Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az angol Luke McShane szenzációs győzelme, Radzsabov és Morozevics vezet

Címkék: VII. Tal-emlékverseny

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny harmadik fordulójában az angol Luke McShane sötéttel legyőzte az örmény Levon Aronjant. Az angol nagymester minőségáldozattal középen tartotta ellenfele királyát, támadása átütött. Nagy csatában nyert az orosz Alekszandr Morozevics, honfitársa, Alekszandr Griscsuk esélyes tisztáldozatot hozott, de a jó folytatás időzavara miatt elmaradt. Lépésismétléssel remizett az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen harmadik partijában is csak fél pontot szerzett, az olasz Fabiano Caruana sötéttel könnyen egyenlített ki. Az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Jevgenyij Tomasevszkij királycseles partija is döntetlen lett. Három forduló után Radzsabov és Morozevics félpontos előnnyel vezet, a hétfői pihenőnap után kedden folytatódik a pontvadászat.

A játéknap szenzációját az angol Luke McShane győzelme jelentette. Kettős vereséggel kezdte szereplését, kissé megilletődötten játszott. Az örmény Levon Aronjan ellen azonban már a nyitásban minőséget áldozott. A világos király középen rekedt, a kölcsönös esélyű állásban Aronjannak a védekező szerep kevésbé ízlett, és McShane időzavarban is pontosan játszott, támadása átütött. Aronjan úgy ítélte meg, hogy a kissé váratlan vereség után jól jön most neki a pihenőnap.

A két eredeti stílusú orosz nagymester, Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics nagy csatát vívott. Hosszasan elkerülték a vezércserét, majd világos támadó esélyeket teremtett. Az első időzavar, az első időkontroll után Griscsuk hosszas gondolkodás után tisztet áldozott, bástyájával betört a hetedik sorra, szorongatta ellenfelét. Ismét időzavarba került, míg Morozevicsnek elegendő ideje volt, hogy hárítsa a fenyegetéseket. Griscsuk jó esélyt szalasztott el, nem volt ideje, hogy megtalálja a legjobb folytatást. Morozevics ellentámadásba lendült, a világos király került bajba.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az azeri Tejmur Radzsabov első partijukat a 2003-as Corus-tornán játszották, remivel végződött a játszma. Klasszikus gondolkodási idejű partiban még tizenegyszer küzdöttek meg, Kramnyik kétszer nyert, kilencszer megosztoztak a ponton. A tavalyi kazanyi világbajnok-jelölti párosmérkőzést Kramnyik nagy izgalmak után nyerte meg. Négy remi született a normál szakaszban, majd a  négy rapidpartiban is megosztoztak a ponton. Az exvilágbajnok nagy kalandok után a második meccset tudta megnyerni, amit villám tempóban vívtak, összesítésben 6,5-5,5-tel jutott be az elődöntőbe. Az orosz exvilágbajnok elismerte, hogy a szerencsésebb versenyző győzött.

A Tal-emlékverseny újonca, Tejmur Radzsabov kettős győzelemmel rajtolt és Vlagyimir Kramnyik elleni remivel megőrizte vezető pozícióját. A spanyol megnyitású parti nyitása az áprilisi Aronjan-Kramnyik párharc hatodik játszmáját idézte. Az exvilágbajnok a királyszárnyon,  Radzsabov a vezérszárnyon keresett játékot. A parti kritikus állása Kramnyik minőségáldozata után jött létre, a kevesebb idővel rendelkező azeri sakkozó a lépésismétlést választotta. 

A világranglista-vezető Magnus Carlsen harmadik játszmája is döntetlennel ért véget. Az olasz Fabiano Caruana Grünfeld védelme ellen igazi fegyvert nem talált, a 7.Va4+-os változat nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Sorozatos cseréket követően a 30. lépésben megosztoztak a ponton. Meglepő, hogy Magnus eddig szerény megnyitási változatokkal rukkolt ki. 

Az amerikai Hikaru Nakamura királycsellel próbálkozott az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel szemben. Világos állása kicsit kedvezőbbnek tűnt, de Tomasevszkij  jól védekezett, a végén igazságos döntetlen született.

 

A 3. forduló eredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) döntetlen (Grünfeld védelem, 30)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) (Angol megnyiás,

Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Spanyol megnyitás, 25)

Levon Aronjan (örmény, 2825) – Luke McShane (angol, 2706) 0 - 1 (Szláv védelem, 38)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) döntetlen (Királycsel, 41)

 

A verseny állása:

1-2.Tejmur Radzsabov és Alekszandr Morozevics 2,5 pont

3. Vlagyimir Kramnyik 2

4-5. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 1,5

6-10. Luke McShane, Fabiano Caruana, Jevgenyij Tomasevszkij, Alekszandr Griscsuk és Hikaru Nakamura 1

 

A keddi 4. forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Jevgenyij Tomasevszkij

Luke McShane – Hikaru Nakamura

Vlagyimir Kramnyik – Levon Aronjan

Alekszandr Morozevics – Tejmur Radzsabov

Magnus Carlsen – Alekszandr Griscsuk

 

Aronjan,L (2825) - McShane,L (2706)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.Fg5 dxc4 6.a4 h6 7.Fh4

 

7...b5

A kettős vereséggel rajtoló Luke McShane harcias hangulatban volt.

8.axb5 cxb5 9.Hxb5 axb5 10.Bxa8 Fb7 11.Ba1 g5 12.Fg3 e6 13.e3 Fb4+ 14.Ke2

 

14...Hc6

A minőségért cserében a király középen rekedt, alighanem Levon Aronjan szívesebben játszotta volna sötéttel az állást.

15.He1 Ha5 16.Fe5 0-0 17.h4 g4 18.Hc2 Fe7 19.Ke1 Hb3 20.Ba2 h5 21.Fe2 Fd6

Luke nem akarta futóját h3-on elásni a 21...Fxg2 22.Bg1 Fh3 (22...Fe4 23.Fxf6 Fxf6 24.Fxg4) változatban.

22.f3 Hd5 23.fxg4 Fxe5 24.dxe5

 

24...Vb6! 25.Ff3

Aronjan ellenfele időzavarában került nehéz helyzetbe. 25.Kf2-re 25...Bd8 26.Vg1 (26.g3 hxg4) 26...Hf4 27.Ff1 Vc5 28.Kg3 Hg6 folytatásban is bajban a király.

25...Hxe3 26.Hxe3 Vxe3+ 27.Ve2 Vc1+ 28.Vd1 Ve3+ 29.Ve2 Vc1+ 30.Vd1 Fxf3! 31.gxf3 Ve3+ 32.Ve2 Vc1+ 33.Vd1 Ve3+ 34.Ve2

 

34...Vf4!

Az időnyerő sakkok után megpecsételődött világos sorsa.

35.Vh2 Vxf3 36.Bf1 Ve4+ 37.Kf2  

 

 

37...Hd2

McShane válogathatott a nyerések között. 37...Bd8 38.Kg1 Bd2 még meggyőzőbb volt.

38.Bg1?! Vf3+ és világos feladta. Tetszetős a vezér és a huszár összjátéka a 39.Ke1 Ve3+ 40.Kd1 Hb3 41.Ba6 Vc1+ 42.Ke2 Hd4+ 43.Kf2 Vd2+ 44.Kf1 Vd1+ 45.Kf2 Ve2+ 46.Kg3 Vf3 mattal végződő változatban.

 

Griscsuk,A (2761) - Morozevics,A (2769)
Réti megnyitás [A11]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.g3 Fg4 4.Vb3 Vb6

A tábla mellett kitalált új terv. A 4...Fxf3 5.Vxf3 e6 6.Fg2 Hf6 7.0-0 Fe7 8.Vb3 Vb6 folytatást a tavalyi Rapport-Balogh párosmérkőzésen láttuk.

5.He5 Fe6 6.d3 f6 7.Hf3 Ff7 8.Fh3 e5 9.0-0 Ha6 10.Hc3 He7 11.Fe3 d4 12.He4 Hg6 13.Fc1 Hc5 14.Hxc5 Fxc5 15.Hd2 0-0 16.He4 Fe7 17.f4 exf4 18.gxf4 Bfe8 19.f5 He5 20.Ff4 Ff8 21.Fg2 Vc722.Vc2 Vd7 23.Fd2 b5 24.c5 a5 25.Bf4 a4?! 26.Fb4 Bac8 27.Hg3 Kh8 28.Bh4 Fg8 29.Vd2 Va7 30.Bc1 Hd7 31.Vf4 Fxa2 32.Vxd4 Hb8 33.Fe1 Bcd8 34.Vc3 Ha6 35.Ff2 b4 36.Ve1 Vb7 37.Ba1 Fb3 38.Vc1 Hc7 39.Ff3 Ba8 40.Fh5 Bed8 41.Fg6 h6 42.He4 He8 43.Fe3 Fd5 44.Kf2 Fxe4 45.Bxe4 Hc7  

 

46.Fxh6!?

Alekszandr Griscsuk hosszas gondolkodás után tisztet áldozott. Súlyos időzavarba került, míg Alekszandr Morozevicsnek elegendő ideje volt, hogy megszervezze védekezését, és remélje ellenfele hibáját a kapkodásban.

46...gxh6 47.Be7! Bd4

Figyelmet érdemelt a 47...Vb8 48.Ve3 Bd5 49.Bh7+ Kg8 50.d4 Vd8 51.Vg3 Fg7 52.Bg1 folytatás.

48.Bh7+ Kg8 49.Ve3 Bg4?!  

 

 

50.h3?!

Griscsuknak nem volt ideje, hogy kiszámolja a 50.Vf3! Fxc5+ (50...Bxg6 51.fxg6 Fg7 52.Vg4 He8 53.Vc4+ Kf8) 51.e3 Fxe3+ 52.Vxe3 Va7 53.Vxa7 Bxa7 54.Bd7 Hb5 55.Bxa7 Hxa7 56.Bxa4 Hb5 változatot.

50...Bxg6! 51.fxg6 Vc8 52.Bg1?

 

52...Vf5+ 53.Ke1 Be8 54.Vg3? He6 55.e4 Vxc5 56.Kd1 Fg7 57.Bg2 Ve5 58.Ve3 Bd8 59.Ke1 c5 60.Bxh6 Hf4! és világos feladta

 

Radzsabov,T (2784) - Kramnyik,V (2801)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5

Az első fordulóban Tejmur Radzsabov az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen a skót megnyitást játszotta meg.

3...Hf6 4.d3

A berlini változatot Tejmur elkerülte.

 4...Fc5 5.0-0 d6 6.c3 0-0 7.h3 He7

A huszármanővert Vlagyimir Kramnyik már megjátszotta Levon Aronjan ellen az áprilisi zürichi meccsük hatodik játszmájában.

8.Hbd2 a6

Az említett partiban lépéscsere után az exvilágbajnok 8...Hg6 9.Be1 c6 mellett döntött. 10.Fa4 Be8 11.d4 Fb6 12.Fc2 h6 13.a4 Fe6 14.Hf1 exd4 15.Hxd4 Fd7 16.f4 d5 17.e5 He4 18.Fxe4 dxe4 19.a5 Fxa5 20.Hg3 Fb6 21.Kh2 c5 22.Hdf5 Fxf5 23.Hxf5 Vxd1 24.Bxd1 Bad8 25.Fe3 Bd3 26.Be1 f6 27.exf6 gxf6 28.Hxh6+ Kf8 29.Ba4 Bd5 30.c4 Bd3 31.b4? Bxe3 32.Bxe3 cxb4 33.Bg3 e3-mal hibázott Kramnyik, 33...He7! megnyerte volna a partit és a meccset is.

9.Fa4 Hg6 10.d4 Fa7 11.Be1 b5 12.Fc2 c5 13.d5 c4 14.Hf1 Hh5

Kramnyik aktívan játssza a pozíciót, a huszár f4-re igyekszik.

15.Fg5

Nem ment 15.Hxe5?? a közbeiktatott 15…Vh4! miatt.

15...f6 16.Fe3 Hhf4 17.Hg3 He7 18.a4

Számításba jött a 18.Fxf4 exf4 19.He2 Vb6 20.Bf1 g5 21.Hed4 folytatás.

18...Vc7 19.axb5 axb5 20.Ba3!

 

20...Fxe3

Radzsabov jelentős időhátrányában Kramnyik a minőségáldozatot gondolta a legjobb ellenesélynek. 20...Vb7 21.Va1 Fxe3 22.Bxa8 Fc5 volt a másik lehetőség.

21.Bxa8 Fb6 22.Vd2 Vc5 23.Ve3 Vc7 24.Vd2 Vc5 25.Ve3

Radzsabov túlbecsülte Kramnyik ellenesélyét, és a lépésismétlés mellett döntött. 25.Bea1 Heg6 26.Hf5 változatban sötétnek még bizonyítania kellett volna igazát.

25...Vc7 és döntetlen

 

Carlsen,M (2835) - Caruana,F (2770)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Va4+ Hd7 8.Hf3 0-0 9.Fe3 c5 10.Bc1 Hb6 11.Vd1 Fg4

Az olasz nagymester kényelmesen kiegyenlített.

12.Fe2 Fxf3 13.gxf3 cxd4 14.cxd4 Vd7 15.0-0 Bac8 16.Vd2 Bfd8 17.Bfd1 Bxc1 18.Vxc1 Bc8 19.Va3 Ha4 20.Ff1 b5 21.Bc1 Bxc1 22.Vxc1 Fxd4 23.Fxb5 Fxe3 24.Fxd7 Fxc1 25.Fxa4 Ff4 26.h3 Fe5 27.Kg2 Ff4 28.Kg1 Fe5 29.Kg2 Ff4 30.Kg1 és döntetlen

 

Nakamura,H (2775) - Tomasevszkij,E (2738)
Királycsel [C36]

1.e4 e5 2.f4 d5 3.exd5 exf4 4.Hf3 Hf6 5.Fe2 Hxd5 6.c4 Hf6 7.d4 Fd6 8.c5 Fe7 9.Hc3 Fe6 10.Fxf4 Hd5 11.Fg3 0-0 12.Vd2 Hd7 13.0-0 c6 14.He4 H7f6 15.Fd3 Hxe4 16.Fxe4 f5 17.Fc2 f4 18.Ff2 Ff5 19.Fb3 Kh8 20.Bae1 Ff6 21.He5 g5 22.Vd1 Vc7 23.Hc4 Fg6 24.Hd6 He3 25.Fxe3 fxe3 26.Bxe3 Vg7 27.Kh1 Fxd4 28.Bef3 Bxf3 29.Bxf3 Ff6 30.Vf1 Fe7 31.Ve1 Ff6 32.Vf2 Fd4 33.Vd2 Fxc5 34.Hf7+ Fxf7 35.Bxf7 Bf8 36.Bxf8+ Fxf8 37.Vd8 Ve7 38.Vd4+ Fg7 39.Vxa7 Ve1+ 40.Vg1 Vxg1+ 41.Kxg1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny második fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik honfitársát, Alekszandr Griscsukot győzte le. A Nimzoindiai védelmű partiban a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen nagy bajban volt az orosz Alekszandr Morozeviccsel szemben, de időzavarban Moro elrontotta kecsegtető állását, a bástyavégjátékban már neki kellett a remiért megküzdenie. Másodszor is nyert az azeri Tejmur Radzsabov, az angol Luke McShane időzavarban hibázott. Gyors remi lett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az örmény Levon Aronjan játszmája, az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura 107 lépés után kötött békét.

A második játéknapon két összecsapást kísért fokozott érdeklődés.  Az orosz háziderbit, Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk játszotta, a világranglistát vezető Magnus Carlsen sötéttel az orosz Alekszandr Morozeviccsel küzdött meg. Morozevics és Carlsen 2006-ban, a bieli nagymesterversenyen mérkőzött meg először egymással, a későbbi tornagyőztes ellen a norvég titán kétszer is győzött. Egy év múlva Linaresben is Magnus volt a nyerő, Moro klasszikus gondolkodási idejű partiban még nem tudta megadásra kényszeríteni, hatszor megosztoztak a ponton.

Morozevics az első fordulóban az olasz Fabiano Caruana ellen 1.e4-gyel nyitott, Carlsennel szemben 1.d4 mellett döntött. A norvég nagymester a Nimzoindiai védelmet választotta, de a nyitást saját bevallása szerint is szörnyen játszotta, Morozevics jelentős előnyt szerzett. Bástyái betörtek a hetedik sorra, a sötét haderő teljes passzivitásban várakozott. Az orosz sakkozó azonban a nyerőesély keresése közepette időzavarba került, hibázott, és az időkontrollt követően már a játszma megmentésén kellett fáradoznia.

 

 

A bástyavégjátékban Morozevicsnek már a remiért kellett küzdenie 

Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk korábban 31 partit játszott, többek között a tavalyi világbajnok-jelölti párharcokban a legjobb négy között is megmérkőztek, remidömping után Griscsuk egy villámparti megnyerésével kvalifikálta magát a döntőbe. Kramnyik a 18 döntetlen mellett csak négyszer tudta legyőzni nyolc évvel fiatalabb riválisát, aki kilencszer diadalmaskodott. Klasszikus gondolkodási idejű játszmában csak remiztek, 11 pontosztozkodás született.

Kramnyik Kazanyban nem bírt Griscsukkal 

Moszkvában az exvilágbajnok különösebb megerőltetés nélkül szerezte meg első győzelmét. Alekszandr Griscsuk a királyindiai védelmet választotta, de bánhatta, mert Vlagyimir Kramnyik láthatóan alaposan elemezte a holland Anish Giri elleni tavalyi partiját, új tervet dolgozott ki. Griscsuknak nagyon gyorsan fogyott a gondolkodási ideje, míg Kramnyik magabiztosan, gyorsan játszott. Az áldozott gyalogért bőséges kompenzációt kapott. Sötét pozíciójában a d5 gyalog gyengesége fontos tényező volt, ahogy a királyindiai futó passzivitása is. Griscsuk időzavarban nem talált jó védelmet, majd a 28. lépésben azonnal vesztőt húzott.

Az azeri Tejmur Radzsabov második játszmáját is megnyerte. A szicíliai védelem Rossolimo-változatában hosszas manőverezéssel próbált fogást találni, az angol Luke McShane az időkontroll előtti utolsó lépésénél bakizott nagyot, és az elnézést követően gyorsan megadta magát.

Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az örmény Levon Aronjan a katalán megnyitású partiban lépésismétléssel gyorsan remizett. Az amerikai Hikaru Nakamura hosszasan „gyötörte”  az olasz Fabiano Caruanát, de nem tudta megtörni ellenállását, 107 lépésig tartott a játszma.

 

A 2. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2770) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 107)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) – Levon Aronjan (örmény, 2825) döntetlen (Katalán megnyitás, 25)

Luke McShane (angol, 2706) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 48)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 29)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) – Magnus Carlsen (norvég, 2835) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 59)

 

A verseny állása:

1.Tejmur Radzsabov 2 pont

2-4. Vlagyimir Kramnyik, Alekszandr Morozevics és Levon Aronjan 1,5

5-6. Magnus Carlsen és Alekszandr Griscsuk 1

7-9. Jevgenyij Tomasevszkij, Hikaru Nakamura és Fabiano Caruana 0,5

10. Luke McShane 0

 

A 3. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana

Alekszandr Griscsuk – Alekszandr Morozevics

Tejmur Radzsabov – Vlagyimir Kramnyik

Levon Aronjan – Luke McShane

Hikaru Nakamura – Jevgenyij Tomasevszkij

 

Kramnyik,V (2801) - Griscsuk,A (2761)
Királyindiai védelem [E97]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.d4 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.g3 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 c6 13.Fg2

Új terv. A holland Anish Giri ellen a tavalyi hoogoveeni tornán Vlagyimir Kramnyik a 13.Fa3 cxd5 14.exd5 e4 15.Fe2 változatot játszotta meg.

13...h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 Hxe4 16.Hxe4 fxe4 17.b5 Bf6 18.Fxe4 Bxe6 19.Va4

Világos jobban áll, és az élő közvetítésen is jól látszott, hogy Alekszandr Griscsuk kissé felhős tekintettel próbálta megoldani a gondokat, hárítani az exvilágbajnok honfitárs kezdeményezését.

 

 

19...d5 20.Bd1 Kh7 21.cxd5 cxd5 22.Vb3  

 

 

22...Bb6?!

Kramnyik hibáztatta. Jobb volt 22...Bf6 23.Fa3 d4 24.Bac1 Hf5 25.h4, de világosnak bőséges kompenzációja van a gyalogért.

23.a4 a6 24.Fa3 axb5 25.Fxe7 Vxe7 26.Bxd5 b4 27.a5 Vf7 28.h4 h5?

Súlyos időzavarban vesztőlépés. 

 

 

29.Vd1! és sötét feladta

 

Morozevics,A (2769) - Carlsen,M (2835)
Nimzoindiai védelem [E35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg5 h6 7.Fh4 c5 8.dxc5 g5 9.Fg3 He4 10.e3 Va5 11.Bc1

A MEGA adatbázisban 145 játszma a 11.Hge2-re, amelyet többek között a tavalyi Eb-n Laznicka-Lékó partiban is láttunk. 11...Ff5 12.Fe5 0-0 13.Hd4 Be8 (A 13...Fg6 14.Hb3 Hxc3 15.Fxc3 Fxc2 16.Hxa5 Fxc3+ 17.bxc3 b6 18.Kd2 bxa5 19.Kxc2 folytatás az 1993-as világbajnoki döntő kilencedik partijában fordult elő, az érdekes végjátékot Garri Kaszparov megnyerte Nigel Short ellen. ) 14.Fxb8 Hxc3 15.Hxf5 He4+ 16.Kd1 Baxb8 17.f3 Bbc8 18.fxe4 dxe4 19.Fc4 Vxc5 20.Fxf7+ Kxf7 21.Vxc5 Fxc5 22.Bc1 Bed8+ után a nagymesterek döntetlenben egyeztek meg.

11...Hd7?

Carlsen szörnyű lépésnek nevezte, 11…Hc6 a megszokott változat.

12.Hge2 Hdxc5

Könnyű belátni, hogy 12...Vxa2-re 13.Kd1! következett volna.

13.a3

A fonalas lebonyolítás világos jelentős előnyéhez vezetett.

13...Fxc3+ 14.Hxc3 Hxc3 15.Vxc3 Vxc3+ 16.Bxc3 He4

 

 

17.Bc7

Egy fabatkát sem adtunk volna a világranglista-vezető állásáért.

17...Hxg3 18.hxg3 Bb8 19.Fb5+ Kf8 20.Kd2 Kg7 21.Bhc1 Bd8?! 22.Be7 Kf6 23.Bcc7 Bf8 24.b4

Alekszandr Morozevicsnek nagyon fogyott az ideje, kereste a legjobb nyerőesélyt adó folytatást.

24...a6 25.Fd3 a5

Magnus szabadulni próbált szorongatott helyzetéből.

26.bxa5 Ba8 27.Fb5 Bxa5 28.a4 Ba8 29.Kc3 h5 30.Kb4

Logikusabbnak tűnt a 30.Kd4 h4 31.Kc5 hxg3 32.fxg3 változatot választani.

30...h4 31.Be8?

Időzavaros hiba, nehéz megmagyarázni a bástyacserét.

31...Bxe8 32.Fxe8 Fe6 33.Fb5

 

33...d4?!

Carlsen minden problémáját megoldotta volna a 33...hxg3 34.fxg3 Bb8 35.Kc5 Ke5 36.Kb6 Ke4 változatban, hiszen 37.Bxb7 Bxb7+ 38.Kxb7 Kxe3 39.a5 d4 már sötétre előnyös.

34.gxh4 gxh4 35.exd4 Fd5 36.f3 Bg8 37.Bc2 Ke7 38.a5 Kd6 39.Fc4?! Fxc4

 

 

40.Bxc4?

Időzavarban Alekszandr Morozevics nagy hibát követett el. Rémképei lehettek a gyalogvégjátékban? 40.Kxc4 Bc8+ 41.Kd3 (41.Kb3 Bxc2 42.Kxc2 Kc6 43.Kd3 Kb5 44.Ke4 Kxa5 45.Ke5 Kb4 (45...b5 46.d5 Kb6 47.Kd6 b4 48.Ke7 b3 49.d6 b2 50.d7 b1V 51.d8V+ Kb7 52.Vd5+) 46.Kd6 Kc3 47.d5 Kc4 48.f4 b5 49.Kc6 b4 50.d6 b3 51.d7 b2 52.d8V b1V 53.Vxh4 Vf5 után világos már aligha nyerhet.) 41...Ba8 42.Bc5 Bg8 43.Bh5 Bxg2 44.Bxh4-gyel még megkeseríthette volna Magnus életét.

40...Bxg2

Váratlanul már Carlsen játszhatott nyerésre.

41.Bc5 h3 42.Bh5 h2 43.Kc4 Bc2+ 44.Kd3 Ba2 45.Ke4 f5+!? 46.Kf4

 

46...Kd5 47.Bxf5+ Kxd4 48.Bh5 Bg2 49.Bh7 Kd3 50.Ke5 Ke2 51.f4 Kf1 52.f5 Ba2 53.f6 Bxa5+ 54.Ke6 Ba6+ 55.Ke7 Bxf6 56.Kxf6 Kg1 57.Ke5 h1V 58.Bxh1+ Kxh1 59.Kd4 és döntetlen

 

McShane,L (2706) - Radzsabov,T (2784)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.Fxc6 bxc6 5.b3 d6

A moszkvai világbajnoki döntőn Borisz Gelfand kétszer is  az 5...e5 6.Hxe5 Ve7 változat mellett döntött. A rájátszás második partijában Vishy Anand javítást talált 7.d4 d6 8.Hxc6 Vxe4+ 9.Ve2 Vxe2+ 10.Kxe2 Fb7 11.Ha5 Fxg2 12.Bg1 Fh3 13.dxc5 dxc5 14.Hc3 0-0-0 15.Ff4 folytatásban jobban állt, a partit az izraeli kihívó időzavara miatt elvesztette, a győzelem Anand számára a címe megvédését jelentette.

6.e5 dxe5 7.Hxe5 Vd5 8.Hf3 Ve4+ 9.Kf1 Vf5 10.Hc3 Hf6 11.d3 Fe7 12.Ve2 Hd5 13.Fd2 Hb4 14.Fe1 0-0 15.He4 f6

Tejmur Radzsabov kedvezőbb állásból küzdhetett.

16.h3 e5 17.Kg1 Bb8 18.Kh2 Vg6 19.Hg3 Vf7 20.Fc3 Fd7 21.Bhe1 Bfe8 22.Vd2 Ff8 23.Hg1 Bbd8 24.Fb2 Hd5 25.Kh1 Fe6 26.a3 Vc7 27.Vd1 Hf4 28.H3e2 g5?! 29.Hxf4 gxf4 30.Vh5

Luke McShane kiegyenlítette esélyeit.      

30...Vg7 31.He2 Fe7 32.Hc3 Kh8 33.Bg1 Vg6 34.Vf3 Vh6 35.g4 Bg8 36.He4 Bg6 37.Bg2 Bdg8 38.Bag1 Vg7 39.a4 Bh6 40.Kh2?

Az időkontroll előtti utolsó lépés nagy hiba.

 

 

40...Bh4! 41.Kh1 h5 42.Bh2?

Teljes összeomlás.

42...hxg4 43.Vd1 Vh7 44.Bgg2 Bg6 45.Vg1 Bgh6 46.hxg4 Fxg4 47.Hd2 f3 48.Bxh4 fxg2+ és világos feladta

 

Tomasevszkij,E (2738) - Aronjan,L (2825)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Fe7 4.g3 Hf6 5.Fg2 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Vxc4 Fc6 10.Ff4 Fd6 11.Fg5 Hbd7 12.Hc3 h6 13.Fxf6 Hxf6 14.Hd2

Világossal a 14.Bfe1 és a 14.Bfd1 változatban is próbáltak előnyt elérni.

14...Fxg2 15.Kxg2 a5 16.Bfd1 Fb4 17.Bac1 Vd7 18.Hf3 Bfd8 19.He5 Ve7 20.e3 c6

Levon Aronjan kiegyenlítette az állást.                      

21.Vb3 Vc7 22.Hb5 Vb8 23.Hc3 Vc7 24.Hb5 Vb8 25.Hc3 és döntetlen

 

Caruana,F (2770) - Nakamura,H (2775)
Elfogadott vezércsel [D26]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 a6 4.a4 Hf6 5.e3 e6 6.Fxc4 b6 7.0-0 Fb7 8.Ve2 Hbd7 9.Bd1 Fb4 10.Fd2 Fd6 11.Hc3 c5 12.e4 cxd4 13.Hxd4 Vb8 14.g3 0-0 15.f3 He5 16.Fb3 Fc5 17.Fe3 Vc7 18.Bd2 h6 19.Bad1 Bad8 20.Ff2 g5 21.h3 Hg6 22.Fc4 He5 23.Kg2 Vc8 24.Fb3 Kh8 25.Hc2 Bxd2 26.Vxd2 Fxf2 27.Kxf2 Vc5+ 28.Vd4 Bb8 29.He3 Kg7 30.Hc4 Vxd4+ 31.Bxd4 Hc6 32.Bd2 Fa8 33.Hd6 Kf8 34.Fc4 Hb4 35.Ha2 Hxa2 36.Fxa2 Bd8 37.e5 Hd7 38.f4 gxf4 39.gxf4 a5 40.Bd4 Ke7 41.Fb1 f6 42.Hc4 Fd5 43.exf6+ Hxf6 44.Fd3 Hd7 45.Fe2 Bf8 46.Ff3 Fxc4 47.Bxc4 Hc5 48.Ke3 Bd8 49.b4 axb4 50.Bxb4 Bd3+ 51.Ke2 Ba3 52.Bxb6 Bxa4 53.f5 Ba2+ 54.Ke3 Ba3+ 55.Ke2 exf5 56.Bxh6 He6

57.Bh4 Kd6 58.Kf2 Ke5 59.Bc4 Hd4 60.Fg2 Ba2+ 61.Kf1 Bd2 62.Bc3 Kf4 63.Ba3 Kg5 64.Bg3+ Kh4 65.Bg8 Hc2 66.Kg1 He1 67.Bg7 Bb2 68.Bg8 Hd3 69.Bg7 Hf4 70.Bg8 He6 71.Kh2 Kh5 72.Kg1 Kh6 73.Bg3 Hf4 74.Ff3 Bb3 75.Kh2 Bb2+ 76.Kg1 Ba2 77.Kh1 Hg6 78.Fd5 Bd2 79.Fb7 Kg7 80.Bg2 Bd3 81.Kh2 Kf6 82.Bf2 Hh4 83.Fe4 Be3 84.Fg2 Ke5 85.Fb7 Kf6 86.Fg2 Bc3 87.Fb7 Kg5 88.Fg2 f4 89.Fb7 Hf5 90.Fe4 He3 91.h4+ Kf6 92.Ff3 Kf5 93.h5 Ba3 94.Bb2 Hc4 95.Bb5+ He5 96.Kg2 Kf6 97.Bb6+ Kg5 98.Bb5 Be3 99.Fd1 Bg3+ 100.Kf1 Be3 101.Ba5 f3 102.Kf2 Kf4 103.Ba4+ Be4 104.Bxe4+ Kxe4 105.Fxf3+ Hxf3 106.h6 Hg5 107.h7 Hxh7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában a világossal játszók sikereivel kezdődött meg a Tal-emlékverseny. A játéknap egyetlen döntetlene a forduló rangadóján, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik partijában született. A tavalyi viadal holtversenyes győztese, az örmény Levon Aronjan az amerikai Hikaru Nakamura ellen nyert. Az orosz Alekszandr Morozevics az olasz Fabiano Caruanát kényszerítette feladásra. Az orosz Alekszandr Griscsuk az angol Luke McShane ellen győzött, az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nagy hibáját használta ki.

Az esztendő második szuperversenyének, a VII. Tal-emlékversenynek a csütörtöki megnyitója rendhagyó volt, hiszen a sorsolási számokat egy 15 ezer eurós díjazású villámversennyel döntötték el. A 3-3 perces és lépésenként 2-2 másodperces csaták végén a világranglistát vezető Magnus Carlsen és az orosz Alekszandr Morozevics holtversenyben végzett az élen, Moro többször játszott sötéttel, így az egyes rajtszámot kapta. A világranglistán második örmény Levon Aronjan csak ötödikként zárta a „kapkodást”, de Morozevicset és Carlsent is legyőzte, az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Faiano Caruana ellen vesztett. A torna doyenje, Kramnyik és a legfiatalabb résztvevő, Caruana bírta legkevésbé a gyors tempót.

 

 

A villámverseny végeredménye:

1.Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) 6,5

2. Magnus Carlsen (norvég, 2835) 6,5

3. Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) 5,5

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) 5,5

5. Levon Aronjan (örmény, 2825) 5

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 5

7. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) 3,5

8. Luke McShane (angol, 2706) 3

9. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) 2,5

10. Fabiano Caruana (olasz, 2770) 2

 

7th Tal-emlékverseny, villámverseny

cat. XXII (2776)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Morozevics, Alekszandr

g

RUS

2769

*

1

1

½

0

½

½

1

1

1

2943

2.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2835

0

*

1

1

0

½

1

1

1

1

2935

3.

Griscsuk, Alekszandr

g

RUS

2761

0

0

*

½

½

1

1

1

½

1

2858

4.

Radzsabov, Tejmur

g

AZE

2784

½

0

½

*

1

1

1

1

0

½

2855

5.

Aronjan, Levon

g

ARM

2825

1

1

½

0

*

½

½

½

1

0

5

2814

6.

Nakamura, Hikaru

g

USA

2775

½

½

0

0

½

*

½

1

1

1

5

2819

7.

Tomasevszkij, Jevgenyij

g

RUS

2738

½

0

0

0

½

½

*

0

1

1

2700

8.

McShane, Luke J

g

ENG

2706

0

0

0

0

½

0

1

*

1

½

3

2659

9.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2801

0

0

½

1

0

0

0

0

*

1

2607

10.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2770

0

0

0

½

1

0

0

½

0

*

2

2557

 

Csúcsrangadóval, Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapásával kezdődött meg a nagy érdeklődéssel várt viadal. Viswanathan Anand és Borisz Gelfand májusi világbajnoki döntője után a sakkrajongók igazi csatákat, kiélezett küzdelmeket remélnek. Az első időkontrollig, a 40. lépésig tilos a remiajánlat a 100 ezer eurós összdíjazású, 22-es kategóriájú tornán.

Carlsen és Kramnyik korábban 36 játszmát vívott egymással, az exvilágbajnok 17 döntetlen mellett 11-8-ra vezetett, rapid és villámpartik nélkül kilencszer remiztek és három-három partik nyertek. Moszkvában megszületett a tizedik remijük. A Nimzoindiai védelmű partiban Carlsen nem jeleskedett a nyitásban, Kramnyik a középen maradt világos királyra nyitotta a vonalat, tisztet áldozott, majd kikényszerítette a lépésismétléses pontosztozkodást. Az elemzések azt mutatták, hogy az exvilágbajnok harciasabb is lehetett volna.

A játéknap  másik rangadója, az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura tizenegyedik klasszikus gondolkodási idejű partija volt, hat döntetlen mellett 2-2-re álltak. A decemberi londoni szuperversenyen Aronjan fatális hibákkal kapott ki, a januári Wijk aan Zee-i viadalon visszavágott. Az angol megnyitás egyik bonyolult középjátékhoz vezető változatában csatáztak. Az örmény nagymester nehezen talált tervet, gyorsan fogyott gondolkodási ideje. Nakamura akár lépést is ismételhetett volna, ehelyett királyszárnyi akcióba kezdett, de elnézhette Aronjan Fd7 húzását. Anyagi hátrányba került, A kétszeres olimpiai bajnok hibátlan technikával érvényesítette előnyét. 

Az orosz Alekszandr Morozevics és az olasz Fabiano Caruana a spanyol megnyitás nyílt változatában nehéz küzdelmet vívott. Világos őrizte kis előnyét, kölcsönös időzavarban nem kombinált, hanem a megoldást az időkontroll után találta meg, minőségáldozattal talált jó esélyt. Caruana pontatlanul védekezett, Morozevics a szabadgyalogja eldöntötte a parti sorsát.

Az orosz Alekszandr Griscsuk fokozatosan játszotta túl a torna újoncát, az angol Luke McShane számára a különböző színű futók sem jelenthettek mentséget. Az azeri Tejmur Radzsabov győzelemmel mutatkozott be a moszkvai „arénában”, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nem menekülhetett meg a „halálos” kötésből.

Az első forduló eredményei:

Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 56)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 23)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) – Luke McShane (angol, 2706) 1 – 0 (Angol megnyitás, 63)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) 1 – 0 (Skót megnyitás, 31)

Levon Aronjan (örmény, 2825) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

 

A második forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura

Jevgenyij Tomasevszkij – Levon Aronjan

Luke McShane – Tejmur Radzsabov

Vlagyimir Kramnyik – Alekszandr Griscsuk

Alekszandr Morozevics – Magnus Carlsen

 

Carlsen,M (2835) - Kramnyik,V (2801)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.e3 b6 8.cxd5 exd5

Tavaly a rapid Botvinnik-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 8...Hxd5 9.Vc2 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.e4 He7 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Vxe7 14.Vc6 e5 folytatást választotta.

9.Fd3 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.Vd3 Vc8 12.He2 c5 13.b3 cxd4 14.Vxd4 Hc5 15.Vd1 Va6 16.Hf4

 

16...d4!

A nyitásban Magnus Carlsen nem jeleskedett, az exvilágbajnok átvette a kezdeményezést.

17.b4 dxe3

Érdekes bonyodalmakhoz vezetett volna a 17...Hd5 18.Hxd5 (18.bxc5? Hxf4 19.exf4 Bfe8+ 20.Kd2 bxc5) 18...Hd3+ 19.Kd2 dxe3+ 20.fxe3 Hxb4 21.axb4 Vxa1 22.Ke2 Bfe8 folytatás.

18.bxc5 Va5+ 19.Kf1 Bad8 20.Vc2 Vb5+ 21.Ke1

 

 

21...Va5+

Kramnyik a lépésismétléses döntetlen mellett döntött. 21...g5! 22.Hh3 exf2+ 23.Kxf2 Hg4+ 24.Kg3 Bd3+ 25.Kxg4 f6! után világos nagy bajban lett volna. Jobb 22.fxe3 gxf4 23.Bf1 Hd7 24.Bxf4 He5 változat, sötétnek kezdeményezéssel.

22.Kf1 Vb5+ 23.Ke1 Va5+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2825) - Nakamura,H (2775)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.d3 0-0 9.Fe3 f5 10.Bc1 Kh8 11.a3 Ff6

Népszerűbb a 11...Fe6-os változat.

12.Fc5 Be8 13.b4 Fe6 14.Be1 Vd7 15.e4 a6 16.Fh3 g6

Figyelmet érdemelt a 16...Bad8 17.exf5 Fxf5 18.Fxf5 Vxf5 19.He4 Hd5 folytatás.

17.Fe3

Meglepő módon Levon Aronjannak csak 11 perce maradt az időkontrollig, a 40. lépésig és a lépésenkénti 3-30 másodperc.

17...Vg7 18.Hg5 Fg8

Hikaru Nakamura hosszasan gondolkodott, de nem a 18...Fxg5 19.Fxg5 Hd4 változat mellett döntött.

19.Hf3 f4

Az örmény nagymester alighanem lépést ismételt volna 19...Fe6-ra.

20.Fxb6 cxb6 21.Hd5 g5?  

Nakamura a 21...Bad8 22.Hxb6 h5 folytatással reményteljes gyalogáldozatot hozhatott volna.

 

 

22.Fd7! Be6

Az amerikai bajnokot szinte sokkolta a Fd7 lépés. 22...Bed8 23.Fxc6 bxc6 24.Hxb6 után hiába van futópárja, a zárt állásban a huszárok a jobbak, a gyalogért nincs kompenzáció.

23.Fxe6 Fxe6 24.Hxf6 Vxf6

 

 

25.Bxc6!

A legegyszerűbb megoldás.

25...bxc6 26.Va1 a5 27.Vxe5 Vxe5 28.Hxe5 axb4 29.axb4 c5 30.bxc5 bxc5 31.gxf4 gxf4 32.Kg2

Időzavarban is könnyű világossal játszani a nyert állást.

32...Ba3 33.Kf3 c4 34.Kxf4 cxd3 35.Bd1 Ba2 36.Hxd3 Fc4 37.f3

 Ízlés dolga, a prózai 37.Ke3 Kg7 38.He5 is sima volt.

37...Bxh2 38.He5 Fa2 39.Bd7 Bh6 40.Hf7+ Fxf7 41.Bxf7 Kg8

 

 

42.Bf5

A többi már könnyű technikai feladat.

42...Bh1 43.e5 h5 44.Bg5+ Kf8 45.Kf5 h4 46.Bh5 Kg7 47.f4 h3 48.Ke6 Kg6 49.Bg5+ Kh6 50.Kf5 Bh2 51.Bg8 Bh1 52.e6 h2 53.Bg2 és sötét feladta

Morozevics,A (2769) - Caruana,F (2770)
Spanyol megnyitás [C81]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Ve2 Fe7 10.Bd1 Ha5 11.c3 Hxb3 12.axb3 0-0 13.Hd4 Ve8 14.f3 Hc5 15.b4 Hb7 16.Fe3 Fd7 17.Ha3 c6 18.Hac2 a5 19.f4 Vc8 20.h3 Be8 21.Ff2 Ff8 22.Vf3 Ba6 23.He3 Va8 24.Hdc2 Vd8 25.bxa5 Hc5 26.b4 He4 27.Bd3 f6 28.Fh4 g5

 

29.fxg5

Alekszandr Morozevics kihagyta a 29.Bad1 gxh4 (29...Vc8 30.fxg5 fxg5 31.Fxg5 Hxg5 32.Vg3) 30.Hxd5 cxd5 31.Bxd5 Be7 32.Vxe4 kecsegtető folytatást.

29...fxg5 30.Fg3 Fg7 31.Fh2 Bf8 32.Ve2 Bf2 33.Ve1 g4?! 34.Bd4! Bf8 35.Bad1 Ve8 36.Hxg4 Ff5 37.Hce3 Fg6 38.Hf1

A kölcsönös nagy időzavarban Alekszandr Morozevics 38.c4 bxc4 39.b5 cxb5 40.Hxd5-tel jobban játszhatott volna.

38...h5 39.Hge3 Ba7 40.Hg3 Fxe5  

 

 

41.Hxe4

A minőségáldozat jó esélyt adott.

41...Fxd4 42.cxd4 Vxe4 43.Fe5 Kh7 44.Bc1 Baf7 45.Kh2 Bf2?! 46.Bxc6 B8f3 47.Bc7+ Ff7?

 

48.Kh1 Bf1+ 49.Vxf1 Bxf1+ 50.Hxf1 Kg6 51.Bc6+ Kh7 52.Hg3 Vb1+ 53.Kh2 h4 54.He2 Vxb4 55.Bc7 Kg8 56.a6 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2784) - Tomasevszkij,E (2738)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 d6 7.Ve2 Hge7 8.Fe3 0-0 9.0-0-0 f5 10.exf5

A tavalyi orosz csapatbajnokságon Arescsenko és Rublevszkij is a 10.g3 fxe4 11.Hxe4 változatban remizett Tomasevszkijjel.

10...Fxf5 11.h3 Fd7 12.Vd2 Fxe3 13.Vxe3 Kh8 14.Fd3 Ve8 15.f4 Vf7 16.Bhf1 Bae8 17.Vd2 Hb4 18.Fe4 Fc6 19.Bde1 Fxe4 20.Hxe4 Vc4 21.a3 Hbc6 22.Vc3 Vd5

A vezércsere logikusnak tűnt.

23.Hbd2 Hf5 24.g4 Hfd4 25.Vd3 b5 26.Kb1

Még erősebb volt 26.Hc3 Vg2 27.Hxb5 Hxb5 28.Vxb5 Bxe1+ 29.Bxe1 h6 30.b3 folytatás.

26...b4 27.a4 h6 28.Hb3 Be7??

Kölcsönös időzavarban súlyos hiba, a kötésben levő d4 huszár sorsa megpecsételődött. 28...Be6 29.Be3 (29.Hed2 Bxf4!) 29...Bfe8 30.Bfe1 Kg8 utáni állás is világosra lett volna előnyös.

 

29.Hed2! Bxe1+ 30.Bxe1 g5 31.f5 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2761) - McShane,L (2706)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fc5 5.Fg2 d6 6.0-0 0-0 7.e3 a6 8.d4 Fa7 9.h3 Bb8 10.dxe5 Hxe5 11.b3 Hxf3+ 12.Vxf3 b5 13.Ve2 bxc4 14.Vxc4 a5 15.Fb2 Fd7 16.Bac1

Az orosz nagymester megnyugtató előnnyel jött ki a nyitásból.

16...Fc5 17.Bfd1 Be8 18.Ha4 Fxa4 19.Vxa4 Fb6 20.Fc6 Be7

 

 

21.Fxf6 gxf6 22.Vg4+ Kh8 23.Bc4 Be5 24.Bd5 Ve7 25.Vf3 Bg8 26.Kg2 Bg6 27.b4 axb4 28.Bxb4 Kg7 29.a4 Ve6 30.h4 f5 31.Bf4 Bf6 32.Kh2 h6 33.h5 Kf8 34.Kg2 Kg7 35.Kh2 Kf8 36.Kg2 Kg7 37.Vd1

A lépésismétléssel Alekszandr Griscsuk időt nyert az időzavarban.

37...Kf8 38.Kf1 Vc8 39.Vd3 Kg7 40.Kg2 Bxd5 41.Fxd5 Ve8  

 

 

42.Bxf5 Bxf5 43.Vxf5 Ve7 44.Fb3

A különböző színű futók ellenére bajban a Tal-emlékverseny angol újonca.

44...Vf6 45.Vd5 c5 46.Fc4 Fa5 47.f4 Ve7 48.Kf2 Fc3 49.Ke2 Fb4 50.g4 Vd7 51.Kd3 Ve7 52.g5 hxg5 53.fxg5 Fe1

 

54.g6

 Pontosabb volt 54.Vf5 d5 55.h6+ Kh8 56.Fxd5 Fa5 57.Ke2 folytatás.

54...fxg6? 55.Vg8+ Kf6 56.Vxg6+ Ke5 57.h6 d5 58.Vg7+

Griscsuk válogathatott a nyerések között.

58...Vf6 59.Fxd5 Fh4 60.Kc4 Kd6 61.Vxf6+ Fxf6 62.a5 Kc7 63.h7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában június 7. és  18. között rendezik meg a VII. Mihail Tal emlékversenyt. A sakkozás nyolcadik világbajnokára parádés mezőnyű tornával emlékeznek, a világranglista első tíz helyezettjéből heten fogadták el a meghívást. A jövő tavaszra tervezett világbajnok-jelölti verseny nyolc résztvevője közül öten is játszanak. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen és a második örmény Levon Aronjan tavaly holtversenyben nyerte a viadalt. A korábban kétszeres győztes exvilágbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik, az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Griscsuk  számára is fontos erőpróba az esztendő egyik csúcsversenye, amely 22-es  kategóriájú, 2776-os Élő-átlagú. A Tal-emlékverseny honlapja a www.russiachess.org.

Az orosz fővárosban megrendezett Anand-Gelfand világbajnoki döntő után igazi csemegét remélnek a sakkrajongók. A jövő tavaszra tervezett világbajnok-jelölti verseny nyolc résztvevője közül öten is játszanak, Magnus Calsen, Levon Aronjan, Vlagyimir Kramnyik, Tejmur Radzsabov és Alekszandr Griscsuk. Közel öt hónapot kellett várni, hogy a januári Tata Steel Chess szuperverseny után ismét lássuk a sakkvilág legjobbjait egymással versengeni. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen számára minden viadal óriási jelentőséggel bír, presztízs a javából. Ötödször játszik a tornán, ahogy az örmény Levon Aronjan is, aki idei Wijk aan Zee-i elsőségével ülhet sakkasztalhoz. Kramnyik tavaly decemberben a londoni szuperversenyen remekelt. A Párizsban élő orosz exvilágbajnok hatodszor fogadta el a meghívást, két tornagyőzelme mellett az utolsó két versenyen csalódást okozott.

Először láthatjuk a moszkvai „arénában” az azeri Tejmur Radzsabovot, aki a virtuális világranglistán már a negyedik helyezett. Hikaru Nakamura májusban harmadszor nyerte meg az amerikai bajnokságot, az utolsó előtti fordulóban sötéttel legnagyobb riválisát, a címvédő Gata Kamskyt győzte le. Tavaly alaposan leszerepelt az emlékversenyen, két éve tornagyőzelmet szalasztott el. Szinte non-stop játssza versenyeit az olasz Fabiano Caruna. Nagyon szeretjük az orosz Alekszandr Morozevics és Alekszandr Griscsuk eredeti stílusát. Az orosz válogatott 2002-ben nyert utoljára sakkolimpiát, még nem ismert, hogy Isztambulban milyen összeállításban szerepel együttesük. Újonc a mezőnyben az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és az angol Luke McShane. Az angol nagymester meghívását interneten szavazták meg, részvételéhez munkahelyéről szabadságot kellett kérnie!

 

A VII. Tal-emlékverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2835)

Levon Aronjan (örmény, 2825)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2784)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2775)

Fabiano Caruana (olasz, 2770)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2769)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738)

Luke McShane (angol, 2706)

 

Június 7-én tartják meg a viadal ünnepélyes megnyitóját. A sorsolás ezúttal rendhagyó módon történik meg, a nagymesterek sorsolási számát villámverseny dönti el, játszmánként 2-2 perc gondolkodási idejük lesz és 2-2 másodperc lépésenként. Pénteken 15 órától játsszák az első fordulót. Június 11-én és 15-én pihenőnapot kapnak a sakkozók, az utolsó forduló június 18-án 13 órakor kezdődik.

Mihail Tal, a sakkozás nyolcadik világbajnoka

Mihail Tal, a sakkozás nyolcadik világbajnok a sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége volt. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus sakkiskola.

Tal Rigában 1936. november 11-én született, viszonylag későn, 10 éves korában tanult meg sakkozni, hét évvel később már lett bajnoki címet szerzett. 1957-ben megnyerte a szovjet bajnokságot, rendkívül agresszív stílusa, intuitív kombinációi ellen riválisai nem találtak ellenszert. Egy évvel később megvédte bajnoki címét, és jogot szerzett a világbajnoki zónaközi döntőben való indulásra, Portorozsban szenzációs győzelmet aratott. Az 1958-as müncheni sakkolimpián 15 partijából 13,5 pontot szerzett. Az 1959-es világbajnok-jelölti tornán folytatta sikerszériáját, a nyolc résztvevős, négyfordulós viadalon Paul Keresz előtt másfél pontos előnnyel nyert, és Mihail Botvinnik kihívója lett. Érdekes statisztika, hogy Tal a 28 játszmából 15-ben áldozott gyalogot, vagy tisztet, és 11-szer nyert három vereség mellett. Egy évvel később már a sakktörténelem legfiatalabb világbajnokaként ünnepelték, 12,5-8,5-re nyert Botvinnik ellen. Lipcsében aranyéremhez vezette a szovjet válogatottat, majd megrendült
egészségi állapotában a visszavágó mérkőzésen 13-8-ra kikapott Botvinniktől.

Világbajnoki címének elvesztése még többször kiharcolta a világbajnok-jelölti titulust. 1965-ben Portisch Lajost 5,5-2,5-re győzte le, majd a dán Bent Larsennek is fejet kellett hajtania, Borisz Szpasszkijtól kapott ki a döntőben. Három évvel később Viktor Korcsnoj állította őt meg, 1980-ban Lev Polugajevszkjtől szenvedett vereséget. Hatszor nyert szovjet bajnokságot (1957, 1958, 1967, 1972, 1974 és 1978). Sorozatban nyerte a nagy tornákat: Bled 1961, Miskolc 1963, Hastings, Reykjavík és Kiszlovodszk 1964, Palma de Mallorca 1966, Wijk aan Zee, Tallinn és Szocsi 1973, Lublin, Halle és Újvidék 1974, Tallinn és Szocsi 1977, Malaga 1979, Köln, Jereván és Szocsi 1982. Pályafutása egyik legnagyobb sikereként 1979-ben Anatolij Karpovval holtversenyben győzött a montreali tornán, de még számtalan remek eredményt könyvelhetett el. Nyolcszor volt tagja az olimpiai bajnok szovjet csapatnak, tábláján szinte kivétel nélkül a legjobb egyéni eredményt érte el. Hat alkalommal az Európa-bajnoki címet elért szovjet együttesben szerepelt.

Az 1970-es és az 1984-es Szovjetunió-Világválogatott mérkőzésen is játszott.  Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt egész éjszakákat végigjátszani, szeretett időelőnyt adni, hogy aztán zsenialitásával lenyűgözze rajongóit. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége le nem győzte őt, 1992. június 29-én hunyt el.

Az esztendő egyik legjelentősebb versenye volt a hat korábbi emlékverseny is, amelyből kettőt  a Mihail Botvinnik nevét viselő Központi Sakk-Klubban rendeztek meg. 2006 novemberében Lékó Péter vehette át a győztesnek járó díjat. Nagymesterünk veretlenül végzett az élen, jobb Berger-Sonneborn értékeléssel lett a torna győztese.

Az I. Tal-emlékverseny végeredménye:

1. Lékó Péter (magyar, 2741) 5,5 pont

2. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2703) 5,5

3. Levon Aronjan (örmény, 2741) 5,5

4. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 5

5-7. Sahrijar Mamedgyarov (azeri, 2728), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2710)  és Peter Szvidler (orosz, 2750) 4,5

8-9. Alekszej Shirov (spanyol, 2720) és Magnus Carlsen (norvég), 2698 3,5

10. Alekszandr Morozevics (orosz, 2747) 3

 

Öt éve a mexikói világbajnoki döntőn másfél hónappal az emlékverseny előtt világbajnoki címét elvesztő Vlagymir Kramnyik remek játékkal győzött. Világossal öt partijából 4,5 pontot gyűjtött, sötéttel négyet remizett, másfél pontos előnnyel ért célba.

A II. Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) 6,5 pont

2. Alekszej Shirov (spanyol, 2739) 5

3-6. Borisz Gelfand (izraeli, 2739), Magnus Carlsen (norvég, 2714), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710) és Lékó Péter (magyar, 2755) 4,5

7-9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787), Gata Kamsky (amerikai, 2724) és Sahriyar Mamedgyarov  (azeri, 2752) 4

10. Jevgenyij Alekszejev  (orosz, 2716) 3,5

 

Parádés volt a szereposztása III. Tal-emlékversenynek, a 20-as kategóriájú  tornának is, amelyet a bonni világbajnoki döntő miatt augusztusban rendeztek meg  a Vörös tér szomszédságában levő GUM áruház kiállítótermében. A szófiai M-tel torna megnyerése után újabb nagy sikert könyvelhetett el  a 39 éves Vaszilij Ivancsuk. Veretlenül, egyenletes teljesítményt nyújtva, egypontos előnnyel végzett az élen. Vishy Anand elleni párharcára készülő Vlagyimir Kramnyik visszafogottan játszott. Lékó Péter az előző évi versenyhez hasonlóan ötvenszázalékos eredményt ért el.

A III.Tal-emlékverseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2781) 6 pont

2-5. Alekszander Morozevics (orosz, 2788), Borisz Gelfand (izraeli, 2720), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2718) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2788) 5

6. Lékó Péter (magyar, 2741) 4,5

7-8. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2709) és Gata Kamsky (amerikai, 2723) 4

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2742) 3,5

10. Alekszej Shirov (spanyol, 2741) 3

 

Vlagyimir Kramnyik elsőségével fejeződött be a IV. Mihail Tal emlékverseny. A 21-es kategóriájú, 2764-es Élő-átlagú szuperversenyen az orosz exvilágbajnok megismételte két évvel ezelőtti sikerét, veretlenül ért célba. Francia feleségével Párizsban élő Kramnyik az orosz fővárosban élvezetes, jó sakkot játszott, bátran vállalta a bonyodalmakat.  Honfitársai, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics, valamint az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen győzött. Az utolsó fordulóban félpontos előnnyel ült sakkasztalhoz Vaszilij Ivancsukkal szemben, izgalmas partiban érte el a hőn áhított, a tornagyőzelmet jelentő döntetlent. Ivancsuk időzavarban nyeréssel kecsegtető folytatást mulasztott el. A címvédőként induló ukrán nagymester a döntetlennel holtversenyben másodikként végzett Magnus Carlsennel. A norvég titán hetes remisorozat után látványos partiban nyert Ponomarjov ellen, majd a zárónapon a sokat hibázó Lékó Pétert is megadásra kényszerítette.

A IV. Tal-emlékverseny  végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6 pont

2-3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739) és Magnus Carlsen (norvég, 2801) 5,5

4-5. Levon Aronjan (örmény, 2786) és Viswanathan Anand (indiai, 2788) 5

6. Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 4,5

7. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) 4

8. Peter Szvidler (orosz, 2754) 3,5

9-10. Lékó Péter (magyar, 2752) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2750) 3

 

Váratlan fordulatokban bővelkedett az esztendő hatodik szuperversenyének, az V. Tal-emlékversenynek az utolsó fordulója. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel kezdhette a játéknapot, a 21. lépésben örökös sakkhoz vezető lebonyolítást választhatott volna az izraeli Borisz Gelfanddal szemben, két lépéssel később döntő hibát követett el. A vereség megfosztotta Mamedgyarovot az egyedüli elsőségtől.

Nehéz pillanatokat élt át az orosz Szergej Karjakin. A kínai Wang Hao ellen szerencsés fél ponttal megőrizte veretlenségét. Az örmény Levon Aronjan nem kockáztatott, gyorsan remizett az ukrán Pavel Eljanovval, számára kedvező eredmények születtek a játéknapon, hármas holtversenyben végzett az élen, Szergej Karjakinnal még a Berger-Sonneborn pontszáma is egyenlő volt.

Eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érhette volna el a december 9-én 23. életévét betöltő amerikai Hikaru Nakamura, ha megnyeri az orosz Alekszandr Griscsuk elleni partiját. Nakamurát anyagi előnye miatt biztos győztesnek gondolhattuk, azonnali nyerést is elszalasztott, majd egy fatális vezérlépéssel remire rontotta a játszmát. Holtversenyes első hely helyett hármas holtversenyben negyedik lett. 

Négyen veretlenül zárták szereplésüket, Aronjan, Karjakin, Griscsuk és Nakamura nem talált legyőzőre. A 21-es kategóriájú szuperverseny 45 partijából 17 dőlt el, Gelfand, Shirov és Eljanov tizenhárom partit vesztett.

Az V. Tal-emlékverseny végeredménye:

1-3. Levon Aronjan (örmény, 2801), Szergej Karjakin (orosz, 2760) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2763) 5,5 pont

4-6. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771), Hikaru Nakamura (amerikai, 2741) és Wang Hao (kínai, 2727) 5

7. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791) 4,5

8. Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 3,5

9. Alekszej Shirov (spanyol, 2735) 3

10. Pavel Eljanov (ukrán, 2744) 2,5

 

A norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsőségével fejeződött be a VI. Tal-emlékverseny. A 22-es kategóriájú, 2776-os Élő-átlagú tornán a 45 játszmából 10 végződött döntéssel, Carlsen, Aronjan, Karjakin, Nepomnjacsij és Anand őrizte meg veretlenségét.

A befejező játéknap előtt Levon Aronjan félpontos előnnyel állt az élen, négyen üldözték. Az egyik riválissal, az orosz Jan Nepomnjacsijjal kellett megküzdenie. A 21 éves Nepomnjacsij a torna egyik meglepetését okozta jó, tartalmas játékával. Aronjan ellen érdekes minőségáldozatot hozott, és a kétszeres olimpiai bajnok az első időkontroll előtt bizony felkínálta neki az esélyt, hogy megszerezze a tornagyőzelmet is jelentő nyerést. A nagy csata végül pontosztozkodással végződött. Levon Aronjan harmadszor végzett holtversenyben az élen a nagy presztízsű Tal-emlékversenyen. Az örmény nagymester a Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett.

Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta megtörni Magnus Carlsen elleni rossz szériáját. Három remi mellett ez már a negyedik vesztése volt a 2010-es londoni torna óta. Magnus sokadszor bizonyította, hogy bírja a versenyek hajráinak izgalmait. Negyedik szuperversenyét nyerte meg, Bázna, Biel és Bilbao után  Moszkvában is győztesként ünnepelték. Nakamura utolsó helye kellemetlen lehetett pártfogója, Garri Kaszparov számára, akivel nemsokára meg is szűnt a közös munka. Peter Szvidler az utolsó játéknapon legyőzte Vlagyimir Kramnyikot, ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Kramnyik két vesztése a hét döntetlen mellett a viadal legnagyobb meglepetése. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand is elszomorította a sakkrajongókat a kilenc remijével.

A VI. Tal-emlékverseny végeredménye:

1-2. Magnus Carlsen (norvég, 2826) és Levon Aronjan (örmény, 2802) 5,5 pont

3-5. Szergej Karjakin (orosz, 2763), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) 5

6-7. Viswanathan Anand (indiai, 2811) és Peter Szvidler (orosz, 2755) 4,5

8-9. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) és Borisz Gelfand (izraeli, 2744) 3,5

10. Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) 3

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen a VI. Tal-emlékverseny győztese

Címkék: Tal-emlékverseny

Moszkvában a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan holtversenyes elsőségével fejeződött be a VI. Tal-emlékverseny. A szuperverseny utolsó fordulójában a világranglistát vezető Carlsen sötéttel győzte le az amerikai Hikaru Nakamurát. Különböző színű futós végjátékban érvényesítette anyagi előnyét. Aronjan nagy csatában, 85 lépésben remizett az orosz Jan Nepomnjacsijjal. Carlsen többször játszott sötéttel, s ez döntötte el a holtversenyt.  Kedvező esélyű pozícióját remire rontotta az ukrán Vaszilij Ivancsuk az orosz Szergej Karjakin ellen. Az orosz derbit Peter Szvidler nyerte meg az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Kilencedszer is remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand, kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal osztozott meg a ponton.   A 22-es kategóriájú tornán a 45 játszmából 10 végződött döntéssel, Carlsen, Aronjan, Karjakin, Nepomnjacsij és Anand őrizte meg veretlenségét, a világbajnok mellett Kramnyik, Gelfand és Nakamura nem tudott partit nyerni.

Az örmény Levon Aronjan harmadszor végzett holtversenyben az élen a nagy presztízsű Tal-emlékversenyen. 2006-ban Lékó Péterrel és az ukrán Ruszlan Ponomarjovval, tavaly az orosz Szergej Karjakinnal és az azeri Sahriyar Mamedgyarovval osztotta a dicsőséget. Az első tornán Lékó jobb Berger-Sonneborn pontszámával kapta meg a győztesnek járó kupát, tavaly Karjakinnal teljes volt a holtversenye. Idén Aronjan a Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett.  Szép ajándék, Magnus november 30-án ünnepli majd 21. születésnapját.

A befejező játéknap előtt Levon Aronjan félpontos előnnyel állt az élen, négyen üldözték. Az egyik riválissal, az orosz Jan Nepomnjacsijjal kellett megküzdenie. A 21 éves Nepomnjacsij a torna egyik meglepetését okozta jó, tartalmas játékával. Az első játéknapon éppen exvilágbajnok honfitársára, Vlagyimir Kramnyikra mért vereséget. Szerencsével kiremizte az amerikai Hikaru Nakamurát, és sorban szállította a döntetleneket előkelőbben rangsorolt ellenfeleivel szemben. Aronjan ellen érdekes minőségáldozatot hozott, és a kétszeres olimpiai bajnok az első időkontroll előtt bizony felkínálta neki az esélyt, hogy megszerezze a tornagyőzelmet is jelentő nyerést. A nagy csata végül pontosztozkodással végződött.

Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta megtörni Magnus Carlsen elleni rossz szériáját. Három remi mellett ez már a negyedik vesztése volt a tavalyi londoni torna óta. Korán gyalogot vesztett, a különböző színű futós végjátékot nem tudta megmenteni. Magnus sokadszor bizonyította, hogy bírja a versenyek hajráinak izgalmait. Negyedik szuperversenyét nyerte idén, Bázna, Biel és Bilbao után  Moszkvában is győztesként ünneplik. Nakamura utolsó helye kellemetlen lehet pártfogója, Garri Kaszparov számára.

„Hét éve vártam erre a győzelemre” – mondta oly boldogan Peter Szvidler az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal vívott csata utáni sajtótájékoztatón. Villámgyorsan mutogatta a számolt varikat, nem tagadta, hogy volt pillanat, amikor boldogan beleegyezett volna  a remibe. Kramnyik elkerülte az örökös sakkhoz vezető folytatást, de a világos huszárok kisebb csodát műveltek a táblán, látványos matt lett a vége. Szvidler a győzelemmel ötvenszázalékos eredménnyel zárta szereplését. Kramnyik két vesztése a hét döntetlen mellett a viadal legnagyobb meglepetése.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand is elszomorította a sakkrajongókat a kilenc remijével. Kihívójával, az izraeli Borisz Gelfanddal lépésismétléssel osztozott meg a ponton. Gelfand is nyeretlen maradt. Moszkvában holnap írják alá a májusi világbajnoki döntő szerződését. A 12 játszmás mérkőzést a Tretyjakov Képtárban rendezik meg.

Izgalmas szicíliai párbajt vívott az orosz Szergej Karjakin és az ukrán Vaszilij Ivancsuk. A 2004-es sakkolimpián még együtt olimpiai aranyérmesek küzdelmében mindketten kockáztattak. Karjakin gyalogáldozata azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, Ivancsuk nyerőesélyes állást rontott el.   

 

Az utolsó forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 58)

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Vezércsel, 29)

Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

Peter Szvidler (orosz, 2755) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 1 – 0 (Angol megnyitás, 41)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730) – Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Vezércsel, 85)

 

VI.   Tal-emlékverseny, Moszkva 2011. november 16-25.

kat. XXII   (2776)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

*

½

½

½

½

½

½

½

1

1

2849

2.

Levon Aronjan

g

ARM

2802

½

*

½

½

1

½

1

½

½

½

2852

3.

Szergej Karjakin

g

RUS

2763

½

½

*

½

½

½

½

½

1

½

5

2816

4.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2730

½

½

½

*

½

½

½

1

½

½

5

2820

5.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2775

½

0

½

½

*

½

1

½

½

1

5

2815

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2811

½

½

½

½

½

*

½

½

½

½

2773

7.

Peter Szvidler

g

RUS

2755

½

0

½

0

½

½

*

1

½

1

2778

8.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2800

½

½

½

0

½

½

0

*

½

½

2696

9.

Borisz Gelfand

g

ISR

2744

0

½

0

½

½

½

½

½

*

½

2702

10.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

0

½

½

½

0

½

0

½

½

*

3

2659

 

 

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 3,2, Levon Aronjan + 6, Szergej Karjakin + 7, Jan Nepomnjacsij + 12, Vaszilij Ivancsuk + 5, Viswanathan Anand – 4,8, Peter Szvidler + 3, Vlagyimir Kramnyik – 13, Borisz Gelfand – 5, Hikaru Nakmaura – 12

 

A virtuális világranglista élcsoportjának állása:

1.Magnus Carlsen 2829,2

2. Levon Aronjan 2815,3

3. Viswanathan Anand 2806,2

4. Vlagyimir Kramnyik 2786,8

5. Tejmur Radzsabov 2773,2

6. Veszelin Topalov 2769,7

7. Szergej Karjakin 2768,7

8. Vaszilij Ivancsuk 2765,6

9. Alekszandr Morozevics 2762,5

10. Alekszandr Griscsuk 2760,9

11. Vugar Gasimov 2750,4

12. Sahriyar Mamedgyarov 2747,4

13. Peter Szvidler 2745,9

14. Hikaru Nakamura 2745,5

26. Lékó Péter 2720

29. Almási Zoltán 2715,3

31. Polgár Judit 2710

 

Szvidler,P (2755) - Kramnyik,V (2800)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.g3 dxc4 4.Va4+ Hd7 5.Fg2 a6 6.Vxc4 b5 7.Vb3 Fb7 8.0-0 Hgf6 9.Hc3 Fe7 10.d3 0-0 11.a4 b4 12.Hb1 Hc5 13.Vc2 e5

 

14.Fe3! e4 15.Fxc5 Fxc5 16.dxe4 Hxe4 17.Hfd2

Peter Szvidler a tőle megszokott lendülettel magyarázta, hogy a 17.e3 Vd5 18.Hbd2 Hxd2 19.Vxd2 folytatás is világosra lett volna előnyös.

 

 

17...Fxf2+ 18.Bxf2 Hxf2 19.Fxb7 Hg4 20.Hf3 Bb8 21.Fxa6 Vf6 22.Fd3 Vb6+ 23.Kh1 Hf2+ 24.Kg2 Hxd3 25.exd3 Bfe8 26.a5

Számításba jött a 26.d4 Va6 27.Hbd2 Be2+ 28.Kg1 folytatás.

26...Vf6 27.Vf2 Bbd8 28.Ba4                   

Szvidler úgy érezte, hogy előnye már elfogyott. 28.a6 Bxd3 29.Ba5 Vc6 30.a7 Bd5 31.Ba2 g5 32.h3 h5 33.Kh2 Bf5 változatban sötétnek ellenjátéka van. 28.d4 Va6 29.Vf1 Be2+ 30.Kg1 Vd3 31.Hbd2 g5 folytatás sem nyerte el tetszését.

28...c5 29.a6 Bxd3 30.a7 Vc6 31.Ba5

 

31...Va8?

"Azt vártam, hogy Vologya 31...Bxf3-mal folytatja, s mehetünk pihenni, sötét örökös sakkot tart” a 32.Vxf3 Be2+ 33.Kg1 Be1+ 34.Kg2 (34.Kf2 Bf1+ 35.Kxf1 Vxf3+ 36.Ke1 Ve3+ 37.Kd1 Vf3+ 38.Kd2 Vd5+) 34...Be2+ változatban.

32.Hbd2 Bde3?

Vlagyimir Kramnyik elnézte világos következő lépését. 32…Bd7 volt a jó lépés.

 

 

33.Hc4! B3e6

Fonalas világos nyerése a 33…Be2? 34.Hb6 Bxf2+ 35.Kxf2 Ve4 36.a8V Vc2+ 37.Kg1 Vd1+ 38.Kg2 Ve2+ 39.Kh1 változatban.

34.Kg1 f6 35.Hcd2 c4? 36.Hxc4 Ve4

 

37.Hd4!

A pár lépéssel korábban még oly passzív huszárok akciója ellen már nem volt védelme az exvilágbajnoknak.

37...B6e7 38.Hd6 Vb1+ 39.Kg2 Ba8 40.Vf3 Baxa7

 

41.Va8+! és sötét feladta

Nakamura,H (2758) - Carlsen,M (2826)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.Vc2 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.He5 Hfd7 10.cxd5 cxd5 11.Ff4 Hxe5 12.dxe5

Természetes volt a 12.Fxe5 lépés.

12...0-0 13.Bd1 Fb7 14.Hd2 Hc6 15.Hf3?

Gyalogot veszít. 15.Bac1 g5 16.Fe3 Vb8 (16...Hxe5? 17.Vc7 Bc8 18.Vxb7 Bxc1 19.Bxc1 d4 20.Fxg5 Fxg5 21.f4) 17.Hf3 g4 18.Hg5 Fxg5 19.Fxg5 Vxe5 20.Ff4 Vh5 volt a helyes játék.

 


15...g5 16.Fe3 g4 17.Hd4 Hxe5

Magnus pontosan számolt, világosnak nem volt kompenzációja a gyalogért.

18.Fh6 Be8 19.e4 Fc5 20.Hb3 Bc8 21.Hxc5 Bxc5 22.Va4 Fc6 23.Vd4 Vf6 24.Ff4 dxe4 25.Fxe4

 

25...Hf3+ 26.Fxf3 Vxd4 27.Bxd4 Fxf3 28.Bd7 Bd5! 29.Bxd5 exd5 30.Fe3 Be4 31.Be1 d4 32.Fd2 Bxe1+ 33.Fxe1

 

 

33...Fe2! 34.f4

Kényszer a király kiszabadítására.

34...gxf3 35.Ff2 d3 36.Fe1 Kg7 37.Kf2 Kf6 38.Ke3 Kf5 39.h3 h5 40.Fd2 Ff1 41.Fe1 Fxh3 42.Kxd3

Nyernie kell sötétnek a 42.Kxf3 f6 43.Ke3 Ff1 44.Fc3 Kg4 45.Fe1 Fe2 46.Ff2 f5 47.b3 Ff1 48.Fe1 a6 49.Ff2 Fe2 50.a3 a5 51.Kd2 b5 52.Ke3 a4 53.b4 f4+ 54.gxf4 h4 55.Fg1 Ff1 56.f5 Kxf5 57.Fh2 h3 változatban is.

42...Ff1+ 43.Ke3 Kg4 44.Kf2 Fb5 45.Fc3 Fc6 46.Fe5 b5 47.Fb8 a6 48.Fc7 f5 49.b3 Fd5 50.Fd6

 

50...f4 51.gxf4 h4 52.f5 Kxf5 53.Ke3 Kg4 54.Kf2 h3 55.Ke3 Fe4?!

Kimaradt a szép nyerés az 55…Fxb3 56.axb3 a5 57.Kf2 a4 58.bxa4 bxa4 59.Kg1 Kf5 60.Ff8 Ke4 61.Fc5 Kf4 62.Ff8 Ke3 63.Kh2 f2 64.Fc5+ Kf3 változatban.

56.Kf2?

 

56...Fb1

Pontosabb volt az 56...b4 57.Kg1 Fb1 58.Fxb4 Fxa2 59.Fe1 Fxb3 60.Fa5 Fd5 folytatás.

57.a3 Fa2 58.b4 Ff7 és világos feladta

Karjakin,S (2763) - Ivancsuk,V (2775)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 Vc7 8.Ve2 Fb7 9.e5 c5 10.0-0 d5 11.exd6 Fxd6 12.Fe4 Hf6 13.Fxb7 Vxb7 14.Fg5 Vxb2 15.Fxf6 gxf6 16.He4 Fe5 17.Bab1

Számításba jött a 17.Bfb1 Va3 (17...Vxa1 18.Bxa1 Fxa1 19.c3) 18.c3 0-0 19.Bb3 Va4 20.Be1 folytatás.

17...Vxa2 18.f4? Fd4+ 19.Kh1 0-0 20.f5 Kh8 21.Vf3 Vd5 22.c3 Fe5 23.Ve3 Bg8 24.fxe6 fxe6 25.Bb2 Bg4

Fölösleges bonyodalmakba bocsátkozott. 25...Bg6 26.Bd2 Vc6 27.Hxc5 Bag8 28.He4 (28.Bf3 Bg4) 28...a5 adott komplikációk nélkül nyerőesélyt.

26.Hxf6 Bf8 27.Bd2

 

27...Vc4

Figyelmet érdemelt a 27...Be4 28.Vxe4 Vxe4 29.Bd8 Vxg2+ 30.Kxg2 Bxd8 változatban létrejövő végjátékot játszani.

28.Bdd1 Bf4?

Vaszilij Ivancsuk elrontotta kecsegtető állását. 28...Fxc3 29.Vh6 (29.Bc1 Bg6 30.Vxc3 Vxc3 31.Bxc3 Bxf6 32.Bxf6 Bxf6 33.Kg1 Bf5) 29…Bg7 30.Bf2 Vb3 31.Bc1 Fxf6 32.Bxf6 Bfg8 33.Bf2 Vd5 tartotta volna az előnyt.

29.Bxf4 Fxf4

 

30.Ve4 Vxe4 31.Hxe4 a5 32.g3 Fe5 33.Ba1 Ba8 34.Ba4 c4 35.Kg2 Kg7 36.Kf3 Kg6 37.h3 h5 38.g4 h4 39.Ke2 Fg7 40.Kf2 Bf8+ 41.Ke2 Ba8 42.Kf2 Bf8+ és döntetlen

Gelfand,B (2744) - Anand,V (2811)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.a3 dxc4 7.e4 b5 8.Hxb5 Hxe4 9.Fxc4 Hd6 10.Fd3

Borisz Gelfand újítása. A csapat Európa-bajnokságon az ukrán Alekszander Mojszejenko a német Daniel Fridman ellen a 10.Hxd6 cxd6 11.0-0 Hd7 12.b4 Fb7 13.Ve2 Bc8 folytatást választotta.

10...Hxb5 11.Fxb5 Fb7 12.0-0 Hd7 13.Bc1 Fd6 14.Fg3 Bb8 15.He5 Hxe5 16.dxe5 Fe7 17.Vxd8 Fxd8 18.Fc4 Fe7 19.Bfd1 Bfd8 20.Ff4 Bxd1+ 21.Bxd1 Fc6 22.Bd2 a5 23.Kf1 Kf8 24.Fe3 Ke8 25.f4 a4 26.Fa7 Ba8 27.Fe3 Bb8 28.Fa7 Ba8 29.Fe3 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2730) - Aronjan,L (2802)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.Hf3 Hf6 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Vc2 c5 8.Bd1 Va5 9.Hd2 cxd4 10.exd4 dxc4 11.Hxc4 Vd8 12.Fd3 Hb6 13.0-0 Fd7 14.Hxb6 Vxb6 15.d5 Bfd8

Levon Aronjan újítása. A Szvidler-Giri és a Griscsuk-Kramnyik partikban is 15...Kh8 fordult elő. 16.dxe6 után Kramnyikék azonnal remiztek, Szvidler és Giri csak 16.Ve2 Bfe8 17.d6 után.

16.Ve2 Bac8 17.Fb1 Fb4 18.Fe3 Vc7 19.Fd4 Fxc3 20.Fxc3 Hxd5

 

21.Bxd5!

Jan Nepomnjacsij a minőségáldozattal a tornagyőzelemért küzdött.

21…exd5 22.Vd3 f5 23.Vxd5+ Kh8 24.Vf7 Bg8

Az orosz nagymesternek futópárja van az áldozott minőségért.

25.Bd1 Fe8 26.Vxc7 Bxc7 27.Fxf5 Fg6 28.Fg4! Be8 29.h4 Kg8 30.Fd7 Be7 31.Fa4 h6 32.f3 Kh7 33.Kf2 a6 34.Bd6 b5 35.Fb3 Ff7 36.Fc2+ Kg8 37.Ff5 Ba7?!

 A passzív bástyalépést követően Nepomnjacsij előnybe került és az éllovas hosszas védekezésre kényszerült. 37...Fxa2 38.Bxa6 Ff7 jobb volt.

38.a3 Be8 39.g4 Fc4?!

 

 

40.g5?!

Világos elsiette az akciót. 40.Fd4 Baa8 41.Bd7 Ff7 42.Fg6 Bf8 43.g5 Bae8 44.Kg3 hxg5 45.hxg5 nehéz helyzetbe hozta volna Aronjant.

40...hxg5 41.hxg5 Bf8 42.Fg4 a5 43.Kg3 Be8 44.Fd7 Bea8 45.Fe5 Kf8 46.Fg4 Be7 47.Fd4 Ke8 48.Bg6 Fd3 49.Bb6 Bd8 50.Fc3 Bd5 51.Fh5+

Nem nyerhet világos a 51.Fxa5 Bxg5 52.Bb8+ Kf7 53.Fd8 Bxg4+ 54.fxg4 Be2 változatban.

51...Kd8 52.Kh4 b4 53.axb4 axb4 54.Bxb4 Kc7 55.f4 g6 56.Ff3 Bb5 57.Ba4 Be6 58.Kg3 Ff5 59.Ba7+ Kd8 60.Ba4 Ke8 61.Bd4 Bb8 62.Kf2 Beb6 63.Bd2 Bc8 64.Fd5 Bd6 65.Be2+ Kd7 66.Fb3 Ba6 67.Bd2+ Ke8 68.Ke3 Bb6 69.Fa4+ Kf7 70.Fd7 Fxd7 71.Bxd7+ Ke8 72.Bh7 Bc4 73.Bh6 Be6+ 74.Fe5 Bb4 75.Kd3 Kd7 76.Bh7+ Kc6 77.Kc3 Be4 78.Bc7+ Kd5 79.Kd3 B6xe5 80.fxe5 Bxe5 81.Ba7 Ke6 82.Ba6+ Kf5 83.b4 Kxg5 84.Ba5 Kf4 85.Bxe5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny nyolcadik fordulójában az örmény Levon Aronjan zseniális tisztáldozattal győzte le az orosz Peter Szvidlert. Az utolsó játéknap előtt Aronjan félpontos előnnyel vezet a négyes üldözőboly előtt. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nyolcadszor is remizett, ezúttal világossal az amerikai Hikaru Nakamurával. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsennel szemben az orosz Jan Nepomnjacsij örökös sakkal harcolta ki  a döntetlent. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nem tudta megtörni honfitársa, Szergej Karjakin ellenállását. A „veteránok” sem bírtak egymással, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az izraeli Borisz Gelfand partija is pontosztozkodással végződött.

A nyolcadik játéknapon is csak egy játszma végződött döntéssel, a 2005-ös Világkupa-győztes, kétszeres olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan remek tisztáldozattal nyert az idei győztes, négyszeres orosz olimpiai bajnok Peter Szvidler ellen. A Grünfeld védelem egyik főváltozatában Szvidler kényelmesen kiegyenlített, de többször is elkerülte a később gond nélküli játék lehetőségét. Alighanem óriási meglepetésként érhette Aronjan tisztáldozata, amellyel fonalasan szabadgyalogot hozott létre. Szvidler királya hiába indult bátran rohamra, az örmény sakkozó könnyedén hárította az akciót, másik szabadgyalogot is képzett, s ez eldöntötte a játszma sorsát.

A forduló előtt ötös holtversenyben vezetők közül  a norvég Magnus Carlsen és az orosz Jan Nepomnjacsij egymás ellen játszott. A világranglista-vezető kedvezőbb pozícióban hibázott, rossz gyalogot ütött le, Nepomnjacsij bástyaáldozattal örökös sakkot kényszerített ki.

 

Nyolcadszor remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand, hetedszer az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Arra kevesen fogadtak volna, hogy  asakkvilág két nagy ásza a befejező játéknap előtt még nyeretlen lesz. Az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szergej Karjakin jól tartotta magát.

 

A „veteránok”, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az izraeli Borisz Gelfand is megosztoztak a ponton.

 

A 8. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Peter Szvidler (orosz, 2755) 1 – 0 (Grünfeld védelem,

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Szergej Karjakin (orosz, 2763) döntetlen (Katalán megnyitás,

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Félszláv védelem,

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) döntetlen (Királyindiai védelem, 33)

 

A verseny állása: 

            

 

Az utolsó forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Magnus Carlsen

Borisz Gelfand – Viswanathan Anand

Szergej Karjakin – Vaszilij Ivancsuk

Peter Szvidler – Vlagyimir Kramnyik

Jan Nepomnjacsij – Levon Aronjan

 

Aronjan,L (2802) - Szvidler,P (2755)
Grünfeld védelem [D93]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.e3 c5 6.dxc5 Va5 7.Bc1 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.Hf3 Vxc5 10.Fb3 Hc6 11.0-0 Va5 12.h3 Ff5 13.Ve2 He4 14.Hxe4

Már sakktörténelem az 1986-os Karpov-Kaszparov vb-döntőn látott 14.Hd5 e5 15.Bxc6 exf4 (15...bxc6 16.He7+ Kh8 17.Hxc6 Vb6) 16.Bc7 Fe6 változat.

14...Fxe4 15.Bfd1 Vh5 16.Fc2 Fxc2 17.Vxc2 Vb5 18.a4 Vb4 19.He1 e5

Kiegyenlítést adott a 19...Vxb2 20.Vxb2 Fxb2 21.Bb1 Ff6 22.Bxb7 Hd8 23.Bbd7 He6 folytatás.

20.Fg3 Bfd8 21.Hd3 Ve7 22.Vc5 Bd6 23.b4 Bad8 24.b5 Bd5 25.Vc2 e4 26.Hf4 Bxd1+ 27.Bxd1 Bxd1+ 28.Vxd1 Hb4 29.Vc1 Ff6 30.Vc8+ Kg7 31.Vb8 a6

 

 

32.b6

Első pillantásra veszélyesnek tűnt a 32.Hxg6 fxg6 (32...Kxg6 33.Fd6 Vd8 34.Vxd8 Fxd8 35.Fxb4 axb5 36.axb5 Kf6) 33.Fd6 folytatás, de 33…Vd8 34.Vxd8 Fxd8 35.Fxb4 axb5 36.axb5 Kf6 végjátékban nincs gondja sötétnek.

32...Hc6 33.Vc8 h5 34.He2 Hd8 35.Fc7 Ve6 36.Vb8

 

 

36...Vd7?!

 Az orosz szuperbajnok keze remegett meg. 36...Va2 37.Hf4 Vxa4! 38.Fxd8 Vd1+ 39.Kh2 Fxd8 40.Vxb7 Vd6 volt a helyes folytatás.

37.Fe5! He6 38.Hc3 Vc6 39.a5

Pontosabb volt 39.Fxf6+ Kxf6 40.Vh8+ Ke7 41.Ve5 Kd7 42.Hxe4 Vxb6 43.Hf6+ Kc8 44.Hd5 változatot választani.

39...h4?! 40.Fxf6+ Kxf6 41.Vh8+ Kf5

 

 

42.Vxh4!

Peter Szvidler számításai során elnézte ezt a lehetőséget. A tisztáldozattal Aronjan lenyerte a b7 gyalogot, és  Szvidler vezére és huszára nem tudott védőállást létrehozni.

42...Vxc3 43.g4+ Ke5 44.Vh8+ f6 45.Vb8+ Kd5 46.Vxb7+ Vc6

 

47.Vb8!

A 2005-ös Világkupa-győztes Levon Aronjan zseniálisan játszik az idei győztes ellen.

47...Hc5 48.Vg8+ Ve6 49.Vxg6

Világos újabb szabadgyalogot képzett.

49...Kc4

 

50.h4 Kd3 51.h5 Ke2 52.h6 Vc4 53.h7 Ke1 54.Vxf6! és sötét feladta

Anand,V (2811) - Nakamura,H (2758)
Királyindiai védelem [E81]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hge2 0-0 6.f3 c5 7.d5 e6 8.Hg3 a6 9.a4 h5 10.Fg5 exd5 11.cxd5 Vc7 12.Vd2 Hbd7 13.Fe2 Bb8 14.0-0 c4 15.Fe3 h4 16.Hh1 h3 17.Hf2 hxg2 18.Kxg2 Hh5 19.f4 Hhf6 20.Ff3 Be8 21.a5 Vd8 22.He2

Furcsa érzés, hogy a moszkvai tornán a világbajnok tisztjei kevésbé aktív helyeket keresnek a sakktáblán. 22.Ha4 logikusabbnak tűnik.

22...Hh7 23.Hg3 b6 24.axb6 Hxb6 25.Fd4 Fxd4 26.Vxd4 Vf6 27.He2 Vxd4 28.Hxd4 Fb7 29.Ba3 Hf6 30.Hc6 Bbc8 31.Ha5 Fa8 32.Hc6 Fb7 33.Ha5 Fa8 és döntetlen

Carlsen,M (2826) - Nepomnjacsij,J (2730)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+

A világranglista-vezető elkerülte az igazi szicíliai védelmű kalandokat.

3...Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hc6 6.d4 cxd4 7.Hxd4 g6 8.Hc3 Fg7 9.Fe3 Hf6 10.h3 0-0 11.0-0 a6 12.a4 Bfc8 13.b3 e6 14.Bc1

 

14...d5

Jan nem késlekedett a centrumban tervezett akcióval.

15.Hxc6

Értékelni kellett a 15.cxd5 exd5 16.Hxc6 bxc6 17.Fd4 Be8 18.Fxf6 Fxf6 19.exd5 Fxc3 20.Bxc3 cxd5 változat esélyeit, sötét kiegyenlített.

15...bxc6 16.e5 He8 17.f4 a5 18.He4 Ff8 19.Bf3 Vd8 20.Hc5 Bcb8 21.Ff2 Hc7 22.Ve2 Bb4 23.Kh2 Fe7 24.Bc2 Vf8 25.Hd7 Vd8 26.Hc5 Vf8

 

27.cxd5 Hxd5 28.g3 Vc8 29.Fe1 Bb6 30.Bc4 Bab8 31.Vd1 Fxc5 32.Bxc5 Vf8 33.Vc2 Hb4 34.Fxb4 Bxb4

 

 

35.Bxa5

Magnus választhatott két gyalog ütése között, rosszul döntött. 35.Bxc6 Bd4 36.Bc4 Bxc4 37.Vxc4 megőrizte volna esélyét.

35...Vd8! 36.Bc5

 

 

36...Bxb3!

A bástyaáldozat örökös sakkhoz vezetett.

37.Bxb3 Bxb3 38.Vxb3 Vd2+ 39.Kh1 Ve1+ 40.Kg2 Ve2+ és döntetlen

Kramnyik,V (2800) - Karjakin,S (2763)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.a4 Fd7 9.Bd1 Fc6 10.Hc3 Fxf3 11.Fxf3 Hc6 12.Fxc6 bxc6 13.Fg5 Bb8 14.Bac1 h6 15.Fxf6 Fxf6 16.e3 Ve7 17.He4 Bb4 18.Ve2 Bxa4 19.Bxc4 Bxc4 20.Vxc4 e5 21.Vxa6 exd4 22.Hxf6+ Vxf6 23.Bxd4 Bb8 24.b4 Ve7 25.Vc4 Bb6 26.Vd3 Bb8 27.Vc4 Bb6 28.Kg2 Bb5 29.e4 g5 30.f3 Kg7 31.Vc3 Vf6 32.Kf2 Ve5 33.Vd2 Vf6 34.Bc4 Bb8 35.Ke3 Ve7 36.Vc3+ Kh7 37.Bc5 Bb6 38.Bf5 Kg8 39.Be5 Vf8 40.Bc5 Vb8 41.Vf6 Vf8 42.Vc3 Vb8 43.Vf6 Vf8 44.Vc3 és döntetlen

Ivancsuk,V (2775) - Gelfand,B (2744)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.e4 e5 12.h3 exd4 13.Hxd4 Hc5 14.Bd1 b4 15.Ha4 Hxd3 16.Bxd3 c5 17.Hxc5 Fxc5 18.Vxc5 Fxe4 19.Bd1 Vd5 20.Vxd5 Hxd5 21.Hb3 Bfd8 22.Bd4 Fg6 23.Fd2 a5 24.Bc1 a4 25.Hc5 a3 26.b3 h6 27.Hb7 Bd7 28.Hc5 Bdd8 29.Ha4 f6 30.Fe1 Ff7 31.Bc5 Hf4 32.Bxf4 Bd1 33.Bxb4 Bxe1+ 34.Kh2 Be2 35.Hc3 Bxf2 36.Bc7 Bd8 37.Bbb7 Bdd2 38.Bxf7 Bxg2+ 39.Kh1 Bh2+ 40.Kg1 Bhg2+ 41.Kh1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ivancsuk legyőzte Nakamurát, ötös holtversenyben vezet

Címkék: Tal-emlékverseny

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hetedik fordulójában az ukrán Vaszilij Ivancsuk sötéttel győzött az amerikai Hikaru Nakamura ellen. A Grünfeld védelmű partiban Nakamura hátrányosabb állásban, kölcsönös nagy időzavarban azonnal vesztőt húzott. Ivancsuk a nyeréssel befogta a vezető négyest. Békés döntetlen született az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen partijában. Megosztozott a ponton az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan is. Döntetlen lett az orosz derbi, Peter Szvidler és Jan Nepomnjacsij játszmája is. Fordulatos küzdelemben nem bírt egymással az izraeli Borisz Gelfand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik.

A hetedik játéknapon megtört a remisorozat, az ukrán Vaszilij Ivancsuk második győzelmét aratta. Sikeréhez hozzájárult az amerikai Hikaru Nakamura túlzottan eredeti megnyitási újítása. Nakamura meggondolta magát, s nem fogadta el a minőségáldozatot, ami érdekes, kölcsönös esélyű álláshoz vezetett volna. Ivancsuk kedvezőbb állása mellett mindketten időzavarba kerültek, s a kapkodásban az ifjabb nagymester hibázott. Ivancsuk látványos bástyaáldozattal fejezte be a partit, győzelmével ötös holtversenyben az élen áll.

Nagy küzdelmet vártunk az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen partijától, de csalódnunk kellett. A korai vezércsere után kiegyenlített erők küzdelmében született meg a döntetlen. Anand hetedik partiját is elremizte.

Az orosz Szergej Karjakin és az örmény Levon Aronjan a spanyol megnyitásban csatázott. Karjakin elmulasztotta az előnybe kerülést, a döntetlennel megőrizték vezető pozíciójukat.

Érdekes partit játszott a két nyeretlen nagymester, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A korai vezércserét követően is taktikai lehetőségek adódtak a pozícióban, a viharok végül elcsitultak, a reminek egyikük sem örülhetett felhőtlenül, elegendő a tabellára nézni…

Várakozáson felül szerepel a tavalyi orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij. Kissé hátrányosabb állását szépen megvédte az idei bajnok Peter Szvidlerrel szemben.

 

A 7. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Grünfeld védelem, 29)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) 0 – 1 (Grünfeld védelem 40)

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)  döntetlen (Vezércsel, 38)

Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Levon Aronjan (örmény, 2802)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 38)

Peter Szvidler (orosz, 2755) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2763) döntetlen (Angol megnyitás, 58)

 

A verseny állása:

 

 

 

A 8. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Jan Nepomnjacsij

Levon Aronjan – Peter Szvidler

Vlagyimir Kramnyik – Szergej Karjakin

Vaszilij Ivancsuk – Borisz Gelfand

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura

 

Anand,V (2811) - Carlsen,M (2826)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Vd2 cxd4 9.cxd4 Hc6 10.Bd1 0-0 11.Hf3 Fg4 12.Fe2 Bc8 13.0-0 Va5 14.h3

A tavalyi Amber-tornán Vaszilij Ivancsuk a 14.Vxa5 Hxa5 15.Bc1 Fxf3 16.Fxf3 Hc4 17.e5 Hxe3 18.fxe3 Fh6 19.Kf2 b5 20.Ke2 e6 21.Fb7 Bc4 folytatásban sem tudott előnyt kicsiholni Peter Szvidler ellen.

14...Fxf3 15.Fxf3 Vxd2 16.Bxd2 Ha5 17.e5

Új lépés, de előnyt nem adott.

17...Hc4 18.Bd3 Hxe3 19.fxe3 Bc7 20.Fe4 Bfc8 21.Bb3 b6 22.Kf2 f6 23.exf6 Fxf6 24.Ke2 Kg7 25.Bd1 Bc3 26.Bd3 Bc2+ 27.Bd2 B2c3 28.Bd3 Bc2+ 29.Bd2 B2c3 és döntetlen

Nakamura,H (2758) - Ivancsuk,V (2775)
Grünfeld védelem [D83]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.e3 0-0 6.Bc1 dxc4 7.Fxc4 Hbd7 8.Hb5

Újítás a ritkább változatban. 8.Hf3 c5 (8...a6 9.0-0 c5) fordult elő.

8...c6 9.Fc7 Ve8 10.Hc3 e5

 

11.dxe5

Világos tervét csak a 11.Fd6 exd4 12.Fxf8 dxc3 (12...Vxf8 13.exd4 Hb6) 13.Fxg7 cxb2 14.Bb1 Kxg7 változat megjátszása igazolhatta volna. Kölcsönös esélyű az állás.

11...Hxe5 12.Fe2 Ff5

Vaszilij Ivancsuk az elméleti párbajt megnyerte.

13.Hf3 Hxf3+ 14.Fxf3 Bc8 15.Fg3 He4 16.Fxe4 Fxe4 17.0-0 Bd8 18.Va4 Fd3 19.Bfd1 b5 20.Va5?!

Hikaru Nakamura ismét megtorpant. 20.Vxa7 b4 21.Ha4 Fe2 22.Be1 Fb5 23.b3 volt a helyes folytatás.

20...Bd7 21.Bd2 Ve7 22.Bcd1 Bfd8 23.a3 h5 24.h3 h4 25.Fh2 Kh7

Kölcsönösen időzavar fenyegette a nagymestereket. 25...Ff6 jobb volt.

26.Fc7 Bxc7 27.Bxd3 Bxd3 28.Bxd3 Ff6

Logikusabb volt a 28...Bd7 29.Bxd7 Vxd7 30.Vb4 Vd2 folytatás.

29.Bd2?

Nakamura a kiegyenlítésért küzdhetett volna a 29.Vb4 Vxb4 30.axb4 Kg7 31.Kf1 változatban.

 

 

29...Bd7! 30.Bc2 Ve6 31.Vb4 a5 32.Vf4

A gyalog ütésére, 32.Vxa5-re 32...Vb3 33.Be2 Bd3! következett volna.

32...Kg7 33.Bc1 a4

Még erősebb volt a 33...Bd2 34.He4 Fxb2 35.Bb1 Bc2 36.Vxh4 Bc4 folytatás.

34.Vb4 Bd3 35.Bc2?

A nagy feszültségben az amerikai nagymester azonnal vesztőt húzott.

 

 

35...Vb3! 36.Vxb3

Már nem volt mentség. 36.Bc1-re 36...Vxb4 37.axb4 a3 nyert volna.

36...axb3 37.Bc1 Fxc3 38.bxc3 c5 39.Kf1 c4 40.Ke2

 

40...Bxc3! és világos feladta

Gelfand,B (2744) - Kramnyik,V (2800)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 c5 9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 Vxd1 11.Bfxd1 b6 12.Hd4 Fb7 13.Bac1 a6 14.b4 Hce4 15.Hxe4 Fxe4 16.a3 Bfc8 17.f3 Fb7 18.e4 a5

 

19.Hxe6 axb4 20.axb4 b5 21.Hc7 bxc4 22.Hxa8 Fxa8 23.Fd6 Kf8 24.Fxe7+ Kxe7 25.Bd4 c3 26.Bd3 c2 27.Bd2

 

27...Hxe4! 28.Bdxc2 Bxc2 29.Bxc2 Hd6 30.Kf2 Kd7 31.Ke3 Hb5 32.Bc5 Fc6 33.Kd3 f6 34.Bh5 h6 35.Kc4 Hc7 36.Ba5 Kd6 37.Kd4 g5 38.Ba1 f5 39.h4 f4 40.hxg5 hxg5 41.Bh1 g4 42.fxg4 Fxg2 43.Bh6+ He6+ 44.Kd3 Ff3 45.Bf6 Fxg4 46.Ke4 f3 47.Ke3 Ke5 48.Bxf3 Fxf3 és döntetlen

Karjakin,S (2763) - Aronjan,L (2802)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3

Szergej Karjakin nem akart a Marshall támadásban csatázni Levon Aronjannal.

 6...d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 dxe4 11.dxe4 Fe6 12.h3

Gata Kamsky a 12.a4 b4 13.Ve2 Vc8?! 14.Hc4 Hd7 15.Hg5 Fxg5 16.Fxg5 változatban kicsit jobban állt Vaszilij Ivancsuk ellen, a 12.Fb3 Fxb3 13.axb3 Vd3 14.b4 Bfd8 folytatást Vaszilij Ivancsuk választotta Magnus Carlsen ellen.

12...Fc5 13.a4 Fa7 14.Hf1 h6 15.He3 Vd6 16.Ve2 Fxe3 17.Fxe3 Fc4 18.Vd2 Bfd8 19.b4 Ve6 20.Vc1 a5 21.bxa5 bxa4 22.Bxa4 Fb5 23.Ba3 Bxa5 24.Bxa5 Hxa5 25.Va3 Hc4 26.Vc5 c6 27.Vb4 Hxe3 28.Bxe3 Bd7

 

 

29.Be1

Számításba jött a 29.c4 Vxc4 (29...Fxc4 30.Vb8+ Kh7 31.Vxe5 g6 32.Vc5) 30.Vxc4 Fxc4 31.Hxe5 Bd2 32.Bc3 Fb5 33.Hxc6 folytatás világos előnyével.

29...Ve7 30.Bb1 Bb7 31.c4 c5 32.Vc3 Fc6 33.Vxe5 Bxb1+ 34.Fxb1 Vxe5 35.Hxe5 Fxe4 36.Fxe4 Hxe4 37.Hd3 Hd6 38.Hxc5 és döntetlen

Szvidler,P (2755) - Nepomnjacsij,J (2730)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.Hc3 e5 4.e3 Hf6 5.Fe2 d5 6.d4 exd4 7.exd4 cxd4 8.Hxd4 dxc4 9.Hxc6 Vxd1+ 10.Hxd1 bxc6 11.Fxc4 Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Kxd2 He4+ 14.Kc2 0-0 15.Be1 Hd6 16.Fd3 Hb5 17.b3 Bd8 18.Hc3 Fe6 19.Bad1 Hd4+ 20.Kb2 c5 21.He4 Bac8 22.Hg5 g6 23.Hxe6 Hxe6 24.Fc4 Bxd1 25.Bxd1 Hd4 26.Kc3 a5 27.a3 Kf8 28.Be1 Hf5 29.Be4 Hd6 30.Bh4 h5 31.Fd3 Ke7 32.Ba4 Ba8 33.Kd2 f5 34.h4 Kf6 35.b4 cxb4 36.axb4 Hb7 37.g3 g5 38.f4 gxf4 39.gxf4 Kg6 40.Ba3 Kf6 41.Ba1 Ke6 42.Ba4 Kf6 43.Ba3 Ke7 44.Ke3 Kf6 45.b5 Be8+ 46.Kd4 Bd8+ 47.Kc4 Ke6 48.Fe2 Bc8+ 49.Kd4 Bd8+ 50.Ke3 Bb8 51.Fxh5 Bh8 52.Ff3 Hd6 53.Fe2 Bxh4 54.Bxa5 Kd5 55.Ba6 Hc4+ 56.Kf3 Bh3+ 57.Kg2 Bb3 58.Fxc4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hatodik fordulójában ismét öt döntetlen született. A világranglista-vezető Magnus Carlsen és a Világkupa-győztes orosz Peter Szvidler a Grünfeld védelemben csatázott, a norvég nagymesternek kellett vigyáznia, pontosan védekeznie. Hatodszor is remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az ukrán Vaszilij Ivancsuk nem tudott mit kezdeni a Lasker-változattal. Hullámzott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az amerikai Hikaru Nakamura partija, a remivel nem tudtak előrelépni a táblázaton. Az örmény Levon Aronjan és az izraeli Borisz Gelfand sem bírt egymással. A 21 évesesek, Jan Nemponjacsij  és Szergej Karjakin partijában felborult az anyagi egyensúly, de itt is pontosztozkodás született. Négyes holtversenyben vezet Aronjan, Carlsen, Nepomnjacsij és Karjakin.

Az esztendő csúcsversenyén a pihenőnap után is folytatódott a „remivadászat”, nem bírtak egymással a nagymesterek. A remikirály az indiai világbajnok, Viswanathan Anand hatodik játszmája is döntetlennel végződött. Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal nagyon jól ismerik egymást, a junior vb-n 1985-ben mérkőztek meg először, s azóta még 121 partiban mérték össze erejüket. Hetvenhat döntetlen mellett Anand 28-szor, Ivancsuk 18-szor győzött. A Grand Slam-döntőn Ivancsuk 1,5-0,5-re nyert a világbajnok ellen, és Vishy pályafutása egyik keserű vereségét is az ukrán sakkozótól szenvedte el a 2001-es moszkvai kieséses rendszerű vb elődöntőjében világossal vesztette el a negyedik partit, s ez akkor trónfosztást is jelentett. Anand most is hű maradt a kedvenc Lasker-változathoz, gond nélkül remizett.

A Grünfeld védelem két partiban is kiállta a próbát. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a dortmundi szuperverseny utolsó fordulójában már tornagyőztesként kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától, túlerőltette a játszmát. Hazai pályán sem tudott visszavágni, sőt egy pillanatban Nakamura nagyon jó esélyt szalasztott el.

A Világkupa-győztes Peter Szvidler is egy kicsit megszorongatta a világranglista-vezető Magnus Carlsent. A megnyitáselméleti párbajt az orosz szuperbajnok nyerte, a norvég nagymesternek nagyon pontosan kellett játszania, hogy sötét kezdeményezését visszaverje.

Az örmény Levon Aronjan kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni az izraeli Borisz Gelfanddal szemben. Az ifjú titánok, a 21 évesek csatája is pontosztozkodással zárult. Jan Nepomnjacsij és Szergej Karjakin összecsapásában felborult az anyagi egyensúly, de a kritikus pillanatban Karjakin megsemmisítette világos szabadgyalogjait.

A 22-es kategóriájú viadal hatodik játéknapja után fura képet mutat a tabella. A 30 partiból csak hat(!) végződött döntéssel, Carlsen, Aronjan, Karjakin, Nepomnjacsij és Anand veretlen, Anand, Kramnyik, Nakamura és Gelfand nyeretlen.

 

A 6. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Peter Szvidler (orosz, 2755) döntetlen (Grünfeld védelem, 53)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2763) – Szergej Karjakin (orosz, 2763) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Vezércsel, 40)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Vezércsel, 36)

 

 

 

A 7. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen

Hikaru Nakamura – Vaszilij Ivancsuk

Borisz Gelfand – Vlagyimir Kramnyik

Szergej Karjakin – Levon Aronjan

Peter Szvidler – Jan Nepomnjacsij

 

Ivancsuk,V (2775) - Anand,V (2811)
Vezércsel [D56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7

A világbajnok előszeretettel játssza a klasszikus Lasker-változatot. A tavalyi szófiai világbajnoki döntő utolsó partiját is a változatban nyerte meg és védte meg címét.

 9.Bc1 c6 10.Vc2

Veszelin Topalov 10.Fe2-vel folytatta. A híres parti így folytatódott: 10…Hxc3 11.Bxc3 dxc4 12.Fxc4 Hd7 13.0-0 b6 14.Fd3 c5 15.Fe4 Bb8 16.Vc2 Hf6! 17.dxc5 Hxe4 18.Vxe4 bxc5 19.Vc2 Fb7 20.Hd2 Bfd8 21.f3 Fa6 Anand újítása! 22.Bf2 Bd7 23.g3 Bbd8 24.Kg2 Fd3 25.Vc1 Fa6 26.a3 Fb7 27.Hb3 Bc7 28.Ha5 Fa8 29.Hc4 e5 30.e4 f5! 31.exf5? e4! 32.fxe4?? A bolgár exvilágbajnok igazi harakirit követett el. 32...Vxe4+ 33.Kh3 Bd4 34.He3 Ve8! 35.g4 h5! 36.Kh4 g5+ 37.fxg6 Vxg6 38.Vf1 Bxg4+ 39.Kh3 Be7 40.Bf8+ Kg7 41.Hf5+ Kh7 42.Bg3 Bxg3+ 43.hxg3 Vg4+ 44.Kh2 Be2+ 45.Kg1 Bg2+ 46.Vxg2 Fxg2 47.Kxg2 Ve2+ 48.Kh3 c4 49.a4 a5 50.Bf6 Kg8 51.Hh6+ Kg7 52.Bb6 Ve4 53.Kh2 Kh7 54.Bd6 Ve5 55.Hf7 Vxb2+ 56.Kh3 Vg7 és világos feladta.

10...Hd7 11.a3 Hxc3 12.Vxc3 dxc4 13.Fxc4 b6 14.0-0 Fb7 15.Fe2

Tigran Petroszjan és Borisz Szpasszkij 1969-es világbajnoki döntőjében a 15.Bfd1 Bfd8 16.Fe2 Bac8 17.b4 Bc7 18.Bc2 Ba8 19.Hd2 a5 folytatást láttuk.

15...c5 16.Bfd1 Bac8 17.dxc5 Bxc5 18.Vd2 Bfc8 19.h3 Hf6 20.Bxc5 Vxc5 21.He1 Vc7 22.Vd4 He4 23.Ff3 Hf6 24.Fxb7 Vxb7 25.Hd3 Ve4 26.Vxe4 Hxe4 27.f3 Hf6 28.Bc1

A sorozatos cserék kiöltek minden fantáziát az állásból.

28...Bxc1+ 29.Hxc1 Kf8 30.Hd3 Hd7 31.Kf2 Ke7 32.e4 Kd6 33.Ke3 Hc5 34.Hf4 Hd7 35.Hd3 Hc5 36.Hf4 Hd7 és döntetlen

Carlsen,M (2826) - Szvidler,P (2755)
Grünfeld védelem [D87]   

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 b6 11.dxc5 Vc7 12.f4

Kazanyban, az örmény Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Griscsuk párharcának első partijában a 12.Hd4 He5 13.Hb5 Vb8 14.Fe2 bxc5 15.f4 Hg4 16.Fxc5 a6 17.Ha3 Vc7 18.Fd4 e5 változatot láthattuk, Griscsuk később gyalogot vesztett, Aronjan segítségével szerencsével kiremizte a játszmát.

12...bxc5 13.Bb1 Bd8 14.Va4 Ha5 15.Fd5 Fd7 16.Va3 Bac8 17.f5 e6 18.Ff4 Fe5 19.fxe6 fxe6 20.Fb3 Hxb3 21.axb3 Bf8 22.Vc1

 

22...c4

A Világkupa-győztes joggal lehetett elégedett állásával, a világranglista-vezetőnek kellett pontosan játszania, hogy egálban tartsa pozícióját.

23.b4 Vb6+ 24.Kh1 Fg7 25.e5 Fc6 26.Hd4 Fd5 27.Ba1 Vb7 28.Vc2 Bc7 29.Fg3 Bcf7 30.Bxf7 Vxf7 31.Ve2 g5 32.h3 h5 33.Kg1 h4 34.Fh2 Vg6 35.Bd1

 

 

35...g4

Jobbnak tűnik a 35...Fh6 36.Vg4 Bf7 37.Hf3 a6 folytatás, amely tartotta volna a feszültséget.

 36.hxg4 Vg5 37.Hf5! exf5 38.Bxd5 fxg4 39.Kh1 h3 40.gxh3 gxh3 41.Bd4 Vc1+ 42.Bd1 Vxc3 43.e6 Vb2 44.Ve4

 

44...Vg2+ 45.Vxg2 hxg2+ 46.Kxg2 Be8 47.Bd6 Ff8 48.Bc6 Fxb4 49.Bxc4 a5 50.Bc6 Kg7 51.Kf3 Kf6 52.Ke4 Bxe6+ 53.Fe5+ Kf7 és döntetlen

Kramnyik,V (2800) - Nakamura,H (2758)
Grünfeld védelem [D90]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Vb3 Hb6 6.d4 Fg7 7.Ff4 Fe6 8.Va3 Hc6 9.e3

Kazanyban, a világbajnok-jelölti párosmeccsen Veszelin Topalov az amerikai Gata Kamskyval vívott párharcának második partijában  9.0-0-0 Hd5 10.Fg3 Fh6+ 11.e3 a5 12.h4 Hcb4 13.h5 c6 14.hxg6 hxg6 15.Bd2 f6 16.He4 b6 17.Fe2 Vc8 18.Bh4 Kf7 19.Bd1 g5 20.Bh2 g4 21.Hfd2 c5 után jelentős hátrányba került, csúfos vereséget szenvedett.

9...0-0 10.Fe2 a5 11.0-0 Hb4 12.Bfc1 c6 13.Fe5 Fh6 14.He4

Az orosz exvilágbajnok új terve a már látott 14.Ha4 helyett.

14...Hd7 15.Hc5 Hxc5 16.Bxc5 Hd5 17.Fc4 Vb6 18.e4 Hf6 19.Fxe6 fxe6 20.Bc2

 Vlagyimir Kramnyik tetszetős előnyt ért el.

20...Vb4 21.Vd3 Bac8 22.He1 Hd7

 

 

23.Fg3

Az exvilágbajnok eltékozolta előnyét. 23.Vh3 Hxe5 24.dxe5 Kg7 25.Vxe6 Vxe4 (25...Bc7 26.Vc4 Bd8 27.Hf3) 26.Vxe7+ Bf7 27.Vc5 folytatás többet ígért.

23...c5! 24.d5 Hf6 25.d6 Vxe4 26.dxe7 Bfe8 27.Vb5 Vb4 28.Vf1

Kramnyik a lépésismétléstől félt 28.Ve2-re?

28...Bxe7 29.Hd3 Vb6 30.He5 Hd5 31.Ve2 Hb4 32.Bc4 Fg7 33.Fh4

Elhibázott terv.

33...Bee8 34.Bd1 Hc6 35.Hd7 Vxb2 36.Vxb2 Fxb2 37.Bxc5

 

 

37...Bc7?

Az amerikai nagymester a 37...Fd4 38.Bcc1 (38.Bb5 Bc7 39.Hf6+ Fxf6 40.Fxf6 Bf8 41.Fg5 Bff7) 38...Hb4 39.Bb1 Fg7 változatban megőrizte volna előnyét.

38.Fg3 Bcc8 39.Bb5 Fg7 40.Bxb7 Hb4 41.a4 Hd5 42.Hb6 és döntetlen

Aronjan,L (2802) - Gelfand,B (2744)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0

A viadal 4. fordulójában Vishy Anand ellen is ezt a változatot játszotta meg Levon Aronjan.

8...c5

A világbajnok 8...Hd5 9.Fxc4 Hxf4 10.exf4 c5 11.dxc5 Vc7 12.g3 Vxc5 13.Ve2 Hb6 14.Fd3 Vh5 15.Ve3 után hátrányosabban állt, a remit végül elérte, de ehhez az örmény nagymester is segítséget nyújtott.

9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 a6 11.He5 Hcd7 12.Fe2 Hxe5 13.Fxe5 Va5 14.Fg3 b5 15.Ff3 Ba7 16.He2 Fb7 17.Fxb7 Bxb7 18.Hd4 Bd7 19.Vc2 Fd6 20.Hc6 Vb6 21.Fxd6 Bxd6 22.Bac1 Kh8 23.Bfd1 Bxd1+ 24.Vxd1 h6 25.g3 Vc7 26.Bc2 Bc8 27.Vd3 Hg4 28.Bc3 Vb7

 

29.Vd6 Va8 30.e4

Számításba jött a 30.Bc5 Hf6 31.f3 folytatás. 31.He5 Bxc5 32.Vxc5 is figyelmet érdemelt.

30...Hf6 31.f3 a5 32.Vc5 b4 33.Bc4 Va6 34.b3 Kh7 35.Vd6 a4 36.Bc2 axb3 37.axb3 Va1+ 38.Kg2 Vb1 39.Vd2 Vxb3 40.Hxb4 Bb8 és döntetlen

Nepomnjacsij,I (2730) - Karjakin,S (2763)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Fg5 c5 8.dxc5 d4 9.Vc2

Világos másik lehetősége a 9.Vg3 Hc6 (9...Hbd7 10.b4 h6 11.Fd2) 10.0-0-0 változat. Többek között az orosz Alekszandr Morozevics játssza előszeretettel mindkét vezérlépéses varit.

9...e5 10.e3 h6 11.Fh4 Ve7

A tavalyi szuperbajnokságon Szergej Karjakin kikapott az Vlagyimir Malahovtól a 11...Be8 12.0-0-0 Hc6 13.Hf3 b6 14.exd4 exd4 15.cxb6 axb6 16.Fd3 Vd6 17.Kb1 Fg4 18.h3 Fxf3 19.gxf3 He5 20.Fg3 folytatás bonyodalmaiban.

12.Fe2 Be8 13.Bd1 a5 14.Hf3 Hc6 15.0-0 d3 16.Bxd3 e4

Kiéleződött a csata, kinek lesz igaza?

 

 

17.Bd6 exf3 18.Fxf6 fxe2 19.Fxe7 exf1V+ 20.Kxf1 Bxe7

Karjakin bástyát és két könnyűtisztet kapott a vezérért, de veszélyt jelenthettek állására a világos vezérszárnyi gyalogok.

 

 

21.b3 Fe6 22.Vc3 Bc7 23.e4 Be7 24.h3 f5 25.exf5 Fxf5 26.Kg1 Fe6 27.Bd3 Ff5 28.Bd6 Fe6 29.Bd3 Ff5 30.Bd5 Fe6

 

31.b4

Jan Nepomnjacsij kikerülte a lépésismétléses remit. 31.Bd2 és b4 több esélyt adott volan.

31...axb4 32.axb4 Bae8 33.b5 Fxd5 34.cxd5 He5 35.c6 bxc6 36.bxc6 Hxc6!

A huszáráldozat megoldotta sötét gondjait.

37.Vxc6 Bd8 38.g3 Bed7 39.Ve6+ Kh8 40.Kg2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny ötödik fordulójában is öt döntetlen született. A remek ütközetekben sok érdekes gondolatot, áldozatot is láttunk. A csúcsrangadót a nyeretlen indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik vívta, nem bírtak egymással. Magas hőfokon csatázott az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen is. Örökös sakkal remizett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler. Az izraeli Borisz Gelfand megszenvedett a fél pontért az orosz Jan Nepomnjacsijjal szemben. Az örmény Levon Aronjan minőségáldozata is pontosztozkodáshoz vezetett az amerikai Hikaru Nakamura ellen. A pontvadászat a hétfői pihenőnap után kedden folytatódik.

 

                    

A regnáló világbajnok Viswanathan Anand és a trónjáról Garri Kaszparovot 2000-ben letaszító exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapása minden tornán az egyik csúcsrangadónak számít. A 2007-es mexikói világbajnokságon győztes, majd világbajnoki címét  a 2008-as bonni világbajnoki párosmérkőzésen Kramnyik ellen 6,5-4,5-re győzelemmel megvédő Anand számára is mindig igazi presztízscsata a játszma.

Az 1989-es moszkvai GMA viadalon mérkőztek meg először egymással, remivel kezdődött viaskodásuk, s azóta még 152 különböző időbeosztású játszmában mérték össze erejüket. Anand 25 nyerés és 16 vesztés mellett 112 partiban megosztozott a ponton riválisával. Jóval kedvezőbb a mérleg Kramnyik számára, ha csak a klasszikus időbeosztású összecsapások statisztikáját nézzük, 51 döntetlen született csatáik során, Anand 8 nyerésével szemben Kramnyik hétszer nyert.

A moszkvai viadalon a remik száma gyarapodott. Az orosz exvilágbajnok már a hetedik lépésben újított, de meg kellett küzdenie a kiegyenlítésért. Vishy Anand eltékozolta előnyét, a sorozatos cserék Kramnyiknak kedveztek. A világbajnok ötödik partiját is elremizte, az exvilágbajnok mínuszban várja a folytatást.

 

 

A görögországi csapat Európa-bajnokság előtt némi vita is kibontakozott, hogy  a magasabb Élő-pontszámú Szergej Karjakin, vagy a szuperbajnok, Világkupa-győztes Peter Szvidler játsszon-e az orosz válogatott éltábláján. Szvidler lett a polémia nyertese, de gyengén muzsikált, ahogy Karjakin is mínuszban végzett a csapat-világbajnokságon. Kettőjük párharcában nagy csatát vártunk, de Karjakin világossal kiengedte előnyét, a tisztáldozat csak örökös sakkhoz vezetett.

 

 

Magas hőfokon csatázott az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen. A Grand Slam-döntőn a világranglista-vezető csak kettős győzelemmel tudott versenyben maradni a „veterán” nagymesterrel vívott versengésben, s végül rapid rájátszásban meg is nyerte a viadalt. A Grünfeld védelem egyik mellékváltozatában viaskodtak. Magnus gyalogot áldozott, aktív tisztjátékot kapott cserébe. A vezérek nélkül is érdekes középjátékot láttunk, Ivancsuk megkönnyebbülhetett, amikor újabb cserékkel felvehette a védőállást. Carlsen nem nyugodott bele a remibe, újabb és újabb manőverekkel próbálkozott, végül pattal, így döntetlennel ért véget a küzdelem.

Nagy csata dúlt az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan partijában is. Nakamura teljes erejével rohamozott, de királya középen rekedt. Aronjan minőséget áldozott, elegendő kompenzációt kapott. Megszenvedett a remiért az izraeli Borisz Gelfand az orosz Jan Nepomnjacsijjal vívott játszmában. Napomnjacsij kihagyta a jelentősebb előnyéhez vezető folytatást, Gelfand minőségáldozattal szabadul szorongatott helyzetéből és kiharcolta  a döntetlent.

 

Az 5. forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Grünfeld védelem, 74)

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) döntetlen (Vezércsel, 36)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Levon Aronjan (örmény, 2802)  döntetlen (Vezércsel, 53)

Borisz Gelfand (izraeli, 2744) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730) döntetlen (Grünfeld védelem, 62)

Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Peter Szvidler (orosz, 2755) döntetlen (Szicíliai védelem, 26)

 

A verseny állása:

 

 

A keddi 6. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Peter Szvidler

Jan Nepomnjacsij – Szergej Karjakin

Levon Aronjan – Borisz Gelfand

Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura

Vaszilij Ivancsuk – Viswanathan Anand

 

Anand,V (2811) - Kramnyik,V (2800)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.Bc1 c5 7.dxc5 Va5

Újítás. Korábban kötelezőnek vélték 7...Fxc5-öt. A Világkupán a cseh David Navara és az orosz Alekszandr Griscsuk partijában 8.e3 Hc6 9.a3 a6 (9...d4 10.exd4 Hxd4 11.b4 Hxf3+ 12.Vxf3 Fd4 13.Hb5 e5 14.Fg5 Be8 15.Fxf6 e4 16.Fxd8 exf3+ 17.Kd2 Bxd8 18.Hxd4 Bxd4+ változatot a világbajnok-jelölti párharcok döntőjének, Griscsuk és Gelfand meccsének első partijában láttuk. ) 10.cxd5 exd5 11.Fe2 d4 12.exd4 Hxd4 13.Hxd4 Vxd4 14.Vxd4 Fxd4 15.0-0 Fd7 fordult elő.

8.e3 Bd8 9.Fd6 dxc4 10.Fxc4 He4 11.0-0 Hxd6 12.cxd6 Fxd6 13.Vb3 Hc6 14.Bfd1 Fe7 15.Fe2 h6 16.Hd2 Vb4 17.Vc2 Fd7 18.Hc4 Ff8 19.a3 Ve7 20.Hd6

A világbajnok 20.b4 a6 21.He4 Fe8 22.Hed6 folytatásban megőrizte volna kis előnyét.

20...Fe8 21.Hxe8 Bxd1+ 22.Bxd1 Bxe8 23.Vb3 Bd8 24.Bxd8 Hxd8 25.Ff3 g6 26.Va4 a6 27.g3 Fg7 28.Vc4 Vd7 29.Kg2 Fe5 30.b4 Vc7 31.Vxc7 Fxc7 32.b5 axb5 33.Hxb5 Fb6 34.Hd6 Fc5 35.Hxb7 Hxb7 36.Fxb7 Fxa3 és döntetlen

Ivancsuk,V (2775) - Carlsen,M (2826)
Grünfeld védelem [D82]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Ff4 Fg7 5.e3 c5 6.dxc5 Va5 7.Vb3

A főváltozatot, a 7.Bc1 dxc4 8.Fxc4 0-0 9.Hf3 Vxc5-öt Vaszilij Ivancsuk elkerülte.

7...Ha6

Magnus Carlsen sem a 7...Hc6 8.Vb5 Fe6-os folytatásra szavazott.

8.cxd5 Hxc5 9.Vb5+ Vxb5 10.Fxb5+ Fd7 11.Bd1

Világosnak gyalogelőnye van, de ez a Grünfeld védelem számos változatában előfordul. Sötét aktív tisztjátékban reménykedik.

11...Hh5 12.Fxd7+ Kxd7 13.Fg3

 

 

13...b5! 14.d6 e6 15.Hf3 b4

Magnus nem vált meg a szép futótól. Figyelmet érdemelt a 15...Fxc3+ 16.bxc3 f6 változat.

16.Hb5 Hxg3 17.hxg3 Bab8 18.Hbd4 h5 19.Bh4 f5

Magnus eredeti játékkal előnybe került.

20.He2 e5 Jobbnak tűnik a 20...He4 21.Hd2 Hxd2 22.Bxd2 Bhc8 folytatás.

21.Bc4 Bhc8 22.Kf1 He4 23.Bc7+ Bxc7 24.dxc7+ Kxc7

Sötét visszanyerte a gyalogot.

25.Hd2 Hxd2+ 26.Bxd2 a5 27.b3 a4 28.bxa4 Ba8 29.Hc1 e4 30.He2 Bxa4 31.Hf4 Fc3 32.Bc2 Kd6 33.Ke2 g5 34.Hxh5 Kd5 35.f3 g4 36.Hf4+ Kc4 37.He6 Ba6 38.Hf4 Bh6 39.fxg4 fxg4 40.Bc1 Ba6 41.Bc2 Bh6 42.Bc1 Bd6 43.Bc2 Ba6 44.Kf2 Bh6 45.Ke2

 

 

45...Bh1

A lépésismétléses remit Magnus kevesellte.

46.Hg6 Be1+ 47.Kf2 Ba1 48.Hf4 Bb1 49.He6 Bd1 50.Hf4 Bd6 51.Ke2 Bc6 52.Bc1 Kb5

A nagyszerű videós közvetítésen is látható volt, hogy a világranglista-vezető mennyire feszülten kereste az esetleges győzelmi esélyt adó folytatást.

53.Hd5 Bc5 54.Hf4 Bc6 55.Hd5 Bc5 56.Hf4 Ka4 57.He6 Bd5 58.Bc2 Ka3 59.Hd4 Bc5 60.Hb3 Bd5 61.Hd4 Fxd4?

Magnus hívei alighanem szívükhöz kaptak a rémülettől. A kényszerű minőségáldozat után is azonban remi az állás.

 

 

62.Bd2 Fc3 63.Bxd5 Kxa2 64.Kd1 b3 65.Bb5 Kb2 66.Bb8 Ff6 67.Kd2 Fc3+ 68.Kd1 Ff6 69.Bf8 Fc3 70.Be8 Ka2 71.Ba8+ Kb1 72.Ba4 b2 73.Ba6

 

73...Fa5 74.Bxa5 patt, döntetlen

Karjakin,S (2763) - Szvidler,P (2755)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.0-0 e5

A kínai Wang Hao és a grúz Baadur Zsobava specialitása a megszokott 6...Vc7 és 6...d6 főváltozatok helyett, de már számos követőjük akadt.

7.Fg5 h6 8.Fxf6 Vxf6 9.Hf5 g6

A Grand Prix-sorozat második tornáján, a kínai Hangzhouban a világbajnoknő Hou Ji-fan az orosz Tatjana Koszinceva ellen a 9...d5 10.Hc3 d4 11.Hd5 Vd8 12.Fc4 Hc6 13.f4 Ha5 14.Vd3 Fxf5 15.exf5 Bc8 16.Fb3 Hxb3 17.Vxb3 gyanús változatban küzdött meg, el is bukta a játszmát.

10.He3 Fc5 11.Hc3 d6 12.Hcd5 Vd8 13.c3 Fe6 14.Fc2

Jobb volt 14.Fc4, vagy a 14.b4 Fxe3 15.Hxe3 folytatás is.

14...0-0 15.Hg4 Hd7 16.Hxh6+!? Kg7

 

17.Hf5+

Szergej Karjakin szép remit választott.

17...gxf5 18.exf5 Fxd5 19.Vg4+ Kh6 20.Vh3+ Kg5 21.Vg3+ Kh5 22.Vg7

 

22...Ff3! 23.Vh7+ Kg5 24.Vg7+ Kh5 25.Vh7+ Kg5 26.Vg7+ Kh5 és döntetlen

Nakamura,H (2758) - Aronjan,L (2802)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Ff5 7.g4 Fe6 8.h4 Hd7 9.Fg3 Hb6 10.f3 Fd6 11.Fxd6 Vxd6 12.Vc2 He7 13.Fd3 h5 14.g5 0-0-0 15.Hge2 Kb8 16.Kf2 g6 17.a4 a5 18.Hg3 Bdf8 19.Vd2 f6 20.gxf6 Bxf6!?

Taktikai elnézésnek tűnik, de Levon Aronjan bizonyára számolt a következményekkel.

 

 

21.Hce4 dxe4 22.Hxe4 Bxf3+ 23.Kxf3 Vd5 24.Vh2+ Ka7 25.Ve5

Hikaru Nakamura magabiztossága már a múlté, nagy nyomás alatt játszik, amióta kiderült, hogy Garri Kaszparov patronálja. 25.Vd6 Fg4+ 26.Kf2 Bf8+ 27.Kg1 Bf3 28.Be1 volt a másik lehetőség.

25...Bf8+ 26.Ke2 Vxe5 27.dxe5 Hd7 28.Hd2 Hxe5 29.Fe4?! Fg4+ 30.Ke1 Hd5

Számításba jött a 30...Hf5 31.Fxf5 Fxf5 32.e4 Fg4 33.Ba3 Bd8 folytatás

31.Ba3 Bd8 32.Bh2 Hb4 33.Kf1 Fd1 34.Bg2 Fg4 35.Bh2 Ff5 36.Fxf5 gxf5 37.Bg2 Hg4 38.Hc4 Be8 39.Be2

 

39...Hd5

A minőségért az örmény sakkozónakbőséges kompenzációja van.

40.Ke1 Be6 41.Bd3 f4 42.e4 Hde3 43.Hxe3 Hxe3 44.Bd7 Bxe4 45.Kf2 Bb4 46.Bh7 Bb3 47.Bxh5 Hg4+ 48.Kf1 f3 49.Bd2 Bb4 50.Bxa5+ Kb6 51.Bg5 Bxa4 52.Bxg4 Bxg4 53.Bh2 és döntetlen

Gelfand,B (2744) - Nepomnjacsij,J (2730)
Grünfeld védelem [D91]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5 He4 5.Fh4 Hxc3 6.bxc3 dxc4 7.e3 Fe6 8.Hf3 Fg7 9.Fe2 0-0 10.0-0 c5 11.Bb1 b6 12.Hg5 Fd5 13.e4 Fb7 14.d5 h6 15.Hf3 g5 16.Fg3 f5!

Megsemmisíti világos centrumát.

17.exf5 Vxd5 18.Va4 Vxf5 19.Fxc4+ Kh8 20.Bbe1 Hc6 21.Be3 Bad8 22.h4 e5 23.hxg5 e4 24.Hh4 Vxg5 25.Fb5 Ha5 26.Bfe1 c4!

Egyre nagyobb bajba került a világbajnoki kihívó.

27.Fxc4 Fc6 28.Vb4

 

28...Hxc4

Jóval erősebb volt a 28...Bf6 29.Ff1 Ff8 30.Vb2 Fc5 folytatás.

29.Vxc4 Fd5 30.Va4 Bf7 31.Bxe4!?

Borisz Gelfand a passzív állásból minőségáldozattal próbált szabadulni.

31...Fxe4 32.Bxe4 Vd5 33.Kh2 b5 34.Vc2 Vh5 35.c4 bxc4 36.Bxc4 Bfd7 37.Bc5 Bd5 38.Bxd5 Bxd5 39.Vc8+ Kh7 40.Vc2+ Kg8 41.Vc8+ Ff8 42.Kh3 Vf7 43.Va6 Bd4 44.Kh2 Bb4 45.a4 Be4 46.a5 Be6 47.Vc8 a6 48.Hf3 Vh5+ 49.Kg1 Ve8 50.Vc4 Vc6 51.Vb3 Fg7 52.Ff4 Kh7 53.Fe3 Ve4 54.Fd4 Be7 55.Fxg7 Bxg7 56.Vc3 Vb1+ 57.Kh2 Vf5 58.Kg1 Bd7 59.Ve1 Bb7 60.Kh2 Bg7 61.Hh4 Vc2 62.Ve6 Vc7+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny negyedik fordulójában öt döntetlen született. A küzdelmes, bonyolult csatákban az örmény Levon Aronjan megszorongatta az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. Esélyes állást rontott el az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen. Bosszankodhat a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen is, rosszul folytatta a támadást, az orosz Szergej Karjakin ellenjátékot talált. Az amerikai Hikaru Nakamura egylépéses nyerést is kihagyott az orosz Jan Nepomnjacsij ellen. A legkevesebb izgalmat az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand partija jelentette.

 

A szuperverseny negyedik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt partiját az örmény Levon Aronjan és az indiai világbajnok Viswanathan Anand játszotta. Bármennyire is meglepő, Anand mérlege negatív Aronjannal szemben, a 48 játszmájukból Levon 12-öt nyert meg, míg Vishy csak nyolcszor tudta legyőzni riválisát. Klasszikus gondolkodási idejű partit csak egyet nyert Anand, a 2007-es mexikói vb-n győzte le az örmények legjobbját, de hat játszmát elvesztett a 10 döntetlen mellett! Különösen kellemetlen emlék a 2009-es Tal-emlékversenyen és az idei Grand Slam-döntőn mindkétszer 25(!) lépésben elszenvedett vereség.

Ezúttal vezércselt láttunk, Aronjan  fejlődési előnyt, szabadabb figurajátékot kapott. Anand gyalogot áldozott, a játszmát végül nehéz végjátékban remire mentette, de ehhez Aronjan hathatós segítséget nyújtott. A világbajnok negyedszer remizett, Aronjan megőrizte holtversenyes első helyét.

Orosz-ukrán presztízsharcot hozott az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Vaszilij Ivancsuk csatája. Az 1993-as linaresi szuperversenyen mérkőztek meg először egymással, az akkor 18 esztendős Vlad sötéttel nyert. A 92 különböző időbeosztású partiban Kramnyik 20, Ivancsuk 18 győzelmet aratott. Klasszikus játszmát harminchetet vívtak, Kramnyik 8-5-re vezet a 24 döntetlen mellett. Az exvilágbajnok nem tudta gyarapítani győzelmeinek számát, Ivancsuk minőséghátránnyal megmentette a fél pontot.

A szláv védelmű partiban Kramnyik előnnyel zárta a megnyitást. Szépen túljátszotta Ivancsukot, de a kritikus pillanatban nem a legesélyesebb folytatást választotta. Chucky az exvilágbajnok segítségével megmenekült a vereségtől.

Nem tündökölt a nyitásban a világranglista-vezető Magnus Carlsen. A norvég nagymester átengedte a kezdeményezést az orosz Szergej Karjakinnak. A küzdelmes összecsapásban Karjakin hibázott, 32.Bf5 után nehéz helyzetbe került, de Magnus nem folytatta kellő eréllyel a támadást. Szergej megtalálta az ellenjátékot, a csata huszárvégjátékban remi lett.

Pontosztozkodás született az orosz Peter Szvidler és az izraeli Borisz Gelfand partiban. Nagy fejmosás jár az amerikai Hikaru Nakamurának, egylépéses nyerést is kihagyott az orosz Jan Nepomnjacsij ellen. A tavalyi Európa-bajnok pocsékul játszotta a nyitást, Nakamura fölényes állást ért el. A kihagyott lehetőségek „vígjátéka” volt a bástyavégjáték.

 

A 4. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Szergej Karjakin (orosz, 2763) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 67)

Peter Szvidler (orosz, 2755) – Borisz Gelfand (izraeli, 2744) döntetlen (Angol megnyitás, 40)

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) döntetlen (Szicíliai védelem, 85)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Vezércsel, 60)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) döntetlen (Szláv védelem, 57)

 

 A verseny állása:

1-4. Levon Aronjan, Magnus Carlsen, Szergej Karjakin és Jan Nepomnjacsij 2,5 pont

5-7. Viswanathan Anand, Vaszilij Ivancsuk és Peter Szvidler 2

8-9. Vlagyimir Kramnyik és Hikaru Nakamura 1,5

10. Borisz Gelfand 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Vaszilij Ivancsuk – Magnus Carlsen

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

Hikaru Nakamura – Levon Aronjan

Borisz Gelfand – Jan Nepomnjacsij

Szergej Karjakin – Peter Szvidler

 

Aronjan,L (2802) - Anand,V (2811)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7

A Grand Slam-döntő második körében Vishy Anand ellen Levon Aronjan villámgyőzelmet ért el. Az indiai világbajnok 4...dxc4 5.e4 Fb4 6.Fxc4 Hxe4 7.0-0 Hf6 8.Va4+ Hc6 9.Fg5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.d5 exd5 12.Bfe1+ Fe6 13.Fxd5 0-0 14.Fxe6 fxe6 15.Bad1 Ve8 16.He4 Ve7 17.Vb3 Bab8 18.Hxf6+ Bxf6 19.Hg5 Vb4 20.Vc2 Bg6 21.Be4 Va5? 22.h4 Be8 23.Bd7 h6 24.b4 Vf5? 25.Bxe6! után feladásra kényszerült.

5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0- 0 Hd5 9.Fxc4 Hxf4 10.exf4

Világos fejlődési előnye van, haderejének nagyobb tere.

10...c5 11.dxc5 Vc7 12.g3 Vxc5 13.Ve2 Hb6 14.Fd3 Vh5 15.Ve3 Ff6

 

16.Hg5 Fxc3 17.bxc3 h6 18.Fe2 Vg6 19.Hf3 Vf6 20.He5 Fd7 21.c4 Ve7 22.Ve4

 

22...Fc6

Passzív védekezés helyett a világbajnok gyalogot áldozott.

23.Hxc6 bxc6 24.Vxc6 Bac8 25.Ve4 Bc7 26.Bfd1 Bfc8 27.Bd4 g6 28.Bad1 Vf6 29.Vc2 Bc5 30.Vb3 Ve7 31.Ff1 B5c7 32.Vb5 Bc5 33.Vb4 B5c7 34.Vxe7 Bxe7 35.Bd8+ Bxd8 36.Bxd8+ Kg7 37.c5 Hd5 38.Fc4 Hf6 39.Bc8 Bd7

 

 

40.Fb5

Az időkontroll előtti utolsó lépésnél 40.c6 Bd1+ 41.Kg2 Bc1 42.Fb5 Hd5 43.a4 Hb4 44.Ba8 a6 45.Fxa6 Bxc6 46.Fb5 folytatás több esélyt adott volna.

40...Bd1+ 41.Kg2 Ba1 42.a4 a6 43.Fc6 Bc1 44.Ba8 Bxc5 45.Bxa6 Bc2 46.a5

Mi szólt 46.Ff3 vagy 46.h3 ellen, megakadályozva a világbajnok következő húzását.

 

 

46...Hg4 47.Fe8 Kf8 48.Ba8 Bxf2+ 49.Kg1 Ba2 50.Fb5+ Kg7 51.a6 Hxh2 52.Bc8 Hf3+ 53.Kf1 Hd4 54.Fc4 Ba3 55.Bc7 Hf5 56.Fxe6 Bxa6 57.Fxf7 Kf6 58.Fc4 He3+ 59.Kf2 Hxc4 60.Bxc4 és döntetlen

Kramnyik,V (2800) - Ivancsuk,V (2775)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.e3 b5 6.b3 Fg4 7.Vc2 e6 8.He5 Ff5 9.Fd3 Fxd3 10.Hxd3 dxc4 11.bxc4 bxc4 12.He5 Hbd7 13.0-0 Hxe5 14.dxe5 Hd5 15.Bd1 Va5 16.He4 c3 17.Bb1 Bd8

 

18.Bd4

Számításba jött a18.Bb7 Fb4 (18...c5 19.h3 Fe7 20.Hd6+ Fxd6 21.exd6 0-0 22.e4 Hb6 23.d7 Va4 24.Vxa4 Hxa4 25.Bd6) 19.a3 Fe7 20.Hd6+ Fxd6 21.exd6 Bd7 22.Bb8+ Bd8 23.Bxd8+ Kxd8 24.e4 folytatás.

18...Vc7 19.Va4

Kramnyik a 19.Hxc3 Fe7 20.Hxd5 Bxd5 21.Bxd5 exd5 22.Vd3 változatban jobban állhatott volna.

19...a5 20.g3 Fb4 21.Hd6+ Kf8 22.e4 Hb6 23.Vc2 Hd7 24.Hc4 h6 25.a3 Fc5 26.Bd3 Kg8 27.Vxc3 Kh7 28.Ff4 Bb8

Ivancsuk üggyel-bajjal összekötötte bástyáit, pozíciója azonban több mint gyanús.

29.Bbd1 Bhd8 30.Vd2 Hb6 31.Bxd8 Hxc4

 

 

32.Vd7

Kramnyik messze a csúcsformájától. 32.Bd7! Hxd2 33.Bxc7 Hxe4 34.Bxf7 Hxf2 35.Bdd7 Bg8 36.Kf1 Kg6 37.Ke2 He4 38.Kd3 Hf2+ 39.Kc4 Fxa3 40.Fxh6 Kxh6 41.Bxf2 fonalas folytatásban bajban lett volna az ukránok legjobbja.

32...Vxd8 33.Vxd8 Bxd8 34.Bxd8 Fxa3 35.Bd4 Hb6 36.Fe3 c5 37.Bd1 Hc4 38.Fxc5 Fxc5 39.Bc1 Fxf2+ 40.Kxf2 Hxe5

 

 

41.Ke2 Kg6 42.Bc5 Kf6 43.Bxa5 g5 44.h3 h5 45.Bc5 Hg6 46.Kf3 He5+ 47.Ke3 Hg6 48.Ba5 h4 49.Kf2 hxg3+ 50.Kxg3 He5 51.Bb5 Hd3 52.Bb8 Kg7 53.Kg4 Hf2+ 54.Kxg5 Hxh3+ 55.Kg4 Hf2+ 56.Kf4 Hd3+ 57.Ke3 és döntetlen

Carlsen,M (2826) - Karjakin,S (2763)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Hc3 Fb4 5.Vc2 Fb7 6.a3 Fxc3+ 7.Vxc3 0-0 8.Fg5 d6 9.Hd2 Hbd7 10.f3 Bc8 11.e4 h6 12.Fh4 c5 13.Fd3 cxd4 14.Vxd4 Hc5 15.Fe2 e5 16.Vf2 He6 17.0-0 g5 18.Fg3 Hd4 19.Bfd1 Hh5 20.Fd3 Hf4

Figyelmet érdemelt a 20...Hxg3 21.hxg3 Kg7 22.Hf1 h5 23.He3 Vf6 terv.

21.Vf1 Vf6 22.Ff2 Hde6 23.Fc2 Vg6 24.g3 Hh5 25.Ve2

 

25...g4 26.fxg4 Hf6 27.h3 Hg5 28.Kh2 d5

Elhamarkodott lépés. Egyenlő esélyekhez vezetett a 28...Hfxe4 29.Fe3 Hxg3 30.Fxg6 Hxe2 31.Ff5 Bc7 32.h4 He6 33.Fxh6 Be8 változat.

29.Fe3 d4 30.Fxg5 hxg5 31.Bf1 Kg7

 

 

32.Bf5

Felcserélődtek a szerepkörök, Magnus támadhatja a sötét királyállást.

32...Bh8 33.Kg2 Hd7 34.Hf3 f6 35.h4 Vh6 36.Bf1 Bh7

 

 

37.b4

Kimaradt a 37.hxg5 Vh3+ 38.Kf2 Bf8 39.Ke1 Vxg3+ 40.Kd1 Kg8 41.Bg1 Vh3 42.gxf6 Bxf6 43.Hg5 Vh2 44.Vf1 jobb folytatás.

37...Kh8 38.Bh1 gxh4 39.Bxh4 Ve3 40.Vxe3 dxe3 41.Fd3 Fa6!

Szergej Karjakin ellenjátékot talált.

42.Bxh7+ Kxh7 43.g5 Fxc4 44.Fxc4 Bxc4 45.gxf6 e2 46.Kf2 Bxe4 47.f7 Kg7 48.Ke1 Kf8 49.Hg5 Bg4 50.Hh7+ Ke7 51.Bg5 Bxg5 52.Hxg5 a5

A huszárvégjáték már remi.

53.b5 Kf6 54.He4+ Kxf7 55.Kxe2 Ke6 56.g4 Kd5 57.Kd3 Hf8 58.g5 He6 59.Ke3 Kc4 60.g6 a4 61.Hd2+ Kd5 62.Hb1 Hd4 63.Kd3 Ke6 64.Hc3 Kf6 65.Ke4 Hc2 66.Hb1 Hd4 67.Hc3 Hc2 és döntetlen

Szvidler,P (2755) - Gelfand,B (2744)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 d5 2.c4 e6 3.g3 dxc4 4.Va4+ c6 5.Vxc4 b5 6.Vc2 Fb7 7.Fg2 Hd7 8.a4 a6 9.0-0 Hgf6 10.Hc3 Fe7 11.d4 0-0 12.Bd1 c5 13.axb5 axb5 14.Bxa8 Vxa8 15.Hxb5 Fe4 16.Vd2 cxd4 17.Hbxd4 Bb8 18.Hh4 Fc5 19.Ve1 h6 20.Fxe4 Hxe4 21.Fe3 Hdf6 22.Hc2 Bxb2 23.Fxc5 Bxc2 24.Fd4 Va6 25.Kf1 Hd5

Kellemetlen lett volna a 25...e5 26.Fxe5 Hg4 27.Fd4 Hxh2+ 28.Kg1 Hg4 folytatás.

26.f3 Hd6 27.Bc1 Vc4 28.Bxc2 Vxc2 29.Hg2 Hc4 30.Va1 Hd2+ 31.Kf2 Hb3 32.Vb2 Hxd4 33.Vxd4 Vc3 34.Vxc3 Hxc3 35.Hf4 Kf8 36.Hd3 Ke7 37.e4 Kd6 38.Ke3 e5 39.Kd2 Hb5 40.Ke3 Hc7 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2730) - Nakamura,H (2758)
Szicíliai védelem [B70]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe2 Fg7 7.0-0 0-0 8.Be1 Hc6 9.Hb3 Fe6 10.Ff1 a5 11.Hd2 a4 12.Hdb1 Ba5 13.Ha3 d5 14.exd5 Hxd5 15.Hcb5 Vc8 16.c3 Bd8 17.Ve2 Hc7 18.Bd1 Hxb5 19.Hxb5 He5 20.Ha3 Bad5 21.Bxd5 Bxd5 22.Fe3 Hg4 23.h3 Hxe3 24.Vxe3 Vc6 25.Hc2 Vc7 26.a3 Fe5 27.Hb4 Bd8 28.Hd3 Fd6 29.Be1 Ff5 30.g3 Fxd3 31.Fxd3 Fc5 32.Vf3 Bd6 33.Be4 Bb6 34.Fc4 e6 35.Be2 Fxa3 36.Fxe6 Fxb2 37.Fxf7+ Vxf7 38.Vd3

 

38...Be6?

Jan Nepomnjacsij kapitulálhatott volna, ha Hikaru Nakamura 38...Vc7 39.Vd5+ Kf8 40.Ve4 Fa3-mal folytatta volna.

39.Vd8+ Kg7 40.Vd4+ Kg8 41.Vd8+ Vf8 42.Vd5 Vd6 43.Vxd6 Bxd6 44.Bxb2 a3 45.Ba2 Ba6 46.Kf1 Kf7 47.Ke2 Ke6 48.Kd3 Kd5 49.f4 h5 50.g4 h4 51.c4+ Kc5 52.Kc3 Be6 53.Bf2 Be3+ 54.Kc2 Kxc4?

Az amerikai nagymester sietett, 54...Kc6 volt a nyerő királylépés.

55.f5 g5 56.f6 Be8 57.f7 Bf8 58.Kb1 Kd5 59.Bf5+?! Ke6 60.Bxg5 Bxf7 61.Bh5 b5 62.Bxb5 Bf3 63.Bb6+ Ke5 64.Bb5+ Ke6 65.Bb6+ Kd5 66.g5 Bxh3 67.Bb4 Ke5 68.g6 Kf6 69.Bg4 Kg7 70.Ka2 Kh871.Bf4 Kg7 72.Bg4 Bh1 73.Bb4 h3 74.Bb3 Kxg6 75.Bg3+ Kf5 76.Bc3 Ke5? 77.Bxa3 Bh2+ 78.Ka1 Kf4 79.Bb3 Bh1+ 80.Ka2 Bh2+ 81.Ka1 Bh1+ 82.Ka2 Kg4 83.Bb4+ Kg3 84.Bb3+ Kg4 85.Bb4+ Kg3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog