Wijk aan Zee-ben január 9. és 25. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 77. tornáját, a Tata Steel Chess 2015 szuperversenyt. Pénteken tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, másnap indulnak a sakkórák. A 20-es kategóriájú, 2746-os Élő-átlagú tornán a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki első versenyét játssza címvédése óta. A top 10-ből öten a rajtnál, többek között a világranglistán második olasz Fabiano Caruana, a címvédő, négyszeres győztes örmény Levon Aronjan, a holland Anish Giri és az amerikai színeket képviselő Wesley So. Érdeklődéssel várjuk a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, sajnos nincs magyar résztvevő az esztendő első szuperversenyén. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

 

 

A hagyományos versenyt  hetvenhetedszer rendezik meg. A    Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Négy éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 résztvevős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 20-as kategóriájú, 2746 az Élő-átlaga.

 

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég) 2862

Fabiano Caruana (olasz) 2820

Levon Aronjan (örmény) 2797

Anish Giri (holland) 2784

Wesley So (amerikai) 2762

Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2757

Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2744

Tejmur Radzsabov (azeri) 2734

Ding Liren (kínai) 2732

Baadur Zsobava (grúz) 2727

Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2715

Hou Ji-fan (kínai) 2673

Loek van Wely (holland) 2667

Ivan Saric (horvát) 2666

 

A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon (január 25) 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán január 10-én lesz az első forduló, három szabadnapot is kapnak a nagymesterek. Január 14-én lesz az első pihenőnap, másnap az 5. fordulót Rotterdamban játsszák. Január 19-én is szünetelnek a csatározások, 21-én Hágában kerül sor a 10. fordulóra.  A hajrá előtt pihenőt kapnak a résztvevők, majd a befejező három fordulóra kerül sor.

 

Tavaly novemberben Viswanathan Anand elleni párharcában világbajnoki címét megvédő Magnus Carlsen tizenegyedszer játszik Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a „C” versenyen aratott győzelme indította el oly nagy sikerű pályafutásán. Tízszer sorozatban játszott, 2007-ben először a szuperversenyen, 13. lett, de egy évvel később már szenzációs játékkal megnyerte a viadalt. 2013-ban ünnepelhették még győztesként. Tavaly másképp állította össze versenyprogramját, lemondta részvételét.

 

Legnagyobb vetélytársa az olasz Fabiano Caruana lehet, aki 2010-ben debütált a legjobbak között, tízedikként végzett, két év múlva már holtversenyben második. Két éve nagy csalódást okozott 12. helyével, tavaly holtversenyben negyedikként végzett. Caruana St.Luisban bámulatos hetes nyerősorozattal, három pontos előnnyel győzött, a rangsorban 19 pontra megközelítette Carlsent, de az év utolsó versenyein nem tudta folytatni villogását.

 

Címvédőként Levon Aronjan játszik, negyedszer köszöntötték tornagyőztesként. Másfél pontos előnnyel ért elsőként a célba. Kilencedszer látjuk a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-, Grand Prix- és Világkupa-győztes örmény sakkozót Wijk aan Zee-ben versenyezni.

 

Érdeklődéssel várjuk a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, két esztendeje a 11. helyet szerezte meg.

A holland sakkozás veteránja, a 42 éves Loek van Wely huszonharmadik alkalommal az „arénában”, a tulipánosok rangsorát vezető 20 esztendős Anish Giri ötödször kapott meghívást, tavaly holtversenyben második volt.

A viadal doyenje, a 45 esztendős ukrán Vaszilij Ivancsuk tízedik szereplésére készül. 1996-ban Viswanathan Anandot egy ponttal megelőzve nyerte meg a viadalt. Utoljára három éve holtversenyben ötödik volt.

Az amerikai Wesley So Fülöp-szigeteki színekben 2009-ben a „C” tornán mutatkozott be, majd 2010-ben és 2011-ben a „B” viadalon csatározott. Tavaly holtversenyben negyedik lett.

Az azeri Tejmur Radzsabov 2003-ban játszott először, 2007-ben holtversenyben első volt, egy év múlva harmadik, 2009-ben második, 2012-ben is osztotta a második helyet. A francia Maxime Vachier-Lagrave négy év után ismét meghívott, a lengyel Radoslaw Wojtaszek, a kínai Ding Liren és a grúz Baadur Zsobava most debütál. A horvát Ivan Saric a nagymesterversenyen elért elsőségével vívta ki a meghívót!

 

A 76. Tata Steel szuperverseny végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2812) 8 pont

2-3. Anish Giri (holland, 2734) és  Szergej Karjakin (orosz, 2759) 6,5

4-6. Fabiano Caruana (olasz, 2782), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) és  Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) 6

7. Pentala Harikrishna (indiai, 2706) 5,5

8-9. Loek van Wely (holland, 2672) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 5

10. Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 4,5

11-12. Rapport Richárd (magyar, 2691) és Arkadij Naiditsch (német, 2718) 3,5

 

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

St.Louis 2014, 23-as kategória (2803)

1.Fabiano Caruana 8,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich Chess Challenge 2014, 23-as kategória (2801)

1.Magnus Carlsen 4 pont (6 résztvevő)

St. Louis 2013, 22-es kategória (2797)

1.Magnus Carlsen 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)

1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Világbajnok-jelölti verseny, London 2013, 22-es kategória (2786)

1-2. Magnus Carlsen és Vlagyimkir Kramnyik 8,5 pont (8 résztvevő, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)

1-2.Magnus  Carlsen és Fabiano Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)

1.Magnus Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Samkir, Gasimov emlékverseny 2014, 22-es kategória (2780)

1.Magnus Carlsen 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London Chess Classic 2014, 22-es kategória (2780)

1-3.Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri 3 pont (6 résztvevő)

Moszkva Tal emlékverseny 2013, 22-es kategória (2777)

1.Borisz Gelfand 6 pont (10 résztvevő)

Moszkva Tal emlékverseny 2011, 22-es kategória (2776)

1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Moszkva Tal emlékverseny 2012, 22-es kategória (2776)

1.Magnus Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)

Stavanger 2014, 21-es kategória (2774)

1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Világbajnok-jelölti verseny, Hanti-Manszijszk 2014, 21-es kategória (2770)

1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich 2013, 21-es kategória (2772)

1.Fabiano Caruana 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Stavanger 2013, 21-es kategória (2766)

1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Moszkva Tal emlékverseny 2009, 21-es kategória (2764)

1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Nanking 2009, 21-es kategória (2764)

1.Magnus Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2013, Grand Slam-döntő, 21-es kategória (2762)

1.Levon Aronjan 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)

1. Alekszej Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2010, 21-es kategória (2758)

1.VeszelinTopalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)

1-2. Magnus Carlsen és Szergej Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2009, 21-es kategória (2756)

1-2. Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zug 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2756)

1.Veszelin Topalov 8 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)

1.Levon Aronjan  9 pont(14 résztvevő)

Linares 2008, 21-es kategória (2755)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)

1.Alekszej Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó, Grand Slam-döntő 2014, 21-es kategória (2755)

1.Viswanathan Anand 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva Tal emlékverseny 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Levon Aronjan, Szergej Karjakin és Sahriyar Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

Taskent 2014, GP-verseny 21-es kategória (2753)

1.Dmitrij Andrejkin 7 pont (12 résztvevő)

Szaloniki 2013, GP-verseny, 21-es kategória (2753)

1.Leinier Dominguez Perez 8 pont (12 résztvevő)

Linares 1998, 21-es kategória (2752)
1. Viswanathan Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 - 2. Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

Baku 2014, GP-verseny, 21-es kategória (2752)

1-2.Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 6,5 pont (12 résztvevő)

London 2012, 21-es kategória (2752)

1.Magnus Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)

1.Veszelin Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Biel 2012, 20-as kategória (2749)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Petroszjan emlékverseny, Moszkva 2014, 20-as kategória (2748)

1.Alekszandr Griscsuk 5,5 (8 résztvevő)

London 2011, 20-as kategória (2748)

1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)

1. Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)

1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)

1-3. Szergej Karjakin, Wang Hao és Alekszandr Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő)

Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Veszelin Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2015, 20-as kategória (2746)

14 résztvevő  ?

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)

1.Vaszilij Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

Párizs-Szentpétervár 2013, 20-as kategória (2745)

1-2. Levon Aronjan és Borisz Gelfand 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)

1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2014. 20-as kategória (2743)

1.Levon Aronjan 8 pont (12 résztvevő)

Linares 2007, 20-as kategória (2743)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2005, 20-as kategória (2743)

1-2. Garri Kaszparov és Veszelin Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)

1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)

1. Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)

1. Levon Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)

1.Magnus Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2011, 20-as kategória (2740)

1.Hikaru Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)

1-3.Veszelin Topalov, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő)

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)

1. Vaszilij Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Garri Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2003, 20-as kategória (2733)

1-2. Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Garri Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2002, 20-as kategória (2732)
1. Garri Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2013, 20-as kategória (2732)

1.Magnus Carlsen 10 pont (14 résztvevő)

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)

1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bukarest 2013, 20-as kategória (2732)

1.Fabiano Caruana 5 pont (5 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2004, 20-as kategória (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik  7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)

1. Ruszlan Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)

1-2. Sahriyar Mamedgyarov és Polgár Judit  4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)

1. Pavel Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

1. Vaszilij Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva 2006, 20-as kategória (2727)

1-3. Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

1. Vlagyimir Kramnyik  5 pont (8 résztvevő)

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)

1. Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)

1.Veszelin Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Havanna, Capablanca emlékverseny 2014, 19-es kategória (2721)

1.Wesley So 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London 2010, 19-es kategória (2719)

1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen  és Luke McShane 4,5 (8 résztvevő)

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Garri Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)

1. Lékó Péter  8,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)

1-2. Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)

1. Vaszilij vancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)

1. Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)

1-3.Levon Aronjan, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)

1-3. Vugar Gasimov, Wang Yue és Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevős)

Biel 2014, 19-es kategória (2717)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)

1-2. Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 9 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)

1. Szergej Karjakin 8 pont (14 résztvevő)

Biel 2009, 19-es kategória (2716)

1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 - 2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov  6 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2014, 19-es kategória (2715)

1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztveő)

Baden-Baden 2013, 19-es kategória (2714)

1.Viswanathan Anand 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)

1-3. Tejmur Radzsabov, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk pont (14 résztvevő)

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)

1-2. Vaszilij Ivancsuk és Le Quang Liem 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Veszelin Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)

1.Magnus Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)

1-2. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Garri Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)

1.Arkadij Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2013, 19-es kategória (2709)

1.Michael Adams 7 pont

Biel 2011, 19-es kategória (2709)

1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Biel 2013, 19-es kategória (2709)

1-4.Maxime Vachier-Lagrave, Alekszander Mojszejenko, Etienne Bacrot és Ding Liren 14 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)

1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)

1.Alekszandr Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)

1.Vaszilij Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Garri Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)

1-2. Etienne Bacrot és Szergej Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)

1. Viswanathan Anand 8,5 pont  (14 résztvevő)

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Garri Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 - 2. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Marija Muzicsuk az utolsó fordulóban legyőzte a világbajnoki kihívó Alekszandra Gorjacskinát
2019. 06. 17.

A világbajnoki kihívó Gorjacskina remizett, Anna Muzicsuk győzelemmel megőrizte másodikhelyét
2019. 06. 16.

A "hirtelen halál" játszmában Caruana legyőzte Carlsent, a világbajnok 3 pontos előnnyel lett első
2019. 06. 15.

A 20 éves orosz Alekszandra Gorjacskina a világbajnok-jelölti döntő győztese, Ju Wenjun kihívója
2019. 06. 14.

Magnus Carlsen hazai pályán is diadalmaskodott, sorozatban hatodik versenyét nyerte meg
2019. 06. 14.

Gorjacskina három fordulóval a befejezés előtt változatlanul két és félpontos előnnyel vezet
2019. 06. 13.

Carlsen két döntetlennel is két pontra növelte előnyét
2019. 06. 12.

Lahno nem tudott visszavágni, Gorjacskina a döntetlennel megőrizte két és félpontos előnyét
2019. 06. 12.

Ding Liren bástyát, So egylépéses mattot nézett el, Carlsen megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 11.

Alekszandra Gorjacskina hatodik győzelmével két és fél pontra növelte előnyét
2019. 06. 10.

Carlsen sötéttel remizett a "hirtelen halál" partiban Vachier-Lagrave ellen, megőrizte másfél pontos előnyét
2019. 06. 10.

Gorjacskina az exvilágbajnoknő Kosztenjuk legyőzésével két pontra növelte előnyét
2019. 06. 09.

Mamedgyarov királyával aknamezőre lépett, Carlsen megőrizte egyponto előnyét
2019. 06. 09.

A világbajnok-jelölti döntő félidejében az orosz Alekszandra Gorjacskina másfél pontos előnnyel vezet
2019. 06. 08.

Carlsen átvette a vezetést, egy pont az előnye Ding Liren, Aronjan és So előtt
2019. 06. 07.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog