Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A világossal játszók négy partit nyertek a Tal-emlékverseny első fordulójában

Címkék: VII. Tal-emlékverseny

Moszkvában a világossal játszók sikereivel kezdődött meg a Tal-emlékverseny. A játéknap egyetlen döntetlene a forduló rangadóján, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik partijában született. A tavalyi viadal holtversenyes győztese, az örmény Levon Aronjan az amerikai Hikaru Nakamura ellen nyert. Az orosz Alekszandr Morozevics az olasz Fabiano Caruanát kényszerítette feladásra. Az orosz Alekszandr Griscsuk az angol Luke McShane ellen győzött, az azeri Tejmur Radzsabov az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nagy hibáját használta ki.

Az esztendő második szuperversenyének, a VII. Tal-emlékversenynek a csütörtöki megnyitója rendhagyó volt, hiszen a sorsolási számokat egy 15 ezer eurós díjazású villámversennyel döntötték el. A 3-3 perces és lépésenként 2-2 másodperces csaták végén a világranglistát vezető Magnus Carlsen és az orosz Alekszandr Morozevics holtversenyben végzett az élen, Moro többször játszott sötéttel, így az egyes rajtszámot kapta. A világranglistán második örmény Levon Aronjan csak ötödikként zárta a „kapkodást”, de Morozevicset és Carlsent is legyőzte, az azeri Tejmur Radzsabov és az olasz Faiano Caruana ellen vesztett. A torna doyenje, Kramnyik és a legfiatalabb résztvevő, Caruana bírta legkevésbé a gyors tempót.

 

 

A villámverseny végeredménye:

1.Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) 6,5

2. Magnus Carlsen (norvég, 2835) 6,5

3. Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) 5,5

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) 5,5

5. Levon Aronjan (örmény, 2825) 5

6. Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 5

7. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) 3,5

8. Luke McShane (angol, 2706) 3

9. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) 2,5

10. Fabiano Caruana (olasz, 2770) 2

 

7th Tal-emlékverseny, villámverseny

cat. XXII (2776)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Morozevics, Alekszandr

g

RUS

2769

*

1

1

½

0

½

½

1

1

1

2943

2.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2835

0

*

1

1

0

½

1

1

1

1

2935

3.

Griscsuk, Alekszandr

g

RUS

2761

0

0

*

½

½

1

1

1

½

1

2858

4.

Radzsabov, Tejmur

g

AZE

2784

½

0

½

*

1

1

1

1

0

½

2855

5.

Aronjan, Levon

g

ARM

2825

1

1

½

0

*

½

½

½

1

0

5

2814

6.

Nakamura, Hikaru

g

USA

2775

½

½

0

0

½

*

½

1

1

1

5

2819

7.

Tomasevszkij, Jevgenyij

g

RUS

2738

½

0

0

0

½

½

*

0

1

1

2700

8.

McShane, Luke J

g

ENG

2706

0

0

0

0

½

0

1

*

1

½

3

2659

9.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2801

0

0

½

1

0

0

0

0

*

1

2607

10.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2770

0

0

0

½

1

0

0

½

0

*

2

2557

 

Csúcsrangadóval, Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapásával kezdődött meg a nagy érdeklődéssel várt viadal. Viswanathan Anand és Borisz Gelfand májusi világbajnoki döntője után a sakkrajongók igazi csatákat, kiélezett küzdelmeket remélnek. Az első időkontrollig, a 40. lépésig tilos a remiajánlat a 100 ezer eurós összdíjazású, 22-es kategóriájú tornán.

Carlsen és Kramnyik korábban 36 játszmát vívott egymással, az exvilágbajnok 17 döntetlen mellett 11-8-ra vezetett, rapid és villámpartik nélkül kilencszer remiztek és három-három partik nyertek. Moszkvában megszületett a tizedik remijük. A Nimzoindiai védelmű partiban Carlsen nem jeleskedett a nyitásban, Kramnyik a középen maradt világos királyra nyitotta a vonalat, tisztet áldozott, majd kikényszerítette a lépésismétléses pontosztozkodást. Az elemzések azt mutatták, hogy az exvilágbajnok harciasabb is lehetett volna.

A játéknap  másik rangadója, az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura tizenegyedik klasszikus gondolkodási idejű partija volt, hat döntetlen mellett 2-2-re álltak. A decemberi londoni szuperversenyen Aronjan fatális hibákkal kapott ki, a januári Wijk aan Zee-i viadalon visszavágott. Az angol megnyitás egyik bonyolult középjátékhoz vezető változatában csatáztak. Az örmény nagymester nehezen talált tervet, gyorsan fogyott gondolkodási ideje. Nakamura akár lépést is ismételhetett volna, ehelyett királyszárnyi akcióba kezdett, de elnézhette Aronjan Fd7 húzását. Anyagi hátrányba került, A kétszeres olimpiai bajnok hibátlan technikával érvényesítette előnyét. 

Az orosz Alekszandr Morozevics és az olasz Fabiano Caruana a spanyol megnyitás nyílt változatában nehéz küzdelmet vívott. Világos őrizte kis előnyét, kölcsönös időzavarban nem kombinált, hanem a megoldást az időkontroll után találta meg, minőségáldozattal talált jó esélyt. Caruana pontatlanul védekezett, Morozevics a szabadgyalogja eldöntötte a parti sorsát.

Az orosz Alekszandr Griscsuk fokozatosan játszotta túl a torna újoncát, az angol Luke McShane számára a különböző színű futók sem jelenthettek mentséget. Az azeri Tejmur Radzsabov győzelemmel mutatkozott be a moszkvai „arénában”, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij nem menekülhetett meg a „halálos” kötésből.

Az első forduló eredményei:

Alekszandr Morozevics (orosz, 2769) – Fabiano Caruana (olasz, 2770) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 56)

Magnus Carlsen (norvég, 2835) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2801) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 23)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2761) – Luke McShane (angol, 2706) 1 – 0 (Angol megnyitás, 63)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2784) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2738) 1 – 0 (Skót megnyitás, 31)

Levon Aronjan (örmény, 2825) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 1 – 0 (Angol megnyitás, 53)

 

A második forduló párosítása:

Fabiano Caruana – Hikaru Nakamura

Jevgenyij Tomasevszkij – Levon Aronjan

Luke McShane – Tejmur Radzsabov

Vlagyimir Kramnyik – Alekszandr Griscsuk

Alekszandr Morozevics – Magnus Carlsen

 

Carlsen,M (2835) - Kramnyik,V (2801)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.e3 b6 8.cxd5 exd5

Tavaly a rapid Botvinnik-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 8...Hxd5 9.Vc2 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.e4 He7 12.Fg5 h6 13.Fxe7 Vxe7 14.Vc6 e5 folytatást választotta.

9.Fd3 Fa6 10.Fxa6 Hxa6 11.Vd3 Vc8 12.He2 c5 13.b3 cxd4 14.Vxd4 Hc5 15.Vd1 Va6 16.Hf4

 

16...d4!

A nyitásban Magnus Carlsen nem jeleskedett, az exvilágbajnok átvette a kezdeményezést.

17.b4 dxe3

Érdekes bonyodalmakhoz vezetett volna a 17...Hd5 18.Hxd5 (18.bxc5? Hxf4 19.exf4 Bfe8+ 20.Kd2 bxc5) 18...Hd3+ 19.Kd2 dxe3+ 20.fxe3 Hxb4 21.axb4 Vxa1 22.Ke2 Bfe8 folytatás.

18.bxc5 Va5+ 19.Kf1 Bad8 20.Vc2 Vb5+ 21.Ke1

 

 

21...Va5+

Kramnyik a lépésismétléses döntetlen mellett döntött. 21...g5! 22.Hh3 exf2+ 23.Kxf2 Hg4+ 24.Kg3 Bd3+ 25.Kxg4 f6! után világos nagy bajban lett volna. Jobb 22.fxe3 gxf4 23.Bf1 Hd7 24.Bxf4 He5 változat, sötétnek kezdeményezéssel.

22.Kf1 Vb5+ 23.Ke1 Va5+ és döntetlen

 

Aronjan,L (2825) - Nakamura,H (2775)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.d3 0-0 9.Fe3 f5 10.Bc1 Kh8 11.a3 Ff6

Népszerűbb a 11...Fe6-os változat.

12.Fc5 Be8 13.b4 Fe6 14.Be1 Vd7 15.e4 a6 16.Fh3 g6

Figyelmet érdemelt a 16...Bad8 17.exf5 Fxf5 18.Fxf5 Vxf5 19.He4 Hd5 folytatás.

17.Fe3

Meglepő módon Levon Aronjannak csak 11 perce maradt az időkontrollig, a 40. lépésig és a lépésenkénti 3-30 másodperc.

17...Vg7 18.Hg5 Fg8

Hikaru Nakamura hosszasan gondolkodott, de nem a 18...Fxg5 19.Fxg5 Hd4 változat mellett döntött.

19.Hf3 f4

Az örmény nagymester alighanem lépést ismételt volna 19...Fe6-ra.

20.Fxb6 cxb6 21.Hd5 g5?  

Nakamura a 21...Bad8 22.Hxb6 h5 folytatással reményteljes gyalogáldozatot hozhatott volna.

 

 

22.Fd7! Be6

Az amerikai bajnokot szinte sokkolta a Fd7 lépés. 22...Bed8 23.Fxc6 bxc6 24.Hxb6 után hiába van futópárja, a zárt állásban a huszárok a jobbak, a gyalogért nincs kompenzáció.

23.Fxe6 Fxe6 24.Hxf6 Vxf6

 

 

25.Bxc6!

A legegyszerűbb megoldás.

25...bxc6 26.Va1 a5 27.Vxe5 Vxe5 28.Hxe5 axb4 29.axb4 c5 30.bxc5 bxc5 31.gxf4 gxf4 32.Kg2

Időzavarban is könnyű világossal játszani a nyert állást.

32...Ba3 33.Kf3 c4 34.Kxf4 cxd3 35.Bd1 Ba2 36.Hxd3 Fc4 37.f3

 Ízlés dolga, a prózai 37.Ke3 Kg7 38.He5 is sima volt.

37...Bxh2 38.He5 Fa2 39.Bd7 Bh6 40.Hf7+ Fxf7 41.Bxf7 Kg8

 

 

42.Bf5

A többi már könnyű technikai feladat.

42...Bh1 43.e5 h5 44.Bg5+ Kf8 45.Kf5 h4 46.Bh5 Kg7 47.f4 h3 48.Ke6 Kg6 49.Bg5+ Kh6 50.Kf5 Bh2 51.Bg8 Bh1 52.e6 h2 53.Bg2 és sötét feladta

Morozevics,A (2769) - Caruana,F (2770)
Spanyol megnyitás [C81]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Ve2 Fe7 10.Bd1 Ha5 11.c3 Hxb3 12.axb3 0-0 13.Hd4 Ve8 14.f3 Hc5 15.b4 Hb7 16.Fe3 Fd7 17.Ha3 c6 18.Hac2 a5 19.f4 Vc8 20.h3 Be8 21.Ff2 Ff8 22.Vf3 Ba6 23.He3 Va8 24.Hdc2 Vd8 25.bxa5 Hc5 26.b4 He4 27.Bd3 f6 28.Fh4 g5

 

29.fxg5

Alekszandr Morozevics kihagyta a 29.Bad1 gxh4 (29...Vc8 30.fxg5 fxg5 31.Fxg5 Hxg5 32.Vg3) 30.Hxd5 cxd5 31.Bxd5 Be7 32.Vxe4 kecsegtető folytatást.

29...fxg5 30.Fg3 Fg7 31.Fh2 Bf8 32.Ve2 Bf2 33.Ve1 g4?! 34.Bd4! Bf8 35.Bad1 Ve8 36.Hxg4 Ff5 37.Hce3 Fg6 38.Hf1

A kölcsönös nagy időzavarban Alekszandr Morozevics 38.c4 bxc4 39.b5 cxb5 40.Hxd5-tel jobban játszhatott volna.

38...h5 39.Hge3 Ba7 40.Hg3 Fxe5  

 

 

41.Hxe4

A minőségáldozat jó esélyt adott.

41...Fxd4 42.cxd4 Vxe4 43.Fe5 Kh7 44.Bc1 Baf7 45.Kh2 Bf2?! 46.Bxc6 B8f3 47.Bc7+ Ff7?

 

48.Kh1 Bf1+ 49.Vxf1 Bxf1+ 50.Hxf1 Kg6 51.Bc6+ Kh7 52.Hg3 Vb1+ 53.Kh2 h4 54.He2 Vxb4 55.Bc7 Kg8 56.a6 és sötét feladta

 

Radzsabov,T (2784) - Tomasevszkij,E (2738)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hb3 Fb6 6.Hc3 d6 7.Ve2 Hge7 8.Fe3 0-0 9.0-0-0 f5 10.exf5

A tavalyi orosz csapatbajnokságon Arescsenko és Rublevszkij is a 10.g3 fxe4 11.Hxe4 változatban remizett Tomasevszkijjel.

10...Fxf5 11.h3 Fd7 12.Vd2 Fxe3 13.Vxe3 Kh8 14.Fd3 Ve8 15.f4 Vf7 16.Bhf1 Bae8 17.Vd2 Hb4 18.Fe4 Fc6 19.Bde1 Fxe4 20.Hxe4 Vc4 21.a3 Hbc6 22.Vc3 Vd5

A vezércsere logikusnak tűnt.

23.Hbd2 Hf5 24.g4 Hfd4 25.Vd3 b5 26.Kb1

Még erősebb volt 26.Hc3 Vg2 27.Hxb5 Hxb5 28.Vxb5 Bxe1+ 29.Bxe1 h6 30.b3 folytatás.

26...b4 27.a4 h6 28.Hb3 Be7??

Kölcsönös időzavarban súlyos hiba, a kötésben levő d4 huszár sorsa megpecsételődött. 28...Be6 29.Be3 (29.Hed2 Bxf4!) 29...Bfe8 30.Bfe1 Kg8 utáni állás is világosra lett volna előnyös.

 

29.Hed2! Bxe1+ 30.Bxe1 g5 31.f5 és sötét feladta

 

Griscsuk,A (2761) - McShane,L (2706)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 Fc5 5.Fg2 d6 6.0-0 0-0 7.e3 a6 8.d4 Fa7 9.h3 Bb8 10.dxe5 Hxe5 11.b3 Hxf3+ 12.Vxf3 b5 13.Ve2 bxc4 14.Vxc4 a5 15.Fb2 Fd7 16.Bac1

Az orosz nagymester megnyugtató előnnyel jött ki a nyitásból.

16...Fc5 17.Bfd1 Be8 18.Ha4 Fxa4 19.Vxa4 Fb6 20.Fc6 Be7

 

 

21.Fxf6 gxf6 22.Vg4+ Kh8 23.Bc4 Be5 24.Bd5 Ve7 25.Vf3 Bg8 26.Kg2 Bg6 27.b4 axb4 28.Bxb4 Kg7 29.a4 Ve6 30.h4 f5 31.Bf4 Bf6 32.Kh2 h6 33.h5 Kf8 34.Kg2 Kg7 35.Kh2 Kf8 36.Kg2 Kg7 37.Vd1

A lépésismétléssel Alekszandr Griscsuk időt nyert az időzavarban.

37...Kf8 38.Kf1 Vc8 39.Vd3 Kg7 40.Kg2 Bxd5 41.Fxd5 Ve8  

 

 

42.Bxf5 Bxf5 43.Vxf5 Ve7 44.Fb3

A különböző színű futók ellenére bajban a Tal-emlékverseny angol újonca.

44...Vf6 45.Vd5 c5 46.Fc4 Fa5 47.f4 Ve7 48.Kf2 Fc3 49.Ke2 Fb4 50.g4 Vd7 51.Kd3 Ve7 52.g5 hxg5 53.fxg5 Fe1

 

54.g6

 Pontosabb volt 54.Vf5 d5 55.h6+ Kh8 56.Fxd5 Fa5 57.Ke2 folytatás.

54...fxg6? 55.Vg8+ Kf6 56.Vxg6+ Ke5 57.h6 d5 58.Vg7+

Griscsuk válogathatott a nyerések között.

58...Vf6 59.Fxd5 Fh4 60.Kc4 Kd6 61.Vxf6+ Fxf6 62.a5 Kc7 63.h7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog