Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A London Chess Classic 2011 szuperverseny ötödik fordulójának rangadója, az örmény Levon Aronjan és a norvég Magnus Carlsen játszmája döntetlennel ért véget. Aronjan kezdeményezett, a világranglistát vezető Carlsen kiharcolta a remit. Az amerikai Hikaru Nakamura nyert az angol Dvid Howell ellen és átvette a vezetést. Megszerezte első győzelmét az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az angol Nigel Short harmadik vereségét szenvedte el. Zsinórban harmadszor vesztett az angol Michael Adams, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzte le.

Az esztendő utolsó szuperversenyén a szerdai pihenőnap után folytatódott a pontvadászat, ismét három játszma végződött döntéssel. A játéknap rangadóját az örmény Levon Aronjan és a norvég Magnus Carlsen vívta. A szláv védelmű partiban a világranglista vezetőjének meg kellett küzdenie e remiért. Aronjan gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, majd az anyagi egyensúlyt helyreállítva kedvezőbben állt. Carlsen jól védekezett, megoldotta a7-en sokáig passzívan álló bástyájának játékba hozatalát, s ezzel kiegyenlítette esélyeit.

 

 

A másik három partiban érvényesült a papírforma. Lendületben az amerikai Hikaru Nakamura. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand legyőzése után nagy önbizalommal játszott az angol David Howell ellen. Szép kombinációs megoldással nyert.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, az angol Michael Adams zsinórban harmadik játszmáját vesztette el.

Érdekes volt az angol Nigel Short és az indiai világbajnok Viswanathan Anand szicíliai védelmű küzdelme. Short eredeti módon kezelte az állást, de a kritikus pillanatban elhibázott volt vezérmanővere, időzavarban nem bírta a feszültséget. Gyalogjai elgyengültek, a világbajnok anyagi előnyt szerzett, s ezt a végjátékban érvényesítette.

 

Az 5. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – David Howell (angol, 2633) 1 – 0 (Angol megnyitás, 38)

Nigel Short (angol, 2698) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 62)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Michael Adams (angol, 2734) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 55)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Szláv védelem, 39)

Luke McShane volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 10 pont

2. Magnus Carlsen 9

3-4.  Luke McShane és Vlagyimir Kramnyik 8(sz)

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 5(sz)

7. Nigel Short 3(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 2

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-2. Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 3,5

3-4. Vlagyimir Kramnyik és Luke McShane 3(sz)

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 2(sz)

7. Nigel Short 1(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 1

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

*

0

.

½

1

1

.

.

1

10

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

 1

*

½

½

.

½

.

 .

1

9

3.

Luke McShane

g

ENG

2758

.

½

*

.

 . 

 ½

 .

 1

1

8

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2800

½

½

 .

*

.

 .

 1

 1

.

8

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2802

 0

 .

 .

.

*

 .

 1

½

½

5

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2698

 0

½

½

 .

 .

*

 1

.

.

5

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

.

.

 .

 0

 0

 0

*

1

 .

 3

8.

Adams, Michael

g

ENG

2734

.

 .

 0

 0

½

 .

 0

*

½

2

9.

Howell, David W L

g

ENG

2633

0

0

 0

.

½

.

 .

½

*

2

 

A 6. forduló párosítása:

Michael Adams – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

David Howell – Nigel Short

Luke McShane – Hikaru Nakamura

Magnus Carlsen lesz szabadnapos és a nap egyik kommentátora

 

Aronjan,L (2802) - Carlsen,M (2826)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 a6

A moszkvai Tal-emlékversenyen Magnus Carlsen világossal győzte le az izraeli Borisz Gelfandot az 5...e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fd6 10.h3 dxc4 11.Fxc4 Hb6 12.Fb3 e5 13.Vc2 Ve7 14.Fd2 0-0-0 15.d5 folytatás  bonyodalmaiban.

6.Fe2

A legnépszerűbb a 6.Vb3-ra a 6...Ba7 változat, de könnyen elképzelhető, hogy Magnus más folytatást készített elő.

6...h6 7.Vb3 Ba7 8.cxd5 cxd5 9.Fd2 e6 10.He5 Fe7 11.Bc1 0-0 12.0-0 Hfd7 13.Hxd7 Hxd7 14.a4 Hb8

 

15.e4

Levon Aronjan gyorsan döntött a gyalogáldozatról.

15...dxe4 16.d5 Hd7 17.Fe3 Fc5?!

Jobb volt a 17...Hc5 18.Vc2 Ba8 folytatás.

 

 

18.Hxe4! Fxe3 19.Vxe3 Vb6 20.Hg3

Magnus Carlsen a világos számára esélyesebbnek tűnő 20.Hd6 Baa8 21.Vxb6 Hxb6 22.g4 Fg6 23.dxe6 fxe6 24.Hxb7 Hxa4 25.b3 Ba7 26.bxa4 Bxb7 27.a5 Fe8 28.Fxa6 Ba7 29.Fc4 Bxa5 30.Fxe6+ változatban is eléri az áhított döntetlent.

20...Vxe3 21.fxe3 Fg6 22.dxe6 fxe6 23.Bfd1 Hf6 24.Bd6 Ff7 25.Ff3

Számításba jött a [25.a5 Baa8 26.Ff3 Bab8 27.He4 Hd5 28.Hc5 változatot választani.

25...a5! 26.Bb6 Fe8 27.Bxe6 Fxa4 28.Be7 Be8 29.Hf5 Bxe7 30.Hxe7+ Kf8 31.Hc8 Ba6 32.Fxb7 Be6 33.e4 Fd7 34.Bc5 Hxe4 35.Bxa5 Fxc8 36.Fxc8 Bc6 37.Bf5+ Hf6 38.Fb7 Bb6 39.Ff3 Bxb2 és döntetlen

Short,N (2698) - Anand,V (2811)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hc6 6.Ve2 g6 7.c3 Fg7 8.Bd1 e5 9.b4 cxb4 10.cxb4 Hge7 11.d4 exd4 12.Fb2 0-0 13.b5 He5 14.Hxd4 Bac8 15.Hd2 d5 16.h3 Bfe8 17.Bab1 Vc7 18.Bbc1 Vb6 19.Bxc8 Hxc8 20.exd5 Hd6 21.Vf1 Bc8 22.H2b3 Hec4 23.Fa1 Ha3 24.Ve1 Bd8 25.Ve7 Be8 26.Vg5?! Haxb5 27.Hxb5 Vxb5 28.Fxg7 Kxg7 29.Vf4 Vb6 30.Bc1 h5

Érdekes, hogy Vishy Anand eltekintett a második sorra történő betöréstől.

31.Hc5 Vd8 32.Vb4 Ve7 33.a4 b6 34.Ha6 Vf6 35.Be1 Bc8 36.Vb1 Bc4

Elgyengültek a világos gyalogok.

37.Hb4 Vc3 38.Hc6 Bxa4 39.Vd1 b5 40.Kh2 Vf6 41.Vd2 He4 42.Ve3 Vd6+ 43.Kg1 Vxd5 44.Hxa7 Vb7 45.Vd3 Vxa7 46.Bxe4 Bxe4 47.Vxe4

A rvégjáték a szabadgyaloggal gond nélkül nyer.

 

 

47...Va1+ 48.Kh2 Vc3 49.f4 Vc5 50.Vd3 b4 51.f5 h4 52.Vd7 g5 53.Vd8 Vxf5 54.Vd4+ Kg6 55.Vd6+ Vf6 56.Vxb4

 

56...Vf4+ 57.Vxf4 gxf4 58.Kg1 Kf5 59.Kf1 Ke4 60.Ke2 f3+ 61.gxf3+ Kf4 62.Kf2 f6 és világos feladta

Kramnyik,V (2800) - Adams,M (2734)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.Fg2 0-0 7.Hf3 Hbd7 8.0-0 dxc4 9.Ha3 e5 10.Hxc4 e4 11.Hfe5 Hb6 12.He3 a5 13.Bac1 c6 14.b3 Be8 15.Bfd1 Fe6 16.Bc5 a4 17.b4 a3 18.Ba5 Vd6 19.Bc1 Hbd5 20.Hxd5 Fxd5 21.Hc4 Ve7 22.e3 h5?!

 

 

23.Bxa8 Bxa8 24.Hb6 Bd8 25.Hxd5 Hxd5 26.Bc5 h4 27.Ff1 g6 28.b5 cxb5? 29.Bxb5 Vc7 30.Va5 b6 31.Vxa3

Vlagyimir Kramnyik gyalogot nyert, győzelme biztossá vált.

31...Bd6 32.Vb3 Hf6 33.Bb4 Kg7 34.Bc4 Bc6 35.Bxc6 Vxc6

 

36.gxh4 Hg4 37.h3 Hh6 38.Vb5 Vf6 39.Ve5 Hf5 40.Fg2 Hd6 41.a4 Vxe5 42.dxe5 Hc4 43.Fxe4 Hxe5 44.Kg2 Kh6 45.Kg3 f6 46.Fc2 Hc4 47.Fd3 Hd6 48.Kg4 Hf7 49.Fe2 Hd6 50.Kf4 Hb7 51.h5 gxh5 52.Kf5 Hc5 53.Kxf6 He4+ 54.Kf5 Hxf2 55.h4 és sötét feladta

Nakamura,H (2758) - Howell,D (2633)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 Fb4 4.Hf3 Fxc3 5.bxc3 Hc6 6.Fg2 0-0 7.0-0 Be8 8.d3 e4 9.Hd4 exd3 10.exd3 Hxd4 11.cxd4 d5 12.Fe3 h6

A változatban az egyik legfrissebb példa a holland Anish Giri és a Fülöp-szigeteki Wesley So tavalyi partija. A 12...Ff5 13.Vb3 Vd7 14.Bfe1 c6 15.Fg5 Bxe1+ 16.Bxe1 Be8 17.Bxe8+ Vxe8 18.h3 Ve1+ 19.Kh2 Fxh3 20.Fxf6 Fxg2 21.Kxg2 dxc4 22.Vxb7 gxf6 23.Vc8+ folytatásban világos előnybe került.

13.h3 b6 14.Bc1 Vd7 15.Ff4 Fb7 16.Fe5 Hh7 17.c5 Bac8 18.h4 Hf8 19.Kh2 bxc5 20.Fh3 He6 21.Bxc5 f6 22.Ff4 Vd8 23.Ba5 c5 24.Bxa7 Vb6 25.Ba4 Hxd4 26.Vh5

Hikaru Nakamura kevesellte a 26.Fxc8 Fxc8 27.Fe3 Ve6 28.g4 Fd7 29.Fxd4 Fxa4 30.Vxa4 cxd4 31.Vxd4 folytatás esélyeit.

26...Vc6?!

Számításba jött a 26...f5 27.Bxd4 cxd4 28.Fxf5 Ba8 29.a4 Vf6 változat.

27.Bb1 Ba8?!

Az angol nagymester nehéz állásban hibázott.

28.Bxa8 Bxa8 29.Fg2 He6

 

30.Bxb7!

Nakamura remekül vezeti az akciót.

30...Vxb7 31.Fxd5 Vc8

 

32.Fxh6! Ba6 33.Fe3 Bd6 34.Fxc5 Bxd5 35.Vxd5 Kf7 36.Fe3 Va6 37.Vc4 Va8 38.d4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic szuperverseny harmadik fordulójában a norvég Magnus Carlsen világossal legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát. A világranglista-vezető minőségáldozattal bombázta szét ellenfele királyállását, Nakamura időzavarban nem tudott ellenállást kifejteni. Az örmény Levon Aronjan kisebb bakik után nyert az angol Nigel Short ellen. Az angol derbin Michael Adams hibázott, nem fogadta el Luke McShane tisztáldozatát, elbukta a partit. Sorozatban tizenegyedik játszmáját remizte el az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az angol David Howell esélyes állást rontott el, igaz korábban Anand nem akart örökös sakkot tartani. A negyedik forduló slágermeccse Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapása lesz.

A norvég Magnus Carlsent láthatóan nem viselte meg a második fordulóbeli szerencsés megmenekülése, az angol Luke McShane nagyon megszorongatta a világranglista vezetőjét. Az amerikai Hikaru Nakamura gyanús állását megnyerte az örmény Levon Aronjannal szemben, de ez is kevés volt, hogy elviselje a pszichológiai nyomást, Magnus elleni sikertelen sorozatának hatását. A vesztőszéria a tavalyi londoni tornán kezdődött, majd kikapott a Tata Steel szuperversenyen is. A báznai viadalon is vesztett egy partit, a moszkvai Tal-emlékverseny utolsó fordulójában világossal sem tudott ellenállni.

 

 

Az olasz megnyitású partiban Nakamura jól megoldotta a nyitást, Carlsen a királyszárnyi játékot erőltette, az amerikai sakkozó a vezérszárnyon talált ellenjátékot. A fenyegető időzavar árnyékában azonban Nakamura egyre bizonytalanabb lett, Carlsen minőségáldozattal felszakította ellenfele királyállását, de nem egyszerűsített le a nyert végjátékra. Nakamura azonnal vesztőt húzott a ravasz futólépésre, a gyilkos futósakkra a 41. lépésben kapitulált. Carlsen a virtuális világranglistán 2833,7 pontnál tart!

Az örmény Levon Aronjan játékán meglátszott a tegnapi rontás. Az angol Nigel Short huszárlépésével nagyot hibázott, de Aronjan később kiengedte előnyét. Short időzavarban ismét hibázott, a másodszor kapott esélyt a kétszeres olimpiai bajnok már „meghálálta”, szép mattképpel nyert.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem találja „góllövő cipőjét”, sorozatban tizenegyedik játszmája végződött pontosztozkodással. Nem gondoltuk volna, hogy világossal a remiért kell küzdenie az angol David Howell elleni partijában. Elkerülte az örökös sakkot, de csak az ifjú angolon múlott, hogy nem lett nagy baj ebből.

Az angol házirangadót Luke McShane nyerte. Michael Adams nem fogadta el a felkínált tisztáldozatot, ami örökös sakkhoz vezetett volna. Megmaradt a gyaloghátrány és a reménytelen állás. McShane időzavarban sem hibázott, vezérével és bástyájával szépen bekerítette Adams királyát, majd nyert gyalogvégjátékra egyszerűsített.

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Nigel Short (angol, 2698) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 57)

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Michael Adams (angol, 2734) – Luke McShane (angol, 2671) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 61)

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – David Howell (angol, 2633) döntetlen (Szláv védelem,  65)

Vlagyimir Kramnyik volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1. Magnus Carlsen 7 pont

2. Luke McShane 5

3. Vlagyimir Kramnyik 4(sz)

4-5. Hikaru Nakamura és Levon Aronjan 4

6. Viswanathan Anand 2(sz)

7-8. David Howell és Michael Adams 2

9. Nigel Short 0(sz)

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 2,5 pont

2. Luke McShane 2

3. Vlagyimir Kramnyik 1,5(sz)

4-5. Hikaru Nakamura és Levon Aronjan 1,5

6. Viswanathan Anand 1(sz)

7-8. David Howell és Michael Adams 1

9. Nigel Short 0(sz)

 

A 4. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Vlagyimir Kramnyik

Michael Adams – Nigel Short

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura

David Howell – Luke McShane

Levon Aronjan lesz szabadnapos és a játéknap kommentátora

 

Carlsen,M (2826) - Nakamura,H (2758)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 d6 6.Fb3 a6 7.Hbd2 Fa7 8.Hf1

Jól ismert manőver, sáncolás helyett a huszár g3-ra átjátszása.

8...h6

Figyelmet érdemelt a 8...d5 9.Fe3 0-0 10.Fxa7 Bxa7 11.He3 d4 változat.

9.Hg3 0-0 10.0-0 Fe6 11.h3 Vd7 12.Fe3 He7 13.Hh4 Hg6 14.Hhf5 He7 15.Hxe7+

A Rybka elemzőprogram a tisztáldozatot javasolja, de a15.Hxh6+ gxh6 16.Fxh6 Bfb8 17.Vf3 He8 18.Hh5 Kh7 19.Fg5 Fxb3 20.axb3 Ve6 21.b4 túlzottan is kalandos elképzelés.

15...Vxe7 16.Fxa7 Bxa7 17.f4 c5 18.Fc2

Magnus a futó megőrzése mellett döntött és nem zavarta, hogy sötét a vezérszárnyon előrenyomulhat gyalogjaival.

18...b5 19.Vd2 Bb7 20.a3 a5 21.Bf2 b4 22.axb4 axb4 23.Baf1 bxc3 24.bxc3 exf4 25.Bxf4 Hh7 26.d4 cxd4 27.cxd4 Vg5

Az amerikai nagymesternek vészesen fogyott a gondolkodási ideje. A vezérlépés tempókat adott világosnak. A logikus terv 27...Bb2 28.Vc1 Vb7 volt, egyenlő esélyekkel.

28.Kh2 Hf6 29.Fd1 Bfb8?

A fenyegető időzavar árnyékában hiba. 29...Ba8 30.h4 Va5 31.Ve3 Va3 után nincs baja sötétnek.

30.h4 Vg6

 

31.Bxf6!

A királyállást szétromboló minőségáldozat tipikus megoldás.

31...gxf6 32.Vf4 Bb2 33.Fh5 Vg7 34.Ff3

Magnus rájátszott Hikaru időzavarára. 34.d5 Fc8 35.Vxf6 Vxf6 36.Bxf6 B2b7 37.Bxd6 Bb6 38.Bd8+ Kg7 39.Ff3 volt a jó folytatás.

34...Ba8?

Vesztőlépés.

 

 

35.d5 Fc8 36.Hh5 Vf8 37.Hxf6+ Kh8 38.Bc1 Kg7?

 

39.e5! dxe5 40.Hh5+ Kh7 41.Fe4+ és sötét feladta

Aronjan,L (2802) - Short,N (2698)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+

A viadal doyenje a kevésbé járt utakat kereste.

5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fa6 7.b3 0-0 8.Fg2 d5 9.cxd5 exd5 10.0-0 Vd6 11.Hc3 Hc6 12.Bac1 Bfe8 13.Vf4 Bad8 14.Bfe1

Logikusabbnak tűnik a vezércsere, de Levon Aronjan halogatta.

14...g6 15.a3 Kg7 16.Ff1 Ha5

Számításba jött a 16...Vxf4 17.gxf4 Ha5 18.b4 Hb3 19.Bb1 Fc4 20.e3 a5 folytatás.

17.Vxd6 Bxd6 18.Hd2 He4?

Nigel Short hibázott. 18...c5 volt a jó, s nem látható, hogy világos miként tudna előnybe kerülni.

 

 

19.Hcxe4 dxe4 20.b4 Hc6 21.e3 Fxf1 22.Kxf1 Be7 23.Hc4 Bd8 24.Be2 f6 25.Bec2 Hb8 26.a4

Könnyelmű lépés. 26.b5 Kf7 27.Hd2 Bdd7 28.h4 volt az előnyt megőrző folytatás.

26...Ha6 27.Hd2 c5 28.bxc5 bxc5 29.Hb3 cxd4 30.Hxd4 Hb4 31.Bc7 Bdd7 32.Bxd7 Bxd7 33.a5 Kf7 34.g4 Hd5 35.Bc8 Ke7

Az időzavarban ismét világosnál az előny.

36.h4 Bb7 37.h5 f5? 38.hxg6 hxg6 39.gxf5 gxf5 40.Hxf5+ Kd7 41.Bc5 Hb4 42.Hg3 Hc6 43.Hxe4 Bb1+ 44.Ke2 Ba1 45.f4 Bxa5

 

46.Bc2 Hb4 47.Bd2+ Ke7 48.Kf3 Bh5 49.Hg5 a5 50.e4 Bh1 51.e5 Bf1+ 52.Kg4 a4

 

53.e6 a3 54.Bd7+ Ke8

 

55.He4 Hd5 56.Bxd5 a2 57.Bd7! és a védhetetlen matt láttán Short feladta. 57…a1V-re 58.Hd6+ Kf8 59.e7+ Kg7 60.e8V+ Kh6 (60...Kf6 61.He4 matt) 61.Hf5 matt a vége.

Anand,V (2811) - Howell,D (2633)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 cxd4 9.exd4 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hd5 12.Ve4 Hf6 13.Vh4 Hb4 14.Fg5 b6 15.Fd3

Meglepő döntés a természetes 15.He5 helyett.

15...Hxd3 16.Bxd3 Fa6 17.Bd2 Fb7

 

18.d5 Fxd5 19.Hxd5 exd5 20.Hd4 Vd7 21.Bd3 Bfe8 22.Bh3 h5 23.Fxf6 Fxf6 24.Vxh5 g6 25.Vh7+ Kf8 26.Vh6+ Kg8 27.Vd2

A világbajnok nem akart remizni, de alighanem megbánta...

27...Be4 28.Bd3 Bae8 29.b3 Fxd4 30.Bxd4 Be2 31.Vd1 Vf5 32.Vf1

 

32...B8e4

Jobb volt a 32...Bb2 33.g3 Be4 34.Bxe4 Vxe4 35.Be1 Vc2 folytatás.

33.Bad1 Ve6 34.Bxe4 Vxe4 35.g3 Kg7 36.h4 a5 37.Bd4 Ve6 38.Vg2 Be1+ 39.Kh2 Be4 40.Bxe4 dxe4 41.Vh1 Vxb3 42.Vxe4 Vb2 43.Kg2

A vezérvégjáték már remi volt.

43...b5 44.h5 bxa4 45.Vxa4 Vb7+ 46.Kg1 Vb1+ 47.Kg2 Vb7+ 48.Kg1 Vd5 49.Va1+ Kh7 50.hxg6+ Kxg6 51.Va4 Kf5 52.Kh2 Ke6 53.Ve8+ Kd6 54.Vd8+ Kc6 55.Va8+ Kd6 56.Vd8+ Ke5 57.Vg5+ Ke6 58.Ve3+ Ve5 59.Vb6+ Ke7 60.Vb7+ Kf6 61.Vc6+ Kg7 62.Vc4 Vh5+ 63.Kg2 Ve5 64.Kh2 Vh5+ 65.Kg2 Ve5 és döntetlen

Adams,M (2734) - McShane,L (2671)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.Hc4 He7 9.Fa4 Hg6 10.h3 Fe6 11.Fc2 h6 12.a4 c5 13.Hxb6 axb6 14.d4 Vc8 15.Be1 b5 16.Fd2 bxa4 17.Bxa4 Bxa4 18.Fxa4

 

18...Fxh3 19.Hh2

Michael Adams nem fogadta el a tisztáldozatot. 19.gxh3 Vxh3 20.Ve2 Vg4+ 21.Kf1 után sötétnek örökös sakkot kell tartania.

19...Fd7 20.Fb3 Fe6 21.d5 Fd7 22.Hf1 b5 23.Vf3 Hh7 24.Hg3 He7 25.Vh5 f5 26.f4 Hf6 27.Ve2 c4 28.Fc2 fxe4 29.fxe5 dxe5 30.d6 Vc5+ 31.Fe3 Vxd6 32.Hxe4 Hxe4 33.Fxe4 Ff5 34.Bd1 Vg6 35.Fxf5 Bxf5 36.Bd7 Bf7 37.Ff2 Vb1+ 38.Fe1 Hg6 39.Bd6 Kh7 40.Kh2 Vf5

Az időzavar utolsó lépésénél kimaradt a még erősebb 40...Bf4 41.Vd1 Vf5 lehetőség.

41.Fg3 Hf4 42.Vf3 Vc2 43.Be6 Bf5 44.Fxf4 Bxf4 45.Vh5 Bf2 46.Vg4

 

46...Vd3 47.Bxe5 Bxb2 48.Vf4 Vg6 49.Vf3 Bd2 50.Bxb5 Vd6+ 51.Kg1 Bd1+ 52.Kf2 Vd2+ 53.Kg3 Ve1+ 54.Kg4 Bd6 55.g3 Bf6 56.Bf5

 

56...Ve6 57.Vd5 h5+ 58.Kg5 Bxf5+ 59.Vxf5+ Vxf5+ 60.Kxf5 Kh6 61.Kf4 Kg6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny második fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte az örmény Levon Aronjant, aki időzavarban többet hibázott ellenfelénél, előnyösebb állását elrontotta. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik könnyedén nyert az angol Nigel Shorttal szemben. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen nagyon nehéz órákat élt át az angol Luke McShane elleni partijában. Anyagi hátránya mellett rossz állása is volt, de ellenfele segítségével remire mentette a játszmát. Pontosztozkodással zárult az angol meccs, David Howell és Michael Adams összecsapása. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand szabadnapos volt, de elemzőként nem volt könnyű dolga, a Nakamura-Aronjan és a McShane-Carlsen partik bonyodalmai nehéz feladat elé állították.  

 

Magnus Carlsen, a szabadulóművész 

A tavalyi londoni torna első fordulójában az angol Luke McShane legyőzte Magnus Carlsent. A 27 esztendős nagymester az idei viadal második játéknapján is nagyon közel állt hasonló bravúrhoz. A spanyol megnyitás Möller támadásában hosszasan az elméleti folytatást játszották, Magnus az ismert remivarit elkerülte. Megtámadott huszárjával a7-re lépett vissza és következő lépései nem igazán bizonyultak szerencsésnek. Az áldozott gyalogért nem kapott kompenzációt, és 32.h4 után úgy tűnt, hogy sorsa megpecsételődött. Rossz futójába azonban újabb gyalogáldozattal életet tudott lehelni, és a végjátékban vezére és bástyája sikerrel tartóztatta fel McShane védett szabadgyalogját. A bástyavégjátékban végül lépésismétléssel remiztek, Magnus megmenekült a vereségtől. 

Az amerikai Hikaru Nakamura nagyon örülhet az örmény Levon Aronjan elleni győzelmének. A bonyolult partiban Aronjan előnybe került, még erősebb folytatást is mellőzött, a minőségáldozatra játszott. Kölcsönös időzavarban mindketten hibáztak. Aronjan kezéből kicsúszott a kezdeményezés, majd a váratlanul felcsillant lehetőséggel sem tudott élni. Nakamura az időkontroll után már nem követett el több bakit, anyagi előnyét érvényesítette.

 

Dária ürülhetett, hogy végre nyert a papa 

Az angol Nigel Short láthatóan a döntetlen elérését tűzte zászlajára az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal vívott partijában. A sorozatos cserék azonban nem könnyítették meg Short életét, 16.b4 lépése gyakorlatilag megpecsételte sorsát. A végjátékban gyaloggyengeségeit védeni nem tudta, a sötét futópár a király segítségével végrehajtotta a gyalogáttörést. Kramnyik a moszkvai Tal-emlékversenyt nyeretlenül játszotta végig, megtört a rossz sorozata.

Az angol derbi, David Howell és Michael Adams partija igazolta a spanyol megnyitás egyik jól ismert változatának megítélését. Sötétnek az áldozott gyalogért elegendő kompenzációja van.

 

A 2. forduló eredményei:

David Howell (angol, 2633) – Michael Adams (angol, 2734) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Luke McShane (angol, 2671) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Spanyol megnyitás, 83)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Levon Aronjan (örmény, 2802) 1 – 0 (Vezércsel, 54)

Nigel Short (angol, 2698) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 0 – 1 (Spanyol négyeshuszárjáték, 43)

Viswanathan Anand volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1-3. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik 4 pont

4-5. Luke McShane és Michael Adams 2

6. Viswanathan Anand 1(sz)

7-8. Levon Aronjan és David Howell 1

9. Nigel Short 0(sz)

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-3. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik 1,5 pont

4-5. Luke McShane és Michael Adams 1

6. Viswanathan Anand 0,5(sz)

7-8. Levon Aronjan és David Howell 0,5

9. Nigel Short 0(sz)

 

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Nigel Short

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura

Michael Adams – Luke McShane

Viswanathan Anand – David Howell

Vlagyimir Kramnyik lesz szabadnapos és a nap egyik kommentátora

 

Nakamura,H (2758) - Aronjan,L (2802)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Ff5 7.Hge2 Hd7 8.Hg3 Fg6 9.Fe2 Hb6 10.Fe5

A világbajnok-jelölti párharcban Alekszandr Griscsuk 10.Bc1 Hf6 11.h4 h6 12.h5 Fh7 13.Fd3 Fxd3 14.Vxd3 0-0 15.Hf5 Be8 16.f3 Ff8 17.Kf2 folytatásban remizett Levon Aronjannal.

10...Hf6 11.h4 h6 12.h5 Fh7 13.Fd3 0-0 14.Fxh7+ Kxh7 15.Vc2+ Kh8 16.Hf5 Hc4 17.b3 Hxe5 18.dxe5 Hg4 19.f4 Vd7! 20.0-0-0

 

20...f6!?

 Az örmény nagymester még erősebben játszhatott volna a 20...Fc5 21.Bhe1 f6 22.exf6 Bxf6 23.e4 Be8 folytatásban.

21.e4 fxe5 22.Ve2 Hf6 23.Hh4 exf4

20...f6-nál már ezt a minőségáldozatot tervezte Levon Aronjan.

24.Hg6+ Kg8 25.Hxf8 Fxf8 26.exd5 cxd5 27.Vd3 Bd8 28.Kb1 Fc5 29.Bhf1

Figyelmet érdemelt a 29.g3 fxg3 30.Vxg3 Vf5+ 31.Vd3 Vxd3+ 32.Bxd3 Kf7 33.Bf1 változat.

 

 

29...Fe3

Meggondolandó volt  a 29...Vg4 30.Vf3 (30.He2 Fe3 31.g3 f3 32.Hd4 Fxd4 33.Vxd4 He4) 30...Vf5+ 31.Bd3 Ve5 folytatás.

30.g3 d4 31.gxf4 Ve7

Mi szólt 31...Ve8 ellen?

32.Bde1 Bd7 33.Hd1 Hd5 34.Hxe3 dxe3 35.Bc1

Kölcsönös időzavarban játszották a partit,Hikaru  Nakamaura kiegyenlítette esélyeit.

35...Bd8 36.Vf5 Ve8 37.Bfe1 b6 38.a3?

Hiba a kapkodásban. 38.Bc4 a5 39.Kb2 Hb4 40.Be2 volt a jó.

 

 

38...Kh8?

Sötét ismét jobban állhatott volna 38...e2 39.Ka2 Ve3 40.Ve5 Vxe5 41.fxe5 Hf4 után.

39.Kb2 a5?

Másodszor is kimaradt a 39...e2 40.Bc2 Ve3 lehetőség, ezúttal a remit megcélozva.

40.Bc4 Hf6

 

 

41.Ve5

Vége az időzavarnak, sötét fellegek Aronjan állása felett.

41...Vf8 42.Vxe3 b5? 43.Bd4 b4 44.a4 Bxd4 45.Vxd4 Hxh5 46.Be5 Hxf4 47.Bxa5 He6 48.Vd2 g5 49.Ba6 Vf6+ 50.Ka2 Ve5 51.Vb2 Vxb2+ 52.Kxb2 Hf4 53.Bxh6+ Kg7 54.Bd6 és sötét feladta

McShane,L (2671) - Carlsen,M (2826)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.a4 Bb8 9.d4 Fb6 10.axb5 axb5 11.Vd3 0-0 12.Fg5 h6

A Porto Carrasban megrendezett csapat Európa-bajnokságon a horvát Ivan Saric követte a Vishy Anand receptjét, a 2009-ben játszott Gasimov-Anand partit. A 12...exd4 13.cxd4 h6 14.Fh4 g5 15.Fg3 Hh5 16.Bc1 Fd7 17.e5 Kg7 18.exd6 Hxg3 19.dxc7 Vxc7 20.hxg3 Vd6 21.Hc3 Hxd4 22.Hd5 Hxb3 23.Vxb3 b4 24.Hxb6 Vxb6 25.Vd5 Bfd8 26.Ve5+ folytatásban remizett Almási Zoltánnal.

13.Fxf6 Vxf6 14.Vxb5 Ha7

Két másik huszárlépés is előfordult a gyakorlatban. A 14...Ha5 15.Fd5 Fg4 16.dxe5 dxe5 17.Hxe5 Fe6 18.Hd7 Fxd7 19.Vxd7 változatot a Sabalov-Ganguly partiban láttuk. 14...He7 15.dxe5 Vf4 16.Ve2 Fg4 sem volt túlzottan meggyőző sötét szempontjából.

15.Va4

Mérlegelni kellett a 15.Vd3 exd4 16.cxd4 Hc6 17.Ba4 lehetőséget is.

15...Vg6 16.Be1

Az angol nagymester került minden kockázatot. 16.dxe5 Fh3 17.He1 Bfe8 18.Hd2 Bxe5 19.Hc4 Be7 20.Hxb6 Bxb6 21.Fc2 Hc8 22.b3 is előnyéhez vezetett volna.

16...Fh3 17.g3 Vf6

Jobbnak tűnik a 17...Bfd8 18.Hbd2 Fd7 19.Va2 exd4 20.Hxd4 Fxd4 21.cxd4 Hc6 22.Hf3 Fg4 23.Fa4 Hb4 24.Vb3 c5 terv.

18.Hbd2 Bbd8

 Figyelmet érdemelt a 18...Bfd8 19.Vc4 Fg4 20.Vd3 Fxf3 21.Vxf3 exd4 folytatás, de a világranglista-vezető Carlsen kevesellte ezt a lehetőséget?

19.Vc4 g5 20.Vd3 Fg4

 

21.Hc4! Hc6 22.Hxb6

A közvetítés alighanem hibásan mutatta, hogy 22.Be3 történt, hiszen akkor a d4 gyalogot ütni lehetett volna.

22...cxb6 23.Be3

Magnus ellenjátékot kapott volna a 23.d5 Hb4 24.Vb5 Fxf3 25.Vxb4 h5 26.Ba6 Kg7 27.c4 h4 28.Vd2 Bb8 változatban.

23...Kg7 24.Kg2 h5 25.h3 Fd7 26.Fa4 Ba8 27.Fxc6 Fxc6 28.Bxa8 Bxa8 29.Vc4 Bc8 30.Va6 Bb8 31.d5 Fd7

 

32.h4!

Luke sikerrel blokkolta a királyszárnyat, és szabad kezet kapott a vezérszárnyi játékához.

32...g4 33.Hd2 Vd8 34.Va3 Vc7 35.Be1 b5 36.Ba1 b4

Újabb áldozat a futó kiszabadítására, ellenjáték keresésre.

37.cxb4

Számításba jött a 37.Va7 Bb7 (37...Vxa7 38.Bxa7 bxc3 39.bxc3 Bd8 40.c4 Kf6 41.Hb3) 38.Ve3 f6 39.c4 folytatás is.

37...Fb5 38.Ve3 f6 39.Vc3 Vb7 40.b3 Kg6 41.Bc1 Vb6 42.Kg1 Fe2

 

43.Vc6 Vd8 44.Hc4 Bxb4 45.Hxd6 Bb6 46.Vc2 Vxd6 47.Vxe2 Bxb3 48.Bd1 Bb4 49.Vc2

 

49...Bb8 50.Vc3 Ba8 51.Vc6 Bd8 52.Bb1 Vd7 53.Kg2 Vd6 54.Bb3

Luke időzavarba került, a várakozás időhúzást jelentett, hogy a 60. lépés után megpróbálja megtalálni a jó tervet.

54...Vd7 55.Bb1 Vd6 56.Bb3

Világos nem tud előrejutni a [56.Bb7 Vxc6 57.dxc6 Bd6 58.c7 Bc6 59.Kf1 Bc2 60.Ke1 Bc6 61.Kd2 Bc4 62.Kd3 Bc1 változatban.

56...Vd7 57.Va6 Vc8 58.Vd3 Vc5 59.Bc3 Vb4 60.Bc4?! Ve1

 

61.Vc3 Vxc3 62.Bxc3 Ba8 63.Bd3 Kf7 64.f3?!

Többé nincs esély, Magnus Carlsen a pokol tornácát is megjárva kiharcolta a remit.

 64...Ba2+ 65.Kf1 Ba1+ 66.Kf2 Ba2+ 67.Kf1 Ba1+ 68.Ke2 Ba2+ 69.Bd2 gxf3+

 

 70.Ke1

Tilos volt 70.Ke3?, mert 70… Ba3+ 71.Kf2 f5! és sötét nyer! 72.exf5 e4 73.Bc2 Kf6 74.d6 Bd3 75.Bc1 Kxf5 76.Bc5+ Ke6 77.Bc8 Bd2+ 78.Ke1 Be2+ 79.Kd1 Kxd6 változatban.

70...Ba4 71.d6 Bxe4+ 72.Kf2 Ke8 73.Kxf3 Ba4 74.d7+ Kd8 75.Bd6 f5 76.Be6 Ba3+ 77.Kf2 e4 78.Bd6 Bf3+ 79.Kg2 f4 80.gxf4 Bxf4 81.Kg3 Bf3+ 82.Kg2 Bf4 83.Kg3 Bf3+ és döntetlen

Short,N (2698) - Kramnyik,V (2800)
Spanyol kettőshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.Hc3 Hd4 5.Hxd4 exd4 6.e5 dxc3 7.exf6 Vxf6 8.dxc3 Fc5 9.Ve2+ Ve6 10.0-0 0-0 11.Vf3 d6 12.Fg5 Vf5 13.Fe7 Vxf3 14.gxf3 a6 15.Fa4?

A nagymesterek úgy ítélték meg, hogy 15.b4 axb5 16.bxc5 Be8 17.cxd6 cxd6 18.Fxd6 után rendben lett  világos állása.

15...b5!

 

16.b4?

Gyakorlatilag vesztőlépés. Világos gyalogszerkezeti gyengeségei halálosak. 16.Fxf8 bxa4 17.Fe7 f6 18.Bfe1 Fd7 19.b4 axb3 20.axb3 Kf7 21.b4 Fb6 22.c4 Fd4 23.Ba3 is sötétre lett volna előnyös.

16...Be8 17.Bfe1 Fb6 18.Fb3 Fb7 19.Kg2 d5!

Nigel Short többé nem talált védelmet.

20.Be5 c6 21.Bae1 Fc7 22.B5e2 Fc8 23.a4 Fd7 24.Fh4 Bxe2 25.Bxe2 Be8 26.Bxe8+ Fxe8 27.Fg3 Fd8 28.Fe5 f6 29.Fb8 Fg6 30.axb5 axb5 31.Kf1

 

31...Kf7 32.Ke2 Ke6 33.Ke3 Fb6+ 34.Ke2 Fh5 35.Fa2 g5 36.Fb3 f5 37.Fa2 f4 38.Fb3 Kf5 39.Fd6 g4 40.Kf1 g3

Vlagyimir Kramnyik válogathatott a nyerések között.

41.fxg3 fxg3 42.Fxg3 Fxf3 43.Fa2 Fe3 és világos feladta

Howell,D (2633) - Adams,M (2734)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxe5 Hd4 12.Fd2 c5 13.Hc3 Hxb3 14.axb3 Hb4 15.He4 Vd5 16.Hf3 Bfe8 17.Fxb4 cxb4 18.c4 bxc3 19.bxc3 a5 20.d4 Ff8 21.Hed2 Bxe1+ 22.Vxe1 a4 23.bxa4 bxa4 24.c4 Va5 25.Ve3 a3 26.Ba2 Va4 27.Vd3 h6 28.Hf1 Fxf3 29.gxf3 Bd8 30.Kg2 Fc5 31.d5 Bb8 32.Hd2 Vd1 33.Vf1 Va4 34.Vd3 Vd1 35.Vf1 Va4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Budapest 12 napig a sakkozás fővárosa, kezdődik a 45. Sakkpépmpia7
2024. 09. 11.

Fabiano Caruana a GCT SuperUnited Croatia rapidverseny győzteae, 3 pont az előnye 
2024. 07. 13.

Zágrábban ma kezdődik a Grand Chess Tour 2024 harmadik versenye, a SuperUnited Croatia
2024. 07. 10.

Fabiano Caruana a bukaresti Superbet Chess Classic győztese, rapid rájátszádban legyőzte ruválisait
2024. 07. 06.

Az új világranglistán Magnus Carlsen 30 pontos  előnnyel vezet Hikaru Nakamura előtt 
2024. 07. 02.

A bukaresti Superbet Chess Classsic viadalon Fabiano Caruana játszik címvédőként
2024. 06. 26.

Stavangerben Carlsen hatodszor győzött, két ponttal előzte meg Nakamurát, Ju Wenjun 3 pontos előnnyel nyert
2024. 06. 08.

A Norway Chess 2024 viadalok utolsó fordulója előtt Carlsen és Ju Wenjun is másfél pontos előnnyel vezet
2024. 06. 07.

Carlsen wlőnye egy pontra nőtt, Ju Wenjun ismlt az élen
2024. 06. 05.

Carlsen udőtúllépéssel vesztett, Nakamura hátránya fél pontra csökkent, Muzicsuk előnye fél pont
2024. 06. 04.

Ding Liren kétlépéses mattot nézett el Carlsen ellen, a norvég világelsp átvette a vezetést
2024. 06. 03.

Félidőben Nakamura egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt, Vaishali előnye is egy pont, Muzicsuk a mésodik
2024. 06. 02.

A világranglisták éllovasai megőrizték vezető pozíciójukat
2024. 06. 01.

A Norway Chess 2024 Noway viadallokon a négy forduló után Nakamura és Vaishali vezet
2024. 05. 31.

A 18 éves Praggnanandhaa legyőzte Carlsent, átvette a vezetést, Caruana nyert Ding Liren ellen
2024. 05. 30.

Hirdetés

Feedek

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog