11

9

1

1

19

388.5

28.5

3

2

Ukrajna

UKR

11

9

0

2

18

363.0

29.5

4

6

Kína

CHN

11

8

1

2

17

390.5

29.5

5

5

Egyesült   Államok

USA

11

7

3

1

17

361.0

30.0

6

9

Hollandia

NED

11

8

0

3

16

329.0

29.0

7

27

Vietnam

VIE

11

6

4

1

16

313.5

29.0

8

25

Románia

ROU

11

8

0

3

16

310.0

29.0

9

4

Magyarország

HUN

11

7

1

3

15

368.0

28.0

10

7

Azerbajdzsán

AZE

11

6

3

2

15

344.0

29.0

11

15

Kuba

CUB

11

7

1

3

15

338.5

30.5

12

14

Németország

GER

11

6

3

2

15

334.5

26.0

13

16

Lengyelország

POL

11

7

1

3

15

313.5

27.5

14

20

Szerbia

SRB

11

6

3

2

15

307.0

28.5

15

22

Olaszország

ITA

11

7

1

3

15

306.0

28.0

16

34

Svédország

SWE

11

7

1

3

15

303.5

28.0

17

11

Anglia

ENG

11

6

3

2

15

300.5

26.0

18

39

Dánia

DEN

11

7

1

3

15

270.5

27.0

 

Az egyéni teljesítmények

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Aronjan L

2816

1

1

½

1

0

½

½

1

1

½

7.0

10

2849

4.8

2

Movszeszjan,S  

2698

0

½

½

½

1

0

½

½

½

1

5.0

10

2652

-6.0

3

Akopjan,V

2687

1

1

½

½

½

½

1

1

1

½

7.5

10

2803

15.7

4

Szargiszjan,G  

2693

1

1

½

1

½

½

½

1

0

½

½

7.0

11

2676

-0.8

5

Petroszjan,T  

2661

1

1

½

2.5

3

2678

2.1

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

rtg+/-

1

Kramnyik,V  

2797

½

½

½

½

1

½

½

0

1

5.0

9

2781

-2.2

2

Griscsuk,A  

2763

1

1

½

1

1

0

1

½

0

½

½

7.0

11

2746

-1.9

3

Karjakin,S  

2785

1

½

½

½

½

½

1

½

1

1

7.0

10

2784

1.9

4

Tomasevszkij

2730

½

½

½

½

½

2.5

5

2559

-10.0

5

Jakovenko,D  

2722

1

1

1

1

½

½

1

½

½

7.0

9

2783

7.9

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Rp

1

Ivancsuk,V  

2769

0

½

1

0

½

1

½

1

½

1

6.0

10

2775

1.6

2

Ponomarjov,R  

2734

1

1

1

½

½

½

½

½

1

½

7.0

10

2769

6.1

3

Volokityin,A

2709

1

1

1

1

½

½

0

½

½

6.0

9

2750

5.7

4

Eljanov,P

2693

1

1

0

½

1

½

½

1

5.5

8

2696

1.6

5

Mojszejenko,A

2706

1

1

0

1

½

1

½

5.0

7

2663

0.8

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

½

½

0

½

1

½

5.5

10

2710

-3.3

2

Almási   Zoltán

2713

½

½

1

0

1

1

½

½

1

0

6.0

10

2655

-6.3

3

Polgár   Judit

2698

1

½

1

½

½

1

½

1

1

½

7.5

10

2744

7.1

4

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

½

0

1

1

½

6.0

9

2625

-5.9

5

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

½

½

3.0

5

2564

-4.3

 

Női sakkolimpia

 

Az orosz női válogatott megvédte olimpiai bajnoki címét. A vezető kínai együttes a 10. fordulóban csak 2-2-öt játszott a kazah csapattal, és ezzel csak holtversenyben várták a befejező fordulót. Koszinceváék remekül küzdöttek, a 4-0-s kazahok elleni győzelemmel a maguk javára fordították a Berger-Sonneborn pontszámot is. A kínaiak nagyon megszenvedtek a bolgárok legyőzéséért, be kellett érniük az ezüstéremmel. Jól hajráztak az ukránok, három utolsó meccsük megnyerésével bronzérmesek lettek. Az indiai csapat legjobbjuk, a szövetséggel állandó harcban álló Humpy Koneru nélkül érte el a jelentős sikert.

A románok „külső körön” törtek előre, meglepetés, hogy a grúzok egy pillanatra sem voltak esélyesek dobogós helyezésre. Kellemes meglepetés az iráni együttes kitűnő eredménye.

Női csapatunk helyezése ismét nagy csalódás, csak a lengyelekkel játszottak, akik erős ellenfélnek számítanak. Az éltáblás Hoang Thanh Trangot leszámítva valamennyien Élő-pontot veszítettek.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Oroszország (17, 29) – Kazahsztán (15, 27)  4 - 0

Tatjana Koszinceva (2530) – Gulishan Nahbajeva (2291)  1 - 0

Valentyina Gunyina (2507) – Gulmira Dauletova (2267)  1 - 0

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Dinara Szadukasszova (2216)  1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Medina Davletbajeva (2165)  1 - 0

 

Bulgária (14, 26) – Kína (17, 29)  1,5 – 2,5

Antoaneta Sztefanova (2502) – Hou Ji-fan (2599)  döntetlen

Ivan Videnov (2317) – Zhao Xue (2549)  0 - 1

Margarita Voiska (2281) – Ju Wenjun (2528)  1 - 0

Elitsa Rajeva (2313) – Huang Qian (2449)  0 - 1

 

Ukrajna (16, 27) – Németország (15, 26,5)  3,5 – 0,5

Katyerina Lahno (2542) – Elisabeth Paehtz (2483)  1 - 0

Maria Muzicsuk (2466) – Tetyana Melamed (2356)  döntetlen

Natalija Zsukova (2442) –  Melanie Ohme (233)  1 - 0

Anna Usenyina (2433) - Marta Michna (2380)  1 - 0

 

Franciaország (15, 27,5) – India (15, 25,5)  1,5 – 2,5

Lengyelország (14, 26) – Örményország (14, 24)  1,5 – 2,5

Peru (14, 24,5) – Románia (14, 26)  1,5 – 2,5

Üzbegisztán (14, 24) – Irán (13, 27,5)  0,5 – 3,5

Spanyolország (13, 24) – Grúzia (13, 26)  1,5 – 2,5

Egyesült Államok (13, 26,5) – Izrael (13, 25,5)  3 - 1

Fehéroroszország (13, 26) – Azerbajdzsán (13, 24,5)  2,5 – 1,5

Olaszország (13, 26) – Mongólia (13, 25)  1 - 3

Kolumbia (12, 25) – Kuba (13, 23,5)  2 - 2

Görögország (12, 24) – Indonézia (12, 23)  1 - 3

Ausztria (12, 21) – Szerbia (12, 23,5)  2 - 2

Szlovénia (12, 23) – Lettország (12, 24,5) 0,5 – 3,5

 

Litvánia (12, 23,5) – Magyarország (12, 24)  0,5 – 3,5

Viktorija Cmilyte (2520) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen

Deimante Daulyte (2216) – Gara Tícia (2385)  0 - 1

Jovita Ziogaite (2052) – Rudolf Anna (2289)  0 - 1

Gintare Paulauskaite (2053) – Papp Petra (2302)  0- 1

 

A 25. Női Sakkolimpia végeredménye

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

11

8

3

0

19

450.0

33.0

2

1

Kína

CHN

11

8

3

0

19

416.0

31.5

3

4

Ukrajna

UKR

11

7

4

0

18

408.5

30.5

4

6

India

IND

11

8

1

2

17

336.0

28.0

5

10

Románia

ROU

11

8

0

3

16

313.5

28.5

6

8

Örményország

ARM

11

8

0

3

16

313.0

26.5

7

14

Franciaország

FRA

11

7

1

3

15

347.5

29.0

8

3

Grúzia

GEO

11

6

3

2

15

344.0

28.5

9

26

Irán

IRI

11

7

1

3

15

339.0

31.0

10

5

Egyesült   Államok

USA

11

6

3

2

15

326.0

29.5

11

9

Németország

GER

11

7

1

3

15

316.0

27.0

12

22

Kazahsztán

KAZ

11

6

3

2

15

309.0

27.0

13

21

Mongólia

MGL

11

7

1

3

15

308.0

28.0

14

36

Fehéroroszország

BLR

11

6

3

2

15

292.0

28.5

15

7

Lengyelország

POL

11

6

2

3

14

336.5

27.5

16

13

Bulgária

BUL

11

6

2

3

14

316.5

27.5

17

12

Magyarország

HUN

11

6

2

3

14

303.0

27.5

18

24

Lettország

LAT

11

6

2

3

14

296.5

28.0

19

15

Kuba

CUB

11

5

4

2

14

286.0

25.5

20

17

Hollandia

NED

11

6

2

3

14

285.5

27.0

 

Az egyéni teljesítmények

 

Név

Rtg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Koszinceva,T

2530

1

½

½

½

0

½

½

1

1

5.5

9

2480

-3.0

2

Gunyina,V

2507

1

½

½

0

½

½

1

1

1

6.0

9

2449

-3.4

3

Koszinceva,N

2524

1

1

1

1

1

½

1

½

1

8.0

9

2693

14.8

4

Kosztenjuk,A

2489

1

1

1

1

½

0

1

½

1

7.0

9

2468

1.0

5

Pogonyina,N

2448

1

1

1

1

½

1

0

1

6.5

8

2487

8.1

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Hou Ji-fan

2599

1

½

½

1

½

1

1

½

½

6.5

9

2645

5.8

2

Zhao Xue

2549

1

1

0

1

1

0

1

1

1

1

8.0

10

2574

5.8

3

Ju Wenjun

2528

1

1

½

½

1

½

0

½

½

0

5.5

10

2351

-18.8

4

Huang Qian

2449

1

1

½

1

1

½

1

½

½

1

8.0

10

2547

13.7

5

Ding Yixin

2424

1

1

1

½

0

3.5

5

2319

-1.9

Ukrajna: Katyerina Lahno 7/10, 2608, + 9,2, Maria Muzicsuk 6/9, 2526, + 7,8, Natalija Zsukova 6,5/9, 2480, + 6,7, Anna Usenyina 7/10, 2460, + 6,2, Inna Yanovska 4/6, 2337, - 0,9

Magyarország: Hoang Thanh Trang 6/10, 2476, + 2,4, gara Tícia 6,5/10, 2320, - 7,8, Rudolf Anna 5/8, 2231, - 6,2, Gara Anita 3,5/7, 2144, - 12,3, Papp Petra 6,5/9, 2226, - 3,8

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli sakkolimpián a vasárnapi utolsó fordulóra készülődnek a csapatok, az olimpiai bajnoki címek és a helyezések csak a befejező játéknapon dőlnek el. Mind a férfi, mind  női viadalon érdekes csatákat ígérnek a sorsdöntő összecsapások, köztük a magyar-örmény párharc. A kapitányok nem húztak váratlant, az óriási téttel bíró meccsen mindkét együttes a legerősebb összeállításában ül sakkasztalhoz. Az ukrán-kínai és az orosz-német találkozók eredményei is döntően befolyásolják a végső helyezéseket. A FIDE kongresszuson megszavazták, hogy 2016-ban Bakuban lesz a 42. sakkolimpia, 2015-ben pedig Világkupát rendez Azerbajdzsán fővárosa.

A kapitányoknak mintegy 22 órájuk volt, hogy eldöntsék az összeállításokat, hiszen az utolsó forduló párosítása már tegnap elkészült, ma 20 óráig kellett leadni az erősorrendet. Nincs meglepetés, a befejező játéknapon az éremre, magas helyezésre esélyes csapatok legjobbjai játszanak majd.

A tavalyi csapat-bajnokságon kevesen múlott, hogy válogatottunk nem tudta legyőzni az örményeket, a második táblán akkor Almási Zoltán remekül túljátszotta Szergej Movszeszjant, de időzavarban nyerőesélyes állását el is vesztette, ezzel elment  meccs is. Lehet számolgatni, hogy milyen variációk lehetségesek, ki nyerheti meg az olimpiát, ki végezhet a dobogón. Csapatunk számára az esélyt dobogós helyezésre csak a győzelem adhatja meg, de az örményeknek is csak a győzelem adhat esélyt az olimpiai bajnoki címre. A tíz forduló során csak három közös ellenfelünk volt, Oroszország, Németország és a Fülöp-szigetek. A találkozó pikantériája, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, csapatvilágbajnok örmény válogatott kapitánya Lékó Péter apósa, Arshak Petroszjan.

 

Polgár Judit csapatunk legjobb pontszerzője

 

A két együttes tagjainak eddigi teljesítménye

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játszma

Perf.

1

Lékó,P

2737

1

½

½

½

½

½

0

½

1

5.0

9

2701

-4.4

2

Almási,Z

2713

½

½

1

0

1

1

½

½

1

6.0

9

2695

-1.1

3

Polgár,J

2698

1

½

1

½

½

1

½

1

1

7.0

9

2756

7.3

4

Berkes,F

2685

½

½

1

1

½

0

1

1

5.5

8

2617

-6.0

5

Balogh,Cs

2668

1

½

½

½

½

3.0

5

2564

-4.3

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játszma

Perf.

1

Aronjan L

2816

1

1

½

1

0

½

½

1

1

6.5

9

2862

5.9

2

Movszeszjan,S  

2698

0

½

½

½

1

0

½

½

½

4.0

9

2602

-11.2

3

Akopjan,V

2687

1

1

½

½

½

½

1

1

1

7.0

9

2820

15.5

4

Szargiszjan,G

2693

1

1

½

1

½

½

½

1

0

½

6.5

10

2673

-0.7

5

Petroszjan,T

2661

1

1

½

2.5

3

2678

2.1

 

Ne felejtsük el, hogy az esetleges holtversenyt az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás dönti el, gyengébb csapatok elleni nagyarányú győzelem néha még többet ér, mint rivális, a sakkozás élmezőnyébe tartozó ellenfél minimális legyőzése. (Az ellenfelek meccspontjainak és az ellenük elért táblapontoknak a szorzata. A leggyengébb meccspontos ellenfél nélkül számolják az eredményt.)  A kapitányoknak figyelniük kell a korábbi saját ellenfelek eredményét is, számolni kell, hogy  a kritikus pillanatban gyorsan tudjanak reagálni.

Az utolsó forduló párosítása:

Magyarország (15, 26,5) – Örményország (17, 26,5)

Lékó Péter (2737) – Levon Aronjan (2816)

Szergej Movszeszjan (2698) – Almási Zoltán (2713)

Polgár Judit (2698) – Vlagyimir Akopjan (2687)

Gabriel Szargiszjan (2693) – Berkes Ferenc (2685)

 

Ukrajna (16, 26,5) – Kína (17, 28,5)

Vaszilij Ivancsuk (2769) – Wang Hao (2726)

Ruszlan Ponomarjov (2734) – Wang Yue (2685)

Andrej Volokityin (2709) – Ding Liren (2695)

Pavel Eljanov (2693) – Bu Xiangzhi (2670)

 

Oroszország (17, 25,5) – Németország (15, 25)

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Arkadij Naiditsch (2712)

Alekszandr Griscsuk (2763) – Igor Henkin (2656)

Szergej Karjakin (2785) – Daniel Fridman (2653)

Dmitrij Jakovenko (2722) – Jan Gustafsson (2610)

 

Lengyelország (15, 26) – Egyesült Államok (15, 27,5)

Argentína (14, 24) – Hollandia (14, 26)

Vietnam (14, 26) – Üzbegisztán  (14, 26)

Románia (14, 26) – Fülöp-szigetek (14, 25)

Kuba (13, 28) – Szlovénia (14, 22,5)

Azerbajdzsán (13, 26,5) – India (13, 24)

Anglia (13, 23,5) – Csehország (13, 25)

Izrael (13, 23) – Fehéroroszország (13, 25)

Grúzia (13, 25,5) – Dánia (13, 24)

Olaszország (13, 24,5) – Görögország (13, 27,5)

Spanyolország (13, 24) – Szerbia (13, 25,5)

Svédország (13, 25) – Brazília (13, 23)

Szlovákia (13, 25) – Ausztrália (13, 22,5)

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

6

Kína

CHN

10

8

1

1

17

343.5

28.5

2

3

Örményország

ARM

10

8

1

1

17

336.5

26.5

3

1

Oroszország

RUS

10

8

1

1

17

321.5

25.5

4

2

Ukrajna

UKR

10

8

0

2

16

292.5

26.5

5

4

Magyarország

HUN

10

7

1

2

15

311.5

26.5

6

5

Egyesült Államok

USA

10

6

3

1

15

307.0

27.5

7

14

Németország

GER

10

6

3

1

15

282.0

25.0

8

16

Lengyelország

POL

10

7

1

2

15

259.0

26.0

9

29

Argentína

ARG

10

6

2

2

14

270.0

24.0

10

33

Üzbegisztán

UZB

10

6

2

2

14

269.0

26.0

11

35

Fülöp-szigetek

PHI

10

6

2

2

14

268.0

25.0

12

25

Románia

ROU

10

7

0

3

14

257.5

26.0

13

9

Hollandia

NED

10

7

0

3

14

252.0

26.0

14

28

Szlovénia

SLO

10

6

2

2

14

249.5

22.5

15

27

Vietnam

VIE

10

5

4

1

14

246.5

26.0

 

A nők versenyében a kínai együttes 10. fordulós kisiklása,  a kazah együttes elleni 2-2 nyílttá tette az olimpiai bajnoki cím sorsát. Az erőviszonyok alapján én holtversenyt várok és a kínaiak Berger pontszáma kedvezőbb, ez jelentősen aligha változik, de meglepetés sincs kizárva. Öt közös ellenfelük volt, a többiek befolyásolhatják a végeredményt. Az ukránok a bronzéremért küzdhetnek, válogatottunk csak szép búcsúban reménykedhet, és előrelépésben a méltatlan 27. helyhez képest.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:

Oroszország (17, 29) – Kazahsztán (15, 27)

Tatjana Koszinceva (2530) – Gulishan Nahbajeva (2291)

Valentyina Gunyina (2507) – Gulmira Dauletova (2267)

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Dinara Szadukasszova (2216)

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Medina Davletbajeva (2165)

 

Bulgária (14, 26) – Kína (17, 29)

Antoaneta Sztefanova (2502) – Hou Ji-fan (2599)

Ivan Videnov (2317) – Zhao Xue (2549)

Margarita Voiska (2281) – Ju Wenjun (2528)

Elitsa Rajeva (2313) – Huang Qian (2449)

 

Ukrajna (16, 27) – Németország (15, 26,5)

Katyerina Lhno (2542) – Elisabeth Paehtz (2483)

Maria Muzicsuk (2466) – Tetyana Melamed (2356)

Natalija Zsukova (2442) –  Melanie Ohme (233)

Anna Usenyina (2433) - Marta Michna (2380)

 

Franciaország (15, 27,5) – India (15, 25,5)

Lengyelország (14, 26) – Örményország (14, 24)

Peru (14, 24,5) – Románia (14, 26)

Üzbegisztán (14, 24) – Irán (13, 27,5)

Spanyolország (13, 24) – Grúzia (13, 26)

Egyesült Államok (13, 26,5) – Izrael (13, 25,5)

Fehéroroszország (13, 26) – Azerbajdzsán (13, 24,5)

Olaszország (13, 26) – Mongólia (13, 25)

Kolumbia (12, 25) – Kuba (13, 23,5)

Görögország (12, 24) – Indonézia (12, 23)

Ausztria (12, 21) – Szerbia (12, 23,5)

Szlovénia (12, 23) – Lettország (12, 24,5)

 

Litvánia (12, 23,5) – Magyarország (12, 24)

Viktorija Cmilyte (2520) – Hoang Thanh Trang (2464)

Deimante Daulyte (2216) – Gara Tícia (2385)

Jovita Ziogaite (2052) – Rudolf Anna (2289)

Gintare Paulauskaite (2053) – Papp Petra (2302)

  

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

10

7

3

0

17

357.0

29.0

2

2

Oroszország

RUS

10

7

3

0

17

348.0

29.0

3

4

Ukrajna

UKR

10

6

4

0

16

325.0

27.0

4

14

Franciaország

FRA

10

7

1

2

15

294.0

27.5

5

22

Kazahsztán

KAZ

10

6

3

1

15

281.0

27.0

6

9

Németország

GER

10

7

1

2

15

277.5

26.5

7

6

India

IND

10

7

1

2

15

277.5

25.5

8

7

Lengyelország

POL

10

6

2

2

14

282.0

26.0

9

13

Bulgária

BUL

10

6

2

2

14

260.0

26.0

10

8

Örményország

ARM

10

7

0

3

14

259.5

24.0

11

35

Üzbegisztán

UZB

10

6

2

2

14

259.0

24.0

12

10

Románia

ROU

10

7

0

3

14

253.5

26.0

13

37

Peru

PER

10

6

2

2

14

229.5

24.5

14

3

Grúzia

GEO

10

5

3

2

13

280.5

26.0

15

25

Izrael

ISR

10

6

1

3

13

264.0

25.5

16

26

Irán

IRI

10

6

1

3

13

261.0

27.5

17

5

Egyesült Államok

USA

10

5

3

2

13

260.5

26.5

27

12

Magyarország

HUN

10

5

2

3

12

238.5

24.0

 

Verőci  Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli sakkolimpia tízedik fordulójában férficsapatunk 4-0-ra legyőzte Dánia együttesét és az ötödik helyről várja a sorsdöntő utolsó játéknapot, az örmények elleni rangadót. Lékó Péter, Almási Zoltán Polgár Judit és Berkes Ferenc nyert a dánok ellen. Hármas holtverseny az élen, a kínaiak megőrizték első helyüket az olimpiai Berger-Sonneborn pontszámításnak köszönhetően. Nyertek az amerikaiakkal szemben 2,5-1,5-re, az oroszok hasonló arányban győzték le az argentinokat, az örmények 3-1-re verték a hollandokat, az ukránok a negyedikek és a kínaiakkal éremért játszhatnak. Fantasztikus utolsó forduló lesz. Női válogatottunk 3-1-re kikapott a bolgároktól, Hoang Thanh Trang és Rdolf Anna remizett, Gara Tícia és Anita vereséget szenvedett. Nagy meglepetésre a kínaiak nem bírtak a kazah négyessel, a címvédő oroszokkal holtversenyben várják a befejező játéknapot. A vasárnapi utolsó forduló magyar idő szerint 10 órakor kezdődik!

Nagy volt az öröm a dánok elleni 4-0-s győzelem után, öt helyezést javított válogatottunk és a rendkívüli izgalmakat tartogató utolsó fordulóban a holtversenyben vezető, kétszeres olimpiai bajnok, a tavalyi csapat-világbajnokság győztesével, az örmény együttessel mérik össze erejüket.

 

Nagy nyugalommal játszottak nagymestereink, esélyeiket tökéletesen használták ki. A „gólgyártást” Berkes Ferenc kezdte meg, bástyát és két gyalogot nyert két tiszt ellenében, anyagi előnyét értékesítette.

Polgár Judit számára elegendő volt Allan Stig Rasmussen pici megingása, átvette a játék irányítását. A cserekombináció után gyalogja c2-re érkezett, és a dán nagymester a szabadgyalog okozta nehézségekkel nem tudott megbirkózni, szép huszárlépés tette fel az i-re a pontot. Judit ötödik nyerését könyvelte el, a 9 partiból gyűjtött 7 pontjával a csapat motorja. 

Almási Zoltán a szicíliai védelem Najdorf-változatában küzdött meg Jakob Aagarddal. Nagymesterünk a megszokott bonyodalmak helyett pozíciós játékvezetést választott, a vezércserét követően lépésről lépésre javította állását, a sötét tábor gyalogszerkezetének gyengeségei  döntőnek bizonyultak.

Lékó Péter játszmája 108 lépésig tartott, éltáblásunk magát okolhatja, hogy ennyire elhúzódott a partija, hiszen fonalas nyerést is kihagyott. A bástyavégjátékban Sune Berg hansen hathatós segítsége is kellett a nyeréshez, az olimpiai Berger-pontszámunkat is jelentősen javító 4-0-s sikerhez.

 

Nyolcadik győzelmét aratta a kínai együttes, a forduló előtt velük holtversenyben álló amerikai csapatot győzték le a junior vb-n bronzérmes Ding Liren sikerével. Nehezen nyertek az oroszok az argentinok ellen, a hajrára belelendült Szergej Karjakin.

 

Az örmények jól bírták a feszültséget, két sötét partiban diadalmaskodtak, Levon Aronjan a holland titánra, Anish Girire mért vereséget. Az ukránok az éremért játszhatnak a befejező játéknapon.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Dánia (13, 24) – Magyarország (13, 22,5)  0 - 4

Sune Berg Hansen (2577) – Lékó Péter (2737) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 108)

Almási Zoltán (27143) – Jacob Aagard (2517)   1 – 0 (Szicíliai védelem, 58)

Allan Stig Rasmussen (2496) – Polgár Judit (2698) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 39)

Berkes Ferenc (2685) – Jakob Vang Glud (2498)   1 – 0 (Katalán megnyitás, 33)

 

Kína (15, 26) – Egyesült Államok (15, 26)  2,5 – 1,5

Wang Hao (2726) – Hikaru Nakamura (2778)  döntetlen

Wang Yue (2685) – Gata Kamsky (2746)  döntetlen

Ding Liren (2695) – Alekszander Oniscsuk (2666)  1 - 0

Bu Xiangzhi (2670) – Varuzhan Akobjan (2617)  döntetlen

 

Argentína (14, 22,5) – Oroszország (15, 23)  1,5 – 2,5

Fernando Peralta (2606) – Alekszandr Griscsuk (2763)  döntetlen

Diego Flores (2589) – Szergej Karjakin (2785)  0 - 1

Ruben Felgaer (2570) – Jevgenyij Tomasevszkij (2730)  döntetlen

Sandro Mareco (2589) – Dmitrij Jakovenko (2722)  döntetlen

 

Hollandia (14, 25) – Örményország (15, 23,5)  1 - 3

Anish Giri (2711) – Levon Aronjan (2816)  0 - 1

Loek van Wely (2691) – Szergej Movszeszjan (2698)  döntetlen

Ivan Szokolov (2696) – Vlagyimir Akopjan (2687)  0 - 1

Jan Smeets (2607) – Gabrien Szargiszjan (2693)  döntetlen

 

Azerbajdzsán (13, 25) – Ukrajna (14, 24)  1,5 – 2,5

Tejmur Radzsabov (2788) – Vaszilij Ivancsuk (2769)  döntetlen

Eltaj Safarli (2620) – Ruszlan Ponomarjov (2734)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Andrej Volokityin (2709)  döntetlen

Rauf Mamedov (2634) – Alekszandr Mojszejenko (2706)  döntetlen

 

Csehország (13, 24) – Lengyelország (13, 23)  1 - 3

Fehéroroszország (13, 23,5)  -  Németország (13, 22,5)  1,5 – 2,5

Fülöp-szigetek (13, 23) – Vietnam (13, 24)  2 - 2

India (12, 22) – Kuba (12, 26)  2 - 2

Izrael (12, 21) – Grúzia (12, 23,5)  2 - 2

Üzbegisztán (12, 23) – Bulgária (12, 23)  3 - 1

Románia (12, 23,5) – Franciaország (12, 21,5)  2,5 – 1,5

Görögország (12, 25,5) – Spanyolország (12, 22)  2 - 2

Szlovénia (12, 20) – Horvátország (12, 20,5)  2,5 – 1,5

Venezuela (12, 19) – Moldávia (11, 25)  2 - 2

 

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

6

Kína

CHN

10

8

1

1

17

343.5

28.5

2

3

Örményország

ARM

10

8

1

1

17

336.5

26.5

3

1

Oroszország

RUS

10

8

1

1

17

321.5

25.5

4

2

Ukrajna

UKR

10

8

0

2

16

292.5

26.5

5

4

Magyarország

HUN

10

7

1

2

15

311.5

26.5

6

5

Egyesült Államok

USA

10

6

3

1

15

307.0

27.5

7

14

Németország

GER

10

6

3

1

15

282.0

25.0

8

16

Lengyelország

POL

10

7

1

2

15

259.0

26.0

9

29

Argentína

ARG

10

6

2

2

14

270.0

24.0

10

33

Üzbegisztán

UZB

10

6

2

2

14

269.0

26.0

11

35

Fülöp-szigetek

PHI

10

6

2

2

14

268.0

25.0

12

25

Románia

ROU

10

7

0

3

14

257.5

26.0

13

9

Hollandia

NED

10

7

0

3

14

252.0

26.0

14

28

Szlovénia

SLO

10

6

2

2

14

249.5

22.5

15

27

Vietnam

VIE

10

5

4

1

14

246.5

26.0

 

Az utolsó forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Ukrajna

26½

16

:

17

28½

Kína

2

Magyarország

26½

15

:

17

26½

Örményország

3

Oroszország

25½

17

:

15

25

Németország

4

Lengyelország

26

15

:

15

27½

Egyesült Államok

5

Argentína

24

14

:

14

26

Hollandia

6

Vietnam

26

14

:

14

26

Üzbegisztán

7

Románia

26

14

:

14

25

Fülöp-szigetek

8

Kuba

28

13

:

14

22½

Szlovénia

9

Azerbajdzsán

26½

13

:

13

24

India

10

England

23½

13

:

13

25

Csehország

11

Izrael

23

13

:

13

25

Fehéroroszország

12

Grúzia

25½

13

:

13

24

Dánia

13

Olaszország

24½

13

:

13

27½

Görögország

14

Spanyolország

24

13

:

13

25½

Szerbia

15

Svédország

25

13

:

13

23

Brazília

16

Szlovákia

25

13

:

13

22½

Ausztrália

17

Bulgária

24

12

:

13

21

Venezuela

 

Női sakkolimpia

 

Női csapatunk elszenvedte harmadik vereségét és a 27. helyre esett vissza. A bolgárok elleni meccs az éltáblán született gyors remivel indult, hiába volt a Gara nővéreknek kecsegtető állásuk, egyre bonyolultabbak lettek az állások, a kavarodásban ellenfeleik szerencsésebb kézzel sakkoztak, kihasználták a felkínált esélyeket. Gara Tícia eltékozolta anyagi előnyét, Iva Videnova szabadgyalogjai megkeserítették életét. Anita nagyot rontott, Rudolf Anna partijai örökös sakkal ért véget.

 

A játéknap szenzációja, hogy a kazah négyes pontot rabolt a vezető kínai csapattól, a címvédő orosz együttes győzött, holtverseny az élen, az utolsó fordulóra maradt itt is a döntés. Az ukránok újabb nyeréssel már harmadikok.

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Magyarország (12, 23) – Bulgária (12, 23) 1 - 3

Hoang Thanh Trang (2464) – Antoaneta Sztefanova (2502)  döntetlen (Grünfeld védelem, 19)

Iva Videnova (2317) – Gara Tícia (2385)  1 - 0 (Szicíliai védelem, 46)

Rudolf Anna (2289) – Adriana Nikoleva (2299)  döntetlen (Szicíliai védelem, 60

Elitsa Raeva (2313) – Gara Anita (2306)  0 – 1

 

Kína (16, 27) – Kazahsztán (14, 25)  2 - 2

Hou Ji-fan (2599) – Guliskhan Nahbajeva (2291)  döntetlen

Zhao Xue (2549) – Gulmira Dauletova (2267)  1 - 0

Ju Wenjun (2528) – Dinara Saduakaszova (2216)  döntetlen

Ding Yixin (2424) – Medina (Davletbajeva (2165)  0 - 1

 

Örményország (14, 23,5) – Oroszország (15, 25,5)  0,5 – 3,5

Elina Danieljan (2476) – Tatjana Koszinceva (2530)  0 - 1

Lilit Mkrtchian (2454) – Valentyina Gunyina (2507)  0 - 1

Lilit Galojan (2349) – Alekszandra Kosztenjuk (2489)  döntetlen

Maria Kurszova (2338) – Natalija Pogonyina (2448) 0 - 1

 

Ukrajna (14, 24,5) – Lengyelország (14, 24,5)  2,5 – 1,5

Katyerina Lahno (2542) – Monika Socko (2467)  döntetlen

Natalija Zsukova (2442) – Iweta Rajlich (2412)  1 - 0

Anna Usenyina (2433) – Jolanta Zawadzka (2377)  döntetlen

Inna Yanovska (2404) – Karina Szczepkowska (2375)  döntetlen

 

Azerbajdzsán (13, 23) – Franciaország (13, 25)  1,5 – 2,5

India (13, 22) – Izrael (13, 25)  3,5 – 0,5

Németország (13, 23,5) – Spanyolország (13, 23)  3 - 1

Üzbegisztán (13, 22) – Olaszország (12, 24)  2 - 2

Mongólia (12, 23) – Egyesült Államok (12, 24,5)  2 - 2

Peru (12, 22) – Szlovénia (12, 21,5)  2,5 – 1,5

Románia (12, 22,5) – Hollandia (12, 23,5)  3,5 – 0,5

Irán (11, 24) – Ausztria (12, 20,5)  3,5 – 0,5

Grúzia (11, 23,5) – Vietnam (11, 21,5) 2,5 – 1,5

 

Az élcsoport állása

 

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

10

7

3

0

17

357.0

29.0

2

2

Oroszország

RUS

10

7

3

0

17

348.0

29.0

3

4

Ukrajna

UKR

10

6

4

0

16

325.0

27.0

4

14

Franciaország

FRA

10

7

1

2

15

294.0

27.5

5

22

Kazahsztán

KAZ

10

6

3

1

15

281.0

27.0

6

9

Németország

GER

10

7

1

2

15

277.5

26.5

7

6

India

IND

10

7

1

2

15

277.5

25.5

8

7

Lengyelország

POL

10

6

2

2

14

282.0

26.0

9

13

Bulgária

BUL

10

6

2

2

14

260.0

26.0

10

8

Örményország

ARM

10

7

0

3

14

259.5

24.0

11

35

Üzbegisztán

UZB

10

6

2

2

14

259.0

24.0

12

10

Románia

ROU

10

7

0

3

14

253.5

26.0

13

37

Peru

PER

10

6

2

2

14

229.5

24.5

14

3

Grúzia

GEO

10

5

3

2

13

280.5

26.0

15

25

Izrael

ISR

10

6

1

3

13

264.0

25.5

16

26

Irán

IRI

10

6

1

3

13

261.0

27.5

17

5

Egyesült Államok

USA

10

5

3

2

13

260.5

26.5

27

12

Magyarország

HUN

10

5

2

3

12

238.5

24.0

 

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Oroszország

29

17

:

15

27

Kazahsztán

2

Bulgária

26

14

:

17

29

Kína

3

Ukrajna

27

16

:

15

26½

Németország

4

Franciaország

27½

15

:

15

25½

India

5

Lengyelország

26

14

:

14

24

Örményország

6

Peru

24½

14

:

14

26

Románia

7

Üzbegisztán

24

14

:

13

27½

Irán

8

Spanyolország

24

13

:

13

26

Grúzia

9

Egyesült Államok

26½

13

:

13

25½

Izrael

10

Fehéroroszország

26

13

:

13

24½

Azerbajdzsán

11

Olaszország

26

13

:

13

25

Mongólia

12

Kolumbia

25

12

:

13

23½

Kuba

13

Görögország

24

12

:

12

23

Indonézia

14

Ausztria

21

12

:

12

23½

Szerbia

15

Szlovénia

23

12

:

12

24½

Lettország

16

Litvánia

23½

12

:

12

24

Magyarország

 

Hansen,S (2577) - Lékó,P (2737)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.Fb3 d6 7.c3 h6 8.Be1 Be8 9.h3 a6 10.Hbd2 Fe6 11.Fc2 Fa7 12.Hh2 He7 13.Hdf1 d5 14.Vf3 Hg6 15.He3 c6 16.Hhg4 Hxg4 17.hxg4 Fxe3 18.Fxe3 d4 19.Fd2 b5 20.Bec1 c5 21.Fd1

 

21...c4 22.dxc4 bxc4 23.b3 Bc8 24.bxc4 Fxc4 25.cxd4 exd4 26.Fb3 Fxb3 27.axb3 Vb6 28.g5 hxg5 29.Fxg5 Bxc1+ 30.Bxc1 Ve6 31.Be1 Bb8 32.Vd3

 

32...Vg4 33.Fc1 Hh4 34.Vg3 Vxg3 35.fxg3 Hg6 36.Bd1 Bxb3 37.Bxd4 Bxg3

Lékó Péter gyalogelőnyt szerzett, de az érvényesítése nem volt egyszerű feladat.

38.Ba4 Bc3 39.Fb2 Bc6 40.Fd4 Hf4 41.Kf2 He6 42.Fe3 Hc7 43.Bd4 He6 44.Bd7 Bc7 45.Bd6 Bc2+ 46.Kf3 Ba2 47.Bd7 Ba1 48.Ba7 Kh7 49.Kg3 Kg6 50.Kf2 Ba4 51.Kf3 Ba3 52.Kf2 a5 53.Ke2 Kf6 54.Kf2 g5 55.Bd7  

 

 

55...a4 56.Bd5 Ba1 57.Ba5 a3 58.Kg3 Kg6 59.Kg4 a2 60.Ff2 f6 61.g3 Hd8 62.Ba6 Hc6 63.Bxc6  

 

 

63...Bd1

Kimaradt az azonnali nyerés 63...Be1 -gyel. 64.Fxe1 (64.Fd4 Bxe4+ 65.Kf3 Bxd4 66.Ba6 Bd2) 64...a1V 65.Ff2 Vd1+ 66.Kh3 Vh1+ 67.Kg4 Vh5 és matt.

64.Fd4 Bxd4 65.Ba6 Bd2 66.e5 a1V 67.Bxa1 Bd4+ 68.Kf3 g4+ 69.Ke3  

 

 

69...fxe5

A bástyavégjátékot azért Péter ellenfele hathatós segítségével "lenyúzta".

 70.Bf1 Ba4 71.Bf8 Ba3+ 72.Kf2 Ba2+ 73.Kf1 Ba6 74.Ke2 Ba2+ 75.Kf1 Bb2 76.Kg1 Bb6 77.Kg2 Bd6 78.Kg1 Bf6 79.Ba8 Kf5 80.Ba4 Bd6 81.Kf2 Bd2+ 82.Kf1 Bd4 83.Ba2 Bd3 84.Kf2 Ke4 85.Ba4+ Bd4 86.Ba2 Bc4 87.Ke2 Bb4 88.Bc2 Bb3 89.Bc4+ Kf5 90.Kf2 Bf3+ 91.Kg2 Bd3 92.Kf2 Bd2+ 93.Kf1 Bd4 94.Bc3 Bb4 95.Ke2 Bb2+ 96.Kf1 Ke4 97.Ba3 Bd2 98.Ba4+ Bd4 99.Ba2 Bd3 100.Kf2 Bf3+ 101.Kg2 Bc3 102.Ba4+ Kd3 103.Bxg4 e4 104.Bg8 Bc2+ 105.Kf1 Bc1+ 106.Kg2 e3 107.Bd8+ Ke2 108.Ba8 Ke1 és világos túllépte a gondolkodási időt

 

Almási,Z (2713) - Aagaard,J (2517)
Szicíliai védelem [B98]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Fe7 8.Vf3 Va5 9.0-0-0 Fd7 10.g4 Hc6 11.Hb3 Vc7 12.Fh4 h6 13.Fg3 e5 14.f5 Bc8 15.Kb1 Ha5 16.h4 Fc6 17.Fd3 Hd7 18.Hxa5 Vxa5 19.Fc4 b5 20.Fb3 Vc7 21.Ve2 Vb7 22.Ff2 Hf6 23.Bhe1 b4 24.Hd5 Fb5 25.Vf3 Hxd5 26.Fxd5 Vc7 27.Vb3 Fc4 28.Va4+ Fb5 29.Vb3 Fc4 30.Fxc4 Vxc4 31.Bd5 Kd7 32.Ba5 Vxb3 33.axb3 Ba8 34.Bd1 Kc6

 

35.c3 bxc3 36.bxc3 Kb7 37.Ba4 Bhc8 38.Bb4+ Kc6 39.Kc2 Fd8 40.Ba4 Kc7 41.Bd5 Kc6 42.b4 Fc7 43.c4 Bcb8 44.Kc3 Kb7 45.Bd1 Bg8 46.Fe3 g6 47.f6 g5 48.h5 Bgc8 49.Bda1 Be8 50.B4a2 Fb6

 

51.Fxb6 Kxb6 52.Ba5 Ba7 53.Bd1 Kc7 54.Bda1 Kb6

 

55.b5 Bea8 56.Kb4 Kb7 57.B1a2 Kc7 58.c5 és sötét feladta

 

Rasmussen,A (2496) - Polgár,J (2698)
Nimzoindiai védelem [E46]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Hge2 d5 6.a3 Fe7 7.cxd5 exd5 8.Hf4 Be8 9.Fd3 c6 10.0-0 a5 11.f3 b5 12.Fc2 Fa6 13.Be1 b4 14.Ha4 Hbd7 15.e4 Hf8 16.e5 H6d7 17.Hh5 g6 18.Hg3  

 

 

18...c5! 19.dxc5 Hxc5 20.f4 Fc4 21.Fe3 Vc7 22.Vd2 b3 23.Hxc5 bxc2 24.b3 d4 25.Vxd4 Fxc5 26.Vxc5 Vxc5 27.Fxc5 Fxb3 28.He4 Bec8 29.Bac1 He6 30.Fe3 Bd8 31.g4

 

31...Bd1 32.Kf2 Bad8 33.Hd6 f6 34.f5 fxe5 35.Hb7 Bf8 36.Hxa5 Fa4 37.Fh6 Hc5 38.Ke2 Bfd8 39.Hc4  

 

 

39...Hd3 és világos feladta

 

Berkes,F (2685) - Glud,J (2498)
Katalán megnyitás [E06]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Ff4 b6 9.Hc3 Fb7 10.Bc1 Hbd7 11.cxd5 cxd5 12.Hb5 He8 13.Vd3 a6 14.Hc7 g5

 

15.Hxg5! Fxg5 16.Fxg5 Vxg5 17.Hxa8 Vd8 18.Hxb6 Vxb6 19.Vd2 Hb8 20.Bc5 Hc6 21.Bfc1 Hg7 22.h4 Kh8 23.e4 He7 24.B1c3 Fa8 25.e5 Vb4 26.a3 Va4 27.b4 Hc6 28.Ff3 Ha7 29.h5 Hf5 30.h6 Bg8 31.Fh5 a5 32.Fxf7 axb4

 

 

33.Vg5! és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia kilencedik fordulójában férficsapatunk 3-1-re legyőzte az olaszokat. Polgár Judit remek technikával érvényesítette anyagi előnyét, Berkes Ferenc sötéttel nyert. Lékó Péter és Almási Zoltán remizett. A játéknap nagy szenzációjaként az amerikai négyes 2,5-1,5-re nyert az orosz együttes ellen, Hikaru Nakamura világossal Vlagyimir Kramnyikot, a sötéttel játszó Gata Kamsky Alekszandr Griscsukot kényszerítette megadásra, Dmitrij Jakovenko csak szépíteni tudott. Kína átvette a vezetést, de még három csapatnak, az oroszoknak, az örményeknek és az amerikaiaknak is 15-15 meccspontja van. Lékóék 13 ponttal a 10. helyről várják a dánok elleni mérkőzést. Női válogatottunk a szlovénokkal 2-2-re végzett, Gara Anita győzött, Hoang Thanh Trang és Gara Tícia remizett, Papp Petra kikapott. A kínaiak megőrizték egypontos előnyüket a címvédő oroszok előtt.

 

Férficsapatunk az olaszok elleni 3-1-es győzelemmel ismét versenyben van magas helyezésért, kedvező  a párosítás a tizedik fordulóban is, a dánokkal játszanak. Remekül küzdött válogatottunk az azzurik ellen, akik korántsem adták meg könnyen magukat. A társakat kissé megnyugtathatta, hogy Polgár Judit gyalogelőnyt szerzett, Lékó Péter minőségáldozattal kellemetlenkedett Fabiano Caruanának. A sötét táblákon egy kicsit vigyázni kellett, de éppen Berkes Ferenc szerzett vezetést együttesünknek. Ellenfele a 40. lépésben húzott nagyon rosszat, Fecó többé nem kegyelmezett, a vezérvégjátékot simán nyerte meg. Caruana a minőség visszaadásával szabadult szorongatott helyzetéből, Judit a huszárvégjátékot kitűnő technikával játszotta, anyagi előnyét érvényesítette. Almási Zoltán teljesen kiegyenlített, remi is lett a parti, így már zsebben volt a két meccspont. Lékó hosszasan próbálkozott, hogy valahol becsapja Caruanát, a csata végül 80 lépést követően lett döntetlen.

 

A forduló, de egyúttal a sakkolimpia legnagyobb szenzációja is megszületett a mai játéknapon. Megbotlott az orosz csapat, az amerikai együttes a 2,5-1,5-ös győzelemmel nyílttá tette az olimpiai bajnoki cím sorsát. Arra kevesen számítottak, hogy az oroszok az első két táblán vereséget szenvednek, a negyediken Dmitrij Jakovenko nyerését akár borítékolhattuk volna előre. Hikaru Nakamura hihetetlen elszántsággal játszott Vlagyimir Kramnyik ellen, a nagyon bonyolult, rengeteg buktatót rejtegető küzdelmet végül 80 lépésben megnyerte. Gata Kamsky bástya a futó a bástya elleni végjátékban győzte le az óriási bakit elkövető Alekszandr Griscsukot.

A kínai együttes kihasználta a nagy lehetőséget és kiütéses győzelemmel átvette a vezetést a táblázaton. Felcsillant a remény az örmények előtt is, míg az azerieknél éppen legjobbjuk, Tejmur Radzsabov vesztett, és nem tudták megverni  a lengyeleket. A „süllyesztőből” jöttek elő a hollandok, az ukránok előtt is felcsillant  a remény az éremszerzésre.

Lehetetlen leírni, érzékeltetni, hogy mekkora  a feszültség a versenyteremben, az utolsó két forduló pedig hihetetlen csemegéket, drámai csatákat ígér.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Magyarország (11, 19,5) – Olaszország (11, 21)  3 - 1

Lékó Péter (2737) – Fabiano Caruana (2773)  döntetlen (Szicíliai védelem, 80)

Sabino Brunello (2586) – Almási Zoltán (2713)  döntetlen (Bogoindiai védelem, 54)

Polgár Judit (2698) – Daniele Vocaturo (2542)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 76)

Daniyy Dvirnyy (2520) – Berkes Ferenc (2685)   0 – 1 (Caro-Kann védelem, 56)

 

Egyesült Államok (13, 23,5) – Oroszország (15, 21,5)  2,5 – 1,5

Hikaru Nakamura (2778) – Vlagyimir Kramnyik (2797)  1 - 0

Gata Kamsky (2746) – Alekszandr Griscsuk (2763)  1 - 0

Alekszander Oniscsuk (2666) – Szergej Karjakin (2785)  döntetlen

Ray Robson (2598) – Dmitrij Jakovenko (2722)  0 - 1

 

Fülöp-szigetek (13, 22,5) – Kína (13, 22,5)  0,5 – 3,5

Wesley So (2652) – Wang Hao (2726)  döntetlen

Oliver Barbosa (2554) – Ding Liren (2695)  0 - 1

Eugene Torre (2469) – Bu Xiangzhi (2670)  0 - 1

Mark Paragua (2508) – Li Chao (2665)  0 - 1

 

Örményország (13, 21) – Németország (13, 21)  2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2816) – Arkadij Naiditsch (2712) 1 - 0

Szergej Movszeszjan (2698) – Igor Henkin (2656)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2687) – Georg Meier (2648)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2693) – Daniel Fridman (2653)  0 - 1

 

Lengyelország (12, 21) – Azerbajdzsán (12, 23) 2 – 2

(Radoslaw Wojtaszek (2717) – Tejmur Radzsabov (2788)  1 – 0)

 

Ukrajna (12, 21) – Franciaország (12, 20,5)  3 - 1

Hollandia (12, 21)  Izrael (12, 20) 3 - 1

Szerbia (11, 21,5) – Argentína (12, 20)  1,5 – 2,5

Grúzia (11, 21,5) – India (11, 20)  2 - 2

Vietnam (11, 21) – Anglia (11, 18,5)  3 - 1

Üzbegisztán (11, 21) – Szlovénia (11, 18)  2 - 2

Ausztria (11, 21,5) – Csehország (11, 20)  0 - 4

Brazília (1, 18,5) – Fehéroroszország (11, 21)  1,5 – 2,5

Dánia (11, 21,5) – Makedónia (11, 19,5)  2,5 – 1,5

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtlista

Ország

Ford,

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

6

Kína

CHN

9

7

1

1

15

272.0

26.0

2

1

Oroszország

RUS

9

7

1

1

15

268.5

23.0

3

3

Örményország

ARM

9

7

1

1

15

258.5

23.5

4

5

Egyesült Államok

USA

9

6

3

0

15

252.0

26.0

5

2

Ukrajna

UKR

9

7

0

2

14

240.0

24.0

6

9

Hollandia

NED

9

7

0

2

14

218.0

25.0

7

29

Argentína

ARG

9

6

2

1

14

216.5

22.5

8

17

Csehország

CZE

9

5

3

1

13

247.0

24.0

9

7

Azerbajdzsán

AZE

9

5

3

1

13

246.5

25.0

10

4

Magyarország

HUN

9

6

1

2

13

233.5

22.5

11

14

Németország

GER

9

5

3

1

13

228.5

22.5

12

35

Fülöp-szigetek

PHI

9

6

1

2

13

209.5

23.0

13

39

Dánia

DEN

9

6

1

2

13

204.5

24.0

14

32

Fehéroroszország

BLR

9

6

1

2

13

203.0

23.5

15

16

Lengyelország

POL

9

6

1

2

13

202.0

23.0

16

27

Vietnam

VIE

9

5

3

1

13

193.0

24.0

 

 

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Kína

26

15

:

15

26

Egyesült   Államok

2

Argentína

22½

14

:

15

23

Oroszország

3

Hollandia

25

14

:

15

23½

Örményország

4

Azerbajdzsán

25

13

:

14

24

Ukrajna

5

Csehország

24

13

:

13

23

Lengyelország

6

Dánia

24

13

:

13

22½

Magyarország

7

Fehéroroszország

23½

13

:

13

22½

Németország

8

Fülöp-szigetek

23

13

:

13

24

Vietnam

9

India

22

12

:

12

26

Kuba

10

Izrael

21

12

:

12

23½

Grúzia

11

Üzbegisztán

23

12

:

12

23

Bulgária

12

Románia

23½

12

:

12

21½

Franciaország

13

Görögország

25½

12

:

12

22

Spanyolország

14

Szlovénia

20

12

:

12

20½

Horvátország

15

Venezuela

19

12

:

11

25

Moldávia

 

Női sakkolimpia

 

Válogatottunk nem tudott jelentősen javítani a helyezésén a szlovénok elleni 2-2-vel. Gara Anita hiába juttatta a csapatot vezetéshez, az eddig jól szereplő, első olimpiáján veretlen Papp Petra gyengébb napot fogott ki. Hoang Thanh Trang a világranglistán második Anna Muzicsukkal remizett, Gara Tícia is megosztozott  a ponton.

 

Folytatódott a kínai-orosz versenyfutás, mindkét együttes gond nélkül győzött 3-1-re, a kínai válogatott megőrizte egypontos előnyét. Az ukránok fontos rangadót nyertek, nagy meglepetés a kazah csapat előkelő helyezése, de megkapták Kínát ellenfélül.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Magyarország (11, 21) – Szlovénia (11, 21)  2 - 2

Hoang Thanh Trang (2464) – Anna Muzicsuk (2606)  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 33)

Veszna Rozic (2260) – Gara Tícia (2385)  döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Gara Anita (2306) – Jana Krivec (2240)  1 – 0 (Olasz megnyitás, 49)

Ana Srebrnic (2211) – Papp Petra (2302)  0 – 1 (Vezércsel, 51)

 

Kína (14, 24) – Franciaország (13, 24)  3 - 1

Hou Ji-fan (2599) – Almira Szkripcsenko (2442)  1 - 0

Zhao Xue (2549) – Sophie Milliet (2411)  1 - 0

Ju Wenjun (2528) – Nino Maisuradze (2284)  döntetlen

Huang Qian (2449) – Silvia Collas (2261)  döntetlen

 

India (13, 21) – Oroszország (13, 22,5)  1 - 3

Harika Dronavalli (2503) – Tatjana Koszinceva (2530)  döntetlen

Eesha Sanjay Karavade (2371) – Valentyina Gunyina (2507)  0 - 1

Tania Sachdev (2379) – Nagyezsda Koszinceva (2524)  döntetlen

Swaminathan Soumya (2271) – Alekszandra Kosztenjuk (2489)  0 - 1

 

Kazahsztán (12, 22,5) – Üzbegisztán (13, 20,5)  2,5 -1,5

Egyesült Államok (12, 23,5) – Ukrajna (12, 21,5)  1 - 3

Bulgária (12, 21,5) – Lengyelország (12, 22)  1,5 - 2,5

Irán (11, 23) – Örményország (12, 20,5)  1 - 3

Grúzia (11, 22) – Azerbajdzsán (11, 20,5)  1,5 – 2,5

Izrael (11, 22) – Szerbia (11, 20,5)  3 - 1

Vietnam (11, 20) – Németország (11, 21)  1,5 – 2,5

Spanyolország (11, 19,5) – Litvánia (11, 21)  3,5 – 0,5

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtlista

Ország

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

9

7

2

0

16

287.0

27.0

2

2

Oroszország

RUS

9

6

3

0

15

266.5

25.5

3

4

Ukrajna

UKR

9

5

4

0

14

266.0

24.5

4

22

Kazahsztán

KAZ

9

6

2

1

14

236.0

25.0

5

7

Lengyelország

POL

9

6

2

1

14

236.0

24.5

6

8

Örményország

ARM

9

7

0

2

14

231.0

23.5

7

14

Franciaország

FRA

9

6

1

2

13

242.5

25.0

8

25

Izrael

ISR

9

6

1

2

13

223.5

25.0

9

27

Azerbajdzsán

AZE

9

6

1

2

13

221.0

23.0

10

11

Spanyolország

ESP

9

6

1

2

13

213.5

23.0

11

35

Üzbegisztán

UZB

9

6

1

2

13

213.5

22.0

12

6

India

IND

9

6

1

2

13

208.5

22.0

13

9

Németország

GER

9

6

1

2

13

202.5

23.5

14

5

Egyesült Államok

USA

9

5

2

2

12

212.5

24.5

15

16

Szlovénia

SLO

9

3

6

0

12

210.0

21.5

16

12

Magyarország

HUN

9

5

2

2

12

204.0

23.0

17

17

Hollandia

NED

9

5

2

2

12

202.5

23.5

18

10

Románia

ROU

9

6

0

3

12

199.5

22.5

19

21

Mongólia

MGL

9

6

0

3

12

199.0

23.0

20

13

Bulgária

BUL

9

5

2

2

12

198.5

23.0

 

 

Az élcsoportban a 10. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Kína

27

16

:

14

25

Kazahsztán

2

Örményország

23½

14

:

15

25½

Oroszország

3

Ukrajna

24½

14

:

14

24½

Lengyelország

4

Azerbajdzsán

23

13

:

13

25

Franciaország

5

India

22

13

:

13

25

Izrael

6

Németország

23½

13

:

13

23

Spanyolország

7

Üzbegisztán

22

13

:

12

24

Olaszország

8

Mongólia

23

12

:

12

24½

Egyesült   Államok

9

Peru

22

12

:

12

21½

Szlovénia

10

Magyarország

23

12

:

12

23

Bulgária

11

Románia

22½

12

:

12

23½

Hollandia

12

Irán

24

11

:

12

20½

Ausztria

 

Lékó,P (2737) - Caruana,F (2773)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.Fxc6 dxc6 5.d3 Fg7 6.h3 b6 7.0-0 e5 8.a4 a5 9.Ha3 Vc7 10.Hc4 Fe6 11.b3 Hf6

 

12.Hcxe5! Hd7 13.Hxd7 Fxa1 14.Fg5 Fg7 15.Ff6 Fxf6 16.Hxf6+ Ke7 17.e5 h6 18.Vd2 Kd8 19.Vf4

Figyelmet érdemelt a 19.d4 cxd4 20.Hxd4 Kc8 21.Vc3 Kb7 22.He4 Bhd8 23.Hxe6 fxe6 24.Hd6+ folytatás.

19...Kc8 20.Hd2 Ve7 21.Hde4 Kc7 22.Be1 Bad8 23.Hd6

 

 

23...Bxd6

A minőség visszaadásával Fabiano Caruana a nagyobb bajokat megúszta.

24.exd6+ Vxd6 25.Vf3 Bd8 26.Be3 Kb7 27.He4 Ve5 28.Ve2 Va1+ 29.Kh2 Ve5+ 30.Hg3 Vc7 31.Kg1 Bd5 32.He4 Bd8 33.Hd2 Vf4 34.Hf3 Vf6 35.He5 Bd5 36.Ve1 h5 37.Hc4 Bd4 38.Hd2 Bd5 39.He4 Vd8 40.Hc3 Bf5 41.He4 Bd5 42.Va1 Bd4 43.Hd2 Bd7 44.Hf3 Fd5 45.Vd1 Vf6 46.Ve2 Fxf3 47.Bxf3 Vg5 48.Be3 Kc7 49.Be4 Vf6 50.g3 Bd4 51.Be3 Bd7 52.h4 Kd6 53.Bf3 Ve5 54.Be3 Vf6 55.Kg2 Kc7 56.Be4 Vd6 57.Ve3 Vf6 58.Ve1 Vd6 59.Be8 Bd8 60.Ve7+ Bd7 61.Vxd6+ Kxd6 62.Kf3 Kc7

 

63.Kf4 b5 64.f3 bxa4 65.bxa4 c4 66.Ke3 cxd3 67.cxd3 Kb6 68.Be5 c5 69.g4 Bd4 70.gxh5 Bxh4 71.hxg6 fxg6 72.Be6+ Kc7 73.f4 Bg4 74.Kf3 Bg1 75.Ba6 g5 76.fxg5 Bxg5 77.Bxa5 Kb6 78.Bb5+ Kc6 79.Bb1 Bd5 80.Ke3 Bd4 és döntetlen

 

Brunello,S (2586) - Almási,Z (2713)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.g3 c6 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bc1 Fb7 10.cxd5 cxd5 11.a4 0-0 12.a5 He4 13.Vb4 Fa6 14.Ff1 Bb8 15.Hc3 Hef6 16.Va3 bxa5 17.Vxa5 Fc4 18.Hd2 Bxb2 19.Hxc4 dxc4 20.Vxa7 h5 21.Ba2 Vb8 22.e3 Vxa7 23.Bxa7 Bc8 24.Fe2 g6 25.Kf1 Hb6 26.Ba5 Hbd5 27.Hd1 Bb4 28.f3 Hd7 29.e4 H5b6 30.Hc3 Hb8 31.Bb5 Bb3 32.Bc5 Bxc5 33.dxc5 H6d7 34.Ha4 Ba3 35.Fd1 He5 36.f4 Hg4 37.Fxg4 hxg4 38.Bxc4 Hc6 39.e5 Ba1+ 40.Ke2 Ba2+ 41.Ke3 Bxh2 42.Hc3 Bc2 43.Kd3 Bg2 44.He4 g5 45.Ke3 gxf4+ 46.Kxf4 Kg7 47.Hf6 Bf2+ 48.Ke3 Hxe5 49.Kxf2 Hxc4 50.Hxg4 f5 51.He3 He5 52.Ke2 Kf6 53.Hc2 Hc6 54.Kd3 és döntetlen

 

Polgár,J (2698) - Vocaturo,D (2542)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fb7 7.d3 Fe7 8.Hc3 0-0 9.Fd2 d6 10.Hd5 Hxd5 11.Fxd5 Vd7 12.a4 Bfb8 13.c3 Hd8 14.Fxb7 Bxb7 15.b4 Bc8 16.axb5 axb5 17.d4 exd4 18.cxd4 c5 19.d5 Ff6 20.Ba6 Ba7 21.Bxa7 Vxa7 22.bxc5 Vxc5 23.Vb1 Fc3?

 

24.Fxc3 Vxc3 25.Vxb5

Judit gyalogelőnyt szerzett, megnyugtatóan hatott a társakra is.

25...Kf8 26.h3 h6 27.Bb1 Vc4 28.Vd7 Vc7 29.Vxc7 Bxc7 30.Bb8 Ke7 31.Hd4 g6 32.f3 Bc4 33.Hb5 Bb4 34.Bb6 f5 35.exf5 gxf5  

 

 

36.Hxd6

A kiskombináció átmenetileg újabb gyalogot nyert, de a király hadszíntérre indulása is számításba jött.

36...Bxb6 37.Hc8+ Kd7 38.Hxb6+ Kd6 39.Kf2 f4 40.g4 fxg3+ 41.Kxg3 Kc5 42.Hd7+ Kxd5 43.Hf6+ Ke6 44.Hg4 Hf7 45.Kf4 h5 46.Hf2 Kf6 47.He4+ Kg6

 

48.h4

Nagymesternőnk nagyon türelmesen játszotta a végjátékot, ahol a h5 gyalogos halálra van ítélve, az f gyalogot pedig majd lehet szöktetni.

48...Hh8 49.Hg3 Kh6 50.Hf5+ Kg6 51.He3 Kh6 52.Kf5 Hg6 53.Hg2 He7+ 54.Kf6 Hc6 55.He3 Kh7 56.Hf5 Hb4 57.Kg5 Hd5 58.Hg3 Kg7 59.Hxh5+ Kf7

 

60.Hg3 Hf6 61.h5 Hh7+ 62.Kh6 Hf6 63.He4 Hg8+ 64.Kg5 He7 65.f4 Hc6 66.h6 Kg8 67.f5 He5 68.Hf6+ Kh8 69.Hg4 Hd7 70.Kg6 Hf8+ 71.Kf7 Hh7 72.f6 Hg5+ 73.Kg6 He6 74.f7 Hf8+ 75.Kf6 Hg6 76.He5 és sötét feladta

 

Dvirnyy,D (2520) - Berkes,F (2685)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fd6 13.He4 Fc7 14.Bh4 Hxe4 15.Vxe4 Ve7 16.c4 0-0-0 17.Ve2 Bhe8 18.Fc3 Kb8 19.Bhh1 a6 20.Kb1 Vf8 21.Vc2 Hf6 22.Ve2 Hd7 23.Vc2 Hf6 24.Ve2 Vg8 25.Vc2 Hg4 26.He5 Hxe5 27.dxe5 Vf8 28.Ve4 Fb6 29.f4 a5 30.a4 Vc5 31.g4 Ka7 32.Bhf1 g6 33.hxg6 fxg6 34.Bd6 Bxd6 35.exd6 Vxd6

 

36.Vxg6?! Bg8!

Az olasz sakkozó elnézte ezt a lépést, Berkes Ferenc a hosszas manőverezések után végre kezdeményezéshez jutott.

37.Fe5 Vxe5 38.Vxg8 Ve4+ 39.Ka1 Vd3 40.Bc1?

Az időzavar utolsó lépésével világos gyakorlatilag vesztőt húzott, vissza kellett adnia a minőséget, a vezérvégjátékban az anyagi előny érvényesítése hibátlan volt.

 

 

40...Fd4! 41.Vf8 Vb3 42.Bc3 Fxc3 43.bxc3 Vxc3+ 44.Kb1 Vb3+ 45.Kc1 Ve3+ 46.Kc2 Ve2+ 47.Kc3 Ve3+ 48.Kc2 Ve2+ 49.Kc3 Vxg4 50.Vc5+ Ka6 51.Vf8 Vg1 52.Va8+ Va7 53.Vf8 Ve3+ 54.Kc2 h5 55.Va8+ Va7 56.Vf8 Vd4 és világos feladta

 

Nakamura,H (2778) - Kramnyik,V (2797)  

 

 

61.c7 e2 62.c8H+ Kf6 63.Kxe2 Ke5 64.Hb6 Kd4 65.Fg2 Fe1 66.Hd5 Ke5 67.Hb4 Fh4 68.Hd3+ Kf5 69.Kxd2 Kg4 70.Ke2 Ff6 71.H1f2+ Kg3 72.Ff3 Fd8 73.He4+ Kh4 74.He5 Fc7 75.Hg6+ Kh3 76.He7 Fd8 77.Hf5 Fb6 78.Kf1 Kh2 79.Fg4 f3 80.Hh4 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2763) - Kamsky,G (2746) 

 

55.Fe3 Fxe3 56.Bxf5+ Kxg3 57.Be5 Bf2+ 58.Ke1 Kf4 59.Be8 Ba2 60.Kd1 Kf3  

 

 

61.Be7??

Még a legnagyobbak is hibáznak a kapkodásban.

61...Bd2+ 62.Ke1 Bd8 63.Bf7+ Ff4 64.Bf6 Bc8 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Isztambuli hidegzuhany, kettős vereség a sakkolimpia 8. fordulójában

Címkék: 40. sakkolimpia Isztambul

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia nyolcadik fordulójában mindkét válogatottunk vereséget szenvedett. Férficsapatunk a tavalyi csapat Európa-bajnokságon nagy meglepetésre győztes német együttestől kapott ki 2,5-1,5-re. Lékó Péter  sötéttel  34 lépésben vesztett, Almási Zoltán, Polgár Judit és Balogh Csaba remizett. A nők Üzbegisztántól szenvedtek vereséget, Hoang Thanh Trang , Gara Anita és Papp Petra játszmája döntetlennel ért véget, Rudolf Anna kikapott. A kilencedik játéknapon csapataink az olaszokkal, illetve a szlovénekkel játszanak. A férfiak mezőnyében az oroszok újabb rangadót nyertek, a címvédő ukránokat győzték le. A nőknél kínai válogatott vezet.

Rossz napot zártak csapataink, hidegzuhany a kettős vereség, az erőtlen játék, alaposan visszacsúsztak a táblázaton. Tudtuk, hogy a németek nem könnyű ellenfelek, de arra nem gondoltunk, hogy az éltáblán oly megbízhatóan játszó Lékó Péter a  fenyegető időzavar árnyékában először súlyosan meggyengíti királyállását a h5 gyalog leütésével, majd azonnali vesztőt húz, 34 lépés után fel is adta a partit, Arkadij Naiditsch igazán meg sem dolgozott a nyerésért.

Elsőként Polgár Judit remizett, a tegnap pihenőnapja után lépésismétléssel osztozott meg a ponton Daniel Fridmannal. A negyedik táblán Balogh Csaba ellen Jan Gustafsson minőséget áldozott, kompenzációt kapott, meglepetésre gyorsan ez az ütközet is remi lett.

Almási Zoltán kellemetlen ellenfelet kapott, Igor Henkin elég zavaró jelenség, izeg-mozog, fura hangokat hallat parti közben. Zoli kérte is a bíró segítségét, hogy kiiktatva a zavaró tényezőket jobban tudjon koncentrálni, de nem sok sikerrel érvelt. Almási pozíciója igen bíztató volt, de az előnye szép lassan elillant, Henkin tükörképet reklamált, ami sajnos jogos volt, a meccs így elúszott.

Az eső asztalon orosz-ukrán rangadó dúlt.  Nem lelkesedett sem Vlagyimir Kramnyik, sem Vaszilij Ivancsuk, hogy fölösleges protokolláris kezdőlépéssel megzavarják őket a koncentrálásban. A formaságok után is nehezen lehetett rábírni Ivancsukot, hogy a nagyszámú fotós kedvéért végre leüljön a sakkasztalhoz. A parti végén pedig végtelenül elkeseredetten magyarázta, hogy gyalogelőnyös állását remire rontotta az exvilágbajnok ellen, ami a címvédő csapat vereségét jelentette, Szergej Karjakin szerzett győzelmet jelentő „gólt”.

Döntetlen lett a kínai-azeri párharc, az örmények érvényesítették a papírformát, szerencsés volt az amerikaiak párosítása is. Meglepetés a Fülöp-szigetek együttesének győzelme, a 21. olimpiáján szereplő Torre ezúttal Nigel Short ellen nyert. Javított a helyezésén az izraeli csapat, a hajrában a párosításnak fokozott jelentősége lesz.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Németország (11, 18,5) – Magyarország (11, 18)  2,5 – 1,5

Arkadij Naiditsch (2712) – Lékó Péter (2737)  1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 34)

Almási Zoltán (2713) – Igor Henkin (2656)   döntetlen (Caro-Kann védelem, 39)

Daniel Fridman (2653) – Polgár Judit (2698)  döntetlen (Vezérindiai védelem, 21)

Balogh Csaba (2668) – Jan Gustafsson (2610)  döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

 

Oroszország (13, 19) – Ukrajna (12, 19,5)  2,5 – 1,5

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Vaszilij Ivancsuk (2769)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2763) – Ruszlan Ponomarjov (2734)  döntetlen

Szergej Karjakin (2785) – Andrej Volokityin (2709)  1 - 0

Jevgenyij Tomasevszkij (2730) – Alekszandr Mojszejenko (2706)  döntetlen

 

Kína (12, 20,5) – Azerbajdzsán (11, 21)  2 - 2

Wang Hao (2726) – Tejmur Radzsabov (2788)  döntetlen

Wang Yue (2685) – Sahriyar Mamedgyarov (2729)  0 - 1

Ding Liren (2695) – Rauf Mamedov (2634)  1 - 0

Bu Xiangzhi (2670) – Gadir Guszejnov (2613)  döntetlen

 

Örményország (11, 18) – Üzbegisztán (11, 20)  3 - 1

Makedónia (11, 18,5) – Egyesült Államok (11, 20,5)  1 - 3

Anglia (11, 17,5) – Fülöp-szigetek (11, 19,5)  1 - 3

Franciaország (10, 18) – Kuba (10, 21)  2,5 – 1,5

India (10, 18) – Szerbia (10, 19,5)  2 - 2

Spanyolország (10, 19) – Izrael (10, 16,5)  0,5 – 3,5

Lettország (10, 18) – Hollandia (10, 19)  1 - 3

Románia (10, 19,5) – Argentína (10, 17)  1 - 3

Horvátország (10, 16) – Lengyelország (10, 18,5)  1,5 – 2,5

Görögország (9, 20) – Szlovénia (10, 16)  2 - 2

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Oroszország

RUS

8

7

1

0

15

207.5

21.5

2

6

Kína

CHN

8

6

1

1

13

206.5

22.5

3

3

Örményország

ARM

8

6

1

1

13

206.0

21.0

4

5

Egyesült Államok

USA

8

5

3

0

13

201.5

23.5

5

14

Németország

GER

8

5

3

0

13

183.5

21.0

6

35

Fülöp-szigetek

PHI

8

6

1

1

13

179.0

22.5

7

7

Azerbajdzsán

AZE

8

5

2

1

12

192.0

23.0

8

2

Ukrajna

UKR

8

6

0

2

12

187.0

21.0

9

9

Hollandia

NED

8

6

0

2

12

168.5

22.0

10

8

Franciaország

FRA

8

5

2

1

12

165.0

20.5

11

12

Izrael

ISR

8

5

2

1

12

163.5

20.0

12

29

Argentína

ARG

8

5

2

1

12

158.5

20.0

13

16

Lengyelország

POL

8

6

0

2

12

153.0

21.0

14

4

Magyarország

HUN

8

5

1

2

11

185.5

19.5

15

13

India

IND

8

3

5

0

11

178.0

20.0

16

26

Grúzia

GEO

8

5

1

2

11

171.5

21.5

17

11

Anglia

ENG

8

4

3

1

11

166.0

18.5

18

33

Üzbegisztán

UZB

8

5

1

2

11

163.0

21.0

19

17

Csehország

CZE

8

4

3

1

11

163.0

20.0

20

20

Szerbia

SRB

8

4

3

1

11

160.5

21.5

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Egyesült   Államok

23½

13

:

15

21½

Oroszország

2

Fülöp-szigetek

22½

13

:

13

22½

Kína

3

Örményország

21

13

:

13

21

Németország

4

Lengyelország

21

12

:

12

23

Azerbajdzsán

5

Ukrajna

21

12

:

12

20½

Franciaország

6

Hollandia

22

12

:

12

20

Izrael

7

Szerbia

21½

11

:

12

20

Argentína

8

Magyarország

19½

11

:

11

21

Olaszország

9

Grúzia

21½

11

:

11

20

India

10

Vietnam

21

11

:

11

18½

Anglia

11

Üzbegisztán

21

11

:

11

18

Szlovénia

12

Ausztria

21½

11

:

11

20

Csehország

13

Brazília

18½

11

:

11

21

Fehéroroszország

14

Dánia

21½

11

:

11

19½

Makedónia

 

Női sakkolimpia

 

 

Női csapatunk végképp nem panaszkodhatott a párosításra, hiszen az üzbégek legyőzhető ellenfélnek tűntek. A sötét táblákon viszonylag gyors döntetlenek születtek, Hoang Thanh Trang lépésismétléssel remizett, Gara Anita a fura megnyitásból nem sokat hozott ki. A világossal játszók azonban nem hozták a remélt győzelmeket, ráadásul Rudolf Anna el is vesztette a partit, együttesünk második vereségét szenvedte el.

 

A kínai válogatott immár egyedül az élen, megszakadt  lengyelek jó szériája, a 3-1-es vereséggel a holtversenyes első helyről egyenesen a nyolcadikra estek vissza. Nagy csata dúlt a játéknap nagy presztízsmeccsén, az orosz-ukrán találkozón. Anna Usenyina vezetéshez juttatta az ukrán csapatot, a másik három táblán kölcsönös nagy időzavarok mellett ért véget az időkontroll. Lépésismétléssel osztozott meg a ponton Maria Muzicsuk és Valentyina Gunyina, a meccs az oroszoknak állt, hiszen Tatjana Koszinceva nyerőesélyes állást játszhatott Katyerina Lahno ellen, húga, Nagyezsda pedig megtörte Natalija Zsukova ellenállását. Lahno nagyot küzdött, Koszinceva csak a lépésenként kapott 30 másodpercekből élt, nem talált nyerést, 157(!) lépésben lett remi a küzdelmük, a 2-2-es végeredménynek leginkább a kínaiak örülhettek.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

Üzbegisztán (11, 18) – Magyarország (11, 19,5)  2,5 – 1,5

Nafisa Muminova (2329) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen (Francia védelem, 29)

Rudolf Anna (2289) – Irina Gevorgyan (2178)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 52)

Nodira
Nadirjanova (2185) – Gara Anita (2306)  döntetlen (Szabálytalan megnyitás,  32)

Papp Petra (2302) – Sarvinoz Kurbonbojeva (2143)  döntetlen (Szicíliai védelem, 36)

 

Lengyelország (12, 21) – Kína (12, 21)  1 - 3

Monika Socko (2467) – Hou Ji-fan (2599)  0 - 1

Iweta Rajlich (2412) – Zhao Xue (2549)  0 - 1

Jolanta Zawadzka (2377) – Huang Qian (2449)  döntetlen

Karina Szczepkowska (2375) – Ding Yixin (2424)  döntetlen

 

Oroszország (12, 20,5) – Ukrajna (11, 19,5)  2 - 2

Tatjana Koszinceva (2530) – Katyerina Lahno (2542)  döntetlen

Valentyina Gunyina (2507) -  Maria Muzicsuk (2466)  döntetlen

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Natalija Zsukova (2442)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2448) – Anna Usenyina (2433)  0 - 1

 

Franciaország (11, 21) – Spanyolország (11, 18,5)  3 - 1

Vietnam (11, 18,5) – India (11, 18,5)  1,5 – 2,5

Szerbia (10, 18,5) – Grúzia (10, 20)  2 – 2

Fülöp-szigetek (10, 18,5) – Egyesült Államok  (10, 20) 0,5 – 3,5

Örményország (10, 17,5) – Románia (10, 19)  3 - 1

Bulgária (10, 19) – Csehország (10, 18)  2,5 – 1,5

Litvánia (10, 19) – Irán (10, 21)  2 - 2

Svájc (10, 18) – Kazahsztán (10, 19,5)  1 - 3

 

Az élcsoport állása

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

1

Kína

CHN

8

6

2

0

14

228.0

24.0

2

2

Oroszország

RUS

8

5

3

0

13

209.5

22.5

3

14

Franciaország

FRA

8

6

1

1

13

199.5

24.0

4

6

India

IND

8

6

1

1

13

174.5

21.0

5

35

Üzbegisztán

UZB

8

6

1

1

13

171.5

20.5

6

4

Ukrajna

UKR

8

4

4

0

12

209.0

21.5

7

5

Egyesült Államok

USA

8

5

2

1

12

193.5

23.5

8

7

Lengyelország

POL

8

5

2

1

12

182.0

22.0

9

22

Kazahsztán

KAZ

8

5

2

1

12

177.5

22.5

10

8

Örményország

ARM

8

6

0

2

12

176.0

20.5

11

13

Bulgária

BUL

8

5

2

1

12

172.0

21.5

12

3

Grúzia

GEO

8

4

3

1

11

182.0

22.0

13

25

Izrael

ISR

8

5

1

2

11

177.5

22.0

14

19

Szerbia

SRB

8

4

3

1

11

176.5

20.5

15

12

Magyarország

HUN

8

5

1

2

11

174.0

21.0

16

28

Vietnam

VIE

8

5

1

2

11

170.0

20.0

17

26

Irán

IRI

8

5

1

2

11

169.5

23.0

18

16

Szlovénia

SLO

8

3

5

0

11

168.0

19.5

19

27

Azerbajdzsán

AZE

8

5

1

2

11

166.5

20.5

20

9

Németország

GER

8

5

1

2

11

159.0

21.0

21

11

Spanyolország

ESP

8

5

1

2

11

150.0

19.5

22

33

Litvánia

LTU

8

5

1

2

11

136.5

21.0

 

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása

 

No.

Ország

Pont

MP

:

MP

Pont

Ország

1

Kína

24

14

:

13

24

Franciaország

2

India

21

13

:

13

22½

Oroszország

3

Kazahsztán

22½

12

:

13

20½

Üzbegisztán

4

Egyesült   Államok

23½

12

:

12

21½

Ukrajna

5

Bulgária

21½

12

:

12

22

Lengyelország

6

Irán

23

11

:

12

20½

Örményország

7

Grúzia

22

11

:

11

20½

Azerbajdzsán

8

Izrael

22

11

:

11

20½

Szerbia

9

Magyarország

21

11

:

11

19½

Szlovénia

10

Vietnam

20

11

:

11

21

Németország

11

Spanyolország

19½

11

:

11

21

Litvánia

Naiditsch,A (2712) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Fg5 Fb7 11.Bc1 Hc6 12.Be1 Bc8 13.Fd3 Fe7 14.Fb1 Be8 15.h4 g6 16.a3 Bc7 17.Bc2 Hd5 18.He4 Hb8 19.Bd2 Kg7 20.h5 Fxg5 21.Hexg5 Hd7 22.Bc2 Bxc2 23.Fxc2 Ve7 24.Vd2 Hf8 25.Fb3 Bc8 26.He4 Hd7 27.Hfg5 gxh5?

Érthetetlen lépés, súlyosan meggyengítette a királyállást.

28.Hg3 Kh8?

Időzavarban éltáblásunk azonnal vesztőt húzott.

 

 

29.Hf5! Vf6 30.Hd6 Bg8 31.Hdxf7+ Kg7 32.Bxe6 Vf4 33.Vxf4 Hxf4 34.Be7 és sötét feladta

Almási,Z (2713) - Henkin,I (2656)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.Hf3 Fg4 5.dxc5 Hc6 6.c3 e6 7.b4 Fxf3 8.Vxf3 Hxe5 9.Fb5+ Hc6 10.0-0 Hf6 11.Ff4 Fe7 12.Hd2 0-0 13.Bfe1 Hd7 14.Hb3 Ff6 15.Fd6 Be8 16.Bad1 Vc8 17.a3 a6 18.Fxc6 bxc6 19.c4 Hf8 20.g3 Hg6 21.cxd5 exd5 22.Vd3 h5 23.Bxe8+ Vxe8 24.h4 He5 25.Fxe5 Vxe5 26.Vf3 g6 27.Bd3 Kg7 28.Kg2 Be8 29.Ha5 Vc7 30.Be3 Bxe3 31.Vxe3 Vd7 32.Vd3 Vc8 33.Ve2 Kf8 34.Ve3 Kg7 35.Vf4 Ve6 36.Ve3 Vd7 37.Vd3 Vc8 38.Ve2 Kf8 39.Vd3 és döntetlen

 

Fridman,D (2653) - Polgár,J (2698)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 b6 4.g3 Fa6 5.Va4 Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 0-0 9.Hc3 Fe7 10.Bd1 Ha6 11.Ff4 Hc5 12.Vc2 Vc8 13.Bd4 d5 14.Bc1 Hce4 15.Hxe4 dxe4 16.He5 h6 17.Bcd1 Fc5 18.B4d2 Fb4 19.Bd4 Fc5 20.B4d2 Fb4 21.Bd4 és döntetlen

Balogh,Cs (2668) - Gustafsson,J (2610)
Szicíliai védelem [B70]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.g3 Fg7 7.Fg2 0-0 8.h3 Hc6 9.Fe3 Fd7 10.0-0 He5 11.Ve2 Bc8 12.Bad1 Hc4 13.Fc1 Va5 14.Kh2 

 

14...Hxb2 15.Fxb2 Bxc3 16.Fxc3 Vxc3 17.f4 Hh5 18.Bf3 Vc7 19.Hb5 Fxb5 20.Vxb5 Vxc2 21.Vb3 Vc7 22.Bf2 Hf6 23.Bc2 Vb8 24.Vc4 d5 25.exd5 He8 26.Be1 Ff6 27.h4 h5 28.a4 Hd6 29.Vc7 Vxc7 30.Bxc7 a5 31.Fh3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia ötödik fordulója után pihenőnaphoz jutottak a sakkkozók. Pihenés, készülődés, városnézés volt a program. A hétfői hatodik játéknapon két csúcsrangadóra is sor kerül, a férfiak mezőnyében  a két százszázalékos csapat csap össze, orosz-örmény párosításban. A nőknél az egy pontot veszített kínai együttes az öt meccsét megnyerő oroszokkal küzd meg. Férfi válogatottunk a tizedik, női csapatunk a hetedik helyről várja a folytatást, a lengyelek, illetve a spanyolok lesznek ellenfeleik.

 

A kezdeti nehézségek után jó szervezés mellett zajlik a sakkozás nagy seregszemléje. Bár a sakkolimpián érvényes a zéró tolerancia szabály, még senkit nem nyilvánítottak vesztesnek késés miatt, inkább a fordulók rajtja szenved kis késedelmet, ha gond támad a szigorú ellenőrzés miatt. A versenyzők, kísérők szállítása hibátlanul működik, bőséges mennyiségű busz áll a rendezők rendelkezésére. A versenyteremhez közel, a WOW hotelekben lakók közül sokan a sétát választják.

A kapitányok ügyesen egyensúlyoznak a tálcákkal, amikor a versenyzőknek hozzák a kávét, a teát, a frissítő italokat. Már állítottak a légkondicionálásán, kevésbé van hűvös a teremben, de egyes asztaloknál azért kissé dideregnek a sakkozónők.

Érdekes csatákban váratlan eredmények születtek már az első öt fordulóban is, de az igazi küzdelmek csak most kezdődnek, a riválisok egymás elleni meccsei. Kitűnő egyéni teljesítmények mellett váratlan vereségeket is elszenvedtek a legjobbak. Alig van láthatóan megegyezéses remi, nyíltsisakos partikat látunk.

 

Az eddigi legjobb performance-pontszám teljesítmények:

 

1

GM

Tejmur Radzsabov

2788

azeri

3345

4

4

100.

1

2

GM

Dmitrij Jakovenko

2722

orosz

3287

4

4

100

4

3

GM

Bartlomiej Macieja

2594

lengyel

3228

3

3

100

4

4

GM

Vlatko Bogdanovszki

2448

makedón

3118

4

4

100

2

5

IM

Martin Neubauer

2442

osztrák

3010

3

3

100

4

6

GM

Levon Aronjan

2816

örmény

2995

3,5

4

87,.5

1

7

GM

Alekszandr Griscsuk

2763

orosz

2971

4,5

5

90

1

8

GM

Wang Hao

2726

kínai

2969

3,5

4

87,5

1

9

GM

PentalaHarikrishna

2685

indiai

2936

3,5

4

87,5

1

10

GM

Andrej Volokityin

2709

ukrán

2933

4,5

5

90

2

 

1

GM

Nagyezsda Koszinceva

2524

orosz

3070

4

4

100

2

2

IM

Sophie Milliet

2411

francia

3056

4

4

100

1

3

WGM

Maria Monakova

2304

szerb

2969

5

5

100

2

4

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2489

orosz

2936

4

4

100

3

5

FM

Daria Pustovoitova

2294

IBCA

2926

5

5

100

1

6

IM

Irina Krush 

2467

amerikai

2906

4

4

100

1

7

WIM

Madina Davletbajeva

2165

kazah

2903

3

3

100

4

8

WGM

Yildiz Betuz Cemre

2341

török

2890

5

5

100

1

9

IM

Silvia Collas

2261

francia

2882

4

4

100

3

10

WGM

Natalija Pogonyina

2448

orosz

2874

4.0

4

100

4

 

Mindkét válogatottunk eddig szerencsés párosítást kapott, a nagy rangadók még várnak csapatainkra. Különösen férficsapatunknál látszik, hogy Élő-pontszámot tekintve gyengébb ellenfelekkel mérkőztek meg.

 

Az eddigi teljesítmények

 

1

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

2,5

4

2623

2718

-1

2

Almasi   Zoltan

2713

½

½

1

0

2

4

2541

2541

-8,2

3

Polgar   Judit

2698

1

½

1

½

½

3,5

5

2508

2657

-1

4

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

3

4

2432

2625

-2,4

5

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

2

3

2448

2573

-1,4

 

 

1

Hoang   Thanh Trang

2464

1

0

1

½

2.5

4

2332

2427

-1,7

2

Gara Tícia

2385

½

1

½

1

1

4

5

2141

2381

2,7

3

Rudolf   Anna

2289

1

1

0

1

3

4

2138

2331

5,6

4

Gara Anita

2306

1

½

½

2

3

1998

2123

-4,5

5

Papp Petra

2302

1

½

1

1

3,5

4

2020

2356

5,7

 

Az éltáblán remekel az azeri Tejmur Radzsabov, az oroszoknál az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik még nyeretlen. Az első helyre rangsorolt együttesnél Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko jeleskedik. A sakkolimpiát az augusztus 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján játsszák, a virtuális világranglistán már a szeptember 1-től kiszámolt pontokat vették figyelembe.

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2843

2.Levon Aronjan (örmény)) 2820,8 (+ 4,8)

3. Tejmur Radzsabov (azeri) 2796,5 (+ 8,5)

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2791,5 (- 5,5)

5. Hikaru Nakamura (amerikai) 2785 (+ 2)

6. Viswanathan Anand (indiai) 2780

7. Szergej Karjakin (orosz) 2773,9 (- 4,1)

8. Fabiano Caruana (olasz) 2764,2 (- 8,8)

9. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2764,1 (+ 10,1)

10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2760,7 (- 8,3)

11. Alekszandr Morozevics (orosz) 2758

12. Wang Hao (kínai) 2752,9 (+ 10,9)

13. Peter Szvidler (orosz) 2747

14. Veszelin Topalov (bolgár) 2746,9 (- 5,1)

15. Gata Kamsky (amerikai) 2742,5 (- 3,5)

16. Borisz Gelfand (izraeli) 2738,9 (+ 0,9)

17. Vugar Gasimov (azeri) 2737

18. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2736,9 (+ 7.9)

19. Lékó Péter (magyar) 2736 (- 1)

20. Baadur Zsobava (grúz) 2734

21. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2733,5 (+ 9,5)

22. Anish Giri (holland) 2732,5 (+ 2,5)

23. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2731,5 (+ 2,5)

24. Andrej Volokityin (ukrán) 2729,3 (+ 11,3)

25. Michael Adams (angol) 2724,9 (+ 2,9)

41. Almási Zoltán (magyar) 2704,8 (- 8,2)

 A bőséges játszmatermésből szemezgettem

 

Al-Modiahki,M (2542) - Ivancsuk,V (2769)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Hxd7 5.0-0 Hgf6 6.Ve2 Bc8 7.c3 Vc7 8.Ha3 e6 9.d4 cxd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Hb5 Vb6 13.Fe3 Fe7 14.Bfc1 0-0 15.Hc3 Hxc3 16.bxc3 Bc6 17.Bab1 Vc7 18.h4 Hb6 19.Vd3 Bc8 20.Bb3 Hc4 21.Hg5 Fxg5 22.hxg5 Ba6 23.Bc2 Ba4 24.g3 b6 25.Ff4 Ha5 26.Bb1 Vc4 27.Vd2 Hc6 28.Bbb2 He7 29.Vd1 Ba3 30.Bb4 Va6 31.Vd2 Bc4 32.Ve2 Vc8 33.Bxc4 dxc4 34.Fc1 Ba4 35.Ve4 Hd5 36.f4 Va6 37.a3 Vb5 38.Bb2 Va5 39.Bc2 g6

 

40.f5!

A katari nagymester rosszabb állásban taktikai esélyt keresett.

40...exf5 41.Vh4 Vb5 42.Bb2 Vd7

A bonyodalmakat jól jellemzi a 42...Vc6 43.Bh2 Hxc3 44.Vxh7+ Kf8 45.Vh8+ Ke7 46.Vg7 Ve6 47.Bh8 változat.

43.Bh2 h5 44.gxh6 Kh7 45.Bf2 b5 46.g4

Gyorsan múltak az értékes percek, időzavar réme fenyegette mindkettőjüket.

46...fxg4 47.Kh2 Ba6 48.Kg3 Hxc3 49.Vxg4 Vd5 50.Kh2 He4? 51.Bf4 f5 52.exf6?

Mohamad 52.Bxf5! g5 53.Fxg5 Bg6 54.Vf4 c3 55.Bf7+ Kh8 56.Bf8+ Kh7 57.Vf7+ (57.Bf7+) 57...Vxf7 58.Bxf7+ Kg8 (58...Kh8? 59.Fe3 Kg8 60.Bxa7 Bg3 61.h7+ Kh8 62.Fc1) 59.h7+ Kxf7 60.h8V Hxg5 61.d5 Hf3+ 62.Kh3 Hg1+ változatban remizhetett volna.

52...Hxf6 53.Vc8

 

53...Bc6??

Fatális hiba, a vezér f8-ra igyekezett, segítséget kapott. 53...Vh5+ 54.Kg2 Ve2+ 55.Bf2 Ve4+ 56.Kg1 (56.Kh2 Vc6 57.Vf8 Vd6+ 58.Vxd6 Bxd6) 56...Be6 57.Vf8 Vg4+ 58.Kh2 Vh5+ 59.Kg2 Vd5+ 60.Kh2 Vd6+ 61.Vxd6 Bxd6 változatban Vaszilij Ivancsuk gyalogelőnnyel vígan nézhetett volna a jövőbe. 53...Bd6?? veszít 54.Vf8 Vh5+ (54...Bd7 55.Bxf6) 55.Kg3 Vg5+ 56.Kf2 He4+ 57.Kf3 Vg3+ 58.Kxe4 Ve1+ 59.Fe3 Vh1+ 60.Bf3 Vh4+ 61.Ke5 Vh2+ 62.Ff4 miatt.

54.Vf8 és sötét túllépte a gondolkodási időt, világos nyert.

 

Hou,Ji-fan (2599) - Lahno,K (2542)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.g3 a6 7.Fg2 Hf6 8.0-0 Hxd4 9.Vxd4 Fc5 10.Vd3

Főváltozatnak 10.Ff4 d6 11.Vd2 számít.

10...d6 11.Ha4 0-0?!

Én sajnáltam volna a szép futót odaadni. 11...Fa7 12.b3 (12.Bd1? Fd7! 13.Hc3 Hg4) 12...0-0 13.Fa3 Bd8 14.Bad1 e5 jobbnak tűnik.

12.Hxc5 dxc5 13.Bd1 e5 14.Fe3

Kellemes a végjáték világossal futópárja miatt a 14.Vd6 Vxd6 15.Bxd6 Fe6 16.f4 h6 17.Fe3 folytatásban.

14...Hg4 15.Fd2 Fe6 16.Ve2 Hf6 17.a4 Bad8 18.f3

A világbajnoknő kissé  kiengedte előnyét.

18...Hd7 19.Fe3 Hb8?!

A huszár c6-ra igyekezne, de a c5 gyalog gyengesége miatt a terv megvalósítása miatt nehézségekbe ütközik.

20.Ve1 a5 21.f4 f6 22.f5 Ff7 23.g4 b6 24.Vh4

Számításba jött a gyalogroham folytatása 24.g5-tel.

24...Bxd1+ 25.Bxd1 Bd8 26.Be1 h6 27.Vf2 Kf8 28.h4 Ke7

Időzavarban a király menekülne üldözői elől... A meccsen az első helyre rangsorolt kínai együttes vesztésre állt, Hou Ji-fan a kiegyenlítésért küzdött!

 

29.g5 hxg5 30.hxg5 Bh8 31.Bd1 Bd8 32.Bc1 Hc6 33.c3 Bd6 34.Vh4 Vd8 35.Vh7 Bd1+?

 Katyerina Lahno sikeresen védekezhetett volna a 35...Vg8 36.g6 Fb3 37.Kf2 Bd8 változatban.

36.Kh2 Bxc1 37.Fxc1

Figyelmet érdemelt a 37.Vxg7! Bc2! 38.Vxf6+ Kf8 39.Vxc6 Vd3 40.Vh6+ Ke8 41.g6 Bxg2+ 42.Kxg2 Vxe4+ 43.Kh2 Fd5 44.Vh3 folytatás.

37...Vd1?

Vesztőlépés. 37...Vg8 38.g6 Fb3 39.Ff1 Kd6 változatban remény volt a mérkőzés megnyerését jelentő remire.

 

38.Vxg7! Vxc1 39.Vxf6+ Kf8 40.Vh8+ Ke7 41.Vf6+ Kf8 42.Vh8+! Ke7

 

 

43.f6+! Kd7 44.Fh3+ Fe6 45.Vg7+ Kd6 46.Vf8+ Kc7 47.Fxe6 Vf4+ 48.Kh3 Vf3+ 49.Kh4 Vh1+ 50.Kg4 Vxe4+ 51.Kh5 Vh7+ 52.Vh6 Ve4 53.Vg7+ Kb8 54.Vf8+ Ka7 55.Vf7+ Kb8 56.Ve8+ Ka7 57.Vd7+ Kb8 58.Fd5! és sötét feladta

Nakamura,H (2778) - Malisauskas (2451)

 

92.Kc1!

Hikaru Nakamura a tőle megszokott elszántsággal játszotta nyerésre a vezérvégjátékot. Ellenfele csak a lépésenként kapott 30-30 másodpercekből élt.

 92...e3?!

Számításba jött a 92...Vg1+ 93.Kb2 Vf2+ 94.Kb3 Vf3+ 95.Kc4 e3 folytatás.

93.Kd1! Va5 94.Ke2 Vc3?

A kapkodásban törvényszerű hiba. 94...Vb4! 95.Vf3+ (95.Vf7+ Ke5 96.Vd7 Vc5) 95...Ke5 96.Vxe3+ Kd5 megmentette volna  a játszmát.

95.Vf7+ Ke4 96.Ve6+ Kf4 97.Vd6+ Ve5 98.Vb4+ Kf5

 

99.b6 Vh2+ 100.Kxe3 Vg1+

Nalimov bázisa alapján 100...Ke6! 101.b7 Vg3+ 102.Kd4 Vf4+ 103.Kc5 Vc7+! 104.Kd4 Vf4+ 105.Kc3 Vc1+ 106.Kb3 Vd1+! 107.Kb2 Ve2+ 108.Ka3 Va6+ 109.Kb3 Vd3+ 110.Ka2 Ve2+ még mindig remizett volna.

101.Kd3 Vf1+ 102.Kd4 Vg1+ 103.Kc4 Ke6 104.b7 Vf1+ 105.Kc5 Vf8+ 106.Kb5 Vf1+ 107.Vc4+ és sötét feladta

Kramnyik,V (2797) - Shirov,A (2706) 

 

56.gxf6?

Az exvilágbajnok kitűnően játszotta a partit, de a győzelem küszöbén megtorpant. 56.c8V Bxc8 57.Bxc8 Kg6 (A számolásnál kimaradt az 57...fxg5 58.Ke5 h3 59.Bc3 g4 60.Bc1!! nyerőlépés.) 58.Kd5! Kxg5 59.Ke4 b2 (59...Kg4 60.Bg8+ Kh3 61.Kf3) 60.Bg8+ Kh5 61.Bg1 h3 62.Kf3 Kh4 63.Bb1 és fel kell adni a játszmát.

56...Kg6 57.Bxb3

Már elkésett az 57.c8V Bxc8 58.Bxc8 b2 59.Bb8 Kxf6 60.Bxb2 Kf5 folytatás.

57...Kxf6 58.Bb8 Bd1+ 59.Kc6 Bc1+ 60.Kd7 Kf5 61.c8V Bxc8 62.Bxc8

 

62...h3 63.Kd6 Kf4 64.Bc3 Kg4 65.Ke5 h2 66.Bc1 Kf3 67.Kf5 Kg2 68.Ke4 h1V és döntetlen

Nakamura,H (2778) - Sasikiran,K (2707) 

 

21.f4! gxf3 22.gxf3 Vf6 23.Hxa7+

Pontosabb volt 23.Fxe5 Bxe5 24.Fh3+ Kd8 25.Hxd6! folytatás.

23...Kd8 24.Fxe5 Bxe5 25.Vb8+ Kd7 26.Fh3+ Be6 27.Vb5+ Ke7 28.Fxe6 fxe6

Az indiai nagymester némi kompenzációt kapott a minőségért.

29.Bhg1 Bd8?!

Sasikiran kihagyta a 29...Fxf3! 30.Bgf1 Vf5+ 31.Ka2 Vd3 lehetőséget.

30.Hc6+

Pontatlan, 30.Bg2 Kf7 31.Hc6 volt a jó.

30...Fxc6 31.Bxg7+ Vxg7 32.Vxc6 Vd4

Időzavarban nehéz látni a 32...Vg6+! 33.Ka2 Ve8 34.Vxc7+ Vd7 jobb védekezést.

33.a6 Vd3+ 34.Ka1 Vd2! 35.Ve4 Kd7  36.a7?

Nakamura elfelejtette leütni az e6 gyalogot? 36.Vxe6+ Kc6 37.Ve4+ Kd7 38.a7 Va5+ (38...Ba8? 39.Kb1 Bxa7 40.Ve8 matt.) 39.Kb1 Vxa7 40.V7+ jobb volt.

 

 

36...Ba8! 37.Kb1

Örökös sakk a 37.Vxa8 Vxe1+ 38.Ka2 Va5+ folytatás.

37...Bxa7?

A drámai partiban Sasikiran hibázott utoljára. 37...e5! 38.f4 (38.Bg1 Bxa7 39.Bg7+ Kc8 40.Bg8+ Kd7) 38...exf4 39.Bg1 Vd4! 40.Vxa8 Vxg1+ 41.Ka2 Vd1! remi lett volna.

38.Vxe6+ Kc6 39.Ve8+ és a kétlépéses matt miatt sötét feladta

Sambujev,B (2523) - Radzsabov,T (2788)

 

 

34...g4!?

Tejmur Radzsabov a „zavarosban” remekül halászott.

35.fxg4 Hg5 36.Hfxd6?!

Világos nem látta a fenyegető veszélyt. 36.Hh4 Bf6 37.Ff2! után érezhetően jobban állt volna világos.

36...Bxd6 37.Fxe5 Bg6 38.Hc3 Bc4 39.Ve2

 

39...Bxc3! 40.Fxc3 Hgxe4 41.Fd4?! Vxd5 42.Fxc5 bxc5 43.Vc2 Fh4 44.Bf1 c4! 45.Bf5 Vd3 46.Bf4 Be6 47.a4

 

 

47...Hg3+! és világos feladta a 48.hxg3 Be1+ 49.Kh2 Fxg3+ változat láttán.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia ötödik fordulójában férficsapatunk minimális arányban vereséget szenvedett az első helyre rangsorolt orosz válogatottól. Lékó Péter világossal az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, Polgár Judit Szergej Karjakinnal osztozott meg a ponton. Balogh Csaba sötéttel remizett a kontinensbajnok Jevgenyij Tomasevszkijjel. A második táblán Almási Zoltán sötéttel kikapott a tavalyi Világkupa és a világbajnok-jelölti párharcok ezüstérmesétől, Alekszandr Griscsuktól. A kétszeres olimpiai bajnokok rangadóját az örmények 2,5-1,5-re megnyerték az ukránok ellen. Női válogatottunk érvényesítette a papírformát, 3,5-0,5-re győzött a moldáv együttes ellen. A vasárnapi pihenőnap után hétfőn orosz-örmény, illetve kínai-orosz csúcsrangadókkal játsszák a hatodik fordulót, férficsapatunk a lengyelekkel, női válogatottunk a spanyolokkal mérkőzik meg.

 

A négyes nyerősorozattal kezdő férficsapatunk az ötödik játéknapon az első helyre rangsorolt  orosz válogatottal csatázott. 2002. november 4-én, a bledi sakkolimpia kilencedik fordulójában együttesünk szenzációs 2,5-1,5-ös győzelmet ért el Garri Kaszparov vezette orosz csapattal szemben. Hárman, Lékó Péter, Polgár Judit és Almási Zoltán tagjai voltak a világraszóló sikernek, a győztes „gólt” Ruck Róbert sötéttel szerezte Peter Szvidlerrel szemben. Soha nem felejtem el, ahogy Garri Kaszparov felugrott a helyéről, amikor meglátta a 25…Hxc3-as gyalognyerést. Lesújtó pillantást vetett csapattársára, s addig erőszakoskodott Péter elleni játszmájában, hogy vesztésre rontotta az egált, de sajnos éltáblásunk időzavarban rossz huszársakkot adott be, elmaradt a még nagyobb meglepetés. A következő három viadalon nem játszottunk az oroszokkal, a 2005-ös Eb-n mindkét részről tartalékos összeállítás mellett is nyert együttesünk 2,5-1,5-re.

Két éve Hanti-Manszijszkban az  ötödik(!) fordulóban aratott férficsapatunk világraszóló sikert ért el, 2,5-1,5-re legyőzte az első helyre rangsorolt orosz válogatottat. Ellenfeleink taktikáztak, kihagyták Vlagyimir Kramnyikot, de vesztükre tették. Lékó Péter nagyszerű játékkal nyert Alekszandr Griscsuk ellen. Almási Zoltán és Polgár Judit gond nélkül remizett, Berkes Ferenc döntetlenre mentette gyaloghátrányos állását.

 

Ezúttal nem taktikáztak az oroszok, exvilágbajnokuk, Vlagyimir Kramnyik játszott az éltáblán, egy kicsit meglepő azonban, hogy a gólerős Európa-bajnokuk, Dmitrij Jakovenko helyett korábbi kontinensbajnokuk, Jevgenyij Tomasevszkij kapott bizalmat Jurij Dohojantól. A tegnapi összeállításokhoz képest nálunk is cserélt Horváth Tamás a negyedik táblán, Balogh Csaba két pihenőnap után ülhetett sakkasztalhoz.  Lékó Péter 2008-ban Kramnyik szekundánsa volt Viswanathan Ananddal vívott bonni világbajnoki döntőben, kitűnően ismerik egymást, legutolsó játszmájuk a dortmundi szuperverseny 134 lépésig tartott, Kramnyik többször is nyerést hagyott ki.

A tavalyi csapat-világbajnokságon Almási Zoltán kecsegtető állást vesztett el időzavarban Griscsuk ellen, akkor nagymesterünk világossal játszott. A két éve vívott találkozóhoz képest csak a harmadik táblán volt ugyanaz a párosítás, Polgár Judit simán remizett Szergej Karjakinnal, és tavaly a Világkupán a harmadik körben elbúcsúztatta a 22 éves orosz nagymestert, világossal a spanyol megnyitás berlini változatában múlta felül Karjakint. Korábban Tomasevszkij és Balogh nem vívott meg egymással.

Érthetően az oroszok vissza akartak vágni, együttesünk örült volna a 2-2-es eredménynek. A mérkőzés a várakozásnak megfelelően a második táblán dőlt el, a nagy formában küzdő Griscsuk kezdetben sokat gondolkodott, de Almási Zoli fokozatosan beérte őt időben. A spanyol megnyitású partiban nehéz volt jó tervet találni, míg Griscsuk támadása átütött.

Lékó Péter egy kicsit megijesztette Kramnyikot, tetszetősebb állása végül cserékkel kiegynlítődött. Polgár Judit ezúttal elkerülte a megnyitáselméleti párbajt a berlini változatban, divatossá vált folytatást választott, kiegyensúlyozott küzdelem folyt, aminek logikus végeredménye volt a döntetlen. Balogh Csaba sötéttel érte el a döntetlent, az első helyre rangsorolt orosz válogatott minimális arányban megnyerte a mérkőzést.

 

A játéknap másik szuperrangadóját a kétszeres olimpiai bajnokok vívták. Az örmények 2006-ban és 2008-ban diadalmaskodtak, az ukránok címvédőként érkeztek Isztambulba, korábban Ivancsukék 2004-ben vehették át a győztesnek járó aranykupát. A csata az éltáblán dőlt el, Levon Aronjan nyerése a két meccspontot jelentette. A szabadnapot követően hétfőn orosz-örmény párharc lesz.

Meglepően jól tartja magát a montenegrói csapat, meglepetés a horvátok sikere. Négy döntetlen született  az amerikai-cseh összecsapáson. Azerbajdzsán és Kína  „gólarányt” is javított.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Magyarország (8, 11,5) – Oroszország (8, 12)  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2737) – Vlagyimir Kramnyik (2797)  döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Alekszandr Griscsuk (2763) – Almási Zoltán (2713)  1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Polgár Judit (2698) – Szergej Karjakin (2785)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Jevgenyij Tomasevszkij (2730) – Balogh Csaba (2668)  döntetlen (Szláv védelem, 40)

 

Örményország (8, 12) – Ukrajna (8, 12,5) 2,5 – 1,5

Levon Aronjan (2816) – Vaszilij Ivancsuk (2769)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2698) – Ruszlan Ponomarjov (2734)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2687) – Andrej Volokityin (2709)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2693) – Pavel Eljanov (2693)  döntetlen

 

Németország (7, 12) – Montenegró (7, 11)  2 - 2

Horvátország (7, 10,5) – Franciaország (7, 12)  2,5 – 1,5

Egyesült Államok (7, 13) -  Csehország (7, 12)  2 - 2

Kanada (7, 1,5) – Azerbajdzsán (7, 13)  0,5 – 3,5

India (7, 12) – Anglia (7, 11)  2 - 2

Lengyelország (6, 12) – Argentína (7, 10,5)  2,5 – 1,5

Kína (6, 11) – Irán (6, 10)  3,5 - 0,5

Spanyolország (6, 11,5) – Paraguay (6, 11)  3,5 – 0,5

Bulgária (6, 11) – Peru (6, 10)  2,5 – 1,5

Írország (6, 11,5) – Izrael (6, 10)  1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

 

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

ARM

5

5

0

0

10

84.0

14.5

2

1

Oroszország

RUS

5

5

0

0

10

77.0

14.5

3

7

Azerbajdzsán

AZE

5

4

1

0

9

74.0

16.5

4

19

Horvátország

CRO

5

4

1

0

9

61.5

13.0

5

6

Kína

CHN

5

4

0

1

8

77.0

14.5

6

2

Ukrajna

UKR

5

4

0

1

8

77.0

14.0

7

14

Németország

GER

5

3

2

0

8

75.5

14.0

8

13

India

IND

5

3

2

0

8

74.0

14.0

9

5

Egyesült Államok

USA

5

3

2

0

8

73.5

15.0

10

4

Magyarország

HUN

5

4

0

1

8

71.5

13.0

11

35

Fülöp-szigetek

PHI

5

4

0

1

8

70.5

15.0

12

17

Csehország

CZE

5

3

2

0

8

67.5

14.0

13

11

Anglia

ENG

5

3

2

0

8

65.5

13.0

14

10

Bulgária

BUL

5

4

0

1

8

65.0

13.5

15

18

Spanyolország

ESP

5

4

0

1

8

64.5

15.0

16

44

Montenegró

MNE

5

3

2

0

8

63.0

13.0

17

50

Bosznia-Hercegovina

BIH

5

3

2

0

8

61.5

13.5

18

16

Lengyelország

POL

5

4

0

1

8

59.5

14.5

19

28

Szlovénia

SLO

5

4

0

1

8

59.0

12.0

20

22

Olaszország

ITA

5

4

0

1

8

56.0

14.5

21

12

Izrael

ISR

5

4

0

1

8

54.5

12.5

 

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása

1

Oroszország

14½

10

:

10

14½

Örményország

2

Azerbajdzsán

16½

9

:

9

13

Horvátország

3

Németország

14

8

:

8

15

Egyesült   Államok

4

Csehország

14

8

:

8

15

Spanyolország

5

Fülöp-szigetek

15

8

:

8

13½

Bulgária

6

Bosznia-Hercegovina

13½

8

:

8

14½

Kína

7

Magyarország

13

8

:

8

14½

Lengyelország

8

Anglia

13

8

:

8

14½

Olaszország

9

Montenegró

13

8

:

8

14

Ukrajna

10

India

14

8

:

8

12½

Izrael

11

Moldávia

15

7

:

8

12

Szlovénia

 

Női sakkolimpia

Női válogatottunk ismét nagy arányban győzött és a hetedik helyről várja a folytatást, a spanyolok elleni meccset. Az éltáblán Hoang Thnh Trang korai vezércserét követőn nem tudott előnybe kerülni a szerény pontszámú, de nem rossz játékerőt képviselő Diana Baciu ellen. Gara Tícia ellenfele királyát középen hagyta, a büntetés nem maradhatott el. Papp Petra lendületes támadást vezetve nyert. Rudolf Anna megdolgozott  a győzelemért. Elena Partac az egyenlő esélyű pozíciót passzívan játszotta, Anna meggyengítette a világos gyalogszerkezetet, gyalogot nyert, előnyét érvényesítette.

A címvédő orosz csapatban Valentyina Gunyina hibázott a franciák ellen, de megszületett ötödik győzelmük. A szerb négyes nagy csatában szerezte meg negyedik győzelmét. Kevesen múlott a meglepetés a görög-lengyel találkozón, de a végén „behúzták” a meccset a jóval esélyesebb lengyelek. Nem bírt egymással a 2008-as és a 2006-os olimpiai bajnok grúz és ukrán együttes. A kínai csapatban a világbajnoknő Hou Ji-fan remizett. A vietnami az ellenünk elvesztett mérkőzés után alaposan összeszedte magát.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

Moldávia (6, 10,5) – Magyarország (6, 11,5)  0,5 – 3,5

Diana Baciu (2186) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen

Gara Tícia (2385) – Karolina Szmokina (2156)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 32)

Elena Partac (2102) – Rudolf Anna (2289)  0 – 1 (Caro-Kann védelem, 66)

Papp Petra (2302) – Olga Hincu (1931)  1 – 0 (Francia védelem, 31)

 

Oroszország (8, 14) – Franciaország (8, 14,5)  2,5 – 1,5

Tatjana Koszinceva (2530) – Almira Szkripcsenko (2442) döntetlen

Valentyina Gunyina (2507) – Sophie Milliet (2411)  0 - 1

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Nino Maisuradze (2284)  1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Andreea Bollongier (2253)  1 - 0

 

Szerbia (7, 13,5) – Bulgária (7, 12)  2,5 – 1,5

Görögország (7, 11) – Lengyelország (7, 13)  1,5 – 2,5

 

Grúzia (7, 14) – Ukrajna (7, 12)  2 - 2

Nana Dzagnidze (2547) – Katyerina Lahno (2542)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2509) – Marija Muzicsuk (2466)  döntetlen

Lela Zsavahasvili (2458) – Anna Usenyina (2433) döntetlen

Inna Yanovska (2404) – Nino Hurcidze (2444)  döntetlen

 

Lettország (7, 12,5) – Szlovákia (7, 10,5)  1,5 – 2,5

Kína (7, 13) – India (7, 12)  3,5 – 0,5

Vietnam (6, 10,5) – Egyesült Államok (6, 11,5)  3 - 1

Szlovénia (6, 10,5) – Izrael (6, 12,5)  2 - 2

Ecuador (6, 10) – Csehország (6, 11)  0,5 – 3,5

Bosznia-Hercegovina (6, 9,5) – Spanyolország (6, 10,5)  0,5 – 3,5

Azerbajdzsán (6, 12) – Mongólia (6, 10,5)  3,5 – 0,5

 

Az élcsoport állása

 

Hely.

Rajtl.

Ország

Forduló

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

5

5

0

0

10

89.0

16.5

2

1

Kína

CHN

5

4

1

0

9

85.5

16.5

3

19

Szerbia

SRB

5

4

1

0

9

75.5

16.0

4

7

Lengyelország

POL

5

4

1

0

9

75.5

15.5

5

20

Szlovákia

SVK

5

4

1

0

9

68.0

13.0

6

4

Ukrajna

UKR

5

3

2

0

8

76.0

14.0

7

12

Magyarország

HUN

5

4

0

1

8

75.5

15.0

8

3

Grúzia

GEO

5

3

2

0

8

74.0

16.0

9

14

Franciaország

FRA

5

4

0

1

8

70.0

16.0

10

27

Azerbajdzsán

AZE

5

4

0

1

8

69.0

15.5

11

23

Csehország

CZE

5

4

0

1

8

67.0

14.5

12

11

Spanyolország

ESP

5

4

0

1

8

64.0

14.0

13

57

Fülöp-szigetek

PHI

5

4

0

1

8

58.5

14.5

14

42

Montenegró

MNE

5

4

0

1

8

53.0

14.0

15

49

Észtország

EST

5

4

0

1

8

52.5

14.5

16

28

Vietnam

VIE

5

4

0

1

8

52.0

13.5

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása

1

Kína

16½

9

:

10

16½

Oroszország

2

Lengyelország

15½

9

:

9

16

Szerbia

3

Szlovákia

13

9

:

8

16

Grúzia

4

Magyarország

15

8

:

8

14

Spanyolország

5

Ukrajna

14

8

:

8

15½

Azerbajdzsán

6

Franciaország

16

8

:

8

14½

Fülöp-szigetek

7

Csehország

14½

8

:

8

13½

Vietnam

8

Montenegró

14

8

:

8

14½

Észtország

9

Görögország

12½

7

:

7

13½

Fehérorszország

10

Peru

13

7

:

7

14

Lettország

11

Kazahsztán

14½

7

:

7

13

Hollandia

12

India

12½

7

:

7

13½

Németország

13

Izrael

14½

7

:

7

13

Üzbegisztán

14

Bulgária

13½

7

:

7

12½

Szlovénia

 

Lékó,P (2737) - Kramnyik,V (2797)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.He5 Bc8 12.Hc3 Hh5 13.Fc1 Hhf6 14.e4 dxc4 15.Hxc4 b5 16.He3 Vb6 17.b3 Bfe8 18.Fb2 Ff8 19.Ve2 Fa6 20.Vd2 Bcd8 21.Bac1 c5

 

22.d5 Va5 23.Vc2 c4 24.bxc4 bxc4 25.He2 exd5 26.exd5 Fb5 27.Hc3 Fa6 28.He2 Fb5 29.Vb1 Bb8 30.Va1 Hg4 31.Hxg4 és döntetlen

 

Griscsuk,A (2763) - Almási,Z (2713)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 d6 7.c3 0-0 8.Be1 Be8 9.Hbd2 Ff8 10.Hf1 h6 11.Hg3 b5 12.Fc2 He7 13.d4 Hg6 14.b3 c6 15.Fe3 Vc7 16.Fd3 Fb7 17.Vc2 Bac8 18.h3 Hf4 19.Ff1 Hg6 20.Fd3 Hf4 21.Ff1 Hg6 22.a4

Griscsuk elkerülte a lépésismétlést.

22...Vb8 23.Fd3 Hf4 24.Fxf4 exf4 25.Hf5 bxa4 26.bxa4 c5

 

 

27.e5 dxe5 28.dxe5 Hd7

Számításba jött a 28...c4 29.exf6 (29.Ff1 Hd7 30.Bab1 Bc5) 29...cxd3 30.Vxd3 gxf6 31.H5d4 Vd6 folytatás, és a futópár elegendő ellenértéket jelentett volna a meggyengült gyalogszerkezetért.

29.Bab1 Va8 30.H5h4 Bc6

Nagymesterünk nehéz állásban, egyre fogyó gondolkodási idő mellett játszott.

31.Fe4

Figyelmet érdemelt a 31.Fh7+ Kh8 32.Ff5 folytatás.

31...Bb6 32.Fh7+ Kh8 33.Bxb6 Hxb6 34.e6 Fxf3 35.Hxf3 g6

 

36.Fxg6! fxg6 37.Vxg6 Vc8 38.He5 Fg7 39.Hf7+ Kg8 40.Hxh6+ és sötét feladta

 

Polgár,J (2698) - Karjakin,S (2785)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1

A tavalyi Világkupán Judit belement a vezércserés változatba és legyőzte Karjakint. Divatos lett az 5.Be1-es változat.

5...Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hf5 8.c3 Hxe5 9.Bxe5 d6 10.Be1 0-0 11.d4 d5 12.Hd2 Fd6 13.Hf3 He7 14.Fd3 Ff5 15.Vc2 Fxd3 16.Vxd3 f6 17.Fd2 Vd7 18.Be2 Vf5 19.Vxf5 Hxf5 20.g4 He7 21.Bae1 Kf7 22.Ff4 Fxf4 23.Bxe7+ Kg8 24.Hh4 Fd6 25.Bd7 g6 26.Hg2 Bf7 27.Bxf7 Kxf7 28.h3 Bh8 29.He3 c6 30.a4 a5 31.b3 Be8 32.Kf1 Be4 33.Be2 Ff4 34.Hg2 Fd6 35.f3 Be6 36.Bxe6 Kxe6 37.f4 c5 38.Ke2 f5 39.g5 cxd4 és döntetlen

 

Tomasevszkij,E (2730) - Balogh,Cs (2668)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hb4 12.a5 Fd7 13.He5 Bc8 14.a6 bxa6 15.Fxa6 Hxa6 16.Bxa6 Bc7 17.Ff4 Fc8 18.Baa1 a6 19.Bd3 Fb7 20.Bg3 Kh8 21.Bd1 Bc8 22.Fg5 Hd7 23.Fxe7 Vxe7 24.Vg4 f5 25.Vf4 Hf6 26.Vh4 Kg8 27.Be1 Bc7 28.Hd3 He4 29.Vxe7 Bxe7 30.Bge3 Bd8 31.f3 Hf6 32.Bxe6 Bxe6 33.Bxe6 Bxd4 34.Hc5 Bb4 35.Be7 Fd5 36.Hxd5 Hxd5 37.Be5 Hc7 38.Be7 Hd5 39.Be5 Hc7 40.Be7 és döntetlen

 

Aronjan,L (2816) - Ivancsuk,V (2769)
Vezérindiai védelem [E15]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Hc3 Fb7 8.Fg2 0-0 9.0-0 Ha6 10.d5

A változatban az egyik legritkább lépés. A 10.Fc1; 10.Ff4; 10.Vc2 lépéseket játszották legtöbbször.

10...exd5 11.Hd4 Fc5 12.Hc2 c6 13.cxd5 cxd5 14.Fg5 Hc7 15.He3

 

15...d4

Vaszilij Ivancsuk rosszul mért fel elkötelező lépésének következményeit. 15...Fxe3 16.fxe3 (16.Fxe3 He4) 16...Ve8 javasolható helyette.

16.Fxb7 Bb8

 

17.Hg4! dxc3 18.Fxf6 gxf6 19.Fe4 d5 20.Fc2

A futó elfoglalta ideális helyét az átlón, a meggyengült sötét királyállást fenyegeti.

20...f5 21.Hh6+ Kh8 22.Hxf5 Vf6 23.a3 a5 24.Vd3 Bg8

 

25.b4! axb4 26.axb4 Fxb4 27.Ba7

A játszma eldőlt, az anyagi veszteség elkerülhetetlen.

27...He6 28.He7 Vg7 29.Hxg8 Kxg8 30.Vxd5 Fc5 31.e3 b5 32.Ba8 Bxa8 33.Vxa8+ Vf8 34.Ve4 Vh6 35.Ba1 b4 36.Ba5 Ff8 37.Vg4+ Vg7 38.Vh4 h6 39.Ba8 Hc7

 

40.Bxf8+! Vxf8 41.Vg4+ Kh8 42.Vf5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az isztambuli 40. sakkolimpia negyedik fordulójában válogatottjaink kettős győzelmet arattak. Férficsapatunk Szlovákia ellen 3-1-re nyert, Almási Zoltán és Berkes Ferenc világossal győzött, Lékó Péter és Polgár Judit remizett. Négy csapat százszázalékos, az ötödik játéknapon szuperrangadók lesznek, örmény-ukrán, magyar-orosz összecsapásokra kerül sor. Női együttesünk Izland négyesét verte 3,5-0,5-re. Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Papp Petra hozta a kötelező nyerést, Gara Anita döntetlent ért el. A női mezőnyben az orosz és a francia együttes még hibátlan, egymással küzdenek meg, válogatottunk Moldávia ellen folytathatja az előretörést.

Válogatottjaink sikeresen használták ki a negyedik fordulós kedvező párosítást, kettős győzelemmel előretörtek a táblázaton. Férficsapatunk negyedszer nyert, Szlovákiát 3-1-re verte, női együttesünk a lengyelektől elszenvedett vereség után azonnal javított Izland legyőzésével.

Berkes Ferenc nyerésével indult meg a pontgyártás, Almási Zoltán is megszerezte első győzelmét. A szlovák sakkozók világossal rutinosan játszottak, a kalandokat elkerülték.

Az első asztalon zajlott az amerikai-indiai összecsapás. Hihetetlen volt látni, ahogy a nagy teret kihasználva Hikaru Nakamura gyors léptekkel közlekedett, s közben láthatóan hergelte magát, hogy megadásra kényszerítse Sasikirant. Erőlködéseit siker koronázta, de Harikrishna kiegyenlített, Kamsky elvesztette veretlenségét, a másik két parti kombinálva lett döntetlen.

 

Eggyel arrébb sűrűn kellett elhessegetni bámészkódok egész hadát, orosz-kínai csata dúlt. Az orosz kapitány kissé morcos tekintete akkor enyhült, amikor a két megbízhatóan, eredményesen játszó Alekszandr Griscsuk és Dmitrij Jakovenko „berúgta a gólt”. Harmadszor is csak remizett az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, egyelőre Szergej Karjakin nem játszik nagy átütő erővel.

Az azerieknél remekel Tejmur Radzsabov, de azért hátul ők sebezhetőek. Apró léptekkel halad az örmény csapat, három remi mellett Gabriel Szargiszjan nyert. Négy döntetlen született a francia-angol meccsen. Mind a négy parti döntéssel végződött az ukrán-lengyel találkozón.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Szlovákia (5, 10) – Magyarország (6, 8,5)  1 - 3

Lubomir Ftacnik (2532) – Lékó Péter (2737)  döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2713) – Tomas Petrik (2529)  1 - 0 (Vezérindiai védelem, 50)

Peter Michalik (2508) – Polgár Judit (2698)  döntetlen (Nimzoindiai védelem, 42)

Berkes Ferenc (2685) – Milan Pacher (2442)  1 - 0 (Királyindiai védelem, 27)

 

Egyesült Államok (6, 11) – India (6, 10)  2 - 2

Hikaru Nakamura (2778) – Krishnan Sasikiran (2707)  1 - 0

Gata Kamsky (2746) – Pentala Harikrishna (2685)  0 - 1

Alekszander Oniscsuk (2666) – Parimarjan Negi (2664)  döntetlen

Varushan Akobjan (2617) – Abhijet Gupta (2637)  döntetlen

 

Oroszország (6, 9) – Kína (6, 10)  3 - 1

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Wang Hao (2726)  döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2763) – Wang Yue (2685)  1 - 0

Szergej Karjakin (2785) – Bu Xiangzhi (2670)  döntetlen

Dmitrij Jakovenko (2722) – Li Chao (2665)  1 - 0

 

Azerbajdzsán (6, 11) – Németország (6, 10)  2 – 2

Tejmur Radzsabov (2788) – Arkadij Naiditsch (2712)  1 - 0

Eltaj Safarli (2620) – Igor Henkin (2656)  döntetelen

Sahriyar Mamedgyarov (2729) – Georg Meier (2648)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2613) – Daniel Fridman (2653)  0 - 1

 

Franciaország (6, 10) – Anglia (6, 9)  2 - 2

 Fülöp-szigetek (6, 10,5) – Örményország (6, 9,5) 1,5 – 2,5

(So Wesley (2652) – Levon Aronjan (2816)  döntetlen

 

Ukrajna (6, 9,5) – Lengyelország (6, 11)  3 - 1

(Vaszilij Ivancsuk (2769) – Radoslaw Wojtaszek (2717)  1 - 0)

 

Csehország (5, 8) – Norvégia (5, 9)  4 - 0

Kanada (5, 9) – Mongólia (5, 8,5)  2,5 – 1,5

Argentína (5, 8) – Mexikó (5, 8,5)  2,5 – 1,5

Törökország (5, 8,5) – Horvátország (5, 8) 1,52,5

Bosznia-Hercegovina (5, 8,5) – Szerbia (5, 9)  2 - 2

Montenegró (5, 8) – Görögország (4, 9)  3 - 1

 

Az élcsoport állása:

1.Ukrajna 8 meccspont, 51 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 12,5 pont

2. Magyarország 8, 48, 11,5

3. Örményország 8, 46, 12

4. Oroszország 8, 40, 12

5. Németország 7, 53, 12

6. Franciaország 7, 50, 12

7. Csehország 7, 50, 12

8. Azerbajdzsán 7, 47,5, 13

9. Argentína 7, 44,5, 10,5

10. Egyesült Államok 7, 44, 13

11. India 7, 44, 12

12. Kanada 7, 41,5, 11,5

13. Anglia 7, 41, 11

14. Horvátország 7, 36,5, 10,5

15. Montenegró 7, 34,5, 11

16. Kína 6, 46,5, 11

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Örményország (8, 12) – Ukrajna (8, 12,5)

Magyarország (8, 11,5) – Oroszország (8, 12)

Németország (7, 12) – Montenegró (7, 11)

Horvátország (7, 10,5) – Franciaország (7, 12)

Egyesült Államok (7, 13) -  Csehország (7, 12)

Kanada (7, 1,5) – Azerbajdzsán (7, 13)

India (7, 12) – Anglia (7, 11)

Lengyelország (6, 12) – Argentína (7, 10,5)

Kína (6, 11) – Irán (6, 10)

Spanyolország (6, 11,5) – Paraguay (6, 11)

Bulgária (6, 11) – Peru (6, 10)

Írország (6, 11,5) – Izrael (6, 10)

 

 

Női sakkolimpia

 

Könnyű ellenfelet kapott női válogatottunk és a kötelező feladatot, a minél nagyobb arányú nyerést nagymesternőink sikerrel teljesítették. Az éltáblán Hoang Thanh Trang támadása átütött, Papp Petra korán anyagi előnyt szerzett, Gara Tícia is könnyen győzött. Gara Anita ellen az izlandi kislány nagyon örült a reminek.

Inkább a szerbeknek állt az Indiai elleni meccs, végül egy-egy nyeréssel osztoztak meg a meccsponton. Láthatóan nem volt nyugodt az oroszok kapitánya, Szergej Rublevszkij. Lelkesen ölelgette Valentyina Gunyinát, hogy a nehéz pozícióból kivágta magát. A franciák is megnyerték negyedik meccsüket, holnap a címvédő oroszokkal csatázhatnak. Meglepő a szlovákok döntetlen a lengyelekkel szemben. A kínaik megkínlódtak a győzelemért. A grúzok éltek a párosítás adta lehetőséggel. Izgalmas meccsen lett 2-2 az amerikai-szlovén párharc. Az ukránok megküzdöttek a tulipánosok legyőzéséért.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Magyarország (4, 8) – Izland (4, 7,5)  3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2464) – Lenka Ptacnikova (2281)  1 - 0

Hellgerdur Thorsteinsdottir (1957) – Gara Tícia (2385)  0 - 1

Gara Anita (2306) – Johanna Johannsdottir (1886)  döntetlen

Tinna Finnbogadottir (1832) – Papp Petra (2302)  0 - 1

 

India (6, 10) – Szerbia (6, 11,5)  2 - 2

Csehország (6, 10) – Oroszország (6, 11)  1 - 3

Szlovákia (6, 8,5) – Lengyelország (6, 11)  2 - 2

Franciaország (6, 11) – Argentína (6, 8,5)  3,5 – 0,5

Németország (5, 9) – Kína (5, 10) 1 - 3

Kuba (5, 9) – Grúzia (5, 10)  0 - 4

Egyesült Államok (5, 9,5) – Szlovénia (5, 8,5)  2 - 2

Lettország (5, 9,5) – Fehéroroszország (5, 8,5)  3 - 1

Ukrajna (5, 9) – Hollandia (5, 8) 3 - 1

Kazahsztán (5, 10) – Görögország (5, 8,5)  1,5 – 2,5

Üzbegisztán (5, 8,5) – Bulgária (5, 9,5) 1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása:

1.Oroszország 8, 55, 14

2. Franciaország 8, 53, 14,5

3. Szerbia 7, 51, 13,5

4. Lengyelország 7, 48, 13

5. Görögország 7, 47,5, 11

6. Grúzia 7, 46, 14

7. Lettország 7, 46, 12,5

8. Kína 7, 45, 13

9. India 7, 44, 12

10. Ukrajna 7, 43, 12

11. Szlovákia 7, 43, 10,5

12. Bulgária 7, 38, 12

13. Magyarország 6, 45,5, 11,5

14. Egyesült Államok 6, 43, 11,5

15. Izrael  6, 38,5, 12,5

16. Csehország 6, 38, 11

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

Oroszország (8, 14) – Franciaország (8, 14,5)

Szerbia (7, 13,5) – Bulgária (7, 12)

Görögország (7, 11) – Lengyelország (7, 13)

Grúzia (7, 14) – Ukrajna (7, 12)

Lettország (7, 12,5) – Szlovákia (7, 10,5)

Kína (7, 13) – India (7, 12)

Moldávia (6, 10,5) – Magyarország (6, 11,5)

Vietnam (6, 10,5) – Egyesült Államok (6, 11,5)

Szlovénia (6, 10,5) – Izrael (6, 12,5)

Ecuador (6, 10) – Csehország (6, 11)

Bosznia-Hercegovina (6, 9,5) – Spanyolország (6, 10,5)

Azerbajdzsán (6, 12) – Mongólia (6, 10,5)

 

Ftacnik,L (2532) - Lékó,P (2737)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e6 6.a3 Fe7 7.e4 0-0 8.Fe2 d5 9.exd5 exd5 10.0-0 Hxd4 11.Vxd4 Fe6 12.cxd5 Hxd5 13.Hxd5 Fxd5 14.Fe3 Ff6 15.Vf4 Ve7 16.Bad1 Bfd8 17.b4 Fe5 18.Vg4 g6 19.Fg5 Ff6 20.Fxf6 Vxf6 21.Fc4 Fxc4 22.Vxc4 Bac8 23.Ve4 b5 24.g3 Kg7 25.Ve3 a6 26.Bxd8 Bxd8 27.Bc1 Bd6 28.h4 Be6 29.Vc3 h5 30.Vxf6+ Kxf6 31.Bc7 Ke5 és döntetlen

 

Almási,Z (2713) - Petrik,T (2529)
Vezérindiai védelem [E18]

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb7 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Hc3 He4 8.Fd2 Ff6 9.Bc1 d6 10.d5 Fxc3 11.Fxc3 Hxc3 12.Bxc3 e5 13.b4 a5 14.a3 Hd7 15.e4 Ve7 16.Vb1 Ba7 17.Fh3 axb4 18.axb4 Bfa8 19.Bd1 Fc8 20.Bdc1 h6 21.Kg2 Ve8 22.Hd2 Hf6 23.Fxc8 Vxc8

 

 

24.c5 bxc5 25.bxc5 Vg4 26.h3 Ve2 27.Vd3 Vxd3 28.Bxd3 Ba2 29.cxd6 cxd6 30.Bc6 Bb8 31.Kf3 Bbb2 32.Ke3

 

32...Hxe4?

A szlovák nagymester alaposan elszámolta magát. A bástyavégjátékban a d szabadgyalog, a király betörése eldöntötte a pont sorsát.

33.Hxe4 Be2+ 34.Kf3 f5 35.Be3 fxe4+ 36.Kxe4 Bxf2 37.Bxd6 Bfe2 38.Bxe2 Bxe2+ 39.Kf5 Be3

 

 

40.Ke6 Bxg3 41.Bc6 Bf3 42.d6 Bf6+ 43.Kxe5 Kf7 44.Bc8 Be6+ 45.Kd5 Be3 46.d7 Bd3+ 47.Kc6 Ke6 48.d8V Bxd8 49.Bxd8 Ke5 50.Bg8 és sötét feladta

 

Michalik,P (2508) - Polgár,J (2698)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.a3 Fd6 10.b4 a6 11.Vb3 Hbd7 12.a4 Be8 13.Fa3 He4 14.Hxd5 Hg5 15.Hxg5 Vxg5 16.e4 Fxd5 17.Vxd5 Vxd5 18.exd5 Hf6 19.b5 Fxa3 20.Bxa3 axb5 21.Fxb5 Bed8 22.Bc1 Hxd5 23.g3 Ba7 24.Bf3 Kf8 25.Be1 He7 26.Be4 c6 27.Fc4 f6 28.Fb3 Bad7 29.Bd3 Hf5 30.d5 cxd5 31.Be6 Bd6 32.Bxd6 Bxd6 33.Bxd5 Bxd5 34.Fxd5 h6 35.Kg2 Hd4 36.Kh3 Ke7 37.Kg4 Kd6 38.Ff7 Ke7 39.Fc4 Kd6 40.Kf4 Hc6 41.h4 He7 42.Ke4 Kc5 és döntetlen

 

Berkes,F (2685) - Pacher,M (2442)
Királyindiai védelem [E62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hc3 d6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 e5 8.d5 He7 9.e4 Hd7 10.Kh1 h6 11.He1 f5 12.Hd3 Hf6 13.f4 exf4 14.Hxf4 g5

 

15.He6 Fxe6 16.dxe6 Hxe4 17.Hxe4 fxe4 18.Fxe4 c6

 

19.Fxg5! d5 20.Fc2 Bxf1+ 21.Vxf1 dxc4 22.Bd1 Ve8 23.Fxe7 Vxe7 24.Vf5 Vf6 25.Vh7+ Kf8 26.Kg2 Vxb2 27.Bd7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az Isztambulban zajló 40. sakkolimpia második fordulójában ismét kettős magyar siker született. Férficsapatunk Lékó Péter győzelmével, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba remijével 2,5-1,5-re legyőzte a macedón együttest. Női válogatottunk remekelt, Vietnam négyese ellen 3,5-0,5-re nyert. Hoang Thanh Trang, Gara Tícia és Rudolf Anna győzött, Gara Anita remizett. A harmadik játéknapon Svájc lesz férfi együttesünk ellenfele, női csapatunk már rangadót játszik a lengyelekkel.

 

Az első játéknap óta sokat javult a helyzet, gyorsabb lett a biztonsági ellenőrzés, a második fordulót csak tíz perces késéssel kezdtük el. A sakkolimpia színhelyéül szolgáló Expo Centerben a  légkondicionálás túlzott mértékű, különösen a melegebb éghajlathoz szokott országok versenyzői és elsősorban a női sakkozók próbálnak védekezni a hűvös levegő ellen, ki kevesebb, ki több sikerrel.

 

 

A 11 fordulós svájci rendszerű viadal második fordulójában férficsapatunk a rajtlistán 52. Macedónia válogatottjával mérkőzött meg és minimális győzelmet aratott. Az éltáblán a küzdelem gyorsan eldőlt a sötéttel játszó Lékó Péter javára. A Nimzoindiai védelem bonyodalmait jobban ismerte Vlagyimir Georgijevnél, 28 lépést követően már vezetéshez juttatta együttesünket. A 36. születésnapját ünneplő és az első partijában a nyerést elhibázó Almási Zoltán helyett Polgár Judit játszott a második táblán. A szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában minimális előnyét fedezhettük fel, majd a kritikus pillanatban a közvetítés tanulsága szerint vesztőt húzott. Szerencsére Trajko Nedev nem látta a jó lépést, a parti lépésismétléses  remivel ért véget. Berkes Ferenc kisebb izgalmak után remizett, Balogh Csaba szemre tetszetősebb állásából nem tudott döntetlennél többet kihozni.

 

Vlagyimir Kramnyik csak remizett, Alekszandr Griscsuk másodszor is nyert 

Három nyeréssel indított a címvédő ukrán csapat, de Vaszilij Ivancsuk addig erőszakoskodott, míg a kapkodásban vesztésre rontotta pozícióját. A kétszeres olimpiai bajnok örmény négyes javított a kisebb kisiklás után, Levon Aronjan vezette a csapatot. Az amerikai együttesnél ringbe szállt Hikaru Nakamura. Az oroszoknál játszott az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is, de mindkét sötét táblát elremizték, Szergej Karjakin korán lépést ismételt. A kapitány, Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan némi magyarázkodásra szorult a helyszínen forgató orosz stábot irányító, az ismert nagymester felesége, Marina Makaricsev mikrofonja előtt. Úgy tűnik, hogy nem csitultak a viharok Peter Szvidler mellőzése miatt.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Macedónia (2, 4) – Magyarország (2, 3)  1,5 – 2,5

Vlagyimir Georgijev (2566) – Lékó Péter (2737)  0 – 1(Nimzoindiai védelem, 28)

Polgár Judit (2698) – Trajko Nedev (2494)  döntetlen (Szicíliai védelem,

Filip Pancevszki (2461) – Berkes Ferenc (2685)  döntetlen

Balogh Csaba (2668) – Atanasz Kizov (2418) döntetlen

 

Katar (2, 4) – Ukrajna (2, 4)  1 - 3

Egyesült Államok (2, 4) – Litvánia (2, 4)  3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (2, 4) – Írország (2, 4)  3,5 – 0,5

Peru (2, 4) – Franciaország (2, 4)  0,5 – 3,5

India (2, 4) – Törökország 2016 (2, 4)  3 - 1

Kuba (2, 3,5) – ICSC (2, 4) 3,5 – 0,5

Costa Rica (2, 4) – Lengyelország (2, 4) 0  - 4

Görögország (2, 4) – Oroszország (2, 3,5)  1 - 3

Kína (2, 3,5) – Olaszország (2, 4)  3,5 – 0,5

Anglia (2, 3,5) – Olaszország (2, 4)  2,5 – 1,5

Németország (2, 3,5) – Grúzia (2, 3,5) 2,5 – 1,5

Törökország (2, 4) – Csehország (2, 3,5)  2 - 2

Spanyolország (2, 3,5) – Fehéroroszország (2, 3,5)  2,5 – 1,5

Üzbegisztán (2, 4) – Horvátország (2, 3,5)  2 - 2

Örményország (2, 3) – Banglades (2, 4)  4 – 0

 

Az élcsoport állása:

1.Szlovákia 4 meccspont, 8 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 8 pont

2-5. Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Franciaország és Kuba 4, 8, 7,5

6-8. Ukrajna, Örményország és India 4, 8, 7

9. Irán 4, 7, 7,5

10. Kína 4, 7, 7

11-17. Bulgária, Izrael, Németország, Spanyolország, Románia és Kazahsztán 4, 7, 6

18. Kanada 4, 6, 7

19. Oroszország 4, 6, 6,5

20-21. Argentína és Lettország 4, 6, 6

22. Magyarország 4, 6, 5,5

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

Szlovákia (4, 8) – Bosznia-Hercegovina (4, 6,5)

Venezuela (4, 6,5) – Egyesült Államok (4, 7,5)

Faroe-szigetek (4, 6,5) – Azerbajdzsán (4, 7,5)

Franciaország (4, 7,5) – Bulgária (4, 6)

Anglia (4, 6) – Kuba (4, 7,5)

Ukrajna (4, 7) – Izrael (4, 6)

Örményország (4, 7) – Spanyolország (4, 6)

Szlovénia (4, 6) – India (4, 7)

Irán (4, 7,5) – Németország (4, 6)

Románia (4, 6) – Kína (4, 7)

Kazahsztán (4, 6) – Fülöp-szigetek (4, 6,5)

Argentína (4, 6) – Kanada (4, 7)

Oroszország (4, 6,5) – Lettország (4, 6)

Magyarország (4, 5,5) – Svájc (4, 6,5)

 

Női sakkolimpia

 

Női válogatottunk magabiztos, remek győzelmet aratott. Gara Anitának egy picit küzdenie kellett a remiért, de a többi táblán nagymesternőink sorban gyűjtötték be a pontokat. Rudolf Anna mutatott jó példát, vezetéshez juttatta csapatunkat. Az éltáblán Hoang Thanh Trang fokozatosan játszotta túl ellenfelét, Gara Tícia egyenesen mattal fejezte be a világos király elleni akcióját.

 

A rajtlistán első kínai csapat hozta a „kötelezőt”, a címvédő orosz válogatott már nem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen az idei kontinensviadalon győztes Valenytina Gunyina csak remizett. A grúzok nem hibáztak, ahogy harmadik fordulóbeli ellenfelünk,  a lengyelek sem. A női válogatottaknál jóval jelentősebb az erőkülönbségek, ez a magyarázata a sok, nagyarányú nyerésnek.

 

A 2. forduló érdekesebb eredményei:

Magyarország (2, 3,5) – Vietnam (2, 4)  3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2464) – Le Thao Nguyen (2393)  1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 54)

Thi Mai Hung (2212) – Gara Tícia (2385)  0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 53)

Rudolf Anna (2289) – Kieu Thien Kim (2226)  1 – 0 (Aljechin védelem, 42)

Thi Nhu Y (2228) – Gara Anita (2228) döntetlen (Királyindiai védelem, 40)

 

Svédország (2, 4) – Kína (2, 4)  0 - 4

Oroszország (2, 4) – Brazília (2, 4)  3,5 – 0,5

Belgium (2, 4) – Grúzia (2, 4)  0 - 4

Észtország (2, 4) – Egyesült Államok (2, 4)  0,5 – 3,5

India (2, 4) – Ausztrália (2, 4)  3,5 – 0,5

Venezuela (2, 4) – Lengyelország (2, 4)  0 - 4

Indonézia (2, 4) – Bulgária (2, 4)  2 - 2

Franciaország (2, 4) – Chile (2, 4)  4 - 0

ICSC (2, 4) – Kuba (2, 4)  2 - 2

Szlovénia (2, 4) – Fülöp-szigetek (2, 4) 2,5 – 1,5

Türkmenisztán (2, 4) – Szerbia (2, 4) 0 – 4

Kazahsztán (2, 4) – Kanada (2, 4) 4 - 0

Ukrajna (2, 3,5) – Irán (2, 4)  3,5 – 0,5

Azerbajdzsán (2, 4) – Románia (2, 3,5) 1,5 – 2,5

 

Az élcsoport állása:

1-6. Kína, Grúzia, Lengyelország, Franciaország, Szerbia és Kazahsztán 4 meccspont, 8 olimpiai Berger-Sonneborn pont, 8 pont

7-12. Oroszország, Egyesült Államok, India, Csehország, Lettország és Izrael 4, 8, 7,5

13. Németország 4, 8, 7

14-15. Szlovénia és Mongólia 4, 8, 6,5

16. Törökország 4, 7, 7,5

17-18. Ukrajna és Magyarország 4, 7, 7

 

Az élcsportban a 3. forduló párosítása:

Kína (4, 8) – Ukrajna (4, 7)

Grúzia (4, 8) – Németország (4, 7)

Lengyelország (4, 8) – Magyarország (4, 7)

Ausztria (4, 7) – Franciaország (4, 8)

Szerbia (4, 8) – Spanyolország (4, 6,5)

Szlovénia (4, 6,5) – Kazahsztán (4, 8)

Oroszország (4, 7,5) – Mongólia (4, 6,5)

Egyesült Államok (4, 7,5) – Üzbegisztán (4, 6,5)

Örményország (4, 6) – India (4, 7,5)

Románia (4, 6) – Csehország (4, 7,5)

Hollandia (4, 6) – Lettország (4, 7,5)

Szlovákia (4, 6) – Izrael (4, 7,5)

Argentína (4, 6) – Törökország (4, 7,5)

 

Georgijev,V (2566) - Lékó,P (2737)
Nimzoindiai védelem [E30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Fg5 c5 5.d5 d6 6.e3 exd5 7.cxd5 Hbd7 8.Fd3 Va5 9.Hge2 Hxd5 10.0-0 Fxc3 11.bxc3 c4 12.Fc2 0-0 13.Hg3 Hxc3 14.Vh5 f5 15.e4

 

 

15...Hxe4 16.Bad1 Hdf6 17.Fxf6 Hxf6 18.Vh4 Vc5 19.Bd4 d5 20.Bfd1 Fe6 21.Hxf5 Fxf5 22.Fxf5 Bae8 23.g4

 

23...Be5 24.Bf4

A minőségáldozat nyert volna a 24.f4 Be4 25.Fxe4 Hxe4 26.Vh5 Hc3 változatban.

24...h6 25.g5 Hh5 26.Vxh5 Bexf5 27.Bxf5 Bxf5 28.Ve8+ Vf8 és világos feladta

HoangThanh Trang (2464) - Pham,Le Thao Nguyen (2393)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 c6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Fe7 8.0-0 0-0 9.Hc3 Hbd7 10.Be1 He4 11.Ff4 Vb6 12.Hh4 Fxh4 13.Hxe4 Fe7 14.Hd6 Fg6 15.Vb3 Fxd6 16.Fxd6 Bfe8 17.Vc3 Bad8 18.e4 Hf6 19.Fc5 Vc7 20.Bac1 h6 21.a4 Vb8 22.a5 a6 23.Vb4 Bd7 24.f3 Hh7 25.Bc3 Kh8 26.Bce3 Vd8 27.Fb6 Vb8 28.Vc5 f6 29.f4 Hf8 30.Vc3 Ff7 31.Fh3 Hh7 32.Vb4 Bde7 33.Ff1 e5 34.dxe5 fxe5 35.f5 Bd7 36.Bd3 Bxd3 37.Fxd3 Hf6 38.Bd1 Vc8 39.Fc2 Bg8 40.Bd2 Hd7

 

 

41.Ve7 Hxb6 42.axb6 Fc4 43.Bd7 c5 44.Bc7 Vd8 45.Vxc5 Fb5 46.Vc3 Fc6 47.Vxe5 Vd2 48.Vc3 Vg5 49.h4 Vg4  

 

 

50.f6 Bd8 51.Bxg7 Bd1+ 52.Fxd1 Vxd1+ 53.Kf2 Vh1 54.Ve3 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog