Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban ötödikként a Grand Prix-sorozat második helyezésével világbajnok-jelölti címet szerzett, négyszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Nakamura a hármas rajtszámot kapta, honfitársával, Caruanával játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az ő hármasuk először játszhat világbajnok-jelölti döntőben. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov        

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Hikaru Nakamura pályafutása

Pályafutása során először világbajnokjelölt négyszeres amerikai bajnok, csapatban kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes, a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat második helyezettje 1987. december 9-én Japánban született. A március 1-től érvényes világranglista hatodik helyezettje, a világbajnok-jelölti mezőnyben a harmadik.

Japán édesapjával és amerikai édesanyjával kétéves kora óta él az Egyesült Államokban. Tízéves korában lett sakkmester, egy évvel később már nemzetközi mester, 2003-ban Bobby Fischer korábbi rekordját is megdöntve lett a legfiatalabb amerikai nagymester. (Ray Robson és Samuel Sevian ezt a rekordot később megdöntötte.)

A 2004-es FIDE világbajnokságon, Tripoliban a nyolcaddöntőig jutott, a későbbi döntős angol Michael Adams győzte őt le. Év végén először lett az Egyesült Államok bajnoka, 2009-ben, 2012-ben és tavaly ismételte meg sikerét. 2005-ben a Világkupán meglepetésre már az első körben búcsúzni kényszerült, az indiai Suriya Ganguly ellen vesztett. A torinói sakkolimpián harmadik táblásként 11 partijából szerzett 7 ponttal járult hozzá az amerikai válogatott bronzérméhez.

Gibraltáron győzött, Londonban először játszhatott szuperversenyen

Jelentős sikert ért el 2007 februárjában Gibraltáron, a GibTelecom Masters nyílt versenyen második volt, egy évvel később a holtversenyt követő rájátszásban elért sikere után már tornagyőztesként ünnepelték. A drezdai sakkolimpián bronzérmes válogatottban második táblásként 10 játszmából 6,5 pontot ért el.

A sakkvilág elitjében a nagy bemutatkozást számára a London Chess Classic 2009 tornán való részvétel jelentette, Magnus Carlsen győzelmével végződött versenyen nyeretlenül, - 1-gyel végzett. A következő évben már Wijk aan Zee-ben játszhatott, + 2-vel holtversenyben Viswanathan Ananddal negyedikként végzett. A csapat-világbajnokságon éltáblásként a mezőny legjobb egyéni eredményével vezette ezüstéremig az amerikai válogatottat. A Tal emlékversenyen veretlen maradt, egy győzelmével hármas holtversenyben lett negyedik. Londonban Vlagyimir Kramnyikkal osztotta a negyedik helyet.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Wijk aan Zee-ben szenzációs tornagyőzelmet ért el

Edzéseinek irányításában Garri Kaszparov is rövid ideig szerepet vállalt, Nakamura ekkor 10. volt a világranglistán. Bravúros első helyezéssel kezdte a 2011-es esztendőt. Wijk aan Zee-ben veretlenül, 2879-es performance-pontszámot jelentett a 13 játszmából elért 9 pontja és 2751-es Élő-pontszámát huszonhárommal növelte. Többek között Viswanathan Anand, Magnus Carlsen, Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik előtt nyerte meg a 73. Tata Steel tornát. A világraszóló sikert visszaesés követte. Romániában a „Királyok versenyén”, majd Dortmundban is – 1-gyel zárt, a Grand Slam-döntőn ötven százalékot ért el, a Tal emlékversenyen – 3-mal utolsóként végzett! Londonban már javuló formát mutatott, Carlsennel holtversenyben lett második Kramnyik mögött.

Reggio Emiliában másodikként zárta az évet, nyitotta az új esztendőt. Wijk aan Zee-ben hatodik lett, az amerikai bajnokságot St. Louisban egypontos előnnyel nyerte meg, a Tal emlékversenyen azonban csak nyolcadik. A 2012/13-as Grand Prix-sorozat első versenyén Londonban Anish Giri társaságában az utolsó helyen végzett. A London Chess Classic tornán harmadik volt. Pekingben, a Szellemi Világjátékokon mind a három műfajban ezüstérmes.

Wijk aan Zee-ben kezdte a 2013-as évet, hatodik volt a Tata Steel tornán. A GP-sorozat zugi versenyén a második helyet szerezte meg. Norvégia első szuperversenyén Stavangerben Magnus Carlsennel azonos pontszámmal harmadik. Szalonikiben harmadik GP-versenyét játszotta, - 1-gyel zárt. Az oly meglepő végeredményt hozó Tal emlékversenyen ötven százalékkal hatodik. (Borisz Gelfand győzött Carlsen előtt, Anand kilencedik, Kramnyik a tízedik lett!) Párizsban a Gp-versenyen holtversenyben harmadik. A kieséses rendszerű London Chess Classis rapidtornán első, a döntőben Borisz Gelfandot győzte le.

A Grand Prix-sorozaton másodikként világbajnok-jelölti címet szerzett

2014 januárjában már harmadik volt a világranglistán, a holland tengerparti városban, Wijk aan Zee-ben  csak kilencedikként végzett – 1-gyel. Zürichben is mínuszban zárt. Samkirban a Gasimov emlékversenyen a világbajnok Carlsentől elszenvedett kettős veresége ellenére ötvenszázalékos. Óriási kudarc a 2. Sinquefield Kupán való szereplése, - 3-mal lett utolsó.

Tromsöben a Világkupán hatodik kiemeltként a nyolcaddöntőig jutott, az ukrán Anton Korobov állta útját. Nakamura sikerrel rajtolt a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton, Bakuban ötös holtversenyben harmadik volt, Taskentben az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovval osztotta a második helyet. Gibraltáron remekelt, másodszor győzött. Zürichben ezüstérmes Viswanathan Anand mögött, ismét harmadik volt a világranglistán. St. Louisban veretlenül negyedszer lett bajnok. Hanti-Manszijszkban holtversenyes első helyével világbajnok-jelöltséget ünnepelhetett, az összetett pontversenyben második lett Fabiano Caruana mögött.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2015. június 1-től érvényes világranglistán Hikaru Nakamura átlépte a bűvös 2800-as ponthatárt. A Grand Chess Tour első versenyén Stavangerben harmadik volt, júliusban 2814 Élő-ponttal pályafutása addigi rekordját érte el, Carlsen, Anand és Topalov mögött a negyedikként jegyezhettük.

St. Louisban holtverseny után is harmadikként hirdették ki. A bakui Világkupán  a rajtlistán Hikaru Nakamura második volt, a negyeddöntőig jutott, az ukrán Pavel Eljanov állította őt meg. A 2015. októberi ranglistán újabb rekorddal, 2816-os pontszámmal második volt. A novemberin elszámolták a Világkupát, majd a Klubcsapatok Európa-kupáját, ez – 23 pontot jelentett. A Grand Chess Tour befejező versenyén Londonban sem villogott, nyolcadik helyével végül az összetett pontversenyben ötödikként zárt. A világbajnok-jelölti verseny főpróbájaként Gibraltáron játszott, az eddigi legerősebb összetételű viadalon harmadszor győzött.

Hikaru Nakamura a rapid-és a villám-világranglistán is második Magnus Carlsen mögött.

Kiemelkedő egyéni sikerei:

2008 Gibraltár 1

2011 Wijk aan Zee 1

2012  Reggio Emilia 2

2012   Hoogeveen Unive 1

2013   Zug  GP 2

2013   Stavanger  3

2013   Sinquefield Kupa 2

2013   Párizs  GP 3

2013   London Chess Classic (rapid) 1

2014   Taskent GP  2-3

2015   Gbraltár  1

2015   Zürich 2

2015   Stavanger 2-3

2015   St. Louis 3

2016   Gibraltár 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben pozitív a mérlege, ötször győzte le egy vereség mellett, tizenkilenc párharcuk döntetlen lett.

Anish Girivel 23 partit játszott, háromszor nyert, kétszer kikapott, tizennyolcszor remiztek.

Rendkívül élvezetesek voltak viaskodásai Levon Aronjannal, de többször a rövidebbet húzta. 13 döntetlen mellett 11-6-ra az örmény nagymesternél az előny.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval kedvezőtlen a statisztikája, hatszor megosztoztak a ponton, a bolgár sakkozó ötször legyőzte, kétszer tudott csak visszavágni.

Megdöbbentő a fölénye az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben, 6-1-re vezet, tízszer remiztek.

Szergej Karjakinnal már 26-szor csatáztak, 7-4-re Nakamuránál az előny 15 döntetlen mellett.

Peter Szvidler ellen negatív a mérlege, hat veresége áll két nyerésével szemben, ötször remiztek.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti döntőt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan mellett az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban negyedikként a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Prix-és Grand Slam-győztes, rendezői szabadkártyával játszó Levon Aronjan eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Aronjan a hatos rajtszámot kapta, Girivel játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A vb-jelölti-verseny főszponzora a Tashir cég, a rendezői szabadkártyát Levon Aronjan kapta meg. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Giri

-

Szvidler

Szvidler

-

Giri

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Aronjan

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov       

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Levon Aronjan pályafutásának legfontosabb versenyei, sikerei

Az örmény sakkozás legjobbja, a 2006-os torinói, a 2008-as drezdai és a 2012-es isztambuli sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, Levon Aronjan 1982. október 6-án született Jerevánban. 1994-ben a szegedi korcsoportos vb-n a 12 évesek versenyében győzött. 1999-ben örmény bajnok lett,  2001-ben a lausanne-i ifjú titánok tornáján győzött, egy év múlva junior világbajnokságot nyert. 2005 júliusában került be a top 10-be és egyúttal átlépte a 2700 Élő-pontos határt. A csapat-világbajnokságon bronzérmes örmény válogatott éltáblása. Hanti-Manszijszkban lenyűgöző teljesítménnyel diadalmaskodott a Világkupán. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija döntetlennel végződött.

Torinóban olimpiai bajnok a válogatottal

2006 januárjában Wijk aan Zee-ben, a világranglista ötödik helyezettjeként pályafutása első szuperversenyén csak ötvenszázalékos, de a linaresi viadalon már tornagyőztesként ünnepelték. Az áprilisi és júliusi világranglistán Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mögött harmadikként jegyezték. A torinói sakkolimpián az aranyérmes örmény válogatott „vezérevezőse”, jelentős szerepet játszott a szenzációs sikerben.

A fantasztikus sorozat után törvényszerű volt kis visszaesésese, de Moszkvában, a Tal-emlékversenyen hármas holtversenyben első -  többek között Lékó Péterrel -, majd 2007. januárjában Wijk aan Zee-ben Veszelin Topalovval  és Tejmur Radzsabovval osztotta a dicsőséget. Májusban rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Elisztában a világbajnok-jelölti párosmeccsen drámai küzdelemben, csak a hosszabbítás után nyert a 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen. A nyolc között a spanyol Alekszej Shirovval szemben egy nyeréssel és öt remivel biztosította mexikói repülőjegyét. Főpróbaként Aronjan Mainzban megnyerte a Fischer Random Chess versenyt, a döntőben Anandot győzte le. A visszavágón, a rapidtornán az indiai exvilágbajnok diadalmaskodott, három remi mellett egy nyeréssel.

Másodszor is olimpiai bajnok az örmény válogatottal

Nagy reményekkel utazott Mexikóba, az egyik titkos favoritnak tartották a nyolcfős világbajnoki döntőben. Sem betegségével, sem riválisaival nem tudott sikerrel megbirkózni. Mindössze 6 pontot ért el, az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hatodik lett.

Gyorsan feledtette a kudarcot, 2008-ban a Corus-tornán Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen, egyetlen vereségét Kramnyiktól szenvedte el. Linaresben a harmadik helyet osztotta Topalovval. Remekelt Nizzában, 2,5 pontos előnnyel nyerte meg az Amber-versenyt. Nagyot bukott a szófiai M-tel versenyen, nyeretlenül, négy vereséggel utolsó lett! Sokáig nem búslakodott, Szocsiban megnyerte a Grand Prix-tornát. Amire kevesen számítottak, az örmény válogatott Drezdában megvédte olimpiai bajnoki címét. Igazi népünnepély volt az aranyérmes csapat fogadtatása. Nankingban második hellyel zárta az évet.

Grand Prix- és Grand Slam-győztes

2009-ben a Corus-tornán holtversenyben második, Linaresben gyengélkedett, -1-gyel végzett. A GP-viadalon Nalcsikban ismét top formában, újabb első helyet szerzett. Mainzban megnyerte a rapidtornát, Zsermukban a holtversenyes második hellyel a GP-versenysorozat győztese és világbajnokjelölt lett. Bilbaóban parádézott a Grand Slam-döntőn. A Tal-emlékversenyen Ananddal csak   a negyedik helyet osztotta. Nem látjuk őt Wijk aan Zee-ben, Linaresben harmadik. Sanghajban a Grand Slam kvalifikációs versenyen rájátszásban kikapott Kramnyiktól. A sakkolimpián nem rajta múlott, hogy a címvédő örmények csak nyolcadikok lettek. Moszkvában kettős sikert aratott, holtversenyben első lett a Tal-emlékversenyen, majd a villám-vb-t is megnyerte.

A 2011-es évet ismét Wijk ann Zee-ben kezdte, Carlsennel holtversenyben harmadik, majd szerencsés kézzel rapidozott a 20. Amber-tornán, övé az utolsó verseny első helye.

Kazanyban a rájátszásban kikapott Alekszandr Griscsuktól

Kazanyban, a világbajnok-jelölti páros mérkőzések első körében  gigászi csatát hozott az első számú esélyesnek tartott Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Gricsuk összecsapása. A meccs első játszmájának végjátékában Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent. A másik három parti hasonló izgalmakkal nem szolgált. A rájátszásban nyíltsisakos küzdelem folyt, két sötéttel elért nyeréssel kezdődött a négyjátszmás meccs. Aronjan nagyon idegesen játszotta az első partit, szinte ellenállás nélkül vesztett. A jelentős lélektani előny azonban béklyóként hatott Griscsuk játékára, világossal ő sem remekelt, Aronjan egyenlített.

A világranglista harmadik helyezettje alighanem meccslabdát  hibázott a harmadik játszmában, Aronjan nyerőesélyt hagyott kihasználatlanul, sőt a remiért kellett megküzdenie. A negyedik ütközet döntött,  Aronjan tőle szokatlan módon jelentős időhátrányba került, Griscsuk kiskombinációval anyagi előnyt szerzett. Időelőnyét is kihasználva gúzsba kötötte sötét haderejét, majd a király elleni akció továbbjutását jelentette.

Ningbóban, Moszkvában és Wijk aan Zee-ben remekelt

Aronjan a kudarcért a ningbói csapat-világbajnokságon aranyéremmel kárpótolta magát, s egyúttal sokadszor bizonyította, hogy társaival igazi csapatot alkot, veretlenül lettek elsők. Két olimpiai aranyérem után a top csapatversenyt is megnyerték.

A Grand Slam-döntőn Carlsen és Ivancsuk mögött, Nakamura és Anand társaságában lett harmadik. A csapat Európa-bajnokságon az örmény válogatott az utolsó forduló előtt még vezetett, de a németektől elszenvedett váratlan vereségnek köszönhetően még a dobogóról is lecsúsztak. Aronjan az éltáblán eredményesen játszott. A nagy presztízsű Tal-emlékversenyen harmadszor végzett holtversenyben az élen. A Berger-Sonneborn pontszámmal megelőzte volna a norvég Magnus Carlsent, de a versenykiírás a több sötét partit játszót díjazta, így a világranglistát vezető Magnus lett a kedvezményezett, mindketten megőrizték veretlenségüket.

A moszkvai nagy sikert követően a London Chess Classic szuperversenyen csalódást okozott. Fölényes állást elvesztett Hikaru Nakamurával szemben, s tőle szokatlan módon a vereség túlzottan is megviselte, Vishy Ananddal együtt csak ötvenszázalékos eredményt ért el. Levon a sakkot nélkülöző pihenést választotta, új energiákat gyűjtött és januárban a Tata Steel szuperversenyen, Wijk aan Zee-ben  partijai pályafutásában új színvonalat  jelentettek. Úgy érezte, hogy a nyitások alaposabb kidolgozására fordított munka is nagyon hasznos volt. Kreatívabb lett a felkészülése, nagyon fontosnak érezte a számtalan jó tanácsot, meg kell tanulnia a számítógép helyes használatát.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Wijk aan Zee-ben kettős győzelemmel rajtolt, Karjakin legyőzése után visszavágott Nakamurának a londoni vereségért. A harmadik fordulóban azonban kikapott a nagy riválistól, Magnus Carlsentől. A vesztés ezúttal nem törte le, higgadtan értékelte, hogy a rossz nyitást követően nagyot nem hibázott, mindent elkövetett, hogy megnehezítse Magnus nyerését. Belátta, hogy egy ilyen jó sakkozó ellen lehet partit veszíteni. A cseh David Navarával szemben érte még „baleset”, de hét játszmát tudott nyerni, s a plusz öt az első helyet jelentette számára. „Életem versenyét játszottam” – nyilatkozta a torna végén.

Zürichben hatjátszmás felkészülési páros meccset vívott az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároztak, párharcuk 3-3-mal ért véget. Aronjan győzelemmel kezdett, Kramnyik a harmadik játszmában egyenlített ki.

A májusi Élő-listán 10 pontra megközelítette Carlsent, de a júniusra előrehozott Tal-emlékversenyen holtversenyben negyedik lett, 2-2 nyerés és vesztés volt a számláján az 5 remi mellett.

Isztambulban harmadszor olimpiai bajnok, az éltáblán is aranyérmes 

A 2006-ban és 2008-ban is első örmény válogatott Isztambulban harmadszor diadalmaskodott. Hanti-Manszijszkban címvédőként csak hetedikek voltak, de a csapat-világbajnokság megnyerésével legjobbjaik új impulzusokat kaptak. Ők sem fiatalodtak az évek alatt, de hitük az újabb és újabb sikerek elérésében csak erősödött. Harmadikok voltak a rajtlistán, a hetedik fordulóban a kínaiaktól elszenvedett vereséget követően rendezték soraikat, négy győzelemmel célba értek. A örmény televízió megszakította adását, hogy közölje az örömhírt, majd egyenes adásban közvetítették a záróünnepséget. Levon Aronjan 10 partijából gyűjtött 7 pont, a 2894-es performance-pontszám hűen tükrözi kitűnő teljesítményét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

„Szeretném kiemelni Levon Aronjan szerepét. Az ő tudása, a többiekhez való viszonya is a siker kulcsa. Megosztja társaival a legféltettebben őrzött megnyitási ötleteit, a gondosan kidolgozott a változatokat, aligha van erre hasonló példa a rivális együtteseknél. A többiekre is jellemző ez a hozzáállás, nincsenek titkaik egymás előtt, mert a csapat eredményessége a tét” – nyilatkozta a kapitány Arshak Petroszjan.

A Grand Slam-döntőn nem tudott lépést tartani az olasz Fabiano Caruanával és a második félidőben remeklő Carlsennel, harmadik lett. Londonban csalódást okozott, csak hatodik a kilencfős mezőnyben, kikapott Carlsentől. A Tata Steel szuperversenyen a címvédőként rajtolva egyetlen vereségét az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól szenvedte el. Látványos partiban kapott ki, a házielemzés ellen nem volt védelme. Aronjan formája sokat javult a londoni torna óta. Másfél pontos hátránnyal lett második Carlsen mögött. Esélyes állást rontott remire ellene.

A londoni világbajnok-jelölti versenyen nem bírta a hajrá feszültségét, a második félidőben három partit is vesztett

A londoni világbajnok-jelölti torna első félidejében Levon Aronjan jól, ponterősen játszott, Magnus Carlsennel holtversenyben vezetett, másfél ponttal előzték meg a hetet remiző Vlagyimir Kramnyikot. A második körben azonban meglepő fordulatokat láttunk. Egymás elleni remijük után Aronjan kikapott Borisz Gelfandtól. Gyorsan javított Ivancsuk elleni győzelmével, fél pont volt a hátránya Carlsennel szemben. A 11. fordulóban azonban elszenvedte második vereségét, Peter Szvidler „besegített” Carlsennek és Kramnyiknak. Az örmény nagymester a versenyfutásban a harmadik helyre csúszott vissza. A következő játéknap megpecsételte sorsát, hihetetlen fordulatos, izgalmakban bővelkedő összecsapás végén Kramnyik győzött, Aronjan a végjátékban prózai remit nem vett észre. Carlsen és Kramnyik holtversenyes elsősége a norvég titánnak kedvezett, több győzelmének köszönhetően világbajnoki kihívó lett.

Helyezés

Név

Rtg

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

5

2

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

4

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

5

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

3

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

A sakkozás negyedik világbajnoka, Alekszander Aljechin emlékére megszervezett tornát a vereséggel kezdő Levon Aronjan nyerte meg.  Holtversenyben végzett az élen a veretlenségét megőrző izraeli Borisz Gelfanddal. A versenykiírás a sötéttel többet játszót részesítette előnyben, így Aronjan vehette át a győztesnek járó trófeát. Párizsban öt, Szentpéterváron négy fordulót játszottak le.

A norvégiai Stavangerben megrendezett szuperversenyen Aronjan + 1-gyel Peter Szvidlerrel és Viswanathan Ananddal a negyedik helyet osztotta.

Élő-pontjai alapján biztos résztvevője volt a világbajnok-jelölti versenynek, de játszania kellett a Világkupán. A norvégiai Tromsøben megrendezett viadal harmadik fordulójának nagy szenzációjaként a rajtlistát vezető, a világranglistán második Levon Aronjan búcsúzni kényszerült. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij ellen világossal vesztette el az első partit, bonyodalmakban gazdag második játszmában nyerőesélyt szalasztott el. Aronjan gyenge szereplésével 10,8 pontot vesztett.

Az örmény nagymester a Világkupán mutatott gyenge játéka után St. Louisban is csalódást okozott, újabb Élő-pontokat is vesztett, közel három év után kikerült a 2800 Élő-pontos klubból. Javított a Grand Slam-döntőn, veretlenül nyerte meg a tornát, formája jelentős javulást mutatott.

A csapat Eb-n csak negyedik lett az örmény válogatott, Aronjan 9-ből 6 pontot ért el. Antalyában a csapat-vb-n nem tudták megvédeni címüket, de Levon Aronjan remekelt, az első táblán a legjobb eredményt érte el 8-ból 6 ponttal.

Tornagyőzelemmel kezdte a 2014-es esztendőt. A Tata Steel Chess szuperversenyen másfél pontos előnnyel végzett az élen, + 13,7 Élő-pontot is szerzett. A zürichi tornán Magnus Carlsen mögött lett második. A világranglistán második 2830 Élő-pontjával, ez pályafutásának legmagasabb értékszáma!

Hanti-Manszijszkban vezette a rajtlistát, a második félidő feszültségét nem bírta

Első számú esélyesként indult a világbajnok-jelölti döntőben, a nyitányon Viswanathan Anandtól vereséget szenvedett. A vesztés nem törte le, a viadal félidejét még Ananddal holtversenyben 4,5 ponttal vezető pozícióban zárta. A londoni vb-jelölti versenyhez hasonlóan a második félidőben nem bírta a fokozott feszültséget, sokat hibázott, három partiban is feladásra kényszerült.

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

A balsikert hosszas hullámvölgy követte, a rossz sorozat St. Louisban szakadt meg

A balsikert hullámvölgy követte, Stavangerben csak egy partit tudott nyerni, igaz a tornagyőztes Szergej Karjakinra mért vereséget, de két partiban kikapott. A sakkolimpián csak nyolcadik lett a címvédő örmény válogatott. St. Louisban – 2-vel zárt. Nem indult el a Grand Prix-sorozaton. A Grand Slam-döntőn veretlenül lett második Viswanathan Anand mögött. Hikaru Nakamurával St. Louisban mérkőzött meg, 2-2 lett a klasszikus gondolkodási idejű partik vége, villámban az amerikai nagymester 9,5-6,5-re győzött.

A 2015-ös évet Wijk aan Zee-ben kezdte, - 2-vel csak tízedik lett. Baden-Badenben ötvenszázalékos, Zürichben Fabiano Caruana és Szergej Karjakinnal nyeretlenül osztotta az utolsó helyet. Hazai pályán, Cahkadzorban a háromszoros olimpiai bajnok örmény válogatott a csapat-vb derekán még aligha bízhatott az éremszerzésben. A negyedik fordulóban a kínai csapattól elszenvedett kiütéses vereséget követően nem kis nehézség árán rendezték soraikat, végül bronzéremmel zártak, Aronjan 9-ből 6 ponttal. Stavangerben újabb kudarc érte, holtversenyben utolsó lett a Grand Chess Tour első versenyén, az augusztusi világranglistán már csak a 11. volt 2765 ponttal.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016

Az oly hosszú, balsikerekkel kísért sorozat St. Louisban szakadt meg. Mily meglepő, hogy a szaksajtó meglepetésként értékelte veretlenül elért első helyét, egypontos előnnyel győzött. Hosszas tárgyalások, egyeztetések után az örmény sakkozók játszottak Bakuban a Világkupán, a 2. forduló szenzációja volt a 2765-ös Élő-pontjával a 9. helyre rangsorolt Aronjan veresége az ukrán Arescsenkoval szemben. Az Európa-kupán is csak ötven százalékot ért el az orosz bajnokcsapatban, a Szibériában.

A Grand Chess Tour  londoni tornáján negyedikként végzett, az összesített pontversenyben harmadikként zárt. A januári listán már a negyedik volt 2792-vel. A vb-jelölti verseny előtti főpróbáján, az új időkontrollal megrendezett zürichi tornán feledhető játékkal lett negyedik. A Bundesligában Rapport Richárdtól elszenvedett vereségéért hat ponttal „fizetett”, a világranglistán jelenleg a hetedik, a moszkvai mezőnyben a negyedik Élő-pontjait tekintve.

Kiemelkedő egyéni sikerei:

2005 Világkupa 1

2006 Morelia/Linares 1, Moszkva 1-3

2007 Wijk aan Zee 1-3

2008 Wijk aan Zee1-2, Amber (rapid) 1, Szocsi GP 1, Nanking 2

2009 Wijk aan Zee 2, Amber (rapid) 1-3, Nalcsik GP 1, Zsermuk GP 2-3, Bilbao 1

2010 Moszkva 1-3

2011 Moszkva 1-2

2012 Wijk aan Zee 1

2013 Wijk aan Zee 2, Párizs/Szentpétervár 1-2, Bilbao 1

2014 Wijk aan Zee 1, Zürich 2, Bilbao 2

2015 St. Louis 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben kedvező a mérlege, 6-4-re vezet hét döntetlen mellett.

Anish Giri ellen még jobb a statisztikája, négy nyerés és kilenc döntetlen.

Rendkívül élvezetesek voltak viaskodásai Hikaru Nakamurával, 13 döntetlen mellett 11-6-ra nála az előny.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalovval eddig 28 partiban csatázott, az örmény nagymester hétszer kikapott, ötször legyőzte a bolgár sakkozót. A tizenhat pontosztozkodás korántsem békés  partikban született meg.

Az exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen Aronjan nagyon sikeres. A 36 partiból kilencet nyert meg, négyszer kapott ki tőle, huszonhárom partijuk remivel végződött.

Önbizalmat növelő Szergej Karjakinnal szembeni statisztikája is, 27 partiból kilencet megnyert, háromszor kapott ki, tizenöt döntetlen még számlájukon.

Peter Szvidlerrel 29 partit vívott. Aronjan négyszer nyert, háromszor kikapott, huszonkétszer megosztoztak a ponton.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Topalov az ötös rajtszámot kapta, Ananddal játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Karjakin

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Veszelin Topalov pályafutása

Veszelin Topalov 1975. március 15-én Ruszéban született. Édesapjától 8 éves korában tanult meg sakkozni. 1989-ben a 14 éven aluliak világbajnokságát megnyerte, egy évvel később ezüstérmes volt a 16 évesek vb-jén. 1992-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet. Egy évvel később Budapesten megnyerte a zónaversenyt.

Névjegyét 1994-ben a moszkvai sakkolimpián tette le, amikor Garri Kaszparovot érdekes tisztáldozattal legyőzte. Szép sikereket ért el 1996-ban, Amszterdamban, Madridban és Novgorodban nyert tornát, átlépte a 2700 Élő-pontos álomhatárt. Egy évvel később Dos Hermanasban, majd Leonban diadalmaskodott. Topalov valamennyi kieséses rendszerű világbajnokságon játszott. A groningeni vb-n 1997-ben kiemeltként nem élte túl a második fordulót, a holland Jeroen Piket ellen vesztett. Két év múlva Las Vegasban a 16 között Vlagyimir Kramnyiktól rapid rájátszásban kapott ki. 2000-ben a negyeddöntőben Michael Adams győzte őt le. 2001-ben holtversenyben Kramnyikkal első a dortmundi tornán. A moszkvai vb-n a 16 között vérzett el ismét, eszelős csatában maradt alul Alekszej Shirovval szemben.

Topalov 2002-ben Lékó Péterrel vívta Dortmundban a klasszikus sakkozás világbajnok-jelölti döntőjét, 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett miután kettős vesztéssel kezdte a párharcot. Két év múlva Tripoliban, a FIDE vb-n első kiemelthez méltóan az elődöntőig látványosan menetelt, tíz partijában csak egyetlen döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. Rusztam Kaszimdzsanov ellen azonban csak négy remivel kezdte a meccset, és a rapid rájátszást óriási meglepetésre elbukta.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

2005-ben a Salamancában élő bolgár nagymester még nagyobb sebességre kapcsolt. Harmadik volt Wijk aan Zee-ben, Garri Kaszparovot az utolsó fordulóban legyőzve holtversenyben lett első a visszavonulását a záróünnepségen bejelentő orosz világranglista-vezetővel. Szófiában a hat résztvevős, kétfordulós szuperverseny második félidejében szárnyalva tornagyőztes. „Nem félek a vereségtől, ez különböztet meg engem a többiektől” – nyilatkozta szófiai sikere után. Dortmundban rossz rajt után végül holtversenyben másodiként végzett.

Topalov San Luisban elhódította a FIDE világbajnoki címét

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az argentínai San Luisban nyolc résztvevővel, kétfordulós viadalon  döntötték el FIDE világbajnoki cím sorsát. Veszelin Topalovot már a 13. forduló után világbajnokként ünnepelhették. A legjobban felkészült, kirobbanó formában játszó, az első félidőben káprázatos eredményességgel sakkozó Topalov másfél pontos előnnyel győzött. A viadal első félideje, a hét játszma után már kétpontos előnnyel vezetett, mindössze Viswanathan Anandnak „ajándékozott” fél pontot. A legérdekesebb sakkot játszó, a legjobb segítő csapatot maga mögött tudható Veszelin Topalov fejére került a korona. Egyszer volt nagy bajban, Lékó Péter ellen az első fordulóban, de nagymesterünk egyenesen vesztésre rontotta nyerőesélyes állását. A második körben Topalov taktikusan játszott, nem kockáztatott, hetes remiszériával is biztosan érte el kitűzött célját.

Az újdonsült világbajnok nem sokat ült a babérjain. Januárban már átlépve a bűvös 2800 Élő-pontos határt a Corus szuperversenyen szerepelt és Viswanathan Ananddal holtversenyben az élen végzett. A Morelia-Linares szuperverseny első félidejében pocsékul sakkozott, hét partiból csak 2,5 pontot gyűjtött. Spanyol földön már remekelt, immár veretlenül 5,5 pontot szerzett, s végül holtversenyben második lett. Szófiában már hivatalos világranglista-vezetőként szerepelt, a megszokott forgatókönyvet láttuk, rossz első félidő után szárnyalt a folytatásban, az utolsó négy partit megnyerve lett első. A világranglistát 2813 ponttal vezette.

Címegyesítő világbajnoki döntő Elisztában, a rapid rájátszást Kramnyik nyerte

Topalov menedzsere, Szilvio Danajlov célul tűzte ki, hogy egyfajta „börze” legyen a világbajnoki címért folytatott versengés. Aki egymillió dollárnál többet tud kínálni a meccsért, megmérkőzhet a világbajnokkal. A FIDE vezérkarának egy csoportja is támogatta a képtelen ötletet, majd rendeződtek a viszonyok, csak a hivatalos világbajnoki rendszerben lehet kiharcolni a kihívói jogot!  A címegyesítő meccset Elisztában játszotta le Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov. Máig sem érthető egyezményt írtak alá: a győztes mindent visz! Szinte hihetetlen, hogy a döntőben a rapid rájátszásban vereséget szenvedő Topalovnak (a San Luis-i vb győztesének) kevesebb joga volt, mint az említett vb második-negyedik helyezettjének, akik előversenyek nélkül játszhattak a 2007-es mexikói világbajnokságon.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A címegyesítő mérkőzés hihetetlen hőfokon zajlott. A meccs egyetlen partijában sem volt igazi időzavar, a küzdő felek jóval gyorsabban játszottak, sokkal praktikusabban, és sokszor a csata csak a negyedik, de még inkább az ötödik órában dőlt el. Egyetlen gyors döntetlen sem született. Vlagyimir Kramnyik megérdemelte az ünneplést, kibírta a bolgár team lélektani hadviselését. Bizonyára sokat jelentett számára, hogy neves nagymesterek az ötödik parti játék nélküli elvesztése után nyílt levélben kérték, biztatták őt a folytatásra, és ő engedett a rábeszélésnek. Veszelin Topalov hiába dicsérte menedzserét, Szilvio Danajlovot, hogy védte az érdekeit sorozatos beadványaival, a bolgár sakkozó rengeteget vesztett népszerűségéből, „öngólt” lőtt.

A bonyodalmak mellett sok szakmai tanulsággal is szolgált a két világklasszis összecsapása. Topalov úgy vélte, hogy jobban felkészült ellenfelénél, mégis több esélyt hagyott kihasználatlanul. A partikban inkább ő kezdeményezett, de csak két partit tudott nyerni. Ezzel szemben Kramnyik egyszer sem hibázott a kínálkozó alkalmak kihasználásakor. A bolgár taktikája a rajtnál balul sült el, erőszakoskodott és remi állást elvesztett, illetve nem adott be egy mattot. Hasonló hibákat a San Luis-i világbajnokságon Topalov nem követett el, de valljuk be, hogy ott az első körben riválisai jóval szerényebb ellenállást fejtettek ki. Kétpontos hátránynál bevetették a WC-cselt, és megingatták Kramnyikot, aki látszólag padlóra került a kettős vereség hatására. Kramnyik remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, hogy vert helyzetből magához tért, és végül megérdemelten nyert.

A világbajnoki cím elvesztése, a meccset követő diplomáciai csatározás, a csalódottság megviselte a bolgár exvilágbajnokot, formája korántsem volt egyenletes. Hármas holtversenyben megnyerte a Corus 2007 szuperversenyt, majd Linaresben az utolsó helyet osztotta Lékó Péterrel. Hazai pályán, Szófiában a torna első félidejét mínuszban zárta, majd javított a második körben, és harmadszor is győzött. Vitoriában a „Bajnokok Ligája” elnevezésű versenyen is diadalmaskodott. Egy év múlva Wijk aan Zee-ben nagyot botlott, csak Kramnyik elleni parádés nyerése vigasztalhatta.  Linaresben négy vereséget is begyűjtött, holtversenyben harmadik lett. Szófiában nem bírt a fantasztikus formában játszó Vaszilij Ivancsukkal. Az év második felében magára talált és parádés teljesítményt nyújtott. A Grand Slam- döntőt megnyerte, Anand gyengélkedésének köszönhetően visszaszerezte a világranglistán az első helyet. A decemberi nankingi szuperversenyen is remekelt, másfél pontos előnnyel ért célba. A világbajnok-jelölti elődöntő miatt 2009-ben nem játszhatott Wijk aan Zee-ben és a linaresi tornát is ki kellett hagynia.

Az amerikai Gata Kamskyt 4,5-2,5-re legyőzte a vb-jelölti döntőn

Topalov a világbajnoki kihívó jogáért a 2007-es Világkupa győztesével, Gata Kamskyval mérkőzhetett meg. A sakk világában sajnos már megszokott bonyodalmak előzték meg a párharcot, Kamsky nem akart Szófiában játszani. Egyértelműen Topalov volt az esélyes, Kamsky a párharc előtt még nyeretlen volt az exvilágbajnokkal szemben. A második játszmában Kamsky világossal gyorsan megadta magát, majd a negyedik összecsapást megnyerte, így az első félidő 2-2-vel zárult. Kamsky gyalogelnézés után ellenállás nélkül vesztette el az ötödik partit, világossal nem tudott egyenlíteni. A hetedik játszma igazi krimi volt, érthetően örömünnep volt Szófiában a páros mérkőzésen aratott 4,5-2,5-ös győzelme.

Az M-tel tornán meglepetésre csak harmadik, Nankingban a szenzációs elsőséget  elérő norvég Magnus Carlsen mögött két és félpontos hátránnyal lett második. A linaresi szuperverseny sikeres főpróba volt számára, tornagyőztesként ünnepelték. Túlzott bonyodalmakat vállalt, de elképzelése bevált. A linaresi győzelme után adott interjújában Topalov kiemelte, hogy a sakktörténelem eddigi legnagyobb díjalapjáért játszanak, de Anand nem mutatott semmiféle aktivitást, hogy további szponzorok bekapcsolásával még növekedjen a 2 millió eurós díjalap. Topalov szívesen játszotta volna akár az egész meccset is kedvező feltételek mellett Indiában, de akár meg is oszthatták volna a költségeket a kettős rendezéssel.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Topalov győzelemmel kezdte, vereséggel zárta a szófiai világbajnoki döntőt

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár alaposan keresztülhúzta számításaikat, végül 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztek meg a bolgár fővárosba.

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után  a negyedik összecsapást  Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után - hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt - Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futó erejét. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov  (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A világbajnoki döntő elvesztése után először a Grand Slam-döntőn mérkőzhetett meg ismét az elittel, - 1-gyel végzett. Magnus Carlsennel szemben mindkét partiját elbukta, Vishy Anand 1,5-0,5-re verte őt. Topalov hosszas versenyzési szünettel, edzésekkel készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzéses tornára, ahol az amerikai Gata Kamsky volt az első és nagy meglepetésre az utolsó ellenfele, 1,5 – 2,5-re kikapott.

A Grand Prix-sorozatot megnyerte, világbajnokjelölt lett

A 2012-es évet Wijk aan Zee-ben kezdte, pocsék formában játszott, - 3-mal holtversenyben tízedik lett, 18 Élő-pontot is vesztett. Az asztanai rapid-vb-n bronzérmes. Résztvevője lett a 2012/13-as GP-sorozatnak, és a hosszú ideje tartó hullámvölgyének éppen a londoni tornán vetett véget, már csak 2752 Élő-ponttal játszott, holtversenyes elsőségével javított. A bukaresti viadalon holtversenyben első. A zugi GP-tornát másfél pontos előnnyel nyerte meg, 22 Élő-pontot is szerzett, a világranglistán a negyedik helyre lépett előre!  A norvégiai szuperversenyen nyeretlenül csak nyolcadik. Szalonikiben is könnyen feledhető a – 2-es eredménye, a két tornán összesen 26 Élő-pontot vesztett!

Topalov kockáztatott, nem nevezett a 2013-as Világkupára, akár a világbajnok-jelöltséget is bukhatta volna, ha Pekingben, az utolsó GP-versenyen nem áll helyt. Végül Lékó Péterrel a harmadik helyet osztotta, s ez elegendő volt számára, hogy megnyerje az összetett pontversenyt, világbajnok-jelölt lett. Világranglistás negyedikként, 2785 Élő-ponttal játszhatott Hanti-Manszijszkban.

A világbajnok-jelölti versenyen sokan titkos favoritnak vélték, de a túlzott akarás, a bonyodalmakban elkövetett súlyos hibák eredményeként óriási meglepetésre utolsó lett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

Stavangerben is csúfos kudarcot szenvedett el, öt játszmát is veszítve kilencedikként végzett. St. Louisban kezdte a hullámvölgyből a kilábalást, ötven százalékot elérve lett harmadik. Kockáztatott, nem indult el a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton, hosszas versenyzési szünetet tartott. Megnősült, kislánya született.

Stavangerben megnyerte a Grand Chess Tour első versenyét

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Grand Chess Tour első versenyén, Stavangerben láttuk ismét játszani. Topalov tornagyőzelmében nagy szerepet játszott az első fordulóban Magnus Carlsen ellen elért szerencsés nyerése, de későbbi partijaival rászolgált az első helyezésre. A 40 éves bolgár exvilágbajnok 18 Élő-pontot gyűjtött, nagy eséllyel pályázott a 2016. évi világbajnok-jelölti versenyre szóló meghívásra, hiszen ketten a 2015-ös év átlag-pontszámával jogosultak a részvételre.

A második tornán St. Louisban csak ötven százalékot ért el. Kötelező volt indulnia a bakui Világkupán, ahol vezette a rajtlistát. A nyolcaddöntőben azonban búcsúzni kényszerült, Peter Szvidler győzte le. Londonban nagyot betlizett, utolsó lett, 23 Élő-pontja is bánta a kudarcot, de a világbajnok-jelöltséget eldöntő versengésbe ez már nem számított be.

Veszelin Topalov kiemelkedő eredményei:

1993 Madrid  1-3.

1995 Polanica Zdroj  1, Elenite 1-2.

1996 Amszterdam 1-2, Dos Hermanas 1-2, Madrid 1-2.

1997 Amszterdam 1.

2001 Dortmund 1-2.

2002 Cannes 1-2.

2005 Linares 1-2, Szófia 1, San Luis 1.

2006 Wijk aan Zee 1-2, Szófia 1.

2007 Wijk aan Zee 1-3, Szófia 1, Vitoria 1.

2008 Szófia 2, Grand Slam-döntő 1, Bilbaó 1, Nanking 1.

2009 Szófia 3.

2010 Linares 1.

2012 London GP 1-3, Bukarest 1-2.

2013 Zug GP 1

2015 Stavanger 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben negatív a mérlege, ötször szenvedett vereséget és öt döntetlen mellett egyszer tudta megadásra kényszeríteni.

Anish Girivel tíz partit játszott, háromszor remiztek, az előny a mezőny legfiatalabb tagjánál, 4-3-ra vezet.

Levon Aronjannal eddig 28 partiban csatázott, az örmény nagymestert hétszer győzte le, ötször kikapott, a tizenhat pontosztozkodás korántsem békés  partikban született meg.

Az ősi rivális exvilágbajnok Viswanathan Ananddal már hatvankilencszer nézett farkasszemet, 39 döntetlen mellett Vishynél az előny 17-13-ra.

Szergej Karjakinnal szemben pozitív a mérlege, 6-2-re vezet, hatszor remiztek.

Peter Szvidler is jó kuncsaftja, tízszer legyőzte, hétszer kikapott tőle, 15-ször megosztoztak a ponton.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen is biztató a statisztikája, öt nyerés a két vesztéssel szemben és még hat döntetlen.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben gyors lépésismétléses döntetlennel fejeződött be a címvédő Marija Muzicsuk és kihívója, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjének negyedik partija. Ismét a spanyol megnyitás nyílt változata mellett döntött az ukrán világbajnoknő, Hou Ji-fan tért el a második partiban látott folytatástól. Marija gondosan elemzett változatot játszott meg, kettős tisztáldozattal kikényszerítette a döntetlent, 21 lépést követően mosolyogva kötöttek békét. Hou Ji-fan megőrizte egypontos előnyét 2,5 – 1,5-re vezet, a keddi ötödik játszmában ismét világossal játszik majd.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntő negyedik partijában a címvédő Marija Muzicsuk ismét a spanyol megnyitás nyílt változatát játszotta meg. Szekundánsaival, segítőivel gondosan elemezhették a párharc második ütközetét, amelyet nem a nyitás, hanem rossz terv választása, illetve súlyos időzavar miatt vesztett el.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan a 9.Fe3-as vari helyett ezúttal a 9.c3-as folytatás mellett döntött. Marija nem követte a januárban Wijk aan Zee-ben játszott Caruana – Wei Yi partit, a 13…Hxd4 jobb választás volt, a 14…h5! lépés pedig egyértelműen gondos házielemzés eredménye volt. Igazi küzdelem nem bontakozott ki, Hou Ji-fan belátta, hogy Marija kettős tisztáldozata után nem tudja elkerülni a lépésismétléses döntetlent.

A világbajnoki döntő 4. játszmája:

Hou Ji-fan (kínai, 2667) - Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) döntetlen (Spanyol megnyitás, 21)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 1,5 – 2,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

Hou Ji-fan (2667) - Muzicsuk,M (2563)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.c3

A döntő 2. játszmájában az exvilágbajnoknő a 9.Fe3 Fe7 10.c3 0-0 11.Hbd2 Vd7 12.Fc2 (A bakui Világkupán Michel Adams a 12.Be1 Hxd2 13.Fxd2 Bad8 14.Hd4 Hxd4 15.cxd4 c5 16.dxc5 Fxc5 változatban nem tudott előnyt elérni Marija Muzicsuk ellen.) 12...Hxd2 13.Vxd2 Fg4 14.Ff4 Fxf3 15.gxf3 Bad8 16.Bfd1 Ve6 folytatást választotta, a címvédő késlekedésének, rossz tervének, majd időzavarának köszöntetően megnyerte a partit.

9...Fe7 10.Fc2 Fg4 11.h3 Fh5 12.g4 Fg6 13.Hd4 Hxd4

Az idei Tata Steel Chess szuperversenyen Wei Yi a 13...Vd7 14.f4 Hxd4 15.cxd4 f5 16.Fe3 0-0 17.Hc3 c6?! 18.Fxe4 dxe4 19.d5 b4? 20.dxc6 Vxd1 21.Hxd1 folytatásban hátrányba került Fabiano Caruanával szemben, az amerikai nagymester érvényesítette anyagi előnyét.

14.cxd4

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14...h5! 15.f3

Világosnak nem ad előnyt a 15.f4 változat sem. 15...hxg4 16.f5 Bxh3 17.Fxe4 dxe4 18.fxg6 f5 19.exf6 Bg3+ 20.Kh2 Fd6 21.Ff4 Bf3 22.Bxf3 gxf3 23.Vc1 Vxf6 24.Vc6+ Kd8 25.Vxa8+ Kd7 26.Fxd6 Vh4+ 27.Kg1 Ve1+ fonalasan remi lett volna.

15...Hg3 16.Bf2 hxg4 17.Fxg6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

17...Bxh3! 18.Vc2 Fc5! 19.Vxc5 Bh1+ 20.Kg2 Bh2+ 21.Kg1

A lépésismétléses döntetlen elől nem lehet kitérni. 21.Kxh2??-re 21…Vh4+ 22.Kg2 Vh3+ 23.Kh1 Vh1 mattol. Sötét nyerne a 21.Kxg3?? Vh4+ 22.Kf4 gxf3+ 23.Ke3 Vxf2+ változatban is.

Bh1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Lvivben döntetlennel ért véget a címvédő ukrán Marija Muzicsuk és kihívója, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjének harmadik játszmája. Marija ezúttal 1.d4-gyel kezdett, a katalán megnyitású partiban minimális előnyt szerzett, ellenfele pontos játékkal egyenlített ki esélyeit. A küzdelem a 36. lépésben fejeződött be békekötéssel, Hou Ji-fan 2-1-re vezet, a vasárnapi negyedik összecsapás során világossal játszhat.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A hazai pályán játszó címvédő Marija Muzicsuk a tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntő második partijának elvesztése után a pihenőnapnak köszönhetően rendezhette kissé megtépázott sorait. A harmadik összecsapást 1.d4-gyel kezdte, kihívója, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fannal a katalán megnyitásban küzdöttek meg.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Muzicsuk állása kissé kedvezőbb volt, kezdeményezett, de Hou Ji-fan pontosan játszva kiegyenlítette esélyeit. A sorozatos cseréket követően a 36. lépésben döntetlenben egyeztek meg. A kínai exvilágbajnoknő megőrizte egypontos előnyét, 2-1-re vezet, az elkövetkező két partiban, vasárnap és kedden is világossal játszik majd.

A világbajnoki döntő 3. játszmája:

Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) - Hou Ji-fan (kínai, 2667) döntetlen (Katalán megnyitás, 36)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 1 – 2 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Muzicsuk,M (2563) – Hou Ji-fan (2667)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Hf3 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fa6 11.cxd5

A legnépszerűbb a 11.He5 Bc8 12.Hc3 (12.cxd5 cxd5 13.Hc6 Hh5 14.Fe3 Hb8 15.Hxe7+ Vxe7) 12...Fxc4 13.Hxc4 dxc4 14.e4 b5 15.a4 a6 16.axb5 axb5 folytatás.

11...cxd5 12.He5 Bc8 13.Hc6 Fb5 14.Hxe7+ Vxe7 15.Hc3 Hh5 16.Fe3 Hhf6 17.a4 Fc4 18.a5 bxa5 19.Bxa5

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

19...Vb4 20.Bda1 Bb8 21.Bxa7 Vxb2 22.Vxb2 Bxb2 23.Ff3 h6 24.h4 Bc8 25.Ff4 Bc2 26.B7a3 h5 27.Kg2 Kh7 28.Bc1 Bxc1 29.Fxc1

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29...e5 30.dxe5 Hxe5 31.Fe3 Hxf3 32.Kxf3 He4 33.Hxe4 dxe4+ 34.Kxe4 Fxe2 35.Ba5 f6 36.Bc5 Bxc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan,  az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban másodikként a tavalyi Világkupa győztese, az orosz sakkozás nagy reménysége, a 26 éves Szergej Karjakin eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Karjakin az 1-gyes rajtszámot kapta, Szvidlerrel játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Caruana

-

Giri

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Karjakin

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Szergej Karjakin pályafutása

Az orosz sakkozás nagy reménysége az 1990. január 12-én született Szergej Karjakin. Az ukrán színekben 2004-ben olimpiai aranyérmes Karjakin 2009-ben folyamodott orosz állampolgársághoz, úgy érezte, hogy szakmailag sokkal több segítséget kaphat álmának megvalósításához, hogy sakkvilágbajnok legyen. Karjakin 11 éves korában a 14 évesek között lett korcsoportos Európa-bajnok, fél évvel később a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán Vaszilij Ivancsukkal vívott döntőjében Ruszlan Ponomarjov egyik szekundánsa volt, erős taktikai vénája miatt esett rá a választás, Ponomarjov 18 évesen világbajnoki címet szerzett, jóval esélyesebbnek tartott honfitársát legyőzte.

Karjakin rövidesen a Guinness Rekordok Könyvébe került be,  12 évesen és 7 hónaposan máig is minden idők legfiatalabb nagymestere lett. 2004-ben már játszott a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán, az orosz Mihail Kobalija az első fordulóban legyőzte őt. Meghívást kapott a dortmundi szuperversenyre, emlékezetes csatát vívott többek között a világbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, aki csodával határos módon, feladványszerű motívum segítségével mentette állását remire az ifjú titánnal szemben.

14 évesen az ukrán válogatottal olimpiai bajnok

Karjakin versenyről-versenyre fejlődött, és a calviai sakkolimpián bemutatkozhatott az ukrán válogatottban, 7 partijából 6,5 ponttal járult hozzá a szenzációs elsőséghez, az ukránok megszakították a szovjet-orosz együttesek 1980 óta tartó nyerőszériáját – 1978-ban Portisch Lajos vezetésével válogatottunk győzött. Wijk aan Zee-ben megnyerte a nagymesterversenyt, majd a varsói Eb-ről kvalifikálta magát a Világkupára, de az első körben a rájátszásban alulmaradt Balogh Csabával szemben.

A 2006-os évet Wijk aan Zee-ben kezdte, + 1-gyel végzett a 19-es kategóriájú szuperversenyen. A torinói sakkolimpián nem rajta múlott a jobb szereplés, 11 játszmából 8,5 pontot gyűjtött, a címvédésre nem volt esélyük. Amszterdamban az ifjú reménységek csapatát erősítette Magnus Carlsennel együtt, a „veteránok” együttesét nagyon elverték (28-22), Karjakinnak 2679, Carlsennek 2675 volt ekkor az Élő-pontja.

A 2007-es Világkupán kedvező sorsolással az elődöntőig menetelt, Alekszej Shirovval szemben „vérzett el”. A 2008. január 1-től érvényes világranglistán volt először tagja a + 2700-as klubnak, 2732-vel a 13. a rangsorban, Magnus 1 ponttal előzte meg.

Wijk aan Zee-ben tornagyőztes

A 2009-es évet parádés tornagyőzelemmel kezdte, Wijk aan Zee-ben Aronjant fél ponttal megelőzve írta be magát a győztesek sorába. Életében két nagy változás következik be. Megnősült és megkapta az orosz állampolgárságot. Úgy érezte, hogy sokkal nagyobb támogatást biztosíthatnak számára, képesnek érezte magát, hogy felvegye a versenyt az erős konkurenciával. Elsősorban Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan szakmai segítségére számíthatott. A Grand Slam-döntőn ötven százalékot ért el. A Világkupán ismét elődöntős, a későbbi győztes Borisz Gelfanddal már nem bírt. Címvédőként a Corus versenyen először játszott orosz színekben, + 1-gyel végzett. A csapat-világbajnokságon azonban még nem játszhatott az orosz válogatottban. Szép sikerként megnyerte az ACP rapid Világkupáját, győztesként ünnepelhették a Karpov versenyen.

A sakkolimpián sikerrel debütált orosz színekben, 10-ből 8 pontot szerzett, taktikai okokból nyolc partiját is világossal játszotta, de így sem sikerült megakadályozni az ukrán bravúrt, Ivancsukék másodszor lettek aranyérmesek. A Tal emlékversenyen Aronjannal és Mamedgyarovval osztotta az első helyet. A szuperbajnokságon holtverseny után ezüstérmes. A szép sikereknek köszönhetően a 2011. január 1-től a világranglistán 2776 Élő-ponttal az ötödik helyre lépett előre.

A világkupán 2011-ben Polgár Judittól szenvedett vereséget

A báznai szuperversenyen Magnus Carlsennel holtversenyben végzett az élen. A szuperbajnokságon bronzérmes. A Világkupán a harmadik fordulóban Polgár Judittól szenvedett vereséget. Javított a Karpov versenyen, Etienne Bacrot társaságában végzett az élen. Az Eb-n az orosz válogatott ismét nem került dobogóra, 7-ből 4,5 pont Karjakin eredménye. A Tal emlékversenyen a harmadik helyezettnek járó trófeát vehette át.

A Tata Steel Chess 2012 szuperversenyen tőle szokatlan módon négy partit is vesztett, az ötvenszázalékos eredménnyel aligha lehetett elégedett. Magnus Carlsent megelőzve rapid világbajnoki címet szerzett, a villámversenyen bronzérmes. Dortmundban Fabiano Caruana vehette át a győztesnek járó trófeát, Karjakin többször volt a tornán világos, mint olasz riválisa. A szuperbajnokságon a hatos holtversenyt eldöntő rájátszást ezüstérmesként zárta. Az isztambuli sakkolimpián veretlen maradt, 10-ből 7 pont, az örmények harmadszor is aranyérmesek, az oroszoknak csak az ezüstérem jutott. A Grand Slam-döntőn erőtlenül sakkozott, negyedik lett Carlsen, Caruana és Aronjan mögött. Taskentben holtversenyes elsőként kezdte a 2012/13-as GP sorozatot. Pekingben megnyerte a SportAccord Szellemi Világjátékok villámversenyét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Stavangerben Carlsent megelőzve tornagyőztes

2013-ban Stavangerben, Norvégia első szuperversenyén addigi pályafutása legnagyobb sikerének örülhetett. Négyes nyerősorozattal rajtolt, a megingást is túlélve ért elsőként a célba. A 2012-es dortmundi szuperversenyen aratott holtversenyes elsősége után tíz hónapot kellett várnia az újabb sikerre, közben Élő-pontokat és a világranglistán helyezéseket is vesztett. A Világkupán a legjobb 16 között Dmitrij Andrejkintől a rájátszásban kikapott. Vlagyimir Kramnyik elsőségének köszönhetően azonban Élő-pontjaival mégis világbajnokjelölt lett! A szuperbajnokságon csak ötvenszázalékos. A csapat-világbajnokságon kalandos utat bejárva aranyérmes az orosz válogatott, Karjakin 8-ból 5,5 pontot szerzett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A világbajnok-jelölti versenyen második, Stavangerben ismét első

A világbajnok-jelölti verseny előtt utolsó versenyét Wijk aan Zee-ben játszotta. A másfél pontos előnnyel első Levon Aronjan mögött Anish Girivel osztotta a második helyet.

Hanti-Manszijszkban gyengén játszott az első félidőben,– 2-vel állt, a második körben a hét játszmából 5 pontot szerzett, egypontos hátránnyal lett második az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand mögött

.

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

Stavangerben ismét első, veretlenségét nem tudta megőrizni, de négy győzelemmel ellensúlyozta Levon Aronjan elleni vesztését, Carlsent fél ponttal előzte meg. A tromsői sakkolimpián taktikai okokból a negyedik táblára jelölték, az orosz válogatott csak negyedik lett, Karjakin 10-ből 7 pontot gyűjtött. A 2014/15-ös Grand Prix-sorozat első versenyén, Bakuban ötös holtversenyben harmadik, a második tornán Taskentben négyes holtversenyben negyedik.

Legközelebb Zürichben látjuk versenyezni, nyeretlenül holtversenyben negyedik. A csapat-világbajnokságon a válogatottal csak negyedik. Nagy csalódásként éli meg, hogy Vlagyimir Kramnyik lemondása után nem ő, hanem a francia Maxime Vachier-Lagrave játszhat a Grand Chess Tour három tornáján. A GP utolsó versenyén Hanti-Manszijszkban csak holtversenyben hatodik, összesítésben hetedik lett. A szuperbajnokságon javuló formát mutatva ezüstérmes.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Világkupán a 11. helyre rangsorolva jutott a döntőbe. Négy meccsét is rájátszásban nyerte meg. A fináléban drámai csatában nyert Peter Szvidler ellen, mind a tíz parti döntéssel végződött, Karjakin „szerencsésebb” kézzel sakkozott.

Szergej Karjakin a Világkupa győztese:

Szergej Karjakin – Ermes Espinoza Veloz (kubai, 2495) 2 – 0

Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2662) – Szergej Karjakin 2 – 4 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

Szergej Karjakin – Yu Yangyi (kínai, 2721) 1,5 – 0,5 (1 – 0, döntetlen)

Dmitrij Andrejkin (orosz, 2720) – Szergej Karjakin 1,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2736) – Szergej Karjakin 2 – 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 0 – 1)

Pavel Eljanov (ukrán, 2717) – Szergej Karjakin 2,5 – 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, döntetlen)

Peter Szvidler (orosz, 2727) – Szergej Karjakin 4 – 6 (1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 0 -1, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 0 – 1)

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben negatív a mérlege, négyszer szenvedett vereséget és 18 döntetlen mellett egyszer tudta megadásra kényszeríteni.

Anish Girivel mindössze kilenc partit játszott, 4-0-ra vezet a holland titán ellen.

Levon Aronjannal eddig 27 partiban csatázott, az örmény nagymestertől kilencszer kapott ki, háromszor legyőzte.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen is negatív a mérlege, 6 döntetlen mellett hat játszmát vesztett, kétszer nyert.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben még nyeretlen. Tizenegy év alatt 13 játszmát vívtak, tizenegyszer remiztek, Karjakin ifjú titánként kétszer feladásra kényszerült.

Peter Szvidlerrel 31 partiban mérte össze erejét, hétszer nyert, négyszer kikapott a húsz döntetlen mellett.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen eddig nem villogott, 15 döntetlen mellett 7-4-es vesztésre áll.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg  a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban elsőként az ötszörös olimpiai bajnok, hétszeres orosz bajnok, a 2011-es Világkupa győztese, a tavalyi viadal ezüstérmese, Peter Szvidler pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Szvidler a 8-as rajtszámot kapta, Karjakinnal játszik az első fordulóban.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában  ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt. A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását,  az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok  lesznek, slágermeccs Anand és Topalov  összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Fabiano Caruana (amerikai, 2794)

Anish Giri (holland, 2793)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)

Levon Aronjan (örmény, 2786)

Veszelin Topalov (bolgár, 2780)

Viswanathan Anand (indiai, 2762)

Szergej Karjakin (orosz, 2760)

Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford.

márc.11

VIII.ford.

márc. 20

Karjakin

-

Svidler

Szvidler

-

Karjakin

Nakamura

-

Caruana

Caruana

-

Nakamura

Giri

-

Aronjan

Aronjan

-

Giri

Anand

-

Topalov

Topalov

-

Anand

II. ford.

márc.12

IX. ford.

márc. 21

Szvidler

-

Topalov

Topalov

-

Szvidler

Aronjan

-

Anand

Anand

-

Aronjan

Caruana

-

Giri

Giri

-

Caruana

Karjakin

-

Nakamura

Nakamura

-

Karjakin

III.ford.

márc. 13

X. ford.

márc. 23

Nakamura

-

Szvidler

Szvidler

-

Nakamura

Giri

-

Karjakin

Karjakin

-

Giri

Anand

-

Caruana

Anand

-

Caruana

Topalov

-

Aronjan

Aronjan

-

Topalov

IV. ford.

márc. 15

XI. ford.

márc. 24

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Caruana

-

Topalov

Topalov

-

Caruana

Karjakin

-

Anand

Anand

-

Karjakin

Nakamura

-

Giri

Giri

-

Nakamura

V. ford.

márc. 16

XII. ford.

márc. 25

Szvidler

-

Aronjan

Aronjan

-

Szvidler

Anand

-

Nakamura

Nakamura

-

Anand

Topalov

-

Karjakin

Karjakin

-

Topalov

Aronjan

-

Caruana

Caruana

-

Karjakin

VI. ford.

márc. 17

XIII. ford.

márc. 27

Anand

-

Szvidler

Caruana

-

Szvidler

Topalov

-

Giri

Aronjan

-

Karjakin

Aronjan

-

Nakamura

Topalov

-

Nakamura

Caruana

-

Karjakin

Anand

-

Giri

VII. ford.

márc. 19

XIV. ford.

márc. 28

Szvidler

-

Caruana

Szvidler

-

Anand

Karjakin

-

Aronjan

Giri

-

Topalov

Nakamura

-

Topalov

Nakamura

-

Aronjan

Giri

-

Anand

Karjakin

-

Caruana

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Peter Szvidler pályafutása

A világbajnok-jelölti verseny résztvevőinek rangsorában nyolcadik Peter Szvidler 1976. június 17-én Szentpéterváron született. Óriási tehetségként 1994-ben már bajnokságot nyert, sikerét még hatszor ismételte meg, 1995-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2008-ban, 2011-ben és 2013-ban vehetett át bajnoki aranyérmet. Szvidler ötszörös olimpiai bajnok (1994, 1996, 1998, 2000, 2002). Elkápráztatta a sakkvilágot, amikor 1997-ben Garri Kaszparovot Tilburgban szenzációs játszmában legyőzve holtversenyben végzett az élen a világbajnokkal és Vlagyimir Kramnyikkal. Az egyik titkos esélyesnek számított a groningeni világbajnokságon, de az angol  Michael Adams ellen a rapid rájátszásban a 16 között óriási csatában elvérzett.

1998-ban Dortmundban Kramnyikkal holtversenyben lett első. Az 1999-es Las Vegas-i vb-n meglepetésre már a 32 között kiesett, a macedón színekbe átigazolt bolgár Kirill Georgijev győzte le. A balsiker után egy év múlva Bielben fölényesen nyerte a hagyományos tornát. 2000-ben Újdelhiben ismét Adams állította pirosra a szemafort előtte, a rapid játszmák feszültségét ezúttal sem bírta. Egy év múlva Moszkvában visszavágott az angolnak a vereségért, öt döntetlen után a második villámpartiban győzte le. Szvidler az elődöntőig jutott, ahol a későbbi világbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki 2,5-1,5-re. A 2004-es januári listán 2747 ponttal a negyedik helyre tornászta fel magát. A brissagói világbajnoki döntőben Kramnyik szekundánsa volt, a feladat, az izgalmak láthatóan megviselték, a januári Corus versenyen csak 11. lett. Dortmundban meglehetősen békésen sakkozva holtversenyben második, egyetlen győzelmét Lékó Péter ellen aratta.

2005-ben a San Luis-i vb-n racionálisan sakkozott, gyorsan belátta, hogy Veszelin Topalovval nem tud lépést tartani miután a bolgár sakkozó megfogta őt a nyitásban. Az első félidő után Topalov mögött kétpontos hátrányban volt, de Anandot és Lékót egy ponttal megelőzte. Szvidler veretlenül játszotta végig a második kört, honfitársát, Alekszander Morozevicset legyőzte. Holtversenyben Ananddal a második helyen végzett, és ezzel jogot szerzett a 2007-es mexikói világbajnoki döntőn való részvételre, ahol ötödikként zárta szereplését.  Peter Szvidler gyengén muzsikált a Grand Prix-sorozatban, az összesítésben csak a 15. lett

Az öt olimpiai aranyérem mellett Szvidler még két ezüstérmet is szerzett, 2004-ben és 2010-ben volt tagja az ukránok mögött második helyen végzett orosz válogatottnak. (2006-ban és 2008-ban az oroszok lemaradtak a dobogóról.) 1997-ben és 2005-ben játszott a csapat-világbajnokságon aranyérmes orosz csapatban, 2001-ben ezüstérmes volt az együttessel. Ningbóban csak negyedik lett az orosz ötös. Európa-bajnokságon 1997-ben, 2003-ban és 2007-ben aranyérmes, 2009-ben ezüstérmes, tavaly bronzérmes volt a válogatottal. Az isztambuli sakkolimpián nem válogatták be a hajrában aranyérmes esélyét „elpuskázó” orosz csapatba, még Alekszandr Morozevics betegsége miatti visszalépése után sem kapott bizalmat az új kapitánytól, Garri Kaszparov egykori szekundánsától, Jurij Dohojantól. A tavalyi Eb-n éltáblás volt és aranyéremig vezette a válogatottat.

Az orosz nagymester az ún. Fischer Random Chess világbajnoki címét 2003-ban Lékó Péter elleni 4,5-3,5-ös győzelemmel szerezte meg, az örmény Levon Aronjannal szemben hasonló arányban védte meg titulusát. 2005-ben Mainzban Almási Zoltán volt a kihívója, az orosz nagymester szerencsésebb kézzel sakkozott, 5-3-ra nyert, majd ez év múlva Aronjan visszavágott a vereségéért.

Szvidler bámulatosan gyorsan számol, taktikailag nagyon erős, rendkívül képzett sakkozó, de nagy hibája, hogy a partijaira sokszor nem tud teljes erővel koncentrálni. Legendává vált, ahogy Anand ellen döntetlent ajánlott nyert állásban, vagy Kramnyikkal szemben elméleti remi végjátékban váratlanul kapitulált.

A szentpétervári nagymester 2003-ban az áprilisi Élő-listán lépte át a 2700 pontos álomhatárt. Legmagasabb pontszámát a 2006 januárin érte el, 2765-tel a negyedik volt a rangsorban. Pontszáma sokat hullámzott, 2008 januárban ötödikként rangsorolták 2763-mal, egy év múlva csak a 20. volt 2723-mal, majd feljött 2754-re, de 2010 novemberben csak a 23. helyen találtuk 2722-vel. A mélypontról ismét felfelé vezetett az útja. Öt éve Hanti-Manszijszkban a Világkupán veretlenül menetelt előre, magabiztosan, jól játszott, végső sikere teljesen megérdemelt volt. Elsősége világbajnok-jelölti címet jelentett számára.

Szvidler játszhatott a Grand Prix 2012/13-as sorozatában, két tornán vett csak részt, a londoni világbajnok-jelölti versenyre koncentrált. Az első félidőt ötvenszázalékos eredménnyel zárta, Magnus Carlsentől világossal vereséget szenvedett, az azeri Tejmur Radzsabovot legyőzte. A hetet remiző Kramnyikkal együtt másfél pont volt a hátránya a holtversenyben vezető Carlsennel és Aronjannal szemben. Nyolcadik partiját elvesztette Kramnyik ellen, az exvilágbajnok megkezdte felzárkózását. A végeredmény szempontjából is döntő volt, hogy a 11. fordulóban legyőzte Aronjant. Az orosz nagymester az ukrán Vaszilij Ivancsukot is megadásra kényszerítette, a sorsdöntő utolsó fordulóban Carlsennek világossal vágott vissza. Nem rajta múlott, hogy végül mégis a norvég titán lett a világbajnoki kihívó, Ivancsuk fosztotta meg Kramnyikot az első helytől.

Helyezés

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

1

Magnus Carlsen

2872

NOR

* *

½ ½

1 0

½ ½

1 1

1 ½

½ 0

½ 1

1

5

2

Vlagyimir Kramnyik

2810

RUS

½ ½

* *

½ 1

½ 1

½ ½

½ 1

½ 0

½ 1

1

4

3

Peter Szvidler

2747

RUS

0 1

½ 0

* *

½ 1

½ ½

½ ½

½ 1

1 ½

8

4

4

Levon Aronjan

2809

ARM

½ ½

½ 0

½ 0

* *

1 0

½ ½

1 1

1 1

8

½

5

5

Borisz Gelfand

2740

ISR

0 0

½ ½

½ ½

0 1

* *

½ ½

½ ½

½ 1

1

2

6

Alekszandr Griscsuk

2764

RUS

0 ½

½ 0

½ ½

½ ½

½ ½

* *

½ 1

½ ½

1

1

7

Vaszilij Ivancsuk

2757

UKR

½ 1

½ 1

½ 0

0 0

½ ½

½ 0

* *

0 1

6

0

3

8

Tejmur Radzsabov

2793

AZE

½ 0

½ 0

0 ½

0 0

½ 0

½ ½

1 0

* *

4

0

1

Címvédőként játszhatott a 2013-as Világkupán, az első körben csak rájátszásban győzte le az ukrán világbajnoknő Anna Usenyinát. A moldáviai Viorel Bologannal szemben is „pótvizsgázott”, majd a következő akadályt már jól vette, az azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert. A vietnami Le Quang is megnehezítette továbbjutását, és a negyeddöntőben már elvérzett honfitársával, Dmitrij Andrejkinnel szemben.

A rigai ACP rapid Világkupáján az elődöntőben Griscsuktól kapott ki. Nyizsnyij Novgorodban Szvidler veretlenül játszotta végig a 66. Szuperbajnokságot, a holtversenyt eldöntő párharcot megnyerte Jan Nepomnjacsij ellen. A varsói csapat Európa-bajnokságon a bronzérmes válogatottban a második táblán játszva 9 játszmájából 6,5 pontot szerzett.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Két éve Hanti-Manszijszkban a világbajnok-jelölti versenyen a rendező Orosz Sakkszövetség „szabadkártyájával” játszhatott, nem tudta megismételni londoni sikerét, mínuszban végzett.

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Viswanathan Anand

2770

IND

* *

½ ½

½ ½

1 ½

½ ½

1 ½

½ ½

½ 1

0

3

57,25

2

Szergej Karjakin

2766

RUS

½ ½

* *

0 1

½ ½

½ ½

0 1

½ 1

½ ½

0

3

51,75

3

Vlagyimir Kramnyik

2787

RUS

½ ½

1 0

* *

1 ½

½ ½

½ ½

½ 0

0 1

7

3

49,25

4

Sahriyar Mamedgyarov

2757

AZE

0 ½

½ ½

0 ½

* *

1 ½

0 1

1 ½

½ ½

7

2

3

48,00

5

Dmitrij Andrejkin

2709

RUS

½ ½

½ ½

½ ½

0 ½

* *

½ 1

0 ½

1 ½

7

2

48,50

6

Levon Aronjan

2830

ARM

0 ½

1 0

½ ½

1 0

½ 0

* *

1 ½

½ ½

3

45,00

7

Peter Szvidler

2758

RUS

½ ½

½ 0

½ 1

0 ½

1 ½

0 ½

* *

1 0

½

3

46,00

8

Veszelin Topalov

2785

BUL

½ 0

½ ½

1 0

½ ½

0 ½

½ ½

0 1

* *

6

0

2

42,25

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Szvidler a tromsői sakkolimpián csak negyedik orosz válogatottban ötven százalékot ért el. A tavalyi bakui Világkupán a döntőben heroikus küzdelemben maradt alul Szergej Karjakinnal szemben. Kettős győzelemmel kezdte a finálét, majd hihetetlen bakival vesztette el a harmadik összecsapást, majd a negyedik partit is. A rájátszásban kevésbé bírta a feszültséget. Szvidler a tavalyi Eb-n Reykjavíkban éltáblásként aranyérmet ünnepelhetett. Az orosz nagymester angol nyelvű kommentárjait nagy élvezettel hallgathatjuk a különböző portálokon, segíthetik a sakkozás szerelmeseit a csodás játék minél jobb megértésében, mutat rá az állások rejtelmeire, a legjobbak gondolkodásának titkaira.

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben negatív a mérlege, négyszer szenvedett vereséget és 12 döntetlen mellett egyszer tudta megadásra kényszeríteni.

Anish Girivel mindössze kilenc partit játszott, 2-1-gyel nála az előny, Bakuban, a Világkupa elődöntőjében 1,5-0,5-re legyőzte a holland titánt.

Levon Aronjannal eddig 29 partiban csatázott, az örmény nagymestertől négyszer kapott ki, háromszor legyőzte.

Az exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen is negatív a mérlege, 15 döntetlen mellett tíz játszmát vesztett, hétszer nyert.

Az exvilágbajnok Viswanathan Ananddal szemben még nyeretlen. Tizenhét év alatt 28 játszmát vívtak, huszonkétszer remiztek, Szvidler hatszor feladásra kényszerült.

Szergej Karjakinnal 31 partiban mérte össze erejét, négyszer nyert, hétszer kikapott a húsz döntetlen mellett.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen pozitív a mérlege, öt döntetlen mellett 6-2-re vezet.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Huai’an-ban befejeződtek az IMSA Elite Mind Games küzdelmei. Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a kínai Ding Liren elsőségével ért véget az 5 fordulós, svájci rendszerű Basque-verseny. A grúz Nana Dzagnidze és az orosz Valentyina Gunyina, valamint a cseh David Navara és az ukrán Ruszlan Ponomarjov szerzett még érmet. Az érmeken a női viadalokon négy, a férfiak versenyeiben hét ország sakkozói állhattak dobogóra.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A Szellemi Világjátékok befejező játéknapján született meg a kínai férfi sakkozás egyetlen érme. Ding Liren a „párhuzamos partik” mai negyedik fordulójában  2-0-ra legyőzte a három kör után vezető orosz Jevgenyij Tomasevszkijt. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov elleni két döntetlen is már tornagyőzelmet jelentett számára. A cseh David Navara kitűnő performance-pontszámának köszönheti második helyét, Ponomarjov a rapidversenyen elért ezüstérme után másodszor is dobogóra állhatott, Tomasevszkij csak negyedik lett. Az érmeken a férfi versenyeken hét ország sakkozói osztoztak, két azerbajdzsáni és egy kínai  aranyérem született.

A „Basque-verseny” végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Perf.

Élő-átlag

1

GM

Ding Liren

2686

CHN

7

0

2905

2756

2

GM

David Navara

2738

CZE

6

0

2809

2737

3

GM

Ruszlan Ponomarjov

2672

UKR

6

0

2782

2710

4

GM

Jevgenyij Tomasevszkij

2719

RUS

6

0

2780

2708

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2771

AZE

6

0

2779

2707

6

GM

Radoslaw Wojtaszek

2722

POL

0

2794

2758

7

GM

Wang Yue

2758

CHN

0

2783

2747

8

GM

Pentala Harikrishna

2694

IND

0

2768

2732

9

GM

Vaszilij Ivancsuk

2844

UKR

0

2741

2705

10

GM

Laurent Fressinet

2723

FRA

0

2714

2750

11

GM

Gabriel Szargiszjan

2667

ARM

0

2673

2709

12

GM

Leinier Dominguez Perez

2775

CUB

0

2645

2681

13

GM

Wang Hao

2752

CHN

4

0

2634

2706

14

GM

Szergej Movszesian

2725

ARM

2581

2691

15

GM

Li Chao b

2620

CHN

½

2603

2713

16

GM

Rauf Mamedov

2655

AZE

0

2517

2710

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

Az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a 2014-es pekingi tornán második volt a parádésan játszó kínai Hou Ji-fan mögött, a világranglista-vezető távollétében aranyérmes lett. Négy meccsét is 1,5-0,5-re nyert meg, csak az örmény Lilit Mkrtchiannal nem bírt. Nana Dzagnidze a grúzok második ezüstérmét szerezte meg, Valentyina Gunyina harmadik helye az orosz trió negyedik érmét jelentette. Négy ország nagymesternői értek el érmes helyezést.

A „Basque-verseny” végeredménye:

H.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Perf.

Élő-átlag

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2543

RUS

7

0

2644

2495

2

GM

Nana Dzagnidze

2560

GEO

0

2588

2478

3

GM

Valentyina Gunyina

2464

RUS

6

0

2550

2478

4

WGM

Huang Qian

2443

CHN

0

2542

2506

5

IM

Lilit Mkrtchian

2459

ARM

0

2539

2503

6

GM

Katyerina Lahno

2593

RUS

0

2504

2468

7

GM

Antoaneta Stefanova

2563

BUL

0

2500

2464

8

GM

Zhao Xue

2506

CHN

5

0

2520

2520

9

GM

Bela Hotenasvili

2444

GEO

5

0

2499

2499

10

GM

Ju Wenjun

2532

CHN

5

0

2498

2498

11

GM

Dronavalli Harika

2478

IND

5

0

2486

2486

12

WGM

Tan Zhongyi

2450

CHN

5

0

2474

2474

13

GM

Irina Krush

2444

USA

0

2502

2538

14

IM

Elisabeth Paehtz

2482

GER

1

2399

2509

15

GM

Anna Usenyina

2502

UKR

1

2391

2501

16

GM

Monika Socko

2441

POL

2

0

2247

2487

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Lvivben zajló világbajnoki döntő második partijában a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világossal győzött, a 10 játszmásra tervezett párharcban vezetést szerzett. Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk a spanyol megnyitás ellen a nyílt változatra szavazott, egyenlő esélyeket ígérő pozícióban vezérszárnyi akció helyett a királyszárnyon védekezett. Hou Ji-fan kezdeményezéshez jutott. Marija időzavarát is kihasználva a 32. lépés után fogadhatta a címvédő gratulációját. A döntő harmadik összecsapására szombaton kerül sor, Marija Muzicsuké a kezdés joga.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A világbajnoki döntő második játéknapján a kihívó, a háromszoros világbajnoknő kínai Hou Ji-fan világossal játszva a 32. lépésben megadásra kényszerítette a címvédő ukrán Marija Muzicsukot. Az exvilágbajnoknő a spanyol megnyitás mellett voksolt, a világbajnoknő a nyílt változat mellett döntött. Hou Ji-fan a 9.Fe3-as folytatásra szavazott, eltért a bakui Világkupán látott Adams-Muzicsuk partitól.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A világos királyállás meggyengítéséért a futópár adott kompenzációt, Hou Ji-fan királyszárnyi akciót tervezett. Marija Muzicsuk késlekedett az ellenjátékkal, egyre nagyobb időhátrányba is került, de jó tervet nem talált. Világos f gyalogja faltörő kos szerephez jutott, Marija a fenyegetésekkel nem tudott megbirkózni, már a 32. lépést követően feladásra kényszerült.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A világbajnoki döntő 2. játszmája:

Hou Ji-fan (kínai, 2667) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 32)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

A világbajnoki döntő állása:

Marija Muzicsuk – Hou Ji-fan 0,5 – 1,5 (döntetlen, 0 – 1)

Hou Ji-fan (2667) - Muzicsuk,M (2563)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Fe3 Fe7 10.c3 0-0 11.Hbd2 Vd7 12.Fc2

A bakui Világkupán Michel Adams a 12.Be1 Hxd2 13.Fxd2 Bad8 14.Hd4 Hxd4 15.cxd4 c5 16.dxc5 Fxc5 változatban nem tudott előnyt elérni Marija Muzicsuk ellen.

12...Hxd2

Sötét másik lehetősége a 12...f5 13.exf6 Hxf6 14.Vb1 Kh8 változat.

13.Vxd2 Fg4 14.Ff4 Fxf3 15.gxf3 Bad8

Az állásban minimális világos előnye. A futópár kompenzálja a királyállás gyengeségét.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

16.Bfd1

Mindig nehéz döntés a bástyák helyét megtalálni. Hou Ji-fan az a1 bástyának az a vonalon szánt szerepet.

16...Ve6 17.Ve3 Bd7

Marija Muzicsuk késlekedett a vezérszárnyi akcióval. 17...Ha5 18.b3 c5 19.a4 b4 lett volna a jó választás.

18.Fg3 g6?! 19.a4

Számításba jött a 19.f4 f5 20.b4 Kg7 21.Vd3 Bfd8 22.Fb3 folytatás.

19...Hd8?

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

20.axb5 axb5 21.f4 f6 22.exf6 Vxf6 23.Ve2 c6 24.Vg4 Bb7

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

25.f5

Az ukrán világbajnoknő helyzetét súlyos időzavar is nehezítette.

25...Fd6 26.Ba6 Bg7 27.fxg6 Fc5?

Az egyetlen esélyt a 27...Fxg3 28.Vxg3 Ve7 29.Bda1 hxg6 30.Ba7 Vxa7 31.Bxa7 Bxa7 32.Vd6 Baf7 jelentette volna.

28.Kg2 hxg6

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

29.Bxd5 Fxf2 30.Fb3 He6 31.Bd6 Fc5 32.Vxe6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Döntetlennel kezdődött meg Lvivben a címvédő ukrán Marija Muzicsuk és kihívója, a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan tíz játszmásra tervezett világbajnoki döntője. A párharc első partijában Muzicsuk játszhatott világossal. Az az olasz megnyitású összecsapás óvatos játék mellett a 31. lépésben ért véget pontosztozkodással. A csütörtöki második partiban Hou Ji-fan vezeti a világos bábukat.

Lvivben, az Operaházban kedden este tartották meg a női világbajnoki döntő megnyitó ünnepségét, a címvédő ukrán Marija Muzicsuk és kihívója, az exvilágbajnoknő kínai Hou Ji-fan tíz játszmás párharcának nyitányát. A helyszín, a színpompás program méltó volt a nagy jelentőségű viadalhoz, az ukrán sakkozás fellegvárának számító Lviv felkészülten várta a döntőt, kitűnő körülményeket biztosított a páros mérkőzéshez.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A város polgármestere, Andrij Szadovij köszöntötte a döntő résztvevőit, a Nemzetközi Sakkszövetség nevében az ügyvezető alelnök, a görög Georgios Makropoulos tartott beszédet. A döntő főbírója, a Brit Virgin-szigetekbeli  Carol Jarecki vezényelte le a sorsolást, amelynek eredményeként a címvédő Marija Muzicsuk játszhatta világossal a párbaj első partiját, ahogy a 3., 6., 8. és a 10. játszmában is övé a kezdés joga.

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

A küzdő felek korábban hasonló színelosztás mellett kétszer megküzdöttek egymással, mindkét partiban a háromszoros világbajnok, kétszeres Grand Prix-győztes Hou Ji-fan győzött. A döntő előtt a monacói Grand Prix-verseny 10. fordulójában a kínai nagymesternő 29 lépésben kényszerítette megadásra Mariját, s ezzel bebiztosította első helyét. A szicíliai védelmű kalandok helyett ezúttal a békésebb olasz megnyitás került megjátszásra. A megnyitást kedvelők talán világos kis előnyét vélték felfedezni, sötéttel a nyitást kedvelőknek, így Hou Ji-fannak sem volt igazi oka aggodalomra. A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

Marija Muzicsuk (ukrán, 2563) - Hou Ji-fan (kínai, 2667) döntetlen (Olasz megnyitás, 31)

Muzicsuk,M (2563) - Hou,Ji-fan (2667)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d3 0-0 6.c3 d6 7.h3 h6 8.Be1 a6 9.a4 Fa7 10.Hbd2 Be8 11.Hf1 Fe6 12.Fxe6 Bxe6 13.Fe3 Fxe3 14.Hxe3

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016 Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit Aeroflot-verseny Rapport Richárd Csapat-világbajnokság 2015 Grand Chess Tour Sparkassen Chess Meeting Biel Sakkfesztivál Világkupa Baku Grand Prix 2015/16 Csapat Európa-bajnokság Tata Steel Chess 2016

14...d5 15.Vc2 Vd7 16.Bad1 Bd8 17.Hf5 Ve8 18.b4 b5 19.axb5 axb5 20.Hd2 He7 21.Hxe7+ Vxe7 22.Hb3 dxe4 23.dxe4 Bed6 24.Hc5 Bxd1 25.Bxd1 Bxd1+ 26.Vxd1 Vd6 27.Ve2 c6 28.g3 Hd7 29.Hxd7 Vxd7 30.Kg2 Vd6 31.Ve3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog