Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az örmények harmadszor olimpiai bajnokok, megvédte címét az orosz női csapat

Címkék: 40. sakkolimpia Isztambul

Isztambulban az örmény férfi válogatott győzött a 40. sakkolimpián, harmadszor lettek olimpiai bajnokok. Az orosz női csapat megvédte címét, másodszor diadalmaskodott.  Holtverseny után az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás kedvezett a győzteseknek. A férfiaknál Oroszország a második, Ukrajna a bronzérmes. A nők versenyében Kína az ezüstérmes, Ukrajna a harmadik. Férficsapatunk a zárónapon 2,5-1,5-re vereséget szenvedett az örményektől, Lékó Péter, Polgár Judit és Berkes Ferenc remizett, Almási Zoltán vereséget szenvedett. Együttesünk a kilencedik helyen végzett. Női válogatottunk Litvánia ellen győzött, Gara Tícia, Rudolf Anna és Papp Petra nyert, Hoang Thanh Trang döntetlent ért el, csapatunk a 17. helyen zárta szereplését.

 

 

A sakkolimpiák történetének egyik legizgalmasabb utolsó fordulójára került sor, az aranyéremre, de a dobogós helyezésekre is többen pályáztak. Különböző variációkat számolgattunk, meglepetésekre is gondoltunk… Furcsa a svájci rendszerű lebonyolítás, a nagy létszámhoz kevés a 11 forduló, megoszlanak a vélemények, hogy mennyire igazságos a holtversenyt eldöntő olimpiai Berger-Sonneborn pontszámítás.

 

Férficsapatunk a hajrában igen kedvező párosítást kapott, az olaszok és a dánok elleni győzelem után azonban a zárónapon a 2006-ban és 2008-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, tavaly a csapat-világbajnokságon is győztes örmény válogatott volt az ellenfél. A várakozásnak megfelelően óriási csata dúlt minden táblán, a küzdelem végül Szergej Movszeszjan győzelmével dőlt az örmények javára.

 

Az első helyre rangsorolt orosz válogatottnak ismét be kellett érnie az ezüstéremmel. A hajrában feljavult Szergej Karjakin és a pihenőnapja után ismét csatasorba állt exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nyert, a németek elleni 3-1 kevés lett a végső sikerhez. Megbosszulta magát, hogy a rutinos Peter Szvidler helyett Jevgenyij Tomasevszkijt válogatták be, aki igen szerényen teljesített, ráadásul Kramnyik sem villogott. Az orosz válogatott 2002 óta nem tudott olimpiát nyerni, két évvel később és 2010-ben is az ukránok mögött lettek másodikok, 2006-ban a hatodik, 2008-ban pedig ötödikek voltak első kiemeltként!

 

Az ukránok, de különösen éltáblásuk, Vaszilij Ivancsuk előtt le a kalappal. Remekül használták ki az esélyt, legyőzték, s ezzel megelőzték az aranyéremre áhítozó kínai együttest.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország (15, 26,5) – Örményország (17, 26,5)  1,5 – 2,5

Lékó Péter (2737) – Levon Aronjan (2816)  döntetlen (Katalán megnyitás, 30)

Szergej Movszeszjan (2698) – Almási Zoltán (2713)  1 - 0 (Spanyol megnyitás, 49)

Polgár Judit (2698) – Vlagyimir Akopjan (2687)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 94)

Gabriel Szargiszjan (2693) – Berkes Ferenc (2685)  döntetlen (Vezércsel, 45)

 

Ukrajna (16, 26,5) – Kína (17, 28,5)  3 - 1

Vaszilij Ivancsuk (2769) – Wang Hao (2726)  1 - 0

Ruszlan Ponomarjov (2734) – Wang Yue (2685)  döntetlen

Andrej Volokityin (2709) – Ding Liren (2695)  döntetlen

Pavel Eljanov (2693) – Bu Xiangzhi (2670)  1 - 0

 

Oroszország (17, 25,5) – Németország (15, 25)  3 - 1

Vlagyimir Kramnyik (2797) – Arkadij Naiditsch (2712)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (2763) – Igor Henkin (2656)  döntetlen

Szergej Karjakin (2785) – Daniel Fridman (2653)  1 - 0

Dmitrij Jakovenko (2722) – Jan Gustafsson (2610)  döntetlen

 

Lengyelország (15, 26) – Egyesült Államok (15, 27,5)  1,5 – 2,5

Argentína (14, 24) – Hollandia (14, 26)  1 - 3

Vietnam (14, 26) – Üzbegisztán  (14, 26)  3 - 1

Románia (14, 26) – Fülöp-szigetek (14, 25)  3 - 1

Kuba (13, 28) – Szlovénia (14, 22,5)  2,5 – 1,5

Azerbajdzsán (13, 26,5) – India (13, 24)  2,5 – 1,5

Anglia (13, 23,5) – Csehország (13, 25)  2,5 – 1,5

Izrael (13, 23) – Fehéroroszország (13, 25)  2 - 2

Grúzia (13, 25,5) – Dánia (13, 24)  1 - 3

Olaszország (13, 24,5) – Görögország (13, 27,5)  3,5 – 0,5

Spanyolország (13, 24) – Szerbia (13, 25,5)  1 - 3

Svédország (13, 25) – Brazília (13, 23)  3 - 1

Szlovákia (13, 25) – Ausztrália (13, 22,5)  2 – 2

 

A 40. Férfi Sakkolimpia végeredménye

 

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

3

Örményország

ARM

11

9

1

1

19

397.0

29.0

2

1

Oroszország

RUS

11

9

1

1

19

388.5

28.5

3

2

Ukrajna

UKR

11

9

0

2

18

363.0

29.5

4

6

Kína

CHN

11

8

1

2

17

390.5

29.5

5

5

Egyesült   Államok

USA

11

7

3

1

17

361.0

30.0

6

9

Hollandia

NED

11

8

0

3

16

329.0

29.0

7

27

Vietnam

VIE

11

6

4

1

16

313.5

29.0

8

25

Románia

ROU

11

8

0

3

16

310.0

29.0

9

4

Magyarország

HUN

11

7

1

3

15

368.0

28.0

10

7

Azerbajdzsán

AZE

11

6

3

2

15

344.0

29.0

11

15

Kuba

CUB

11

7

1

3

15

338.5

30.5

12

14

Németország

GER

11

6

3

2

15

334.5

26.0

13

16

Lengyelország

POL

11

7

1

3

15

313.5

27.5

14

20

Szerbia

SRB

11

6

3

2

15

307.0

28.5

15

22

Olaszország

ITA

11

7

1

3

15

306.0

28.0

16

34

Svédország

SWE

11

7

1

3

15

303.5

28.0

17

11

Anglia

ENG

11

6

3

2

15

300.5

26.0

18

39

Dánia

DEN

11

7

1

3

15

270.5

27.0

 

Az egyéni teljesítmények

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Aronjan L

2816

1

1

½

1

0

½

½

1

1

½

7.0

10

2849

4.8

2

Movszeszjan,S  

2698

0

½

½

½

1

0

½

½

½

1

5.0

10

2652

-6.0

3

Akopjan,V

2687

1

1

½

½

½

½

1

1

1

½

7.5

10

2803

15.7

4

Szargiszjan,G  

2693

1

1

½

1

½

½

½

1

0

½

½

7.0

11

2676

-0.8

5

Petroszjan,T  

2661

1

1

½

2.5

3

2678

2.1

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

rtg+/-

1

Kramnyik,V  

2797

½

½

½

½

1

½

½

0

1

5.0

9

2781

-2.2

2

Griscsuk,A  

2763

1

1

½

1

1

0

1

½

0

½

½

7.0

11

2746

-1.9

3

Karjakin,S  

2785

1

½

½

½

½

½

1

½

1

1

7.0

10

2784

1.9

4

Tomasevszkij

2730

½

½

½

½

½

2.5

5

2559

-10.0

5

Jakovenko,D  

2722

1

1

1

1

½

½

1

½

½

7.0

9

2783

7.9

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Rp

1

Ivancsuk,V  

2769

0

½

1

0

½

1

½

1

½

1

6.0

10

2775

1.6

2

Ponomarjov,R  

2734

1

1

1

½

½

½

½

½

1

½

7.0

10

2769

6.1

3

Volokityin,A

2709

1

1

1

1

½

½

0

½

½

6.0

9

2750

5.7

4

Eljanov,P

2693

1

1

0

½

1

½

½

1

5.5

8

2696

1.6

5

Mojszejenko,A

2706

1

1

0

1

½

1

½

5.0

7

2663

0.8

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Lékó Péter

2737

1

½

½

½

½

½

0

½

1

½

5.5

10

2710

-3.3

2

Almási   Zoltán

2713

½

½

1

0

1

1

½

½

1

0

6.0

10

2655

-6.3

3

Polgár   Judit

2698

1

½

1

½

½

1

½

1

1

½

7.5

10

2744

7.1

4

Berkes   Ferenc

2685

½

½

1

1

½

0

1

1

½

6.0

9

2625

-5.9

5

Balogh   Csaba

2668

1

½

½

½

½

3.0

5

2564

-4.3

 

Női sakkolimpia

 

Az orosz női válogatott megvédte olimpiai bajnoki címét. A vezető kínai együttes a 10. fordulóban csak 2-2-öt játszott a kazah csapattal, és ezzel csak holtversenyben várták a befejező fordulót. Koszinceváék remekül küzdöttek, a 4-0-s kazahok elleni győzelemmel a maguk javára fordították a Berger-Sonneborn pontszámot is. A kínaiak nagyon megszenvedtek a bolgárok legyőzéséért, be kellett érniük az ezüstéremmel. Jól hajráztak az ukránok, három utolsó meccsük megnyerésével bronzérmesek lettek. Az indiai csapat legjobbjuk, a szövetséggel állandó harcban álló Humpy Koneru nélkül érte el a jelentős sikert.

A románok „külső körön” törtek előre, meglepetés, hogy a grúzok egy pillanatra sem voltak esélyesek dobogós helyezésre. Kellemes meglepetés az iráni együttes kitűnő eredménye.

Női csapatunk helyezése ismét nagy csalódás, csak a lengyelekkel játszottak, akik erős ellenfélnek számítanak. Az éltáblás Hoang Thanh Trangot leszámítva valamennyien Élő-pontot veszítettek.

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Oroszország (17, 29) – Kazahsztán (15, 27)  4 - 0

Tatjana Koszinceva (2530) – Gulishan Nahbajeva (2291)  1 - 0

Valentyina Gunyina (2507) – Gulmira Dauletova (2267)  1 - 0

Nagyezsda Koszinceva (2524) – Dinara Szadukasszova (2216)  1 - 0

Alekszandra Kosztenjuk (2489) – Medina Davletbajeva (2165)  1 - 0

 

Bulgária (14, 26) – Kína (17, 29)  1,5 – 2,5

Antoaneta Sztefanova (2502) – Hou Ji-fan (2599)  döntetlen

Ivan Videnov (2317) – Zhao Xue (2549)  0 - 1

Margarita Voiska (2281) – Ju Wenjun (2528)  1 - 0

Elitsa Rajeva (2313) – Huang Qian (2449)  0 - 1

 

Ukrajna (16, 27) – Németország (15, 26,5)  3,5 – 0,5

Katyerina Lahno (2542) – Elisabeth Paehtz (2483)  1 - 0

Maria Muzicsuk (2466) – Tetyana Melamed (2356)  döntetlen

Natalija Zsukova (2442) –  Melanie Ohme (233)  1 - 0

Anna Usenyina (2433) - Marta Michna (2380)  1 - 0

 

Franciaország (15, 27,5) – India (15, 25,5)  1,5 – 2,5

Lengyelország (14, 26) – Örményország (14, 24)  1,5 – 2,5

Peru (14, 24,5) – Románia (14, 26)  1,5 – 2,5

Üzbegisztán (14, 24) – Irán (13, 27,5)  0,5 – 3,5

Spanyolország (13, 24) – Grúzia (13, 26)  1,5 – 2,5

Egyesült Államok (13, 26,5) – Izrael (13, 25,5)  3 - 1

Fehéroroszország (13, 26) – Azerbajdzsán (13, 24,5)  2,5 – 1,5

Olaszország (13, 26) – Mongólia (13, 25)  1 - 3

Kolumbia (12, 25) – Kuba (13, 23,5)  2 - 2

Görögország (12, 24) – Indonézia (12, 23)  1 - 3

Ausztria (12, 21) – Szerbia (12, 23,5)  2 - 2

Szlovénia (12, 23) – Lettország (12, 24,5) 0,5 – 3,5

 

Litvánia (12, 23,5) – Magyarország (12, 24)  0,5 – 3,5

Viktorija Cmilyte (2520) – Hoang Thanh Trang (2464)  döntetlen

Deimante Daulyte (2216) – Gara Tícia (2385)  0 - 1

Jovita Ziogaite (2052) – Rudolf Anna (2289)  0 - 1

Gintare Paulauskaite (2053) – Papp Petra (2302)  0- 1

 

A 25. Női Sakkolimpia végeredménye

Helyezés

Rajtszám

Ország

+

=

-

TB1

TB2

TB3

1

2

Oroszország

RUS

11

8

3

0

19

450.0

33.0

2

1

Kína

CHN

11

8

3

0

19

416.0

31.5

3

4

Ukrajna

UKR

11

7

4

0

18

408.5

30.5

4

6

India

IND

11

8

1

2

17

336.0

28.0

5

10

Románia

ROU

11

8

0

3

16

313.5

28.5

6

8

Örményország

ARM

11

8

0

3

16

313.0

26.5

7

14

Franciaország

FRA

11

7

1

3

15

347.5

29.0

8

3

Grúzia

GEO

11

6

3

2

15

344.0

28.5

9

26

Irán

IRI

11

7

1

3

15

339.0

31.0

10

5

Egyesült   Államok

USA

11

6

3

2

15

326.0

29.5

11

9

Németország

GER

11

7

1

3

15

316.0

27.0

12

22

Kazahsztán

KAZ

11

6

3

2

15

309.0

27.0

13

21

Mongólia

MGL

11

7

1

3

15

308.0

28.0

14

36

Fehéroroszország

BLR

11

6

3

2

15

292.0

28.5

15

7

Lengyelország

POL

11

6

2

3

14

336.5

27.5

16

13

Bulgária

BUL

11

6

2

3

14

316.5

27.5

17

12

Magyarország

HUN

11

6

2

3

14

303.0

27.5

18

24

Lettország

LAT

11

6

2

3

14

296.5

28.0

19

15

Kuba

CUB

11

5

4

2

14

286.0

25.5

20

17

Hollandia

NED

11

6

2

3

14

285.5

27.0

 

Az egyéni teljesítmények

 

Név

Rtg

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Koszinceva,T

2530

1

½

½

½

0

½

½

1

1

5.5

9

2480

-3.0

2

Gunyina,V

2507

1

½

½

0

½

½

1

1

1

6.0

9

2449

-3.4

3

Koszinceva,N

2524

1

1

1

1

1

½

1

½

1

8.0

9

2693

14.8

4

Kosztenjuk,A

2489

1

1

1

1

½

0

1

½

1

7.0

9

2468

1.0

5

Pogonyina,N

2448

1

1

1

1

½

1

0

1

6.5

8

2487

8.1

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

Játék

Perf.

1

Hou Ji-fan

2599

1

½

½

1

½

1

1

½

½

6.5

9

2645

5.8

2

Zhao Xue

2549

1

1

0

1

1

0

1

1

1

1

8.0

10

2574

5.8

3

Ju Wenjun

2528

1

1

½

½

1

½

0

½

½

0

5.5

10

2351

-18.8

4

Huang Qian

2449

1

1

½

1

1

½

1

½

½

1

8.0

10

2547

13.7

5

Ding Yixin

2424

1

1

1

½

0

3.5

5

2319

-1.9

Ukrajna: Katyerina Lahno 7/10, 2608, + 9,2, Maria Muzicsuk 6/9, 2526, + 7,8, Natalija Zsukova 6,5/9, 2480, + 6,7, Anna Usenyina 7/10, 2460, + 6,2, Inna Yanovska 4/6, 2337, - 0,9

Magyarország: Hoang Thanh Trang 6/10, 2476, + 2,4, gara Tícia 6,5/10, 2320, - 7,8, Rudolf Anna 5/8, 2231, - 6,2, Gara Anita 3,5/7, 2144, - 12,3, Papp Petra 6,5/9, 2226, - 3,8

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog