A 19 esztendős kínai Hou Ji-fan visszahódította a világbajnoki címet. Taizhou-ban a 10 játszmásra tervezett világbajnoki döntő hetedik partijában világossal 40 lépésben nyert a címvédő ukrán Anna Usenyina ellen, 5,5 – 2,5-ös győzelmével kilenc és fél hónap után ismét a női sakkozás világbajnoknője lett. Megérdemelt Hou Ji-fan fölényes sikere, megbirkózott az esélyesség terhével, jobban készült ellenfelénél, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, szekundánsi csapata is eredményesebb volt.
A világbajnoki kihívó, az exvilágbajnoknő Hou Ji-fan fölényes győzelmével visszahódította a világbajnoki címet. A címvédő ukrán Anna Usenyina elleni döntő hetedik partijában három sötéttel elért győzelem után világossal is nyerni tudott. Hárompontos vezetésének birtokában csak azt találgattuk, hogy a 19 esztendős klasszisnak egy vagy két partira van-e még szüksége végső sikeréhez. Usenyina a szicíliai védelem egyik ritka változatával próbálkozott, és a korábbi partikban is látottakhoz hasonlóan királya nem keresett menedéket…
Hou Ji-fan válogathatott a jó tervek, folytatások között, a fokozott feszültségben a biztos megoldásokat kereste. Anna Usenyina ebben a játszmában is időzavarba került, és a kapkodásban könnyen megadta magát. Végzetes vezérlépése után világos támadása nagy erővel, bontakozott ki, a címvédő nem találhatott védelmet.
A világbajnoki döntő 7. játszmájának eredménye:
Hou Ji-fan (kínai, 2609) - Anna Usenyina (ukrán, 2500) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 40)
A világbajnoki döntő végeredménye:
Anna Usenyina (ukrán, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2609) 1,5 – 5,5
(Anna Usenyina (ukrán, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2609) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 41)
Hou Ji-fan (kínai, 2609) – Anna Usenyina (ukrán, 2500) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)
Anna Usenyina (ukrán, 2500) – Hou Ji-fan (kínai, 2609) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 24)
Hou Ji-fan (kínai, 2609) – Anna Usenyina (ukrán, 2500) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)
Hou Ji-fan (kínai, 2609) - Anna Usenyina (ukrán, 2500) döntetlen (Szicíliai védelem, 61)
Anna Usenyina (ukrán, 2500) - Hou Ji-fan (kínai, 2609) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 40)
Hou Ji-fan (kínai, 2609) - Anna Usenyina (ukrán, 2500) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 40)
Hou Ji-fan 1994. február 27-én született Xinhuában. Nagy szenzációként a 2006-os torinói sakkolimpián játszott először a kínai válogatottban, és bronzérmesként debütált. A 2008-as nalcsiki kieséses rendszerű vb-n döntőt játszott az orosz Alekszadra Kosztenjukkal, rutintalansága kiütközött, a nagy elvárás is béklyóként hatott rá, 2,5-1,5-re kikapott. A 2008-as drezdai FIDE Kongresszuson kapta meg a férfi nagymesteri címet, megdöntötte az indiai Humpy Koneru és Polgár Judit korábbi világcsúcsát. 2010 decemberében Hou Ji-fan sakktörténelmet írt, a női sakkozás 13. világbajnokaként minden idők legfiatalabb győzteseként ünnepelhették. 2011 januárjában a nem olimpiai sportágak közül Kína legjobb sportolójává választották. Az albán fővárosban, Tiranában megrendezett világbajnoki döntőben magabiztos játékkal védte meg címét kihívójával, a 24 éves indiai Humpy Koneruval szemben. A tízjátszmásra tervezett döntő nyolcadik játszmájában elért döntetlennel már eldőlt a párharc, 5,5-2,5-ös győzelemmel védte meg koronáját. A világbajnoknő a harmadik és a hatodik partiban sötéttel nyert, a hetedik játszmában világossal aratott győzelme eldöntötte a döntő sorsát.
Pályafutása számos nagy sikere közül kiemelkedik, hogy háromszor – 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben – tagja volt a csapat-világbajnokságon győztes kínai válogatottnak. Az első Grand Prix-sorozatot megnyerte, és a 2011/12-es hat versenyből álló sorozatot is győztesként fejezte be, ezzel jogot szerzett, hogy világbajnoki címének elvesztése után immár kihívóként játszhasson a világelsőségért. Tavaly az angol Nigel Short társaságában végzett az első helyen a Tradewise nyílt versenyen. Az isztambuli sakkolimpián biztosnak látszó első helyet engedtek ki a kezükből, az olimpiai Berger-számítás az oroszoknak kedvezett. Óriási meglepetésre Hou Ji-fan a tavalyi kieséses rendszerű vb-n a második körben, a legjobb 32 között kikapott a lengyel Monika Sockotól, elvesztette címét.
Az ukrán Anna Usenyinával hazai pályán játszhatta a világbajnoki döntőt, és sikerrel megbirkózott ennek közismert lélektani terhével. Nagyban megkönnyítette feladatát, hogy már az első partit sötéttel megnyerte, majd a harmadikban villámgyőzelemmel már két pontra növelte előnyét. Világossal nem volt annyira eredményes a szicíliai védelem különböző változataiban, de különösen másodhúzóként egyértelműen bizonyította, hogy tökéletesen felkészült az összecsapásra. Apró hibáktól eltekintve remekül használta ki a kínálkozó esélyeket, jól gazdálkodott gondolkodási idejével, könnyedén játszott. Szekundánsi csapata is jobb volt a címvédőt a helyszínen segítő duótól. A sokszoros bajnok Anton Korobov és a FIDE orosz exvilágbajnoka, Alekszandr Halifman kevésbé volt járatos a női sakkozás világában, úgy érzem, hogy Anna Usenyinát kevésbé hatásosan tudták segíteni a párharc nehéz pillanataiban. Usenyina állandó időzavarai, a kritikus pillanatokban az idő szorításában hozott rossz döntések döntően befolyásolták a végeredményt.
A női sakkozás világbajnokai:
Vera Menchik (1927 – 1944)
Ljudmilla Rugyenko (1950-1953)
Elizaveta Bikova (1953- 1956, 1958-1962)
Olga Rubcova (1956 – 1958)
Nona Gaprindasvili (1962 – 1978)
Maja Csiburdanidze (1978 – 1991)
Hszie Csün (1991 – 1996)
Polgár Zsuzsa (1996 – 1999)
Hszie Csün (1999 – 2001)
Zsu Csen (2001 – 2004)
Antoaneta Sztefanova (2004 – 2006)
Xu Yuhua (2006 - 2008)
Alekszandra Kosztenjuk (2008 – 2010)
Hou Ji-fan (2010 – 2012)
Anna Usenyina (2012 – 2013)
Hou Ji-fan (2013 -
Hou Ji-fan (2609) - Usenyina,A (2500)
Szicíliai védelem [B84]
1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hbd7 7.Fe2 e6 8.g4 h6 9.f4 g5
10.f5 He5 11.h3 b5 12.a3 Ve7 13.fxe6 fxe6 14.Hf3 Hfd7 15.Vd2 Hxf3+ 16.Fxf3 He5 17.Fe2 Fg7 18.0-0-0 Hf7
19.Fd4 Fe5 20.Fxe5 dxe5 21.h4 gxh4 22.Ve1 Ba7 23.Bxh4 Bd7 24.Bh5 Bg8 25.Kb1 Vc5 26.Bh3 Vb6
27.Vh4 Bxd1+ 28.Hxd1 Fb7 29.Bc3 Vd8 30.Vf2 Vd4?
Időzavaros hiba, döntő hátrányhoz vezetett. Reményt adott a 30...Hg5 31.Bd3 Vc7 32.Vf6 Fxe4 33.Bc3 Vg7 folytatás.
31.Vf6! Vd6 32.Hf2 Kf8 33.Bf3 Bg7 34.Vxh6 Kg8 35.Vf6 Fc6 36.Bd3 Vc5
37.g5! Hxg5 38.Hg4 Hf7 39.Vxe6 Vg1+ 40.Bd1 és sötét feladta
Verőci Zsuzsa
(Fotók: Anasztazia Karlovics http://taizhou2013.fide.com)